Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
10.29 MB
2020-12-14 15:55:02
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
680
1082
Rövid leírás | Teljes leírás (442.56 KB)

Kanizsa 2012. 004-007. szám február

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

2012. január 1-től már használt
lakás adás-vételénél is KÖTELEZő
ENERGETIKAI
TANÚSÍTVÁNY!
Kiváncsi rá, hogy energiapazarló rendszerét
hogyan lehet jelentősen hatékonyabbá tenni?
Balassa Béla
építész, épületenergetikai tanúsító
30/9019013, balassabela@chello.hu
Mennyit fogyaszt
az Ön háza, lakása?
XXIV. évfolyam 4. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2012. február 2. Kanizsa
Szombaton este fél nyolckor
vette kezdetét Miskolcon a Miss
Alpok-Adria Szépségverseny országos
döntője, melynek keretében
huszonegy szépség versengett
egymással a zsűri legmagasabb
pontszámaiért, egyben a királynőnek
járó koronáért. A felvonuló,
sőt mi több, roppant csinos és bájos
hölgyek között volt természetesen
a sorozat zalai szépe, a nagykanizsai
Lugosi Alexandra is.
Ahetes sorszámmal induló pszichológia
szakos pécsi egyetemistát
már a döntő előtt is kiemelt figyelem
kísérte, hiszen a verseny
mátraházai beharangozójában
gyakorlatilag ő foglalta keretbe a
történéseket. Mint ahogy valamennyi
résztvevő, úgy a nyolc
órakor sorra kerülő Alexandra is
bemutathatta néhány szóval megyéjét,
s ahogy az eseményt közvetítő
internetes portál kommentátora
megjegyezte, már akkor kiérdemelt
egy plusz pontot, hiszen
hangosan, érthetően mondta el a
keszthelyi Festetics-kastélyról
gondolatait.
A különböző ruhás, illetve bikinis
„felvonulást”, no meg a betétműsorok
garmadáját követően már jócskán
este fél tizenkettő után jártunk,
amikor megtudhattuk a két udvarhölgy,
valamint a királynő kilétét, vagyis
azt, hogy ki lett 2012-ben a Miss
Alpok Adria Szépségversenyének
magyarországi győztese, valamint
második és harmadik helyezettje.
Az est konferansziéi, Balogh Edina
és R. Kárpáti Péter nagyjából
23:40-kor jelenthették be, hogy a
második udvarhölgy, vagyis a szépségverseny
harmadikja Lugosi Alexandra
lett! Másodikként, egyben első
udvarhölgyként Juhász Ivettet köszönthették
Jász-Nagykun-Szolnok
megyéből, míg királynőnek Borkai
Petrát választották, aki Győr-
Moson-Sopron megyéből érkezett.
Az első három helyezett szépség
jogot szerzett arra, hogy a nemzetközi
Miss Alpok Adria Szépségverseny
fináléjának helyszínén képviselhesse
a magyar színeket.
Alexandra az eredményhirdetés
utáni gyorsinterjújában úgy fogalmazott,
roppant örömmel töltötte el,
hogy egy ilyen nívós versenyen harmadik
helyen végzett. Természetesen
azért hozzátette, reménykedett abban,
hogy valamilyen díjat elnyerhet.
No, és amint azt Szandra az este
folyamán megyéjét bemutatva elmondta,
bárkit szívesen elkalauzolna
szűkebb pátriájában, egyelőre azonban
kötelezettségei nem szaporodtak
meg ilyen téren és Kanizsán kapcsolódhat
ki a megmérettetés után.
Ugyanakkor lassan kezdhet megismerkedni
egy európai gyöngyszemmel,
hiszen a Miss Alpok Adria
nemzetközi döntőjét márciusban a
horvátországi Dubrovnik városában
rendezik – ahová mint magyar dobogós,
ő is hivatalos... S hogy esetleg
egy pozitív fogódzót mindenképp találjunk
a nagykanizsai szépség és a
nemzetközi finálé relációjában: idén
tíz esztendeje, hogy Zimány Linda
megnyerte ezt az európai sorozatot...
Polgár László
Lugosi Alexandra a második
udvarhölgy a Miss Alpok Adrián
MTI foto: Vajda János
Fotók: Archív/Bakonyi Erzsébet
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata és a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
Évköszöntő vállalkozói
fórumán adták át a város közgyűlése
által alapított „Az Év
vállalkozása” emlékplaketteket
és a kamara által alapított „Év
vállalkozója”, „Év vállalkozása”,
„Kiváló Gyakorlati Képzőhely”
díjakat. A Medgyaszay
Házban rendezett ünnepséget a
Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar
és a 2011-es év Zalai
Prima Díj kitüntetettje, az Orff
Ütőegyüttes műsora színesítette.
Köszöntőjében Cseresnyés Péter
polgármester e szavakkal szólt
a megjelentekhez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hadd idézzem először gróf Széchenyi
István első hallásra talán megdöbbentő
gondolatát, amelyet örök
igazságként hagyott ránk. Nos, a
legnagyobb magyar szerint: „Haszonkeresés
nélkül nem történik
semmi sem a világon, úgy mint lehetetlen
okozatot vagy következtetést
képzelni ok nélkül, csakhogy egyik
pénzbeli haszon, másik becsület,
harmadik halhatatlan név, vagy éppen
mennyország utáni vágy.”
Széchenyi szavait el kell fogadnunk,
hiszen mindannyian keressük
a hasznot, keressük mindazt,
ami életünket szebbé, jobbá, boldogabbá
teheti. És talán abban is
egyetértünk, hogy nem mindegy,
mi a haszon, nem mindegy, mivel
akarjuk szebbé, jobbá, boldogabbá
tenni mindennapjainkat. Fel kell
tehát tennünk a kérdést: mi hasznos
a városnak, a vállalkozóknak,
a polgároknak?
Biztos vagyok abban, hogy egyik
sem boldogulhat a másik ellenében,
vagyis a város, az itt működő vállalkozások
és az itt élő emberek érdekei
alapvetően azonosak.
Az egyik fontos közös pont a siker.
Hiszen ha sikeresnek nevezhetünk
egy várost, akkor – a dolgok
természeténél fogva – biztosak lehetünk
abban, hogy vállalkozásai
és polgárai is azok. Hiszen a közösség
adja egy település szövetét,
közösek az örömeink és – tudjuk
jól – közösek a gondjaink is. Még
ha másként is éljük meg ezeket.
Persze, fel lehet tenni az újabb kérdést:
mitől sikeres egy város? Hiszen
ez nem objektív kategória,
nincsenek méterek, másodpercek,
amiket teljesíteni kell, mint a
sportban. Vannak, akik úgy vélik:
ha egy település biztonságosan
tudja működtetni intézményrendszerét,
ellátja kötelező feladatait,
akkor eleget tesz a kívánalmaknak,
és ez tekinthető akár sikernek is.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim,
Nagykanizsa ennél jóval többet
tesz. A gazdasági életre koncentrálva
próbál jövőt építeni. Ez az
egyszerű mondat azonban roppant
nehéz, buktatókkal teli utat takar,
de – ismét Széchenyit idézve:
„Azokból a kövekből, amelyeket
utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel
lépcsőt építhetünk...”
Mi ezt a jövő felé vezető lépcsőt
építjük, a lehető legszélesebb társadalmi
alapokon. Számos példát sorolhatnék,
de most maradjunk a
gazdasági szféránál. Tavaly elindult
egy párbeszédsorozat kanizsai, illetve
Nagykanizsán működő vállalkozásokkal,
amit idén folytatni, sőt bővíteni
szeretnénk. Ennek egyértelműen
az a célja, hogy közösen elmélkedjünk
a jövőről, együtt keressük
azokat a lehetőségeket, amelyek
sikeressé tehetik a várost, a vállalkozásokat
és a polgárokat.
Az elmúlt évben számos diplomáciai
és gazdasági kapcsolatfelvétel
történt jelentős európai, illetve
ázsiai országokkal, és ezeken az alkalmakon
mindig lehetőséget biztosítottunk
a kanizsai cégeknek, intézményeknek
a bemutatkozásra.
Így például meglehetősen mély
keresztmetszetet kapott Nagykanizsa
gazdasági életéről Magyarország
sanghaji konzulja, a vietnámi, a pakisztáni,
az indiai vagy éppen a finn
nagykövet és Japán egyik magas rangú
diplomatája. Ha ezekből a kapcsolatokból
akár csak egy kanizsai
cég is profitálni tud, az már sikernek
– méghozzá közös sikerünknek – tekinthető.
És örömmel mondhatom,
erre jó esély kínálkozik.
Természetesen nem gondolom
azt, hogy eljött a győzelmi jelentés
ideje, bár a gazdasági életet érintő
pozitívumok közül sokat tudnék
még sorolni – például az önkormányzat
által létrehozott, munkahelyteremtést
szolgáló keretet
vagy éppen a városunkban folyó
nagyberuházásokat, amelyek számos
helyi cégnek és így nagyon
sok kanizsai embernek teremtenek
munkalehetőséget, bevételt, megélhetést.
De tudom azt, hogy a jelenlegi,
kedvezőtlen európai gazdasági
környezetben nagyon sok vállalkozás
a létéért küzd, a megmaradásáért
harcol. Mindaz, ami a világban
történik, közvetlenül érint
bennünket is – itt, Nagykanizsán.
Az eurozóna válsága, az olajárak
hektikussága, a pesszimista világgazdasági
környezet, sajnos, újabb
és újabb próbatétel elé állítja a vállalkozásokat.
Igen, ezek azok az
utunkba gördített kövek – néha
sziklák –, amelyekből lépcsőt kell
építenünk. A városnak, a vállalkozásoknak
és a polgároknak is.
Asikerre nincs kész recept. De –
és ez örömmel kell, hogy eltöltsön
bennünket –, a hozzávalók többségét
azért ismerjük. Tudjuk, hogy
össze kell fognunk, együtt kell
dolgoznunk, egymásra kell támaszkodnunk.
Tudjuk, hogy segítenünk
kell egymást, még akkor is,
ha néha vannak vitáink, ha bizonyos
kérdésekben nem értünk
egyet.
A széthúzás, a sok egyéni érdek
ugyanis a káoszba vezet, a közösen
megfogalmazott cél viszont új
energiákat mozgósít, ami túllendíthet
a problémákon.
Egy ilyen cél lehet a horvát nyitás.
Szomszédunk, amely jövő nyáron az
Európai Unió 28. tagállama lehet, új
perspektívát adhat a közép-európai
együttműködésnek. Nekünk itt,
Nagykanizsán természetes és magától
értetődő feladatunk, hogy földrajzi
helyzetünket kihasználva kapcso-
Kanizsa 2 – Krónika 2012. február 2.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági
ügyintéző: Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:
www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit
Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Fotók: Bakonyi Erzsébet
Évköszöntő vállalkozói fórum díjátadással
Kanizsa – Krónika 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
Etikusan és realitással a háborúról;
Dualizmussal az ország épségéért;
…nem dobták kockára a
nemzet jövőjét; Egymásra utalva;
Töredelmesen bevalljuk: mi
nemzeti alapon állunk; A demagógiáról;
Tisza vagy Ady?; Parlamentarizmus;
Nemzetiségek –
csak néhány a Halis István Városi
Könyvtár kávézójában múlt
pénteken megnyitott Tisza István
kamara kiállítás tablóinak címei
közül. A Kommunizmus Áldozatainak
Emléknapjához kapcsolódó
középiskolás vetélkedő résztvevői
e kiállításban kaptak segítséget
a feladatlap nem könnyű
kérdéseinek megválaszolásához.
Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási
idején február 25-ig.
Dr. Tóth Norbert, a Nemzeti
Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi
Kara Nemzetközi
és Európai Uniós Jogi Tanszékének
adjunktusa örömét fejezte
ki, hogy a Nagykanizsai
Polgári Egyesület újonnan megválasztott
elnökeként első ténykedése
ennek a Tisza István kiállításnak
– Fogjunk kezet a magyar
nemzet megmentésére – a
megnyitása lehet. Egyben megköszönte
elődeinek, Dezső Ferencnek
és Kóré Péternek, hogy
elvezették idáig az egyesületet.
Majd áttért Tisza István személyére,
személyes élményekkel
tűzdelve meg beszédét. Javasolta,
ha arra visz utunk, ne hagyjuk
ki az 1918-ban meggyilkolt miniszterelnök
életének helyszíneit.
ő maga feleségével másfél hónapja
egészen véletlenül Geszten
járt, ahol felkereste a puritán kastélyt
és a Tisza sírboltot is –
hangzott el többek között a megnyitó
beszédben.
Amikor az ötvenes évek elején
kitelepítették, azaz deportálták a
Tisza-családot, a gesztiek leleményesek
voltak abban, hogy megtalálják
a módját nélkülözésük enyhítésének.
Bútorral, ennivalóval
látták el a kisemmizetteket. A mindenre
kiterjedő rendőri figyelmet
is kijátszották. „Véletlenül” mindig
éppen akkor szabadult ki egy
bika a karámból vagy gyulladt ki
egy szalmakazal, amikor – ellenkező
irányba indulva – kigördült
egy szekér, megrakva segítséggel.
Az unoka, Patay László 2002-ben
megjelent könyvében – Az a régi
szép új világ – idézte fel a falu
népének a Tisza-család iránti szeretetét
Geszt mellett Nagykovácsi az a
község, amely hűen ápolja Tisza
István emlékét. Motorjai voltak a
tavalyi Tisza István emlékévnek,
melyet kétségkívül a Tisza István
Baráti Társaság munkája tett maradandóvá.
6000 oldalt digitalizáltak,
Tisza István két háború közt
kiadott tanulmányai és beszédei
mellett elérhetővé tették az 1913-
1918 közötti beszédeket is honlapjukon,
a http://www.tiszaistvan.hu/
-n. Érdemes megemlíteni emellett
az MTDA projektjét, dr. Reisz
László munkáját http://mtdaportal.
extra.hu/index.html akinek Tisza
István leveleit köszönhetjük.
Mint az egyesülettől megtudtuk,
a kiállítás gerincét Tőkéczki
Lászlónak a Kairosznál 2000-ben
megjelent kiváló könyve – Tisza
István eszmei, politikai arca – adta,
mely az érdeklődőknek jó szívvel
ajánlható. A középiskolás vetélkedő
eredményhirdetése A
Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
alkalmából a várossal
együtt rendezett február 24-i eseményen
lesz, melyen az ünnepi
beszédet mondja és a díjakat átadja
dr. Tőkéczki László egyetemi
docens, a Közép és Kelet-európai
Történelem és Társadalom Kutatásáért
Közalapítvány kurátora. A
köszöntőt városunk polgármestere,
Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő mondja. Megszívlelendő
ma is Tisza István figyelmeztetése:
„…mindenekelőtt gondozzuk
és ápoljuk azokat a szellemi
és erkölcsi szálakat, amelyek ezt
az ezerfelé széttagolt magyar társadalmunkat
az érzelemnek, a
gondolkozásnak, az érzületeknek
szálaival egy élő egész nemzeti
egységgé foglalják össze. Addig,
amíg a mi társadalmunkat annyi
ellentét annyifelé szaggatja széjjel;
addig, amíg a mi társadalmunk
legnagyobb részében hálás talajra
talál minden demagóg izgató, aki
vagy az osztályellentétet, vagy a
vallási ellentétet, vagy a fajbeli ellentétet
használja fel a maga céljaira:
addig a mi társadalmunk nem
érett a teljes demokrácia számára.”
K.H.
„Soha csekélyebb erővel nagyobb feladatot
magyar ember még nem tudott megoldani”
Fotó: Bakonyi Erzsébet
latot keressünk, építsünk ki és ápoljunk
a határ menti területek önkormányzataival,
intézményeivel, a gazdasági
élet ottani szereplőivel. Ez a
munka elkezdődött, Kapronca és
Csáktornya pedig nyitott a közös
munkára, a közös pályázatokra, a
gazdasági együttműködésre. Ez lehet
az az út, amely már középtávon is
eredményekkel kecsegtet.
A másik út pedig a patrióta – vagy
hogy pontosabban fogalmazzak: a lokálpatrióta
– gazdaság. Amikor egymásra
támaszkodva, egymást segítve,
egymástól vásárolva próbáljuk erősíteni
a helyi gazdaságot. Amost elkezdődött
Bethlen-évnek ez is az egyik
feladata. Tudatos választás, ha tetszik:
példa volt, hogy a Bethlen-esten minden
étel helyi és térségi alapanyagok
felhasználásával készült.
Ezt a szemléletet szeretnénk
erősíteni, népszerűsíteni, hogy
azokból a kövekből, az akadályokból
valóban lépcső, a sikeres jövőbe
vezető lépcső legyen.
Ennek jegyében kívánok Nagykanizsa
valamennyi vállalkozójának,
vállalkozásának sikeres és
eredményes esztendőt!
Dr. Polay József, a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
beszédében kiemelte, az önkormányzattal
tavaly kötött együttműködésnek
már vannak részeredményei.
Ezen az úton szeretnének továbblépni,
és 2012 év végére több eredményt
felmutatni. Természetesen a kamara
nemcsak kér, egyeztet – folytatta, hanem
új irányokat megjelölve egy javaslatcsomagot
is átadott a polgármesternek,
melyek megvalósításához
kérte a város segítségét. A kamara a
2012-es évet a kereskedelemfejlesztés
évének szánja. Esélyt szeretnének
adni a kereskedői rétegnek, s ennek
érdekében konferenciát is szerveznek.
Indítani tervezik a kis- és középvállalkozók
fórumát is. A kamara
szlogenje továbbra is ugyanaz lesz,
mint 2011-ben: összefogással lehet
csak előbbre jutni. Összefogás kell,
mert 2012 nehéz év lesz, s a vállalkozók
igazából csak így tudnak a válságon
túljutni, és a várost sem lehet
másképpen fejlődési pályára állítani.
A Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara kitüntetettjei: „Év
Vállalkozója” díjat kapott Vért Lajos
egyéni vállalkozó.
„Év Vállalkozása” díjban részesült a
Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt., a Kanizsa
Ablak Kft. és a Termoszerviz Kft.
„Kiváló gyakorlati képzőhely”
díjat Orehovszky Tibor egyéni vállalkozó,
a Kanizsa Trend Kft. és a
GE Hungary Kft. vehetett át.
„Nagykanizsa város minősített
vállalkozása” tanúsítványt Ágoston
Tibor nagykanizsai vállalkozó,
a KOZÓ Bau Kft., a Minőség és
Mester Bt., a Szig-Bau 94 Kft. és a
Tilla Invest Kft. kapott.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata kis- és középvállalkozás
kategóriában az „Év
vállalkozása” emlékplakettet adományozott
az EKOSERT Kftnek,
nagyvállalkozás kategóriában
pedig a Murafém Kft-nek. Az elismeréseket
Cseresnyés Péter és Dr.
Polay József adta át.
B.E.
Kanizsa – A 4 mi ügyeink 2012. február 2.
Nem akarok feltétlenül párhuzamot
vonni a hétvége országos történései
és a nagykanizsai helyzet
között, de az összehasonlítás szinte
adja magát. Ahazai és a nemzetközi
sajtó egy része már hetek-hónapok
óta azt szajkózza, hogy a
magyar kormány mögül elfogyott
a támogatás, hogy alig van ember,
aki egyetértene a kabinet politikájával.
Aztán tessék: 400 ezer ember
vonult végig a főváros utcáin,
azt üzenve, hogy a nehézségek és
problémák ellenére is jó az irány
és nem fogyott el a bizalom. A
rendszerváltás óta ekkora tömeg
még sosem vonult utcára egyetlen
kormányt támogatva sem.
Ezek az emberek eddig csendben
voltak, s értetlenül szemlélték,
hogy miért került a nemzetközi
támadások kereszttüzébe Magyarország.
Aztán felnyílt a szemük,
megértették, hogy a nyugati
hatalmak némelyike a saját országuk
cégeinek gazdasági érdekeit
védve indított politikai támadást
Magyarország ellen, válaszlépésként
például a bankadóra vagy arra,
hogy az étkezési utalványok
piacán is komoly változások történtek,
amelyek miatt néhány
multi elveszít pár milliárd forintot.
Megérezték, hogy a magyar út
követendő lehet több állam számára
is, így úgy gondolták: ha
bennünket rendre intenek, megakadályozhatják
az erőteljesebb
nemzeti fellépést.
Most már azonban jól látható:
elkéstek. A lengyelek támogatják
ezt a politikát, a fejlett észak-olasz
régió is azt üzente, hogy szorítanak
Magyarországért, és a múlt
hétvégén brit közgazdászok is önmérsékletre
intették Brüsszelt és
Európát a Magyarországgal kapcsolatos
támadások miatt.
Hogy mindez hogyan kapcsolódik
a Kanizsán kirobbant, mesterségesen
is gerjesztett vitához, amely a
Nyugat-Dunántúlon létrehozandó
ifjúsági javítóintézet tervéhez kapcsolódik?
Az analógia egyszerű. Itt
is egy hangos kisebbség igyekszik
a véleményét többségi és egyedül
létező álláspontként megjeleníteni.
És újra leszögezem: nem az ott lakókra
gondolok, akikkel több kérdésben
magam is egyetértek. Nem
azokra, akik azt szeretnék, hogy továbbra
is biztonságban élhessenek,
és megszokott mindennapjaikat ne
befolyásolja az esetlegesen a volt
határőr laktanyában létrehozandó
intézet. Ezekről a kérdésekről
ugyanis valóban beszélnünk kell,
körbe kell járnunk, meg kell vizsgálnunk
minden szempontot, természetesen
mérlegelve, hogy egy
2,25 milliárd forintos, jelentős számú
munkahelyet teremtő beruházásról
van szó, amely jó lehetőséget
kínál a kanizsai kis- és középvállalkozásoknak
is.
Amikor hangos kisebbségről beszélek,
akkor azokra utalok, akik a
háttérben állnak, és politikai (esetleg
gazdasági) érdekeik miatt próbálják
megakadályozni Nagykanizsa
fejlődését, a munkahelyteremtést
– bármi áron. A legutóbbi tájékoztatón
az is kiderült, hogy velük
szemben igenis vannak a városban
támogatói ennek a beruházásnak,
akik szeretnék, ha Nagykanizsa
előrelépne, munkahelyeket teremtene,
és olyan város lenne, ahol értelmes
párbeszéd során próbálnánk
valódi érveket ütköztetni –
kizárólag a város érdekében.
Amennyiben e beruházás helyszínéül
– a hangos ellenzők, szervezkedők
miatt – mégsem Nagykanizsát
jelöli a minisztérium, akkor
vajon ezek az urak vállalják-e a felelősséget
azért, hogy elvették 100-
120 család biztos egzisztenciáját, és
számos helyi vállalkozást megfosztottak
a szintén munkahelyteremtő
hatású bővülés lehetőségétől?
http://www.facebook.com/page
s/Cseresny%C3%A9s-
P%C3%A9ter/144284472334021
Cseresnyés Péter:
Párhuzamok...
Közel harminc napirendi pont
megtárgyalását vállalta föl évi első
ülésén a város önkormányzata.
A munka kezdetén azonban a
város önállóan működő költségvetési
szervei és a Polgármesteri
Hivatal 2012. évi cafeteria keretének
meghatározásáról szóló
előterjesztést levette a napirendi
pontok sorából Cseresnyés Péter
polgármester. Megvitatására a
költségvetés tárgyalása közben
térnek vissza. Gábris Jácint további
egyeztetések miatt egy későbbi
időpontra helyeztette át a
közoktatási intézmények alapító
okiratainak módosítására vonatkozó
előterjesztését.
Az interpellációk, kérdések sorában
Bicsák Miklós képviselő
többek között Palin új, családi házas
övezetét az éjszakai órákban
felkereső, és az ott élőkben félelmet
keltő „zsiványok”, valamint a
zöldterületeken egyre gyakrabban
látható kóbor kutyák miatt kért segítséget
az önkormányzattól. Dr.
Etler Ottó a polgármester egészségéért
aggódva megkérdezte, hogy
bírja-e erővel, ha mindennel ő foglalkozik.
Megjegyezte, nagy munkabírású
emberekkel van körülvéve,
hiszen például Horváth István
az Erzsébet tér rekonstrukciójának
projektmenedzseri feladatai mellett
ugyanezeket a teendőket a kórház-
rekonstrukció esetében is ellátja.
Sajni József arra volt kíváncsi,
hogy a körzetében létrehozandó
javító-nevelőintézet kialakításával
kapcsolatban miért nem kéri ki a
polgármester legalább a Fidesz
frakció véleményét. Dr. Károlyi
Attila a Szabadhegyen történő
szennyvízberuházás munkálataira
kért nagyobb odafigyelést. Marton
István saját előterjesztéseit hiányolta
a napirendi pontok közül,
valamint az is érdekelte, hány példányban
jelent meg a Demokrata
című újság január 4-i száma, és
mennyibe került.
Szőlősi Márta a Zrínyi utca végén
épült kis körforgalom, és a
megváltozott közlekedési viszonyok
miatt a Batthyány utca megnövekedett
forgalmára hívta fel a
figyelmet és megkérdezte, mit lehet
tenni az ott élők nyugalma érdekében.
Információt kért a Zrínyi
út 20. szám alatti presszó működésével
kapcsolatban a környéken
élők panasza alapján. Érdeklődött
továbbá arról, van-e felelőse az erre
vonatkozó helyi önkormányzati
rendelet betartatásának. Hogyha
van, akkor ki az? „Amennyiben
nem az önkormányzat hivatott rá,
tegyünk meg mindent annak érdekében,
hogy a lakók nyugalmát ne
zavarják a rendeletben meghatározott
időpont után is nyitva tartó
vendéglátó helyek az éjszakai
órákban” – hangsúlyozta Szőlősi
Márta.
Napirend utáni felszólalásában
Tóth Nándor a bajcsai temetőben
uralkodó állapotokra hívta fel a figyelmet,
mert a megváltoztatott
temetkezési rendet követően nem
biztosították a közlekedési utat az
újonnan kialakított sírhelyekhez.
Így csak nagy nehézségek árán lehet
megközelíteni azokat. Megjegyezte
azt is, hogy a Principális
csatorna Pivári utcai szakaszán
megtörtént a gaz lekaszálása, az
ágak lenyesése, ám a hulladékot
otthagyták a meder partján.
Az Állami Számvevőszék
(ÁSZ) által több éve törvénytelennek
és alkotmánysértőnek minősített
helyzet feloldásaként
megemelte csütörtökön a nagykanizsai
közgyűlés a pártok által
bérelt önkormányzati ingatlanok
bérleti díját.
A képviselők által többszöri halasztás
után megszavazott előterjesztés
értelmében az eddiginek
csaknem tízszeresére emelkedik
július elsejétől négy pártiroda ingatlanbérleti
díja. A Jobbik az eddigi
3.400 forint helyett 31 ezret,
az MSZP 7.600 forint helyett több
mint 68 ezret, a Fidesz 5.500 forint
után 50 ezer forintot, az
MSZDP pedig 3.550 forint helyett
32 ezer forintos összeget fizet
nyártól havonta, nettó bérleti
díjként.
Az ÁSZ már 2006-ban jelezte,
hogy az akkor még csak négyzetméterenként
10 forintos bérleti
Közgyűlés ironizáló
ellenzékkel
Tízszeresére
emelkedik július
elsejétől a pártirodák
bérleti díja
Kanizsa – A mi ügyeink 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
díj törvénysértő, ezért ezt később
100 forintra – galériás kialakításnál
50 forintra – emelték. 2009-
ben azonban a számvevők ismét
törvénysértőnek minősítették a
piaci árat továbbra sem elérő öszszegeket,
amelyről időközben az
Alkotmánybíróság is kimondta,
hogy az önkormányzatok által
nyújtott burkolt támogatás alkotmányellenes.
A nagykanizsai közgyűlés napirendjén
az elmúlt években többször
szerepelt a pártingatlanok bérleti díjának
növelése, de tartva attól, hogy
a szervezetek visszaadják ezeket a
helyiségeket, a döntést többször is
elhalasztották a képviselők. A most
tárgyalt és végül elfogadott javaslat
eredetileg február elsejétől módosította
volna a bérleti díjakat, de több
képviselő is kezdeményezte, hogy
július elsejétől lépjen életbe az emelés,
amely így már – az előterjesztés
szerint – megközelíti a piaci árat.
A naprendi pontok megvitatása
során a közgyűlés kiegészítéssel
elfogadta a hulladékgazdálkodásról
szóló önkormányzati rendelet
módosítására előterjesztett javaslatot.
Ugyancsak szabad utat kapott az
épített környezet értékeinek helyi
védelméről szóló rendelet módosítása.
A vita során az is elhangzott,
a lehetőségeket az élethez kell igazítani.
Cseresnyés Péter polgármester
megjegyezte, a javaslat az
ott élők igényei alapján fogalmazódott
meg, de előbb-utóbb el kell
dönteni, hogy a helyi védettséget
fenn akarjuk-e tartani a Maorttelepen.
A munka során a testület módosította
az önkormányzati bérlakásokról
szóló rendeletet, kiegészítéssel
elfogadta a 2012-2015 évre
szóló Szociális Szolgáltatástervezési
Koncepciójának megalkotására
előterjesztett valamint az önkormányzat
és a polgármesteri hivatal
közbeszerzési értékhatár
alatti beszerzéseire vonatkozó
szabályzat megalkotására előterjesztett
szabályzatot. Kiegészítéssel
jóváhagyta az oktatás-nevelési
intézmények álláshely számait, az
intézményfenntartó társulásban
részt vevő önkormányzatok bejáró
tanulók után szerződött és fizetett
összegek rendezését, és az önkormányzat
2012. évi külkapcsolati
tervét. Aközgyűlési döntés értelmében
a pártok által használt
önkormányzati tulajdonú helyiségek
után július 1-től kell fizetni a
piaci áraknak megfelelő bérleti
díjat.
A város középfokú oktatási
intézményeiben a 2010/2011
május-június és november-október
vizsgaidőszakokban 702
vizsgázó (középszinten 103 fő,
emelt szinten 72 fő), ebből 698
végzős középiskolás kapott
érettségi bizonyítványt. Előrehozott
vizsgát 480-an, ismétlőt
65-en, szintemelőt 75-en és kiegészítőt
40-en tettek.
A tíz leggyakoribb vizsgatantárgy
eredményeit tekintve országos
átlag feletti teljesítmények
születtek. Kiemelkedően pozitív
az eltérés a történelem vizsgákon
elért eredmények tekintetében. A
gimnazisták középszintű vizsgatárgyankénti
átlaga minden vizsgatárgy
esetében magasabb az országos
átlagnál. A szakközépiskolások
középszintű vizsgaátlaga az
országos átlag szintjéhez képest
pozitív eltérést mutat. Emelt szinten
a legjobb eredmények történelem
és informatika tárgyakból
születtek.
2011/2012. tanév október-novemberi
vizsgái két intézményben
– a Dr. Mező Ferenc és Thúry
György Gimnázium és Szakképző
Iskolában, valamint a Nagykanizsai
Műszaki Szakképző Iskola és
Kollégiumban – zajlott. Ekkor a
tanulók zöme előrehozott vizsgát
tett (jellemzően idegen nyelvből
és a szabadon választható tantárgyakból),
vagy javított és pótolt
egy, esetleg két tantárgyból. Érettségi
bizonyítványt 23 vizsgázó
kapott (középszinten 19 fő, emelt
szinten 4 fő). Előrehozott vizsgát
215, ismétlőt 4, szintemelőt 6, kiegészítőt
pedig 1 diák tett.
A hagyományos, közgyűlés
utáni sajtótájékoztatón ezúttal a
fenti három, általa fontosnak
ítélt pontot emelte ki Cseresnyés
Péter polgármester, melyeknek
ismertette hátterét és körülményeit
egyaránt.
A sorban az első a Nagykanizsa
város és településrészeinek
névhasználata. Városunk elnevezését
nagyon sokan használják
márkanévként, jelen pillanatban
a teljes nevet 83 jogi személy
jegyzi, a Kanizsa név pedig
285 esetben szerepel szervezet
vagy vállalkozás megnevezésében.
Ezért, mivel óriási
számról van szó, határoztak úgy,
ezentúl megszabják kik és milyen
formában alkalmazhatják.
Az ötletgazdák más települések
példáját látva hozták elő ezt az
elképzelést. Indokoltságát mutatja,
hogy bizonyos esetekben
tévképzet is kialakulhat a nem
megfelelő névhasználatból.
A következő két előterjesztés
már több éve téma. Az egyik a Város
Napja megrendezéséül szolgáló
helyszín kiválasztása, mely tekintetben
igen szűk volt a választási
lehetőség, a belvárosrekonstrukció
és a csatornázási munkák
szinte csak az Eötvös teret tették
lehetővé helyszínként. Rövid időn
belül kiírják a pályázatot, hogy az
esemény programjának szervezőjét
ki tudják választani, és annak
ideje legyen felkészülni a május
közepén megtartandó rendezvényre.
Idén a testvérvárosok találkozója
kapcsolódik a Város Napjához,
így a két külön rendezvény
programjai átfedésben lesznek.
Előbbihez körülbelül 7 millió forintot
nyertek, utóbbihoz pedig
ugyanennyit különítettek el.
Aharmadik kiemelt terület a termofor
kémények felújítását célzó
pályázatok támogatásáról szólt.
Ennek a pontnak a napirendre vételére
azért volt szükség, mert jó
néhány társasház van városunkban,
ahol a kémények már olyan
állapotban vannak, hogy akár életveszélyesek
is lehetnek. Minden
megfelelő önrésszel rendelkező
társasházat bíztatnak, hogy jelentkezzen.
10 millió forintos keretet
állapítottak meg, ezt az önkormányzat
hozzá tudja tenni a központi
pályázathoz és a társasházak
önrészéhez.
Kiemelte, a költségvetésnél a fő
szempont a takarékosság, és ennek
érdekében bizonyos döntéseket
meg kell hozniuk. A működési hiány,
amivel elkezdetek tervezni a
tavalyi évben 1,3 milliárd volt. Valamivel
több, mint 800 millió forinttal
fogadták el a költségvetést,
ami jelentős takarékoskodási intézkedések
következtében lecsökkent
közel 200 millió forinttal az
ősz folyamán. Előre láthatóan jó
évzárás után körülbelül 100-200
millió közt meg fog állni a 2011.
évi működési hiány.
B.E. - MTI - V.M.
Névhasználatról,
Város Napjáról és a
termofor kéményekről
A vizsgaeredmények
mérlege
A Fiatalok a Helyi Gazdaság
Fejlesztéséért projekt keretében
workshopot tartottak a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampuszán.
Cseresnyés Péter polgármester
köszöntője után előadásokat
hallgathattak az érdeklődők
a futó projektekről, a fejlesztési
irányokról, az együttműködésről
és két horvát-magyar
programról.
A polgármester elmondta, hogy
az elmúlt másfél évben együttműködést
alakított ki városunk Csáktornyával
és Kaproncával. Elsősorban
a gazdasági kooperációra
és a térség fejlesztésére koncentrálnak
a kulturális együttműködés
folytatása mellett.
A sikeresség érdekében időszakonként
találkoznak egymás városaiban
és különböző irányokat határoznak
meg. A megvalósult
posztgraduális képzés ezért is
nagy jelentőségű, hiszen a szakemberbázis
segíthet a városnak ötletei
megvalósításában.
Dr. Birkner Zoltán, a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampuszának
igazgatója hozzátette,
hogy az egyetem képzési portfóliója
az elmúlt évek során sokoldalúvá
vált. Ennek egy komoly
eleme az angol nyelvű oktatás. A
posztgraduális gyakorlatorientált
képzésben, mely a Horvátország –
Magyarország IPA Határon Átnyúló
Együttműködési Program
2007-2013 keretében valósul
meg, 15 magyar és 15 horvát vesz
részt. A levelező rendszerű EU
projektmenedzser képzés idén
szeptemberben indult. Célja, hogy
a szakemberek a helyi gazdasági
fejlesztésben aktív szerepet vállaljanak,
programokat dolgozzanak
ki, ezzel hozzájárulva a régió
versenyképességének és vonzerejének
növekedéséhez. A workshopon
projektötleteket is bemutattak.
Az egyik a Csáktornyát,
Kaproncát és Zalakarost érintő
kerékpárturizmus, a másik pedig
egy vállalkozásokat segítő projekt.
V.M.
Határon
átívelő
barátság
Kanizsa 6 – Kultúra 2012. február 2.
Három tehetséges diákalkotó
kiállítása nyílt meg a Nagykanizsa
és Térsége TISZK Alkotó Ifjúság
Galéria és Kávéházában
Képzelet, álmok, látomások címmel.
A tárlat február 24-ig tekinthető
meg.
A galériában a Thúry György
tagintézmény diákjainak, Komárovics
Melittának a festményei,
Tóth Klaudiának és Varga Máriának
a gyöngyfűzései tekinthetők
meg. A tárlatot Mérksz Andor ügyvezető
igazgató nyitotta meg. Elmondta,
az elmúlt évben indult
kezdeményezés célja, hogy a diákok
városunk lakossága számára is
be tudják mutatni tehetségüket. A
kiállított tárgyakat Lengyák István
pedagógus mutatta be.
V.M.
A szerelemnek és a boldog házasságoknak
szerelmesek miséjével
szeretnének méltó ünnepet állítani
Szent Bálint nap alkalmából
február 12-én este 6 órakor
az Alsótemplomban.
Szent Bálint püspökről azt tartja
a legenda, hogy a nála kötött házasságok
szerencsés csillagzat alatt
születtek. Az esti szentmise az
„Örök szerelemért” szól, hisz Isten
tervében szerepel a szerelem, az Úr
a férfit és a nőt egymásnak teremtette,
méghozzá egy egész életre
szóló szeretetre, egységre, boldogságra.
Az Úr áldását adta a házasságokra,
ez a szentség pedig arra predesztinálja
a kapcsolatokat, hogy
betölthessék Isten tervét, ami a házasodók
tervében is szerepel: „holtomiglan-
holtodiglan”, jóbanrosszban
kitartani egymás mellett.
Emeljük vissza a szerelmet és
Szent Bálint vértanú püspök ünnepét
a méltó helyére! – szól a felhívásban.
Erősítse meg ez az ünnep a
fiatal párokat és a házastársakat
egyaránt az egymás mellett való kitartásban,
hogy érdemes küzdeni a
kapcsolatért, egymásért, hogy nem
a pillanatnyi örömöket kell keresni,
hanem az életre-szóló boldogságot.
Horváth Lóránt atya nemcsak a
szerelmeseket és az elmúlt hat évben
(mióta ő itt van) házasulókat,
hanem a korábbi időkben házasságot
kötött párokat is várja a szerelmesek
miséjére a Szent József
templomba, ahol áldását adja a párokra.
B.E.
A világ rejtett tájai
ANagykanizsai Műszaki Szakképző
Iskola és Kollégium Zsigmondy-
Széchenyi tagintézményének
kiállítótermében nyitották
meg dr. Literáti-Nagy Ferenc
Évszakokon át című tárlatát,
amely február 10-ig tekinthető
meg.
A háziorvosként és üzemorvosként
dolgozó Literáti-Nagy Ferenc
az iskolában kiállított képeket az
utóbbi 4-5 évben készítette. A ritkán
lakott vidékeket, a világ rejtett
tájait ábrázolják. Gyermekkora óta
foglakozik fényképezéssel, az
alapismereteket tíz évesen a szerencsi
fotószakkörben sajátította el.
Egyetemistaként a diáklap fotósaként
tevékenykedett. 2001-ben
részt vett egy kenyai kiránduláson,
az ekkor készült képekből Zalaegerszegen
és Marcaliban nyílt kiállítása.
Pár évvel ezután egy fotósokból
álló csoporttal Norvégiában
járt, a tájfotózás ekkor kezdte el
vonzani. Ma már a fotózás kedvéért
utazik, ez jelenti számára a kikapcsolódást.
V.M.
A nagykanizsai Takács László
Irodalmi Kör Egyesület alkotóival
találkoztak az irodalmat kedvelők
a Közművelődési és Városszépítő
Egyesület Mindenki Házában
Miklósfán.
A rendezvényt Szmodics
Józsefné, az Általános Iskola és
Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa intézmény
igazgatója nyitotta meg.
Az est főszereplője a 77 éves liszói
születésű Vargovics József (Liszói
Gyuricza József, Fa Ede) volt, aki
meghívta barátait is, Csicsek Annát,
M. Kovács Ildikót, Erdős Attilát,
valamint Kárpáti Kantó Katalint.
A három néven író Fa Ede autodidakta
módon sajátította el a versírás
technikáját. Ír verseket, prózákat,
modern meséket, esszéket és
tanulmányokat. A miklósfai városrészben
élők ez alkalommal ismerkedhettek
meg Lávapatak című
legújabb kötetével.
A műsorban közreműködött Tulman
Géza, az általános iskola magyar-
történelem szakos tanára,
Császár Péter 4. osztályos, Sándor
Orsolya és Bunics Erika 8. osztályos
tanulók. Az est további részében
Halmos Csaba, a Polgármesteri
Hivatal koordinátora mutatta be
a 12. Kanizsa Antológia kötetet,
végezetül Csepeli Ferencné Horváth
Anna az irodalmi kör új tagja
olvasta fel a kötetről szóló versét.
B.E.
A nagykanizsai Hevesi Sándor
Általános Iskola szervezte újfent
Kazinczy Ferencről elnevezett
„Szép Magyar Beszéd” területi
versenyét.
„Ez a mai alkalom valójában
nem is verseny, hanem ünnep, hiszen
a legszebbet, a legértékesebbet,
a szép magyar nyelvet, beszédet
méltatjuk” – fogalmazott a zsűri
elnöke érkezésekor. 50 év alatt
igazi versenymozgalom épült
Péchy Blanka művésznő által létrehozott
Kazinczy-díj Alapítvány
köré. Méltán lehetünk büszkék
azokra az általános iskolás diákokra,
akik nem kevés kihívással járó
megmérettetésre vállalkoztak. A
szabadon választott szövegek felolvasása
után a kötelező irodalmi
vagy igényes köznyelven írott
részlettel álltak a bírálóbizottság
elé. – tájékoztatta lapunkat Kanizsai
Jánosné, a magyar munkaközösség
vezetője.
A „Szép Magyar Beszéd” győztesei
– I. kategória: I. Léránt Hanna
- Hevesi Sándor Általános Iskola.
II. Pirbus Virág - Batthyány Lajos
Gimnázium. III. Riersch Melitta
- Zrínyi Miklós Általános Iskola. II.
kategória: I. Bene Barbara - Batthyány
Lajos Gimnázium. II. Farkas
Dóra - Kőrösi Csoma Sándor
Általános Iskola. III. Poszovecz
Hanna - Péterfy Sándor Általános
Iskola.
Szeretnénk köszönetünket kifejezni
a zsűri tagjainak – Baranyai
Magdolna, Hajnesné Balazsin Mária,
Földi Gábor, Hóbor Andrásné,
Knausz Ágnes, Uzsoki Lászlóné –,
akik szívesen vállalták e megtisztelő,
felelősséggel járó feladatot elhivatottságból
egy nemes cél érdekében.
Kanizsai Jánosné
a magyar munkaközösség vezetője
Három kanizsai alkotó, Csicsek
Anna, a Takács László Irodalmi
Kör Egyesület elnöke, valamint
Delyné Csere Andrea és
Kovácsné Solymos Gabriella mutatkozott
be verseivel és prózai
írásaival a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Ház Magyar Kultúra
Napja alkalmából rendezett
ünnepségén.
A műsorban közreműködött
az intézmény Kodály Zoltán
énekkara, Tánczos Laura művészeti
vezető vezényletével.
Köszöntőjében Kámánné Szép
Terézia az emléknap kapcsán
kiemelte: az évfordulóval kapcsolatos
megemlékezések alkalmat
adnak arra, hogy nagyobb
figyelmet szenteljünk
évezredes hagyományainknak,
gyökereinknek, nemzeti tudatunk
erősítésének, felmutassuk
és továbbadjuk a múltunkat
idéző tárgyi, valamint szellemi
értékeinket.
Ezen a napon különböző rendezvények
emlékeztetnek minket
évezredes hagyományainkra, gyökereinkre,
múltunkra. Talán ezen a
napon sikerül felhívni a figyelmet
azokra az értékekre, amelyeket az
évszázadok alatt a kulturális
Diákalkotók kiállítása
a TISZK tanboltjában
Fotó: Varga Mónika
Fotó: Varga Mónika
Szentmise az örök
szerelemért
Író-olvasó találkozó
Miklósfán
A szép magyar
nyelvet méltatták
Irodalmi est a
Kodályban
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Kultúra 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
Telefonon kaptam a hírt, hogy elment
közülünk Fürtös Ilona. Mélyen
lesújtva éreztem magam. Anapi
történések gondjai szintjén élve
nemcsak régen találkoztunk egymással,
hanem a tudatomban sem
kaptak helyet mostanában Rétfalvi
Sándorral egyetemben. Azt hiszem,
megbocsátható ez a köznapi közöny,
amit a felszíni létezésre kényszerült
élet hozott létre, hogy a felejtés
mélyrétegébe kerültek az értékes
kapcsolataink. Egyszer csak aztán
döbbenten már a megváltoztathatatlan
valósággal nézhetünk
szembe; megint elment egy ember
az életünk köréből. Való igaz, két év
is elmúlt azóta, hogy a Magyar Plakát
Házban a férj, Rétfalvi Sándor
életművét összegző könyv bemutatójára
kért fel Ilona. Utána aztán
nem volt közös dolgunk, a magánélet
színterében pedig már nem találkozhattunk,
mert őket Pécshez
kötötte a munkájuk.
Lassan negyed százada annak,
hogy Fürtös Ilonát megismertem.
Ez tanári létemből következően
történt, legkisebb gyermeküket,
Donátot tanítottam a gimnáziumban.
A gondos és szerető anyát ismertem
meg előbb, aki gyermekeket
nevelő arcával fordult felém,
akit akkor fia jövőjének előkészítésében
láthattunk. Aművészi munka
és az egyetemi oktatás Pécshez kötötte
ugyan, de abban az időben a
család Nagykanizsán élt, így fiukat
hozzánk adták gimnáziumba. Lényegében
ez az időszak döntötte el
azt, hogy találkozások nélkül is
mélyebben kötődtünk egymáshoz.
Kanizsai kiállításának megnyitását
nekem szánta. Az utóbbi években
viszont Pécsett éltek, Donát is az
egyetemen tanult, építész lett.
R. Fürtös Ilona, az iparművész
csendesen élte művészi életét.
Csend volt körülötte, az alkotó munka
csendjében szőtte vásznait. Magam
is már a Munkácsy-díjas művésszel
ismerkedtem meg, aki soha
nem említette díjait. Azok pedig
szép számmal voltak, amiket most
felsorolva koszorúként helyezek nevéhez.
Az első díjakat említve: II.
Fal- és tértextil Biennále 1972-ben
Szombathelyen, Janus Pannonius
jubileumi pályázat 1977-ben Pécsett,
Bartók Béla születésének 100.
évfordulójára meghirdetett pályázat
ugyancsak Pécsett. 1977-ben Munkácsy-
díjjal tüntették ki.
Úgy vélem, nem ismertem anynyira,
mint amennyire művészi
munkája megillette, holott R. Fürtös
Ilona számos egyéni és csoportos
kiállításon vett részt szerte az országban
és külföldön. És természetesen
Nagykanizsán is. Kiemelve az
egyéni kiállításokat: Janus Pannonius
Múzeum, Pécs, Szent István Király
Múzeum, Székesfehérvár, Fészek
klub TV Galériája, Műcsarnok,
Budapest, művelődési központok,
Győr, Lenti, Celldömölk, Nagyatád,
Szekszárd, Művészetek Háza, Pécs,
Siklósi vár. Székesfehérváron és
Nagykanizsán férjével, Rétfalvi
Sándor szobrászművésszel együtt
állított ki. Nagy számú csoportos kiállításai
között válogathatunk: Országos
Iparművészeti Kiállítás, Budapest,
Nemzetközi Iparművészeti
kiállítás, Moszkva, Mai Magyar
Iparművészet, Budapest, Jubileumi
Iparművészeti Kiállítás, Műcsarnok,
Moderne Ungarische Textilkenst,
Lipcse, La Tappisserie Moderne en
Hongrie, Tunisz, Von Mini zu Maxi,
Eisenstadt. Kiállított Ausztráliában,
részt vett számos Textilbiennálén.
Ismerjük meg röviden R. Fürtös
Ilona művészi életrajzát. A Budapesti
Művészeti Gimnáziumban tanult
és érettségizett. Az Iparművészeti
Főiskolán szövöttanyag-tervező
szakon tanult, 1964-ben szerzett
diplomát. Mesterei Hincz Gyula,
Gorzsa Pál, Schubert Ernő voltak.
Ösztöndíjasként művésztelepeken
tanított. 1990-től a Janus Pannonius
Tudományegyetem Művészeti
Karának adjunktusa. Köztéri
művei: Baranya Megyei Önkormányzat,
Szigetvár, Kodály Intézet,
Kecskemét, MTA pécsi székház,
Művelődési Ház, Harkány,
Vízügyi Igazgatóság, Baja. Közgyűjteményekben
található művei:
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár,
Rippl-Rónai Múzeum,
Kaposvár, Szombathelyi Képtár,
Thúry Múzeum, Nagykanizsa.
Gobelinjein leegyszerűsített
geometriai formák, az egyiptomi
rajzokat felidéző kiterített városok,
stilizált virágok jelennek
meg. Tiszta egyszerűség hatja át
művészetét.
1997-ben Lepketánc címmel
Nagykanizsán, az Egry József Galériában
láthattuk gobelinjeit.
Gyermekmeséket, gyermekverseket
választott témájának. Mélyen
lelkéből fakadó textileket formált,
nagy szeretettel készült annak bemutatására.
A szakma és a művészet
alázatával alkotott mindvégig.
Szeretett tanítani. Odaadással
nyújtotta át tudását, szívesen beszélt
tanári munkájáról, örült tanítványai
tudásának, sikerének.
2012. január 14-én R. Fürtös
Ilona művészi élete lezárult. Nehéz
szívvel zárom soraimat. Nem
igazán találok szavakat a búcsúzáshoz.
Nálam a szó ott végződik,
ahol a művészet elkezdődik; a zenész
zenélni kezd. Ahol a szobrász
formál, a festő fest, az iparművész
gobelint sző. Ahogy R.
Fürtös Ilona gobelineket szőtt.
Milyen egyszerű is ez. Csak egy
áldozatos művészi élet kell hozzá.
Ilyen áldozatos életet hagyott itt
R. Fürtös Ilona.
Lehota János
In memoriam R. Fürtös Ilona
amortizáció ellenére még sikerült
megőrizni. Január 22-e környékén
nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális
rendezvények. Egy-egy
program, esemény kapcsán sokan,
sokféle módon próbálnak megmutatni,
átadni valamit kulturális,
művészeti életünk értékeiből. Ehhez
csatlakozott Nagykanizsa városán
belül a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Ház mostani rendezvényével,
az Irodalmi esttel.
Műveik felolvasása közben a
három vidám hölgy egy megzenésített
verssel is meglepte közönségét.
Bár igazából a májust
nevezik a szerelem hónapjának,
ők már most januárban felhívták
erre a figyelmünket: „Most nézd!
