* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
8.85 MB | |
2020-12-17 09:15:54 | |
Nyilvános 587 | 961 | Rövid leírás | Teljes leírás (489.24 KB) | Kanizsa 2013. 017-021. szám május Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: XXV. évfolyam 17. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. május 2. Kanizsa Cseresnyés Péter polgármester megnyitójával kezdetét vette a Kanizsa Turizmusáért Egyesület szervezésében a két napos Város Napja, mely fesztiválnak a tavaly megújult Erzsébet tér adott otthont. Színes programkínálattal, finom étkekkel, arcfestéssel, rodeó bikával, kosárfonással várták a kicsiket és a nagyokat. A színpadra a megnyitó előtt iskolánként három-három diákot szólítottak, akik az év során kiváló tanulmányi, sport vagy versenyeredményeket értek el. Példaként szolgálnak arra, hogy a kitartó, áldozatos, szorgalmas munka meghozza az eredményét. – Évről évre mindig eljön ez a két nap, amikor nem munkáról, nem feladatokról és célokról kell beszélnünk, hanem a teljesített feladatok adta nyugalommal és az elért célokkal a hátunk mögött, megállhatunk egy kicsit ünnepelni – köszöntötte a népes tömeget Cseresnyés Péter polgármester a téren. Beszédében a település múltját idézte, hiszen Nagykanizsa már az újkőkorszakban is lakott volt. A történelem sodrásában, városunk megmaradt, és ez az évszázados, büszke história rendkívül erős köteléket jelent. Kihangsúlyozta, az évszázadok alatt az itt élt emberek mindig hozzátettek valamit Kanizsához, és a mában is e szellemiséget követik, hogy nyomot hagyjanak, építsenek, hozzájáruljanak városunk fejlődéséhez. Ezt az összefogást, a felelősségteljes gondolkodást tükrözi az is, hogy néhány év alatt 20 milliárd forint értékű beruházás valósul meg városunkban, és jó hír, hogy Nagykanizsa neve egyre inkább pozitív értelemben szerepel. Rég nem látott fejlődésen megy keresztül a polgárok, a civil közösségek, az itt élő és elszármazott szakemberek közös gondolkodásának és munkájának köszönhetően. Az elmúlt évek eredményeit összegezve elmondta, befejeződött a belváros megújítása, hamarosan véget ér a csatornaprogram és a kórház-rekonstrukció. Már készítik elő a belvárosi fejlesztés második ütemét, a ligetvárosi beruházást, és ezek mellett számos még futó projekt van. – Nagykanizsa egy dinamikus, fejlődő közösség, amely a jelen eredményeivel a jövőjét alapozza meg. Városunkban mindemellett 2015 végéig közel 5 milliárd forintos beruházás realizálódik az ipari parkban, amely újabb munkahelyeket teremt – összegezte a polgármester. Majd felhőtlen kikapcsolódást, jó szórakozást kívánt. A Hevesi Sándor Művelődési Központban pedig a mesék, a zene, a mozgás és a tánc varázslatos (folytatás a 2. oldalon) Város Napja: jól megérdemelt, Tiéd a város, ünnepeljünk együtt! önfeledt ünneplés (folytatás a címlapról) ...világába kalauzolták el a szülőket és a kicsiket az óvodások Ficánkoló című műsorukkal. A programot a polgármester nyitotta meg, ahogy elmondta az óvodások is ünnepelnek ezen a napon. A pedagógusokkal együtt a gyerekek mindent megtettek azért, hogy a közönségük jól szórakozzon és a szülők méltán legyenek büszkék rájuk. Az előadások mögött óriási munka rejlik, és ezzel már ebben a korban megtanulják, hogy csak a teljesítmény árán lehet eredményt elérni. Ennek köszönhetően pedig később, felnőttként a társadalom hasznos tagjai lehetnek. Eközben a téren, mely már délelőtt megtelt, iskolások szórakoztatták a közönséget produkcióikkal. Délután pedig a X. BLG Maratoni Focikupa megnyitóját követően, a csáktornyai és a kanizsai futókat fogadta Cseresnyés Péter az Erzsébet téren, köztük Lubics Szilviát és Rudolf Tamást. Majd a középiskolások performance- ját követően a zumbások fergeteges műsorát láthatták a színpadon. De fellépett a Cantilena kórus, a Zalagyöngye Táncegyüttes, a Bojtár Népzenei Együttes, az Orff Ütőegyüttes, a Strém Kálmán Ifjúsági Zenekar, a Loud and Black és Nagykanizsa Város Vegyeskarának közös műsorára is sor került, valamint a Boksz gálára a Fő úton. A napot az Anti Fitness Club és az Boombataucada műsorát követően az EDDA koncert zárta. A Fő utcát és az Erzsébet teret szombaton reggel ellepte a nézelődők sokasága. A színes felvonulás előtt 10 órakor elrajtoltak a Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny résztvevői, majd a város zászlaját vivő huszárokkal az élen a városvezetés, a táncosok, együttesek, hagyományőrző egyesületek, klubok színes menete a zászlófelvonás helyszínére, a Deák térre. A zászlófelvonás után a Tüttő János Nótaklub műsorával folytatódott a város napi szórakoztató program az Erzsébet téren felállított színpadon. Itt mutatta be első alkalommal a város himnuszát a nótaklub, melynek zenéjét Major Lajos, a klub vezetője szerezte, szövegét Csere Andrea írta. A himnusz szövegét képkeretbe foglalva adta át ünnepélyesen a klubvezető Cseresnyés Péter polgármesternek. A nóták után a Nagykanizsai Fúvószenekar vette át a színpadot, majd Jónás Tamás bűvész, kangoo bemutató, a Kanizsa Big Band, divatbemutató, dixilend, és a Szan- Dia Fittness Wellness Központ műsora szórakoztatta a közönséget. Estefelé Kowalsky meg a Vega adott koncertet, aztán Fenyő Miklós együttesének fellépésével szólt a rock és a roll az Erzsébet térről. Alig tette le kezéből Fenyő Miklós a mikrofont, máris megkezdődött a visszaszámlálás, és a tűzijáték messzire világító fényében gyönyörködhettek a városlakók. Aki kissé fázott a hűvösre fordult éjszakában, még hazaindulás előtt bemelegíthette magát a Crossroads Együttes utcabálján. A Város Napja egyik fontos művészeti eseményeként a kanizsai képző- és iparművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a HSMK ősze András Galériájában. „Nem a kép tárgya a fontos, hanem a szellemi valóság, amely általa testet öltött.” Bernát Aurél legendás mondatával köszöntötte a megjelenteket Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő. – Idén 20 művész, festő, szobrász és iparművész alkotásait láthatják az érdeklődők. Büszkék lehetünk alkotóinkra – folytatta gondolatait –, akik sokféle műfajban, különféle technikákkal dolgozva ugyan, de mindannyian a minőséget képviselik. Azt kívánta, járuljanak hozzá Nagykanizsa szellemi gazdagságához, és munkájukkal vigyék hírét szerte az országban és a világban egy erős, tenni akaró közösségnek, amelyet úgy hívnak: nagykanizsaiak. A tárlatot Balogh László, az OKISB elnöke nyitotta meg. Kiállító művészek: Bekő Veronika, Csávás Csaba, Domina Zsóka, Horváth Györgyi, Hosszu Laura, Járási Ildikó, Kassainé Szarjas Gertrúd, Kotnyek István, Ludvig Dániel, Ludvig Zoltán, Melega István, Palotás Tibor, Paszternákné Nagy Ágnes, Péntek Brigitta, Rákhely Zsófia, Röszler Mária, Stamler Lajos, Szabó Gabriella, Szekeres Emil és Tiborcz Dávid. A megnyitó ünnepségen közreműködött Nagykanizsa Város Vegyeskara, és Pusztai Tamás, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola növendéke. A kiállítás május 18-ig tekinthető meg. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500- 6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 Kanizsa – Város 2 Napja 2013. május 2. KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kanizsai képzőés iparművészek kiállítása Kanizsa – Város Napja 3 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 2. A Csáktornyáról, Kovásznáról, Magyarkanizsáról, Ptuj-ból, Shijiazhuangból és Togliattiból érkezett külföldi delegációk körében tartotta meg a 2013. évi Város Napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlését városunk önkormányzata. Elsőként Horváth Krisztina, a Zeneművészeti Egyetem 1. éves hallgatója Frederic Chopin: F-dúr Hangverseny etűdjét adta elő, aki a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskolában végezte zongoratanulmányait Dr. Erdős Lászlónénál. Ezt követően Papp Kata Rebeka, a Palini Általános Iskola 3. osztályos tanulójának előadásában a Járok egyedül című népdalt hallgathatták meg a jelenlévők. Aközgyűlési megnyitóját Cseresnyés Péter polgármester Wass Albert idézettel kezdte: „Felemás dolgok nincsenek ezen a világon, csak egész dolgok. S ha az ember akar valamit, akkor egészen kell akarja.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Kedves Kitüntetettek! Wass Albert időtlen gondolatával köszöntöm Önöket Nagykanizsa Város Napján, amikor kiváló elődeinket, büszke múltunkat, valamint a jelent és a ma sikereit ünnepeljük. Egy olyan közösség a miénk, amely mindig – évszázadok óta – dacolt és dacol a nehézségekkel – mert élni akart és fejlődni akart, és ezt „egészen akarta”. Ahogyan Márai Sándor írta: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” Igen, ez a mi ünnepünk, Nagykanizsa ünnepe, amelyen azokat köszöntjük, akik sokat tettek és tesznek ezért a közösségért, akiknek megköszönjük a munkáját, és akiket példaként állítunk az egész közösség elé. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ünnep talán alkalmas egy gyors számvetés elkészítésére is. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, szerénytelenség nélkül megállapíthatjuk: az elmúlt időszakban Nagykanizsa fejlődő pályára állt. Ennek egyik kézzelfogható jele, hogy megnőtt az érdeklődés a város iránt. Befektetők, fejleszteni akaró vállalkozások célpontja lett Nagykanizsa, köszönhetően annak a céltudatos munkának, amely a 2010-ben meghatározott koncepció mentén, az akkor elkészült tervek szerint halad. Talán sokan emlékeznek arra, hogy először végiggondoltuk lehetőségeinket, megfogalmaztuk céljainkat, amelyek között az első helyen szerepelt Nagykanizsa tervszerű fejlesztése, a gazdasági élet ösztönzése és olyan helyi politika kialakítása, amely elősegíti a munkahelyteremtést. Sok mindent sorolhatnánk, de én most csak a legutóbbi hírt idézem, amely bejárta a hazai gazdasági sajtót. Két éven belül több mint negyedével bővül a nagykanizsai ipari parkban a foglalkoztatottak száma, köszönhetően annak, hogy helyi kisebb cégek mellett nemzetközi vállalatok is jelentős nagyságrendű fejlesztésekbe kezdtek. 2015 végéig közel 5 milliárd forintos beruházás valósul meg az ipari parkban. És ez, tisztelt hölgyeim és uraim, nem terv, nem ígéret – ez tény. A bővülés, a fejlődés egyik oka, hogy az Új Széchenyi Terv forrásaiból jelentős telephelyfejlesztő támogatáshoz juthatnak a vállalkozások, a másik pedig a Nagykanizsa önkormányzata által kínált munkahelyteremtő támogatás és telekárkedvezmény. Mint az sokak által ismert, az 50 főnél kisebb létszámú cégek személyenként 500 ezer, az ennél nagyobbak 400 ezer forintos támogatást igényelhetnek a foglalkoztatás bővítésére. A telekárból pedig akár 50-60 százalékos kedvezményt is kaphatnak a befektetők. Tisztelt Vendégeink! Megállapíthatjuk, hogy jobban megy az országnak, jobban megy a városnak, még akkor is, ha sokan – belülről és kívülről – ennek az ellenkezőjét akarják elhitetni, vagy éppen külföldön gyalázzák hazánkat és valótlanságokat, hazugságokat terjesztenek. Ahogyan Nagykanizsán, úgy Magyarországon is rendben mennek a dolgok. Nálunk, az európai és világválság miatt nem kellett hozzányúlni a fizetésekhez, a nyugdíjakhoz. Nálunk, hála Istennek, arról kell beszélni, hogy milyen fejlesztések indulnak, tartanak vagy éppen fejeződnek be. Szűkebb pátriánkban elkészült a belváros rekonstrukciójának első üteme, és már készítjük elő a másodikat. Hamarosan, az év közepén, befejeződik a csatornázás, és tart a 4 milliárdos kórház-rekonstrukció, amelynek köszönhetően XXI. századi körülmények gyógyulhatnak a kanizsai és környékbeli polgárok. Tervezzük a ligetvárosi fejlesztést is, és közben időről időre arról számolhatunk be, hogy újabb munkahelyek teremtődnek – a kis-, a közepes és a nagyvállalkozásoknál is. Tisztelt Ünneplők! Az elmúlt évek közös munkája nyomán a korábban Nagykanizsáról kialakult, meglehetősen vegyes kép pozitívvá fordult, talán annak is köszönhetően, hogy nyugodt, valódi építőmunka folyik, és a város sorra nyeri a pályázatokat. Néhány év alatt 20 milliárdos fejlesztés valósult és valósul meg Nagykanizsán, ami mindenképpen komoly eredmény. Ezek a sikerek több tényezőnek köszönhetők. Elsősorban az itt élők szorgalmának, tudásának és az összefogásnak, amely az elmúlt években kialakult. Szerepe van benne a néhányak által meg nem értett, de a többség által támogatott tervszerű városmarketingnek is, és azoknak az embereknek, akik ugyan már nem itt élnek, de kötődnek a városhoz, kötődnek Nagykanizsához. Ezúttal is szeretném köszönteni az elszármazottakat, akiktől a tavalyi, első alkalommal megrendezett találkozón segítséget, támogatást kértem. ők önzetlenül, tanácsaikkal, kapcsolataikkal, konkrét javaslataikkal és munkájukkal támogatják törekvéseinket, céljainkat. Nagykanizsa sikere mindannyiunk sikere – itt élőké, elszármazottaké, mindazoké, akik egy irányba húzzák a szekeret. (folytatás a 4. oldalon) Ünnepi közgyűlés az elismerések jegyében Kanizsa – Város 4 Napja 2013. május 2. (folytatás a 3. oldalról) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végezetül had idézzek fel egy beszélgetést, amelyet néhány héttel ezelőtt egy olyan emberrel folytattam, aki fél évtizede nem járt itthon. Azt mondta, kevés olyan várost ismer, amely annyit fejlődött volna, mint Nagykanizsa az elmúlt 5 esztendőben. Ez a dicséret, ez az elismerés, amely talán egy kis elfogultságot is tartalmaz, mindannyiunknak szól, és bízom abban, hogy a város fejlődése, valamennyiünk munkájának köszönhetően, töretlen és tartós lesz. Tolsztoj egyik művében úgy fogalmazott: „Az emberiség eddigi története, ahogyan ismerjük, nem más, mint az emberiség egyre nagyobb és nagyobb összefogásra való törekvése. Ez az egység különböző eszközökkel valósul meg, és nem csak azokat szolgálja, akik ezért dolgoznak, hanem még azokat is, akik ellene vannak.” A gondolat a mára is vonatkozik, okuljunk hát belőle! Ezt követően Cseresnyés Péter városunk polgármestere átadta Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése által adományozott kitüntetéseket. Ennek értelmében a Közgyűlés: Dr. Petrekovich Perjés András nyugalmazott egyetemi tanárnak több évtizeden keresztül végzett Nagykanizsát segítő tervezői és szakértői munkájáért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozta. Aközgyűlés prof. Dr. Gráf László akadémikusnak, a kanizsai gimnazistából lett nemzetközi hírű biokémikusnak életművéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozta. A fáradhatatlan, örökifjú tudományos ismeretterjesztőnek életművéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozta Ponori Thewrewk Aurél csillagásznak. A közgyűlés prof. Dr. Vígh László biokémikusnak, a kanizsai gimnazistából lett nemzetközi hírű tudósnak életművéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozta. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a korábbi évek gyakorlatától eltérően két további kitüntetés adományozásáról döntött, melyek átadására jelen rendezvény keretében került sor. A közgyűlés „Az Év vállalkozása” emlékplakettet adományozott kisés középvállalkozás kategóriában a Sponzor Tours Utazási Kft.-nek. A közgyűlés „Az Év vállalkozása” emlékplakettet adományozta nagyvállalkozás kategóriában a Rotary ZRt.-nek. Aközgyűlés Kiss László nyugalmazott vízmérnök, kiemelkedően innovatív szakmai munkáját és önzetlen, nagy hatású természetvédő tevékenységét „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető cím adományozásával ismerte el. A közgyűlés a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának a honvédségnél, a tűzoltóságnál és a katasztrófavédelemben végzett kiváló vezetői munkájáért „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető címet adományozta Egri Gyula tűzoltó ezredesnek. A közgyűlés a Nagykanizsai Védőnői Szolgálatnak több évtizedes áldozatos munkája elismeréséül „Szekeres József Díj” kitüntető címet adományozott. A közgyűlés „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető címet adományozta Csóka Jánosnénak (született: Sasvári Gizella) egykori sportolónak, a római olimpia 800 m-es síkfutás 7. helyezettjének, minden idők egyik legsikeresebb magyar futónőjének. Stamler Lajos tanárnak komplex művészeti tevékenységéért, áldozatos rajztanári és környezettudatosságra nevelő munkájáért „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető címet adományozta. Több évtizedes áldozatos könyvtárosi munkájáért, az olvasók segítőkész szolgálatáért „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető címet adományozta Varga Mária könyvtárosnak. Dr. Erdős Lászlóné zenetarnárnak Nagykanizsa zenei oktatásában elért kimagasló teljesítményéért „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető címet adományozta. „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Nemzetiségeiért” kitüntető címet adományozta a közgyűlés Hóman Józsefnének önkéntesként, önzetlenül végzett áldozatos karitatív munkájáért. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Farkasné Komáromy Szilviának a mindennapi munkájában tanúsított szolgálatkész, gyors és eredményes munkája elismeréseként „Paizs Ferenc Díj” kitüntető címet adományozott. Kiemelkedő közéleti és sporttevékenységéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető címet adományozta Papp Nándor építészmérnöknek. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az egykori nagykanizsai gépiparis diáknak országosan ismert energetikai és közéleti munkásságáért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozta dr. Járosi Mártonnak (képünkön). A kitüntettek és a maga nevében Dr. Járosi Márton mondott beszédet: "Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Kitüntetettek, Kedves Vendégeink! Mélyen megtisztelve, meghatottan állok szülővárosom nyilvánossága előtt életem- munkásságom legnagyobb kitüntetése alkalmából. Először valamennyi kitüntetett társam nevében szólok, majd Kanizsához fűződő kapcsolatomról vallok, végül emberi-szakmai hitvallásomat foglalom össze. A kitüntetettek nevében köszönöm a város vezetésének, s Nagykanizsa Megyei Jogú Városnak, hogy megtiszteltek bennünket. A közösség, a város elismerése fontos üzenetet hordoz. Arról beszél, hogy felelősséget kell viselnünk a városért, utódainkért. Együttélésünk legfontosabb keretei a család, a lakóhelyi közösség és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit a bátorság és a szeretet. Aközösség erejének és minden ember megbecsülésének alapja a munka, a kultúra, az emberi szellem teljesítménye. Akitüntetéseket ugyan egyes személyeknek adják, de tudjuk, hogy azokban mindig a közösség: a város, az ország tehetsége és alkotó ereje, önbecsülése tükröződik, amire az egész közösség büszke lehet. Az ünnepi alkalommal szükségszerű a számvetés is: hogyan éltünk lehetőségeinkkel, mit alkottunk, mit adtunk közösségünknek, városunknak, drága hazánknak. Csak a hűséggel végzett munka ad esélyt a megmaradásra, az épülésre. Csak a szeretet mindenhatóságát hirdető keresztény szellemiség biztosíthatja nemzetünk szellemi és lelki egységét, megmaradását. Hogy a jövőnk milyen lesz, az rajtunk is múlik. Mi is felelősek vagyunk érte. Jót tenni, alkotni, jövőt építeni mindig lehet és kell. A ma kitüntetettek ebben igyekeztünk példát mutatni. Kapcsolatom Kanizsával. Bár életutam máshova vezetett, gyökereimben, lélekben mindig is kanizsai maradtam. Az érettségi után kerültem el Kanizsáról, mérnökként hivatásom az energetikához kötött. 2007 februárjában hívott meg a kanizsai református gyülekezet egy előadás tartására a Kanizsai Esték sorozat keretében. Ezzel új korszak kezdődött szülővárosomhoz fűződő kapcsolatomban. Azon az estén megemlékeztem arról, hogy 1953-ban Pomóthy Dezső lelkipásztor felkérésére és drága édesanyám unszolására abban a teremben a Vallásos Estén mondtam el Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem c. versét. Ebből idézek: „Szólnék néha simogató szót, / Egyszerűt, tisztát, édest, meleget, / Vigasztalót, / Kimondom: koppan, / Érctelenül, csináltan, hidegen: / Nem szűrhettem által a szívemen.” Ebben a versben fogalmazódott meg édesanyám életével hitelesített, egész életemre meghatározó eligazítása: minden munkámat a szeretetnek kell áthatni, minden gondolatomat át kell szűrni a szívemen. 2007 októberében volt egy önkormányzat által szervezett energetikai konferencia, ahová meghívtak előadónak. Itt ismerkedtem meg a Zsigmondy- Széchenyi SZKI akkori vezetőjével, Mérksz Andorral, s kerültem kapcsolatba az Erdész utcai tantelepen létesített környezetvédelmi Kanizsa – Város Napja 5 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 2. laboratóriummal, amelyet néhai professzorom Lévai András alapítványa szakmailag és anyagilag is támogatott. Abiokazán avatásán Cseresnyés Péter (al) polgármester úrral, együtt vágtuk át a nemzeti színű szalagot. Némi képzavarral úgy mondhatom, hogy ez a szalag köt össze bennünket az említett urakkal és az azóta megismert kanizsaiakkal, Nagykanizsával. Kézenfekvő volt, hogy amikor 2011-ben felmerült az igény a Kanizsai Gépiparisták találkozójának megszervezésére, hozzájuk fordultam segítségért. Az egy éves közös szervezési munka életem egyik nagy élménye lett. Sikerült egybe ölelnünk a különféleképpen gondolkodó, de Kanizsát szerető Kanizsáért tenni akaró öregdiákok maradékát. Újból kanizsai lettem, kiváló kanizsaiakat ismertem meg, az utánunk jövő nemzedékekből. Közülük Czupi Gyulát, a méltán híres kanizsai könyvtár vezetőjét név szerint is megemlítem. Nélkülük nem jöhetett volna létre találkozónk. Általuk megismertem a város mai életét, s azóta is foglalkoztat, hogyan szolgálhatnám szülővárosomat. De nemcsak engem, hanem itthon és külföldön élő iskolatársaimat is, akik részt vettek a találkozón. Aszülőföld, a szülőváros szeretete is erőforrás. Kanizsa sokak számára fontos hely. Még jobban meg kell ismertetni Kanizsát, kultúráját az ország közvéleményével. Ennek egyik lehetősége a polgármester úr felvetése, a Kanizsáról elszármazottak bekapcsolása a város életébe. Az első találkozót megszervezte az önkormányzat. Én készítettem egy működési javaslatot, amibe a kanizsai gépiparisták ötleteit is beépítettem, s remélem, mielőbb megvalósul. Emberi szakmai hitvallásom. A mérnöknek is a közösségét kell szolgálni. Mindenkinek csaka egy élete van, azt kell megélni, számomra a szakmai, a társadalmi és az un. magánélet szerves egységet képez. Itt kell köszönetet mondanom családtagjaimnak, akiknek a közösség iránti elkötelezettségem miatt néha kevesebbet nyújtottam, mint, amit igényeltek volna. Egy hivatását szerető, annak lehetőségeit kezdetben túlértékelő mérnökként a saját szakterületemen keresztül ismertem fel az életünket meghatározó társadalompolitikai folyamatok valódi természetét, s igyekeztem azokat hivatali munkámban, majd a nyilvánosságban vállalt közbeszéddel a közösség érdekében hasznosítani. A közjót szolgáló energiapolitika célja a társadalmi, közösségi érdek. Erre a szempontra figyelemmel kell kialakítani a közösség/nemzeti érdekű egyensúlyt az energiaellátás ellentmondásai közepette. Egész életemben azzal foglalkoztam, amit szeretek, amiben hiszek. Hiszek abban, hogy a közösség érdekében végzett munka ad értelmet az életnek. Akinek több adatott a teremtőtől, akinek többet adott a közössége s értelmiségivé válhatott, annak nagyobb a felelőssége. Ezzel élni nemcsak kötelesség, hanem a legnagyobb megtiszteltetés, s nagy öröm-forrás is. Külön öröm számom ra, hogy ezt szülővárosom vezetése ismerte el, amikor „országosan ismert energetikai és közéleti munkásságomért” a díszpolgári címet adományozta. Ezután is mindent megteszek közösségemért, elvégzem, ami rajtam múlik, ami az énfeladatom. Hitvallásomat a szentendrei kertemben 2003 Pünkösdjén írt versem egy részletével fejezem be: „Illatos virágok alatt roskad a lomb, / Gesztenyefán ezernyi méhecske zsong. / Mind úgy dolgozik, nyüzsög, ahogyan én / Szeretek élni ezen a földtekén. / Emlékszem sok boldog munkára, / Melylyel építettem házam e sziklára. / Hivatásomban is mindig ez vezetett: / Legyen kis hazám is közös épület. / Napsugár a lombon át melegít, / Lelkemben még mindig akarás hevít… / Miért is küzd enynyire az ember? / Lehet-e szép ez életben minden? / Azért ültet az ember virágot, / Mert ilyennek szeretné látni e világot? / Azt a kertet akarja meglelni az ember? / Amit elveszített egyszer nagyon régen? / Tekintetem kertem köveire téved, / Megértetve velem az egész földi létet. / Igyekezni kell mindig hasznosnak lenni: / A ránk bízott követ a helyére tenni." Az ünnepi közgyűlés zárásaként a Gayer Mátyás Trio műsorát hallgathatták meg a jelenlévők. B.E. - V.M. Virágcsokorral, ajándékutalvánnyal és oklevéllel köszöntötte a város babáját, Szabó Teklát és édesanyját, Dara Bernadettet Cseresnyés Péter polgármester a Kanizsai Dorottya Kórház szülészeti osztályán. Tekla – a család első gyermeke –, ma reggel 5.45 órakor látta meg a napvilágot 3250 gramm súllyal és 54 centiméter hosszúsággal. Anyuka és a kislánya jól vannak, hamarosan mehetnek haza a Városkapu körúti otthonukba. Szabó Tekla a város babája A Város Napja jeles eseményeként Kovásznáról, Magyarkanizsáról és Togliattiból érkezett külföldi delegációk képviselői barátságpatkót helyeztek el a Kanizsai Múzeumért Alapítvány által tavaly állíttatott patkófalnál. Adupla patkót – mely szerelmeseknek, házaspároknak és jelen esetben „testvérvárosoknak” készültek –, Cseresnyés Péter polgármester együttműködésével szögelték fel a patkófalra vendégeink. Barátságpatkók testvérvárosainktól Kanizsa 6 – Gazdaság 2013. május 2. Jól döntöttek a városatyák, amikor az ipari parkba vezető 6 út egyikét Buda Ernőről, a magyar olajipar legendás alakjáról, Zala megye és Nagykanizsa város díszpolgáráról, a 2005-ben elhunyt, világ- és országszerte elismert gyémántokleveles bányamérnökről nevezték el a közelmúltban. A most zajló nemzetközi beruházás előtt látható utcanévtábla Buda Ernő egy napjainkban is érvényes bölcs gondolatát juttatta eszünkbe: „Ne csak bízzatok a jövőben, hanem tegyetek is érte, hogy minden jobb legyen. Mert ahogy Jób mondta: Bármi munka jut két kezedre, tedd, amíg tenni tudod, mert a sírban – hová te is leszállsz – nem lesz már eszközöd, és minden akarat hiábavaló.” Ezt a szellemiséget tapasztaljuk a város – az ipari park vezetése – és a vállalkozásba fogók részéről. Az ipari parkot kezelő intézmény boltíves épületegyüttese délről határolja az övezetet, mintegy kaput nyitva a térségre. Az épület közvetlen szomszédságában található panzió teraszán németül beszélnek a vendégek, amely a külföldi befektetői kedv megnövekedését is előrevetítheti. Az irodaépület előtt Gábor Áron áll. Szoborba formált portréja a laktanya megszűnése után vándorútra indult, de a kanizsaiak a keresésére indultak és visszahozták a régi helyére. A március 15-ei hóviharban újra avatta a városvezetés, azóta békésen figyeli a környezetében zajló folyamatos átalakulást. Kámán László, a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója fogad irodájában. Acégvezető tevékenységi köre 2009-óta terjed ki az ipari park vezetésére is, a város önkormányzati tulajdonú ingatlanainak kezelése mellett. Munkáját az ipari övezet rendezésével, teleköszszevonásokkal kezdte, majd ezt követte a közműhálózat ma már valós képet mutató feltérképezése. A marketingmunkának köszönhetően mind a honlapról, mind az angol-magyarnémet nyelvű kiadványokból megszerezhetik a szükséges alapinformációkat az érdeklődők a város ipari térségéről. Abefektetőket a fejlesztési területek értékesítésétől kezdve egészen az építkezés befejezéséig segítik az adminisztrációs teendőkben a Vagyongazdálkodási Zrt. munkatársai. Az elmúlt időszak eredményes munkájának köszönhetően a 134 hektárból ma már 21 hektár a még befektetőre váró terület. Atöbbi gyakorlatilag magántulajdonban van. 2009-től is történtek kisebb telekeladások, de a legnagyobb előrelépést a DAB Production Hungary Kft. jelentette egy 2,7 hektár nagyságú telek megvásárlásával, amelyen 15 ezer négyzetméteres csarnokot kíván építeni. Az első ütemet jelentő 5000 négyzetméter alapterületű csarnok kivitelezési munkái a napokban fejeződtek be. Az olasz beruházó mellett közel 7-8 kanizsai kisvállalkozás tervez telephely-létesítést az Új Széchenyi Terv telephelyfejlesztő pályázati támogatásának felhasználásával. Emellett, az itt vállalkozni Ipari park – 5 milliárdos új beruházás, 300 új munkahely várható 2015-ig Fotók: Bakonyi Erzsébet kívánók számíthatnak az önkormányzat új munkahelyteremtő támogatási rendszerére, elsősorban a telekár kedvezményre. – Milyen cégek települtek be eddig? – kérdeztük Kámán Lászlótól, miközben autósbejárásra indultunk. – A legjelentősebb a szivattyúgyárat létrehozó DAB Production Hungary Kft., ahol a napokban indul el a próbatermelés. A városunkban nagy múltra visszatekintő bútoripar is képviselteti magát ipari parkunkban, hiszen több ilyen profilú cég települt ide az elmúlt időszakban, akik vagy új üzemcsarnokot építettek, vagy a meglévőt bővítették. Jelentős azon vállalkozások száma is, akik vízkezeléssel foglalkoznak. Közülük egy nagy és két kisebb cég is építkezésbe fogott. A21-22 hektáros szabad területre jelenleg is vannak érdeklődők. Reményeink szerint a megkeresések komolynak bizonyulnak, és a jövőben valóra válnak a befektetői tervek. A befektetőnek természetesen bizonyos dolgokra kötelezettséget is kell vállalnia a megvásárolt ingatlant illetően, főleg, ha igénybe kívánja venni az önkormányzat által biztosított támogatási rendszer egyes elemeit. Itt ki kell emelnem, hogy az önkormányzattól vásárolt ingatlan beépítési kötelezettséggel jár. A jelentős beruházást tervezőknek viszont jó hír, hogy az önkormányzat az ipari övezet egyes területein 50 százalékról 60 -ra emelte a beépítési százalékot. – A jövőre nézve milyen célokat tűztek ki maguk elé? – Fő célunk az lesz, hogy további területet tárjunk fel, és lássunk el közművekkel, mivel ez a 21 hektár a későbbiekben kevés lesz nagyobb befektetők fogadására. Az önkormányzat 3 évvel ezelőtt hozott egy döntést az ipari park fejlesztésének irányáról. Az ekkor született döntéseket jó lenne megvalósítani és a továbbfejlesztést a következő években megkezdeni. Kámán László hangsúlyozta: a DAB által történt beruházás 3 ütemben valósul meg. Ebből egy elkészült, a próbatermelés után az év második felében közel 50 embert foglalkoztat. Ezen kívül egy másik cég is bejelentette, hogy újabb 30 főt akar felvenni. Ha figyelembe vesszük a folyamatban lévő fejlesztéseket, akkor a DABbal együtt közel 5 milliárdos beruházás várható 2015-ig, és az újonnan foglalkoztatott létszám elérheti a 300 főt. Legfőbb célunk: a munkahelyteremtés, és az, hogy a betelepülő cégek új alkalmazottakat foglalkoztassanak. B.E. NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 2. Kanizsa – Gazdaság 7 Wang Dajung polgármesterhelyettes vezetésével hatfős kínai delegáció érkezett Nagykanizsára, a kínai Shijiazhuang városából. A vendégek ezt megelőzően, részt vettek a II. Magyar és Kínai Önkormányzatok Partnerségi Konferenciáján Gödöllőn. A Város Napja programsorozatának részeként pénteken, a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ adott helyet annak a gazdasági rendezvénynek, amely a két város együttműködési lehetőségeiről tárgyalt. Elsőként Cserti Csilla, az Inkubátorház vezetője köszöntötte a meghívottakat, majd Cseresnyés Péter Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg a konferenciát. őt Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kínai Tagozatának elnöke, a kormányzat mellett működő Stratégiai Tanácsadó Testület-HITA tagja követte, aki a konferencia levezető elnökeként tartott rövid bevezetőt. Kínai testvérvárosunk képviseletében Wang Dajung mutatta be a 10 millió lakosú tartományi székhelyet, mely Hebei tartomány gazdasági és kereskedelmi központja. Városukban jelentős gépipari, vegyi, gyógyszeripari, elektronikai, valamint könnyűipari cégek működnek. Shijiazhuang kereskedelmi központi státuszát jó földrajzi fekvésének, kiváló közlekedési kapcsolatainak köszönheti, hiszen közúti és vasúti csomópontja mellett, nemzetközi repülőtérrel is rendelkezik. Amint azt a polgármesterhelyettes elmondta, Shijiazhuang Kína egyik legdinamikusabban fejlődő városai közé tartozik. Ezt alátámasztva említést tett a nemrég átadott nagy sebességű (350 km/h) vasútvonalról, amely egy órára csökkentette a Peking-Shijiazhuang közötti menetidőt. Ez a beruházás mintegy 6,4 milliárd dolláros befektetés eredményeként készült el. Az előadások sorát Nádasi Tamás kezdte, aki a kínaimagyar üzleti kapcsolatokat mutatta be, valamint Magyarország és Nagykanizsa lehetőségeit vázolta. A folytatásban Kámán László vezérigazgató prezentációja a Nagykanizsai Ipari Park jelenére és jövőbeli fejlesztési terveire koncentrált. őt Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgatója követte, aki a felsőoktatási intézményéről, annak nemzetközi kapcsolatairól és a kutatás- fejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseiről adott számot. A konferencia első blokkjának zárásaként a kínai vendégek, az adózásra és a befektetéseket érintő kérdéseire válaszolt Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei elnöke és Nádasi Tamás. A második részben Horváth István projektmenedzser Nagykanizsa belvárosának rehabilitációs tervét mutatta be, majd Németh Kornél energiagazdálkodási és környezetvédelmi referens Nagykanizsa Város megújuló energia hasznosításának koncepciójáról tartott előadást. E koncepció a geotermikus energia, a napenergia, a biomassza és a hulladékgazdálkodás területeire alapozza a megújuló energiák hasznosítását. A kanizsai vállalkozások közül, Lovkó Csaba, a Kanizsa Trend Kft-ről, míg Kóbor Máté, a Heat- Gázgép Kft. tevékenységéről adott átfogó képet. A konferencia összegzését Nádasi Tamás adta, aki kitért azokra a területekre, ahol a két város vállalkozásai együttműködhetnek. Ezek a vízkezelés, a környezetvédelem, a megújuló energiák hasznosítása, a gépipari, a gázipari, elektronikai és a bútoripari területen kínálnak jó lehetőségeket az együttműködésre. Országos, valamint területi megközelítésben pedig, a logisztikai központok kialakítása, fejlesztése és a vasútfejlesztés jelenthet közös célokat. Wang Dajung zárszavában kiemelte, hogy szívesen látna nagykanizsai vállalkozásokat Shijiazhuangba, és reményét fejezte ki, hogy a testvérvárosok között példaértékű gazdasági és kulturális kapcsolatok épülnek ki a jövőben. H.Gy. Konferencia az együttműködésről, kínai vendégekkel 8 Kanizsa – Hirdetés 2013. május 2. 08.45 Térzene 09.00 Megnyitó Cseresnyés Péter Nagykanizsa MJV polgármestere, országgyűlési képviselő Gőcze Istvánné - vers, Roósz Péter - vers, Sipos Jácint - fuvola Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor tagintézménye másodikos tanulóinak táncjátéka 09.30 Óvodások a pódiumon Játékos ügyességi versenyek, vetélkedők 11.00 Generációs pódiumműsor VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Énekkara Belvárosi Nyugdíjas Klub - Gyöngyvirág Tánccsoportja Batthyány Lajos Gimnázium Diákszínpad Batthyány Lajos Gimnázium Kisgimnazisták Kórusa 13.00 Generációs pódiumműsor Kórház Klub dramatikus jelenete Honvéd Kaszinó Dalos Társasága Sulyokné Nagy Erzsébet szólóének Rozgonyi úti Általános Iskola kiskórusa Honvéd Kaszinó Hölgyklubja - „Tiroli tánc” Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola gyermek csoportja Tűzmadár Tánccsoport produkciója Magasdi Dóra - ének, Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola tagintézménye Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola felnőtt csoportja Honvéd Kaszinó Hölgyklubja és a Szociális Foglalkoztató generációs divatbemutatója Premier Táncklub műsora Nagyrécsei musical csoport 17.00 Mozdulj Nagykanizsa! Mozdulj MindenKor! Játékos, vidám torna Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, MOB alelnök Dr. Lubics Szilvia 2011-es Ultrabalaton és Spartathlon női győztese 17.30 A generációs vetélkedők, adománygyűjtő akció eredményhirdetése A díjakat átadja: Asztalosné Zupcsán Erika Szociálpolitikáért Felelős helyettes államtitkár Cseresnyés Péter polgármester 18.00-22.00 Bál – Tüttő János Nótaklub Dáridója Helyszín: Eötvös tér és környéke Májusi generációs forgatag 2013. május 16. (csütörtök) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Kanizsa 2013. május 2. – Hirdetés 9 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu Dátum Gyógyszertár neve, Gyógyszertár címe telefonszáma Ügyeleti idő 2013. május 1. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 08:00 - 06:00 2013. május 2. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. május 3. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 07:30 2013. május 4. KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311-607 20:00 - 08:00 2013. május 5. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 19:00 - 06:00 2013. május 6. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 06:00 2013. május 7. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00 2013. május 8. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 06:00 2013. május 9. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 06:00 2013. május 10. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 07:30 2013. május 11. ZSÁLYA BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20:00 - 08:00 2013. május 12. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 19:00 - 06:00 2013. május 13. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. május 14. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00 - 06:00 2013. május 15. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00 2013. május 16. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. május 17. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 07:30 2013. május 18. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 20:00 - 08:00 2013. május 19. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08:00 - 08:00 2013. május 20. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 08:00 - 06:00 2013. május 21. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00 - 06:00 2013. május 22. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 06:00 2013. május 23. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00 2013. május 24. ZSÁLYA BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 22:00 - 07:30 2013. május 25. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 20:00 - 08:00 2013. május 26. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 19:00 - 06:00 2013. május 27. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 06:00 2013. május 28. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00 2013. május 29. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. május 30. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 06:00 2013. május 31. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 07:30 A Zrínyiek öröksége Májusi gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán A mi örökségünk A Belezna-Kakonya-ZrínyiÚjvár Baráti Kör Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt a Zrínyi-Újvár történeti kiállítás ünnepélyes megnyitójára. Helyszín: Belezna IKSZT Időpont: 2013. május 3. 10 óra Program: 10.00 Megnyitó R.Várkonyi Ágnes az MTA tagja, történész professzor emeritus 10.10 A projekt bemutatása: Jancsecz Lajos polgármester 10.20 Zrínyi-Újvár jelene a hadszíntérkutatás tükrében: Négyesi Lajos Kanizsa – 10 Városháza 2013. május 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa részéről 2013. május 30-án (csütörtök) 10.00 órától lesz a Polgármesteri Hivatal alagsorában kialakított ügyfélszolgálaton fogadóóra, tartja: Dániel László, az Idősügyi Tanács tagja, valamint dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, idősügyi referens. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa Idősügyi fogadóóra Május 6-án 15 órakor a Medgyaszay Házban bűnmegelőzési előadást tart az időskorú lakosság számára Dr. Molnár József rendőrkapitány. Bűnmegelőzési előadás időseknek Nagykanizsai Megyei Jogú Város Önkormányzata a generációk együttműködése jegyében „MÁJUSI GENERÁCIÓS FORGATAG” címmel nagyszabású szórakoztató programot szervez. Ideje: 2013. május 16. (csütörtök) Helye: Eötvös tér és környéke (eső esetén HSMK-ban). A programban részt vehet valamennyi ifjú és idősebb városlakó, aki szívesen szerepel, játszik és igényli a generációk közös szórakozását. Megnyitó: 9.00 óra. Eredményhirdetés: 17.30 óra. Családok, civilszervezetek (idősügyi klubok) számára: színpadi szereplés (szóló ének, szavalat, tánc, kórus, hangszerszóló stb.) meghívás alapján szórakoztató ügyességi verseny (eszközös játékról – játékra haladva) Csapattagok: 2 ifjú + 1 felnőtt, vagy 2 felnőtt + 1 ifjú családi vetélkedés a „Generációk utcájában” (játék+ügyeskedés+városismeret) Család: 2 felnőtt + 1 gyerek, vagy 2 gyerek + 1 felnőtt Nevezések leadása: Tourinform Irodában vagy helyszínen. A programokról részletes felvilágosítást ad: Büki Pálné (30/5912394) Szervezőbizottság. Nevezési lap Leadandó Tourinform Irodában, személyesen vagy e-mailben: Tourinform Iroda, Nagykanizsa, Csengery u. 1-3. E-mail: nagykanizsa@tourinform.hu Leadási határidő: 2013. május 3. 16 óráig A jelentkező neve, elérhetősége: ……………………………………………………………......................……… Melyik programban kíván részt venni? ……………………………………………………………......................……… …………………………………………………………………......................… ................................................................................................................................. Májusi generációs forgatag Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanács 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. tel.: 0620/8492309 GENERÁCIÓK NAPJA- Nagykanizsa, 2013. május 15-16. „Szenior” egyéni sakkverseny versenykiírása Célja: egy jó hangulatú verseny, az időskorúak részére „Nagykanizsa szenior sakkbajnoka” címért, népszerűsítve ezáltal is a hatszoros bajnokvárosban a sakkot. Helye: Bagonyai. Attila Sakk-klub (8800 Nagykanizsa, Sabján Gyula u. 3.) Ideje: 2013. május 15. (szerda) – 9.10-13.00 óráig Megnyitó: 2013. május 15. 9.00 óra Rendező: Nagykanizsa MJV Önkormányzat Idősügyi Tanács Versenybíró: Sípos János Aquaprofit NTSK Nevezés: nevezhet minden nagykanizsai lakos, aki betöltötte a 60. életévét. Nevezni lehet: a mellékelt jelentkezési lapon, leadva Kercsmarics József vagy Sípos János részére a klubhelyiségben vagy kitöltve és elektronikusan elküldve a szabados.gyula@nagykanizsa.hu email-címre. A versennyel kapcsolatban további információt dr. Szabados Gyula önk. tanácsadó, idősügyi referens nyújt a 06/20/849-2309 telefonon. Nevezési határidő: 2013 május 13. (hétfő) du. 17:00 óráig. Nevezési díj: nincs! Lebonyolítás: maximum 7 fordulós svájci rendszerben, 2x15 perc játékidővel, a FIDE rapid szabályok szerint. Lebonyolítás és értékelés a SwissMaster programmal. Holtverseny esetén: Bucholz - Berger - progresszív pontszámítás dönt. 7. Díjazás: Az 1-3. helyezett oklevélben és tárgyjutalomban részesül. Az 1. helyezett elnyeri a „Nagykanizsa szenior sakkbajnoka” címet, és a vándorkupát a következő évi versenyig. Hétszeres győzelem esetén a bajnok elnyeri „Nagykanizsa örökös szenior sakkbajnoka” címet. 8. Díjátadás: 2013. május 16. 17.00 óra, a Májusi Generációs Forgatag összevont eredményhirdetésén az Eötvös téren. Cseresnyés Péter Nagykanizsa MJV Önkormányzat Idősügyi Tanács elnöke GENERÁCIÓK NAPJA - „Szenior” egyéni sakkverseny Nagykanizsa, 2013. május 15. 9.00 óra Bagonyai Attila Sakk-klub Jelentkezési lap Alulírott, …......................................................................................................................(név) (szül.idő:........................év....................................hó................nap ) Nagykanizsa, ….........................................................................................u...........................szám alatti lakos ezúton nevezek a fenti versenyre. Kijelentem, hogy „Szenior” egyéni sakkverseny versenykiírási feltételeit elfogadom. Nagykanizsa, 2013...............................................hó..................nap ….............................................................. aláírás Nevezési határidő: 2013. május 13. (hétfő) 17 óra. Kérjük a jelentkezési lapokat leadni Kercsmarics József vagy Sípos János részére a klubhelyiségben, illetve a Polgármesteri Hivatal portaszolgálatánál dr. Szabados Gyula részére vagy az elektronikusan is elküldhető a szabados.gyula@nagykanizsa.hu email címre. Szenior egyéni sakkverseny Új orvos-technológiai műszerek érkeztek a Sürgősségi Osztályra A„Kanizsai Dorottya kórház sürgősségi ellátásának (SO2) korszerűsítése” elnevezésű TIOP-2.2.2-08/2-2009-0005 kódszámú projekt keretében 52 db új orvos technológiai eszköz került beszerzésre a napokban. A kórház sürgősségi osztályán elhelyezésre kerülő nettó 62.837.000 Ft összértékű eszközök között megtalálhatunk többek között EKG készüléket, hordozható defibrillátort, ultrahang készüléket, altatógépet is. A most leszállított eszközökön felül az elkövetkező hónapokban új bútorok, informatikai eszközök is beszerzésre kerülnek a hamarosan átadásra kerülő megújított, kibővített sürgősségi osztályon. Kanizsa – Városháza 11 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyző munkakör betöltésére Fő feladatok: A vonatkozó jogszabályokban (különös tekintettel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény és a közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre vonatkozó törvény (Kttv.) szabályozására), valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatában a megyei jogú város jegyzőjének feladat-, és hatáskörébe tartozó feladatok ellátása. A munkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A kinevezés teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. A munkakör a pályázat elbírálását követően tölthető be. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az OKV elnöksége által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés (ennek hiányában a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított egy éven belül azt megszerzi), legalább kétévi közigazgatási gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat: - a pályázó aláírt önéletrajza (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető nyomtatványok / Titkárság mappában található Önéletrajz minta szerint) a pályázó eddigi szakmai tevékenységének részletes bemutatásával, - a pályázónak a munkakör ellátására vonatkozó szakmai és vezetői elképzelései, - három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte), - a feltételként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, jogi vagy közigazgatási szakvizsgát illetve a mentesítést tanúsító okiratok másolata (szakvizsga hiányában a megszerzésére vonatkozó nyilatkozat), - a kétévi közigazgatási gyakorlat (Kttv.6.