Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
12.18 MB
2020-12-19 13:55:50
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
435
892
Rövid leírás | Teljes leírás (465.43 KB)

Kanizsa 2004. 005-008. szám február

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

SIS
Dél-Zalai Hetilap
lílBI
XVI. évfolyam 5. szám • 2004. február 3. • Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
^ONVO*^
Autóhifi, autóriasztó, műszaki használtcikk, MOBILTELEFONOK, digitális fényképezőgépek
Nagykanizsa, Platán sor 7. Tel./Fax: 93/333-837
A Hevesi Sándor Művelődési Központ adott otthont a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola által szervezett Farsangi Hangversenynek. A színpadon elsőként az intézmény tanáraiból verbuválódott alakalmi írtánc-együttes ropta, majd a legkisebbek, a zeneovisok nyuszis produkciójának tapsolhatott a nagyérdemű (felvételünkön). Az előképzősök táncai, dalai után láthattunk, hallhattunk utcai zenészeket, spanyolos, olaszos dallamokat. Voltak Orff-indiánok, és bikaviadorok, aztán kisebb és nagyobb zenészek, akik síppaldobbal, hegedűvel, bőgővel, és zenevonattal mind-mind apró ízelítőt adtak a különböző népek dalaiból, táncaiból, zenéjéből. A kétórás hangverseny során az intézmény összes hallgatója és tanára kivette részét a szép számban összegyűlt nagyérdemű szórakoztatásából, amely aztán lelkes tapssal hálálta meg a zenei élményt.
2
VÁROSHÁZA
2004. február 3.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
oktatási-nevelési intézmények magasabb vezetői állásaira az Oktatási Közlöny 35/1/2003. december 29-i számában megjelent
A pályázatot meghirdető szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1. 2. 3. 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800 Micimackó Óvoda Nagykanizsa,Szent Imre u. 14. 8800 óvodavezető Főiskolai szintű óvónői szakképzettség 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: - szakmai önéletrajz - vezetői program - végzettséget igazoló okirat másolata - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - büntetlen előélet Illetmény: Kjt szerint Az állás 2004. augusztus 1. napjától 2009. július 31 napjáig 5 nevelési évre szól.Pbhi: a közzétételtől számított 30 napPehi: A közzétételtől számított 90 napon belülPc.: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. F: Dr. Pintérné Grundmann FridaTel.: 93/500-780
Nagykanizsa Megyei Jogú Város KözgyűléseNagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800 Általános Iskola és Óvoda Miklósfa Nagykanizsa, Iskola u. 10. 8800 igazgató Felsőfokú szakirányú tanári végzettség 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: - szakmai önéletrajzvezetői program - végzettséget igazoló okirat másolata - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - büntetlen előélet Illetmény: Kjt szerint Az állás 2004. szeptember 1. napjától 2009. július 31 napjáig 5 nevelési évre szól.Pbhi: a közzétételtől számított 30 napPehi: A közzétételtől számított 90 napon belülPc.: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. F: Dr. Pintérné Grundmann FridaTel.: 93/500-780
Nagykanizsa Megyei Jogú Város KözgyűléseNagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800 Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Nagykanizsa,Rozgonyi u. 23. 8800 igazgató Egyetemen szerzett tanári végzettség 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: - szakmai önéletrajzvezetői program - végzettséget igazoló okirat másolata - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - büntetlen előélet Illetmény: Kjt szerint Az állás 2004. augusztus 1. napjától 2009. július 31 napjáig 5 nevelési évre szól.Pbhi: a közzétételtől számított 30 napPehi: a közzétételtől számított 90 napon belülPc.: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. F: Dr. Pint érné Grundmann FridaTel.: 93/500-780
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800 Cserháti Sándor Műszaki és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a. 8800 igazgató Egyetemen szerzett tanári végzettség 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: - szakmai önéletrajzvezetői program - végzettséget igazoló okirat másolata - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány >- büntetlen előélet Illetmény: Kjt szerint Az állás 2004. augusztus 1. napjától 2009. július 31 napjáig 5 nevelési évre szól.Pbhi: a közzétételtől számított 30 napPehi: a közzétételtől számított 90 napon belülPc.: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. F: Dr. Pintérné Grundmann FridaTel.: 93/500-780
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800 Thúry György kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Nagykanizsa, Kisfaludy u. 19. 8800 igazgató A pályázati kiírás az Oktatási Közlöny 35/2003. számában tévesen jelent meg. A korrigált kiírás várható időpontja február 15.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Bánfalvi Zoltán, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 471. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Hirdetésszervező: Huszárné Horváth Edina, Molnár Istvánné Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Nyomja: ANTÓK Nyomdaipari Kft., Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879 E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2004. február 3.
AZDA
3
ALAPKŐLETÉTEL
körülmények között elhelyezésre, s új elemként egy 36 ágyas ápolási osztályt is kialakítanak. A felújítás teljes befejezését 2006. első negyedévére tervezik.
A beruházás ünnepélyes alapkőletételére az építkezés helyszínén került sor a múlt héten, ahol a kórház főigazgatója, dr. Szabó Csaba köszöntőjét követően dr. Kökény Mihály egészségügyi miniszter mondott beszédet. Kiemelte az új létesítményben helyet kapó korszerű ápolási és rehabilitációs osztályok fontosságát, hiszen - mint mondta - ezen a területen országosan jelentős lemaradás tapasztalható még napjainkban.
Litter Nándor polgármester szavai szerint ezen beruházás révén - mely városunkban a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb beruházása az önkormányzati szférában- a térség mintegy 110 ezer lakosa juthat majd korszerűbb körülmények között egészségügyi ellátáshoz. A polgármester köszönetet mondott
mindazoknak, akik az előkészületi munkákban, az állami támogatás megszerzésében, a kivitelezésben segítséget nyújtottak, nyújtanak.
Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón az egészségügyi miniszter szólt az egészségügyi reform szükségességéről. Kiemelte az egyes régiókban működő kórházak, egészségügyi intézmények közötti együttműködés fontosságát, a munkamegosztás szükségességét.
A fejlesztések lehetséges, új forrásai között említette az Európai Unió Strukturális Alapokból majd rendelkezésre álló mintegy 24 milliárd forintot, mely az egészségügy infrastrukturális és technológiai fejlesztéseit lesz hivatott támogatni az elmaradott térségekben, a tervezett in-gatlan-hasznosításokból befolyó többmilliárdos összeget, melyből a mentőszolgálat helyzetén kívánnak javítani, s végül a magánbefektetéseket.
Sz.M.
2004. január 19-től 25-ig került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb bútor-szakkiállítása, a Kölni Nemzetközi Bútorvásár, ahol az idén félmillió négyzetméteren 43 ország 1300 kiállítója vett részt. A Kanizsa Trend Kft, amely a hazai bőrbútorpiacon ötven százalékos részesedéssel bír, a hazai gyártók közül egyedüliként állított ki.
Miklós Zsolt kereskedelmi igazgató szerint a két évnyi recesszió után a szakma bizakodó, mondván, hogy miután Németországban jó néhány bútoígyár felszámolására vagy keleti országokba történő áttelepítésére került sor, végre megmutatkozik a fellendülés esélye.
Forrását, a két legjelentősebb piacon mutatkozó változásoktól remélik. Amerikában az elnökválasztáshoz kapcsolódó hagyományos gazdaságélénkítéstől várnak változást, miközben a német gazdaság területén már most érzékelik az élénkülés első jeleit. Ez utóbbi azért is kulcskérdés, mert
amíg Európában évente 250 euro/fő lakberendezési célú költést regisztrálnak, addig Németországban ez 500 euro/fő. Magyarországon pedig éppen, hogy csak meghaladja a 100 euro/fő-t.
Miklós Zsolt szerint a kedvező nemzetközi tendencia a magyar piacon is érezteti majd hatását. A 75 százalékban exportra termelő Trend, a tavalyi 10 milliárdos forgalom 10 százalékos növekedésével számol.
A kölni Nemzetközi Bútorvásáron megfigyelhető volt az új bútordivat, a világos, főként pasztell, illetve bézs színű, bőrbevonatú organikus (lágy vonalú) for-mavilágú, és mindezek ellensúlyozásaként a törtfehér kubikus (szögletes) formájú ülőgarnitúrák dominanciája.
A Steinhoff Holding, melynek a Kanizsa Trend is tagja, kb. 5.000 m2-en állított ki. A már ismert bőr-illetve szövetbevonók: a LongLife bőrök, illetve a novalife szövetek ismét nagy sikert arattak. Új bőrként az ún. "Sattel"-bőr
került bemutatásra, mely minőségileg a kollekció legjobb bőre; új szövetként a "Mamut" fantázianevű szövet jelent meg, amely robusztus optikájú (mint az elefántbőr), de nagyon puha tapintású.
A Kanizsa Trend Kft. a bútorvásáron való részvételét eredményesnek mondhatja, az idei rendezvény az utóbbi évek legsikeresebbje volt, hiszen a sok kereskedő, látogató jelentős mennyiségű megrendelést adott le. Nagy volu-
menű eladás realizálódott a már meglévő holland, német piacokon; illetve a kelet-európai kereskedők is élénken érdeklődtek a kiállított design- és hagyományos bútorok iránt.
A híres, nagy nevű olasz „Natuzzi" cégcsoport vezetője, Pasquale Natuzzi is látogatását tette a cég standján, és elismerőleg nyilatkozott a Kanizsa Trend európai színvonalú, kiváló minőségű termékeiről.
valamint a
moz-gásszervi rehabilitációs járóbeteg szakrendelések. Az új épület emeletén mozgásszervi rehabili-
tációs osztály kerül kialakítás-
1,413 milliárd forint címzett állami támogatásból valósulhat meg a kórházban az a beruházás, melynek eredményeképpen a volt gyermekkórház területén felépülő E épület fölszintjén nyer majd elhelyezést a városból beköltöztetésre kerülő tüdőbeteg gondozó, valamint a bőr- és ne-mibeteg-gondozó intézet, s a „B" épületben jelenleg meglehetősen rossz körülmények között működő fizioterápiás kezelőhelyiségek
ra, míg a tetőtérben orvosi szobák, nővérszobák, öltözők kapnak helyet. Az épület — várhatóan 2005. első negyedévi — birtokbavételét követően a beruházás második ütemeként a B épület kerül felújításra. Itt a meglévő neurológiai osztály és járóbeteg szakrendelés egységes szerkezetben kerül korszerű
4
VÁROSHÁZA
2004. február 3.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése célul tűzte ki a lakóterületi kínálat növelését, a magánerős lakásépítés elősegítését. Ennek érdekében 2003. december 11-én a Közgyűlés elfogadta a Lakáskoncepció szerinti lakóterületek (Miklósfa, Szentendrei ucától délre, Gárdonyi utcától keletre lévő terület, Miklósfa, Pityer utcától délre fekvő terület, Kiskanizsa, Szepetneki utcától délre fekvő terület) rendezési tervét. A rendezési terv elfogadásával együtt olyan döntés született, mely szerint a magánerős lakásépítésekkel kapcsolatos építtetői igényeket fel kell mérni.
A fenti területeken túl elsődlegesen Palin új városrészben és Miklósfán a Szentendrei utcai lakótelkektől északra fekvő területek esetleges hasznosítására vonatkozó igényfelmérést kell elkészíteni.
A lakóterületek jövőbeni fejlesztése természetesen csak az igények teljeskörű ismeretében lesz tervezhető. Ezért kérjük, hogy az építkezni kívánók jelezzék számunkra területi igényüket, új lakótelkek kialakításának helyszínére vonatkozó javaslataikat. Ebben célszerű lenne megjelölni a telekvásárlás tervezett időpontját, a telekkel szemben támasztott elvárásokat is (telek terület, szélesség, beépíthetőség, közművesítettség, stb.)
A rendezési tervekben lakóterületi fejlesztésre jelölt területeket bemutató dokumentációt a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában kifüggesztjük.
A javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálynak címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735, legkésőbb 2004. február 27-ig.
KÉRDŐÍV a magánerős lakásépítések jövőbeni megalapozásához, az építtetői igények felméréséhez
1.) Tervezi-e Ön, hogy az elkövetkező 5-10 évben magánerős lakásépítést?
igen nem
2.) Az építés tervezett éve:
3.) Milyen típusú építést tervez?
családi házas sorházas jellegű társasházas
villaszerű társasház egyéb
4.) A tervezett beruházást a város mely területén szeretné megvalósítani?
a térképen jelölt.... sz. területen
más területen, mégpedig:...........................
5.) Az építési telekkel szemben támasztott elvárások
- a telek területe legalább..............m2, de legfeljebb.................m2
legyen
- a telek szélessége legalább ..............m2, de legfeljebb
.................m2 legyen
- a telek beépíthetősége legalább..............% legyen
6.) Az épület tervezett szintszáma: földszintes Fsz+tetőtér emeletes több emeletes, melynek szintszáma:......
7.) Az ingatlan közművesítettségével kapcsolatos elvárások a telekvásárlás időpontjában teljes közművel ellátott részlegesen közművesített
nem ellátott
8.) Az infrastrukturális elemek kiépíttetése kinek a feladata legyen?
építtetők
önkormányzat
egyéb:.............................
név lakcím
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2004. február 4-én, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában.
Dr. Fodor Csaba, az 5. sz. választókerület önkormányzati képviselője 2004. február 4-én, szerdán 17 órától fogadóórát tart a Péterfy Sándor Általános Iskolában.
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2003. február 4-én szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik szerdáján 8.30-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. em.).
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart.
Szányiné Kovács Mária, a 11. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 17-18 óra között az IKI földszinti helyiségében, minden hónap első csütörtökén 17-18 óra között a Bolyai János Általános Iskola földszinti helyiségében. E-mail cím:llvk@nagykanizsa.hu
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2003. február 4-én, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
Fogadóóra
Mijo Karagu a Horvát Köztársaság Nagykanizsai Konzulátusa tiszteletbeli konzuljának 2004. február 5-én a fogadóórája elmarad.
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csengery u. 117. sz. alatt található 101 m2 alapterületű helyiséget.
A versenytárgyalás helye Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2. emelet 14. iroda (Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 2004. február 17. 1000 óra
Kikiáltási ár : 3.550 eFt 114 m2 nagyságú földterület 200 eFt + ÁFA 101 m2 nagyságú épület 2.640 eFt + ÁFA"
DÍSZOKLEVELEK
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára érdemes nyugdíjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél másolata) az aranydiploma - várományosoktól a munkakönyvük másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodáján (Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.) átvehető.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat, akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2004. március 16-ig juttassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodájára, hogy továbbíthassuk a képző intézményekhez.
2004. február 3.
SA
5
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 39/2003. (VI.25.) számú rendelettel módosított 32/2001. (VI.27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi, Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142. szám alatt lévő önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
Egy gyermekes vagy gyermektelen családok részére:
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. 1. em. 5.
a.) A lakás alapterülete: 40 m2,
szobaszám: lszobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 8.543.-Ft
d.) A lakás állapota: új
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati
nyomtatvány ugyanitt kapható) * * *
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII. 13) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
Három vagy több gyermeket nevelő családok részére:
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. 1. Iph. fsz, 4.
a.) A lakás alapterülete:96 m2, szobaszám: 2+1 fél szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 8.720.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Legalább kettő gyermekes
családok részére: Nagykanizsa, Attila, u. 14/D. 3. em. 2.
a.) A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 3. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 7.252.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. 1. Iph. fsz. 3.
a.) A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 1.992.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16 . Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.) Egy vagy kettő gyermeket nevelő család részére:
Nagykanizsa, Rákóczi u. 40. a.) A lakás alapterülete: 53 m2,
szobaszám: 1+1 szobás komfortfokozata: félkomfortos (WC)
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: udvari lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.196.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Egyedülállónak vagy gyermektelen házaspárnak:
Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. 6. em. 4.
a.) A lakás alapterülete: 30 m2 szobaszám: lszobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 6. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.736.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Egyedülállónak:
Nagykanizsa, Csengery u. 2. 3. em. 15.
a.) A lakás alapterülete: 25 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 3. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 4.205.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Elsősorban mozgássérültnek,
gyermekkel: Nagykanizsa, Platán sor 8. l.lph. fsz. 1.
a.) A lakás alapterülete:39 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 5.285.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.) Cserére (2 vagy több gyermeket
nevelő családok részére): Nagykanizsa, Dózsa Gy.u. 75. 2 Iph. 1. em. 22.
a.) A lakás alapterülete: 83 m2 szobaszám: 2+1 fél szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.246.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Nagykanizsa, 2004. január 22. Kelemen Z. Pál bizottsági elnök
RS
2004. február 3.
KELMETEXT BT.
MÉTERÁRUBOLT Nagykanizsa Ady E. u. 30. Tel.:30/9565-891
Elegáns-egyedi báli anyagok nagy választékban:
- zsorzsett
- taft
- lamé, organza,
- csipke, muszlin stb.
Női, férfi csikós, sima gyapjú szövet, zakónak és öltönynek.
Alacsony árakkal, segítőkész kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinakat!
Segíts, hogy segíthessünk" nagykanizsai Családsegítő Központ Alapítványa tisztelettel kéri a lakosságot, hogy adójának 1 % -át az alapítvány részére ajánlja fel. Adószámunk: 19275897-1-20 Támogatásukat előre is köszönjük!
Adecccr
A világ 58 országában 6000 irodával
Budapest Nagykanizsa Szombathely Kecskemét Gyöngyös Debrecen Győr
A világ egyik legnagyobb munkaadója nagykanizsai partnercége számára keres
TARGONCAVEZETŐKET és MŰSZERÉSZEKET valamint
csomagoló és gyártósori összeszerelő betanított munkásokat
3 műszakos vagy folytonos munkarendbe
Jelentkezési feltételek:
targonca vezetői vizsga, szakmunkás bizonyítvány
Betanított munkásoknak: 8 általános iskolai végzettség 18 életév betöltése
Személyesen : ADECCO Kft. ( Tungsram l-es porta ) Cím: Nagykanizsa, Kinizsi u. 97. Telefon: 93 504441
NyflváHtartósi síin: 32340/2001-0100, 47285-1/2001-0100
Adecca Kit. 1068 Budapest, Benczúr u. 47.
Tel.: 479-5350, Fax: 479-5359
A new worid at
Az úi Golf.
Autó szeretettel.
Az ön Volkswagen márkakereskedője: Schmeil-Novák Kft. BflOO Nagykanizsa, Garay u. 19. Tel.: 93-537-400 Fax: 93-537-408 F.-mail: info^schmell-novak.hii Web: www.schmell-novak.hu
www.volktwagen.hu
Örömmel mutatjuk be a Volkswagen legújabb családtagját, az ötödik generációs Golfot, amely kategóriája egyik legtágasabb, legbiztonságosabb személyautója, széles motor- és vűltóválasztékkal, gazdag alapfelszereltséggel.
• 6 légzsák és aktív fejtámlák elöl
• Blokkolásgátló és kipörgésgátló
• Egyedülálló futómű
• Elektromechanikus szervokormány
• Elektromos ablakemelők és tükrök
• Rádió-távirányítású központi zár
• CD-s rádió 6 hangszóróval
Győződjön meg személyesen az új Golf előnyeiről és próbálja ki márkakereskedésünkben!
HA NEM CSAK PAPÍR KELL...
hanem magabiztos nyelvtudásra vágysz,
jelentkezz BMP. nyelvvizsgákra felkészítő tanfolyamainkra!" Órák a Te időbeosztásodhoz igazodva, tanfblyaminditás hetente.
A Volk>wog«n Golf motorizólHógtól függő kombinált átlagfogyaiitájo: 5,0 7,0 1/lOOkm, CO, kibocsátója: 116 230 g/km.
2004. február 3. - VÁROSPOLITIKA - 7
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Január 29-én tartotta soros közgyűlését az önkormányzat a Halis István Városi Könyvtárban. Az interpellációk, kérdések sorában Bicsák Miklós képviselő a korpavári buszmegállók kérdését vetette fel, Kelemen Z. Pál megkérdezte, érvényés-e még a VIA Kanizsa Kht által felállított útfelújítási sorrend. A cég 2001-ben nem kis munkával elkészítette a járdák, utak állapotának felmérését. Javasolta, súlypontozzák a sorrendet. Dr. Csákai Iván a költségvetéssel és a Thúry laktanyával kapcsolatban megkérdezte, hogy a laktanya helyiségeinek hasznosítása, bérbeadása hogy áll. Polai József képviselő a bajcsai városrész életével és telek kialakításokkal kapcsolatban interpellált. Papp Nándor a Kaán Károly utcában lévő három ingatlannal, és a hevesi úti iskola tornatermének beázásával kapcsolatban interpellált. Zakó László a szocialista polgármesterek találkozójáról érdeklődött, ahol Litter Nándor is részt vett. Dr. Kolonics Bálint az útkátyú-zással és a Csengery utca 1-3.
Hetek óta keringenek különböző hírek a városban a DKG-EAST Rt. elmúlt évi veszteségeiről, a veszteség okairól, és arról, hogy ismét egy nagy múlttal rendelkező, komoly létszámot foglalkoztató vállalattal lesz kevesebb.
— Mi okozta a DKG-EAST Rt. egymilliárdos hiányát?
— A napvilágot látott adatok valóban igazak, közel 5 milliárdos áruértékesítés mellett egymilliárd volt az elmúlt évben a veszteség. Ebben jelentős volt az árfolyamcsökkenés miatt bekövetkezett veszteség, de voltak más tényezők is. Az elmúlt évben eleve olyan pénzügyi tervet készítettünk, amely 400 milliós vagyonvesztéssel számolt, abban bízva, hogy a forintkeményedés is csak átmeneti jellegű lesz. Előre nem kalkulált mértékben erősödött a forint az elmúlt évben, ez durván számítva újabb százmilliós veszteséget okozott. Közismerten volt
szám alatt élő lakók problémájával kapcsolatban tett észrevételt: Ki rendelt meg kátyúzást, mert január 5-én változást látott az utak állapotában. A kátyúzás megtörtént hétfőn, de szerdán már semmi nyoma nem volt. A kérdésre Szányiné Kovács Mária képviselő adott választ. Azt javasolta, hogy éjszaka meg kellene tiltatni a parkolást azon a területen. Tóth László a Vállalkozók Klubja önálló klubhelyiség vonatkozó kérését vetette fel.
Egy kérdés-felelek párbeszéd során Cseresnyés Péter frakcióvezető megkérdezte Röst János alpolgármestertől, vett-e fel kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt. A válasz az volt, hogy nem vett fel, és a családtagjai sem. Az alpolgármester visszakérdezett, hogy meg volt-e keresztelve és volt-e korábban pártfunkcionárius a családjában.
A polgármesteri tájékoztatót, interpellációkat, kérdéseket követően a napirendi pontok tárgyalásába kezdett a közgyűlés. Egyhangúan elfogadták dr. Balogh
két hónap, amikor munkaellátási gondokkal küzdöttünk, és egy ki nem használt kapacitás nyilvánvaló veszteségeket okoz. A nyomott árakkal dolgozó piacon nekünk is nyomott árakkal kellett vállalkoznunk annak érdekében, hogy munkát biztosítsunk az embereknek. Voltak alapanyag beszállítási gondjaink is, és megvannak a saját hibáink is, amelyeket át kell gondolnunk a költségcsökkentés, a jövő érdekében —mondja Mádé Károly a DKG-EAST Rt. vezérigazgatója.
— Befolyásolta az önök eredményeit, hogy a térségben vannak hasonló profilú vállalkozások, illetve az, hogy a beszállítók által végzett munka esetleg nem volt minőségileg megfelelő?
— Nem. A környéken ilyen típusú cég, amely olaj- illetve gáziparral dolgozik, nincs. Az országban van négy-öt hasonló jellegű vállalkozás, az ő eredményeiket nem ismerem. Piaci jelenlét-
Imrének, a dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójának lemondását, és február 1-től július 31-ig megbízták Nemes Istvánt, a gimnázium eddigi általános igazgatóhelyettesét a teendők ellátására
A Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. megüresedett ügyvezetői munkakörének betöltésére négyen nyújtottak be pályázatot. A pályázók anyaga nem felelt meg az elvárásoknak. Röst János alpolgármester módosító indítványt terjesztett elő, melyben azt javasolta, hogy a közgyűlés minősítse eredménytelennek a pályázatot, valamint változtassanak az új pályázat kiírásán, melyben az egyetemi végzettség helyett főiskolai végzettség szerepel. Hosz-szas vita után a közgyűlés úgy döntött, hogy az új pályázat elbírálásáig a Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetőjének Csóri Krisztinát bízta meg február 1-től április 30-ig. Az Ipari Park Régió Kft. ügyeinek intézésével Lelkó Tamást bízta meg február 1-től december 31-ig terjedő időtartamra, és feb-
íik nekünk nem okozott hátrányt, mi több nekünk sikerült tavaly a tervezettnél lényegesen több munkát szerezni,, és tulajdonképpen a konkurenseinket is támogattuk munkával.
— Egymásnak ellentmondó adatok láttak napvilágot az elbocsátások számát illetően. Hány főről van szó?
— 10-15 fő elbocsátásáról van szó, de emellett vannak korkedvezményes nyugdíjba vonulók is.
—Terveznek-e további leépítéseket, vagy más megszorító intézkedéseket?
— A termelés önköltségét kell csökkenteni.
■— Lehet még?
— Muszáj. Takarékosabb anyagfelhasználás, még olcsóbb beszerzési források feltárása, a munka hatékonyságának, szervezettségének növelése, a rezsiköltségek csökkentése, ezek jelenthetnek megoldást. Ujabb elbocsátásokat nem tervezhetünk, hiszen ez
ruár 5-ig új pályázatot kell kiírni. A Tourinform Iroda vezetői munkakörének betöltésére a nagykanizsai Pfeifer Balázst bízták meg.
A Pannon Tükör című folyóirat támogatására laponként 100 000 forintot szavaztak meg a városatyák. Továbbá megtárgyalták és elfogadták az SZMSZ-ről szóló önkormányzati rendelet 4. és 5. sz. mellékletének módosítására tett javaslatot, a költségvetési intézményeknél folyó étkeztetés élelmezési nyersanyagnormáiról és térítési díjairól szóló rendelet módosításáról szóló javaslatot.
A 2004. évi felügyeleti ellenőrzésekhez írásban benyújtott ellenőrzési munkatervet, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és közhasznú társaságok alapító okiratának módosítására benyújtott javaslatot.
A Kiskanizsai Településrészi önkormányzat vezetőjének Polai Józsefet választották meg.
Az Erzsébet tér 18. sz. alatti irodahelyiség bérlő részére történő értékesítést megszavazták a városatyák.
egy nagyvállalat, és van egy határ, ahonnantól már működésképtelen. Létszámleépítésből egy cég nem épül, nem lehet talpra állítani, fellendíteni. Nincs más, mint az előre menekülés, még több munkát szerezni, és gazdaságosan működni.
— A DKG-EAST nemcsak mint jelentős foglalkoztató van jelen a város életében, hanem szponzorként is. Ebben milyen változás várható?
— Jó adófizetői voltunk áz önkormányzatnak, és csökkentett árbevétel mellett is igyekeztünk számos kezdeményezést, köztük a sportot is támogatni. Most ezek egy kicsit visszaszorulnak, mert kényszerintézkedéseket kell hozni. A 2004-es évre összeállítottunk egy tervet, amelyben már vagyonvesztést nem engedünk meg magunknak, szigorúbb gazdálkodást tűztünk ki. Munkát, úgy érzem, lehet a piacon szerezni, igaz, meg kell érte küzdeni.
8
RA
2004. február 3.
C j január 26.}
Tiltott határátlépés
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által őrzött magyar-szlo-vén államhatár közelében, a Zala megyei Csesztreg és Szentgyörgyvölgy községek térségében 7 grúz és 1 iráni állampolgár került elfogásra tiltott határátlépés miatt.
( január 27.)
Kanizsaru
A mai napon négy betöréses lopás is volt városunkban. Egy garázsból — melynek ajtaján semmilyen külsérelmi nyom sem látszott — villanymotort, gázpalackot és járólapot vittek el, egy családi házból, melybe zártörés módszerével jutottak be, pedig aranyékszert. Délután ismét két lakásról érkezett bejelentés: zártöréssel jutottak be az otthonokba, ám onnan nem vittek el semmit.
Az időjárásnak „köszönhetően" több közlekedési baleset is történt a nap folyamán. Koccanásos balesethez kértek több esetben is rendőri intézkedést, s két kiemelt közlekedési esemény is történt: a Kaposvár felé vezető úton egy horvát nemzetiségű benzint szállító tartályos nyerges vontató borult fel (tartálykocsijából szivárgott a benzin — kb. 2 köbméternyi folyt az útra), ill. a 74-es úton fordult keresztbe, s állta el az utat több órára egy nyerges vontató. Személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.
( m január 28.)
A média helyzete
A Rozgonyi Polgári Kör meghívására látogatott Nagykanizsára Seszták Ágnes újságíró, a Magyar Nemzet főmunkatársa, aki a Honvéd Kaszinóban tartott előadásán bemutatta a média helyzetének alakulását a kilencvenes évek elejétől napjainkig.
*. Pénzügyi ügyek
A Pénzügyi Bizottság ülésének első napirendi pontja a Pannon Tükör című folyóirat támogatási kérelme volt, amelyet a PB a Mar-
ton István javaslata alapján fogadott el, vagyis a lapot megjelent számonként 100 ezer forinttal támogatja a város. A PB elfogadta az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és közhasznú társaságok alapító okiratának módosítását, az intézményi ellenőrzések munkatervét, és a Körösi-Ka-nizsa Kft. DSE Számvizsgáló Bizottságának jelentését.
Városfejlesztés
A Városfejlesztési Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén többek között Halász Gyula, a Zsinagógával kapcsolatos önálló képviselői indítványát is tárgyalta.
Kanizsaru
13 órakor érkezett a bejelentés, mely szerint ismeretlen tettesek megpróbáltak betörni egy óvoda konyhájába, sikertelenül. Délután fél ötkor vette észre egy lakástulajdonos, hogy ajtajának hengerzárát eltörték, ám lakásából nem tulajdonítottak el semmit a kutatás ellenére. Fél hatkor ismét lakásbetörést jelentettek be, a tulajdonos otthonából 145.000 forint értékben vittek el aranyékszert és készpénzt miután befeszítették ajtaját.
( január 29.)
Kanizsaru
11 óra 35 perckor jelentette be egy nagykanizsai lakos, hogy a délelőtti órákban ismeretlen tettes ajtóbefeszítéssel behatolt lakásába, s onnan számítógépet és készpénzt vitt el kb. 800.000 forint értékben.
A nyitva hagyott ajtót használta ki az a tettes, aki egy nagykanizsai lakás előszobájából elemelt egy kézitáskát, benne iratokkal és készpénzzel.
21 óra 45 perckor a járőr igazoltatott egy nagykanizsai lakost, akit kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt elő is állított. A gyorsteszt pozitív lett, ezért vér- és vizeletvételre, ill. házkutatásra is sor került.
( január 30.)
Tanulmányi verseny
Lapunk ezen a napon értesült a január 17-én Budapesten megren-
dezett Litterátum Országos Német Nyelvi Verseny országos döntőjéről, melyen a nagykanizsaiak közül hetedik lett Szentes Szilveszter ötödik osztályos, valamint kilencedik helyen végzett B. Kis Marcell ötödikes tanuló. A gyerekek számára ez a verseny az országos megmérettetésen túl az ECL Nyelvvizsgaközpont támogatásával nyelvvizsga lehetőség is volt.
Kanizsaru
15 óra 50 perckor tiltott kéjel-gés elkövetése miatt a 7-es főútról állítottak elő két nőt, ellenük szabálysértési feljelentést tettek.
Két baleset is történt a nap folyamán, egyikben egy autóbusz ütközött személygépkocsival — személyi sérülés nem történt —, míg a másik esetben egy két személygépkocsi ütközése során egy fő 8 napon belül gyógyuló köny-nyebb sérüléseket szenvedett.
19 óra 47 perckor jelentette be egy nagykanizsai lakos, hogy feltörték személygépkocsiját a benne látható kézitáskáért, melyben iratok és készpénz volt.
( j| január 31.)
Farsangi Bál
Szombaton tartotta a Hotel Centrál éttermében a Farkas Ferenc Zeneiskola farsangi bálját. A rendezvény célja a zeneiskola feltételinek és a hangszerellátottságának javítása mellett az volt, hogy a zeneiskolás gyerekek szülei jobban megismerhessék egymást.
Emlékezés a költőre
Miklósfán a Mindenki Házában 17 órától a 2000-ben elhunyt Siklósi János költő emlékestjére került sor.
Kanizsaru
A szombati nap a balesetek jegyében telt. Kerékpárost, majd egy gyalogost — aki figyelmetlenül lépett kis egy tehergépkocsi mögül — gázoltak el a délelőtt folyamán, szerencsére mindketten könnyebb sérülésekkel megúszták az esést.
Két nőt állítottak elő tiltott ké-jelgés elkövetése miatt a rendőrségre az esti órákban, őket szabálysértés miatt feljelentették.
( jf február 1.)
Kanizsaru
Hajnali 3 óra 20 perckor a járőr igazoltatott egy gépkocsit, melyben viszonylag nagyobb mennyiségű élelmiszer volt. A gépkocsiban ülő személyek ezek eredetéről nem tudtak elszámolni, ezért elő-
állították őket a kapitányságra, ahol meghallgatásuk során végül elismerték, hogy az elmúlt időszakban több üzletet is feltörtek, a gépkocsiban lévő áru is egy helyi ABC-ből származik. A büntetőeljárás őrizetbe vételük mellett folytatódik.
( § előzetes)
A jószívű boszorka Február 3-án, 4-én, 5-én 10.00 és 14.00 órai kezdettel a Hevesi Sándor Művelődési Központban a győri Forrás Színházi Műhely társulata „ A jószívű boszorka" című zenés mesejátékát adja elő. Kosármeccs Február 5-én 17.30-kor KANIZSA KK DKG-EAST -
vásárhelyi kosarski nb
I. B-csoportos férfi kosárlabda mérkőzés. Helyszín: Russay csarnok
Könyvbemutató
Február 6-án 17. 30 órakor a Halis István Városi Könyvtárban kerül sor Csernák Árpád és Gerencsér Zsolt Felnőtté tiporva című regényének nagykanizsai bemutatójára és a szerzőkkel való kötetlen beszélgetésre. Az est házigazdája Ruzsinszky Klementina és Czupi Gyula lesz.
Közgyűlés Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban február 6-án 17 órakor a Hermán Ottó Horgászegyesület éves közgyűlése írótalálkozó Február 6-án 18 órakor Kanizsa Műhely, a kanizsai írók, költők randevúja az Erkelben. Vezeti: Bakonyi Erzsébet.
PIAR-SULI-MURI Ismét várják a leendő elsősöket a Piarista iskolába, a Sugár út 11-13.-ba. Ideje: 2004. február 7.(szombat) 9-12 óra.
Kertészeknek A Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban február 9-én 16.30 órakor előadás kertészeknek, szőlészeknek Borkezelés 2004 telén címmel. Vendég: dr. Kotnyek István
Paródia parádé Február 9-én 19 óra: Paródiaparádé, avagy citromízű banán — A Bagi-Nacsa duó fergeteges, zenés műsora
Főzés
Február 9-én 17 óra: Hasznos tanácsok a konyhában - Hogyan készítsünk finomat olcsón. Előadó: Pálfl Zsuzsanna.
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
PRO/KONTRA
A KONCEPCIÓTLANSÁGRÓL
Január 27-én, helyszínen tartott sajtótájékoztatóval kívánta felhívni a figyelmet az ipari park területére a FIDESZ frakció. Cseresnyés Péter frakcióvezető hangsúlyozta: feltétlenül szerepeltetni kellene a költségvetésben olyan sorokat, amelyek az ipari park fejlesztésére szolgálnak. Az önkormányzati választásokon minden pártnak fontos programpontja volt a munkahelyteremtés. Ez csak úgy történhet meg, ha az ipari park területét a hozzátartozó laktanyákkal együtt megfelelő módon használják fel. Kolonics Bálint képviselő arról beszélt, hogy a terület betelepítése koncepciótlan, a hiányosságok gátat szabnak a betelepítésnek. Az alapvető higiéniai feltételeket sem sikerül mindenhol biztosítani. Az idetelepülő vállalkozók önállóan próbálják megoldani a közművel való ellátottságot. A betelepítéshez nyilvánvalóan forrás is kellene. Egy 600 millió forintos támogatásra szert tehetett volna a város, de elúszott. A polgármester és a városvezetés egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy az ide letelepülni szándékozó vállalkozókat milyen kép és körülmények fogadják, beült-e már a vállalkozókkal tárgyalni.
A FIDESZ frakció úgy gondolja, a kanizsai vállalkozók szívesen vállalnának részt, ha megfelelő garanciális feltételeket biztosítana a városvezetés a jövőre nézve. Mindehhez ki kellene dolgozni a koncepciót. Felvetődött az a kérdés is, hogy a helyi rendeletet miképpen tartja be a városvezetés, az értékesítésből befolyt árbevétel 60 százalékát miként forgatja vissza az ipari parkba, mert úgy tűnik, hogy ennek látszata nincs. Cseresnyés Péter kiegészítette: amikor a koncepciótlanságról beszélnek, az azt jelenti, hogy nem látnak semmi tervszerűséget. Ha idejön egy külföldi befektető, körülnéz, hátat fordít és elmegy.
A Fidesz MPSZ Rozgonyi út t. szám alatti irodájában február 2-tól megváltozott nyitvatartási időben várják az érdeklődőket: Hétfőtől-péntekig munkanapokon 8-16 óráig.
AZ EREDMÉNYEKRŐL
— Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy a Fidesz részéről megfogalmazottak nem reális, szakmailag is megfelelően alátámasztott tényeken alapultak - pedig a lakosság korrekt tájékoztatása a közélet valamennyi szereplőjétől elvárható — kezdte Litter Nándor polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyet Röst János alpolgármesterrel hívtak össze, reagálásként Cseresnyés Péter képviselő sajtótájékoztatóin tett kijelentéseire.
A polgármester számba .vette a választások óta eltelt időszak eredményeit, mintegy igazolásául annak, hogy — ha nem is ment mindig minden úgy, ahogy a városvezetés átvételekor eltervezték — azért a sikerek nem a FIDESZ által kommunikált negatívumokról tanúskodnak. Az önkormányzat tulajdonába került laktanyákban például 38 vállalkozóval kötöttek szerződést, s az ipari parkban újabb 8 befektető részére értékesítettek területet. Összességében 1,7 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat így meg, s közel 200 munkahely jöhet létre. Az M7-es autópálya legkésőbb 2007. elejére eléri Nagykanizsát és döntés van arról is, hogy vámszolgálati hely lesz városunkban.
— Az előző ciklusban a város „Fidesz sújtott terület" volt, melyet a vagyonfelélés, a könyvtárat leszámítva az állami támogatások hiánya, s 2002. őszére 1,5 milliárdos hiány jellemzett — folytatta az alpolgármester. A munkanélküliség fél százalékos csökkenésével kapcsolatban elmondta, hogy megyénkben egyedül Kanizsán javult e téren a helyzet, de ha folyamatosan negatív vélemény jelenik meg a városról, ez az idetelepülni szándékozó befektetőket — akik új munkahelyeket is teremtenének — akár el is riaszthatja.
Konyhabútorok, hálószobabútorok, fürdőszobabútorok
10-30% kedvezménnyel kaphatók. Kiskanizsa, Jakabkuti u. 81. Tel.: 20/470-6291
GOLF ¥ - AZ ÖTÖDIK ELEM
Az ötödik generációs új Golf első nyugat-európai piaci megjelenésére 2003. októberében került sor. A teljesen áttervezett új Golfból az év végéig mintegy 135.000 darab gördült le a gyártósorokról. 2004-re a Volkswagen körülbelül 600.000 darab Golf gyártását tervezi. Az új Golf minden bizonynyal Magyarországon is népszerű lesz, hiszen 13 év alatt a Golf és Golf Variant modellekből mintegy 36.500 darab talált gazdára. Az elmúlt 4 évben hazánkban évente átlagosan 3.542 Golf és Golf Variant került az ügyfelekhez- hangzott el a múlt héten pénteken a Schmell-Novák Kft-nél tartott ünnepélyes bemutatón, amelynek keretében a VOLKSWAGEN család legújabb tagjával ismerkedhettek meg az érdeklődők egy igazán nagyszabású esemény keretében.
Mivel az új Golf karosszériája szélesebb így utastere is sokkal tágasabb, mint a negyedik generációé. A statikus karosszéria me-
revseg 80%-os megnövelésével az új Golf olyan színvonalat ér ej, amelyre versenytársai nem képesek. A design jellegzetes C oszlopával, a karosszéria erőteljes kialakítású hátsó részével, a karosz-széria elejének kihangsúlyozottan sportos jellegével és az izmosan karcsú körvonalával magabiztos új dinamikát sejtet. Ezt a maga-
biztosságot kihangsúlyozza a feltűnő kerek ikerfényszóró és a Phaeton stílusát követő egybeépített irányjelző. A hátsó lámpák a dupla lencseelemmel szintén jellegzetesek. Az új Golf az első olyan acélkarosszériás, sorozatban gyártott személygépkocsi, amely moduláris rendszer szerint készült ajtókkal van felszerelve.
Sérülés esetén így lehetséges csak a külső burkolólemezt kicserélni az egész ajtó helyett. A Golf új belső tere kiválóan példázza a részletekre való odafigyelést. A szokásos aszimmetrikusan osztott hátsó üléstámlán kívül opcióként szerelhető be olyan első utasülés, amelynek a támlája vízszintes szintig előrehajtható. Az új Golf ebben a szegmensben az első olyan autó, amelyet elektromosan négy irányban állítható deréktámasszal kínálnak Elöl jelentősen továbbfejlesztett McPherson típusú futómű gondoskodik a tökéletes úttartásról; hátul újonnan kifejlesztett, többlengőkaros futómű van beépítve - ez az úttörő jellemző meghatározza a jövőbeli elvárásokat ebben a szegmensben. A kormányzási teljesítményt új elektromechanikus kormány rendszer.teszi tökéletessé, amely rendkívül jó „középállás érzetet kínál és jelentősen hozzájárul a megbízható egyenes vonalú stabilitáshoz. (x)
10
KULTÚRA
2004. február 3.
ERDŐS LÁSZLÓ EMLÉKÉRE
— Aztán történt valami, s a festészet előtérbe került.
— 1963-ban egy súlyos agyműtétet majd sok komplikációt követően elvesztette bal szemét, és fél oldalára lebénult. Gyógyulása során először csak földön ülve, majd - ahogy erősödött a szervezete és javult az egyensúlyrendszere - lassan állva is tudott újra festeni. Kollégáinak sokat köszönhet: festőállványt készítettek neki, kiállításokat szerveztek az alkotásaiból.
— Mikor volt az első kiállítása?
— 1942-ben Budapesten, a Kossuth utcai Szénási Galériában. Nagykanizsán pedig a súlyos betegségét követően 1967-ben a Sugár úton, az akkori művelődési házban. Ekkor még sok csendélet, szobabelső és utcarészlet jelent meg a vásznain, hiszen helyhez kötve volt kénytelen festeni képeit. Művészete ezt követően teljesedett ki, alkotásai a sorscsapásokon felülkerekedő, testi - lelki kínokat legyőzni tudó embert mutatják. Aztán, amint lassan felépült és megszűnt a helyhez kötöttsége, úgy alakult át a művészete is. Megjelentek a tájképek. Festett a Balatonról, Visegrádról, Tihanyról, a Dunakanyarról, az Alföld tanyavilágáról, de megelevenednek a göcseji lankák is zsuppos kis házaikkal, a jellegzetes haranglábakkal. S mivel két - három évente elutazott Erdélybe, így ott is készültek képek: a királyhágói fenyvesekről, a Gyilkos-tóról, a csíksomlyói kéttornyú templomról, a Havasokról, és sorolhatnánk.
— Ezek a képek mind a természetben készültek?
— Az akvarellel és a vízfestékkel készültek igen. Bámulatos gyorsasággal járt az ecset édesapám kezében, és élményszerűen tudta visszaadni egy-egy-tárgy atmoszféráját. Az olajfestmények azonban kicsit nagyobb előkészületet igényelnek, ezeket a műtermében a vázlatai és az akvarellek alapján festette.
— Hogyan lehetne édesapját röviden jellemezni?
— Képei örök optimizmusról árulkodnak, pedig a sors többször bánt vele kegyetlenül: az eddig említetteken kívül 91-ben combnyaktörést szenvedett, 97-ben pedig egy komoly bélműtéten esett át. Ekkor Bátorffy professzor segítette a túlélésben, évekkel meghosszabbította életét, s lelki támaszt is nyújtott egyben. Soha egy pillanatra sem adtafel, a halálos ágyán sem. Nagyon öntörvényű volt, senki hatása alá nem akart kerülni. Volt egy saját, belső iránytűje, aszerint cselekedett.
— Hol találkozhatunk a műveivel?
— Rengeteg képet ajándékozott el életében, illetve adott el magánszemélyeknek. így kerültek külföldre is az alkotásai. Emellett közgyűjteményekben, például a Szombathelyi Városi Képtárban, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a Zalaegerszegi Göcsej Múzeumban, az Alsólendvai MűvészXelepi Galériában, a kanizsai múzeumben szintén vannak képei.
Az 1983-ban Pro Urbe díjjal kitűntetett festőművész február 10-én este 6 órakor nyíló emlékkiállításán a jövő héten hagyatéka legkiválóbb darabjai kerülnek a HSMK-ban a nézőközönség elé.
Sz.M.
Nyolcvankettedik kiállítását tervezgette Erdős László festőművész, mielőtt élete véget ért. Azóta eltelt néhány esztendő, s most, halálának ötödik évfordulója tiszteletére családja arra készül, hogy az akkor elmaradt kiállítást megrendezi. Ez alkalomból beszélgettem dr. Erdős Lászlóval, a festőművész fiával, aki egyben a kiállítás főszervezője is.
— Hogyan kezdődött édesapja festői pályafutása?
— A természet iránti szeretete már egészen kis korában megmutatkozott. A székelyföldi Bokodon, ahol 1921-ben született, majd gyerekeskedett, nem hagyta érintetlenül a lelkét az Olt, a Havasok , a fenyvesek látványa. S mivel nagyapám vadász volt, otthon is a természet tiszteletére és szeretetére nevelték. Már a sepsiszentgyörgyi gimnáziumi rajzórákon kiemelkedett tehetségével, mesterei között említhetnénk Nagy Imrét, akit az angol király is hívott udvarába, és Szőnyi Istvánt, aki a negyvenes évek első felében korrigálta rajzait, s látta el őt jótanácsokkal, ekkor már a budapesti Ludovika Akadémián tanult. Nagy hatással volt rá Imreh István is, a későbbi kolozsvári egyetem professzora, akit az egyik legjobb barátjaként, legfőbb bátorítójaként kell megemlíteni.
— De ebben az időszakban még nem csak a festészet töltötte ki szabad idejét.
— Középtávfutóként országos bajnokságot nyert, válogatott is volt, kitartását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1944-ben ugyan súlyosan megsebesült a háborúban Aradnál, a sportot mégsem hagyta abba. Áttért a gyaloglásra. Zala megyében az ötvenes években ő vezette be ezt a sportágat. Ekkor már Nagykanizsán élt a család. A DKG-ban dolgozott, mellette elszántan sportolt, s néha festett.
Nagyapám emlékére
Nem a hamuszín ősz avas bája,
melyet a fény-lendület bejár, mert nem korhadt vagy a kövülés századaiba meredt fáké, aki az erdei ösvények aranyló sarában, az alkonyi szél föld-illatú őrjáratában is csak az életre-tobzódást hihette el.
Erdős Márton
2004. február 3.
OKTATÁS
11
Három óvoda összevonásával tavaly nyáron az önkormányzat új integrált óvodát hozott létre a Corvin út 2. szám alatti óvoda épületben. Nemcsak új integrált intézmény jött létre, hanem vezetőváltás is történt. Szeptember 1-től Horváth Lászlóné került a Hétszínvirág óvoda élére. A pályázatában megfogalmazott stratégiai célok alapvetően meghatározzák az óvoda jövőképét az elkövetkező öt-hat évben. Az integrált intézménybe három különböző helyről - az Arany János, az Űrhajós, és a Corvin utcai óvodákból - három különböző szemléletmóddal érkezetek az óvónők. Mindezek figyelembevételével kellett megválasztani a vezető közvetlen munkatársait. A mai napig is meghatározó az óvoda légkörére, hiszen mély gyökerekkel, más intézményi szokás-sza-bályrendszerrel érkeztek. A feladatok megosztása megtörtént, mindenkinek felelős tevékenysége van.
— Hogy élték meg a váltást? — tettük fel a kérdést Némethné Kovács Edit vezetőhelyettesnek.
— A vezetöségváltás jót tett a közösségnek. Olyan személyiséget kaptunk Horváth Lászlóné, Marika személyében, akinek mind-
annyiunktól maximális elvárásai vannak, mindannyiunkat „helyzetbe" hoz szakmailag, és ez a fontos. Mindannyiunknak új a feladat, új a közösség. A közös célokat most fogalmazzuk meg. A minőségbiztosítás is behatárolja a hosszú távú céljainkat. Sok szakmai továbbképzésünk volt, a projekt típusú tervezést Marika itt helyben megtanította a vezetői team-nek és az érdeklődőknek, így nem kellett továbbképzésekre eljárnunk.
— Mindebből mit vesznek észre a szülők?
— Sokkal őszintébben elmondják a véleményüket és figyelemmel kísérik az eredményeket a táblán. Látják, komolyan vesszük a kéréseiket, az igényeiket és számíthatunk a segítségükre.
Gyimesi Lászlóné a minőségbiztosítási csoport vezetője:
— Váratlanul ért a felkérés. Ebben az évben indult be ez az új tevékenység az óvodában. Bár mindannyian sokat hallottunk róla, új a terület, teljesen új szemléletet és gondolkodásmódot fesz szükségessé mindannyiunk számára. A beindításnál sok segítséget kaptunk a vezetőnktől, aki a szakterületen tanácsadóként is dolgozik és nagy tapasztalattal
rendelkezik. Más, új szemléletmódot igényel a szülőkkel, a kollégákkal való kapcsolattartás, amit mind tanulni kellett. Az a célunk, hogy egy olyan óvodai életet szervezzünk, ahol a gyerekek és a szülők is jól érzik magukat, ugyanakkor a fenntartók és a partnerek elvárásainak is megfelelünk.
Gáspárné Haris Katalin a szakmai munkaközösség vezetője:
— A gyermekek nevelése és oktatása mellett az idei tanévtől az a megtiszteltetés ért, hogy az óvodánk szakmai munkaközösségének a vezetőjeként is tevékenykedem. Nagyon átgondolt és tudatos munkát igényel tőlem, de mindenképpen segíti a szakmai előrelépésemet is. Az integráció tette szükségessé és a tantestület is elfogadta, hogy az idei tanévben egy új helyi nevelési programot dolgozzunk ki. A programban már az új tantestület egységes elvei tükröződnek, melyben a gyerekek érdekeit tartjuk elsődlegesnek. Figyelembe vesszük a szülők igényeit is az adott kereteken belül. A mai ember számára nagyon fontos az egészséges életmód és a mozgás. Ezt a témát választotta tantestületünk a megújult óvodánk arculatának. A programírást a tantestület minden egyes
tagja aktívan segíti, ami nagyon sok munkával járó feladat.
— A lehetőségek megvannak minderre? — szólt a kérdés az óvoda vezetőjének.
— Köztudott, hogy egyetlen intézmény sincs olyan anyagi helyzetben, hogy ne kellene financiális szempontból több lábon állni. Nagyon fontos, hogy pályázatainkat jól megírják. A jövő szempontjából meghatározónak tartom abban a közegben gondolkodni, ami az EU-s pályázatokban is napvilágra került. A régióban meg kell keresni azonban a partnereket, akikkel együtt pályázhatunk. Meg kell találni a közös pontokat, ahol akár az eszközeink minőség fejlesztése területén tudnánk tenni, akár a pedagógusok továbbképzése területén. Ma a gyermekek 40 százaléka hátrányos helyzetű, ez az adat indokolja, hogy miért kiemelt az egészséges életmód. A hátrányokkal érkező gyerekeknél a nevelőknek a hiányokat pótolni kell. A tehetséges gyerekeket pedig szárnyaltatni. Célunk, hogy az óvodában biztosítsuk a boldog gyermekkort, a jövő szempontjából pedig olyan alapot adjunk a gyerekeknek, hogy biztosított legyen a fejlődésük az iskolában.
FICÁNKOLÓ IGAZGATÓI ÁLLÁS
A város hat óvodájának nagycsoportosai léptek fel január 30-án a HSMK színpadán az óvodások Ficánkoló elnevezésű, immár hagyományos, játékos, zenés műsorában. A zsúfolásig megtelt színházteremben a megjelent ovisokat, szülőket és nagyszülőket dr. Pintérné Grundmann Frida, a hivatal művelődési és sport osztályának vezetője köszöntötte. A műsort a Vackor Óvoda nevelőtestülete rendezte.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Halis István Városi Könyvtár megüresedő igazgatói álláshelyére. Az állás betöltésének ideje: 2004. április 1 - 2009. március 31. A pályázatok beadási határideje 2004. február 6. A pályázatot Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály címére 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. kell megküldeni. A részletes pályázati kiírás a Kulturális Közlöny 2004. január 6-i számában található. További információ a 93/500-780 telefonszámon kérhető.
Február közepétől 120 órás beás cigány nyelvtanfolyam indul a Móricz Zs. Művelődési Házban! Részletes információ a tanfolyam vezetőjétől, Kalányos Teréziától 2004. február 11-én (szerdán) 17 órakor a helyszínen! Február 15. (vasárnap) 9.00 Móricz - Metál légtechnika Amatőr Asztalitenisz Kupa Felnőtt egyéni verseny Nevezési díj: 300 Ft Gyermek egyéni verseny (10-16 éves korosztály)
Nevezési díj nincs! Nevezni a verseny kezdetéig a helyszínen lehet!
A BOLDOG GYERMEKKORÉRT
12
VS
2004. február 3.
február 3. kedd
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:50 Sorsfordítók 10:05 EuroParty 11:05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13:05 Borostyán 14:00 Srpski Ekran 14:25 Unser Bildschirm 14:55 Az Arpád-kor templomai 15:10 Bejárható útjaink 15:40 Élesben 16:30 Kereszt a rács mögött 16:50 Maradj velünk! 17:00 Katolikus krónika 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 20:05 Önök kérték! 21:05 Jutalomjáték 22:00 Kedd este 22:35 Global is, lokál is 23:00 Panoráma 23.35 Piknik a hóban
06:00 Segíts magadon! 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria Del Carmen 10:30 Teleshop 11:35 Bulis hatos 12.00 Kastélyszálló 12.55 Mindhalálig Rock and Roll 14.50 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Elfújta a szél 23.55 Szeret, nem szeret 00:15 Jó estét, Magyarország! 00:35 Propaganda 01:05 Felhő a Gangesz felett
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 12.00 Híradó 13:10 Autómánia 13:35 Játékzóna 14:20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.55 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:40 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18.30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Szép kis páros 23.05 XXI. század 23:35 Az elnök emberei 00:25 Bele Való Világ 00.50 Találkozások 01.05 Híradó 01:10 Antenna 01:35 Fókusz
február 5. csütörtök
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 13:10 Fókusz Portré 13:35 Játékzóna 14.20 Cleopatra 2525 14:45 Recept klub 14.55 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:40 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Kórház a város szélén 20 év múlva 22:15 A fehér tigris bosszúja 23.55 Bele Való Világ 00.20 Találkozások 00:30 Híradó 00.45 Fókusz
február 4, szerda
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 10,00 "Kedves közönség" 10:50 Szórakoztató percek 11:05 San Francisco 12:00 Híradó 13:05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14.00 Rondó 14:25 Együtt 14.55 Az Árpád-kor templomai 15.10 Anyanyelvi szószóló 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Alomsuli 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18:25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Vakáción a Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 19:56 Sporthírek 20:05 A tévé ügyvédje 21:05 Most és mindörökké 22:00 Csütörtök este 22:35 Telesport 23:00 Heti menü 23.30 Hit a szerelemben
Ü2E
06:00 Cinematrix 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria 10.30 Teleshop .11.35 Bulis hatos 12.00 Kastélyszálló 12.55 Rebecca 14:50 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Mr. Bcan 20:15 Ketten a slamasztikában 22:10 Ördögök szigete 00.00 Jó estét, Magyarország! 00:20 Különleges kommandó
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:00 Kachorra 09:50 Sorsfordítók 10:05 Szatelit 11:00 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14:00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14:55 Eurón 15:05 Kormányváró 15:35 Szerencsi, fel! 15:40 Élesben 16:30 Táblaavatás a "Görög-ház"-on 16:50 Református ifjúsági műsor 17:00 A Talmud népe 17.30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Vakáción a Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 20:05 Haláli meló 21:50 Szórakoztató percek 22:00 Szerda este 22:35 Telesport 23:00 Hungarikum 23.30 A lepke álma
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 13:10 Antenna 13:35 Játékzóna 14:20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.55 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:40 Miami Vice 16:35 Balázs 17.25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Vigyázat vadnyugat! 23.35 Az utca törvénye 00.20 Bele Való Világ 00:45 Találkozások 01:00 Híradó 01:10 Moziklub 01:40 Pont hu 02:00 Fókusz
február 6. péntek
06:00 Propaganda 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria 10:35 Teleshop 11:40 Bulis hatos 12.10 Kastélyszálló 13.10 Szakíts, ha bírsz! 14.50 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Betörő 21.45 Szülőszoba 22.40 Hotel Szekszárdi 23:15 Cinematrix 23:45 Hatszoros ölelés 01:40 Jó estét, Magyarország!
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:55 Sorsfordítók 10:10 Szuperbuli 12.00 Híradó 13:05 Remix 13:35 A vadóc 14:00 Körzeti magazinok 14:55 Eurón 15:10 Fogadóóra 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Álomsuli 17:30 Zöldpont 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Vakáción a Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 20:05 Műkorcsolya 23.05 Ötven éves lesz a Magyar Tele-
06:00 Magellán 06:30 Jó reggelt, Magyarország 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria 10.30 Teleshop 11.35 Bulis hatos 12:00 Kastélyszálló 12.55 Rebecca 14.50 Kapcsoltam 15.15 Egyról a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Megasztár 20:40 Base-bolondok 22.40 Szerencse cinkelt lapokkal 00.25 Jó estét, Magyarország! 00.45 Siska
csolya EB 17.30 Elsőkézből 18.00 Mi történt? 18:30 Híradó este 19:00 Szerencsi, fel! 19:10 Szívek szállodája 19:55 NÉVshowri 21:40 Friderikusz 22:30 Szerencsi, fel! 22:40 Híradó 22.45 MMM 23:15 Joseph Conrad, toll és hajózás mestere 23.55 Héthatár 00:40 Sötét angyal
cm
KLUB
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 12.00 Híradó 13:10 Pont hu 13:35 Játékzóna 14.20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.55 Játékzóna 15.10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:40 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Való Világ 23.05 Akták 23.35 BeleValó Világ 00:00 Találkozások 00:10 Híradó 00:20 Tank Girl 02.00 Fókusz
február 7. szombat
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Süsü Varázs 09:35 Operatőrmesék 10:00 Képben vagyunk 10:40 Fele királyságom 11:05 Heti Mozaik 12:00 Hírek 12:10 Bravó TV 13:00 Világörökség 13:30 Útravaló 13:40 Brahmaputra, a soknevű folyó 1430 Népzenei magazin 15.00 Századunk 15:25 Verssor az utcazajban 15:30 Műkorcsolya EB 17:20 PoliTour 17.45 Piknik 18:15 Magyar Elsők 18:35 Luxor-show 19:30 Híradó 20:05 Kató néni kabaréja 21:00 A lé meg a Lola 22.25 Telesport 23.05 Hukkle 00.20 Magyar Filmmühely: A "Madzagosok" 00.30 Vigyázz! Kész! Jazz
06:00 Tv2 matiné 08:00 Fox Kids 10:35 Spinédzserek 11.00 Vad világ 12.00 Talpig pácban 12:30 TotalCar 13.05 Családjogi esetek 14.00 Hawaii üzenetek 14.50 Smallville 15:45 Sliders 16:35 Csillagkapu 17:35 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18:30 Tények 19:00 Activity show 19.40 Megasztár 21:45 Fastlane 22:40 Megasztár 23:05 A lápvidék harcosai 00:55 profiler
06:00 Reggeli gondolatok 06:30 Állatkert a hátizsákban 07:00 Tv2 matiné 08:00 Fox Kids 10:20 A szupercsapat 11:20 Stahl konyhája 11:50 Kardok királynője 12:50 James Bond 14.55 Waikiki páros 15.50 Kulcsember 16:40 Walker, a texasi kopó 17:35 J.A.G.- Becsületbeli ügyek 18:30 Tények 19:00 Napló 20:00 Moziverzum 20.01 Deep Impact 22.20 Don Jüan deMarco 00.10 Anyegin
K ) u
06:00 Az internet csodái 06:30 Yugioh 07:00 Kölyökklub 09:55 Nikki 10:15 Hazárd megye lordjai 11:10 Játékzóna 11:15 Recept Klub 11:50 Játékzóna 12:00 Híradó 12:10 Ötletház 12:40 Mr. Beán 12.55 Éjféli emlékek 14.30 A szökevény 15.25 Zsaru az űrből 16.30 A sárkány törvénye 17.25 Sheena, a dzsungel királynője 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most! 19:55 Az elnök különgépe 22.20 Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron 00.05 BeleValó Világ 00:30 Híradó 00:40 Fókusz Portré 01:10 Országház
február 9. hétfő
06:00 Ünnepnaptár 06:25 Aladdin 07:00 Kölyökklub 09:35 Walt Disney-rajzfil-mek 10:20 A játék neve: túlélés 11:15 Játékzóna 11:25 Ötletház 2003 11:50 Játékzóna 12:00 Híradó 12:10 XXI. század 12:40 Tengerjáró 13.05 Autómánia 13.35 A vadak ura 14:30 Hóbarátok 15:25 Dawson és a haverok 16:25 A Rózsaszín párduc újra lecsap 18:30 Híradó 19:00 Fókusz plusz 19:25 Való Világ 20.25 Derrnis, a komisz 22.10 Heti hetes 23:30 Rémálom az Elm utcában 3. 01:15 A játék neve: túlélés
február 8. vasárnap
QQ
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Főtér 10:00 Galéria 11.10 "így szól az Úr!" 11:20 Kánon 12:00 Hírek 12:05 Úton 12:30 Uniós pályázati kalauz 12.40 Telesport 13:15 Mindentudás egyeteme 14:10 Delta 14.35 Csellengők 15:00 Örömhír 15:30 Műkor-
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Kachorra 10-00 Friderikusz 11.00 San Francisco utcáin 12.00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanúim érdemes 14.00 Roma magazin 14.30 Domovina 14.55 Eurón 15.10 Agrárvilág 15.40 Élesben 16.30 Labirintus 17.00 Álomsuli 17.30 Jelentés 18.00 Híradó 18.20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Mézga család 19.00 Dr. Bubó 19.15 Foxi Maxi kalandjai 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 EuroParty 21.55 Magyar olimpikonok 22.00 Hétfő este 22.35 Provokátor 23.05 Telesport 23.55 Telesport
06.00 TotalCar 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 09.00 Tripla vagy semmi 09.25 Maria del Carmen 10.30 Teleshop 11.30 Bulis hatos 12.00 Kastélyszálló 13.00 Danielle Steel: Áldott teher 14.45 Kapcsoltam 15.15 Egyről a kettőre 15.40 A betolakodó 16.35 Jakupcsek 17.35 Katalin bírónő 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Banánhéj 20.50 Hallgass velem 22.50 Bűvölet 00.45 TopSport 01.15 Jó estét, Magyarország! 01.35 Profiler 02.30 Isonzótól Rodostóig
06.00 Malackó 06.05 Yugioh 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Játékzóna 09.25 Vad szenvedélyek 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.20 Játékzóna 11.30 Delelő 13.10 Országház 13.35 Játékzóna 14.20 Cleopatra 2525 14.45 Recept Klub 14.50 Játékzóna 15.10 Aladdin 15.30 Csak egy szavadba kerül 15.35 Miami Vice 16.35 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Való Világ 20.35 Barátok közt 21.15 Lökött bagázs 22.55 Belevaló Világ 23.20 Kifutó a semmibe 01.30 Találkozások 01.45 Híradó 01.55 Fókusz
2004. február 3.
KANIZSAI MÉDIA
13
KANIZSA TV MŰ S O R A
február 3-tól február 9-ig
február 3. kedd
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Jövő 7 - Iskola mérce'' 08:20 Jelkép -adventista 08:30 Krónika 08:40 Házban ház körül 08.55 Civilek -Magyar-Finn Baráti kör 09.10 Önök mondták - A kistérségről 09:25 Mese 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Nyitott egyetem: Felnőttoktatás és képzés alapjai 18:00 Krónika 18:10 Mese: Hókirálynő III. 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 Körjárat 19:25 K''arc 19:35 Kamarai percek -VÁM szabályok 19:50 Krónika 20:00 Jövő 7 - Iskola mérce 20.15 ázban ház körül 20:30 Hírháló 21:00 Kickbox harcos - amerikai akciófilm 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Lapozó
február 4. szerda
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08.20 K''arc 08:30 Krónika 08:40 Kamarai percek - VÁM szabályok 08:55 Jövő 7 - Iskola mérce 09:10 Házban ház körül 09:25 Mese: Hókirálynő III. 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Egy életen át ... Felnőttképzési magazin 18:00 Krónika 18:10 Mese: Varázsigék könyve 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 Jövő 7 -Hulladék és UNIÓ 19.25 Házban ház körül 19:40 Jelkép - evangélikus 19:50 Krónika 20:00 Kamarai percek - VÁM szabályok 20:15 Körjárat 20:30 Hírháló 21:00 Szupertitkos küldetés - amerikai akciófilm 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Lapozó
február 5. csütörtök
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08:20 Jelkép - evangélikus 08:30 Krónika 08:40 Jövő 7 - Hulladék és UNIÓ 08.55 Házban ház körül 09:10 Kamarai percek - VÁM szabályok 09:25 Mese 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Biztonsági zóna 18:00 Krónika 18:10 Mese 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 K''arc 19:25 Körjárat 19:40 Jelkép - református 19:50 Krónika 20:00 Jövő 7 - Hulladék és UNIÓ 20.15 Házban ház körül 20:30 írháló 21:00 Robbanáspont -akciófilm 22.05 UNIJÓ 22.50 Márais Bach - Varnus Xavér orgonál 23:00 Lapozó
február 6. péntek
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08:20 Jelkép - református 08:30 Krónika 08:40 K''arc 08:55 Jövő 7 - Hulladék és UNIÓ 08.10 Házban ház körül 09:25 Mese 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó
17:30 Virágzó Magyarországért 18:00 Krónika 18:10 Mese 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 Önök mondták - A civil elektorokról 19:25 Civilek - Rádióamatőrök 19:40 Jelkép - katolikus 19:50 Krónika 20:00 K''arc 20:15 Körjárat 20:30 Hírháló 21:00 9 és 1/2 ninja -amerikai vígjáték 22.45 UNIJÓ 22.50 Márais Bach - Varnus Xavér orgonál 23:00 Lapozó
február 7. szombat
06:30 Krónika 06:40 Videoklip 06:55 Önök mondták - A civil elektorokról 07:10 Civilek - Rádióamatőrök 07:25 Mese 07:30 Krónika 07:40 Jelkép -katolikus 07:50 K''arc 08:05 Körjárat 08:20 Krónika 08:30 Hírháló 09:00 TV shop 09:30 Pécs filmfesztivál 10:30 Magazinműsor 11:00 Lovasélet hét határon 11:30 Fradi TV 12:00 Lapozó 17:30 Athéntól Athénig - olimpiai magazin 18:00 Hírháló 18:30 Tegnap - magyar film 19.57 Sajt - Janzsó Antal 20:30 Hírháló 21:00 Gyilkos vizeken - amerikai thriller 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Bencze-show 23:30 Lovasélet hét határon 24:00 Lapozó
február 8. vasárnap
06:30 Tv mozi: Tegnap - magyar film 07.57 Sajt - Janzsó Antal 08:30 Hírháló 09:00 Tv shop 09:30 Tök Jó Óra
- gyerekműsor 10:30 Magazin 11:00 Athéntól Athénig - olimpiai magazin 11:30 Sztárbarangoló 12:00 Lapozó 17:30 Ormosság. 18:00 Hírháló 18:30 Mérsékelt égöv - magyar film 19.49 Szivárvány sztár 20.15 Kapocs
- 5. sz. Választókerület - Dr Fodor Csaba 20:30 Hírháló 21:00 A zűr duplán jár - akciófilm 23.00 Sztárbarangoló 23:30 Különjárat 24:00 Lapozó
február 9. hétfő
00:00 Lapozó 07:30 Storyboard -filmajánló 08:00 Tv mozi : Mérsékelt égöv - magyar film ( 79 p.) 19.49 Szivárvány sztár - TNT 20.15 Kapocs -6. sz. Választókerület - Kelemen Z. Pál 10.05 Lapozó 17:30 A Hadtörténeti Intézet és Múzeum - HTV 18:00 Krónika 18:10 Mese: A só 18:15 Hírháló - HTV 18:30 Torna - HTV 19:00 Krónika 19:10 Jövő 7 - 19.25 Házban ház körül 19:40 Jelkép - adventista 19:50 Krónika 20:00 Civilek -Rádióamatőrök 20.15 Önök mondták
- Civil elektorok 20:30
Hírháló - HTV 21:00 Kényszerhelyzetben - amerikai akciófilm - HTV 22.30 Sztárbarangoló - HTV 23:00 Lapozó
Zala Rádió, a Magyar Rádió délnyugat-dunántúli programja az OIRT 71,03 MHz-en
MagyarRádió

