Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
2.3 MB
2020-12-15 08:22:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
442
819
Rövid leírás | Teljes leírás (99.05 KB)

Kanizsa 2012. 026. szám július

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XXIV. évfolyam 26. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2012. július 5. Kanizsa
Befejeződtek a városrehabilitáció
I. ütemének kivitelezési
munkálatai, megtörtént az Erzsébet
tér 2011. március 1-jén
kezdődött rekonstrukciójának
műszaki átadása.
A mai naptól birtokba veheti a
lakosság a megszépült Erzsébet
teret, mely a felújítást követően a
térség legnagyobb kiterjedésű terévé
vált. Az elvégzett munkákról
a kivitelezők jelenlétében
Cseresnyés Péter polgármester
tartott sajtótájékoztatót a szökőkútnál.
– Egy hatalmas munka végén,
és remélhetőleg egy újabb kezdetén
vagyunk, mert abban az esetben,
ha sikerül állami, vagy európai
uniós forráshoz jutni, akkor
nekiállunk a II. ütemnek. Ha nem,
akkor mindenképpen a közgyűlés
elé szeretném vinni a rekonstrukció
folytatását még akkor is, ha a
II. ütem terveit nem tudjuk teljes
egészében megvalósítani – hangsúlyozta
elöljáróban a polgármester.
– A mai nap elkezdődött a műszaki
átadás, ezzel ténylegesen
használatba vehetjük azokat az
elemeket, amelyeket két év alatt
a kivitelezők elkészítettek. Ebbe
bele kell érteni a Huszti téri
körforgalmat, a Petőfi és Arany
János utca összekötését, és a
legszebbet, amire a legbüszkébbek
lehetünk, az Erzsébet teret.
A beruházás egy komoly koncepció
mentén zajlott, melynek
lényege az volt, hogy készítsünk
egy nagyon szép teret a kanizsaiaknak,
valamint a környékén
élőknek, és lehetőleg tehermentesítsük
a belvárost a jelentős
autósforgalomtól. Elképzelésünk
bizonyos részét sikerült a
mostani beruházással megvalósítani,
és ha tovább tudjuk folytatni
a beruházást – ami a közgyűlés
döntésén is múlik, nemcsak
a pénzen –, a Fő utcára is
kiterjeszthetjük egészen a Sugár
útig. Pénzügyi oldaláról nézve,
támogatásként mintegy 900 millió
forintot kapott a város. Sokan
feltették a kérdést, hogy miért
nem munkahelyteremtésre
fordítottuk ezt a pénzt. Munkahelyteremtésre
is fordítottuk,
mert két éven keresztül folyamatosan
adtunk munkát magyar
embereknek, és magyar vállalkozóknak.
Alvállalkozóként nagyon
sok kanizsai és Kanizsa
környéki vállalkozó dolgozott. A
pénzt csak a belváros rekonstrukcióra
fordíthattuk, másra
nem. A támogatás-intenzitás
összességében 60 százalékos
volt, mivel másfél milliárd forintba
került az összberuházás,
melynek leglátványosabb eleme,
az Erzsébet tér 830 millió forintba
került. Összesen 20 ezer
négyzetméter felület újult meg a
két térrészt elválasztó utak megszüntetésével.
Cseresnyés Péter polgármester
nem minden elfogultság nélkül
jegyezte meg, a kezdetektől
fogva részt vett ebben a munkában,
sőt bizonyos elemek megléte,
vagy bizonyos kialakítások
ilyenformán való megvalósítása
az ő munkájának is köszönhető
többek között. Az Erzsébet tér
kettős funkciót fog ellátni. Az
egyik, ami már tapasztalható is,
hogy jól érezzék magukat az
idejövő emberek, a másik pedig
a rendezvénytér jelleg, hiszen a
közepén rendezvényeket, kisebb-
nagyobb koncerteket lehet
tartani. A kivitelezés során lehetővé
tették színpadok felállítását,
ahol hétvégéken kanizsai
együttesek fellépésével térzene
szórakoztatná a kanizsai polgárokat.
A polgármester megismételte,
amit már több alkalommal
is elmondott: a beruházás elhúzódásának
egyszerű, praktikus
oka volt. Nem a kivitelező hibájából
történt, hanem meg kellett
várni a tér megújításával párhuzamosan
folyó csatorna-beruházás
befejezését annak érdekében,
hogy ne kelljen újra felbontani
a teret. A csatornaépítésen
kívül még kicserélték a víziközművet,
a tér egészén megújították
a közvilágítást, melynek
kábelezését, földmunkáit is el
kellett végezni.
A polgármester megköszönte
mindazok tevékenységét, akik támogatták
a belváros megújítását,
hiszen a tervezés elején voltak
olyanok is, akik azt mondták,
nem lesz ez más, mint szobortologatás.
Ennél azonban sokkal
több történt. A sajtó képviselőin
keresztül arra kérte a lakosságot,
óvjuk meg a teret, ne szemeteljünk
rajta, és ne próbáljuk ki,
hogy az üvegfelületek karcolhatók-
e. Közös értékünk a tér, vigyázzunk
rá. Már tapasztaltuk,
angolul, németül, horvátul beszélő
emberek családostól sétálnak a
téren, mert kíváncsiak rá. A műszaki
átadás után az új utakat és a
teret hivatalosan július közepén
és szeptemberben adják át ünnepélyesen.
B.E.
Kanizsa – Miénk 2 lett a tér 2012. július 5.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági
ügyintéző: Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:
www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit
Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
A városlakók is birtokba vették a teret
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Ünnepeljünk
együtt!
Mint emlékezetes, XVI. Benedek
pápa követe, Juliusz Janusz
apostoli nuncius 2010 őszén megtisztelte
jelenlétével városunkat, s
a tavaszi választás eredményére
utalva kijelentette: Örüljünk annak,
hogy Magyarország is követni
akarja most Isten megbecsülésének
az útját a közéletben.
Ezen az úton jelentős mérföldkő
az idei év.
Január 1-jén életbe lépett új Alaptörvényünk,
melynek első mondata:
Isten, áldd meg a magyart! Mint bizonyára
emlékeznek rá, kapott érte
az ország hideget-meleget. Bizonyos
vádlók vádja nekünk dicsőségünk –
mondta hasonló esetre az ókori szerző.
Ugyancsak januárban Magyarország
miniszterelnöke az Európai
Parlamentben idézte Robert Schumannt:
Európa vagy keresztény lesz,
vagy nem lesz. Nagyon sokan voltunk,
akik büszkék voltunk ezért Orbán
Viktorra. Itt Nagykanizsán pedig
Bethlen-évet tartunk, melynek méltán
népszerű jelmondata: És ha jobban,
sokkal jobban fogjuk szeretni
egymást a közös alkotó munkában,
úgy meg tudjuk menteni ezt a szerencsétlen
magyar hazát.
Mindez együtt magától értetődővé
teszi, miért kezdeményezzük,
hogy idén augusztus 20-án elevenítsük
föl a Város Miséje hagyományát.
Ünnepeljük együtt Szent
Istvánt! Szabadtéri misével, ott,
ahol évekig tartottuk, az Alsótemplom
keleti oldalán. Avárosnak ez a
legrégibb temploma a hajdani kanizsai
vár köveiből is épült. Az
apostoli nuncius előbb idézett beszédével
szólva: Istennek, a vallásnak
joga van arra, hogy jelen legyen
a nemzet életében, az iskolákban,
a hivatalokban, az állam
lelkiismeretében. Nyúljunk vissza
ahhoz a kanizsai hagyományhoz,
hogy Szent István ünnepén este ez
az egyetlen mise, ide gyülekezik
mindenki a városból.
Hívunk és várunk minden kanizsait
2012. augusztus 20-án
18 órára az Alsótemplom keleti
oldalához, a Város Miséjén
ünnepeljük együtt Szent Istvánt!
Cseresnyés Péter
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármestere
Horváth Lóránt
plébános
A Csónakázó-tónál ünnepeltek
a Köztisztviselők Napja alkalmából
a Polgármesteri Hivatal
dolgozói. A kora délutáni
órákra elkészült a bográcsokban
az étel, de került az asztalokra
otthon sütött sütemény, sőt még
születésnapi torta is. A város vezetése
nevében Dénes Sándor alpolgármester
köszöntötte a hivatal
minden dolgozóját.
Mindannyian a közt szolgálják,
Nagykanizsa város polgárait. Attól
a pillanattól kezdve, ha egy ügyfél
belép a hivatalba – hangsúlyozta.
Nem egyszerű a dolguk, mert néha
az ügyfelek azt gondolják, a köztisztviselő
talán nem is ember, hanem
egy gép, egy robot, akinek
nincsenek érzelmei, nem lehetnek
rossz napjai. Az alpolgármester
végül arra kérte a munkatársakat,
ahogy eddig is tették, a továbbiakban
is legyenek empátiával az ügyfelekkel.
A 2012. évi Köztisztviselők
Napja alkalmából Címzetes főmunkatárs
címet kapott Hegedüsné
Csesztregi Mónika okmányügyintéző,
az Ügyfélszolgálati Okmányiroda
munkatársa, Horváth
Edit segélyügyintéző, a Szociális
Osztály-, Szamosiné Kánnár Márta
szervezési ügyintéző, a Gyámhivatal-,
és Tóth Éva adóügyintéző,
az Adóügyi Osztály munkatársa.
Címzetes főtanácsos címet vett
át Szőlősiné Törőcsik Cecília
könyvelő, a Gazdálkodási Osztály-
, és Vukné Dr. Kálovics Marianna
jogi ügyintéző, az Építéshatósági
Osztály munkatársa. Az elismeréseket
Dénes Sándor alpolgármester
és Dr. Gyergyák Krisztina aljegyző
adta át.
B.E.
A Pannon Egyetem Nagykanizsai
Kampuszának diplomaátadó
ünnepségén 102 végzett hallgató
vehette át oklevelét a Hevesi
Sándor Művelődési Központ
Színháztermében az ökumenikus
hálaadó istentiszteletet és
misét követően.
A frissdiplomásokat elsőként az
elnökség tagjai, dr. Birkner Zoltán,
a nagykanizsai kampusz igazgatója,
Matija Posavec, Medimurje
megye alispánja, dr. Jancsik András
dékán, dr. Friedler Ferenc rektor,
Piglerné dr. Lakner Rozália
dékán, dr. Tóth Zoltán dékán-helyettes,
Rigó Csaba Balázs, kormánymegbízott
és Cseresnyés Péter
polgármester köszöntötték.
– Önök egy folyamatosan és dinamikusan
fejlődő, elismert intézmény
diplomáját veszik át néhány
percen belül, amelyért – e felől
nem lehet kétség – keményen megdolgoztak
– kezdte ünnepi beszédét
a polgármester. Hozzátette, a
PEN az eltelt több mint 10 év alatt
hatalmasat fejlődött. Az alapítók
célja kezdetben csupán annyi volt,
hogy legyen városunkban egy felsőoktatási
intézmény, de az egyetem
és a város folyamatos támogatása
mellett egyre több képzés indult,
így ma már mesterdiplomát is
lehet szerezni és nemzetközi programok
is futnak. Kiemelte, ez a
hallgatók és tanárok által elért fejlődés
Nagykanizsa számára érték,
mivel városunk, mely a hallgatók
által megszerzett tudásra támaszkodva
fejlődhet tovább, a minőségben,
a munkában, a valódi teljesítményben
hisz. Végezetül azt
kívánta a frissdiplomásoknak, legyenek
sikeresek, teljesítsék be álmaikat,
érjék el céljaikat és soha
ne adják fel.
