Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
15.05 MB
2020-12-22 10:30:00
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
569
1175
Rövid leírás | Teljes leírás (517.61 KB)

Kanizsa 2018. 008-012. szám március

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 8. SZÁm, 2018. Má rcius 2.
A bűn büntet…
„Szerethető vagyok? Boldog vagyok? Milyen a
légkör otthon, a családomban? Ezek mind-mind
nagyon fontos kérdések. Ahogy az is, hogy
mennyire vesszük komolyan a kereszténységünket.
Szorongathatom a kezeim közt a rózsafüzért,
de mit ér, ha közben gyerekkorom óta
nem gyóntam, nem áldoztam?”
Majdnem
bravúr
Csabán
Két Patrik csatája. A kanizsai
Hetesi (pirosban) és a csabai
Gránicz csap össze a labdáért
az MK nyolcaddöntő viharsarki
visszavágóján. A kép jól tükrözi
a 90 perc alatt történteket: a
Nagykanizsa remekül küzdött,
és majdnem bravúrt ért el. A
találkozó egyetlen gólja a 82.
percben, büntetőből született,
s a lila-fehérek azzal a találattal
szerezték meg a győzelmet. Ez
Gombos Zsolt együttesétől
több mint tisztes helytállás az
NB II-es élcsapat ellen. Az Előre
4-1-es összesítéssel lépett
tovább, de a Nagykanizsára is
vár még feladat a sorozatban,
hiszen teljesítményével bejutott
az amatőr kupa döntőjébe,
amit a Sényővel vív majd.
Bravó, fiúk! Szép volt,
fiúk! Kösz önjük!
A tél szebbik arca
23
5
9
Hó, szél, metsző hideg. Az elmúlt napokban ezek uralták
mindennapjainkat, hajnalonta –10 foknál is volt alacsonyabb a
hőmérséklet. A bosszúságért (hólapátolás, cipőátázás,
reggeli szélvédő-takarítás és társai) azonban a gyermekmosolyok
egészen biztosan kárpótoltak sokakat.
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Húsz éves lett a Honvéd Kaszinó Énekkara. Az ünnepi
hangversenyre megtelt az intézmény, s bemutatták Iványi
Miklósnak a jubileumra összeállított könyvét is. A
lelkes és sikeres csoport munkáját az évforduló alkalmából
emléklappal ismerte el az önkormányzat, Dénes
Sándor polgármester pedig a kultúra, a hagyományok
és a közösség erejéről is beszélt ünnepi köszöntőjében.
Bemutatták Kulcsár György Egy katona emlékiratai című kötetét. A szerző a második
világháború idején teljesített szolgálatot, az eseményeket saját visszaemlékezésein keresztül
mutatja be az utókornak. Kutatók szerint az ehhez hasonló kiadványoknak köszönhetően
más szemszögből is megismerhető az akkori katonák élete és sorsa, s így akár a történelem.
A mű az Együtt Kiskanizsáért Egyesület legújabb kiadványa. Dénes Sándor polgármester
szerint mivel a kötetben személyes történetek vannak, így Kulcsár György emlékein
keresztül tekinthetünk be egy évtizedeken át elhallgatott és eltitkolt, meghatározó történelmi
időszak rejtelmeibe, valamint a hős katonáink életébe, gondolataiba, mindennapjaiba.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Csoda
A Kanizsa azokkal ért
egyet, akik szerint
minden napunkban
vannak csodák – csak
fel kell fedezni azokat.
Ha az ember nyitott
szemmel és lélekkel jár,
elkaphatja
a pillanatot.
Itt, Kanizsán…
Kanizsa
20
Fotó: Bakonyi Erzsébet
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Gergely Szilárd
Személyes tör téne tek
A HÉT TÉMÁJA 2018. 03. 02. | 3
- Remélem, hogy a lengyel
kapcsolatok Nagykanizsával
egyre szorosabbak
lesznek. Meghatódtam,
amikor megláttam,
hogy itt így él Józef Piłsudski
lengyel nemzeti hős
emlékezete – fogalmazott
Jerzy Snopek, a Lengyel
Köztársaság rendkívüli és
meghatalmazott nagykövete
a kommunizmus áldozatai
előtt tisztelgő városi
rendezvényen.
Dénes Sándor polgármester
úgy fogalmazott, a
kommunizmus elleni, valamint
a szabadságért folytatott
harc a lengyel és a
magyar népet is erős és
önálló nemzetté kovácsolta.
– Úgy kellett megőriznünk
magunkat, hogy közben
egész új és modern
korunk arról a játszmáról
szólt, kinek válunk alattvalójává,
ki diktálja nekünk a
történelmünket s az életünk
menetét. Azonban az
emlékezés és a kiállás
emberré tett minket az
embertelenségben is. A
„mégis-morál” erős gerincű
közösségeket hozott
létre Európa ezen részén, s
ezt a karakterünket nem
veszíthetjük el – mutatott
rá.
– Annak, hogy ma együtt
emlékezünk lengyel barátainkkal,
és nagykövet úr
megtisztelt bennünket,
több oka is van – kezdte
beszédét Cseresnyés
Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő. – Az
egyik, hogy közösen lerójuk
kegyeletünket Lengyelország
nemzeti hőse,
Józef Piłsudski marsall
előtt, aki megakadályozta,
hogy a XX. század elején
hazája és Európa a kommunizmus
áldozatává váljon.
Ő a lengyel függetlenség
atyja, a Második Lengyel
Köztársaság első
államfője, akit mi, magyarok,
nemcsak a legendás
lengyel-magyar barátság
miatt tisztelünk, hanem
bátorságáért, hazaszeretetéért,
példamutatásáért is.
A másik ok, hogy mint már
annyiszor a két nép történelme
során, ismét együtt
küzdünk lengyel barátainkkal:
nemzetállami
létünkért, biztonságunkért,
függetlenségünkért,
önrendelkezésünkért.
Ezúttal nem a kommunizmus
a közös ellenfelünk,
hanem egy másik,
egy modern elnyomó diktatúra,
amely Európa nevében
ugyan, de mégiscsak
egy szűk csoport politikai
és társadalmi koncepcióját
akarja ráerőltetni az egész
kontinensre, szögezte le a
politikus, kiemelve: ennek
a hatalmi elitnek a céljai és
a módszerei sok területen
hasonlók, mint a kommunistáké.
Emberáldozatot
ugyan nem követelnek,
legalábbis közvetlenül
nem, azonban a migrációt
támogató politikájuk lehetővé
teszi, hogy az ide
érkező, ellenőrizetlen, más
kultúrájú, beilleszkedni
nem akaró tömegben gyilkosok,
terroristák, merénylők,
erőszakoskodók bújjanak
meg. Magyarország és
Lengyelország, a többi
visegrádi állammal közösen,
erre nemet mond.
Éppen ezért, és csak ezért
támadnak bennünket.
– Mert újra, mint oly sokszor,
gátjai vagyunk egy –
igaz, most még csak lopakodó
– diktatúrának. Mert
a hazánkat, a nemzet jövőjét
fontosabbnak tartjuk az
ide ellenőrizetlenül
beáramló tömegeknél.
Nem véletlen, és üzenetértékű,
hogy határozatban
fejezte ki szolidaritását
Lengyelországgal a
magyar Országgyűlés, és
felszólította a magyar kormányt:
álljon ki Lengyelország
mellett az unió 7. cikke
szerinti eljárás során. És
bár az Európai Bizottság
hivatalosan az igazságügyi
reform miatt indította meg
ezt a folyamatot, kétségeink
ne legyenek afelől:
büntetni akarják Lengyelországot
a nemzeti érdekeket
szem előtt tartó politikája
miatt. Mi magyarok
is megismertük már ezt a
módszert az elmúlt években,
és nem hagyjuk
magára szövetségesünket,
barátunkat, Lengyelországot
– jelentette ki Cseresnyés
Péter.
PAPP János
Vegyünk példát,
hogy ne váljunk
áldozattá
Piłsudski példájára
helytállunk a túlerővel
szemben: számunkra is
a függetlenség az első,
bármely égtájról
támadják is…
Kisváros-párti
vagyok, Hatvanban
születtem – árulta el
az este folyamán
Márta asszony, a
professzorból lett
nagykövet felesége
Dósai atya tanítványai
(Hetyésy Dávid, Kupi
Maitra, Simon Kitti,
Sós Alexa és Stejer
Immánuel) 3. helyezést
értek el a Nagykanizsai
Polgári Egyesület
vetélkedőjén
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Dénes Sándor polgármester
közös
kelet-közép-európai
tapasztalatnak
nevezte Piłsudski
mondatát: Vereséget
szenvedni és nem
feladni – győzelem,
győzni és megpihenni
a babérokon –
vereség…
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
A Polgári Kanizsáért Alapítvány
örömmel hívja meg Önt következő
író-olvasó találkozójára,
melynek vendégei
az Echo TV Sajtóklubjának
szerzői
Időpontja: 2018. március 7. szerda 17.30
Helyszíne: Kanizsa Centrum (Nagykanizsa, Táborhely utca 4.)
Bejárat a Posta felől a baloldali bejáraton, a rögtön balra lévő terem!
Aktuális 2018. 03. 02. | 5
LICITFELHÍVÁS
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon
helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire
a 2018. március 6-tól 2018. december 31-ig terjedő időszakra.
Országos kirakóvásár a Kalmár u. 6. sz. alatti
Csarnok Üzletház parkolójának kijelölt területén:
Jelentkezési határidő:
2018. március 6. 12.00 óra
Az árverés ideje:
2018. március 6. 12.00 óra
A licitálási hirdetmény, a licitálható helyek listája és térképe
a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon,
valamint a Piacfelügyelet irodájában megtekinthető.
Jelentkezés helye:
Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyelet
Az árverés helye:
Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodás iroda
Via Kanizsa Városüzemeltető
Nonprofit Zrt.
A kétszeres EMERTON-díjas énekes-
színművész, Gergely Róbert
2017 nyarán nagyszabású showműsorral
örvendeztette meg
rajongóit (Hévízen, Hajdúszoboszlón,
Magyarhertelenden),
amely több mint negyvenéves
pályafutása keresztmetszeteként
is értékelhető. A nagy sikerrel
bemutatkozott koncertshow
országos turnéra indult 2018
januárjától, amelynek részeként
március 7-én Nagykanizsára
érkezik a produkció.
A Hevesi Sándor Művelődési
Központban 19 órától
kezdődő koncert néhány
világsiker mellett a 20.
század legnépszerűbb
magyar slágerein,
táncdalain,
ö r ö k zö ldj e i n
keresztül tárja
elénk a férfi-nő
viszony és a szerelem
dilemmáit, mindezt sármmal,
bájjal, sok-sok humorral és a
mindennapok áthallásaival.
A 60. születésnapját betöltő
Gergely Róbert ebben a műsorában
is a tőle megszokott eleganciával,
jellegzetes előadásmódjával
a líra, a szenvedély és a temperamentum
hangján szól, mindamellett
néhány népszerű, ikonikus
melódiáját is előadja majd. A
show sztárvendége Vágó Bernadett.
Az élő zenekari kíséret
sem maradhat el, ugyanis
a hattagú Studio11
Combo játszik az est
folyamán, továbbá
k ö z r e m ű k ö d i k
Moravszki Enikő
és Schupp
G a b r i e l l a
énekművész.
PR
A tél szép…
Próbára tette a kanizsaiakat is az elmúlt egy hét, amelyben
volt havazás, farkasordító hideg, s ezek következményeként
nehezen induló kocsi, beázott cipő s csizma, és
talán izomláz is a hólapátolástól.
Ám panaszra nincs okunk, a tél kegyes volt hozzánk,
hiszen a december és a január inkább a tavaszra hasonlított,
ennyi fehér ízelítő pedig szükséges ahhoz, hogy az
ember ne feledje, s akár nosztalgiával gondoljon arra:
bezzeg régen a tél tél volt, kemény mínuszokkal, havazással.
Akkor el is fagytak a kártevők és a férgek – hogy
most mi lesz, majd kiderül…
Mi most, biztos, ami biztos, megmutatjuk: a tél tényleg
szép.
Fotó: Gergely Szilárd
Nőnapi koncertshow
Gergely Róberttel
Oda vagyok magáért...! – Gergely Róbert 60.
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP közérdekű
Az ENSZ azt akarja,
hogy bontsuk le
a bevándorlás útjában
álló kerítést.
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
ENSZ_press_202x272.indd 1 2018. 02. 28. 14:05
Aktuális 2018. 03. 02. | 7
„Legföljebb mi is muszlimok
leszünk!” – idézett egy
szombathelyi asszonyt Márfi
Gyula veszprémi érsek.
Ennek következménye
éppen az asszonyok számára
lenne a legkínosabb, tette
hozzá. Cseresnyés Péter
zárszavában visszautalt
erre: választanunk kell, a
szombathelyi asszony véleményét
osztjuk, vagy éppen
az ellenkezőjét. Január
24-én Letenyén kiállítással
és pódiumbeszélgetéssel
emlékeztek a kommunizmus
áldozataira.
Mit tanult Európa a kommunizmusból? Igaze
a mondás: Európában még az ateista is keresztény?
– tette föl a kérdést a pódiumbeszélgetés
moderátora. Az államtitkár-képviselő megvallotta,
annak idején nem gondolta volna, Orwell
1984 című regénye, a benne leírt gondolatrendőrség
nem csak a sztálini időkre, hanem
napjaink Nyugat-Európájára is érvényes. Úgy
gondolja, fogalmazott, vigyáznunk kell a szeretet
kultúrájára, ahogyan a kereszténység lényegét
nevezte az iszlám invázió idején.
Márfi Gyula veszprémi érsek szerint éppen
elég totalitárius rendszert megszenvedtünk
már. A nemzeti szocializmus és a proletár internacionalizmus
után nem kérünk sem az iszlámizmus
diktatúrájából, sem a kozmopolita
globalizmuséból. Napjainkban tanúi lehetünk,
hogyan fog össze az ultraliberalizmus az ultrakonzervatív
iszlamizmussal. Föl akarják számolni
a nemzeteket. Masszát akarnak létrehozni,
amelyben már azt se tudjuk, ki fiú, ki lány?
Engedelmes fogyasztóként egy szűk pénzügyi
csoport kiszolgálóivá silányítanák Európát.
„Asszonyaink méhével” – idézett egy muszlimot.
A dzsihád neve ma migráció – mondta ki
Gyula atya.
1541-ben kaftános törökök turistaként besétáltak
Budára, s jelre előrántották fegyverüket,
idézte fel az Egri csillagokat Cseresnyés Péter.
Félelmetes a párhuzam a mával. – Nem kell félnünk
az aktualizálástól – vélte a moderátor –,
hiszen ez a véres magyar valóság, a Magyarország
sorsát eldöntő választás. Féltjük a családjainkat,
mit tud mondani kormánytagként?
– Ha mi maradunk, marad a kerítés, maradnak
az azt őrzők, és nyugatról sem engedünk
be hódítókat. A szavazópolgárokon múlik,
hogy így marad-e – fogalmazott a fideszes
országgyűlési képviselő.
PAPP János
A Zalából a hortobágyi rabtáborokba 1950-53
között elhurcolt családokra emlékezik az a kiállítás,
amelyet a Polgári Kanizsáért Alapítvány
hozott létre. Dr. Saád József és dr. Nagy Mária
(Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány)
„Péntek volt és 23…” című tárlatsorozata Vas,
Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megyei állomásai
után érkezett Zalába, s március 10-ig a letenyei Fáklya
Művelődési Házban látogatható. A vándorkiállítás ezután
végigjárja majd aprófalvas megyénket, Kanizsára 2019 januárjában
érkezik. Megnyitójában Saád tanár úr Zalát többszörösen is kivételesnek
nevezte, s megemlítette, csak a jéghegy csúcsa,
ami most bemutatásra kerül. Cseresnyés
Péter gyerekkorának helyszínéről, Csesztregről is
azonosított elhurcolt családokat, ahogyan többi
családi kötődéséről, Dömeföldéről és Nagyrécséről
is. Ki is mondta: egy közösség akkor erős, ha
épek a gyökerei. Meggyengíteni kétféleképpen
szándékozzák: régen kiszakítással, ma erőszakos beültetéssel.
Ám meg kell védeni közösségeinket. Márfi érsek vis�-
szautalt a falujából elhurcolt két Adanics családra, s arra, akkor men�-
nyit intette édesanyja az édesapját: Imre, halkabban…!
A most már szent II. János Pál
pápához kötődő emlékeiről is
kérdezték a mosolygós főpapot.
– 1999 októberében
együtt ebédeltem vele a Vatikánban
egy nagyon előkelő
csoport tagjaként. Amikor
bemutatkoztam mint „Márfi
Gyula veszprémi érsek
Magyarországról”, a Szentatya
azonnal hozzátette: „és
Mindszenty bíboros utóda…”
Hát ekkor lettem én is hirtelen
valaki az asztaltársaságban…
„Még egy rabságban
élni nem fogok!” (Weöres)
„Az édesapám…!”
Nem kérünk sem az iszlamizmus diktatúrájából,
sem a kozmopolita globalizmuséból…
Fotó: fmhk
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Március 2. (péntek) 18 óra
ÖNISMERET, ÖNFEJLESZTÉS, ÖNMEGVALÓSÍTÁS
– Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása
Belépődíj: 2 700 Ft. A jegyek megvásárolhatók
a HSMK jegypénztárában, a Líra
Móra Könyváruházban (Európa Tanács u.
2.), valamint online a hydelight.jegy.hu
oldalon. Szervező: Hydelight Event and
Communication Kft.
Március 3. (szombat) 19 óra
Kálmán Imre – Békeffi István: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
– nagyoperett (Pesti
Művész Színház)
Főbb szereplők: Kalocsai Zsuzsa Jászai
Mari-díjas, Érdemes művész; Harsányi
Gábor Jászai Mari-díjas, Érdemes
művész; Czető Roland, Fogarassy Bernadett,
Csengeri Attila/Egyházi Géza,
Tunyogi Bernadett, Faragó András/Benkóczy
Zoltán, Benedek Gyula, Egri László,
Bodrogi Attila. Rendező: Halasi Imre
Jászai Mari-díjas és Érdemes művész.
Belépődíj: I. hely 3 600 Ft; II. hely 2 900
Ft.
Március 5. (hétfő) 19 óra
Színház- Bródy bérlet
Topolcsányi Laura - Berkes Gábor: A FÉRFIAK
A FEJÜKRE ESTEK! – zenés vígjáték.
A Turay Ida Színház előadása. Főbb szereplők:
Sztárek Andrea, Détár Enikő, Xantus
Barbara, Nyírő Bea, Seprenyi László,
Topolcsányi Laura. Belépődíj: 4 000 Ft.
Március 7. (szerda) 19 óra
ODA VAGYOK MAGÁÉRT...! - GERGELY
RÓBERT 60! – nőnapi koncertshow
Sztárvendég: Vágó Bernadett. Élő zenekari
kíséret: a hattagú Studio11 Combo játszik,
Nagy Gyula és Rátonyi Róbert vezetésével.
Közreműködik továbbá: Moravszki
Enikő, Schupp Gabriella énekművészek.
Belépődíj: 3 000 Ft . Jegyek kaphatók a
HSMK információs szolgálatánál.
Március 8. (csütörtök) 10, 12 és 13.30 óra
Ifjúsági filharmónia – „MESTERSÉGÜNK
CÍMERE” – Vígopera jelenetek
Sárkány Kázmér – bariton, Szvétek László
– basszus, Bodnár Gábor – zongora
Belépődíj: a 12.00 órai koncertre felső
tagozatosoknak, a 13.30 órai koncertre
alsó tagozatosoknak csoportos belépőjegyek
600 Ft-os áron igényelhetők a
20/9293-444-es telefonszámon.
Március 8. (csütörtök) 19 óra
Filharmónia – Fortissimo bérlet – „FRANCIA
SZERELEM”. Előadók: Talamba Ütőegyüttes,
Horgas Eszter – fuvola.
Belépődíj: 3 400 Ft.
Március 9., 23 (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB.
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs István. A
részvétel díjtalan.
Március 9. (péntek) 17 óra
„LEGYEN SZÓRAKOZÁS A NYELVTANULÁS!”
– Tippek és trükkök a hatékony
nyelvtanuláshoz Szalai Nórával, az
5Perc Angol alapítójával.
Belépődíj: 1 500 Ft.
Március 9. (péntek) 17.30 óra
„A ZALAI ERDŐ” - egy hobbifotós lencséjén,
Novinics Krisztián fotókiállítása.
Megtekinthető: március 29-ig, az Ifjúsági
Galériában.
Március 10. (szombat) 13-19 óra
IGEIDŐK WORKSHOP SZALAI NÓRIVAL
A workshop ára: 14.900 Ft. Jelentkezés
és további információ a https://
www.5percangol.hu/ oldalon.
Március 11. (vasárnap) 8-13 óra
ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ
Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés
és szaktanácsadás
9 óra Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
pénzei és emlékei (1848-
2018) – kiállítás-megnyitó
Megnyitja és ünnepi köszöntőt mond:
Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és
képzésért felelős államtitkár, országgyűlési
képviselő
Szervező: a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének
Nagykanizsai Csoportja és a
Kanizsai Kulturális Központ
A rendezvény védnöke: Dénes Sándor,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere,
valamint Karádi Ferenc, Nagykanizsa
Megyei Jogú Város alpolgármestere.
A rendezvény támogatói: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata,
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap.
Medgyasza y Ház
Március 3. (szombat) 9-13 óráig
TAVASZI GYERMEKRUHA- ÉS JÁTÉK
BÖRZE. A belépés díjtalan.
Március 7. (szerda) 18 óra
JAPÁN - TEGNAP ÉS MA - Gruber László
vetített képes előadása. A belépés díjtalan.
Móricz Zsi gmond Művelődési
Ház
Március 10. (szombat) 17 óra
A SZÉPKORÚAK TÁRSASÁGA ÉS AZ
EGYÜTT KISKANIZSÁÉRT EGYESÜLET
10 ÉVES JUBILEUMA ÉS NŐNAPI MEGEMLÉKEZÉSE
Programajánló
Márc. 3-4. 15:00 VALAMI AMER IKA 3.
magyar vígjáték
Márc. 3-4. 16:00 KICSI AZ ŐS, DE HŐS
szinkr., angol-francia családi animációs film
Márc. 1-7. 17:00 FEKETE PÁRDUC
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 1-7. 17:30 VALAMI AMER IKA 3.
magyar vígjáték
Márc. 1-7. 18:00 A SZABADSÁG ÖTVE N ÁR NYALATA
szinkr., amerikai romantikus dráma
Márc. 1-7. 19:30 VÖRÖ S VERÉ B
amerikai thriller
Márc. 1-7. 20:00 LADY BIRD
amerikai vígjáték
Márc. 1-7. 20:30 ÉJSZAKAI JÁTÉ K
szinkr., amerikai vígjáték
március 1-
március 7.
m űsora
Feszültség és árulás
A kémek nem válogatnak az eszközökben. Egy titkos ügynök nemcsak
pisztolyokkal, késekkel, mérgekkel és poloskákkal bánik tökéletesen. Ha
kell, a teste lesz a fegyvere. Ahogy Dominika Egorovának is, aki egy sérülés
miatt kénytelen feladni prímabalerina karrierjét, majd egy kemény
kiképzés után az orosz titkosszolgálat egyik legjobbja lesz. Feladatul
kapja, hogy titkokat szedjen ki a CIA magas rangú emberéből, akinek a
fejében van az Oroszországban működő amerikai ügynökök listája. A
feszültséggel, árulással és csábítással teli kémfilm, a Vörös veréb Jennifer
Lawrence főszereplésével készült. Számos jelenetét Budapesten
forgatták, de a stáb dolgozott Pozsonyban, Bécsben és a londoni Heathrow
reptéren is.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Kultúra 2018. 03. 02. | 9
Maga
a bűn az,
ami
büntet…
Kerényi Lajos atya: A vallásunk nem
arról szól, hogy az időbeosztásunk
vagy épp a kedvünk szerint
csemegézünk a Biblia tanításaiból,
és valamit elhiszünk Jézusnak,
valamit meg nem
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Fiatalokat megszégyenítő lendülettel és derűvel éli
mindennapjait a 91 éves Kerényi Lajos, aki még ősszel
látogatott a Piarista-iskolába. A titok nyitja, mondja a
szerzetes, a Szentlélek: mindig arra kéri őt, hogy ne
hagyja nyugodni egy percre sem. Annál is inkább, mert a
társadalom nagybeteg. A helyzet nem tragikus, hiszen van
orvosság, de ahhoz, hogy hasson, szükség van a világba
békét és fényt hozó keresztényekre.
A papi szolgálat mellett a Szent Margit Gimnáziumban tanít, és kórházi betegeket
is látogat Lajos atya. Ez a két terület: a pedagógia és a gyógyítás szimbolikus jelentőségű
az életében, ugyanis fiatalon még fontolgatta, hogy az orvosi hivatást választja.
Ám a történelem közbeszólt, és mielőtt leérettségizhetett volna, besorozták.
Felettesei géppuskát nyomtak a kezébe, de – mint mondja, a Jóisten segítségével –
nem oltotta ki senki életét. 18 évesen aztán fogságba esett, és a Szovjetunióba hurcolták.
– Hosszú hónapokig dolgoztattak egy szénbányában, mégis az fájt a legjobban,
hogy akkor és ott megszűntem Kerényi Lajos lenni. Egy voltam a sok szám közül, a
93-as számú hadifogoly – idézi fel a piarista szerzetes. – Súlyos betegen hoztak haza,
de elhatároztam: pap leszek, hogy enyhítsem a szenvedést a világban. Persze, ettől
még a hányattatások nem értek véget. Üldözni kezdtek, mivel betegeket látogattam
és fiatalokkal foglalkoztam. Én viszont csak azért sem adtam fel. Szüntelenül arra kértem
a Szentlelket, ne hagyja, hogy elszürküljek, és lankadjon bennem a szellem.
Így lett Kerényi Lajos a test helyett a lelkek orvosa. Ha beszélhetünk diagnózisról,
az bizony nem túl rózsás – még a mindig optimista Lajos atya is úgy látja, nagyon
beteg a mai társadalom. Az állandóan rohanó világban képtelenek vagyunk elcsendesedni,
és annyi információ zúdul ránk, amit az agyunk már nem bír feldolgozni.
Nyeglék vagyunk és folyton fáradtak, ez pedig konfliktusok sorához vezet, magyarázza.
Nem csoda, ha ezek között a zűrzavaros viszonyok között felborul a belső
egyensúly, amit aztán a testi panaszok követnek. Lajos atya azonban azt is hangsúlyozza:
bár a probléma súlyos, nem végzetes. Szent II. János Pál pápához hasonlóan
ő is hisz az ember felemelhetőségében. Vagyis: létezik orvosság.
– A bűn a harmónia elvesztése, a megváltás a harmónia helyreállítása. Ha egyszeregyszer
kizökkenünk, az még nem tragédia, hiszen rendbe lehet hozni a dolgokat.
Jézus legalábbis azért jött, hogy ezt a lehetőséget felkínálja. Ráadásul nekünk,
keresztényeknek komoly felelősségünk van ebben. Teilhard de Chardin jezsuita filozófus
azt mondta, akárhová sodorja a sors az embert, feladata, hogy azt a helyet,
közösséget lélekkel töltse meg. Nem szabad tehát nyafogni, panaszkodni és tétlenkedni
– az csak boldogtalanságot hoz. Közben azt se feledjük: a baj, a szenvedés nem
Istentől ered. Valójában maga a bűn az, ami büntet. Ha szomorúak vagyunk, menjünk
el egy másik szomorúhoz, és vigasztaljuk meg – azzal nemcsak neki, hanem
magunknak is jót teszünk.
A lelkek orvosa szerint a keresztények akkor tudják teljesíteni küldetésüket – azt,
hogy fényt, örömöt és békét vigyenek a világba –, ha nem bagatellizáljak el az elcsendesedés
jelentőségét. Tanulással, olvasással, keresztrejtvényfejtéssel épp úgy ébren
lehet tartani a szellemet még időskorban is, mint imádsággal a lelket. Kizárólag ezekben
az elmélyült állapotokban tudunk igazán súlyos létkérdéseket megfogalmazni.
– Szerethető vagyok? Boldog vagyok? Milyen a légkör otthon, a családomban?
Ezek mind-mind nagyon fontos kérdések. Ahogy az is, hogy mennyire vesszük komolyan
a kereszténységünket. Szorongathatom a kezeim közt a rózsafüzért, de mit ér,
ha közben gyerekkorom óta nem gyóntam, nem áldoztam? Nézzünk szembe vele: a
vallásunk nem arról szól, hogy az időbeosztásunk vagy épp a kedvünk szerint csemegézünk
a Biblia tanításaiból, és valamit elhiszünk Jézusnak, valamit meg nem.
Lajos atya arra biztat mindenkit: a nehéz időkben is ki kell tartani, mert a szenvedéssel
igenis lehet mit kezdeni. Egy fiatalasszony történetét hozza példaként.
– Tizenkét évig látogattam egy kórházban fekvő nőt, aki a szülése után lebénult.
Egészséges gyermeket hozott a világra, ugyanakkor neki még a légzés is nehezére
esett. Huszonkét évig élt még így. Minden alkalommal, amikor bementem hozzá,
megörült nekem, és azt kérdezte, kinek, minek ajánlja fel a szenvedését? Mindig
mondtam neki, melyik családnak, gyermeknek lenne szüksége imára. A következő
látogatásomkor aztán el nem mulasztotta volna megkérdezni, javult-e valamit az
illető helyzete. Erre képes hát a szívből fakadó szeretet és kereszténység. Ezt az
asszonyt például arra vitte, hogy mérhetetlen szenvedései közepette is életét a Jóisten
engesztelésének szentelje.
NEMES Dóra
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
„A csokorba kötött magyart szétbontjuk,
és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel
a fásszárúak, mert azokat törjük
vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az ös�-
szement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk...
A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét,
ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát
inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart
beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.
Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük
vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve
keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a
tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.
Olcsó magyarnak híg a leve!
A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól
szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén
zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük...
Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti,
legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás
3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat
formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el
innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig
változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.”
A kegyelet okán, tán helyesen, nem illő minősíteni ezeket a
sorokat (a halottgyalázás, lásd a mostani Makovecz-őrületet,
legyen annak a szellemi körnek a védjegye), de jó tudni, hogy
azok közül, akik most ajánlásunkért kopogtatnak, s reszketnek
a hatalomért, jó néhányan ezt gondolják – rólunk… Még ha nem
is mondják ki azt, amit Esterházy „érzékletesen” ábrázolt.
Ennek a törpe, de hangos és agresszív minoritásnak azonban
nem ez a legnagyobb bűne (bár ez sem csekély), sokkal inkább
az, hogy rohangászva a nagyvilágban – korábban Moszkva felé,
most inkább Brüsszel tájékára indul a járat – ezt el is hitetik a
magyarokról.
Retorikájukban vagy nácik vagyunk, vagy maga a sötétség,
ahová Európa ugrik, ugye… Ne csodálkozzunk, hogy így is kezelnek
bennünket.
Amit azonban Brüsszelben s ebben a magyar „szellemi” közegben
sem értenek, az ebben az internetes gyöngyszemben (lásd a
képet) benne van. Mi ismerjük egymást, s tudjuk, hogy a kólás
üvegben nem valami globalista, adalékolt, a rászokást ösztönző
drogokkal telinyomott, savat csináló méreg van – hanem jófajta
szilva, amit pont úgy szeretünk, ahogyan apánk és nagyapánk is
főzte. Tisztán, erősen. Ahogy a magyart, magunkat is.
A fagyis doboz pedig arra (is) jó, hogy édesanyánk, nagymamánk
utánozhatatlan töltött káposztájával együtt vigyünk kicsit
magunkkal az igazi otthon szeretetéből. És a disznóhúst se
cserélnénk a píszí kedvéért – meg azért, mert vannak, akik nem
eszik – mondjuk bogárra. Mert mi így szeretjük: hagyományosan,
magyarosan.
S ha már idéztünk Esterházytól, idézzünk Wass Alberttől is.
Magyar karácsony az égben című írásában azzal a gondolattal
játszik el, milyen lehet az, amikor „Jézus Úr parancsára ebben
az évben magyar karácsony lesz odafönt”.
„Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal
gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpádház
tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind,
hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem,
s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi
ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész
magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei
palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden
gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett
vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott
hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…”
De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak
is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a
háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király
lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát,
földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság
volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László
vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc
lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt
rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal,
hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak
úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott
a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még
ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán
az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta
valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a
szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak,
hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi
Magyarhonba. Végül aztán már csak az égi magyarok álltak
ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten.”
Idén nem választás lesz Magyarországon: ez több. Ez a világok
harca.
Világok harca
Esterházy Péter az Így gondozd a magyarodat című förmedvényében – rávilágítva arra, hogy annak a
szellemi oldalnak, amelynek ő volt az egyik emblematikus értelmiségi ikonja, mi a véleménye saját
nemzetéről – így írt:
PÉTER Árpád
magazin 2018. 03. 02. | 11
Jövőre is indulna…
Jó szívvel gondol vissza A Dalra, és jövőre újra próbára tenné magát
a versenyen Horváth Cintia. A kanizsai származású jazz-énekesnő zenésztársával,
Balogh Tomival a második elődöntőig jutott az Eurovíziós Dalfesztivál
hazai válogatóján. A páros Journey (Break Your Chains) című dala
egyértelműen elnyerte a zsűri tetszését – Both Miklósék a két fiatal zenei
szaktudását és kísérletező kedvét is dicsérték.
Tomi és Cintia két élő
show részese lehetett
(Fotó: MTVA)
– Jól estek az elismerő szavak, a
második élő show-ra pedig igyekeztünk
minden tanácsot megfogadni,
amit lehetett – meséli Horváth
Cintia. – Amennyire izgalmas,
legalább annyira fárasztó is volt az
elmúlt időszak. Sokat dolgoztunk
azért, hogy minél jobb legyen a
produkciónk, de azt hiszem, nem
hiába. Remélem, a nézők is megszerették
a Journey-t és a dal akusztikus
verzióját.
A két fiatal a jövőben is szívesen
dolgozna együtt, bár jelenleg úgy
fest, Balogh Tomi külföldön folytatja
tovább zenei tanulmányait.
Ami Cintiát illeti, nem zárkózik el
attól, hogy egy év múlva – Tomival
közösen vagy akár szólóban, esetleg
egy teljesen más formációban –
újra próbára tegye magát A Dalban.
A versenyt idén az AWS nyerte meg,
az énekesnő szerint a Budakesziről
indult rockerek méltó módon képviselik
majd Magyarországot Lisszabonban.
– A srácokkal nem igazán volt
lehetőségem beszélgetni, de úgy
láttam, viccesek, életrevalók, egyszóval
szimpatikusak voltak. Különösebben
nem lepett meg, hogy ők
nyertek – mellettük még a yesyest
tartottam esélyesnek. Ami azt illeti,
az ő zenéjük közelebb áll hozzám,
de azért az AWS-nek is drukkolok
majd májusban, mert a fiúk nagyon
jók abban, amit csinálnak. Érezni a
dalukon, mennyi munkát fektettek
bele, szóval szerintem megérdemelten
utazhatnak májusban Portugáliába.
NEMES Dóra
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig
9-17 óra,
szombat 9-13 óra.
Az idősügyi tanács fő
célja, hogy az Egészséges
Nagykanizsát!
című programmal is
népszerűsítse az
egészséges életmódot
és a rendszeres
testmozgást az ezüstkorúak
körében.
A három héttel ezelőtti nyitóelőadáson
a helyes táplálkozásról volt
szó, míg szerdán az elhízás káros
következményeiről beszélt dr.
Mátyás Eszter, a Kanizsai Dorottya
Kórház belgyógyásza.
Az ismeretterjesztő előadásból
kiderült, hogy a friss statisztikák
alapján a magyar lakosság több
mint fele túlsúlyos, elhízott. A belgyógyász
a probléma kialakulásának
okairól, valamint a megelőzés
és a fogyás módszereiről is tájékoztatta
az érdeklődőket.
– A 20. század fordulópontot
jelentett az emberiség életében –
szögezte le a szakember. – A technikai,
illetve a tudományos haladás
olyan változásokat eredményezett,
amikhez a korábbi életmódhoz szokott
emberi szervezet nem volt
képes alkalmazkodni. Két területet
érint leginkább ez a változás: a mozgást,
illetve a táplálkozást. Nagyon
keveset mozgunk, és az ételek tápanyagtartalma,
valamint minősége
is nagyon sokat változott az elmúlt
időszakban.
Rendőri intézkedés közben rosszul lett, majd az újraélesztési próbálkozások
ellenére meghalt egy férfi Karmacs közelében. A helyi
körzeti megbízott hétfőn reggel lett figyelmes Zalaköveskút és Karmacs
között az út szélén álló gépkocsira. A vezetőt ellenőrizte, amikor
az rosszul lett és eszméletét vesztette.
A rendőr azonnal értesítette a mentőket, egy arra haladó jármű
vezetőjének segítségével pedig megkezdte a férfi újraélesztését. A
próbálkozások ellenére a 62 éves csabrendeki férfi meghalt. A rendőrség
vizsgálja a haláleset körülményeit.
MTI
Multifokális lencse akció 30 %
Halál a kocsiban
Egészséges Nagykanizsát!
Dr. Mátyás Eszter: A magyar
lakosság több mint fele túlsúlyos,
elhízott
Vitézséget, emberséget,
magyarságot tanulnak
a Thúry Vitézlő
Oskola gyermekei.
Magolni, versenyezni,
vizsgázni egyik „tantárgyból”
sem lehet.
Milyen mérce alapján is
tennék? Persze, egy kis
virtuskodásra mindig
kaphatók, és az sem
kérdés számukra, hogy
az igazság mellett ki
kell állni, a magyar
örökséget pedig nem
szabad veszni hagyni –
hisz mégiscsak Thúry
György lábnyomában
járnak…
Féltucatnyi nyolc és tizenkét év
közötti kisgyerek várta az érkezésünket
az Ady utcai épületben. Míg
a felnőttekkel váltottunk pár szót,
ők minden szabad percet kihasználtak
a játékra: csakhamar előkerültek
a habszivacs szablyák a láda
mélyéről, a tompa puffanásokat
vidám zsivaj kísérte. Gyanúnkat a
szülők is megerősítik: az oskola
növendékei nem csak látszólag
rendelkeznek kimeríthetetlen
energiatartalékkal. A gyerekek
rendszeresen részt vesznek a Thúry-
portyán, s akinek nem lenne
elég a Kanizsáról induló, 30 kilométeres
gyalogtúra, még focizik egyet
az orosztonyi táborhelyen.
A beszélgetésen jelenlévő csapat
nagy része a hagyományőrzők
között cseperedett fel, mint Vörös
Andrásnak, az oskola vezetőjének
a gyermekei. A Harmat testvérek
közül a fiatalabbik, Bertold még
babakocsiban, bátyja, Domonkos
az édesapja hátán érkezett hétnyolc
éve a közösségbe, aminek
akkor még a Csengery úti baranta
barlang adott otthont. Béda Viktóriát
az unokatestvérei hívták,
Kéthelyi Gergőre pedig olyan
hatással volt egy tavaly nyáron
látott szablyacsata az Erzsébet
téren, hogy egy percig sem gondolkodott
a csatlakozáson.
– Gyakoroljuk az önvédelmet,
íjászkodunk és közben rengeteget
tanulunk arról, hogyan is éltek a
középkori magyarok – sorolja Gergő.
– Szerintem az itteni foglalkozások
jól kiegészítik az iskolai történelemórákat,
főleg azért, mert nem
csupán beszélünk arról, mi volt
régen, hanem ki is próbáljuk. A régi
viseletek is nagyon tetszenek, én
például kifejezetten szeretek beöltözni.
Legutóbb erre a Thúryemlékév
megnyitóján, fáklyavivőként
volt lehetőségem, és nagyon
élveztem.
Vörös Bendegúz szó szerint és
átvitt értelemben is vitéznek született,
mindene a virtuskodás.
Hároméves kora óta lő íjjal, és egyszerre
akár két ostort is csattogtat.
Az oskola minden programján ott
van, ezek közül a hagyományos
fényportya teljesítése becsületbeli
ügy neki: tavaly a Zákányból hazafelé
vezető utat a mínusz három fok
ellenére is csak gyalog volt hajlandó
megtenni. A Csengery úton már
buszra, autóba szállhatott volna, a
12 éves fiú azonban a végsőkig
kitartott.
Bár a gyerekek mindegyike másmás
karakter, jól megértik egymást.
Kortársaikhoz hasonlóan ők
is szeretnek játszani, mozogni,
barátkozni, és ehhez minden feltétel
adott az oskolában. Talán még
több is, hiszen itt nemcsak a test,
hanem a szellem és a lélek is edződik.
Többek közt ez az, ami olyan
fáradhatatlanul hajtja őket egy-egy
portyán, véli a Harmat testvérek
édesanyja, Szentes Krisztina.
Nagyobb fia, Domonkos azt
mondja, egy vitéznek az a feladata,
hogy megvédje a hazát és a várát. A
haza örök, de vár már nincs, legalábbis
Kanizsán – jön a becsapós
kérdés: szükség van-e ma még
egyáltalán vitézekre? Gergő szerint
igen, példaembernek kell lenni
mások előtt. Ráadásul a vitézség
becsületet, tartást, tisztességet ad
a hétköznapi helyzetekben is, teszi
hozzá Domonkos.
– Persze, nem mindegy, hogy
milyenek az erőviszonyok – folytatja
a fiú, – de ha azt látjuk, hogy
kikezdik a gyengébbet, vagy egy
fiatal szemtelenkedik egy idős
emberrel, akkor igenis meg kell
védeni az elesettet, és ki kell állni az
igazság mellett.
A nyolcéves Bertold követi a
bátyjától látott jó példát. Ha valamilyen
nézeteltérés adódik az osztályban,
azt igyekszik elsimítani,
még akkor is, ha a vitában ő maga
nem érintett. Meséli, amikor két társa
összeveszett egy hógolyón, ő
gyúrt egyet, és odaadta nekik, csak
hogy pontot tegyen az ügy végére.
A sok fiú közt is megállja a helyét
Béda Viki, aki amellett, hogy az
oskola állandó versmondója, ügyesen
forgatja az ostort és a játékszablyát
is. Érdekli a magyar történelem,
az oskolában pedig fontos
dolgokról hall. A gyerekek feladata
megosztani ezt a tudást másokkal,
hogy ne felejtődjön el a jövőben
sem.
S hogy hogyan is fest egy „történelemóra”
Thúry módra? András
bácsi mesél a régi magyarokról,
Domonkos kiselőadást tart a tatárjárásról,
Bendegúz szaval, Bertold
mesét mond – persze, a szerepek
változhatnak, de a lényeg az, hogy
szellemben-lélekben is ott legyenek
az oskolában.
– Üzenem mindenkinek, aki ezeket
a sorokat olvassa – mondja Gergő,
– a jó dolgok nem a mobilunkban
vannak, hanem azon kívül történnek.
Ne fantáziajátékokra, virtuális
harcokra pazarolják az idejüket,
jöjjenek ide és csatlakozzanak hozzánk.
Itt barátok és igazi csaták várnak
rájuk. Áprilisban indulunk a
Spartan Kids Race-en, nyáron
pedig megyünk majd a középkori
játékokra a várpalotai Thury-várhoz,
ahol biztos lesz alkalom egy
kis vitézkedésre.
NEMES Dóra
Magazin 2018. 03. 02. | 13
Ma is szükség van vitézekre
Becsület, tartás, tisztesség a hétköznapokban is
A jó dolgok nem
a mobilunkban vannak…
Kircher Dániel, Harmat Bertold,
Vörös Bendegúz András,
Harmat Domonkos, Kéthelyi
Gergely és Béda Viktória
(Fotó: Gergely Szilárd)
2018.
március
3.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
ARANYSZARVAS
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 20:00-
08:00
2018.
március
4.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
KANIZSA CENTRUM
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 19:00-
06:00
2018.
március
5.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
KATONARÉTI
TAVASZ U.
26.
93/311-607 22:00-
06:00
2018.
március
6.
Fagy öngy SZEKERES
J. U. 2-8.
93/310-367 22:00-
06:00
2018.
március
7.
Keleti ZEMPLÉN
GY. U. 6.
93/310-402 22:00-
06:00
218.
március
8.
Király KALMÁR
U. 4.
93/536-620 22:00-
06:00
2018.
március
9.
Kiskanizsai BAJCSY
ZS. U.
38/A.
93/319-462 22:00-
07:00
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Atlas Profilax
Tudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigolya,
az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá,
hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?
A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint
húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert,
amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korrigálni
azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanítványa,
aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció
utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a
régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás,
szédülés, feszülő nyak, derékfájás.
Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.
Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
Jövő heti véradások
03. 06. 09:00-13:00 Batthyány Lajos Gimnázium
03. 08. 14:00-18:00 Kanizsa Centrum
(nőnapi véradás ajándéksorsolással)
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Magazin 2018. 03. 02. | 15
Rákhely Árpád elmondhatja magáról,
hogy több sziget tulajdonosa. Belvárosi
házuk kertjében a család tagjai
minden évszakban találnak maguknak
olyan zugot, szigetet, ahol testben-
lélekben felfrissülhetnek. A
különleges gyümölcsfák, a sziklakert
virágai, a gyógynövények, a galambok,
és nem utolsósorban a madárházból
kiszűrődő kanárikoncert
mind-mind ezt a célt szolgálja.
Látogatásunkkor a színes
madarak a megszokottnál
korábban, már délelőtt dalra
fakadtak. A szakoktatóornitológus
40 éve foglalkozik
madártannal.
– A kanárinak tisztaságra,
napfényre, jó levegőre, a
fürdéshez vízre és változatos
élelemre van szüksége.
Ez a formás kis csoda-énekesmadár
a kellemes létével
rengeteg vidámságot és
szépséget hozhat otthonunkba
– mutatja be a kedvenceit.
– Akár százféle
színváltozatuk is létezik az
alapszínen kívül. Lehet citromsárga,
narancssárga,
zöld, kék, piros, barna, ezen
kívül bronz, fehér, tarka,
mozaik, vagy ezoterikus
bronz, cinóber vörös, ezüst,
opál és ónix, herlakin vagy
achát, szatinet, lutinó, rúbinó
és albinó is létezik. Aztán
fekete pasztell, Izabella
pasztell, szürke szárnyú
opál, topáz, kobalt és lazac
színű is van. Ahhoz azonban,
hogy gyönyörködhessünk
bennük, a felelős állattartás
jegyében figyelembe
kell venni a madár igényeit.
A nyugdíjas szakoktató 40
éve – amióta családjával a
Csengery utcába költözött
–, űzi ezt a hobbiját. Mivel a
gyerekeit rá akarta szoktatni
egy feladatra, vett nekik egy
pár zebrapintyet. S amikor
elkezdtek szaporodni, elcserélgették
a példányokat. A
gondozásuk, a szakkönyvek
tanulmányozása érdekes
elfoglaltságot jelentett a
vendéglátóiparban dolgozó
szakembernek.
A Kanári-szigetekről származó
madarak minden
évben tollat váltanak.
Augusztustól októberig
ledobják az előző évi tollaikat.
S ha a gazdájuk piros,
sárga, zöld, vagy fehér színű
madarakat szeretne nézegetni
a kalitkában, ezt is el
tudja érni a különböző tápszerekkel.
Étrendjükhöz tartozik a
fény, a néger és a kendermag,
az édes repce, a hántolt
zab, a lenmag, a fehér
köles, a hántolt napraforgó,
a fehér perilla, a vörös
muhar, a spenótmag, az
alma, a banán, a mandarin,
a tyúkhúr és a kákics. A salátát
azonban kerülni kell. A
vitaminok mellett kiegészítő
táplálékuk közé sorolható
még a főtt tojás, a sajt, a
túró, a porított tojáshéj, a
sárgarépa, a lisztkukac, a
vízibolhapor és az édes
morzsa. A gondozás mellett
pihentető is a velük való
foglalatoskodás, állítja
Árpád, aki néha elbóbiskol
közöttük, ha dolga végeztével
egy kicsit gyönyörködik
bennük.
A szakoktató rendre
elfoglalja helyét a kényelmes
karosszékben, s amint
a fenyőfa mögül bekukucskál
a Nap a különleges koncertterembe,
megszólnak a
madarak. A 11 különálló
hímet csak azért tartja,
hogy beskálázzák a többieket,
ugyanis nagyon jó
vezérénekesek. Ezeket más
élelmiszerrel eteti, így jobban
fütyülnek.
Mivel a gazdájuk szereti a
zenét, gondolt egyet, és az
internetről felvett kanári
hangokat lejátszotta az
üvegházban. A társaságot
kedvelő madarai nem ijedtek
meg a kihívástól, bekapcsolódtak
az éneklésbe és
teljes összhangot alkottak a
vendégénekesekkel.
Mind a húsz pár tenyészmadár
kedves a számára.
Márciusban kezdi el őket
szaporítani. Nagy gond
nincs velük, hiszen saját
maguk megrakják a fészküket,
elkészítik a költőhelyüket,
és 14 nap alatt ki is kelnek
az apróságok.
A kedvtelésből tartott
egzotikus madarak különös
képességgel rendelkeznek:
a sújtóléget ugyanis előre
megérzik, ezért korábban
levitték őket a németországi
Harz-hegység bányáiba.
A dokumentumok igazolják,
hogy sok ember életét
megmentették a viselkedésükkel.
S bár kibírnák fűtés
nélkül a –20 fokot is, de Rákhely
Árpád ilyen sokkhatásnak
nem teszi ki őket, a
madarai kitűnően érzik
magukat a 10 fokos madárházban.
BAKONYI Erzsébet
Emberéletet is mentettek
Kanárikoncert délidőben
Korabeli fotó egy
életmentő
kanáriról.
Bányászokat óvott
meg a bajtól
(Fotó: smithsonianmag.com)
Rákhely Árpádnál
20 tenyészpár él,
mellettük tizenegy hím
biztosítja a tökéletes
koncertet…
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
paprika 950-1100 Ft/kg
paradicsom 850-1100 Ft/kg
karfiol 500-590 Ft/kg
csirkemáj 650 Ft/kg
banán 480-600 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati referens szakközépiskola megegyezés szerint
Szervízasszisztens szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Raktáros szakmunkásképző megegyezés szerint
Asztalos szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos-hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Márciusi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018.
március 7-én (szerdán), 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc 2018. március hónapban
alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú
egyéni választókerület önkormányzati
képviselőjeként fogadóóráját 2018. március 14-én (szerda)
8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti
tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor 2018. március hónapban alpolgármesteri
fogadónapját és a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati
képviselőjeként fogadóóráját 2018. március
28-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal
I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. március 7-én,
szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. március 6-án, kedden, 17 órától a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Bizzer And rás a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok,
Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor
utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati
képviselője fogadóórát tart 2018. március 29-én (csütörtökön) 17 órától a
Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).
Dénes Sándor a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2018. március 14-én (a szokásostól eltérően, szerdán) 17.00 órától
fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén
(Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Dr. Erdős László az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. március 6-án, kedden, 17.00 órától 18.00 óráig a Palini
Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociális
Intézmény Idősek Klubja II. épületében (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.).
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2018. március
5-én (hétfőn), 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc 2018. március hónapban alpolgármesteri fogadónapját
és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. március 14-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nánd or 2018. március hónapban alpolgármesteri fogadónapját és
a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. március 28-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. március 5-én, hétfőn, 17.00 órától a Batthyány Lajos
Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.): 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu,
szmarta25@hotmail.com.
Szolgáltatás 2018. 03. 02. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Március 3., szombat
Kornélia, Nelli
A Kornélia latin eredetű, jelentése: somfa,
szarv. A Nelli az Eleonóra, a Heléna és a Kornélia
angol becézőjéből önállósult.
Március 4., vasárnap
Kázmér, Zorán
A Kázmér a Kazimír magyarosabb alakja,
eredete lengyel, jelentése: békealapító,
békebontó. A Zorán délszláv eredetű, jelentése:
hajnal.
Március 5., hétfő
Adorján, Adrián
Az Adorján latin eredetű, jelentése Hadria
városából való férfi. Az Adrián az Adorján
korábbi változata.
Március 6., kedd
Leonóra, Inez
A Leonóra az Elenonóra önállósult becézője;
arab eredetű, jelentése: Isten az én
világosságom. Az Inez az Ágnes spanyol
formája.
Március 7., szerda
Tamás
Arameus-görög eredetű név, jelentése: iker,
csodálatos.
Március 8., csütörtök
Zoltán
Török-magyar eredetű, jelentése: fejedelem.
Március 9., péntek
Francisk a, Fanni,
Rebeka
A Franciska latin eredetű, jelentése: francia. A
Fanni a Franciska becézője. A Rebeka héber
eredetű, jelentése: megkötöző, megigéző,
megbabonázó, vagy jól táplált.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Az okos ember akkor lesz bölcs, mikor az
ostobákkal már nem vitatkozik.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság
nagykanizsai irodájába keresünk új munkatársat
az alábbi pozícióba:
Mérlegképes könyvelő
Feladatok:
Főkönyvi bizonylatok kontírozása, főkönyvi könyvelése, az anyag-, bér-, közműés
egyéb kiadások megfelelő költséghelyekre történő könyvelése.
Közreműködés a cég üzleti tervének összeállításában, negyedéves- és éves
bevallásának elkészítésében.
A főkönyvi könyveléshez szükséges analitikus nyilvántartások megszervezése.
Statisztikai adatszolgáltatás.
Pénzforgalmi jelentés készítése.
A beérkező bizonylatok, számlák ellenőrzése és továbbítása az ügyintézőhöz.
Elvárások:
Mérlegképes könyvelői végzettség
WINDOWS és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és szakmaspecifikus
szoftverek ismerete
Előnyt jelent:
Adózással kapcsolatos és társadalombiztosítási ismeretek
Adótanácsadói végzettség
Juttatások:
Megegyezés szerint
Szükséges tapasztalat:
5 év pénzügyi és főkönyvi könyvelési területen szerzett munkatapasztalat
Munkavégzés helye:
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Jelentkezés:
Az önéletrajzot kérjük 2018. március 14-ig, az nkvg@nagykanizsa.hu központi
e-mail címünkre vagy az alábbi posta címre szíveskedjenek megküldeni!