NAGYKANIZSA 71,03 MHZ
HÉTKÖZNAP
05.30-05.37 nyitó konf., regionális hírek 05.37-05.55 Falurádió (átvett) 05.55-05.58 Azonosító szignál, konf,, hajnali meteor, névnap 05.58-6.00 Reklám 06.00-06.21 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszemle 06.45-06.52 Sport 06.52-06.58 A 08.15-08.45 óra közötti magazin elő/elese 06.58-07.0n Reklám 07.00-08.00 Ugyanaz, mint 06.00-07.00 ko/ött 08 00-08 15 "Kossuth hírek BBC Világhíradó (átvett) 08.15-08.43 Tei«|t|kus magj/m \ így pályázatos 08.43-08.45 Reklám 08.45-08.58 Regionális Krónika 8.58-9.00 Műsorzárás SZOMBAT
05.30-05.40 nyitó konf., regionális hírek 05.40-05.55 Majorság -mezőgazdasági összeállítás 05.55-05.58 Azonosító szignál, konf., hajnali meteor, névnap 05.58-06.00 Reklám 06.00-06.22 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszerl|.06.45-06.52 Sport 06.52-06.58 Cifraságok 06.58-07.00 Reklám 07.00-08.00 Ugyanaz, mint 06.00-07.00 között 08.00-08.05 Országos hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.13 Jegyzet 08.15-08.45 Mi mennyi? (átveti műsor) 08.45-08.58 Regionális Krónika 08.58-09.00 Műsorzárás VASÁRNAP
06.00-06.05 Nyitó szignál, konf. hírek 06.05-06.28 Egy hét -riportválogatás (ism.) 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.45 Zene 06.45-06.58 Vallási percek 06.58-07.00 Reklám 07.00-07.05 Regionális és országos hírek 07.05.-07.58 Egy hazában - nemzetiségi magazin átvett) 07.58-08.00 Reklám 08.00-08.05 Regionális és országos hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.58 Múzsák 08.58-09.00 Műsorzárás
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete tisztelettel kéri a lakosságot, hogy személyi jövedelemadójuk 1 % -ának felajánlásával szíveskedjenek támogatni egyesületünket. Adószámunk: 18955912-1-20
A Zalagyöngye Táncegyüttes tisztelettel kéri Önöket, hogy személyi jövedelemadójuk 1 % -ával továbbra is szíveskedjenek támogatni egyesületünket, a KISKANIZSA Kulturális Egyesületet. Adószámunk: 18958829-1-20
AKCIÓK, KEDVEZMENYEK! DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
Hollywoodi őrjárat
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
0tOVA*,
•A — — -* M''
m

Nyílva: minden nap 9-2l-ig
Hollywoodban mindenki újabb és újabb szerepekre vágyik — ez alól nem kivétel a tapasztalt Joe Gavilan nyomozó és újonc társa, K.C. Calden sem kivétel. Joe hétköznapjait ingatlanügyei teszik feszültté, K.C. fél életét pedig kezdődő színészi karrierje és a jógaoktatás tölti ki, na meg egy véres gyilkossági ügy felgöngyölítése.
14
HIRDETÉS
2004. február 3.
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gáz fűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányai: 15 millió Ft.
Érd.: 30/480-2586 (4649K) ***
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó.
Érd.: 30/227-3294 vagy 30/911-9642 (5146K) ***
Nagyrécsén régi kis ház, építésre alkalmas, közművesített területen eladó. Érd.: 30/939-9888 (5235K)
***
Belvárosban 2. emeletig két szobás lakást vennék. Hermann lakótelep előnyben. Érd.:
20/226-4144 (5301K)
***
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 600 négyszögöl területen, családi ház jellegű, központi fűtés, ipari áram, vezetékes víz, gazdasági épülettel eladó. Érd.: 93/315-526 (5305K) ***
Kétszobás Deák téri önkormányzati lakásomat belvárosi garázzsal, értékegyeztetéssel saját tulajdonúra cserélném. Érd.: 30/204-4556 (5306K)
***
Szőlőskert Fogadótól 300 méterre telek, két szobás, nappalis lakóházzal eladó. Érd.:
30/629-6644 (5307K)
***
Nk-án Teleki 66. szám alatt tetőtéri lakás eladó. Érd.: 16 óra után a 93-321-673-as számon. (5314K)
***
Szabadhegyen 1500 m2-es''telek eladó! Ára: 3500 Ft/m2. Érd.: 30/227-8434 (5313K)
Belvárosi bejáratott 20 m2-es helyiség (galériás), 2004. március 1-tol kiadó. Parkolási
lehetőség jó. Érd.: 20/950-9529 (5302K) ***
82 m2-es üzlethelyiség asztalos műhelynek vagy raktárnak kiadó március 1-től. Érd.: 20/585-4793 (5308K)
Szénát, szalmát vásárolnék. Érd.: 06-30/657-2461 (5286K)
***
Cukorbeteg, mozgássérült mamának kérek szépen egy kerekesszéket, és szükségünk lenne még diabetikus élelmiszerre és egy konyhaszekrényre. 30/652-4560 (5299K) ***
Hízott sertés egészben és hasítottan is eladó.
Érd.: 20/8014-627 (5311K) ***
Gázas steaksütö, gázkonvektor, konyhai sarokpad, légkeveréses, párologtatós, melegentartó vitrin olcsón eladói Érd.: 319-546 (5312K)
mmMssmm
Kőműves-, ács-, tetőfedő munkákat, tetőszigetelést. lakások átalakítását, lépcsőházak felújítását vállaljuk. Érd.: 93/322-109, 06-30/6398-825 (5293K)
***
Fuvarozást, áru- és fenyőfaszállítást valamint költöztetést vállalok 4*2 m platós, 3 t-ig terhelhető teherautóval. Érd.: 30/856-3666 (5255K)
Munkatársat keresek
egészségvédelem területére, kiemelt jövedelemmel, azonnali kezdéssel. Tel.: 30/336-8345
Szeretne Ön 200.000-300.000 Ft-ot keresni tisztességes munkával, egészségvédelem területén? Tel.: 20/392-2560
Akkumulátorok 1-3 év garanciával!
6 és 12 V-os 2-210 Ah teljesítményig, átlagos és különlegesen magas indítóáramú, minden gépjárműhöz. 200 hazai és nyugati típus: hagyományos savas, zárt savas, zárt folyadékmentes (zselés). Akkumulátor
Szakbolt
és Szerviz
Pozsgai János
8800 Nagykanizsa, Teleki út 4. Telefon: (93) 312-346 Nyitva: H-P: 8-18, Szo: 8-12 óráig.
Újévi szerencsehozó FAGYÖNGY ünnep! ARANYÉKSZER és IGAZGYÖNGY AKCIÓ (14 k aranyékszer 2.900 Ft/gramm, a készlet erejéig)
BRILIÁNS ÉKSZERÜZLET Nagykanizsa, Vasemberház 93-310-600
r Számítástechnikai CompuieR Szaküzlet és Szerviz
Nagykanizsa, Rákóczi út 38. Tel.: 93/536-112, Fax:93/536-114 e-mail: rstgmk@axelero.hu Ct.:Wittmann Károly és Tsa.
Adóvisszatérítés! Ne maradjon le róla!
ÚJDONSÁG! MIKROHULLÁMÚ
Internet-szolgáltatás indul! Információ üzletünkben
Sulin* t -)
t-xpress* '' /
Siemens ST55
A Weslelnél az annyi
közelebbről nézve is annyi!
=
kezdőrészlettel, 12 havi
előfizetésiéi
Magyaforcág legnagyobb mobihnMtatóta
0n»12x3 57Sn
2004. február 3.
S
15
s p
0
R
T
H
+
1
K
Pont idegenből
Szombathelyen játszott a Kanizsa DKK csapata a Savaria BC ellen. A Kanizsa végig vezetve, Németh Adél vezérlésével 76:67-re nyerte a nagyon fontos mérkőzést. A csapat: Honti (18), Németh (21/3), Varga (4), Tálosi, Ürmös (15). Csere: Gadnai (8), Völgyi (6), Arany, Bencze (4), Glaser E.
Győztek a női kosarasok
Székesfehérvár adott otthont a Kodolányi JKFSE - Kanizsa DKK női kosárlabda mérkőzésnek, ahol a mérkőzésen végig fej-fej mellett haladva a kanizsaiak 79, míg a vendégek csak 75 pontot szereztek. Az utolsó negyed zóna védekezése megzavarta az ellenfelet, ennek köszönheti győzelmét a DKK. A csapat: Honti
(17), Németh (14/3), Varga (18), Ürmös
(18). Arany. Csere: Bencze, Tálosi (5), Gadnai (2), Völgyi (5/3).
Kiütéses győzelem
NTE 1866 MAV Rt. - Komlói Bányász SK94-51 ( 31 -5, 27 - 13, 15 - 21, 21 - 12.) Nagykanizsa,50 néző. Vezette: Ebergényi, Benedek.
NTE 1866 MÁV Rt.: Tahi 8, GóberE. 22/6, Szélessy 31/9, Muk 16/3, Paizs A. 8. Csere : Lakatos 9/3. Edző : Kovács Nándor
Hazai vereség
Kanizsa KK DKG EAST - SMAFC Soproni Ászok 84-91 (22-19; 20-19; 19-17; 16-22; 7-14) Játékvezetők: Kollár, Csabai, Néző: 100, DKG EAST: Domonkos 13/6, Volf Barna 8, Bausz 17/3, Miilei 7, Koma 23, Csere: Volf Dávid 9, Gáli 3/3, Zsámár 4, Edző: Vágvölgyi Tamás
Az első három negyedben végig hatalmas küzdelem és szoros eredmény volt minimális kanizsai előnnyel. A negyedik negyed elején érthetetlen kapkodás és védekezési hibák miatt hét ponttal elhúzott az ellenfél. A hazai csapat mindent megtett az egyenlítésért, ami a mérkőzés vége előtt néhány másodperccel sikerült is. Á hosszabbításban a DKG EAST játékosai sorozatban öt „ki nem kényszerített" hibát vétettek és hiába küzdöttek, nem sikerült megfordítani az eredményt. A vendégcsapat megérdemelten nyert, mivel a hazaiak 14(!) büntetőt hibáztak és a végjátékban is elfáradtak.
Megyei selejtező
Szombaton zajlott le az a megyei tornára való selejtező, melyen Ifjúsági és Serdülő Focicsapatok mérkőztek annak érdekében, hogy a február 8-ai Megyei Bajnokságra juthassanak. Mind az ifjúsági, mind a serdülő kategóriában a Kiskanizsai Sáskák jutottak tovább.
Dobogós helyen
Városunkban zajlott az Aquaprofit -Nyugatker Kft. és a Haladás VSE II. Szombathely sakkmérkőzés, melyen a nagykanizsai csapat 9:3 verte a szombathelyit. Ez azt jelenti, hogy a kanizsaiak továbbra is dobogós helyen állnak. Győztek: Kovács Borisz, Ladányi Zsolt, Biskopics Márton, Kassai Zoltán, Sipos János, Marton István, Molnár Márton, Simon Miklós. Döntetlent ért el: Papp Nándor és Kiss Judit.
A 2003. évi nyílt bajnokság 7. fordulóján túlhaladva Papp Nándor vezet 5,5 ponttal. A 2-4. helyen Kercsmarics József, Sipos János, Biskopics Márton és Lukács László foglalnak helyet 5 ponttal, a 6-7. helyen Ladányi Zsolt és Kiss Judit áll 4,5-lel, míg a 8-10. helyen Molnár Márton, Földesi Zoltán valamint Tóth János 4 pontja van.
Sakkjátékosaink február 8-án rangadót játszanak a Zala Volán ellen.
Sportajánló
Február 7. 8.00
LOKOMOTÍV KUPA Utánpótlás Teremlabdarúgó Torna Helyszín: MÁV csarnok
Február 7-8. 8.00
VÁROSI TEREMLABDARÜGÓ BAJNOKSÁG Helyszín: Zsigmondy-Széchenyi SZKI tornaterme
MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS í minden csütörtökön

I

Tisztelt ügyfeleink!
Szervizünk vállalja minden típusú személy-és kisteher gépjármű műszaki vizsgáztatását, műszaki vizsgára való felkészítését kedvező áron.
- Műszaki állapot vizsgálat 3 125 Ft
- Szgk. műszaki vizsgadíj 6 62S Ft
- Műszaki vizsga ügyintézés 2 500 Ft
Zöldkártya készítés minden típusra! Várkapu Autóház
8800 Nagykanizsa, Vár út 12/B Telefon: 93/536-550 Fax: 93/536-561
eszámoló a 2003-ban megkapott személyi jövedelemadó 1 %-ának felhasználásáról: Egyesületünk 2003-ban 29.579 Ft támogatást kapott a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásaiból. Egyesületünk ezt az összeget a Zalagyöngye Táncegyüttes ruhatárának bővítésére, vagyis ruhák varratására fordította. Köszönjük támogatásukat!
elhívás!
A Zalagyöngye Táncegyüttes felvételt hirdet az együttes
munkájában való részvételre, 16 éves kortól. Táncos végzettséggel vagy múlttal rendelkezők előnyben! Érdeklődni 06 20 911 9003, 06 30 527 4889
lapítványok, rendezvényszervezők figyelmébe!
A Zalagyöngye Táncegyüttes kedvezményes áron vállal fellépéseket a farsangi báli szezon ideje alatt! Nyitótáncként palotás, korhű jelmezben és folklór program magas színvonalon. A jó hangulat garantált! Szalagavatókra táncok betanítását is vállaljuk! Érdeklődni: 06 20 911 9003, 06 30 527 4889
HSMK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Jegyárusítás 14 - 18 óra, telefon: 311 - 468
Február 14. 20 óra VALENTIN NAPI NOSZTALGIA BULI Zene: Little Flamingó Vendéglátás: Ady vendéglő Belépődíj: 600 Ft
Február 9. 19 óra PARÓDIAPARÁDÉ, AVAGY CITROMÍZŰ BANÁN A BAGI - NACSA duó fergeteges, zenés műsora Belépődíj: 1600 Ft
Február 26. 19 óra HIGIÉNIKUS EMBER A KFT EGYÜTTES TELEPATIKUS LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE Természetesen a régi nagy slágerek is: Bábu vagy, Bál az operában, Balatoni nyár, Afrika, stb. Az együttes tagjai: Laár András, Bornai Tibor, Márton András, Lengyelfi Miklós Belépődíj: 1800 Ft
Megjelent a NAGYKANIZSAI LEPORELLÓ,
12 színes lapon. Fotó: Kotnyek István fotóművész Szerkesztő: Papp Ferenc Kiadó: Kanizsai Nyomda Kft. Megvásárolható a nyomdában, a HSMK információs szolgálatánál, a könyvesboltokban, valamint a papír - és írószerboltokban. Ára: 375 Ft
Lepje meg az új NAGYKANIZSAI LEPORELLÓVAL belföldi és külföldi barátait, ismerőseit, üzleti partnereit -praktikus, szép ajándék mindenkinek!
ST #-»_ . . .^■I- I— WIM WVIIVVI f IIMI IV W
" Party^m I o 3
r „ L , , ült w BacardH-et fizet, 2-őt kap! (6 cl/410 FtJ
CD A helyszínen oriasi \
meglepetésem Andrew JM
I »&™TdB|| Hölgyeknek a belépő ingyenes!
Kötelezd fogyasztás: 500^t j | 1
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Uraknak belépő nincs csak kőtelező fogyasztás! [Pénteken 500 Ft / Szombaton 1000 Ft)
aviton Jó hallani !
Digitális hallókészülékek a Bazár Udvarban!
Hl
~ Díjmentes hallásvizsgálat TB támogatás Közgyógyellátásra ingyenesen is !
Hozza be a hirdetést, s készülék vásárláskor ajándék elemeket adunk!
8800 Nagykanizsa, Fö u.8. Tel; (93) 313-500 Nyitva: H-P 9-17h. Orvosi rendelés: 13-17h.
1062 Budapest, Andrássy út 76. Tel: (1)311-5058
TISZTELT VALLALKOZOK!
A Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő KHT. szervezésében Nagykanizsán, a volt Kossuth laktanya területén vállalkozók házának létesítése fog megvalósulni.
Az Ön vállalkozási igényei szerint kialakított 30-120 m2-es helyiségek (műhelyek, irodák) teljes infrastruktúrával kerülnek megépítésre. A bérleti díj: 780 Ft/m2/hó + ÁFA
Érdeklődni: Nagykanizsa Gazdaságfejlesztő KHT. Nagykanizsa Király u. 47. Tel.: 93/5.16-653, 30/352-7419
FIGYELEM !
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ, EU-S ÉS ÁLLAMI ÉRVÉNYESSÉGŰ, NYELVVIZSGÁT SZERVEZ alap, közép- és felsőfokon.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2004. március 20.
Jelentkezési határidő: 2004. február 25.
30% vizsgadíj visszatérítés! Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 88%!
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel.: 93 326 413 ; Fax: 93 536 887 E-mail: info@dialognk.hu Web: www.dialognk.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közterületfelügyelete az alábbi ügyeleti telefonszámon érhető el:
30/910-1498
munkanapokon 16 órától és hétvégén
TÁRSKERESŐ KUJB
XVI. évfolyam 6. szám • 2004. február 10. • Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Dél-Zalai Hetilap
iffTlhí
Nagykanizsa RÉGIÓK KAPUJA
CRONOS
Ha komolyan gondolja a társkeresést!
8800 Nagykanizsa Tel.: 06-93-311-396 06-30-508-4121
2
VR
2004. február .
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése célul tűzte ki a lakóterületi kínálat növelését, a magánerős lakásépítés elősegítését. Ennek érdekében 2003. december 11-én a Közgyűlés elfogadta a Lakáskoncepció szerinti lakóterületek (Miklósfa, Szentendrei ucától délre, Gárdonyi utcától keletre lévő terület, Miklósfa, Pityer utcától délre fekvő terület, Kiskanizsa, Szepetneki utcától délre fekvő terület) rendezési tervét. A rendezési terv elfogadásával együtt olyan döntés született, mely szerint a magánerős lakásépítésekkel kapcsolatos építtetői igényeket fel kell mérni.
A fenti területeken túl elsődlegesen Palin új városrészben és Miklósfán a Szentendrei utcai lakótelkektől északra fekvő területek esetleges hasznosítására vonatkozó igényfelmérést kell elkészítem.
A lakóterületek jövőbeni fejlesztése természetesen csak az igények teljeskörű ismeretében lesz tervezhető. Ezért kérjük, hogy az építkezni kívánók jelezzék számunkra területi igényüket, új lakótelkek kialakításának helyszínére vonatkozó javaslataikat. Ebben célszerű lenne megjelölni a telekvásárlás tervezett időpontját, a telekkel szemben támasztott elvárásokat is (telek terület, szélesség, beépíthetőség, közművesítettség, stb.)
A rendezési tervekben lakóterületi fejlesztésre jelölt területeket bemutató dokumentációt a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában kifüggesztjük.
A javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálynak címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735, legkésőbb 2004. február 27-ig.
KÉRDŐÍV a magánerős lakásépítések jövőbeni megalapozásához, az építtetői igények felméréséhez
1.) Tervezi-e Ön, hogy az elkövetkező 5-10 évben magánerős lakásépítést?
igen nem
2.) Az építés tervezett éve:
3.) Milyen típusú építést tervez?
családi házas sorházas jellegű társasházas
villaszerű társasház egyéb
4.) A tervezett beruházást a város mely területén szeretné megvalósítani?
a térképen jelölt.... sz. területen
más területen, mégpedig:...........................
5.) Az építési telekkel szemben támasztott elvárások
- a telek területe legalább..............m2, de legfeljebb.................m2
legyen
- a telek szélessége legalább ..............m2, de legfeljebb
.................m2 legyen
- a telek beépíthetősége legalább..............% legyen
6.) Az épület tervezett szintszáma: földszintes Fsz+tetőtér emeletes több emeletes, melynek szintszáma:......
7.) Az ingatlan közművesítettségével kapcsolatos elvárások a telekvásárlás időpontjában teljes közművel ellátott részlegesen közművesített
nem ellátott
8.) Az infrastrukturális elemek kiépíttetése kinek a feladata legyen?
építtetők
önkormányzat
egyéb:.............................
név lakcím
ÜGYVEZETŐI PÁLYÁZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetői munkakörének ellátására.
Fő feladat: Külföldi és belföldi befektetők városba vonzása érdekében az Ipari Park területének benépesítése.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, gazdasági vagy műszaki szakmacsoportba tartozó felsőfokú iskolai végzettség, legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsga angol vagy német nyelvből, legalább három éves szakmai gyakorlat. Vezetői gyakorlat előnyt jelent.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázatban előírt iskolai végzettséget és nyelvvizsgát tanúsító okiratok másolatát, • a szakmai illetve vezetői gyakorlat igazolását, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázó szakmai önéletrajzát, a Kht. vezetésére vonatkozó elképzeléseket.
A munkakör 2004. május 1. napjától tölthető be. Az ügyvezetőt a testület 5 évre választja, a foglalkoztatás munkaviszony keretében történik. A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani, határideje: 2004. február 27.
A pályázatok elbírálására az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság véleményezése után kerül sor 2004. március 31-ig. A személyi bér és egyéb juttatások megállapítása a bizottságok javaslata alapján történik.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Litter Nándor polgármestertől a 93/500-702-es telefonszámon.
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csengery u. 117. sz. alatt található 101 m2 alapterületű helyiséget.
A versenytárgyalás helye Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2. emelet 14. iroda (Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 2004. február 17. 1000 óra
Kikiáltási ár : 3.550 eFt 114 m2 nagyságú földterület 200 eFt + ÁFA 101 m2 nagyságú épület 2.640 eFt + ÁFA"
DÍSZOKLEVELEK
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat. Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára érdemes nyugdíjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél másolata) az aranydiploma - várományosoktól a munkakönyvük másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodáján (Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.) átvehető.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat, akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2004. március 16-ig juttassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodájára..
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Bánfalvi Zoltán, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlösi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 1. emelet. Hirdetésszervező: Gémesi Károlyné, Huszárné Horváth Edina, Molnár Istvánné Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Nyomja: ANTÓK Nyomdaipari Kft., Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879 E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2004. február 10.
AZDA
A LOGISZTIKAI KÖZPONT FEJLODESEERT
A közelmúltban városunkban ülésezett a Magyarországi Logisztikai Központok Szövetségének elnöksége. Mint azt Fülöp Zsolt, a szövetség elnöke s egyben a Debreceni Logisztikai Központ és Ipari Park vezetője sajtótájékoztató keretében elmondta, a nagy forgalmú nemzetközi utak, csomópontok mentén került kijelölésre az a tizenegy körzet az országban, ahol az áruk összegyűjtése, majd elosztása céljából kiépülhetnek a logisztikai központok. Ezek több mint fele működik már az országban — van olyan körzet, ahol több is funkcionál —,
s indokolt a teljes hálózat mielőbbi kiépítése. Az elnökségi ülés helyszínéül azért választották Nagykanizsát, mert azt kívánták megtárgyalni, hogy városunk logisztikai központja hogyan illeszthető be az országos koncepcióba. Az múlt időszak kedvező változásai, a laktanyák megszerzése, az ipari park beindulása, a fejlődést jelzik, s tapasztalataikat átadva segíteni szeretnének a kanizsai logisztikai központ fejlődésében. Az ötleteken túl akár anyagi segítségről is szó lehet — hangzott el a sajtótájékoztatón —, a szövetség egyik tagja befektető-
ként is érdeklődik a helyi logisztikai központ iránt.
-» Mivel az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően az eddigi mintegy háromszáz vámközpont helyett alig több, mint tíz százalékuk - harminchárom - harmincöt vámszolgálati hely - fog működni az országban, s ezek egyike éppen Nagykanizsán, önkormányzatunkra az elkövetkező hónapokban komoly feladat hárul e téren is :ki kell alakítani a vámszolgálati helyet a logisztikai központban, s ez bizony nem csak ütemezési, hanem finanszírozási feladatokat is je-
lent — mondta el Litter Nándor polgármester.
A beruházáshoz is keresik a partnereket, s szeretné a városvezetés megteremteni annak a lehetőségét is, hogy minél több helyi vállalkozó tudja igénybe venni termékeivel a logisztikai központ szolgáltatásait.
— A logisztikai központ ipartelepítő hatása máris mutatkozik: egy svéd cég májustól tisztítóberendezések gyártását tervezi a volt Sörgyár területén, a tárgyalások jelenleg is folynak — tette hozzá példaként a polgármester.
Sz.M
KESZUL A RENDEZESI TERV
Bár már több mint ötéves múltra tekint vissza az új építésügyi törvény megalkotása — hiszen 1997-ben fogadta el a parlament —, az önkormányzatoknak ezekben a hetekben, hónapokban még mindig temérdek tennivalójuk van azzal kapcsolatban, hogy a törvényi előírásoknak megfelelje-
nek. A benne foglaltak szerint ugyanis a települések területrendezési tervei 2003. december 31-el hatályukat vesztették, az idei esztendőtől már csak a törvényben meghatározott új típusú, úgynevezett OTÉK alapú rendezési tervek érvényesek. A települések jelentős részén még folyamatban
Skoda, komolyan veszik
MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ NAGY
NAGYOBB CSOMAGTÉR FELÁR NÉLKÜL.
A Skoda most megnövelte az Ön lehetőségeit. Az ötajtós Fabia áráért sedan vagy kombi modellt is vásárolhat.
Tágasabb Fabiát, felár nélkül. Mint a mesékben.
Kombinált átlagfogyasztás: 4.9-7,2 1/100 km. COrkiboc5átás: 132-173 g/km.
Az Ön Skoda-márkakereskedöje:
Várkapu Autóház 8800 Nagykanizsa, Vár út 12/b. Tel.: (93) 536-550 Fax: (93) 536-561 www.varkapuauto.hu
van az új tervek készítése. S hogy mi a helyzet városunkban? Megkérdeztük Karmazin József városi főépítésztől, a Városfejlesztési Osztály vezetőjétől.
— A munkálatok kellős közepén vagyunk. Az új szabályozás szerint a városfejlesztési koncepcióra alapozva először egy szerkezeti terx''et kellett készíteni, mely a fejlesztés összehangolt irányát foglalja rendszerbe, leolvashatók róla a szabályozás legfőbb elemei. A közgyűlés jóváhagyta a programot, a szerkezeti terv több fórumon is bemutatásra került, s a jogszabályi követelményeknek megfelelően a szükséges szakhatósági véleményeket összegyűjtöttük. Ennek a folyamatnak már a végén járunk, hamarosan a közgyűlés elé kerül az anyag a javasolt módosításokkal kiegészítve.
— A közgyűlési döntés után mi a feladata az önkormányzatnak?
— Amennyiben a közgyűlés elfogadja a szerkezeti ter\''et, ennek figyelembe vételével következhet a szabályozási terv és a helyi építési szabályzat elkészítése. Ebben már egy-egy területegység részletes szabályozására kerül sor. Mivel a ter\> elkészítéséhez több tízmillióforintra van szükség, a közgyűlésnek erről is döntenie kell. Mégpedig rövid időn belül, hiszen költségvetést érintő tételről van szó. A szabályozási terv mellett a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet is a tervhez kell majd igazítani.
— Mennyi időre van szükség
ahhoz, hogy elmondhassuk, Nagykanizsán elkészült az új, országos előírásoknak megfelelő, OTÉK alapú településrendezési terv?
— A szabályozási terv elkészítése még legalább egy évet vesz igénybe, ebben az átmeneti időszakban az illeszkedés szabályait kell szem előtt tartani. Egyébként vannak olyan területrészek a városban, ahol egy-egy beruházás miatt már elkészült ez az új szabályozásnak megfelelő terv. Ilyenek például az Erzsébet tér déli része, a Katonarét, az ÉK-i városrész vagy például az új könyvtár környéke. Ezekkel a területekkel kapcsolatban annyi tennivalónk lesz majd, hogy be kell építenünk a városrészek már kész, és az új jogszabályoknak megfelelő rendezési terveket a készülő egységes, egész városra vonatkozó rendezési ter\''be.
— Miért fontos, hogy elkészüljön az új rendezési terv?
— Egyrészt a régi rendezési tervek tavaly év végével hatályukat vesztették, másrészt a beruházásokat támogató Európai Uniós pályázatokra csak az OTÉK típusú területrendezési terx''vel rendelkező települések nyújthatják be kérelmüket. Tehát - bár maga az építési törvény nem teszi kötelezővé, hogy a települések rendelkezzenek területrendezési tervvel -, a saját érdekükben mégis minden településnek el kell készítenie azt, hogy a máshol támasztott feltételeknek megfeleljenek.
4
VR
2004. február .
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 39/2003. (VI.25.) számú rendelettel módosított 32/2001. (VI.27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi, Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142. szám alatt lévő önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére:
Egy gyermekes vagy gyermektelen családok részére:
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. 1. cm. 5.
a.) A lakás alapterülete: 40 m2,
szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 8.543.-Ft
d.) A lakás állapota: új
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati
nyomtatvány ugyanitt kapható) * * *
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII. 13) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
Három vagy több gyermeket nevelő családok részére:
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. 1. Iph. fsz. 4.
a.) A lakás alapterülete:96 m2, szobaszám: 2+1 fél szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 8.720.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Legalább kettő gyermekes
családok részére: Nagykanizsa, Attila, u. 14/D. 3. em. 2.
a.) A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 3. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 7.252.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. 1. Iph.fsz. 3.
a.) A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 1.992.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16 . Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.) Egy vagy kettő gyermeket nevelő család részére:
Nagykanizsa, Rákóczi u. 40. a.) A lakás alapterülete: 53 m2,
szobaszám: 1 + 1 szobás komfortfokozata: félkomfortos (WC)
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: udvari lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.196.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Egyedülállónak vagy gyermektelen házaspárnak:
Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. 6. em. 4.
a.) A lakás alapterülete: 30 m2 szobaszám: lszobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 6. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.736.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Egyedülállónak:
Nagykanizsa, Csengery u. 2. 3. em. 15.
a.) A lakás alapterülete: 25 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: 3. emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 4.205.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 9-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Elsősorban mozgássérültnek,
gyermekkel: Nagykanizsa, Platán sor 8. 1.Iph.fsz. 1.
a.) A lakás alapterülete:39 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 5.285.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.) Cserére (2 vagy több gyermeket
nevelő családok részére): Nagykanizsa, Dózsa Gy.u. 75. 2 Iph. 1. em. 22.
a.) A lakás alapterülete: 83 m2 szobaszám: 2+1 fél szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: emeleti lakás
c.) A szálláshasználati díj összege: 3.246.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony maximális időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2004. február 5. 13-15 óráig
g.,) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2004. február 16. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860 (Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.)
Nagykanizsa, 2004. január 22. Kelemen Z. Pál bizottsági elnök
2004. február 10.
SIIA
5
Hétfőn délelőtt a Honvéd Kaszinóban tartotta évértékelő sajtótájékoztatóját a Polgári Egyesület és a Rozgonyi Polgári Kör. Dezső Ferenc, a Polgári Egyesület elnöke elmondta, az elmúlt esztendő egy csendesebb év volt az egyesület életében, politika napi gondjai helyett más kérdések kerültek előtérbe. Hat ünnepséget szerveztek, amelyeknek célja nemzettudat és a hősök emlékének ápolása volt. Fontosnak tartották, hogy az egyesület által szervezett programokra az országosan ismert előadók mellett nagykanizsai előadókat is meghívjanak. Szerveztek hulladékgyűjtési akciót is, amelynek célja a város köztereinek rendbetétele volt. Az idei tervekről szólva az elnök elmondta, februárt 21-én tartják a Kommunizmus áldozatainak emléknapját a Halis István Városi Könyvtárban, márciusban vendégük lesz Pokorni Zoltán, áprilisban Schmidt Pál is.
Miha Tamásné, a Rozgonyi Polgári Kör vezetője elmondta a szerve-
zet 2002. májusában jött létre, célja a kon- ■ zervatív, nemzeti keresztény értékrend követése, a hagyománytisztelet. Kéthetente tartja összejöveteleit a kör, amely gyakran hív neves közéleteti szereplőket előadóként. Több civil kezdeményezéssel, egyesülettel is tartják a kapcsolatot, például együttműködnek a Polgári Egyesülettel, és az Együtt Kiskanizsáért Egyesülettel is. A Rozgonyi Polgári Kör számos kirándulást szervezett, és az óévet is közös programmal búcsúztatta. Karitatív tevékenységet is végeztek, jótékonysági vásárukon több család juthatott kedvező áron ruhához, könyvhöz. December 18-án hatvan, többgyermekes család számára adtak át csomagot, családonként kettőt. A Rozgonyi Polgári Kör tagságának felajánlásaiból egy karácsonyi ajándékokat tartalmazó, és egy hasznos élelmiszerből álló csomaggal segítettek a rászorulókon. A szervezet példaértékű kapcsolatot tart fenn a történelmi egyházakkal, mondta végezetül Miha Tamásné.
ÉVÉRTÉKELŐ
EGYÜTT A BELÜGGYEL
MOBIL PAR K O LAS
A Budapesten 12.000 parkolóhelyén nagy sikert arató Parktel mobiltelefonos parkolási rendszer további 8 városban — így Nagykanizsán is — már használható. Ajkán, Baján, Egerben, Balatonfüreden, Keszthelyen, Tapolcán és Veszprémben vezették be először azzal a céllal, hogy az autósok kényelmét növeljék az új szolgáltatással. A parkolás után egy ingyenes — bármilyen szolgáltatóhoz tartozó készülékről indított — mobilhívásra van szükség. Távozáskor egy újabb hívás, és a rendszer automatikusan levonja a parkolás díját az autós ParkTel kár-, tyájáról. Ha elfelejti az autós jelezni a parkolás végét, a nap végén a rendszer automatikusan megszakítja a díjszámlálást.
A rendszerbe történő belépéshez egy regisztrációra, illetve parkolószámla nyitásra van szükség a VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht. ügyfélszolgálati irodájában, vagy a www.parktel.hu weboldalon. A regisztrálást követően az ügyfél egy matricát kap, amelyet a gépjármű ablakába kell kiragasztani. A parkolás megkezdésekor egy, az adott helyszínnek megfelelő telefonszámon kell bejelentkezni, ezt gyakori használat esetén célszerű a telefonkészülékbe kódolni, hogy ne kelljen keresgetni. Ha az autót többen használják, több mobiltelefonszám is rendelhető egy parkolókártyához, ezt a regisztráláskor kell jelezni. Gáspár András ügyvezető kiemelte, hogy az autósoknak elég egy városban regisztrálni, és a befizetett egyenleget mindegyik ParkTel-rend-szerben működő városban felhasználhatják, nyilván más és más telefonszámon. Az autósok többletköltség nélkül vehetik igénybe a mobiltelefonos díjfizető rendszert, csak annyi időre kell díjat fizetniük, amennyi ideig ténylegesen parkoltak. Az ellenőrzés is mobiltelefon történik, a parkolóőr a kiragasztott kód alapján ellenőrizheti, hogy az adott autó szabályszerűen parkol-e vagy bliccel.
A ParkTel-rendszer hazai termék, kifejlesztését az i-Cell Kft. végezte a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. szakmai támogatásával. A VIA Kanizsa Városüzemeltető Kht., mint a rendszer felhasználója, beruházási költség nélkül juthatott a korszerű rendszerhez. A városok csatlakozásával, országszerte további közel 7.000 parkolóhellyel bővült a mobiltelefonnal fizethető parkolóhelyek száma. A parkolási társaságok autósbarát megoldást kerestek, ugyanakkor célul tűzték ki a parkolásért nem fizető autósok számának csökkentését, vagyis a fizetési hajlandóság javulását várják a rendszertől. Az Európai Parkolási Szövetség parkolás-szervezés területén legmagasabb európai szakmai elismerést ítélte meg 2003-ban a ParkTel rendszernek. A díjat a hazai fejlesztők, 19 ország pályázói közül nyerték el.
Meleghegyi Tamás József az i-Cell Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: tervük az országos bevezetés. Szabó Istvántól, a VIA főmérnökétől megtudtuk, az új rendszer mellett természetesen érvényben marad a régi is. Aki nem akar, vagy nem tud a telefonos szolgáltatással élni, azok a már megszokott módon is fizethetnek a parkolásért a parkolójegy-automatáknál.
A Magyar Közigazgatási Kar Zala Megyei Tagozata a Zala Megyei Közigazgatási Hivatallal és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával közösen rendezett szakmai programot a közelmúltban a térség jegyzői, valamint önkormányzati és területi államigazgatási szerveinél dolgozó köztisztviselői számára. A konferenciát Litter Nándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Kiss László alkotmánybíró, egyetemi tanár előadására került sor.
— A közigazgatásban tevékenykedők olyan kurzusokon vehetnek részt, amelyeken a legapróbb részletekig megvizsgálják az Európai Unió közösségi joganyagának hatását az önkormányzati rendeletalkotásra, s felkészítik őket a jogharmonizáció megteremtéséhez szükséges feladatok elvégzésére — mondta dr. Kiss László. — 1990. óta tudjuk, hogy az Európai Unióba tartunk, de hogy honnan indultunk, hogy milyen szokásaink, tradícióink és beidegződéseink vannak, de hogy milyen a politikai kultúránk, azt nagyon kevesen vizsgálták. Pedig gondolkodásmódunkat és elvárásainkat is alapvetően meghatározzák ezek a dolgok. A szabadság, az egyenlőség, a tulajdonjog tiszteletben tartása, a jogszabályok betartása és betartatása az EU országaiban sokkal inkább jellemző, mint nálunk. Hatékonyabb és gyorsabb a jogi szolgáltatásuk, a méltányosság, az igazságosság, a jóhiszeműség elve jobban érvényesül. A demokrácia, mint alapérték is egy sor kérdést vet fel, gondoljunk csak a kisebbségek
jogaira, vagy a békés egymás mellett élésre. Míg nálunk jelenleg minden évben politikai alkumechanizmussal alakul ki az önkormányzatok finanszírozása — ezzel lehetetlenné téve a hosszabb távra történő tervezést —, addig ott akár tíz évre előre tudják, mire számíthatnak. Egyébként a mintegy hatezer jelenleg hatályban lévő központi jogszabályunk már EU-konformnak tekinthető, de az a közel 90 ezer önkormányzati rendelet, mely a településeken összességében szabályozza a működést, még ezután kerül egyenként átvizsgálásra. Várhatóan körülbelül tíz százalékuknál lesz szükség módosításra, átalakításra annak érdekében, hogy a jogharmonizációt megteremtsék. Emellett intézményrendszerünket is rövid időn belül át kell alakítani, hiszen egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a kistérségek és a régiók, így a struktúrának is ehhez kell igazodnia a területfejlesztésben.
A rendezvény utolsó előadásaként a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénytervezetet ismertette dr. Lúczi József, a Magyar Közigazgatási Kar általános alelnöke.
Képviselői fogadóóra
Dr. Horváth György önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 2004. február 18-án szerdán 17.30 és 19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.).
A XX. SZAZAD TANÚI
2004. február 10.
— Mennyország? — kérdezi. — Egy kicsi öröm, amit az ember saját magának teremtett, ennyi volt. Az egyiknek a következő a története: a 21. születésnapomat messze északon az Ural őserdejében értem meg, a Káma folyó felső folyásánál a solikamszki járás számtalan erdőirtó lágerének egyikében. Az ide száműzött embereknek a zordon éghajlat nehezen elviselhető volt. Mégis e borús, ködös, hideg időre ma is emlékszem. Ekkor lettem volna otthon bevonuló kiskatona. Helyette éhesen, rongyosan tengettem az életemet idegenben. Ahogy így révedeztem az elterülő mocsaras rétre tévedt pillantásom, s szinte csoda volt amit láttam, a zöldből kimagaslott egy szál dárdahegy formájú fürtös lila virág. Megdobban a szívem és belémnyilallott: virágot kaptam a születésnapomra! Igen, ez egy kis csoda volt, s egy kis mennyország költözött a lelkembe.
— Mi volt még az ami erőt adott, hogy meg tudjon maradni embernek?
— Az ember egyedül volt, magában kellett rendet csinálni, másra nem számíthatott. Tudtam, hogy áldozat vagyok és nem lázadoztam. Hittel hittem, hogy nem vagyok bűnös, ez mind segített. Aztán a neveltetésem, a hitem is lelki békét adott. Segítettek a kis apró jelek, a már említett kis virág, minden apróság, amiben a jót, a szépet kerestem, mert csak így lehetett embernek maradni. Egy idő után a munkatáborból börtönlágerbe kerültem, ott könyvtár is volt, könyvhöz, újsághoz juthattam.
— Mit jelentet önnek a könyv, milyen nyelvismerete volt?
— Mindent! A nyelvek pedig ragadtak rám. Már 16 éves koromban németből nyelvvizsgát tettem. Nyolc hónap után folyékonyan beszéltem oroszul és hát olvastam, ha már kint vagyok, művelődjek.
— Mi volt a legnagyobb lágerélménye?
— Természetesen Szolzsenyicinnel való találkozásom. O figyelt fel rám és bizalmába fogadott. Megismertetett olyan írókkal akiknek könyvei nem jelenhettek meg. Például: Paszternák. Sokat tanultam tőle, megismertem a sztálini rendszer íróinak sorsát, aztán felhívta figyelmemet mire érdemes gondot fordítanom, kiket olvassak. E bizalom óriási erőt adott, pedig nagyon kellett vigyázni, mert sok volt közöttünk a besúgó.
— Akkor is író lett volna ha nem járja be a Gulág táborait?
— Úgy gondolom, hogy igen. Gyermekkoromban is már jól fogalmaztam, jó stílusom volt. Lettem volna, csak nem a Gulág írója. Úgy érzem, hogy nekem ezt a feladatatot kell teljesítenem, hogy az emberek ismerjék meg a valóságot, a szovjet munkatáborok életét. Ezen dolgozom, amíg csak bírja erőm.
— Menyi ideig tartott a megpróbáltatás?
— Kilenc évig. Ifjúságom volt e kilenc év, megszenvedtem, de meg is erősödtem.
— Mit üzen a XXI. század fiataljainak?
— Meg kell barátkozniuk az embereknek a saját sorsával, és üzenem, hogy a pénz nem boldogít. Az elégedetlenség csak torzítja a valóságot. Nekünk itt, e hazában kel megvalósítani a jót. Fontosnak tartom a tanulást. Ha valaki érvényesülni akar, az tegyen érte, mert a tudás ad az embernek tartást. Csak a lelki gazdagság boldogít, mert az élet nagyon hétköznapi nélküle.
Rózsás János élete megpróbáltatásokkal teli, gazdag élet, egy pillanatot villantottunk csak föl, mégis emberként áll előttünk. Tanulhatnánk tőle — napjaink elégedetlenjei — hogyan kell a nehézségen úrrá lenni. Nem törettetett meg, áll rendíthetetlen. Hitének, akaraterejének köszönhetően: tiszta ember tudott maradni!
DEZSŐ FERENC:
AZ IRO
A 78 éves Rózsás János, sokat megélt a XX. század szörnyűségeiből, de szálfa termetét, hívő lelkét, emlékező tehetségét semmi nem tudta megtörni. Irodájában könyvek sokasága, jegyzetek tömkelege között Ő az úr, a „szabályos rendetlenségben" is megtalálja, amit keres. Előadásra készül, járja az országot, a külföldet is, utazó nagykövete, szakértője a II. vh. előtti,''alatti és utáni történelemnek. Három könyv, a Keserű ifjúság, Duszja nővér és a Gulag lexikon szerzője. A Magyar írószövetség tagja. Vidám hangulata soha nem hagyja el. Ez volt vele élete során, s talán annak is köszönheti, hogy most az átélt múltról hitelesen tud beszélni.
—Milyen volt az ifjúsága, hogy tudott megbirkózni a nehézségekkel?
—Az ifjúság nekem a tanulás, a felkészülés időszakát jelentette, ami 14 éves koromig tartott, mert akkor már segédtisztviselő lettem, dolgoztam. Olyan család vett körül, ahol jó nevelést kaptam, aztán segített a levente kiképzés is. Bárcsak a mai fiatalok is kapnának levente kiképzést, nem lenne annyi probléma a mai magyar ifjúsággal. A Levente-intézményt a Trianon után megszületett Véderötör-vény hozta létre. A törvény kimondta, hogy 12 éves kortól 21 évesig kötelező a fiúknak a részvétel. Célja: erős, egészséges, munkabíró és edzett ifjúságot nevelni. Jól tudták az államférfiak, hogy a fiatalság nevelésén kell kezdeni a megújulást, hogy a nemzetnek gerinces középosztálya legyen. En is a leventében kaptam meg -a család mellett-egy életre a szilárd erkölcsi alapot, amivel gazdálkodtam és gazdálkodom ma is.
— Miért és hogyan került a Szovjet munkatáborokba?
- A II.
világháború szörnyűségeit nem tudtam én sem elkerülni. Mint képzett leventét 18 éves koromban sok más társammal együtt bevetettek az oroszok ellen. Igaz nem sokáig, mert Marcalinál hamar elfogtak és mint háborús bűnösnek megkezdődött a pokoljárása. Soha nem tudtam megérteni, hogy miért bűnös az, aki a hazáját védi, de hát így rendeltetett a mi sorsunk, sok társammal együtt, hogy büntetésként szovjet munkatáborokba kerültem.
— Milyen emlékei vannak a pokolról és volt-e benne egy kis mennyország?
2004. február 10.

