* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
9.34 MB | |
2024-05-06 08:12:20 | |
Nyilvános 26 | 102 | Kanizsa 2024. 007-008. szám április | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 FELHŐSZAKADÁSRÓL, KONDENZCSÍKOKRÓL, JÉGVÉDELEMRŐL… NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2024. MÁJUS 2. ÉRTÉKELJÜNK további részletek a 10. oldalon Következő számunk 2024. május 15-én jelenik meg. A múlt heti közgyűlés volt az első a ciklusban, amikor már hivatalosan is két fronton kellett helytállnia a városatyák döntő többségének. Hiszen javában tart a kampány, jelöltjeit mind a két közgyűlési oldal ismertette. Mindezek mellett az önkormányzatiság sem áll meg. Az áprilisi soros ülésen döntöttek az uniós fejlesztési listáról, majd igencsak szerteágazó vita alakult ki a régi munkásszálló kapcsán, de a Rehab ügye is bekerült a Vasemberházba. ÜNNEPELT VÁROSUNK Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, valamint Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott professzora érdemelte ki a díszpolgári kitüntetést, amit a 30. Város Napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen vehettek át. Összesen tizenhat elismerést osztottak ki a Medgyaszay Házban, így a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere”, „Nagykanizsa Városáért”, „Az Év Vállalkozása” kitüntető címeket, továbbá a „Paizs Ferenc Díjat” és a „Szekeres József Díjat”. részletek a 2. oldalon részletes program a 3. oldalon A szélsőséges időjárási viszonyok hazánkat sem kerülik el. A közelmúltban Dubajban történt özönvízszerű esőzés azonban sokakat meglepett. A témával kapcsolatban Harcz Endrét, az ismert becsehelyi kertészt, viharvadászt, amatőr meteorológust kérdeztük. A Kanizsa Médiaház az elmúlt időszak értékelésére kéri a képviselő-testület tagjait. Minden városatyának lehetőséget adunk arra, hogy ugyanazokra a kérdésekre, ugyanakkora terjedelemben reagáljanak. 5. oldal Az eltelt bő másfél hét során a hozzánk is közel eső horvátországi részeken aligha panaszkodhattak az autó- és motorsport egyes ágazatainak szerelmesei. VASPAPUCSOSOK MEGKÉRDEZTÜK Más-más napokon ugyan, de világszerte ünneplik az anyák napját, Magyarországon május első vasárnapján. A rózsa eredeti hazáját és származásának körülményeit mítoszok és mondák lengik körül, de az tény, hogy a kertek legszebb növényéről van szó. ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 113. 12. OLDAL 7. OLDAL 11. OLDAL KÖZGYŰLÉS ÉS KAMPÁNY EGY LAPON fotó: Novák Viktor IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG POLITIKA KÖZGYŰLÉS ÉS KAMPÁNY EGY LAPON széről. Míg a vita hevében Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője úgy fogalmazott, ez az elképzelés ismét csak egy marhaság Károlyi Attilától. Korábban többször említette Károlyi Attila, hogy a szerettei kérték a heves felszólalások mellőzésére az egészsége érdekében, lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy meglehetősen visszafogottan kezelte Szabó Szilárd odaszúrását. Fodor Csaba válaszolt többször is a vitában, szerinte Károlyi Attila munkájáért köszönet jár, arról pedig nem tehetnek, hogy Szabó Szilárd továbbra sem hajlandó elolvasni egy előterjesztést. A napirend végül az ÉVE képviselőinek 8 igenjével ment át. Ezt követően egészen a polgármesteri beszámolóig nem volt vita. Akkor aztán Balogh László ismertette a kiegészítését, ami a Rehab-ügy kapcsán tett feljelentése volt, ismeretlen tettes ellen. Mint mondta, tudomására jutott jó pár szabálytalanságnak tűnő dolog. A polgármester szerint ő olyan dokumentumokat kapott, feltehetőleg Fenyves Tamástól, aki korábban felügyelőbizottsági tag volt és az egész ügyet nyilvánosságra hozta, hogy azok alapján erős a gyanú, hogy Szirtes Balázs ügyvezető sajátságosan értelmezte a rá vonatkozó szabályokat. Balogh László fiktív, túlárazott számlákat és hamis menetleveleket emlegetett. A város első embere, Fenyves Tamás fotóinak megosztásával, mindennek a hivatalos közösségi oldalán is teret adott, a közgyűlési felszólalásában pedig arra is célzott, hogy mindezekről Horváth Jácint is tudhatott. Az ÉVE részéről többen reagáltak, Schauta Marcell szerint a polgármester e témával kapcsolatos Facebook-posztjai már kimerítik a bűncselekmény kategóriáját. A rágalmazásra utalt Fodor Csaba és Horváth Jácint is. Utóbbi hangsúlyozta: sem a NAV, sem az ÁSZ nem talált semmit a cégnél, most a polgármester mégis feljelentést tett, a Vízmű után egy újabb önkormányzati céggel szemben. Horváth szerint a Fidesz a saját sajtójában habosítja az ügyet, ítélet nélkül, pusztán egy gyanú alapján. Az ÉVE frakcióvezető-helyettese leszögezte, ez nem méltó a polgármesteri ranghoz, Balogh László pedig jobban teszi, ha szégyelli magát, hiszen 150 ember megélhetésével játszik. A közgyűlés mellett tekintsünk ki a másik lapra is, azaz a kampányra. Az ÉVE-frakció tagjai több alkalommal is a Vásárcsarnoknál, valamint a Szolgáltatóháznál gyűjtöttek ajánlásokat. Mint megtudtuk, a szükséges voksokat néhány óra leforgása alatt megkapták, már április 21-én. A helyi választási bizottság április 26-án ülésezett, amikor hivatalosan is nyilvántartásba vette a kormánypártok mind a tíz jelöltjét. Több érdekességet is tartogatott azonban ez a tanácskozás. Kiderült, hogy Kuti László független jelöltként indul a palini körzetben júniusban. Mindez csak azért váratlan, hiszen ő volt az egyik, aki megkapta a Fidesz által évekig be nem töltött bizottsági helyek egyikét márciusban. Szintén ekkor kapott bizottsági posztot Siposné Gerencsér Henriett, aki a kormánypártok színeiben indul a palini területen. Két kihívója is lesz tehát Gábris Jácintnak és úgy tűnik, a településrészen különösen próbál mozgósítani a helyi Fidesz. Úgy tudjuk, nemrégiben aktivisták gyűjtöttek ott aláírásokat a Csó-tós napelempark ellen. A kompenzációs lista kapcsán szintén meglepő, hogy Balogh László mögé, a második helyre Bata Hajnalkát írták. Bata a 7-es körzetben indul és Schauta Marcellel csap össze egy olyan területen, amit 5 éve elvitt az ÉVE. Ezek szerint Bata kapcsán próbál tutira menni a Fidesz. Ugyanakkor kisebb politikai elemzésbe bocsátkozva – igencsak kockázatos húzás, hogy Szabó Szilárd, frakcióvezetőként csak a negyedik a lajstromon. Mindezt úgy, hogy a 4-es körzetben 2019-ben Balogh Tünde mindössze 12 vokssal kapott kevesebbet, mint Szabó. Ők ketten most is összecsapnak, de várhatóan indul Glavák Zoltán is, aki függetlenként, régi visszatérő próbálkozó már, valamint a Mi Hazánknak is lesz jelöltje a Sáncot, Kisfakost és a Csokonai utcát is érintő területen. MIKÓ-BARÁTH György A kampányidőszak első közgyűlése a vártnál csendesebb hangnemben indult, az uniós forrásból megvalósítandó fejlesztési listát egyetértésben fogadták el a képviselők. A TOP Plusz pályázat első ütemében mintegy 1,6 milliárd forintot hívna le Nagykanizsa, amit hat célnak rendel alá. Az első az Ipari csarnok második ütem – itt a nemrégiben megépült új épületet bővítenék egy 900 négyzetméteres résszel, mintegy 545 millióból. A második a Tripammer Gyula utca felújítása, korszerűsítése. Itt 316 millióból parkolókat és gyalogátkelőhelyeket is kialakítanának. A harmadik a Sugár utca eddigi kihagyott szakaszának rendbetétele, 193 millióból. A negyedik pontban 160 milliót szánnak három orvosi rendelő felújítására. Az ötödik a BLG fejlesztése, 235,8 millióból. Az iskolában ezúttal a vizesblokkok, az A épület nyílászárói és a LED-es csere valósulna meg. Az utolsó, hatodik pont a Zeneiskola beruházása, itt a büdzsé 177,5 millió forint lehet. A napirendnél tapasztalható konszenzus a következő szemelvénynél már megszűnt. Károlyi Attila hozott előterjesztést, amely alapján az egykori munkásszálló, jelenleg állami tulajdonban lévő épületét ingyenesen venné át az önkormányzat. A kialakuló vitában Bizzer András, kritikaként, az 588 milliós fejlesztési listát is felemlegette. Balogh László szerint az ötlet jó, de ez csak egy kampányfogás az ÉVE réDÍSZKÖZGYŰLÉS 2024.05.02. 