Ezt követően számos díjat és kitüntetést
adtak át, köztük a PEN
Ezüst Toll és Arany Toll elismeréseket.
Előbbit Bajsz Melinda, turizmus-
vendéglátás szakos hallgató,
Szalabán Attila, Master of Business
Administration szakos hallgató,
Tóth Renáta, idegenforgalmi
szakmenedzser szakos hallgató és
Varga László, mérnök informatikus
hallgató vehették át a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampusz
munkatársi közössége döntése
alapján, ugyanis kimagasló teljesítményükkel
hozzájárultak az intézmény
hírnevének megalapozásához
és öregbítéséhez. Akampusz
az idei évben harmadik alkalommal
ítélte oda az Arany Toll elismerést,
melyet Karádi Gergő
kapott. Az indoklás szerint hallgatóként
példaadó magatartásával és
szakmai hozzáállásával megalapozta
sikeres pályafutásának lehetőségét,
és professzionális szemlélete
mára a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium Informatikai
és Üzemeltetési főosztályvezetői
pozíciójáig vezette. Dr. Fehérvölgyi
Beáta részére nemzetünk
Emberi Erőforrás Minisztere a
Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet
adományozta, mivel nagyban
hozzájárult ahhoz, hogy Nagykanizsa
ma már a turizmus-képzés
egyik jelentős dunántúli központjává
vált. Kutatásain keresztül segíti
a régió kiemelkedő turisztikai
centrumának fejlődését.
Az eskütételt követően vehették
át diplomájukat a turizmus-vendéglátás
alapszakos, a Master of Business
Administration (okleveles
közgazdász, MBA szak) mesterszakos,
projektmenedzsment másoddiplomás,
EU Projektmenedzsment
másoddiplomás, banki szakügyintéző,
idegenforgalmi szakmenedzser,
logisztikai műszaki menedzserasszisztens,
mérnök informatikus
és műszaki informatikai mérnökasszisztens
szakos hallgatók.
V.M.
Kanizsa – Krónika 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
PEN diplomaosztó
Kanizsa a hallgatók által megszerzett
tudásra támaszkodva fejlődhet
Ünnepeltek városunk köztisztviselői Fotó: Bakonyi Erzsébet
Idén ötödik alkalommal rendezték
meg a Kiskanizsai Búcsú – Hagyományok
Napja rendezvényt a
névadó városrész Templom terén,
s a kétnapos program nem csupán
az előadókról, de a sátras vásárról
is szólt a rekkenő hőségben.
Mert bizony a napsugarak perzselték
becsülettel a flasztert. Az esti órákra
aztán szombaton és vasárnap is
enyhült a „napos” kiképzés, s akik kilátogattak,
vélhetően nem csalatkoztak.
Szombaton reggel már gyakorlatilag
minden készen állt az esti zenés
fellépők fogadására, míg a vasárnap
délután a motorosok felvonulásával
kezdődött, s a kétkerekes show műsor
alatt bőgött alaposan a masina. Délután
háromtól költözött aztán igazán
élet a térre, hogy a kulturális műsorokkal,
fellépőkkel várja ne csupán a céllövöldére
ácsingózókat, de egy jó hűsítő
fagyit is elnyalni vágyókat.
P.L.
Az E.ON EnergiaKaland elnevezésű
energia-okatási programjának
óvodásoknak szóló része,
az EnergiaKuckó elnevezésű
óvodapedagógusoknak szóló továbbképző
tréning került megrendezésre
az Attila Óvodában.
Az EnergiaKaland négy éve indult
és szerte az országban több mint
550 általános és középiskolában oktatják.
A program bővítéseként óvónők
segítségével hoztak létre egy játékos
pedagógiai anyagot, mely segítségével
a 7 év alatti gyerekek is
megismerkedhetnek az energia fogalmával,
biztos és gazdaságos felhasználásával
a legfogékonyabb
korban, a gyermeki kíváncsiságra
építve. A játék közben ismerhetik
meg az energiahordozókat és az
energiafogyasztókat. Ezzel megalapozzák
és előkészítik a gyermekekben
az energiatakarékossághoz
szükséges kompetenciákat már az iskolakezdés
előtt. Aprogram célkitűzése,
hogy egy energiatudatos, energiaügyekben
járatos nemzedéket
neveljenek fel. A továbbképzésen a
fenti két programot ismertették, illetve
a pedagógiai célokat, továbbá
a foglalkozás- és értékelési módszereket
és az óvodai gyakorlatban való
alkalmazását mutatták be.
V.M.
Nyárban a
Hagyományok Napjával
Nevelés játékosan
Kanizsa 4 – Hírsorok 2012. július 5.
hirdetés
Nagyméretű járműszerelvény
és több munkagép érkezett a
Tripammer utcai központi temetőhöz
hétfőn délután. A temetőkert
délkeleti sarkában tavaly
megkezdett zöldhulladék-feldolgozást
követően most az évtizedek
alatt felhalmozódott, több
száz köbméternyi műkő- és betonhulladékot
dolgozzák fel,
adott tájékoztatást Gáspár András,
a Via Kanizsa Városüzemeltető
Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
– Miért választották a helyszíni
feldolgozást?
– Felmértük annak lehetőségét is,
hogy a bontott anyagot, a temetőből
kiszállítva, külső feldolgozóhelyen
zúzzuk be, azonban arra a megállapításra
jutottunk, hogy a feldolgozó
gép helyszínre szállításával sokkal
kisebb terhelésnek tesszük ki a környező
utakat, mintha a nyersanyagot
akár több tíz fordulóval hordtuk
volna ki. Bízunk abban, hogy a terveink
szerint néhány napig tartó
feldolgozás zajhatása a környékbeli
lakóknak nem okoz jelentős kellemetlenséget.
– Mi történik a zúzott törmelékkel?
– A feldolgozás után egyelőre a
helyszínen deponáljuk az útépítéskor
alaprétegként hasznosítható
anyagot. A későbbiekben döntünk
arról, hogy mely utak burkolásánál
használjuk majd fel.
– Mi történik a géplánc távozása
után?
– Mivel a nagyméretű és nagy
tömegű eszköz szállítására a temető
belső úthálózata alkalmatlan,
ezért a munkaterületet az Erdész
utca felől kellett megközelítenünk.
Az önkormányzati útszakaszon
esetlegesen keletkező károkat természetesen
soron kívül helyreállítjuk.
Már megkezdődött a temetőfejlesztési
koncepció előkészítése,
amelyben új sírhelytömbök kijelölése
mellett új temetkezési módok
(szóró-, bemosó parcella, alacsony
sírhantos sírhelytömb kialakítása)
is szerepelnek. A törmelék-feldolgozás
helyén, az eddig „hátsó udvarként”
kezelt területen pedig
igyekszünk megteremteni a temetőüzemeltetés
műszaki hátterét. Ez
új műszaki bejárat kialakításával
és egyéb infrastrukturális beruházásokkal
jár. Munkatársaimmal
közösen igyekszünk valamennyi
beavatkozásunkat úgy szervezni,
hogy a temetőlátogatókat, temetési
szertartásokat és a szomszédos utca
lakóit a lehető legkevésbé zavarjuk.
Kilencedik alkalommal rendezték
meg az Országos Vasutas
Népművészeti Kiállítást a VOKE
Kodály Zoltán Művelődési Házban,
mely egyben a rendezvény
szervezője is volt. Az eseményre
az ország szinte minden pontjáról
érkeztek, a rendezvényen hét város
közel negyven kiállítója vett
részt, akiknek pályamunkáit
szakmai zsűri értékelte és díjazta.
A vendégeket Kámánné Szép
Terézia intézményvezető, a rendezvény
háziasszonya fogadta. Elmondta,
nagy öröm számukra,
hogy az ország szinte minden
pontjáról érkeztek amatőr kiállítók
és vendégkiállítókén részt vesznek
a Muravidéki Hímző Szakkörök,
valamint a lendvai Magyar Nemzetiségi
Művelődési Intézet.
A város nevében Bagarus Ágnes,
a Művelődési és Sport Osztály
vezetője köszöntötte az érdeklődőket,
aki megköszönte a szervezőknek
és az alkotóknak, hogy a maradandóság
megőrzésében és a
kultúra közvetítésében ekkora szerepet
vállaltak.
– Nagykanizsán hagyománya van
a népművészeti értékek őrzésének.
Az Országos Vasutas Népművészeti
Kiállítás először 1984-ben került
megrendezésre – kezdte megnyitó
beszédét Kardos Ilona, a Vasutas
Országos Közművelődési és Szabadidő
Egyesület ügyvezető elnöke.
Ezt követően adta át a zsűri a díjakat,
melynek tagjai Prokné Tirner
Gyöngyi, a Gébárti Kézművesek
Házának szakmai vezetője,
Száraz Csilla muzeológus és Kardos
Ferenc, a Halis István Városi
Könyvtár igazgatóhelyettese voltak.
A versenykiírásra alkotók és
alkotó közösségek egyaránt jelentkezhettek
hímzés, csipkeveréshorgolás,
fafaragás és szakkör különdíj
kategóriákban. Nevezések
érkeztek Debrecenből, Székesfehérvárról,
Dunakesziről, Tapolcáról,
Budapestről, Nagykanizsáról
és Nyíregyházáról. A népművészeti,
a magyarság népi kultúrájához
kapcsolódó tárgyak értékelésénél
esztétikai szempontokat és a hagyományokhoz
való kapcsolódást
vették figyelembe.
A kulturális műsorban közreműködött
Ritecz Rita mesemondó, a
Patkó Banda népzenei együttes, a
Dél-Zala Táncegyüttes és a Pántlika
Néptánccsoportja. A kiállítás
augusztus 3-ig tekinthető meg.
(További képeket és részleteket
a www.kanizsujsag.hu-n talál.)
Elfogadta a közgyűlés a szociális
és gyermekjóléti intézmények
alapító okiratainak módosításáról
szóló javaslatot, melynek
értelmében az Egyesített
Bölcsődében megvalósulhat a sajátos
nevelési igényű gyermekek
napközbeni ellátása.
Az Egyesített Bölcsőde alapító
okiratát, és a működési engedélyének
módosítását követően lehetőség
nyílik az intézményben a sajátos nevelési
igényű gyermekek habilitációjára
és rehabilitációjára. Annak
ellenére, hogy ennek törvényi háttere
biztosított és a lakosság részéről
is mutatkozik rá igény a 0-3 éves
korosztályba tartozó sajátos nevelési
igényű gyermekek napközbeni ellátása
még megoldatlan kérdés
Nagykanizsán. Az intézménybe való
beíratásokkor tapasztaltak alapján
4-6 sajátos nevelési igényű
gyermek elhelyezését kérték a szülők
városunk bölcsődéiben.
Az Egyesített Bölcsőde Meseház
tagintézményben a nevelés teljes
integráció keretében valósulna
meg. Az eddig megszokott csoportokba
egy vagy két sajátos nevelési
igényű gyermeket helyeznének el.
Az integrált nevelés megvalósításához
szükséges fejlesztő- és se-
Készülnek a tervek a
temetőfejlesztésre
IX. Országos Vasutas
Népművészeti
Kiállítás a VOKE-ban
Integrált nevelés a
bölcsődékben
Kanizsa – Hírsorok 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
Az egyre növekvő benzinárak miatt sokan
döntenek úgy, hogy kevesebbet használják
autójukat. Pedig számos praktika létezik,
amivel jelentősen csökkenthetjük a gépkocsi
fogyasztását, és lefaraghatjuk a költségeket.
