Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.99 MB
2020-12-16 15:01:47
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
371
792
Rövid leírás | Teljes leírás (442.62 KB)

Kanizsa 2013. 001-004. szám január

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

A KANIZSA ÚJSÁGBAN
lakossági apróhirdetés
(15 szóig) Kanizsa Kártyával csak
600 Ft. Vállalkozási apróhirdetés
15 szóig 1600 Ft. Gyakorisági
kedvezmény mindkét esetben 50%.
XXV. évfolyam 1. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. január 10. Kanizsa
Mulasics Mira 2013. január 2-
án reggel, 5 óra 38 perckor látta
meg a napvilágot 2650 gramm
súllyal és 53 centivel a Kanizsai
Dorottya Kórház szülészetén. A
„2013. év első nagykanizsai újszülöttje”
cím ifjú birtokosát és
édesanyját, Sinkovics Tímeát, a
város önkormányzata nevében
Cseresnyés Péter polgármester
emléklappal és vásárlási utalvánnyal
köszöntötte.
Ügyes volt Mira, hiszen amint
beértek a kórházba, hamarosan
meg is örvendeztette érkezésével a
szüleit. Anyuka és babája jól vannak,
s már haza is mehettek
Kazanlak körúti otthonukba, ahol
az első osztályos Dániel és édesapja
már türelmetlenül várta őket.
B.E.
Mira
az év első
babája
Új magyar rekordként egy
több mint négy kilométer hosszú
karácsonyi láncfüzér készült
Nagykanizsán, sokszorosan meghaladva
az eddigi csúcstartót.
Sebestyén István, a magyar rekord
hitelesítője csütörtökön az
MTI-nek elmondta, 2004-ben Budapesten
állították fel az eddigi rekordot,
218 méteres hosszúsággal.
A mostani nagykanizsai csúcsdöntők
jócskán felülmúlták a nyolc
évvel ezelőtti eredményt, miután
4330 méter hosszúságú egybefüggő
papírfüzért sikerült megalkotni.
A helyi Kulcs Egyesület ötletének
megvalósításában fiatalok és
idősek százai vettek részt, a nagykanizsai
iskolákban, óvodákban, de
még a könyvtárban is napokon keresztül
készültek a papírkarikák és
az azokból alkotott láncok. Csütörtök
délután hatalmas dobozokban
érkezett meg a forgalom elől lezárt
Erzsébet térre a számtalan füzérdarab,
ezeket a helyszínen több mint
három óra alatt illesztették össze,
majd hosszú sorokban egymás mellé
kiterítve mérték le a négy kilométert
is meghaladó hosszúságot.
Akarácsonyi láncreakció elnevezésű
akciót a kapcsolat, közösség, szeretet
jegyében hirdették meg az egyesület
tagjai. A karácsonyváró hangulat
megteremtésével egy közösségkovácsoló
rendezvényt kívántak életre hívni,
így jött létre a Magyarországon
mért leghosszabb karácsonyi dísz.
Rekord hosszúságú karácsonyi füzér
Nehéz, küzdelmes, de eredményeket
hozó évet zártunk. Nagykanizsa
2012-ben több olyan
dolgot is elért, amelyekre egy évzáró
összegzésben büszkén kell
visszatekintenünk – mondta újévi
köszöntőjében városunk polgármestere.
Az egyik ilyen beruházás kétségkívül
a belváros megújításának
első üteme volt, amely láthatóvá
teszi: kezd beérni az a stratégia,
amit 2010-ben meghatároztunk, és
amelyet módszeresen próbálunk
megvalósítani. A munka középpontjában
a gazdaságfejlesztés áll,
amellyel még ez a beruházás is
összefüggött. Az Erzsébet tér megújítása
ugyanis sok helyi vállalkozásnak,
munkavállalónak teremtett
lehetőséget az építkezés során.
Látható és tapasztalható: a nagykanizsaiak
megszerették az új teret,
amely találkozási pont, közösségi
tér és rendezvények méltó
helyszíne lett. Külön öröm, hogy
turistavonzó látványosságként sokakat
megállásra késztet. Zalakarosról
például a német és osztrák
vendégek már nem csak a város
határában lévő hipermarketekbe
mennek el, hanem bejönnek a belvárosba,
fényképezkednek a szökőkútnál,
a szobroknál, és pénzt
költenek a helyi vállalkozásoknál,
szolgáltatóknál.
A megszépült belvárosba tehát
kezd visszatérni az élet, a vendéglátóhelyeken
például folyamatos a
forgalom, sőt, egy új étterem is
nyitott a téravatás óta, így megállapíthatjuk,
ennek az érdeklődésnek
feltétlenül van gazdaságélénkítő
hatása.
Elindult a kórházfejlesztés is,
amelynek eredményeként Nagykanizsa
az egészségügyi rendszer átalakításából
nyertesen fog kikerülni,
mert ez a négymilliárdos beruházás
nemcsak az épület megújításáról
szól – ezzel az egészségügyi
ellátás is magasabb színvonalú
lesz. Olyan kórház jön létre, amely
a kanizsiaknak és a környéken
élőknek kitűnő egészségügyi szolgáltatásokat
nyújt, és ehhez nemcsak
a környezet lesz ideális, hanem
a műszaki-technikai felszereltség
is.
A csatorna-beruházás másfél év
hosszadalmas munkája után legkésőbb
június 30-ára befejeződik. Ez
egy tizenegy milliárd forintos fejlesztés,
amit Nagykanizsa, mint a
térség központja, tizenkét másik
településsel együtt valósít meg.
Ennek is van közvetlen munkahelyteremtő
hatása, hiszen a beruházásban
sok helyi vállalkozás és
munkavállaló dolgozik. A végeredmény
pedig környezetvédelmi
és infrastrukturális szempontból is
jelentős előrelépést jelent, nem beszélve
arról a komfortról, amit
megteremt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Talán ez a felsorolás is jelzi,
hogy hamis az az állítás, amelyet
nemrégiben az egyik képviselő
mondott a közgyűlésen. ő akkor
úgy fogalmazott: Nagykanizsa lefelé
megy a lejtőn, és már nem is
érdemes itt élni.
Ezen sok kanizsai ember felháborodott,
hiszen ebben a válságos
időszakban nem sok település tud
ilyen fejlesztéseket, ilyen fejlődést
felmutatni.
És a felsorolás még nem is teljes,
hiszen például most nyertünk
egy olyan pályázaton, ami négy
várost, Nagykanizsát, Kaproncát,
Csáktornyát és Zalakarost összekötő
kerékpárútról szól. Lesznek
kerékpáros bázisok és Nagykanizsán
létrejön egy biciklis versenypálya
is. Ez körülbelül kétmillió
eurós beruházás.
Egyébként pedig előretekintünk,
és az unió 2014 és 2020 közötti
költségvetési időszakára vonatkozó
fejlesztési tervén dolgozunk,
amely nemcsak Nagykanizsára,
hanem az egész térségre vonatkozik.
Fontos, hogy nem csak Kanizsában
gondolkodunk. Komoly
együttműködés alakult ki Kaproncával
és testvérvárosunkkal, Csáktornyával,
valamint Zalakarossal is
egyre szorosabb a kapcsolatunk.
Zalakaros ugyanis egy európai hírű
fürdőváros, amely sok kanizsainak
ad munkát, viszont mivel egy
kétezer fős településről van szó,
ezért Nagykanizsa, megyei jogú
városként, a közös pályázás és a
közös munka során jelentős segítséget
tud nyújtani.
Meggyőződésem, hogy olyan
úton járunk, amely a siker lehetőségét
hordozza.
A város irányításában megtörtént
a szemléletváltás, egységes
stratégia mentén dolgozunk,
amelynek számos eleme, összetevője
van. Az egyik legfontosabb
tényező, hogy a közgyűlés többsége
elkötelezett a tervszerű fejlődés
mellett. Tudatosan építjük Nagykanizsa
kapcsolatrendszerét, belés
külföldön egyaránt. Hangsúlyos
a városmarketing munka is, ennek
egyik eredménye, hogy megújult
Nagykanizsa arculata.
A szívet formázó grafika is azt
jelzi: Nagykanizsa szerethető város,
és az itt élők szeretik is. A
„Nagy álmok. Nagy lehetőségek.
Nagykanizsa” szlogen pedig azt
jeleníti meg, hogy ez a város kiváló
lehetőségeket nyújt az itt élőknek,
illetve a befektetőknek egyaránt.
Már többször mondtam, hogy
újra kell pozícionálni Kanizsát, hiszen
ez nem egy pesszimista, lecsúszó
település, hanem pont ellenkezőleg:
olyan város, amely
nagyszerű lehetőségeket nyújt.
Infrastruktúrája, logisztikai adottságai
egészen kiválóak, oktatási
rendszere a műszaki, gazdasági
felsőoktatásig terjed, és ebből adódóan
helyben rendelkezésre áll a
szakképzett munkaerő.
Sokan mondják: büszkének kell
lennünk a városunkra, és ez nemcsak
érzelmi kérdés, hanem a tények
is alátámasztják.
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
Örömmel kell megállapítanunk,
hogy megélénkült az érdeklődés
Nagykanizsa iránt, ami a közös
munka egyik eredménye. Ez egyrészt
megmutatkozik az ide látogatók
számában, másrészt gazdasági
téren is érzékelhető.
A GE és a kormány nemrégiben
jelentette be, hogy itt lesz a vállalat
LED-gyártó központja, és ezzel
beruházási célponttá válik városunk.
Ez most a munkahelyek
megtartását eredményezi, ami már
önmagában is komoly fegyvertény,
a fejlesztés pedig hordozza a
bővítés lehetőségét.
A General Electric ugyanis
Nagykanizsát a LED-technológia
európai központi gyártóbázisává
fogja fejleszteni, ami azt jelenti,
hogy Kanizsa lesz a LED lámpák
gyártóközpontja.
Emlékezzünk csak: a GE két éve
azt jelentette be, hogy Nagykanizsán
közel másfél ezer embert fog
elbocsátani a hagyományos lámpatestek
gyártásának leállítása miatt.
Ez a beruházás viszont biztosítja
a munkahelyek megtartását,
sőt, a bővítés esélyét hordozza.
A GE tehát fantáziát lát a városban.
Akárcsak egy olasz cég, a
DAB, amely közel egymilliárd forintos
beruházást valósít meg az
ipari parkban, amellyel 140-150 új
munkahelyet teremt. Ezt főleg
azoknak az olasz vállalkozóknak
köszönhetjük, akik Nagykanizsán
dolgoznak, és jól érzik magukat a
városban, jónak tartják azt a gazdasági,
kulturális környezetet,
amit Kanizsa biztosítani tud.
Azok az olasz vállalkozások,
amelyek ebben a régióban keresnek
befektetési lehetőséget, először
Nagykanizsát „fedezik fel”.
Az elmúlt időszakban jelentkezett
két újabb vállalkozó is, akik munkahelyteremtő-
beruházásban gondolkodnak,
és esélyesek vagyunk
arra, hogy nálunk telepednek le.
ők, ellentétben a már említett
pesszimista képviselővel, bizakodóan
tekintenek a jövőbe. A DAB
például máris opciós jogot kért egy
újabb terület megvásárlására.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi
Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím:
8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft.
Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés:
Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa 2 – Mérleg 2013. január 10.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Cseresnyés Péter: Nagykanizsa előrelépett
Kanizsa – Az ünnep 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
Öröm számunkra, hogy azok a
kis- és közepes vállalkozók is
megtalálnak bennünket, akik biztos
munkahelyet tudnak kínálni az
itt élőknek. Mindezek következményeként
pedig stabilizálni tudjuk
a foglalkoztatást, ami válság
idején nagy szó.
Tisztelt Kanizsai Polgárok!
Ebbe a sorba illeszkedik, hogy a
város megvásárolta a Saubermacher-
Pannonia Kft-t, amivel egy évi közel
2 milliárdos árbevételű gazdasági
társaság tulajdonosa lett.
Sokak előtt ismert, hogy a tárgyalások
ennek a cégnek a vezetésével
már több mint egy éve elkezdődtek.
Már akkor közöltem a tulajdonossal,
hogy a szerződést a
város a régi formában nem kívánja
meghosszabbítani, mert akkor is
úgy gondoltam, hogy ebbe az üzletágba
az önkormányzatnak tulajdonosként
be kell lépnie, hogy
jobban tudjuk felügyelni a folyamatokat.
Akormányzati szándék is
az volt, hogy a közszolgáltatás lehetőleg
állami vagy önkormányzati
kézbe kerüljön, és a hulladékgazdálkodási
törvény is ennek
szellemében készült.
Meggyőződésem, hogy a Saubermacher-
Pannonia megvásárlása
hosszútávon a város és így az itt
élő emberek javát szolgálja. Azt a
pénzt pedig, amit ebbe invesztáltunk,
a cég ki tudja és ki is fogja
termelni. Nagykanizsa tulajdonszerzésével
a cégnél dolgozók
munkahelyeinek megtartását is
biztosítani tudjuk.
Tisztelt Kanizsaiak!
Ha az elmúlt évet értékeljük,
feltétlenül meg kell említenünk,
hogy Nagykanizsa minden korábbinál
színesebb és gazdagabb
programkínálatot vonultatott fel
2012-ben. Nem túlzás: a városban
január elejétől december végéig
számos minőségi rendezvény kínál
szórakozást, kikapcsolódást. Ezek
között országos, sőt nemzetközi
érdeklődésre is számot tartó rendezvények
vannak.
Mindez az összefogás eredménye.
Azé az összefogásé, amely
munkánkat más területen is jellemzi.
Az önkormányzat által szervezett
programok mellett nagyon sok
olyan volt, amelyeket civilek álmodtak
meg, a város pedig a jó ötlet
mellé állt. Egymást erősítve tettük
gazdaggá, színessé a Bethlenévet,
amelynek kapcsán azt ígértük:
több új rendezvény is megjelenik
a város kínálatában – és ezt
az ígéretet is teljesítettük. Gondoljunk
csak a sörfesztiválra és fúvószenekari
találkozóra vagy a rekorddöntéssel
országos visszhangot
kapott Karácsonyi Forgatagra.
Az évértékelő végére hagytam,
pedig akár ezzel is kezdhettem
volna, hiszen elért eredményeink
között fontos helyen áll, hogy
2012-ben összességében közel 1
milliárd forint kormányzati támogatást
tudtam Nagykanizsára
hozni. Az év elején 150 millió forintot,
most, az év zárásaként pedig
800 millió forintot kapott a
város.
Talán szerénytelenség nélkül
mondhatom, hogy hasonlóra az elmúlt
22 évben nem volt példa
Nagykanizsa történetében. Ez a
plusz forrás is hozzájárult ahhoz,
hogy a város pénzügyi helyzete
stabil, működési nehézségei nincsenek,
a szolgáltatások elérhetők
és hozzáférhetők.
A kormányzati szándék egyértelmű:
segíteni a családoknak és az
önkormányzatoknak. A devizahiteleseknek
kínált lehetőségekkel
vagy az önkormányzati adósságátvállalással
az állam a nehéz gazdasági
körülmények között is kapaszkodót
nyújt, lehetőséget teremt,
próbálja mindazt helyrehozni,
amit 2002. és 2010. között a
szocialista-szabad demokrata kormányok
elrontottak. És mindezt
úgy teszi, hogy nem az emberek
vállaira rakja a terheket, hanem
azon cégekére, akik az elmúlt időszak
– méltatlanul kiemelkedő
mértékben – nyertesei voltak.
Kedves Kanizsai Polgárok!
Összességében elmondhatjuk:
Nagykanizsa 2012-ben előrelépett.
Előrelépett a fejlesztések, beruházások
területén, előrelépett a
gazdaságfejlesztésben, a munkahelyteremtésben,
és ezzel olyan
alapot teremtettünk, amelyre építhetünk,
amely lehetőséget teremt a
további fejlődésre.
Ehhez azonban nem széthúzásra,
méltatlan lejárató próbálkozásokra,
hazug, alaptalan, mindenben
a rosszat kereső gáncsoskodásra,
hanem úgy, ahogy az elmúlt
két évben, közös munkára, összefogásra
van szükség, hiszen Nagykanizsa
sikere mindannyiunk érdeke.
Ehhez kívánok a város minden
polgárának erőt, egészséget és egy
sikeres új esztendőt, mind a magánéletben,
mind közös, kanizsai
érdekeink tekintetében! Boldog új
évet Nagykanizsa!
Kanizsa
Petőfi láthatatlanul, kimondatlanul
is köztünk van. Kitörölhetetlenül
– szögezte le a
költő születésnapjára a Deák
téren egybegyűlteknek Kóré Péter.
A Nagykanizsai Polgári
Egyesület előző elnöke ezzel indokolta,
hogy Illyéstől a Haza a
magasban, Reményiktől pedig
a Nagy magyar télben című
versek hangzottak fel a szobor
tövében.
AKlapka induló hangjaira masíroztak
díszőrségbe Dobri Lajos
hagyományőrző huszárjai január
elsején, Petőfi Sándor születésének
190. évfordulóján. Hidvégi
Györgyné tanárnő beszédében többek
között így szólt:
Pici tűznek érkezett az 1823-as
télben, majd egyre nőtt, növekedett
a láng, amerre járt, nyomot
hagyott, izzított, magával ragadóan
lelkesített: „Hogyha feldobnám
az égre szívemet, melegítené
a világot – nap helyett” – írja Petőfi.
Sohasem a maga, mindig a
mások, elsősorban hazája, nemzete,
annak szabadsága érdekében.
A költő-forradalmár és forradalmár-
költő, ahogy nevezni szokás,
a legkisebb fiú, a nemzet
Benjaminja, nem kímélte magát:
tervei, tettei többször 26 évet
megtöltenének.
Az esztendő végeztével szokása
volt summázni, verset írni, visszatekinteni.
Mi ilyenkor, az év első
óráiban idézzük alakját, szellemét,
és gondolunk arra, mit is jelent ő
nekünk, miféle erő rejlik abban a
kötetben mindnyájunk könyvespolcán.
A nemzet legfőbb összetartója
az anyanyelv. Csak a sajátunkban,
a páratlanul gazdag, óriási
kifejező- és megjelenítő erővel
bíró magyar nyelvben vagyunk
igazán otthon. Magyarul nemcsak
a szó jelentését, de mögöttes
tartalmait, összefüggéseit is értjük,
számunkra csak ennek van
zamata, otthont idéző és lelket
igéző ereje. Nem véletlen, hogy a
nyelv két fő bástyáját, a templomot
és az iskolát támadták sokszor
a nemzet életére törő sötét
erők. Addig nagy baj nem lehet,
amíg a szavainkat, azok értelmét
is megtartjuk, tartalmat és formát
nem csonkítunk, amíg az alany és
az állítmány, az összes ékezet a
helyén marad. Pozsonytól Segesvárig,
Szabadkától Kiskőrösig,
nem csak az eszünk, a szívünk is
érteni fogja a magyarul hozzánk
szólót.
Petőfiről írták: „Honfoglalónk
te vagy. Ha őseink csak földet
hagytak ránk: Te reánk hagytál egy
darab eget … kisajátíthatatlan birtokot.”
Mi, magyarok, kivételesen pazar
kulturális, szellemi kincsestárral
büszkélkedhetünk. Sokszor
szolgált támaszul, menedékül
az a gazdagság a történelem
sanyarú időszakaiban, és lám,
megtartott bennünket felemelt
fejjel, acélos akarattal, érző
szívvel.
Ha megkérünk egy magyar embert,
(folytatás a 4. oldalon)
Megtartott bennünket
felemelt fejjel, acélos
akarattal, érző szívvel
Kanizsa 4 – Az ünnep 2013. január 10.
(folytatás a 3. oldalról)
idézzen néhány verssort, valószínűleg
Petőfit választ. Mert ha
azt mondod, március 15-e, azt felelem,
Talpra magyar! Ha azt
mondod, mézeshetek, a válaszom:
Szeptember végén… Fiatalos,
őszinte jelszó? Szabadság,
szerelem… és ott a számtalan vidám,
kedvesen megható vagy
sodró lendületű énekelt vers Petőfi
tollából.
Micsoda ajándék, hogy az esztendőt
ilyen rendkívüli születésnappal
kezdhetjük, mi magyarok.
Valóban hosszú időre ellátottnak
érezzük magunkat tőle. Tartson
ki a lélektől lélekig ható gazdagság
a következő születésnapig.
Maradjon meg és erősödjön a varázskör
időben és térben, hogy a
magyarul beszélők igazán egy
nyelvet beszéljenek, és az az egy
méltó legyen a legigazabb, a legtisztább
példákhoz tartalmában
és megjelenési formájában egyaránt.
Így megmaradhatunk – ahogy
Reményik Sándor kéri – Petőfi
nemzetének. Hírvivőnek, akit
már semmi bántódás nem érhet,
a rontás nem foghat rajta, mert a
lényeg, a csoda már megtörtént.
„Benned meg maradt az ország,
És megmaradt a hatalom, S a dicsőség
is, a mi dicsőségünk, Most
és mindörökké.”
A gyertyák, mécsesek hagyományos
elhelyezését a Petőfi-szobor
talapzatán Cseresnyés Péter
polgármester, országgyűlési képviselő
kezdte meg, majd a résztvevők
hosszú sorban követték.
Ezalatt Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa
– „Hogy felkutassak
minden magyart” – szólt a Mind1
zenekar előadásában, Menyhei
Balázs megzenésítésében. A
2013-as évet is nyitó Petőfi-ünnep
a Szózat és a Székely himnusz
közös éneklésével zárult.
Kanizsa
Kövessen minket
okostelefonján is:
www.kanizsaujsag.hu
Újabb állampolgársági eskü
helyszíne volt a Házasságkötő
Terem. Cseresnyés Péter polgármester
előtt tett esküjével ezúttal
Pesti Melinda Annamária szerzett
magyar állampolgárságot. A
Himnusz elhangzása után Cseresnyés
Péter az alábbi gondolatokkal
köszöntötte Pesti Melinda
Annamáriát immár magyar állampolgárként:
„Karácsonyhoz közeledve több
gondolat is megfogalmazódhat. Az
ünnep titka és varázsa a hittel élők
számára olyan lelki többletet jelent,
amely felülírja, elfeledteti a
mindennapok küzdelmeit. Előjönnek
a régi emlékek, a fehér táj, a
hóropogás, a nagymama illatos süteménye,
és mindaz, amit gyermekként
átéltünk. Minden karácsony
fontos és minden karácsony
emlékezetes.
Azok is, amelyeket gyermekként
éltünk át, és azok is, amelyeket
már családos emberként,
gyermekünk örömére figyelve éltünk
és élünk meg. Biztos vagyok
abban – hangsúlyozta a polgármester
–, hogy önnek az idei karácsony
igazi élmény és örök emlék
marad. Néhány nappal az ünnep
előtt ugyanis régi vágya teljesült:
magyar állampolgár lett.
Az idei karácsonyt magyarként és
magyar állampolgárként köszöntheti.
Hosszú utat tett meg eddig.
Szatmár megyében, magyarként
születve, fiatalon élte meg mindazokat
a nehézségeket, amelyekkel
erdélyi nemzettársainknak
még a romániai rendszerváltás
után is szembe kellett nézniük.
Ám köszönhetően a szülőknek,
nagyszülőknek és dédszülőknek,
az ön generációja is megőrizte
identitását, megőrizte ragaszkodását
a magyar nemzethez. Az
idősebbek Nagy-Magyarország
erőszakos és igazságtalan feldarabolása
után is őrizték és megtartották
magyarságukat, hagyományaikat.
És megőrizték a legfontosabbat,
a nyelvüket. Hiszen
amíg magyar szó csendül a Kárpát-
medencében, addig létezünk.
Az ön elődei, az erdélyi magyarok
nagyon sokat szenvedtek magyarságukért
az 1920 óta eltelt
évtizedek alatt. Üldöztetés, megfélemlítés,
erőszak volt azok osztályrésze,
akik vállalták és őrizték
a nyelvüket, akik továbbadták
az utánuk következő generációknak
a hitet, a magyar értékeket,
az egy nemzethez tartozás gondolatát.
ők azok, akik tudták, hogy
nyelvében él a nemzet. És vigyáztak
is erre a kincsre, a magyar
nyelvre, így ha az ember
magyarok lakta erdélyi vagy bármely
székelyföldi településre látogat
az anyaországból, igazán
otthon érezheti magát – fogalmazott
Cseresnyés Péter.
Ez a mai ceremónia hivatalos
elismerése annak, amit eddig is
tudtunk: ön magyar, a nemzet teljes
jogú tagja, és most már magyar
állampolgár is – talán valóra
váltva szülei, nagyszülei évtizedes
álmát. A sors, önön keresztül
visszaadta azt, amit Trianonban
elvett. A munka dandárját erdélyi
és székelyföldi generációk végezték
el. Mi, a magyar országgyűlés
tagjai csak elismertük ezt, és végre
közjogi lehetőséggé tettük,
hogy a határon túl élő nemzettársaink
állampolgárok is lehessenek.
Köszönetképpen az évtizedes
küzdelmekért, a kitartásért,
az állhatatosságért. Önt a sors
Ausztriába vezette, de ezzel az
esküvel örökre hitet tett magyarsága
mellett. Ez az eskü jog és felelősség
is egyben. Soha nem feledkezhet
meg azokról, akik a
szülőföldön maradva őrzik magyarságukat,
hitüket és értékeiket.
Soha nem feledkezhet meg
nemzettársairól, akik közül sokakat
még ma is támadások érnek
magyarságuk miatt. Magyar állampolgárként
most már önnek is
kötelessége, hogy segítse, védje
őket.”
Végezetül Cseresnyés Péter polgármester
azt kívánta, hogy most
már magyar állampolgárként legyen
hű ehhez az országhoz, ehhez
a nemzethez, és soha ne feledje
szülőföldjét, a bölcsőt és a bástyát,
amely óvta, védte és megtartotta
magyarnak.
B.E.
„A sors, önön keresztül visszaadta
Multifokális lencse AKCIÓ 20 %
Az akció 2013. január 31-ig érvényes
Fotó: Bakonyi Erzsébet
azt, amit Trianonban elvett”
Kanizsa – Gazdaság 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
A kormány nemrégiben döntött
arról, hogy átvállalja az önkormányzatok
adósságait. Nagykanizsa
konszolidációjára a következő
évben kerülhet sor. A
tárgyalást követően erről és városunk
lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatót
Dr. Fazekas Sándor
vidékfejlesztési miniszter és
Cseresnyés Péter polgármester a
Vasemberház Dísztermében.
– A kormány egy adósságcsökkentési
tervet fogadott el. Az adósságrendezés
lényege, hogy a kistelepülések,
városok és megyei jogú
városok adósságait is áttekintjük,
tárgyalásokat folytatunk, tájékozódunk
és megszabadítjuk őket azoktól
a terhektől, melyeket az előző
kormányzati időszakban kénytelenek
voltak magukra vállalni –
részletezte a kormány döntését Fazekas
Sándor.
Hozzátette, az elmúlt évtizedekben
olyan kormányzati politika volt
Magyarországon, amely a településeket
és a magánembereket is adósságba
taszította. Az tartozások miatt,
olyan fejlesztések maradtak el,
olyan pénzelszívás történt, amelyek
következtében a falvak nagyon
rossz helyzetbe kerültek, mely helyzetet
rontotta, hogy semmilyen intézkedés
nem történt, hogy az elvándorlás,
az elnéptelenedés megálljon.
Ebből a modernkori adósrabszolgaságból
szeretnék kiszabadítani
a családokat, az önkormányzatokat
és ezzel elősegíteni a városok
mozgásterének növekedését.
Nagykanizsa adóssága mintegy 7
milliárd forint, mely várhatóan 40
százalékkal fog csökkeni a konszolidációt
követően. Az előzetes számítások
szerint, ez több mint 200, de valamivel
kevesebb, mint 300 millió forint
tehercsökkenést jelentene a város
számára. Az így felszabadult pénzt és
a saját bevételeket fejlesztésre, munkahelyteremtésre
lehet majd fordítani.
Nem kell azon gondolkodniuk,
hogy bizonyos működési feltételeket
hogyan biztosítsanak. Az eljárás lehetővé
teszi, hogy a település által megfogalmazott
tervek közül, minél többet
a lehető leghatékonyabb módon
tudjanak megvalósítani.
Cseresnyés Péter hozzátette, az
átvállalás további pozitív hozadéka,
hogy folytathatják a belváros rekonstrukcióját,
továbbá azt a tevékenységet,
amelynek köszönhetően
visszacsábíthatják a polgárokat a városba.
Illetve előmozdíthatják a határon
átnyúló együttműködést segítő,
és a munkahelyteremtő beruházások
feltételeinek a megteremtését.
– Az uniós pályázatok megjelenésével
kezdődött el az adósságunk
növekedése, mert az önrészt csak hitelekből
tudtuk biztosítani. Elsősorban
az iskolák és a művelődési házak
felújítására fordítottuk a pénzt.
A legtöbb pénzt a belváros rekonstrukciója,
a kórház-, és a csatorna-beruházás
igényelte – részletezte az
előzményeket a polgármester.
Az egyeztetésen arról is szó
esett, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium
miként tudja segíteni támogatásokkal,
marketinggel városunkat.
Üdvözli a miniszter az önkormányzat
által a turizmusban és
a határon átnyúló kapcsolatok terén
megfogalmazott elképzeléseket.
– A Nemzeti Vidékstratégia mentén
a mezőgazdaság erősítése jegyében
számos lépés történ az elmúlt
több mint két évben. Ennek
következtében stabilizálódott a mezőgazdaság
helyzete, a jövedelemtermelő
képessége javult. Agazdák,
a termelők megtalálják a megélhetést,
a boldogulás lehetőségét. Új
termékek jelennek meg az élelmiszerpiacon,
kistermelők, családi
gazdálkodók által készített élelmiszerek
most már a kínálat részei –
zárta a tájékoztatót a miniszter.
A teljes önkormányzati rendszer
és azok feladatainak átalakításával
megelőzhető, hogy a jövőben ne
alakulhasson ki ilyen helyzet.
V.M.
Fazekas Sándor és Cseresnyés Péter Kanizsa
adósságállományának átvételéről tárgyalt
Fotó: Varga Mónika
A hagyományos fényforrásgyártás
helyett egyre inkább a
takarékos, azon belül is a ledes
technológiára helyeződik a
hangsúly a General Electric
(GE) fényforrás üzletágának
magyarországi tevékenységében,
miközben a termékek fejlesztésében
és gyártásában hosszú távon
is meghatározó szerep jut
Magyarországnak – mondta
Hutter Iván, a GE Fényforrás
Üzletága európai, közel-keleti és
afrikai régiójának általános
igazgatója az MTI-nek.
A cég a héten a magyar kormánnyal
stratégiai együttműködési
megállapodást kötött, erre utalva
azt is hangsúlyozta, hogy egyre
több termék fejlesztése és gyártása
zajlik Magyarországon, amelynek
ezen a területen kiemelt szerepe
van a régióban.
A led technológia – amelyet éppen
a GE fejlesztőmérnökei találtak
fel évtizedekkel ezelőtt – „túl
van a gyermekkorán, eddig hagyományos
fényforrásgyártásról beszéltünk,
de ez már egy elektronikai
termék, ami teljesen más technológiát
követel”. A budapesti kutatóközpontban
200 mérnök folytat
kutatás-fejlesztési tevékenységet,
nagyrészük kizárólag már a
led jövőjével foglalkozik - fejtette
ki az igazgató.
Hozzátette, hogy a kormánnyal
történt megállapodás alkalmából
bejelentett járulékcsökkentés –
amely szerint a jövő év elejétől a
kutatás-fejlesztésben dolgozók
esetében eltörlik a 28,5 százalékos
munkáltatói közterhet – a GE és
Magyarország számára is nagy jelentőségű
lépés. A döntés az ország
versenyképességét javítja, de
egyben a cég további növekedését
is elősegíti.
Az elmúlt években a fényforrás
üzletágában jelentős létszámleépítések
történtek Magyarországon, a
hagyományos izzók piacról történő
kivonása miatt mára mintegy 6
ezerre csökkent az üzletágban foglalkoztatottak
száma. Hutter Iván
ennek kapcsán elmondta: hat magyarországi
gyáruk közül továbbra
is a nagykanizsai a legjelentősebb,
ahol a technológiai fejlesztést követően
néhány hónapja elkezdődött
a ledes termékek gyártása, s
ma már négy különböző termék
készül a zalai városban.
Kérdésre válaszolva elmondta
azt is, hogy a hagyományos lámpák
gyártása után a korszerű ledek
készítésére áttérést az a tudás, azok
a minőségi alapok teszik lehetővé,
amelyekkel rendelkezve a nagykanizsai
gyár versenyképesen tudja
alkalmazni ezt a technológiát.
Hutter Iván jelezte: az idén
mintegy 300 millió darab fényforrást
gyárt a GE, ezek a termékek
Magyarországról áramlanak ki az
európai, a közel-keleti és az afrikai
piacra; a led gyártásban az országnak
vezető szerep jut Európában.
A vállalat stratégiája, hogy led
rendszereket fejlesztő és komplett
megoldásokat biztosító céggé alakuljon
át, a fejlesztések és az infrastruktúra
modernizálása révén
pedig ugrásszerűen növekvő hatékonyságot
érjen el – fejtette ki.
MTI - Kanizsa
Hazánknak kiemelt szerepe van a ledes technológiában
Kanizsa 6 – Oktatás 2013. január 10.
Az 1989-ben alakult Magyar
Szakképzési Társaság 1993-ban
középtávú fejlesztési programot
készített a magyar szakképzés
korszerűsítésére, ennek részeként
határozta el, hogy évente
szakképzési díjat – elismerő oklevél
és aranygyűrű – alapít.
Az évente odaítélt magas elismerést
azok a köztiszteletben álló
személyek kapják, akik hosszabb
ideje tagjai a Magyar Szakképzési
Társaságnak, egy, vagy több tagozatban
eredményes munkát végeznek,
országos jelentőségű tevékenységet
folytatnak a magyar
szakképzés korszerűsítése, fejlesztése
érdekében.
Az idei évben a „Szakképzésért
díj”-at 2012. 11. 29-én a MSZT
éves közgyűlésén Mérksz Andor a
Nagykanizsa és Térsége TISZK
Nonprofit Kft. ügyvezetője kapta.
Kiérdemelte az elismerést, hiszen
napjainkig példát mutat az
élethosszig tartó tanulásban. Vezetői
erényei hamar megmutatkoztak
a tanári ranglétra minden fokán. Elévülhetetlen
érdemeket szerzett a
szakképzés racionalizálásában a
szervezeti, szakmai és emberi problémák
sikeres kezelésében. Az öszszevont
Zsigmondy Vilmos és Széchenyi
István Szakképző Iskola vezetése
alatt az intézmény küllemében
megújult, az oktatás-nevelés területén
pedig nemcsak korszerűsödött,
hanem érzékelhetően sikeresebbé
is vált. Nevéhez fűződik többek
között az országosan egyedülálló
megújuló-energia gazdálkodási
technikus képzés pedagógiai dokumentációjának
kidolgozása és az
oktatás elindítása. Sikeresen szervezte
és bonyolította a TÁMOP
2.2.1 és a TIOP 3.1.1 pályázatokat,
melynek eredményeként megalakult
egy XXI. századi korszerű
szakképzési centrum, a
KanizsaTISZK Nagykanizsán. Aktív
tagja a Gazdálkodási Tudományos
Társaságok Szövetségének és
résztvevője volt annak a delegációnak,
amely eredményesen képviselte
az MSZT-t a Sepsiszentgyörgyön
megtartott regionális konferencián.
A TISZK minden dolgozóját
büszkeséggel tölti el a magyar kitüntetés
híre, amely tovább erősíti
a szervezet erejét és segíti a jövő
igazán nem könnyű feladatainak
megoldását. – tudtuk meg
Veilinger Líviától.
Kanizsa
Újabb országos elismerés
a kanizsai szakképzésnek
Egyszerűbben fogalmazva a
magyar-horvát együttműködési
program keretében uniós segítséggel
megvalósult I3CT Határon
Átnyúló Klaszterképzési
Projekt zárókonferenciájára került
sor a Pannon Egyetem
Nagykanizsai Kampuszán,
melyre a horvát fél részéről Ivan
Placko (képünkön), a vezető
partnerként szereplő csáktornyai
innovációs központ igazgatója
is meghívót kapott.
Bevezetésképpen Birkner
Zoltán, a PEN igazgatója elmondta,
a horvát-magyar
együttműködés keretében nagyon
lényeges sarokpont (volt)
az innováció, illetve az inkubáció
és a horvátországi partnerrel
roppant kedvező együttműködést
tudtak kialakítani az informatikai
vállalkozások segítése,
navigálása terén.
Hasonló kitételeket hangsúlyozott
Ivan Placko is, aki szerint
az informatikai cégek közötti
klaszterképzés fontos szerepet
kaphat a továbbiakban is és
szükség van az ilyenfajta együttműködésekre
is a földrajzilag
közeli felek között. A munka
fontos szegmense volt a különböző
szemináriumok, illetve
olyan szondáztatások szervezése,
mely a jövőre vetített közös
munkát is elősegítheti.
Dr. Skrop Adrienn, a projekt
kanizsai vezetője leszögezte,
ma a piacon hasznosítható
szaktudás megszerzése az egyik
legfontosabb a munkavállalás
terén, s első lépésben azt mérték
fel, az egyes cégek milyen
szaktudást is várn(án)ak el a
hozzájuk kerülő munkaerőtől.
Bevezették az e-learning rendszerét
is, workshopokat szerveztek
a vállalkozások számára,
új ötleteket is vázolva lehetséges
előrehaladásuk érdekében.
Amint az a záró gondolatoknak
is beillő szavakból kiderült,
ugyan a 16 hónapos projekt
zárult, de a munka most
kezdődhet igazán.
Nem hiába fejezte be úgy Birkner
Zoltán a tájékoztatót, hogy
az álom úgymond egy „muramenti
Szilícium-völgy”, amit kéretik
úgy érteni, hogy a zalai és
somogyi „végeket” már olyan
középszintre kellene felhozni az
informatika területén – években
mérve természetesen –, mely
még inkább tényezővé tenné a
(földrajzi) területet és felhalmozott
tudást a saját szakterületükön.
P.L.
Zártak ugyan, de az igazi
munka most kezdődik
Az Arany Jánosról elnevezett
országos, magyar nyelvi versenyről
szép eredményekkel tért
haza a Kőrösi Csoma Sándor
Általános Iskola székhelyintézményének
több diákja. A negyedik-
nyolcadik osztályos gyerekek
megmérettetésének a budapesti
Műszaki Egyetem adott
otthont.
Nemcsak térségünkben ad büszkeségre
okot a Kőrösis tanulók sikere,
hanem tágabb, zalai pátriánkban
is. Hiszen nem egy, több
nívós elismeréssel öregbítették az
intézményükben folyó magas
szintű pedagógia munkát, s ezáltal
városunk hírnevét is. Tuboly Roland,
4. osztályos diák a harmadik,
Károlyi Anna az 5. évfolyamosok
között a 6., míg Dobó Ádám szintén
e korcsoportból a 8. helyezett
lett, Bacsi Mihály pedig – a hetedikesek
közül – a 6. helyezést tudhatja
magáénak.
December 8-án, rendezték meg
Tatán a Bolyai-anyanyelvi Csapatverseny
Országos döntőjét,
ahol három nagykanizsai csapat
is képviselte iskoláját, városát, sőt
Vas és Zala megyét is hiszen a finálét
megelőző körzeti forduló
összevont Vas és Zala megyei volt
– tájékoztatta lapunkat Mudryné
Dr. Tombor Mónika.
A 3. osztályosoknál: 5. helyezett
lett a Kiskanizsai Általános Iskola
és Óvoda „Világ Virága” csapata.
Tagjai: Borbély Sára, Kisjós Bálint,
Muczárt Ádám, Somogyi Csaba,
felkészítő tanáruk Kocsis Anikó
volt.
A 7. osztályosoknál: 12. helyezett
lett a nagykanizsai Bolyai Általános
Iskola „Összetett mondatok”
csapata. Tagjai: Mudry Anna
Dorottya, Nith Balázs, Tajmel Bálint,
Traub Sándor, felkészítő tanáruk:
Dr. Kupóné Gasztonyi Edit
volt.
A8. osztályosoknál: 8. helyezett
lett a nagykanizsai Rozgonyi Általános
Iskola „Minőségjelzők” csapata.
Tagjai: Farkas Abigél,
Geiger Luca, Tóth Kata, Vajda
Emese, felkészítő tanáruk: Bartoly
Ilona volt.
Kőrösis
diákok sikere
Szépen szerepeltek
a Bolyaisok
Kanizsa – Könyvajánló 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
Nemrégiben került sor a Kanizsai
Antológia 13. kötetének ünnepélyes
bemutatójára a Halis
István Városi Könyvtárban.
Rendhagyó módon kezdődött a
kulturális rendezvény, hiszen a
nemrég elhunyt kanizsai íróra,
Szolzsenyicin barátjára, Rózsás
Jánosra emlékeztek a meghívottak
Kardos Ferenc "tolmácsolásában",
egy rövidke videót is
megtekintve az egykori GULAG-
rabról.
Eztán a megjelenteket – mintegy
száz embert –, úgymint az
önkormányzat nevében is, Balogh
László, az OKISB elnöke
köszöntötte, itt, a „Potyli” partján,
majd hangsúlyozta: a misztikus,
kinek szerencsét, másoknak
balszerencsét szimbolizáló, 13-as
szám az antológia számára mindenképpen
szerencsét hozott,
ugyanis az egyik legnívósabb kötetet
tarthatjuk most a kezünkben
a sorozat példányai közül. Majd
Csere Andrea és Kovácsné Solymos
Gabriella, akik egyébként
maguk is szerzői az antológia 13.
kötetének, vidám előadásukkal
segítettek betekintést nyújtani a
verseket, novellákat, esszéket és
tanulmányokat is felvonultató kötetbe.
Farkas Zsuzsa illusztrációival
gazdagon „teleszőtt” kiadványt
Lehota M. János esztéta, a
kötet felelős szerkesztője valamint
Kardos Ferenc szerkesztő
mutatta be. Az esztéta ismertetője
során kiemelte: talán a „legerősebb”
antológiát tarthatjuk most a
kezünkben, hiszen a 39 nagykanizsai,
vagy kanizsai kötődésű alkotó
műveit majd 300 oldalon keresztül
mutatja be a kötet. A hagyományoknak
megfelelően a lírák
kerültek a kötet elejére, amelyeket
jelenünk információval telített,
felgyorsult és néha-néha ki
is üresedett világában nem egyszerű
munka „megkomponálni”,
ember legyen a talpán, aki ma
versírásra adja a fejét. A novellák
következnek eztán, Nagykanizsáról
vagy kanizsaiakról szóló történetekkel,
majd versek és mesék
Izlandtól Brazíliáig – kanizsaiak
műfordításában. A kötet második
felét esszék, életrajzi vázlatok és
tanulmányok töltik meg, amelyek
között mind a helytörténetet,
mind a hadtörténetet tárgyaló írások
helyett kaptak. Ezek vagy
Kanizsáról szólnak, vagy pedig
„példaadó kanizsaiaktól” származnak
– fejezte be ismertetőjét
az esztéta, minden alkotónak
megköszönve a munkáját, egyben
egymás műveinek az elolvasására
és további írásra is biztatva őket.
Kardos Ferenc hangsúlyozta: különösen
nehéz feladat volt a 13.
kötet megszerkesztése, hiszen a
terjedelmi korlátok miatt kellett
egy határvonalat húzni, amely bizony
a beérkezett pályamunkákat
alaposan megrostálta. Tizenhét
alkotó mintegy 400 oldalnyi
munkája egyáltalán nem kerülhetett
be az idei antológiába, de éppen
ez mutatja egyrészt a kötet
magas színvonalát, illetve a
nagykanizsai írók és költők pezsgő
szellemi tevékenységét. A
szerkesztő mindenkit további
munkára buzdított, hiszen a reményeik
szerint jövőre is megjelenik
majd a Kanizsai Antológia.
Ehhez kérte az önkormányzat további
segítségét, és egyben megköszönte
azt, hogy Nagykanizsa
önkormányzata – példaértékűen –
ennyire előtérbe helyezi a kultúrát,
fontosnak tartva annak támogatását.
Lehota M. János e gondolathoz
csatlakozva kifejtette:
véleménye szerint bármilyen gazdasági
nehézségekkel küzdjön is
a város és az ország, a kultúrára
áldozni kell, mert anélkül egy közösség,
de akár egy társadalom
sem létezhet, emellett a gazdasági
problémák eltörpülnek, sokadrendű
dolognak számítanak
csak. Az estébe nyúló rendezvény
a szerzők részére történő tiszteletpéldány-
átadással zárult, majd
az önkormányzat egy állófogadással
vendégelte meg a megjelenteket,
ezzel is köszönetét fejezve
ki a nagykanizsai íróknak
áldozatos munkájukért.
Kanizsa
Megjelent a Kanizsai Antológia 13.
kötete Rózsás Jánosra is emlékezve
E címet viseli Dr. Somogyi Ferenc
és két szerzőtársa által megjelent
hiánypótló műve. Akötetet
– mely a szerző harminc éves kutatói
munkájának eredményeként
született meg – a közelmúltban
mutatták be a Halis István
Városi Könyvtárban.
Középpontban az ember szellemi,
gazdasági és kulturális tőkéje a
folyamatosan változó világban – talán
így összegezhető leginkább a
könyv tartalma, témaköre, melyet a
Széchenyi István Egyetem tanára –
testvérével, Somogyi Katalin pedagógussal,
a Hevesi iskola volt igazgató
helyettesével és Józsa László
marketing professzorral közösen –
dolgozott ki. A kötet – mint Tatay
Tibor recenziójából is kiderül – a
magyar emberitőke-állomány titkait
feltáró írások gyűjteménye, egészen
1989-től 2011-ig. Ez a korszak
azért is érdekes, mert a történelmi
és gazdasági változások nyomot
hagytak – hosszabb időre – a humán
tőkében. Többek között ebben
is elmélyedhettek az érdeklődők a
mű nagykanizsai bemutatóján,
Kardos Ferenc könyvtárigazgatóhelyettes
köszöntőjét követően.
Majd a szerző adott közelképet
munkájáról. Dr. Somogyi Ferenc
elmondta: mind szakmai előmenetelének,
mind pedig kötetének alfáját
az jelentette, amikor találkozott
Jánossy Ferenc, közgazdászként ismertté
vált egykori gépészmérnök
könyvével. Ez indított útnak – vallja
a szerző – és olyan löketet adott,
mely a mai napig motivál tanárikutatói
munkámban egyaránt.
„Ahogy akkor is, amikor 34 évvel
ezelőtt elkezdtem írni, összeállítani
az írásgyűjteményt” – ismerte el
Dr. Somogyi Ferenc, aki a kötet
egyes fejezeteiről is megosztotta
gondolatait a megjelentekkel. A
társadalomszerveződés fonákságaira
rámutatva felsejlik a könyvből,
hogy a külső, befolyásoló tényezők
hatására milyen irányban bontakozott
ki a világ – hol szarkasztikus,
hol pedig humoros, ám közérthetően
tényszerű formában. Természetesen
mindennek alapja az ember
énje – világított rá az egyetemi tanár
– ezek a különbözőségek azonban
összefűzve egységeket, azonosságokat
is mutathatnak, valamint
színes típusú embereket „produkálnak”.
Úgy is, hogy nem pusztán
piaci megközelítéssel, hanem
emocionális rálátással szemlélünk
dolgokat. A könyv alapja lehet az
objektív közgazdaságtannak – bocsátotta
előre Dr. Somogyi Ferenc
–, hiszen ezen tudományág nem
pusztán a számokat, összefüggéseket
és nyers adatokat foglalja magában,
hanem magát az embert is.
Sz.Zs.
A magyar emberitőke-állomány állapota
Fotó: Szabó Zsófia
8 Kanizsa – Krónika 2013. január 10.
A január 19-én megrendezésre
kerülő 13. Miklósfai Répafőző
fesztiválról tartott sajtótájékoztatót
Dömötörfy Sándor, a Miklósfa
Közművelődési és Városszépítő
Egyesület, valamint
Prikryl József, a Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesület
elnöke. A két egyesület 2001-ben
indította útjára a miklósfai kerékrépa
gasztronómiai hagyományának
őrzését. A híres Miklósfai
Répafőző verseny napjainkra
már országos hírűvé vált.
„A fesztivál nemcsak az evésivásról
szól – jegyezte meg elöljáróban
Dömötörfy Sándor –, hanem a
hagyomány teremtéséről, ami szándékuk
szerint egy nemzeti értékké,
hungaricummá nőheti ki magát.”
A répa a II. világháborút megelőző
időszakban a szegények fő
táplálékai közé tartozott, azonban
a káposzta kiszorította a piacról. A
répásoknak nevezett Miklósfán
ennek ellenére töretlenül megmaradt
a répafőzés és a répás ételek
fogyasztása. A táplálkozás szempontjából
– ellentétben a káposztával
– egészségesebb, és könnyebben
emészthető. A fesztivál lebonyolítása
a korábbi évekéhez hasonlóan
történik, a versenyre bárki
benevezhet. A nevezési lap a
www.miklosfa.eu honlapról letölthető,
további információkat pedig
a mindenkihaza@miklosfa.eu email
címen lehet kérni.