7
MEGFELELNI A KIHÍVÁSOKNAK
Teleki Lászlóval, a Miniszterelnöki Hivatal Roma Ügyekért Felelős Politikai Államtitkával a sor-mási területfejlesztési konferencián találkoztunk, és arra kértük, beszéljen legutóbbi római útjának tapasztalatairól, illetve értékelje a kanizsai CKÖ munkáját.
— Hogyan mutathatunk példát Európának a kisebbségi kérdés magyarországi megoldásával?
— Az Uniós elvárások, azt gondolom, nagyon fontosak, fontos jelzések voltak, a kezdeti lépések megtételénél. Az utóbbi időben magam szerezhettem tapasztalatokat külföldön az ottani kissebségi problémák kezelési módjairól, azt mondhatom, nincs mit szégyellnünk a kisebbségek jogait, lehetőségeit, a törvényi szabályozottságot, az kollektív jogokat illetően. Mondom ezt azért, mert nemrégiben Rómában, a Római Magyar Akadémián tartottam előadást, ahol számos olasz szervezet, egyetem képviselője szólt az ottani jelenségekről. Beszéltem az oktatásban elért eredményeinkről, a civil szervezetekről, a kisebbségi önkormányzatok szerepéről, és a foglalkoztatási esélyek növeléséről. Szó esett arról, hogy a kormányzat napi munkájában is képviselve van -személyemmel- a legnagyobb kisebbség ügye. Annak ellenére, hogy nagyon nagy szociális problémák vannak Magyarországon, hogy még mindig jelentős az előítéletes gondolkodás, ehhez képest az intézményesített rendszere kezd megerősödni a magyarországi kisebbségeknek, köztük a romáké is, és ez példaértékű.
— Az olaszok hogyan állnak e kérdésben?
— A konferencián elhangzott, hogy Olasz-országban sok tekintetben más a helyzet, a körülmények sokban eltérnek a miénktől, ott a kisebbségi kérdés mellett jelen van a menekültek ügye is, ami más feladatot jelent. Az is elhangzott, hogy ott jelenleg még elképzelhetetlen, hogy egy kisebbség civil szervezeteket hozzon létre, vagy akár külön választójoggal rendelkezzen. Az érdekvédelem kezd már kibontakozni, de messze nem éri el a magyarországi szintet.
— Az intézményesítettség, a saját szervezetek, döntéshozó fórumok számának, hatáskörének növekedése nem vezethet-e szegregálódáshoz?
— Aki ismer, az tudja rólam, hogy soha nem szerettem volna külön törvényeket hozni a romákra, vagy bármelyik kisebbségre. Én hiszem azt, hogy komplexen, a többségi társadalom problémáival együtt kell kezelni a kisebbség gondjait is. Nem kell külön intézményrendszer, hálózat a romák integrálódásához, közösen kell gondolkodnunk a megoldásokon. Mondok konkrét példákat is. Ha egy a romák tanulását, továbbtanulását segítő ösztöndíj-program kerül kiírásra, azonnal mellékerül egy a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos, nem roma származású réteg továbbtanulását segítő program is a kormányzat részéről. A foglalkoztatási nehézségek is úgy kívánjuk kezelni, hogy abból se a többségi társadalom, se a kisebbség rászoruló része nem maradjon ki.
— Lehet-e, szabad-e különválasztani a többségi társadalom az EU-hoz való integrációját, és a romákét?
— Nagyon nem szeretném, ha különválasztanák a két kérdést. 2004. május 1-én Magyarország csatlakozik az Unióhoz, ennek részét képezik a kisebbségek, a romák is. Az Uniós csatlakozás az egész nemzetnek jelent majd kihívást, amelynek meg kell felelnünk. A kormány programjával, illetve ahhoz kapcsolódóan szeretnénk egy a romák integrációját még jobban felgyorsító programot életre hívni, ennek egy része az ösztöndíjrendszer, amely a tanulás, tudásbeli hátrányok további leküzdését segíti.
— Csaknem egy évtizede, hogy a kisebbségi önkormányzatok megkezdték működésüket. Azóta a roma szervezetek folyamatosan az oktatás fontosságát hangsúlyozzák. Hogy illeszkedik ez azzal a kormányzati elképzeléssel, hogy a jövőben számos, főként kis településen működő intézmény kerül bezárásra?
— A világ kihívásainak megfelelni nem könnyű. Egy kis település anyagi lehetőségei korlátozottak, így az oktatási intézményeit sem tudja egy nagyvárosihoz hasonló körülmények között működtetni. Ma az a fontos, hogy a gyerekek korszerű körülmények között, hatékonyan tanulhassanak, és erre a kis települések intézményei már nem alkalmasak. A szülő, a diákok igénye a nagy iskolák, a korszerű intézmények felé mozdul, akkor inkább azokat lenne célszerű fejleszteni, az elnéptelenedő intézményeknek pedig más feladatot kell találni, például a folyamatosan növekvő óvodai igényeket kielégíteni.
— Mint államtitkár, hogyan értékeli a kanizsai cigány kisebbségi önkormányzat munkáját?
— Nagyon fontos, hogy érzékeltessem, hogy Nagykanizsán egy olyan modell indult el 1995-ben, amely példaértékű, egyedülálló Magyarországon. Mondom, mondhatom ezt azért is, mert államtitkárként van lehetőségem ismerni a többi önkormányzat munkáját, elért eredményeit. Magam is igyekszem részt venni a munkában, de természetesen nem tudok olyan intenzitással részt venni a mindennapi feladatokban, mint korábban. Soha nem látott fejlődés kezdődött, köszönhetően a képviselőtársaimnak, és az együttműködő partnereknek, ma tízszer akkora költségvetéssel dolgozunk, tízszer annyi pályázat készül, mint korábban.
— A képviselőtestületben két éve némi szakadás történt. Helyreálltak a dolgok, vagy sem?
— A hullám, amely két éve kerekedett, és sokan talán azt gondolták, elmossa a CKÖ-t, mostanra lecsendesülőben van. Képviselőtársaim többsége megtalálta a helyét, feladatát, a teret, amely saját fejlődése, és a romák ügyének egyaránt megfelel. Bízom abban, előbb-utóbb megoldódnak a ma még esetleg vitás kérdések. Mindannyian kanizsaiak vagyunk, Kanizsa és a megye, valamint az itt élő romák érdekében dolgoztunk és fogunk dolgozni a jövőben is.
EGYÜTT A VIDÉKÉRT
A Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása soron következő taggyűlését a Vasemberház Dióssy termében tartotta. A társulás döntött arról, hogy az FMM Közmunka Tanács „Együtt a vidékért" című pályázatán részt vesz. A pályázatban 100 regisztrált munkanélküli számára nyílik foglalkoztatási lehetőség, akik arányosan elosztva 25 év alattiak, 45 év felettiek, nők illetve romák. Az önkormányzatok munkanélküli diplomást is alkalmazhatnának 100 000 forintos bérért, míg a többi foglalkoztatott 57 000 forintot kapna. Amennyiben a benyújtott pályázat sikeresnek bizonyul április elején elkezdődhet a projekt megvalósítása.
A társulás önkormányzatainak hulladékgazdálkodási terve is napirendre került. A taggyűlés a beérkezett egy ajánlat mellé újabbak bekéréséről döntött. Tukszár Tamás menedzser a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2004-ben várható, az önkormányzatokat érintő, az energiagazdálkodás fejlesztésére irányuló pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást, melyek a közeljövőben jelennek meg. A fejlesztéseket egyrészt nemzeti forrásokból, másrészt a Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül uniós forrásokból támogatják.
— A támogatás célja a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése megújuló erőforrásokkal előállított hőenergia-, vagy villamosenergia-ter-melő kapacitások létesítésével, energetikai növénytermesztéssel, a biomassza, a geotermikus energia, a szélenergia, a szerves hulladékok felhasználásának növelésével, a napkollektorok illetve napelemek létesítésével. A megújuló energiaforrások felhasználásának növelésével célkitűzés — a hagyományos energiahordozókkal való takarékoskodás mellett — a környezet állapotának javítása, a légszennyező anyagok kibocsátásának csökkentése, a tudatos és ésszerű energiafelhasználás elősegítése, az energiahatékonyság növelése, ezáltal alkalmazkodás az Európai Unió megújuló energiahordozókra vonatkozó energiapolitikai elképzeléseihez. A környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program keretében a nagyobb beruházásokat támogatják, míg a Nemzeti Energiatakarékossági Program keretein belül akár magánszemélyek és társasházak is nyújthatnak be pályázatot — számolt be a menedzser.
8
VR
2004. február .
Az XR — teljes nevén Internetes Közigazgatási Szolgáltató Rendszer — egy olyan integrált informatikai-ügyviteli rendszer, amely lehetővé teszi, hogy az ügyfél és a hatósági ügyeket intéző ügyintéző interaktív módon, elektronikus úton kommunikálhasson egymással. A rendszer működésének lényege, hogy az ügyfél otthon a saját számítógépén egy internetes felületen a hatósági ügyintézéssel kapcsolatos tevékenységeket végezhet, melynek során meghatározhatja, hogy milyen hatósági eljárást kíván indítani, kiválaszthatja, hogy mely hatóság illeté-
kes az ügyében, illetve több illetékes hatóság esetén kiválaszthatja, hogy hol kívánja majd kérelmét előterjeszteni, a hatósági eljáráshoz szükséges nyomtatvány egy elektronikus megfelelőjén a nyomtatvány kitöltéséhez szükséges adatokat megadhatja, azt a rendszer előzetesen ellenőrzi, a kiválasztott hatóság ügyfélszolgálatán időpontot egyeztethet.
A hatóság az ügyfél által megadott adatokat informatikai úton szakrendszerébe átemelheti (az adatrögzítési feladatokat az ügyfél elvégezte, az már az ügyintézőt nem terheli), a személyesen megjelenő ügyféllel az ügyet egyetlen körben lebonyolíthatja.
Az XR bevezetését követően minden, a rendszer által támogatott ügyben az ügyfélnek ügye elintézéséhez egyszer fel kell keresnie a kiválasztott hatóság ügyfélszolgálatát.
Az XR rendszerben a jelenleg hatályos jogszabályok alapján tervezték meg a bevezetésre kerülő funkciókat. A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az ügyfél kérelmét kizárólag elektronikus úton terjessze elő. A hatósági eljárások cselekményeinek elektronikus megvalósítását is csak korlátozottan teszik lehetővé. Ezért a jogszabályok megfelelő módosításáig a rendszer egy polgárjogi megállapodásos konstrukcióban működik. Az XR szolgáltatásainak igénybevétele során a polgárok és a közigazgatási szervek között nem az alá- és fölérendeltséggel jellemezhető hivatal-ügyfél kapcsolat létesül, hanem egyenjogú, mellérendelt felelek szerződéses együttműködése jön létre.
Az ügyfél vállalja, hogy az XR rendszert rendeltetésszerűen használ-
ja, és felhatalmazza az illetékes hatóságokat a megadott adatai kezelésére, a hatóság az ügyfél előzetesen megadott adatait az ügyintézéshez felhasználja. A megállapodás alapján az ügyfél az egyeztetett időpontban jelenik meg az ügyfélszolgálaton, és a hatóság soron kívül fogadja őt. A hatósági eljárás akkor indul, amikor az ügyfél személyesen megjelenik és a kérelmét (a megfelelő nyomtatványt) aláírja.
A rendszerben a Belügyminisztérium Központi Nyilvántartó és Választási Hivatala (KÖNYVH) az ún. szolgáltatásszervező, a KÖNYVH köt megállapodást a rendszer többi szereplőjével. Az ügyfelek számára az XR rendszer a bevezetéskor a www.magyarorszag.hu internetes címen lesz elérhető. Ezt a portál felületet a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala (MeH KITKH) működteti. A KÖNYVH és a MeH KITKH a portál működésének szabályait, az XR rendszer funkcióinak elérhetőségét egy megállapodásban rögzíti.
Az XR bevezetésekor a szolgáltatást-nyújtók az okmányirodák. Az őket fenntartó önkormányzatok önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez. A szolgáltatást igénybe vevő polgárok, a lakosság, az okmányirodákban köthetik meg azt a szerződést, amely alapján a minden rendszerbe belépett szolgáltatónál a szerződésben szereplő szolgáltatásokat igénybe vehetik.
Az XR bevezetése fokozatosan történik. További fejlesztési szakaszok során újabb hatóságok válnak a rendszerben szolgáltatóvá, és egyre több ügytípust fog az XR rendszer támogatni, továbbá bővül a rendszer funkcionalitása és szolgáltató képessége is. Jelenleg az XR I. fejlesztési fázisa történt meg. A rendszer a várható jogszabály-módosítá-sokat követően a későbbi bevezetési fázisokban személyes megjelenés nélkül, kizárólag elektronikus úton megvalósított hatósági eljárási cselekményeket is támogatni fog.
Várhatóan 2004. februárjától a Nagykanizsai Okmányirodában a következő ügytípusokkal kezdődik meg a rendszer működtetése: lakcímigazolvány, egyéni vállalkozói igazolvány, vezetői engedély rendszer.
<Sg> TOYOTA
NYÍLT
HÉTVÉGE: FEBRUÁR
14 - 15.
TOYOTA COROLLA A MINŐSÉG VARAZSA
A Toyota Corolla minősége és megbízhatósága eddig is utolérhetetlen volt, mostantól azonban a finanszírozási lehetőségek terén is az élre tor a modellcsalád. Látogasson el a legközelebbi márkakereskedőnkhöz, és ismerje meg a Toyota Finanszírozás verhetetlen időszakos ajánlatait, melyekkel igazán kézzelfogható az Ön megtakarítása! íme két példa a kedvezményes konstrukciók közül:
Corolla modell I Alapar Önerő Induló befizetés Havi törlesztés* (72 hónap) Az On megtakarítása a teljes futamidő alatt** THM
S ajtós Hatchback 1,4 3 525 000 Ft 30% 1 1 057 500 Ft 39 121 Ft 406 656 Ft 4.55%
4 ajtós Setlan 1,4 3 660 000 Ft 20% 732 000 Ft 46 735 Ft 515 160 Ft 4,79%
Nakato Autóház Kft. 8800 Nagykanizsa Balatoni u. 2. Tel: 93/310-811, 516-075
THM az egyéb akciós konstrukcióinknál: 0-5,52%.
A finanszírozási akciy a Toyota Motor Hungary Kft-hez, 2004. február 1 és 2004.. március 31. között beérkező, új COKOILA modellekre érvényesíthető. *A példa tájékoztató jellegű, svájci Irank ÍCHF) alapú konstrukció, a részletekről és a további lehetőségekről.kérjük, érdeklődjön a Toyota Márkakereskedőknél! A törlesztő-részietek az I hónapos CHf Libor és svájci frank (CHF) deviza eladási árfolyamának függvényében változhatnak a futamidő során! Az igénybevehető legkisebb hitelösszeg- 400 000 Ft. "A megtakarítás összegét a Toyota Pénzügyi Szolgáltató Magyarország Rt. nem akciós, svájci frank (CHF) alapú konstrukcióihoz viszonyítottuk.
Üzemanyag-fogyasztás, változattól függően (1/100 km): országúti. 4,7-6,6; várost: 7,2 ) 1,1; kombinált: 5,6 8,3. CO-kibocsátás, változattól függően (g/km): 153-198 finanszírozás! 3 év vagy 100 ezer kilométer garancia. \a/ww tnvnta hu
www.toyota.hu
ITT AZ XR
2004. február 10.
KNIA
9
( február 2.)
Fidesz-sajtótájékoztató
Cseresnyés Péter, dr. Kolonics Bálint és dr. Csákai Iván fideszes képviselők a költségvetéssel és a januári közgyűlésen történtekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a párt Rozgonyi úti irodájában hétfő délután.
— Az elmúlt közgyűlésen azt a négy pályázatot, amit a gazdasági életben valamit már elért és bizonyított szakemberek nyújtottak be, az MSZP javaslatára eredménytelennek minősítették és átmenetileg kinevezték a Gazdaságfejlesztő Kht. egyik munkatársát ügyvezetőnek. Az ismételt pályázat nagyobb sikereket hoz talán ? — tette fel a kérdést dr. Kolonics Bálint. Dr. Csákai Iván hiányolta a 2004. évi költségvetést a legutóbbi közgyűlésen. Arra kérte Litter Nándor polgármestert, hogy az EU-s csatlakozás nyújtotta pályázati lehetőségekre maximálisan fordítson figyelmet. Gyöngyök, kavicsok, tájak A Piarista iskola rajzszakkörének munkáiból összeállított válogatás látható február 2-tól a hónap végéig a Hevesi Sándor Művelődési Központ Ifjúsági Galériájában. A zalai táj szépségeit, a mesevilágot, a példaképeket és a város szép épületeit ábrázoló rajzokon kívül kézműves technikával készült alkotások, üvegfestmények, kavicsképek, és á gyöngyfűzők munkái is szerepelnek. A rajzszakkör tagjai országos, regionális és nemzetközi rajzpályázatokról is hoztak el értékes díjakat, helyezéseket.
Bálits Kálmán emlékkiállítás
(1935-1992) Az alkotóra és munkásságára emlékeztek a február 2-án megnyílt kiállítással a dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Galériájában. Bálits Kálmán 1941 óta élt Kanizsán. Iskoláit is itt végezte. Festett, szobrászkodott, mozaikot készített, bronzból domborművet
kívánt készítem az olaj történetéről, de befejezését váratlan halála megakadályozta. Az elkészült részek a tanácsterem falát díszítik. A kiállítást Járási Ildikó iparművész mutatta be a megjelenteknek, a volt munkatársaknak, barátoknak. A kulturális műsorban közreműködött: Gazda Zoltán, Tóth Mónika, Schleiner Csilla és Hajdú Beatrix. A tárlat február 27-ig iskolanapokon 8-tól 19 óráig látható.
Kanizsa ru
10 óra 10 perckor jelentették be, hogy egy kamion kidöntött egy villanyoszlopot, majd, mint ha mi sem történt volna: távozott. Nem sokáig mehetett, hamarosan fény derült kilétére, s nem úszhatja meg a felelősségre vonást.
12 óra 53 perckor tett bejelentést egy nagykanizsai férfi, mert tetten ért lakásában két fiatal férfit, amint kutattak konyhaszekrényében. Lopási kára nem keletkezett a tulajdonosnak, mivel megzavarta az elkövetőket, akik üres kézzel menekültek el a helyszínről.
16 óra 37 perckor egy helyi nagyáruházban értek tetten egy nőt, aki 11.600 forintos értékkel szeretett volna fizetés nélkül távozni.
23 óra 50 perckor kábítószerfogyasztás megalapozott gyanúja miatt állítottak elő két fiatalt, egy lenti és egy nagykanizsai lakost. Mindkettőjüknél pozitív lett a gyorsteszt, így vér- és vizeletvételre és házkutatásra is sor került.
( február 3.)
Szabadegyetem
A Kodály Zoltán Művelődési Házban megrendezett Egészségügyi Szabadegyetem vendége dr. Jámbor Klára bőrgyógyász főorvos volt.
Kanizsaru
19 óra 30 perckor a mentőszolgálattól értesítették a rendőrséget, hogy egy 80 éves férfi kiugrott egy 10 emeletes épületből, s a helyszínen meghalt.
( február 4.)
Reklámtábla
A Közterület Felügyelet reklámtáblák kihelyezéséhez szükséges közterület-használati engedélyek meglétére irányuló ellenőrzést végzett. A Felügyelet munkatársai felszólították a tulajdonosokat, akik nem rendelkeztek engedéllyel, hogy a használati engedélyeket váltsák ki. Amennyiben a kötelezettek határidőre nem tesznek eleget a felszólításnak, a közterület-felügyelők 10.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírságot szabnak ki, vagy szabálysértési eljárást kezdeményeznek, melynek büntetési tétele 30.000 Ft is lehet.
Kanizsaru 2 óra 17 perckor tett bejelentést egy nagykanizsai férfi, mert parkoló autójának nekitolatott egy élénkpiros autó, majd a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül sietve távozott, pedig kb. 100.000 forintos kárt okozott. A délutáni órákra az elkövető meglett.
C február 5.)
Építési törmelék
A hatályos rendelkezések szerint az építési törmelék is hulladéknak minősül, így kezelésére, hasznosítására szigorú előírások vonatkoznak. A legtöbb esetben azonban a kivitelezők, illetve a szállító cégek tulajdonosai ezt nem veszik figyelembe, így általában a törmeléket egyszerűen csak a város szélén lévő üres, bekerítetlen ingatlanokra rakják le. A város nyugati részében illegális hulladéklerakás közben érték tetten a szabálysértőt. Az intézkedés során kötelezték a teherautó sofőrjét a hulladék elszállítására és szabályszerű módon való elhelyezésére, illetve szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene.
Kanizsaru Reggel 7 órakor a baleseti ambulanciáról jelentették be, hogy beszállítottak ellátásra egy fiatal lányt, aki elmondása szerint kiesett a vonatból, s 8 napon belül
gyógyuló sérülései keletkeztek. A leányról azonban az is kiderült, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi.
A kórházban kötött ki az a férfi is, akit ismeretlen tettes bántalmazott az éjszaka folyamán, s ennek következtében 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. Az eljárás során hamarosan fény derült az elkövető kilétére is, akit gyanúsítottként kihallgattak.
60.000 forint értékben loptak el kisgépeket abból a garázsból, ahova ablakbetörés módszerével hatoltak be ismeretlen tettesek, fúrógéppel, fűrésszel távoztak.
17 óra 22 perckor jelentették be a MÁV-tól, hogy a miklósfai hűtőház közelében személyvonat gépkocsival ütközött. Megállapítást nyert, hogy a gépkocsi a sínekkel párhuzamosan közlekedett, túl közel került a személyvonathoz, mely elsodorta. Személyi sérülés nem keletkezett.
Este negyed hétkor észlelte egy nagykanizsai hölgy, hogy az elmúlt hét folyamán szekrényükből ismeretlen tettes ismeretlen módon eltulajdonított 1.000.000 Ft készpénzt.
( február 6!)
Kanizsaru
24.008 Ft értékben szeretett volna eltulajdonítani különböző árukat egy nagykanizsai nő egy helyi áruházból, ám nem járt sikerrel, tetten érték a biztonsági őrök.
( február 7.)
Kistérségi bemutató
10 órakor a zalakomári Művelődési Házban a Zalai Művészeti Fesztivál zalakarosi kistérségi bemutatóját rendezték meg.
2004. január hónap anyakönyvi adatai:
Születés: 48, ebből nagykanizsai 20.
Halálozás: 82, ebből nagykanizsai 46.
Házasságkötés: 9
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) nyilvános pályázatot hirdet az intézmény által kezelt épületállomány hibaelhárítási és karbantartási munkáira 2+1 éves időtartamra. A pályázati anyag az intézmény 8. számú irodájában munkanapokon 8-12 óra között 10.000 Ft + áfa befizetés ellenében 2004. február 20-án 12 óráig átvehető. Érdeklődni telefonon: 93/313-375
10
TR
2004. február .
A BELEPES TÖRTENESZ SZEMMEL
A Kanizsai esték programsorozat január 30-ai előadásán dr. Tőkéczki László, az ELTE docense tartott előadást a Református Templom gyülekezeti termében.
— Sokak által befejezettnek látszik egy bizonyos fajta történelmi eseménysor, Európa egységesülése, vagy egyesülése — kezdte elöljáróban az előadó. — Amikor Európáról beszélünk, tisztázni kell, hogy ez egy földrajzi fogalom, hozzávetőleg egy 7-800 éves olyan fogalmi egységről van szó, amelynek valódi tartalmát igazából mindig a keresztyénség adta. Európáról úgy beszélni, hogy évszázados álmok valósulnak meg, nagy blödli. A történelemben semmiféle ilyen évszázados álom nem volt. Európában egység átmenetileg — az országok nagyobbik részének vonatkozásában mindig úgy jöttek létre, hogy valamelyik európai nagyobb nép, nagyhatalom megpróbálta az egész kontinenst a maga befolyása alá hozni. Az egyeduralom ellen az összes többi összefogott -mint a baromfiudvarban a sérült csirke ellen - és addig voltak egysége-
sek, amíg legyőzték. Az európai népek, pontosabban az európai kultúrának a valódi értékdimenzióját éppen az egymással versengő különbözőségek adták. Az európai kultúra éppen a sokszínűsége révén volt világformáló, holott kicsiny a világhoz képest. Ami most történik, azért más, mert a mostani európai egység nem politikai gyökerű, hanem a hasznosság elvén alapszik.
A megjelentek kérdéseire is válaszolt dr. Tőkéczki László.így megkérdezték az előadótól, hogy hogyan lehet kilépni az EU-ból.
— Eddig erre még nem volt törekvés, mert előnyös bent lenni. Az egész Etirópázás, amit hallani lehet., hogy nyithatunk-e cukrászdát Bécsben, nem új dolog. Európában bárki nyithatott cukrászdát az elmúlt években, ha volt pénze, és gyerekek 300 évvel ezelőtt is tanulhattak külföldön. 1914 előtt bárki felülhetett a vonatra útlevél nélkül, leszállt ahol akart, lakást bérelt és munkát vállalt. — mondta az előadó..
AZ ÉDENTŐL KELETRE
John Steinbeck, Édentől keletre című regényéből készült színművet mutatta be a Budaörsi Játékszín január 27-én a HSMK-ban. A történet 1890-1918 között játszódik Salinas völgyében. A Káin-Ábel történet modern változata az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és gonosz harcában, és arra a meggyőződésre jut, hogy az Édenből kiűzött ember helyzete nem reménytelen, küzdhet és győzhet a külvilág és lelke sötét hatalmain. A darabban szerepelt a nagykanizsai Helyes Georgina is. Az előadás szünetében a két főszereplővel, Koncz Gáborral és Bordán Irénnel beszélgettünk.
Kihívásnak érzem és élvezem
— Mit jelent kettős szerepben, rendezőként és színészként is részt venni a darabban? - kérdeztük Koncz Gábor Kossuth-díjas színművészt.
— Egy kis megterhelést jelent, de én hozzá szoktam egy életen keresztül a megterheléshez, hiszen 140 film főszerepét eljátszottam. Mivel most nincs film, vagy csak alig van, és az én energiám sokkal többre képes a színpadi játéknál, tehát a plusz energiámat a rendezésre töltöm.
— Milyen darabban játszik legközelebb?
— O'' Neil Vágy a szilfák alatt című darabját rendezem, és szintén az egyik főszerepet játszom benne. Ez részben azért is jó, mert rendkívül élesben tudom tartani
az előadást. Nem színpadon kívül, hanem színpadról figyelem a kollégákat, a műsort. így egészséges, nem pedig úgy, hogy az ember megrendezi a darabot és nem látja 50 előadáson keresztül. Igaz, jóval nagyobb feladat, de az ember izomzata, idegrendszere hozzászokik. Amikor először rendeztem a Nyitott házasságot, meg a Bolond lányt, a Madách Színházban, furcsa volt, és jobban kifáradtam. Ma már kihívásnak érzem és élvezem.
— A mai pénzszűke világunk milyen hatással van a színházra, színészetre?
— Katasztrofális! Mindent úgy kell megoldani. Látja, a saját ruhámban vagyok, hogy egyebet ne mondjak. Szomorú! Ilyen nem volt régen. Egy szobát kitett a ruhatáram a Vígszínházban és a filmgyárban ugyanúgy. A jó ruhákat és cipőket egyszerűen kidobták, fölégették, és a raktárakat kiadták káeftéknek. Ilyenné vált az egész művészi élet. Azt kell hogy mondjam, tengünk, lengünk, perspektíva nélkül. Kár, hogy erre öregedtünk meg, ahol az érték így elfilléresedik, elolcsósodik. Most egy ilyen világot élünk, ahol bedob az ember a tóba egy szelet kenyeret és a kishalak elcsipdesik, a nagy hal ugye lent van és vár, és föl nem jönne, és bele nem csip-desne a kenyérbe. Abban reménykedem, hogy megeszi majd a kishalat!
Gyönyörű szerep
Két hét tanulás és két próba után beugróként aratott sikert a
megbetegedett Almási Eva helyett Bordán Irén.
— Nem akartam elvállalni, mert 18 évig nem voltam színpadon, de velem jött egy barátom a darabot megnézni, és rábeszélt. Imádom! Egy gyönyörű nagy szerep, azt hittem hogy két próbával nem lehet megmutatni. Korábban külföldön éltem, férjhez mentem egy magyar fiúhoz, van egy 18 éves fiam és egy 22 éves lányom. Az első két előadáson ő helyettesítette a megbetegedett öltöztető-nőmet. Sokat segített a jelenléte. Aztán elváltam 1995-ben, és akkor vettem a kezembe saját életemet. Talán attól vagyok ilyen erős. Mindent meg tudunk csinálni, amit akarunk. Nincs lehetetlen.
— Milyen darabban láthatjuk legközelebb?
— Budapesten az V. kerületben lévő Arany János utcai színházban márciusban lesz a "Razzia" bemutatója.
— Az anyagi nehézségek milyen hatással vannak a színházra, színészekre?
— Sajnos, hogy ez van. Féltem az országot, féltem az embereket, félek, hogy mi lesz velünk, de azt tudom mondani, hogy mindig volt valahogy. Ha az embernek hite van, minden van. Voltam olyan időszakban a válásom után, hogy egy fillérünk sem volt a gyermekeimmel, mégis valahogy, mint a madaraknak, mindig jutott egy falat._ Felül kell emelkedni minden nehézségen...
2004. február 10.
AI I
11
HSMK
Nagykanizsa Széchenyi tér 5-9. Jegyárusítás 14 - 18 óra, telefon: 311-468
Február 11. 17 óra
PANNON TÜKÖR EST Vendég: Péntek Imre
főszerkesztő A folyóirat utolsó két számának bemutatója. Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Február 14. 20 óra VALENTIN NAPI NOSZTALGIA BULI Zene: Little Flamingó Vendéglátás: Ady vendéglő
Belépődíj: 600 Ft Február 17. 10 és 14 óra A ZALAEGERSZEGI BÁBSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI: 10 óra: BAJUSZ LÓCI 14 óra: ÉGIGÉRŐ FA Belépődíj: 300 Ft Február 19. 18 óra KOVÁCS KÁROLY ÉLETÚTJA ALKOTÁSAI TÜKRÉBEN Vers, zene, festészet, sport, nyelvismeret Közreműködik: Horváth István Radnóti - díjas versmondó Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Február 26. 19 óra HIGIÉNIKUS EMBER A KFT EGYÜTTES
TELEPATIKUS LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE Természetesen a régi nagy slágerek is: Bábu vagy, Bál az operában, Balatoni
nyár, Afrika, stb. Az együttes tagjai: Laár András, Bornai Tibor, Márton András, Lengyelfi Miklós Belépődíj: 1800 Ft
HEGYEK UGYE
Az Uniós csatlakozás kapcsán megoldandó feladatok, a költségvetésbeli nehézségek, a növekvő feladatok komoly kihívást jelentenek a hegyközségek számára.
— Nagyon elszomorító a helyzet, ami ebben az országban van. Még mindig csak az uniós felkészítés szakaszában járunk, jóllehet, már a felzárkóztatás és a felépítés teendőit kellene végeznünk. Semmiféle feladatnak, amelyet el kell végeznünk, és el kell látnunk nem áll rendelkezésére infrastruktúra. Olyan minőséget, és olyan gyorsaságot követelnek meg tőlünk adatgyűjtés terén, amelynek a hegyközségek nem tudnak megfelelni — mondja Pápai György a nagykanizsai hegybíró.
— Milyen költségvetéssel dolgoznak?
— A hegyközség költségvetésének egy nagyon fontos része az állam által nyújtott támogatás, emellett jelentős bevételi forrás a tagok által befizetendő járulék, amely a 2004. évtől a hegyközség közgyűlésnek döntése alapján emelkedni fog. Tudjuk, hogy ez nem egy esetben jelentős kiadást jelent a gazdáknak, de ahhoz, hogy a hegyközség legalább minimális szinten tudjon működni, és bizonyos elképzeléseket a kötelezettségein Júl képes legyen megvalósítani, ez szükséges. A hegyközség nem működhet öncélúan, a gazdákért tevékenykedik, és évről-évre próbál erejéhez mérten újabb és újabb, beruházásokat, programokat is megvalósítani. Ezek közé tartozik a szőlőhegyek bejáratánál kialakítandó kapuk sora, a szőlőhegyhátak védőszentjeiről készült szobrok állítása, a Parasztegyetem előadásai, és a március 8-án hagyományosan megrendezésre kerülő borverseny, ahol eddig is kiválasztásra került a város bora, így lesz ez az idén is. .
— Milyen változásokat hoz a 2004-es év a hegyközségnél?
— A 2004-es év az Uniós csatlakozás éve. Nagyon komoly változásokkal jár ez a hegyközségekre, a
gazdákra nézve. Az egyik legfontosabb, hogy az eddigi adatszolgáltatás jelentős mértékben kibővül, egyrészt szigorodnak követelmények az 500 négyzetméternél nagyobb szőlőt művelő gazdák számára, másrészt azok a szőlősgazdák is számbavételre kerülnek, akik sehol nem hegyközségi tagok, de 500 négyzetméternél nagyobb szőlőt müveinek.
— Azoknak a hegyközségi tagoknak, akik eddig nem szolgáltattak adatot, illetve nem voltak hegyközségnek sain tagjai, hová kell adatot szolgáltatniuk?
— A hegyközségi tagok adatait továbbítani kell a vámhatóság, és egyéb országos szervek felé a hegyközségi irodáknak. A vámhatóság az adatokat, azok valóságtartalmát ellenőrizheti. Azok a gazdák, akik az adatszolgáltatást elmulasztják, vagy valótlan adatokat közölnek, komoly retorziókra számíthatnak. Körzetközpontok alakultak ki, ahová a gazdáknak adatszolgáltatási kötelezettségüket teljesíteni kell, esetünkben Borvidéki Tanácsunk székhelyére, Zalaszentgrótra
— Milyen terveik vannak?
— A hegyközség régóta több tervet próbál megvalósítani. Ezek között az egyik legfontosabb a szőlőhegyekre vezető utak rendbetétele, és ezen területek ivóvíz-ellátása Az uniós előírások szerint csak ott működhet életképes borászat, ahol vezetékes ivóvíz van, modern borászatot nem lehet már e nélkül működtetni. Jelen pillanatban Látóhegyen, Bagolán és a Szentgyörgyvári hegyen van ivóvíz. Nincs ivóvíz a két Förhénci hegyháton, és a három Cserfői hegyháton sem. Megoldást csak az hozhat, ha a gazdák és az önkormányzat a pályázati lehetőségeket közösen használják ki. A probléma ismert a városvezetés előtt is, évek óta folynak egyeztetések, részeredményeket már értünk el, az út megvalósítására már érvényes építései engedélyt adtak ki. .
A Saubermacher -Pannónia Hulladékgyűjtő Kft.
nagykanizsai csapatába keres ÚTTISZTÍTÓKAT Hosszú távon gondolkodó, megbízható, figyelmes munkatársakat keresünk, akik nagy munkabírással, jó kommunikációs készséggel rendelkeznek. Ha szeretne egy sikeres cég csapatának tagja lenni, kézzel irott önéletrajzát és elérhetőségét címünkre juttassa el. Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
Nagykanizsa Megyei Város Közbiztonságáért és Közlekedésbiztonságáért ALAPÍTVÁNY tisztelettel kéri, hogy személyi jövedelemadója 1 % -ával támogassa céljainkat
Adószám: 19275512-1-20
A Saubermacher -Pannónia Hulladékgyűjtő Kft.
nagykanizsai csapatába keres GÉPKOCSIVEZETŐKET. Műszaki vagy szerelő szakmával rendelkező, hosszú távon gondolkodó, megbízható, figyelmes munkatársakat keresünk, akik nagy munkabírással, jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készséggel rendelkeznek. Nehézgépkezelői tanfolyam, (darukezelői, rakodógép kezelői) vagy ezen a területen szerzett tapasztalat a felvételnél előnyt jelent. Ha szeretne egy sikeres cég csapatának tagja lenni, kézzel írott önéletrajzát és elérhetőségét címünkre jutassa el. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
" >3 O ® Környezetén, amelyben érdemes élni
A Saubermacher -Pannónia Hulladékgyűjtő Kft.
nagykanizsai csapatába keres RAKODÓKAT. Műszaki érzékkel rendelkező, hosszú távon gondolkodó, megbízható, figyelmes munkatársakat keresünk, akik nagy munkabírással, jó kommunikációs készséggel rendelkeznek. Gépkezelői tanfolyam, (darukezelői, rakodógép, emelőgép kezelői) vagy ezen a területen szerzett tapasztalat a felvételnél előnyt jelent. Ha szeretne egy sikeres cég csapatának tagja lenni, kézzel írott önéletrajzát és elérhetőségét címünkre jutassa el. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
12
TV-MŰSOR
2004. február lO.i
február 10. kedd
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:50 Sorsfordítók 10:05 Önök kérték 11:05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13:05'' Borostyán 14:00 Srpski Ekran 14:25 Unser Bildschirm 14:55 Az Árpádkor templomai 15:10 Napvilág 15:40 Élesben 16:30 Az ég kapui 16:50 Maradj velünk! 17:00 Katolikus krónika 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 20:05 Fél századunk 21:05 Hallhatatlanok társulata: Kern András 21:55 Magyar olimpikonok 22.00 Kedd este 22:35 Az utókor ítélete 23:00 Panoráma 23.35 A dokumentumfilmek ...
06:00 Segíts magadon! 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria Del Carmen 10:30 Teleshop 11:30 Bulis hatos 12.00 Kastélyszálló 13.00 Won Ton Ton, Hollywood 14.45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Sas(s), Alkoss, Gyarapíts! 21.00 A híd túl messze van 00.10 Szeret, nem szeret 00:25 Jó estét, Magyarország! 00:45 Propaganda 01:15 Egérút
u u s
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 13:10 Fókusz Portré 13:35 Játékzóna 14.20 Cleopatra 2525 14:45 Recept klub 14.50 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:40 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:10 Kórház a város szélén 20 év múlva 22:15 A fehér tigris bosszúja 23.20 Találkozások 23.35 Híradó 23.50 Bele Való Világ 00.10 Könnyen vedd a halált 00.55 Fókusz
február 11. szerda
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:50 Sorsfordítók 10:05 Kató néni kabaréja 11:05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14:00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14:55 Eurón 15:05 Kormányváró 15:30 Szerencsi, fel! 15:40 Élesben 16:30 Hitem 16:50 Református ifjúsági műsor 17:00 Az utódok reménysége 17.30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Vakáción a Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 20:10 Májusi bor 21:35 Szórakoztató percek 22.00 Szerda este 22:35 Hungarikum 23.05 Megvilágosodás garantálva
rm
06:00 Propaganda 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria 10:35 Teleshop 11:30 Bulis hatos 12.00 Kastélyszálló 13.00 Kenyerese pajtások 14.45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Túl az Óperencián 22.30 Szülőszoba 23.25 Hotel Szekszárdi 00.00 Cinematrix 00.30
A felforgató 00:20 Jó estét, Magyarország!
I J ■
kXUB
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 12.00 Híradó 13:10 Autómánia 13:35 Játékzóna 14:20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.55 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:35 Csak egy szavadba kerül! 15:35 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18.30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Szóljatok a köpcösnek! 23.10 XXI. század 23:40 Az elnök emberei 00:30 BeleValóVilág 00.55 Találkozások 01.10 Híradó 01:15 Antenna 01:40 Fókusz
február 12. csütörtök
om
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09.55 Sorsfordítók 10:10 Millió rózsaszál 11.05 San Francisco 12:00 Híradó 13:05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14.00 Rondó 14:25 Együtt 14.55 Az Árpád-kor templomai 15.10 Anyanyelvi szószóló 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Álomsuli 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18:25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Vakáción a Mézga család 19:00 Dr. Bubó 19:15 Foxi Maxi kalandjai 19:30 Híradó 19:56 Sporthírek 20:05 A tévé ügyvédje 21:05 Most és mindörökké 21.55 Magyar Olimpikonok 22:00 Csütörtök este 22:35 Heti menü 23.05 Zorba a görög

06:00 Cinematrix 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:30 Maria 10.40 Teleshop 11.40 Kastélyszálló 12.40 A pókerkirály 14:45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Mr. Beán 20:15 A modern Robinson család 22:15 Őrjárat 00.15 Jó estét, Magyarország! 00:35 Különleges kommandó
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:30 Delelő 13:10 Antenna 1-3:35 Játékzóna 14:20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.50 Játékzóna 15:10 Aladdin 15:30 Csak egy szavadba kerül! 15.35 Miami Vice 16.35 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való világ 20:35 Barátok közt 21:15 Esti Showder 22.55 Az utca törvénye 23.50 BeleValó ViKg 00:15 Találkozások 00:25 Híradó 00:30 Moziklub 01:00 Pont hu 01:25 Fókusz
február 13. péntek
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:50 Sorsfordítók 10:05 Maohi utazás 11.00 San Francisco utcáin 12.00 Híradó 13.05 Remix 13:35 A vadóc 14:00 Körzeti magazinok 14:55 Eurón 15:10 Fogadóóra 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Álomsuli 17:30 Zöldpont 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Srácok, csajok és kutyák 19:00 Társasutazás 19:30 Híradó 20:05 Távol Afri-
kától 22.45 Magyar olimpikonok 22.50 Péntek este 23.25 Nagyítás 00.00 Ötven éves lesz a Magyar Televízió
EZE
06:00 Magellán 06:30 Jó reggelt, Magyarország 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:30 Maria 10.40 Teleshop 11.40 Kastélyszálló 12.40 Koopogd le a fán 14.45 Kapcsoltam 15.15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:35 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Fekete bárány 21.15 Sárkánykapu 22.50 így készült: Rómeó és Júlia 23.20 Jó estét, Magyarország! 23.40 Siska
Pffl
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:05 Recept Klub 09:15 Játékzóna 09:25 Vad szenvedélyek 10:15 Játékzóna 10:20 Top Shop 11:20 Játékzóna 11:30 Delelő 12.00 Híradó 13:10 Pont hu 13:35 Játékzóna 14.20 Cleopatra 2525 14:45 Recept Klub 14.50 Játékzóna 15.10 Aladdin 15:30 Csak egy szavadba kerül! 15:35 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Való Világ 21.50 Supernova 23.30 BeleValó Világ 23.55 Találkozások 00:05 Híradó 00:15 Az igazság zsoldosai 01.10 Fókusz
február 14. szombat

05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Főtér 10:00 Galéria 11.10 "így szól az Úr!" 11.05 Mestersége színész 12:00 Hírek 12:05 Úton 12:30 Uniós pályázati kalauz 12.40
Telesport 13:15 Mindentudás egyeteme 14:10 Delta 14.35 Csellengők 15:00 Örömhír 15:25 Autovízió 15.55 Trendhagyó 16.25 Elsőkézből 16.55 Telesport 18.00 MI történt? 18:30 Híradó este 19:00 Szerencsi, fel! 19:10 Szívek szállodája 19:55 Szuperbuli 21:40 Friderikusz 22:30 Szerencsi, fel! 22:40 Híradó 22.45 MMM 23:15 Literatúra 00.05 Médiamix 00.40 Héthatár 01:25 Sötét angyal

