Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
23.23 MB
2023-02-24 14:36:58
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
184
364
Rövid leírás | Teljes leírás (147.76 KB)

Kanizsa 2023 003-004. szám február

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A kistelepüléseken működő
élelmiszerboltok az árak
rohamos emelkedése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerültek.
Az FC Nagykanizsa a labda-
rúgó NB III Nyugati csoportjának harmadik helyén áll.
Akinek a szerelme, a mindene a kiskert, a saját veteményese, már bizonyára türelmetlenül várja a tavaszt.
TÉLI ÍTÉLETIDŐ
VASÁRNAP MÁR RAJT
NEM SZABAD ELSIETNI
VÁLSÁGBAN A KISBOLTOK?
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXV. ÉVFOLYAM
3. SZÁM
2023. FEBRUÁR 10.
FARSANG ÉS FÁNK
4. OLDAL
12. OLDAL
11. OLDAL
6. oldal
további részletek a 3. oldalon
Következő számunk 2023. február 24-én jelenik meg.
VÖLNER–SCHADL-ÜGY? GYURCSÁNY!
Kanizsán 2023. január elsején elindult a 2024-es kampány. Ez érthető módon kihatott az év első közgyűlésének hangulatára, ami már-már a 2019-es és a 2020-as üléseket idézte, akkor nem volt ritka, hogy 8-9 órát tanácskoztak a felek. Január 25-én is többször előkerült Cseresnyés Péter neve, miszerint utasításokat oszt a jegyzőnek és a csoportvezetőknek, amit az ÉVE sérelmezett, valamint kérték, a posták ügyében vesse be a lobbierejét. A február elsején megjelent Telex-cikk azonban minden eddiginél jobban az ötpárti frakció kereszttüzébe állította az országgyűlési képviselőt.
PAZARLÁS
MI KERÜL A KUKÁBA?
Egy háztartásban évente 60 kg ételhulladék keletkezik átlagosan a hazai adatok szerint. Az ételpazarlás összeköthető a környezettudatossággal, és a klímaváltozással is a szakértők szerint. A mai magas árak mellett még nagyobb hangsúlyt kap az ételpazarlás, hiszen hatalmas költségeket költünk az élelmiszerekre. Ezért is fontos odafigyelnünk a hétköznapokban arra, hogy mit veszünk meg, vagy mit dobunk ki. A felhasználásra több lehetőség is kínálkozik, nem mindegy hogyan kezeljük a számunkra már nem hasznos táplálékokat, hiszen környezeti hatásai is lehetnek az ételpazarlásnak. Nagykanizsán és környékén éttermek és szállodák is próbálnak figyelni a tudatosságra, valamint a városban egy ételtároló doboz is lehetőséget biztosít arra, hogy az otthonunkban felhalmozott élelmiszereket elvigyük jótékonysági célból.
folytatás a 2. oldalon
részletek a 3. oldalon
Az eddigi enyhe téli időjárás után február 4-én szombaton igazi ítéletidő csapott le az ország nagy részére, de legfőképp a Dunántúlra. A 100 km/h-t is meghaladó széllökések rengeteg kárt okoztak számos esetben. A letört ágaktól, a kidőlt fáktól kezdve a közúti baleseteken át tömérdek esetről lehetett hallani.
Jövő hét végén rendezik a 15.
Országos Farsangi Fánkfesztivált.
Fánkvásár, gasztronómiai verseny és koncertek a Kanizsa Arénában. A rendezvény ingyenesen látogatható.
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó es szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG VÖLNER–SCHADL-ÜGY?
GYURCSÁNY!
KÖZÉLET 2021 végéig kell visszakanyarodni
a Völner–Schadl-ügy
előzményeiért. Decemberben
kezdeményezte az ügyészség
Völner Pál államtitkár, parlamenti
képviselő mentelmi jogának
felfüggesztését, mivel a gyanú
szerint Schadl Györggyel közösen
intézték, hogy kik lehetnek végrehajtók.
A kinevezettek – a gyanú
szerint – a bevételük bizonyos részét
visszacsurgatták Schadlnak,
majd ő fizethetett Völnernek. Az
ügy most folytatódik, de az sem
kizárt, hogy egy teljesen új eset
kezdődik a Telexhez jutatott tanúvallomások
után. Ugyanis az
egyes végrehajtóknak lehettek
támogatóik, őket monogramokkal
jelölték, így kerülhetett elő
Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf,
Cseresnyés Péter vagy Csizi Péter
országgyűlési képviselők neve is.
Február elsején 08:57-kor
került ki a Telex cikke. Az ÉVE
azonnal lecsapott, megosztották
a Telex írását, a pécsiek cáfolatát
Csizi Péter kapcsán, majd lapunknak
reagált Horváth Jácint, aki
hangsúlyozta: ha bebizonyosodik
az érintettség, akkor ezen képviselőknek
azonnal el kell hagyni a
politikai pályát. Cseresnyés Péter
nem nyilatkozott a Kanizsa Médiaháznak.
Február elsején a közösségi
oldalán azonban megjött
Cseresnyés első válaszlépése. Itt
kiemelte, a nyomozás már lezárult,
így bármilyen érintettsége
lenne, azt már mindenki tudná.
Majd előhúzta a Gyurcsány-kártyát:
„Nade tudjuk, hogy megy ez
dk-s körökben, hiszen még maga
a főnökük, Gyurcsány Ferenc is
kimondta: »Hazudtunk reggel,
éjjel meg este.«” Erre a vonatra
ült fel a helyi pártoldal is február
harmadikán: „Miután a helyi
balliberálisok saját teljesítményt
és valós eredményeket nem tudnak
felmutatni Nagykanizsán és
Dél-Zalában, azt csinálják, amit a
vezérük: »Hazudnak reggel, éjjel
meg este.«”
A vég kezdete című poszttal reagált
a többségi frakció. Itt leírják:
„Az érintettek számára valóban az
lehet a legkínosabb jelzés, hogy
a Fideszből senki nem állt ki,
hogy megvédje őket...” Február
ötödikén Cseresnyés Péter újabb
lépést tett: „Gyurcsány Ferenc
kanizsai helytartója, Horváth
Jácint, valamint a helyi, dk-s propaganda
média is valótlanságokat
állított, amellyel nyilvánvaló
politikai céljuk volt…Mind Horváth
Jácint, mind pedig a felelős
szerkesztő irányába megtettem
az első hivatalos lépéseket,
amelyben a szóban forgó hazug
posztok törlését, illetve helyreigazítást
kértem.” Az ÉVE-frakció
azóta naponta több posztot szán
a témára. Cseresnyés Péter helyreigazítási
kérelme kapcsán arra
világítottak rá, hogy „Szatmáry
Kristóf, Gelencsér Attila és Csizi
Péter hallgat, Cseresnyés Péter
fenyegetőzik...” Az ÉVE azt a levelet
is kitette, amiben Cseresnyés
Péter Horváth Jácintot kereste
meg. Az ötpárti frakció némi kritikai
éllel is élt az írás fogalmazásával
kapcsolatban: „Nem fogják
elhinni, mit írt Cseresnyés Péter!
»Cseresnyés Péter .... szám alatti
lakos, az Ön neve alatt üzemelő
facebook profil alatt 2023. február
1. napján olyan tartalmú közleményt
tett közzé, melyet időben
rendkívül gyorsan vettek át a közösségi
oldalon más személyek,
melyben foglalt állítás nem igaz.«
Azóta könnyezünk a nevetéstől!”
Cseresnyés Péter nem, de a
pártoldal tovább ütötte a Gyurcsány-
vasat, valamint a Kanizsa
Médiaház oldaláról lelopott(?)
videókból ismét előhúzták Károlyi
Attila Kiskanizsa kapcsán tett
felszólalását. Azt is kiszúrták,
hogy Horváth Jácint módosított
a posztján, és a „felbukkan a támogató
nevek között Cseresnyés
Péter neve is” felbukkanhat lett.
Ezt a következőképpen summázták:
„Gyurcsány Ferenc bizonyára
büszke kanizsai emberére, aki
úgy forgatja a szavakat és ferdíti
el a tényeket, ahogy a saját politikai
érdeke megkívánja…”
MIKÓ-BARÁTH György
KIBESZÉLTÜK A titokzatos Cs. P.
Február első napjának helyi
közéletet felforgató szenzációja
volt egy monogram és megfejtésének
felbukkanása. Történt,
hogy a telex.hu kiszivárgott
nyomozati iratokra hivatkozva
megírta: a Schadl-Völner ügyben
kihallgatott minisztériumi
munkatársak vallomásai szerint
egy Cs. P. monogrammal jelzett
parlamenti képviselő is érintettje
lehet a bűncselekményeknek.
A telex.hu neveket is rendelt a
monogramhoz. Nevezetesen
Cseresnyés Péter, illetve Csizi
Péter nevét írták ki. A pécsi Csizi
azonban gyorsan kiesett a körből,
miután a nevezett időszakban
pont nem volt parlamenti
képviselő. Így bukkant fel ebben
az ügyben Cseresnyés Péter,
nagykanizsai fideszes parlamenti
képviselő neve.
A Kanizsa Tv két Kibeszélő műsort
is ennek a témának szentelt,
ahol először Horváth Jácint, az
Éljen Városunk Egyesület képviselője
szólalt meg. Már csak azért
is ő, mert először a képviselő
Facebook oldalán jelent meg egy
link a telex írására mutatva.
- Az, hogy benne van-e vagy
nincs, a nyomozó hatóságok dolga
lesz kideríteni – kezdte Horváth
Jácint. – Nem látjuk azokat
az információkat, hogy melyik
végrehajtó neve mellett szerepel
a monogram, ahogy azt sem tudjuk,
hogy van-e még az internetes
portál kezében további információ,
de még az sem világos, hogy
a nyomozók tudnak-e bővebbet.
Ha az időpont is egyértelművé
válik, akkor minden kiderülhet.
- Várjuk meg, hogy mi lesz ennek
az eredménye – csatlakozott
Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője
a beszélgetésbe. – Sok
információm még nincs, ügyvédként
a bírósági végrehajtókkal
munkakapcsolatban állok, jól
tudunk együtt dolgozni. Az azonban
elítélendő, ha egy országgyűlési képviselő a befolyását
egy ilyen jogszabályellenes tevékenységre
fejti ki. Az elszomorít,
hogy Nagykanizsa képviselőjének
a neve egy ilyen ronda üggyel kapcsolatban felmerül, ha a
Cs. P. monogram őt takarja.
- A sajtóban sorra jelennek
meg olyan lehallgatási anyagok,
amelyek bejárják a közvélemény
különböző szintjeit – mondta
Schauta Marcell, képviselő (ÉVE).
– Azt, hogy ezeket ki szivárogtatja
ki, nem lehet tudni, de az feltűnő,
hogy a kormányoldali sajtóban ez
nem érte el az ingerküszöböt.
Ott továbbra is a brüsszeli szankciókról
beszélnek, miközben ez
szerintem csak a jéghegy csúcsa.
Ennél nagyobb botrányokat is a
felszín alatt tartottak, legyen példa
a lélegeztető gépek beszerzése.
Azon én is meglepődtem,
hogy a végrehajtókat érintő ügyben
felmerült a kanizsai képviselő
neve.
A beszélgetésben még szó
esett arról, hogy ez az ügy mennyire gyengíti a kormánypártot.
Előfordulhat-e, hogy ez a kanizsai
képviselő mandátumába
kerülhet? Szóba került még a
Városfejlesztő Kft. vezetőjét ért
támadáscunamiról és egy érdekes
bírósági eljárásról, amelyben
a város vezetői közül többen is
érintettek. Egy héttel később
ismét a titokzatos monogram
adta a beszélgetés irányát, ezen
Berta Krisztián (ÉVE) is részt vett.
A „második részben” már Cseresnyés
Péter regálásai is célkeresztbe
kerültek. Az adások megnézhetők
a Médiaház YouTubecsatornáján.
TAR Mihály
2023.02.10. 3
PAZARLÁS MI KERÜL A KUKÁBA?
AKTUÁLIS
beletartozik az az élelmiszerhulladék
is, amivel mondjuk, már
nem tudunk mit kezdeni. Sajnos
a legjellemzőbb ételpazarlási típus,
az amikor valamit megkívánunk
a boltba, megvesszük vagy
esetleg felhalmozzuk és akkor
kerül újra elő amikor már lejárt
a szavatossági ideje, úgy hogy
fel sem lett bontva. Ezzel van a
legnagyobb probléma, hiszen itt
jön az összefüggés a klímaváltozással,
a környezettudatossággal,
mivel ezeket elő kellett állítani,
amihez sok energiára, vízre és
még sok más elemre volt szükség.
Itt jöhet egy olyan megoldás,
ami segítséget jelenthet a
nagykanizsai lakosoknak, egy
olyan ételdoboz, amibe be lehet
tenni a már számunkra felesleges
ételeket, olyan személyeknek,
akiknek nélkülözniük kell.
Makoviczky Gyula, evangélikus
lelkész elmondta, amikor három
évvel ezelőtt létrehozták a nagykanizsai
Caritassal a kanizsai ételdobozt,
akkor az volt a cél, hogy
aki enni akar adni, az adhasson,
aki kapni szeretne az kaphasson,
anonim módon. A Csengery utcai
ételdobozba, olyan ételeket lehet
vinni, ami otthon megtalálható,
szoros lejáratú étel. Az ételpazarlással
nem csak az otthonokba
találkozhatunk, éttermekbe és
szállodákba is napi gondot okoz a
felgyülemlett hulladék elszállítása,
de a szakemberek látják, hogy
egyre többen tudatosabban fogyasztanak.
Horváth Tibor a Park
Inn By Radisson Zalakaros szállodaigazgatója
is elárulta náluk mit
tapasztalnak az ételpazarlás kapcsán.
– Azt hiszem ez a tudatosság,
a fenntarthatóság azért elég
jól átment a köztudatba, és igyekeznek
a vendégek is odafigyelni
rá. A szállodai működés során a
büfé meghatározza azt, hogy nagyon
sokan nem tudják kezelni a
büfét, és sokkal többet vesznek a
tányérra, mint amit el tudnak fogyasztani,
ebből mindenképpen
adódik, keletkezik ételhulladék.
Egy nagykanizsai étteremben
már régóta nagy figyelmet fordítanak
arra, hogy csökkentsék az
ételhulladékot. - A levesek mellett
egytál ételeket szolgálunk
fel, ami csökkenti a maradék
esélyét, emellett próbálunk annyit főzni, ismerve a szokásokat,
hogy minél kevesebb kerüljön kidobásra
- mondta el Berta Csaba
a Medgyaszay Étterem üzletvezetője.
A szakember tanácsa az, próbáljunk
meg tudatosan vásárolni,
mérjük fel, hogy amit megveszünk,
arra szükségünk van-e,
éhesen ne menjünk vásárolni,
írjunk listát, hogy mit kell vennünk.
BUDAVÖLGYI Veronika
TÉLI ÍTÉLETIDŐ
Sokan bele sem gondolnak
abba, hogy mennyi ember lakhatna
jól azon élelmiszerekből,
melyek végül a szemetesben
végzik. Azon pedig végképp nem
gondolkodnak, hogy milyen káros
környezeti hatásokat okoz
ezen jelenség. Musits Róbertet
az IMRO- DDKK Nonprofit Kft.
ügyvezetőjét kérdeztük, arról,
hogy kapcsolódik össze a két
téma egymással. – Elsőre talán
furcsa, hogy van egyáltalán a
kettő között összefüggés, márpedig
van. A klímaváltozás is és
az ételpazarlás között is van összefüggés. Egy statisztikai adat,
amivel folyamatosan találkozunk
itt Magyarországon, hogy a magyarországi
háztartások átlagosan
több, mint 60 kilogramm
élelmiszerhulladékot termelnek
egy év alatt. Természetesen ebbe
Az áramellátás sem bírta sokáig
a megpróbáltatásokat, hiszen
Letenyén például hosszú órákat
kellett várnia a lakosságnak, mire
a szakembereknek sikerült helyreállítani
a problémát. Kanizsát
sem kímélte a vihar, a belvárosi
ingatlanok is áldozatává váltak az
ítéletidőnek: Borsos Dávid biztosítási
szakember szerint a biztosító
cégek másfél milliárd forintnál
is nagyobb kárbejelentési összegre
számítanak. A szél vasárnapra
ugyan csendesedni látszott, de
az alacsony hőfokok nem hogy
emelkedtek volna, a hét első
napján egyre alacsonyabbra
süllyedtek. A hirtelen hideg a
pénztárcánkat is veszélyeztetheti,
hiszen a jelenlegi gazdasági és
energiaválság miatt a fűtésszámlákon
sokszor csillagászati összegek köszönnek vissza ránk. A
fűtési szezon kapcsán, főleg az
ilyen hideg időszak beköszöntével,
sokakban felmerül a kérdés,
hogy hogyan lehetne takarékoskodni
ezen a téren is. Musits
Róbert, az IMRO-DDKK Nonprofit
Kft. ügyvezetője szerint a magas
árak miatt egyre többen gondolkodnak
a spórolásban. A fűtéssel
való takarékoskodás azonban
nagyon komplex dolog, hiszen
számos tényező befolyásolhatja.
Mindenki a saját körülményeihez
mérten számos spórolási lehetőség
közül választhat, ami sokszor
pénzbe nem is, csupán a szokásaink
megváltoztatásába kerül.
Ilyen például a szellőztetés,
amivel kapcsolatban a bukóra
nyitott ablak helyett a szakemberek
inkább a 2-3 perces intenzív
szellőztetést ajánlják. Emellett
ha van lehetőségünk a szabályozásra,
a tartósan nem használt
helységekben állítsuk pár fokkal
lejjebb a fűtést, hiszen ha már
egy Celsius fokkal csökkentjük a
hőmérsékletet, 6-7%-os lehet a
megtakarításunk. A pénzbefektetést
igénylő intézkedésekre is
érdemes rászánni a szükséges
keretet, mert hosszú távon biztosan
megtérülnek majd. Ide tartozik
a háztartás fűtésrendszerének
rekonstrukciója, a nyílászárók
cseréje, és a szigetelés korszerűsítése.