§ 16. pont) hitelt érdemlő igazolása, - a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy - nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt, - kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn, és nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt államigazgatási szervnél nem alkalmazható, - a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja, - hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban résztvevők általi megismeréséhez. A pályázat benyújtási határidejének leteltét követően a pályázati eljárásban - az erkölcsi bizonyítvány kivételével - hiánypótlásra nincs lehetőség. Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor be kell nyújtani. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény vonatkozó szabályozása, a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és a hivatali Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. Apályázatokat Cseresnyés Péter polgármesternek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani zárt borítékban, "Jegyzői pályázat" felirattal. A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 3. Adöntést megelőzően - külsős szakértő közreműködésével - vezetői képességfelmérésre kerülhet sor, amelyen a pályázók részvétele önkéntes. Adöntést megelőzően a beérkezett pályázatokat előkészítő bizottság - a pályázók személyes meghallgatásával - véleményezi. Apályázatok elbírálására a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül kerül sor. A pályáztató a pályázókat írásban értesíti a döntésről. A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Cseresnyés Péter polgármestertől személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) kérhető. Apályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán. (Elérhető: www.kozigallas.gov.hu, www.kszk.gov.hu vagy www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportálon. Álláspályázat - jegyző Balogh László, a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart 2013. május 8-án (szerdán) 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.):. Tel.: 0630/2040865, e-mail: balogh.laszlo61@chello.hu. Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első keddjén 17 órától 19 óráig a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskolában (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.). Tel.: 20/388-8259, email: bcsaba@nagykanizsa.hu. Bicsák Miklós, az 1. számú választókerület (Magyar u. 80-tól-164-ig (páros oldal), Magyar utca (páratlan oldal) 83-tól-183-ig, Garay utca páros és páratlan oldala, Kinizsi u. 100-as lakó-tömbház, Hársfa utca, Ifjúság utca, űrhajós utca és Lámpagyári utca) önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2013. május 8- án (szerdán) 16 órától a Pálma Vendéglőben (Magyar utca). Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában. Dénes Sándor, a 12. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője minden hónap második csütörtökén 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.). Dr. Etler Ottó önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 6-án 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Sajni József önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 6-án (hétfőn) 16 órától 17 óráig a ligetvárosi óvodában, 17 órától 18 óráig a Vécsey Általános Iskolában, 18 órától 19 óráig Miklósfán a Mindenki Házában. E-mail: sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu. Szőlősi Márta, a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap 1. hétfőjén 17 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában (Zrínyi M. u. 38.). Tel.: 30/301-8185, e-mail: szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com. Tóth Nándor önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 6-án (hétfőn) 18 órától Bajcsán a Kultúrházban, aznap 19 órától Kiskanizsán a volt Nagyrác utcai iskola ebédlőjében. Képviselői fogadóórák A helyi rendelet szerint városunkban a maradékszemét gyűjtésére használatos 1100 l-es konténerek tisztántartásáról a közszolgáltató kötelessége gondoskodni évente öt alkalommal. Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. munkatársai 2013. május 7-én, 8-án és 9-én (kedden, szerdán és csütörtökön) zárt rendszerű, gépi konténermosást végeznek az egész városban. Kérjük a házmesterek, illetve lakók segítségét abban, hogy a fent említett napokon biztosítsák a hozzáférhetőséget a hulladékgyűjtő edényekhez. Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. Konténermosás Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Társaságunk veszélyeshulladékgyűjtési akciót szervez az alábbi időpontokban és helyszíneken: 1. május 10. 13.30 - 13.40 Kisfakos, buszmegálló 2. május 10. 13.50 - 14.00 Bagola, buszforduló 3. május 10. 14.15 - 14.40 Sánc, posta előtti buszmegálló 4. május 10. 14.55 - 15.20 Katonarét, Táncsics tér 5. május 10. 15.30 - 16.10 Hevesi u. ABC 6. május 10. 16.20 - 16.50 Zemplén u. ABC mögött 7. május 10. 17.00 - 17.30 Rózsa u. kispiac 8. május 10. 17.40 - 18.10 Kazinczy u. 9. május 10. 18.25 - 18.40 Alsótemplom előtti parkoló 10. május 11. 8.00 - 8.40 Palin, Szálfa u. 11. május 11. 8.50 - 9.20 Napraforgó tér 12. május 11. 9.35 - 10.00 Petőfi u. - Honvéd u. sarok 13. május 11. 11.30 - 12.10 Kiskanizsa, Templom tér 14. május 11. 12.35 - 12.45 Bajcsa, Polgármesteri Hivatal 15. május 11. 13.00 - 13.30 Nagyrác utcai (volt) Iskola 16. május 11. 13.40 - 14.10 HSMK parkoló 17. május 11. 14.20 - 14.50 Miklósfa, ABC 18. május 11. 15.00 - 15.30 Olaj ABC Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. Veszélyeshulladék-gyűjtési akció A jogszabályi háttér változásával január 1-jétől kedvezőbb feltételekkel lehet majd nevelőszülővé válni. A módosításnak köszönhetően a jövőben remélhetőleg több szakellátásba kerülő gyermek nevelkedhet majd családban Nagykanizsán és környékén is, hiszen jelenleg itt kevesebb ezen szép hivatást választók száma. – Feladatunk, hogy azon gyermekek számára, akiket családjukból átmenetileg vagy tartósan kiemelnek, olyan családpótló elhelyezést biztosítsunk, ahol szocializációjukhoz, személyiségfejlődésükhöz adottak a legoptimálisabb feltételek – mondta elöljáróban Kiss Ágnes, a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ 2. számú Nevelőszülői Hálózatának szakmai vezetője. Hozzátette, a nevelőszülőség egy átmeneti állapot. Arra kell törekedniük, hogy a gyermek végleges sorsát rendezzék, akár a vérszerinti családba való visszakerüléssel vagy örökbefogadás által. Kiemelte, a téma aktualitását a jövő évtől életbe lépő törvénymódosítás adja, mely nagyon sok újdonságot tartalmaz, és alapvetően a gyermekvédelemnek ad egy új irányt. A törvény szerint az újonnan bekerült gyermekeket 12 éves kor alatt csak befogadó szülőknél helyezhetik el, kivéve, ha a tartósan beteg, fogyatékos, vagy halmozottan sérült gyermek különleges nevelőszülőnél való elhelyezése nem járt sikerrel, illetve ha a testvéreket nem lehet együttesen nevelőszülőnél elhelyezni. A tervezet szerint a saját gyermekeikkel együtt legalább négy gyermeket nevelők számára a nevelőszülőség munkaviszonyt fog jelenteni. Ezt személyes találkozó és családlátogatás előzi meg, melynek során felmérik a jelentkező motivációját, a körülményeit, a családtagok hozzáállását, illetve beszélnek azokról a sajátos problémákról, amelyek a családjukból kiemelt gyermekeket jellemzik. Ezt követően kerül sor a pszichológiai alkalmassági vizsgálatra. A nevelőszülői tevékenység megkezdéséhez felkészítő tanfolyam elvégzése szükséges. – A tanfolyam során igyekszünk a leendő nevelőszülőket felkészíteni a nehézségekre, ugyanis a szakellátásba kerül gyermekek olyan átélt traumákat és krízisek következtében átélt pszichés sérüléseket hoznak magukkal, amelyek kezeléséhez nagyon elfogadónak kell lenni – részletezte a szakmai vezető. A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózata várja azon személyek jelentkezését, akik a családjukból kiemelt gyermekek nevelését, gondozását nevelőszülőként vállalnák. Azon 24. életévüket betöltött személyek lehetnek nevelőszülők, akik fizikailag és pszichésen alkalmasak a gyermeknevelésre, képesek biztonságos családi környezetet biztosítani, továbbá környezetük alkalmas erre a célra, valamint családjuk is támogatja, elfogadja ezt a tevékenységet. Továbbá vállalniuk kell, hogy házastársukkal, élettársukkal együtt elvégzik a törvény által kötelezően előírt 60 órás, részben önköltséges felkészítő tanfolyamot. További információt, bővebb tájékoztatást kérhetnek Kiss Ágnestől, a 0693/519-933 vagy 0630/255- 3392-es telefonszámon, illetve személyesen az űrhajós út 6. szám alatt található gyermekotthonban. – A hálózatunkban jelenleg nyolcvan gyerek van, akiket Nagykanizsa és környékén 46 nevelőszülőnél helyeztünk el. Nagy szükség lenne arra, hogy minél többen vállalják ezt a szerepet, hogy a gyermekek családban nőjenek fel és elsajátítsák a család által nyújtott mintákat és a társadalmi beilleszkedéshez szükséges normákat – hangsúlyozta Kiss Ágnes. Varga Mónika Kanizsa 12 – Színes 2013. május 2. Május 3., 17., 31. 10 óra KEREKÍTő - mondókás félóra 0-3 éveseknek. Vezeti: Vajda Margit zenepedagógus (30/6160- 847). Részvételi díj: 700 Ft/család www.kerekito.hu Május 5., 12. 15 óra „TOVÁBB MESÉLA VÁROS” - városnéző séta idegenvezetővel. Vezeti: Ferencz Judit. Gyülekező a HSMK előtt. Útvonal: Kossuth tér - Sétakert - Maort telep - Alsóvárosi Templom Május 5. 17 óra A TÁNC VILÁGNAPJA Nagykanizsa tánccsoportjainak közreműködésével, az Eraklin Táncklub szervezésében www.eraklintancklub.hu Belépődíj: 1000 Ft. A jegyek a HSMK pénztárában vásárolhatóak meg. Május 6. GYÓGYNÖVÉNYTÚRAA CSÓNAKÁZÓ-TÓNÁL. A túrát vezeti: Göncz Józsefné Indulás: 9.35-kor, a 10-es jelzéssel induló helyijárattal. Szervező: a Szívbetegekért Egyesület Érdeklődés és jelentkezés: Hegedűs Györgyné 06-70/364-6278 Május 6. 13.30 óra HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAP A névadó születésének 140. évfordulója alkalmából 13.30 óra Hevesi Sándor élete és munkássága - kiállítás. Színházi élet Nagykanizsán - plakátkiállítás a Thúry György Múzeum gyűjteményéből (1900-1945.). Közreműködnek a Hevesi Sándor Általános Iskola versmondói. A Hevesi Sándor vers- és prózaíró pályázat eredményhirdetése. 14.00 óra Koszorúzás Hevesi Sándor fejszobránál és Fő úti emléktáblájánál. 14.30 óra Babits est - a Magyar Mozdulatművészeti Társulat (Budapest) előadása. A művészetek találkozása Babits Mihály verseinek ihletésében - költészet, zene és tánc a színpadon. Rendezők és koreográfusok: Fenyves Márk és Pálosi István. Belépődíj: 300 Ft. Szervezők: Hevesi Sándor Általános Iskola és a Hevesi Sándor Művelődési Központ. Május 6. 17 óra NÖVÉNYVÉDELMI TANÁ- CSOK KERTBARÁTOKNAK - Előadó: Varga József (Vargagazda) Május 3. 18 óra SZABADTÉRI KONCERT Fellépnek: a Dirty Fusion és a Lost Garden együttes és a Feszültség Együttes. Helyszín: a Medgyaszay Ház előtti park. A belépés díjtalan. Május 6. 17 óra BűNMEGELőZÉSI ELőADÁS - Dr. Molnár József Rendőrkapitány vetítettképes előadása. A belépés díjtalan. A Kanizsai Kulturális Központ és a Civil Kerekasztal közös rendezvénye. Május 10. 19 óra ROCK KONCERT Fellépnek: a Lumber Jack Kommandó, Muerte Cara, Raw és az LMB együttesek. A belépés díjtalan. A rendezvény alatt büfé üzemel! TÁJAK, KOROK - Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA. INDIA ÖRÖKSÉGE LILIOMKERT Stamler Lajos kiállítása. Megtekinthető: május 31-ig ARANYKOR Nagykanizsa a dualizmus korában. - Fotókiállítás. Megtekinthető: május 31-ig Jövőre könnyebben lehet nevelőszülő (Az akció a megjelenés napjától május 31-ig tart.) Kovács Béla Kanizsa – Ez+Az 13 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 2. Horoszkóp A telekvásárlással kapcsolatos terveit alaposan gondolja át, és úgy fogjon hozzá a vásárláshoz. Lehetőleg kerülje el az ingatlanvásárlásnál adódó minden buktatót, és ha teheti, ne költekezzen túl sokat. Izgalmas hétre számíthat. Egy váratlan találkozás úgy fellelkesíti, hogy legszívesebben lélektáncot járna örömében. Hogy így is maradjon minden, váljon meg állandó társától, a féltékenységtől. A város napi forgatag után a hétvégét legszívesebben csak szűk családi körben töltené el. Ez sikerülhet is, csak ki kell sétálnia virágoskertjébe, ahol a méhek döngicsélése gyógyír lehet a tavaszi fáradtságára. Ahétvégén új megoldásokat keres gondjai megoldására. Barátai hozzáállásának köszönhetően ez sikerül is. Még vitaminokat sem kell szednie, testben, lélekben felerősödve állhat az újabb kihívások elé. Biztosan számíthat családtagjai ellenállására, ha be akarja vonni őket is a hétvégén a nagytakarításba. Akellemetlen percek elkerülése érdekében ígérjen be némi ajándékot, és máris vidáman mehet a munka. Abolygóállások szerint ez az év a szerelmesek éve is lesz. A héten ragyogó alkalma nyílik arra, hogy a témáról nosztalgiázzon barátaival. Bátran csatlakozzon a majálisozó ismerőseihez. A csillagok szerint az évek óta elfojtott érzelmeit ki kell „nyitni” valakinek. Fejtse meg ezt a rejtélyt minél előbb. Ha tudja, kinél található az a bizonyos kulcs, már közel jár a megnyugtató megoldáshoz. Kellemes napokkal köszönt önre a május. Töltsön minél több időt a szabadban. Ha pihenten hajtja álomra a fejét, megvárhatja a fehér ló hátán érkező szőke herceget is. Találja ki, hol találkozhatnak a valóságban is. Kapcsolatépítő képességét akár május 1- jén is kamatoztathatja. Ha jól figyel, beléphet életébe egy vonzó, ideális társ is. Ha egész nap a valóság talaján tud maradni, nem érik meglepetések. Ha azt szeretné, hogy nyugodtan teljenek a napjai, ne szóljon bele a családja anyagi dolgaiba. Kapcsolódjon ki, fogadja el egy ismerőse kedvező utazási ajánlatát, és hagyja maga mögött a gondokat. Ne nehezítse meg a párja helyzetét mindenféle kívánságával. Ha esténként a mosoly országában szeretné érezni magát, akkor tudnia kell, hogy oda csak mosolyogva lehet belépni, és nem reklamálással. Ha el akarja érni az újabban kitűzött céljait, most is teljes erőbedobással fogjon hozzá a munkához. A partnere féltékenykedése ne szegje a kedvét, a ragaszkodásával csak az érzelmeit akarja kinyilvánítani. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak RAMDA FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222 Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa (A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.) HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) 20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) 30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) Eladó Kiskanizsán 1110 m2 közművesített telek 30 m2 lebontandó vagy felújítandó házzal. Személygépkocsit beszámítunk. Tel.: 0630-511-2951 (7570K) Költözés miatt eladó laptop, BLUE-RAY lejátszó + filmek, sarok ülőgarnitúra (textilbőr), négy fiókos komód, felültöltős mosógép, szőnyegek többféle méretben. Érd.: 0630/4500-530 (7565K) Keresek jó fizikumú (40-50 év közötti) nagykanizsai férfit, aki heti egy alkalommal segítségünkre tudna lenni. Megbeszélés személyesen. Tel.: 0620-431-1311 (7572K) Nagykanizsán a közelmúltban szemináriumot tartott Sifu Juhász Zoltán a Magyar Wing Chun Szövetség és a Jeet Kune Do/Kali Magyarország vezetője. Az első napon Jeet Kune Do, majd Wing Chun szeminárium szerepelt a programban, másnap pedig Inosanto Kali (bot-, és késharc). Anégy órás foglalkozásokat eredményes vizsgák zárták, amelyek a küzdősport gyakorlóinak felkészültségét bizonyították. A szemináriumra Győrből, Keszthelyről és Albertirsáról is érkeztek résztvevők annak eredményes abszolválása végett. Székesfehérváron aztán már a Magyar Tradicionális Kung Fu és Wushu Szakszövetség országos bajnokság első fordulóját tartották, ahol a nagykanizsai csapat is képviseltette magát. A versenyen az alábbi kanizsai eredmények születtek: Proszenyák Gábor, felnőtt full contact (sanda), 80 kg-ig tartó súlycsoport: 3. hely; Mátés Tibor, felnőtt light contact, 85 kg-ig: 2. hely; Zombori Roland, felnőtt light contact, 80 kg-ig: 2. hely. Erős mezőny jött össze a Fejér megyei helyszínen, az ott indulók nagy része több évnyi versenyzői tapasztalattal jár a nagykanizsai versenyzők előtt, de a dél-zalaiak koordinátora, Johanidesz Gábor elégedett volt a megmérettetés után. *** A nagykanizsai Ippon Shotokan Egyesület karatékái a 25. születésnapját ünneplő SKI Magyarországi Szövetségének Országos Bajnokságán remekül szerepeltek. SZOLGÁLTATÁS Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. május 2. INGATLAN Béres Jánostól, az Ippon SE elnökétől megtudtuk: az összesen 190 indulót felvonultató versenyen, saját korcsoportjában formagyakorlat kategórában a kanizsaiak közül Borsos Lilla Emőke szerzett első helyet. Horváth Csongor második, Farkas Máté harmadik, Nyirádi Luca pedig negyedik lett, de Málek Benjámin és Traub Sándor is tisztesen helytállt csoportjában. *** Nagykanizsán került megrendezésre Sensei Büki Gyula 7 Dan-os nagymester hétvégi edzőtábora, mely vizsgázást is takart a résztvevők számára. A táborban a Kime Shotokan Egyesület elnöke, egyben vezetőedzője Sensei Feszt Norbert sikeres 3 Dan fokozatra vizsgázott le. Akik részt vettek a vizsgán: Szabó Richard 1 Dan (Budapest), Ravasz Gergő 1 Dan (Sellye), Ravasz Csaba 2 Dan (Sellye), Sensei Büki Gyula 7 Dan (Berlin, Németország), Sághy Frigyes 2 Dan (Zalaegerszeg), Takács Krisztián 2 Dan (Zalaegerszeg), és Sensei Feszt Norbert 3 Dan (Nagykanizsa). *** Budapesten nyolcadik alkalommal került megrendezésre a karate Sáfár Kupa. Ezúttal 100 karatéka mérte össze tudását a versenyen és a kanizsai Sensei Sáfár Shotokan Karate-Do Sportegyesület szép eredményeket ért el, a legjobb produkcióik az alábbiak szerint alakultak. Gángó Zoltán ''B 09-10 év korcsoport fiú egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 2. hely, csapat kata 1. hely. Kassa Áron ''A 09-10 év fiú egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 2. hely, csapat kata 1. hely. Losonczi Lilla ''A 09-10 év leány egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 1. hely, csapat kata 1. hely. Benczik Kristóf ''B 11-12 év fiú egyéni kata 3. hely, csapat kata 1. hely. Kováts Adél ''B 11-12 év leány egyéni kata 1. hely, csapat kata 1. hely. Herjavecz Krisztina ''A 11-12 év leány egyéni kata 2. hely, egyéni kumite 2. hely, csapat kata 1. hely. Losonczi Mária ''A 11-12 év leány egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 1. hely, csapat kata 1. hely. Szekeres Máté ''C 13-14 év fiú egyéni kata 4. hely. Kovács Norbert ''A 13-14 év fiú egyéni kata 3. hely, egyéni kumite 2. hely, csapat kata 1. hely, csapat kumite 1. hely. Mészáros Martin ''A 13-14 év fiú egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 1. hely, csapat kata 1. hely, csapat kumite 1. hely. Tollár Sára ''A 13-14 év leány egyéni kata 1. hely, egyéni kumite 1. hely, csapat kata 1. hely. Kucskó Zsófia ''A 15- 17 év leány egyéni kata 4. hely, csapat kata 1. hely. Oláh Tamás ''A 15-17 év fiú egyéni kata 2. hely, egyéni kumite 2. hely, csapat kata 1. hely, csapat kumite 1. hely. Összességében az egyéni versenyszámokban a kanizsai egyesület 11 arany-, 7 ezüst-, és 2 bronzérmet gyűjtött, a csapat versenyszámokban pedig öt elsőséget sikerült hazahozniuk. P.L. Küzdősportok kavalkádja Kanizsa 2013. május 2. – Sport 15 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu Heat Group Kanizsa VSE (4.) – KSI SE (3.) 9-14 (1-5, 2-3, 3-4, 3-2) OB I B férfi vízilabda-mérkőzés, felsőházi rájátszás az 1-6. helyért, 2. forduló. Nagykanizsa, 30 néző. Vezette: Mikesy, Tordai. Kanizsa: Kiss Cs. - Szilvasán 1, Kaszper G. 2, Kádár 3, Virt 1, Kéri, Karácsony T., Kéri. Csere: Müller (kapus), Bencz, Cserdi 1, Gulyás Á. 1, Takács K., Fábry, Klie. Edző: Németh Zsolt. A nagykanizsai vízilabdázok nem tudták folytatni sorozatukat, nevezetesen a a zsinórban tizenkettedik sikerüket nem tudták behúzniuk. Ezúttal egy olyan ellenféllel találták magukat szemben, melynek tagjai kíméletlenül kihasználták (kezdeti) hibáikat, így onnatól kezdve Németh Zsolt együttese már csupán futott az eredmény után.Talán ha az első negyedbeli megilletődöttséget sikerült volna kiküszöbölni, akár kedvezőbb előjelű végeredmény is születhetett volna kanizsai szemszögből a KSI SE ellen. Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh (8.) – Sárvár FC (10.) 3-1 (1-0) NB III Bakony csoport labdarúgó- mérkőzés, 21. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Hofbauer (Bertalan, Horváth Z.). G.: G.: Cs. Horváth G. (45.), Szőke Á. (65., 89.), illetve Sinka (70.). Kiállítva: Varga J. (51., Sárvár) NTE: Szekeres P. - Rákhely, Cserfő L., Mavolo, Szép D. - Boros Z. - Szőke Á., Nagy T. (Schuller, 88.), Cs. Horváth G., Babati T. (Petánovics, 63.) - László R. (Mód, 71.). Vezetőedző: Visnovics László. A Nagykanizsai TE 1866 NB III-as labdarúgó-csapata a tabellán szintén a középmezőny hátsó feléhez tartozó sárváriakat fogadta és Visnovics László edző együttesében hatványozottan dolgozhatott a bizonyítási vágy, hiszen nagy lelkesedéssel vetették magukat játékba Nagy Tamásék. Helyzet helyzetet követett, az viszont játékuk kritikája volt, hogy azok mind ki is maradtak. Már-már a futball egyik nagy törvényétől tarthattak a hazai szimpatizánsok, amikor a 45. percben (egy másik foci-axióma szerint a legjobbkor...) Cs. Horváth Gábor óriási gólt lőtt egy 28 méteres szabadrúgásból a jobb felső sarokba (1-0). A második játékrészben elején 10 főre fogyatkoztak a vendégek, s ez mintha a kanizsai együttest zavarta volna meg jobban, s egészen a 65. percig kellett várni az újabb kanizsai találatra, akkor Szőke Ádám talált be (2-0). A kétgólos előny hamarosan csak egyre olvadt, (izgult is „becsülettel” a lelátó népe, amit a beszólások, zrikák is érzékeltettek...), ezért is jött jól - már-már slusszpoénként – a jobb oldali játékos újabb gólja, ezúttal mintegy 25 méterről ágyúzott kissé jobbról a jobb felsőbe (3-1). Külön pikantériája volt a labdarúgó megyei bajnokság második vonalában a Kiskanizsai Sáskák – Palin FC találkozónak az NTEpályán – azon túl, hogy városi rangadónak titulálhattuk a mérkőzést. Ahazai oldalon a védelem bal oldalán Horváth Gergő állíthatta meg a paliniak támadóját, Horváth Zsoltot, vagyis a bátyját... Nos, a meccsen végül sima 4-0- s kiskanizsai siker született, de az százszázalékos biztonsággal megjósolható, családi körben mind az összecsapás előtt, mind utána szolgáltatott témát párharcuk – finom zrikák közepette persze. – Kettő nulla után a második félidőben volt egy-két gólhelyzetünk, de azok kimaradtak, utána ők kettőt találtak megint, tehát összességében jobb volt a Sáskák, de tényleg, lehetett volna akár 4-2 is – fogalmazott a mérkőzésre Németországból hazaérkező Zsolt. Igaz, leginkább másra voltunk kíváncsiak, a focista értette, mire gondolunk, hiszen rögtön mosoly kíséretében tette hozzá: – A pályán természetesen találkoztam Gergővel, mert úgy kértem, hogy az ő oldalán játszhassak... Mit is mondjak? Hát, a 65. percben lecserélték, talán nem bírta az általam diktált iramot. Na jó, picit komolyabban, inkább azért mehetett le előbb, mert még nem épült fel a sérülését követően teljes mértékben, erőnlétileg még nincs a topon. Nem maradhat ki a másik fél megkérdezése sem ilyen esetben, főleg úgy, hogy Gergő csapata gyakorlatilag simán hozta a derbit, vagyis az igazi örömre neki volt oka. – Szerintem a meccs sima volt, a 4-0 már tekintélyes különbségnek mondható – így az öccs. – Amásodik játékrészben már voltak nekik is helyzeteik, középpályán feljavultak. S vajon hogyan látta a „testvérharcot”? – Akadt pár versenyfutás, de a tesómnak helyzete nem volt. Igaz, egyszer az első félidőben lerúgtam, gondolom, ezzel kellő tekintélyt szereztem nála... – szólt a megjegyzés a másik oldalnak. – De rendes volt, mert nem szólt oda semmit. Annyit talán mégis hallani véltek egyesek, hogy: „Sárga volt, spori...”, ami a rutinos, nemzetközi felkészülési meccseket is fújó játékvezetőt a jegyzőkönyv szerint nem hatotta meg... Kiskanizsai Sáskák SE (2.) – Palin FC (13.) 4-0 (2-0) Megyei labdarúgó II. osztály, 24. forduló. Nagykanizsa, 80 néző. Vezette: Kiss N. (Kustán, Füzi). G.: Piecs L. (31.), Kálcsics F. (33.), Földesi (69.), Nagy R. (73.). P.L. Nagy gólok mérkőzésén Városi rangadó testvérek küzdelmével... Nem léptek tizenegyről a tizenkettőre Szigetszentmiklóson rendezték meg az ifjúságiak (16-17-évesek) szabadfogású és női válogató versenyét, ahol 42 kg-ban a még csak serdülő korcsoportos Németh Márton és a szintén serdülő 46 kg-os Egyed Balázs aranyérmet nyert. A lányok mezőnyében az 52 kg-os Egyed Zsanett is győzni tudott és ezzel az eredménnyel mindhárman biztosították helyüket az ifjúsági Európa-, és világbajnokságra utazó válogatott keretben. – Történelmi év ez a Kanizsai Birkózó Sportegyesület számára, hiszen működésünk alatt ez az első alkalom, amikor több versenyzőnk is egyazon évben világversenyen szerepelhet – fogalmazott Szatmári Zsolt, a kanizsaiak edzője. – Mindhárom fogásnemben az Európa-bajnokságot június 18-23-án Bar-ban (Montenegró) míg a világbajnokságot augusztus 20-25-én Zrenjaninban (Nagybecskerek; Szerbia) rendezik meg. Szatmári Zsolt: „Klubunk történelmi sikere” A Gerevich-Kovács-Kárpáti Kard Reménység Körverseny ötödik, egyben utolsó fordulóját rendezték a fővárosban, melyre közel kétszáz fős mezőny jött össze, köztük a Nagykanizsai TE 1866 vívóival. Gyermek férfi kardban Milassin Mór egészen a fináléig jutott, melyben idén először alulmaradt második helyet szerezve ezzel. Gyermek női kardban Mádé Réka kivívta a nyolcas döntőbe jutást is, de a döntőben első asszóját elvesztette, így hatodik helyen végzett. Serdülő női kardban Flumbort Sára vívhatott. A csoportküzdelmek után kiemeltként felkerült a 32-es táblára. A nyolcas döntőbe magabiztosan került be, az első asszóját meg is nyerte, majd az elődöntőben szoros csatában alulmaradt és a 3. helyen végzett. „A Gerevich-Kovács-Kárpáti Kard Reménység versenysorozat ezzel a 2012/2013-as évadra befejeződött. Panaszra nem lehet okunk, hiszen versenyzőink közül az első helyen végzett Milassin Mór, de Flumbort Sára is remekelt. Utánpótlásunknak vannak még fontos versenyei, többek között a korosztályos magyar bajnokságok egyéniben és csapatban, a Reménység Gála, melyre a körversenysorozat alapján kialakult ranglista legjobb nyolc vívóját hívták meg, illetve az országos diákolimpiák és a vidékbajnokság. A kadétok és a juniorok is készülnek, mivel májusban kezdődik az előválogatás a következő versenyszezonra" – tudtuk meg Piecs Adrienn szakosztályvezetőtől, aki egyben a vívó növendékek trénere is. P.L. Vívás: összesítésben lett elsőjük is Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. május 2. XXV. évfolyam 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. május 9. Kanizsa „Nem mentek el, hiszen itt mindig otthon vagytok, maradtok, lesztek.” E szavakkal búcsúztatta a végzős diákokat szombaton a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója. Az intézményben – ahogy város- és országszerte sok középiskolában – szombaton tartották a ballagási ünnepséget. A Piarista Gimnáziumban már pénteken búcsút mondtak alma materüknek az utolsó évfolyamba járó diákok; a három helyi középiskola 4 tagintézményében szombaton, a Thúryban pedig jövő hétvégén ballagnak a vén diákok. A nyakkendők, öltönyök, matrózblúzok, egyen alkalmi ruhák, virágcsokrok és családi-baráti öszszejövetelek hétvégi forgatagát a végzősök számára legnagyobb megmérettetések, a hétfőtől zajló érettségi vizsgák követik. „Arra menjél, ahol neked zenél a szél” – 2010-ben jelentős átalakuláson ment keresztül az Idősügyi Tanács – kezdte mondandóját Cseresnyés Péter polgármester, amikor a Generációs Forgatagról tartott sajtótájékoztatóját követően nyilatkozott a Kanizsának. – Azt szerettük volna, hogy az addigi jó szokásokat megtartva újabb aktivitások jöjjenek létre. Ezért egy olyan referenst neveztem ki az Idősügyi Tanács (IT) mellé, aki a napi ügyekkel tud foglalkozni. Szorosabb lett a kapcsolatunk a klubokkal. És van itt egy másik dolog is, amiben változás jött be, a törvényi szabályozás okán. – Miután az érettségi előtt álló fiataloknak a jövő évtől az önkéntes munkát bizonyítani kell, az IT egy nagyon jó ötlettől vezérelve ennek az aktivitásnak élharcosává vált. Teret ad annak a lehetőségnek, hogy az érettségi előtt álló fiatalok hogyan tudnak önkéntes munkát vállalni. Az idősek segítéséről szólva nem csak arra kell gondolnunk, hogy a fiatal felvágja a fát és bekészíti a tüzelőt. Az is segítség, hogy megmutatják, hogyan kell a számítógépet használni. Hogyan lehet az életük része, hogyan tarthatnak kapcsolatot egymással általa, hogyan juthatnak információkhoz. Az IT az együttműködés elég széles spektrumát kínálta föl, ez is mutatja, hogy a tagjai már kicsit másképp kezdenek el gondolkodni a várossal való együttműködésről, és a város is másképp képzeli el ezt az együttműködést. Ugyanis a város aktív résztvevőknek akarja látni az időseket. Az a tapasztalat, az a tudás, az a rutin, amely megvan őbennük, az a mindenkori városvezetésnek hasznára lehet. Ezzel én személy szerint élni kívánok, igénybe akarom venni. – Tiszteletreméltó az az aktivitás, amit az idősek mutattak a rezsidíj- csökkentés kapcsán. Aláírásukkal támogatták azt a szándékot, hogy a külföldi cégek ne vigyék ki az országból a hasznot, hanem az itt élőket szolgálja az a pénz. Úgy látszik, értő fülekre talált ez a szándék az idősek körében. Sőt, azt kérem tőlük, továbbra is keressék az aláírásnak a lehetőségét, mert minél több ember írja alá, (folytatás a 2. oldalon) Generációk együtt: működik! (folytatás a címlapról) ... annál nagyobb erőt tudunk felmutatni a multinacionális cégekkel szemben. Annak örülnék, ha az a példa, amit felmutattak az idősek, ragadós lenne, és a fiatalok is éreznék, hogy ez közös felelősség. Ha ők is látnák, hogy a jövő múlik azon, hogy mennyi pénzt visznek ki az országból, vagy mennyit tudunk megtartani idehaza. Hogy a saját céljainkra – akár az egyén, akár a szűkebb (család) vagy tágabb közösség (település) javára – tudjuk fordítani. Hogy ahelyett, hogy külföldi érdekeket szolgálna, magyar közösségi érdekeket szolgáljon. Ezért az időseket is arra kérem, magyarázzák el ennek jelentőségét a fiataloknak, a fiatalokat pedig arra bíztatom, vegyenek részt ebben az akcióban. Hogy ne érezhesse rosszul magát utólag senki: aláírhattam volna, de kimaradtam. – Már tavaly is nagyon jó ötletnek tartottam a Generációk Napját. Sokszor vagyunk úgy, hogy a generációk elmennek egymás mellett. Nem értik a másik problémáját, azt, hogy miért csinál valamit úgy, ahogyan. A fiatalok találkoznak egymással – az a gond, hogy nem találkoznak az idősekkel. A Generációk Napja talán a jobb megértést, talán a találkozás lehetőségét is biztosítja. Óvodástól középiskolásig mutatják meg magukat a fiatalok, az idősek is bemutatkoznak többféle műfajban. A különböző generációk rácsodálkoznak egymásra: – Lám, a szomszéd néni mit tud! Bent van egy énekkarban, vagy éppen idős kora ellenére még mindig táncol. Vagy a szomszéd néni az óvodás kisfiúra: – Nicsak, a szomszéd kisfiú milyen ügyes! Mindez olyan találkozási, kapcsolat felvételi pont, ami a legközelebbi alkalommal oda vezethet, hogy a szomszéd néni megsimogatja a kisfiúnak azt a buksi fejét. És az óvodás is csillogóbb szemmel néz fel a nénire. Addig csak köszöntek egymásnak, legközelebb már szóba is elegyednek. És ettől a pillanattól kezdve, a generációk ilyen találkozásától kezdve működik jól az, aminek a fontosságát mi mindig hangsúlyozzuk: az együttműködés. Mind egy kis közösségnek, a családnak az életében, mind egy nagyobb közösség, egy település életében. Az összefogásnak óriási ereje van. Kanizsa Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500- 6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 Kanizsa – VB 2 Kanizsán 2013. május 9. KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP A május 22-27-ig tartó 11. International Dance Federation Hungary, Látványtánc Világbajnokság programjainak részleteiről tartott sajtótájékoztatót Cseresnyés Péter polgármester, a házigazda Szan-Dia FSC képviseletében Vágó László, a szervezőbizottság vezetője, Vágó Lászlóné elnök, valamint Zalakaros város vezetésének részéről Jámbor Tímea stratégiai és marketingvezető, továbbá Czimondor Nándor, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, a város turisztikai egyesületének elnöke. Cseresnyés Péter polgármester a rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte, örül annak, hogy négy év után ismét egy jeles verseny helyszíne lesz Nagykanizsa. Ennek több oka is van: egyrészt „élet” jön újra a városba, másrészt gazdasági hatása is lesz az eseménynek. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es év végén elkezdtek egy beszélgetést Zalakaros polgármesterével, majd azt követően alá is írtak egy megállapodást, melyben rögzítették, a lehetőségek szerint a két város segíti egymást. Az elmúlt időszakban jó pár alkalommal jelét is adták ennek. A Látványtánc Világbajnokság is azt jelzi, hogy Karos nélkül Nagykanizsa nem tudná megtartani a rendezvényt, és Zalakaros sem Kanizsa nélkül. – Jól kiegészítjük egymást, és reményeink szerint a szervezőkkel együtt a térség jó hírét tudjuk elvinni a világba. Megint egy jelentős céllal, hogy gazdaságilag erősödjön Dél-Zala, és e két településcsoport, a térség meghatározó szereplője – fejtette ki a polgármester. Vágó László a polgármester szavait megerősítve elmondta, a város támogatása nélkül a rendezvény nem kerülhetett volna Nagykanizsára. Megjegyezte: a világbajnokság főszponzora, segítője mellett Zalakaros város támogatását is sikerült megnyerniük. Jámbor Tímea zalakarosi marketingvezető megjegyezte, örültek a felkérésnek, hisz’ a világverseny megrendezése nemcsak a két város együttműködését erősíti rövid és hosszú távon, hanem Magyarország hírnevét is öregbíti. Bíznak benne, az idelátogató hazai és külföldi táncosok meglátogatják majd az elkészült új beruházásaikat is. Czimondor Nándor az elhangzottakhoz hozzátette: igyekeznek különböző kikapcsolódási lehetőségekkel fogadni szabadidejükben a csoportokat, akik a fürdőzés mellett kikerekezhetnek akár a Kis- Balatonhoz. Zalakaros továbbra is szeretne egyfajta turisztikai vezető szerepet betölteni a környéken, nagyon sok fejlesztésük van folyamatban. A verseny szakmai programjait Vágó László részletezte. Többek között elmondta, a nemzetközi vezetés mindenképpen Közép- Európában tervezte megrendezni a versenyt. Így került szóba a Magyar Táncszövetség, és általuk Nagykanizsa neve. A polgármester szavaira utalva megismételte, ebből a szempontból is jó pozícióban van a város, hiszen Európa közepén található. Központi hely lévén a környékről könnyen, akár repülővel is ideutazhatnak a vendégek, a turisták, a befektetők. Már tudják, jövőre Horvátország, utána Olaszország lesz a világbajnokság helyszíne, s 3 év múlva kerül vissza ismét Magyarországra. A Szan-Dia azzal vívta ki a rendezés jogát, hogy 2007 óta folyamatosan részt vesznek a világbajnokságon, mégpedig a klubok közül végig a legtöbb versenyzővel. Arendezési tapasztalatok szerint figyelembe vették a két város hozzáállását is. A jelenlegi adatok alapján 19 ország versenyez Nagykanizsán. Dél-Afrika 72 fővel, Gibraltál 80, Olaszország 250, Ukrajna 410 fővel, ami még valószínű 50 fős csoporttal növekedni fog. Az orosz versenyzők 180-200 fővel érkeznek, természetesen ezen kívül Spanyolországból, Horvátországból és a környező országokból is Nagykanizsára látogatnak csoportok. Összesen 73 klub nevezett be a nagykanizsai versenyre, mely május 22-én egy színpompás megnyitóval veszi kezdetét. A HSMK elől indulnak a csapatok huszárok vezetésével az Erzsébet térre. Az országok zászlaját a Kanizsa táncegyüttes néptáncosai viszik. Az egy órás műsorban énekkel, tánccal mutatkozik be Nagykanizsa, majd a nagyközönségnek bemutatják az IDF vezetőit is. A bemutatkozások után 3 színpadon folytatódik a 4 napos verseny; a HSMK színháztermében, a mellette lévő parkolóban felállított sátornál, és a kamarateremben. A versenyzőket 50-55 fős zsűri értékeli, a díjak, kupák értéke eléri az 1 millió 650 ezer forintot. Végül Vágó László sajnálattal megjegyezte, hogy a nagykanizsai egyesületek kihagyták ezt a lehetőséget, és nem vesznek részt a vb-n. Zala megyét egy zalaegerszegi klub képviseli 20 versenyzővel. Vágó Lászlóné hozzáfűzte: 114 versenyzőjük vesz részt minden korosztályból. A versenyen való részvétel feltételeinek megfeleltek, mindegyik versenyzőjük jogot szerzett a világbajnokságra. Eddig jobbára két, a Fantasy- és Free Show kategóriában versenyeztek a nemzetközi és a világversenyeken, három-négy éve bontogatják szárnyaikat a klasszikus kategóriában, a Dance Show-ban, és idén először megpróbálkoznak a Disco kategória erősebbik válfajával, a Disco Freestyle-jal. Mind a négy versenynapon fellépnek a versenyzőik, és bíznak benne, meg tudják ismételni az eddigi legjobb eredményeiket. Büszkék rá, hogy legnagyobb ellenfeleik, a spanyolok, oroszok, ukránok, olaszok tisztelettel néznek a gyerekeikre, szívesen tanulnak tőlük, mert bizonyos kategóriában ők azok, akik irányt mutatnak a többieknek. B.E. 11. Látványtánc Világbajnokság Kanizsa – Krónika 3 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 9. Zala megye nagy részén július 31-ig megtörténik az átállás a digitális televíziózásra, 46 településen október 31-éig kell átállni a hagyományos antennával tévézőknek a korszerűbb vételre – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója csütörtökön Zalaegerszegen. Zsuppán Attila a digitális átállás helyi sajátosságairól a dunántúli megyék közül elsőként Zalában tartott tájékoztatón hangsúlyozta: március óta zajlik országszerte azoknak a felmérése, akik saját anyagi erejükből nem képesek a korszerűbb televíziós vételt biztosító eszközök beszerzésére. Emlékeztetett: 2013 Magyarországon a digitális átállás éve, amelynek során két ütemben fokozatosan megszűnik a hagyományos, földfelszíni analóg műsorsugárzás, helyét pedig a korszerű, digitális műsorszórási technológia veszi át. Az ország középső területén – beleértve Zala megye nagyobb részét is – július 31-éig, a fennmaradó területeken pedig október 31-éig szűnik meg az analóg sugárzás. Az átállás közvetlenül azokat érinti, akik jelenleg is a hagyományos szoba- vagy tetőantennákkal, előfizetési díj nélkül nézik az M1, az RTL Klub vagy a TV2 adását. Akik kábeles, műholdas vagy internettévé-előfizetéssel rendelkeznek, nincs teendőjük. Az átállás előnye, hogy három helyett hét ingyenes csatorna érhető el, sokkal jobb hang- és képminőségben, kiegészítő szolgáltatásokkal, de ehhez a régi tévé mellé egy jelátalakítóra (set-top-box), új szoba- vagy tetőantennára van szükség, esetleg kábeles, műholdas vagy internetes tévészolgáltatásra fizethetnek elő. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere jelezte: a megyében 10 800 rászoruló családról tudnak – közülük 1200 zalaegerszegi –, ők igényelhetnek támogatást az eszközök beszerzésére, amit eddig mintegy 1300-an tették meg. A rászorulókat a hírközlési hatóság munkatársai keresik fel, az új berendezések felszerelése május közepén kezdődik. Karl Károly, az NMHH hírközlés- felügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy az országos, átfogó támogatási programból azok részesülhetnek, akik a hatóság rendeletében felsorolt tíz támogatási forma valamelyikében részesülnek. Az ő adataikat az önkormányzatokkal, az államkincstárral, a nyugdíjfolyósítóval egyeztetve kapta meg a hatóság, munkatársaik mindenkit személyesen keresnek fel. Az MTI kérdésére Zsuppán Attila elmondta: Zalában Lenti és Letenye térségében műszaki okok miatt tolódik későbbi időpontra az átállás, ami így 46 települést érint. Egy másik kérdés kapcsán arról is beszélt, hogy országszerte 38 helyi televízió sugároz analóg módon, a digitális átálláshoz számukra a médiatanács 312 millió forintos keretösszegű pályázatot indított. A keretből 8 milliót kaphatnak azok a helyi tévék, amelyek digitálisan szeretnék sugározni műsorukat. Mező nap Vidám hangulatban telt a péntek a Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola székhelyintézményében tanuló diákoknak is. Az immár hagyományos Mező Napot a felhőtlen kikapcsolódás és szórakozás jellemezte. A főszerep ezúttal is – mint az elmúlt években – a végzős fiataloké volt, akik a rendezvényen vidám hangulatban búcsúztak alma materüktől. Tették mindezt különböző jelmezekben, ugyanis a programkavalkád a bolondballagással kezdődött. Ezt követően egészségügyi mérések, íjászbemutató, vetélkedők, kézműves foglalkozások, pályaorientációs tanácsadás, a Diákönkormányzat közgyűlése színesítette az intézmény aprajának, nagyjának napját. A szombati ballagás, és a jövő heti érettségi vizsgák előtt kellett is a jó alapozás, ugyanis mintegy 156 mezős diákra vár ünnepélyes búcsú és komoly szellemi tudáspróba az elkövetkezendő napokban. Műtősfiúvá, ősemberré, szerzetessé, öregasszonnyá, alkalmi permetezőgéppé, Barack Obama- vá avanzsált jelmezes végzősökkel is találkozhattak a járókelők pénteken a belvárosban. Városunk Önkormányzata a Diákönkormányzattal közösen Központi Bolondballagási Ünnepségen köszönt el a sok száz, érettségi előtt álló fiataltól. Az Erzsébet téren megtartott közös búcsún a városvezetés nevében Dénes Sándor alpolgármester köszönt el a jövő generációjától, a „szárnyat bontott seregnyi diáktól”. A középiskolások közös örömünnepe önfeledt hangulatban zajló műsorral és közös flash mob-bal ért véget. Varázspaletta A fenti címmel nyílt kiállítás a Nagykanizsa és Térsége TISZK Alkotó Ifjúság Galéria és Kávéházban, mely a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjainak alkotásait mutatja be. – Az Alkotó Ifjúság Galéria és Kávéházban 2011 óta tekinthetőek meg képzőművészeti, iparművészeti és népművészeti munkák, melyek alkotói kezdetben a középiskolából kerültek ki, azonban a közelmúltban egy újabb korosztály, az általános iskolások is bemutatkozhatnak műveikkel – emlékezett vissza a kezdetekre Mérksz Andor, a Kanizsa TISZK ügyvezető igazgatója. Ezt követően Lengyák István nyitotta meg és mutatta be a tárlatot. Elmondta, az intézményben már több évtizedes hagyománya van a képzőművészeti nevelésnek, mely során elsősorban a képességeket és a problémamegoldó gondolkodást fejlesztik. Ennek a tevékenységnek egy töredékét mutatja be a kiállítás. Az iskolában a rajz és a kézműves szakkörök az alsósok és a felsősök körében is rendkívül kedveltek. A foglalkozásokon többféle anyaggal és eszközzel dolgoznak, különféle technikák – selyemfestés, gyöngyfűzés, origami, nemezelés, agyagozás, üvegfestés, fémdomborítás – segítségével születnek meg az alkotások. A tanórai és a szakköri foglakozások egy részén pályázatokra készülnek, amikor kreatív módon építik be munkáikba a megszerzett ismereteket. Az eredeti helyszíntől (Szent György Kápolna) eltérően az idei Szent György napi misére – melynek része a búzaszentelés és 2003-tól a Miklósfai Szőlőjövések Könyve megáldása a bőséges termés reményében- a Szentgyörgyvári II. szőlőhegyhát Miklósfa várorész felőli bejáratánál álló hegykaput övező parkosított, gondozott zöldterületen, a Szent György Pihenőnél gyülekeztünk április 28-án vasárnap délelőtt. A Pihenő területén 2005-től tart rendezvényeket, Családi Napot, a szőlősgazdák miklósfai dr. Kotnyek István Kertbarát Köre. A tavaszi napfényben a misét követően a közösség helyi civil kezdeményezésére épülő immár hagyományos programján családok, fiatalok vesznek részt. Az idei szentmise helyszín rendkívüliségét a keresztavatás adta. A hegykapunál álló Szent György vitéz szobor talapzata körül a friss virágról mindig gondoskodó miklósfai özv. Füllér Istvánné tett javaslatot a kereszt állíttatására és jótékony adománnyal hozzájárult az elkészületéhez, amelyet a kertbarát kör tagok példás összefogással és a saját felajánlásaik révén is megvalósítottak. A magas kereszt Horváth József és Horváth László (folytatás a 4. oldalon) Zalában két ütemben zajlik a digitális átállás Bolondos búcsú Családi nap a Szent György Pihenőnél keresztszenteléssel (folytatás a 3. oldalról) ...asztalos vállalkozók munkája, fenyőfából készült. A fenyőfák egy Somogy megyei közeli községi templom tetőfaanyagából valók. A feszületet műkőből formálta meg Temesi László kőfaragó vállalkozó. A misét követően Bojtor Róbert esperes a miklósfai római katolikus Nagyboldogasszony templom plébánosa áldotta meg a feltámadást jelképező, a II-III. hegyháti útelágazásra tekintő keresztet, majd mindnyájan együtt elénekeltük a Boldogasszony Anyánk… kezdetű egykori (1714) magyar himnuszt. Az ünneplő jelenlévőket, köztük Karádi Ferenc Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármesterét és Sajni József választókörzeti önkormányzati képviselőt, Németh József a kertbarát kör elnöke, vállalkozó invitálta a Pihenő fából megmunkált asztalaihoz, szabadtéren főzött ebédre, amelyhez a helybeli főszakácsok a miklósfaiak Szentgyörgyvári hegyi terméséből való bort kínáltak. Ismét arany minősítéssel szerepelt a szepetneki Királyi Kórus, Kollonay Krisztina karnagy vezetésével, országos megmérettetésen. A Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) által szervezett, VI. Országos Kórus Találkozó Kórusminősítő Versenyt Városlődön, április 20-án tartották 18 kórus fellépésével, melyen Zala megyét, a Királyi Kórus képviselte. A három évente megrendezésre kerülő országos megmérettetésen második alkalommal részt vevő, Kollonay Krisztina által vezetett Királyi Kórust, ismét arany minősítésben részesítette a neves szakemberekből álló zsűri, így ezzel tovább bővült az énekkar országos elismertsége. A zsűri elnöke Birinyi József, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült néprajz- és népzenekutató, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) társelnöke, továbbá Tóth András, Bartók Béla- és Pásztory Ditta díjas karnagy és Dr. Márkus Miklósné Natter-Nád Klára Nívó- díjas Szakíró, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagjai voltak. A rendezvényt Csekényi István polgármester, Oszvald József a Német Országos Önkormányzat elnöke, és Kreisz Ferenc, a Landesrat Ének szekció elnöke nyitotta meg. A fellépő kórusok komoly felkészültséggel, változatos német nemzetiségi programmal szórakoztatták a hallgatóságot. A Királyi Kórus repertoárjában ez alkalommal a német klasszikus zeneművészet legnehezebb remekműveiből merített a kórus. Akórus a versenyen mutatta be a nemrég elkészült német stilizált hosszú fellépő ruháját is, amit az Unger Ilona által elnökölt szepetneki Német Nemzetiségi Önkormányzat finanszírozott, és a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. tervezte és kivitelezte. A kórus ez úton is köszönetét fejezi ki a támogatásért. A kórus eredményeivel és fellépéseivel kiemelten támogatja a Német Nemzetiségi Önkormányzatok által szervezett ünnepségeket és fesztiválokat. A kórus repertoárját klasszikus, német, musical és operett műsorok alkotják. Az idén márciusban tartotta a Landesrat tisztújító gyűlését. Megtiszteltetés, hogy már második alkalommal választották Kollonay Krisztinát a Vas-, és Zala megye szekció vezetőjévé. A Királyi Kórus 1998-ban alakult Szepetneken élő lelkes zenebarát hölgyek társaságából. 