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark
8960 Lenti, Táncsics M. u. 2/a
furdo@lenti.hu
www.lentifurdo.hu
www.fb.com/lentifurdo
Lazítson, pihenjen családjával
a LENTI TERMÁLFÜRDŐBEN,
ahol ÚJ élményfürdő
várja!
(óriás és családi csúszda, jakuzzi, nyakzuhanyok, masszázságyak,
gyógy- és úszómedencék, 600 m2 pihenő rész)
Kínálatunk:
Családoknak kedvezményes belépők!
Szaunaszeánszok hétvégenként!
Aquafitness
hétköznap és
hétvégenként
az Új élményfürdőben!
Térjen haza tele élettel,
tele élménnyel!
Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság
nagykanizsai irodájába keresünk új munkatársat
az alábbi pozícióba:
Épületgépész ügyintéző és
műszaki ellenőr
Feladatok:
Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok üzemeltetését biztosító épületgépészeti feladatok
megszervezése, ellenőrzése, elszámolása.
Ingatlanok időszakos állag-felülvizsgálatával összefüggő ügyintézés.
Közérdekű- és panaszbejelentések nyilvántartása, kivizsgálása, intézkedések megtétele.
Bérbeadót terhelő gépészeti munkák ellenőrzése.
Kezelt épületállománynál értéknövekmények, beruházás jellegű munkák elszámolása.
Bérlemények leadásakor bérlői kötelezettségek rendezése.
A cég által kezelt társasházak épületgépészeti feladatainak ellenőrzése.
Gépészeti beruházások előkészítése kivitelezők, vállalkozók bevonásával.
Műszaki átvétel lefolytatása, elszámolások készítése.
Műszaki munkához szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése, azok végrehajttatása.
Elvárások:
Középfokú, szakirányú végzettség
B-kategóriás vezetői engedély
WINDOWS és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és szakmaspecifikus
szoftverek ismerete
Előnyt jelent:
Felsőfokú végzettség
Műszaki ellenőri végzettség
Juttatások:
Megegyezés szerint
Szükséges tapasztalat:
2 év műszaki területen szerzett tapasztalat
Munkavégzés helye:
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Jelentkezés:
Az önéletrajzot kérjük 2018. március 14-ig, az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail
címünkre vagy az alábbi posta címre szíveskedjenek megküldeni!
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Karnyújtásnyira tőlünk a csúcstechnológia –
Sashalmi Optika
Könnyű, mint az 1x1!
Éles látás minden pillanatban.
A Varilux X lencsékkel Ön minden távolságra
élesen láthat és különösen széles látóteret
tapasztalhat karnyújtásnyi távolságon belül.
Nincs szükség arra, hogy fejét mozgatva
keresgélje a kitekintési pontot a szemüveglencsén,
Önnek nincs más dolga, mint élvezni
a Varilux X széria által nyújtott
tökéletes látásélményt
karnyújtásnyi távolságon belül,
s többféle tevékenység végzése
közben is.
Ha MOST rendel MULTIFOKÁLIS
LENCSÉT KOMPLETT
szemüveg vásárlás esetén
a 2. pár multifokális lencsét
AJÁNDÉKBA adjuk
(ugyanabban a dioptriában!)
Március15-ig!
nálunk 2018. 03. 02. | 19
BRÚNÓ 4 év körüli németjuhász
keverék kan. A többi
kutyát nem kimondottan
szereti és a macskákat sem,
de az emberekkel rendkívül
kedves. Jól szocializálódott
kutya, pórázon is szépen
sétál. Január óta a menhely
lakója, de erősebb gazdának
ajánlott. Sokszor elszökött,
ezért került a menhelyre.
MÁZLI szintén 4 év körüli
keverék kan. A többi kutyával,
sőt a macskákkal is jól
kijön, a gyerekeket kimondottan
szereti. Ő is januárban
került a menhelyre,
chipje is volt, de a gazdája
sajnos nem jelentkezett
érte.
Brúnóról és Mázliról is
érdeklődhet a kanizsai menhelyen;
elérhetőségek és
további információk: www.
eletter-kanizsa.hu, +36-
30/400-1368.
VINCZE Adél
GAZDIKERESŐ
A Nébih folyamatosan ellenőrzi az online tűzifahirdetéseket
is. Ezekben az esetekben a legnehezebb
azonosítani a hirdetőt és a hirdetés valóságtartalmát.
Az első, célirányos vizsgálatokon az ellenőrzött hirdetések
70 százalékát kellett töröltetni.
A Nébih szakemberei – a weboldal
működtetőivel együttműködve – az
egyik legjelentősebb hazai internetes
hirdetési portálon, a Jófogáson megjelenő
tűzifahirdetéseket ellenőrizték. A
próbavásárlások során a hatóság elsősorban
a hirdetők azonosíthatóságát
és a hirdetések valóságtartalmát vizsgálta.
Azokban az esetekben, amikor a
hatóság felszólítása ellenére a hirdető
nem szüntette meg a jogszabálysértést,
vagy a jogsértés súlya azt indokolta,
a Nébih kezdeményezte a kifogásolt
hirdetés törlését, amelyről az oldal üzemeltetői
intézkedtek, derül ki a hatóság
közleményéből. Az első, célirányos
ellenőrzés eredményeként 54 tűzifahirdetést
kellett haladéktalanul eltávolítani
az oldalról, amely a vizsgált reklámok
mintegy 70 százalékát jelentette.
A magas arány arra enged következtetni,
hogy jelenleg az internetes hirdetések
jelentős részében a megvételre
kínált tűzifa vélhetően illegális eredetű
vagy a hirdetők jogszerűtlen módszerekkel,
a vásárlók megkárosításával
igyekeznek azt értékesíteni, figyelmeztet
a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági
Hivatal.
A visszaélések elkerülése érdekében
a Nébih a jövőben is rendszeresen
ellenőrzi az elektronikus és írott formában
megjelenő hirdetéseket. A hatóság
a kisebb mulasztások esetében ezután
is ésszerű toleranciát tanúsít, a súlyosabb
jogsértések azonban – a hirdetések
törlésén túl – komolyabb szankciókat
vonnak maguk után. A biztonságos
online tűzifavásárlásról további információkat
a Nébih honlapján találhatnak
az érdeklődők.
Fotó: Jancsi László
Az a tuti fa, amit az ember kereskedőnél, erdőgazdaságnál
vásárol, s látja is, hogy mit vesz
(Fotó: Gergely Szilárd)
Óva tosan a netes
tűzifáva l!
Folyamatos
az ellenőrzés
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. március 3-9.
Március 3., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:25 Híradó, 01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 02:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
03:05 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 03:35 Kampány 2018,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Creative
chef Nagy Eszterrel, 08:45 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 09:45 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin),
12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár
nélkül – heti válogatás, 14:40 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző,
15:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:05
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 19:00 Kanizsa TV Filmklub: Sárika, drágám
(magyar filmdráma), 20:35 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:00 Hévízi SK –
PEAC Pécs NB II-es női kézilabda-mérkőzés, 22:10 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
22:35 Lapozó.
Március 4., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 01:00 Hévízi SK – PEAC Pécs NB II-es női
kézilabda-mérkőzés, 02:10 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:35 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:30 Hévízi SK – PEAC Pécs NB II-es női kézilabdamérkőzés,
08:40 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 09:05 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális
magazin), 12:30 Heti Híradóink, 14:00 Élet-módi,
14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás, 15:00 A mi
portánk (a hagyományok magazinja), 15:30 Napi Kanizsa
– újranéző, 16:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet a
református templomban, 19:25 Sztárportré – Balázs
Pali, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 20:15 Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése),
21:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 21:55 Lapozó.
Március 5., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Istentisztelet a református templomban,
01:25 Sztárportré – Balázs Pali, 01:50 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
02:15 Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése), 03:30 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
03:55 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55 Istentisztelet a református
templomban, 07:55 Sztárportré – Balázs Pali,
08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 08:45 Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése),
10:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:25 Lapozó, 12:00 Sztárportré –
Balázs Pali, 12:25 Kanizsa Cafe (heti adások ismétlése),
13:40 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár
(a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 20:10 Fagyos
oázis – A globális éghajlatváltozás (ismeretterjesztő
film) 21:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
21:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 22:00 Lapozó.
Március 6., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa
TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 02:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 02:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 08:10 Híradó, 08:25 Fagyos
oázis – A globális éghajlatváltozás, 09:15 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 09:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:15 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 13:00 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 13:30 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kalando-zoo
(ismeretterjesztő sorozat), 20:30 Híradó, 20:45 Székely
konyha, 21:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 21:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.
Március 7., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Székely konyha, 02:15 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
02:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
sorozat), 08:40 Székely konyha, 09:10 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:25 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
K’arc (kulturális magazin), 12:55 Székely konyha, 13:25
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok
(gyerekműsor), 20:10 Látogató, 20:40 Híradó, 20:55
Balasport (regionális sporthírek), 21:25 K’arc (kulturális
magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Március 8., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó,
01:40 Látogató, 02:10 Balasport (regionális sporthírek),
02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35
Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Látogató,
08:50 Balasport (regionális sporthírek), 09:20
K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Látogató, 13:25
Balasport (regionális sporthírek), 13:55 K’arc (kulturális
magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 20:35 Híradó, 20:50 Hargita,
21:20 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Március 9., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 02:15 Hargita, 02:45 Gézengúzok
(gyerekműsor), 03:15 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show),
07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
08:00 Híradó, 08:15 Gázfröccs (a lóerők magazinja),
08:45 Hargita, 09:15 Gézengúzok (gyerekműsor),
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20
Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Gázfröccs
(a lóerők magazinja), 13:25 Hargita, 13:55 Gézengúzok
(gyerekműsor), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Creative Chef Nagy
Eszterrel, 20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:50 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:20 Kampány 2018, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 03. 02. | 21
A múlt hónap elején hozták nyilvánosságra az asztaliteniszezők
paraválogatottjának névsorát, amelyben ott találjuk Bicsák Bettina
nevét is, aki az októberi, szlovéniai egyéni világbajnokságon szintén
a magyar színeket képviselheti. Bettina egy ideje talán nincs igazán
szem előtt szűkebb pátriánkban, holott...
– … a szüleim és a barátok végett azóta is
gyakran járok haza Nagykanizsára, mióta 2015
nyarán az Őrbottyáni CSSE együtteséhez kerültem
kölcsönbe, amely akkor az NB I Keleti csoportjában
szerepelt. Onnan a Sanitas-BUDO SEbe
igazoltam, nyártól pedig már az MTK Budapest
színeiben a Budapest 1/A pontvadászatban
játszom.
A 25 esztendős Bettina tehát a fővárosba
kerülése óta is hazajár, de legalább ilyen fontos,
hogy válogatott kerettagsága sem az újdonság
kategóriájába tartozik.
– 2009-ben lettem először paraválogatott,
abban annak idején sokat segített Jakabfi
Imre, a Kanizsa Sörgyár SE vezetője is, azt követően
pedig szerepelhettem már világbajnokságon
is. Szerencsére úgy alakult az életem, hogy
munkám mellett továbbra is fontos szerepet
tölthet be nálam az asztalitenisz. Azt el kell
fogadnunk, hogy a fővárosban sportágunk
terén is több lehetőség van, akár az egyesületek,
a játékosok számát, akár az edzéslehetőséget,
vagy éppen a szakembergárdát nézzük.
S ha már az MTK-nál tartunk, a kanizsai pingpongost
megkérdezhettük arról, hogy a budapesti
kék-fehérek családján belül náluk is fókuszálnak-
e a klub idén 130 esztendős fennállására.
– Természetesen tudunk róla, de azért mi nem
vagyunk annyira a figyelem központjában,
fogalmazzunk úgy, az inkább a futballistáknak
dukál. Mi például a BVSC-nél vívjuk hazai mec�-
cseinket, én pedig akkor jártam az Új Hidegkuti
Nándor Stadionban, amikor a paraválogatotthoz
szóló szerződésemhez szükséges egyesületi
aláírást szereztem be a klubtól. Ugyanakkor
mindentől függetlenül nagyon kellemes érzés
egy patinás egyesület színeiben sportolni. Hát
még a válogatott tagjaként a magyar színeket
képviselni, tehát már várom az októberi világbajnokságot.
POLGÁR László
Folytatta győztes szériáját a Nagykanizsai
Futsal Club a regionális bajnokságban.
A fiúk a 14. fordulóban
azt a győrújbaráti együttest győzték
le idegenben, amelytől eddigi egyetlen
vereségüket elszenvedték.
Nagy lépést tett csoportja bajnoki címe felé a nagykanizsai
futsal gárda, hiszen legutóbb is gólzáporos
győzelmet aratott: ezúttal idegenben terhelte meg
ellenfele hálóját 13 találattal, ráadásul úgy, hogy még
gólt sem kaptak Bagó Gábor tanítványai. A bajnoki
tabellát biztosan vezeti a Haladás II előtt az NFC, ezen
felül a hétfői, Győrladamérrel szembeni elmaradt
meccséért is három pontot kasszírozott. Ha minden a
tervek szerint alakul, akkor március 5-én, hétfőn a
Csornai SE ellen ismét hazai környezetben láthatják a
kanizsai szurkolók a futsalosokat 20 óra 30 perctől.
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Baráti Futsal CSE (3.)-Nagykanizsai Futsal Club (2.)
0-13 (0-8)
Regionális futsal-bajnokság, 14. forduló. Győrújbarát,
60 néző. Vezette: Csirke (Vadász Cs., Szabados).
Gólszerzők: Szakmeiszter J. (1., 2., 7.), Kollár (6., 18.,
33.), Béli M. (18., 38.), Rácz Sz. (12., 36.), Török M. (12.,
25.), Szőke Á. (23.)
Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Szőke Á., Kollár,
Schuller, Szakmeiszter J. Csere: Szőke R. (kapus), Rácz
Sz., Béli M., Török M., Pesti. Vezetőedző: Bagó Gábor.
TehetségM/Kutató (6.)
Érik a bajnoki cím...
A kanizsaiak (piros-fehérben)
szenzációsan menetelnek
(Fotó: Gergely Szilárd)
Patinás klub és világbajnokság
Bicsák Bettina az esztendő során
ismét vb-n bizonyíthat
Fotó: Hoffer Szilvi
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Idén is megrendezték a
Zsigmondy Kupát, amely
már a kilencedik Fekete
Szabolcs emléktorna volt.
A teremfoci tornát a futsal
szabályai szerint rendezték
a Zsigmondy-csarnokban,
ahol a hagyományoknak
megfelelően ezúttal is
a város középiskoláinak
csapatai mérkőztek a húsz
perces találkozókon.
– A torna keretében idén
is megemlékeztünk a fiatalon
elhunyt testnevelő
tanár kollégánkról, Fekete
Szabolcsról – mondta el a
szervező testnevelő tanár,
Váradi Gábor. – A torna a
presztízsről szól, hiszen a
város középiskoláinak csapatai
vesznek részt rajta,
de nagy különdíjak nincsenek.
A kupáért és néhány
különdíjért játszanak a
gyerekek. De a tény maga,
hogy a középiskolák egymás
között megmérettetik
magukat, tüzet visz a gyerekek
játékába, s így remek
hangulatú mérkőzéseket
láthatunk.
A torna végeredménye:
1. NSZC Thúry György
Szakképző Iskolája, 2. Batthyány
Lajos Gimnázium,
3. NSZC Zsigmondy Vilmos
Szakképző Iskolája, 4.
NSZC Cserháti Sándor
Szakképző Iskolája, 5. Dr.
Mező Ferenc Gimnázium.
– Nagyon jól ment a
játék, az első perctől kezdve
koncentráltunk, s a csapat
is teljesen összeszokott.
Minden meccset sikerült
megnyernünk, kivéve
az utolsót, ott döntetlenre
végeztünk, de a lényeg az
volt, hogy nem szenvedtünk
vereséget – kommentálta
a végeredményt Szabó
Ábel, a Thúry-iskola
csapatának tagja.
A tornán különdíjakat is
átadtak, a legjobb kapus
Gerencsér Gergő (Batthyány),
a legjobb
mezőnyjátékos Szabó
Ábel (Thúry) lett, míg a
gólkirályi címet Pál Flórián
(Thúry) szerezte meg
hét találattal.
Két évtized
relikviái
Idén szeptemberben lesz húsz esztendeje, hogy
megalakult a SZKES tánccsoport, amely különböző
sportos és látványtánc versenyekről hozott a két
évtized alatt megannyi remek eredményt. A számtalan
érem és helyezés történetét, na meg a közösség
életét is bemutatja az a kiállítás, amely a Honvéd
Kaszinóban nyílt. Szécsényiné Kápolnás Edina,
a SZKES vezetője elmondta, az évforduló egy
olyan mérföldkő, amelynél kicsit megállva jó érzés
visszatekinteni a két évtizedre, s mindezekből erőt
merítve lehet tervezni a továbbiakra.
Emlékezés
Má r melegíthet nek az E b - re
A Ritmuscsapatok Országos Bajnokságára, egyben Európa-bajnoki kvalifikációs versenyre volt hivatalos a
Szan-Dia FSC küldöttsége, melynek tagjai számos kategóriában versenghettek. A kanizsai küldöttség az opentől
egészen a színpadi látványtánc kategóriáig, illetve a minitől a felnőtt korcsoportig 23 gyakorlatot mutatott
be, éremtermésük pedig igen gazdag: 11 arany, 8 ezüst és 2 bronz. A kanizsai különítmény valamennyi számban
kvalifikációt szerzett a májusi zágrábi Európa-bajnokságra. A Szan-Dia FSC programjai különdíjakat is kiérdemeltek,
így a legmagasabb duós pontszámot a Stan és Pan, a legmagasabb formációs pontszámot a Trója,
míg a legszebb kosztüm és díszlet elismerést szintén a Trója kapta.
Charlie angyalai…
Ez a koreográfia is
sikert aratott
Húsz év emlékei:
érmek, kupák, ruhák…
Sport 2018. 03. 02. | 23
Téli teremfocitorna-
sorozata során
siófoki és táplánszentkereszti
állomáson
szerepelt az UFC
Nagykanizsa U10-es
együttese. A kanizsaiak
a Balaton partján a
Siófokot 2-1-re (kanizsai
gólszerzők: Farkas
D., Liplin), a
Veszprémet (g: Lovrek)
és a Szegedet (g:
Láng) 1-0-ra verték,
míg a Kaposvölgyét
4-1-re (kanizsai g:
Kovács, Liplin, Bagó,
Farkas) győzték le,
ezzel pedig megnyerték a kupát. A torna
legjobb játékosa Liplin Bence lett.
– Ritka sportszerű élményben is részünk
lehetett, hiszen a kupa legjobb portásának
választott siófoki kapus úgy gondolta,
hogy teljesítménye alapján a mi hálóőrünk,
Tóth Gábor érdemli meg az elismerést,
ezért át is adta számára azt – árulta
el Visnovics István edző.
A táplánszentkereszti kupán a kanizsaiak
öt másik együttessel közösen vettek
részt, és az UFC-sek magabiztos, nagy
különbségű győzelmeket arattak, amelyekkel
meg is nyerték a tornát.
Harmincnégy sportág 59
versenyzőjének, köztük a
nagykanizsai Kunics Rékának
adott át díjat kiemelkedő
eredményeiért a
Nemzeti Versenysport Szövetség
a budai Larus Rendezvényközpontban.
A díjátadók
között köszönthették
dr. Mocsai Lajost, a TF
rektorát is.
Az NVESZ a Magyar
Olimpiai Bizottságból
kiválva 2016 végén alakult
meg azzal a céllal, hogy az
általa képviselt 50 sportág
minél sikeresebben szerepeljen
a kontinens- és
világversenyeken. A
Zemplén SE lábtoll-labdázója,
Kunics Réka idén –
2015 és 2016 után – immár
harmadik alkalommal
vehette át a sportága legjobbjának
járó elismerést.
POLGÁR László
A labdarúgó
Magyar Kupa
nyolcaddöntőjének
visszavágóján
Békéscsabán
lépett
pályára az UFC
Nagykanizsa
együttese. A
múlt heti első
mérkőzésen 3-1-
re nyertek a
csabaiak, kanizsai
oldalon
azonban eltökéltek
voltak a
viharsarki találkozó
előtt.
Nos, az UFC a békéscsabai
stadionban – ahová
néhányan a Fenegyerekek
szurkolói csoportjából is
megérkeztek – remekül
játszott, és a félidőre 0-0-
val vonultak a csapatok. A
második játékrészben,
ahogy haladt előre az idő,
mind inkább kijött, hogy a
vendéglátók gárdája
mégiscsak az NB II-ben futballozik,
a 81. percben
büntetőhöz is jutottak,
amelyet Birtalan Botond
értékesített (1-0). A találkozót
ezzel a találattal nyerték
a lila-fehérek, a párharcban
pedig összesítésben
4-1-gyel jutottak a legjobb
nyolc közé Boér
Gábor tanítványai.
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Békéscsaba 1912 Előre–
UFC Nagykanizsa 1-0 (0-0)
Labdarúgó Magyar Kupa
nyolcaddöntő, visszavágó.
Békéscsaba, Kórház utca,
150 néző. Vezette: Oláh
(Máyer, Kormányos). G.:
Birtalan (81. - 11-esből)
Nagykanizsa: Szabó Á. -
Horváth B., Szabó B.,
Csáki, Hóbor, Hetesi,
Gerencsér A., Kovács Gy.
(Kulcsár R., 74.), Horváth
D. (Horváth M., 87.), Péntek
(Szalai D., 83.), Horváth
P. Vezetőedző: Gombos
Zsolt.
Mestermérleg:
Gombos Zsolt: A pálya
minősége a vártnál jobb
volt, de még így sem alakulhatott
ki magas szintű
játék. A két mérkőzést
tekintve elégedett vagyok
a csapat teljesítményével.
Az első húsz percben nagy
nyomás alatt voltunk, de
utána kiegyenlítettebb
lett a játék. A második félidőben
már látszott, hogy
melyik csapat játszik a
másodosztályban. Sok
sikert kívánok a Békéscsabának.
POLGÁR László
Kunic s Rékát d íjazták
Kunics Réka lett
a legjobb női
lábtoll-labdázó
A taps nemcsak
a drukkereknek,
hanem
a csapatnak is jár
(Fotó: Gergely Szilárd) Szépen búcsúztak
Kapus a kapusnak adta
Somogyból és
Vasból is hozott
kupát az UFC U10-
es focicsapata
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Az otthoni munka elől legszívesebben
elkalandozna valahova. Egyelőre
végezzen el, s közben koncentráljon
a közeledő tavaszra.
Bika: 04.21-05.21.
Inkább a párkapcsolatára figyeljen, és
ne a munkahelyi vitákra. Ha több kedvességet
és színt visz a hétköznapjaikba,
megoldódik minden probléma.
Ik rek: 05.22-06.21.
Nézze más aspektusból az ön körül
zajló eseményeket. Hagyja figyelmen
kívül az apró részleteket, és
érezze jól magát, bárhol is van.
Rák: 06.22-07.22.
Ha nem érzi jól magát a munkahelyén,
akkor kettőt tehet: vagy tudomást
vesz a kellemetlenkedőkről, vagy nem.
Most inkább az utóbbit tegye.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Ha már reggel úgy ébred, hogy
nincs sem ereje, sem kedve semmihez,
akkor ne erőlködjön. Bújjon
vissza az ágyba, és maradjon otthon.
Szűz: 08.24-09.23.
Egy váratlan helyzet kissé felborzolja
a kedélyeit. Ne aggódjon
semmit, mert a beszédkészségének
köszönhetően sikeresen kilábal a
helyzetből.
Mérleg: 09.24-10.23.
Szellemi útkeresésében egy kis
megtorpanást jeleznek a csillagok.
Nyugodtan lassítson le, pihenje ki
magát, aztán hozza be a lemaradást.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Beszéljen nyíltan és egyértelműen
az érzelmeiről, mert a párja könnyen
félreértheti a megnyilvánulását. Az
sem árt, ha a kedvében jár egy ideig.
Nyilas: 11.23-12.21.
Elképzelhető, hogy néhányan kritizáljak
a háta mögött. Emiatt ne
aggódjon, és semmi esetre se válasszon
más szórakozóhelyet magának.
Bak: 12.22-01.20.
Időnként bemutathatná a romantikus
oldalát is otthon. A kinti, hidegre
fordult időjárás kellő időt, és jó alkalmat
adhat erre a hétvégén.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Némi problémát jeleznek a csillagok
a párkapcsolatában. A nyugalom érdekében
be kell látnia, hogy most is
a párjának van igaza.
Halak: 02.20-03.20.
Ha élvezni akarja a hobbiját, hagyja
figyelmen kívül környezetében a
jelentéktelen dolgokat. Lehetőleg
csak a saját dolgával foglalkozzon.
Harkány Roland pincér
szolgálja fel
a különleges paradicsomlevest
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Olasz paradicsomleves,
gyors sajtos-sonkás pennével
Ha megkérdeznénk a gyerekektől,
hogy mi a kedvenc ételük, a paradicsomleves
biztosan az elsők között
szerepelne. Amikor azonban az
anyuka, vagy a nagymama az óvodás,
vagy kisiskolás szeme fényének
a kedvében szeretne járni, gyakran
kap olyan választ a nebulótól, hogy
ez nem jó, mert nem olyan, mint az
iskolában.
Egy finom paradicsomleves
receptjéért az M55 Bisztró és Pizzériába
nyitottunk be. Az olasz paradicsomleves
receptjét Mihácsi Ernő
ügyvezető osztotta meg olvasóinkkal.
O
líva olajon finomra vágott vöröshagymát
lepirítunk, majd hozzáadjuk
a fokhagymát. Ezután konzerv
hámozott paradicsomot keverünk
hozzá. Utána paradicsomlevet, valamint
húsleves alapot öntünk bele.
Sóval, borssal fűszerezzük, és mixerrel
szétturmixoljuk. Meghintjük friss
bazsalikommal, oregánóval, és még
10 percig forraljuk. Mielőtt elkészülne,
nagyon kevés kristálycukrot és
főzőtejszínt teszünk bele. Ezzel még
forraljuk. Tálaláskor a csészébe mozzarella
golyót teszünk, és rámerjük a
paradicsomlevet. Friss bazsalikomlevéllel
díszítjük, majd megszórjuk
reszelt Granna Padano sajttal.
A paradicsomleves mellé gyors
sajtos-sonkás pennét ajánlott az
ügyvezető.
A pennét megfőzzük, majd félretesszük
kicsit, hogy roppanós
legyen. Olíva olajon finomra vágott
hagymát pirítunk, majd kétféle, kockára
vágott sonkát adunk hozzá, és
lepirítjuk Toscán fűszerkeverékkel.
Ezután kétféle sajtból sajtos
besamelmártást készítünk. Sóval,
fehérborssal és szerecsendióval
fűszerezzük. (Besamelmártás:
olíva olaj, vaj, liszt, tej, ízlés
szerint fűszerek).
A kivajazott jénai tálba
állítva körberakjuk a pennét,
ráöntjük a langyos sajtos
besamelmártást, tetejére
a lepirított sonkát és
kétféle sajttal megszórjuk.
180 fokos sütőben
5 percig lefedve, majd
fedő nélkül aranybarnára
sütjük. Tálalás előtt
10 percig pihentetjük,
majd cikkekre
vágva tálaljuk,
és gazdagon
megs
z ó r j u k
reszelt sajttal.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 9. SZÁm, 2018. Má rcius 9.
Fotó: Gergely Szilárd
Édes élet
Már az ötödik süteményfesztivált
rendezte meg a
Palini Sport és Kulturális
Egyesület. – A gyerekek
közül is egyre többen sütnek
süteményt, természetesen
szülői segítséggel. Az idei
fesztivál mottója is az volt: „A
nagymama ízei alapján”. Ez
annyit jelent, hogy megőrizzük
az utókor számára a régi
ízeket – mondta Kuti László
elnök.
Az elkészült finomságokat
háromfős zsűri értékelte, s a
mestercukrászok elégedettek
voltak a süteményekkel.
Kategóriánként a Bajcsai
Nyugdíjas Klubot, Lászlóné
Fehér Zsuzsannát, Bakonyi
Bernadettet, Dani Tímeát
és Horváth Jázmint jutalmazták
első helyezéssel.
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
A jubileumi, tizedik szemeszter kezdődött el a Szeniorok
iskolájában, amelyen az ezüstkorúak informatikai,
német és angol nyelvi tudást szerezhetnek. Az önkormányzat
által szervezett tanfolyamok különlegessége,
hogy az időseket fiatalok, a Batthyány- és a Mező-gimnázium
diákjai tanítják. A korábbi esztendőkben már
mintegy 1700 szenior ült az iskolapadba, ami a kanizsai
nyugdíjasok majd’ 20 százalékát jelenti.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban rendezték a nyugdíjas ki mit tud területi
elődöntőjét. A fellépők versekkel, néptáncos produkciókkal és dalokkal készültek a
megmérettetésre. A szervezők az ország 26 városában rendeznek válogatókat, s mint
mondták, a programsorozat a hagyományőrzést és a közösségépítést is szolgálja. A
kanizsai elődöntőből a legjobbak a hévízi középdöntőbe jutottak.
– Elmondhatom, hogy hatalmas a fejlődés. Látszik, a csoportoknak nagyon fontos,
hogy minél színvonalasabb legyen a fellépésük – mondta el Vadaszán Auréla, a nyugdíjas
ki mit tudot szervező Hontravel Kft. ügyvezetője.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Próba
Mintegy 120 kanizsai
középiskolás írt próbanyelvvizsgát
angolból
a Dr. Mező Ferenc
Gimnáziumban, amely
idén nyártól a
LanguageCert nyelvvizsgaközpont
(ez a
Zsigmondy-iskolát
jelenti) partnerintézménye
lesz. Kell is
a gyakorlás, mert
2020-tól csak az mehet
egyetemre, akinek
minimum egy
középfokú
certifikációja van.
Kanizsa
10
Fotó: Gergely Szilárd
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Gergely Szilárd
E züstkorúak
a sz ínpado n
A HÉT TÉMÁJA 2018. 03. 09. | 3
Beszélgetünk. Kanizsán ez is jó.
Lehetetlen kimenni úgy az utcára,
hogy ne találkozzunk ismerőssel. És a
zalai ember nyitott, barátságos. Régi
mondás az is: szóból ért a magyar.
És szemtelenségnek tartja, ha feltételezik
róla, beveszi a hazugságot
vagy feledékeny. Alább néhány
mondat, közterekről, piacról.
„Féltem a gyerekeimet.
CSOK-ot vettek fel. Ha
megugrik az infláció,
hogyan gazdálkodnák ki a
törlesztést? Újra tönkretennének
százezreket,
mint a devizahitellel?”
„Most fűt-fát ígérgetnek!
Nem tervezzük a kerítés
lebontását. De ha Brüsszel
benyújtja a számlát, mit
tehetünk? – mondanák.
Ismerjük őket. Azt is mondta
a cenzorasszony: Lassan
mondom, hogy Orbán
Viktor is értse: Nem lesz
gáz-ár-e-me-lés! És a
választás után hányszor
emeltek?”
„Emlékszem Bokros
Lajosra: Nincs az a béremelés,
amit én ne tudnék
elinflálni, mondta. Pedig
az infláció a szegények
adója, minket érint leginkább.
Ha a gazdag Németország
belerokkant a migránsokba,
hogyan bírnánk
őket mi eltartani? Újra
eladósodnánk? Az IMF
visszajönne?”
„Amióta az eszemet
tudom, minden január
elseje arról szólt, mit emelnek.
Ez a nyolc év az első,
hogy hol a rezsit, hol az
áfát, hol az szja-t csökkentik.
Többet ér a pénzünk.”
„Németországban kiteszik
az önkormányzati lakásokból
a németeket, hogy
legyen hol elhelyezni a
migránsokat. Ezt akarjuk?
Inkább biztonságot a határokon
is, szociálisan is.”
Összegyűjtötte:
PAPP János
Az bizony 16 évvel ezelőtt volt. Akiknek akkorról, az életkoruk miatt, nem lehet saját
emlékük, már 30 fölött járnak. Joguk van nekik is ismerni a tényeket – segítsük hozzá
őket. Beszélgessünk, családban is. Fiatal, közéletre nem nagyon ráérő szülők átérzik a
kérdés súlyát – féltik a gyerekeiket. Persze Merkelnek, Junckernek, Schulznak nincs
kit féltenie, de vajon rájuk bízhatjuk Európa sorsát?
A kvótanépszavazás 3,3 millió nem szavazata megmutatta, pártok fölötti kérdés a biztonság.
Sok hagyományosan balra szavazó érti ezt, egyikük mondta: Én ki nem állhatom
a Fideszt, de most rá kell szavaznom. Április 8-án majd minden körzetben egy
bevándorlás-ellenes jelölt áll szemben egy bevándorláspártival, ennyire egyszerű.
Vagy, ahogy a jövő heti nemzeti ünnep szlogenje szól: A haza minden előtt.
Ak ik emlékez nek 2002 -re…
A bevándorláspártiak balsorsa:
Sok embert
sokáig
nem lehet becsapni
erről szól a kvóta. Az a
pénteki nap… – 30
hónapja kezdődött a
zákányi invázió.
Rendőr édesanya
mondja: A fiam határőr,
vagyis most rendőr.
Éppen Egerszegen voltunk
akkor, vásároltam.
Kapta a hívást.
Végeztél, indulhatunk?
Száguldottunk hazafelé.
Betértünk a Magnetic-
ba élelemért. Mi
történt? Mondta. Otthon
hallgattam a szirénázást.
Ez a Csengery
utca. Ez a Kaposvári út.
Féltem és féltettem. De
nem mutathattam az
unokám előtt. Nincs
bennem elkeseredés,
de harag annál inkább.
Mozdonyvezető, utcaszomszéd:
Azokban a
hetekben, amikor Gyékényesről
szállítottam
a migránsokat, üres
hassal jártam dolgozni,
hogy ne legyen mit
kiadnom. Ami azokban
a kocsikban bűzlött!
Utóbb értettem meg,
részükről ez nem kulturálatlanság
volt,
hanem véleménynyilvánítás.
Tudták, a házigazda
majd eltakarítja.
Ennyit gondolnak
rólunk…
Látott valaki
migránst?
Mi
igen!
Féltjük őket
(Fotó: nkkozpontiovi.hu)
A kvótanépszavazás megmutatta,
a nagy többség nem akar bevándorlókat
(Fotó: MTI)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Európai Szociális
Alap
2018. március 24.
HÚSVÉTVÁRÓ TERMELŐI VÁSÁR
LEHETSZ TE 10.000-BŐL AZ AZ 1
Sokan nem hittek benne, hogy az én lakásdekoráció készítő műhelyemet választják ki a
támogatók, de én mindig bíztam a sikeremben. Ma már csak ezzel foglalkozom, és bátran
állíthatom nincs annál jobb, mint ha a hobbid a hivatásod is. A műhelyemből asztaldíszek,
kopogtatók és a szivárvány minden színében tündöklő kézműves dekorációk kerülnek ki,
amelyeket főként a közösségi oldalamon értékesítek. Várja Önöket is Mazsi Műhelye a termelői
vásáron! Készítsünk együtt húsvéti asztaldíszt, vagy kopogtatót március 24-én!
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
+36 (93) 536-155
NEM ELÉG A JÓ TERMÉK
Közgazdászként éles váltás áll mögöttem, amióta elkezdtük felépíteni a családi
tejmanufaktúránkat, viszont úgy érzem sikerült mindazt a tudást beépítenem a kisüzemünk
működésébe, amit a versenyszférában tapasztaltam. Hiszek a magas minőségű termékek
diadalában, de ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogy tudatosan építsük a márkánkat és
piacunkat is és ne feledkezzünk meg a saját tudásunk bővítéséről sem. És hogy ez elegendő-e?
… Miért, talán te még nem ismered a joghurtjainkat és sajtjainkat? Gyere és kóstold meg!
A KULCSSZÓ A BÁTORSÁG
Budapestről költöztem ide egy nyugodtabb élet reményében, de nem csak azt nyertem el.
Végzett aranyművesként mintha meg lett volna írva, hogy újra rám talál a kézművesség. A
homokkomáromi kis gyertyaműhely csak arra várt, hogy újra élet költözzön bele. Én pedig
bátran vállaltam, hogy beletanulok egy új mesterségbe, a gyertyakészítésbe. Ja, hogy ilyen
szakma nincsen, és csak ellesni lehet a trükköket és technikákat, úgy is, hogy mindenki féltve
őrzi praktikáit. Sebaj, nem riadtam vissza, hiszen merészség nélkül soha nincs eredmény!
VÁGJON BELE TÁMOGATÁSSAL!
A „Kanizsai Foglalkoztatási paktum” projektje 6 havi támogatást
nyújthat azoknak, akik önfoglalkoztatóvá szeretnének válni.
Elindulna, de nem tudja hogyan? Forduljon hozzánk bizalommal!
Támogatásunkkal bátrabban foghat hozzá álmai megvalósításához.
SZÍVESEN ÁRUSÍTANA
A KANIZSAI TERMELŐI
VÁSÁRBAN? FORDULJON
HOZZÁNK INFORMÁCIÓÉRT!
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
+36 (20) 849-2311
kem.eva@nagykanizsa.hu
A kézművesekkel készült teljes beszélgetés elérhető a Vásárcsarnok hivatalos Facebook oldalán.
www.kanizsavasarcsarnok.hu
ŐK OTT FOGNAK VÁRNI, JÖJJÖN
ÉS PRÓBÁLJA KI MAGÁT! BESZÉLGESSEN VELÜK, ŐK HOGYAN KEZDTÉK!
Elérhetőségek:
Mikolánné Danajka Bianka - Mazsi Műhelye
Bodó Tamás - gyertyakészítő
Burján Emese - Míves Tejmanufaktúra
KÉZMŰVES MINI MŰHELYEKKEL
Aktuális 2018. 03. 09. | 5
Kittsee csokigyár-Pozsony
2018. március 24.
Részvételi díj: 7.500 Ft/fő
SZ LOVÉNI A CSO DÁS TÁ JAIN
Kamnik-Volcji potok
arborétum
2018. április 21.
Részvételi díj: 6.300 Ft/fő
PRÁG A NONSTO P
2018. április 21-22.
Részvételi díj: 13.500 Ft/fő
Bohinj- Vintgar szurdok-
Sk ofja Loka
Szlové nia gyöngyszemei
2018. április 28.
Részvételi díj: 8.200 Ft/fő
St. Wolf gang, a Sal zka mmergut
gyöngyszeme
2018. április 29., június 30., augusztus 25.
Részvételi díj: 9.200 Ft /fő
Trieszt- Miramare- ka stél y
2018. május 5., augusztus 5.
Részvételi díj: 8.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza az utazás
és idegenvezetés költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a
belépők és a BBP biztosítás díját.
Pünkösdi Búcsú - Csíksomlyó
2018. május 18-21. (3 éj)
Szállás: szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 49.900 Ft/fő
A va rázsla tos Velence és
ami körülöleli
2018. május 24-26. (2 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 33.900 Ft /fő
Montenegró
2018. július 03- 08. (5 éj)
Elhelyezés: szálloda**
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 85.500 Ft/fő
A TOSZ KÁN TÁ J SZERE LMESEINE K
2018. július 18-23., október 10-15. (5 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 89.900 Ft/fő
Nyár a Neretva –völgyében
ÚJ!! 2018. augusztus 23-26. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 49.900Ft/fő
Részvételi díj tartalmazza, az utazást
idegenvezetéssel, valamint a szállás
költségét félpanziós ellátással.
A részvételi díj nem tartalmazza a BBP
és a belépők költségét.
www.lovaszbusz.hu
Izgalmas témában tartott konferenciát a Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara. A program célja az volt, hogy minél több cégvezető
kapjon betekintést a digitális világban várható változások vállalatokra
és államokra gyakorolt hatásairól.
Dénes Sándor polgármester köszöntőjében azt
hangsúlyozta, mind az oktatásban, mind a gazdaságban
fel kell készülni a 4. ipari forradalom hatásaira.
A folyamat, mint fogalmazott, elkerülhetetlen.
A konferencián Cseresnyés Péter foglalkoztatáspolitikáért
és képzésért felelős államtitkár,
országgyűlési képviselő a foglalkoztatási kihívásokról
tartott előadást. Kiemelte, a 4. ipari forradalom
várható hatásait is figyelembe véve döntött a
kormány a szakoktatás módosításairól.
– A legfontosabb, hogy olyan alapokat tudjunk a
szakképzésben is adni a fiataloknak, amelyre a
későbbiekben, – a „varázsszóként hangzó” – egész
életen át tartó tanulás során támaszkodhatnak,
amelyre megfelelően tudnak alapozni életük során
– mondta a politikus.
Az államtitkár szektoronként mutatta be, hogy a
digitalizáció hány embert érinthet közvetlenül a
magyar gazdaságban. Adatai szerint a szolgáltató
ágazatban 160 ezer, a logisztikában több mint 140
ezer, a feldolgozóiparban 50 ezer, az építőiparban
60 ezer, az adminisztratív területen pedig majd’ 90
ezer emberről van szó, akiknek feltétlenül át- vagy
továbbképzésre lesz szüksége a közeli jövőben.
Kiemelte, a digitalizáció és a robotizáció miatt
sokak munkája jelentősen átalakul, vagy éppen
megszűnik, mert az adott feladatot gépek végzik
majd el. Erre pedig fel kell készülni, s nemcsak a
gazdaság egészének, hanem az egyes embereknek
is.
– A változás elsősorban azokat a szakmákat érinti
– összegzett Cseresnyés Péter –, amelyek nem
igényelnek magasan képzett, innovatív munkaerőt.
Ennek a helyzetnek a kezelésére több stratégia
készült, például a digitális ismeretek oktatásának
területén, s van pályázat kis- és közepes vállalkozások
felkészítésére, szakmai képzésekre is. A
kamarával együttműködve pedig folyamatosan
alakítjuk a szakképzési jegyzéket, a piaci igényeknek
megfelelően.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
elnöke a gazdaság és a migráció összefüggéseit,
egymásra gyakorolt hatásait mutatta be az
érdeklődőknek.
– Ausztrália vagy az Egyesült Államok migrációs
politikája finoman szólva sem hasonlítható az
európaihoz. Sokkal keményebben és határozottabban
védik meg saját érdekeiket, mint mi. Én azt
gondolom, hogy Európában ez egy olyan vita lesz,
ahol nem baj, ha a gazdasági összefüggéseket is
fölvázoljuk - tette hozzá a MKIK vezetője.
A konferencián Marczinkó Zoltán helyettes
államtitkár mellett a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi
Kamara elnöke, illetve alelnöke is felszólalt.
Fel kell készülni!
A 4. ipari forradalom
Cseresnyés Péter:
A digitalizáció és
a robotizáció miatt
sokak munkája
jelentősen átalakul
(Fotó: Gergely Szilárd)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP program
Aktuális 2018. 03. 09. | 7
Budapesten
mutatták
be
Murafölde
értékeit
Nagykanizsa
hatodszor vett részt
az Utazás Kiállításon,
az ország és a keletközép-
európai régió
legjelentősebb
turisztikai seregszemléjén.
A HUNGEXPO
Budapesti Vásárközpontjába
23 ország
280 kiállítója hozta el
értékeit és újdonságait.
Dél-Zala
központja – a tavalyi
évhez hasonlóan –
idén is a térséggel
közös standon vonultatta
fel látnivalóit.
A négy nap alatt a gasztronómiai
különlegességek mellett a város
és a környék nevezetességeiből
összeállított kvíz, valamint az oldtimer
biciklisek őskerékpárjai és a
Thúry Vitézlő Oskola produkciója
várta az érdeklődőket. A fesztivál
második napján a Zalagyöngye
Táncegyüttes lépett fel a kanizsai
standnál.
– Sokadik éve vagyunk már itt, ez
már talán a negyedik alkalom zsinórban.
Nagyon fontosnak tartjuk,
hogy ilyen típusú kiállításokon is
részt vehessünk, megmutathassuk
magunkat, a hagyományainkat és a
viseleteinket. Hiszen amiben most
vagyunk, az egy zalai viselet. Úgy
gondoltuk, erre a kiállításra ez
abszolút illő – mondta Szakos Lilla,
az együttes tagja.
A nagyközönségnek szóló bemutatók
mellett szakmai előadások is
várták a turizmusban dolgozókat.
Rafay János, a Hungexpo B2C
üzletágáért felelős igazgatója
kiemelte, a belföldi turizmus egyre
népszerűbb, sokan a külföldi helyszínek
helyett inkább hazai célpontokat
keresnek. A főszervező azt is
hozzátette, ő a motoros kirándulások
híve, s egyik kedvence a délzalai
régió.
– Ha egy picit nagyobb távlatra
tekintünk vissza, akkor a magyarok
utazási szokásai jelentősen átalakultak.
A rendszerváltás után gyakorlatilag
kinyílt a világ, és ezt sokan
ki is használták. Az elmúlt évek picit
átrajzolták azokat a főbb külföldi
desztinációkat, amelyek a magyarok
által kedveltek voltak, most
pedig már a belföldi turizmus is
rendkívül népszerű, lassan átveszi a
külhoni utazások helyét.
Sokakat a muraföldei fánk vagy
éppen a kanizsai mustár csalogatott
a standhoz. Így volt ezzel Kutrovácz
Éva is. A körmendi Dr. Batthyány
Strattmann László Múzeum
kulturális menedzsere szerint az
Utazás Kiállítás remek lehetőséget
nyújt arra, hogy a szomszédvári
városok együtt népszerűsítsék
értékeiket.
– Az önök standja gyönyörű, és
követendő példa. Hiszen a nagyközönség
felé is meg kell, hogy mutassuk
magunkat, de az is fontos, hogy
Körmend Nagykanizsával találkozik
Budapesten, és ezek az alkalmak
akár gyümölcsöző kapcsolatot is
létrehozhatnak települések és vállalkozások
között, amiből aztán
mindannyian profitálunk.
A szervezők statisztikái szerint
több mint 30 ezren jártak a kiállításon.
A látogatók jelentős része
pedig Dél-Zalát bemutató brosúrával
a kezében távozott a 41. Utazás
Kiállításról.
MIKÓ-BARÁTH György
Bemutatták hagyományainkat,
viseleteinket
Sokan megálltak a kanizsai,
muraföldei standnál
(Fotó: Jancsi László)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Március 9. (péntek) 17 óra
„LEGYEN SZÓRAKOZÁS A NYELVTANULÁS!”
– Tippek és trükkök a hatékony
nyelvtanuláshoz Szalai Nórával, az 5Perc
Angol alapítójával. Belépődíj: 1500 Ft.
Március 9. (péntek) 17.30 óra
„A ZALAI ERDŐ”- egy hobbifotós lencséjén
keresztül. Novinics Krisztián fotókiállítása.
Megtekinthető: március 29-ig,
az Ifjúsági Galériában.
Március 10. (szombat) 13-19 óra
IGEIDŐK WORKSHOP SZALAI NÓRIVAL.
A workshop ára: 14.900 Ft. Jelentkezés
és további információ a https://
www.5percangol.hu/ oldalon.
Március 11. (vasárnap) 8-13 óra
ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ
Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés
és szaktanácsadás
9 óra Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
pénzei és emlékei (1848 -
2018) – kiállítás-megnyitó. Megnyitja és
ünnepi köszöntőt mond: Cseresnyés
Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
Szervező: a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének
Nagykanizsai Csoportja és a
Kanizsai Kulturális Központ. A rendezvény
védnöke: Dénes Sándor Nagykanizsa
Megyei Jogú Város polgármestere,
valamint Karádi Ferenc Nagykanizsa
Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Március 12. (hétfő) 17 óra
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK HASZNÁLATA -
PERMETEZÉSI TECHNOLÓGIÁK. Előadó:
Varga József (Vargagazda). A belépés
díjtalan.
Március 14. (szerda) 14 óra
KANIZSA ÉRTÉKEI - Balogh László előadása.
A belépés díjtalan.
Március 16. (péntek) 10 óra
TAVASZI VIRÁGZÁS TÚRA
Gyülekező: Teleki utcai víztorony. Útvonal:
Víztorony - Szentgyörgyvári hegy –
Éden – Bagola - Bagolai erdő – Patakvölgy
– Víztorony. Táv: 12 km; szintemelkedés
150 m. Gyermekes családoknak,
nyugdíjasoknak és kezdő túrázóknak is
ajánljuk. Visszaérkezés: kb. 15 óra. Túravezető:
Kiss László. Szervezők: Kanizsai
Kulturális Központ és a Kanizsa Kul-Túra
Egyesület
Március 17. (szombat)
A Családi Hétvége programja
14.30 „Az én hobbim” sorozat keretében:
FARAGOTT HÚSVÉTI TOJÁSOK – NAGY
LÁSZLÓ kiállítása
15.00 HÚSVÉTVÁRÓ KÉZMŰVES JÁTSZÓ-
HÁZ (képeslap és dekoráció készítés, csillámtetoválás).
A részvétel díjtalan.
15.30 „ÍGY ANGOLOZUNK MI” – bemutató
foglalkozás óvodásoknak. Vezeti: Vajda
Margit. A részvétel díjtalan.
17.00 „ÁLLATI ZENÉS ABC” – Bíró Eszter és
zenekarának gyermekműsora
Belépődíj: elővételben 1500 Ft, az előadás
napján 1800 Ft.
Medgyasza y Ház
Március 15. (csütörtök) 10 óra
EMLÉKMŰSOR AZ 1848-1849-ES FORRADALOM
ÉS SZABADSÁGHARC 170.
ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
Ünnepi köszöntőt mond: Cseresnyés
Péter, államtitkár, országgyűlési képviselő.
Szerepelnek: a Nagykanizsai Szakképzési
Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző
Iskolája diákjai. A műsort szerkesztette
és rendezte: Borosné Landy Györgyi.
Március 16. (péntek) 18 óra
A Családi Hétvége programja
Kalandozó Kanizsaiak
VIHARVADÁSZAT – Gigászi, „légi szörnyek”
torkában, „villanyfák” fényében.
Gazdag Attila élménybeszámolója. Egy
cseppet sem veszélytelen szenvedély
fotói, történetei, kalandjai. A belépés díjtalan.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Március 10. (szombat) 17 óra
A SZÉPKORÚAK TÁRSASÁGA ÉS AZ
EGYÜTT KISKANIZSÁÉRT EGYESÜLET
10 ÉVES JUBILEUMA ÉS NŐNAPI MEGEMLÉKEZÉSE
Március 15. (csütörtök)
A Családi Hétvége programja
CSALÁDI JÁTSZÓ- ÉS TÁNCHÁZ
16.30 Kerekítő foglalkozás. Vezeti: Vajda
Margit
17.00 Gyermek táncház. Vezeti: Péter
Katalin és Tóth István
18.00 Kézműves foglalkozás. Vezeti: Hábli
Olga
19.00 A Góbé Zenekar koncertje
20.00 Felnőtt táncház. Táncot tanít: Péter
Katalin és Tóth István
Belépődíj: a kézműves foglalkozásig
1000 Ft, minden programra 1500 Ft.
Programajánló
Márc. 8-14. 15:30 LADY BIRD
amerikai vígjáték
Márc. 10-11. 15:30 VALAMI AMER IKA 3.
magyar vígjáték
Márc. 10-11. 15:45 12 KATO NA
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 8-14. 17:30 BOSSZÚVÁGY
amerikai akcióthriller
Márc. 8-14. 17:45 VALAMI AMER IKA 3.
magyar vígjáték
Márc. 8-14. 18:15 A HELY
olasz film
Márc. 8-14. 20:00 VÖRÖ S VERÉ B
amerikai thriller
Márc. 8-14. 20:00 HÍVATL ANOK 2 - ÉJJEL I PRÉD A
szinkr., amerikai horror
Márc. 8-14. 20:30 12 KATO NA
szinkr., amerikai akciófilm
március 8-
március 14.
m űsora
Mindenki akar valamit...
Paolo Genovese-nek, a nagy sikerű Teljesen idegenek rendezőjének
legújabb alkotása, A hely, arra a kérdésre keresi a választ, hogy ki, mire
képes, hogy megkapja, amire vágyik? A film története szerint egy titokzatos,
név nélküli férfi „A hely” nevű kávézóban fogadja ügyfeleit. A hozzá
fordulók különböző problémákkal keresik fel, mindegyikük vágyik
valami olyanra, amit saját erőből nem tud elérni. A férfi azt ígéri ügyfeleinek,
hogy teljesülni fognak a vágyaik, ha ők cserébe elvégzik azokat a
meghökkentő és váratlan feladatokat, amelyeket rájuk bíz. Mindenkinek
el kell döntenie, hogy vállalja-e az egyezséget, és meddig képes elmenni
azért, hogy elérje célját...
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Kultúra 2018. 03. 09. | 9
Néhány héttel ezelőtt csaknem
százötven kamasz hallgatta
végig percről percre
növekvő érdeklődéssel azt a
rendhagyó énekórát, amelyet
Kardos Eszter és Gölles Martin
tartott a Batthyány Lajos
Gimnáziumban. Az énekes-zongorás
műsorban a zenetörténet
ritkán hallott művei és
sokak által kedvelt melódiák
egyaránt szerepeltek. A páros
szerint a mai fiatalok zenei
ízlésével nincs baj: ők is nyitottak
a klasszikusokra,
ugyanakkor nagy szükség van
olyan programokra, amelyek
bevezetik őket a komolyzene
világába.
– A repertoár összeállításánál a változatosságra
törekedtünk, hogy minél jobban lekössük
a tanulók figyelmét – bocsátja előre Gölles
Martin, aki ezúttal zongorán játszott. –
Előadtunk kifejezetten ritkán hallható darabokat,
így Magda áriáját a La Rondine-ból, de
sokak által ismert és kedvelt dallamok is felcsendültek,
például az Éjfél a Macskákból. Szerettük
volna megmutatni, mennyi minden
belefér a komolyzenébe a szakrális művektől
kezdve a Puccini-operákon át a könnyedebb
műfajokig.
A gyerekek reakciója alapján Eszter és Martin
bizakodó: mindketten úgy látják, hogy az
iskolás korosztály nyitott a klasszikusokra, csak
kell valami – vagy valaki, ami, aki arra ösztönzi,
hogy felfedezze ezt a zenei világot is.