Ezekből mutatunk most be néhányat.
Az autó fogyasztása számos tényezőtől függ: a
vezetési stílustól, a gépkocsi terheltségétől, a gumik
minőségétől, a műszaki állapottól és egyéb
olyan tényezőktől, amelyeken képesek vagyunk
mi magunk is változtatni, jelentősen – akár 30%-
al – csökkentve ezzel a gépkocsi fogyasztását.
– Időközönként érdemes szakszervizben diagnosztizáltatni
a motor működését, hogy miden
szenzor optimálisan lássa el a feladatát, mivel egy
szonda rendellenes működésénél, akár 30-40%
túlfogyasztást is elszenvedhetünk – mondja
Istiván Tamás a nagykanizsai Weltauto szakértője.
– Nézzük át a levegőszűrőket is, az eldugult
szűrűktől ugyanis szintén nőhet a fogyasztás.
Az alacsonyabb fogyasztás érdekében érdemes
lekapcsolni az áramfaló berendezéseket az
autóban és csak akkor működtetni a szellőztetőt
és a klímát, amikor az feltétlenül szükséges. A
gumiabroncsok kiválasztásánál ne feltétlenül az
árra, inkább a minőségre helyezzük a hangsúlyt,
ugyanis az összeg, amit a gumin spórolunk,
visszajöhet a benzinköltségben. Fontos, hogy
mindig az évszaknak megfelelő gumikat használjunk.
A nyári forróságban a téli gumik nemcsak
jobban kopnak és növelik a fogyasztást,
hanem balesetveszélyesek is, a meghosszabbodott
fékút miatt, és nagyon fontos figyelni a
megfelelő guminyomásra is.
Az autót lehetőség szerint ne pakoljuk tele,
csak a legszükségesebb csomagokat vigyük magunkkal.
Minél nehezebb a jármű, annál több
energia szükséges a mozgatásához, ami nagyobb
üzemanyag-fogyasztást eredményez. A
tetőcsomagtartók, tetődobozok növelik a légellenállást,
amitől szintén érezhetően nő az üzemanyag
fogyasztás, így ezeket amint szükségtelenné
válnak, szereljük le az autóról.
Fontos a jó vezetési technika!
Sokat spórolhatunk az üzemanyagköltségen,
ha átgondoltan, egyenletesen és kiegyensúlyozottan
vezetünk. A túlzott gyorsítások és hirtelen
fékezések által sok energiát pazarolhatunk.
Az agresszív vezetési szokások jelentősen növelhetik
az autó fogyasztását, így jobb, ha inkább
forgalom tempójában haladunk. Törekedjünk
arra, hogy inkább magasabb fokozaton és
alacsony fordulatszámon használjuk az autót;
kétezres fordulatszám felett érdemes váltani.
Fontos továbbá, hogy lassításkor motorféket
használjunk, és kerüljük a hirtelen fékezéseket.
Tévhit, hogy "üresben" kevesebbet fogyaszt az
autó. Inkább váltsunk vissza és fokozatosan lassítsunk.
Nagyobb dugóban és vasúti átjáróknál,
ha várakoznunk kell, akkor állítsuk le a motort,
ezzel sok üzemanyagot spórolunk.
– Az utazási sebesség mielőbbi elérése után
törekedjünk arra, hogy a lendületünk megmaradjon,
az emelkedők előtt pedig már finoman
gyorsítsunk, hogy kisebb legyen a motor terhelése
az emelkedő tetején. Érdemes a normál követési
távolság többszörösét tartani, hogy könynyebben,
kiegyensúlyozottabban tudjuk tartani
a sebességünket – tanácsolja Istiván Tamás.
További javaslatokkal, szakértői tanácsokkal
várjuk a Weltauto Nagykanizsa (Nagykanizsa
Petőfi út 95.) kereskedésben.
www.istivanauto.hu
Hogyan csökkentsük a fogyasztást?
gédeszközök az intézmény jelenlegi
szakmai eszközeiből, illetve a
2012. évi költségvetés terhére biztosíthatók.
Aszemélyi feltételek az
intézményben adottak, a jelenleg
foglalkoztatott kisgyermeknevelői
létszámmal megoldható, mivel
gyógypedagógiai asszisztens rendelkezésre
áll.
Július 2-től augusztus 20-ig ismét
nyitva tart a bűnmegelőzési
iroda Zalakarosban, mely a korábbi
évek gyakorlata szerint
fog működni, rendőrség által kiképzett
kortárssegítők – hivatásos
rendőrök koordinálásával és
felügyelete mellett – vagyonvédelmi
célú járőrözéssel fogják
hasznosítani ismereteiket.
Az irodát Szukics Ferenc rendőr ezredes,
a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
megbízott vezetője nyitotta
meg július 2-án a Gránit Gyógy- és
Termálfürdőben. A megnyitóünnepség
keretében harmadik alkalommal
került sor a Zala Megye Rendőrségéért
kitüntető cím átadására, melyet
2012. évben „Zalakaros Közbiztonságáért”
Közhasznú Közalapítvány
nyert el. Az emlékplakettet Szukics
Ferenc főkapitány adta át a kuratórium
elnökének.
Dénes Sándor alpolgármester
köszöntötte a Nagykanizsa és Térsége
TISZK szervezésében létrejött
Nyári pályaorientációs találkozón
résztvevő tizenkét kovásznai
testvérvárosunkból érkezett
diákot és két kísérő tanárukat.
Az alpolgármester néhány szóban
bemutatta Nagykanizsát az erdélyi
Kőrösi Csoma Sándor Általános iskolásainak,
majd azt tanácsolta nekik,
használják ki ezt az egy hetet, mert a
pályaválasztás nagyon fontos döntés
az életükben. Ezt követően Nagykanizsát
bemutató könyvet ajándékozott
a kísérő pedagógusoknak, a diákok
pedig egy városunkról madártávlatból
készített képet vehettek át.
A közgyűlés támogatta a Pannon
Egyetem Nagykanizsai
Kampuszán hallgatói ösztöndíjprogram
működtetéséről szóló
napirendi pontot, így finanszírozzák
a pályázati kiírásnak eleget
tevő elsőéves költségtérítéses
turizmus-vendéglátás közgazdász
és gépészmérnök szakos
hallgatók első féléves tandíját.
A pályázati kiírás értelmében,
ösztöndíjban részesülhet az az első
éves hallgató, aki felvételt nyert a
következő tanévre az egyetem költségtérítéses
turizmus-vendéglátás
szakos közgazdász és gépészmérnök
szakára, továbbá Nagykanizsa,
Letenye, Zalakaros, Pacsa és Csurgó
kistérségeiben állandó lakhellyel
rendelkezik. Az ösztöndíjat szakonként
maximum 10-10 fő nyerheti el.
A támogatást a 2012. évi költségvetésben
különítették el, összesen 2,75
millió forintot, gépészmérnök hallgató
esetén 125 ezer, míg turizmusvendéglátás
közgazdász alapszakos
hallgató esetén 150 ezer egyszeri
pénzbeli támogatást. Apályázatokat
szeptember 5-ig várják
Az ösztöndíjprogram 2013. évi
további működése cégek, vállalatok
bevonásával történik, a város
és az egyetem közös megkeresésének
eredményeként.
A közgyűlés döntése alapján benyújtják
a Testvértelepülések hálózatának
kialakítása című brüsszeli
pályázatot, mely a polgároknak és a
civil társadalom szervezeteinek az
európai integráció folyamatában
való szerepvállalását segíti elő.
A program a testvérvárosi hálózatok
fejlesztésére vonatkozik, és a települések
közötti együttműködés fejlesztését
és az európai identitás kialakítását
szorgalmazzák. Hozzájárul a
közös értékeken, történelmen és kultúrán
alapuló európai identitás kialakításához.
A projektben legalább
négy ország településeinek kell részt
venni, melyek közül legalább egy az
EU tagállama. A megítélhető támogatás
mértéke minimum10 ezer euró
és maximum 150 ezer euró.
K.H. - V.M.
Bűnmegelőzési
Iroda nyílt Karoson
Kovásznai
gyerekeket
köszöntöttek
Ösztöndíjprogram
a PEN-en
Újabb határon
átívelő pályázat
Kanizsa – Könyvmustra 6 2012. július 5.
Július közepén mutatják be
Dr. Papp Attila: Ügyészség,
Népügyészség, 20. század című
könyvét a nagyközönségnek. A
borító sokkoló fotója önkéntelenül
felveti a kérdést; kit
akasztanak fel, és miért? – kérdeztük
elöljáróban a könyv
szerzőjétől.
– A fénykép a legelső népbírósági
per ítélet-végrehajtását ábrázolja.
Pontosabban 1945. február
4-én az Oktogonon Rotyits Péter
tartalékos főtörzsőrmester és
Szivós Sándor tartalékos szakaszvezető
kivégzését, akik a 401.
számú különleges munkásszázad
tagjainak sérelmére követtek el
124 rendbeli gyilkosságot. Ez tekinthető
az első népbírósági, néptörvényszéki
ítéletnek. Amikor
háborús vagy népellenes bűncselekményt
követett el valaki, az
automatikusan a Népbíróság elé
került, tekintet nélkül az esetlegesen
elkövetett egyéb bűncselekményeire.
Itt nagyon fontos megjegyeznem,
hogy a népbíróságokkal
összefüggésbe hozható, ún.
„koncepciós” pereket csak az ítélőtáblák
székhelyén működő népbíróságok
külön, ötös tanácsai
tárgyalták az 1946. évi VII.-es
törvény alapján, ami a demokrácia
és a köztársaság védelméről
szólt.
– Mikor kezdett el foglalkozni a
könyv megírásával, és közzétételével?
– A témával 2007-ben kezdtem
foglalkozni. Addig annyit
tudtam a népbíráskodásról, mint
amit egy átlagember is tudhat,
azaz tulajdonképpen semmit. De
mivel a II. világháború története
mindig is érdekelt, és tisztában
voltam az egyes magyar emberek,
de főként a nyilasok által elkövetett
tettekkel, bűnökkel, elkezdtem
kutatni a témát, szerettem
volna megtudni, hogy mi is
volt valójában, és hogyan működött
a népbírósági rendszerünk.
A népbíróságaink, népügyészségeink
valóban kommunista bíróságok,
népbíráink és népügyészeink
pedig valóban kommunisták
voltak-e? Illetve ha kommunisták
voltak is, pártatlanul ítélkeztek-
e? Sok kérdés merült fel
bennem, ezért késlekedés nélkül
munkához láttam. Tulajdonképpen
az azóta elmúlt mintegy 5 év
kutatási eredményeinek egy részét
foglaltam össze, és közlöm
most. 2010 végén először „házon
belül” próbálkoztam meg kutatási
eredményeim egy részének
„közzétételével” – nem titkoltan
annak „megértettetése” céljából
is –, méghozzá a jogászi diploma
megszerzéséhez szükséges szakdolgozat
benyújtásának formájában.