3 ÜNNEPELT VÁROSUNK A 2024. év ünnepi közgyűlése az Eraklin Táncklub Egyesület növendékeinek műsorával kezdődött, majd a testvérvárosokból, Bihácsról, Gleisdorfból, Kazanlakból és Magyarkanizsáról érkezett delegációkat köszöntötték. Az eseményt Balogh László polgármester nyitotta meg, aki beszédében a települések jelentőségét és a város 779 éves múltját méltatta. Mint mondta, Nagykanizsa az emberek hitéből, áldozatából és akaratából épült, felmutatva az ott élő közösség küzdelmét. – Az időben felemelkedő példák és mércék jelölik ki a fény és a sötétség és így életünk határait. Általuk őrződik meg a történelmünk és tudásunk. Ők a mi lehetőségeink alapjai, közösségünk nagyjai. Velük együtt születhetünk mindig újjá, melyre itt és most nagy szükségünk van – fogalmazott Balogh László. Kiemelte, hagyományunkra, nagyjainkra és kitüntetett alakjainkra támaszkodva, az eddig elvégzett munkánkkal mi is hozzájárulunk az elkövetkező időkhöz, mert hiszünk a sikeres jövőben. A polgármester köszöntője után az elismerések átadásával folytatódott az ünnepség. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője hangsúlyozta, ez az egyik legfontosabb ünnepnap Kanizsán. Hozzátette, a kitüntetettek mindegyike hozzájárult a munkájával ahhoz, hogy városunk hírnevét öregbítse. – A kitüntetés egy életút, egy szakmai múlt vagy egy olyan művészi útnak az egyik fázisa, amikor a város elismeri, hogy az, aki kapja, a kitüntetett, az valóban tett önzetlenül a városért, a város kulturális életéért, egészségéért, bármiért, a városért önmagában – mondta el Fodor Csaba. Kiemelte, a város ezekkel a kitüntetésekkel elismeri azt a munkát, amit az adott személy végzett, és Kanizsa a köszönetét fejezi ki. A díszpolgári címek kapcsán a frakcióvezető úgy fogalmazott, minden évben hála istennek tudunk találni olyan neves embereket, akik büszkék arra, hogy kanizsaiak, mi pedig nagyon büszkék lehetünk a díszpolgárainkra. A kitüntetettek közül öten –, Szollár-Nikolics Zsanna, Radics Róbert, Miskó János, Püspükiné Jámbor Zsuzsanna Irén és Kanizsai József – „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” elismerést, míg négyen –, Stimecz Fridolin, Baráth Yvette Ágnes, Czigány Róbert és Tóthné Vágó Alexandra – „Nagykanizsa Városáért” címet vehettek át. Baráth Yvette a kulturális életben folytatott több évtizedes színvonalas munkájával érdemelte ki a kitüntetést. A zenepedagógus elmondta, számára a legnagyobb motiváció mindig is a szakma szeretete volt. – Óvodáskorom óta ezért a városért tettem mindent – emelte ki. Szerinte a zene, egy olyan kifogyhatatlan forrás, amit soha nem lehet megunni. – Szokták mondani, és ez elcsépelt: ha a szavak már nem elegek, akkor ott a zene. Ez valóban így van, tehát olyanfajta töltődést jelent – amellett, hogy nagyon komoly munka –, viszont még akár egy hangnak az öröme is úgy feltölti az embert, hogy utána egy kamiont is el tudna húzni – tette hozzá Baráth Yvette. Számára a zene a mindenséget jelenti, hiszen ahogy fogalmazott, amikor egy kóruspróbára fáradtan érkezünk, úgy megyünk el, hogy feltöltődtünk. „Az Év Vállalkozása” címet három cég – a HidroSpa Uszodatechnikai Kft., a MURASÓDER Folyamtisztító Kft. és a NILFISK Production Kft. – képviselője vehetett át, míg a „Paizs Ferenc Díjat” Kunics Györgynek, a „Szekeres József Díjat” Gottschál Mariannának ítélték. A közgyűlés idén két „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntetést adományozott. Az elismerést Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Pécsi Nemzeti Színház és Halhatatlanok Társulata örökös tagja, valamint Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott professzora kapta a fizika és a kutatásfejlesztés területén végzett tevékenységéért, aki a kitüntetettek nevében mondott köszönetet. Beszédében a szülőváros szeretetét és annak fontosságát és értékeit hangsúlyozta. – Én innen úgy mentem el, hogy nagyon sok mindent vittem magammal. Azt akkor még nem tudtam, de utólag azt gondolom, hogy nagyon sok köszönettel tartozom azért is – emelte ki Szabó Gábor. Elmondta azt is, több régi barátjával, iskolatársával, de egykori tanárával is találkozott az ünnepség előtt, ami a Nagykanizsán eltöltött fiatalságára emlékeztette. Mint mondta, az az időszak meghatározó szerepet játszott az életében, hiszen itt sajátította el a fizika alapjait, és nagyszerű tanárai és inspiráló osztálya volt a gimnáziumban. Az elismerések átadása után kulturális műsorral, a Prima-díjas zenekar, Kuna Vali és Testvérei zenés előadásával zárult az esemény, majd állófogadással folytatódott az este. TÓTH Csilla KOS (03.21-04.20): Bizonyára tisztában van vele, hogy csak saját magunkat tudjuk megváltoztatni, másokat nem. Így vagyunk a szomszédainkkal is. Fogadja el őket olyannak, amilyenek. 4 KANIZSA ÚJSÁG VÁROS NAPJA BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, NAGYKANIZSA! A ’90-es évek óta hagyomány, hogy ha a körülmények engedik, akkor városunk első írásos emlékének évfordulója alkalmából április végén rendezik meg a Város Napját. A karnevált az előző két évhez hasonlóan a Kanizsa Turizmusáért Egyesület és a Kanizsai Kulturális Központ bonyolította. A szervezők az idei évben is négy országos hírű zenekart hívtak, akik pénteken és szombaton is egyaránt megtöltötték az Erzsébet teret. Azonban nemcsak a Honeybeast vagy a Hooligans koncertje vonzott tömegeket, hanem a helyi fellépők is. A péntek délelőtti program a diákokat és óvodásokat célozta meg és a „Picúr-kavalkád” elnevezésű szegmensen is szép számmal akadtak nézők, akárcsak a szombati gyerekműsorokon és a Népdalkörök pódiumán. Utóbbi programelemet először rendezték meg, egy második színpadon, amelyet a Magyar Plakát Ház mögötti udvaron állítottak fel. Itt több mint egy tucat helyi és környékbeli művészeti csoport mutatta be produkcióját. A városi fesztiválok elmaradha- Több ezer ember részvételével zajlott a 2024-es Város Napja az Erzsébet téren és a Magyar Plakát Ház udvarán. A fesztiválozókat több tucatnyi fellépő, különleges kiegészítőprogramok és számos gasztronómiai stand is várta a mögöttünk hagyott két nap során. tatlan részét képezik az árusok, akik többsége immáron visszajárónak számít a Város Napjára. Azok, akik megéheztek, tucatnyi lehetőség közül válogathattak a kürtőskalácstól elkezdve a dödöllén át a mangalicakolbászos harapnivalókig, de számos borászat is áttette székhelyét a városközpontba. A Fő úton a kézműves termékek játszották a főszerepet, szinte mindenki megtalálhatta azt a dísztárgyat, amivel szebbé teheti az otthonát. Jellemző az érdeklődésre, hogy az árusítóhelyekre az idei évben is túljelentkezés volt. A kavalkád befejeztével elégedetten értékelhették a két napot a szervezők. – Egyre jobban összecsiszolódunk, és – kompromisszumokkal ugyan –, de ismét tudtunk egy jó programot szervezni, ami minden korosztálynak megfelelő volt. Úgy láttam, hogy nagyon sokan voltak lent a téren, az árusok is elégedettek voltak, mivel remek forgalmuk volt, s egy igazán közösségépítő programon ünnepelt Nagykanizsa – hangsúlyozta Koncz Zsolt, a Kanizsa Turizmusáért Egyesület elnöke. KÁLOVICS Tibor BIKA (04.21-05.21): Szép, virágillatú napokra számíthat. A szürke hétköznapjait rózsaszínné változtatják egy ismerősének a kedves szavai. Örüljön neki és élvezze ezt a helyzetet minél tovább. AKTUÁLIS 2024.05.02. 5 ÉRTÉKELJÜNK A vége felé közeledik a 2019-2024-es önkormányzati ciklus. A Kanizsa Médiaház az elmúlt időszak értékelésére kéri a képviselő-testület tagjait. Minden városatyának lehetőséget adunk arra, hogy ugyanazokra a kérdésekre ugyanakkora terjedelemben reagáljanak. Kérdéseink a következők: 1. A munkája során mire a legbüszkébb az eltelt 5 évben? 2. Mit sajnál, hogy nem sikerült elérnie? 3. Hogyan értékeli az önkormányzat munkáját? Levelünkre dr. Erdős László (FIDESZ-KDNP) és Szabó Szilárd (FIDESZ-KDNP) képviselőktől nem kaptunk választ. Az alábbiakban Gábris Jácint és Bodó László képviselők válaszait közöljük: 1.vk. Gábris Jácint (Éljen VárosuNK! Egyesület – DK– JOBBIK – MSZP – LMP– MOMENTUM) 2. Folyamatban van kamerák elhelyezése, gyalogátkelők létesítése az Űrhajósban és a Magyar úton, illetve a parkolók felfestése a Garayban. Reményeim szerint nemsokára ATM, illetve kisposta is elérhető lesz. Sajnálom, hogy évek óta hatalmas összegeket von el a várostól a kormány. A közel 5 milliárdos Modern Városok Programra adott pénzt is elvették. Sajnálom, hogy számtalan üzem zárt be. Sajnálom, hogy nem épült meg a zajvédő fal, hogy nincs egy állami közért, hogy nincs közösségi ház, valamint a csapadékvíz elvezetése és az utak állapota még mindig probléma. 