A fesztivál, amelynek sztárvendége
Laky Zsuzsanna lesz, délelőtt
9 órakor a Répatornával, az
öregfiúk kispályás labdarúgó mérkőzésével
indul. A37 évnél idősebb
játékosok jelentkezését 18-án péntek
estig várják az egyesület címére.
Az ételek zsűrizése szombaton délben
kezdődik. A színes kulturális
programokkal kísért rendezvényt
Cseresnyés Péter polgármester nyitja
meg 17 órakor. A 17.30-kor kezdődő
kóstolón minden résztvevőt
megvendégelnek egy-egy tál füstölt,
csülkös-babos répával. A répavacsora
után bállal folytatódik a
fesztivál. Kategóriánként 3-3 csapatot
díjaznak, ezen kívül közönség
díjat és szakmai különdíjat is kiosztanak
a versenyzők között.
Prikryl József kiegészítésként
hozzátette: a versenyzők két kategóriában;
hagyományos – füstölt
csülkös-babos, paradicsomos kerekrépa
–, és egyéb kategóriában
indulhatnak a versenyen. Az országban
itt Miklósfán főzik legjobban
a kissé kesernyés, sajátságos
ízvilágú répát, és megerősítette
meg a Dömötörfy Sándor által
elmondottakat, mely szerint van
létjogosultsága a hungaricumként
történő elismertetésének.
B.E.
Miklósfai répafőzők fesztiválja
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Afővárosban került megrendezésre
a látványtáncosok Országos
Mikulás Kupája. A Premier
Táncklub két csapattal, két korosztályban
képviselte városunkat
a megmérettetésen. 1386 versenyző
összesen 240 műsorszámmal
lépett a szakmai zsűri elé.
A kanizsai táncosok junior csapat
színpadi látványtánc és felnőtt
csapat színpadi látványtánc kategóriában
indultak. A junior csapat
táncosai: Böjti Blanka, Bunczom
Evelin, Bunczom Fanni, Kománovics
Kyra, Lovkó Luca, Papócsi
Petra, Somogyi Nóra, Takács
Anna a Bankrablók című koreográfiával,
míg a felnőtt csapat:
Glavák Katalin, Lelner Júlianna,
Németh Petra, Papócsi Petra,
Sipos Eszter, Radics Vanda,
Vékási Dorottya, Verkman Nóra,
Weisz Virág pedig a Bazi Nagy
Romalagzi című produkcióval állt
színpadra. A zsűri értékelése alapján
mindkét csapat a dobogó III.
fokára állhatott fel. A Premiereseknek
ez jó eredménynek számít,
hiszen nagyon sok színvonalas
produkciót láthattak ellenfeleiktől.
A munka folytatódik, hiszen
januárban már egy nemzetközi
táncversenyen kerül megmérettetésre
a csapat egy teljesen új koreográfiával.
Köszönet a felkészítőknek:
Salamonné Kuzma Renátának, Németh
Petrának és Tornyos Ervinnek
– mondta el a kanizsaujsag.hunak
Németh Petra a táncklub vezetője.
Kanizsa
Dobogóra táncoltak
A hun legenda éledt újjá az
Attila Óvodában a minap megtartott
Attila napi rendezvényen.
A mesevilággal átszőtt,
délutánba nyúló programon az
intézmény apraja-nagyja részese
volt a hagyományápolást és
magyarság tudatunk ébrentartását
célzó „Mesetarisznya” elnevezésű
jeles napnak.
Az Attila Óvoda tradícióinak
fontos részét képezi az Attila nap
megünneplése, mely jóval több egy
egyszerű névnapi rendezvénynél.
Ugyanis – mint 2000 óta – minden
évben, ezúttal is mesevilágot varázsoltak
az óvodapedagógusok a
gyermekeknek: így népszerűsítik a
magyar népmeséket, és szerettetik
meg az olvasást a kicsikkel –
összegezte a rendezvény értelmét,
értékét Kovács Jánosné, tagóvodavezető.
A történetekkel, mondákkal,
legendákkal átszőtt délelőttön
még egy héja is érkezett („sólyomszárnyon”)
a gyermekekhez. Nem
véletlenül, ugyanis, a madár Attila
hun király kedvenc állatainak sorába
tartozott. Majd Kardos Ferenc, a
Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese
anekdotákkal, mesékkel
szórakoztatta a legifjabb generációt.
A rendezvény külön érdekessége,
hogy egy, a közelmúltban
megnyert TÁMOP-os pályázat jóvoltából
a sólyom, mint a névadó
Attila kedvenc madara bekerült az
intézmény köztudatába – ezt a kicsik
színezés, rajz formájában is
megörökítették – tovább gazdagítva
az óvoda környezet-és hagyománytudatos
nevelésének sokrétűségét.
A családi kapcsolatok ápolásának
fontosságáról sem feledkezett
meg az Attila ovi nevelőtestülete,
hiszen a program apropójaként
délután a kicsiknek saját szüleik,
hozzátartozóik olvastak meséket.
Sz.Zs.
Mesetarisznya
Kanizsa 2013. január 10. – Krónika 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
VOKSH Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
TANFOLYAM INDUL
2013.01.14-én 16 órakor
személyautó
Az elméleti oktatás díja
csak 5000 Ft
2013.01.15-én 16 órakor
C, D, C+E kategória
2013.01.17-én 16 órakor
gépkezelő (targonca, emelőgép és
földmunkagép)
2013.01.26.-i GKI és a
2013.02.16.-i vállalkozói vizsgára
jelentkezéseket 01.16.-áig elfogadunk!
A hatodik Társadalmi Felelősségvállalási
Konferencia és a Köszönet
Napjának rendezvényén
adta át a Civil Kerekasztal Egyesület
a Köszönet napi díjakat. A
rendezvényt Cseresnyés Péter
polgármester, országgyűlési képviselő
nyitotta meg. Beszédében
a polgármester kiemelte: amelyik
település erős akar lenni, és
erős akar maradni, annak erős
civil szervezetekkel kell rendelkeznie.
– Bármit akarhat a közigazgatás,
vagy egy település irányítása, ha
azt az ott élő emberek, civil szervezetek
nem fogadják el, a feladat,
a cél nem fog teljesülni. A polgármester
örömmel jegyezte meg,
hogy Nagykanizsán erős, és hónapról
hónapra egyre erősebb a civil
szerveződés. Az alakuló civil
szervezetek nem azt nézik, honnét
szerezhetnek pénzt a saját működésükhöz,
hanem azt, hogy milyen
feladatot, küldetést teljesíthetnek
be, mivel tehetik jobbá, kényelmesebbé,
szebbé az adott településen
az emberek életét. Fontos, hogy
ezek a civil szervezetek, anélkül,
hogy bármiféle iránymutatást várnának,
olyan programokat kezdeményeznek,
adnak a városnak, az
itt élő embereknek, amelyek sokak
megelégedettségét, elismerését kivívják.
A civilek tevékenysége komoly
identitástudatot is adhat az itt
élő embereknek – folytatta –, hisz
saját magunkért, saját érdekünkben
teljesítjük ezt a fajta feladatot.
Végül a városvezetés nevében
megköszönte a jelenlévőknek a város
érdekében végzett munkáját, és
áldott karácsonyi ünnepeket, valamint
eredményekben gazdag boldog
újévet kívánt mindnyájuknak.
A program további részében a
társadalmi felelősségvállalásról
Lánczos Attila, a Kanizsa Pékség
Zrt. kereskedelmi igazgatója tartott
előadást, a Zala megye 7 csodája
című akció részleteiről pedig Nagy
Imre, a Kanizsa TV ügyvezetője,
majd egy karácsonyi hangulatú ünnepi
műsort követően került sor a
Köszönet napi díjak átadására.
A Felelősségvállalási Konferencia
és a Köszönet Napja ünnepi
rendezvényének keretében adták
át az előző esztendőkben legaktívabban
tevékenykedő idősügyi
kluboknak, csoportoknak is az okleveleket.
Az okleveleket Cseresnyés
Péter polgármester, országgyűlési
képviselő, az Idősügyi Tanács
elnöke adta át.
Köszöntőjében Budavölgyi Kálmán
elnök többek között kiemelte:
lakóhelyünknek a kimutatások
szerint 366 bejegyzett civil közössége
van, akik jelentős szerepet
játszanak a város életében. Közülük
69 vette a fáradságot és pályázatot
nyújtott be a legfőbb civil
forráshoz a Nemzeti Együttműködési
Alaphoz működési támogatást
kérve. Közöttük 30-an voltak eredményesek,
akik átlagosan 372 ezer
forint támogatást kaptak. Ezt követően
az elnök bemutatta a Nagykanizsai
Civil Kerekasztal Egyesület
közreműködésével, és a Vidékfejlesztési
Minisztérium anyagi
támogatásával megszületett Zala
hét csodájának első nyomtatott,
1000 példányos kiadványát, melynek
ajánló sorait Dr. Manninger
Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke
írta.
A civilek szponzora kitüntető címet
2012-ben a Kanizsa Pékség
Sütőipari és Kereskedelmi Zrt.
nyerte el.
A civilek mecénása díjat a Varga
és Ignácz Kft, vagyis a Király
Gyógyszertár kapta.
Az év civil fiatalja kitüntető címet
Kunics Réka és Kunics Bence
nyerte el. Mivel Bence a gimnázium
osztályával éppen Ausztriában
tartózkodott, kitüntetését édesanyja
vette át. Az év civil önkéntese díjat
Hóbor Ildikó vehette át. Az év
civil egyesülete címet a kiskanizsai
Sarlós Boldogasszony Plébánia
közösségei nyerték el.
Az év civil embere díjat Horváth
Jánosné nyugalmazott pedagógus
kapta meg.
B.E.
Megköszönték a civilek munkáját
A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai
Területi Szervezete a
Kanizsa Plazával közösen a tavalyi
évben is megrendezte hagyományos
jótékonysági gyűjtőakcióját,
Adomány Expressz néven
– tájékoztatta lapunkat
Miksó Andrea asszisztens.
Az akció kedvezményezettjei a
városi és városkörnyéki szegénységben
élő családok és egyedülálló
emberek voltak. A gyűjtés helyszínén
tartós élelmiszereket, tisztítóés
tisztálkodási szereket, édességet,
jó állapotú könyveket, játékokat,
meleg ruhát gyűjtöttek a szervezők.
A karitatív akciót a Vöröskereszt
önkéntesei végezték, a Kanizsa
Plazában, a Mikulás Lak
mellett felállított Gyűjtőállomásnál
2012. december 10-19. között.
Az akció során több mint 25 doboz
ruhanemű, 5 doboz tartós élelmiszer,
2 doboz édesség, 1 doboz
tisztítószer, 14 doboz játék, 5 doboz
könyv, 2 doboz cipő és egyéb
felajánlások érkeztek (pl. iskolatáska,
ajándékcsomagok).
A Vöröskereszt a gyűjtés alatt
folyamatosan szállította az adományokat
a rászorulóknak. Az összegyűjtött
ruhaneműt a városi hajléktalanok
és a rászoruló családok,
a tartós élelmiszerek nagyobb részét
pedig a Vöröskereszt látókörében
lévő, idős emberek kapták. A
játékok nagyobb hányada főként a
nevelőszülőknél élő állami gondozott
gyermekekhez került.
Az Adomány Expressz kollektívája
2012. december 20-án személyes
látogatást tett több intézményben.
A Magyar Vöröskereszt képviseletében
Dömötör László, a helyi
szervezet területi vezető-helyettese,
valamint a Kanizsa Plaza részéről
Vámos Zsolt, üzemeltetési
igazgató, a Kanizsai Dorottya Kórház
Gyermekosztályán jártak, ahol
több doboznyi játékot adtak át az
osztály kis betegeinek.
Az adományozók következő állomása
kora délután az űrhajós utcai
Gyermekotthon volt. Az otthonban
élő gyermekek izgatottan
és örömmel várták és fogadták a
látogatókat.
Az Adomány Expressz a nap végén
egy kiskanizsai családot is felkeresett:
Tiszainé Marton Éva és
párja, négy állami gondozott leánygyermek
nevelőszülei. A legfiatalabb
családtag segédkezett a gyűjtési
akcióhoz kapcsolódó „Megy a
gőzös Fehérvárra…” elnevezésű
játék nyertesének kisorsolásában.
A játékban közel 40 adományozó
vett részt, a székesfehérvári Novotel****-
be érvényes hosszú hétvégét,
és az Árpád Fürdő családi belépőjét
Szalai Viktória nyerte.
Az Adomány Expressz első útja
sikerrel zárult. A szervezők több
évre nyúló közös együttműködése
régi-új alapokra helyeződött,
melynek keretében a jövőben több
hasonló jótékonysági akciót is szeretnének
megvalósítani.
Kanizsa
Házhoz ment az Adomány Expressz
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 10 Városháza 2013. január 10.
Tóth Nándor önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. január 14-én 17
órától Bajcsán a Kultúrházban, aznap 18 órától Kiskanizsán a volt Nagyrác utcai
iskola ebédlőjében.
Képviselői fogadóórák
Telefon: +36 93 510 137 vagy a +36 30 5686 327
Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernő utca 19. 􀂊 www.inkubatornk.hu
Kanizsa – Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
Tisztelt nagykanizsai kutyatulajdonosok!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2012. november 29-i közgyűlésén
hozott 337/2012.(XI.29.) számú határozatával úgy döntött, hogy
támogatja az ebek transzponderrel történő megjelölését. Ennek során az önkormányzat
az állatorvosokkal közösen kedvezményes akciót hirdet az ebek teljes
körű, mikrochippel való megjelölése érdekében.
A megállapodás értelmében az ebösszeírás alapján az önkormányzathoz 2012.
december 31-ig bejelentett ebek esetében 2013. január 1- június 30. között az Avt.
42/A.§ (2) bekezdésben megjelölt szolgáltatás díja – amely magában foglalja a
transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való regisztráció díját – bruttó
3000 Ft, azzal, hogy külön állatorvosi vizsgálati díj sem kerül felszámításra.
Az önkormányzat azon ebek esetén, amelyeknél fennáll az ebrendészeti hozzájárulás
fizetési kötelezettség és a tulajdonos a hozzájárulást az önkormányzat
részére megfizeti, a 3000 Ft-os szolgáltatás díjához támogatást nyújt, melynek
alapján a tulajdonos az említett szolgáltatásért az állatorvos részére közvetlenül
csak 1000 Ft díjat fizet. Az ebrendészeti hozzájárulásról szóló 40/2012 (IX. 12.)
számú önkormányzati rendelet a www.nagykanizsa.hu portálon A város
működése / Önkormányzat/Rendeletek menüpont alatt olvasható.
Az önkormányzattal megállapodást kötött állatorvosok elérhetősége a mellékelt
listában található. A kedvezményes szolgáltatási díj nem terjed ki a transzponder
behelyezéséhez esetlegesen kapcsolódó, a tulajdonos által kért egyéb (
kiszállás, az állat egyedi nyugtatása, bódítás, helyi érzéstelenítés, stb…,) szolgáltatásra.
Cseresnyés Péter polgármester
Az Önkormányzattal szerződött állatorvosok elérhetősége:
Név/Rendelő helye/Rendelési idő/Elérhetőség
Dr. Dezső János
8800 Nagykanizsa, Iskola u. 2., Hétfő-péntek: 17.00 -18.00 óra.
Telefon: 06-93/377-016, fax: 06-93/377-016, mobil: 06-20/913-9713,
e-mail: medi-best@freemail.hu
Dr. Fekete Ágoston
8800 Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 28. Hétfő-péntek: 9.00 -13.00 óra,
16.00 -18.00 óra. Telefon: 06-93/319-213, mobil: 06-20/9467-278,
e-mail: vetgen@chello.hu, honlap: www.fekete-agoston.hu
Dr. Boa László
8800 Nagykanizsa, Teleki u 56. Hétfő 15-18 óra, Kedd 10-12 óra, 15-18 óra;
Szerda 15-18 óra; Csütörtök 10-12 óra; Péntek 10-12 óra, 15-18 óra.
Telefon: 06-93/321-014, mobil: 06-30/3399-979, e-mail: drboa@enternet.hu
Dr. Bozsoki Attila
8800 Nagykanizsa, Búzavirág u. 33. Hétfő-péntek 15.00-18.00 óra,
mobil: 06-30/343-7121, e-mail:bozsoki.attila@vipmail.hu
Dr. Horváth László
8800 Nagykanizsa, Munkácsy M. u. 7/a. Hétfő-péntek 17-18 óra.
Telefon: 06-93/315-895, mobil: 06-30/412-9474,
e-mail: novamedvet@gmail.com; dhl@citromail.hu
Dr. Kósek Kornél
Mobiltelefon: 06-30/284-62-74, e-mail: kkosek@freemail.hu
Dr. Pálfi József
8800 Nagykanizsa, Felsőerdő u. 90. Hétfő-péntek 8-17 óra.
Telefon: 06-93/315-309, e-mail: palfidoki@gmail.com
Dr. Talabér Gyula
8800 Nagykanizsa Dózsa György u. 121/8. Hétfő-péntek 15-19 óra
Telefon: 06-93/789-930, fax: 06-93/789-930, mobil: 06-30/351-5500
e-mail: vettala@vipmail.hu
Dr. Virág Zsolt
8747 Garabonc, Fő út 76. Hétfő-péntek 8.30-10.00 óra, 14.30-17.30 óra
Telefon: 06-30/520-0467
Tisztelt Nagykanizsai
Kutyatulajdonosok!
Ezúton tájékoztatjuk a nagykanizsai lakosokat, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának ügyfélfogadása 2013.
január 4-től (péntektől) a Polgármesteri Hivatal Erzsébet tér 7. szám alatti
épületben (alagsorban kialakított helyiségben) történik.
Elköltözött a Szociális Osztály
ügyfélfogadása
Tisztelt Pályázók! ABursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2013. évi fordulójának
döntési listája a www. nagykanizsa.hu honlapon megtekinthető.
Bursa Hungarica 2013 nyertesei
Javaslat az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011.
(XI. 4.) önkormányzati rendelet módosítására
Balogh László képviselő 2012. novemberében előterjesztést nyújtott be az épített
környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.) önkormányzati
rendelet módosítására.
Az indítvány célja a Rákóczi u. 40. sz. (1292 hrsz.) ingatlan kivétele az utcaképi
védettség alól, azaz a rendelet 1. melléklet U-9 Védett utcaképek táblázat Sugár
utcai ingatlanok 7. sorának törlése.
Az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 91/2011. (XI. 4.) ök.
rendelet 3. § (5) bekezdése szerint: "A helyi védelem kimondásával vagy törlésével
kapcsolatos javaslatot az erről szóló döntést megelőzően 30 napra a
Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közhírré kell tenni. Aközhírré tétel időtartama
alatt a javaslattal kapcsolatos előterjesztés megtekintését biztosítani
kell."
Ezért a módosított tervet 2012. november 30-tól kifüggesztettük a Polgármesteri
Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) előcsarnokában, ahol munkanapokon
megtekinthető.
A módosítással kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a közszemlére tétel
időtartama alatt a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.:
93/500-735) címzett levélben lehet jelezni.
Az épített környezet értékeinek helyi
védelméről szóló rendelet módosítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Nagykanizsa városában a biohulladék gyűjtés
rendje 2013. január 1-jétől változik. Agyakoriság évi 52 helyett 40 lesz, ami azt
jelenti, hogy a biohulladékot kéthetente fogjuk elszállítatni, a "szezonban"
pedig (20-47. hétig) hetente. Kérjük, figyeljék az ezzel kapcsolatos tájékoztatót
a helyi médiumokban.
Január 7-től a szelektív gyűjtőedények, valamint a társasházi hulladékgyűjtő
edények mellé kihelyezett karácsonyfákat gyűjtőjáratban szedi össze a szolgáltató.
Kérjük a lakosságot, hogy karácsonyfáikat ennek megfelelően helyezzék
el a közterületeken.
Változik a biohulladék gyűjtés rendje
Nagykanizsa MJV Önkormányzata megbízására az AOD Kft elkészítette a város
településrendezési tervének szükséges módosításait. A tervet az érdekelt
szakhatóságokkal megtörtént egyeztetés és javítás után az Étv. 9. § (6) bekezdése
értelmében 2012. december 21-től 2013. január 20-ig közszemlére teszszük.
Ezen időtartam idején a terv munkanapokon munkaidő alatt megtekinthető
a városi főépítészi irodában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 4.)
A módosítással érintett területek:
1. Kinizsi u. - Rákóczi u. - Sugár u. - Arany J. u. folytatása által határolt tömbben
az övezeti szabályozás módosítása
2. Mánta-patak - Principális-csatorna - 0397 hrsz. út által határolt tömb övezeti
besorolásának módosítása
3. Az építési helyre vonatkozó szabályok módosítása egyes kistelkes területeken
4. A Csengery utcából nyíló 3864/5 hrsz-ú út közút jellegének törlése
5. Az épülő 61. úti felüljáró környezetében új kiszolgáló út kialakítása
6. A városi strand övezeti határának és beépítési módjának módosítása
7. Kertes mezőgazdasági területeken az építménymagasság módosítása
8. AGárdonyi utcából nyíló 30493 hrsz-ú telken tervezett közút törlése
9. A kiskanizsai volt Tsz-major övezeti besorolásának módosítása
10. A Vágóhíd utcából északra tervezett gyűjtőút egy részének törlése
11. Petőfi - Honvéd - Dózsa u. által határolt tömbben a szabályozás pontosítása
12. Az Interspar áruháztól keletre tervezett tömbfeltáró út törlése
13. A Siroma-plast telepétől délre húzódó 3287/6 hrsz-ú út törlése
14. Erdész u. keleti végén tervezett buszforduló helyének biztosítása
15. Vízfolyások jogszabályban előírt kezelési sávjának egyértelműsítése
16. A város területén lévő egyes közutak szabályozási szélességének csökkentése
A módosítással kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a közszemlére tétel
időtartama alatt a városi főépítésznek írásban (levél: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7., fax.: 93/500-735) lehet jelezni.
Településrendezési terv módosítás
közszemlére tétele
Kanizsa – 12 Szabadidő 2013. január 10.
A Horgászegyesületek Zala
Megyei Szövetsége négy zalai víz
– a Gébárti víztározó, a nagykanizsai
Csónakázó tó, a Zala-folyó,
és a Mura-folyó – halászati
jogát birtokolja. 2012. februárjában
a szövetség választmánya
Makovecz Tamást választotta elnökének,
aki elsőként a szervezeti,
pénzügyi és számviteli működést
világította át. A helyzetkép
feltárása után megkezdődött
a negyvenkét tagegyesületet tömörítő
szövetség működésének,
gazdálkodásának markáns átszervezése,
a közép és hosszú távú
stratégia kialakítása.
Makovecz Tamás afféle év végi
mérlegként lapunknak beszélt a
több száz kanizsai és város környéki
horgászt érintő Csónakázó
tóval kapcsolatos terveikről, a
2013-ban várható pozitív változásokról.
Mint ismeretes a Csónakázó tó a
város tulajdonában van, a tó kezelője
a Via Kanizsa Kht., a halgazdálkodással,
halőrzéssel, környezetvédelemmel
kapcsolatos feladatokat
pedig a szövetség látja el.
2013-ban prioritást élvez a fogási
lehetőségek minőségi és mennyiségi
javítása, mely visszacsábíthatja
a tóra a korábban elpártolt horgászokat
is. A szövetség mind az
önkormányzattal, mind a Via Kanizsával
új alapokra helyezte a
szakmai és partneri együttműködést.
Ezúton is köszönetemet fejezem
ki Cseresnyés Péter polgármester
és Gáspár András vezérigazgató
uraknak, hogy támogatják
közös céljaink megvalósítását
– mondta elöljáróban Makovecz
Tamás.
Jól ismert probléma a Csótó kis
öblének eliszaposodása. Ez ügyben
várjuk a Balaton Felvidéki
Nemzeti Park szakvéleményét –
folytatta az elnök. Tudvalévő,
hogy a klasszikus úszó kotrás költségei
nagyon magasak, ezért az
iszap szivattyúzása lehet a megoldás.
Aprobléma megoldásához komoly
együtt gondolkodásra lesz
szükség. Jövő évi terveinkben a
part menti infrastruktúra fejlesztése,
nevesítve a versenypálya kialakítása
és a tó körül lopásbiztos szemetesek
kihelyezése is szerepel. A
szövetség e célra különített el
pénzügyi forrást, de a város támogatására
is számítunk. Az ezzel járó
munkák elvégezéséhez természetesen
elsősorban a város cégeit
vesszük számításba.
A Csónakázó tó partjának kaszálásával
kapcsolatban megállapodás
született – sorolta tovább a
történteket az elnök. A jövőben a
Via az eddig gondozott önkormányzati
területeken kívül külön
megállapodás alapján elvégzi például
a tó vasút felőli oldalán található
zöld terület rendben tartását
is. Megállapodás született arról is,
hogy a Via és a horgászszövetség
megbízott képviselője végrehajtják
a Csótó vízi műtárgyának helyszíni
üzemi felülvizsgálatát. Felmérik
a gát állapotát, a zsilip működését,
ellenőrzik az üzemi vízszint
meglétét, és feltárják a beavatkozási
pontokat. A Via és a
szövetség közös projekt keretében
elvégzi a Csótó téli nádvágási
munkáit is, ahol a szövetség biztosítja
a kaszáláshoz szükséges feltételeket,
a Via pedig a levágott növényzet
elszállítását és elhelyezését
végzi. A rendezett vízpart kialakítása
mellett további horgászhelyek
kialakítására is sor kerültette
hozzá Makovecz Tamás.
Ez évben tehát megtörtént a szövetség
működési kiadásainak jelentős
csökkentése. A megtakarított
pénzösszeget haltelepítésre
fordítottuk és idén már fejlesztésre
is jutott. Ezzel együtt 2012-ben a
szövetségi lehetőségek javulása
eredményeként 60 helyett már 100
mázsa hal került a tóba, melynek
mintegy a fele ponty, s régi csótós
időket idéző mennyiséget jelent –
tért rá újabb témára az elnök. A
nagy halmennyiség jelentősen javítja
a jövő évi fogási esélyeket,
amihez igazodnak a területi jegyek
árai, valamint újfajta jegyek bevezetésére
is sor kerül. Az úgynevezett
nappali területi jegy 26 ezer
forintba kerül majd. Sok horgász
igényét szeretnék kielégíteni a
non-stop éves jegy bevezetésével,
ami megvásárlójának egész évben
0 – 24 órás horgászati lehetőséget
biztosít. Ennek ára 40 ezer forint.
A sporthorgászok számára sport
napijegyet bocsátunk ki, s lehetőség
lesz 24 órás napijegy váltására
is. Ezek ára: nappali esetében 2800
Ft, 0-24 órára vonatkozóan 3500
Ft, míg a sport napijegy 1500 Ft.
A tudnivalók közt elmondta, a
compó kifogható legkisebb mérete
30 cm, ponty 35 cm, süllő 40 cm,
a 60 cm-nél nagyobb pontyot pedig
megtartani nem szabad. A nagyobb
mennyiségű hal tóba helyezése
indokolta a halőrzés megerősítését
is. A kanizsai egyesületek
halőri csoportjainak bevetése mellett
a Miklósfai Polgárőr Egyesület
őrei és egy főállású halőr is vigyázza
a sokmilliós vagyont.
A beszélgetésből azt is megtudtuk,
szövetség 2013-ban a Mura
menti horgászok problémáira is érzékenyen
szeretne reagálni. Már a
télen megkezdték az ellenőrzési
tevékenységet a kritikus helyeken,
ami pozitív fogadtatásra talált. Az
ellenőrzés hatékonyságának további
fokozása természetesen prioritást
élvez. Január hónapban, pedig
a szövetség fórumra hívja a
murai egyesületek képviselőit,
hogy elmondhassák azokat a problémákat,
amelyekben segítséget
várnak.
Végezetül Makovecz Tamás elnök
a Horgászegyesületek Zala
Megyei Szövetsége nevében minden
kedves horgásznak fogási
eredményekben gazdag újesztendőt
kívánt.
Kanizsa
Csótói horgászfejlesztések
Január 11., 25. 10 óra 2012-ben 100 mázsa hal került a tóba
KEREKÍTő
mondókás félóra 0-3 éveseknek
Vezeti: Vajda Margit zenepedagógus
(0630/6160-847)
Részvételi díj: 700 Ft/család,
bérlettel 600 Ft/család
www.kerekito.hu
Január 11.18 óra
„MOZGÁS" – a Kanizsa Fotóklub
tagjainak kiállítása
Megnyitja: Balogh László,
az OKISB elnöke
Megtekinthető: február 14-ig
Január 15. 19 óra
Színház - Bródy bérlet
Eisemann Mihály-Békeffi
István-Halász Imre:
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték
A veszprémi Pannon Várszínház
előadása. Főszereplők: Kékesi
Gábor, Stefancsik Annamária,
Koscsisák András, Zayzon Csaba
Rendező: Vándorfi László
Belépődíj: 3 500 Ft
Január 16. 15 óra
Világjárók Klubja
BRAZÍLIA - vetítettképes úti
élménybeszámoló
Előadó: Dr. Nagy Árpádné
A belépés díjtalan
Január 17. 8 és 13.30 óra
Ifjúsági filharmóniai bérlet
FARKAS ZSOLT ÉS VÁRNAGYANDREA
- négykezes
zongorahangversenye
A műsorban részletek hangoznak el
Grieg, Csajkovszkij, Hacsaturján,
Schubert, Mendelssohn, Beethoven
műveiből, valamint Vadász Bence,
Varró Dániel, Ranschburg Jenő,
Kiss Ottó, Karafiáth Orsolya, Áprily
Lajos verseiből és prózáiból.
A MAGYAR TÖRTÉNELEM
NAGY MÚLTÚ TEMPLOMAI -
Gránitz Miklós, a Magyar Érdemrend
lovagkeresztje polgári tagozata
címmel kitüntetett fotóművész
kiállítása
Megtekinthető: január 6-ig
MISZTIKUS INDIA
Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és
Brunner Erzsébet Indiában festett
alkotásaiból
Megtekinthető: február 15-ig
TÁVOLI UTCÁK ÜZENETE -
Plakátkiállítás
Megtekinthető:
február 1-ig
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
Horoszkóp
Ha teheti, ebben az évben is legyen megbízható
és határozott. Ne hagyja, hogy
ismerősei kihasználják, és félrevezessék.
Reagáljon a figyelmeztető jelekre, és
cselekedjen megfontoltan.
Így év elején előfordulhat, hogy a munkahelyén
történő változások némi fejtörést
okoznak. Ne essen mindjárt kétségbe, párjával
együtt próbálják megtalálni a kivezető
utat a pillanatnyi nehézségből.
Egy angyali társra, kísérőre lesz szüksége hamarosan.
Egy baráti meghívásnak köszönhetően
olyan farsangi összejövetel részese lehet,
ami nemcsak a régi szép emlékeket idézi fel,
hanem örömet okoz testnek-léleknek egyaránt.
Fontos döntés elé kerülhet ezekben a napokban.
Reagáljon határozottan a kihívásokra, és
a csüggedés helyett fogja fel úgy a helyzetet,
hogy minden a javára válik. Az egészségére
is ügyeljen az eddigieknél sokkal jobban.
Jó hírekre számíthat mind a környezetében,
mind a munkahelyén. Ne féljen az esetleges
átszervezésektől, hisz a nehézségeknek
előbb utóbb vége lesz, s tavaszra minden a
régi kerékvágásban megy tovább.
Kellemes hétvégére számíthat. Ne gondoljon
eget rengető dolgokra, hiszen egy kávézás,
vagy egy baráti csevegés is megváltoztathatja
a hangulatát, és okot adhat a nevetésre,
a kellemes kikapcsolódásra.
Remek formában lesz a hétvégén, és az
anyagiak terén is gyarapodást jeleznek a
csillagok. Ajó hangulatát tovább fokozza
ez a hír, és arra készteti, hogy művészi,
alkotói tevékenységbe fogjon.
A vásárlás területén célszerű lesz mostanában
némi önmérsékletet tanúsítania.
Egy-két hónapnak el kell telnie ahhoz,
hogy az év végi lazítás után többet megengedhessen
magának.
Hogyha nyugodtan szeretné eltölteni a hétvégét,
ne kutasson titkok után. Újdonsült ismerősét
fogadja el olyannak, amilyennek a kezdetekkor
megismerte. Ha nem tudja visszafogni
magát, fusson egy-két kilométert.
Lehet, hogy csak a Holdnak lesz köszönhető,
könnyen ingerültté válhat ezekben
a napokban. Ápolja tovább a baráti kapcsolatait,
és hagyja, hogy a szeretet mindent
jobbá tegyen a környezetében.
Pénzügyei terén némi viták keletkezhetnek
otthon. Az idegeskedés helyett nyugodjon
meg, mert a helyzetet megfordíthatja, és
pénz is állhat a házhoz, ha ingatlaneladással
kapcsolatos régi tervét megvalósítja.
Nem lesz szüksége mostanában őrangyalra,
bárhova megy, vagy bármibe kezd. Az egészségére
azonban ne sajnálja a pénzt, kezdje az
év elejét gyógyteák iszogatásával. S ha jól
esik, kortyolgasson élvezettel.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
RAMDA
FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS
Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222
Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa
Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa
Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa
(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
SZOLGÁLTATÁS
BÉRLET
Csengery úton két szoba + konyha +
fürdőszobás bútorozott albérlet kiadó.
Kaució szükséges. Érd.: 0630/227-3294
(7544K)
Készpénzért vásárolok régi könyvet,
festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat
és ruhákat, valamint használati
tárgyakat és teljes hagyatékot. Tel.:
0620/555-3014 (7523K)
Könyveket, márkás porcelánokat, régi
műszereket, minden régi tárgyat, ezüst
evőeszközöket készpénzért vásárolok.
Nagykanizsa, 0630-332-8422 (7545K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. január 10.
2013.01.15. KEDD 10:00 – 13:00 Magyar Vöröskereszt, Nk. Sugár u.
28. 2013.01.15. KEDD 14:30 – 16:30 Belezna – Polgármesteri Hivatal,
Szabadság tér 12. 2013.01.17. CSÜTÖRTÖK 10:00 – 11:30 Fityeház –
Művelődési ház, Alkotmány tér 10.
Véradás Magyar Vöröskereszt
Az év végén ezúttal nem a
kard, inkább a hangszerek kapták
a főszerepet a kanizsai vívóteremben,
mivel évzáró gyanánt a
Nagykanizsai TE vívói zenés műsorral
karácsonyoztak és búcsúztatták
a sportági esztendejüket.
Az összejövetel keretében az
edzőként is ténykedő Piecs Adrienn
a konferanszié szerepét is magára
vállalta, míg a fiatal vívó-növendékek
versekkel és különböző zenés
darabokkal léptek – no nem a pástokra,
hanem – kis közönségük elé.
Az egyesület angol tagja, Simone
Lovell is készült versikével, egyben
anyanyelvén köszöntötte a karácsonyt
csapattársai körében.
Azért sportos vonatkozása is volt
a programnak, hiszen a szakosztályon
belüli legeredményesebb sportolókat
külön is köszöntötték.
A fiúknál a gyermek korcsoportosoknál
Abay Nemes Ádám,
Milassin Mór, a serdülő csapat
tagjai, Bagarus András, Dobó István,
Erdős Péter, Farkas Márton,
a junioroknál pedig Farkas Miklós
szolgált rá a külön dicséretre, míg
a lányoknál a serdülő együttes részéről
Flumbort Sára, Kungli Borbála,
Vernyel Sára, a már kadet induló
Osvald Anna érte el a legjobb
eredményeket 2012-ben.
Folytatás idén, ami már azért is
mozgalmasnak ígérkezik, mert példának
okáért válogatott kerettagságért
is vívhatják asszóikat és adhatják
a tusokat az NTE kardozói.
Vívás:
kis lazítás után
kezdhetik ismét Bajai NKK (1.) – Kanizsai
Vadmacskák SE (4.) 60-49 (10-
10, 21-14, 18-15, 11-10)
Amatőr női NB I Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, 11. forduló.
Baja, 150 néző. Vezette:
Praksch, Sági Z.
Kanizsa: Fekete (12/6), Fuisz V.
(16/3), Olasz A. (6), Jurkó (5),
Nagy D. (4). Csere: Hegyi (6),
Oros, Simon, Horváth E., Pál.
Edző: Farkas József.
Az első negyedben mindkét csapat
sok hibával játszott, a második
közepén aztán a vendégek még vezettek
is. A hibázás ellenben továbbra
is benne volt játékukban,
ezért a Baja meg is tudta fordítani
a találkozó állását. A nagyszünet
után is pontatlanul játszott a
KVSE, amit a vendéglátók kihasználtak
és el is húztak. Előnyük a
mérkőzés végéig ki is tartott, öszszességében
a kanizsaiak gyenge
dobóteljesítményük, valamint eladott
labdáik sora végett maradtak
alul az akkor még listavezető bácskiskuniakkal
szemben.
A férfiaknál az NB II-ben pontokban
nem volt hiány, adták és
kapták is becsülettel, de egy tény, a
Dombóvári KS elleni siker nem
jött rosszul...
Murafém Kanizsa KK SE ''11
– FKSZC Sárvár 128-34 (26-6,
27-5, 35-11, 40-12)
NB II Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, 8. forduló.
Nagykanizsa, 30 néző. Vezette:
Szájer, Szlávik.
Kanizsa: Imre (17/3), Talabér
(16/6), Murvai (15/9), Lovas
(34/9), Zsámár K. (24/3). Csere:
Németh M. (16), Ujvári D. (6).
Edző: Farkas József.
Az egykor szebb napokat látott,
jelenleg a harmadik vonalban sereghajtó
sárvári kosárlabda együttes
látogatott Kanizsára, ahol nem
is oly'' rég még a férfi vonalon
szintén magasabb színvonalon pattogott
a labda. Ezúttal idővel inkább
egy jó kis edzőmeccs kerekedett
a találkozóból és a hazaiak a
közte százért hajthattak a végéhez
közeledve...
Afélidőben elhangzott egy szurkolói
felvetés: „Vajon kijönnek a
végére húszból?” Nos, a vendégek
eljutottak az emlegetett szám fölé,
de némi éllel fogalmazva, szinte
annyi fajta (egyébként tetszetős és
a korábbi szép időkre emlékeztető)
mezben – hozzávetőleg négy félében
– léptek pályára... Mondjuk –
persze szintén sarkítva –, megnéztük
volna, hogy az Európa-hírű
olasz Virtus Bologna gárdájánál
miképpen mutatott volna a pályán
egyszerre például a Knorr-os és
Buckler-es szerelés...
Mindenesetre a kanizsaiak a
közönségnek is játszhattak a
sárváriakkal szemben, Murvai
Dániel nem véletlenül tekintgetett
sűrűn kifelé, de Ujvári Dávidnak
is megvolt a maga szurkolótábora.
A 100. pont Lovas Péter nevéhez
fűződött és a végén talán már
arra ment ki a vendéglátók játéka,
hogy meglesz-e a két csapat között
a háromszámjegyű különbség...
Mint kiderült, korántsem kellemes
balatoni kirándulásra sikeredett
a Murafém Kanizsa KK SE
''11 NB II-es férfi kosarasainak siófoki
mérkőzése.
Siófoki KS (5.) – Murafém-
Kanizsa KKSE ''11 (7.) 123-75
(36-18, 34-22, 20-18, 30-17)
NB II Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, találkozó a 13.
fordulóból. Siófok, 50 néző. Vezette:
Kocsis J., Pécsi Zs.
Kanizsa KKSE: Molnár G.
(10/3), Tóth O. (6), Lovas (19/6),
Zsámár K. (7), Hoffmann (19/3).
Csere: Murvai (4) Németh M. (6),
Tóth B. (2), Ujvári D., Csóri, Talabér,
Horváth G. (2) Edző: Farkas
József.
Ahogy a beszámolókból kiderült,
a vendégek védekezése hagyott
kívánnivalót maga után, s az
sem mellettük szólt, hogy a vendéglátóknak
gyakorlatilag minden
sikerült a mérkőzésen. Következett
hát a Dombóvári KS elleni
bajnoki...
Murafém-Kanizsa KKSE ''11
(7.) – Dombóvári KS (9.) 90-67
(20-18, 32-11, 21-21, 17-17)
NB II Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, 9. forduló.
Nagykanizsa, 50 néző. Vezette:
Dombai L., Németh S.
Kanizsa: Molnár G. (14/6), Tóth
O. (4) Lovas (17/3), Murvai
(20/3), Hoffmann (2). Csere:
Zsámár K. (20), Tóth B. (8), Talabér
(4), Imre (2), Horváth G.,
Csóri, Németh M. Edző: Farkas
József.
No, ilyen azért nem a leggyakoribb
eset egy kosaras győzelem alkalmával.
Szó nem volt itt az ellenféltől
való folyamatos elhúzásról
a hazaiak részéről, hanem
mintha egy varázsütés történt volna
– ráadásul nem is a végén, hanem
– a második tíz percben.
Ahogy Farkas József tréner fogalmazott:
„A második negyedben elléptünk
ellenfelünktől.” Nos, ez
elég is volt a győzelemhez.
Polgár László
Felemás évzáró, sikeres évnyitó
Az új esztendő elkezdődött –
lassan a futballban is. Nincs ez
másként a Nagykanizsai TE 1866
NB III-as gárdájának háza táján
sem, hiszen a jövő héten már elkezdődik
az érdemi munka, természetesen
idővel edzőmérkőzésekkel
spékelve a programot – tudtuk
meg Koller Zoltán vezetőedzőtől.
Lassuk, egyelőre konkrét időpontok
nélkül, de úgymond lelkiekben milyen
ellenfelekre készülhetünk. Mint kiderült,
Csurgó, Andráshida, Nagybajom,
Nagyatád, Galambok, Semjénháza,
Lenti TE az ellenlábasok sora, utóbbi
három együttes ellen hétközi, vagyis
szerdai meccsre lehet számítani – a
műfüves pályán. Igen, a Bányász-pálya
mögött kialakított játéktéren...
Hidától Bajomig
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 10.
A Délzalai Vízmű SE úszóinál
a karácsonyi ünnepek előtt is
sorra került a klub évadzáró
versenye, melyen 140 sportoló
állt rajtkőre, ki-ki persze az esztendő
végi habitusa szerint. Bár,
az nem volt kétséges, akiket különösképp
a küzdőszellem hajtott,
ők a hagyományos csillagszóró
versenyt is nagy izgalommal
várták.
A picit idősebbek, s a reményteljes
ifjabbak is letudták
az 50 és 25 méteres távokat –
úgymond versenyre, s minden
egyes hosszon egy-egy (újabb)
kiesővel. Előbbi korcsoportnál
sokáig Molnár Flóra volt az az
úszó, aki a legjobban ment, aztán
ahogy ritkult a létszám, jöttek
fel rá a többiek, majd a végén
a következő sorrend alakult
ki: 1. Zámodics Márk (1997), 2.
Gayer Marton (1998), 3. Molnár
Flóra (1998).
A kicsiknél is hasították a vizet
becsülettel az úszó palánták, náluk
aztán így végeztek: 1. Hederics
Hanna (2000), 2. Kantó Loretta
(2001), 3. Doszpoth Csenge (2001).
Alegfiatalabbak– vagyis a 2003-as,
valamint fiatalabbak – mezőnyében
a viadalt Kurucz Levente nyerte.
P.L.
Úszás: vizes csillagszóró
Negyedik alkalommal rendezték
meg a teremfoci Deme Richárd
Emléktornát, melyre idén már 12
együttes jelentkezett. Richárd egykori
megyei osztályú együttesei és
kispályás legénységek léptek parkettre,
kétszer hatos csoportokban
mérkőztek a csapatok.
Az így kialakult sorrendek alapján
eldőlt, hogy a főágon a harmadik
helyért Bagola – FC Oportó, a
döntőben pedig Zákány – Timberland
párosítás alakult ki. Természetesen
„vigasztalódni is lehetett”, ott
a harmadik pozícióért Olajbányász
– Belezna, az elsőért Tintahal –
Szentbalázs kövekezhetett.
Érdekesség, hogy szinte valamennyi
párosításban a második
együttes győzött, mindössze a zákányiak
nyerték "elöl lévő"
gáradaként mérkőzésüket - s ezzel
az egész tornát is egyben.
IV. Deme Richárd Emléktorna.
Vigaszág, 3. helyért: Olajbányász
– Belezna 1-1 (büntetőkkel: 1-2).
1. helyért: Tintahal HK – Szentbalázs
0-1. Bronzmérkőzés: Bagola
– FC Oportó 1-5. Döntő: Zákány
– Timberland 1-0.
A torna végeredménye: 1. Zákány,
2. Timberland, 3. FC
Oportó, 4. Bagola. Legjobb játékos:
Gócza László (Zákány). Gólkirály:
Cs. Horváth Gábor
(Oportó) 8 góllal. Legjobb kapus:
Szántó Péter (Szentbalázs).
Lelkükből
szólt a futball
Tizennegyedik alkalommal
rendezték meg Gelsén az
Unicum Kupa teremfoci tornát,
melyre tizenkét csapat nevezett.
A házigazdának is tekinthető
Unicum együttese a 2004-es –
nagykanizsai kispályás bajnokságot
nyert – keretével állt ki a
tornára.
– Azért volt picit merész vállalkozás
részünkről a torna idei tető alá
hozása, hiszen egy külön ötlet volt
az Unicum nyolc évvel ezelőtti legénységének
összehozása – mondta
a szervezők részéről Gregor Zoltán,
aki akkor annak a társaságnak a csapatvezetője
is volt egyben. –
Hál''Istennek sikerült, s aztán a srácok
nem is szerepeltek rosszul...
Amit az eredmények is tanúsítanak,
hiszen a három négyes csoport
után két hármasba osztott
résztvevők közül épp a szóban forgó
együttes volt az egyik, mely a
fináléba került. A döntőben a Dunántúli
Postás SE-vel mérkőztek
és egy izgalmakban bővelkedő 2-
2-es meccs után büntetőkkel nyerték
meg a tornát. A harmadik helyen
a Kadarka FC végzett, miután
2-1-re verte a Zalaszentmihályt.
XIV. Unicum Kupa, Gelse. Döntő:
Unicum – DPSE 2-2 (büntetőkkel:
3-2). A 3. helyért: Kadarka –
Zalaszentmihály 2-1. A végeredmény:
1. Unicum, 2. Dunántúli Postás
SE, 3. Kadarka FC, 4. Zalaszentmihály.
A torna gólkirálya: Nagy Tamás
(DPSE; 14 találat). A torna legjobb
játékosa: Papp Gábor
(Unicum). Legjobb kapus: Horváth
Gábor (Unicum).
P.L.
Házigazda győzelem az Unicum Kupán
Nagyszabású programmal, az
előzőekhez hasonlóan búcsúztatta
az óévet a Szan-Dia Fitnesz SC a
20. Kanizsa Pékség Fitness Fesztivál
keretében, melynek bevezetőjében
Cseresnyés Péter polgármester
köszöntötte a testedzés
ezen válfaját űzőket, no és a közönséget.
Azért Kitti és Violetta legördülő
könnycseppjei árulkodtak a köszöntés
pillanataiban. Hiszen a fitness
fesztivál keretében ugyan a felszabadult
örömé volt a főszerep színpadon
és nézőtéren egyaránt, azonban
elérkezett az alkalom, amikor a klub
és Vágó László elköszönt azon sportolóitól,
akik hosszú évekig közösségükben
sportoltak, ahogy tette azt
többek között Tikos Kitti és Hetési
Violetta is.
A program keretében a
tanítványok valamennyien bemutatták
azon produkcióikat, amelyekkel
az angliai világbajnokságtól
a szerbiai Európa-bajnokságig
oly'' sok örömet és érmet szereztek
az 2012-es esztendő során.
P.L.
Évbúcsúztató gálával
Az évet zárók csoportjából a
Kanizsa Box Klub öklözői sem
maradtak ki, összejövetelükön
egyben az évet is értékelte az
egyesület vezetősége.
Atalálkozón már jelen volt Orbán
Gábor is, aki a Balti-tengeri kikötővárosból,
Kalinyingrádból, az ott
megrendezésre került olimpiai ökölvívó
reménységek tornájáról érkezett
haza. „Az erőpróbán (+91 kgban)
ellenfelem egy örmény öklöző
volt, aki végül döntő fölénnyel hozta
az összecsapásunkat. Egy azonban
biztos, ezúttal megtapasztalhattam,
hogy milyen kemény a nemzetközi
mezőny. Még rengeteget kell dolgoznom
annak érdekében, hogy a
magamban megfogalmazott álmaim
valóra válhassanak.”
Eltökéltségben
nincs hiány
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. január 10.
A „Batthyány Lajos Középiskoláért”
Alapítvány Kuratóriuma
2013. január 19-én, szombaton 19 órától
rendezi hagyományos
ALAPÍTVÁNYI BÁLJÁT
- immár 20. alkalommal.
Belépőjegyek a Batthyány Lajos Gimnázium titkárságán
személyesen, levélben vagy telefonon igényelhetők.
Cím: Nagykanizsa, Rozgonyi 23. Telefon: (93) 311-239
A bál helyszíne: István Fogadó (Sormás)
START Oktatási Kft.
Nagykanizsa, Arany János u. 8.
Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875
NyT: 20-0193-04, AL: 026
SZEMÉLYGÉPKOCSI tantermi képzés
Január 14-én 16:00 óra (gyorsított), Február 9-én 8:00 óra (hétvégi)
vagy válaszd e-learning képzésünket vagy a kettőt együtt!