Amíg a legtöbb ember egy
– még ha nehezen is kigazdálkodott
–, de meleg otthonban tölti
a hideg napokat, addig sokaknak
az utcán kell átvészelniük ezt a
nehéz időszakot. Ezeknek a nélkülöző
és magányos embereknek
gyakran egyetlen lehetősége
a felmelegedésre az Átmeneti
Szálló és Menedékhely. Mióta a
hőmérséklet jóval 0 fok alá esett,
egyre többen kérnek segítséget
a hajléktalanszállón. Szőke Rózsa
intézményvezető elmondta,
ebben az időszakban megpróbálnak
még több odafigyeléssel fordulni
a rászorulók felé. Számos
szolgáltatást vehetnek igénybe
a bajbajutottak, például a nappali
melegedőt, ahol étkezési
lehetőséget is biztosítanak nekik.
Tapasztalatuk szerint sokan még
mindig nem hajlandóak behúzódni
a menedékhelyre, mivel
az ottani szabályrendszert nem
akarják betartani. Őket takarókkal,
párnákkal, és meleg ruhával
tudják ellátni. Az intézmény
udvarán található 4 konténerbe
is befogadják azokat, akik hozzájuk
fordulnak. A Családsegítő
és Gyermekjóléti Központtal is
együttműködnek, így ha hozzájuk
krízis helyzetben lévő személyről
érkezik jelzés, a szállón
átmeneti ellátást tudnak számára
biztosítani. Az intézmény vezetősége
arra kéri a rászorulókat,
hogy bátran forduljanak hozzájuk
segítségért, hiszen a téli fagyos
időben sokszor az életük múlhat
azon, hogy hol töltik az éjszakát.
SZABÓ Fanni
KOS (03.21-04.20): Sétáljon sokat, mert így nem csak kipiheni magát, hanem jobbnál jobb ötletek is eszébe juthatnak. Akár egy új munkahely lehetősége is kirajzolódhat.
4 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS EGYRE TÖBB A BOLTI SZARKA
Csokoládé, sajt, tejtermékek, italok, felvágottak – a megkérdezett
áruházláncok azt tapasztalják, hogy elsősorban alapélelmiszereket
tulajdonítanak el a tolvajok. A ruházat, az illatszer és
a vegyi áru is népszerű termék. Az 50 ezer forint értéket meg
nem haladó áruk eltulajdonítása vagy azoknak a kísérlete történik
a legtöbb esetben, melyek szabálysértésnek minősülnek.
A KSH adatai szerint Magyarországon tavaly óta 40 százalékkal
emelkedtek az árak. Ez az infláció nagyban hozzájárulhat a
tolvajlási esetek és kísérletek növekvő tendenciájához.
Egyre több Nagykanizsán is a
bolti lopás vagy a lopási kísérlet.
A Penny áruházlánc kommunikációs
szóvivője, Kazatsay Eszter
arról tájékoztatta szerkesztőségünket,
hogy a kanizsai üzleteikben
a legutóbbi négy esetben
okosórát és téliszalámit vittek
el, míg a SPAR Magyarország részéről
Maczelka Márk úgy fogalmazott,
ma már sokkal inkább a
tovább-értékesítési céllal történő
lopás az, amivel próbálkoznak
az elkövetők. A megkérdezett
szupermarketek sajtóosztályaitól
mind azt a választ kaptuk, hogy
a termékek védelmének érdekében
biztonsági őrszolgálatot és
kamerarendszeres megfigyelést
is alkalmaznak. A Tesco áruházak
kommunikációs sajtóosztályától
kaptunk tájékoztatást: Azt
tapasztaljuk, hogy tavaly augusztus
óta körülbelül duplájára
növekedett mind az elkövetések
száma, mind az elkövetési érték
áruházainkban. Az elkövetők leginkább
italokat, sajtot, csokoládét,
játékokat, ruhát, húsféléket
és kozmetikai termékeket tulajdonítanak
el. Az egész alacsony
elkövetési értéktől a többszázezer
forintig terjedhet az eltulajdonított
termékek értéke. Üzleteink
többségében vagyonőröket
alkalmazunk, és számtalan módon
védjük termékeinket, többek
között RFID technológiát alkalmazva
is. A Penny mind a 228
magyarországi üzletében egységesen
védekezik a bolti lopások
ellen. Az eszközök közé tartoznak
az áruvédelmi kapuk, áruvédelmi
kamerák, valamint a biztonsági
őrökkel történő védelem.
Ahogy válaszukban szerepel, az
utóbbi időszakban egyértelműen
növekedett a bolti lopások
száma, mind a szervezett formájú
elkövetések, mind a vásárlói
kör által elkövetett megélhetési
lopások esetében. Országos
szinten 2022-ben és 2023 elején
havonta több száz elkövetőt
értek tetten a Penny üzletekben,
ami az elfogások számát alapul
véve nagyjából 30 százalékkal
magasabb szám, mint 2021-ben.
„Egyre kevésbé beszélhetünk
egyszerű élelmiszerlopásról, a
hangsúly áthelyeződött a szervezett,
sorozatos, megrendelésre,
tovább értékesítési céllal történő
eltulajdonításra. Az üzleteinkben
nem vásárlási szándékkal érkező
személyek célzottan készítenek
össze csomagokat, és kísérlik
meg azok eltulajdonítását. Az
égetett szeszek, az édességek,
de a vegyi áru-termékek is a
lopás érzékenyebb termékek
kategóriájába sorolhatók. Üzleteink
hosszú ideje rendelkeznek
fejlett vagyonvédelmi biztonsági
kamerarendszerekkel. Az esetek
túlnyomó többségében az elkövetőkről
jó minőségű kamerafelvétel
készül - nyilatkozta Maczelka
Márk a Spar Magyarország
Kereskedelmi Kft. kommunikációs
vezetője. A téma kapcsán
megkerestük a Zala Vármegyei
Rendőrfőkapitányságot is, ahonnan
nem kaptunk tájékoztatást.
KOZMA Viktória
NEM FOGYNAK A TERMÉKEK A POLCOKRÓL
Az oly sokat emlegetett gazdasági válság jócskán rányomta
bélyegét a kisemberek vásárlási szokásaira. A kistelepüléseken
működő élelmiszerboltok az árak rohamos emelkedése miatt
egyre nehezebb helyzetbe kerültek.
A válság előtt az emberek sokkal
kevésbé nézték meg, hogy
mi mennyibe kerül, a folyamatos
és kiszámíthatatlan áremelések
szülte bizonytalanság sem volt
jelen, hiszen átlagosan hónapokon
keresztül meg lehetett tartani
az egyes termékek árait. Az
infláció kezdetével azonban az
árak olyan gyorsasággal kezdtek
el megemelkedni, hogy a vásárlóknak
változtatniuk kellett az addig
megszokott igényeiken. Nem
csak a luxuscikkekről, de egyes
alapvető élelmiszerekről is le kellett
mondaniuk. A vármegyében
több településen olyan szintig
fajult az egyes üzletek forgalomhiánya,
hogy akár átmenetileg,
akár véglegesen, de be kellett
zárniuk. A munkanélküliség, és
a toronymagas árak miatti pénztelenség
okozta vásárlóhiány
mellett a magas energiaárak az
üzletek fenntartásának költségeit
is jócskán megemelték. A
boltok lokációja is sokat számít
ebben az esetben, hiszen ahol
több a munkalehetőség, ott a
vásárlók száma is meg tudott
maradni egy elégséges szinten.
Egyes önkormányzatoknak a közalkalmazottak
béreit is le kellett
csökkentenie, ezért még inkább
leszűkült a vásárlókör megannyi
településen. Knausz Cintia Murakeresztúron
üzemelteti vegyesboltját,
amit szintén megviselt
az elmúlt körülbelül egy év. - Az
inflációs időszakban a pékáru, a
liszt, a kristálycukor, az étolaj ára
emelkedett meg első körben a
leglátványosabb módon, aztán
ahogy az árstop rákerült egyes
termékekre, annak következtében
az összes többi termék ára a
háromszorosára emelkedett, ami
nem igazán tett, tesz jót egy ilyen
jellegű vállalkozásnak – mondta
el Knausz Cintia.
A napi szükségleteket kielégítő
termékeket, mint például a
pékárut, a tejtermékeket, a felvágottakat,
a higiéniai szereket
kénytelenek a vásárlók kigazdálkodni,
de az olyan nélkülözhető
dolgok, mint például az édesség
vagy az üdítő fent maradnak a
boltok polcain. Érdekesség, hogy
az alkoholos italok népszerűsége
még a borsos árak ellenére sem
mutat visszaesést. A márkás termékek
is lassacskán kezdenek
háttérbe szorulni a saját márkásokkal
szemben, de a spórolás
az olcsóbb változat választásával
sem biztosított, hiszen sok esetben
elenyésző a köztük lévő árkülönbség.
A vásárlókör megtartásának
érdekében a megkérdezett
tulajdonos mindig egyeztet a
beszállító cégekkel az egyes akciókról,
kedvezményekről, és próbál
kellő figyelemmel fordulni a
vásárlói felé, ami egy kistelepülésen
szerencsére jóval egyszerűbb
feladat, mint a nagyvárosban.
SZABÓ Fanni
BIKA (04.21-05.21):
Használja ki a napsütéses időszakot. Üljön ki egy padra, és álmodozzon. Akár egy jó megoldás is eszébe juthat, ami által rendezni tudja a
problémáit.
LOMTALANÍTÁS 2023.02.10. 5
Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy 2023. március 01. - 2023. május 31. között újra tavaszi lomtalanítási akciót tartunk.
Az idei évben is előzetes egyeztetés alapján lomtalanítunk az alábbiak szerint:
Társasházak: A közös képviselőket az elmúlt évek igényei alapján 2023. 02. 17.-ig, a konténerek kihelyezési időpontjáról
kiértesítjük. Azon közös képviselők, akik adott időpontig nem rendelkeznek kiértesített időponttal, és igényt tartanának a
lomtalanításra, azok a szallitas@nfv-pannonia.hu e-mail címen jelezhetik igényüket.
Családi házas övezet: A város családi házas övezeteit az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően 3 területre osztottuk fel. Ezen felosztás
alapján kizárólag az adott gyűjtési területre vonatkozó gyűjtési napra lehet lomtalanítást kérni. Lomtalanítás keretében az egy ingatlan elé
maximálisan kihelyezhető lakossági hulladék mennyisége 3 m3. A lomtalanítási igényt és annak pontos helyét a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.
06-93/537-380-as telefonszámán kell bejelenteni 2023. február 13-tól 2023. március 03-ig, munkanapokon 08:00 és 16:00 között.
Csak az előzetesen lejelentett címekről szállítjuk el a lomhulladékot. Családi házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet
biztosítunk. A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítási
nap reggelén 07:00 óráig. Kérjük, hogy a kisebb méretű lomot zsákban vagy dobozban szíveskedjenek kihelyezni a szétszóródás megelőzése
érdekében!
Családi házas területek és lomtalanítási napok:
1-es terület (sárga) 2023. 03.11. szombat (Déli városrész, Miklósfa, Katonarét, Sánc, Szabadhegy, Bagola, Kisfakos, Nagyfakos)
2-es terület (zöld) 2023. 03.18. szombat (Északi városrész, Palin, Korpavár)
3-as terület (piros) 2023. 03.25. szombat (Király utca a körforgalomtól nyugatra, Vár utca, Kiskanizsa, Bajcsa)
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a lom nem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket (beton, tégla, WC csésze, mosdókagyló,
üveges ablak-ajtó stb.), kerti hulladékot, faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (televízió, hűtőszekrény stb.), illetve veszélyes hulladékot!
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségét a rendszeres hulladékszállítási díjak fedezik, ezért a rendezetlen vagy szüneteltetett
szerződésű, illetve a díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladékot nem tudjuk elszállítani.
IKREK (05.22-06.21): Ön is érezhette, kissé szomorkásan alakultak az elmúlt időszakban a napjai. Rá se rántson. Próbáljon megnevettetni másokat és közben ön is jókedvű lesz.
6 KANIZSA ÚJSÁG SZÍNES 63 HÖLGYET KÖSZÖNTENEK
A NŐNAPI BÁLBAN
Sokan emlékeznek rá – idézte
fel Körtvélyessy Attila nyá. r.
alezredes, a jogutód Nagykanizsai
Honvéd Egyesület elnöke -,
hogy az ’50-’60-as évek közötti
időszak volt a Helyőrségi Tiszti
Klub hőskorszaka. A hivatásos
állomány és családtagjaik szinte
minden szabadidejüket ott töltötték.
Oda vezetett első útjuk a
laktanyai szolgálat után, ott találkoztak
feleségükkel, a fiatalok
a párjukkal. Gyakran voltak falai
közt színházi előadások, filmvetítések,
a hétvégeken zenés műsoros
estek, szinte folyamatosak
voltak a billiárd-, rex- és kártyacsaták,
és egyéb vetélkedők. A
tagság létszáma 1996-ban volt
a legmagasabb, 260 fővel, majd
az utánpótlás fogyatkozásával
folyamatosan csökkent. 2013.
január 1-től Nagykanizsai Honvéd
Egyesület néven működünk.
Színes, sokféle program jellemzi
a tevékenységünket – nyugtázza
az elnök, aki arra is felhívja
a figyelmet, hogy ma már nem
nyugdíjas egyesületnek számítanak.
– Az áprilisi tagfelvételünkön
bárki jelentkezhet közénk, aki tudomásul
veszi, hogy elsősorban
egy volt katonai szervezetnek
vagyunk a csoportja, és fő célunk
a katonai hagyományok őrzése
és továbbvitele. Létszámukra ma
sem panaszkodhatnak, hiszen a
135 fővel a város legnagyobb létszámú
civil szervezeteként jegyzik
őket. A közösség tevékenységéről
bővebben a kanizsaujsag.hu
oldalon olvashatnak.
BAKONYI Erzsébet
A Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja 1970-
ben jött létre. Alapítói a hagyományőrzés és a szabadidő hasznos
eltöltése érdekében közös szándékkal alakították meg a
Kaszinó épületében. A klub 18 évig zárt közösséget alkotott.
A Házasság Hetéhez kapcsolódva idén is randilehetőségeket
kínálnak a Szerelmes Kalandtúra szervezői Nagykanizsán. A
házas-, jegyes- és együtt járó párok a minőségi együtt töltött
idő mellett értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.
KALANDOZÁS – EGYÜTT!
Az egy hónapos programsorozat
célja továbbra is a
kapcsolatok megerősítése. A
szervezők azt szeretnék hirdetni,
hogy a hosszú házasság
nem szerencse kérdése, tenni
is kell a boldogságért. Ezúttal
is színes programokkal
készülnek a pároknak, idén
még több állomást terveztek,
összesen 14-et. Ebből szokás
szerint nyolcat kell teljesíteni a
pároknak a sorsoláshoz. Lesznek
hagyományos programok, amik
eddig is jól beváltak és szerették
a párok, valamint újdonságok is
bekerültek a kalandozásokba. Lehet
majd menni kedvezményesen
bowlingozni, valamint kincskeresés
is szerepel a kínálatban.
A kanizsai programsorozathoz
FARSANG ÉS FÁNK
NAGYKANIZSÁN
Országos Farsangi Fánkfesztivált
rendez idén is a VOKE Kodály
Zoltán Művelődési Ház. A február
17-18-i esemény immár a 15. alkalom
lesz, melyen színes programokkal
várják az érdeklődőket.
Az első nap „Az én farsangom”
című gyerekeknek szóló pályázat
díjkiosztóját tartják, majd szombaton
a Kanizsa Arénában fánkvásárra,
gasztronómiai versenyre
és egyéb kulturális programokra
invitálják a szervezők a szórakozni
vágyókat. Idén ugyan elmarad
a felvonulás, helyette egy télbúcsúztató
farsangi maszkázással
fogják felidézni a farsang hagyományait.
A színvonalas fellépők
mellett egy igazi farsangi jelmezes
latin bálon is részt vehetnek
majd a tánc szerelmesei. A fő
állomások mellett kísérőprogramok
várják az érdeklődőket a
Puncs Fagyizóban, a Bíbor Bistro
és Borbárban, valamint a Karos
Korzón. A szervezők kiemelték,
az Arénába is ingyenes lesz a
belépés.
csatlakozó párok a randi-lehetőségeken
kívül nyereménysorsoláson
is részt vesznek, a fődíj
idén is egy wellness-hétvége. A
nyitórendezvény helyszíne és a
randi-útlevelek egyik lelőhelye
a Honvéd Kaszinó, február 14-én
17 órakor.
VUK Anita
A magyarok
döntöttek:
97% NEM
A S ZANKC IÓKRA
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
RÁK (06.22-07.22):
Nem kell a pénzügyeivel kapcsolatos tanácsokat elfogadnia egy ismerősétől sem, mert anélkül is jól mennek a dolgai. Nyugodtan el mehet
lubickolni akár egy gyógyfürdőbe.
HIRDETÉS 2023.02.10. 7
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 43.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Ön is tudja, mindenre van megoldás. Ne várjon senkire és semmire. Ha az eddigieknél magabiztosabban fog hozzá a feladataihoz, sikeresebben oldhatja meg valamennyit.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES ELISMERÉS A KULTÚRAKÖZVETÍTŐ
MUNKÁÉRT
A kultúraközvetítő munkájuk elismeréseként a Magyar Kultúra
Napja alkalmából több kanizsai szakember is kitüntetést kapott.
A város elismerő oklevelét Kunics Zsuzsa történész-muzeológus,
a Thúry György Múzeum munkatársa, Tóth István „Csonti”,
a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Zalagyöngye Művészeti
Műhely vezetője, valamint Schmidt Judit, a Halis István
Városi Könyvtár segédkönyvtárosa vehette át. Mindhárman 35
éve dolgoznak a közművelődésben. Szerencsésnek mondhatják
magukat, mert azon az életpályán haladhatnak végig, amit
ifjúkorukban választottak maguknak.
szakközépiskolában, s mint kulturális nevelőtanár, kapcsolatba került
múzeumokkal és tapasztalatot szerzett kiállítások rendezése terén is.