3. Példaértékű az összefogás. A körülményekhez képest eredményes időszakot tudhatunk a hátunk mögött. Az ÉVE tagjai békepártiak. Nem gyűlölködünk, hiába is próbálják az ellenkezőjét híresztelni. Nem mi akartunk migránsokat Sormás mellé telepíteni, és nem mi ígértünk vagongyárat. Úgy látom, hogy a várva várt fejlődést csak a megújulni képes, szakmailag megerősödött ÉVE tudja garantálni. 1. 2019-től csupán a ciklus felében végezhetett érdemi munkát a közgyűlés, mivel a másik felében rendkívüli felhatalmazással mindenről a polgármester döntött egyszemélyben. Ezen időszakban is különféle beadványokkal éltem. A kihívás nagy volt, hiszen olyan rendkívül aktív és közismert képviselő munkáját folytathattam, mint Bicsák Miklós. Már 80 felett járok az interpellációk és kérdések számát illetően, ami rendkívül magasnak számít. Számos önálló képviselői előterjesztésem volt. Büszke vagyok a veszélyes betonárok melletti 300 méteres védőkorlát kiépítésére, továbbá arra, hogy új aszfaltréteget kapott az óvodáig vezető út, valamint az iskolával közös szakaszok és út menti részek helyreállítása is megtörtént Palinban. Fontos mérföldkő az Alkotmány u. 75. orvosi rendelő parkolójának megépítése, illetve a Napsugár utca aszfaltozása. Korpavár buszmegállóinak helyreállításáról és kamerák kihelyezéséről is döntöttünk, melyeket ugyancsak magam szorgalmaztam. A Sikátor utca járdájának felújítása, a Garay garázssor mögötti csapadékvízelvezetési probléma megoldása, a roncsautók elszállíttatása ugyancsak pozitívum. Felszámolásra került a Dózsa utcában a „Citrom-sziget” jelentős része; a Napraforgó téri játszótér körüli növényzet felnyírásával és a gyakoribb ellenőrzésekkel sikerült elérni a nem kívánt „látogatók” távol tartását. Több óvodai épület megújulhatott, a dolgozóknak soron kívüli juttatást sikerült kiharcolni. 2.vk. Bodó László (Éljen VárosuNK! Egyesület – DK– JOBBIK – MSZP – LMP– MOMENTUM) 1.A Platán sor víziközmű rekonstrukciójával több évtizedes gondot sikerült megoldani. Körzetemben is megtörtént a közvilágítás korszerűsítése. Attila utcai óvoda energetikai felújítására is sor került. Huszonkettő honvédségi lakás átvételével bővült lakásállományunk. Felújításra került a Belus és Halvax utcák útburkolata az Erkel utca járda és útteste, valamint a Fáy utca járda része. A Balaton utcán négy „okos zebra” épült. A Petőfi, Rózsa és Dózsa utcákban térfigyelő kamerák kerültek kihelyezésre. A Petőfi-Honvéd utcák keresztezősében gyalogosátkelő létesült. A Balaton-Toldi kereszteződésénél autóbusz utasváró épült. A Berzsenyi utcában műfüves futballpálya került átadásra. Ivóvízgerincvezetéket cseréltek a Honvéd utca 55 és a Dózsa utca közti szakaszon. Több utcabútor került kihelyezésre a Huszti téren, az Attila és Berzsenyi utcákban. A Platán soron felújításra került a Leánykás szökőkút. Bővítettük a rendőrségen elhelyezett térfigyelő- kamerarendszer központját. Elfogadott parkolótervekkel rendelkezik a Platán sor 5 (9db) a Platán sor 9/c (18 db) és az Attila utca 12 (18 db), az utóbbinál az építés közbeszerzési eljárása még tart. 2.A következő felsorolásban egy a közös, a forráshiány miatti meg nem valósulás. Ilyen az Eötvös téri nyilvános illemhely, a Sétakerti fahíd, amely az előzetes felmérés stádiumában meg is rekedt. A Berzsenyi utca parkolási problémája, ha lesz rá forrás ide is egy parkolót kell építeni. A tervekkel rendelkező Katonai Emlékhely megépítése szintén forrásra vár. A Petőfi úton egy gyalogos járda építése a Mészáros Lázár utcáig. 3.Az Éljen VárosuNK! frakciója Nagykanizsa érdekeit minden esetben figyelembe vette döntéseinek meghozatalában. A kormány rossz döntései, a Covidjárvány, a Sberbank csődje, majd a körülöttünk dúló háborúk és a gazdasági válság cseppet se könnyítette meg az önkormányzatunk munkáját. Várospolitikusként vallom, kemény munkával lehet csak építeni. Remélem a választóim is látják, az elmúlt időszakban nem csak beszéltem a munkáról. BAKONYI Erzsébet IKREK (05.22-06.21): Szabad óráiban töprengjen el azon, hogy milyen lehetőségei adódhatnak a pénzszerzés terén. Amíg nem jut eszébe semmi, addig se tétlenkedjen, hanem kezdjen el spórolni. 6 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETMÉNY I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati bérlakásokról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére: Szociális és költség alapon, önkormányzati bérlakás bérleti jogával rendelkező (csere), illetve nem rendelkező pályázók részére: 1. Nagykanizsa, Csengery u. 88. fsz. 3. • A lakás alapterülete: 35 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: peremterület • Költség alapú bérleti díj összege: 18.025,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 05.15. 13.00-13.30-ig 2. Nagykanizsa, Csengery u. 117/6. fsz. 4. • A lakás alapterülete: 45 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: peremterület • Költség alapú bérleti díj összege: 21.420,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 05.15. 13.30-14.00-ig 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/11. E/2. • A lakás alapterülete: 44 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos • A lakás településen belüli fekvése: peremterület • Költség alapú bérleti díj összege: 23.628,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024. 05.15. 14.00-14.30-ig 4. Nagykanizsa, Csokonai u. 6/A/1. fsz.1. • A lakás alapterülete: 56 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: városi terület • Költség alapú bérleti díj összege: 35.672,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.16. 09.00-09.30-ig 5. Nagykanizsa, Deák tér 2. 1/4. • A lakás alapterülete: 79 m² szobaszám: 3 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: belváros • Költség alapú bérleti díj összege: 59.724,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 08.45-09.15-ig 6. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11. 1/9. • A lakás alapterülete: 69 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: belváros • Költség alapú bérleti díj összege: 56.166,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 08.00-08.30-ig 7. Nagykanizsa, Platán sor 9/A. 3/2/3. • A lakás alapterülete: 42 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: városi terület • Költség alapú bérleti díj összege: 23.394,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 10.00-10.30-ig 8. Nagykanizsa, Városkapu krt. 9. A/1/1. • A lakás alapterülete: 46 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos • A lakás településen belüli fekvése: városi terület • Költség alapú bérleti díj összege: 33.764,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 11.00-11.30-ig 9. Nagykanizsa, Városkapu krt. 9. A/3/1. • A lakás alapterülete: 46 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: össz komfortos • A lakás településen belüli fekvése: városi terület • Költség alapú bérleti díj összege: 31.372,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 11.00-11.30-ig 10. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 6/A. fsz. 1. • A lakás alapterülete: 57 m² szobaszám: 2 szoba komfortfokozata: komfortos • A lakás településen belüli fekvése: városi terület • Költség alapú bérleti díj összege: 36.309,-Ft • A lakás állapota: helyreállított • A bérleti szerződés időtartama: 5 év, vagy a cserélt lakásbérleti szerződésével megegyező időtartamú • A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.16. 10.00-10.30-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők. Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. május 31. Nagykanizsa, 2024. május Balogh László Nagykanizsa Megyei Jogú Város POLGÁRMESTERE PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY RÁK (06.22-07.22): Végre itt a május. Ne csodálkozzon el azon, hogy egyre többen igénylik a társaságát és egyre gyakrabban hívják el kirándulni. Ha anyagilag megteheti, csatlakozzon minél gyakrabban hozzájuk. AKTUÁLIS 2024.05.02. 