– megint itt van a szerelem.
/Most nézd! – Megint játszik
csak énvelem. /Most nézd! –
Megint könnyedén mosolyog.
/Mosolyába belehalok!” – énekelték
közösen.
B.E.
Ahogyan említette Győrfi András,
egy Egri kiállítás kanizsai változatát
láthatják a művészetkedvelők, melyet
az ország több pontján is szeretne bemutatni.
A képeken felfedezhető a
boldogság, az egyéni útkeresés, a
mélységes szomorúság, a melankólia,
a humor, a derű, az életszeretet,
ugyanakkor nem mosolyognak az
emberek, ellentétes érzelmeket váltanak
ki a szemlélőből – emelte ki megnyitó
beszédében Lehota János esztéta.
Az igazi alkotó egyszerre képes ellentétes
érzelmeket felmutatni – folytatta.
A halált és az életszeretetet, az
eltávolodást és a közelséget. Győrfi
András igazi Don Quihote-i típus, bús
lovag, mint minden művész. Harcol a
maga által keltett illúziókkal, az álmaiból
épített óriásokkal, de tulajdonképpen
ezt tesszük mi, magunk is.
A programot Gayer Mátyás triója
fűszerezte zenei blokkjával. A
Toscan napfényt és a spanyol La
Mancha vidéket megidéző tárlat
február 29-ig tekinthető meg.
B.E.
A paradicsomok meghódítása
A Kendlimajor művésztelep egyik alapítója, Győrfi András budapesti
festőművész mutatkozott be a Paradicsomok meghódítása című
kiállításával a Magyar Plakát Házban.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 8 Mundérban 2012. február 2.
A Magyar Rendészettudományi
Társaság Zala Megyei Csoportjának
létrejötte Dr. Németh
József rendőr alezredes, a Zala
Megyei Rendőr-főkapitányság
ellenőrzési szolgálat vezetőjének
nevéhez fűződik. A számos rendészeti
témájú nemzetközi, tudományos
konferencia szervezőjét,
az újjáalakult Rendőrség Tudományos
Tanácsának Zala megyei
titkárát a társaság létrejöttéről
és céljairól kérdeztük.
– A Magyar Rendészettudományi
Társaság 2004 májusában alakult
meg Budapesten, több mint
száz alapító taggal, és a határrendészetitől
kezdve a bűnügyiig, különböző
tagozattal. A céljuk a rendészettudománnyal
és a rendészettel
kapcsolatos tudományos ismeretek
fejlesztése, az egyes rendészeti
problémák tudományos vizsgálata,
a rendészettel összefüggő
és más kapcsolódó szakterületek
iránt érdeklődő, azokkal tudományos
igénnyel foglalkozó vagy
foglalkozni kívánó állampolgárok
összefogása, a rendészettudomány
fejlődésének szolgálata és a tudományos
eredmények gyakorlati alkalmazásának
segítése. Szervezeti
értelemben a célokat tagozatok, és
azokon belül működő szakosztályok
eredményei alapján kívánja elérni
és megvalósítani. A társaság
elnöke Prof. Dr. Korinek László,
főtitkára Dr. Janza Frigyes nyugalmazott
rendőr vezérőrnagy.
– Mikor alakult meg a zalai csoport,
és kik alkotják?
– A Magyar Rendészettudományi
Társaság Zala Megyei Csoportja
2010-ben alakult. A zalai –
egyedüliként az országban – tagozat
jogállású csoport. Tudományos
kutatóként már korábban is érdekelt
voltam különböző rendezvények
lebonyolításában, így amikor
felvetődött a csoport megalakításának
gondolata – több kollégám
is jelezte az érdeklődést – vállaltam
az alapítással járó előkészítő,
szervezőmunkát, melyhez megfelelő
támogatást kaptam Dr. Tiborcz
János, most már Vas megyei rendőrfőkapitánytól.
A csoportot a rendészettudomány
iránt érdeklődő és
tenni akaró emberek alkotják, akik
a munkájukkal egy pluszt szeretnének
hozzátenni a tudományághoz.
Többnyire a megyei főkapitányságon,
valamint a rendezvények
helyszínén találkozunk, folytatunk
eszmecserét. Évente másmás
településen szervezünk tudományos
konferenciát egy-egy témából.
Az elsőt – mely az Integrált
rendőrség a XXI. században, a
nemzetközi és hazai regionalitás
és együttműködés tükrében címet
viselte –, Keszthelyen szerveztük a
Festetics kastélyban. Tavaly a feketegazdaság
elleni fellépés aktuális
feladataival foglalkoztunk, idén
szeptemberben pedig Zalakaroson
találkozunk. Ezúttal a rendőrség és
a polgárőrség együttműködése
lesz a téma az új jogszabályi környezetben.
Reményeink szerint a
konferencia fel tud majd mutatni
olyan alternatívákat és módszereket,
amelyek segíthetik mind a
rendőrség, mind a polgárőrség
együttműködését. A csoport munkájához
civilek is kapcsolódhatnak,
csatlakozási szándékukat először
a Magyar Rendészettudományi
Társasághoz kell benyújtaniuk,
majd a felvételt követően részt vehetnek
a zalaiak tevékenységében
– mondta végezetül Dr. Németh
József alezredes.
B.E.
Konferencia a rendőrség és
a polgárőrség együttműködéséről
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Többéves hagyományt folytatva
borversenyt rendeztek a
Nagykanizsai Rendőr-kapitányságon,
ahol a leadott minták minősítését
magas szakmai felkészültséggel
rendelkező bíráló bizottság
végezte.
A harmadik éve megtartott
rendezvény alapötletét az a gondolat
adta, hogy szerettek volna
lehetőséget biztosítani a bortermelő
rendőröknek, hogy versenyeztethessék
boraikat. Hiszen a
szolgálati beosztás nem mindig
tette lehetővé számukra, hogy
részt vehessenek az adott környéken,
hegyvidéken szervezett
bírálatokon. A második évben
már külsősök is neveztek, az idei
évben pedig a rendőrökön kívül
tűzoltók, közterület-felügyelők,
a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
több kollégája és néhány
civil is vitt bormintát, szám szerint
negyvenhetet.
A nyílt borbírálaton a leadott
mintákat sorszámozták, majd
egyforma palackokba töltötték.
A résztvevők a sorszámaik ismeretében
a minősítés során hasznos
tanácsokat is kaphattak ahhoz,
hogy hogyan kezeljék boraikat.
Jelen esetben a húsz pontos bírálati
módszert választották,
mely a bor színének, illatvilágának,
harmonikusságának, íz- és
zamatanyagának értékeléséből
állt össze.
A bíráló bizottság tagjai Németh
Csaba, a Da Bibere Zalai Borlovagrend
pohárnoka, Wolf Sándor
borbíráló, a zsűri elnöke, a Somogy
Megyei Kormányhivatal
borászati felügyelője, Kovács Ottó
nagyradai borász, borbíráló és
Horváth Ferenc, a Szent Dömötör
Borrend tagja voltak.
V.M.
Rendőrök
borversenye
Ahogy gyakorlatilag mindig,
negyedévente a kerek születésnapot
ünneplő tagtársaik köszöntésére
is sor került, volt természetesen
a múlt évben is példának okáért
nőnap-köszöntés, kirándulásszervezés,
s ezekre idén is sor fog kerülni
a klub ajánlása szerint.
Továbbra is lényeges kitétel marad
működésükben a katonamúlt
ápolása, illetve egyes laktanyák
meglátogatása, s az olyan klubdélutánokról
sem feledkeznek meg,
melyek alkalmával a közösségük
összejöhet és ápolhatja baráti kapcsolataikat.
Poprádi Zoltán elnök elmondta,
a fentebbi feladatokat 2012-ben
mindenképp tovább végzik, melyre
költségvetési tervet is ismertetett
az elöljáró.
P.L.
Katonamúltjukat ápolják továbbra is
A Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja évértékelő
és programajánló közgyűlését tartotta a Honvéd Kaszinó Tükörtermében,
melyen számos, a múlt évre is vonatkozó információt
tudhattunk meg az 1970-ben alakult szervezettel kapcsolatban.
Szent László Király Népfőiskola
Szent László Király Népfőiskola II. évad 5. előadására január 28-án 18.00 órakor kerül sor az iharosi
Művelődési házban. A rendezvény elején megemlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról, meghallgathatják
Németh Ferenc zenetanár gondolatait Kölcsey Ferencről. Ezt követően kerül sor Rózsás János nagykanizsai
író, volt gulág rab előadásában Leventesors – A leventeintézmény története 1921-1945 közötti Magyarországon
címmel.
Fotó: Varga Mónika
Kanizsa – Kamara 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
Mit kell tenniük
a vállalkozásoknak?
Szolgáltató irodánkban (Ady út
1.) munkatársaink segítenek az érdeklődőknek,
de a kamara honlapján
is elérhető és kitölthető a regisztrációs
ív. A regisztrációt követően
pedig a kamara számlájára
kell a befizetést teljesíteni.
A befizetett regisztrációs díj ellenében
a kamara térítésmentesen
nyújt a vállalkozások részére szolgáltatásokat:
üzleti partnerkeresés és
pályázatfigyelés, tanácsadás gazdasági,
pénzügyi, adózási kérdésekben.
Lehetőség és garancia
Dr. Polay József, a kamara elnöke
a nyilvántartásba vétellel
kapcsolatosan az alábbiakban tájékoztatja
a vállalkozásokat: Akötelező
regisztráció alkalmat ad arra,
hogy teljes cégregiszter készüljön,
azaz minden vállalkozásról
tudott legyen, milyen területen
folytatja a tevékenységet. Ez lehetőséget
ad arra is, hogy kiszűrjük
a fantom cégeket és a kontárokat,
valamint csökkentsük a feketegazdaságot.
Ugyanakkor a vállalkozások
tevékenységének ismeretében
még tudatosabban szervezhetjük
a szakképzést. Emellett kereskedelemfejlesztési,
piacépítési
akciókat szervezhetünk az egyes
célcsoportoknak, és arra is megoldást
találhatunk, hogyan tudjuk
felvenni a küzdelmet a körbetartozások
felszámolását illetően. Önkéntes
tagjaink számos előnyt élvezhetnek,
többek között részt vehetnek
a kamara tanácskozásain
és gazdasági fórumain, közülük
választunk tisztségviselőket, és
első helyen a kamarai tagokat és
minősített vállalkozókat ajánljuk
az önkormányzatnak egy-egy beruházás
során. Hiszen őket ismerjük,
róluk vannak információink,
értük kezeskedhetünk. Ráadásul
számos kedvezménnyel is jár a
tagság, például a Széchenyi Kártya
esetében, és levonható a tagdíjból
a regisztráció költsége.
Nehéz év előtt állunk, most
mindennél nagyobb szükség van a
közös gondolkodásra, egymás segítésére.
Az önkéntes tagság által
felépített kamara a törvényi megerősítés
után tárt kapukkal várja
az üzleti közösségek képviselőit.
Azon dolgozunk, hogy ezt ne
teherként, hanem lehetőségként
érzékeljék a vállalkozások.
„A jó szakma felér
egy diplomával”
Az MKIK 2012-ben ismételten
megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója
Versenyt. Célkitűzése a gyakorlatigényes
szakmák társadalmi
vonzerejének növelése, népszerűsítése.
A versenyt 38 szakmában
hirdették meg végzős szakiskolai
és szakközépiskolai tanulók részére.
Az írásbeli elődöntőket a bútorasztalosok
kezdték meg 2012. január
9-én. Kamaránk szervezésében,
22 szakmában 201 tanuló
vesz részt a versenyen. A döntő, az
"V. Szakma Sztár Fesztivál" 2012.
április 11-13. között lesz Budapesten.
Az érdeklődő iskolák diákjai a
korábbi évekhez hasonlóan április
11-én és 12-én egy-egy napos
szakmai kirándulás keretében vehetnek
részt a rendezvényen. Az
elődöntők az MPA-KA-NGM
9/2011/TK számú pályázati támogatással
valósultak meg.
Fórum az adóváltozásokról
2012. január 12-én a Nagykanizsai
Inkubátorházzal közös vállalkozói
információs napot tartottunk.
A rendezvényen Auer Péter
értékesítési vezető "Változások és
lehetőségek a Cafeteria rendszerben”
címmel tartott előadást. Ezt
követően Némethné Szerdahelyi
Éva adótanácsadó, könyvvizsgáló
a vállalkozásokat érintő adóváltozásokról
beszélt.
Évköszöntő Vállalkozó
Fórum
2012. január 25-én az önkormányzattal
közös rendezvényen
Cseresnyés Péter polgármester köszöntőjében
kiemelte a város és a helyi
vállalkozások érdekei közösek.
Az önkormányzat sikeriből a vállalkozások
profitálhatnak, ugyanakkor
a vállalkozások sikere az itt élő embereké
is. Az évköszöntőn dr. Polay
József elnök adta át a tavalyi évben
legjobban teljesített tagjainknak a
kamarai kitüntetéseket.
„Az Év Vállalkozója” díjat Vért
Lajos, „Az Év Vállalkozása” díjat
a Délzalai Víz- és Csatornamű
Zrt., a Termoszerviz Kft., és a Kanizsa
Ablak Kft., „A Kiváló Gyakorlati
Képzőhely” díjat pedig a
Kanizsa Trend Kft., a GE Hungary
Kft. és Orehovszky Tibor egyéni
vállalkozó kapta. Újabb 3 vállalkozás:
a Kozó Bau Kft., a „Minőség
és Mester” Bt., és Ágoston Tibor
egyéni vállalkozó kapott
„Nagykanizsa város Minősített
Vállalkozása” tanúsítványt. Gratulálunk
a díjazottaknak, és további
szép sikereket kívánunk.
Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670, 93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények
módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi
CXXI. törvény módosítását.
A KAMARAI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA 3 LÉNYEGES VÁLTOZÁST TARTALMAZ:
1. A gazdálkodó szervezetek 2012. január 1-től legkésőbb 2012. március 1-ig (új vállalkozások
esetén a bejegyzésüket követő 5 munkanapon belül) kötelesek kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni
és a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000 Ft kamarai hozzájárulást fizetni.
(A hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból.)
2. A kamara köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat térítésmentesen nyújtani.
3. Lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad.
Felhívjuk a vállalkozások figyelmét, hogy a nagykanizsai székhelyű vállalkozások regisztrációját a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara végzi.
További információt a regisztrációról a www.nakkik.hu kamarai honlapunkon találhat.
Gyakorlati Képzők
figyelmébe
A kamara szolgáltató irodájában
2012. február 9-én 14.00
órától konzultációval egybekötött
előadást tartunk a Szakképzési
Hozzájárulás 2011. évi
elszámolása és a Szakképzési
törvény gyakorlati képzést
érintő változásairól.
Minden érdeklődőt szeretettel
várunk.
Gazdálkodó szervezetek kötelező kamarai regisztrációja
„SÁR-MELL-ÉK” - a Kanizsa
Fotóklub kiállítása. Megtekinthető:
február 15-ig
Február 1. 15 óra
KANIZSAI MONDÁK
Előadó: Kardos Ferenc
Február 2. 15 óra
„SZÍNES VILÁG” - a Zrínyi Miklós-
Bolyai János Általános Iskola,
Bolyai János intézményegysége tanulóinak
képzőművészeti kiállítása.
Megtekinthető: február 17-ig
Február 6. 18 óra
Világjárók Klubja
DÉL - AMERIKA (ECUADOR,
CHILE) - vetített képes előadás.
Előadó: Dr. Simán László
Február 7. 17 óra
„Az én hobbim” sorozat
HEGEDűSNÉ SAFFER SZILVIA
TEDDY MACI GYűJTEMÉNYÉNEK
BEMUTATÁSA
Megtekinthető: február 29-ig
Február 7. 10 óra Táltos bérlet;
14 óra Manó bérlet. Február 8.
10 óra Vackor bérlet; 14 óra Hápi
bérlet. Február 9. 10 óra Mazsola
bérlet; 14 óra Tapsi bérlet
Gyermekszínházi bérlet
KARNEVÁL - AZ ÁLLATOK
FARSANGJA - táncos mesejáték
Magyar Mozdulatművészeti Társulat
(Budapest). Belépődíj: 650 Ft
Február 8. 15 óra
Egészséges életmód sorozat
„ESZEM, NEM ESZEM” - előadás
a népegészségügyi termékdíjról
és az egészséges táplálkozás
kapcsolatáról. Előadó: Dr. Buzás
Judit kistérségi tiszti főorvos
Február 10. 21 óra
LATIN-PARTY
Kubai salsa és latin táncok tanítása, latin
animációk (Waka-Waka, Bomba,
Colita stb.) és egyéb vidámságok, tánc
hajnalig! DJ Chili. Belépődíj: elővételben:
1000 Ft, helyszínen: 1300 Ft
Február 8. 17 óra
CSILLAGOK (B)ÉKESSÉGE!
Tehetséges kanizsai fiatalok, és vendégelőadók
bemutatkozó sorozata. Beszélgetés
Beck Zoltánnal a 30Y zenekar
frontemberével. A végén azért a gitár is
előkerül... TÁMOP 5.2.5/B-10/2-2010-
0202 Mi a pálya? - Jövőnk az ifjúság II.
A PARADICSOMOK
MEGHÓDÍTÁSA
Győrfy András kiállítása
Február 7. 9 óra FELANETRE
25 órás számítógépes tanfolyam felnőtteknek,
nyugdíjasoknak.
Részvételi díj: 4 000 Ft
Kanizsa 10 – Hirdetés 2012. február 2.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz. Helye Nettó kikiáltási ár Versenytárgyalások időpontjai
Február Március Időpont
30155/3 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 8, 22 7, 21 9:00
30155/4 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 8, 22 7, 21 9:30
4372 Lazsnaki kastély, Alkotmány u. 160. 49.000.000 8, 22 7, 21 10:00
2243/1-2 Ady u. 25. szám alatti ingatlanok 22.320.000 8, 22 7, 21 10:30
3817 Csengery u. 111/B, beépítetlen terület 2.800.000 8, 22 7, 21 11:30
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.:
93/500-724. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a
www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt ."
Versenytárgyalás az alábbi ingatlanokra
Dátum Gyógyszertár neve/címe Telefonszáma Ügyeleti idő
2012. február 1. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 2. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 3. SALVIA, RÓZSA U. 6. 93/536-610 17.00 - 08.00
2012. február 4. ZSÁLYA (TESCO), BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20.00 - 08.00
2012. február 5. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08.00 - 07.30
2012. február 6. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 7. ARANYSZARVAS, ROZGONYI U. 1. 93/311-531 18.00 - 07.00
2012. február 8. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 9. KELETI, ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 18.00 - 08.00
2012. február 10. ARANYKÍGYÓ (STOP-SHOP), DÓZSAGY. U. 123. 93/313-165 19.00 - 08.00
2012. február 11. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 12.30 - 08.00
2012. február 12. SZENT GYÖRGY, TÁBORHELY. U. 4. 93/510-135 08.00 - 08.00
2012. február 13. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 14. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 17.30 - 07.30
2012. február 15. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 16. SZENT GYÖRGY, TÁBORHELY. U. 4. 93/510-135 19.00 - 08.00
2012. február 17. FAGYÖNGY, SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 16.30 - 08.00
2012. február 18. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 12.30 - 08.00
2012. február 19. ZSÁLYA (TESCO), BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 08.00 - 08.00
2012. február 20. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 21. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 18.00 - 07.30
2012. február 22. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 23. ZSÁLYA (TESCO), BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20.00 - 08.00
2012. február 24. SALVIA, RÓZSA U. 6. 93/536-610 17.00 - 08.00
2012. február 25. ARANYSZARVAS, ROZGONYI U. 1. 93/311-531 12.00 - 08.00
2012. február 26. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08.00 - 07.30
2012. február 27. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
2012. február 28. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 17.30 - 07.30
2012. február 29. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 - 06.00
Februári gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán
A Zrínyi - Bolyai Általános Iskola
Bolyai János
Intézményegysége
folytatja „SULIVÁR”
programsorozatát, melyre
szeretettel várja a leendő elsősöket
és szüleiket.
Február 4-én (szombaton)
9.oo-12.oo óráig NYÍLT NAP,
melyen a szülők tájékoztatást
kapnak az intézményről.
A gyermekek „meglepetés műsoron”,
kézműves- és sportfoglalkozásokon
vehetnek részt.
Február 8-án és 9-én
(szerdán és csütörtökön)
8.oo-10.oo óráig NYÍLT
TANÍTÁSI ÓRÁK
a leendő első osztályos tanítókkal.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház szervezésében 2012.
február 18-án (szombat) kerül megrendezésre a IV. Országos Farsangi
Fánkfesztivál a Kanizsa Centrumban, melyre háromfős csapatok
jelentkezését várják hozott és helyben készített fánk kategóriákban,
melyeken belül a jelentkezők készíthetnek hagyományos és különleges
fánkokat is. Nevezni január 30-ig lehet a művelődési háznak
címzett levélben vagy a kodalymk@chello.hu e-mail címen.
Fánkfesztivál - Csapatok jelentkezését várják
Örömmel hívjuk és várjuk a NAGYCSOPORTOS
ÓVODÁSOKATcsaládtagjaikkal együtt RENDEZVÉNYEINKRE:
􀂊 PIAR - SULI - MURI
Vidám programok – február 11. szombat, 9.30 óra.
􀂊 NYÍLT TANÍTÁSI ÓRÁK
Szülők részére – február 23. csütörtök, 9 és 10 óra.
􀂊 PIAR - SULI - MURI
Játékos délelőtt – február 25. szombat, 9.30 óra.
Helyszín: Piarista Iskola (Nagykanizsa, Sugár út 11-13.)
Alsó tagozat épülete
M
e
g
h
í
v
ó
Kanizsa – 2012. február 2. Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden hónap első keddjén 17 órától 19 óráig a Zsigmondy-Széchenyi
Szakközépiskolában (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.). Elérhetőségek: 20/388-
8259, bcsaba@nagykanizsa.hu
Dr. Etler Ottó önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2012. február 6-án 17
órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselő fogadóórát tart minden hónap második
szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.
Kovács János a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart 2012. február 6-án (hétfőn) 18 órától a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Sajni József önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2012. február 7-én (kedden)
16 órától 17 óráig a ligetvárosi óvodában, 17 órától 18 óráig a Vécsey Általános
Iskolában, 18 órától 19 óráig Miklósfán a Mindenki Házában. E-mail:
sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu
Szőlősi Márta a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden hónap I. hétfőjén 17,00 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában
(Zrínyi M. u. 38.). Elérhetőségek: 30/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu,
szmarta25@hotmail.com
Képviselői fogadóórák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz./Helye/Nettó kikiáltási ár/Versenytárgyalások időpontjai
3779/17 /Csengery úti szántó / 7.500.000 Ft / február 8, 22, március 7, 21,
11:00 óra.
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.: 93/500-724
Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető,
illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK
menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt.
Versenytárgyalás
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE ÁLTAL
ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy városunk közgyűlése
2012-ben is adományoz kitüntető címeket és díjakat. Önkormányzatunk
ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik:
- a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti
munkásságuk során maradandót alkottak,
- tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az itt élők
életkörülményeinek javítását szolgálták,
- kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel
Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették,
- kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését,
életkörülményeik javítását.
Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a
következő kitüntetéseket alapította:
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Oktatásáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Kultúrájáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Sportjáért" kitüntető cím
- "Paizs Ferenc Díj" közigazgatási kitüntető cím
- "Szekeres József Díj" az egészségügyi és szociális terület kitüntető címe
- "Nagykanizsa Környezetkultúrájáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Biztonságáért" kitüntető cím.
A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a többször módosított
18/1997.(IV.16.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza, mely
megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban, a Városi Könyvtárban és az önkormányzat
honlapján (www.nagykanizsa.hu).
A "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím és
"Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím adományozásával elhunyt
személy emléke is megtisztelhető.
A "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető címre a közgyűlés
tagjai, bizottságai, nagykanizsai székhelyű intézmények, nagykanizsai
székhellyel bejegyzett társadalmi szervezetek, egyesületek, szakmai szövetségek,
érdekképviseleti szervek, nagykanizsai egyházi szervezetek tehetnek
javaslatot. A többi kitüntető cím odaítélésére javaslatot tehetnek a város gazdasági
és egyéb társaságai, a Kisebbségi Önkormányzatok valamint magánszemélyek
is.
Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a Polgármesteri
Hivatal Erzsébet téri és Eötvös téri portáján átvehetők, valamint az
önkormányzat honlapjáról (www.nagykanizsa.hu/kituntetes.doc) letölthető
űrlapokon részletes indoklással legkésőbb 2012. február 10-éig nyújtsák be
Cseresnyés Péter polgármesternek címezve. (Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Kérem, javaslataikat az indokolásokkal együtt a postai kézbesítés mellett email-
en is küldjék meg a gerencser.tibor@nagykanizsa.hu címre.
Nagykanizsa, 2012. január 10.
Cseresnyés Péter polgármester
Városi kitüntetések 2012-re
GYAKORLOTT
GÉPJÁRMűVEZETőKET
KERESÜNK BELFÖLDI
ÉS NEMZETKÖZI FUVAROZÁSRA
Letenyére 2012. közepére
Elvárás: C, E kategóriás jogosítvány,
belföldi és nemzetközi fuvarozói vizsga,
gyakorlat tandem, nyerges szerelvény
használatában. Előny: cserefelépítmény, emelőhátfal gyakorlat.
Önéletrajzot az andrea.horvath@mueller.co.hu e-mail címre kérjük.
Kanizsa 12 – Hasznos 2012. február 2.
hirdetés
Megfázás, nátha vagy influenza?
Sokan összekeverik ezeket a betegségeket,
s úgy gondolják, az influenza
csak valamiféle komolyabb
meghűlés, amit nem kell kezelni,
pláne nem szabadságot kivenni miatta.
Ez azonban nagy tévedés.
Az influenza tünetei hirtelen jelennek
meg, órákon belül rosszabbodnak
és magas, akár 41 fokos lázzal,
fáradtsággal, gyengeségérzettel
és izületi fájdalmakkal járnak, míg a
megfázás tünetei fokozatosan fejlődnek
ki és gyors lefolyásúak. Az
influenzavírus természetesen sokkal
hatékonyabb a legyengült immunrendszerrel
szemben, ezért ha
igyekszünk karbantartani, nagyobb
eséllyel megúszhatjuk a szezont fertőzés
nélkül. Hogyan óvjuk meg
egészségünket, milyen immunerősítő
teákat igyunk? – tettük fel a kérdést
Göncz Józsefnének, akit a
törzsvásárlói csak Mirának szólítanak.
– Ne várjuk meg a tipikus tüneteket,
hanem menjünk elébük. Az
egyik legfontosabb a kellemes,
aromás, jóízű, s a gyerekek által is
kedvelt kakukkfűből készült tea.
Egy 2,5 deciliteres csészéhez egy
mokkáskanálnyit tegyünk, öntsünk
rá forró vizet, majd néhány perc
múlva szűrjük le. Ne hagyjuk sokáig
állni a főzetet csersav tartalma
miatt. Ha lázasak vagyunk, különösen
jót tesz, ha melegen elkortyoljuk,
mézzel ízesítjük, majd
ágyba bújunk kiizzadni. Jól társítható
hozzá még a bodza, a hársfavirág,
a csipkebogyó, az apróbojtorján
és a zsálya is. Ezek a népi
gyógyászatból nagyon régóta ismert,
meghűléses betegségekre
használható teák.
– Milyen arányokban készítsük el?
– Ízlés szerint. Aki nagyon szereti
például a bodzát, egy literhez
egy-egy teáskanálnyit adjon belőle.
A hársfavirágból elég egy csipetnyi
is. Akakukkfűnek sok fajtája
van. Télen akár -25 fokban sem
fagy meg és a nyári nagy szárazságot
is jól bírja. Érdemes ezeket a
nagy túlélő, télálló növényeket figyelni
a természetben, mert jó hatással
vannak immunrendszerünk
erősítésére. A szájüregben és a torokban
lévő gyulladásokra az apróbojtorján
teát ajánlom. Ha nyálkásodás,
torok vagy mandula
probléma alakul ki valakinél, érdemes
a langyos, ízesítés nélküli teával
naponta többször is gargalizálni,
majd kiköpni, hogy a vírusok,
baktériumok ne jussanak le a bélrendszerbe.
Az apróbojtorjánnak
nagyon különleges, semmihez sem
hasonlítható aromás íze van, ennek
ellenére viszonylag kevesen ismerik
vörös színű teáját. Fogínybetegségekre
is alkalmazható a magas
C-vitamin tartalma miatt, hiszen
különösen ebben az évszakban,
a vitaminhiány miatt gyakrabban
fordulhat elő fogágy gyulladás.
– Hol szedhetünk a környékünkön
apróbojtorjánt?
– Rétek, erdők szélén, irtásokban,
árokparton. Jelentéktelennek
tűnő apró kis sárga virágai nyúlánk
fürtökben fejlődnek. Virágos hajtását
a virágzás idején, júniustól
augusztusig kell gyűjteni.
– A gyógynövényeken kívül mit
fogyaszthatunk még?
– Valamennyi télen fogyasztott
ételt. Ilyen a savanyú káposzta, a
hagymák, a fekete retek vagy akár
a fokhagymás pirítós, tökmagolajjal
ízesítve. A feketeretket jó apróra
lereszeljük, egy kicsit megizzasztjuk
sóval, majd néhány percre
letakarjuk, s utána rászórjuk vajas
vagy zsíros kenyérre. Epetisztító,
ezért lehetőleg az esti étkezésnél
fogyasszuk. Nagyon finom tökmag
vagy olívaolajjal meglocsolva.
Emellett kerüljenek sárga ételek
– mint például sárgarépa és sütőtök
– is az asztalunkra.
– Milyen gyógynövényeket szedhetünk
most februárban?
– Találunk még csipke-, kökény-
, galagonyabogyót. Akár csipegethetünk
is belőlük a kevésbé forgalmas
helyeken. A lakásban is szép
dísz lehet a fagyöngy. Teához a fehér
fagyöngy levelét használhatjuk
fel, a sárga bogyójú fakín nem
gyógytea, az csak díszítésre alkalmas.
A fehér fagyöngy bogyóját
dobjuk el, mert mérgező, s utána
alaposan mossunk kezet. A leveléből
áztatással készült tea a legalkalmasabb
a gyógynövényeink közül
az ingadozó vérnyomás kezelésére.
Jó immunerősítő, főleg értisztításra,
érelmeszesedésre, a vércukorszínt
egyensúlyba állítására alkalmas.
A teázás után menjünk ki
akár néhány órára a szabad levegőre
még akkor is, hogyha odakint hideg
van. Ilyenkor is lehet gyönyörködni
a természet szépségében.
Mozgás, sétálgatás közben sejtszinten
is áttisztulhat a szervezetünk.
Száraz időben keressük fel
valamelyik környékbeli erdőt, de
hasznunkra válhatnak a tisztító kúrák
vagy akár az egy-egy napos
léböjt kúrák is. Jelöljünk ki egy
olyan napot a naptárunkban, amikor
pihen a szervezetünk, hiszen
nagyon sok energiát elvesz tőle az
élelmiszer feldolgozás, különösen
akkor, ha sok húst eszünk. Az állatvilágban
is megfigyelhetjük, miután
az oroszlán megeszik egy zergét,
szinte napokig csak fekszik,
mert emészt szegény. Mi se csodálkozzunk
azon, hogyha húst eszünk,
elmegy az erőnk, és úgy érezzük, le
kell pihennünk egy kicsit.
B.E.
Ha jönnek a mínuszok... teázzunk!
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
Horoszkóp
Az otthoni gondjait lehetőleg ne mesélje el baráti
körben, mert elképzelhető, hogy félreértik.
Ha meg akar szabadulni az álmatlanságától,
akkor végezzen több fizikai munkát, vagy
mozogjon gyakrabban a szabad levegőn.
Ahatáridős feladatait végezze el, és használja
ki karrierje építgetésére ezt az időszakot. Ha
másképp nem megy, szervezze át az életét, és
fogadja el az anyagilag kedvezőbb ajánlatot.
Ha a párja úgy kívánja, fogyókúrázzon.
Ha nem tudja kellően kipihenni magát a partnere
mellett, még tavasz előtt rendezze át a lakását.
Egy jó ötlettel nemcsak a szobát, hanem
saját magát is feldobhatja, s máris könnyedén
benevezhetnek egy farsangi álarcosbálba.
A hideg téli esték arra is jók, hogy több idő
jut önmagára és a kedvesére. Szakmai sikerekre
nem vágyakozik, egyelőre más, rejtett
célok kötik le minden energiáját. Ha mindezekkel
végez, jöhet egy kis diétázás is.
Némi bizalmatlansággal közelít mostanában
a szeretteihez. Legyen úrrá minél hamarabb
a helyzeten, és igyekezzen a kedvükben járni.
Fogyasszon könnyen emészthető ételeket,
és csökkeni fog a fáradtságérzete.
Egészséges önbizalmának és szorgalmának
köszönhetően régóta dédelgetett álma válhat
valóra a napokban. Szinte nincs olyan feladat,
amit ne lenne képes megoldani. Lelkesedése
határtalan, kész az újabb kihívásokra.
Régóta vágyakozik egy új szerelemre, de
amikor ott áll ajtaja előtt a nagy "ő", ön
mégis megretten valamitől és elmenekül.
Ne kombinálja túl ami nyilvánvaló, legyen
bátor, s ugorjon fejest az ismeretlenbe.
Szerencsés hétvégére számíthat családi
gondjainak megoldása szempontjából.
Nyugodtan tervezhet hosszabb utazást,
de ügyeljen arra, hogy ne zavarja meg
semmi a szervezete vízháztartását.
Ha partnerre vágyakozik, Fortuna Istennő
biztosan a kegyeibe fogadja. Ne legyen türelmetlen,
járjon nyitott szemmel. Ha szerencséje
van, a vágyai és a valóság nem lesznek
túl távolra egymástól.
Bár még nincs itt a tavasz, mégis könnyen elvarázsolhatja
kedvesét. Ehhez nem kell semmilyen
erőt kifejtenie, elég hogyha csak mosolyog, és
hallgat. Fáradékonyság ellen mostanában legkedvezőbb
mozgásforma ön számára az úszás.
Ne fukarkodjon a szép szavakkal hogyha
a kedvesével találkozik, hanem mondja
ki azt, amire gondol. Egészsége érdekében
az éjszakát ne munkára, és ne szórakozásra
használja fel, hanem alvásra.
Ne legyen túlságosan szerény és visszahúzódó
a napokban. Lehangoló eseményekre sem kell
számítania, éppen azért, hogy gyorsabban és jó
hangulatban teljen a szabadideje, kapcsolódjon
be zenés-táncos közösségi programokba.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
BÉRLET
INGATLAN
Nk Király u. 6. szám alatt 55 m2-es,
Mészáros Lázár u. 1. szám alatt 43 m2-es
saroküzlet kiadó vagy eladó, vagy kanizsai,
zalakarosi ingatlanra cserélhető.
Tel.: 0693/313-271, 0630/2044-556
(7478K)
Eladó Zákányban háromszobás, jó állapotú
családi ház gázfűtéssel, cserépkályhákkal,
nagy szuterénnel (70 m2).
Érd.: 0630/392-2068 (7485K)
Nk-án Nagyváthy utcában II. emeleti,
két szobás, egyedi fűtéses lakás kiadó.
Ár: 35000 Ft + rezsi. Egy havi kaució
szükséges. Érd.: 0670/379-4217 (7482K)
Televíziók, LCD monitorok, videók,
DVD-k és távirányítók javítása. Balaskó
István. Nagykanizsa, Ady Endre u. 11.,
tel.: 0630/597-1530 (7457K)
Matematikából érettségire felkészítést
vállal középiskolai szaktanár. Tel.:
0693/312-744 (7484K)
Nk-án és környékén vásárolnék Herendi,
Zsolnay, porcelánt, bronz- és réz
dísztárgyakat. Érd.: Nagykanizsa,
0630/332-8422 (7481K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2012. február 2.
2012.02.09. Csütörtök
10:00 – 15:00
Nagykanizsa Rendőrkapitányság
Véradás
AWI hegesztési gyakorlattal
saválló csőszerelő szakirányú megegyezés szerint
elektroműszerész (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
karbantartó műszerész (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
villanyszerelő (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
gépésztechnikus középfokú megegyezés szerint
nemzetközi tehergépkocsi-vezető szakirányú megegyezés szerint
húsbolti eladó pénztári gyak.-tal szakirányú megegyezés szerint
mezőgazdasági gépszerelő szakirányú megegyezés szerint
alkalmazott üzleti munkatárs közép- vagy felsőfokú megegyezés szerint
lovász szakirányú megegyezés szerint
marós szakirányú megegyezés szerint
CO hegesztő szakirányú megegyezés szerint
megváltozott munkaképességű
takarító alapfokú megegyezés szerint
ács szakirányú megegyezés szerint
8800 Nagykanizsa, Fő út 24. 93/310-327/102
LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS egy alkalommal, 15
szóig 800 Ft (folyamatos megjelentetés esetén, másodiktól 400 Ft).
VÁLLALKOZÓI APRÓHIRDETÉS egy alkalommal,
15 szóig 1600 Ft (folyamatos megjelentetés esetén másodiktól 800 Ft).
Atomerőmű SE Paks (3.) –
Aquaprofit NTSK (2.) 5:7
NB I sakk csapatbajnokság, 5.
forduló. Paks.
Két hónap elteltével folytatódott
az NB I-es sakk csapatbajnokság, s
a kanizsai csapat rögtön hálátlan
feladat előtt állt, hiszen a szintén
dobogós paksiakhoz látogatott –
rangadó volt tehát a javából a találkozó.
Nos, az NTSK játékosai nagyot
küzdöttek, s végül 7:5 arányban
nyerve a meccset, ellenlábasukat
be is előzve jöttek fel a tabella
második helyére. Alistavezető Haladás
(45 pont) öttel gyűjtött eddig
többet a dél-zalaiaknál.
Eredmények (elöl a hazaiak): Predojevics
– Naiditsch 0,5:0,5, Berkes
F. – Balogh Cs. 0,5:0,5, Ács P. –
Ivanisevic 0:1, Nevednichy – Lenic
0,5:0,5, Papp G. – Márkus R.
0,5:0,5, Szabó K. – Pintér J. 0,5:0,5,
Grószpéter – jr. Héra I. 0,5:0,5, jr.
Fodor T. – dr. Flumbort 0,5:0,5, Balázs
G. – Bérczes D. 0:1, Vidéki –
Medvegy 0,5:0,5, Vajda Sz. – Gara
T. 0:1, Antal T. – Kántor G. 1:0.
Asakk csapatbajnokság NB I Bsorozatában
is folytatódtak a küzdelmek,
s az 5. forduló keretében
az Aquaprofit NTSK II együttese
szintén Paksra látogatott – a helyi
ASE II csapatával mérkőzött.
ASE II Paks (10.) – Aquaprofit
NTSK II (7.) 6:6
A döntetlen során a kettes táblánál
Gergácz Attila és a tizenkettesen
Hajas Tamás zárt győzelemmel.
A kanizsaiak ezt megelőzően
a BEAC ellen idegenben
7,5:4,5 arányban kaptak ki, míg a
negyedik körben a Győri Elektromost
győzték le ugyanilyen pontelosztásban.
A hetedik helyen állnak
Zsirai Péterék két egységnyire
a HVSE II-től, míg eggyel
megelőzi az eddig 28,5 pontot
gyűjtő Győri Elektromost.
P.L.
Hét szerzett pont a paksi rangadón
Múlt szombaton a Palini Általános
Iskola sportnapjára került
sor az intézmény falai között,
míg a Batthyány Lajos
Gimnáziumban hétfőn rendkívüli
testnevelés-órára invitálták
a tanulókat.
Előbbi helyszínen Dr. Lubics
Szilvia (2011. Év Ultrafutója cím
tulajdonosa, valamint a Spartathlon
női győztese) vetítéssel
egybekötött élménybeszámolója
került sorra, aztán Mester József
és Mester Józsefné, fekete öves
cselgáncs-edzők, valamint tanítványaik
bemutatója következett.
Ezután az érdeklődők kipróbálhatták
Rezsek Győző mesterjelölt
sakkozó szimultánjában a sportágat,
Kanizsa KK férfi kosárlabdázóival
pedig az adott csapatsportot.
A Batthyányban Bérces Edittel,
a 100 km-en Európa- és világbajnok
futóval találkozhattak
a tanulók. A kiváló sportoló ezeken
túl a 24 órás futás Európabajnoka,
világbajnoka, és világcsúcstartó
is 250,1 km-rel. Az
ultramaratonista 1986-88 között
egyébként a középiskola angoltanárnője
volt, s 1987 szeptemberében
a tanévnyitóra Zalaegerszegről
Nagykanizsára példának
okáért már akkor futva érkezett...
P.L.
Találkozás a neves ultrafutókkal
Szombaton rendezték a nagykanizsai
Városi uszodában az I. PBHungária
Uszodai Sárkányhajóversenyt,
melynek lényege volt,
hogy két egység egy hajóban feszült
egymásnak olyan céllal, hogy
sikerüljön nekik kimozdítani a vízi
járművet saját irányukba a másik
csapat ellenében. A verseny egyediségét
az adta, hogy – információink
szerint – eddig még csak
Százhalombattán rendeztek ilyen
jellegű szabadidős sporteseményt.
Eredmények
Iskolák: 1. Palini Ált. Iskola, 2.
Rozgonyis Sárkányok, 1. BLG.
Összesített eredmény: 1. Kanizsa
Sárkányhajó Sportegyesület, 2. Balaton
Kajak-kenu SE (Bfüred), 3.
PB Hungária Kft. (Nagykanizsa), 4.
Alcoa Féktelen Sárkányai (Bfüred),
5. Alexandra Dragon Team (Győr),
6. Drago Nokia (Komárom), 7. Bélférgek
(Nagykanizsa), 8. Balatonfüredi
Baráti Társaság. Legjobb cégek:
1. Kanizsa Sárkányhajó Sportegyesület,
2. PB Hungária Kft., 3.
Alcoa Féktelen Sárkányai. Legjobb
szabadidős csapatok: 1. Balaton
Kajak-kenu SE, 2. Bélférgek, 3. Balatonfüredi
Baráti Társaság. Abszolút
első (sárkányhajó- kvízkérdéskajak
„megülés”): 1. Kanizsa Sárkányhajó
Sportegyesület.
Kanizsai és füredi
elsőségek
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 2.
TF-Budapest (8.) – Kanizsa
KK DKG-EAST (1.) 68 - 79 (22-
11, 19-14, 20-31, 7-23)
NB I Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, 14. forduló.
Budapest, 50 néző. Vezette:
Surányi, Hervay, Vághy.
Kanizsa KK DKG-EAST: Bus,
Balogh L. (14/9), Beák (7), Murvai
(4), Hoffmann B. (26/3). Csere:
Bausz (12), Tóth O. (2), Czigler
(6), Kertész (6), Zsámár K. (2).
Edző: Kovács Nándor.
Az elmúlt évek tapasztalatai
alapján már a mérkőzés előtt egyértelmű
volt: fővárosi mumusa otthonában
nem lesz egyszerű dolga
a gépgyáriaknak. Ez a tézis már az
első negyedben beigazolódott,
ugyanis a hazaiak könnyedén érték
el kosaraikat, míg a vendégek
enervált támadójátékuk következtében
tetemes hátrányt szedtek
össze. (Marcus Neal a mérkőzésen
nem lépett pályára, információk
szerint a pénteki tréninget is kihagyta...)
Fordulás után sikerült egyenesbe
jönniük a vendégeknek, agresszív
védekezésből gyors támadásokat
indítottak, s szinte mindegyiket
kosárral fejezték be Balogh
László (képünkön) és társai,
így eredtek nyomába a budaiaknak.
A záró negyedben még keményebb
védekezéssel rukkolt elő
Kovács Nándor csapata, s mivel a
cserelehetőségeit is jól használta
ki, a 36. percben kiegyenlített (66-
66). A hátralévő négy percben a
végig kiválóan játszó Hoffmann
Balázs vezérelte kanizsaiak már
fölényben játszottak – az őket elkísérő
lelkes szurkolók buzdítása
közepette – a teljesen elfáradt hazaiakkal
szemben.
A kissé szokatlan kezdő ötössel
felálló, Nealt nélkülöző, ám a kettős
igazolással játszó Kertész Dánielt
már a soraiban tudó KKK DKGEAST
a második félidőre látványosan
feljavult, s újabb győzelmével
őrzi vezető helyét a tabellán.
Kovács Nándor: „Vékony jégen
korcsolyáztunk, de végül nem szakadt
be alattunk.”
Soros bajnokija előtt Magyar
Kupa nyolcaddöntő mérkőzésen
fogadta a Kanizsa KK az Acsoportos
Soproni KC gárdáját. A papírformának
megfelelően a vendégek
magabiztos győzelmet arattak a
felvillanásokkal közönségét időnként
azért tapsra ragadtató kanizsaiak
felett.
Kanizsa KK-DKG East – Kis
Rába menti Takarék Soproni
KC 74 - 107 (15-32, 17-25, 20-29,
22-21)
Férfi Magyar Kupa-mérkőzés,
nyolcaddöntő. Nagykanizsa, 150
néző. Vezette: Forrai, Dr. Magyari,
Horváth A.
Kanizsa: Bausz (12/6), Neal
(16), Beák (9/6), Hoffmann (8/6),
Zsámár K. (3). Csere: Czigler (2),
Balogh L., Murvai (5/3), Bus,
Stárics (8/6), Tóth O. (6), Lovas
(5/3). Edző: Kovács Nándor.
A Sopron gárdája a kezdés után
rögtön a nagykanizsaiak tudtára adta,
melyik a párosítás jobb csapata, és
gyorsan dűlőre is vitték a meccset.
Egy házzal arréb, a Kanizsai Vadmacskák
SE női kosárlabda csapata
idegenben a Szombathelyi Egyetem
SE ellen lépett pályára és végig vezetve
aratott magabiztos bajnoki
győzelmet.
Szombathelyi Egyetem SE (5.)
– Kanizsai Vadmacskák SE (1.)
39-70 (8-10, 10-18, 7-19, 14-23)
Amatőr Női NB Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, találkozó
a 13. fordulóból. Szombathely,
50 néző.
Kanizsa: Fekete Cs. (16/3),
Fuisz V. (25/12), Olasz A. (3),
Jurkó (2), Jagarics. Csere: Kiss V.
(19), Oros (4), Hegyi (1), Rajkai,
Simon, Nagy D. Edző: Gábor Erzsébet.
Nehezen lendült játékba a
vendégegyüttes, ritmustalanul támadtak,
így (szinte vízilabda negyedbeli
eredményt elérve) az első
negyedben kevés pontot szereztek.
A második felvonásban védekezés-
váltásaiknak köszönhetően
feljavult a Vadmacskák támadójátéka
és a találkozó ezen időszakában
Fuisz Viktória és Fekete Csilla
volt elemében.
Már Pécsett a találkozó második
és harmadik negyedében mínusz
11 pontról sikerült két alkalommal
is felzárkóznia a KVSE-nek, ami
döntőnek bizonyult a végeredmény
szempontjából. A sikerhez
nagyban hozzájárult Kiss Virág remek
centerjátéka is.
PEAC Petőfi Autópark SE (2.)
– Kanizsai Vadmacskák SE (1.)
63-67 (20-20, 17-15, 11-16, 15-16)
Amatőr női NB Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, találkozó az
1. fordulóból. Pécs, 50 néző.
Kanizsa: Fekete Cs. (7/3), Fuisz
V. (12), Olasz A., Jurkó (10),
Jagarics. Csere: Oros (5/3), Kiss V.
(30), Hegyi (3/3). Edző: Gábor Erzsébet.
Az első negyed elején Fekete
Csilla és Jurkó Noémi pontjaival
lépett el a Kanizsa, de a rutinos
„egyetemiek” a negyed közepén
kiegyenlítettek, majd Kiss Virág
centerjátékával és Hegyi Vivien hárompontosával
egállal is zártak
először.
A második etapot a hazaiak
kezdték pontosabban, vezettek
már 11 ponttal is, és ekkor szintén
kellett Kiss remek játéka, amivel a
vendégek felzárkózhattak két
pontra.
Fordulás után a PEAC ismét
jobban kezdett, a különbség ezúttal
is 10 pont felett járt a két együttes
között. Feketét és Fuisz Viktóriát
lényegében teljesen kikapcsolták
a játékból a baranyaiak, és Kiss
teljesítménye mellett jól jött Oros
Laura lélketani hármasa is, így az
egyenlítés után a vezetést is átvette
a Vadmacskák együttese.
A záró tíz percben továbbra sem
tudták tartani a hazaiak a vendégek
centerét, s ugyan a végjáték
nem alakult izgalommentesen, de
Fuisz és Kiss büntetőivel sikerült
megtartani előnyüket a dél-zalaiaknak.
Gábor Erzsébet: „Végig nagy
iramú, küzdelmes mérkőzésen a fiatal
Kiss Virág extra centerjátékával
nyertük meg a Nyugati csoport
halasztott rangadóját és ezzel továbbra
is őrizzük veretlenségünket
a bajnokságban.”
P.L.
A nők akár veretlenek is maradhatnak
Tánc-válogató, egyben – kvalifikáló
helyszíne lesz február 4-
én szombaton 9 órától a HSMK
intézménye, ahol a Nemzetközi
Táncszövetség (IDF) magyarországi
szekciójának (NTMFSZ)
országos Magyar Kupa A-kategóriás
versenyét rendezik – tudtuk
meg a helyi rendező Szan-
Dia FSC sajtótájékoztatóján.
A rendezvény a második lesz a
sorban, az első pápait a nagykanizsai
után követi még a szegedi
esemény, ahol lehetőségük lesz a
táncosoknak pontokat szerezni
avégett, hogy indulási jogot nyerjenek
a május végén sorra kerülő
angliai világbajnokságra.
Nagykanizsán 14 klub indítja
versenyzőit szóló, duó, csapat és
formáció egységekben, s összesen
több mint 350 versenyzőt várnak a
táncversenyre. A házigazda Szan-
Dia FSC 115 fővel képviselteti magát
(25 gyakorlattal), s az elhangzott
információk szerint olyan kategóriákban,
ahol valóban nagy lehet
a küzdelem nem csupán a dobogós,
de a pontszerző helyezésekért is.
A nevezési lista alapján Szegedtől
Zalaegerszegig bezárólag
érkeznek táncosok (freeshow kategóriától
a disco freestyle-ig), s a
délelőtt folyamán kezdenek a
egyéni indulók és a duók, míg a
délután folymán jönnek a csoportok
és formációk a gyakorlataikkal
egészen este fél kilencig, amikor
is az eredményhirdetést tartják.
Moderntánc válogató
szombaton Kanizsán
A Zsigmondy-csarnokban rendezték
a (dél-zalai) megyés labdarúgó
csapatok számára kiírt Kanizsa
Kupát, melyen a program
alapján tíz együttes mérkőzött volna,
de a Semjénháza gárdája végül
nem indult a tornán.