Kanizsán is tanítani szeretett volna, de akkor éppen nem volt tanári állás
a városban, a múzeumban viszont igen. Felkereste Horváth László
igazgatót, aki közölte vele, hogy örömmel felveszi, de ígérje meg neki,
hogy néhány évig ott marad legalább. S ha annyira visszavágyik a
gyerekek közé, akkor segíteni fog neki az elhelyezkedésben. A gyereknyüzsgés
után furcsa volt az átállás, amit egy múzeumlátogató meg
is ért, hiszen belépve az épületbe egy „más” világ ragadja hatalmába.
Csendesen végigsétál a termeken, megcsodálja a szépen elrendezett,
megvilágított tárgyakat, elolvassa a hozzájuk tartozó magyarázó szövegeket.
Ebből a miliőből kilépve a zajos, lüktető Fő útra szerencsére
magával viszi, amit a falak mögött látott. S nem is gondolja, mennyi
munka van amögött, míg egy tárgy a kiállítótérbe jut. Kunics Zsuzsa
muzeulógussal beszélgetve egy kicsit kirajzolódik előttünk, ami a falak
mögött történik, és amit a város közösségének eddig felmutatott.
Nagyon élvezetes és sokrétű a munkánk. Nincs két egyforma napunk.
Egy komolyabb időszaki kiállításhoz ugyanannyit kell kutatni,
mint egy egy-vagy kétíves tanulmány megírásához – magyarázza,
aztán visszalépünk a kanizsai fogadtatásához. - Szívesen fogadtak.
A főnököm egy óriási kupac könyvet tett le elém az asztalra, és azt
mondta, addig ki ne dugjam az orromat onnan, amíg ezt kívül-belül
át nem tanulmányozom, mert akkor már beszélhetünk arról, hogy mit
ismerek Kanizsáról. A néprajzi gyűjteményt vezető Kerecsényi Edit a
példájával volt nagy segítségemre.
Mérhetetlen szakmaszeretet,
kitartás és elhivatottság jellemezte,
könnyű volt őt követni.
Jó példával járt előttünk. Amikor
elmondtam neki, hogy a gyönyörű
kanizsai épületek történetéről
szeretnék kutatni, mert nem találtam
róluk néhány apróbb turisztikai
kiadvány és a Barbaritsmonográfiában
megjelenteken
kívül semmit, ő bíztatott, de
mindjárt le is hűtött azzal, hogy
ezekről nem lehet mit találni.
Szerencsére mindig voltak segítőim.
Pl. dr. Rózsa Miklós, aki a
telekjegyzőkönyvekre hívta fel a
figyelmemet, és így szép lassan
BETŰKBŐL ÉPÍTETT, A TÉGLÁNÁL IS MARADANDÓBB
TÖRTÉNETEK
Kunics Zsuzsanna történész-muzeológus, főtanácsos 1988 óta dolgozik
a Thúry György Múzeumban. A Dunakanyarban született, házassága
révén vált „kanizsaivá”, a szó legnemesebb értelmében.
A múzeumban évtizedek óta elmélyülten kutatja Kanizsa múltját,
polgári korszakának történetét. Dr. Horváth László régész igazgatósága
idején került a múzeumba, de együtt dolgozhatott még dr. Kerecsényi
Edittel is. Kitartása, munkaszeretete, aprólékos pontossága a kutatók
legfontosabb tulajdonságainak ötvözete. Munkájának lenyomata a
muzeológus szakmában is kiemelkedő: számtalan publikáció, több
múzeumban is bemutatott sikeres kiállítás szerzője, megvalósítója. Élményközpontú
múzeumpedagógiai foglalkozások vezetője, kitalálója.
A Thúry György Múzeum gyűjteményeinek pótolhatatlan ismerője. A
kollégái, szakmai kérdésekben, „végső esetben” egymásnak is ezt tanácsolják:
„Kérdezd meg Zsuzsát, Ő biztosan tudja!” Sosem csalódtak,
a válasz mindig értékes volt számukra.
Zsuzsa többek között a múzeum kutatószolgálatának is a lelke. Társadalmi
kapcsolatai, a városban kivívott pozíciója, tiszteletreméltó
egyénisége nemcsak a múzeum, de Kanizsa kultúraszerető közössége
számára is az értéket képviseli, helytörténeti tudásával pedig a biztos
pontot nyújtja – hangoztak el a méltató szavak az elismerés átadásakor.
Két család gyermeke volt Zsuzsa. Verőcén laktak, s mivel édesanyja
nővérének nem volt gyermeke, sokat tartózkodtak náluk. A szó szoros
értelmében a Duna parton nőtt fel, a nyarakat a keresztszüleinél
töltötte. A szép szürke-kék Duna, bizony máig is hiányzik neki. Történelem-
népművelő szakos végzettséggel 3 évet tanított egy fővárosi
SZŰZ (08.24-09.23):
Ezekben a napokban semmiképpen se hallgasson a belső hangjára. Most legjobban teszi, ha minél többet diskurál másokkal, legyen szó
bármiről, főzésről vagy akár egy kis pletykáról.
ÉRDEKES 2023.02.10. 9
elindultam. Először a Deák tér története készült el ’92-ben, majd az
Erzsébet tér története. Minden évben kicsit előbbre jutva a köz-és
magánépítkezéseket, a városfejlődést kezdtem kutatni. Az összegzés,
Nagykanizsa településszerkezetének és városképének változásai
(1850-1945) címmel a Nagykanizsa Városi Monográfia III. kötetében
olvasható.
A publikációk, kiállítások, kiadványok sorát a helyhiány miatt szinte
elkezdeni sem tudjuk. A muzeológus egyszerűen úgy fogalmazott,
egyik téma adta a másikat. A közeli terveiről elárulta, a 20 éves közös
munka eredményeként kiadás előtt áll a Horváth Jánosnéval együtt
készített készített 3., Volt egyszer egy almamater című könyvük, és
szeretne egy gyerekjáték kiállítást is rendezni. S a témában megjelent
3 tanulmány után, sokak kívánságára a Fényírók Nagykanizsán című
nagysikerű fotókiállítás anyagát pedig ő is szívesen lapozgatná egy
gyönyörű albumban.
ELSŐ VOLT A TÁNC, AZTÁN JÖTT A TÖBBI SZERELEM
Tóth István „Csonti” 35 éves
közművelődési múlttal rendelkezik.
Pályafutását 1988 augusztus
1-jén kezdte a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban népművelőként.
2009 óta az intézmény
vezetője. Folyamatosan képezte
magát: közművelődési szakmai,
pedagógiai, informatikai,
valamint a magyar népi hagyományőrzés
területén folytatott
felsőfokú tanulmányokat. A képzéseknek
köszönhetően a szakmai
tapasztalata is gyarapodott:
tanfolyamokat szervez, aktívan
részt vállal a felnőttképzésben is, oktat, adminisztrációt végez, emellett
kulturális események, fesztiválok megvalósításában, művészeti
műhelyek létrehozásában, valamint pályázatok előkészítésében és
lebonyolításában tevékenykedik. Több művelődő közösség munkáját
támogatja.
1997 óta a Zalagyöngye Művészeti Műhely vezetője, a Zalagyöngye,
a Szikrák, a Gyöngyszemek táncegyüttesek irányítója, de hivatásos vőfélyként
is nevet szerzett magának. A magyar népi kultúra értékeinek
közvetítése terén végzett munkáját több alkalommal is elismerték:
Zala Megyei Prima Díj 2016 – Tóth István és a Zalagyöngye Táncegyüttes,
Zalaikum cím 2019 – a Zala Megyei Értéktár kitüntetése, Nagykanizsa
Városért kitüntető cím 2019, Nívódíjas minősítés a Zalagyöngye
Táncegyüttessel 2019.
Kiváló – az intézmény közösségi életében aktív – kolléga, akinek
szakmai tapasztalata, jó meglátásai és emberi tartása mindenkor kivívja
környezete megbecsülését. Közvetlen munkatársai, a művelődő
közösségek tagjai, valamint a vele kapcsolatban lévő pedagógusok és
kulturális szakemberek egyaránt elismerik és tisztelik odaadó munkájáért.
Hogy mi irányította a figyelmét erre a pályára, arról így vall Tóth
István: - Gyermekkoromban sok időt töltöttem Palinban, a nagyszüleimnél.
A nagyapám és édesapám is mindig csináltak valamit a ház
körül, illetve a közelünkben lakott édesapám testvére, akinek szívesen
tartózkodtam az asztalosműhelyében. Talán innen jött az indíttatás,
hogy szívesen foglalkozom a fával is. A tánc egy véletlen folytán lépett
az életembe. Éppen feleltem az órán, amikor bejött az iskolaigazgató,
és közölte az osztállyal, hogy néptáncszakkör indul az iskolában, és
szép szál legényekre van szüksége. Mindjárt rám mutatott, és anélkül,
hogy jelentkeztem volna, azt mondta, hogy jó, akkor te mész. El
is mentem az első próbára, és ottragadtam. Azóta is életem meghatározó
része a tánc. Első oktatóm Hetési László volt, s miután megszűnt
az iskolában a táncszakkör, elkerültem a Kanizsa Táncegyüttesbe és
mindvégig ottmaradtam. A hagyományőrzés, hagyományápolás és a
tánc mellett a zene, a kézművesség is érdekelt, ezen belül a fafaragás,
illetve a tojásfestés. Népi bőrtárgy készítő a hivatalos szakmám.
Övek, tarsolyok, táskák, különböző tokok, a tánchoz bőrtárgyak, lábszárvédők,
mellények kerültek ki a kezei közül. Bőrműves termékeiből
kiállítás is nyílt a városban. Szívesen farag fából is apróbb használati
tárgyakat, sótartót, dobozokat, kopjafát. Reméli, ezekből is lesz majd
egyszer kiállítása.
A KÖNYVTÁRLÁTOGATÁS IS SEGÍTETT A PÁLYAVÁLASZTÁSBAN
Schmidt Judit 35 éve a Halis
István Városi Könyvtár segédkönyvtárosa.
A bibliotéka szeretetét
a családból hozta, hiszen
édesapja is hosszú éveken keresztül
dolgozott az intézmény
sofőrjeként. Az évek során egyre
több területen tudta bizonyítani
rátermettségét és a könyvtárosi
munka iránti elkötelezettségét.
A KSZR (Könyvtárellátási Szolgáltató
Rendszer) beindulásával vállalta, hogy a vidéki településen
élőkhöz is eljuttatja a kívánt olvasnivalót. Így szülőfaluja, Hosszúvölgy
mellett évekig még Fűzvölgy, Homokkomárom, Magyarszentmiklós,
Bocska, Börzönce, Hahót olvasóit látta el heti rendszerességgel friss
irodalommal és az általuk kért könyvekkel, de a könyvtári szolgáltatásban
ott dolgozó kollégák munkáját is segítette, támogatta. Az utóbbi
években lehetősége nyílt egy újabb területen kipróbálnia magát. Jelenleg
minden második héten a kiskanizsai fiókkönyvtárban dolgozik,
ahol az állománygyarapítástól kezdve az állományrendezésig, az
olvasók kiszolgálásáig és toborzásáig mindenben szerepet vállal. Az
eddig eltelt időszakban bebizonyította, hogy az összetettebb, többrétűbb
feladatokban is otthonosan mozog és jól tud együttműködni a
vele dolgozó kollégákkal. A fiókkönyvtári munkán kívül a törlésre váró
könyvek rendszerből való kivezetésével és új könyvek feldolgozásával
foglalkozik. Havonta egy héten pedig a főépületben, a könyvtári kölcsönző
pultnál teljesít szolgálatot. Munkáját a legjobb tudása szerint
végzi, türelemmel, segítő szándékkal fordul a könyvtárlátogatók felé.
- Érettségi után kezdtem a könyvtárban dolgozni – jegyzi meg Judit
– A pályaválasztásban két tényező motivált. Az egyik az volt, hogy
édesapám már korábban a könyvtárban dolgozott. A másik pedig, mivel
falun laktam, rozgonyis diákként a délutánjaimat rendszeresen a
közeli, Sugár úti gyermekkönyvtárban töltöttem el a busz indulásáig.
Ugyan a kereskedelmi szakközépiskolában tanultam tovább, de apukám
tanácsára a könyvtárba jelentkeztem, ahol éppen üresedés volt,
és fel is vettek a gyerekkönyvtári részlegbe. 1988-ban Zalaegerszegen
egy egyéves könyvtárkezelői tanfolyamot végeztem, majd 2009-ben
Budapesten segédkönyvtáros szakképesítést szereztem. A Sugár úti
épületből való költözés után, 1988-ban a Ferences kolostor épületében
kapott helyet 10 évre a könyvtár. A ’90-es évek végén ott sajátítottuk
el a számítógépes programok használatát a könyvtári munkafolyamatokhoz
kapcsolódóan. Sokat tanultam abban az időben Laczó
Éva kolléganőmtől, akivel a könyvek tartalmi feltárását vittük fel több
kollégával együtt a számítógépes rendszerre. Az új könyvtár felépülése
után 2001-ben költöztünk a Kálvin téri épületbe, ahol új kihívások
és lehetőségek vártak ránk.
Magától értetődően Judit szeret olvasni, kedveli a történelmi regényeket,
de ha megragadja a figyelmét egy könyvborító, vagy egy cím,
akkor beleolvas vagy elolvassa az adott művet. Az okostelefonok, a
digitális világ szemmel láthatóan eltérítette a könyvtártól a tinédzser
korban lévő fiatalokat, ezért most a digitális platformok segítségével
próbálják ezt a korosztályt újra becsábítani a könyvtárba.
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Ne foglalkozzon az irigykedőkkel. Nem kockáztat azzal semmit, ha időnként leáll beszélgetni az utcán a régi ismerőseivel. Kikapcsolódásnak ez is megfelel ebben a hideg időben.
10 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS *A kifizetendo kamat mértéke a kamatbázis és a kamatprémium összege. A kamatbázis megegyezik a kamatmegállapítás évét megelozo naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal
által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértékével, ami 2022. évre vonatkozóan 14,5%. A Prémium Magyar Állampapír ezen kamatbázis felett biztosít
sorozatonként eltéro, a 2027-ben lejáró 2027/K sorozatú kötvényre 0,75%, a 2030-ban lejáró 2030/I sorozatú kötvényre 1,5% kamatprémiumot.
Jelen tájékoztatás a tokepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény vonatkozó rendelkezései alapján kereskedelmi kommunikációnak minosül, és nem tekintheto ajánlattételnek, teljes köru tájékoztatásnak,
befektetési vagy adótanácsadásnak. A Kibocsátó felhívja a befektetok figyelmét, hogy a Prémium Magyar Állampapírok esetében sem zárhatóak ki teljesköruen az infláció változásából eredo
kockázatok, és valamennyi további befektetési kockázatot és lehetoséget is a befektetonek kell felmérnie. A Prémium Magyar Állampapírok forgalomba hozatalának és forgalmazásának
általános feltételeit az adott sorozat Ismertetoje és Nyilvános Ajánlattétele tartalmazza, melyek megtekinthetoek a forgalmazóhelyeken, az ÁKK Zrt. saját honlapján (www.allampa pir.hu
és a www.akk.hu), valamint az MNB által üzemeltetett honlapon (kozzetetelek.mnb.hu).
A KINCSTÁR, A POSTA, VALAMINT EGYES
BANKOK FIÓKHÁLÓZATÁBAN ÉS ONLINE
PRÉMIUM
MAGYAR
ÁLLAMPAPÍR
Biztonságos,
INFLÁCIÓ
FELETTI kamat
allampapir.hu
AKK_PMAP_sajto_202x270.indd 1 2023. 01. 25. 17:21:05
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 81.
fotó: Bakonyi Erzsébet
SKORPIÓ (10.24-11.22):
Nem kell mindjárt megosztani a legújabb terveit az ismerőseivel. Rá ér akkor is, ha már félig-meddig megvalósította. Menni fog ez egyedül
is, mert sikeres időszakot ígérnek önnek a csillagok.
2023.02.10. 11
TÜRELEM, TÜRELEM... Akinek a szerelme, a mindene a kiskert, a saját veteményese,
már bizonyára türelmetlenül várja a tavaszt, hogy beszívva
a friss föld illatát, újra munkához láthasson. A különböző
szaklapok és internetes portálok ebben az időszakban
a palántanevelésre buzdítanak, ám a tapasztalatok szerint
nem szabad elsietni e tevékenységet sem.
MEZŐGAZDASÁG
Az évek során több olyan kertművelőt
ismerhettünk meg, aki
nem csupán szenvedéllyel gondozza
földjét, minden talpalatnyi
területet kihasznál a család
ellátása és az egészséges növények
termelése érdekében, - de
a zöldségpalántát is maga állítja
elő. Vannak hobbikertészek, akik
még kísérleteznek, számukra
nyilván minden információ fontos
lehet. Egy kis beszélgetés a
mezőgazdasági boltban, egy kis
utánajárás az interneten, manapság
elég egyszerűnek tűnhet a
dolog. De. Szinte biztosan állíthatjuk
azt, hogy a tapasztalt embertől
tanácsot kérni a legjobb
megoldás.
Tokorcsi Mária és párja látóhegyi
birtokát már megmutattuk
rovatunkban, és a gazdasszony
veteményese is szerepelt az újság
hasábjain. Marika elkötelezett
híve a magvetésnek, nagy
gondossággal gyűjti be és őrzi
a magokat, hogy aztán palántát
nevelhessen belőlük. Így február
elején felkerestük, ő hogyan
készül a szezonra. - Saját magról
is és vásárolt magról is nevelem
a palántákat. Mindig próbálom
cserélgetni. Egy olyan fajtám
van, amit nem hagyok el, azt
örökítem, ez a citrom paprika. Ha
egy éven olyan újdonságot látok
a gazdaboltban, ami gyönyörű
termést hozott, annak természetesen
elteszem a magját. Ilyenem
is van már, paprikából és paradicsomból
is neveltem új palántát
tavaly, a magjaikat örököltem.