7 SZEMÉT GONDOK Ring Balázs, a Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. ügyvezetője még 2020-ban úgy nyilatkozott, 5 év múlva a lerakó minden kapacitása kihasznált lesz, így végleg betelhet. A legfrissebb mérések alapján ez 2025 helyett 2026-ra várható, megoldásra váró feladat így is van. Az idei évre tervezett bővítés a jelenlegi lerakó délnyugati részén, több ütemben valósulna meg, és a meglévőhöz hasonlóan egy mintegy 800 ezer köbméter befogadóképességű hulladéklerakó testet jelentene. Az állandóan fennálló probléma mellett tavaly nyáron egy új változás is bekövetkezett a cég életében, ugyanis a körforgásos gazdaság megteremtése érdekében ettől kezdve a MOHU Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a szemétbegyűjtést, illetve az árak megállapítása is rájuk hárul. – Tulajdonképpen a dolog érdekessége az, hogy mi a MOHU-val vagyunk szerződésben, viszont azt az árat, amit a MOHU fizet nekünk a hulladékkezelésért, azt az Energetikai Hivatal határozza meg. Igazából a kettő szervezet az egymástól független, tehát olyan dolgokat nem vesz figyelembe, hogy mi az a mennyiség, amit a MOHU beszállít hozzánk az adott évben, nyilván az átvételi árak ettől is függenek. Továbbá nem vesznek figyelembe olyan tételeket, ami egyes beruházásokra, gépbeszerzésre, bővítésre vonatkozna, tehát nem jelenik meg az átvételi árban az az igény, ami a lerakó bővítésével szemben fennállna – árulta el Ring Balázs. Időszakos problémát jelentenek még a főként lomtalanításkor jelentkező tűzesetek a hulladéklerakóban. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a bagolai telepen vármegyei szinten is gyakorinak számítanak az ilyen jelenségek. Legutóbb április 13- án hajnalban csaptak fel a lángok a telepen, ekkor több mint 1000 négyzetméreten dolgoztak a tűzoltók. Ring Balázs úgy véli, ezek az esetek elkerülhetetlenek, főként a lomtalanítások idején, amikor megemelkedik a gyúlékony, illetve a könnyen éghető anyagok mennyisége a lerakóban. Az alapesetben bekerült hulladék nagyjából 50 százalék vagy azt meghaladóan lakossági vegyes hulladék. A lomnak azonban más az összetétele, sokkal több gyulladóképes és éghető anyagot tartalmaz, például akkumulátorokat, elektronikai eszközöket, fahulladékot, matracokat. A hulladékban pedig mindig van hőfejlődés, mivel bomlási folyamatok játszódnak le benne, a lomhulladék fogékony erre a hőfejlődésre, tehát könnyen lángra kap. Az ügyvezető hozzátette, a telep 24 órás megfigyelés alatt áll, annak érdekében, hogy ilyen esetekben minél gyorsabban és hatékonyabban megoldhassák a problémát. SZABÓ Fanni – KAPACITÁSHIÁNY ÉS TŰZESETEK MEGKÉRDEZTÜK Más-más napokon ugyan, de világszerte ünneplik az anyák napját, Magyarországon május első vasárnapján. Ezen a napon a gyerekek és a felnőttek egyaránt ajándékokokkal –, általában virággal – lepik meg az édesanyjukat, megköszönve ezzel odaadásukat, gondoskodásukat és szeretetüket. Stábunk arról kérdezte a kanizsaiakat, hogy mit jelent számukra ez az ünnep. – HOGYAN KÖSZÖNTI FEL AZ ÉDESANYJÁT? Az iskolákban és óvodákban minden évben nagy hangsúlyt fektetnek az anyák napjára, amire sokan még felnőttként is örömmel emlékeznek vissza. – Mindig készültünk az anyák napjára kisebb ajándékokkal. Ragasztottunk, hajtottunk valamit, barkácsoltunk. Kellemes emlék – idézte fel kisiskolás éveit Kiss kozást minden alkalommal egy közös beszélgetéssel kötik össze. napokkal előre az ajándékon, és vannak, akiknél nem a meglepetésen van a hangsúly ilyenkor. Gyergyák Ágnes stábunknak apróságokat is. – Általában meg szoktam tőle kérdezni, hogy mit szeretne, és azt szoktam neki venni – fogalmazott. Hangsúlyozta, ezt a napot mindig otthon, családi körben töltik el. – Mivel ő az édesanyukám, ő a legfontosabb. Mivel én is édesanya vagyok, így a gyerekeket segítem, Dávid, akinek a mai napig fontos szerepet tölt be az életében ez a nap. Nem csupán az édesanyját, ha- – Mikor kisebbek voltunk, mindig verset tanultunk titokban apukánkkal meg az óvó nénikkel, de most nem a nagymamáját, a keresztanyját és az anyósát is virággal lepi meg. Hozzátette, az ajándémár sütit és virágot adok – emlékezett vissza Csizmadia-Varga Kata, aki idén ünnepli először ezt a napot édesanyaként. Úgy fogalmazott, nekem ez az első igazi anyák napja, mert ez az első közös a kislányommal. Kiemelte azonban, hogy nem feledkezik meg az édesanyjáról, de a nagymamájáról sem. Nem mindenki gondolkodik arról beszélt, minden évben megköszönti az édesanyját, de nemcsak virágot vásárol, hanem más hogy meglepjék a nagyszülőket, a dédmamát – mondta el Simonné Tóth Marianna. – Mivel most már nagyobbak, verset tanulnak, énekeket, és nagyon meglepi őket, hogy ilyen ügyesen előadják ezeket a verseket – tette hozzá. Elárulta azt is, hogy minden évben kézzel készített ajándékokkal és virággal lepik meg a gyerekei. Ahogy az a megkérdezettek válaszaiból is kiderül, egy édesanya különleges helyet foglal el az ember szívében, és legyen szó bármilyen korú gyerekről, ez az érzés végigkísér egy életen át. TÓTH Csilla ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 74. A SZÍVEMBEN MINDIG KANIZSAI VOLTAM, VAGYOK ÉS MARADOK IS OROSZLÁN (07.23-08.23): Nyitottságával és őszinteségével egy olyan ember bizalmát nyerheti meg, akire még álmában sem számított. Örüljön neki és éljen a lehetőséggel, mert eddig sem neheztelt önre semmiért sem. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES évig jártam zeneiskolába, játszottam amatőr színjátszó csoportokban és voltak sikereim. Az énektanárom a kaposvári színháznak is énektanára volt, aki egy alkalommal meghívta hozzánk Ruttkai Ottó színházigazgatót, aki látott engem, és amikor elmentem felvételizni a főiskolára, rögtön leszerződtetett Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházba. Azt, hogy én a pályán vagyok, Nagykanizsának köszönhetem és ha lenne itt színház, biztosan nem költöztem volna el a városból. – Életének 3 fő helyszíne Nagykanizsa, Budapest, Pécs. Pécsen van az otthona. Mióta él ott? – Pécsre 1963-ban, Budapestre ’72-ben szerződtem, ahol 25 évig éltem. Budapest azért volt számomra érdekes, mert Magyarország egyvárosú ország, és aki Budapesten él és dolgozik, azt ismerik. Én semmivel sem lettem jobb színésznő Budapesten, mint amilyen előtte voltam, de – Eszembe jutott minden. Megmutattam a kolléganőmnek, aki elhozott Pécsről, a mögöttünk lévő Rozgonyi-iskolát, ahová jártam, a zeneiskolámat és a középiskolámat, az utcákat. Millió emlék idéződött fel bennem. Amikor megkaptam az önkormányzattól az értesítést, hogy díszpolgárnak választanak, fel kellett dolgoznom magamban, hogy ez a város érdemesnek tartott arra, hogy díszpolgárának válasszon. Mérlegeltem magamban a kérdést, hogy Fejtő Ferenc díszpolgára Nagykanizsának, meg én is, hogy jön ez össze? Nagyon boldog és meghatott vagyok. Ez egy olyan fokú megtiszteltetés, amire soha nem gondoltam. Bár én a szívemben mindig kanizsai voltam, vagyok és maradok is. – 18 éves koráig itt élt, mit tudott magával vinni Kanizsáról? – Én a kultúrát tudom említeni. A pályaválasztásomban nagykanizsai indíttatás szerepel. Nyolc ott rögtön Kossuth-díjat kaptam és mindenféle olyan kitüntetést, amit, ha vidéken maradok, biztosan nem kaptam volna meg. Budapestről már 2017-ben elköltöztem. Benne voltam a korban, nyilvánvaló, egyre kevesebb szerep jut egy idősebb színésznek. – A Vári Éva tisztelői nyilvános csoport bejegyzéseiből is kitűnik, nagyon szeretik, tisztelik önt a pécsiek. Megkapta Pécs Kulturális Nagydíját olyan elődök után, mint Plácido Domingo és Kocsis Zoltán, és a közelmúltban Pécs díszpolgárává választották. – Szeretem a pécsieket. Gyakorlatilag kezdő színésznő korom óta, ami a pályán történt velem, hogy felnőttem színészileg és emberileg is, azt mind Pécsnek köszönhetem. Nagyon sokat tanultam tőlük. A Pécsi Balett társulattal –, akik már európai hírűek voltak, amikor én bekerültem – rengeteget dolgoztam. Például a West Side Story című musicalben nekem is meg kellett tanulnom ugyanazt