A csoportmeccsek után az első
helyezettek a kupáért, míg a második
pozícióban zártak a harmadik
helyért játszhattak. Utóbbi párosítás
során – városrészi rangadón – a
Kiskanizsai Sáskák 3-2-re nyert a
Bagola VSE ellen.
A finálé pedig szomszédvári
összecsapást hozott, hiszen a Galambok
mérkőzött a Zalakarossal,
végül a találkozót az előbbi legénység
nyerte 3-1-re.
Tizenöt kilométerre
került a kupa
Kanizsa 16 – Színes 2012. február 2.
2012. január 1-től már használt
lakás adás-vételénél is KÖTELEZő
ENERGETIKAI
TANÚSÍTVÁNY!
Kiváncsi rá, hogy energiapazarló rendszerét
hogyan lehet jelentősen hatékonyabbá tenni?
Balassa Béla
építész, épületenergetikai tanúsító
30/9019013, balassabela@chello.hu
Mennyit fogyaszt
az Ön háza, lakása?
XXIV. évfolyam 5. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2012. február 9. Kanizsa
Meghitt ünnepség helyszíne
volt szombat délelőtt az Egyesített
Szociális Intézmény Teleki
utcai telephelye. A város nevében
ajándékcsomaggal és emléklappal
köszöntötte 100. születésnapja
alkalmából Riechel Jenőt,
a szociális otthon lakóját Cseresnyés
Péter polgármester, és a további
életéhez jó erőt, egészséget,
sok boldogságot kívánt.
A köszöntőhöz csatlakozott az
intézmény vezetése, és a családtagok.
Riechel Jenő négy gyermeket
nevelt fel a feleségével. Jelenleg
három unokája és három dédunokája
van. Vasutas dinasztia
harmadik tagjaként négy generáción
keresztül szolgálta a vasutat, ő
is sokat tett a köz szolgálatáért.
Annak idején, a II. világháborúban
páncélvonatot is vezetett. Mindig
ragyogott a mozdonya. ASugár utcai
otthonából az általa vezetett
gyorsvonathoz órákkal előbb kibiciklizett
az állomásra, hogy átvizsgálja
a mozdony alkatrészeit,
mondván, hogy egy falunyi ember
utazik mögötte, és ha valami baj
történik, azért ő a felelős, amit soha
nem bocsátana meg magának.
A gyermekeit a munkaszereteten
kívül arra tanította, hogy minden
körülmények között álljanak helyt,
s ha valami nehézségük adódik az
életben, szedjék össze magukat és
induljanak tovább az útjukon. A
másik, amit sikerült betartaniuk:
„fiam úgy végezd a munkádat,
hogy amikor hazamész, tudj szembenézni
magaddal a tükörben,
hogy vajon tisztességgel és jól végezted-
e el a munkádat. Soha ne
legyél elégedett magaddal, hanem
mindig többet akarj, mert csak akkor
tudsz jól teljesíteni.” Jenő bácsi
huszonnyolc évi munkaviszony
után 1967. április 1-jén vonult
nyugdíjba a vasúttól, de a munkát
nem hagyta abba. Hogy a gyermekeit
segíteni tudja, még 15 évig kazánfűtőként
dolgozott az olajipari
központban. A születésnapi köszöntő
vége felé, mielőtt mindenkinek
megköszönte a szíves megemlékezést,
talán az asztalán lévő
mozdonnyal díszített csoki torta
láttán egy kis nosztalgiázásba kezdett:
megy a gőzös, megy a gőzös
Kanizsára…– énekelte halkan.
B.E.
Jenő bácsi egy évszázada
A Bethlen-évben
új programsorozatot indít
Nagykanizsa önkormányzata.
A Kávéházi esték első
vendége dr. gróf Bethlen
István lesz pénteken
18 órától a Rétesházban.
Vele Cseresnyés Péter
polgármester beszélget.
A tervek szerint a magyar
köz- és kulturális élet
jeles személyiségei
érkeznek idén Nagykanizsára,
akikkel a Kávéházi
esték keretében
kötetlenül beszélget a
polgármester. A fókuszban
nem a politika áll, hanem
például a történelem, a tágan
értelmezhető közélet,
s természetesen a személyes
szál sem hiányzik majd
a társalgásból.
Dr. gróf Bethlen István
szombaton, fővédnökként,
részt vesz a Bethlen-bálon is,
amely az idei emlékév első
nagyobb rendezvénye.
Indul a
Kávéházi
esték
Az időjárás előrejelzések az elkövetkező
napokra az átlagostól
eltérő tartós, nagymértékű lehűlést
és nagy mennyiségű havazást
jeleznek. A Megyei Védelmi Bizottság,
a komoly következmények
elkerülése érdekében egy határozati
javaslatcsomagot fogadott el,
melynek elsődleges célja, az emberi
élet és egészség védelme. Döntése
alapján a Helyi Védelmi Bizottságokat
is össze kellett hívni, mely
eredményéről Cseresnyés Péter
polgármester adott tájékoztatást.
Elmondta, mindenki megkapta a
feladatát, aki az időjárás okozta nehézségek
elhárításában, kiküszöbölésében
és a védelemben segíteni tud. A
katasztrófavédelmi kirendeltség központi
szervként fog működni, az esetleges
extrém helyzetek megoldásáért
közvetlenül felelős. Azoknak a szervezeteknek
a mozgatása is a feladata,
amelyek egy esetleges probléma
megoldásában segíteni tudnak. A
problémák elhárításában közreműködik
a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a
rendőrkapitányság, az E.ON, az
ÁNTSZ, a MÁV, a Zala Volán, a
Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt., valamint
az önkormányzat. Minden
szervezet név szerinti felelőssel és elérhetőséggel
jelölte meg azt a személyt,
aki kapcsolatba lép a katasztrófavédelemmel.
A legfontosabb feladatok
közé tartozik a közműellátottság
biztosítása, az esetlegesen bajba
kerülteknek a mentése, elhelyezése
vagy éppen védőitallal való ellátása.
Apolgármester felhívta a figyelmet
az óvatos közlekedés fontosságára, hiszen
hajnalban és napközben is fagy
van, ha erre jön egy hó, akkor az utak
csúszni fognak. Mint gyalogosan,
mint pedig autóval és az egyéb járművel
közlekedők számára ez intő jel és
fokozott óvatosságot igényel. Gondoljuk
meg, hogy elindulunk-e egy hoszszabb
útra ebben a helyzetben. Figyeljünk
arra is, hogy ha nem melegít a
bojler, akkor kapcsoljuk ki az őrlángot
főleg a régebbi eszközök esetében, nehogy
gázszivárgás keletkezzen. Akinél
van alternatív fűtési lehetőség, az
készüljön fel arra, hogy erre szükség
lehet. Az ÁNTSZ vezetője arra kéri a
vidéken lakókat, hogy ha lehet, váltsák
ki gyógyszereiket ebben az egy-két
napban, nehogy akkor fogyjanak el a
szükséges tabletták, amikor sokkal nehezebb
közlekedni. Mindenki egy-két
nappal előre gondolkozva élje a mindennapjait.
Az éjszakai menedékhely
továbbra is nyitva lesz. Ezen kívül, ha
extrém helyzet alakul ki, akkor a buszmegállók
és a vasút is ki fogják nyitni
a várótermi részt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.
honlapján olvasható, hogy a cég
szakemberei folyamatosan figyelik
az előrejelzéseket. Abban az esetben,
ha az időjárási viszonyok rosszabbra
fordulnak, megkezdik a síkosság elleni
megelőző védelmet, valamint a
hó eltakarítását. Mivel a só -8 Celsius
alatt nem olvaszt, ekkor zúzalékkal
érdesítik a pályát a hóekézés elvégzése
után. Ezért a nagy hidegben
fokozott óvatossággal kell a járműveket
vezetni, mert síkos burkolat
bárhol előfordulhat, így különös körültekintéssel
és a megfelelően megválasztott
sebességgel közlekedjenek,
illetve műszakilag jól felkészített
és téli gumikkal ellátott járművekkel
keljenek útra.
V.M.
Kanizsa 2 – Havária 2012. február 9.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági
ügyintéző: Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:
www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit
Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Fotó: Varga Mónika
Felkészültek a télre
Az elkövetkezendő hétvégén
túlnyomóan borult lesz az ég,
többfelé várható – jelentős menynyiségű
– havazás. Helyenként a
viharossá fokozódó északi szél hófúvásokat
okozhat. Ahőmérséklet
legalacsonyabb értéke -9, -15, a
legmagasabb nappali hőmérséklet
-5, -10 fok között alakul.
Árokba csúszott autók, megbénult
forgalom, leszakadt villanyvezetékek,
áram nélkül maradt
családok. Mit kell tenned ebben a
helyzetben?
Mielőtt autóba ülnél, az első,
sőt inkább a nulladik tanács.
Csak akkor indulj útnak, ha
feltétlenül kell. Ebben az esetben
pedig:
1. Mielőtt elindulsz, kövesd figyelemmel
a rádió, a tévé híreit,
érdeklődj az Útinformnál, ne
menj arra, ahol leállt a forgalom.
2. Legyen feltöltve a mobiltelefonod.
3. Legyen tele a tank! Ha elakadsz,
járatnod kell a motort,
különben kihűl az utastér.
4. Legyen az autóban elegendő
meleg ruha, takaró.
5. Vigyél termoszban meleg teát.
Alkoholt inni nem csak a vezetőnek
tilos, mert a szesz tágítja
az ereket, növeli a hőleadást, hamarabb
kihűl a test!
6. A téli gumi alapkövetelmény,
de ha nagy a hó, sokszor
nem elég. Legjobb, ha van a csomagtartóban
hólánc (és persze
azt is tudod, hogyan kell felrakni,
ha arra kerül sor).
7. Legalább egy rossz lábtörlő,
szőnyegdarab mindenképpen legyen
kéznél: a kipörgő kerék alá
tenni, ha lecsúsznál az útról.
Ha nem ülsz autóba, akkor is ki
kell mozdulni otthonról: boltba,
munkába kell menned.
– Legyen gondod arra, hogy
portád előtt legyen elkotorva a
hó, felszórva a járda. Erre ne sót
használj, hanem kályhahamut,
homokot, fűrészport, faforgácsot,
zúzott perlitet, mert ezek nem károsítják
a talajt. (Utóbbi kettőt
kisállatok számára alomnak is
árusítják.)
– A gyalogos számára nem
annyira a nagy hó, inkább a jég
veszélyes. Ha lefagy az út, húzz
régi rossz zoknit kívülről a cipődre,
hogy elkerüld a csonttörő eséseket.
Ha nincs áram, nem ég a villany,
nem melegít a bojler, a termosztát
nem kapcsolja be a gázkazánodat,
hiába ég az őrláng.
– Mindig legyen otthon elegendő
gyertya, gyufa, elemlámpa
tartalék elemekkel.
– Ugyancsak legyen otthon némi
tartalék alapvető élelmiszerekből.
A kenyeret például lefagyasztva
hosszú ideig frissen lehet
tartani (ezt legalább nem kell
kidobnod, amikor a tartós áramszünet
miatt kienged a fagyasztóládád).
– A konyhát átmenetileg lehet
temperálni a gáztűzhely segítségével,
de tartós fűtésre ez a módszer
nem alkalmas, veszélyes a
keletkező és a helyiségben megrekedő
égéstermékek miatt. Különben
is helyes, ha van otthon
felszerelve szénmonoxid-érzékelő.
– Ha előrelátó voltál, gondoskodtál
alternatív fűtési lehetőségről:
kandallóról vagy kályháról.
Azt azonban nem szabad a gázfűtés
kéményébe bekötni!
– Azt is tudnod kell már jó előre,
melyik rokonnál ismerősnél
húzhatjátok meg magatokat, ha
minden kötél szakad.
– Mindezeken túl: törődj azokkal,
akik a te segítségedre szorulnak!
Végül a +1 jó tanács:
Ha van gyerek, unoka, mindebbe
vond be őt is, korának megfelelően.
Felelős vagy azért, hogy
továbbadd neki azt a tudást, amit
te is szüleidtől, nagyszüleidtől tanultál
meg.
Prepok Attila
Nagykanizsa Helyi Védelmi
Bizottság
Katasztrófa-elhárítási
Munkacsoport Vezető
Ha szakad a hó...
Kanizsa – Krónika 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A Nagykanizsai Kreatív Klub
idén is díjazta azokat a személyeket,
közösségeket, akik az elmúlt
évben kreativitásban, alkotókészségben,
valami „új” teremtésében
kiemelkedően teljesítettek.
A klubtagok szavazata alapján
a 2011. év kreatív embere
Dr. Polay József üzemgazdász,
jogász, a WIPO Kft. ügyvezetője,
és a Nagykanizsai Kereskedelmi
és iparkamara elnöke
lett. Az év kreatív menedzsere
díjat Kőfalvi Csilla történészmuzeológus,
a Kanizsai Kulturális
Központ Közgyűjteményi
intézményegységének igazgatója
kapta. Megszervezte és működteti
a vidéki Magyarország
egyetlen plakátházát, tevékenységének
jelentős részét teszi ki a
Sass Brunner hagyaték gondozása,
megismertetése a nagyközönséggel.
Az év kreatív közösségének
a Gyermekvarázs Alapítványt
választották. A Petőfi
út 5. szám alatti irodaházban
működő játéktár dolgozói különböző
oktatási intézmények
főállású alkalmazottjai, akik
munka mellett teljesítenek szolgálatot.
A játéktárban működik
családi játszóház, játékterápia,
játékkölcsönzés, de a viselkedés
és magatartászavaros, valamint
eltérő fejlődésű óvodás és iskolás
gyermekeknek drámapedagógia
fejlesztés is.
AHonvéd Kaszinó Tükörtermében
rendezett ünnepségen a Thúry
György Szakközépiskola diákjai
köszöntötték műsorukkal a díjazottakat.
B.E.
Átadták
a 2011. évi
Kreatív
Díjakat
Elsősorban a gazdasági élet
területén bevett gyakorlat, hogy
a régi vagy a leendő partnerek
számára olyan rendezvényeket
szerveznek, ahol kötetlen formában
tudnak találkozni, bemutatva
egymás számára elképzeléseiket,
terveiket. E koncepció
révén saját bérlői számára
kíván lehetőséget teremteni a
Nagykanizsai Inkubátorház és
Innovációs Központ vezetése
azzal, hogy havi rendszerességgel
üzleti reggeli formájában támogatja
az Inkubátorházban
működő vállalkozásokat. Ennek
első rendezvényére került sor
február 3-án.
A környezetvédelemmel, a projektmenedzsment
szolgáltatással, a
pályázatírással foglalkozó IMRODDKK
vezetői az önkormányzat
és a stratégiai partnernek tekintett
vállalkozások vezetőit hívta meg
üzleti reggelire.
A program Cserti Csillának, az
Inkubátorház vezetőjének köszöntőjével
kezdődött, aki bemutatta az
üzleti reggeli sorozat koncepcióját.
Ezt követően Musits Róbert, mint
házigazda vette át a moderátor szerepét
bemutatva vállalkozásuk eddigi
hazai és nemzetközi téren elért
eredményeit, jövőbeli terveit.
A vállalkozásukkal szorosan
együttműködő Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület elnöke,
Benedek Miklós az elmúlt 2 év
környezeti nevelés és a klímavédelem
területén elvégzett munkáról
számolt be. Ebben a megközelítésben
teljesen érthető a Zalaerdő Zrt,
a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt,
valamint a Saubermacher-Pannónia
Kft. vezetőinek meghívása a
rendezvényre.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
képviseletében megjelent Cseresnyés
Péter polgármester, aki elmondta,
hogy a város számára kiemelten
fontos az alternatív energiák
mind szélesebb körű kiterjesztése,
hiszen ez a fenntartható
fejlődésen túl újabb munkahelyeket
is teremthet. A polgármester
egyúttal bejelentette, hogy az önkormányzati
közgyűlés döntése értelmében
ezentúl Benedek Miklós
képviseli Nagykanizsát a környezetvédelmi-
és klímavédelmi feladatokkal
kapcsolatban. Nagykanizsa
példaértékű döntésével kifejezte
a környezetvédelem iránti elkötelezettségét
és a klímavédelmi
pozíció megteremtésével városi
rangra emelte azt, élen járva, példát
mutatva ezáltal más hazai települések
számára.
A legfejlettebb technológiák bevezetése,
és erősítése mellett szólt
Kassai Zoltán a vízszolgáltató cég
vezérigazgatója. Varga Attila osztályvezető
a Zalaerdő részéről az
együttműködés további területeit
vázolta.
A hivatalos blokk lezárását követően
immár kötetlen formában
folyt tovább az üzleti reggeli.
K.H.
Üzleti reggeli az Inkubátorházban
Cseresnyés Péter polgármester
az útszakasz „jelképes” átadás-
átvételén elmondta, azért
adták át ideiglenesen a forgalom
számára az utat, hogy megkönnyítsék
az Erzsébet tér rekonstrukciós
munkálatai miatt
adódó közlekedési nehézségeket.
Az útszakasz teljes hossza 967
méter, az út burkolata megújult és
6,5 méterrel szélesedett ki. Megújultak
továbbá a járdák és a zöldfelület.
Az Arany János utca meghosszabbításában
helyhiány miatt
egy járda készült el 190 méteres
szakaszban. Újjá építették a közvilágítást,
és a lakossági igénynek
megfelelően zajvédő fal is épül
majd.
***
A városrehabilitációs program
egyik eleme a Magyar – Petőfi utcák
összekötése az Arany J. u. és a
Királyi P. u. meghosszabbításával.
A mai napon megtörtént a projektelem
Kinizsi – Sugár utca közti
szakaszának műszaki átadás-átvételi
eljárása és ideiglenes forgalomba
helyezése. Az útszakasz mától
megnyílt a közlekedők számára.
A Magyar - Petőfi utcák összekötésének
további munkái a következők
szerint zajlanak:
– A Kinizsi utca – Hunyadi utca
közti szakaszon, valamint a Május
1. utcától a Kinizsi utcáig az út-,
járdaburkolat kialakítási munkálatai
befejeződtek.
– A Május 1. utcától a Kinizsi
utcáig tartó szakaszon a zajvédő
fal építési munkálatai a 2012. év I.
felében készülnek el.
– A Királyi Pál utca meghoszszabbításában
a Hunyadi u. és a
Petőfi u. között a járdaépítés, a tereprendezési
munkák, az útszegély
építés, valamint az útburkolat
alap rétegének behúzása a
meglévő, régi útburkolatig megtörtént.
– A Magyar utca – Május 1. utca
közti szakasz a csatornaprojekt
ezen szakaszt érintő fejlesztését
követően fejeződhet be. A
befejezési határidő 2012. június
30. napra módosult a területen
munkát végző csatorna projekt
kivitelezésének elhúzódása miatt.
A városrehabilitációs projekttel
kapcsolatos kérdéseiket feltehetik a
varosrehabilitacio@nagykanizsa.hu
e-mail címen.
Átadásra került az Arany János utca
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – A 4 mi ügyeink 2012. február 9.
A vasúti menetrendben december
14-től történt változás
miatt fordult segítségért Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselőhöz
Deák Károly murakeresztúri
lakos. Kéréséhez aláírásával
csatlakozott még harmincnyolc
környékbeli és több
kanizsai állampolgár is. A menetrend
korrigálásához, a korábbi
járatok visszaállításához
kérték az országgyűlési képviselő
közbenjárását.
Gondjukat a 13.18 órakor
Nagykanizsától Barcsig közlekedő,
8936. számú személyvonat
megszüntetése okozta. Így az első
vonat 10.30 órakor indul Kanizsáról,
a legközelebbi pedig csak
14.30, illetve 14.40 órakor. A négy
órás várakozási idő sok kényelmetlenséget,
megnövekedett várakozási
időt és plusz anyagi kiadást
jelent a murakeresztúri, zákányi és
őrtilosi utasoknak, hiszen elsősorban
ők vették igénybe a járatot. A
gondjukat tetézi, hogy a vonat vonalának
korlátozásával a Budapest
Déli pályaudvarról induló és
13:06-kor Kanizsára érkező szerelvény
csatlakozása is megszűnt,
ezáltal jelentős számú felnőttet és
diákot fosztottak meg ettől az utazási
lehetőségtől. A 13.18-as járat
sajnos csak Gyékényestől közlekedik
Barcsra, Nagykanizsa kihagyásával.
Nem értik, miért van nagyobb
létjogosultsága Gyékényesnek,
mint Nagykanizsának.
A vonat a naponta ingázó, vasútállomáshoz
közeli munkahelyeken,
vagy szociális okból négy,
vagy hat órában foglalkoztatott
felnőtteknek, valamint a Nagykanizsai
Műszaki Szakképző Iskola
és Kollégium Cserháti tagintézményében
tanuló diákoknak jelentett
gyors hazautazási lehetőséget.
Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő a probléma megoldása
érdekében a lakosság közérdekű bejelentését
továbbította Dr. Völner
Pálnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Infrastruktúráért Felelős
Államtitkárság államtitkárának, valamint
Guthyné Molnár Máriának,
a MÁV START Zrt. Üzleti Szervezet
osztályvezetőjének.
B.E.
Visszakérik
a járatot
A közgyűlés módosította az
épített környezet értékeinek helyi
védelméről szóló rendeletét,
és egyetértett a helyi védettségű
területnek minősülő MAORTtelepet
érintő alábbi három változtatással,
melyeket többek között
az ott élők igényét figyelembe
véve kezdeményezett Sajni József
önkormányzati képviselő.
A testület 16 igen és 2 tartózkodó
szavazattal egyetértett az ingatlan öntözésére
szolgáló fúrt kút bejelentés és
jegyzői engedély után történő elkészíttetésével,
és terepszint alatti kialakításával.
Az ingatlanon szabadtéri burkolt
felület, járda, terasz, legfeljebb az
ingatlan területének 5 százalékáig létesíthető.
Akülső térburkolat szürke színű
kővel, betonnal vagy natúr égetett
kerámia színével megegyező színű
téglával, vagy téglautánzatú kiselemes
anyagból készülhet. A Városfejlesztési-
és Üzemeltetési Bizottság kiegészítése
szerint a járda színe megegyezhet
a tetőcserép színével is.
A telep alápincézett épületeinél a
pincék külső megközelítésére épületenként
egy külső pincelejáró lépcső
és egy, legfeljebb 1,10 méter széles
külső pinceajtó építhető be utólag. Az
ilyen pincelejárat csak oldal- vagy
hátsó homlokzat mentén alakítható ki
az alábbi feltételekkel: a pincelépcső
járóvonala az érintett homlokzat vonalával
párhuzamosan, az épület mellett,
a homlokzattól legfeljebb 1 méter
széles sávban helyezhető el, és a pincelépcső
támfala a terepszint fölé legfeljebb
10 centiméterrel emelkedhet.
A pincelejárat a támfal síkja fölé legfeljebb
10 centiméterrel kiemelkedő
csapóajtóval fedhető le.
Az előzményekkel kapcsolatban:
a MAORT-telep a II. világháború
idején, 1942-43-ban épült a Magyar-
Amerikai Olajipari Rt. mérnökei és
munkásai számára, egységes terv
szerint. Aháború utáni államosítással
a telep állami tulajdonba került, de
egészen a privatizációig a helyi olajipari
vállalat kezelte a területet, így
az lényegében változatlan formában
megőrizte eredeti karakterét. Nagykanizsa
lakói mindig is nagyra értékelték
a MAORT-telepet, mely a város
büszkeségének és egyik látványosságának
számított, és rangnak
minősült e különleges hangulatú
kertvárosias környezetben lakni.
Az önkormányzat vezetése már
1992-ben, az első helyi védelmi
rendeletének létrehozásakor egyedi
védelem alá helyezte a MAORTtelep
családi házait. E rendelet
1997. évi újraalkotásakor a telep területét
helyi védelmi területté nyilvánította,
és szigorú előírásokat
hoztak az épületek és a növényzet
védelmére. Lényegében e szabályozás
van mindmáig hatályban. A
MAORT-telepen élők – különösen
az új beköltözők – részéről időrőlidőre
felmerültek panaszok az építési
előírások szigorúsága miatt, de az
önkormányzat az építésügyi szakemberek
és a városvédők álláspontját
is mérlegelve következetesen kitartott
e szabályok mellett.
A közgyűlés 2011. október 24-ei
soros ülésén megalkotta az épített
környezet helyi védelméről szóló
rendeletét, mely néhány pontban módosította,
pontosította a MAORTtelepre
vonatkozó szabályokat is. Az
új rendelet elfogadásával közel egy
időben a lakosok részéről új igények
jelentkeztek a telepet érintő szabályok
szigorának enyhítésére.
A főépítész véleménye a lakossági
kérelmekre: A MAORT-telep országos
viszonylatban is rendkívüli építészeti
és urbánus környezeti érték,
melynek megőrzése az utókor számára
minden e témával foglalkozó felelősen
gondolkodó szakértő és döntéshozó
erkölcsi kötelessége. Az, hogy e
telep hosszú évtizedeken át ilyen „eredeti”
formában fennmaradt, az valóságos
csoda, de mindenképpen az
olajipari vállalat hajdani felelősen
gondolkozó vezetőinek és az ott lakók
érdeme. Az önkormányzat is időben
felismerte a saját felelősségét a telep
védelme ügyében, és már 1992-ben
az első helyi védelmi rendelet megalkotásakor
a telep családi házait egyedi
védelem alá, majd 1997-től területi
védelem alá helyezte. Ekkor mondták
ki azokat a szigorú szabályokat, melyek
a telep eredeti karaktere megőrzésének
biztosítékai. Megjegyzendő,
hogy a MAORT-telepen már az építést
követően is szigorú szabályok vonatkoztak
az ott lakókra. Emellett a
régi lakosok jó része ma is ragaszkodik
a hagyományos rend fenntartásához
és ellenez minden változtatást.
B.E.
Módosult az építési szabályzat
Rendkívüli ülésén módosította
a közgyűlés az önkormányzat
Egészségügyi Alapellátási Intézményének
magasabb vezetői
megbízás ellátására beérkező
pályázatok véleményezésére, és
a pályázók személyes meghallgatására
létrehozott szakmai bizottság
összetételét.
Mivel Kuti Márta, az Egészségügyi
Alapellátási Intézmény Közalkalmazotti
Tanácsának elnöke január
30-án bejelentette, hogy összeférhetetlenség
okán nem tud eleget
tenni a testület korábbi felkérésének,
ezért egy új tagot delegált Köhler
Márta tanácstag személyében,
aki a delegálást elfogadta. A bizottság
munkájában még részt vesz
Horváth Gézáné, a Szociális és
Egészségügyi Bizottságból, valamint
Tóthné Födő Gyöngyi, a Magyar
Egészségügyi Szakdolgozói
Kamara Zala Megyei Szervezetének
elnöke Zalaegerszegről.
B.E.
Összeállt a szakmai bizottság
Fotó: http://nagykanizsa.utisugo.hu
Kanizsa – A mi ügyeink 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
hirdetés
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal
Egyesület, valamint a
munkáját támogató intézmények,
magánszemélyek 2012-es
„városzöldítő” terveiről tartottak
sajtótájékoztatót a Halis
István Városi Könyvtárban.
„Az év civil mecénása” díjjal
2011-ben kitüntetett Rada Tamás
kertész elkészítette és ismertette
azt a növénylistát, mellyel támogatja
a „városzöldítő” terveket.
Az elképzeléseket a város zöld
területeinek fenntartását végző
VIA Kanizsa Zrt.-vel egyeztetve
valósítják meg úgy, hogy egyetlen
forinttal se terhelje a város
költségvetését. A programban
kiemelt figyelmet kívánnak fordítani
az oktatási intézmények –
ebben az esztendőben elsősorban
az óvodák – környezeti nevelésének
támogatására, a Kanizsai
Dorottya Kórház parkjának
megújítására, valamint a város
egyik helyi védettségű zöld területe,
a Palini Általános Iskola –
egykori grófi kastély – parkja
rehabilitációjának megkezdésére.
Eddig már több iskola jelezte
a részvételét. Túl nagy igény
esetén tavasszal az óvodák, míg
ősszel az általános- és középiskolák
zöldítési programját segítik
a civilek.
A kért növények iránti igényt
február 15-ig kell leadni a Központi
Rózsa Óvoda vezetőjének,
vagy Lengyák Istvánnak.
B.E.
Városzöldítő
tervekről Rendkívüli ülésén támogatta a
közgyűlés a város önkormányzatának
projektpartnerként való részvételét
a „Networking in Europe:
Local Governments meet the
MDGs” című Európai Uniós projektben
(Hálózat Európában: helyi
önkormányzatok találkozója a millenniumi
fejlesztési célok megvalósítása
érdekében). A testület továbbá
felhatalmazta a polgármestert,
hogy a projektpartnerségi nyilatkozatot
írja alá, és a megvalósításához
szükséges 10.000 EUR
önerőt, (azaz a 2012. február 2-ai
deviza középárfolyammal számolva
2.935.800 forintot) szerepeltesse
a 2012. évi költségvetés pályázati
önrészében.
A város önkormányzata társult
partnerként vesz részt a nemzetközi
tervezetben, melynek projektgazdája
Bonn városa. Aprojektben
több európai város, mint például
Oxford, Potsdam és Villach is
részt vesz. Nagykanizsa környezetvédelmi
és klímavédelmi tevékenységét
Oxfordban illetve Potsdamban,
egy-egy nemzetközi konferencia
keretében mutathatta be.
Ezen eseményen közel 10 európai
és Európán kívüli ország delegáltjai
vettek részt. Az elképzelés az
idei évben további lehetőségeket
kínál városunk szakmai tevékenységének
bemutatására a külföldi
partnereink előtt, és a kapcsolatépítés
mellett lehetőség nyílik a
külföldön már kipróbált jó gyakorlatok
megismerésére is. 2012. február
16-án városunk ad helyet egy
magyarországi szakemberek részvételével
megvalósuló műhelytalálkozónak,
2013-ban pedig a projekt
nemzetközi záró konferenciájának.
A projektvezető Bonn városától
a napokban érkezett egy felkérés,
melynek értelmében a projektet
folytatni szeretnék, és pályázatot
kívánnak benyújtani európai uniós
támogatás elnyerésére. Bonn városa
Nagykanizsának lehetőséget kínált
fel arra, hogy a későbbiekben
szorosabban integrálódjon a programba
és az eddigi társult partnerség
helyett projektpartnerséget
ajánlott fel.
A felkérés értelmében a város
saját költségvetéssel rendelkezne a
három éves munkatervben, melyhez
25 százalék önerő biztosítása
szükséges. A Nagykanizsára kalkulált
előzetes költségvetés hozzávetőlegesen
40.000 EUR, mely a
témához kapcsolódó konferenciák,
rendezvények, szakértői fórumok
megrendezését, kiadványok elkészítését,
külföldi rendezvényeken
való megjelenés költségeit tartalmazza.
A tervezett költségvetés
szükséges önereje 10.000 EUR a
projekt három évére, melynek terhére
elszámolhatók olyan költségek,
melyek az önkormányzat
tényleges önerejét „csökkenthetik”.
Ilyenek például a projektben
dolgozók arányos bérei és járulékai,
a szükséges arányos irodabérlet
és rezsiköltségek. Ennek keretében
az önkormányzat tudna például
pályakezdő gyakornokokat
alkalmazni, akik a városban hasznosítanák
felsőfokú végzettségüket,
tapasztalataikat.
Első lépésben 2012. február 17-ig
kell Bonn városának, mint vezető
partnernek benyújtani egy projektkoncepciót
az Európai Unió felé,
melynek már tartalmaznia kell az
egyes partnerek státuszát és a költségvetés
tervezetet. Amennyiben az
EU a koncepciót megfelelőnek találja,
akkor következik a projekt
részletes kidolgozása, de ebben a
stádiumban a korábban meghatározott
projektpartnerségi státuszon
változtatni már nem lehet. Nagyon
fontos, hogy ebben a stratégiai pozícióban,
amellyel jelenleg városunk
rendelkezik, kihasználjuk azokat a
lehetőségeket, amelyek egy olyan
folyamat részeseivé tehetik Nagykanizsát,
amellyel a többi magyarországi
településhez képest behozhatatlan
előnyökre tehet szert.
B.E.
Nagykanizsa Európában
Nagykanizsa Megyei Jogú Város az idei évben először hagyományteremtő
szándékkal meg kívánja rendezni a Nagykanizsáról
elszármazottak köszöntését. Az esemény várhatóan 2012. június elején
kerül megrendezésre. Kérem, jelentkezzenek városunk egykori szülöttei,
egykori dákjai – akik jelenleg nem Nagykanizsán élnek – és
tevékenységükkel, pályafutásukkal öregbítették, öregbítik városunk
hírnevét. Illetve azon személyek jelentkezését is várjuk, akiknek
információjuk van ilyen elszármazottunkról.
A jelentkezéseket a város facebook oldalán, illetve a
dunai.beata@nagykanizsa.hu emailcímen várjuk!
Nagykanizsáról elszármazottak köszöntése
Kanizsa – Postánkból 6 2012. február 9.
Cseresnyés Péter polgármester
egy közösségi portálon tett
bejegyzését Párhuzamok címmel
tette közzé az előző heti
számában a Kanizsa Hetilap,
melynek tartalmára szeretnék –
részben érintettség miatt – reagálni.
A bejegyzésben az a párhuzam,
mely a kormány melletti januári
Budapesten tartott demonstráció
és a Kanizsán létrehozandó
javítóintézet tartott fórumok
közé került, végtelenül
erőltetett, mondhatnám, a szezont
a fazonnal veti össze. A hivatkozás
lényegét illetően pedig
hamis, mivel a javítóintézet
ügyében tartott mindkét lakossági
fórumon az intézetet ellenzők
voltak jelentős többségben. A városlakók
véleményét ebben az
ügyben senki sem ismeri, ezért
nem ildomos a hangos kisebbség
v é l e m é n y n y i l v á n í t á s á n a k
aposztrofálni az ellenzők megszólalásait,
a helyileg érintettek
aggodalmát, tiltakozását.
Amennyiben mégis összevetni
akarunk, akkor érdemes a nevelőotthon
megvalósításában felmerült
helyszínek (Sormás és
Nagykanizsa) polgármestereinek
ez ügyben tett eljárását illetően
megtenni. Amíg a sormási faluvezető
az illetékesek megkeresését
követően kikérte a képviselőtestület
és az ott lakók véleményét,
addig városunk polgármestere
– mindezt mellőzve – felajánlotta
a várost, mint lehetséges
helyszínt. Sőt, a nyilvánosságra
kerülése óta eltelt közel fél
év óta nem került ez a város életében
jelentős ügy a közgyűlés
elé. Bátor dolognak tartom polgármesterünk
bevállalását úgy,
Párhuzamok 2. hogy még a saját többségi frakciójának
szavazással megerősített
véleményét, támogatását sem birtokolja.
Azért, hogy ne maradjunk párhuzam
nélkül, eggyel szolgálhatok:
polgármester úr pártvezérétől
– ezt többször igazolta – nem idegen
az egyszemélyes döntés és lehetséges,
hogy ezt az eljárást gondolta
követendőnek – mint kiderült,
tévesen.
A cikk több tartalmi elemével
nem értek egyet, különösen nem
a jelzett (politikai, gazdasági)
indíttatású összeesküvés felemlegetésével.
A magam részéről a
nevezett ügyben az elvárható demokratikus
eljárásrendet, valamint
a szükséges és elégséges
információ megosztását, az ügyben
érdekeltekkel a döntést megelőzően
lefolytatott egyeztetést,
párbeszédet, valamint az ügyben
feltett kérdésekre elmaradt választ
hiányoltam, hiányolom. Ez,
valamint az érintett városrészben
lakókban jogosan meglévő kétely
és félelem verte ki a biztosítékot.
Azt is nehezen értem, hogy a
rendkívül csábító, több mint 2 milliárd
forintos beruházás és a 100
körüli munkahely a szóba jött dunántúli
8 helyszín közül miért nem
fontos a többi 7 (eddig anonim) településnek?
Polgármester Úr! Ne nézzen
senkit olyan ostobának, hogy egy
nagy értékű beruházást és nagyobb
létszámú munkahelyteremtést nem
tart fontosnak ebben a városban.
Azonban az sem járja, hogy a
„zemberek” fogadják el vélemény
és kételkedés nélkül a hatalom nélkülük
meghozott, de őket érintő
döntését, mert ha nem, akkor...
majd lesz ejnye-bejnye, mondta a
miniszteriális. Most, 22 évvel a
rendszerváltozás után talán elvárható
minden szereplőtől, hogy ha
már nem csináljuk, legalább játszszunk
demokráciát!
Sajni József
önkormányzati képviselő
Újra sikerül konfliktust kiélezni
ott, ahol egyébként nincs
konfliktus. Nézzük csak a tényeket!
Nagykanizsa 2012-re meghirdette
a Bethlen-évet, amely terveink
szerint, egy olyan sorozat lesz,
amely erősíti a belső kohéziót, közelebb
hozza az embereket egymáshoz,
új programokat hív életre,
másrészt számos gazdasági lehetőséget
kínál, amelyeket megragadva
Nagykanizsa végre tényleg előre
léphet. S nem mellékesen a
Bethlen-év hozzájárulhat a város
imázsépítéséhez, arculatának erősítéséhez,
ami a gazdaságélénkítéshez,
a befektetővonzáshoz ma
már elengedhetetlen.
Azt hiszem, ezek olyan tervek,
olyan célok, amelyek mögé – pártállástól,
politikai meggyőződéstől
függetlenül – szinte mindenki felsorakozhat.
Hiszen pont az a cél,
hogy belül is erősödjünk, erősítsük
meg egymást, és így, közösen, pozitív
üzeneteket küldhessünk a
külvilág felé.
Az első komolyabb rendezvény
a február 11-i Bethlen-bál lesz,
amelynek nem titkolt célja –
amennyiben lesz rá a későbbiekben
igény –, hogy ezzel felelevenítsük
a városi bálak hagyományát.
Nem közpénzből, hanem a
belépőjegyek árából finanszírozzuk
a programot, ráadásul az önköltségi
ár feletti részt felajánljuk
jótékony célra, a kanizsai újszülöttek
még biztonságosabb ellátásához
szükséges eszközök vásárlására.
Erre ismét vannak olyanok, akik
csak azért, hogy valami ellen forduljanak,
egyfajta tiltakozó megmozdulást,
úgynevezett zsíros kenyér
partit szerveznek. Nem gondolhatok
másra, csak arra, hogy a
cél ismét a balhé generálása, a város
lejáratása, az ellenségkép
„gyártása” – méghozzá nagyüzemi
módon.
Erre utal, hogy a város tucatnyi
más báljához nem szerveznek tiltakozó
akciót, így magával a műfajjal,
a bállal nem lehet bajuk az ötletgazdáknak.
Tehát nem zavarja
őket az iskolai bál, nem zavarja
őket az egyesületi, alapítványi bál,
nem zavarja őket, ha valaki, a saját
pénzén, kulturált körülmények között
szórakozik. Remélem, az ellen
sem ágálnak, hogy a bevételből jótékony
célt, gyermekeket segítsünk,
és őszintén hiszem, hogy az
összefogás gondolata és Nagykanizsa
fejlődésének segítése sem „ördögtől
való gondolat” a számukra.
Így hát marad a pőrén politikai
érdek, a magamutogatás, az öncélú
ellenállás, mint oly’ sok más kérdésben.
Kár, hogy ebből a maguk
által kreált béklyóból egyesek nem
tudnak szabadulni, s a médiát is
felhasználva próbálnak ártani - nemes
ügyekben is. Ezt sajnálom, de
még reménykedem, hogy a zsíros
kenyér parti szervezői inkább csatlakoznak
a közösségteremtő bál
résztvevőihez, s egy másik alkalommal
akár szervezhetünk városi
zsíros kenyér partit is – közösen,
összefogva.
Cseresnyés Péter
polgármester
Csúszkaland után
2011. december 5. A nap, amikor
egy 32 fős batthyánys osztály
a tanárokkal és összes támogatójukkal
karöltve ünnepel. Az
öröm oka nem is olyan kicsi:
megnyertük a MOL pályázatának
fődíját, a négynapos síutat
január 19-22-ig az ausztriai Karintia
hófedte csúcsai között.
Már a készülődés is nagy izgalmat
keltett közöttünk, de csak a
buszra szállás pillanatában tudatosult
bennünk: mi tényleg síelni
megyünk! Az ötórás út mégis rövi-
Csak hecc?
Örömmel hívjuk és várjuk a NAGYCSOPORTOS
ÓVODÁSOKATcsaládtagjaikkal együtt RENDEZVÉNYEINKRE:
􀂊 PIAR - SULI - MURI
Vidám programok – február 11. szombat, 9.30 óra.
􀂊 NYÍLT TANÍTÁSI ÓRÁK
Szülők részére – február 23. csütörtök, 9 és 10 óra.
􀂊 PIAR - SULI - MURI
Játékos délelőtt – február 25. szombat, 9.30 óra.
Helyszín: Piarista Iskola (Nagykanizsa, Sugár út 11-13.)
Alsó tagozat épülete
M
e
g
h
í
v
ó
Kanizsa – Postánkból 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz. Helye Nettó kikiáltási ár Versenytárgyalások időpontjai
Február Március Időpont
30155/3 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 8, 22 7, 21 9:00
30155/4 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 8, 22 7, 21 9:30
4372 Lazsnaki kastély, Alkotmány u. 160. 49.000.000 8, 22 7, 21 10:00
2243/1-2 Ady u. 25. szám alatti ingatlanok 22.320.000 8, 22 7, 21 10:30
3817 Csengery u. 111/B, beépítetlen terület 2.800.000 8, 22 7, 21 11:30
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.:
93/500-724. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a
www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt ."
Versenytárgyalás az alábbi ingatlanokra
debb lehetett, mint amennyi ténylegesen
volt, mert az érkezés pillanatában
még nem foglalhattuk el a
szobákat. Nem mintha ez nagyon
zavart volna minket, a hó és hideg
ellenére rátaláltunk a járda közepén
az ingyenes wifi-szolgáltatásra.
De maga a szálloda sem okozott
csalódást: kihasználva az
energia-újrahasznosítás lehetőségeit,
a szórakozni vágyó emberek
– vagyis mi! – a zenélő lépcsőtől a
wii-játékokig mindent kipróbálhattunk.
Volt ott energiafelhasználó
bicikli, mechanikusan
felhúzható kisautó-versenypálya,
csocsó-asztal, biliárd, internetlehetőség
stb. Ám nekünk mégis a
szauna volt a befutó, ahol a napi 5-
6 órányi síelés után egyrészt kibeszélhettük
a napi sí-bakiáradatot,
másrészt megismerkedhettünk
más szállodavendégekkel, akik talán
nem is annyira ismeretlenek…
Történt ugyanis, hogy az a bizonyos
két magyar vendég, akikkel a
szaunában találkoztunk, kicsit
megviccelt minket. Gondolták,
„milyen poénos, hogy nem tudják
rólunk, kik vagyunk!” És amíg mi
a fél életünket elmeséltük nekik,
ők inkognitóban maradva hallgattak
meg minket. Valójában MOLos
munkatársak voltak, akiknek
feladatuk volt felügyelni, hogy a
díj jó helyre került-e. (Ez természetesen
vitathatatlan!)
Bleiburg más lehetőségeket is
nyújtott számunkra. Már messziről
jól látható volt a hegy tetején
magasodó vár, ahová legdrágább
osztályfőnökünk túrázni vitt minket
(már megint). Számítása nem
jött be, mivel mi ahelyett, hogy kifáradtunk
volna, még arra is találtunk
magunkban energiát, hogy a
várost felfedezve „törzshelyet” találjunk
magunknak. Ez olyan jó
választásnak bizonyult, hogy nemcsak
délután, de este is szívesen
ismerkedtünk a helyi „parasztbál”
szokásaival (ahol – stílusosan – a
tombola főnyereménye egy
STIHL-fűrész volt). Ha a némettudásunk
cserben is hagyott minket,
a jó öreg Activity-módszerre bátran
támaszkodhattunk, amikor is
az ún. buliban Tankcsapda-számokat
kértünk a helyi DJ-től.
Bár mondhatnánk, hogy a többi
nap is ilyen felszabadultan és vidáman
folyt, de el kell keserítenünk az
olvasót: ennél már csak jobb lett!
Minden egyes nap új élményeket (és
eséseket) hozott számunkra. Kezdjük
is a síeléssel, amiért tulajdonképpen
belevágtunk a projektbe!
(folytatás a 8. oldalon)
(folytatás a 7. oldalról)
Mi, diákok oktatót is kaptunk a
kezdeti nehézségek leküzdésére,
Gergő személyében. Bizony, ő
nem az a fajta oktató volt, aki
csak felszínesen kezeli a tanítványait;
tényleg szívén viselte,
hogy a 11.F tagjai megtanuljanak
síelni. Megesett, hogy akinek
még léc sem volt életében a lábán,
a síút harmadik napján már a
piros pályán találta magát! (Bár
az is megtörtént, hogy valakit
személyesen Gergő hozott le a
hegyről, a hátán.) Aki pedig már
profin „nyomta”, az nemcsak az
időjárás, de az ugratók okozta
kellemetlenségek ellenére is jól
érezte magát!
Az időjárás igencsak változékonynak
bizonyult. Érkezésünk
pillanatában csak elszórtan láthattunk
a hegycsúcsokon egykét
fehér foltot, ám a második
napon már volt annyi hó, hogy
Gergő egy rendkívül hosszú és
megerőltető bemelegítő edzést
és oktatást tarthasson nekünk. A
harmadik napon a profik már valóságos
hóviharban szántották a
havat a pályákon. Így eshetett
meg – a kezdők szerencséjére –,
hogy aki érzett magában elég
bátorságot, az oktatói kísérettel
kipróbálhatta a frissen megnyitott
kék pálya nyújtotta élvezeteket.
A napok kellemesen teltek, a
korai felkelést kivéve . Ami még
örömet szerzett nekünk, az a forgatás
volt. Ugyanis nemcsak a
Mol támogatta az utunkat, de a
VIVA TV (magával hozva a saját
sztárvendégét) péntek-szombaton
az osztály tagjaival forgatott! Ennek
következtében az osztályunk
tagjai lesznek majd láthatók két
héten keresztül a Megálló c. tévéműsorban.
De nemcsak rövid beszélgetéseket
forgatott velünk a
stáb: pár tanuló lehetőséget kapott,
hogy Vastag Tomit, az Xfaktor
volt versenyzőjét személyesen
kérdezgethesse egy interjú
keretében. Meg kell jegyezni,
hogy kérdéseinkkel nem is kíméltük
a fiatal előadót. Másnap, a
petzeni síterepen való forgatás alkalmával
pedig zeneszámokat
kérhettünk a műsorba két csúszás
között vagy a hüttében való felmelegedés
után.
Az út jó hangulatát folyamatosan
biztosították bizonyos vicces
kedvű személyek, egy spontán
Kész átverés-show keretében.
Ám a síút, melyen a Batthyány
Lajos Gimnázium 11.F osztálya
részt vett, nem volt átverés, tényleg
síeltünk, és ahogy az indulónk
is hangzik: Mi vagyunk a... LEGJOBBAK!
És ez... KIRÁLY! Köszönjük
a... MOL-NAK!!!”
Bohár Bianka, Szalóki Fanny
11.F
A IV. Országos Farsangi
Fánkfesztivál február 18-án kerül
megrendezésre a Kanizsa
Centrumban a VOKE Kodály
Zoltán Művelődési Ház szervezésében,
melynek programjait és
a tavalyihoz képesti változásait
ismertette Kámánné Szép Terézia
intézményvezető, Milassin Tamás,
a Kanizsa Centrum marketing-
igazgatója és Rákhely Árpád
szakoktató.
– Ezen a rendezvényen a gasztronómia,
a turisztika és a kultúra találkozik.
Nagy álmunk volt, hogy generációkat
vonzzunk. A fánkfesztivál
egy jó lehetőség, hogy minimális
ráfordítással vehessenek részt a
családok egy egész napos fergeteges
rendezvényen – mondta az intézményvezető.
Hozzátette, hogy a
programok összeállításánál minden
generációra gondoltak. A lakosságon
kívül a helyi iskolákra és vállalkozásokra
is próbáltak fókuszálni.
Eddig több mint 30 csapat jelentkezett.
A helyi csapatokon kívül neveztek
Pécsről, Székesfehérvárról,
Dunakesziről, Csepelről, Tapolcáról
és a helyi falvakból, valamint külföldről
is, Szlovéniából, Horvátországból.
AIII. Országos Fánkfesztiválnak
6-7 ezer résztvevője volt, ezt
szeretnék überelni. Ezen kívül a tavaly
itt felállított Guinness-rekordot
is szeretnék megdönteni, akkor 51
különböző fánkot készítettek egy
időben egy helyen. Ettől az évtől
külön értékelik a profi és az amatőr
csapatokat, illetve helyben készített,
hozott, hagyományos és különleges
kategóriában díjazzák őket. Mivel
nagyon sikeres volt az előző fesztivál,
így azóta tagjai a Gasztronómiai
Fesztiválok Szövetségének,
melynek köszönhetően könnyebb a
népszerűsítés.
Az értékelés szempontjait Rákhely
Árpád zsűritag, a Dr. Mező
Ferenc – Thúry György Gimnázium
és Szakképző Iskola Thúry
György Tagintézményének szakoktatója
mondta el. A zsűri figyelembe
veszi az állagot, az ízeket
és a kelés fokát. A fánknak három
fő készítési módja van, a forgácsfánk,
a kelt tésztából készült,
amely jellegzetesen a farsangi
fánk és a kevert tésztából készült,
mint például a képviselő fánk. Az
eltérő ízesítések különböző fajtákat
jelentenek. A töltéshez zöldségféléket,
húsféléket, likőröket,
tejtermékeket is használnak. Formájukban
is változatosak lehetnek.
V.M.
Kanizsa – Postánkból 8 2012. február 9.
VOKSH Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
TANFOLYAM INDUL
2012.02.17-én 16 órakor
személyautó, motor és segédmotor
kategóriákban
Nálunk az elméleti oktatás díja
csak 5000 Ft,
és nincs regisztrációs díj
2012.02.14-én 16 órakor
C, D, E kategóriában
􀂊 Részletfizetés
􀂊 Ingyenes
tankönyvkölcsönzés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz./Helye/Nettó kikiáltási ár/Versenytárgyalások időpontjai
3779/17 /Csengery úti szántó / 7.500.000 Ft / február 22., március 7., 21., 11:00 óra.
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.: 93/500-724
Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető,
illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK
menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt.
Versenytárgyalás
Vékonyított lencse AKCIÓ – 20%!
2012. február 1. - 2012. február 29.
A Nagykanizsai
Cukorbetegek
Egyesülete
február 24-én
(pénteken) 15.30-kor
a Kanizsai Dorottya Kórház
tanácstermében
klubfoglalkozást tart,
amelyen
Dr. Sebestyén Miklós
főorvos
A cukorbetegség megelőzése
témában tart előadást.
Jövő héten újra fánkfesztivál
Kanizsa – Kultúra 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
A Kanizsa Fotóklub immár
harmadik esztendeje mutatkozik
be így év elején egy közös
klubkiállítással. A mostani, február
15-ig látogatható. Molnár
Tibor klubvezetővel többek között
a kiállítás ötletéről, témájáról
beszélgettünk.
– Az első két kiállítás kötetlen
témájú volt – kezdte a klubvezető.