2006-tól, Német nemzetiségi kórusként is működik. 2007-től a kórus vezetője Kollonay Krisztina karnagy. 2007 Zala megyei kórusminősítő verseny: Kiemelt Nívódíj és Legszebb Hangzás különdíj. 2008. KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok, és Népzenei Együttesek Szövetsége) által szervezett minősítő hangversenyen fesztivál kórus címet nyerte el. 2010. Landesrat (Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa) által szervezett minősítő hangversenyen arany fokozatot nyert el. 2013. Landesrat (Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa) által szervezett minősítő hangversenyen arany fokozatot nyert el. Kanizsa 4 – Krónika 2013. május 9. Német arany „Királyi” módon Ahogy azt Lengyák Istvántól, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal soros elnökétől megtudtuk, a Város Napja tiszteletére rendezett program keretében került sor a Vasútpark kültéri bútorainak átadására. A fentiek keretében a MÁV, az NCK Vasútbarát és Vasútmodellezők Köre, a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézményének diákönkormányzata közötti együttműködési megállapodás megkötésére is sor került Zakó László országgyűlési képviselő beszéde után. Az aláírás ceremóniája alatt az állomásfőnökség részéről Máthé István, a vasútbarátok körétől Zsoldos Tamás, míg a diákönkormányzat nevében Orbán Veronika látta el kézjegyével a dokumentumot, mellyel úgymond a fiatalok rendelkezésére bocsátották a vasútparki teret, akik ezentúl már felelősséggel is tartoznak annak rendje iránt. A park további gondozásából és a járművek folyamatos megújításából is kivehetik részüket. Zala 7 csodája Mint arról a kedves olvasók annak idején a zalai sajtókból, televíziókból is értesültek, 2009-ben Lengyák István kezdeményezése alapján a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, Zala megye Önkormányzata, a Zalai Hírlap és a megye televízióinak közreműködésével, a beérkezett 300 feletti javaslatból (több mint 80 ezer zalai polgár szavazatával) megválasztották Zala megye 7 természeti és 7 épített csodáját. A győztesek nagyszerű ünnepségek keretében vehették át a megyei csodákat bizonyító szép okleveleket és gránit táblákat. Mint a „csodák tulajdonosaitól” megtudtuk, ezeket az értékeinket felkereső turisták, látogatók száma azóta jelentősen megnövekedett. A civil kerekasztal, egy újabb pályázat keretében – a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Zöld Forrás támogatásával - most arra is lehetőséget teremtett, hogy a napokban megjelenhetett a „csodáinkról” szóló színes kiadvány is. Előszavában Manninger Jenő Vilmos, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke így fogalmaz: „A megye büszkeségeiről van szó, amelyekre érdemes minden lehetséges módon felhívni a figyelmet. Ezért is választottuk a 14 csoda bemutatására a megye első központjában felépített Millenniumi emlékművet. Olyan kiállítással gazdagodott megyénk, amely tovább erősíti hagyományaink továbbélését, megyei identitásunkat. Remélhetőleg minél többen felfedezik maguknak e gazdag „kincsestárat” tovább erősítve ezzel is megyénk országosan élenjáró turisztikai potenciálját. Bízom benne, hogy e kiadvány, de még inkább a képek által is elmesélt történetek és pillanatok minél több embert arra ösztönöznek, hogy felkeressék és megismerjék a megyénkben rejlő varázslatot.” A programot elindító civil kerekasztal bevezetőjében pedig ezt olvashatjuk: Tamási Áron írja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A neves székely író gondolatait követve valljuk mi, zalai emberek is azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon lehessünk benne. Járuljon hozzá ez a megyénk „csodáiról” szóló újság is otthonunk megismeréséhez, és megismerése által megszeretéséhez, megbecsüléséhez, kincseinek, megőrzéséhez, felmutatásához, hagyományainak ápolásához. Valljuk mi is ezzel a kis képes ismertetővel, miként a magyar Corvin-koszorú és a francia Becsületrend kitüntetettje, a nagykanizsai születésű Hevesi Sándor tette, hogy hagyomány hátrafelé nézni és előrehaladni, hagyomány emlékezni apáinkra és dolgozni gyermekeinkért, hagyomány szeretni a régit, és akarni az újat”. Öröm számunkra, ha ezzel a kiadványnyal ezt segíteni tudjuk. A megjelent, színes képekkel ékesített írásban, nemcsak a héthét megválasztott „csodával” találkozhatunk, de a 25-ös döntőbe került többi megyei kincsünk fotójával is. Részletesen olvashatunk benne Becsehely-Pola műemléktemplomáról, az egervári várkastélyról, a keszthelyi Festetics-kastélyról, a kallósdi Szent Anna-körtemplomról, a Göcseji Falumúzeumról, Nemesnépi híres szoknyás haranglábjáról, a zalaszántói Béke sztúpáról, a bödei energiadombról, a Keszthelyi-öbölről, a Cserszegtomaji kútbarlangról, a hévízi gyógytóról, a Kovácsihegy bazaltfolyosójáról, a Kis- Balatonról, a Zalaegerszegi Azáleás- völgyről. Budavölgyi Kálmán, a kerekasztal ügyvezető elnöke elmondta, azóta számtalan helyen – óvodákban, iskolákban, művelődési intézményekben, civil szervezeteknél tartottak már vetített képes előadásokat (sok helyen vetélkedőket), hogy ezekre a „csodákra” minél jobban ráirányíthassák a megyében élők figyelmét. Képes ismertetőjüket – előzetes kérés alapján – szívesen bemutatják a jövőben is. A HPV okozta megbetegedésekről, a védekezés módjáról és a védőoltási programról adott részletes tájékoztatást Dr. Orosházi Attila szülész – nőgyógyász, osztályvezető főorvos a Vasemberház Dísztermében. Stimeczné Dr. György Bernadett, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény intézményvezetője elmondta, a közgyűlés döntésének köszönhetően már negyedik éve vállalja át az önkormányzat a 14. életévüket betöltő leánygyermekek méhnyakrák és nemi szervi szemölcsök elleni három oltásból álló védőoltássorozatának költségét. Az életre szóló védettséget biztosító vakcina igényléséhez szükség van a szülők beleegyező nyilatkozatára, illetve a közös háztartásban élés tényének igazolásról szóló határozatra. Az első oltás beadására májusban kerülhet sor, erről a gyermekorvosoknál kell érdeklődni. A fórumon Dr. Orosházi Attila az oltás és a gyakori szűrés fontosságát hangsúlyozta. A humán papillomavírus (HPV) a bőrön és a nyálkahártyán okozhat elváltozásokat. Eddig több mint 100 különböző típusát azonosították, melyek közül egyesek szemölcsöt, bőr-, nyelőcsődaganatokat, de főleg méhnyakrákot is okozhatnak. A daganatok a fej- és nyaki régióban, a genitális traktusban és a végbélnél is jelentkezhetnek. A populáció körülbelül ötven százaléka fertőződik meg élete során. Ahogy a főorvos kihangsúlyozta, a HPV a ma ismert leggyakoribb szexuális úton fertőző ágens, évente 550 ezer méhnyak- és egyéb rák kialakulásáért felelős. Hazánkban a második leggyakoribb halálozási ok. A vírussal fertőzött anya a szülésnél gyermekének is átadhatja. A több mint 12 ezer éve jelenlévő vírus kezelhető állapotát időben ki lehet szűrni, mely így a legtöbb esetben gyógyítható. A férfiak egy része is fertőzött, de esetükben ez nem mindig okoz látható tüneteket és betegséget. Fennáll a visszafertőzés veszélye, újra megfertőzheti a betegségéből kigyógyult partnerét, hiszen az óvszer használata sem nyújt teljes védelmet, sőt akár orális szex esetén is megtörténhet. Ezen tények ismeretében vitathatatlan a szűrések és a védőoltás fontossága, hiszen megelőzhető és a megelőző állapotában még gyógyítható. Az oltási programról érdeklődni a 0620/324-0954 telefonszámon lehet. Hatodik alkalommal rendezték meg Vasváron a bérbaltavári születésű Kossuth-díjas költő, Nagy Gáspár tiszteletére „A költő hazatér” című vers- és prózamondó találkozót. Az egész napos rendezvényen az ország különböző településeiről érkező fellépők felkeresték (folytatás a 6. oldalon) Kanizsa – Krónika 5 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 9. A vasútparki gondozásról kötöttek megállapodást A HPV veszélyeiről, a szűrés fontosságáról Zalai versmondók sikere Vasváron (folytatás az 5. oldalról) ...a költő szülőházát, majd a nagytilaji temetőben néma főhajtással és egy-egy szál virággal tisztelegtek Nagy Gáspár emlékének. A zalai versenyzők szép sikert értek el. Dr. Vass Veronika (Nagykanizsa), és Budai Fanni (Zrínyi Miklós Iskola, Murakeresztúr) Arany minősítést-, Kecskés Luca (Piarista Iskola, Nagykanizsa) Ezüst-, Kánya Antalné (Nagykanizsa) Bronz minősítést kapott. Míg Tomasi Merylin (Kiskanizsai Általános Iskola) és Nagy Viktória (Piarista Iskola, Nagykanizsa) Vasvár város különdíját vehette át. Idén is a fittség és egészség jegyében rendezték meg a nagy népszerűségnek és érdeklődésnek örvendő egészségnapot a Hevesi Sándor Általános Iskolában. A reggeltől kora délutánig tartó programkavalkád több mint 500 diák közös, latin tánc- és mozgáselemekkel tarkított zumbájával indult. A jövő generáció egészséges életmódra való nevelését, egészségtudatos és sportbarát életszemléletének kialakítását minél fiatalabb korban célszerű elkezdeni. A Hevesi iskolában minderre nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanis rendszeresek a kicsiketnagyokat megmozgató versenyek, zöldövezeti túrák. Ahogy a hét első napján megtartott egészségnap is, ugyanis az eddig évente megrendezett eseményt a jövőben – egy TÁMOPpályázat jóvoltából – tanévenként kétszer is megtartják. Egészséges ételekkel, programokkal, test- és lélekbarát előadásokkal – tájékoztatta újságunkat Dékány Beatrix és Szabó Erzsébet pedagógus. Idén sem történt ez másként: orvosok, egészségügyi szakemberek, kortárs oktatók, a Magyar Vöröskereszt, a Mentőszolgálat, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, a TISZK munkatársai és a helyi sportéletben elismert szakemberek, tánctanárok közreműködése tette teljessé a rendezvényt. Többek között testébresztő tornák, bőr- és fogápolási tippek, pályaorientációs tanácsadás, rajz- és ügyességi vetélkedők színesítették a hevesis tanulók napját. Non plus ultra pedig az egészséges ételekből, gyümölcsökből összeállított, kalóriaszegény ínyencségek, melyekből mind az alsó, mind pedig a felső tagozatosok egyaránt nassolgathattak. A város nevelési intézményeiben az óvodai jelentkezések március 5-6-án zajlottak le. Összesen 337 gyermeket írattak be a Nagykanizsa Központi Rózsa, a Palini, a Kiskanizsai Pipitér és a Miklósfai Óvodákba. A 3-4 éves gyermekeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, illetve ahol a szülője dolgozik. Azonban az idén az egyes óvodákban túljelentkezés volt, így más intézményekbe történő átirányítással oldották meg az ellátás biztosítását. A szeptember 1-jétől hatályba lépő nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében az óvodai csoportok minimum létszáma 13 fő lehet, míg a maximális létszám 25. Ezt abban az esetben léphetik túl, ha a nevelési év során új gyermek felvételére kerül sor. Az óvodai beíratások számából arra lehet következtetni, hogy a Nagykanizsai Központi Rózsa Óvoda Vackor Óvoda Tagintézményében és a kiskanizsai intézményben férőhelyszám emelésre lesz szükség. A nyári ügyeletre az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Nagykanizsai Központi Rózsa Óvoda egy-egy tagintézményét jelölik ki. A zárva tartás hét hetes időszakában július 1- 19-ig az Attila óvoda (kisegítő intézmény Rózsa óvoda), míg július 22 - augusztus 16-ig a Vackor óvoda tart ügyeletet. Ebben az időszakban az ügyeletes óvodák a város valamennyi óvodájából fogadják a gyermekeket. A Központi Rózsa Óvoda Hevesi tagintézményének nevelőtestülete folytatva az előző évi hagyományokat, idén is megszervezte a város valamennyi nagycsoportos óvodásainak az ÓVI Duatlon sport rendezvényét. A programmal egészséges és edzett, sportolást igénylő gyermekek nevelése, és fizikai állóképességük fejlesztése volt a céljuk. 10 óvoda 6-6 fős csapata mérte össze ügyességét a Mindenki Sportpályáján. A feladatok között szerepelt zenés gimnasztika, 60-60 méteres futás, 400 méteres kerékpározás. Az értékelés során kiderült, a gyerekek állóképessége lényegesen jobbnak bizonyult, mint az őket kísérő felnőtteké. Gyarmatiné Sonkoly Erika, a Hevesi Óvoda vezetője megdicsért minden kisgyermeket, akik ajándékcsomagot vehettek át jutalmul, míg óvodájuk emléklapot kapott. B.E. - P.L. - Sz.Zs. - T.K.K.- V.M. Kanizsa 6 – Krónika 2013. május 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa részéről 2013. május 30-án (csütörtök) 10.00 órától lesz a Polgármesteri Hivatal alagsorában kialakított ügyfélszolgálaton fogadóóra, tartja: Dániel László, az Idősügyi Tanács tagja, valamint dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, idősügyi referens. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa Idősügyi fogadóóra Vis vitalis A-tól Z-ig ÓVI Duatlon nagycsoportosoknak Óvodák: beíratás, nyári ügyelet Kövessen minket okostelefonján is: www.kanizsaujsag.hu NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 9. Kanizsa – Városháza 7 Dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 14-én 17.00 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Jerausek István önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május14-én (kedden) 17.00 órától 18.00 óráig Sánci Kultúrházban, 18,00 órától 19.00 óráig a Bagolai Kultúrházban, 19.00 órától 20.00 óráig Kisfakosi Kultúrházban. E-mail: jerausekistvan@ freemail.hu. Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapját 2013. május 15-én (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal 1. emeleti tárgyalójában. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére: 1. Nagykanizsa, Ady u. 20. I. em. 10. A lakás alapterülete: 32 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 16.160 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 15.00-15.30 óráig. 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. VII. em. 2. A lakás alapterülete: 45 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 17.730 Ft. Alakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 10.00- 11.00 óráig. 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/11/D/2. A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.00-15.30 óráig. 4. Nagykanizsa, Fő u. 15. udvar 3. A lakás alapterülete: 32 m2 szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.328 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.00-15.30 óráig. 5. Nagykanizsa, Fő u. 23. fsz. 8. A lakás alapterülete: 30 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.540 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. Alakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.30-16.00 óráig. 6. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 5/B. II. em. 3. A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 24.624 Ft. Alakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 15.30- 16.00 óráig. 7. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. fsz. 4. A lakás alapterülete: 50 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 21.650 Ft. Alakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 8.30-9.30 óráig. 8. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. I. em. 4. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 25.080 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 8.00-9.00 óráig. 9. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. III. em. 3. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 23.155 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 9.00-10.00 óráig. 10. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. II. em. 5. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 16.694 Ft. Alakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 10.00- 11.00 óráig. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján - a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére - az alábbi bérlakások bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 2. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 13.490 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00-15.00 óráig. 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 7. A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 14.920 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00- 15.00 óráig. 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 1. A lakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 12.780 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00- 15.00 óráig. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók! Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 31. (péntek) Pályázat önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére VOKSH Oktatási Kft. Nagykanizsa, Ady u. 30 Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 TANFOLYAM INDUL 2013.05.14-én 16 órakor személyautó, motor 2013.05.13-án 16 órakor gépkezelő (targonca, emelőgép és földmunkagép) 2013.05.16-án 16 órakor C, D, C+E A 2013.05.25-i GKI vizsgára jelentkezési határidő 05.16.-a Diákkedvezmény! Részletfizetés! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! 2013.05.16. CSÜTÖRTÖK 10:00 – 12:00 Csapi Kollégium, Petőfi u. 3. 2013.05.16. CSÜTÖRTÖK 13:30 – 16:30 Galambok Véradás Magyar Vöröskereszt 8 Kanizsa – Városháza 2013. május 9. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) számú helyi rendelete alapján a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére. Pályázatra kiírt lakások: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7., 2. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 31. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Ezsébet tér 7. ügyfélfogadó. Alicitálás időpontja: 2013. június 6. de. 9.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 9. A bérlemények leírása: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7. Elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész, alapterülete: 24 m2, szobaszáma: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos, állapota: helyreállított. Bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 11.232 Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség. Adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni. 2. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. Elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész, alapterülete: 25 m2, szobaszáma: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos, állapota: helyreállított. Bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 12.275 Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség. Adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni. A lakások megtekinthetők: 2013. május 23. (csütörtök) 14.00-16.00 óráig. A pályázaton való részvétel feltételei: 1. Személyi feltételek Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/, öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/, önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes, a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tenni, a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja. 2. Egyéb feltételek Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térítésmentesen, b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátja. Városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja. Pályázni a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nk, Erzsébet tér 7.) átvehető PÁLYÁZATI LAP két példányban történő kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait, a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát, a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát, saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának ügyfélszolgálatán (Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A licitálás szabályai: a licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7. 2 000 000 Ft, 2. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. 2 000 000 Ft. A licitálás során a licitösszeg 50.000 Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A feljánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető. Kiadó Nyugdíjasházi bérlakások Sok szabadideje van, és elhivatottságot érez arra, hogy segítsen másokon?! Szívesen venne rész helyi értékmegőrző kulturális és környezetvédelmi programokban? Nincs munkahelye? Önnek nem volt lehetősége a közfoglalkoztatásban részt venni, de jogosultságot akar szerezni a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megszerzéséhez? Keresse fel a Nagykanizsai Önkéntes Pontot, ahol közérdekű önkéntes munka révén nyílik lehetősége megtartani támogatását. Te is lehetsz önkéntes! Tanulsz, de még nem tudod, mit szeretnél csinálni igazán? Most fejezted be az iskolát és nincs még szakmai gyakorlatod? Dolgozol, de nem tudod, hogy ez-e a neked való munka? A fiatalok, pályakezdők szempontjából előnyös, ha első munkahelyi gyakorlatukat segítő környezetben végzik. Nem tudod, hol töltsed le az ifjúsági közösségi szolgálatot? Anemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. Keresd fel az Önkéntes Pontot! Csatlakozzon közösségfejlesztő értékteremtő és megőrző vagy városszépítő programjainkhoz! Néhány példa, hogy hol és miben segíthet. Jótékonysági gyermektábor A kanizsai gőzős felújítása Kórházi önkéntes segítő szolgálat Térségi bűnmegelőzési program Adományközpont Amatőr színjátszócsoport Művészeti galéria Önkéntesek toborzása térségi nagyrendezvényeken Próbálja ki magát önkéntesként! Az önkéntes tevékenységének köszönhetően gyakorlatot szerezhet, kiszélesítheti ismeretségi körét és gyakran ennek köszönhetően juthat később fizetett munkahelyhez. Várja Önt a nagykanizsai Önkéntes Pont a Halis István Városi Könyvtár alagsorában, vagy a civiliroda.eu honlapon, és most a Májusi Generációs Forgatagon is május 16-án, csütörtökön a kanizsai Eötvös téren. Vödör – Vidéki önkéntes döntések rendszere, főként-önként. Várjuk közénk! Ön is lehet önkéntes! Kanizsa 2013. május 9. – Hirdetés 9 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 08.45 Térzene 09.00 Megnyitó Cseresnyés Péter Nagykanizsa MJV polgármestere, országgyűlési képviselő, Gőcze Istvánné - vers, Roósz Péter - vers, Sipos Jácint - fuvola, Kőrösi Csoma Sándor - Péterfy Sándor Általános Iskola, Péterfy Sándor tagintézménye másodikos tanulóinak táncjátéka 09.30 Óvodások a pódiumon Játékos ügyességi versenyek, vetélkedők 11.00 Generációs pódiumműsor VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Énekkara Belvárosi Nyugdíjas Klub - Gyöngyvirág Tánccsoportja Batthyány Lajos Gimnázium Diákszínpad Batthyány Lajos Gimnázium Kisgimnazisták Kórusa 13.00 Generációs pódiumműsor Kórház Klub dramatikus jelenete, Honvéd Kaszinó Dalos Társasága, Sulyokné Nagy Erzsébet szólóének Rozgonyi úti Általános Iskola kiskórusa, Honvéd Kaszinó Hölgyklubja - „Tiroli tánc”, Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola gyermek csoportja Tűzmadár Tánccsoport produkciója Magasdi Dóra - ének, Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola tagintézménye Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola felnőtt csoportja, Honvéd Kaszinó Hölgyklubja és a Szociális Foglalkoztató generációs divatbemutatója Premier Táncklub műsora, Nagyrécsei musical csoport 17.00 Mozdulj Nagykanizsa! Mozdulj MindenKor! Játékos, vidám torna. Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, MOB alelnök, Dr. Lubics Szilvia 2011-es Ultrabalaton és Spartathlon női győztese 17.30 A generációs vetélkedők, adománygyűjtő akció eredményhirdetése A díjakat átadja: Asztalosné Zupcsán Erika Szociálpolitikáért Felelős helyettes államtitkár Cseresnyés Péter polgármester 18.00-22.00 Bál – Tüttő János Nótaklub Dáridója További programok 9.30-16.30 „Játssz velünk a parkban!” - családi versenyek 11.00-18.00 KRESZ Park a Nagykanizsai Rendőrkapitányság szervezésében 12.00-13.00 „Védd magad!”- önvédelmi bemutató 13.00-16.30 Generációk utcája - szórakoztató vetélkedő „Miénk a tér!” - bemutatók, Aszfaltrajz - verseny Májusi generációs forgatag 2013. május 16. (csütörtök) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Helyszín: Eötvös tér és környéke 9.00-13.00 Sakkverseny Helyszín: Bagonyai Attila Sakk-Klub Nevezési határidő: 2013. május 13. (hétfő) 17 óra Kísérő program: 2013. május 15. A rendezvénnyel kapcsolatos további információk a www.nagykanizsa.hu honlapon. Miért nálunk érettségizett – budapesti születése ellenére – 74 évvel ezelőtt? Erről is szólt azon a rendhagyó földrajz órán, melyen egykori iskolájában két évfolyam hallgatta figyelemmel a derült kedélyű, halk szavú tudóst. Édesapja halála után döntött úgy a család, a fiúnak férfias nevelést kell kapnia. Így esett a választás a nagykanizsai piaristákra. A város napi ünnepi közgyűlésen Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere Emlékplakettet vett át, ám előtte tartalmas napot töltött városunkban és környékén Ponori Thewrewk Aurél csillagász. – Mekkora sebességet adjunk egy földi tárgynak, hogy égi test legyen belőle? Ezt könnyű kiszámítani – kezdte az örökifjú ismeretterjesztő az első (8 km/sec) és a második (11 km/sec) kozmikus sebesség magyarázatát. Ugyanis nem rövid pályája alatt az űrkutatás és az elektronika hozta a legnagyobb változást a csillagászatban. – 1957-ben, az 1956-os forradalom után – mely csak 1848-hoz hasonlítható – lőtték fel az oroszok az első mesterséges holdat. El lehet képzelni, a szovjet második megszállás után, mekkora lelkesedéssel fogadták a magyarok. A fele nem hitte el, aki meg elhitte, minden csúnyát kiabált a felbocsátókra, akik egy évvel ezelőtt halomra lőtték a házakat és az embereket. Meglehetősen hűvös volt az első szputnyik fogadtatása Magyarországon. – emlékezett Aurél bácsi. Lajka kutyáról is szólt, az első élőlényről, „aki” elhagyta a Földet. (Bizony, a diákok szülei sem emlékezhetnek már rá.) Az űrállomásokon folyó kísérletek közül, mint legérdekesebbet, az olyan fémötvözetek előállítását említette, melyet csak a súlytalanság állapotában lehet megtenni. Beszélt a harmadik kozmikus sebességgel (16 km/sec) indított, a Nap gravitációjából is kikerült, talán 30 000 év múlva célba érő mesterséges égitestekről. Az esetleges értelmes lényeknek magyar nyelvű üzenetet is visznek. – Szeretettel köszöntünk mindenkit, aki jószándékú a világegyetemben. – Ezt egy amerikai magyar hölgy rosszul írta: világegyetemen. Úgyhogy rosszul fognak megtanulni magyarul azok, akik megtalálják…( derültség). A régi tablókat nézegetve elmesélte, hogyan lett magyartanára, Santora Mihály piarista atya az ő fiának keresztapja. Az egykori párbeszéd: – Tanár úr, miért szólít engem Ajtonynak? Van nekem rendes nevem, az Aurél./ – Milyen szóból származik az Aurél?/ – Az aurum, azaz arany szóból./ – És hogyan hívták a régi magyarok az aranyat?/ – Nem tudom./ – Ajtonynak./ – Én már nem lehetek Ajtony, de ha fiam lesz, megígérem a tanár úrnak, Ajtonynak fogom hívni. Úgy is lett, Kanizsára el is kísérte édesapját a friss nyugdíjas Ponori Thewrewk Ajtony. Boharcsik Pálnak, piarista természettan tanáromnak már nem tudtam megköszönni, hogy a csillagászat felé terelt, mert visszatért hazájába, Lengyelországba – említette még Aurél bácsi a Vastagh-műhelyből kikerült tablók tövében. Ebéd után a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület két motorja: Vilmos Mihály alapító és az ő egykori szakköröséből vezetővé érett Gazdag Attila kalauzolta a tanár urat két csillagdájukban. Először Becsehelyre, a Kossuth utcától 3,5 kilométerre, a 310 méteres Kis-hegyre vezetett az út. Itt, Dél- Zala második legmagasabb pontján épült meg 2004 – 2010 között összefogásból – a város is kivette a részét – az a Canis Minor obszervatórium, ahol az észlelést lehetetlenné tevő fényszennyezés nélkül dolgozhatnak. – Égeti a Tejút a retinámat! – idézte föl az első élményt Attila. Az univerzumra nyíló ablak – így is emlegetik, joggal, csillagdájukat – tövében a földi természet is káprázatos látványt nyújt. Majd a hajdani Úttörőház (a Pannon Egyetem Zrínyi utcai campusa) kertjébe tértek vissza a csillagászok. Itt áll 1981 óta a Canis Maior csillagvizsgáló, melyet 2007-ben újítottak fel. Mindkét csillagdájukban szívesen látják az érdeklődőket. Amely tapasztalatuk szerint nem korfüggő. – Életemben nem láttam ilyen szépet! – vallotta be egy 70 éves ember. Az általános iskolás korosztály pedig – ahogy annak idején az egyesület elnöke is – különösen kíváncsi. A vendég, Ponori Thewrewk Aurél is a kíváncsiságot jelölte meg a csillagász legfontosabb tulajdonságának. A nem ismert dolgok tengeréből kiválasztunk egy gyűszűnyit, és azt kutatjuk – érzékeltette azt, hogy soha nincs vége. Ami pedig az egyesület rendkívül informatív honlapját – nae.hu – és a youtubeon mcco64 csatornáját illeti, mindkettőt érdemes gyakran látogatni. Városunk két napóráját – a Szekeres utcait és a Munkás utcait – is fölkereste a már sok napórát tervezett vendég, majd frissítőül a cserfői Antal pince borait kóstolta meg. A nagyszülei révén a történelmi Zala megye másik végéből, Paloznakról származó férfi nem csak a Balaton-felvidék boraival hasonlíthatta össze a kitűnő cserfői borokat, de kíváncsian hallgatta a gazdát a redukciós tartályról, vagy gyönyörködött a hatalmas bakó-présben. (Más szóval gúzsprésnek is nevezik ezt a vidékünkre jellemző impozáns szüreti eszközt.) Lelkesítette a vendéglátókat az idős ember mindenre nyitott érdeklődése. Persze őket sem csak az univerzum érdekli, a természet közelibb gazdagsága – gombák, gyógynövények, fügepálinka készítés – is leköti a Dobriból származó egyesületi elnököt, ez utóbbival ajándékozta meg a tanár urat. Ugyanis a TIT Uránia Csillagvizsgáló és a Planetárium nyugalmazott igazgatója, csillagászattörténeti és kronológiai művek szerzője – ha választani lehet – ma is legszívesebben tanár úrnak szólíttatja magát. Az ünnepi közgyűlés után sem csökkent a vendég anekdotázó kedve. – 74 év után már elmondható, hogyan tettük le a német érettségi vizsgát… – kezdte. De jó humorral vette észre, örökítette meg azt is, ahogy huszár szablyák őrizték vacsora közben táskáját. A Ponoriak pozitív gondolkodására jellemző, ahogyan a városi utak állapotára reagáltak: – Épül, szépül. Cseresnyés Péter polgármestertől elköszönve pedig minden magyar városnak ilyen, a kanizsaihoz hasonló erős identitást kívántak. Kanizsa Ponori Thewrewk: „Férfias nevelést Kanizsa – 10 Érdemesek 2013. május 9. kaptam Nagykanizsán” Kanizsa – Érdemesek 11 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 9. „Liliomkert – kiállításom címadója a Balaton-felvidék szívében, Káptalantótiban létrejött termelői- és használtcikk piac neve. Megtalálható itt a mangalicaszalonnától a helyi gyümölcsökön és borokon át régi könyv, bútor, haszontalan, ki tudja mire való, régi tárgy, csupa gyönyörűség, nyüzsgő tömeg jó fazonokkal, szép nőkkel a sugárzó tájban. Egy-egy korty bor, idill, napfény, élet, álom, dolgok, amiért jó élni, és amit mindig szerettem volna megragadni.” Ekként vall legújabb, retrospektív tárlatáról s annak címválasztásáról Stamler Lajos. A képzőművész- pedagógus Magyar Plakát Házban május 15-ig megtekinthető festményei, szobrai híven tükrözik azt a sokszínűséget, mely az alkotó legbensőbb énjére és munkáira egyaránt jellemző. „Az igazgyöngy, jelesül az alkotás gyönyörködtet, elvarázsol, csodálatra késztet. Ráadásul Stamler Lajos Liliomkertje, egy mesebeli világba, a mindig nyüzsgő idillbe kalauzol.” Márai Sándor művészetről írott gondolataival köszöntötte a szép számban összegyűlt érdeklődőket a kiállítás pénteki ünnepélyes megnyitóján Cseresnyés Péter polgármester, Kőfalvi Csilla, a Magyar Plakát Ház vezetőjének üdvözlő szavai és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola pedagógusainak műsorát követően. A városvezető rámutatott arra is, hogy Stamler Lajos az élet több területén is igazgyöngyöt készít, hiszen tanárként dolgozik, emellett pedig a képzőművészet szerteágazó területeivel, számítógépes grafikával, festészettel és szobrászattal is foglalkozik. Külön elismerést érdemel a művész-tanár azért is, hogy tanítványai közül sokan képző- és iparművészek valamint építészek lettek. Egy életművet néhány mondatban azonban lehetetlen bemutatni – ismerte el Nagykanizsa első embere – ezért fontosabb az, amit az alkotások szavak, tér-és időkorlátok nélkül sugallnak, így láttatva a valóságot, ami, Ottlik Géza szavaival élve, sem nem szép, se nem csúf, se nem jó, sőt, értelme sincs semmi, amíg a művészek értelmet nem adnak neki. A lélek teremtő ereje a valót felruházhatja minden csodával, az igazzal, a jóval, a széppel. Ám mindehhez szükség van olyan szemre és kifinomult látásra, amik az ember saját képzeletében megszületendő dolgokat meglátják. A képek tehát nemcsak a Balatonfelvidék parányi szegletét, Káptalantóti Liliomkerjét tükrözik, hanem bemutatják az alkotót és lelkének ottliki teremtő erejét. Stamler Lajos személye és munkássága iránti tiszteletből ajánlotta e gondolatokkal Cseresnyés Péter a kiállítást a művészetkedvelők figyelmébe, egyben megköszönve a Batthyány Lajos gimnázium tanárának, hogy nemcsak intézménye, hanem városunk szellemi értékeit is gazdagítja. Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, művészeti író, filmrendező szintén életszerű gondolatokkal – amik egyértelműen Stamler Lajos habitusát jellemzik – nyitotta meg a kiállítást. – Azt tanácsolom, ne vegyük szó szerint azt, amit egy művész mond, különösen abban az esetben, ha kinyilatkoztat. Ugyanis ennek a kiállításnak az a címe, hogy Liliomkert, ahol mindent lehet kapni, a házi lekváron, a régi téglákon és könyveken át egészen a ruhákig. Stamler Lajos valami olyasmit mond, hogy ez a tárlat afféle zsibvásár. Csúnyább nevet is találhatnék neki, hát nem az. A Liliomkertet hagyjuk meg a maga piaci mivoltában. A név ugyan találó, de nekem róla egészen más jut eszembe. Számomra a Liliomkert pazar látvány-csodákat kínáló perzsa vagy török könyv, melyben csodálatos szerelmes versek vannak, sok-sok huncutsággal s Stamler Lajos gyönyörű illusztrációival. Ezeknek a dús ornamentikáknak, arabeszkeknek a dekorativitása elsősorban – jómagamnak - az ezeregy éjszaka világát idézik, amitől, persze, nem áll nagyon messze a zsibvásár sem. Jellemző Stamler Lajos fanyar humorára, hogy szereti lefokozni, kisebbíteni a dolgokat. Azonban ez esetben rejtett utalásokat, szellemi muníciókat lehet kitapintatni, olyasfajta indíttatásokat, amik sokszor egészen messzire vezethetnek. Hrabal világa Újudvar tekintetében, „Kék cápa” viszonylatban, vagy Gulácsi rejtélyessége egyaránt megjelenik némelyik képen, ahogy az ősi kultúra, a mesélős-beszédes jelleg, amikor egy tájról vagy éppen egy emberről „regél”. Pompás festőiségnek, arctalan, ám alakszerű valóságnak is nyoma van a festményeken, csakúgy, mint a szobrokon. Ebben a többsíkú bonyolultságban, vérbő festőiségben érdemes az embernek elmélyedni, mindeközben meggyőződhetünk arról, hogy egy kiváló művész keze, szíve munkái. Olyan alkotóé, akiben a játékosság, a szerethetőség és a színekben történő tobzódás állandósult. Az érzelmi elragadottság, mely munka közben eléri Stamler Lajost, csak kevesekre jellemző, ám ő személyével, remekműveivel gazdagítja mind a művészet, mind a kultúra világát helyben, közel s távol egyaránt – zárta beszédét Szemadám György. A Batthyány Lajos Gimnázium jeles pedagógusának tanítványai is megköszönték munkáját egy karikatúrával, amit Balogh László igazgató adott át az érdemeltnek, aki a pénteki nap folyamán még egy elismerést vehetett át. Stamler Lajosnak komplex művészeti tevékenységéért, áldozatos rajztanári és környezettudatosságra nevelő munkájáért a Nagykanizsa Kultúrájáért kitüntető címet adományozta a városvezetés Szabó Zsófia Liliomkert Művészi igénnyel és tudással készített, hétköznapi életben is használható tárgyak adnak közelképet a népi kultúráról a Palini Általános Iskola galériájában megtekinthető kiállításon. Hadiné Szalai Gabriella iparművész munkái méltón szimbolizálják, hogy a művészet sokszor, valóban kézzel is fogható. Ugyanis a fűzvesszőből megformált kosarak, székek, dekorációs eszközök nem érinthetetlen műremekek, hanem akár otthonunk többfunkciós díszei, ékei is lehetnek, esztétikumuknak, praktikumuknak köszönhetően. Hadiné Szalai Gabriella helybéli alkotó nagyapáink, nagyanyáink hagyományát folytatva már régóta foglalkozik a népi kultúrával, a kosárfonással – szólt köszöntőjében Péntek Lászlóné, a Palini Általános Iskola igazgatóhelyettese, az intézmény diákjainak és a Zalagyöngye Néptáncegyüttes hagyományőrző műsorát megelőzően. Arról pedig, hogyan került kapcsolatba a Palinhoz több szállal is kötődő művész a varsa megmunkálásából kifejlődött kultúrával, Prokné Tirner Gyöngyi, a Gébárti Kézművesek Háza szakmai vezetője adott közelképet. Elmondta, hogy Hadiné Szalai Gabriella belső indíttatásból döntött úgy, alig a húszas évei előtt, hogy kézműves szakiskolában tanulja meg a kosárfonás mesterségének alapjait. Tette mindezt sikerrel – hangzott el a tárlatnyitó beszédben – hiszen nem sokkal később már oktatta is Zalaegerszegen a jövő vélhetően iparművész-nemzedékét; ő maga pedig már 23 évesen eme nemes cím birtokosa lett. Sz.Zs. Kézzel fogható művészet Kanizsa 12 – Portré 2013. május 9. Május 11. 19 óra FERGETEGES ANYÁK NAPI OPERETT GÁLA OSZVALD MARIKÁVAL ÉS A HUNGAROPERETT SZTÁRJAIVAL A műsorban fellépnek az Operett Színház, a Madách Színház és a volt InterOperett fiatal szólistái, valamint a műfaj koronázatlan királynője: Oszvald Marika. 2,5 óra önfeledt szórakozás kitűnő szólisták, professzionális zenekar és tánckar, közel 200 gyönyörű jelmez, egyedi látványvilág az ország leglátványosabb operett showján! Belépődíj: 2900 Ft, 3500 Ft és 4500 Ft. A jegyek megvásárolhatók a HSMK jegypénztárában. Zalai Hírlap hűségkártyával 10% kedvezmény a Zalai Hírlap ügyfélszolgálatán. Május 12. 15 óra "TOVÁBB MESÉLA VÁROS" - városnéző séta idegenvezetővel Gyülekező a HSMK előtt Útvonal: Kossuth tér - Sétakert - Maort telep - Alsóvárosi Templom Vezeti: Ferencz Judit. Május 16. 9 óra GENERÁCIÓS FORGATAG A SZÉCHENYI ÉS EÖTVÖS TÉREN Szervező: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. Május 10. 19 óra ROCK KONCERT Fellépnek: a Lumber Jack Kommandó, Muerte Cara, Raw és az LMB együttesek. A belépés díjtalan. A rendezvény alatt büfé üzemel! Május 24. FOLYTATÓDIK A TEHETSÉGKUTATÓ! A Kanizsa Kulturális Kincsei tehetségkutató vetélkedő sorozat döntője 5- 10 éves korosztály számára. Jelentkezési határidő: május 10. (péntek)! TÁJAK, KOROK - Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: június 30-ig INDIA ÖRÖKSÉGE Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Indiában festett alkotásaiból. Megtekinthető: május 31-ig. LILIOMKERT Stamler Lajos kiállítása Megtekinthető: május 31-ig ARANYKOR Nagykanizsa a dualizmus korában. - Fotókiállítás, Megtekinthető: május 31-ig Május 15. 9 óra "NETEZZ TOVÁBB NAGYI" KLUB Téma: fajl kezelés – 20 éves lehettem, amikor életemben először az Adrián nyaraltunk és láthattam a tengert. Szerettem volna lefényképezni édesapám Zenit gépével, de ő rám szólt, hogy nem tudom megcsinálni, arra csak a fényképészek képesek. Majd veszünk egy képeslapot. Itt kezdődött minden. A fenti idézet Varga Györggyel, a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóriporterével folytatott beszélgetésből származik, mely talán sok ember számára példa lehet és erőt, lendületet adhat álmai megvalósításánál. Elmondta, leginkább a fentiek inspirálták. Ennek a lázadásnak az eredménye, hogy az állattartó telepi gépészből fotós lett. Meg szerette volna mutatni, hogy meg tudja csinálni, képes rá. A fotózást először autodidakta módon tanulta, minden álma az lett, hogy vehessen egy jó gépet, és fotós lehessen. Járta a természetet és rengeteg képet készített. – Az első munkahelyem a Matávnál volt, majd egy kerékpárboltban dolgoztam. De, ahogy elkezdtem fotózni azt éreztem, olyan hivatást szeretnék, amely többet ad, amire büszke lehetek – idézte fel a kezdeteket. Ez után következett egy nagy váltás az életében, amikor egy ismerőse ajánlásával a városi lapnál kezdett el dolgozni. A továbbiak pedig azt bizonyítják, hogy ha egy ajtó bezárul, valahol egy másik kinyílik, ugyanis a 30. születésnapján közölték vele, másnap már nem kell mennie dolgozni. A kezdeti elkeseredés után a somogyi és a zalai napilapnak is készített képeket. Az MTI-nek először 2001-ben küldött fotót a Nagy-Magyarország-emlékmű restaurálás utáni kihelyezéséről. Az első nagyobb munkája pedig a balatonkeresztúri körforgalomnál történt buszbalesetnél volt. – Hajnalban hívott az MTI akkori szerkesztője, menjek készítsek pár fotót a balesetről. Egy ma már nevetséges géppel mentem a helyszínre, amivel 76 kockát tudtam csak lőni, és megtelt a 32 megás kártya. Rohantam haza, és egy órán át tartó mentés után elküldtem a képeket és mentem a kórházba, este pedig a gyertyagyújtásra. Másnap reggel is hívott a szerkesztő, hogy nézzem meg az újságokat. Annak ellenére, hogy más fotósok is kint voltak, az én képeimet vették át a lapok. Rájöttem, nem kell nagy gép, se sok kocka, de a fotós igen. Amit gondolok a történetről, amit látok a témában, az általam vetül ki a felvételen. Azóta a hobbim az MTI – emlékezett vissza. Ami sokaknak nagy tragédia, az neki a munka kezdete. Ahogy mondja, a fotóriporterkedés kicsit olyan, mint a színészet. Egyszer belecsöppen egy születésnapba, ott mindenki boldog, majd a következő pillanatban már egy baleset helyszínén van, melynek egészen más a hangulata. Egy pillanat alatt meg kell találnia a megfelelő hangot a helyszínen lévő emberekkel. – A munkám során találkozom szép lányokkal, gazdag értelmes fiúkkal. Rengeteg síró arcot, balesetet és tragédiát látok. Megtanítottak arra, hogy szeressem és tiszteljem az életet. Megtanultam feldolgozni a balesetek hideg éjszakáit. Árvíz, hóesésben sétáló gólya, virágzó kockásliliom az éjszakai fényekben, balesetek, éjszakázások. Állandó, folyamatos készenlétben kell lennie. Éjjelente felugrik, mikor vonulnak a tűzoltók. Soha nincs pihenés. Rengeteg érdekes kaland, élmény van már a háta mögött. Megesett már vele az is, hogy elfelejtett gépet vinni egy balesethez és egy kollégájának kellett szólnia, vigye utána. A kolontári vörösiszap-katasztrófát végigfotózta a levegőből is, egy tapolcai pilótának köszönhetően. Az elöntött területről készített döbbenetes képeit szinten mindegyik napilap átvette, és többek között a The New York Times és egy norvég újság is leközölte, nyomtatásban, valamint online is. A fotózás mellett nagy szerelme még a Ju Jitsu, amit ott gyakorol azt a fotózásnál alkalmazza, az emberismeretet pedig a harcművészetben. – Az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és számtalan érdekes emberrel találkoztam. Sokszor érzem, hogy olyanoknak kellene lennünk, mint a japánoknak, akik figyelték a világ eseményeit, és ha láttak egy jó utat, azt mondták, ennek ez a része jó, ezt járjuk. Azt tartom, és e szerint is élek, hogy soha ne a nagyokat kövesd, hanem akiket ők követtek. Varga Mónika Objektíven át a világ AKCIÓS ÁRON! Palinban 120 m2-es, nappali + 3 szobás, központi fűtéses családi ház 1736 m2-es telekkel eladó. Irányár: 13.8 MFt, Kód: A-141. Szabadhegyen 99 m2-es, tetőtér beépítéses, nappali + 3 szobás, cirkó + kandalló, napkollektor fűtésű családi ház, 1794 m2-es telekkel eladó. Irányár: 15 MFt Kód: B-1810. Munkás utcában, 57 m2- es, 1 + 2 félszobás központi fűtéses lakás eladó. Irányár. 5.4 MFt, Kód: B-1783. Huszti téren 69 m2-es, 1+2 félszobás, 3. emeleti cirkós lakás eladó. Zárt udvarban parkolási lehetőség. Irányár. 9.5 Mft, Kód: B-1714. AKCIÓS ÁRON! Kodály Z. utcában 54 m2-es, 2 szobás, 3. emeleti, erkélyes, egyedi gázas lakás eladó! Irányár. 4.5 Mft, Kód: B-1738. Északi városrészben 78 m2-es, nappali + 3 félszobás, 2 szintes, egyedi gázas sorházi lakás 2 beállós garázszsal eladó. Irányár: 11.9 Mft, Kód: B-1789. 8800 Nagykanizsa, Magyar utca 2. Tel./fax: 0693/314-012 Mobil: 0630/95 92 254 E-mail: info@csaszi.com, Web: www.csaszi.com Kanizsa – Ez+Az 13 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 9. Horoszkóp Ha munkahelyet szeretne változtatni, a siker érdekében meggyőzően adja elő az elképzeléseit. A változékony időjárás és a bolygóállások hatással lesznek kapcsolatára, emiatt nagyobb türelemre lesz szüksége. Mielőtt hangot adna otthon elégedetlenségének, ne csak tízig számoljon, hanem mérlegelje saját hozzáállását is a dolgokhoz. A párja munkája is erőteljes odafigyelést igényel, oldják meg együtt a gondokat. A jövő héten újabb lehetőségei adódnak a kikapcsolódásra. A generációk forgatagában akár egy új sportágat is kipróbálhat. A nézeteltérések is könnyen veszíthenek így a jelentőségükből. A bolygóállások szűnni nem akaró vitát válthatnak ki partnerkapcsolatában. Enyhítse a feszültséget, látogasson el a jövő héten az Eötvös térre, a Generációk utcájába, és élvezze a szabad levegő nyugtató hatását. Hogyha észérvekkel nem tud a párja szokásaink változtatni, akkor tegyen le róla egy időre. Sétáljanak ki a természetbe, a virágzó fák szépsége gyógyír lehet kapcsolatuk felpezsdítésére. Ne csodálkozzon el, csak figyeljen. Megmagyarázhatatlan dolgok történhetnek önnel hétvégén a konyhában. Mint egy gondolatolvasó, úgy készül a sütés-főzéshez, meg sem kell kérdeznie, ki, mit kíván enni. A május számtalan meglepetést tartogat önnek. Csak mozduljon ki otthonról, készüljön fel idejében a generációk nagy találkozására az Eötvös téren. Acsillagok állása szerint valaki táncba viszi az esti kanizsai Dáridón. Májusban önfeledten álmodozhat. Gondoljon kitartóan egy kedves ismerősére, mert könnyen előfordulhat, hogy a valóságban is megjelenik ön előtt. Kisugárzására nem csak a közvetlen környezetében figyelnek fel. Abolygóállások szerint a májusi esték elmés szócsatákra késztetik. Ez nem is baj, csak olyan, alkalomhoz illő társat kell keresnie ehhez, akire élénkítően hat az esti társalgás, mert ellenkező esetben alvás lehet a vége. A hétvégén sok tennivalója akad a kertjében. Ha mindent meg akar oldani, koncentráljon több dologra egyszerre. Ha bulit tervez a hétvégén, ne csak testben, hanem lélekben is készüljön fel rá. Magas energiaszintjével most bármit elérhet. Újult erővel a munkahelyén legyőzhet minden akadályt. Pihenésképpen hívja meg vidéki rokonait, és szórakozzanak a generációk pódiumműsorán. Kezdje a hétvégi pihenőjét egy kellemes masszázzsal, fürdőzéssel, aztán értékelje át párjával a héten történteket. Acsillagok szerint, ha benevez párjával a Mozdulj MindenKor! vetélkedőre, nagyon jó helyezést érhetnek el. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Körmendi FC (6.) – Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh (11.) 6-0 (2-0) NB III Bakony csoport labdarúgómérkőzés, 22. forduló. Körmend, 150 néző. Vezette: Móri (dr. Bede, Ács P.). G.: Takács Á. (32., 62., 80.), Niksz (44.), Szalai R. (66.), Sipos B. (84.). Kiállítva: Szekeres P. (30.) NTE: Szekeres P. - Rákhely, Cserfő L., Mavolo, Szép D. - Schuller - Szőka Á. (Lőrincz P., 79.), Nagy T., Cs. Horváth G., Rieger (Zsirai A., 74.) - László R. (Mód, 67.). Vezetőedző: Visnovics László. Az első játékrész 30. percében alapvetően változott meg Visnovics László addig jól teljesítő együttesének játékrendszere, hiszen az NTE kapusának, Szekeres Péternek a kiállítása után a fiatal védő, Schuller Ferenc állhatott a gólvonalra. Ami azt követően történt, szakmailag szinte alig értékelhető, hiszen cserekapus nélkül ilyen történések után nehéz maradandót alkotni. Bizony, a hazaiak ki is használták a kanizsaiak problémáját, s gyakorlatilag kedvükre lőhették góljaikat. Labdarúgással kapcsolatos hír, hogy az UFC Nagykanizsa labdarúgó toborzót hirdet az 1995 és 2000 között született fiúk részére. A toborzó időpontja és helye: 2013. május 22. 15.30-17 óra között az Olajbányász-stadion.További részletekkel a klub részéről Vass Győző, a klub technikai igazgatója szolgálhat. P.L. VEGYES Kidobásra szánt hűtőjét, TV-jét, mikróját, mosógépét, stb. elszállítom. Tel.: 0620/510-2723 (7575K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 0620/510-2723 (7576K) Keresek jó fizikumú (40-50 év közötti) nagykanizsai férfit, aki heti egy alkalommal segítségünkre tudna lenni. Megbeszélés személyesen. Tel.: 0620-431-1311 (7572K) Keresem azokat, akik néhai Böjti Lászlóval (Egyeduta, 1927.08.01) bármilyen rokoni kapcsolatban állnak, vagy ezzel kapcsolatban információval rendelkeznek. Tel.: 0670/589-8906 (7573K) Május elsején a kora esti órákban az autóbuszpályaudvar - Fő út - Teleki utca vonalán elveszett egy kiskabát, a zsebében egy kulcscsomóval. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy legalább a kulcscsomót adja le a Kanizsa Újság szerkesztőségébe. A tulajdonos pénzjutalmat ajánlott fel érte. (7574K) Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. május 9. SZOLGÁLTATÁS K V Suresh immáron ötödik alkalommal tartja meg városunkban egy napos SKY workshopját, melyen a résztvevők a világ egyik legerőteljesebb légzéstechnikáját, énekeket, egyszerű és hatékony jógagyakorlatokat sajátíthatnak el május 11-én 9.30-17.30-ig, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. Az egyik leghíresebb indiai tanító egy nemzetközi banknak dolgozik, Dél-Indiában született és nőtt fel. Eddig már több száz tanfolyamot tartott, az elmúlt egy évben pedig több mint ezer embert tanított Magyarországon. – A nap legfontosabb célja, hogy a részvevők kizökkenjenek a napi rutinjukból és megtanulják a stressz kezelésének lehetséges módjait. Egyszerű gyakorlatokat sajátíthatnak el, melyet otthon is gyakorolhatnak – ismertette az egy napos rendezvény részleteit Takács Katalin szervező. Az egyik leghíresebb indiai tanító által bemutatott gyakorlatok végrehajtásához nem szükséges előképzettség, így kortól, nemtől és foglakozástól függetlenül mindenkinek ajánlják Suresh workshopját. A légzéstechnika elsajátításával pedig megtanulhatják a levegővétel szabályozását és ezzel kontrollálhatják az érzelmeiket, gondolataikat. – Reményeink szerint a résztvevők egy másik látásmódot, életfilozófiát ismerhetnek meg, melynek segítségével jobban hisznek majd önmagukban és magabiztosabbak lesznek a mindennapokban. Erre és a támogatásra nagy szükség van a mai értékválságban szenvedő, rohanó világban. A szombati workshopra a tolmo0716@gmail.com címre küldött e-maillel lehet jelentkezni. A szervezők azt kérik, polifoamot, vizet, laza ruhát, könnyű ennivalót mindenki vigyen magával. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak az ingyenesen látogatható, angol és magyar nyelven zajló spirituális utazásra. V.M. Spirituális utazás ismeretlen igazsága Suresh-el Gyere és tölts velünk egy igazi csajos napot! Minden szerdán 18:00-tól ingyenes aerobik, zumba, cross fitt, fanatic jump, fitness, tánc és sok más az Erzsébet téren a Testnevelési Egyetem, az Aerobik Szövetség és Nagykanizsa Város közös programja. Első óra: május 15. 18:00 óra, Erzsébet tér. A barátodról se feledkezz meg! Egy órányi játék kényszerkapussal... BVSC-Zugló II (1.) – Heat Group Kanizsa VSE (4.) 14-13 (2-3, 4-3, 4-5, 4-2) OB I B vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1-6. helyért, 3. forduló. Budapest, 50 néző. Vezette: Füzesi, Marosvári. Kanizsa: Kiss Cs. - Szilvasán 5, Kaszper G. 2, Virt M. 1, Gulyás 2, Kéri 1, Kádár 2. Csere: Bencz, Karácsony T., Cserdi, Kis Zs, Fábry. Edző: Németh Zsolt. Izgalmas, változatos mérkőzést vívott a két csapat és a harmadik negyed végéig a vendégek inkább irányították a találkozót. Az utolsó játékrészben a hazaiak viszont egy úgymond könnyen megkapott előnyt kihasználtak, a vendégektől Fábry Józsefet cserével kiállították, s 40 másodperccel a vége előtt a BVSC vezetett is – a meccs folyamán először és mint nem sokkal később kiderült, számukra a legjobbkor. Németh Zsolt: „Véleményem szerint nem játszottunk rosszul, jól is tartottuk magunkat, de talán egy picit a medence lejtett a hazaiak felé... Mindenesetre kiengedésre nincs mód, hiszen a következő találkozónk a Hegyvidék-YBL ellen lesz idegenben a mostani hétvégén.” P.L. Élesedik a helyzet a Kanizsa VSE-nél A Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja nagyszabású gálával jelezte, hogy az idei évadban maximálisan felkészült a további (világ)eseményekre, illetve a már megrendezett országos bajnokság(aik)ról is mutattak be produkciókat a csapat tagjai. A HSMK-ban fellépett színpadi forgatag majd két órán keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt, s a legfiatalabbaktól a felnőtt korcsoportig adták elő az egyes formációk műsoraikat. Igaz, a közeljövőben nem csupán ismerős terepen tehetik ezt meg, hiszen a moderntáncosok nemzetközi szövetsége által rendezendő világbajnokságon már komoly zsűri előtt léphetnek fel a tanítványok, tudtuk meg Szécsényiné Kápolnás Edinától. A világbajnokságuknak Szigetszentmiklós ad otthont június utolsó harmadában. A klubot koordináló táncoktató mellett a SZKES kötelékében tanít már – versenyzése mellett – Szekeres Kinga is, s erősítés gyanánt érkezett a táncosok egyesületéhez Török Eszter Győrből, valamint Kelemen Kata a fővárosból. Kanizsa 2013. május 9. – Sport 15 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu Tatabányán rendezték meg a IV. korcsoportosok (14-15 évesek) szabadfogású birkózó országos diákolimpia döntőit. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzői közül iskoláikat képviselve két birkózónak, a 42 kg-os Németh Mártonnak (Zrínyiiskola) és az 50 kg-os Egyed Balázsnak (Piarista-iskola) (képünkön edzőjükkel Szatmári Zsolttal) sikerült igazán jól a megméretés, hiszen az előbbi sportoló első, míg utóbbi második lett. Egyed Balázs súlycsoportjában tizenhatan voltak, a nagykanizsai birkózó négy meccséből mind a négyet nyerve lett aranyérmes. Németh Márton is jó formában volt, ő három győzelemmel jutott a fináléig, ott azonban ellenfele egyes vélemények szerint időn túli akcióval győzte le a dél-zalait, akinek így az ezüstérem jutott. Egyed Balázs aranyérmes a diákolimpián Gálájuk után a vb-re készülnek Magyar Testnevelési Egyetem- TFSE (2.) – Kanizsai Vadmacskák SE (7.) 65-59 (18-22, 20-16, 13-7, 14-14) Amatőr NB női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért, 6. forduló. Budapest, 50 néző. Vezette: Kovács Z., Vida J. Kanizsa: Fekete Cs. (7), Fuisz V. (18/6), Hegyi (5/3), Jurkó (6), Oros (12). Csere: Olasz (2), Nagy D., Jagarics (9). Edző: Farkas József. A kanizsaiak az elején öt ponttal is vezettek, s a folytatásban is kellő odafigyeléssel kosaraztak. Jagarics Anett kosaraival tíz pontos előnyre tettek szert a 16. percben, a negyed végére azonban a hazaiak jól hajráztak és egyenlítettek. Nagyszünet után hat percig nem tudtak pontot szerezni a vendégek, így a fővárosiak elhúzhattak. Fuisz Viktória sikeres dobásai csak csökkenteni tudták a dél-zalai hátrányt, aztán a záró periódusban Fekete Csilla pontjaival feljött a KVSE, vezetett is, de a hazaiak a végén a maguk javára fordították a fordulatos találkozót. Nyíregyházi FSE-NYKS (4.) – Kanizsai Vadmacskák SE (7.) 82-72 (23-20, 24-15, 23-16, 12- 21) 7. forduló. Nyíregyháza, 50 néző. Vezette: Bagula, Balogh Gy. Kanizsa: Fekete Cs. (24/6), Fuisz V. (16/6), Hegyi (8), Jurkó (6), Nagy D. Csere: Olasz (11), Jagarics (4), Oros (2), Horváth E. (1), Kovács K. Edző: Farkas József. Fuisz Viktória és Fekete Csilla hármasokkal nyitott, de a hazaiak a negyed közepétől egy 10-2-es etapot értek el, amivel már vezettek is. A második negyed elején a hazai csapat kihasználta magassági fölényét és elhúzott tíz ponttal. Nagyszünet után a vendégek védekezési hibáit rutinosan használta ki a nyíregyházi csapat és fokozatosan lépett el a kanizsaiaktól. A záró tíz perc elején Fekete pontjaival felzárkózott a Vadmacskák, Fuisz kipontozódása után védekezést is kellett váltaniuk Farkas József tanítványainak, akik akkor 14-2-es szakaszt produkáltak. Az addig kialakult különbséget azonban így is csak csökkenteni tudták a kanizsaiak. Farkas József: „Két negyed alakult számunkra rosszul, az akkor megszerzett előnnyel a hazaiak nyertek is. Magas embereik vertek meg minket, az 53 megszerzett lepattanójuk sokkalta több lehetőséget jelentett számukra. Megsínylettük ráadásul, hogy Fuisz három perc alatt kipontozódott, aki félidőig igencsak eredményes volt." Kanizsai Vadmacskák SE (8.) - Kecskeméti KC (7.) 54-61 (12- 15, 17-12, 15-18, 10-16) 8. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Szalai Zs. Németh S. Kanizsa: Fekete Cs. (4), Fuisz V. (17/3), Hegyi (13/3), Jurkó (2), Jagarics (10). Csere: Olasz (4), Oros, Nagy D. (4). Edző: Farkas József. Sok hibával indították a találkozót a hazaiak és a negyed végére sem tudtak felzárkózni pontatlan dobásaik miatt. A folytatásban is akadozott támadójátékuk, így nyolc pontos hátrányt kellett ledolgozniuk Fuisz Viktória és Hegyi Vivien pontjaival, melyek után még a vezetést is át tudták venni a vendéglátók. Nagyszünet után Jagarics Anett volt elemében, de a kecskemétiek egyenlítettek és az előnyt is viszszavették. Az utolsó 10 percben fej-fej mellett haladtak a felek, a végjátékban többször volt lehetősége a hazaiaknak megnyerni a mérkőzést, de döntő pillanatokban hibáztak, amit a vendégek ki is használtak. A Kanizsai Vadmacskák így a nyolcadik helyről várhatja a folytatást. P.L. Jöhet a bajnokság végső szakasza Majd kilencszáz versenyzővel, több mint 50 egyesület részvételével zajlott az a kétnapos úszó utánpótlásviadal Székesfehérvárott, melyen számos korosztályos válogatott indult. A rangos versenyen a Délzalai Vízmű SE 14 fiatallal vett részt. A dobogós helyezésekről ezúttal is Molnár Flóra (1998) és Abay Nemes Anna (1996) gondoskodott. Zámodics Márk (1997) 800 m gyorson elért eredménye új megyei korosztályos és felnőtt rekord. Polgár Sándor vezetőedző elégedetten nyugtázta tanítványai teljesítményét. A nagykanizsai egyesület dobogós eredményei: Molnár Flóra 100 m gyors - 1. helyezés - 1:00,17. Abay Nemes Anna 50 m hát - 2. helyezés - 30,89. 50 m pillangó - 3. helyezés - 29,90. 50 m gyors - 3. helyezés - 28,32. Zámodics Márk új megyei rekordja 800 m gyorsúszásban 9:00,16. Javában gyűjtögetik érmeiket Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. május 9. Meghívó Az évfordulók tiszteletére MENTÉSTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS nyílik Nagykanizsán a Halis István Városi Könyvtárban 2013. május 10-én 9.30-kor. Ebből az alkalomból EGÉSZSÉGNAPot is tartunk, ahol előadásokkal, mentéstechnikai és egészségmegőrzési bemutatókkal, szűrővizsgálatokkal, színes, interaktív programokkal várjuk Önt, családját, barátait, munkatársait. Az előzetesen kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére, a díjak átadására a megnyitón kerül sor. ÍZELÍTő A PROGRAMOKBÓL: – Mentők: ALS = emeltszintű újraélesztés bemutatása – BEMER terápia: Zsuppánné H. Mária, dr. Rada Éva – Borda Családi Gazdaság: Frissen préselt natúr gyümölcs – CERAGEM Nagykanizsa – Diétás tanácsadás – Dr. Rada Éva: Táplálékallergia előadás – Egészségügyi Alapellátási Intézmény: szűrővizsgálatok – Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Szervezete: - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Drogprevenció - Elsősegélynyújtási bemutató – Revital Gyógyászati Szaküzlet: Termékbemutató – Vörös Tulipán Gyógynövény és Biobolt: Termékbemutató Fényre sötétedő lencse AKCIÓ 20 % Az akció 2013. május 31-ig érvényes XXV. évfolyam 19. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. május 16. Kanizsa Kövessen minket okostelefonján is: www.kanizsaujsag.hu Önálló terület- és településfejlesztési operatív programban különítenek el a megyéknek és a megyei jogú városoknak is meghatározott összegű európai uniós forrásokat, amelyeket saját gazdaságfejlesztési elképzeléseikre költhetnek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára Nagykanizsán. Cséfalvay Zoltán A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok jövője az Európai Unióban címet viselő konferencián a következő, 2014-től 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakra vonatkozó elképzelések között említette, hogy a strukturális és kohéziós alapokból érkező összegek 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kívánják fordítani. A nyolc év alatt várhatóan érkező 6775 milliárd forintból a helyi, területi szintekre is fejlettségtől függően meghatározott összegeket különítenek el a helyi gazdaságfejlesztési elképzelések végrehajtására. Hozzátette, hogy a két alapból érkező források „értelmes felhasználásának tervezése” már zajlik, hamarosan szélesebb társadalmi vitára is bocsátják az elképzeléseket. Azt önmagában nagyon jelentős lépésnek nevezte, hogy az eddigi 16 százalék helyett a rendelkezésre álló összegek 60 százalékát fordíthatják a gazdaság egészének erősítésére, benne egyebek mellett a foglalkoztatás elősegítésére, kutatás-fejlesztésre, az innovációs és információs technológia erősítésére, valamint a helyi, térségi gazdaságfejlesztésre. Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Unióban, ahol öt éve fejti ki hatását a válság, egyfajta gazdaságpolitikai elbizonytalanodás érzékelhető, miután próbálkoztak állami szintű gazdaságélénkítési lépésekkel és ennek ellenpólusaként költségvetési megszorító javaslatokkal is. Mindeközben a magyar gazdaságpolitika három jelentős lépést hajtott végre: a pénzügyi stabilizációt, vele párhuzamosan a gazdaság versenyképességét erősítő reformokat, valamint az államigazgatás, területi adminisztráció reformját. Az egész ország versenyképességének megteremtését szolgáló lépések után – amelyek megtétele nem volt könnyű sem a lakosság, sem a vállalkozások számára – „most az iparpolitika területén tudunk gyakorlati lépéseket tenni” – fogalmazott Cséfalvay Zoltán. A horvát és magyar résztvevők számára a város önkormányzata által szervezett konferencián, majd az azt követő sajtótájékoztatón az államtitkár kitért arra is, hogy Nagykanizsa határ menti fekvésének köszönhetően és Horvátország július elsején esedékes európai... (folytatás a 2. oldalon) Cséfalvay Zoltán: önállóan jutnak uniós forrásokhoz a megyék (folytatás a címlapról) ...uniós csatlakozásával az eddiginél is jobban kiaknázhatók lesznek a gazdasági lehetőségek. Ma Magyarország a negyedik legnagyobb tőkebefektető Horvátországban, a magyar befektetők szempontjából Horvátországba irányult a legtöbb működő tőke, a külkereskedelem pedig a recesszió ellenére is folyamatosan bővült az elmúlt években. Becsey Zsolt, a Külügyminisztérium külgazdasági koordinátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tulajdonú cégek exportjának döntő hányada a szomszédos országokba irányul. Közülük mostanáig Horvátország számított a legkisebb exportpiacnak, bár még mindig nagyobb arányt képviselt mint a kínai exportunk, s nagyjából fele akkorát jelent, mint az orosz vagy amerikai piacra szánt kivitel. Úgy fogalmazott, hogy Horvátország csatlakozása főleg a magyar vállalkozásoknak jelenthet a következő négy-öt évben komoly gazdaságélénkítő hatást, a közelség miatt pedig nagyobb részt tud kihasítani magának az élénkülésből Nagykanizsa és az egész Délnyugat- Dunántúl. Bethlen István, a Páneurópai Unió elnöke, külügyminiszteri tanácsadó a sajtótájékoztatón kifejtette: a magyar közvélemény még mindig keveset tud a „most öszszes eresztékeiben recsegő” Európai Unióról, amelynek azonban egyik legsikeresebb területe éppen a regionális együttműködés, amelyből a határ menti térségekben jelentős gazdasági fellendülés származott. Nagykanizsa földrajzi elhelyezkedése ideális Szlovénia és Horvátország közelsége miatt, de „egyenes utat kell építeni” az Adriára is. Úgy vélekedett, a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés szempontjából, az arab országokkal való kapcsolatok kiépítésében nagyon jelentős kérdés, hogy van-e tengeri kapcsolatunk. Az egykori Fiume (Rijeka) kikötője pedig nemcsak a horvát, hanem a magyar gazdaság számára is újból kiemelkedő jelentőségű lehet. Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere arról beszélt, hogy a várost térségben gondolkodva szeretnék fejleszteni, ebben pedig a közeli települések mellett természetesen a határon túli városokra is alapoznak. Ezért szükséges Budapesttől vagy Zágrábtól függetlenül helyben felmérni az erőforrásokat, amelyekre építve meg lehet határozni fejlesztési célokat – jelentette ki. A sajtótájékoztatót követően Prof. Dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Új gazdasági trendek az Európai Unióban címmel tartott előadást. „A határon átnyúló gazdasági kapcsolatok jövője az Európai Unióban” elnevezésű nagykanizsai konferencia nem csupán meghívott vendége, de előadója is volt a dél-kelet-európai infrastruktúra- fejlesztés távlatairól értekező Dr. Gordan Grlic Radman, Horvátország Magyarországra delegált nagykövete is. A programok után röviden lapunk kérdéseire is válaszolt. – Azzal, hogy Horvátország heteken belül az Európai Unió tagja lesz, mondhatni egy elit klubba is kerül – fogalmazott a zágrábi illetőségű budapesti nagykövet. – Ami számunkra eddig is kiemelt fontosságú volt, azok az együttműködések szomszédainkkal még szorosabbra fűzhetőek. – Konkrétabban? – Azt hiszem, az nyilvánvaló, hogy Magyarországgal roppant fontos és gyümölcsöző kapcsolatai vannak Horvátországnak, mostantól pedig a régióban még távolabb is tekinthetünk, akár Szlovákia- Csehország-Lengyelország vonulatában is. – Vannak kiemelt területei ezen „közös gondolkodásnak”? – Az infrastruktúrától az energetikai témákig terjedő kérdésköröket tartjuk a legfontosabbnak. Ezeket pedig akármilyen oldalról is közelítjük meg, Magyarország és Horvátország együttműködési viszonylatában szintén kikerülhetetlenek. MTI - Kanizsa Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500- 6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 Kanizsa – Határtalanul 2 2013. május 16. KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magyarországgal roppant fontos és gyümölcsöző kapcsolataink vannak A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. folytatta azt a programot, amely az Ausztria – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló, „FRESH A.I.R. – Új szelek a környezeti nevelésben” elnevezésű projekt „Train the trainer” továbbképzésének második állomását jelentette. A pályázat magyarországi partnere Nagykanizsa Megyei Jogú Város és a KanizsaTISZK, a főpályázó pedig az Umweltbildung Wien. A résztvevők ezúttal az általános iskolák alsó tagozatos pedagógusaiból tevődtek össze. A programban a magyar kollégák Győr-Moson-Sopron-, Vas- és Zala megyéből érkeztek, míg az osztrák pedagógusokat az Umweltbildung Wien delegálta. Pénteken este a „trainer” képzés a KanizsaTISZK központi képzőhelyén fogadással, bemutatkozással és a program ismertetésével indult. A közös vacsora után egy játékos tréning következett. Másnap Prof. Dipl.-Päd. Gerhard Hofer projektgazda magas színvonalú előadása vezette be a szakmai továbbképzést, majd Benedek Miklós környezeti nevelési szakértő vezetésével a csapat Csömödérre utazott. Az elméleti felkészítés után a nap további részében csoportokban folytatódott a gyakorlati munka, az „Ökovasút” (Ökobahn) program keretében. A természetben történő megfigyelések, felfedezések és élményvadászat mindenki számára számos meglepetést hozott. Az este folyamán a közös élmények megbeszélését követően, a nap feszültségeinek levezetése játékos formában történt. A vasárnapi előadás Prof. Dipl.- Päd. Gerhard Hofer irányításával kezdődött, majd a csapat a Nagykanizsa melletti Obornakra utazott, ahol „Az erdő élménye” (Walderlebnis) című túrán vettek részt Benedek Miklós útmutatása alapján. Az ebéd után a tanfolyam első részének zárása következett, melynek folytatása 2013 szeptemberében Bécsben lesz – tudtuk meg Veilinger Líviától, a Kanizsa TISZK munkatársától. Kanizsa „Új szelek a környezeti nevelésben” Virágosztás Egynyári virágpalántát juttat a Polgári Kanizsáért Alapítvány mindazoknak, akik május 24-én, pénteken 15-18 óráig feliratkoznak a Hevesi ABCnél, és vállalják, hogy a Keleti városrészben házuk előtt elültetik, öntözik, gondozzák. Kanizsa – Krónika 3 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 16. Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli 65., a Nagykanizsai Mentőállomás pedig 60. évfordulóját. A jubileum kapcsán a Halis István Városi Könyvtárban nagyszabású rendezvénnyel – többek között Mentéstörténeti kiállítással, egészségügyi bemutatókkal – adtak ízelítőt abból a munkából, melyet nap, mint nap az emberekért végeznek önzetlenül, odaadással. Immár több évtizede, ugyanis a helyi Mentőállomás az ’50-es évek tájékán (bár, a világháború előtt is volt a kor színvonalához képest fejlett ellátás) kezdte meg működését városunkban, igaz, akkor még más helyszínen. Többek között a régi idők pillanatai is megtekinthetőek azon a kiállításon, mely másfél-két év kutatómunkájának és sok ember összefogásának eredményét tükrözik. Régi és modern tablók, mentéshez szükséges felszerelések, mentőautó- modellek, egyenruhák, elsősegélynyújtó készletek mutatják be, miben és mennyit fejlődött a mentőszolgálat. A nem látható, tárgyakkal nem prezentálható segítségnyújtásról, a mentők mindennapi hőstetteiről a meghívott vendégek mindegyike megemlékezett, Ténai Péter, a Nagykanizsa és Térsége Mentőalapítvány elnökének üdvözlő szavai után. Nagykanizsa polgármestere, Cseresnyés Péter köszönetét fejezte ki a mentők emberséges, elhivatott munkavégzéséért. A városvezető, csakúgy, mint Rigó Csaba, fejlesztést, fejlődést vetített előre a jövőben az ellátás területén. A Zala megyei kormánymegbízott kiemelte: hosszú ideig megoldatlan probléma volt, hogy elég mentőállomás legyen, és a mentő 15 percen belül mindenhova elérjen. Ám ez a helyzet legkésőbb 2014 őszére megoldódik – hangsúlyozta Rigó Csaba – ugyanis a jelenleg működő 8 mentőállomás mellé Zalalövőn és Söjtörön is elindulhat a mentőállomás kiépítése. Dr. Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának docense, intézetigazgató, tanszékvezető a mentő- képzés kezdeteiről és a szakmai minőség biztosításának fontosságáról szólt. Majd Tanai János, a Nagykanizsai Mentőállomás vezetője adott közelképet a lakókörnyezetünk ellátását végző mintegy „32 bajtárs” mindennapjairól. Elmondta, évente mintegy 6000 beteget látnak el a mentők. A szolgálat központja, a nagykanizsai mentőállomás egy uniós pályázat jóvoltából teljes felújításra kerül még idén, így a napi küzdelmeket megújult helyen folytathatjuk – adott hangot örömének Tanai János. A mentők mindennapjainak, történetének több momentumát öleli fel s mutatja be az a készülő könyv, mely a mentéstörténetről szól és novemberben kerül kiadásra – mondta Czupi Gyula könyvtárigazgató. Gondolataihoz csatlakozott Klaszán Sándor mentőápoló is, aki kihangsúlyozta, egyben köszönetét fejezte ki Dr. Tolnai Sándornak és Horváth Olgának azért a kutatómunkáért, amit a kiállítás (illetve a könyv) megszületéséért véghezvittek. A beszédek után, az egész napos rendezvénysorozaton a szakszerű újraélesztés technikáival, folyamatával is megismerkedhettek, továbbá különböző előadásokon, tanácsadásokon, szűrővizsgálatokon is részt vehettek az érdeklődők, a gyermekrajz kiállítás helyezettjeinek megjutalmazásával egyidőben. Sz.Zs. Hatvan éve segítenek Családtagjai kíséretében egy vajdasági fiatalember, Kovács Rajmond tett esküt Cseresnyés Péter polgármester előtt a házasságkötő teremben. Új állampolgárunk 1992-ben született Becsén, szüleivel és testvéreivel a következő évben menekültek át Magyarországra, ahol megkapták a letelepedési engedélyt. Új honfitársunkat köszöntő szavaiban Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő kiemelte: biztos abban, hogy ezek az ünnepi percek igazi élményként, és örök emlékként maradnak meg számukra. Kovács Rajmond az általános iskolát már itt, Nagykanizsán végezte el, majd épületgépészeti csőszerelő, karbantartó szakmát szerzett. Stabil munkahelyet egyelőre azonban nem, mert akkoriban lejártak a papírjai, így alkalmi munkával kereste kenyerét. A magyar állampolgárság megszerzésével azonban reméli, új lehetőségek nyílnak meg előtte a munkaerőpiacon. A polgármester köszöntőjében emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt időszakban sok, hozzá hasonló életkorú határon túli fiatal tett állampolgársági esküt városunkban. Ez a mai ceremónia hivatalos elismerése annak, hogy most már magyar állampolgár – folytatta. – A sors önön keresztül talán visszaadott valamit abból, amit a magyar nemzettől a trianoni békediktátummal elvett. Az ön története is bizonyítja, szükség van a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének a lehetőségére. Az, amit néhányan politikai okokból támadnak, a nemzet összetartozásának fontos építőköve. Befejezésül azt kívánta Cseresnyés Péter a Zalasárszegen élő fiatalembernek, hogy élje boldogan mindennapjait. B.E. Becsén született, Kanizsán lett magyar állampolgár Tisztelt Kanizsaiak! Önkéntes mozgalom keretében, Móricz István nyá. alezredes domborműkészítő művész bronz emléktáblát adományozott Nagykanizsa (volt katona) városának. Ezt a táblát avatjuk fel a honvédelmi nap alkalmából 2013. május 21-én 16 órakor. Helyszín: Ipari Park Tisztelettel várjuk az érdeklődőket és mindazokat, akik katonaként és polgári dolgozóként szolgáltak. Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubja Meghívó Fotó: Szabó Zsófia Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa 4 – Kórház 2013. május 16. Egy tavalyi jogszabály alapján az ország számos kórházában új főigazgató és gazdasági igazgató került a fekvőbeteg-ellátó intézmények élére. Szlávecz Lászlóné azon gazdasági igazgatók közé tartozik, akinek az új tulajdonos bizalmat szavazott. – Igen, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság 2013. január 16-án közzé tette, hogy döntés született – még a tavalyi évben kiírt pályázatról –, az állami fenntartásba került városi egészségügyi intézmények gazdasági igazgatói álláshelyeire. Örültem a sikeres pályázati értesítésnek, mely szerint 2013. január 20-tól az Emberi Erőforrások Minisztériuma kinevezett a Kanizsai Dorottya Kórház gazdasági igazgatójának – kezdte beszélgetésünket Szlávecz Lászlóné, melyben elsőként szakmai pályafutásáról kérdeztük. Az államháztartás területén 1985 óta dolgozom vezetőként, ezen 28 éves időszakban az önkormányzati- és a központi költségvetési szervek gazdálkodásában lehetőségem volt az átfogó szakmai ismeretek megszerzésére. GAMESZ (Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet) vezetőként, a „Tanács” rendszerben megszerzett intézményvezetői gyakorlat megfelelő műhely volt arra, hogy betekintést nyerjek az önkormányzati gazdálkodásba. 1992-től központi költségvetési szerv főkönyvelőjeként végeztem tevékenységemet, ahol nagyfokú szakmai rutint és kvalitást szereztem az államháztartási gazdálkodás területén. Az itt eltöltött 15 éves munkaviszonyom alatt, munkám elismeréseként több felsőbb szintű, két alkalommal pedig belügyminiszteri dicséretben és jutalomban részesültem. Munkahelyet átszervezés miatt változtattam, a köztisztviselői tevékenységet 2007-ben a nagykanizsai Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztályán folytattam. Még abban az évben pályázatot hirdetett a kórház a Pénzügyi és Számviteli Osztályának vezetői állására, melyet 2007 őszétől elnyertem. Ebben az időszakban megismertem a kórház dolgozóit, az intézmény gazdasági adottságait, pénzügyi lehetőségeit. Időközben Prof. Dr. Bátorfi József lett a főigazgató, míg a megüresedett gazdasági igazgatói munkakört 2009 februárjától én látom el. A következő évben elnyertem a város polgármestere által meghirdetett igazgatói pályázatot, és folytathattam a munkát. Szakmai pályafutásomat nagymértékben segíti, hogy 2010-ben elvégeztem az egészségügyi menedzser kurzust a Pécsi Tudományegyetem szervezésében, ahol a szolgáltató intézmények stratégiai tervezése, végrehajtása, értékelése és ellenőrzése ismeretekkel gyarapodhattam. – A Kanizsai Dorottya Kórházról már több alkalommal hallottunk tájékoztatást. Hogyan látja a gazdasági igazgató a kórház helyzetét? – A kórház jelenleg Nagykanizsa legnagyobb közintézménye – kiemelt foglalkoztatottsággal, 4,5 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezik –, ezért gazdálkodásának fontossága meghatározó a város életében. A felelősség rendkívüli, hiszen az intézmény 800 közalkalmazott és 60 vállalkozó dolgozójával, 14 fekvőbeteg osztály 490 ágyán, évente 20-22 ezer fekvőbeteget lát el, emellett több mint félmillió a járó beteg egységek éves forgalma. Az elmúlt időszakban számos problémával, kihívással szembesültem, melyek megoldásában nagy előnyt jelentett a kórházban eltöltött több mint öt éves hely- illetve személyismeret. Elmondható, a kórházban páratlanul jó stáb dolgozik, szakmai elhivatottság és áldozatvállalás jellemzi az orvosok, nővérek, ápolók és a gazdasági-műszaki területen tevékenykedők munkáját. Egyedül nehéz lenne, de a segítő szándékú, megértő kollektívával, közös csapatmunkával eredményesen tudjuk kezelni a gazdasági válság időszakában, az ágazati forráshiány miatt kialakult nehéz financiális helyzeteket. – Mit tekint alapvető feladatának ezen a téren? – A kórház likviditásának, működőképességének és munkahelymegtartó erejének megőrzését úgy, hogy mindeközben a gyógyító munka biztosítva legyen, és lehetőleg ne következzen be a szolgáltatásban minőségromlás. – Milyen szakmai kérdések várnak megoldásra az elkövetkező időszakban? – Szinte minden kórházban, így nálunk is a legfajsúlyosabb a forráskérdés, a finanszírozás, az emberierőforrás- helyzet kezelése, a struktúraváltás következetes megvalósítása. Az állami tulajdonba kerüléssel alapvető követelmény a központi koncepció érvényesülése és az ennek megfelelő gazdálkodás. – Mit eredményezett a struktúraváltás? – A struktúra átalakítással jó irányba indulhatott el az elmúlt év júliusától a kanizsai kórház. Fekvőbeteg osztályaink nagy részét magasabb progresszivitási szintre emelték, ezzel megkaptuk a magasabb szintű betegellátás jogát. A területi ellátási kötelezettségünk is nőtt, például a neurológiai ellátás több mint kétszeresére. Amit elveszítettünk, az a fekvő szemészeti osztály, de a szemészeti ellátást folytatjuk az egy napos ellátás keretében. – Tavaly május 1-jétől, a tulajdonosváltással egyidejűleg a kórház működtetése a központi költségvetéshez tartozik, bevezetésre került a kincstári rendszer. Milyen plusz feladatokat jelent ez a gazdasági igazgató számára? – Nem hozott sok új, ismeretlen dolgot, feladatot, hiszen hosszú éveken keresztül dolgoztam ilyen rendszerben. A feladat végrehajtása csupán több koordinálást, nagyobb odafigyelést és egyeztetést igényel. A biztonságos kórházüzem működéséhez szükséges lenne az ellátó rendszer szervezeti és pénzügyi konszolidálása, megfelelő mértékű forrással való ellátása. Kórházunkban a költség-optimalizáláson túl, nagy hangsúlyt fektetünk a bevételek növelésére. Fizetőképességünk megőrzése érdekében folyamatosan keresünk támogatókat, akik nagymértékben hozzásegítik intézményünket a költségvetési egyensúly megtartásához. Több alapítványtól, szervezettől kérünk és kaptunk már segítséget, térítésmentes támogatást. Meg kell említeni a kórházban működő alapítványok támogató segítségét, akiket gyakran keresünk fel nehézségeinkkel, például ha meghibásodott eszköz javítására van szükség, vagy továbbképzések, rendezvények biztosításáról van szó. Több évre visszavezethető, de az utóbbi években kiemelt jelentőségű – a Németországban élő Perjés professzor úr segítsége –, hiszen nagy értékű adományok érkeznek kórházunkba. Óriási financiális segítséget és még egységes arculatot is biztosítanak kórtermeinkben az azonos típusú, kifogástalan minőségű betegágyak, éjjeli szekrények. – Milyen célokat fogalmazott meg vezetői stratégiájában? – A kórház szakmai fejlesztési igényét, infrastrukturális fejlődését tulajdonosi támogatással, valamint a hazai és uniós támogatási források megszerzésével látom megoldhatónak. Ezért vezetői stratégiám fontos részeként a fejlesztést szolgáló pályázati lehetőségek maximális kihasználása szerepel. – Szemmel láthatóak akár az utcáról is az uniós pályázatok eredményei. – Abban a szerencsés helyzetben van a kórházunk, hogy a város önkormányzata is kiemelt fontosságúnak tartja a polgárok egészségbiztonságát, a kiegyensúlyozott betegellátást, és mint korábbi fenntartó, elindított két Európai uniós, közel 4 milliárd forint összértékű pályázatot. Aprojektek egyrészt a Sürgősségi Osztály számára biztosítanak építészeti, épület- Folytatni kívánom a megkezdett utat… Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – Pünkösd 5 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 16. gépészeti és orvos technológiai szempontból fejlesztési lehetőséget, másrészt lehetővé teszik több kórházi egység (központi műtőblokk, szülőszoba, központi intenzív osztály, mikrobiológia, patológia, sterilizáló, képalkotó diagnosztika és informatika) infrastrukturális fejlesztését, a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő átépítését, valamint gépekkel és műszerekkel való fejlesztését. Az említett pályázatok a befejezéshez közelednek, hiszen építészetileg nagyrészt készen van, az orvos technológia, az eszközök, műszerek többsége leszállításra került. A kórház vezetése kihasználja a pályázati lehetőségeket, amit az is bizonyít, hogy az előbb említett projekteken túl jelenleg további 4 nyertes pályázat van folyamatban. A Nyugat-dunántúli pályázati összegből – a sikeres egyeztetéseknek köszönhetően – 223 millió forintot nyertünk el, melyből a pszichiátria 29 ágyas nagy forgalmú rehabilitációs részlege és egy jelenleg használaton kívüli épületrész kerül felújításra, ahol terápiás szobák, kreatív fejlesztő- és mozgásterápiás helyiségek kerülnek kialakításra. További célunk, hogy a pszichiátriai rehabilitáció és az addiktológia akár térségi feladatokat is ellásson, hiszen a szükséges humánerőforrásokkal rendelkezünk. A „Foglakoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára” elnevezésű projekt közel 50 millió forintos költségvetése lehetővé tette kórházunkban a hatékony működéséhez szükséges humánerőforrás biztosítását – kiemelten a hiányszakmákban – 2012 májusa és 2014 decembere között. A „Képzési díj és ösztöndíj támogatása az intézmények számára a konvergencia régiókban” című projekt megigényelt 110 millió forintos képzési támogatása nagy lehetőséget jelent, mellyel főként a hiányszakmákban dolgozó szakorvosok és a szakdolgozók élhetnek. Mindezek mellett, a struktúraváltással kapcsolatos pályázati lehetőségből 80 millió forint elnyerésével lehetőség nyílik a Neurológia Osztály átalakítására és fejlesztésére, amit a megnövekedett területi ellátási kötelezettség is indokol. – A további terveiről is hallhatnánk? – Gazdasági igazgatóként folytatni kívánom az eddig megkezdett utat. Az új egészségügyi struktúrában – a kiemelt térségi feladatokat ellátó Kanizsa Dorottya Kórházban –, a gazdasági tevékenységet, a működést, stabil gazdasági háttérrel, stratégiai biztonsággal, költséghatékony egészségügyi ellátás biztosításával szeretném továbbvinni. Elvem a jó gazda gondosságával történő eredményes feladatellátás, ahol érvényesül a jó működés feltétele, az erőforrásokkal és meglévő adottságokkal történő tudatos és hatékony gazdálkodás. Kiemelt feladatomnak tekintem egy jó gazdasági program sikeres folytatását, a meglévő vagyon megóvását, gyarapítását, jövőbe mutató fejlesztések kidolgozását, további pályázati lehetőségek kihasználását. Jelenleg az a kiemelt fejlesztési tervünk, álmunk – amelyen a menedzsment jelenleg nagy erőkkel dolgozik –, hogy a kórház bekerüljön a TIOP 2.2.6. uniós pályázati forrás lehetőségbe, hiszen ezzel megvalósulhatna a járó beteg szakellátást biztosító épületrész felújítása, a nyílászáró-, a padozat- és a burkolat cseréje, valamint a vizesblokk újjá építése. B.E. – Húsvétvasárnap még félelmükben bezárkóztak az apostolok. Rá ötven napra, Pünkösdkor ennek már nyoma sincs. Csodálkozik is a Jeruzsálemben összegyűlt sokféle nyelvű zarándok: ,,Hogyan halljuk… mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? ...a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben. Mit üzen ez ma nekünk? – Pünkösdkor az Egyház születését is ünnepeljük. Másrészt azt tapasztaljuk, hogy a különböző nyelvű emberek megértik egymást. Ez a pünkösdi nyelvcsoda. Isten országának egy nyelve van, és ez a szeretet nyelve. Manapság a különböző nyelvűséget áthidaljuk, megtanuljuk egymás nyelvét, megismerjük szokásaikat. De mindezek előtt sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk a szeretet-nyelvet. Mert lehet, hogy egy magyar családban mindenki magyarul beszél, de mégsem értik egymást. És akkor értik meg egymást, ha szeretettel el tudják fogadni egymást. Spanyolországban is, de bárhol a világban, ahol megfordultam idegenek között, azt tapasztaltam, hogy amikor szeretettel fordul az egyik ember a másikhoz, a szeretet nyelvével megértik egymást akkor is, ha az adott ország nyelvét nem is érti. Amásik fontos: az Isten országában egyetlenegy fizetőeszköz van. Aszeretetből meghozott áldozatok. Az odafordulás, a törődés, az idő ráfordítása, ezek a fizetőeszközök, ezek az értékek. A maradandó értékek, amikor lehajolunk a másikhoz, fölsegítjük. Ahogy Jézus mondja, amikor a végítéletről beszél. Álljatok jobbomra, mert amikor éhes voltam, ennem adtatok, amikor börtönben voltam, meglátogattatok… Ez is része a pünkösdi csodának, amikor Istennek a szeretete, a Lelke árad ki, és megtanít bennünket egy nyelven beszélni. – Az a valóság, hogy Isten minden embert, minden nemzetet meghívott országába, mégsem jelent uniformizálást, amelyre pedig mifelénk bőven akad próbálkozás… – Nyilvánvaló, hogy a pünkösdi nyelvcsodánál nem az történt, hogy – teszem azt - mindenki görögül kezdett volna beszélni. Már a kezdeteknél Pál apostol – Péterrel is szembefordulva – amellett áll ki, hogy a pogányoktól megtérteknek ne kelljen betartani a zsidó nép szokásait. De hogy egy nagyot ugorjak, Szent István is arra int, csak az az ország, az a nemzet lesz erős, amelyben a különbözőségek is megmaradnak. A szovjet rendszernek is az volt a veszte, hogy uniformizált, a másképp gondolkodást nem tűrte meg. Mi is csak úgy tudunk értékes tagjai lenni Európának, ha megmaradunk magyarnak, ha nem akarunk mások lenni, mint amik vagyunk. – Közel fél évet Spanyolországban töltött, dominikai útja előtt látogatott haza Kanizsára. Hogyan élte meg – ha nem tolakodás ezt kérdezni – lelkileg a távollétet? – Olyan típus vagyok, aki alapvetően itthon érzem itthon magamat. Nem tudnám elképzelni az életemet külföldön. Más persze, ha valamilyen munka, feladat szólít el, mint most is, de bizony már akkor, amikor a repülőgép átrepült az országhatár fölött, honvágyam volt. Mert a távolban hiányoznak elsősorban a szeretteim, továbbá mindaz, ami a magyarságomat jelenti. Kultúrájával, lelkületével, földrajzi és épített örökségével, történelmével. Olyan jóleső érzés, amikor külföldön járva egy magyar emléktáblára bukkan az ember, vagy csak egy magyar utcanévre. Akkor az ember egy icipicit otthon érzi magát. De ami külföldön mindenképpen megtapasztalható: nem egy olyan emberrel beszéltem, nem csak Spanyolországban, hanem másutt is nyugaton, aki hiába keres jóval többet, mint idehaza, jóval többet is költ. Csúszik a megtakarítás. Másrészt: hiába a legjobb a maga szakmájában, mindig úgy tekintenek rá, úgy emlegetik: az a magyar. De ezt nem elismeréssel, hanem lesajnálással, a jöttment szinonimájaként. Sose kapja meg azt az elismerést, amit megérdemelne. Tompa azt mondja: szívet cseréljen az, aki hazát cserél. De nem csak a szívét cseréli ki, hanem valahol a lelki nyugalmát is elveszíti, és ez bizony csak egyfajta örökös szolgaságba kerüléshez hasonlítható. Gyökértelenné válik, hatalmas ez az ár. Megéri-e? A pünkösdi csodáról Vereb Zsolt atyával Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt 2013. május 26-án (vasárnap) kb. 11.15 órakor (a 10.15 órakor kezdődő Szentmise után) a HőSÖK Napja alkalmából rendezendő megemlékező ünnepségre. Cseresnyés Péter polgármester Helyszín: A kiskanizsai templom melletti Millenniumi emlékpark. PROGRAM 11.15 Térzene. 11.30 Ünnepélyes zászlófelvonás. Köszöntő: Cseresnyés Péter polgármester. Ünnepi beszéd: Erdős László nyugállományú honvéd ezredes, a Nemzeti Társaskör elnöke. Ima az elesett hősökért. Koszorúzás. Kanizsa 6 – Kultúra 2013. május 16. I. A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján. II. Pályázat tárgya: A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet nyújtani: a) a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére; b) a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre; c) a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre; d) a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre; e) a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulásra; f) kulturális vidékfejlesztésre; g) kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására; h) határon túli magyar kultúra támogatására; i) nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására. III. A pályázók köre: Nagykanizsán székhellyel, vagy telephellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni vállalkozás, civil szervezet, alapítvány (közalapítvány), költségvetési szerv. IV. A támogatás formája: A támogatás formája közvetlen vissza nem térítendő támogatás. A támogatás maximális mértéke az elszámolható költségek 100 %-át, de legfeljebb 5.000.000 forintot nem haladhatja meg, ezen felül a pályázónak a pályázott cél teljes költségvetésének legalább 20%-ával a pályázat benyújtásakor már rendelkeznie kell. Ezen összeg származhat más pályázaton elnyert vagy egyéb, de nem az önkormányzattól kapott támogatásból. V. Pályázati feltételek: 1.) A támogatási keretből csak kiegészítő támogatás nyújtható, olyan pályázónak, amely a pályázott cél teljes költségének legalább 20%-ával a pályázat benyújtásakor már rendelkezik. Ezen összeg származhat más pályázaton elnyert vagy egyéb, de nem az önkormányzattól kapott támogatásból. 2.) Ugyanazon célhoz újabb támogatás nem kérhető. Nem kaphat támogatást olyan pályázó, amely a tárgyévben már három keretből kapott támogatást. 3.) A pályázónak a pályázatban ki kell térnie, hogy az önerőn és a megpályázott összegen felül szükséges forrásokat miként tervezi biztosítani. 4.) A támogatást kérőnek nyilatkoznia kell, hogy: a megjelölt támogatási célhoz milyen összegű saját és egyéb forrással rendelkezik; a tárgyévben melyik önkormányzati keretből, milyen címen, milyen összegű támogatást igényelt, illetve kapott; a tárgyévet megelőző évben milyen címen milyen összegű támogatásokban részesült az önkormányzattól, és amennyiben az előző évben támogatott volt, elszámolt - e a támogatással és mikor nyújtotta be az erről szóló dokumentumokat; a támogatás kiutalása előtt a támogatott szerv köteles nyilatkozni, hogy köztartozásait, helyi adó tartozását maradéktalanul megfizette, illetve, hogy köztartozása nincs, a pályázathoz csatolni kell a támogatandó cél részletes költségvetését kiadás - bevétel bontásban (a főbb támogatókat és támogatónként a támogatásként nyújtott összegeket). 5.) Pályázni csak a polgármester által közzétett pályázati adatlapon lehet. A pályázatokat a Művelődési és Sportosztályra kell benyújtani. A pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról. 6.) Az olvashatatlanul kitöltött, aláírás nélkül benyújtott, a rendeletnek vagy ezen pályázati kiírásnak nem megfelelő, továbbá határidőn túl beadott adatlap a pályázatból való kizárással jár. 7.) Hiányosan kitöltött pályázat esetén a Művelődési és Sportosztály a pályázót legfeljebb 5 munkanapos határidővel hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlás elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a kérelem elutasításra kerül. 8.) A kulturális keretből kapott támogatás kifizetése kizárólag támogatási szerződés alapján lehetséges. 9.) A támogatott a támogatást csak a rendeletben a pályázati felhívásban és a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően használhatja fel. VI. Az elszámolás módja: 1.) A kulturális támogatási keretből támogatásban részesítettek a támogatási szerződésben megszabott határidőre kötelesek a támogatott cél megvalósulásáról beszámolni és a támogatás felhasználásáról - a felhasználást bizonyító számlák és egyéb bizonylatok hitelesített másolataival - elszámolni a Művelődési és Sportosztály felé. A támogató joga, hogy az elszámolásban benyújtott számlamásolatok eredeti példányait ellenőrizze. A támogatási szerződésben rögzített, támogatott feladatok, kötelezettségek teljesítését követően - a szerződésben meghatározott határidőn belül - a támogatottak beszámolót készítenek, amelynek fő részei: szakmai beszámoló, pénzügyi elszámolás és kapcsolódó mellékletek. 