táncolni, mint őnekik. Tehát az iszonyatos munkabírásukat, a tisztességüket, a hozzáállást és alázatot a munkához, azt én mind Pécsen tanultam meg, és Budapesten kamatoztattam. – Szinte minden jelentős prózai és zenés szerepet eljátszott, fellépett Moszkvában, New Yorkban, Washingtonban, Kanadába is ellátogatott. Mi volt a legkedvesebb szerepe a sok közül? – A z E dith P iaf, a mit ö tszázszor játszottam el. Fantasztikus élmény volt magamnak is. Amikor megkaptam a szerepet, arra gondoltam, visszaadom, mert hogy jövök én ahhoz, hogy Piafot eljátsszam. Hogy jövök én ahhoz, hogy elénekeljem azt, hogy „Nem bánok semmit sem!” Amikor először játszottam Pécsen, még nem igazán tudtam, hogy mit nem bánok. Amikor már Pesten játszottam és benne voltam a korban, már tudtam, hogy mit nem bánok. Tehát, emberileg megértem ez alatt az 500 előadás alatt. De tudok mondani prózai szerepeket is Szomory Dezsőtől, Spiró Györgyig és olyan nagy drámai szerepeket, mint a Nem félünk a farkastól vagy Shakespeare Lear királyának bolond szerepét, hogy csak a szélsőségeket említsem. – Hogy telnek a napjai, most is fellép színpadon? – Persze, azért is megyek hamarosan vissza, mert holnap és holnapután két előadásom lesz. Úgy érzem, kerek és kész az életem, már tényleg nem bánok semmit sem. Azt tudom mondani, hogy jó kanizsainak lenni, és boldog vagyok! – vallotta Vári Éva. A 30. Város Napja alkalmából a Medgyaszay Házban tartott ünnepi közgyűlésen ketten vehették át a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntetést. Vári Éva nagykanizsai születésű Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a sokoldalú és gazdag színésznői pályafutása elismeréseként részesült a kitüntetésben. Dr. Szabó Gábor, a város szülöttje, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a lézerek fejlesztése, az ultragyors spektroszkópia, valamint az optikai módszerek ipari és orvosi alkalmazásának nemzetközi jelentőségű fizikusi és kutatásfejlesztési tevékenységéért részesült az elismerésben. A két kitüntetettel a gálaműsort követően beszélgettünk. Szavaikból hangsúlyosan kiérződött a város iránti szeretetük. SZŰZ (08.24-09.23): Szokjon hozzá, ha nem várt változás történik az életében, ahhoz is alkalmazkodnia kell. A bosszankodás helyett találja fel magát és alkalmazkodjon a változáshoz. ÉRDEKES 2024.05.02. 9 NAGYON JÓ ÚTRAVALÓVAL KERÜLTEM EL KANIZSÁRÓL… Dr. Szabó Gábor, a kanizsai születésű Széchenyi-díjas magyar fizikus, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Szeged díszpolgára egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte el 1978-ban. A kitüntetettek nevében Szabó Gábor mondott köszönetet. – Apám orvos volt, általános iskolásként érdekelt a biológia, de 7. osztályosként, amikor bekerültem a fizikaverseny országos döntőjébe, ahol Öveges József professzor tartott előadást, az ő hatására irányult a figyelmem a fizika felé, de az érdeklődésem továbbra is megmaradt a biológia iránt – idézte fel azt a Szegedre vezető utat, amelyen középiskolásként elindult hazulról. S hogy milyen batyuval távozott a városból? – Nagyon tele batyuval. Itt föltankoltam. Az ember jelleme 18-19 éves kora körül kialakul. Ezt vittem el magammal, és ez az útravaló többé-kevésbé kitartott mostanáig – hangsúlyozta. Egész pályafutásom során gyakran foglalkoztam a lézerek orvosi alkalmazásával. Most is van egy projektünk, ami ezt célozza. Nyugodtan kijelenthető, hogy fizikusként valahogy megint előjön a fiatalkor, a gyerekkor. Elég sok ilyenfajta beszélgetést hallottam otthon a családban. Egyetemista koromban Csaba bátyámmal is nagyon sokat beszélgettünk. Amikor időnként hazajöttem, nem is tudtunk máshol találkozni, mint bementem hozzá esténként a kórházba beszélgetni. Ilyen értelemben a kórházi környezet, a fehér köpeny, meg az ilyenfajta találkozások valahogy bennem maradhattak. – Sokfelé járt a világban, számtalan kitüntetéssel ismerték el a munkáját. Mit tart a legjelentősebb eredményének? – Talán azt emelném ki, hogy Szegeden van egy vitathatatlanul világszínvonalú lézerközpont, ami részben a mi munkánkon alapszik. Azon a néhány eredményen, amit mi valamikor a ’70-es évektől kezdve részben Szegeden, részben együttműködések során, elsősorban Göttingenben értünk el. Ezek az eredmények bizonyosan hozzájárultak ahhoz, hogy a lézerközpont ott van Szegeden, és egészen bizonyos, ezek az eredmények, meg az akkor kiépült szakmai kapcsolatok most is segítenek a pályámban. Annak idején fiatal kutatóként megismerkedtem olyan emberekkel, akik a pályájukon szintén nagyon komoly sikereket értek el és akikkel ma is tudok fontos dolgokról beszélni. Fiatal kollégáimnak szoktam mondani, hogy a zsebemben lévő telefon egy elég értékes árucikk, mert abban van néhány olyan telefonszám, amin keresztül sok mindenkit utolérek. A főfoglalkozásom megmaradt. Az ember csinálhat ezt is, azt is, lehet rektor, helyettes államtitkár, de mindig tanítottam. Az Öveges Józseffel való találkozás azért volt fontos, mert megerősített abban, hogy középiskolásként a fizika tagozatos osztályba jelentkezzek. Nagykanizsán a méltán ismert és legendás tanárom volt a Gulyás tanár úr. Ő matematika és fizika szakos tanár volt, aminek következtében én úgy mentem az egyetemre, hogy az első félévem tulajdonképpen sétagalopp volt, mert az a tudás, amit innen vittem, az bőven elég volt. Nem nagyon kellett semmit sem csinálnom. Azért az útravaló, amit emlegettem a köszönőbeszédemben, az komolyan veendő. Tényleg nagyon jó útravalóval kerültem el Kanizsáról. Részben a családi környezetem, részben a jó iskolák és a tanáraim, de ugyancsak nem csekély részben a kiváló osztályom miatt. Most is azt gondolom, hogy a leginspirálóbb szellemi környezet számomra a valamikori osztályom volt. Nagyon intelligens, sokféle érdeklődésű fiatalok voltunk ott együtt és tulajdonképpen egymást inspiráltuk. Mindenképpen meg kell említenem két olyan tanárnőnket, akik meg egyszerűen szerettek bennünket, ami szintén nagyon fontos egy kamasznak. Mosonyi Éva és Béres Gréta tanárnők. Mosonyi Éva az érettségi találkozónkon el is mondta, hogy szerencsésnek tartotta magát azért, mert taníthatott bennünket. Mi meg nagyon szerencsések voltunk, hogy a tanítványai lehettünk, mert őrajta olyasmit éreztünk, mint a szülői szeretet, aminek nincs feltétele, egyszerűen csak szeretnek bennünket. – A gyermekei követték a pályán? – A gondolkodásból valószínűleg magukkal vittek valamit. A lányaim érdeklődnek a világ iránt és kifejezetten olvasottak, ez talán egyfajta családi útravaló. Feleségem, Isten nyugosztalja, matematika-fizika szakos tanár volt, humán érdeklődéssel. Annak idején tagja volt a szegedi egyetem legendás, Pál István által vezetett egyetemi színpadának. Ha lett volna magyar-fizika szak, akkor ő biztosan azt választotta volna. Három lányom van, a középsőnél és a legkisebbnél vannak unokák. Sajnos az egyik Németországban, a másik Svájcban él, ezért kevesebbet találkozok velük, mint szeretném, de azt tudják a munkatársaim Szegeden, hogyha az unokák Magyarországon vannak, akkor én nem vagyok elérhető. Igaz, nem mindig tudom betartani, de törekszem rá… BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): A környezetében élőknek még a gondolatát is kitalálja mostanában. Hogy mi az oka, azt nem tudni, de ha valakinek a kedvében akar járni, akkor bátran használja ki ezt a képességét. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK FELHŐSZAKADÁSRÓL, KONDENZCSÍKOKRÓL, JÉGVÉDELEMRŐL… A közelmúltban, az Egyesült Arab Emírségekre lesújtó özönvízszerű esőzések miatt sokakban felvetődött az a kérdés, hogy vajon mesterséges beavatkozás okozhatta-e a jelenséget. A szélsőséges időjárási viszonyok hazánkat sem kerülik el. A témával kapcsolatban Harcz Endrét, az ismert becsehelyi kertészt, viharvadászt, amatőr meteorológust kérdeztük meg. Az időjárás-előrejelző modellek egy héttel előtte már jelezték azt a hatalmas zivatarrendszert, ami kialakult Dubajban. Ezek a számítógépes modellek 1-2 hétre előre megmutatják, hogy hol várható csapadék. A modellekbe nem lehet betáplálni azt a paramétert, hogy valamelyik sejk zivatart fog generálni. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy nem mesterségesen generálták a vihart. A sokféle találgatás azért merült fel, mert a mai emberek hirtelen szembesültek a természeti jelenségekkel és van fényképezőgépük, van internet, és azonnal látják, hogy mi zajlik a világban. 50 évvel ezelőtt erről a dubaji felhőszakadásról vagy zivatarfelhőről senki nem látott volna képet, mert akkor még nem volt ilyen gyors az információáramlás. Pedig ezek voltak előtte is, mivel felhő azért csak kellett, hogy legyen többezer évvel ezelőtt is. Régen is voltak ilyen jelenségek. Most mindenki azt hiszi, hogy az ember befolyásolja az időjárást. Hát, hogy tudnák befolyásolni ilyen módon? Hogy megpróbálják, az egy dolog, de nem tudják ilyen szinten és mi sem tudjuk egyelőre még, de ez nem is baj – kezdte a viharvadász. – Amikor felteszek az internetre egy szép felhőről vagy légköroptikai jelenségről (halo jelenség, melléknap, sarki fény) készült fotót, mit írnak egyből az emberek? – Nem azt, hogy milyen szép, hanem hogy ezt is mesterségesen generálták. Hogy lehetnének mesterségesek, amikor ezeket a jelenségeket már az ókori világban is megfigyelték, 2000 évvel ezelőtt. Vannak róla feljegyzések, dokumentumok, rajzok, festmények. Más kérdés, hogy aki nem jártas a fizikában és a meteorológiában vagy nem érdekelte régebben, nem figyelte, most rácsodálkozik, azt hiszi, hogy azóta léteznek ezek, amióta rácsodálkozott. Akkor is azt mondják, ha látnak az égen egy kondenzcsíkot, hogy permeteznek bennünket és emberek csinálják ezt a permetezést. Pedig nem úgy van, hogy felszáll valaki és permetezget. Ezek a kondenzcsíkok ugyanolyanok, mint az autóvezetésnél a kipufogógáz. A repülőnek is van kipufogógáza. A szélsőséges időjárásról, a jégvédelemről Harcz Endre további gondolatait a www.kanizsamediahaz. hu internetes oldalunkon olvashatják. BAKONYI Erzsébet ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 113. SKORPIÓ (10.24-11.22): Bár mindenki tudja önről, hogy nem haragos természetű, most mégis nagy szüksége lesz a türelmére. Valaki felborzolhatja a kedélyét az igényeivel, amit ön nem tud teljesíteni. 2024.05.02. 11 HA ÉN RÓZSA VOLNÉK … – A VIRÁGOK KIRÁLYNŐJÉT ÓVNI KELL! A rózsa eredeti hazáját és származásának körülményeit mítoszok és mondák lengik körül, de az tény, hogy a kertek legszebb növényéről van szó. Ahhoz viszont, hogy a szépség valóban a legszebb legyen, odafigyelésre van szükség. Ebben segít rovatunk aktuális írása. MEZŐGAZDASÁG A hajdankor minden költeménye említi, hogy a rózsa eredetileg fehér színű volt. Egy réges-régi monda a következőket írja: „A titkon szerető ifjú és leány fehér rózsakoszorút vittek az istennő templomába. De midőn – beszéli a monda – lángoló szerelemre gyulladt az istennő szíve, és meghallá, hogy kedves Adonisza, egy dühös vadkantól halálosan megsebesítve, Paphos ligetében fekszik, akkor mit sem törődve gyöngéd lábaival, tüskés rózsabokrokon sietett keresztül, melyeknek fehér virágai kifolyó vérétől borítva, azon idő óta piros szint öltöttek magukra.” A mítoszok és legendák világát elhagyva a jelenkorban találjuk magunkat, ugyanis a virágok királynőjét évről évre veszélyek fenyegetik. Rovatunkban ezúttal már nem a megjelent betegségek után keressük a gyógymódot, hanem a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt. Tanácsadónk, Varga gazda arra hívja fel a figyelmet, a legfontosabb az odafigyelés és a gondoskodás, már persze, ha azt akarjuk, hogy a rózsa valóban kiskertünk királynője legyen. – Számos panasz érkezik a vásárlóktól, a különböző gombabetegségek, így a rozsdásodás, a lisztharmat és társai miatt, ezeket külön is kell választani a rovarkártételtől védekezés szempontjából – hangsúlyozta a szakember. – A gombabetegségek ellen valóban lehet védekezni, nem győzöm hangsúlyozni a permetezés fontosságát. Persze nem akkor, amikor már ott a baj és nyár közepén azt veszik észre, hogy már szinte nincs levél a rózsán. Nos, az egyik legnagyobb gond az, hogy kivontak a forgalomból számos növényvédő szert. Helyettük van ugyan más, de rendkívül gyengék. A ditán helyett van például a Polirám Combi, de legalább kéthetente permetezni kell. A réz alapú szereket is használhatjuk, de figyelni kell az időjárást. A meleg, majd az esős, párás, hűvösebb idő váltakozása a legkedvezőbb a gombabetegségek elszaporodására. Tavaly is ez volt a probléma, nem figyeltek oda az emberek, ugyanis a gombabetegség fertőz – figyelmeztet Varga József növényvédelmi szakember. A rovarkártétel – mint például a tetvek – ellen sajnos nincs megelőzési lehetőség, a védekezés egyetlen lehetséges módja az odafigyelés. – Én naponta végigjárom a kertemet, megnézegetem a virágaimat. Van egy árulkodó jel. Ha hangyákat látunk felfelé masírozni a növényen, akkor biztos, hogy ott megjelenik a tetű. Ugyanis a hangyák telepítik őket. Át kell nézni a hajtás végeket, a bimbó alatti részeket, ott szoktak sorakozni a tetvek és szívogatják a rózsa nedvkeringését. Ugyanis nagyon szeretik ezt a növényt. Négyféle növényvédő szer létezik ellenük, de én a felszívódót ajánlom, az a leghatásosabb. Itt pedig a permetezési módszert rontják el általában. Jönnek vissza panaszkodni, hogy permeteztek, de nem használt. Hát kérem, egy a baj. Ha kikevertük a szert, abban a szent pillanatban használni kell. Nem szabad leülni ücsörögni vagy kicsit a szomszéddal beszélgetni. 10 perc várakozás és már romlik a permetszer hatása – intett a szakember. fotó: Bakonyi Erzsébet S hogy mitől lehet még szebb és szebb a rózsánk? Tápoldatozni bizony lehet. Hiszen ez a növény is igényli a mikro- és makro elemeket, akárcsak az ember a vitaminokat. A szép nagy virághoz kálium kell. Ha a levelek lógnak, kicsik, nem szép zöldek, az nitrogénhiány. Ha szélesek a levélközök, az magnéziumhiányra utal. Érdemes használni egy úgynevezett zöldítő komplexet, ugyanis, ha a rózsatő lombozata nem egészséges és üde, a virágja sem lesz az. VINCZE Adél fotó:Polgár László, Horváth Marcell NYILAS (11.23-12.21): Nem várt változásokat hozhat életébe a május. Legyen jó, vagy rossz, fogadja el méltósággal és haladjon tovább azon az úton, amit kitűzött magának. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT A szezon végén, az Újpest ellen újra népesebb lelátó előtt mérkőzhettek a kanizsai futsalosok A VILÁGELIT KANIZSÁRÓL IS SOKAKAT VONZOTT A VASPAPUCSOSOK SEREGSZEMLÉJÉRE Az eltelt bő másfél hét során a hozzánk is közel eső horvátországi részeken aligha panaszkodhattak az autó- és motorsport egyes ágazatainak szerelmesei, hiszen ahogy a rali-világbajnokság aktuális futama is elért „Zágrábon inneni” részekre, úgy az elmúlt szombaton a Muracsány- Murakirály (Gorican-Donji Kraljevec) térségben immár 19 esztendeje megépült salakmotor-stadionban rendezhették sorrendben harmadszor a FIM Speedway GP sorozatának, vagyis a salakmotoros egyéni világbajnokság nyitófordulóját. A világháló nagy úr, hiszen a salakszórók vb-nyitányának szombat esti eseményről még mindig csak úgy sorjáznak a beszámolók, s ahogy rengeteg szurkoló érkezett a házigazdákon kívül például Lengyelországtól Németországon át Szlovéniáig, úgy magyar hívekből, egyben nagykanizsaiból, illetve vidékünkről érkezőkből sem volt hiány a Milenium-stadion lelátóin. A visszajelzések alapján a profizmus a rendezők részéről példaértékű volt, s a kimondottan az ifjú korosztályt magával ragadó attrakciókból sem volt hiány. – Ahogy megérkeztünk, máris a verseny egyik kabalafigurája fogadott minket, akivel természetesen a közös fotózkodás sem maradhatott el – fogalmazott Horváth Marcell, aki szűkebb családi körével érkezett kimondottan az esemény korai szakaszában, ami egyben azt is jelentette, hogy biztosan szabad hely várta valamennyiüket a lelátókon. Ennyire nem lehettünk biztosak az ülőhelyek lefoglalása terén azok esetében, akik kimondottan a futamok kezdetére érkeztek, immár este hét óra környékén, de például a szintén kanizsai Szokol Gyulánál annyi fórral mindenképpen számolhattunk, hogy nem előszöri látogatása esetén a járást már ismerve közölhette: megoldja a feladatot. Ami egyébként a kezdésre nem lett kisebb, mivel