Most már megvettük a földet a
palántáknak, de abba még keverni
kell ditánt, ami a szárdőlés
ellen jó. Szép, egészséges lesz
a növény így. A palántázáshoz
szükséges ládák is elő vannak
készítve, mert szeretem, ha sokféle
paprikám van. Almapaprika,
amit említettem a citrompaprika,
aztán a hosszú hegyes, a csípős
paprika, és a pirospaprika – amit
őrleménynek termesztek, mert
azt is saját magam készítem, nem
kell megvenni a boltban – sorolta
Marika.
Az öt-hat féle paprika mellett
Tokorcsi Mária több fajta paradicsomot
is nevel majd a hidegebb
hónapokban. A „majd” kifejezés
nem elírás, ugyanis a gazdasszony ügyel az időpontokra, a
saját tapasztalatai szerint dolgozik,
így nem hamarkodja el a
vetést, bármennyire is szeretne
már a növényekkel dolgozgatni. -
Március 10-e táján vetem el a
paprika magokat. Nem szabad
előbb, mert akkor nagyon felnyúlik.
A palántát a lakásban tartjuk,
amíg a fagyok el nem múlnak,
később ki lehet tenni az erkélyre,
így májusra gyönyörűszép, kiültethető
palántáim lesznek. A február
még nagyon korai, de akinek
van fóliasátra, persze már nekiállt.
Tavaly megpróbáltam én is,
hátha. Február végén nekiálltam,
de nagyon felnyúlott, vékony növények
lettek. Forgattam őket,
napos oldalra, árnyékosabb oldalra.
Amikor kitesszük az erkélyre,
óvatosabban kell vele bánni,
a hirtelen bekövetkező napos
idő megégetheti a zsenge növényeket.
A friss palántákat még
árnyékolással is lehet védeni, el
ne égjenek a kora tavaszi, erős
napsütésben – mondta a tapasztalatai
alapján Tokorcsi Mária.
A palántákkal nagyon sokat
kell foglalkozni, de nem kell félni
tőle, az ember beletanul – fogalmazott
Marika. Saját tapasztalatai
alapján még arra intett: az öntözést,
a heti egyszeri tápoldattal
keverve ne felejtsük el. Beszélgetésünk
végén feltettük a (szinte
teljesen felesleges) kérdést:
mennyire várja már, hogy elkezdődjön
a szezon. - Húú Adélkám,
nagyon-nagyon várjuk! Én szinte
már számolom a napokat. Most
még két hét, még ennyi... Ma is
kiszaladtam, megnéztem a kertem,
az ősszel elvetett salátám
már gyönyörűen fejlődik. Az őszi
fokhagymám, vöröshagymám is
kikelt. Szóval, nagyon várjuk...
VINCZE Adél
NYILAS (11.23-12.21): Ha azt szeretné elérni, hogy jelentős fordulat történjen a magánéletében, azért önnek is kell tennie valamit. A várakozással nem jut messzire. Menjen többet emberek közé.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT VASÁRNAP MÁR RAJT
Lassan a bajnoki szezon tavaszi évadjára fordulhatnak a
különböző osztályokban szereplő nagykanizsai futballcsapatok,
pattogott így a labda a Bányász-pályán múlt hétvégén is.
Szőke Ádám (piros-fekete szerelésben) és csapattársai a Sáska színeiben 2-1-re győztek az előkészületi meccsen
béreljen galériás irodát a rozgonyi úton!
Érdeklődjön a 06 30 799 4989-es számon!
Alapterület:
34 nm vagy
41 nm
A megye egyben érdekelt Kiskanizsai
Sáskák az FC Nagykanizsa
U19-es legénységével szemben
a – négy hét múlva esedékes
- márciusi rajtjára készülhetett és
a Sáska idei második előkészületi
találkozója alkalmával, a kanizsai
utánpótlás elleni mérkőzésüket
2-1-re nyerte meg.
Az FC Nagykanizsa a labdarúgó
NB III Nyugati csoportjának
harmadik helyén áll és a horvát
– szintén harmadosztályú –
Nogometni Klub Koprivnicát
fogadta. Miként az utóbbi hetekben
a szlovéniai Nafta (3-1),
a Dombóvári FC (14-0), vagy
éppen a Semjénháza SE (4-0)
gárdáival szemben, a kanizsaiak
múlt vasárnap is győzelmet
ünnepelhettek hazai környezetben.
Az FCN 3-0-ra győzött, február
12-én, vasárnap 11 órától
pedig már bajnoki vár rá a Zalaegerszegi
TE FC II vendégeként.
Az FC Nagykanizsa női NB II-ben
szereplő és ott az ötödik helyen
telelő együttesének a rajtja viszont
még odébb van, a hölgyek
a bajnoki pontvadászatukat
március 19-én folytathatják.
POLGÁR László
ELŐZÉS A HÉT ZÁRÓ NAPJÁN
A Tuxera Aquaprofit NSK sakk
Szuperligában bajnoki címvédő
csapata a sereghajtó Dr. Hetényinél
nagyarányú győzelmet könyvelhetett
el. A helyzet érdekessége,
hogy vasárnap újabb forduló
következik, de a második Kanizsa
biztosan előzni fog, mivel a Paks
már korábban letudta 5. fordulóbeli
találkozóját, a dél-zalaiak
egyébként a Makót látják vendégül.
Szűk két hete Budapesten a
vendég kanizsai sakkozók kimondottan
határozottan játszottak,
tulajdonképpen csak az egyes és
hármas táblánál volt akkora a csatározás,
hogy a lehető legkésőbb
dőljön el a pontok kimenetele
- a Szuperliga negyedik fordulójában.
Végül Balogh Csaba és
Márkus Róbert is győzelemmel
abszolválta partiját, így mindössze két remi mellett, valamennyi
sakktáblán nagykanizsai siker
született. A dél-zalaiak így akkor
feljöttek közvetlenül a listavezető
Paks mellé a bajnoki táblázaton,
a tolnaiak pedig vasárnap nem ülnek
asztalokhoz, mivel korábban
már letudták bajnoki meccsüket.
Ezzel lényegében el is dőlt, hogy
a 14-szeres bajnokcsapat Kanizsa
a pontvadászat élére ugorhat a
Duocor-Makói SVSE elleni mérkőzését
követően…
Emlékeztető:
Dr. Hetényi Géza SK (10.) – Tuxera
Aquaprofit NSK (2.) 1:11
Sakk Szuperliga-mérkőzés, 4.
forduló. Budapest.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Haring – Balogh Cs. 0:1,
Prorok – Antal döntetlen, Paschall
– Márkus 0:1, Turzó – Horváth D.
0:1, Binder – Aczél 0:1, Papp G. -
Medvegy 0:1, Kormos – Horváth
Cs. 0:1, Döry – Csonka 0:1, Seres
– Galyas jr. 0:1, Gelle – Palczert
0:1, Pervai – Krutti 0:1, Haszon –
Demeter D. döntetlen.
POLGÁR László
Medvegy Zoltán (balról) és társai vasárnap a jól ismert
első helyre ugorhatnak a sakk Szuperligában
Fotó: Polgár László
BAK (12.22-01.20):
Elképzelhető, hogy fordulat áll be érzelmi életében. Minden, amiért eddig aggódott, tovatűnik és a megnyugvás jellemzi majd a napjait. Örüljön
neki, és élvezze, amíg csak lehet.
SPORT 2023.02.10. 13
Nagykanizsai Futsal Club (6.) – Mad Dogs Futsal (5.) 4-8 (1-1)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 19. forduló. Nagykanizsa,
250 néző. Vezette: Karsai (Blum, Babos). G.: Novák (20.), Millei (28.),
Szakmeiszter J. (30.), Schuller (35.), illetve Miskei (2., 28., 38.), Fischer
(21., 21., 40., 40.), Irimiás (36.)
NFC: Szőke R. - Kollár, Schuller, Szőke Á., Millei. Csere: Szabó Á. (kapus),
Füzesi, Gyurcsányi, Horváth E., Fujsz R., Novák, Szakmeiszter J.,
Takács D.
PÉNTEK ESTE SOKAT TEHETNÉNEK
A FELSŐHÁZÉRT
A lélektani fordulópontokat nem megfelelően kezelve szenvedett
vereséget – a félidők elején kapott góloknak is köszönhetően
- a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttese az egyik
közvetlen riválisától hazai környezetben.
A kanizsaiak szempontjából
(is) kimondottan fontos NB II-es
futsal mérkőzés kezdésére a helyi
sportéletből ismert arcok is érkeztek
szép számmal, viszont szinte
rögtön azt láthatták, miként kerül
hátrányba a hazai alakulat.
Mozgalmas volt a játék, s ugyan
a vendégek kapusát – amellett,
hogy nem játszottak rossz futsalt
– többször is a vendéglátók
tették naggyá, akiknek soraiból a
20. percben Novák László mégis
egyenlíteni tudott. Közvetlenül
szünet előtt, vagyis a legjobbkor
jött tehát az egyenlítés, hogy a
lehető legrosszabb módon folytatódhasson
a találkozó: a fővárosi
régióból érkezett csapatának
DÖNTŐ GÓL AZ UTOLSÓ PILLANATOKBAN Nemes céljaiból adódóan – ezúttal a kézilabda utánpótlás
számára rúghatták a bőrt - a szervezők immár a kilencedik
alkalommal rendezhették meg a kanizsai Jótékonysági Kupa
teremfoci torna küzdelmeit.
Az idei kanizsai Jótékonysági Kupát a Belezna csapata nyerte
Az idei tornán a csapatok a
Tungsram-sportcsarnokban várták
a startot, az A-csoportban az Összevissza,
Captain, Black Apple,
Chemotox négyese, a B-ben a
Bonti Team, Jerikó, In-Team,
Calcio Jovis kvartett, a C-ben a
Sand, Belezna, Gedeon Team,
Metaxa egysége indította útjára
a labdát, míg az Elit Ligában a
Függönyös FC, a Fenegyerekek, a
Pitykó Team, valamint a Nagykar
FC indulhatott. A tornagyőzelmet
végül a Belezna szerezte meg,
miután a fináléban – a vége előtt
10 másodperccel esett Varga Dávid-
találattal – 1-0-ra győzte le a
Metaxát, míg a harmadik a Gedeon
legénysége lett.
POLGÁR László
javára néhány másodperc alatt
vágott gyorsan kettőt Fischer
Zsigmond a folytatásban, hogy
innen nem kevés energiát vegyen
el a dél-zalaiaktól a zárkózás.
4-4-nél a mérkőző felek
aztán már újra együtt voltak, a
kellő higgadtság ezúttal azonban
hiányzott nagykanizsai oldalon
és a Mad Dogs a találkozó hajrájába
fordulva még négyszer tudott
beköszönni...
Pénteken 20 órától a versenyprogram
szerint a nagykanizsaiak
annak a Dunaújváros Futsalnak
lesznek a vendégei, mely
együttes a táblázaton jelenleg a
hetedik.
POLGÁR László
Jó lenne a kanizsai futsalosoknak a felsőházi vonal fölött végezni a tabellán
SPORTAJÁNLÓ
ZTE FC II — FC NAGYKANIZSA
2023. 02. 12. ZTE Aréna
FC NAGYKANIZSA — BUDAÖRS
2023. 02. 19. Nagykanizsai Olajbányász Stadion
CSORNA SE — FC NAGYKANIZSA
2023. 02. 26. Kocsis István Városi Sporttelep
FC NAGYKANIZSA — III. KER. TVE
2023. 03. 05. Nagykanizsai Olajbányász Stadion
EZÚTTAL IS LENDVÁN KEZDTEK
A cselgáncsozóknál is elkezdődött
az év, egyben folytatódott a
versenyszezon, melyet évről-évre
az is jelez, hogy a szlovéniai
Lendván megrendezik – ahogy
tették ezúttal is - a dzsúdózók
nemzetközi tornáját, vagyis a 47.
Judo Pokal Lendava versengését.
A különböző utánpótláskorú
mezőnyt felvonultató seregszemlén
a magyar színeket a Nagykanizsai
Judo Klub-Röntgen Kanizsa
növendékei is képviselték.
Mi több, Hóbár Péter és Hóbár-
Horváth Edina tanítványai jó
néhány éremmel térhettek haza
a patinás kupáról. A nagykanizsai
egyesület sportolói közül
Szabó Villő az U12-es mezőny 30
kg-osai között aranyat szerzett,
miként Nagy Noel is az U14-es
korosztály 34 kg-os indulói közt.
Nagy Ármin (38 kg), Novák Bence
(42 kg), valamint Tamás Norina
(63 kg) szintén az U14-ben voltak
érdekeltek és egy-egy bronzérmet
könyvelhettek el, míg Szekszárdi
Nóra U14 36 kg-ban lett
negyedik helyezett.
POLGÁR László
Hóbár Péter edző az ifjú cselgáncsozóinak körében
a lendvai nemzetközi kupán
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2023.02.14. (kedd)
09:30-12:30
Nagykanizsa Sugár út 28.
Vöröskereszt
2023.02.18. (szombat)
13:00-16:00
Galambok Könyvtár
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
36 NM-ES ÜZLET KIADÓ A BELVÁROSBAN
WWW.NKVG.HU
Mo b i l : + 3 6 3 0 7 9 9 4 9 8 9
H í v j o n m i n k e t b i z a l o m m a l !
Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
Halis István Városi Könyvtár
2023.02.18. /szombat/
10-18 óra
40 festőművész több mint 200 alkotásából
választhat, akár részletre is.
Egyösszegű vásárlásnál kedvezményt nyújtunk.
Kiállításunk ingyenesen látogatható.
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Bár messze még a május, a várva-várt tavasz megbolygatja az ön érzelmeit is. Ne gubózzon be a lakásába, hanem adja át magát a megújulásnak. Sétáljon ki a természetbe, és napozzon, ha kisüt a Nap.
14 KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS VOKSH
OKTATÁSI
KFT
Nagykanizsa Ady Endre utca 30.
Szerezzen az idei évben is nálunk gépkezelői
jogosítványt
vagy bővítse a már meglévőt bármely
gépcsoport típussal!
2023 ÉVBEN IS FOLYAMATOSAN INDÍTJUK
targoncavezető, földmunkagép kezelő és
emelőgépkezelő képzéseinket.
Következő tanfolyam indításunk:
2023. FEBRUÁR 23. csütörtök 14.00
vizsga időpont: 2023. MÁRCIUS 10. péntek
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ FEBRUÁR 20.!
Várjuk jelentkezését 2023 évben is kategóriás
online képzéseinkre !
33 éve az úton társak vagyunk !
Telefon: +36 30 491 7051,
e-mail: nagykanizsa@voksh.hu
web: www.voksh.hu
A 2023. január 27-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése:
A FUTÁST ELKEZDENI EGY DOLOG, DE
KITARTÓNAK LENNI EGY MÁSIK.
HALAK (02.20-03.20):
Ön is elmondhatja magáról, hogy eddig minden téren elkényeztette az élet. Ha továbbra is jól akarja érezni magát a bőrében, akkor így
gondolkodjon és tegyen továbbra is.
REJTVÉNY 2023.02.10. 15
kiadó
22-44 nm-es
igény szerint bővíthető
emeleti üzletek a
Vásárcsarnokban
Az üzletek megtekinthetők előre
egyeztetett időpontban.
Keressen minket a +36 30 799 4989-es
számon!
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
MÁKOS POGÁCSA, DIÓS STANGLI ÉS HAGYMÁS NUDLI
ZALAMERENYÉRŐL
A zalamerenyei Polai Lászlóné Eta gyakran süt kétféle süteményt
is hétvégén. Mint mondja, régen nem szaggatták nagy méretűre a
pogácsát, mert ha ebéd után a férfiak kimentek dolgozni a kertbe,
vagy a hegyre, egy-két marokkal beraktak a zsebükbe, és ha megéheztek,
akkor csak bekaptak belőle néhányat. – Sütöttünk tejfölöset
és hagymásat is. A pirított hagymát, mint ahogyan a töpörtyűt,
rákentük a tésztára és azután hajtogattuk meg. Abban a szegény
világban sok mindent ki kellett találni. Készítettünk hagymás nudlit,
hagymás mácsikot, amikor a kifőtt tésztát vöröshagymás zsírba
szedtük. A mai napig is, ha hazajönnek a gyerekeim és az unokám,
már előre mondják, hogy mama csinálj nudlit, de mind a kettőt. Először
a hagymásból rakok az unokám tányérjára, utána desszertként
a morzsás nudlit lekvárral.
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Február 11. (szombat) 10-18 óra
XIII. KANIZSAI ESKÜVŐ KIÁLLÍTÁS
Minden, ami esküvő… nem csak
menyasszonyoknak!
Divatbemutatók, műsorok, stb.
A részvétel INGYENES!
Szervező: Oscard Kanizsa Kft.
Információ: +36 30 424-1455
Február 14. (kedd) 19 óra Színház – Rátkai bérlet
Topolcsányi Laura: SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A
FELESÉGEM! – szerepcserés vígjáték két részben
(Turay Ida Színház)
Játsszák: Pápai Erika, Frech’ Zoltán, Hűvösvölgyi
Ildikó, Bozsó József és még sokan mások
Jegyár: 5.000 Ft
Február 15. (szerda) 19 óra
Dumaszínház Nagykanizsa
DUMA SWING 2. – KOVÁCS ANDRÁS PÉTER,
JANKLOVICS PÉTER, ILLÉS FERENC előadása
Jegyek elővételben a Líra Könyvesboltban (Stop
Shop)
és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kaphatók.
Szervező: Dumaszínház Kulturális Kft.