06:00 Reggeli gondolatok 06:30 Állatkert a hátizsákban 07:00 Tv2 matiné 08:30 Fox Kids 10:25 A szupercsapat 11:25 Stahl konyhája 11:55 Norbi 12.25 Kardok királynője 13.30 James Bond 15.50 Kulcsember 16:40 Walker, a texasi kopó 17:35 J.A.G.- Becsületbeli ügyek 18:30 Tények 19:00 Napló 20:00 Moziverzum 20.01 Tűzparancs 22.35 Féktelen Minnesota 00.30 Doors
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:00 Süsü Varázs 09:35 Operatőrmesék 10:00 Képben vagyunk 10:40 Fele királyságom 11:05 Heti Mozaik 12:00 Hírek 12:10 Bravó TV 13:00 Világörökség 13:30 Útravaló 13.35 Egy-másért 14.30 Szó, szó, szó 15.00 Századunk 15:25 Verssor az utcazajban 15:30 Cirkáló Kaprun 16.00 Az én váram 16.30 Eufórum 17.20 Madeira 18:15 Magyar Elsők 18:35 Luxor-show 19:30 Híradó 20:05 Dili buli 21:00 Hegylakó 22.25 Magyar olimpikonok 23.00 Híradó 23.10 Dü-ne 01.25 Vigyázz! Kész! Jazz
06:00 A világ vallásai 06:30 Yugioh 06.50 Kölyökklub 09:55 Nikki 10:15 Hazárd megye lordjai 11:10 Játékzóna 11:15 Recept Klub 11:50 Játékzóna 12:00 Híradó 12:10 Vasárnapi Receptklub 13.00 Kutyavilág 12:40 Mr. Beán 12.55 Éjféli emlékek 14.35 A szökevény 15.30 Zsaru az űrből 16.35 A sárkány törvénye 17.30 Sheena, a dzsungel királynője 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most! 19:55 Két túsz között 22.15 Üzenetek a gyilkostól 00.05 BeleValó Világ 00:30 Híradó 00:40 Fókusz Portré 01:10 Országház
február 16. hétfő
07:00 Tv2 matiné 08:30 Fox Kids 10:30 Spinédzserek 11.00 Vad világ 12.00 Talpig pácban 12:25 TotalCar 12.55 Családjogi esetek 13.50 Hawaii üzenetek 14.45 Smallville 15:40 Sliders 16:35 Csillagkapu 17:35 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18:30 Tények 19:00 Aetivity show 19.45 Megasztár 21:45 Fastlane 22:40 Megasztár 23:10 Az ideális gyanúsított 01:05 Profiler
ÍJ U B
06:00 Ünnepnaptár 06:25 Aladdin 06.50 Kölyökklub 09:35 Walt Disney-rajzfil-mek 10:20 A játék neve: túlélés 11:15 Játékzóna 11:25 Ötletház 2003 11:50 Játékzóna 12:00 Híradó 12:10 XXI. század 12:40 Norm show 13-.00 Autómánia 13.30 A vadak ura 14:25 Hóbarátok 15:15 Dawson és a haverok 16:10 Egy zseni, két haver, egy balek 18:30 Híradó 19:00 Fókusz plusz 19:30 Való Világ 20.30 Biliko főtörzs 22.10 Heti hetes 23:25 Rémálom az Elm utcában 5. 01.00 Híradó 01:10 A játék neve: túlélés
február 15. vasárnap
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Kachorra 09.50 Sorsfordítók 10.05 Friderikusz 11.00 Parlamenti Napló 12,00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14.00 Roma magazin 14.25 Domovina 14.55 Eurón 15.10 Agrárvilág 15.40 Élesben 16.30 Labirintus 17.00 Álomsuli 17.30 Jelentés 18.00 Híradó 18.20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Srácok, csajok és kutyák 19.00 Társasutazás -Európa csillagai 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 170 évesek! 21.55 Magyar olimpikonok 22.00 Hétfő este 23.05 Provokátor 23.35 Telesport
im
06.00 Norbi 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 09.15 Tripla vagy semmi 09.40 Maria del Carmen 10.35 Teleshop 11.35 Bulis hatos 12.05 Kastélyszálló 13.05 Danielle Steel: Erősebb a szerelemnél 14.45 Kapcsoltam 15.15 Egyről a kettőre 15.40 A betolakodó 16.35 Jakupcsek 17.30 Katalin bírónő 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Káposztaleves 21.50 Szulák Andrea show 22.55 Amityville 00.50 Telesport 01.20 Profiler 02.40 Börtönvilág
KLUB
06.00 Malackó 06.05 Yugioh 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Játékzóna 09.25 Vad szenvedélyek 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.30 Delelő 13.10 Országház 13.35 Játékzóna 14.15 Cleopatra 2525 14.40 Recept Klub 14.50 Játékzóna 15.05 Aladdin 15.30 Csak egy szavadba kerül 15.35 Miami Vice 16.35 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Való Világ 20.35 Barátok közt 21.15 Csapda a hó alatt 23.05 Belevaló Világ 23.30 Apai választás 01.15 Találkozások 01.30 Híradó 01.40 Fókusz
2004. február 10.
KANIZSAI MÉDIA
13
j
MŰSORA
február 10-tól február 16-ig
Zala Rádió, '' T^w
a Magyar Rádió _ ,
délnyugat-dunántúli programja M 8 QV3 T K3Q IO I I
az OIRT 71,03 MHz-en •3 J /
NAGYKANIZSA 71,03 MHZ
HÉTKÖZNAP
05.30-05.37 nyitó konf., regionális hírek 05.37-05.55 Falurádió (átvett) 05.55-05.58 Azonosító szignálf konf., hajnali meteor, névnap 05.58-6.00 Reklám 06.00-06.21 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszemle 06.45-06,52 Sport .06.52-06.58 A 08.15-08.45 óra közötti magazin előzetese 06.58-07.00 Reklám 07.00-08.00 Ugyanaz, mint 06.00-07.00 között 08.00-08.15 Kossuth hírek BBC Világhíradó (átvett) 08.15-08.43 Tematikuémagazin , vágy pápízatos 08.43-08.45 Reklám 08.45-08.58 Regionálislfíröníka 8.58-9.00 Műsorzárás SZOMBAT
05.30-05.40 nyitó konf., regionális hírek 05.40-05.55 Majorság -mezőgazdasági összeállítás 05.55-05.58 Azonosító szignál, konf., haj nali meteor, névnap 05.58-06.00 ftifctám 06.00-06.22 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszemle 06.45-06.52 Sport 06.52-06.58 Cifraságok 06.58-07.00 Reklám 07.00-08.00'' Ugyanaz, mint 06.00-07.00 között 08.00-08.05 Országos, hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.13 Jegyzet 08.15-08.45 Mi mennyi? (átvett műsor) 08.45-08.58 Regionális Krónika 08.58-09.00 Műsor*ásA VASÁRNAP
06.00-06.05 Nyitó szignál, konf. hírek 06.05-06.28 Egy bet - upcirtválo-gatás (ism.) 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.45 Zene 06.4506.58 Vallási percek 06.58-07.00 Reklám 07.00-07.05 Regionális és országos hírek 07.05.-07.58 Egy hazában - nemzetiségi magazin átvett) 07.58-08.00 Reklám 08.00-08.05 Regionális és országos hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.58 Múzsák 08.58-09.00 Műsorzárás
február 10. kedd
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Jövő 7 - Teleki László államtitkárral 08:20 Jelkép - adventista 08:30 Krónika 08:40 Házban ház körül 08.55 Civilek - Magvető közösség 09.10 Önök mondták - Civil elektorok 09:25 Mese: A só 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Orvosok a fronton
- dokumentumfilm 18:00 Krónika 18:10 Mese: A sün akit meg lehet simogatni 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 Körjárat 19:25 K''arc -Kulturális magazin 19:35 Kamarai percek - A HACCP-ről mindekinek 19:50 Krónika 20:00 Jövő 7 - Teleki László államtitkárral 20.15 Házban ház körül 20:30 Hírháló 21:00 Kickbox harcos 2
- amerikai akciófilm 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Lapozó
február 11. szerda
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08.20 K''arc - kulturális magazin 08:30 Krónika 08:40 Kamarai percek - A HACCP-ről mindenkinek 08:55 Jövő 7 - Teleki László államtitkárral 09:10 Házban ház körül 09:25 Mese: A sün akit meg lehet simogatni 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Egészségmagazin 18:00 Krónika 18:10 Mese: A hókirálynő IV. 18:15 Hírhaló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10Jövő7- Költségvetéselőtt 19.25 Házban ház körül 19:40 Jelkép - evangélikus 19:50 Krónika 20:00 Kamarai percek - A HACCP-ről mindenkinek 20:15 Körjárat 20:30 Hírháló 21:00 jaguár bosszúja - amerikai akciófilm 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Lapozó
február 12. csütörtök
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08:20 Jelkép - evangélikus 08:30 Krónika 08:40 Jövő 7- Költségvetés előtt 08.55 Házban ház körül 09:10 Kamarai percek - A HACCP-ről mindenkinek 09:25 Mese: A hókirálynő IV. 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Biztonsági zóna 18:00 Krónika 18:10 Mese: A róka, a medve ás a szegényember 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 K''arc - kulturális magazin 19:25 Körjárat 19:40 Jelkép - református 19:50 Krónika 20:00 Jövő 7 - Költségvetés előtt 20.15 Házban ház körül 20:30 Hírháló 21:00 Gyilkosság rendelésre 1. - amerikai film 22:45 UNIJÓ 22.50 Márais Bach - Varnus Xavér orgonál 23:00 Lapozó
február 13. péntek
07:30 Krónika 07:40 Videoklip 08:05 Körjárat 08:20 Jelkép - református 08:30 Krónika 08:40 K''arc - kulturális magazin 08:55 Jövő 7 - Költségvetés előtt 08.10 Házban ház körül 09:25 Mese: A róka, a medve és a
szegényember 09:30 Krónika 09:40 Videoklip 09:45 Lapozó 17:30 Virágzó Magyarországért 18:00 Krónika 18:10 Mese : Az imádság segít 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 Önök mondták - Péntek 13. 19:25 Jövő 7 -Európa kert 19:40 Jelkép - katolikus 19:50 Krónika 20:00 K''arc - kulturális magazin 20:15 Körjárat 20:30 Hírháló 21:00 Gyilkosság rendelésre 2. - amerikai film 22.45 UNIJÓ 22.50 Márais Bach - Varnus Xavér orgonál 23:00 Lapozó
február 14. szombat
06:30 Krónika 06:40 Videoklip 06.55 Önök mondták - Pcntek 13. 07.10 Jövő 7 - Európa kert 07.25 Mese : Az imádság segít 07:30 Krónika 07:40 Jelkép -katolikus 07:50 K''arc - kulturális magazin 08:05 Körjárat 08:20 Krónika 08:30 Hírháló 09:00 TV shop 09:30 Tenerife Marichal - TITASZ NRK, Nyíregyháza női röplabda összefoglaló 10:30 Magazinműsor 11:00 Ottó mobil - autós magazin 11:30 Fradi TV - heti összefoglaló 12:00 Lapozó 17:30 Business mix gazdasági magazin 18:00 Hírháló 18:30 Tv mozi: Légy jó mindhalálig - magyar film (95 p.) 20.05 Sajt - Kovács Tamással 20:30 Hírháló 21:00 Kalózföldi kalandok - kanadai kalandfilm 22.50 Szerencsi fel! 23:00 Bencze-show 23:30 Ottó mobil autós magazin 24:00 Lapozó
február 15. vasárnap
06:30 Tv mozi: Légy jó mindhalálig -magyar film (95 p.) 08.05 Sajt - Kovács Tamással 08:30 Hírháló 09:00 Tv shop 09:30 Tök Jó Óra - gyerekműsor 10:30 Magazin 11:00 Wellness magazin 11:30 Egészségmagazin 12:00 Lapozó 17:30 Sztárbarangoló 18:00 Hírháló 18:30 Tv mozi : Az özvegy és a százados - magyar vígjáték 19.45 Szivárvány sztár - Ákos 20.15 Kapocs - 7. sz. Választókerület - Budai István 20:30 Hírháló 21:00 Haláli hősök amerikai akciófilm 23.00 Sztárbarangoló 23:30 Különjárat - Balogh Zoltán keményzenei magazinja 24:00 Lapozó
február 16. hétfő
07:30 Storyboard - filmajánló 08:00 Tv mozi : Az özvegy és a százados - magyar vígjáték 09.45 Kapocs - 7. sz. Választókerület - Budai István 10.00 Lapozó 17:30 Szőlő és bor Kiskőrösön - a Halas TV dokumentumfilmje 18:00 Krónika 18:10 Mese 18:15 Hírháló 18:30 Torna 19:00 Krónika 19:10 J ö -vő 7 - Horvát Kisebbségi Önkormányzat 2004. 19.25 Házban ház körül 19:40 Jelkép adventista 19:50 Krónika 20:00 Önök mondták - Péntek 13.20.15 Jövő 7 - Európa kert 20:30 Hírháló 21:00 Gyilkosság rendelésre 2. rész - amerikai film 22.30 Egészségmagazin 23:00 Lapozó
KÉSZPÉZHITEL AZONNAL!
Aranyékszer, ezüst, drágakő és autó fedezetre a Dunántúl legkedvezőbb hitelfeltételeivel (15 %/év) ÉKSZERBANK ZÁLOGFIÓK Nagykanizsa, Vasemberház 93-313-332 Hitelező bank: Surd és Vidéke Takarék Szövetkezet
TÉLVÉGI KIÁRUSÍTÁS A
BRILIÁNS
ÉKSZERÜZLETBEN
NAGYKANIZSA VASEMBER HÁZ 93-310-600
14K ARANYÉKSZEREK MÁR
2900, 3600, 4000 FT/GR
ÁRON, A KÉSZLET EREJÉIG
AKCIÓK, KEDVEZMENYEK! DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
Golyóálló szerzetes
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
otOVA*

Nyitva: minden nap 9-2l-ig
Egy névtelen tibeti szerzetes évtizedek óta járja a világot a legnagyobb titokban. Feladata, hogy akár élete árán is megvédjen egy osi tekercset, amely a határtalan hatalom titkát rejti, s mint ilyen, félelmetes veszélyt jelent a világra, ha rossz kezekbe kerül. Hat évtized elteltével meg kell találnia utódját, akire rábízhatja a kincset. A sors ki is jelöli, de o nem más, mint egy piti zsebtolvaj, aki először csak saját boldogulásával törődik, de aztán együtt védelmezik a tekercset egy halálos orosz maffia-hercegnővel szemben.
14
TS
2004. február .

Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gáz fűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft.
Érd.: 30/480-2586 (4649K) ***
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd.: 30/227-3294 vagy 30/911-9642 (5146K) Nagyrécsén régi kis ház, építésre alkalmas, közművesített területen eladó. Érd.: 30/939-9888 (5235K)
***
Szentgyörgy vári hegy IV. hegyháton 600 négyszögöl területen, családi ház jellegű, központi ftyés, ipari áram, vezetékes víz, gazdasági épülettel eladó. Érd.: 93/315-526 (5305K) ***
Kétszobás Deák téri önkormányzati lakásomat belvárosi garázzsal, értékegyeztetéssel saját tulajdonúra cserélném. Érd.: 30/204-4556 (5306K)
***
Szőlőskert Fogadótól 300 méterre telek, két szobás, nappalis lakóházzal eladó. Érd.: 30/629-6644 (5307K)
Nk-án Teleki 66. szám alatt tetőtéri lakás eladó. Érd.: 16 óra után a 93-321-673-as számon. (5314K)
***
Szabadhegyen 1500 m2-es telek eladó! Ára: 3500 Ft/m2. Érd.: 30/227-8434 (5313K)
BÉRLET
Belvárosi bejáratott 20 m2-es helyiség (galériás), 2004. március 1 -tol kiadó. Parkolási lehetőség jó. Érd.: 20/950-9529 (5302K)
VEGYES
Cukorbeteg, mozgássérült mamának kérek szépen egy kerekesszéket, és szükségünk lenne még diabetikus élelmiszerre és egy konyhaszekrényre. 30/652-4560 (5299K) ***
Hízott sertés egészben és hasítottan is eladó.
•Érd.: 20/8014-627 (5311K) ***
Gázas steaksütő, gázkonvektor, konyhai sarokpad, légkeveréses, párologtatós, melegentartó vitrin olcsón eladó. Érd.: 319-546 (5312K)
SZOLGALTATÁS/ALLAS
Kőműves-, ács-, tetőfedő munkákat, tetőszigetelést, lakások átalakítását, lépcsőházak felújítását vállaljuk. Érd.: 93/322-109, 06-30/6398-825 (5293K)
***
Fuvarozást, áru- és fenyőfaszállítást valamint költöztetést vállalok 4*2 m platós, 3 t-ig terhelhető teherautóval. Érd.: 30/856-3666 (5255K) ***
Ajtók, ablakok, zárak javítása! Helyszíni asztalos munkákat, javításokat vállalok! Tel.: 93/312-948. 30/284-6248 (5315K)
r Számítástechnikai ComputeR Szaküzlet és Szervíz
Nagykanizsa, Rákóczi üt 38. Tel.: 93/536-112, Fax:93/536-l 14 e-mail: rstgmk@axelero.hu Ct.:Wittmann Károly és Tsa.
Adóvisszatérítés! Ne maradjon le róla!
ÚJDONSÁG! MIKROHULLÁMÚ
Internet-szolgáltatás indul! Információ üzletünkben
Sulin ft
axpressr

Könyveléssel nem lesz gondja,
kanizsa-szám
majd megoldja. Tel.: 20/4500-827
Munkatársat keresek
egészségvédelem területére, kiemelt jövedelemmel, azonnali kezdéssel. Tel.: 30/336-8345
Szeretne Ön 200.000-300.000 Ft-ot keresni tisztességes munkával, egészségvédelem területén? Tel.: 20/392-2560
CSOKI I ANYA *
Nagykanizsa, Teleki u. 34. (az udvarban) HŰL
Tel.: (30) 9363-923 > 4,
VALENTIN NAPRA
vásároljon kedvesének, barátainak a CSOKITANYA édességeiből!
Egyedi desszertek óriási választékban. Válasszon tizenegyezer darabos készletünkből! Hétvégére, farsangi ünnepségre, tea sütemények óriási választékban már 199 Ft/doboz-tól kaphatók!
Nyitva: H-CS: 8.30-17.00 P: zárva Szo: 8.30-12.00
Nokia 3100
G=> CS> CS> <3=5 (S> CSD G=> G=> ® GS CSD GD
Sony Ericsson T610 beépített kamerával
íGSSsS-S
Motorola E365 beépített kamerával
fii o In
kezdőrés
t nétküt, 12 havi icntes részletre!
Samsung E700 beépített kamerával

m
iFWCTTTTüfria
2004. február 10.
SPORT
15
s p
0
R
T
H
*
1
R
E K
Eredményes szereplés
Január 17-én rendezte meg Keszthelyen az A. J. K. A. Shotokan Karate-Do Szövetség az I. Dunántúli Régiós Bajnokságot. 160 versenyző közül elsőként a gyerekek, majd a felnőttek küzdöttek. Nagykanizsát 17 fős csapat képviselte.
A Dunántúli Régiós Bajnokság I. fordulójának összesített győztese a paksi csapat lett. A kanizsaiak közül I. helyezett lett Kiss Jácint (Kumite egyéni), Juhász Ányos (Kumite egyéni), Biharvári Eszter (Kata egyéni), Juhász Zoltán (Kumite egyéni). II. helyezettek: Kiss Jácint (Kata egyéni), Pap Ádám (Kata egyéni), Peszleg Fruzsina (Kata egyéni). Tizenhárom harmadik és négy negyedik helyezést is sikerült elérniük a kanizsaiaknak.
Sáska fiatalok sikerei
A Megyei Labdarugó Szövetség idén is megrendezte a Téli Teremkupa utánpótlás tornáját. A csoportselejtezőket múlt hétvégén rendezték, többek között a Zsigmondy-Széchenyi tornatermében. A serdülőknél a Kiskanizsai Sáskák első helyen végeztek, megelőzve Zalakaros, Miklósfa, Galambok, Becsehely és Letenye csapatát. Az ifjúságiaknál a Sáskák szintén kiválóan szerepeltek, így mindkét kiskanizsai csapat bejutott a zalaszentgróti megyei döntőbe, amit február 8-án rendeztek meg.
Hiányzó tíz pont
A hétvégén NB I/B bajnoki mérkőzést játszott idegenben a Kanizsa DKK A BSE Városmajor csapata ellen. A mérkőzés 86:76-os eredménnyel zárult a Városmajor javára. Kanizsa DKK: Arany 7/3, Honti 17/6, Németh 17/9, Varga 17, Ürmös 14. Csere: Farkas 1, Ambrus, Tálosi, Gadnai, Völgyi 3.
. — Végig vezetve, helyenként színvonalas játékot produkálva a negyedik negyed zóna védekezés ellen nem talált be a csapat — értékelt Gábor Erzsébet edző.
Túraajánlat
A nagykanizsai Olajipari Természetbarát Egyesület február 15-én a Liszói hegyre szervez kirándulást. Indulás 10 óra 10 perckor az autóbuszállomásról, érkezés 17 órakor. A gyalogtúra útvonala: Liszói hegy — Mórichelyi hegy — Miklósfai parkerdő — Nagykanizsa. A táv 17 kilométer.
Miskolci vereség
Miskolci EAFC - Kanizsa KK DKG EAST 96-83 (20-32; 24-21; 24-9; 28-21) Játékvezetők: Jobbágy, Gergely DKG EAST: Kováts 27/18, Volf Barna 14/6, Bausz 16/3, Miilei 8, Koma 12. Csere: Volf Dávid 6, Gáli 0,. Edző: Vágvölgyi Tamás
ff
VIOLETTA, A BAJNOKNO
13 éves ifjú hölgy megannyi sikeres versennyel a háta mögött. Elért eredményeivel akár kérkedhetne is, de inkább csak szerényen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Ő Hetényi Violetta, a Fitnes Center versenyzője, amúgy jó tanuló zrínyis diák.
— A hetedikes Hetényi Violetta óvodás kora óta jár hozzánk. Szandi és Gergő után ő a legtehetségesebb és legszorgalmasabb versenyzőnk. Hetente két alkalommal jön tornára, két alkalommal aerobicozik, és egy szer kötélugrás a programja. Az elmúlt év eredményei is azt mutatják, nem voltak hiábavalók az edzé-
sek, a kemény munka. A Magyar Bajnokság első helyezettje volt, a Nestlé Nemzetközi kupáján negyedik, tornából egyéniben megnyerte a városi és a megyei diákolimpiát, a csapata a városi versenyen első, a megyein második lett. 2003-ban egyéniben megnyerte a kötélugrás megyei döntőjét, az országoson 11. helyet ért el. Azt-hiszem, ezek az eredmények önmagukért beszélnek. Amúgy csendes, szerény kislány Violetta. Társai nagyon szeretik, a Fitnes Fesztivál után is őt választották meg a "csapat lelkének" — mutatja be a tehetséges tornászt edzője, Vágó Lászlóné.
— Mikor lettél a mozgás szerelmese?
— Először az óvodás csoportommal jöttem. Akkor is nagyon tetszett, de aztán a Marcsi néniék szóltak, hogy jöjjek el edzésre is. Eljöttem, és mert nagyon jó volt a társaság, maradtam. Heti öt napot edzek. Ha versenyre készülünk, ennél is többet.
— Mi a kedvenced?
— A torna, de a kötélugrást is szeretem. Legutóbb Egerben voltunk versenyen, és nagyon jó volt. Több mint harmincan voltunk, nagyon jó társaság jött össze.
— A versenyek között miről beszélgettek, mit csináltok?
— Megbeszéljük a gyakorlatokat, azt, ki mit nem szeretne elrontani, mitől fél, mi a kedvence, és persze izgulunk is.
— Kevéske szabadidődet mivel töltöd?
— Sétálunk a barátnőimmel, olvasok, tévét nézek, néha elmegyünk a könyvtárba.
— Miért te vagy a csapat lelke?
— Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a csapatért, mindenkinek segítek, akinek csak tudok. Ha a többiek elmaradnak a gyakorlattal, vagy nem voltak edzésen, engem kérnek, hogy segítsek.
HASZNÁLT AUTÓK BIZTOS KÉZBŐL!
Suzuki Swift 1.0, 2001.01, kp.zár, 2x e.ablak, szervizkönyv, 2x légzs, 76.000 km, első tul., 1,3 MFt
VW Polo l,6i, 1997, 2x légzsák, 2x e.ablak, kp.zár, metál, servo korm, 120.000 km, második tul., 1,65 MFt
SUZUKI SWIFT SEDAN 1,3 évjárat 1998, rádiósmagnó, centrálzár, alu felni, 75000 KM ÁR: 1.250.000.-
Skoda Fabia 1.4 elassic, 2000.09, 41.000 km, első tul, 1,85 MFt
r • J | ./.••, . L l '' l Nagykanizsán a Király utca 25 . sz alatt épülő társasházban eladó ameri-
hejedelmi U| lclK3.SOl< cl D6lVá.rOSba.n, kai konyhás összkomfortos lakások, turbó kombi kazánnal ellátottak,
KID Á 1 V f | f~"\\ / A Dl I Á ~7 n AKII a szobák parkettásak. Beltéri fa ajtók, alacsony fűtési költséget biztosító I IVrAL. I ~ W LJ VMIxl SOFA ablakok és betörésbiztos bejárati ajtók növelik a komfortérzetet.
Állami támogatású hitelek, szodál-politikai támogatas, AFA visszaigénylés, illetékmentesség. Költözés várhatóan 2004 őszén.
Egyeztetés, tervismertetés; ÖKO-HÁZ 2000 Kft.
Nagykanizsa. Petőfi S. u. 5. I.em. Tel./fax: 93/ S16 715 Balassa Béla építész vezető tervező, Tel.: 30/ 901 901 3
E-mail: balassabela@chello.hu, Referenciajegyzék megtekinthető: members.chello.hu/balassab
SALVO BÚTORDISZKONT
Nagykanizsa, Erdész u. 6. (csengery utcai AGIP kút mögött) Telefon: 93/311-198 Fax: 93/536-198 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17, szombaton 9-12 óráig.
/~ppr\i/~p\ifö Áruvásárlási hitel L.KtUILitlV*'' akár 0% előleggel!
FIGYELEM !
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ, EU-S ÉS ÁLLAMI ÉRVÉNYESSÉGŰ, NYELVVIZSGÁT SZERVEZ alap, közép- és felsőfokon.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2004. március 20.
Jelentkezési határidő: 2004. február 25.
30% vizsgadíj visszatérítés! Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 88%!
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel.: 93 326 413 ; Fax: 93 536 887 E-mail: info@dialognk.hu Web: www.dialognk.hu
Fém étkezős asztal 130x70-es 7000 .-Fémvázas szék 2200 .-fekete és fehétr színben
A kcp csak illusztráció!
Konyhai sarokétkező 26900 .-
Ágyneműtartós bonell rugós heverő 19900 .-
A kép csak illusztráció!
Szuperakciós MDF konyha MDF fóliás konyhabútor elemenként rendelhető 220-as sor
64900 .- helyett 59900 .-12x5879 .-
Party K EGY
A helyszínen óriási Valentin r meglepetések! ^meglepet{
. Js és italakc
[ex-uazis, Samui Dance) oj I Belépő NINCS, csak kötelező fogyasztás!
NAGYKANIZSA, ERZSEBETTER 23 tarnmmmm. (CENTRÁL HOTEL] INFÜ TEL: (+36) S0 440 9700; (+36] 30 611 0616 INTERNET: WWW.C1.HU
Móricz Zsigmond Művelődési Ház Február 15. (vasárnap) 9.00 Móricz - Metál Légtechnika Amatőr Asztalitenisz Kupa Felnőtt egyéni verseny — Nevezési díj: 300 Ft. Gyermek egyéni verseny (10-16 éves korosztály) — Nevezési díj nincs!
Nevezni a verseny kezdetéig a helyszínen lehet!
Dél-Zalai Hetilap
éthí^
Nagykanizsa RÉGIÓK KAPUJA
XVI. évfolyam 7. szám • 2004. február 17. • Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
OHlC
Autóhifi, autóriasztó, műszaki használtcikk, MOBILTELEFONOK, digitális fényképezőgépek
Nagykanizsa, Platán sor 7. Tel./Fax: 93/333-837
MSZP 1 EGYSÉG
Szombattól újra Göndör István a Magyar Szocialista Párt nagykanizsai városi szervezete elnöke. Mint ismert, tavaly júniusban a szervezet belső konfliktusai abban csúcsosodtak ki, hogy leváltották Göndör Istvánt, és az irányítást Böröcz Zoltán kezébe helyezték. Ám sokan úgy érezték, a nyári tisztújítás puccs-jellegű volt, ezért beadvánnyal fordultak a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottságához. Az országos grémium megtárgyalva az ügyet, meghozta döntését, melynek értelmében Göndör István a helyi szervezet legitim elnöke.
A hétvégén e döntés ismeretében a párt Böröcz Zoltán vezette vezetősége bejelentette: tudomásul veszik és elfogadják az országos bizottság által megfogalmazottakat. Teszik ezt azért is, hogy a párt egységét ne veszélyeztessék, hiszen a jelen helyzetben a legfontosabb a kanizsai szocialisták közös plattformra hozása. Megállapították azt is, hogy a belső vitáról kiszivárogtatott hírek nem tettek jót a pártnak.
Göndör István, a tisztségébe visszahelyezett városi elnök úgy véli: a legfontosabb feladat a következő időszakban az egység megteremtése lesz a nagy-l kanizsai szocialisták
BRÜSSZELI LÁTOGATÁS
2oo4. február 11-12-án tartotta a Régiók Bizottsága Brüsszelben a soron következő ülését, amin részt vett dr. Boros Imre, a bizottságba delegált Magyar Megfigyelő Csoport elnöke, országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke. A Régiók Bizottsága ülésére időzítve került sor a három Nyugat-magyarországi megyét (Zala, Vas, Győr-Sopron), valamint Burgenlandot magába foglaló West-Pannon EU Régió brüsszeli bemutatkozására is. A West-Pannon soros elnöki tisztét jelenleg Vas megye Közgyűlése lát ja el, így a látogatás koordinálását Vas megye végezte. Az EU Régió Delegációja — amiben magyar részről az érintett megyék közgyűléseinek és a inegyejogú városok tisztségviselői vettek részt, a zalai delegációt Kiss Bódog Zoltán, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vezette, s tagja volt városunk polgármestere," Litter Nándor is — nagyon eredményes munkát végzett. Az Európai Parlamentben megrendezett kiállítást, a Régiók Bizottsága éppen ott ülésező küldöttei nagy számban látogatták. Hasonlóképpen nagy érdeklődés mellett zajlott a Magyar EU Misszión tartott angol nyelvű szakmai konferencia is.
2
KRÓNIKA
2004. február 17.
( február 9.)
Látható rendőrség
Évértékelő sajtótájékoztatót tartottak a nagykanizsai rendőrapitányságon. Sok-sok éve volt ilyen eredményes a kanizsai kapitányság, kezdte a beszámolót városunk rendőrkapitánya, dr. Molnár József. Nagyon jó felderítési eeredményességet értünk el az ismeretlen tetteses bűncselekmények esetében, emelkedett a nyomozás-eredményesség, ügyfelderítés is, amely az egyik legjobb a megyében. Közbiztonsági szempontból szeretnék a „látható rendőrséget" megvalósítani Nagykanizsán is. A járőrpárosokban rendszeresen találkozhatnak az állampolgárok határőrökkel is, akik segítséget nyüjtanak a közterületi szolgálat ellátása során. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 2003-ban csökkent, és 2004-ben is törekszenek arra, hogy ezt a szintet tartsák. A gyalogos-járőrórák számát szinten tartani, vagy adott esetben növelni szeretnék. A baleseti statisztika 10 százalékkal romlott, emelkedett a sérüléses balesetek száma. A biztonsági öves program nem hozott jelentős sikert, a passzív biztonsági rendszerek alkalmazásának ösztönzésére március elsejétől új program indul. Dr. Nemes Zoltán, megyei kapitány a kanizsai kapitányság munkáját jónak ítélte.
( február 10.)
Ülésezett a GVB
Kedd délután ülésezett a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság. Első napirendi pontként a 2004. évi költségvetést tárgyalták a bizottság tagjai, aki módosító javaslataikkal a közgyűlésnek tárgyalásra és elfogadásra ajánlották. Kiegészítéseik között szerepelt többek között, hogy az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a verseny és élsport támogatásra előirányzott 60 millió forintról készítsen tájékoztatást, és kerüljön a GVB elé az értéke-
sítésekről és a hitelállomány 2006-ig bekövetkező alakulásáról szóló tájékoztatás is. Dr. Polay József külső bizottsági tag felvetését is jóváhagyták, miszerint a vasúti kishíd műszaki és gazdasági lehetőségeit mérje fel a Vagyongazdálkodási Osztály és szerepeljen a Kanizsa Fejlesztéséért Programban. A költségvetés szöveges része is változtatásra került, így a költségvetési intézmény alapítványt nem támogathatna. Továbbá a 16. §. a parkolásra is vonatkozzon, és önkormányzati biztos akkor is kerüljön kirendelésre, ha az önkormányzat által fenntartott intézmény nem csupán 30 napon túli, hanem lejárt határidejű tartozásállományának mértéke is eléri az éves előirányzat 10 %-át vagy a 100 millió Ft-ot, és a tartozását egy hónap alatt sem képes 30 nap alá szorítani.
Egyhangúlag elfogadták a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ KFT által kialakítandó vámszolgálati helyről szóló felvett második napirendi pontot. A feladatmegosztás a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. és a Nagykanizsai Régió Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. között című napirendi pont első három és az ötödik határozati javaslatát jóváhagyták, a hatodikat nem fogadták el, a negyedikről pedig nem szavazott a bizottság.
Előrelépés a városfejlesztésben
Délután tárgyalta a költségvetés tervezetéről a Városfejlesztési Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság. Papp Nándor az előterjesztés kapcsán elmondta, bizottság szerette volna megismerni a jelenleg érvényes adósságtáblát. A 952 milliós hitelfelvételt túlzottnak tartják, a bizottság tagjai közül többen is figyelmeztettek az adósságspirál veszélyeire. Szakmai szempontból a VKIB a költségvetés-tervezetét kedvezőnek ítélte, hiszen számos rég halogatott út- és járdafelújítás, fejlesztés és beruházás szerepel benne.
( február 11.)
Bizottság alakult
Ülésén az Ügyrendi Jogi és Közrendi Bizottság közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak ítélte az idei év költségvetésével kapcsolatos előterjesztés. Az ÜJKB úgy határozott, a Gazdaságfejlesztő Kht. ügyeit vizsgáló bizottságot hoz létre, amely részben ÜJKB tagokból, részben a Pénzügyi Bizottság tagjaiból áll majd. A vizsgálat várhatóan a hónap végén lezárul
( február 13.)
A Fidesz a költségvetésről
A 2004-es költségvetés szakmailag tarthatatlan, emberileg vállalhatatlan — kezdte a pénteki sajtótájékoztatóján Cseresznyés Péter, képviselő — a rendelkezésre álló forrásoknak csak a töredékét fordítja a városvezetés munkahelyteremtésre. A város eddig meglevő tetemes adóssága mellé újabb, több mint félmilliárd forint hitelt kíván felvenni — mondta Gyalókai Zoltán képviselő. Az idei költségvetés, hasonlóan a tavalyi évhez, a nagykanizsaiak egészségét kockáztatva, több tízmillió forintot ajándékoz a Vízműnek. Az idei költségvetést nemhogy érdemi, de még látszategyeztetés sem előzte meg. A városvezetés az előbb említett drasztikus hitelfelvétellel egy időben saját fizetését 20,74 százalékkal emeli, hangzott el a sajtótájékoztatón. A költségvetésben az európai uniós pályázatok önrészeként mindössze hatvanmillió forintot terveztek be.
SZDSZ sajtótájékoztató
Gusztos Péter, az SZDSZ országos ügyvivője, parlamenti képviselő tartott sajtótájékoztatót az SZDSZ nagykanizsai irodájában pénteken. Hárompárti konszenzus van a négy pártból álló parlamentben annak érdekében, hogy ne szülessen törvény arról, hogy az állambiztonsági iratok nyilvánosságra kerüljenek — mondta Gusztos
Péter. A III. főcsoport iratainak kutathatóságára, bárki számára hozzáférhetővé tételére már született ígéret, ám megvalósulását az SZDSZ kivételével minden parlamenti párt akadályozza. Röst János alpolgármester elmondta, átvilágítása megtörtént, múltjában nem találtak semmit. A helyi közélet tisztaságát értékelvén elmondta, a Ki kicsoda címet viselő kiadványban az MSZP-s közéleti szereplők jelzik, hogy hosszabb, rövidebb ideig tagjai voltak az MSZMP-nek, ám a jobboldali politikusok, a polgári körök vezető személyiségei erről nem szólnak.
Közös fogadóóra Február 13-án Teleki László a MEH roma ügyekért felelős politikai államtitkára, országgyűlési képviselő közös fogadóórát tartott Dr. Molnár József rendőr alezredessel, a nagykanizsai kapitányság vezetőjével és Deák Tamással, az Okmányiroda osztályvezetőjével. A harmadik közös fogadóórán tizenöten vettek részt. A problémák között szerepelt szomszédviszály, határidő nélküli személyigazolvány, lakásprobléma.
előzetes)
Megemlékezés
A Nagykanizsai Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapja tiszteletére tart megemlékezést február 21-én szombaton 14 órakor a Halis István Városi Könyvtárban. Előadó: Kiszely Gábor, a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatója.
Cukorbetegek A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete klubfoglalkozását február 27-én, pénteken 15.3-kor tartja a kórház tanácstermében. Téma: cukorbetegség és a rák, előadó dr. Sebestyén Miklós főorvos.
Tisztelt Olvasóink!
E heti lapszámunkból anyagtorlódás miatt maradt ki
a televízió műsor. Szíves elnézésüket kérjük!


- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Bánfalvi Zoltán, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 471. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Hirdetésszervező: Gémesi Károlyné, Huszárné Horváth Edina, Molnár Istvánné Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 471. emelet. Tel.:93/312-305. Nyomja: ANTÓK Nyomdaipari Kft., Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879 E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2004. február 17.
VÁROSPOLITIKA
3
ÚJ VEZETŐK A HIVATALBAN
A múlt héten Litter Nándor polgármester és dr. Kelemen Marcell jegyző sajtótájékoztató keretében mutatta be a hivatal két osztályának december elején kinevezett új vezetőjét.
— Az eddiginél egységesebb, hatékonyabb, rugalmasabb gazdálkodási szervezet kialakítása érdekében került sor e szervezet átalakítására, s az ellenőrzéssel és a tervezéssel foglalkozó új osztály — a Kontrolling Osztály — létrehozására. így gyors, pontos információt kapnak a jövőben a döntéshozók, s a gazdasági események folyamatos nyomon követésével lehetővé válik az azonnali és hatékony beavatkozás — mondta a polgármester.
A számviteli, pénzügyi és adó-
Dabi Gabriella
ügyi feladatokat végző Gazdálkodási Osztály élére Dabi Gabriella került, aki három éves kincstári gyakorlattal és komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező közgazdász. Dencsné Szabó Edit lett
Dencsné Szabó Edit
a Kontrolling Osztály vezetője, ő szintén közgazdász, s mivel a Kanizsa Trend Bútorgyárnál dolgozott 6 évig kontrolling vezetőként, az üzleti életben szerzett tapasztalatai is segíthetik munkáját.
EGYMILLIÓ A
MINISZTERTŐL
Kovács Kálmán miniszter 2004. évi fizetésnövekedésével, 1 millió forinttal, a Kanizsa Felsőoktatásért Alapítványt támogatja. Az adományozásról szóló jelképes csekk ünnepélyes aláírására csütörtökön délután került sor a Veszprémi Egyetem kihelyezett képzési helyén. A támogatást dr. Kovács Zoltán dékán és dr. Dominik Sándor dékánhelyettes vették át. Meghatott vagyok, példaértékű a felajánlás, amelyet az egyetem kapott a miniszter úrtól. A pénzt, amely a jobb munkát segíti, a hallgatók érdekében használja fel a nagykanizsai képzési hely- mondta a dékán.
/STT\
Számítástechnikai ComputeR Szaküzlet és Szerviz
Nagykanizsa, Rákóczi út 38. Tel.: 93/536-112, Fax:93/536-114 e-mail: rstgmk@axelero.hu Ct.:Wittmann Károly és Tsa.
Adóvisszaté rí té s! Ne maradjon le róla!
ÚJDONSÁG! MIKROHULLÁMÚ
Internet-szolgáltatás indul! Információ üzletünkben
Sulinál )
*xpra*«> */
INFORMACIOS TARSADALOM A GYAKORLATBAN
A Cserháti Sándor Szakközépiskola hosszabb ideje tudatosan fejleszti tárgyi feltételeit, hogy a képzési irányokhoz a legkorszerűbb tárgyi feltételeket biztosítsa. A mindenkori költségvetés szűk keretei miatt, új berendezésekhez csak pályázati és átvett pénzeszközök segítségével juthat az intézmény. Csütörtökön délután avatta fel Röst János alpolgármester a Regionális Szakképzési Alap és a XXI. Század gyakorlati képzőhelyek és az integráció című pályázattal elnyert összegből vásárolt új technikai berendezéseket.
A közel tízmilliós beruházás nyomán egy LPKF C60 típusú elektronikai PCB gyors-prototípus gyártó berendezést és tartozékaival, valamint egy LPKF MiniContac III. Galvanizációs lyukátfémezési technológiai konfigurációval lett gazdagabb az iskola. A
különleges berendezés egy olyan prototípus gyártó eszköz, amely teljes automatizálással készíti el a nyomtatott áramköröket, majd azt követően a galva-nizációt is elvégzi. A csúcstechnológiát képviselő eszközök a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek.
Ugyancsak az elmúlt hetekben készült el a város egyik legkorszerűbb hálózati rendszere, amely biztosítja a kétszáznál is több végponton működő számítógépek és perifériák oktatást és igazgatást szolgáló rendszerét. Az átalakítás költsége megközelíti a tízmillió forintot. Mindkét fejlesztéstől azt várják, hogy szakszerű használatukkal a diákok és az oktatók közösen léphetnek egy lépést előre az információs társadalom gyakorlati megvalósítása útján.
KÖNYVBEMUTATÓ
Múlt pénteken a Halis István Városi Könyvtárban került sor Csernák Árpád és Gerencsér Zsolt Felnőtté tiporva című regényének bemutatójára. Ruzsinszky Klementina és Czupi Gyula, az est házigazdái mutatták be a. szerzőket és munkásságukat, majd maguk az írók tárták az érdeklődők elé gondolataikat az 50-es évekről, a mű megszületésének indítékairól.
Mint mondták, az 1956-os forradalomban hősi halált halt és a megtorlások során kivégzett gyermekeknek és ifjaknak kívánnak emléket állítani könyvükben.
Azt szeretnék bemutatni, hogyan élték meg a fiatalok, a 10-15 éves gyerekek az ötvenes éveket, hogyan változott a személyiségük az események hatására, mit éreztek és mi történt, történhetett velük a forradalom idején. Mindehhez hiteles történelmi eseményeket tárnak az olvasók elé.
Nem a dokumentumok hitelessége volt a fő cél a könyv megírásakor, hanem a kor torzításmentes ábrázolása annak érdekében, hogy 1956 emléke is ugyanolyan tisztán és példaszerűen éljen, mint az 1848-as forradalomé. Már akkor nemhiába született a
mű, ha legalább az érdeklődést felkelti a kor iránt, s néhányan utánanéznek más, e témában íródott könyveknek - foglalták össze a szerzők.
Az ember szinte átéli, újraéli az eseményeket — hangzott egy, a művet már ismerő hallgató véleménye, s mindezt alátámasztották az irodalmi esten bemutatott részletek is.
A regényt egyébként a Búvópatak című polgári lapban 2002. októberétől folytatásokban bemutatták, az utolsó fejezetet éppen a legutóbbi, a kanizsai könyvbemutató napján megjelent számban.
- VÁROSHÁZA
HIRDETMÉ
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere értesíti a lakosságot, hogy a felső küszöbértékű veszélyes üzemnek minősülő GE Hungary Rt. biztonsági jelentése elfogadásra került, Nagykanizsa város külső védelmi tervének koncepciója elkészült. A biztonsági jelentés és a külső védelmi terv Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. em. 108. ajtószám alatti hivatali helyiségben hozzáférhető és megismerhető, azokra 2004. március 3. napjáig észrevételt lehet tenni a 2/2001. (I. 17.) Korm. sz. rendelet 16. §-a alapján. Nagykanizsa, 2004. február 10.
Litter Nándor
Óvodai és általános iskolai jelentkezések a 2004/2005. tanévre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város alsó fokú oktatási-nevelési intézményeiben az óvodai és általános iskolai felvételre történő jelentkezéseket
2004. március 29-30-án fogadjuk — mindkét napon 8-17 óráig.
A jelentkezés helye a lakáshoz legközelebbi, vagy a szülő által választott óvoda, illetve a kötelező felvételt biztosító, vagy a szülő által választott általános iskola.
A jelentkezettek felvételéről a férőhelyek, illetve az indítandó első osztályok számának ismeretében az intézmény • vezetője dönt, melynek eredményéről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
Óvodai felvételre kell jelentkeznie minden gyermeknek, aki tankötelessé válik, azaz 2004. május 31-ig betölti az ötödik életévét és még nem jár óvodába.
Felvételre jelentkezhet és felvételt nyerhet minden kisgyermek, aki 2004. október l-ig betölti a harmadik életévét. A jelentkezéshez szükséges okmányok:
— a gyermek születési anyakönyvi kivonata
— gyermekorvosi igazolás
— lakcímigazoláshoz személyi igazolvány, vagy lakcímkártya
Altalános iskolai felvételre kell jelentkeznie minden nagykanizsai
gyermeknek aki 2004. május 31-ig betölti a hatodik életévét - azaz 1998. május 31. előtt született - és elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, amelyet az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye igazol. Felvételre jelentkezhet — a szülő kezdeményezése alapján — minden 1998. május 31. és december 31. között született 6 éves gyermek, ha iskolaérettségét az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó igazolja. A jelentkezés választott helyszínén minden gyermek regisztrálásra kerül, de felvettnek csak az a gyermek tekinthető, aki az adott intézmény felvételi körzetében levő állandó nagykanizsai lakos.
A nem kötelező felvételt biztosító, hanem a szülő által választott iskolába történő felvételről a törvényi keretszám ismeretében az iskola igazgatója dönt, melyről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti. A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
— óvodai szakvélemény eredeti példánya, gyermekorvosi igazolás
— a gyermek születési anyakönyvi kivonata
— lakcím igazolására személyi igazolvány, vagy lakcímkártya
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
Nagykanizsa —Városközpont 010 jelű tömb tömbrehabilitációja keretében, a Nagykanizsa, 1970 hrsz. alatti, volt kosaras piac ingatlan értékesítésére A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező 1970. hrsz-ú ingatlan értékesítése a pályázati kiírási dokumentációban meghatározott feltételekkel, hasznosítási kötelemmel. A részletes kiírási dokumentáció átvétele:
2004. február 17.
N Y
A részletes kiírási dokumentáció megtekinthető, 50.000,-Ft +ÁFA vissza nem térítendő díj ellenében megvásárolható, átvehető
munkanapokon 8-12 óra között a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz. alatti épületének II. emelet 15. sz. irodájában.
További felvilágosítást ad: a Polgármesteri Hivatal részéről: Tárnok Ferenc beruházási főmunkatárs tel .: 93/500-766 A pályázatok beadásának határideje:
2004. március 31. (szerda) 10.00 óra Helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 3. A pályázat eredményhirdetése várhatóan: 2004.április 30. A helyszíni konzultációs lehetőségről, a pályázat egyéb feltételeiről a kiírási dokumentáció részletesen rendelkezik. Az értékesítésre kerülő ingatlan rövid leírása:
Az ingatlan Nagykanizsa belvárosában, a Zárda u.- Zrínyi u. által határolt területen található, tulajdonképpen teljes egészében a régi kosaras piac területét foglalja magába. A város nagyon frekventált részén, minden irányból jól megközelíthetően, nagyszámú parkolóhely közelében található. Környezete rendezett, vegyes rendeltetésű lakó-, kereskedelmi és irodanegyed. Az ingatlan jelenleg terhelt bejegyzétt földhasználati jogokkal, illetve hatályos bérleti szerződéssel. Az ingatlan területe: 4335 m2 Övezeti besorolása: belterület
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
Nagykanizsa - 002 jelű tömb tömbrehabilitációja keretében az alábbi ingatlanok hasznosítására Nagykanizsa,
— 1181/12 hrsz-ú ingatlan közpark területén, mélygarázs, parkoló építése
— 1162 hrsz-ú ingatlan (jelenleg Tüdőszűrő) a Rozgonyi utcában Az épület a kórházrekonstrukció ütemezése szerint 2005. II. negyedévében szabadulhat fel.
— 1159/2 hrsz-ú ingatlan a Rozgonyi utcában. Az ingatlanon jelenleg garázs bérlemények találhatók. Az értékesítéshez szükséges az ingatlan tulajdoni és bérleti viszonyának rendezése. Az Ingatlankezelési Intézmény a garázsok bérleti szerződéseit felmondta, a garázsok lebontása, terület kiürítése 2005. 01. 31-ig megtörténik.
A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanok értékesítése a pályázati kiírási dokumentációban meghatározott feltételekkel, hasznosítási kötelemmel.
A részletes kiírási dokumentáció megtekinthető, 50.000,-Ft +ÁFA vissza nem térítendő díj ellenében megvásárolható, átvehető munkanapokon 8-12 óra között a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz. alatti épületének II. emelet 15. sz. irodájában.
További felvilágosítást ad: a Polgármesteri Hivatal részéről: Tárnok Ferenc beruházási főmunkatárs tel .: 93/500-766
A pályázatok beadásának határideje:
2004. március 31. (szerda) 11.00 óra
Helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 3.
A pályázat eredményhirdetése várhatóan: 2004. április 30.
A helyszíni konzultációs lehetőségről, a pályázat egyéb feltételeiről a kiírási dokumentáció részletesen rendelkezik.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
2004. február 17.
KANIZSAI KÖZLÖNY
KANIZSAI