Majd e kötet megjelentetéséhez
elsősorban a tavalyi – a
Legfelsőbb Ügyészség által
évenként megrendezésre kerülő –
Kozma Sándor Emlékversenyen
való részvételem okán fogtam
neki, ugyanis a versenyre beadott
tanulmányom anyagára nagyszerűen
fel tudtam „aggatni” a további
– már korábban elkészült
és megírt, azaz publikálásra valóban
készen álló – mondanivalómat,
gondolataimat. Ezen kívül,
még további apropót a kötet
megjelentetéséhez a népbíróságok
és népügyészségek felállításának
66. évfordulója, mérföldkövet
pedig – nemcsak az ügyészi
szervezet, de az összes magyar
államhatalmi szerv szempontjából
is – a 2011. évi Alaptörvény
Országgyűlés általi elfogadása
jelentett.
– Mit ajánl a 600 oldalas könyv
elolvasásához a téma iránt érdeklődőknek?
– Magyarázó lábjegyzetelések
százait alkalmaztam egyrészt
azért, hogy érdekesebbé tegyem a
kötetemet, másrészt pedig azért,
hogy jobban meg lehessen érteni
az általam elmondottakat. Azt
gondolom, hogy a munkámat
megérteni, igazán átlátni csak
ezek elolvasása, megismerése
után lehetséges, ezért tekintse az
olvasó a lábjegyzeteket a mű szerves
részének, amelyek elválaszthatatlanul
fonódnak össze a főszöveggel.
Külön is ajánlom az
olvasók figyelmébe a névmutatót
és a képcsarnokot. A névmutatóban
saját kutatásaim alapján minden
fontosabb szereplőről közlök
lényeges életrajzi adatokat. A
képcsarnokban pedig elsősorban a
népbíróságokkal összefüggésben
találhat néhány érdekes, kevésbé
ismert korabeli fényképet az olvasó.
– Milyen főbb fejezetekből áll a
könyv?
– A könyv első része az I. világháborúig
tartó időszakot kíséri végig
az ügyészségek szemszögéből,
és vizsgálja a társadalmi-politikai
összefüggéseket. A 2. rész az I.
világháború végétől a 2. világháború
végéig tartó időszakot öleli
fel. A 3. rész nemzetközi jogi öszszefüggésekben
vizsgálja azt,
hogy a magyar háborús bűnösök
felelősségre vonását hogyan lehetett
viszonyítani a nemzetközi porondon
való felelősségre vonáshoz,
tehát a nemzetközi jogi környezetet
vizsgálja teljes egészében.
A 4. legterjedelmesebb rész a
népbíróssággal foglalkozik. A
népügyészség vázára építettem fel
az egész népbíráskodásunkat. Objektíven
próbáltam vizsgálódni, de
ha volt saját politikai véleményem,
azt is kifejeztem. Végül is
az olvasónak magának kell eldöntenie,
hogy egyetért-e velem, vagy
nem. A népbíróság után folytatom
a vizsgálódást, végig viszem az
50-es éveket, és foglalkozom az
56-ban újjáalakuló népbírósági tanácsokkal
– ami köszönő viszonyban
sincs a 45-től 50-ig működővel.
Itt már nem a háborús bűnösöknek,
hanem 56-ban, az „ellenforradalomban”
résztvevőknek az
elítélésében vettek részt ezek a
népbírósági tanácsok, melyek népi
ülnökökkel ítélkeztek csak a megyeszékhelyeken
működő bíróságokon,
illetve a Legfelsőbb Bíróság
Népbírósági Tanácsa ítélte el
az 56-osok vezetőit, így Nagy
Imrééket is. Aztán folytatom tovább.
Végigviszem az ügyészség
történetén keresztül az egész jogtörténetünket
a bíróságok, ügyészségek
kortörténetét egészen a
mostani 2011-es Alaptörvényig és
azzal kapcsolatban is teszek megállapításokat.
A kutatómunkámat
korántsem érzem még befejezettnek,
de odáig mindenképpen eljutottam
a témakör feldolgozása
közben, hogy – úgy érzem – biztos
alapokon állva tehetek meg bizonyos
kijelentéseket és következtetéseket.
– Tulajdonképpen jogi, történelmi,
jogtörténeti vagy társadalmipolitikai
írással jelentkezik?
– Reményeim szerint ezek elegyével,
összegzésével, ugyanis
csak a széles látókörű, több tudományos
területre is kiterjedő vizsgálódás
vezethet odáig, hogy egy
adott témakört kutató a munkája
végén helyes következtetéseket
vonhasson le általánosságban, hiszen
az egyik fő cél – szerintem –
mindenképpen ez. A kutatást folytatom,
és nagy vágyam, hogy a
Nagykanizsai Népbíróság iratanyagát
feldolgozzam.
B.E.
Ügyészség, Népügyészség, 20. század
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Kapcsolatok 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
A testvérvárosi kapcsolatok
újabb mérföldköveként az akkói
Efrat Srebro tartott négynapos
továbbképzést óvodapedagógusoknak
a Farkas Ferenc Zeneiskolában.
„A zene, ami számít”
című kurzus foglalkozásain a zeneirodalom
egy-egy remekművén
keresztül mutatta be Efrat
Srebro, miként lehet felhívni az
óvodáskorú kisgyermekek figyelmét
a zene és matematika
alapvető összefüggéseire.
A résztvevők sok interaktív ritmusgyakorlattal,
tánccal és gyermekjátékkal
illusztrált foglalkozásokon
sajátították el a módszertani
újdonságokat a rokonszenves izraeli
előadótól, a világszerte elismert
oktatási projekt megalkotójától.
– Számtalan országban megismertettem
már a módszeremet -
mondta Efrat Srebro a kurzusáról.
Jártam már Bhutánban, Nepálban,
Thaiföldön, az Egyesült államokban
és Romániában, és ezzel a
módszerrel tulajdonképpen már
több ezer pedagógust megismertettem.
Legfontosabb tanári hitvallásom,
a kisgyermekkorban
való óvodai képzésről az, hogy
miként lehet integrálni a matematikai
és zenei képességüket, továbbá
hogyan lehet tudássá alakítani:
vagyis miként lehet ezt a két
tudományágat még egészen kisgyermekkorban
megismertetni és
megszerettetni. Rengeteg matematikai
ötlet rejlik mindazon
módszerekben, illetve zenei produkciókban,
amelyekkel megismertetem
a kicsiket, és amelynek
révén ehhez a világhoz is közelebb
juthatnak.. A kurzuson a
klasszikus zeneszerzők művei
mellett izraeli folklór dallamokat
is bemutattam, köztük a Hava
Nagila – Örvendezzünk! című héber
dalt, amelyet Abraham Zevi
Idelsohn népzenegyűjtő írt 1918-
ban egy régi haszid dallamra.
– Hogyan összegezné a testvérvárosi
workshop tapasztalatait?
– Az a tapasztalatom, hogy itt
Nagykanizsán az átlagosnál - és az
általam a világban megismert tanárokkal
ellentétben óriási zenei alapműveltségük
van mindazoknak a
zenetanároknak és óvodapedagógusoknak,
akik a kicsikkel foglalkoznak.
Ez óriási előnynek számít minden
más ország hasonló oktatási
módszereihez képest. A résztvevő
tanárok pedig nagyszerűek voltak,
mert aktívan kivették részüket minden
feladatból, és ők maguk is nagyon
kreatívan viszonyultak azoknak
a ritmus- és egyéb játékos gyakorlatoknak
a megoldásához, amelyekre
itt a négy nap alatt sor került.
A zenei témától függően más-más
szerepjátékot játszottak: remekül
eljátszották például a Perzsa vásárt,
a Velencei karnevált, vagy éppen a
Varázsfuvolát az általuk készített
ötletes jelmezekkel, hangszerekkel
és szemléltető eszközökkel. Külön
öröm számomra, hogy Izrael és
Akko nevében én képviselhettem itt
Nagykanizsán azt a gondolatot – és
ezt a magam munkájában is szeretném
megvalósítani –, hogy az emberek
együttes munkájával és közös
gondolkodásával jobbá tehetjük világunkat.
Az óvodapedagógusok körében
rendkívül kedvező fogadtatású izraeli
workshopról néhány résztvevőt
is megkérdeztünk:
– Dávid Ernőné vagyok, a Rózsa
úti Óvodából jöttem, és nagyon
örülök, hogy ennyi kolléganővel
együtt tevékenykedhettem a workshop
alkalmával. Minden kolléganőnek
van egy biztos zenei alapja, s
azt hiszem, hogy erre most rátettünk
egy-két módszertani „téglát”.
Efrat kihozta belőlünk a kreativitást
a mozgással és a zenével. Nagyon
élvezetesek voltak ezek a számunkra
teljesen újszerű ritmusjátékok: a
foglalkozásokon egyedül, párban és
csoportban is gyakoroltuk a ritmusfeladatokat.
Ezeket a remek módszereket
mindenképpen bevisszük a
mindennapi munkánkba és biztosak
vagyunk abban, hogy a gyerekek
„vevők lesznek” erre!
Anekné Molnár Ildikó szintén a
Rózsa úti Óvodából csatlakozott a
kurzushoz: – Nagy örömmel töltött
el, hogy itt lehetek, mert a
munkám során biztosan fogom
tudni mindezt hasznosítani. Nálunk
speciális játszószobai rendszer
működik az óvodában, és én
zeneszobás óvónéni vagyok:
mondhatom, nagyon sokat tanultam
ezen a workshopon. Felszabadultságot
és örömöt jelentett az,
hogy itt együtt játszhattunk és ezt
az új módszert azáltal ismerhettük
meg, hogy saját magunk kisgyermekként
táncolhattunk és játszhattunk
a foglalkozásokon. Nagyon
hasznos volt megtapasztalni
azt, hogy a matematika mennyire
benne van a zenében, és hogy érdekes
és ötletes játékokon keresztül
tudjuk mindezt kipróbálni az
oviban is.
G.G.
A zene, ami számít!
Testvérvárosi workshop
óvodapedagógusoknak Izraelből
Mindent meg kell tenni azért,
hogy a katasztrófahelyzetek
megelőzhetők legyenek – hangsúlyozta
Bakondi György, az Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
(OKF) vezetője
szerdán Zalaegerszegen az új
megyei vezető beiktatási ünnepségén.
Bakondi György kiemelte,
hogy a katasztrófavédelemnek
valamennyi veszélyes üzemmel,
veszélyes szállítmánnyal, kritikus
infrastruktúrával összefüggésben
fontos hatósági jogosultsága
és felelőssége van. A kedden
történt üzemi balesetre is
utalva kiemelte: a Zala megyei
katasztrófák sorában a zalaegerszegi
Mol – ahol egy hónapon
belül kétszer is felrobbant egy
tartály – „kitüntetett szerepet tölt
be”. A jövőben a mentésről a
megelőzésre tevődik át a hangsúly.
Hozzátette: az embereknek
nemcsak joguk van tudni az őket
fenyegető veszélyekről, hanem
hasznos és szükséges, hogy ezek
az információk megfelelő szakmaisággal
és széles társadalmi
nyilvánossággal eljussanak hozzájuk,
mert akkor képesek védekezni
a veszélyek ellen.
A főigazgató a Zala Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság
élére Egri Gyula tűzoltó alezredest
nevezte ki. A volt igazgató,
Wéber Antal a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság vezetője
lett.
Kövér László, az Országgyűlés
elnöke, aki hivatali elfoglaltsága
miatt nem tudott részt venni a beiktatási
ünnepségen, levélben
mondott köszönetet Wéber Antalnak
eddigi munkájáért.