Jegyár: 4.300 Ft; 5.140 Ft
Február 17. (péntek) 15 óra
CSENDESNÉ DOLINAY MARGIT PÉKMESTER ÉLETPÁLYA,
ÉS A CSINGA-HEGYI MŰVÉSZ MŰHELY
ALKOTÓINAK KIÁLLÍTÁSA
Kiállítók: Bedi László és Boa Endre
– fafaragó népi iparművészek;
Csávás Csaba és Tislér Zoltán – fafaragók,
Gyalog Lajos – kovács;
Kohn Margit – hímző, Pintér Ferenc – bőrműves
Megtekinthető: március 10-ig, az Ősze András
galériában
Február 18. szombat
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében
ZALA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI
NÉPTÁNCFESZTIVÁL
Február 20. (hétfő) 19 óra
Színház – Bródy bérlet
Chazz Palminteri: A HŰTLENSÉG ÁRA – krimi-
vígjáték (Fórum Színház)
Játsszák: Pikali Gerda, Nagy Sándor, Németh
Kristóf
Jegyár: 5.000 Ft
Február 21. (kedd) 19 óra
A Medgyaszay Ház szervezésében
RETRO KÁVÉHÁZI ESTÉK
SZÍNES ORCHIDEÁK – Kautzky Armand és
Hűvösvölgyi Ildikó verses-zenés estje
A Madách Színház két művésze kávéházi hangulatot
idéző, könnyed nyáresti szórakozást ígérő
verses-dalos esttel érkezik.
Jegyár: elővételben 3.000 Ft, az
előadás napján 3.500 Ft
Február 23. (csütörtök) 18 óra
Sportikonok – sorozat
UTAK, CÉLOK, ÁLLOMÁSOK – LUBICS SZILVIA
ULTRAFUTÓ ELŐADÁSA
A részvétel INGYENES!
A MÁKOS POGÁCSA
HOZZÁVALÓI:
50 dkg liszt, 25 dkg margarin,
10 dkg darált mák, 1 tojás, 1 késhegynyi
sütőpor, 1 csapott ek só,
2 dl tej, 3 dkg élesztő, 3 ek cukor.
(Ebből 2 ek. a daráláshoz, 1 ek. az
élesztő felfuttatásához kell.)
ELKÉSZÍTÉSE:
A hozzávalókat összegyúrjuk,
10-15 percet pihentetjük, és
kb. 1,5 cm vastagra kisodorjuk.
Késsel megrácsozzuk, közepes
szaggatóval kiszaggatjuk. Tetejét
tojással megkenjük, és 180 fokos
sütőben 15 perc alatt megsütjük.
A DIÓS STANGLI
HOZZÁVALÓI:
35 dkg liszt, 35 dkg porcukor, 35
dkg vágott dió, 2 egész tojás, + 2
sárgája, 1 vaníliás cukor, 1 lehúzott
tk szódabikarbóna, 1 púpos
tk sütőpor, 0.5-1 dl tej.
ELKÉSZÍTÉSE:
A hozzávalókat a tejjel összegyúrjuk. A tejet fokozatosan
adjuk hozzá, mert a porcukor miatt
hamar elnedvesedik a tészta,
és nagyon gyönge lesz. Erősen
lisztezett gyúródeszkán egy cipót
formálunk belőle. A gyufaszálnál
kicsit vastagabbra nyújtjuk,
és 1,5- 2 cm széles, tetszőleges
hosszúságú csíkokra vágjuk. Forró
sütőben 180 fokon 8-10 perc
alatt elkészül.
A MÁZ ELKÉSZÍTÉSE:
A tojásfehérjét 20 dkg porcukorral
robotgép segítségével 15
percig keverjük. (A megadott időt
fontos betartani.) A habot a kihűlt
tésztára kenjük. A máz másnapra
megszárad.
BAKONYI Erzsébet
LAKOSSÁGI FÓRUM
Balatonfenyves Község Önkormányzata szeretettel meghívja
nagykanizsai nyaralópolgárait a
2023. február 14-én (kedden)
15:00 órai kezdettel tartandó lakossági fórumra.
Helyszín: Vasemberház
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-3.)
A lakossági fórumon prezentáció keretében bemutatjuk
• a településsel kapcsolatos aktualitásokat,
• beruházásokat, fejlesztéseket,
• 2023. évi elképzeléseket.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Tisztelettel:
Lombár Gábor sk.
polgármester
Elkerekedhet a vásárló szeme, ha éppen például egy karfiolt szeretne venni. Tavaly 1000 Ft/kg, most meg 1899 Ft/kg?
Érdekes emberek sorozatunkban Horváth István nyug-
állományú rendőr alezredessel beszélgettünk.
A helyi felsőoktatási intézményen új szakok elindítását jelentették be, valamint két hagyományos eseményt is megrendeztek.
HA NINCS FELHÚZVA A REDŐNY, RÖGTÖN TELEFONÁLNAK…
HIVATÁS, ÉLETPÁLYA, SPORT
ESEMÉNYDÚS ÉVKEZDÉS
MÉG AZ EGEKBEN AZ ÁRAK
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXV. ÉVFOLYAM
4. SZÁM
2023. FEBRUÁR 24.
ÉPÜLŐ GYŐZELMI SZÉRIA
11. OLDAL
8-9. OLDAL
4. OLDAL
12. oldal
további részletek a 4. oldalon
Következő számunk 2023. március 10-én jelenik meg.
KÖLTSÉGVETÉS 2023 –
„EZ MÉG
MINDIG AZ
ORBÁN-KORMÁNY
BOSSZÚJA”
Pénteken kezdik a frakciók Nagykanizsa idei büdzséjének tárgyalását. Aligha kerül pont a végére február 24-én, hiszen a polgármester idei tervezete tartogat jó néhány olyan elemet, amelyek aligha mennek át az ÉVE-frakción. Arról nem is beszélve, hogy a 2022-es költségvetést is négyszer módosították a városatyák, utoljára a Sberbankból visszanyert forrás miatt. Akkor Horváth Jácint módosítója nyomán a korábban megszavazott költségvetést visszaállították a városi cégeknél.
TERMÉSZETI CSAPÁSOK
Az elmúlt hetekben sorozatosan természeti csapásokról lehet hallani a médiában. A 2023. február 6-án történt törökországi földrengésnek már több, mint 40 ezer áldozata van, a helyszínen lévő mentőszervezetek folyamatosan túlélők után kutatnak. Február 16-án Horvátországban 4,8-as erősségű
kisebb károkat okozó földrengést jegyeztek le a szeizmológusok.
A szerdán kiadott közlemények szerint Romániában összesen 800 földrengés történt az elmúlt hetekben.
folytatás a 2. oldalon
részletek a 3. oldalon
15 évvel ezelőtt alakult meg a Szépkorúak társasága Kis-
kanizsán. Akkoriban sokan látogatták a helyi Móricz Zsigmond Művelődési Házat. Voltak közöttünk nagyon öregek és fiatalabb öregek, érdeklődési körüket meghatározó más-más anyagi
lehetőségekkel.
A dél-zalaiak legutóbb hazai környezetben – 2-0-s félidőt követően – 4-1-re győzték le a BSC-t. Vasárnap Csornára utazik az FC Nagykanizsa legénysége.
fotó: Deme Dávid címzetes tűzoltó zászlós
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó es szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AZT BESZÉLI MÁR AZ EGÉSZ VÁROS…
KÖZÉLET A legjelentéktelenebb szóbeszédből
szájhagyomány útján
akár szappanopera-szerű, többszereplős
dráma kerekedhet. A
pletyka ugyanis soha nem fog
kimenni a divatból. Bizonyított
tény, hogy milyen nagy közösségteremtő
ereje van annak,
amikor összeülünk, és jól kivesézzük
mások életét. De miért is
tölt el ez minket ilyen jó érzéssel?
A válasz egyszerű. Mások ballépéseit
felemlegetve talán egy
kicsit jobb embernek érezhetjük
saját magunkat. A kis falvakban
egyértelmű, hogy mindenki tud
mindenről, hiszen az utca menti
padokon tanyázó idős asszonyok
figyelmét semmi sem kerülheti
el. Ám ez nincs máshogy a városokban
sem, főleg egy olyan
családias hangulatú településen,
mint Kanizsán. Történt ugyanis,
hogy február 5-én bált rendezett
a Miklósfai Sportegyesület
a Mindenki Házában. A nagy szórakozás
közepette azonban – valószínűleg
pár pohár után – kissé
elszabadultak az indulatok. Mivel
érthető okokból az érintett felek
nem kívántak nyilatkozni, hivatalos
információforrásból csupán
Alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk mindenről és
mindenkiről a legapróbb részleteket is tudni. Legyen szó akár
arról, hogy miért válik a szomszéd házaspár, vagy hogy miből
vett az egyik kollégánk egy új, feltűnően drága autót.
annyit tudtunk meg, hogy nem
sokkal éjfél után került sor heves
szóváltásra, majd fizikai bántalmazásra.
- A nyomozás jelenlegi adatai
szerint egy 25 éves és egy 31 éves
szepetneki férfi a bálban szóváltásba
keveredett két ismerősével,
majd verekedni kezdtek. A férfiak
távozás után az épület előtt ismét
összevesztek, amiből újabb verekedés
alakult ki. A bántalmazás
során egy személy súlyosan megsérült.
Garázdaság bűntett elkövetésének
megalapozott gyanúja
miatt a szepetneki lakosokat
gyanúsítottként hallgatták ki a
Nagykanizsai Rendőrkapitányság
Vizsgálati Osztályán. Az ügy
további részleteiről a nyomozás
érdekeire való tekintettel nem
áll módomban információt adni
– nyilatkozta Sznopek Veronika,
a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
szóvivője.
Az ügy eléggé megoszlik Kanizsa
és környékének lakossága körében,
hiszen egyfelől a hír több
zalai faluba is eljutott, de olyan
miklósfai lakosokkal is beszéltünk,
akik csak stábunktól hallottak
először az incidensről. A perpatvar
okát és részleteit ugyan
nem sikerült megtudnunk, de
egy biztos: sosem jó ötlet alkoholmámoros
állapotban összeszólalkozni
olyannal, aki nálunk
valószínűleg nagyobbat tud ütni.
Főleg, ha utána gyaníthatóan a
fél város ezen fog csámcsogni.
SZABÓ Fanni
KÖLTSÉGVETÉS 2023 –
„EZ MÉG MINDIG AZ ORBÁN-KORMÁNY BOSSZÚJA”
2022 novemberében a Via visszakapott 30 millió forintot, az
Uszoda 10-et, a Médiaház szintén
10-et, a Rehab és a Városfejlesztő
pedig ötöt-ötöt. Ezt Szabó Szilárd,
a Fidesz-frakció vezetője úgy értékelte:
a cégvezetőknek korábban
jött a Jézuska. A kormánypárt helyi
képviselőinek – a 2019-es változások
óta – nem számítanak a
szívük csücskének a városi cégek.
Természetesen az Arénát kivéve.
Ez az állítás már 2022 szeptemberében
kidomborodott, hiszen
az energiaválság miatt keletkezett
622 milliós hiátust akkor a
polgármester úgy oldotta volna
meg, hogy bezárja a Kanizsa
Médiaházat és a Városfejlesztőt,
s a Rehabnak és az Uszodának
sem ad pluszforrást, ezzel mintegy
170 embert sodorva a munkanélküliségbe.
Az akkori ülésen
Balogh László így fogalmazott:
mielőtt a szociális érzékenységét
számonkérik, ő intézménycentrikusan
gondolkodott.
Ez a mentalitás az idei tervezeten
is érződik, hiszen az
előterjesztés a megszűnés szélére
sodorja a Médiaházat, de a
Rehabot és a Via-t is érzékenyen
érinti. Maradva magunknál: 50
millió forintot rendelt hozzánk a
polgármester, ez az összeg tavaly
120 millió forint volt. De ez a 120
millió is 22 millióval elmarad a
2017-es és a 2018-as támogatástól.
– Nyilván sejtettük, hogy
Balogh László a városi cégeket
idén is büntetni akarja – fogalmazott
Horváth Jácint, az ÉVE
frakcióvezető-helyettese. – Ezt
úgy kívánja elérni, hogy nem
adja meg még azt a támogatást
sem, amit tavaly biztosított az önkormányzat,
és akkor még nem is
számoltuk az idei, legszerényebb
számok szerint is 20 százalékos
inflációt. Nehéz helyzetbe kerül
a Médiaház, de a Rehabnál sem
kompenzálja az állam megfelelően
az ott dolgozók elvárt emelését.
S miután ezt a polgármester
tervezete sem vette számításba,
elkerülhetetlenek lennének az
elbocsájtások. A Via Kanizsa útfenntartásra
és parkgondozásra
szánt összege is lényegesen
elmarad az inflációs mértéktől.
Ezeket mind látjuk, ugyanakkor
azt kell mondanunk, hogy nincs
nagy mozgástér, hiszen az állam
megszorításokat eszközöl az
önkormányzatok felé.
A cél tehát a tavalyi szint tartása
lehet, de ehhez minden sort
minimum 20 százalékkal meg
kellene emelni. Ez Horváth Jácint
szerint a kormány döntései mellett
szinte lehetetlen. – Nagyon
nehéz úgy beszélni a költségvetésről,
hogy az állam folyamatosan
elviszi azt a 200 millió forintnyi
gépjárműadó bevételt, amit
útfelújításra szoktunk fordítani.
Ez már 4. éve így megy. Így nehéz
útfejlesztéseket kivitelezni, de
nehéz sportot is támogatni. Hiába
döntöttünk úgy, hogy évi 200
milliót szánunk sportra, most 100
milliót irányoz elő a költségvetés,
de ez is csak akkor él, ha el tudjuk
látni a kötelező feladatokat. Szintén
nagyon nehéz helyzetben van
a kultúra, hiszen tavaly 10 millió
forintot tudtunk írni a kulturális
sorra, ez idén 5. Évek óta látjuk,
hogy még mindig azon dolgozik
az Orbán-kormány, hogy bosszút
álljon a 2019-es választások miatt
az önkormányzatokon.
Horváth Jácint a pénteki ülés
kapcsán annyit vetített elő, miután
a költségvetési pontnál korlátlan
felszólalási lehetőség van,
nem számít rövid vitára, ugyanakkor
reméli, hogy mindenki
az előterjesztés tárgyánál tud
maradni.
MIKÓ-BARÁTH György
fotó: Deme Dávid címzetes tűzoltó zászlós
2023.02.24. 3
TERMÉSZETI CSAPÁSOK
AKTUÁLIS
évente fordul elő 5-ös vagy annál
erősebb magnitudójú földrengés.
A 20. században háromszor,
1911-ben Kecskeméten, 1925-
ben Egerben és 1956-ban Dunaharasztiban
történt földmozgás.
2011-ben Oroszlányban, 2013-
ban Heves és Nógrád megyében
voltak 4-es erősségű rengések,
melyek kisebb károkat okoztak,
mint: kéményledőlések, falrepedések
és vakolathullás. Az adatok
szerint a legnagyobb földrengés
1763-ban Komáromban történt
6,3-as erősséggel. Törökország
a mediterrán régiónak egy veszélyeztetett
területe, az afrikai,
az arab és az anatólia lemezek
találkoznak az ország területén. A
február eleji törökországi földrengés
a Kelet-anatóliai törésvonalon
történt. Amióta szeizmográf
műszerrel mérhető földrengés,
vagyis a 20. század eleje óta ilyen
erősségű nem fordult elő ezen törésvonal
mentén. A feljegyzések
szerint Antyokiában 1114-ben,
1344-ben, 1822-ben, Aleppóban
1128-ban történt 7-es magnitudónál
nagyobb erősségű rengés.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a
mostani törökországi földrengések
súlyossága mögött több ok
is fennáll, mint a terület sűrűn
lakottsága, a rengés sekély mélységben,
vagyis 15-20 méter mélyen
keletkezése, és az épületek
statikai állapotának nem megfelelő
minősége. A 7,8-as földrengés,
több, mint 40 ezer emberéletet
követelt, hatalmas anyagi
károkat okozva, városok semmisültek
meg, megszámlálhatatlan
épület dőlt össze. A katasztrófa
hírének hallatán Magyarországról
is több mentőszervezet
segített a törökországi túlélők
felkutatásában és ellátásában.
Két nagykanizsai tűzoltó Deme
Dávid címzetes tűzoltó zászlós
és Horváth Péter címzetes tűzoltó
főtörzsőrmester a Hunor
Mentőszervezet Bravo egységével
egy hétig volt kiküldetésben
Antakyában. Az alakulat 17 embert
és több állatot is kimentett
a romok alól. A Nagykanizsai
Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
tagjai hazaérkezésük után arról
számoltak be, hogy az ott lévő körülmények
és élmények miatt teljesen
átértékelték a mindennapok
és az alapvető szükségletek
értékét. H orvátországban f ebruár
16-án a Krk szigetnél 4,8-as
rengés történt, a napokban több
utórengést is lehetett tapasztalni.
Morajlásról és kisebb anyagi
károkról számoltak be az eset
kapcsán. Másik szomszédunknál
Romániában is számos földrengés
volt az elmúlt hetekben, jelentős
károkról azonban itt sem
számoltak be. Az európai földrengéseken
túl a világ más pontjain
is észleltek földmozgásokat, így
az MTI híre szerint csütörtökön
hajnalban egy erős, 6,8-as magnitúdójú
földrengés rázta meg
Tádzsikisztán gyéren lakott, Kína
Hszincsiang tartományához közeli
részét. Győri Erzsébet a Földfizikai
és Űrtudományi Kutatóintézet
Kövesligeti Radószeizmológiai
Obszervatórium munkatársa elmondta,
hogy nincs összefüggés
az országokban történt természeti
események között. Ugyan
minden ország veszélyeztetett területnek
van minősítve, de különböző
törésvonalakon történtek
a földmozgások, melyek között
nem lehet párhuzamot vonni.
KOZMA Viktória
A földfelszínen kéreglemezek
találhatóak, melyek egymáshoz
képest mozognak különböző irányokba
és különböző sebességgel,
távolodhatnak, ütközhetnek
vagy el is csúszhatnak egymás
mellett. A lemezhatárok mentén
feszültség halmozódik fel, és
amikor egy bizonyos határ felett
hirtelen elmozdulás történik,
akkor keletkeznek földrengések.
A bolygón szeizmológiai állomásokon
mérik a földrengéseket
és a rengéshullámokat. Magyarországon
41 állomás működik. A
Richter-skála szerint határozzuk
meg a földrengések erejét. A
múltbeli rengéseknek a statisztikai
vizsgálata alapján lehet következtetni
a veszélyeztetettebb
területekre, ugyanakkor a mai
napig nem előre jelezhető, hogy
mikor és hol történhet földrengés.