KÖZLÖNY
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA
Nagykanizsa 2004 január 16.
2004/l.szám
Tartalomjegyzék:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 40/1996.(XI. 26.), a 60/1999. (XII. 15.) a 60/2000. (XII. 13.), a 26/2001. (V. 30.), a 63/2001. (XII. 19.), a 32/2002. (VI. 6.) a 75/2002. (XII. 14.) és a 77/2003. (XII. 12.) számú rendeleteinek egységes szövege az építményadóról.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 46/1997.(XII. 9.), a 39/1998. (XII. 22.) a 62/1999. (XII. 15.), az 9/2000. (XII. 13.), a 2/2001. (I. 24.), a 27/2001. (V. 30.) a 64/2001. (XII. 19.) a 33/2002. (VI. 6.) a 74/2002. (XII. 14.) és a 76/2003. (XII. 12.) számú rendeleteinek egységes szövege a helyi iparűzési adóról.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS KÖZGYŰLÉSE 40/1996. (XI.26.) SZÁMÚ RENDELETE
AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL
V
(Egységes szövegű rendelet: hatályos 2004.január 1-től)
Bevezető rendelkezések
Az 1990. évi többször módosított C. törvény 1. §. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése megalkotja az építményadóról szóló rendeletét.
1.8-
Adókötelezettség
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (továbbiakban együtt: építmény).
(2) Az adókötelezettség a (3) bekezdésben foglalt kivétellel az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.
(3) Nem terjed ki az adókötelezettség:
a.) többlakásos lakóépületeknél a lépcsőház egy szinten számított vízszintes vetületére,
b.) a lakás azon szintjére, vagy szint részére, amelynek padlószintje több, mint 0,70 m-rel a csatlakozó terepszint alatt van. Egyéb célú hasznosítás esetén ez a kedvezmény nem illeti meg az adóalanyt.
(4) Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (loggia, erkély) és a fedett terasz, tornác alapterületének felét kell a hasznos alapterületbe beszámítani.
(5) Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik a rendeltetésszerű használathoz szükséges földrészlet, melynek mértéke maximum:
a.) lakásonként:
- egylakásos ház esetében 1800 m2
- kétlakásos ház esetében 1500 m2
- többlakásos társasház esetében 1000 m2
b.) üdülőként (szálloda, panzió): az épülettel beépített földrészlet hatszorosa.
c.) egyéb építményenként (iroda, üzlet, műhely, garázs, raktár, stb.): az épülettel beépített földrészlet háromszorosa.
2. §.
Az adókötelezettség keletkezése, változása és megszűnése
(1) Az adókötelezettség a használatbavételi engedély, illetőleg a fennmaradási engedély kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély
nélkül épült, vagy anélkül használatba vett építmény esetében az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik.
(2) Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.
(3) Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni.
(4) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.
3. §.
Az adó alanya
(1) Az adó alanya: - a magánszemély, a jogi személy, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése - az, aki a naptári év (a továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok.
Amennyiben az építményt az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, a vagyoni érték jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos).
(2) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban az (1) bekezdésben foglaltaktól el lehet térni.
(3) Társasház, garázs és üdülő esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok, a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség.
(4) Adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is, feltéve, hogy adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
4. §.
Adómentesség
Mentes az adó alól:
(1) A lakás céljára épült belterületi építmény(ek), vagy építmény olyan rész(ek), amelyet tartósan lakás céljára használnak, és az illetékes hatóság lakóhelyként a nyilvántartásába bejegyzett. (2) A szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség.
(3) A költségvetési szerv, az egyház tulajdonában álló építmény.
(4) A sportegyesület az építményei után.
(5) A 3.§.(1) bekezdésében felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szerve-
zet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv és a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó
KANIZSAI KÖZLÖNY
jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve
- költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(6) A 4. §. (1) bekezdésében megjelölt építményekhez tartozó kiegészítő helyiségek, valamint a lakáshoz tartozó 1. §. (4) bekezdésben felsorolt építményrészek.
(7) Az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra, vagy növényter-
mesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növény-termesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl: istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységhez kapcsolódóan használja.
(8) Az a külterületi építmény, amelyet lakás céljára hasznosítanak és az ille-
tékes hatóság lakóhelyként a nyilvántartásába bejegyzett, amennyiben:
a.) a tulajdonos lakja és Nagykanizsa város illetékességi területén lakás bérleti illetve tulajdonjogával nem rendelkezik és erről nyilatkozik.
b.) a bérlő természetbeni és pénzbeni ellenszolgáltatás nélkül veszi bérbe. A mentesség feltétele a bérleti szerződés, valamint nyilatkozat arról, hogy a bérlő Nagykanizsa város illetékességi területén nem rendelkezik lakás bérleti illetve tulajdonjogával.
(9) Kérelemre a gépjárműtároló (garázs), ha az adó alanya, valamint adóalanynak a PTK 685.§. b) pontja szerinti közeli hozzátartozója, - ha vele legalább egy éve közös háztartásban él, illetve állandó bejelentett lakcíme azonos - , súlyos mozgáskorlátozottnak minősül. Évközben benyújtott kérelem esetén a kérelem benyújtásának évében kivetett teljes évi adó alól mentesül adóalany. Amennyiben a fentiekben megjelölt tulajdonosok egynél több gépjárműtárolóval rendelkeznek, csak egy gépjárműtároló mentesíthető.
(10) A Magyar Nemzeti Bank, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság, a Magyar Államkincstár Részvénytársaság, az Államadósság Kezelő Központi Részvénytársaság, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalat és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódja és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete.
5. §.
Az adó alapja és mértéke
Az adó alapja az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete. Az alapterületet 0.50 m2-ig lefelé, 0,51 m2-től felfelé kell kerekíteni.
6.§.
Az adó évi mértéke az adóköteles alapterület után:
a.) külterületi építmények esetében: 150 Ft/m2
b.) belterületi gépjárműtárolók esetében: 200 Ft/m2
c.) belterületi építmények esetében: 300 Ft/m2
7. §.
Adókedvezmények
Adóalanyt a fizetendő adóból:
(1) Ha az építmény állaga indokolja:
- 50 évnél régebbi, továbbá
- vályogból, faszerkezeti elemekből készült
- teherhordó és (vagy) tetőszerkezete jelentős mértékben sérült (falak megrepedezettek, nincs szigetelése, felvizesedett, tetőszerkezete roskadt, beázik)
az adóhatóság kérelemre, helyszíni szemlével ellenőrizve legfeljebb a megállapított adó 25 %-ára mérsékelheti.
(2) a.) adókedvezmény illeti meg az új építménye után, ha használatbavételi engedéllyel rendelkezik:
Az adókedvezmény mértéke:
- az első adóévben az egyébként járó adó 100 %-a;
- a második adóévben az egyébként járó adó 75 %-a;
- a harmadik adóévben az egyébként járó adó 50 %-a;
- a negyedik adóévben az egyébként járó adó 25 %-a.
b.) Nem jár adókedvezmény az olyan új épület után, amelyre az illeté-
kes hatóság használatbavételi engedélyt nem adott, és azt használatba vették.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalappal rendelkező vállal-
kozók esetében, ha az építkezést 2003. évben megkezdték, és azt 2004. január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz bejelentették, a jogosultság kezdő időpontjának az építkezés kezdő időpontja (építési engedély kiadásának időpontja) számít. Az adókedvezmény időtartama ekkor sem haladhatja meg a 2007. december 31-ik napját.
(3) a.) 2004január 1-től kezdődően a 2,5 millió forintot meghaladó vállalkozási szintű adóalappal rendelkező vállalkozók (10.§.16.pont) az üzleti célt szolgáló épületük, épületrészük után az e rendeletben meghatározott adómentességeket, adókedvezményeket nem vehetik igénybe.
b.) Azon vállalkozások akik/amelyek 2003.december 31-ig jogosultsá-
got szereztek az adómentességek, adókedvezmények bármelyikéhez, azt a kedvezmény lejártáig igénybe vehetik, de legkésőbb 2007.december 31-ig. Az igényjogosultságról 2004. január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz bejelentést kell tenni.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapot meg nem haladó
vállalkozások esetében a kedvezmények 2004. január 1-től is igénybe vehetők az ott meghatározott feltételekkel.
8. §.
Bevallási, bejelentési kötelezettség
(1) Bevallást köteles tenni minden, a 3. §-ban meghatározott adóalany, aki/amely az önkormányzat illetékességi területén az 1. §-ban meghatározott építménnyel rendelkezik.
(2) Az adóbevallást az adóév január 15-ig kell benyújtani az önkormányzati adóhatósághoz a rendszeresített nyomtatványon.
(3) Az adóalany köteles a bevezetett építményadó megállapításához szükséges valamennyi - az önkormányzat felhívásában megjelölt - adatot szolgáltatni az adott adóév január 1-i állapotának megfelelően. Bevallásával egyidejűleg közli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által megállapított adóazonosító jelét.
(4) Az építmény megszűnése esetén a bevallást a megszűnést követő 15 napon belül kell megtenni.
(5) Ha az adóalany adóköteles építményét elidegeníti, az adás-vételi szerződés egyidejű bemutatásával a változást követő 30 napon belül be kell jelenteni.
9. §.
Az adó megfizetése
(1) Az építményadót félévenként két egyenlő részletben, március 15-ig, illetve szeptember 15-ig kell megfizetni.
(2) Hatályát veszítette.
(3) A fizetendő építményadó összegét 100 Ft-ra kerekítve kell megállapítani, és a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni.
(4) Ha az adóalany adókötelezettsége megszűnése után adószámlája egyenlege 1000 Ft alatti tartozást vagy követelést mutat, az adóhatóság törléssel rendezi.
(5) "A fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező adózónak belföldi pénzforgalmi bankszámlájáról átutalással, pénzforgalmi bankszámlával nem rendelkező adózónak belföldi postautalvánnyal vagy belföldi bankszámlájáról történő átutalással kell teljesítenie. Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adó (építményadó, gépjárműadó) - a belföldi bankszámla vezetésével megbízott pénzintézettel történt megállapodás alapján, amennyiben az adóhatóság a hozzájárulását megadta - csoportos beszedéssel is teljesíthető."
(6) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköréről szóló
1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni
10. §.
Értelmező rendelkezések
E rendelet alkalmazásában:
(1) Önkormányzat illetékességi területe: Az önkormányzat közigazgatási határa által behatárolt bel- és külterületet magában foglaló térség, amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed,
(2) A külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön van, és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtartamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet, vagy más személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van,
KANIZSAI KÖZLÖNY
ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit,
(3) vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ide értve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet,
(4) külterület: a település közigazgatási határának belterületén kívül eső földrészlete, ide értve a zártkertet is,
(5) építmény: olyan ingatlan jellegű, végleges vagy ideiglenes műszaki alkotás (épület, műtárgy), amely általában a talajjal való egybeépítés, vagy a talaj természetes állapotának megváltoztatása révén jön létre. Nem minősül építménynek a három évnél rövidebb időtartamra létesített építmény,
(6) épület: az olyan építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben vagy egészben elválasztott teret alkot, és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ide értve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van.
Épületrész az épület műszakilag elkülönített, külön bejárattal ellátott része,
(7) hatályát veszítette
(8) lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVI-II. sz. törvény 2. sz. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban, lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó - földrészlettel együtt, azzal, hogy nem minősül szükséglakásnak az a helyiségcsoport, amely csak azért nem sorolható be komfortfokozatba, mert nem rendelkezik melegpadlós helyiséggel,
(9) hasznos alapterület: a végleges falsíkokkal határolt teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m; a teljes alapterületbe a helyiségek összegzett alapterülete és az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodó (loggia, fedett és oldalt zárt erkélyek) és a fedett terasz, tornác, tetőtér, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőinek egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik,
(10) kiegészítő helyiség: az, amely a lakás és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, tüzelő- és salaktároló, szárító, padlás, szerszámkamra, szín, pince),
(11) építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül,
(12) nevelési, oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 2. §-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmény,"
(13) ingatlan: a földdel és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog,
(14) kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedő elosztó- és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztói vízellátási, ide értve a belvíz-, a hő-, gázenergia és távbeszélési igényeit elégíti ki), valamint az út- és a járdaépítés,
(15) állandó lakos: aki a lakcímbejelentés szabályai szerint nyilvántartásba vett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezik az önkormányzat illetékességi területén,
(16) vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a.) a személyi'' jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
b.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600.000 forintot meghaladja,
c.) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,
d.) egyéb szervezet, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll
(17) szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás,
(18) egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás, amely járó- vagy fekvőbeteg ellátást, megelőző illetőleg szűrővizsgálatot, di-
agnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá, amely gyógyszert forgalmaz,
(19) közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, a Diákhitel Központ Részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos-, és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ide értve a viziközmű társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik.,
(20) tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést a földhivatalhoz benyújtották -melynek tényét a földhivatal széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni, egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók
(21) helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés: a díjfizetés ellenében bárki által igénybe vehető menetrendszerinti személyszállító járatokkal lebonyolított közlekedés.
(22) gépjárműtároló (garázs): minden olyan építmény, építményrész, amelyet gépjárműtárolás céljára építettek, illetve gépjárműtárolás céljára akár ideiglenesen is használnak.
(23) súlyos mozgáskorlátozott: az a személy aki a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek rendszeréről szóló jogszabályban meghatározott állapota miatt súlyos mozgáskorlátozottnak minősül, és ezt a tényt az ott meghatározott orvosi szakvélemény igazolja
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
KÖZGYŰLÉSE 46/1997. (XII.9.), SZÁMÚ RENDELETE
A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL
(Egységes szövegű rendelet: hatályos 2004. január 1-től)
Bevezető rendelkezések
A többször módosított Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény Íjának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei logú Város Közgyűlése illetékességi területén megalkotja a helyi iparűzési adóról szóló rendeletét.
Az adókötelezettség l.§.
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó, vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
(2) Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségben végzett nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.
Az adó alanya 2. §.
(1) Az adó alanya a vállalkozó.
(2) Adómentes az (1) bekezdésben felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv és a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is feltéve, hogy adómentességét
KANIZSAI KÖZLÖNY - 2004 február17-
nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
Állandó és ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység
3. §.
(1) A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) kívül folytatja.
(2) Ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó
a) piaci és vásározó kiskereskedelmet folytat,
b) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot. Ha a tevékenység folytatásának időtartama a 180 napot meghaladja, akkor a tevékenység végzésének helye telephelynek minősül,
c) bármely - az a) és b) pontba nem sorolható - tevékenysége, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve ha egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.
Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése
4. §.
(1) Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a tevékenység megszűnésének napjával szűnik meg.
(2) Az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a tevékenység végzésének időtartama az irányadó az adókötelezettség időbeni terjedelmére.
Az adó alapja
5.§.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a közvetített szolgáltatások értékével, valamint
a) 1998. évben az anyagköltség 33%-ával,
b) 1999. évben az anyagköltség 66%-ával
d) 2000. évtől az anyagköltséggel.
(2) Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint megosztania.
(3) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetében az adót a tevékenység végzésének naptári napjai alapján kell megállapítani. Minden megkezdett nap egy napnak számít.
Állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén az adó alapjának egyszerüsitett meghatározása 5/A.§.
(1) Az 5.§. (1) bekezdéstől eltérően
a.) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, az adóévben átalányatjjpzó magánszemély (egyéni vállalkozó, mezőgazdasági kistermelő) vállalkozó,
b.) a 10. §.(4) bekezdés a)-d) pontja szerinti más vállalkozó, feltéve, hogy nettó árbevétele az adóévet megelőző adóévben - 12 hónapnál rövidebb adóévet megelőző adóév esetén napi arányosítással számítva időarányosan - nem haladta meg a 4 millió forintot, illetve a tevékenységét adóévben kezdő vállalkozó esetén az adóévben -időarányosan - a 4 millió forintot várhatóan nem haladja meg, az adó alapját a (2), illetőleg a (3) bekezdésben foglaltak szerint - figyelemmel a (4) és (5) bekezdésre - is megállapíthatja."
(2) Az (1) bekezdés a.) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadó alapjának 20%-kal növelt összege, azzal, hogy az adó alapja nem lehet több, mint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti - e tevékenységből származó - bevételének 80 százaléka.
(3) Az (1) bekezdés b.) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja a , nettó árbevételének 80 százaléka.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik meg, vagy az (1) bekezdés b) pontjában említett vállalkozó az adóévben - időarányosan - 4 millió forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, akkor az adó alapját - az adóév egészére - az 5. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani. Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért árbevétele a 4 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának alapját ebben az adóévben a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(5) Az adó alapjának (2) vagy (3) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést az adóévet megelőző adóévről szóló bevallással egyidejűleg, a tevékenységét év közben kezdő vállalkozó, illetve ha az önkormányzat az adót év közben vezeti be, akkor az adókötelezettség keletkezését, illetve az önkormányzat adót bevezető rendeletének hatálybalépését követő 15 napon belül kell megtenni az adóhatósághoz.
5/B. §
(1) Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozó az adó alapját - az 5.§.(1) bekezdésében, vagy az 5/A.§-ban foglalt előírásoktól eltérően - az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 50 %-ában is megállapíthatja.
(2) Az adó alapjának az (1) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést az 5/A.§.(5) bekezdése szerint kell megtenni.
(3) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor az adó alapját az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévre az (1) bekezdés szerint, a naptári év hátralévő részére az 5,§.(1) bekezdése, vagy az 5/A.§ előírásai szerint kell megállapítani, utóbbi esetben feltéve, hogy az 5/A.§-ban foglalt feltételek egyébként fennállnak.
(4) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozó adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor
a.) köteles azt 15 napon belül bejelenteni az önkormányzati adóhatóságnak, s ezzel egyidejűleg a naptári év hátralévő részére bejelentést tenni a várható adó összegéről. A bejelentett várható adó összege alapján az adóhatóság megállapítja az adóelőleg összegét.
b.) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévről szóló bevallást az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényben meghatározott időpontig köteles benyújtani, s ezzel egyidejűleg az adóévre már megfizetett előleg és a tényleges fizetendő adó összegének különbözetét megfizeti, illetve igényelheti vissza."
Az adó mértéke 6. §.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértéke az adóalap 2%-a.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke:
a.) a 3. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti tevékenység-végzés után
naptári naponként 1000 forint,
b.) a 3. § (2) bekezdésének b) és c) pontja szerinti tevékenység-végzés
után naptári naponként 5000 forint.
(3) A székhely, illetőleg a telephely szerinti önkormányzathoz az adóévre fizetendő adóból, legfeljebb azonban annak összegéig terjedően - a (4) bekezdésben meghatározott módon - levonható az ideiglenes jellegű tevékenység után az adóévben megfizetett adó.
(4) Az ideiglenes tevékenység után megfizetett adó a székhely, illetve telephelyiek) szerinti önkormányzatokhoz fizetendő adóból a vállalkozás szintjén képződő teljes törvényi adóalap és az egyes (székhely, illetve telephely(ek) szerinti) önkormányzatokhoz kimutatott törvényi adóalapok arányában vonható le.
Adómentesség, adókedvezmény 7.§.
(1) Adókedvezményben részesül a vállalkozó, ha a Nagykanizsa város illetékességi területére kimutatott 2002. évi adóalapja
2004. február 17.
KANIZSAI KÖZLÖNY
9
meghaladja a vállalkozás szintű adóalap 50 %-át.. ,
a.) Az adókedvezmény mértéke:
2003. adóévben az adóalap 2 ezreléke,
2004. adóévben az adóalap 1 ezreléke.
b.) Nem illeti meg az adókedvezmény azt az adóalanyt akinek/amelynek az adott adóévi vállalkozási szintű adóalapján belül a Nagykanizsa város illetékességi területére kimutatott adóalapja nem haladja meg az 50 %-ot, valamint a további adóévek adókedvezményét sem veheti igénybe.
c.) Az üzleti év szerint adózó adóalanyok az adókedvezményt az üzleti év kezdő időpontjában érvényes adókedvezmény mértéke szerint vehetik igénybe a teljes adóévre vonatkozóan.
(2) Az önkormányzat illetékességi területén: állandó jellegű tevékenységet kezdő vállalkozó, ha tevékenységét nem az ipari park területén kezdi, a
- kezdés adóévében a fizetendő iparűzési adóból 100%,
- a kezdést követő első adóévben a fizetendő iparűzési adóból 50%,
- a kezdést követő második adóévben a fizetendő iparűzési adóból 25% adókedvezményben részesül.
Az adókedvezményt nem veheti igénybe az a vállalkozó, aki/amely átalakulással, jogutódlással jött létre, illetve az a vállalkozás, aki/amely öt naptári éven belül létesít újra székhelyet vagy telephelyet az önkormányzat illetékességi területén. Nem illeti meg az adókedvezmény azt a vállalkozást: aki/amely tevékenységét ideiglenes jelleggel kezdte, akinek/amelynek az éves nettó árbevételében az eladott áruk beszerzési értéke meghaladja az 50%-ot és az éves nettó árbevétele meghaladja a 25 millió Ft-ot.
(3) Nem kell a helyi iparűzési adót megfizetni annak a vállalkozónak, akinek/amelynek a kedvezményekkel nem csökkentett helyi iparűzési adó összege nem éri el a 10.000 forintot.. ,
(4) Nem kell a napi átalányt megfizetni annak, a nem nagykanizsai székhelyű illetve telephelyű vállalkozónak, aki/amely Nagykanizsa város illetékességi területén alkalomszerű iparűzési tevékenységet végez, de annak időtartama adóéven belül nem haladja meg folyamatosan a 31 naptári napot. Ha a tevékenység a 31 naptári napot meghaladja, az adókötelezettség a 32. napon következik be.
(5) Adókedvezményben részesül az ipari park területén tevékenységet folytató vállalkozás a fizetendő helyi iparűzési adójából, amennyiben beruházást hajt végre:
a) Az az adóalany aki/amely az ipari park területére betelepül ha:
a beruházás értéke 5 millió -500 millió forint között van, akkor az adókedvezmény időtartama 2 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves fizetendő adó 30%-a,
a beruházás értéke 500 millió - 1 milliárd forint között van, akkor az adókedvezmény időtartama 3 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves fizetendő adó 40%-a,
a beruházás értéke lmilliárd forint felett van, akkor az adókedvezmény időtartama 4 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves fizetendő adó 50%-a.
b) Áz adókedvezmény igénybevételének szabályai:
Betelepülő vállalkozás: aki/amely az ipari park területén létesít telephelyet,
A beruházás üzembe helyezését, az üzembe helyezés napját követő 30 napon belül írásban kell bejelenteni, amelyben a beruházási értéket igazolni kell.
Az adókedvezmény a beruházás befejezésének adóévét követő naptól vehető igénybe.
A kedvezményezett adóalany a beruházás befejezésének adóévében mentesül a helyi iparűzési adófizetési kötelezettség alól.
c) Az adókedvezmény megilleti azt a már működő vállalkozást is, aki/amely a jelenlegi székhelyén vagy telephelyén folytatott tevékenységét megszünteti és akár ugyanazon tevékenység folytatása érdekében áttelepül az ipari parkba.
(6) Adóévben 100.000,-Ft/fő adókedvezményben részesül a vállalkozó, amennyiben Nagykanizsa város illetékességi területére kimutatott adóévi korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma meghaladja az előző adóévi korrigált átlagos statisztikai állományi létszámát. Az adókedvezmény az adóévet követő adóévben is érvényesíthető, amen-
nyiben az adóév korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma nem csökken több mint 1 fővel. Az adókedvezmény igénybevételének feltételei:
a.) A fizetendő helyi iparűzési adó összege nem lehet kevesebb az előző adóévi fizetési kötelezettség összegénél.
b.) Az adóév utolsó napján - amelyre az adókedvezmény vonatkozik - helyi iparűzési adóhátralékkal nem rendelkezik.
c.) A korrigált átlagos statisztikai állományi létszám növekményét két tizedes pontossággal kell megállapítani, és a kedvezmény igénybevételének kiszámítási alapjául a tizedesek nélküli növekményt kell alapul venni
(7) a.) 2004.január 1-től kezdődően a 2,5 millió forintot meghaladó vállalkozási szintű adóalappal rendelkező adóalanyok e rendeletben meghatározott kedvezményeket nem vehetik igénybe.
b.) Azon vállalkozások akik/amelyek 2003,december 31-ig jogosultságot szereztek az adókedvezmények bármelyikéhez, azt a kedvezmény lejártáig igénybe vehetik, de legkésőbb 2007.december 31-ig. Az igényjogosultságról 2004. január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz bejelentést kell tenni.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapot meg nem haladó vállalkozások esetében a kedvezmények 2004. január 1-től is igénybe vehetők az ott meghatározott feltételekkel.
(8) Mentes a vállalkozó külföldön végzett termék-előállító tevékenységéből, valamint a külföldön előállított termék külföldön történő forgalmazási, tárolási, elosztási tevékenységéből származó, az önkormányzatra jutó adóalapja.
A mentesség feltétele:
adózónak 2003. évben - 2003. május 31-i adóbevallásban bevallott - 2002. adóévi adókötelezettségének 20 %-kal növelt összegét kell megfizetni helyi iparűzési adó címén,
a 2003. adóévet követően az előző évi adófizetési kötelezettség 12 százalékkal növelt összegét köteles megfizetni helyi iparűzési adóként minden adóévben,
az adókedvezmény a 2007. év december 31. napjáig vehető igénybe,
adóalany köteles olyan nyilvántartást vezetni, amely ellenőrizhetően alkalmas a külföldön végzett tevékenységből származó árbevétel és adóalap elkülönítésére.
(9) Az előtársaságként tevékenységét kezdő vállalkozó esetében a (2) bekezdés szerinti első kedvezményezett adóévnek a társaság cégbírósági bejegyzésének időpontja szerint elkezdett adóév minősül. Az előtársasági időszakra vonatkozóan az adóalanyt a (2) bekezdésben foglaltak alapján a kezdés adóévében meghatározott mértékű adókedvezmény illeti meg, különös figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra.
Bejelentési, bevallási kötelezettség 8. §.
(1) A vállalkozó az adókötelezettséget, illetve adóköteles bevételszerző tevékenységet annak keletkezésétől (a tevékenység megkezdésétől) számított 15 napon belül köteles bejelenteni (bejelentkezés). A bejelentést az erre a célra szolgáló nyomtatványon írásban kell megtenni.
A vállalkozót az adóhatóság az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által megállapított adószámon, illetve adóazonosító jelen tartja nyilván.
(2) Az adózó az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenységét annak megkezdésekor, a piaci és vásározó tevékenységet végző vállalkozó az adóátalány megfizetésekor köteles az (1) bekezdés szerinti bejelentést megtenni.
(3) Az adózónak az adókötelezettséget érintő változást annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az önkormányzati adóhatósághoz be kell jelenteni.
(4) A vállalkozónak az adóköteles tevékenységéről adóbevallást kell tenni az erre a célra rendszeresített nyomtatványon:
a.) az éves adóbevallást az adóévet követő május 31-ig kell benyújtani,
b.) évközi megszűnés esetén a megszűnés napjától számított 30 napon belül kell adóbevallást tenni.
c.) a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózó adómegállapítási, adóbevallási és befizetési kötelezettségét az adózás rendjéről szóló törvény szabályozza.
KANIZSAI KÖZLÖNY
Az ettől eltérő eseteket az adózás rendjéről szóló törvény határozza meg.
(5) Hatályát veszítette.
(6) Az adózó éves vagy záró adóbevallása benyújtásakor az adóhatóság felhívására nyilatkozatot köteles tenni a nyilvántartásában szereplő és vele szerződéses kapcsolatban állt, vagy álló ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenységet folytató adózó adóalapjának megállapításához. A nyilatkozatot a rendszeresített formanyomtatványon kell megtenni.
Az adóelőleg megállapítása és az adó megfizetése
9. §.
(1) A vállalkozó - a (4) bekezdésében foglaltak kivételével - a helyi iparűzési adóra adóelőleget köteles fizetni.
(2) Az adóelőleg összege
a.) ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb, az adóévet megelőző adóév adójának megfelelő összeg;
b.) ha az adóévet megelőző adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor a megelőző adóév adójának az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján adóévre számított összege;
c.) az adóköteles tevékenységét az önkormányzat illetékességi területén az adóév közben kezdő vállalkozónál, vagy ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az adóévre bejelentett várható adó összege.
(3) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, az előleg összegét ennek figyelembevételével kell megállapítani.
(4) Nem köteles adóelőleget fizetni az előtársaság, továbbá az adóköteles tevékenységet jogelőd nélkül kezdő vállalkozó, az adókötelezettség keletkezésének adóévében. Nem alkalmazható ez a rendelkezés a már működő, de az önkormányzat illetékességi területén első ízben adóköteles tevékenységet kezdő vállalkozó esetében.
(5) Az adóévben az adóévre vonatkozó fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig a (2) bekezdés a.)-b.) pontjában említett vállalkozó az adóelőleget az előző fizetési meghagyás alapján fizeti.
(6) Az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az éves adóbevallás, illetve a várható adó bejelentése alapján fizetési meghagyásban közli.
(7) Az iparűzési adóelőleget az adózó félévi részletekben az adóév március 15-ig, illetve szeptember 15-ig fizetheti pótlékmentesen.
(8) Az (1) - (7) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított adóelőleg és az éves adókötelezettség különbözetét a tárgyévet követően, az éves bevallásban kell elszámolni. A különbözetet a bevallásra előírt időpontig - amely a tárgyévet követő május 31. - kell megfizetni, illetve ettől az időponttól lehet visszaigényelni.
(9) A vállalkozónak a helyi iparűzési adóelőleget - az egyszeres könyvvezetésre kötelezettek kivételével - a várható éves fizetendő adó összegére az adóév december 20. napjáig kell kiegészítenie.
(10) Az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után az adóátalányt a tevékenység befejezésének napján kell megfizetni.
(11) Hatályát veszítette
(12) Ha a vállalkozás megszűnése után az adószámla egyenlege 1.000.- Ft alatti tartozást mutat, az adóhatóság az összeget törléssel rendezi.
(13) Ideiglenes (alkalmi) iparűzési tevékenység esetén a működés időtartama szerint járó adó készpénzben is megfizethető a helyi adótörvényben meghatározott pénzkezelési feltételek alapján.
(14) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköreiről szóló
1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Értelmező rendelkezések
10. §.
E rendelet alkalmazásában:
(1) önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási határa által behatá- rolt - bel- és külterületet magában foglaló -térség, amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed,
(2) adóév: az a naptári év, amelyre az adó kötelezettség vonatkozik, továbbá a helyi iparűzési adó tekintetében a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adózóknál az üzleti év.
(3) nettó árbevétel:
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó
árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), növelve a befektetett pénzügyi eszközök után kapott (járó) kamatok, valamint az egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek üzleti évben kimutatott összegének 50 %-ával, továbbá a kamatfedezeti ügyletek - ráfordítást csökkentő tételként elszámolt realizált - teljes nyeresége összegének 50 %-ával, illetve az olyan alapügyletek (fedezett ügyletek) realizált teljes nyeresége összegének 50 %-ával, amelyet kamatfedezeti ügylet vesztesége csökkent, csökkentve a jövedéki adó, fogyasztási adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó, fogyasztási adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, a b.)-j.) pontokban foglalt eltérésekkel,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevételével, továbbá az olyan fedezeti ügyletek realizált nyereségével, melyek a befektetési szolgáltatások ráfordításait vagy a pénzügyi szolgáltatások ráfordításait csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyereségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent a befektetési szolgáltatások bevételein vagy a pénzügyi szolgáltatások bevételein belül,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, az olyan fedezeti ügyletek realizált nyereségével, mely a ráfordítások értékét csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyereségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent, valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel, és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel,
d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalmi bevétel,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, továbbá az olyan fedezeti ügyeletek realizált nyereségével, mely a ráfordítások értékét csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyereségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent,
f) az egyházi jogi személynél, valamint az egyház által alapított intézménynél: a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
g) külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél: a fióktelep számviteli beszámolója alapján kimutatott, az a) pont szerinti - illetve, ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében említett szervezet; akkor az ott meghatározottak szerinti - nettó árbevétel,
h) a b)-g) pontban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásából származó árbevétele,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá
2004. február 17.
KANIZSAI
KÖZLÖNY
11
tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval, továbbá az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó összegével, feltéve, ha a regisztrációs adó összege a termék ellenértéke részeként bevételként került kimutatásra,
j) a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvény hatálya alá tartozó kockázati tőketársaságoknál és a kockázati tőkealapoknál: az a.) pont szerinti nettó árbevétel, valamint a befektetett pénzügyi eszköznek minősülő részvények, részesedések - kockázati tőkebefektetések - eladási árának és könyv szerinti értékének különbözetében keletkezett, a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg realizált árfolyamnyereség, továbbá az ilyen befektetések után kapott osztalék és részesedés együttes összege,
(4) vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
b.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600.000 forintot meghaladja,
c.) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,
d.) egyéb szervezet, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll.
(5) székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói igazolványban ekként feltüntetett hely. Ilyen hely hiányában vagy ha több ilyen hely van, akkor a központi ügyvezetés helye, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet kell érteni.
(6) telephely:
a.) az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye - függetlenül a használat jogcímétől -, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a gyárat, az üzemet, a műhelyt, a raktárt, a bányát, a kőolaj- vagy földgázkutat, az irodát, a fiókot, a képviseletet, a termőföldet, a hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlant,
b.) a hang, kép, adat vagy egyéb információ (ideértve a rádió- és televízió programokat is) vezetéken, kábelen, rádión, optikai úton vagy elektromágneses rendszer útján történő továbbítását szolgáló berendezés, amennyiben annak üzemeltetése rendszeres személyes jelenlétet kíván.
c) vezetékes gázszolgáltatás, villamosenergia-szolgáltatás (a továbbiakban ezen alpont alkalmazásában együtt: szolgáltatás) közvetlenül a végső fogyasztónak történő nyújtása esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol a szolgáltatás nyújtása a végső fogyasztó számára történik. E szolgáltatás nyújtása esetén -az 1 számú melléklet 1. és 2. pontjában foglaltaktól eltérően - a helyi iparűzési adó alapját (5. § (1) bek.) az önkormányzat illetékességi területén folytatott szolgáltatás-nyújtásból származó számviteli törvény szerinti nettó árbevételnek a szolgáltatásnyújtásból származó összes számviteli törvény szerinti nettó árbevételben képviselt arányában kell megosztani a székhely, telephely szerinti önkormányzatok között;
(7) közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, a Diákhitel Központ részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek, közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ideértve a víziközmű társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi
ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik,
(8) eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások
esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelről szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt - bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett árukészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az eladott áruk beszerzési értékét az az érték, amellyel az adóalany a (9) bekezdés szerint anyagköltségként, a (12) bekezdés szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette,
(9) anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak - a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásban végzett beruházáshoz felhasznált anyagok bekerülési (beszerzési) értéke, továbbá az az érték, amellyel az adóalany (8) bekezdés szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a (12) bekezdés szerint a közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette,
(10) anyag, áru: a számvitelről szóló törvény szerinti vásárolt készletekből az anyagok, az áruk,
(11) Hatályát veszítette.
(12) közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Ide sorolandó továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, feltéve, hogy azzal az adóalany a (8) bekezdés szerint eladott áruk beszerzési értékeként vagy a (9) bekezdés szerint anyagköltségként nettó árbevételét nem csökkentette,
(13) idényjellegű tevékenység: az a vállalkozási tevékenység, amelyet a vállalkozó állandó székhellyel, telephellyel az év meghatározott szakához kötötten rendszeresen végez.
(14) saját vállalkozásban végzett beruházás: a számviteli törvény szerinti tárgyi eszköznek minősülő eszközök saját vállalkozásban végzett megvalósítása, létesítése, bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, élettartamának növelése, eredeti állagának helyreállítását szolgáló felújítása - ide nem értve a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási munkákat, továbbá az erdőnevelési, erdőfenntartási, erdőfelújítási munkákat - akkor is, ha az adóalany kizárólag a beruházás megvalósításához szükséges anyagot biztosítja.
(15) korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: A Központi Sta.isztikai Hivatala Útmutató az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve kitöltéséhez c. kiadvány 1999.január 1-napján érvényes szabályai szerint éves szinten számított állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot;
(16) Külföldön végzett termék-előállító tevékenység: ha a külföldi termékelőállító tevékenység, valamint a külföldön előállított termék külföldön történő forgalmazási, tárolási, elosztási tevékenység végzésének helye
12
KANIZSAI
KÖZLÖNY
2004. február 17.:
és a teljesítés helye szerződésekkel is alátámasztottan ténylegesen külföldi - a Magyar Köztársaság államhatárain kívüli továbbá amely tevékenység során az adóalannyal szerződő fél nem minősül belföldi személynek, a külföldi szerződő fél gazdasági tevékenységének székhelye, illetve állandó telephelye - vagy ezek hiányában állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye - külföld.
(17) piaci és vásározó kiskereskedelem: piacokon, vásárokon folytatott kic-sinybeni, közvetlenül a végső fogyasztónak történő értékesítés,
(18) építőipari tevékenység: a Gazdasági Tevékenységek Egységes Osztályozási Rendszere (TEÁOR) 2003. január l-jén hatályos besorolása szerint az Építőipar nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenységek összessége,
(19) nevelési, oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló törvény 1993. évi LXXX. törvény 2.§-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmény;
(20) az egyszerűsített vállalkozói adónak a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó alanya esetében nettó árbevétel: a (3) bekezdés i.) pontja szerinti nettó árbevétel, eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség: a (8) és a (9) bekezdésben foglalt, pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozókra meghatározott eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség,
1. számú melléklet A helyi iparűzési adó alapjának megosztása
1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az iparűzési adóalapja (a továbbiakban: adóalap) nem haladta meg a 100 millió Ft-ot, a következő 1.1., 1.2. vagy 2.pont szerinti adóalapmegosztási módszer valamelyikét köteles alkalmazni.
1.1 Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere
A székhely, telephely(ek) szerinti településekhez (a továbbiakban együtt: települések) tartozó foglalkoztatottak - ideértve a magánszemély vállalkozó (Htv. 52. §. 26. a)-d) pont) esetében önmagát is - után a tárgyévben elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az adóalap. Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén - az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül - 500.000 Ft-ot kell figyelembe venni.
Ha a nem magánszemély vállalkozó ügyvezetője (a vállalkozónak a társasági szerződésben, az alapító okiratban képviseletére feljogosított magánszemély) után az adóévben személyi jellegű ráfordítás nem merül fel, akkor ezen ügyvezető után 500 000 forintot kell figyelembe venni személyi jellegű ráfordítás címén.
A településen kívül változó munkahelyen foglalkoztatott személyek esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása történik. A részletszámítás a következő:
a) A vállalkozó összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100 %-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű ráfordítások százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1.2 Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - a használat idejétől függetlenül - csak az aktiválás évében és az azt követő adóévben kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj,
lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot, telek esetében a beszerzési érték 2 %-át kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekinthető eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.
Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszköz esetében az aktiválás évében a beszerzési (bekerülési) érték, az aktiválás évét követő adóévben a beszerzési (bekerülési) érték 50%-a az eszközérték.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
2. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az adóalapja meghaladta
a 100 millió forintot, köteles a következő adóalap megosztási módszert alkalmazni.
Az adóalap olyan hányadát kell a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével (1.1. pont) megosztani, amilyen arányt a személyi jellegű ráfordítások összege képvisel a személyi jellegű ráfordítás és eszközérték együttes összegén belül. A fennmaradó adóalap-részre az eszközérték arányos megosztás módszerét (1.2. pont) kell alkalmazni. A részletszámítás a következő:
a) Az adóalapot két részre - személyi jellegű ráfordítás arányos megosztás módszerével megosztandó és eszközérték arányos megosztás módszerével megosztandó részre - kell osztani. A személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével megosztandó adóalap-rész megállapítása az alábbi képlet szerint történik:
VAa
VAa + VAb
ahol
VAa = az 1.1. pont szerinti összes személyi jellegű ráfordítás összege VA|j = az 1.2. pont szerinti összes eszközérték összege AH = a VAa és VA^ együttes összegén belül a VAa hányada.
Az adóalapnak az AH százalékban kifejezett hányadát a személyi jellegű ráfordítás arányában kell a települések között megosztani, az adóalapnak a fennmaradó részét pedig eszközérték arányosan kell a települések között megosztani.
b) Az adott településre eső adóalap egyenlő az adott településre a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap, valamint az eszközérték arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap együttes összegével.
3. Az egyes településekre eső adóalapok együttes összege egyenlő a vállalkozó adóalapjának összegével.
4. Az adóelőleg számításánál ugyanazt a módszert kell alkalmazni, mint az adó számításánál.
5. Az adóalap-megosztásra vonatkozó számításokat - a kerekítés általános
szabályai alapulvételével - négy tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.
6. A megosztás módszerét, az adóelőleg és adó számításának menetét a vállalkozónak - az adóhatóságok (állami, önkormányzati) által ellenőrizhető módon - írásban rögzítenie kell.
2004. február 17.
ESELYEGYENLOSEG
■ 13
PALYAZATIRO KÉPZÉS
A Bogdán János Közösségi Házban pályázatíró képzés indult. Az Osztrák Gazdasági Minisztérium és a Zala Megyei Munkaügyi Központ támogatásával létrejött Roma Központ kapcsán felmerült egy roma projektfejlesztő program-011616 is. A nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége és a Zala Megyei Európai Információs Pont támogatásával valósult meg a program. Egyik legfontosabb eleme a cigány és nem cigány segítők felkészültségének javítása.
— Az Európa Unió kapujában áll nemcsak az ország, a cigányság is. Az unióhoz való csatlakozáskor egyes civil szervezeteknek, öntevékeny csoportoknak sokkal erőteljesebb szakismeretre van szüksége, nem elég a megszerzett tudás, fontos, hogy pályázatokat tudjanak írni. Felkészült, az adott témában jártas szakemberek folytatnak párbeszédet a résztvevőkkel, itt a közös munkán van a hangsúly. Az előadó irányvonalat mutat, kérdéseket tesz fel, a kérdésekre a tréning résztvevőinek kell választ adni — mondta Bíró László, a Roma Központ projektvezetője.
A vizsgák a tervek szerint kis csoportokban készített projektek lesznek, amelyek benyújtásra kerülhetnek az Európai Unió által kiírt pályázat valamelyikére. A tréning során szó esik a civil szervezetek szerepéről, törvényi szabályozásáról, a kisebbségi önkormányzatok feladatairól, gazdálkodásáról és jogairól. Az elméleti képzéshez személyiségfejlesztő elemek is társulnak, szervezéstechnika, tárgyalástechnika, és konfliktuskezelés.
KOLTSEGVETESI IRÁNYVÁLTÁS
A 2003. évi költségvetést az irányváltás, a 2004. évit a lépésváltás, a gyorsítás költségvetésének nevezte Röst János alpolgármester szerda délutáni sajtótájékoztatóján.
— Fejlesztési célra idén 2,5 milliárd forintot tervezünk, amely jelentős infrastruktúrális fejlesztéseket tartalmaz az Ipari Park és a város területein. Négy nagy és egy kis projekt megvalósítása cél. Ide tartozik a mozi, a kórház felújítása, a fogyatékosok otthonának felépítése, valamint Bagola csatornázása. Kiemelt figyelmet fordítunk a pályázat előkészítési munkákra, főként az EU-s és az önkormányzati pályázatokra. Erre a feladatra létrehozunk egy pályázat előkészítő egységet. Jelentősebb pénzt fordít a város felújítási munkákra, a lakosság komfortérzetének növelésére, informatikai fejlesztésre. A VIA Kanizsa Kht. 150 millió forinttal többet kap idén, ezt az összeget utak, járdák, zöldterület, parkokra felújítására, rendbetételére fordítják. A 2004. év költségvetése 16.366 milliárdot tesz ki — nyilatkozott Röst János.
A Fidesz megnyilvánulásaira reagálva az alpolgármester elmondta, hogy a polgármester bérének újbóli megállapítását a törvény tette kötelezővé, ezzel együtt a képviselői tiszteletdíjak is emelkedtek. Nagykanizsán az alsó sávot szavazta meg a testület. Saját bérével kapcsolatban tájékoztatásul adta, hogy a jelenlegi alapbére kevesebb, mint a 2002-ben leköszönt fideszes alpolgármesternek a távozó alapja.
TARGYALAS A VOLÁNNAL
A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat a Volánnal folytatott február 3-ai tárgyalásáról számolt be. A decemberi menetrend változás nehezítette a kiskanizsai lakók életét.
— Egyenlőre az a kompromisszumos megoldás született, hogy a körjárat helyett a 29/a-s járat útvonalát bővítették ki Tévhit, hogy azért nincs 32/a-s busz, mert 29/a-s van helyette. A hat 29-es helyett közlekedik a 29/a-s. A végső megoldást azt jelentené, ha az érintett területekről kellő számban, megfelelő menetidő alatt lehetne bejutni a városközpontba. A Kisrác, a Pápai és az Alsótemető utca kialakításával lehetne megvalósítani a körjáratot — mondta Csordásné Láng Éva.
— A Volán szakemberei ígéretet tettek, az összes lehetőség közül, arra hogy a lehető legjobb megoldás szülessen. Áprilisban felülvizsgálatra kerül a város teljes tömegközlekedése, a forgalomcsillapítás lehetőségei — hangzott el a sajtótájékoztatón.
N.K.
'' A helyi kezdeményezések lehetőségei Magyarországon és az Európai Unióban címmel rendeztek konferenciát Sormáson, melyen az „Utak találkozása" Dél-zalai Roma Vidékfejlesztési Programot értékelték, illetve elindították a LEADER+ névre hallgató új akciót. A lezáruló időszakot a sormási székhelyű Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete koordinálta. Célja a roma népesség életminőségének javítása, a roma lakosság munkaerő-piaci esélyeinek növelése, a térség mezőgazdaságának a hozzá kapcsolódó tevékenységek fenntartása és gazdasági potenciáljának fejlesztése volt. A konferencia elején Dalnoki József a Dél-Zalai Roma Vidékfejlesztési Munkacsoport elnöke kiemelte, hogy a lezáruló program sikerében komoly szerepe volt az együttműködő partnereknek. Póczai Zoltán, Sormás polgármestere elmondta, örömmel fogadták, hogy az eredendően a romák számára kiírt program végül Sormáson valósulhatott meg. A LEADER+ már szélesebb réteget szólít meg, közös összefogással újabb célok megvalósulását teszi lehetővé. Teleki László államtitkár köszöntőjében szólt arról, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a romák voltak.
Bár az elmúlt évtizedben sok minden történt a hátrányok csökken- > téséért, számos eredmény született, bőven van még mit tenni. Kiss Bódog Zoltán, a megyegyűlés elnöke a képzés, a továbbképzés, az információátadás fontosságát emelte ki. Dr. Halm Tamás a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott vidékfejlesztési elemekről tartott előadást. Kocsondi Tamás a kísérleti Leader jellegű programok szervezeti tapasztalatairól szólt.
Ezt követően a Zala megyei Leader jellegű kísérleti programok mutatkoztak be röviden, melyek célja az volt, hogy segítsék hazánkat az EU pályázatokra való felkészülésben. Ennek során elkészültek mindazok a dokumentumok, eljárásrendek, amelyeket a csatlakozás után közvetlenül tudunk használni. Az Unió a LEADER-t azért hozta létre, hogy a munkahelyek és a megfelelő mennyiségű élelmiszer biztosításán túl, előtérbe kerüljön a környezetvédelem, a vidéki táj képének, és az adott vidéki térség kulturális identitásának, értékeinek és örökségének megőrzése is.
-va
HiLLvk^SííLcLB á£
rtoltLl /■*•/*
2004. február 28-án üzletünk
üvegfestés bemutatót tart.
I H^H I
>/ ,h!0> 8800 Nagykanizsa, Széchényi ler 3. (Zrínyi g. végen) * lüiZí*Nyitva lartas: H - R: 08.3017.30, Sza.: 09.00-12.05 t Email: mmmizvlag® treainail.ini
SZJA 1 %-ával kérjük támogassa Eszteregnye labdarúgó csapalát.
Adószám: 19957120-1-20 2003-ban a felajánlott 994 Ft-ot a Sportkör működésére fordítottuk. A támogatást köszönjük!
JÖN A LEADER-t-
14
HIRDETÉS
2004. február 17.
APRÓHIRDETÉS
VEGYES
Cukorbeteg, mozgássérült mamának kérek szépen egy kerekesszéket, és szükségünk lenne még diabetikus élelmiszerre és egy konyhaszekrényre.
30/652-4560 (5299K) ***
Hízott sertés egészben és hasítottan is eladó. Érd.: 20/8014-627 (5311K)
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gáz fűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K) ***
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd.: 30/227-
3294 vagy 30/911-9642 (5146K) ***
Kétszobás Deák téri önkormányzati lakásomat belvárosi garázzsal, értékegyeztetéssel saját tulajdonúra cserélném. Érd.: 30/204-4556 (5306K)
Nk-án Teleki 66. szám alatt tetőtéri lakás eladó. Érd.: 16 óra után a 93-321-673-as számon. (5314K)
Csengery út 15. szám alatti bejárattal szemben végleges garázs eladó. Érd.: 20/3277-012 (5316K)
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
Kőműves-, ács-, tetőfedő munkákat, tetőszigetelést, lakások átalakítását, lépcsőházak felújítását vállaljuk. Érd.: 93/322-109, 06-30/6398-825 (5293K)
Fuvarozást, áru- és fenyőfaszállítást valamint költöztetést vállalok 4*2 m platós, 3 t-ig terhelhető teherautóval.
Érd.: 30/856-3666 (5255K) ***
Ajtók, ablakok, zárak javítása! Helyszíni asztalos munkákat, javításokat vállalok! Tel.: 93/312-948, 30/284-6248 (5315K)
Belvárosi bejáratott 20 m2-es helyiség (galériás), 2004. március 1-tol kiadó. Parkolási lehetőség jó. Érd.: 20/950-9529 (5302K)
Munkatársat keresek
egészségvédelem területére, kiemelt jövedelemmel, azonnali kezdéssel. Tel.: 30/336-8345
Szeretne Ön 200.000-300.000 Ft-ot keresni tisztességes munkával, egészségvédelem területén? Tel.: 20/392-2560
MEGNYÍLT!
MEZŐGAZDASÁGI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Vásár u. 13.
Telefon: (93) 326 708 VÁSÁRCSARNOKKAL SZEMBEN Permetezők, fűnyírók, kapálógépek, motoros fűrészek, bozótvágók, szivattyúk, metszőollók, ágvágók, locsolástechnika, tömlők, borászati kellékek, kerti szerszámok,
vetőmagok, műtrágyák, növényvédőszerek, fóliák, virágföldek.
Nyitva tartás: H-P.: 7.00-16.30; Szo.: 7.30-12.00
TÉL VÉGI KIÁRUSÍTÁS A
BRILIÁNS
ÉKSZERÜZLETBEN
NAGYKANIZSA VASEMBER HÁZ 93-310-600
14K ARANYÉKSZEREK MÁR
2900, 3600, 4000 FT/GR
ÁRON, A KÉSZLET EREJÉIG
KÉSZPÉZHITEL AZONNAL!
Aranyékszer, ezüst, drágakő és autó fedezetre a
Dunántúl legkedvezőbb hitelfeltételeivel (15 %/év) ÉKSZERBANK ZÁLOGFIÓK Nagykanizsa, Vasemberház 93-313-332 Hitelező bank: Surd és Vidéke Takarék Szövetkezet
A „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány
a személyi jövedelemadó meghatározott részének adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szólól996. évi CXXVI. törvény alapján felhívást tesz közzé. Az Alapítvány célja elősegíteni a településen és környezetében az egészséges életkörülmények kialakulását. A célok között szerepel önkormányzati feladatok átvállalása, melyek során elsődleges a lakókörnyezet szebbé és egészségesebbé tétele. Amennyiben hasonló feladatok végrehajtását 2004-ben is támogatni kívánják, akár a konkrét cél megjelölésével kérjük, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át az alapítvány javára ajánlják fel. Az alapítvány adószáma: 19275172-1-20 Kérjük, támogassa törekvéseinket az egészségesebb, szebb városkép és környezet kialakítására.
az Alapítvány Kuratóriuma
Befektetési lehetőség
Nagykanizsa belvárosi 2800 m2 földterületű 80 %-os készültségi fokú 1000+600 ni2 ipari, kereskedelmi és lakóingatlan (kamionbejáróval, iparengedéllyel,
ipari áram ellátással) árejtéses árverezése 2004.02.25-én. Mindennemű információ: Bedő József árverési biztos Tel.: 20/257-8145
AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK! DIÁKAKCIÓ! Egyet tizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
A mindenóó
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
^tOVA^