– Ezáltal egy szabadabb, könnyedebb
anyag volt látható a falon.
Most eltértünk ettől, ami miatt egy
kicsit tartottunk is, mivel egy kötött
téma és egy adott helyszín akár
egyhangú kiállítást eredményezhet.
A kockázatot azonban vállaltuk,
amitől izgalmasabbá vált az
előkészület és maga a megnyitó is.
A történet 2010 tavaszán kezdődött,
amikor három fotósunk kiruccant
Sármellékre megnézni,
hogy milyen állapotban van a laktanya
fotós szemmel. Nem is csalódtak,
hiszen mint a legtöbb megszűnt
laktanya, izgalmas látványt
mutatott. Ezen felbuzdulva a következő
alkalommal már nagyobb
csapattal és pár modellel (nem akt)
felvértezve mentünk ismét Sármellékre.
Egyre jobban megismertük
a terepet, és más újdonságokat
is felfedeztünk. A harmadik nekifutásra
Ujhelyi Zsolt beszervezett
két aktmodellt.
– Hogy kerül a cipő az asztalra?
Hogy kerül az akt a romos laktanyába?
– Úgy, hogy felteszik. Úgy hogy
odaviszik. Tulajdonképpen ezzel a
párosítással egy kontraszt jött létre,
romos épület és a szép női test
között. A fotózásban az egyik legnehezebb
műfaj az emberábrázolás,
ezen belül pedig az akt. A kiállítás
fő témája nem az akt, hanem
Sármellék, pontosabban a laktanya
bemutatása volt. Az akt segítségével
azonban drámaibb hatást keltett
a környezet.
– Mit mutat be a kiállítás?
– Apusztulást, melyben az akt az
állandóságot is jelképezi, mivel a
női test mindig is szép volt, és bízzunk
benne, hogy szép is marad.
Ezzel a fotóanyaggal kicsit a múltat
próbáltuk „megmenteni”. A képeken
szerepelnek a korszak jelképei,
jellegzetes plakátok, fali díszek. A
múltat nem szabad megtagadni,
ami megtörtént, az megtörtént. Ha
jó volt, akkor azért kell rá emlékezni,
ha rossz, akkor azért, hogy még
egyszer ne kövessük el azt a hibát.
Később még jártunk a helyszínen
párszor fotózni modellel és a nélkül.
Amikor szóba jött, hogy mi is
legyen az idei év kiállításának a címe,
akkor Horváth Zoltán vetette
fel a „Sár-Mell-Ék” címet, mellyel
automatikusan tematikussá vált a
kiállítási anyag. A készülődéskor
ugyan féltünk attól, hogy sok lesz a
hasonló kép, mivel több fotós egy
helyszínen dolgozott, de az anyag
összeállításánál kiderült, hogy bizony
kevés hasonló kép született. A
falon 17 fotós 80 képe látható, ami
lehetett volna több is, de a képkeretek
száma korlátozta a mennyiséget.
A legtöbb fotó színes, de azért
kevés számú fekete-fehér is látható.
A megnyitót próbáltuk kicsit izgalmasabbá
tenni és egy kicsit emlékezetesebbet
alkotni. Próbáltunk régi
relikviákat felsorakoztatni, melyek
kicsit felidézik a kor és Sármellék
hangulatát. Szovjet újság, katonai
láda, kerékpár, gázálarc, Sokol rádió,
karóra, hanglemez... Szovjet
újságból hajtogatott papírrepülőgép,
amely Sármelléket is jelképezi,
ami tulajdonképpen katonai repülőtér
volt. Az egész megnyitó
alatt hangulatvilágítás tette érdekessé
az eseményt, ugyanis csak
két fotólámpa világított. Így a képeket
nem lehetett azonnal megnézni
de az egésznek volt egy kis sejtelmessége.
Lehota M János esztéta
sziporkázó szavai után Kovács
Krisztián werkfilmje volt látható,
mely az egyik sármelléki fotózást
örökítette meg zenei aláfestéssel.
Természetesen a megnyitó alatt
mozgalmi dalok szóltak a hangszóróból
és a hagyományos pogácsa
mellett, virsli is fel volt szolgálva.
Amegnyitó után természetesen már
normális fényviszonyok mellett is
feltárultak a képek.
– Más településeken is tervezik
bemutatni az anyagot?
– Jelenleg nem tervezzük, de ha
lesz rá érdeklődés, akkor nem zárkózunk
el előle – foglalta össze
Molnár Tibor klubvezető.
B.E.
Sár-Mell-Ék
Diákoknak rendezett beavató
előadást tartottak a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház
művészei a helyi Piarista
Diákszínpad művészeinek közreműködésével
a 8. osztályosok
számára. Ennek keretében a
Rómeó és Júliát adták elő az iskola
drámatagozatos növendékei.
Fergeteges vívójelenetek. A
Medgyaszay Ház színpada kevés
is lett volna ehhez, a nézőtérbe
nyúlt ezért a játék. A közönséghez
fizikailag is közelebb jutva.
Is, hiszen a diákszínészek – a
másodéves drámatagozatosok és a
több éve a Piarista Diákszínpadon
játszó lányok-fiúk – korban igencsak
közeliek a beavató foglalkozások
nyolcadikosaihoz. Éppúgy,
mint a tizennégy évét még be nem
töltött Júliához.
Több éve: a Kanizsa Hetilap
hírt adott már A három fa legendája
2008-as előadásáról. A
2009-es Jeanne d’Arc-jukról
(Anouilh: A pacsirta) Az országnak
rád van szüksége címmel.
És a tavalyi Vitéz lélek (Tamási
Áron) bemutatójukról Házépítésre
való idő címmel.
Közelebb jutva, hiszen Mihály
Péter rendező, mesterség-tanár
(zalaegerszegi Hevesi Sándor
Színház) rendre kérdéseket tett fel
a nézőknek. – Vannak ma is ilyen
fiúk? – Vannak, csak kard nélkül. –
Nemtörődöm. – vélték Capuletnéről.
– Buli van. – Akkor te is
olyan Benvolio-féle bulizós vagy.
– állapította meg a Lőrinc barátot
is alakító rendező.
Az erkély jelenet (Ó, Rómeó,
mért vagy te Rómeó?) bravúrja
koncentrációs feladatot is jelentett
a diákszínészeknek. Hiszen
megannyi Júlia és Rómeó között
osztotta szét a szöveget a rendező.
Mondaton belül is zökkenő
nélkül vették át egymástól a szót.
Ami a hallgatókat – akik mindvégig
feszülten figyeltek – azért
kissé meglepte. Kapkodták a fejüket.
Kérdések. Kár, hogy véget ért,
maradtunk volna. A végén a nézőknek
lehettek volna kérdéseik.
Továbbgondolásra, tovább beszélgetésre
indított a darab, hiszen,
akár mindennapjainkban, komédia
és tragédia együttélésének lehettünk
tanúi.
Rozáliádat, egyetlen szerelmed,
Már elfeledted? Lám, ifjak szerelme
Nem is a szívekbe gyúl, csak a
szemekbe. – így Lőrinc barát. Ki
ismeri ma már Rózát? Akiről
Rómeó azt hitte, szerelmes belé.
Lehet, mi sem elsőre találjuk meg
az igazit?
Hol vagytok, Montague és
Capulet? Lám, büntetésül gyűlölségtekért
Az Ég bosszúja szerelemmel
ölt. – Verona hercegének
zárszavára ma Csézy dala rímel:
Nem a gyűlölet, a gyávaság, csak a
szeretet az, ami visz tovább…
Beavató foglalkozások. Ugyanis
a múlt pénteki két előadást még
kettő követi február 13-án. Mindig
fájt a szívem, hogy a nem csekély
munka eredményét csak kevés néző,
kevésszer élvezheti. A beavató
foglakozásoknak hála egyben a
drámatagozathoz is kedvet keltett
ez a csapat: Oláh Norbert, Horváth
Márk, Németh Ádám, Kovács
Sándor József, Mihály Péter, Nagy
Viktória, Balázs László mv., Varga
Odett, Dernánecz Daniella, Nagy
Viktória, Bogdán Veronika, Szabó
Alíz, Kereszty Ágnes, Rafael Mózes.
Köszönjük.
P.J.
Címszavakban a Rómeó és Júliáról
Fotó: Varga Mónika
Kanizsa – Borban 10 az... 2012. február 9.
A legutóbbi évjáratról Bussay
doktort kérdeztük, aki boraival
az egész zalai borvidéknek elismerést
hozott. Azt tartja, hogy jó
alapanyagot kell termelni a szőlőben,
és azt nem szabad elrontani
a pincében.
Dr. Bussay László háziorvos
Muraszemenyén, öt falu tartozik a
körzetéhez. Emellett lassan 25 éve
borász, melynek csínját-bínját
egyetemi tankönyvek és a környékbeli
gazdák segítségével autodidakta
módon sajátította el. Kereskedelmi
forgalmazásban nedűi
1997-ben jelentek meg. A pincészet
termékei szinte minden évben
a Pannon Bormustra csúcsborai
között szerepelnek. Kiváló minőségű
borok készítéséért és a zalai
borok hírnevének hazai és nemzetközi
színtéren való megteremtéséért
és erősítéséért 2006-ban ő kapta
meg a Zala Megye Díszpolgára
kitüntető címet. Olaszrizlingjét a
világ tíz legjobb rizlingbora közé
választotta – ugyanebben az évben
– a Decanter című brit gasztronómiai
folyóirat.
– Mióta foglalkozik borászattal?
– A legelső szőlőtőkéket 1988
őszén ültettük, és szép lassan mindig
nagyobb lett a birtok. A kezdeti
negyedhektáros terület mára már
hat és fél hektárra bővült, amelyhez
még hozzájön 5 hektár Vörcsökben,
ahol egy barátommal közösen
tevékenykedünk. Ott furmint
és hárslevelű terem. Itt,
Csörnyeföldön pedig olasz és rajnai
rizling, szürkebarát, tramini,
sárga muskotály, csókaszőlő és
Pinot Noir szőlőfajták vannak. Az
ültetvényen guyot művelésmódot
alkalmazunk. Ezt már a rómaiaknál
is ismerték és egy francia orvos
propagálta az 1850-es években.
Ennek a módszernek a segítségével,
amikor a tőkén egy szál veszszőt
hagynak meg vízszintesen,
minőséget termelhetünk. Szinte
teljesen organikus művelést végzünk.
Az érlelés és az erjesztés,
fajélesztő és irányított erjesztés
nélkül, 1000-1200 literes tölgyfahordókban
történik fajtától és évjárattól
függően 9 és 18 hónapig.
Természetesen mindezt a must ülepítése
előzi meg. Az éves termelés
közel 25-30 ezer palack.
– Milyen a 2011-es évjárat?
– Úgy hiszem, nincs olyan termelő,
aki ne tudna dicsekedni vele.
Tavaly a Jóisten a tenyerén
hordozott bennünket, mert a sokat
meg a jót pozitív korrelációban,
egy mondatban nagyon ritkán
tudjuk leírni. Most le lehet,
sok is lett és jó is, nagy alkoholokkal,
nagyon tömör, gazdag
vastag borokkal. A szüret szeptember
30-tól november 8-ig kitolódott,
nagyon magasak voltak
a cukrok, már nem is igazán a cukorfokokat
néztük. A sav elvesztésére
érzékeny fajtáknál egy bizonyos
cukorfok felett a savat figyeltük.
Ezért szedtük le az
olaszrizlinget, a szürkebarátot és
a traminit is időben, mert ezek
hajlamosak lelágyulni. A szüret
vége felé már előkészítettük a saját
és a dolgozók gumicsizmáit is,
hogy abba is mustot öntünk, de az
utolsó pillanatban azért elfért.
Azt, hogy mikor lesznek készen a
borok, nem tudom megmondani.
Ezt megjósolni nem lehet, nincsen
sztereotip válasz, ugyanis
minden évjárat külön feladatokat
ad, amikre próbál megfelelni az
ember. Az idén azt tapasztalom,
hogy nagyon lassan készülnek el
a borok, nagyon tömörek, nem
akarnak tisztulni. De nem kell
sürgetni. Be tudnánk avatkozni a
természetes öntisztulásukba derítőszerekkel,
de ez felesleges. Aki
húsvétkor nem tud tiszta bort tenni
az asztalra, annak kell elgondolkodnia,
hogy valamit elrontott.
Addig belefér. Az idén a borhiba
csak a gazda hanyagságából
adódhat.
Beszélgetésünk végén hozzátette,
hogy szeretne egy tévhitet eloszlatni.
– Szinte ez az első igazán
hideg napja a telünknek. Mindig
azt mondják, hogy legyen jó hideg,
mert akkor a kórokozók, az atkák,
gombabetegségek elpusztulnak.
De ez így nem igaz. Kiderítették,
hogy fagyállót kezdenek el termelni
és úgy mennek el télre, így nem
fagynak meg.
Varga Mónika
A Letenyei Borbarát Hölgyek
Társasága három éve alakult. Az
összetartó közösség azóta már
számtalan rendezvényen vett
részt, öregbítve ezzel városuk
hírnevét és népszerűsítve az
egészséges és kulturált borfogyasztás
szokásait. A társaság
alakulásának körülményeiről és
a jövőbeni terveikről kérdeztük
a vezetőt, Somogyi Andrásnét.
– Mikor alapították a társaságot?
Honnan jött az ötlet?
– Már régóta kapcsolatban
voltam a párom révén –, aki a
Szőlő- és Gyümölcstermesztők
Egyesületének tagja – a Balatoni
Borbarát Hölgyek Egyesületének
pár tagjával és mindig
kérdezték, miért nem alapítunk
Letenyén is egy hasonló társaságot.
Az évek során csak érett
bennem a gondolat, majd 2009
áprilisában 18 hölgynek, akikről
úgy gondoltam társasági emberek,
szeretik a bort, és bizonyos
mértékig értenek is hozzá, vittem
ki meghívót. A meghívottakból
kilencen eljöttek az első
találkozóra, és valamennyien azt
nyilatkozták, hogy nagyon örülnek
az ötletnek, és szívesen
részt vesznek ebben a társasági
2011-es évjárat:
„A Jóisten a tenyerén hordozott bennünket…”
Fotó: Varga Mónika
Bor, jó társaság, örök élmények
Kanizsa 2012. február 9. – Hirdetés 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
munkában. Majd az avatási ceremónia
alkalmával, ünnepélyes
keretek közt elmondtuk az esküszövegünket
és a mottónkat,
amelyben a céljainkat fogalmaztuk
meg. Feladatunk elsősorban
városunk hírnevének az öregbítése,
a helyi kulturális hagyományok
felelevenítése és ápolása,
valamint a Szőlő- és Gyümölcstermesztők
Egyesület tevékenységének
a segítése. Az eskütétel
után mindenki kapott egy emléklapot,
amely tartalmazza az
eskü szövegét. A törzstagokhoz
azóta öten csatlakoztak, jelenleg
14-en vagyunk. Első nekifutásra
egy sálat készítettünk, amelyen
egy hímzett szőlőfürt látható, és
nemrég elkészült a pelerinünk
is.
– Milyen rendezvényeken
vesznek, vettek részt?
– A társaság tagjaival a Mura
Menti Napok rendezvényén vettünk
részt először, majd a bornapokon
árusítottuk a borkóstoló
poharakat, illetve a borbónokat.
A keszthelyi egyesülettel a kapcsolatunk
azóta is töretlen, és
minden eseményükre meghívnak
bennünket. Náluk első ízben
2009-ben, a szüreti felvonuláson
voltunk, és azóta minden évben
részt veszünk ezen a hangulatos
rendezvényen. Majd a már hagyománnyá
vált farsangi maskarás
felvonulásukon öregbítettük
városunk hírnevét. A tavalyi évben
sok szeretettel vártuk őket
egy egynapos kirándulásra, ide
Letenyére. Tettünk egy sétát városunkban,
ellátogattunk velük
Kistolmácsra, majd megcsodáltuk
a környék panorámáját a
becsehelyi kilátóról. Saját rendezvényeink
helyszínét a
Letenyei Városi Könyvtár biztosítja.
Ezért köszönettel tartozunk
nekik. A könyvtár támogatásával
sikerült meghívnunk egy előadót,
a nagyradai Cezar Pincészet
borászát, aki A bor és a
gasztronómia címmel a konyhában
is hasznosítható dolgokról
beszélt nekünk. Szeretünk kirándulni
is, szinte minden tagtársunk
pincéjénél voltunk már. Télen
gyalogtúrákat szervezünk a
helyi hegyhátakra, ahol az általunk
sütött borkorcsolya fogyasztása
közben a gazdák borait
kóstoljuk meg. Mivel a másik
nagy feladatunk a Szőlő- és
Gyümölcstermesztők Egyesület
munkájának a támogatása, ezért
minden alkalommal közreműködünk
a Márton napi bormustrán
és újborszentelésen, a borversenyek
eredményhirdetésén. Ez a
közreműködés azt jelenti, hogy
az alkalomnak megfelelően díszítjük
fel a helyiséget, segítünk
megteríteni, sütünk valamit és
kiszolgáljuk a vendégeket. A
másik nagy összejövetelünk,
amely nemrég zajlott le, a Vince
napi pincejárás. Ezen a rendezvényen
is aktív közreműködők
voltunk. A Zalai Borút Egyesület
Letenyén tartotta 2010 májusában
a zalai borásznők továbbképzését.
Ott is az egyesület tagjaival
közösen fogadtuk őket.
Ekkor alakult meg a Káforka Zalai
Borásznők Egyesülete is. A
tótszentmártoni hegyközség vezetőjének
invitálására mentünk
2010 és 2011 augusztusában a
Prósza, bor és tamburafesztiválra.
Nagyon jól éreztük magunkat.
Sikerült tavaly két fővel eljutnunk
a lendvai szüretre is a
Da Bibere Borlovagrend képviselőivel.
Keszthelyen az elmúlt
évben a Móri Borbarát Hölgyek
Egyesületének elnökével ismerkedtünk
meg, akik meghívtak
bennünket a Móri Bornapokra.
Ez a kirándulás felejthetetlen élményt
nyújtott, hiszen az ország
szinte minden részéből megjelentek
a borbarátok, így ragyogó
alkalom nyílt a kapcsolatok építésére.
Legutolsó programunk a
Bussay Pincészetben volt december
8-án. Nagyon jól éreztük
magunkat, köszönjük a szíves
fogadtatást.
– Mik a jövőbeni terveik?
– A szokásos éves programokon
jövőre is szeretnénk részt venni. A
fiúk egyesületét továbbra is támogatjuk.
A letenyei Öreghegyen lévő
boronapince belsejét pályázati
pénzből teljesen felújították, azt
kellene még csinosítani, illetve a
pince külső megjelenését szebbé
tenni. Felmerült bennünk az egyesületté
válás gondolata, hiszen pályázati
pénzekhez csak így lehet
hozzájutni. Ahhoz, hogy Letenye
hírét elvigyük más településre,
szükséges lenne egy zászló, illetve
logó készítése. A tavasz folyamán
kirándulást is tervezünk valamelyik
borvidékre. Idén Szlovéniába
szeretnénk ellátogatni, ahol megismerkednénk
Lendva nevezetességeivel,
majd megcsodálnánk
Dobronakon a gyönyörű orchideákat,
a trópusi kertet. A nap zárásaként
egy helyi pincészet vendéglátását
élveznénk.
V.M.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE ÁLTAL
ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy városunk közgyűlése
2012-ben is adományoz kitüntető címeket és díjakat. Önkormányzatunk
ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik:
- a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti
munkásságuk során maradandót alkottak,
- tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az itt élők
életkörülményeinek javítását szolgálták,
- kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel
Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették,
- kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését,
életkörülményeik javítását.
Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a
következő kitüntetéseket alapította:
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Oktatásáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Kultúrájáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Sportjáért" kitüntető cím
- "Paizs Ferenc Díj" közigazgatási kitüntető cím
- "Szekeres József Díj" az egészségügyi és szociális terület kitüntető címe
- "Nagykanizsa Környezetkultúrájáért" kitüntető cím
- "Nagykanizsa Biztonságáért" kitüntető cím.
A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a többször módosított
18/1997.(IV.16.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza, mely
megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban, a Városi Könyvtárban és az önkormányzat
honlapján (www.nagykanizsa.hu).
A "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím és
"Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím adományozásával elhunyt
személy emléke is megtisztelhető.
A "Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető címre a közgyűlés
tagjai, bizottságai, nagykanizsai székhelyű intézmények, nagykanizsai
székhellyel bejegyzett társadalmi szervezetek, egyesületek, szakmai szövetségek,
érdekképviseleti szervek, nagykanizsai egyházi szervezetek tehetnek
javaslatot. A többi kitüntető cím odaítélésére javaslatot tehetnek a város gazdasági
és egyéb társaságai, a Kisebbségi Önkormányzatok valamint magánszemélyek
is.
Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a Polgármesteri
Hivatal Erzsébet téri és Eötvös téri portáján átvehetők, valamint az
önkormányzat honlapjáról (www.nagykanizsa.hu/kituntetes.doc) letölthető
űrlapokon részletes indoklással legkésőbb 2012. február 10-éig nyújtsák be
Cseresnyés Péter polgármesternek címezve. (Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Kérem, javaslataikat az indokolásokkal együtt a postai kézbesítés mellett email-
en is küldjék meg a gerencser.tibor@nagykanizsa.hu címre.
Nagykanizsa, 2012. január 10.
Cseresnyés Péter polgármester
Városi kitüntetések 2012-re
Kanizsa 12 – Színes 2012. február 9.
"SÁR-MELL-ÉK" - a Kanizsa Fotóklub
kiállítása.
Február 10. 21 óra LATIN-PARTY
Kubai salsa és latin táncok tanítása, latin
animációk (Waka-Waka, Bomba, Colita
stb.) és egyéb vidámságok, tánc hajnalig.
DJ Chili! Helyszín: HSMK kamaraterem.
Belépődíj: elővételben: 1000 Ft,
helyszínen: 1300 Ft
Február 13. 17 óra
TAVASZI ÜLTETÉSEK, ÁTÜLTETÉ-
SEK - Előadó: Szabó Péter kertészmérnök
Február 16. 17.30 óra
VÁLTOZTASSON A KINEZIOLÓGIA
SEGÍTSÉGÉVEL
Téma: testi és lelki problémák kezelése a
kineziológia segítségével. Előadó: Varjaskériné
Molnár Éva kineziológus, pedagógus.
A belépés díjtalan
Február 18. 10 óra
III. KANIZSAI ESKÜVő KIÁLLÍTÁS.
Minden, ami esküvő... Ismét Esküvő Kiállítás
lesz Nagykanizsán! Abelépés díjtalan
Február 11. I. BETHLEN BÁL
Szervező: Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata. További információ:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala
Február 14. 8.30-10 óra és 11-12.30 óra
RÓMEÓ ÉS JÚLIA BEAVATÓ SZÍNHÁZ
- Középiskolások számára
A Piarista Diákszínpad és Hevesi Sándor
Színház művészeinek közreműködésével
A belépés díjtalan. Igény szerint további
előadások időpont egyeztetésével. Információ:
0693/510-011, 0630/206-2908
Február 14. 18-19 óra
AEROBIC MINDENKINEK
Alakformálás súlyzóval, felszabadultan
és jó hangulatban korhatár nélkül
További információ: Balogh Tímea
sminkes-kozmetikus, aerobic edző, 06
/30-342-0049, timea0506@gmail.com
Február 15. 10-16 óra
PEDAGÓGIAI KONFERENCIA
Február 17. 20 óra
PUNNANY MASSIF KONCERT
Belépődíj: 1300 és 1600 Ft
"TűNőDÉSEK" - Z. SOÓS ISTVÁN
KIÁLLÍTÁSA
INDIAVÉGTELEN ÚTJAI - Kiállítás Sass
Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet 1938-
1950 között Indiában festett alkotásaiból.
Február 17. 18 óra
ABARTÓK CONSORT KONCERTJE
Angol reneszánsz és német barokk művek
gamba-zenekarra és csembalóra. Művészeti
vezető: Dinyés Soma. Közreműködik:
Balázs Júlia, ének. A Bartók Consort a budapesti
Bartók konzervatórium növendékeiből
alakult gamba-zenekar. Játékuk üde
színfoltja a magyar régi zenei életnek.
APARADICSOMOK MEGHÓDÍTÁSA
Győrfy András kiállítása
Megtekinthető: február 29-ig
Február 11. 10.30 óra
DR. FÜLÖP GYÖRGY: ÉLETEM
LÉPCSőI - könyvbemutató
A Valentin-napot világszerte
ünneplik. Néhányan szeretteiket
és szerelmüket ezen a napon
meglepik kis ajándékokkal, kedves
üzenetekkel, de vannak olyanok
is, akik csak kizárólag a szerelmesek
ünnepének tartják, na
meg persze olyan réteg is, akik
egyáltalán nem ajándékoznak,
mondvacsinált ünnepnek vélik.
De hazánkban mióta is tartják
ezt a napot?
Az újonnan felvett angolszász
eredetű szokás az 1990-es évek
elején szivárgott be hazánkba, és
épült be ünnepeink közé. Azonban
nem teljesen igaz az az állítás,
hogy mondvacsinált ünnep,
ugyanis Szent Bálint legendái
hazánkban is ismertek voltak. A
nálunk ismert Bálint-nap egy németországi
püspök nevéhez köthető,
akiről eredetileg január 7-
én emlékeztek meg. Az ő segítségét
elsősorban az epilepsziások
kérték, 1997-től ez a nap az ebben
a betegségben szenvedők világnapja
is. Az ő alakja fonódott
később össze a vértanú Terni
püspökével, Szent Bálintéval, aki
a 14. században élt, és a legenda
szerint a keresztény szokások
szerint megeskette a szerelmeseket
és köztük a katonákat is,
akiknek a császári parancs szerint
nem lett volna szabad házasodniuk.
A friss házasoknak kertje
virágait adta ajándékba. Hite
miatt végeztették ki II. Claudius
császár idején február 14-én. Mielőtt
kivégezték küldött lányának
egy üzenetet, melyet így írt alá: „
A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi
üzenetküldés leggyakoribb magyarázata.
Azonban az angol név
közvetlen átvételével a vallási
eredete Magyarországon elhomályosult.
Ehhez a naphoz különböző magyar
szerelmi babonák is kötődtek,
melyek elsősorban a fiatal lányoknak
szóltak és főleg faluhelyen
alkalmazták. Az egyik szerint,
ha kilencmagú almát eszel,
és magjait észrevétlenül a kiszemelt
férfi zsebébe szórod, garantáltan
beléd fog szeretni. Tehát
voltak nekünk ehhez a naphoz kötődő
hagyományaink, de az idők
során feledésbe merültek. Nálunk
inkább csak a szerelmespárok
ajándékozzák meg egymást, míg
Amerikában ez a nap a szeretet
ünnepe, az emberek a párjukon
kívül családtagjaikat, barátaikat,
kollégáikat egyaránt meglepik. A
nap népszerűsége a virágkereskedéseknek
és különösen az ezt
szolgáló reklámoknak köszönhetően
nőtt meg.
Február 14-én mindenki tegyen
belátása szerint. Ha úgy gondolja,
lepje meg kedvesét egy gyertyafényes
vacsorával, vagy csokoládéval,
virággal, de ha nem érzi fontosnak,
feledkezzen meg róla.
Azonban azt lényeges lenne
eszünkbe tartani, hogy ne csak
ezen a napon mutassuk ki a nekünk
fontos embereknek a szeretetünket,
hanem az év minden napján.
V.M.
Közeleg február 14…
Szinyei Merse Pál: Szerelmespár
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
Horoszkóp
Akorai sötétedés, a hosszú, téli esték kiváló alkalmat
nyújtnak az álmodozásra. Csak élvezze
az életet, és ne hagyja ki a természet által nyújtott
örömteli eseményeket. Szaladgáljon egy
nagyot a hóesésben, vagy menjen szánkózni.
Ha még nem találkozott a nagy ő-vel, ebben
a hónapban nem valószínű, hogy öszszefutnak.
Hogyha párkapcsolatban él, ezek
a hetek kiváló alkalmat nyújtanak az összebújásra,
barátságos beszélgetésekre.
Csendes téli estékre számíthat, és kedvezőtlen
anyagi kiadás sem veszélyezteti. Akiadós vasárnapi
ebéd után nem tesz jót egészségének a
lustálkodás. Helyette mozogjon inkább, lepje
meg párját egy mosolygós arcú hóemberrel.
Érzelmi életében szerencsés időszakra számíthat,
egy idő után azonban el kell döntenie, mit
is vár a szerelemtől. Üzleti tevékenységének is
kedvez a szerencse, ennek ellenére egyelőre takarítsa
meg a pénzét, és várjon a befektetéssel.
A csillagok szerint egy farsangi álarcos
bálban rátalálhat önre az igazi szerelem.
Ne törődjön az irigykedő ismerőseivel, élvezze
az életet. Ha netán súlyproblémái
vannak, csak gyalogoljon sokat a hóban.
Meghitt, harmonikus kapcsolatban töltheti párjával
a februári estéket. Még a rádiót sem kell
bekapcsolniuk a hétvégén, a hópelyhek tánca
pótol minden meditációs zenét. Nagyobb befektetésen
most ne törjék a fejüket, pihenjenek.
Ismerősei boldogságát látva, mostanában egyre
gyakrabban jut eszébe a házasság gondolata.
Ahiányzó anyagiak ne tántorítsák el elképzeléseitől,
csak nyugodtan álmodozzon tovább.
Az idegesítő helyzeteket pedig kerülje el.
Bármi jó megtörténhet önnel a napokban. A
karrierje építgetése helyett adja át magát a téli
sportok örömének. Szervezzen például szánkó
partit a Csó-tónál. Aki hamarabb fölhúzza
a szánkót a kilátótoronyhoz, az lesz a győztes.
Úgy tűnik, kitart az álmai mellett, keresi tovább
a párját. Munkájához most mozgással keressen
energiát. Bemelegítésként megteszi a hólapátolás
is a ház körül, s utána jöhet a jól megérdemelt
zsíros kenyér kiskanizsai lilahagymával.
Haladjon kitartóan a céljai felé. Ne engedje,
hogy az ígéretesnek tűnő, régóta vágyott
románc csak úgy köddé váljon. A februárban
felmerülő anyagi problémáit ne oldja
meg egyedül, kérjen segítséget.
Lehet, hogy a farsang az oka mindennek.
Gondolatai csak egy személy körül forognak,
feledve a hófúvást és a hólapátolás teendőit.
Ügyeljen arra, hogy a romantikus téli esték
hangulata minél tovább megmaradjon.
Szép és harmonikus napokra számíthat. Aggodalomra
nem lesz semmi oka, sőt fogyókúráznia
sem kell. Ha nincs kedve kilépni a
hóesésbe, szervezzen otthon fánkfesztivált,
s a zsűrizéshez hívja meg barátaikat.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
Nk Király u. 6. szám alatt 55
m2-es, Mészáros Lázár u. 1. szám
alatt 43 m2-es saroküzlet kiadó
vagy eladó, vagy kanizsai,
zalakarosi ingatlanra cserélhető.
Tel.: 0693/313-271, 0630/2044-
556 (7478K)
Eladó Zákányban háromszobás,
jó állapotú családi ház gázfűtéssel,
cserépkályhákkal, nagy szuterénnel
(70 m2). Érd.: 0630/392-2068
(7485K)
Matematikából érettségire felkészítést
vállal középiskolai szaktanár.
Tel.: 0693/312-744 (7484K)
Nk-án és környékén vásárolnék
Herendi, Zsolnay, porcelánt,
bronz- és réz dísztárgyakat. Érd.:
Nagykanizsa, 0630/332-8422
(7481K)
Nagyteljesítményű, hordozható,
vadonatúj háztartási gőztisztító
(Modell: SC-23840) eladó. Érd.:
0693/315-559 (este) (7486K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2012. február 9.
Február 14. (kedd)
10:00-12:00 óra
Magyar Vöröskereszt, (Sugár u. 28.)
Február 14. (kedd)
13:30-16:30 óra Pannon Egyetem
Kollégiuma (Zárda u. 2.)
Február 16. (csütörtök)
10:00-13:00 óra Zalakaros,
Művelődési Ház
Február 16. (csütörtök)
14:30-16:00 óra
Pölöskefő, Faluház
Véradás
Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa felvételt hirdet az alábbi
munkakörök betöltésére:
1 főt gondozó munkakörbe szociális végzettséggel,
1 főt ápoló munkakörbe szociális-egészségügyi végzettséggel.
Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajz, és bizonyítvány másolatának az
Egyesített Szociális Intézmény 8800 Nagykanizsa, Teleki út 19/B. címre
történő megküldésével lehet. Telefonos elérhetőséget kérjük megadni.
Jelentkezési határidő: 2012. február 13.
Álláshirdetés
A Kanizsai Vadmacskák SE
Amatőr női NB-s kosárlabda
csapata az FTC II ellen még tavalyról
elmaradt bajnokiját játszotta
le a fővárosban.
A szoros kezdés után a második
negyed közepétől feljavult támadójátékukkal
fokozatosan elhúztak
a kanizsaiak és magabiztos győzelmet
arattak.
FTC II (4.) – Kanizsai Vadmacskák
SE (1.) 60-79 (12-17,
18-26, 12-25, 18-11)
Amatőr női NB Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, találkozó a 6.
fordulóból. Budapest, 50 néző. Vezette:
Menyhárt, Vághy. Kanizsa: Fekete
Cs. (22/9), Fuisz V. (28/12),
Olasz A. (2), Jurkó (9), Jagarics (4).
Csere: Hegyi, Kiss V. (12), Oros, Rajkai,
Simon. Edző: Gábor Erzsébet.
Szorosan kezdődött a találkozó,
s a negyed végén Jurkó Noémi
négy pontjával lett öt pontos előnyük
a kanizsaiaknak. A második
tíz perc közepétől feljavult Fuisz
Viktoriáék támadójátéka és pontos
távoli dobásaikkal 15 pont különbség
alakult ki a két együttes között.
Fordulás után továbbra is koncentráltan
vezették támadásaikat
Gábor Erzsébet tanítványai és a
harmadik negyed elején hengerlő,
14-2 eredményükkel már huszonhárom
volt a nagykanizsai előny.
A záró felvonásban mindkét tréner
sokat cserélt, játéklehetőséget
kaphattak az addig kevés időt pályán
töltő játékosok is.
A hétközi FTC II elleni bajnoki
mérkőzése után vasárnap ismét
idegenben lépett pályára a Tatai
SE ellen a KVSE.
Tatai SE (8.) – Kanizsai Vadmacskák
SE (1.) 72-92 (16-32,
12-14, 22-22, 22-24)
Amatőr női NB Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, találkozó a
11. fordulóból. Tata, 50 néző. Kanizsa:
Fekete Cs. (27/12), Fuisz V.
(18/6), Olasz A. (2), Jagarics (6),
Jurkó (11). Csere: Kiss V. (20), Hegyi
(5/3), Oros, Rajkai (3), Simon
V., Nagy D. Edző: Gábor Erzsébet.
Tompán, dekoncentráltan kezdték
a mérkőzést a vendégek, de aztán
egészpályás védekezésükkel
sikerült megzavarniuk ellenfelüket.
A megszerzett labdákból
gyors kosarakat tudtak elérni, nem
véletlen, hogy a találkozó ezen
szakaszában egy 22-3-as eredményt
is tudtak produkálni.
A második negyedet is jól indították
Jurkó Noémiék, pontos dobásaikkal
már 23 pont is volt a különbség
a két együttes között, de
ezt a negyed végére azért a hazaiak
valamennyivel csökkentették.
Fordulás után határozottan viszszaesett
a Vadmacskák játéka, védekezési
hibáikat ki is használták a tataiak.
Ugyan vezetésük veszélyben
nem forgott, de ebben a periódusban
ismét lagymatag kosárlabdát mutattak
be Gábor Erzsébet tanítványai.
A befejező tíz perc derekán aztán
ismét jóval 20 pont fölé kúszott
a különbség a mérkőző felek
között, és ezen a vendéglátóknak
már csak kozmetikáznia sikerült a
meccs végéig.
Gábor Erzsébet: „Ezen a mérkőzésen
egy első negyedbeli 5
perc kiváló játéka is elég volt a
győzelemhez.”
Aztán következhetett a nagykanizsaiak
kupamérkőzése.
Kanizsai Vadmacskák SE –
UNI SEAT Győr 34-115 (8-31, 3-
27, 9-28, 14-29)
Nő kosárlabda Magyar Kupa,
nyolcaddöntő. Nagykanizsa, 50 néző.
Vezette: Németh Cs., Horváth
A., Szalai. Kanizsa: Fekete Cs. (1),
Fuisz V. (22/3), Hegyi (4), Jurkó (2),
Jagarics. Csere: Kiss V. (2), Oros,
Olasz A. (3/3), Simon V., Rajkai,
Nagy Dóra II. Edző: Gábor Erzsébet.
Győr: őri (17/6), Simon Zs.
(16), Rasheed (10), Fürtös (9/3),
Nagy-Bujdosó (8). Csere: Laklóth
(17/6), Nagy Dóra I. (10), Ciglar
(11/3), Vincze (10), Hollingsworth
(7). Vezetőedző: Fűzy Ákos.
Fuisz Viktória – Győr 8-31 – az első
negyedben akár úgy is jegyezhettük
volna a női kosárlabda Magyar
Kupa nagykanizsai nyolcaddöntőjének
párosítását, mivel a házigazdák
részéről csak az utánpótlás válogatott
kosaras tudott pontokat szerezni.
A „párharc” kitartott egészen a
második játékrész hetedik percéig, de
akkor már az Euroliga résztvevő
zöld-fehérek igencsak messze jártak
vendéglátóiktól. A javarészt utánpótláskorú
játékosokkal felálló dél-zalai
együttes bizony komoly leckét kapott
a harmadik negyedtől időnként már
ki-kiengedő győriektől, s a vendégek
roppant biztosan múlták felül a második
vonal Nyugati csoportjának veretlen
listavezetőjét – egyben tovább
is lépve a kupa küzdelmeiben.
P.L.
A kupa azért más kávéház
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 9.
A hétvégén rendezték hagyományteremtő
szándékkal a talán
tucatnevűnek tűnő, mégis picit
tán egyedi Kanizsa Kupa Teremlabdarúgó
Tornát húsz csapat
részvételével, melyen végül a
Channel együttese lett a legjobb.
A túlnyomórészt nagykanizsai
legénységeket felvonultató kétnapos
mérkőzésdömpingnek azért
voltak érdekességei, kezdve azzal,
hogy a nevezési listán volt
tótszentmártoni és molnári legénység
is, de a Csőcselék brigádja
például csinos Zetepólóban
feszített...
Aztán persze nem csupán az
egyenes ágon, de a Tisztelet Kupa
küzdelmeiben is nagyot csatáztak
a gárdák a Zsigmondy-, illetve
Russay-csarnokban (is), így hiába
volt azért a némi hiányérzet – hogy
a mezőny akár népesebb is lehetett
volna –, a parkettán ez egyáltalán
nem zavarta a labdarúgókat.
Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk,
NB I-es, vagy NB II-es
gárdák elöljáróinak, szakvezetőinek
ilyen tornák esetében jó néhány
alkalommal a haja áll(na) égnek
– a nagykanizsai tornán egy
kényes szituáció után például a
ZTE-hez frissiben visszarendelt
Vittman Ádám (Channel) tapogatta
fájdalmasan térdét...
A négy közé végül a Channel,
a Dunántúli Postás SE, a Csőcselék,
valamint a Timberland
került. Előbbi kettő csatározásából
a Channel (1-0) jutott a fináléba,
míg a Csőcselék-Timberland
találkozó 2-0-s kék-fehér
sikert hozott. A harmadik helyért
aztán DPSE – Timberland
3-0, míg a – szó szerint – értékes
első helyről döntő Channel –
Csőcselék párosításon 2-0 lett a
végeredmény.
A torna legjobb játékosának a
Channelből Marko Basarát (képünkön
az egyik bosznia-hercegovinai
klub mezében) választották,
s a szerb labdarúgó örömmel konstatálta
egyben saját sikerét is – főképp
azok után, hogy az egyik
szervező, Lánczos Attila (akinek
ekkor jól jött korábbi négyéves
perlaki (Prelog) légióskodása is
Horvátországban...) „najbolji
igrac" titulussal köszönthette a futballistát...
– Amikor otthon is adódik rá lehetőség,
szívesen játszom teremben
– így a 28 esztendős, egykor
Partizan-nevelésű futballista. –
Persze, sok függött attól is eddigi
pályafutásom során, hogy milyen
szinten játszhattam, de most, hogy
Ausztriában futballozom, erre is
volt itt alkalmam Nagykanizsán.
Jegyezzük meg, a transfermarkt
mértékadó számai szerint 50 ezer
angol fontot érő bokákat kocogtatott
az, aki épp szabálytalankodott
a szemből érkező délszláv játékossal
szemben...
A Tisztelet Kupa ágán a 3. helyért:
Curacao – Tintahal 3-1, majd
a döntőben Viktória – Hidrofilt 2-
0.
I. Kanizsa Kupa Teremlabdarúgó
Torna 2012. Döntő: Channel –
Csőcselék FC 2-0. A 3. helyért:
Dunántúli Postás SE – Timberland
3-0. A végeredmény: 1. Channel,
2. Csőcselék FC, 3. DPSE, 4. Timberland.
A torna legjobb játékosa:
Marko Basara (Channel). A legjobb
kapus: Pesti Lajos (Csőcselék
FC). Gólkirályok: Nagy Gergő
(Channel) és Babati Benjamin
(Csőcselék) 7-7 góllal. Tisztelet
Kupa, döntő: Viktória SC – Hidrofilt
2-0; a 3. helyért: Curacao –
Tintahal 3-1.
P.L.
Az I. Kanizsa Kupa kuriózuma:
szerb lett a legjobb futballista A Nemzetközi Táncszövetség
(IDF) világbajnokságára kvalifikáló
sorozatnak a második magyar
állomása volt az a nagykanizsai
verseny, melyet a HSMKban
rendeztek. A mintegy 300
versenyzőt felvonultató moderntáncos
mezőny négy korosztályban
versengett egymással négy
kategóriában.
A 12 klub versenyzői között ott
voltak a kanizsai egységek, a
Szan-Dia Fitness SC, a Honvéd
Kaszinó SZKES Modern Tánccsoportjának
képviselői is. A szervezésben
kiemelt szerepet betöltő
Szan-Dia 115, míg a SZKES 50
versenyzővel szerepelt a dél-zalai
versenyen, s előbbiek végül 11
aranyat, 5 ezüstöt, 3 bronzot szereztek,
míg a SZKES 7 elsőséget
és egy második helyet szerzett.
Az IDF világbajnokságot Angliában
rendezik májusban.
Dél-zalai válogatón
vannak túl
Tovább folytatódik a senior
labdarúgók számára kiírt bajnoki
sorozat, igaz, ezúttal rendhagyó
módon, hiszen a kanizsai
„régió” már nemzetközi tornát
kíván tető alá hozni.
Az MLSZ égisze alatt működő
sorozat a hivatalos információk szerint
először fogadhat külföldi csapatokat,
melyeknek tagjai (a szabályoknak
megfelelően) 58 év feletti
focisták.
A program koordinátorától, Helyes
Klárától megtudtuk, február
25-én Nagykanizsán a házigazdák
csapata mellett a Kaposvár, Lenti,
Zalaegerszeg is az indulók között
lehet, nemzetközi „mércéjét” pedig
a szlovéniai Lendva, illetve
elsőként a horvát Gorican gárdája
jelentette volna. Nos, a legújabb
verzió alapján a horvátokat váltaná
ki a Ljubljana és a szerbiai
Belgrád együttese. Utóbbi két legénység
tagjai ugyanis abban az
időpontban éppen a közeli szlovén
gyógyfürdőkben vannak „előjegyezve”,
s ha már ott vannak, a
kanizsai tornára is szívesen átruccannának...
Időközben az is eldőlt, hogy a
sportesemény a Délzalai Vízmű
Nemzetközi Veterán Labdarúgó
Torna nevet viselheti.
Belgrádi együttes
is érkezhet
Statisztika PSC (6.) – Tompa
Ingatlanforgalmi Kft.-Kanizsa
Sörgyár SE (7.) 6:4. Női Extra liga
asztalitenisz-mérkőzés, találkozó
a 13. fordulóból. Budapest.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Kakuszi, Hepke - Csáki, Németh
Á. 2:3, Kakuszi - Csáki 2:3, Bándó
- Németh 3:2, Hepke - Ch. Carey
3:0, Kakuszi - Németh 3:2, Hepke
- Csáki 0:3, Bándó - Carey 1:3,
Hepke - Németh 3:2, Kakuszi -
Carey 3:0, Bándó - Csáki 3:1
Balszerencsés vereséget szenvedett
a kanizsai csapat. Amérkőzés jól
indult számukra, hiszen nagy csatában
nyert a Csáki Rita – Németh Ágnes
páros, majd az első mérkőzésen
ugyanolyan szoros mérkőzésen Csáki.
Németh nagyon szoros mérkőzésen
aztán kikapott Bándótól, majd
Charlotte Carey Hepkétől.
Ezután jött Németh váratlan rosszulléte.
Utána összeszedte ugyan magát,
de azt követően már csak két – szoros –
2:3-as vereség tellett tőle. Hiába játszott
Csáki remekül és Carey is hozta a tőle
elvárt győzelmet, Németh győzelmei
nélkül az idegenbeli bravúr elmaradt.
Jakabfi Imre: „Csáki Rita ezen
a mérkőzésen játszott talán a legjobban,
Charlotte Carey viszont
egy kicsit fáradtan és a kelleténél
idegesebben. A csapat erejét jelzi,
hogy így is nagyon közel voltunk a
döntetlenhez.esebben játszott.”
Postás SE I (2.) – Tompa Ingatlan-
Kanizsa Sörgyár SE (7.) 10:0.
Női Extra liga asztalitenisz-mérkőzés,
találkozó a 11. fordulóból.
Budapest.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Braun, Kertai - Csáki, Németh Á.
3:0, Nagyváradi - Újházi 3:0, Varga
- Németh 3:1, Kertai - Csáki
3:0, Nagyváradi - Németh 3:1,
Kertai - Újházi 3:0, Varga - Csáki
3:0, Kertai - Németh 3:2, Nagyváradi
- Csáki 3:2, Varga - Újházi 3:0
A bajnokság egyik topcsapatával
szemben a végeredmény ellenére
voltak szorosabb párharcok is.
P.L.
Pont nélküli fővárosi asztalitenisz-túrák
Kanizsa 16 – Hirdetés 2012. február 9.
Meghívó
AHevesi Sándor Általános Iskola minden kedves érdeklődő
szülőt és gyermeket szeretettel vár 2012. február 18-án
9.00-12.00 óráig tartandó nyílt délelőttjére.
Programunk:
☺ Rajzpályázat eredményhirdetése az aulában 9.00 óra
Iskolánkat bemutatják: néptáncosaink, táncosaink, színjátszó csoportunk,
tornászaink
☺ Játszóház az ovisoknak. Gyöngyfűzés, kézműves foglalkozás,
arcfestés, tornatermi játékok
☺ Beszélgetés, ismerkedés a tanító nénikkel
☺ Meglepetés: Napsugár együttes műsora
Szeretettel várunk mindenkit!
Mintegy 85 millió forint kárt
okozott nagykanizsai munkáltatójának
az a stratégiai beszerzőként
dolgozó nő, akit három társával
együtt börtönre, valamint
az elcsalt összegnek megfelelő
kártérítés megfizetésére ítélt hétfőn
nem jogerősen a Zalaegerszegi
Törvényszék.
A svájci központú Honeywell
Kft. nagykanizsai üzemében dolgozó
Tóth Katalin egy vendéglátós
ismerősével állapodott meg gázipari
készülékek mérésének elvégzéséről,
kollégája pedig egy győri
számítástechnikai céget szerszámkarbantartásra
szóló fiktív szerződés
megkötésére biztatott.
Az egy év és két és fél év közötti
börtönbüntetésekre ítélt vádlottaknak
nemcsak az eltüntetett 85
millió forintot és annak kamatát
kell kártérítésként megfizetniük,
hanem hármukat foglalkozásuktól
is örökre eltiltották.
A bűncselekmény még 2007-ben
történt, amikor az elsőrendű vádlott
a cégnél dolgozott, és mint a bíróság
megállapította, azt használta ki,
hogy a beszerzéseket, a teljesítések
igazolását és a kifizetések jóváhagyását
is ellenőrzés nélkül végezhette.
Vendéglátós ismerősével, a
másodrendűként elítélt Kánnár Attilával
így tudott több mint 61 millió
forint értékben fiktív szerződést kötni
gáztechnikai készülékek mérésére,
holott a vállalkozónak sem eszköze,
sem szakértelme nem volt
ilyesfajta munkákhoz.
A vendéglátós egy másik cég –
amelynek kültagja volt – közbeiktatásával
ugyancsak fiktív számlákat
könyvelt el, így több mint 10 millió
forint általános forgalmi adót is
megpróbált visszaigényelni, de az
adóhatóság ellenőrzésén elbukott.
A harmadrendű vádlott Vagdalt
Lászlónét, a győri székhelyű informatikai
vállalkozás résztvevőjét a
negyedrendű vádlott Csicsai Béla – a
Honeywell másik stratégiai beszerzője
– biztatta szerződéskötésre. Az
el nem végzett szerszám-karbantartási
munkákért összesen 23 millió forintot
vett fel az asszony, és több
mint 13 milliót adott át felbujtójának.
A Zalaegerszegi Törvényszék elsőfokú,
a bejelentett fellebbezések
miatt nem jogerős ítélete szerint
Tóth Katalin kétéves börtönbüntetést
kapott folytatólagosan, társtettesként
elkövetett csalás és magánokirat-
hamisítás miatt, a beszerzői
munkakör betöltésétől pedig
egész életére eltiltották. Kánnár Attila
két és fél év börtönbüntetést kapott
folytatólagosan, társtettesként
elkövetett csalás, továbbá adócsalás
miatt, és a bíróság azt is megtiltotta,
hogy gazdasági társaságban valaha
tisztséget viseljen.
Aharmadrendű vádlott egy év, négy
évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott
folytatólagosan, szintén társtettesként
elkövetett csalás és magánokirat-
hamisítás miatt, és ő sem lehet többé
vezető tisztségviselője gazdasági
társaságnak. A negyedrendű vádlottat
egy év és nyolc hónap börtönre ítélték
felbujtóként elkövetett csalások és magánokirat-
hamisítások miatt.
Az ítélet majdani jogerőre emelkedése
után a vádlottaknak együttesen
84,4 millió forintot és annak
2007 óta számított kamatát kell
megfizetniük a Honeywell számára,
és szintén nekik kell megfizetniük
ezzel összefüggésben a csaknem
hárommillió forintra rúgó bírósági
eljárási illetéket is.
MTI – Kanizsa
Börtön elsőfokon: Tóth, Kánnár, Vagdaltné és Csicsai
2012. január 1-től már használt
lakás adás-vételénél is KÖTELEZő
ENERGETIKAI
TANÚSÍTVÁNY!
Kiváncsi rá, hogy energiapazarló rendszerét
hogyan lehet jelentősen hatékonyabbá tenni?