2.) A támogatás felhasználása során az egyes felmerülő kiadásokat az elszámolás szabályait figyelembe véve megfelelően kell dokumentálni. A támogatott csak abban az esetben jogosult az önkormányzattól újabb támogatás elnyerésére, ha beszámolási és elszámolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. 3.) A beszámolási kötelezettség teljesítése során dokumentumokkal igazolni kell, hogy a támogatás rendeltetésszerűen, a szerződésben rögzített feladatokra került felhasználásra. A beszámoló készítése során figyelmet kell fordítani arra, hogy a támogatás teljes - szerződés szerinti - összegével el kell számolni. A felvett támogatás mértékénél kisebb összegű elszámolást benyújtó támogatott elesik az el nem számolt támogatástól - a fel nem használt összeget a rendeletben foglaltak szerint köteles visszafizetni. Abeszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a rendeletben foglaltak szerint a támogatott a teljes támogatási összeget köteles visszafizetni az önkormányzatnak, és 3 évig az önkormányzattól támogatásban nem részesülhet. 4.) Az elszámolási határidőt indokolt esetben a támogatott írásbeli kérelmére a polgármester legkésőbb a tárgyévet követő március 31-ig meghoszszabbíthatja, amennyiben azt a támogatott az elszámolási határidő lejártát legalább 30 nappal megelőzően kéri. VII. Szakmai beszámoló kritériumai: A szakmai beszámoló a pályázati anyagban és a támogatási szerződésben vállalt feladatok megvalósulását és a támogatás felhasználását mutatja be, és a szerződésben felsorolt szakmai feladatokkal azonos szerkezetben készül. A szakmai beszámolóban felsorolt, megvalósított feladatoknak igazodniuk kell a pénzügyi beszámoló számlaösszesítőjében szereplő sorokhoz, az abban megjelenő számlákhoz, bizonylatokhoz. Itt kell szövegesen bemutatni a támogatási cél megvalósulásának körülményeit: milyen célkitűzés részeként használta fel a pályázó a támogatást, milyen eszközt, tárgyat, szolgáltatást vásárolt. Amennyiben a szakmai beszámoló nincs összhangban a pénzügyi elszámolással vagy abból világosan nem tűnik ki, hogy a támogatást mire fordították, az elszámolás nem fogadható el. VIII. A pénzügyi elszámolás kritériumai: 1.) A támogatás terhére csak olyan kiadások számolhatók el, amelyek a támogatott (szerződő fél) nevére kiállított számlákkal vagy, ha a támogatott a támogatás felhasználásakor harmadik felet bíz meg, megbízási szerződéssel és kifizetési bizonylatokkal igazoltak, az adott pályázat céljának tételesen megfelelnek, látható, hogy a támogatást mire használták fel, és a felmerült költségeket milyen mértékben fedezték a szerződés szerinti támogatásból. 2.) Csak azok a számlák fogadhatók el, melyek a vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek, különös tekintettel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvénynek. Amennyiben a számla nem felel meg a fenti kritériumoknak nem fogadható el elszámolásként. 3.) Amennyiben nem számla ellenében fizettek a pályázati cél megvalósítása érdekében, minden olyan más dokumentumot csatolni kell, amely alátámasztja az elszámolásban szereplő bizonylatok tartalmát. Ezek lehetnek a kifizetés alapjául szolgáló szerződések, teljesítés igazolások, jegyzőkönyvek, egyéb dokumentumok (bankkivonat, naplófőkönyv). az ezekhez rendelt, kifizetést igazoló átutalási bizonylatot, postai feladóvevényt stb. szintén csatolni kell. 4.) A számlák és bizonylatok keltezési dátumai az adott elszámolási időszakba kell, hogy essenek. Ezen időszak kezdete legkorábban 2013. január 01. végső dátuma a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidő. IX. Az elszámolás menete: A számlákat, bizonylatokat állítsa olyan sorrendbe, hogy tartalmuk szerint megfeleljenek a beszámoló logikájának. A tényleges pénzügyi teljesítés bemutatása céljából hozzá kell rendelni a bizonylatokhoz a pénzügyi teljesítést igazoló bankkivonatokat, kiadási pénztárbizonylatokat. Ezt követően vezesse rá valamennyi számla és bizonylat eredeti példányára a következő szöveget: "A 2013. évi Kulturális támogatási keret felé elszámolva ……………. Ft." Csak ezután fénymásolja a számlát, bizonylatot! Csak ilyen záradékkal ellátott számlák, bizonylatok fogadhatók el elszámolásként. Amennyiben a támogató azt kéri, a támogatott köteles az elszá- Pályázat 2013. évi kulturális keret felhasználására NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 16. Kanizsa – Kultúra 7 molásban benyújtott számlák és bizonylatok eredeti példányait ellenőrzésre bemutatni. Az elszámolás fő dokumentuma az Elszámoló lap, kötelező mellékletei a számlaösszesítő jegyzék és a számlák és bizonylatok hitelesített másolatai. Az elszámoló lap a támogatási szerződés mellékletét képezi. Az azonosíthatóság és a kereshetőség végett a számlaösszesítő (egynél több számla vagy bizonylat csatolása esetén használandó) sorait sorszámozni kell, s ugyanezen számokkal kell megjelölni a hivatkozott dokumentumokat is. Célja, hogy a támogatás megvalósulását ellenőrző szerv egyértelműen meg tudja állapítani a támogatási céloknak, illetve a szerződésben vállalt feladatoknak való megfelelést. Minden számlaösszesítő végén az összegeket össze kell adni. A számlaösszesítőben felsorolt számlákon és bizonylatokon szereplő adatoknak meg kell egyezniük a fénymásolatban benyújtott számlák, bizonylatok adataival. A támogatott, illetve a képviseletre jogosult a számlaösszesítő valamennyi oldalát lássa el kézjegyével. X. Állami támogatási szabályok: Az európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EMUSZ) 107. cikk (1) bekezdése alapján a pályázati felhívás II. pontjában foglalt tevékenységek az EMUSZ 107. cikk (3) bekezdés d) pontja szerinti kulturális célú támogatásnak minősül, amely az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával összhangban nyújtható. XI. Rendelkezésre álló forrás: 20.000.000 forint XII. A pályázat benyújtásának helye, ideje, kötelező mellékletek: 1.) A pályázatokat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára kell benyújtani (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. 12. ajtó), egy példányban. 2.) A benyújtás határideje (postára adás végső dátuma): 2013. május 31. 3.) A pályázat kötelező mellékletei: a pályázó szervezet létezését igazoló, 30 napnál nem régebbi bírósági igazolás vagy a szervezet adószámát igazoló NAV igazolás (ún. illetőségigazolás) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat. (1. melléklet) Nagykanizsa, 2013. május 10. Cseresnyés Péter Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármester A Kanizsai Kulturális Központ Hevesi Sándor Művelődési Központ intézményegysége és a Hevesi Sándor Általános Iskola kiállítással, koszorúzással emlékezett a névadó, Hevesi Sándor születésének 140. évfordulójára. Az emléknapon adták át a jutalmat a Hevesi Sándor versés prózaíró pályázat díjazottjainak. – Illő, hogy tisztelegjen a szülőváros, Nagykanizsa a híres-neves színházi rendező, igazgató, író, fordító születésének 140. évfordulóján – kezdte ünnepi beszédét Balogh László, az OKISB elnöke. – Méltó a Thúry György Múzeum gyűjteményéből – Hevesi életét bemutató kamarakiállítás és a kanizsai színházi életet 1900 és 1945 között reprezentáló plakátkiállítás, egyáltalán az egész emléknap teljes programja – folytatta a szónok. „Hevesi Sándor nem egy ember, hanem több.” – mondták róla. Halálakor, 1939-ben, 66 éves korában azt mondják: „Aki ma Magyarországon színház iránt érdeklődik, az neki majdnem kivétel nélkül tanítványa akkor is, ha véletlenül nem tud róla.” Jellemző rá történelmi szemlélete. Hevesi magába olvasztja régi kultúrák legjobb hagyományait, s a klasszikus értékeket rendkívüli intenzitással ápolja. Így lesz például „Shakespeare, Ibsen, Shaw, Moliére, Szophoklész és Sztanyiszlavszkij magyarországi nagykövete”, de a magyar drámaírás és színjátszás értékes múltjából is idéz. Jellemző még rá a lélektani realizmus érvényre juttatása, a drámaiság hangsúlyozása, a nemzeti szellem, a nemzeti jelleg vállalása. Gyakran hangoztatja: Jó művészet csak nemzeti talajból sarjadhat. Halálakor az egyik nekrológ így emlékezett róla: „Ha nem Magyarország szűkös viszonyai közé születik, világhíresség lett volna, nagyobb minden eddig ismert szakmabeli nagyságnál, mert rendezői tehetségén és színpadi tudásán kívül széles körű és főleg irodalmi műveltségével, mélyreható alaposságával és írói tehetségéből eredő dramaturgiai érzékével túlszárnyalta valamennyi kortársát.” Legyünk büszkék rá, hogy városunk, fiatalemberként egy ilyen nagyformátumú embert képes volt kinevelni. Lehet, hogy a mai iskolavárosunkban is nevelődnek hasonló tehetségek? – hangsúlyozta zárógondolataiban Balogh László. A díjátadást követően a jelenlévők koszorút helyeztek el Hevesi Sándor fejszobránál, majd a Fő úti emléktáblájánál. Az emléknap a Magyar Mozdulatművészeti Társulat Babits estjével zárult a HSMK színháztermében. B.E. Hevesi Sándor Emléknap Fotó: Bakonyi Erzsébet 8 Kanizsa – Városháza 2013. május 16. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) számú helyi rendelete alapján a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. számú Nyugdíjasházban megüresedett önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére. Pályázatra kiírt lakások: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7., Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 31. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Ezsébet tér 7. ügyfélfogadó. Alicitálás időpontja: 2013. június 6. de. 9.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 9. A bérlemények leírása: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7. Elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész, alapterülete: 24 m2, szobaszáma: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos, állapota: helyreállított. Bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 11.232 Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség. Adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni. 2. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. Elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész, alapterülete: 25 m2, szobaszáma: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos, állapota: helyreállított. Bérleti díja: bérlakást leadó pályázó esetén 12.275 Ft + igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség. Adományt felajánló pályázó bérleti díjat nem fizet, rezsit és az igénybevett szolgáltatásokért díjat köteles fizetni. A lakások megtekinthetők: 2013. május 23. (csütörtök) 14.00-16.00 óráig. A pályázaton való részvétel feltételei: 1. Személyi feltételek Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhelyű nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/, öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/, önmaga, vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes, a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tenni, a pályázó a pályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történő licitálást elfogadja. 2. Egyéb feltételek Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett személy/ek/, aki/k/ a rendeletben meghatározott összegű pénzadományt ajánl fel, legalább komfortos önkormányzati tulajodonú lakás bérleti jogával rendelkezik, és a) amennyiben lakásbérleti joga határozatlan időre szól, a lakást tisztán, kiürített állapotban, térítésmentesen, b) amennyiben lakásbérleti joga határozott időre szól, a lakást a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. LXXVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű használatra alkalma állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátja. Városrendezési célból kiürítendő, illetve életveszély miatt lebontásra kerülő önkormányzati lakás bérlője, és a felajánlott lakást cserelakásként elfogadja. Pályázni a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nk, Erzsébet tér 7.) átvehető PÁLYÁZATI LAP két példányban történő kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: a pályázó/k/ személyi adatait, a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utolsó havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát, a felajánlásra kerülő önkormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bérleti díját, csatolva a bérleti szerződés fénymásolatát, saját tulajdonú lakás esetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát, helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának ügyfélszolgálatán (Nk, Ezsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) kell benyújtani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A licitálás szabályai: a licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidőben, a kiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatalmazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7. - 2 000 000 Ft, Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. - 2 000 000 Ft. A licitálás során a licitösszeg 50.000 Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a lakásra vonatkozó bérleti szerződést a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. köti meg az adomány befizetését, illetve önkormányzati bérlakás leadása esetén a kijelölést követő 15 napon belül. A felajánlott adományt a kijelölést követő 6 hónapon belül kell az önkormányzat számlájára megfizetni. A nyugdíjasok bérlakása másik lakásra nem cserélhető, tartási szerződés nem köthető. Kiadó Nyugdíjasházi bérlakások Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) pályázatot hirdet az Egyesített Bölcsőde intézménye (8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 7/A.) intézményvezető (magasabb vezető) munkakörének teljes munkaidőben, közalkalmazotti kinevezés szerinti munkakör mellett történő betöltésére. Az intézményvezető által ellátandó feladatok: Az Egyesített Bölcsőde Intézménye (Nagykanizsa, Rózsa u. 7/A.) alapító okiratában meghatározott szakfeladatok ellátása, működtetése, az intézmény szakmai programjában foglaltak megvalósítása, ennek érdekében az Egyesített Bölcsőde telephelyeire vonatkozóan is a feladatok meghatározása, a működés összehangolása, ellenőrzése, az intézményi működés törvényességének és gazdaságosságának biztosítása. Pályázati feltételek: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. melléklet I. rész I.2. Apontja szerint az intézményvezetői munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség, azaz orvos, pszichológus, pedagógus, intézetvezető, szakoktató, védőnő, felsőfokú szociális alapvégzettség, csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek (Kjt.) a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Kjt. vhr.) 3. § (3) bekezdésében foglaltak alapján legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, szociális szakvizsga, illetve szakvizsgával nem rendelkező pályázónak - amennyiben nem mentesül letételének kötelezettsége alól - a nyilatkozata arról, hogy vállalja annak a megbízást követő 2 éven belüli letételét; magasabb vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető; magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz; 18. életév betöltése; büntetlen előélet; cselekvőképesség. A pályázathoz csatolni kell: a pályázó részletes szakmai életrajzát, a képesítést igazoló okirat(ok) közjegyző által hitelesített másolatát, az előírt szakmai gyakorlat meglétének hitelt érdemlő igazolását, az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programját, közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén a büntetlen előélet igazoló 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt. Apályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, a pályázati eljárás során a testületi bizottsági üléseken és a döntéshozó Közgyűlés ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történő tárgyalásához hozzájárul-e, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, közalkalmazotti és vezetői megbízásával kapcsolatban összeférhetetlenség nem áll fenn, az álláshely elnyerése esetén eleget tesz vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének, nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt. Az álláshely betölthető: 2013. augusztus 16-tól. A magasabb vezetői megbízás időtartama: 5 év, 2013. augusztus 16 - 2018. augusztus 15-ig. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: a közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű, a magasabb vezetői megbízás 5 évre szól, az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén - a Kjt. 21/A. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltak kivételével - 3 hónap próbaidő kikötésével. Illetmény és juttatások: a Kjt. illetve a Kjt. vhr. előírásainak megfelelően. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. június 7. A személyügyi központ internetes oldalán történő közzététel napja: 2013. május 7. A pályázati eljárás lefolytatása, az elbírálás módja:AKjt. és a Kjt. vhr. előírásainak megfelelően a pályázatokat a pályázat előkészítője által összehívott bizottság véleményezi. Abizottság a kiírt feltételeknek megfelelő pályázókat személyesen hallgatja meg. A pályázat elbírálására vonatkozó előterjesztést a kiírt feltételeknek megfelelő pályázók meghallgatásával a Szociális és Egészségügyi Bizottság, a pályázók meghallgatása nélkül az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja. A kinevezésről Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése mint munkáltató dönt, amelynek eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. Apályázat benyújtásának módja és helye: az írásos pályázatot 1 eredeti példányban Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) az alábbi jeligével kell benyújtani: "Pályázat az Egyesített Bölcsőde intézményvezetői munkakörére". A pályázat elbírálásának határideje: 2013. július 31. A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető: Cseresnyés Péter polgármester Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2301, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának osztályvezetője: Maronicsné dr. Borka Beáta Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2436. Az osztályvezető biztosítja, hogy a pályázók az intézményt megismerhessék. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartja azt a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat kiírója hiánypótlásra nem biztosít lehetőséget. Kivétel ez alól a büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítvány, melyet legkésőbb a szakmai előkészítő ülésen kell bemutatni. A pályázati hirdetmény közzétéve: a Nemzeti Közigazgatási Intézet (Kormányzati Személyügyi Központ) Internetes oldalán (Elérhető: www.nki.gov.hu közszolgálati állásportál), Szociális Közlöny (www.kozlonyok.hu), Nagykanizsa Megyei Jogú Város honlapján ( www.nagykanizsa.hu ), Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban, Zalai Hírlap önkormányzati oldalán. Álláspályázat - Egyesített Bölcsőde intézményvezető Kanizsa – 2013. május 16. Városháza 9 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete alapján az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére: 1. Nagykanizsa, Ady u. 20. I. em. 10. Alakás alapterülete: 32 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. Alakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 16.160 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 15.00-15.30 óráig. 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. VII. em. 2. A lakás alapterülete: 45 m2, szobaszám: 1+1 fél szoba, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 17.730 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 10.00-11.00 óráig. 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/11/D/2. Alakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.00-15.30 óráig. 4. Nagykanizsa, Fő u. 15. udvar 3. Alakás alapterülete: 32 m2 szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. Alakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.328 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Abérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.00-15.30 óráig. 5. Nagykanizsa, Fő u. 23. fsz. 8. Alakás alapterülete: 30 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: komfortos. Alakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 15.540 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Abérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 15.30-16.00 óráig. 6. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 5/B. II. em. 3. A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 24.624 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 15.30-16.00 óráig. 7. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. fsz. 4. A lakás alapterülete: 50 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 21.650 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 8.30-9.30 óráig. 8. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. I. em. 4. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 25.080 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 8.00-9.00 óráig. 9. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. III. em. 3. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 23.155 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 9.00-10.00 óráig. 10. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. II. em. 5. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. Költség alapú bérleti díj összege: 16.694 Ft. A lakás állapota: helyreállítás alatt. A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakás bérleti szerződésével megegyező időtartamú. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 22. 10.00-11.00 óráig. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.) önkormányzati rendelete alapján - a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére - az alábbi bérlakások bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 2. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 13.490 Ft. Alakás állapota: helyreállítás alatt. Aszálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00-15.00 óráig. 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 7. A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 14.920 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Aszálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00- 15.00 óráig. 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 1. A lakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. Szálláshasználati díj összege: 12.780 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Aszálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2013. május 21. 14.00- 15.00 óráig. Apályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsori ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók! Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 31. (péntek) Pályázat önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére Kanizsa – Digitális 10 átállás 2013. május 16. Kanizsa – Digitális átállás 11 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 16. Kanizsa 12 – Színes 2013. május 16. Május 16. 9 óra GENERÁCIÓS FORGATAG A SZÉCHENYI ÉS EÖTVÖS TÉREN Szervező: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Május 22-26. 11th WORLD CHAMPIONSHIP IN MODERN DANCE SPORT Jegyek a helyszínen kaphatók. További információ: www.idfdancehungary.hu. Május 25. SÁNCÉRT - SZABADHEGYÉRT MAJÁLIS Tervezett programok: főzőverseny, egészségügyi mérések, játszóház, utcabál. Szervező: a Szívbetegekért Egyesület. Május 29. 19 óra NAGYKANIZSAI DUMASZÍNHÁZ DOMBÓVÁRI ISTVÁN ÖNÁLLÓ ESTJE Közreműködnek: Hajdú Balázs, Bellus István, Szente-Veres Adrienn. Belépődíj: 2000 Ft. A jegyek elővételben megvásárolhatók a nagykanizsai Tourinform irodában és a dumaszinhaz. jegy.hu weboldalon. Május 30. 15 óra „ANYA ÉS LEÁNYA” - Pandur Ferencné és Pandur Mária festőművészek kiállítása. Megnyitja: Járási Ildikó iparművész. Megtekinthető: június 25-ig. Május 31. 18 óra „SZERELEM ÉS DÉMONAI" - Dr. Csernus Imre interaktív előadása. Belépődíj: 2200 Ft. TÁJAK, KOROK - Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: június 30-ig. INDIA ÖRÖKSÉGE Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Indiában festett alkotásaiból. Megtekinthető: május 31-ig. LILIOMKERT. Stamler Lajos kiállítása. Megtekinthető: május 31-ig ARANYKOR. Nagykanizsa a dualizmus korában. - Fotókiállítás. Megtekinthető: május 31-ig Május 25. 18 óra KANIZSA BIG BAND koncert - "Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél". Vendég: Gayer Mátyás, zongora Május 24. 19 óra GIPSYNDROME lemezbemutató koncertje 20 órától táncház. Közreműködik a Kanizsa Csillagai. Belépődíj: 1000 Ft Május 27. 9 óra GYERMEKNAP Népi játszótér a Pipitér Óvoda udvarán. Belépődíj: 500 Ft. A ZALAERDő Zrt. főszponzorálásával, nehezített és könynyített vércsapa munkavizsgát szervezett tacskók, terrierek és tacskókopók részére a Csónakázó- tónál a Nagyatádi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete. Amegszokott, pihentető madárcsiripelést időnként kutyaugatás szakította félbe szombat délelőtt a belső-tó környékén. Ha nem is kánonban énekeltek együtt, egy-egy erőteljes vakkantással mindenki számára jelezték az ebek, hogy ők is itt vannak, többek között Sárvárról, Sopronból, Siófokról, Győrből és Pécsről. Az I. Mihina Kupát Balázs József, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Nagyatádi Szervezetének elnöke nyitotta meg a tó melletti erdészháznál. Délelőtt 11 óra tájban már csak néhány kutya várt a gazdájával együtt a vizsgára. Nagy Dezső Emese a Győr és Pápa között lévő Gyömöre-Ilonkapusztáról érkezett. Buckalaki Prof. Hunter Emese Jack névre hallgató, Jack Russel terrier kutyája a gazdája ölében ülve figyelmesen szemlélte a tájat. Akét éves terrier már a harmadik munkavizsgán vett részt, a kanizsai, 400 méteres távú, könnyített vércsapa vizsgán 3. helyezést ért el. – Nincs sok ilyen jellegű verseny Magyarországon – jegyezte meg Emese. – Csak átutazóban jártunk eddig Nagykanizsán, itt teljesen más a növényi kultúra, mint mifelénk, és eltérőek a domborzati viszonyok is. Kitűnő ez a helyszín, és nagyon jó, hogy a ZALAERDő megengedte, hogy ezen a reprezentatív területen bonyolítsák le a rendezvényt. A Nyíregyházáról érkezett Varga Attila egy Nyugat-szibériai lajkát vezetett az erdei úton. – Bírja a nyári hőséget, szeret napozni, mint minden kutyának, őneki is szüksége van a mozgásra. Otthon, biciklizés közben sétáltatom. Négy éves kora ellenére játékos, szeret játszani a gyerekekkel, igazi családi kutya. Sőt, vadász létére más háziállattal is összeszoktatható. Élvezi a gyakorlati munkát, a kereséseket, jóleső szellemi kimerültséget jelent neki egy-egy feladat teljesítése. Az első vizsgájára itt Kanizsán kerül sor. Könnyen idetalált, s ebben az autópálya megléte sokat segített – jegyezte meg az eb jó tulajdonságait felsorolva a gazdi, aki nap, mint nap találkozik igazi vadállatokkal is a munkahelyén, a nyíregyházi állatparkban. Eredmények: könnyített vércsapa: 1. Sándor Bence Gyula, Vadvári Hanga nevű simaszőrű tacskója; 2. Bedics Rita, Dantes of Lady Erica simaszőrű tacskója. Nehezített vércsapa: 1. Nagy Balázs, Vecsési-Rudifogó Elzi-; 2. Asztalos Gábor, Diana Kleopatra ; 3. Asztalos Gábor, Bassotto di Corleone Aldo nevű szálkásszőrű tacskója. B.E. Kutyák vizsgáztak a Csónakázó-tónál A Nagykanizsa Téglagyár Kft. szállítja a város állatotthonának fejlesztéséhez szükséges építőanyagot, mintegy 6 ezer darab falazótéglát. Mindezt úgy, hogy eközben jelentős jótékonysági felajánlást is tett. Ezt Mavolo Krisztián ügyvezető és dr. Papp Attila, az állatmenhely sajtóreferense jelentette be. Az állatotthon, és az önkormányzat számára is fontos volt, hogy a menhely fejlesztésébe kanizsai cégeket, vállalkozásokat vonjanak be. Ez a beruházás a város összefogása, így nemcsak segítséget kell a város lakóitól és vállalkozásaitól kérni, hanem a fejlesztésből adódó munkalehetőségekkel is őket kell elsősorban megkeresni. Mavolo Krisztián a továbbiakban kifejtette: rendkívül fontos számukra a városunk életében való aktív részvétel. Ezért, illetve az állatotthonban folyó munka elismerése okán döntöttek az adományozás mellett. Aztán a sajtóreferenssel folytatott megbeszélések során körvonalazódott, hogy akár a fejlesztéshez szükséges építőanyag teljes menynyiségét a nagykanizsai téglagyár adhatná. A tárgyalások hamar eredményre vezettek, és megállapodás született: a helyi vállalkozás szállítja a karanténsor és az ezt kiszolgáló épületek elkészítéséhez szükséges 30 raklapnyi falazótéglát, amelynek árából – támogatásként – negyedmillió forint kedvezményt biztosított a téglagyár az állatotthon részére. Dr. Papp Attila végül hangsúlyozta: a kanizsai cég vállalta a szállítás költségeit is, illetve egy kedvező fizetési konstrukciót dolgoztak ki az állatotthon számára. Kanizsa 250 ezer forint értékű felajánlás téglából Fotók: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – Ez+Az 13 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 16. Horoszkóp Tegye megfontoltabban a dolgát. Kímélje meg a családját az elhamarkodott, anyagi veszteséggel járó lépésektől. Ha mindenáron fel akarja magára hívni a párja figyelmét, gyakrabban értékelje a szorgalmát. Szabad idejében töprengjen el azon, hogyan tudná pozitív irányba változtatni anyagi helyzetét. Bár nincs kedve mostanában semmin sem változtatni, szedje össze magát, és minél hamarabb mozduljon el a mélypontról. Mostanában szinte mágikus erővel hat a párjára. Elképzeléseit illetően egész hónapban megingathatatlan marad. Szívesen segít másoknak is ügyes-bajos gondjaik megoldásában. Tegye csak nyugodtan, a köszönet nem marad el. Nyugtalanságot jeleznek a hétvégére a csillagok. Ha ennek ellenére nyugodtan szeretné eltölteni a pünkösdi ünnepeket, ne azon törje a fejét, hogy mivel tudná meglepni a párját. Hagyja, hogy ő okozzon meglepetést. Sikert arat a fantáziájával a hétvégén. Acsaládjában adódó konfliktusokat egy kis hízelgéssel könnyen feloldhatja. Azt azonban tartsa szem előtt, hogy otthon nem kell úgy viselkednie, mint egy menedzsernek. Mutassa ki jobban az érzelmeit, ha meg akarja győzni a párját a véleményéről. Nem kell előtte meditálnia virágoskertjének egy szép zugában. Elég ezt megtennie kávézás vagy teázás közben. Ne féljen elkötelezni magát, ne legyenek túl magasak az elvárásai, ha nem akarja egyedül élni az életét. Apünkösdi környezetváltozás jót tesz a hangulatának, optimista életszemlélete mások számára is követendő példa lehet. Elképzelhető, hogy attól a személytől kap a hétvégén bókokat, akire nem is számított. Fogadja el nyugodtan, ne tiltakozzon, mert nem tudni, mit hoz az új ismeretség. Új energiák lépnek az életébe Pünkösd táján. Adja fel minél előbb a pesszimista életszemléletét, és értékelje azt a sok jót, aminek részese lehet a környezetében. Így könnyen kiderülhet az is, hogy kényelem és luxus veszi körül, elégedetlenségre nincs semmi oka. Sok szép órával kecsegtetik a pünkösdi ünnepek. Nem vágyakozik a változatosságra, megelégszik azzal, amit a környezete nyújt önnek. Pihenés közben azonban nem árt, ha figyelmet fordít az egészségére is. Ahivatását ne helyezze folyton a magánélete elé. Ha netán megunta a rendszeres otthoni üldögélést, használja a fantáziáját, egy napra is el lehet utazni hazulról. Ha a párja úgy kívánja, mutassa ki jobban az érzéseit. Csendes családi hétvégére vágyakozik. Ez a kívánsága teljesülni is fog. Kényelemben telik el a hosszú hétvége. Az anyagiaknak sem lesz semmiféle jelentősége, mert nem kell pénzt költenie semmire. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak RAMDA FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222 Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa (A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.) HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) 20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) 30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3) TÁRS VEGYES SZOLGÁLTATÁS Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton ház melléképülettel eladó. Víz, villany van. Tel.: 0630/518-2178 (7578K) Katonaréten négyszobás családi ház nagy garázzsal eladó. Tel.: 0630/518-2178 (7579K) Kidobásra szánt hűtőjét, TVjét, mikróját, mosógépét, stb. elszállítom. Tel.: 0620/510-2723 (7575K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 0620/510-2723 (7576K) Beteg, idős ember gondozását vállalom. Öt éves gyakorlattal rendelkezem. Tel.: 0620/236-8714 (7577K) Keresem azokat, akik néhai Böjti Lászlóval (Egyeduta, 1927.08.01) bármilyen rokoni kapcsolatban állnak, vagy ezzel kapcsolatban információval rendelkeznek. Tel.: 0670/589-8906 (7573K) Nk-i, negyvenes fiatalos, sportos, ápolt, józan, diszkrét férfi titkos kapcsolatra keres karcsú és sportos alkatú, akár nem független hölgyet is, külföldi is lehet. Lakás van. Pénzesek, szélhámosok kíméljenek. Fényképes leveleket „Diszkrét” jeligére, a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap Szerkesztőségébe kérek. (7580K) Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. május 16. Szombaton délelőtt került sor a nagykanizsai Vívóterem névadó ünnepségére, melynek keretében a sportlétesítményt a dél-zalai vívóélet egyik kiemelkedő alakjáról, Bálits Károlyról nevezték el. Az ünnepség keretében ezúttal nem csupán a kanizsai vívóélet főbb mérföldköveit elevenítették fel, de a sportág mindenkori létesítmény- helyzetét is a dél-zalai városban. Magát a vívótermet gyakorlatilag mai formájában 1985- ben sikerült “tető alá hozni”, amikor a vívók úgymond szervezett keretek között már 26 esztendeje dolgoztak eredményesen kanizsai pátriájukban. Akkor, vagyis az attól 26 évvel korábbi időszakban, 1959. november 23-án az NVTE klubján belül Szabó János alapította meg a vívó szakosztályt, majd sok további jeles személy után Bálits Károly vette át a vívók ügyét, s szolgálta mondhatni a sportágat egészen 2012-ig, 81 esztendősen bekövetkezett haláláig. A névadó tábla leleplezése alkalmával a VIVERE Alapítvány részéről Cserti Tibor, illetve Kiss György, az NTE 1866 egyesületi elnöke rántották le a leplet a Bálits Károlynak emléket állító márványtábláról, s annak megkoszorúzása után Piecs Adrienn és Tizedes Balázs edzők gyújthatták meg az emlékezés mécsesét a vívók (nem is olyan kicsi) helyi közössége nevében. Hiszen ahogy a táblán Bálits Károlytól idézték: „Az erő a közösségben rejlik”. P.L. Mostantól Bálits Károly Vívóterem az otthonuk INGATLAN Hegyvidék-YBL WPC (3.) – Heat Group Kanizsa VSE (4.) 14-11 (4-2, 2-2, 4-4, 4-3). OB I B-s vízilabda mérkőzés, rájátszás az 1-6. helyért, 4. forduló. Budapest, 50 néző. Vezette: Marnitz, Rubos. Kanizsa: Kiss Cs. - Szilvasán 3, Kaszper G. 2, Kéri 1, Virt M., Kádár 3, Gulyás 1. Csere: Bencz, Karácsony T. 1, Cserdi, Kis Zs. Edző: Németh Zsolt. A vendég csapat lelkesedésével nem volt probléma, talán annak kicsit túlzott mivolta csapott át sok hibázásba. Amit az idény elején lehetett megtapasztalni többször is: leggyakarabban a védekezés területén jöttek elő a hibák, s ez még akkor is igaz, ha a negyedik negyedre 10-10-re feljöttek Szilvasán Bencéék, vagyis visszajött a meccsbe a Kanizsa VSE. Aztán ismét hálójukban landoltak az elkerülhető, távoli lövésekből született találatok, amivel az egyik nagy rivális meg is nyerte a mérkőzést. Németh Zsolt: „Koncentrációban nem voltunk ezúttal a topon, sajnos a védekezésünk nem működött. Ilyen kiélezett sorozatban sok a tizennégy kapott gól, hiszen az korántsem biztos, hogy tudsz is tizenötöt lőni...” Sok volt a kapott gól 11. Látványtánc Világbajnokság 2013. Május 22-26. Nagykanizsa, Hungary Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Ház Május 22. 18 órakor Ünnepélyes megnyitó az Erzsébet téren Május 23. Dance ShowHip Hop, House, Belly Dance, Freestyle, Electric, Tap Dance, Dancehall Május 24. Disco Dance, Caribbean, Brek dance, Május 25. Fantasy Show, techno Dance and Musical Május 26. Free Show, Dance Pop, Jazz Funk, Disco Slow, Waaking and Folk Dance Versenynapokon a programok 8-22 óráig tartanak. Az NTE 1866 cselgáncsozói a fővárosi 26. Globus Budapest Kupa dzsúdó-versenyen is indultak. A rangos sportesemény idén szintén nagy létszámú hazai és nemzetközi mezőnyt vonzott. Az ifjúsági korosztály 66 kg-jában (a nagykanizsai és kaposvári kettős igazolású) Huszár Martin versenyzett – az ukrán, cseh, szerb és román indulókkal tarkított – 38 fős mezőnyben és két ipponos győzelemmel kezdett, majd vereséget szenvedve a vigaszágon további két győzelemmel haladhatott a dobogó felé. A harmadik helyért vívott küzdelemben végül alulmaradt, így ötödikként zárt. A serdülő korcsoport 50 kg-osai között Huszár Máté végül kilencedik lett. Az ifjúsági korcsoportos Huszár Martin a junior diákolimpián 60 kg-ban indult és harmadik helyen zárt. Az ifjúsági korosztályos diákolimpia döntőjén a kanizsai Hevesi- iskola tanulója, Huszár Máté az 50 kg-osok között – serdülő korcsoportosként – a dobogó harmadik fokáig jutott. Ötödik hely a rangos kupáról A nagykanizsai TRI-CO Triatlon Klub versenyzői is részt vettek a Somogy megyei Kaszón megrendezett Sprint távú (5 km futás-20 km kerékpár-2,5 km futás) Duatlon Országos Bajnokságon, ahol az egyes korcsoportok szerinti mezőnyben remek eredményeket értek el. A 35- 39 évesek között Csőgör Marcell kilencedik lett, a 40-44 éveseknél Vránics László harmadik, míg Csőgör Péter tizennegyedik helyet szerzett. Az 50-54 évesek kategóriájában Korcsmárosné Vig Rozália ezüstéremmel lett gazdagabb, Tóth Vilmos tizenegyedikként ért célba, míg az 55-59 évesek versengésében Benedek János harmadikként zárt. Egy ezüst-, és két bronzéremmel Az V. Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság és Roadshow június 7-9. között esedékes eseményének sajtótájékoztatóját tartották, melyen a rendezvény sportszakmai részét kézben tartó Kanizsa Kajak-kenu Klub oldaláról Varga Péter egyesületi elnök, a társprogramok szervezésében tevőleges szerepet játszó Kanizsa Turizmusáért Egyesülettől pedig Magyar Ferenc ismertette a legfontosabb információkat. – A roadshow programja a június 8-i szombatot jelenti, de biztosak vagyunk abban, hogy a háromnapos rendezvény másik két napja (péntek és vasárnap) is nagy tömegeket vonz a Csónakázó tóhoz – kezdte Varga Péter klubelnök. – A roadshow-n belüli országos sorozat hét fordulós, annak döntőjére majd a fővárosban kerül sor. Számunkra azonban legalább ilyen fontos, hogy az úgymond amatőrök körében minél több helybélit tudjunk megmozgatni és kicsalogatni. A versenykeretek főbb kritériumai: megtudhattuk, hogy a sárkányhajós összlegénység idén is 22 főt jelent, ebből nyolc hölgytag lehet és az egységek 350 valamint 2000 méteres távokon indulhatnak. – Az előzetes nevezések alapján a Premier kategóriában 20 csapat érkezése várható, de lesz nálunk még be sem mutatkozott úgynevezett nyílt egységek mezőnye is. Ezen csoport lényege, hogy 350 méteres távon külön-külön női és férfi csapatok szállhatnak vízre – folytatta a kajakosok elnöke. Elhangzott továbbá, hogy az úgynevezett céges, baráti és települési mezőnyt a „Friss sárkányok” elnevezés alatt vonták össze. Legalább ilyen fontos, hogy pénteken 10 órától rajtoló tömegsportrendezvény az iskolák versenyével indul, valamint ezen a napon és csütörtökön edzéslehetőség is adott a csapatok számára a tavon. Szombaton már 8.45-től a hajóké a főszerep, amikor a profik le is bonyolítják versengésüket, vasárnap 9 órás kezdéssel pedig jöhetnek a „Friss sárkányok” további futamai. Nevezési lapok letölthetőek a helyi tourinform honlapjáról, de a magyar kajak-kenu szövetség oldaláról is, június 3. 16.30 a határidő. Nevezési díj hajónként 30 ezer forint, de az iskolás csapatoknak a nevezés ingyenes. – Összesen 80-100 nevező csapattal számolunk és az sem titok, hogy sztárvendégekben is gondolkodunk – fűzte hozzá Varga Péter, majd így folytatta: – Idén a női kajaknégyes Janics Natasával, illetve a másik verziónk szerint Kovács Katalin Kucsera Gáborral szerepel a pakliban, ezek azonban egyelőre még komoly egyeztetés alatt állnak. Annyit azonban mindenképp szeretnék elmondani, hogy aki teheti, igenis jöjjön, hiszen az úgynevezett profik mezőnye el lesz különítve az amatőrökétől, vagyis álljon valaki bármilyen szinten sárkányhajózás terén, bátran vízre szállhat. Magyar Ferenc, a Kanizsa Turizmusáért Egyesület elnöke öszszefoglalóan szólt a köztes, egyben kísérőprogramokról: – Először is azt kell elmondanom, hogy jó idő várunk. Színpadi produkciókban nem lesz hiány, annyiban viszont változtattunk, hogy valamivel később, tehát délután 2-3 órától kezdődnének a programok. A remélhetőleg szépszámú érdeklődő tömeg a kanizsai fúvosoktól a SZKES táncos műsoráig sok mindenkivel találkozhat, szombaton este pedig Ladánybene 27 koncertje lesz a színpadi fő esemény. P.L. Kanizsa 2013. május 16. – Sport 15 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu A Kanizsai Vadmacskák SE női Amatőr NB I-es kosárlabda együttese a bajnokság záró fázisában a második vonal 7. helyéért lépett pályára Kecskeméten - kétszer is. A vége izgalmasra sikeredett, hiszen összesítésben két ponttal maradtak le csupán a hetedik pozícióról. Kanizsai Vadmacskák SE – Kecskeméti KC 60-74 (18-23, 21- 18, 8-14, 13-19) Amatőr női NB I kosárlabda mérkőzés a 7. helyért, 1. találkozó. Kecskemét, 50 néző. Vezette: Dernei, Sentényi. Kanizsa: Fekete Cs. (12), Fuisz V. (19/3), Kovács K, Hegyi (7/3), Jurkó (12). Csere: Jagarics (4), Oros (2), Nagy D., Olasz (2), Horváth E. (2). Edző: Farkas József. A bács-kiskuniak az elején négy sikeres hármassal léptek el 10 ponttal is, s ezt sikerült a negyed végére csökkenteniük Farkas József játékosainak, majd a második tíz percben Jurkó Noémi és Fuisz Viktória pontjai a közvetlen felzárkózást jelentette. Nagyszünet után a vendégeknél perckig „pontcsend” állt be, így ismét elléphetett a Kecskemét. A záró részben a kanizsaiak ellenfelei még koncentráltabban játszottak, és a különbséget már nem tudták csökkenteni Fekete Csilláék. Kecskeméti KC – Kanizsai Vadmacskák SE 52-64 (14-18, 14-12, 17-15, 7-19) Második találkozó a 7. helyért. Vezette: Varga, Vadász. Kanizsa: Fekete Cs. (6), Fuisz V. (14/3), Olasz (9), Hegyi (7/3), Jurkó (22). Csere: Jagarics (6), Oros. Edző: Farkas József. Belekezdett a Vadmacskák csapata, ráadásul a megszerzett előnyüket a továbbiakban is meg tudták őrizni. A folytatásban már nyolc pont is volt a különbség a felek között, de a védekezési hibáikat kihasználta a KKC és még a vezetést is átvette. Innen Fuisz és Hegyi Vivien pontjai segítettek, majd ugyan a KVSE Jurkó zsinórban dobott nyolc pontjával tartotta az előnyt, de a Kecskemét sem adta fel. Az utolsó tíz percben Jurkó, Hegyi és Fuisz gondoskodott a nagykanizsai kosarakról, vezettek már 16 ponttal is, de a slusszpoénként elért négy pontjával a Kecskeméti KC összesítésben a maga javára fordította a párharcot – megszerezve ezzel a hetedik helyet. A hetedik helyen zárt: Kecskeméti KC (126-124) Farkas József: „Két ellentétes mérkőzést játszottunk a játékfelfogást is tekintve. Úgy vélem, a szerencsésebb együttes lett a hetedik, mi pedig a második meccsen elért győzelmünkkel talán picit szépen is búcsúztattuk az évadot.” P.L. Egy nap, nyolc negyed, nyolcadik hely Közeledik a sárkányhajós hétvége Ismét itt a Bánkuti László Emlékverseny, vagyis május 20- án, tehát pünkösdhétfőn rendezik meg az autós szlalomversenyt Nagykanizsán. Ahogy azt Dobri Noémitől, a Kanizsa Autó- és MotorSport Egyesület elnökétől megtudtuk, ezúttal a vásárcsarnok parkolójában lesz kialakítva a pálya, mely így értelemszerűen teljesen más vonalvezetésű lesz, mint volt a korábbi években, de a technikás vezetésnek itt is főszerep jut majd természetesen. Parti Máté, a KAMSE autós szakágának vezetője elmondta: a gépátvétel reggel 7 órától lesz, 9.30-kor kerül sor Dr. Károlyi Attila emlékbeszédére, majd a tervek szerint 10 órakor lesz az első autó startja. A verseny szpíkere a szlalomosok világában jól ismert Kőváry Barna lesz, aki persze a pálya teljesítéséből sem maradhat ki... Hétfőn jön a III. Bánkuti-szlalomverseny Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. május 16. START Oktatási Kft. (NyT: 20-0193-04, AL: 026) Nagykanizsa, Arany János u. 8. Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875 www.startoktatas.eu SZEMÉLYGÉPKOCSI tantermi képzés Május 22-én 16:00 óra (gyorsított), Május 25-én 08:00 óra (hétvégi) vagy válaszd e-learning képzésünket vagy a kettőt együtt! GKI fuvarozó, autóbuszvezető ADR tanfolyam Jelentkezési határidő: 06.05 (szerda) 12.00 óra Vizsga: 06.15 (szombat) 9.00 óra Bizzer András önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 31-én (pénteken) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Képviselői fogadóóra XXV. évfolyam 20. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. május 23. Kanizsa Az időjárás is kegyeibe fogadta a Generációs Forgatag programjait, és teljesült a szervezők célja, a generációk közötti szimbolikus és valóságos kézfogás. A legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit vártak a belvárosba, a Széchenyiés a szomszédságában lévő Eötvös térre, a rendezvény helyszíneire. A programsorozat teke és sakkversennyel már két nappal korábban megkezdődött, és dáridóval zárult. Megnyitó beszédében Cseresnyés Péter polgármester hangsúlyozta: ez a nap arról is tanúskodik, hogy a kanizsai idősebb generációk szívesen és aktívan vesznek részt a város közéletében, hiszen ennek a rendezvénynek az ötlete az Idősügyi Tanácstól (IT) származik, melynek tagjai lelkesen és erőt nem kímélve fogtak a szervezőmunkához, természetesen az önkormányzat támogatásával. Mérföldkőhöz érkeztünk ezzel a rendezvénnyel – folytatta –, hiszen reményeim szerint a Generációs Forgataggal hagyományt teremtünk. Ezt fontosnak tartom, hiszen gyakran idősebb és fiatalabb elmegy egymás mellett, nem találnak egymásra a különféle generációk, nem találják a közös hangot, talán pont amiatt, hogy nincsenek ehhez hasonló alkalmak, lehetőségek. Ezen akart változtatni az IT, és nemcsak ezzel a Generációs Forgataggal. Cseresnyés Péter ez alkalommal is megismételte: a jövőben nem érettségizhet úgy egy fiatal, hogy ne végezne valamilyen társadalmilag hasznos önkéntes munkát. Az IT lehetőséget biztosít mindazoknak a fiataloknak, akik dolgozni, segíteni akarnak, s ezek a személyes találkozások is közelebb hozzák majd egymáshoz a generációkat. – De arról sem feledkezhetünk meg – jegyezte meg a polgármester –, hogy az idősügyi klubok rendszeres bemutatkozási lehetőséget kapnak a különféle városi rendezvényeken, és nem is kell kérlelni őket, szívesen jönnek, kifejezve azt is, hogy aktív részesei akarnak lenni a város ünnepeinek és mindennapjainak. Fontos leszögezni: Nagykanizsa nem fejlődhet az idősebb generációk nélkül. Szükség van az ő tapasztalatukra, tudásukra, kapcsolatrendszerükre, amire a városnak építenie kell. Az ünnepségen megjelent Asztalosné Zsupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki közreműködött a díjak átadásánál, s köszöntő szavaiban utalt arra is, hogy 2012 az Aktív Idősödés és a Generációk Közötti Szolidaritás Európai Éve volt, de a pályázati lehetőségek nem szűntek meg. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy néhány héten belül megjelenik egy újabb pályázati kiírás a számukra. Készüljenek rá, és írják meg életük történetét, legyenek annak a baráti körnek a (folytatás a 2. oldalon) Generációs forgatag Szimbolikus és valóságos kézfogással (folytatás a címlapról) tagjai, akik eljuttatják a fiatalokhoz életük, tevékenységük egy-egy mozzanatát, amelyre nemcsak a gyermekeink, hanem a kutatók is kíváncsiak lesznek. Női tekeversennyel vette kezdetét az Olajbányász Sportcsarnokban a generációk találkozója. Eredmények: 1. Köztisztviselők 313 fa; 2. Palin 201; 3. Vasutas Kertbarát Klub 185; 4-5. Mol Bányász – Vasutas Klub 176; 6. Belvárosi Klub 165; 7. Szívbetegekért Egyesület 150. Az igazi nagy Generációs Forgatag részesei csütörtökön lehettünk az Eötvös téren és környékén, ahol reggel 8.45 órakor térzene csalogatta a forgatagba a kanizsaiakat, míg este 18-órától a Tüttő János Nótaklub Dáridója marasztalta, egyben 22 órakor zárta az egész napos programot. A Generációs Forgatag alkalmából szervezett tekeversenyen 9 nyugdíjas klub 7 női és 8 férfi csapata versengett egymással. A nyugdíjas versenyzők – 35 fő hölgy és 40 fő férfi – örültek a lehetőségnek, és bíztak abban, hogy tradicionálisan, minden évben részesei lehetnek e nagyszerű sportolásnak. A test megmozgatása közben még jutott idejük az egymás közötti beszélgetésekre is, erősítve az emberi kapcsolatokat, barátságokat. A férfi csapatok versenyében III. MOL – Bányász Nyugdíjas Klub „Bornemissza” csapata 554 fával. II. Nagykanizsai Honvéd Egyesület „Obsitosok” csapata 600 fával; az I. helyezést a Vasutas Nyugdíjas Klub „Öregfüstölgők” csapata érte el 713 fával. Nagy várakozással tekintettek az I. Nagykanizsai Szenior Sakkbajnokság elé a résztvevők. A Generációk Napja alkalmából rendezett viadal végül Sziva Antal győzelmével zárult, 7 ponttal ő nyerte el a Nagykanizsa Szenior Sakkbajnoka címet. Végeredmény: 2. Kuhár László; 3. őry Árpád; 4. Mátés József; 5. Csányi József; 6. Marosvölgyi Ferenc; 7. Szabó István; 8. Tóth János; 9. Meszes László; 10. Rudolf Sándor; 11. Szalay Pál; 12. Lőrincz László. Egymásra találva Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, fergeteges siker koronázta a Generációs Forgatag rendezvényt, melyet 2012-ben hívott életre az önkormányzat Idősügyi Tanácsa, hogy alkalmat, lehetőséget adjon a generációk találkozására, ismerkedésére. A Nagy-Magyarország emlékmű előtt már reggel 8 órakor tábla jelezte a Generációk utcáját, ahol 30 család vett részt a szórakoztató vetélkedőkön, míg a „Játssz velünk a parkban” elnevezésű versenyen 34 család mérte össze ügyességét. Az utca elején lebonyolított aszfaltrajz versenyen 24 csoport, család hagyta ott színes krétával a névjegyét. A sakkversenyen kívül 14 csapat kapott kedvet a sakkozáshoz, sőt, aki akart, sakkszimultánt is játszhatott a hatszoros bajnokcsapat, az AQUAPROFIT NTSK versenyzőivel, Papp Nándor csapatvezetővel és Sipos Jánossal, a klub mesterjelöltjével. Anagysátorban felállított pódiumon jó reggelt kívánva Horváthné Polai Mária köszöntött minden ifjú és még ifjabb résztvevőt a szervezőbizottság nevében, majd átadta a mikrofont két fiatal műsorvezetőnek Osvald Annának és Varga Viktóriának, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium diákjainak. A folytatást egy rövid intermezzo szakította meg. Mint kiderült, nemcsak a Generációs Forgatag miatt volt nagy nap számukra május 16-a, ugyanis 16 évvel ezelőtt, e napon született Anna barátnője és konferálótársa Viki, akinek egy csokitortával kívánt boldog születésnapot. A nap során generációs pódiumműsor szórakoztatta a közönséget, köztük babájukkal sétálgató anyukákat, apukákat. Egy nagymama a Platán sorról, nagylány unokáját kísérte ki a térre, aki a rendőrség programjai iránt érdeklődött elsősorban. Nem véletlenül, hiszen ő is rendőr szeretne lenni. A Németországban élő és a hosszú hétvégére hazautazó Kovács Liliána szobrászművész két kislányát, Dalmát és Almát elhozta játszani. Nagymamák, anyukák, unokák egyszerre sajátították el a gólyalábazás technikáját, tanultak kézimunkázni, vagy éppen ismerkedtek a szelektív hulladékgyűjtéssel. Estefelé, a díjátadásokat követően A Mozdulj Nagykanizsa! Mozdulj MindenKor! elnevezésű játékos, vidám torna kezdetén szemerkélni kezdett az eső, de ennek ellenére még tudott gimnasztikázni az ifjúság Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, MOB alelnök és Dr. Lubics Szilvia ultramaratonista futó irányításával. ATüttő János Nótaklub három generációval lépett a színpadra. A Németh házaspár gyermeke, Bálint, egy kis édesanyai bátorítás után, amint mikrofont vett a kezébe, könnyeket csalt énekével a hallgatóság szemébe. Majd két iskolás versmondó következett, Kocsis Mátyást és Dávidot nagymamájuk, Vajda Mária büszkén mutatta be a közönségnek. A dáridó csárdáscsokorral folytatódott, és bállal zárult este 9 órakor. A „Generációk Napján” történt meg az eredményhirdetése a nagykanizsai állatotthon fejlesztésére indított, nagyszabású jótékonysági gyűjtőakciónak. Mint azt dr. Papp Attila, az állatmenhely sajtóreferense elmondta: egyértelmű sikernek, Nagykanizsa összefogásának lehet elkönyvelni a hat héten át tartó akciót. Április elején kilenc adománygyűjtő urna lett kihelyezve a város különböző pontjain, illetve az állatotthon aktivistái nyugtatömbökkel járták a várost, így próbálták az embereket az állatotthon árváinak támogatására rábírni. Sikerrel, hiszen a Cseresnyés Péter polgármester támogatásával indított akció szép eredményt hozott: építőanyagban az 1 millió forintot is meghaladta, míg készpénzben a majd 1 millió forintot is elérte az adományok összértéke. Így kijelenthető, hogy a nagykanizsai önkormányzat, és az Élettér Állatés Természetvédő Egyesület állatotthon fejlesztésére indított akciója egyértelmű siker, az adományok összértéke a 2 millió egyszázezer forintot is meghaladta. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500- 6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 Kanizsa – Generációk 2 együtt 2013. május 23. KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Rutinosan tekéztek a hölgyek Kitettek magukért a tekéző férfiak is I. Nagykanizsai Szenior Sakkbajnokság A 2 millió forintot is meghaladta az állatotthonnak szánt adományok összege Kanizsa – Krónika 3 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 23. Mint azt a sajtóreferens elmondta: az építő munka jelenleg is nagy erővel zajlik. A jövő hét végére átadják a 12 egységből álló új kennelsort, ami osztrák fiatalok segítségével épül, illetve június végére szeretnék lezárni a menhely fejlesztésének első ütemét, ami többek között az új karanténsor, illetve az ezt kiszolgáló egységek felépítését és használatba vételét jelenti. Ezzel párhuzamosan zajlik Cseresnyés Péter, mint magánember felajánlásából egy nagyszabású projekt, amelyről konkrétumokat június közepén tudhat meg a város lakossága. Végül a sajtószóvivő ismertette a díjazottak névsorát. Arany fokozatú támogató: Balogh Nikoletta Judit, Horváth – Méh Kft., Nagykanizsa Téglagyár Kft., Pfotenhilfe Sauerland, Tierheimleben In Not, Voter Kft. Ezüst fokozatú támogató: Belvárosi Patika Bt., Katona Tímea, PENugatta. Bronz fokozatú támogató: Bazsó Henrik, Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont, Kedvencek.net Állateledel Szaküzlet, Dr. Papp Attila, Radics Józsefné, Ruff Gabriella. B.E. - K.H. A DAB Production Hungary Kft. majd egy éve határozott úgy, több hektárnyi területet vásárol a nagykanizsai Ipari Parkban, és itt hozza létre leányvállalatát. Az azóta megvalósult gyártócsarnokot és a vállalat jövőbeni terveit Paolo Mario Menon, a motorikus vízszivatytyúk tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cég vezetője mutatta be. Atavaly júniusi adásvételi szerződés aláírását követően, a kivitelezést augusztusban kezdték meg. A környezetvédelmi előírásoknak megfelelő épület elkészült, jelenleg a tesztelés folyik alacsony létszámmal. A tervek szerint a próbaüzem alatt közel háromezer szivattyút gyártanak le. Ahogy a cégvezető kihangsúlyozta, a minőséget tartják szem előtt. Ezen kívül pedig a kft. munkatársai egy közel két hónapos tréningen is részt vettek Olaszországban. Az időjárási körülmények miatti csúszás ellenére terveik szerint betartják az előre beütemezett céljaikat, év végére már 50 fővel fog folyni a termelés. Az alkalmazottak jórészt a környező gyárakból elbocsátott emberekből kerültek ki. Mint megtudtuk, nagyon sok a környéken a képzett ember, többen idegen nyelven is beszélnek. Céljuk az, hogy a három éves program eredményeképpen megvalósuló gyáregységben több mint 100 embert foglalkoztassanak. Az épületben, mely közel 15 ezer négyzetméteres gyáregység befogadására lesz alkalmas, jelenleg 4300 négyzetméteren folyik termelés. A csarnok az energiahatékonysága szempontjából az A+-os kategóriába sorolható és a tervek szerint a későbbiekben önfenntartó lesz. A környezetvédelmet szem előtt tartva szinte az összes meddő energiát visszaforgatják és felhasználják az épület egy részén belül. Kihasználják a geotermikus energia nyújtotta előnyöket, továbbá az esővíz összegyűjtésével a mosdókban és a kerti munkáknál kiváltják a vezetékes vizet. A közeljövőben a napkollektorok telepítését is megvalósítják. Szándékaik szerint az első termelési ütemben 50 ezer darab szivatytyút gyártanak, 2014-ben pedig 200 ezret, mely szám a harmadik évre már elérheti a 600 ezer darabot is. A Kanizsán előállított termékeket világszerte értékesítik, de többségét, közel 70 százalékát Európa piacaira szállítják majd, de kerül belőlük az oroszországi piacra is. Egy éve többek között pont ezért esett a választásuk Nagykanizsára, ugyanis szállítási szempontból kedvezőek a feltételek, közel található Padovához. V.M. Már legyártották az első szivattyút Fotó: Varga Mónika A miklósfai temető bekötőútjának rossz állapota már régóta ismert a városvezetés előtt. Most egy eddig Kanizsán még nem használt technológiának köszönhetően megoldódott a miklósfaiak gondja. Ám nemcsak ők, az újförhénci gazdák is örülhetnek. Erről kérdeztük Karádi Ferenc alpolgármestert. – Cseresnyés Péter polgármester kért meg, hogy vegyem fel a kapcsolatot azzal az útépítéssel is foglalkozó vállalkozással, amelyiknek a képviselője felajánlotta a város számára, hogy egy nálunk eddig még nem alkalmazott technológiával, mart aszfaltos módszerrel, lehetőségük van a makadám jellegű útburkolatok felújítására, és ha erre igény mutatkozik, akkor az esetleges megbízás teljesítésére is vállalkoznak. – Kérést tett és gyors megoldás követte… – A megkeresés után referencia helyszín megjelölésével együtt, árajánlatot kértem a cégtől, majd a városfejlesztési osztály vezetőjével, Tárnok Ferenccel és Gáspár Andrással a VIA Kanizsa Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatójával átbeszélve a lehetőséget, megnéztünk egy elkészült útszakaszt. A szakemberek arra tettek javaslatot, hogy kísérletképpen jelöljünk meg két olyan régóta felújításra váró helyszínt, ahol ez a tereprendezés utáni, finisérrel elterített mart aszfalt réteg a hengerlés, az emulziós kezelés és zúzalékos terítés után a jelenleginél sokkal jobb felületet biztosíthat az arra közlekedők számára. – Hogyan választották ki a helyszínt? – A miklósfai temető bekötőútjának rossz állapota már régóta ismert számunkra, ezért is javasoltam, hogy az egyik kijelölt terület ez legyen. Dénes Sándor alpolgármester társam pedig azért kardoskodott, hogy az újförhénci gazdák hozzá beérkezett igénye miatt, a másik helyszínként a két hegyhát közötti összekötő útszakaszt érdemes figyelembe venni. – A javítandó utak kiválasztása megtörtént, de mi szólt egy eddig még nálunk nem használt útfelújítási módszer mellett? – Volt egy nagyon fontos szempont, ami a döntések hátterében sokat nyomott a latban az pedig a kivitelező által ajánlott ár. Messze az ezekre a feladatokra kalkulált négyzetméter ár alatti ajánlatot kapott a város a vállalkozótól, ami nagyban segítette a gyors elhatározást és a végrehajtást. Karádi Ferenc alpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy szakemberek szerint a nyári melegben összeáll és szilárdul még az elkészült felület, de fel vannak készülve arra is, hogy újabb hengerlés és zúzalékos terítés is szükséges lehet abban az esetben, ha bitumen „izzadása” helyenként jelentkezni fog. A kísérleti helyszínek használata során ezekre a kérdésekre választ kaphatunk és eldönthetjük, hogy hosszú távon működő megoldást jelenthete az olcsó, mart aszfaltos útjavítás. Kanizsa Kanizsa 4 – Krónika 2013. május 23. Megújult a miklósfai temető bekötőútja A Nagykanizsai Városi Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében idén is lebonyolították a Kerékpáros Iskolai Kupa városi, felmenő rendszerű vetélkedőjét a Kőrösi Csoma Sándor és Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor Tagintézményében. A versenyre az általános iskolák felső tagozatos diákjai nevezhettek, intézményenként 4 fiút és 4 leányt. A Kerékpáros Iskola Kupa célja, hogy a tanulók bővíthessék a biciklizéssel kapcsolatos ismereteiket elméleti és gyakorlati téren egyaránt, ezzel célozva a balesetek megelőzését is. A diákoknak a reggeli órákban kezdődő megmérettetésen KRESZ tesztet kellett kitölteniük, majd a kerékpár szerelési gyakorlat után az ügyességi akadálypályán végighaladniuk. A nagykanizsai megmérettetésről továbbjutott tanulók – 3 lány és 3 fiú – Zalaegerszegen, május 28- án versenyezhetnek a legfelkészültebb zalai társaikkal. A XXI. Kerékpáros Iskolai Kupa országos döntőjére pedig június 5. és 7. között kerül sor Szegeden. *** XXI. Kerékpáros Iskola Kupa városi verseny eredményei: Leány kategória: I. helyezett: Salamon Emese - Zrínyi Általános Iskola, II. helyezett: Hederics Hanna - Kőrösi Általános Iskola, III. helyezett: Bársony Virág - Hevesi Általános Iskola, IV. helyezett: Salamon Enikő - Zrínyi Általános Iskola. Fiú kategória: I. helyezett: Török Bence - Bolyai Általános Iskola, II. helyezett: Dömötör Tamás - Bolyai Általános Iskola, III. helyezett: Tóth Máté - Rozgonyi Általános Iskola, IV. helyezett: Ámon Viktor - Kőrösi Általános Iskola. A KRESZ teszt legeredményesebb versenyzője: Tóth Máté, a Rozgonyi út Általános Iskola tanulója. A kerékpáros ügyességi pályán a legjobban teljesítő diák: Petermann Máté, a Batthyány Gimnázium diákja volt. V.M. Kerékpáros Iskolai Kupa városi vetélkedője Első alkalommal szervezték meg a Szakmák ifjú nagykanizsai sztárjai elnevezésű szakképzési konferenciát a Vasemberház Dísztermében. A rendezvénnyel az országos szakmai tanulmányi versenyeken kivalóan teljesítő diákok és felkészítő tanáraik áldozatos munkáját kívánták elismerni. – Városunkban régóta hagyománya van annak, hogy az országos tanulmányi versenyeken legjobban szereplő kisiskolás és középiskolás tanulók legjobbjait köszöntik. Remélem, ez a mai rendezvény is, ahol a szakmai elismerést elért fiatalokat jutalmazzuk, hagyománnyá válik – köszöntötte a megjelenteket Dénes Sándor alpolgármester a Nagykanizsa és Térsége TISZK, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkormányzat közös szervezésű konferenciáján. Hozzátette, a diákok tiszteletet és elismerést érdemelnek, hiszen a versenyeredmények mögött rendkívül sok munka rejlik és városunk hírnevét is öregbítették országszerte. Dr. Szilágyi János, a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatója a szakképzés jelenéről és jövőjéről adott részletes tájékoztatást. Elmondta, a szakképzés területén történt változtatások célja, hogy a magyar szakképzést az európai szakképzés élvonalába emeljék. Továbbá a kialakult kontraproduktív szakmatanulási rendszeren szeretnének változtatni, ugyanis a szakképzésből kihullók aránya 30 százalékos. Ezt tervezik csökkenteni, valamint a szakma megszerzését szeretnék elősegíteni. Ahogy Szilágyi János mondta, Magyarországon 2006 és 2012 között a 20-24 év közöttiek 42 százaléka munkanélküli volt. Azonban, a szakmunkás végzettséggel a munkanélküliségi ráta közel a felére csökkenhet, tehát a fiataloknak így nagyobb esélyük van a munkaerőpiacon való érvényesülésre. Az új struktúra eredményeként általánossá vált hazánkban a nyolc osztályra épülő három éves szakmatanulás. Így a diákok minél hamarabb elkezdhetik a szakma elsajátítását és a tananyagtartalomnak köszönhetően pedig inkább a gyakorlat került előtérbe. A rendszer nem csak azoknak kínál jobb lehetőséget, akik nyolcadik osztály után szakmát tanulnának, hanem azoknak is, akik az érettségihez tartozó szakmát szeretnének szerezni. Ez a 39 ágazati szakközépiskolai rendszer szeptemberben indul. Itt annyi ismeretet sajátíthatnak el, hogy az érettségit követően egy év alatt technikus végzettséget tudnak szerezni. – A szakképzés olyan megreformálása folyik, amely a jövőnek, a befektetők igényeinek hivatott megfelelni – csatlakozott Szilágyi János által elmondottakhoz Dr. Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ezt követően a kamarák feladatait ismertette, és megköszönte a diákok és a felkészítők remek helytállását, hiszen Nagykanizsa annyi helyezést hozott el, mint máshol egy megye. Anda Zoltán főigazgató-helyettes a versenyeken legeredményesebben szereplő Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskolát mutatta be, mely két intézmény fúziójából jött létre. Ezt követően Angyalosi Miklósné, a Zsigmondy – Széchenyi tagintézmény gyakorlati oktatója ismertette az SZKTV gyakorlati versenyre való felkészítés folyamatát. A konferencia végén az elismeréseket Dénes Sándor, Mérksz Andor és Dr. Polay József adták át a diákoknak és tanáraiknak. *** A Szakma Kiváló Tanulója Versenyén: géplakatos szakmában 5. helyezést ért el Durgó Gábor. Festő, díszítő, mázoló és tapétázó szakmában 5. helyezést ért el Balogh Balázs. Festő, díszítő, mázoló és tapétázó szakmában 8. helyezést ért el Szabó Zsuzsanna. Kárpitos szakmában 1. helyezést, a EuroSkills 2013 előválogatóján 6. helyezést ért el Vadász István. Kárpitos szakmában 2. helyezést ért el Haselbach Zoltán. Kárpitos szakmában 3. helyezést ért el Hegyi Tamás. Női szabó szakmában 4. helyezést ért el Hepp Annamária. A Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyén: elektronikai szakmacsoportban 5. helyezést, Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen 2. helyezést ért el Révész Ferenc. Az Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen: gépipar szakmacsoportban 2. helyezést ért el Novinics Krisztián. Gépipar szakmacsoportban 5. helyezést ért el Varga Iván. Felkészítő tanárok és oktatók: 1. Angyalosi András, 2. Angyalosi Miklósné, 3. Belső Tibor, 4. Borbás Sándor, 5. Dervalits Balázs, 6. Faragóné Kovács Ildikó, 7. György Gyula, 8. Horváth Andor, 9. Hóbor Ferenc, 10. Nagy László, 11. Patonai Katalin, 12. Tukacs Attila, 13. Ujvári Tamásné, 14. Valu Gyula, 15.Varga Éva. V.M. Kanizsa – Krónika 5 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 23. Fotó: Varga Mónika Szakmájuk nagykanizsai sztárjai A jó szakma felér egy diplomával Kanizsa 6 – Krónika 2013. május 23. A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete május 31-én, pénteken 15 óra 30-kor a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében klubfoglalkozást tart. Dr. Késmárki Nóra főorvos asszony előadásának témái: Szemészeti szövődmények a diabetesben. Cukorbetegek és a vérszegénység. Minden érdeklődőt várunk! 2013.05.28. KEDD 10:00 – 12:00 Orosztony – Művelődési ház 2013.05.28. KEDD 13:30 – 16:30 Zalaszabar - IKSZT 2013.05.30. CSÜTÖRTÖK 10:00 – 12:00 Magyar Vöröskereszt, Nk. Sugár u. 28. 2013.05.30. CSÜTÖRTÖK 13:30 – 16:30 Tótszerdahely – Polgármesteri Hivatal, 2013.05.31. PÉNTEK 13:30 – 18:30 Kanizsa Centrum (Interspar) Véradások időpontjai Magyar Vöröskereszt A korabeli öltözékek és használati tárgyak között keresgélték a gyermekek a meglepetés „kakukktojást” a Thúry György Múzeumban megtartott rendhagyó foglalkozáson. A vitrinek közt megbúvó Árpi bohóc és kis, négylábú kísérője a Múzeumi Világnap alkalmából érkezett az általános iskolás diákoknak tartott rendhagyó foglalkozásokra. Május 18-án ünneplik a Föld számos országában – immár több évtizede – a Múzeumi Világnapot. Városunkban évente tartanak e jeles eseményhez kapcsolódóan múzeumi programokat, rendezvényeket. A Thúry György Múzeum ezúttal is nagy érdeklődésnek örvendő foglalkozásokra invitálta az alsó tagozatos gyermekeket, melyek célja az – mint a foglalkozások szervezőjétől-vezetőjétől, Lebár Edit közművelődési szakembertől megtudtuk – hogy a legfiatalabb korosztály megismerkedjen a múzeum légkörével, világával. Ehhez Árpi bohócot és Snoopy kutyát hívták segítségül, akik, ugyan sok nevetéssel, ám mégis tanítgatva ismertették meg – a közművelődési szakemberrel közösen – többek között a dualizmus korát, ottjártunkkor éppen a Bolyai tagintézménybe járó kicsikkel, akiket, a kis palotapincsi mellett, a legyezőnyelv használata érdekelt leginkább, viszont sokat derültek a fűzőn, a cukoraprítón és a klapkalapon is. Sz.Zs. A múzeum Árpi bohóccal és Snoopy kutyával Az Ápolónők Nemzetközi Napja alkalmából nagyszabású ünnepi rendezvényt és szakmai napot tartottak a Kanizsai Dorottya Kórházban. Az eseményen megköszönték az ápolásban részt vevők mindennapos erősfeszítését, melyet a betegek gyógyulása érdekében önzetlenül, elhivatottan végeznek. Ahogy tette anno Florence Nightingale is, aki az ápolást, mint hivatást meghonosította. Tiszteletére ünnepeljük meg 1974 óta, május 12-én az Ápolónők Világnapját/ Nemzetközi Napját. E gondolatokkal köszöntötte a megjelenteket Péter Zsuzsanna ápolási igazgató a Kanizsai Dorottya Kórházban megtartott összejövetelen. Az intézmény főigazgatója, Dr. Brünner Szilveszter szavaival méltatta, egyben megköszönte a nővérek munkáját. Beszédében továbbá felidézte azokat a változásokat, melyek az elmúlt időszakban a kórház életében történtek. – A betegellátásban pedig eközben sem volt zavar, ezért elsősorban a nővéreknek tartozunk hálával. Akik olyan heroikus munkát végeznek, amit nem fizetnek meg kellőképpen, ám ők tudásuk, emberségük és szívük legjavát adják bele gyógyító munkájukba. Teszik mindezt változó jogi-és finanszírozási körülmények között – mondta a főigazgató. Cseresnyés Péter polgármester és a városvezetés jókívánságait, elismerését Maronicsné dr. Borka Beáta, a szociális osztály vezetője tolmácsolta. Mint elmondta, az ápolás közös értékünk, érdekünk, ezért megbecsülést érdemelnek az ápolónők. Gondolataival a nővérek, asszisztensek, gondozók napi küzdelmeire világított rá, arra, hogy a gyógyítás és a gyógyulás „kulcsai” nélkül elképzelhetetlen a kórház napi, gördülékeny működése. Ehhez csatlakozott szavaival Péter Zsuzsanna is. A beszédek után idén is átadták a Florence Nightingale dicsérő okleveleket, a legérdemesebb, legelhivatottabb kórházi dolgozóknak. Ezúttal Zoltán Miklósné (Szemészeti Osztály), Czigány Ferencné (Traumatológiai Osztály), Kispál Józsefné (Kardiológiai Osztály), Soós Margit (az egykori letenyei Tüdőgondozó munkatársa) és Sárdi Mária (Laboratórium) vette át a főigazgatótól és az ápolási igazgatótól az elismerést. A Magyar Ápolók Egyesületének díszoklevelét Jankóné Kukor Zsuzsanna, a Gerontológiai Osztály dolgozója kapta. Sz.Zs. Az ápolónők tiszteletére Fotó: Szabó Zsófia Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt 2013. május 26-án (vasárnap) kb. 11.15 órakor (a 10.15 órakor kezdődő Szentmise után) a HőSÖK Napja alkalmából rendezendő megemlékező ünnepségre. Cseresnyés Péter polgármester Időpont: 2013. május 26. (vasárnap) Helyszín: a kiskanizsai templom melletti Millenniumi emlékpark PROGRAM Meghívó Fotó: Szabó Zsófia 11.15 Térzene 11.30 Ünnepélyes zászlófelvonás Közreműködnek a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző huszárjai, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága és a Thúry Baranta Közösség. Ünnepi beszéd: Cseresnyés Péter polgármester. Ima az elesett hősökért Koszorúzás Kérjük, koszorúzási szándékukat előzetesen jelezzék a 0620/849-2308-as telefonszámon. NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 23. Kanizsa – Hirdetés 7 Fényre sötétedő lencse AKCIÓ 20 % Az akció 2013. május 31-ig érvényes 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Tel.: 93/311-239, Fax: 93/310-435 Web: www.blg.hu, e-mail: blgkanizsa@blg.hu Kedves Batthyánys, Landleros, Irányis Öregdiák! Hagyományainknak megfelelően immár negyedik alkalommal rendezzük meg a Batthyánys, Landleros, Irányis Öregdiák-találkozót, melyre szeretettel várjuk a Batthyány Lajos Gimnázium minden „örökdiákját”. Az újabb találkozó programja a következő: 2013. május 31., péntek 19.00 – Medgyaszay Ház: "BLGén" kulturális kavalkád a mai diákoknak Június 1., szombat 10.30 - BLG: Az Irányi Dániel Gimnázium 1953-ban végzett IV.A, IV.B, IV.C, IV.D osztályának 60 éves érettségi találkozója („gyémánttalálkozó”!) külön program szerint. IV.A: osztályfőnök Simonffy Emil, IV.B: osztályfőnök Nyáry Rudolfné, IV.C: osztályfőnök Gyánti Erzsébet, IV.D: osztályfőnök Solty Jenő Június 1., szombat 13.30 - BLG focipálya: öregdiák - mai diák focimeccs Június 1., szombat 15.00 - BLG kisaula: - köszöntők: Balogh László igazgató, Molnár László BLIÖE-elnök - „Pro Schola” - díj átadása - kapcsolatteremtés a 60 éves érettségi találkozósok volt fizikatanárával, a 105 esztendős Kugler Sándorné Györgyi nénivel - a tanítvány, Prof. dr. Kovács László fizika demonstrációja - iskolánkhoz kötődő képzőművészeti alkotások átadása: Zsovár Anita szőttese, Erzsébet-szobor, „Szív-fal”, „Vigyázz, fal!", Zeljko Hudek alkotása + "Hol, mi?" helytörténeti kiállítás Június 1., szombat 16.00 - BLG: - osztályfőnöki órák a bejelentett érettségi találkozókon a volt osztálytermekben - nosztalgia-beszélgetések a BLG összes termeiben Kérjük, az osztályok és az egyéni résztvevők jelezzék részvételi szándékukat előzetesen az öregdiák-találkozó hivatalos email-címén: talalkozo@blg.hu Minden érdeklődőt, "örökdiákot" tiszta, jó szívvel várunk! 8 Kanizsa – Városháza 2013. május 23. Bizzer András önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. május 31-én (pénteken) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) pályázatot hirdet az Egyesített Bölcsőde intézménye (8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 7/A.) intézményvezető (magasabb vezető) munkakörének teljes munkaidőben, közalkalmazotti kinevezés szerinti munkakör mellett történő betöltésére. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/ Felhívások menüpont alatt. Álláspályázat - bölcsőde, intézményvezető Nagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet 2013. évi kulturális keret felhasználására. A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpont alatt. Kulturális keret 2013. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.), a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.), valamint a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) önkormányzati rendelet alapján az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: I. Önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere) ill. nem rendelkező pályázók részére: Szociális és költség alapon 1. Nagykanizsa, Ady u. 20. I. em. 10. 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. VII. em. 2. 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/11/D/2. 4. Nagykanizsa, Fő u. 15. udvar 3. 5. Nagykanizsa, Fő u. 23. fsz. 8. 6. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 5/B. II. em. 3. 7. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. fsz. 4. 8. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. I. em. 4. 9. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. III. em. 3. 10. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. II. em. 5. II. Garzonházban lévő önkormányzati bérlakások: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 2. 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 7. 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 1. III. Nyugdíjasház 1. Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7., 2. Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 31. (péntek) A részletes pályázati hirdetményt a Zala Hírlapban, a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban, Nagykanizsa Megyei Jogú Város internetes honlapján (www.nagykanizsa.hu), a Kanizsa TV képújságban, továbbá a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján tesszük közzé. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Pályázat - önkormányzati bérlakások 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., Tel./fax: +36/20-849-2341 A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című, TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202 azonosítószámú projekt előrehaladásáról Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel./fax: +36/20-849-2341, e-mail: gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu, www.miapalyank.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának „Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II.” című projekt célja a városban élő, elsősorban hátrányos fiatalok képességeinek, készségeinek fejlesztése, társadalmi integrációjának elősegítése annak érdekében, hogy minél sikeresebben felkészüljenek a pályaválasztásra és lépjenek be a munkaerő-piacra. A program megvalósítási időszaka 2011. október 15. – 2013. október 14. MIKLÓSFAI HőSÖK NAPJA, 2013 Meghívjuk Önt, a hozzátartozóit és ismerőseit az I. és II. világháború helyi áldozataira emlékező tiszteletadásra. Helye: Miklósfa, Hősök Tere, ideje: 2013. május 25. (szombat), 17.00 óra. PROGRAM Himnusz. A megjelenteket köszönti: Sajni József önkormányzati képviselő. Megemlékező beszéd: Dénes Sándor alpolgármester. Áldást és imát mond: Fülöp Csaba atya. Koszorúzás. Szózat. A rendezvényen közreműködnek: a helyi iskola és zeneiskola tanulói, nevelői. Sajni József önkormányzati képviselő, szervező SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013-05-23 A projekt megvalósításában Nagykanizsa hat intézménye, szervezete vesz részt: a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, a Halis István Városi Könyvtár, a Kanizsai Kulturális Központ, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A programok kezdete óta havi rendszerességgel projektmegbeszéléseken segítjük elő a projektpartnerek együttműködését. Létrehoztuk weboldalunkat (www.miapalyank.hu), melyen minden résztvevő szervezet ifjúsági információs pontként működik. Városi Diákirodában az ifjúsági koordinátor mellett alkalmaztunk egy fő pszichológust, aki az egyéni, a csoportos és az elektronikus tanácsadást is ellátja. Tevékenysége sikeres, egyre többen keresik fel problémáikkal, főleg a honlapunkon keresztül történő jeligés tanácsadás a legnépszerűbb. A tanév során már lezajlott a német és horvát nyelvű kompetenciafejlesztő tréning, melyen alkalmanként 10-15 fő vett részt. Angol nyelvből jelenleg is folyik a programelem. A foglalkozásokon a tanulók az A2 tudásszintnek megfelelő kompetenciákat sajátítják el, ami alapvetően a munkavállaláshoz szükséges. Prevenciós jelleggel havonta klubfoglalkozást tartunk egy egészségfejlesztő, mentálhigiénés szakember és egy bűnmegelőzési előadó bevonásával. A prevenciós klubban a résztvevők kötetlen beszélgetések, filmek segítségével dolgoznak fel egy-egy témát, problémát. Értékteremtő, értékmegőrző kézműves foglalkozásokat tartunk havonta a Diákirodában és egyéb városi helyszíneken. Az iroda tradicionális, csapatépítő programjai, szakkörei, melyekre van érdeklődés, továbbra is zajlanak. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata által működtetett Tehetségfejlesztő kollégiumban a tanév folyamán minden szombaton átlagosan 30 gyermekkel foglalkozott 7 pedagógus és 2 fő mentor. A programelem eredményeként jelentősen javult a gyerekek és fiatalok tanulmányi eredménye. A Csillagok (b)ékessége című tehetséggondozó klubban a helyi tehetségek mellett a Kávészünet zenekart és a Sziget szervezőjének, Gerendai Károlynak az életútját ismerhették meg a résztvevők. A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ által működtetett Csellengők Közösségi Házában a télen prevenciós előadások zajlottak filmvetítéssel egybekötve. Sikerült kialakítani egy állandó baráti kapcsolatokra épülő közösséget, melynek személyiségformáló szerepe érezhető. A Négyévszak Kupa őszi és tavaszi futball-bajnokságai jó hangulatban zajlottak. Tanulmányút keretében 20 fő látogatta meg a tököli Büntetés-végrehajtási Intézetet. A középiskolásoknak tartott mentálhigiénés órák célja az egyéni és közösségen belüli értékek felkutatása volt. Ismerkedés, stressz oldó játékok, kommunikációt fejlesztő gyakorlatok, önismereti játékok szerepeltek az foglalkozásvezetők repertoárjában. A Halis István Városi Könyvtár valós és virtuális TÉT Pontján a fiatalok egyéni problémáikkal kereshetik fel az intézményt és a projektben dolgozó munkatársakat, akik a rendelkezésre álló összes lehetőséggel segítik őket. ősszel elindult a Tinipress újságíróklub, melynek első szám április végén megjelent. Elektronikus elérhetősége: http://www.uni-pen.hu/files/kiadvanyok/kanizsai_absztrakt/ Bővebb információ található a www.miapalyank.hu honlapon, kérhető a projektet megvalósító intézményektől, szervezetektől és a megadott elérhetőségeken. Kanizsa – 2013. május 23. Városháza 9 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozva „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz – meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című versenyt. A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt. A programban történő részvétel feltételei: az illető a programhoz önként kíván csatlakozni, rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol konyhakerti zöldségeket/ gyümölcsöket termeszt. Nevezési kategóriák - megművelt földterület méretei alapján: - Balkon kategória: Erkélyen kialakított - Mini kategória: 10 - 50 m2 - Normál kategória: 50 m2 felett - Zártkert 1. kategória: Zöldség - Zártkert 2. kategória: Gyümölcsös Ajelentkezési határidő meghosszabbításra került: 2013. május 31. Jelentkezés módja: A Jelentkezési lap kitöltése és leadása. Jelentkezési lap kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet I/8. sz. irodájában, a szabados. gyula@nagykanizsa.hu e-mail címen, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/ Felhívások menüpontban található linkről („A legszebb konyhakertek”). Jelentkezési lap leadható: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) portáján elhelyezett gyűjtőládában. Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa, vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a program idején szívesen veszünk fotót a balkonról vagy a kertről, mely segíti a bírálók munkáját. Elvárások és egyben a bírálat szempontjai: 1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző konyhakerti növény termesztése történjen. 2. Anövények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően. 3. Amegművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott, gyommentes, és egyben hasznos. 4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el. 5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen. 6. Permetezés esetén legyen naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló. 7. Előnyt élvez a komposztálás, a bio/öko módszerek alkalmazása és öntözés esetén a csatorna/esővíz használata. Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban és oklevélben részesül, valamint a szponzori felajánlásoktól függően különdíjak odaítélésére is sor kerül a zsűri döntése alapján. Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó „Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre, minden kategória első helyezettje lesz jogosult a zsűri által tett külön ajánlás alapján. Országos díj: Bronzplakett - Györffy Sándor, Munkácsy és Magyar Örökségdíjas szobrászművész alkotása, illetve Miniszteri elismerő oklevél, melyet az Országos Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr ad át Kovács Szilvia ötletgazdával a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében. A kertek megtekintése: 2 alkalommal (április 30 - augusztus 31-ig) történik előzetes időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 3. Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését! Cseresnyés Péter polgármester „A legszebb konyhakertek” Jelentkező neve: .............................................................................................................................. Címe: .............................................................................................................................. Elérhetősége (telefon, e-mail): .............................................................................................................................. Minősége: Tulajdonos Megművelő A tervezett konyhakert címe: .............................................................................................................................. Nevezési kategória: Balkon kategória: Erkélyen kialakított Mini kategória: 50 m2-ig Normál kategória: 50 m2 felett Zártkerti kategória 1.: zöldséges Zártkerti kategória 2.: gyümölcsös Fotót várhatunk-e a kertről? Igen Nem Még nem tudom A megművelő mikor található általában a kertben? .............................................................................................................................. .............................................................................................................................. AJelentkező és a balkon, kert, udvar, telek, földterület Megművelője ezen jelentkezésével kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek 2013” programban önként vesz részt, a nevezés feltételeit elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a zsűri tagjai, - előzetes időpont egyeztetés után - két alkalommal (május 01. és augusztus 31. között) kertjét megtekintsék. FONTOS! Az azonosítás érdekében a beküldött fotóra kérjük feltüntetni, vagy mellékelni, hogy mely konyhakertről készült! Bírálatnál az alábbi szempontok is szerepelnek: Biomódszerek alkalmazása, öntözés lehetőleg csapadék vagy csatornavízzel, komposztálás, régi, népi módszerek alkalmazása. Dátum: 20....., ........................................... .................................................................. Jelentkező aláírása Kanizsa 10 – Vízmű 2013. május 23. Kanizsa – Vízmű 11 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 23. Kanizsa 12 – Hirdetés 2013. május 23. Május 25. SÁNCÉRT - SZABADHEGYÉRT MAJÁLIS Várjuk fellépők, főzőcsapatok jelentkezését és tombolaajándékok felajánlását! Tervezett programok: főzőverseny, egészségügyi mérések, játszóház, utcabál. Jelentkezési határidő: május 15. Jelentkezés, érdeklődés: Hegedűs Györgyné 06- 70/364-6278 e-mail: hegedus.gyorgyne7@upcmail.hu Szervező: a Szívbetegekért Egyesület. Május 29. 19 óra NAGYKANIZSAI DUMASZÍNHÁZ - DOMBÓVÁRI ISTVÁN ÖNÁLLÓ ESTJE Közreműködnek: Hajdú Balázs, Bellus István, Szente-Veres Adrienn. Belépődíj: 2 000 Ft. A jegyek elővételben megvásárolhatók a nagykanizsai Tourinform irodában és a dumaszinhaz.jegy.hu weboldalon. Május 30. 15 óra "ANYA ÉS LEÁNYA" - Pandur Ferencné és Pandur Mária festőművészek kiállítása. Megnyitja: Járási Ildikó iparművész. Megtekinthető: június 25-ig. Május 31. 18 óra "SZERELEM ÉS DÉMONAI" - Dr. Csernus Imre interaktív előadása. Belépődíj: 2 200 Ft. TÁJAK, KOROK Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: június 30-ig. INDIA ÖRÖKSÉGE Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Indiában festett alkotásaiból. Megtekinthető: május 31-ig. LILIOMKERT. Stamler Lajos kiállítása. Megtekinthető: május 31-ig ARANYKOR. Nagykanizsa a dualizmus korában. - Fotókiállítás Megtekinthető: május 31-ig. Május 25. 18 óra KANIZSA BIG BAND koncert "Vendégségben a Kanizsa Big Band-nél". Vendég: Gayer Mátyás, zongora. Május 24. 19 óra GIPSYNDROME lemezbemutató koncertje. 20 órától táncház. Közreműködik a Kanizsa Csillagai. Belépődíj: 1 000 Ft. Május 27. 9 óra GYERMEKNAP Népi játszótér a Pipitér Óvoda udvarán. Belépődíj: 500 Ft Kanizsa – Ez+Az 13 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 23. Horoszkóp Járjon nyitott szemmel a városban. Ha szerda este kisétál az Erzsébet térre, még a táncoláshoz is megjöhet a kedve. Ahétköznapok anyagi gondjait egy időre feledtetik a látványtánc fantáziák. Ezen a héten olyan kedvező híreket kap, melyek kihatnak pénzügyeire is. Bepótolhatja családjával a tavaly elmaradt nyaralást, és eltölthetnek egy gondtalan hetet valamelyik üdülőben. Mostanában nem lesz kedve a feleslegesnek tűnő vitatkozáshoz. Figyelmét csak az a tevékenység köti le, aminek hamar láthatja az eredményét is. Az estéket lehetőleg pihenésre használja. Mostanában kétkedve fogadta el ismerősei meghívását. Ezen a hétvégén nem kell ezt tennie. Ha meghívást kap például a Sáncért - Szabadhegyért Majálisra, vegye komolyan, és nevezzen be a főzőversenyre is. Ha a párja kedvében akar járni, nagyobb szenvedéllyel tudassa vele, hogy a hétvégén szüksége lesz a segítségére. Spóroljon a fizikai erejével, és adja át magát esténként az új hobbijának. Ha nincs megelégedve az alakjával, válogasson designer ruhák között. Mindjárt rájöhet, hogy nem is az alakjával van baj. Válogasson olyan divatmárkák közül, amelyek eddig elkerülték a figyelmét. Mondja meg a párjának kertelés nélkül, mit szeretne, mert ezen a héten könnyen félreérthetővé válnak a szavai. Ha nem látja tisztán és világosan kettejük közös jövőjét, ne torpanjon meg az első nehézségnél. Szeretne minél több időt együtt tölteni a kedvesével, de a munkahely miatti távolság ezt egyelőre nem teszi lehetővé. Legyen elég önnek annyi: a távolság a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja. Ha jobban odafigyel a környezetére, hamarosan rájöhet, hogy valaki különös érdeklődést mutat ön iránt. Így lesz ez még annak ellenére is, hogy az illető első közeledését visszautasítja. A megszokottnál kevesebb fizikai erőre lesz szüksége a hétvégén. Ennek egyrészt az lesz az oka, hogy keveset tartózkodik otthon. A bolygóállások szerint egy kellemes kiránduláson vesz részt. Nem úgy alakul a hétvégéje, ahogyan szeretné, mert bekövetkezhet az is, hogy egy barátjától kedvezőtlen híreket kap. Pénzügyeire jobban figyeljen, ha nem muszáj, ne költekezzen, inkább spóroljon a nyaralásra. A munkahelyén fellépő feszültség ellenére hamar jókedvre derül, mert a városban zajló látványtánc világbajnokság táncosainak mozgása eltereli a figyelmét, sőt új táncokat is tanulhatnak a párjával. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak VEGYES SZOLGÁLTATÁS Nk-án a Király u. 31-ben 86 m2-es tetőtéri, igényes lakás saját, zárt parkolóval és padláshasználattal eladó. Irányár: 13,2 millió Ft. Tel.: 0630/542- 2272 (7581K) Kidobásra szánt hűtőjét, TV-jét, mikróját, mosógépét, stb. elszállítom. Tel.: 0620/510-2723 (7575K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 0620/510-2723 (7576K) Beteg, idős ember gondozását vállalom. Öt éves gyakorlattal rendelkezem. Tel.: 0620/236-8714 (7577K) Készpénzért vásárolok festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat és ruhákat, valamint használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Tel.: 0620/555-3014 (7582K) Keresem azokat, akik néhai Böjti Lászlóval (Egyeduta, 1927.08.01) bármilyen rokoni kapcsolatban állnak, vagy ezzel kapcsolatban információval rendelkeznek. Tel.: 0670/589-8906 (7573K) Jó állapotú franciaágy 10 ezer Ft-ért eladó. Érd.: 0630/358-8640 (7583K) Horgászbotok és horgászorsók változó áron eladók. Érd.: 0630/227- 3294 (7584K) Nk-i, negyvenes fiatalos, sportos, ápolt, józan, diszkrét férfi titkos kapcsolatra keres karcsú és sportos alkatú, akár nem független hölgyet is, külföldi is lehet. Lakás van. Pénzesek, szélhámosok kíméljenek. Fényképes leveleket „Diszkrét” jeligére, a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap Szerkesztőségébe kérek. (7580K) Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. május 23. INGATLAN TÁRS Nagykanizsai TE 1866- Horváth Méh (11.) – Újbuda FC (5.) 0-2 (0-2) NB III Bakony csoport labdarúgó mérkőzés, 23. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Vass I. (Németh T., Hittaller). G.: Kovács D. (25., 45.) NTE: Szakmeiszter Á. - Rákhely (Mód, 36.), Cserfő L., Mavolo, Szép D. - Boros Z. - Rieger (Petánovics, 63.), Nagy T., Szőke Á. (Schuller, 84.), Babati T. - Cs. Horváth G. Vezetőedző: Visnovics László. Ökölvívónyelven szólva a kanizsaiakban alighanem igencsak benne maradt a találkozót megelőző két méretes zakó „ütései”, hiszen a harmadikvonalbeli státuszukért küzdő fővárosiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. Répcelaki SE (8.) – Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh (11.) 5-0 (0-0) NB III Bakony csoport labdarúgó- mérkőzés, 24. forduló. Répcelak, 150 néző. Vezette: Móri (dr. Bede, Németh I.). G.: Molnár M. (49., 65.), Beke G. (60., 82.), Imre B. (68.) NTE: Szekeres P. - Boros Z. (Lőrincz P., 72.), Cserfő L., Mavolo, Schuller - Mód (Petánovics, 62.) - Szőke Á., Nagy T., László R. (Zsirai A., 75.) - Rieger, Cs. Horváth G. Vezetőedző: Visnovics László. Nos, ha lehet ily'' módon gondolkodni, erre szokták rásütni, a legjobb, ha ennek a bajnokságnak már mielőbb vége lesz – nagykanizsai szempontból... Pedig, nem indult ez a találkozó olyan rosszul a dél-zalaiak szempontjából, összeszedett, kulturált játékkal operáltak a kanizsaiak, a második félidőben azonban minden megváltozott. Az első gól után jött egy bő nyolcperces rövidzárlat, amikor az egyéni hibák vitték a prímet a vendégek oldalán, a hazaiak pedig meg sem álltak egy ötösig... Az NTE vasárnap a listavezető Dorogi FC legénységét fogadja 17 órától, majd a bajnokság zárásaként a jelenleg második Andráshidához utazik. A dél-zalaiak akár a bajnokot is csinálhatnak a két csapat egyikéből. A megyei labdarúgó bajnokság másodosztályú pontvadászatában a Kiskanizsai Sáskák továbbra is a második helyen áll a Letenye SE mögött. P.L. Királycsinálók még lehetnek... Gejzír-Kanizsa Kft. Varga Trans Pápa Kanizsa Sörgyár SE I (8.) – Statisztika PSC I (6.) 