Magyarország egy közepes
szeizmicitású területnek számít.
Hazánkban átlagosan 40-50
KOS (03.21-04.20): Irigylésre méltó a szenvedélyessége. Aki közelebbről ismeri önt, szívesen tartózkodik a közelében. Különös képessége van még ahhoz is, hogy jókedvre derítse a szomorkodókat.
4 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS ESEMÉNYDÚS ÉVKEZDÉS
Alig néhány hét telt el a tavaszi félévből a Pannon Egyetem
Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban,
ám mégsem lehet eseménytelennek nevezni ezt az időszakot.
Az elmúlt hetekben a helyi felsőoktatási intézményen új
szakok elindítását jelentették be, valamint két hagyományosnak
számító eseményt is megrendeztek.
A PEN-en három éve kezelik
prioritásként a körforgásos gazdaságot,
az intézményvezetés
célja pedig, hogy ezt a termelési
és fogyasztási modellt minél
több emberrel megismertesse.
Ennek érdekében február elején
egy tájékoztató napot rendeztek,
amely során bejelentették,
hogy további erre a területre
fókuszáló szakokat indítanak el
a kampuszon, ezzel bővítve az
oktatási palettát. A fenntartható
és körforgásos turizmus alapszak
nappali és levelező szakon is elérhető
lesz a hallgatók számára. A
2023. őszén induló angol nyelvű
képzés – amely a terület egy új
vetületére fókuszál - a tematikája
miatt a kontinensen is egyedülállónak
számít. A diplomával rendelkezők
számára két – szintén
új – szak indul el az őszi félévben,
a körforgásos gazdaságmenedzsment
képzés három félévet ölel
fel, a mérnöki területen tanulók
pedig a körforgásos gazdaság
tervező-fejlesztő mérnök szakon
bővíthetik ismereteiket. Ez
a képzés levelezőn magyarul,
nappali oktatásban angolul lesz
elérhető a hallgatók számára.
Az ezen a szakon továbbtanulók
három szakterületre specializálódhatnak,
amelyek a víztechnológiák,
a megújuló energia és a
hulladékgazdálkodás.
A jelenleg elérhető felsőoktatási
szakképzések, alapképzések
és mesterképzések egytől-egyig
duális formában is teljesíthetők a
hallgatók számára. Az intézményben
2016 óta van lehetőség ilyen
formában tanulni, a képzés lényege,
hogy a hallgatók hétfőtől
csütörtökig elméleti oktatásban
részesülnek, a tanítási szüneteket
és a pénteki napjukat pedig
egy gyakorlati munkahelyen töltik.
Ilyen rendszerben szakonként
általában két-három hallgató
végzi tanulmányait. Kaszás Nikoletta
kampuszigazgató szerint ez
az arány azzal is magyarázható,
hogy bár a cégek nem szívesen
alkalmaznak pályakezdőket, így
fontos, hogy akik kikerülnek az
egyetemről kellő tapasztalattal
rendelkezzenek, ám a duális képzés
megfelelő időbeosztást és rugalmasságot
követel munkavállalótól
és munkáltatóktól egyaránt.
Az egyetemi élethez a tanulás
mellett azért persze még mindig
hozzátartoznak a kampusz programjai
és így az elmúlt hetekben
két hagyományos esemény
sem maradhatott el a PEN-en. A
PENDroid országos informatikai
verseny döntőjében tíz középiskolai
csapat – kettő Nagykanizsáról
– vett részt. A kilencórás
mentális erőpróba során a résztvevő
diákoknak egy programozási
feladatot kellett megoldaniuk.
A fiatalok jelentős többsége
természetesen az informatikai
pályán helyezkedik el és sokan
közülük éppen a versenyen szerzett
tapasztalataik miatt választják
a PEN-t. A PENDroidnál jóval
könnyedebb eseménynek számít
a februári Kocamuri, amely során
tíz csapat küzdött meg egy vándorkupáért
a város különböző
pontjain rendezett ügyességi feladatokkal.
A megmérettetést két
év kihagyás után tudták ismét
lebonyolítani.
KÁLOVICS Tibor
HA NINCS FELHÚZVA A REDŐNY, RÖGTÖN TELEFONÁLNAK…
Az öregek eljöttek hozzám, és
megkértek, hogy „vállaljam” el
őket. A felkérésüket elfogadtam,
így alakult meg 45-50 fővel a
Szépkorúak társasága. Jól megvoltunk
egymással, a legidősebb
alapító klubtagunk 93 éves. Azóta
a tagságunk száma a felére
csökkent, sajnos, lassan elfogyunk
– jegyezte meg elgondolkodva
Marika.
Minden évben szerveztünk
kirándulást. Úticéljaink között
emlékezetes Badacsony, Pannonhalma,
Sümeg, Kőszeg, Lendva.
Mulatós kedvű a társaságunk.
Farkas Miklós zenészünk hozza
magával a harmonikáját, s a jóvoltából
és persze engedéllyel
nótaszó mellett ebédelünk a
vendéglőkben. A koronavírus-járvány
alatt azonban jelentősen
visszaesett a létszámunk. Ennek
ellenére, legyen szó hévízi fürdőzésről,
vagy lendvai kirándulásról,
a húsz személyes bérelt
buszban sosem marad üres szék.
Nem hagyhatjuk szó nélkül,
hogy az idősügyi tanács referensének
távozása hátrányosan
érintette a város idősklubjainak
életét. Az önkormányzatnál megnyugtattak
bennünket, hogy
minden ugyanúgy folytatódik
tovább, de sajnos semmi sem
folytatódott. Az Idősekért Nagykanizsán
Ünnepi Hét közösségi
programjain mindig ott vagyunk.
Bekapcsolódunk az Együtt Kiskanizsáért
Egyesület rendezvényeibe,
jó hangú társaink pedig énekelnek
az Árvácska dalkörben is.
Bele kell törődnünk, hogy az
árak emelkedése miatt most már
egyre rövidebb autóbuszos utakat
vállalhatunk. Sokakat megviselt
a koronavírus-járvány is, van
olyan társunk, aki a mai napig
óvatos, és nem jár közösségbe.
Úgy döntöttünk, hogy a mindig
nagy sikernek örvendő húshagyó
keddi jelmezbálunkat idén még
szüneteltetjük.
Horváthné Vadász Mária nemcsak
kirándulásokat szervez a
Rajna településrészen élő idősek
számára, hanem meglátogatja a
beteg társait is, ami mindenkinek
jól esik, hiszen sokan élnek
egyedül. Marika a segítőkészségével
sincs egyedül, a tagok kérés
nélkül is figyelnek egymásra.
– Ha reggel 8 óráig nem húzom
fel a redőnyt, a szomszéd már hív
telefonon, hogy nincs-e valami
bajom – nyugtázza.
A szépkorúak Katalin naptól a
nőnapig élnek társasági életet.
Tavasztól őszig pedig várja őket
a palántázás, a különféle kerti
munka. Hogy követi-e Vadász
Marika példáját a mai generációból
valaki, azt még nem tudni.
A fiatalokat egyelőre fogva tartja
otthonukban az internet világa.
A klubvezető a közelmúltban egy
szép tűzzománc képet kapott
a lányától ajándékba. A képen
olvasható felirat akár az ő hitvallása
is lehetne: A Kék madár
mindig velünk van, ha szeretjük
egymást, és örülünk az élet legkisebb
ajándékainak is. De mindig
elrepül, ha bántjuk egymást, ha
irigykedve figyeljük egymás örömét.
Mert a Kék madár, maga a
boldogság, és kalickája maga az
emberi szív.
BAKONYI Erzsébet
Salzburg és környéke
SALZBURG-BERCHTESGADENKÖNIGSSEE-
GROSSGLOCKNER
2023. május 20-22. (2 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 39.900 Ft/fő
+ 150 €/fő
VELENCE GAZDAGON
2023. április 26-29.(3 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 35.600 Ft
+ 120 € /fő
Csodálatos Bosznia
Szarajevo-Mostar-Medjugorje-
Makarska
2023. május 18-21. (3 éj)
Elhelyezés: szálloda***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 42.600 Ft/fő
+ 120€/fő
Dél- Lengyelország
Krakkó- Zakopane
2023. június 7-10. (3 éj)
Elhelyezés: Szálloda ***
Ellátás: Félpanzió
Részvételi díj: 115.900 Ft/fő
Körutazás Székelyföldön
2023. július 31- aug. 6.
Elhelyezés: Szálloda ***
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj: 38.000 Ft/fő
+ 300€/fő
SVÁJC + VIRÁGSZIGET MAINAU
MAINAU-STEIN AM RHEIN -
RAJNA VÍZESÉS-ZÜRICH-LUZERNST
GALLEN-APPENZELLLIECHTENSTEIN-
MILKA SHOPMUTTERSBERG-
ARLBERG HÁGÓ
2023. július 05-09. (4 éj)
Elhelyezés: szálloda ***
Ellátás: reggelivel
Részvételi díj: 49.500 Ft/fő
+ 260€/fő
MESÉS GARDA-TÓ
PADOVA ÉS VERONA
2023. július 15-18. (3 éj)
Elhelyezés: Szálloda***
Ellátás: félpanzió:
Részvételi díj: 37.600 Ft/fő
+ 200€/fő
BUDAPEST- Operettszínház!
Hegedűs a háztetőn
2023. április 2.
Részvételi díj: 16.000 Ft/ fő
WWW.LOVASZBUSZ.HU
Nagykanizsa Rozgonyi u. 1/B
www. lovaszbusz.hu
Tel.: (30) 277 53 20
E-mail: info@lovaszbusz.hu
Engedélyszám: U-001190
BIKA (04.21-05.21):
Ha akarja, most minden vágyát valóra válthatja. A párja szinte egy gondolatolvasó, még csettintenie sem kell, és máris teljesíti a kívánságát.
Örüljenek jobban egymásnak.
AKTUÁLIS 2023.02.24. 5
ESCO-VAL VAGY ESCO NÉLKÜL?
EGYÉBKÉNT A VÍZMŰVET MOST KI VEZETI?
A címben idézett kérdések fémjelzik leginkább a kanizsai politikai élet történéseit az elmúlt két
hétben. Ez alatt az idő alatt közgyűlési nagyüzem volt, hiszen a frakciók tanácskoztak február
10-én, az ott hozott vagy inkább nem hozott döntések eredményeként 15-én ismét összeültek,
majd megjelenésünk napján, pénteken következett a harmadik felvonás.
Igazi kanizsaikum volt a február
10-ei ülés, hiszen nem túl
gyakori eset, hogy egy nyertes
pályázat körüli módosítás sodródik
olyan szintre, hogy a polgármester
a berekesztés mellett
dönt. A Városfejlesztő bevonását
Bizzer András a balliberális frakció
hibájának minősítette, mire
Horváth Jácint kontrázott: ha a Fidesz-
frakció elkezdi a balliberális
megszólítást, akkor ő putyinista
frakciónak fogja őket szólítani. A
többi már történelem. Ezen ülés
első pontja volt a közvilágítás
rekonstrukciója és annak megvalósítási
módja. Az ÉVE képviselőinek
szavazataival ment át Fodor
Csaba előterjesztése, amely a
mintegy 5600 világítótest kicserélését
ESCO típusú finanszírozással
oldaná meg.
Akkor Balogh László hozott egy
módosítót, amelyben azt kérte:
ne egy befektető bevonásával
történjen meg a fejlesztés, hanem
vegyen fel az önkormányzat
állami hitelt. Ezt az ÉVE képviselői
nem fogadták el. Azóta az
online térbe került az ügy. Az ÉVE
a kivonulás kapcsán pellengérre
állította a Fidesz-frakciót, s leginkább
annak vezetőjét, Szabó
Szilárdot, mintegy 20, amolyan
„félperces posztot” szentelve a
témának, majd visszatértek a
videó-összeállításokhoz. Az „Így
hazudik a nagykanizsai Fidesz”
című posztban a 2022. november
24-i közgyűlésből vágtak ki
részleteket. Kiemelve a polgármester
azon mondatát, miszerint
„még az ESCO-s finanszírozás is,
azt gondolom, hogy rendben van
ebben az esetben”, valamint nem
felejtették el Szabó Szilárd érdekes
szóhasználatát sem, ez így
hangzott: „Én azt javaslom, hogy
ezt masszírozzuk tovább és adjuk
meg arra az időt, hogy ez kiforrja
magát, és hogyha már egy ekkora
vállalást tesz a város.” Balogh
László ellentmondására még egy
videóban visszatértek. Az utolsó
ilyen bejegyzés a „Lóhalál helyett
masszírozás”. Ebben ismét Szabó
Szilárdnak szúrtak oda, ezt írva:
„Azért ha valakinek, neki illet
volna hozzá szakérteni... Ehelyett
percekig beszélt a semmiről, lovakról
és masszírozásról, holott
konkrét és részletes tervek kerültek
bemutatásra. De legalább
nem ment haza.”
A kormányoldalnál, hogy egy
futball-szakkifejezéssel éljünk, az
O-gyűrű elvét alkalmazzák, tehát
az ellenfél leggyengébbnek vélt
játékosára építik a taktikát. Így a
Fidesz Dél-Zala az eltelt két hétben
5 posztot szentelt a Cziráki
családnak, ezek között 4 Czirákinét
kritizálja. A Városfejlesztő vezetőjének
munkássága szerintük
veszélybe sodorta az energetikai
korszerűsítésre elnyert 1,3 milliárd
forintot, így a BLG és a Kertvárosi
Óvoda felújítását, valamint
az ipari park fejlesztésére kapott
500 milliót. Cziráki László, a Vízmű
lemondott vezetője is előkerült
a párt és a polgármester
oldalán. Balogh László így fogalmaz:
„a korábban busás, 5 millió
forintos prémiummal megerősített
vezérigazgató most távozott,
nem tudni mi okból, milyen
csontvázakkal, mennyiért, kinek
az érdekében vagy parancsára.
Annyit tudni, hogy a jelen helyzet
kaotikus.” Míg a Fidesz Dél-Zala
ez esetben a pletykáktól sem
riadt vissza: „Kíváncsian várjuk,
hol csapott le egy újabb zsíros állásra.
A pletykák szerint az elmúlt
hónapokban jelentősen megnőtt
hivatali autójának útiköltsége.
Vajon a céges kocsival rótta a
kilométereket, keresve az újabb
fejőstehenet?!”
MIKÓ-BARÁTH György
TAVASZ A MŰVÉSZETBEN
Már lehet jegyeket vásárolni
az idei Tavaszi Művészeti Fesztiválra.
A mintegy két évtizedes
múltra visszatekintő rendezvény
kínálatában ezúttal nyolc, valamennyi
művészeti ágat felvonultató
esemény szerepel. A helyi
kulturális élet szereplői, országos
és nemzetközi hírű művészek és
együttesek is színesítik Nagykanizsán
a Tavaszi Művészeti
Fesztivál programjait. A március
20-tól április 4-ig tartó eseménysorozaton
különböző élményekkel
gazdagodhatnak a résztvevők.
Kórusmuzsika, jazz-zene,
gyermekprogram, könnyűzene,
színház- és pódiumest is szórakozást
kínál a majd két hét
alatt. A programok között két
ingyenes lehetőség is szerepel,
a többi előadásra pedig már vásárolhatók
a belépők. Az események
helyszíne a Hevesi Sándor
Művelődési Központ, kivéve a
Mező Misi-est, amelyet az áprilistól
újra kinyitó Medgyaszay
Házban hallhat a közönség. A
nagykanizsai Tavaszi Művészeti
Fesztivál programjairól részleteket
a Kanizsai Kulturális Központ
honlapján olvashatnak.
IKREK (05.22-06.21): Mostanában úgy érzi, hiába vágyakozik az őszinteségre és a szeretetre. Már az is megfordult a fejében, hogy nem született szerencsés csillagzat alatt. Verje ki a fejéből ezt a gondolatot, és menjen barátok közé.
6 KANIZSA ÚJSÁG Somogy megyéből több csapat is képviseltette megát a rendezvényen.
Babócsa és Nemesdéd. Babócsa a fánkok mellett házi süteményekkel készült,
míg Nemesdéd 9 féle fánkkal és helyben sült finomságokkal nevezett.
SZÍNES A Heni cukrászda idén is több különlegességgel készült.
Hattyú, rózsa és több eklerfánkot is lehetett náluk kóstolni.
Már a délelőtt folyamán sokan kilátogattak a programra,
nagy sorok álltak a fánkos asztaloknál.
Az Eszteregnyei Őszirózsa Dalkör már a verseny előtti éjszakán serényen
dolgoztak, hogy a tőlük megszokott színvonallal készüljenek a résztvevőknek.
A fánkok mellett a házi süteményeknek is nagy sikere van minden évben.
A hagyományos fánkot többféle ízben, öntettel,
cukorral és mázzal is meg lehetett kóstolni.
A Nagyrécsei Hagyományőrző Csoport tagjai a kezdetektől jelen
vannak a fesztiválon, olyan receptekkel, amiket még szüleiktől,
nagyszüleiktől tanultak még, a csörögefánk is így készült.
XV. ORSZÁGOS FÁNKFESZTIVÁL -
FÁNK KAVALKÁD ÉS HATALMAS TÖMEG
BUDAVÖLGYI Veronika
A magyarok
döntöttek:
97% NEM
A S ZANKC IÓKRA
Készült Magyarország Kormánya megbízásából.
RÁK (06.22-07.22):
Mostanában egyre több figyelmet fordít a külső megjelenésére, és ez így van jól. Igyekezetének köszönhetően nem kizárt, hogy hamarosan
meghódítja még az ellenségét is.