Balassa Béla
építész, épületenergetikai tanúsító
30/9019013, balassabela@chello.hu
Mennyit fogyaszt
az Ön háza, lakása?
XXIV. évfolyam 6. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2012. február 16. Kanizsa
Bállal nyílt meg a 2012-re
meghirdetett Bethlen-év szombaton
este a Medgyaszay Házban.
A Bethlen-bált Cseresnyés
Péter polgármester és dr. gróf
Bethlen István, a Magyar Páneurópai
Unió elnöke nyitotta meg.
– Munkatársaimmal egy olyanfajta
stratégiát alkottunk meg –
hangsúlyozta megnyitó beszédében
Cseresnyés Péter polgármester
–, melynek célja, hogy Nagykanizsa
jó hírét keltse, és ismertté
tegye a külvilág számára. Ha egy
városnak jól cseng a neve és a nem
kanizsaiak úgy gondolják, érdemes
ide jönni, a kanizsaiak meg
úgy gondolják, hogy érdemes itt
élni, ez már kezdő lépés ahhoz,
hogy egyre több beruházó érdeklődjön
városunk iránt. A segítők
azt javasolták, fontos lenne a polgári
városi báli hagyományokat
újra éleszteni, amelyre meghívnánk
azokat az embereket, akik
Nagykanizsáért tenni akarnak, és
tenni tudnak. Ez is célja a mai rendezvénynek.
A bál megszervezésének
előzménye is volt, hiszen tavaly
novemberben a Bethlen-esten
megkérdeztük a résztevőktől, jónak
tartanák-e a városi bál ötletét.
A megjelentek döntő többsége azt
válaszolta, hogy igen, és ha meghívást
kapnak, eljönnek. Az idei
bálnak a Bethlen-bál nevet adtuk a
Bethlen-évre tekintettel. A bál fővédnöke
dr. gróf Bethlen István, a
Magyar Páneurópai Unió elnöke
elfogadta a meghívásunkat, és
mindenben támogatja elképzelésünket.
Végezetül Cseresnyés Péter
polgármester arra kérte a jelenlévő
cégvezetőket, vállalkozókat, intézményvezetőket,
hogy az elkövetkező
években is ugyanilyen összefogással,
erőkifejtéssel dolgozzanak,
hogy méltó módon mutassuk
meg magunkat, Nagykanizsát
a világnak.
(folytatás a 2. oldalon)
Bethlen-bál az
összefogásért
(folytatás a címlapról)
A Bethlen-bál fővédnöke, dr.
gróf Bethlen István e szavakkal
szólt a jelenlévőkhöz.
– Akinti, a zord tél jelképezi ma az
egész világot, így a hazánkat is mélyen
megrázó világválságot. Bent
úgymond mulat az úri közönség.
Nem túl nagy ez az ellentét hölgyeim
és uraim? – tette fel a kérdést Bethlen
István, majd meg is válaszolta: Nos –
folytatta a gondolatsort –, a magyar és
az európai kultúra, mint ahogyan a
polgármester úr is mondta, egy nagyon
kedves eleme a bál, a bálozás,
amely az életörömről, a barátságokról,
az együttlétről, az egymást becsülő,
szerető, tisztelő emberekről szól,
ahol akár életre szóló barátságok is
létre jönnek. Nagykanizsán is komoly
bálokat tartottak korábban. Ezzel a
városi bállal most a polgármester úr
azokat akarja egymáshoz közelebb
hozni azokat, akik a mindennapok nagyon
kemény munkájában nemcsak
saját, családi, és kisebb közösségek
boldogulásáért dolgoznak, hanem
még nagyobb közösségért, Nagykanizsa
városáért. Ez egy nagyon szép dolog,
és akik így tesznek, megérdemlik,
hogy a mindennapok kemény munkája
után egy kellemes együttlét keretében
néhány szép órát töltsenek el, ami
újabb erőt ad a nehézségek legyőzésére.
Tehát nagyon jó, hogyha az úgynevezett
úri közönség ma Nagykanizsán
mulat, mert az önök mindennapos
munkájának eredménye lesz majd,
hogy ebből a nagy válságból, amelyet
ez a zord tél jelképez, előbb-utóbb ki
fogunk lábalni, ahogyan elődeink is
kilábaltak a Bethlen-konszolidáció
időszakában, melynek használható
elemeit a jelenlegi országvezetés is tudatosan
felvállalja. Nagyon jó szórakozást
kívánok mindenkinek, élvezzék
egymás társaságát, ezt a pár kellemes
órát – mondta befejezésül dr. gróf
Bethlen István.
A bál a hagyományoknak megfelelően
pezsgős koccintással vette
kezdetét. Cseresnyés Péter polgármester
azok egészségére emelte
poharát, akik a jövő nemzedéke érdekében
dolgoznak, és természetesen
a jövő nemzedékéért, hiszen a
bál bevételét egy gyermekalapítvány
javára ajánlották fel gyógyító
eszközök vásárlásához.
A hivatalos báli megnyitók után a
több mint húsz éve alakult Eraklin
Táncklub nyitótánca alapozta meg a
báli hangulatot. Vacsora közben Gayer
Mátyás triója jazz muzsikát játszott, a
tánchoz a Moon River Band szolgáltatta
zenét. Az est sztárvendége, Csézy
este tíz órától lépett színpadra, s énekelt
a kanizsai bálozóknak.
A Bethlen-év kapcsán útjára
indult egy új programsorozat, a
Kávéházi esték, melyre a tervek
szerint a magyar köz- és kulturális
élet jeles személyiségei érkeznek
majd. Az első vendég dr.
gróf Bethlen István volt, akivel
Cseresnyés Péter polgármester
beszélgetett a Rétesházban.
Aközvetlen és kötetlen társalgás
során szóba került a személyes kötődés,
a történelem, a közélet, a
mindennapok problémái és a politika
is. A polgármester a városhoz
való kötődéséről kérdezte dr. gróf
Bethlen Istvánt, aki elmondta, gyerekkora
óta fontos hely számára
Nagykanizsa, rendszeresen járt ide
és nagyon kellemes emlékei vannak.
Élete jelentős részét, 25 évet,
nem itt töltötte. Kényszerűségből
és nem kalandvágyból, és főleg
nem egzisztenciális okok miatt
hagyta el hazánkat.
Elmondta, hasonló a helyzet ma
Magyarországon, mint a 20-as
években, akkor is jelentős kölcsönre
volt szükségünk, de a fejlődésnek
köszönhetően vissza
tudtuk fizetni. Akkor a reménytelennek
tartott gazdasági helyzetben
kezdte meg az ország talpra
állítását Bethlen István, adót vetett
ki, elbocsátásokat eszközölt.
Öt év múlva már nagyarányú
többlettel rendelkezett a költségvetés.
Úgy véli, most is képesek
lennénk kilábalni a nehéz helyzetből,
akárcsak a trianoni döntés
után. Magyarországnak egy készenléti
keretre lenne szüksége az
IMF-től, így nem kerülne gyámság
alá. A beszélgetés során kiemelte
az oktatás fontosságát,
ugyanis a következő generációnak
fontos szerepe van.
Évértékelő közgyűlését, egyben
esztendős fennállását ünnepelte
a Kanizsa Autó- és Motorsport
Egyesület tegnap este a
HSMK Zala Márk Termében.
Dobri Noémi elnök mellett az
egyes szakosztályok vezetői is ismertették
a tavalyi év történéseinek
folyamát, melyben kiemelkedőek
voltak a felélesztett szlalomverseny
és a jet-ski országos bajnoki futamának
mozgalmas eseményei.
Azt is megtudhattuk, hogy nagyon
„úgy néz ki”, Dara Roland, a jet-skisek
helyi zászlóvivője felhagy a versenyzéssel,
ez azonban egyáltalán
nem jelenti azt, hogy a KAMSE-nál
nem tesznek meg mindent azért,
hogy augusztusban újból Kanizsára
hozzák a dzsetszkísek (nem csupán
magyar) mezőnyének krémjét.
S ha már az idei tervek szóba kerültek,
április 21-én ismét megrendezésre
kerül a Teleki úton a tavaly nagy tömegeket
vonzó szlalomverseny. Melyen
immár a klub színeiben nosztalgiázhatnak
„hivatalosan” is a Szakony
Szilárd mellé frissiben felvett egykoron
„nagymenő” tiszteletbeli tagok:
Moór Béla, Musztács Imre, Szekeres
Sándor és Verrasztó István.
Musztács Imre mindenesetre a
KAMSE születésnapjának apropóján
megjegyezte: “Széles utat nektek...”,
de aztán meglepetésként például
grófi szavak sem hiányoztak az
este során... hiszen Cseresnyés Péter
polgármester társaságában az ünnepi
pillanatok közepette tette tiszteletét a
Bethlen-bál fővédnöke is...
Dr. gróf Bethlen István, a Magyar
Páneurópai Unió elnöke szólásra
emelkedése nyomán hamisítatlan
közgazdász gondolkodóként csapott
le a magas labdára, amikor nagy derültséget
keltve ejtette el: „Látom, itt
vannak harmincan a közgyűlésen,
ami roppant dicséretes és azt is látom,
hogy az elnök asszony előtt már
olyan papírok vannak, hogy mennyi
pénzt kérjen a polgármestertől...”
Egy biztos, a KAMSE 2012-ben
is igyekszik kitenni önmagáért, hiszen
a technikai sportok hívei nem
kevesen vannak a városban, s ez
már mondhatni kötelezi is őket az
elkövetkezendőkben.
B.E - P.L. - V.M.
Kanizsa 2 – A védnök 2012. február 16.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági
ügyintéző: Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:
www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit
Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Kávéházi este dr. gróf
Bethlen Istvánnal
Gróf
az autósok között
Fotó: Bánkuti Krisztián
Fotó: Varga Mónika
Kanizsa – Oktatás 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
A szeptemberben induló tanévben
az alapképzésben teljes állami
támogatás mellett 27 150-
en tanulhatnak, további 15 550
diák részösztöndíjat kaphat. Az
egységes osztatlan képzésben a
teljes támogatásban részesülők
száma 2420, a felsőfokú szakképzésben
3500 lesz. Ez összesen
48 620 olyan diákot jelent majd,
aki állami vagy részben állami
támogatással tanulhat.
A Pannon Egyetem 2012-ben
780 állami ösztöndíjas keretszámmal
rendelkezik az alapképzési
szakokon, további 600 hallgató vehet
részt részösztöndíjas képzésben
a kiemelt képzési területeken.
Dr. Birkner Zoltán, a nagykanizsai
intézmény igazgatójától megtudtuk,
hogy a Pannon Egyetem
nagykanizsai kampuszán a fent említett
780-ból 150-en tanulhatnak teljes
állami támogatás mellett, ez szakonként
10-40 főt jelent. A költségtérítéseket
illetően elmondta, hogy
az ide jelentkezők 120-250 ezer forint
közti összegre számíthatnak.
Nyílt napot tartott a Pannon
Egyetem városunkban. Bemutatkozott
a veszprémi, a keszthelyi és a
nagykanizsai kampusz, ismertették
képzési területeiket és válaszoltak a
felmerülő kérdésekre. A tájékoztató
végén Vastag Csaba lépett fel, újra
maradandó élményt szerezve.
APEN B épületének nagyelőadójában
dr. Birkner Zoltán kampusz
igazgató köszöntötte a felvételi előtt
állók népes tömegét. Elmondta, az
egyetemnek jelenleg 10 ezer feletti
hallgatója van, és száz feletti szakmát
hirdet. A Pannon Egyetem a jogász-
és az orvosképzésen kívül
képzések sorát kínálja, és a vidéki
egyetemek egyik legerősebbike. A
Magyar Tudományos Akadémia által
készített felmérésen, mely több
szempont szerint vizsgálta a 13 pályázó
felsőoktatási intézményt, a
Pannon Egyetem a hetedik helyet
foglalja el. Ez azt jelenti, hogy megkapta
a kiváló egyetemi címet, így
ha valaki itt végez, az nagyon jó
ajánlólevél a munkaerőpiacon.
A kampusz igazgatója kiemelte,
hogy városunkban egyedülálló lehetőség
nyílhat tíz gépészmérnök és
tíz közgazdász tanuló számára.
Ugyanis, aki nagykanizsai, költségtérítéses
formájú gépészmérnöknek
jelentkezik és felvételt nyer, önkormányzat
által támogatott struktúrában
tanulhat. – Az önkormányzattal
történt tárgyalás során azt is kértem
a polgármester úrtól, támogasson tíz
közgazdász helyet is a város –
mondta Birkner Zoltán.
A kampuszok képviselői kihangsúlyozták,
kis egyetem révén törekednek
arra, hogy közvetlen kapcsolat
alakuljon ki tanár és hallgató
között. Az egyetem pozitívumai közé
tartozik, hogy karain lehetőség
van a nyelvvizsga megszerzésére, a
diákoknak számos sportolási lehetőségük
van és minden hallgató
számára biztosítanak kollégiumi férőhelyet
(Keszthelyen és Nagykanizsán).
Továbbá városunkban heti
négy-hat órában ingyen nyelvi képzésben
vehetnek részt.
– Azt mondom, mindenki válassza
azt a szakmát, amire készült,
és ami közel áll a ball válla alatti
parcellához, a szívéhez, mert ezt
kell űznie a hátralevő életében – ezt
dr. Gaál Zoltán egyetemi tanár, a
Pannon Egyetem korábbi rektora
mondta a felvételi előtt állóknak.
Rendkívüli közgyűlésen fogadták
el a Pannon Egyetem Nagykanizsai
Kampuszának ösztöndíjprogramját,
és határoztak arról,
hogy az egyetem vezetése és az önkormányzat
2012 májusáig közösen
kidolgozzák a program feltételrendszerét
és az elkövetkezendő
évek finanszírozásának mértékét.
A PEN-en – a Felsőoktatási Törvény
intézkedései következtében – a
turizmus-vendéglátás alapszak kizárólag
önköltséges formában indulhat,
valamint a műszaki-mérnöki
képzési területeket beszűkítették, illetve
részösztöndíjas formával kiegészített
állami ösztöndíjas férőhelyeket
engedélyeztek. Ezen intézkedések
következtében fenntartási
szempontból nehéz helyzetbe kerülhet
az intézmény, mely helyzetet a
zárolt források tovább nehezíthetnek.
Ennek elkerülése érdekében az
egyetem vezetése azzal a kéréssel
fordult az önkormányzathoz, hogy
segítsék egy városi támogatással induló
ösztöndíjprogram kidolgozásában.
A programban, melynek elindításához
ez évben 2,75 millió forintos
támogatás szükséges, 10-10 elsősorban
Nagykanizsa és környéki felvételiző
kezdhetné meg finanszírozott
formában a tanulmányait közgazdász
és gépészmérnök szakokon.
A Kanizsa TISZK és a Gazdálkodási
és Tudományos Társaságok
Szövetsége a Magyar Nemzeti
Bankkal együttműködve konferenciát
tartott a 11. és a 12. évfolyamos
tanulóknak Mindennapi pénzügyeink
címmel a Pannon Egyetem
Nagykanizsai Kampuszán.
A megjelenteket Janzsó Antal,
a GTTSZ regionális alelnöke köszöntötte:
– Olyan korban vannak
önök is és mi is, amiben az állandóság
szinte hiányzik, hiszen ami
állandó, az a változás. A változás
tempója nő, és erre kell önöknek
szocializálódni – mondta. Ennek
a fontosságát az is méltán bizonyítja,
hogy a diákoknak a változó
helyzetben kell dönteni, hiszen
a napokban derült ki, hogy
milyen továbbtanulási lehetőségeik
vannak. Azt tanácsolta a diákoknak,
álmaikat ne adják fel,
próbáljanak előre megalkotni egy
jövőképet. Tanuljanak nagyon sokat,
mert a tudás megvédi őket és
ezzel biztosíthatják boldogulásukat.
Ezt követően dr. Birkner Zoltán
igazgató tartotta meg előadását
Verseny a versenyképességért
címmel, melyben bemutatta a
PEN történetét, fejlődését és a palettát,
melyből választani lehet.
Szalay György, az MNB vezető
elemzője szólt A pénz beszél, Te
érted? címmel, majd Márkus Attila,
a Diákhitel Központ regionális
igazgatója informálta a diákokat
az új finanszírozási elvekről és a
régi-új diákhitelről.
Kanizsa - MTI - Napló
A felsőoktatási felvételi keretszámok
Kanizsán 120-250 ezer forint lehet a tandíj
Nyílt nap
a PEN-en
Támogatás az
egyetem fenntartása
és a fennmaradása
érdekében
Központban
az új diákhitel
􀂊 Lássunk tisztábban -
szerződések közt tallózva
􀂊 OEP: mihamarabb
nyilatkozzanak a kismamák,
hogy időben megkapják a
jövedelempótlékot
􀂊 Kevesebb ingyenes
kiadvány lesz?
􀂊 Közel 2,3 milliárd
forintot fordítanak
közfoglalkoztatásra
Zala megyében
􀂊 Takarékosan működik
a Zala Megyei
Önkormányzat
􀂊 Franchise partnert keres
a Diego
􀂊 A gyógyszertári blokkról
leolvasható az esetleges
felesleges kiadás is
􀂊 Nyelvőrségben hatvan
éve - Az élet olyan, mint
egy nagymesteri játszma
􀂊 Tükröződések és
A papagáj meséi
􀂊 A vidéki újságírás ma
Zalában
􀂊 Még lehet jelentkezni a
versenyre
􀂊 Felpörgetik a
gépészmérnök képzést
􀂊 Életük kiskanizsai
lépcsői apáktól a
dédunokákig
􀂊 Lugosi Alexandra:
az Adria helyett irány
a Duna vidéke?
􀂊 Lengyák Istvánt
a Magyar Kultúra
lovagjává avatták
􀂊 Nyomra vezette a
rendőröket Dzseff, a
nyomozókutya
Hogy naponta képben
legyen városáról...
mert az interneten
többet lát.
www.kanizsaujsag.hu
Kattintson,
hogy még
többet tudjon
Kanizsáról!
„Vajon nem szánalomra méltó
szerencsétlen flótás-e az a magyar
ember, aki csak gazdának vagy
iparosnak, munkásnak vagy munkaadónak,
tőkésnek vagy proletárnak
érzi magát, s nem egyúttal
és mindenekfölött magyarnak?"
gróf Tisza István
Meghívó
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata
és a Nagykanizsai Polgári
Egyesület nevében
tisztelettel meghívom Önt a
2012. február 24-én
(pénteken) 17 órakor kezdődő
A Kommunizmus
Áldozatainak Emléknapja
alkalmából szervezett
megemlékezésre.
dr.Tóth Norbert elnök
Cseresnyés Péter polgármester
Program
Halis István Városi Könyvtár
17 óra
„Fogjunk kezet a magyar
nemzet megmentésére”
Emlékezés gróf Tisza Istvánra,
Magyarország mártír
miniszterelnökére.
Nagykanizsai Polgári Egyesület
középiskolás vetélkedőjének
eredményhirdetése.
Köszöntőt mond Cseresnyés Péter
országgyűlési képviselő,
polgármester
Ünnepi beszédet mond és a díjakat
átadja dr.Tőkéczki László egyetemi
docens, a Közép és Kelet-európai
Történelem és Társadalom
Kutatásáért Közalapítvány kurátora
Közreműködnek: Deme Julianna
és Rafael Mózes
Kanizsa – Határon 4 túl 2012. február 16.
A közgyűlés elfogadta az önkormányzat
2011. évi külkapcsolatairól
szóló beszámolót, és
megtárgyalta a 2012. évi külkapcsolati
tervét. A tervezetbe – Dr.
Károlyi Attila javaslata alapján –
bekerült, hogy a hagyományok
és a közös történelmi múltra való
tekintettel vegye fel a város a
kapcsolatot Rijekával.
Akülkapcsolati tervek végrehajtására
négymillió forintot tervezett
be a város, mely összeg tartalmazza
a Testvérvárosi Pályázat forrását
is. Aközgyűlés felkérte Cseresnyés
Péter polgármestert, hogy készíttesse
el a Testvérvárosi Pályázat
kiírását a 2012. július 1. –
2013. augusztus 31. közötti programidőszakra.
A pályázható egymillió
forintot csak a gyerekek és
kísérőtanáraik utazására lehet felhasználni.
A beszámolóból kitűnt, hogy a
külkapcsolati események száma –
melyek elsősorban a testvérvárosokhoz
kapcsolódtak –, a takarékosabb
gazdálkodás miatt kis
mértékben csökkent. Az idei terv
pénzügyileg takarékos, elfogadása
nem jelent jelentős terhet az
önkormányzatnak. Az izraeli
Akko városával hosszú szünet
után sikerült feléleszteni a kapcsolatot,
a tavalyi Város Napját
meglátogatta az ottani polgármester
közvetlen munkatársa. Izrael
állam frissen kinevezett magyarországi
nagykövete levélben jelezte
segítőkészségét. Bihácson
tavaly nem járt kanizsai küldöttség,
és meghívásunk ellenére
Bihácsról sem érkezett delegáció
Kanizsára. Városunk gazdasági
kapcsolatainak fejlesztését szolgálja,
hogy üzletemberek és potenciális
befektetők mellett több
nagykövet és diplomata is járt
Nagykanizsán 2011-ben.
Az idei tervekről: testvérvárosaink
mellett egy nemzetközi szervezettel
is kapcsolatot tart a város.
Az Európai Középvárosok Együttműködési
Hálózata tevékenységének
célja elsősorban a közigazgatási
tapasztalatcsere. Ezzel kapcsolatban
idén egy tavaszi és egy őszi
ülés várható. A tavaszi ülés címe:
Tevékenységek reklámja és marketing
tevékenység a városokban,
az őszi ülés témája az innovatív
infrastruktúrák fejlesztése és támogatása
a régióban.
Az Osztrák-Magyar Corvinus
Kör célja az osztrák-magyar gazdasági
és egyéb kapcsolatok fejlesztése.
A Nyugat-dunántúli Régió
Brüsszeli Képviseletének működtetését
biztosító szindikátusi
szerződés 2010-ben lejárt, a régi
szerződést nem újították meg a
megyei jogú városok.
Az önkormányzat a korábbi
évekhez hasonlóan 2012-ben is a
Város Napja rendezvényeire hívja
meg a legtöbb külföldi partnerét,
testvérvárosainak küldöttségét.
Bihács városával a négy éve kezdődött
testvérvárosi kapcsolat kezdetben
rendszeres volt, majd
alábbhagyott. Ennek ellenére továbbra
is törekedni kell a kölcsönösen
előnyös együttműködésre,
és ajánlani kell a kanizsai kulturális,
valamint sportrendezvények
szervezőinek, hogy keressenek
kapcsolatot az ottani potenciális
partnerszervezetekkel.
Csáktornyával ki kell használni
a közelség és a pályázati lehetőségek
által nyújtott előnyöket. Ebben
az évben tovább folytatódik a Magyarország
– Horvátország IPA
Határon Átnyúló Együttműködési
Program, emellett újabb együttműködési
lehetőségeket kell feltárni,
és igénybe venni az EU-s pályázati
támogatásokat. Gleisdorf várossal
várhatóan folytatódik az együttműködés
az utánpótlás korú labdarúgók
között, és a képzőművészek is
készülnek közös programra. 2012-
ben Gleisdorf szervezi meg a Testvérvárosi
Művésztelepet, melyre
már meg is hívták a kanizsai
alkotókat. Kazanlak kezdeményezte,
hogy egy EU-s finanszírozású
humán-erőforrás fejlesztés témájú
pályázat elbírálásától függően kerüljön
sor a szakemberek kölcsönös
látogatására. Apályázat sikeres
volt, a másfél éves program 2012
elején kezdődik el. Emellett várható
a hagyományos protokolláris
meghívás a kazanlaki „Rózsafesztivál”
rendezvényeire is.
Kovásznáról meghívó várható a tavaszi
Kőrösi Csoma Sándor Napokra
és az őszi Kovásznai Napokra,
továbbá érkeznek óvónők az
óvodapedagógia konferenciára. Az
utazásokat megkönnyíti, ha Románia
is csatlakozhat a schengeni
övezethez, melyre előreláthatólag
tavasszal kerül sor. Magyarkanizsával
évről-évre bővülnek a
kapcsolataink. Várható, hogy a
palini Általános Iskola és Óvoda
testvérvárosi együttműködést alakít
ki magyarkanizsai partnerével.
A kapcsolattartást megkönnyíti,
hogy már vízum nélkül utazhatnak
az EU-ba a szerb állampolgárok, a
magyarok pedig személyi igazolvánnyal
is beutazhatnak Szerbiába.
A szlovéniai Ptuj városa és Nagykanizsa
vezetői évente több alkalommal
is találkoznak. A kulturális
kapcsolatok mellett fontos a gazdasági
kapcsolatok fejlesztésének napirenden
tartása. Tovább folytatódik
a puchheimi és a nagykanizsai
óvónők szakmai együttműködése,
a korábbi évekhez hasonlóan tavasszal
részt vesznek a városunkban
megrendezésre kerülő konferencián.
A finnországi Salo városa
több évre szóló együttműködést
kezdeményezett a Nagykanizsai Ifjúsági
Fúvószenekarral. A munka
első érdemi eseménye, hogy egy
közös zenei tábor lehet Magyarországon.
2012 júniusában ismét
Finn – Magyar Testvérvárosi Konferenciát
szerveznek, ezúttal Finnországban.
Arendezvényeken a házigazda
ország látja vendégül a
testvérváros küldöttségét, a háromnapos
konferenciát követően pedig
a finn városok hívják meg a testvérvárosok
küldöttségét.
Shijiazhuang és Nagykanizsa
között a nagy távolság miatt nem
alakult ki rendszeres kapcsolat.
Shijiazhuang, a Pekinget körülvevő
gazdasági körzet központja potenciális
gazdasági partner lehet
számunkra, amit a lehetőségek
szerint ki kell használni. Togliatti
és Nagykanizsa között 1997-ben
történt meg a kapcsolatfelvétel.
Az ottani partnerek jelezték,
hogy 2012-ben meg szeretnének
emlékezni a 15 éves jubileumról.
Nagykanizsán erre az eseményre
a Város Napja alkalmából kerül
sor.
Városunk korábban sem csak a
testvérvárosokkal tartott kapcsolatot.
Ilyen település volt a hozzánk
közeli Kapronca, ahol velünk
együtt törekednek a gazdasági lehetőségek
bővítésére. Jó lehetőséget
kínál ehhez a Magyarország –
Horvátország IPA Határon Átnyúló
Együttműködési Program, mely
a határ menti területeken egészen a
Dunáig, 90 százalékos támogatással
járul hozzá a projekthez.
B.E.
Külkapcsolatok Fiumétól Akkoig
Kanizsa – Gazdaság 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
Közel félmilliárd forint európai
uniós támogatást nyert a
Müller Drogéria Magyarország
Bt. a Letenyén készülő nemzetközi
logisztikai központjának építésére,
ahol mintegy 300 embert
foglalkoztat majd a társaság.
A német drogérialánc ulmi központja
az MTI megkeresésére
szerdán közölte: egyelőre nem tud
pontos információt arról, hogy
mekkora összegű európai uniós támogatást
kaphat a zalai beruházásához.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
honlapján ugyanakkor már olvasható,
hogy a társaság tevékenységének
fejlesztésére, új raktárcsarnok
építésére, eszközbeszerzésre és
munkahelyteremtésre 458 millió forintos
támogatást nyert az Európai
Regionális Fejlesztési Alapból. A támogatási
arány 18 százalékos, vagyis
mintegy 2,5 milliárd forintos
beruházást valósít meg a Müller a
magyar-horvát határon.
A vállalat tavaly decemberi tájékoztatása
szerint a novemberben
kezdődött beruházás során 18 ezer
négyzetméteres raktárbázist építenek
közvetlenül az M7-es autópálya
és a magyar-horvát határátkelő
melletti területen. A tervek szerint
2012 közepétől már innen látják el
áruval a magyarországi, horvátországi
és szlovéniai üzlethálózatot.
A Zalai Hírlap információja szerint
még ebben a hónapban munkaerő-
toborzó irodát is nyit a cég a
határmenti városban.
A társaság az MTI-vel ezzel
kapcsolatban annyit közölt: összesen
mintegy 300 szakképzett
logisztikust, illetve logisztikai területen
foglalkoztatandó munkatársat
keresnek Letenyére. A leendő
munkavállalókat a Budapest
mellett jelenlegi is működő raktárbázison
képzik ki, hogy Letenyén,
a logisztikai központ elkészülte
után azonnal megfelelően képzett
személyzetet tudjanak foglalkoztatni.
Az 1953-ban alapított Müller
2007 óta van jelen Magyarországon.
Honlapja szerint Európa hét
országában mintegy 26 ezer alkalmazottat
foglalkoztat. Németországban
481, Ausztriában 50,
Svájcban 41, Magyarországon 34,
Szlovéniában és Horvátországban
14-14, Spanyolországban pedig 9
üzletet működtet.
MTI
Közel félmilliárdot nyert a Müller
letenyei raktárbázisának építésére
Az Európai Uniós forrásból
felállított állami befektetési alap,
a Széchenyi Tőkebefektetési Alap
2011 végén már több befektetést
is kihelyezett, beszálltak például
a nagykanizsai Pálmöb Asztalosipari
Kft.-be.
A hagyományos magántőke alapokhoz
képest az állami alap kisebb
megtérüléssel is befektethet,
ennek megfelelően sokkal nagyobb
lehet a potenciális befektetési
köre, hiszen nem kell nagyon
gyors növekedés előtt álló vállalatokat
keresnie. A Pálmöb legfőbb
előnye, hogy olyan versenyelőnynyel
rendelkezik a piacon, amelyet
plusz tőke segítségével megerősíthet
a válság sújtotta piacon.
A Széchenyi Tőkebefektetési
Alap igazgatóságának elnöke,
Csuhaj V. Imre szerint a válság miatt
a kkv szektorra hatalmas nyomás
nehezedett, a kereslet és ezzel
együtt a forgalom visszaesése szigorú
lépéseket követelt meg, amit
a kkv vezetők próbáltak minél
hosszabb ideig elodázni. A költségcsökkentés
és elbocsátás általánossá
vált a kkv körében, egyszerűen
egy ilyen környezetben csak
így lehet túlélni.
Az állami alap eddig 400 millió
forint kihelyezéséről döntött, az
alap 14 milliárd forintból gazdálkodhat,
ami azt jelenti, hogy 2015
végéig összességében 120-150
projektet tud majd támogatni a
cég. Az alap szerint a kkv szektorban
számos olyan hagyományos
vállalat van, amelyeknek be kell
látniuk, hogy ha az eddigi üzleti
modell nem fenntartható hosszú
távon, akkor időben lépni kell, a
vállalat tevékenységét át kell alakítani.
A magyar bútoripar a ‘70-es és
‘80-as években élte virágkorát:
nem csak a hazai piacot látta el,
hanem számottevő exportteljesítményt
is fel tudott mutatni. Később
a széles termékpalettával rendelkező
nagy állami bútorgyárak
vagy tönkrementek, vagy részekre
bontva kerültek magántulajdonba.
A kínálatban megjelentek a nem
feltétlenül jobb minőségű, de mindenképpen
korszerűbb import bútorok,
így a minden részpiacot lefedő
gyártók sorra vesztették el piaci
szegmenseiket. Ráadásul a válság
ezt a szektort is sújtotta: mind
kevesebb építkezés és lakásfelújítás
történik, így a forgalom is erősen
visszaesett.
Van azonban kiaknázható versenyelőny
ezen a piacon is: a
felsőkategóriás, egyedi, vagy
úgynevezett dizájn bútorok piaca
talált magára az elmúlt években,
ahol a különleges minőség
és a speciális megmunkálás az
ugyancsak nagy hagyományokra
visszatekintő bőriparral társulva
tudott új termékkört hozni.
Másrészt egy-egy részterület
specialistái is megerősödtek: az
irodabútorok piacán a magyar
beszállítók sokszor sikerrel tudták
kiszorítani a külföldieket,
valamint azok a bútorasztalosok,
akik megfelelő minőségben,
egyedi igényeket is kielégítve
tudnak megrendelésre termelni,
akár környező országokban
is fel tudják venni a versenyt
a helyiekkel. Erre jó példa
a nagykanizsai székhelyű
Pálmöb Asztalosipari Kft., amelyik
mintegy 70 százalékban
szállodáknak szállít bútort, illetve
közösségi terek asztalosmunkáit
kivitelezi. A Széchenyi
Tőkealap 2011 decemberében
döntött arról, hogy két ütemben,
53 millió forinttal száll be a társaságba,
megszerezve annak 34
százalékát.
Portfolio, Privátbankár
Állami tulajdonrész a Pálmöbben
Friss hajtás
öreg törzsből
Mint arról már az elmúlt hetekben
többször is tájékoztatást
adtunk, az idei évtől az Erzsébet
tér teljes területén tartanak a
városrehabilitáció kivitelezési
munkái, amelyek időszakosan
forgalomkorlátozással, útlezárással
járnak. A rekonstrukcióval
egyidőben a Délzalai Víz- és
Csatornamű Zrt. vízvezeték építési
munkát végez, továbbá a
csatlakozó utakon a szennyvízberuházási
munkálatok is folytatódnak.
Az elmúlt napokban a kivitelezők,
a közlekedési hatóság és az
önkormányzat bevonásával, a tér
forgalmának teljes lezárása mellett
döntöttek. Ezt elsősorban balesetmegelőzési
szempontok indokolták,
illetve ezzel biztosítható, hogy
a három beruházás Erzsébet téri
munkálatai a lehető leggyorsabban
befejeződjenek, s így minél
hamarabb visszaadhassák a forgalomnak
ezt a központi teret.
Az Erzsébet teret február 20-
tól zárják le. Ezzel egyidőben a
Magyar utcának az Arany János
utca – Erzsébet tér közötti szakasza
és a Vásár utcának a Báthory
u. – Erzsébet tér közötti szakasza
is lezárásra kerül. Megfordul a
forgalmi irány a Kinizsi utcában
is az Erzsébet tér és az Arany János
utca között. A Rozgonyi út
felől így a Kinizsi utca felé kerülhetik
el a teret az arra közlekedők.
A gyalogos forgalom és az üzletek
árufeltöltése a téren és a környéken
továbbra is biztosított lesz,
azonban időszakosan forgalom-elterelésekre
lehet számítani.
Lezárják az
Erzsébet
teret!
Kanizsa – Postánkból 6 2012. február 16.
A Kanizsa Ferro Kft. 4 millió forint vissza nem térítendő
támogatást nyert a „Mikrovállalkozások fejlesztése” című
pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében, melyet 5,846
millió forint visszatérítendő támogatott hitel egészített ki.
A 10,94 millió forintos összköltségvetésű beruházásból
egy új elektromos targonca vásárlása valósult meg.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Pályázati forrásból új targonca beruházás
valósult meg a nagykanizsai Ferrotelepen
A Kanizsa Ferro Kft. vas és acél termékek kiskereskedésével foglalkozik.
A kereskedést a Nagykanizsán már jól ismert Ferrotelepen
(Nagykanizsa, űrhajós u. 3.) folytatjuk.
Vevőkörünk gyors és színvonalas kiszolgálása végett döntöttünk
egy rendkívül korszerű, környezetbarát, elektromos meghajtású
Genkinger-HUBTEX targonca beszerzése mellett. A vételár nettó
10.940.000 Ft volt, amelyből az Új Széchenyi Terv keretében
4.000.000 Ft-ot Uniós pályázati forrásból, 5.846.000 Ft-ot támogatott
mikrohitelből, a fennmaradó 10 %-ot saját erőből fedeztük.
A jelentős összegű támogatás és kedvezményes hitel lehetővé tette
számunkra a korszerűbb raktározást, és a gyorsabb vevőkiszolgálást.
Az új targonca segítségével választékunkat és árbevételünket
növelni tudjuk, ezáltal dolgozóink részére bérfejlesztést tudunk
megvalósítani.
A cégről és a fejlesztésekről bővebb információt Hederics Árpád
ügyvezetőtől kérhetnek a ferrotelep@gmail.com e-mail címen.
Kanizsa Ferro Kft.
Cím: Kanizsa Ferro Kft.
E-mail: kanizsaferrokft@gmail.com,
ferrotelep@gmail.com
www.ujszechenyiterv.gov.hu
2011.01.05
Február 11-én, szombaton este
18 órától Steinbach József, a Dunántúli
Református Egyházkerület
püspökének előadásával
kezdődött meg az idei Kanizsai
Esték rendezvénysorozat a
Nagykanizsai Református Egyház
gyülekezeti termében.
Nagy izgalommal készültünk az
első előadásra, és öröm volt látni,
hogy a rossz idő ellenére is sokan eljöttek.
Az előadás keretében az egyház
megújulásának lehetőségeit járta
körbe a püspök. Hívők és nem hívők
úgy érezzük mindnyájan, szükség
van arra, hogy az egyház betöltse a
küldetését; ennél fogva a megújulásra
is folyamatosan szükség van. Ezt
erősítette meg előadónk is, aki nagyon
őszintén tárta elénk a mai helyzetet,
majd néhány fontos tételre
hívta fel a hallgatók figyelmét.
Az első tétel, hogy a megújulás
Isten igéjéhez, az evangéliumhoz
kötött. A második tétel szorosan az
elsőhöz kapcsolva arról az áldásról
szólt, amely az evangéliumból fakad.
A harmadik tételben pedig az
életszerűség szükségességére mutatott
rá.
A püspök elmondta, hogy meg
kell látnunk, milyen hatalmas
kincs birtokosai vagyunk. Isten Jézus
Krisztusban megváltást, örök
életet adott nekünk, s ez a mi földi
életünket is mássá teheti. Szemléletváltozás
következik be az emberben,
amikor az örök élet birtokosává
válik.
Mindnyájan éreztük, hogy velünk
együtt előadónk számára is
nagyon fontos, égető ez a kérdés,
hiszen nemcsak az egyház, hanem
nemzetünk, a társadalom egysége
és jövője is attól függ, felfedezzük-
e, megerősödünk-e abban,
hogy Isten a lényeget bízta ránk.
Ez kell, valósággá váljon, ennek
kell betöltenie hétköznapjainkat,
egymáshoz való viszonyunkat.
Amíg ez nem sikerül, addig nem
várhatunk megújulást.
Ebben a folyamatban egyik pillér
az igehirdetés és a bizonyságtétel
megújulásának szükségessége,
ahol az igehirdetés Isten személyes,
életszerű üzenetévé válik.
A másik pillér a közösségteremtés,
amikor a rohanó világban elcsendesedhetünk,
feltöltekezhetünk,
megtalálhatjuk az evangéliumi
értékeket, és megtapasztalhatjuk
a testvériséget. Szemléletes
példán keresztül érzékeltette, hogy
az egyháznak úgy kell jelen lennie
a világban, hogy minél több ponton
kapcsolódjon azokhoz a kérdésekhez,
küzdelmekhez, harcokhoz,
amelyekkel a mindennapi ember
küzd. Az istentiszteleten jelen lévő
embernek meg kell éreznie, hogy
jó itt lenni!
Hella Ferenc
lelkipásztor
Hatalmas kincs megváltott embernek lenni
Múlt pénteken a nagykanizsai
Hit Gyülekezete belvárosi székházában
adta át azokat a saját szervezésben
összegyűjtött takarókat,
hálózsákokat, konzerveket, és tartós
élelmiszereket, amelyeket a
helyi átmeneti szálló munkatársaival
közösen juttatnak el azoknak,
akik a szállókra nem tudnak bejutni
és az elmúlt napokban a nagy
hideg miatt szükségük van a gyors
segítségre.
Avárosi átmeneti szállóval évek
óta együttműködik a Hit Gyülekezete
helyi szervezete és oda juttatják
el a segítséget és azt, amire
tényleg szükség van – tájékoztatta
lapunkat Varga Zoltán.
Rászorulókat segített a
Hit Gyülekezete
A Nagykanizsai Fényforrásból
tizenegy GE-s önkéntes segített a
űrhajós úti Fogyatékkal élők Integrált
Intézménye lakóinak a farsangi
készülődésben. A közös foglalkozást
Horváthné Kápolnás Katalin
mentálhigiénés vezető irányította.
Kreppapírból dekorációt hajtogattak,
farsangi álarcokat, szemüvegeket
vágtak ki és díszítettek.
N.B.Gy.
Akcióban a GE önkéntesek
Kanizsa – Postánkból 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
Mint egykori sörgyári majd
ÁFÉSZ osztályvezetőnek, mellékfoglalkozású
sportújságírónak,
nyugdíjasként a Kanizsa Hetilap
egyik alapítójának, laptitkárának
és a várospolitikai rovat szerkesztőjének,
a Kanizsa Magazin volt
külső munkatársának nincs szándékomban
Önt Mózes Pálhoz, a
város utolsó előtti tanács elnökéhez
hasonlóan – STOP-ra bírni, vagy lemondásra
felszólítani, viszont –
mint FIDESZ szavazó – a ciklus végéig
való talpon maradásához, illetve
a polgármesterség és az országgyűlési
képviselőség folytatásához
szeretnék Önnek néhány jó tanáccsal
szolgálni.
Íme: 1. A rendszerváltás óta eltelt
22 esztendőben – Önnel
együtt – hat polgármester tevékenykedett
megyei jogú városunkban.
Szinte kivétel nélkül
mindegyikük választási programjában,
illetve elképzeléseiben többek
között szerepelt legalább egy
NB II-es labdarúgó csapat működtetése,
az Olajbányász stadion
felújítása, egy nemzetközi méretű
városi sportcsarnok építése, egy
sétálóutca kialakítása, új munkahelyek
sokaságának elősegítése,
termálfürdő létrehozása! Sajnos
ezek közül egy sem valósult meg,
pedig EU-s pályázatokkal, a testvérvárosok
adta befektetői lehetőségekkel,
az elmúlt hónapok számos
nagykövetének fogadása
kapcsán érvényre lehetett volna
juttatni őket! Még nem késő!...
2. Eddig nem vezetett eredményre
néhány környező város
(Kaposvár, majd Zalaegerszeg-
Szombathely) vezetőivel kialakított
kapcsolatoknak (valószínűleg
„ellesték” esetleges ötleteit, ők pedig
nem adtak tippeket). Ezt a gyakorlatot
a jövőben mellőzni kell!
3. Kihasználva országgyűlési
képviselői és minisztériumi kapcsolatait,
a jövőben nem kellene
szerződéseket, megbízásokat kötni
fővárosi cégekkel és személyekkel,
amelyek kapcsán gyanúba
keveredhet!
4. Elődeinek és Önnek is már
régen fel kellett volna venni a
kapcsolatot az egykori híres sörgyár
létesítményeit birtokló – malátagyárat
sajnos csak napjainkig
üzemeltető – francia céggel, az
építmények átalakítása, a legkorszerűbb
sörtechnológiai berendezések
révén a sörgyártás feltámasztására.
5. Nem kellene erőltetni az
esetleg városunkban – az egykori
határőrség területén – létrehozandó
javítóintézeti tervet, elkerülve
ezzel a környező városrész lakosságának
erőteljes tiltakozását!
6. Még lehetne sorolni tovább is…
Polgármester Úr!
A felsorolt észrevételeket, javaslatokat
leírtam, annak ellenére,
hogy Ön – érzésem szerint – az elmúlt
3 évben nem vette figyelembe
ajánlóim felterjesztését a „ZALA
MEGYE SPORTJÁÉRT” megyei
kitüntetés elnyerésére, valószínűleg
azért, mert néhány évvel ezelőtt
egy helyi civil szervezet által közzétett
„Miként képzelem el Nagykanizsát
2020-ban?” pályázatom
bevezetőjében le mertem írni, hogy
világszerte, hazánkban és Nagykanizsán
is nem pártkatonák, hanem a
civil szervezetek által jelölt személyek
töltik majd be a lakosság által
megválasztott országgyűlési és települési
képviselői helyeket!...
Üdvözlettel:
Tihanyi István
a Nagykanizsa Sportjáért
2007-es kitűntetettje
Párhuzamok 3.
Érintettség okán kérek szót
Sajni képviselő úr írása olvastán.
Ott voltam a javítóintézetről tartott,
az olajtelepiek aggodalmát
eloszlató lakossági fórumon is, a
Békemeneten is. És minap olvastam
a facebookon: Nem kell szerényen
hallgatnunk. Ugyanaz a
derűs nyugalom ez, mint ami a
Békemeneten is érezhető volt.
A HSMK-beli lakossági fórumról
tudósító sajtó – talán rosszul
értelmezett tapintatból – elhallgatta
azt, amiről minden kanizsainak
joga van tudni. Nevezetesen: az
egyik hozzászóló
s z e m b e s í t e t t e
Sajni képviselő urat hazugságával.
Aki erre, akár egy pirosra főtt
rák, emelkedett szólásra. A jelenlévők
nem tudták eldönteni: szánják-
e vagy nevessék inkább?
Ám Sajni képviselő úr nem tanul, továbbra
is azt hiszi, beveszik a nagykanizsaiak
a valótlanságot. Apolgármester
urat azzal rágalmazza, nem tartja a
demokráciát. Pedig – mint rajtam kívül
más is, egy internetes kommentelő is
emlékezett: „…amikor még szdsz-es
színekben indult a 2006-os választáson,
azokban az időkben, amikor Kóka János
volt az elnökük, akinek az volt a véleménye
a „reformok” ellenzőinek véleményére,
„ha lecsapolják a mocsarat,
arról nem kérdezik meg a békákat”.
Nos, a most már független képviselőnek
talán emlékezni kellene ezekre a
választókra nézve nem éppen hízelgő
szavakra, amit gondolom, annak idején
helyénvalónak és talán szellemesnek is
talált, ami miatt most már egy kicsit elszégyellhetné
magát. (Ajavítóintézettel
kapcsolatban, azt hiszem, két fórum is
volt már).”
A pszichológusok kivetítésnek
(projekciónak) nevezik, ha valaki
egy másik személynek tulajdonítja
saját hibáit vagy kívánságait.
Ez a bűntudat vagy más hasonló
érzések kifejeződéseként értékelhető
és az elhárító mechanizmusok
közé sorolandó. Vagy inkább
kóros hazudozás (pseudologia
phantastica) a kórisme?
Papp János
Nyílt levél
Cseresnyés Péter
Polgármester
Úrhoz!
Mihamarabb nyilatkozzanak
a kismamák, hogy időben megkapják
a jövedelempótlékot –
mondta egy az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár (OEP)
honlapjára feltöltött hanganyagban
Bogdán Zsuzsanna, az
OEP Pénzbeli és Ellenőrzési Főosztályának
vezetője.
Mint kifejtette: a 2012 január elsejei
adójóváírás megszüntetése érintette
a kismamákat is, akik terhességi-
gyermekágyi segélyben (tgyás),
illetve gyermekgondozási díjban
(gyed) részesültek. Ez azt jelenti,
hogy akinek a jövedelme a 202 ezer
forintot bruttóban nem érte el, azoknak
nettóban kevesebb jövedelem
jut. Ezt a kormány egy jövedelempótlékkal
kívánja kompenzálni.
A jövedelempótlékot azok kaphatják,
akik 2011-re vonatkozóan
adójóváírást vettek igénybe, illetve
akik szintén 2011-re vonatkozóan,
de már 2012-ben akarják érvényesíteni
az adójóváírást. Mint kiemelte:
csak az a szülő részesülhet
ebben a jövedelempótlékban, aki
2011. december 31-én már és
2012. január elsején még terhességi
gyermekágyi segélyben, illetőleg
gyermekgondozási díjban részesült.
Ajövedelempótlék összege függ
attól, hogy az igénylő családi kedvezményt
igénybe vesz-e, és attól,
hogy hány eltartott után veszi ezt
igénybe. Bogdán Zsuzsanna hangsúlyozta:
a jövedelempótlékot
írásban lehet kérni nyilatkozat formájában.
Azon kismamáknak, akinek
az egészségbiztosítási pénztárak
folyósítják az ellátást, a napokban
postázzák. Azok esetében pedig
akiknek a munkáltatónál lévő
társadalombiztosítási kifizetőhely
folyósítja az ellátást, az OEP azt
javasolja: ott érdeklődjenek.
Mint kiemelte: az OEP hivatalos
oldalán, a letölthető nyomtatványok
között is megtalálható a nyilatkozatot,
amelyet kitöltve mihamarabb,
de legkésőbb május 31-ig
kitöltve kell visszaküldeni a folyósító
szerveknek.
Ezt követően ugyanis csak a benyújtást
követő hónap első napjától
tudják megállapítani az ellátást
- hangsúlyozta Bogdán Zsuzsanna.
ANemzeti Erőforrás Minisztérium
február elsején tájékoztatott, az
aznap Magyar Közlönyben megjelent
kormánydöntésről, miszerint:
jövedelempótlékot kapnak azok a
kismamák, akiket hátrányosan
érint az adójóváírás lehetőségének
megszűnése.
A tárca közleményében azt írta: a
január 1-je előtt megállapított gyed
és tgyás esetében az érintett szülők a
korábbi, béremelés előtti bruttó keresetük
alapján részesülnek az ellátásokban;
ezért a már megállapított
ellátások esetében olyan kiegészítő
juttatás bevezetése szükséges,
amely biztosítja, hogy az ellátás nettó
összege ne csökkenjen – fejtették
ki, hozzátéve, hogy hosszabb távon
a megemelt keresetek alapján a következő
évekre megállapított gyedés
tgyás-összegek is nőnek majd –
közölték.
MTI
OEP: mihamarabb nyilatkozzanak a kismamák, hogy
időben megkapják a jövedelempótlékot
Kanizsa 8 –Hirdetés 2012. február 16.
hirdetés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz. Helye Nettó kikiáltási ár Versenytárgyalások időpontjai
Február Március Időpont
30155/3 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 22 7, 21 9:00
30155/4 Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000 22 7, 21 9:30
4372 Lazsnaki kastély, Alkotmány u. 160. 49.000.000 22 7, 21 10:00
2243/1-2 Ady u. 25. szám alatti ingatlanok 22.320.000 22 7, 21 10:30
3817 Csengery u. 111/B, beépítetlen terület 2.800.000 22 7, 21 11:30
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel.:
93/500-724. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a
www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt ."
Versenytárgyalás az alábbi ingatlanokra
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő
munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő
pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe
az arany, -gyémánt, -vas, illetve rubindiplomára jogosult nyugdíjas
pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát
(munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél
másolata - ha van ilyen) valamint az aranydiploma-várományosoktól a munkakönyvük
másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványok a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sportosztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II.
emelet 9.) átvehetők az alábbiak időszakokban: hétfő-kedd: 8-16.30-ig, szerda:
8-17-ig, csütörtök: 8-16.30-ig, péntek: 8-13.30-ig.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat,
akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2012. március 10-ig juttassák
el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályára,
hogy időben továbbíthassuk a képző intézményekhez.
DÍSZDIPLOMÁHOZ SZÜKSÉGES IRATOK
(A kitöltendő nyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán-
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. – átvehetők. )
- KÉRVÉNY A DÍSZDIPLOMA KÉSZÍTÉSÉHEZ
- NYILATKOZAT AZ ADÓBEVALLÁSHOZ
- KITÖLTÖTT NYOMTATVÁNY A FELSőFOKÚ INTÉZMÉNY FELÉ
- MEGHATALMAZÁS
Kérjük, hozza magával a következő dokumentumokat: MUNKAKÖNYV
VAGY HATÁROZAT AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL,
ÖNÉLETRAJZ, EREDETI OKLEVÉL, VAGY KORÁBBI DÍSZDIPLOMA
MÁSOLATA.