ÁRUFUVAROZÓ, AUTÓBUSZVEZETőI GKI
Jelentkezési határidő: január 23-án (szerda) 12:00 óra, vizsga: február 1.
TEHERGÉPKOCSI, KAMION, BUSZ tanfolyam
Február 6-án (szerda) 17:00 óra (hétközi)
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2013. január
A KanizsaTISZK ifjúsági célú programjainak fejlesztése,
TÁMOP 5.2.5/B-10/2-2010-0153 számú „Merre visz az út?”
projekt előrehaladásáról.
A "Merre visz az út?" projekt tevékenységei, megjelenései:
1. Mobil ifjúsági információs pontok: a város összes általános és középiskolájában,
nagyobb városi rendezvényeken, valamint az önkormányzat
balatonmáriai táborában jelentünk meg, több alkalommal. Szabadidős
foglalkozások, gyermek és sportnapok keretében pályaorientációs,
pályaalkalmassági, személyiségfejlesztő és önismereti foglalkozásokat
szervezünk a nagykanizsai oktatási intézményekben.
2. Ifjúsági információs és tanácsadó iroda: önismereti foglalkozásokat
tartunk a 7-8. osztályosok számára, illetve felnőttoktatási lehetőségeket
ajánlunk az érdeklődőknek. Szolgáltatásunk célja a fiatalok önálló pályaválasztási
döntésének előkészítése. Segítségünkkel megismerik saját érdeklődési
körüket, képességeiket, a választható pályák körét, így talán könynyebb
lesz számukra a pályaválasztás. Megszervezzük és lebonyolítjuk az
iskolai tanműhelyek és városi üzemek látogatását. A HSMK-val karöltve
létrehoztuk a „TE A HÁZ – találkozási hely és közösségi tér” elnevezésű
klubot, mely kedd és csütörtök délutánonként nyújt lehetőséget egyéni
vagy kiscsoportos foglalkozására. Az Alkotó Ifjúság Galéria és Kávéházban
lehetőséget biztosítunk a város minden iskolájának arra, hogy tanulói
kézműves alkotásait a belváros szívében kiállíthassa.
Májusban az általános iskolákban megkezdődtek a klubfoglalkozásaink,
melyek a 2012-13-as tanévben tovább bővültek a középiskolák irányába is.
Mindegyik klubot havonta más-más iskolában tartjuk, tematikus program
szerint, szakemberek irányításával. A „Merre visz az út?” klub a pályaválasztást
és a társadalomba való illeszkedést segíti, foglalkozásonként 10-15
gyerek dolgozik a pszichológussal és a klubvezetővel. Önismereti, személyiségfejlesztő,
kapcsolatépítő, játékos feladatok szerepelnek a palettán. Az
„Együtt tovább” klub a családi kompetenciák fejlesztésére, az életút tervezés
biztosítására irányul, s elsősorban csapatépítő, társas kapcsolatokat
erősítő játékokkal foglalkoztatják a szakemberek a tanulókat.
A „Merre visz az út?” és az Élet-Stílus táborainkat 2012. június 18-24., illetve
2012. június 30-július 06. között tartottuk Sármelléken, a Tüskevár Ifjúsági
Szálláshely és Erdei Iskolában. Az ingyenes táborozáson mindkét esetben
32, zömében hátrányos helyzetű, 13-20 éves diák vett részt a nagykanizsai általános
és középiskolákból, az intézmények javaslatai alapján, s a diákokkal
szakképzett pedagógusok és előadók foglalkoztak. Az első táborban a gyerekek
többek közt természetvédelmi előadáson, madárgyűrűzésen, egészségvédelmi
programon, önismereti, sport és kézműves foglalkozásokon vettek
részt. A második turnusban a diákokra csapatépítő és kompetenciafejlesztő
tréningek, irodalmi előadás, interaktív zenei- és sportfoglalkozások, pályaválasztási
tanácsadás és készségfejlesztés vártak. A záró est színházi előadása
a másság elfogadásáról szólt, s a táborozók egy koncertet is hallhattak.
Projektünkben zajlik az önkéntesek felkészítése, melyben 40 fő vesz részt
a kanizsai általános és középiskolákból, az intézmények javaslatai alapján.
Felkészítésüket szakképzett előadók végzik, a következő kompetenciák fejlesztésével:
munkaerő-piaci és vállalkozói, tanácsadói, személyes, kommunikációs,
együttműködési és közösségi. Az önkéntesek a továbbiakban a
klubok és táborok programjai során segítik a pedagógusok, szakemberek
munkáját.
2012. áprilisától működik honlapunk – www.merreviszazut.hu –, melyen minden
eddigi, illetve a jövőben tervezett programunk és azok képgalériája is
megtalálható.
A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. "Merre visz az út?"
projektjének célja a TISZK keretén belül és Nagykanizsa oktatási
intézményeiben tanuló 12-29 éves gyerekek, serdülők, fiatalok
(különös tekintettel a hátrányos helyzetűek és sajátos nevelési
igényűek) társadalmi és gazdasági részvételének fejlesztése.
Aprogram megvalósítási időszaka: 2012. február 01. - 2014. január 31.
Nagykanizsa és Térsége TISZK
Nonprofit Kft.
8800 Nagykanizsa, Erdész utca 30.
Tel.: 0693-510-251,
Fax: 0693-900-252
www.kanizsatiszk.hu
AKANIZSA
HETILAPBAN
lakossági apróhirdetés
(15 szóig) 800 Ft,
KANIZSA KÁRTYÁVAL
CSAK 600 FT.
Vállalkozási apróhirdetés
15 szóig 1600 Ft.
Gyakorisági
kedvezmény mindkét
esetben 50%.
XXV. évfolyam 2. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. január 17. Kanizsa
A Kanizsai Dorottya Kórházban
a legjobb az infrastruktúra
a betegek szerint. Az „Év kórháza
2012” fődíjat és az egyes kategóriákért
járó elismeréseket a
leglátogatottabb hazai egészségügyi
portál, a HáziPatika.com
olvasóinak szavazatai alapján
ítélték oda.
A HáziPatika.com által nyolc
évvel ezelőtt alapított „Év kórháza”
díj odaítéléséről maguk a betegek
dönthettek, akik két hónapon
át tartó internetes szavazáson értékelték
az állami finanszírozással
működő fekvőbeteg-intézményeket,
idén több mint kétszázat. A
www.evkorhaza.hu oldalon öt kategóriában
– orvos-szakmai ellátás,
ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra,
ellátás, valamint környezet
és tisztaság – összesen több
mint negyvenezer szavazat érkezett
a 2012. október 15-től december
közepéig tartó voksolási időszakban.
A betegek értékelése alapján
2012-ben a Kanizsai Dorottya
Kórház lett az infrastruktúra kategória
győztese.
Az elmúlt években az élmezőnyből
hiányoztak a budapesti intézmények,
2012-ben azonban megtört
az utóbbi évek vidéki fölénye.
Az „Év kórháza 2012” címet a fővárosi
Városmajori Szív- és Érgyógyászati
Klinika érdemelte ki.
Az összesített verseny nyertesei:
1. Semmelweis Egyetem Városmajori
Szív- és Érgyógyászati Klinika,
Budapest: „Év kórháza 2012”. 2.
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Kórháza, Kecskemét (2. helyezés).
3. Kátai Gábor Kórház - Rendelőintézet,
Karcag (3. helyezés).
Míg 2011-ben az egyes kategóriákat
debreceni, ózdi, általánosságban
a kelet-magyarországi intézmények
uralták, 2012-ben – az
összesített eredményekhez hasonlóan
- itt is átrendeződött a lista.
A kategóriák győztesei: Orvosszakmai
ellátás kategória: Veszprém
Megyei Csolnoky Ferenc Kórház,
Veszprém; Ápolás- és szakszemélyzet
kategória: Margit Kórház,
Csorna; Infrastruktúra kategória:
Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa;
Ellátás kategória: Heim
Pál Gyermekkórház, Budapest;
Környezet és tisztaság: SZTE ÁOK
Onkoterápiás Klinika, Szeged.
Zala megye 27. lett a megyei
rangsorban. Az országos listán a
három legjobb Zala megyei helyezett:
Kanizsai Dorottya Kórház,
Nagykanizsa (34. helyezés), Zala
Megyei Kórház, Zalaegerszeg
(101. helyezés), Szent András Reumakórház,
Hévíz (129. helyezés).
Az ünnepélyes átadó ceremóniára
2013. január 10-én került sor a
Magyar Tudományos Akadémia
székházának Klubjában. A díjakat
Dr. Kissné Dr. Horváth Ildikó, főosztályvezető
(Emberi Erőforrások
Minisztériuma Egészségügyért
felelős államtitkárság), Dr. Gerle
János, a Magyar Orvosi Kamara
alelnöke, Dr. Balogh Zoltán, a Magyar
Egészségügyi Szakdolgozói
Kamara elnöke, Dr. Szél Ágoston,
a Semmelweis Egyetem rektora,
Dr. Svébis Mihály Év Kórháza
2011 (Bács-Kiskun Megyei Kórház)
főigazgatója, valamint Erős
Antónia műsorvezető adták át.
HáziPatika.com - Kanizsa
„Év kórháza” lett a Kanizsai Dorottya
Az önkormányzat felhatalmazta
a polgármestert arra,
hogy folytasson tárgyalásokat,
önállóan, konzorciumi formában
Zalakarossal, vagy konzorciumi
formában Sopronnal,
Szombathellyel, Keszthellyel és
Zalakarossal pályázik-e a Nyugat
– dunántúli Operatív Program
keretében kiírt Közösségi
közlekedés fejlesztése elnevezésű
programra, mely a helyi és városi
közösségi közlekedés biztonságosabbá,
gyorsabbá és színvonalasabbá
tételét segíti elő.
A felhívás kiemelt célja a jelenleg
közösségi közlekedést választó
utasok számának megtartása, a negatív
tendencia megfordítása, valamint
a távlati utasszám-növekedés
elősegítése. Ennek érdekében
egy újfajta, alternatív közösségi
közlekedési szolgáltatást hoznának
létre az elnyert összegből,
amely a város nagy utasszámot generáló
területein sűrűn elhelyezett,
mindenki számára könnyen hozzáférhető,
alacsony díj ellenében
kölcsönözhető kerékpárokat működtetnének.
A kerékpárokat a dokkoló állomásból
egy mágneskártya segítségével,
PIN-kód megadása után lehetne
kibérelni, melyre korábban
feltöltötték a bérlő adatait. A közlekedés
előnyei közt említhetjük,
hogy egészséges, környezetbarát,
csökkentheti a zsúfoltságot és háztól-
házig szolgáltatássá válhat.
A pályázat keretében minimum
100 millió és maximum 600 millió
forint nyerhető el, visszafizetési
kötelezettség nélküli végleges juttatásban.
„Fogas” kérdések
A decemberi soros ülés napirendi
pontjai között szerepelt a
fogászati ügyeletet igénybe vevő
települési önkormányzatokkal
kötött megállapodás felülvizsgálatára
szóló előterjesztés, mely
határozat első két pontját a képviselőtestület
elfogadta, a harmadikról
ezúttal nem döntöttek.
Mint az előterjesztésben olvasható,
a Zala Megyei Kormányhivatal
szeptemberben adatgyűjtést
végzett a fogászati ügyeleti ellátással
kapcsolatban. Az adatgyűjtés
célja annak megvizsgálása volt,
hogy a fogorvosi alapellátást és az
ahhoz kapcsolódó ügyelet működését,
fenntartását milyen formában
látja el a nagykanizsai önkormányzat,
illetve a környező települések
hogyan tesznek eleget e
törvényi kötelezettségüknek, a
működtetés költségét ki viseli, valamint
mennyiben terhelik át a
költségeket az ügyeleti ellátást
igénybe vevő lakóhelye szerint illetékes
települési önkormányzatra.
Szintén kiderül az előterjesztésből,
hogy városunk önkormányzata
törvényi kötelezettségének eleget
tesz, mert hétvégén és munkaszüneti
napon napi hat óra helyszíni
tartózkodással biztosítja a fogászati
ügyeletet. Az ellátást jelenleg
igénybe vevő 72 település önkormányzatával
érvényes megállapodás
nincs, a települések többsége
egyáltalán nem, míg 14 önkormányzat
minimális, 1000 Forint
hozzájárulást fizet havonta. Azonban
a helyi önkormányzatokról
szóló törvény értelmében a települési
önkormányzatok feladata az
egészségügyi és szociális alapellátásról
való gondoskodás. Ennek
megfelelően alakul a fogászati
alapellátás városunkban, melynek
ellátotti köréhez tartoznak a környező,
érintett települések is.
A fogorvosi ügyeleti ellátás
Nagykanizsán, a Szent Imre utca
1. alatti rendelőben biztosított, hétvégén
és munkaszüneti napon napi
hat órában a helyszínen, folyamatos
elérhetőség biztosítása nélkül.(
szombat, vasárnap és ünnepnapon
8.30-tól 14.30-ig). Az ellátotti
körbe természetesen beletartozik
több falu is. Közülük 14-el
még 2001-el kötött megállapodást
a fogászati ügyelet közös működtetésére
Nagykanizsa Önkormányzata.
Az előterjesztésből kiderül
továbbá, milyen feltételek mellett,
mekkora összeggel finanszírozták
az ellátást, valamint felmerül az is,
hogy gazdaságossági okokból a
Lenti járást Nagykanizsához csatolnák
– ám ezt a közgyűlést megelőző
SZEB ülésén sem támogatták
a tagok. A határozati javaslat
első pontját, a fogászati alapellátás
és az ahhoz kapcsolódó ügyeleti
ellátás működtetésének felülvizsgálatáról
készült tájékoztatást, és a
másodikat, hogy a fogászati ügyeletet
jelenleg igénybe vevő települések
lakosai részére ezentúl a
szolgálat igénybevételét
50Ft/fő/év hozzájárulással biztosítsák,
elfogadta a testület.
A közgyűlés döntött az egyes
tiltott, közösségellenes magatartásokról
szóló önkormányzatai
rendelet hatályon kívül helyezéséről
is. A javaslatot egyhangúlag
elfogadták a képviselők.
A szabálysértésekről, a szabálysértési
eljárásról és a szabálysértési
nyilvántartási rendszerről szóló
törvény alapján az önkormányzatok
2012. május 31-ig kötelesek
voltak hatályon kívül helyezni a
helyi rendeletekben meghatározott
szabálysértési rendelkezéseket,
mivel a jövőben a szabálysértési
tényállást és annak megvalósítójával
szemben pénzbírság kiszabását
csak törvény rendelheti el. Azonban
Magyarország helyi önkormányzatairól
szóló törvény ez év
április 15-i hatállyal lehetővé tette,
hogy az önkormányzatok képviselőtestülete
rendeletben meghatározzon
tiltott, kirívóan közösségellenes
magatartásokat, melyek elkövetőivel
szemben ötvenezer forintig
terjedő helyszíni bírság, illetve
százötvenezer forintig terjedő
közigazgatási bírság kiszabására
nyílt lehetőség.
Az új jogszabályi környezethez
igazodva városunk önkormányzatának
közgyűlése egy rendelettel
hatályon kívül helyezte – a másik
13 rendeletben szereplő – valamennyi
szabálysértési tényállást.
Ezzel egyidejűleg a városatyák a
korábbi szabálysértési tényállásokat
tiltott, közösségellenes magatartásként
szabályozta, egyben
rendelkezett a helyszíni bírság és a
közigazgatási bírság kiszabásának
lehetőségéről, összegéről. Ugyanakkor
a Magyar Közlöny november
14-i számában közzétételre került
az Alkotmánybíróság azon határozata,
mely az elsőként, fentiekben
említett rendelkezés egyes
pontját alkotmányellenesnek minősítette,
így azt megsemmisítette.
Ez a határozat – mint az előterjesztésből
kiderül – nem érinti a folyamatban
lévő ügyeket, igaz, hogy a
közzététel óta új ügy nem indult.
Az Alaptörvény bizonyos cikkelyének
értelmében a helyi önkormányzat
feladatkörében eljárva
törvény által nem szabályozott helyi,
társadalmi viszonyok rendezésére,
illetve törvényben kapott felhatalmazás
alapján rendeletet alkot.
Az Alkotmánybíróság előbbiekben
leírt határozata alapján semmisek
az önkormányzat azon rendelkezései,
melyek felhatalmazást
adtak számukra valamely magatartás
tiltott, közösségellenes magatartássá
nyilvánítására, illetve ezek
szankcionálására. Ezért a közgyűlés
támogatta a napirendi pontjában
szereplő rendeleti javaslatot,
melyet (18 igen szavazattal) hatályon
kívül helyeztek.
A közgyűlés döntése alapján a
Thúry György Közérdekű Muzeális
Gyűjtemény önkormányzati
fenntartásba került, valamint
jóváhagyták a Klebelsberg
Intézményfenntartó Központtal
kötendő megállapodást.
A Thúry György Közérdekű
Muzeális Gyűjtemény eddig a Zala
Megyei Intézményfenntartó
Központ irányításában és fenntartásában
a Zala Megyei Múzeumok
Igazgatósága Tanintézményeként
működött. A kormány határozata
értelmében 2013. január 1-jétől
önállóan működő költségvetési
szerv lesz, mely gazdálkodási feladatait
az önkormányzat látja el. A
múzeumban a teendőket 8 fő teljes
munkaidőben, egy pedig részmunkaidőben
végzi.
Ezzel egy időben pályázatot írtak
ki a Thúry György Közérdekű
Muzeális Gyűjtemény magasabb
vezetői álláshelyének 2013. július
1 – 2018. június 30-ig történő ellátására.
A részletes pályázati kiírást
a februári soros ülésére terjesztik
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi
Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím:
8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft.
Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés:
Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa – Közgyűlési 2 tallózó 2013. január 17.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Újfajta közösségi
közlekedés:
kölcsönözhető
kerékpárok
A közösségellenes
magatartásokról
Az önkormányzathoz
került a Thúry György
Közérdekű Muzeális
Gyűjtemény
Kanizsa – Közgyűlési tallózó 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
majd be. A pozíció betöltéséig pedig
Száraz Csillát bízzák meg az
igazgatói feladatok ellátásával.
A Klebelsberg Intézményfenntartó
Központtal kötendő megállapodás
értelmében pedig a városunk
fenntartásában működő valamennyi
szakképző iskola és a Térségi
Pedagógiai Szakszolgálat
fenntartói és működtetői feladatait
január 1-től a központ látja el.
Fenntartásra valamennyi általános
iskolát, alapfokú művészetoktatási
intézményt és gimnáziumot adja
át.
Közgyűlési interpellációjában
Sajni József önkormányzati képviselő
a hegyi utak, így a Szentgyörgyvári
és a Mórichelyi hegy
útjainak állapotára hívta fel a figyelmet,
és kért segítséget Cseresnyés
Péter polgármestertől a
kátyús útszakaszok mielőbbi kijavításához,
a tengelytörő állapot
megszüntetéséhez.
Válaszában Cseresnyés Péter kifejtette:
a zártkerti utak felújítása
folyamatos és rendszeres beavatkozást
igényel az önkormányzat
részéről. Erre várhatóan kedvező
lehetőséget ad a Thúry laktanya legénységi
épületének bontása során
keletkezett törmelék őrleménye,
melynek megvásárlásáról és a hegyi
utak felújítására történő felhasználásáról
közgyűlési előterjesztés
készül a januári soros ülésre.
Bízzunk benne, hogy ezzel a lehetőséggel
élve sok rossz állapotú
út kerülhet felújításra.
A Péterfy iskola és a Dr. Mező
Ferenc Gimnázium közötti járdaszakasz
meghosszabbításához
kért támogatást közgyűlési interpellációjában
Cseresnyés Péter
polgármestertől Kovács János
önkormányzati képviselő.
Indoklásában a városatya többek
között kifejtette; az Attila utca
felé, a gimnáziumhoz, az óvodákhoz
és a bölcsődékhez vezető járdaszakasz
a volt leánykollégium
épületénél véget ér. A kisgyermekes
szülők és a diákok a Bíbor
Center épülete melletti félméteres
betonszegélyen és a parkolón áthaladva
juthatnak el úti céljukhoz. A
forgalom különösen iskolakezdés
előtt nagy ezen a területen, ami
esős időben még nehézkesebbé válik
a szűk hely miatt, hisz’ a járókelőknek
bele kell lépniük a sárba,
a hóba.
Kovács János interpellációjára
az alábbi tájékoztatást adta Cseresnyés
Péter polgármester:
A Bíbor Center mellett a Péterfy
iskola felé vezető gyalogos útvonal
problémája már korábban is
felmerült, és a gyalogjárda kiépítésének
költségeit a polgármesteri
hivatal már az elmúlt években is
szerepeltette a költségvetés tervezetekben
a fejlesztési igények között.
A közgyűlés által meghatározott
program azonban ez idáig nem
tartalmazta a megvalósítását. Fontos
ugyanakkor figyelembe venni
azt is, hogy a forráshiány mellett
más akadálya is van a járda kiépítésének.
A gyalogosok jelenleg a
Bíbor Center Irodaház ingatlanán,
az épület melletti állagvédő járdán
és a parkolóján keresztül közlekednek.
Az önkormányzat tulajdonában
a „kék ház”-nak nevezett ingatlan
áll, az ott kialakítható járda
azonban felvet egy kérdést. Már
régi igény a hozzá tartozó parkoló
bővítése, így vizsgálat tárgya az is,
hogy a járda kiépítése mennyire
befolyásolja a parkoló helyigényét.
Mindemellett az is nehezíti a
helyzetet, hogy az említett önkormányzati
terület nincs közvetlen
kapcsolatban a Péterfy iskola melletti
területtel, így területvásárlás
vagy kisajátítás nélkül a járdaépítés
sehogy sem valósítható meg.
További problémát jelent, hogy a
rendezési terv jelenleg nem jelöl
erre a területre közterületi vagy
közlekedési célú funkciót, azaz a
kisajátításra nem ad lehetőséget.
A fentiek ellenére a 2013. évi
költségvetés tervezetben ismét
szerepel az igény, és majd a közgyűlés
dönt a megvalósításról, illetve
annak feltételeiről.
Ahulladékgyűjtő szigetek tisztántartása
tárgyában interpellált
Kovács János önkormányzati
képviselő, arra kérve Cseresnyés
Péter polgármestert, dolgoztasson
ki az illetékesekkel egy
programot a szemétlerakás megállítására
annak érdekében,
hogy végre megszűnjön a lakóterületek
szépségét rontó, folyamatosan
ismétlődő szemétlerakás.
Kovács János interpellációjára
Cseresnyés Péter polgármester az
alábbi tájékoztatást adta:
Az illegális hulladék-elhelyezés
ellen a Közterület Felügyelet évek
óta küzd. Az utóbbi években nemcsak
a képviselő által említett Platán
sorról és a környékéről, hanem
a városból kivezető utak mellől is
mintegy 2500 köbméter hulladékot
gyűjtöttek össze több száz önkéntes
segítségével, különböző
meghirdetett városi és országos
program keretében. Az erőfeszítések
azonban csak ideig-óráig teszik
szebbé városunkat.
A tapasztalatok alapján azok az
emberek, akik a szelektív hulladékgyűjtő
szigetek környékén helyezik
el kommunális hulladékaikat,
nem rendelkeznek hulladékszállítási
szerződéssel, vagy az általuk
kötött szerződést nem elegendő
űrmértékre kötötték. Ezeken
a helyeken a hulladék elhelyezőkkel
szemben csak tettenérés
esetén van mód bírságot kiszabni,
ami a nagyszámú helyszín miatt
kevésbé lehetséges. Ennek ellenére
a Közterület Felügyelet sikeresen
ér tetten elhelyezőket, vagy
tart ellenőrzést azoknál a környéken
élő állampolgároknál, akik
nem kötnek szerződést a hulladékszállító
céggel. De még így is rengeteg
a hulladék. A polgármester
ígéretet tett rá, javasolni fogja az
50 literes edényekkel történő szállítás
szerződéskötésének lehetőségét
felülvizsgálni azokon a területeken,
ahol a legtöbb hulladékot
helyezik el a gyűjtők körül, egyben
mobil kamerák telepítését is,
melyekkel hatékonyabbá lehetne
tenni az ellenőrzéseket. A területeket
egyébként az önkormányzat által
finanszírozott keretből a Via
Kanizsa Nonprofit Zrt. tisztítja
közfoglalkoztatottak alkalmazásával.
A zajvédő fal utólagos átépítése,
a fal elbontása és kapubejáró
létesítése olyan mértékű
beavatkozást jelentene a burkolatban
és az elkészült létesítményben,
hogy az semmilyen
szempontból nem támogatható
– derült ki Cseresnyés Péter polgármester
azon válaszából, melyet
Balogh László önkormányzati
képviselő interpellációjára
adott.
A városatya véleménye szerint
az Arany János utca 22-24. számú
társasház zajvédő falát néhány kanizsai
embertársunk megrongálta,
a 34 helyen széttört pozdorjafal alkalmatlanná
vált az eredeti funkciójára,
tehát a 18 millió forintos
ajándék tönkrement. A megoldás
felé való közvetítés kötelességét
magára vállaló képviselő megjegyezte,
a lakók folyamatosan figyelik
a terepet, és már majdnem
el is fogtak valakit. Egy végleges,
jó megoldáshoz kérte Cseresnyés
Péter segítségét.
– Az Arany János utca építésének
keretében megvalósított zajvédő
fal – az eredeti tervekkel ellentétesen
– kimondottan az ott lakók
kérésére létesült, és a támogatás figyelembe
vételével is komoly
költséget jelentett az önkormányzat
számára – részletezte válaszában
a polgármester. A korábbi tervek
fal helyett kapubejárót tartalmaztak,
melynek átdolgozására a
lakók határozott tiltakozása miatt
került sor. Történt ez annak ellenére,
hogy a polgármesteri hivatal
munkatársai több alkalommal felhívták
a figyelmet a kapubejáró
előnyeire, és javasolták annak kiépítését.
Az utólagos átépítés semmilyen
szempontból nem támogatható,
ennek ellenére a hivatal szakosztálya
több helyszíni egyeztetést
is tartott, és megvizsgálta a szóba
jöhető műszaki megoldások lehetőségeit.
Ezek alapján elmondható,
hogy a probléma műszaki szempontból
kezelhető, bizonyos beavatkozásokkal
csökkenthető a jövőbeni
rongálások száma és mértéke.
Ugyanakkor tudomásul kell
vennünk – fogalmazott Cseresnyés
Péter, hogy a vandalizmus ellen tökéletes
biztonságot nyújtó megoldás
– nem csak ebben az esetben –
sajnos nehezen található.
Térfigyelő kamerák telepítése,
csakúgy, mint a zajvédő fal javítása,
helyreállítása komoly költséget
jelent, és az önkormányzatnál
jelenleg nem áll rendelkezésre
az ehhez szükséges forrás.
Mindemellett tudomásunk van
arról, hogy a nagykanizsai Rendőrkapitányság
feljelentés alapján
ismeretlen tettes ellen nyomozást
folytat. Bár ennek kimenetele még
nem ismert, bízunk benne, hogy a
rendőrség közreműködésével kézzelfogható
eredményt érhetünk el
a további rongálások megakadályozásában.
– zárta válaszát a polgármester.
B.E. - Sz.Zs. - V.M.
Hegyi utak állapotáról
A tervben ugyan
szerepel de
a megvalósítás
körülményes
Áldatlan állapotok
Ismét az Arany
János utcai
zajvédő falról
Kanizsa 4 – Krónika 2013. január 17.
Az E.ON Hungária csoport
pályázati felhívást tett közzé általános
iskolák számára. A
„Zöld Bajnokok” elnevezésű
program célja, hogy segítse a 9-
13 éves diákokat iskolájuk energiafogyasztásból
adódó szénlábnyomának
(azaz széndioxid-kibocsátásának)
felmérésében és
csökkentésében.
A feladatok útmutatást kínálnak
az iskola energiafogyasztásból eredő
szénlábnyomának felméréséhez egy
CO2-kalkulátor segítségével, valamint
ötleteket adnak érdekes feladatok,
órák és foglalkozások lebonyolításához,
amelyeken keresztül a diákok
megtudhatják, hogy tevékenységükkel
hogyan járulnak hozzá az
éghajlatváltozáshoz, és hogyan
csökkenthetik saját hatásukat.
A pályázat kiírója tíz általános iskolát
választott ki a jelentkezők közül.
Így Debrecen, Mór, Mosonmagyaróvár,
Budapest, Nyíregyháza,
Győr, Szolnok és Várpalota városok
mellett egyedüli zalai intézményként
és kis iskolaként a miklósfai is
a kiválasztottak között szerepel.
Az intézményben amúgy is nagy
hangsúlyt fektetnek a természet- és
környezetvédelemre, a tanulók
környezettudatos magatartásának
kialakítására. Ökoiskola lévén, már
a tanév elején megalakult a háromfős
Zöld őrjárat és megalkotásra
került a Zöld Házirend. A kötelező
tanórai foglalkozásokon túl környezetvédelmi,
ökológiai, egészségvédelmi
szakkör is működik.
Lelkes pedagógusok és diákok
közreműködésével több országos,
megyei és helyi vetélkedőkön, pályázatokon
vesz részt az iskola.
A2012/2013-as tanév egyik sikeres
pályázatáról, az E.ON által meghirdetett
„Zöld Bajnokok” pályázat
részleteiről Szmodics Józsefné intézményigazgató
többek között elmondta:
„A programról a tanulók
diákközgyűlésen, a szülők a Szülőklub
keretében, a kollégák tantestületi
munkaértekezleten kaptak tájékoztatást
a pályázat koordinátorától,
Csordásné Gál Izabella tanárnőtől.
Ezt megelőzően, a várható munkamenetről,
a tevékenységekről és a
csapattagok feladatairól két E.ONos
segítő, Lanc Anikó és Kiss Péter
kerekasztal beszélgetést folytatott
az intézményvezetéssel.”
AZöld Bajnokok a tanév során két
ciklusban, tavasszal és ősszel, heti
rendszerességgel leolvassák az intézmény
energiafogyasztását, szokásvadászatot
folytatnak. Feljegyzik az
egyes helyiségek energiafogyasztási
szokásait, valamint azt is, milyen változtatásokat
lenne célszerű beiktatni a
takarékosság érdekében. A tanulók
lelkesen teljesítik az akciótervben
vállalt feladataikat. Az energiafelhasználás
csökkentése, a pénzmegtakarítás,
a környezetvédelmi szerepvállalás
mellett kiemelendő, hogy fejleszti
a diákok tanulási élményét, a
csapatszellemet, és számos területen
az itt szerzett ismeretek kiegészítik,
bővítik a tanórai anyagot is.
Természetesen, a pályázaton való
részvételhez csábítóak voltak az
E.ON által felajánlott díjak is – tette
hozzá Szmodics Józsefné.
B. E.
„Zöld Bajnokok” programban a miklósfai diákok
Városunkban kiemelt figyelmet
fordítanak a szépkorú emberekre:
nemcsak szavakkal, hanem
tettekkel is. A konkrétumok
immár kész terveket jelentenek,
melyről szerdán a sajtó képviselőit
is tájékoztatták az önkormányzat
Idősügyi Tanácsának és
a helyi oktatási-nevelési intézmények
közös ülésén.
A tanácskozás célja elsősorban az
volt, hogy a részt vett idősügyi szervezetek
képviselői, általános - és középiskolai
iskolaigazgatók, az Idősügyi
Tanács elnöke, Nagykanizsa első
embere, Cseresnyés Péter – a napirendi
pontoknak megfelelően, valamint
az októberben létrejött
Együttműködési Megállapodás
alapján – Informatikai-Közéleti
Munkacsoportot és Közösségfejlesztési-
Tehetséggondozási Munkacsoportot
hozzon létre. Természetesen
annak a jegyében, hogy a helyi
ezüstkorú emberek életét, mindennapjait
megkönnyítsék. Ehhez elengedhetetlen,
hogy egyfajta kommunikációs
hidat hozzanak létre az ifjúság
és az idősek közt, valamint,
hogy feltérképezzék, kik azok a
mentálisan- és szociálisan rászorult
hajlott korúak, akiknek valóban segítség
kell évszaktól függetlenül, bár
ezekben a hideg, téli hónapokban az
Idősügyi Tanács, illetve minden polgár
kiemelt feladata, hogy figyeljenek
a sok évtizedet megélt embertársaikra
– emelte ki az ülés igazi értelmét
Cseresnyés Péter, a tanács elnöke.
Ezért fontos egyfajta kapocs
megteremtése a generációk között,
így a közösségi összetartozást is erősítik,
melynek megvalósítására hivatott
a Közösségfejlesztési-Tehetséggondozási
Munkacsoport. A jelenlévők
e csoport vezetőjének Boa Sándort
választották, míg társelnöknek
Balogh László OKISB-elnök, önkormányzati
képviselőt, a BLG
igazgatóját. Ugyanis az Idősügyi Tanács
mindegyik tagja fontosnak tartja,
hogy a diákokat – akiket törvény
amúgy is kötelez önkéntes munkára
– felelősségteljes, odaadó, szeretetteljes
tevékenységre neveljék a szépkorúak
felé.
Mindehhez szorosan kapcsolódik
az Informatikai-Közéleti Munkacsoport
tevékenységi köre is,
melynek elnökéül Bene Csabának,
társelnökéül pedig Balogh Istvánnak,
a Civil Kerekasztal Idősügyi
Szekciója tiszteletbeli elnökének
szavazott bizalmat a tanácsülés.
Feladatuk sok más mellett az, hogy
minden olyan hajlott korúról tudomást
szerezzenek – a helyi médiumokban
közzététel útján is – akik
rászorulnak az akár napi szintű segítségre.
Abajban lévő, esetleg magányos
emberekről pedig tájékoztassák
az önkormányzatot. A
„Senior Önkéntesek Klubját” ezért
szükséges megalakítani, Dr. Szabados
Gyula önkormányzati tanácsadó
javaslatára, amelybe mindenki
– korosztálytól függetlenül – csatlakozhat.
Mivel modern időket élünk,
a gyors segítségnyújtáshoz elengedhetetlen
az is, hogy úgymond
bekapcsolják az időseket a digitalizált
világba. Az internet minderre
nagyszerű lehetőséget nyújt, ám a
szépkorúakat meg kell ismertetni a
számítógéppel, világhálóval. Az informatikai
alkalmazások megtanulásához
segítséget tudnak nyújtani a
helyi oktatási intézmények, illetve
az ott tanuló diákok is. Ehhez kapcsolódik
a tanács közeljövőben
megvalósítandó terve is, hogy honlapot
hoznak létre – a folyamatos
információcserére –, ami nemcsak
a két, korban eltérő generációt szólítaná
meg, hanem az egész várost.
Ezzel (kisebb kiegészítésekkel)
egyet értettek a megjelentek,
ahogy a többi napirendi pont
mindegyikével is.
Sz.Zs.
Javaslatok és tettek
Információs Füzet Időseknek
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának kezdeményezésére,
Büki Pálné és Meszes Renáta szerkesztésében idén is
megjelent egy, a helyi időseknek készült Információs füzet.
A kiadványban szerepel az összes helyi idősügyi, valamint néhány civil
szervezet, minden idősek által helyben igényelhető és preferált támogatási,
ellátási forma, kedvezmény és egyéb hasznos információ. Számos
esetben ezek elérhetőségének helyét is közlik, nagymértékben megkönnyítve
ezzel az ügyintézést. A könyv ingyenesen hozzáférhető minden
idősügyi szervezetnél, klubnál, vagy a Honvéd Kaszinóban.
Kanizsa – Hirdetés 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére
épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelete
alapján a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban
megüresedett önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére.
Pályázatra kiírt lakások:
1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21
Apályázat benyújtásának határideje: 2013. február 8. Helye: Polgármesteri Hivatal
Szociális Osztály Nagykanizsa, Ezsébet tér 7. ügyfélfogadó. A licitálás
időpontja: 2013. február 14. de. 9.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális
Osztály Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 9.
A bérlemények leírása:
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21.
- elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész
- alapterülete: 25 m2
- szobaszáma: 1 szoba
- komfortfokozata: összkomfortos
- állapota: helyreállított
- bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 12.275 Ft + igénybevett szolgáltatásokért
fizetendő díj + rezsiköltség; adományt felajánló pályázó bérleti díjat
nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni.
A lakás megtekinthető: 2013. január 31. 14.00-16.00 óráig
A pályázaton való részvétel feltételei:
1. Személyi feltételek
Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár,
aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/, öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az
öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/, önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására
képes, a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és
annak eleget tud/nak/ tenni, a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson
történő licitálást elfogadja.
2. Egyéb feltételek
Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben
meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati
tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és
a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített
állapotban, térítésmentesen,
b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és
helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról
szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott
rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban
a bérbeadó rendelkezésére bocsátja.
- városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő
önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja.
Pályázni a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nk, Erzsébet tér 7.) átvehető
PÁLYÁZATI LAP két példányban történő kitöltésével lehet, melyen fel
kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait, a folyósított nyugdíj/ak/ összegét,
csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát, a felajánlásra
kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát,
havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát, saját tulajdonú lakás
esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát,
helyiségeit, minden tulajdonos adatát.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának ügyfélszolgálatán
(Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak
külön értesítést nem küldünk.
A licitálás szabályai:
A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban
foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is
képviselheti.
A licitálás induló összege: 2 000 000 Ft
A licitálás során a licitösszeg 50.000 Ft-onként emelkedik.
A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve
önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A
feljánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat
számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető,
tartási szerződés nem köthető.
Nyugdíjasházi bérlakások
Kanizsa 6 – Hirdetés 2013. január 17.
1. Bartók B. u. 8.
129 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21. 9 -
9.30 óráig. Aversenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 9 óra. Megjegyzés: volt kisposta.
2. Csengery 1-3.
27m2 üzlet, 1.700 Ft/m2/hó+ÁFA = 2.159 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21.
10 - 10.30 óráig. A versenytárgyalás ideje 2013.01.22. 9 óra 10 perc.
Megjegyzés: volt fehérnemű üzlet.
3. Csengery u. 4.
87 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 8 - 9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 9 óra 20
perc. Megjegyzés: volt OTP Garancia Biztosító iroda.
4. Csengery u. 6.
93 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 8 - 9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 9 óra 30
perc. Megjegyzés: volt Two Big Brothers.
5. Deák tér 13. - Kölcsey u. 2.
36 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21.
9 - 9.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 9 óra 40 perc. Megjegyzés:
volt mobiltelefon javítási üzlet.
6. Eötvös tér 27.
234 m2 üzlet, 900 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.143 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 8.30 - 9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 9 óra
50 perc. Megjegyzés: volt élelmiszer diszkont.
7. Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270Ft/m2/hó. Licitlépcső
100Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető
2013.01.21. 14.30 - 15 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 10
óra. Megjegyzés: volt festékbolt.
8. Erzsébet tér 18.
117 m2 üzlet, 1.800 Ft/m2/hó+ÁFA = 2.286 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 13.30 - 14 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 10
óra 10 perc. Megjegyzés: volt cipőbolt.
9. Erzsébet tér 20.
59 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21.
14 - 14.30 óráig. Aversenytárgyalás ideje: 2012. október 01. 9 óra 20 perc
2013.01.22. 10 óra 20 perc. Megjegyzés: volt ajándék bolt.
10. Fő u. 8.
63 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető 2013.01.21.
10.30 - 11.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 01.22. 10 óra 30
perc. Megjegyzés: volt kávézó.
11. Fő u. 8.
114 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21.
10.30 - 11.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 10 óra 40 perc.
Megjegyzés: volt Tungsram.
12. Fő u. 8.
48 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 10.30 - 11.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22.
10 óra 50 perc. Megjegyzés: volt Atád Orion Kft.
13. Fő u. 8.
99 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 10.30 - 11.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22.
11 óra. Megjegyzés: volt Brokernet iroda.
14. Fő u. 9. fsz.
167m2 iroda, 3.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 3.810 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. 20 m2 iroda galéria, 1.500Ft/m2/hó+ÁFA=
1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100 Ft/m2/hó+ÁFA = 127Ft/m2/hó, 84m2 raktár
galéria, 800 Ft/m2/hó+ÁFA= 1.016 Ft/m2/hó. Összesen 271 m2.. A bérlemény
megtekinthető: 2013.01.21. 9.30 - 10 óráig. A versenytárgyalás
ideje: 2013.01.22. 11 óra 10 perc. Megjegyzés: volt Sopron Bank.
15. Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 51 m2 galéria, 450 Ft/m2/hó+ÁFA =
572 Ft/m2/hó. Licitlépcső 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen 99
m2. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21. 13 - 13.30 óráig. A versenytárgyalás
ideje: 2013.01.22. 11 óra 20 perc.
16. Rozgonyi u. 1. 1. em. 17.
21 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 29 m2 galéria, 450 Ft/m2/hó+ÁFA =
572 Ft/m2/hó. Licitlépcső 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen 50
m2. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21. 13 - 13.30 óráig. A versenytárgyalás
ideje: 2013.01.22. 11. óra 30 perc.
17. Rozgonyi u. 1. 1. em. 12.
43 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.397Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó, 25 m2 galéria, 450 Ft/m2/hó+ÁFA = 572
Ft/m2/hó. Licitlépcső 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen 68 m2.
Abérlemény megtekinthető: 2013.01.21. 13 - 13.30 óráig. Aversenytárgyalás
ideje: 2013.01.22. 11 óra 40 perc.
18. Sugár u. 53.
108 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 48 m2 raktár, 550 Ft/m2/hó+ÁFA = 699
Ft/m2/hó. Licitlépcső 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64 Ft/m2/hó. 15 m2 pince, 300
Ft/m2/hó+ÁFA = 380 Ft/m2/hó. Licitlépcső 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64
Ft/m2/hó. Összesen 171 m2. Abérlemény megtekinthető: 2013.01.21. 8 - 8.30
óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 11 óra 50 perc. Megjegyzés:
volt élelmiszer bolt.
19. Thury György tér
56 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető:
2013.01.21. 9 - 9.30 óráig. Aversenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 12 óra.
Megjegyzés: volt piacfelügyeleti iroda.
20. Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző 20-42 m2 alapterületű
üzletek kiadók.
(Bérleti díj 300 Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 500
Ft/m2/hó+ÁFA valamint egyéb felmerülő költségek) Licitlépcső 50
Ft/m2/hó+ÁFA = 63 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.01.21.
8 - 9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.01.22. 12 óra 10 perc.
A versenytárgyalások helye:
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Garay u. 21. Kis tárgyaló I. emelet
Érdeklődni: 93/311-241, 30/2273-192 telefonszámokon
A NAGYKANIZSA VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. (Nagykanizsa, Garay u. 21.)
NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú
nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
Kanizsa – Hirdetés 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
Uniós támogatásból referencia intézmény lehet a
Péterfy Sándor Tagintézmény!
A Kőrösi-Péterfy Általános Iskola Péterfy Sándor Tagintézménye
4 millió forint uniós támogatást nyert a Referencia intézmények
országos hálózatának kialakítása elnevezésű
TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0495. azonosító számú pályázati kiíráson
az Új Széchenyi Terv keretében. Az alábbi területeken
indultunk a referencia intézményi minősítési eljáráson:
􀂊 Befogadó pedagógiai gyakorlat/integrációs pedagógiai
program alkalmazásában mintaadó feladatellátási hely
􀂊 Ökoiskolai program alapján dolgozó referenciahely
􀂊 Új típusú felsőoktatási gyakorlóhely, partnerintézmény
Az „Így tanulunk - így tanítunk mi a referencia intézménnyé válás folyamatában
a horizontális tanulás során” pályázat keretében 12 pedagógus
és a vezetők elvégezték az Intézményi Fejlesztési Terv keretében
vállalt képzéseket, szakmai műhelymunkák keretében kidolgozták
a Referencia Intézményi Működés Szabályzatát, a jó gyakorlatok
átadásának, adaptációjának rendjét valamint a jó gyakorlatok
intézményi portfolióját. Felkészültünk a szakmai szolgáltatói szerep
vállalására, melynek célja az általunk vállalt referenciaterületeken
hozzásegíteni az intézményrendszer szereplőit a sikeres modernizációs
folyamatok közvetlen megtapasztalásához, honosításához. A
projekt lehetőséget adott arra is, hogy beszerezzük a referencia-intézményi
szolgáltatáshoz, műhelymunkákhoz szükséges szakkönyveket,
laptopokat, fénymásolót, nyomtatót, fényképezőgépet, irodai
kisgépeket, irodaszereket.
A pályázat segítségével felkészültünk a minősítési eljárásra, mely a
"Minősített referencia-intézmény" oklevél kiadásával zárul. Az oklevél
kiadásának feltételeként a Minősítő testület szakmailag ellenőrzi
az Intézményi Fejlesztési Terv megvalósítását és be kell mutatnunk
a szolgáltatói szerepre vonatkozó terveinket. A referencia-intézményi
cím egy igen magas szakmai elismerés mind a fenntartó, mind a
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága részéről.
Az adott intézmény kimagasló pedagógiai, szakmai alkalmasságát
fémjelzi.
Iskolánkról bővebb információt a www.peterfy.sulinet.hu oldalon olvashatnak.
Tel.: 06-20/953-5610, e-mail:
iskola@peterfy.sulinet.hu
Horváth Tiborné
projektmenedzser
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati
bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján
az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS BÉRLETI JOGÁVAL RENDELKEZő
(CSERE) ILLETVE NEM RENDELKEZő PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE:
Költség alapon:
1. Nagykanizsa, Fő u. 8. I. lh. II. em. 15.
Alakás alapterülete: 65 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti
díj összege: 38.220 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
2. Nagykanizsa, Fő u. 8. II. lh. II. em. 5.
A lakás alapterülete: 80 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: komfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj
összege: 40.400 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A
lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló
32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján – a 35. életévüket be
nem töltött fiatal házasok illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben
élők részére – az alábbi bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 6.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 4.
Alakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
12.780 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 6.
Alakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 11.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok
ugyanitt kaphatók!
Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. február 8. (péntek)
Kiadó önkormányzati bérlakások
„ÉLETTÉR” ÁLLAT- ÉS
TERMÉSZETVÉDő EGYESÜLET
Tel.: +36 30/400 1368, +36 30/378 7057
Adószám: 18954650-1-20
E-mail: info@eletter-kanizsa.hu
Segíts azokon a kutyákon, cicákon akiknek egy segítő
társra van szükségük. Fogadj örökbe menhelyi kutyát
és megtudod, hogy milyen az önzetlen szeretet amit
egy háziállat tud adni. A kutyákat oltási könyvvel, és a kötelező
oltásokkal ellátva adjuk át.
Ne vásárolj! Fogadj örökbe! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Nagykanizsa városában a biohulladék gyűjtés
rendje 2013. január 1-jétől változik. Agyakoriság évi 52 helyett 40 lesz, ami azt
jelenti, hogy a biohulladékot kéthetente fogjuk elszállítatni, a "szezonban"
pedig (20-47. hétig) hetente. Kérjük, figyeljék az ezzel kapcsolatos tájékoztatót
a helyi médiumokban.
Január 7-től a szelektív gyűjtőedények, valamint a társasházi hulladékgyűjtő
edények mellé kihelyezett karácsonyfákat gyűjtőjáratban szedi össze a szolgáltató.
Kérjük a lakosságot, hogy karácsonyfáikat ennek megfelelően helyezzék
el a közterületeken.
Változik a biohulladék gyűjtés rendje
8 2013. január 17.
Atavaly városunkban megtartott
Nemzetközi Alkotmánybírói
Konferencia története, teljes eseménytára
papírra vetve. A
könyv, melyben találkozik városunk
múltja, jelene és felsejlő jövője.
Az író egy lelkes, fiatal jogtudor,
dr. Papp Attila, aki hű alázattal
viseltetik az igazságszolgáltatás
és Nagykanizsa immár
óriásléptekben – nemcsak szavakban,
hanem tettekben – mérhető
fejlődése iránt.
Talán röviden e gondolatokkal lehet
összefoglalni a kötet tartalmát, témakörét,
fő eseményvonalát. Azonban
dr. Papp Attila több hónapot felölelő
szerkesztői munkája jóval túlmutat
egyszerű jelzőknél, racionalitásnál
és tények egymásra halmozott
tömkelegénél. Ugyanis az írói vénával
megáldott, cum laude minősítéssel
végzett jogász olyan könyvben
örökítette meg a 2012. március elsején
megrendezett Nemzetközi Alkotmánybírói
Konferenciát, melyben
szenvedéllyel, ugyanakkor intellektuális
pulzálással bárki által könnyen
érthetővé, olvashatóvá tette a laikusok
számára talán nehezen felfogható
eseményt. De hogy fér össze a tények
tárgyilagos világa, az írói szabadság
és Nagykanizsa immár intenzív jelenléte
az ország, valamint tágabb határaink
tudományos és kulturális életében,
gazdaságában? Erről (a nem
első vagy egyetlen kötetes) szerző
személyesen osztotta meg gondolatait
a Kanizsa Hetilappal, csakúgy, mint
mindennapi lélekdonorjáról, terveiről
és városunk érdekében nap, mint nap
véghezvitt, önzetlen tenni akarásáról.
Ahogy arról a kanyargós útról is,
mely a jog hálójába és a tollforgatás
mesterségébe vezette…
– Van egy mondás, miszerint a
mester maradjon a kaptafájánál.