ránézésre is több százan voltak kénytelenek állni, valamint a főtribün esetében a „közlekedőlépcsőkön” helyet foglalni. Még egyszer nyomatékosítva, egy motoros szakág vb-nyitánya, amilyen profizmust megkövetel – a betétprogramokkal együtt –, azt a sportrendezvény bőven hozta, s egyben a világbajnokság kártyáit egyből a nyitányon jól meg is keverte. A hatodik horvátországi salakmotoros vb-futamok közül a 2022-est és 2023-ast is megnyerő – egyben idén is világbajnoki címvédőként regnáló – lengyel Bartosz Zmarzliknak ezúttal csupán a negyedik helyezés jutott, a murakirályi (és muracsányi) ovál-pályán ugyanis az első helyezést az ausztrál Jack Holder (egyben első GP-futamgyőzelmével) szerezte meg a szintén ausztrál Jason Doyle, valamint a svéd Fredrik Lindgren előtt. A sportesemény után egyöntetű a vélemény, remélhetőleg a folytatás jövőre következhet a Nagykanizsához közeli helyszínen, bár tudjuk, e téren is óriási a versengés... Viszont az is tényként kezelhető, hogy infrastruktúra terén a salakmotorosok egészen biztosan az egyik legjobb pályaként tekintenek a muraközi állomásukra, vagyis egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a 2010 és 2012, valamint 2022 és 2024 között itt vendégeskedő sorozat 2025-ben még jobb ismerősként visszatér Goricanba. Stílszerűen, ahogy egy Bordeaux-ból érkező francia megjegyezte: „Miként 2023-ban és most, úgy találkozzunk 2025-ben ugyanitt...” POLGÁR László NÉHÁNY NAPIG MÁSODIK, VÉGÜL BIZTOS LETT A HARMADIK HELY Szezonbeli utolsó hazai bajnokiján a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es együttese remekelt az UTE ellen, majd az idénye utolsó találkozóján a TFSE-vel mérkőzhetett a kanizsai együttes idegenben. Az egyik fővárosi riválist Kollár Péterék legyőzték, ezzel a második helyre is feljöttek, múlt hét pénteken aztán a listavezető budapesti csapat fogadta a dél-zalaiakat. Időrendben haladva, a lila-fehérekkel szemben az NFC-nek egyrészt a jelenlegi idényének a záró kanizsai bajnokija jött el, másrészt a már biztosan megszerzett dobogós helyezés – no meg némi okos marketinghúzás – eredményeképpen is újra tekintélyesebb létszámú nézősereg foglalt helyet a Kanizsa Aréna lelátóján. Azt érdemes rögzíteni, hogy a Nagykanizsai FC riválisánál egy bajnokival többet játszott már le a felsőházban, ettől függetlenül mindenképp remek fegyverténynek könyvelhették volna el, ha sikerükkel az UTE-t megelőzve a Nyugati csoport második helyére is felléphetnek Béli Milánék. A hazai érzelmű érdeklődőknek nem is kellett csalatkozniuk, a kezdeti taktikai tapogatózás közepette is akadt már lehetőségük a dél-zalaiaknak gólok szerzésére, majd idővel ez sikerrel is járt begyötört, valamint váratlan találatok formájában. Amire figyelni kellett, hogy mindig jött újpesti válasz: vagy relatíve gyorsan, vagy mondjuk a második félidő elején rögtön – tehát a házigazdák egy pillanatig sem érezhették biztonságban magukat. 5-3 után aztán sikerült elérni, hogy az ellenfél nem tudta megrúgni viszonylag gyorsan a negyedik találatát, s ugyanúgy érezhették többen is, néha mintha megállt volna az idő, de a 40. percben esett hatodik kanizsai gól eldöntötte a meccs sorsát, egyben az NFC a tabellán a második helyéről várhatta a TFSE-találkozót – idegenben. A listavezetőnél lejátszott csatározás már egy másik történet lett, igaz, a piros-fehérek az első 20 percben remekül tartották magukat, az eredményjelző 2-2-t mutatott. A roppant szűk keret aztán a második félidőben már nem tudta útját állni a TFSE-rohamoknak, s a Nyugati csoport bajnoka végül 7-2-re nyerte a mérkőzést. Itt ugyanakkor még nem volt vége a történetnek, hiszen az Újpest hétfő esti, Haladás VSE II elleni összecsapásának lehetett még nagykanizsai szempontból is tétje. A lila-fehérek 7-6-os sikere szoros meccset sejtet, de a hazai gárda 7-2-es megnyugtató előnyéről zárkóztak a vasiak, a Kanizsa pedig a dobogó harmadik fokán zár úgy, hogy a felsőházi rájátszás utolsó körében már nem érdekelt. Eredmények: Nagykanizsai Futsal Club – Újpesti TE 6-4 (3-1) NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, felsőházi rájátszás, 8. forduló. Nagykanizsa, 500 néző. Vezette: Héra (Papp Á., Horváth P.). G.: Kollár (11.), Bogyó (14.), Kovács Gy. (18.), Béli M. (28. - büntetőből), Schuller (34.), Bagó Be. (40.), illetve Kasza (16., 28.), Csernay (21., 40.) TFSE-11 Teamsports (1.) – Nagykanizsai Futsal Club (3.) 7-2 (2-2) Felsőházi rájátszás, 9. forduló. Budapest. Vezette: Kovács G. (Róka, Góbi). G.: Petroff (14.), Tarjáni (16.), Szabó K. (31.), Fritz (34.), Fehér (37.), Hegedűs (39.), Kovács B. (40.), illetve Manganelli (14.), Gyurcsányi (15.) POLGÁR László BAK (12.22-01.20): Bármihez fog hozzá, sikerre visz mindent. Ráadásul mindezt nem a barátai hozzáállásának, hanem egyedül önmagának és a szorgalmának köszönheti. SPORT 2024.05.02. 13 SZOMBATON A QUADOSOK ORSZÁGOS BAJNOKIJA KÖVETKEZIK TÖBBEN IS AZ ELSŐ HÚSZBAN A vívóknál a szigetszentmiklósi sportprogramon rendezhették meg az újonnan bevezetett vitéz korosztályúak (12 éves korig) kardversenyét, melyen a Nagykanizsai Torna Egylet 1866-tól három ifjú léphetett pástra. A GKK Reménység Körverseny serdülő korosztályában pedig hat fiú és öt lány képviselte a klubot a Pest vármegyei városban. A vitéz fiúk mezőnyében a kanizsaiak közül Óvári Bence a 41., Vincze Márton a 49., Farkas Áron pedig az 52. lett úgy, hogy ez mindhármójuk számára remek FOCIAJÁNLÓ FC NAGYKANIZSA — PAKSI FC II. 2024.05.05. 17.00 SZEKSZÁRDI UFC — FC NAGYKANIZSA 2024.05.12. 17:00 A kanizsai serdülő kardozók a fiúk és lányok mezőnyében is népes csapatot alkottak A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) idei versenynaptára szerint a quadosok hazai elit mezőnye május 4-én Nagykanizsára figyel, hiszen szombaton országos bajnoki futamot rendeznek a kanizsai motocross pályán. A Kanizsa Motocross Sportegyesület elnökségi tagjától, Senkó Lászlótól megtudtuk, a quadosok úgymond két stílusban is csatározhatnak egymással, hiszen short track és quad crossban is rajtolhatnak a résztvevők. Előbbi lényege, hogy shortban nincs ugrató, lényegében a salakmotorhoz hasonló a stílus, az utóbbi pedig lényegében a cross nyomvonalon zajlik, látványos manőverezésekből tehát aligha lesz hiány. A szombati, nagykanizsai ob-rendezvénnyel kapcsolatosan érdemes információ lehet, hogy a mezőny tagjai számára 9 órától lesz a gyülekezés és gépátvétel, míg 10 órától pedig már a futamok lépnek elő főszereplővé. A szervezők várakozása szerint akár 40 nevezővel is számolhatnak, az érdeklődők pedig minden bizonnyal izgalmas versenyeket láthatnak. POLGÁR László SOMOGY ÉS FEJÉR VÁRMEGYEI DUATLONOZÁS Múlt szombaton került megrendezésre a X. BÚI Duatlon Sprint Országos Bajnokság, melyen a TRI-CO Triatlon Klub színeiben ezúttal is rajtolhatott Korcsmárosné Vig Rozália. A kanizsai hölgy Balatonbogláron az amatőr duatlonosok mezőnyében korosztályában a legjobbnak bizonyult női sprinttávon, melyek keretében öt kilométer futás után 20 km kerékpározás, majd újabb 2,5 km futó táv várt a résztvevőkre. Az idei esztendőben Korcsmárosné Vig Rozália számára nem ez lett a dobogó első legfelső foka, egyben bajnoki címe, hiszen az iszkaszentgyörgyi Trailzone duatlon ranglista amatőr kupa keretében is könyvelhetett el korosztályos mezőnyében elsőséget. POLGÁR László 2024 sportszezonja is jól alakul Korcsmárosné Vig Rozália számára felmérő volt a továbbiakra. Immár a serdülő fiú kardozóknál ugyanazon a helyszínen Csalló Zoltán 15. lett, a további helyezések pedig így alakultak: 30. Palkovits Kelemem Gergő, 42. Légár Milán, 43. Tislér Zoltán, 50. Kiss Barnabás, 58. Makoviczky Mátyás. Serdülő leány kategóriában Ferencz Nóra Anna szerepelt a legjobban, aki 12. lett, Deiszinger Annamária pedig a 20., Koma- Mátyás Emma a 22., Simon Dóra Sára a 26., míg Hohl Mira a 32. pozíciót könyvelhette el. POLGÁR László N a g y k a n i z s a Me g y e i J o g ú V á r o s P O L G Á R M E S T E R E P Á L Y Á Z A T I H I R D E T M É N Y Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35. életévüket be nem töltött fiatal házasok, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élők részére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Garzonházakról szóló 31/2023. (IX.29.