A Nagykanizsai Pedagógus díszoklevelek
Cukorbetegek Egyesülete
február 24-én (pénteken) 15.30-kor
a Kanizsai Dorottya Kórház
tanácstermében
klubfoglalkozást tart,
amelyen Dr. Sebestyén Miklós
főorvos A cukorbetegség
megelőzése témában tart előadást.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom, hogy a Kőrösi
Csoma Sándor – Péterfy Sándor
Általános Iskola (székhely:
8800 Nagykanizsa, Csokonai u.
1. telephely: 8800 Nagykanizsa,
Attila u. 2.) telefonos elérhetősége
2012. február 15. nappal
megváltozik, mivel vezetékes
telefonszámaink megszűnnek.
ÚJ TELEFONSZÁMAINK:
,Székhely: +36-30-648-9747
Igazgató, +36-30-598-2139 Titkárság,
igazgatóhelyettes, +36-30-648-
9746 Gazdasági iroda, +36-30-461-
9108 Élelmezésvezető.
Telephely: +36-20-954-5499 Intézményegység-
vezető, +36-20-954-
0038 Intézményegység-vezetőhelyettes,
+36-20-953-5610 Titkárság, +36-
20-953-7260 Gazdasági iroda, +36-
20-953-9383 Élelmezésvezető.
E-mail címünk:
korosi.isk@chello.hu,
iskola@peterfy.sulinet.hu
Kókainé Hámorszki Éva
igazgató
A Nagykanizsai Cukorbetegek
Egyesülete kéri a lakosságot,
hogy adójuk 1 %-val továbbra
is támogassák egyesületünk
egészségmegőrző nevelő
munkáját.
Adószámunk:
18955912-1-20
Nyílt nap a leendő
elsősöknek
A Kőrösi Csoma Sándor –
Péterfy Sándor Általános Iskola
Székhelyintézménye (8800 Nagykanizsa,
Csokonai utca 1.) 2012.
február 18-án tartja az óvodából
az iskolába való átmenetet segítő
programjának legtöbb résztvevőt
mozgósító rendezvényét.
Ennek keretében 9-12 óráig várják
az intézmény vezetői, pedagógusai,
a leendő első osztályban
tanító nevelők a következő tanév
elsőseit és szüleiket. Ebben az
időben a szülők tájékoztatófilmet,
előadást hallhatnak az iskoláról, a
beiskolázás segítéséről, az eddigi
tapasztalatokról. Előadók: Kókainé
Hámorszki Éva – igazgatónő,
Bencze Péterné – gyógypedagógus,
logopédus, Lőrincz Ildikó – pszichológus
és az első osztályos tanító
nevelők.
Közben a gyerekek táncház-,
kézműves-, és dráma foglalkozásokon
szórakozhatnak, ismerkedhetnek
az iskolával, a tanítókkal és
egymással.
Erre a rendezvényre sok szeretettel
várjuk az Önök képviselőit is.
Schvarcz Istvánné
igazgatóhelyettes
Kanizsa – Hirdetés 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz./Helye/Nettó kikiáltási ár/Versenytárgyalások időpontjai
3779/17 /Csengery úti szántó / 7.500.000 Ft / február 22., március 7., 21., 11:00 óra.
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.: 93/500-724
Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető,
illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETőKNEK
menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt.
Versenytárgyalás
Dénes Sándor a 12. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
– a szokottól eltérően – 2012. február 16-án (csütörtökön) 17.00 órától fogadóórát
tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt.
Flórián tér 30.)
Képviselői fogadóóra
Óvodai és általános iskolai jelentkezések a 2012/2013-as tanévre
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy a 2012/2013-as nevelési évre , tanévre vonatkozó
óvodai és iskolai beiratkozás Nagykanizsa Megyei Jogú Város óvodáiban
és valamennyi általános iskolájában 2012. március 6-7-én tartjuk.
Mindkét napon 8.00 - 17.00 óráig várják az intézmények a leendő óvodások és
1. osztályosok jelentkezését.
A jelentkezés helye a kötelező felvételt biztosító vagy a szülő által választott
óvoda illetve általános iskola.
A felvételről a férőhelyek ismeretében az intézmény vezetője dönt, melynek
eredményéről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
Az óvodába azok a gyerekek írathatók be, akik 5. életévüket a 2012. évben töltik
be és még nem járnak óvodába. Aközoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
24.§ (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik
életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2012. szeptember 1.) napi
négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Felvételre jelentkezhetnek azok a gyermekek is, akik 3. életévüket 2012. augusztus
31-ig betöltik, vagy akik a 2012/2013. nevelési év során lesznek 3 évesek.
A jelentkezéshez szükséges okmányok:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonata
- gyermekorvosi igazolás
- lakcím igazolásra alkalmas személyi igazolvány vagy lakcímkártya
Általános iskolai felvételre kell jelentkeznie minden nagykanizsai gyermeknek,
aki 2012. május 31-ig betölti a hatodik életévét. Aközoktatásról szóló 1993. évi
LXXIX. törvény 6. § (2) bekezdése alapján a 2005. június 1. és 2006. május 31.
között született gyermekek a 2012/13. tanév kezdetén tankötelessé válnak.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- gyermek születési anyakönyvi kivonata
- az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya
- a szülők (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél elhelyezték, a szülői
felügyeletet gyakorló szülő) vagy más törvényes képviselő személyazonosító
igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata.
Óvodai és általános iskolai beiratkozás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az egycsatornás
gyűjtőkémények felújításának támogatására Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2./2012.(I.31.) önkormányzati
rendelete alapján a következők szerint.
Az önkormányzat az egycsatornás gyűjtőkémények felújításának, kiváltásának
bekerülési költségeihez vissza nem térítendő támogatásként
támogatást nyújt a pályázók részére, amely kiegészíti a pályázó azon saját
pénzügyi forrását, amelynek megléte a központi pályázatban elnyerhető
állami támogatás előírt pályázati feltétele.
I. A támogatás célja, a pályázók köre
A pályázat keretén belül a többlakásos lakóépületekben lévő gyűjtőkémények,
valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan lakáscélú helyiségekre
jutó kéményszakaszok felújítási munkálataira igényelhető támogatás,
amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított,
jelenleg a gyűjtőkéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése,
azok lakásokba illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető
visszaáramlásának megakadályozása.
Apályázaton részt vehetnek Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási
területén lévő egycsatornás gyűjtőkéménnyel rendelkező társasházak
és lakásszövetkezeti épületek.
II. Támogatható felújítások, korszerűsítések köre
Támogatás igényelhető az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények)
felújítása érdekében elvégzendő munkálatokra a Nemzeti Fejlesztési
Miniszter 2011. decemberében megjelentetett „az egycsatornás
gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatása” című
(Kódszám: ÚSZT-2011-KÉMÉNY) pályázat útmutatójában (a továbbiakban:
Pályázati útmutató) foglaltak szerint.
Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett
beruházáshoz.
A pályázat kétlépcsős.
Első lépcsőben a pályázók az önkormányzathoz benyújtják pályázatukat,
amelyet az önkormányzat elbírál.
Második lépcsőben az önkormányzat által támogatott, vagy az önkormányzat
támogatását nem élvező pályázatokat azután a pályázó társasház
saját döntése szerint nyújtja be a központi kiíróhoz.
III. A pályázattal elnyerhető támogatás
Az önkormányzati támogatás összegét a közgyűlés határozza meg, mértéke
a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség legfeljebb
10 %-a, de lakásonként maximum 30.000 Ft lehet. Pályázónak a teljes felújítási
költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia.
Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban
részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati
támogatás összege ezzel arányosan csökken. Az önkormányzati támogatás
összege abban az esetben sem nő, ha a pályázónak a beruházás megvalósítása
során a pályázatban megjelölthöz képest többletköltségei merülnek
fel. Ezt a pályázónak saját forrásból kell finanszíroznia.
IV. A pályázat benyújtásának módja, helye, határideje
A pályázatot az önkormányzathoz magyar nyelven, kizárólag az önkormányzat
által előírt pályázati formanyomtatványokon, 1 eredeti példányban
kell benyújtani legkésőbb a rendelkezésre álló pénzügyi keret
kimerüléséig, de legkésőbb 2012. május 05-ig.. Amennyiben a rendelkezésre
álló forrás kimerül, a pályázatok beadásának lehetősége megszűnik.
A keret kimerüléséről, valamint a pályázatok beadásának lezárásáról az
önkormányzat honlapján kell tájékoztatást adni.
A pályázat benyújtási helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala Városfejlesztési Osztálya (8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. II. em. 15.)
Az önkormányzati pályázat részletes feltételeit Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2./2012. (I.31.) önkormányzati
rendelete tartalmazza. A rendelet, a pályázati formanyomtatvány és a
pályázathoz szükséges információk elérhető a város honlapjáról
(www.nagykanizsa.hu ), illetve a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és
Szolgáltató Zrt. honlapjáról (www.nkvg.hu).
A központi Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei Építésügyi
Minőségellenőrző Innovációs Kht. internetes honlapjáról
(http://www.emi.hu ) tölthető le.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
(Kódszám: ÚSZT-2011-KÉMÉNY)
Itt a farsang, áll a bál
2012. február 24-én (pénteken) 16 órától kerül sor a farsangi
mulatságra a Családok Átmeneti Otthonában. Kérjük a kedves
szülőket, hogy gyermekeik kívánságát figyelembe véve, segítsék a
gyermekek jelmezbe öltözését. A családgondozókhoz és a szakgondozókhoz
bátran forduljanak segítségért!
Program: 16 órától gyermekek jelmezes felvonulása, felvonulóknak
ajándékok kiosztása, tombola, karaoke, zene, tánc, fánk, sütemény.
Program zárása: 19 óra.
Szeretettel várunk mindenkit!
Turi Renáta intézményvezető és valamennyi munkatársam
Kanizsa 10 – Vízmű 2012. február 16.
Kanizsa 2012. február 16. – Vízmű 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Kanizsa 12 – Kultúra 2012. február 16.
Február 18. 10 óra
III. KANIZSAI ESKÜVő KIÁLLÍTÁS
Minden, ami esküvő...
Ismét Esküvő Kiállítás lesz
Nagykanizsán! A belépés díjtalan
Február 19. 15 óra
Kultúrházak éjjel-nappal
„ELMÚLOTTARÖVID FARSANG…”
Közreműködnek: Általános Iskola és
Óvoda - Kiskanizsa Nagyrác utcai
óvodásai.
KÉZMűVES JÁTSZÓHÁZ
16.30 óra LÁBITA SZÍNHÁZ
Csernik Szende mesemondó székely
népmesékből összeállított műsora
Belépődíj: 400 Ft
Február 20. 19 óra
Színház - Rátkai bérlet
Valló-Vajda-Fábri: ANCONAI
SZERELMESEK - zenés komédia két
részben- az olasz könnyűzene örökzöld
slágereivel. A kaposvári Csiky Gergely
Színház művészeinek közreműködésével
bemutatja a Karaván Művészeti Alapítvány.
Belépődíj: 3 000 Ft
Február 21. 10 óra
KEREKÍTő - mondókás foglalkozás 0-
3 éveseknek.
10.45 óra BÚGÓCSIGA - mondókás
foglalkozás félévestől 5 éves korig
Vezeti: Törekyné Nagy Zsuzsanna zenepedagógus.
Belépődíj: 600 Ft/család
Február 22. 17 óra
„ASZERETET KOMMUNIKÁCIÓJA”
- találkozás KUDLIK JÚLIÁVAL
Belépődíj: 300 Ft
Február 24. 18 óra
„INSPIRÁCIÓK”
Kassainé Szarjas Gertrúd festőművész
kiállítása
Megtekinthető: március 15-ig
Február 17. 20 óra
PUNNANY MASSIF KONCERT
Belépődíj: 1300 és 1600 Ft
„TűNőDÉSEK”
Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: március 31-ig
INDIA VÉGTELEN ÚTJAI
Kiállítás Sass Brunner Erzsébet
és Brunner Erzsébet 1938-1950 között
Indiában festett alkotásaiból
Megtekinthető: február 29-ig
A PARADICSOMOK
MEGHÓDÍTÁSA
Győrfy András kiállítása
Megtekinthető: február 29-ig
Február 23. 18 óra
„DUNÁNTÚL KINCSEI”
zenei sorozat
LUKÁCS MIKLÓS ÉS ZENEKARA
Belépődíj: 1 200 Ft
A Hevesi Sándor Művelődési
Központ színháztermében a
Magyar Mozdulatművészeti
Társulat varázsolta el az óvodásokat
és a kisiskolásokat
Karnevál – Az állatok farsangja
című mozdulatművészeti
mesejátékával.
A társulat 1995-ben alakult, a
nagykanizsai születésű Fenyves
Márk és Pálosi István vezetésével.
A száz éves tradícióval rendelkező
magyar mozdulatművészet
egyedülálló képviselői. Törekednek
a tradíciók továbbvitelére,
az új generáció nevelésére.
Repertoárjukban 2003 óta
szerepel az előadás, melyet közel
száz alkalommal mutattak
már be országszerte. A mesejáték
klasszikus zenékre készült,
így közelebb hozza a gyermekekhez
ezt a műfajt. A mozdulatművészet
nyelvén, a gyermekmozdulatokat
is az előadásba
vonva jelenítik meg az állatok
farsangját, de a történetmesélés
nem hagyományos, hanem
olykor vicces, tanulságos, látványos,
több szálon futó játék,
amelybe a gyerekeknek is van
beleszólási lehetőségük. A kiindulópont
Saint-Saëns zenéje, és
az eredeti mese dramaturgiája,
melyben a békától, a nyúlon keresztül,
a teknősig és a rókáig
mindenki valamilyen produkcióval
szeretné elérni, hogy ő legyen
a farsang uralkodója. A
darabban a narrátor is fontos
szerephez jut. Az előadás végén
a gyermekek a terembe lépéskor
kapott üveggolyóval szavazhattak,
hogy melyik produkció
nyerte el a tetszésüket.
V.M.
Eltáncolták az állatok farsangját
Fotó: Varga Mónika
Az Én hobbim sorozat keretében
megnyílt a Hegedüsné Saffer
Szilvia Teddy maci gyűjteményét
bemutató kiállítás a HSMK földszinti
előcsarnokában, mely február
29-ig tekinthető meg.
Hegedüsné Saffer Szilvia, a
Zalakomári Általános Iskola tanítónője,
gyerekkora óta kedveli a
plüssjátékokat, mely kedves emlékeket
azóta is őrzi. A kiállításon
megtekinthető gyűjtemény első pár
darabja családi örökség, nagymamája
ágyán mosolygott rá minden
nap. A következőket pedig már vásárolta
játékboltokban, bolhapiacon
és turkálókban. De akad köztük
olyan is, amelyeket barátoktól,
édesanyjától és kollégáitól kapott.
A mai napig százharminckét darab
különböző méretű mackót sikerült
összegyűjtenie, amiből a kiállításon
a legapróbbtól a gyermeknagyságúig
láthattak az érdeklődők.
V.M.
Mosolygós, puha macik kiállítása
Fotó: Varga Mónika
A „Batthyánys diákok a fenntartható
jövőért” című pályázat
első ütemének zárására került
sor eredményhirdetéssel egybekötve
a Batthyány-gimnázium
Rendezvénytermében.
A fotópályázaton számos díjnyertes
felvétel született, mi
több Novák Eszter kisfilmje
„Swan Lake” (Hattyúk Tava)
címmel is bemutatásra került,
mellyel az intézmény részéről a
Helikoni Ünnepségekre is neveznek.
Az első ütem után, ahogy azt
megtudtuk, következnek a következő
lépcsőfokok a projekten
belül, mindenesetre a tanulók
körében meghirdetett fotópályázat
célja a nem fenntartható
életmód bemutatására irányult.
A fotópályázat díjazottjai: Baj
Bonita, Bödör Balázs, Ecsedi Judit,
Kovács Flóra, Németh Bálint,
Stamler Emma, Tóth Kata, Végh
Péter, Weisz Virág.
P.L.
Díjazott dokumentációk a Batthyányban
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
Horoszkóp
Elképzelhető, hogy olyan feladattal bízzák
meg a munkahelyén, amire nincs kellően felkészülve.
Ne mondjon nemet, készüljön fel a
feladatra és kérjen segítséget is. Van elegendő
szakmai hiúság önben a siker eléréséhez.
Acsaládi béke érdekében muszáj lesz szakítania
eddigi életfelfogásával. Ha ismét válságba került
a szerelmi élete, most már nem lesz könnyű
rendbe hozni. Elmérgesedett kapcsolatukon csak
a másik fél iránti megértéssel lehet segíteni.
Ha elfárad otthon főzés közben, szaladjon ki
időnként néhány percre az udvarra, vagy az
utcára. Ahavas táj, a kék ég, a napsütés jót tesz
az egészségének. Kellemes hétvégét ígérnek a
csillagok is, és sok szeretetet kap a párjától.
Érdemes lenne belevágnia valamilyen
pénzügyi vállalkozásba. Ne hagyja a tervétől
eltántorítani magát, és ne törődjön a
pletykákkal. Kikapcsolódásként használják
ki jobban az együttlét örömeit a párjával.
Legyen kicsit titokzatosabb, és ne árulja el előre
minden tervét a barátainak. Magánéletében
viszont nem kell óvatosnak lennie, mert nem
fenyegeti semmi veszély. Kikapcsolódásként
nevezzen be a fánkfesztiválra.
Meghitt, harmonikus kapcsolatban töltheti párjával
a februári estéket. Még a rádiót sem kell
bekapcsolniuk a hétvégén, a hópelyhek tánca
pótol minden meditációs zenét. Nagyobb befektetésen
most ne törjék a fejüket, pihenjenek.
Jobbnál jobb ötletekkel villanyozza fel a
környezetét, és a bolygóállások merész lépések
megtételére ösztönzik otthon is. Ha kell,
fedezze fel újra a párja legvonzóbb tulajdonságait,
és találjanak ismét egymásra.
Ha úgy érzi, a hétvégék unalmasan teltek
el, akkor győzze le a lustaságát, csatlakozzon
szombat délelőtt a fánkfesztivál fergeteges
rendezvényeihez, és a 11 órakor kezdődő
jelmezes felvonuláshoz.
A kihívások motiválják mostanában, de a
lelkesedése csak addig tart, amíg eléri a sikert.
Ne lombozódjon le, mert szerelmi élete
is a csillagok középpontjában áll, és felébreszti
önben a romantika iránti vágyat.
Legyen kissé engedékenyebb a párjával szemben,
és ne az öné legyen mindig az utolsó szó.
Bár a hétvégén hajlamos lesz a szélsőséges viselkedésre,
a félreértések elkerülése érdekében
fogadja türelemmel a rossz híreket is.
Ha akarja, akár nagylelkűen is tud viselkedni
a családtagjaival. Éppen ezért a pillanatnyi
előnyöket figyelmen kívül hagyva,
gondolkodjon távlatokban. Így a végeredmény
mindenkinek hasznosabb lehet.
Ha alaposan átgondolja a bevételeit, rá fog
jönni, hogy nincs rosszabb anyagi helyzetben,
mint tavaly volt. Ahétvége kedvező alkalmat
nyújt a kiránduláshoz, és nem árt kissé
kizökkenni a hétköznapok szürkeségéből.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
Nk Király u. 6. szám alatt 55 m2-
es, Mészáros Lázár u. 1. szám alatt
43 m2-es saroküzlet kiadó vagy eladó,
vagy kanizsai, zalakarosi ingatlanra
cserélhető. Tel.: 0693/313-
271, 0630/2044-556 (7478K)
Eladó Zákányban háromszobás,
jó állapotú családi ház gázfűtéssel,
cserépkályhákkal, nagy szuterénnel
(70 m2). Érd.: 0630/392-2068
(7485K)
Matematikából érettségire felkészítést
vállal középiskolai szaktanár.
Tel.: 0693/312-744 (7484K)
Nagyteljesítményű, hordozható,
vadonatúj háztartási gőztisztító
(Modell: SC-23840) eladó.
Érd.: 0693/315-559 (este)
(7486K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2012. február 16.
2012. február 21. (kedd)
10:00 – 12:30
Magyar Vöröskereszt Sugár u.
2012. február 21. (kedd)
14:00 – 16:30 Hevesi Óvoda
2012. február 21. (péntek)
14:00 – 19:00 TESCO
Véradás folyamatoptimalizáló CAD-mérnök szakirányú megegyezés szerint
üzletkötő - takarítási szolg.-ok szakirányú megegyezés szerint
karbantartó műszerész (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
villanyszerelő szakirányú megegyezés szerint
gépésztechnikus középfokú megegyezés szerint
méréstechnikus szakirányú megegyezés szerint
ápoló, gondozó érettségi+szakirányú megegyezés szerint
húsbolti eladó pénztári gyak.-tal szakirányú megegyezés szerint
CNC-gépkezelő szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
elektroműszerész (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
gépgyártás technológus szakirányú megegyezés szerint
marós szakirányú megegyezés szerint
CO-hegesztő (Marcali) szakirányú 130.000 - 140.000 Ft
kárpitos szakirányú megegyezés szerint
mezőgazdasági gépszerelő szakirányú megegyezés szerint
8800 Nagykanizsa, Fő út 24. 93/310-327/102
LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS egy alkalommal, 15 szóig 800 Ft (folyamatos megjelentetés esetén, másodiktól 400 Ft).
VÁLLALKOZÓI APRÓHIRDETÉS egy alkalommal, 15 szóig 1600 Ft (folyamatos megjelentetés esetén másodiktól 800 Ft).
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában
szereplő Egri FC internetes
szurkolói oldala másfél hete
az érkezők között kérdőjelesen
ugyan, de szerepeltette Freischmid
Rolandot, az NB III-as
Nagykanizsai TE 1866 hálóőrét.
Nos, az egrieknél kapusposztra
valóban intenzív módon kerestek
labdarúgót, s így került képbe a jó fizikai
adottságokkal rendelkező
nagykanizsai portás. A 21 esztendős
játékos a Simon Antal vezette Heves
megyeieknél próbajátékon is szerepelt
az FC Hatvan legénysége ellen.
Néhány nappal később már
konkrétabb hírek láttak napvilágot,
melyekből kiderült, a Nagykanizsai
TE 1866 együttesénél akár kapusgondok
is lehetnek, mivel
Koller Zoltán edzőtől megtudtuk:
Freischmid Roland mégiscsak
Eger felé, a helyi NB II-es
gárdához vehette az irányt.
A hálóőrnek 2013-ig volt kontaktusa
az NTE-nél, s már szerződést is
bontottak vele közös megegyezéssel,
vagyis az NB II Keleti csoportjában
szereplő Egri FC-nél folytathatja pályafutását.
A kanizsai kék-pirosaknál
ezzel a 17 esztendős Szekeres Péter
léphet elő első számú portássá...
Időközben az is eldőlt, hogy a
szintén NB III-as hévíziektől a támadó
Babati Tamás fél esztendős
kölcsönszerződéssel Nagykanizsára
került és már az is biztosra vehető,
hogy a védelemben és a középpályán
is bevethető Bozsoki Imre is
az NTE-ben játszik a tavasszal.
Az újonnan érkezettek pedig az
elkövetkezendő felkészülési találkozókon
mutatkozhatnak be a kanizsai
közönségnek. A kérdés már
csupán az, hogy mikor, lévén eddig
két előkészületi mérkőzésük is elmaradt.
Ami a további menetrendet
illeti (és ha az időjárás is engedi), a
kanizsaiaknak ezekre a meccseikre
kerül sor a tavaszi szezonkezdetig:
2012. február 18., 11 óra: NTE
1866 - Lenti TE (megyei I. o.)
2012. február 22., 18 óra: Nagyatád
(NB III Dráva) - NTE 1866
2012. február 26., 14 óra: Nagybajom
(NB III Dráva) - NTE 1866
2012. március 3., 11 óra: NTE
1866 - Zalaszentgrót (megyei I. o.)
A kanizsai találkozókat az NTEsporttelepen
rendezik.
P.L.
17 évesen első számú kapus lehet
Hová tűnt Marcul Neal?
Kanizsa KK DKG-EAST (1.)
– MAFC (9.) 89 – 84 (20-14, 21-
33, 20-20, 28-17)
NB I B Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, 15. forduló.
Nagykanizsa, 150 néző. Vezette:
Horváth, Németh A., Gráczer.
Kanizsa KK DKG-EAST:
Bausz (15/3), Balogh L. (15/9),
Tóth O. (3), Zsámár K. (14), Hoffmann
B. (16). Csere: Czigler (2),
Bus (10/3), Murvai (10), Stárics
(4). Edző: Kovács Nándor.
Nem a legjobb előjelekkel várta
a vasárnap esti mérkőzést a
listavezető kanizsai csapat, hiszen
légiósa, Marcus Neal a
szombati edzés előtt bejelentette:
Szlovákiába távozna (pontosabban
annyi volt ebből biztos, hogy
a MAFC ellen nem játszott...).
Ráadásul a sérült Beák Gábor és
Kertész Dániel is civilben ült a
kispadon, így fel volt adva a lecke
Kovács Nándor csapatának.
A gondok dacára villámrajtot
vett a házigazda, pontos támadásokkal
öt perc alatt 13-0-ra elhúzott.
Ekkor még kevesen gondolták,
hogy alaposan meg kell izzadni
a győzelemért.
A második negyedben már 12
ponttal járt előrébb a dél-zalai
együttes (16.p.: 37-25), mely ezután
érthetetlenül leblokkolt. Akövetkező
percekben a vendégek
egészpályás letámadása teljesen
megzavarta a vendéglátókat, akik
rengeteg labdát eladtak, s hibát hibára
halmoztak. Ezt kihasználva a
fővárosi alakulat 41-41-re egyenlített,
majd a félidőre hatpontos
előnyre tett szert.
Térfélcsere után három labdaszerzésnek
és gyors kosárnak köszönhetően
kiegyenlítettek Bausz
Kornélék (47-47), de a továbbra is
jól küzdő látogatóknak sikerült a
negyed végre visszaállítani hatpontos
vezetésüket (30. p.: 61-67).
A záró felvonásban hatalmas
küzdelem zajlott a pályán, fokozatosan
csökkent a két csapat közötti
különbség, s a Hoffmann Balázs
vezérelte gépgyáriak a 36.
percben kiegyenlítettek (75-75).
Az utolsó perceket jobban bírták a
hazaiak, így elmaradt a meglepetés.
A tartalékos KKK DKG-EAST
ismét a jó hajrájának köszönhetően
nyert, és nehézségei ellenére is
tartja vezető pozícióját.
Kovács Nándor: „Ha nehezen is,
de a lényeg hogy nyertünk. Jelenlegi
helyzetünkben ennek is örülni
kell.”
P.L.
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. február 16.
A közelmúltban Budapesten a
Hits GYM-ben megrendezett
Crossfit (speciális edzőtermi és
állóképességi feladatokat felölelő)
versenyen járt a Maximus Kanizsa
Crossfit Team legénysége.
Szollár Zsolt remek formában érkezett
a versenyre és saját eddigi legnagyobb
teljesítményét túlszárnyalva
a 14 fős mezőnyben az előkelő 5. helyezést
szerezte meg, maga mögé
utasítva a hazai crossfit élet több jelentős
képviselőjét is. Kiss Gyula a
tőle megszokott hozzáállással kitűnő
versenyzést mutatott be és jelentős
előnnyel (8 pont) sikerült mindenkit
felülmúlnia, amivel a dobogó legfelső
fokára állhatott.
A kanizsaiak sikeres felkészülésen
vannak túl és ezek az eredmények
biztatók az idei versenyszezonra
nézve. A következő verseny
a Maximus Kanizsa Crossfit Team
számára áprilisban lesz, ahol a
dél-zalai egyesület már nagyobb
létszámban képviseli városunkat.
Kitartásból jeles
Az ausztriai Wolfurtban rendezték
meg a női kadet (16-17
évesek) és felnőtt korcsoportnak
az év első FILA (Nemzetkőzi
Birkózó Szövetség) versenyét,
amelyen a magyar birkózó válogatott
is képviseltette magát. A
versenyen kilenc ország (Anglia,
Ausztria, Csehország, Lengyelország,
Magyarország, Németország,
Olaszország, Svájc, Svédország)
versenyzői küzdöttek a
dobogóra kerülésért.
A Nagy Lajos és nagykanizsai
Szatmári Zsolt által irányított kadet
csapat tagja volt a Kanizsai
Birkózó Sportegyesület versenyzője,
a 46 kg-ban induló Egyed
Zsanett is. A kanizsai birkózó az
első körben magabiztosan győzte
le az olasz Felicia Gallót, majd
ugyanezzel a lendülettel sikerrel
jutott túl a lengyel Weronika
Szewczyken is. Ezzel a két győztes
mérkőzéssel biztosította helyét
a döntőben, ahol az a német
Laura Schmitt várt rá, akit két
honapja a lengyelországi Czarny
Bor-ban sikerült legyőznie Zsanettnek
(képünkön balról a második).
Sajnos a fináléban ezúttal nem a
magyar lány akarata érvényesült,
és ha nem is könnyen, de megérdemelten
szerezte meg ellenfele
az aranyérmet. A kadet csapatnak
még egy ezüst, illetve további két
bronzérem jutott, mellyel csapatban
a negyedik helyen végeztek.
A Wöller Ákos vezette felnőtt csapat
(köztük a már olimpiai résztvevő,
vb-ezüstérmes Sastin Marianna)
volt két arany-, egy ezüst-,
valamint egy bronzéremmel zárta
a versenyt, ezzel a „nagyok” csapatban
a dobogó második fokára
állhattak fel.
Polgár László
Kezdésnek ausztriai ezüstérem
A hetedik helyezett tatabányai
csapat otthonában lépett pályára
a Kanizsai Vadmacskák SE kosárlabda
csapata a női második
vonalban. A kanizsaiak a második
húsz percben feljavult védekezésükkel
végül újabb nagy
különbségű győzelmet értek el.
Tatabányai KC (7.) – Kanizsai
Vadmacskák SE (1.) 62-89 (18-23,
20-21, 16-20, 8-25)
Amatőr női NB Nyugati csoport
kosárlabda-bajnokság, találkozó a
16. fordulóból. Tatabánya, 50 néző.
Kanizsa: Fekete Cs. (15), Fuisz
V. (34/3), Hegyi (2), Jurkó (16),
Jagarics (6). Csere: Oros, Kiss V.
(16), Nagy D., Simon V., Bernáth.
Edző: Gábor Erzsébet.
Jól kezdték a mérkőzést a vendégek
és az első negyed 5. percében
már 12 pont volt az előnyük. A
folytatásban figyelmetlenségüket
azonban kihasználta a hazai csapat
és sikerült is csökkentenie hátrányát.
A második negyedben Kiss Virág
és Fuisz Viktória pontjaival
azért tartották megszerzett előnyüket
a dél-zalaiak, növelni viszont
túlzottan nem sikerült.
Fordulás után a feljavult védekezésüknek
köszönhetően (szokásos
„harcmodorukban”) a megszerszett
labdákból gyors, könnyű
kosarakat tudtak elérni és a 26.
percében már 14 pont volt az előnyük.
A záró játékrészben három perc
alatt eldöntötték a mérkőzést, ezen
időszakban 14-0-ás eredményt is
produkáltak és a 36. percben már
22 pontra nőtt a különbség, amit a
találkozó hajrájában még növelni
is tudtak.
Edzői mérleg:
Gábor Erzsébet: „A második
félidőben nyújtott teljesítményünkkel
sikerült kiharcolni az
újabb biztos győzelmet a rutinos
tatabányai csapat ellen.”
P.L. A legutóbbi hétvégén a Délzalai
Vízmű SE úszó csapata székesfehérvári
utánpótlás-korosztályos
versenyen szerepelt. A 12 évesek
és az annál idősebb korcsoport kanizsai
képviselői végül kilenc
éremmel térhettek haza.
A kanizsaiak dobogós helyezései:
Abay Nemes Anna (1996): 100
m háton 1. hely, 200 m pillangón
2., 50 m mellen és 50 m gyorson 3.
helyek. Tihanyi László (1994):
200 m pillangón 1. hely. Molnár
Flóra (1998): 200 m mellen 2.
hely, 50 m mellen 2. Zámodics
Márk (1997): 50 m gyorson 2.
hely, 200 m pillangón 2.
Fehérvári elsőségek
Az utolsó negyedben tették biztossá
Ahetvennegyedik alkalommal kiírt
városi egyéni sakkbajnokság díjkiosztóját
tartották a belvárosi sakk klubban.
A24 induló kilencfordulós svájci
rendszerben mérkőzött a minél jobb
helyezésekért, s az előző kiírásban
győztes Zsirai Péter megvédte bajnoki
címét – egyben másodszor győzedelmeskedve
a patinás versengésben.
Ahogy az elmúlt években, úgy a
legutóbbi néhány hónapban is nagy
küzdelmek zajlottak a sakktáblákon,
s érdekesség, hogy a későbbi
győztes Zsirai Péter az idősebb
korosztályt képviselő sokszoros
bajnokokkal, Kercsmarics Józseffel
vagy épp'' Papp Nándorral csupán
remizett. Aztán az utolsónak
maradt Hajas Tamás - Zsirai András
parti is lényeges dolgokról döntött,
hiszen előbbi a győzelmével a
dobogó harmadik fokára állhatott.
74. Városi Sakkbajnokság, Nagykanizsa.
Serdülő lány: 1. Boa Boglárka
4,5 pont. Serdülő fiú: 1. Horváth
Csongor Endre 4,5. Ifjúsági
lány: 1. Havanecz Bianka 6. Ifjúsági
fiú: 1. Felde Bence 6,5. Senior:
1. Papp Nándor 5,5. Abszolút sorrend:
1. Zsirai Péter 8, 2. Kercsmarics
József, 3. Hajas Tamás 6,5.
P.L.
Címvédés a városi sakkbajnokságon
Kanizsa 16 – Hirdetés 2012. február 16.
A Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.
NAGYKANIZSAI csapatába keres
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI munkatársat.
Középfokú pénzügyi- számviteli végzettséggel, hosszú távon
gondolkodó, megbízható személyt keresünk, aki számítástechnikai
ismeretekkel, nagy munkabírással, jó kommunikációs
és kapcsolatteremtő készséggel rendelkezik.
Mérlegképes könyvelői végzettség, hasonló területen szerzett
tapasztalat a felvételnél előnyt jelent.
Amennyiben szeretne egy sikerorientált cég csapatának tagja lenni,
kézzel írott, fényképes önéletrajzát, valamint iskolai végzettségét
igazoló bizonyítványok fénymásolatát 2012. február 29-ig juttassa el címünkre:
Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 5. Munkaügy
Örömmel hívjuk és várjuk a NAGYCSOPORTOS
ÓVODÁSOKATcsaládtagjaikkal együtt RENDEZVÉNYEINKRE:
􀂊 NYÍLT TANÍTÁSI ÓRÁK
Szülők részére – február 23. csütörtök, 9 és 10 óra.
􀂊 PIAR - SULI - MURI
Játékos délelőtt – február 25. szombat, 9.30 óra.
Helyszín: Piarista Iskola (Nagykanizsa, Sugár út 11-13.)
Alsó tagozat épülete
M
e
g
h
í
v
ó
Meghívó
AHevesi Sándor Általános Iskola minden kedves érdeklődő
szülőt és gyermeket szeretettel vár 2012. február 18-án
9.00-12.00 óráig tartandó nyílt délelőttjére.
Programunk:
☺ Rajzpályázat eredményhirdetése az aulában 9.00 óra
Iskolánkat bemutatják: néptáncosaink, táncosaink, színjátszó csoportunk,
tornászaink
☺ Játszóház az ovisoknak. Gyöngyfűzés, kézműves foglalkozás,
arcfestés, tornatermi játékok
☺ Beszélgetés, ismerkedés a tanító nénikkel
☺ Meglepetés: Napsugár együttes műsora
Szeretettel várunk mindenkit!
Mennyit fogyaszt
az Ön háza, lakása?
2012. január 1-től már használt
lakás adás-vételénél is KÖTELEZŐ
ENERGETIKAI
TANÚSÍTVÁNY!
Kíváncsi rá, hogy energiapazarló rendszerét
hogyan lehet jelentősen hatékonyabbá tenni?
Balassa Béla
építész, épületenergetikai tanúsító
30/9019013, balassabela@chello.hu
59-féle:
felülmúltuk
a tavalyi
rekordot
Negyedik alkalommal került
megrendezésre az Országos Farsangi
Fánkfesztivál a VOKE
Kodály Zoltán Művelődési Ház
szervezésében. Az egész napos
rendezvény minden generáció
számára kínált kulturális és szórakoztató
programokat.
Még soha ekkora tömeget, ekkora
érdeklődést nem vonzott a
fesztivál, mely a farsangi felvonulással
vette kezdetét. A maszkás,
zenés menet Cser György kisbíró
vezetésével a Bíbor Business Center
elől indult és a Platán soron, a
Csokonai és a Hevesi utcán keresztül
érkezett meg a Kanizsa
Centrumhoz. A felvonulók közt
voltak a Nagykanizsai Császár
Huszárok, a Belvárosi Nyugdíjas
Klub tánccsoportja, a VOKE -
Mamik, a VOKE - Pántlika Néptánccsoport,
a gólyalábasok és
lovaskocsik. A zenei kíséretet a
Muramenti Fúvósok biztosították,
a városban csatlakozóknak pedig
az Erdélyi Menyecskék csapata
osztott fánkot.
Ünnepélyes megnyitó
A Kanizsa Centrumban fánkcsodák
és kulturális, valamint szórakoztató
programok sora várta az
érdeklődőket az ünnepélyes megnyitót
követően. Cseresnyés Péter
köszöntőjében elmondta, érdemes
újra felfedeznünk a régi, hagyományos
ételeket, ízeket, hiszen
ezeknek köszönhetően Európa
számos országából jönnek hozzánk.
A térség és városunk gasztronómiai
hagyománya rendkívül
gazdag. Ezt mutatja az is, hogy
van fesztiválja a fánknak, a kerekrépának,
a bornak és a dödöllének.
(folytatás a 2. oldalon)
Kan izsa XXIV. évfolyam 7 szám
LOKALPATRIOTA HETILAP 2012. február 23,
2 Kanizsa - Fesztivál P01P. február ?3,
(folytatás a címlapról)
A gasztronómiai élményen túl a
rendezvények közösségi élményt
jelentenek, szórakozást és kikapcsolódást
biztosítanak. Fontos szerepet
töltenek be a hagyományápolásban
is, így őrizhetjük és ápolhatjuk
tradícióinkat. Kiemelte,
hogy a város nevének öregbítésében
is jelentős szerepe van, mivel
egy ilyen rendezvény országszerte
elviszi a település hírét.
Nagy József, a TEMI alelnöke
beszédében a fánk történetét elevenítette
fel, miszerint már a fáraók
korában is ismerték ezt a süteményt.
Ezt bizonyítja egy, a Ramszesz
egyiptomi fáraó sírjának
domborművén látható rajz is. Európában
való elterjedésének történetéről
két legenda is él a köztudatban.
Az egyik XVI. Lajos feleségéhez,
Marié Antoinette-hez kötődik.
E szerint a királyné egy farsangi
mulatságról kiosont a kastélyból
és elvegyült a tömegben.
Majd megéhezvén vásárolt magának
egy fánkot, amely annyira
megízlett neki, hogy a karnevál elmúltával
bekérette a cukrászt a palotába,
aki elmondta a fánk receptjét
és elkészítési módját a királyné
szakácsának. Kicsit módosította a
receptet, és ettől kezdve a királyi
lakomák kedvelt finomságává és a
farsang kísérőételévé vált. Magyarországon
a Dunántúlról terjedt
el a 19. században. Először egy
1603-as feljegyzésben említik, ekkor
Túlzó Szaniszló várában hetedik
fogásként szolgálták fel. Az alelnök
hozzátette, nagy öröm számára,
hogy a szervezők minden
nehézséget leküzdve negyedik alkalommal
is megszervezték hagyományőrzőjelleggel
ezt a fesztivált,
így hagyomány megmaradhat
az utókor számára is.
A rendezvényt Ments András, a
Gasztronómiai Fesztiválok Szövetségének
elnöke nyitotta meg.
Kiemelve azt, hogy szívesen vennék,
ha a fiatalok is neveznének az
ilyen hagyományőrző versenyekre.
Ez azért is fontos lenne, mert a
gyermekek így nem csak az iparilag
előállított fánkokat ismernék.
Csapatok,
különleges fánkok
A versenyre 34 csapat nevezett,
köztük voltak olyanok is, akik idén
jöttek először. Készítettek többek
között pálinkás, marcipános, sós,
szalonnás, burgonyás, sajtos, amerikai,
gombás, kapros-túrós, citromos,
lekváros, pudingos, áfonyás,
répás, aszalt szilvás, fokhagymás,
mogyorós, eperjoghurtos, rumosdiós
fánkokat. Formájuk is rendkívül
változatos volt a hagyományostól,
a hattyún át a különféle
virágot formázókig.
A Babócsai Nárcisz Nyugdíjas
Klub tagjai fűszeres, forgács, diókrémes
és pálinkás-mazsolás fánkkal készültek,
melyek közt volt olyan is,
amely hajnalban készült. Egy kanizsai
barátnőjük bíztatására jelentkeztek, és
azt tervezik jövőre is eljönnek, de akkor
már több fajtát hoznak., Az újságban
találtam a pálinkás fánknak a receptjét
és tegnap délelőtt készítettem
el először, amiből vittem a szakácsnő
nászasszonyomnak is. Bíztatott, hogy
ide is hozzak, mert nagyon finom, így
délután sütöttem még egy adagot. A
tésztájába, a szokásos alapanyagokon
túl, pálinkát, mazsolát és citrom héját
tettem. Amikor már jól megkelt, még
egyszer átkevertem, vártam kicsit és
kanállal beleszaggattam a forró olajba.
A fűszeres fánkban liszt, fahéj,
szerecsendió, pálinka és bor van. Ennél
a fajtánál az élesztőt langyos vízben
kell felfuttatni, és a kiszaggatás
után a közepébe pálinkás cseresznyét
kell tenni" - mondták a tagok.
Az idei versenyen fiatalokból álló
csapat is részt vett. A Florida tagjai,
akik a Thúryban tanulnak, sokat készültek
a versenyre. Egy hagyományos
és hat különleges fánk kategóriában
neveztek. Készítettek szalagosat,
medvehagymás-túrós és erdeigyümölcsös-
joghurtos képviselőfánkot,
vanília krémmel töltött
hattyút, sonkapástétommal töltött és
fonott burgonyafánkot.
Az eredmények
A zsűri az értékelésnél figyelembe
vette az állagot, az ízeket és
a kelés fokát. A fánknak három fő
készítési módja van, a forgácsfánk,
a kelt tésztából készült, amely jellegzetesen
a farsangi fánk és a kevert
tésztából készült, mint például
a képviselő fánk. Idén külön értékelték
a profi és az amatőr csapatokat,
illetve helyben készített, hozott,
hagyományos és különleges
kategóriában díjazták őket.
A fesztiváldíjat a hévízi Lotus
Therme Hotel és Spa kapta. A csapat
indiai, olasz, amerikai, szlovák
receptekkel készült a fesztiválra,
és a fánkok mellé olyan speciális
önteteket párosítottak, amelyek
ízharmóniájukban passzoltak a süteményekhez.
Az amatőr kategória győztesei a
Pufók Fánkok (különleges kategóriában)
és az eszteregnyei Őszirózsák
(hagyományos kategóriában) lettek.
A profik közt a König Cukrászüzem
csapata bizonyult a legjobbnak.
Különdíjat a Hárman párban, a
VOKE-Mamik és a VOKE-Batthyány
Művelődési Ház csapata
kapta. Hárman párban elnevezésű
Fiatalok és idősebbek, szülők és
nagyszülők egyaránt kíváncsiak voltak
a harmadik alkalommal megrendezett
Nagykanizsai Esküvő Kiállításra. A
HSMK termeibe a helyi szereplők mellett
Balatonboglárról, Fonyódról, Kaposvárról,
Zalaegerszegről, Pécsről, és
Budapestről is érkeztek kiállítók. A statisztikák
szerint egyre kevesebb az
esküvő, ám az adatok mégsem enynyire
riasztóak. Az esküvőkkel foglalkozó
szakemberek inkább azt a
tendenciát látják, hogy a házasulandók
az igényesebb, egyedibb tervezést,
kivitelezést keresik. A III.
Nagykanizsai Esküvő Kiállítás
szervezőinek az volt a célja, hogy
átfogó képet adjanak a legújabb
trendekről és divatirányzatokról
csapatnak külön gratulált a zsűri.
Számukra is meglepetést okoztak
azzal, hogy gluténmentes alapanyagokkal
dolgoztak és ezzel egy
diabetikus, a fánk kategóriának
megfelelő változatot készítettek.
A legszebb stand díját a Floridának
ítélték oda.
A legtöbb féle fánkot pedig a
Kanizsa Pékség készítette el, szám
szerint 25-öt.
Ismét sikerült
rekordot dönteni
Sebestyén István, a magyarországi
rekordok regisztrátora elmondta, a
zsűri döntötte el, hány fajta fánk került
egy helyen bemutatásra. Nekik
kellett a szakmai tapasztalatuk és tudásuk,
valamint az ízérzékelésük
alapján eldönteni, hogy egyik fánk
mennyiben különbözik a másiktól.
Ezen kívül valamennyinek ehetőnek
és ízletesnek kellett lennie.
Ezen szempontok figyelembe
vételével ezúttal is sikerrel megdőlt
az egyszerre egy helyen bemutatott
legtöbb fajta fánk magyarországi
rekordja. A megelőző
két rekordot is ez a fesztivál tartotta.
Az új magyar rekord 59-féle
fánk, mely számot reméljük jövőre
felülmúljuk...
(A fesztivál fotói megtekinthetők:
www.kanizsaujsag.hu/galéria)
V.M.
nemcsak az esküvői ruhákkal kapcsolatban,
hanem minden szolgáltatásról,
ami egy esküvőt végigkísér.
Csak néhány példa közülük: menyasszonyi
ruhák, fehérneműk, öltönyök,
karikagyűrűk, dekorációk,
meghívók, szépségápolás, fotó-videó,
esküvőszervezés, sütemények,
torták, csokiszökőkút, koktélok, zene,
vendéglátás, tűzijáték és utazás.
A kiállítás nemcsak a jegyespároknak
szolgált érdekes információkkal,
a színpadon zajló műsorok tartalmas
kikapcsolódást nyújtottak
minden korosztály számára. (A
kiállítás fotói megtekinthetők:
www.kanizsaujsag.hu/galéria)
B.E.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági
ügyintéző: Tóth Tihamémé. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:
www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit
Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
III. Nagykanizsai Esküvő Kiállítás
2012. február 23 Kanizsa - r 3
Fennállásának 60. évfordulójára
egy hetes ünnepségsorozattal
emlékezett a Bolyai János Általános
Iskola. A csütörtöki ünnepségen
Vargha Béla (1911-
1991), az iskola első igazgatójának
nevét vette fel az intézmény
könyvtára. Az egykori kántortanító
emléktábláját - melyet a jelenlegi
és a volt tanárok állíttattak
-, Dénes Sándor alpolgármester
leplezte le a későbbi igazgatóval,
dr. Nagy Lászlónéval. Az
iskolatörténeti kiállítást Miklós
Zoltánné, az intézmény egykori
diákja és pedagógusa, Vargha
Béla lánya nyitotta meg. Az elmúlt
60 év történetéről így
emlékezett.
tanulólétszám növekedésnek indult,
1973-74-ben már 673 diákja
volt az intézménynek. Ekkor dr.
Nagy Lászlóné az igazgató. A tanulócsoportok
száma a kezdeti 8-
ról 12 tanulócsoportra nőtt, a négy
alsó osztály mellett nyolc felső
működött.
Fiatal, kezdő pedagógusként én is
részese voltam ennek az időszaknak.
Először 1952-ben, 7. osztályos tanulóként
léptem be az iskolába, s itt végeztem
el a 8. osztályt. Majd a sors
csodálatos ajándékaként 1961-ben a
Pedagógiai Főiskola elvégzése után,
mint kezdő pedagógus, minden
idegszálammal kötődtem, s kötődöm
még ma is, 71 évesen ehhez a
közösséghez. Szép és tartalmas évek
tett. Olyan iskolát, ahol a bensőséges
kapcsolat, a fegyelmezett munkavégzés
természetes volt. Negyvenegy
évet töltött a pedagógus pályán.
1930-ban végezte el Győrben a tanítóképzőt,
majd 1953-56 között tanítás
mellett szakosodott a kántortanítói
diplomát kiegészítve magyar szakos
általános iskolai tanárra. Életpályája
egyenletesen ívelt felfelé. 1930-tól
1941 -ig Zákányban osztálytanítóként
cselédgyerekeket tanított ABC-re,
emberségre. 1941-től 1944-ig Légradon
kántortanító, majd iskolaigazgató
lett. Egy éves háborús szolgálat és
hadifogság után került Nagykanizsára.
Itt 1945. szeptemberétől a szombathelyi
tankerületi főigazgató a
Kiskanizsai Templom Téri Általá-
Hatvan éves a Bolyai iskola
1952. március 15-én a Nagykanizsai
Városi Tanács határozatot
hozott, hogy a Szabadság tér 9.
számú épület földszintjén egy 8
osztályos általános iskola kezdje
meg működését szeptemberben. A
szervezéssel Vargha Bélát, a
Kiskanizsai Templom Téri Iskola
igazgatóját bízták meg. A munka
elkezdődött, összefogott a város, a
környező utcák lelkes lakói, a leendő
szülők és a tanulók. Szükség
volt az összefogásra, hiszen pár
hónap alatt kellett átépíteni, berendezni,
felszerelni, tanításra alkalmassá
tenni az előtte oly sok más
feladatot ellátó, akkor éppen a
Tűzoltóság által használt, rossz állapotban
lévő épületet. Az emberi
akarat, tettrekészség, csodára volt
képes. 1952. szeptember l-jén
megindult a tanítás. Igaz szegényesen,
szedett-vedett padokkal,
asztalokkal, olajjal felkent hajópadlós
osztálytermekben, de annál
lelkesebben kezdődött az élet az új
iskolában. Minden kisdiák, szülő,
pedagógus keze munkája benne
volt a feldíszített, kidekorált épületben.
Mégis, évek kemény munkája,
odafigyelése kellett ahhoz,
hogy lassan-lassan a legszükségesebb
berendezések, szemléltetőeszközök,
szertári anyagok, térképek,
földgömbök helyet kapjanak.