2023.02.24. 7
HIRDETÉS
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 44.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha teheti, fordítson több időt a szeretteire, a gyermekeire. Hisz tudja, nemcsak a pénzére, hanem a szeretetére is szükségük van. Dicsérje meg őket ahányszor csak tudja.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES RENDŐRI PÁLYAFUTÁSRÓL,
SPORTRÓL, VERSENYEKRŐL,
A FOGYATÉKKAL ÉLŐK
ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK
MEGTEREMTÉSÉRŐL
Sorozatunkban Horváth István nyugállományú rendőr alezredessel
beszélgettünk hivatásról, sportról, családról:
A gyermekkoromat Zákánytelepen töltöttem a gyékényesi vasútállomás
és a határőr laktanya szomszédságában. E két dolog
meghatározta későbbi életemet is. A családunk Nagykanizsára
költözött, és miután a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban leérettségiztem,
a vasutat választottam és évekig mozdonyvezetőként
dolgoztam. Édesapám és az idősebb bátyám határőr főtisztek,
míg a középső bátyám tartalékos határőrtiszt volt. 1978-ban
én is a határőrséghez vonultam be az akkor még 27 hónapig
tartó sorkatonai szolgálatra és további pályaválasztásomat már
a családi hagyomány motiválta.
Miután 1981-ben leszereltem,
megakadt a szemem
egy felhíváson, melyet Györök
Ferenc rendőr vezérőrnagy tett
közzé egy országos napilapban,
hogy civilek jelentkezését is
várják a Rendőrtiszti Főiskolára.
Ez volt az első alkalom, hogy a
főiskolára nem csak a hivatásos
állományon belülről lehetett pályázni,
hanem kívülről is. Felvételiztem
és a 340 civil jelentkezőből
24-en megkezdhettük a tanulmányainkat
a bűnügyi szakon. A
főiskola elvégzését követően a
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
Nagykanizsai Rendőrkapitányságára
kerültem, ahol különféle
beosztásokban dolgoztam.
Nyomozóként kezdtem, utána
a bűnmegelőzési szakterületet
vezettem és végül a zalakarosi
rendőrőrs parancsnok-helyetteseként
vonultam nyugállományba.
Rendőr pályafutásom
során hosszú ideig foglalkoztam
a bűnmegelőzéssel és az ifjúságvédelemmel.
Az Amerikából
útjára indult DADA (Dohányzás –
Alkohol – Drog – Aids) programot,
ami a fiatalok tájékoztatását és
megóvását célozta, az országban
elsők között sajátítottam el és
évekig részt vettem az általános
és középiskolások ezirányú oktatásában.
Eközben megszereztem
a második diplomámat a Szegedi
Tudományegyetemen a mentálhigiénés
egészségfejlesztő szakon.
Aktívan részt vettem a polgárőrség
megszervezésében, a
mai napig tiszteletbeli polgárőrként
tartanak nyilván.
A Kanizsa Újságban és a Kanizsa
TV-ben heti rendszerességgel
tájékoztattam az embereket
a lakosságot leginkább érintő
rendőrségi információkról. 2011-
ben Nagykanizsa Város Napján
ünnepi közgyűlésen civil kezdeményezésre
megkaptam a Város
Közbiztonságáért alapított kitüntető
címet.
A rendőri vezetés elvárta
a fizikálisan jól felkészült
rendőri állományt és ezért
támogatták a sportolással összefüggő
tevékenységeket. Ezzel a
lehetőséggel élve, az országban
elsőként alapítottuk meg a kapitányságunk
saját sportegyesületét.
A Police SE labdarúgás és
asztalitenisz szakosztályokban
biztosított sportolási lehetőséget
a fegyveres testületek tagjai részére.
Az 1992-ben megalakított
egyesületben ügyvezető alelnök
lettem, s ezt a sok munkával
járó, de nagyon szép feladatot 15
éven keresztül folytattam. 2004-
ben részt vettem a MÁV NTE női
labdarúgó szakosztályának alapításában
és 2 évig edzőként is
segítettem a csapatot.
Minden eredményem közül
legfontosabb számomra a
család, nős vagyok és van 3
gyermekünk. A sport mindig
fontos szerepet töltött be az
életünkben. A feleségem kézilabdázott
és évekig dolgozott a
MÁV-NTE-nél gazdasági vezetőként,
Patrícia lányom a labdarúgást
választotta játékosként és
játékvezetőként is, Máté fiam
vízilabdázott, Dávid fiam pedig
focizott és pingpongozott, valamint
labdarúgó játékvezetőként
is tevékenykedett. A gyermekeim
felnőttként is sportos életmódot
folytatnak, sőt kettőjüknek a hivatása
is szorosan kapcsolódik a
sporthoz. Patrícia lányom sportszakjogász
és évekig dolgozott a
Magyar Paralimpiai Bizottságnál.
SZŰZ (08.24-09.23):
Töltse el ezeket a kora tavaszi napokat a párjával, és beszélgessenek minél többet egymással. Ne csak a munkájára, és a teendőire figyeljen
állandóan, azok megvárják később is.
ÉRDEKES 2023.02.24. 9
Dávid fiam a Testnevelési Egyetemen
végzett, jelenleg a doktori
iskolába jár és mellette edzőként
és sportszakemberként dolgozik
a Magyar Labdarúgó Szövetségnél
és a Fit4Race Kft-nél. A fegyveres
testülethez kapcsolódó
családi hagyományt pedig Máté
fiam viszi tovább, aki hivatásos
katonatisztként dolgozik és mellette
a harmadik diplomája megszerzésén
fáradozik.
Mindhárom gyermekünk
önálló családot alapított. Nagy
boldogság számunkra, hogy 2
unokával már megajándékoztak
bennünket és júniusban várjuk
a következőt. A gyermekeim és
unokáim mellett a másik nagy
szerelem Sába, a kutyám, aki aktívan
részt vesz a napi sporttevékenységben.
A Kanári-szigeteki
kopó az állatmenhelyről került
hozzánk 6 évvel ezelőtt és azóta
a családunk tagja.
Mindig igyekeztem tenni
a hátrányos helyzetű, fogyatékkal
élő emberekért. Magam
is fogyatékkal élek, mindkét
fülemre siketségnek megfelelő
hallásvesztésem van, 2006-ban
a bal fülemet operálták és implantációs
beültetést végeztek.
Nyugdíjazásomat követően is
igyekeztem tenni sorstársaimért,
beléptem a Siketek és Nagyothallók
Országos Szövetségébe
(SINOSZ) és jelnyelvet tanultam.
2014-ben megválasztottak a
SINOSZ Zala megyei elnökének
és 8 évig országos küldöttként
is képviseltem a tagságot. 2016-
ban a SINOSZ legrangosabb
szakma díjával, a „Kiválósági
Díjjal” ismerték el munkánkat. A
Magyar Hallássérültek Sportszövetségének
2010 óta elnökségi
tagja vagyok. A 22. Nyári Siketlimpián
Szófiában teniszezőként
vettem részt. A legjobb 16 közé
kerültem, párosban pedig Máthé
Gábor siketlimpiai bajnokkal a
nyolcaddöntőig meneteltünk.
Ezt követően a válogatottságot
lemondtam és a tenisz szakág
vezetőjeként segítem a hallássérült
teniszezők munkáját. Jelenleg
is aktívan sportolok, a tenisz
mellett tekézek és bowlingozok.
Ezekben a sportágakban edzői
képesítést is szereztem. 2017 óta
triatlonozom is. 2019-ben Dávid
fiammal párban teljesítettük az
ExtreMen, Nemzetközi Hosszútávú
Triatlon versenyt. 2021-ben
Kaposváron korosztályomban a
2. helyezést értem el középtávon.
A sportos életmód megszerettetése
és a fogyatékkal élők
esélyegyenlőségének megteremtése
számomra hitvallás. A
sportot fontos eszköznek tartom
a közösségépítésben, amely
segít a gátak és korlátok eltörlésében,
és ami által el tudjuk
érni, hogy befogadóbb legyen a
társadalmunk.
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Ha esténként nehezebben jön álom a szemére, először saját maga próbálja meg orvosolni a problémát. Az üdítő italok helyett gyakrabban igyon kellemes, nyugtató teát.
10 KANIZSA ÚJSÁG LOMTALANÍTÁS Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy 2023. március 01. - 2023. május 31. között újra tavaszi lomtalanítási akciót tartunk.
Az idei évben is előzetes egyeztetés alapján lomtalanítunk az alábbiak szerint:
Társasházak: A közös képviselőket az elmúlt évek igényei alapján 2023. 02. 17.-ig, a konténerek kihelyezési időpontjáról
kiértesítjük. Azon közös képviselők, akik adott időpontig nem rendelkeznek kiértesített időponttal, és igényt tartanának a
lomtalanításra, azok a szallitas@nfv-pannonia.hu e-mail címen jelezhetik igényüket.
Családi házas övezet: A város családi házas övezeteit az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően 3 területre osztottuk fel. Ezen felosztás
alapján kizárólag az adott gyűjtési területre vonatkozó gyűjtési napra lehet lomtalanítást kérni. Lomtalanítás keretében az egy ingatlan elé
maximálisan kihelyezhető lakossági hulladék mennyisége 3 m3. A lomtalanítási igényt és annak pontos helyét a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft.
06-93/537-380-as telefonszámán kell bejelenteni 2023. február 13-tól 2023. március 03-ig, munkanapokon 08:00 és 16:00 között.
Csak az előzetesen lejelentett címekről szállítjuk el a lomhulladékot. Családi házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet
biztosítunk. A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítási
nap reggelén 07:00 óráig. Kérjük, hogy a kisebb méretű lomot zsákban vagy dobozban szíveskedjenek kihelyezni a szétszóródás megelőzése
érdekében!
Családi házas területek és lomtalanítási napok:
1-es terület (sárga) 2023. 03.11. szombat (Déli városrész, Miklósfa, Katonarét, Sánc, Szabadhegy, Bagola, Kisfakos, Nagyfakos)
2-es terület (zöld) 2023. 03.18. szombat (Északi városrész, Palin, Korpavár)
3-as terület (piros) 2023. 03.25. szombat (Király utca a körforgalomtól nyugatra, Vár utca, Kiskanizsa, Bajcsa)
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a lom nem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket (beton, tégla, WC csésze, mosdókagyló,
üveges ablak-ajtó stb.), kerti hulladékot, faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (televízió, hűtőszekrény stb.), illetve veszélyes hulladékot!
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségét a rendszeres hulladékszállítási díjak fedezik, ezért a rendezetlen vagy szüneteltetett
szerződésű, illetve a díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladékot nem tudjuk elszállítani.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 82.
fotó: Horváth Zoltán
SKORPIÓ (10.24-11.22):
Sose bosszankodjon amiatt, hogy nem tud valamit megoldani a ház körül. Hisz tudja, az egyik nap ilyen, a másik olyan. Ha ma nem, akkor
holnap majd minden sikerülni fog.
2023.02.24. 11
EGEKBEN A ZÖLDSÉG- ÉS
GYÜMÖLCSÁRAK –
DE LESZ EZ MÉG JOBB IS
Elkerekedhet a vásárló szeme ebben az időszakban, ha
éppen például egy karfiolt szeretne venni. De sorolni lehet
a zöldség- és gyümölcsárakat, amelyek meglepik a vásárlót.
A kanizsai piacon, vagyis a Vásárcsarnokban néztünk körül –
rovatunk most éppen ezért rendhagyó.
MEZŐGAZDASÁG
Tavaly 1000 Ft/kg, most meg
1899 Ft/kg? Csupán egy zöldségfajta
ára. A Vásárcsarnokban
standonként, a boltokban és az
áruházláncokban természetesen
változó egy-egy termény jelenlegi
ára. A „Csarnokban” – ahogy
sokan hívják a helyi piacot, ahol
mindent be lehet szerezni – érdeklődtünk,
mi áll mindennek a
hátterében, miért ugrottak meg
az árak, - és nem utolsó sorban,
lehet-e további áremelésekre
számítani? – Nagyon érdekes a
dolog. Elkezdődött egy üzemanyag-
drágulással, amit nyilván
be kell építeni a termelőknek. A
termelőkről beszélni kell, hiszen
tőlük szerezzük be az áru 70
százalékát – és marad a 30 százalék,
az import. A hazai terményeknél
akkora drágulás nem tapasztalható
– viszont a külföldről
érkező zöldség és gyümölcs ára
jelentősen megugrott – mondta
el Novák Csaba kereskedő.
A kereskedők többsége elkötelezett
híve a magyar áru forgalmazásának,
- így például a
magyar alma kilónkénti ára sem
változott tavaly, vagy tavaly előtt
óta, a megkérdezett standnál.
A február minden szempontból
gyengébb időszaknak számít a
„Csarnokban”, a hazai termények
berobbanása pár hét múlva
várható. Akkor viszont árcsökkenés
lesz, biztosan, fogalmazott
Novák Csaba. - A több hónapja,
és még jelenleg is tapasztalható
drágaság a keresleten is érződik
minden egyes zöldségesnél. Kevesebb
a vevő, vagyis kevesebbet
vesznek. De több fajta vásárló
van. Mostanában egyre többen
vannak, akik megfontolják, mire,
mennyit költenek. Kevesebbet
vesznek. Ám van egy olyan réteg,
aki keresi a minőségi árut. De a
kissé hibás, nem első osztályú
zöldségre, vagy gyümölcsre is
van vevő – fogalmazott a kereskedő.
A nagykanizsai Vásárcsarnokban
megvannak az igazi „piacos”
napok – amikor ellepik a standokat
az árusok, az őstermelők. A
péntek, a szombat… Vásárlók és
árusok egész garmadája özönlik
ilyen napokon az épületbe, sokszor
a környéken parkolni sem
lehet, de közlekedni is csupán
óvatosan. A kereskedőkkel és
őstermelőkkel folytatott beszélgetéseink
során nem lehetett
kihagyni a tényeket: Hamarosan
érkeznek a friss, zsenge zöldségek,
a palánták. Hajtatott
újhagyma eddig is volt, hiszen
az időjárás engedte a termelést.
Hónapos retek is lesz, mind magyar…
az egész piacon - ezt ígérik
az árusok.
A kanizsai Vásárcsarnokban
árusító kereskedőknek és őstermelőknek
egy drasztikus áremeléssel
is szembe kellett nézniük
az idén. Sok esetben nem tudják
beépíteni a saját, megemelt költségeiket.
Mégis, ami a legfontosabb
szerintük: „Ez a piac varázsa,
hogy hazai.”
Vincze Adél
KIADÓ
INGATLANOK A
BAZÁRUDVARBAN
30 m2
119 m2
129 m2
Kisebb és nagyobb
beruházásoknak egyaránt.
Érdeklődjön az alábbi
telefonszámon:
+36 30/799-4989
KIADÓ
INGATLANOK A
BAZÁRUDVARBAN
30 m2
119 m2
129 Kisebb és nagyobb
beruházásoknak egyaránt.
Érdeklődjön az alábbi
telefonszámon:
+36 30/799-4989
Fotó: Polgár László
NYILAS (11.23-12.21): Ha azt szeretné, hogy a vágyai valóra váljanak, azért önnek is tennie kell valamit. Ha szükséges, ne szégyelljen segítséget kérni akár a munkatársaitól is. Meglátja, szívesen segítenek önnek.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT ÉPÜLŐ GYŐZELMI SZÉRIA
Idén eddig mindkétszer győzelmet ünnepelhettek az NB III-as kanizsai labdarúgók
Hét bajnoki parti, hat és fél pont eddig Palczert Mátyás
(jobbról) szezonbeli mérlege a kanizsai sakkcsapatban
Négymeccses bajnoki győzelmi sorozatában tart és így látogathat
vasárnap az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese
Csornára. A ZTE FC II-vel szembeni idegenbeli 7-0-s győzelmet
követően a legutóbb hétvégén – a 22. forduló keretében – a
Budaörsi SC-t győzték le 4-1-re a kanizsaiak.
A harmadik vonal Nyugati csoportjában
a vezető hármas – köztük
a harmadik FCN – mind jobban
ellép a mezőny további tagjaitól. A
dél-zalaiak legutóbb hazai környezetben
– 2-0-s félidőt követően -
4-1-re győzték le a BSC-t. Ezúttal a
piros-kékek góljain Bence Szilárd,
Lőrincz Bence, Szilágyi Adrián,
valamint Kondor Kristóf osztoztak,
a vendégek becsületgólját
Murai Sándor jegyezte. Lőrincz
legutóbbi góljával az idény során
már tizennégynél jár, ami a góllövőlistán
jelenleg a hatodik helyet
jelenti a 26 esztendős támadó számára.
Együttese emellett az NB III
„össz-mezőnyét” tekintve is eddig
a legtöbb találatot jegyző, mivel
eddig hatvankétszer voltak eredményesek.
POLGÁR László
HARASZTIBÓL KILENC PONT
Dunaharaszti MTK (6.) - Tuxera
Aquaprofit NSK (1.) 3:9
Sakk Szuperliga-mérkőzés, 6.
forduló. Dunaharaszti.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Stevic - Csigajev döntetlen,
Jovanovics - Balogh Cs. döntetlen,
Csiki - Antal 0:1, Hoang
Thanh - Márkus döntetlen,
Popovics - Ivanisevics 0:1,
Nguyen - Martinovic döntetlen,
Böröcz - Aczél 0:1, Bálint -
Medvegy 0:1, Bérczes - Horváth
Cs. 0:1, Baski - Csonka döntetlen,
Végh E. - Palczert döntetlen, Markos
- Gara T. 0:1
Óvatosan, persze kellő önbizalommal
készülhetett a két hónapos
szünet előtti utolsó bajnokijára
a nagykanizsai sakkcsapata. A
hazaiak is jó erősségű együttessel
ültek asztalokhoz, a mérkőzés
végéhez közeledve a 3:7-es
állás viszont már azt jelentette, a
„csapatpontok” meglennének, s
mivel a Kanizsa a két utolsóként
záruló partit is megnyerte, a 9:3-
as siker már a táblapontok tekintetében
is szép siker lett.
- Vereség nélkül tudtunk le egy
olyan bajnoki mérkőzést, melyen
az ellenfelünk tényleg minőségi
játékosokkal szerepelt, ennek
tudatában értékes kimondottan
ez a sikerünk - fogalmazott
Nádasi Tamás, a nagykanizsai
klub elnöke.
POLGÁR László
A sakk Szuperliga címvédője, a tizenötödik bajnoki aranyára
hajtó Tuxera Aquaprofit NSK a Dunaharaszti otthonában gyűjtötte
a tabellán roppant fontos pontjait.
illusztráció: Facebook
BAK (12.22-01.20):
A barátai közül mindenki tisztában van vele, hogy a legkedvesebb hónapja a tavasz. Használja ki minden pillanatát, és hívja meg őket egy vidám,
tavasz-váró partira.