Azonban fiatalon, amint kitárul szemünk
előtt a világ, többféle életcélt
– későbbi „kaptafát” választhatunk.
Mikor volt az a sorsfordító
pillanat, amikor „eljegyezte” magát
az igazságszolgáltatással?
– Egy buktatókkal teli kamaszkor
zegzugos kanyarjai, furcsa történései
sodortak késő tizenéves
éveim után a Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Karának
Igazságügyi Ügyintéző Főiskolai
Szakára, majd ezt követően az
egyetemi képzésre, ahol 2012 januárjában
szereztem meg jogász diplomámat.
Természetesen az utam
nem volt ilyen egyszerű, s ha már a
közmondásoknál tartunk, a lónak is
négy lába van, mégis megbotlik,
ám én megtoldanám azzal, hogy ha
így is van, mindig fel kell tudni állni.
Ehhez sokszor segítségre van
szükségünk, vagy legalább meg
kell dolgoznunk azért, hogy mindez
egyedül is sikerüljön. Azért az igazsághoz
– ha már jogról van szó –
hozzátartozik, hogy mind egyetemi
éveim alatt, mind pedig jelen életemben
olyan emberek vesznek körül,
akik hisznek bennem, és értékelik
törekvéseimet.
– Ezek az említett törekvések
azért ugye jóval többek a jogászi
hivatásnál?
– Természetesen. Az életben mindig
több dolgot kell csinálnunk, és
mindegyiket jól kell végeznünk.
Ilyenek a maximalista emberek,
ahogy én magam is az vagyok. Kitekintek
a jogi paragrafusokon túlra:
ezért írok, ezért kutatom a múltat, a
történelmet, hogy életben tartsam a
jelenben, s esetleg előrevetítsem a jövőben.
Historia est magistra vitae: a
történelem az élet tanítómestere, s
ami már megtörtént, azt – akár jó,
akár rossz – nem szabad elfelednünk.
– Így érkeztünk meg nemrégiben
kiadott könyvéhez, mely beszélgetésünk
apropójául is szolgált. A
majd'' egy esztendővel ezelőtt történt
nagy volumenű rendezvényt –
valamint kötete megszületését – is
számos történés előzte meg…
– Pontosan. Elöljáróban összefoglalnám
az első ízben megtartott
konferencia lényegét, melyet dr.
Károlyi Attila ügyvéd, a báró Wlassics
Gyula Jogászegylet, illetve
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata szervezett meg. A
nívós rendezvényre négy állam egyegy
gyakorló alkotmánybírája volt
hivatalos: dr. Kiss László, Magyarország,
dr. Marko Babic, a Horvát
Köztársaság, dr. Mészáros Lajos, a
Szlovák Köztársaság, dr. Puskás
Bálint pedig a Román Köztársaság
részéről tartott elődadást „Alkotmánybíróság
a jogállam szolgálatában
(Különös tekintettel a volt úgynevezett
Közép-európai szocialista
országok jogfejlődésére)” címmel.
S hogy miért él élénken a helyi köztudatban
mind a mai napig ez a konferencia?
Egyrészt azért, mert láttatja
– hála a városvezetésnek – hogy a
nagy álmok, nagy lehetőségek,
Nagykanizsa gondolata bizony
nemcsak egy egyszerű szlogen. Egy
ilyen esemény kapcsán, csakúgy,
mint a 2012-es Bethlen-emlékév révén
is, nemcsak hazánk, de a nemzetközi,
az európai figyelem is városunkra
irányult. Ez természetesen
legfőképpen városunk polgármesterének,
Cseresnyés Péternek köszönhető,
aki – ahogy a városvezetés
többi tagja is – folyamatosan, elszántan
azért dolgozik, hogy Nagykanizsa
valóban a régiók kapuja legyen.
Erről is olvashatnak a kötetben
az érdeklődők.
– Ahogy arról is, mi minden, eredményekben
mérhető esemény történt
tavaly szűkebb pátriánkban…
– Nem is tudnám összetömöríteni
pár mondatban, a könyvből
azonban pontosan, időrendbe szedve
tájékozódhatnak – tényekkel,
mint egyfajta bizonyítékokkal alátámasztva
– az olvasók. Csakúgy,
mint a sok-sok fejlesztés eredményéről,
városunk gazdasági, társadalmi,
kulturális vérkeringéséről is.
Ez pedig nem az oldalak elpocsékolása,
hanem a jogos, lokálpatrióta
büszkeségem letérképezése.
– Maradjunk a kötet alapgondolatánál,
az alkotmánybírói konferenciánál.
Hogyan tudta alfától
omegáig megörökíteni a rendezvényen
történteket?
– Ismét a kapott segítséget kell
megköszönnöm és kihangsúlyoznom.
Elsőként Cseresnyés Péter
polgármesternek, aki látott értéket,
értelmet ötletemben, a könyv megszerkesztésében.
Egyetemi tanáraimnak,
dr. Tilk Péternek és dr. Kocsis
Miklósnak a szakmai segítségét,
valamint a helyi televíziónak, és a
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapnak
az eseményről hitelesen megörökített
információit, kép- és hanganyagát
a nagyközönségnek. A kutatómunkámat,
melynek immár kézzel
fogható eredménye ez a könyv, természetesen
még sokan segítették –
itt talán a Csetneki Ügyvédi Irodát
említeném meg elsősorban –, s
mindezért hálával is tartozom mindenkinek.
Én pedig – mivel az ember
a „szerelmét” (esetemben akár a
jogot, akár az írást) nem tekinti muszáj-
munkának, lelkesen, elszántan
tevékenykedtem a kötet szerkesztésén,
nemcsak magam, hanem mások
örömére is…
– Adódik a kérdés, hogy kiknek
ajánlja a könyvet? S egyáltalán
hol jutnak hozzá a kereskedelmi
forgalomban nem kapható kötethez
az érdeklődők?
– Mindenkinek ajánlom, írói túlzással,
korosztálytól függetlenül. Mivel
fotókkal is gazdagítottam a könyvet,
városunk ékességeiben az egészen
fiatal generáció is gyönyörködhet.
Életképek is találhatóak könyvemben,
amik nosztalgiára is adnak
lehetőséget a helyieknek, a városunkba
érkezőknek pedig érdekességet
nyújtanak. S nem utolsósorban a
jogászvilágnak is, helyi és országos
szinten egyaránt. Summa summarum:
úgy állítottam össze a Kanizsa
Hetilap honlapjáról is letölthető
könyvet, hogy minden olvasó egy kicsit
magáénak érezze. AHalis István
Városi Könyvtárból is kölcsönözhető
a kiadvány, de a polgármester úr
gondoskodott arról, hogy az Országgyűlés
Könyvtárán, az Alkotmánybíróságon
át a Kúriáig, a Legfőbb
Ügyészségen, a megyei könyvtárakon
és az egyetemi könyvtárakon át
a törvényszéki könyvtárakig egyaránt
eljusson minden érdeklődőhöz.
És tulajdonképpen ez munkám lényege:
az egész ország láthassa, de
nem csak most, hanem akár majd 20
év múltán is, hogy Nagykanizsa ma
él, alkot, fejlődik, lüktet. Egyre-másra
érkeznek az újabb befektetők és
érdeklődők, egymást érik a színesebbnél-
színesebb kulturális rendezvények,
a város a vezetése által jól és
precízen megtervezett és felépített
stratégiának köszönhetően fejlődésre
van ítélve.
– „Elkészült a nagy mű igen, a
gép forog, az alkotó pihen”?
– Pihenésre nincs idő, ugyanis
sok-sok tervvel nézek az újesztendő
elé. Tanulmányaimat, kutató munkámat,
és írói törekvéseimet illetően
egyaránt, hiszen folyamatosan
publikálok jogi szaklapokban, de
minden tőlem telhetőt megteszek a
kanizsai árva kutyusokért is. Azonban
(sajnos) nincs Sybilla-szemem,
így még biztos sok olyan lehetőség
vár rám, amely új utakra terel… A
köz, a város és az igazság szolgálatában…
Szabó Zsófia
A jog hálójában
Fotó: Szabó Zsófia
Kanizsa – Könyvajánló
Kanizsa – 2013. január 17. Kitekintő 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Magyarország a 2020-ig tartó
megújulóenergia-hasznosítási
cselekvési tervében 14,65 százalékos
megújulóenergia-részarány
elérése mellett energiafelhasználás-
csökkentést is vállalt.
Felmerül a kérdés, hogy milyen
szerepet tudnak vállalni a városok
és a kisebb települések az
előremutató célok teljesítésében?
A területet gazdasági, környezeti
és társadalmi szempontból
együtt érdemes kezelni. Minden
településnek meg kell találnia
a helyi adottságaihoz illeszthető
fejlesztési irányt, melynek
fenntartható beruházásokban
kell testet ölteniük. Ezen elvek
alapján történik jelenleg a területet
érintő kérdések vizsgálata
Nagykanizsán.
A stratégiai tervezés a forráskeresés,
a sikeres, fenntartható beruházások
megvalósítása rendkívül
összetett feladatot jelent. Ennek
megoldására a város jelentős lépést
tett az elmúlt évben, hiszen
önkormányzati résztulajdonnal bíró
gazdasági társaság, "energiaszervezet"
kezdte meg működését.
Egy előre meghatározott szempontok
szerint elkészített energiafogyasztási
leltár segítségével kirajzolódtak
a legfontosabb beavatkozási
pontok.
Szemléletváltás kell
A szükséges beavatkozások
egyike lehet egy költségmentes
vagy alacsony költséggel járó intézkedéssorozat.
A témában széles
körű tájékoztatást kell nyújtani a
lakosság, a döntéshozók számára,
továbbá az általános iskoláktól az
egyetemi szintig, de akár az érintett
vállalkozásokat is említhetném.
A város már korábban csatlakozott
az Európai Klímaszövetséghez,
2012 márciusa óta pedig a
Polgármesterek Szövetségének
tagja. Mindkét szervezet céljai
közt szerepel az energiafelhasználás
hatékonyságának növelése, a
megújuló energiaforrások energiarendszerekbe
történő bevonása.
A másik fő beavatkozási pontként
az energiahatékonysági beruházásokat,
a hagyományos energiahordozók
helyettesítését említeném.
Intézményi energiatakarékossági
beruházások, felújítások
az elmúlt időszekben is zajlottak
és a lehetőség szerint várhatóan a
következő években is folyamatosan
történnek. A városi közvilágítás
szintén egy olyan terület, ahol
jelentős megtakarítások érhetők el.
A közvilágítás korszerűsítésének
előkészítési munkái jelenleg zajlanak.
Nagykanizsa közvetlen környezetének
kedvező geotermikus
adottságai ismertek és hosszabb távon
lehetőséget adnak az energiagazdálkodási
és környezeti problémák
lokális megoldására. Valós és
egyre erősödő az igény a városvezetés
részéről egy komplex geotermikus
energia-hasznosítási projekt
megvalósítása iránt. A beruházás
sok lehetőséget rejt magában,
ugyanakkor megvalósítása összetett
és magas költségű feladatot jelent.
Az előkészítés terheit a közeljövőben
remélhetőleg nyertes pályázati
források is enyhítik.
A biopmassza-hasznosítás területén
egy-egy intézményben már
pelletkazán, valamint faelgázosító
kazán is üzemel. Felméréseket
folytattunk a város peremterületein
elhelyezkedő intézmények
faapríték-tüzelésre való átállítására
is. A költségcsökkentés és az
energiafüggetlenségre való törekvés
jó példája lehet ez ott, ahol
fenntartható beruházást lehet megvalósítani.
A biomassza témakör
egy másik területe a biogáz-előállítás.
A szennyvíztisztító telepen
keletkező biogáz hamarosan hasznosításra
kerül.
A napenergia hasznosításban is
jelentős lehetőségeket lát a város.
Elindultak a kezdeményezések az
intézményi villamosenergia-fogyasztás
napelemekkel történő kiváltására.
A napelemek telepítését
egy belső világítás-korszerűsítés
kell, hogy megelőzze. Így a napelemek
már a csökkentett energiafelhasználású
épületekre kerülhetnek
fel.
A Nagykanizsai Műszaki Szakképző
Iskola az alternatív energiaforrások
hasznosításához kapcsolódó
új szakirány elindításában
rejlő lehetőségeket és kihívásokat
felismerve indította el a
megújulóenergiagazdálkodási
technikusképzést. Az iskola tantelepe
egyedülálló energetikai oktató
berendezésekkel rendelkezik:
fúrótornyok, fúróberendezések,
energiapark állnak az oktatás rendelkezésére.
A képzés célja olyan
szakemberek képzése, akik az alternatív
energiafajták (nap-, geotermális,
biológiai eredetű, szélés
vízenergia) alkalmazásában
tervező, irányító és ellenőrző feladatok
ellátására képesek. A szakirányon
jelenleg a felnőttképzés
lehetősége is adott, de jó alapot
nyújthat a Pannon Egyetem nagykanizsai
kampuszán indult gépészmérnökképzéshez
is.
Dr. Németh Kornél
Energiagazdálkodási és
Környezetvédelmi referens
Zöld Kanizsa:
Energia a mindennapokhoz Január 21. 17 óra
PETőFI SÁNDOR 1823-2013.
Képeslap-kiállítás a költő
születésének 190. évfordulója alkalmából
– Sasvári Tiborné (Nagyatád)
gyűjteményéből – a Magyar Kultúra
Napja előestéjén. Megtekinthető:
február 15-ig
Január 21. 19 óra
A KIRÁLY NEVÉBEN
Táncszínház Gyöngyház berakással
Az ExperiDance tánckara bemutatja
Román Sándor koreográfiáját.
Belépődíj: 4 200 Ft, Kanizsa Kártyával:
10% kedvezmény, színházi bérleteseinknek
25% kedvezmény.
Január 22. 19 óra
Színház - Bródy bérlet
Eisemann Mihály-Békeffi István-
Halász Imre: EGY CSÓK ÉS MÁS
SEMMI - zenés vígjáték
A veszprémi Pannon Várszínház
előadása. Főszereplők: Kékesi Gábor,
Stefancsik Annamária, Koscsisák
András, Zayzon Csaba. Rendező:
Vándorfi László.
Belépődíj: 3 500 Ft
Január 23.19 óra
Színház - Rátkai bérlet
MAGALESZ A FÉRJEM! - zenés
vígjáték Nóti Károly „Vacsora
Budán” c. színdarabjából a Turay Ida
Színház (Budapest) előadása. Főbb
szereplők: Mikó István, Szacsvay
László, Hűvösvölgyi Ildikó, Sövegjártó
Áron. Rendező: Szirtes Gábor
Jászai díjas. Belépődíj: 3.500 Ft
Január 25. 10 óra
KEREKÍTő - mondókás félóra 0-3
éveseknek. Vezeti: Vajda Margit
zenepedagógus (30/6160-847).
Részvételi díj: 700 Ft/család,
bérlettel 600 Ft/család.
www.kerekito.hu
Január 28. 14.30 óra
Ifjúsági bérlet
Csokonai Vitéz Mihály:
DOROTTYAVAGYIS ADÁMÁK
DIADALAA FÁRSÁNGON
A szlovákiai Csavar Színház előadása
Szereplők: Gál Tamás, Bodonyi
András. Belépődíj (pótszék): 800 Ft
Január 19. 16 óra
TÉLI VIGASSÁGOK - kézműves
foglalkozás zenével és tánccal
Belépődíj: 400 Ft
Január 21. 17.30 óra
ELEKES GYULA,
TűZZOMÁNCMűVÉSZ
KIÁLLÍTÁSA
Január 19. 18 óra
ÉVADNYÍTÓ JELMEZES
FARSANGI TÁNCHÁZ
A legötletesebb farsangi jelmezek,
díjazásban részesülnek!
Közreműködik: a Bojtár Népzenei
Együttes
Geotermia,
biomassza, napenergia
Zöldtechnológia
a szakképzésben
Kanizsa 10 – Vízmű 2013. január 17.
Kanizsa – Vízmű 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
Kanizsa 12 – Hirdetés 2013. január 17.
Telefon: +36 93 510 137 vagy a +36 30 5686 327
Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernő utca 19. 􀂊 www.inkubatornk.hu
2013.01.22. KEDD 12:00 – 15:00 Balatonmagyaród – Művelődési ház,
Petőfi u. 139. 2013.01.24. CSÜTÖRTÖK 10:00 – 13:00 Perfect Med Gyógycentrum,
Nk. Erzsébet tér 8. (a Bólyai iskolával szemben). 2013.01.24.
CSÜTÖRTÖK 14:30 – 16:30 Surd – IKSzT, Kossuth u. 56.
Véradás Magyar Vöröskereszt
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete január 25-én, pénteken
15 óra 30-kor a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében
tartandó klubfoglalkozásán Dr. Késmárki Nóra főorvos asszony
tart előadást. Téma: A cukorbetegség megelőzése. A 2-es típusú diabeteszesek
vércukor csökkentése, irányelvek.
Minden érdeklődőt várunk!
Medgyesi János elnök helyettes
SAJTÓKÖZLEMÉNY
KÖZÖSEN A KANIZSAI PAKTUMÉRT - PROJEKTINDÍTÁS
2013/január/1.
A Zaláért Egyesületnek az Új Széchenyi Terv Társadalmi
Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez
benyújtott „Közösen a kanizsai Paktumért” című, TÁMOP-
1.4.5-12/1-2012-0001 jelű pályázatát a Humán Erőforrás
Programok Irányító Hatóságának vezetője 2012. november
30. napján 56.000.000 Ft összegű támogatásra (100%)
érdemesnek ítéltre. A projekt 2013. január 1. napjától 2014.
április 30. napjáig tart. A projekt az Európai Unió támogatásával
és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósul meg.
Projektünk célja a nagykanizsai és a zalaegerszegi kistérségben élő
hátrányos helyzetű munkanélküli, álláskereső személyek foglalkoztathatóságának
javítása, munkaerő-piaci integrációjuk segítése
mentorálással, foglalkoztatásuk támogatása, valamint a munkáltatók
foglalkoztatásának bővítésére, hátrányos helyzetű munkavállalók fogadására
való felkészítés. A "Közösen a kanizsai Paktumért" program
a Nagykanizsai Kistérség Foglalkoztatási Paktum céljait figyelembe
véve valósul meg, cél a Paktum szereplőinek összehangolt
szükségleteire való hatékony reagálás és a paktum tagok által megfogalmazott
projektek megvalósítása a helyi munkaerőpiac fellendítése
érdekében.
Projektünk keretén belül 20 fő kompetenciafejlesztésben (digitális
írástudás képzés), majd pék képzésben vesz részt 2013. március 1-
től, ezt követően 2013. szeptember 1-től 14 fő a Kanizsai Pékség
Zrt. nagykanizsai, 6 fő pedig a zalaegerszegi üzemben kerül elhelyezésre
12 hónap időtartamban. Programunk során a térségben élő
100 fő álláskereső folyamatos felkészítése történik a tartós munkavállalásra
egyéni fejlesztési terveknek megfelelően. A program keretén
belül továbbra is folyamatos a paktum partnerség erősítése, valamint
célcsoportunk munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében
a partnerségben résztvevő szervezeteknél kapacitás-, illetve kompetencia-
és szolgáltatásfejlesztés történik.
Projektünk konzorciumi partnerségben valósul meg a Zaláért Egyesület
(főpályázó), a Kanizsa Pékség Zrt. és Szepetnek Községi Önkormányzat
együttműködésében.
Zaláért Egyesület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. út 4-8. II/215.
Telefon: +36 (30) 552-9104
E-mail: zalaert.egyesulet@gmail.com
Honlap: www.zalaertegyesulet.hu
www.kanizsapaktum.hu
SAJTÓKÖZLEMÉNY
MINőSÉGI SZEMLÉLETTEL ÉS HATÉKONYSÁGGAL A
MUNKAERő-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK ALKALMAZÁSA
SORÁN - PROJEKINDÍTÁS
2013/január/1.
A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és
Közművelődési Nonprofit Kft. az Új Széchenyi Terv Társadalmi
Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott
„Minőségi szemlélettel és hatékonysággal a munkaerőpiaci
szolgáltatások alkalmazása során” című, TÁMOP-2.6.2-
12/1-2012-0075 jelű pályázatát a Humán Erőforrás Programok
Irányító Hatóságának vezetője 2012. december 14. napján
8.000.000 Ft összegű támogatásra (100%) érdemesnek ítélte. A
projekt 2013. január 1. napjától 2013. augusztus 31. napjáig
tart. A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai
Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Szervezetünk a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának
megerősítése, civil, továbbá közhasznú nonprofit gazdasági társaságok
standardizált munkaerő-piaci szolgáltatásnyújtásához szükséges fejlesztések
című kiírásra nyújtott be pályázatot. A támogatás célja a munkaerő-piaci
szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások
megerősítése. A támogatás szervezetünk belső kapacitásának erősítését,
a szervezeti kultúra fejlesztését, a nyújtott szolgáltatásunk minőségének
javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodást,
szakmai innovációs képességünk megerősödését szolgálja. A fejlesztés eredményeképpen
szervezetünknek nagyobb esélye lesz a Nemzeti Foglalkoztatási
Szolgálat által működtetett munkaerő-piaci szolgáltatások rendszerébe
való bekapcsolódásra, innovatív foglalkoztatási kezdeményezések kidolgozására,
megvalósítására. A munkaerő-piaci szolgáltatásunkhoz kapcsolódó minőségirányítási
rendszer alkalmazására történő felkészüléssel biztosítható,
hogy az ország egész területén azonos színvonalú szolgáltatásokat kapjanak
az álláskeresők.
Projektünk keretén belül a 8 hónap alatt bevezetésre kerül tanácsadással
szervezetünk minőségirányítási rendszere akkreditált tanúsító cég által, valamint
adatbázisunk is fejlesztésre kerül. A civil szervezetekkel való együttműködés
erősítése céljából 4 partnerség rendezvény, illetve a versenyszféra
képviselőivel való együttműködés erősítése céljából szintén 4 rendezvény kerül
megrendezésre. A szervezetünknél dolgozó 5 fő mentor havi 6 óra jogi,
adósságkezelési, életvezetési, munkaszervezési, hatékonyságnövelési tanácsadásban
részesül, ezzel is fejlesztve, segítve munkájukat. Elkészül szervezetünk
diagnózisa és helyzetképe, a szervezeti kapacitások és potenciálok
felmérésre kerülnek.
Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási,
Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft.
Cím: 8800 Nagykanizsa, Király u. 47.
Telefon: +36 (30) 552-9104
E-mail: bago.monika@gmail.com. Honlap:
www.mentorhalozat.hu, www.kanizsapaktum.hu
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
Horoszkóp
Izgalmas fordulatok részese lehet ezen a héten
annak ellenére, hogy teljes erőbedobással
tevékenykedik. Ha teheti, ne foglalkozzon
a rosszindulatú megjegyzésekkel, hanem
végezze el a munkáját becsületesen.
Régi üzleti ügyeihez köthetők az időnként
megújuló otthoni viták. A párja mindent
megtesz annak érdekében, hogy ellensúlyozza
az anyagi veszteségeket, de ez nem
elég. Ne utasítsa el a fáradozását.
Ahétvégén felerősödik önben a változtatási
szándék. Unalmas perceiben gondolja át,
hogy van-e olyan terve, amit még nem valósított
meg. Ha inspirációra lenne szüksége,
forduljon a párjához tanácsért.
Családtagjai iránti határtalan kíváncsiságát
győzze le minél előbb, és váltson más
témára. Keressen teremtő élményt például
egy zeneműben, vagy egy képzőművészeti
alkotásban.
Pénzügyi téren hosszabb távokban gondolkodjon,
és ha megteheti, ne vegyen föl hitelt
ezekben a hetekben. A munkahelyi gondokat
ne vigye haza, a téli estéket inkább szenvedélyes
beszélgetéssel töltse el.
Rejtélyes kihívásokra számíthat ezekben a
hónapokban. AMars energiával tölti fel, és
segít az időnkénti stresszes napok átvészelésében.
Mindig örüljön annak, ami van, és
a jelenben is találja meg az álmait.
Szorgalmas munkájának hamarosan meglesz
az eredménye. Az elismerés még anyagiakkal
is járhat. Minél előbb találja meg, a
boldogságot, amelyet gyakran észre sem veszünk,
annak ellenére, hogy előttünk áll.
A tavalyinál változatosabb esztendőre számíthat.
Ugyan többet kell dolgoznia, de
mindezt fáradhatatlanul teszi, melynek meg
is lesz az eredménye. Emberi kapcsolatait
újítsa meg és szerezzen új barátokat.
Az elkövetkező napokban szinte csodákat
várnak öntől a munkahelyén. Ha netán nem
tudja teljesíteni az elvárásokat, bátran forduljon
őrangyalához segítségért. Addig is
lazítson, szórakozzon, élvezze az életet.
A Jupiter segítségével tavaszig legyőzhet
minden akadályt, bármekkorát is gördít
elé a sors. A stresszes napokat győzze le
például lakás átalakítással, de úgy, hogy
akár táncolni is lehessen.
Szabaduljon meg az egészségére ártalmas előítéletektől
és azok hangoztatásáról. Újuljon
meg testben-lélekben egyaránt, és fordítson
több időt a családtagjaira. Ha nehezen is megy,
kezelje másképp a pénzügyeit, mint eddig.
Izgalmas órákra számíthat a hétvégén. Világmegváltó
ötleteivel sikert érhet el a
munkahelyén is. A jó hangulat kedvéért
otthon ne mondjon nemet semmire, hanem
bólintson a párja minden ötletére.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
Kövessen bennünket a facebook-on is: Kanizsa Újság
Dobogóra állhatott Osvald Anna
ÁLLÁS
INGATLAN
Nagykanizsán a Kalmár utcában másfél
szobás, cirkofűtéses, második emeleti,
42 m2-es lakás eladó. Tel.: 0620/399-7405
(7547K)
Belvárosban, a Hunyadi utcában közel
700 m2-es építési terület eladó. Érd.:
0630227-3294, 0630-448-6072 (7548K)
Könyveket, márkás porcelánokat, régi
műszereket, minden régi tárgyat, ezüst
evőeszközöket készpénzért vásárolok.
Nagykanizsa, 0630-332-8422 (7545K)
Kanizsa és környékéről készpénzért vásárolok
porcelánokat, vitrintárgyakat, képeslapot,
régi fotókat, egyéb régebbi lakásdíszítő
tárgyakat. Tel.: 0630/332-8422 (7523K)
Meghibásodott távirányítóját a
helyszínen megjavítom. Érd.: 0620-510-
2723 (7549K)
Nemzetközi gépkocsivezetői állást
keresek B, C, E, PÁV3 kategóriával.
Minden okmány rendelkezésre áll, azonnal
tudok kezdeni. Tel.: 0630-422-6462
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. január 17.
SZOLGÁLTATÁS
Gejzír-Kanizsa Kft. Varga
Trans Pápa Kanizsa Sörgyár SE
(7.) – Egri ÁFÉSZ SC (5.) 3:7
Női asztalitenisz Extra liga mérkőzés,
10. forduló. Nagykanizsa.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Végh Zsuzsanna-Mógor Evelin -
Iszajeva Anna-Angyal Marietta
3:2, Bicsák Bettina - Angyal 0:3,
Mógor - Iszajeva 0:3, Végh - Fülöp
Szilvia 3:0, Bicsák - Iszajeva
0:3, Végh - Angyal 3:0, Mógor -
Fülöp 0:3, Végh - Iszajeva 1:3,
Bicsák - Fülöp 0:3, Mógor - Angyal
1:3
Tavaly szeptemberben, a bajnokság
nyitó körében a Heves megyeiek
nem kegyelmeztek a délzalai
klub játékosainak, hiszen akkor
8:2-re nyerték a mérkőzésüket.
Nos, ezúttal Kanizsán alig változtak
az arányok, hiszen a vendégek
7:3-as győzelemmel hozták az esztendő
kezdő fordulójának találkozóját.
A most futó pontvadászat történéseinek
ismeretében a KSSE számára
egy újabb döntetlen sem jött
volna rosszul. A házigazdák a
Végh Zsuzsanna, Mógor Evelin,
Bicsák Bettina összeállításban léptek
asztalokhoz, s volt is kecsegtető
állás számukra még 5:3-as vendég
vezetésnél. Azt követően
azonban a házigazdák kétszer még
kikaptak 3:1-re, s ezzel lett 7:3 az
Eger javára.
Jakabfi Imre, a Kanizsa Sörgyár
SE edzője így értékelt: „Kimondottan
örömteli volt számunkra,
hogy 5:3 egri előnynél véleményem
szerint még a döntetlenre is
volt esélyünk. Ugyan azt követően
is veszítettünk, de mindkét 1:3
szoros összecsapást takart. Végh
Zsuzsanna ismét kitett magáért,
mivel hozott két egyénit, míg a párost
is nyerte Mógor Evelin mellett.
A továbbiakban is szeretnénk
elkerülni az utolsó helyet, aztán a
rájátszás már egy teljesen más történet
lehet.”
Mivel az év első bajnokiját vívták,
érdeklődtünk arról is a szakvezetőnél,
a több hetes bajnoki pauza
alkalmával változik, változott-e a
csapattagok felkészülése.
„Tulajdonképpen csak az ünnepekre
álltak le a ping-pongosok,
ilyenkor versenyszezonban nincs
kimondott leállás. Mi több, a két
ünnep között is lejártak asztaliteniszezőink
az úgynevezett sörgyáriterembe
tréningezni, illetve ilyenkor
lehet beiktatni különböző tornákat,
melyeken egyéniben indulhatnak
játékosaink.”
Két részletben került sor a
Motax Autó Varga Trans Kupa-
XX. Kanizsa Kupa Asztaliteniszverseny,
egyben Szakony István
Emlékverseny küzdelmeire. A versenyen
egyébként tizenöt egyesület
közel száz versenyzője indult.
A győztesek. Ifjúsági fiú páros:
1. Nagy Emil – Csiza Bálint
(Csabrendek-Hévíz). Ifjúsági leány
páros: 1. Müller Diána – Nagy
Réka (KSSE-SZAK). Ifjúsági fiú
egyéni: 1. Csiza Bálint. Ifjúsági leány
egyéni: 1. Nagy Réka. Férfi
páros: 1. Csiza Bálint – Kovács
Renátó (Hévíz-Vonyarcvashegy).
Női páros: 1. Végh Zsuzsanna –
Mógor Evelin (KSSE). Féfi egyéni:
1. Nyírő József (Hévíz). Női
egyéni: 1. Végh Zsuzsanna
(KSSE). Férfi egyéni (a megyei
bajnokságban játszók részére): 1.
Dobi László (MAFC).
Újonc III. fiú egyéni: 1. Hőgye
Gábor (PEAC). Újonc III. leány
egyéni: 1. Horváth Anna (KSSE).
Újonc II. fiú egyéni: 1. Baranyai
Domonkos (CVSE). Újonc II. leány
egyéni: 1. Molnár Anna (Postás).
Újonc összevont fiú egyéni:
1. Hőgye Dániel. Újonc összevont
leány egyéni: 1. Szalai Anna
(Hévíz). Serdülő fiú páros: 1.
Raposa Roland – Szalai Anna
(Hévíz). Serdülő leány páros: 1.
Molnár Anna-Szalai Anna. Serdülő
fiú egyéni: 1. Hőgye Gábor.
Serdülő leány egyéni: 1. Szalai
Anna.
Polgár László
Ha az utolsó kettő jobban sikerül...
A Vasas SC központja adott
otthont a kadet korcsoportos
kardozók válogató fordulójának
a hétvégén. A Nagykanizsai TE
1866 vívói is közül Osvald Anna,
Varga Frida, Flumbort Sára,
Vernyel Sára, Kungli Borbála,
Dobó István, Erdős Péter és
Bagarus András indult a versenyen.
Női kardban a csoportból
Osvald, Kungli, Varga és Flumbort
került fel a táblára. A nyolcas
döntőbe már csak ketten jutottak
tovább: Osvald Anna és
Flumbort Sára. Utóbbi első aszszóját
a döntőben elvesztette,
míg Osvald nyerni tudott. Az
elődöntőben Osvald ugyan alulmaradt,
de ezzel is értékes pontokat
szerzett, mellyel továbbra is
megmaradt az esélye, hogy kijusson
a kadet Európa- és világbajnokságra.
A legjobb kanizsai eredmények
női kardban: 3. hely
Osvald Anna, 7. hely Flumbort
Sára.
Férfi kardban a csoportküzdelmek
után egyedül Dobó István jutott
tovább a főtáblára erőnyerőként,
majd a legjobb 32 és 16 között
is győzött, amivel a kanizsai
vívó a döntőbe verekedte magát,
ott azonban első asszóját elvesztette.
A legjobb kanizsai eredmény
férfi kardban: 7. hely Dobó István.
A nagykanizsai vívók következő
versenyei az egyéni- és csapat
magyar bajnokságok lesznek kadet
és junior korosztályban. Előbbi
január 26-27-én, utóbbi február
2-3-án kerül megrendezésre
Budapesten.
P.L.
A III. Országos Nyugdíjas
Ki-Mit-Tud-ra még lehet jelentkezni.
Nagykanizsán a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban február
5-ig tudnak utólagos jelentkezéseket
elfogadni. Ennek határideje
február 5. A kanizsai bemutatkozásra
február 24-én kerül
sor. Online jelentkezési lap
kitölthető: http:/www.hontravel.
hu. Telefonon: a +36-20-849-
2309 számon dr. Szabados Gyula
ad bővebb felvilágosítást.
Felhívás nyugdíjas
Ki-Mit-Tud-ra
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 17.
Pécsett szoros és kiélezett bajnokit
játszott a Kanizsai Vadmacskák
női amatőr NB I-es kosárlabda
csapata, hiszen egy
ponttal sikerült nyernie a sereghajtó
Autópark PVSK otthonában.
Autópark PVSK (11.) – Kanizsai
Vadmacskák SE (4.) 67-68
(11-15, 21-22, 21-13, 14-18)
Amatőr női NB I Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, 13. forduló.
Pécs, 50 néző. Vezette:
Bálind, Mintál.
Kanizsa: Fekete Cs. (15), Fuisz
V. (21/3), Olasz A. (7), Hegyi (9),
Jurkó (7). Csere: Oros (5/3), Nagy
D. (4), Horváth E. Edző: Farkas
József.
Jól kezdték a kanizsaiak mérkőzést,
a 7. percben már nyolc pont
volt az előnyük, amit a negyed végére
hazai csapat azért csökkenteni
tudott. A második 10 percben továbbra
is 5-6 ponttal vezettek a délzalaiak,
sőt Oros Laura sikeres hárompontosával
ismét tekintélyesebb
lett a különbség a két csapat között.
Nagyszünet után a remekül küzdő
hazaiak kihasználták a KVSE
hibáit, ki is egyenlítettek, és a játékrész
8. percben már ők vezettek
hat ponttal. Ezen állapoton akkor
Fekete Csilla pontos dobásai még
csupán kozmetikázni tudtak. A
nagykanizsaiak a 35. percben egalizáltak,
rá két minutumra pedig
Fekete és Nagy Dóra sikeres dobásai
jelentették ismét a vezetést
Farkas József tanítványai számára.
A végjáték kiélezettre, izgalmasra
sikeredett, Oros sikeres büntetőivel
végül nyerte a mérkőzést a
Vadmacskák.
Farkas József: „Tartalékosak
voltunk, a hazaiakkal szemben
magas játékosunk hiánya érződött
teljesítményünkön. Jurkó Noémit
sérülése fogta meg, a végén bizony
nekünk kellett zárkózni, de a negyedik
negyedben nagy akaratról
tettünk tanubizonyságot.”
Következhetett ezt követően a
nagykanizsaiak még tavalyról elhalasztott
Tatai SE elleni bajnokija,
melyen sokkal jobban ment a
Kanizsai Vadmacskáknak, hiszen
magabiztos, nagyarányú győzelmet
aratott a szerényebb játékerőt
képviselő vendégcsapat ellen.
Kanizsai Vadmacskák SE (4.)
– Tatai SE (9.) 100-45 (35-8, 21-
14, 23-10, 21-13)
Amatőr női NB I Nyugati csoport
kosárlabda-mérkőzés, 12. forduló.
Nagykanizsa, 50 néző. Vezette:
Csabai M., Koncsek B.
Kanizsa: Fekete Cs. (17/6),
Fuisz V. (31), Olasz A. (9), Jurkó
(20), Nagy D. (13). Csere: Hegyi
(3/3), Oros (2), Jagarics (4), Kovács
K. (1), Horváth E. Edző: Farkas
József.
A mérkőzés elején felváltva estek
a kosarak, majd a hazaiak
egészpályás letámadásos védekezésükkel
produkáltak egy 20-0-s
etapot. A megszerzett labdákból
gyors, könnyű kosarakat tudta elérni
és a folytatásban is fokozatosan
növekedett a különbség a két
csapat között. A vendégek a negyed
végére sikeres hárompontos
dobásaikkal csak csökkenteni tudták
a különbséget. Nagyszünet
után továbra is a játék minden elemében
a tataiak fölé nőttek a vendéglátók,
így aztán a kevesebb lehetőséget
kapó játékosaik is pályára
léphettek a találkozó során.
Farkas József: „Az ellenfél legjobb
játékosának védését megoldottuk,
támadásban pedig eredményesek
voltunk.”
P.L.
Egy sima, egy szoros
Pénteken késő délután rajtol a
II. Kanizsa Kupa teremlabdarúgó
torna, melyre 24 csapat nevezését
fogadták el a szervezők –
tájékoztatott mindezekről Gór
Miklós, valamint Lánczos Attila.
Lapzártánk után, szerdán 18
órától tartották a Hotel Königben a
a háromnapos rendezvény sorsolását.
A torna helyszíne javarészt a
Zsigmondy-csarnok lesz, ahol már
január 18-án, pénteken 18 órától
elkezdődik a mérkőzéssorozat.
Szombaton 8.30-tól indul a
meccsdömping, s tart egészen estig,
vasárnap pedig szintén fél kilences
kezdésre várják az egyenes
ágon talpon maradt legénységeket,
míg a Tisztelet kupának a Cserháti
csarnok ad otthont vasárnap
8.30-as indulással.
A kupa mérkőzésnapjaira a belépés
díjtalan.
Kanizsa Kupa:
tömény hétvégi
labdapattogás
A hét elején a Nagykanizsai
TE 1866-Horváth Méh NB IIIas
labdarúgó együttese is elkezdte
felkészülését a tavaszi
szezonra. A Bakony csoport 11.
helyén telelő csapat esetében
azonban szerencsésebb azt írni,
hogy egyelőre megbeszélés folyt
a továbbiakról, annak kapcsán,
hogy egyelőre még nincs a kispadról
időközben távozó Koller
Zoltán helyett edző.
Mindenesetre Kovács Józseftől,
az NTE 1866 futballistáinak
ügyeit intéző elöljárótól megtudtuk,
lapzártánkig egyelőre képlékenyek
voltak a fejlemények azzal
kapcsolatosan, hogy ki is irányíthatja
majd a csapatot a jövőben.
Néhány napja ugyanis közös
elhatározás született Koller
Zoltánnal arról, hogy a jövőben
csak az UFC szakmai koordinátori
pozíciójára fókuszál az
NTE-t két és fél esztendeig irányító
tréner.
Nem néz amúgy sem egyszerű
feladat elé a kanizsai legénység,
hiszen a tabella első felében illene
végezni a jövő szezonbeli biztos
NB III-as tagsághoz, bár a játékosok
körében úgy (is) kalkulálnak,
már akár a 8. hely is üdvözítő
lehetne – már bocsánat a kifejezésért,
maximum kicsit rázósabb...
(Ettől a pozíciótól a 14
csapatos mezőnyben öt ponttal
van lemaradva jelenleg a kanizsai
gárda.). A keretben annyi változás
történt, hogy Bozsoki Imre
már biztos távozónak számít,
László Lajos abbahagyta, míg
Szőke Ádám információk szerint
visszatért Ausztriából, s még tárgyalásban
áll más NB III-as, környékbeli
együttessel.
A kanizsaiak tervezett felkészülési
találkozói: február 2., szombat:
NTE - Csurgó 11 óra, február
6., szerda: NTE - Semjénháza SE
17 óra, február 10., vasárnap: NTE
- Andráshida (időpont később kerül
egyeztetésre), február 16.,
szombat: NTE - Lenti TE 11 óra,
február 23., szombat: Nagybajom -
NTE (időpont később kerül egyeztetésre),
március 2., szombat: NTE
- Nagyatád 11 óra, március 10., vasárnap:
Andráshida - NTE
(amennyiben nem kerül sor abban
az időpontban kupameccsre).
P.L.
Edzőmeccs-sorozat februártól Az ázsiai Tajpej városában
rendezték azt a 24 órás meghívásos
futóversenyt, melyre dr.
Lubics Szilviát, a nagykanizsai
ultrafutót is meginvitálták. Tajvanon
35 versenyző indulhatott
ilyen formában, s a december
közepén megrendezett eseményen
ismét kitett magáért a délzalai
extrém sportoló hölgy.
Szilvia elmondta, rajta kívül csupán
egy francia férfit hívtak meg
Európából, a hölgyek versenyében
pedig ott volt a japán világcsúcstartó
is. Atávol-keleti sportoló hozta is
formáját, hiszen mezőnyében az
élen végzett, akit két honfitársa követett.
A negyedik helyen viszont
következett Lubics Szilvia, aki a 24
óra alatt 215,6 kilométert teljesített.
A verseny külön kritériuma volt
a nemzetközi A-szint teljesítése a
meghívóhoz és a futók nem kimondottan
változatos területen
igyekezhettek, lévén egy műanyag
borítású 400 méteres atlétikai pályán
gyűjtögethették a kilométereket
– a férfiak és nők egymástól
gondosan elválasztva.
P.L.
Made in Taiwan,
avagy negyedik hely
Ázsiában
Koller Zoltán:
Marad a kanizsai labdarúgásban, az
utánpótlás lesz ismét az igazi terepe.
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. január 17.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., Tel./fax: +36/20-849-2341
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című, TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202
azonosítószámú projekt programjai
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel./fax:
+36/20-849-2341, e-mail: gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu,
www.miapalyank.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu
Nap, óra Programelem neve Helyszín
01.17. 16.00 Darts bajnokság Csellengők Közösségi Háza
01.18. 14-16 Egyéni pszichológiai tanácsadás DÖK iroda
01.19. 08-12 Tehetségfejlesztő kollégium Bogdán J. Cigány Kisebbségi Ház
01.19. 09-18 Kézműves foglalkozás: barokk ékszerek Kanizsa Centrum
01.21. 15.30 Horvát nyelvi tréning DÖK iroda
01.21. 15-18 Német nyelvi tréning DÖK Iroda
01.22. 16-18 Tinipress: újságíróklub Főiskola Zrínyi úti épülete
01.22. 16-20 Csak mondj nemet filmklub:
„A könnyebb út- avagy megoldás?” Halis István Városi Könyvtár
01.23. 15-18 Angol nyelvi tréning DÖK iroda
01.24. 16.00 Biliárd bajnokság Csellengők Közösségi Háza
01.25. 14-16 Egyéni pszichológiai tanácsadás DÖK iroda
01.26. 08-12 Tehetségfejlesztő kollégium Bogdán J. Cigány Kisebbségi Ház
01.28. 15.30 Horvát nyelvi tréning DÖK iroda
01.28. 15-18 Német nyelvi tréning DÖK iroda
01.29. 16-18 Tinipress: újságíróklub Főiskola Zrínyi úti épülete
01.29. 16 -20 Csak mondj nemet filmklub: „Családi örökség?” Halis István Városi Könyvtár
01.30. 15-18 Angol nyelvi tréning DÖK iroda
01.31. 16.00 Kábítószer ellenes előadás Csellengők Közösségi Háza
Csellengők Közösségi
Háza téli programsorozata
Nagykanizsa Zrínyi Miklós u. 51.
2013. január 17. csütörtök,
16.00 óra, darts bajnokság!
2013. január 24. csütörtök,
16.00 óra, biliárd bajnokság!
2013. január 31. csütörtök,
16.00 óra, Kábítószer ellenes
előadás
2013. február 07. csütörtök,
16.00 óra, Egészséges életmód
előadás
Gyere el, a teát és a popcornt mi
visszük!
Csellengők Közösségi Háza
Nagykanizsa Zrínyi Miklós u. 51.
Biliárd Csocsó Internet
Nyitva: hétfő-péntek 10.00-22.00
AKANIZSA
HETILAPBAN
lakossági apróhirdetés
(15 szóig) 800 Ft,
KANIZSA KÁRTYÁVAL
CSAK 600 FT.
Vállalkozási apróhirdetés
15 szóig 1600 Ft.
Gyakorisági
kedvezmény mindkét
esetben 50%.
XXV. évfolyam 3. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. január 24. Kanizsa
Kövessen minket
okostelefonján is:
www.kanizsaujsag.hu
Az akvarellista című kiállítással
Diósy Antal festőművész emléke
előtt tisztelgett a Thúry
György Múzeum a Magyar Kultúra
Napja alkalmából. A kiállítás
megnyitójára érkezett vendégeket
Száraz Csilla múzeumigazgató
és Cseresnyés Péter polgármester,
országgyűlési képviselő
köszöntötte. A kiállítást Lehota
M. János esztéta nyitotta meg. A
megnyitó előtt azonban egy másik
esemény, egy jelképes kulcsátadás
részesei is lehettek a múzeumbarátok,
melynek apropóját
egy közelmúltban történt esemény
adta.
A közgyűlés döntése értelmében
ugyanis 2013. január 1-jétől a
Thúry György Közérdekű Muzeális
Gyűjtemény önkormányzati
fenntartásba került. A múzeum eddig
a Zala Megyei Intézményfenntartó
Központ irányításában és
fenntartásában a Zala Megyei Múzeumok
Igazgatósága Tagintézményeként
működött. A kormány határozata
értelmében januártól önállóan
működő költségvetési szerv
lett, mely gazdálkodási feladatait
az önkormányzat látja el. Ezt a
gesztust megköszönve hívta meg a
múzeum vezetése az önkormányzati
képviselőket egy múzeumi sétára
úgymond pincétől a padlásig.
Mindjárt az esemény elején, egy
ajándékkal kedveskedett vendégeinek
az intézmény. Kezébe kapta
minden városatya annak a nótáriusoknak
szóló német-latin nyelvű
instrukció másolatát – valamint a
dr. Rózsa Miklós és Krugné Fehér
Magdolna által magyar nyelvre lefordított
szövegét –, mely Kanizsa
város első tanácsülési jegyzőkönyvében
szerepel, és erre tettek
fogadalmat a képviselők 1690
után.
A napjainkban is időszerű szöveget
Balogh László képviselő olvasta
fel. Az instrukció e szavakkal
indul: „Ha egy nótárius a hivatalát
jól akarja ellátni, akkor Isten
dicsőségére és a köz hasznára, az
irántuk való szeretetre és hűségre,
meg a szegények védelmére, nem
pedig saját hasznára és kedvére
kell mindenek előtt figyelnie. Tisztelnie
kell a keresztények császárának
szeretett nevét, jól kell gyakorolnia
az igazságot a világ előtt,
nem szabad neki jutalmakért és
adományokért, vagy pénzért hamis
tollforgatással a szavakat kiforgatva,
másképp beszélnie, másképp
olvasnia, másképp írnia.”
…és így fejeződik be: „Ha ilyen
dolgokra törekszel, úgy fogsz ragyogni,
mint fénylő csillag, és Téged
elefántcsont kocsi visz majd
aranysárga lovakkal. Ha ilyen dolgokra
törekszel dicső nótáriusom,
hírnevet és vagyont halomra raksz
majd. Ha átkelsz majd tehát a másvilágra,
az alvilág könyörtelen ura
a Phlegeton tűzfolyama alá visz
Téged.”
A múzeumi sétát követően Száraz
Csilla igazgató jelképesen átadta
a múzeum kulcsát Cseresnyés
Péter polgármesternek, aki a város
vezetőjeként szintén jelképesen,
(folytatás a 2. oldalon)
A kiállítás is arról tanúskodik:
Nagykanizsa az értékek városa
(folytatás a címlapról)
Lehota M. Jánoson keresztül továbbadta
azt a város polgárainak.
A kulcsátadási ceremóniát követően
került sor Diósy Antal
festőművész akvarelljeiből rendezett
kiállítás megnyitójára.
Köszöntőjében Cseresnyés Péter
kiemelte:
„Méltó és illő módon tiszteleg
a Thúry György Múzeum a Magyar
Kultúra Napja előtt. Egy
ismert és elismert művész tárlata
nyílik most meg, amelyet
egyfajta jóvátételként is felfoghatunk.
Diósy Antal, aki pályája végén
Munkácsy-díjat kapott, majd érdemes
művész lett, már rendkívül
korán felhívta magára a figyelmet.
Ügyes kezű fiatalként,
19 éves korában már a zebegényi
templom freskóin dolgozott,
majd később az Országháztól, illetve
a kőbányai Kálvária templomtól
is kapott ilyen megbízást.
Működött Erdélyben és Budapesten,
a két világháború közötti,
igazán termékeny időszakában
pedig számos díjat nyert. A
Párizsi Világkiállításon nagyaranyat,
New Yorkban és Milánóban
pedig aranyérmet kapott. A
II. világháborút követően viszont
egy kicsit hátrébb lépett,
nagy feladatokat már nem vállalt,
inkább tanítással foglalkozott.