Bakondi György az igazgatóváltás
okáról azt mondta, a paksi
atomerőművel kapcsolatos fejlesztési
elképzelések hosszabb távon is
komoly odafigyelést igényelnek,
ezért olyan igazgatót kellett kinevezni,
aki műszaki tudással, szakértelemmel,
igazgatói tapasztalattal
rendelkezik.
Szólt arról is, hogy Wéber Antal
levezényelte Zala megyében
azt a kétéves időszakot, amikor a
katasztrófavédelmi rendszer teljes
mértékben és minőségileg is
átalakult. Egri Gyula határozottságában,
tűzoltó életútjában,
szakmai tudásában megfelelő
idő után képes lesz az igazgatóságon
folytatni azt a munkát,
amelyet elődje megalapozott Zala
megyében.
Egri Gyula tűzoltó alezredes
1989. április elsején került a nagykanizsai
tűzoltó-parancsnoksághoz,
1992-től parancsnokhelyettesként,
2002 szeptemberétől
pedig parancsnokként teljesített
szolgálatot. Két hónapja igazgatóhelyettesi
beosztásban dolgozik a
megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnál.
MTI - Kanizsa
Kanizsai tűzoltóparancsnokból
megyei katasztrófavédelmi igazgató
Kanizsa – Erzsébet 8 tér 2012. július 5.
Kanizsa – Erzsébet 2012. július 5. tér 9
Fotók: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 10 Városháza 2012. július 5.
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatalának telefonszámai 2012. július 3. napjától megváltoznak.
Központi telefonszám / automata telefonközpont 20 995 0700
Ügyintézési előjegyzés / időpontfoglalás 20 849 2400
Polgármester 20 849 2300
Alpolgármesterek 20 849 2302
Polgármesteri Kabinet 20 849 2309
Jegyző / Aljegyző / Titkárság 20 849 2305
Gazdálkodási Osztály 20 849 2350
Adóügyi Osztály 20 849 2360
Városfejlesztési Osztály 20 849 2345
Vagyongazdálkodási Iroda 20 849 2328
Főépítészi Iroda 20 849 2346
Pályázati Iroda 20 849 2342
Művelődési és Sportosztály 20 849 2332
Okmányiroda (nem időpontfoglalás) 20 849 2411
Közigazgatási Osztály 20 849 2445
Anyakönyvvezető 20 849 2456
Szociális Osztály 20 849 2437
Gyámhivatal 20 849 2459
Építéshatósági Osztály 20 849 2489
Közterület Felügyelet 20 849 2485
A hivatal FAX számai nem változnak.
Apolgármesteri hivatal részletes telefonkönyve a www.nagykanizsa.hu oldalon
2012. július 1. napjától elérhető.
Megváltoztak a hivatal számai
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlant:
Nagykanizsa, Batthyány u. 2. szám alatti 2333/C/1 hrsz-ú garázs. Versenytárgyalási
induló ár: 740.000 Ft, mely tartalmazza az ÁFA-t. A versenytárgyalás időpontja:
2012. június 22-én 10.00 óra. Aversenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatti irodaházában az
I. emeleti tárgyaló. További részletekről a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és
Szolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatt lévő irodájában személyesen, vagy telefonon
(93/311-241) lehet érdeklődni.
A további feltételek megtalálhatóak a www.nkvg.hu továbbá a
www.nagykanizsa.hu honlapon.
Eladó önkormányzati ingatlan
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési
nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény alapján valamennyi
önkormányzatnak 2012. május 31-ig hatályon kívül kellett helyeznie
önkormányzati rendeletébe foglalt szabálysértési tényállásokat.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 30/2012. (VI.7.)
számú rendeletének megalkotásával eleget tett e jogszabályi kötelezettségének.
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
törvény 2012. április 15-i hatállyal lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat
képviselő-testülete önkormányzati rendeletben meghatározzon
tiltott, közösségellenes magatartásokat, melyek elkövetőivel
szemben önkormányzati rendeletben ötvenezer forintig terjedő helyszíni
bírság, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság
kiszabása rendelhető el. A bírság az önkormányzat saját bevételét
képezi.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 30/2012.
(VI.7.) számú rendeletével – néhány kivétellel – valamennyi, korábban
önkormányzati rendeletben szabálysértésként meghatározott
magatartást, illetve mulasztást tiltott, közösségellenes magatartássá
minősített. Ennek megfelelően a lakosság azon kötelezettségei,
melyek az avar és kerti hulladék égetésére, a gyommentesítésre,
a közterület használatára, a fizetőparkolók igénybevételére,
az állattartásra, a zöldterület és a helyi környezet védelmére, a reklámok
és hirdető-berendezések elhelyezésére korábban vonatkoztak,
továbbra is fennállnak, megszegői tiltott, közösségellenes magatartást
követnek el.
Az önkormányzat rendelete tiltott, közösségellenes magatartásként határozta
meg a kereskedelmi üzletek nyitvatartási idejével kapcsolatos jogszabályi
kötelezettség megszegését is, vagyis a nyitvatartási idő előtti,
vagy azon túli nyitva tartást.
A rendelet a város honlapján megtekinthető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Változott a szabálysértés
jogi megítélése
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsága pályázatot
ír ki az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI.
04.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. Atámogatásra rendelkezésre
álló keretösszeg 5 millió Ft - vissza nem térítendő támogatás (csak
2013-ban kerül kiutalásra).
A támogatás célja; a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek
megmentése, azok felújítása, restaurálása. Atámogatásra az épületek, építmények
tulajdonosai és használói pályázhatnak.
A részletes pályázati feltételeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének
az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 04.)
számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási
napokon (hétfő, szerda, péntek). Megtalálható még a
www.nagykanizsa.hu honlapon is.
A pályázaton résztvevőknek a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásainak megfelelően nyilatkozatot kell tenniük,
melyhez a szükséges nyomtatványok szintén a fenti helyeken hozzáférhetők. A
pályázatokat 2012. augusztus 10-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Polgármesteri
Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag zárt borítékban beküldött vagy benyújtott
pályázatok vesznek részt az elbírálásban. Aborítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem
támogatása 2012. Akiíró a beérkező pályázatokat a 2012. szeptemberi soros
Városfejlesztési- és Üzemeltetési Bizottsági ülésen bírálja el 2012. szeptember 30-ig.
Pályázat helyi értékek védelmére
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba,
Bicsák Miklós, Dénes Sándor, Dr. Károlyi Attila, Kovács János, Szőlősi Márta
önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad.
Ezen időszakban Balogh László, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselője
a balogh.laszlo61@chello.hu email címen vagy a 30/204-0865-ös telefonszámon,
Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a
bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/3888-259-es telefonszámon,
Dénes Sándor a denes.sandor@nagykanizsapmh.hu email címen, Szőlősi
Márta önkormányzati képviselő az szmarta25@hotmail.com email címen,
vagy a 30/8018185-ös telefonszámon, Tóth Nándor önkormányzati képviselő
a nandortoth@freemail.hu email címen, vagy a 20/231-4850-es telefonszámon,
Sajni József önkormányzati képviselő a sajnikanizsa@freemail.hu email címen,
vagy a 30/367-4461-es telefonszámon állnak a választópolgárok rendelkezésére.
Képviselői fogadóórák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról
szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2012. évre
vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térítendő
pénzügyi támogatás formájában.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon a
Felhívások menüpont alatt.
Pályázat ingatlanvásárlásra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról
szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2012. évre vonatkozóan
pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására vissza nem térítendő
pénzügyi támogatás formájában.
Arészletes pályázati kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon a Felhívások
menüpont alatt.
Pályázat munkahelyteremtésre
Kanizsa – Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Jegyző munkakör betöltésére
Fő feladatok:
A vonatkozó jogszabályokban (különös tekintettel a helyi önkormányzatokról
szóló törvényre és a közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre vonatkozó
szabályozásra), valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Szervezeti és Működési Szabályzatában a megyei jogú város jegyzője hatáskörébe
tartozó feladatok ellátása.
A munkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A kinevezés teljes
munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. A munkakör
a pályázat elbírálását követően tölthető be.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen
előélet, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés
vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, jogi vagy közigazgatási
szakvizsga, vagy az OKV elnöksége által a teljes körűen közigazgatási
jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés (ennek
hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől
számított egy éven belül azt megszerzi), legalább kétévi közigazgatási
gyakorlat.
Apályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat:
- a pályázó aláírt önéletrajza (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető
nyomtatványok / Titkárság mappában található Önéletrajz minta szerint),
- a pályázó eddigi szakmai tevékenységének részletes bemutatása és a munkakör
ellátására vonatkozó elképzelései,
- három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, (vagy az arra vonatkozó
igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt
kérelmezte), amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás
hatálya alatt nem áll
- iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolata
(szakvizsga hiányában a megszerzésére vonatkozóan a pályázati feltételek között
írt nyilatkozat),
- a kétévi közigazgatási gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
- a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
- nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
- kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn,
és nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt államigazgatási
szervnél nem alkalmazható,
- a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
- hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez,
- a pályázati eljárás során az előkészítő bizottsági üléseken és a döntéshozó Közgyűlés
ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történő tárgyalásához hozzájárul-e,
- a teljes pályázati anyaga nyilvánosságra hozható vagy bizalmasan kezelendő
oly módon, hogy csak az elbírálásban résztvevők ismerhetik meg.
Apályázat kiírója a pályázati határidő leteltét követően az erkölcsi bizonyítvány
kivételével hiánypótlási lehetőséget nem biztosít.
Az erkölcsi bizonyítványt legkésőbb a véleményező bizottság meghallgatásán
be kell nyújtani. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közszolgálati
tisztviselőkről szóló törvény vonatkozó szabályozása, a hivatal Szervezeti és
Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor.
A pályázatokat Cseresnyés Péter polgármesternek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell
benyújtani zárt borítékban, "Jegyzői pályázat" felirattal. Apályázatok benyújtásának
határideje: 2012. augusztus 31.
A pályáztató nem zárja ki, hogy a döntést megelőzően - külsős szakértő közreműködésével
- vezetői képességfelmérést szervez, amelyen a pályázók részvétele
önkéntes. A beérkezett érvényes pályázatokat az Ügyrendi, Jogi és Közrendi
Bizottság a pályázók meghallgatása után véleményezi, és a polgármester terjeszti
a Közgyűlés elé.
A pályázatok elbírálásának határideje a benyújtási határidő lejártát követő első
közgyűlés. Apályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek
nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-701 telefonszámon.
Apályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán
(Elérhető: www.kozigallas.gov.hu, www.kszk.gov.hu vagy
www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportál)
Álláspályázat - jegyző
Fényre sötétedő lencse AKCIÓ 20-30 %
Az akció 2012. augusztus 31-ig érvényes
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2012. évi költségvetéséről
szóló 12/2012. (III. 21.) számú rendelet alapján pályázatot ír ki Nagykanizsán
és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból
elszármazottak részére, műveik a Kanizsai Antológia 13. számú kötetében
való megjelenésére.
Pályázat tárgya: irodalmi, művészeti, tudományos művek, valamint megjelenő
versek, prózák, grafikák.
Pályázati feltételek: egy pályázó több pályázatot is beadhat, maximum 6 db A/4-
es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es betűnagyság, palatino linotype betűtípussal) terjedelemben.
A kéziratokat kinyomtatva, az alábbi címre kell beküldeni: Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sportosztály Halmos Csaba koordinátor Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. valamint e-mail címekre halmos.csaba@nagykanizsa.hu és
kardosferenc@gmail.com elküldeni.