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére: 1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. 1/5. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1 szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 29.360,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 08.30-09.00-ig 2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. 2/11. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 29.360,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 08.30-09.00-ig 3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. 2/11. a.) A lakás alapterülete: 40 m² szobaszám: 1+ fél szoba komfortfokozata: összkomfortos b.) A lakás településen belüli fekvése: városi terület c.) Szálláshasználati díj összege: 29.360,-Ft d.) A lakás állapota: helyreállított e.) A szálláshasználati szerződés időtartama: maximum 60 hónap A lakás megtekintésének időpontja: 2024.05.15. 08.30-09.00-ig A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoportjánál ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. alagsor ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatványok ugyanitt kaphatók, illetve a www.nagykanizsa.hu honlapról letölthetők. Amennyiben a pályázat benyújtásával kapcsolatban kérdés merülne fel azt a 20/849-2453-as valamint a 20/849-2442-es telefonszámokon tehetik meg. Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. május 31. Nagykanizsa, 2024. május Balogh László polgármester VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Bár tisztában van a környezete azzal, hogy önt nem lehet átverni, becsapni, elképzelhető, hogy most mégis megpróbálja valaki. Ne menjen bele semmilyen, kétesnek látszó üzletekbe. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2024. április 17-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: AZ ÉLET MÉRHETETLENÜL JOBB LETT, MIÓTA NEM PRÓBÁLOM KOMOLYAN VENNI. KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2024.05.07. kedd 13:00-17:00 Vöröskereszt Nagykanizsa Sugár út 28. 2024.05.10.péntek 12:00-16:00 Halis István Városi Könyvtár 2024.05.11 szombat Galambok Általános Iskola Könyvtára A megjelenítést ezúton is köszönjük! Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki számára nyitott. Kiadó iroda- és üzlethelyiségek www.nkvg.hu Részletekért keresse fel honlapunkat, vagy hívja elérhetőségünket: 30/153-7607 VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait Hrsz. Alapterület Megnevezés Utca Kikiáltási ár (Ft) 2061/A/15 93 m² orvosi rendelő Ady Endre u. 30-32. 19.685.039 Ft + ÁFA 3604/1/A/3 51 m² lakás Babóchay u. 55. 12.100.000 Ft 3659/A/4 39 m² lakás Babóchay u. 48/A. 8.000.000 Ft 1416/2/A/4 45 m² lakás Hunyadi u. 23. 4.700.000 Ft Részletes feltételek és kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap Befektetőknek menüpont Eladó/Bérbeadó ingatlanok almenüpontja alatt, illetve tájékoztatás kérhető munkanapokon a 20/849-2330 vagy a 20/849-2466 telefonszámokon HALAK (02.20-03.20): Váratlan helyzetbe kerülhet. Egy véletlen találkozás során egy olyan ismerősre tehet szert, akinek hosszú távon és mindenben számíthat a segítségére. REJTVÉNY 2024.05.02. 15 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO SZŰZPECSENYE SZAKMA SZTÁR MÓDRA Megnyerte az országos Szakma Sztár Fesztivált Szőllősi Dániel. A Thúry-Technikum végzős szakácstanulója remekül teljesített a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. A januári írásbeli után az ország 10 legjobb diákja mérte össze a tudását a válogatón, majd Dani a döntőben öt szakács közül lett a legjobb. Most a válogató versenyen főzőtt főétel receptjét megosztjuk olvasóinkkal is. ÖT ADAG HOZZÁVALÓI: 0,8 kg sertésszűzpecsenye, 1 csomó snidling és petrezselyemzöld, 0,15 kg liszt, só, 0,25 kg túró, 6 db tojás, bors, 0,25 kg sárgarépa, 0,25 kg panko morzsa, 1 l étolaj, 0,25 kg cukkini, dijoni mustár, 0,75 kg burgonya, 0,25 l tej, 0,1 l olívaolaj, 0,15 dkg vaj, 0,25 kg lilahagyma, szerecsendió, fokhagyma. ELKÉSZÍTÉSE: A szűzpecsenyéket megmossuk, leszárítjuk, majd parírozzuk. Ezután a húst hosszanti irányban felszúrjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Töltelékként a túrót áttörjük sózzuk, borsozzuk, tisztított, finomra vágott snidlinggel, petrezselyemzölddel hintjük, tojássárgáját keverünk hozzá, továbbá mustárt és zúzott fokhagymát. A tölteléket nyomózsákkal a felszúrt húsba töltjük, a szűzpecsenyét folpackkal formázzuk és rational sütőben 95°C-on, 25 percig hőkezeljük, majd a folpackból kibontjuk és papírtörlővel szárazra töröljük. A roládokat lisztbe, felvert tojásba, végül panko morzsába forgatjuk, tálalásra frissen, fritőzben aranybarnára sütjük, majd adagszámnak megfelelően daraboljuk. A fűszerestúróval töltött szűzpecsenyéhez Dani köretként burgonyapürét és sült zöldségeket tálalt. ELKÉSZÍTÉSE: A burgonyapüréhez a tisztított burgonyákat feldaraboljuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, áttörjük, majd vajjal, szerecsendióval, tejjel elkeverjük, utóízesítjük. A sült zöldségkörethez a megtisztított sárgarépából és a cukkíniből szalagokat készítünk, a megtisztított cikkekre vágott lilahagymát vajon megpároljuk, végül sóval, borssal, sárgarépadarabokkal, majd cukkínidarabokkal roppanósra pirítjuk. BAKONYI Erzsébet PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Május 2., 9., 16., 23., 30. (csütörtökönként) 10 óra MARGARÉTA MÓKA – Ölbeli játékok 0-3 éveseknek Vezeti: Vajda Margit Tel.: +36-30/616-0847 Május 3., 17., 31. (péntekenként) 17 óra GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor Május 6. (hétfő) HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAP 13 óra - HSMK színházi előcsarnok Hevesi Sándorra emlékezünk Május 8. (szerda) 14 óra A GYÖNGYVIRÁG NYUGDÍJAS NÉPTÁNCCSOPORT HAGYOMÁNYŐRZŐ TALÁLKOZÓJA Május 11. (szombat) 16 óra A TÁNC NAPJA Közreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI klasszikus balett és néptánc szakos növendékei Szervező: a Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány Jegyár: 2.500 Ft MEDGYASZAY HÁZ Május 4. (szombat) 14.30 óra A NÉPI KULTÚRA NAPJA Szervező: a Csillag Citeraegyüttes és a Fürge Lábak Néptánccsoport Információ: Lakatosné Ónodi Erzsébet +36-30/295-1730 A részvétel INGYENES! Május 7. (kedd) 18 óra JÓGA MEDITÁCIÓ – EGY BÖLCS HAGYOMÁNY HIÁNYZÓ LÁNCSZEME – Tucsa Lajos / Lóka meditáció oktató NAGY KÖZÖS MEDITÁCIÓVAL összekötött előadása Május 9. (csütörtök) 18 óra ÁLMAIM – Herédi Zsuzsanna festmény kiállításának megnyitója Megnyitja: Lehota M. János esztéta Közreműködik: Gécseg András festőművész és Bali Judit Május 10. (péntek) 19 óra NEW WAVE SESSIONS: 4S Street Jegyár: elővételben 3.990 Ft, a koncert napján 4.500 Ft. Jegyek kaphatók online a www.cooltix.hu oldalon és személyesen a Medgyaszay Ház jegypénztárásban. Május 11. (szombat) 17 óra BORIBON AUTÓZIK – a Nefelejcs Bábszínház zenés bábelőadása Marék Veronika mesekönyvei alapján Jegyár: 1-99 éves korig elővételben egységesen 3.000 Ft. Jegyek kaphatók a www.nefelejcsbabszinhaz.hu oldalon. Május 13. (hétfő) 19 óra NAPFELKELTE – a Philomena Vonósnégyes koncertje Jegyár: elővételben 3.000 Ft, az előadás napján 3.400 Ft. Jegyek kaphatók a Medgyaszay Házban, a Tourinform Irodában és a www.jegy.hu oldalon. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ Május 10. (péntek) 18 óra LÉLEGZŐ IRODALOM SOROZAT A versek a világ lelencei Vendég: Vernyik László Az est házigazdája: Pelesz Alexandra író, költő Május 15. (szerda) 11 óra PETŐFI KULTURÁLIS PROGRAM A KIRÁLYLÁNY ÉS A HUSZÁR – a Pesti Broadway Alapítvány előadása Magyar népmesei alapokon készült zenés mesejáték. VOKSH OKTATÁSI KFT Nagykanizsa, Ady Endre utca 30. tel. 06-30-491-7051 /ny.sz. E-000883/2014/ Lejár a GKI kártyád vagy most szerzel először Jó helyen jársz! ;) E-learning tanfolyamunkra folyamatosan lehet jelentkezni Vizsgák: keddi napokon Zalaegerszeg pénteken Nagykanizsán vagy bárhol az ország területén vizsgázhatsz! Jelentkezés személyesen irodánkban! Tavalyi áron! Telefon: 93/516 634 +36 30 491 7051 nagykanizsa@voksh.hu VOKSH a jó választás! |