Egyfajta jóvátétel ez a kiállítás
Nagykanizsa részéről – jegyezte
meg a polgármester. – Ez
a kijelentés nem alaptalan –
folytatta. Diósy Antal a városnak
adományozta életművét 1977-
ben, nem sokkal a halála előtt.
Több települést is megkeresett,
és mivel Kanizsa vállalta, hogy
teljesíti a kérését, ide került
mintegy 180 alkotása. A városnak
cserébe azt kellett vállalnia,
hogy kiállítja a hagyatékát, és
elnevez róla egy fogadótermet.
Nos, a vállalásnak csak az egyik
fele teljesült. A Vasemberházban
terem őrzi a nevét, állandó tárlatot
azonban nem alakított ki
Nagykanizsa, időszaki kiállítást
is csak egyszer, 1983-ban nyitottak
a képeiből. Emiatt az örökösök
visszaperelték a hagyaték felét.
Az itt maradt kilencven alkotás
azonban jó kezekben van a
múzeumban, és az akvarellek jó
részét most a nagyközönség is
megismerheti.
Diósy Antal azonban nemcsak
festményeivel írta be magát a
magyar kultúrtörténetbe. Erdélyi
munkássága idején karikatúrákat
készített a magyar irodalmi
és közélet akkor jeleseiről,
melyeket két kötetben, Ecce homo!
címen adtak ki. A dokumentumértékű
munka I. kötete „Kolozsvár
görbetükörje” alcímmel,
többek között Hunyady Sándorról,
Karácsony Benőről, Kós
Károlyról, Nyírő Józsefről és
Reményik Sándorról készült
„torzképet” mutatja, a második
részben pedig a nagyváradi jelesek
kaptak helyet. Ez a mostani
kiállítás is arról tanúskodik,
hogy Nagykanizsa az értékek
városa. Olyan kincseket, kulturális
javakat őriz városunk,
amelyeknek gondozása megismertetése
rendkívül fontos feladat.
Számos művész, kiváló alkotó,
kulturális nagyság hagyta
rajta keze nyomát a városon
szellemi értelemben is.
Meggyőződésem, hogy Nagykanizsa
polgári hangulatához,
szellemi örökségéhez akkor vagyunk
méltók, ha mindezeket a
kincseket megőrizzük, és hozzájárulunk
ahhoz, hogy újak szülessenek”
– fejezte be gondolatait Cseresnyés
Péter.
Ezt követően Lehota M. János
esztéta a képek segítségével vázolta
fel Diósy Antal magatartását,
világlátását, értékrendjét.
Hogy hogyan volt képes a Munkácsy-
díjas festőművész több, ellentétes
szemléletű korszakot áthidalni?
– tette fel a kérdést,
amelyre csak egy választ tudott
adni az akvarelleken keresztül,
ami nem más, mint a festészet
iránti alázat. Alázat az anyaggal, a
textúrával szemben, amivel dolgozott,
alázat a befogadó tájjal, az
emberekkel szemben, akiket megörökített.
Mint mondta, a művei,
azok a „finom kis ablakok”, amik
ki vannak metszve az élet nagy
forgatagából, egyfajta nyugalmat,
színességet, frissességet, üdeséget
közvetítenek. Ne hagyjuk elillanni
ezt a szemléletet életünkből
– figyelmeztette hallgatóságát
zárszavában az esztéta.
B.E.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi
Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím:
8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft.
Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés:
Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa – Kultúra 2 Napja 2013. január 24.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Fotók: Bakonyi Erzsébet
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére
szervezett rendezvénysorozat
második helyszínén, a
Honvéd Kaszinóban, helyi szereplők
bemutatkozásával ünnepelték
nemzeti Himnuszunk születésnapját.
A városi ünnepi műsor
résztvevőit Babits Mihály
ezen soraival köszöntötte Cseresnyés
Péter polgármester: „Mindenik
embernek a lelkében dal
van, és a saját lelkét hallja minden
dalban. És akinek szép a lelkében
az ének, az hallja a mások
énekét is szépnek.”
A program első részében „Lelke
van a fának” címmel, a Honvéd
Kaszinó Fafaragó Szakkörének alkotásaiból
nyílt kiállítás, melyet
Járási Ildikó iparművész nyitott
meg. Közreműködött a Rozgonyi
Általános Iskola alsó tagozatos
énekkara. A február 11-ig látogatható
tárlat kiállítói: Stiller Gábor
népi iparművész, szakkörvezető,
Mónai Zsuzsanna, dr. Bátki Erika,
Novák Nóra, Jerausek Gyula népi
iparművész, Kotnyek Gábor, Kotnyek
Bence, Takács Gábor és
Mátai József. A szakkör vendégművésze
ezúttal Szörcsök Istvánné
hímző, népi iparművész volt.
A kiállítás-megnyitót követően
a Tükörteremben folytatódott a
rendezvény. Halmos Ildikó igazgató
köszöntőjét követően Cseresnyés
Péter polgármester szólt a közönséghez:
„Ez a nap ugyan nem piros betűs
ünnep a naptárban, de piros betűs
ünnep a lelkekben. A dátum
nem véletlenül január 22-dike, hiszen,
a kézirat tanúsága szerint,
1823-ban ezen a napon tisztázta le
Kölcsey Ferenc nemzeti imánk
szövegét Csekén.
A Magyar Kultúra Napja Himnuszunk
születésnapja. Kevés hasonlóan
fontos dátumot lehetett
volna találni múltunk, jelenünk s
jövőnk megünneplésére, hiszen a
kultúra mindezt együtt jelenti.
Amikor Kölcsey Ferenc a Himnuszt
papírra vetette, a magyarság
hasonló nehézségekkel nézett
szembe, mint ma. A tét az volt:
megőrizheti-e a nemzet identitását,
hagyományait, miközben
helytáll Európában is?
Kölcsey a Himnuszban még a
nemzethalál vízióját is megjelenítette,
hiszen valós veszélyt jelentett
akkoriban, hogy a magyarság
beolvad a környező népek olvasztótégelyébe,
és eltűnik, megsemmisül,
mint oly sok erős és büszke
nép a történelem során.
De a magyarság megmaradt, és
ebben óriási szerepe volt a kultúrá-
„A magyar kultúra
büszkeség, ezredéves
szilaj erő...”
nak: a zenének, az irodalomnak, a
képzőművészetnek s magának a
nyelvnek, amely Kazinczyt Kazinczyvá,
Petőfit Petőfivé, Aranyt
Arannyá tette. Amagyar nyelv nélkül
ők sem válhattak volna azzá,
amivé lettek.
A jeles kortárs, gróf Széchenyi
István is tudta ezt, s egyetlen rövid
mondatba sűrítette a lényeget, ez
pedig így szól: „nyelvében él a
nemzet”. Nyelv és függetlenség.
Ez a két tényező, amelyekért a reformkor
óta szinte szüntelenül harcolnia
kellett és kell ennek a nemzetnek,
éljenek bár polgárai a Monarchiában,
Nagy-Magyarországon
vagy a trianoni gyalázat után
szülőföldjükön – de idegen országban.
És ezekért kell küzdeni ma az
anyaországban is. A nyelvgyakorlás
jogát ugyan nem fenyegeti veszély,
de azok a zömmel Nyugatról
érkező nyelvi jelenségek, amelyeknek
erőtlenül behódolunk,
nem feltétlenül válnak a magyar
nyelv javára.
Függetlenségünket, önrendelkezésünket
pedig időről időre próbálják
letörni, de ami nem sikerült
töröknek, tatárnak, osztráknak és
szovjetnek, az nem fog sikerülni a
nemzetközi tőke ködfüggönyébe
burkolózó, hataloméhes pénzügyi
köröknek sem.
És azért nem, mert a magyar
kultúra erőt és támaszt ad, hitet a
küzdelemhez.
A magyar kultúra büszkeség, ezredéves
szilaj erő; orom, amelyet
kínozhat ezernyi vihar, nem omlik
le. Büszkén mutat az ég felé.
Ma már az egyesült Európa részesei
vagyunk, de ettől függetlenül
– vagy talán éppen ezért – meg
kell őrizni identitásunkat, kultúránkat,
amely gazdagságában, sokszínűségében
szinte páratlan a világon,
éppen ezért, bátran mondhatjuk,
gazdagabbá teszi Európát
és gazdagabbá teszi a világot” –
hangsúlyozta, majd napjaink feladataira
világított rá a polgármester:
„Nem az a feladatunk tehát,
hogy behódoljunk idegen kulturális
hatásoknak, hanem az, hogy
megőrizzük és megmutassuk évezredes
hagyományainkat, értékeinket,
amelyek a világ élvonalába
sorolnak bennünket. Ez persze
nem azt jelenti, hogy be kell zárkóznunk,
hogy nem kell figyelnünk
a világra, de tudnunk kell,
kik vagyunk, honnan jövünk, s
merre tartunk. Szemünk előtt kell
tartani a nemzeti hagyományainkban,
kultúránkban rejlő erőt,
amely nemcsak a múltat jelenti,
hanem a jövőt is.”
Ezen ünnepi alkalomból jó szórakozást
kívánva Kodály Zoltán
gondolataival zárta köszöntőjét a
polgármester: „Az az igazság,
hogy a földműves nép közt fennmaradt
dalok java, valamikor az
egész magyarság tulajdona volt.
Ez az a közösség, ahol egy érzésben
találkozhat az egyszerű pásztor
a nemzet bármely nagyjával,
ahol mind a kettő csak ember, és
annyit ér, amennyire ember.”
A polgármesteri köszöntőt követően
Vajda Mária, a kaszinó énekkarának
szólóénekese, a Zalagyöngye
Táncegyüttes, a Strém Kálmán
Ifjúsági Vonószenekar, Baj Bianka
helyi, Vida Dorián és Pál Péter
lendvai versmondók színes műsora
zárta a kultúra napja városi rendezvényét.
A havazás okozta útviszonyok
miatt a fővárosi Honvéd
Együttes Táncszínháza Hegedős
Együttesének nem sikerült Kanizsáig
eljutni, őket majd egy későbbi
időpontban láthatjuk városunkban.
B.E
Kanizsa – Látószög 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
Jövő hónap közepéig látogatható
a Kanizsa Fotóklub Mozgás
című kiállítása a HSMK ősze
András galériájában.
A mintegy száz fotó Balogh
Krisztián, Belső Péter, Dolmányosné
Balogh Éva, Dr. Simán
László, Födő Szilárd, Goór Gábor,
Gyertyánági István, Horváth
Zoltán, Kóréné Horváth Anita,
Kotnyek István, Kovács Kristóf,
Kovács Krisztián, Lipódi László,
Makrai Márton, Melega István,
Miklós Kristóf, Mojzer Péter,
Peterman Károly, Peterman Máté,
Simon Bernadett, Simon Kira,
Tollár Eszter, Török Tibor, Ujhelyi
Zsolt, Varga Szilárd, Zágon
László és Molnár Tibor alkotása.
A kiállítás-megnyitóra meglepetéssel
készült Molnár Tibor klubvezető
néhány fotóstársával,
ugyanis egy filmpremier előzte
meg Balogh László megnyitó beszédét.
Kotnyek István alkotása –
mely a klubtagok fotózását örökítette
meg filmes eszközökkel, de
állóképek sorozatával – megadta a
kellő alaphangulatot a kiállításhoz,
melynek a témáját ezúttal a mozgás
adta.
Aki a megnyitó előtti utolsó
pillanatokban lépett be a kiállító
terembe, meglepődve tapasztalhatta,
hogy alig lehet látni a nézőktől
a képeket. Ha úgymond
madártávlatból szerettük volna
dokumentálni az elénk táruló látványt,
felvétel is bizonyíthatta
volna az előadó, és a hallgatósága
közeli szemkontaktusát. Egytőlegyig,
mind a 27 fotós műve
megszólította az előtte elhaladót,
egy fotósorozat pedig Zágon
László nemzetközi fotóművész
alkotása azonban egy fontos kérdést
is intézett a szemlélőjéhez. A
fotógráfus akkor nyomta meg az
exponáló gombot, amikor éppen
madár szállt a nagyfilmes fényképezőgépére.
A madáretetővé
változott gép mozdulatlanul fogadta
a szárnyaló madarat, és
mintha azt akarná kérdezni: most
már ez lesz a sorsom?
Az eseményre eljöttek a
szomszédos Horvátországból és
Szlovéniából is, mert a csáktornyai
és a lendvai fotósok is kíváncsiak
voltak a kanizsaiak
munkáira.
Balogh László, az önkormányzat
Oktatási Kulturális Ifjúsági
és Sport Bizottságának
elnöke az 1956-ban alakult, és
mára több mint 56 éves, értékes
hagyományú Kanizsa Fotóklub
tagjainak tevékenységét méltatva
többek között kitért a fotózás
kezdeteire, a magyar fotográfiatörténet
nagyjaira, és a kinetikus
fényművészet képviselőire, akik
véleménye szerint akár világhírű
hungarikumnak is tekinthetők:
Moholy – Nagy László,
Kepes György, Schöffer Miklós…
Köszönjük ezt a művészeti –
vizuális nevelést! Mert tudjuk, a
művészetekkel, így a fotográfiával
való foglalkozás jobbá teszi
az embert: alkotót és látót egyaránt
– zárta gondolatait Balogh
László.
B.E.
Lencsevégre
kapott mozgás
Kanizsa 4 – Életkép 2013. január 24.
„Ki kell derítened, hogy mi az,
amit szeretsz. Ez ugyanúgy igaz a
munkára, mint a párkapcsolatokra.
A munkád tölti ki az életed jelentős
részét, ezért ha igazán elégedett
akarsz lenni, hinned kell benne,
hogy jó munkát végzel. Ez pedig
csak úgy lehetséges, ha szereted,
amit csinálsz. Ha még nem találtad
meg, keresd tovább, ne add
fel! Mint az a szívügyekkel lenni
szokott, itt is tudni fogod, hogy
mikor találtad meg az igazit.”
Azt hiszem, Steve Jobs bölcs
gondolata tudja megfogalmazni
mindazt, ami a kapuvári születésű,
gyórói szármázasú hivatalvezető
személyiségére, munkamoráljára
leginkább jellemző. Dr. Józsa Zsanett
mindig ésszel, szívvel-lélekkel
élt a mának, s előrelátással, konkrét
tervekkel tekintett a holnapba. Minden
bizonnyal ilyenek a céltudatos
emberek – gondoltam, a hivatalvezetővel
történt első találkozásom alkalmával
– akik, ha kellő alázattal,
kitartással dolgoznak, s csak feladataikra
koncentrálnak, előbb-utóbb
teljesülnek vágyaik, álmaik. A Soproni
Berzsenyi Líceum egykori
gimnazistáját is vélhetően ez a szellemi,
személyiségi tűz vezette a jogi
egyetemre, ahonnét szakmai (tanulmányi)
alfáját időszámíthatjuk…
– Már ideje korán, késő tizenéves
éveiben is voltak mérföldkövek,
állomások az életében. Gyóró
után Sopron, majd Baranya megye,
Pécs. Időben nem, ám térben
mégis nagy távolságok.
– 2002-ben végeztem az Államés
Jogtudományi Karon, ám azt már
ekkor is tudtam, szeretek és akarok
még tanulni. Éppen ezért nem éreztem
áthidalhatatlannak (soha) a
földrajzi távolságokat. Ahogy Sopron,
úgy Pécs is sokat adott nekem.
2005-ben Európa jogi szakjogászként
diplomáztam, ám eközben már
volt szintén egy stabil, jelentős pont
az életemben, Zalakaros. Afürdővárosban,
ahol a mai napig élek, 2003-
tól – tanulmányaimmal párhuzamosan-
kezdtem dolgozni a Polgármesteri
Hivatalban. Az akkori jegyző,
Kiss Mihály felkarolt, szakmaiszellemi
segítségének sokat köszönhetek.
Ebben az időszakban ismertem
meg a férjemet is, aki építészként
szintén a hivatalban dolgozott.
2006-ig ügyintézőként segítettem az
önkormányzat munkáját, ezt követően
pedig jegyzőként Zalakaros és
Zalamerenye igazgatási feladatait
láttam el a közelmúltig. Mindeközben
megszületett a kisfiam, 2009-
ben, általa még teljesebbé vált az
(amúgy sem egyhangú) életem.
– Ezer szállal kötődik
Zalakaroshoz. Pályájának kezdete,
az első szakmai sikerek, család,
boldogság, otthon. Miért érezte
mégis úgy, hogy újabb munkakör,
új kihívások elé nézzen?
– Mind a mai napig szeretem
Zalakarost, olyannyira, mint azt a kollektívát,
csapatot is, akikkel együtt
dolgoztam a hivatalban. 2010-ben, a
választások idején, amikor felállt az új
vezetés, jómagam feladatul kaptam,
hogy a hivatal átszervezését, egy új
struktúráját oldjam meg, és 2011 májusában
meg is történt ezt az átszervezés,
ami egy elég nagy feladat volt, hiszen
egy 20 éves rendszert kellett úgymond
„átalakítani” . Ez – a munkatársaim
szerint is – jól sikerült, ám mondhatni
a „dolgom befejeztével” éreztem
úgy, hogy újabb impulzusokat, megoldásra
váró feladatokat akarok és szeretnék
is teljesíteni. Akár egy hasonló,
ám merőben mégis más területen. Kicsit
kilépve az önkormányzatiságtól,
inkább államigazgatási szférában. Bár
nagyon szép, tartalmas, szakmailag
hasznos éveket töltöttem Zalakaroson,
a jelen munkaköröm megtestesíti
mindazt, amit szeretek, tudok és akarok
is kitartóan végezni, ellátni. Acsaládom
és a szakma támogatásával
pajzsként, tudásommal pedig felvértezve
állok a kihívások elé.
– Melyek ezek a megoldásra váró
feladatok, melyeket a szakmaiság,
ügyfélközpontúság jegyében végez?
S mindaz hogyan érinti a hétköznapi
embereket, miszerint – ismét a
miniszterelnök gondolataival élve –
az állam nem arctalan, lélektelen
mechanizmus, nem is gépezet?
– Nem mondom, hogy nem volt
bennem „félsz”, amikor betöltöttem
a Nagykanizsai Járási Hivatalvezetői
posztomat. Ám – magam helyett – a
sok tennivalóra, a munkatársaimra,
és az ügyfelekre koncentráltam,
ugyanis 49 település, mintegy 80
ezer állampolgárának mindennapi
ügyintézését kell segítenünk, kollégáimmal
közösen. Mindenhol, még a
legkisebb faluban is ott kell lennünk,
az Eötvös téri (Járási) törzshivatalban
(Kékházban) pedig szintén mindennap
biztosítanunk kell a zavartalan
ellátást, akár okmányirodai, akár
gyámhivatali teendőkről, akár hatósági
feladatokról van szó. Csakúgy,
mint az egyéb szakigazgatási szervek,
a földhivatal, a munkaügy, a
népegészségügy, építésfelügyelet tekintetében-
bár ezek esetében helyszínben
nincs változás. Mindössze a
Szociális Osztály költözött le a Polgármesteri
Hivatal épületébe. Természetesen
a rendszernek úgymond „be
kell olajozódni, hogy zökkenőmentesen
működjön”, meg az ügyfelek
tájékoztatását is széleskörűbbé, teljesebbé
kell tenni, hiszen még sokan –
a járásunkhoz tartozó települések
esetében – sem tudják, hogy munkatársaink
„házhoz mennek”, azaz,
mindenhova, időben eljutunk.
Ugyanis: „nem az emberek vannak a
közhivatalokért, hanem a közhivatalok
vannak az emberekért.” E szellemben
dolgozunk a jelenben, s ez
motivál minket a jövőben is. Az egységes
munkavégzés érdekében, a távolabbi
célkitűzéseink a többi zalai,
járási vezetővel is mondhatni közösek,
természetesen idővel még inkább
szorosabbá tesszük az egymás
közti együttműködést, a közös munkát,
mert az érdekünk közös: az állampolgárok
érezzék, hogy egy gördülékeny,
dinamikus, 21. századi államban
élnek.
– Ezek szerint a Gogol-i Akakij
Akakijevics típusú hivatalnokok
skatulya kora, robotmunkája, bebetonozott
állandó feladatköre
már csak történelem. A modern közért
tevékenykedő hivatalvezető viszont
gondol a jövőre.
– Természetesen. Csak a munkámra
koncentrálok, hogy megálljam
a helyem, minél jobban, és
működőképessé tegyem – munkatársaimmal
közösen – Magyarország
polgárainak igényeit maximálisan
kielégítő szervezetet. S arra,
hogy a szakmai kihívások mellett
nő és édesanyja maradjak …
Szabó Zsófia
Dr. Józsa Zsanett: A hivatalvezető, a nő, az édesanya
A „jó állam” létrehozásának egyik fontos állomása volt, amikor tavaly
szeptemberben a Kormány döntött a járási hivatalrendszer kialakításáról,
mindezt azért, hogy a közigazgatás rendszerét átfogóbbá,
ügyfélközpontúbbá tegyék. Ennek folytán 2013 január elsejétől megkezdték
működésüket a járási hivatalok, egyes államigazgatási feladatokat
átvéve a településektől. Míg a fővárosban 23 kerületi hivatal alakult
meg, addig vidéken mintegy 175 járás, melyből hat Zala megyében
segíti az emberek mindennapi ügyintézését. Élükön olyan vezetőkkel,
akik – Orbán Viktor szavait idézve – az „állam emberei”, s kiket megismerve
az állampolgárok valóban azt érezhetik, minőségi változtatás
ment végbe az újjászervezett közigazgatásban. A Nagykanizsai Járási
Hivatal élére kinevezett dr. Józsa Zsanett sem a papírhalmok, paragrafusok
mögé bújtatott bürokratikus köztisztviselő benyomását kelti, hanem
egy olyan jogászét, családanyáét, feleségét, aki munkájával, barátságos,
kedves személyiségével valóban közel tud kerülni az emberekhez,
hiszen velük, értük és miattuk dolgozik, nap, mint nap…
„Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek
erejét, csak a munka tesz hasznossá magunk és
polgártársainkra nézve…” (Deák Ferenc)
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Politika 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
Az Orbán-kormány gazdasági, társadalmi, és politikai válságba sodorta
az országot. Az elmúlt hónapok visszajelzéseiből tudjuk, hogy
Magyarország többsége már nem akarja, hogy továbbra is a Fidesz
kormányozzon. Fontos, hogy mind több ember ismerje meg a valóságot.
Az Orbán-Matolcsy páros és az őket kritikátlanul kiszolgálók a felelősek
Magyarország kettészakításáért, a mind nagyobb tömegeket
sújtó mérhetetlen nyomorért.
Amagyar kormány mára már a civilizált, keresztény hagyományokra
épült Európából nézve is, nem csak gazdasági és társadalompolitikai
értelemben, de morálisan is megbukott.
Sokat kell tennünk azért, hogy a Magyar Szocialista Párt valamennyi
demokratikus párttal, mozgalommal és szervezettel összefogva,
helyreállítsa a meggyengített demokratikus intézményrendszert és
a szétvert piacgazdaságot.
Az MSZP 2013. január 31-én indítja a falujárás programját, melyben
elsőként Zala megye falvait látogatják végig a párt elnökségének
tagjai, a választmány és a parlamenti frakció vezetése.
Az MSZP-nek rendkívül fontos a vidéki emberek problémáinak
megismerése, ezért a találkozók alkalmával minél szélesebb körben
szeretnénk az emberek véleményét meghallgatni.
A Zala megyei program zárásaként Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
2013. január 31-én (csütörtök) 18:00 órától előadást tart a HSMK
színháztermében, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Fontos cél, hogy minél több emberhez juttassa el az MSZP az igazságot,
hogy fontos megismertetni a társadalom minél szélesebb köreivel
az MSZP azon elképzeléseit, hogy Európa sereghajtói közül, ahova
az MSZP a befektetések ösztönzésével képes növekedési pályára
állítani a gazdaságot és képes legyőzni a Fideszt a demokratikus erők
összefogásával.
Sokat kell még érte tenni, és ezen cél megvalósítása érdekében az
MSZP elindítja a falujárás nevű programját, melynek első állomása
Zala megyében Surd településen lesz január 31-én. Egy kihelyezett elnökségi
ülés és egy frakcióülést tart az MSZP, majd ezt követően a
párt elnökségi és a frakció tagjai Zala megye több településére látogatnak
el, hogy a választókkal személyesen találkozzanak, akár az utcán
megszólítva is meghallgassák a falvakban élők mindennapi problémáját.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a nap végén a HSMK színház
termében lakossági fórumot tart 18 órától, ahova minden érdeklődőt
nagy tisztelettel várunk.
Nagykanizsa, 2013. január 21.
Dr. Fodor Csaba MSZP Zala megyei elnöke
Falujáráson az MSZP
Kanizsa városban, amelyben
élünk, amely a miénk, amelyet
generációkon át mi, a város
polgárai tettünk olyanná, amilyen
az ma – melyben, egy általam
a személyét nem ismert
képviselő szerint élni nem érdemes,
mert megy lefelé a lejtőn,
nem adhatunk neki igazat.
Abban az összefüggésben sem
lehet igaza a képviselő úrnak, ha
abból indult ki, hogy a közelmúltban
nem valósult meg a város
vezetőinek és társadalmának
minden vágya és álma, ahogy az
évszázadokon át történt a város
vezetőivel és társadalmával. A
rendkívüli korszakokat – háborúkat
– kivéve a realitásoknak
megfelelően a város fejlődése
folyamatos volt. Ebben a városban
lehet élni, mert az élethez a
legfontosabb feltételek sokoldalúan,
egyre szélesebb körben és
folyamatosan javuló tartalommal
és színvonalon biztosítva
vannak, a még sok tennivaló ellenére.
Önnel ellentétben vallom,
vélhetően sokadmagammal,
hogy érdemes is itt élni,
mert a városnak vannak távlatai,
vannak kibontakozási pontjai,
van szorgalmas a városért felelősséget
érző, érte tenni is akaró
társadalma. Ennek számos jelét
és bizonyítékát produkálta a város
az elmúlt évtizedekben, a távoli
múltban is, történetének tanúsága
szerint. Ezt a garanciát
csak erősítik a legutóbbi évtizedek
várost fejlesztő eredményei.
Merem remélni, hogy sokan vagyunk,
sőt többségben olyanok,
akik hasonlóképpen ítéljük meg
a város élhetőségét.
Ha nem ebben a hitben és
meggyőződésben látnánk a város
jövőjét, az előző évtizedek
és évszázadok várost teremtő
eredményeit becsülnénk le azáltal,
melyre a ma és a jövő generációinak
építeni lehet, érdemes
és kell is. Nem gondolja képviselő
úr, hogy önnek is ehhez
van mandátuma a választók bizalmából?
Nem ismerem az ítéletet
mondó önkormányzati
képviselő személyét, azt a szövegkörnyezetet
sem, melyben
az inkriminált ítélet elhangzott,
amennyiben arra is gondolt a
képviselő úr, hogy további tennivalója
is van a város mindenkori
vezetőinek és társadalmának,
a jobb és élhetőbb város
feltételeinek bővítésében és javításában,
akkor és ebben
egyetértünk.
Meggyőződésem, hogy a város
jelenlegi és jövőbeni vezetői
a város társadalmának többségével
egyetértve jól látják,
hogy az urbanizáció eddig elért
eredményei mellett vannak további
teendőik, melyek komoly
erőfeszítéseket igényelnek,
hogy városunk minél előbb még
élhetőbb településsé válhasson.
A példának okáért, a teendők
közül én is megemlítek néhányat,
a teljesség igénye nélkülmelyeket
Önnek is, mint választott
testület tagjának ismernie
kell – a város gazdaságának a
bővítése súlyának emelése, a
város munkaképes korú lakossága
foglalkoztatottságának bővítése,
a lakosság sokoldalú ellátását
szolgáló intézményrendszer
bővítése, korszerűsítése,
egyes társadalmi csoportok leszakadásának
a megakadályozása,
felzárkóztatásuk elősegítése.
Ez a sokoldalú és összetett
feladathalmaz széles körű öszszefogást
igényel, legyen ön is
ennek az összefogásnak a kovásza,
egyik építője, mert erről
szól a mandátuma is.
Képviselő Úr!
Lássa be, hogy egy olyan időszakban,
amikor egyetlen önkormányzat
sem dúskál a javakban,
mégis olyan látványos fejlesztések
vannak folyamatban a városban,
mint az Erzsébet tér korszerűsítése,
a közmű hálózat – 60-
80 évre szóló – kapacitást is növelő
korszerűsítése, melyet remélhetően
az utak és járdák felújítása
is követ majd, valamint a
kórház bővítése, a jobb és korszerűbb
ellátást nyújtó feltételek
megteremtése, történik, nem felelős
magatartás a városnak a
lejtőn való lecsúszásáról beszélni.
Mózes Pál
nyugalmazott tanácselnök
Élhető település-e
Kanizsa város?
Kanizsa 6 – Krónika 2013. január 24.
A nemzeti színű avatószalag
ünnepélyes átvágásával Cseresnyés
Péter polgármester és Dr.
Brünner Szilveszter főigazgató
főorvos hivatalosan is átadta a
megszépült részleget a szobák jelenlegi
és majdani lakói számára.
Az egészségügyi intézmény
részleges rekonstrukciója 2012 áprilisa
óta zajlik az Európai Regionális
Fejlesztési Alap és a hazai
központi költségvetés társfinanszírozásával.
A TIOP-2.2.4-09/1-
2010-0030 - „Struktúraváltoztatást
támogató infrastruktúrafejlesztés a
Kanizsai Dorottya Kórházban” elnevezésű
projekt keretében számos
osztályt korszerűsítenek, illetve
a főépület folytatásaként megépülő
új épületszárnyban, annak
alagsori részében a patológia, földszintjén
a sürgősségi osztálya, első
emeletén pedig a mikrobiológiai
labor kerül kialakításra.
A napi folyamatos ellátás mellett
zajló fejlesztés egyik fontos mérföldköve
a felújított újszülött részleg
átadása. A projekt teljes költsége
közel 3,5 milliárd forint, melyből
az építés, a felújítás összege
megközelítőleg 2 milliárd forint.
Az elmúlt húsz év felújítási
munkálataiból, az 1996-os részleges
rekonstrukció során kimaradt
az osztály felújítása, mely így az
1974-es építészeti szinten megrekedt,
a mai családbarát elvárásoknak
– mint alternatív szülési és vajúdási
lehetőségek, elkülönített
apás szülés – nem felelt meg. A
felújított újszülött osztályon a mai
naptól rendelkezésre álló rooming
in, olyan bababarát szolgáltatást
jelent, melyben lehetősége van a
mamának és újszülött babájának a
24 órás közös együttlétre. Ennek
az új lehetőségnek kiemelt jelentősége
van az újszülöttek fejlődésében,
egyúttal megkönnyíti a babák
és édesanyák egymásra hangolódását.
Nemcsak a fenti új szolgáltatás
kerül bevezetésre, a pályázati
forrás lehetőséget teremt arra is a
továbbiakban, hogy felújításra kerüljön
egy modern szülőszoba,
császárműtő, és számos korszerű
műszerrel gazdagodjon a nőgyógyászati
osztály.
Az avatószalag átvágását megelőzően
Dr. Brünner Szilveszter
főigazgató főorvos többek között
elmondta: fontos nap ez a mai,
mert a kórház e napon veszi át a
pályázat kapcsán megújult ellátó
egységet a kivitelezőtől, és adjuk
át munkatársainknak, betegeinknek
további felhasználásra. Fontos
ez a mai nap azért is, mert végre
egy olyan állomáshoz érkeztünk,
amikor már látjuk, hogy az elmúlt
egy évben zajló munkálatok valamikor
talán véget érnek. Nem volt
hiábavaló az a rengeteg kellemetlenség,
türelem, amit mind a munkatársaink,
mind a betegeink tanúsítottak
az elmúlt pár hónapban,
hiszen nem volt könnyű légkalapácsok,
fűrészek, hangos munkagépek
zaja mellett dolgozni. Fontos
ez a nap azért is, mert egy
olyan egység, olyan osztály átadására
kerül sor, amely a kórház szülészet-
nőgyógyászati és gyermekgyógyászati
osztályával szorosan
együttműködve fog dolgozni. Végezetül
a főigazgató megköszönte
a kivitelezőnek, hogy a pályázatban
foglaltakon túl lehetővé tette
az osztály szinte teljes körű
felújítását. Ezáltal még inkább
hozzá tudnak járulni az itt ápolt
kismamák, az újszülöttek, és rajtuk
keresztül a családjuk boldogságához.
A szalag átvágását követően
Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési
képviselő a beszédében
hangsúlyozta: a tavaly májusban
történt változás ellenére –
mely szerint a kórház fenntartása a
város kebeléből az állam kezébe
került –, a miénk, a városé a kórház,
hiszen kanizsai, és Kanizsa
környéki emberek dolgoznak benne,
és ugyanonnan érkeznek a kórházba,
hogy egy új életet adjanak
az országnak, világnak. Arra kérte
a nemes feladatot végző egészségügyi
dolgozókat, tegyenek meg
mindent annak érdekében, hogy a
nagykanizsai Kanizsai Dorottya
Kórház jó hírnevét tovább javítsák.
Végül azt kívánta, a jövőben
minél több gyermek szülessen a
kórházban, és minél egészségesebben
kerüljenek ki onnan.
A szülészeti és újszülött ellátásban
kezdődő teljesen új fejezetről,
fordulópontról, a bababarát és
anyabarát szemlélet átültetéséről
és teljes megvalósításáról Dr. Nád
Márta részlegvezető főorvos adott
tájékoztatást a megjelenteknek.
B.E.
Átadták a Kanizsai Dorottya
Kórház felújított újszülött részlegét
RAMDA
FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS
Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222
Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa
Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa
Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa
(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
A Zrínyi - Bolyai
Általános Iskola Bolyai
János Tagintézménye
folytatja
„SULIVÁR”
programsorozatát,
melyre szeretettel várja a leendő elsősöket
és szüleiket.
Január 26-án (szombaton) 9.oo-11.3o óráig nyílt nap,
melyen a szülők tájékoztatást kapnak az intézményről.
A gyermekek „meglepetés műsoron”,
kézműves- és sportfoglalkozásokon vehetnek részt.
Január 29-én és 30-án (kedden és szerdán)
9.oo-11.oo óráig nyílt tanítási órák
a leendő első osztályos tanítókkal.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Gasztro 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
Január 28. 14.30 óra
Ifjúsági bérlet - Csokonai Vitéz Mihály:
DOROTTYAVAGYIS A DÁ-
MÁK DIADALAA FÁRSÁNGON
A szlovákiai Csavar Színház előadása
Szereplők: Gál Tamás, Bodonyi András.
Belépődíj (pótszék): 800 Ft
Január 29. Gyermekszínház
10 óra Mazsola bérlet
13 óra Tapsi bérlet
14.30 óra Manó bérlet
"AZ EMBER" - zenés mesejáték
A szlovákiai Csavar Színház előadása
Szereplők: Gál Tamás, Kiss Szilvia,
Bodonyi András. Belépődíj 700 Ft
Január 30. Gyermekszínház
10 óra Táltos bérlet
13 óra Hápi bérlet
"AZ EMBER" - zenés mesejáték
A szlovákiai Csavar Színház előadása
Szereplők: Gál Tamás, Kiss Szilvia,
Bodonyi András. Belépődíj: 700 Ft
Január 30. 19 óra
Filharmónia bérlet
A LISZT FERENC
KAMARAZENEKAR ünnepi
hangversenye az együttes fennállásának
50. évfordulója tiszteletére
Művészeti vezető: Rolla János
Mozart: Serenata notturna, D-dúr, K.
239.; Britten: Variációk egy Franck
Bridge témára, op. 10.; Csajkovszkij:
Firenzei emlék, op. 70.
Belépődíj: 2 600 Ft
MISZTIKUS INDIA - Kiállítás Sass
Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet
Indiában festett alkotásaiból
Megtekinthető: február 15-ig
AZ ÉGBOLT MÁSIK FELE. Z.
SOÓS ISTVÁN FESTMÉNYEI -
Válogatás a Képzőművészetek Háza
gyűjteményéből
Megtekinthető: március 25-ig
TÁVOLI UTCÁK ÜZENETE -
Plakátkiállítás
Megtekinthető: február 1-ig
Tel.: +36 30/400 1368,
+36 30/378 7057
Adószám: 18954650-1-20
E-mail: info@eletter-kanizsa.hu
Ne vásárolj,
fogadj örökbe!
Habár az időjárás tavaly nyári
szélsőséges szárazsága miatt
nem termett sok kerekrépa a
miklósfai földeken, mindez nem
gátolta a 13. alkalommal, a településrészen
megtartott Répafőző
Fesztivál sikerét. Ezúttal is, az
elmúlt évekhez hasonlóan,
gasztro-kulináris élvezetek tömkelege
és jó hangulat fémjelezte
a Mindenki Házában lebonyolított
rendezvényt.
Nemcsak miklósfaicummá, hanem
mára már igazi hungaricummá
vált a Nagykanizsa peremkerületében
(is) nagy mennyiségben
termesztett kerekrépa. Országos
hírét minden bizonnyal annak köszönheti,
hogy 2001 óta – töretlen
érdeklődés övezte sikerrel – rendezik
meg a nyersen lilás-barnás színű,
kesernyés, míg savanyítva különleges
íz orgiát adó, vízigényes
zöldségből készített ételek köré
szerveződött eseményt.
A Miklósfai Közművelődési és
Városszépítő Egyesület és a szakmai
munkát, értékelést segítő Kanizsa
és Környéke Gasztronómiai
Egyesület ezúttal is karöltve munkálkodott
az öregfiúk foci-répatornájával,
kulturális műsorokkal színesített,
kerekrépás gasztro-csata
sikerén, melyet a hóhelyzet kissé
szabotált, ám a versenyzők által
készített ételek körül, és az evésivást
követő hangulaton – a mínuszok
ellenére – sem volt fagyos a
légkör. Ugyanis 18 helyi-és környékbeli
csapat hozta el, mintegy
25 fajta ételét – hagyományos és
különleges kategóriában – megmérettetni.
Babos-füstölt-csülkös,
tárkonyos, fahéjas (hideg) répalevest
is kóstolhatott a chéf-ekből,
gasztro-kibicekből álló szakmai
zsűri, csakúgy, mint répafelfújtat,
répás sajttortát, marcipános répafánkot,
leveles tésztás répás
hajtikát, répás rétest vagy répakockát.
A felhozatallal ezúttal sem
volt probléma: mi több, a szervező
egyesület elnöke, Dömötörfy Sándor
és Prikryl József mesterszakács
szerint olyan ételekkel örvendeztették
meg a vendégeket (és
természetesen a zsűrit) a versenyzők,
melyek akár egy étteremben
is megállnák a helyüket.
A Miklósfai Répafőző Fesztivál
értékmegőrző jelentőségének vitathatatlanságáról
Cseresnyés Péter
is megosztotta gondolatait rendezvénynyitó,
ünnepélyes beszédében.
A polgármester rámutatott:
a Magyar Kultúra napjának közelségében
megtartott esemény jóval
több egy tányér ételnél. Ugyanis
az oldott hangulatú versengés hagyományteremtő
szándékkal született
meg anno, ahogy azóta –
nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem
országosan is – beleivódott,
beleépült a magyarság kulturális
tudatát erősítő tradíciók sorába.
Majd Kodály Zoltán gondolatait
emelte ki zárszavában Cseresnyés
Péter, mely a közösségben találkozó,
eggyé olvadó emberi-népi értékekre
helyezi a fő hangsúlyt – a répafesztivál
esetében is. A polgármester
üdvözlő szavai után helyi
művészeti, kulturális csoportok, a
sztárvendég, egykori Európa Szépe,
Laky Zsuzsi beszélgetéssel
egybekötött fellépése töltötte be a
pódiumot. Ezt követte a répás ételek
nagyközönség számára szervezett
kóstolója, ahol – csakúgy,
mint a zsűriben – egy Svájcból érkezett,
magyar származású kutatóorvossal
is találkozhattunk, akit a
néphagyományok iránti érdeklődés
sodort Miklósfára, a fesztivál
idejére. „Büszke vagyok hun gyökereimre
és kultúrámra, de a kerekrépáról
(és a rendezvényről) a
közelmúltig nem is hallottam. Ám
Lucerne-ben, ahol dolgozom, a hivatásom
mellett – egyfajta hobbiként,
kikapcsolódásként – a néprajz
megszállottja vagyok, és a világháló,
valamint könyvek jóvoltából
hozzám is eljutott a kerekrépa,
no meg a fesztivál híre, ezért érkeztem
egy nap erejéig a településre,
hogy személyesem is feltérképezhessem
mindazt, amit eddig
csak a net jóvoltából tudhattam” –
mondta Dr. Vietoris Zoltán.
A nagykanizsai hobbiszakácscukrász
Imrei Györgyöt – a rokoni
szálakon túl – a gasztromegmérettetés
már hosszú idő
óta Miklósfára invitálja, ahova
ezúttal is ételkülönlegességet
hozott, a marcipános répa fánkot,
melynek íze a sokak által
ismert ördögpirula és túrófánk
„vadházasságát” idézte meg. A
főző-sütő verseny másik egyedi
étel kreálmánya a murakeresztúri
Ivanovics István karamell
öntetes kerekrépás felfújtja
volt, mely amellett, hogy az első
helyezést érdemelte ki, a zsűri
szakmai különdíját is magáénak
tudhatja. Az elismerések átadására
a vacsora után került
sor.
A „hagyományos” kategóriában,
a kerekrépás-húsos ételek sorában,
első a Mindenki Háza csapata,
második a helybéli Rajnics
Zoltánné, harmadik a dr. Kotnyek
István Kertbarát kör lett. A „különleges”
ételek sorában a már említett
murakeresztúri versenyző
vitte el a pálmát, „ezüstérmes”-ek
a 4 Mamik lettek vörös áfonyás-répás
rétesükkel, a „bronz-fokozattal”
pedig a Szőlőskert Junior csapata
büszkélkedhet leveles
hajtikájának köszönhetően. A közönségdíjat
Imrei Ferencné, a különdíjat
pedig Drávecz Józsefné
kapta. A fesztivált ezúttal is báli
mulatság zárta, ahol mindenki kiengedhette
az evés-ivás, no és a
hétköznapok fáradt gőzét, ám még
az „ereszd el a hajamat” hangulat
közepette sem sikerült megtudnunk,
mi is a kiváló, híres miklósfai
répa készítésének, egyedi savanyításának
titka…
Sz.Zs.
Répa! Nem retek, nem mogyoró!
Fotó: Szabó Zsófia
8 Kanizsa – Krónika 2013. január 24.
Január 30-án szerdán 16 órakor
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzatának meghívására,
a Lengyel Köztársaság Budapesti
Nagykövetségének segítségével, a
Nagykanizsai Polgári Egyesület
szervezésében a Halis könyvtárban
nyílik meg a Harc és Mártíromság
Emlékét őrző Tanács kiállítása,
melynek címe: Katyñ – tömeggyilkosság
– politika – erkölcs. Micha³
Andrukonis külképviseletvezető helyettes
nyitja meg, A Kommunizmus
Áldozatainak Emléknapja alkalmából
tartandó megemlékezésen,
február 26-án pedig maga
Roman Kowalski nagykövet úr
mond majd beszédet.
Bár ma már a legnagyobb
videomegosztón megtekinthető
Andrzej Wajda majd’ kétórás filmje,
a Katyñ, a félszázados kényszerű
elhallgatás után bizony, nagyon
is szükséges, hogy a kanizsaiak a
március 6-ig megtekinthető kiállítás
előtt tájékozódjanak a magunk
mögött hagyott század e fejezetéről.
Az aláíró két külügyminiszter
neve után Molotov-Ribbentrop
paktumnak hívják azt a megnemtámadási
szerződést, melyben a nemzetiszocialista
Németország és a
Szocialista Szovjetköztársaságok
Szövetsége megegyezett Lengyelország
felosztásáról is. 1939 szeptemberében
így került két oldalról
harapófogóba a lengyel állam.
Hadseregének hivatásos és tartalékos
tisztjei hadifogságba kerültek.
1940 tavaszán pedig Moszkvában
legfelsőbb szinten döntöttek a –
milyen szalonképes kifejezés –
„Táborfelszámolás”-ról.
Körülbelül 22 ezer lengyelt tarkón
lőve gyilkoltak meg és löktek tömegsírba
a nyugat-oroszországi Szmolenszk
közelében, a katinyi erdőben,
és további helyszíneken az NKVD
„emberei”. Közülük többen az utolsó
pillanatig megkísérelték az ellenállást,
a kötél exhumálásukkor is húsukba
vágott. Atömegsírok egy részét a szövetségesből
ellenséggé vált németek
tárták fel, cinikus propaganda célra
használva. Ám szándékaiktól függetlenül,
ténykedésük megcáfolta Sztálin
nem kevésbé cinikus válaszát (Megszöktek.
Mandzsúriába.), melyet a
foglyok hollétéről tudakozódó nyugati
kérdésre adott. Ahidegháború éveiben
pedig már az USA is felállított
szenátusi vizsgáló bizottságot a katyñi
tömeggyilkosságról.
Lengyelországban azonban évtizedekig
hallgatni kellett. A hazai Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltárához
hasonló lengyel Nemzeti
Emlékezet Intézete a honlapján közzé
tette azoknak a listáját, akik „kimondták
az igazságot Katyñról”, és ezért
büntetés, hátrány érte őket, továbbá
megnevezi az „elnyomóikat”, azokat a
tiszteket, ügyészeket, bírákat, akik velük
szemben nyomoztak, ítéleteket
hoztak.
Volt egy tervük: a lengyel társadalom
lefejezésével megtörni a nemzet
gerincét, elvenni önazonosságát.
Nem sikerült. A népirtás vesztesége,
a tragédia felidézése egyben lengyel
barátaink előtti tisztelgésre is alkalmat
ad. Ahogyan a megszállás éveiben
a jövő Lengyelországára tekintettek,
tanulságul kell, hogy szolgáljon
valamennyiünknek.
A kiállításhoz kapcsolódik a
Nagykanizsai Polgári Egyesület hatodik
középiskolás vetélkedője,
melynek címe: „A legyilkoltakat
választom, nem a gyilkosokat”. A
feladatlapok eredményes megválaszolása
csak a kiállítás ismeretében
lehetséges.
A Katyn-kiállítás Kanizsára érkezik
Egy iskola, ahol diáknak és tanárnak
lenni egyaránt jó. A
Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy
Sándor Általános Iskola Attila
utcai tagintézményének sokrétű
oktatási profilját még inkább
bővíti egy 4 millió forint összegű
uniós támogatás, melynek jóvoltából
– akár más iskolák számára
is – referencia intézménnyé
válhat a reál-, a humán tudományok,
a sport-, és a környezettudatos
nevelésben is élen járó
képzési hely.
A referencia-intézmények olyan
gyermekközpontú, pedagógiai gyakorlattal
és innovációval rendelkező
iskolák, óvodák, melyek képzési
moduljaikat, oktatási struktúráikat
képesek átadni – egyfajta szolgáltató
tevékenységet végezve –
más intézmények számára is. A
Kőrösi-Péterfy Általános Iskola
Attila utcai tagintézménye még a
tavalyi év elején nyújtotta be pályázatát
egy, az Új Széchenyi Terv
keretében finanszírozandó kiírásra,
ami arra hivatott, hogy – nemcsak
helyben, hanem országosan is –
mintaadó, mintaértékű oktatási intézményeket
hozzon létre. De mitől
is válhat más iskolák számára
követendővé a Péterfy Sándor Általános
Iskola? Erről a tagintézmény
vezető - projektmenedzsert
Horváth Tibornét kérdeztük.
„A referencia-intézmények folyamatosan,
különböző kínálattal
szolgáltatnak a hálózati tanulási
folyamathoz mintákat. Akár azáltal,
hogy nyitottak intézménylátogatásokra,
hospitálásra, és önfejlesztő
gyakorlatok bemutatására.
Ezen iskolák pedagógiai kultúrája
és eszközrendszere példaértékű,
tanulmányozható és akár át is vehető.
Ezen referencia-intézmények
összefüggő, kidolgozott, úgynevezett
„jó gyakorlatuk” alapján különböző
területekhez sorolhatóak
be. A Péterfy tagintézmény több
alapfeltételnek is megfelel, illetve
eleget tud tenni az előírt kritériumoknak,
ám ennek létezik egy feltétele:
részt kell vennünk, (ahogy
indultunk is) a minősítési eljáráson,
mint: ökológiai programterv
alapján dolgozó referenciahely –
ez esetben a Csónakázó-tónál lévő
erdei iskolánkat emelném ki; a
mentorpedagógiában élen járó új
típusú felsőoktatási gyakorlóhely,
partnerintézmény; valamint a sikeres
iskolakezdést (is) megkönnyítő,
két tanítós tanulásszervezési eljárásra
hangsúlyt fektető befogadó
pedagógiai gyakorlat, illetve ennek
alkalmazásában élen járó mintaadó
feladat-ellátási hely. Egy intézmény
több referenciaterületén
is lehet mintaadó, nem titkolt célunk
ez a Péterfy tagintézmény
esetében is. Ehhez természetesen
mindent meg is tettünk. Az „Így
tanulunk – így tanítunk mi” pályázaton
belül mintegy 12 pedagógus,
és a vezetést irányítók egyaránt elvégezték
a vállalt képzéseket (a
képzésekre mintegy 2 millió forintot
fordítottunk), kidolgoztuk a
Referencia Intézmény Működési
Szabályzatát, a már említett jó
gyakorlatok átadásának rendjét,
valamint ennek intézményi portfólióját,
ahogy fel is készültünk a
szolgáltatói szerep vállalására is.