A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi. Kéziratot nem őrzünk
meg, nem küldünk vissza, másodközlésre nem vállalkozunk.
A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 13-es számában - karácsonyi ünnepek
előtt - jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem, hanem 5 db tiszteletpéldányban
részesülnek.
A pályázat beadásának határideje: 2012. szeptember 14. (péntek) 13.00 óráig.
Kanizsa Antológia 13.
Kanizsa 12 – Hirdetés 2012. július 5.
FELHÍVÁS
9. KANIZSAI BORÉS
DÖDÖLLE FESZTIVÁL -
szeptember 7-8.
A Kanizsai Kulturális Központ valamint
a Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesület ismét
megrendezi a Bor- és Dödölle Fesztivált,
amelynek keretében főzőcsapatok
és bordalnokok vetélkedésére
résztvevőket várunk. A főzőversenyre
3 fős csapatokkal lehet jelentkezni,
dödölle és tájjellegű étel
kategóriában. A bordalnokok vetélkedőjére
énekesek nevezhetnek
borról szóló dalokkal, előzetesen a
bemutatásra kerülő műsorról CD-t
kérünk. Nevezési határidő: augusztus
30. Részletes nevezési lapok és
felhívások letölthetők a szervezők
honlapjáról (www.kanizsagasztro.
hu; www.kanizsaikultura.hu
) vagy személyesen átvehetők a Hevesi
Sándor Művelődési Központ
információs szolgálatánál illetve a
Tourinform Irodában. Részletes információ
kérhető a főzőversenyről
Prikryl Józseftől, a Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesület elnökétől
a 30/261-6198 telefonszámon.
Július 6. 18.30 óra
KINCSEINK
Doszpot Ferenc kiállítása
Megtekinthető: augusztus 31-ig
Július 6. 19 óra
ÉLőZENE A GESZTENYEFÁK
ÁRNYÉKÁBAN
Örökzöld és Sanzon Est - Orfeum
Duett (Szabados Renáta és Sári
Gábor) közreműködésével
A belépés díjtalan
Július 6. 20 óra
NYÁRESTI SZERENÁD
Bellák Tibor - harmonika
Július 10. 19.30 óra
NYÁRESTI SZERENÁD
Major Lajos - harmonika
Július 12. 19.30 óra
NYÁRESTI SZERENÁD
Tüttő János Nótaklub
DEEP IN MY HEART
Sigmund Romberg emlékkiállítás.
Megtekinthető: augusztus 10-ig
NAGYKANIZSAARANYKORA
- fotókiállítás. Megtekinthető: augusztus
10-ig
LÁNGNYELVEK
Gyűjteményes kiállítás az elmúlt
évtizedek plakátgrafikáiból
Megtekinthető: augusztus 10-ig
A projekt megvalósításában Nagykanizsa
hat intézménye, szervezete vesz
részt: a Családsegítő és Gyermekjóléti
Központ, a Halis István Városi Könyvtár,
a Kanizsai Kulturális Központ,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma
Nemzetiségi Önkormányzata és a
Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A
programok kezdete óta havi rendszerességgel
projektmegbeszéléseken segítjük
elő a projektpartnerek együttműködését.
Létrehoztuk weboldalunkat
(www.miapalyank.hu), melyen minden
résztvevő szervezet ifjúsági információs
pontként működik.
Városi Diákirodában az ifjúsági koordinátor
mellett alkalmaztunk egy fő pszichológust,
aki az egyéni, a csoportos és az
elektronikus tanácsadást is ellátja. Tevékenysége
sikeres, egyre többen keresik
fel problémáikkal, főleg a honlapunkon
keresztül történő jeligés tanácsadás a
legnépszerűbb. Az elmúlt tanévben már
lezajlott az első, német nyelvű kompetenciafejlesztő
tréning, melyen alkalmanként
15-20 fő vett részt. Horvát
nyelvből jelenleg is folyik a programelem.
ősztől pedig újra elindításra kerül mindhárom
nyelven (angol, német, horvát) a
tréningsorozat. A foglalkozásokon a tanulók
az A2 tudásszintnek megfelelő
kompetenciákat sajátítják el, ami alapvetően
a munkavállaláshoz szükséges.
Prevenciós jelleggel havonta klubfoglalkozást
tartunk egy egészségfejlesztő, mentálhigiénés
szakember és egy bűnmegelőzési
előadó bevonásával. Aprevenciós
klubban a résztvevők kötetlen beszélgetések,
filmek segítségével dolgoznak fel egyegy
témát, problémát.
Értékteremtő, értékmegőrző kézműves
foglalkozásokat tartunk havonta a
Diákirodában és egyéb városi helyszíneken.
Az iroda tradicionális, csapatépítő
programjai, szakkörei, melyekre van
érdeklődés, továbbra is zajlanak.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma
Nemzetiségi Önkormányzata által működtetett
Tehetségfejlesztő kollégiumban
a tanév folyamán minden szombaton
átlagosan 30 gyermekkel foglalkozott
7 pedagógus és 2 fő mentor. Aprogramelem
eredményeként jelentősen javult
a gyerekek és fiatalok tanulmányi
eredménye.
A Kanizsai Kulturális Központ szervezésében
működő színjátszó szakkör a
projekt elmúlt hónapjai alatt színpadra
vitték a „Minden egér szereti a sajtot” című
gyermekelőadást, melyet többször
is bemutattak, többek között a Város
Napján és az Igricfesztiválon is.
A Csillagok (b)ékessége című tehetséggondozó
klubban bemutatkozott a
helyi Kazsinka Band, a Kanizsai Horvát
Tambura. A már csillagok közül pedig
Beck Zoltán, a 30y együttes frontembere
és Gál Tamás színművész életútját
ismerhették meg a résztvevők.
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
által működtetett Csellengők Közösségi
Házában a télen prevenciós
előadások zajlottak filmvetítéssel egybekötve.
Sikerült kialakítani egy állandó
baráti kapcsolatokra épülő közösséget,
melynek személyiségformáló szerepe
érezhető.
A Négyévszak Kupa őszi, tavaszi és
nyári futball-bajnokságai jó hangulatban
zajlottak, 173 gyermek vett részt a
14-18 éves korosztályból. Tanulmányút
keretében 20 fő látogatta meg a
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási
Intézetet.
Aközépiskolásoknak tartott mentálhigiénés
órák célja az egyéni és közösségen
belüli értékek felkutatása volt.
Ismerkedés, stressz oldó játékok,
kommunikációt fejlesztő gyakorlatok,
önismereti játékok szerepeltek az foglalkozásvezetők
repertoárjában.
A nyár folyamán futó programelem a
MOZGÁS-TÉR, melynek helyszíne a
Vívócsarnok melletti szabad tér. Augusztus
23-ig bezárólag várják minden
kedden, szerdán és csütörtökön 15-20
óráig a társaságra és mozogni vágyó
gyerekeket és fiatalokat a munkatársak.
AHalis István Városi Könyvtár valós és
virtuális TÉT Pontján a fiatalok egyéni
problémáikkal kereshetik fel az intézményt
és a projektben dolgozó munkatársakat,
akik a rendelkezésre álló öszszes
lehetőséggel segítik őket.
A Zala Megyei és Nagykanizsai
Rendőrkapitányság bűnmegelőzési
csoportjainak szervezésében sikeresen
lezajlott Kistolmácson a Kortárssegítő
képző tábor. A kiképzett fiatalok
a nyár folyamán Zalakaroson és a
kanizsai strandon teljesítenek szolgálatot.
ősztől pedig az iskoláikban nyújtanak
segítséget kortársaiknak.
További programjainkra folyamatosan
várjuk a jelentkezőket. Bővebb információ
található a www.miapalyank.hu honlapon,
kérhető a projektet megvalósító
intézményektől, szervezetektől és a
megadott elérhetőségeken.
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című, TÁMOP-5.2.5./B-10/2-2010-0202
azonosítószámú projekt keretében
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Tel./fax: +36/20-849-2341
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata
8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.
Tel./fax: +36/20-849-2341
E-mail: gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu,
www.miapalyank.hu,
www.ujszechenyiterv.gov.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának "Mi a pálya? - Jövőnk az ifjúság II. című projekt
célja a városban élő, elsősorban hátrányos fiatalok képességeinek, készségeinek fejlesztése, társadalmi
integrációjának elősegítése annak érdekében, hogy minél sikeresebben felkészüljenek a
pályaválasztásra és lépjenek be a munkaerő-piacra. A program megvalósítási időszaka 2011. október
15. - 2013. október 14.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című, TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202
azonosítószámú projekt előrehaladásáról
Mi a pálya?
Nincs programod a
nyárra?
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság
II. című, TÁMOP-5.2.5/B-
10/2-2010-0202 azonosítószámú
projektünk keretében a következő
programokat kínáljuk:
2012. június 26-tól
augusztus 30-ig
Kedd: 15.00 - 20.00,
szerda: 15.00 - 20.00,
csütörtök: 15.00 - 20.00
ACsaládsegítő és Gyermekjóléti
Központ a nyári szünet alatt
mozgási lehetőséget nyújt 18 év
alatti gyermek számára, Nagykanizsán
a Rózsa út 9. szám
alatt. (Vívócsarnok mellett)
Sportolási lehetőség,
kellemes zárt környezetben.
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
Horoszkóp
Ingadozó hangulatára legjobb orvosság
lesz a nyári szabadsága. A Jupiter előrejelzései
táncos kikapcsolódást ígérnek,
de ne vesse meg a sportolási lehetőségeket
sem.
A nyári szabadsága alatt ne csak a kirakatokat
figyelje, hanem gyűjtsön művészi
élményeket is. Új ismerősének ne
higgye el mindjárt az első szavát, hagyja,
hogy tettekben is bizonyítson.
Kellemes napok várnak önre a nyáron.
Azonban nem árt, ha figyelembe veszi
azt is, hiába akar mindig jót a környezetében,
az idősebb generáció ezt nem így
értékeli.
Ha azt akarja, hogy kellemes légkörben
teljen a szabadsága, ne tartson haragot
senkivel sem. Figyeljen fel az élet szép
oldalára is, és igyekezzen valóra váltani
az álmait.
Ne tervezzen be semmi különösebb úti
célt a szabadságra, inkább kalandozzon
önfeledten. A kritikus megjegyzéseiről
szokjon le egy időre, mert megsértheti a
szeretteit.
A nyári szabadsága idején adja át magát
teljesen a pihenésnek, és ne gondoljon
semmire. A szavainak otthon is súlya
van, mindent elérhet, amiről csak álmodik.
Lazuljon el, és élvezze a forró nyár minden
egyes napját. Egészsége érdekében
ne figyeljen oda a pletykálkodók véleményére,
inkább igyekezzen megtalálni a
reálisabb középutat.
A csillagok azt jelzik, valaki hamarosan
felfigyel a tehetségére, és új munkalehetőséggel
lepi meg. Tapasztalni fogja, álmai
nem megvalósíthatatlanok, a korlátokat
azonban önnek kell legyőznie.
Több problémája is adódik a szabadsága
elején, de egy csapásra megoldja valamennyit.
Változtasson életfelfogásán, és
elégítse ki minél előbb utazási vágyait.
Ne hagyja elszállni a pillanatot.
Ne kapkodjon állandóan, a feladatai
amúgy is megvárják. Nyári szabadságát
érzelmi viharok dúlják, de ne csüggedjen
el. A könnyeket majd felszárítja valaki.