– Nekem Puccini a kedvencem: az énekhangomhoz
és a lelkemhez is ő áll a legközelebb –
árulja el Eszter, – de ami azt illeti, a repertoárunkon
szintén szereplő Mendelssohn-mű, a
Höre Israel is nagyon a szívemhez nőtt. Miközben
hallgattam, olyan érzésem támadt, mintha
a bőröm alá férkőzött volna, és addig nem
hagyott nyugodni, amíg nem tanultam meg
elénekelni. Ehhez hasonló élményt szerettünk
volna átadni a fiataloknak is.
A páros szerint a tanulók érdeklődésének
felcsigázásához a kottahű előadás önmagában
kevés. Érzelmekre van szükség, hiszen egy
darab akkor lesz igazán művészi – és nem utolsó
sorban hiteles a hallgatóság szemében –, ha
a zenészek a szívüket és a lelküket is beleteszik
abba, amit csinálnak.
– Többek közt ezért sem szerettük volna túlmagyarázni
a műveket – veszi át a szót Martin.
– A jó műsor ismérve az is, hogy a közönségünk
akkor is érti, miről van szó, ha nem ismeri
a szövegkönyvet, vagy nem érti azt a nyelvet,
amelyen a librettó íródott. Persze, hogy ez
végül mennyire lesz maradandó, nem csak rajtunk
múlik.
Az egyik zenei-kulturális portál – egy amerikaiak
körében végzett felmérés alapján – még
tavaly kereste arra a választ, vajon miért nehéz
becsalogatni a koncerttermekbe az Y- és a
Z-generáció tagjait. A vélt vagy valós kifogások
közt sok más mellett a merev előadásmód,
az egyszerre emelkedett és feszélyező légkör,
a jegyár és a darabok hosszúsága szerepelt.
Eszter és Martin azt mondja, ezek az ürügyek
nem minden esetben állják meg a helyüket –
például Nagykanizsán is szerveznek ingyenes
klasszikus zenei programokat. Az énekes azt is
hozzáteszi, nem érdemes ujjal mutogatni a
kamaszokra, amiért nem járnak rendszeresen
hangversenyekre, hiszen régen sem volt ez feltétlenül
másként.
– Az igazság az, hogy a komolyzene mindig
is csak egy szűk réteget tudott megszólítani.
Persze, számít az otthon látott minta, de ha
változást akarunk ezen a téren, akkor az énekóráknak
lehet nagy szerepük ebben. Én egyébként
nem hiszem, hogy valaha is kiüresednének
a koncerttermek. Sőt, a környezetemben
azt tapasztalom, egyre nagyobb az igény az
élő zenére és énekre. Nagykanizsán is sok rendezvény
megy telt házzal, a fővárosban pedig
vannak olyan darabok, amelyekre már hónapokkal
korábban elkapkodják a jegyeket.
A BLG-s rendhagyó énekóra ötletgazdái szerint
mindig lesznek olyanok, akik járnak hangversenyekre.
Ki a zene kedvéért, ki az esemény
szertartásosságáért, ami – a készülődéstől
kezdve az utazáson át a jegyek felmutatásáig –
színt visz a hétköznapokba. A fiatalok mozgósítására
pedig érdemes kihasználni az internet
adta lehetőségeket, hiszen ma már otthonról
is nyomon lehet követni élőben a világhírű
zenekarok fellépéseit, a telefonokon pedig
több órányi zenei anyag elfér.
NEMES Dóra
Y, Z és a komolyzene
Gölles Martin és
Kardos Eszter szerint
az iskolás korosztály
nyitott
a klasszikusokra,
csak kell valami
plusz…
(Fotó: Gergely Szilárd)
Nem érdemes
ujjal mutogatni
a kamaszokra!
Kardos Eszter és Gölles Martin a kanizsai zenei élet aktív szereplői. Eszter a városi vegyeskar
mellett más formációkban is énekel. Martin hangszeren játszik, zenét szerez, a batthyánys
ifjúsági énekkar másodkarnagya, valamint Pécsett több kórus tagja. Egymás munkásságát
régóta figyelemmel kísérik, innen is jött a rendhagyó énekóra ötlete. Párosuk elsőként a BLGben
mutatkozott be, de a nagy érdeklődés miatt valószínűleg más iskolákban is tartanak majd
még hasonló foglalkozásokat, amelyekre nem csak az intézmény tanulóit várják.
Ez csak a kezdet
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP egészs égügy
Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság
nagykanizsai irodájába keresünk új munkatársat
az alábbi pozícióba:
Mérlegképes könyvelő
Feladatok:
Főkönyvi bizonylatok kontírozása, főkönyvi könyvelése, az anyag-, bér-, közműés
egyéb kiadások megfelelő költséghelyekre történő könyvelése.
Közreműködés a cég üzleti tervének összeállításában, negyedéves- és éves
bevallásának elkészítésében.
A főkönyvi könyveléshez szükséges analitikus nyilvántartások megszervezése.
Statisztikai adatszolgáltatás.
Pénzforgalmi jelentés készítése.
A beérkező bizonylatok, számlák ellenőrzése és továbbítása az ügyintézőhöz.
Elvárások:
Mérlegképes könyvelői végzettség
WINDOWS és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és szakmaspecifikus
szoftverek ismerete
Előnyt jelent:
Adózással kapcsolatos és társadalombiztosítási ismeretek
Adótanácsadói végzettség
Juttatások:
Megegyezés szerint
Szükséges tapasztalat:
5 év pénzügyi és főkönyvi könyvelési területen szerzett munkatapasztalat
Munkavégzés helye:
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Jelentkezés:
Az önéletrajzot kérjük 2018. március 14-ig, az nkvg@nagykanizsa.hu központi
e-mail címünkre vagy az alábbi posta címre szíveskedjenek megküldeni!
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Önkormányzati tulajdonú részvénytársaság
nagykanizsai irodájába keresünk új munkatársat
az alábbi pozícióba:
Épületgépész ügyintéző és
műszaki ellenőr
Feladatok:
Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok üzemeltetését biztosító épületgépészeti feladatok
megszervezése, ellenőrzése, elszámolása.
Ingatlanok időszakos állag-felülvizsgálatával összefüggő ügyintézés.
Közérdekű- és panaszbejelentések nyilvántartása, kivizsgálása, intézkedések megtétele.
Bérbeadót terhelő gépészeti munkák ellenőrzése.
Kezelt épületállománynál értéknövekmények, beruházás jellegű munkák elszámolása.
Bérlemények leadásakor bérlői kötelezettségek rendezése.
A cég által kezelt társasházak épületgépészeti feladatainak ellenőrzése.
Gépészeti beruházások előkészítése kivitelezők, vállalkozók bevonásával.
Műszaki átvétel lefolytatása, elszámolások készítése.
Műszaki munkához szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése, azok végrehajttatása.
Elvárások:
Középfokú, szakirányú végzettség
B-kategóriás vezetői engedély
WINDOWS és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és szakmaspecifikus
szoftverek ismerete
Előnyt jelent:
Felsőfokú végzettség
Műszaki ellenőri végzettség
Juttatások:
Megegyezés szerint
Szükséges tapasztalat:
2 év műszaki területen szerzett tapasztalat
Munkavégzés helye:
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Jelentkezés:
Az önéletrajzot kérjük 2018. március 14-ig, az nkvg@nagykanizsa.hu központi e-mail
címünkre vagy az alábbi posta címre szíveskedjenek megküldeni!
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Nemcsak a mindennapi munkájukért,
hanem a hivatástudatukért
és a szolgálatkészségükért
is köszönet illeti az ápolókat.
Ezt Cseresnyés Péter
országgyűlési képviselő mondta
a magyar ápolók napja alkalmából
tartott ünnepségen a
Kanizsai Dorottya Kórházban. A
rendezvényen elismeréseket is
átadtak, majd szakmai előadásokkal
folytatódott a program.
Az ápolói szakma kétszáz évvel ezelőtt lefektetett
alapjai ugyan nem változtak, de az orvostechnológia
és a gyógyászat rohamos fejlődése
új kihívások elé állítja a ma ápolóit.
– Szinte egész életükben tanulniuk kell, hogy
naprakész tudással rendelkezzenek. Emellett a
régi, hagyományos követelményeknek is, mint
az empátia, a türelem, az emberség, a szeretet,
ott kell lenniük egy ápoló, ápolónő tarsolyában
– mutatott rá dr. Brünner Szilveszter főigazgató-
főorvos.
„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat”,
idézte Márai Sándort az ünnepségen Cseresnyés
Péter. Az államtitkár, országgyűlési képviselő
hangsúlyozta, az ápolóknak a mindennapi
munkavégzésen túl elhivatottságukért és áldozatkészségükért
is köszönet jár, és nem csak az
év egyetlen napján.
– Örömteli, hogy fejlődött a bérük, olyan mértékben,
amilyet a gazdaság megengedett. Más
területeken, más hivatásban dolgozó emberek
ezt már megkapták, így például a rendvédelmi
dolgozók és a pedagógusok. Most az egészségügyben
dolgozók vannak soron, akik január
elsejétől jelentős mértékű, nyolcszázalékos béremelést
kaptak. Ez tulajdonképp ennek az
ünnepségnek a másodlagos értékét adja, az
első és legfontosabb azonban ezen a napon az
erkölcsi megbecsülés – fogalmazott Cseresnyés
Péter.
Az ünnepségen a kórház öt munkatársa, Andrasekné
Miksó Rita, Árvai Csabáné, Holender
Tamásné, Kanizsai Attiláné és Vörös Attiláné
dicséretben részesült, Jenei Judit pszichiátriai
szakápoló pedig a Magyar Ápolási Egyesület
kitüntetését vette át. Az Országgyűlés 2014-
ben nyilvánította a magyar ápolók napjává
Magyarország első országos főápolónőjének,
Kossuth Zsuzsannának a születésnapját.
Köszönet az elhivatottságért
magazin 2018. 03. 09. | 11
A hagyomány lángjának fellobbanásával
megkezdődött a Thúry György
Emlékév Nagykanizsán. Dr. Károlyi
Attila ügyvéd, helytörténész azt
mondja, a hős nyugvóhelye az Inkeyek
lazsnaki Háromkereszti sírkápolnája
alatt rejtőzhet, s javasolja, hogy
kutassák a területet.
– 2021. április 2-án 450
éve lesz annak, hogy a
magyar történet egyik legnagyobb
hősét, középtúri
Thury Györgyöt a Sár patak
mocsaras völgyében a
török tőrbe csalta, és a hőst
a túlerő legyűrte – emlékeztet
dr. Károlyi Attila,
aki már régóta kutatja a
végvári kapitány élettörténetét.
Thury 1544-ben a Hont
megyei Ság várában volt
kapitány, 1552-ben Palást
város mezején harcolt,
1558-ban Léván, majd
Palotán volt kapitány
1566-ig, a várat Arszlán
török basa ellen vitézül
védte, öccsével, Farkassal
együtt. Részt vett Veszprém
és Tata visszafoglalásában,
s más derék ütközetekben,
vitézségéért
arany láncot kapott a
királytól. 1571-ben már
kanizsai kapitány volt,
amikor a túlnyomó török
csapat által megrohanva,
életét veszté, ahogy a krónikás
írja.
Dr. Károlyi Attila korábban
már publikált írást
arról, hogy a hős nyugvóhelye
az Inkeyek lazsnaki
Háromkereszti sírkápolnája
alatt rejtőzhet. Inkey Boldizsár
végrendeletében
utal arra, hogy az akkor
még kalocsai érseknek
titulált gróf Batthyány
József levéltárában, valamint
az ő levéltárában
keresse a megoldást az, aki
arra kíváncsi. Ennek kutatása
a közeljövő feladatai
közé tartozik.
– Maga a hely rég szakrális
jelentőséggel bír – emlékeztet
az ügyvéd helytörténész
–, hiszen 1702-ben
bizonyos Umsunst János
kanizsai purger (így hívták
magukat a tősgyökeres
kanizsai polgárok) ide
emelte a Háromkereszt
nevű kálváriát. Róla azt is
tudjuk, hogy alacsonyabb
rangú volt, mint házastársa,
nagyságos Nagy Borbála,
s hogy e háromkereszt
helyére (antea Calvariae
vulgo ad tres Cruces) építette
pallini Inkey Boldizsár,
minden idők legnagyobb
kanizsai földesura a temetkezési
helyét. Ezt a helyet
Umsunsttól gróf Batthyány
József, az „alkimista bíboros”
vásárolta meg, Inkey
Boldizsár pedig már tőle
vette meg, így e három
derék magyar nyilvánvalóan
tisztában volt azzal,
hogy mit is rejt a helyszín:
nagy valószínűséggel
Nagy Thury György testét
fedő templom alapját és
romjait.
Inkey Boldizsár a mauzóleum
alá kriptát építtetett,
ennek munkálatai során
nyilvánvalóan szembesült
azzal a ténnyel, hogy tulajdonképpen
egy valamikor
már állott templom alapjaira
építenek. Nem kizárt,
teszi hozzá dr. Károlyi Attila,
hogy az ugyancsak
Inkey Boldizsár által épített
zalaszentbalázsi templom
járószintje alá helyezett,
emberi maradványokat rejtő
urnákat maga a rettegett
földesúr rejtette el,
hiszen ezek befalazása
csak a templom építésekor
történhetett, és ennek
tényéről senki nem tudhatott,
csak az, aki a számára
rendkívül fontos maradványokat
oda tette. Ez pedig
nem volt más, mint Inkey
Boldizsár, az emberi
maradványok pedig – ezen
okfejtés szerint – származhattak
Thury Györgytől is.
– 2014-ben többször
indítványoztam Nagykanizsa
város közgyűlésében,
hogy kutattassuk meg az
épületet, amire szakavatott
régészt kérjünk fel, aki
egyébként osztja az álláspontot,
és feltételezi azt,
hogy Thury György sírhelyét
rejti az Inkey kápolna.
Vándor László ma is
készen áll a feladatra, csak
hívni kell. 2014-ben azt is
indítványoztam – folytatta
dr. Károlyi Attila –, hogy
2021-et nyilvánítsák
Magyarországon Nagy
Thury György évének. Ma,
2018 elején ehhez hozzáteszem
azt is, hogy a Thury
György Emlékbizottság az
Európai Unió pályázati
pénzügyi segítségével teljes
értékmentő és régészeti
feltáró, valamint rekonstrukciós
munkálatokat
végeztessen el a mauzóleumon
és annak környezetében,
hiszen tudjuk azt,
hogy a főrangú család a
kriptában temetkezett, a
tiszttartók és családtagjaik
a kerítésen kívül, a jobbágyok
pedig a domb oldalában,
s a hely a domb aljáig
temető volt.
A helytörténész azt is
javasolta, hogy az Emlékbizottság
vonja be az ünnepségsorozatba
Nagy Thury
György pályafutásának jeles
helyszíneit, mint egyenrangú
feleket, határon belül és
kívül. Így a szlovákiai Ipolyságot,
Palástot és Lévát,
valamint Veszprém, Tata és
Várpalota városait.
Dr. Károlyi Attila azt is
elárulta, rábukkant Thury
György családi címerére, és
javasolta az örökséget
gondozó Thúry Vitézlő
Oskola fáradhatatlan vezetőjének,
Vörös Andrásnak
a címer megfestetését, és
annak használatát.
BAKONYI Erzsébet
Dr. Károlyi Attila:
2021-et nyilvánítsák
Magyarországon
Nagy Thury György évének!
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Hol nyugodhat
Thúry?
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Nagykanizsa,
Sugár u. 1.
Tel.: 93/789-962
Nagykanizsa,
Platán sor 1.
Tel.: 93/310-644
Tavaszköszöntő
kultúrforgatag
Nagykanizsán sok színes kulturális eseménnyel köszönt ránk a tavasz.
A Kanizsai Kulturális Központ szervezésében – március 19-28. között –
rendezzük meg a Tavaszi Művészeti Fesztivált, mondta Marics Zsuzsanna
művelődésszervező. A programot a Magyar Állami Népi Együttes
„Megidézett Kárpátalja” című táncszínházi műsora nyitja meg.
A fesztivál keretében koncertet ad a Karosi Júlia Quartet is, amelyen a
120 éve született George Gershwin dalai csendülnek fel. Különleges eseménynek
ígérkezik Gogol Egy őrült naplója című monodrámája Keresztes
Tamás remek előadásában.
Várjuk a big-band zene rajongóit is a Kanizsa Big Band koncertjére,
amelyen vendégként Pecze Zsófia énekel, trombitán Pecze Balázs játszik.
A reneszánsz és barokk lantmuzsika szerelmesei pedig Kónya István
lantművész hangversenyén vehetnek részt.
A művészi kézművesség jegyében a Kanizsa Folt tagjai egy színpompás
foltvarró kiállítás keretében mutatják be alkotásaikat. A nagykanizsai
Tavaszi Művészeti Fesztivált két színházi programmal zárjuk: a szombathelyi
Weöres Sándor Színház A Falu rossza című színművet, a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház pedig a Család ellen nincs orvosság című
vígjátékot mutatja be.
Tavaszköszöntő kulturális eseményeinkre minden érdeklődőt szeretettel
hívunk és várunk. A részletekről a www.kanizsaikultura.hu honlapunkon
tájékozódhatnak, mondta el végül a fesztivál szervezője.
PR
A Kanizsai Dorottya Kórház két munkatársát is díjazták a
magyar ápolók napján Budapesten. Filákné Gábor
Erzsébet miniszteri elismerő oklevelet kapott; a szociális
munkás hosszú évek óta segíti a kórházi ellátásra szorulókat,
mellette pedig az intézmény önkénteseinek munkáját
koordinálja. Boros Károlyné a pszichiátria osztályvezető
ápolója, a Magyar Ápolási Egyesület zalai elnöke. A
szakember több évtizedes munkáját és közösségi
tevékenységét
Kossuth
Zsuzsanna-díjjal
ismerték el.
– Tavaly volt
Kossuth Zsuzsanna születésének a 200. évfordulója,
az emlékévet Nagykanizsán is igyekeztünk
tartalmassá tenni – mondja Boros Károlyné. – A
magyar ápolók napján kapott díjak megerősítenek
bennünket abban, hogy szükség van a munkánkra,
s talán a fiatal ápolóknak is példát tudunk
mutatni abban, mennyire fontos mások szolgálatára
lenni. NEMES Dóra
Egy meghatározó
olvasmányélmény
akár egy
életre könyvmollyá
teheti az
embert. Varga-
Szömös Bianka
esetében még
ennél is többről
van szó: a nagybakónaki
lány
nemcsak az
olvasást szerette
meg, hanem
az íráshoz is
kedvet kapott. A
Cserháti-iskola
9. osztályos
tanulója meséket
ír; két története
már válogatáskötetekben
is
megjelent.
A magyar népmeséken
nőtt fel Varga-Szömös
Bianka, de írni csak négy
évvel ezelőtt kezdett egy
ifjúsági regény hatására.
Mire a könyv végére ért,
azon kapta magát, hogy
tollat és papírt ragad – a fiatal
lány már akkoriban sem
szeretett gépelni. Határtalan
fantáziájára, íráskészségére
akkori magyartanára is
felfigyelt. Krénusz Ferencné
arra bátorította tanítványát,
hogy jelentkezzen
egy meseíró pályázatra.
Bianka szárnypróbálgatását
rögtön siker koronázta.
– A legelső mesém egy
csúf és igencsak rossz természetű
királylányról szól,
aki a történet végére nagy
átalakuláson megy keresztül.
A pályamunkám a zsűri
tetszését is elnyerte, így
beválogatták A mesélő
ceruza című kiadványba.
Az, hogy nyomtatásban láthattam
a saját írásomat,
alatta a nevemmel, nagy
önbizalmat és lendületet
adott a továbbiakhoz.
Azelőtt csak a családomnak
mutattam meg a meséimet,
ma már azonban fontosnak
érzem, hogy külső
visszajelzéseket is kapjak.
Bianka legutóbb egy, a
Fiatal Családosok Klubja
által meghirdetett pályázaton
indult, amelynek témája
az egészséges életmód
volt. A 15 éves lánynak nem
kellett sokáig ötletelnie:
akkoriban többször is megfordult
fogorvosánál, így
kézenfekvő volt, hogy a
fogápolás fontosságáról
írjon egy mesét. A csodaszer
végül kategóriagyőztes
lett, és bekerült a Mesés
egészség című kötetbe,
amelynek egy példánya
természetesen a Cserhátiiskola
könyvtárában is
megtalálható.
– Egy időben gondolkodtam
azon, hogy más műfajokba
is belekóstolok, végül
mégis maradtam a mesék
világában, hozzám ez áll a
legközelebb – mondja. –
Egyébként nem hiszem,
hogy ebből valaha is ki
lehet nőni, hiszen minden
mesének van valamilyen
tanulsága, amiből nemcsak
a gyerekek, hanem a felnőttek
is épülhetnek.
Az írópalántának kevés
szabadideje van az iskola
mellett, de ha támad egy jó
ötlete, és kéznél van egy toll
meg egy papír, nem sajnálja
a szabadidejét. Amikor
pont kerül egy újabb mese
végére, édesanyja és nyolcéves
unokahúga az első, aki
elolvashatja azt. Bianka
hamarosan megint kérheti
két tesztolvasója véleményét,
hiszen már kiszemelte
a következő pályázatot,
amelyen szerencsét próbál.
NEMES Dóra
Magazin 2018. 03. 09. | 13
Bianka csak a
Kanizsa kedvéért ült
írógép elé – történeteit
tollal, papírra írja
(Fotó: Gergely Szilárd)
TehetségM/Kutató (7.)
A mesékből
nem lehet kinőni…
Díjazták a kanizsai ápolókat
Elismerték
a szolgálatot. Boros
Károlyné és Filákné
Gábor Erzsébet
(Fotó: Gergely Szilárd)
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP közérdekű
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
Az ENSZ azt akarja,
hogy fi zessük
a migránsok
letelepedését és
munkavállalását.
ENSZ_press_202x272.indd 2 2018. 02. 28. 14:05
Magazin 2018. 03. 09. | 15
Multifokális lencse akció 30 %
ARIEL nagyjából 1 év körüli, ivartalanított szuka keverék kutya.
Négy hónapja él az állatmenhelyen. Nagyon barátságos, mindig örül
az ember közelségének. Szereti a gyerekeket, de más kutyákkal (a
kanokkal is) és a macskákkal is megfér.
SÁMSON szintén fiatal, másfél év körüli szuka kutya, 2-3 hónapja
került a sorstársai közé. Viszont harcias, uralkodó típus, a környezetében
nem tűri meg a többi kutyát és a macskákat sem. Jól szocializált,
pórázon vezethető.
Arielről és Sámsonról is érdeklődhet a kanizsai menhelyen; elérhetőségek
és további információk: www.eletter-kanizsa.hu, +36-30/400-1368.
VINCZE Adél
GAZDIKERESŐ
Skóciában már pár centis hóréteg is fennakadásokat
okoz, de egy igazán nagy havazás után
megáll az élet. Persze, arrafelé nem
szokványos dolog a fehér téli lepel.
A nagykanizsai származású
Senkó Eleonóra 7 éve él Skóciában,
s azóta csupán 2-3 alkalommal
volt havazás, de az sem számottevő.
Az idei tél viszont felforgatta
az ottani életet.
– A múlt héten kezdett intenzíven
havazni – mesélte élményeit.
- Nálunk Glasgow környékén csupán
pár centi hó esett, de a Felföldön
sokkal több. Itt nincsenek
felkészülve a hatóságok erre az
időjárásra, ami otthon egyébként
nem okozott volna problémát.
De itt bezártak az iskolák, nem
jártak a vonatok, egyik nap még a
repülőteret is lezárták, a boltokat
pedig szinte szó szerint kifosztották
az emberek.
A múlt heti viszontagságok
után hétvégére ugyan helyreállt
a rend Skóciában, de elérte a szigetet
egy újabb
havazási hullám.
Eleonóra
skót párja
azt
mondta,
1982 óta
n e m
l á t o t t
ilyen havazást
Glasgow
környékén.
A helyi körülményeket
jól példázza: a lakóhelyüktől
az iskoláig 8 perc az út
autóval, amit kedden két óra alatt
tudtak megtenni. Eleonóra
elárulta: több tanárnak sem sikerült
beérni az iskolába, ezért párjának
gyermekeit is hazaküldték
a két órás út után.
VINCZE Adél
Fotó: Jancsi László
Megállt az élet
Skót táj a kocsiból.
Nem szokták meg…
2018.
március
10.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 20:00-08:00
2018.
március
11.
Remény GARAY U. 14. 93/314-967 19:00-06:00
2018.
március
12.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
március
13.
Szent Kristóf ERZSÉBET
TÉR 8/2. (Bejárat
a Vásár
utca felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
március
14.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-08:00
2018.
március
15.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 08:00-08:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
burgonya 160-180 Ft/kg
tojás 30-50 Ft/db
alma 330-450 Ft/kg
savanyú káposzta 440 Ft/kg
sertéscomb 1000-1300 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Könyvelő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Marós szakmunkásképző megegyezés szerint
Esztergályos szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos-hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
Március 13. 09:00-12:00 Dr. Mező Ferenc Gimnázium
(a véradás mindenki számára
nyitott)
Március 13. 13:30-15:00 E.M.E. Kft.
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóegleytszertári
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött,
szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Régi és újabb festményeket, üveg és porcelán vázákat, nippeket, dísztárgyakat kp-ért
vásárolnék. 06-30/332-8422.
Ingatlan
Eladó Nagykanizsán, a Keleti városrészben, karbantartott, amerikai konyhás + kétszobás
III. emeleti lakás. Érdeklődni lehet: 06-30/906-7686.
www.kanizsatv.hu
www.kanizsaujsag.hu
Szolgáltatás 2018. 03. 09. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Március 10., szombat
Ildikó
Germán eredetű, jelentése: harcos.
Március 11., vasárnap
Szilárd, Borsika
A Szilárd a Konstantin magyarító lefordítása,
amely latin eredetű, jelentése: Constantius
családjához tartozó, szilárd, állhatatos,
következetes. A Borsika magyar eredetű név,
jelentése maga a virág.
Március 12., hétfő
Gergely, Miksa
A Gergely görög eredetű, jelentése: éberen
őrködő. A Miksa a Mikhál (ma: Mihály) önállósult
becézőjéből származik.
Március 13., kedd
Kris ztián, Ajtony
A Krisztián latin eredetű, jelentése: Krisztushoz
tartozó, keresztény. Az Ajtony török-magyar
eredetű név, jelentése: arany.
Március 14., szerda
Matild, Ti lda
A Matild német eredetű, jelentése: hatalom +
harc. A Tilda a Matild és a Klotild német
becézője.
Március 15., csütörtök
Kris tóf
Görög eredetű, jelentése: Krisztust hordozó.
Március 16., péntek
Henrietta, Vidor
A Henrietta francia eredetű, jelentése:
körülkerített birtokán uralkodó. A Vidor magyar
eredetű, jelentése: vidám.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Az az igazán szabad ember, aki ki meri mondani
az első gondolatát.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
LICITFELHÍVÁS
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon
helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire
a 2018. március 9-től 2018. december 31-ig terjedő időszakra.
Élelmiszerpiac
a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok Üzletház földszintjén:
Licitálási alapdíj: 36.000 Ft/félasztal
Jelentkezési határidő: 2018. március 9. 12.00 óra
Az árverés ideje: 2018. március 9. 12.00 óra
A licitálási hirdetmények, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok
Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfelügyelet
irodájában megtekinthető.
Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok Piacfelügyelete
Az árverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodás
iroda
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark
8960 Lenti, Táncsics M. u. 2/a
furdo@lenti.hu
www.lentifurdo.hu
www.fb.com/lentifurdo
Lazítson, pihenjen családjával
a LENTI TERMÁLFÜRDŐBEN,
ahol ÚJ élményfürdő
várja!
(óriás és családi csúszda, jakuzzi, nyakzuhanyok, masszázságyak,
gyógy- és úszómedencék, 600 m2 pihenő rész)
Kínálatunk:
Családoknak kedvezményes belépők!
Szaunaszeánszok hétvégenként!
Aquafitness
hétköznap és
hétvégenként
az Új élményfürdőben!
Térjen haza tele élettel,
tele élménnyel!
T Á J É K O Z T A TÓ
Tájékoztatjuk és felhívjuk a Tisztelt
Lakosság figyelmét, hogy a
nagykanizsai fizetőparkolók
használata a 2018. évi törvényes
munkarendnek megfelelően,
a munkanappá minősített szombati
napokon:
- március 10.
- április 21.
- október 13.
- november 10.
- december 1.
- december 15.
díjköteles. A fenti napokon 8.00-16.00 óráig terjedő időszakban a
fizető parkolót igénybe vevőknek várakozási díjat kell fizetni.
Az áthelyezett pihenőnapokon:
- március 16.
- április 30.
- október 22.
- november 2.
- december 24.
- december 31.
a város fizető parkolóinak használata ingyenes.
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
közérdekű 2018. 03. 09. | 19
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
ÁLLAMI ÜNNEPSÉG | Március 15. 14 óra, Budapest, Kossuth tér
Beszédet mond Orbán Viktor
9 órakor
ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS A KOSSUTH TÉREN
10 órától 18 óráig
INGYENES CSALÁDI PROGRAMOK A BUDAI VÁRBAN
Térzene a Dísz téren — Népzene és táncház a Hadik-szobornál —
Koncertek és gyerekprogramok a Szentháromság téren és a Várkert Bazárban —
Forradalmi Forgatag a Hadtörténeti Múzeumban — Kalandos idoutazás
az Országos Levéltárban — Próbatételek és vetélkedok a Táncsics-börtönben —
Hazai fi nomságok a Budavári Vásári Forgatagban — Történeti séta és tárlatvezetés
a Budapesti Történeti Múzeumban
MK_marc15_press_202x270.indd 1 28/02/18 19:25
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. március 10-16.
Március 10., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó,
01:40 Creative chef Nagy Eszterrel, 02:05 Egy falat kenyér
és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:35 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:05 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:35 Kampány 2018, 03:40 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
08:05 Híradó, 08:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 08:45
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora),
09:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin),
09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin),
14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok
(gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 19:00
Cápák a keresőmben (ismeretterjesztő film), 19:50 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
20:15 Hargita, 20:45 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 21:35 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 22:00 Lapozó.
Március 11., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Hargita, 01:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 02:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 02:45 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:55
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:30 Cápák
a keresőmben (ismeretterjesztő film), 08:20 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Hargita,
09:15 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése),
10:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink,
14:00 K’arc (kulturális magazin, 14:30 Kommentár nélkül
– heti válogatás, 15:00 Gézengúzok (gyerekműsor),
15:30 Napi Kanizsa – újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és
környezetvédelmi magazin), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:25 Istentisztelet
az evangélikus templomban, 19:25 Sztárportré – Soltész
Rezső, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 20:15 Aktuális – Hargita, 20:45 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:35 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
22:00 Lapozó.
Március 12., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Istentisztelet az evangélikus templomban,
01:25 Sztárportré – Soltész Rezső, 01:50 Info blokk,
benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:15
Aktuális – Hargita, 02:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 03:35 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 04:00 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
06:55 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:55
Sztárportré – Soltész Rezső, 08:20 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:45 Aktuális – Hargita,
09:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
10:05 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Soltész
Rezső, 12:25 Aktuális - Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Foglalkoztatáspolitikai
kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés Péter
államtitkár előadása, 20:05 KVSE – Vasas OB I B-s férfi vízilabda-
mérkőzés, 21:05 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:05 Lapozó.
Március 13., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Foglalkoztatáspolitikai kihívások –
IPAR 4.0 – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 01:25 Híradó,
01:40 KVSE – Vasas OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés,
02:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:10
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:40 Foglalkoztatáspolitikai kihívások – IPAR 4.0 –
Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 08:05 Híradó, 08:20
KVSE – Vasas OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 09:20 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:50 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Foglalkoztatáspolitikai kihívások – IPAR
4.0 – Cseresnyés Péter államtitkár előadása, 12:55 KVSE –
Vasas OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 13:55 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 14:25 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35
K’arc (kulturális magazin), 20:05 Nagykanizsa – Teskánd
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:35
Foglalkoztatáspolitikai kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés
Péter államtitkár előadása, 22:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 22:35 Lapozó.
Március 14., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30
Híradó, 01:45 Nagykanizsa – Teskánd megyei I. osztályú
bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Foglalkoztatáspolitikai
kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés Péter államtitkár előadása,
03:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:15
Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Nagykanizsa – Teskánd
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45
Foglalkoztatáspolitikai kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés
Péter államtitkár előadása, 10:10 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show),
12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Nagykanizsa – Teskánd
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
14:25 Foglalkoztatáspolitikai kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés
Péter államtitkár előadása, 14:50 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10
Kukkantó (gyerekműsor), 20:40 Híradó, 20:55 Székely
konyha, 21:25 K’arc (kulturális magazin), 21:55 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:25 Lapozó.
Március 15., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Kukkantó (gyerekműsor),
02:10 Székely konyha, 02:40 K’arc (kulturális magazin),
03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show),
07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó, 08:20 Kukkantó (gyerekműsor),
08:50 Székely konyha, 09:20 K’arc (kulturális magazin),
09:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa
Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Kukkantó (gyerekműsor),
13:25 Székely konyha, 13:55 K’arc (kulturális magazin),
14:25 Lapozó, 18:00 Városi emlékműsor az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére,
18:45 Kanizsa Cafe (talk show), 19:10 Üzenet, 19:15 A mi
portánk (a hagyományok magazinja), 19:45 Zooo magazin
– lencsevégen a természet, 20:10 Élet-módi, 20:40 Városi
emlékműsor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
170. évfordulója tiszteletére, 21:25 Lapozó.
Március 16., péntek
00:00 Városi emlékműsor az 1848-49-es forradalom és
szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére, 00:45 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:10 Üzenet, 01:15 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 01:45 Zooo magazin – lencsevégen
a természet, 02:10 Élet-módi, 02:40 Városi emlékműsor
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170.
évfordulója tiszteletére, 03:25 Lapozó, 06:30 Városi emlékműsor
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170.
évfordulója tiszteletére, 07:15 Kanizsa Cafe (talk show),
07:40 Üzenet, 07:45 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
08:15 Zooo magazin – lencsevégen a természet,
08:40 Élet-módi, 09:10 Városi emlékműsor az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére,
09:55 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi
portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Zooo magazin
– lencsevégen a természet, 13:20 Élet-módi, 13:50 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00
Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, TV-torna Andival, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 20:00 Épí-tech (a házépítők magazinja),
20:30 Hírpercek, 20:35 Egy falat kenyér és egy csipetnyi
szó (B. Tóth László műsora), 21:05 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 21:35 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 21:55 Kampány
2018, 22:00 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 03. 09. | 21
Elvesztette bajnoki
veretlenségét a tízszeres
bajnok, egyben címvédő
kanizsai sakkegyüttes
ebben a szezonban,
hiszen a Paks nyert ellene
– nem kis csatában és nem
szokványos előzmények
után.
Történt még szombaton
délután, hogy Andrej
Volokityin, a nagykanizsaiak
ukrán erőssége a
Lemberg–Kijev ukrajnai
belföldi repülőjárattal
rossz lóra tett, hiszen a lvivi
terület székhelyéről az
ukrán fővárosba tartván
menetideje igencsak
elnyúlt, így aztán a paksi
helyszínre megérkezni
esélye sem lehetett.
– Volokityin a kettes táblán
játszott volna, kiesésével
viszont borult minden,
hiszen ezzel többen előrébb
kerültek eggyel a
keretben – mondta el
Papp Nándor, a kanizsaiak
csapatvezetője. – Sajnáljuk,
hogy így alakult,
Jefimenko és Gara Tícia
veresége sem jött jól,
viszont mindenképpen
kiemelném Ribli Zoltán
győzelmét. Ugyanakkor az
esélyeink még mindig
nekünk a legjobbak a bajnoki
elsőségre.
Emlékeztet ő:
ASE Paks (3.)–Aquaprofit-
NTSK (1.) 6,5:5,5
NB I-es sakk csapatbajnoki
mérkőzés, 7. forduló.
Paks.
Eredmények (elöl a
hazaiak): Lupulescu –
Sirov döntetlen, Berkes –
Jefimenko 1:0, Perunovics
– Balogh Cs. döntetlen,
Parligras – Lenic döntetlen,
Papp G. - Erdős V.
döntetlen, Sedlak – Márkus
döntetlen, Ács P. -
Bánusz döntetlen, Szabó
K. - Medvegy döntetlen,
Grószpéter – Ribli 0:1,
Kaczúr – Kántor döntetlen,
Lázárné – Bodó döntetlen,
Krstulovic – Gara
1:0.
Pécsen rendezték meg az U23 női és szabadfogású
birkózók országos bajnokságát, amelyre négy kanizsai
birkózó is nevezett. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület
sportolói közül a lányok mezőnyében Egyed Zsanett
53 kg-ban indult és országos bajnoki címet szerzett.
Öccsének, Egyed Balázsnak, aki néhány hete a junior
válogatón súlycsoportjában elsőséget gyűjtött be a
szabadfogásúaknál, ezúttal a 61 kg-os mezőnyben
bronzéremmel kellett megelégednie. Ugyanígy a
dobogó harmadik fokára állhatott Németh Márton, ő
ezúttal már 65 kg-ban lépett szőnyegre. Volt még a
kanizsaiaknak pontszerzője, hiszen Egyed Dániel 74
kg-ban gyűjtött be egy értékes ötödik helyet.
– Nem mondhatom, hogy elégedetlen vagyok
sportolóink teljesítményével – kezdte Szatmári
Zsolt, a KBSE vezetőedzője, aki a női kadet válogatottat
követően immár a magyar fiú serdülő birkózó
válogatott szövetségi edzője. – Egyed Zsanett
elsősége nem kíván kommentárt, Egyed Balázs
teljesítménye folyamatában nézve ugyanakkor
talán kissé hullámzó. A győzelem lehetősége benne
volt ezúttal is, de most nem sikerült nyernie.
Németh Márton a sport mellett már a felsőoktatásban
is vitézkedik, és ennek ismeretében értékeljük,
míg Egyed Dániel produkciója nagyon jóra
sikeredett.
Az előjelek nem a kanizsai női pingpongosok mellett
szóltak a soltvadkerti kirándulás előtt, ehhez képest bravúrgyőzelmet
könyvelhettek el Bács-Kiskunban.
Tartalékosan, betegségek miatt mindössze három
fővel utazott el a Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE
női NB I-es asztalitenisz csapata Soltvadkertre, ahol a
pontveszteség nélkül álló listavezető várt rá.
– A mérkőzésnek toronymagasan a hazaiak voltak az
esélyesei – fogalmazott
Jakabfi
Imre, a kanizsaiak
edzője. – Az előzetes
latolgatás alapján maximum egy döntetlen látszott
elérhetőnek némi bravúrral, amihez az első játékosok
remeklése mellett pluszpontok is kellettek. Nos, Salamon
Sára ezeket hozta is, aki teljesítményével a találkozó
hőse lett, a csapat pedig győztesen távozhatott.
A folytatásban sem lehet lazítani, hiszen a dobogóért
áll még jó néhány kemény mérkőzés a KSSE előtt.
– A bajnokesélyes legyőzését követően is lesznek
nehéz ellenfeleink, hiszen megyünk ahhoz a Nyíregyházához,
amely a legnagyobb riválisunknak tekinthető.
Aztán játszunk a Statisztika II-vel is, ugyanakkor az idei
veretlenségünket szeretnénk a lehető legtovább őrizni.
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Hufbau-Akker Ambrus Asztalitenisz Akadémia Soltvadkert
(1.)–Gejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE (3.) 7:11
Nő NB I-es asztalitenisz-mérkőzés, 15. forduló. Soltvadkert.
Kanizsai pontszerzők: Madacki Mirella 4, Végh Zsuzsanna
4, Salamon Sára 2, valamint a Madacki-Végh
páros.
B ele szólt
a j á rat
Zsanett vitte a prímet
A listavezetőt, otthon…
A KBSE kiválóságai (balról
Egyed Balázs, Egyed Zsanett,
Egyed Dániel és Németh
Márton) érmes és pontszerző
helyezéseket szereztek
Végh Zsuzsanna (balról), Salamon Sára és
Madacki Mirella szerezték meg a győzelmet
az NB I-es női asztalitenisz rangadón
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Idei harmadik bajnokiján megszerezte első győzelmét
a Nagykanizsai Izzó SE NB II-es férfi kézilabda együttese.
A közvetlen rivális Kalocsa elleni 31-18-as siker hatványozottan jól
jött Madarász Péter csapatának.
– A meccs előtti napokban többen is sérüléssel,
betegséggel bajlódtak, tehát nem a
legjobb előjelekkel készülhettünk – mondta
el az Izzó trénere, Madarász Péter. – Ehhez
képest a tabellán éppen mögöttünk harmadik
kalocsaiak ellen alig volt fennakadás a
játékunkban, s ugyan az első játékrészben
támadásban még voltak
nehézségek, háromgólos
előnnyel vonulhattunk a
szünetre. A második félidőben
aztán a jó kapusteljesítménnyel
kiegészülő
védekezésünk mellett a
támadások befejezései is
mind jobban sikerültek,
ennek lett eredménye a
biztos győzelem.
A következő állomás
pedig éppen az edző előző
munkaadója lesz, bár a
szakember egészen más
megközelítésből érvelt.
– A hangsúly azon van, hogy szombaton
ahhoz az Atádhoz látogatunk, mely stabil
együttes, s azok között van, akikkel szemben
nagyon oda kell figyelnünk. Gyakorlatilag a
Komló és a NEKA utánpótlása, illetve a Kalocsa
van még ebben a körben, tehát számunkra
a tavaszi szezon első négy meccse az igazán
értékmérő. Eddig egy-egy győzelem,
döntetlen és vereség a mérleg, ha Nagyatádon
jól szereplünk, úgy vélem, a bajnokság
második helye nagy veszélyben nem foroghat.
POLGÁR László
Pedig szépen
haladt…
Hétfőtől Milassin Mór, a Nagykanizsai TE 1866 junior korú
kardozója is a magyar vívó válogatott tagjaként Szocsiban,
a kadet és junior Európa-bajnokságon tartózkodik. Mór miután
néhány hete hazatért az utolsó, franciaországi nemzetközi
válogató versenyéről, nyomban a tatai edzőtáborba vonult, hogy
a kontinensviadalra készüljön.
– A válogatott egy része már kint volt Oroszországban, amikor hétfőn megérkeztünk
a következő küldöttséggel – vázolta Mór az oroszországi kaland kezdetén
még a hét elején.
A kard egyéni versenyt szerdán rendezték, és a nagykanizsai Milassin
Mór a csoportküzdelmekkel kezdett. Ott négy győzelmet és két vereséget
elkönyvelve léphetett tovább a főtáblára, majd a legjobb 64
között egy angol vetélytársát sikerült legyőznie. A 32-ben egy spanyol
volt, pontosabban lehetett volna soron, mivel azonban a kanizsai
sportoló korábban megsérült, vissza kellett, hogy lépjen az egyéni
további küzdelmeitől.
- Úgy tudom, Mór kérte, hogy vizsgálják meg, mivel korábban úgy
rávágtak az ujjára, hogy később már fogni sem tudott – adott azonnali
helyzetjelentést a versenyzővel történt beszélgetése után edzője,
Piecs Adrienn itthonról. - Kár érte, mert akár egy nagyon szép eredmény
is kijöhetett volna első junior Eb-jének egyéni versengéséből.
A férfi kard csapat vasárnap léphet pástra az oroszországi Szocsiban.
POLGÁR László
Milassin
Mórnak egy
sérülés miatt
kellett
visszalépnie
Nagykanizsai Izzó SE (2.)–Kalocsai KC (3.)
31-18 (14-11)
NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés,
14. forduló. Nagykanizsa, 100 néző.
Vezette: Felhő, Öcsi.
Izzó: Nagyvizeli – Bándi 6, Jónás 5, Csalló 6,/1
Hári 3, Kiss G. 7, Tóth S. 1. Csere: Lebár 3, Kisgéczi,
Tompek. Edző: Madarász Péter.
A mérkőzés
jegyzőkönyvéből:
A másodikban nem lett kérdés
Kiss Gergely ha
megindul, átlövései
ellen még manapság
sincs ellenszer
(Fotó: Gergely Szilárd)
VÍZILABDA
Rangadót nyert a Kanizsa VSE OB
I B-s vízilabda együttese csoportjában,
hiszen a forduló előtt a tabellán
harmadik BVSC II legénységét
győzte le 5-4-re – ráadásul idegenben.
Ludányi Kadosa tanítványai az
első negyedben szerezték meg azt
az egygólos vezetést, amely végig
kitartott, hiszen a nem túl gólgazdag
találkozón a felek a második
negyedet 2-2-re, a harmadikat 0-0-
ra, míg az utolsót 1-1-re hozták, így
kialakítva a nagykanizsai sikert
eredményező 5-4-et. A dél-zalai
gólokat Bicskei Attila, Horváth
Botond, Kaszper Gábor, Szilágyi
Attila és Szilvasán Bence lőtte. A
KVSE győzelmével hat pontra
lógott meg a harmadik helyen
holtversenyben álló fővárosi, valamint
ceglédi vasutasoktól, miközben
két pontnyira van az eddig
harminchatot gyűjtő UVSE-től.
DÍJAK
A hagyományoknak megfelelően
idén is köszöntötték a város legjobb
sportolóit, felkészítőit, edzőit,
illetve sportegyesületeit a Hevesi
Sándor Művelődési Központban. A
díjakat, mások mellett, Dénes Sándor
polgármester, valamint Tóth
Nándor alpolgármester adta át
annak a négyszáznál is több sportembernek,
aki az elmúlt esztendőben
kiemelkedőt nyújtott az atlétikától
az úszásig bezárólag, összesen
huszonöt sportágban.
Dénes Sándor úgy fogalmazott:
a sportok ősidőktől fogva a nevelést,
a lelkierőt és a lélek nemesítését
is magukban foglalják. A versengés
és a célok kitűzése ad értelmet
az emberi életnek.
– Így egy vérbeli versenyző tudja
értékelni igazán a befektetett
munka és küzdelem, a kitartás
valós jelentését. A célok mutatják
meg nekünk, hogy mi is a legfontosabb.
Azok hozzák ki belőlünk a
legnemesebb tulajdonságainkat.
Ekkor tudunk igazán önmagunkká
dr. Kaszper Gábor találata is
nagyon kellett
(Fotó: Gergely Szilárd)
Sport 2018. 03. 09. | 23
VOKSH
AUTÓSISKOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRESZ
tanfolyamunkra jelentkezési időpont
március 14., szerda 16 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRESZ-t otthoni tanulással!
GKI vizsga:
április 7., jelentkezési határidő március 21-ig
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehéz pótkocsi
kategóriákra
*Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám
06-30/491-7051
28 éve képezzük a vezetőket!
(Stat.2017-4 né. VSM: “B” E: 57,63% F: 59,32% - “C”E:75
% F:75%
ÁKÓ: “B” Gy: 131,63% “C” Gy: 100,53% / KK:
“B”151.600.-Ft/fő. “C”:157.000 Ft/fő)
válni, ami mások számára példaként
szolgálhat.
LÁTVÁNYTÁNC
Remek eredményekkel kezdte az
idei versenyszezont a Honvéd
Kaszinó SZKES Tánccsoportja,
hiszen produkcióikkal a fiatalok a
Magyar Látványtánc Sportszövetség
Kaposváron megrendezett
kvalifikációs versenyéről mindan�-
nyian a fináléba kerültek.
A csoportok fejlődésével kapcsolatosan
vezető felkészítőjük,
Szécsényiné Kápolnás Edina
elmondta, idén már valamennyi
csapatuk úgynevezett A kategóriában
indult és állt fel a dobogó első,
illetve második fokára a kvalifikációs
megmérettetésen. A nyolc
továbbjutott koreográfiát az országos
bajnokság döntőjén ismét
bemutatják.
Sportsorok
A KIME Shotokan Karate Egyesület
sportolói, edzői
A Hajótörött az amazonok
szigetén is a döntőbe jutott
GasztroKanizsa
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
HIRDETÉS
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
A rosszkedve is hatással van a környezetére.
Mi lenne, ha jókedvűen,
fütyörészve térne haza, még akkor
is, ha előtte valaki felbosszantotta.
Bika: 04.21-05.21.
Ha figyelmet fordít a kommunikációs
készségére, és fejleszti azt,
annak már tavasszal meg lesz az
eredménye. Akár új vállalkozásba is
kezdhet.
Ik rek: 05.22-06.21.
Az ön körül zajló események erősen
felvillanyozzák az érdeklődését.
Szemlélje pozitívan a történéseket,
hisz előbb-utóbb véget érnek.
Rák: 06.22-07.22.
Törődjön többet az érzelmi életével.
Feltétlenül figyeljen arra, hogy
a hobbijára szánt idő ne okozzon
problémát a párkapcsolatában.
Oroszlán: 07.23-08.23.
A hétfői napokon szinte mágikus
energiát érez magában. Mindennek
csupán az lehet az oka, hogy nem
aludta végig a vasárnap délutánt.
Szűz: 08.24-09.23.
A bolygók szerint valaki próbára teszi
a tűrőképességét. Mivel ön nem
ismer lehetetlent, legjobb lesz, ha
elzavarja az illetőt.
Mérleg: 09.24-10.23.
Otthon is lehet jó pontokat szerezni,
nemcsak az iskolában. Nézzen körül
türelmesen, és találja ki, melyik az a
munka, ami csak önre vár.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ne várjon másra, változtasson a rosszkedvén
saját maga. Első nekifutásra
csak meditáljon, és ne foglalkozzon
semmi mással.
Nyilas: 11.23-12.21.
Ha a hétvégén nem tud mit kezdeni
magával, hangolódjon rá a környezetében
élőkre. Találja ki a kívánságukat,
és lepje meg őket.
Bak: 12.22-01.20.
Ha új ismerősökre, barátokra szeretne
szert tenni, nyitottabban közeledjen
az emberekhez. Nem árt,
ha időnként méregtelenítő kúrákat
is tart.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha gondok vannak az érvényesülési
képességével, akkor frissüljön fel
testben és lélekben. Például minél
előbb nevezzen be egy hócsatába.
Halak: 02.20-03.20.
Gondolkodjon el azon, mi történne
otthon, ha beiktatna magának hétvégére
egy szabadnapot. Ha nem
tudja, próbálja ki, akkor majd kiderül.
Csirkemell őzgerinc
formában,
kukoricás salátával
Major Jánosné terít.
Menüsora nemcsak
kulináris, hanem
vizuális élményt
is kínál
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Uzsonnára várta a hétvégén Major
János és felesége a gyermekeit és azok
családját. Míg Ibolya megterítette az asztalt,
a férj ellapátolta a havat az udvaron. A
sült csirkemell és a saláta receptjét elkértük
Ibolyától.
Hozzávalók: 70 dkg csirkemell, 20 dkg
bacon szalonna, 15 dkg reszelt sajt, só,
bors, petrezselyem, 4 evőkanál tejföl, 3 ek
liszt, 2 tojás.
Elkészítése: A húst vágjuk apró kockákra,
sózzuk, borsozzuk, és egy kicsit hagyjuk
állni. A 3 evőkanál tejfölt a tojásokkal, a
liszttel, a sóval, borssal, petrezselyemmel, a
10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük, és
hozzáadjuk a felkockázott húst.
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk
zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával
úgy, hogy a szélei kilógjanak. Beletesszük
a masszás húst, majd lefedjük a
szalonnával, a tetejét megkenjük tejföllel,
és rászórjuk a maradék 5 dkg sajtot. 170
fokon 45 percig sütjük.
Kukoricás saláta
füstölt sajttal:
2 tojás sárgájával, mustárral, kevés sóval
és cukorral, 2 dl étolajjal majonézt készítünk.
Hozzáadunk egy nagy pohár joghurtot,
20 dkg hosszúkás csíkokra vágott sonkaszalámit,
15 dkg reszelt karaván sajtot, 1
közepes, apró kockákra vágott kaliforniai
paprikát és egy kígyóuborkát. Este elkészítjük
és hűtőbe tesszük, hogy másnapra
az ízek jól összeérjenek. Egymagában is
laktató salátát kapunk.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 10. SZÁm, 2018. Má rcius 16.
Hőseink és múltunk, gyermekeink és jövőnk
miatt is igent kell mondanunk a szabadságra,
a biztonságra és a nemzeti érdekekre… 11
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
Három kanizsai polgár is állami kitüntetést kapott a
nemzeti ünnep alkalmából. Dr. Márkus Ferenc, a Batthyány
Lajos Gimnázium nyugalmazott tanára, Nagykanizsa
díszpolgára a magyar arany érdemkeresztet, dr.
Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem kanizsai campusának
igazgatója a magyar érdemrend lovagkeresztjét
vette át Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.
Egri Gyulának, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
vezetőjének a magyar érdemrend lovagkeresztje
katonai tagozatát nyújtotta át Pintér Sándor
belügyminiszter (képünkön).
Foglalkoztatási kérdésekről tárgyalt Zágrábban Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és
képzésért felelős államtitkár horvát kollégájával, Majda Buriccsal. A találkozón a magyar
kormányt képviselő politikus bemutatta, mit ért el Magyarország 2010-től a foglalkoztatási
adatok javítása terén, s miként tervezi a teljes foglalkoztatást. A politikusok egyetértettek
abban, mindkét ország egyik legfőbb célja, hogy a helyi vállalkozások saját hazájukban
tudjanak érvényesülni, fejlődni, ezáltal minél több embernek munkát adni. A
megbeszélést követően a magyar küldöttség megkoszorúzta Petőfi Sándor emléktábláját,
amely a lánglelkű költő egykori kaszárnyájánál található. Az emlékezéshez csatlakozott
a Zágrábban élő magyar közösség is. M-B. Gy.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Bankók
A forradalom és
szabadságharc
kitörésének 170.
évfordulójára
emlékezett a Magyar
Éremgyűjtők
Egyesületének
Nagykanizsai
Csoportja márciusi
programján. A börze
keretében megnyílt
kiállításon
kordokumentumok
mellett láthatók voltak
például Kossuthbankók
is.
Az érdeklődésre
ezúttal sem lehetett
panasz.
Kanizsa
3
Fotó: Jancsi László
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: ZMKI
H ajrá h a za i!