Továbbá beszereztük a munkához
szükséges informatikai eszközöket,
könyveket. Ennek folytán –
mivel a referencia-intézménnyé
válást megelőzi még egy folyamat
– felkészültünk a részét képező
minősítési eljárásra, melyet (hogy
megkapjuk a „Minősített referencia-
intézmény oklevelet”) a Minősítő
testület „ellenjegyez”. Ez a folyamat
a közeljövőben fejeződik
be, így reményeink szerint hivatalosan
is elismerik az iskolánkban
folyó pedagógiai munka magas
színvonalát.”
Sz.Zs.
Cél: referencia-intézménnyé válni
`
Kanizsa – 2013. január 24. Városháza 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Telefon: +36 93 510 137 vagy a +36 30 5686 327
Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernő utca 19. 􀂊 www.inkubatornk.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati
bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján
az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS BÉRLETI JOGÁVAL RENDELKEZő
(CSERE) ILLETVE NEM RENDELKEZő PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE:
Költség alapon:
1. Nagykanizsa, Fő u. 8. I. lh. II. em. 15.
Alakás alapterülete: 65 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti
díj összege: 38.220 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
2. Nagykanizsa, Fő u. 8. II. lh. II. em. 5.
A lakás alapterülete: 80 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: komfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj
összege: 40.400 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A
lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló
32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján – a 35. életévüket be
nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben
élők részére – az alábbi bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 6.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 4.
Alakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
12.780 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 6.
Alakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 11.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok
ugyanitt kaphatók!
Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. február 8. (péntek)
Kiadó önkormányzati bérlakások
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére
épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelete
alapján a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban
megüresedett önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére.
Pályázatra kiírt lakások:
1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21
Apályázat benyújtásának határideje: 2013. február 8. Helye: Polgármesteri Hivatal
Szociális Osztály Nagykanizsa, Ezsébet tér 7. ügyfélfogadó. A licitálás
időpontja: 2013. február 14. de. 9.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális
Osztály Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 9.
A bérlemények leírása:
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21.
- elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész
- alapterülete: 25 m2
- szobaszáma: 1 szoba
- komfortfokozata: összkomfortos
- állapota: helyreállított
- bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 12.275 Ft + igénybevett szolgáltatásokért
fizetendő díj + rezsiköltség; adományt felajánló pályázó bérleti díjat
nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni.
A lakás megtekinthető: 2013. január 31. 14.00-16.00 óráig
A pályázaton való részvétel feltételei:
1. Személyi feltételek
Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár,
aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/, öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az
öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/, önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására
képes, a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és
annak eleget tud/nak/ tenni, a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson
történő licitálást elfogadja.
2. Egyéb feltételek
Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben
meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati
tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és
a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített
állapotban, térítésmentesen,
b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és
helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról
szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott
rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban
a bérbeadó rendelkezésére bocsátja.
- városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő
önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja.
Pályázni a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nk, Erzsébet tér 7.) átvehető
PÁLYÁZATI LAP két példányban történő kitöltésével lehet, melyen fel
kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait, a folyósított nyugdíj/ak/ összegét,
csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát, a felajánlásra
kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát,
havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát, saját tulajdonú lakás
esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát,
helyiségeit, minden tulajdonos adatát.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának ügyfélszolgálatán
(Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak
külön értesítést nem küldünk.
A licitálás szabályai:
A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban
foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is
képviselheti.
A licitálás induló összege: 2 000 000 Ft
A licitálás során a licitösszeg 50.000 Ft-onként emelkedik.
A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve
önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A
feljánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat
számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető,
tartási szerződés nem köthető.
Nyugdíjasházi bérlakások
Kanizsa 10 – Kamara 2013. január 24.
Új adózási
formák - KATA, KIVA
December 13-ra tájékoztatóval
egybekötött konzultációra invitáltunk
minden regisztrált nagykanizsai
székhelyű vállalkozást.
Az új adózási formákról
Némethné Szerdahelyi Éva adószakértő
tartott előadást.
2013 januárjától egyes vállalkozók,
cégek egyszerűsített rendszer
szerint adózhatnak. A vállalkozóknak
december 20-ig kellett
dönteniük arról, hogy melyik formát
választják. A rendezvény célja
a döntés elősegítése volt.
Az előadás anyaga és a fontosabb
NAV információk honlapunkon
megtalálhatók.
Évzáró elnökségi ülés
Kamaránk elnöksége december
17-én tartotta évzáró elnökségi
ülését a Vasemberházban.
Az ülésen dr. Polay József beszámolt
az elmúlt időszak legfontosabb
eseményeiről, az elnökség
elfogadta a Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara stratégiáját,
valamint döntött a kamarai kitüntetések
odaítéléséről.
Kamaránk 2012-2016. évi stratégiáját
az elnökség a következőkben
határozta meg:
􀂊 Határozott gazdaságpolitikai
szerepvállalás, markáns érdekérvényesítés
az objektivitás és szakmaiság
jegyében – az országos
gazdaságpolitika MKIK-en keresztüli
formálása.
􀂊 A NAKKIK politikailag semleges
pályán tartása.
􀂊 A helyi és kistérségi önkormányzatok,
hatóságok által hozott,
a gazdaságot érintő intézkedések
esetében a vállalkozások érdekeinek
hatékony koordinálása,
érvényesítése – a helyi szabályozások
formálása, befolyásolása.
􀂊 Kiemelt ügyekben a
NAKKIK véleményének közzététele.
􀂊 Regisztrált tagjainknak a kamarai
szolgáltatási struktúra működtetése,
önkéntes tagjainknak
plusz kedvezmények és ezek
szisztematikus, széleskörű kommunikálása.
􀂊 Kiemelt szerepvállalás a
munkaerő-piaci igényhez igazodó
képzési rendszer, oktatás, e-tanulás
népszerűsítésében a vállalkozások
versenyképességének erősítése
céljából.
􀂊 Következetesen támogatni a
vállalkozások forráshoz jutását,
likviditását biztosító pályázatokat,
konstrukciókat és a sikeres európai
integrációt elősegítő programokat.
(Széchenyi kártya, gazdaságfejlesztési
programok, EU- hitelek,
stb.)
􀂊 A kamarai szerep erősítése
- a környezetgazdálkodási,
- a kutatásfejlesztési és innovációs
tevékenységben,
- a kereskedelmi és turisztikai
ágazat fejlesztésében.
􀂊 Horvátország EU-s csatlakozása
miatti felkészítés a vállalkozóink
számára.
􀂊 A kézműipar értékeinek, hagyományainak
megőrzése, ápolása,
a tradicionális szakmák megőrzése,
a mesterképzés és a mestervizsgáztatás
fejlesztése.
„A jó szakma felér egy
diplomával” – 39 szakma
országos bajnokait keressük!
Az MKIK 2013-ban is megrendezi
a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt.
Célkitűzése a gyakorlatigényes,
„fizikai” szakmák – beleértve
a ráépülő, magasabban kvalifikált
szakmákat is – társadalmi presztízsének
és vonzerejének növelése a
szakmatanulás népszerűsítése révén.
Ez évben a szakmák országos
versenyeit a nappali tagozaton
végzős tanulók számára, a Nemzetgazdasági
Minisztérium által a
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
részére gondozásra átadott
szakképesítések közül 39-ben hirdették
meg.
Az írásbeli elődöntőket a bútorasztalosok
és a kárpitosok kezdték
meg január 7-én. Kamaránknál
26 szakmában 105 tanuló jelentkezett
a versenyre.
Az országos döntő, a „VI.
Szakma Sztár Fesztivál” 2013.
április 24-26-a között lesz Budapesten.
Az érdeklődő iskolák diákjai a
korábbi évekhez hasonlóan, április
24-25-én egy-egy napos szakmai
kirándulás keretében vehetnek
részt a rendezvényen. Az elődöntők
az NFA-KA-NGM –
5/2012/TK számú pályázati támogatásból
valósulnak meg.
Kamarai regisztráció
A Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara megkeresi azokat a
vállalkozásokat, amelyek elmulasztották
a kamarai regisztrációt
és a közfeladatok ellátásához való
hozzájárulás befizetését, hogy tel-
Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670, 93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
Pályázati felhívás
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet Nagykanizsa középiskoláiban
tanuló diákok részére, valamely magyar feltaláló megvalósított találmányának, újításának
infokommunikációs technológiával történő bemutatására.
A pályázat célja: A fiatalok innováció iránti érdeklődésének felkeltése.
Pályázatot nyújthatnak be egyének és csoportok (maximum 3 fő). A pályamunkát multimédiás
(prezentáció, animáció, film, stb.) alkalmazással kell CD-re vagy DVD-re kiírva elkészíteni.
Terjedelme maximum 10 perc.
A jeligével ellátott pályázatokat 2013. március 08. 12:00 óráig a Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara (8800 Nagykanizsa Ady Endre u. 1.) címére személyesen, vagy postai úton
(ez esetben a feladás dátumát vesszük figyelembe) kell eljuttatni.
Egy külön lezárt borítékban kérjük közölni a jeligéhez tartozó nevet/neveket, az iskola
és osztály feltüntetésével.
Az elbírálás fő szempontjai: az eredetiség, a tartalmi helyesség, a kreativitás, valamint a megjelenítés
esztétikája, minősége. Forrásként felhasználhatók: internet, monográfiák, lexikonok, stb.
Díjazás: I. helyezett: 40.000 Ft, II. helyezett: 30.000 Ft, III. helyezett: 25.000 Ft.
További információ a nakkik@nakkik.hu e-mail címen vagy a 93/516-670 és a 30/754-3616 telefonszámokon
kérhető.
Eredményes munkát kívánunk!
A projekt az NGM_SZERZ68/1/2012/2/2 számú pályázati támogatással valósul meg.
Kanizsa – Kamara 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
jesítsék kötelezettségüket.
A területi kereskedelmi és iparkamarák
már kiküldték a megkereséseket
a törvényi kötelezettséget
nem teljesítőknek, illetve azoknak,
akik regisztráltak, de nem fizették
meg a hozzájárulást. Az éves kamarai
hozzájárulást minden évben
március 31-ig kell befizetni, így
az idén is. Ezt követően a területi
kamarák átadják a kamarai hozzájárulás
behajtásának feladatát az
adóhatóságnak. Akamara 2013 végére
szeretné elérni, hogy letisztuljon
a kamarai regisztrációs rendszer,
és a gazdasági élet számára
használható, naprakész adatbázis
jöjjön létre a cégekről.
A tavalyi második félévi stagnálást
követően a mostani megkeresés
kapcsán felgyorsult a regisztráció
folyamata. Az egyéni vállalkozók
állami szervezettől megkapott központi
nyilvántartásában azonban
rendkívül sok hiba van, már elhunyt
vagy a vállalkozásának szüneteltetését
bejelentő egyéni vállalkozók is
szerepelnek az adatbázisban. A kiküldött
téves megkeresésekért a kamara
elnézést kér. A tapasztalatok
erősítik a kamara meggyőződését,
hogy fontos a naprakész nyilvántartások
vezetése, ezért is szükség van
a kamarai regisztrációra.
Decentralizált pályázatok
nyertesei
A szakképzés gyakorlati képzőhelyeinek
eszközpark korszerűsítésére
kiírt decentralizált pályázatról
a nemzetgazdasági miniszter
január 15-én meghozta döntését.
Nagykanizsán 8 vállalkozás
és egy intézmény nyert el összesen
42 850 000 Ft támogatást, melyek
az alábbiak:
Nagykanizsai Műszaki Szakképző
Iskola, Ágoston Tibor, Innogourmet
Kft, ABC Fogtechnikai
Kft, Horváth Olívia, Fabak Kft,
Angyalosi Autóház Kft., HEATGázgép
Kft., Goór Zsolt.
Anyerteseknek gratulálunk és a
fejlesztések eredményeiről a későbbiekben
hírt adunk.
Bemutatkoznak
Kamaránk Tagjai
Kozári Géza egyéni
vállalkozó, a Belvárosi
Hentesüzlet tulajdonosa
A jelenlegi üzletet 1998-ban,
mint „kényszervállalkozást” nyitottuk
meg, részben saját megélhetésünk
biztosítására, részben hiánypótlásként
a kanizsai belvárosban.
A húsbolt úgy működik
azóta is, mint a város legszebb és
legmegbízhatóbb húsait áruló üzlete,
a „Géza boltja”.
Jelenleg a családi vállalkozás
két üzletből áll, melyet feleségemmel,
két fiammal, egy szakmunkással
és egy négy órás nyugdíjas
kollégával működtetünk.
A vevőkörünk szinte állandó és
családias, így forgalmunk is évek
óta hasonlóan alakul az egyre
csökkenő vásárlóerő ellenére.
Üzletünk kínálja a város legnagyobb
választékát a hagyományos
hústermékeken túl halakból, vadhúsokból,
bárányból és mangalicából.
Nagykanizsán kizárólagos
forgalmazója vagyunk a magyar
szürke marha termékeknek. Felkaroltunk
minden olyan szállítót,
aki természetes alapanyagokból,
hozzáadott szerek nélkül állít elő
finom, magyar húsipari készítményeket.
Határozott kritikusai vagyunk
minden üzemnek, aki nem
a kiváló minőségre törekszik.
Termékeink 95%-a hazai, azon
belül pedig 80%-a zalai, de megtalálhatóak
Szeged, Békés, Győr, valamint
a nemzeti parkok kiváló minőségű
készítményei is. Továbbá a
csurgói házi szalonnát, sonkát előállító
magyar kisvállalkozói termékek.
Kínálatunkban szerepel ezen
kívül a szárított olasz sonka és a
különleges belga pástétom.
Az üzletben elhangzó mondatok
közül a legszebb és legelismerőbb
mondatok: „A lányom/az
anyám küldött…”, „mert itt mindig
frisset kapok…”
Aszakmát 1979 óta gyakorlom, a
város összes húsboltjában dolgoztam,
én nyitottam meg egykor és
vezettem egy-egy évtizeden keresztül
az Erzsébet téri, illetve az Ady
utcai üzleteket, továbbá Nagykanizsa
első áruházát, a Húsáruházat.
A szakmát a fiaim viszik tovább,
őrizve a megszerzett vásárlói
bizalmat és fenntartva a jogosan
elvárt kiváló minőséget.
Gazdasági társaságok
bejelentési kötelezettsége
Felhívjuk szíves figyelmüket,
hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági
cégeljárásról és a végelszámolásról
szóló 2006. évi V. törvény
rendelkezései szerint a már
működő gazdasági társaságok,
cégbejegyzésre kötelezett más
szervezetek számára 2013. február
1-ig adott haladékot a következő
feladatok elvégzésére. A bejelentési
kötelezettségre előírt 2013.
február 1-i határidő elmulasztása
esetén cégtörvényességi eljárásra
kerülhet sor, amely végződhet a
cég törlésével is.
E kötelezettség teljesítéséhez
ügyvéd vagy a cég jogtanácsosának
közreműködése szükséges. A jogi
képviselő a cégbíróságra az iratokat
elektronikus úton nyújtja be.
Ha csak ennyi a változás, akkor
azt illeték- és közzétételi költségtérítés
megfizetése nélkül lehet
megtenni. Ellenben, ha ezen túl
további cégváltozások is vannak –
akkor az eljárás már fizetős.
A következő kötelező feladatokat
kell teljesíteni 2013. február
1-ig:
1. Székhely / Telephely használati
jogosultság igazolása.
2. Tagok, ügyvezetők személyi
adatainak bejelentése
3. Kézbesítési megbízott bejelentése.
Programelőzetes
Gyakorlati képzők klubja
Január 30-án 14.00 órától konzultációval
egybekötött előadást
tartunk a szakképzési törvény
gyakorlati képzést érintő változásairól.
Dohány kiskereskedelemi
koncesszió pályázat
Kamaránk január végén pályázati
tanácsadást tart a dohánytermékek
kiskereskedelmi jogosultság
átengedésére vonatkozó koncessziós
pályázatról.
Széchenyi Kártya Program
170 ezer vállalkozás nem tévedhet!
Keresse nálunk a népszerű hiteleket!
Nincs két egyforma vállalkozás, és a problémáik is különböznek.
Egy dologban azonban mind megegyeznek: a folyamatos
működéshez pénzre van szükségük. A Széchenyi Kártya Program 6
hitelterméke közül valamelyik biztosan megoldást nyújt a hazai kkv
szektor finanszírozási problémáira. Aprogram jelentőségét az eddig
elért eredmények szemléltetik legegyszerűbben: már több mint 170
ezer vállalkozás, összesen 1120 milliárd forint összegű hitelhez
jutott a Széchenyi Kártya Program segítségével.
A Széchenyi Kártya Program elemei egymásra épülnek és akár
egyidejűleg, egyszerre is felhasználhatóak. A program lehetőséget
teremt arra, hogy a vállalkozások különböző finanszírozási céljaik
megvalósítására a megfelelő konstrukciót vehessék igénybe.
A napi likviditási problémák áthidalására a Széchenyi Kártya
folyószámlahitelt, a készletek, alapanyagok finanszírozására a
Széchenyi Forgóeszközhitelt, a hosszabb távon megtérülő
fejlesztésekhez az akár tízéves futamidejű Széchenyi Beruházási
Hitelt választhatják. 2012 tavaszától pedig az uniós pályázatokon
való részvételt segítő két új termék, a Széchenyi Önerő Kiegészítő
Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel is elérhetővé
vált a vállalkozások számára. Az Agrár Széchenyi Kártya pedig az
agrárium igényeire szabott egyedülálló hitelkonstrukció. Akedvező
kamatozású, vissza nem térítendő támogatással kiegészített Kombinált
Mikrohitelt újonnan alakult vállalkozások is igényelhetik. A
vállalkozások hitelhez jutását az állam kamat- és garanciadíj támogatással
segíti.
Kamaránk foglalkozik a fenti hitelkérelmek befogadásával és a
bankokhoz történő közvetítésével. Ha Önnek most vagy a jövőben
hitelre lenne szüksége vállalkozása fellendítéséhez, érdemes
tájékozódnia a hitellehetőségekről.
Kollégáink térítésmentes tanácsadással, gyors, szakszerű ügyintézéssel
várják. Tel.: 0693/516-670; 0630/754-3616
Kanizsa 12 – Magazin 2013. január 24.
A Sumartonski Lepi Deèki
(SLD) tagjai idén nyáron, a VII.
Szentmártoni Prósza, Bor és
Tambura Fesztiválon ünnepelték
az együttes fennállásának tízedik
jubileumát. Ez idő alatt a
horvát folk és pop stílusú zenét
játszó zenekar egy baráti közösséggé
formálódott és egyre népszerűbbé
vált, mely útról a SLD
vezetője, Hódos Gergő számolt
be lapunknak.
A Tótszentmártoni Kulturális
Egyesület vezetősége 2002-ben
kereste meg Trojkó Zsoltot, a zenekar
korábbi vezetőjét, azzal a kérdéssel,
hogy vállalna-e egy horvát
nemzetiségi zenét játszó zenekart.
Természetesen rábólintott, és ebben
az évben meg is alakult hat fővel
a zenekar. Trojkó Zsolt az akkori
zeneiskolások közül válogatott
ki egy-két embert, akik közt
elosztották a hangszereket, és hozzájuk
hívtak egy tambura oktatót,
Kedves Tibort. Az alapokat tőle tanulták
meg, ugyanis előtte nem ismerték
a hangszert. Eleinte a fúvós
kottából próbáltak tanulgatni, aztán
2006 táján a fiatalabb generáció
is megjelent az együttesben,
akkor négyen léptek be, majd idővel
egyre inkább népszerűvé váltak
a faluban és a horvát térségben
is.
A zenekar tagjai az idő folyamán
folyamatosan cserélődtek,
formálódtak sokan diplomáztak,
elkezdtek dolgozni, valamint hárman
már megnősültek és családot
alapítottak. Most heten vannak,
plusz két fővel akkor zenélnek, ha
egyéb elfoglaltságuk mellett idejük
engedi.
– Kezdetben nem volt nevünk.
Mindenhol a Tótszentmártoni Kulturális
Egyesület tamburazenekaraként
konferáltak fel bennünket.
Számtalanszor kérdezték a csoport
nevét, de nem volt, így viccből ellőttük,
hogy Sumartonski Lepi
Deèki, amely annyit tesz magyarul,
hogy a tótszentmártoni szépfiúk.
Csak egyszer mutattak így be
bennünket és azóta ránk ragadt.
Túl sok ember volt jelen azon a
koncerten. De minden esetben kérni
szoktuk, hogy ha lehetséges, ne
fordítsák le a színpadon – mesélte
nevetve Gergő.
Az utóbbi időben inkább Horvátországba
invitálják őket, leginkább
Zágrábig, de a környéken is
rengeteg falunapon, fesztiválon
játszanak. Legutóbb január 5-én
léptek fel az Újévi Fúvós Gálán,
ahova a Nagykanizsai Fúvószenekar
karnagya, Tatár Csaba hívta
meg őket. Legközelebb pedig a
mohácsi busójáráson hallhatjuk a
fiúkat február 10-én.
– A májusi Kre Murei Drave elnevezésű
fesztiválra pedig már
több éve hivatalosak vagyunk. Ez a
rendezvény a Mura és a Dráva folyók
zenekarait fogja össze és mindenkinek
egy saját, a zenekar által
komponált számmal kell neveznie.
Annyi kikötés van, hogy a zenének
tamburán vagy fúvós hangszeren
kell megszólalnia, a szövegnek pedig
a kaj nyelvjáráson kell megíródnia,
amely a Mura-menti környék
dialektusa. A horvátnak
ugyanis három nagyobb tájnyelve
van az irodalmi nyelv, a kaj és a èa.
Mi leginkább kaj nyelvjárású dalokat
írunk – mondta.
Saját dalaik is vannak, ezeket
Baráth Zoltán, a nagykanizsai Farkas
Ferenc Zene- és Aranymetszés
Művészeti Iskola igazgatója, és
egy horvát zeneszerző írták. – De
idén már teljesen saját számmal
szeretnénk indulni a Kre Murei
Drave fesztiválon, mely a saját stílusunkat
tükrözi majd. Ezen kívül
szeretnénk kiadni az első CD-nket
is még idén nyáron, melyhez a számokat
már gyűjtjük – tette hozzá
az együttes vezetője.
Amár meglévő számaikat folyamatosan
játsszák a horvát rádiók.
A Studio M, aki a Kre Murei
Drave fesztivál egyik főszervezője,
stúdióban veszi fel a számaikat,
mely sokszor egy egész napot is
igényel, hiszen addig játszanak,
míg az hiba nélkül nem megy.
Ezekhez a felvételekhez rengeteg
élményük kapcsolódik. – Délután
szoktunk hazaérkezni, ekkor már
mindenki nagyon fáradt. Ha időben
megérkezünk, akkor a Forma
1-et szoktuk együtt, egy jó hideg
sör mellett megnézni – avatott be a
részletekbe az együttes szószólója.
A zenekar egy nagy baráti közösség,
ahogy mondják, mindig
együtt lógnak. Számíthatnak egymásra,
akármi történik, a munkákban,
akár a kert körül is segítenek
egymásnak. Főleg az utazások kovácsolják
össze őket, melyekhez
rengeteg kellemes és vicces történetük
kapcsolódik.
– Tavaly ősszel, mikor Háromfára
mentünk zenélni, láttuk, hogy
a falubuszban 199.990 körül volt a
kilométeróra állása. A bőgősünk
vezetett, és mondtam neki, hogy
ha 999 lesz a vége, akkor szóljon.
Szólt is, ahogy megbeszéltük és
megálltunk az út szélén, áttoltuk a
kétezredik kilométeren a buszt.
Hárman megálltak mellettünk és
megkérdezték, hogy segítsenek-e.
Még a láthatósági mellényt is felvettük,
nehogy a rendőr megbüntessen
bennünket. Majd, amikor
áttoltuk, mentünk tovább – mondta
nevetve.
A szilvesztert általában együtt
töltik, ez idén sem történt másként,
amikor Prelog városába voltak hivatalosak.
Szabadtéren zenéltek -4
fokban. Prelog főterén több ezer
ember gyűlt össze, és tíztől fél kettőig
adták a talpalávalót, ekkor
azonban mindenki eltűnt. – De mi
nem szerettünk volna még hazaindulni,
így megkértük a szervezőt,
telefonáljon körbe, mehetünk-e játszani
valahova. Végül egy hotelben
kötöttünk ki, ahol hatalmas tömeg
gyűlt körénk. Fél hétkor értünk
haza a zenekarral, ilyen jó
szilveszteri bulink még nem volt,
pedig nagyon sokszor töltöttük már
együtt az év utolsó és első napját.
A horvát kultúra ápolásáért végzett
tevékenységükért már több
szervezet is kitüntette a csapatot,
köztük a Tótszentmártoni Horvát
Kisebbségi Önkormányzat és a
Magyarországi Horvátok Egyesület
is. Utóbbit 2012 novemberében
vehették át ünnepélyes keretek között
Pécsett, ahol jelen volt a magyar
és a horvát köztársasági elnök
is. 2008-ban elnyerték a Kre Murei
Drave fesztiválon a közönségdíjat
a Meðimurski Mužikaši című számukkal.
Hasonló sikereket és elfoglalt
nyarakat kívánunk nekik!
A képen a Sumartonski Lepi
Deèki aktív tagjai láthatóak, így
Turul István (kontra), Gyuricz Milán
(brács), Vlasics Lajos Balázs
(brács), Vlasics Martin (nagybőgő),
Bogárdi László (kontra),
Rodek László (brács), Haszon Dávid
(brács, ének), Gyuricz Dániel
(brács), Marosi Zoltán (biszernica)
és Hódos Gergő (biszernica).
Varga Mónika
Határon innen és túl is hódítanak
Multifokális lencse AKCIÓ 20 %
Az akció 2013. január 31-ig érvényes
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
Horoszkóp
Lássa be, néha önnek is erőszakosabbnak
kell lennie ahhoz, hogy elérjen valamit. Nyugodtan
koncentráljon a munkájára, és ne
hagyja, hogy bezáruljon ön előtt az a bizonyos
ajtó, és kimaradjon a lehetőségekből.
Lubickolhatna a boldogságban, de ön mégsem
ezt teszi. A családi életében gyülekező
komor felhőket ideje lenne eloszlatnia. A
megoldás kulcsa az ön kezében van, még
jósnőt sem kell emiatt felkeresnie.
A csillagok arra intik, hogy erőszakosabbnak
kell lennie mostanában. Bizonyára tapasztalta,
az újév, új lehetőségeket csillantott
fel ön előtt. Ne hagyja, hogy elvesszenek, az
úton a Jupiter is támogatni fogja.
Egy pótszilveszterezés bizonyára jót tenne
az egészségének. Éppen ezért minél
előbb fogjon hozzá a szervezéséhez,
mert a farsang is újabb lehetőségeket kínál
a szórakozáshoz.
Baráti kapcsolatainak középpontjában egyelőre
a pénz áll, jelentősebb változásra csak
a tavasz beköszöntével számíthat. A túlórázás
helyett – melyet a környezete is nehezen
visel –, csoportosítsa át a kiadásait.
Az igazi öröm mindig belülről fakad, ne
másoktól várjon ehhez szikrát, mert akkor
rövid életű marad a láng. Nemcsak a párjától
kap kedvező inspirációkat ezekben a
napokban, hanem a Merkúrtól is.
Távolabbi tervei nagyobb sikerrel kecsegtetik,
mint amelyeket év elején tűzött ki célul.
Időnként zsonglőr mutatványokra is szüksége
lehet ahhoz, hogy megfeleljen az otthoni
elvárásoknak. Fogjon hozzá, mert megéri.
Úgy tűnik, a szokásosnál nagyobb erőfeszítésre
lesz szüksége ahhoz, hogy megbocsásson
a párjának. Ne keménykedjen,
hanem szánja el magát minél előbb
az első lépésre.
Szabad óráiban elemezze az álmait, és
mindjárt sokkal többet megtudhat önmagáról.
Anyagi helyzete miatt nem kell aggódnia,
felhőtlenül végigflörtölheti a farsangot.
Utána jöhet egy kis megtartóztatás.
A Jupiter segítségével tavaszig legyőzhet
minden akadályt, bármekkorát is gördít
elé a sors. A stresszes napokat győzze le
például lakás átalakítással, de úgy, hogy
akár táncolni is lehessen.
Kényelmes napokra, és kellemes hétvégére
számíthat. Ha teheti, tartson megfelelő
távolságot a kellemetlen emberektől,
mert a rossz hangulat is fertőzhet, nemcsak
az influenza.
Ha nyugodtan hajtja álomra a fejét, akár a
Vénusszal is összehozhatja a sors, azaz az
álma. Figyelmét nem tereli el semmi, a
megújult energiától felvértezve megvalósíthatja
a fizikai erőt is igénylő terveit.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
2013.01.31. CSÜTÖRTÖK 10:00 – 12:30 óra Liszó - Faluház, Kanizsai
u. 2. 2013.01.31. CSÜTÖRTÖK 14:00 – 16:30 óra Magyarszentmiklós
– Művelődési ház, Fő u. 31.
Véradás Magyar Vöröskereszt
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
Nagykanizsán a Kalmár utcában
másfél szobás, cirkofűtéses, második
emeleti, 42 m2-es lakás eladó. Tel.:
0620/399-7405 (7547K)
Belvárosban, a Hunyadi utcában
közel 700 m2-es építési terület eladó.
Érd.: 0630227-3294, 0630-448-6072
(7548K)
Könyveket, márkás porcelánokat, régi
műszereket, minden régi tárgyat, ezüst
evőeszközöket készpénzért vásárolok.
Nagykanizsa, 0630-332-8422 (7545K)
Kanizsa és környékéről készpénzért
vásárolok porcelánokat, vitrintárgyakat,
képeslapot, régi fotókat,
egyéb régebbi lakásdíszítő tárgyakat.
Tel.: 0630/332-8422
(7523K)
Meghibásodott távirányítóját a
helyszínen megjavítom (Nagykanizsán).
Érd.: 0620-510-2723
(7549K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. január 24.
Az év elején az „International
Dance Festival Wien 2013”
Táncversenyen mérettették meg
magukat az egyesület táncosai.
A versenyen, a Magyarokon kívül
Csehország, Szlovákia, Olaszország,
Brazilia, Japán, Németország,
USA, Ausztria, Szlovénia,
Horvátország, Bosznia és Hercegovina,
Szerbia, Macedónia,
Monte Negro, Bulgária, Görögország
valamint Albánia képviselte
magát. 205 műsorszám lépett a
nemzetközi szakmai zsűri elé. –
számolt be lapunknak Németh
Petra.
A kanizsai csapat számára az
idei év szerencsésen kezdődött, hiszen
a versenyre készített új „Lady
Gaga” című felnőtt formációval a
dobogó tetejére állhattak.
Ezúton is gratulálunk a táncosoknak
- Böjti Blanka - Bunczom
Evelin - Bunczom Fanni - Deli
Patrícia - Glavák Katalin -
Kománovics Kyra - Lelner Júlia -
Lovkó Luca - Németh Petra -
Papócsi Petra - Radics Vanda -
Sipos Eszter - Somogyi Nóra - Takács
Anna - Varga Petra - Vékási
Dorottya - és felkészítőjüknek -
Salamonné Kuzma Renáta táncpedagógusnak
- a kiemelkedő
eredményhez, mondta végezetül
Németh Petra.
Kanizsa
Nemzetközi kihívással kezdte a Premier
Dajka tanfolyam indul Nagykanizsán
2012 novemberében (70
ezer Ft vizsgadíjjal, két-három
részlet). Tel.: 0620/4237877,
0630/6374083. Ny.sz.: 05-0219-04
A férfi kézilabdások elkezdték
felkészülésüket a tavaszi évadra, az
NB II-es együttes heti két Zsigmondy-
csarnokbeli edzést iktat(
ott) a programba a február 22-i,
Csurgó II elleni rajtig. Akeret – természetesen
– együtt maradt, s a
csapatnak február 17-re van meghívása
egy nagyatádi négyes tornára.
Tóth Lászlótól, a Nagykanizsai
Izzó SE NB II-es férfi együttesének
edzőjétől tudtuk meg a II. Kanizsa
Kupa teremlabdarúgó kupa
szünetében, hogy a kézisek számára
a nagyatádi torna előtt is vár
még felkészülési mérkőzés. Információk
szerint február 3-án mérkőznek
az NB II Déli csoportjában
játszó Pénzügyőr SE-vel – Nagyatádon.
A Nagykanizsai Izzó SE bajnoki
negyedik vonalban szereplő női
junior kézilabdázói szintén nekiláttak
a munkának tavaszi időszakukra
készülődvén, mondta a csapat
edzője, Ojtó Tamás.
Esetükben azért van külön jelentősége
a munka ismételt indulásának,
lévén két elmaradt bajnokijukat
is pótolniuk kellene még
Görcsi Kittiéknek. APetőfi SE Fonyód
és a Balatonboglár ellen maradt
el a decemberi mérkőzésük,
előbbiek ellen idegenben mérkőznének,
míg a bogláriakat fogadnák
– előreláthatólag február második
felében.
Addig heti két edzést tartanak a
fiataloknak, s márciusban eleje lesz
az igazi rajt, rögtön a jelenlegi listavezető
Kadarkúti SZSE-vel.
P.L.
Kézis tavaszra
készülődvén
A Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozói
az év első felkészülési
versenyén, immár hagyományosan
a szlovéniai Lendván szerepeltek.
A kanizsaiak öt ország (a
házigazdák mellett Bosznia-Hercegovina,
Horvátország, Magyarország
és Szerbia) népes,
majd háromszáz versenyzőt felvonultató
versenyén léptek tatamira.
Az dél-zalai egyesület judokái
közül az U14-es korosztályban Sólyomvári
Dávid a 42 kg 18 fős mezőnyében
egy győztes és egy vesztes
mérkőzéssel kilencedik helyen
zárt. Várnagy Bálint 46 kg-ban tizenegy
társával mérlegelt, majd az
első mérkőzését ugyan elveszítette,
de ellenfele „elvitte” őt vigaszágra.
Ezzel lehetősége volt szépíteni,
következő meccsét nyerte,
aztán viszont kikapott, így ő hetedik
lett.
Az U16-os korosztályban Mód
Saron a 48 kg körmérkőzéses
rendszerében egy győztes és három
vesztes küzdelemmel negyedikként
zárt. Sólyomvári Dávid
egy korosztállyal feljebb is megmérette
magát, ahol két nyert mérkőzéssel
harmadik lett. 50 kg-ban
Huszár Máté első két meccsét
ipponnal nyerte, a döntőben egy
yukóval alulmaradva zárt ezüstérmesként.
Mester Józsefné edző értékelése
szerint az eredmények
kezdésként, a közel egy hónapnyi
versenyszünet után elfogadhatóak
és a fiatalok június végéig versenyben
lesznek hat korosztályban.
P.L.
Cselgáncs: lendvai versennyel nyitottak
„Már a határon vannak” – szólt
ki Lánczos Attila lázas telefonálásából
a II. Kanizsa Kupa teremlabdarúgó
torna egyik koordinátora
pénteken este a Zsigmondycsarnok
előterében az egyik „vendégcsapat”,
a horvát Pizzeria Ro-
Sa Prelog érkezéséről tájékozódva.
Akkor már persze az előkészületek
kellős közepén tartott egy kis csapat,
hogy mindent rendbe tegyen a
kezdésre s a hétvége 24 legénysége
semmiben se szenvedjen a hiányt,
a csapatok számára pedig csupán a
gólok termelése maradjon.
„Annyi változás történt, hogy a
Molnári helyett a Semjénháza ifjúsági
együttese ugrik be, nekik a
felkészülésükbe úgyis jól illik egy
ilyen torna reményeik szerint” –
ezt már Gór Miklós fűzte hozzá a
szervezők részéről.
Nos, a pénteki napon a F-csoport
találkozói voltak soron, s
szép lassan be is állított a négy
együttes, hogy azzal a lendülettel
bele is vessék magukat a küzdelmekbe.
Az mindenesetre rögtön
kiderült, hogy az RMP Földi alaposan
bekezdett, a torna legügyesebb
játékosai közé biztosan tartozó
Rajko Gavez pedig csupán a vigaszágon
folytatta. Továbbkerült
az RMP Földi és a Tintahal HK,
szombaton pedig már reggel fél
kilenctől pattogott a labda a Zsigmondy-
csarnokban, s el is tartott
az esti órákig a meccsorozat. További
öt csoport együttesei csaptak
össze, hogy a nap végére már
kiderüljön, mely 12 legénység jutott
tovább az igazi pörgést tartogató
vasárnapi programba...
Szombaton folytatódott a II. Kanizsa
Kupa teremlabdarúgó torna
programja a Zsigmondy-csarnokban,
s a mozgalmas nap végén végén
választ kaptunk arra, melyik
lett a vasárnapi legjobb 12 csapat:
DPSE Postás, Dinamic, Tip-Top,
Szemere PEN, Szokol Budai Pack,
Biztonság 2000, Team Belucci,
Fix Bomba, Channel, FC Kau,
RMP Földi, Tintahal HK.
A hét utolsó napjára a küzdelmek
a középdöntős fázissal reggel
9 órától kezdődtek a Zsigmondycsarnokban,
a Tisztelet-kupa helyszíne
pedig – ugyancsak 9-es kezdéssel
– a Cserháti-csarnok volt.
Vasárnap este értek végét a II.
Kanizsa Kupa teremlabdarúgó torna
küzdelmei, melyek keretében a nap
folyamán a középdöntő párosításaival
folytatódtak a mérkőzések, s jutottak
el végül a mindent eldöntő
helyosztókig. A győzelmet végül az
RMP Földi együttese szerezte meg
a huszonnégy csapatos eseményen.
Stílszerűen, ahogy az említett
együttes kezdte pénteken este, úgy
az is fejezte be a torna programját
késő délután, miután a fináléban
mintegy 250 néző előtt 3-0-ra győzött
a Szokol-Budai Pack legénysége
ellen. Közel sem volt ennyire
egyértelmű például az elődöntőben
az RMP Channel elleni mérkőzése,
2-2 után hetesek döntöttek
a hatodik sorozatban az előbbiek
javára. A négy közé még a Tip Top
jutott, vagyis a magukat egyszerűen
csak „öregeknek” tituláló legénység
is kitett magáért.
A Tisztelet-kupa végjátékának
küzdelmeiben a finálét a Zalai Zergék
5-1-es sikerrel vették a Timberland
ellen, a harmadik pozíciót pedig
az FC Oportó szerezte meg, miután
4-0-ra nyert a horvát Pizzeria
Ro-Sa Prelog együttese ellen. Alegnagyobb
ováció is gyakorlatilag
ezen meccs krónikájához kötődik,
hiszen Dombi Tibor majd’ egészpályás
gólt szerzett a perlakiak ellen…
II. Kanizsa Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-
torna. Felső ág, a legjobb
négy között: Tip Top – Szokol-
Budai Pack 2-4 (g.: Popovics L.,
Visnovics L.; Budai L. /2/, Szőke
Á., Horváth R.). RMP Földi –
Channel 2-2 (g.: Papp G., Nagy T.;
Nagy G., Rácz Sz.) – büntetőkkel:
5-4. A3. helyért: Tip Top – Channel
2-1 (g.: Hilcz M., Lánczos A.; Nagy
G.). Döntő: Szokol-Budai Pack –
RMP Földi 0-3 (g.: Papp G., Nagy
T., Mód). Tisztelet-kupa, 3. helyért:
FC Oportó – Pizzeria Ro-Sa Prelog
(horvát) 4-0. 1. helyért: Zalai Zergék
– Timberland 5-1.
A II. Kanizsa Kupa végeredménye:
1. RMP Földi (képünkön),
2. Szokol-Budai Pack, 3. Tip Top,
4. Channel. Gólkirály: Szőke
Ádám (Szokol-Budai Pack) 8 találattal.
Legjobb kapus: Szekeres
Péter (Szokol-Budai Pack). Legjobb
játékos: Szőke Ádám. A legsportszerűbb
csapat: Tintahal HK.
Polgár László
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 24.
Korán kezdtek, s kupát nyertek
Javában rúgták a
bőrt a teremfoci
Kanizsa Kupán Szombat estére
kialakult a legjobb
tizenkettő mezőnye
Amit még a debreceni
Dombi Tibor is
megirigyelhetett
volna…
Az elhajított táska esete
A küzdelmek vehemensségére
jó példa volt a már szombaton
este történt affér – azonban korántsem
egymásnak feszülő ellenfelek
között. Egy harmadik
csapat tagjának cók-mókja okozott
kisebb galibát, melyet egy
pályáról kicsúszó játékos dühében
enyhén szólva arrébb tessékelt.
Volt is belőle nagy szócsata,
egymás felmenőinek emlegetése,
majd a találkozó után a
szópárbajt vívók között nagy
ölelkezés.
A hétvégén került megrendezésre
a Nagykanizsai Teke SE
házi bajnoksága, melynek apropójául
egyben az egyesület termének
rekonstrukciója (is) szolgált.
Aversenynek lesz úgymond
visszavágója is, arra most szombaton
kerül sor az Olajbányászpálya
tekepályáján.
A Nagykanizsai Teke SE tagjai
közül több kisebb alakult erre az
alkalomra, s közülük az 1-es számú
vezet (1237), a 4-es (1230), a
2-es (1202), valamint a 3-as
(1157) előtt. Az egyéni tabellán az
állás: 1. Magyar Gábor (278), 2.
Bende Zsolt (278), 3. Balogh József
(268).
– Atermünk felújításához az önkormányzat
hathatós segítsége
kellett, mellyel sikerült megvalósítani
olyan beruházásokat, mint a
fűtés-, és világításfejlesztés, ami
több százezres tételt jelentett – fogalmazott
Bicsák Erika, a Nagykanizsai
Teke SE alelnöke.
Folytatás tehát szombaton, a tekések
háziversenyének visszavágóján,
hogy aztán lassan az NB-s
bajnokságokra történő felkészülés
is előtérbe kerülhessen.
P.L.
Háziversennyel
melegítettek
Múlt pénteken délután, negyed
öt előtt érkezett a telefonhívás,
mely szerint elmarad a
női kosárlabda második vonalának
14. fordulóbeli, 18 órára kiírt
Kanizsai Vadmacskák SE -
Zala Volán TE amatőr NB I-es
kosárlabda mérkőzése. A zalaegerszegiek
végül nem keltek
útra, tájékoztatta Kovács Magdolna,
a kanizsaiak technikai
vezetője lapunkat.
Szombaton még tartott az előző
napi havazás áldásos hatása, s talán
ennek is köszönhető, hogy elmaradt
az aznapra tervezett Murafém
Kanizsa KK SE ’11 – Szekszárd
NB II-es férfi kosárlabda
mérkőzés.
A kanizsai tréner, Farkas József
így két nap alatt két elmaradt bajnokival
„büszkélkedhetett”.
A meccseket későbbi időpontokban
pótolják.
P.L.
Hóhelyzet volt a
kosárlabdázóknál
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. január 24.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2012. november
29-i közgyűlésén hozott 337/2012.(XI.29.) számú határozatával úgy
döntött, hogy támogatja az ebek transzponderrel történő megjelölését.
Ennek során az önkormányzat az állatorvosokkal közösen kedvezményes
akciót hirdet az ebek teljes körű, mikrochippel való megjelölése
érdekében.
A megállapodás értelmében az ebösszeírás alapján az önkormányzathoz
2012. december 31-ig bejelentett ebek esetében 2013. január 1- június 30.
között az Avt. 42/A.§ (2) bekezdésben megjelölt szolgáltatás díja – amely
magában foglalja a transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való
regisztráció díját – bruttó 3000 Ft, azzal, hogy külön állatorvosi vizsgálati díj
sem kerül felszámításra.
Az önkormányzat azon ebek esetén, amelyeknél fennáll az ebrendészeti
hozzájárulás fizetési kötelezettség és a tulajdonos a hozzájárulást az önkormányzat
részére megfizeti, a 3000 Ft-os szolgáltatás díjához támogatást
nyújt, melynek alapján a tulajdonos az említett szolgáltatásért az állatorvos
részére közvetlenül csak 1000 Ft díjat fizet. Az ebrendészeti hozzájárulásról
szóló 40/2012 (IX. 12.) számú önkormányzati rendelet a
www.nagykanizsa.hu portálon A város működése / Önkormányzat/Rendeletek
menüpont alatt olvasható.
Az önkormányzattal megállapodást kötött állatorvosok elérhetősége a mellékelt
listában található. A kedvezményes szolgáltatási díj nem terjed ki a
transz-ponder behelyezéséhez esetlegesen kapcsolódó, a tulajdonos által
kért egyéb ( kiszállás, az állat egyedi nyugtatása, bódítás, helyi érzéstelenítés,
stb…,) szolgáltatásra.
Cseresnyés Péter polgármester
Az Önkormányzattal szerződött állatorvosok elérhetősége:
Név/Rendelő helye/Rendelési idő/Elérhetőség
Dr. Dezső János
8800 Nagykanizsa, Iskola u. 2., Hétfő-péntek: 17.00 -18.00 óra.
Telefon: 06-93/377-016, fax: 06-93/377-016, mobil: 06-20/913-9713,
e-mail: medi-best@freemail.hu
Dr. Fekete Ágoston
8800 Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 28. Hétfő-péntek: 9.00 -13.00 óra,
16.00 -18.00 óra. Telefon: 06-93/319-213, mobil: 06-20/9467-278,
e-mail: vetgen@chello.hu, honlap: www.fekete-agoston.hu
Dr. Boa László
8800 Nagykanizsa, Teleki u 56. Hétfő 15-18 óra, Kedd 10-12 óra, 15-18
óra; Szerda 15-18 óra; Csütörtök 10-12 óra; Péntek 10-12 óra, 15-18 óra.
Telefon: 06-93/321-014, mobil: 06-30/3399-979, e-mail: drboa@enternet.
hu
Dr. Bozsoki Attila
8800 Nagykanizsa, Búzavirág u. 33. Hétfő-péntek 15.00-18.00 óra,
mobil: 06-30/343-7121, e-mail:bozsoki.attila@vipmail.hu
Dr. Horváth László
8800 Nagykanizsa, Munkácsy M. u. 7/a. Hétfő-péntek 17-18 óra.
Telefon: 06-93/315-895, mobil: 06-30/412-9474,
e-mail: novamedvet@gmail.com; dhl@citromail.hu
Dr. Kósek Kornél
Mobiltelefon: 06-30/284-62-74, e-mail: kkosek@freemail.hu
Dr. Pálfi József
8800 Nagykanizsa, Felsőerdő u. 90. Hétfő-péntek 8-17 óra.
Telefon: 06-93/315-309, e-mail: palfidoki@gmail.com
Dr. Talabér Gyula
8800 Nagykanizsa Dózsa György u. 121/8. Hétfő-péntek 15-19 óra
Telefon: 06-93/789-930, fax: 06-93/789-930, mobil: 06-30/351-5500
e-mail: vettala@vipmail.hu
Dr. Virág Zsolt
8747 Garabonc, Fő út 76. Hétfő-péntek 8.30-10.00 óra, 14.30-17.30 óra
Telefon: 06-30/520-0467
Tisztelt Nagykanizsai
Kutyatulajdonosok!
Immár 5. alkalommal szervezi
meg a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Ház az Országos
Farsangi Fánkfesztivált, ezúttal
új helyszínen, a Tesco-OBI közt
található Park Center területén.
A február 8-9 én tartandó, kétnapos
rendezvény részleteit csütörtökön
ismertették a sajtó képviselőivel.
A 2006-ban útnak indított
„gasztro-kezdeményezés” az évek
folyamán országosan is ismert, elismert
rendezvénnyé nőtte ki magát.
Ehhez – minden bizonnyal – hozzájárult
a sokféle ízesítésű, nagy
mennyiségű fánkok ínycsiklandó
tárháza, és a kulturális programok
kavalkádja, mint az is, hogy több
alkalommal is sikerült Guiness rekordokat
felállítani. Az V. Országos
Fánkfesztivál alapjaiban ugyan
nem tér el az eddig megszokott
színvonaltól: alapvető cél – idén is
– a hagyományápolás, a magyar
kultúra, gasztronómia, turisztika értékeinek
minél szélesebb körben
való megismertetése – összegezte a
fesztivál lényegét a sajtótájékoztatón
Kámánné Szép Terézia.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési
Ház igazgatója, főszervező elmondta:
rendezvény nyitóakkordja a
február 8-án a Pannon Egyetem
Nagykanizsai Kampuszának Zrínyi
utcai épületében megtartandó Gasztronómiai
Turisztikai Konferencia
lesz, amin a turizmusban, gasztronómiában
ismert, nagynevű szaktekintélyek
tartanak előadást, városunk
polgármesterének, Cseresnyés Péternek
10 órakor kezdődő köszöntőjét
követően. Másnap – február 9-én,
szombaton – a főszerep a jókedvé, a
közös alkotásé, a gasztronómiáé és a
hagyományoké lesz, melyhez a megfelelő
alaphangulatot a 10.30-kor, az
Erzsébet térről induló jelmezes,
maszkás farsangi felvonulás adja
majd meg. Ehhez – mint Kámánné
Szép Terézia kihangsúlyozta – várnak
még jelentkezőket a civil lakosság
köreiből is, hogy minél többen
vonulhassanak végig a városon –
ahol mindeközben útlezárásokra lehet
majd számítani – a rendezvény fő
helyszínére, az egykori Vögele szaküzlet
(benti és kinti) területére.