SPORT 2023.02.24. 13
JÁTÉKVEZETŐK NEMZETKÖZI
TORNÁJA
Február 25-én, szombaton a Kanizsa Arénában rendezik meg
a II. Nemzetközi Zala Kupa teremfoci torna küzdelmeit. Az esemény
specialitása, hogy négy országból több régió képviselői
futballozhatnak egymás ellen, akik a labdarúgás sportágának
aktívan működő játékvezetői.
SPORTAJÁNLÓ
CSORNA SE — FC NAGYKANIZSA
2023. 02. 26. Kocsis István Városi Sporttelep
FC NAGYKANIZSA — III. KER. TVE
2023. 03. 05. Nagykanizsai Olajbányász Stadion
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. — FC NAGYKANIZSA
2023. 03. 12. Puskás Akadémia Pancho Aréna
FC NAGYKANIZSA — KELEN SC
2023. 03. 19. Nagykanizsai Olajbányász Stadion
A FÉRFIAK ÚJABB LÉPÉSE ELŐRE
Az elmúlt hétvégén folytatódtak
a kézilabda NB II Dél-nyugati
csoportjának küzdelmei a Tungsram
SE női és férfi felnőtt csapatai
számára is.
Az NB I B-s szereplést megcélzó
listavezető kanizsai férfi együttes
rögtön idegenbeli rangadót vívhatott.
Csalló Ádám legénysége
a negyedik helyezett Pécsi VSE
ellen az utolsó másodpercekben
született góllal nyert 32-31-re.
-A végig küzdelmes mérkőzés
első felében sem támadásban,
sem védekezésben nem találtuk
játékunkat – fogalmazott a komlói
meccsel kapcsolatban Csalló
Ádám, a kanizsaiak vezetőedzője.
– E rossz periódusunkban ellenfelünk
hétgólos vezetésre tett szert.
Egy időkérést követően sikerült
közelebb kerülnünk a vendéglátókhoz,
így a szünetre faragtuk is a
hátrányunkat. A szünetben átbeszéltük
a teendőket, és a második
félidő felénél átvettük a vezetést.
Az utolsó percek során mindkét
csapat sorra hagyta ki a helyzeteit,
mi büntetőt is hibáztunk. Az
utolsó percben döntetlen állásnál
egy jó védekezésnek és egy
hatékony támadásnak köszönhetően
sikerült megnyernünk
a mérkőzést az utolsó másodpercekben.
Csalló gárdájának előnye a
táblázaton egyébként így három
pontra nőtt a másik pécsi csapat,
a PEAC előtt, február 25-én,
szombaton 16 órától pedig a Kanizsa
Arénában a Dunaújvárosi
AC-t fogadja.
A szintén NB II-es lányok itthon
kezdték szereplésüket, a Szekszárdi
FGKC-t látták vendégül és
szenvedtek 32-18-as vereséget.
- Előzetesen szorosabb mérkőzésre
számítottam – értékelt
Baranyai Zsolt edző. - A szekszárdi
csapat kiváló védekezésével
szemben azonban nehezen
találtuk az ellenszert, emellett
az ellenfelünk kapusai is jó teljesítményt
nyújtottak. Védekezésben
nem tudtuk megoldani
az egy az egy elleni szituációkat.
A kimaradt hétmétereseknek
és elhibázott ziccereknek is „köszönhetően”
alakult ki ekkora
különbség a végére. Köszönjük
a szurkolóinknak, hogy kilátogattak
mérkőzésünkre és megyünk
tovább, készülünk a szombati,
dunaújvárosi meccsünkre.
POLGÁR László
A Tungsram SE férfi kézilabdázóira, úgy tűnik, nem
nagy a kabát, remekelnek mostanság is
A futballsporik rendezvénye
szombaton 9 órától kezdődik, s
a házigazda zalai bírók mellett
érkezik csapat Romániából, közelebbről
a székelyföldi Marosvásárhelyről,
Szlovéniából a lendvai
és muraszombati „járásból”, valamint
Horvátországból a csáktornyai,
valamint a varasdi körzet
sípmesterei lesznek a résztvevők.
- Ez már a második ilyen rendezvényünk
a különböző szövetségek
remek munkaviszonyából
adódóan – mondta el Balázsi
Mihály, a zalai futballigazgatóság
játékvezetői bizottságának elnöke.
- Az elsőt Zalaegerszegen rendeztük,
de még a lezárások előtt,
most pedig itt az újabb lehetőség,
hogy játékvezetőink megmutassák,
a labdával is remekül
bánnak. Ami lényeges kitétel,
hogy ma is aktívan bíráskodók
lesznek a csapatok tagjai, jöhetnek
hát az izgalmas meccsek a
Kanizsa Aréna falai között.
Ami biztos, a játék szabályai
megengedte keretek között a
sporik részéről is nagy küzdelmet
láthatunk, s egészen biztosan az
esetleges vitás szitukból fakadó
ítéleteket sem varrnak a kollégák
nyakába...
POLGÁR László
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2023.02.28. (kedd)
13:00-17:00
Nagykanizsa Sugár út 28.
Vöröskereszt
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
06-30/600-6466
A szolgáltatás a város
területén szombat,
vasárnap és ünnepnapokon
9-12 óráig,
igénybe.
Az állatorvosi
készenlét telefonszáma:
LICITFELHÍVÁS
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati
szerződéssel le nem kötött helyeire a 2023. március 10-től 2023. december 31-ig terjedő időszakra.
Élelmiszerpiac a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok Üzletház földszintjén
Licitálási alapdíj: 36.000 Ft/félasztal
Jelentkezési határidő: 2023. március 10. 12:00 óráig
Az árverés ideje: 2023. március 10. 12:00
A licitálási hirdetmények, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon,
valamint a Piacfelügyelet irodájában megtekinthető.
Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeletén
Az árverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodási Zrt. irodája
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
LICITFELHÍVÁS
A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati
szerződéssel le nem kötött helyeire a 2023. március 12-tól 2023. december 31-ig terjedő időszakra.
Heti vásár és használtcikk vásár a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok üzletház földszintjének C és D
szektorában, valamint a parkoló kijelölt területén
Licitálási alapdíj:
• parkoló: 24.000 Ft/árusítóhely
• üzletház: 9.600 Ft/félasztal
Jelentkezési határidő: 2023. március 12. 12:00-ig
Az árverés ideje: 2023. március 12. 12:00
A licitálási hirdetmények, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon,
valamint a Piacfelügyelet irodájában megtekinthető.
Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeletén
Az árverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1. em. Vagyongazdálkodási Zrt. irodája
Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ne keseredjen el, ha az ismerősei teljesen mást mondanak kifelé, mint ahogyan eddig tették. Bármennyire szeretné, rajtuk úgysem tud változtatni. Egyelőre legyen szűkszavúbb hozzájuk.
14 KANIZSA ÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS
A 2023. február 10-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése:
AHOL HIÁNYOZNAK A HÍREK, OTT
HÍRESZTELÉSEK TEREMNEK.
NAGYKANIZSA
M E G Y E I J O G Ú V Á R O S
P O L G Á R M E S T E R E
9/661/2023.
Pályázati felhívás a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj támogatás elnyerésére
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata Közgyűlésének a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj támogatás
szabályairól szóló 3/2016 (II.3.) önkormányzati rendelete alapján a Pannon Egyetem Nagykanizsa -
Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban tanulmányokat folytató, a Nagykanizsai és a Letenyei
Járás területén állandó lakcímmel rendelkező hallgatók részére.
Pályázók köre: A Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban
mérnökinformatikus -, vízügyi üzemeltetési mérnök, illetve turizmus- vendéglátás szakon az első
diploma megszerzése érdekében BSc képzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató, a
Nagykanizsai és a Letenyei Járás területén állandó lakcímmel rendelkező, a 2022/23-as tanév II.
félévében I.-II.-III.-IV. éves hallgatók.
A felsőoktatási ösztöndíj havi összege: 20 000 Ft.
A felsőoktatási ösztöndíj egy tanulmányi félévre, a II. félév esetén február 1.- június 30. közötti 5
hónapra szól, folyósítására egy összegben kerül sor.
A jogosultság feltétele: A „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj (továbbiakban:
felsőoktatási ösztöndíj) támogatásban minden félévben évfolyamonként 20 hallgató részesülhet, aki a
Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban az elsõ diploma
megszerzése érdekében BSc képzésben nappali tagozaton mérnökinformatikus -, turizmus -
vendéglátás, vagy vízügyi üzemeltetési mérnök alapszakon folytat tanulmányokat, továbbá a három
alapszakot együttesen vizsgálva az a 20 legmagasabb tanulmányi átlagot elért hallgató, akinek súlyozott
tanulmányi átlaga legalább 3,00.
A pályázat benyújtásának módja: A pályázati dokumentációt személyesen vagy postai úton lehet
benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási Csoportjánál
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Pályázati dokumentáció részei:
• Kérelem a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj igényléséhez (letölthető a
www.nagykanizsa.hu honlapról)
• hallgatói jogviszony igazolás
• az előző félévről a lezárt leckekönyv másolata, vagy az azzal egyenértékű azonos információkat
tartalmazó elektronikus dokumentumnak az illetékes tanulmányi osztály által aláírt és lepecsételt
eredeti példányát
Beadási határidő: 2023. március 01.
A pályázatról további információ kérhető személyesen vagy telefonon a Polgármesteri Hivatala
Humánigazgatási Csoportjánál (Pőczéné Faics Gabriella 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel: 20/849-
2442).
Nagykanizsa, 2023. február 13.
Balogh László
polgármester
FELHÍVÁS PEDAGÓGUS DÍSZDIPLOMÁK IGÉNYLÉSÉRE
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka
elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő
pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe
az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára jogosult nyugdíjas pedagógusok
oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát, eredeti diplomájuk vagy a
korábbi díszoklevél másolatát, valamint az aranydiplomát igénylők esetén a pályán töltött
évek igazolásának másolatát is.
Tisztelettel kérem mindazokat a Nagykanizsán élő nyugállományú pedagógusokat, akik 50,
60, 65, 70, 75 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2023. március 14-ig juttassák el a kért
dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztályára, hogy időben
továbbíthassuk a képző intézményekhez.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványok Nagykanizsa Megyei Jogú
Város honlapjáról letölthetők (https://www.nagykanizsa.hu/hivatal/eugyintezes).
A felhívással és az ügyintézéssel kapcsolatban személyesen, elektronikus úton
(poczene.gabriella@nagykanizsa.hu) és telefonon (+36 20 849 2442) lehet érdeklődni
Pőczéné Faics Gabriella szociálpolitikai ügyintézőnél.
Díszdiplomához szükséges iratok:
• KÉRVÉNY A DÍSZDIPLOMA KÉSZÍTÉSÉHEZ
• NYILATKOZAT ÉS ADATLAP AZ ADÓBEVALLÁSHOZ
• KITÖLTÖTT NYOMTATVÁNY A FELSŐFOKÚ INTÉZMÉNY FELÉ
• MEGHATALMAZÁS (amennyiben nem személyesen történik az ügyintézés)
Kérjük, hozza magával a következő dokumentumokat:
• MUNKAKÖNYV VAGY HATÁROZAT AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL (első
alkalommal)
• ÖNÉLETRAJZ
• EREDETI OKLEVÉL, VAGY KORÁBBI DÍSZDIPLOMA MÁSOLATA
Nagykanizsa, 2023. február 08.
Balogh László
polgármester
HALAK (02.20-03.20):
Ne morfondírozzon olyan dolgon, amihez nincs semmi köze, sőt még az is kiderülhet, hogy csak a képzeletében létezik. Sokkal jobban jár,
ha egyelőre csak a szépet és a jót veszi észre.
REJTVÉNY 2023.02.24. 15
1
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
ÚJRA GONDOLT INDIÁNER A FÁNKFESZTIVÁLRÓL
A XV. Országos Farsangi Fánkfesztiválon
három díjat is nyert a
miklósfai Nagy Krisztofer Emilián
szakács. A különleges táplálkozási
igényt kielégítő fánk amatőr
kategóriában I. helyezést, a különleges
fánk profi kategóriában
II. helyezést, és a legjobb ízű fánk
kategóriában I. helyezést ért el.
Az idei versenyre olyan fánkot
választott, ami hagyományőrző,
mint az indiáner, csak kissé újra
gondolta, ezért eper, karamell és
rumos-dió krémmel készítette el
hármas variációban, tányér desszertként.
A cannoli szicíliai fánkot ricottás
tonka babos krémmel készítette,
míg a profiterol variációban
régi ízeket idéz, ami naspolya,
rózsa és köles töltelékkel készült.
A zalakarosi la’Mar étterem
szakácsa tanulóként részt vett
a 2021-es fánkfesztiválon, és a
Profi különleges kategóriában
sikerült a II. helyezést elérnie.
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Február 25. (szombat) 19 óra
Színház – bérleten kívüli előadás
Márkus Alfréd - Nóti Károly - Nádasi
László - Nemlaha György:
MAGA LESZ A FÉRJEM – zenés vígjáték
2 részben
(Pesti Művész Színház)
Játsszák: Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett,
Andrádi Zsanett és még sokan mások
Jegyek kaphatók a helyszínen és a jegy.hu-n.
Jegyár: 4.100 Ft és 4.800 Ft
Február 28. (kedd) 17.30 óra
MAGVAK HIHETETLEN GAZDAGSÁGA
Lehet-e egészségesen nassolni?
Előadók: Kocsisné Dr. Molnár Gitta
és Dr. Kocsis László
Az előadás témája: Héjas és egyéb nagy
olajtartalmú magvakat termő növények botanikai
jellemzőinek ismertetése, melyekből
az úgynevezett magvajakat készítjük.
A részvétel INGYENES!
Március 2., 9., 16., 23., 30. (csütörtökönként)
10 óra
MARGARÉTA MÓKA – Ölbeli játékok
0-3 éveseknek
Vezeti: Vajda Margit Tel.: 06-30/6160 847
Március 3., 17., 31. (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor
Március 4. (szombat) 9-13 óráig
TAVASZI GYERMEKRUHA ÉS JÁTÉK BÖRZE
Használt baba- és gyermekruhák, cipők, kiegészítők,
játékok, könyvek, sportszerek vására.
A részvétel INGYENES!
Március 6. (hétfő) 17 óra
Bérleten kívüli színházi előadás
Moravetz Levente- Bozó László:
VOLT EGY SEREGÜNK
– oratórikus mű (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)
Játsszák:
Mihály Péter, Kováts Dóra, Besenczi Árpád, Farkas
Ignác, Ecsedi Erzsébet, Pap Lujza, Sasvári Sándor, Bor
Gábor, Debrei Zsuzsanna, Magyar Cecília, Hertelendy
Attila, Bellus Attila, Helvaci Ersan David, Fritz Attila,
Szakály Aurél
Rendező: Moravetz Levente
Jegyár: diák 2.000 Ft, felnőtt 2.500 Ft
(Jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárában
és a jegy.hu oldalon!)
Március 12. (vasárnap) 8-13 óra
ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ
Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés
és szaktanácsadás
9 óra PETŐFI SÁNDOR ÉRMEKEN, PLAKETTEKEN,
PÉNZEKEN ÉS BÉLYEGEKEN – KIÁLLÍTÁS
Megnyitja: Bicsák-Bánfai Anett magyartörténelem
szakos tanár, Cseresnyés Péter
országgyűlési képviselő
Szervező: a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének
Nagykanizsai Csoportja, valamint a Kanizsai
Kulturális Központ
A rendezvény fővédnöke: Cseresnyés Péter
országgyűlési képviselő
A rendezvény védnöke: Balogh László,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere
AZ INDIÁNER
HOZZÁVALÓI: (12 DB)
3 db tojássárga, 12 dkg liszt, 0,5
cs sütőpor, 1 ek víz, 6 dkg kristálycukor,
6 db tojásfehérje.
ELKÉSZÍTÉSE:
A tojássárgából a liszt egy
részével és vízzel palacsinta sűrűségű
tésztát keverünk. A tojásfehérjét
a cukorral habbá verjük,
és a palacsinta tésztához adjuk,
majd a maradék lisztet óvatosan
beleforgatjuk. Habzsákkal kúp
alakot nyomunk a muffin sütőbe,
és 180 fokon résre nyitott ajtónál
megsütjük. A megsült tésztáról
levesszük a papírformát, hűtőbe
rakjuk dermedni, majd csokoládés
fondantba mártjuk. Amikor
rákeményedik, óvatosan kalapot
vágunk, az alsó részéből kiszedjük
a belsejét, és megtöltjük a
krémmel.
EPER KRÉM HOZZÁVALÓI:
25 dkg eper, 10-15 dkg cukor, 2-3
ek víz, 2 dl felvert tejszín, 3 db áztatott,
melegített lapzselatin.
ELKÉSZÍTÉSE:
Az epret a cukorral és a vízzel
sűrűre főzzük, turmixoljuk és lehűtjük.
Hozzáadjuk a tejszínt, a
lapzselatint. A krémet 10-15 perc
hűtés után a tésztába töltjük.
A KARAMELLKRÉM
ELKÉSZÍTÉSE:
10 dkg cukrot karamellizálunk,
1,5 dl tejszínnel sűrűre főzünk, és
meghűtjük. 2 dl felvert tejszínnel
lazítjuk, 3 db lapzselatint adunk
hozzá, hűtjük és a tésztába töltjük.
A RUMOS-DIÓKRÉM
ELKÉSZÍTÉSE:
10 dkg kristálycukrot felolvasztunk
és hozzáadunk 10 dkg
darált diót. 1,5 dl tejszínnel sűrűre
főzzük, rummal ízesítjük. 2
dl felvert tejszínnel lazítjuk, 3 db
lapzselatint hozzáadunk, és ahogyan
az előző krémeknél, hűtjük
és töltjük a tésztát.
BAKONYI Erzsébet


Insert failed. Could not insert session data.