Az olajos padlót lassan parketta
váltotta fel, a fafűtéses cserépkályhákba
gázfűtés került. Az évek során
tánccsoportok, énekkar, sportkör,
bábjátszó-csapat, szakkörök
alakultak. Kemény, kitartó és igényes
munkával beírta magát a város
köztudatába az új iskola. Elismertté
vált, jó volt Szabadság-téris
diáknak lenni. A kezdeti 339 fős
következtek, egyre elismertebb lett
az iskola. Termei szépültek, bővültek,
berendezései megújultak. Az
1970-es évek végén, a 80-as években
vonzereje megugrott. Az iskola
tanulólétszáma 600 fő fölé emelkedett,
s az 1990-es években elérte a
700 főt is. A tanulócsoportok száma
12-ről 24 re nőtt, azaz három soros
lett 1-től 8-ig. (Ekkor Suhai Sándor
volt az igazgató.) Bevezették a német
nyelvű szakoktatást, majd a g-s
osztályok gimnáziumi előkészítővé
váltak. Az épületnek is bővülnie kellett,
kinőttük a régit. A Báthory utcai
szárny termekkel, könyvtárral, szertárakkal,
tornateremmel gazdagította
az intézményt. Ekkor került sor a
névváltoztatásra is. Felvette iskolánk
Bolyai János, a nagy matematikus
nevét. A megalakulásakor 14 fos
nevelőtestület, az ezredfordulóra elérte
az 55-60 főt.
Az iskola igazgatói: Vargha Béla
1952-1971; Dr. Nagy Lászlóné
1971-1985; Suhai Sándor 1985-
1995; Szilajka József 1995-2000;
Kalamár Márta 2000-2010; Farkas
Márta (mb.) 2010-2011.
Vargha Béla igazgatónak, a Szabadság
Téri Altalános Iskola megteremtőjének
emléket állító táblát
e szavakkal leplezte le Dénes Sándor
alpolgármester:
- Szerencsés az az ember, aki
egész életében azt tehette, amihez
igazán értett, amihez tehetsége volt.
Az a légkör vehette körül, amelyben
örömét lelte. Volt néptanító, kántortanító
majd iskolaigazgató. Hétköznapi,
mégis nagyszerű ember lehetett.
Nem alkotott világrengető dolgokat,
csak emberséget, tudást, hitet adott a
rábízott gyermekeknek. Nem épített
felhőkarcolókat, csak iskolát teremÚj
állampolgáraink
„A nemzet így él
tovább, így egyesül,
határoktól
függetlenül."
nos Iskola igazgatói teendőivel bízta
meg. A háborúban sérült, romos iskolaépületet
lelkes diákok, szülők, tanárok
összefogásával újjáépítették, újjá
szervezték. Aztán 1952. június 13-án
új feladatot kapott. Nagykanizsán, a
Szabadság tér 9. számú épületben
egy 8 osztályos általános iskolát kellett
megteremtem, a semmiből kellett
egy új iskolát létrehozni. Fájó szívvel
hagyta ott Kiskanizsát, de az új feladat
kötelezte.
A Szabadság teret körülvevő
utcák kisdiákjai számára könnyen
elérhető oktató-nevelő intézményt
kellett megvalósítani. Küzdelmes
három hónap alatt ismét a szülők,
pedagógusok, gyerekek összefogásával
új iskola született a város szívében,
a Szabadság Téri Általános
Iskola. Aztán munkás évek következtek,
melyek eredményeként az
intézmény az igazgató vezetésével
kivívta magának a város elismerését.
Közben 1956-tól az épület
emeletén egy leánynevelő otthon
létesült a háború okozta hányatott
sorsú gyerekek részére. Ok is az iskola
tanulói lettek, s ez komoly
odafigyelést igényelt igazgatótól,
tanártól egyaránt. De jó munkát végeztek,
hisz ezek a gyerekek megtalálták
helyüket később az életben.
Vargha Béla igazgató és magas
színvonalon képzett tantestülete
sok-sok diák számára adta meg azt
a tudást, amellyel felépíthették életüket.
Remek szakmunkások, orvosok,
ügyvédek, tanárok, színházi
rendezők, becsületes munkásemberek
vallhatják magukat büszkén
régi Szabadság-téris diáknak.
B.E.
Az elmúlt egy évben közel
harmincan lettek magyar állampolgárok
városunkban. Cseresnyés
Péter polgármester előtt
tett esküjüket követően ezúttal
ketten - Varga Enikő és Kunkic
Olivér - kapták meg a Vasemberház
Házasságkötő termében.
A mától hivatalosan is magyar
állampolgárainkat honfitársként
köszöntötte a polgármester, a
jegyzőkönyv aláírása és a Himnusz
elhangzása után, mondván,
ez a szó összetartozást, közös sorsot
és hazát jelent, mely a trianoni
határon átível.
Olivér szülei tavaly saját nevükben
tették le esküjüket, most pedig
gyermekük nevében. Varga Enikő
Erdélyből jött hozzánk, itt találta
meg a szerelmet, és ment férjhez.
Mindkét család Nagykanizsán él,
és talált otthonra.
- Talán egy új korszak kezdődik
az Önök életében, személyes történetükben,
és e nap, minden ilyen
alkalom, amikor valaki a magyar
hazára, a magyar alkotmányra esküszik,
fontos mérföldkő a magyar
nemzet határok fölötti újraegyesítésében
- mondta Cseresnyés
Péter, aki azt kérte tőlük,
hogy mostantól együtt formáljuk
hazánk mindennapjait.
V.M.
H - Határon túl P01P. február P3.
Felpörgetik
a gépészmérnök
képzést
A következő tanévben induló
gépészmérnök képzésről és a vállalkozókkal
megvalósuló kerekasztal
beszélgetésről adott tájékoztatást
Cseresnyés Péter polgármester,
Dénes Sándor alpolgármester,
dr. Birkner Zoltán, a helyi
kampusz igazgatója és dr. Gaál
Zoltán egyetemi tanár, a Pannon
Egyetem korábbi rektora.
Cseresnyés Péter elmondta, lehetőségeikhez
mérten mindenben
együttműködnek az egyetemmel.
A cégek fejlődési lehetősége a
megfelelő szakemberekben, munkaerőben
rejlik, akikből jelenleg
hiány van, és ennek a szakemberbázisnak
a képzésében van nagy
szerepe az egyetemnek. A hiányt
az okozza, hogy a fiatalok tanulmányaikat
nem városunkban végzik,
és a munkahely keresésnél
sem feltétlenül térnek haza.
Azonban, a képzés megvalósulása
esetén a tanulók a gyakorlati
idejüket is Nagykanizsán tölthetnék,
ahol akár hosszútávon is maradhatnának.
így a cégek, akik
gépészmérnököket keresnek,
könnyebben juthatnak minőségi
munkaerőhöz.
- Amikor képzés behozatalán
gondolkodtunk Nagykanizsán és
azon túlmutatóan is több mint 20
cégnél feltérképeztük, hogy valójában
szükség van-e gépészmérnökökre
- tette hozzá dr.
Gaál Zoltán. A piac bemérésénél
azt tapasztalták, van kereslet
ilyen szakemberekre. Továbbá a
gépészmérnöki szakma mellett
más műszaki képzések behozatalát
is segítheti ennek az elindítása.
Dr. Birkner Zoltán elmondta,
két célcsoportjuk van, egyrészt a
tehetséges 25 és 50 év közötti
technikus réteg, akik ezzel a képzéssel
lehetőséget kapnak a fejlődésre,
másrészt pedig a most érettségizettek.
A képzés szeptemberben
indul levelezőn, résztámogatott
formában. Az önkormányzat
tíz nagykanizsai hallgató tanulmányait
teljes egészében finanszírozza.
Tehát résztámogatott és teljesen
támogatott helyek állnak rendelkezésre.
V.M.
„Ne szavad, hanem
lényed legyen prédikációd"
„Tegyünk érte" - kooperációval
a halmozottan hátrányos
helyzetű gyermekekért Nagykanizsán
elnevezésű projekt keretében
szakmai konferenciát
szervezett a város önkormányzata
a Medgyaszay Házban. A
„Ne szavad, hanem lényed legyen
prédikációd" címet viselő
tanácskozás résztvevőit a Hevesi
Sándor Altalános Iskola diákjai,
majd Horváth Istvánné szakmai
vezető köszöntötte.
E napot a pedagógus hitelesség
jegyében szerveztük - hangsúlyozta,
hiszen bárhogy alakult és
alakul körülöttünk a törvényi háttér,
mégis a pedagógus a pedagógiai
folyamat kulcsszereplője, hiszen
ő ad lehetőséget a gyereknek a képességeik
kibontakoztatásához.
Ebből a szempontból szinte mindegy,
hogy tehetséges, átlagképességű,
halmozottan hátrányos helyzetű,
vagy bármilyen életkorú
gyermekkel foglalkozik.
Lehetőséget pedig úgy tud adni,
ha hiteles. Abban a reményben köszöntötte
a jelenlévőket, hogy a
szakmai tanácskozás hozzásegíti a
fiatalabb kollégákat a hitelesség
megszerzésére, az idősebbeket pedig
a hitelesség megerősítésére.
Cseresnyés Péter polgármester
megnyitó beszédében a hit és a hitelesség
fontosságát emelte ki,
mert ha valaki hisz abban, hogy
amit csinál az jó, és előremutató,
attól a pillanattól hitelessé válik. A
projekt értékéről többek között kiemelte
azt, hogy jó példákat tudott
felmutatni mind a pedagógusok,
mind a gyerekeknek számára.
Szükség van az ilyen jellegű oktatásokra,
mert minél szélesebb látókörű
a halmozottan hátrányos
helyzetű gyerekekkel foglalkozó
pedagógus, annál többet tud nekik
nyújtani. A mindenki számára nyitott
rendezvényen Tehetség és az
alulteljesítő gyermek címmel Dr.
Gyarmathy Éva pszichológus, a
Magyar Tudományos Akadémia
Pszichológiai Kutatóintézetének
tudományos főmunkatársa, a Hitelesség,
pedagógus szerep - fellépés
az intézmény nevében témakörben
pedig Görög Ibolya szaktanácsadó
tartott előadást. A program
az Európai Unió támogatásával
az Új Magyarország fejlesztési
Terv Társadalmi Megújulás
Operatív Program keretében az
Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósul meg Nagykanizsa
közoktatási intézményeiben.
B.E.
Helyi utakon a fenntarthatóságért
A Magyarországi Éghajlatvédelmi
Szövetség, a Reflex Környezetvédő
Egyesület és a nagykanizsai
Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület műhelykonferenciát
szervezett városunkban.
A rendezvénynek helyt adó Zrínyi
Miklós - Bolyai János Általános
Iskola könyvtárában a megjelent
vendégeket elsőként Benedek
Miklós, a Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület elnöke, a város
klímavédelmi és környezetvédelmi
feladataival megbízott szakértője
köszöntötte, majd ismertette a
nap programját.
Köszöntőjét követően Cseresnyés
Péter polgármester felvázolta
Nagykanizsa város környezetvédelmi
törekvéseit a fenntarthatóság
érdekében. Az önnevelés fontossága
mellett szólt arról a tudatos
intézkedéssorozatról, melynek
egyik fontos eredményeként 2010-
ben a közgyűlés elfogadta Nagykanizsa
környezetvédelmi programját.
A munkaterv irányt mutat
például bizonyos beruházások tervezésénél,
valamint rövid és hoszszú
távú célokat is kijelöl. Ilyenek
például az értékmegőrzés, élőhelyrekonstrukció,
vizes élőhelyek kialakítása,
az ökoturizmus fejlesztése
és elfogadtatása. Kitért a város
életét nagyban befolyásoló belvárosi
rekonstrukcióra is, amely a
forgalomcsillapítás érdekében történt.
Bár nem közvetlenül tartozik
a környezetvédelmi programhoz,
de az önkormányzat korábban elhatározott
csatornázási programját
is ide sorolta. A városvezetés fontosnak
tartja továbbá, hogy az iskolák
és a nevelők minél többet
tudjanak meg a környezet- és a klímavédelemről,
mert ez is jelentős
részét képezi a fenntarthatóságnak.
A polgármester elmondta: „Egy
céggel közösen azon gondolkodunk,
hogyan lehetne Nagykanizsa
energiahatékonyságát javítani, mit
kell tennünk, hogy kevesebb gázt
és villanyt fogyasszunk. Egy másik
céggel pedig Eu-s pénzekre pályázunk
annak érdekében, hogyan
lehet az alternatív energiahordozókat
kihasználni Nagykanizsa életében.
Hosszú távú célunk, hogy a
geotermális energiára alapozva
környezetbarát módon, és sokkal
olcsóbban tudjuk megoldani a lakosság
energiaellátását. Az alternatív
energiák hasznosítására sikerrel
lehet pályázni Brüsszelben,
erre szeretnénk felkészülni, s ebben
szakmai tanácsával szerepe
lesz a Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesületnek is az elkövetkező
hónapokban, években."
A műhelykonferencia további
részében Környezetvédelmi lehetőségek
a jeles napokon címmel
Lengyák István, a Magyar Környezeti
Nevelési Egyesület nagykanizsai
elnöke tartott előadást.
Tájékoztató hangzott el a Zalaerdő
Zrt. törekvéseiről. A fenntarthatóságra
nevelésről az óvodában
címmel Böjti Istvánné, a Központi
Rózsa Óvoda vezetője beszélt.
A tanórai és tanórán kívüli
környezettudatos nevelés gyakorlatáról
az oktatási intézményekben
Faller Zoltán, a Zrínyi-Bolyai
Iskola igazgatója, a méltányos kereskedelemről
Újszászi Györgyi, a
Védegylet Fair Trade programvezetője,
míg a zárógondolatokat az
Éghajlatvédelmi Szövetség képviselője
mondta el.
B.E.
Megnyitottunk!
Nagykanizsa, Sabján Gyula u. 5.
(volt Terv utca)
KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ
használt
női, férfi, gyermekruhák,
táskák, cipők, övek
és plüss játékok
(olasz, amerikai, norvég)
Nyitvatartási H-P: 7.00-17.00
Sz: 8.00-13.00
kedvezményben részesüli
2012. február 23 Kanizsa - Hirdetés 5
Új City & Guilds angol nyelvvizsga,
csak a DIALÓGBAN!
- Futótűzként terjed a hír városunkban,
hogy új, államilag elismert angol
nyelvvizsgát lehet tenni a DIALÓG
Nyelviskola és Vizsgacentrumban. Ennek
apropóján kerestük fel az iskola vezetőjét,
Móric Józsefet, hogy érdeklődjünk,
milyen új vizsgáról van szó.
- Valóban, iskola-és vizsgacentrumunkban
ez év márciusától van lehetőség a City
& Guilds angol nyelvvizsga letételére,
mely valójában a „régi", méltán közkedvelt
és nagyon sikeres PITMAN vizsga korszerűsített
utódja. Az új City & Guilds angol
nyelvvizsga természetesen államilag akkreditált
és nemzetközileg is elismert. Ez
gyakorlatban azt jelenti, hogy a sikeresen
vizsgázók nem csak keményfedeles Államilag
Elismert Nyelvvizsga bizonyítványt
kapnak, hanem egy nemzetközi bizonyítványt
is, melyet a világ bármely országában
ismernek és elismernek.
- Említette, hogy a Dialóg Nyelviskolában
régebben is lehetett a City &
Guilds vizsga elődjét, Pitman vizsgát
tenni. Ez a vizsga mennyire volt sikeres,
az új várhatóan nehezebb vagy könynyebb
lesz?
- Az új vizsga csupán annyiban különbözik
a régi PITMAN vizsgától, hogy azt a Közös
Európai Referenciakeret hat szintjére
átdolgozták. Ismerve a régi vizsga feladatait
és az új feladattípusokat is, bátran állíthatom,
hogy a City & Guilds vizsga abszolút
vizsgázóbarát. Felépítésében az új is
egyszerűségre törekszik, és az általános,
kommunikatív angol nyelvtudást méri hétköznapi,
teljesen életszerű feladatokkal. A
vizsga egynyelvű, tehát fordítási elemet
nem tartalmaz. A City & Guilds vizsga számos
előnyt is nyújt: például felvételihez
többletpont, diplomához, hazai és külföldi
tanulmányokhoz, munkavállaláshoz. A
vizsga alatt egynyelvű szótár használható.
- Azt is beszélik a városban, hogy a
DIALÓG Nyelviskolában tett angol és
német, államilag és nemzetközileg is elismert
nyelvvizsgák nagyon népszerűek,
és magas arányban sikeresek.
- Igen. A DIALÓG Nyelviskola és Vizsgacentrumban
tett GOETHE (német) és
TELC (angol-német) nyelvvizsgáknak valóban
nagyon elismertek és sikeresek. A hallgatóink
illetve vizsgázóink is nagyon kedvelik
ezeket a vizsgákat. Biztos vagyok benne,
hogy rövid időn belül a City & Guilds (angol)
vizsga is hasonlóan népszerű lesz.
City^b
Guilds Az iskolánkban letehető mindegyik vizsga
nemzetközileg is ismert és elismert, illetve
államilag is akkreditált. Ez azt jelenti,
hogy aki nálunk vizsgázik, egy lépésben
nemzetközileg és államilag is elismert
alap,- közép vagy felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt
szerez. Nagyon fontos a mai
globalizált világban, hogy a nyelvvizsgát ne
csak hazánkban, hanem nemzetközileg is
ismerjék és elismerjék. Az is igaz, hogy aki
nálunk, a DIALÓG-ban készül fel a vizsgákra,
valóban sikeresebb, mint aki máshol
készül fel. Ez ezért van, mert iskolánk minden
egyes tanára maximálisan felkészült,
jól ismeri a vizsgarendszert, annak minden
egyes elemét, nehézségeit, buktatóit, valamint
megtanítják a hallgatóinknak, pl. hol
lehet időt spórolni a feladatok megoldásánál,
hogy aztán más kérdésekre több időt
lehessen szánni. Tanárainknak minden évben
több napos továbbképzésen kell részt
venniük a vizsgaközpontban. Ez bizony
nem mondható el nagyon sok olyan tanárról,
aki otthon vállal felkészítést vizsgákra.
- Miben nyújt többet a DIALÓG Nyelviskola,
mint mások?
- Elsősorban abban, hogy az oktatási
szemléletünk minőségközpontú és modern.
1993 óta állunk a nyelvtanulók
rendelkezésére. 2000 óta pedig saját jogon
vizsgáztatunk angol és német
nyelvből, saját vizsgáztató tanáraink
vannak.
- Városunk nyelviskolái közül csak a mi
iskolánk rendelkezik államilag elismert
angol és német nyelvi program- és intézményi
akkreditációval illetve vizsgáztatásijoggal.
A második fontos különbség, hogy iskolánk
minden dolgozójának rendszeresen
szakmai továbbképzésen kell
részt vennie, ahol a módszertan, a vizsgakövetelmények
legújabb, legkorszerűbb
ismereteit sajátítják el. Olyan oktatási
egységeket kínálunk, amik biztosítják,
hogy az adott óraszámú tanfolyam
elvégzése után, használható, biztos
nyelvtudással a tarsolyában indulhat
minden hallgatónk az általa kitűzött cél
elérése felé.
A harmadik és nem kevésbé fontos különbség,
hogy mi csak olyat ígérünk és
állítunk - ellentétben más iskolával -,
ami teljesíthető és valós. Mi nem ígérjük
senkinek sem, hogy kezdő szintről
indulva 80 - 100 óra tanulás után középfokú
nyelvvizsgája lehet, vagy hogy a
vizsgákon mindenki 100%-ban megfelel.
Bár törekszünk a 100% elérésére. Aki
vizsgázott már bármiből is, az jól tudja,
hogy ez szinte lehetetlen. Iskolánk alapítása
óta egyik legfontosabb szempont a
magas színvonalú szakmai munka mellett
a korrekt, pontos, részletes és megbízható
tájékoztatás. Tehát azt gondolom,
hogy e tényezők összességének
eredménye, hogy a DIALÓG Nyelviskola
évek óta városunk és a régió piacvezető
nyelviskolája.
- Mikor indulnak a legközelebbi tanfolyamok?
- Iskolánkban februárban folyamatosan
indulnak tanfolyamok minden tudásszinten,
CSOPORTOS VAGY EGYÉNI KÉPZÉS
formában, ÓRIÁSI KEDVEZMÉ-
NYEKKEL. A csoportos képzés esetében 3
féle csoportlétszám közül lehet választani.
Lehet tanulni délelőtti, délutáni, esti, vagy
csak hétvégi tanfolyamokon. Biztos vagyok
benne, hogy mindenki megtalálja a számára
kedvező időpontot. Kínálatunkat februártól
bővítettük az OROSZ NYELV oktatásával,
és már több éve foglalkozunk olyan
hallgatókkal, akik külföldi munkavállalás
céljából szeretnének idegen nyelvet tanulni,
vagy a meglevő tudásukat csiszolni. Érdeklődjenek
iskolánkban személyesen, telefonon
vagy tekintsék meg tanfolyami kínálatunkat
a www.dialognk.hu honlapunkon.
Minden esetben pontos, korrekt és valós
információval szolgálunk a tanfolyamokról
és a vizsgákról!
DIALÓG Nyelviskola - Oktatás és vizsgáztatás helyben!
8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 2/a. Tel.: 0693-326-413, 0630-400-52-53. E-mail: dialog@dialognk.hu. Honlap: www.dialognk.hu
- Postánkból 2012, február 23.
Búcsú
Csurka Istvántól
„Ezt az országot semmilyen hatalom,
túlerő nem veheti el tőlünk,
mert mi töltjük meg magyar keresztény
kultúrával. Kíváncsi vagyok,
hol jelentik be az első megmaradási
rendezvényt, felvonulást vagy valami
olyasmit, ami nekem eszembe
sem jutott. Én talán elég találékony
író és egyéb figura voltam, de tudván
tudom, hogy a nép százezerszer
találékonyabb nálam."
Ezek a kristálytisztán gördülő
szavak voltak a legutolsók, melyeket
a Magyar Fórum című hetilap
2012. február 2-án megjelent számában
olvashattunk tőle.
Ereztük, hogy búcsúzik olvasóitól,
mégsem akartuk elhinni a pár
nap múlva bejelentett halálhírét. S
mi lesz az újsággal, van-e még Magyar
Fórum Csurka István után?
Azon kevesek közé tartozom,
akik minden csütörtökön kíváncsian
várták lapja megjelenését, hogy
mit mond O a világról, rólunk, magyarokról.
Olyan tudás adatott neki,
ami csak keveseknek, ami csak
a fényből szerezhető meg, amit
csak Isten adhat. Napi egyszerűséggel
ezt úgy mondjuk, hogy tehetség.
De nem csak az volt, annál
sokkal több, a tudás, a jövőbe látás,
az volt az Övé. Keveseknek
adatik meg, csak a kiválasztottaknak.
O az volt! Tudták róla mások
is, azok is, akik írásait, darabjait
elhallgatták, kitiltották, megtiltották.
Előző soraimban azt írtam,
hogy kiválasztott volt, s mint
ilyen, kimondatlanul is elvártuk
tőle, hogy felülnézetből nézze a világot,
ne vegye komolyan azokat a
jelentéktelen alakokat, akik folyamatosan
sértették, becsmérelték,
legsúlyosabban megalázták, mert
műveit elhallgatták.
Vannak, akik azt mondják, hogy
egy nagyember nagyvonalúan tudja
kezelni az emberi gyarlóságokat,
a tőle való elfordulást, az ellene
fordulást. Ez nem igaz! Szenvedett
tőle, írói érzékenységénél fogva
jobban, mint a többiek. Aki olvasta
írásait, és füle van a hallásra,
kiérezhette belőlük, hogy bántotta.
Bántotta, hogy évtizedekkel a
„rendszerváltozás" után, a tomboló
liberalizmusban, amikor már
mindenki könyvet ír és ad ki, O indexen
van. Már tudta, hogy hamarosan
elmegy közülünk, de még át
kellett élnie azt a becstelenséget,
amit személye ellen elkövettek a
liberalizmus harcosai.
Szombaton volt a temetése. Sokan
hallották meg üzenetét, mert rengeteg
ember állt koporsója mellett.
Azért voltunk ott, mert el akartuk
mondani neki, hogy értettük, megértettük
Őt. S azt is, hogy tudjuk mi
a feladatunk. Elsősorban olvasni
írásait és elmondani másoknak, elmondani
mindenkinek, hogy 2012.
február 18-án napjaink legnagyobb
magyar íróját temettük.
Isten vele író Úr!
Somogyi Katalin
A Legjobb hazai
weboldal pályázatán
„bronzérmes" lett a
letenyemedia.hu
Az „Adj tippet a legjobb és legrosszabb
hazai weboldalakra!"
című pályázaton országosan, a
szavazatok száma alapján a harmadik
legjobb lett a letenyeme-
SZ
1
:E
ar
El
MELYRE SZOLO
.ETTERVEZÉS
címmel tarUeioadásV
"2012. febuár 25-én, szombaton 18 órakor
. a Nagykanizsai Reformatjis Egyhfrzközseg gyülkezeti termében
SZŰCS-SÁNDOR
személyiségfejlesztő-tréner
£?aevetettel oá*jyk Ont, családját, katátaít és isyttrcscitl
dia.hu oldal. A kiírás célja az
volt, hogy felhívja a figyelmet a
felhasználóbarát online tartalmak
fontosságára, és ösztönözze
a hazai üzemeltetőket, tervezőket
és fejlesztőket a minél jobb honlapok
előállítására.
híri''kbeá, fotókon
LETENYE aoia-ES HÍREKBEN'' (A városvezetés
köszöntötte fel » 99 éven Ictruyei Rcnkö l.njosnrl.)
fii YáröSWtfetéS kflszflnttttte tel a 99 éves Intanyal Benk6 La
A megmérettetés kiírója, a Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat,
a Safer Internet Program magyarországi
konzorciuma kereste a felhasználói
szempontból legjobb és
legrosszabb hazai weboldalt.
A szavazáson a beérkezett javaslatokból
a felhasználók kiválaszthatták
a 10 legjobbnak és 10 legrosszabbnak
tartott hazai honlapot.
A 10-10 legtöbb szavazatot szerző
oldal közül végül szakmai zsűri
választotta ki mindkét kategóriában
a három díjazottat. Bár a szakma
nem őket választotta, a voksolás
során, a több mint 120 legjobb
weboldalnak javasolt portálok között
országosan harmadik helyen
végzett a letenyemedia.hu.
A vidéki újságírás
ma Zalában
A Magyar Műveltség Kincsestára
Szabadegyetem vendége
Ekler Elemér újságíró, a Zalatáj
főszerkesztője és kiadója volt
február 3-án Nagykanizsán, a
Halis István Városi Könyvtárban.
Az est házigazdái Rózsás
János író, kutató-történész, volt
Gulag-rab, Kiss László műanyag
feldolgozó mérnök-vállalkozó és
Rajnai Miklós voltak.
A Zalatáj megyei közéleti havilap
a szabadegyetem rendszeres nyilvánosságát
több évtizede biztosítja. Köszönetünket
és hálánkat szeretnénk
kifejezni, mert az elmúlt évtizedekben
az egyetemes magyar műveltség
alapkérdéseiben szinte művészet volt
a tisztességes nyilvánosságot teremteni.
Ma sem egyszerű a helyzet, mert
a jelenlegi megosztó és kirekesztő
politika sem tűri a becsületes nyilvánosságot.
Láthatjuk és tapasztaljuk,
hogy 1945-óta a magyar nyilvánosság
manipulált és megrendelésre íródik.
A hatalom koncentráció rossz
emberi minőséggel párosodva hihetetlen
károkat képes okozni a helyi
közösségekben. A Zalatáj számunkra
kivétel, mert tapasztalataink alapján
az egyetemes magyar örökségről és
szabadegyetemünkről is tisztességesen
ad hírt. Szándékaink és elképzeléseink
azonosak, hiszen egy emberhez
méltó, nem manipulált, magyar
világ felépítésén dolgozunk több évtizede
közös erővel. A becsületes, értékalapú
nyilvánosság, a helyi demokráciát
és valójában az emberek
életesélyét szolgálja. Ekler Elemér
etikus és egyben nagy gyakorlattal
rendelkező újságíró. Őszintén feltárta
a vidéki újságírás nehézségeit, de sok
szépségéről is beszámolt. A résztvevők
kaphattak bemutató példányokat
zalai települések újságaiból.
A Zalatáj Kiadó gondozásában jelennek
meg többek között: Lenti és vidéke,
Közép-Zala, Zalalövő és környéke,
Szentgrót és vidéke, Dél-Zala Murahíd.
A rossz idő miatt kevesen voltunk
a találkozón, de nagyon értékes
beszélgetés alakult ki az előadás végén.
Rajnai Miklós
Bánffy Miklós-díjas bölcsész
Kedves Szülők!
Tisztelettel meghívjuk a Családokat,
a Nagykanizsa Központi
Rózsa Óvoda székhely
intézményébe (Nagykanizsa
Rózsa u. 7.) a „KÓSTOLGATÓ"
programra.
A program:
^ 2012. március 2-án 17 órakor
a szülőket várjuk. Megismerhetik
a leendő kiscsoportos óvodapedagógusokat,
dajkákat. Bemutatjuk
az óvodát, és a Nevelési
programunkat.
^ 2012. március 03-án 9:30 -
11:30-ig a gyermekeket várjuk
együtt játszásra.
Rózsa óvoda
nevelőtestülete
2012. február 23. <c - Postánkból
Irány London
A Magyar Olimpiai Akadémia
által meghirdetett Irány London
olimpiatörténeti vetélkedő dombóvári
területi döntőjén szép zalai
siker született.
A magas színvonalú megméretésen,
négy megyéből - Baranya,
Tolna, Veszprém, Zala - indult
sportkedvelők között a nagykanizsai
Kis János lett az első a zalaegerszegi
Gyuk György a harmadik.
Mindketten bejutottak az április
végi országos elődöntőbe.
Köszönet
a segítségért
A Magyar Vöröskereszt önkénteseinek
segítségével szerveztek
jótékonysági gyűjtést a Kanizsa
Plázában február elején
Hozz meleget a hideg ellen! elnevezéssel.
A gyűjtés során 21 db takaró, 1
db hálózsák, 8 db paplan, 10 db
párna, 21 (kisebb) zsák meleg ruha,
2 (kisebb) zsák cipő és mintegy
11 kg tartós élelmiszer gyűlt
össze. Az adományok a helyi Vöröskereszt
által működtetett Hajléktalan
Szállóba, és a Családok
Átmeneti Otthonába kerültek.
Miksó Andrea
Újabb programmal
a biztonságos
kerékpározásért
A „Bringa Suli" program
keretében gyermekkorú kerékpárosok
biztonságos közlekedésre
nevelése céljából tartottak
nyílt tanórát az Általános
Iskola és Óvoda Kiskanizsa
felső tagozatos diákjai
számára.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság
részéről Lovkó Balázs
rendőr százados, míg a „Bringa
Sulitól" a kanizsai kerékpár-sportból
jól ismert Jankovics Ferenc ismertette
a kerékpározásról fontos
ismereteket.
A kanizsai kapitányság balesetmegelőzési
szolgálata a helyi szervezővel,
Jankovics Ferenccel
egyeztetve a kiskanizsai iskola
mintegy 120 tanulójának tarthatott
elméleti felkészítést, melynek célja
a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési
szabályok szemléletes ismertetése
volt a fiatalok számára.
A diákok megismerkedhettek
magának a kerékpárnak a fogalmával,
a biciklire vonatkozó műszaki
előírásokkal, a kerékpározásra vonatkozó
KRESZ szabályokkal.
Az elméleti képzésen a kerékpárosokra
jellemző baleseti forrásokról
is beszéltek az iskolásoknak, valamint
arról is tartottak ismertetőt,
hogy az adott balesetveszélyes szituációkat
hogyan lehet elkerülni.
A teljes bringasulis előadás jól
kapcsolódott az „Iskola rendőre"
programjához, melyben szintén
hangsúlyos szerepet kap a fiatalok
helyes közlekedésre nevelése, de
ezek mellett a „Szuperbringa"
program is tartogat a tizenévesek
részére számos hasznos kerékpáros
ismeretet.
Alaposan benne
voltak a muriban...
Kilencedik alkalommal rendezték
meg a Pannon Egyetem
Nagykanizsai kampuszának félévzáró
mulatságát a Kocamurit.
intézmény hallgatóin nem látszódott
és érződött...
No, és akkor a muri érdemi
részéről: reggel 7 óra körül
kezdődött a már említett pálinkás
ébresztővel, utána gyülekeztek a
csapatok a kollégium földszintjén,
majd következhetett az első feladat,
egy teszt kitöltése a felsőoktatási
intézménnyel kapcsolatosan.
Volt aztán célbacsúzlizás
és íjászat, a rendőrségen drog-,
valamint KRESZ-tesztet töltöttek
ki a hallgatók, mi több, még helyijáratos
autóbusz szélvédőjét is
lemoshatták időre a Deák téren...
Este 8-kor jöhetett a disznótoros
vacsora, majd a kocabuli az eredményhirdetéssel,
s mint kiderült,
az Angry Snails (Mérges Csigák)
(képünkön) csapata nyerte el a
díszes vándorkupát.
Van itt pénz!
A legutóbbi közgyűlésen élénk
vitát váltott ki a Kanizsára járó vidéki
tanulók után fizetendő hozzájárulás
kérdése. Több kistelepülés
ugyanis egyetlen fillért sem utalt át
a város számlájára. A helyzet mára
változott. Amint azt a megyei napilap
megírta, Surd első embere, Kanász
János saját zsebből, önkormányzatának
hitelezve kifizette a
falura eső 2,7 milliós összeget.
A pénznél maradva: nem ilyen
tehetős Teleki László, a Nagykanizsai
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
elnöke. Ő ugyanis telefonszámláját
az általa vezetett
szervezet terhére számolja el. Legutóbb
mintegy 66.000 forintért telefonált.
Név és cím a Szerkesztőségben
Az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa intézménye tájékoztatja
az érintetteket, hogy a vezetékes telefonszolgáltatás megszűnik.
2012. február 15-tól az alábbi telefonszámokon lesznek elérhetőek:
Igazgató: +3620-209-9604, igazgató helyettes, iskolatitkár: +3630-
748-6199, gazdasági iroda: +3630-270-9443, tagóvoda vezető:
+3620-356-8330, óvoda - Bajcsy Zs. u.: +3630-636-7282, óvoda - Törökvári
u.: +3620-356-6557, óvoda - Nagyrác u.: +3630-332-3788,
élelmezésvezető: +3630-694-4119, karbantartó: +3630-694-4118.
Amint azt múlt pénteken délelőtt
a városban vonuló igencsak
muris kinézetű hallgatóktól megtudtuk,
a disznó vágása akkor már
régen megtörtént a reggeli órákban,
s tíz órakor már a feldolgozás
volt soron. A programok „gócpontja"
a nap folyamán a kollégium
épülete, az esti mulatság, vacsora
és buli esetében pedig a PEN
B-épülete is bekapcsolódott a
helyszínek sorába. A megnyugtatás
végett érdemes leszögezni,
hogy találkozásunkkor a reggeli
pálinkával indítás a felsőoktatási
Az Altalános Iskola és Óvoda Kiskanizsa
intézményének tanulói a 2011/2012-es tanév első
félévében az alábbi tanulmányi- és sportverseny
eredményeket érték el
Városi:
Piarista Általános Iskola versmondó verseny I. II. III. és V. helyezés,
Tesco környezetvédelmi rajzverseny I. (2 db) II. és III. helyezés, „Ki
mit tud?" vers és prózamondó verseny I. (4 db) II. és III. (3 db)
helyezés , „Ki mit tud?" ének és táncverseny - II. (2 db) helyezés,
Bolyai Általános Iskola matematika verseny - III. helyezés, Cserháti
napok-angol országismereti vetélkedő I. és III. helyezés, Diákolimpia
- Atlétika - I. (2 db) és II. helyezés, Diákolimpia - Sakk - I. és II.
helyezés, Diákolimpia - Labdarúgás - III. helyezés, Diákolimpia -
Úszás - II. (2 db) és III. (2 db) helyezés, Autómentes Nap - Streetball
bajnokság - II. helyezés, Vasemberke Kupa - I. helyezés.
Megyei:
„Szép Zalában születtem" - népdaléneklési verseny arany minősítés,
Nagy Gáspár vers- és prózamondó verseny - I. helyezés, Litterátum
német nyelvi tesztverseny - II. helyezés, Koller Nándor Internetes
Matematikai Emlékverseny III. helyezés, Bolyai Matematika Csapatverseny
- V. helyezés, Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia - 1.
helyezés, Duatlon Diákolimpia I. II. (3 db) III. (3 db) IV. (4 db) és V.
helyezés, Diákolimpia - Sakk - II. helyezés, Országismereti nyelvi
versenyek - I. II. III. IV. helyezés.
Regionális:
III. Zalai, Vasi és Határon Túli Mesemühelyek I. és II. helyezés.
Országos:
Nagy Gáspár vers és prózamondó verseny - különdíj, Duatlon Diákolimpia -
n. ül. V VIÜ. és IX. helyezés, Országismereti nyelvi verseny- VIII. helyezés.
Gratulálunk a felkészítő tanároknak és azoknak a diákjainknak,
akik a versenyeken városi-, megyei-, országos eredményeket értek el!
8 <anizsa - Hirdetés 2012. február 23
_ településgazdálkodási Ügyintéző üzemeltetési feladatok pontjában felsorolt szakképesítések valamelyike.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a
Városfejlesztési Osztályán településgazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére.
Ellátandó feladatok:
- Az osztályvezető kijelölése alapján részvétel az önkormányzati beruházások, felújítások
előkészítésében, szakszerű operatív végrehajtásában, adminisztrációjában, pályázatok
előkészítésében. Az éves költségvetés beruházásokkal, felújításokkal kapcsolatos
tételeinek tervezéséhez, valamint beszámolókhoz és előirányzat módosításokhoz
javaslat készítése. Az önkormányzati beruházások programjainak, beruházási okmányainak
kidolgozása. A befejezett beruházásokról szóló elszámolások, üzembe helyezési
okmányok elkészítése. Támogatásokhoz, egyéb fejlesztési forrásokhoz szükséges
műszaki dokumentációk, pályázati munkarészek kidolgozása. Támogatásokhoz szükséges
anyagok, pályázatok előkészítése. Közszolgáltatások (települési szilárd hulladék,
települési folyékony hulladék, kéményseprés, víz-, csatornaszolgáltatás, közösségi
közlekedés) működéséhez szükséges önkormányzati feladatok előkészítése, rendelettervezet
elkészítése. Önkormányzati energiaellátással kapcsolatos, szükséges önkormányzati
feladatok előkészítése. Depógáz hasznosításhoz szükséges önkormányzati
feladatok előkészítése, végrehajtása, a Koncessziós szerződésben rögzített feltételek
teljesülésének folyamatos ellenőrzése. Hulladéklerakó működéséhez, bővítéséhez
szükséges önkormányzati feladatok előkészítése és végrehajtása. Környezetvédelemmel
kapcsolatos feladatok előkészítése. Fejlesztési célú forrásátadásokhoz kapcsolódó
támogatások előkészítése, szerződések elkészítése, elszámolások ellenőrzése. Beruházási
statisztika készítése a KSH részére. Tulajdonosi nyilatkozatok, hozzájárulások elkészítése.
Testületi előteijesztések tervezetének elkészítése. A jóváhagyott beruházások,
felújítások tervezésében, szervezésében, kivitelezési munkák koordinálásában,
helyszíni ellenőrzésében közreműködés. A beruházások vállalkozásba adásában, a beruházási
és közbeszerzési szabályzat és/vagy a Közbeszerzésekről szóló tv. szerinti eljárásban
közreműködés. Közreműködés a településrendezési tervek készíttetésében.
Közreműködés a Közgyűlés bizottsági ülésein.
A kinevezés a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
(Kttv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan
időre szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. A kinevezés a polgármester egyetértésével
történik.
Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség,
a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995 (II. 3.) Korm. rendelet
1. sz. mellékletének 1/19. Településfejlesztési és - rendezési, valamint település-
Elönyt jelent: településmérnök, építő-, építészmérnök vagy épületgépész mérnök
főiskolai vagy egyetemi végzettség, beruházói gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat:
- a pályázó szakmai életrajza (Kttv. 5. sz. mellékletében írt adatokkal) és motivációs
levele,
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is,
hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó
igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt
kérelmezte),
- a pályázatban feltételként vagy előnyként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést,
tanúsító okiratok másolata,
- a pályázatban hivatkozott beruházói gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
- a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró
vagy korlátozó gondnokság alatt, kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség
(Kttv. 84-85. §-ai) vele szemben nem áll fenn, illetőleg nem áll hivatalvesztés
fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt államigazgatási szervnél
nem alkalmazható,
- a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
- hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez.
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közszolgálati tisztviselőkről
szóló törvény vonatkozó szabályozása, a 47/2001. (X.10.) önkormányzati rendelet,
a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata
alapján kerül sor.
A pályázatokat Dr. Gyergyák Krisztina aljegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell
benyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. március 10.
Apályázat elbírálásának határideje és rendje: a pályázat elbírálására a benyújtást
követő 30 napon belül kerül sor. A kinevezést megelőzően a pályázó személyes
meghallgatására sor kerül. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot
eredménytelennek nyilvánítsa. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-708 vagy
500-759-es telefonszámon. A pályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigazgatási
Intézet Internetes oldalán (Elérhető: www.kozigallas.gov.hu,
www.kszk.gov.hu vagy www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportál)
Versenytárgyalás önkormányzati ingatlanokra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz. Helye Nettó kikiáltási ár Versenytárgyalások időpontjai
30155/3
30155/4
4372
2243/1-2
3817
Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000
Miklósfa, Iskola utca, építési telek 4.080.000
Lazsnaki kastély, Alkotmány u. 160. 49.000.000
Ady u. 25. szám alatti ingatlanok 22.320.000
Csengery u. 111/B, beépítetlen terület 2.800.000
Február
22
22
22
22
22
Március
7,21
7, 21
7,21
7,21
7,21
Időpont
9:00
9:30
10:00
10:30
11:30
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel.: 93/500-724. Versenytárgyalási felhívás és részletes
tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt.
UPU Tanácsadói rovat a webhaszon.hu gondozásában.
Szabad-e mosni az autót télen?
Az útszóró só hatása veszélyes az alvázra, a kipufogóra,
illetve a motorra, felnire nézve, emiatt ugyanis
berozsdásodhat az autó. Fényező szakemberek azt
javasolják, hogy rendszeresen mossuk le az alvázat.
Mivel a modern xenon izzók például a kosz hatására
elveszítik fényerejüket a mosás mindenképpen fon-
. ,. _ tos télen is. Ha a fényezés sérült és ide kerül a só, Sztrehovszki Zsolt a k k o r e z g r é s 2 r o z s d á s o d h a t
Egy ilyen rozsdásodás javítása 20-25000Ft körül mozog, míg egy mosást
1600Ft-ért elvégeznek. A gumik tönkretételén túl a só segít az oxigénnek
rozsdát csinálni, ezért korántsem csak esztétikai kérdés a téli autómosás.
Télen fűtött helyen mossuk, vagy mosassuk az autót. A karosszéria elemei
közé folyó víz fagyása szétfeszítheti az elemeket, a befagyott ajtóról már
nem is beszélve. Ezeken segít, ha kellemes hőmérsékleten mosassuk az
autót, és ha a résekből eltávolítják a vizet.
Sztreha Mosó és szerviz Nagykanizsa Belus J. 1. Tel.: 06 70 948-0808
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek 8:00-18:00 Szombat 8:00-15:00
Németh Zoltán
Nem,nincs most idom egy hülye ügynökre -
nem látjátok, hogy ápp harcba kiszülök?!
Mi az én gépfegyverem? Olyan információk és módszerek, melyekkel Önnel közösen
megtervezhetjük az Ön és családja, gyermekei, unokái, vállalkozása biztonságos jövőjét,
megvalósíthatja céljait, akár álmait is. Cégeknek, vállalkozóknak nagy értékű kiegészítőkkel,
különleges lőszerekkel tudok szolgálni a 12 év alatt felhalmozódott könyvelői, gazdasági
tanácsadói tevékenységem tapasztalatai alapján. Ha ön is akarja, segítek, hogy
nagy és okos Király legyen!
Rynoline Kft. www.penzugyi-megoldas.hu
Nagykanizsa, Kinizsi út 2. Tel.: 06 30 773-9314 f\Rynoline
2012. február 23 Kanizsa - Hirdetés 9
Versenytárgyalás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát:
Hrsz./Helye/Nettó kikiáltási ár/Versenytárgyalások időpontjai
3779/17 /Csengery úti szántó / 7.500.000 Ft / február 22., március 7., 21., 11:00
óra.
A versenytárgyalás helye: NK MJV Polgármesteri Hivatala II. em. VI. iroda
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel.: 93/500-724
Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető,
illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEKTETŐKNEK
menüpont Ingatlan értékesítés alpontja alatt.
Pedagógus díszoklevelek
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő
munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő
pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe
az arany, -gyémánt, -vas, illetve rubindiplomára jogosult nyugdíjas
pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát
(munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél
másolata - ha van ilyen) valamint az aranydiploma-várományosoktól a munkakönyvük
másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványok a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sportosztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II.
emelet 9.) átvehetők az alábbiak időszakokban: hétfo-kedd: 8-16.30-ig, szerda:
8-17-ig, csütörtök: 8-16.30-ig, péntek: 8-13.30-ig.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat,
akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2012. március 10-ig juttassák
el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályára,
hogy időben továbbíthassuk a képző intézményekhez.
DÍSZDIPLOMÁHOZ SZÜKSÉGES IRATOK
(A kitöltendő nyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán-
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. - átvehetők. )
- KÉRVÉNY A DÍSZDIPLOMA KÉSZÍTÉSÉHEZ
- NYILATKOZAT AZ ADÓBEVALLÁSHOZ
- KITÖLTÖTT NYOMTATVÁNY A FELSŐFOKÚ INTÉZMÉNY FELÉ
- MEGHATALMAZÁS
Kérjük, hozza magával a következő dokumentumokat: MUNKAKÖNYV
VAGY HATÁROZAT AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL,
ÖNÉLETRAJZ, EREDETI OKLEVÉL, VAGY KORÁBBI DÍSZDIPLOMA
MÁSOLATA.
Gyakorold az angol nyelvet!
Vegyél részt a Betty Memóriái versenyen, melyet a Batthyány
Lajos Gimnázium és a Betty Memóriái Alapítvány immár 16. alkalommal
rendez meg középiskolás tanulók számára.
A versenyt két kategóriában rendezik: nyelvvizsgával rendelkezőknek,
és nem rendelkezőknek. Minden nagykanizsai középiskolás jelentkezhet
a számára megfelelő csoportba. Kategóriánként az első hat
helyezett tárgyjutalmat, a győztesek pedig egy-egy londoni jutalom
utat nyernek.
A verseny háromfordulós. Az első forduló 2012. március 8-án
14.30-kor lesz, ez írásbeli. Ugyanúgy, mint a második forduló, amelyet
március 29-én 14.30-kor rendeznek a legjobb 30-30 versenyző
részvételével. A döntő április 19-én 12.30-kor lesz, mely szóbeli, s itt
már csak a 6-6 legjobb versenyző szerepel. Ezt követően lesz az eredményhirdetés
a helyszínen, vagyis a Batthyány gimnáziumban.
Jelentkezni az angol tanároknál lehet 2012. március másodikáig.
Menetrendiértesítés
Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy 2012. április 30-ig Nagykanizsa
belváros csatornahálózata bővítésének, kapacitásbővítésének és a városrekonstrukciójának
kivitelezési munkálatai miatt a teljes Erzsébet teret lezárják
a járműforgalom elől.
A lezárás ideje alatt a 8, 8/Y helyi járatok a „Napraforgó tér -Szentendrey
Edgár utca" viszonylatban módosított útvonalon közlekednek, ezért a „Vörösmarty
u. sarok", „Király P. u. sarok", illetve a „Rozgonyi u. 1." elnevezésű
megállóhelyeket nem érintik.
A módosított útvonalon a megállóhelyek, ahol a járatokat igénybe vehetik az
alábbiak: Napraforgó tér - Kenyérgyár - Magyar utca 60. - Kalmár utca - 1.
sz. Posta majd tovább az eredeti útvonalon.
Az előforduló kellemetlenségekért szíves elnézésüket kéljük, megértésüket
köszönjük.
Zala Volán Zrt. Zalaegerszeg
Óvodai és általános iskolai beiratkozás
Óvodai és általános iskolai jelentkezések a 2012/2013-as tanévre
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy a 2012/2013-as nevelési évre, tanévre vonatkozó
óvodai és iskolai beiratkozás Nagykanizsa Megyei Jogú Város óvodáiban
és valamennyi általános iskolájában 2012. március 6-7-én tartjuk.
Mindkét napon 8.00 - 17.00 óráig várják az intézmények a leendő óvodások és
1. osztályosok jelentkezését.
A jelentkezés helye a kötelező felvételt biztosító vagy a szülő által választott
óvoda illetve általános iskola.
A felvételről a férőhelyek ismeretében az intézmény vezetője dönt, melynek
eredményéről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
Az óvodába azok a gyerekek írathatók be, akik 5. életévüket a 2012. évben töltik
be és még nem járnak óvodába. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
24. § (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik
életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2012. szeptember 1.) napi
négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Felvételre jelentkezhetnek azok a gyermekek is, akik 3. életévüket 2012. augusztus
3 l-ig betöltik, vagy akik a 2012/2013. nevelési év során lesznek 3 évesek.
A jelentkezéshez szükséges okmányok:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
- gyermekorvosi igazolás,
- lakcím igazolásra alkalmas személyi igazolvány vagy lakcímkártya.
Általános iskolai felvételre kell jelentkeznie minden nagykanizsai gyermeknek,
aki 2012. május 31 -ig betölti a hatodik életévét. A közoktatásról szóló 1993. évi
LXXIX. törvény 6. § (2) bekezdése alapján a 2005. június 1. és 2006. május 31.
között született gyermekek a 2012/13. tanév kezdetén tankötelessé válnak.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- gyermek születési anyakönyvi kivonata
- az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya
- a szülők (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél elhelyezték, a szülői
felügyeletet gyakorló szülő) vagy más törvényes képviselő személyazonosító
igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata.
PBnB^Kzött emlékek az eleinkrőlj
l á l É ^ u o m á n u s z e l l e m é b e n ;
A Thury György Népfőiskola
lőadás-sorozata 2012. tavaszán
[Helyszín: Nagykanizsai Református Egyházközség
gyülekezeti terme, Kálvin tér 1.
A rendezvény ingyenesen látogatható.
ikelet hava (Március) 3. Napja,
15.00 óra, Szombat
Dr.Ferenczy Sándor:
Várak a magyar
történelemben
NÉPFŐISKOLA ALAPfTVÁNY LAHTELEK
Az emberi élet feladata nem az egység megteremtése,
hanem a sokszerűségben az összhang megvalósítása.
Hamvas Béla
ThunJpiyörgy J"
Népfőiskola, Nagykanizsa
10 r < ? • i s a - Könyvajánló ?01P, február 73
Kanizsa törökkori
története
NAGYKANIZSAI
HONISMERETI
FÜZETEK
3 6 SZÁRAZ CSILLA
7011 Kinliu V>ilr&ÁRk IÉmSi iVftrAlínRcOleS " uinhili 1 I tvík ttiKiuH! kutuáuinak [flkrcbtn
Január végén mutatták be a
Nagykanizsai Városvédő Egyesület
gondozásában megjelent
Nagykanizsai Honismereti Füzetek
sorozat 36. kötetét. A könyv a
Vár és város - Kanizsa török kori
története az utóbbi évek régészeti
kutatásainak tükrében címet
viseli, melyet Száraz Csilla
múzeumigazgató írt.