\ TfKVO 10
Nyitva: minden nap 9-21-ig
Bruce Nolan (Jim Carrey) sikeres
tévés műsorvezető, szereti őt szép
barátnője (Jennifer Aniston), mégis
képtelen megelégedni. Az egész vilá-
got egy nagy összeesküvésnek tartja, melynek célja az,
hogy őt idegesítse. Az Úristen türelme végtelen, de ő is
megelégeli a siránkozást. Dühében egy hétre rábízza a mindenhatóságot Bruce-ra. Mit tesz egy harmincas férfi, ha mindent megtehet? Háromszorosára növeli barátnője mel-
lét, leszoktatja a kutyáját a bepisilésröl. És a világbéke?
HA NEM CSAK PAPÍR KELL...
hanem magabiztos nyelvtudásra vágysz,
jelentkezz BMK nyelvvizsgákra felkészítő tanfolyamainkra!" Órák a Tc időbeosztásodhoz igazodva, tanfolyamindítás hetente.
2004. február 17.
SPORT
15
s p
0
R
T
H
+
1
R
E K
Remek szereplés
Az idény nyitón is folytatták a remek őszi szereplést NB I/B-ben az asztaliteniszezők. Király Ingatlanügynökség K. Sgy. SE-Szekszárd II 13:5. Az Óber-Bízó páros magabiztosan nyert. Az első és a második körben Óber, Bízó és Boldizsár is megnyerte mérkőzéseit, 7:3-ra vezetett a kanizsai csapat. A harmadik körben mind a négy mérkőzést megnyerték, az ellenfél csak szépíteni tudott.
A 15 éves Flander Anita sikeresen mutatkozott be az NB I-ben, első mérkőzésén meccset nyert. Budapesten a Postás III ellen 16:2 re győztek a kanizsai ping-pon-gosok. Király Ingatlanügynökség K. Sgy. SE: Bízó 4, Óber4, Boldizsár 4, Újházi 2, Bízó-Óber, Újházi-Boldizsár párosban nyert.
Kadett torna
Február 8-án a Kanizsa DKK kadett kézilabda felkészülési tornán vett részt Zalakaroson, ahol két győzelmet arattak. Kanizsa DKK-Eurolesing Orsi Sopron 55:54. Góllövők: Völgyi 14, Mozsolics 11, Fekete 10. Kanizsa DKK- BSE 65:46. Góllövők: Varga 16, Völgyi 15, Mozsolics 11, Fekete 9.
Érinek Brnoból
A CWG- NVSE 6-10 éves versenyzői sikeresen szerepeltek a csehországi Brno-ban megrendezett gyermekviadalon Böröcz Zsolt és Polgár Sándor tanítványai. Tóth Gergely (''95) 25 m háton negyedik, 25 m mellen első, 25 m pillangón hatodik helyet szerezte meg. Rajkó Petra (''95) 25 m háton ötödik, Szabadics Adrienn 25 m mellen negyedik, 25 m gyorson az ötödik helyet mondhatja magáénak. Abay Nemes Anna (''96) aranyérmes lett 25 m háton, 25 m mellen, 25 m pillangón, valamint ezüstérmesként állhatott dobogóra 25 m gyorson elért időeredményével. Váltóban: I. 4x25 m mellen (''95-''98 között született leányoknál) Rajkó Petra, Szabadics Adrienn, Kárpáti Bianka, Abay Nemes Anna. I. 4x25 m mellen (''95-''98 között született fiúknál) Molnár Dámján, Draskovics Márk, Tóth Gergely, Ács Gergely. I.. 4x25 m gyorson (''95-''98 fiúk) Tóth Gergely, Kiss Balázs, Molnár Dámján, Ács Gergely, I. 4x25 m gyorson (''95-''98 lányok) Szabadics Adrienn, Rajkó Petra, Abay Nemes Anna, Kárpáti Bianka, IV. 4x50 m gyorson (*94-''98 lányok) Zsuppán Patrícia, luhász Sára, Czigány Nóra, Vékási Vanda.
Kanizsai úszók sikerei
Nemzetközi úszóversenyen vettek részt a CWG- NVSE versenyzői a szlovéniai Ravne-ben. Horváth Eszter 100 m pillangón negyedik, 200 m pillangón a hetedik helyet szerezte meg. Tóth Fruzsina 50 m mellen harmadik, 200 m mellen hatodik, 100 vegyes úszásban a nyolcadik lett. Silló Dániel első helyen végzett 200 m vegyes, 200 és 100 m pillangóban, második lett 100 m gyorson, valamint két negyedik helyezést ért el 50 m pillangó és 50 m gyorsúszásban. Császár Krisztián ezüstérmes lett 100 és 200 m mellúszásban, bronzérmet tudhat magáénak 100 m vegyes és 200 m gyorson, egy negyedik helyet az 50 méteres mellúszásban.
Vereség után győzelem
Február elején idegenben játszott NB I/B mérkőzést a Kanizsa DKK. A hazai Tatabányai KC-t 73:59-re győzte le a vendég kanizsai kosár csapat. Kanizsa DKK: Honti 16, Németh 4, Varga 12, Tálosi 2, Ürmös 8. Csere: Arany 4, Farkas 10/3, Ambrus, Völgyi 15, Gadnai 2. A kitűnő erőállapotban lévő kanizsai fiatalok a második negyedtől fokozatosan növelték előnyüket a rutinos hazaiak ellen.
Túraajánlat
Február 22-én a nagykanizsai Olajipari Természetbarát Egyesület kirándulóhelynek Valkonyát választotta. A túra résztvevői 10 órakor indulnak az autóbuszállomástól és 16 óra 15 perckor érkeznek vissza. A 16 kilóméter hosszú gyalogtúra útvonala: Rigyác -Szuloki erdő - Valkonya - Borsfa - Imrehegy- elágazó.
Helyreigazítás
Múltheti számunkban a Violetta, a bajnoknő című írásunkban tévesen jelent meg Hetési Violetta neve. Az érintettől elnézést kérünk.
MÓRICZ ZSIGMOND MUVELODESI HAZ NAGYKANIZSA HAJGATÓ SÁNDOR U. 1.
2004. február havi program
15. (vasárnap) 9. 00
Móricz - Metál Légtechnika Amatőr Asztalitenisz Kupa
Felnőtt egyéni verseny (Nevezési díj: 300 Ft) Gyermek (10-16 év) egyéni verseny (Nevezési díj nincs!) Nevezni a verseny kezdetéig a helyszínen lehet!
21. (szombat) 13. 00
Móricz - Metál Légtechnika Amatőr Asztalitenisz Kupa Felnőtt páros verseny (Nevezési díj: 200 Ft/fő)
22. (vasárnap) 10. 00
Csengey Dénes Vers - és Prózamondó Verseny válogatója 23. (hétfő) 19. 00 Móricz Kamaraszínházi sorozat G.Ö.R.CS Görögök Összes Regéi és Cselekedetei — Kész tragédia — írták: A. Long. R. Martin, A. Tichenor írták még: Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr, Gáspár András Torzította és versek: Kálloy Molnár Péter L''Actor: Gáspár András Aki először megbotránkozott rajta: Kálid Artúr Helyszín: HSMK színházterme Belépőjegy ára: 1.500 Ft
25. (szerda) 19. 00 JAZZ KLUB
Az est vendége: Lantos Zoltán & Horváth Kornél Duo Lantos Zoltán — hegedű Horváth Kornél — ütőhangszerek „A Lantos-Horváth Duo jól ismert a magyarországi és európai dzsessz életében. Jó néhány éve játszanak már együtt különböző formációkban. ... Mélyen a hazai tradíciókban
gyökerezik zenéjük. Ugyanakkor világuk szorosan kapcsolódik más kultúrákhoz is: a keleti zene, az indiai klasszikus zene, a kortárs zene és a free dzsessz egyformán fontos, meghatározó elemek..." Belépőjegy ára: 700 Ft
Információ: 120 órás beás cigány nyelvtanfolyam a Móricz Zsigmond Művelődési Házban! Jelentkezni lehet: 93/319-202, 06/30-396-86-78 telefonszámon, vagy 11-én (szerdán) 17 órakor a helyszínen!
HSMK
Nagykanizsa Széchenyi tér 5-9. Jegyárusítás 14 - 18 óra, telefon: 311 - 468
Február 19. 18 óra
KOVÁCS KÁROLY ÉLETÚTJA ALKOTÁSAI TÜKRÉBEN Vers, zene, festészet, sport, nyelvismeret
Közreműködik: Horváth István Radnóti - díjas versmondó Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Február 20. 18 óra
ZENÉS ESTÉK A KISKASTÉLYBAN — TÉLI MESE A Farkas Ferenc Városi Zeneiskola növendékeinek Hangversenye Belépődíj: 300 Ft
Február 21. 15 óra
TARKA - BARKA MŰHELY
Üvegfestés
Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Jó hallani !
Digitális hallókészülékek a Bazár Udvarban!
Díjmentes hallásvizsgálat TB támogatás Közgyógyellátásra ingyenesen is !
Hozza be a hirdetést,
s készülék vásárláskor ajándék elemeket adunk!
8800 Nagykanizsa, Fö u.8. Tel: (93) 313-500 Nyitva: H-P 9-17H. Orvosi rendelés: 13-17h.
1062 Budapest, Andrássy út 76. Tel: (1) 311-5058
jg si furziiny tiM sí bii
fJ£ljQ3JMllJ jő si §ií lai, farsangi rendezvényei^ szalagavatóra, kisebb méretű ;F süteményekkel várjuk megrendelésüket.
Kedvező árakkal, gyors és pontos kiszállítással.
iig cukrász ü;
^L^p? Nagykanizsa, Űrhajós u. 1 \ * Tel.: 06/93/314-471 l 4 / Köszönettel: Novinics József
FIGYELEM !
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
az áprilisi ANGOL és NÉMET, - EU-S ÉS ÁLLAMI bizonyítványt is nyújtó NYELVVIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ, 40 órás, speciális tanfolyamokat szervez
vizsgáztató tanárok vezetésével, INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL,
30% TANDIJ-ES VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉSSEL.
Beiratkozás: személyesen, március 03-ig.
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel.: 93 326 413 ; Fax: 93 536 887 E-mail: info@dialognk.hu Web: www.dialognk.hu
mm
NAGYKANIZSA, ERZSEBET TER 23. [CENTRAL HOTEL] INFÜ TEL: [+36] 20 440 9700; [+36)30 611 0616 INTERNET: WWW.C1.HU
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
QJ | »•»
£ Szalagavató
g-l Party g
g A helyszínen óriási
%«g meglepetések! ''ü
g DJ Sza-Sza E
(ex-Oázis, Samui Dance) o)
Elfí TI/ foh/áfoll CIO I V le I VG bel!
Go Go Girls+ltalakciók!
r I <»//«
*fö I fJf''.fífl.i-
—s : p/-c»íí lóí.r/o.''
Belépő NINCS, csak kötelező fogyasztás!
Dél-Zalai Hetilap
iifTlÉI
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XVI. évfolyam 8. szám • 2004. február 24. • Megjelenik 21.000 példányban http://kanizsaujsag.kanizsa.hu

CRONOS
TÁRSKERESŐ KH''B
Ha komolyan gondolja a társkeresést!
8800 Nagykanizsa Tel.: 06-93-311-396 06-30-508-4121
HŐKÖZPONT
Ünnep ez a nap a gépész és energetikai munkaközösség, és az egész iskola számára, hiszen munkánk eredményt hozott — mondta köszöntőjében Merksz Andor, a Zsigmondy-Széhenyi Szakközépiskola igazgatója. Közel húszmilliós értékben, az önkormányzat és a vállalkozók támogatásával elkészült az a hőközpont, amely megújuló energiaforrásokkal fűti az Erdész utcai telep egy részét. A központ különlegessége, hogy a működtetés mellett egyszerre szemléltető rendszer is a jövő szakemberei számára. Az energiatermelő és -hasznosító technikus szak célja, hogy a megújuló energiaforrások kitermelésére, hasznosítására képes szakembereket képezzen. A közös alapozású 3 éves képzést követően, két év alatt szerezhetnek technikusi képesítést a fiatalok. A szak megfelel az uniós elvárásoknak, figyelembe veszi a környezetvédelem szigorú előírásait, illeszkedik a kormány programjába, és az egyre növekvő szakemberigényre reagál. Ma még kevesen ismerik fel a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket, egy felmérés szerint a közvélemény 18 százaléka nem is hallott ezekről. A fosszilis energiaforrások várható kimerülése előtérbe helyezi a szél, a nap, a geotermikus energiák, vagy a keletkező biogázok kihasználásának lehetőségét.
Garai János elmondta, három évvel ezelőtt kezdődött meg a megújuló energiaközpont létrehozása. Két darab geotermikus hőszivattyú 30 kW fűtési teljesítménnyel működik, 7 kW energiát vesz fel, a többit a föld energiájából, illetve a tetőn elhelyezett napkollektorokból nyeri.
Avatóbeszédében Litíer Nándor polgármester örömmel üdvözölte, hogy a Zsigmondy-Széchenyi Szakközépiskola a képzés mind jobban fokozódó versenyében reagált a kihívásokra, és ezzel lehetőség teremtődik egy regionális képzés nagykanizsai letelepítésére.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága február 20-án évértékelő munkaértekezletet tartott a 2003. évi tevékenységéről. A rendezvényen megjelent Litter Nándor Nagykanizsa város polgármestere, Rostonics László Letenye polgármestere, valamint Galambos István Zalakaros alpolgármestere. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot Senkó Zoltán alelnök képviselte. A beszámolóban Egri Gyula tűzoltóparancsnok kiemelte, hogy a tűzoltóság az adott kapacitásaihoz képest feladatait optimálisan el tudta látni, ami köszönhető a tervezettnél magasabb működési bevételnek. A hatékony munka ellátásához nélkülözhetetlennek tartja a tűzoltóparancsnok más közintézményekkel, mint például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a szoros, jól működő kapcsolat fenntartását.
Az elmúlt év tűzeseteinek döntő többségét erdő és mezőgazdasági tüzek tették ki. A többemeletes lakóházak tűzmegelőzési programja nem járt eredménnyel a közös képviselők érdeklődésének hiánya miatt. A 2004-es évben fejleszteni, bővíteni szeretnék tárgyi eszköz állományukat pályázat útján.
Litter Nándor Nagykanizsa polgármestere bejelentette, hogy az idei városi költségvetésben 28 millió forintot különítettek el a tűzoltóságnak fejlesztési célokra. Senkó Zoltán nehezményezte, hogy egy, a médiában megjelent sms a Katasztrófavédelem munkáját negatívan értékelte. Felkérte a megjelenteket, hogy ilyen jellegű megnyilvánulásokkal ne nehezítsék a közös munkát. A rendezvény végén a tűzoltóparancsnok dicséretben részesítette azokat a tűzoltókat, akik január végén a Kaposvári úton történt kamionbalesetben munkájukat hősiesen ellátták.
EREDMÉNYES TŰZOLTÓK
VAROSHAZA
2004. február 24.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése célul tűzte ki a lakóterületi kínálat növelését, a magánerős lakásépítés elősegítését. Ennek érdekében 2003. december 11-én a Közgyűlés elfogadta a Lakáskoncepció szerinti lakóterületek (Miklósfa, Szentendrei ucától délre, Gárdonyi utcától keletre lévő terület, Miklósfa, Pityer utcától délre fekvő terület, Kiskanizsa, Szepetneki utcától délre fekvő terület) rendezési tervét. A rendezési terv elfogadásával együtt olyan döntés született, mely szerint a magánerős lakásépítésekkel kapcsolatos építtetői igényeket fel kell mérni.
A fenti területeken túl elsődlegesen Palin új városrészben és Miklósfán a Szentendrei utcai lakótelkektől északra fekvő területek esetleges hasznosítására vonatkozó igényfelmérést kell elkészíteni.
A lakóterületek jövőbeni fejlesztése természetesen csak az igények teljeskörű ismeretében lesz tervezhető. Ezért kérjük, hogy az építkezni kívánók jelezzék számunkra területi igényüket, új lakótelkek kialakításának helyszínére vonatkozó javaslataikat. Ebben célszerű lenne megjelölni a telekvásárlás tervezett időpontját, a telekkel szemben támasztott elvárásokat is (telek terület, szélesség, beépíthetőség, közművesítettség, stb.)
A rendezési tervekben lakóterületi fejlesztésre jelölt területeket bemutató dokumentációt a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában kifüggesztjük.
A javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálynak címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735, legkésőbb 2004. február 27-ig.
KÉRDŐÍV
a magánerős lakásépítések jövőbeni megalapozásához, az építtetői igények felméréséhez
1.) Tervezi-e Ön, hogy az elkövetkező 5-10 évben magánerős lakásépítést?
igen nem
2.) Az építés tervezett éve:
3.) Milyen típusú építést tervez?
családi házas sorházas jellegű társasházas
villaszerű társasház egyéb
4.) A tervezett beruházást a város mely területén szeretné megvalósítani?
a térképen jelölt....................sz. területen
más területen, mégpedig:...........................
5.) Az építési telekkel szemben támasztott elvárások
— a telek területe legalább..............m2, de legfeljebb.................m2
legyen
— a telek szélessége legalább ..............m2, de legfeljebb
.................m2 legyen
— a telek beépíthetősége legalább..............% legyen
6.) Az épület tervezett szintszáma: földszintes fszt+tetőtér emeletes több emeletes, melynek szintszáma:......
7.) Az ingatlan közművesítettségével kapcsolatos elvárások a telekvásárlás időpontjában
teljes közmüvei ellátott részlegesen közművesített
nem ellátott
8.) Az infrastrukturális elemek kiépíttetése kinek a feladata legyen? építtetők önkormányzat
egyéb:.............................
Név: Lakcím:
KEPVISELOI FOGADÓÓRÁK
Bicsak Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2004. március 3-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakosságát fogadja a palini űj Általános Iskolában. Országgyűlési képviselői fogadóóra
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő 2004. február 27-én (pénteken) 15-17 óra között tisztelettel várja a lakosságot fogadóóráján, a FIDESZ Nagykanizsai Csoportjának Rozgonyi u. 1. sz. alatti irodájában.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 18.00-19.00 óra között a Nagyrác utcai Általános Iskolában és minden hónap második hétfőjén 18.00-19.00 óra között a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2004. március 3-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik szerdáján 8.30-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.).
Nagy József György önkormányzati képviselő fogadóórát tart mindennap reggel 08-12 óráig a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének irodájában Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. szám alatt.
Papp Péter Pál önkormányzati képviselő a 10. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján március 2-án kedden 17.00 és 18.00 óra között az Idősek Otthona Teleki utcai épületében (Teleki u. 25.)
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart.
Stróber Gábor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 16.30 órától a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától 19 óráig a Zárda utcai kollégiumban fogadóórát tart.
Szányiné Kovács Mária, a 11. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 17-18 óra között az IKI földszinti helyiségében, minden hónap első csütörtökén 17-18 óra között a Bolyai János Általános Iskola földszinti helyiségében. E-mail cím: 1 lvk@nagykanizsa.hu
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2004. március 3-án, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
intézményvezetői fogadóóra
Értesítjük a lakosságot, hogy a nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény módosított Szervezeti és Működési Szabályzata alapján az intézmény vezetője havonta fogadónapot tart, melyre előzetes bejelentés nélkül is várja a szociális szolgáltatások iránt érdeklődőket.
A fogadónap időpontja minden hónap első keddjén 8-12 óráig, helye az Idősek Otthona intézmény, Nagykanizsa, Teleki u. 25. szám alatt.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap — Ügyvezető-főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Bánfalvi Zoltán, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szölősi Márta, Hársfalvi Timea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Hirdetésszervező: Húszamé Horváth Edina, Molnár Istvánná Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Nyomja: ANTÓK Nyomdaipari Kft., Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjeszti a Lapterjesztő Kft.
ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2004. február 24.
GAZDASÁG
GAZDASZTRAJK
Zalában is több helyen demonstráltak a gazdák a múlt héten. Az országos akció egyik zalai helyszíne a 7-es út nagyrécsei elágazójánál volt, ahol a Fűzvölgyi Agrár Rt., a Balatonmagyaródi RT. És a pötrétei Baczkó Kft. munkagépei sorakoztak fel néhány magángazda társaságában az út fővárosba vezető oldalán.
Mint azt a Fűzvölgyi Agrár Rt. vezérigazgató helyettese, Varga Sándor a demonstráció helyi főszervezőjeként elmondta, hogy többségében a tejágazatban tevékenykedő termelők vonultak fel, de a sertés- és baromfi ágazatban dolgozók is képviseltették magukat. Nagyrécsénél hétfőn és kedden 9-14 óráig megtartott demonstrációval — mint mindenhol az országban — a tejágazatban kialakult áldatlan állapotra kívánják a kormány figyelmét felhívni. A tárgyalások folynak, a gazdák minimálisan a 68 forintos intervenciós árat plusz négy forintos költségtérítést várnak egy-egy liter tejért. Mint mondják, tavaly az országba behozott mintegy 170 millió liter tejnek és egyéb tejtermékeknek köszönhetően szóltak a híradások túltermelésről, pedig — mint ahogy azt más országokban saját gazdáik érdekében a kormányok megtették — védővámok bevezetésével nálunk is elkerülhető lett volna a tavaly kialakult helyzet. De még mindig lett volna lehetősége a kormánynak a tejágazatot stabilizálni, ehhez az év első négy hónapjára mintegy két milliárd forintot kellett volna biztosítania — de ez sem történt meg.
KÖSZÖNTÉS ÉS KÖSZÖNET
16,3 MILLIÁRD
A város vezetése nevében február 20-án fogadta, és köszöntötte irodájában Litter Nándor polgármester Makrai Mártont, a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft. nyugállományba vonult ügyvezetőjét. A polgármester megköszönte a város érdekében végzett munkáját, és jó egészséget kívánva kifejtette azt a reményét is, hogy tudását továbbra is hasznosítja a város számára. Makrai Márton egy olyan korszerű hulladékgazdálkodás feltételeit teremtette meg, ami technikai színvonalát és szervezettségét tekintve példaértékű. Az általa vezetett cég 100 embernek ad munkalehetőséget és 13 településen végez szolgáltatást.
Rendkívüli ülés keretében tárgyalta a képviselőtestület a város ez évi költségvetését február 17-én. Az ülés elején Litter Nándor polgármester elmondta, a költségvetés-tervezetjelentős beruházásokat tartalmaz, a város fejlesztéséről szól. "Nem pártokról, politikáról van szó, hanem a városról, a lakók érdekeiről" — hangsúlyozta Litter Nándor.
Ezt követően a módosítások ismertetésére került sor. Többek között kikerült a rendelet-tervezetből a képviselők laptop vásárlására tett javaslat, az e célra tervezett összegből valamivel több, mint tízmillió forintot informatikai fejlesztések önrészére különítettek el, 200.000 forintot pedig a tanuszoda megterveztetésére. Szita Károly könyvvizsgáló elmondta, célszerűségi, hatékonysági szempontok alapján nem értékeli a város költségvetés-tervezetét, ez a testület feladata, de rámutatott, a költségvetés egyensúlya csak hitelfelvétellel teremthető meg. Kedvezőtlen tendencia a működésre fordított hitel, törlesztése a költségvetést a jövőben is terhelni fogja. A hitel mértékéről elmondta: a törvényben meghatározott maximum mérték 61 százaléka.
Ezt követően a bizottsági elnökök ismertették a bizottsági véleményeket. Minden bizottság tárgyalásra alkalmasnak tartotta a tervezetet. Sajni József OKISB elnök pozitívnak értékelte a dologi kiadások 3 százalékos növelését, de hozzátette azt is, a megszorító intézkedések pénzügyi hatása az idén még nem érződik az oktatási, kulturális szférában. Javasolta, hogy a későbbiekben egy bizottság döntsön a civil szerve-
zetek támogatásáról, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, a jelenleg érvényes rendszer működésképtelen. A költségvetés általános vitájában többen is rámutattak arra, hogy a hitelállomány egésze növekszik, illetve olyan fejlesztéseket valósít meg a város, amely a későbbiek során a működési kiadásokat növelik. Scháb György kiemelte, a költ-ségvetés-tervezet a város jövedelemtermelő képességét nem kellő arányban növeli. Polai József a településrészi önkormányzat 5 millió forintos támogatására vonatkozó javaslatát nem fogadta el a testület. Stróber Gábor először azt javasolta, hogy amelyik képviselő nem szavazza meg a költségvetést, annak területe (körzete) ne kapjon képviselői keretet, majd később a képviselő visszavonta ezt a javaslatát. Dr. Csákai Iván szerint az önkormányzati gazdasági társaságok költségvetési támogatása alultervezett. Dr. Fodor Csaba azt javasolta, a testület a későbbiek során a költségvetéssel egy időben fogadja el a társaságok üzleti tervét is, mert így mögöttes tartalom nélkül, csak a költségvetési számok tükrében nehéz megalapozott döntést hozni. Javaslatát elfogadták.
Cserti Tibor felvetésére félmillió forintos támogatást kap ebben az évben a Városvédő Egyesület. Az általános vitát követően a testület a táblákról, mellékletekről döntött, majd az átvezetett módosításokat követően elfogadta a város 2004. évi költségvetését. A város ez évben 16 362 136 000 forintból gazdálkodik, a folyószámlahitel 388 millió, a beruházási hitel 619 196 000 forint.
-va
Felhívjuk a nagykanizsai lakos, felsőoktatásban tanuló és korábban „Hazavárunk" ösztöndíjban részesülő diákok figyelmét, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Hazavórunk" ösztöndíjat
MEGSZÜNTETTE,
azt a 2003/2004-es tanévtől nem folyósítja, a rendelkezésre álló ösztöndíjkeretet a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatra fordította.
Kérjük a hallgatókat, hogy jogviszony-igazolásukat csak abban az esetben nyújtsák be a Művelődési és Sportosztályra, ha Bursa Hungarica ösztöndíjban részesülnek, illetve, ha a pécsi kollégiutnban önkormányzati férőhellyel rendelkeznek.
4
VR
2004. február
ISKOLAVEZETŐI PÁLYÁZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola vezetői álláshelyére.
A részletes pályázati kiírás az Oktatási Közlöny 2004. február 11-i XLVI1I. évfolyam 2/1 számában került közzétételre.
A pályázati kiírásnak megfelelően az állás elfoglalásának ideje: 2004. szeptember 1.
A kinevezés öt tanévre 2004. szeptember 1 - 2009. július 31-ig szól.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
— szakmai önéletrajzot,
— az intézményre vonatkozó vezetői programot
— a végzettséget igazoló oklevélmásolatokat
— erkölcsi bizonyítványt
A pályázatokat két példányban Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell megküldeni 2004. március 12-ig.
ÓVODAI ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI JELENTKEZÉSEK A 2004/2005. TANÉVRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város alsó fokú oktatási-nevelési intézményeiben az óvodai és általános iskolai felvételre történő jelentkezéseket 2004. március 29-30-án fogadjuk, mindkét napon 8-17 óráig.
A jelentkezés helye a lakáshoz legközelebbi, vagy a szülő által választott óvoda, illetve a kötelező felvételt biztosító, vagy a szülő által választott általános iskola.
A jelentkezettek felvételéről a férőhelyek, illetve az indítandó első osztályok számának ismeretében az intézmény vezetője dönt, melynek eredményéről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
Óvodai felvételre kell jelentkeznie minden gyermeknek, aki tankötelessé válik, azaz 2004. május 31-ig betölti az ötödik életévét és még nem jár óvodába.
Felvételre jelentkezhet és felvételt nyerhet minden kisgyermek, aki 2004. október l-ig betölti a harmadik életévét.
A jelentkezéshez szükséges okmányok:
— a gyermek születési anyakönyvi kivonata
— gyermekorvosi igazolás
— lakcímigazoláshoz személyi igazolvány, vagy lakcímkártya
Általános iskolai felvételre kell jelentkeznie minden nagykanizsai gyermeknek aki 2004. május 31-ig betölti a hatodik életévét — azaz 1998. május 31. előtt született — és elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, amelyet az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye igazol.
Felvételre jelentkezhet — a szülő kezdeményezése alapján — minden 1998. május 31. és december 31. között született 6 éves gyermek, ha iskolaérettségét az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó igazolja.
A jelentkezés választott helyszínén minden gyermek regisztrálásra kerül, de felvettnek csak az a gyermek tekinthető, aki az adott intézmény felvételi körzetében levő állandó nagykanizsai lakos.
A nem kötelező felvételt biztosító, hanem a szülő által választott iskolába történő felvételről a törvényi keretszám ismeretében az iskola igazgatója dönt, melyről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
— óvodai szakvélemény eredeti példánya, gyermekorvosi igzolás
— a gyermek születési anyakönyvi kivonata
— lakcím igazolására személyi igazolvány, vagy lakcímkártya
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
Nagykanizsa - 002 jelű tömb tömbrehabilitációja keretében az alábbi ingatlanok hasznosítására
Nagykanizsa,
* 1181/12 hrsz-ú ingatlan közpark területén, mélygarázs - parkoló
építése
* 1162 hrsz-ú ingatlan (jelenleg Tüdőszűrő) a Rozgonyi utcában
Az épület a kórházrekonstrukció ütemezése szerint 2005. II. negyedévében szabadulhat fel.
* 1159/2 hrsz-ú ingatlan a Rozgonyi utcában. Az ingatlanon jelenleg
garázs bérlemények találhatók. Az értékesítéshez szükséges az ingatlan tulajdoni és bérleti viszonyának rendezése. Az Ingatlankezelési Intézmény a garázsok bérleti szerződéseit felmondta, a garázsok lebontása, terület kiürítése 2005. január 31-ig megtörténik.
A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanok értékesítése a pályázati kiírási dokumentációban meghatározott feltételekkel, hasznosítási kötelemmel.
A részletes kiírási dokumentáció átvétele:
A részletes kiírási dokumentáció megtekinthető, 50.000,-Ft +ÁFA vissza nem térítendő díj ellenében megvásárolható, átvehető munkanapokon 8-12 óra között a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz. alatti épületének II. emelet 15. sz. irodájában.
További felvilágosítást ad: a Polgármesteri Hivatal részéről: Tárnok Ferenc beruházási főmunkatárs tel .: 93/500-766 •
A pályázatok beadásának határideje:
2004. március 31. (szerda) 11.00 óra
Helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 3.
A pályázat eredményhirdetése várhatóan: 2004. április 30.
A helyszíni konzultációs lehetőségről, a pályázat egyéb feltételeiről a kiírási dokumentáció részletesen rendelkezik.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
PEDAGÓGUS DÍSZOKLEVELEK
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára érdemes nyugdíjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél másolata) az aranydiploma - várományosoktól a munkakönyvük másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.) átvehető.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat, akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2004. március 16-ig juttassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodájára (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.), hogy továbbíthassuk a képző intézményekhez.
2004. február 24.
SI
5
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A VÁROSHÁZÁN
Litter Nándor csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Városházán. A költségvetés kapcsán kifejtette, hogy egymilliárd forinttal költ többet a város ebben az évben a fejlesztésre, összességében 2,8 milliárd forintot fordít beruházásokra. A jövőben bízva vesz fel a város új hiteleket, ám ezek mértéke, a könyvvizsgáló véleménye szerint, messze elmarad a felvehető szinttől. Az intézményhálózatban végrehajtott racionalizálásból származó megtakarítások, és a fejlesztések eredményeként megélénkülő gazdaság együttesen teszi lehetővé a hitelek törlesztését - mondta a polgármester. Több területen is megpróbál együttműködni a város a vállalkozókkal a fejlesztések, a megosztott terhek érdekében. Az Uniós csatlakozás a városnak esélyt jelent, a határok kiszélesedése fejlődést hozhat. „Arra törekszem, hogy ne a politika hassa át a konkrét fejlesztési gazdálkodási, területeket, legyen ez intézményfinanszírozás, átszervezés. Azt várnám el a politikai élet szereplőitől, hogy a város érdekét tekintsék elsődlegesnek. A program, a munka nem engedi meg, hogy félinformációkkal, félrevezessük a nagykanizsaiakat " — hangsúlyozta Litter Nándor polgármester.
PÁLYÁZATÍRÓ MUNKACSOPORT FELÁLLÍTÁSÁT KÉRIK
Február 20-ai sajtótájékoztatóján a pályázatíró önálló munkacsoport hiányát vetette fel Cseresnyés Péter, a közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője. Szakmai hibának és felelőtlenségnek tartja a frakció, hogy alig két hónappal az EU csatlakozás előtt — a különböző uniós pályázati lehetőségek meghirdetésével egy időben — a pályázatfigyelés és írás területén káosz uralkodik a városházán. Ennek a területnek még mindig nincs ismert, csak ezzel foglalkozó gazdája, annak ellenére, hogy a városvezetés részéről már számtalan ígéret elhangzott.
Dr. Kolonics Bálint önkormányzati képviselő véleménye szerint különösen nagy figyelmet kellene fordítani a pályázatokat elkészítő munkatársak tevékenységének koordinálására. Nem engedhető meg a szervezetlenség, a felkészületlenség egy olyan nehéz időszakban, amikor újabb 10 milliárdos fejlesztési forrást von el a kormány az önkormányzatoktól, aminek egyenes következménye, hogy csak a legjobb pályázatok fognak nyerni. A héten hirdették ki a Phare CBC programok nyerteseit, ahol sajnos városunk egyetlen pályázata sem nyert formai hiba miatt. Aggodalmuk abból táplálkozik, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban pályázati dömping várható, ami Nagykanizsát felkészületlenül érheti, így például a héten hirdették meg a regionális operatív programokat közel 70 milliárd forint értékben.
NEGATÍV HÍRNÉV
Az SZDSZ frakció február 20-án tartott sajtótájékoztatóján Röst János alpolgármester, Cseresnyés Péter önkormányzati képviselőnek a költségvetés elfogadásával kapcsolatos sajtóban tett nyilatkozatára reagált. Felháborítónak tartja, hogy gyilkos kórnak nevezte a Fideszes képviselő költségvetést, mely a rendszerváltás óta a legfontosabb költségvetése a városnak. Egy költségvetési vitáról lehet szakmai kritikát mondani, sőt kell is, mert lehet javítani, de a kanizsai FIDESZ és Cseresnyés Péter sem az előkészítő, sem a bizottsági munkában, sem a közgyűlési vitában nem tett érdemi javaslatot. A hét jobboldali képviselőből csak négyen tartózkodtak a teremben, akik nemmel szavaztak.
A városvezetés, az MSZP-SZDSZ koalíció abban érdekelt, hogy a város sikeres legyen. A Cseresnyés Péter féle közéletrombolás oda vezethet, hogy a kanizsai pártok között megszűnhet a beszélő viszony. Az SZDSZ frakció javaslatát Halász Gyula önkormányzati képviselő, frakcióvezető ismertette: etikai vizsgálatot kezdeményeznek az ügyrendi bizottságnál annak kiderítésére, hogy Cseresnyés Péter nyilatkozatai milyen mértékben keltik Nagykanizsa rossz hírnevét. Ha tovább folytatja a negatív kampányt a város ellen, nem tartja kizártnak, hogy az önkormányzat polgári peres úton próbálja megállítani.
SZAKEMBEREK KERESTETNEK
A Zala Megyei Munkaügyi Központ (ZMMK) és a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal a megye hat városában, köztük Nagykanizsán is megtartotta hagyományos fórumát a térség polgármesterei és jegyzői számára. A tanácskozáson Kiss Ambrus, a ZMMK igazgatója adott tájékoztatót a munkaügyi szervezet idei feladatairól, céljairól, az uniós csatlakozással összefüggő lehetőségekről. Hazánkban a foglalkoztatási ráta 70 százalékos elérése 2010-re — mely uniós követelmény — még rengeteg munkát kíván, hiszen jelenleg ez a mutató 55 százalékos, egy százalékkal emelkedett a 2002. évihez képest. A zalai helyzet ennél valamivel jobb képet mutat, 58 százalékos, de az előző évben ugyanez a mutató 62 százalékon állt. Az egységes nyilvántartás hiánya miatt azonban nehéz megítélni, menynyire reálisak ezek az adatok. A regisztrált munkanélküliek száma január végén a megyében 7,5 százalékos volt, ez is az országos átlag alatt van. Nőtt az elhelyezkedési hajlandóság, ugyanez azonban nem mondható el a foglalkoztatási hajlandóságról. Célkitűzése a megyei szervezetnek, hogy elérjék, minél többen regisztráltassák magukat. Igaz, hogy ezzel a statisztikai adatok romlanak, viszont szélesedik az a kör, akiknek munka- vagy átképzési lehetőséget tudnak felkínálni.
Az idei évben felhasználható pénzösszeg az országban minden eddiginél több lesz, meghaladja az egymilliárd forintot. A Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program prioritásai között szerepel az aktív munkaerőpiaci politikák támogatása, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítségével, az oktatás, képzés támogatása az egész életen át tartó tanulás politikájának része-
ként, az alkalmazkodóképesség és a vállalkozói készségek fejlesztése valamint az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése.
Térségünk foglalkoztatási helyzetéről Somos Béláné, a helyi kirendeltség vezetője tartott tájékoztatót. Tavaly mintegy 700 főt segítettek munkahelyhez bértámogatással, járulékátvállalással, s a kirendeltség által kiközvetített 5700 fő közül 2480 esetben járt sikerrel az elhelyezés. 430 fő átképzésére került sor a tavalyi évben, komoly gond azonban, hogy egyes ipari szakmák képzésére kevesen jelentkeznek, pedig igény lenne a munkáltatók részéről a szakemberekre. A munkanélküli férfiak aránya magasabb a nőkénél. A munkanélküliek 43 százaléka maximum nyolc általánost végzett. A térség önkormányzataival szoros az együttműködés, melyben nagy segítséget nyújt a Dél-zalai Mentorhálózat.
A legfontosabb alapelveket a következőkben foglalhatóak ösz-sze: a használható információk azonnal el kell, hogy jussanak az érintett munkára várókhoz, tehát napi, élő munkakapcsolatra van szükség. Kiemelten kell foglalkozni az egy éven túli tartós munkanélküliek munkába állításával. Tudatosítani kell mindenkiben, hogy a munkáltatói elvárások megváltoztak, minden munkaadó csak addig foglalkoztatja a munkavállalót, amíg a munkájára szükség van. A kirendeltség foglalkozik a pályakezdőkkel, a 45 év felettiekkel, a hátrányos helyzetűekkel, a tartós munkanélküliekkel, a megváltozott munkaképességűekkel valamint a nagycsaládosokkal is. S hogy minderre a pénzügyi fedezet is rendelkezésre álljon, az egy főre eső támogatás maximumát meghatározták.
Sz.M.
DÍJAT NYERT AZ AQUAPROFIT
Szombathelyen a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége Regionális Gazdasági Évnyitót rendezett február 17-én, ahol a Nyugat-Dunántúli Regionális Minőségi Díjak átadására is sor került. A nagykanizsai Aquaprofit Rt. Kisvállalkozás kategóriában vehetett ár díjat. Nádasi Tamással, az Aquaprofit igazgató tanácsának elnökével készült interjúnkat lapunk egy későbbi számában olvashatják.
6
VR
2004. február .
A NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
Nagykanizsa-Városközpont 010 jelű tömb tömbrehabilitációja keretében, a Nagykanizsa, 1970 hrsz. alatti, volt kosaras piac ingatlan értékesítésére A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező 1970. hrsz-ú ingatlan értékesítése a pályázati kiírási dokumentációban meghatározott feltételekkel, hasznosítási kötelemmel. A részletes kiírási dokumentáció átvétele:
A részletes kiírási dokumentáció megtekinthető, 50.000,-Ft +ÁFA vissza nem térítendő díj ellenében megvásárolható, átvehető munkanapokon 8-12 óra között a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz. alatti épületének II. emelet 15. sz. irodájában.
További felvilágosítást ad: a Polgármesteri Hivatal részéről: Tárnok Ferenc beruházási főmunkatárs tel .: 93/500-766
A pályázatok beadásának határideje: 2004. március 31. (szerda) 10.00 óra
Helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 3. A pályázat eredményhirdetése várhatóan: 2004.április 30.
A helyszíni konzultációs lehetőségről, a pályázat egyéb feltételeiről a kiírási dokumentáció részletesen rendelkezik. Az értékesítésre kerülő ingatlan rövid leírása:
Az ingatlan Nagykanizsa belvárosában, a Zárda u.- Zrínyi u. által határolt területen található, tulajdonképpen teljes egészében a régi kosaras piac területét foglalja magába. A város nagyon frekventált részén, minden irányból jól megközelíthetően, nagyszámú parkolóhely közelében található. Környezete rendezett, vegyes rendeltetésű lakó-, kereskedelmi és irodanegyed. Az ingatlan jelenleg terhelt bejegyzett földhasználati jogokkal, illetve hatályos bérleti szerződéssel. Az ingatlan területe: 4335 m2 Övezeti besorolása: belterület
Nagykanizsa Megyei Jogű Város Önkormányzata Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
VEDELMI TERV
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere értesíti a lakosságot, hogy a felső küszöbértékű veszélyes üzemnek minősülő GE Hungary Rt. biztonsági jelentése elfogadásra került, Nagykanizsa város külső védelmi tervének koncepciója elkészült. A biztonsági jelentés és a külső védelmi terv Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. em. 108. ajtószám alatti hivatali helyiségben hozzáférhető és megismerhető, azokra 2004. március 3. napjáig észrevételt lehet tenni a 2/2001. (I. 17.) Korm. sz. rendelet 16. §-a alapján.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
— Nagykanizsa, Rozgonyi út 1. szám alatt található
99 m2 alapterületű irodahelyiség,
— Nagykanizsa, Rozgonyi út 1. szám alatt található
41 m2 alapterületű irodahelyiség. Az induló licit bérleti díj: 1200 Ft/m2/hó + áfa
A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/m2/hó + áfa A versenytárgyalás ideje: 2004. március 8. 10.00 óra
A versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. Telefon: 311-241 vagy 516-532
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetői munkakörének ellátására
Fő feladat: Külföldi és belföldi befektetők városba vonzása érdekében az Ipari Park területének benépesítése. Pályázati feltételek:
— magyar állampolgárság,
— büntetlen előélet,
— gazdasági vagy műszaki szakmacsoportba tartozó felsőfokú iskolai végzettség,
— legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsga angol vagy
német nyelvből,
— legalább három éves szakmai gyakorlat.
Vezetői gyakorlat előnyt jelent.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
— a pályázatban előírt iskolai végzettséget és nyelvvizsgát tanúsító okiratok másolatát,
— a szakmai illetve vezetői gyakorlat igazolását,
— három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
— a pályázó szakmai önéletrajzát,
— a Kht. vezetésére vonatkozó elképzeléseket.
A munkakör 2004. május 1. napjától tölthető be. Az ügyvezetőt a testület 5 évre választja, a foglalkoztatás munkaviszony keretében történik. A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje: 2004. február 27.
A pályázatok elbírálására az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság véleményezése után kerül sor 2004. március 31-ig. A személyi bér és egyéb juttatások megállapítása a bizottságok javaslata alapján történik.
(A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Litter Nándor polgármestertől a 93/500-702-es telefonszámon.)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. szám alatt található 39 m2 alapterületű üzlethelyiség.
Az induló licit bérleti díj: 2500 Ft/nf/hó + áfa
A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/m2/hó + áfa A versenytárgyalás ideje: 2004. március 8. 11.00 óra
A versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. Telefon: 311-241 vagy 516-532
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Csengery u. 4.szám alatt található 152 m2 alapterületű üzlethelyiség.
Az induló licit bérleti díj: 1600 Ft/m:/hó + áfa
A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/m2/hó + áfa A versenytárgyalás ideje: 2004. március 8. 9.00 óra
A versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. Telefon: 311-241 vagy 516-532
2004. február 24.
ESÉLYEGYENLŐSÉG
7
KI TUD TÖBBET**
Február 27-én a Vasemberház Dióssy-termé ad otthont a Ki tud többet Horvátországról? című játékos vetélkedőnek. 52 általános iskolás 4 fős csapatokban mérheti össze tudását. Az egyfordulós vetélkedő célja, hogy minél jobban megismerjék az anyaország gazdaságát, történetét, turisztikáját. A résztvevőknek Budai Zoltán: Horvátország című könyvéből kell készülniük a pénteki tu-
dáspróbára, ahol az írásbeli, szóbeli feladatokon kívül villámkérdésekre is válaszolniuk kell. A három fős zsűri tagja lesz Lukács Mária, a Magyar Intézet Nemzetiségi Osztályának horvát szakreferense és Petrics Mária, a budapesti Horvát Oktatási Központ igazgatója is. A sikeresen szereplők ajándékcsomagokat, könyveket kapnak.
N. K.