Ha nem uralkodik az érzelmein, zűrössé
válhat a magánélete, és kihat még a nyaralás
idejére is. Ha anyagi helyzete miatt
a családja kritikával illeti, sértődés helyett
gondolja át a kiadásait.
A nyári szabadság a kikapcsolódás, és a
nagy utazások mellett sajnos még a veszekedésre
is számtalan alkalmat ad. Kerekedjen
fel az ilyen eseményeken, és
habzsolja az életet.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
JÁRMű
BÉRLET
Garázs eladó Nk-án a Csokonai
úton. Érd.: 0630/258-2205 (7511K)
Belvárosban (Hunyadi utcában)
700 négyzetméteres építési terület
eladó. Érd.: 0630/448-6072
Katonaréten 70 m2-es, kétszobás,
konvektoros, jó állapotú családi
ház 450 m2-es telekkel eladó.
Érd.: 0630/988-5957 (7512)
Bagolai hegyen pince kedvezményesen
eladó, 780 négyszögöl
területen, teljes felszereléssel, jól
termő gyümölcsfákkal. Víz, villany
bevezetve, a közlekedés jó.
Érd.: 0630/473-9120 (7503K)
Csengery út elején udvari garázs
bérbeadó. Tel.: 0693/312-767
(délután)
ETZ 150-es nagymotor eladó.
Érd.: 0693/324-219 (7507K)
Lada 1500-as személygépkocsira
masszív tetőcsomagtartó eladó.
Érd.: 0630/389-5918 (7513K)
Fűnyírást, kaszálást vállalok.
Tel.: 0620/510-2723 (7509K)
Úszótanfolyam indul a nyári
szünetben! Öt éves kortól minden
jelentkezőt szeretettel várok.
Tel.: 0693/312-798,
0630/319-7662, 0620/365-4324
(7510K)
Kérem jószándékú emberek segítségét
devizalapú hitelem rendezésére.
Számlaszám: 10104985-
14987200-01003007 (7514K)
Porcelán dísztárgyakat (váza,
figura, stb.), kristály vázákat, tálakat,
fali dísztárgyakat, bronz- és
réz szobrokat, műszereket, régebbi
könyveket vásárolnék készpénzért
Nagykanizsán. Tel.: 0630/332-
8422 (7515)
Kanizsa – Sport 14 / Apró 2012. július 5.
Tisztelettel hívom Önt 2012. július 6-án (pénteken) 18 órára, a Móricz Zsigmond
Művelődési Ház emeleti termében tartandó LAKOSSÁGI FÓRUMra.
Téma: Camping utcába tervezett javító-nevelő intézet. Az ügy fontosságára
való tekintettel megtisztelő jelenétére feltétlenül számítok.
Gábris Jácint önkormányzati képviselő
Meghívó lakossági fórumra
VEGYES
A Nagykanizsai Polgári Sportlövész
Egylet legutóbb a Regionális
Kupa III. fordulóját rendezte meg hazai
környezetében. A kupát több éve
rendszeresen pécsi, keszthelyi, zalaegerszegi
és nagykanizsai lövészklubok
bonyolítják le úgy, hogy egy-egy
forduló helyszínét biztosítják. Lég-, és
robbanófegyveres versenyszámokban
lehetett indulni serdülő, ifjúság és felnőtt
kategóriában, külön a női és férfi
mezőnyben. Idén elsősorban pisztolyos
versenyszámokban neveztek, és
a nagykanizsai fordulóra a rendező
egyesületen kívül Keszthelyről, Pécsről,
Szombathelyről, Zalaegerszegről
és Szlovéniából is érkeztek sportlövők
az Ady utcai lőtérre.
Eredmények. Légpisztoly, 20 lövés,
nők: 1. Keczeli Zoltánné (BEFAG,
Keszthely) 177 kör, 2. Szatmári Adrienn
169, 3. Szűcs Csilla (mindkettő Pécsi
VLK) 166. Légpisztoly, 20 lövés, ifjúsági
fiú: 1. Smuczer Bálint (Göcsej SE)
168 kör. Légpisztoly, 20 lövés, férfiak: 1.
őrfi Péter (PLE, Szombathely) 185 kör,
2. Barkó Tibor (Keszthely) 185, 3. Bognár
Tamás (PLE, Zalaegerszeg) 183.
Légpuska, 20 lövés, serdülő leány: 1.
Csali Alma (Keszthely) 102 kör. Légpuska,
20 lövés, serdülő fiú: 1. Czippán
Árpád (PSLE, Nagykanizsa) 83 kör, 2.
Deák Olivér (Zalaegerszeg) 80, 3. Mátés
Benjámin (Nagykanizsa) 78. Légpuska,
20 lövés, ifjúsági fiú: 1. Kele Richárd
130 kör, 2. Smuczer Dániel (mindkettő
Göcsej) 121. Légpuska, 20 lövés férfi: 1.
Horváth Károly (Nagykanizsa) 182 kör,
2. Lakatos Zoltán 176, 3. Heilmann József
(mindkettő Pécs) 174. Sportpisztoly,
20 lövés, nők: 1. Szatmári Adrienn
(Pécs) 132 kör. Sportpisztoly, 20 lövés,
férfi: 1. Lindenlaub Roland (Pécs) 188
kör, 2. Avgust Horvat (SD Jezero
Dobrovnik) 186, 3. Bodor Csaba (Pécs)
182 - 3 belső 10-es. Sportpisztoly, 20 lövés,
férfiak, 60 év felett: 1. Ruzsin Pál
(Zalaegerszeg) 186 kör - 6 belső 10-es,
2. őrfi Péter (Szombathely) 186 - 3 belső
10-es, 3. Dr. Török Zoltán (Pécs) 171.
Központi gyújtású pisztoly, 20 lövés,
nők: Szatmári Adrienn (Pécs) 168 kör.
Központi gyújtású pisztol, 20 lövés, férfiak:
1. Gerencsér Miklós (Göcsej) 180
kör, 2. Barkó Tibor 179, 3. Csali János
(mindkettő Keszthely) 179. Központi
gyújtású pisztoly, 20 lövés, férfiak, 60 év
felett: 1. Dr. Isaszegi József (Pécs) 177
kör, 2. Kansy Hubert 176, 3. Ruzsin Pál
(mindkettő Zalaegerszeg) 174. Szabad
pisztoly, 60 lövés, férfiak: 1. Tátrai Miklós
540 kör, 2. Bognár Tamás 507, 3.
Góra Máté (mindhárman Zalaegerszeg)
506. Szabad pisztoly, 20 lövés, férfiak: 1.
Góra Máté 167 kör, 2. Bognár Tamás
166, 3. Heilmann József (Pécs) 152. Kispuska,
30 lövés, férfiak: 1. Szobolics János
269 kör, 2. Horváth Károly 267 kör,
3. Horváth Szilárd (mindhárman Nagykanizsa)
266.
P.L.
Regionálisban is jól céloztak
Abaseball hazai másodosztályában
a Neckermann Nagykanizsa
Ants együttese a nyári szünet előtt
három találkozóját játszotta még
le. A fővárosi székhelyű Cross-
Road Angels ellen idegenben mérkőztek
és nyertek 27:3-ra, majd
hazai környezetben a Nemesvámos
Tigers-szel szemben arattak
13:2-es győzelmet. Az A.E. 424
gárdája sem jelentett akadályt, ellenük
20:0 lett a végeredmény.
A női ágon, vagyis a softball
együttesnél a Röntgen Kanizsa
Ants az NB I-ben előbb a soproni
Notebooksopron Squirrels csapatához
látogatott, s Gyimes Magdolnáék
az első találkozót 12:11-re
veszítették el. A második mérkőzés
10:7-es hazai vezetésnél viszont
sérülés miatt félbeszakadt. A
Szentendre Sleepwalkers Softballhoz
is utaztak a kanizsaiak, s az első
találkozón 8:3 lett a javukra, a
másodikon pedig 11:4.
P.L.
A nyári szünet előtt még belehúztak
A magyar A.J.K.A. Shotokan
Karate-Do Szövetség tizenkettedik
alkalommal rendezte meg karate
edzőtáborát, ezúttal Zalakaroson.
A táborba érkeztek karate-tanítók
Magyarország mellett Csehországból,
Németországból, Svájcból,
Szlovákiából, és az Amerikai
Egyesült Államokból. Sáfár László
9. danos nagykanizsai és az
amerikai Edmond Otis 8 danos
karate-mester, tartották az edzéseket,
így például a kanizsai egyesületből
résztvevő válogatott kerettagoknak,
akiknek a többiek mellett
szintén számos új elemet mutathattak
be a felkészítők. Az idei
edzőtábor témája a kihon (alaptechnikák)
javítása, tökéletesítése,
illetve pontosítása volt.
Az edzőtábor végén dan-vizsgára
is volt lehetőség, 2 tanító 7
danra vizsgázott sikeresen, kanizsai
tanítók közül például Lukács
Gábor 3. dan fokozatot tudhat
mostantól magáénak.
Zalakaroson
táboroztak a
shotokanosok
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2012. július 5.
Csak a férfi kézilabdázók indulnak
az NB II-ben. A Nagykanizsai
Izzó SE elnöke, Musits Ferenc tájékoztatott
arról, hogy milyen döntéseket
hoztak a klubnál a nevezéseket
illetően – a női és férfi kézilabda
szakágak esetében. – A 2012-13-as
idényre női vonalon utánpótlás korú
sportolók (1993 január 1. és a később
születettek) részére biztosítjuk
élsportban a versenyzést – fogalmazott
az egysület első embere. – Az
Országos Nyílt Serdülő Bajnokságba
(OSB) neveztük a serdülő korosztályos
(1997 január 1-én és később
születettek) csapatunkat. Az Országos
Ifjúsági Kupában is rajtolunk az
ifjúsági (1996 és később születettek)
együttesünkkel. Az Országos Junior
Kupában a juniorokkal (1994 és később
születettek) veszünk részt, míg
az NB III-ban (régió) is képviseljük
kézilabdázóinkkal a klubot az 1993
és később születettekkel, utóbbiaknál
várjuk a versenykiírást. A férfiaknál
jóval egyszerűbb volt a helyzet, hiszen
a felnőtteket és juniorokat is az
NB II-ben indítjuk.
Nevezése van az NTE-nek az
NB III-ra. Javában kitört a nyári
szünet a labdarúgó NB III-ban is, ez
azonban nem jelenti azt, hogy a háttérben
nem folynak egyeztetések a
nagykanizsai futball kapcsán. Ez
annak fényében lehet érdekes, hogy
városszerte mind többször hallani, a
jövőben a Nagykanizsai TE 1866
futball csapatát hiába is keresnénk a
harmadosztály, így a Bakony csoport
mezőnyében. Tény, a napokban
több NTE-labdarúgó is Ausztriában
járt próbajátékon, enyhe képzavarral
élve, „osztrák draftolás”
vagy inkább börze zajlott olyan futballistákkal,
akik Újpestről, Kispestről,
illetve a fél országból, így
Nagykanizsáról is érkeztek, hogy
szemrevételezzék a megjelent labdarúgók
tudását... – Az NB III-ra a
klub leadta nevezését – ezt már
megkeresésünkre mondta Máthé
István, az egyesület elnöke. – Egyelőre
ennyi konkrétumot mondhatok,
de a hét vége felé talán már sok
minden eldőlhet...