Az országos (nemzetközi) fesztivál
Cseresnyés Péter 11.45-kor
tartandó beszéde után, (vélhetően)
újabb Guiness-rekord felállításával
veszi kezdetét. Ebben is kérik a
lakosság segítségét a szervezők:
ugyanis mintegy 1000 emberrel
szeretnék megdönteni az egy helyben
történő, 5 percig tartandó
fánkkóstolás rekordját – természetesen
az érdeklődők, résztvevők
közreműködésével.
Rákhely Árpád a fesztivál szakmai
részéhez kapcsolódóan vázolta:
idén a minőséget tartja szem
előtt az 5 tagú zsűri, s minden bizonnyal
sokfajta fánkkal fognak találkozni,
ugyanis – amatőr és profi
versenyzők – hagyományos és különleges
kategóriában mérettetnek
meg a Kultúrházak éjjel-nappal
rendezvénysorozathoz csatlakozott
Fánkfesztiválon. Eddig mintegy
32-33 helyi, országon belüli és határon
túli csapat jelezte részvételét,
hogy helyben sütött vagy hozott
ételeikkel elkápráztassák a nagyérdeműt.
Mint azt Kámánné Szép Terézia
intézményvezető és Rákhely Árpád
szakoktató kiemelték, a finom étkek,
fánkok mellett, a minden korosztály
érdeklődését megcélzó kulturális
programok (a teljesség igénye
nélkül, többek között a Desperado
együttes, a Vivat Bacchus
Énekegyüttes fellépése, táncklubok,
énekkarok műsora) valamint a
tombolasorsolás és az értékes nyereményeket
kínáló díjkiosztó igazán
tartalmas, kellemes időtöltést
kínál majd mindenkinek.
Sz.Zs.
XXV. évfolyam 4. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. január 31. Kanizsa
Ötödször fánkozunk
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi
Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím:
8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft.
Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés:
Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa 2 – Krónika 2013. január 31.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Egy millió forintos adományból
új sportszerekkel: kosárlabdaállványokkal,
asztaliteniszasztallal,
kézilabdákkal, futópaddal,
tollasütő- és floorballkészlettel
gyarapodhat a Dr. Mező
Ferenc - Thúry György Gimnázium
és Szakképző Iskola.
A Magyar Olimpiai Bizottság
(MOB), a Procter and Gamble és a
dm Magyarország közös kezdeményezése
révén öt hazai olimpiai iskola
részesült egy-egy millió forintos
támogatásban, melyet új sportszerek
vásárlására és sportpályafejlesztésre
fordíthatnak az intézmények.
Az öt nyertes iskola igazgatója a
hétfői ünnepélyen vehette át a támogatásról
szóló emlékplakettet a két
vállalat, illetve a MOB vezetőitől.
Karancsi Zsolt, a P&G vállalati
kapcsolatokért felelős menedzsere
kifejtette, a vállalat tíz évre szóló
támogatói szerződést kötött a
Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal,
mely további, helyi szintű
együttműködésre inspirálta őket a
MOB-bal. Ennek keretében közösen
szervezték meg a nyári olimpiai
sporttábort 120 gyermek részére,
köztük az SOS Gyermekfalu
lakóinak is. A MOB képviseletében
az egyetemi, főiskolai és diáksportért
felelős alelnök, Tóth Miklós
volt jelen az eseményen.
A budapesti Hajós Alfréd Általános
Iskola tornatermének és öltözőinek
felújítására, valamint
udvari sportpályáinak modernizálására
fordítja a támogatást. A
Szent-Györgyi Albert Általános
Iskolában is megújulnak a sportpályák,
míg a Kolonics György
Általános Iskolában a kézilabdapályát
újítják fel. A tiszaföldvári
Papp Bertalan Ószőlősi Általános
Iskolában kijavítják a tornaterem
sportpadlózatát, míg a nagykanizsai
Dr. Mező Ferenc - Thúry
György Gimnázium és Szakképző
Iskola új sportszerekkel – kosárlabdaállványokkal,
asztalitenisz-
asztallal, kézilabdákkal, futópaddal,
tollasütő- és floorballkészlettel
– ösztönzi tanulóit a
mozgásra.
MTI - Kanizsa
Egymillió
a Mező-
Thúrynak
Egy iskola, ahol diáknak és tanárnak
lenni egyaránt jó. A
Kőrösi Csoma Sándor- Péterfy
Sándor Általános Iskola Attila
utcai tagintézményének sokrétű
oktatási profilját még inkább
bővíti egy 4 millió forint összegű
uniós támogatás, melynek jóvoltából
– akár más iskolák számára
is – referencia intézménnyé
válhat a reál-, a humán tudományok,
a sport-, és a környezettudatos
nevelésben is élen járó
képzési hely.
A referencia-intézmények olyan
gyermekközpontú, pedagógiai
gyakorlattal és innovációval rendelkező
iskolák, óvodák, melyek
képzési moduljaikat, oktatási
struktúráikat képesek átadni – egyfajta
szolgáltató tevékenységet végezve
– más intézmények számára
is. A Kőrösi-Péterfy Általános Iskola
Attila utcai tagintézménye
még a tavalyi év elején nyújtotta
be pályázatát egy, az Új Széchenyi
Terv keretében finanszírozandó kiírásra,
ami arra hivatott, hogy –
nemcsak helyben, hanem országosan
is – mintaadó, mintaértékű oktatási
intézményeket hozzon létre.
De mitől is válhat más iskolák számára
követendővé a Péterfy Sándor
Általános Iskola? Erről a tagintézmény
vezető- projektmenedzsert
Horváth Tibornét kérdeztük.
– „ A referencia-intézmények folyamatosan,
különböző kínálattal
szolgáltatnak a hálózati tanulási folyamathoz
mintákat. Akár azáltal,
hogy nyitottak intézménylátogatásokra,
hospitálásra, és önfejlesztő
gyakorlatok bemutatására. Ezen iskolák
pedagógiai kultúrája és eszközrendszere
példaértékű, tanulmányozható
és akár át is vehető. Ezen
referencia-intézmények összefüggő,
kidolgozott, úgynevezett „jó
gyakorlatuk” alapján különböző területekhez
sorolhatóak be. A
Péterfy tagintézmény több alapfeltételnek
is megfelel, illetve eleget
tud tenni az előírt kritériumoknak,
ám ennek létezik egy feltétele: részt
kell vennünk, (ahogy indultunk is)
a minősítési eljáráson, mint: ökológiai
programterv alapján dolgozó
referenciahely. Ez esetben a Csónakázó-
tónál lévő erdei iskolánkat
emelném ki; a mentorpedagógiában
élen járó új típusú felsőoktatási
gyakorlóhely, partnerintézmény;
valamint a sikeres iskolakezdést
(is) megkönnyítő, két tanítós tanulásszervezési
eljárásra hangsúlyt
fektető befogadó pedagógiai gyakorlat,
illetve ennek alkalmazásában
élen járó mintaadó feladat-ellátási
hely. Egy intézmény több referenciaterületén
is lehet mintaadó,
nem titkolt célunk ez a Péterfy tagintézmény
esetében is. Ehhez természetesen
mindent meg is tettünk.
Az „Így tanulunk – így tanítunk
mi” pályázaton belül mintegy 12
pedagógus, és a vezetést irányítók
egyaránt elvégezték a vállalt képzéseket(
a képzésekre mintegy 2 millió
forintot fordítottunk), kidolgoztuk
a Referencia Intézmény Működési
Szabályzatát, a már említett jó
gyakorlatok átadásának rendjét, valamint
ennek intézményi portfólióját,
ahogy fel is készültünk a
szolgáltatói szerep vállalására is.
Továbbá beszereztük a munkához
szükséges informatikai eszközöket,
könyveket. Ennek folytán – mivel
a referencia-intézménnyé válást
megelőzi még egy folyamat – felkészültünk
a részét képező minősítési
eljárásra, melyet (hogy megkapjuk
a „Minősített referencia-intézmény
oklevelet”) a Minősítő testület
„ellenjegyez”. Ez a folyamat a
közeljövőben fejeződik be, így reményeink
szerint hivatalosan is elismerik
az iskolánkban folyó pedagógiai
munka magas színvonalát.
Sz.Zs.
Cél: referencia-intézménnyé válni
A Kanizsa Hetilap olvasói már
több alkalommal is tájékozódhattak
a nagykanizsai állatmenhely
sajtóreferensétől arról, hogy a helyi
FIDESZ-KDNP frakció adományának
köszönhetően több tucatnyi,
vadonatúj kutyaház készül
az árva állatok számára.
Dr. Papp Attila most arra hívta
fel a sajtó figyelmét, hogy a nagylelkű
adományozókon kívül – így, a
munka vége felé közeledve már feltétlenül
–, bizony-bizony a kutyusok
házait kézzelfogható állapotba
hozó, asztalosnak tanuló fiatalok
önzetlen munkáját is meg kell köszönni.
Ugyanis a sajtóreferens, aki
egyben az állatmenhelyet üzemeltető
Élettér Állat- és Természetvédő
Egyesület elnökségi tagja is, portálunknak
elmondta: a fiatal demokraták
nagylelkű adományozásából
vásárolt 32 tábla OSB lapot még további
16 táblával sikerült kiegészíteni.
Ez a gyerekeknek további két
hetes munkát adott, de ők ezt nem
bánták, sőt! Tanáruk, Horváth Andor
irányításával újult erővel vetették
magukat a munkába. Mint az a
képeken is látható, jókedvű, vidám
hangulat tölti be a Nagykanizsai
Műszaki Szakképző Iskola tanműhelyét,
ami a gyerekek elmondása
szerint annak köszönhető, hogy érzik
– jót tesznek, az árva állatoknak
segítenek, így a munka nem muszáj-
feladat számukra. Nagyon várják
már a „hivatalos” átadó ünnepséget,
amikor a városunk kis árvái
végre birtokba vehetik új, nem mellesleg
az ő kezük munkáját is dicsérő
kuckóikat. Dr. Papp Attila végül
leszögezte: természetesen a fiatalok
is meghívást kapnak majd az átadó
ünnepségre, amelyet megpróbálnak
egy picit ünnepélyessé tenni. Olyannyira,
hogy a sajtóreferens szerint
ismét az ország figyelmének a
középpontjába fog kerülni városunk…
Asztalos-tanoncok,
és már fiatalon Emberek…
Kanizsa – Krónika 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
A múzeumalapítási törekvések
1913-ban kezdődtek el városunkban,
ekkor indították meg a
régiségek és könyvek gyűjtését.
Ennek jubileumára emlékezett a
Thúry György Múzeum és a Kanizsai
Múzeumért Alapítvány a
„100 éves a múzeumügy Nagykanizsán”
című kamarakiállítással.
A vendégeket Száraz Csilla múzeumigazgató
köszöntötte, majd átadta
a szót dr. Polay Józsefnek, a
Kanizsai Múzeumért Alapítvány elnökének.
– A kiállítással kettős célt
kívántunk elérni, egyfelől meglepetésként,
ajándékként szeretnénk átadni
ezt az idősíkot a múzeum volt
és jelenlegi dolgozói számára. Másrészt
a rendezvénnyel a minisztérium
és a régi-új gazda Nagykanizsa
város dolgozóinak figyelmét kívánjuk
felhívni egy száz éve jól működő
ügyre – mondta elöljáróban a
kuratórium elnöke, majd kiemelte,
szeretnék segíteni a múzeumot abban,
hogy következő száz éve is lehessen
a múzeumnak.
Hozzátette, egy évszázad alatt
rengeteg, felbecsülhetetlen értékű
tárgy gyűlt össze az intézményben.
1912-ben a város egyik polgára,
Wlassics Gyula indította útjára az
akciót a kanizsai városi könyvtár
és múzeum felállítására, mely kezdeményezés
1913-ra ért be. A tárgyalások
eredményeképpen összeállt
az induláshoz szükséges öszszeg,
részben államsegélyből,
részben a város költségvetéséből
félretett tőkéből. Az első múzeumőr
Halis István városi tanácsos lett,
aki könyvtáros is volt. Odaadó
munkája nyomán már azonnal
megindult a régiségek gyűjtése,
melyet ideiglenesen irodájában helyeztek
el. Halist 1919-ben nevezték
ki a múzeum igazgatójának és
a gimnázium akkori épületegyüttesében
kapott két szobát az intézmény.
Majd 1925-ben vonult
nyugdíjba, a következő évtizedekben
pedig a gimnázium kegyesrendi
tanárai látták el másodállásban a
múzeumőri és könyvtárosi teendőket,
mígnem 1948 júniusában államosították
az egyházi iskolákat.
A továbbiak a kamarakiállítás
elején elhelyezett tájékoztatón olvashatóak,
miszerint a múzeum
alapítási évének 1949 tekinthető,
ekkor a múzeumot is állami tulajdonba
vették, majd egy év múlva
elválasztották a könyvtártól.
Thúry György nevét 1951-ben
vette fel, ekkor gyors fejlődésnek
indult, a tárgygyűjtés következtében
pedig kinőtte a helyiséget.
1968-ban vásárolták meg a korábbi
uradalmi központ helyét (Fő u.
5.), amelyet 1975-80 között felújítottak,
ebbe kapott helyet a régészeti
gyűjtemény és restauráló
laboratórium. Egy időszaki tárlat
után, 1983 októberében nyílt meg
itt az első állandó kiállítás. Az intézmény
2000 nyarán foglalta el
új iroda- és raktárbázisát a Zrínyi
utca 62. szám alatt. A múzeum
igazgatója 2006 óta Száraz Csilla
régész.
A város vezetése nevében Dénes
Sándor alpolgármester köszöntötte
a megjelenteket. Ahogy elmondta,
1913 óta már több min 100 ezer régészeti,
8000 helytörténeti, 17 ezer
néprajzi tárgy, 9000 érem és érme,
20 ezer dokumentum, ezer metszet,
festmény, grafika, 25 ezer fénykép
teszi lehetővé, hogy az intézmény
érdekes, változatos kiállításokat
rendezzen és őrizze azokat az emlékeket
és értékeket, amelyekre
Nagykanizsa büszke. – Identitásunk
fontos része a Thúry György Múzeum,
mely felelősséggel járó, becsnek
megfelelően végzi, és végezte a
múltban is munkáját. Köszönetemet
és elismerésemet fejezem ki Száraz
Csilla igazgatónőnek, és minden
munkatársának – mondta. A múzeumügy
nem csak száz éve, hanem
napjainkban is fontos Nagykanizsa
számára, lehet akármilyen adminisztratív
változás, amelyre az elmúlt
évszázadban is akadt példa.
Dr. Vígh Annamária, az Emberi
Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi
Főosztályának vezetője
elmondta, 100 év nagyon
hosszú idő, mutatja ennek a városnak
az erejét, a múltjának a dicsőségét.
A múzeumügy mindenképpen
a kulturális örökség egészének
az ügye, a megmaradást, életünk
minőségének emeléséhez járul
hozzá. A kultúra akkor tud kifejlődni
bárkiben, ha nagyon sok segítséget
kap. Ezt egész pici korban
el kell kezdeni, hogy a látásmód
kialakulhasson mindenkiben. Ennek
nagyon fontos pillére, hogy a
meglévő intézményrendszerek
fennmaradjanak, és megújulhassanak.
Ezt követően került sor a jó hangulatú
kerekasztal beszélgetésre
V.M.
Jubileumot ünnepeltek a nagykanizsai múzeumban
Fotó: Varga Mónika
A Fegyveres Erők és Testületek
Nyugállományúak Klubja
megtartotta ünnepélyes évértékelő
és programajánló közgyűlését,
kilenc fős elnökség vezetésével
a Honvéd Kaszinó Tükörtermében,
melyen a 162 tagból
közel százan vettek részt.
Az elmúlt év áttekintését és a
2013-as ajánlót Tarr Ernő nyugállományú
ezredes, a klub megbízott elnöke
ismertette. – Új működési szabályzatunk
is hangsúlyozza, hogy
tagságunk, klubunk pártoktól független,
önálló szervezet. A közös gondok
megoldása során kifejezetten a
jó szándék, az egymás iránti szeretet,
a megbecsülés volt a jellemző –
mondta elöljáróban a megbízott elnök.
Majd hozzátette, a tavalyi éves
feladatokat, kitűzött célokat a tagság
által jóváhagyott program szerint
végrehajtották. Ahogy mondta, nem
volt könnyű évük. Legfőbb céljuk,
hogy enyhítsék azokat a problémákat,
amelyek nap mint nap a nyugdíjas
embereket érik.
Sikeres rendezvényeket tartottak,
így családi esteket, dalos találkozókat,
köszöntötték a hölgy tagokat nőnapon
és kirándulásokat szerveztek.
Ezek szolgálták a kitűzött célokat és
megfeleltek a tagság igényeinek is.
Ebben az évben az elnökség
fontosnak tartja, hogy erősítse a
tagság érdekvédelmét, egymás segítését.
Rendezvényeik színvonalának
emelésével elfoglaltságot
biztosítanak számukra, és ezzel
szeretnék elősegíteni az egymáshoz
való tartozást, a közösségi
szellemet. Ezeken kívül továbbra
is fontosnak tartják az ismeretterjesztő
és tájékoztató rendezvényeket.
A tagok szavazatai alapján az
elnöki posztot két évig Tarr Ernő,
az eddig megbízott elnök tölti be.
V.M.
Évértékelő közgyűlés
Fotó: Varga Mónika
Kanizsa – Közgyűlési 4 tallózó 2013. január 31.
A közgyűlés támogatta a
Nyugat-dunántúli Operatív
Program Megyei jogú városainak
városrehabilitációs témájú
kiemelt projektjavaslataihoz
című projekt előkészítését, így
megvalósulhat a Ligetváros rehabilitációja.
Az igényelhető
támogatás összege minimum
300, maximum 412,5 millió forint.
Ligetvárosban jelenleg 358-an
laknak, melyből a fejlesztésre jogosult
lakások száma 118, ezek
közel 35 százaléka alacsony
komfortfokozatba tartozik. Céljuk,
hogy a barnamezős, ipari
mezőbe ékelődött és a hagyományos
beépítésű lakóterületeket
megújítással élhetőbbé tegyék.
Ezzel párhuzamosan szeretnék a
területen lakók képzését, és a
munkaerőpiacra történő bevezetését
elkezdeni, melynek köszönhetően
megindulhatna a rehabilitált
városrész lakóinak társadalmi
integrációja, javulhatnának
életlehetőségeik és lehetőségük
nyílhat a társadalmilag hasznos
közösségi életre.
Minderre nagy szükség van, hiszen
a statisztikai adatok azt mutatják,
hogy a területet az alacsony
iskolázottság és gazdasági aktivitás,
valamint az erősen leromlott
környezet jellemzi.
Közgyűlési interpellációjában
Dr. Károlyi Attila önkormányzati
képviselő több városképi
elemet érintő kérdést intézett
Cseresnyés Péter polgármesterhez.
Ezek egyike az
Inkey Boldizsár által, 1768-ban
építtetett barokk stílusú lazsnaki
kápolna felújítását érintette.
A városatya az iránt érdeklődött,
van-e arra lehetőség,
hogy még idén sor kerüljön
a kápolna és az alatta lévő családi
kripta felújítására.
A polgármester az Inkey-kápolnával
kapcsolatos felvetéssel
egyetértett, s mint mondta, a kápolna
felújítása és eredeti rendeltetésének
megfelelő hasznosítása
valóban indokolt lenne. A városatya
javaslatának megfelelően
ígéretet tett rá, hogy a római katolikus
egyházat is megkeresik az
együttműködés reményében. Az
Inkey urnával kapcsolatban megjegyezte,
hogy azt eredetileg
1842-ben az Inkey-leszármazottak
a palini Inkey kastély parkjában,
az ott lévő kápolna mellett
állították fel és csak a kastély eladása
után, 1846-ban helyezték át
az ugyancsak az Inkey család által
alapított Szent Kereszt kápolnához.
***
Inkey kápolna – az arra fordított
energiák csekély lelki haszonnal
szolgálnának.
Az Inkey kápolna ügyében kifejtett
jó szándékú kezdeményezését
megköszönve Cseresnyés Péter
polgármester egy újabb levélben
tájékoztatta Dr. Károlyi Attila önkormányzati
képviselőt.
A képviselő közgyűlésen feltett
kérdése nyomán a hivatal megkereste
a területileg illetékes egyházközséget,
megérdeklődve véleményét
a kápolna használhatóságáról.
A válasz alapján a polgármester
sajnálattal állapította meg, hogy az
egyház jelenlegi álláspontja szerint
nem kíván foglalkozni a kápolna
hitéleti hasznosításával. A valóban
jobb sorsra érdemes lazsnaki kápolna
felújítása és későbbi „működtetése”
sajnos meghaladja az egyházközség
anyagi és lelki kondícióit.
Véleményük szerint évi egy-két lelki
programnál többet nem indokolna
a kápolna elhelyezkedése, a fiatalabb
generációk közötti ismeretlensége,
tehát félő, hogy a rendbetétele,
az erre fordított roppant
energiák csekély lelki haszonnal
szolgálnának. Egyelőre az köti le
erőiket, hogy a meglevő istentiszteleti
helyek látogatottságát megőrizzék,
illetve ebben a lélekgyilkos
korban minél többeket megszólítsanak
az igei üzenettel. Mindezeken
kívül a közösség gyengécske anyagi
helyzete megint csak elérhetetlenné
teszi számukra az ilyen tervek
szövögetését.
A közgyűlés jóváhagyta a
Klebelsberg Intézményfenntartó
Központtal történő használati és
vagyonkezelési szerződés aláírását.
Hozzájárultak, hogy a Zala
Megyei Kormányhivatal az Eötvös
tér 16. szám 2. emeletén található
négy helyiséget a feladat
ellátás időtartamára a Klebelsberg
Intézményfenntartó Központ
Nagykanizsai Tankerülete
ingyenesen használhassa.
Amegállapodás értelmében január
1-től az állam gondoskodik a
köznevelési alapfeladatok ellátásáról.
Fenntartásba veszik az Általános
Iskola és Óvoda kiskanizsai,
miklósfai és palini intézményeket, a
Hevesi Sándor Általános Iskolát, a
Kőrösi – Péterfy és a Zrínyi – Bolyai
intézményegységeket, a Rozgonyi
úti általános iskolát, a Szivárvány
Egységes Gyógypedagógiai
Módszertani Intézményt, a Farkas
Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti
Iskolát, valamint a Batthyány
Lajos Gimnáziumot. Fenntartásba
és működtetésbe pedig a Dr. Mező
Ferenc – Thúry György Gimnázium
és Szakképző Iskolát, a Nagykanizsai
Műszaki Szakképző Iskola
és Kollégiumot, továbbá a Térségi
Pedagógiai Szakszolgálatot.
A Közgyűlés módosította az
épített környezet értékeinek helyi
védelméről szóló rendeletét.
Városunkban számos olyan épület,
szobor, emléktábla (valamint növényzet)
található, melyek értékközvetítő,
értékmegőrző jellegüknél
fogva helyi védelem alatt állnak. A
védelmi listán is szereplő területek
és objektumok némelyikének állaga
– a kiemelt védettség, állagmegóvás
ellenére is – az idő múlásával sok
esetben megromlott, ezért ezeket le
kell bontani, illetőleg a már fent említett
javaslatot azért kell módosítani,
hogy esetleg új beruházások keletkezzenek,
induljanak el helyükön.
Az is indokolta a rendelet módosítását,
pontosítsák ezt a rendszerező,
védelmi listát. Ezért egyes objektumokat
töröltek, míg másokat felvettek
a jegyzékbe. AKinizsi u. 8 szám
alatti épület kikerült a védelmi listáról,
mivel rossz állaga miatt nem
újítható fel gazdaságosan, helyén viszont
megvalósulhatna egy idegenforgalmat
beruházás. A Szent Flórián
tér 17-ben lévő objektumot szintén
törölték a védettség alól, ugyanis
ezt már korábban műemlékké nyilvánította
a miniszter. A lista viszont
sok olyan létesítménnyel bővült,
melyek híven tükrözik városunk fejlődő
arculatát. Így az Erzsébet téri
zenepavilon, a Testvérvárosok kútja,
a Középkori vár- és városmakett, Erzsébet
királyné szobra, a Thúry
György Szakképző Iskola udvarán
lévő Thury György mellszobor, a
Városgazdálkodási Zrt. irodaháza
előtt felállított Gábor Áron mellszobor
és a Romlottvár előtt található
emlékkő a rendelet módosítása óta
szintén helyi védelem alatt áll
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi
Minőség- és Szervezetfejlesztési
Intézet (GYEMSZI) a tavalyi év
második felében pályázatot írt ki az
állami fenntartásba került városi
egészségügyi intézmények gazdasági
igazgatói álláshelyeire, valamint a
korábbi megyei önkormányzati és
fővárosi egészségügyi intézmények
eredménytelennek nyilvánított gazdasági
igazgatói posztjaira. Apályázati
időszak lezárult, az eredmény
megszületett. Az új gazdasági igazgatók
jogviszonya 2013. január 20-
ai hatállyal kezdődik meg.
A települési önkormányzatok fekvőbeteg-
szakellátó intézményeinek átvételéről
és az átvételhez kapcsolódó
egyes törvények módosításáról szóló
2012. évi XXXVIII. törvény (Ttv.) 11.
§ (3) bekezdése értelmében a törvényben
részletezett egészségügyi intézmények
gazdasági igazgatói álláshelyeire
– 2012. július 29.-én – kiírt pályázatok
eredményeit közli a Weborvos hírportál.
Ebben szerepel, hogy a Kanizsai
Dorottya Kórház eddigi gazdási igazgatója
kapott továbbra is bizalmat.
A Nagykanizsai Kutatók Tudományos
Egyesülete a HSMK-ban
megtartotta idei első ülését. Ezúttal
Kovács László, a Zsigmondy
középiskola nyugalmazott tanára
tartott előadást „A falusi gazdálkodás
Nagyatáditól” címmel.
Akutató beszélt a Nagyatdi Szabó
István-féle földreform főbb elemeiről
és annak néhány vonzatáról, majd
felvázolta a paraszti gazdálkodás fejlődését
Nován a két világháború között.
Ezután szólt arról, hogy a nevezett
településen miként zajlott le a
földosztás 1921-24 között, s milyen
további munkalehetőségek és megélhetési
források adódtak az emberek
számára abban az időben.
Százmilliókat nyerhet
a Ligetváros
A lazsnaki kápolna
felújításának
szükségességéről
Aláírták a
Klebelsberggel
a szerződést
Épített értékeink
védelmében - van
ami le, van ami
bekerült
Szlávecz Lászlóné a
kórház gazdasági
igazgatója
A falusi gazdálkodás
Nagyatáditól
Kanizsa – Postánkból 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
A tárgyban megjelölt zajvédő
fallal kapcsolatban 2012. november
12-én kelt levelére, ill. a legutóbbi
önkormányzati ülésen elhangzottakra
– melyről a Kanizsa
Újság tudósított – az alábbiakban
szeretnék reagálni.
1. A 24 lakásos háztömbünk a
város szívében, kertes környezetben
épült a 80-as években. Az új
Arany János útszakasz a háztól néhol
7-8 méterre épült meg. Az itt
lakás életminősége így egyértelműen
romlott. A lakók kérték, az
Önkormányzat jogosnak tartotta a
zajvédő-fal megépítését, a tervező
így betervezte és az el is készült
2012 áprilisára.
2. A lakók tényleg kérték az eredetileg
kapubejáró építésének elhagyását,
pont a nyugodtabb, biztonságosabb
környezet megőrzése
miatt. De ez egyértelműen költségmegtakarítást
jelentett, így nem
érthető az erre való hivatkozásuk,
a lakók többsége ma sem kéri annak
megépítését.
3. Nagyon örültünk a szép, esztétikus
zajvédő falnak, mely döntő
részben a lakásszövetkezet tulajdonában
lévő kerítés helyén épült
fel, azt a kivitelezés folyamán elbontották.
Sajnos az csak később
derült ki, hogy ez silány minőségben,
préselt farost-lemezekből,
rongálásoknak nem ellenálló
anyagból készült. Mindenesetre javaslom
Polgármester Úrnak kivizsgáltatni,
hogy a 18 milliós
„ajándék” minősége miért nem áll
arányban a horribilis költséggel!
(Ebből legalább két téglafal kerítés
épülhetett volna fel.)
4. Az első rongálásokat – 4-5
elem – eltörését már 2012. júniusban
jeleztem az önkormányzat illetékeseinek,
Zámbó Úrnak. Érdemi
lépés, a levelezésen kívül nem történt,
megvárták míg napjainkig
35-40 kerítéselemet törtek el. Ma
már óvodások is benyomják a darabokra
tört elemeket, a lakók belefáradtak
a törött darabok ismételt
visszarakásába. Ez a „kerítés” sem
zajvédő, sem biztonsági, vagyonvédelmi
funkciókat nem tud ellátni.
Egy biztos, bármilyen helyreállítás
költsége csak növekedni fog.
A darabokra tört elemek jó része
már nem helyezhető vissza.
5. Én megértem, hogy az Önkormányzat
nem akar még egyszer
„18 milliót” erre ráfordítani. Viszont
az eredetileg a lakóközösség
tulajdonában lévő drótkerítés biztosítani
tudta legalább a vagyonvédelmet,
amit a jelenlegi állapotú
„ajándék” nem tud! Ha az Önkormányzat
végleg letett a zajvédő-fal
helyreállításáról, akkor nyomatékosan
kérjük legalább a drótkerítés
helyreállítását.
6. A lakók az alábbiakat tették a
fal őrzésére:
- Figyelő őrjáratokat szerveztünk
hétvégeken, éjszakánként
- Saját kamerát állítottunk fel 2
heti időtartamra
- A rendőrséggel együttműködve
gépkocsival is próbáltuk elfogni,
üldözve az egyik elkövetőt
Kérem tisztelt Polgármester
Urat, hogy legalább az eredeti állapot
helyreállításához biztosítsák a
költségeket.
Üdvözlettel:
Kálovics Ferenc
A Nyugdíjas Pedagógus Klub és
a Rozgonyi Polgári Egylet közös
rendezvényeinek vendége volt dr.
Ruszwurm Andrea nyugalmazott
főorvos.
Előadásában hallhattunk a szív
és érrendszeri betegségekről éppúgy,
mint a cukorbetegség, a
csontritkulás és különböző mozgásszervi
bántalmakról. Élénk érdeklődés
és aktivitás kísérte a közvetlen
hangú, pontos szaktudást
tükröző ismertetést, melyet még
szemléletesebbé tett a kezünkbe
vehető oktató anyagnak is beillő,
műanyagból készült emberi szív.
Az idősebb korosztály számára
feltétlen fontosak az ilyen jellegű
előadások, mert ismét ráébredtünk
a prevenció és kontroll vizsgálatok
fontosságára.
Varga Gézáné,
Miha Tamásné
A Hadirokkantak, Hadiözvegyek
és Hadiárvák Országos Napján Bicsák
Miklós, városunk önkormányzati
képviselőjének a Hadirokkantak,
Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos
Nemzeti Szövetségének elnöke,
Ipacs József nyugállományú ezredes
önzetlen segítségéért oklevelet adott
át. Mindemellett megköszönte a
nagykanizsai szervezet segítségét.
Gerencsér József
HONSZ Szervezőtitkár
A napokban bent jártam a városban,
és összetalálkoztam egy
régi ismerősömmel, aki nagy elkötelezettje
a magyar irodalomnak
és a versírásnak. Lehangolva
kijelentette: „nincs igazság
ezen a földön, csak határozatok
– és bárhová fordulok, nem segít
rajtam senki – rajtam akarják
elverni a port!” A hetvennyolcadik
évét taposó, idős ember
elszomorító kijelentésén kissé
megdöbbentem, s mielőtt a keservébe
kezdett volna – beinvitáltam
a közeli, Erzsébet téri
kávézóba.
Leültünk, majd a téli, kopott
kabátja zsebéből előhúzott egy
köteg iratot, s elém tette. Az időrendi
sorrendbe összefűzött iratokhoz
nem nyúltam, s arra kértem,
mondja el a történetét. Rövidre
szabott tőmondatokkal
kezdte; – valamikor szükséglakást
kaptam a városban a „Citrom
sziget”-ként említett lakótelepen.
Egy évig lakhattam ott,
amikor elhagyni kényszerültem
a komfort nélküli lakást. Azt ne
kérdezd, miért... Az üresen hagyott
lakás átvételekor az IKV
részéről jegyzőkönyv készült,
amiben rögzítették a villany- és
gázmérő órák átvételi állását.
(Korábban, általam ismeretlen
Cs. Zoltán és neje lakott ott legálisan,
akik értesítés nélkül elhagyták
a lakást, és ismeretlen
helyre költöztek. A kiköltözés
szándékukról nem értesítették az
Ingatlankezelőt, így akkor jegyzőkönyv
sem készült.) A volt lakó
22.297 Ft tartozását, a felhalmozott
számlákat rajtam akarják
behajtani, ami 2012. év végére
60.000 Ft felüli összegre módosult.
Elmondottak után kezdtem
az iratok átvizsgálásába, ahol
szabályos bérletátvételi jegyzőkönyv
készült az átvett kw
óra állásokkal és fogyasztóváltozási
bejelentést igazoló okirattal.
Az iratok átolvasása
után néhány mondat szemet
szúrt! Az áramszolgáltató részéről
azt írják: „Amennyiben
a fogyasztási helyen más vételezte
az elektromos áramot, abban
az esetben szíveskedjen
peres eljárás útján érvényesíteni
követelését a levélben közölt
személyekkel”.
A vagyongazdálkodási szerv
által kiadott igazolás szerint ez
áll: „Intézményünknél megtalált
iratok alapján kijelentjük, hogy
az Önök által, az adósság behajtására
vonatkozó időszakban, a
fentiekben feltüntetett címen
X.Y. még nem volt a lakás bérlője,
így azon időszakban áramdíjjal
kapcsolatos tartozása ott nem
képződhetett.” Majd egy újabb
levél akad a kezembe, amiben az
ingatlankezelő közli a szolgáltató
„áramdíjbeszedő” cégével: „Az
Önök által behajtott követelésben
tévesen engedélyezik XY-on a
behajtást, mert azt csak az előző
bérlőn érvényesíthetik, miután az
2002.03.05-től 2003.05.15-ig
szóló időszakra vonatkozik.”
...És a felszólításokat a felszólítások
követik.
Ezek után jobban átértékeltem
ismerősöm – jogosan aggódó, talán
minden napunk valós esetét.
Az iratokból megítélve, valóban
igaza van, mert mindenképp „rajta
akarják a port elverni!”...És remegve
ébred, remegve kel, hogy a
havi hetvenezerből mikor hajtják
végre a jogtalan követelést. Megnyugtatásként
javasoltam, sürgősen
forduljon Városunk Jogsegélyszolgálatához
– talán lesz
megoldás, hogy többé ne zaklassák.
Mielőtt elváltunk, viccképpen
megjegyeztem: ne keseredj el,
mert vásárláskor nekem sem
lenne hajlandó sem az előttem,
sem az utánam lévő vásárló az
áruim értékét helyettem kifizetni.
...De a szemtelenek azt tartják
a mondás szerint, hogy „szemesnek
áll a világ, és a szemtelennek
meg az egész világ!...
Bízz az igazságban, mert az
még létezik.
Erdős Attila
Nagykanizsa-Miklósfa
Tisztelt Cseresznyés
Péter Polgármester Úr!
Időskori
betegségekről
Bicsák Miklós a
hadiözvegyek
kitüntetettje
Rajta verjük
el a port!
Tel.: +36 30/400 1368,
+36 30/378 7057
Adószám: 18954650-1-20
E-mail: info@eletter-kanizsa.hu
Ne vásárolj,
fogadj örökbe!
Kanizsa – 6 Múltidéző 2013. január 31.
Életünkben az évfordulók lehetőséget
adnak arra – akár vidámak,
akár szomorúak – hogy emlékezzünk.
Mert annak ellenére, hogy
millió inger, új élmény ér bennünket
nap, mint nap, vannak olyan
események, melyeket sohasem felejtünk
el. Ami belénk ivódott a
múltban, az a jelenünkben is él,
legtöbbször az agyunk, szívünk
mélyén elraktározva. Ha előhívjuk,
néha fájó sebeket is feltépünk
magunkban, hiába, a jó mellé sokszor
rosszat is csomagol az élet.
Vagy a történelem, aminek, akarva-
akaratlanul részeseivé válunk.
Ahogy Kardos Pál is. A nagykanizsai
87 éves, egykoron a közigazgatásban
dolgozó bácsi az emlékeinek
él. Amiket a második világháború
vésett kiirthatatlanul az elméjébe.
S annak ellenére sem tud felejteni,
hogy a közelmúltban
stroke-on esett át. Mégis, néhai
szakmájához méltóan hivatalnoki
precizitással emlékszik mindenre.
Mire is? A 70 évvel ezelőtt, éppen
ezekben a hideg téli hónapokban
történtekre. A Don-kanyar mészárszékére.
A testvéreire, akik közül
egy nem tért haza többé… Eltűnt,
mert a vérét adta egy olyan háborúban,
amelyet már az elején elvesztettünk…
Csend, félhomály és rengeteg
dokumentumokba öntött emlék fogadott
Kardos Pál otthonában. A
csesztregi születésű nyugdíjas már
sok éve egyedül éli mindennapjait,
melyeket nem siránkozva, hanem -
a maga módján – aktívan tölt. Emlékezik,
s ahogy ő fogalmaz „emlékeztet”
is: a 2. világháború 6
éves vérontásának majd’ minden
pillanatára. De leginkább 1942
nyarától 1943 teléig… Gondolatban
én is visszautaztam vele a
múltba hét évtizedet, távol Magyarországtól,
az orosz hadszíntérre.
A közel 200 km-es Doni partszakaszhoz…
Az orosz télbe…
Ami álmokat, vágyakat is meggyilkolt…
Sok ezer fiatal jövőjét…
Az otthon maradottak reményeit…
Méltó az újkori elnevezése
a Don pokolban történt eseményeknek:
„magyar honvédsereg
Mohácsa”. Ahány élet, annyi sors
– ezekből egy Kardoséké…
– Hatgyermekes család legfiatalabb
sarjaként 1926-ban láttam
meg a napvilágot. Három nőveremmel,
két bátyámmal, szüleimmel
együtt ért bennünket 1939,
amikor a világégés elkezdődött.
Hiába nem értettünk vele egyet,
tudtuk, a részeseivé válunk – kezdte
a lelki gyónást Kardos Pál. Jómagam
16 éves voltam, amikor két
testvéremet, Ferencet és Jánost az
orosz harctérre vezényelték, a magyar
hadsereg kötelékében, igaz,
akkor már állományban voltak
hosszú ideje. Horthy Miklós kormányzó
és Kállay Miklós miniszterelnök
– aki még azt is megígérte,
hogy: „minden katona szeptemberben
haza fog jönni” – valójában
a biztos halálba küldte a testvéreimet.
Akik nem tudták, akkor, mi
vár rájuk. Hiszen 1942 szeptemberében
még bíztak a győzelemben a
magyar katonák, az orosz tél akkor
még nem mutatta ki foga fehérjét.
Én a szüleimmel maradtam, mint
családfenntartó, hiszen édesapám,
édesanyám rossz egészségi állapotuk
miatt nem tudtak munkát vállalni.
Rám hárult a feladat, meg az
is, hogy tartsam az itthon maradottakban
a lelket. Amit testvéreim levelei,
melyeket a mai napig őrzök,
időről időre reménykedésre sarkalltak.
Persze, ezeket cenzúrázták,
de mi tudtunk a sorok között
olvasni. A két testvérem nem
együtt élte át Don poklát, ám a
bunkerek mélyén – ahol a nappalok
is olyanok voltak, mint az éjszakák
– gondoltak egymásra. „
Talán az Isten kegyes lesz hozzám,
és megengedi azt a boldog percet,
hogy hazatérek azokhoz, akik a
legdrágábbak… Isten hazavisz” –
írta egyik levelében Jani. Feri már
nem volt ennyire bizakodó, leginkább
azért, mert testvéréről nem
tudott semmit: „érzem, hogy vesztünkbe
megyünk.”
– Van egy régi katonadal: „Nem
látlak én téged többé, többé soha
sem, Te sem látod, hogy érted könnyes
a szemem. Nevemet hiába
mondod, könnyedet hiába ontod,
harcok mezején, valahol te tőled
távol, ott ahol senki sem gyászol,
ott halok meg én.” Eljött az orosz
tél… Ami nem szabadságot, hanem
a pusztulást hozta a magyarokra.
– A Vörös hadsereggel majd’ végig
tehetetlenek voltak a mieink, a
2. magyar hadsereg. Hitler ugyan
bevethette volna a Cramerhadtestet,
akik voltaképpen a magyaroktól
elvett páncélosok voltak,
ám egyszerűbb volt neki – Horthyval
együtt végignézni – ahogy
porrá zúzzák az amúgy is legyengült,
elfáradt honfitársainkat. Ezt
különösen a január 12-i áttörésre
értem, aminek az előestéje még
pezsgőzéssel, „jó hangulatban” telt
– írta a testvérem, ahogy azt is:
„azért harcolunk, hogy egy boldog,
szebb kor következzen erre a világra.”
Afeketeleves csak eztán következett.
A sokszoros túlerő gyilkos
gépezete felőrölte a magyarokat.
Az utolsó pillanatban cramerek-et
is – mentsvárként-„bedobta”a németek
Führere, de akkor már mindegy
volt. Valósággal aratott a halál
az ostrom végnapjaiban, de akkor
még mind két testvérem élt. Jány
Gusztáv vezérezredes azért tett arról,
hogy - szó szerint- pusztuljon
az is, aki (valamennyire) még „létezik”.
Mindössze január 17-én, amikor
összeomlott a front az orosz offenzíva
előtt, döntött (német engedélyre)
a visszavonásról, bár akkor
már mindegy volt. Ott pusztult,
vagy lett testi-lelki nyomorék sok
ezer magyar fiatal.
– Mindeközben a Kardos fiúk
még éltek, vagy szerettek volna:
„úgy élni, minden halandóval beszélni,
énekszóval összejönni, az
esti csillagoknak köszönni… Testvéri
csókkal hazatérni?!”
– Elmondások szerint Feri a harcokban
megsérült. A legdrágább
kanizsai tüzérem a kórházba ment
a sebét- mely nem volt halálos- bekötöztetni.
Ám, kifelé jövet egy
gránát széthasította, kivégezte a
testvéremet. Annyi szenvedés után
a véletlen, a rossz hely, a rossz idő
gyilkolta meg. Erről minket csak
később tájékoztattak, s a mai napig
az eltűntek közt tartják nyilván.
– „Nem lesz egy tenyérnyi föld
sem, puszta síromon, elesett katonák
teste lesz a vánkosom. Ahová
le fognak tenni, síromra nem borul
senki, senki, aki él, tavasz sem fakaszt
rám zöldet, Elhordja rólam a
földet, majd az őszi szél.” Kardos
Ferenc tüzérrel együtt még hány
ember tűnt el, halt meg Donnál?
– Pontos adatok nincsenek. 125-
130 ezer volt az ember veszteség,
ebből 50 ezer a halott, körülbelül
ugyanennyi a sebesült és mintegy
27 ezren estek hadifogságba.
– Kardos János végül hazatért?
– ő hastífuszt kapott. Annyira
legyengült, hogy a hullák részlegébe
„dobták”, ám a Gondviselés végül
kimentette. Azt maga sem tudta,
hogyan jutott haza magyar földre.
De a pillanatot sosem felejtem
el, amikor megláttuk, átöleltük, és
„visszahoztuk” az életbe. Ám rá
várt még egy próba: a nyilasok
1944-ben elvitték munkaszolgálatosnak,
majd megsebesült, és végül
– ám ezt is túlélve – amerikai
fogságból, 1946 újévében hazatért.
Megnősült, családot alapított. A
borzalmakról pedig csak a ma már
100 éves nővéremnek, és nekem
beszélt mindössze.
– Lehet-e csak a szépre emlékezni
a szörnyűségek mellett?
– Nem lehet, hanem kell is.
Csak úgy lehet túlélni minden
rosszat az életben, hogy éltet minket
a jó, a remény és a hit. Ez a
hosszú élet titka, meg az is, hogy
megtegyünk mindent azért, hogy
ne ismétlődjön meg újra „világ-halál”,
ami sem vérrel, sem áldozattal
nem hoz szabadságot, boldogságot.
Csak pusztulást.
Szabó Zsófia
Szubjektív visszaemlékezés:
Hősök voltak, vagy áldozatok?
Fotó: Szabó Zsófia
Kanizsa – Múltidéző 7
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
"MOZGÁS" - a Kanizsa
Fotóklub tagjainak kiállítása
Megtekinthető: február 14-ig
PETőFI SÁNDOR 1823-2013.
Képeslap-kiállítás a költő születésének
190. évfordulója alkalmából
- Sasvári Tiborné (Nagyatád)
gyűjteményéből.
Megtekinthető: február 15-ig.
Február 1.
SZÍNES VILÁG - a Zrínyi Miklós
- Bolyai János Általános Iskola
Bolyai János tagintézménye tanulóinak
rajzkiállítása.
Megtekinthető: február 20-ig.
Február 2. 15 óra
FARSANGI KÉZMűVES
JÁTSZÓHÁZ
Dekoráció és álarckészítés.
A belépés díjtalan.
Február 4. 15 óra
A PAJZSMIRIGY MűKÖDÉ-
SE ÉS AZ EMÉSZTÉS - Dr. Bálint
Tünde előadása. Szervező:
Szívbetegekért Egyesület és a Kanizsai
Kulturális Központ.
Február 8., 22. 10 óra
KEREKÍTő - mondókás félóra
0-3 éveseknek.
Vezeti: Vajda Margit zenepedagógus
(30/6160-847).
Részvételi díj: 700 Ft/család,
bérlettel 600 Ft/család.
www.kerekito.hu
MISZTIKUS INDIA
Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és
Brunner Erzsébet Indiában festett
alkotásaiból.
Megtekinthető: február 15-ig
AZ ÉGBOLT MÁSIK FELE.
Z. SOÓS ISTVÁN
FESTMÉNYEI
Válogatás a Képzőművészetek
Háza gyűjteményéből.
Megtekinthető: március 25-ig.
TűZZEL ÍRT KÉPEK
Elekes Gyula, székelyudvarhelyi
zománcművész kiállítása.
Megtekinthető: február 28-ig.
Február 5. 17 óra
TUDÁSOD A JÖVőD! -
TÁMOP 2.1 2
Tájékoztató előadás a támogatott képzésekben
való részvételi lehetőségekről.
Megjelent a Don-kanyar 1942-
1943 – A magyar királyi 2. honvédhadsereg
képes krónikája című
magyar-angol kétnyelvű reprezentatív
kiadvány, amely 255
oldalon több mint 200 korabeli
fotót, amatőr és hivatásos haditudósítók
jobbára kiadatlan felvételeit
tartalmazza.
A kilenc fejezetből álló kötet
kronologikus felépítésű: a történelmi
háttér felvázolása után bemutatja
a 2. hadsereg felállításának
körülményeit, szervezetét, felszerelését,
mozgósítását és 1942
első felében lezajló kiszállítását,
majd a nyári hadműveleteket, az
őszi állóháború hónapjait, az 1943
januári doni katasztrófa eseményeit,
a hadsereg hazatérését. Bemutat
több jelenlegi magyar hadisírt,
köztük például a Voronyezstől 25
kilométerre lévő II. Magyar Központi
Katonai Temetőt, amely önmagában
is 12 ezer 595 elhunyt és
49 ezer 343 eltűnt honvéd és munkaszolgálatos
emlékét őrzi.
Az egyes fejezetek néhány oldalas
történelmi összefoglalóval kezdődnek,
azután rövid részletek következnek
korabeli dokumentumokból,
levéltári forrásokból, tudósításokból,
naplórészletekből,
majd pedig az adott témához tartozó
több tucatnyi fotó.
A kötetben sok esetben nemcsak
a fotók készítőjének neve és a felvétel
készítésének helye, ideje olvasható,
hanem a képek hátoldalán
lévő eredeti feliratok is. A fotók
jobbára a frontszolgálat mindennapjait
ábrázolják, egyszerű honvédeket,
amint közlekednek, esznek,
tisztálkodnak, pálinkát főznek
vagy éppen a szabadidejüket töltik,
fociznak, sakkoznak. De látható
árok- és fedezékkészítés, hídverés
és átkelés a befagyott folyón,
tábori mise, temetés vagy amint
éppen egy tábori lelkész helybeli
gyermekeket keresztel meg.
A fotók megörökítik Jány Gusztáv
vezérezredest, a 2. hadsereg
parancsnokát és több magas rangú
tiszttársát, valamint Horthy István
kormányzóhelyettest, Horthy Miklós
fiát, aki 38 évesen, 1942. augusztus
20-án a fronton veszítette
életét egy repülőgép-balesetben.
A kiadvány képei a HM Hadtörténeti
Intézet és Múzeum Fotóarchívumából
valók. A Zrínyi Kiadó
és a HM Hadtörténeti Intézet és
Múzeum közös kiadványának
szerzője Szabó Péter, lektora Szakály
Sándor, mindketten történészek,
a téma kutatói, szakértői.