3:7 Női Extra liga asztalitenisz-mérkőzés, 17. forduló. Nagykanizsa. Eredmények (elöl a hazaiak): Végh-Bicsák - Bándó-Pattantyús 1:3, Bicsák - Póth E. 2:3, Müller - Bándó 0:3, Végh - Pattantyús 3:1, Bicsák - Bándó 0:3, Végh - Póth E. 3:1, Müller - Pattantyús 0:3, Végh - Bándó 3:0, Bicsák - Pattantyús 0:3, Müller - Póth E. 0:3 Ahogy az már a találkozó előtti napon eldőlt, a nyolcadik hazaiaknak tartalékosan kellett felállnia a forduló előtt hetedik Statisztika ellen. Végh Zsuzsanna és Bicsák Bettina mellett Müller Diána jutott szerephez, aki ezzel először szerepelhetett a nők itthoni legfelső osztályában. A vereség elkerüléséhez a páros megnyerése és Póth legyőzése jelenthette volna az utat úgy, hogy közben Végh Zsuzsanna hozza „szokásos” hibátlan játékát. Aztán a párosok meccsét elvesztette a vendéglátó egység, egyéniben Müller a tőle elvárhatóan teljesített. Bicsák Bettinának 2:1-es állása volt Póth ellen, majd a döntő szettben is visszahozta a mérkőzést, de a végjátékban alulmaradt. Jól játszott ugyan Bándó ellen is, viszont Pattantyús stílusa nem feküdt neki. Végh ha nem is a legjobb formájában játszott, de kiharcolta mindhárom győztes mérkőzését – összesen két szettet veszített. Jakabfi Imre: „Még ebben a felállásban is volt esélyünk a pontszerzésre, kár hogy nem tudtunk vele élni. A rájátszásban elsőként az Egerrel játszunk, a győztes az ötödik helyért mérkőzhet a Statisztika és az ERDÉRTpárosítás nyertesével. Avesztesek a hetedik helyért mehetnek.” Időközben eldőlt, hogy az egriek a hétvégén fogadják a kanizsaiakat, s egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Anői NB I B Nyugati csoportjában szereplő Kanizsa SSE II a negyedik helyen áll egy fordulóval a vége előtt. A férfi NB III-ban a kanizsaiak első számú legénysége az első, míg a második egység a kilencedik pozíciót foglalja el. P.L. Az alsóházban az Egerrel kezdenek VOKSH Oktatási Kft. Nagykanizsa, Ady u. 30 Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 TANFOLYAM INDUL 2013.05.27-én 16 órakor személyautó, motor Elméleti díj csak 5000 Ft 2013.05.28-án 16 órakor gépkezelő (targonca, emelőgép és földmunkagép) 2013.05.30-án 16 órakor C, D, C+E A 2013.06.15-i GKI árufuvarozó és személyszállító vállalkozói és GKI vizsgára jelentkezés 06.04-ig Diákkedvezmény! Részletfizetés! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! Kanizsa 2013. május 23. – Sport 15 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu A Zalaerdő TT DSE 9 egysége, egyben 18 sportolója képviselte iskoláját a fővárosi Országos Akrobatikus Torna Diákolimpia döntőjén. A kanizsaiak „A” kategóriás igazolt versenyzőkkel is indultak és a már rutinosnak számító tornászaik mellett lehetőséget kaptak a legkisebbek (Molnár Simon, Németh Vilmos, Horváth Dorottya Júlia már iskolásként, Vastagh Lili és Vizlendvai Sára pedig még óvodásként) is arra, hogy bizonyíthassák ügyességüket. A gyerekek a Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskolát, a Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskolát, valamint a Hevesi Sándor Általános Iskolát képviselték. A felkészítő edzők Vizlendvai László, Bolin Ildikó és Zakó Szilvia voltak, a koreográfiák területén pedig Szécsényiné Kápolnás Edina segédkezett. A kanizsai dobogós eredmények. Újonc korcsoport: Molnár Simon – Németh Vilmos 1. hely; Soós Csenge – Vastagh Lili 1. hely. Gyermek korcsoport: Vizlendvai Máté – Tuboly Dániel 1. hely; Horváth Bence Tibor - Salamon Panna 1. hely. Serdülő II. korcsoport: Szabó Kíra - Muik Kata (képünkön) 1. hely. Serdülő I. korcsoport: Hajdu Fanni - Hajmási Lili 1. hely. Ifjúsági korcsoport: Bozsoki Zsófia - Hajdu Zsófia 1. hely. Nem csupán a rutinosak bizonyítottak Harmadik alkalommal rendezték meg a Bánkuti László Emlékkupa autós szlalomversenyt a KAMSE szervezésében, melynek helyszíne ezúttal a vásárcsarnok parkolója volt. Aki úgy kalkulált, hogy a helyszín kompakt mivolta végett jól belátható pályán élvezheti a versenyzők produkcióit, jól gondolkodott, ebből a szempotból minden bizonnyal remekül szórakozhattak a kilátogatók. A versenyzőket nem szondáztattuk meg ebben a témakörben, mindenesetre lelkesedésben nem volt hiány, Ladáktól (persze, a Trabantokon át...) a Volkswagenekig bezárólag nyomták sofőrjeik a gázpedált, a féket, forogtak, szlalomoztak a járgányok becsülettel. Na meg az elmaradhatatlan kérdés is elhangzott a rajtnál bizonyos négykerekűek esetében: „Speres vagy hegesztett?” – mármint a differenciálmű, aztán hadd szóljon, már csikoroghattak is gumik – jópár órán át... Az abszolút győztes az úgynevezett párbajozások után, aki egyben a serleget is elnyerte, Tóth Máté (Alfa 147) lett. P.L. Csúcsforgalom szlalomos módra Molnár Flóra megnyerte a legmagasabb LEN pontértékű úszással korosztályának serlegét a nagy hagyományokkal rendelkező pozsonyi nemzetközi viadalon, ahol 16 ország több mint 800 versenyzője állt rajthoz. A viadalon, amely lehetőséget nyújtott a világversenyek szintidejének elérésére, számtalan nemzetközileg ismert kiválóság tette le névjegyét. A Délzalai Vízmű SE fiataljai (képünkön) ezúttal is kitettek magukért, hiszen Flóra, aki 100 m gyorsúszásban remek új egyéni és megyei rekorddal győzött 58,36- tal, 50 m gyorson és pillangón sem akadt gyorsabb ellenfélre. Ugyancsak kiemelkedett remek teljesítményével Abay Nemes Anna, aki 200 m háton a felnőtt mezőnyt maga mögé utasítva nyerte a számot, 50 m hátúszásban új egyéni csúcsot úszott (0:30,03), amivel egyben új megyei felnőtt rekordot állított fel, eredményével pedig ezüstérmet szerzett. 100 m háton szintén második helyezést ért el. Zámodics Márk 400 m gyorson elért 4:14,26-os ideje szintén új megyei korosztályos és felnőtt rekord. A kanizsai szakmai stáb értékelése: örvendetes, hogy a nagykanizsai egyesület utánpótlása is részt vehetett a viadalon, ahol képet kaptak jelenlegi felkészültségükről és esetlegesen új impulzusokat a további rájuk váró feladatok elvégzésére. P.L. Úszás: Molnár Flórának nem volt ellenfele Nagykanizsai Izzó SE (10.) – Szigetvári KSE (9.) 32-35 (17-17) NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 22. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Akácsos, Nagyvizeli. Izzó SE: Tóth Á. - Füle Cs. 8, Kovács B., Répási 5, Farkas M., Kiss G. 10/1, Senger 6. Csere: Vastag (kapus), Sziva, Horváth B., Nagy B., Gilitsch, Beck G., Korcsmáros B. Edző: Tóth László. Az utolsó bajnokiját vívta ebben az idényben a Nagykanizsai Izzó SE férfi kézilabda együttese, s megvolt az esély a szép búcsúra is, végül azonban a vendégek jobban összepontosítva nyerték a találkozót. Az izzósok szezonzáróján Kiss Gergely kitett magáért találatai számát tekintve és így a csoport mesterlövészeinek 10. helyén végzett 20 meccsen dobott 124 góljával. A nagykanizsai Ippon Shotokan Egyesület tagjai közül többen is Rikuta Koga nyolc danos japán karatemester edzőtáborában vettek részt Érden. A edzések mellett megnézte a kanizsai egyesület danvizsgára készülő tagjainak felkészültségét, akik majd a távol-keleti mester előtt vizsgázhatnak első és második danfokozatú fekete övre július közepén az ausztriai Oberwartban, addig is a szakmai felkészülésé a főszerep. Kézilabda NB II: zárták a bajnokságot Érden készültek az oberwarti vizsgára Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. május 23. 1000 FT KEDVEZMÉNYBEN részesül a jegy árából, ha a szelvényt átadja a Show pénztárában. A kedvezmény az 1-es szektorba, bármelyik előadásra érvényes. Előadások: csütörtök és péntek: 18.00 óra, szombat: 15.00 és 18.00 óra, vasárnap: 15.00 óra. Jegyek május 28-tól a helyszínen, a Show pénztárában kaphatók. Jegyinformáció: www.horseevolution.hu, +36 30 625 6848 XXV. évfolyam 21. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. május 30. Kanizsa A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete megemlékezést tart Hortobágyon 2013. június 22-én szombaton, elhurcolásunk 63., a táborok feloszlatásának 60-dik évfordulóján. A megemlékezésre meghívták Kövér Lászlót, az Országgyűlés Elnökét is. Autóbusz indul 02.00 órakor Nagykanizsáról, a KÖGÁZ parkolóból. Várják a sorstársak és az érdeklődők jelentkezését. Szervező: Könnyüd Ilona (telefon: 06-93-738-776) A kiskanizsai templom melletti Millenniumi emlékparkban tartotta megemlékező ünnepségét Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. Május utolsó vasárnapján, vagyis a Hősök Napja alkalmából a kiskanizsai Millenniumi Emlékparkban tartottak megemlékező ünnepséget a történelem sodrában, viharaiban elesett magyar katonák, vitézek előtt tisztelegvén. A fúvósok térzenei nyitánya után ünnepélyes zászlófelvonás következett, majd Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket és a hősök napi ünnepséget. Amint azt kifejtette, az elesett katonák parancsot teljesítettek, s azért a legdrágábbal, vagyis nagyon sok esetben életükkel fizettek. Dr. Páhy János kiskanizsai plébános az elesett hősökért mondott imájában emlékeztetett rá, minden háború gyökerénél ott az emberi bűn, s nem csupán, akik életüket feláldozzák az áldozatok, de azok is, akik a bajtárs földre zuhanását, vagy épp'' sebesültek szenvedését látják. S az emberiség csak nem tanul, a háborúk folyamatosak mai világunkban is. A hősök előtti főhajtás szónoka Cseresnyés Péter polgármester volt. Alább tőle idézünk. „Ne feledd a tért, ahol elestek ők,/a földet se feledd,bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfiai,/ az a föld szent ügy hős-helye lett./Mert hol tiszta ügyért s így lám, temiattad –/érted is hulltak el ők:/terül az bárhol, a föld,/rejtelmesen egy terület!/Úgy az övék, hogy már a tied.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Illyés Gyula Ne feledd a tért című verse hőseink emlékezetét és üzenetét hordozza. Arra figyelmeztet, hogy az ő szenvedésük a mi szenvedésünk is, ha nem is a szó fizikai értelemben, de lelkileg mindenképpen. Így érezték azok az eleink is, akik már 1917-ben kimondták a törvény erejénél fogva, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni". 1924-ben már nemzeti ünnep lett a magyar hősök napja. Azonban sajnos, a történelem ismételte önmagát, és jött egy olyan kor, amelyik a múltat, a történelmet át akarta írni, vagy tagadta azt, így ezt az ünnepet, az értünk áldozatot hozó eleinkről való emlékezést is elfelejtették, nem ünnepelték. Később, évtizedek múltán, 2001- ben a hősök emlékének ünnepét kiterjesztették az 1938 után elesettekre is. Így május utolsó vasárnapján, amióta ismét szabadabb Magyarországon élünk, hőseinkre emlékezünk. Fejet hajtunk a hősi halottak, a katonai és polgári áldozatok emléke előtt. 2001-ben törvény erősítette meg a hagyományt, de akik tiszta szívvel állnak az emlékmű előtt, nem a törvény betűje miatt, hanem a hazafiság belső parancsára jönnek emlékezni, tisztelegni – az áldozatok, s a háborúk véres poklát megjárt túlélők előtt. Ahogy Illyés Gyula fogalmaz: „Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had/bár legutolsó hátvéde ledőlt!/ Míg nem feleded:/nem nyugszanak ők./ Nem holt, nem letiport sereget/ emészt el ott – vagy akárhol – a sírhant./Új hont érlel a föld.” Tisztelt Emlékezők! Apákra és nagyapákra, fiúkra és unokákra emlékezünk vérzivataros századainkból, hiszen a magyarság története – a hősök története. (folytatás a 2. oldalon) Hősök Napja: feladatunk megőrizni a hazát és megőrizni a nemzetet (folytatás a címlapról) Nagyjainké és azoké, akiknek a nevét nem őrizte meg história, de akiknek önfeláldozása nélkül ma nem létezne Magyarország, és talán nemzetünk sem lenne. Áldó imádságunk szállhat Árpád honfoglaló vitézeire, Szent László katonáira, Muhi és Mohács bátraira, a 48-asokra, a két világháború katonáira és az ’56-os srácokra is és számtalan ismert, vagy ismeretlen, áldozatot magyar hazája érdekében áldozatot hozó elődünkre. Azért, mert őket nem lehet elárulni. Ezt nem engedheti a becsületünk. Hőseink emlékét nem lehet eladni egy tál lencséért, nem lehet elvtelenül meghajolni a függetlenségüket, szabadságunkat csorbítani akaró külső erők előtt. Az óceánnyi magyar vér nem folyhatott hiába az évszázadok alatt. A nemzet júdásaival szembe kell szállnunk – Árpád honfoglaló vitézei, Szent László katonái, Muhi és Mohács bátrai, a 48-asok, a két világháború katonái és az ’56-os srácok nevében is. Keresztúry Dezsővel szólva: „Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek,/Elszórt/Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld,/Szívetek őrízzen: milliók eleven milliókat./Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.” Ez a gondolat máig megfogandó üzenetet hordoz. Az idézet utolsó két mondata olyat, amit napjaink történései kapcsán is ismételnünk kellene naponta többször, hogy el ne feledjük, mivel tartozunk nekik, az hős ősöknek, és mivel tartozunk, milyen felelősséggel kell élnünk az utánunk jövő generációk érdekében. Mert ebben a mondatban benne van annak felelőssége a múlt hősei áldozatára hivatkozva, hogy a nemzetet szem előtt nem tartók ne kapjanak felhatalmazást egy nemzet irányítására! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Királyi Honvédség egyik fontos ceremóniája volt a tiszti eskü. Az ifjú hadnagyok, kardjukat egyszerre kirántva kiáltották: „A hazáért, mindhalálig!” Más korokban, mások is így gondolták, s ha nem is látványos fogadalommal, de lelkük legbensőbb bugyrából felszakadó őszinte sóhajjal küzdöttek a hazáért. Sokan mindhalálig. Ahogyan azok többsége is, akiket 1942-ben innen, Nagykanizsáról küldtek a keleti frontra. Tízezer kanizsai, zalai honvéd indult útnak Oroszországba, de haza csak háromezren tértek. A tragikus sorsú 2. magyar hadseregből a kanizsai 9. könnyű hadosztály katonáit vetették be elsőként a doni fronton, és 1943 januárjában ők – vagyis a túlélők – jöttek el utoljára a harctérről. Kiváló katonákat, remek embereket vesztettünk akkor is. Apákat, gyermekeket sirattak az itthon maradottak. Hőseink, esküjükhöz híven, fegyverrel a kézben, parancsot teljesítve estek el a hazáért. Hajtsunk fejet most előttük is, a keleti front borzalmait átélt, orosz fogságban elhunyt költőnk, Gyóni Géza Hazatérés című versének egy rövid részletével: „Te már elérted, halott katona,/ Amit mi jaj-jaj mindhiába várunk:/ Téged takar a béke bársonya,/ Már mind valóság, mi nekünk csak álmunk.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hősi halottaink és hazatért hőseink tisztelete megköveteli, hogy mi is becsülettel helytálljunk. Helytálljunk a hazáért. Nem fegyverrel a kézben, nem a lövészárkokban, gránátok robbanása között kell megfelelnünk az erkölcsi parancsnak – a haza ma ekkora áldozatot nem követel. De állhatatosan meg kell védenünk hőseink országát minden külső és belső ellenségtől, politikai és gazdasági támadástól. Nem állhatunk felemelt kézzel senki előtt, még európaiságra hivatkozó szélhámoskodók előtt sem, ahogyan hőseink sem álltak soha felemelt kézzel, amikor bátorságot, kitartást, elvhűséget kellett mutatni. Ha olykor bukás, kudarc is volt osztályrészük, küzdelem, vagy harc nélkül soha nem adták fel. És küzdelmük, vagy harcuk soha nem volt sikertelen, áldozatuk, pusztulásuk megőrizte ezt a hazát és megőrizte a nemzetet. Miattuk, miattunk és az utánunk jövők miatt is ez a mostani korunk lelkesítő küldetése számunkra: megőrizni a hazát és megőrizni a nemzetet. Az ünnepi szavak után következhetett a koszorúzási ceremónia, azon a helyen, ahol egykor Kiskanizsa temetője is volt. K.H. - P.L. Az 1924. évi törvény alapján 1945 előtt tartottak Hősök Napját a Kárpát-medencei magyar településeken. Az országgyűlési szabályozás 2001-től kiterjed a II. világháborúban elesett korabeli Magyar Királyi Honvédség katonahőseire is a májusvégi nemzeti, tisztelgő megemlékezéseken. Miklósfa városrészben az idén május 25-én, szombat délután esőben gyülekeztünk a Hősök terén mi hozzátartozók, megemlékezők egy-egy szál virággal az emlékmű előtti parkos területen. A Hősi szobor a kiterjesztett szárnyú Turul madárral a tetején feltehetően Mankovits István (1896-1968) alkotása az 1930-as évekből. Emeltetett az I. háborúban elesett, eltűnt somogyszentmiklósiak (Miklósfa neve 1895-1950-ig) emlékére. A két márványtáblán a hatvannyolc név nem a teljes névsor. A községben az emléknapot együtt tartották a helyi Levente Egyesülettel, amelynek elnöke 1945-ig Szily Károly (1897-1968), az akkori Római Katolikus Elemi Népiskola tanítója volt. A miklósfai Köteles Mihály (1927-2011) egykori levente, aki az emlékműhöz tartozó országzászlónak is a gondját viselte és Dömötörffy Sándor a Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke kezdeményezésére 1989-ben felkerült a II. háborús frontokon, a hadifogságban vagy az elhurcolásukat követően életüket vesztettek márványtáblája is a huszonhat névvel. A névsor itt sem teljes. A doni elvonulás 60. évfordulóját jelző táblát, 2002-ben helyezték el. A családjaink nemzedékeinek visszavárt szerettei közül, akik többé nem térhettek haza, a legtöbbjüknek a földi maradványait a két háború volt hadszínterein vagy nyugaton a hadifogolytáborok, keleten a volt szovjet kényszermunkatáborok környékén jelöletlen tömegsírok fedik. Ismert néhány hadisír hazai és külhoni katonai temetőkben, ahol miklósfai családok hozzátartozói nyugszanak. A Kárpát-medencei hadisírokat és az 1920 majd 1947 előtti keleti határaink védelmi vonalai mentén álló emlékhelyeket gondozza és őrzi a ma is ott élő magyarság. A koszorúzással egybekötött ünnepségen a köszöntőt Sajni József önkormányzati képviselőtől, a beszédet Dénes Sándor Nagykanizsa MJV alpolgármesterétől hallhattuk. Áldást és imát mondott az életüket a hazáért áldozó hőseinkért Fülöp Csaba plébános. Közreműködött: Horváth István Radnóti-díjas versmondó Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versével valamint a Miklósfai Általános Iskolának a városi zeneiskolába járó tanulói. Tóthné Kantó Katalin Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500- 6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 Kanizsa 2 – Főhajtás 2013. május 30. KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP A Hősök emléknapján Miklósfán Meghívó Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és ismerőseit, a trianoni diktátum 93. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepségünkre, 2013. június 2-án, vasárnap 14 órára a Nagy-Magyarország Emlékműhöz (8800 Nagykanizsa, Eötvös tér). Programok: 10.30 óra Trianon emlékmise (Jézus Szíve templom). 14.00 óra Megemlékezés a trianoni diktátumról. Azok a társadalmi szervezetek, pártok, intézmények és személyek, akik koszorút kívánnak elhelyezni, jelezzék szándékukat a Jézus Szíve Plébánián a 0693-313-301-es telefonszámon június 1-jén 16 óráig. Nagy-Magyarország Emlékmű Szoborbizottsága Kanizsa – Főhajtás 3 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 30. A fenti címmel nyílt időszaki kiállítás a Thúry György Múzeumban, mellyel a doni hősök előtt szeretnének tisztelegni. A tárlat a katonák által készített korabeli fotók, levelek, naplótöredékek – melyek többnyire a hozzátartozók fiókjaiból kerültek elő – segítségével idézi fel a múltat. – Hét évtizede már annak, amikor a második világháborúban a nagykanizsai, a zalai katonák hősiességből, hazaszeretetből jelesre vizsgáztak. Hazájuktól távol harcoltak és kitartottak a végsőkig. 1942-ben tízezer zalai honvéd indult útnak a keleti frontra, Oroszországba, de haza csak körülbelül háromezren tértek – idézte fel köszöntőjében a kezdeteket Dénes Sándor alpolgármester Száraz Csilla múzeumigazgatót követően. Majd hozzátette, a tragikus sorsú második magyar hadseregből a kanizsai kilencedik könnyű hadosztály zalai katonáit vetették be elsőként a doni fronton és 1943 januárjában ők jöhettek el utoljára a harctérről. Kiváló katonákat, remek embereket vesztettünk el. Ahogy az alpolgármester elmondta, az éhezés, a hideggel való küzdelem, a szenvedés jutott osztályrészül azoknak, akik Nagykanizsáról a Donhoz kerületek, és esélytelen harcot folytattak a túlerővel szemben. Parancsra kockáztatták életüket. 1942 szeptemberében a magyar hadsereg legyengülve, alaposan megfogyatkozva védelemre rendezkedett be a Don partján. Lantos Árpád vezérkari tiszt 1942 szeptemberében lejegyzett gondolatai hűen tükrözik az akkori körülményeket, miszerint a katonák önbizalma megrendült. A Don partján már egy minden vonatkozásban fölényes ellenfél állt velük szemben a tél küszöbén. Azt érezték, otthon már leírták őket, hiszen elmaradtak azok a kiegészítések, melyeket induláskor kilátásba helyeztek számukra. A váltást várták, de az is elmaradt, és az ellátásuk is egyre hiányosabbá vált, mivel a németek már minden erejüket Sztálingrádra összpontosították. A kiegészítések elmaradása és a közel mínusz 40 fokos hideg miatt tömegessé váltak a megbetegedések és reménytelen volt már felvenni a harcot. Így a magyar hadsereg 1943 januárjában az összehangolt orosz offenzíva következtében összeomlott és elveszett. A Kunics Zsuzsanna történész, muzeológus rendezte tárlatot Hermann Róbert, az MTA doktora, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese nyitotta meg. Történeti összefoglalójában hangsúlyozta, a Don-kanyari magyar tragédia máig nem foglalta el méltó helyét a magyar történeti köztudatban. A tragédia részletei 1943 után hosszú ideig ismeretlenek voltak a magyar közvélemény számára. A lapokban nem nagyon jelentek meg tudósítások sem a számokról, sem pedig az eseményekről. A katonák embertelen körülmények közt voltak kénytelenek helytállni mind a kivonulásnál, mind a csatáknál és a visszavonulásnál. A hazatérést követően sem becsülték meg őket, hiszen három hétig karatén alá helyezték őket. – A kiállítás a hadműveletnek, a visszavonulásnak az emberi oldalát mutatja be. A korábbi háborúkból elsősorban grafikai ábrázolások maradtak fenn. Azonban jelen tárlat a valóságot tükrözi, azt, hogy mit láttak a katonák, mit éltek át a harcok folyamán és a hazatérést követően. Ezeket a képi bizonyítékokat egészítik ki a személyes dokumentumok, a frontról küldött levelek, értesítők és hivatalos iratok – zárta megnyitóját Hermann Róbert. Molnár András, a levéltár igazgatója kiemelte, a kiállítás létrejöttéhez a hozzátartozók nagymértékben hozzájárultak. A személyes emlékeiket, családi relikviáikat, szüleik, nagyszüleik fényképeit, iratait bocsátották rendelkezésre, hogy megemlékezhessenek a kilencedik könnyű hadosztály zalai katonáiról. – Régi adósságot próbálunk törleszteni. Széles körű gyűjtés után próbáljuk társadalmi összefogással összeállítani azt a dokumentációt, mely méltó emléket állíthat az igazságtalanul sokat szenvedett zalai katonáknak – mondta Molnár András. V.M. Nagykanizsától Donig – Apáink, nagyapáink emlékére Fotó: Hohl Zoltán A Holocaust 69. évfordulóján a Nagykanizsáról és környékéről elhurcolt áldozatokra emlékeztek a Zsinagógában. A megemlékezést Dr. Székely István, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg. Ez alkalommal Töredékek a Nagykanizsai Zsidó Közösség Múltjából címmel kiállítás nyílt a holocaust áldozatainak emlékére. Adokumentumképeket Lévai Ibolya, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke gyűjtötte össze. A fotóanyagot – 15 év gyűjtéséből – Szemenyey- Nagy Tibor szobrászművész állította össze. A kiállítást Shlomo Doron (Lusztig Zoltán) nyitotta meg. Gyász istentiszteletet Verő Tamás főrabbi és Nógrádi Gergely kántor tartott. Végezetül a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés köveit a Zsinagóga főbejáratánál felállított emlékoszlopnál, melynek felirata arra emlékeztet, itt gyűjtötték össze 1944. április 26- 28-án Nagykanizsa és környékének háromezer zsidó lakosát, hogy Németországba hurcolják és kiirtsák. A háromezerből több mint kétezerhétszáz elveszett... B.E. Nagykanizsáról és környékéről elhurcolt áldozatokra emlékeztek Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa 4 – Főhajtás 2013. május 30. Május 30. 15 óra „ANYA ÉS LEÁNYA” Pandur Ferencné és Pandur Mária festőművészek kiállítása. Megnyitja: Járási Ildikó iparművész. Megtekinthető: június 25-ig. Május 31. 18 óra „SZERELEM ÉS DÉMONAI” - Dr. Csernus Imre interaktív előadása. Belépődíj: 2200 Ft. Június 1. 19 óra ROCK SZIMFÓNIA Strém Kálmán Ifjúsági Vonószenekar, Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Loud and Black rockbanda koncertje. Belépődíj: felnőtt 1000 Ft, diák/gyermek 500 Ft. Június 2. 19 óra FERGETEGES ANYÁK NAPI OPERETT GÁLA OSZVALD MARIKÁVAL ÉS A HUNGAROPERETT SZTÁRJAIVAL A műsorban fellépnek az Operett Színház, a Madách Színház és a volt InterOperett fiatal szólistái, valamint a műfaj koronázatlan királynője: Oszvald Marika. 2,5 óra önfeledt szórakozás kitűnő szólisták, professzionális zenekar és tánckar, közel 200 gyönyörű jelmez, egyedi látványvilág az ország leglátványosabb operett showján! Belépődíj: 2900 Ft, 3500 Ft és 4500 Ft. A jegyek megvásárolhatók a HSMK jegypénztárában. Zalai Hírlap hűségkártyával 10% kedvezmény a Zalai Hírlap ügyfélszolgálatán. Június 4. 14 óra A ROZGONYI ÚTI ÁLTALÁ- NOS ISKOLA TANULÓINAK RAJZKIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Jeszenői Csaba igazgató. Megtekinthető: július 20-ig az intézmény nyitvatartási idejében ARANYKOR Nagykanizsa a dualizmus korában. - Fotókiállítás. Megtekinthető: július 31-ig Június 6. SZÉKÁCS ZOLTÁN FESTőMűVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: július 31-ig Június 6. 19 óra NYÁRESTI SZERENÁD Németh Norbert (harmonika) A belépés díjtalan. TÁJAK, KOROK Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: június 30-ig A KÉT ZARÁNDOK Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Indiában festett alkotásaiból. Megtekinthető: szeptember 30-ig Június 13. 19.30 óra LUKÁCS MIKLÓS TRIÓ - CIMBIÓZIS Lukács Miklós - cimbalom, Baló István - dob, Orbán György - nagybőgő. Belépődíj: 1 000 Ft Május 21., a Magyar Honvédelem Napja alkalmából emléktáblát avattak az ipari parkban található egykori Gábor Áron laktanya falán. A bronz emléktáblát az önkéntes mozgalom keretében Móricz István nyugállományú alezredes, domborműkészítő alkotó adományozta Nagykanizsa városának az önkormányzat, civil szerveztek és magánszemélyek támogatásának köszönhetően. A Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubja szervezésében a megjelentek emlékeztek arra, hogy az 1848- 49-es forradalom és szabadságharc során 1849-ben e napon foglalta vissza háromhetes ostrom után Görgey Artúr csapataival, Budát. De emlékeztek az egykori laktanya névadójára, Gábor Áronra, az ágyúöntőre, a tüzértisztre, akinek mellszobra az emléktábla közelében látható. Visszaemlékeztek azokra a katonákra és polgári alkalmazottakra is, akik az épületek falai közt teljesítettek egykor szolgálatot. Avatóbeszédet Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója mondott, majd katonadalok csendültek fel a Tüttő János Nótaklub előadásában. Az emléktáblát Tarr Ernő nyugállományú ezredes és Móricz István nyugállományú alezredes leplezte le a kaposvári helyőrség dísz-szakaszának közreműködésével. Móricz István számtalan érmét, plakettet, portrét, domborművet alkotott, eddig hat köztéri alkotás őrzi keze munkáját. Visszaemlékezésében elmondta: „Amikor átlépem a laktanya képzeletbeli kapuját, elárasztanak az érzések, emlékképek. Nekem az épület látványa kőbe vésett emlékezés. Hős neve fénylett az épület homlokzatán. Cizellált betűi büszkén viselték e dicső éket. Parancsnoki épületén szép hazánk zászlója lobogott. Tetőerkélyén díszes kőkerítés. Diadalív átjárójában a dal csatákról zengett. Olykor úgy érzem, lélekben társaimmal ott vagyok a történelem lapjain: Cegléden, mikor elhangzott Kossuth beszéde, Erdélyben Petőfi és Bem táborában, Uzsonban, amikor Gábor Áron tüzet vezényel. Mert a haza szeretete soha nem múlik el. Él szívünkben, a szépben, a jóban, és Kaczián Aladár gondolatteli képeiben, ami ma is ragyoghatna a legénységi épület falán. Ez volt a mi laktanyánk. Ez az épületegyüttes bakaszivar-virágos környezetével, a részek összhangjával. Egy mesteri alkotás, amit áthatnak az egykor itt szolgálók, és az építész Medgyaszay István, az emlékeikkel.” Az avatóünnepség koszorúzással, és a „Katonai takarodó” kürtjelével fejeződött be. B.E. Emléktáblát kapott az egykori Gábor Áron laktanya Fotó: Bakonyi Erzsébet Felújítja a város a Tripammer utcai temetőben lévő Wlasicssíremléket. A városatyák a legutóbbi közgyűlésen arról döntöttek, hogy a 2013. évi költségvetésben szereplő 2,5 millió forintból október végéig elvégeztetik a munkát. Atestület arról is határozott, hogy a 2014. évi költségvetés terhére 3,2 millió forintot biztosít a Tripammer utcai temetőben lévő Belus-, Hajgató- és Barthossíremlékek újjáépítésére. Az önkormányzat már több alkalommal is foglalkozott a város egykori jeles személyiségei emlékének megőrzésével, síremlékeik karbantartásával. A Temetőgondnokság évtizedek óta rendelkezik egy közel 30 tételből álló, az önkormányzat által védettnek tekintett sírokra, valamint egy másik, az 1848-49-es szabadságharcban résztvett és a kanizsai temetőben nyugvó személyek listájával. A 88/2006-os közgyűlési határozat rendelkezett egy díszsírhely, Hajgató Sándor síremléknek felújításáról, illetve további védendő síremlékek felméréséről, a határozat azonban költségvetési forrás hiánya, személycserék, majd az új közgyűlés munkába állása miatt nem valósult meg. A 91/2011. számú új helyi védelmi rendelet a temetőben lévő egyes védettnek tekintett sírokat rendeletileg is helyi védelem alá helyezte. A 2011. novemberi soros közgyűlésen Dr. Károlyi Attila képviselő interpellált Belus József polgármester áldatlan állapotú síremléke, és az Eperjesy család mauzóleuma ügyében. Interpellációja nyomán a Via Kanizsa Zrt. dolgozói összegyűjtötték a legfontosabb sírfelújítási igényeket, és ezek megvalósítására tájékoztató árajánlatot is beszereztek. A 2012 februárjában elfogadott, rendkívül kifeszített költségvetés azonban a védett sírok felújítására nem tartalmazott tételt, így e feladatokat a következő évekre volt célszerű ütemezni. A Via Kanizsa Zrt. a felmérés alapján tíz darab rossz állagú síremlék felújítására tett javaslatot, melyek igen eltérő összegeket igényelnek. Jelenleg a legkritikusabb állapotban lévő, a temető északi lezárt területén, a fő sétány mentén található Wlasics Antal egykori városbíró síremlékének felújítását rangsorolták előre. A rekonstrukció 2014-ben Belus József, Hajgató Sándor és Barthos János síremlékének felújításával folytatódik. Az Eperjesy-mauzóleum felújítása – mivel élnek hozzátartozók – elsődlegesen az ő feladatuk lenne, ők viszont pályázhatnának az önkormányzat helyi védelmi támogatási alapjára is. A további javasolt sírok felújítására (Halvax József, Darás Zsigmond, Tripammer Gyula, Bősze Kálmán és Halis István) a 2014-es év után kerülhet sor. B.E. Felújítják Wlasics Antal síremlékét Kanizsa – Krónika 5 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 30. A Gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. Magyarországon 1931-től ünneplik, és akkor még gyermekhétnek hívták. 1950 óta már csak egy napig tart, május utolsó vasárnapján. Városunkban Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte a Medgyaszay Ház előtt gyülekező gyerekeket, szülőket, nagyszülőket, hiszen mint ahogyan mondta, a Gyermeknap nemcsak a gyerekekről, hanem egy társadalomról, egy közösségről is szól. Arra hívja fel a figyelmet, hogy közösen kell odafigyelnünk a jövő nemzedékére, és nemcsak ezen az egy napon, hanem az év további 364 napján is. Ha felelősen viseltetünk velük szemben – fegyelmet, tanulást megkövetelve tőlük – csak abban az esetben tudunk egy egészséges társadalmat teremteni. A polgármesteri megnyitó után többek között a Honvéd Kaszinó SZKES tánccsoportja, a Staféta Együttes koncertje, Mollini bűvész show műsora és a Rozmaring gyermek táncegyüttes bemutatója szórakoztatta a gyerekeket. Az apróságok békés helyzetben szemlélhették meg a vijjogó rendőr-, tűzoltó- és mentőautókat, ezen kívül quad park, légvár, óriáscsúszda is a rendelkezésükre állt. Az önfeledt szórakozást záporeső szakította meg egy időre, de a program a tervezetteknek megfelelően a Medgyaszay Ház nagytermében folytatódott. Szombaton tartotta gyermeknapi rendezvényét a Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthona. A rendezvényen az otthonban élő 24 gyermek és az általuk meghívott óvodás és iskolás társak, valamint az otthon régi gyermeklakói vettek részt. – adta hírül lapunknak Turi Renáta intézményvezető. Az otthon dolgozói sokszínű programmal kedveskedtek a gyermekeknek. Délelőtt légvár és kézműves foglalkozás, gyöngyfűzés, origami és arcfestés várta a kicsiket és nagyokat. Ebédre gulyással és sós stanglival vendégelte meg az otthon a gyermekeket és a felnőtteket, majd Kovács Rajmond, az otthon volt lakója gyerekdalokkal lepte meg a vidám kis társaságot. A délután folyamán a nagyok csapatversenyben mérhették össze ügyességüket és tudásukat, a kicsik pedig a játékos horgászat során édességeket kaptak jutalmul. Ismét nagy sikere volt a szerencsekeréknek. A program a magyar és dán vöröskereszt által finanszírozott Remény program keretén belül került megvalósításra, nyitott ház jelleggel, amelynek a lényege, hogy a gyermekek megörvendeztetésén túl az intézmény nyitottabbá váljon a helyi közösség felé. Avendégek a program során betekintést kaphattak az intézményben zajló életbe és az ott folyó szakmai munkába is. AKiskanizsai Általános Iskola hétfőn délelőtt tartotta gyermeknapját, melynek keretében az iskola sportpályáján a tanulók részére a tűzoltóság és a rendőrség tartott bemutatót. Atűzoltók kezdték a diákok számára is roppant élvezetes programot, a kis nebulók lelkesen figyelték a piros nagy autó csodáit. Persze, élen azzal a produkcióval, amikor az egyik tömlőt üzembe is helyezték, s a vízsugár erősségét is változtatták. Itt azonban még korántsem volt vége a történetnek, hiszen jöhetett a jármű utaskabinjának a feltérképezése és az elmaradhatatlan sziréna-próba is. Erre már befutott a rendőrség egyik járőrautója is, melyet természetesen szintén alaposan szemügyre vehettek a kisiskolások meg a picit nagyobbak is. Megtudhattak mindent a jól figyelők arról, hogy mi is történik akkor, amikor éles bevetés következik a rend őrei számára. Bécsben kalandoztak Zrínyis tanulók egy csoportja nemrégiben Bécsbe kirándult, amelyről röviden Simon Eszter számolt be lapunknak. A Zrínyi iskola 8. osztályos tanulói két napos bécsi kiránduláson vettek részt, ahol találkoztak a partner iskolájuk tanulóival. Az első napon megtekintették a Schönbrunni kastélyt, megcsodálták a Neptun szökőkutat és sétáltak a kastély parkjában. Az állatkertben láthatták a sok különleges állat mellett az itt született pandát is, aki nem bírta abbahagyni az evést. Este az Elizabeth című musicalt tekintették meg a belvárosi Raimund színházban. Második napon a híres Szent István Székesegyházat nézhették meg kívül, belül. A kirándulást a Praterben eltöltött néhány óra koronázta meg, ahol a gyerekek Európa egyik legrégibb vidámparkjának játékait próbálhatták ki. A Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Tagintézményében kihirdették a névadó tiszteletére rendezett megyei tanulmányi verseny és művészeti vetélkedő eredményeit. Kókainé Hámorszki Éva igazgató köszöntőjében a gyermekek és felkészítő tanáraik kiemelkedő munkáját méltatta. Elmondta, a diákok példák arra, hogy hogyan kell nyelvünkre vigyázni. Bíztatta őket, használják tudásukat és a későbbiekben is maradjon meg példamutató szorgalmuk. A díjakat Bagarus Ágnes, a Művelődési és Sport Osztály vezetője adta át mesemondás, népdaléneklés, matematika, rajz, nyelvtan, német és angol kategóriákban. Részletes eredmények: http://www.kanizsaujsag.hu/up_i mage/eredmenyek_ossz.pdf Grafikai sikerek A közelmúltban rendezték meg Badacsonytomajon az V. Országos Grafikai Versenyt, ahol szép eredménnyel végeztek a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola növendékei. A versenyre 415 pályázó küldte be nevezését – alkotás formájában – 53 oktatási intézményből országszerte. Nagykanizsáról Bekő Veronika képzőművész-tanár 4 tanulója jutott be a döntőbe: Farkas Eszter, Kovács Kamilla, Kovács Kelemen és Csuha Gyula. – Már a verseny előtti időszak is rengeteg időt, felkészülést igényelt a gyermekek részéről is, ahogy a két napos megmérettetés is, melynek célja elsősorban az volt, hogy az alapfokú oktatási intézmények legtehetségesebb diákjainak képességeit, megszerzett ismereteit felmérje – adott közelképet az országos versenyről Bekő Veronika. A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola képzőművész tagozatos diákjai közül Kovács Kamilla és Kovács Kelemen első helyezett, Csuha Gyula pedig különdíjas lett. A kunzákról A Nagykanizsai Kutatók Tudományos Egyesületének – a HSMKban megtartott – májusi ülésén Szabadi Tibor J. műfordító tartott előadást „A kunza nyelvről” címmel. (folytatás a 6. oldalon) Gyermeknap – minden korosztálynak Gyermeknapi kavalkád a CSAO-ban Tűzoltó és rendőrautó Gyermeknapra Verseny a névadó tiszteletére Kanizsa 6 – Krónika 2013. május 30. (folytatás az 5. oldalról) Az eszperantista kutató elmondta, a kunza nyelvet Argentínában, Bolíviában és Chilében beszélik, s elsősorban rituáléknál, vallási szertartásoknál használják, továbbá sok helységnévben is előfordul. Holt nyelvről van szó, azonban életre akarják kelteni. Szabadi Tibor J. szólt a nép életéről, jelentős településeiről, a növény- és állatvilágukról, valamint a gyümölcs- és növénykertészetükről. Végül példákkal illusztrálta a kunza sajátosságait, nyelvi jellemzőit. Adomány a kórháznak Mintegy félmillió forint értékben adományozott elektromos ágyat és különböző gyógyászati segédeszközöket a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet a Kanizsai Dorottya Kórháznak. Az intézmény már másodízben kapott nagy értékű ajándékot a roma szervezettől. Két évvel ezelőtt gyógyszerekkel, ezúttal pedig (többek között) járókerettel, mosdó- és gumikesztyűkkel, rugalmas pólyákkal, sztómazsákokkal, kötszerekkel, pelenkákkal, alátétekkel gazdagodott az intézmény a szervezet jóvoltából, amiket Szolnok Ferenc elnök adott át a kórház vezetőségének. Mint elmondta, a gyógyászati eszközök Ausztriából érkeztek városunkba, egy osztrák karitatív szervezettel közös együttműködés eredményeként. Dr. Brünner Szilveszter főigazgató, Péter Zsuzsanna ápolási igazgatóval és Szlávecz Lászlóné gazdasági igazgatóval közösen vette át a kiváló minőségű, gyógyászatban használható, alkalmazható dolgokat. A kórház vezetősége örömét, egyben köszönetét fejezte ki a Zala Megyei Cigány Civil Szervezetnek (ZMCCSZ) önzetlen, jótékony tevékenységéért. Kihangsúlyozták, az adomány nagyban megkönnyíti az ápolói-gyógyítói munkát. Ugyanis olyan pályázati lehetőségek sajnos nincsenek, melyek az átadott gyógyászati segédeszközök beszerzésére vonatkoznak. Viszont havonta 10-20 millió forintot kell a kórháznak költenie – saját forrásból – az ápolási- orvoslási kellékekre. Szolnok Ferenc, a ZMCCSZ elnöke ígéretet tett arra, hogy a jövőben rendszeresen, több alkalommal adományoznak szükséges és létfontosságú gyógyászati eszközöket a kórháznak. Legközelebbi alkalommal pedig eleget téve annak az igénylistának, mely többek között párnák, paplanok beszerzésére vonatkozik. Többek között ezt segíti elő a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium mintegy 45 millió forintos támogatásban részesített uniós projektje. Az intézményben már rövidített szakképzés szerint folyik az oktatás – szintén a pályázat (egyik) részeként – az új kerettanterv szerint, a 3 év alatt megszerezhető szakmákat pedig elmélet és gyakorlat orientáltan fogják elsajátítani a fiatalok. Erről szólt a projektnyitó rendezvényen Anda Zoltán. A főigazgató- helyettes előadásában ismertette a rövidített idejű szakképzés bevezetésére irányuló pályázatot. Elmondta: a projektben nemcsak az székhelyintézmény és tagegységei, hanem egyes osztályok is részt vesznek. Avillamosipar és elektronika, a közlekedésgépészet, a gépészet, a gépi forgácsoló és ipari gépész, a gépgyártás-technológiai technikus, az egészségügy, a hegesztő, az épület és szerkezetlakatos, a kőműves- és hidegburkoló, a női szabó, valamint a szociális gondozó és ápoló szakmákban tanuló diákok és pedagógusaik. Ugyanis, szintén a projekt jóvoltából, 34 tanár dolgozik majd különböző munkacsoportokban az új kerettanterv kidolgozásában, alkalmazásában. Ennek során, közülük többen 30 órás akkreditált képzésen sajátítanak el olyan ismereteket, mely valóban megkönnyíti azt, hogy a fiatalok négy év helyett három esztendő alatt szerezzenek piacképes szakmát. A pályázat további részeként üzemlátogatásokat, bemutató foglalkozásokat is szerveznek a tanulóknak, ahogy pályaválasztási kiállítást is. A munka érdemi része márciustól már elkezdődött – emelte ki Anda Zoltán – az elkövetkezendő időszak pedig választ ad arra, hogy valóban elegendő-e a három év egy szakma teljeskörű elsajátítására. A „gyorsítottabb” képzésre – mely a gyakorlat megszerzésére nagy hangsúlyt fektet – azért is van nagy szükség, mert a fent említett szakmákból hiány van a munkaerőpiacon. Az Önkéntes Pont koordinációjával segítik hozzá az érettségi előtt álló diákokat például ahhoz, hogy a középiskolásoknak szükséges 50 óra önkéntes tevékenységet egy-egy sportegyesületnél (legideálisabb esetben a fiatal saját klubjánál) abszolválhassák – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet a Nagykanizsai Önkéntes Pont tartott e témában. Mint azt megtudtuk, a helyi civilek 2010 óta rendelkeznek ezzel az önkéntes státusszal, s ennek a Nemzeti Köznevelés által a jövőben meghatározott önkéntes tevékenység „leszervezésében”, dokumentálásában lehet szerepe. Ráadásul így a fiatalok akár még jobban is kötődhetnek saját egyesületükhöz, tudtuk meg Budavölgyi Kálmántól, az Önkéntes Pont vezetőjétől. Tisztában vannak vele, hogy ez bizonyos szempontból adminisztratív kötöttséget sejtet, a pontjuk ebben tud majd a jövőben segítséget nyújtani. Mátyás József, az NCK sport munkacsoportjának vezetője, egyben a Sormási SE elnöke szerint szeretnék, ha nem csupán a városi, de az úgymond vidéki egyesületek is megteremtenék ennek a lehetőségét (ami jelentheti példának okáért a sportpálya fenntartásában nyújtott segítséget is...). Jazz a Liliomkertben Szombaton a Magyar Plakát Házban búcsúzott az idei évadtól a Kanizsa Big Band. A Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél sorozat 20. koncertjének vendége Gayer Mátyás zongorista, a Graz-i Kunstuniversität 3. éves hallgatója volt. A zenés est hátterét Stamler Lajos művésztanár Liliomkert címet viselő kiállítása adta, amely jól illeszkedett a zenekar változatos műsorához. A telt házas program egy közismert TV-sorozat, a San Franciscó utcáin nyitószámával kezdődött, ami Pat Williams szerzeményeként vált ismerté. A big band zene klasszikus szerzeményei mellett helyet kaptak a műsorban latinos darabok is, ahol a szólókat többségében Gayer Mátyás és Varga Dániel altszaxofonos játszotta. Érdekes kamarazenei betét volt Duke Ellington: I Got It Bad világhírű kompozíciója, melyet Gayer Mátyás hangszerelésében adtak elő. Ahogyan azt már megszokhatta a közönség a repertoár újakkal bővült és ezekből is hallhatunk párat. Itt Cseke Dániel tenorszaxofonos szólóinak tapsolhattunk. A fiatal muzsikus játéka ezúttal kicsit viszszafogottabb volt, ám hangszerének soundja annál kellemesebb élményt nyújtott. A koncert végén egy örömteli hírt osztott meg Vámos Béla a Kanizsa Big band vezetője. Ezek szerint a kanizsai Varga Dániel felvételt nyert Grazba a zene- és előadó művészeti egyetemre, ahol immár Farkas Norbert és Gayer Mátyás mellett egy újabb tehetség előtt nyílik meg a lehetőség a magasabb szintű tudás elsajátítására. Immár 21. alkalommal rendezik meg június 2. és 15. között a Kisrécséhez tartozó Kendlimajorban a Ludvig Nemzetközi Művésztelepet. A szimpózium nyelvi és művészeti sokszínűségét méltán tükrözi, hogy 9 országból mintegy 35 alkotó vesz részt a két héten át tartó rendezvényen. Többek között Bulgáriából, Németországból, Oroszországból, Malaysia-ból, Belgiumból és természetesen Magyarországról is érkeznek művészek Kendlimajorba. Nagyrészt olyan alkotók, akik rendszeres résztvevői a nyári Ludvig Nemzetközi Művésztelepnek, ám több új arccal is találkozhatnak a látogatók – mondta Ludvig Klára, csakúgy, mint azt, hogy a délkelet- ázsiai országból 3 alkotó is a Művésztelepen vendégeskedik, Peter Liew képzőművész vezeté- Mihamarabb szakmát szerezhetnek a fiatalok Sportegyesületeknél önkéntes tevékenység A művészvilág színe-java Kendlimajorban NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 30. Kanizsa – Hirdetés 7 2013. június 1. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 20:00 - 08:00 2013. június 2. SZENT GYÖRGY, TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 19:00 - 06:00 2013. június 3. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. június 4. ZSÁLYA, BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 22:00 - 06:00 2013. június 5. ARANYSZARVAS,ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 06:00 2013. június 6. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00 2013. június 7. FAGYÖNGY, SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 07:30 2013. június 8. KATONARÉTI, TAVASZ U. 26. 93/311-607 20:00 - 08:00 2013. június 9. KELETI, ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 19:00 - 06:00 2013. június 10. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 06:00 2013. június 11. REMÉNY, GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00 2013. június 12. SALVIA, RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00 - 06:00 2013. június 13. SZENT GYÖRGY, TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 06:00 2013. június 14. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 07:30 2013. június 15. ZSÁLYA, BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20:00 - 08:00 2013. június 16. ARANYSZARVAS, ROZGONYI U. 1. 93/311-531 19:00 - 06:00 2013. június 17. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. június 18. FAGYÖNGY, SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 06:00 2013. június 19. REMÉNY, GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00 2013. június 20. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. június 21. KIRÁLY, KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 07:30 2013. június 22. REMÉNY, GARAY U. 14. 93/314-967 20:00 - 08:00 2013. június 23. SALVIA, RÓZSA U. 6. 