A HÉT TÉMÁJA 2018. 03. 16. | 3
Sok ebből a migránsozásból,
gondoltam. Nem
volt igazam – kezdte Bencsik
András, a Demokrata
hetilap főszerkesztője, aki
eztán az elmúlt napok eseményeiből
egy becsületgyilkosság
kísérletét
beszélte el. (Mire az újságot
olvassák, már akad,
ami felülmúlja, sajnos.)
Még nem fogjuk föl a
migránsveszélyt, szögezte
le. A Csongrád megyéből
hajdan Zalába vezényelt
kollégája a nagy távolság
ellenére létező otthonosság
érzést emelte ki, ami
helyett – ha hagyjuk – egy
másik idősík türemkedik
elő. A valódi ellenfelünk az
európai liberalizmus,
mondta ki, az teszi lehetővé
a migrációt. Az európai,
magyar életforma olyan,
mint a villanykörte, akkor
vesszük észre, amikor
hiányzik. Ám foggalkörömmel
ragaszkodunk
ahhoz, ami a miénk, ha
veszély fenyegeti. Nem
csak a határokat, a saját
arcunkat is elveszítenénk,
masszává válnánk – figyelmeztetett
a demokratás
Szentesi Zöldi László.
Érdemes-e sorosozni?,
tette föl a kérdést a Pesti
Srácok főszerkesztője,
Huth Gergely. Hódmezővásárhely
után ki vannak
terítve a kártyák: Vona és
Gyurcsány egy csónakban
evez. Miért teszik, akár
saját politikai érdekük ellenére?
Az összeborulást
Soros rendelte meg,
Magyar Bálint szervezi –
leplezte le. Aki nem a
Fideszre, az Gyurcsányra
szavaz, tette egyértelművé.
Káosz, válság, elhúzódó
tárgyalások és új választás
jönne egy ellenzéki győzelem
után, erről beszélt
Gyurcsány Ferenc a Civil
rádióban a Fiala Jánosnak
adott, meglepően őszinte
interjúban, emlékeztetett.
Lovas István az elmúlt
napok migránsok általi
támadásait sorolta, akkor
még a bécsi késelés előtt
voltunk. Az olasz választás
eredménye ébresztően
hathat idehaza is, valószínűsítette
a Magyar Idők
szerzője. A nyugat megpróbálta
megbontani a
V4-ek egységét, és rögtön
nekitámadtak Ficónak,
amikor a szlovák kormányfő
rákérdezett a köztársasági
elnöknél: vajon miről
beszélgettek Sorossal?
Ez az egy hazánk van,
nem engedhetjük meg,
hogy tönkretegyék, így
Bencsik András. Az erősödő
magyar gazdaság lehetővé
tette a járulékok csökkentését,
folytatta, reális
közelségbe került az osztrák
bérszínvonal. Lovas István
a ma is létező balliberális
sajtófölény bizonyítékait
sorolta, s ajánlotta,
próbáljuk ki, milyen találatokat
ad egy kereső. A kanizsai
kötődésű (felesége
Takács lány) Bencsik András
a korrupció rágalmára
adható válaszként említette:
az az ország, amelyik ki
tud fizetni ennyi milliárdot
a rendkívüli hideg miatt,
ott van tartalék. Az egykori
dózsás honvéd – a Jobbik
néppártosodása kapcsán –
pedig emlékeztetett: a ballib
oldal végig tudta, Vona
nem veszélyes számukra.
Mi vagyunk az ellenfél.
Sorolta a választás nem kis
tétjeit, a legelső: aki nem
akarja, hogy Zala tíz év
múlva Szíria legyen…
PAPP János
Szentesi Zöldi László,
Huth Gergely, Lovas István
és Bencsik András tőlünk
nyugatabbra a véleménydiktatúra
miatt nem
mondhatnák el úgy a valóságot,
mint itt, Kanizsán
Magyarországot meg kell védeni!
Mire gondolsz, katona,
őrség idején?
Szikora Robi édes-bús számát hallgatva arra biztosan
nem, hogy három évtizeddel egyéves Dózsa laktanyai szolgálatod
után ma – fegyverrel, tollal, a demokrácia eszközeivel:
választáson – egy minden eddiginél veszélyesebb
ellenségtől kell megvédeni Magyarországot. Az egykori
alakuló tér helyén fekvő bevásárlóközpontban Szentesi
Zöldi László és három kollégája az Echo TV Sajtóklubjából
teltházas író-olvasó találkozón vett részt a Polgári Kanizsáért
Alapítvány meghívására.
Ebben a teremben máskor judozni tanulnak, s
önvédelemről volt szó ezen az estén is…
Magyarországot meg
kell védeni!
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
THM
BANK1 BANK2 BANK3
4,54 4,42 4,3
HA MEGVAN
AZ ÁLOMINGATLAN,
TALÁLJA MEG HOZZÁ
A KEDVEZŐ
ÉS BIZTONSÁGOS
LAKÁSHITELT!
KERESSE AZ ÖSSZEHASONLÍTHATÓ,
FOGYASZTÓBARÁT LAKÁSHITELEKET!
www.minositetthitel.hu
Aktuális 2018. 03. 16. | 5
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nagykanizsai
irodájába keresnek új munkatársat az alábbi pozícióba:
GAZDASÁGI IGAZGATÓ
Feladatok: - közreműködés a Zrt. és a könyvelési szerződésekkel rendelkező
gazdasági társaságok üzleti terveinek, beszámolóinak, bevallásainak
összeállításában, statisztikai adatszolgáltatások elkészítése
- könyvelői csoport munkájának szervezése, irányítása, ellenőrzése
- a Zrt. és a könyvelési szerződésekkel rendelkező gazdasági társaságok
könyvvezetési feladatainak ellátása, megszervezése, irányítása
- a beérkező bizonylatok, számlák ellenőrzése, igazolása
- pénztárak működésének koordinálása, elszámolásának ellenőrzése
- könyvvizsgálathoz szükséges adatszolgáltatás biztosítása
- a Társaság anyagraktár kezelésével kapcsolatos feladatainak irányítása,
ellenőrzése
- ügyfélszolgálati iroda munkatársainak munkaszervezése, ellenőrzése,
irányítása
Elvárások: - főiskolai vagy egyetemi szintű közgazdasági végzettség
- mérlegképes könyvelői végzettség
- Windows és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és
szakmaspecifikus szoftverek ismerete
Előnyt jelent: -vezetői tapasztalat
- könyvelési területen szerzett munkatapasztalat
Juttatások: megegyezés szerint
Munkav égzés helye: Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.
Jelentkezés: Az önéletrajzokat kérjük 2018. március 21-ig a via.titkarsag@
nagykanizsa.hu e-mail címre vagy az alábbi postacímre megküldeni:
Via Kanizsa Városüzemeltető NZRt. 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.
Segíti és támogatja a mentők munkáját
Cseresnyés Péter. Az államtitkár, országgyűlési
képviselő a kanizsai állomás új vezetőjével
találkozott, akivel a mentők stresszoldását
szolgáló kényelmi fejlesztésekről és a zöldterület
rendbetételéről egyeztetett.
Az állomás munkatársai a mentők
eszközeit és az oktatóhelyiséget
is bemutatták a politikusnak.
Cseresnyés Péter a találkozón
felajánlott egy új ülőgarnitúrát a
kanizsai mentőknek, hogy a vonulások
között hatékonyabban felfrissülhessenek,
illetve további
segítségről is biztosította az állomás
dolgozóit.
– Egyrészt azért, mert van mit
szépíteni a környezeten, amely az
itt dolgozók pihenését, relaxációját
szolgálja, másrészt a kényelmi
berendezések színvonalán is lehet
javítani – mondta az államtitkár,
országgyűlési képviselő.
Mátrai Tibor, a kanizsai mentőállomás
vezetője arról beszélt, a
mentésnek különböző tényezői
vannak. Az autót, az eszközöket, a
munkaruhát az Országos Mentőszolgálat,
illetve az alapítványok
biztosítják, fejlesztik, ám legalább
ennyire fontos, hogy a mentődolgozókra
nehezedő pszichés nyomást
csökkentsék.
– A stressz miatt kollégáim fokozott
egészségromlásnak vannak
kitéve, s ezen a helyzeten javíthat,
ha a munkahelyi környezet olyan,
ami oldja ezt – fogalmazott a
mentőállomás vezetője, hozzátéve,
szeretnék, ha megújulna például
a zöldfelület, a járda és a kerítés.
Segítség a mentőknek
Stresszes munka
a mentőké, a munkahelyi
környezet fejlesztése
oldhatja a feszültséget
(Fotó: Gergely Szilárd)
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális
Nagykanizsa,
Sugár u. 1.
Tel.: 93/789-962
Platán sor 1.
Tel.: 93/310-644
A Varilux Mester optikai üzletekben biztos lehet benne, hogy személyre szabott,
kiemelt szintű szolgáltatást kap és mindig az igényeinek, életstílusának
legmegfelelőbb szemüveget ajánlják az Ön számára. Mi garantálja mindezt? A
Varilux Mester optikák szakembereinek sokéves szakmai tapasztalata,
a szakma iránti elkötelezettsége és a törekvés, hogy
a vásárlóik a legjobb megoldással távozzanak, maximális
megelégedettséggel. A Varilux Mester üzleteket különösen
ajánljuk azon szemüvegviselők számára, akik a presbyopia
problémájára a lehető legjobb megoldást keresik. Ezen
optikai üzletek ugyanis élen járnak a Varilux multifokális
lencsék készítésében és személyre szabásában, precizitásuk
és szakmai színvonaluk kimagasló. A Varilux lencsék
esetében a személyre szabás kulcsfontosságú, hiszen ezáltal a
szemüvegviselő látásélménye jelentősen javulhat. A Varilux S
Széria csúcskategóriájú szemüveglencséi, a Varilux S 4D kizárólag
a Varilux Mester optikai üzletekben elérhető, amelyek az
eyecode és a domináns szem figyelembevételével már a
személyre szabás tekintetében is forradalmi
újításnak számít. A Varilux lencsék
széles családja biztosítja, hogy a
minőségi alap lencséktől a maximálisan
személyre szabottig mindenki
megtalálja a számára megfelelőt.
Háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot
tartott Tímár Sándor Asztrik ferences
szerzetes az Alsóvárosi templomban.
A partiumi Kaplony plébánosa azt
mondta, nem tanítani jött Nagykanizsára,
hanem tanúságot tenni,
mert szerinte a világnak ma együtt
imádkozó, tanúságtevő emberekre van
a leginkább szüksége.
– Amikor Istenről akarok
érdemben beszélni, csak
dadogni tudok. Ám attól
még, hogy nincs szó, amivel
kifejezhetném a hatalmasságát,
nem gondolom,
hogy hallgatnom kellene
róla – fogalmazott a lelkigyakorlat
elején a kaplonyi
ferences szerzetes. – Néha
úgy tűnhet, hogy az Úr távol
van tőlünk, pedig szüntelenül
várja, hogy találkozzunk
vele – ezért viszont nekünk
is tennünk kell valamit. Nem
elég templomba járni:
imádkozzunk, csendesedjünk
el és adjunk hálát, hogy
minden nap egy megrendítően
csodálatos találkozás
legyen Istennel.
Az atya arra buzdította a
híveket, legyen számukra
szüntelenül megújuló
élmény a vallás. A lelkigyakorlaton
egy másik, hasonlóan
fontos találkozásról is
elmélkedett.
– Jézus megmutatja, és
ma is hirdeti, hogyan lehet
örökké és boldogan élni. A
titok nyitja a Biblia, minden
ott van leírva benne, csak
olvasnunk kellene – mutatott
rá. – Ha valaki azt érzi,
az élet nehéz akadályt gördített
elé, forgassa a Szentírást,
és gondolkozzon el,
mit tenne Jézus a helyében.
S ha ez nem elég, imádkozzon
– de ne csak a megszokott
módon! A saját szavakkal
megfogalmazott kéréseknek
ugyanis nagyon
nagy ereje van.
Aki hittel tekint Jézusra,
annak lesz ereje ahhoz,
hogy az őt ért kihívásokkal
megbirkózzon. Nincs élet
szenvedés nélkül, a kérdés
csupán az, hogy vonszoljuk
vagy visszük a keresztünket,
hangsúlyozta Tímár
Sándor Asztrik.
NEMES Dóra
Tímár Sándor Asztrik:
A titok nyitja a Biblia
(Fotó: Gergely Szilárd)
Legyen élmény
a vallás!
Kedvezményes időszak: 2018. március 16-31-ig
Vonszoljuk vagy visszük?
Aktuális 2018. 03. 16. | 7
Negyedórán belül
elfogták azt a férfit,
aki egy gázriasztófegyverrel
kirabolt
egy dohányboltot
múlt pénteken este.
Az elkövetőt
látványos akció során
csípték el
a könyvtárnál.
A férfi, arcát maszkkal takarva
lépett be az egyik Sabján Gyula
utcai dohányboltba, majd fegyverrel
a bevételt követelte. A boltban
egyedül volt az eladónő, aki
teljesítette a briganti kérését. Az
akkor még ismeretlen elkövető
felmarkolta a készpénzt és kereket
oldott.
Ám nem sokáig örülhetett a
zsákmánynak, mert a riasztás
után néhány perccel a rendőrök
egy gyanús, kapucnis, nejlonszatyros
férfira lettek figyelmesek
a könyvtár környékén. A két járőr
levitte a földre, megbilincselte, s
megtalálták nála a dohányboltból
elvitt több százezer forintot, valamint
a fegyvert, és előkerült a
símaszk és a kesztyű is.
A 19 éves nagybakónaki férfit
őrizetbe vették, azóta pedig a
Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási
bírája a gyanúsított házi
őrizetét rendelte el. Az ügyészség
a férfi előzetes letartóztatását
indítványozta, a bíróság azonban
úgy látta, elegendő az enyhébb
kényszerintézkedés, tekintettel
az elkövető fiatal korára, arra,
hogy elismerte a felelősségét, és
nem áll fenn a szökés, elrejtőzés
veszélye sem. A döntés nem jogerős,
ugyanis az ellen az ügyész
fellebbezést jelentett be, amelyet
lapzártánk után mérlegelt a bíróság.
Péter Árpád
GAZDIKERESŐ
Fotó: Jancsi László
RÖFI nagyjából 2 éves,
fajtatiszta staffordshire
terrier szuka. Pár hónapja
él a menhelyen, azóta
ivartalanították is. Kedves,
barátságos, jól szocializálódott
kutya,
nagyobb termetű társaival
jól megfér. A macskák
viszont inkább kerüljék
el.
Frodóról és Röfiről is
érdeklődhet a kanizsai
menhelyen; elérhetőségek
és további információk:
www.eletter-kanizsa.
hu, +36-30/400-1368.
VINCZE Adél
FRODÓ idősebb, 7 év körüli keverék kan, kóbor kutyaként
került a menhelyre januárban. Nagy valószínűséggel volt gazdája,
de chipet nem találtak benne. Rendkívüli módon igényli az
ember közelségét, szeretetre éhes, barátságos eb. Pórázon szépen
sétál, a szuka kutyákkal és a macskákkal is jól kijön.
Kifosztott egy dohányboltot
Rendőrkézen a rabló
A rendőrök perceken
belül kézre kerítették
a rablót. Itt már megbilincselve,
a földön
ülve várta sorsát
(Fotó: Gergely Szilárd)
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Március 17. (szombat)
A Családi Hétvége programja
14.30 „Az én hobbim” sorozat
keretében: FARAGOTT HÚSVÉTI
TOJÁSOK – NAGY LÁSZLÓ kiállítása
15.00 HÚSVÉTVÁRÓ KÉZMŰVES
JÁTSZÓHÁZ (képeslap és dekoráció
készítés, csillámtetoválás).
A részvétel DÍJTALAN!
15.30 „ÍGY ANGOLOZUNK MI” –
bemutató foglalkozás óvodásoknak.
Vezeti: Vajda Margit. A részvétel DÍJTALAN!
17.00 „ÁLLATI ZENÉS ABC” – Bíró
Eszter és zenekarának gyermekműsora.
Belépődíj: elővételben 1500 Ft,
az előadás napján 1800 Ft
Március 19. (hétfő) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
programja
„MEGIDÉZETT KÁRPÁTALJA” – a
Magyar Állami Népi Együttes műsora
Belépődíj: I. helyár 3 000 Ft,
II. helyár 2500 Ft.
Március 20. (kedd) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
programja
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: EGY
ŐRÜLT NAPLÓJA
Főszerepben: Keresztes Tamás. Rendező:
Bodó Viktor. Belépődíj: 2 500 Ft.
Március 22. (csütörtök) 14 óra
„A VÍZ VILÁGNAPJA” – nemzetközi
rajzpályázat kiállítása. Megtekinthető:
április 5-ig, a színházi előcsarnokban.
Március 23. (péntek) 17 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
programja
„FOLTON INNEN, FOLTON TÚL” – a
Kanizsa Folt tagjainak kiállítása
Megtekinthető: április 15-ig. Kiállítók:
Bogárné Kovács Magdolna, Horváthné
Saskői Jolán, Pintér Lászlóné,
Gazdag Istvánné, Varga Lászlóné,
Molnár Sándorné, Iváncsics Jánosné,
Pénzes Lászlóné, Szabó Dezsőné
Medgyasza y Ház
Március 16. (péntek) 18 óra
A Családi Hétvége programja
Kalandozó Kanizsaiak
VIHARVADÁSZAT – Gigászi „légi
szörnyek” torkában, „villanyfák”
fényében
Gazdag Attila élménybeszámolója.
Egy cseppet sem veszélytelen szenvedély
fotói, történetei, kalandjai. A
belépés díjtalan.
Március 24. (szombat) 18 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
programja
„VENDÉGSÉGBEN A KANIZSA BIG
BANDNÉL”
Vendég: Pecze Zsófia – ének, Pecze
Balázs – trombita. Belépődíj: 1 000
Ft.
Móricz Zsi gmond Művelődési
Ház
Március 22. (csütörtök) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
programja
GERSWIN EST – Karosi Júlia Quartet
A fellépő művészek: Karosi Júlia –
ének, Tálas Áron – zongora, Fonay
Tibor – nagybőgő, Varga Bendegúz
– dob.
Belépődíj: 1 000 Ft. A rendezvény
támogatója: NKA – Hangfoglaló.
Programajánló
Márc. 15-21. 15:30 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Márc. 15-21. 16:00 LÁT HATÁ S
francia dráma
Márc. 15-18. 16:00 12 KATO NA
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 15-21. 17:30 TO MB RAIDER
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 15-21. 18:00 TE STRŐL ÉS LÉLE KRŐL
magyar játékfilm
Márc. 19-21. 18:00 12 KATO NA
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 15-21. 18:30 A HELY
olasz film
Márc. 15-21. 20:00 BOSSZÚVÁGY
szinkr.,amerikai akcióthriller
Márc. 15-21. 20:00 VÖRÖ S VERÉ B
szinkr.,amerikai thriller
Márc. 15-21. 20:30 TO MB RAIDER 3D
szinkr., amerikai akciófilm
március 15-
március 21.
m űsora
Tétova szerelem
A Testről és lélekről című film arról szól, hogy minden, ami összeköt minket,
embereket az életünkben, az fontosabb, mint ami szétválaszt. Ezt
Enyedi Ildikó, a magyar játékfilm rendezője mondta még 2017-ben egy
sajtótájékoztatón, amit nem sokkal azután tartottak, hogy az alkotás
elnyerte az Arany Medvét, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale)
fődíját. A magyar produkció azóta bezsebelt egy jelölést a legjobb idegen
nyelvű film Oscar-díjára is. Az alkotás tulajdonképpen egy gyönyörű mese
az álmokban feloldódó gátlásokról, a tétova szerelem beteljesülésének
lehetőségéről. A filmvásznon két olyan ember története bontakozik ki,
akiknek látszólag nem sok köze van egymáshoz, ám sorsuk mégis összefonódik.
Egy bűntény nyomozása során végzett pszichológiai vizsgálat során
ugyanis kiderül, éjszakánként egy közös világban járnak, ahol egy szarvaspár
formájában ugyanazt az álmot élik meg mindketten, napról napra.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Avatják a kilátót
Jövő szerdán 11 órától adják át a ZALAERDŐ Zrt. által felújított kilátót
a Csónakázó-tónál. A 48 méter magas fúrótoronyból átalakított, a
80-as éves vége óta lezárt építménynek két kilátó szintje van, amelyből
az alsó 28, a felső 43 méterrel emelkedik a táj fölé. A kilátóból
felejthetetlen és egyedülálló kilátás nyílik a városra, valamint az erdőkkel
borított zalai és somogyi dombvidékre.
Nagykanizsa megújult emblematikus építményének megnyitását
középiskolásoknak szóló futóversennyel és tűzoltósági bemutatóval
ünneplik, a kilátót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Cseresnyés
Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Rosta Gyula
vezérigazgató avatja fel. Az ünnepség háziasszonya a háromszoros
Spartathlon-győztes hosszútávfutó, Lubics Szilvia lesz, a műsorban
közreműködik a Nagykanizsai Fúvószenekar.
Kultúra 2018. 03. 16. | 9
A kanizsai jurátus szablya
a múzeum régi anyagából
származik. Pontos története
nem ismert, ahogy
az sem, kinek a tulajdona
volt, szögezi le Kunics
Zsuzsanna történész.
– A jurátus szablyák eredetileg
a magyar jogászhallgatók
ünnepi viseletéhez
tartoztak, tehát nem
harcászati célokra készültek,
hanem díszfegyverek
voltak – mondja a szakember.
– Nagyon hasonlítanak
az 1837 M típusú gyalogostiszti
szablyára, azzal
a különbséggel, hogy a
jurátus penge íveltebb,
kengyel nélküli markolata
pedig egyszerűbb. A vitrinünkbe
kitettük Barabás
Miklós egyik litográfiáját is
Vasvári Pálról, aki épp egy
ilyen szablyát fog – valahogy
így festhetett a fegyver
a mi rejtélyes nemzetőrünk
kezében is.
A díszszablya a nemzeti
őrsereg jelentőségének
növekedésével vált státuszszimbólumból
a márciusi
forradalom egyik jelképévé

még ha a
k é ny s z e r
szülte is a
szabadságh
a r c b a n
bet ö l t ö t t
szerepét. A
haza védelmére
igyekvő
jurátus
o k n a k
u g y a n i s
s e m m i
egyéb nem
állt a rendelkezésükre,
amivel
h a r c o l n i
tudtak volna.
Urbán
Aladár történész
a
nemzetőrség és a honvédség
1848-as megszervezéséről
szóló tanulmányában
azt írja: Magyarországon,
ahol késő őszig nem működött
fegyvergyár, a kormány
mindössze abból
tudott felszerelkezni, ami a
napóleoni háborúkból
megmaradt, vagy a katonai
raktárakból előkerült.
– Amikor Jellasics és csapatai
betörésének híre
ment, mindennél sürgetőbbé
vált a nemzetőrség
felfegyverzése, ami akkoriban
nem kis kihívás volt –
teszi hozzá Kunics Zsuzsanna.
– A feljegyzések szerint
a Drávához kivezényelt 28
ezer nemzetőr közül mindössze
kilencszáz kapott
puskát, ezerötszáznak
pedig úgy nevezett „hadi-”,
vagyis kiegyenesített
kaszával kellett beérnie. A
többieknek még különösebb
fegyverek jutottak:
fejsze, fokos vagy lándzsa.
Somogyban vasvillát,
Veszprémben dárdát, a Hajdú
kerületben csákányt
osztottak. Látható: gyakorlatilag
mindent felhasználtak
a csapatok felfegyverzésére,
s ez alól a díszfegyverek
és a jurátus szablyák
sem voltak kivételek.
A nemzetőrség megszervezése
egyike volt a márciusi
ifjak követeléseinek, a
12 pontnak. Batthyány
Lajos miniszterelnök még
márciusban javasolta a
városoknak, hogy a belső
rend és a nyugalom fenntartása
érdekében alakítsanak
nemzeti őrseregeket –
ezt végül az áprilisi törvényekbe
is belefoglalták. A
megyében március végén
állították ki az első, önkéntes
alapú egységeket.
Nem minden város
engedhette meg magának,
de Nagykanizsa
nagyon szép, az előírásoknak
megfelelő egyenruhákat
varratott: a búzavirágkék
atillát fekete sújtással,
valamint óngombokkal, a
szürke nadrágot piros zsinórral
díszítették. A pirosfehér
szegélyű, zöld posztósapka
elején nemzeti
rózsa volt, amibe az N. Ö.
betűket varrták. A kanizsaiak
a díszes egyenruhájuk
mellett még arról is híresek
voltak, hogy az időseknek
és a fiataloknak különkülön
is szerveztek nemzetőr
csapatokat.
NEMES Dóra
Emlék
a szabadságharcból
A „csupasztól” kezdve az aranyozotton és a kékítetten át a maratott pengékig
számtalan változatban készültek jurátus szablyák. A kanizsainak az egyik oldalára
egy kettős keresztet véstek, ami felett az „E jelben győzni fogsz!”, alatta pedig
a „Seregek Istene, leghatalmasabb hadakozó, légy velem!” felirat olvasható latin
nyelven. A penge másik oldalán a félholdra lépő Szűz Mária látható – a szimbólum
a török időkből származik –, valamint a „Mária, Isten anyja, Magyarország
védasszonya, oltalmad alá menekülök” felirat, szintén latinul.
„Hazánk láthatárán a vész mindinkább tornyosodik;
egy alávaló párt, melly Jellachichot vak eszközeül
használja, újonnan emeli fejét. […] Mivel tehát,
mind e mellett, minden perczben hazánk határainak
tettleges megtámadásától kell tartanunk: felhívom
a Duna és Dráva közti törvényhatóságokat e hazánk
jövendőjére legnagyobb fontossággal biró pillanatban,
használják most fel annyiszor tanusitott nemes
hazafiui lelkesedésöket, és állitsanak tüstént minél
nagyobb számmal a kiindulásra önkénytesen ajánlkozó
nemzetőröket […]. Mi megtámadni senkit sem
fogunk, de szabadságunk, függetlenségünk és jogaink
védelmére utolsó emberig készen állunk.” [Részlet
Batthyány Lajos 1848. augusztus 15-én kelt rendeletéből]
Noha eredendően díszfegyver volt, szinte
biztos, hogy az 1848–49-es forradalom
és szabadságharc idején egy nemzetőr jó
párszor megforgatta azt a jurátus szablyát,
amely március műtárgya lett a Thúry
György Múzeumban. Az intézmény munkatársai
a nemzeti ünnep alkalmából állították
ki a történelmi emléket.
Nagykanizsa már akkor is kitett
magáért
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a
településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.) önkormányzati rendelet
szerinti támogatás elnyerésére.
A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített
értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 5 millió Ft – vissza
nem térítendő támogatás, amely 2018-ban kerülhet felhasználásra.
A részletes pályázati feltételeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.)
rendelete (a továbbiakban: Rendelet) tartalmazza, amelyet a Polgármesteri
Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. fsz. 15.) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda,
péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.
A pályázatokat 2018. május 31-ig lehet beküldeni, vagy személyesen
benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához.
Kizárólag zárt borítékban beküldött vagy benyújtott pályázatok
vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: „Helyi értékvédelem
támogatása 2018.”
A beérkező pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága 2018. júniusi
soros ülésén bírálja el 2018. június 30-ig.
A Rendeletben meghatározott feltételeken kívül a pályázóknak
az alábbi feltételeknek kell megfelelniük, illetve az alábbiakról kell
nyilatkozatot tenniük, melyhez a szükséges nyomtatványok szintén
a fenti helyeken hozzáférhetők:
A pályázaton résztvevőknek a közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásainak
megfelelően kell nyilatkozatot tenniük.
Pályázó nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi
CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek
minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak
változása esetén arról haladéktalanul köteles a Támogatót tájékoztatni.
Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról
szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem
köthet érvényesen visszterhes szerződést nem átlátható szervezettel,
illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján
nem teljesíthet kifizetést.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló
368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint
Támogató a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést
felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor –
a szerződéstől eláll.
Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített
feltétel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések
elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó
átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban meghatározott
adatokat kezelni.
Dénes Sándor
polgármester
Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark
8960 Lenti, Táncsics M. u. 2/a
furdo@lenti.hu
www.lentifurdo.hu
www.fb.com/lentifurdo
Lazítson, pihenjen családjával
a LENTI TERMÁLFÜRDŐBEN,
ahol ÚJ élményfürdő
várja!
(óriás és családi csúszda, jakuzzi, nyakzuhanyok, masszázságyak,
gyógy- és úszómedencék, 600 m2 pihenő rész)
Kínálatunk:
Családoknak kedvezményes belépők!
Szaunaszeánszok hétvégenként!
Aquafitness
hétköznap és
hétvégenként
az Új élményfürdőben!
Térjen haza tele élettel,
tele élménnyel!
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
ünnep 2018. 03. 16. | 11
Az 1848-as forradalom nem ért véget,
és nem csak azért, mert minden márciusban
megszületik a szívünkben. A
magyar történelem ugyanis olyan,
hogy időről időre próbára tesz bennünket,
felteszi a kérdést: ti hajlandók
vagytok-e cselekedni a nemzet
szabadságáért? És a válaszunk minden
korban és időben az volt, hogy
igen – hangsúlyozta március 15-i
ünnepi beszédében Cseresnyés Péter
államtitkár, országgyűlési képviselő a
városi megemlékezésen.
A politikus kiemelte:
1848 annak a példája, hogy
sok felelősen gondolkodó,
bátor magyar ember képes
tenni az országért, a nemzetért,
a hazáért. Ezen a
napon pedig nemcsak az
ismert hősökre emlékezünk,
hanem azokra a
„névtelen” százezrekre is,
akik fegyverrel a kezükben,
a szabadságharc zászlaja
alatt, akár életüket is
feláldozva küzdöttek
Magyarország függetlenségéért,
önrendelkezéséért
– tehát a jövőjéért.
Hozzátette, a magyarok
mindig igent mondtak a szabadságra,
az ország függetlenségére:
például a törökdúlás
idején, 1848-ban,
1956-ban és 1990-ben is.
– Igent kell mondanunk
ma is – folytatta Cseresnyés
Péter –, hiszen csak
így maradhat meg Magyarország
magyar országnak,
és csak a szabadság igenjével
tudjuk azt megőrizni
a jövőnek. Magyarország
ma szabad, köszönhetően
eleinknek, hőseinknek,
akik soha nem féltek megcselekedni
azt, amit megkövetelt
a haza. Európa
viszont nem szabad,
ugyanis a szabadság az
igazság kimondásával kezdődik,
és sokan – bár talán
egyre kevesebben – nem
hajlandók erre.
Arról akarnak meggyőzni
bennünket, de talán
helyesebb, ha úgy fogalmazunk:
azt hazudják,
hogy egy idegen kultúrából
jövő embertömeg –
nevezzük migránstömegnek
– áradata nem veszélyes,
sőt, kifejezetten
üdvözlendő és hasznos.
Tagadják, hogy tízmilliók
állnának készenlétben
arra, hogy elárasszák és
elfoglalják Európát, tagadják,
hogy létezne Eurábia
terve s fenyegetnek és zsarolnak
is bennünket, mert
ki merjük mondani az igazságot,
sőt: kiállunk szabadságunkért,
biztonságunkért,
magunkért és a jövőnkért,
sorolta a politikus,
leszögezve: mi azonban
megvédjük magunkat –
még akkor is, ha ez harccal
és küzdelemmel jár.
– Ma Európa nagy
részén megbélyegzik,
elítélik, üldözik azt, aki
kimondja, hogy a bevándorlás
bűnözést és terrort
hoz. Pedig csak meg kell
nézni a híreket: támadás
támadást, merénylet
merényletet, késelés késelést,
erőszak erőszakot
követ. Tagadják, hogy a
más kultúrából érkező,
arctalan tömegek veszélyt
jelentenek életünkre, szokásainkra,
keresztény
hagyományainkra, tehát
mindarra, amitől mi, mi
vagyunk, amitől magyar a
magyar. Ma tilos kimondani,
hogy a korábban
érkezettek a beilleszkedés
helyett saját világot építettek
maguknak, amelyben
saját törvényeik szerint
élnek, és a legtöbb
európai nagyvárosban
vannak olyan kerületek,
ahová a rendőrök és a
katonák sem mernek
bemenni. Az pedig a legnagyobb
bűnnek számít,
ha kimondjuk: az Európára
kényszerített migrációs
folyamat valószínűleg
nem a véletlen műve,
hanem lehet, kitervelt és
irányított akció.
Cseresnyés Péter arról is
beszélt, Brüsszelben és
más hatalmi centrumokban
ma már nyíltan azért
dolgoznak, hogy minél
gyorsabban ideszállítsák
és betelepítsék közénk az
idegeneket, ennek pedig
nincs más célja, mint hogy
megváltoztassák Európát,
felszámolják a nemzetállamokat,
elvegyék a szabadságunkat,
önrendelkezésünket,
biztonságunkat,
kultúránkat és megszokott
életünket. Akik ezt kitalálták,
gyenge nemzeteket,
behódolt és megfé-lemlített
polgárokat akarnak
látni – és a szabadságról
hallani sem akarnak. Zsarolás,
megfélemlítés, a sajtóból
áradó hazugságáradat
néz szembe Európa
szabadságszerető népeivel.
Nekünk pedig a történelem
újra felteszi a kérdést:
ti hajlandók vagytoke
cselekedni a nemzet
szabadságáért? A
válaszunk nekünk
sem lehet más,
csak az, hogy
igen.
Hőseink és
múltunk, gyermekeink
és
jövőnk miatt is
igent kell mondanunk
a szabadságra, a
biztonságra és a nemzeti
érdekekre, fogalmazott
Cseresnyés Péter.
– Ezt a választást most
felkínálja nekünk a történelem,
ma még mondhatunk
igent. Ám ha most rosszul
döntünk, nem úgy, ahogyan
a török időbeni végvári
vitézeink, ’48-as vagy
’56-os hőseink, akkor végérvényesen
lemondunk
országunkról, nemzetünkről,
hazánkról. Közeleg a
dátum, amikor, ha igent
mondunk, mi is büszkén a
naplónkba írhatjuk, akárcsak
170 éve Petőfi: „Üdvez
légy születésed napján,
magyar szabadság!”
PÉTER Árpád
a szabadságra, a biztonságra,
a nemzeti érdekekre!
Az ünnepi műsort a Zsigmondy-iskola
diákjai mutatták be
(Fotó: Gergely Szilárd)
Igen
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
Március idusán
nemcsak a természet
pezsdül
fel, hanem a kulturális
élet is –
ennek szellemében
rendezik
meg már hosszú
évek óta a Tavaszi
Művészeti
Fesztivált Nagykanizsán.
Bár a
programsorozat
életében több
nagy változás is
történt az elmúlt
két évtizedben, a
szervezők ma is
ugyanúgy ragaszkodnak
a kavalkád
sokszínűségéhez
és nívójához,
mint a kezdetek
kezdetén.
Vaskos mappákban gondosan
lefűzött meghívók,
műsorfüzetek, újságcikkek
és fényképek őrzik az eddigi
tavaszköszöntő fesztiválok
emlékeit a Kanizsai Kulturális
Központ egyik irodájában.
Akkora gyűjteményről
van szó, amely
talán önmagában is kiállításra
érdemes. A KKK igazgatója,
Kovácsné Mikola
Mária szerint ezeket a tízhúszéves
kordokumentumokat
ma is jó kézbe venni
és olvasgatni. Az ember
rögtön nosztalgiázni kezd
egy-egy előadó vagy
művészeti csoport neve
láttán.
– Amióta itt dolgozom,
minden egyes előadásra
emlékszem, amin részt vettem
– meséli. – Ha ránézek
valamelyik szórólapunkra,
nemcsak az emlékek jönnek
elő, hanem bizonyos
érzések, sőt, illatok is beugranak.
1998-ban felkértek,
hogy legyek az első Tavaszi
Zenei Fesztivál háziasszonya,
amit hatalmas megtiszteltetésként
– és nem
kisebb kihívásként éltem
meg. Sokszor eszembe jut,
mennyire izgultam például
a 26. „Életünk” Országos
Fotókiállítás megnyitóján.
De Baráth Yvette dal- és
áriaestje a Kiskastélyban,
vagy éppen Szakcsi Lakatos
Béla és Kőszegi Imre
lemezbemutatója is olyan,
mintha csak tegnap történt
volna.
A nagykanizsai Tavaszi
Művészeti Fesztivál közvetlen
előzménye ez a húsz
évvel ezelőtti rendezvény
volt, de a teljes történet
még korábbra nyúlik vis�-
sza. A Hevesi Sándor Művelődési
Központ 1993-ban
hirdette meg első „kikeletváró”
sorozatát, „Tavasz a
kultúrában – kultúra a
tavaszban” szlogennel.
Ebből nőtte ki magát a
Megidézett Kárpátalja
– Hágókon innen és
túl. Az idei fesztivál
méltó nyitánya lesz a
Magyar Állami Népi
Együttes előadása. A
67 éve alapított, Nagykanizsán
közönségkedvencnek
számító
formáció ezúttal a
Kelet-Kárpátokban és
Kárpátalján élő népek
– magyarok, ukránok,
ruszinok, huculok,
románok, cigányok és
zsidók – sokszínű s
olykor nagyon is
hasonló hagyományaiból
ad ízelítőt a HSMKban.
A néptáncosokat
saját zenekaruk kíséri,
Pál István „Szalonna”
vezetésével.
Gogol Egy őrült
na plója. Mi vagyunk
őrültek vagy a világ
őrült meg körülöttünk?
Ezt a kérdést járja körül
Gogol az Egy őrült naplójában.
Noha az elbeszélés
1834-ben játszódik,
a történet ma is
aktuális. Az Orlai Produkciós
Iroda monodrámáját
Bodó Viktor rendezte,
a főszerepet
pedig a Katona József
Színház vezető színésze,
a Jászai Mari-díjas
Keresztes Tamás alakítja,
aki egyben a díszlet
megálmodója is. A
darab különleges hangulatáról
az élőben
megszülető, improvizatív
zene gondoskodik.
„A minőség soha nem megy – kezdődik a Tavaszi Művészeti Fesztivál
Magazin 2018. 03. 16. | 13
Tavaszi Zenei Fesztivál,
amely – a neve ellenére –
már akkoriban sem csak
koncerteket kínált az
érdeklődőknek. A nemzetközi
hárfatalálkozó vagy a
Pécsi Szimfonikus Zenekar
műsora mellett jól megfért
a Bodrogi Gyula rendezte
Hippolyt, és a legendás Los
Andinos együttes dél-amerikai
viseleteket, hangszereket
felsorakoztató kiállítása
is. Ekkoriban történt,
hogy a HSMK felvételt
nyert a Magyar Művészeti
Fesztiválok Szövetségébe,
és a tagság arra ösztönözte
a mindenkori szervezőket,
hogy felállítsanak maguknak
egy mércét, amihez
azóta is tartják magukat.
A Nagykanizsán és környékén
élők azonnal magukénak
érezték az egész
várost megmozgató, új
programcsaládot – de nem
csak ők, hanem az önkormányzat
is, amely azóta is
minden évben támogatja a
fesztivál megrendezését.
Kovácsné Mikola Mária szerint
a helyi publikumot
mindig is ez a nyitottság
jellemezte, amit a művelődésszervezők
igen komolyan
vettek, és vesznek ma
is: legfontosabb vezérelvük,
hogy partnerként
tekintsenek a nézőkre.
– Már az eredeti célkitűzés
is az volt, hogy kuriózumnak
számító programokat
biztosítsunk a
közönségnek. 1993 óta
ugyan sok változás történt:
2000-ben átkereszteltük
Tavaszi Művészeti Fesztiválra
a rendezvénysorozatot,
hangsúlyozva annak
összművészeti jellegét, s
időközben a nagykanizsai
közművelődési intézmények
is átalakultak, a nívó
azonban nem csorbult az
évek alatt. Hiszünk abban,
hogy a minőség soha nem
megy ki a divatból. Ennek
fényében követjük a kulturális
trendek alakulását is.
Amikor például a kereskedelmi
csatornákon elindultak
a hazai szappanoperák,
az emberek kíváncsiak lettek
azokra a színdarabokra,
amelyekben egyik-másik
sorozatszínész is felbukkant.
Ezt az érdeklődést
kielégítve nálunk is több
ilyen előadást lehetett látni
– volt olyan sztár, aki nem
felelt meg az előzetes elvárásoknak,
és olyan is, aki
lenyűgöző alakítást nyújtott
a színpadon.
A trendkövetésre a zene
világából is lehet példát
hozni: jó pár éve a Csík
Zenekar kifejezetten úttörőnek
számított azzal,
hogy egy alternatív együttes,
a Quimby dalát a népzenével
ötvözte. A közönség
erre vevő volt – a nagykanizsai
telt házas koncertre
2009-ből még sokan
emlékeznek. Nem véletlen
az sem, hogy ezután sorra
születtek a hasonló zenei
együttműködések, amelyek
mindig nagy látogatottságot
hoztak.
A Tavaszi Művészeti
Fesztivál jelenlegi formáját
2014-ben nyerte el. Azóta a
Kanizsai Kulturális Központ
három intézményegysége:
a HSMK, a Medgyaszay Ház
és a kiskanizsai Móricz
Zsigmond Művelődési Ház
ad otthont a produkcióknak,
bár többször előfordult
már, hogy egy meghittebb
kamarakoncertet a
város templomainak valamelyikében
mutattak be.
– Az elmúlt két évtized
számos feledhetetlen pillanattal
örvendeztetett meg
bennünket – fogalmaz a
KKK igazgatója.
– Az ExperiDance
társulata
visszatérő
vendégnek
számít
nálunk, látványos
műsoraik,
így a tavaly
előadott Ferg
e t e g e s
végén is, vastapsot
kaptak
a táncosok.
Hasonlóan lélegzetelállító
estet köszönhettünk a
Voces8-nek, amely néhány
évvel korábban, 2014-ben
érkezett hozzánk a Filharmónia
Magyarország által.
Az angol a capella együttes
énekesei, akik közül néhányan
a Westminsteri Apátság
kóristájaként kezdték
zenei pályafutásukat, mindenkit
lenyűgöztek dalaikkal.
A tavaszi kavalkád kínálatát
szinte a kezdetek óta
meghatározta két szempont.
Az egyik Nagykanizsa
és a jazz szoros kapcsolatából
fakad: a műfaj képviselői
minden évben felbukkannak
egy-egy koncert
erejéig – idén sem lesz
ez másként. Ugyanilyen
fontos volt a szervezőknek
az is, hogy a világhírű vagy
országosan elismert előadók
mellett a helyi alkotóknak,
a város kulturális
életében meghatározó
szerepet játszó közösségeknek
is lehetőséget
nyújtsanak a bemutatkozásra.
Ebben az évben a
HSMK-ban működő Kanizsa
Folt csoport művészi
igénnyel készített patchwork
kézimunkáit állítják
majd ki, a Kanizsa Big Band,
illetve Kónya István lantművész
pedig zenei utazásra
várja az érdeklődőket.
– A Tavaszi Művészeti
Fesztivál március 19-én
kezdődik az ünnepélyes
városi megnyitóval, majd a
Magyar Állami Népi Együttes
néptáncantológiájával
– mondja Kovácsné Mikola
Mária. – A fesztivál majdnem
a hónap végéig, március
28-ig tart. Ez alatt a tíz
nap alatt szinte minden
estére jut egy-egy program:
hol egy koncert, hol
egy színdarab, hol egy kiállítás.
A belépőjegyek árát
idén is próbáltuk úgy meghatározni,
hogy az érdeklődők
minél több mindenen
részt vehessenek. A
már említett, kanizsai kötődésű
vendégeink mellett
itt lesz majd Keresztes
Tamás színművész egy
monodrámával és a Karosi
Júlia Quartet is. A rendezvénysorozatot
két színházi
előadással zárjuk: a szombathelyi
Weöres Sándor
Színház A falu rosszát,
majd a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház a
Család ellen nincs orvosság
című vígjátékot mutatja
be.
NEMES Dóra
Kovácsné
Mikola Mária:
Követjük a kulturális
trendek alakulását is
(Fotó: Gergely Szilárd)
Várhatok még – Gershwin-
est. 120 évvel
ezelőtt született a XX.
század egyik meghatározó
zeneszerzője, George
Gershwin. Az ő
munkássága
előtt tiszteleg
a Karosi
Júlia
Quartet,
amely a
Summertime,
a The
man I love és
más közismert
dalok mellett ritkán
játszott műveket is
előad. Az est hangulata
a Broadway világát idézi,
ugyanakkor a koncert
nem nélkülözi majd a
modernitást sem, hiszen
a dalokat Fenyvesi Márton
új hangszerelésében
hallhatják a műfaj kedvelői
a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban.
A lantok európai vándorútja.
Az első magyar
lantművész, akinek
lantdiplomája van,
nyolc év után ad újra
önálló koncertet szülővárosában:
Kónya Istvánról
van szó, akinek a
zenei karrierje egy szál
gitárral indult a Hevesi
Sándor Művelődési
Központ Teaház-sorozatában.
A lant valaha
meghatározta a
magyar zenekultúrát,
mára azonban méltatlanul
a háttérbe szorult.
Kónya István
fáradhatatlanul dolgozik
a hangszer népszerűsítésén,
a Medgyaszay
Házban például
reneszánsz és barokk
dallamokat játszik
majd.
megy ki a divatból”
A Los Andinos
kanizsai fellépése
is emlékezetes
maradt
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP közérdekű
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
Az ENSZ azt akarja,
hogy folyamatosan
fogadjunk be
migránsokat.
ENSZ_press_202x272.indd 3 2018. 02. 28. 14:06
Magazin 2018. 03. 16. | 15
Vadászkürtök hangja zengte be a minap az
újudvari vadászházat. A kezdetben hamiskás,
bátortalan próbálkozásokat a tanfolyam végére
felismerhető dallamok váltották fel. A Vadászati
Kulturális Egyesület ugyanis hiánypótló lehetőséget
nyújtott hivatásos és hobbivadászoknak,
s a pontos találat itt is sokat számított.
Megőrizni, a fiatal generációnak
átadni, valamint segítséget nyújtani
a vadászoknak a hagyományok
ápolásában – ez a Vadászati
Kulturális Egyesület célja. Az egyik
ilyen tradíció a vadászkürtölés,
amelynek rendkívül fontos szerepe
van a vadászaton, hangsúlyozta
Polster Gabriella, az egyesület
dunántúli régiójának alelnöke.
A rézfúvós hangszerrel különböző,
általános és irányító jeleket
szólaltatnak meg, így például a
hajtás kezdetét és végét, az evésre
vagy az ivásra hívást. Rendkívüli
szerepe van továbbá a kürtösnek
a vadászat végén, az úgynevezett
terítéknél. Ekkor az elejtett vad
tiszteletére a szokások szerint
elfújják az adott állat szignálját.
A kürtölés, a hagyományápolás
ezen módja azonban nem is olyan
egyszerű. A tanfolyamon résztvevő
hat lelkes kürtös között volt teljesen
kezdő, valamint olyan is, aki
már korábban megszólaltatta a
hangszert. A kürt helyes tartása,
majd a megfelelő szájtartás, a levegővel
való játék – ezekre önmagukban
sem egyszerű figyelni, fogalmazott
az immár másfél éve vadőrként
dolgozó Dávid Szabolcs. A
minimális kürtös tapasztalattal
érkezett fiatalt a nyírbátori Báthory
István Vadásztársaság vezetősége
kérte fel, hogy továbbképezze
magát, hiszen társaságuknál minden
vadászaton fontos a kürtölés.
Egyetlen nőként a hamarosan
vadgazda mérnöki diplomával
büszkélkedő Karvalics Anett is az
ötnapos tanfolyam résztvevője
volt. A pati fiatal úgy véli, szakmájához
szorosan kapcsolódik a
vadászati hagyományok ismerete,
bár nem gondolta, hogy egy nap
után már izomláza lesz: a vadászkürt
ugyanis rendkívüli módon
igénybe veszi a szájizmokat.
A billentyű nélküli rézfúvós
hangszerrel, a vele megszólaltatható
öt hang technikai tudnivalóival
Tatár Csaba, a Nagykanizsai
Fúvószenekar karnagya ismertette
meg a tanulókat.
– Örülök, hogy a vadászok játszanak
ezen a hangszeren, és
igény mutatkozik rá, hogy megtanulják
a használatát, hiszen ezzel
valóban ünnepélyesebbé tudják
tenni a vadászatot – szögezte le a
zenetanár, aki nem első ízben tett
eleget ilyen felkérésnek. A reneszánszát
élő vadászkürt ismerete
egyébként előbb vagy utóbb
bekerülhet az állami vadászvizsga
tananyagába, hiszen vannak erre
irányuló törekvések.
A vadászkürtölés fontosságát a
kürtös megjelenését és viselkedését
szabályozó etikai útmutatás is
bizonyítja. Ebben többek között
szó van a vadászkürtös elengedhetetlen
tartozékáról, a kalapról,
hiszen a kürtös soha nem játszhat
hajadonfővel. A kürtösnek, a leírás
szerint, kis terpeszben kell állnia,
jobb kézben a kürtővel, amit a
jobb combjára fektet, a bal kezét
pedig csípőre kell tennie. A
vadászkürtös sajátos szereplője a
vadászatnak, a vadászünnepeknek,
így méltó képviselője a
magyar vadászati kultúrának.
VUK Anita
Van, akinek szájizomláza lett…
Tatár Csaba a tanfolyam résztvevőivel
(Fotó: Gergely Szilárd)
A hagyomány hívó hangja
2018.
március
17.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
ARANYSZARVAS
ROZGONYI
U. 1.
93/311-531 20:00-08:00
2018.
március
18.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
KANIZSA
CENTRUM
TÁBORHELY
U. 4.
93/510-135 19:00-06:00
2018.
március
19.
BENU GYÓGYSZERTÁR
NAGYKANIZSA
KATONARÉTI
TAVASZ U. 26. 93/311-607 22:00-06:00
2018.
március
20.
Fagy öngy SZEKERES J.
U. 2-8.
93/310-367 22:00-06:00
2018.
március
21.
Keleti ZEMPLÉN GY.
U. 6.
93/310-402 22:00-06:00
2018.
március
22.
Király KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00-06:00
2018.
március
23.
Kiskanizsai BAJCSY ZS. U.
38/A.
93/319-462 22:00-07:00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Piaci árak
Kanizsán
karfiol 700-850 Ft/kg
kelkáposzta 390-450 Ft/kg
karalábé 200 Ft/db
zeller 300-450 Ft/kg
csirkecomb 560-650 Ft/kg
mandarin 450-590 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Könyvelő szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
CNC esztergályos szakmunkásképző megegyezés szerint
Szerkezetlakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Marós szakmunkásképző megegyezés szerint
Esztergályos szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti véradások
Március 22. 09:00-13:00 Vöröskereszt Nagykanizsa
(Nagykanizsai SZC Zsigmondy
Vilmos Szakképző Iskolája), a
véradás mindenki számára
nyitott.
Március 23. 14:00-17:00 Vöröskereszt Nagykanizsa
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
Szolgáltatás
Kidobásra szánt televízióját, mikróját, hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint összegyűjtött,
szállításra előkészített reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-2723.
Régi és újabb festményeket, üveg és porcelán vázákat, nippeket, disztárgyakat kp-ért
vásárolnék. 06-30/332-8422.
Ingatlan :
Eladó Nagykanizsán, a Keleti városrészben karbantartott, amerikai konyhás + kétszobás
III. emeleti lakás. Érdeklődni lehet: 06-30/906-7686.
Szolgáltatás 2018. 03. 16. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Március 17., szombat
Gertrúd, Patrik
A Gertrúd germán eredetű, jelentése: a dárdák
varázslónője. A Patrik a Patrícius ír rövidülése,
amely latin eredetű, jelentése: rómainak
született nemes.
Március 18., vasárnap
Sándor, Ede
A Sándorra kétféle eredetmagyarázat létezik.
1. görög-olasz-német név, jelentése: az
embereket vagy az emberek ellen oltalmazó. 2.
Török eredetű, ez esetben jelentése: akarat. Az
Ede az Edvárd német rövidüléséből önállósult,
jelentése: a birtokát megőrző.
Március 19., hétfő
József, Bánk
A József héber eredetű, jelentése: Jahve +
gyarapítson. A Bánk a bán magyar méltóságnév
-k kicsinyítőképzős származéka.
Március 20., kedd
Klaudia, Alexa
A Klaudia latin eredetű, jelentése: a Claudius
nemzetség nőtagja. Az Alexa az Alexandra név
rövidítése, jelentése: harcra kész, az embereket
oltalmazó.
Március 21., szerda
Benedek, Naps ugár
A Benedek latin eredetű, jelentése: áldott. A
Napsugár magyar eredetű, s azt jelenti, mint a
szó maga: napsugár.
Március 22., csütörtök
Beáta, Izolda
A Beáta latin eredetű, jelentése: boldog. Az
Izolda kelta-német eredetű, jelentése: vas,
tevékenykedni, rendelkezni.
Március 23., péntek
Em őke
Magyar eredetű, jelentése: anyatejjel táplált
újszülött, bébi.
Az előző heti rejtvény megfejtése: A
butaság akkor válik veszélyessé, ha
szorgalommal és hatalommal párosul.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Európai Szociális
Alap
2018. március 24.
HÚSVÉTVÁRÓ TERMELŐI VÁSÁR
EGY KIS MESE A MINDENNAPOKBAN
Az egyedileg tervezett és készített ékszereim Marrákes színes bazárjainak és az ezeregy
éjszaka varázslatos mesevilágának hangulatát idézik. Minden darab különbözik a másiktól.
Pont úgy, mint ahogy a mesék egymásba fonódó szálai szövik a történetet, nálam az egyik
ékszer készítése közben születik meg az újabb daraboknak a gondolata, saját egyedi hangulata
és formája. Március 24-én fülbevalók készítésével várok minden érdeklődőt, és bízom benne
sikerül átadnom az alkotás örömét a hozzám látogatóknak!