A helytörténet iránt érdeklődők a
régészeti feltárások alapján az elsődlegesen
levonható következtetéseket
olvashatják. A könyv elején
Száraz Csilla ismerteti a megelőző
régészeti feltárás fogalmát és törvényi
hátterét. A régészeti lelőhelyeket
védett régészeti terület, nyilvántartott
régészeti lelőhely és régészeti
érdekű terület kategóriába
lehet besorolni, melyek mindegyikére
különböző előírások vonatkoznak
a feltárások tekintetében.
Kanizsa névvel az írott forrásokban
1193-ban találkozunk először,
ekkor egy folyó neveként. Településnévként
1245-ben fordul elő első
alkalommal Knysa alakban, 1322-
ben pedig Kanizsa alakban. A 16.
századi mezőváros területe az Erzsébet
tér - Pláza - Király utcai
körforgalom - Ady utcai főposta és
környéke, Magyar utca és környéke
volt. A mai Nagykanizsa területe
ennél jóval kiterjedtebb, a helyén
minimum 15 középkori település
állt az említett korszakban, például
Csákány falu, Besenyő, Leányfalu.
Városunk és környéke tekintetében
nagyszámú régészeti adattal
rendelkezünk. 1975-től Horváth
László látta el a régészeti feladatokat,
az ismert lelőhelyek jó része
az ő kutatásai során kerültek lokalizálásra,
ezen kívül a szerző még
Méri István, Vándor László és Eke
István munkáit is felhasználja.
Városunk legkiemelkedőbb régészeti
lelőhelye a régi vár, mely az
egykori Vár utca környékén, a hajdani
Szeszipari Vállalat és az üveggyár
telepe által korábban beépített területen
volt. A 15. század elején építették
a várkastélyt, mely kőből és téglából
készült. Maradványai az ipartelep
tömbjei alatt találhatóak. Ezt 1533-
ban építtette át Nádasdy Tamás, amikor
felségül vette Kanizsai Orsolyát,
majd a Dunántúlon dúló háborúk miatt
teljes renoválásra szorult.
2009-ben az egykori kanizsai vár
területén régészeti feltárásokat végeztek,
mely pozitív eredményeit
Száraz Csilla részletesen közli a
könyvben. Megtalálták a váron áthaladó
szekérutat, építményekre utaló
cölöpsorokat, és nagyszámú 17. századi
kerámiatöredéket és fémleleteket.
A fa cölöpök az agyagban álltak,
a betonpillérek kiemelésekor számos
cölöp került a felszínre. Az alatta levő
rétegben jelentős számú középkori
kerámialeletet és fémleletet találtak.
A feltárások során rábukkantak a
fából ácsolt szekérútra is. Feltételezéseik
szerint a feltárt szakasz a Régi
Országút része lehetett.
A 2006-ban végzett Erzsébet téri
(a tervezett mélygarázsok területén)
munkák során egy 16. századi
kutat találtak és egy szintén e századi
városfal cölöpsorait, valamint
a falat övező árkot. Továbbá rábukkantak
egy díszes páncélzat
darabjaira is. A 16. század városfalait
lokalizálták, ennek segítségével
meg lehetett határozni a kerített
város pontos helyét.
A 2008-as feltárások során, melyek
a Corvin és a Dózsa utcákban
folytak nem találták meg Thúry
György sírját, annak ellenére,
hogy korábbi feljegyzések alapján
úgy vélték, hogy a mai Magyar és
Dózsa György utcák találkozásánál
állhatott kerek templom lehetett
az ő végső nyughelye.
Varga Mónika
Életük kiskanizsai
lépcsői apáktól
a dédunokákig
Dr. Fülöp György: Életem lépcsői
című könyvének bemutatójára
került sor a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban az
Együtt Kiskanizsáért Egyesület
jóvoltából. A könyvbemutatón
megjelentek az egykori kiskanizsai
képviselő rokonai, dédunokái,
akiket a közönséggel együtt
Horváth Jánosné és Dénes Sándor
alpolgármester köszöntött.
Horváth Jánosné, az egyesület
elnöke ismertette nem csupán a
szerző, de az egész család életpályáját
egészen a dédunokákig bezárólag,
s nem véletlen, hogy a
kézirat gondozójának Apák és fiaik
témája is ebben a kötetben került
kiadásra.
Dr. Fülöp György egész életében
Kiskanizsáért ténykedett, legyen
szó közéletről, vagy épp'' arról, hogy
17 évesen a Kiskanizsai Egyesült
Futball Egylet néven már 1911-ben
sportkört alapított. Megjárta az első
világháború poklát, és rendületlenül
hitt abban, hogy Kiskanizsát segítheti,
gyarapíthatja. Leszármazottai
is hasonlóan céltudatos gondolkodássaljuthattak
el a hazai polgári repülés
csúcsáig, illetve a megyei fóvadász
tisztség köztiszteletben álló
pozíciójáig.
Dr. Fülöp György családjának
nevében a bemutató apropóján prezentált
tartalmas egy órát követően
Dénes Sándortól díszoklevelet vehetett
át a szerző fiának, dr. Fülöp
András pilótának özvegye, hogy
aztán a hivatalos program után
könyvdedikálással egybekötött kötetlen
beszélgetés vehesse kezdetét.
Polgár László
Tükröződések és
A papagáj meséi
Villányi G. András író, költő,
műfordító Tükröződések és A
papagáj meséi című legújabb
köteteivel a Képzőművészetek
Házában ismerkedhetett meg az
irodalomkedvelő közönség.
Az esten közreműködött Balázs
László Gábor előadóművész és Balázs
Gergő hegedűművész, az íróval
Kardos Ferenc, a Halis István Városi
Könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett.
Villányi G. András
Szaigjó szerzetes kötetéről - melyben
a japán költő-szerzetes munkásságát
ismerteti a zalai kis faluba,
Magyarföldre nemrégiben költözött
műfordító Márkus Ferenc tanár,
Nagykanizsa Díszpolgára osztotta
meg gondolatait közel egy órában a
hallgatósággal. A könyvbemutatót
megelőzően, délelőtt a Batthyány
Gimnázium diákjai rendhagyó irodalmi
óra keretében ismerkedhettek
meg az intézmény 1976-ban érettségizett
egykori tanulójával, Villányi
G. Andrással.
A költővel már korábban, tíz évvel
ezelőtt is találkozhattak a kanizsaiak
az „Ariel és az ínyenc énekei"
című estjén szintén a Kiskastélyban.
Pókfonálon fénylő/ harmatcseppek
gyöngysora./ így fonja láncát,
hogy illanó világát/ díszítse mind,
aki él.
A Tükröződések című kötet a
12. századi neves japán költő,
Szaigjó szerzetes vakáit (ötsoros
klasszikus japán vers) tartalmazza
Villányi G. András átültetésében.
A fordításokon kívül mintegy a
költő személyébe „bújva" olyan
szövegeket, verset és prózát toldott
e versekhez, amelyek esetenként
tovább gördítik a szaigjói gondolatot,
vagy segítenek annak értelmezésében.
így „tükrözi" egy huszonegyedik
századi magyar alkotó
a kora középkori buddhista szerzetes
érzés- és gondolatvilágát,
ami egyedülálló lehetőséget biztosít
az olvasó számára, hogy közelebb
kerüljön a japán kultúra egyik
meghatározó alakjához.
Hogy miért Tükröződések? Erről
így vall a költő: - A korai kamaszkorban
írott verseimet többen
„szép töredékeknek" vélték. Reveláció
erejével hatott rám az akkoriban
nálunk még alig ismert haiku
felfedezése, a bizonyíték, hogy lehet
valami teljes és egész, ha rövid
is. Elmélyülvén a buddhista tanításokban,
illetve azok modern japáni
filozófiai interpretációiban, mind
jobban megragadtak az „üresség"
fogalmában rejlő határtalan krea2012.
február 23 - Emléknap i i
tív lehetőségek, és a sivár szépsége,
amelyről tovább tanultam
olyan európai misztikusoktól, mint
Böhme vagy Eckhart mester, ám
ráleltem Shakespeare-nál is, kiváltképp
„A vihar"-ban...
Hiszem, hogy afféle - bár elfajzott
- európai rokonlélek vagyok Szaigjóval,
akit költői és emberi nagysága
előtt mélyen meghajolva, most alázattal
mutatok be a magyar olvasónak.
Villányi G. András 1984-ben
végzett az ELTE angol szakán, majd
hosszas előtanulmányok és több pályázat
után kijutott Japánba, hogy
Macuó Basó költészetét és a haikut
tanulmányozza, ám mindinkább
magával ragadta a nagy előd, a 12.
századi Szaigjó szerzetes költészete.
Összesen öt és fél évet töltött Japánban,
egy évet a Taisó buddhista
egyetemen Tokióban (ahol tanára,
Jameda Sodzen - Szaigjóhoz hasonlóan
- Singon szerzetes volt).
1998-ban Oxfordban kutathatta egy
éven át a szerzetes költészetét.
Csaknem 40 éves koráig volt „professzionális"
diák.
A Papagáj-meséket ízlelgetve
felmerül a kérdés, amely meglehet,
hogy egyidős az első ősmesékkel:
kinek írták, kihez szól?
Gyermekeknek, vagy a felnőtteknek?
Annyi biztos, hogy napjaink
könyváruházainak polcrendszerén
nehézkes elhelyezni ezt a könyvecskét,
amiként a rendhez szokott
eladó vakarhatja fejét a Kis herceghez
illő polc kapcsán is. Villányi
G. András japános műfordító
és költő, és barátja Rudi a jákó bejárják
mind szűkebb világunkat
Budapesttől Afrikán át Japánig.
Találkozhatunk Zsákos Zörgővel,
ahogy Macuó Basóval is. Utaznak
térben és időben, viccelnek, játszanak,
elmélkednek, s mindezt szeretnék
megosztani a gyermekben
nyiladozó felnőttel és a felnőttben
beteljesülő gyermekkel.
Bakonyi Erzsébet
Csak a szolgálat tehet szabaddá
Tökéczki László egyetemi docens
is beszédet mond városunk
Önkormányzatának a Nagykanizsai
Polgári Egyesülettel közösen
tartott megemlékezésén
február 24-én, pénteken 17 órakor
a könyvtárban. Köszöntőt
mond Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő, polgármester.
Ekkor kerül sor az egyesület
Tisza Istvánról rendezett középiskolás
vetélkedőjének eredményhirdetésére
is. A mártír
miniszterelnökről szóló kamarakiállítás
megtekinthető a
könyvtár kávézójában A Kommunizmus
Áldozatainak Emléknapjáig.
Kiknek állt útjában Tisza István?
Miért kellett meghalnia? Az
1918. október 31-i gyilkosság tetteseinek,
felbujtóinak kiléte helyett
tanulságosabb a miniszterelnök
saját szavaiból megismerni
ennek az ellentétnek gyökerét:
„Töredelmesen bevalljuk: mi
nemzeti alapon állunk. A hipermodernek
szerint nacionalisták
vagyunk. Hiszen ők ma már nem
beszélnek nemzeti szempontokról,
csak nacionalista előítéletekről.
Édes keveset bánjuk az egész
emberiség boldogulását, ha az a
magyar nemzet haladásával, virágzásával,
nagyságával nincs
egybekötve. Már pedig a magyar
nemzet sorsát az biztosította egy
viszontagságos évezreden át,
hogy elsajátította a nyugati kultúra
összes vívmányait, de annak
csak egészséges hajtásait ültette
át a nemzeti élet talajába és reá
tudta azokra nyomni nemzeti
egyéniségének, speciális viszonyainak,
érdekeinek és felfogásának
bélyegét."
„Két nagy éltető erő hatja az
emberiség mozgalmait: a széttagoló
társadalmi s az egyesítő
nemzeti felfogás, az osztályérdek
és a közérdek, a gazdasági önzés
s a nemzet nagyságát néző altruizmus.
Benn van az emberi természetben
mind a kettő, s egymással
való küzdelme irányítja a
történelmet. Hol egyik, hol másik
jut diadalmas érvényesülésre.
Vannak dekadens korszakok minden
nemzet történelmében, amelyekben
az osztályérdek jut diadalra,
de szabadságra érett, szabadságra
méltó nemzeteknél a
nemzeti érdek az osztályérdek felett
végeredményében mégis győzedelmeskedik."
„Régi baja az emberiségnek,
hogy valahányszor jól megy dolga,
elbízza magát. Békés, nyugodalmas,
az egyéni jólétnek kedvező
időkben az egyén túlbecsüli
magát, öncéllá válik, saját törekvéseinek
középpontjába jut.
Olyan szívesen szabadítjuk fel
magunkat mindazok alól az alkalmatlan
etikai korlátok alól, amelyek
akkor, amidőn a porszemet
szerves kapcsolatba hozzák a
mindenséggel, amidőn az atomot
beleillesztik magasabb rendű lények
életébe, amelyekhez csak
azáltal emelkedhetik fel, hogy
törvényeiknek aláveti magát,
tényleg szabadabb, igazibb, magasabb
rendű élet sorompóit nyitják
meg a véges ember előtt. Mert
hiszen az egyént csak az emelheti
fel, ha magasabb céloknak alárendeli
magát; csak az teheti valóban
szabaddá, ha hivatásának szolgálatába
szegődik."
„A mai nemzedék gondolatszabadságát
egészen más veszély fenyegeti.
A hipermodern jelszavakból
táplálkozó félműveltség terrorizmusa
ez, amelynek vásári lármája
betölti a modern kultúra
egész épületét a félműveltség
egész türelmetlenségével és elbizakodottsággal
hurrog le minden
ellenvéleményt. Nekünk a gondolkodás
szabadságát a „szabadgondolkodók"
ellen kell megvédenünk.
Az egész európai kultúrának
nagy erőpróbája ez: fenn tudjuk-e
tartani a gondolkodás valódi szabadságát?"
„A mi közvéleményünk nagyon
kevéssé ismeri még a sajtó, főleg a
zugsajtó fegyvereit és roppant
könnyen felül minden piszok egzisztenciának.
Elsősorban apám,
de mások is, mert megvetették
őket, nagyon kevésre becsülték hatásukat
is, úgyszólván ellenmondás
nélkül hagyták éveken keresztül
hirdetni a hazugságok és rágalmak
egész rendszerét, s így jutottunk
oda, hogy ma nagyobb hitele
van az efféle emberek szavának,
mint az ország első államférfiainak."
Erdély aranykorának „két pogány
közt egy hazáért" élő fejedelmeiről
mondott szavaiból saját politikusi
ars poeticáját is kiérezzük:
„Azok a férfiak idealisták voltak a
szó igazi, nemes, férfias, komoly
értelmében; idealisták, mert életüket
nagy célok önzetlen szolgálatának
szentelték. De azok az emberek
reálpolitikusok voltak, azok
az emberek nem ábrándképek után
indultak, azok az emberek számoltak
a tényleges viszonyokkal, számoltak
a nemzet tényleges erejével
és meggondolatlan kalandokban
nem dobták kockára a nemzet
jövőjét."
K.H.
0 Hevesi Sándor
Művelődési Központ ű Kanizsai
Kulturális
Központ
Február 23. 17.30 óra
VÁLTOZTASSON A
KINEZIOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL
Téma: képességfejlesztés, személyiségfejlesztés
a kineziológia segítségével.
Előadó: Varjaskériné Molnár Éva
kineziológus, pedagógus. A belépés
díjtalan.
Február 24. 18 óra
„INSPIRÁCIÓK" - Kassainé Szarjas
Gertrúd festőművész kiállítása.
Megtekinthető: március 15-ig.
Március 3. 15 óra
„GÖDRE" - Kóréné Horváth Anita és
Molnár Tibor fotókiállítása. Megnyitja:
Horváth Györgyné. Közreműködik
a Swans Balett- és Tánciskola. Megtekinthető:
március 17-ig.
Március 7. 19 óra
Szűts István - Koltay Gergely:
HONFOGLALÁS - új magyar rockopera.
A Sziget Színház (Szigetszentmiklós)
előadása. Szereplők: Pintér Tibor,
Janza Kata, Vadkerti Imre, Sipos
Imre, Hujber Ferenc, Papadimitriu
Athina és a színház tánckara. Rendezte:
Pintér Tibor. Belépődíj: 3000 Ft.
Március 10. 20 óra
TAVASZKÖSZÖNTŐ VIRÁGBÁL
Zene: Adria Band: Cziczeli Ferenc,
Cziczeli Száva, Imre Tibor. Belépődíj:
1700 Ft. Vacsora: Csányi Vendéglő
(igény szerint 1 800 Ft/tő).
Március 11. 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
„SZIKRASZEMŰ" - GHYMES
KONCERT
Belépődíj: I. hely: 3000 Ft, II. hely:
2500 Ft.
Kanizsai
Kulturális
Központ
Március 1. 17 óra
CSILLAGOK (B)ÉKESSÉGE!
Tehetséges kanizsai fiatalok, és vendégelőadók
bemutatkozó sorozata. Beszélgetés
Beck Zoltánnal a 30y zenekar
frontemberével. A végén azért a gitár is
előkerül... TÁMOP5.2.5/B-10/2-2010-
0202 Mi a pálya? - Jövőnk az ifjúság II.
Képzőművészetek
Háza T j
Kanizsai
Kulturális
Központ
„TŰNŐDÉSEK" - Z. SOÓS
ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: március 31-ig
INDIA VÉGTELEN ÚTJAI - Kiállítás
Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet
1938-1950 között Indiában festett alkotásaiból.
Megtekinthető: február 29-ig.
Magyar
Plakát Ház
Kanizsai
Kulturális
Központ
A PARADICSOMOK
MEGHÓDÍTÁSA
Győríy András kiállítása
Megtekinthető: február 29-ig.
Móricz Zsigmond »''
Művelődési Ház ű
Kanizsai
Kulturális
Központ
Február 23. 18 óra
"DUNÁNTÚL KINCSEI" zenei sorozat
LUKÁCS MIKLÓS ÉS ZENEKARA
Belépődíj: 1 200 Ft.
K ánizsa - Hirdetés P01P. február P3.
Farsang után
tavaszváró Haliskola
JKÖNfVTÁR^ a Könyvtárban!
2012. február 24-én, 27-én március 2-án és 9-én délutánonként
várja a könyvtár az izgalmas könyveket olvasni szerető fiatalokat, felnőtteket,
családokat a Halis Olvasótárs Program AZOLO
délutánokra.
Péntekenként délután 1 és 6 óra között egyszerre olvasunk, internetezünk
és játszunk. Az, aki részt vesz a programon, saját útmutatót
kaphat arról, hogy mit lehet olvasni, tudni névadó szentjéről, neve
jelentéseiről és - ha van hozzá kedve - ajánlhat egy könyvet a többieknek
a könyvtári honlapon vagy facebookon is.
Haliskola Workshop a könyvtárban!
2012. február 27-én workshopot szervezünk oktatók, képzők számára,
melyen bemutatjuk eddigi Haliskola Workshopjaink tapasztalatait és új
oktatást segítő szolgáltatásainkat és kínáljuk e lehetőségeket erre a
félévre is. A részletes programokról és minden további információról a
www.nagykar.hu esemény-naptárából, Kardos Ferenc könyvtárostól
(telefon 06306287268; kardosferenc@gmail.com), a gyermekkönyvtárosoktól
(06209294240) kaphat tájékoztatást.
A programok a TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0068 pályázati projekt
keretében szerveződnek.
SZÉCHÉNYI TERV
TT w . i
Lehetőség fiatal ™ .
I Internet rajongóknak . »
<
• p r j p ^
Junior Internet 2012 verseOnyŰ M '' 3 ± ?
Keresik a jövő honlapépítőit, honlaptervezőit és informatikai újságíróit. Már
csak néhány nap áll azoknak a 18 év alatti fiataloknak a rendelkezésére, akik informatikai
karrierjüket a Junior Internet Projekt 2012-es fordulójával szeretnék megalapozni.
A verseny magyar fordulójára március 5-ig lehet nevezni honlappal, honlap-
tervvel, grafikus projekttel vagy esszével. A pályázók közül a legjobbak egy
nemzetközi konferencián vehetnek részt, és értékes tárgynyeremények kerülnek kiosztásra.
A 2000-ben Csehországban indított, és 2006-ban az összes visegrádi országra
(Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kiterjesztett Junior Internet
Projekt célja, hogy felkutassa azokat a tehetséges iskoláskorú fiatalokat,
akiket érdekel az internet, és jövőjüket az informatikai pályán képzelik el. A
versenyen indulók március 16-án Nagykanizsán megrendezésre kerülő konferencián
mutathatják be egymásnak és a zsűrinek pályázataikat, valamint
hallgathatnak meg érdekes előadásokat neves IT-szakértőktől. Innen a legjobbak
jutnak tovább a nemzetközi döntőre, amelyet Pozsonyban tartanak
meg március 23-25-e között. Itt az egyes országok jól szerepelt versenyzői
előadásokat hallgathatnak meg az internetes trendekről, már sikeres fiatalok
világhálóval kapcsolatos projektjeiről és egyéb érdekességekről is.
A versenyre három kategóriában lehet nevezni:
• JuniorWeb - hagyományos honlapok és egyéb internetes projektek, pl.
webes szolgáltatások
• JuniorDesign - honlaptervek és grafikus projektek
• JuniorText - esszéverseny az alábbi témában: - Az Internet hogyan változtatta
meg a világot/világunkat. (Az esszét magyarul kell megírni.)
A verseny magyarországi szervezője és koordinátora a Diákháló Közoktatás
Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány.
Regisztrálni a projektre, valamint a megmérettetésről további információ a
következő honlapon található: http://www.juniorinternet.hu
K e d v e z ő ár, m i n ő s é g i m u n ka
LEVELI Leveli Attila
0PTIK A látszerész mester
8800 Nagykanizsa, Deák tér 6.
J v . (93)312-011, (30)385 2576
Vékonyított lencse AKCIÓ - 20%!
2012. február 1. - 2012. február 29.
Inkubátorház és Innovációs Központ
Ön tudta, hogy a
legelső nyakcsigolya
- az ATLAS - a legtöbb
embernél tartósan
el van mozdulva?
Ez a körülmény egész
sor testi és szellemi zavart
okozhat (fejfájás, nyaki fájdalom,
kézzsibbadás, szédülés,
hátfájás, gerincferdülés,
izomgörcsök, csípő- és térdfájdalmak,
lúdtalp, stb.).
Mintegy 18 éve egy svájci
bioenergetikus, dr. Rene-Claudius
Schümperli dolgozata ki és szabadalmaztatta
módszerét, amelyet
már a világ több mint 30 országában,
közel 400 Atlasprof specialista
alkalmaz. Az egyszerű és biztonságos
vibrációs gépi masszázs
technikát és eszközt kidolgozta és
személyesen oktatja.
Az Atlas a fej-, nyak-, gerincés
csípő egyensúlyát meghatározó
első nyaki csigolya. Az
eredmény tartós, mert az
Atlas az anatómiailag korrekt
helyére kerül. A technika
egyedülálló, természetes,
nem orvostudományi
módszer,
nem gyakorol hatást
a csigolyatestre, nem
manuál terápia és nem
csontkovácsolás. A módszer
neve AtlasProfilax. A
gépi vibrációs masszázs
speciális pontokon fellazítja
a nyaki izmokat és szalagokat.
A szervezet öngyógyító,
regeneráló mechanizmusának
köszönhetően indul be a javulás.
Magyarországon kilenc
AtlasProf specialista van, aki
alkalmazza a metódust. A Nyugat-
Dunántúlon egyedül dr.
Varga Imre végezte el a svájci
kurzust és szerzett diplomát
Schümperli doktornál. A nagykanizsai
szakember tavaly az
AtlasProfilax vibrációs maszszázst
személyesen megtapasztalta,
és utána az addig évek óta
fennálló panaszai, mint derékfájás,
nyaki- és vállfájdalom,
szédülés, fejfájás rövidebbhosszabb
idő alatt megszűntek.
NAGYKANIZSA
Biztos háttér vállalkozásának!
Alacsony bérleti- és üzemeltetési költséggel
Irodák, műhelyek bérbeadók
Ingyenes jogi, vállalkozási, adózási
és hiteltanácsadás keddenként 14-17 óráig
Telefon: 06 93 510 137 vagy a +36 30 575 2943
Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernő utca 19. • www.inkubatornk.hu
Az Atlas nem csak a fej hordozója
w Ingyenes ismertető előadás:
• '' 1 Nagykanizsa,
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
r ^ február 29. (szerda) 17 óra
2012. február 23 Kanizsa - 13
Cinoma
Kanizsa Pláza 8800
Nagykanizsa Európa Tanács út 2.
Ingyenes parkolási Tel: 06-30-597-6406
Internet: virww.cinemanagykanizsa.com
E-mail: cinemanagykanizsa (S)gmaiL com
Febr. 23-29 17.00, febr. 25-26 12.30 is
UTAZÁS A REJTÉLYES SZIGETRE 3D
Szinkr., amerikai kalandfilm
Febr. 23-29 14.00 UTÓDOK
Amerikai film Fsz.: George Clooney
Febr. 23-29 14.30 STAR WARS I. rész: BALJÓS ÁRNYAK 3D
Szinkr., amerikai sci-fi
Febr. 23-29 16.00, 18.00 KÉMES HÁRMAS
Szinkr., amerikai akció-filmvígjáték Fsz.: Reese Witherspoon
Febr. 23-29 19.00 VÉDHETETLEN
Amerikai akció-thriller Fsz.: Denzel Washington
Febr. 23-29 20.00 HADAK ÚTJÁN
Amerikai kalandfilm
Febr. 23-29 21.00 FOGADOM
szinkr., amerikai film
Horoszkóp
6*C
1 TAXI
i \ \ i 5* #* #

7 * #
•*-. .. —*"
(93) 666-6766
^ III.21.-IV.19. Kos
Nem akarsz most változtatni az életeden,
mindent a megszokott kerékvágásban kívánsz
folytatni. De vigyázz, társaddal kapcsolatban
ne keverd össze a biztonságot a
rabsággal. Ha szükséges inkább változtass!
^ I V . 2 0 . - V . 2 0 . Bika
Mostanában kirobbanó az energiáid, így
különösen nagy eséllyel indulsz harcba a
nem kívánt kilók ellen. Érdemes izzasztó
sporttevékenységbe kezdened, meglátod, a
hatás nem fog elmaradni.
V.21.-VI.21. Ikrek
Az elmúlt időszak kicsit nyomasztóan hatott a
kedélyedre. Nem rajongsz túlzottan a kötelező
programokért, szíved szerint inkább elutaznál
egy távoli, trópusi szigetre. A szerencse lehet,
hogy rád mosolyog, s nemsokára utazhatsz.
VI.22.-VII.22. Rák
Egy távolabb élő rokonodnak szüksége van
rád, ne téij ki előle, ha megkeres a problémájával.
Hangulatod, kisugárzásod és
megjelenésed hibátlan és varázslatos, s ez
az ellenkező nemüekre is hatással van.
VII.23.-VIII.22. Oroszlán
Ezrn a héten nem szívesen adod fel az otthonod
kényelmét. Annak ellenére, hogy nem nagyon
mozdulsz ki, mégis megtudsz valakiről
olyan titkokat, amelyeket az első pillanatban el
sem akarsz hinni.
^ VIII.23.-IX.22. Szűz
Nagy életerő és kirobbanó jó hangulat lesz
jellemző rád a napokban, még a rád váró
nehéz feladatokat is győzni fogod energiával.
Munkahelyeden váratlan meglepetés
érhet, de ne aggódj, ez is pozitív lesz.
^ I X . 2 3 . - X . 2 2 . Mérleg
Lépj túl a problémákon és a feszültség ahogy
jött, el is illan. Anyagi helyzeted is stabilabbá
válik, bár a szűkös időknek még nincs teljesen
végük. Használd ki a tavaszi napsütést, menj ki
a szabad levegőre, tégy nagy sétákat.
Y X.23.-XI.22. Skorpió
Ezen a héten a kairiered ellentétbe kerül a
magánéleteddel, de ne aggódj, mindkettő
zökkenőmentesen alakul, ha megfelelő
egyensúlyt tartasz. A fontos, hogy társaddal
támogassátok egymás reményeit és vágyait.
XI.23.-XII.21. Nyilas
A héten nyugodtan hagyd a döntéseket a párodra,
mert engedékenységed elnyeri méltó
jutalmát. Az anyagiakat érintő döntésekben
viszont a héten légy elővigyázatos, és mindig
ragaszkodj az írásos szerződéshez.
•fM XII.22.-I.20. Bak
A szikrázó napsütés energiájától hajtva megfoganhat
benned a gondolat, hogy otthonod átalakításába
kezdj. Foglalkozz inkább ezzel, s
ha mégsem úgy sikerül minden, ahogy eltervezted,
akkor is maradj nyugodt.
^ 1.21.—11.19. Vízöntő
Elsősorban azok a feladatok hoznak sikert
a héten, ahol a fantáziádat és a kreativitásodat
használhatod. Magánéletedben anynyira
elbűvölő leszel, hogy senki sem fog
tudni ellenállni neked. Használd ki!
II.20.-III.20. Halak
Tart még a lendületed, hát használd bátran a
benned rejlő energiákat. Partnerkapcsolatod
továbbra is kiegyensúlyozott, de ha fokozni
akarod a hangulatot, tartsatok egy romantikus
estét a pároddal kettesben.
14 Kanizsa - Sport 2012. február 23
Évtizedes fennállását ünnepli a KBSE
Február 28-án lesz tíz esztendeje,
hogy hivatalosan is megalakult
a sárga-piros színekben
pompázó Kanizsai Birkózó
Sportegyesület, s ennek apropóján
beszélgethettünk Szatmári
Zsolttal (képünkön), a javarészt
szabadfogásúakat versenyeztető
egyesület vezető trénerével, egyben
a magyar női kadet birkózó
válogatott másodedzőjével.
- Hogyan is kezdődött pontosan
a történet?
- 2001 nyarán dr. Kalmár István
megkereste a régi kanizsai birkózókat,
hogy jó lenne feléleszteni
Nagykanizsán a sokak számára
kedvelt, nemes sportágat - kezdte
Szatmári Zsolt. - A nekibuzdulást
gyorsan tettek is követték, s magam
is így kerültem a társasághoz felkészítőnek.
Annak az esztendőnek az
őszén már el is kezdődhettek a toborzások,
de hivatalosan csak 2002.
február 28-án sikerült a bíróságon
bejegyeztetni a Kanizsai Birkózó
Sportegyesületet, melynek képviselője
dr. Kalmár Béla lett. Béla bácsi
nyugdíjba vonulása után fia, Kalmár
István vette át a helyét.
- Hol volt, illetve van a székhelye
az edzéseknek?
- Igazi birkózó „műhellyé" idővel
a Piarista Iskola alsó tagozatos
tornaterme alakult át, s az első komoly
sikerre sem kellett sokat várni,
hiszen 2003-ban, az Egerben
rendezett szabadfogású diákolimpia
országos döntőjén +85 kg-ban
- meglepetésre - Tóth Árpád
aranyérmet szerzett.
- Miként alakult eredmények terén
összességében az eltelt tíz esztendős
időszak?
- Nem panaszkodhattunk, hiszen
már az indulás utáni évek is
eseménydúsak voltak, egyre többet
hallattak magukról a kanizsai
birkózók: számos területi, országos
és nemzetközi viadalról szállították
az érmeket. Tíz év alatt az
Bőven kilenc pont felett
Komáromi VSK SE (11.) -
Aquaprofit NTSK (2.) 1,5:10,5
NB I sakk csapatbajnokság, 6.
forduló. Komárom.
Eerdmények (elöl a hazaiak):
Bokros A. - Balogh Cs. 0:1, Horváth
P. - Márkus R. 0,5:0,5, Csiba - Ribli
Z. 0:1, Bagi - Pintér J. 0,5:0,5, Kerek
Cs. - Héra I. jr. 0:1, Kerek K. -
Gonda L. 0:1, Szeberényi - dr.
Flumbort 0,5:0,5, Jankó - Bérezés
D. 0:1, Jamrich - Medvegy Z. 0:1,
Szitás - Galyas M. jr. 0:1, Vrona -
Gara T. 0:1, Bokros Cs. - Kántor 0:1
- Nagyon is elégedett vagyok - felelte
Papp Nándor kanizsai csapatvezető
arra a felvetésre, vajon jól sikerülte
az eredmény ismeretében a komáromi
mérkőzés. - Minden kilenc pont feletti
győzelem abba a kaetgóriába tartozik,
ami elismerésre méltó. S most
lehetett volna több is, ha Flumbort
András hozza végül a partiját.
Mindenesetre a csapat a tabellán
közelített a szombathelyiekhez...
- Igen, faragtunk két pontot az
ötből, s van hátra még öt kör. Az
egész helyezetben az a veszélyes,
hogy a Haladás nagyon elgázolta
például a Kecskemétet és a Vasast.
Kérdés, hogy mi mire megyünk
ezekkel az ellenlábasokkal, ugyanakkor
az is igaz, hogy a HVSE-vel
még hátravan a nagy rangadó is...
A NB I B Charousek csoportjában
is folytatódtak a küzdelmek,
melynek versengésében az
Aquaprofit NTSK II érdekelt.
Balatonfüredi SC (4.) -
Aquaprofit NTSK II (7.) 5:7
Győzelmet szerzett kanizsaiak:
Krutti, Kőbán, Zsirai P, Ladányi
Zs., Biskopics M.
4 Véradás
2012. február 28. (kedd)
10:00-15:00
Magyar Vöröskereszt Sugár u.
egyesület 13 versenyzője 17
arany-, 16 ezüst- és 17 bronzérmet
gyűjtött a korosztályos országos
bajnokságokról és diákolimpiai
döntőkről, ami egy magyar szempontból
sikeres olimpiai sportágban
nulláról indulva úgy gondolom,
nem kis teljesítmény. Rengeteg
szervezéssel aztán nevezhettünk
például 2007-ben az NB l-es
csapatbajnokságra is.
- Kik a klub mostani zászlóvivői?
- Egyed Zsanettel kezdeném, aki
2011-ben a női kadet válogatott
tagjaként vehetett részt a varsói
Európa-, valamint a szombathelyi
világbajnokságon. Rajta kívül az
ifjabbik Béli Attila, Németh Márton
és Egyed Balázs is tagja az ifjúsági
olimpiai szűk keretnek, és ők
már most elkezdhették a felkészülést
a nancsingi (Kína) 2014-es Ifjúsági
Olimpiára. 2011-ben egyébként
az országos rangsorolásban 86
egyesület közül a 33. helyen végzett
a KBSE. 2007-től minden évben
egyre rangosabb versenyeket
szervezhettünk: ifjúsági válogatót,
serdülő ob-t és jó néhány diák korcsoportos
(nemzetközi) rangsorversenyt.
Számunkra igazi kuriózumként
szolgált, hogy 2009-ben a
kaliforniai CYC Concord (a kaliforniai
ifjúsági központ égisze alatt
működő) régiós válogatott is a délzalai
várost választotta mérkőzései
helyszínéül hazánkban.
- Az egyesület azonban nem
csupán az utánpótlás területén
büszkélkedhet versenyzőkkel...
- Valóban, hiszen az idősebb generáció
képviselői, név szerint Béli
Attila, Ladányi István, Kalmár
István és Fata József öt veterán világbajnokságon
bizonyíthatta erejét.
Kitartásukat és erejüket ismerve,
csakúgy, mint fiataljaink, ők
sem elégszenek meg ennyivel, s ez
klubunk szempontjából roppant
fontos...
Mindezekhez annyit hadd tegyünk
hozzá, hogy Szatmári Zsolt
versenyzői karrierje során megjárt
felnőtt Európa-, és világbajnokságot
is, és még 2005-ben sem tétlenkedett
a birkózó szőnyegeken
versenyzőként, lévén a felnőtt szabadfogású
országos bajnokságon a
60 kg-osok mezőnyében bronzéremig
jutott.
RLT
Zala Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi Központja
8900 Zalat''gers/t''g,Mdrtírolc útja 42-44.
Telefon: (92)549-480 Fax: (92)549-490
E-mail: zala@nyugatrmk.hu
H0 ^ ^
l A NFSZ
folyamatoptimalizáló CAD-mémök
új termék értékesítő
kárpitosbútor vázszerk. tervező
mérlegképes könyvelő
értékesítési ügyintéző (német nyism.)
recepciós-felszolgáló
(német v. angol)
húsbolti eladó pénztári gyak.-tal
masszőr (Zalakaros)
szövetszabász
csőszerelő
gépésztechnikus
CO-hegesztő (Marcali)
méréstechnikus
villanyszerelő
felsőfokú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
középfokú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
szakirányú
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
170.000 Ft
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
megegyezés szerint
130.000 - 140.000 Ft
megegyezés szerint
megegyezés szerint
8800 Nagykanizsa, Fő út 24. 93/310-327/102
LAKOSSAGIAPROHIRDETES egy alkalommal, 15 szóig 800 Ft
(folyamatos megjelentetés esetén, másodiktól 400 Ft).
VÁLLALKOZÓI APRÓHIRDETÉS egy alkalommal, 15 szóig 1600 Ft
(folyamatos megjelentetés esetén másodiktól 800 Ft).
2012. február 23 Kanizsa - rt 15
A győriek elleni rangadóra melegítettek
FKSZC Sárvár (12.) - Kanizsa
KKDKG-East(l.) 54-84 (16-
21,14-17,11-23, 13-23)
NB I B Nyugati csoport férfi kosárlabda
bajnokság, 16. forduló.
Sárvár, 50 néző. Vezette: Horváth
A., dr. Magyari, Esztergályos.
Kanizsa: Bausz (2), Bus (10),
Balogh L. (7/3), Zsámár K. (8),
Czigler (6). Csere: Kertész D.
(15/3), Tóth O., Hoffmann B.
(14/3), Murvai (3/3), Stárics
(14/6), Lovas (5/3), Hideg. Edző:
Kovács Nándor.
A sereghajtó otthonában lépett
pályára a listavezető, az első két
negyed részeredményei alapján
azonban a fentebb leírt betájolások
nem nagyon adtak fogódzót a mérkőzés
menetét illetően. Beák Gábor
sérülése még nem jött rendbe,
viszont a cserepadról beszállók,
(például a képünkön fehérben játszó
Stárics Kornél) igencsak kitettek
magukért pontok terén, s végül
a kanizsaiak biztosan nyerték a találkozót.
A sárvárinál biztosan nehezebb
lesz a vasárnap sorra kerülő
bajnoki a nagykanizsai egység
számára, akkor a KKK a masszív
Győr együttesét fogadja 17 órától
a Russay-csarnokban.
Kovács Nándor. „Nehezen
lendültünk bele, de a második
félidőben már igazi csapatként
működtünk."
P.L.
Az alapszakaszi célegyenesben
A Kanizsai Vadmacskák SE
női kosarasai az Ferencvárosi
TC II csapatát fogadták soros
bajnokijukon és végig vezetve
magabiztos győzelmet arattak -
főleg agresszív védekezésüknek
köszönhetően.
Kanizsai Vadmacskák SE (1.) -
Ferencvárosi TC II (4.) 71-47 (20-
9, 17-7, 26-14, 8-17)
Amatőr női NB Nyugati csoport
kosárlabda-bajnokság, mérkőzés a
15. fordulóból. Nagykanizsa, 50 néző.
Kanizsa: Fekete Cs. (6), Fuisz
V. (30/9), Olasz A. (9), Jurkó, Jagarics
(8). Csere: Kiss V. (11), Hegyi
(5/3), Oros (2), Rajkai, Simon V.,
Nagy D. Edző: Gábor Erzsébet.
Az első játékrész közepéig fejfej
mellett haladtak a csapatok,
majd az 5. perctől egy 12-2-es
részeredmény meghatározta a továbbiakat
és a negyed végén már
11 ponttal vezettek a hazaiak.
A második negyedben kimondottan
agresszíven védekezett a
KVSE, a vendégek zónavédekezése
ellen pedig pontos távoli dobásokkal
operálva már 20 ponttal is
elléptek a zöld-fehérektől.
Fordulás után továbbra is lendületesen,
jó ritmusban kosárlabdáztak
Kiss Virágék, zónavédekezésük
jól működött, a megszerzett
labdákból pedig leindítások után
gyors kosarakat tudtak elérni. így
nem véletlen, hogy a negyed végére
már 33 pont volt a különbség a
két együttes között.
A záró szakaszban az FTC II a
vendéglátók védekezési hibáinak
kihasználásával csökkenteni tudta
a különbséget.
Gábor Erzsébet: „Végig vezetve,
magabiztos játékkkal újabb
győzelmet arattunk."
P.L.
Az idősebb korosztályokban remekeltek
Az elmúlt hétvégén rendezték
a nagykanizsai uszodában az
úszók XXIV. Kanizsa Kupáját,
melyen 12 klub több mint 210
versenyzője indult - természetesen
a házigazda Délzalai Vízmű
SE sportolóival a mezőnyben.
A korosztályos kategóriák az
alábbiak voltak: A - ''97 és idősebb
fiúk-leányok, B - ''98-99 fiúk-leányok,
C - 2000-2001 fiúk-leányok,
D - 2002 fiúk-leányok, E - 2003 fiúk-
leányok, F - 2004 fiúk-leányok.
A kanizsaiak dobogós eredményei
így alakultak: 100 m gyors
(lány) - A 3. Abay Nemes Anna
1996 Délzalai VSE 59,21, B 1.
Molnár Flóra 1998 Délzalai VSE
1:00,37, C 1. Hederics Hanna 2000
Délzalai VSE 1:08,54. 100 m gyors
(fiúk) - B 1. Gayer Márton 1998
Délzalai VSE 1:01.83. 100 m mell
(lányok) - A 2. Abay Nemes Anna
1996 Délzalai VSE 1:19.24, B 1.
Molnár Flóra 1998 Délzalai VSE
1:17.04. 100 m hát (lányok) - A 1.
Abay Nemes Anna 1996 Délzalai
VSE 1:04.82, B 3. Molnár Flóra
1998 Délzalai VSE 1:10.93, C 1.
Hederics Hanna 2000 Délzalai
VSE 1:17.66. 100 m hát (fiúk) - A
3. Zámodics Márk 1997 Délzalai
VSE 1:04.46, B 3. Gayer Márton
1998 Délzalai VSE 1:10.94. 100 m
pillangó (lányok) - A 3. Abay Nemes
Anna 1996 Délzalai VSE
1:07.71, B 1. Molnár Flóra 98
Délzalai VSE 1:08.64, C 3. Hederics
Hanna 00 Délzalai VSE
1:27.10. 100 m pillangó (fiúk) - A
2. Tihanyi László 1994 Délzalai
VSE 1:00.09, B 1. Gayer Márton
1998 Délzalai VSE 1:05.53. 200 m
vegyes (lányok) - A 1. Abay Nemes
Anna 1996 Délzalai VSE 2:23.35,
B 1. Molnár Flóra 1998 Délzalai
VSE 2:29.23, C 2. Hederics Hanna
2000 Délzalai VSE 2:56.21. 100 m
gyors „abszolút" döntő (lányok) -
1. Pataki Fanni ''94 Kaposvári
Sportiskola 57.49, 2. Abay Nemes
Anna ''96 Délzalai VSE 58.53, 3.
Lengyel Anna 94 Pécs Városi
úszóklub 58.94. 100 m gyors „abszolút"
döntő (fiúk) - 1. Dudás Dániel
''94 Kaposvári Sportiskola
51.65, 2. Ledniczky Patrik ''93 Kaposvári
Sportiskola 54.31, 3. Sajgó
Larion ''93 Kaposvári Sportiskola
55.78.
P.L.
Pályára
léphettek
Bizonyára már a nagykanizsai
labdarúgók is várták, hogy végre
számukra is elkezdődhessen a
felkészülési mérkőzések sorozata:
az NTE NB III-as együttese
szombaton a Lenti TE megye
egyes gárdáját fogadta, s végül
biztosan győzött 6-3-ra.
Nagykanizsai TE 1866-Horváth
Méh - Lenti Termál TE 6-3 (5-0)
Labdarúgó felkészülési mérkőzés.
Nagykanizsa, 30 néző. Vezette: Huszár,
(Freischmid). G.: Cs. Horváth
G. (3), Nagy T., Babati T., Újvári;
Völgyi (2), Pozsgai. NTE: Szekeres
P. (Szakmeiszter Á.) - Boros, Cserfo,
Rákhely, Szép D. - Kotnyek I., Nagy
T., Szőke A. (Szakmeiszter J.) -
Újvári, Cs. Horváth G., Babati T. Vezetőedző:
Koller Zoltán.
Ajó néhány éve lebontott, és Mocsárnak
becézett bukaresti stadion is
megirigyelhette volna azt a környezetet,
ami a két csapatot fogadta, néhol
a pálya inkább egy folyó áradás
utáni árterületére hasonlított, mint
labdarúgópályára, bár rögtön tegyük
hozzá, nem a centerpályáról, hanem
a mögötte lévő füvesről beszélünk.
Cs. Horváth Gábort ez azonban
a kezdeti percekben egyáltalán
nem zavarta, gyors góljaival el is
húzott a Nagykanizsa, mely az első
játékrészben sokkal jobban játszott,
mint a már hatodik előkészületi
találkozóját vívó Lenti.
A nézőtéren persze azt is megtudhattuk,
hogy a hazaiaknál Budai Lajos
részleges vádli-szakadással küszködik,
aztán a pálya mellett feltűnt az a Freischmid
Roland is, akiről már szinte
kész tényként szóltak azon hírek, hogy
az NB Il-es Egerben folytatja... (Beigazolódott,
miért volt a feltételes mód
a kapus hevesi munkavállalásával
kapcsolatosan, lévén nem sokkal később
már érvénytelenítették is az NTE,
valamint a hálóőr között lévő kontraktus
felbontását, így ismét a kék-pirosak
kötelékében védhet a játékos.)
A második félidőben érezhetően
visszavett az iramból a vendéglátók
legénysége, a lentiek ezt ki is
használták, sikerrel kozmetikáztak
az eredményen a kanizsaiak ellen,
akik egy idő után már csupán 10
emberrel futballoztak, mivel Nagy
Tamás helyett senki nem állt be
Koller Zoltán csapatába.
P.L.
Kanizsa - Hirdetés 2012, február 23,
S A S H A L M I nnni/n
Uiintii
dr. Czigány Róbert szemész főorvos
Rendel - szerdán: 15.00 -17.00 óráig
dr. JoÓS Mária szemész adjunktus
Rendel - hétfőn: 15.30 -16.30 óráig
Két komplett gyermek
szemüveg
készítése esetén
a tartalék szemüveg keretét
ajándékba adjuk
(Az akció részleteiről üzletünkben érdeklődhet)
Szemüvegkeretek már 2900 Ft-tól
Nagykanizsa, Sugár u. 1. Tel.: 0693-789-962 • Üdülési Csekk
Nagykanizsa, Platán sor 1. Tel.: 0693-310-644 www.sashalmioptika.hu
K a n i z s a
j n o 0 Q 3
Ö Ö Ö Ö O ö V 9 SZÉCHÉNYI TERV
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft.
„Merre visz az út?" projekt indulása
2012.02.01.
A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft sikerrel
szerepelt az Európai Unió támogatásával és az Európai
Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló
TÁMOP 5.2.5/B-10/2-2010 számú pályázaton.
A „Merre visz az út?" projekt megvalósítására elnyert támogatás
összege: 48.460.166 Ft, melynek segítségével a
Kanizsa TISZK ifjúsági célú programjainak fejlesztése történik.
Projekt célja: A TÁMOP 5.2.5/B komponens célja az ifjúsági
korosztályok (12-29 éves gyerekek, serdülők, fiatalok) társadalmi-
gazdasági részvételének fejlesztése. A korosztály tagjaiban
rejlő társadalmi erőforrások kibontásának elősegítése,
életpálya-tervezésük és -vezetésük tudatosságának fejlesztése.
Emellett a negatív társadalmi folyamatokkal szembeni védekezőképességük
fejlesztése, a társadalmi és kulturális különbségekből
fakadó deficitek csökkentése. Egyéni és/vagy
közösségi kompetenciáik fejlesztésével, minőségi információk
és alternatív programok biztosításával, továbbá az e tevékenységeket
hosszútávon megvalósítani képes szolgáltatások, intézmények
fejlesztésével.
További cél, hogy a fiatal korosztályok váljanak képessé egy produktív
életstílus megvalósítására oly módon, hogy egészségtudatosságuk,
személyes életük, társas és társadalmi kapcsolataik,
környezetük feletti kontroll képességük javulásával a pszichoaktív
szerhasználat nem lesz számukra vonzó alternatíva.
A projekt során megvalósuló tevékenységek: mobil ifjúsági információs
pontok, ifjúsági információs és tanácsadó iroda, pályaorientáció
segítése, "Merre visz az út?" klub, "Együtt tovább" klub,
"Merre visz az út?" tábor, "Élet-Stílus" tábor.
Projekt időtartama: 2012. február 01.- 2014. január 31. (24 hónap)
Nagykanizsa és Térsége TISZK
Nonprofit Kft.
8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30.
Tel.: 0693-510-251, MfA 4pnjtia«Ew«f»um4t»mos»,Mm,^m**
Fax:0693-900-252 tBM
www.kanizsatiszk.hu
Meghívó
A báró Wlassics Gyula Jogászegylet Nagykanizsa
meghívja Önt 2012. március l-jén
Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban tartandó
Nemzetközi Alkotmánybírói Konferenciára
Az előadások címe:
Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában (Különös tekintettel a
volt ún. Közép-európai szocialista országok jogfejlődésére.)
Előadók:
Marko Babic alkotmánybíró, Horvát Köztársaság
Kiss László alkotmánybíró, Magyarország
Mészáros Lajos alkotmánybíró, Szlovák Köztársaság
Puskás Bálint alkotmánybíró, Román Köztársaság
Fővédnök:
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere
Védnökök:
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter
Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár
Program:
• 10.00 Marko Babic (Horvát Köztársaság)
• 11.00 Kiss László (Magyarország)
• 12.00 Ebéd
• 13.00 Puskás Bálint (Román Köztársaság)
• 14.00 Mészáros Lajos (Szlovák Köztársaság)
• 15.00 Hozzászólások
v y
DIALÓG
Nyelviskola és Vizsgacentrum Nagykanizsa
OKTATÁS ÉS
VIZSGÁZTATÁS
HELYBEN!
UJ! UJ! UJ!
Új angol City & Guilds
akkreditált nyelvvizsga
csak a DIALÓGban!
B1, B2, Cl nyelvvizsga időpontja:
március 30.
(jelentkezés: március 8-ig)
A vizsgáról részletes tájékoztató
ügyfélszolgálatunkon vagy a
www.dialognk.hu honlapon.
8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 2/a
Telefon: (93) 326-413 • Mobil: (30) 400-5253
E-mail: dialog@dialognk.hu, Web www.dialognk.hu
Int Akkr w 198!
F Ny reg 20-0129-04