93/536-610 19:00 - 06:00 2013. június 24. SZENT GYÖRGY, TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 06:00 2013. június 25. BELVÁROSI, ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00 2013. június 26. ZSÁLYA, BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 22:00 - 06:00 2013. június 27. ARANYSZARVAS, ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 06:00 2013. június 28. SZENT KRISTÓF, ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 07:30 2013. június 29. FAGYÖNGY, SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 20:00 - 08:00 2013. június 30. REMÉNY, GARAY U. 14. 93/314-967 19:00 - 06:00 Gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán - június Az ötödik, jubileumi sárkányhajó verseny június 7-9. között kerül megrendezésre a nagykanizsai Csónakázó-tavon. Reményeink szerint az idén is nagyon sok csapat áll rajthoz, hogy összemérje erejét az átalakított versenyrendszer keretein belül. A nagykanizsai csapatok mellett számos vidéki csapat érkezésére is számítunk. Természetesen a vízen zajló izgalmas programok mellett most is gondoltunk a „szárazföldön érkező” látogatókra és a futamok közt pihenő csapattagokra is. Idén is változatos színpadi és további kísérőprogramok várják a kikapcsolódásra vágyó kicsiket és nagyokat. A hétvége fő attrakciója a szombat este 20 órakor kezdődő Ladánybene 27 koncert lesz, de fellép többek között az Eraklin Táncklub, a SZKES, a Nagykanizsai Fúvószenekar, láthatjuk a Szan-Dia FSC fiataljait, lesz kutya-, íjász-, és karate bemutató, zumba show, a kisebbeknek a Napsugár Együttes zenél, a rockzene rajongóit pedig a RON Zenekar szórakoztatja. A szombat estét pedig egy hajnalig tartó hangulatos „Csótó-bállal” a Crossroads zenekar koncertje zárja. Ugyanakkor nem maradhatnak el az ilyenkor megszokott programok sem: kézműves vásár, lovagoltatás, rodeo bika, ugrálóvár, körhinta, gokart és terepasztal várja sok más mellett a tópartra érkezőket. A programok alatt megfáradt és éhes látogatókat széles és egyedi kínálatával az étel- és italudvar csábítja: halászlé, sült halak, hamburger, hot-dog, lángos, sült kolbász, grill ételek, töki pompos, kürtös kalács, magyar-, belga- és cseh sörkülönlegességek, bor- és pálinkaház, valamint koktélok szerepelnek a kínálatban. Aki már járt a rendezvényen tudja, hogy milyen fergeteges hangulatra számíthat, aki most jönne először, ne hezitáljon, biztosan nem bánja meg, ha velünk tölti a hétvége egyik vagy akár mindkét napját! Kanizsa Turizmusáért Egyesület V. Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság és Roadshow sével, aki a plein-air festészeti stílus (szabadban történő alkotás) követője. A programot megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a június 2-ai, 19 órakor kezdődő hivatalos megnyitóra, melyen Lengyák István galériavezető tanár és Tóth Lucia Krisztina, Kisrécse polgármestere is beszédet mond, mindenkit szeretettel várnak a szervezők, ahogy a kéthetes program minden egyes napjára, 14-18 óráig – hangsúlyozta Ludvig Klára. Június 6-án, a művésztelep egyik résztvevőjének, a budapesti Székács Zoltánnak munkáiból nyílik kiállítás a Magyar Plakát Házban, június 7-én pedig Szombathelyre és az őrségbe kirándulnak az alkotók – ekkor a művésztelep zárva lesz. A június 9-én tartandó nyílt napon viszont betekintést nyerhetnek a világ több pontjáról érkező festő- és szobrászművészek alkotói tevékenységébe az érdeklődők. Ugyanezen a napon este 19 órától pedig Színházi jelenetek címmel Pindroch Csaba és Verebes Linda színművészek tartanak előadást. A 21. Ludvig Nemzetközi Művésztelep június 15-én kiállítással zárul. B.E. - H.I. - P.L. - Sz.Zs. - V.M. 8 Kanizsa – Városháza 2013. május 30. Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu. Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első keddjén 17 órától 19 óráig a Zsigmondy-Széchenyi Szakközépiskolában (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) 20/388-8259, bcsaba@nagykanizsa.hu. Bicsák Miklós az 1. számú választókerület (Magyar u. 80-tól–164-ig (páros oldal), Magyar utca (páratlan oldal) 83-tól–183-ig, Garay utca páros és páratlan oldala, Kinizsi u. 100-as lakó-tömbház, Hársfa utca, Ifjúság utca, űrhajós utca és Lámpagyári utca) önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 16.00 órától a Pálma Vendéglőben (Magyar utca). Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában. Dr. Etler Ottó önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. június 3-án 17.00 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Sajni József önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. június 10-én (hétfőn) 16.00 órától 17.00 óráig a ligetvárosi óvodában, 17.00 órától 18.00 óráig a Vécsey Általános Iskolában, 18.00 órától 19.00 óráig Miklósfán a Mindenki Házában. E-mail: sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu. Szőlősi Márta a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 17,00 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában. (Zrínyi M. u. 38.): 30/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com. Tóth Nándor önkormányzati képviselő fogadóórája 2013. június 3-án (hétfőn) elmarad. Szíves megértésüket köszönjük. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet 2013. évi kulturális keret felhasználására. A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet) alapján. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpont alatt. Kulturális keret 2013. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 42/2007. (IX.25.), a Garzonházakról szóló 32/2001. (VI.27.), valamint a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló 36/1997. (XI.4.) önkormányzati rendelet alapján az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: I. Önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere) ill. nem rendelkező pályázók részére: Szociális és költség alapon: 1. Nagykanizsa, Ady u. 20. I. em. 10., 2. Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. VII. em. 2., 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/11/D/2., 4. Nagykanizsa, Fő u. 15. udvar 3., 5. Nagykanizsa, Fő u. 23. fsz. 8., 6. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 5/B. II. em. 3., 7. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. fsz. 4., 8. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. I. em. 4., 9. Nagykanizsa, Rózsa u. 15. III. em. 3., 10. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. II. em. 5. II. Garzonházban lévő önkormányzati bérlakások: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. fsz. 2., 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I. em. 7., 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 1. III. Nyugdíjasház: 1. Kodály Z. u. 10/A. fsz. 7., 2. Kodály Z. u. 10/A. I. em. 10. Pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 31. (péntek). Arészletes pályázati hirdetményt a Zala Hírlapban, a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban, Nagykanizsa Megyei Jogú Város internetes honlapján (www.nagykanizsa.hu), a Kanizsa TV képújságban, továbbá a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján tesszük közzé. Pályázat - önkormányzati bérlakások 2013.06.04. KEDD 09:00 – 14:00 óra Nagyvásár – Kanizsa Plaza 2013.06.09. VASÁRNAP13:00 óra 18:00 Sárkányhajó Fesztivál – Csónakázó-tó Véradások időpontjai Magyar Vöröskereszt Kanizsa 2013. május 30. – Hirdetés 9 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 1. Ady u. 3. 38 m2 üzlet. 1.500 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.06.03. 9-10 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 8.30 óra. Megjegyzés: volt Fresh-Top Bt. 2. Ady u. 12. 200 m2 üzlet. 1.200 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.524 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 9-10 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 8.40 óra. Megjegyzés: volt patika. 3. Bartók B. u. 8. 129 m2 üzlet. 800 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 9-9.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 9 óra. Megjegyzés: volt kisposta. 4. Csengery u. 2. 23 m2 üzlet. 1.400 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.778 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013.06.03. 8-9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 9.10 óra. Megjegyzés: volt gyermekcipő bolt. 5. Csengery u. 4. 87 m2 üzlet. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 8-9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 9.20 óra. Megjegyzés: volt OTP Garancia Biztosító iroda. 6. Csengery u. 6. 93 m2 üzlet. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 8-9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 9.30 óra. Megjegyzés: volt Two Big Brothers. 7. Deák tér 10. 70 m2 üzlet. 1.500 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 8.30 - 9 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 9.40 óra. Megjegyzés: volt optika. 8. Deák tér 13- Kölcsey u. 2. 36 m2 üzlet. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 9-9.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 9.50 óra. Megjegyzés: volt mobiltelefon javítási üzlet. 9. Erzsébet tér 1. 48 m2 üzlet. 1.800 Ft/m2/hó + ÁFA = 2.286 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 34 m2 kiszogl. helyiség. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 10.30 - 11 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 10 óra. Megjegyzés: volt ékszer bolt. 10. Erzsébet tér 10. 76 m2 üzlet. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 15-15.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 10.10 óra. Megjegyzés: volt festékbolt. 11. Erzsébet tér 20. 90 m2 iroda. 1.100 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 14.30-15 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 10.20 óra. Megjegyzés: RÉSZBEN IS KIADHATÓ. 12. Fő u. 8. 63 m2 üzlet. 1.500 Ft/m2/hó +ÁFA= 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető 2013. 06.03. 10-10.30 óráig. Aversenytárgyalás ideje 2013. 06.05. 10.30 óra. Megjegyzés: volt kávézó. 13. Fő u. 8. 99 m2 üzlet. 1.500 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 10-10.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 10.40 óra. Megjegyzés: volt Brokernet iroda. 14. Fő u. 9. fsz. 167 m2 iroda. 2.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 2.540 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 20 m2 iroda galéria. 1.000 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 84 m2 raktár galéria. 800 Ft/m2/hó + ÁFA= 1.016 Ft/m2/hó. Öszszesen: 271 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013.06.03. 9.30-10 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 10.50 óra. Megjegyzés: volt Sopron Bank. 15. Rozgonyi u. 1. 1. em. 12. 43 m2 iroda. 1.100 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 25 m2 galéria. 450 Ft/m2/hó + ÁFA = 572 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó + ÁFA= 64 Ft/m2/hó. Összesen: 68 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 14-14.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 11 óra. 16. Rozgonyi u. 1. 1. em. 16. 48 m2 iroda. 1.100 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA= 127 Ft/m2/hó. 51 m2 galéria. 450 Ft/m2/hó + ÁFA= 572 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó + ÁFA= 64 Ft/m2/hó. Összesen: 99 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 14-14.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 11.10 óra. 17. Sugár u. 53. 108 m2 üzlet. 800 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 48 m2 raktár. 550 Ft/m2/hó + ÁFA = 699 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó + ÁFA = 64 Ft/m2/hó. 15 m2 pince. 300 Ft/m2/hó + ÁFA = 380 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó + ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen: 171 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03.8- 8.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 11.20 óra. Megjegyzés: volt élelmiszer bolt. 18. Thury György tér 56 m2 üzlet. 800 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 8-8.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013.06.05. 11.30 óra. Megjegyzés: volt piacfelügyeleti iroda. 19. Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző 20-42 m2 alapterületű üzletek kiadók. (Bérleti díj 300Ft/m2/hó + ÁFA, rezsiköltség mértéke 500 Ft/m2/hó + ÁFA, valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke 256 Ft + ÁFA/m2/hó). Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó + ÁFA = 63 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 06.03. 15-15.30 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2013. 06.05. 11.40 óra. A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., Nagykanizsa Garay u. 21. Kis tárgyaló I. emelet. Érdeklődni: 93/311-241, 30/2273-192 számú telefonszámokon. A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. (Nagykanizsa, Garay u. 21.) NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására Április 8-án a Miklósfai Általános Iskola 6. és 7. osztályos tanulói Zalaegerszegen a Flextronicsban tettek látogatást. A világméretű, nemzetközi cég profi csapata kalauzolta iskolásainkat a gyárban. Gulyás Gábor termelésvezető prezentációjában bemutatta a gyáróriás felépítését, stratégiáját, területi elhelyezkedését. Kiemelték a magas műszaki képzettség, a számítástechnikai ismeretek és az angol nyelv fontosságát. „A pályaorientációval kapcsolatos tanácsadási és szervezési feladatok végrehajtása az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg (NFAKA- NGM-5/2012/TK).” Szakképzési Akadémia Április 25-én Kamaránk a Pannon Egyetem Kampuszán rendezte meg a GTTSZ-el és a Kanizsa TISZK-el közösen a Szakképzési Akadémiát. Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Prof. Dr. Kovács Árpád a Magyar Költségvetési Tanács elnöke tartott előadást a magyar gazdaság kitörési pontjairól, hangsúlyozva azt, hogy a szakképzés a jövőbe való legjobb befektetés. Kamaránk elnöke dr. Polay József Nagykanizsa gazdaságfejlesztési és szakképzési terveiről beszélt. „Az MFKB-val kapcsolatos rendezvényeink az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósulnak meg (NFA-KA-NGM-5/2012/TK).” Április 26-án a Hevesi Sándor Művelődési Ház színháztermében került sor az ünnepi közgyűlésre, ahol a Város Napja alkalmából elismeréseket és kitüntető címeket adott át Cseresnyés Péter polgármester. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a korábbi évek gyakorlatától eltérően két további kitüntetés adományozásáról döntött, melyek átadására jelen rendezvény keretében került sor. A közgyűlés a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára az „Év Vállalkozása” emlékplakettet adományozta kisés középvállalkozás kategóriában a Sponzor Tours Utazási Kft.-nek, nagyvállalkozás kategóriában a Rotary Zrt.-nek. A Kanizsa TISZK közreműködésével május 9-én szakképzési konferenciát tartottunk a Vasemberház Dísz termében. Arendezvényen Dénes Sándor alpolgármester köszöntője után Dr. Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója beszélt a szakképzés jelenéről és jövőjéről, különös tekintettel a szakmaszerkezet átalakítására és a duális képzés bevezetésére. Ezt követően dr. Polay József elnök beszámolt kamaránk szakképzési tevékenységéről, az MFKB munkájában való részvételünkről. A Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola szakképzését a versenyeredmények tükrében Anda Zoltán, az iskola főigazgató helyettese mutatta be, kiemelve a tehetséggondozás szerepét a hiányszakmákban. Angyalosi Miklósné, a Zsigmondy- Széchenyi Tagintézmény gyakorlati oktatója az SZKTV versenyre való felkészítés folyamatáról beszélt. A rendezvényen adtuk át a versenyzők és a felkészítő tanárok, oktatók elismeréseit. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Géplakatos: Durgó Gábor 5. hely (Felkészítő tanárok: György Gyula, Borbás Sándor, Valu Gyula). Festő,díszítő, mázoló és tapétázó: Balogh Balázs 5. hely, Szabó Zsuzsanna 8. hely (Felkészítő tanárok: Dervalits Balázs, Hóbor Ferenc). Kárpitos: Vadász István 1. hely, Haselbach Zoltán 2. hely, Hegyi Tamás 3. hely (Felkészítő tanárok: Patonai Katalin; Angyalosi Miklósné). Női szabó: Hepp Annamária 4. hely (Felkészítő tanárok: Faragóné Kovács Ildikó, Ujvári Tamásné). EuroSkills 2013 előválogatóján (Budapest). Vadász István 6. hely (Felkészítő tanár Horváth Andor). Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye országos döntő eredményei. Elektronikai alapismeretek: Révész Ferenc 5. hely (Felkészítő tanárok: Tukacs Attila, Belső Tibor). Országos műszaki tanulmányi verseny (OMTV) döntőjén. Gépipari I. csoport: Novinics Krisztián 2. hely, Varga Iván 5. hely (Felkészítő tanárok: Nagy László, György Gyula). Elektronikai I. csoport: Révész Ferenc 2. hely (Felkészítő tanárok: Angyalosi András, Belső Tibor, Tukacs Attila). Energetikai Szakkollégium által meghirdetett energetikai témájú tanulmányi verseny országos döntőjén. 14. B csapata: Kiss Tamás, Sorsak Nico, Tóth Péter 3. hely (Felkészítő tanár: Balog Diána). „Az MFKB-val kapcsolatos rendezvényeink az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósulnak meg (NFA-KA-NGM-5/2012/TK)” Ülésezett az elnökség Kamaránk elnöksége május 13- án tartotta soron következő ülését. Az ülésen dr. Polay József elnök beszámolt az elmúlt időszak fontosabb eseményeiről. Az elnökség megszavazta, és elfogadásra javasolta a küldöttgyűlésnek a 2012. évi gazdálkodást, a 2013. évi költségvetés tervezetet, valamint Kanizsa 10 – Kamara 2013. május 30. Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1. Telefon: 93/516-670, 93/516-671 Mobil: 0630/754-3616 E-mail: nakkik@nakkik.hu, Honlap: www.nakkik.hu Leendő mesterek figyelmébe „Lépjen ma, tegyen mestervizsgát holnap!” 2015. augusztus 31-től csak mestervizsgát tett gyakorlati oktatók képezhetnek szakmunkás tanulókat a mesterszinttel rendelkező szakmákban. A mestervizsgára jelentkezés általános feltételei: megfelelő szakképesítés(ek), a mestervizsga előfeltételeként meghatározott szakmai gyakorlati idő (többnyire a bizonyítvány megszerzésétől számított 5 év), jelentkezési lap kitöltése. 2013-ban kedvezmény a vizsga- és a tanfolyami díjból! A részletekről, személyre szabott lehetőségekről várjuk érdeklődését kamaránknál. Flextronics: élménygazdag kirándulás Város Napi Ünnepi Közgyűlés „Szakmák ifjú nagykanizsai sztárjai” konferencia meghatározták a küldöttgyűlés időpontját és napirendi pontjait. Május 14-én gazdasági fórumot tartott a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Zalai Hírlap Zalaegerszegen. A rendezvényt Mazzag Ferenc, a ZMKIK elnöke nyitotta meg, majd Bozzay Andrásné, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusfejlesztési főreferense adott tájékoztatást a kormány turizmusfejlesztési koncepciójának fő irányairól. Ezt követően Gyutai Csaba polgármester és Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezetője tartott előadást. Arendezvényen adták a Zala Megye Gazdaságáért Kamarai Díjat, a Zala Megye Szakképzéséért Díjat, a Kamarai Életműdíjat és a Zala Megyei Fogyasztókért címet. A fórumon rajtuk kívül megjutalmazták a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen helyezést elért tanulókat. Beindult a pályaválasztási szezon. Az évvége közeledtével a 7. osztályosok érzik már, hogy hamarosan nyolcadikosok lesznek, mikoris dönteniük kell továbbtanulási szándékaikról. Kamaránk igyekszik mindenben segítséget nyújtani a diákoknak és a szülőknek egyaránt. Május hónapban 61 hetedik osztályos tanuló és 12 szülő vett részt kamaránk tájékoztatóján, ahol megismerkedtek a 2014-től érvényes hiány-szakképesítésekkel és az ezeket támogató ösztöndíjrendszerrel. „A pályaorientációval kapcsolatos tanácsadási és szervezési feladatok végrehajtása az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg (NFA-KANGM- 5/2012/TK).” Az új Polgári Törvénykönyv szinte minden szerződéstípus esetében lényeges, alapvető fontosságú változásokat vezet be. A törvény egységes - monista -, rendszerben kezeli a mindennapjainkat meghatározó szabályokat, a magánjog egyes részeit, a gazdasági társaságok jogát, a társasági jogi szabályokat. Hatályba lépésével 2014-ben, több területen egyszerűsödik a gazdasági társaságok működése, növekszik a hitelezők védelme, erősödnek a kisebbségi jogok, szigorodik az alapítók és a tagok felelőssége. Új fogalmak jelennek meg, mint a zálogjogosulti bizományos és a hitelbiztosítéki nyilvántartás. Kamaránk május végén innovációs és iparjogvédelmi kiadványt jelentet meg. A kiadvány Szolgáltató Irodánkban lesz átvehető. A program kidolgozásában részt vevő Adminisztrációcsökkentő Munkacsoport eddigi munkájában az MKIK is aktívan részt vett. Az összefoglaló, amely az egyes intézkedések (114 pont) végrehajtását tartalmazza, honlapunkon olvasható. Örömmel vennénk, ha olyan visszajelzéseket kaphatnánk az Önök részéről, melyek segítenek értékelni a program keretében elért eredményeket, továbbá segítenének rávilágítani azokra a területekre, ahol további lépések szükségesek. A Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleményezte a pénztárgépek cseréjével, illetve adóügyi ellenőrző egységgel való ellátásához nyújtott támogatásról szóló NGM rendelet tervezetét. Ebben többek között az áll: „Teljességgel elfogadhatatlan a pénztárgépenkénti 50 ezer forintos támogatás, és a vállalkozásonként maximum 5 gép beszerzésének támogatása. Szükségesnek tartjuk, hogy a támogatott gépek száma ne legyen korlátozva, a támogatottak köre legyen kibővítve. Például véve a kereskedelmet, az 500 millió forintos nettó árbevétel néhány boltot magában foglaló kis hálózat esetén jelent támogatást, míg a kkv-szektorba tartozó, több üzletet magában foglaló hálózatok semmilyen támogatást nem kapnak. Ezért azt javasoljuk, hogy a kkv-szektor egészére terjedjen ki a támogatás, tehát azokra a vállalkozásokra, amelyek 250 főnél kevesebbet foglalkoztatnak, és legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forint összegű nettó árbevétellel rendelkeznek. Azt javasoljuk, hogy a kkv-szektorba tartozó vállalkozások valamennyi pénztárgépének beszerzésére terjedjen ki a támogatás. „A támogatások összegének differenciáltnak kell lennie, figyelembe kell vennie a lecserélt, és a helyette beszerzett gép technológiai fejlettségét, ki kell terjednie a pénztárgépek átalakítására. A gépenkénti 50 ezer forint támogatási összeg teljességgel elfogadhatatlan, azt ki kell egészíteni, meg kell emelni, akár pályázatok, vagy adólevonás formájában.”Az MKIK nyomatékkal javasolja a bevezetési határidők mielőbbi meghosszabbítását is. A konstrukció alapvető célja a mikro vállalkozások indítását tervező fiatalok segítése: a vállalkozói aktivitás ösztönzése, új vállalkozások létrejöttének támogatása, induló vállalkozások támogatásának erősítése a fiatal pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatásával. A TÁMOP-2.3.6.A-12/1. konstrukcióban a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) által szervezett képzést teljesítő 18 és 35 év közötti természetes személy (0-6 éves kisgyermeket nevelő 40 év alatti) által létrehozott vállalkozás pályázhat. A pályázás feltétele, hogy a természetes személy más gazdasági társaságban közvetlen vagy közvetett többségi befolyást biztosító részesedéssel nem rendelkezhet, illetve annak nem egyedüli vagy többségi tulajdonosa. A pályázónak rendelkeznie kell a TÁMOP-2.3.6.A-12/1 konstrukcióban elkészített és jóváhagyott üzleti tervvel. A támogatás összege: Egyéni vállalkozók és mikro vállalkozások max. 3.000.000 Ft Társas vállalkozások esetében max. 6.000.000 Ft. További információ: Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. A Magyar Közlöny 2013. évi 61. számában jelent meg a Kormány 109/2013. (IV.9.) számú rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről. A kormányrendelet több jogszabályt is módosított, köztük az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletet is. Többek között az alábbi pontok módosultak: az aránytalanul alacsony árajánlatra vonatkozó rendelkezés, az építőipari kivitelezési tevékenység folytatásának feltételei, az elektronikus építési napló, elektronikus teljesítésigazolás és műszaki átadás-átvétel, a bírósági értesítéssel és a nemfizetési jelzéssel kapcsolatos eljárás. Akivitelezési tevékenység folytatásának feltételei között az ez év elején számos építőipari vállalkozást érzékenyen érintő szabályozás is módosult, vagyis a felelős műszaki vezető és a szakképzett alkalmazott esetében is visszakerült „a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony” mint foglalkoztatási forma. Kanizsa – Kamara 11 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 30. Gazdasági Fórum kamarai elismerésekkel Májusban osztályfőnöki órák, szülői értekezletek ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV A tulajdont, a cégeket érintő változások Innovációs és Iparjogvédelmi kiadvány Egyszerű Állam Program Kamarai javaslatok a pénztárgépek cseréjéhez Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása Módosult az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló rendelet Kanizsa – Nem 12 csak sport 2013. május 30. A Kanizsa Íjász Egyesület három éves alapítása óta figyelemre méltó versenyeredményeket ért el és e mellett a társaság közösségi-, illetve karitatív tevékenysége is kiemelkedő. A folyamatosan fejlődő egyesületet Németh Gábor elnök mutatta be. Elmondta, a kezdetek a részéről már közel harminc éves múltra tekintenek vissza. Ugyanis, amikor az egyetemre járt volt benne egy vágy, hogy szeretne íjakat készíteni. Otthon egy asztalos műhelyben valósította meg ezt az álmát egy 1984-es Kincses Kalendárium évkönyvben meglátott olimpiai íj alapján. Az elkészült másolat működött, hármat lőtt is vele, azonban ezt követően már nem érdekelte. – Közel húsz-harmincévnyi szünet után merült fel bennem újra a gondolat, amikor elsétáltam a városunkban megnyílt íjászbolt előtt. Többszöri alkalom után rávettem magam, bementem, és vettem magamnak egy íjat. Gondoltam kipróbálom, hogyan lehet a nulláról megtanulni lőni vele – idézte fel a kezdeteket az elnök. Ezt követően hazament és megmutatta az újonnan beszerzett íjat, mire felesége kis idő múlva egy nagy kupac, az íjászatról szóló könyvet tett elé, holott nem is tudta, van könyve ebben a témakörben. Ez mutatja, tudat alatt mindig ott munkált benne az íjászat iránti szeretet. Elkezdett íjászkodni és közben olyan ismerősökre is szert tett, akiktől sokat tanulhatott. A találkozóik a Csónakázó-tó eldugott részén voltak, hogy senkinek a biztonságát ne veszélyeztessék. Majd azt vették észre, hogy egyre többen vannak. Úgy 2008 táján kezdtek el gondolkodni azon, hogy egy egyesületet kellene alapítaniuk, így kapóra jött az NTE meghívása, ahol ez idő tájt szervezték az ottani íjász szakosztályt. Így öten-hatan csatlakoztak, de közel egy év után különféle változások miatt egyszerre többen kiléptek az NTE 1866 Íjász Szakosztályból. – Egy hét elmúltával az egyik íjász barátom érdeklődött, hogyan tovább? És ekkor hangzott el a kulcsmondat, melynek a mai egyesületünket köszönhetjük: „… akkor, most mi lesz a kezdőkkel?”. Erre mi mást lehetett válaszolni? Alapítunk egy egyesületet! – mesélte nevetve. Ezt követően láttak neki a szervezésnek, melyhez tagokra, helyre, alapszabályra, szándéknyilatkozatra, honlapra és rengeteg addig fel sem merülő ismeretre volt szükségük. Szerencsére, ahova csak fordultak, mindenhol fogadták őket és megkapták a szükséges segítséget is. Némi utánjárást követően, pár hónappal később, 2011-ben tizenkilenc alapító taggal bejegyezték a Kanizsa Íjász Egyesületet. Jelenleg közel ötven taggal működnek, ebből tíz-tizenöt versenyző, a többiek a szabadidejüket töltik íjászattal, de van olyan is, aki beszélgetni jár le a pályára. Alapvetően karitatívnak tartják magukat, az új törvények alapján is megfelelnek a közhasznú besorolásnak. Nagy hangsúlyt fektetnek az önkéntességre, az iskolákba térítés nélkül mennek, ezzel támogatják az intézményeket. Gyakoriak a felkérések sport- és egészségnapokra. Meghívást kaptak az első Magyar- Arab Solymász Találkozóra, ahol az európai arab nagyköveteknek tartottak bemutatót, melynek folytatása a következő hetekben várható. Ahogy az elnök elmondta, az iskolák az utóbbi időben íjászatban egyre aktívabbak, rendszeresen hívják őket az eseményeikre. Egy helyi versenyrendszer is formálódik, mely kialakításán diákok, testnevelők, szabadidő szervezők és az egyesület közösen dolgoznak. A múlt évi fő feladatuk a saját 3D-s versenyeik feltételeinek kialakítása volt, amihez harminc célt és kiegészítőket vásároltak. Ezzel lehetőségük nyílt évente kétszer, nyáron huszonnyolc, ősszel huszonnégy célos, minőségi verseny rendezésére. Azóta ezekre a rendezvényekre az ország elismert íjászai is szívesen ellátogatnak, akár még Orosházáról is. Helyszínül a Janka puszta közelében levő völgyet választották, ahol csodálatos környezet várja a résztvevőket. Versenyeredményeik kiemelkedőek, az utóbbi években, a nomád kategóriában szinte az összes megmérettetést megnyerték és a modern vadász, illetve csigás íjászaik is az élbolyba kerültek. Jelenleg az Sopron-Ágfalván rendezendő Európa-bajnokságra készülnek, ahol négy versenyzőjük indul. Az íjászat korban vertikális, ez az jelenti, hogy a fiatalok és az idősebbek együtt lőnek, de természetesen az íj szerinti kategóriákon belül korcsoportokat alakítottak ki. – Az íjászatot 10 évesen és 60 évesen is el lehet kezdeni. Azért különösen ajánlható mozgásforma, mert nem túl megerőltető és bármely korosztály hosszú éveken át gyakorolhatja. Így egész családok együtt élvezhetik az íjászat örömeit – tette hozzá az egyesület elnöke. A versenyek mellett minden évben megszervezik a családi napjukat, a nyári íjásztábort. ahol az idén Mónus József távlövő világbajnok és Szórádi Ernő nyolcszoros magyar bajnok tartanak beszámolókat, edzéseket. Összetartó társaságukban fiatalokat és idősebbeket egyaránt szívesen látnak, akik belső indíttatást éreznek e tevékenység űzésére. V.M. Közösség, összetartás, sport Kanizsa – Ez+Az 13 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu 2013. május 30. Horoszkóp Igyekezzen saját maga megoldani a problémáit, és ne támaszkodjon folyamatosan mások véleményére. Ha nagyvonalúbban kezeli a dolgait, mindjárt másképpen ítélik meg a környezetében, mint eddig. Lehetőleg azzal foglalkozzon, amihez a kedve tartja. A hétvégén ne kényszerítse magát a munkára, mert ha kedvetlenül teszi azt, annak úgy sem lesz semmiféle eredménye. Ahétvégén - akár csak a mesében -, minden kívánságát teljesíteni fogja a párja. Hogy mi lehet ennek az oka, azt önnek kell megfejteni. Egy dologra azonban ügyeljen: ne legyen mohó, tartsa be a fokozatosságot. Lendületesen telnek a napjai a hétvégén. Időnként azonban még a legközelebbi barátai sem bírják követni azt a tempót, amit diktál. Iktasson be a programjába egy pihenéssel kiteljesedő erdőszéli bográcsozást. Vidám és komoly párbeszédek váltják egymást a hétvégén a párjával. Míg tart a mosolyszünet, foglalja el magát sütés-főzéssel. Falatozás közben lecsillapodnak a kedélyek, és előállhat egy anyagiakkal járó új kívánságával. A monotóniát a hétvégén sem kedveli. Időjárás változásra lenne igénye, de ez nem biztos, hogy teljesülni fog. Diplomáciai érzékével nem lesz semmi gond, a párját bármire rá tudja hangolni. Döntsön végre, és ne zárja ki életéből véglegesen azt a személyt, akit titokban már régóta kedvel. Ha mindehhez valamiféle külső erőre, energiára lenne szüksége, ne gondolkodjon sokat. Bátran szívja magába a Nap erejét. Ne féljen a csalódástól, tervezzen be a hétvégére egy kis bulizást, s a hétköznapokra tornát. A zene jótékony hatása átsegíti az érzelmi hullámzásokon, ezért mozogjon, táncoljon többet zeneszóra. Az egyéjszakás kalandozásokkal is eljuthat valameddig, de célszerűbb, ha kiszemelt párjával hosszabb időre „lehorgonyoznak” valahol. Következmények nélkül is változtathat az ember az életfelfogásán, életmódján. Ne ragaszkodjon a régi elképzeléseihez. Ha úgy érzi, kevés szeretetet kap otthon, akkor dolgozzon kevesebbet, és mindjárt lesz ideje megtapasztalni, hogy nincs igaza. Csak kívánjon valamit, s a kívánsága teljesül. Vigyen némi változatosságot az életébe. Ha netán nem jutna eszébe semmi, figyelje meg a szomszédjait, s lesse el a titkaikat. Előbbutóbb meglesz az eredménye, csak arra ügyeljen, nehogy meglepjék egy vödör vízzel. Számtalan pozitív változásra számíthat mind a munkahelyén, mind családi körben. Romantikus hajlamát ezúttal könynyedén kimutathatja, amiért számtalan elismerésben részesíti a párja. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak KALANDOK SZÜNET NÉLKÜL Tartalmas nyári időtöltést akarsz? Közöttünk a helyed! Hittanos tábor Dömösön Hajózás a Dunán Strandolás Esztergomban és Párkányon Gyepsí a Nagyvillámon Bátorság-túra a Rám-szakadékban A táborozás időpontja: lányoknak július 8-13-ig, fiúknak július 15-20-ig. Helyszín: Dömös, Dunakanyar. Életkor: óvodás kortól 20-22 éves korig. Részvételi díj: 18.000 Ft (részletekben is fizethető) Szülői tájékoztató: 2013 május 31. (péntek) 17 órakor (Ady u. 15.), vagy hivatali időben a Szent József plébánián. TÁRS VEGYES SZOLGÁLTATÁS Nk-án a Király u. 31-ben 86 m2- es tetőtéri, igényes lakás saját, zárt parkolóval és padláshasználattal eladó. Irányár: 13,2 millió Ft. Tel.: 0630/542-2272 (7581K) Kidobásra szánt hűtőjét, TVjét, mikróját, mosógépét, stb. elszállítom. Tel.: 0620/510-2723 (7575K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.: 0620/510-2723 (7576K) Készpénzért vásárolok festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat és ruhákat, valamint használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Tel.: 0620/555-3014 (7582K) Újabb és régebbi festményeket, lakásdíszítő tárgyakat (porcelán, kristály, bronzdísz), stb. vásárolnék. Érd.: 0630-332-8422 (7585K) Keresem azokat, akik néhai Böjti Lászlóval (Egyeduta, 1927.08.01) bármilyen rokoni kapcsolatban állnak, vagy ezzel kapcsolatban információval rendelkeznek. Tel.: 0670/589-8906 (7573K) Horgászbotok és horgászorsók változó áron eladók. Érd.: 0630/227-3294 (7584K) Nk-i, negyvenes fiatalos, sportos, ápolt, józan, diszkrét férfi titkos kapcsolatra keres karcsú és sportos alkatú, akár nem független hölgyet is, külföldi is lehet. Lakás van. Pénzesek, szélhámosok kíméljenek. Fényképes leveleket „Diszkrét” jeligére, a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap Szerkesztőségébe kérek. (7580K) Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. május 30. A KANIZSA HETILAPBAN lakossági apróhirdetés (15 szóig) 800 Ft, KANIZSA KÁRTYÁVAL CSAK 600 FT. Vállalkozási apróhirdetés 15 szóig 1600 Ft. Gyakorisági kedvezmény mindkét esetben 50%. INGATLAN Az elmúlt hét második fele valódi izgalmakról szólt a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ falai között a 11. IDF Látványtánc Világbajnokság keretében. Az intézmény forgataga magyarázatul szolgált arra, hogy a város külföldi (leginkább olasz és szláv...) rendszámú autóbuszokkal volt tele a vb napjai során. Az időjárás ugyan végképp fedett helyre „parancsolta” a résztvevőket, ez azonban a majd'' húsz ország táncosait egyáltalán nem zavarta műsoraik prezentálásában. A külhoni egységek (elsősorban persze felnőtt) képviselői a világesemény hajrájába fordulva azért már Nagykanizsa belvárosát is kezdték belakni, lévén például a gibraltáriak vagy taljánok felfedezték a reggeli kávézás (kultikus) helyeit is a kevésbé napos (szóval esős...) oldalát mutató helyszínen, amire szükségük is lehetett, mivel az egyes versenynapok maratoni programot kínáltak a nem kevés kategória 1600 indulót felölelő mezőnyének részére. A rendezvény javában ontotta magából a színvonalasabbnál színvonalasabb számokat, amikor a folyosók és lépcsők forgatagából egy, a nyugalom szigetének is tekinthető helyiségbe léphettünk... Nos, a csendes szoba már valóban olyan volt minden felszerelésével, mint egy-egy labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzés kicsi, ám magából annál több információt továbbító központja. Akik ott székelnek, nagy titkok tudói mindenhol, így nem csoda, hogy a „táncos” világszövetség elnökét, Franco Venturát is ott tudtuk szóra bírni. – Túl a rendezvény felén állíthatom, hogy ezúttal is roppant jóra vizsgázik a rendezés, nem véletlen, hogy a nagykanizsaiak ismét vendégül láthatják a világbajnokságot – fogalmazott mosolyogva szombaton kora este az olasz elöljáró. – Nem lesz tehát egyszerű felülmúlnia a jövő évben ezt a horvátországi Pulának, azt követően pedig nekünk, olaszoknak. A nagykanizsai 11. IDF Látványtánc Világbajnokság kanizsai aranyérmeseinek listája: Disco Freestyle Duo Felnőtt: 1. Felső Brigitta, Szabó Tímea – Szan-Dia Fitness SC. Fantasy Small Group Mini: 1. Barbie – SzDFSC (Horváth Gréta, Szép Mínea Dalma, Tóth Jázmin, Zsohár Fanni, Varga Kata Luca, Ujj Viktória Zóra, Avas Liliána). Free Show Solo Junior: 1. Tizedes Renáta – SzDFSC. Free Show Form Junior: 1. Zorba – SzDFSC (Nándori Réka, Skanecz Sára, Kisgyura Anna, Nagy Fruzsina, Lovkó Bonita, Poszovecz Hanna, Sgánetz Eszter, Csányi Csilla, Csányi Csenge, Horváth Dóra). Fantasy Form Felnőtt: 1. Szép és Szörnyeteg - SzDFSC (Gór Dóra, Szabó Krisztina, Dömötör Eszter, Sipos Kata, Vitári Viktória, Fótos Kitti, Kovács Laura, Felső Nikolett, Léránt Vivien, Májer Cintia, Farkas Alexandra, Tar Eszter, Szabó Tímea, Felső Brigitta, Polgár Borsika, Horváth Barbara, Várszegi Zsófia, Szalai Kata, Vágó Alexandra, Vágó Diána). P.L. Karneváli kavalkád a látványtánc vb-n Fotók: Bakonyi Erzsébet Kanizsa 2013. május 30. – Sport 15 NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu A pestszentimrei Sportkastély adott otthont a diák és serdülőkorú női birkózó országos bajnokságnak. Az id. Növényi Norbert emlékét őrző versenyen a nagykanizsai KBSE-t az 52 kgos 1998-2000-ben születettek serdülő mezőnyében Szabó Jázmin (képünkön) képviselte. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzője remekül szerepelt, négyszer emelték magasba karját riválisaival szemben, amivel Jázmin természetesen a dobogó legmagasabb fokára állhatott. – Jázmin jó versenyző típus, sokkal többet hoz ki magából egyegy versenyen, mint az edzéseken – fogalmazott edzője, Szatmári Zsolt. – Örülök, hogy Egyed Zsanett mellett újabb női versenyzőnk ért el olyan sikert, ami feljogosít bennünket arra, hogy bizakodva készüljünk a 2014. évi ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenysorozatra, hiszen versenyzőnk tagja az Ifjúsági Olimpiára készülő keretnek. Sárváron – szintén az elmúlt hétvégén – rendezték meg a XII. Nádasdy Kupát, gyermek (8-9 évesek), diák (10-11 évesek), valamint serdülő (14-15 évesek) korcsoportban. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület eredményei: 1. hely: Nemes Benjamin (diák II; 58 kg). 2. hely: Ladányi Benedek (gyermek; 26 kg), Zaka Zénó István (gyermek; 29 kg), Klein Vincent (serdülő; 50 kg) és Pólai Kristóf (serdülő; 58 kg). P.L. Aranyérmes a serdülő ob-n JÚNIUSBAN ÚJRA INDUL! A KANIZSAI KULTURÁLIS KÖZPONTBAN SZÁLLODAI SZOBAASSZONY + NÉMET NYELV KÉPZÉS OKJ 31 812 01 0100 21 01 részszakképesítés Részletfizetési lehetőség! Bővebb információ: www.kanizsaikultura.hu kepzesinfo.muvhaz@gmail.com Tel: 93/319-202, 06/30-693-2445 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 0094-2009. Akkreditációs lajstromszám: AL-2388 Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh (11.) – Dorogi FC (1.) 0-4 (0-2) NB III Bakony csoport labdarúgó- mérkőzés, 25. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Szommer (Szabó P., Kovács L.). G.: Fürjes (8.), Vigh A. (13., 90.), Mészáros Á. (65.) NTE: Szekeres P. - Rákhely, Mavolo, Cserfő L., Szép D. - Boros Z. - Rieger, Nagy T., Szőke Á. (Schuller, 80.), Babati T. (Anger, 50.) - Cs. Horváth G. (László R., 55.). Vezetőedző: Visnovics László. A vendégek gyorsan eldöntötték a pontok sorsát a találkozón, hiszen a 13. percben már 2-0-ra vezettek, s végül nagyarányú győzelmükkel szereztek örömet az őket elkísérő drukkereknek. A kanizsaiakon az sem segített, hogy a fél andráshidai csapat is leruccant a mérkőzésre, akik számára viszont minden bizonnyal egy esetleges NTE-s „pontrablás” okozott volna boldogságot... Ezzel a vereséggel folytatta mélyrepülését a dél-zalai labdarúgó csapat, igaz, ezúttal az egyik bajnokaspiráns, a Dorog nyert otthonukban. A mérkőzés nem túl szívderítő krónikájához tartozik, hogy a vendégeknél a meccs elején szenvedett sérülést az egykori NB I-es labdarúgó, Schultz Levente, akit kórházba is kellett vinni. A dorogi futballistát pedig éppen két andráshidai játékos „kalauzolta el” az egészségügyi intézménybe, ahol később kiderült, se törés, se szakadás nem történt a szerencsétlen esetnél... Sportszerűségből jelesre vizsgázott a listavezető dorogiak előtt a második Andráshida. P.L. Nem tudták megállítani őket A kézilabdázók III. korcsoportos (hatodik osztályos) fiú együttesei számára rendezték az országos diákolimpia négy megyés elődöntőjét Nagykanizsán, ahol a helyi Zrínyi Iskola sportolói mellett csurgói, celldömölki és siklósi csapatok mérkőzhettek az országos fináléba történő továbbjutásért. A kanizsaiak az első találkozójukon 15-9-re nyertek a Csurgót képviselő fiatalok ellen, majd a döntőben 25-23 volt a Celldömölkkel szemben, vagyis a dél-zalaiak számára egyenes út vezetett a miskolci országosra, s a végső helyezésekről határozó tornát június 17-19. között rendezik. A nagykanizsaiak közül Baj Attila, Boross Bence, Horváth Bence Tibor és Illés Bálint (kapus) nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A döntőbe jutott Zrínyi Mikós Általános Iskola együttese (képünkön): Németh Máté, Illés Bálint, Iván Soma, Boross Bence, Kollonay Zoltán, Horváth Bence Tibor, Baj Attila, Megyesi Bálint, Pataki Botond, Muik Gergő, Pataki Botond, Havas Dániel, Horváth Benedek, Szabadics Zoltán. Felkészítő: Marczinka Csaba. Irány a miskolci finálé A Nagykanizsai TE 1866 vívói Balatonalmádiban az utánpótlás korosztály országos kard diákolimpiai döntőjén léptek pástra, Budapesten pedig a kadét női-, és férfikardozók előválogatóján vettek részt. A fővárosban a 15-16 éves (kadét) utánpótlás kardvívók számára az előválogató felmérő állomását bonyolították – már a 2013/2014-es versenyszezonra. A fiúknál Dobó István, míg a lányoknál Vernyel Sára lett harmadik, Flumbort Sára pedig hetedikként zárt. A II. korcsoportos diákolimpia országos döntőjén a Balaton-parti városban Horváth Gergő (Kőrösi-Péterfy Általános Iskola) ezüstérmet szerzett, Kiss Gergely (Rozgonyi Úti Általános Iskola) pedig egy ötödik hellyel lett gazdagabb. A lányoknál Bécsi Zsófia harmadik, míg Kozári Dóra (mindketten Palini Általános Iskola) hetedik lett, majd csapatban a palini lányok (Kozári Dóra, Bécsi Zsófia, Kobra Virág) elsőséget gyűjtöttek. A III. kocsoportosknál Dobó Ádám (Kőrösi- Péterfy) harmadik lett, a fiú csapat (Dobó Ádám, Horváth Barna, Horváth Gergő) pedig aranyérmet szerzett. Alányoknál harmadikként zárt a Palini-iskola együttese (Fata Nóra, Fata Flóra, Kozári Dóra). A IV. korcsoportban harmadik volt Milassin Mór (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola), a zrínyisek csapatban (Milassin Mór, Abay Nemes Ádám, Balogh Ádám) aztán elsők lettek. Dobogós helyek Kanizsa 16 – Zöldpont 2013. május 30. „Hónapokon át dolgoztunk azért, hogy az egykori, szolgálati lakásból modern, értékteremtő iskola váljék.” E gondolatokkal köszöntötte a megjelenteket szombaton Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója az obornaki Nyitnikék Erdei Iskola ünnepélyes megnyitóján. Az erdő szívében megbúvó, nem szokványos oktatási intézmény esztétikus kialakítással várja – igazi zöldövezeti környezetben – az iskolás csoportokat, legkisebbektől a legnagyobbakig. Az épület felújítását, átalakítását már tavaly befejezték, idén pedig a kinti létesítményeket. Az iskola kialakításakor a zöld „szempontok” is kiemelt szerepet kaptak, elég csak megemlíteni a napkollektorokkal történő melegvíz-előálllítást, vagy a szennyvíztisztítást. Ugyanakkor arra is figyelt a Zalaerdő Zrt. az iskola renoválásákor, hogy az oktatóépület a mai modern kor elvárásainak megfeleljen, hiszen a gyermekek tanulását projektorok, preparátumok és szakmai kiskönyvtár is segíti. Csakúgy, mint az egyedi kialakítású park, ahol információs táblákkal is találkozhatnak az Obornakra látogatók. Némelyik digitalizált formában láttatja, hallatja az erdő hangjait, a madárcsicsergéstől a motorfűrészig. A Nyitnikék Erdei Iskola helyszínén – non plus ultrameteorológiai állomás, vadleső, szalmavár és kilátó is fellelhető, valamint két túraútvonal is. Minden a Zalaerdő Zrt. jóvoltából, saját költségéből, mintegy 40 millió forintból – tájékoztatta a Kanizsa Hetilapot Steyer Edina, PR ügyintéző. Hozzátéve, hogy az épület fejlesztése ezen a ponton még nem áll meg, ugyanis a közeljövőben szálláshelyet is kialakítanak; cél, hogy „bentlakásos” iskola létesüljön. Az intézmény ünnepélyes megnyitóján Rosta Gyula vezérigazgatón kívül Dénes Sándor, Nagykanizsa alpolgármestere is üdvözölte az erdei iskola létrejöttét, és a Zalaerdő Zrt. erőfeszítését, odaadó munkáját, amiknek köszönhetően valóban egy rendhagyó, ám oktatási célokat teljeskörűen ellátó intézményt hoztak létre, elérhető közelségben a városhoz. A beszédek és az Orff Ütőegyüttes műsora után került sor az Erdei utakon rajzpályázat eredményhirdetésére is. A rajzversenyt, melyre általános iskolás diákok munkáit várták, nemrégiben hirdette meg a Zalaerdő Zrt. Az ügyességet és a talentumot is górcső alá vevő megmérettetésre számos gyermekmunka érkezett, a legügyesebbeket értékes jutalmakban részesítették a szervezők. Adíjátadás után Fliszár Károly főesperes megáldotta az épületet, az ünnepélyes szalagátvágást követően pedig hivatalosan is birtokba vehette a jövő generáció azt az iskolát, ahol a tanulás valóban öröm lesz. A rajzpályázat eredményei Alsó tagozat: 1. Környei Péter ((3. osztály,) Farkas Ferenc Zeneés Aranymetszés Művészeti Iskola, Nagykanizsa), 2. Mátyás Ninetta és Hertelendi Anna (1. osztály, Rozgonyi Úti Általános Iskola, Nagykanizsa), 3. Horváth Barnabás (3. osztály, Palini Általános Iskola, Nagykanizsa). Felső tagozat: 1. Molnár Fanni (8. osztály, Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Zrínyi Miklós Tagintézménye, Nagykanizsa), 2. Csuha Gyula ((5. osztály,) Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola, Nagykanizsa), 3. Németh Alexandra (6. osztály, Galamboki Általános Iskola). Különdíj: Autista csoport (Szivárvány EGYMI, Nagykanizsa) Kálovics Eszter (3. osztály, Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Tagintézménye, Nagykanizsa). Szuperinfó különdíj: Alsó tagozat: Körhöcz Bence (3. osztály, Hevesi Sándor Általános Iskola, Nagykanizsa), Peszleg Barnabás (6. osztály, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Lenti). Sz.Zs. Iskola az obornaki erdőben |