8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2. +36 (20) 350-3967
ALKOTNI ÉS TOVÁBB ADNI
Fiatal koromban a lakberendezési magazinokban akkor felvonultatott szebbnél szebb fonott
termékek vittek arra, hogy kosárfonónak tanuljak. Semmi mást nem szerettem volna, mint
elkészíteni azokat a bútorokat, amiket a divat akkor diktált. És mit kaptam?! Nem csak a tudást,
amire vágytam, hanem egy egész életet, amit a kézművesség szeretete, az alkotásaim kézzel
foghatósága határoznak meg, és most már annak a kihívása, hogy másokat is megtanítsak élni
ezzel a nagyszerű tudással. Látogasson meg, és hagyja, hogy magával ragadja ez a világ!
BELESZÜLETNI ÉS MEGSZERETNI
Egykor még magam sem gondoltam, hogy a koszorúkészítés „sáskalányként” magamba
szívott szépsége és hangulata az egész életemet meg fogja határozni. A lelkesedésből szakma,
a szakmából munkahely lett és mire észbe kaptam már 10 éve virágkötéssel foglalkoztam.
Hiszem, hogy bármekkora változások is várjanak rám az életem során a dekoráció készítésnek
mindig meghatározó része lesz majd benne. Így volt ez kislányom születése után is. Talán
az állásomat fel kellett adnom, hogy több időt tudjak adni neki, de ez hívta életre másik
„gyermekemet”, a Szandi Dekort.
INFORMÁCIÓ ÉS SEGÍTSÉG
A nagykanizsai paktumirodában mindenki segítséget kaphat,
aki állást keres, aki váltani szeretne, vagy elindulna az önállóság
útján. Információk a programról, tanácsadás, bértámogatás és
képzések… ez mind-mind az, amit tőlünk kaphat!
SZÍVESEN ÁRUSÍTANA
A KANIZSAI TERMELŐI
VÁSÁRBAN? FORDULJON
HOZZÁNK INFORMÁCIÓÉRT!
varosfejleszto@nagykanizsa.hu
www.kanizsapaktum.hu
+36 (20) 849-2311
kem.eva@nagykanizsa.hu
A kézművesekkel készült teljes beszélgetés elérhető a Vásárcsarnok hivatalos Facebook oldalán.
www.kanizsavasarcsarnok.hu
ŐK OTT FOGNAK VÁRNI, JÖJJÖN
ÉS PRÓBÁLJA KI MAGÁT! BESZÉLGESSEN VELÜK, ŐK HOGYAN KEZDTÉK!
Elérhetőségek:
Kánnár Kata - Marrákes ékszerek
Papócsi Szandra - Szandi Dekor
Hadiné Szalai Gabriella - kosárfonó
KÉZMŰVES MINI MŰHELYEKKEL
Hirdetés 2018. 03. 16. | 19
Európai Szociális
Alap
2018. március 24-én
KÉZMŰVES MINI
MŰHELYEK
A VÁSÁRCSARNOK EMELETÉN
LÁTOGASSA MEG ŐKET ÖN IS, PRÓBÁLJA KI, MIVEL
FOGLALKOZNAK, ÉS BESZÉLGESSEN VELÜK! ŐK VAJON
HOGYAN KEZDTEK BELE AZ ÁLMAIK MEGVALÓSÍTÁSÁBA?
MILYEN KIHÍVÁSOKKAL KELLETT SZEMBENÉZNIÜK?
MIKOLÁNNÉ DANAJKA
BIANKA
BODÓ TAMÁS
BURJÁN EMESE
PAPÓCSI SZANDRA
KÁNNÁR KATA
HERÉDI ZSUZSA
KERESZTES MÁRIA
HADINÉ SZALAI GABRIELLA
- MAZSI MŰHELYE
- KERESZTELŐ SZENT JÁNOS
GYERTYAMŰHELY
- MÍVES TEJMANUFAKTÚRA
- SZANDI DEKOR
- MARRÁKES ÉKSZER
- CSUPROS KÉZMŰVES MŰHELY
- KRÉM KÉZMŰVES SÜTIBOLT
- KOSÁRFONÓ IPARMŰVÉSZ
EGYÜTTMŰKÖDŐ KÉZMŰVESEINK
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
+36 (93) 536-155
A „Kanizsai foglalkoztatási paktum” támogatásával Ön is lehet önfoglalkoztató.
Úgy érzi csak a kezdeti „lendületre” van szükség? Keressen bennünket, hogy
elmondhassuk miben tudunk segíteni!
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Elérhetőségek:
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. március 17-23.
Március 17., szombat
00:00 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 00:20 Kanizsa Cafe (talk show), 00:45
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:15 Hírpercek, 01:20
Épí-tech (a házépítők magazinja), 01:50 Egy falat kenyér és egy
csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:20 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 02:50 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:10 Kampány
2018, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hírpercek, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:00
Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:55 Hírpercek, 08:00 Épí-tech (a házépítők magazinja),
08:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 09:00 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
09:30 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 09:50 Lapozó, 12:00 Foglalkoztatáspolitikai
kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés Péter államtitkár előadása,
12:30 Heti Híradóink, 13:20 K’arc (kulturális magazin), 13:50
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:10 Élet-módi, 14:40
Napi Kanizsa – újranéző, 15:00 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 15:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
16:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV
archívumából), 18:45 Kanizsa TV Filmklub: Déryné, hol van?
(magyar filmdráma), 20:20 Info blokk, benne Hírpercek, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:35 Székely gazda, 21:05 Kanizsa
Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:55 Info blokk,
benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 22:10
Lapozó.
Március 18., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:45 Székely gazda, 01:15 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:30 Kanizsa Cafe
(keddi és szerdai adás ismétlése), 02:20 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:35 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:15 Székely gazda, 07:45 Info blokk, benne Hírpercek, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:00 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai
adás ismétlése), 08:50 Info blokk, benne Hírpercek, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:05 Lapozó, 12:00 Foglalkoztatáspolitikai
kihívások – IPAR 4.0 – Cseresnyés Péter államtitkár
előadása, 12:30 Heti Híradóink, 13:25 K’arc (kulturális
magazin), 13:55 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:20
Élet-módi, 14:50 Napi Kanizsa – újranéző, 15:15 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 15:45 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 16:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:15 Szentmise az
Alsóvárosi templomban, 19:15 Sztárportré, 19:40 Info blokk,
benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:55
Aktuális – Hargita, 20:25 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki
adás ismétlése), 21:15 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 21:30 Lapozó.
Március 19., hétfő
00:00 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:15 Szentmise az Alsóvárosi templomban,
01:15 Sztárportré, 01:40 Info blokk, benne Hírpercek, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:55 Aktuális – Hargita, 02:25
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:15 Info
blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
03:30 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:45 Szentmise az Alsóvárosi templomban,
07:45 Sztárportré, 08:10 Info blokk, benne Hírpercek,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:25 Aktuális – Hargita,
08:55 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
09:45 Info blokk, benne Hírpercek, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 10:00 Lapozó, 12:00 Sztárportré, 12:25 Aktuális - Hargita,
12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 19:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 20:10 Nagykanizsa – Gellénháza
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 21:40 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 22:10 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:40 Lapozó.
Március 20., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa
– Gellénháza megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
08:10 Híradó, 08:25 Nagykanizsa – Gellénháza
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:55 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:25 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:55 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 13:00 Nagykanizsa – Gellénháza megyei I.
osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 14:30 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin),
20:05 Egis Körmend – Naturex-SZTE-Szedeák NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés, 21:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 22:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:35 Lapozó.
Március 21., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó,
01:45 Egis Körmend – Naturex-SZTE-Szedeák NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés, 03:10 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról, 03:40 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc
(kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Egis Körmend –
Naturex-SZTE-Szedeák NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés,
09:40 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról, 10:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:45 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális
magazin), 12:55 Egis Körmend – Naturex-SZTE-Szedeák
NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 14:20 Kanizsaiak
(hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról, 14:50
Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Gézengúzok
(gyerekműsor), 20:10 Látogató, 20:40 Híradó, 20:55
Zenesarok: Marosi Zoltán és Bangó Endre hévízi jazz koncertje,
21:30 K’arc (kulturális magazin), 22:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:30 Lapozó.
Március 22., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show),
00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Látogató,
02:10 Zenesarok: Marosi Zoltán és Bangó Endre hévízi
jazz koncertje, 02:45 K’arc (kulturális magazin), 03:15 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Gézengúzok
(gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20 Látogató, 08:50 Zenesarok:
Marosi Zoltán és Bangó Endre hévízi jazz koncertje, 09:25
K’arc (kulturális magazin), 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:25 Lapozó,
12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor),
12:55 Látogató, 13:25 Zenesarok: Marosi Zoltán és
Bangó Endre hévízi jazz koncertje, 14:00 K’arc (kulturális
magazin), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 20:05 Zooo magazin – lencsevégen a természet,
20:30 Híradó, 20:45 Hargita, 21:15 Gézengúzok (gyerekműsor),
21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.
Március 23., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Zooo magazin – lencsevégen
a természet, 02:10 Hargita, 02:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:45 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe
(talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Zooo magazin – lencsevégen a
természet, 08:40 Hargita, 09:10 Gézengúzok (gyerekműsor),
09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 12:55 Zooo magazin – lencsevégen a
természet, 13:20 Hargita, 13:50 Gézengúzok (gyerekműsor),
14:20 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 20:10 Kalando-zoo (ismeretterjesztő
filmsorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:20 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:20 Kampány 2018, 22:25 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 03. 16. | 21
Még mindig csak
húsz esztendős,
de kosarazik a
megyében,
játékvezetőként
ténykedik utánpótlás
szinten,
nyár óta pedig a
Dombóvári KSE
játékosa Lovas
Dávid. A Tolna
megyei kisváros
kultikus helynek
számít a hazai
kosárlabda berkein
belül, s ez
még akkor is
igaz, ha jelenleg
csak a harmadik
vonalban, tehát
az NB II-ben szerepel
a csapat.
– Azért a meccsekre
összejön 150-200 néző, a
jobbakra még annál is több
– vázolta a jelenlegi körülményeket
Dávid. – Szóval
egyáltalán nem bántam
meg, amikor úgy döntöttem,
többek között a
bátyám, Lovas Peti javaslatára,
hogy Dombóvárra
megyek, s amúgy is szimpatikus
volt a lehetőség.
Kiderül, főhősünk pályafutásának
kezdetén is volt
szerepe a testvérnek.
– Hétéves koromban már
pattogtattam, s megvolt
már ott is a tesóm hatása,
aztán a Kanizsa KK-hoz
kerültem, az utánpótlásban
végigjártam a szamárlétrát.
Az akkor még második
vonalbeli KKK-ban már
nem játszhattam, de Hartai
Lacitól és Silló Zsolttól
azért jó alapokat kaptam.
Persze egy dolog, ha
kosárlabdával a kezében és
egy másik, ha síppal a szájában
lép parkettre az ember.
– Négy éve utánpótlásszinten
már bíráskodom is,
ezzel még inkább a sportág
kötelékében maradhatok.
És ha jobban belegondolok,
inkább ezzel juthatok
messzebbre.
Persze, nem mintha a
dombóváriakkal nem szeretne
szárnyalni a palánkok
alatt.
– Természetesen jó lenne
osztályt lépnünk felfelé,
csak éppen múlt pénteken
szenvedtünk vereséget az
egyik fontos meccsünkön,
így már nehezebb lesz a
bajnokság további menete.
Amúgy heti egy edzésen
vagyunk ott a másik kanizsai
kosarassal, Murvai
Danival, hétvégén van a
bajnoki meccsünk, és ha
úgy adódik, még a KKK Zala
megyei meccsein is beszállok.
Lovas Dávid nem titkolja,
azért felsőbb osztályban
mégiscsak kanizsai színekben
lenne az igazi.
– Az nem kérdés, hogy a
Kanizsával lenne a legjobb
minél magasabb szinten
játszani, főleg, hogy ezt a
tesóm még meg is tehette.
Ezért még joggal zrikál, de
minden másban, úgy
érzem, jobb mutatókkal
bírnék, úgyhogy kár is erőlködnie...
Na jó, Dombóvárra
azért kikövezte nekem az
utat, tudták, hogy egy
Lovassal csak jó lóra tehetnek…
POLGÁR László
Két elmaradt mérkőzése után a listavezető
kanizsaiaknak az okozott fejtörést, hogy az ikrényi
bajnokira kissé foghíjasan elutazva mire
lehetnek képesek. Nos, a kezdés gyakorlatilag a
bevett szokás alapján történt, hiszen hamar sikerült
vezetést szerezniük Schuller Ferencéknek,
ugyanakkor csak az első játékrész végén tették
biztossá vezetésüket.
A második félidőben még volt egy kisebb
„gólcsörte”, a vendégek azonban abból is jobban
jöttek ki, és elmondhatják, hogy a futsalosaik
számával megegyező mennyiségű gólt szerezve
gyűjtötték be újabb győzelmüket.
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Auto-Szoft Pázmándfalu (6.)-Nagykanizsai
Futsal Club (1.) 1-5 (0-3)
Regionális futsal bajnoki mérkőzés, 17. forduló.
Ikrény. Vezette: Csirke (Czinder, Fehérvári).
G.: Litomiczky (29.), illetve Schuller (4., 17.),
Budai L. (19.), Szakmeiszter J. (28.), Latin (32.)
Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Schuller,
Latin, Budai L., Szakmeiszter J. Vezetőedző:
Bagó Gábor.
Ikrényben is volt okuk
a kanizsai futsalosoknak az örömre
Öt játékossal is sikerült
TehetségM/Kutató (8.)
Csak jó lóra tehettek…
Az ülő sorban jobbról a második kanizsai Lovas Dávid a lendületet, míg
az álló sorban jobbról a negyedik, szintén nagykanizsai Murvai Dániel
a rutint képviseli a Dombóvári KSE kosarasainál
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Mérföldkőhöz érkezett a nagykanizsai
lábtoll-labda, hiszen egy közelmúltbeli újszászi
versenyen Kunics Réka neve mellett a Zemplén
SE klubmeghatározás helyett a Cserszegtomaji
SK szerepelt. Hogy nem elírás történt, arról a
kanizsaiak edzője, Budavölgyi Kálmán szolgált
magyarázattal.
– Három másik játékosunk, Morvai
Noémi, Tukszár Zsófia és Vlasics
Dalma tanulmányi, valamint
munkahelyi elfoglaltság miatt
abbahagyta, vagy inkább leállt a
sporttal, ezért magam is úgy láttam
jónak, ha Réka, Balogh Eszterrel
együtt, egy évre kölcsönbe
a cserszegtomajiakhoz kerül –
ecsetelte a kanizsai edző. – Nálunk
most még jóval fiatalabbak játszanak
az utánpótlás területén, így
szerencsésebb, ha ők a megye
másik sportágbeli fellegvárához
kerülnek. Ha a lábtoll-labda esetében
nem is túlzottan előtérben
lévő sportágról beszélünk, azért
arra próbálunk ügyelni, hogy a
sporton belüli karrierjük ne sérüljön,
és a továbbiakban is olyan
helyen játsszanak, ahol az európai
szinten is jegyzett hazai élvonalban
szerepelhetnek a felnőtteknél.
Évtizede annak, hogy Kunics
Réka, a nagykanizsai Zemplén SEben
elkezdte a testmozgást, mostanra
egyéniben és csapatban is
sokszoros bajnok, s nemzetközi
sikereket is jegyez.
– Több csapattársam is távozott
a kanizsaiaktól, én pedig éltem
azzal a felkínált lehetőséggel,
hogy a másik zalai klubhoz, a Cserszegtomaji
SK-hoz menjek – fogalmazott
a 19 esztendős Réka, aki
már világbajnokságon és Eb-n is
többször bizonyított. – Nyilván
más klub, más csapat, idővel hozzá
kell szoknom, s a csapattársakkal
is össze kell rázódnunk, de
nem hiszem, hogy bármi gond is
adódna mindebből.
Réka szeptembertől a fővárosban
tanul, a Testnevelési Egyetemen
egyebek mellett gyógytestnevelői
tanulmányokat is folytat,
így élete – földrajzi értelemben –
egy háromszögben zajlik.
– Lehet, úgy tűnik, hogy nálam
Kanizsa „sportügyileg” most kissé
háttérbe szorul, ugyanakkor,
mivel a tanulás az első, a felsőoktatási
kötelezettségeim miatt
most eleve Budapesten van a
hangsúly. A dél-zalai városhoz köt
ugyanakkor továbbra is a női NB
II-es labdarúgás a Ziccer NLSE színeiben.
Ha tudok, nekik a jövőben
is rendszeresen besegítek.
POLGÁR László
Még tavaly ősszel ítélték oda számára, viszont csak a
múlt szombaton, a Magyar Repülő Szövetség díjátadó
gáláján kapta meg Ferinc Vince a Nemzetközi Repülő
Szövetség (FAI) diplomáját az ultrakönnyű repülésért
végzett munkájáért.
– Még véletlenül se hangozzék nagyképűen, de
csak úgy lehet megfogalmazni, hogy ez egyfajta életműdíj,
amellyel az ultrakönnyű repülés terén végzett
több évtizedes és eredményes munkát szokás elismerni
– mondta el Ferinc Vince, a Nagykanizsa Sportrepülő
Egyesület oszlopos tagja. – A nemzetközi szövetség
azt respektálhatta, hogy gyakorlatilag negyed évszázada
nem zajlott nélkülem világesemény, tizenhat éve
a hazai ultrakönnyű szakágban, a könnyűrepülő és
motoros siklóernyő bizottságban vagyok vezető, valamint
kollégáim, repülős sportbarátaim segítségével
világ- és Európa-bajnokságot is szerveztünk már.
2002-ben és 2017-ben a szakági Eb-ket Nagykanizsán
rendezték, most pedig Ferinc Vince kollégáival
már a szintén kanizsai világbajnokságra koncentrál.
POLGÁR László
A labdarúgó megyei első osztályban szereplő mindkét kanizsai
együttes elkezdhette végre a bajnokság tavaszi szezonját.
Igaz, ebben sok öröm nem volt: az UFC és a Sáskák is
vereséggel nyitott a nagykanizsai műfüvesen.
Nincs kizárva, hogy az UFC Nagykanizsa
a tavaszi rajt csúszása végett mentálisan
„merevedett le”, hiszen a 18. fordulóban a
vendégségbe érkező Lets do it Technoroll
Teskánd 0-0-s félidő után 2-1-re nyert. A
műfüvesen rendezett találkozó második
félidejének első perceiben Kiss Patrik szerzett
vezetést a teskándiaknak, majd a 60.
percben Pergel Dávid szépségdíjas találatával
kettőre nőtt a vendégek előnye. Ezen
kozmetikázott Péntek Adrián a 78. percben,
de hiába billent fel a pálya, a kanizsaiaknak
nem sikerült egyenlítenie.
A Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE
esetében a papírforma érvényesült, hiszen
a Creaton-Lenti TE sok kétséget nem
hagyott a meccs kimenetelét illetően. A
hetedik helyen álló vendégek a 2. percben
vezetést szereztek az Olajbányász-stadion
műfüvesén, majd meg sem álltak ötig,
miközben gólt sem kaptak.
A listavezető UFC az előttünk álló szombaton
15 órától a Gellénházát fogadja, de a
kiskanizsaiaknak sem kell messzire utazniuk,
hiszen szintén március 17-én 15 órától
a Szepetnek vendégei lesznek.
Foci itt, lábtoll a cserszegieknél
Korábban a
levegő ura
volt, ma
világeseményeket
szervez
Nagy Roland kis kitérőket
leírva, 26 esztendősen
debütált a Sáskák felnőtt
csapatában
(Fotó: Polgár László)
Életműd íj
Fe ri nc Vi ncé nek
A műfű
nem hozott szerencsét
Sport 2018. 03. 16. | 23
ÚSZÁS
Kaposváron és Szombathelyen
is indultak a Délzalai Vízmű SE
fiatal úszói, s mindkét helyszínen
értek el dobogós helyezéseket.
Somogyban a Dél-Dunántúl Maraton
úszóversenyen Dencs Orsolya
korcsoportjában 100 m mellen
szerzett elsőséget, Bukovics
Rebeka 100 m pillangón második,
míg 400 m gyorson harmadik lett.
A nagykanizsaiak népesebb csapata
Szombathelyen lépett rajtkőre
a Colonia Claudia Sabariensum
elnevezésű úszó megméretés
keretében. Varga Dominika 100
m pillangón, 100 m gyorson és 200
m vegyesen is aranyérmes lett.
Kantó Marcell 100 m háton és 200
m vegyesen első, 100 m pillangón,
valamint 100 m gyorson második
helyezést ért el. Böröcz Martin
100 m mellen elsőként, 200 m
vegyesen másodikként csapott a
célba. Vaska Barnabás 100 m pillangón
gyűjtött egy elsőséget.
Bukovics Rebeka 100 m pillangón,
100 m háton, 100 m gyorson és 200
m vegyesen is második helynek
örülhetett mezőnyében. Kantó
Loretta a 100 m hát, a 100 m gyors
és a 200 m vegyes számban lett
második, 100 m pillangón pedig
harmadik. Vörös Nadin ezüstöt
szerzett 50 m mellen, bronzérmet
pedig 50 gyorson. Kovács Bence
50 m mell, 50 m gyors és a 100 m
gyors száma után állhatott a dobogó
harmadik fokára, Dencs Orsolya
100 m mellen, Korcsmáros Luca
50 háton, László Márk pedig 100
m mellen lett harmadik.
VÍZILABDA
A vízilabda OB I B-ben a hosszú
ideig mumusnak számító Neptun
ellen ezúttal sem mehetett biztosra
a 16. fordulóból előrehozott
találkozón a Kanizsa VSE együttese.
Kemény meccs is kerekedett a
fővárosi találkozóból, még úgy is,
hogy a kanizsaiak fokozatosan
növelni tudták előnyüket.
A vendégek dinamikus stílusa
egyre inkább kidomborodott, az
edzésmunka is mind jobban éreztette
hatását, így még az utolsó
negyed botlása is belefért: a mec�-
cset 14-9-re nyerték Ludányi
Kadosa tanítványai. A nagykanizsaiak
a nyertes találkozóval megszilárdították
második helyüket a
tabellán.
– Nem csupán e sikernek, de az
ezt megelőző, BVSC II elleni győzelemnek
is hatványozottan örülhetünk,
mivel következnek még fontos
mérkőzések, és most már
inkább az a kérdés, hogy a felsőházi
szereplés mellett hány pontot
vihet magával a csapat a rájátszásra
– értékelt a mérkőzések után
Ludányi Kadosa, a Kanizsa VSE trénere.
CSELGÁNCS
A Nagykanizsai TE 1866 cselgáncsozói
a debreceni diák A és B korcsoportos
EMD Magyar Kupa-
Fekete Zsolt Emlékversenyre is
kaptak meghívást az elmúlt napokban.
A nemzetközi tornára öt
román klub is nevezte sportolóit, a
mezőny összesen 250 fős volt.
Az NTE a diák B korcsoportban
(11 évesek) nevezte dzsúdósait,
akik végül 3 arany- és 2 ezüstérmet
nyertek, és ezen eredmények után,
az összpontszám alapján, a Magyar
Kupa csapatversenyében a dobogó
legfelső fokára állhattak.
– A nagykanizsai cselgáncs újkori
történetében ilyenre még nem
volt példa – mondta el Mester
Józsefné, az NTE edzője. – Ráadásul
fiú-leány összevont eredmények
alapján lettek a fiataljaink
kupagyőztesek, ami nagy öröm és
boldogság volt kis csapatunk számára.
Eredmények. Kovács Ákos 32
kg-ban lett második, Szeghy
Tamás 38 kg-ban három ipponos
győzelemmel szerzett első helyet.
Garai Emese 40 kg-ban a
lányok mezőnyében szintén
három ipponos sikerével léphetett
a dobogó legfelső
fokára. Garai Nimródnak 50
kg-ban négy meggyőző,
sokféle technikai megoldásokkal
tűzdelt siker kellett az
aranyhoz, Nagy Adrián pedig +60
kg-ban lett második.
Összeállította: POLGÁR László
Sportsorok
A kupagyőzelemmel
az
NTE ifjú cselgáncsozói
történelmet
írtak
Bedő Panna
rutinos
sütifesztiválrésztvevő
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Az ügyes kezű, 15 éves
Piarista-gimnazista Bedő
Panna nem első alkalommal
vett részt a palini süteményfesztiválon.
Két évvel
ezelőtt a junior kategóriában
I. helyezést ért el
Oreo kekszes muffinjával,
az idei mentás
sütikölteményének
pedig saját nevét
kölcsönözte.
Hozzávalók:
2 egész tojás, 12
dkg cukor, 1 dl olaj, 1
dl víz, 16 dkg liszt, 3
dkg kakaópor, 1 teáskanál
sütőpor.
Elkészítése:
A tojást kikeverjük a
cukorral, hozzáadjuk az
olajat, a vizet és a kakaóval,
valamint sütőporral összekevert
lisztet. A masszával
háromnegyed részéig
megtöltjük a papírral bélelt
muffin sütőformákat, és
180 fokon 15-18 percig sütjük.
Ebből a mennyiségből 12
db muffint kapunk.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Ha el akarja indítani a vállalkozását,
most lehetőleg ne használja a kiskapukat.
A bolygók arra intik, hogy
dolgozzon keményen.
Bika: 04.21-05.21.
Ha előbb teljesül a csillagok ígérete,
mint a legkedvesebb hozzátartozójáé,
akkor valami baj van. Gondolja
át minél előbb a kapcsolatukat.
Ik rek: 05.22-06.21.
A bolygóállások szerint tavasszal
nem kell megküzdenie a sikerért.
Szinte ölébe hullik a szerencse. Csak
szemezgetnie kell a sok jó között.
Rák: 06.22-07.22.
Ha azt szeretné, hogy a béke és a boldogság
lengje be esténként az otthonát,
azért önnek kell tennie. Mindenesetre
legyen engedékenyebb.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Az eddigieknél jobban vegye igénybe
a fantáziáját. Könnyen rájöhet,
hogy sokkal többre képes, mint
amit az eredményei mutatnak.
Szűz: 08.24-09.23.
Ha a hétvégén netán unatkozna,
akkor a tévézés helyett most keressen
más elfoglaltságot magának.
Számolja meg például a párja jó
tulajdonságait.
Mérleg: 09.24-10.23.
A csillagok azt üzenik, ha unalmasan
telnek a napjai, ne panaszkodjon a
szomszédoknak. Inkább iratkozzon
be egy tanfolyamra.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ha nem érzi jól magát a bőrében,
nem kell azonnal orvoshoz fordulnia.
Tekintsen optimistán és megértően
a környezetére.
Nyilas: 11.23-12.21.
Ha gyakori szóváltásokba kerül a barátaival,
gondolkodjon el azon, hogy
mi is az ön küldetése. Ha rájön, cselekedjen
ennek megfelelően.
Bak: 12.22-01.20.
A nehézségek ellenére ne feledkezzen
meg a céljairól. Ha nagyobb önbizalommal
lát a feladataihoz, akkor
el is éri azokat.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha nem érti, hogy időnként mi is
történik ön körül, akkor figyeljen
jobban. Az is lehet, hogy valaki kihasználja
a jóindulatát.
Halak: 02.20-03.20.
Ígéretes kilátások várnak önre. Azonban
jó, ha tudja, hogy félúton segítségre
lesz szüksége. Jól fontolja meg,
kitől kér tanácsot.
Panna menta muffin
A krém hozzávalói:
Ízlés szerint 8-10 dkg porcukor, 25 dkg
mascarpone krémsajt, 10 dkg teavaj. Az
ízesítéshez After Eight mentás csokoládé,
vagy menta aroma. A
krém színezéséhez zöld
ételfestéket használunk.
Elkészítése:
A szobahőmérsékletű
vajat először
a porcukorral,
majd a krémsajttal
habosra
keverjük, végül
hozzáadjuk a
csokoládédarabokat,
a ment
a a romát
és a zöld
ételszínezőt.
A kihűlt tészta
tetejére habzsákkal
rányomjuk a krémet,
a tetejét csokilapocskákkal
díszítjük.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 11. SZÁm, 2018. Má rcius 23.
A megújulás jelképe 5
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
A Családi hétvége programjainak sorában – rendhagyó
módon – két alkotó munkáiból nyílt meg a legújabb Én
hobbim-kiállítás a HSMK-ban. A zalaegerszegi Sinka Endréné
elsősorban vert csipkéket hozott, a nagykanizsai
Nagy László pedig faragott, karcolt, dekupázsolt és hímzett
tojásokat állított ki. – Ezek elég sok időt igényelnek,
főleg a hímzettek. Ezt a technikát egy francia hölgynél,
Elizabeth Kleinnél láttam. Csodálatos alkotásokat lehet
készíteni ezzel a szalaghímzéses módszerrel – árulta el.
Családi játszó- és táncház, valamint Góbé-koncert várta az érdeklődőket a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban. A forráshű népzenét játszó együttesben két nagykanizsai
születésű zenész, Vizeli Máté és Czupi Áron is muzsikál. A Góbé tagjai elkötelezettek a
hagyományos népzenei feldolgozások, s azok minőségi megszólaltatása mellett.
– A táncházakban, ahol autentikus népzenét játszanak, olyan közeg van, ami eleve
magával ragadja az érdeklődőket. A népdalfeldolgozások pedig most újra virágoznak,
az embereknek ismét igénye lett erre. Érték, hogy magyarul énekelünk, s magyar népdalokat
dolgozunk fel – mondta Csasznyi Imre, a Góbé zenekar énekese, brácsása.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Jeges
Az ünnepi hétvégén
megnyitották a kültéri
medencét a karosi
fürdőben, s a jeges
csobbanás
lehetőségével sokan
éltek is. Aki fázott,
pálinkakóstolóval
tüzesíthette testét, no
meg hangulatát is.
A következő ilyen
alkalom
március 28-án lesz.
Kanizsa
2
Fotó: Gergely Szilárd
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Góbé
Fotó: Gergely Szilárd
A HÉT TÉMÁJA 2018. 03. 23. | 3
„Most nem pártokra szavazunk,
hanem arra, akarjuk-e
itthon azt, ami tőlünk nyugatabbra
mindennapos. Még
bomba se kell, hiszen kés,
letört üveg nyaka, bandában
támadó túlerő is megteszi.
Csak ez a kormány akarja
megállítani a migrációt, az az
érdekünk, hogy maradjon. Gyerekeink,
unokáink biztonsága
a tét”, hallani a bolhán, kanizsai
polgárokkal beszélgetve.
Összeállításunkban néhány
jellemző mondatot idézünk.
„Ausztriában nem merik csökkenteni a munka
nélkül is bőségesen segélyhez jutó migránsok
juttatását, mert félnek tőlük, már annyian
vannak. Régi mondás: gyáva népnek nincs
hazája. Egyszerű matematika, hány gyerek
születik náluk? Hány év kell, hogy többségbe
kerüljenek?”
„A gazdag országok belerokkannak, akkor
mi? Jól mondja Orbán, vagy a nyugdíjak, minimálbérek
emelése, vagy az ingyenélők eltartása.
De mire föl? Nem mi hívtuk őket! Oldják
meg ők, ne telepítsék ide a problémájukat.”
„Hiába nem akar egy migráns se idejönni
Németországból, határellenőrzést vezetnének
be az EU-n belül! Ez a híres szabad áramlás?
Dolgoztam Líbiában, ismerem őket. Fehér rabszolgának
hívtak minket. Ezektől várja Merkel,
hogy eltartja a nyugdíjasait? Ha a nyugatiak
lusták voltak dolgozni, önzők voltak gyereket
nevelni, most egyék meg, amit főztek.”
„Emlékszem, az előző kormány alatt nem
tudtam sonkát venni, most tudok! Nem akarom,
hogy visszajöjjenek.”
„Most kell nagyon észnél lenni. Csak egyszer
lehet tévedni. Mi lenne a nők 40 év munkaviszony
utáni nyugdíjából? Nekem csak 3 év van
hátra, maradjon ez a kormány.”
„A másfél évvel ezelőtti kvóta népszavazáson
3,3 millió szavazott nemmel, a baloldali
szavazók se akarnak betelepítést. Szerintem
most, hogy még nagyobb a veszély, még többen
fognak a saját eszükre hallgatni a pártvezetőik
helyett.”
„Nekünk, magyaroknak már csak ellenszenves,
ha külföldről akarják megmondani, mit
csináljunk. Átéltünk már ilyet párszor történelmünk
során. Hiába utal Soros dollármilliárdokat
a csatlósainak, kidobott pénz. Inkább szülőföldjükön
segítené az afrikaiakat. Arra bezzeg
nem költ, Európa meggyengítése, adósságba
hajszolása könnyű profitot hoz neki.
Emlékszik? Akkor ajánlgatta a hiteleit Brüsszelben,
amikor Juncker olyan puszizkodva
fogadta. Nem ismerős valahonnan ez az elvtársi
csók?”
„Nehogy már a tájékozatlan, befolyásolható,
saját érdekét fel nem ismerő honfitársaink
döntsék el a jövőnket! Mi legyünk többen!
Büszke vagyok arra, hogy mi voltunk az elsők,
akik bebizonyítottuk, meg lehet állítani a népvándorlást.
Magyarország védi Európát, nem
először. Ha mi meginognánk, az egész földrészt
veszélybe sodornánk, a kitartó V4-eket,
az ébredező szomszédainkat. Mutassuk meg,
hogy nem minden a pénz!”
„A demokrácia azt jelenti, hogy a pártoknak
a szavazóik érdekeit kellene képviselniük.
Ezzel szemben egyre inkább úgy látom, a mai
hazai ellenzéki vezetés nem demokratikus, a
külföldi megrendelőnek akar megfelelni.
Ehhez semmilyen régi trükktől: rágalmazástól,
Büntető Törvénykönyvbe ütköző eszköztől
nem riad vissza. Bizony, nagyon ideje lesz a
STOP Soros törvénycsomagnak, sokuk már
nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Kérdés,
meg lesz-e hozzá a kétharmad?”
„Még hányszor kell nemet mondanunk a
migrációra? Attól tartok, ebben sem igaz, amit
énekeltettek velünk: ez a harc lesz a végső! De
sebaj, nem félünk tőlük. Az unokáinkért tes�-
szük.”
Lejegyezte: PAPP János
Gyerekeink, unokáink
biztonsága a tét
Cselekedni kell. Nem virágokat, mécseseket téve a járdára, és nem posztokat
írva a Facebookra
Nem ismerős napjainkból (is) ez az
elvtársi csók?
„Emlékszem,az előző kormány alatt
nem tudtam sonkát venni, most
tudok!” Például nála...
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
A bolhán beszélik
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Aktuális
Hatvanadik születésnapját ünnepli
Zsila Sándor budapesti fotóművész,
aki ebből az alkalomból egy retrospektív
vándorkiállítást állított össze.
A fotókat először a Magyar Természettudományi
Múzeumban mutatták be,
onnan pedig Nagykanizsára érkezett
a tárlat. A képeket május 5-ig lehet
megnézni a Magyar Plakát Házban.
Hevesis kisdiákok köszöntötték az
idén 60. születésnapját ünneplő természetfotóst,
akinek hatvan fotóját
állították ki a Magyar Plakát Házban:
15-25 évvel ezelőtti, még diafilmre
készült alkotások és tavalyi munkák
egyaránt láthatók a tárlaton.
– A pusztai világ sokáig izgatott,
és 10-12 évig rendszeresen
visszajártunk a Tiszacsege
környéki pusztavilágba.
Közben, az év más szakaszaiban
hagyományos természetfotókat
– madarak,
tájak, virágok – készítettem,
minden különösebb technikai
bravúr nélkül, mostanában
pedig az impresszionista képek foglalkozatnak
– árulta el Zsila Sándor.
A Magyar Plakát Házban a következő
hetekben igény szerint irodalmi
tárlatvezetést is tartanak gyerekeknek.
Mint Száraz Csilla
igazgató fogalmazott, várják
óvodák és iskolák
jelentkezését, akár telefonon,
akár ímélben, majd
egyeztetett időpontban
fogadják is az érdeklődő
csoportokat. Az irodalmi tárlatvezetésre
május 5-ig lehet
jelentkezni, utána folytatja országjáró
körútját a vándorkiállítás.
MEGÚJUL a PEN. Megújul
a Pannon Egyetem Nagykanizsai
Kampusza, a
munkálatok most indulnak.
A felújítással azt szeretnék
elérni, hogy az
egyetem külső és belső
tere is hallgatóbaráttá
váljon, és kifejezze az
intézmény által képviselt
értékeket.
CSÖKKENT az ittas vezetők
által okozott balesetek
száma Nagykanizsán.
Ez is kiderült a városi baleset-
megelőzési bizottság
évértékelőjén. A statisztikák
szerint legtöbbször
gyorshajtás miatt
történik meg a baj, de
sokan nem adják meg az
elsőbbséget, és nem tartják
be a követési távolságot.
A 2017-es mutatók
szerint nőtt a vadak miatti
káresetek száma Kanizsa
térségében.
ISTEN akaratáról is
beszélt Varga László
megyés püspök a Szent
József búcsút lezáró
szentmisén az Alsótemplomban.
Prédikációjában
a váratlan helyzetekről s
az isteni működésről
szólt, amit Szent József
életútján keresztül mutatott
be. – Számtalan
olyan esemény van az
ószövetségi Szentírásban,
amelyben Isten közbelép.
És nem úgy, ahogy
a választott nép fiai elhatározták
vagy eltervezték.
József ismerte Isten
működését, tudta, hogy
váratlan helyzetekben
viszi előre a nép történelmét
vagy a kiválasztott
emberek sorsát – fogalmazott
a főpásztor.
ELMARAD a Nagykanizsai
Cukorbetegek Egyesületének
március havi
előadása, tájékoztatta
szerkesztőségünket a
civil szervezet.
Röviden
A gyenesdiási lőtéren, majd a megye repterén
tartott továbbképzést a megyei
rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési
és közterületi támogató alegysége. Az állomány
többek között intézkedéstaktikát,
fegyverrel való mozgást, beépített területen
történő harcászatot, testi kényszert és
bilincselést gyakorolt. A cél az volt, hogy a
rendőröket felkészítsék a fizikai és mentális
stressz alatt végzett szituációkra.
Mint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
közleménye leszögezi: a megfelelő szakképzettség
és tudás kiemelt fontosságú az
erőszakos jellegű bűncselekmények megelőzésekor,
a szándékos bűncselekmény
elkövetésén tetten ért vagy a bűncselekmény
elkövetésével gyanúsítható elkövetők
elfogásakor.
Gyakorlatoztak a rendőrök
Stresszhelyzetben is
teljesítenek
(Fotó: ZMRFK)
Hevesis kisdiákok
köszöntötték a fotóst
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Hatvan év, hatvan kép
Aktuális 2018. 03. 23. | 5
Fazekas Sándor az
erdők világnapja alkalmából
rendezett Pro Silva
Hungariae kitüntetési
ünnepségen elmondta, a
kormány 2010-ben elhatározott
célkitűzésének
megfelelően „a magyar
erdők jó karban vannak,
magas színvonalú erdőgazdálkodás
folyik”.
– Ahogy az erdő szolgál
bennünket, úgy szolgáljuk
mi is az erdőt, megvédjük
ezt a kincset, és úgy élünk
az erdeink javaival, hogy
azokat meg tudjuk újítani.
Átalakul a gazdasági környezet,
az éghajlat is változik,
ami megköveteli az
alkalmazkodást a társadalom
valamennyi szervezetétől,
így az erdőgazdaságoktól
is – fogalmazott
Fazekas Sándor, hozzátéve,
az erdők Magyarországon
kiemelten fontos természeti
erőnek számítanak,
hiszen ma már nemcsak
termőföldben gazdag
az ország, de „100 évvel Trianon
után az erdőkincs is
megduplázódott”.
A rendezvényt követően
a Csónakázó-tónál felavatták
a tíz évvel korábban
lezárt, a közelmúltban
pedig teljesen felújított
kilátótornyot, amely a legmagasabb
ilyen létesítmény
a Dunántúlon. Itt
Fazekas Sándor elmondta:
2010 óta Magyarországon
37 új kilátó épült és 31-et
újítottak fel, továbbá 26 új
szálláshely jött létre, illetve
75 turistaszálló és motel
újult meg. Mindezen felül
14 új látogatóközpontot
alakítottak ki és hetet újítottak
fel. Az erdőkben 13
új erdei iskolát hoztak létre
és 18-at újítottak fel, ma
már az állami erdészetek
36 erdei iskolát tartanak
fent, ahol évente mintegy
80 ezer diáknak nyújtanak
kikacsolódási és tanulási
lehetőséget.
Cseresnyés Péter, a
Nemzetgazdasági Minisztérium
munkaerőpiacért és
képzésért felelős államtitkára,
a térség országgyűlési
képviselője a Csónakázótónál
felavatott kilátót a
város és környéke modernkori
történelmének egyik
legfőbb szimbólumaként
írta le. A kivételes természeti
környezet mellett az
olajbányászati múltat is
megjeleníti, de mutatja
Nagykanizsa és a térség,
Murafölde megújulását is –
mondta a politikus.
A Csónakázó-tó környéke
újabb fejlesztésekkel
bővül, a közelmúltban
épült kerékpáros központ,
tornapálya és extrém
mountain-bike versenypálya
mellett szabadidőpark
is létesül, illetve a tavat
körbeölelő futó- és kerékpárutat
építenek, ismertette
Cseresnyés Péter.
Rosta Gyula, a Zalaerdő
Zrt. vezérigazgatója
elmondta: 1971-ben állították
fel a leselejtezett
olajfúrótornyot, amit 125
millió forintos beruházással
újítottak fel, ehhez a
Földművelésügyi Minisztérium
88 milliót adott. A
fémből és üvegből készült
kilátótorony szerkezete
közel 100 tonna, teljes
magassága 48 méter. Az
alsó kilátószint 28 méteren,
a felső 43 méter magasan
van, a 230 lépcsőfok
megmászása után egyszerre
ötvenen tartózkodhatnak
rajta.
A zalai kőolajbányászatnak
is emléket állító létesítményt
éjszaka LED-sorokkal
és reflektorokkal világítják
meg, elektronikai
védelmi rendszerrel és
intelligens beléptetőkapuval
is felszerelték.
A kilátóavatás után gazdafórumot tartottak Nagykanizsán. Cseresnyés Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, hogy a Földművelésügyi
Minisztériummal való együttműködés eredményeként a Muraföldén is termesztett
kivi és a datolya ültetvényes telepítése hamarosan jogosult lehet az állami
támogatásra. A gazdafórum vendége volt Bitay Márton állami földekért felelős
államtitkár, aki azt mondta: a magyar gazdaság fejlődése az egyik legdinamikusabb
az unióban, köszönhetően annak, hogy a kormány a gazdákkal szövetségben
kormányoz. A szakpolitikus hangsúlyozta: ma már ötvenezerrel többen dolgoznak
az agráriumban, és csaknem negyvenkilenc százalékkal nőttek a bérek az ágazatban
a négy évvel ezelőttihez képest. A földforgalmi törvény szabályozása szintén
beváltotta a hozzáfűzött reményeket: mintegy harminc százalékkal csökkent az
ezer hektárt vagy annál nagyobb földterületet használó nagyüzemek száma.
Magasban. Cseresnyés Péter mutatja
Fazekas Sándornak, hol milyen fejlesztések
indulnak a Csótó környékén
(Fotó: Gergely Szilárd)
Felavatták a kilátót
A megújulás
jelképe
A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta
összesen 71,3 milliárd forintot
fordított az erdők megújulására, s
ebből 17,3 milliárd forintot közjóléti
beruházásokra költöttek, mondta a
földművelésügyi miniszter
Nagykanizsán, ahol Cseresnyés Péter
államtitkárral, országgyűlési képviselővel
közösen felavatta a Zalaerdő Zrt.
által felújított
Csónakázó-tavi kilátót.
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hii rdetés
THM
BANK1 BANK2 BANK3
4,54 4,42 4,3
HA MEGVAN
AZ ÁLOMINGATLAN,
TALÁLJA MEG HOZZÁ
A KEDVEZŐ
ÉS BIZTONSÁGOS
LAKÁSHITELT!
KERESSE AZ ÖSSZEHASONLÍTHATÓ,
FOGYASZTÓBARÁT LAKÁSHITELEKET!
www.minositetthitel.hu
hirdetés 2018. 03. 23. | 7
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a
településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.) önkormányzati rendelet
szerinti támogatás elnyerésére.
A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített
értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 5 millió Ft – vissza
nem térítendő támogatás, amely 2018-ban kerülhet felhasználásra.
A részletes pályázati feltételeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.)
rendelete (a továbbiakban: Rendelet) tartalmazza, amelyet a Polgármesteri
Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. fsz. 15.) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda,
péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.
A pályázatokat 2018. május 31-ig lehet beküldeni, vagy személyesen
benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához.
Kizárólag zárt borítékban beküldött vagy benyújtott pályázatok
vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: „Helyi értékvédelem
támogatása 2018.”
A beérkező pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága 2018. júniusi
soros ülésén bírálja el 2018. június 30-ig.
A Rendeletben meghatározott feltételeken kívül a pályázóknak
az alábbi feltételeknek kell megfelelniük, illetve az alábbiakról kell
nyilatkozatot tenniük, melyhez a szükséges nyomtatványok szintén
a fenti helyeken hozzáférhetők:
A pályázaton résztvevőknek a közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásainak
megfelelően kell nyilatkozatot tenniük.
Pályázó nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi
CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek
minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak
változása esetén arról haladéktalanul köteles a Támogatót tájékoztatni.
Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról
szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem
köthet érvényesen visszterhes szerződést nem átlátható szervezettel,
illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján
nem teljesíthet kifizetést.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló
368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint
Támogató a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést
felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor –
a szerződéstől eláll.
Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített
feltétel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések
elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó
átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban meghatározott
adatokat kezelni.
Dénes Sándor
polgármester
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
VOKSH
AUTÓSIS KOLA
- Nagykanizsa, Ady u. 39
Ny.sz.: E-000883/2014
Kedvezményes* személygépkocsi-vezető KRES Z-tanfolyamunkra
jelentkezési időpont
április 11., szerda 16 óra
Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is
elvégezheti a KRES Z-t otthoni tanulással!
Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning
képzésre
„C” – tehergépkocsi, „C+E” nehézpótkocsi kategóriákra
*Részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám
06-30/491-7051
28 éve képezz ük a vezetőket!
(Stat.2017-4 né.
VSM: “B” E: 57,63% F: 59,32% - “C”E:75 % F:75%
ÁKÓ: “B” Gy: 131,63% “C” Gy: 100,53% /
KK: “B”151.600.-Ft/fő. “C”:157.000 Ft/fő
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
Március 23. (péntek) 17. óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál programja
„FOLTON INNEN, FOLTON TÚL” – a Kanizsa
Folt tagjainak kiállítása
Megtekinthető: április 15-ig.
Kiállítók: Bogárné Kovács Magdolna,
Horváthné Saskői Jolán, Pintér Lászlóné,
Gazdag Istvánné, Varga Lászlóné, Molnár
Sándorné, Iváncsics Jánosné, Pénzes
Lászlóné, Szabó Dezsőné
Március 24-25. (szombat-vasárnap)
DANCESTAR HUNGARY 2018.
A Dancestar világkörüli turnéja ismét
Magyarországra érkezik
Szervezők: Szan-Dia Fitness Sport Club,
Vágó Lászlóné (30/500-9555)
Március 27. (kedd) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál programja
Mohácsi István-Mohácsi János A FALU
ROSSZA – népszínmű (Weöres Sándor
Színház, Szombathely)
Belépődíj: 4 000 Ft
Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Bánfalvi
Eszter, Gonda Kata, Matusek Attila, Hartai
Petra, Kenderes Csaba, Trokán Péter,
Szerémi Zoltán. Rendező: Mohácsi János.
Március 28. (szerda) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál programja
Ray Cooney CSALÁD ELLEN NINCS
ORVOSSÁG – vígjáték (Hevesi Sándor
Színház, Zalaegerszeg)
Belépődíj: 4 000 Ft
Szereplők: Besenczi Árpád, Kiss Ernő,
Mihály Péter, Debrei Zsuzsa, Kovács
Olga. Rendező: Besenczi Árpád
Március 29. (csütörtök) 14 óra
TOJÁSFESTÉS – Főtt vagy kifújt tojást
hozni kell!
Medgyasza y Ház
Március 24. (szombat) 18 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál programja
„VENDÉGSÉGBEN A KANIZSA
BIG BAND-NÉL„ Vendég: Pecze Zsófia -
ének, Pecze Balázs – trombita.
Belépődíj: 1 000 Ft
Március 26. (hétfő) 19 óra
A Tavaszi Művészeti Fesztivál programja
„A LANTOK EURÓPAI VÁNDORÚTJA” –
Reneszánsz és barokk lantmuzsika.
Kónya István lantművész koncertje
Belépődíj: 1 500 Ft.
Programajánló
Márc. 24-25. 14:00 SHERLO CK GNOMES
szinkr., amerikai-angol családi animációs film
Márc. 24-25. 14:30 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Márc. 22-28. 16:00 SHERLO CK GNOMES
szinkr., amerikai-angol családi animációs film
Márc. 22-28. 16:30 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Márc. 22-28. 18:00 A PÁR IZSI VO NAT
feliratos, amerikai film
Márc. 22-27. 18:00 TO MB RAIDER
szinkr., amerikai akciófilm
Márc. 28. 18:00 Filmklub: RÖGTÖ NZÖTT SZERELE M
feliratos, amerikai romantikus vígjáték
Márc. 22-28. 18:30 NAP NAP UTÁ N
amerikai film
Márc. 22-28. 20:00 SZTÁL IN HALÁL A
szinkr., francia-angol vígjáték
Márc. 22-28. 20:30 VÖRÖ S VERÉ B
szinkr.,amerikai thriller
Márc. 22-25. 20:30 VALAMI AMER IKA 3
magyar vígjáték
márci us 22-
március 28.
m űsora
Igaz történet, valódi hősök
Egy valós terrortámadás meghiúsításának történetét dolgozza fel
Clint Eastwood huszonhatodik egészestés filmje. A párizsi vonat című
amerikai dráma 2015 augusztusában egy Párizsból Brüsszelbe tartó
expresszvonaton játszódik, amelyen egy állig felfegyverzett terrorista
lendült támadásba. Egyszerű és kegyetlen terve volt, de valamit kifelejtett
a számításból: azt, hogy az utasok között bátor emberek is lehetnek...
A film nemcsak egy esztelen támadás és a fegyvereknek ellenszegülő
önzetlen hősiesség története. Az alkotásból az is kiderül, hogy
három amerikai srác hogyan válik olyan emberré, aki a jó ügy érdekében
a legnagyobb önfeláldozásra is hajlandó.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Multifokális lencse akció 30 %
A kommunizmus áldozatainak emléknapján
volt az országos tévépremierje
Szász Attila legújabb filmjének. Az
Örök tél nemcsak a kritikusok, hanem
a szélesebb közönség tetszését is
elnyerte, a kanizsai publikumnak
pedig már csak azért is érdekes
lehet, mert a filmben két helyi kötődésű
színész – Kovács S. József és
Valu Rebeka – is feltűnik egy-egy
rövid szerep erejéig.
A Piarista-iskolában
2012-ben érettségizett
Kovács S. József egyre
rutinosabban mozog a
magyar történelmi filmek
világában. A 2016-ban
bemutatott tévéfilmben, a
Szürke senkikben ő alakította
a főhőst, Dömét,
nemrég pedig az Örök télben
láthatták a nézők egy
kisebb szerepben.
– A Szürke senkik díszbemutatója
után keresett
meg Szász Attila azzal,
hogy lenne-e kedvem
részt venni egy meghallgatáson
– meséli József. –
Semmi pénzért nem hagytam
volna ki ezt a lehetőséget,
bár akkor még nem
sejtettem, hogy az Örök
télhez keresnek szereplőket.
Pár hét múlva hívtak,
hogy átmentem a rostán,
nagyon boldog voltam.
Egy orosz őrt kellett alakítanom.
Kis szerep, de annál
nagyobb kihívásként
éltem meg: eleinte még
arra készültem, hogy egy
velejéig romlott figura
bőrébe kell bújnom, ami
egy színésznek mindig
hálás feladat, de aztán
sokat beszélgettem a rendezővel,
és a karakter átértékelődött
a szememben.
Hiszen ez a katona is csak
egy egyszerű, korombeli
srác, akit odaparancsoltak
a munkatáborba. Nem
önszántából van ott,
hanem feladatot teljesít, és
ellenszegülés esetén
mehet a bányába ő is...
Az Örök tél eddig szinte
csak pozitív kritikákat
kapott – Kovács S. József
szerint azért is, mert a film
bizonyos értelemben
gyógyírt jelent a múlt sebeire.
A fiatalember a díszbemutatón
részt vett, a tévépremiert
azonban nem látta.
Aznap este a Nemzeti
Színházban volt fellépése –
a Kaposvári Egyetem harmadéves
hallgatójaként
osztálytársaival jelenleg
ott tölti gyakorlatát. Bár
József a tanulmányai miatt
egyelőre szünetelteti a filmezést,
de két alkotásban
még biztosan lehet látni őt
a közeljövőben.
– Szász Attilával az Örök
tél után is folytatódott a
közös munka, mert egy
másik filmjében, az Apró
mesékben is kaptam egy
mellékszerepet, egy kisdobost
játszom. A forgatásokat
az ősszel befejeztük, a
mozis bemutató a tervek
szerint 2019-ben lesz. Emellett
a Zsigmond Dezső
rendezte Sátán fattyában is
feltűnök: ez ugyanazt a korszakot
járja körül, mint az
Örök tél, csak nem az elhurcoltak,
hanem az otthon
maradottak szemszögéből.
A filmnek decemberben
volt a díszbemutatója, a
forgalmazásáról még folynak
a tárgyalások.
Kovács S. József azt már
csak a forgatás végeztével
tudta meg, hogy az Örök
télben egy másik piarista
öregdiák is kapott szerepet.
Valu Rebeka – akit
egy évvel ezelőtt Deák
Kristóf Oscar-díjas kisfilmjében,
a Mindenkiben is
láthattak a nézők – az
elhurcolt sváb nők egyikét
alakította.
– Az Örök téllel teljesült
az a régi vágyam, hogy
együtt dolgozhattam
Szász Attilával. Már jó ideje
figyelemmel kísérem a
munkásságát, és szerintem
azok a filmek, amiket Köbli
Norbert forgatókönyvíróval
együtt készítettek –
A berni követ és a Félvilág
–, egyszerűen zseniálisak.