A nagykanizsai Roma Centrum az osztrák gazdasági minisztérium támogatásával alakult meg tavaly nyáron, egy tízhónapos pályázatelőkészítő projekt eredményeként A cigányság felemelkedésében, főként foglalkoztatási kérdésekben kívánnak segítséget nyújtani pályázatok elkészítésével. Nyolc hónap elteltével Bécsből kértek egy összegzést, majd a CKÖ küldöttsége Bécsben tárgyalt az eddig megvalósított feladatokról -tudtuk meg Váradi Istvánnétól,
ROMA CENTRUM
a CKÖ elnökhelyettesétől. Az osztrákok a beszámolóval elégedettek voltak, így a projekt valószínűleg az eredetileg tervezettnél egy fél évvel meghosszabbodhat. Az anyagi támogatást részben a bécsiek biztosítják, ha helyben elkészül egy szélesebb kört érintő pályázat. A cél, hogy minél több munkanélküli számára teremtsenek munkahelyet pályázatok segítségével, akár időleges foglalkoztatásban is, más szervezetek, termelőegységek bevonásával.
EGYUTTMÜKODES
A közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete. Az együttműködés célja a térségben élő hátrányos helyzetű csoportok, kiemelten a Zala megyei cigányság élethelyzetének javítása, amely kiemelten a foglalkoztatás, a képzés és a szociális területre terjed ki. A két szervezet szakmai, kulturális, hagyományőrző és érdekvédelmi programokban, projektekben, képzéseken közösen vesz részt. Negyedévente ülés keretében értékelik közös munkájukat.
CKO TESTÜLETI ULES
Soron következő testületi ülését tartotta szombat délelőtt a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Teleki László CKÖ-elnök beszámolójában kitért a január 27-28-án lezajlott Roma Központ munkaértekezletére, a január 29-i LEADER-programra, valamint a február 6-án elindult pályázatíró képzésre. Pályázatot nyújtottak be vetőburgonyára és kerti magra, a Holocaust emléknapra, egy országos sajtókiadványra, valamint több kulturális programra. A 2003. évi költségvetésről szóló többször módosított 14/2003. számú határozat módosítását, a 2003. évi szakmai-pénzügyi beszámolót, az idei évi munkatervet, és a módosított SZMSZ-t is elfogadták a képviselők. A szombatpn megrendezett Farsangi Bálon tombolából, zsákbamacskából befolyt pénzösszeggel Gyuricza Ferenc kezeléséhez járulnak hozzá.
Idén is megrendezésre kerül a Roma Nap, a nyári hagyományőrző tábor, a Kulturális Seregszemle, a Nemzetiségi Nap. A veszprémi egyetemmel már folynak a tárgyalások annak érdekében, hogy felsőfokú, diplomát adó képzések is indulnának Nagykanizsán, melyen nemcsak a Közösségi Házban érettségizettek vehetnének részt. A tervek szerint a pécsi egyetemmel is felveszik a kapcsolatot.
A BEÁS ÍRÁSBELISÉG MEGTEREMTŐJE
2003. szeptembere óta él Nagykanizsán Kalányos Terézia, akit elmondása szerint a szerelem hozott ide Nagykanizsára. Hat évig a pécsi Gandhi Gimnáziumban tanított főállásban, korábban egy pécsi családsegítő intézetben volt szakmai vezető. Mióta tanít és megszerezte a romológus diplomát, azóta a pécsi egyetemen óraadó. 2002-ben mesegyűjteménye jelent meg. Idén január 10-én a Halis István Városi Könyvtárban mutatták be a nagyközönség számára második könyvét, Jókai Mór: Cigánybáró című kisregényének általa készített beás nyelvű fordítását.
— Mi adta az ötletet?
— A pécsi Gandhi Gimnáziumban tanítottam beás nyelvet és cigány kultúrát. A beás cigány nyelv írásbeliségéről csupán tizenegynéhány éve beszélhetünk, gyakorlatilag azóta, amióta a Gandhi Gimnázium létezik. Ahhoz, hogy a beás nyelvet tanítani tudjuk, az írásbeliségét kellett
megteremtenünk, taneszközöket kellett készítenünk. Az ötlet egy szakdolgozat elkészítése kapcsán jött. Korábban már kisebb részleteket fordítottam belőle és a gyerekeknek nagyon tetszett az olvasmányos, kedves kis történet. így azt gondoltam, talán kedvet adok nekik az olvasáshoz.
— Mennyi időt vett igénybe a fordítás?
— Rettenetes módon élveztem a munkát, elkezdtem fordítani és csak azt láttam, hogy egyre jobban megy. Volt olyan napom, amikor 11-13 órát ültem a számítógép előtt. Jókai regényeinek többsége számos régi magyar kifejezést rejt. Ezek számomra könnyebbséget okoztak, mivel nem újkori magyar kifejezések voltak. Gyakorlatilag 2-2,5 hónap alatt készült el a 160 oldalas könyv, mely 1000 példányban jelent meg.
— Kik voltak a támogatói?
— Kedvesem végig asszisztálta mellettem ezt az időszakot. Az
egyetem tanszékvezetője, Forray R. Katalin, Orsós Anna a könyv lektora és Derdák Tibor is érezte és tudta, hogy mekkora nagy jelentősége van ennek a munkának, hiszen a világban ebben a műfajban első ez a könyv. Megjelent már Petőfi Sándor: János vitéze, de kisregényt még nem fordítottak beás nyelvre. Sokat köszönhetek még Teleki Lászlónak, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak, a Móricz Zsigmond Művelődési Háznak, valamint a Czupy Kiadónak.
— Milyenek a visszajelzések?
— Rendkívül pozitívak. Nagyon örülnek, még azok is, akik csak hallottak róla, a kezükbe még nem jutott el, vagy esetleg nincs lehetőségük megvásárolni a könyvet.
— Beás cigány nyelvet is tanít, van rá igény?
— En úgy látom, hogy van, Elsősorban a főiskolára, egyetemre járó diákok körében van rá igény. Elterjedt a hír, hogy cigány
nyelvből könnyen, rövid idő alatt lehet letenni a nyelvvizsgát, mert könnyen tanulható nyelv. Én azt gondolom, hogy semmivel sem igényel kevesebb tanulást, mint bármelyik másik nyelv, ugyanúgy tanulni kell. Lexikálisan és minden más szempontból is felér egy másik nyelvvel.
— Mi szerepel a további tervei között?
— Nagyon sok minden van a fejemben. Gyakorlatilag nekem ez az életem már. Ezzel szeretnék foglalkozni, a szociális munka, az emberekkel való foglalkozás, a nyelvápolás mellett. Azt érzem, hogy tényleg oda kell figyelnünk arra, hogy amíg be gyűjthető folklór anyag van, a beások körében, dalok, versek, történetek, ezek mind begyűjtsük, rögzítsük, mivel veszélyeztetett nyelvvé vált a beás nyelv. Mesekönyv esetleg egy színdarab megírásán is gondolkodom. Fontosnak tartom, hogy hanganyag is megjelenjen beás nyelven.
8
KRÓNIKA
2004. február 24.
( február 16.)
Koktél- és mixerhemutató
A Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola tanéttermében a Carmen Bt. Hungary szervezésében előadás hangzott el a koktélitalokról, a koktélestekről, a koktél itallap készítéséről illetve a koktélbár italkínálatáról. Ezt követően látványos mixershow vette kezdetét üvegpörgetéssel és tüzes látványelemekkel tarkítva.
Kanizsa ru
Lakásbetörésről érkezett bejelentés az Ady utcából, mivel az éjszaka folyamán ismeretlen tettes az ajtót benyomva bejutott a lakóházba, s onnan ruhaneműt és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.
( február 17.)
Diákok Strassbourgban
Február közepén húsz nagykanizsai diák látogatott el Strassbourgba, az Európa Parlamentbe. A nebulóknak lehetőségük volt a parlament épületének megtekintésére, valamint ismeretterjesztő előadásokon vettek részt. Megismerkedhettek a tolmácsok munkájával és betekintést nyerhettek az ülésezések munkafolyamatába is. Magyarországi viszonylatban a kanizsai diákok az elsők, akik lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről is megismerkedhessenek egy Európai Uniós tagintézménnyel.
( február 18.)
ÜJKB ülés
Hét napirendi pontot tárgyalt nyílt ülésen február 18-án az Ügyrendi, jogi és Közrendi bizottság. A pénzbeni és természetben nyújtott szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátásokról szóló 22/2000.(V.31.) számú javaslatot, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/1997. (VII. 1.) számú az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről szóló rendeletének módosításáról,
és az ehhez kapcsolódó megbízási szerződés megszüntetését tartalmazó előterjesztést és a BM lakáspályázatokhoz szükséges pályázati kiírások, illetve rendeletek megalkotásáról szóló javaslatot egyhangúlag elfogadta a bizottság. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2003. évi költségvetéséről szóló többször módosított 7/2003.(11.17.) számú rendeletének módosítását, az önkormányzati intézmények területén működő gazdasági társaságokról, vállalkozásokról című tájékoztatót, valamint az Ateir és a Malterie Souflet Magyarország Kft. kérelmét is megszavazták a bizottság tagjai. A Nagykanizsa-Bagola Városrész Szépítő Egyesülettel megkötött hosszú távú keretmegállapodás módosítását, valamint a 2004-2006-ig szóló középtávú támogatási szerződést átdolgozásra kérte az ÜJKB.
Bódis Roxána tárlata
A Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában Kustár Zsuzsa iparművész nyitotta meg Bódis Roxána belorusz festőművész Lelkem ecsetvonásai című tárlatát. A nyitó műsorban Krishtop Alina orosz zongoraművész, az Aranymetszés Művészeti Iskola és a városi zeneiskola tanára valamint a Hevesi Sándor Általános Iskola versmondói vettek részt.
Kanizsaru
A nap folyamán két családnál is tolvajok jártak. A három nő papírgyűjtés ürügyén kéredzkedett be a lakásokba, s készpénzzel, arany ékszerrel, hűtőből elemelt hússal távoztak.
( február 19.)
Regionális Szövetség
A napokban került megrendezésre a Nyugat-Dunántúli Regionális Kamarai Szövetség gazdasági évadnyitójára, amelyen a 2003-as év tevékenységét értékelték. A helyi Kereskedelmi és Iparkamara egy regionális szövetségi rendszer kialakítását kezdeményezi, melyhez az önkormányzat támogatására is számítanak.
Kovács Antal elnök hangsúlyozta: Fontos előrelépést jelentene, ha a Zala megyei Kamarával sikerülne formális együttműködést kialakítani. A két intézmény közti egyeztető tárgyalásokat a napokban kezdi meg egy 4-4 fős delegáció és reményeik szerint már az első félévben létrejöhet az együttműködés.
Farsangi maszkabál Az Idősek Otthonában vidám, jelmezes felvonulást követően játékos vetélkedőre, majd zenéstáncos mulatságra került sor. A talpalávalót a Simon Duo húzta.
Torkos csütörtök A programot a Horvát Kisebbségi Önkormányzat tagjai szervezték, a rendezvényen csak hölgyek vettek részt, párjukat otthon hagyva, minden bújukat-bánatu-kat feledve ünnepeltek a Csóna-kázó-tavi vendégházban.
( február 20)
Szalagavató
A Cserháti Sándor Szakközépiskola tornacsarnokában került sor az intézmény 2003/2004. tanévi szalagavató ünnepségére.
Zenés téli mese A Kiskastélyban a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola növendékei tartottak hangversenyt.
Farsangi bálok A Batthyány Lajos Gimnáziumban is és a Rozgonyi iskolában is farsangi bált tartottak a felsőbb évfolyamos diákok számára.
q február 21.)
Sportbál
A miklósfai sportkör szervezésében mintegy 350 résztvevő mulatott a miklósfai iskolában a sportbálon, ahol a közismert popsztár, Csepregi Éva is fellépett.
Megemlékezés
A Nagykanizsai Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapja tiszteletére tartott megemlékezést a könyvtárban, ahol Kiszely Gábor, a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatója tartott előadást.
( j február 22.)
Vers és prózamondó verseny
A Csengey Dénes vers- és prózamondó verseny elődöntőjét tartották a Móricz Művelődési Házban, Kiskanizsán.
( előzetes)
Képkiállítás
Ackermann Éva festőművész képkiállítása nyílik a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban február 24-én 16 órakor, melyet Lengyák István nyit meg. A képeket március 9-ig hétfőn, szerdán és csütörtökön 9-12 óráig, valamint kedden és pénteken 14-17 óráig lehet megtekinteni.
Nyílt nap A Hevesi Sándor Általános Iskolában február 25-26-án szerdán és csütörtökön 8-10 óráig nyílt nap lesz.
Farsangoló ovi-suli Február 26-án délután 4 órától Farsangoló ovi-suli programra várják a kicsiket a Rozgonyi iskolába. Amíg a gyerekek farsangi dalokat tanulnak, álarcokat készítenek, arc és gipszfestésben vesznek részt, addig a szülők az általános iskolával ismerkedhetnek.
Mikola Kanizsán Az előző kormány egészségügyi minisztere tart előadást a Kanizsai esték programsorozat keretében február 27-én, pénteken 17.30 órakor Református Templomban.
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA
történő díjtalan csatlakoztatása. ......«...»..............................
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20.
Telefon: 93/ 312-706
A Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubja február 15-én rendezte meg farsangi bálját. A nyugdíjasok egy része jelmezbe öltözve jelent meg, majd finom vacsora és hajnalig tartó mulatság következett. A meghívott Hölgyklub hatalmas sikert aratott Hölgykommandó című táncos előadásával.
004. február 24. — EGÉSZSEG
ÖSSZEFOGÁS A MELLRÁK ELLEN
A nőket Európában, így Magyarországon is a betegségek közül a mellrák érinti a legsúlyosabban. Évente Európában mintegy 250 ezer, Magyarországon 2001-ben 6100 esetet regisztráltak. Míg az Európai Közösség országaiban évente összesen mintegy 52 ezer, addig Magyarországon 2001-ben 2342 halálesetet regisztráltak. A számok mögé nézve kiderül, hogy az európai gyógyulási arány 80, a magyarországi ugyanakkor csak 60 százalékos. Pedig a kezeléshez szükséges feltételek itthon is rendelkezésre állnak, a szaktudás és a gyógyító készség is jelen van, adott tehát a lehetőség, hogy a legfontosabb célt — minél kevesebben váljanak a betegség áldozatává — elérjük. Igen fontos az is, hogy a betegséggel együtt élők, a betegségen átesettek harmonikus, példaszerű életet éljenek. Mindennek a legfőbb feltétele a korai felismerés, amelyet 2001. óta Magyarországon a 45-65 év közötti nők számára — az esetek több mint kétharmada ugyanis e korosztályból kerül ki — szervezett szűrés segít. A Népegészségügyi Program célul tűzte ki, hogy 2012-ig a veszélyeztetett magyar asszonyok legalább 70 százaléka vegyen részt a kétévenkénti megismételt mammográfiás emlőszűrésen, ezáltal 30 százalékkal mérséklődhet az emlőrák okozta halálozás. S hogy mi történt e döntés megszületése óta? S mi a helyzet Zalában illetve városunkban? Erről beszélgettünk dr. Búzás Judit főorvossal, az ÁNTSZ Nagykanizsai Intézetének vezetőjével.
— Kik vesznek részt az emlőszűrési program lebonyolításában?
— A háziorvosok folyamatosan nyomon követik az eseményeket, hiszen a szűrővizsgálatra szóló behívón az ő aláírásuk található, majd a vizsgálati eredményről is hivatalos tájékoztatást kapnak, akárcsak a további esetleges vizsgálatokról és kezelésekről. Ha a páciens nem ment el a vizsgálatra, fel kell őt keresni. Ez már elsősorban a védőnői hálózat feladata, ők néznek utána annak is, vajon miért nem került átvételre egy-egy meghívó. A védőnők, akik rendszeresen látogatják a családokat, mindennemű szűrővizsgálatra felhívják egyébként a figyelmet. A szűrőállomásokon — megyénkben Zalaegerszegen és Nagykanizsán — történik maga a mammográfiás vizsgálat, s itt gondoskodnak az esetleges további teendőkről is. A program koordinálását az ANTSZ Megyei Szűrési Koordinációs Osztálya végzi, az Országos Szűrési Központban történik az adatok összegyűjtése és országos értékelése.
— Mit kell tudni magáról a szűrővizsgálatról?
— A mellrák túlnyomó többsége tünet- és panaszmentesen alakul ki. A korai felismerés életet menthet, hiszen amíg még nem alakultak ki áttétek, az esetek 70 - 80 százaléka gyógyítható. Az egy cm-nél kisebb daganat esetében a gyógyulás közel 100 százalékos. De ehhez az szükséges, hogy az asszonyok elmenjenek a vizsgálatra, hogy a még ki nem ta-
pintható, néhány milliméteres nagyságú és semmilyen tünetet sem produkáló daganatokat is felismerhessék. A mammográfiás készülékkel végzett vizsgálat egyébként akkora igénybevételt sem jelent, mint egy mellkasröntgen. Gyanú esetén - annak igazolására vagy elvetésére - kiegészítő ultrahangos és szúrásos citológiai vizsgálat, szövetkivétel történik. Maga a mammográfiás vizsgálat néhány percet vesz igénybe. Nem jár fájdalommal, esetleg egyes esetekben kellemetlen érzéssel, ugyanis a pontos és hatékony vizsgálat érdekében az emlőket összenyomják, ezzel biztosítják az állományának a megfelelő kiterítését. A menstruációt követően végzett vizsgálatoknál ez a kellemetlen érzés ritkábban jelentkezik. A vizsgálatra érkezett nők emlőit ezen kívül - mintegy kiegészítésképpen -gyakorlott szakszemélyzet tapintással is átvizsgálja. A vizsgálat ingyenes.
— Csak a névre szóló meghívóval rendelkező asszonyok vehetnek részt a vizsgálaton?
— A szűrés elvégzésének nem feltétele a meghívólevél. Elegendő, ha valaki a kijelölt - 45-65 év közötti korcsoportba tartozik és az elmúlt két évben nem vett részt ilyen szűrővizsgálaton. A Mammográfiás Laborral történt időpont egyeztetést követően sor kerülhet a vizsgálatra. Ha valaki a meghívóban megjelölt időpontban nem tud elmenni a vizsgálatra, kérhet újabb időpontot. S persze minden korosztálynak fontos tudni, hogy bármilyen elváltozást észlel a melleiben, azonnal fel kell keresnie a házior\''osát, aki dönt a további teendőkről! Hiszen ha idejében felismerik a daganatot, a betegség sokkal humánusabban, egyszerűbben és eredményesebben gyógyítható. Egyetlen nőnek sem lehet mindegy, hogy szükség esetén milyen eszközökkel, módszerekkel állítható vissza az egészsége.
— Hol tart jelenleg a program?
— Míg 2001-ben a 43 ezer zalai 45-65 év közötti asszony 30 százaléka rendelkezett két éven belül elvégzett mammográfiás vizsgálattal, addig 2003. év végére a szervezett szűrésnek, a személyes megszólításnak köszönhetően ez az arány 50 százalékra emelkedett. A vizsgálaton megjelentek mintegy négy százalékát hívták vissza újabb vizsgálatra megyénkben, s közülük minden hetedik-nyolcadik esetben volt szükség műtéti beavatkozásra. Összesen 55 esetben találtak rosszindulatú daganatot, 31 esetben még másfél cm alatti méretben. Lehet, hogy a számok nem tűnnek riasztónak, de azoknak az asszonyoknak - és családjainak -, akiknek a mellében daganatot találtak, mindez nem néhány, hanem 100 százalékot jelent! S míg sok más daganatos megbetegedés esetében a szűrővizsgálatok akár a daganatok kialakulásának megelőzésében is komoly szerepet játszhatnak, addig az emlődaganatoknál jelenleg a már kialakult daganatok korai felismerésére van csak lehetőségünk, a megelőzésre nincs. Ehhez azonban az kell, hogy a veszélyeztetett korosztály kétévenként megjelenjen a szűrővizsgálaton.
— Egyre többet hallani az emlők önvizsgálatáról is.
— Jó lenne, ha ezt a nők havi rendszerességgel, valamennyien elvégeznék önmagukon az emlők meg-tapintását A mammográfiás vizsgálatot ugyan nem helyettesíti — ezt mindenkinek tudnia kel! —, de az beigazolódott már, hogy az önvizsgálatot rendszeresen gyakorlók között jóval kevesebb 2 cm-nél nagyobb, elhanyagolódott daganat fordul elő. Ha ugyanis csomót észlelnek a mellükben, orvoshoz fordulnak, s ezzel lényegesen javítják gyógyulási esélyeiket. Ma már a középiskolák 11. évfolyamán a fiatalok az ifjúsági védőnők segítségével megismerkednek az emlők önvizsgálatának helyes módszerével, akik azt is megpróbálják tudatosítani a lányokban, hogy milyen nagy jelentősége van a rendszeres önvizsgálatnak.
Szőlősi Márta
10
M * ''
¥7\ f \ (g*. JKB TW
2004. február 24.
Allergia vagy megfázás?
allergia megfázás
A tünetek időtartama hetek-hónapok napok
Orrváladék tiszta-áttetsző sárgás-zöldes
Köhögés ritka száraz, kínzó
Tüsszögés gyakori, kínzó gyakori, enyhíti
az állapotot
Antibiotikumok nem az esetek
segítenek: egy részében
Antihisztaminok igen az esetek
segítenek: egy részében
Láz nincs van/lehet
A tartózkodási hely megszüntetheti nem segít
változtatása a tüneteket
ALTALANOS és PLASZTIKAI SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS
Nagykanizsa, Platán sor 3-5. I. em. PÉNTEK páros heteken: 16-19 óráig.
Bejelentkezés telefonon:
06-30- 9935-379 DR. KELEMEN OTTÓ
Sebész & plasztikai sebész adjunktus
Sajnos egyre növekszik azoknak az embertársainknak a száma, akiknek a tavaszról nem az természet ébredése, a nyíló virágok tarka kavalkádja, hanem a bedugult orr, szűnni nem akaró orrfolyás, szemviszketés jut eszébe. Az allergia ma már népbetegség, gyógyíthatatlan, csak a tünetek enyhíthetők.
— Ha ilyen enyhe lesz a tél vége, korábban jön a tavasz, akkor hamarosan el kezd virágozni a mogyoró. Ezt nagyon könnyen észreveszi, aki allergiás, bedugul, elkezd folyni az orra, rohamokban tüsszögni kezd, és bár a könnye folyik, a szeme ég, viszket, száraznak érzi. Kaparhat a torka is, és lehetnek más szokatlan tünetei is. Ezek a fül, orr, gégész szakorvos számára elsődleges allergiás tünetek. Vannak az allergiának más szimptómai is, például asztmás rohamok, kiütések. A tavaszi, nyári és az őszi időszakokban a virágporok, a pollenek, a gombaspórák az allergia elsődleges kiváltó okai — mondja dr. Mihalecz Károly fül, orr, gégész szakorvos.
— Mivel orvosolható a baj?
— A kezelés lehet oki és lehet tüneti. Az oki kezelés során gyakorlatilag a szervezetet hozzászoktatjuk egy hígítást sorozat alapján elkészített injekció, vagy nyelv alá cseppentett vizes oldat formájában ahhoz az anyaghoz, amely az allergiát kiváltja. Ez egy hosszabb folyamat, kezdetben
heti rendszerességgel, majd kétheti, havi ismétlésben végezzük a kezelést. A tüneti kezelés során csak a betegség tüneteit enyhítjük, ezek lehetnek tabletták, vagy lokális szteroidok, antihisztaminok, szemcseppek, orrsprék. Ezek a szélesebb spektrumban alkalmazható kezelések, és a beteg számára is kisebb anyagi megterhelést jelentenek.
— Hogyan változott az allergiák kezelésére használt szerek térítési rendszere?
— Az allergiák kezelésére szolgáló készítmények január elsejétől az eddigi kilencven százalékos támogatás helyett csak hetven százalékos támogatást kapnak. Az oki kezelés- más nevén szenzibilizálás- eddig támogatott volt, ez évtől kereseti igazolás alap-
ján egyéni elbírálás követően dől el, kinek mennyit kell érte fizetni.
— Ez mit jelent?
— A kivizsgálás után javasolhatjuk ezt a kezelést azokban az esetekben, amikor az allergia kiváltó oka ezt lehetővé teszi. Egyéni gyógyszerrendelés alapján történik az igénylés, kitöltünk egy kérvényt, csatoljuk a kereseti igazolást, és elküldjük Budapestre, ahol valamilyen szempontok alapján mérlegelnek. Eddig erre ebben az évben még nem volt példa, egy betegünk kérvénye van most folyamatban.
— Azt mondják népbetegség az allergia. Valóban nő az esetek száma?
— Tíz csecsemőből négynél előbb utóbb jelentkezik valamilyen allergia, és a felnőtt társadalomban is nő az új esetek száma.
— Mi a kiváltó ok?
— Mai tudásunk szerint a környezeti ártalmak. Korunk emberének nagyon sok mesterséges anyaggal kell megbarátkoznia. A szervezet valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a természetes, olykor évezredek óta környezetünkben lévő anyagokra reagál természetellenesen. Kétszáz éve is volt házipor, növények és állatok éltek a környezetünkben, ugyanakkor az allergiás problémák száma elenyésző volt. Az emberi géntérkép nagyrésze ismert, de ma még nem ismerjük az allergiát kiváltó gént, a tudomány keresi a magyarázatot, hiszen maga betegség gyógyíthatatlan, csak a tüneteket tudjuk kezelni.
-va
AZ ALLERGIA NÉPBETEGSÉG
2004. február 24.
EGÉSZSÉG
11
A MICIMACKÓ OVODABAN
A Szent Imre utcai Micimackó Óvoda a város elsőként alapított óvodája, amely az „Óvodai nevelésjátékkal, mesével" átvett program alapján dolgozik. Az intézmény minden dolgozója azon fáradozik, hogy családias légkör, otthonos, szeretetteljes környezet vegye körül a gyermekeket.
— A testi és a lelki egészséget értéknek tartjuk. Célunk a kisgyermekek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Ehhez alkalmazkodik óvodánkban a gyermekek életmódjának szervezése. Teljes személyiségfejlesztésre törekszünk, középpontban a játék, az anyanyelvi nevelés és a mozgás áll. Az anyanyelvi nevelés szerves része az óvoda egész napi életének, jelen van minden mozzanatában. Napjainkban nehezebb a dolgunk e téren, mert sorvad a népnyelv, romlik a köznyelv. Mi arra vállalkoztunk, hogy megerősítsük az igazi anyanyelvet. Eszközként a magyar népi mondóká-kat, népi gyermekjátékokat, népmeséket használjuk. A beszédfejlődésben elmaradó, vagy egyéb problémával küzdő gyermekkel logopédus szakember foglalkozik — fejtette ki Szabóné Bohrát Margit óvodavezető.
Az egyénre való figyelést elengedhetetlennek tartják, hiszen a gyermekek különböző adottságú-ak, ezért a velük való bánásmód sem azonos. A gyermekek bioritmusához alkalmazkodnak folyamatos napirendükkel.
Kiemelt jelentőségű kisgyermekkorban a testi szükségletek civilizált kielégítése, ezért napközben szabadon mozoghatnak, mehetnek WC-re az óvodások. A jó szokások kialakítása ebben az életkorban alapozódik meg. Evés előtt mindig kezet mosnak, életkoruknak megfelelően változatos étkezésben részesülnek napi négy alkalommal, és az étkezések után fogat mosnak. A Micimackó oviban megerősítik azokat a jó szokásokat, amelyeket a család életrendje alakít ki a kisgyermekben, ezért az evés és az alvás egyéni igényeknek és a legszükségesebb
kenységek során összehasonlítják a formákat, megtanulnak számolni, a színeket
gál a sok szabadban folyó játék. Egyszer egy héten a szabad mozgást változatosabbá teszik az irányított mozgásos nappal, amely a testi nevelés kiemelt lehetősége. A levegőn tartózkodás, a szabad-
csoportnormáknak megfelelően történik. Az önállóságra nevelés és a segítségnyújtás egészséges arányát igyekszenek szem előtt tartam.
— A napirend ösz-szeállításánál figyelembe vettük azt a pszichológiai tényt, hogy az óvodáskorú gyermek játékszükséglete napi 7-9 óra, s ezt főként az óvodának kell biztosítani. A játék szükséglete, létformája örömkeltője a gyermeknek, a játék során észleli például a mozgásörömöt, a fantáziát, ügyességet, sikert, kudarcot; megismerkedik a külvilággal tárgyi és társas környezetével. A versek, mondókák programunkban kiemelt helyet foglalnak el. A kisgyerekek mindennap hallgatnak mesét lefekvés előtt és hetente kétszer a mesés napokon. Az évszakok és az ünnepek meghatározzák programunk témaköreit. Például ősszel vadgesztenyét gyűjtünk, tavasszal virágot szedünk, az ünnepek előtti készülődés időszakában ajándékokat készítünk. A tevé-
megkülönböztetni. Érdeklődéssel fordulnak saját testük felé, összehasonlítják önmagukat társaikkal — mondja a vezető óvónő.
Fontos a gyermekek lelki jóléte is, hiszen hozzátartozik az egészséghez, a kettő sosem választható el mereven, hisz aki az alapvető testi szükségleteit nem elégítheti ki, lelkileg is sérül. A védelem és biztonságérzet szintén elemi szükséglete a gyermeknek. Ezt állandó óvónői jelenléttel, azzal, hogy az óvó néni mindig megszólítható, s mindig számíthat rá a gyermek az őt körülvevő felnőttekre, kiszámíthatósággal (kevés szabály, ami a gyermek védelmét szolgálja) valósítják meg. A mozgásszükséglet kielégítésére szol-
ban történő mozgás létfontosságú gyermekeknek, a gyermekorvosok szerint naponta a szabadban eltöltött 5-6 óra az egészséges fejlődésüket szolgálja.
— Az ember testi-lelki rendszere akkor működik jól, ha számára optimális az idegrendszer izgalmi szintje. Ennek az állapotnak a létrehozására törekszünk gyermekeinknél nap mint nap az óvodánkban - mondta végül Szabóné Bohrát Margit. — Fontosnak tartják a családdal és az iskolával való kapcsolattartást is. A leendő kiscsoportosok és szüleik számára nyílt napot szerveznek. Beiratkozásnál figyelembe veszik, hogy a testvérek egy csoportba kerüljenek, a lehetőség szerint a szülők kérését figyelembe veszik a csoportválasztásnál. Az egészségnevelés az egész óvodai élet folyamatát áthatja.
N. K.
12
S
2004. február .
ÉVTIZEDEK A SÉRÜLT GYERMEKEKÉRT
Január végén a Zala Megyei Közgyűlés a Zala Megye Szociális Gondoskodásáért és Gyermekvédelméért kitüntetést adományozta Karasuné Lőczi Juditnak, a Szakosított Szociális Intézmény igazgatójának. A több évtizede kiemelkedő munkát végző kanizsai vezetőt arra kértük, avassa be lapunk olvasóit is pályafutása legfontosabb állomásaiba.
— Tanárképző Főiskolán végeztem 1966-ban, majd az eszteregnyei iskolában kezdtem tanítani — emlékezett a kezdetekre az igazgatónő. — Az első sérült gyermekkel ekkor találkoztam. Megtapasztaltam, hogy a gyerekek még mennyire képesek tolerálni társuk hiányosságait. Nem közösítik ki őt, elfogadják olyannak, amilyen. Azzal is itt szembesültem először, hogy maga a szülő milyen nehezen tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a gyermeke sérült. Nyolc évet töltöttem itt, majd egy újabb nyolc esztendős időszak következett — ezúttal a Gyermek — és Ifjúságvédelmi Intézetben, Kanizsán, ahol fejlesztő pedagógusként dolgoztam. Nagy volt a zsúfoltság, sok a nagyon súlyos értelmileg, akadályozott, a többszörösen hátrányos helyzetű gyermek. Mindannyian szeretetre, megértésre vágytak — mint bárki más —, s mi mindent megtettünk azért, hogy amennyire csak lehet, a családi fészek melegét pótolni tudjuk. Még ma is magam előtt látom, ahogy a karácsonyfa mellett állunk velük, s néhány szem szaloncukron kívül semmi más ajándék nem várja őket — a szűkös anyagiak ezt nem engedték. Akkor megfogadtam, hogy ha valaha adódik rá lehetőségem, gondoskodni fogok a személyes, egyéni ajándékokról az intézetben élőknél, legalább az ilyen ünnepek alkalmával. Hiszen nekik is fontos, hogy érezhessék, gondoltak rájuk, s ha csak apróságokról van is szó, de mégis van valami, ami csak az övék, a sajátjuk.
— Aztán újabb váltás következett, ezúttal Nagykanizsától távolabb került.
— Igen, ezt követően kis kitérőt tettem, rövid ideig Németországban éltem, majd visszaköltöztem először Nagykanizsára, aztán Zamárdiba, ahol a Fővárosi Nevelőotthonban dolgoztam nevelőtanárként. Sokat segített a munkámban mindaz, amit előzőleg a Bárczi Gyógypedagógiai Főiskola pszicho-pedagógiai szakán megtanultam. Itt értelmileg ép, de hátrányos helyzetű, lelkileg sérült gyermekek éltek. Nem volt olyan zárt a közösség, mint előző munkahelyemen, múzeumba, színházba látogattunk Pestre, lehetőség volt az ünnepeken az egyéni ajándékozásra is. Bár a legtöbb gyereknek mi, nevelők jelentettük az igazi családot — pedig voltak szüleik, akikkel legtöbbjüknek volt is kapcsolata —, vigyáznunk kellett arra, hogy a köztünk kialakuló kötődések lazíthatóak legyenek, hiszen ők egy idő után elbúcsúztak az intézettől, míg mi maradtunk. Aztán visszacsalogattak Kanizsára: először a Nevelési Tanácsadóba hívtak, majd a kórház Pszichiátriai Osztályán pszichiátriai főmunkatársként dolgoztam.
— Mikor került a Szakosított Szociális Intézmény élére?
— Magyarszerdahelyen a Rehabilitációs Intézetben az ellátottak fejlesztő illetve szinten tartó pedagógiai munkáját irányítottam, amikor 1993-ban lehetőség nyílt a pályázat benyújtására. Február 15-én múlt tíz éve, hogy az intézet igazgatója vagyok.
— Milyen volt akkor az inté-
zet, s milyen ma?
— Az épület Lazsnakon volt, gyönyörű park vette körül. Nagy volt a zsúfoltság, hetven főt láttunk el. A lakóknak alig volt ruhájuk, s még a sötétítő függöny is hiányzott az ablakokról. A karácsonyon és a húsvéton kívül nem volt más szervezett program. A dolgozók többsége nem rendelkezett képesítéssel. Nekiláttunk a munkának: zöldségeskertet alakítottunk ki, amit egyre nagyobb önállósággal maguk a lakók gondoztak. Madarakat etettünk, s a foglalkozásainknak köszönhetően egyre több és szebb rajz és kézimunka készült. Lakógyűléseken próbáltunk lehetőséget biztosítani arra, hogy az ott élők el tudják mondani gondjaikat, véleményüket. Közben hollandiai és német kapcsolatainknak köszönhetően bútorok, ruhák és más adományok érkeztek, s érkeznek ma is. Bár már sajnos nincs csodás parkunk s veteményeskertünk, hiszen többször is költöznünk kellett — először a kórház valamikori gyermekosztálya helyére, majd néhány hónappal ezelőtt a nővérszálló épületébe — más programjainkat visszük tovább. Szép beszédre, önállóságra próbáljuk nevelni az ellátottakat, egyéni képességeiknek megfelelően. Egyre jobban figyelnek egymásra, s megtanulták, hogy, ajándékot nem csak kapni jó, de adni is. Megteremtettük az ünnepek hagyományait, amire műsorral készülnek, s ajándékokat készítenek egymásnak. Ok takarítanak hét végén, virágot ápolnak, halakat, kutyát gondoznak. Már merünk kisebb kinti feladatot is
adni az ellátottak egy részének, s van, aki például fodrászhoz jár ki a városba.
— Úgy tudjuk, sokat kirándulnak.
— Először csak idehaza, majd külföldre is elmerészkedtünk. Miért is ne tennénk, hiszen a legtöbben megtanulták az alapvető viselkedési normákat, tudják, hogyan kell késsel, villával enni, szállodában vagy egy rendezvényen viselkedni. Vigyáznak egymásra, s nagyon boldogok, hogy időnként van lehetőségük az intézet falaitól távolabbra eljutni. Mindez a fejlődés nem valósulhatott volna meg a munkatársaim áldozatos munkája nélkül. Kiváló a kollektívánk, valamennyien szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, s emellett továbbtanulásra is vállalkoznak, ami az éppen nem tanuló kollégákra újabb terheket ró. Ma már 96 százalékos a szakképzettségi mutatónk.
—- Mivel tölti a szabadidejét?
— Az irodalom mindig fontos volt számomra, sokat olvasok, német nyelven is. Szüleimmel élek együtt, s mivel nagy a családunk, gyakoriak a családi összejövetelek. Baráti körünkben a kártyázás is kellemes kikapcsolódásnak számít, s van egy pulikutyám is. A numizmatikai társulat tagja vagyok, s a családunk által összegyűjtött porcelán csészék mennyisége is jelentős.
— Távolabbi tervei?
— Jövőre, az intézmény végleges helyére költözését követően szeretnék nyugdíjba menni. Úgy gondolom, eddig is teljes életet éltem, így nagy és új terveim nincsenek. Az eddiginél kicsit több időt szeretnék szentelni a spanyol nyelvre, tetszik az a fajta nyugalom, oldott légkör, amiben és ahogyan ők élnek, ezért szeretném a nyelvüket megtanulni. Természetesen szívesen segítek az utódomnak majd az induláskor, ha szükség lesz rá és ha igényli a tanácsaimat.
Szőlősi Márta
2004. február 24.
EGESZSEG
13
EGY ÉVES A CSALÁD FÜRDŐJE
GYÓGYÍT
ÉS
KARBANTART
A kchidakustányi gyógyvíz kálcium-magnézium hidrogénkarbonátos víz. Szulfidion tartalma 2,4mg/l, ezáltal a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. Kiválóan alkalmas idegrendszeri, nőgyógyászati, bőrgyógyászati és mozgásszervi problémák megelőzésére és gyógyítására. A baleseti rehabilitációban is fontos szerepe van, a sérülések, törések gyógyulási folyamatát lényegesen felgyorsítja. Szívbetegek is élvezhetik a fürdő gyógyító hatását, mivel nincs káros anyag tartalma. Fürdőkúra javasolt rcumás mozgásszervi betegségek minden degeneratív kopásos formánál, gyulladásos ízületi- és gerincbetegségek nyugalmi szakaszában. Az idült ízületi megbetegedések tünetei enyhíthetők, csökkenthetők a másodlagos ízületi megbetegedések, anyagcserezavarokhoz társuló ízületi panaszok. A fürdőkúra segíthet a törések, baleseti sérülések, a mozgásszervi műtétek utáni regenerálódásban, az ortopédiai és idegsebészeti műtétek utáni rehabilitációban. A fürdőkúra nem javasolt rosszindulatú daganatok esetén, a keringési zavart okozó szívbetegségek, érrendszeri betegségek esetén. Kerülendő minden akut gyulladásos megbetegedés és terhesség esetén is.
KEHIDAI GYOGYULASOM TÖRTENETE
A Baleset után kilencedik hónapot írtunk - számomra valóban új időszámítás kezdődött akkor: 19 törés (nem számítva három csigolya repedést), a bordáim, medencém és csípőizületem mintha aprítógépen ment volna keresztül. Három hónap kórházban (5 hét az intenzíven), három műtét, beépített negyed kiló fém - túléltem. Még mindig fél könyökmankóval tudtam csak járni, és nem szűnő fájdalom gyötört minden testhelyzetben. Megfogadtam Horváth Tihamér invitálását, és eljöttem Kehidára. Gyalogoltam a vízben, úsztam, vagy csak ültem a jótékony, meleg gyógyvíz sugár alatt, felváltva kezelve fájdalmas vagy gyenge testrészeimet. Egyre erősebbnek éreztem magam, és jókat aludtam, nem csak a jóleső fáradtság miatt, hanem mert egyre kisebb fájdalmat éreztem mindenütt. 4-5 nap telt el, és kezdtem magamat ismét embernek érezni - különösen a medencében, ahol nem kellett a mankó. Egy reggel aztán megtörtént a CSODA. Az emeleti szobából egyenes falépcső vezetett a földszintre. Lassan lépkedtem le a lépcsőn. Amikor leléptem a legalsó lépcsőfokról, akkor vettem észre, hogy a MANKÓT FENT FELEJTETTEM a szobában.
Dr. Kutics Károly
A kilencvenes évek közepén a fejezte be a csatornázást a Horváth Építő Kft. Kehidakustány-ban. Az önkormányzat nem tudott fizetni, helyette felajánlottak egy, a fürdő melletti területet. Látva az osztrák és szlovén példákat, hogy milyen hatással bírnak ezek a fürdők a környezetükre, milyen értéknövelő szerepük van, elkezdték fejleszteni a mindössze két medencés kis fürdőt. Sokan úgy vélték, nagy butaságot csinálnak, hiszen Hévíz és Zalakaros mellett nem lesz életképes a fürdő. Mindenki kételkedett, azt mondták, itt a semmi közepén nem érdemes, senki nem jön majd ide. Az ide érkező vendégek aztán pont éppen ezt élvezik, hogy itt van a dombok ölelte tájban, hogy teljesen más, hogy semmihez nem akar hasonlítani. Van egy kedves, vidéki bája Kehidakustánynak, az egy éves születésnapját most ünneplő fürdőnek.
— Sejtették, hogy ekkora siker lesz? — szólt a kérdés az igazgatóhoz, dr. Horváth Viktóriához.
— Reméltük. Bíztunk benne, hogy elérjük a háromszázezres vendégszámot, és akkor tudjuk fizetni a hiteleket. Szépen lassan fejlődtünk. A tavalyi eredmények lehetővé tették, hogy az eredetileg tervezettnél gyorsabban szabaduljunk meg a hitelterhektől és folytassuk a beruházást. Amit az elmúlt években kerestünk, visszaforgattuk, hiszen számos feladat megoldása vár még ránk.
— Mit jelent, hogy ez a család fürdője?
— Célunk, hogy itt minden nemzedék jól érezze magát. A nagyszülőket gyógyítjuk, a szülők aktív kikapcsolódását, az egészségük megóvását segítjük, gyerekeknek játékot, élményt biztosítunk. Ez a szemlélet még talán új Magyarországon, de mi hiszünk benne. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az egész család jól érezze magát nálunk. A gyerekek őszinték, bátran elmondják az igényeiket, mi az, amivel még több örömet szerezhetünk nekik. Odafigyelünk erre, és a fejlesztések során igyekszünk az igé-
megannyi kisgyermekeseket segítő szolgáltatás.
— Mi az ami még újdonságnak számít?
— Újdonságnak számít az egészség, mint érték. Sokan még nem tartják annak, a megőrzéséért is keveset tesznek. Aztán évek múltán felismerik, hogy olcsóbb, és kellemesebb lett volna az
nyeket megvalósítani. A kisgyerekes anyukák sokat segítenek nekem. Elmondják, mivel tehetnénk könnyebbé az életüket, hogyan segíthetjük őket a pihenésben. Ezért vannak pelenkázóasztalok a házban, így került bébiétel az emeleti snack-bárba a grill-csirke mellé, úszópelus a delikátesz-boltba, és
kezelés. Ezt a szemléletet is szeretnénk átadni a vendégeinknek az általunk nyújtott különböző szolgáltatásokon keresztül.
egészségük megőrzése, a folyamatos odafigyelés, mint a gyógy-
14
EGÉSZSÉG
2004. február 24.
Jnk
z o
R
V
o s
Tisztelt Doktor Úr!
Elmúltam ötven éves. Az utóbbi időben egyre gyakrabban ébredek a hajnali órákban kínzó vizelési ingerre. Dolgom végeztével hamarosan megismétlődik a jelenség. Először felfázásra panaszkodtam, de ez valami más. Kérem a tanácsát, mit tegyek, és mi lehet a gond.
Tisztelt Levélíró!
Igaz, tüneteiről csak szűkszavúan szólt, mégis arra következtetek, a jelenség magyarázata a prosztata jóindulatú megnagyobbodása. A prosztata a húgyhólyag és a végbél között elhelyezkedő mirigyes szerv. Körülöleli a húgycsö-vet, azt a vezetéket, amelyen keresztül a vizelet a húgyhólyagból a hímvesszőn keresztül kiürül. Szövettanilag simaizom sejtekből és mirigyhámból épül fel, melyet fibrózus tok vesz körül. A prosztata mirigyei tejszerű folyadékot termelnek. Szexuális aktus során az izmok összehúzódása ezt a folyadékot a húgycsőbe juttatja, ahol a spermiumokkal és egyéb váladékokkal keveredve létrejön az ondófolyadék. A prosztata a férfiak élete során számos változáson megy keresztül. Születéskor kb. borsónyi nagyságú. A gyermekkorban lassan növekszik, majd a serdülés időszakában hirtelen növekedésnek indul és a húszadik év táján eléri a normál felnőttre jellemző méretet és formát - leginkább egy szelídgesztenyére hasonlít. Negyven-ötven éves korig változatlan formájú, majd a legtöbb férfinál ismét növekedésnek indul. Ezt a folyamatot nevezzük benignus (jóindulatú) prosztata hiperplasiának, melynek hátterében a mirigyhám göbös jellegű szövet-újdonképződése áll.
A korosodó férfiak gyakori betegsége az időskori prosztata — más néven: dülmirigy — túltengés. A szaknyelven benignus prostata hyperplaziának nevezett elváltozás körükben előbb-utóbb bekövetkezik. A 60 év feletti férfiak
jelentős hányadánál, 70 éves kor felett már 80 százalékuknál tapasztalható a prosztata különböző mértékű megnagyobbodása. Fontos tudni, hogy ez a betegség — szemben a prosztatarákkal — jóindulatú! A megnagyobbodás önmagában nem is lenne baj, de ez a prosztatán áthaladó húgycsövet megnyújtva és összenyomva akadályozza a vizelet távozását. Gyakori tünet a nehéz vizelés, amely elsősorban az éjszaka második felében, hajnaltájt jelentkezik, s mind gyakoribbá válik. A fokozatosan kifáradó húgyhólyag nem képes a maradéktalan ürítésre, így növekvő mennyiségben marad vissza vizelet. Váratlanul is bekövetkezhet a hólyag teljes kifáradása, ami heveny formában jelentkező vizelési képtelenséghez vezet. Tűrhetetlen vizelési ingereket és súlyos alhasi fájdalmat okoz. A panaszok csak hólyagcsapolással enyhíthetők.
Ritkábban az ilyen baj lassan, fokozatosan alakul ki és az állandóan telt hólyagból a beteg vizelete akaratától függetlenül, folyamatosan csepegve folyik el. Ez a veszélyesebb forma, hiszen nincsenek riasztó jelek, nem kényszerit orvoshoz a fájdalom, észrevétlenül kialakulhat a veseüregrendszeri tágulat és az idült veseelégtelenség.
Mindezek a gondok a betegség korai fázisában gyógyszeres kezeléssel eredményesen kezelhetők és gyógyíthatók. Ha mégis súlyosabb szövődmények lépnek fel, szükségessé válik a műtét. A régebbi módszer, a feltárásos műtéti beavatkozás helyett ma már 60-80 százalékban a húgy-csövön keresztül végzett, lényegében fájdalommentes és a beteget kevésbé terhelő megoldásokat alkalmazzuk. Az urológus kötelessége, hogy a valós veszélyekre és az eredményes gyógyítás lehetőségére egyaránt felhívja a figyelmet. Azonnal forduljanak orvoshoz, hiszen a késlekedés rontja az esélyeket.
v
A A.
s o
„De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. "
Tisztelt Támogatónk! A „Nagykanizsai Szemészetért" Alapítvány nevében szeretnék köszönetet mondani, ha megtisztel támogatásával (jövedelemadó 1%-a, egyéb felajánlás). A felajánlott pénzt továbbképzések támogatására, műtőeszközök beszerzésére szeretnénk fordítani.
Adószám: 18962530-1-20
Az alapítvány kuratóriuma nevében, köszönettel: Dr. Vezendi László Osztályvezető Főorvos
-
mmim.
"ff" ft
m