A2. hadsereg kiküldésének közvetlen
előzménye a kötet szerint az
volt, hogy az 1941-1942 telén
Moszkvánál megindult szovjet ellentámadás
jelentős veszteségeket
okozott a németeknek, és ezután a
Wehrmacht 1942 tavaszára tervezett
hadműveleteihez a korábbinál
nagyobb arányú szövetségesi segítséget
kért, követelt. Ribbentrop
német külügyminiszter 1942 januári
budapesti tárgyalásain előbb a
teljes magyar haderőnek, majd a
felének a kiküldését szorgalmazta.
A 2. hadsereg 207 ezer fős személyi
állománya a honvéd alakulatok
több mint felét alkotta, öszszeállításánál
„a kiképzettebb
korosztályok kímélése volt a cél,
fegyverzettechnikai viszonylatban
azonban megpróbálták a lehető
legjobban felszerelni a kivonuló
alakulatokat”, ami azonban
így is elmaradt a német és
szovjet hadseregétől – olvasható
a kötetben, amely rögzíti, hogy a
2. magyar hadsereg egy év alatt a
keleti hadszíntéren összesen 125
ezer fős veszteséget szenvedett.
Ebből mintegy 50 ezer volt a halott,
körülbelül ugyanennyi a sebesült
és több mint 25 ezer a hadifogoly.
MTI - Kanizsa
Megjelent a Don-kanyar 1942-1943
című reprezentatív fotóalbum
A Szent Imre Kórus igazi közösség
a liturgikus zene megszólaltatására.
A kórus számos elismerés
birtokosa, a KÓTA országos
minősítő hangversenyén vegyeskar
kategóriában arany fokozatot
értek el. Zenei áhítattal
ünnepelték újjáalakulásuk 20.
évfordulóját.
1993. január 17-én hosszú évtizedek
kényszerpihenője után
Koroncz László atya a Jézus Szíve
templom akkori plébánosa Tóth
József Miklós kántorral hívta életre
a templom énekkarát. A hívó
szóra sokan megmozdultak és rövidesen
létrejött egy közösség a
liturgikus zene megszólaltatására.
Kezdetek óta tagja Csizmadia Ferenc
is, aki egy év elteltével a kórus
karnagya lett, tőle vette át a
kórusvezetői teendőket 2000-ben
Martonné Németh Mária, aki jelenleg
is összefogja az énekesek
nagy családját.
Számos díjjal, oklevéllel büszkélkedhetnek,
legutóbb 2012-ben
értek el arany fokozatot a KÓTA-n.
Újjáalakulásuk 20. évfordulóját
zenei áhítattal ünnepelték. Köszöntésükre
eljött a Péterfy Sándor
Általános Iskola alsó tagozatos
kórusa Etler Ottóné vezetésével,
a Tüttő János Nótaklub Major
Lajos irányításával, az újudvari
Bárdos Lajos Kamarakórus Cseke
József karnagy vezényletével,
akik néhány műsorszámmal köszöntötték
a jubiláló kórust. Az
ünnepi szentmisén Fliszár Károly
plébános köszöntő szavai után a
résztvevő énekesek összkara
adott hálát az elmúlt két évtized
kegyelmeiért.
Az estet vidám hangulatú agapé
zárta, ahol Balás Béla kaposvári
megyéspüspök úr elismerő oklevelét
Szili Zoltán egyházmegyei zeneigazgató
adta át azoknak a kórustagoknak,
akik az elmúlt húsz
évben az énekkar tagjai voltak.
Kiss Iván/Magyar Kurír
20 éve alakult újjá a Szent Imre Kórus
Letenye Alapfokú Művészeti
Iskola rengeteg zenészt nevelt ki
az évek során. Az iskola és a zenekara
idén ünnepli fennállásának
30. születésnapját. A ma is
40 főből álló csapat alakulása óta
hazai és nemzetközi színpadon is
magas elismeréseket érdemelt
ki, jó hírét öregbítve városának
a nagyvilágban.
A fúvószenekart Zsovár György
alapította, aki az intézmény igazgatójaként
hosszú éveken keresztül
dolgozott azért, hogy magas
szinten megalapozza a zeneoktatást,
amely a nehézségek ellenére a
mai napig működik.
– Letenyén a zeneoktatás 1978-
ban indult, majd önálló intézményként
1983-tól működik. Ekkor alakult
meg a fúvószenekar is. Megalakulásában
jelentős szerepe volt
a széleskörű települési összefogás
mellett a tűzoltóságnak, Dr. Tolnai
Sándor vezetésével. Kezdetben
tűzoltó, majd később ifjúsági zenekarként
működött – emlékezett
vissza a kezdetekre Proszenyák
Zsolt István zenekarvezető, aki
2009 óta a Letenye Alapfokú Művészeti
Iskola igazgatója is. A kezdetekkor
ő is az alapító tagok között
volt, mint az akkori zeneiskola
növendéke.
Ahogy a zenekarvezető elmondta,
Letenye Város Fúvószenekara
először 1989-ben, Letenye várossá
avatásának évében szerepelt az első
hagyományőrző, századfordulós
tűzoltó egyenruhájában.
Repertoárjukban minden igényt
kielégítő zeneművek szerepelnek,
a komolyzenei fúvószenekari átiratoktól
kezdve, a magyar indulókon
át, a könnyűzenei anyagokig,
minden megtalálható. - Szívesen
szólaltatunk meg közkedvelt
slágereket, filmzenéket és folyamatosan
ügyelünk arra, hogy
megfeleljünk az új zenei kihívásoknak
is – tette hozzá
Proszenyák Zsolt István.
Leginkább zalai településeken
lépnek fel, de érkezik felkérés a
távolabbi megyékből is, eddig
750 szereplést teljesítettek. Zala
megye szinte összes településén
jártak, felléptek a régióban, Budapesten,
országos fesztiválokon.
Európa több országában is
megfordultak már, így Dániában,
Németországban, Ausztriában,
Olaszországban, Szlovéniában,
Csehországban, Horvátországban
és Romániában. Szeretnék,
ha a gyerekek minél több helyen
mutatnák meg tudásukat, mely
erősíti őket, jobb szereplőkké
válnak.
A zenekar működését a több
mint húsz éves letenyei Derű Zeneegyesület
támogatja, mely évek
óta a város kulturális életének aktív
szereplője. Az egyesület és a
Művészeti Iskola támogatásának
köszönhetően 1997-től 2007-ig
kétévente mindig részt vehettek a
nemzetközi "Tűzoltó Csillagtúra"
elnevezésű rendezvénysorozaton,
melyre mindig nagy kihívás jelentett
a felkészülés. A zenekar szakmai
fejlődésében nagy szerepe volt
ezeknek az utazásoknak és az
együttes ezek után vált igazi csapattá.
Letenye kulturális életében betöltött
kiemelkedő szerepe miatt
Letenye Város Közgyűlése Pro
Urbe címet adományozott az
együttesnek, míg a szakmai munka
elismeréseként a Zala Megyei Önkormányzat
Közgyűlésétől „Közművelődési
Nívódíjat”, különböző
országos és nemzetközi versenyeken
pedig több fesztiváldíjat, kiemelt
arany és különdíj minősítést
kapott a zenekar.
– Sajnos 2007-től már nem tudunk
eljutni hasonló rendezvényekre,
mivel az évek során a támogatások
folyamatosan megszűntek.
Másik nagy probléma,
hogy pályázatokból sem tudtuk
pótolni a hiányzó összegeket, így
nem sikerült új hangszereket,
egyenruhát beszereznünk, kizárólag
a meglévő hangszerállomány
felújítását tudtuk elvégezni – vázolta
a jelenlegi helyzetet a zenekarvezető.
– Ez az év a jubileum jegyében
telik majd. Elkülönítve szeretnénk
ünnepelni az intézmény és a
zenekar 30. jubileumát. Egyesületünk
a közeli hetekben határoz a
konkrét időpontokról, de úgy tervezzük,
hogy a zenekar születésnapját
nyáron, az intézményét pedig
októberben tartjuk. Szeretnénk
a fesztiválon azokat a fúvószenekarokat
vendégül látni, akik
minket az elmúlt években megtiszteltek
meghívásukkal és részt
vehettünk a rendezvényükön.
8 Kanizsa – Hangjegy 2013. január 31.
Nagykanizsa ügyeleti beosztása február
Település neve Dátum Gyógyszertár, címe, telefonszáma Ügyeleti idő
2013. febr. 1. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 16:30 - 08:00
2013. febr. 2. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 12:00 - 08:00
2013. febr. 3. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 15:00 - 09:00
2013. febr. 4. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 5. ZSÁLYA (TESCO) BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20:00 - 08:00
2013. febr. 6. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 7. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 8. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 17:00 - 08:00
2013. febr. 9. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 16:00 - 08:00
2013. febr. 10. ZSÁLYA (TESCO) BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 08:00 - 08:00
2013. febr. 11. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 12. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 17:30 - 07:30
2013. febr. 13. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 14. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 18:00 - 07:00
2013. febr. 15. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 18:00 - 08:00
2013. febr. 16. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 12:30 - 08:00
2013. febr. 17. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08:00 - 07:30
2013. febr. 18. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 19. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 18:00 - 07:00
2013. febr. 20. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 21. ZSÁLYA (TESCO) BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20:00 - 08:00
2013. febr. 22. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 18:00 - 07:30
2013. febr. 23. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 12:30 - 08:00
2013. febr. 24. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 08:00 - 07:00
2013. febr. 25. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 26. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 17:30 - 07:30
2013. febr. 27. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. febr. 28. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
Harmincadik születésnapját ünnepli
Letenye Város Fúvószenekara
„A zene elképzelhetetlen tudás, szavakkal kifejezhetetlen; közvetlenül,
a nyelv és a gondolatok segítsége nélkül áramlik az ember ujjaiból a
hangszerbe." (Bernlef)
Fotó archív: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 2013. január 31. Városháza 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
SAJTÓKÖZLEMÉNY
TUDATOS ÉS KÖRNYEZETBARÁT ÉLETMÓD
MURAKERESZTÚR ÉS FITYEHÁZ HÁZTARTÁSAIBAN
(SZEMLÉLETFORMÁLÓ, INFORMÁLÓ ÉS KÉPZÉSI
RENDEZVÉNYSOROZAT)
2013/január/1.
A Murakeresztúri Plébánia (Római Katolikus Egyházközösség) pályázatot
nyújtott be a KEOP-6.1.0/B/09-11 kódszámú "A fenntartható
életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző
kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)" című könnyített
elbírálású pályázati felhívásra. Az Új Széchenyi Terv Környezet és
Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "Tudatos
és környezetbarát életmód Murakeresztúr és Fityeház háztartásaiban
(Szemléletformáló, informáló és képzési rendezvénysorozat)" című,
KEOP-6.1.0/B/11-2011-0116 jelű pályázatot az értékelő szervezet 18
516 128 Ft összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek
ítélte. A projekt Európai Uniós forrásból valósul meg, a támogatási
intenzitás 95%. A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja:
2013.01.01., a fizikai megvalósítás határideje 2013.12.31.
A pályázat célja, hogy enyhítse az információs elszigeteltséget a fenntarthatósági
témakörben, valamint a település elöljárói, és a térség irányítói
által kijelölt globális fenntarthatósági célkitűzések megvalósítását
a lakosság körében is támogatottabbá, értelmezhetőbbé tegye azáltal,
hogy a környezeti fenntarthatóság szemléletét segítünk eljuttatni a háztartásokba,
megmutatva azt, hogy az egyén szintjén milyen lehetőségek
vannak a környezeti értékek megóvására.
Ebből adódóan a program célcsoportja elsősorban a Murakeresztúr és
fityeházi lakosság általában. Természetesen a vidéki szokásoknak megfelelően
számítunk a környező településekről is látogatókra ugyanebből
a célcsoportból. A programok alkalmanként adott témakört dolgoznak fel,
az aktuális programtéma több nézőpontú feldolgozása lehetővé teszi,
hogy a célcsoport minden egyede megszólíthatóvá váljon.
A településen élők leghatékonyabb megszólítási formája a személyes
részvételt lehetővé tevő rendezvény keretében szervezett interaktív foglalkozás,
közösségi program. Így esetenként önálló rendezvény keretében,
olykor más rendezvényhez kapcsolódva zöld sátrunkkal kerítünk lehetőséget
a háztartásokban élők megszólítására. Szeretnénk megadni a
szükséges információkat ahhoz, hogy az érintettek tudják: saját mércéjükkel
mérhetően kis egységekben miként, mivel járulhatnak hozzá a
globális környezeti fenntarthatósági célok megvalósításához.
Rövid távon mindenképpen a közösségi élmény, esemény lesz a résztvevők
számára meghatározó, és az új információk tömegének befogadása.
Hosszú távon az elhangzott információk gyakorlati életben való elmélyítését,
a környezettudatos magatartás kialakítását várjuk. Bízunk a közösség
tagjainak egymást ösztönző, motiváló, felhívó erejében, és reméljük, hogy
a település és környéke ökológiai gazdagsága helyreállításának és fenntartásának
munkálataihoz megfelelő alapokat nyújt a rendezvénysorozat.
Murakeresztúri Plébánia
(Római Katolikus Egyházközösség)
Cím: 8834 Murakeresztúr, Dózsa György utca 1.
Telefon: +36 30-82-41-075
E-mail: Polgar.robert@murakereszturiplebania.hu
Honlap: www.murakereszturiplebania.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi Ipari Parki ingatlanait:
649/145 hrsz., 3194 m2, 11.820.000 Ft + Áfa. Időpont: 2013. február 21-én 9.00 óra.
649/146 hrsz., 3195 m2, 11.820.000 Ft + Áfa. Időpont: 2013. február 21-én 10.00 óra.
649/147 hrsz., 2538 m2, 9.390.000 Ft + Áfa. Időpont: 2013. február 21-én 11.00 óra.
649/148 hrsz., 2539 m2, 9.390.000 Ft + Áfa. Időpont: 2013. február 21-én 12.00 óra.
Eredménytelen versenytárgyalás esetén: minden második csütörtökön, a fenti
időpontban. A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa, Garay u. 21. (Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. irodaháza, I. emeleti tárgyaló.)
A versenytárgyalási felhívás teljes szövege, értékesítés főbb elvei és feltételei:
a www.nkvg.hu vagy a www.nagykanizsa.hu honlapon megtalálhatók.
A további részletekről érdeklődni lehet: személyesen a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatti irodaházában (Ipari Park),
telefonon a 93/311-241. vagy 93/314-078. telefonszámon, a 116-os melléken.
Versenytárgyalások - Ipari Park
Egy hónapra lezárják a Király utca egy szakaszát
Tisztelt Lakók, Gépjármű Tulajdonosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nagykanizsai
Regionális Szennyvíztársulás megbízásából az S-E Nagykanizsa Konzorcium végzi
a Király utca csatornaépítését. Az első ütem a Király utca – Kalmár utca körforgalomtól
a Sabján Gy. utcáig tart. Az építési munkálatok kezdése: 2013. 01.29.
08-00. óra. Tervezett befejezés: 2013.03.04.
AKirály u. második üteme a Sabján Gy. utcától az Erzsébet térig fog épülni. Akivitelezés
első ütemét a körforgalomtól kezdjük, és folyamatosan haladunk a Sabján
Gy. utca irányába. A kivitelezés ideje alatt a Király utca ezen szakasza zárva lesz a
gépjárműforgalom elől. Az építés ideje alatt a Király utcában található buszmegállók
áthelyezésre kerülnek a Zrínyi utcába. A munkálatok ideje alatt türelmüket és
megértésüket kérjük.
Call center vezetőt keresnek
3D-s látványtervezéssel, megjelenítéssel, weblaptervezéssel, valamint promóciós
anyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó horvát cég keres nagykanizsai
székhelyére jó kommunikációs képességgel bíró, horvátul legalább társalgási
szinten beszélő munkatársat call center irodavezetői feladatok ellátására versenyképes
fizetéssel, rugalmas munkaidővel. Angol nyelvtudás előnyt jelent.
A pályázatokat az alábbi címre várjuk 2013. február 1. (péntek) 17:00-ig:
Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ (8800 Nagykanizsa, Buda
Ernő u. 19.) Tel.: 0693 510 137, Fax: 0693 510 138, e-mail: info@inkubatornk.
hu
Számtalan tervünk és elképzelésünk
van a következő évre és
azon fáradozunk, hogy ezek közül
minél több meg is valósulhasson.
Szeretnénk az évfordulót színvonalas
és sokrétű programokkal,
eseményekkel emlékezetessé tenni
– számolt be a jövőbeni tervekről
a vezető.
Olyan koncerttel szeretnének
megemlékezni, mely méltó az eseményhez,
hiszen Letenyén korábban
az intézmény és az egyesület
kétévente közösen szervezte meg a
fúvószenekari fesztivált összesen
kilenc alkalommal, így ez nagy
múltra nyúlik vissza. A város ünnepe
volt, zenéjével és hangulatával
a magyar és a világ zenei örökségét
hirdetve.
Ez évtől részben állami fenntartásba
kerül a Művészeti Iskola, így
remélik az intézmény jövője – az
elmúlt évek nehézségei után –
hosszútávon biztosított lesz. E
szakmai háttér továbbra is hozzájárul
ahhoz, hogy a régi zenei tanszakok
újra indításával, kiszélesítésével,
az itt dolgozó pedagógusok
önzetlen és magas színvonalú
munkájukkal folyamatosan biztosítják
a zenekar számára a megfelelő
utánpótlást. Ennek a kitartó
munkának köszönhetik az eddigi
zenekari tagok is, hogy megszerették
és életük részévé vált a fúvószene.
– Reméljük, így több támogatásban
részesülhet a várostól is
Letenye Város Fúvószenekara, hiszen
megőrzendő értéket képviselünk,
szerepünk kiemelkedő a zenei
örökség művelésében.
Varga Mónika
Kanizsa – 10 Városháza 2013. január 31.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE ÁLTAL
ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA
Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy városunk
közgyűlése 2013-ban is adományoz kitüntető címeket és díjakat.
Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok
iránt, akik:
- a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos,
művészeti munkásságuk során maradandót alkottak,
- tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az
itt élők életkörülményeinek javítását szolgálták,
- kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel
Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették,
- kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését, életkörülményeik
javítását.
Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
a következő kitüntetéseket alapította:
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető cím
- „Paizs Ferenc Díj” közigazgatási kitüntető cím
- „Szekeres József Díj” az egészségügyi és szociális terület kitüntető
címe
- „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető cím
- „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető cím.
A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a többször módosított
18/1997.(IV.16.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza,
mely megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban, a Városi Könyvtárban
és az önkormányzat honlapján (www.nagykanizsa.hu).
A „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető cím és
„Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető cím adományozásával
elhunyt személy emléke is megtisztelhető.
A „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címre a
közgyűlés tagjai, bizottságai, nagykanizsai székhelyű intézmények,
nagykanizsai székhellyel bejegyzett társadalmi szervezetek, egyesületek,
szakmai szövetségek, érdekképviseleti szervek, nagykanizsai egyházi
szervezetek tehetnek javaslatot. A többi kitüntető cím cím odaítélésére
javaslatot tehetnek a város gazdasági és egyéb társaságai, a Kisebbségi
Önkormányzatok valamint magánszemélyek is.
Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a
Polgármesteri Hivatal portáján átvehető, valamint az önkormányzat
honlapjáról (www.nagykanizsa.hu/kituntetes.doc) letölthető űrlapokon
részletes indoklással legkésőbb 2013. február 8-ig nyújtsák be
Cseresnyés Péter polgármesternek címezve. (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér
7.)
Kérem, javaslataikat az indokolásokkal együtt a postai kézbesítés mellett
e-mailen is küldjék meg a gerencser.tibor@nagykanizsa.hu címre.
JAVASLAT
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZATA
ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETÉS ADOMÁNYOZÁSÁRA
A javasolt kitüntető cím:
......................................................................................................
A kitüntetésre javasolt személy vagy szervezet
- neve: .......................................................................................
- címe: ......................................................................................
személy esetén
- születésének helye, ideje:
...................................................................................................
- foglalkozása: .........................................................................
- munkahelye: ...........................................................................
- eddigi kitüntetései:
...................................................................................................
A javaslattevő
- neve:........................................................................................
- címe: .......................................................................................
- telefonszáma: ..........................................................................
- e-mail címe: ............................................................................
Egy mondatos értékelés:
(Odaítélés esetén ez szerepelne az oklevélben.)
......................................................................................................
......................................................................................................
......................................................................................................
A javaslathoz ............ oldal indoklást csatolok. (Az űrlap részletes
indoklás nélkül nem érvényes!)
Nagykanizsa, 2013. ...........................................
............................................................
javaslattevő aláírása
Tájékoztató:
- Az űrlapot géppel, tintával vagy golyóstollal, nyomtatott betűkkel, jól olvashatóan szíveskedjen
kitölteni!
- A javaslathoz az űrlap hátoldalára vagy önálló lapra írott részletes indoklást kell mellékelni.
- A javaslatot eredeti aláírással postai úton vagy személyesen kell benyújtani a következő címre:
Cseresnyés Péter polgármester, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
- A javaslat beérkezésének határideje: 2013. február 8.
Városi kitüntetések
Telefon: +36 93 510 137 vagy a +36 30 5686 327
Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernő utca 19. 􀂊 www.inkubatornk.hu
Kedves Szülők, FIGYELEM!
APiarista Iskola (Sugár út 11-13.) szeretettel vár minden érdeklődő felnőttet és
iskolába készülő kisgyermekét az alábbi programjára:
FEBRUÁR 9. SZOMBAT PIAR-SULI-MURI I.
9.30-10.00 „Áll a bál…” - Farsangi zene-bona
10.00-10.20 A Nap és a szél - bábjáték
10.20-10.35 „Hoci a pociba!” - tízórai
10.35-11.15 Csitt-csatt, ollócskám… álarckészítés
11.15-11.45 Ugri-bugri manócskák
10.30-tól Tájékoztató a szülők számára intézményünkről
és a nálunk folyó munkáról.
A jókedvét senki ne hagyja ám otthon!
Kanizsa – Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról
szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján az alábbi
üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁS BÉRLETI JOGÁVAL RENDELKEZő
(CSERE) ILLETVE NEM RENDELKEZő PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE:
Költség alapon:
1. Nagykanizsa, Fő u. 8. I. lh. II. em. 15.
Alakás alapterülete: 65 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti
díj összege: 38.220 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
2. Nagykanizsa, Fő u. 8. II. lh. II. em. 5.
A lakás alapterülete: 80 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: komfortos.
A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj
összege: 40.400 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama:
5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A
lakás megtekintésének időpontja: 2013. január 31. 9-10 óráig.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló
32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján – a 35. életévüket be
nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben
élők részére – az alábbi bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 6.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 4.
Alakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
12.780 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 6.
Alakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj öszszege:
14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. január
31. 14-15 óráig.
4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 11.
A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: összkomfortos.
A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati
díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés
időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja:
2013. január 31. 14-15 óráig.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok
ugyanitt kaphatók!
Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. február 8. (péntek)
Kiadó önkormányzati bérlakások
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére
épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelete
alapján a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban
megüresedett önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére.
Pályázatra kiírt lakás: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21
Apályázat benyújtásának határideje: 2013. február 8. Helye: Polgármesteri Hivatal
Szociális Osztály Nagykanizsa, Ezsébet tér 7. ügyfélfogadó. A licitálás
időpontja: 2013. február 14. de. 9.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális
Osztály Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 9.
A bérlemény leírása: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 21. (25 m2, 1
szoba, összkomfortos, helyreállított, a bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén
12.275.-Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség, az
adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért
díjat köteles fizetni).
A lakás megtekinthető: 2013. január 31. 14.00-16.00 óráig.
Kiadó Nyugdíjasházi bérlakás
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE PÁLYÁZATOT
HIRDET MAGASABB VEZETőI ÁLLÁSHELYRE
Megpályázható intézmény magasabb vezetői álláshelye: Nagykanizsa Központi
Rózsa Óvoda (8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 7.).
A borítékra kérjük ráírni a megpályázott intézmény nevét és az "óvodavezetői
pályázat" jeligét.
A pályázatokat 2013. február 26-ig kérjük eljuttatni postai úton Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet
7. címre, vagy személyesen leadni 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet
12. irodában.
A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program szakmai
helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, végzettséget igazoló okirat
másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, hozzájáruló nyilatkozat
arról, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekinthessenek,
nyilatkozat arról, hogy összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, nyilatkozat,
hogy megbízás esetén a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja.
Részletes pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási és Kulturális Közlöny 2013.
január 18-i számában, valamint a nki.gov.hu, és a nagykanizsa.hu honlapon.
Érdeklődni a 06/20/8492333 telefonszámon Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Művelődési és Sportosztály Bagarus Ágnes osztályvezetőnél lehet.
Pályázat óvodavezető álláshelyre
Cseresnyés Péter polgármester fogadónapját a megszokottól eltérően 2013.
február 13-án (szerdán), Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapját 2013.
február 6-án (szerdán) tartja 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I. emeleti
tárgyalójában.
Polgármesteri, alpolgármesteri
fogadóóra
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője,
OKISB-elnök fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 16 órától 17
óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.):
30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bicsák Miklós az 1. számú választókerület (Magyar u. 80-tól-164-ig (páros oldal),
Magyar utca (páratlan oldal) 83-tól-183-ig, Garay utca páros és páratlan
oldala, Kinizsi u. 100-as lakó-tömbház, Hársfa utca, Ifjúság utca, űrhajós utca
és Lámpagyári utca) önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap
I. szerdáján 16 órától a Pálma Vendéglőben (Magyar utca). Aznap 18 órától 20
óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a
palini új Általános Iskolában.
Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden hónap első keddjén 17 órától 19 óráig a Zsigmondy-Széchenyi
Szakképző Iskolában (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) 20/388-8259,
bcsaba@nagykanizsa.hu.
Szőlősi Márta a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden hónap I. hétfőjén 17 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában.
(Zrínyi M. u. 38.): 30/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu,
szmarta25@hotmail.com.
Dr. Etler Ottó önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. február 4-én 17
órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Sajni József önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. február 4-én (hétfőn)
16 órától 17 óráig a ligetvárosi óvodában, 17 órától 18 óráig a Vécsey Általános
Iskolában, 18 órától 19 óráig Miklósfán a Mindenki Házában.
sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu.
Tóth Nándor önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. február 4-én 18
órától Bajcsán a Kultúrházban, aznap 19 órától Kiskanizsán a volt Nagyrác utcai
iskola ebédlőjében.
Képviselői fogadóórák
Ezúton tájékoztatjuk a nagykanizsai lakosokat, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala Adóügyi Osztályának ügyfélfogadása 2013.
február 4-től, keddi és csütörtöki napokon a Polgármesteri Hivatal Erzsébet
tér 7. szám alatti épületben, az alagsorban kialakított helyiségben történik.
Adóügyi Osztály –
ügyfélfogadás új helyen
Kanizsa – Bethlen-b 12 bál 2013. január 31.
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
Horoszkóp
Elgondolkodott már azon, hogy mikor ajándékozta
meg utoljára a legközelebbi hozzátartozóit?
Ha nem tud rá elfogadható választ
adni, változtasson eddigi szokásán. Szerezzen
örömet a szürke hétköznapokon is.
Családtagjai különböző véleménye miatt ne
engedje kibillenteni magát a lelki egyensúlyából.
Tisztázzák egymás között a megoldatlan
kérdéseiket, hogy kapcsolatuk olyanná
váljon, mint a kezdet kezdetén volt.
Akommunikációjával nem lesz semmiféle
gondja a hétvégén. Változások történhetnek
baráti kapcsolataiban, de emiatt nem
kell szomorkodnia, mert az újak pótolni
fogják a régiek színes egyéniségét.
Abolygóállások is kedvezőek lesznek elképzelései
megvalósításához. A hétvégére
titkos randevút is ígérnek. Jó lehetőség
adódik arra, hogy stabilizálja anyagi
helyzetét, és érzelmi életét egyaránt.
Ha úgy érzi, időnként szinte elviselhetetlenek
ön számára a párja megrögzött szokásai,
ne gondoljon mindjárt a válásra. Tartózkodjon
néhány órát például a szomszéd szobában.
Így is megőrizheti a nyugalmát.
A hétvége alkalmas lesz a kapcsolatainak
ápolására. Barátai segítségével megvalósíthatja
a lehetetlennek tűnő ötleteit. Pénzügyi
nehézségek miatt nem kell leállnia, az
egészségére azonban figyeljen oda.
Pezsdülés lesz jellemző érzelmi életére és a
baráti kapcsolataira. Ennek okát, ne az időjárás
változásában, hanem önmagában keresse.
Atürelem rózsát teremt, tartja a mondás.
Igaz ez partneri kapcsolatára is.
Maradjon meg a valóság talaján, ugyanakkor
ne hagyja veszni álmait. Apárkapcsolata
stabilitását, és egy szép utazást jeleznek a
csillagok. Nagy távokra ne gondoljon, lehet,
hogy csak a hóvirágszedésig jutnak el.
Ne csak a laptopját cipelgesse otthon
egyik szobából a másikba, hanem lépjen
ki az életbe. Éljen a farsang kínálta lehetőségekkel,
kapcsolódjon be egy táncházi
vidám, zenés mulatságba.
Acsillagok arra intik, egy ideig ne hódoljon
a szenvedélyének. Ha netán új vállalkozásba
akar kezdeni, ne bízzon a megérzéseiben,
maradjon a realitások talaján,
és úgy tervezzen.
Ha teheti, lehetőleg barátokat gyűjtsön
maga mellé a tervei megvalósításához, és
ne irigykedőket. A titkait ne ossza meg
bárkivel, az adódó hibák miatt ne a párját
okolja, hanem tanuljon új dolgokat.
Kellemes hétvégére számíthat. Jó híreket
kap a munkájával kapcsolatban, így
könnyedén elvégezheti az anyagi kiadásokkal
járó terveit. Ez sajnos azzal jár,
hogy kevesebbet tartózkodhat otthon.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
INGATLAN
Nagykanizsán a Kalmár utcában
másfél szobás, cirkofűtéses, második
emeleti, 42 m2-es lakás eladó. Tel.:
0620/399-7405 (7547K)
Belvárosban, a Hunyadi utcában
közel 700 m2-es építési terület eladó.
Érd.: 0630227-3294, 0630-448-6072
(7548K)
Nk-án zöldövezetben 200 m2-es, új
építésű igényes családi ház eladó.
Irányár: 30 millió Ft. Tel.: 0630-232-
7667 (7551K)
Meghibásodott távirányítóját a
helyszínen megjavítom (Nagykanizsán).
Érd.: 0620-510-2723
(7549K)
TV-javítás, távirányítók értékesítése.
Érd.: Balaskó István Nagykanizsa,
Zrínyi u. 20., tel.: 0630-597-1530
(7550K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. január 31.
Dajka tanfolyam indul Nagykanizsán
2012 novemberében (70 ezer
Ft vizsgadíjjal, két-három részlet).
Tel.: 0620/4237877, 0630/6374083.
Ny.sz.: 05-0219-04
Egy újabb esztendő telt el, mi
több, a kluboknál, csapatoknál a
felkészülés is elkezdődött az idei
évre, szezonra, de az előző 366
nap történéseit felidézve kijelenthető,
számos sportoló esetében lehet
mire alapozni a jövőben. Tavaly
is volt részünk izgalmakban,
örömökben, bánatokban, no meg
reménykedésben...
Hogy rögtön a legszebb emlékekkel
kezdjük, érkeztek érmek, helyezések
(olimpiai sportágbeli) felnőtt
országos bajnokságokról: Abay Nemes
Anna (Délzalai Vízmű SE) a
rövidpályás úszó ob-n Százhalombattán
200 m háton lett harmadik a
londoni olimpián is indult Verrasztó
Evelyn és Kapás Boglárka mögött,
Mihovics Szabina (NTE 1866) a női
cselgáncsosok 70 kg-osok mezőnyében
szerzett ezüstérmet az ob-n,
míg a Kanizsa Box Klub 19 esztendős
öklözője, Orbán Gábor +91 kgban
lett bronzérmes a debreceni országoson.
Németh Ádám (Kanizsa
Kajak-kenu Klub) még a nyár során
olimpiai válogatózhatott – későbbi
olimpikonok társaságában...
A csapatsportokban még a tavasz
folyamán két Nyugati csoportbeli
győztest is köszönthettünk
a kosárlabdázóknál, hiszen a Kanizsai
Vadmacskák SE a nőknél, míg
a Kanizsa KK-DKG East a férfikanál
lett a legjobb a nyugati végeken.
Gábor Erzsébet tanítványai
végül az „össz-második vonal”
másodikjai lettek, míg a Kovács
Nándor vezette KKK esetében a
végső hetedik hely adott hiányérzetre
okot, bár azt is tegyük hozzá,
eredménysorukhoz még hozzáadhatunk
egy Hepp Kupában szerzett
ezüstöt.
A „gépgyáriakhoz” köthető talán
az év sztorija is, hiszen amerikai légiósuk,
Marcus Neal január végén,
a szezon közben hirtelen úgy gondolta,
jobb lesz neki a szlovákiai
Besztercebányán. Beszterce ostromára
ugyan nem került sor, de szinte
fél Kanizsa azt nyomozta, hol lehet,
míg elsőként szerkesztőségünk
tudta elérni és szólásra bírni. A történet
vége az lett, hogy a játékos
nem tért vissza Dél-Zalába, így
nem véletlen, hogy pontjai május
környékén igencsak hiányoztak a
palánkoknál...
Nem szándékosan soroltuk hátrébb,
de talán már megszokottá vált,
hogy a sakk NB I-es csapatbajnoki
cím ismét Kanizsára került az
Aquaprofit Nagykanizsai TSK jóvoltából.
Ötödször lettek bajnokok, sőt
az új szezonjukban megszerezték sorozatban
ötvenedik győzelmüket is,
ami már nemzetközi összevetéseben
is megsüvegelendő cselekedet...
Ahogy az is, hogy Egyed Zsanett
(Kanizsai Birkózó SE) a női szabadfogásúak
kadet Európa-bajnokságán
lett ötödik Katowicében, Abay
Nemes Anna pedig Antwerpenben
az ifjúsági Eb-n váltóban szerzett
ötödik helyezést. AKVSE kosárlabdázója,
Fuisz Viktória az U20-as női
kosárlabda-válogatottal Csehországban
vizitált és a B-csoportos
kontinensviadalon a harmadik hely
az elitbe történt visszakerülést jelentette
a dél-zalai kosarast „stabilan”
foglalkoztató együttes számára.
Lubics Szilvia ultramaratonistaként
az extrém sportolók között vívott ki
magának ismét országos elismerést.
Olimpiai bajnok és ezüstérmes
nélkül sem maradt a város, igaz,
(egyelőre) meg kellett elégednünk
a londoni dicsőséghalmozók közönségtalálkozóival:
szeptemberben
a kötöttfogás 66 kg-os mezőnyében
birkózó és második helyig
„menetelő” Lőrincz Tamás látogatott
Kanizsára, míg a decemberi
fitnesz fesztiválnak a kalapácsvetésben
aranyérmes Pars Krisztián
volt a sztárvendége. Éppen azon az
eseményen, melyen a moderntácosok
között (is) vitézkedő Szan-
Dia Fitness SC mutatta be azon
gyakorlatait, melyek az angliai
IDF-világbajnokságon és a szerbiai
Eb-n értek fényes érmeket.
S ha már külhon, az elmúlt év folyamán
(ismét) bebizonyosodott,
hogy Nagykanizsa akár a világ közepe
is lehet a sportvilágban... Nem
kellett ahhoz Milánóig, Madridig,
de még Barcelonáig sem repülni,
hogy közelünkben láthassunk világsztárokat.
Januárban a horvát vízilabda
válogatott fogadta a magyarokat
Varasdon, s akkor persze még a
jó néhány kanizsai csak remélte a
horvátok barokk fővárosának uszodájában,
hogy az olimpiai bajnoki
cím augusztusban a magyarokhoz
kerül zsinórban negyedszer is. Hét
hónappal később a horvátok álltak a
dobogó legtetején... Július végén a
salakmotoros elit érkezett Chris
Holder későbbi világbajnokkal az
élen a goricani (muracsányi) pályára,
s ki tudja, az elkövetkezendőkben
mikor kerülhet erre sor, hiszen
idén világbajnoki futam nem szerepel
a közeli település programjában.
A futball terén sem volt megállás:
Kanizsáról akár bő egyórás autózást követően
Miroslav Klose Lazióját kétszer
is megnézhettük Európa-liga-(selejtező)
keretében Szlovéniában, de ősszel
Mariborban a Tottenham Hotspur vendégjátékát
is látták városunkból élőben.
A nyáron ismételten Európa-bajnok
spanyol válogatott támadója, Fernando
Llorente augusztusban az Athletic Bilbaóval
Kaproncán játszott – például egy
kanizsai postás társulat legnagyobb örömére.
(S ha már a Vegeta városa: a győri
női kézilabda csapatért is kerekedtek
fel sokan tőlünk a Dráva túloldalára.)
Októberben Zágrábba, a Paris Saint-
Germain Zlatan Ibrahimovicot hozta el
– aki egy góllal és assziszttal tette le névjegyét
a találkozón...
Az utóbbi bekezdés(ek) sportolói
a legtöbb esetben igazi példaképek,
akikké akár a későbbiekben
a mi fentebb említett nagykanizsai
„hőseink” is válhatnak...
Polgár László
2012 sportbüszkeségei
SZOLGÁLTATÁS
Szóval, igencsak benne jártunk az
őszben, amikor a Győri AUDI ETO KC
női kézilabda-csapata BL-meccs keretében
a horvátországi Kaproncára látogatott,
s az Izzó SE férfi csapatának
edzője, Tóth László elevenített fel
bejutásukat a találkozóra: „A meccsnapon
ki sem nyitottak a horvátoknál a
jegypénztárak, így ott álltunk egy népes
kanizsai kompániával kissé tanácstalanul.
Az az hogy mégsem, hiszen volt
egy mentőötlet, a győriek technikai
stábjából szóltunk egy régről ismerős
és odahatni képes személynek, s láss
csodát, érkeztek is a tikettek...”
Beke Barnabás, az európai topfutball
szerelmese (ezt szó szerint kéretik
érteni, hiszen ha olyanja van, akkor
irány Madrid vagy éppen Barcelona...)
Zágrábban nem ütközött akadályokba,
simán láthatta a Paris Saint-
Germain Bajnokok Ligájabeli vendégjátékát:
„Hát ez az Ibrahimovics egy
csoda, őérte megérte eljönni. Komolyan
mondom, amit Zlatan a labdával
művel... – szóval lehet rá bármit mondani
–, akármilyen nehéz egyéniség is,
játékát egyszerűen látni kell. S hogy
Kanizsától nem is messze, ez külön
örömömre szolgált...”
Kanizsai sportdiplomácia és egy zseni csodálása
Kanizsa – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. január 31.
„Légy bátor és erős, ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a Te
Istened mindenben amiben jársz.”
Akár ars poeticája is lehet Németh Lajosnak, a mesternek ez a szép
bibliai idézet, hisz ő valójában bátor erős volt és nem félt, edzői sikerei
igazolják. Játékosai szólították így, s talán tőlem sem veszi sértésnek,
annak ellenére, hogy személyesen nem találkoztunk.
őt köszönteném nyolcvanadik születésének évében a magam és talán
sok labdarúgást szerető szurkoló nevében, városunkért tett önzetlen
tevékenységéért , mint legsikeresebb edző. Szomorú, de igaz, amit
ő és az akkori stábja kitartó botrányok nélküli munkával felépítettek,
az már a múlt, de nekünk sokaknak átélt emlék.
ő megszállottja volt a sportágának, emberileg és szakmailag is.
Télen hideg hónapban, januárban született, talán ezért volt edzett,
erős, bátor, kitartó.
Mivel a nevem nem mondana neki semmit, s talán másoknak sem,
ezért név nélkül köszöntöm őt és kívánok jó erőt, egészséget a kilencvenedik
szülinapjához is.
Újabb bibliai idézet: „ Alegtöbb ember talál valakit, aki jó hozzá, de
hű embert, azt ki találhat?”
Boldog születésnapot Németh Mester!
Egy futballt szerető szurkoló
Az olvasó köszöntője
Boldog szülinapot Február 17-én vasárnap már Mester!
második alkalommal rendezik
meg a kanizsai uszodában a PB
Hungária Kanizsa Uszodai Sárkányhajó
Versenyt, tudtuk meg az
eseménynek felvezetőt adó sajtótájékoztatón
Varga Pétertől, a Kanizsa
Kajak-Kenu Klub elnökétől.
Aklubvezető hangsúlyozta, ezúttal
nem céges, valamint baráti csapatokban
gondolkodnak, hanem reményeik
szerint igazi családi program
keretében szállnak majd vízre
a vállalkozó kedvű tudásukat,
ügyességüket felmérni igyekvők,
no meg a város iskoláinak résztvevői.
Abevezetőben már említett vasárnapon
reggel kilenc órától kezdődnek
a versenyek, melyek lényege,
hogy a férfi és női kategóriákban
6-6 fő (a fiatalabbaknál már
más variánsok érvényesülnek) ül be
egy sárkányhajóba egymással
szemben, s a győztes csoport idővel
az ellenkező irányba képes kimozdítani
a hajót, amivel természetesen
értékes pontokat gyűjthetnek a verseny
további menetére. A csaták
kuparendszerben jutnak el a tervek
szerint a fináléig, s természetesen a
majd'' egész napos rendezvény során
számos betétműsor is színesíti
majd a történéseket.
Jelentkezni az erőpróbára február
14-én 16 óráig lehetséges, nevezési
lap a helyi Tourinform irodában
kérhető, vagy annak oldaláról
letölthető.
Az egyes kategóriák győztesei
ingyenes nevezési lehetőséget
kapnak a nyár elején sorra kerülő
V. Kanizsa Sárkányhajó Bajnokságra,
de az érmes helyezettek is
jutalomban részesülnek természetesen.
P.L.
Egy hajóban eveznek, de...
ASS-Makói SVSE (6.) –
Aquaprofit Nagykanizsai TSK
(1.) 3,5:8,5
Sakk NB I-es csapatbajnoki
mérkőzés, 6. forduló. Makó.
Eredmények (elöl a hazaiak): Erdős
V. - Balogh Cs. 0,5:0,5, Kovacsevics
- Ivanisevics 0,5:0,5, Mihók -
Márkus 0:1, Szalai K. - Ribli
0,5:0,5, Horváth Zs. - Pintér J. 0:1,
Sarics - Bánusz 0:1, Grünberg -
Bérczes D. 0:1, Balla - Medvegy
0,5:0,5, Csonka B. - Galyas 1:0,
Csirik - Gara T. 0:1, Nagy D. - Bodó
0,5:0,5, Erdős B. - Kántor 0:1.
A makóiak sakkcsapata a Paks
elleni decemberi mérkőzésükhöz
képest két helyen változott a Nagykanizsa
elleni NB I-es bajnokin, ezúttal
a táblákhoz ülhetett Mihók
Olivér és Mihai Grünberg, míg kanizsai
oldalon dr. Flumbort András
és Zsirai Péter volt a hiányzó, játszott
viszont Márkus Róbert és
Ribli Zoltán. A végül megszerzett
győzelem aránya figyelemre méltó,
bár az első négy táblán három remi
köszönt be, viszont a középsőkön a
zsinórban szerzett három győzelem
nagyon jól jött. S ha korábban kiemeltük
(néhányszor), hogy Pintér
József kevésbé járt sikerrel, most
azt is illő leírnunk, hogy ezúttal
hozta partiját a férfiválogatott egykori
kapitánya. S ha már az elején
szóba került a Paks együttese, az alföldiek
ellenük 4:8-at produkáltak,
vagyis a dél-zalai klub fél ponttal
ezúttal (is) többet szerzett első számú
üldözőjével szemben az aktuális
ellenfelet tekintve.
– Az előzetesen várt győzelem
mértéke összejött, így nem lehet
okunk kesergésre – fogalmazott
Papp Nándor csapatvezető. –
Ugyan ifjabb Galyas Miklós előnyös
állást bukott el, de nem érheti
szó őt sem, a lényeg a győzelmünk,
s annak aránya.
Ami biztos, hogy a bajnokság elért
a kétharmadáig, s a címvédő,
egyben ötszörös bajnok Aquaprofit
NTSK jól halad újabb bajnoki elsősége
felé a pontvadászatban. A
masszív Makó elleni meccs után
összpontszámukat 51,5-re növelték
Bérczes Dávidék, s már kimondvakimondatlanul
is március 3-a lebeg a
szemek előtt a nagykanizsaiak körében:
akkor jön ugyanis az Atomerőmű
– Kanizsa találkozó – Pakson.
Addig még egy Szombathellyel
szembeni összecsapás van a sorban,
s a Haladás a mostani forduló előtt a
tabella harmadik helyén állt, s onnan
el sem mozdult – hiszen legyőzték
6,5:5,5 arányban a paksiakat...
Polgár László
Makóról hoztak nyolc és felet
Az NTE 1866 NB III-as labdarúgó-
együttesének múlt szerdától
ismét Visnovics László az
edzője.
A szakember a 2008/09-es
idényben az NB III Dráva csoportjában
a harmadik helyig vezette a
kék-pirosakat.
– Mindenki láthatja, az NB IIIban
nincsen egyszerű helyezte a kanizsai
csapatnak, de bizonyára azt
is tudják, hogy a feladatot fél plusz
egy évre vállaltam, vagyis akárhogy
is alakul, távlatokban gondolkodunk
– fogalmazott a szentmártoni
Napred kispadját a kanizsaira
cserélő Visnovics László.
– Kemény edző hírében állt, most
mire számíthatnak labdarúgói?
– Megalkuvást nem fogunk ismerni,
készülni fogunk hatványozott
erővel, aztán abból még bármi
kisülhet. Egyébként folyamatos
tárgyalásban állunk azokkal a labdarúgókkal,
akiknek esetében felmerülhet,
hogy a távozók listáját
gyarapítanák.
P.L.
Ismét Visnovics a kispadon
Az Újpesti TE vívó-központja
adott otthont a kadet női és férfi
kardozók egyéni, valamint csapat
magyar bajnokságának. A versenyen
a Nagykanizsai TE 1866
kardozói közül Osvald Anna szerepelt
a legjobban, aki egyéniben
nyolcadik lett, míg női csapatban
az NTE (Osvald Anna, Flumbort
Sára, Vernyel Sára, Kungli Borbála)
negyedikként zárt.
Női kardban (29 induló) a csoportküzdelmek
után Vernyel,
Flumbort, Kungli és Osvald is továbbjutott
és bekerülhettek a legjobb
16 közé. Adöntőbe jutás aztán
egyedül Osvald Annának sikerült,
de ott az első asszóját elvesztette
válogatott ellenfelével szemben,
amivel nyolcadikként zárt. „Anna
ebben a versenyévadban már többször
is összekerült mostani ellenfelével
és sajnos egyszer sem sikerült
nyernie. A legszorosabb asszót éppen
most vívták (15-11), s ugyan
Anna mindent megtett, de ez sem
volt elég a győzelemhez. Kardozónk
viszont továbbra is versenyben
van a korosztályos válogatottságért
és a junior országoson derülhet
ki, hogy bekerül-e a keretbe„ –
fogalmazott Piecs Adrienn.
A csapatküzdelmek során a
kanizsai női együttes a negyedik
helyen végzett.
Osvald Anna:
döntős az országoson
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. január 31.
START Oktatási Kft. (NyT: 20-0193-04, AL: 026)
Nagykanizsa, Arany János u. 8.
Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875
www.startoktatas.eu
SZEMÉLYGÉPKOCSI
tantermi képzés
Február 9-én 08:00 óra (hétvégi),
Február 13-án 16:00 óra (gyorsított)
vagy válaszd e-learning képzésünket
vagy a kettőt együtt! GÉPKEZELő TANFOLYAM
Február 4-én (hétfő) 17:00 óra (esti)
Árufuvarozó,
autóbuszvezetői GKI
Jelentkezési határidő: február 6-án
(szerda) 12:00 óra, vizsga: február 16.
TEHERGÉPKOCSI, kamion, busz
Február 6-án (szerda) 17:00 óra (hétközi) SEGÉDMOTOROS („AM”) KÉPZÉS
14 ÉVES KORTÓL!
A
Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.
NAGYKANIZSAI telephelyre keres
TAKARÍTÓ MUNKATÁRSAT.
Megbízható kollégát keresünk, aki megfelelő munkabírással
rendelkezik. A feladat elvégzése éjszakai illetve hétvégi
munkavégzést igényel. Az alkalmazás részmunkaidőben történik.
Az álláshirdetésre csökkent munkaképességű
pályázók jelentkezését is várjuk.
Kézzel írott, fényképes önéletrajzát
(elérhetőségeinek feltűntetésével), valamint iskolai végzettségét
igazoló bizonyítványok fénymásolatát juttassa el címünkre,
2013. február 06-ig.
Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
2013.02.07. CSÜTÖRTÖK 12:00 – 16:00 óra
Nagykanizsa - Rendőrkapitányság, Nagykanizsa, Király u. 49.
Véradás Magyar Vöröskereszt

Insert failed. Could not insert session data.