Ez igaz az Örök télre is, ami
hiánypótló alkotás, hiszen
női szemszögből, női sorsokon
keresztül mutatja be
– meglepő érzékenységgel
– a kényszermunkatáborok
szörnyűségeit.
Rebeka azt mondja, a
forgatás rendkívül gördülékenyen
ment, annak ellenére,
hogy a körülmények
finoman szólva sem voltak
ideálisak.
– A film készítése során
Szász Attila azt tartotta a
legfontosabbnak, hogy a
színészek arcán valós érzelmek
tükröződjenek, ezért
gyakorlatilag minden fizikai
szenvedés is valós volt –
meséli. – Volt olyan szakasza
a forgatásnak, amikor
napokon át csak gázoltunk
a méteres hóban Szlovákiában…
Persze, a tábori
helyszíneken is végig
hideg volt, de azt hiszem,
ezek a kihívások csak még
jobban összekovácsolták a
színész gárdát.
A kanizsai színésznő számára
azért is emlékezetes
marad az Örök tél, mert
kisfia, Sebestyén éppen
azon az estén született
meg, amikor a film díszbemutatója
volt. Bár Rebeka
most maximálisan a családjára
koncentrál, hamarosan
újra beleveti magát a
munkába, hiszen nemsokára
lakásszínházat fog
nyitni társulata, a Szabotázs
Színházi Műhely.
NEMES Dóra
Kultúra 2018. 03. 23. | 9
Ha ellenszegül,
megy
a bányába
ő is…
Jelenet az Örök télből. Valu Rebeka leghátul,
középen, kék kendővel a fején látható
Kanizsaiak az Örök télben
Az 1944 decemberében játszódó történet főhőse
Irén (Gera Marina), aki több tucat társával
együtt behívót kap „egy kis munkára”. Az
asszonyok három hét kukoricatörésre indulnak,
ám csakhamar kiderül: valójában sokévnyi
bányamunka vár rájuk egy Isten háta mögötti
szovjet munkatáborban. Irén mindent megtesz
a túlélésért, sőt, még egy szövetségese is akad
egy másik fogoly, Rajmund (Csányi Sándor) személyében.
A film annak a kétszázötvenezer férfinak
és nőnek állít emléket, akit a II. világháború
után kitelepítettek és elhurcoltak
Magyarországról. Közülük több mint hatvanezKovács
S. József a Bánk-misszió című ren soha nem térhettek haza.
előadásban Ottó szerepében
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
Amikor a villámposta bedobja a redakciónak
szánt, hasonló közleményeket a személyes kibertérbe,
a szerkesztő először a delete gomb felé
nyúl, hogy csúnyább kifejezést ne használjak.
Mert ugyan ki az a vadkenderen felnőtt magos
tyúk(…), aki kampányidőszakban – ha csak
elméletben is – a csókokkal foglalkozik?! Hát
nem izgalmasabb kérdés, hogy összeborulnak,
vagy sem, koordinálnak vagy inkább mégis, de
titokban, s hogy ki ittas vagy nem részeg egy
rendszerbontó kerítéspartin?
Nos, nem.
Mindez ugyanis csak múló állapot, kampányhevület
és médiahekk, ami nemsokára elmúlik.
De a csók komoly dolog. Így úszta meg az elektronikus
levélküldemény a virtuális süllyesztőt.
A Life.hu felmérése szerint a legszenvedélyesebben
Heves megyében, míg a legérzelmesebben
Vasban csókolnak. Mi, zalaiak mindkét kategóriában
az átlaghoz tartozunk, szóval van bennünk
(némi) szenvedély és érzelem is, ha összeér
az ajkunk. A megállapítások persze nyilván
nem vonatkoznak az elvtársi csókra, amelyet
Brezsnyev et. óta azért néhányan gyakorolnak,
újabban Brüsszelben is; de ezeket a polpuszikat
most nem kutatták.
Zala megyében a válaszadók 77 százaléka
romantikusan, 20 százaléka szenvedélyesen, s
akármit is jelentsen ez: 3 százaléka racionálisan
csókol. (Utóbbi, gondolom, olyan, hogy
az ember a szerelmi hevületben papíron, vagy
csak fejben megtervezi, milyen sebességgel, milyen
szögben közelítse meg ajkával a kiszemelt
szájat, majd összpontosítva végrehajtja a gyakorlatot,
ügyelve arra, hogy a kivitelezésre és a
technikai értékre kapott pontszám is közelítse
a maximálisat.)
Az is kiderül, a többség 14-15 évesen vesztette
el „csókszüzességét”, a mostani 18 év alattiak
viszont még ennél is korábban, 13 évesen. S jut
figyelem a társadalmi morálra is a kutatásban:
ötből négyen gondolják úgy, hogy már egy „eltévedt”
csók is megcsalásnak számít, de a férfiak
és az idősebbek sokkal elnézőbbek ezzel kapcsolatban.
Na, és hogy azért ebből a felmérésből se maradjanak
ki a britek: a nagy magyar csókteszt
szerint nemcsak a legelső, de a többi első csókkal
sem szeretünk várni. A megkérdezettek több
mint 40 százaléka már az első randin biztosra
megy, ami cseppet sem meglepő az Oxfordi
Egyetem korábbi kutatásának fényében, ennek
alapján ugyanis a csók kapcsolatban áll a leendő
társ potenciális képességeinek feltérképezésével.
Állítólag egyébként „akinek munka közben
megalszik a tej a szájában, az az ágyban sem
lehet valami nagy virgonc”, olvasható a csókteszt
elemzésében, de ezt persze cáfolhatnánk is
olyan közkeletű hungarikumokkal, mint például
az alamuszi nyuszi nagyot ugrik, vagy a kis
ember nagy bottal jár (ami nyilván nem releváns
reumatológiai tapasztalat), de hát minden
magyar szólást Oxfordban sem ismerhetnek.
Nos, a Nagy Csókteszt szerint a napi szinten
emberekkel foglalkozó ügyfélszolgálatosok és
HR-esek között találjuk a legtöbb romantikus
szeretőt, közéjük ékelődnek be a dobogó második
fokára a pénzügyesek. Aki viszont szenvedélyes
partnerre vágyik, annak az építő- vagy
a szépségiparban érdemes keresgélnie. A legtöbb
racionális csókolózó (hoppá!) a médiások között
van.
Az érdekcsókolózók pedig (mert van ilyen
kategória is, persze nem ebben a felmérésben),
nyilván a politikában keresendők…
Csókolom
Talán nincs is olyan területe az életnek, amelyen brit tudósok, intézetek ne végeztek volna
kutatást. Nos, a magyarok e tekintetben is jönnek fel, mint a talajvíz, mert lassan nálunk is
hasonló a helyzet. Most például elkészült Magyarország csóktérképe.
PÉTER Árpád
Az Úr hangját és nem
a sajátjukét akarják
hallatni a Rád
Találtam Dicsőítő
Csoport tagjai, amikor
zenélnek. A zalaegerszegi
közösség
2009 óta szervez lelki
napokat az ország
különböző iskoláiban,
de már plébániai
rendezvényekre,
gitáros szentmisékre
is kap meghívást.
A fiatalokból álló
csapat nemrég Nagykanizsára
látogatott.
Harmadszor tartott a Piaristaiskola
gimnazistáinak lelki napot a
megyeszékhelyi Rád Találtam
Dicsőítő Csoport. A rendezvény
egy pontján az egyik szervező, Sziráki
Péter felidézte annak a fiúnak
a történetét, aki 2015-ben elkísérte
a csapatot a legelső kanizsai lelki
napra. Kristóf akkor tanúságtételében
arról beszélt, mennyi nehézségen
kellett keresztülmennie.
Súlyos drogfüggő volt, ám
később megtért, szenvedélybetegségét
pedig a hit segítségével
maga
mögött tudta
hagyni. Mint azt
Sziráki Péter
elárulta a piarista
diákoknak, Kristófra
éppen ezen a három
évvel ezelőtti programon
talált rá a szerelem a
dicsőítő csoport egyik tagjának
személyében. A fiatalok azóta már
összeházasodtak, és első gyermeküket
várják.
Hasonlóan tanulságos történetekből
ezúttal sem volt hiány.
Orsós Zoltán csákánydoroszlói
plébános tanúságtétele többek
szemébe könnyeket csalt.
– Nyomorúságos körülmények
közt felnövő gyerekekről, nehéz
emberi sorsokról hallottunk –
mesélte a programok közti szünetben
Bacsi Anna és Németh Eszter.
– Nagyon elgondolkodtatott,
amikor az atya arról beszélt, hogy
romaként mennyi előítélettel kellett
megküzdenie. Végül ezekkel
szembenézett, felvállalta önmagát,
a származását, és pap lett.
Anna és Eszter második alkalommal
vett részt a Rád Találtamcsoport
zenés lelki napján, és
mindketten pozitív élményekről
számoltak be. A rendezvény
helyszínén, az iskola tornatermében
vidám
és felszabadult hangulat
uralkodott,
ráadásul a lányok
már korábbról is
i smer ték az
elhangzott dalok
többségét, így nem
okozott nekik gondot,
hogy bekapcsolódjanak
az éneklésbe. A hasonló,
közösségerősítő programok
amúgy is közel állnak hozzájuk:
Eszter ugyanis antióchiás, Anna
pedig egy imakör tagja.
Sziráki Péter szerint azokban az
iskolákban, ahol eddig megfordult
a dicsőítő csoport, a diákok többsége
nyitottan fogadta őket, ám
akadtak olyanok is, akik elzárkóztak
vagy közömbösek voltak. Még
az egyházi intézményekben tanulók
közt is előfordulhat, hogy valakiben
a vallásos oktatás és közeg
ellenére sem ébredt fel a hit.
– A mi feladatunk elsősorban az,
hogy a hit magvait elvessük –
hangsúlyozza. – Az iskolai lelki
napok a 14-19 éveseket szólítják
meg, akiknek a tanúságtevőink
történetein keresztül szeretnénk
utat mutatni. Általában olyanokat
hívunk meg, akik sokáig keresték
Istent, aztán történt valami az életükben,
amiről tudták, hogy akkor
és ott, bizony, a Jóisten közbeavatkozott.
Ez a megtérés pillanata, a
személyes találkozás Istennel, ami
előbb-utóbb mindenki életében
eljön. Mi erre szeretnénk felkészíteni
a fiatalokat.
A Rád Találtam Dicsőítő Csoport
2009-ben tartotta első lelki napját
a zalaegerszegi Mindszenty-iskolában,
ahol Péter is tanít. A tagok
innentől számítják a csapat megalakulását,
amely azóta már csaknem
harminc hasonló programot
szervezett az ország tíz-tizenöt,
elsősorban egyházi fenntartású
iskolájában. A csoportot egyre
többen ismerik, ma már plébániai
rendezvényekre és gitáros misékre
is meghívják.
– Baráti társaságból alakultunk,
a zene mindannyiunk életében
közös pont volt – meséli Péter. –
Együtt is szoktunk muzsikálni, de
alapvetően mindenki a maga útját
járta ezen a téren. A keresztény
könnyűzene felé akkor fordultunk,
amikor annak idején a Mindszentyben
felkértek bennünket
egy zenés dicsőítő program megszervezésére.
Azt szoktuk mondani:
akkor talált ránk a Jóisten, mi
pedig egymásra. Tulajdonképpen
a közösségünk neve – Rád Találtam
Dicsőítő Csoport – is innen
jött.
Péterék keresztény könnyűzenét
játszanak, amelynek a gyökerei
a ’70-es évekig nyúlnak vissza,
mégis sok időbe telt a műfajnak,
különösen itthon, mire szélesebb
körökben is kezdték megismerni
és elfogadni. A Rád Találtam-csoport
a feldolgozások mellett saját
dalokat is játszik, ennek ellenére a
csapat nem gondolkozik önálló
CD-ben. Péter azt mondja, nem
akarnak üzletet csinálni a dicsőítésből,
és különben is: a zene számukra
az evangelizálás eszköze.
– Nagyböjtben talán vannak,
akik idegenkedve fogadják ezt a
fajta zenét, de szerintünk az Úr
dicsőítésnek mindig és mindenhol
van ideje és helye. A célunk az,
hogy a diákokat egy kicsit kizökkentsük
a napi rutinból, hogy lelkileg
töltekezzenek. Ugyanakkor
ezek az alkalmak nemcsak nekik,
hanem nekünk is sokat adnak,
főleg, amikor a nap végén az arcuk
azt tükrözi, történt bennük valami.
Hogy ezután miként alakul a sorsuk,
nem tudjuk sem figyelemmel
kísérni, sem befolyásolni, de azt
hiszem, nem is ez a feladatunk. Mi
csak a magokat hintjük el.
NEMES Dóra
hitélet 2018. 03. 23. | 11
Németh Eszter és Bacsi
Anna is bekapcsolódott
a zenés dicsőítésbe
(Fotó: Gergely Szilárd)
„Az Úr dicsőítésnek
mindig és mindenhol van
ideje és helye”
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
Állás
Nagykanizsai
telephelyű buszra
azonnali
kezdéssel
buszsofőröket
keresünk.
Érd.: 06-30/277-20-25
Határozott fellépés, jó improvizációs készség és
szakmai alázat – ezekre a tulajdonságokra a
Zsigmondy-iskolában tanuló Gerencsér Gergőnek
nemcsak leendő rendészként, hanem versmondóként
is szüksége van. A 16 éves fiú tavaly az
ország legjobb diákszónoka lett egy versenyen,
jelenleg pedig a Helikoni Ünnepségekre készül,
amelyet árpilis végén rendeznek Keszthelyen.
– A lámpalázzal már egyáltalán
nincs problémám – mondja Gergő.
– Azt is izgalmas feladatnak tartom,
hogy a hallgatóság figyelmét
megnyerjem és végig lekössem, de
az elég nagy kihívás, hogy mindig
más bőrébe bújjak, márpedig ez a
hiteles előadáshoz elengedhetetlen.
Ezért is szeretem jobban, amikor
magam választhatom ki, hogy
milyen művel versenyezzek. A prózamondásban
még van mit fejlődnöm,
de a versek, úgy érzem, közelebb
állnak hozzám. József Attila
költészetét különösen szeretem.
A zsigmondys diák viszonylag
későn, középiskolásként csöppent
a versmondó versenyek forgatagába.
Egy iskolai költészet napi
programon figyelt fel rá az egyik
pedagógus, Borosné Landy
Györgyi, akivel azóta is tart a
közös munka. Gergő egyre több
versenyen teszi próbára magát, és
már számos városi rendezvényen
is szavalt. Az Országos Szónoklatverseny
sikere után nemrég ismét
arany minősítést kapott a Kossuth
Szövetségtől.
– Marosi Attila tanár úr bátorított,
hogy jelentkezzem egy pályázatíró
versenyre. Thúry György életét
választottam témának, s mivel
elég keveset tudni róla, igyekeztem
sok új és érdekes információt
összegyűjteni vele kapcsolatban.
Ehhez levéltárba, múzeumba
mentem, ahol kisebb kutatómunkát
végeztem. Végül egy hétoldalas,
képekkel és rajzokkal illusztrált
dolgozatot adtam le, ami a zsűri
tetszését is elnyerte. Most először
csináltam ilyet, de nagyon élveztem
a feladatot.
Gergő a Zsigmondy-iskola rendész
képzésén tanul, most 10. osztályos.
Mint mondja, érdekli ez a
pálya, ezért a tervei közt mindenképp
szerepel a továbbtanulás. A
vers- és prózamondásra mindig
szakít időt, szeretne továbbfejlődni
ebben. Sőt, a fiú azt is elárulta,
már a versírást is kipróbálta, de
első szárnypróbálgatásai egyelőre
még maradnak a fiókban.
NEMES Dóra
A Nagykanizsai
Cukorbetegek
Egyesülete a 2017. évi
támogatásukat
megköszönve,
tisztelettel kéri
Önöket, hogy
jövedelemadójuk
1 %-ának
felajánlásával
az egyesületet támogatni
szíveskedjenek.
Adószám: 18955912-1-20
Számlaszám:
11749015-20005519
Gerencsér Gergő
a vers- és prózamondásra
mindig szakít időt
(Fotó: Gergely Szilárd)
TehetségM/Kutató (9.)
Mindig más bőrébe bújik…
Magazin 2018. 03. 23. | 13
Csőgörné Kenese Mária azon nyugalmazott pedagógusok
közé tartozik, aki a vegyészmérnöki és
mérnöktanári diplomája megszerzését követően
egykori középiskolájába, a Zsigmondy Vilmos
Kőolajbányászati és Mélyfúróipari és Winkler
Lajos Vegyipari Szakközépiskolába mehetett
vissza tanítani. Az alma mater visszahívta, és 31
évi tanítás után onnan ment nyugdíjba.
A 90-es évek elején, az iskola
fennállásának 40. évfordulója alkalmából,
a felnevelő iskolájukhoz
való ragaszkodást kifejezve alakultak
meg a hagyományápoló baráti
körök. Kezdetben nem volt könnyű
feladat az olajos és a vegyész körök
tagjainak mozgósítása, de az intézmény
alapításának 50. évfordulójára
szervezett rendezvényen már
hétszázan jelentek meg. Az ezredforduló
után, az iskola-összevonásokat
követően, ugyan az olajos és
a vegyészképzés is visszaszorult,
de ezzel egy időben az öregdiákok
ragaszkodása a régi iskolájukhoz
csak fokozódott.
Amikor Mária 2006-ban nyugdíjba
készült, úgy tervezte, leteszi
a tollat, becsukja a füzetét, befejezi
a szervezőmunkát, de az egykori
vegyis-olajos diákok akarták a
folytatást, a hagyományok ápolását.
Ha évenként nem is találkoztak,
mindig adódott olyan esemény,
évforduló, amihez kapcsolni
lehetett az összejöveteleket.
2011 júniusában, az iskola 60.
évfordulójára emléktábla-avatással,
emlékkönyv és a tablók könyve
megjelentetésével s öregdiák
találkozó szervezésével készültek.
Komoly munkát igényelt a régi
tablók és névsorok összegyűjtése,
de végül a kiadványokban az
intézmény minden nappali tagozaton
végzett hallgatója és minden
osztály tablója szerepelt a
tanárokkal együtt.
Az utóbbi időben az öregdiákok
kétévente találkoznak. Az ilyen
alkalmakkor kiállítást rendeznek a
rengeteg összegyűlt anyagból:
kistablókat, maketteket, régi iskolai
füzeteket, tankönyveket, egykét
régi műszert – amivel még a
laborban és a műhelyekben dolgoztak
– tekinthetnek meg az
egykori és a mai diákok.
– Híres volt a kanizsai iskola a
színvonaláról, itt nívós oktatást
kaptak a diákok, akik közül nagyon
sokan az ország túlsó végéről is
eljöttek ide tanulni. Máig büszkék
arra, hogy ebbe az intézménybe
jártak. Tartást adtak a tanulóknak
az itt töltött évek – jegyezte meg
Csőgörné Kenese Mária. – Volt,
akiből énekes, kórházigazgató,
egyetemi rektor, újságíró vált, és
természetesen nagyon sok mérnök
lett. Vannak osztályok, amelyek
egykori tagjai ma is várják a
találkozókat, s szorongó szívvel és
örömmel jönnek az ország minden
tájáról vissza, a számtalan
szervezeti és névváltozáson
átesett hajdanvolt iskolájukba.
A ragaszkodását nem egy alkalommal
versben is kifejezte a Győrben
élő valamikori vegyis diák,
Patsch Katalin, akit nemcsak a
boldog diákévek kötnek Kanizsához,
tette hozzá Csőgörné Kenese
Mária. Édesapja, Patsch Ferenc
(1919-1979) Kossuth-díjas olajmérnök
volt, aki kezdetben a Dunántúlon,
később az egész országban
irányította a fúrási tevékenységet.
Arcképét a Nagykanizsai Szakképzési
Centrum Zsigmondy Vilmos
Szakképző Iskolájának Erdész utcai
telephelyén látható Olajipar Nagyjainak
Arcképcsarnoka őrzi.
– Akkor lennék igazán nyugodt
– tette hozzá a tanárnő –, ha lenne
egy méltó, végleges hely az iskolában,
ahol az utókor számára
tárolhatnánk a rengeteg kiállítási
anyagot. BAKONYI Erzsébet
Aktív öregdiákok
Az alma mater
visszahívta
Csőgörné Kenese
Mária akkor lenne
nyugodt, ha a sok
emlék állandó helyre
kerülne
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nagykanizsai
irodájába keresnek új munkatársat az alábbi pozícióba:
GAZDASÁGI IGAZGATÓ
Feladatok: - közreműködés a Zrt. és a könyvelési szerződésekkel rendelkező
gazdasági társaságok üzleti terveinek, beszámolóinak, bevallásainak
összeállításában, statisztikai adatszolgáltatások elkészítése
- könyvelői csoport munkájának szervezése, irányítása, ellenőrzése
- a Zrt. és a könyvelési szerződésekkel rendelkező gazdasági társaságok
könyvvezetési feladatainak ellátása, megszervezése, irányítása
- a beérkező bizonylatok, számlák ellenőrzése, igazolása
- pénztárak működésének koordinálása, elszámolásának ellenőrzése
- könyvvizsgálathoz szükséges adatszolgáltatás biztosítása
- a Társaság anyagraktár kezelésével kapcsolatos feladatainak irányítása,
ellenőrzése
- ügyfélszolgálati iroda munkatársainak munkaszervezése, ellenőrzése,
irányítása
Elvárások: - főiskolai vagy egyetemi szintű közgazdasági végzettség
- mérlegképes könyvelői végzettség
- Windows és MS Office teljes körű használata, elektronikus levelezés és
szakmaspecifikus szoftverek ismerete
Előnyt jelent: -vezetői tapasztalat
- könyvelési területen szerzett munkatapasztalat
Juttatások: megegyezés szerint
Munkav égzés helye: Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.
Jelentkezés: Az önéletrajzokat kérjük 2018. március 29-ig a via.titkarsag@
nagykanizsa.hu e-mail címre vagy az alábbi postacímre megküldeni:
Via Kanizsa Városüzemeltető NZRt. 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés
Ady u. 2. - Erzsébet tér 1.
157 m² üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást hir-
Felhívás I. det a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. emelet
Érdeklődni a 93/313-362 számú telefonszámon lehet.
A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit
a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg!
Ady U. 3.
38 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.15-9.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
Csengery u. 4.
28 m2, 29 m2, 30 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 10.10-10.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
Csengery u. 4.
87 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 10.10-10.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
Erzsébet tér 1.
27 m2 üzlet
1.250Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.00-8.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Fő u. 8.
63 m2, 48 m2, 30 m2,
117 m2, 119 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.45-10.10
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Erzsébet tér 1.
52 m2 üzlet
2.150Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
hirdetés 2018. 03. 23. | 15
Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda
1.100Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
51 m2 galéria 450Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető: 2018. április 3. 8.30-8.45
A versenytárgyalás ideje: 2018. április 4. 9.30-10.00
Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző
20-42 m2 alapterületű üzletek (Hrsz:98/A/100+) kiadók.
(Bérleti díj 300Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 555Ft/m2/hó+ÁFA,
valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke
256Ft+ÁFA/m²/hó)
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 63Ft/m2/hó
A bérlemény megtekinthető: 2018. április 3. 10.00-11.00
A versenytárgyalás ideje: 2018. április 4. 9.30-10.00
JASPER 5 éves
ivartalanított tacskó,
saját gazdájától
került be a menhelyre.
Jól szocializált
kutya, kedves,
barátságos. A macskákat
viszont nem
tűri meg a környezetében.
MASZAT 2 év
körüli keverék kan,
az utcán kóborolt,
így lett a menhely
lakója. A szuka
kutyákkal jól kijön,
más kanokkal és a
macskákkal viszont
nem. Gyerekek mellé
is ajánlott.
Jasper ről és
Maszatról is érdeklődhet
a kanizsai menhelyen;
elérhetőségek és
további információk:
www.eletter-kanizsa.
hu, +36-30/400-1368.
VINCZE Adél
GAZDIKERESŐ
Fotó: Jancsi László
Erzsébet tér 17.
146 m2 üzlet
1.400Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.15-8.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Király u. 47. I. em.
I. emeleti irodák
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁF
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.45-9.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.30-10.00
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltatás
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Március 24., szombat
Gábor
Héber eredetű, jelentése: Isten embere, Isten
bajnoka.
Március 25., vasárnap
Irén
Görög eredetű, jelentése: béke.
Március 26., hétfő
Emánuel
Héber eredetű, jelentése: velünk az Isten.
Március 27., kedd
Hajna lka , Alpár
A Hajnalka a Hajna kicsinyítőképzős formája,
ami Vörösmarty Mihály névalkotása, jelentése:
hajnal. Az Alpár török-magyar eredetű,
jelentése: hős férfi.
Március 28., szerda
Ge deon, Johanna
A Gedeon héber eredetű, jelentése: harcos,
vágó, romboló. A Johanna héber-görög-latin
eredetű, jelentése: Isten kegyelme, Isten
kegyelmes.
Március 29., csütörtök
Augusz ta
Latin eredetű, jelentése: fenséges, fennkölt.
Március 30., péntek
Zalán
Török-magyar eredetű, jelentése: dobó, ütő.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
A pontatlan lövés nem gól, csak kapufa. Nem
jár érte serleg, maximum fakupa.
2018.
március
24.
PatikaPlus BOSZORKÁNY
U. 2.
93/516-280 20:00-08:00
2018.
március
25.
Remény GARAY U. 14. 93/314-967 19:00-06:00
2018.
március
26.
Salvia RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00-06:00
2018.
március
27.
Szent Kristóf ERZSÉBET TÉR
8/2. (Bejárat
a Vásár utca
felől)
93/510-151 22:00-06:00
2018.
március
28.
Zöldfenyő ALKOTMÁNY
U. 51.
93/333-521 22:00-06:00
2018.
március
29.
Belvárosi ERZSÉBET
TÉR 1.
93/310-403 22:00-08:00
2018.
március
30.
Szent Kristóf ERZSÉBET TÉR
8/2. (Bejárat
a Vásár utca
felől)
93/510-151 08:00-07:00
Szolgáltatás 2018. 03. 23. | 17
Piaci árak
Kanizsán
tojás 30-60 Ft/db
retek 180-250 Ft/csomag
csont nélküli sertéskaraj
1450 Ft/kg
mandarin 590-600 Ft/kg
fejes saláta 200-250 Ft/db
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Könyvelő szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
CNC esztergályos szakmunkásképző megegyezés szerint
Szerkezetlakatos szakmunkásképző megegyezés szerint
Marós szakmunkásképző megegyezés szerint
Esztergályos szakmunkásképző megegyezés szerint
Kárpitos szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Jövő heti
véradások
Március 27. 10:00-15:00 GE Nagykanizsa
Adj vért, és ments meg három életet!
üGgyyóelgeytszertári
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Hirdetés 2018. 03. 23. | 19
Európai Szociális
Alap
2018. március 24.
HÚSVÉTVÁRÓ TERMELŐI VÁSÁR
VIDÉKI ALKOTÓ IDILL
30 éve a Téka Táborban kaptam egy olyan ajándékot, ami az egész életemet
meghatározza. Az alkotás nyughatatlan vágyának állandó lüktetését. Tudtam
csak úgy tudom megszolgálni azt a rengeteg tudást, amit ott kaptam, ha magam
is tovább adom a kézművesség szeretetét. Így hát nép játszóház vezető lettem és
később fazekas. Talán itt véget is érne a mesém, ha nem vezetett volna az utam
Budapestről, ide a dimbes-dombos, kedves emberek lakta Zalába. Szerettem a
korábbi munkámat is, hiszen dekorációs vezetőként soha nem hanyagolhattam
a kreativitásomat. Mióta viszont itt élek újra a kétkezi alkotás tölti ki a napjaimat.
Kerámiák, üveg ékszerek, festés, és rengeteg új, emberibb és mélyebb kapcsolat,
ami most már tényleg ide köt. jöjjenek el hozzám, és ismerjenek meg a
munkáimon keresztül engem is!
8800 Nagykanizsa, Bajza utca 2. +36 (20) 350-3967
ÉDES VALÓSÁG
Gyermekkori vágyam volt, hogy cukrász legyek, de csak 50 évesen vágtam
bele az álmaim megvalósításába. Igaziból, a lelkem mélyén soha nem adtam
fel, kitanultam a cukrász mesterséget és tavaly novemberben nyitottam meg a
süti boltomat Palinban. Nem akartam, hogy ez a feladat a következő életemben
várjon rám. A titkom egyszerű… természetes alapanyagok, igazi tojás, vaj,
tejszín, mascarpone és egy csipetnyi szeretet. Az alapelv nálam a minőség és a
frissesség. Nem szeretnék sohasem versenybe szállni mennyiségben a sütemény
nagyüzemekkel. Inkább kisebb mennyiséget szeretnék készíteni, de azt olyan
színvonalon, amihez mindig bátran adom a nevemet. Azt hiszem ezért térnek
vissza a vevőim. Tartson velem, és ismerjen meg március 24-én!
ÚJ ISMERETEK, ÚJ LEHETŐSÉGEK
Adjon egy új esélyt magának és szerezzen új szakmát. A programból
támogatott képzések segítségével talán megtalálhatja, ami eddig
hiányzott életéből. Jöjjön el hozzánk, és ismerje meg a milyen
területeken tudna továbblépni! Keresgéljen honlapunkon a feltöltött
képzési jegyzékben és keressen bennünket, ha kérdése van!
JÁTSSZANAK VELÜNK A HÚSVÉTVÁRÓ
VÁSÁRI JÁTÉKUNKON, SZOMBATON!
A RÉSZLETEKÉRT FIGYELJÉK FACEBOOK
OLDALUNKAT ÉS KERESSENEK MINKET
A VÁSÁRCSARNOKBAN!
ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK,
HAZAVIHETŐ ALKOTÁSOK!
varosfejleszto@nagykanizsa.hu
www.kanizsapaktum.hu
A kézművesekkel készült teljes beszélgetés elérhető a Vásárcsarnok hivatalos Facebook oldalán.
www.kanizsavasarcsarnok.hu
ŐK OTT FOGNAK VÁRNI, JÖJJÖN
ÉS PRÓBÁLJA KI MAGÁT! BESZÉLGESSEN VELÜK, ŐK HOGYAN KEZDTÉK!
Elérhetőségek:
Herédi Zsuzsa - ékszerkészítő, fazekas
Keresztes Mária - Krém Kézműves Sütibolt
KÉZMŰVES MINI MŰHELYEKKEL
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. március 24-30.
Március 24., szombat
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25
Híradó, 01:40 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth
László műsora), 02:10 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 02:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:10 Kampány
2018, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 08:05 Híradó, 08:20 Kalando-
zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:45 Egy falat kenyér
és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:15 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 09:45 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30
Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15
Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok
(gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35
Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 16:05
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 18:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
19:00 Kanizsa TV Filmklub: Szép leányok, ne sírjatok!
(magyar filmdráma), 20:25 Info blokk, benne Híradó, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:50 Székely konyha, 21:20
Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 22:10 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
22:35 Lapozó.
Március 25., vasárnap
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
01:00 Székely konyha, 01:30 Kanizsa Cafe
(keddi és szerdai adás ismétlése), 02:20 Info blokk, benne
Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 02:45 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 06:55 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
07:30 Székely konyha, 08:00 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 08:50 Info blokk, benne Híradó,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:15 Lapozó, 12:00
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
12:30 Heti Híradóink, 14:00 K’arc (kulturális
magazin), 14:30 Kommentár nélkül – heti válogatás,
15:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:30 Napi Kanizsa –
újranéző, 16:00 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 16:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
17:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 18:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós
Boldogasszony templomban, 19:25 Sztárportré –
Fodor Zsóka, 19:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 20:15 Aktuális – Hargita, 20:45
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:35
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
22:00 Lapozó.
Március 26., hétfő
00:00 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 00:25 Szentmise a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony
templomban, 01:25 Sztárportré – Fodor Zsóka,
01:50 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, 02:15 Aktuális – Hargita, 02:45 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:35 Info
blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 06:55 Szentmise a kiskanizsai Sarlós
Boldogasszony templomban, 07:55 Sztárportré –
Fodor Zsóka, 08:20 Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, 08:45 Aktuális – Hargita, 09:15
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 10:05
Info blokk, benne Híradó, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
10:30 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Fodor Zsóka,
12:25 Aktuális - Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk,
benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 19:40 Egis
Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-
mérkőzés, 21:05 Hargita, 21:35 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 22:05 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:35 Lapozó.
Március 27., kedd
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 01:00 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB
I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, 02:25 Híradó,
02:40 Hargita, 03:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
03:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:10 Lapozó, 06:30
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Szertár (a
Kanizsa TV sportmagazinja), 07:40 Egis Körmend – Alba
Fehérvár NB I A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés,
09:05 Híradó, 09:20 Hargita, 09:50 Anno (válogatás a
Kanizsa TV archívumából), 10:20 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:50 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Egis Körmend – Alba Fehérvár NB I A-csoportos
férfi kosárlabda-mérkőzés, 13:55 Hargita, 14:25 Anno
(válogatás a Kanizsa TV archívumából), 14:55 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Nagykanizsai
Futsal Club – Haladás VSE II NB III-as futsal mérkőzés,
21:20 Sztárportré – Sipos F. Tamás, 21:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 22:20 Lapozó.
Március 28., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin),
01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsai Futsal Club – Haladás
VSE II NB III-as futsal mérkőzés, 03:00 Sztárportré – Sipos
F. Tamás, 03:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
04:00 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Nagykanizsai Futsal Club –
Haladás VSE II NB III-as futsal mérkőzés, 09:30 Sztárportré
– Sipos F. Tamás, 09:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
10:30 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25
K’arc (kulturális magazin), 12:55 Nagykanizsai Futsal Club
– Haladás VSE II NB III-as futsal mérkőzés, 14:10 Sztárportré
– Sipos F. Tamás, 14:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
TV-torna Andival, 19:40 Élet-módi, 20:10 Kukkantó
(gyerekműsor), 20:40 Híradó, 20:55 Látogató, 21:25 K’arc
(kulturális magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:25
Lapozó.
Március 29., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk
show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Kukkantó
(gyerekműsor), 02:10 Látogató, 02:40 K’arc (kulturális
magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó,
06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, TV-torna Andival, 07:10 Kanizsa
Cafe (talk show), 07:35 Élet-módi, 08:05 Híradó,
08:20 Kukkantó (gyerekműsor), 08:50 Látogató, 09:20
K’arc (kulturális magazin), 09:50 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Életmódi,
12:55 Kukkantó (gyerekműsor), 13:25 Látogató,
13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35
A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:05 Életmódi,
21:35 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
22:10 Lapozó.
Március 30., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kanizsa
Cafe (talk show), 02:00 Híradó, 02:15 A mi portánk (a
hagyományok magazinja), 02:45 Élet-módi, 03:15 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati
ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa Cafe (talk
show), 08:30 Híradó, 08:45 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 09:15 Élet-módi, 09:45 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe
(talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja),
12:55 Élet-módi, 13:25 Lapozó, 18:00 Üzenet,
18:05 Kanizsa Cafe (talk show), 18:30 TV-torna Andival,
18:40 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László
műsora), 19:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
19:40 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 20:05 A mi
portánk (a hagyományok magazinja), 20:35 A természetfilm
magyar találmány? (ismeretterjesztő film), 21:25 A
szomszéd vár (turisztikai magazin), 21:55 Kampány 2018,
22:00 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
kitekintő 2018. 03. 23. | 21
A ’48-49-es események egyik fontos
tapasztalata az, hogy minden időben
szükség van az összefogásra és az
egységre, méghozzá a nemzet összefogására
és egységére, szögezte le
ünnepi beszédében Cseresnyés Péter
munkaerőpiacért felelős államtitkár
Zágrábban, a horvátországi magyar
közösség megemlékezésén.
A politikus úgy fogalmazott
a forradalom és szabadságharc
170. évfordulóján,
az első független
magyar kormány tagjainak
nevére, tetteire mindig
emlékezni fogunk, és
emlékezni fogunk a névtelen
százezrekre is, akik
fegyverrel a kezükben, a
szabadságharc zászlaja
alatt, akár életüket is feláldozva
küzdöttek Magyarország
függetlenségéért,
önrendelkezéséért, tehát a
jövőjéért. Hozzátette: a mi
történelmünk már régóta
erről szól: megtanultunk
küzdeni a szabadságunkért,
a nemzetünkért.
– A szabadság ügye
összeköti a régióban élő
nemzeteket, így a magyarokat
és a horvátokat is –
emelte ki Cseresnyés
Péter –, hiszen mindkét
nemzet sokat tett és áldozott
saját szabadságáért,
önrendelkezéséért, függetlenségéért.
Azért, hogy
ma magunk dönthessünk
a saját sorsunkról, jelenünkről
és jövőnkről. Történelmünk
arra tanít: nemzetünk
fennmaradása
érdekében minden időben
és körülmények között
bátran ki kell állnunk függetlenségünkért,
hitünkért,
elveinkért.
Ki
kell állnunk
a szabadságunkért.
Az államtitkár
úgy fogalm
a z o t t ,
akkor is így
kell tennünk,
ha egy arctalan
hatalmi centrumból arra
akarnak kényszeríteni bennünket,
hogy hajtsunk térdet
új honfoglalók előtt,
hogy áldozzuk fel biztonságunkat,
hitünket, hagyományainkat,
s végül hazánkat
és jövőnket is. Eleink
sosem tettek ilyet, és
nekünk sem szabad,
mondta Cseresnyés Péter.
M-B. Gy., P. Á.
Ki kell állnunk
a szabadságunkért!
Petőfi Sándor emléktáblájának
megkoszorúzását
követően a Zágrábi
Magyar Intézetben kulturális
programok várták a
magyar kormány képviselőit
és a horvátországi
magyar civil szervezetek
és kisebbségi önkormányzatok
vezetőit. A
rendezvényen először
vett részt Mihalecz Józsefné,
aki az egykori honvéd
tábornok, Knezić Károly
ükunokája.
Magyar József, Magyarország
zágrábi nagykövete
szerint példaértékű a
helyi magyarság összetartása.
Beszédében
kiemelte, a magyar és a
horvát is régi európai
nemzet, ezért az összefogás
az, ami elősegítheti a
két szomszédos ország
további fejlődést. A politikus
szerint a nyolcadikként
kivégzett aradi vértanú
élete és halála a
hősiesség és az összefogás
örök példája, megtestesítője
lehet minden
magyar és minden horvát
ember számára.
– Knezić Károly élete és
hősies jelleme az egyik
legfontosabb összekötő
kapocs magyarok és horvátok
között. Ő horvát
apától és magyar anyától
született, s már a forradalom
kitörésének első
napján a szabadságharc
oldalára állt. Mikor Aradon
a vesztőhelyre vitték,
eltűnődve a következőket
mondta: „Milyen
különös, hogy Haynau
bíró is keresztény és én is
az vagyok. Csak az ördög
keverhette így össze a
kártyákat.” Én azt kívánom,
legyenek bármilyen
vérbírók mellettünk,
fölöttünk, legyenek
bármilyen hatalmak
körülöttünk, mi, magyarok
és horvátok ne
engedjünk a rosszakaróknak!
Fogjunk össze,
és a sorsunkat mi
magunk határozzuk meg.
Mi
Magyar József és
Cseresnyés Péter
megkoszorúzta Petőfi
zágrábi mementóját
(Fotó: Jancsi László)
Büszke magyar. A kép előterében
Knezić Károly ükunokája
határozzunk!
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP ka mara
Ülésezett az elnökség
Kamaránk február 26-án tartotta
soron következő elnökségi ülését. Az
ülésen dr. Polay József elnök beszámolt
az elmúlt időszak legfontosabb
eseményeiről, ismertette a területi
kereskedelmi és iparkamarák működésével
kapcsolatos kutatási adatokat,
majd előzetes tájékoztatót adott
Kereskai Péter titkár a 2018.09.26-
09.28.-án Budapesten megrendezésre
kerülő Euro-Skills-ről.
„A 4. ipari forradalom”
által generált új kihívások a
kis- és középvállalkozások
előtt, avagy az ipari folyamatok
teljes digitalizációja
és az üzleti folyamatok
paradigmaváltása
A konferencia célja volt, hogy minél
több cégvezető és vállalkozó betekintést
kapjon a digitális világban várható
változásokról, mert mint kiderült,
a hazai kkv szektor zöme nincs felkészülve
a 4. ipari forradalomra tőkehiány,
illetve innováció hiánya miatt.
Dénes Sándor polgármester köszöntőjében
hangsúlyozta, hogy az oktatásban
és a gazdaságban is fel kell
készülni a „4. ipari forradalom” hatásaira.
Ebben pedig fontos szerepet
tölthetnek be a szakmai konferenciák.
A programon dr. Polay József NAKKIK
elnök is köszöntötte a résztvevőket.
A konferencián Cseresnyés Péter
államtitkár, országgyűlési képviselő
az Ipar 4.0 foglalkoztatási kihívásairól
szólt. Beszédében kiemelte, hogy a
4. ipari forradalom várható hatásait is
figyelembe véve döntött a kormány a
szakoktatás módosításairól. A legfontosabb,
hogy olyan alapokat tudjunk a
szakképzésben adni a fiataloknak,
amelyre a későbbiekben támaszkodhatnak.
Az ipari folyamatok digitalizációja
és a robotizáció számos ágazatot
érint majd. A jövőben egyre
nagyobb szükség lesz az informatikusokra.
Parragh László, a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a
gazdaság és a migráció összefüggéseit,
valamint egymásra gyakorolt hatásait
mutatta be a konferencia résztvevőinek.
Felhívta a figyelmet,
hogy a gazdasági
migráció mellett, a világnak
fel kell készülni egy
komolyabb népvándorlásra
és 2040-re számos
országban Közel Keleten,
Észak-Afrikában, USA –
ban vízhiánnyal fognak
küszködni. Dale A. Martin, a Siemens
Zrt elnök-vezérigazgatója, aki
egyben a Német-Magyar Ipari és
Kereskedelmi Kamara elnöke bemutatta,
hogy egy multinacionális vállalat
miként alkalmazkodik az új ipari
forradalomhoz. Videón mutatta be,
hogy már nem csak a törésteszteket
szimulálják, hanem a gyártási folyamatokat
is számítógéppel tervezik
meg. Szakács Hedvig, a ZIMBO Perbál
Kft. ügyvezető igazgatója, valamint
a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi
Kamara alelnöke a kis- és
középvállalkozások kihívásairól
beszélt a digitalizáció világában.
Végül Marczinkó Zoltán helyettes
államtitkár az Ipar digitális átalakításának
útjáról és a kormányzati Ipar
4.0 programok, valamint az első eredményekről
számolt be.
MKIK Gazdasági Évnyitó
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
március 6-án tartotta az Országos
Gazdasági Évnyitót. A fórumon,
amely elsősorban a gazdasági növekedés
fenntarthatóságának kérdéseit
vitatta meg, részt vett Orbán Viktor
miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági
miniszter, Matolcsy
György a Magyar Nemzeti Bank
elnöke, dr. Parragh László az MKIK
elnöke és mintegy 400 cégvezető, vállalkozó,
a gazdasági élet meghatározó
szereplői.
Tudnivalók az Európai
Unió új általános adatvédelmi
rendeletéről (GDPR)
Kamaránk 2018. március 13-án az
Európai Unió új általános adatvédelmi
rendeletéről „GDPR” fórumot
szervezett a Halis István Városi
Könyvtárban. Májusban lép hatályba
az új egységes európai szabályozás, a
rendelet nemcsak a nagyvállalatokat
érinti, hanem minden adatot kezelő
vállalkozást, legyen az családi cég
vagy kis- és középvállalkozás. A rendezvényen
Kereskai Péter titkár
köszöntötte a résztvevőket. Gilincsek
Szabolcs Certified GDPR Manager
bemutatta hogyan találkozik a joggyakorlat
és az informatika, Dr. Nagy
Dóra Adriána ügyvéd, adatvédelmi
szakjogász a GDPR jogi értelmezését
ismertette, Nyiri Tihamér kiemelt
ügyfélmenedzser levezette hogyan
zajlik egy GDPR audit a gyakorlatban,
Borbély Imre Euro-Profil Kft. kereskedelmi
igazgatója GDPR biztos iratkezelés
és másolásvédelemről beszélt,
végül Pokó István SeaCon Europe
Kft. fejlesztési igazgatója a tevékenységnaplózást
vázolta fel.
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670,
93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
Hamarosan esedékes
a 2018. évi kamarai
hozzájárulás megfizetése
Felhívjuk a Tisztelt Vállalkozások figyelmét,
hogy a 2018. évi 5000 Ft-os kamarai
hozzájárulás megfizetésének határideje:
2018. március 31.
Aki már a korábbi években regisztrált, annak idén csak a kötelező kamarai
hozzájárulást szükséges befizetnie. Ha a nyilvántartott adataiban változás
történt, akkor az internetes felületen vagy személyesen szolgáltató
irodánkban szíveskedjen javítani és pontosítani a nyilvántartott adatokat.
A befizetés történhet átutalással a Sberbanknál vezetett 14100134-
12287549-13000004 számlaszámunkra, adószám feltüntetésével, valamint
ügyfélszolgálatunkon a pénztárba történő befizetéssel.
Az előző években elmulasztott kamarai hozzájárulás befizetését még
pótolhatja. Egyeztetés a 93/516-670-es telefonszámon lehetséges. A tartozásokat
a NAV hajtja be, ha lejár a határidő!
További információ, online regisztráció: www.nakkik.hu
kamara 2018. 03. 23. | 23
Szakképzési híreink
• Elengedhetetlen
a sikeres szintvizsga
A szakképzési törvény előírásainak
megfelelően idén is február
1-jétől április 28-ig szervezhetőek
meg a szintvizsgák a nappali
munkarendben tanuló
kilencedik évfolyamosok számára.
A Nagykanizsai Szakképzési
Centrum Tagintézményeiben
március-áprilisban zajlanak
a szintvizsgák. A Nagykanizsai
Szakképzési Centrum Thúry
György Szakképző Iskolájában
március elején az eladók, a pincérek,
a szakácsok és a cukrászok
tettek először szintvizsgát.
A sikeres vizsgát tett tanulók
június 16-tól tanulószerződés
keretében tölthetik el gyakorlati
idejüket egy általuk választott, a
Kamara nyilvántartásában szereplő
gazdálkodó szervezetnél.
Eredményes szintvizsga nélkül a
tanulók gyakorlati képzése tanulószerződés
keretében csak kizárólag
gyakorlati képzési célt
szolgáló tanműhelyben valósítható
meg. Kizárólag gyakorlati
képzési célt szolgáló tanműhely
hiányában - a szakközépiskola
kilencedik évfolyamán megszervezett
összefüggő szakmai gyakorlatot
kivéve – a tanulóknak
iskolai tanműhelyben kell tölteniük
az előírt gyakorlati idejüket.
Az eredményes szintvizsga
biztosítja a gyakorlati képzést
végző gazdálkodó szervezetet
afelől, hogy a tanuló, aki tanulószerződést
kíván kötni vele, felkészült
annyira, hogy alkalmas
az irányítás melletti munkavégzésre.
Ha nem megfelelő a tanuló
munkához való hozzáállása, a
sok rossz tapasztalat a gyakorlati
képzést szervező intézmények
képzési hajlandóságát is csökkenti.
A szintvizsgán jobban teljesítő
tanulók nagyobb eséllyel
felelnek meg a gazdálkodó szervezetek
elvárásainak, míg a ros�-
szabbul teljesítő tanulókat nem
éri akkora csalódás, ha az iskolában
felzárkóztatják őket és nem
azonnal kerülnek ki a munka
világába.
• Tanulószerződés kötési
szándék bejelentési
határideje:
2018. március 31.
A Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara céljai és feladatai
között szerepel - a kamarai
garanciavállalás törvényi szabályozásának
való megfelelés mellett
– a tanulók iskolai tanműhelyen
kívüli, úgynevezett külső
gyakorlati helyszínen történő
elhelyezésének és a tanulószerződés
megkötésének elősegítése.
Ennek hatékony megvalósítása
érekében és az Szt. 47. § (1)
bekezdésének értelmében kamaránk
felméri a gazdálkodó szervezetek
tanulófoglalkoztatási
szándékát, amennyiben képezni
kívánnak a 2017/2018-as tanév
egybefüggő szakmai gyakorlatától,
vagy a 2018/2019-es tanévtől
kezdődően.
Területi kamaránk ezért felhívja
minden gyakorlati képzést
vállaló/vállalni kívánó szervezet
figyelmét, hogy 2018. március
31-ig az Igénybejelentő nyomtatvány
megküldésével jelezzék
tanulóképzési szándékukat!
A dokumentumot a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
(8800 Nagykanizsa, Ady
Endre u. 1.) címére kérjük megküldeni,
amely megtalálható a
honlapunkon (www.nakkik.hu).
További információért forduljon
bizalommal tanulószerződéses
tanácsadóinkhoz!
Kamaránk szakképzési feladatai
az NFA-KANGM-
3/2017/TK/13 számú
pályázati támogatásból valósulnak
meg. A támogatást az
NFA terhére a Nemzetgazdasági
Minisztérium biztosítja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával készült
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Közérdekű
Az ENSZ azt akarja,
hogy bontsuk le
a bevándorlás útjában
álló kerítést.
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
ENSZ_press_202x272.indd 1 2018. 02. 28. 14:05
SPORT 2018. 03. 23. | 25
Fontos mérkőzést nyert meg a megyei első osztályú
labdarúgó-bajnokságban a listavezető UFC Nagykanizsa
legénysége, amely a hétvégén Csesztregen,
ugyancsak értékmérő találkozót vívna – bár a hét
közepi információk szerint elképzelhető, hogy azt a
meccset nem rendezik meg. A Gellénháza elleni
derbire azonban érdemes visszatekinteni.
UFC Nagykanizsa (1.)–Olajmun -
kás SE Ge llénháza (4.) 2-1 (0-1)
Megyei I. osztályú labdarúgómérkőzés,
19. forduló. Nagykanizsa,
70 néző. Vezette: Lapath D. (Dencs,
Lapath Á.). G.: Csáki (66.), Péntek A.
(81., 11-esből), illetve Nagy B. (45.).
Kiállítva: Nagy B. (77., Gellénháza).
Nagykanizsa: Szabó Á. - Horváth
B., Csáki, Szabó Bálint, Kulcsár O.
(Lőrincz, 59.), Kovács Gy., Gerencsér,
Hetesi. Horváth D. (Szalai D.,
89.), Péntek (Kulcsár R., 90.), Horváth
P. Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Olajmunkás: Cseresnyés A. -
Papp T., Keszei, Szabó Bence, Odonics,
Horváth A., Ferenczi, Gájer,
Lukács L., Nagy B., Horváth L. Játékos-
edző: Bencze Péter.
Ahogyan az várható volt, valódi
rangadót vívott egymással a két csapat,
amely az őszi bajnoki mellett
még a Magyar Kupa főtábláján is
találkozott már a szezonban, s ugyan
mindkétszer kanizsai siker született,
az elmúlt évekhez hasonlóan a nagy
küzdelem ezúttal sem maradt el.
S ha ehhez hozzáadjuk, hogy
milyen körülmények között futballozhattak
a felek, akkor le a kalappal
a pályára lépő játékosok előtt, és
ezúttal ne feledjük ki a bőrig ázó
nézőket sem a sorból. Akik egyébként
az első félidőben azt láthatták,
hogy a Kanizsa nyomott becsülettel,
de a hazai játékosok a jobbnál jobb
helyzeteket is elpuskázták, vagy
fogalmazzunk úgy, hogy a vendégek
kapujában Cseresnyés Alex
mutatott be bravúrokat. S milyen a
futball törvénye, az első játékrész
végén a Gellénháza talált be, ráadásul
az a Nagy Bence, aki nem is oly’
rég még a nagykanizsaiak szerelését
viselte.
A második 45 percre a vendéglátók
számára tehát nem lett egyszerűbb a
feladat, és a 66. percig kellett várniuk
az egyenlítésre. Akkor egy megpattanó
labda talált utat a Gellénháza
hálójába. Rá 11 percre soraikból Nagy
Bence jutott a kiállítás sorsára, amelyről
a játékos azt mondta közvetlenül
az eset után: „Csak szóltam egy versenyfutás
után az asszisztensnek,
hogy nem látott-e szabálytalanságot,
a játékvezetőnek pedig azt
mondta, hogy én leköptem. Nos,
ilyen biztosan nem történt!”
Információink szerint a jelentésbe
az került, hogy a partjelző elé céloztak,
de az nem a játékvezetői csapat
tagjára irányulhatott...
Tíz emberrel folytatta tehát az
Olajmunkás, s a nyomást nem is bírta
sokáig, hiszen a 81. percben a
Kanizsa egy jogosan megítélt büntetőből
megszerezte második gólját,
ezzel pedig a győzelemért járó
három pontot is. POLGÁR László
Halasztott mérkőzését
pótolta a Kanizsa VSE OB
I B-s vízilabda együttese,
amely legutóbb a fővárosi
Szőnyi úton a Vasas II
ellen szállt medencébe.
A csoportja második
helyén álló nagykanizsai
csapat semmit sem bízott
a véletlenre, hiszen Ludányi
Kadosa tanítványai
12-5-re nyertek. Az egyes
negyedek során fokozatosan
lépett el ellenfelétől
a KVSE, hiszen az első
játékrész után 2-1, a
másodikat követően 5-2,
majd a harmadik nyolc
perc után 7-3 volt a javukra,
az utolsóban pedig
egy 5-2-es etappal lett
végül 12-5. A sikert ez a
csapat harcolta ki: Csongár
– Salamin 2, Mocsári,
Balli, Kaszper G. 1, Horváth
B. 2, Bicskei 2. Csere:
Vadovics 1, Dobay P., Szilvasán
1, Dobay G. 3, Kéri,
Szilágyi.
A Kanizsa VSE így győzelemmel
hangolt csoportrangadójára,
amelyen a
két pont előnnyel listavezető
UVSE-t fogadja. A
találkozót március 24-én,
szombaton rendezik 12
órától Nagykanizsán.
– Tulajdonképpen az előttünk
álló mérkőzésen az
dőlhet el, hány pontot
vihetünk mi, illetve az
UVSE a felsőházi rájátszásba
– mondta el Ludányi
Kadosa, a KVSE edzője.