Vasemberház Árkádok, Vásárcsarnok Tel.: 336-010
Ct: Dr. Fekete Ágostonná
Természetes úton... Ajánlatunk:
— Charan tea cukorbetegeknek
— Noni, Aloe Vera krémek, kapszulák,
italok
— Flavin, celladam cseppek
— anticandida, gluténmentes élelmiszerek,
szója, hidegen sajtolt olajok, csírák
— Varga hajcsepp
— 71 víz, gyógyvizek
— testépitő szerek
— cipő betétek
... természetesen.
Szemészeti Mayánrendelés Dr. Vezendi László Szemész Főorvos
Rendel: szerda 15.00-17.00 Helye: Nagykanizsa Kórház Rendelőintézet, 15-ös rendelő Bejelentkezés: (30) 2480-290
ZÁHONY OPTIKA
Minden csütörtök délután kontaktlencse rendelés (orvosi- és computeres vizsgálattal) Johnson, Ciba, B&L, Sauflon kontaktlencsék — színesben is Előzetes telefonos bejelentkezéssel 93-312-390 Nagykanizsa Fő út 4. Mester Udvar 93-312-390
2004. február 24.
EGESZSEG
15
Ezekben a hetekben a méhészek számára szervezett szakmai programoknak ad otthont az Erkel Ferenc Művelődési ház. A képzések egyik nem titkolt célja, hogy az egyesület tagjait tájékoztassák a jogszabályokról, az Uniós csatlakozás során bekövetkező változásokról, és szó essék a méhészkedéshez szükséges legújabb ismeretekről is.
— Az OMEE-ben jelenleg 82 lielyi egyesület működik, ezek egyike vagyunk mi, a nagykanizsai. Tudomásom szerint a legnagyobb helyi csoport a miénk. Taglétszámunk 242 volt az elmúlt évben. Országosan több, mint ötven éve jött létre ez az egyesületi forma, a nagykanizsai egyesület a rendszerváltás után, 1993. januárjában alakult, előtte, mint szakcsoport működtünk. Megalakulásunk óta ez a negyedik alkalom, hogy újra elnöknek választanak. Az idén már szerettem volna átadni a vezető helyet, de nem így történt — mutatja be az egyesületet Lipódi László, helyi elnök.
— Hogyan változott az egyesület az elmúlt tíz évben?
— A megalakuláskor 104 fővel indultunk, mára a taglétszám megkétszereződött. Az egyesület legfőbb célja a méhészek''összefogása. Az agrárágazat legszervezettebb szereplői mi vagyunk. A méhészek a méhektől tanulják a regulát, nem meglepő hát a szervezettségünk.
— Mi a szervezet legfontosabb tevékenysége?
— Lobbizni kell ahhoz, hogy a megtermelt terméket el tudjuk adni. A kereskedőkkel szemben egységes álláspontot kell képviselnünk. Az egyesület nem folytathat gazdálkodási tevékenységet, de az nem szabálytalan, hogy ha az érdekeinkért lobbizunk. A tájékoztatás is nagyon fontos, a tagjainkat minden a méhészkedéssel kapcsolatos információval ellátjuk,
nemcsak a piacon történő megjelenésről, hanem a szak-
A MÉZ JÓTÉKONY HATÁSAI
A történelem során a mézet a természet legtökéletesebb élelmiszereként értékelték. Megtalálhatók benne a szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelemek, mint a kalcium vagy a vas, valamint a legtöbb vitamin is a mézben fordul elő. Enzimjei elősegítik a szervezetben végbemenő vegyi átalakulásokat. A benne levő szőlőcukor (glukóz) szervezetünk számára a legfontosabb cukorféleség, amely csak a gyümölcsökben és a mézben fordul elő szabadon. A mézben lévő hormonok óvják a vesét és a májat. A legújabb kutatások szerint vérnyomáscsökkentő hatása is van.
Rendkívül fontos a méz fertőtlenítő és baktériumölő képessége is, amit sebek, gyulladások gyógyításakor már ősidők óta alkalmaznak. Figyelni kell azonban arra, hogy csak addig teljes értékű tápanyag a méz, amíg fel nem melegítik.
mát illetően is igyekszünk széleskörű tájkoztatást adni. Neves előadókat hívunk, szakmai programokat szervezünk. Ezeket a tagdíj ránkmaradó részéből fedezzük. Jó a méhlegelönk, és végzett szakembereink vannak, méltán lehetünk hát büszkék az egyesületre. A méhészeink fele ma már rendelkezik szakmai végzettséggel, szakmunkás bizonyítvánnyal. Ez az uniós követelmények között is szerepel, hiszen a jövőben az agráriumban csak az dolgozhat, aki ehhez megfelelő szakmai végzettséggel bír. Bíztatjuk is a méhészeket, hogy minél többen szerezzenek végzettséget, évente 10-20 tagunk kortól függetlenül megszerzi a bizonyítványt.
— Milyen minőségű mézet termelnek az itteni legelők?
— A különböző fajtájú mézek között csak az esztétikumot illetően van eltérés, minőségileg nincs. Az akácméz, a repceméz, vagy a hársméz élettanilag, élvezeti szempontból ugyanolyan hatással bír.
— Itt-ott hallani a piacon megjelenő mézutánzatokról...
— Az a méz, amely egy-két év után nem ikrásodik be, olyan anyaggal telített, amely a méhek készítette méztől idegen, valamiféle édesítőszerből készült. Sajnos vannak ilyen készítmények. Magyarországon van az Unió- májustól kialakuló- területén a legnagyobb akácos, az összes terület 70%-a, így az akácméz legnagyobb része is innen származik, amelyet a nyugati piacon, mint javítómézet alkalmaznak. Ez ellen már többször is szót emelt az OMEE. Legutóbb itt járt az országos egyesület vezetője, és kérte, ha bármelyik tagtársunk külföldön jár, vásároljon mézet, itthon kifizetik és bevizsgálják az általa hozott mintát, a magyar méz védelmében. A külföldiek akácmézként elsősorban magyar mézet vásárolnak, és nekünk az a dolgunk, hogy megakadályozzuk, hogy mesterséges anyagokkal rontsák a hírnevünket. Ezek közül az anyagok közül a legismertebb az úgynevezett izo-cukor, amely kukoricából nyert édesítőszer, és mivel nincs benne pollen, sohasem ikrásodik be. .
— Milyen jövőbeni terveik vannak?
— A megkezdett továbbképző-tanfolyamok sorát folytatjuk az uniós felkészülés jegyében. Az unióba lépéssel kiszélesednek a határaink, hiszen az unió mézszükségletének jelenleg alig a felét képes megtermelni. Piacunk van, és lesz is, ettől nem félünk.
— Mennyi mézet eszünk mi magyarok?
— Jelenleg évente 30-40 dkg körül alakul a magyarok egy főre eső mézfogyasztása, ami meglehetősen alacsony. Ha ezt a mértéket 1-1,5 kilogrammra tudnánk emelni, ami még mindig csak egy átlagos fogyasztást jelentene, akkor a Magyarországon jelenleg megtermelt 15 ezer tonnányi méz elfogyna itthon.
— Ismereteim szerint az Únióban mások a mézfogyasztási szokások, mint nálunk...
— Valóban. Főként Európa északi részein gyakori, de másutt is bevett szokás, hogy a mézet beoltják, hogy hamar beikrásodjon. Különböző eljárások során átlalkul a méz állaga, úgynevezett krémmézzé alakul, amelyet aztán a vajkészítményekhez hasonló formában forgalmaznak. A finnek, a svédek nem is nagyon ismerik a mi csillogó, átlátszó mézünket.
— A méz egészségre gyakorolt hatásáról mit mond egy méhész?
— Naponta egy kanál méz rengeteg bajtól megóvhat bárkit. A méz nem gyógyszer, de jótékony hatását ezredévek óta ismeri az emberiség. Nemcsak akkor kell mézet fogyasztani, ha betegek vagyunk, hanem minden nap. Egy kanál méz erősíti az immunrendszert, energiát ad, regenerál, fertőtlenít, és nem kell a fölös kalóriáktól sem félni.
Dukát Éva
EGY KANÁL MÉZ
16
S
2004. február .
A lányom kisebb, gyógyítható mozgásszervi rendellenességgel született. Időről időre fel kellett keresnünk a szakembereket, így aztán gyakran megfordultunk a kórházban. Egyszer várakozás közben odajött hozzánk egy asszony. A kengyelbe zsugorított testű gyermekre mutatott, és azt kérdezte: Nem szégyelli? Egy világ omlott össze bennem, de büszkén vágtam a szemébe, nem. Ez az élmény tanított meg arra, hogy a másságot, a testi, lelki eltéréseket kicsit az érintett szemszögéből tanuljam meg szemlélni.
Az esélyegyenlőség, az integrálás mindaddig üres szavak csupán, amíg csak törvényeket kell alkotni, és betartatni az érintettek érdekében. A hétköznapokban ritkán vár segítség azokra, akik másnak születtek. A bajjal küzdő gyermek, a szülő éppoly magára hagyott, mint azok, akik csak áttételesen érintettek, a többi szülő, a gyerekek és a pedagógus. Pedig a jelenség mindennapos, ma már alig találni olyan közösséget, ahol nincs jelen problémával küzdő gyermek.
— Három hónapig hallgatott a fiam az óvodában. Nem vett részt a közös tevékenységekben. Az óvónők többnyire a feje felett beszélték meg a vele kapcsolatos gondokat, sokszor úgy, hogy maga a gyerek is hallotta a róla kialakított véleményt. Azt hitték talán, hogy süket....A kisfiam gyakran volt agresszív, azt mondták azért, mert mindig katonákkal játszik. Nemrég elmondta otthon, hogy az óvónéni kigúnyolta a rajzát, hogy azt mondta ronda, mert csak egy színnel rajzolt, a többiekkel együtt kinevette. El tudja képzelni mit érzett a gyerek.... Meg én is...Nem is volt hajlandó többet rajzolni, csak az első osztályban
DIAGNÓZIS: HIPERAKTÍV
vette a kezébe újra a ceruzát - meséli egy hiperaktív kisfiú édesanyja.
— Mikor derült ki, hogy baj van a gyerekkel?
— Azt tudtam, hogy oxigénhiánnyal született...megmondták. Azt vi-
szont nem, hogy ez mit jelent, mit okozhat. Az óvodában történtekből sejtettük, hogy van valami gond. Aztán voltunk a Nevelési Tanácsadóban is, ott mondták.
— Közben a gyermek iskolába került. Hogyan illeszkedett be?
— Nagyon féltem az iskolába kerüléstől. Senkit nem ismertünk, de a fiam kijelentette, csak oda akar menni. Szerencsések vagyunk. Az iskola, a tanítók jó hatással vannak kisfiamra. Sokat fejlődött, és ezt talán annak is köszönhető, hogy a közösség befogadta, segíti. Az elején voltak gondok, mert ott is agresszív volt néha. A tanítók behivattak, megbeszéltünk mindent. Az osztályba járó gyerekek szülei előtt sem titkolták el, mi a helyzet. Nem közösítették ki a fiamat.
— Milyen orvosi segítséget kap?''
— Havonta egy alkalommal visszük szakemberhez, aki gyógyszeres kezelést javasolt. Szedi a gyógyszereket.
— A család miben tud segíteni?
— Nagyon fontos a szeretetünk, a törődés. Fontos, hogy otthon is, másutt is dicsérjék, ha valamit jól csinál. Igyekszem sokat játszani vele, meghallgatni az élményeit, tapasztalatait. Igyekszünk folyamatosan lekötni a figyelmét, feladatokat adni neki, mert az a fontos, hogy szétszórt figyelmét lekössük. Azt mondják, elnövi. En csak boldog gyereknek és kiegyensúlyozott felnőttnek szeretném látni őt.
A LELKI EGÉSZSÉGRŐL
A lelki problémák, pszichiátriai betegségek egyre nagyobb arányban vannak jelen a magyar társadalomban. A gondok feltárása éppúgy nehéz, mint a gyógyítás. A gyermekkori lelki zavarokról Dr. Kertész Edit gyermekgyógyásszal, pszichoter-apeutával beszélgettünk.
— Közismert, hogy komolyak a felnőtt társadalom mentálhigiénés gondjai, de milyen a gyerekek lelki egészsége?
— Az orvosi szakirodalom adatai szerint a gyermeknépesség 6-25 százaléka szenved pszichiátriai megbetegedésben. Ezek egy része genetikusan meghatározott, szervi okokra visszavezethető problémák például az értel-mi fogyatékosság, és vannak a pszichológiai fejlődés zavarából kialakuló betegségek. Ide tartozik a tanulási képességek zavara, érzelmi és magatartászavarok. Lehetnek részképességek érintő . zavarok, számolási, olvasási
nehézségek, vagy a pszichés fejlődés teljesét átfogó zavar, az autizmus. A problémák korai feltárása azért fontos, hogy hatékony segítséget kapjanak a betegek. Gyermekorvosi tevékenységem során tapasztaltam, hogy a betegek közel kétharmadánál a panaszok mögött pszichológiai jellegű problémák vannak. Ezek között vannak szorongásos panaszok, amelyek megnyilvánulhatnak viselkedés és magatartásbeli változásokkal. Sokszor előfordul, hogy a gyermek panasza mögött szervi eltérést nem találunk. Ilyenkor segíthet a pszichoterápia.
— Melyek a bajok első jelei?
— A legelső ilyen jelző, ha a gyermek viselkedése megváltozik, ezt általában a pedagógus vagy a szülő veszi észre. Az étkezési, alvási szokás megváltozik, nem úgy tanul, mint eddig, nem játszik, kedvetlen, a gyerek maga is szenved, elmondja, hogy nem
érzi jól magát. Fájdalmakra panaszkodhat, fejfájásra, hasfájásra, nyűgös, nyugtalan sír.
— Melyek a leggyakoribb kórképek?
— A pszichológiai pszichiátriai problémák az életkortól függően más és más formában jelentkeznek. Csecsemőkorban alvási, étkezési zavarok, nyugtalanság, sírás, beszéd és mozgásfejlődési zavarok. A kisgyermekeknél különböző, a normálisnál erősebb félelmek lehetnek, a szülőtől történő elszakadástól való túlzott aggodalom, állatoktól túlzott félelem. Lehet éjszakai, nappali bepisilés, hiperaktivitás, vagy tickes rángatózások. A serdülőkorban a depresszió, pánikbetegség, étkezési zavarok vagy az is-kolafóbia a leggyakoribbak. Ez utóbbi tünete a kóros iskolakerülés, ami lógásnak tűnhet. Ezért fontos, a pszichológiai problémákat felderítsük, kezeljük..
— Elég-e csak a gyermekkel foglalkozni?
— A tapasztaltok azt mutatják, hogy a gyerekek szorongásai mögött sok esetben a családi körre vonatkozó negatív viselkedési minta áll.. A problémák mélyére nézve gyakran tapasztaljuk, hogy a gonddal küzdő gyerek családjában is probléma van, akár párkapcsolati zavar, akár a szülő hasonló betegsége. Sokszor nem elég a gyermek kezelése, hanem szükséges a szülőket is bevonni a terápiába.
— Mit lehet tenni, ha a probléma kiderül?
— A pszichoterápiás foglalkozás nemcsak feltárja ezeket a gondokat, hanem gyógyszermentesen a problémák megoldását is segíti. Nagyon következetes, segítőkész, szeretetteljes támogatást igényel a szülőtől, a hozzátartozóktól ezeknek a lelki eredetű a problémáknak megszüntetése. )
AZ EGÉSZSÉG MELLÉKLET NAGYKANIZSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT.
2004. február 24.
A XX. SZAZAD TANÚI
.17
BÜKI ERZSEBET:
A „GYÁRALAPÍTÓK"
A Tungsram iránti mindent megelőző elkötelezettség eszméje tódul fel mindig azokból a beszélgetésekből, amelyeket az elmúlt évek során különböző körökben folytattam a gyár idősebb dolgozóival. Az első „negyvenek" őszi találkozóján a „hogy vagy?" és az „emlékszel?" kérdésekre adott válaszokból vált számomra érthetővé igazán, hogy mi fűzi sok embert ehhez a gyáróriáshoz. Ennek a történetnek 1963-1990-ig a Czulek házaspár is alkotó részese volt.
— Hogyan lett az Önök életében a „két ember egy la-kás"döntés meghatározóvá? — fordultam Czulek Lászlóhoz, aki feleségével együtt a teljes felnőtt életét tette fel erre a gyárra.
— Mint fiatal vegyészmérnök házaspár — kezdte a visszaemlékezést a családfő — a lábatlani cement gyárban helyezkedtünk el. Ott töltöttük az üzemi gyakorlatunkat, s mivel az állás mellé lakást is kaptunk, elszántuk magunkat az ottani letelepedésre. Megbecsülték a fiatal szakembereket, így nem is lett volna semmi probléma, ha a honvágy nem erősödött volna fel bennük. Minket a család, az ifjúkor, az emlékek, minden Nagykanizsához kötött.
— 1963. nyarán — veszi át a szót Margit asszony, a feleség
— egy itthoni szabadságos napon megtudtuk, hogy új gyár telepítésére kerül sor Nagykanizsán, s szükség lesz a fiatal, képzett szakemberekre. Sorsunkat tulajdonképpen a fenti mondat döntötte el, amikor érdeklődő férjemnek Nagy Lajos tanácselnök rögtön lakást is ígért, mondván, milyen szerencse, hogy két szakembernek csak egy lakást kell adni. Mint megtudtuk, a gyár egy évvel korábban a KGM Iparpolitikai Főosztálya és Híradástechnikai Igazgatósága az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt részére kiadta a nagykanizsai gyártelepére vonatkozó célokmányokat, s néhány kérdés tisztázása után megkezdődött az Izzó — ahogy az emberek egyszerűen már akkor is becézték —telepítésének, szervezésének az előkészítése.
— Kik voltak azok a „negyvenek"?
— Az 1963. október elején elindult, a törzsgyárban betanulok első csoportját nevezzük azóta is így. — folytatta Czulekné.
— Sajnos az előbb említett őszi negyvenek találkozónkra mindenki már nem tudott eljönni, de megemlékeztünk az elhunytakról, s meghatottan idéztük fel annak az együtt eltöltött áldozatos két esztendőnek az emlékeit. Fiatalon mindnyájan hittünk abban, hogy lesz Nagykanizsán egy új gyár — nem is akármilyen, s a városért, önmagunkért, az izzólámpa gyártásért szó szerint csatasorba álltunk. Pedig nem volt könnyű. Távol a családtól, budapesti albérletben, ismeretlen gyári közegben. Kislányunkat mi is a nagyszülőknél hagytuk. Már ott, á Váci úti gyárban körvonalazódott kinek-kinek végzettsége, felké-
szültsége, ügyessége alapján későbbi beosztása. Azt nem állítom, hogy a kishitűség, a reménytelenség érzése időnként nem kapta volna el a társaságot, de egymást bíztatva folytattuk tovább a betanulást, azt is tudva, hogy otthon már megkezdődött a gyár felépítése. Mi több, közülünk sokan hétvégi kevéske szabadidejükben társadalmi munkában beálltak az építők közé, hogy minél előbb felhúzzák a falakat. Emlékszem arra is, hogy Nagy Lajos tanácselnök vette magának a fáradtságot, felutazott Budapestre reményt önteni belénk. O mindent elkövetett az Izzóért, az új munkahelyekért, s oroszlánrésze volt abban is, hogy a Tungsram vidéki gyára ide Nagykanizsára, nem más városba került.
— És akkor elérkezett az a bizonyos októberi nap!
''— Igen, 1965. október 12-én felavatták a Nagykanizsai Kísérleti Gyáregységet — folytatta tovább az emlékezést a házaspár. — A termelés 200fővel indult be, aztán töretlenül folyt tovább, érvről évre, előre: normál-, kisgáz- és gyöngylámpa, valamint fénycsősor, majd újabb és újabb típusok gyártása: dekorációs, autóstop- és kétfonatú fényszórók sokasága került le a gyártósorokról. Egymás után adták át a csarnokokat: a 12-est, a 14-est, aztán a 21-est, 22-est és megépült a korszerű üveggyár is. A Tungsram és a Corning Glass Works (USA) szerződése értelmében elindult a Ribbon-ballongyártás. Szinte felsorolhatatlan az új termékek sora, hatalmas a technikai fejlődés, amit a gyár folyamatosan, megállás nélkül produkál. Amikor 2000. márciusában a gyár megkapta az ISO 14001 minősítést, az ágazati termékskála kiválóságait a genura lámpát és kompakt fénycsöveket is gyártották már.
— Az önök szavaiból is, mint annyi más izzóséból egy nagyfokú azonosulás érződik. Hogyan alakult ez a következő generációknál? — fogtam vallatóra Czuleknét.
— Véleményem szerint ennek az az oka, hogy az alapítók elkötelezettségüket tovább tudták adni a következő százaknak. Akkoriban rang volt a városban izzásnak lenni. A főként női munkaerőre alapozott gyárban kiváló helyi szakember gárda nevelődött, de a Budapestről leköltözött családok is lelkes lokálpatriótákká váltak. Felelős beosztásainknál fogva — férjem majd harminc évig főmérnök, majd a központi meó vezetője volt — jómagam 15 évig a gyár főenergetikusaként dolgoztam — mi is napi kapcsolatban voltunk a termelés különböző pontjain állókkal, s a munkahelyhez való hűség, kötődés szép példáit szemtől szemben tapasztalhattuk. Jó érzés töltötte el az embereket, hogy tulajdonképpen mindenki bizonyított: a telepítők, hogy jól döntöttek, a város vezetői állandó odafigyelésükkel, a dolgozók folyamatos megújulási képességükkel, maga az egyre óriásibbá váló gyár a város fejlődésére gyakorolt pozitív hatásaival, az amerikai tőke belépésével a kiváló, most már helyinek nevezhető magyar szakemberek a gyártás és gyártmányfejlesztés hihetetlen megújulásával. Azonban azt is tudomásul kell venni, ha egy gyár létszáma öt-hatezer föt is meghaladja, azok a bensőséges munkatársi, emberi kapcsolatok — amelyekről szóltunk — megváltoznak.
— A Tungsram nyugdíjasok bálján mindig ott látni önöket.
— Idestova lassan már tizenöt éve, hogy nyugdíjba vonultunk, de érzelmileg elszakadni onnan soha nem tudunk. Ezért minden rendezvényen rész veszünk, ahová csak meghívnak bennünket. S ha az unokánk végez a Veszprémi Egyetem idegenforgalmi szakán, biztosan tudjuk, hogy a Nagykanizsára látogató turistáknak sem a városról, sem a gyárról nem fog kívülállóként beszélni. Mert a bennünk élő ,,izzós" lelkesedéssel őt is beoltottuk.
''" KULTURA —— 2004. február 24.
EMLÉKKIÁLLÍTÁS
Erdős László festőművész emlékkiállítása nyílt a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A család műsorát követően Horányi Iván szólt az elhunyt alkotó munkásságáról és köszöntötte az egybegyűlteket. A kiállítás március 10-éig tekinthető meg.
A Halis István Városi Könyvtárban mutatták be Csernák Árpád és Gerencsér Zsolt Felnőtté tiporva című regényét. Ruzsin-szky Klementina és Czupi Gyula, az est házigazdái ajánlották a szerzőket és munkásságukat, majd maguk az írók tárták az érdeklődők elé gondolataikat az 50-es évekről, a mű megszületésének indítékairól. A szerzők az 1956-os forradalomban hősi halált halt és a megtorlások során kivégzett gyermekeknek és ifjaknak kívántak emléket állítani könyvükben. Azt szeretnék bemutatni benne, hogyan élték meg a fiatalok, a 10-15 éves gyerekek az ötvenes éveket, hogyan változott a személyiségük az események hatására, mit éreztek és mi történt — történhetett — velük a forradalom idején. Mindehhez hiteles történelmi eseményeket tárnak az olvasók elé, Csernák Árpád személyes gyermekkori emlékeivel ötvözve.
Nem a dokumentumok hitelessége volt a fő cél a könyv megírásakor — nem dokumentum-regényt fog a kezébe az olvasó —, hanem a kor torzításmentes ábrázolása annak érdekében, hogy 1956 emléke is ugyanolyan tisztán és példaszerűen éljen, mint az 1848-as forradalomé. Már akkor nemhiába született a mű, ha legalább az érdeklődést felkelti a kor iránt, s néhányan utánanéznek más, e témában íródott könyveknek — foglalták össze a szerzők.
Az ember szinte átéli, újraéli az eseményeket — hangzott egy, a művet már ismerő hallgató véleménye, s mindezt alátámasztották az irodalmi esten bemutatott részletek is. A regényt egyébként a Búvópatak című polgári lapban 2002. októberétől folytatásokban bemutatták, az utolsó fejezetet éppen a legutóbbi, a kanizsai könyvbemutató napján megjelent számban.
KANIZSA VISSZAVÁR
Nagy Gáspár költő 1949-ben született a Vas megyei Bélbaltaváron. Költői munkásságát többek között József Attila-díjjal és Kossuth-díjjal is elismerték. Városunk vezetőitől két évvel ezelőtt vette át a város címerével ellátott emlékplakettet.
— Milyen érzés Önnek Kanizsára látogatni?
— Nagyon fontos, hogy Kanizsára jöhetek. Ifjúságomat, a ''60-as éveket itt tölthettem, erről egy kisregényt és pár novellát is bátorkodtam írni a ''90-es években, és itt laknak az unokanővéremék. A ''70-es évek közepe óta Harkány László tanár meghívására minden könyvem megjelenése után eljöttem Kanizsára. Ez felgyorsult a ''90-es években, amikor Harkány tanár úr kiadta a Kanizsa vár vissza című kötetemet. Most újra kapható az Amíg fölragyog a jászol" című könyvem, illetve újra megjelent a Piiski kiadónál egy történelmi verses kötetem ...nem szabad feledni...! címmel.
— Véleménye szerint van-e napjainkban feladata a költőknek, a költészetnek, vagy ahogyan mondani szokták, már mindent megírtak?!
— Azt gondolom, hogy nem írtak meg mindent. Az örök nagy témák ismétlödnek, és minden költöttek mások a génjei, a sejtjei, minden költő másképpen közelíti meg az örök témákat, mint például a szerelem, a család, a szabadság. Az örök témák megfognak maradni, és éppenséggel az érzelmileg nagyon kifakult és elsivárosodott világunkban a verseknek, a legszemélyesebb, legintimebb műfajnak ismét lesznek hallgatói, olvasói. Talán mesterségesen gerjesztik, hogy nem olvasnak verseket az emberek. Ez így nem igaz. Észre kell venni és nagyon meg kell becsülni azokat, akik olvasnak, verseket tanítanak a gyerekeknek az iskolában, akik megszerveznek egy irodalmi estet egy városban és a személyes varázsukkal el tudják hozni az olvasókat, a hallgatókat. Ezért különösen hálás vagyok Kanizsának.
— Adódik a kérdés: milyen napjainkban a korszerű, a divatos vers?
— A legfiatalabb nemzedékben is sokan rájöttek arra, hogy a verseket el kell mondani, a versek befogadóra várnak. Lehet nagyon sok kí-
sérletet tenni, sok mindent lehet csinálni a verssel, de csak a nyelvvel való játékból, a nyelv adta lehetőségek végtelen kihasználásából, legyen az akár számítógépen vagy papíron, ez azt hiszem kevés. A jó vers minden korban munkát igényel az olvasó oldaláról is. A költőnek is komolyabban kell venni azt, hogy a vers arra való, hogy legalább rajta kívül még két embernek el tudja mondani a gondját, vagy örömet szerezzen, esetleg felhívja a figyelmet olyan dolgokra, amit csak ö tud elmondani. Szerintem minden jó vers korszerű és modern, és általában a rossz versek minden korban régmúlt versek. Most az EU csatlakozás idején a költészet gyakorlása a magyar nyelv védelmét is jelenti nekünk. Amíg verset írunk, a köznapi életben sokszor elég csúnyán beszélt magyar nyelvet valami magasabb szintre emelve őrizzük, és így adjuk át az utódainknak.
—Tulajdonában van egy olyan láthatatlan szárnyas-oltár, melynek a képeire fel lehet nézni. Lesz-e a mai generációnak is „oltárképe"?
— Nagyon nehéz a kérdésre felelősséggel válaszolni. Most nem olyan szerencsés a költészet csillagzata, hogy fel tudnának mutatni olyan kortársakat, akik szinte már klasszikussá váltak. Nagyon sokféle divatot követnek, nagyon sok út van, tényleg nagy a felelősség. Egy költőnek sokféle irányból kell összegyúrni a saját képére azt, amit igazán ő tud a költészetből. A fiatalok minden időben megtalálják a mestereket. Kiadói és folyóirat szerkesztőként is tapasztalom, hogy nem fogy, hanem gyarapszik a költök száma. Ezekből tud megjelenni az a néhány, akik igazából tovább viszik a magyar irodalom legjobb hagyományait, vagy fontos újításra lesznek képesek a XXI. század magyar költészetében. A mesterkiválasztás manapság nem is divat. Mindennek a tagadása van, ami azt jelenti, hogy én vagyok, én... én., és én. Most az ezredforduló idején olyan pillanatban vagyunk, amikor valami befejeződik és elkezdődik, amikor nincsenek olyan állócsillagok, akik felé mozogni lehet, de az is lehet, hogy mi nem látjuk őket...
Bakonyi Erzsébet
,,FELNŐTTÉ TIPORVA"
Február 21-én a könyvtár névadójának, Halis István halálának évfordulója alkalmából a nevét viselő Városi Könyvtár emléknapot rendezett. A program Halis István Petőfi utcai szülőházának koszorúzásával vette kezdetét, majd a könyvtárban négy témában hallgathattak meg előadást a résztvevők. Czupy Gyula, a könyvtár igazgatója Mit ismerhetett Nagykanizsa török utáni időszakának történetéből Halis millenniumi összefoglalójának idején az érdeklődő kanizsai? címmel tartott előadást.
— Halis Istvánt helytörténészként is számon tartjuk. A kor színvonalán, történetírói felfogásaival összhangban dolgozott. Helytörténészként háromféleképp, három műfajban jelenített meg történeti emlékeket: forrásokat közölt, forrásai többsége az akkor még létezett kanizsai levéltárból került lapokra, történelmi jellegű esszéket írt, melyek mindig az akkori társadalmi-és természetrajzi képet kívánta megrajzolni, egy kis irodalommal fűszerezve, valamint sok történeti, művelődéstörténeti adatot találunk szépirodalmi munkáiban is. E sokféleséget mutatja a Színes mozaik, az általa szerkesztett és nagy részben írt Zalai Krónika is — hangzott el Kardos Ferenc előadásában. Az előadók között szerepelt Illés Mária, Kocsis Katalin és Bognár Csilla. Az emléknap alkalmából bővítették a Halis-kiállítást és a könyvtár honlapját.
A közelmúltban rendezték az idei tanév második nyílt napját a Veszprémi Egyetem Nagykanizsai Kihelyezett Képzési Helyén, a valamikori Úttörőházban. A zsúfolásig megtelt nagyteremben az oktatási rektorhelyettes, Kristóf János tájékoztatta az érdeklődőket az egyetemmel kapcsolatos általános tudnivalókról, majd a karok részletes bemutatására került sor. Az egyetem 8500 fős hallgatósága 40 szakon képezheti magát Veszprémben illetve Keszthelyen, a kihelyezett képzési helyek valamelyikén: Pápán, Székesfehérváron vagy városunkban.
Az egyetem olyan szakembereket kíván képezni, akik képesek a kihívásokhoz rugalmasan alkalmazkodni, legalább két idegen nyelven tudnak kommunikálni, képesek a team-munkára és a problémamegoldó képességük is kiváló— foglalta össze az oktatási rektorhelyettes.
A kanizsai lehetőségek ismertetésekor Birkner Zoltán oktatási igazgató arra is felhívta a többségében vidékről érkezett hallgatóság figyelmét, hogy Kanizsán
minden igénylő kaphat kollégiumi elhelyezést. Az idegen nyelv oktatása ingyenes, így ez sem növeli a továbbtanulás költségeit.
A kétszintű érettségi bevezetésével egy időben, 2006. szeptemberétől unió-szerte egységes oktatási rendszer kerül bevezetésre, miközben az oktatás továbbra is nemzeti keretek között marad. A diplomák, a képzéseket igazoló okiratok, bármely egyetemen adták is ki, egyenértékűek és összemérhetőek legyenek, biztosítva ezzel például az egyetemek közötti átjárhatóságot. Az eddigi mintegy 400 szak helyett várhatóan száz közül választhatnak a képzésekre jelentkezők az érettségi után, s ezen a 3-4 éves alapszakasz (BSc) sikeres befejezése után lesz lehetőség a specializá-cióra (MSc), akár másik képzési intézményben is, hiszen az alapképzésről szóló dokumentum mindenhol ugyanarról az ismeretanyagról szól.
A Veszprémi Egyetem a műszaki informatika szakon elsőként az országban már a következő tanévben elindítja ezt az új alapképzési programot.
IDŐSÖDŐ PEDAGÓGUSOK
Európa elöregedő országaiban, amíg el nem megy nyugdíjba egy közalkalmazott, addig a helyére nem kerülhet fiatal. A mind magasabbra emelkedő nyugdíjkorhatárok, a közalkalmazottakat védő jogszabályok olykor kedvezőtlen tendenciákat eredményeznek. Egyre öregednek el a tantestületek, nőnek a generációk közötti szemléletbeli távolságok. A jelenség már nálunk is tapasztalható, tudhattuk meg dr. Pintérné Grundmann Fridától, a Művelődési és Sportosztály vezetőjétől.
A Nagykanizsán jelenleg dolgozó összes pedagógus 28 százaléka elmúlt ötven éves, 63 százalékuk 30-49 év közötti, és csupán 9 százalékuk fiatalabb 29 évesnél. Az óvodákat és a középiskolákat tekintve még rosszabb a helyzet, hiszen ott 31 százalék az ötven feletti korosztály aránya, és 2 illetve 15 százalék a 29 évesnél ifjabb pedagógusok aránya.
A statisztikákat tovább elemezve kiderül, a középiskolák esetében a Batthyány rendelkezik jelenleg a legalacsonyabb átlagéletkorú tantestülettel, ott már megtörtént a generációváltás, annak minden előnyével és nehézségével együtt. Ezt követi a Cserháti SZKI, ahol az ötven felettiek aránya 27 százalék, majd a Thúry Szakközépiskola, ahol ez a szám 31 százalék, a Mező Gimnáziumban 33 százalék e mutató, és a legrosszabb a helyzet a Zsigmondy-Széchenyiben, ahol a tanári kar 47 százaléka kerül ki az ötvenesek korosztályából, derül ki az osztály által készített elemzésből. A Zsigmondy-Széchenyi esetében tovább fokozódik a gond azzal, hogy sok a tanulási nehézséggel küzdő gyerek az
intézmény beiskolázási kötelezettsége miatt. A tanulók és a nevelők életkorban nagyon messze vannak egymástól, így a pedagógusok önhibájukon kívül kerülnek rendkívül nehéz nevelési helyzetbe, amelyet a pályán megszerzett rutin, évtizedes tapasztalat ellensúlyozhat csak. Az oktatási szakemberek felismerték, hogy az ötven feletti korosztályt a rendelkezésre álló új eszközökkel, ismeretekkel, rövidebb képzések keretében el kell látni, részben azért, hogy az előttük álló kihívásoknak meg tudjanak felelni, másrészt, hogy ne frusztrálódjanak, több évtizedes pályájukat ne kiégetten, kudarcokkal telten fejezzék be.
Az idősödő korosztálynak jelen kell lenni az oktatásban, hiszen ismereteikre szükség van a fiatal pedagógusok pályára segítésében, de meg kell teremtem annak a lehetőségét is, hogy csak erejükhöz mérten vállaljanak feladatokat. Az oktatási rendszerben bekövetkező változások, az összevonások következményeként történt nyugdíjazások javítottak ugyan a helyzeten, a probléma mégis jelen van. Megoldás lehetne a gyakornoki rendszer bevezetése, amely ismert a tanárképzés néhány nyugati modelljében. Segítség lenne a fiatal, pályakezdő pedagógusok központi keretből történő pályára segítése, hiszen ezáltal befogadhatóvá válnának a fiatalok az egyes intézményekbe anélkül, hogy az teher lenne. A generációváltás így fokozatosan történne meg. A sajátos nevelésű igényű gyerekek integrációja újabb szakemberek megjelenését feltételezi az intézményekben, ez is segíti a fiatal generáció pályára kerülését.
2004. február 24.
OKTATÁS
■ 19
HALIS EMLÉKNAP
NYÍLT NAP A FŐISKOLÁN
20
TV-MŰSOR
2004. február .
február 24. kedd
Bűnös negyed 01:40 Jó estét, Magyarország!
23.25 Ötven éves lesz a Magyar Televízió
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:55 Kínai kaleidoszkóp 10:05 Önök kérték 11:05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13:05 Borostyán 14:00 Srpski Ekran 14:25 Unser Bildschirm 14:55 Az Árpád-kor templomai 15:10 Barátságos baktériumok 15.40 Élesben 16:25 Álomsuli 16:50 Maradj velünk! 17:00 Katolikus krónika 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Srácok, csajok és kutyák 19:00 Társasutazás - Európa csillagai 19:30 Híradó 20:05 Fél századunk 21:05 Zsaruvér és Csigavér II. 22:05 Magyar olimpikonok 22.10 Kedd este 22:45 Bestseller 23:10 Panoráma 23.45 Internet szerelem
iCT)
06:00 Segíts magadon! 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:20 Maria Del Carmen 10:15 Teleshop 11:15 Bulis hatos 11.45 Árva gyerek két tűz között 14.45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:30 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Schindler listája 23.00 Szeret, nem szeret 23.20. Jó estét, Magyarország! 23:40 Propaganda 00:10 Az alkimista és a szűz
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Recept Klub 09:10 Vad szenvedélyek 09.35 Játék 10:30 Top Shop 11:30 Delelő 13:10 Fókusz Portré 13:35 Játék 14.55 Aladdin 15.20 Recept klub 15.35 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:10 Kórház a város szélén 20 év múlva 22:15 Való világ 23.20 Találkozások 23.30 Híradó 23.40 BeleValó Világ 00.00 Könnyen vedd a halált 02.00 Fókusz
február 25. szerda
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:55 Kínai kaleidoszkóp 10:10 170 évesek! 11:05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14:00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14:55 Eurón 15:05 Kormányváró 15:30 Szerencsi, fel! 15:40 Élesben 16:25 Álomsuli 16:50 Baptista ifjúsági műsor 17:00 A sokszínű kert virágai 17.30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Srácok, csajok és kutyák 19:00 Társasutazás 19:30 Híradó 20:10 Fügefalevél 21:35 Híradó extra 21.55 Magyar olimpikonok 22.00 Szerda este 22:35 Hungarikum 23.05 A facipő fája
06:00 Propaganda 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:20 Maria 10:15 Teleshop 11:15 Bulis hatos 11.45 Szeretők és riválisok 12.45 Tökös ötös 14.45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:30 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Peacemaker 22.15 Szülőszoba 23.05 Hotel Szekszárdi 23.35 Cinematrix 00.05
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Recept Klub 09:10 Vad szenvedélyek 09.35 Játék 10:30 Top Shop 11.30 Delelő 13.10 Autómánia 13.35 Játék 14.55 Aladdin 15.20 Recept Klub 15:35 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18.30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:15 Harley Davidson és Marlboro Man 22.55 XXI. század 23:25 Az elnök emberei 00:20 BeleValóVilág 00.45 Találkozások 01.00 Híradó 01:10 Antenna 01:40 Fókusz
február 26. csütörtök
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 KachorTa 09.50 Kínai kaleidoszkóp 10.10 Koncert négy zongoristára és négy ütösre 11.05 San Francisco utcáin 12:00 Híradó 13:05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14.00 Slovenski Utrinki 14:25 Együtt 14.55 Az Árpád-kor templomai 15.10 Anyanyelvi szószóló 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Álomsuli 17:30 Jelentés 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18:30 Srácok, csajok és kutyák 19:00 Társasutazás 19:30 Híradó 19:56 Sporthírek 20:05 A tévé ügyvédje 21:05 A királynő törvényszéke 22.20 Magyar Olimpikonok 22:25 Csütörtök este 23.00 Heti menü 23.30 A fa-cipő fája
tCTl
06:00 Magellán 06:30 Jó reggelt, Magyarország 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:25 Maria 10.35 Teleshop 11.35 Bulis hatos 12.05 Szeretők és riválisok 13.05 Zűrös űrlakókl4.45 Kapcsoltam 15.15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:30 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Ászok ásza 21.50 Halálos hétvége 23.55 Benny Hill 00.25 Jó estét, Magyarország! 00.45 Siska
06:00 Cinematrix 06:30 Jó reggelt, Magyarország! 07:00 Lazac 09:00 Tripla vagy semmi 09:20 Maria 10.15 Teleshop 11.15 Bulis hatos 11.45 Szeretőkés riválisok 12.45 A Notre Dame-i toronyőr 14.45 Kapcsoltam 15:15 Egyről a kettőre 15:40 A betolakodó 16:35 Jakupcsek 17:30 Katalin bírónő 18:30 Tények 19:05 Aktív 19:45 Mr. Beán 20:15 Én vagyok a fegyver 22:10 Robotzsaru 00.20 Jó estét, Magyarország! 00:40 Különleges kommandó
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:3.0 Reggeli 09:00 Recept Klub 09:10 Vad szenvedélyek 09.35 Játék 10.30 Top Shop 11:30 Delelő 13:10 Antenna 13:35 Játék 14:55 Aladdin 15:20 Recept Klub 15:35 Miami Vice 16.35 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való világ 20:35 Barátok közt 21:15 Esti Showder 23.00 Az utca törvénye 23.55 BeleValó Világ 00:20 Találkozások 00:30 Híradó 00.40 Moziklub 01:10 Pont hu 01:35 Fókusz
február 27. péntek
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:05 Kachorra 09:50 Kínai kaleidoszkóp 10:05 Ha én sámán lennék 11.00 San Francisco utcáin 12.00 Híradó 13.05 Remix 13:35 A vadóc 14:00 Körzeti magazinok 14:55 Eurón 15:10 Fogadóóra 15:40 Élesben 16:30 Labirintus 17:00 Álomsuli 17:30 Zöldpont 18:00 Híradó 18:20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18:30 Srácok, csajok és kutyák 19:00 Társasutazás 19:30 Híradó 20:05 A Winchester mestere 22.05 Magyar olimpikonok 22.10 Péntek este 22.45 Nagyítás
06:00 Malackó 06:05 Aladdin 06:30 Reggeli 09:00 Játékzóna 09:00 Recept Klub 09:10 Vad szenvedélyek 09.35 Játék 10.30 Top Shop 11:30 Delelő 13:10 Pont hu 13:35 Játék 14.55 Aladdin 15.20 Recept Klub 15.35 Miami Vice 16:35 Balázs 17:25 Mónika 18:30 Híradó 19:00 Fókusz 19:40 Való Világ 20:35 Barátok közt 21:55 Csapdában vergődve 23.45 BeleValó Világ 00.10 Találkozások 00:20 Híradó 00:30 így készült: A texasi láncfűrészes 00.45 Az igazság zsoldosai 01.30 Fókusz
február 28. szombat
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó 05:50 Nap-kelte 09:00 Süsü Varázs 09:35 Operatőrmesék 10:00 Képben vagyunk 10:40 Fele királyságom 11:05 Heti Mozaik 12:00 Hírek 12:10 A zarándok 12.55 Világörökség 13:25 Útravaló 13.30 A Corvin-lánc díjazottjai 14.25 Delta plusz 14.55 Magyarok Bajorországban 15.20 Századunk 15:45 Verssor az utcazajban 15:55 Cirkáló 16.25 Kutyaszív 18:15 Magyar Elsők 18:35 Lu-xor-show 19:30 Híradó 20:05 Kató néni kabaréja 21:00 Hotel Menthol 00.00 Magyar olimpikonok 00.05 Híradó 00.15 Vigyázz! Kész! Jazz
IOT1
06.00 Tv2 matiné 08:30 Fox Kids 10:25 Spinédzserek 10.55 Vad világ 11.55 így készült a Magyar vándor című film 12:25 TotalCar 12.55 Családjogi esetek 13.50 Hawaii üzenetek 14.45 Smallville 15:40 Sliders 16:35 Csillagkapu 17:35 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18:30 Tények 19:00 Activity show 19.40 Megasztár 23.15 A kung-fu ura 01:10 Profiler
I g^ i 1
06:00 Ünnepnaptár 06:25 Aladdin 07.00 Kölyökklub 09:40 Walt Disney-rajzfil-mek 10:25 A játék neve: túlélés 11:25 Ötletház 12:00 Híradó 12:10 XXI. század 12:40 így készült: Az utolsó szamuráj 13.10 Autómánia 13.40 A vadak ura 14:40 Hóbarátok 15:35 Dawson és a haverok 16:30 Nőstényördög 18:30 Híradó 19:00 Fókusz plusz 19:30 Való Világ 20^25 Star Wars IV. 22.45 Heti hetes 00.00 Végzetes ösztön 5. 01.35 Híradó 01:45 A játék neve: túlélés
február 29. vasárnap
*
05:35 Hajnali gondolatok 05:38 Agrárhíradó ''05:50 Nap-kelte 09:05 Főtér 10:00 Galéria 11.00 "így szól az Úr!" 11.05 Mestersége színész 12:00 Hírek 12:05 Úton 12:30 Uniós pályázati kalauz 12.40 Telesport 13:15 Mindentudás egyeteme 14:10 Delta 14.35 Csellengők
15:00 Örömhír 15:30 Autovízió 15.55 Trendhagyó 16.25 Elsőkézből 16.55 Telesport 18.00 MI történt? 18:30 Híradó este 19:00 Szerencsi, fel! 19:10 Szívek szállodája 19:55 Szuperbuli 21:40 Friderikusz 22:30 Szerencsi, fel! 22:40 Magyar olimpikonok 22.43 Híradó 22.50 MMM 23:15 "Késsel-villával" 00.00 Héthatár 00:45 Sötét angyal
tsüvx
06:00 Reggeli gondolatok 06:30 Állatkert a hátizsákban 07:00 Tv2 matiné 08:30 Fox Kids 10:30 A szupercsapat 11:30 Stahl konyhája 12:00 Norbi 12.30 Kardok királynője 13.30 James Bond 15.50 Kulcsember 16:40 Walker, a texasi kopó 17:35 J.A.G.- Becsületbeli ügyek 18:30 Tények 19:00 Napló 20:00 Irigy hónaljmirigy 21.00 Solo - A tökéletes fegyver 22.50 Houdini
I :k J i
v I- u ö
06:00 A világ vallásai 06:25 Yugioh 07.00 Kölyökklub 10.00 Nikki 10:25 Hazárd megye lordjai 11.25 Ötletház 12:00 Híradó 12:15 Vasárnapi Receptklub 13.05 Norm Show 13.30 Labdarúgás: Sopron-Ferencváros 16.30 A sárkány törvénye 17.25 Sheena, a dzsungel királynője 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most! 19:55 A vasálarcos 22.25 Lidércnyomás 00.10 BeleValó Világ 00:30 Híradó 00:45 Fókusz Portré 01:15 Országház
március 1. hétfő
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Kachorra 09.50 Kínai kaleidoszkóp 10.05 Friderikusz 11.00 Parlamenti Napló 12.00 Híradó 13.05 Borostyán 13.55 Tanulni érdemes 14.00 Roma magazin 14.25 Domovina 14.55 Eurón 15.10 Agrárvilág 15.40 Élesben 16.30 Labirintus 17.00 Álomsuli 17.30 Jelentés 18.00 Híradó 18.20 Közeli 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Srácok, csajok és kutyák 19.00 Társasutazás - Európa csillagai 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 EuroParty 21.55 Magyar olimpikonok 22.00 Hétfő este 22.35 Provokátor 23.05 Telesport
06.00 Norbi 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 09.00 Maria del Carmen 110.00 Benny Hill 10.25 Teleshop 11.40 Bulis hatos 12.05 Szeretok és riválisok 12.50 Palomino 14.35 Kapcsoltam 15.05 Egyről a kettőre 15.35 Beverly Hills 16.35 Jakupcsek 17.35 A betolakodó 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Felmondtam, jöjjön vissza 21.45 Szulák Andrea show 23.05 Dolce Vita 23.40 Telesport 00.10 Jó estét Magyarország! 00.35 Profiler 01.35 Börtönvilág
06.00 Norbi 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Játékzóna 09.25 Vad szenvedélyek 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.30 Delelő 13.10 Országház 13.35 Játék 14.55 Aladdin 15.20 Recept Klub 15.35 Édes dundi Valentina 16.35 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Való Világ 20.35 Barátok közt 21.15 Kabinnyomás 23.00 Belevaló Világ 23.25 Sportklub 00.00 Találkozások 00.10 Híradó 00.20 Az igazság zsoldosai 01.15 Fókusz
2004. február 24.
KANIZSAI MÉDIA
21
AKCIÓK, KEDVEZMENYEK! DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
BAD BOYS 2 2- - Már megint rosszfiúk
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
■ '' I Rv
Nyitva: minden nap 9-21-ig
A rosszfiúk visszatértek - újra akcióban a város két legjobb és legviccesebb rendőre! Nyomukban kocsik törnek, golyózápor süvít, poénbombák robbannak miközben Kubáig üldöznek egy drogbárót. Am az igazi botrány akkor tör ki, amikor Lawrence rájön, hogy szexis húga és Smiths titokban összejöttek.
Zala Rádió,
a Magyar Rádió , ., r
délnyugat-dunántúli programja |\/1 Q X Rá Q IO
az OIRT 71,03 MHz-en zl J
NAGYKANIZSA 71,03 MHZ
HÉTKÖZNAP
05.30-05.37 nyitó konf., regionális hírek 05.37-05.55 Falurádió (átvett) 05.55-05.58 Azonosító szignál, konf., hajnali meteor, névnap 05.58-6.00 Reklám 06.00-06.21 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszemle 06.45-06.52 Sport 06.52-06.68 A 08.15-08.45 óra közötti magazin előzetese 06.58-07.00 Reklám 07.00-08.00 Ugyanaz, mint 06.00-07.00 között 08.00-08.15 Kossuth hírek BBC Világhíradó (átvett) 08.15-08.43 Tematikus magazin , vagy pályázatos 08.43-08.45 Reklám 08.45-08.58 Regionális Krónika 8.58-9.00 Műsorzárás SZOMBAT
05.30-05.40 nyitó konf., regionális hírek 05.40-05.55 Majorság -mezőgazdasági összeállítás 05.55-05.58 Azonosító szignál, konf., hajnali meteor, névnap 05.58-06.00 Reklám 06.00-06.22 Kossuth krónika (átvett) 06.22-06.28 A nap témája 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.40 Regionális Krónika 06.40-06.45 Lapszemle 06.45-06.52 Sport 06.52-06.58 Cifraságok 06.58-07.00 Reklám 07.00-08.00 Ugyanaz, mint 06.00-07.00 között 08.00-08.05 Orszl||s hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.13 Jegyzet 08.15-08.45 Mi nlpm? (átvett műsor) 08.45-08.58 Regionális Krónika 08.58-09.00 Mús||zárás VASÁRNAP
06.00-06.05 Nyitó szignál, konf. hírek 06.05-Öeí Agy hét - riportválogatás (ism.) 06.28-06.30 Reklám 06.30-06.45 Zene 16,45-06.58 Vallási percek 06.58-07.00 Reklám 07.00-07.05 Regionális és* otszágos hírek 07.05.-07.58 Egy hazában - nemzetiségi magazin átvett) 07.58-08.00 Reklám 08.00-08.05 Regionális és országos hírek 08.05-08.07 Reklám 08.07-08.58 Muzsak 08.58-09.00 Műsorzárás
Skoda, komolyan veszik
A Skoda most megnövelte az Ön lehetőségeit. Az ötajtós Fabia áráért sedan vagy kombi modellt is vásárolhat.
Tágasabb Fabiét, felár nélkül. Mint a mesékben.
Kombinált átlagfogyasztás: 4,9-7,2 1/100 km, C02-kibocsátás: 132-173 g/km. V_
Várkapu Autóház 8800 Nagykanizsa, Vár út 12/b. Tel.: (93) 536-550 Fax: (93) 536-561 www.varkapuauto.hu
Újabb szelektív hulladékgyűjtő sziget rongálást észlelték a szakemberek a Dózsa Gy.- Utcában, ahol Valentin nap előestéjén a nyomokból ítélhetően gépjárművel hajtottak neki az edényzetnek. Az elkövetők ismeretlenek. Mindhárom konténer megrongálódott, közülük kettő használhatatlanná vált. A 300 ezer forintot meghaladó anyagi káron túl az edények pótlásáig a szelektív gyűjtési rendszer sem teljes. A rongálás ügyében megtörtént a rendőrségi feljelentés.
MAGYAR OLAJOSOK AUSZTRIÁBAN
A Halis István Városi Könyvtárban rendezték meg február 17-én az Olajos Szeniorok Hagyományápoló Kör újabb összejövetelét. A program résztvevői elsőként a Magyar Olajosok Ausztriában című kiállítás megnyitóján vehettek részt, amelyet Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója nyitott meg. A tárlat a magyar szakemberek Ausztriában végzett munkáját mutatja be, közel másfél évszázadra tekint vissza. Többek között a Graz környékén végzett geofizikai méréseket, a kőolaj és földgáz bányászatban dolgozó szakemberek munkáját, a magyarországi szénhidrogénipar rövid történetét követi nyomon a kezdetektől napjainkig. A kiállítást követően dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár „Meddig és mit bányásszunk?" előadásának videóváltozatát tekinthették meg a jelenlévők.
MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ NAGY
NAGYOBB CSOMAGTÉR FELÁR NÉLKÜL.
Az Ön Skoda-márkakereskedője:
22
HIRI^IiDTI&S
2004. február 24.
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gáz fűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
***
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd.: 30/227-3294 vagy 30/586-7405 (5146K)
***
Kétszobás Deák téri önkormányzati lakásomat belvárosi garázzsal, értékegyeztetéssel saját tulajdonúra cserélném. Érd.: 30/204-4556 (5306K)
***
Nk-án Teleki 66. szám alatt tetőtéri lakás eladó. Érd.: 16 óra után a 93-321-673-as számon. (5314K)
***
Csengery út 15. szám alatti bejárattal szemben végleges garázs eladó. Érd.: 20/3277-012 (5316K)
***
Nk-án Rózsa út 12. szám alatti épületben 89 m2-es, 2+2 félszobás, nagy teraszos, igényes lakás eladó. Irányár: 14 millió Ft. Érd.:
30/3518-306, 30/9012-499 (5317K) ***
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton családi jellegű ház, központi fűtéssel, ipari áram-
MEGNYÍLT!
MEZŐGAZDASÁGI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Vásár u. 13.
Telefon: (93) 326 708 VÁSÁRCSARNOKKAL SZEMBEN Permetezők, fűnyírók, kapálógépek, motoros fűrészek, bozótvágók, szivattyúk, metszőollók, ágvágók, locsolástechnika, tömlők, borászati kellékek, kerti szerszámok,
vetőmagok, műtrágyák, növényvédőszerek, fóliák, virágföldek.
Nyitva tartás: H-P.: 7.00-16.30; Szo.: 7.30-12.00
Cukorbeteg, mozgássérült mamának kérek szépen egy kerekesszéket, és szükségünk lenne még diabetikus élelmiszerre és egy konyhaszekrényre. 30/652-4560 (5299K)
170 literes prés újszerű állapotban eladó. Érd.: 30/586-7405 (5319K)
SZOLGÁLTATÁS/ALLAS
Kőműves-, ács-, tetőfedő munkákat, tetőszigetelést, lakások átalakítását, lépcsőházak felújítását vállaljuk. Érd.: 93/322-109, 06-30/6398-825 (5293K)
Fuvarozást, áru- és fenyőfaszállítást valamint költöztetést vállalok 4*2 m platós, 3 t-ig terhelhető teherautóval. Érd.: 30/856-3666 (5255K)
Ajtók, ablakok, zárak javítása! Helyszíni asztalos munkákat, javításokat vállalok! Tel.: 93/312-948, 30/284-6248 (5315K)
Újságíró riportert keresünk. Érd.: 20/381-7291(5320K)
Munkatársat keresek
egészségvédelem területére, kiemelt jövedelemmel, azonnali kezdéssel. Tel.: 30/336-8345
Szeretne Ön 200.000-300.000 Ft-ot
keresni tisztességes munkával, egészségvédelem területén? Tel.: 20/392-2560
Könyveléssel nem lesz gondja,
KANIZSA-SZÁM
majd megoldja. Tel.: 20/4500-827
Számítástechnikai jyr~i Szaküzlet és Szervíz
ComputeR
Nagykanizsa, Rákóczi út 38. Tel.: 93/536-112, Fax:93/536-114 e-mail: rstgmk@axelero.hu Ct.:Wittmann Károly és Tsa.
Adóvisszatérítés! Ne maradjon le róla!
ÚJDONSÁG! MIKROHULLÁMÚ
Internet-szolgáltatás indul! Információ üzletünkben
Sulirtfl
•fJtpress*
0
Felhívás a Homokkomáromi Hegyközség tagjai részére
Tisztelettel meghívjuk Önöket a 2004. február 28-án 8.30-kor a Homokkomáromi Faluházban tartandó közgyűlésünkre.
Egyben tájékoztatjuk a Tisztelt Tagokat, hogy 02.28-án 14.00 órakor hegyközségi borverseny megrendezésére kerül sor a Homokkomáromi Faluházban.
Nevezési díj: 100 Ft/minta Minták leadásának ideje és helye:
— 2004.02.24-én (kedd) 08.00-16.00 óráig, Polgármesteri Hivatal
— 27-én (péntek) 14.00-18.00 óráig, valamint 02.28-án reggel 08.00-12.00 óráig, Homokkomáromi Faluház
Hegyközség Választmánya
KESZPEZHITEL AZONNAL!
Aranyékszer, ezüst, drágakő és autó fedezetre a
Dunántúl legkedvezőbb hitelfeltételeivel (15 %/év) ÉKSZERBANK ZÁLOGFIÓK Nagykanizsa, Vasemberház 93-313-332 Hitelező bank: Surd és Vidéke Takarék Szövetkezet
TÉLVÉGI KIÁRUSÍTÁS A
BRILIÁNS
ÉKSZERÜZLETBEN
NAGYKANIZSA VASEMBER HÁZ 93-310-600
14K ARANYÉKSZEREK MÁR
2900, 3600, 4000 FT/GR
ÁRON, A KÉSZLET EREJÉIG
SZÍNESFÉM ÉS VASHULLADÉK FELVÁSÁRLÁS
Nagykanizsa-Kiskanizsa, Zsigárdi köz 2. (93) 329-170 «/S:(93) 329-170 f:(30) 947-44990
LEGMAGASABB NAPI ÁRON AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL VÁSÁROLUNK VAS-, RÉZ-, ALUMÍNIUM-, HORGANY-, SAVÁLLÓ
HULLADÉKOKAT Vállalunk beszállítást nagyobb mennyiség esetén (2 t felett)
Közületek és magánszemélyek érdeklődését várjuk!
MINDENT A TISZTÁBB KÖRNYEZETÉRT
Adószám;
18049 842-2-43
Nyitva: Hétfó-Péntek: 730- 18°° Szombat: 73°- 13°°
APRÓHIRDETÉS
BÉRLET
Belvárosi bejáratott 20 m2-es helyiség (galériás), 2004. március l-tol kiadó. Parkolási lehetőség jó. Érd.: 20/950-9529 (5302K)
INGATLAN
VEGYE''S
mai, vezetékes vízzel, 600 négyszögöl területen, gazdasági épülettel eladó. Érd.: 93/315-526 (5318K)
2004. február 24.
ST
23
s
p
0
R
T
H
j>
1 R E K
BLG-s sikerek
Székesfehérváron bonyolították le a középiskolás úszó Diákolimpia országos döntőjét két kategóriában. Több nagyszerű megyecsúcs született. Silló Dániel, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanulójának (a CWG-NVSE versenyzőjének) 100 méteres pillangó úszásban elért 59,93 mp-es új megyecsúcsa — Cseh László és Zubcsek Dénes válogatott versenyzők mögött — a dobogó harmadik fokához volt elég ezen a versenyen. A BLG másik tanítványa, Császár Krisztián a 100 m-es mellúszásban elért l:17,0-es eredményével a 11. helyen zárta a viadalt. A Batthyány leány és fiú váltója is szerepelt az országos döntőn. A fiúk (Porpáczi Adám, Korcsmáros András, Császár Krisztián, Kalmár András, Magyar Gábor, Silló Dániel összeállításban) a 9., a lányok (Tikos Fanni, Horváth Eszter, Jerausek Dóra, Pintér Kitti, Rajnai Judit, Bedő Zsófia összeállításban) a 11. helyen zártak.
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulója, Miatta Mercédesz 100 m-es gyorsúszásban 1:04,9-es eredménnyel 11., 100 m-es mellúszásban 1:26 mp-el a 12. helyezést érte el.
Első Kiskanizsa
Február 8-án Zalaszentgróton rendezték meg Zala megyei Téli teremlabdarúgó torna döntőjét. A serdülők kategóriában Kiskanizsa első lett, maga mögött hagyva a ZTE, az Egervár és a Lenti SE csapatát. A gólkirály a kiskanizsai Dénes Kálmán, a legjobb kapus a szintén kiskanizsai Nádor László lett. A kupagyőztes csapat tagjai: Nádor László, Nóvák Gábor, Dénes Kálmán, Somogyi Dániel, Horváth Ferenc, Horváth Zsolt, Németh Richárd, Lődri Barna, Gergina Szabolcs, Kálcsics Gergő, Kovács Márk, Böröcz Zsolt, Kozó József, Gödinek Márton, Jankács Róbert. Edzők: Horváth Ferenc, Magyar Antal, Buda Péter.
TURAAJANLAT
Február 29-ei vasárnapra a nagykanizsai Olajipari Természetbarát Egyesület 15 km hosszú túrát szervez a Rózsahegyre. 12 óra 30 perckor indulnak az autóbuszállomástól és ide érkeznek vissza 17 óra 30 perckor. A gyalogtúra útvonala: Galambok szőlőhegy — Sagoti erdő — Rózsahegy — Erzsébet telep — Alsóerdő.
Őrzik veretlenségüket
Február 14-én idegenben újabb NB II-es női kosárlabda mérkőzést játszott az NTE 1866 MÁV Rt. a PEAG csapatával. A pécsi gárdát 87:67-re legyőzték a kanizsai kosarasok. NTE 1866 MÁV Rt.: Tahi 15/9, Góber E. 35/18, Toma 15/3, Szélessy 4, Muk 12. Csere: Paizs A. 2, Vág völgyi V. 4.
Remekeltek a hazaiak
Hazai NB II-s mérkőzést játszott az NTE 1866 MÁV Rt. az Atomerőmű SE Paks csapatával. Rendkívül magas pontszámmal, 125:38-ra nyert a kanizsai gárda. NTE 1866 MÁV Rt.: Tahi 7, Góber E. 32/6, Szélessy 26/6, Vágvölgyi V. 11, Paizs A. 4. Csere: Toma 16/3, Muk 4, Bődör 12, Pais V. 13.
6 ponttal nyert a Kanizsa
Idegenben győzött a Kanizsa KK DKG EAST 98:92-re a Budafoki KK ellen. DKG EAST: Kováts 16/6, Volf Barna 7, Bausz 19/3, Zsámár 6, Koma 25. Csere: Volf Dávid 19/12, Gáli 6/3.
— Az első félidőben nagyon jól és fegyelmezetten játszott a kanizsai csapat — mondta Vágvölgyi Tamás edző.
25 csapat, 30 versenyző részvételével rendezték meg a múlt héten Bmoban azt megmérettetést, amely szép sikereket hozott a rozgonyis kisdiákoknak. 4 úszó összesen 11 aranyérmet szerzett a kétnapos versenyen. Abay Nemes Anna 6 arannyal, Rajkó Petra és Kárpáti Bianka 2-2 arannyal, és Kiss Balázs Adám 1 arannyal térhetett haza az 1994-95-ben született diákok erőpróbájáról. A csapat tagja volt a szintén rozgonyis Juhász Sára is. A kirándulással egybekötött programot követően kérdeztük élményeikről őket.
— Ausztria felé mentünk, megnéztük a bécsi állatkertet. A legjobban az óriáspanda tetszett, de volt ott egy akkora sas, mint a Misi, és éppen egeret evett — kezdi az élménybeszámolót Balázs.
— Nekem a trópusi ház tetszett, ami olyan volt, mint az esőerdő. Rengeteg érdekességet láttunk ott, különleges állatokat — mondja Saci.
— Jártunk a Schönbrunni kastélyban, érdekes volt, szép volt. Utána már nem is álltunk meg, egyenesen mentünk Csehországba, Brnoba — folytatja Bianka.
— Hol laktatok?
— Amikor megérkeztünk, családokhoz osztottak szét bennünket. Mi lányok kettesével, a Balázsnak nem volt párja, így ő egyedül ment egy családhoz — válaszol Petra.
— Egész idő alatt activityztünk. Csak mutogattam, meg ők is, aztán beszéltünk, majd kitaláltuk mit is akarhatott a másik, mert egy kicsit azért törték a magyart — mesél a nyelvi nehézségekről Balázs jókedvűen.
— Mi egy könyv segítségével beszéltünk, meg a legnagyobb fiú segített, mert ő magyarul tanult — teszi hozzá Anna.
— Mikor zajlottak a versenyek?
— Pénteken utaztunk, szombaton délután és vasárnap délelőtt voltak a versenyek. Amikor nem volt verseny körülnéztünk a városban, ajándékokat vettünk — válaszol Saci.
— Nehéz volt a verseny?
— Nem. Megnyertük a leány váltót, a gyors- és a vegyes váltót. Ajándékokat is kaptunk, a fiúk bőrlabdát, baseball sapkát és csokit, a lányok plüssállatokat és szintén csokit — meséli Petra és Bianka.
— En nyertem 25 háton, 25 mellen, 25 gyorson, 25 pillangón, és részt vettem a váltókban is — mondja Anna.
— Ki kísért benneteket, és mivel utaztatok?
— Kisbusszal mentünk, és velünk volt Zsolt bácsi az edző és Abay Nemes Zoli bácsi, az úszószakosztály vezetője és Laci bácsi a sofőr — zárja az élménybeszámolót Balázs.
— A Kometa Brno a nagykanizsai vízmű testvéregyesülete. Már hosszú ideje van kapcsolat a két egyesület között, rendszeresek a versenyek. A mostani versenyt az 1994-ben, 1995-ben születettek számára rendezték, voltak csapatok Csehországból, Szlovéniából is — mondja Böröcz Zsolt a csapat edzője.
Nagykanizsán, a Király-Udvarház 4. ütemben épülő társasházban eladó amerikai konyhás összkomfortos lakások, turbó kombi kazánnal ellátottak, a szobák parkettásak Beltéri fa ajtók, alacsony fűtési költséget biztosító SOFA ablakok és betörésbiztos bejárati ajtók növelik a komfortérzetet Állami támogatású hitelek, szociál-politikai támogatás, áfa-visszaigénylés, illetékmentesség. Költözés várhatóan 2004 őszén. Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft. Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5.1. ern. Tel/fax: 93/ 516-715 Balassa Béla építész vezető tervező, Tel.: 30/ 901-9013 E-rnail: balassabela@chello hu, Referenciajegyzék megtekinthető members.chello.hu/baiassab
QKW-IA7
uüiisliÉi 4-Ai ikl^JtnV^ i á''jüMfaLtiJLija
FIGYELEM !
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
az áprilisi ANGOL és NÉMET, - EU-S ÉS ÁLLAMI bizonyítványt is nyújtó NYELVVIZSGÁKRA FELKÉSZÍTŐ, 40 órás, speciális tanfolyamokat szervez
vizsgáztató tanárok vezetésével,
INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL,
30% TANDÍJ-ÉS VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉSSEL.
Beiratkozás: személyesen, március 03-ig.
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel.: 93 326 413 ; Fax: 93 536 887 E-mail: info@dialognk.hu Web: www.dialognk.hu
NAGYKANIZSA FŐ ÚT 19. Tel.: 93/333-744 30/9939-940 NYITVA: Hétfő-Péntek: 10-17.30 Szombat: 10-12.30.
HVHHHHI
EZ EGY JÓ VÁLASZTÁS
Látogasson el a Petró Galériába, segítünk Önnek ajándékot választani esküvőre, névnapra, születésnapra, vagy bármilyen jeles napra. Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotók műveiből, iparművészeti, kerámia tárgyakból v á la s z t h á t .
Karaoke Night I.
A legjobb zenékkel
■Te hangoddal!
VERSENY! I. FORDULÓ, FŐDÍJ: 150.000 FT.
NAGYKANIZSA, ERZSEBETTER 23, fPüf [CENTRÁL HOTEL] | INFO TEL-i (+36) 20 440 9700; J/M (+36) 30 6110616 ■ INTERNET: WWW.C1 .HU
rT
Február 26-án 19 órakor HIGIÉNIKUS EMBER - A KFT EGYÜTTES TELEPATIKUS LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE
Belépődíj: 1800 Ft DON JÜAN — színmű A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház bérletes előadásai március l-jén 19 órakor: HEVESI BÉRLET március 2-án 19 órakor: BRÓDY - BÉRLET Belépődíj: 1200 FT
Március 4-én 16 órakor A TEJÉDES POR JÓTÉKONYSÁGI HATÁSA —
természetgyógyászati előadás Előadó: Homonnay Zsombor agrármérnök Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk. A tejédes por a helyszínen megrendelhető, megvásárolható!
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Jegyárusítás 14 - 18 óra, telefon: 311 - 468

Insert failed. Could not insert session data.