Rekkenő hőség – remeklő triatlonos
seniorok. A triatlon sprint
amatőr országos bajnokságot rendezték
Hatvanban, s a sporteseményen
a nagykanizsai TRI CO Triatlon
Klub két versenyzője is részt
vehetett. Aszombat délutáni rekkenő
hőségben sorra került versenyen
a 60-64 évesek kategóriájában
Csőgörné Kenese Mária az első
helyet szerezte meg a hölgyeknél,
az 55-59 évesek korosztályában
Benedek János pedig hetedik lett.
Aki múlt pénteken a kanizsai
strand felé vette az irányt, az akár a
helyi amatőr strandröplabda bajnokság
résztvevőivel is találkozhatott,
hiszen mint kiderült, hét csapatnyira
való lelkes sportember is
összejött a rendezvényre.
Itt volt hát az alkalom bizonyítani a
kanizsai „riói homokban” a Csillámpónik,
a Blach Ball, a Fenyő BSC
(képünkön), a Nindzsák, a Bokorugró
Gumikacsák, a Harisnya Team, valamint
az Ikertornyok formációinak, s
mérkőzésszámukra sem lehetett panaszuk,
mivel a tornát szervező Varga
Ádám úgy határozott, körmérkőzéses
rendszerben „ereszti egymásnak” az
együtteseket.
Ameccsek 21 pontosak voltak és
a nagy összecsapás-dömpingből
végül a Fenyő BSC került ki győztesen
hat sikerrel a statisztikáiban...
Agyőztes mögött hármas holtverseny
alakult ki a Nindzsák, Ikertornyok
és Bokorugró Gumikacsák között,
aztán a 2. helyet az Ikertornyok,
a bronzérmes pozíciót pedig a Bokorugró
Gumikacsák szerezték meg.
A kanizsai strandröplabda-bajnokság
dobogósai: 1. Fenyő BSC
(Gilitsch Tamás, Gilitsch Gergő,
Balla Róbert, Marschner Bianka,
Magyar Bálint), 2. Ikertornyok
(Horváth Gergely, Zsámár Krisztián,
Németh Imre, Jakab Balázs), 3.
Bokorugró Gumikacsák (Bíró Sándor,
Kovácsevics Zsolt, Földszín
Balázs, Molnár Zsófia, Kele Judit).
A Tompa Ingatlanforgalmi
Kft.-Kanizsa Sörgyár SE asztalitenisz
klubjánál a napokban kerítettek
sort az NB I B-s női bajnokságban
második helyen végzett
csapat éremátadójára. Jakabfi
Imre, az egyesület elnöke elmondta,
a szezon számukra széles
palettán zajlott, hiszen a különböző
NB-s bajnokságokban öt
együttest is indítottak, mely nem
éppen szokványos a hazai asztalitenisz
palettán.
Közülük igazán a női harmadik
vonal Nyugati csoportjában ezüstérmes
KSSE II (Andik Georgina, Bicsák
Bettina, Boldizsár Gabriella,
Mógor Evelin, Táncos Dominika,
Újházi Csilla) esetében volt igazán
ok az örömre. Bicsák Bettináéknak
sokáig az első helyre is volt esélyük,
de aztán arra a walesi „segítség” nélkül
már ennek lehetősége reálisan
nézve jóval kevesebb.
A női extraligás, végül a nyolcadik
helyen végzett csapat háza tájáról
hír, hogy a klub nem szeretné
feladni a legfelső osztályban való
szereplés lehetőségét. A walesi légósaik
közül Charlotte Carey számára
pedig a kanizsai játék igazi
ugródeszkaként is szolgált, hiszen
információk alapján a Kecskemét
már le is igazolta, míg a Philipstestvérek
(Angharad és Megan)
svéd és spanyol ajánlatok között
válogathatnak.
A 2012-13-as idény extraligás indulása
és az NB I B-s együttes között
az igazi kapcsolat most „következhet
el”, hiszen az első csapathoz léphet
fel a már rutinosnak számító Bicsák
Bettina mellé Mógor Evelin és Újházi
Csilla is, míg Végh Zsuzsannát
Orosházáról igazolná a KSSE. A nevezések
leadási határideje július 7.,
míg játékost szerződtetni augusztus
5-ig lehet a csapatoknak.
P.L.
Péntektől vasárnapig a nagykanizsai
Csónakázó-tó környékén
már a tizenhatodik lovastusa
versenyt rendezik. Mint azt
az ennek jegyében rendezett sajtótájékoztatón
megtudtuk, a nevezések
korábban lezárultak, a
pálya előkészítése megtörtént, az
akadályok elhelyezése zökkenőmentes
volt – mondta el mindezt
Dobri Lajos, a Zala Megyei Lovas
Szövetség elnöke.
A szervezők 84 nevezést fogadtak
el idén, s ahogy már hosszú
évek óta, ezúttal is nemzetközi a
versengés, ami azt jelenti, hogy
CIC* és CIC**, valamint CCI * és
CCI** kategóriákban a magyarok
mellett angol, német, osztrák, román
és lovasok is lesznek a díjlovaglást,
tereplovaglást és díjugratást
felölelő szakági eseményen.
Természetesen a verseny egyben
minősítő is, vagyis a versenyzőknek
lehetőségük nyílik az
egyes hazai kategóriákban olyan
pontszámokat gyűjteni, melyek segítségével
akár felsőbb szintre is
léphetnek.
A lovastusa (military) nagykanizsai
versengése idén emlékverseny
is gróf Bethlen István és vitéz Orbán
Nándor tiszteletére. Aprogramok július
6-án indulnak a díjlovaglással
reggel fél tíztől, szombaton 9 órától
pedig a tereplovaglás első indulói
rajtolnak, míg vasárnap a díjugratás
szintén 9 órakor kezdődik. Abelépés
természtesen díjtalan, s a szervezők
bíznak abban, hogy sokan gondolják
úgy, érdemes lesz kilátogatni a
nagykanizsai Csónakázó-tóhoz.
P.L.
Éremátadó és feljebb lépő asztaliteniszezők
Militarysoké a hétvége a Csó-tónál
Strandröpi: Ellenállhatatlan Fenyő BSC
Kanizsa 16 – Hirdetés 2012. július 5.
PIZZA
FÉLÁRON*!
(2012.06.08 - 08.31.)
Rendeljen 1 db szabadon
választott 28 cm-es vagy
32 cm-es pizzát, s hozzá
a másodikat 50%
kedvezménnyel kapja!
(*Minden esetben az alacsonyabb
áru pizzára vonatkozik a kedvezmény!)
Ingyenes házhozszállítás
és csomagolás.
Rendelés:
0 6 3 0 / 9 7 5 - 1 3 6 7
0 6 9 3 / 5 1 6 - 9 1 9
Nk, Hevesi u. 3.
www.maestrokanizsa.hu
Hétfő-Csütörtök: 10.45 - 21-30
Péntek-Szombat: 10.45 - 22.00
VOKSH Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
RENDKÍVÜLI AJÁNLAT
A Voksh Oktatási Kft.
2012. július 11-én délelőtti és délutáni
előadásokkal induló személyautó,
motor és moped kategóriákban
EZEN HIRDETÉS
FELMUTATÓJAA 10.000 FT-OS
ELMÉLETI DÍJBÓL 8.000
FT-OS KEDVEZMÉNYT KAP
Reméljük, hogy felkeltettük érdeklődésedet
és jelentkezel!
Nk-hoz közel Cserfő hegyen
76 nm-es, nappali
+ 2 szobás cserépkályhával
fűthető komfortos
zártkerti ház, cca. 4000 m2-es telekkel eladó.
Villany bekötve, vízellátás ciszternából.
Irányár: 3,5 MFt. Kód: B - 1671
Nk-tól 10 km-re, új
építésű, 115 m2-es, 3
szobás, amerikai konyhás,
gardróbos, vegyes
tüzelésű kazán + cirkófűtéses családi
ház, 1606 m2-es telekkel eladó. Irányár:
16 MFt. Kód: B - 1659
AKCIÓS ÁRON! 10.5
Mft-ért eladó Nk. belvárosában,
80 m2-es, 2
+ 2 félszobás, amerikai
konyhás, gardróbos, cirkófűtéses, klímás,
3. emeleti, erkélyes lakás, igény
esetén külön tárolóval. Kód: B - 1610
Nk-án, Szentgyörgyvári
hegy, IV. hegyháton,
jó állapotú, kétszintes,
76 m2-es, 2
szobás, amerikai konyhás, központi fűtéses,
lakható zártkerti ház, garázzsal,
cca. 1000 m2-es, gondozott telekkel eladó.
Irányár: 5.5 Mft. Kód: B - 1660
Nk K-i városrészében, a
Kazanlak körúton, 58
m2-es, (1+2 félszobásból
átalakított), 1+1 félszobás,
nagy konyhás, erkélyes, egyedi mérős,
központi fűtéses, 1. emeleti lakás eladó.
Irányár: 5,15 MFt. Kód: B - 1647
AKCIÓS ÁRON! 10,5
MFt-ért eladó, Nk. belvárosában
, 62 m2-es
(+18 m2 padlástér), nappali
+ 2 szobás, kitűnő állapotú, 3. emeleti,
cirkófűtéses, erkélyes, klímás lakás,
megkezdett, de még nem befejezett 18 m2-
es beépíthető padlástérrel, mélygarázsban
1 beálló hellyel. Kód: B - 1643
AKCIÓS ÁRON! 4.9
Mft-ért eladó Nk.-án a
Munkás utcában, 63 m2-
es, 2 + 1 félszobás, központi
fűtéses, műanyag nyílászárós, erkélyes,
4. emeleti lakás, külsőleg szigetelt
házban. Kód: B - 1612
Nk K-i városrészében, a
Munkás utcában, jó állapotú,
79 m2-es, 3 szobás,
cirkófűtéses, erkélyes,
földszinti lakás eladó. Garázs ( 18 m2), + 1,5
MFt. Irányár: 11 Mft Kód: B - 1635
8800 Nagykanizsa, Magyar utca 2.
Tel./fax: 0693/314-012
Mobil: 0630/95 92 254
E-mail: info@csaszi.com, Web: www.csaszi.com
Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy július következő
heteiben, egészen augusztus 23-ig csak
online formában találkozhatnak lapunkkal.
Addig is várjuk Önöket honlapunkon:
www.kanizsaujsag.hu
K A T T A N J O N R Á N K !
2012.07.10. kedd 14:00 – 18:00 Magyar Vöröskereszt, Nk, Sugár u.
28. 2012.07.12. csütörtök 10:00 – 13:00 Becsehely IKSzt(Faluház),
Becsehely Kossuth u. 55. 14:30 – 16:30 Belezna Polgármesteri Hivatal,
Belezna Szabadság tér 20.
A helyi rendelet szerint városunkban a maradékszemét gyűjtésére használatos
1100 l-es konténerek tisztántartásáról a közszolgáltató kötelessége
gondoskodni évente öt alkalommal.
Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő
Kft. munkatársai 2012. július 10-én, 11-én és 12-én (kedden,
szerdán és csütörtökön) zárt rendszerű, gépi konténermosást végeznek az
egész városban.
Kérjük a házmesterek, illetve lakók segítségét abban, hogy a fent említett
napokon biztosítsák a hozzáférhetőséget a hulladékgyűjtő edényekhez.
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
Konténermosás
Véradás - Vöröskereszt

Insert failed. Could not insert session data.