– A tavasz rangadója
következik, tehát igencsak
nagy tétje lesz az
összecsapásnak, készülünk
is rá becsülettel. S
hogy a mérkőzés külön
töltetéről is szóljunk, nos
a fővárosiak vezetőedzője,
Dávid Zoltán eltiltás
miatt nem ülhet le a
budapestiek kispadjára,
így előreláthatólag a játékosként
háromszoros
olimpiai bajnok, korábbi
szövetségi kapitány,
Benedek Tibor fog mec�-
cselni az UVSE-nél.
P. L.
Jön
Benedek!
Újabb leküzdött akadály
Csáki József többször is megindult a Gellénháza kapuja felé,
és az egyik lehetőségéből aztán be is talált
(Fotó: Gergely Szilárd)
26 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP SPORT
A hétfőn 19 órától a Zsigmondy-
csarnokban kezdődő
Kanizsa–Hali II futsal
meccs tehát egyedülálló lesz
a maga nemében, abban
pedig már most biztosak
lehetünk, hogy az érdeklődésre
nem lesz panasz...
S hogy mi volt a bajnoki
menetelés eddigi utolsó
lépcsőfoka? Nos, a legutóbbi
győrújbaráti vendégjátéknál
(akkor 13-0-ra nyertek
a kanizsaiak) ezúttal
sokkal nehezebben vívta ki
újabb sikerét az NFC. A
barátiak fogadkoztak, mégis
a nagykanizsaiak szereztek
gyors vezetést, a szervezett
hazaiak viszont veszélyesen
kontráztak. Számos
párharc is színesítette emellett
a mérkőzést, és a Baráti
stílusa eredményre is vezetett,
hiszen az első húsz
perc után már vezetett
(3-2). Sőt, kétgólosra növelték
előnyüket, ám ettől függetlenül
a Nagykanizsai FC
továbbra is szorongatott, és
hosszú hajrát nyitva megfordította
a meccset, s megnyerte
a találkozót.
Jöhet tehát a bajnoki
címet eldöntő Haladás II
elleni rangadó.
– Nagyon fontos meccset
fogunk játszani, hiszen ha
nyerünk, biztosan bajnokok
vagyunk – mondta el Bagó
Gábor, az NFC trénere. –
Kicsit örülök is annak, hogy
a Baráti ellen kimondottan
szoros meccset játszottunk,
mivel a fiúk bizonyították,
hogy hátrányban is tudnak
játszani. Úgy érzem, ez plusz
erőt ad nekünk, egyébként
pedig senkit sem lehet lebecsülni.
A Haladás egy
nagyon fiatal társaság, az
ott játszók évek óta tanulják
és űzik ezt a sportot. Persze,
nem csupán a Hali, hanem a
Kőszeg elleni találkozót is
meg akarjuk nyerni. Hétfőn
nagy szükségünk lesz a fantasztikus
szurkolótáborunkra,
amelynek tagjai plusz
erőt és motivációt adnak
csapatunknak.
A mérkőzés
jegyzőkönyvéből:
Baráti Futsal CSE (4.) –
Nagykanizsai Futsal Club
(1.) 5-6 (3-2)
Regionális férfi futsal bajnoki
mérkőzés, 18. forduló.
Győrújbarát. Vezette: Csirke
(Czinder, Strobl). G.:
Pákai (3.), Gyurácz (7.),
Jász (18.), Vayer (24.), Markotics
(39.), illetve Béli M.
(1., 34.), Kollár (19.), Szőke
Á. (27., 36.), Török M. (31.)
Nagykanizsa: Szakmeiszter
Á. - Béli M., Szőke Á.,
Schuller, Szakmeiszter J.
Csere: Szőke R. (kapus), Kollár,
Török M., Latin, Budai
L. Vezetőedző: Bagó Gábor.
POLGÁR László
Biztosan hozta papírforma győzelmét
a Nagykanizsai Izzó SE férfi NB II-es kézilabda
együttese. A rangadók időszaka után úgy lépett
pályára az Izzó SE NB II-es férfi kézilabdacsapata
hazai környezetben, hogy lehetőleg
minél hamarabb döntse el a maga javára a két
pont sorsát. Mindezt pedig úgy tegye, hogy azok
is több játéklehetőséghez jutottak, akik eddig
kevesebb szerepet kaptak.
A hazaiaknak kellett vagy
negyedórányi játék, míg a Kaposvár
tempójától el tudtak lépni, és
félidőre már biztos előnnyel
mehettek. Onnantól mindenki
meccsbe szállhatott, sőt, számos
taktikai variációt is kipróbálhatott
Madarász Péter edző. Vadász
Márton ismét teljes értékű játékosként
kézilabdázott a meccsen,
mi több, a kanizsaiak elérték a
tabellán a „százas” gólkülönbséget,
hiszen 476-ot dobtak, míg
376-ot kaptak.
Következhet az Izzónak szombaton
az NB II-es megyei kézilabda
rangadó a Georgikon DSE
keszthelyi otthonában.
A találkozó jegyzőkönyvéből:
Nagykanizsai Izzó SE (2.)–
Kaposvári ESE (12.) 35-21 (18-9)
NB II Dél-nyugati csoport férfi
kézilabda-mérkőzés, 16. forduló.
Nagykanizsa, 100 néző. Vezette:
Kóbor, Tasnádi.
Izzó SE: Török R. - Bándi 5, Hári
5, Vadász 4, Csalló 3/1, Kiss G.
8/3, Tóth S. 3. Csere: Nagyvizeli
(kapus), Lebár 2, Tompek, Füle 3,
Gilitsch 2, Babati, Kisgéczi. Edző:
Madarász Péter.
P. L.
Közte szász... Az Izzóra (zöldben) szombaton
megyei rangadó vár
(Fotó: Gergely Szilárd)
Bajnokavatásra készülnek
Szőke Ádámra (szemben),
az NFC játékosára hétfőn
is fontos feladat várhat
(Fotó: Gergely Szilárd)
Újabb mérföldkőhöz érkezhet 2016. november 26-i alapítása,
majd 2017. november 6-i első hivatalos bajnoki meccse után
a Nagykanizsai Futsal Club, amely március 26-án, hétfőn
megszerezheti bajnoki címét a regionális bajnokságában.
Ehhez nem kell mást tennie, mint legalább egy pontot szereznie
a Swietelsky-Haladás VSE II legénységével szemben.
Sport 2018. 03. 23. | 27
ÚJ SZÉKEK
Néhány hónappal ezelőtt
látványos lépést tett a labdarúgó
NB III felé, pontosabban
annak infrastruktúra
szabályzatához igazodva
az UFC Nagykanizsa, hiszen
az állóhelyi lelátó egy része
„fedeles” lett, múlt szerdán
pedig egy újabb kritériumot
pipált ki a kanizsai
klub: a műanyag székek felszerelésének
lehettek tanúi
azok, akik az Olajbányászstadionba
betértek.
– Folyamatosan készülünk
a felsőbb osztályra,
ami a stadionon belüli környezetet
is érinti, hiszen
abban is szigorú előírásoknak
kell megfelelnie minden
csapatnak az NB III-ban
– vázolta Németh Ferenc,
a kanizsaiak technikai vezetője.
– Az újabb lépés 200
szék elhelyezését foglalta
magában, mindezeket
pedig az állóhelyi részen
szereltük fel a nemrég
kialakított tetőszerkezet
alá. Próbálunk tehát megfelelni
az előírásoknak, és
azért is az állón alakítottuk
ki az ülőhelyes részt, hiszen
előfordulhat, hogy a régi
ülőhelyi rész használatát
egyelőre nem engedélyezi
a szövetség.
A szélsőséges időjárási
viszonyok és a „vízhelyzet”
végett a múlt szombati,
Gellénháza elleni bajnokin
még nem próbálhatták ki a
szurkolók a székeket (pontosabban,
ha használatba
veszik, nem láttak volna
sokat a műfüves meccsből...),
de ami késik, nem
múlik, ráadásul a drukkerek
további kényelmét szolgálja,
hogy szó sincs úgymond
„levetett” ülőhelyekről,
lévén a meccsrejárók vadonatúj
műanyag székeken
nézhetik majd a mérkőzéseket.
DANCESTAR
Szombaton és vasárnap a
HSMK falai között ismét
találkoznak a DanceStar
Hungary selejtezőjének versenyzői,
hogy kvalifikálhassák
magukat a május végén
sorra kerülő szövetségi
világbajnokságra, amelynek
a sok éves hagyományoknak
megfelelően a horvátországi
Porec ad otthont.
– Harmadszor rendezhetjük
meg a sorozat
magyarországi selejtezőjét,
amiben, úgy érzem,
nagy szerepe van annak a
munkának, amelyet Vágó
Diána szakmai, Tóthné
Vágó Alexandra pedig
koordinátori síkon végez –
mondta el a házigazda
Szan-Dia FSC egyik vezetője,
Vágó László. – Célunk,
hogy ezúttal is olyan kvalifikációs
versenyt rendezzünk,
amely mindenki számára
megelégedettséggel
szolgál és a város hírét
ismét messze viszi.
A látványtáncos program
ezúttal már kétnapos, így
például a tavalyi majd’ 190
gyakorlat helyett 360-at
láthat a közönség az előzetes
kalkuláció alapján.
– Kilencszáznál is több
versenyző, illetve táncos
érkezik, negyven egyesület
színeiben – vette át a szót
Vágó Lászlóné. – A magyarok
mellett lengyel, osztrák,
szlovák és ukrán indulók
is lesznek, a mi egyesületünk
115 taggal és 31 gyakorlat
tal képviselteti
magát. A selejtezősorozat
érdekessége, hogy a poreci
vb-re A- és B-kategóriás
besorolást ad majd, és az
egyes számokban nem a
helyezések, hanem a pontszámok
dönthetnek arról,
hogy a különböző helyszínekről
ki jut tovább. A
mezőny résztvevői akrobatikus,
musical és open kategóriában
versenyeznek
egymással, és nagyon
bízunk abban, hogy a mi
csapatunkból is mind többen
juthatnak majd el a
világbajnokságra.
A kvalifikáció programja
szombaton 10, vasárnap
pedig 9 órától kezdődik.
VILÁGSZTÁR
Az 51 esztendős Roberto
Baggio, az olasz labdarúgás
egyik legnépszerűbb
játékosa, 1994-ben világbajnoki
ezüstérmes futballista,
1993 Aranylabdás labdarúgója
tartott a napokban
előadást a magyar
utánpótlásban dolgozó
trénereknek Debrecenben,
valamint Gödöllőn.
Az eseményeken nagykanizsai
edzők is részt
vetek, így Ifjovics Ferenc,
Kelemen Attila, valamint
Németh István is találkozott
az egykori világklas�-
szissal, ráadásul igazán
impozáns környezetben
tették ezt, hiszen a gödöllői
Szent István Egyetemen
hallgatták a talján szakember
előadását. Ha pedig
már ott voltak, természetesen
serényen jegyzeteltek
is a fiatal játékosok kreatív
teljesítőképességének fejlesztésére
kifejlesztett
rendszerről, az úgynevezett
FuNino-módszerről.
DÖNTETLEN
A Ziccer NLSE az idény
során harmadik alkalommal
találkozott a balatonfürediekkel
a női labdarúgó
NB II-ben, és ezúttal
már sikerült is pontot szereznie.
A felek szakadó
esőben, igencsak mély
talajú pályán játszottak. A
hazaiak bátran kezdtek,
már az első percekben gólhelyzetet
tudtak kialakítani,
ugyanakkor egy szöglet
után a fürediek szereztek
vezetést. Az egyenlítés
nem sokáig váratott magára,
Kunics Réka az ellenfél
kapusát ügyesen támadva
szerzett gólt. A félidő hátralévő
része is – nagyrészt
a mezőnyben – nagy küzdelmet
hozott.
A második félidő elején
Szollár Bernadett szabadrúgása
kijött a Balaton-partiak
kapusáról, Vizi Szilvia
pedig jókor érkezve a hálóba
helyezett. Az iram fokozódott,
a Balatonfüred
pedig egyenlített, a további
kanizsai lehetőségek
viszont kimaradtak, így
maradt a döntetlen.
Szombaton a Ziccer a listavezető
PMFC-Keresztes
Lovagok otthonába látogat.
Összeállította:
POLGÁR László
Sportsorok
A tradicionális kanizsai futballszínek fogadják
a szurkolókat immár a lelátón is
(Fotó: facebook/Nagykanizsai Olajbányász SE)
Vágó László és Vágó Lászlóné a Dance
Star selejtező programját ismerteti
Roberto Baggió (balról a második)
a három kanizsai edzővel
28 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP MOZAIK
Húsvéthoz közeledve a
báránytorta készítését is
gyakorolták a tanulók a
Nagykanizsai Szakképzési
Centrum Thúry György
Szakképző Iskolájának cukrász
tanműhelyében. Az egy
tortaformával készülő sütemény
összeillesztése némi
kézügyességet is
igényelt a diákoktól,
de
Sinkovics
Tamásné
szakoktató
segítségével
sikerült
megoldaniuk
a feladatot.
Hozzávalók.
A tésztához:
6 tojás, 12 dkg cukor, 15
dkg liszt, esetleg kevés
sütőpor. Mivel 2 db formát
kell készítenünk, a leírt
mennyiséget megfelezzük,
és külön-külön sütjük meg.
A töltelékhez:
4 dl tej, 20 dkg porcukor,
1.5 csomag pudingpor (tetszés
szerint) és 35 dkg margarin.
Elkészítése:
Először elkészítjük a piskótatésztát:
a tojásokat
kettéválasztjuk,
a cukor 1/3
részét a
tojássárgával
jól
kihabosítjuk,
a
t o j á s
fehérjét a
m a r a d é k
cukorral habbá verjük.
Ezeket összekeverjük, majd
hozzáadjuk a lisztet. A formát
vékonyan zsiradékkal
kikenjük, lisztezzük, és a
masszát beletesszük. 180
fokon, körülbelül 30 percig
sütjük.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Nem lesz semmi káros következménye
annak, ha időnként illúziókba
ringatja magát. A szerencse
előbb-utóbb önt is utoléri.
Bika: 04.21-05.21.
Ne aggodalmaskodjon. Váratlan
kiadások miatt nem apad el pénztárcájának
tartalma húsvétig. Bármit
betervezhet a párjával az ünnepekre.
Ik rek: 05.22-06.21.
Meglepő fordulatokra számíthat a
húsvéti ünnepek alatt. Úgy is mondhatnánk,
a szerencse házhoz jön egy
kellemes vendég személyében.
Rák: 06.22-07.22.
Ha nem akar csalódni, akkor fogalmazza
meg egyértelműen a húsvéti
kívánságát. Hisz ön is tudja, az ajándékot
nem illik visszaküldeni.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Örömhírre vágyakozik, legszívesebben
reggeltől estig szaladgálna egy
virágos réten. A csillagok szerint már
nem kell erre egy hónapot sem várnia.
Szűz: 08.24-09.23.
Ha érzi, ha nem, a levegőben már
itt a tavasz. Hangolódjon rá érzelmileg
az ön számára is sokat ígérő
évszakra.
Mérleg: 09.24 -10.23.
A bolygók szerint hamarosan jó
irányba változik meg a magánélete.
Szinte repdesni fog az örömtől. Újra
felfedezi a környezetének szépségeit.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Ezekben a napokban ne hagyatkozzon
ismerősei véleményére. Rendezze
úgy a dolgait, ahogy önnek tetszik.
Hisz úgyis tudja, ön nevet a végén.
Nyilas: 11.23-12.21.
Kiváló alkalma nyílik a romantikázásra
a hétvégén. Csak el kell fogadnia
barátai meghívását, ahol találkozhat
a nagy „Ő”-vel.
Bak: 12.22-01.20.
A hétvégén csak azt a munkát végezze
el, amihez igazán kedve van.
Azonban jó, ha tudja, amihez nincs,
azzal sem várhat sokáig.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Törekedjen életminőségének javítására.
Ennek érdekében, ha kell, szabaduljon
meg a káros hobbijától is.
Meglátja, anyagilag is jobban jár.
Halak: 02.20-03.20.
Nem tudja, mi az oka, de szokatlan
makacsságot észlel saját magán. A
tennivalói sokasodnak, de ön inkább
a pihenést választja.
Pálinkás Kíra Henrietta, Kiss Liza
és Sinkovics Tamásné
a különleges édességgel
Báránytorta a tanműhelyből
A krém elkészítése:
A pudingot megfőzzük,
kihűtjük, a margarint jól kihabosítjuk
a porcukorral, majd
a kettőt össze kell keverni. A
tortát betöltjük, dermesztjük,
és végül sima csővel ellátott
habzsákba világos krémet
teszünk, amivel a tortát
pöttyözzük. A bárány szemét
kávészemekkel, az orrát
pedig halvány rózsaszín marcipánnal
díszítjük. A báránytorta
környezetét marcipánból
készített, festett tojásokkal
és marcipánfűvel tette
még hangulatosabbá Sinkovics
Tamásné szakoktató.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA
HETILAP
XXX. ÉVF. 12. SZÁm, 2018. Má rcius 29.
Egy régi húsvét fényénél
borongott
S vigasztalódott sok tűnt
nemzedék,
Én dalt jövendő
húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és
zenét.
E zene túlzeng majd
minden harangot
S betölt e Húsvét majd
minden reményt.
Addig zöld ágban és
piros virágban
Hirdesd világ, hogy új
föltámadás van!
(Juhász
Gyula
Húsvétra,
részlet)
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP EZ VOLT A HÉT
A Föld legértékesebb természeti kincse a víz, amelynek
szépségét, nélkülözhetetlenségét mutatja be a víz világnapján
megnyílt állandó kiállítás a Soós Ernő Víztechnológiai
Kutató-Fejlesztő Központban. A víz ezer arca című
tárlat képeit a Kanizsa Fotóklub tagjai ajándékozták az
intézménynek. A Vécsey utcai intézményben rendszeresen
megfordulnak iskolás csoportok – a tárlat szervezői
bíznak abban, hogy a fotókkal sikerül felhívni a fiatalok
figyelmét a víz és a természet védelmére.
Csaknem két évtizede szervezi meg a Pintyőke Fesztivált a Pipitér-ovi közössége. A cél a
hagyományápolás és a bemutatkozási lehetőség. – A hétköznapjaink része ez, hiszen a
dalos népi játékok az óvodában minden pillanatban megjelennek – mondta dr. Némethné
Kovács Edit, a Nagykanizsa Központi Óvoda óvodavezetője.
A közösségkovácsoló, értékőrző rendezvényen a nagykanizsai tagóvodák mellett többek
között a piarista óvodások, valamint nagyatádi és surdi gyerekek is felléptek. – Azok
a pedagógusok, akik ezekkel a fiatalokkal foglalkoznak, a szívüket-lelküket beleteszik
ebbe a munkába, s átadják nekik azt az örökséget, amit magyar hagyománynak, kultúrának
nevezünk – fogalmazott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
a hét sz áma:
VILÁG KÉP – A HÉT KÉPE
Nyuszileső
Tánc közben is lehet
nyuszit lesni.
Ezt bizonyította a VOKE
Kodály Zoltán
Művelődési Ház
húsvétváró programja,
amelyen a
kézműveskedés mellett
a Pántlika
Néptánccsoport
táncháza várta
a legkisebbeket.
Persze, lehet fintorogni
is, de vitán felül áll:
a hagyományainkban
van a jövőnk…
Kanizsa
1000
Fotó: Gergely Szilárd
IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.
Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető.
Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor
Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.
Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.
Fotó: Gergely Szilárd
Fotó: Gergely Szilárd
P intyőke
A HÉT TÉMÁJA 2018. 03. 29. | 3
Szent II. János
Pál pápától
szokták idézni,
ő is a halálon
győztes Krisztustól
vette: Ne
féljetek! A Feltámadott
a megrémült
tanítványokhoz
szólt
így, amikor a
zárt ajtón belépett
hozzájuk.
Nem vagyok
kísértet, nyugtatta
meg őket.
Érintsétek meg
kezemen a szögek
helyét. Hát
nem ezeket kellett
elszenvednie
a Messiásnak?
Szavaira
tanítványainak
lángolt a szívük.
Imádkozzál és dolgozzál!
– ez az ősi keresztény
mondat mennyire ellentéte
a tétlen csodavárásnak.
„A valódi csodák azok,
amiket az emberek Istentől
nyert értelmükkel és
bátorságukkal, maguk hajtanak
végre” – így Anouilh
a Jeanne d’Arc történetet
feldolgozó A pacsirtában.
(Lapunk 2009-ben Az
országnak rád van szüksége
címmel tudósított a
Kereszty Ágnes vezette
Piarista Diákszínpad előadásáról.)
A menekültek vannak
sürgetőbb helyzetben, ők
az életüket féltik – feléjük a
legnagyobb segítséggel
kell fordulnunk. S vannak a
bevándorlók, akik a jólét
reményében jönnek, a
szeretet sorrendjében így
ők hátrébb kerülnek. Ez
nem igazságtalanság:
éppen akkor vagyunk igazságosak,
ha az azonossal
azonos módon, a különbözővel
különböző módon
bánunk – tanít az egyház.
A menekülteknek,
bevándorlóknak nemcsak
jogaik vannak, hanem
kötelességeik is – s a befogadóknak
sem csak kötelességeik
vannak, hanem
jogaik is. Krisztus szeretetre
hívott meg minket, de
sehol sem mondja, hogy a
szeretetnek butának kell
lennie. A szeretet akkor
igaz, ha okos.
A szeretetben van egy
rend, amit ordo caritatisnak
nevezünk. Ez kimondja,
hogy a hozzánk közelebb
állóknak kell előbb
segítenünk: első a család, a
baráti kör, a lakóhely, a
nemzet, a hittestvér, majd
minden ember. Nem
nehéz felismerni ezt az ősi
keresztény szabályt a napjainkban
annyira időszerű
mondatban: Nekünk
Magyarország az első!
Szent II. János Pál pápa
visszaemlékezett arra,
amikor Rómában tanult,
flamand kollégiumi társa
megkérdezte: Miér t
engedte meg Isten, hogy
éppen ti tapasztaljátok
meg a kommunizmust?
Meg is válaszolta: Itt, Nyugaton,
talán azért kímélt
meg minket tőle, mert
nem tudtuk volna kiállni a
próbát. Ti azonban képesek
vagytok rá.
Ma joggal felmerül:
talán ez a szörnyű tapasztalás
erősítette meg annyira
a lengyeleket is, a
magyarokat is, hogy szilárdan
ellenálljanak korunk
diktatúráinak, a totalitárius
iszlamizmusnak, és az
azt eszközül használó globalizmusnak?
„A 2006-os választási
eredménybe (ekkor szavazta
hatalomba utoljára a
baloldalt a magyar nép – P.
J.) sajnos belejátszott nem
kevés hívő ember szavazata
is” – szögezte le Veres
András még szombathelyi
püspök korában, és egy
önellentmondásra figyelmeztetett:
„Azt a lelkiismereti
kötelességet senki
nem háríthatja másra,
hogy a hívő embernek
Isten országa mellett kell
döntenie. Ha olyan erőket
támogat, akik ez ellen vannak,
az bűn, ezt ki kell
mondani.”
PAPP János
Más a bizalom,
más az elbizakodottság
Milyen következményekkel járt, hogy a szocialista
kormányok megsértették a magyar állam és a Vatikán
közti szerződést? Az rögzítette: az egyházi
fenntartású közoktatási intézményeket ugyanolyan
szintű pénzügyi támogatás illeti meg, mint az állami
és önkormányzati fenntartásúakat. Akkor az
Állami Számvevőszék és az Alkotmánybíróság észrevételezte
azt a sokmilliárdos megrövidítést,
amely 2005-től az egyházi iskolák ellehetetlenítését
célozta. Továbbá – hangsúlyozták – emiatt nem
valósult meg az az alkotmányos alapelv, amely szerint
azonos munkáért azonos bér jár. 2010-ben az
utolsó pillanatban mentette meg az egyházi iskolákat
a kényszerű bezárástól az Orbán-kormány. Ma,
úgy látszik, Gyurcsány szavazatokat remél ettől is:
az iskolai hittan és erkölcstan eltörlését, a vatikáni
szerződés felülvizsgálatát ígéri…
Újra veszélyben a
Piarista-iskola (is)?
Szent II. János Pál: A
mi számunkra a Haza
szó olyan fogalmi és
érzelmi jelentéssel
bír, amely, úgy tűnik,
ismeretlen más nemzetek
előtt, akik sohasem
éltek meg ilyen
veszteségeket, ilyen
veszedelmeket és
ilyen jogtalanságokat
„Ne féljetek!”
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP hirdetés Kolompár Mátyás(1924–1957)
szabadságharcos
S Z E N T A N D R Á S S Y I S T V Á N
F E S T M E N Y E I
1 9 5 6 C I G Á N Y H O S E I R O L
B E LY E G E K E N
� � � � � � � 􀂥 � �
� � � � � � � 􀀱
􀀓 􀀑 � 􀀙 􀀏�� 􀀱 ������ 􀀙 􀀏
EMBERI ERÔFORRÁSOK
MINISZTÉRIUMA
aktuális 2018. 03. 29. | 5
„Ahogyan a történelem
nem zárul le
soha, éppúgy a
gonosz sem pusztítható
el végleg –
kigyomlálhatjuk
ugyan, de gyökerestül
sosem irthatjuk ki.
Csak azt várja, hogy
pillanatnyi figyelmetlenségünket
kihasználva
újra életre keljen.
Könnyen kihajt
önelégültségünk termékeny
talaján.”
Ezzel a Garri Kaszparov egykori
sakkvilágbajnoktól vett idézettel
kezdte beszédét Cseresnyés
Péter államtitkár, országgyűlési
képviselő a Nemzeti Emlékezet
Bizottsága (NEB) Sorsfordítás – A
paraszti társadalom felszámolása,
1945-1962 című szabadtéri vándorkiállítás
megnyitóján a Thúry
György Múzeum udvarán.
Mint mondta, a paraszti társadalom
felszámolása szovjet mintára
működött Magyarországon is, de
mivel a történelmi emlékezet
rövid, hajlamosak vagyunk csak a
mában gondolkodni, élvezni a szabadságot,
és megfeledkezni arról,
hogy akár csak néhány évtizede is
milyen pusztítást kellett elszenvednie
a magyar társadalom
korábbi gerincének – azoknak, akik
verejtékes munkájuk árán élelemmel
látták el az országot.
– Ami a második világháború
után a magyar parasztsággal történt,
sokak számára még ma is zsigeri
valóság – szögezte le a politikus.
– Azok, akiknek felmenői
között gazdálkodók, parasztemberek
voltak, ma is fájó sebként
őrzik a kommunista dúlást, az erőszakos
kolhozosítást, azt, hogy
kisemmizték, megnyomorították,
tönkretették a családjukat. És tudjuk
jól, hogy a diktatúra pribékjei
sok esetben itt nem álltak meg.
Voltak, akiket kényszermunkára
hurcoltak a Hortobágyra, hogy
végleg elvágjanak minden gyökeret
hagyományaikban, a szülőföldhöz
való ragaszkodásukban,
erős hitükben.
Mindez pedig megbocsáthatatlan
bűn, történelmi gaztett, hangsúlyozta
Cseresnyés Péter, hozzátéve,
tudnunk kell arról, ami
velünk, családunkkal, nemzetünkkel
történt, már csak azért is, hogy
felismerjük, ha valaki hasonlóra
készül, és védekezzünk ellene.
– A gonosz tényleg csak azt várja,
hogy pillanatnyi figyelmetlenségünket
kihasználva újra életre
keljen – utalt a Garri Kaszparovtól
vett idézetre a képviselő. – 1945
után az volt a lábát külső segítséggel
megvetett diktatúra célja,
hogy átalakítsa, megváltoztassa a
magyar társadalmat. Eltörölje a
hagyományokat, és olyan útra
kényszerítse a magyarokat, amely
idegen tőlük. Ha figyeljük a híreket,
ne féljünk kimondani, ma
ugyanezt látjuk. Ugyanaz a logika,
ugyanaz a cél: átalakítani, gyengíteni,
utána pedig uralkodni rajta.
Ma persze demokratikusnak próbálják
álcázni a diktatúrát, 1945
után ezzel nem foglalkoztak. De
csak ennyi a különbség. Akkor, a
szovjet tankok élesített csöve volt
az idézőjeles érv, ám a mai szavak
ugyanilyen veszélyesek.
A politikus hangsúlyozta, szüleink
és dédszüleink nem védekezhettek,
nekünk viszont megvan
erre a lehetőségünk. De mi is csak
egyszer hibázhatunk, több esélyünk
nem lesz. Ezért is fontos,
hogy értsünk a történelmünkből s
tanuljunk is belőle. És ne féljünk
kiállni magunkért, családunkért,
nemzetünkért, ne féljünk kiállni a
jövőnkért.
– Mert a gonosz is tanul, és többé
nem akar hibázni. Ha elvétjük,
ha engedünk neki, nem lesz vis�-
szaút. Uralkodni fog minden utánunk
jövő nemzedéken. Hiszen
sorsfordításra készül. Akárcsak a
kommunista rezsim annak idején
– figyelmeztetett Cseresnyés
Péter.
PÉTER Árpád
Erőszak és propaganda.
A tablók azt mutatják
be, hogyan próbálták a
parasztságot, a társadalom
gerincét megtörni
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
Cseresnyés Péter: Szüleink
és dédszüleink nem védekezhettek,
nekünk viszont
megvan erre a lehetőségünk
Megint sorsfordítás?
Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke arról beszélt, hogy a tablók
közel 15 év folyamatát mutatják be, azt, hogy 1945-től kezdve először
lopakodva, majd egyre nyíltabban miként próbálták meg a
parasztságot megtörni. Nagyon különböző eszközök voltak, ismert
a kemény, brutális fizikai erőszak, de a kiállítás inkább a propagandát
mutatja be: „hogyan próbálták meg az emberek gondolkodásmódját
befolyásolni, hazudni, egy olyan világot bemutatni, amelynek
közel sem volt köze a valósághoz”. A tárlat arra emlékeztet,
hogy egy erőszakos diktatúrára törő hatalom hogyan hazudta el a
valóságot, hogyan kényszerített hallgatásra családokat. (MTI)
A gonosz is tanul…
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
Tájékoztatjuk Nagykanizsa
város lakosságát,
hogy ez évben is megrendezésre
kerül a tavaszi
lomtalanítási akció.
Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalanítunk.
A lomtalanítási akció 2018. április 7-től 2018. április 30-ig, illetve
2018. május 3-tól 2018. május 11-ig tart.
A lomtalanítási szándékot és annak pontos helyét 2018. március 26-tól
2018. április 25-ig, munkanapokon 1300-1600-ig a Viridis-Pannonia
Nonprofit Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társasházak
közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a cég
Vár u. 5. sz. alatt lévő szállítási irodájában.
A közösen leegyeztetett időpontra a Szolgáltató a lomhulladék men�-
nyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a családi
házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosít.
Családi házas övezetben az idei évben is kizárólag a hétvégén, szombatonként
történő lomtalanításra van lehetőség (04.07., 04.14., 04.21.,
04.28.). A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé,
a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reggelén,
hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni.
Kérjük, hogy a kisebb méretű lomhulladékot zsákban vagy dobozban
szíveskedjenek kitenni, a szétszóródás megelőzése érdekében!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során kizárólag
nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény
méreteit meghaladó lomhulladék kerül elszállításra, tehát a lom
továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket,
kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtőszekrény,
televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer,
vegyszer)!
A Szolgáltató egy helyről csak egyszer tudja elvinni a kirakott lomot.
A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítésmentesen
adhatók le a háztartásokból származó elkülönítetten (szelektíven)
gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok, valamint
háztartásonként évente 5 db személyautó gumi. Kérjük ezért, hogy az
újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (fehér és színes üveg,
papír, műanyag, fémdoboz, italos kartondoboz) ne a lomokkal együtt
helyezzék ki, használják a kihelyezett elkülönített (szelektív) hulladékgyűjtő
szigeteket és a hulladékudvart.
Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségeit a
rendszeres hulladékszállítás bevételei fedezik, ezért a rendezetlen,
szüneteltetett szerződésű, illetve díjhátralékos ügyfeleinktől a
lomhulladék nem kerül elszállításra.
A szabálytalan közterületi hulladék-kihelyezést a Közterület-felügyelet
munkatársai ellenőrzik és szankcionálják!
A háztartásoknak, társasházaknak lehetősége van fenti a lakossági lomtalanítási
akciótól eltérő időpontban, térítés ellenében is lomtalanítást
rendelni a Szolgáltatótól.
Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában!
Köszönettel, az Ön Szolgáltatója: Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.
Pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet
a 2018. évi kulturális keret felhasználására
A pályázat célja : Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat közművelődési
feladatairól szóló 22/2013. (V.03.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: rendelet)
alapján.
A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a levéltári,
a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi célokra lehet
nyújtani:
- a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására, megőrzésére,
digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére, hozzáférhetővé tételére;
- a kulturális ágazatot érintő évfordulókra, fesztiválokra, hazai és külföldi rendezvényekre;
- a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására, a
hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;
- a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a kultúrával
kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos
tevékenységekre;
- a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységekre, a
kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazásához, valamint a szakmai szervezetek
által alapított díjakhoz való hozzájárulásra;
- kulturális vidékfejlesztésre;
- kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;
- határon túli magyar kultúra támogatására;
- nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.
A pályázók kö re: pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel,vagy telephellyel
rendelkező jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint egyéni
vállalkozás, civil szervezet (egyesület, alapítvány), költségvetési szerv a bejegyzésüket
követő egy év elteltével.
A támogatás formája : közvetlen vissza nem térítendő támogatás.
Rendelkezésre álló forrás: 20.000.000 forint
A pályázat benyújtásának határideje és helye: Pályázni kizárólag a pályáztató
által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve,
mellékleteivel együtt legkésőbb április 20. napjáig kell eljuttatni a következő címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. ajtó
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról:
www.nagykanizsa.hu
L O M T A L A N Í T Á S 2018. év
Aktuális 2018. 03. 29. | 7
Apróhirdetés
Kidobásra szánt televízióját, mikróját,
hűtőjét, gáztűzhelyét stb., valamint
összegyűjtött, szállításra előkészített
reklámújságjait elszállítom. Tel.: 20/510-
2723.
Régi és újabb festményeket, üveg és
porcelán vázákat, nippeket, dísztárgyakat
készpénzért vásárolnék. 06-30/332-
8422.
Eladó Nagykanizsán, a Keleti városrészben
karbantartott, amerikai konyhás +
kétszobás III. emeleti lakás. Érdeklődni
lehet: 06-30/906-7686.
Állás
Nagykanizsai
telephelyű buszra
azonnali
kezdéssel
buszsofőröket
keresünk.
Érd.: 06-30/277-20-25
A magyar-lengyel barátság napján jelentették be,
hogy a Felczak-alapítvány támogatásával
új lehetőség nyílhat a kanizsai fiataloknak arra,
hogy nyelvtudást szerezzenek.
– Aki beszél két ilyen ritka nyelvet,
mint a magyar és a lengyel,
előnyben van azokkal szemben,
akik csak egy világnyelvet ismernek.
Fontosnak tartjuk, hogy a
nagykanizsai fiatalok elhelyezkedésüket
elősegítő végzettséget
szerezzenek, ezért keressük a lehetőséget,
hogy városunkban a nemrég
életre hívott magyar Felczakalapítvány
támogatásával, a
középiskolások számára mielőbb
lengyel nyelvtanítás induljon. Az a
célunk, hogy, ez irányú felsőfokú
tanulmányaik előszobájaként, a
nyelvvizsga megszerzéséig segítsük
őket – mondta Papp János, a
humán bizottság tagja.
A kezdeményezéshez már csatlakoztak
olyan mostanában végzett
egyetemisták, akik Kanizsán élnek,
és tanulmányaik során foglalkoztak
a lengyel nyelvvel, irodalommal és
kultúrával. Metz Violát a lengyel
nyelv különlegessége fogta meg.
– Bár magát a lengyel nyelvet az
egyik legnehezebben elsajátíthatók
közé sorolják, én mindenkit
biztatnék, mert igenis megtanulható.
Bár igaz, hogy nem könnyű,
más mint mondjuk az angol vagy a
német. Más a szerkezete, a kiejtése,
illetve a nyelvtana és a szókincse
is nehezebb. De akinek jó a
nyelvérzéke, van kitartása, szorgalma
és érdekli is, meg tudja tanulni.
Magyar Sándor szlavisztikalengyel
szakirányon végzett a Pázmányon,
majd tanult a krakkói
Jagelló Egyetemen. A diplomaszerzés
után tudatosan jött vissza
Kanizsára, ahol bőségesen akad
fordítói munkája. Szerinte szinte
példátlan az a szeretet, amit ő Lengyelországban
kapott.
– Természetesen rengeteget
olvastam a magyar-lengyel barátságról,
és érdekelt ez a téma, illetve
mindig vonzottak a nyelvek,
ezért is jelentkeztem anno a Pázmányra.
De megtapasztalni a két
nemzet barátságát fantasztikus
dolog volt. Többször előfordult,
hogy teljesen idegenek hívtak
meg egy sörre, csak azért mert
kiderült rólam, hogy magyar
vagyok. Tényleg olyan, mintha
beléjük lenne kódolva a magyarok
iránti szeretet. Nagyon sok barátságot
kötöttem kint, amiket a mai
napig tartok. Egy hagyományőrző
csapatban, a gyepűvédőknél tevékenykedem,
s évente 2-3 alkalommal
kiutazok velük Lengyelországba
mind a mai napig.
MIKÓ-BARÁTH György
Aki két ilyen ritka nyelvet
beszél, előnyben van.
Metz Viola, Papp János és
Magyar Sándor
(Fotó: Jancsi László)
Múltja sem kicsi,
a jövője még nagyobb
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kultúra
Hevesi Sándor Művelődési Központ
„Az én hobbim” sorozat keretében
SINKA ENDRÉNÉ VERT CSIPKE ÉS
NAGY LÁSZLÓ FARAGOTT TOJÁSAINAK
kiállítása
Megtekinthető: április 5-ig.
„A VÍZ VILÁGNAPJA” – nemzetközi
rajzpályázat kiállítása.
Megtekinthető: április 5-ig.
„FOLTON INNEN, FOLTON TÚL” – a
Kanizsa Folt tagjainak kiállítása.
Megtekinthető: április 14-ig.
Április 5., 12., 19., 26. (csütörtökönként)
9.30 és 10.30 óra
KEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éveseknek.
Vezeti: Vajda Margit 06-30/6160-
847. Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalom.
Április 6., 20. (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs István
A részvétel díjtalan.
Április 7. (szombat) 18 óra
A HSMK PREMIER TÁNCKLUB GÁLAMŰSORA
Közreműködik: Gála Társastáncklub
(Zalaegerszeg). Belépődíj: 1 000 Ft.
Móricz Zsi gmond
Művelődési Ház
Április 2. (hétfő) CSALÁDI JÁTSZÓ- ÉS
TÁNCHÁZ
16.30 Kerekítő foglalkozás. Vezeti: Vajda
Margit
17.00 Locsolás
18.00 Kézműves foglalkozás és gyermek
táncház
19.00 Táncház a Bojtár Népzenei Együttessel
Belépődíj: becsületkassza.
Április 7., 14., 21., 28. (szombatonként)
9 óra APRÓK TÁNCA
Vezeti: Péter Katalin és Pávlicz Erika.
Részvételi díj: 2 000 Ft/hó.
Programajánló
Márc. 29. - ápr. 2. 14:30 MAJA, A MÉHEC SKE
szinkr., ausztrál-német animációs film
Márc. 29. - ápr. 4. 15:00 SHERLOC K GNOMES
szinkr., amerikai-angol családi animációs film
Márc. 29. - ápr. 4. 15:30 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Ápr. 3-4. 16:00 MAJA, A MÉHEC SKE
szinkr., ausztrál-német animációs film
Márc. 29. - ápr. 2. 16:00 VALAMI AMER IKA 3.
magyar vígjáték
Márc. 29. - ápr. 4. 17:30 NYÚL PÉTER
szinkr., ausztrál-amerikai-angol családi animációs film
Márc. 29. - ápr. 4. 17:45 RE ADY PL AYER ONE
szinkr., amerikai sci-fi
Márc. 29. - ápr. 2. 18:00 A HEL Y
olasz film
Márc. 29. - ápr. 4. 19:30 NAP NAP UTÁ N
szinkr., amerikai dráma
Márc. 29. - ápr. 4. 20:00 MÁR IA MAGDOL NA
angol dráma
Márc. 29. - ápr. 4. 20:30 RE ADY PL AYER ONE
szinkr., amerikai sci-fi
március 29-
április 4.
m űsora
Ez az ő története
Többnyire Dél-Olaszországban forgatták a Mária Magdolna című bibliai
életrajzi filmet, amely az első században játszódik és a fiatal Mária
(Rooney Mara) történetét meséli el, aki a saját útját keresi az életben.
Úgy érzi, a kor hierarchiája megfojtja őt, ezért elhagyja kis halászfaluját
és családját, hogy csatlakozzon egy új, radikális társadalmi mozgalomhoz.
A mozgalom karizmatikus vezetője a názáreti Jézus (Joaquin Phoenix),
aki azt ígéri, hogy a világ meg fog változni. Máriát útja Jeruzsálembe
vezeti, ahol szembe kell néznie a valósággal: Jézus sorsával és a saját
szerepével, amit ebben játszik.
Ezt ajánljuk!
A Cinema Nagykanizsa
Elmúltam már negyven éves, egy ideje multifokális szemüveget használok, de egészen mostanáig
úgy gondoltam, hogy ez sohasem lehet tökéletes megoldás. Mozgatnom kellett a fejemet,
hogy megtaláljam a szemüvegen azt a pontot, ahol élesen látok.
Forradalmi újdonság a Varilux X széria: legszéleseb látótér távolra és karnyújtásnyi távolságon
belül is. Nincs hinta effektus mozgás közben, extra széles látótér a lencse szélein is. A Varilux
X széria legnagyobb újdonsága az Xtend, Nanoptix technológia: a fej mozgatása nélkül több
távolságra is élesen lát, a hirtelen tekintési irány változtatásakor is.
A Varilux Mester Sashalmi Optikákban a látásvizsgálat is különleges és hihetetlenül professzionális.
Az új szemüveg elkészítése során figyelembe veszik a páciensre jellemző test- és fejtartást,
valamint az egyedi szemmozgást is.
Láss csodát, és rendeld meg az új Varilux X szériás
multifokális lencséket a Sashalmi Optikában
nagy kedvezménnyel március 31.-ig!
Új Varilux X széria
Az éles látás új dimenziója
Sashalmi Optika
 NagykaNizsa,
Platán sor 1.
Tel.: 93/310-644;
 NagykaNizsa,
Sugár út 1.
Tel.: 93/789-962
565268he
Megrendelés száma: 0000562568
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton küldjük meg Önnek a fenti megrendeléséhez kapcsolódóan a vev által kért korrektúráról esetleges módosítási igényeit. Kérjük, vegye figyelembe, hogy korrektúrákat a hirdetési anyagokon módunkban végrehajtani. Amennyiben nem érkezne Önt l visszajelzés, a csatolt hirdetési Következ megjelenés: 2018.03.23.
Megrendelés 1, 100x90 mm (Méretarány 100%)
Jövő heti véradások
04.03. 13:30-16:00 Vöröskereszt Nagykanizsa
04.05. 09:00-12:30 Nagykanizsai SZC Thúry György
Szakképző Iskolája
04.05. 14:00-16:30 Szepetnek
Adj vért, és ments meg három életet!
nagy kedvezménnyel április 15-ig!
Kultúra 2018. 03. 29. | 9
Elég csak rápillantani
Karcsi meggyötört
ábrázatára, és az
ember már kérdezés
nélkül is tudja: nem
volt könnyű az éjszakai
műszak. Salamon
tágra nyílt szemekkel,
gyámoltalanul
pislog, ő azért még
reménykedik a pozitív
végkifejletben. Nem
úgy, mint Boldizsár,
akinek a tekintetén
mintha kárörvendés
suhanna át. Lajos az
egyetlen, aki nem rejti
véka alá a véleményét:
a társaságból –
szó szerint – ő húzta
fel magát a legjobban.
De nem kell
aggódni, a kedélyek
még azelőtt lecsillapodnak,
hogy kakaskodásig
fajulna a
dolog – bár ez a baglyoknál
amúgy sem
szokás.
Béla – nem, nem az előbbi történet
egy újabb szereplője, hanem
a mókás madarakat megrajzoló
művész, Tarcsay Béla – gyerekkorában
erdész szeretett volna lenni.
Az élet azonban úgy hozta, hogy
egy egészen más területen, a
műszaki világban kellett helyt állnia.
A MÁV nagykanizsai fűtőházában
dolgozott gépjárműszerelőként.
Élete akkor teljesedett ki,
amikor a nyugdíjazása után alkotni
kezdett. Ennek ma már lassan
húsz éve.
– Ahogy a legtöbben, úgy én is
először olajjal festettem, majd
idővel egyre többet rajzoltam.
2000-ben a szerelem Szegedre
hívott, ahol elkezdtem Pataki
Ferenc festőművész, grafikus
szakkörére járni. Sok mindent, így
például az emberábrázolás alapjait
is az ő kurzusán sajátítottam el.
Már jó ideje csak grafikákat készítettem,
amikor megismertem a
magyarkanizsai Pósa Ede munkásságát:
pasztellképei olyan elementáris
erővel hatottak rám,
hogy amikor ezt a párom és a családom
észrevette rajtam, arra bíztatott,
hogy próbáljam ki én is a
pasztellfestészetet. Ma már úgy
érzem, ez az, amit mindig is kerestem,
és amivel a leginkább ki
tudom fejezni önmagam.
A Szegeden élő Tarcsay Bélának
a közelmúltban a Hevesi Sándor
Általános Iskolában nyílt kiállítása.
A művész visszatérő vendégnek
számít a galériában – és a szülővárosában
is.
– Nagyon sokat jelent nekem
Nagykanizsa, szoros emberi kapcsolatok
kötnek ide. Rendszeresen
meglátogatom a szüleimet, a
barátaimat és a volt munkatársakat
is. Bár szeretem Szegedet és az
alföldi tájat – lenyűgözőek ott a
napfelkelték és a naplementék –,
de a szívem a zalai erdőkért és
dombokért dobog. Amikor csak
tehetem, itthon kirándulok, mindig
van nálam fényképezőgép és
egy vázlatfüzet.
Az iskolagalériában több mint
száz mű került a tablókra, nagy
részük aprócska pasztellfestmény.
Béla ontja magából ezeket a villanásnyi
tájképeket: míg a szemlélődő
gyönyörködik a lélegzetelállító,
mindössze 15x15 centiméteres
képekben, ő szerényen csak
annyit mond: valójában színvázlatok
ezek, amelyeken pillanatnyi
benyomásokat, hangulatokat örökít
meg.
– Van, amelyiket nagyban is
elkészítem, de elsősorban gyakorlás
és kikapcsolódás gyanánt festem
ezeket. Az igazság az, ha az
ember két-három napig nem rajzol,
utána órákba telik, mire sikerül
a csuklót és az ujjakat kellőképpen
fellazítani. Van, hogy a szabad
ég alatt, máskor otthon, a saját
fotóim alapján dolgozom, de ez
tulajdonképpen mindegy is.
Nekem nem a realisztikus ábrázolás
az érdekes, hanem az, hogy a
látvány mit vált ki belőlem.
A természet mellett az emberek
és az állatok világa jelenti a kiapadhatatlan
ihletforrást Béla számára.
A Hevesi-iskolában több tucat,
karikatúrával felérő, kedves állatportré
kapott helyet.
– Ez az én személyes vidámságomból
fakad, humor nélkül
ugyanis aligha tudom elképzelni
az életet – mondja. – Nagyon szeretek
állatokat rajzolni, ugyanis
kiválóan be lehet mutatni rajtuk
keresztül az emberi természet
fonákságát. Mindegyikük egy-egy
tipikus karakter: az egyik huncut, a
másik gőgös, a harmadik flegma
és így tovább. El is keresztelem
őket: általában személyneveket
adok nekik, mikor mi jut az eszembe.
Ennek a díszes társaságnak
tagja Paszkál, az egér, Elek, a nyúl,
és Lagardere, a kakas. A gyűjteményben
tehát mindenféle állat
szerepel, de tapasztalataim szerint
a legizgalmasabb alanyok a
macskák, ezek a megszelídíthetetlen
vadállatok – pedig a mindennapi
életben őket szívlelem a legkevésbé...
NEMES Dóra
„Humor nélkül
aligha tudom elképzelni
az életet…”
Tarcsay Béla
benyomásokat,
hangulatokat
örökít meg
(Fotó: Gergely Szilárd)
Jenci Helénke Yoda
Szinte nem múlik el
úgy hét, sőt nap, hogy
ne értesülnénk arról,
valaki kioltotta
embertársa – felebarátja!
– életét. De
vajon miért? Talán
mert nem ismerte a
Tízparancsolatot?
Vagy nem is érdekelte
a felszólítás: ne ölj!
Szűcs Imrétől, a Felsőtemplom
plébánosától
azt kérdeztük:
lehet-e visszatartó
ereje a hatodik parancsolatnak?
„Az Úristen a Tízparancsolatot
beleoltotta a természetbe, az állatvilágba
és az emberek lelkébe is.
Tessék megnézni, amikor a kutyák
egymással harcolnak: a gyengébb
hanyatt vágja magát, odakínálja a
torkát az erősebbnek, behódol
neki, de a másik nem harapja át,
nem gyilkolja meg. Az ember
viszont öl. Különösen ott, ahol
nincs jelen Isten Tízparancsolata.
Olyan érzésem van, amikor
elvették tőlünk a Tízparancsolatot,
nem adtak a helyébe semmit. És
amikor a Tízparancsolat hiányzik,
abban a pillanatban megjelenik a
halál kultúrája: nem az életet
választjuk, hanem a halált. Maga
Jézus mondja ki önmagára: én
vagyok az út, az igazság és az élet.
Ha nem a krisztusi úton járok és
nem a krisztusi igazság szerint
élek, akkor az életnek nincs értelme,
értéktelenné válik. Tessék
megnézni a nyugati társadalmakat,
különösen Németországot
vagy Franciaországot, ahol az
emberek inkább választották a
jóléti társadalmat, semmint a krisztusi
parancsok szerinti életet. És
amikor Krisztus kivonul mint élet,
akkor jelenik meg a halál. És amikor
nem tiszteljük az életet, bátran
nyúlunk az abortusz eszközéhez;
már ott gyilkolunk. Meggyilkoljuk
az életet, a megfogant életet. A
gyilkosság a lehető legnagyobb
bűn, amit ember elkövethet ember
ellen.
Nyilván ha ismeri valaki a Tízparancsolatot,
akkor az egyfajta vis�-
szatartó erő. Ha nem ismeri, akkor
viszont egy természetes gátnak
kéne lennie, hogy nem oltom ki a
másik életét.
Papnövendékként hallottam
először, hogy Európa a halál kultúráját
választotta. Akkor nem értettem,
most már sajnos értem és
nem egy esetben tapasztalom.
Például amikor a gyóntatószékben
már püspöki engedély nélkül
oldozhatok föl valakit az abortusz
bűne alól. A pápa pedig általánossá
tette, hogy bármelyik pap megteheti
ezt, számolatlanul.
Szinte hétköznapivá vált a gyilkosság
azáltal, hogy a megfogant
életet már magzatként elpusztítom.
És ahol pusztítok, ott nincs
jövő, mert hiányzik az élet. Nincs
folytonosság. És mások, akik el
akarják foglalni, ezt vették észre:
legyengültünk, meggyengültünk,
Európa haldoklik.
Sajnos a ma embere inkább
választja a halált, mint az életet,
ugyanis az élet lemondással,
önmegtartóztatással jár. Az élet
olyan értékekkel bír, amelyet a ma
embere egyszerűen nem hajlandó
elfogadni, vagy egyfajta nyájszellemben
megy a többi után. Hivatkozhatunk
mindenféle gazdasági,
politikai okokra, de nem kellene. A
lényeg: van értékrendem, vagy
nincs, a krisztusi tanítás szerint rendezem-
e be az életemet, vagy a
magam feje után megyek. Az utóbbi
út a káoszba vezet.
Krisztus ad jövőképet, amikor azt
mondja, ha meg akarod menteni
az életedet, veszítsd el azt. Sokan
nem értik ezt, de Jézus hozzáteszi:
ha értem és az evangéliumért elveszíted
az életedet, akkor megtalálod
azt.
Sokszor mondom a házasságra
készülő jegyespároknak: az igazi
házasság az, amikor a saját akaratomat
alárendelem a másikénak, és
ha ez csak egyoldalú, akkor az
nagyon sántító házasság lesz, és
nem tart sokáig. De amikor az
ember önmagáról lemond a másikért
szeretetből, abban a pillanatban
minden jól működik: az élet
lesz és nem halál.
Amikor Jézus azt mondja, szeresd
felebarátodat, mint önmagadat,
akkor bizony arra is fölszólít,
hogy tiszteljem a másikban az
embert – és ha nem tisztelem,
akkor lövök, gyilkolok, robbantok.
Vannak olyan társadalmak, amelyekben
utóbbi a természetes,
nálunk nem. A miénk krisztusi kultúra,
mi ezen nőttünk föl, ezen
szocializálódtunk, és Európának is
ezen az úton kellett volna maradnia,
de Európa beengedte az idegeneket.
Azzal pedig, hogy évente
megemlékezünk a mindennapos
terrortámadásokról, mit
érünk el? Ne a harangot kondítsam
meg, hanem a szívemet,
hogy valamit rosszul csinálok, és
kezdjem el élni azt az életet, amit
az őseim megmutattak, megtanítottak
nekem.
És figyeljünk a Tízparancsolatra.
Az első három megmondja, az
ember miként viszonyuljon Istenhez.
A másik hét az ember és ember
közötti viszonyt normalizálja. De
ha én az első hármat eltüntetem az
életemből, a társadalomból, akkor
a további héttel sem tudok mit
kezdeni, mert az magától kihullik,
ugyanis Isten az alap, a szikla, és rá
épül az ember.”
Lejegyezte: BAKONYI Erzsébet
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Szellem
2018. március 30.
(péntek)
05.00–14.00 óráig
2018. március 31. (szombat) 05.00–14.00 óráig
2018. április 1. (vasárnap) zárva
2018. április 2. (hétfő) zárva
Via Kanizsa NZRt.
A Vásárcsarnok ünnepi
ny itvata r tása
Szűcs Imre:
Amikor a
Tízparancsolat
hiányzik,
abban a pillanatban
megjelenik
a halál
kultúrája
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
„A miénk krisztusi kultúra…”
1025 sírkő emlékezteti
az utókort
a nagykanizsai
temető első világháborús
sírkertjében
az első világégés
áldozataira.
A Honvédelmi
Minisztérium
programjának
részeként, a kormány
által biztosított,
országosan
kétmilliárd
forintos keretös�-
szegből, mára
megújultak a sírkövek
és a hősöknek
emléket állító
obeliszk is. Az
ünnepélyes
átadón a város és
a honvédség
vezetői mellett
szép számmal
jelentek meg
kanizsaiak is.
Katonai tiszteletadással,
ünnepélyes keretek között
adták át a nagykanizsai
temető felújított sírkertjét.
2016-ban a Honvédelmi
Minisztérium kezdeményezte
az első világháborús
sírok felújítását, ehhez a
kormány biztosított támogatást.
– Sok-sok évtized mulasztását
pótoltuk, amikor a
magyar kormány kétmilliárd
forintot szavazott meg
és fordít az első világháborús
hadisírok és temetőkben
található emlékművek
felújítására – fogalmazott
Vargha Tamás, a Honvédelmi
Minisztérium miniszterhelyettese.
A sírkert eddig is számos
megemlékezés színhelye
volt, önkéntesek és a város
tartotta karban, a 30 millió
forintos támogatásból
megvalósult teljes körű felújítás
azonban még méltóbbá
teszi az emlékezésre.
– Azokra a hősökre emlékezünk
és emlékeztetjük az
utódainkat, akik a legdrágábbat,
az életüket adták a
hazáért. Most még inkább
elmondhatjuk, hogy méltó
körülmények között tes�-
szük ezt, amit az utódainknak
is követni kell – mondta
Dénes Sándor polgármester.
A múlt hősei előtti tisztelgés
az utódok felemelő
kötelessége, hiszen a múlt
értékeire épülhet a jövőnk.
Így válik igazzá az a Morus
Tamás-i mondás, miszerint
a hagyomány nem a hamu
őrzését, hanem a láng
továbbadását jelenti. Amikor
a hősök előtt tisztelgünk,
akkor ezt a lángot, a
magyar örökség lángját
adjuk tovább, hangsúlyozta
Cseresnyés Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő,
aki beszédében aktualizálta
is a hősök példáját,
hiszen a száz évvel ezelőtti
helyzettel párhuzamot
vonva – mint mondta –
Magyarország ismét harcban
áll a sötétség erőivel,
amelyek elvennék szabadságunkat,
hagyományainkat,
hitünket, biztonságunkat
és országunkat. Ne
legyenek illúzióink, tette
hozzá, ebben a harcban
nincs döntetlen: vagy mi
győzünk – vagy ők.
– Hőseink mementóinál
járva fel kell tennünk a kérdést:
vajon azok a hősök,
akik a hazáért adták az életüket,
mit akarnának? Az
önfeladást, a kiszolgáltatottságot,
vagy azt, hogy
megvédjük magunkat és
hazánkat. Ők, akik a torkolattűzzel
néztek szembe,
vajon megijednének-e a
hazugságoktól, a fenyegetésektől,
a zsarolástól? A
válaszuk, azt hiszem, mondhatjuk,
itt van a kövekben.
Isten áldja emléküket!
mementó 2018. 03. 29. | 11
Isten áldja emléküket!
Ismét harcban állunk…
Fotók: Gergely Szilárd
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Magazin
Böllérbemutató, palántavásár
vagy, mint éppen
most, húsvétvárás: mindig
valamilyen tematika mentén
rendezik meg a
Vásár(olj) Kanizsán! egy-egy
állomását. A helyi gazdaságokat
népszerűsítő sorozatot
2013 novemberében
indította útjára a nagykanizsai
önkormányzat, de mint
arra legutóbb Dénes Sándor
polgármester emlékeztetett:
a piacon minden
egyes nap termelői vásár.
– Az emberek már megszokták
és megszerették
ezt a programot, talán azért
is, mert a vásárcsarnoknak
megvan a maga varázsa. Itt
nemcsak beteszik a kosárba
a kiválasztott terméket,
hanem szóba is elegyednek
az árusokkal, megkérdezik,
hogyan gondozzák a
kertjüket, milyen praktikákat
használnak, tehát sokkal
személyesebb a kapcsolat,
mint egy szupermarketben.
A mostani
vásár különlegessége,
hogy a rendezvényhez a
kanizsai foglalkoztatási
paktum projektszervezete
is csatlakozott: a kézműves
mini műhelyeknél az érdeklődők
egyrészt bepillantást
nyerhetnek a különféle
mesterségek, például a
gyertyaöntés vagy a tejfeldolgozás
világába, másrészt
első kézből tájékozódhatnak
a vállalkozóvá
válás folyamatáról, illetve a
támogatási lehetőségekről.
Az egyik ilyen pultnál
Keresztes Mária gyermekével,
Lillával várta a
vásárlókat. A fiatal lány
Budapesten él, de gyakran
hazalátogat, hogy ötleteivel
segítse édesanyja vállalkozását
– a Krém Kézműves
Sütibolttal a család régi
vágya teljesült.
„A térség felvirágoztatását mi is vállalkozó szellemére alapozzuk”
Ismét termelői vásár volt a hétvégén a
kanizsai piacon. A megszokott termékek
és a szezonális kínálat mellett
ezúttal jó ötletekből és inspiráló történetekből
sem volt hiány, a rendezvényhez
ugyanis a Nagykanizsa és Környéke
Foglalkoztatási, Szociális és
Közművelődési Nonprofit Kft. is csatlakozott
egy foglalkoztatási programmal.
Fotók: Gergely Szilárd
Magazin 2018. 03. 29. | 13
– Hosszú útkeresés után
vágtam bele a cukrászképzésbe
– mesélte Mária. – A
szüleim annak idején lebeszéltek
erről a pályáról, de
amikor ötvenéves lettem,
rájöttem: nem szeretnék
önmagam adósa maradni
egy beteljesületlen álommal.
Sok mindent kipróbáltam,
de valahogy mindig
azt éreztem, hogy a konyha
az én terepem, ott mozgok
igazán otthonosan.
Mária sikeresen letette a
szakvizsgát, de utána már
nem érte be annyival, hogy
van egy papírja: saját vállalkozást
szeretett volna. A
Krém Kézműves Sütibolt
végül tavaly novemberben
nyitotta meg kapuit Palinban.
Az üzletben kizárólag
helyi termelőktől beszerzett,
friss hozzávalókból
készült sütemények kaphatók.
A mesterséges adalékanyagok
itt tiltólistán vannak.
– A vendégeink is látják,
érzik a különbséget az előre
csomagolt termékek és a
mi süteményeink között. A
piskótát és a házikrémest
szeretik a legjobban, pedig
semmi különös nincs a
receptben. Mindent úgy
csinálok, ahogy a nagy
könyvben meg van írva, a
titok a házi tej és a házi
tojás. Igaz, hogy a mi sütijeink
nem olyan nagyok,
mint a boltiak, de sokkal
ízletesebbek és laktatóbbak.
Keresztes Mária napi tíztizenkét
órát dolgozik
azért, hogy a bolt jól
működjön. Vallja: ha az
ember valamivel nem szeret
foglalkozni, abból egykét
óra is sok, de ha azt csinálja,
amit szeret, repül az
idő.Hétvégén, a vásárcsarnok
kézműves mini műhelyeiben
még sok ehhez
hasonló történetet lehetett
megismerni. Cseresnyés
Péter államtitkár,
országgyűlési képviselő a
vállalkozóvá válást segítő
és népszerűsítő foglalkoztatási
paktum kapcsán úgy
fogalmazott: van, amikor
nem munkahelyet, hanem
egy jó ötletet kell keresni és
megvalósítani.
– A paktum ilyen téren
összhangban van a Muraprogrammal,
hiszen a térség
felvirágoztatását mi is
az itt élők kezdeményezőkészségére,
vállalkozó szellemére
alapozzuk. Mind a
turizmus, mind az agrárfejlesztés
területén keressük
azokat, akik saját vállalkozásban,
gazdaságban gondolkodnak,
hiszen azon túl,
hogy az egzisztenciájukat
biztosítják, egy idő után
már másoknak is munkát
tudnak kínálni.
A Mura-program miniszteri
biztosa hangsúlyozta,
inspiráló példák már most
is vannak: a szántóföldet
művelő gazdák mellett
megjelent egy olyan réteg
– főleg a harmincas korosztály
körében –, amelyet
egyre inkább az innovatív
megoldások érdekelnek.
Becsehelyen egzotikus
déligyümölcsöket termesztenek,
Nagyrécsén
pedig családi gazdaságok
fogtak össze, aminek eredményeképp
harminc hektárnyi
bogyós ültetvényt
létesítettek a faluban. A
tervek szerint a nyári szezonban
negyven-ötven
embert foglalkoztat a termelőközösség,
amely ráadásul
egy Magyarországon
eddig még nem használt
technológiát alkalmaz
majd.
– Ekkora gazdaság vélhetően
már nem csak a helyi
igényeket lesz képes kiszolgálni
– mutatott rá Cseresnyés
Péter. – Valaha nagy
híre volt a kanizsai piacnak.
Szeretnénk, ha ez most is
így lenne, és a nagybani
felvásárlók visszatalálnának
ide, hogy aztán az
ország más pontjaira is
eljuttassák – akár egy egységes
Mura-brand részeként
– a térségben előállított
termékeket és Murafölde
jó hírét.
NEMES Dóra
az itt élők kezdeményezőkészségére,
alapozzuk”
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP önk ormányza t
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a
településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.) önkormányzati rendelet
szerinti támogatás elnyerésére.
A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített
értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása.
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 5 millió Ft – vissza
nem térítendő támogatás, amely 2018-ban kerülhet felhasználásra.
A részletes pályázati feltételeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a településkép védelméről szóló 28/2017. (IX. 05.)
rendelete (a továbbiakban: Rendelet) tartalmazza, amelyet a Polgármesteri
Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. fsz. 15.) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda,
péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.
A pályázatokat 2018. május 31-ig lehet beküldeni, vagy személyesen
benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához.
Kizárólag zárt borítékban beküldött vagy benyújtott pályázatok
vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: „Helyi értékvédelem
támogatása 2018.”
A beérkező pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága 2018. júniusi
soros ülésén bírálja el 2018. június 30-ig.
A Rendeletben meghatározott feltételeken kívül a pályázóknak
az alábbi feltételeknek kell megfelelniük, illetve az alábbiakról kell
nyilatkozatot tenniük, melyhez a szükséges nyomtatványok szintén
a fenti helyeken hozzáférhetők:
A pályázaton résztvevőknek a közpénzekből nyújtott támogatások
átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásainak
megfelelően kell nyilatkozatot tenniük.
Pályázó nyilatkozik arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi
CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek
minősül és tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatban foglaltak
változása esetén arról haladéktalanul köteles a Támogatót tájékoztatni.
Pályázó tudomásul veszi, hogy Támogató az államháztartásról
szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41.§ (6) bekezdése alapján nem
köthet érvényesen visszterhes szerződést nem átlátható szervezettel,
illetve a nem átlátható szervezettel létrejött szerződés alapján
nem teljesíthet kifizetést.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló
368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50.§ (1a) bekezdése szerint
Támogató a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést
felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor –
a szerződéstől eláll.
Pályázó tudomásul veszi, hogy a Támogató a fentiekben rögzített
feltétel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő követelések
elévüléséig az Áht. 54/A §-ban foglaltak szerint jogosult a Pályázó
átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A §-ban meghatározott
adatokat kezelni.
Dénes Sándor
polgármester
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy a 2018/2019-es
nevelési évre (2018. szeptember 1.–2019. augusztus
31. közötti időszak) vonatkozó óvodai jelentkezésre
2018. április 10 – 11. 8-17 óra
kerül sor. Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik.
Óvodába jelentkezhet az okmányai szerint Nagykanizsán,
valamint Fűzvölgy, Homokkomárom, Hosszúvölgy,
Liszó és Sormás községek területén állandó lakóhellyel,
ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező óvodás
korú kisgyermek. A jelentkezés helye a kötelező felvételt
biztosító vagy a szülő által választott óvoda.
Nagykanizsa Központi Óvoda valamennyi tagintézménye
egyaránt jogosult az integráltan nevelhető sajátos nevelési
igényű gyermekek ellátására is, valamint igény esetén
magyar nyelven nemzetiségi nevelést biztosíthatnak.
A felvételről, az óvodai jogviszony keletkezéséről a férőhelyek
ismeretében Nagykanizsa Központi Óvoda vezetője
dönt, melynek eredményéről a szülőket 21 munkanapon
belül, legkésőbb 2018. május 2-ig írásban értesíti.
Beiratkozáskor abban az óvodában kell a szülőnek
megjelennie, ahova felvételt nyert a gyermeke.
A beiratkozás időpontja:
2018. május 7–8., 8 –17 óra
A jelentkezéskor és a beiratkozáskor be kell mutatni:
a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (anyakönyvi
kivonat vagy személyi igazolvány vagy útlevél)
és lakcímet igazoló hatósági igazolványt,
a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági
igazolványát,
sajátos nevelési igényű gyermek jelentkezése esetén a
szakértői véleményt,
nem magyar állampolgárságú gyermek esetén az itt
tartózkodást igazoló okmányokat.
Az óvodai jogviszony létesítésével
kapcsolatban az
óvoda vezetője által
hozott döntés ellen a szülő
a közléstől, ennek hiányában
a tudomására
jutástól számított
tizenöt napon belül
eljárást indíthat. Az
eljárást megindító
kérelmet Nagykanizsa
és Térsége
Óvodafenntartó
Társulás
e l n ö k é n e k
címezve, de a
döntést hozó
óvoda címére „Jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott
kérelem, vagy Érdeksérelemre hivatkozással benyújtott
kérelem óvodai jogviszony létesítésével kapcsolatban”
megnevezésű formanyomtatványon kell 1 példányban
írásban benyújtani. A nyomtatvány beszerezhető
bármelyik tagóvodában, vagy letölthető a www.nagykanizsa.
hu oldalról. Az óvoda vezetője a kérelmet annak
beérkezésétől számított 3 napon belül továbbítja az
elnök részére. A benyújtott kérelem tárgyában az elnök
az Nkt. 37. § (3) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése alapján
hoz döntést. A szülő az Nkt. 38. § (4) bekezdése alapján
jogszabálysértésre hivatkozással a döntés bírósági felülvizsgálatát
kérheti a közléstől számított harminc napon
belül.
Az óvodába kötelező beíratni azokat a gyerekeket,
akik 3. életévüket 2018. augusztus 31-ig töltik be, és még
nem járnak óvodába. Az óvoda köteles felvenni, átvenni
azt a gyermeket, aki köteles óvodába járni, ha lakóhelye,
ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található
(a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda).
A kötelező felvételt biztosító óvoda vezetője nyilvántartása
alapján értesíti a gyermek tényleges tartózkodási
helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét,
ha a gyermeket az óvodába nem íratták be.
Felvételre jelentkezhetnek azok a gyermekek is, akik a
2018/2019. nevelési év során lesznek 3 évesek. A nemzeti
köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8.§ (1)
bekezdése lehetővé teszi azon gyermekek óvodai felvételét
is, akik a harmadik életévüket a felvételétől számított
fél éven belül betöltik, feltéve, hogy minden hároméves
és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme
teljesíthető.
Nagykanizsa és Térsége Óvodafenntartó Társulás
Közlemény a 2018/2019.
nevelési évre vonatkozó óvodai jelentkezésekről
Magazin 2018. 03. 29. | 15
Gáspár Jánosné Katica sosem
unatkozik, s nem tud eléggé
hálát adni a Jóistennek azért,
hogy mindig adott neki elég
erőt a nehézségek átlépéséhez.
Aktív közreműködője a
miklósfai Közművelődési és
Városszépítő Egyesület
rendezvényeinek: ha kell, süt,
főz, tálal vagy éppen színdarabban
játszik. A Mindenki
Házában tartott bálokban sem
árul petrezselymet, hisz’
végigtáncolja az éjszakát.
Ha petrezselymet nem is, azért valamit mégis
árul Katica: az általa hímzett tojásokat vállalkozói
igazolvánnyal a zsebében viszi Budapestre,
a vásárcsarnokba. Ha pedig kijön a jó
idő, akkor körülnéz a Váci utcában is. Talán
hihetetlen, de az aktív nyugdíjas asszony októberben
ünnepli 80. születésnapját.
– Soha nem gondoltam, hogy ennyi időt
megélek. Ha ezt az életritmust megváltoztatnám,
két hét alatt biztosan padlón lennék.
Most már esténként néha érzem, hogy fáradt
vagyok, de reggel újrakezdem, mintha mi sem
történt volna.
Nyugdíjba vonulása, 1991 óta bőségesen
adott elfoglaltságot számára a családtagok ápolása,
a kerti és a hegyi munka. Jó kézügyességének
köszönhetően már fiatal korában kötött,
horgolt, ruhákat varrt a gyerekeinek. Korábban
Gyöngyi lányával együtt bedolgozott egy helyi
vállalkozónak, majd hosszabb szünet után vette
kezébe ismét a hímzőtűt. A szemet gyönyörködtető
díszeket a fővárosban értékesíti.
Mutatóba maradt néhány hímzett és horgolt
karácsonyfadísz is: gömbök, harangok,
csillagok és angyalkák. De helye van a konyha
egyik szegletében kialakított hímzősarokban
a horgolt fenyőfának is, amelynek „nagytestvére”
odakint, az udvar közepén várja a tavaszt.
A kongré mellett többféle színű textilre ölti
rá Katica a virágmotívumokat, őzikéket, nyuszikat,
madarakat. A műanyagtojások felöltöztetése
pedig Gyöngyire vár. A horgolt télapónak
egész nyáron keletje van, jegyzi meg
nevetve. Hiába tart virgácsot a kezében, a
turisták, különösen a kínaiak, bohócnak nevezik,
és elkapkodják.
Nemcsak pihentet, hanem hasznos is Katica
hobbija. Amikor fölviszi alkotásait a fővárosba,
mindig lát valami újdonságot a kézműves termékek
között. Leteszi a csomagját, megírja a
számlát, kifizetik, s már fordul is vissza. Az
ember siet haza, mert tudja, itthon is van tennivalója,
magyarázza, bár azt mondja, nem sok
terve van már. Ha a lánya ősszel nyugdíjba
megy, akkor többet tudnak majd együtt kézimunkázni.
Feladat, persze, ezen túl is van: a kedd délelőttök
kivételével ő vigyáz egész héten a bölcsődés
korú dédunokájára.
– Nem szeretek nagyon előre gondolni. A
vérnyomásom ingadozik, de én ezt nem
nagyon veszem észre. Sokan begubóznak, azt
mondják magukról, hogy öreg vagyok, itt fáj,
ott fáj. Persze, hogy fáj, de át kell lépni ezen,
nem szabad foglalkozni a betegséggel. Ha
este lefekszem, és nekiáll gyorsan dobogni a
szívem, nem veszek róla tudomást; majd csak
abbahagyja. Ilyenkor elfordulok a másik oldalamra,
közben elbóbiskolok, és már nem is
érzem. A Jóisten talán ad még pár évet, s én
addig dolgozok, amíg tudok, és örülök, ha
segíthetek valamit.
Katica sokoldalúságát mutatja, hogy az
egyesület farsangi bálján, a falusi életképeket
bemutató színdarab egyik főszerepét ő alakította.
Tehetséges „színésznőnek” tartják a környéken.
A nagymama produkcióját a Keszthelyről
érkezett unokája videón is megörökítette
a család számára.
– Nem hagyom el magamat. Ha fáj a lábam,
hát hadd fájjon. A lényeg, hogy ki kell zökkenteni
magunkat a hétköznapok gondjaiból.
BAKONYI Erzsébet
Kizökkenni
a hétköznapok
gondjaiból…
Gáspár Jánosné 80 évesen is lelkesen dolgozik…
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)
16 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sz olgáltATás
Piaci árak
Kanizsán
csirkemell filé 1350-1400 Ft/kg
paprika 850-950 Ft/kg
paradicsom 990-1100 Ft/kg
alma 350-450 Ft/kg
kígyóuborka 500-1000 Ft/kg
akácméz 2300-2500 Ft/kg
30/600-64-66
Hívható hétvégén és ünnepnapokon
7 és 22 óra között
Az állatorvosi
ügyelet
telefonszáma:
A Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatal az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Biztonságtechnikai
szerelő gyak. szakközépiskola megegyezés szerint
Pályázati koordinátor szakközépiskola megegyezés szerint
Könyvelő szakközépiskola megegyezés szerint
Adminisztrátor szakközépiskola megegyezés szerint
Recepciós szakközépiskola megegyezés szerint
Szakács szakmunkásképző megegyezés szerint
Kőfaragó szakmunkásképző megegyezés szerint
Általános karbantartó szakmunkásképző megegyezés szerint
Lakatos-hegesztő szakmunkásképző megegyezés szerint
Takarító betanított munkás megegyezés szerint
Operátor betanított munkás megegyezés szerint
Konyhai kisegítő betanított munkás megegyezés szerint
Profilhúzó betanított munkás megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítás a munkahelyi ajánlatokról:
Zala Megyei Kormányhivatal
Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
8800 Nagykanizsa, Fő út 24.
Földszinti információs hirdető táblán, vagy a www.munka.hu oldalon
Ügyfélfogadási idő: Hétfő – Kedd – Szerda: 8:00 –16:00 óra között
Csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 8:00 – 13:00 óra
ÁLLÁ S – ÁLLÁ S - ÁLLÁ S- ÁLLÁ S
Áprilisi
fogadóórák
Polgármester, alpolgármesterek
Dénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018.
április 4-én (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában.
Karádi Ferenc 2018. április hónapban
alpolgármesteri fogadónapját és a 8. számú
egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként
fogadóóráját 2018. április 11-én (szerda) 8.30-12.00
óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nándor 2018. április hónapban alpolgármesteri fogadónapját
és a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati
képviselőjeként fogadóóráját 2018. április 25-én
(szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal I.
emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Képviselők
Balogh László a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányzati
képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. április 4-én,
szerdán, 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu.
Bedő György az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. április 4-én, szerdán, 17 órától a Hevesi Sándor Általános
Iskolában.
Bizzer And rás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan házszámok,
Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor
utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányzati
képviselője fogadóórát tart 2018. április 26-án (csütörtökön) 17 órától a
Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).
Dénes Sándor a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
2018. április 12-én (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri
Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Gábris Jácint önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos
információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.
Gyalókai Zoltán a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. április 10-én, kedden, 17-18 óráig a Hevesi Sándor
Általános Iskolában.
Jerausek Ist ván önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2018. április
9-én (hétfőn) 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Karádi Ferenc 2018. április hónapban alpolgármesteri fogadónapját és
a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. április 11-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Tóth Nánd or 2018. április hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a
9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját
2018. április 25-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Polgármesteri
Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Szőlősi Márta a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2018. április 9-én, hétfőn, 17.00 órától a Batthyány Lajos
Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.) 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu,
szmarta25@hotmail.com.
Szolgáltatás 2018. 03. 29. | 17
Ne feledje
felköszönteni
ismerőseit!
Március 31., szombat
Árpád, Benő
Az Árpád magyar eredetű, jelentése: árpa. A
Benő a Benedek és a Benjámin közös
becézőjéből alakult ki.
Április 1., vasárnap
Húsvét, Hugó
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe,
Krisztus feltámadásának a napja. A Hugó
germán eredetű, jelentése: értelmes,
intelligens.
Április 2., hétfő
Áron
Héber eredetű, jelentése: ihletett, tisztánlátó.
Április 3., kedd
Buda, Richárd
A Buda magyar eredetű, a jelentése
bizonytalan. A Richárd német eredetű,
jelentése: erős fejedelem.
Április 4., szerda
Izidor
Görög-latin eredetű, jelentése: Ízisz egyiptomi
istennő ajándéka.
Április 5., csütörtök
Vince
Latin eredetű, jelentése: győztes.
Április 6., péntek
Vilmos, Bíborka
A Vilmos latin-germán eredetű, jelentése: erős
akaratú védelmező. A Bíborka magyar eredetű,
jelentése: bíbor.
Az előző heti rejtvény megfejtése:
Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már
sokoldalúságnak számít.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Hirdetés
Ady u. 2. - Erzsébet tér 1.
157 m² üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.00-9.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást hir-
Felhívás I. det a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. I. emelet
Érdeklődni a 93/313-362 számú telefonszámon lehet.
A versenytárgyalási felhívást, valamint a versenytárgyaláson való részvétel feltételeit
a www.nkvg.hu honlapon tekinthetik meg!
Ady U. 3.
38 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.15-9.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
Csengery u. 4.
28 m2, 29 m2, 30 m2 üzlet
1.600Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 10.10-10.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
Csengery u. 4.
87 m2 üzlet
1.200Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 10.10-10.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.00-8.30
Erzsébet tér 1.
27 m2 üzlet
1.250Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.00-8.15
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Fő u. 8.
63 m2, 48 m2, 30 m2,
117 m2, 119 m2 üzlet
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.45-10.10
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Erzsébet tér 1.
52 m2 üzlet
2.150Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 9.30-9.45
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 8.30-9.00
Hirdetés 2018. 03. 29. | 19
Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda
1.100Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
51 m2 galéria 450Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető: 2018. április 3. 8.30-8.45
A versenytárgyalás ideje: 2018. április 4. 9.30-10.00
Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző
20-42 m2 alapterületű üzletek (Hrsz:98/A/100+) kiadók.
(Bérleti díj 300Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 555Ft/m2/hó+ÁFA,
valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek várható mértéke
256Ft+ÁFA/m²/hó)
Licitlépcső: 50Ft/m2/hó+ÁFA= 63Ft/m2/hó
A bérlemény megtekinthető: 2018. április 3. 10.00-11.00
A versenytárgyalás ideje: 2018. április 4. 9.30-10.00
SZOTYI 6 éves kan
kutya, saját gazdájától
került az állatmenhelyre.
Folyamatosan elszökött,
ezért erélyes,
következetes gazdának
ajánlott. Jól szocializálódott,
pórázon szépen
sétál. A macskákat
nagyon nem szereti, és
mivel nem régóta a
menhely lakója, a más
kutyákkal való viszonya
még nem ismert.
REX szintén az idősebb
korosztályt képviseli,
ő 7 éves kan. Rendkívül
barátságos, kedves,
okos állat, a macskákkal
és a többi kutyával
sincs problémája.
Szotyiról és Rexről is
érdeklődhet a kanizsai
menhelyen; elérhetőségek
és további információk:
www.eletter-kanizsa.
hu, +36-30/400-
1368.
VINCZE Adél
GAZDIKERESŐ
Fotó: Jancsi László
Erzsébet tér 17.
146 m2 üzlet
1.400Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.15-8.30
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.00-9.30
Király u. 47. I. em.
I. emeleti irodák
1.000Ft/m2/hó+ÁFA
Licitlépcső: 100Ft/m2/hó+ÁFA
A bérlemény megtekinthető:
2018. április 3. 8.45-9.00
A versenytárgyalás ideje:
2018. április 4. 9.30-10.00
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Műsor
A Kanizsa TV műsora 2018. március 31-április 6.
Március 31., szombat
00:00 Üzenet, 00:05 Kanizsa Cafe (talk show),
00:30 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth
László műsora), 01:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
01:30 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 02:00 A szomszéd vár (turisztikai
magazin), 02:30 Kampány 2018, 02:35 Lapozó,
06:30 Üzenet, 06:35 Kanizsa Cafe (talk show),
07:00 TV-torna Andival, 07:10 Egy falat kenyér és
egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 07:40
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 08:10 Kalando-
zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:35 A mi portánk
(a hagyományok magazinja), 09:05 A természetfilm
magyar találmány? (ismeretterjesztő film),
09:55 A szomszéd vár (turisztikai magazin), 10:25
Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti
Híradóink, 13:30 Élet-módi, 14:00 Kommentár nélkül
– heti válogatás, 14:20 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 14:50 Napi Kanizsa – újranéző,
15:10 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 15:40
Lapozó, 18:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
18:30 Sztárportré – Fodor Zsóka, 19:00
Kanizsa TV Filmklub: Sárika, drágám (magyar filmdráma),
20:35 Zenesarok: Bágyi Balázs New Quartet
hévízi koncertje, 21:05 Kanizsa Cafe (keddi és
szerdai adás ismétlése), 21:55 Lapozó.
Április 1., vasárnap
00:00 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
00:30 Sztárportré – Fodor Zsóka, 01:00
Zenesarok: Bágyi Balázs New Quartet hévízi koncertje,
01:30 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás
ismétlése), 02:20 Lapozó, 06:30 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 07:00 Sztárportré –
Fodor Zsóka, 07:30 Zenesarok: Bágyi Balázs New
Quartet hévízi koncertje, 08:00 Kanizsa Cafe (keddi
és szerdai adás ismétlése), 08:50 Lapozó, 12:00
K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink,
13:30 Élet-módi, 14:00 Kommentár nélkül – heti
válogatás, 14:20 A mi portánk (a hagyományok
magazinja), 14:50 Napi Kanizsa – újranéző, 15:10
Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 15:40
Lapozó, 18:00 Szentmise a Piarista kápolnában,
19:00 Látogató, 19:30 Sztárportré – Szabó Előd,
19:55 Négy évszak a Hortobágyon (ismeretterjesztő
filmsorozat), 20:55 Kanizsa Cafe (csütörtöki
és pénteki adás ismétlése), 21:45 Lapozó.
Április 2., hétfő
00:00 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:00
Sztárportré – Szabó Előd, 01:25 Látogató, 01:55
Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
02:45 Lapozó, 06:30 Szentmise a Piarista
kápolnában, 07:30 Sztárportré – Szabó Előd,
07:55 Látogató, 08:25 Négy évszak a Hortobágyon
(ismeretterjesztő filmsorozat), 09:25 Kanizsa
Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése),
10:15 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Szabó Előd,
12:25 Látogató, 12:55 Lapozó, 18:00 Üzenet,
18:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
18:35 TV-torna Andival, 18:45 Kukkantó (gyerekműsor),
19:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 19:45 A nagy
fafilm (ismeretterjesztő film), 20:35 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 21:05 Lapozó.
Április 3., kedd
00:00 Üzenet, 00:05 Szertár (a Kanizsa TV
sportmagazinja), 00:35 Kukkantó (gyerekműsor),
01:05 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 01:35 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 02:05 Lapozó,
06:30 Üzenet, 06:35 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
07:05 TV-torna Andival, 07:15 Kukkantó
(gyerekműsor), 07:45 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
08:15 A nagy fafilm (ismeretterjesztő film), 09:05
Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából),
09:35 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
12:30 Kukkantó (gyerekműsor),
13:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 13:30 Anno (válogatás
a Kanizsa TV archívumából), 14:00 Lapozó,
18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info
blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár
nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35
K’arc (kulturális magazin), 20:05 Nagykanizsa –
Zalaszentgrót megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-
mérkőzés, 21:35 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 22:05
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
22:40 Lapozó.
Április 4., szerda
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc
(kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Nagykanizsa
– Zalaszentgrót megyei I. osztályú bajnoki
labdarúgó-mérkőzés, 03:15 Kanizsaiak (hírek vajdasági
testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról),
03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk
show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó,
08:15 Nagykanizsa – Zalaszentgrót megyei I.
osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, 09:45
Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 10:15 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális
magazin), 12:55 Nagykanizsa – Zalaszentgrót
megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés,
14:25 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból,
Magyarkanizsáról), 14:55 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 19:40 Gézengúzok (gyerekműsor),
20:10 Aktuális - Hargita, 20:40 Híradó, 20:55
Balasport (regionális sporthírek), 21:25 K’arc (kulturális
magazin), 21:55 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
22:25 Lapozó.
Április 5., csütörtök
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa
Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor),
01:25 Híradó, 01:40 Aktuális - Hargita, 02:10
Balasport (regionális sporthírek), 02:40 K’arc (kulturális
magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet,
03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 07:10 Kanizsa Cafe (talk show), 07:35
Gézengúzok (gyerekműsor), 08:05 Híradó, 08:20
Aktuális - Hargita, 08:50 Balasport (regionális
sporthírek), 09:20 K’arc (kulturális magazin), 09:50
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor),
12:55 Aktuális - Hargita, 13:25 Balasport
(regionális sporthírek), 13:55 K’arc (kulturális
magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk
show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu,
Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 20:05 A szomszéd vár (turisztikai
magazin), 20:35 Híradó, 20:50 Hargita, 21:20
Gézengúzok (gyerekműsor), 21:50 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.
Április 6., péntek
00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi
Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék
(agrár- és környezetvédelmi magazin), 01:30
Híradó, 01:45 A szomszéd vár (turisztikai magazin),
02:15 Hargita, 02:45 Gézengúzok (gyerekműsor),
03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet,
03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.
hu, Üzenet, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show),
07:30 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 08:00 Híradó, 08:15 A szomszéd vár
(turisztikai magazin), 08:45 Hargita, 09:15 Gézengúzok
(gyerekműsor), 09:45 Info blokk, benne Híradó,
Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00
Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrárés
környezetvédelmi magazin), 12:55 A szomszéd
vár (turisztikai magazin), 13:25 Hargita, 13:55
Gézengúzok (gyerekműsor), 14:25 Lapozó, 18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa,
Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe
(talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás,
Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, TVtorna
Andival, 19:40 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja),
20:10 Székely konyha, 20:40 Híradó,
20:55 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth
László műsora), 21:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi
magazin), 21:55 Info blokk, benne
Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül,
Üzenet, 22:25 Kampány 2018, 22:30 Lapozó.
A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Sport 2018. 03. 29. | 21
A Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh
NB III-as labdarúgócsapatában a
2011-12-es idényben még pályára
lépett, 2012 telén viszont olyan
lehetőséget kapott, amelyet nem
lehetett nem kihasználni. A jelenleg
27 esztendős Béli Milán ugyanis az SV
Eltendorf együtteséhez szerződött.
Soha nem is tagadta, hogy időnként
bohém életet élt, de futballtudását
nem vonja kétségbe senki.
Persze, hat éve nem
nyomtalanul veszett el a
kanizsai focikedvelők elől,
hiszen kispályán és teremben
azóta is láthatták, no
meg időközben a kanizsai
futsalosoknál mint csapatkapitány
terelgeti a labdát.
S idén akár két bajnoki
címéről is értekezhetnénk
majd...
– A futsal hazai harmadik
vonalában kanizsai színekben
nagyszerű érzés az
elsőségről beszélni, Ausztriában
az Eltendorf esetében
azonban ezt nem kiabálhatjuk
el – mondta el Milán. –
Kint 2015-ben jutottunk fel
a negyedosztályba, a Burgenlandligában
jelenleg
pedig a második helyen
állunk, három pontra a Mattersburg
II-től. Ha ki nem is
jelenthetjük, de az osztrák
regionális liga keleti csoportja
nincs elérhetetlen
messzeségben, mindenesetre
Ókörtvélyesen pazar
körülmények között futballozhatunk.
Az említett nagymartoniakkal
idegenben május
11-én mérkőznek az ókörtvélyesiek,
persze addig még
jó néhány meccsen kell
bizonyítaniuk Béliéknek a
burgenlandi ligában. Milán
március 15-én ünnepelte 27.
születésnapját, s mostanság
combizomhúzódás is hátráltatta.
– Most már minden rendben,
hiszen a Nagykanizsai
Futsal Clubban is játszhattam
a legutóbbi fordulókban.
Időnként talán arra kell
ügyelnem, hogy a futsalt és
az ausztriai nagypályás futballt
össze tudjuk hangolni.
Van, hogy nem egyszerű, de
tényleg büszke vagyok arra,
hogy a kanizsaiak is számítanak
rám.
A büszkeség mellett a
napokban sajnálatosan egy
másik mély emberi érzést, a
szomorúságot is átélhette.
Néhány héttel korábban
végzetes szívroham következtében
elhunyt ugyanis a
31 esztendős olasz válogatott
labdarúgó, a Fiorentina
csapatkapitánya, Davide
Astori. Ellene, éppen az
Eltendorf színeiben, Béli
Milán is futballozhatott
2014 augusztusában. Az
olasz futballista akkor az AS
Romával edzőtáborozott
Ausztriában és a kanizsai
focista, valamint Astori
közös futballját még kép is
őrzi.
– Roppantmód sajnálom,
hogy ilyen apropóból kellett
nekem is emlékeznem
arra a mérkőzésre. Egy fotón
együtt vagyunk Astorival,
amint a labda felé igyekszünk,
így pedig még megdöbbentőbb,
hogy egy ereje
teljében lévő sportolóról
már csak múlt időben
beszélhetünk. Akármekkora
sztárok, ahogy a többiek,
úgy ő is nagyon közvetlenül
viselkedett velünk, és azt
sem felejtem el, hogy legalább
háromezer ember
előtt futballoztunk. Óriási
élmény volt velük játszani,
csak ne ily’ tragikus történés
végett kellene ismét erről a
meccsről beszélnünk...
BIRKÓZÁS
A kaposvári nyugat-magyarországi
területi birkózó versenyről
lehetett továbbjutni a diák I és diák
II korcsoportban (10-11 és 12-13
évesek) a kötöttfogásúak országos
bajnokságára. A viadalról a diák I.
korcsoportban Fata Rajmund (42
kg), Balazsin Zdenkó (46 kg), Pőcze
Bence (54 kg) és Dányi Bátor
Márton (69 kg) jutott tovább a
Tatabányán megrendezett ob-re. A
diák II korcsoportban is voltak a
kanizsai klubnak továbbjutói. Közülük
az 50 kg-os Domján Péter Zalaegerszegen
remek hozzáállással és
a taktikai utasítások betartásával
szintén a dobogó harmadik fokáig
birkózta magát.
LÁTVÁNYTÁNC
Az ESDU szervezet égisze alá tartozó
Dance Star-sorozat magyarországi
látványtáncos selejtezőjét
tartották a dél-zalai városban, ahol
a házigazda Szan-Dia FSC 115 táncossal
és 35 gyakorlattal képviseltette
magát.
A kanizsai produkciók közül 27-et
továbbjuttatott a zsűri a májusi,
poreci nagyszabású eseményre.
Már ismert az is, hogy a 20 legjobb
közé – tehát az isztriai gálára – egyből
bejutott a kanizsaiak Sakk című
gyakorlata, így a Tóthné Vágó Alexandra,
Vágó Diána, Vágó Lászlóné,
Vágó László, Várszegi Zsófia
alkotta felkészítői stáb már elégedett
lehet. A Szan-Dia FSC gyakorlatai
a nagykanizsai selejtezőben
összesítésben 10 aranyat, 8
ezüstöt és 5 bronzot érdemeltek ki.
VÍZILABDA
Csúcsrangadót játszott a Kanizsa
VSE az OB I B-s férfi vízilabda-bajnokságban,
hiszen az első helyezett
UVSE II gárdáját fogadta. A
hazaiak szakvezetője, Ludányi
Kadosa a múlt szezonban még a
fővárosiakat edzette, a vendégek
kispadján pedig az eltiltott edzőt az
újpestiek szakmai igazgatója, a
játékosként háromszoros olimpiai
bajnok vízilabdázó Benedek Tibor
helyettesítette. A rangadót végül a
KVSE 11-4-re nyerte meg.
– Úgy érzem, már az első nyolc
perc után is vezethettünk volna, ha
nincsenek a védelmi hibáink – értékelt
Ludányi Kadosa, a KVSE trénere.
– A másodiktól aztán javítottunk,
meg persze ebből eredően
tudtuk is játszani a saját játékunkat,
s ennek eredménye lett a biztos
sikerünk.
Sportsorok
A győztesek öröme a Dance Star kanizsai selejtezőjén
Büszke futsalos
az osztrák harmadosztály
küszöbén
Béli Milánt
mindig és
mindenhol
hatványozottan
figyelik az
ellenfél védői
(Fotó: Gergely Szilárd)
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP sport
Az elmúlt hétvégén Gyulán rendeztek küzdősport gálát, amelynek a
Surman Event által promotált hivatásos ökölvívó mérkőzések is fontos
részét képezték. A gála főmérkőzésén a 33 esztendős nagykanizsai
Detre Gábor mérkőzhetett a gyulai Bimbó Lajossal a 2008-as alapítású
Global Boxing Federation (GBF) szervezet félnehézsúlyú interkontinentális
övéért.
– A kiegyenlített első két menet után egyre inkább Detre akarata
érvényesült a szorítóban – mondta el a mérkőzésről Tóth László, aki
Salamon László mellett a sportoló felkészítője. – A kanizsai öklöző a
kilencedik menetre teljesen felőrölte ellenfelét, kétszer padlóra is küldte,
a másodiknál aztán a vezetőbíró beszüntette a mérkőzést.
A GBF övét a MÖSZ Hivatásos Tagozatának vezetője, Győryné Tóth
Zsuzsanna, valamint Surman Zoltán promóter csatolta a kanizsai versenyző
derekára.
Bármekkora mizéria is vette körül,
végül nem volt akadálya annak, hogy
megrendezzék a Femat Csesztreg SE–
UFC Nagykanizsa megyei első osztályú
labdarúgó mérkőzést.
Kezdődött azzal, hogy az
időjárás nem kímélte a
csesztregi pályát, így a
tavalyi bajnokijuknak is otthont
adó edzőpályára tervezték
a találkozót. Időközben
a hazaiak centerpályájának
állapota intenzív
javulást mutatott, viszont a
tréninghely igazán embert
próbáló feladat elé állította
volna a focistákat. A meccs
időpontjára azonban mégis
az utóbbit készítették elő
szemlére, de a játékvezetők
és a szövetségi illetékesek,
látva a két játéktér közti
különbséget, egyértelművé
tették: a meccset bizony
a szemmel láthatóan is
remek állapotban lévő
„rendes” pályán rendezik
meg, és nem „pockoson”.
Jöhetett az átcuccolás,
kijelölés a szomszédos
területen, és ezen események
szinte több izgalmat
hordoztak magukban, mint
maga a mérkőzés. A
kanizsaiak ugyanis
annak rendje és
módja szerint
behúzták a maguk
számára rendkívül
fontos bajnokit, és
újabb győzelmükkel
ismét biztosabbá
tették vezető
helyüket a bajnokságban.
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Femat Csesztreg SE (7.) –
UFC Nagykanizsa (1.) 0-6 (0-2)
Megyei I. osztályú labdarúgó-
mérkőzés, 20. forduló.
Csesztreg, 120 néző.
Vezette: Kubicsek (Takács
G., Dencs G.). G.: Hetesi
(25.), Kovács Gy. (45. -
11-esből), Horváth P. (58.,
69.), Szalai D. (77.), Péntek
(90.). Kiállítva: Pesti T. (84.,
Csesztreg).
Nagykanizsa: Szabó Á. -
Horváth B., Szabó B.,
Gerencsér A., Csáki, Horváth
D. (Szalai D., 73.),
Kovács Gy. (Kulcsár O.,
76.), Hetesi (Kulcsár R.,
71.), Kretz, Lőrincz (Péntek,
46.), Horváth P. Vezetőedző:
Gombos Zsolt.
Az első osztályú tabella
tizenötödik helyén álló
Horváth-Méh Kiskanizsai
Sáskák SE együttese pedig
felállt az előző fordulóbeli,
Szepetnek ellen elszenvedett
10-1-es vereség okozta
sokkhatásból, hiszen a
tizenharmadik Znet-Telekom
Becsehely SE-t fogadva
2-2-es döntetlent játszott.
A kiskanizsaiak góljait
Lukács István és Póka
Ferenc szerezte.
Interkontinentális övet hozott
Detre Gábor profi ökölvívó
a felkészítőivel,
Tóth Lászlóval (balról) és
Salamon Lászlóval
A házigazdák
ide tervezték a meccset…
Kibírták a lélektani hadviselést
Hálóban a második: Kovács György büntetőből
szerezte a második kanizsai találatot
(Fotók: Polgár László)
Sport 2018. 03. 29. | 23
Fantasztikus este fantasztikus
szurkolókkal és egy szuper csapattal –
így fogalmazott a régiós bajnokság
megnyerésének pillanatában
Dominik Zsolt,
a Nagykanizsai Futsal Club elnöke.
A kanizsai futsalosok
ugyanis megnyerték a harmadik
vonal küzdelmeit,
miután hazai környezetben
5-4-re legyőzték a Swietelsky-
Haladás II. együttesét,
és így az utolsó bajnokijuk
eredményétől függetlenül
bajnoki címet ünnepelhettek.
– Egy álom vált valóra
hétfőn este – folytatta az
NFC elöljárója. – Úgy gondolom,
csapatunk jelesre
vizsgázott küzdeni tudásból.
A srácoknak hatalmas
szíve van, és fel tudtuk rakni
az i-re a pontot, most ez
volt a legfontosabb.
A történetnek azonban
nincs vége: következhet egy
örömjáték a harmadik helyezett
otthonában, aztán jön
még egy lépcsőfok.
– Húsvét hétfőn Kőszegen
játszunk, ott ér véget ténylegesen
számunkra a bajnokság,
mivel az utolsó fordulóban
szabadnaposok
vagyunk. Most egy kicsit
ünnepelhettünk, de emlékeztetnék
mindenkit, a
neheze, az igazán fontos
meccsek, az osztályozó még
csak most jön. Arra fogunk
összpontosítani, hogy az
oda-vissza vágós párharcot
sikeresen vegyük májusban.
Addig is lehet mire emlékezni,
lévén aki hétfőn este
ott volt a Zsigmondy-csarnokban,
olyat tapasztalt,
amelyért a nagykanizsai
sportban dolgozni érdemes...
– Csodálatos volt a csapat,
és a majd’ négyszáz fős
közönség is a csarnokban.
Azt hiszem, nem csupán a
magam nevében beszélek,
ha azt mondom, életem
egyik legszebb estéje volt a
sikerrel és az ünnepléssel
együtt, amit soha nem
fogunk elfelejteni. Köszönet
ezért a szakmai stábnak,
a szurkolóknak, a barátoknak
és mindenkinek, aki
hitt a kanizsai futsalban.
Az igazán nagy dolgok
pedig még csak ezután
következhetnek...
A mérkőzés jegyzőkönyvéből:
Nagykanizsai Futsal Club
(1.) – Swietelsky-Haladás
VSE II (2.) 5-4 (2-2)
Regionális futsal bajnoki
mérkőzés, 19. forduló. Nagykanizsa,
390 néző. Vezette:
Vincze G. (Tóth A., Mózsa).
G.: Szakmeiszter J. (2.), Kollár
(11.), Béli M. (22.), Nagy
T. (25., 36.), illetve Gyenese
(10., 34.), Németh Z. (18.),
Szakasics (40.). Kiállítás:
Sásdi B. (35., Haladás II)
Nagykanizsa: Szőke R. -
Béli M., Szőke Á., Schuller,
Szakmeiszter J. Csere: Szakmeiszter
Á. (kapus), Rácz
Sz., Nagy T., Kollár, Latin,
Pesti A., Budai L. Vezetőedző:
Bagó Gábor.
POLGÁR László
Lelkesedésért
is jeles
A kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban tizenharmadik
alkalommal adták át a labdarúgó Horváth János
Díj elismeréseit a legjobb gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályos
helyi focistáknak, míg a Lervencz-díjjal a Sáskák
SE gárdájánál az elmúlt évi kitartó lelkesedést díjazták.
Az ifjú focisták a gratulációkat a díj névadójának fiától,
Horváth Balázstól, Dénes Sándor polgármestertől,
Tóth Nándor alpolgármestertől, Kápolnás Zoltán Sáskák
SE-elnöktől, valamint az elismerés életre hívásának
egyik ötletgazdájától, Horváth Ferenctől fogadhatták.
A gyermek korosztályban Dara Marcell érdemelte ki az
elismerést, a serdülőknél Horváth Sándor Rómeó lett a
díjazott, míg az ifjúságiaknál a kapus Vida Máté részesült
elismerésben. A Lervencz-díjat Kránicz Gellért érdemelte
ki, aki focista pályája elején áll és lelkes edzésmunkájával
vívta ki csapattársai elismerését.
A Nagykanizsa Judo Klub-Röntgen
Kanizsa fiataljai is tatamira léptek a
9. Budaörs Kupa cselgáncs versenyen,
amelyen népes, nemzetközi
mezőny jött össze.
Diák C korcsoportban
(2008-ban születettek) az
NJK-sok közül Tamás
Levente (55 kg) első,
Köveskáli Zója (45 kg)
második, Habda Bence
(42 kg) harmadik, míg
Nagy Kornél (36 kg) ötödik
helyezést ért el. Diák B
korcsoportban (2007-ben
születettek) bronzérmes
lett Lődri Dániel (41 kg),
Vaska Botond (50 kg) és
Herczeg Valter (55 kg),
míg ötödikként zárt Szabó
Gellért (45 kg). Serdülő
korcsoportban (2004-
2005-ben születettek)
Herczeg Zsombor (46 kg)
a dobogó második fokára
állhatott, Kele Julianna
(48 kg) bronzérmet szerzett,
Karádi Barnabás (55
kg) pedig hetedik lett.
– Kiemelkedő volt Herczeg
Zsombor teljesítménye,
aki a döntőig magabiztosan
menetelt –
mondta el az NJK edzője,
Hóbár Péter. – A fináléban
is kiválóan dolgozott,
de ellenfele egyelőre nagy
falatnak bizonyult. Külön
dicséret illeti Karádi Barnabást
is, aki ugyan nem lett
dobogós, de hetedik,
pontszerző helyen végzett,
és derekasan helytállt
a mezőnyben.
Herczeg Zsombor ezüstje
Az NJK dzsúdósai Budaörsön is
több éremnek örülhettek
Díjazottak és díjazóik
(Fotó: Polgár László)
Megvan a bajnoki cím!
A fanatikus szurkolótábor ezúttal is
győzelemhez segítette a csapatot
(Fotó: NFC)
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Mozaik
Közeledik a húsvét. Sokan
töprengünk azon, hogy a
hagyományos ételek mellett
még mivel készüljünk. Ezúttal
Berta Csaba, a Medgyaszay
Étterem ügyvezető igazgatója
marha steaket ajánl bacon köntösben
sütve, rózsabors mártással,
görög zöldbabbal, batáta
pürével és mogyoró burgonyával.
Mondjuk vasárnap
ebédre…?
Hozzávalók egy személyre:
20 dkg marha steak, 3 dkg
bacon szalonna, 1 evőkanál
rózsabors, 1 dl tejszín, 10 dkg
zöldbab, 1 fej hagyma, 2 db
paradicsom, 15 dkg burgonya,
10 dkg batáta, 5 dkg vaj, 5 dkg
zsír, só. A fűszerezéshez bors,
bazsalikom és oregano.
Elkészítése:
A húst sózom, borsozom, körbetekerem
szalonnával, és forró
serpenyőben mindkét oldalát
3-4 perc alatt megkérgezem.
Ezután a tűzhelyről félrehúzva,
fedő alatt pihentetem.
A görög zöldbab elkészítése:
A hagymát kevés zsíron üvegesre
megkapatom, hozzárakom
a kockára vágott paradicsomot,
a sót és a fűszereket.
Végül 5 percig párolom fedő
alatt a zöldbabbal.
Rózsabors mártás:
A piros rózsaborsot a hús
levében forrón átpirítom, és tejszínnel
összeforralom.
Tálalás:
A tányér közepén krutonra,
vagyis pirított kenyérkockára
tálalom a steaket. Végül ízlésesen
köré helyezem a köreteket
és a mártást.
HIRDETÉS
GasztroKanizsa
heti horoszkóp
Kos: 03.21-04.20.
Minél előbb oldja fel magában a
felgyülemlett fizikai feszültséget. A
húsvét remek alkalmat nyújt minderre
önnek is.
Bika: 04.21-05.21.
Az ünnep idején ne engedje lebeszélni
magát semmi jóról. Ne fogja
vissza magát, és engedjen a vágyainak.
Egyen a kedve szerint.
Ik rek: 05.22-06.21.
Ha jól viselkedik, akkor önnek is hoz
ajándékot a nyuszi. Fontos azonban,
hogy ne kíváncsiskodjon, mert
a nyúl visszaviheti az ajándékot.
Rák: 06.22-07.22.
Kerülje a stresszes napokat. Törekedjen
a családi békére még akkor is, ha
önnek kell bocsánatot kérnie valami
miatt.
Oroszlán: 07.23-08.23.
Bizonyára tapasztalta, hogy a dolgok
maguktól is megoldódnak. A
gondjaira a húsvéti nyuszi hozza el
önnek a végső megoldást.
Szűz: 08.24-09.23.
A bolygók szerint hamarosan megújul
ön is, akárcsak a természet.
Gondosan kiválasztott ajándékaival
sok örömet szerezhet a családjának.
Mérleg: 09.24-10.23.
Ha megbékél önmagával, meglátja,
szinte szárnyakat kap a képzelete. És
olyan meseszép tájakra repíti el, ahol
még sohasem járt.
Sk orpió: 10.24-11.22.
Nagy beszélgetésekhez lenne kedve
a barátaival, de erre még várnia kell.
Most elsősorban a kötelezettségeit
kell teljesítenie.
Nyilas: 11.23-12.21.
Ne legyen haragban senkivel. Borítson
végre fátylat a csalódásaira,
és nyugodtan élvezze, hogy milyen
szép is a világ.
Bak: 12.22-01.20.
Legszívesebben elvonulna egy erdő
mélyére, és napestig hallgatná a
csendet. A csillagok azonban most
a társasági életet javasolják önnek.
Vízöntő: 01.21-02.19.
Ha teheti, keressen magának egy
olyan társat, aki inspirálja. Kezdetnek
az is jó lesz, ha alaposan kibeszéli
magát valakivel.
Halak: 02.20-03.20.
Új megvilágításba kerül anyagi helyzete
az ünnep után. Ne csodálkozzon
rajta, hiszen gavallér volt a költekezés
terén. Idővel pótolja a hiányt is.
Különleges marha steak
Pongrácz László felszolgáló
az ínycsiklandó ínyencséggel
(Fotó: Bakonyi Erzsébet)