* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
12.7 MB | |
2020-12-11 09:27:05 | |
Nyilvános 542 | 1069 | Rövid leírás | Teljes leírás (570.04 KB) | Kanizsa 2009. 013-017. szám április Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: XXI. évfolyam 13. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. április 2. Kanizsa Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő megállapítását – „Mindszenty atya nem csak a katolikusoké, nem csak a hívő embereké, hanem minden hazáját szerető, azért tenni akaró magyaré.” – igazolta a „Nincs helye a csüggedésnek” középiskolás vetélkedő eredménye: a Piarista Iskola élen végzett diákjait szorosan követte a Keri, majd a Cserháti csapata. őket pedig a BLG és a mezősök. Brenner József általános helynök – az akadályoztatott Veres András szombathelyi püspök helyett – adta át a diákoknak a díjakat a Nagykanizsai Polgári Egyesület március 24-i programján. A kommunizmus áldozatainak emléknapja tavaly a litván ellenállásról szólt. A rendezvénysorozat idén Mindszenty bíborost állította fókuszba. ő két diktatúrával is szembeszállva méltán mondhatta: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.” „A hazugság végül is olyan, mint a bumeráng. Visszavág arra, aki eleresztette.” – idézte alpolgármesterünk köszöntőjében a bíboros több időtálló gondolata között. Esztergom érseke 1948-ban világosan látta, mi vár rá, mégsem hátrált. Gondolt az első századok keresztényüldözéseire. Abban az időben fogalmazta meg a római jogot is jól ismerő Tertullianus: „Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.” És hol van azóta a Római Birodalom! Mindszenty is pont így tekintett korának birodalmára, kellő távolságból. Az ötvenes, hetvenes évtizedek nemzedékeinek a gerinces főpap példája adott tartást. Ezt hitelesíti az előadást is tartó vendég testvérbátyjának, az 1957-ben meggyilkolt Brenner János rábakethelyi káplánnak hűsége is. A Könyvtár felé tartva a kopjafánál, az ’56-os emlékkertben érte is – aki egyszerre lett a kommunizmus áldozata és a papi hivatás vértanúja – imádkozott a helynök, az alpolgármester és a Felsőtemplomból érkezett Mindszenty tisztelők sokasága. Még előtte pedig a bíboros felsőtemplomi szobránál a boldoggá avatásért könyörögtek. A nap végén egy magánbeszélgetésben szóba került a vádlott társ, Ispánki Béla kitűnő könyve: Az évszázad pere. A prímás szertartója felidézi, amikor 1951-ben a börtönben értesült a deportálásokról: „Kezem ökölbe szorul. Könnyeim már nincsenek, a sok szenvedés elapasztotta őket. Csak érzem, hogy egyszer ezekkel a moszkvai ügynökökkel valami rettenetes fog történni. Ha öklünk ismét szabadon üthet. Katolikus pap vagyok. Mindig a megbocsátást hirdettem és gyakoroltam. Csak most érzem, hogy milyen nehéz…kereszténynek lenni.” Ahogy Mindszentyt erősítette az ókeresztények hite, Mindszenty pedig kortársait, lám, ez a lánc nem szakad meg. Köszönet a Brenner testvéreknek! „Bennünket ide állítottak. Állunk.” (Sík Sándor) K.H. Minden magyaré Fotó: Bakonyi Erzsébet 2 Kanizsa – A mi ügyeink 2009. április 2. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület március 31-én indítja útjára újabb, „Fogadd Örökbe Nagykanizsa Természeti Értékeit” című mozgalmát. A mozgalom célja: fellendíteni, civil segítséget nyújtani a város természeti értékeinek megteremtésében, gondozásában és védelmében. Lehetőséget biztosítani a város polgárainak, vállalkozóinak, intézményeinek, hogy az előbb említett programban aktívan és tevőlegesen részt vehessenek. A sajtótájékoztatón részt vett Marton István polgármester, a mozgalom fővédnöke, Balogh István, a kezdeményező Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke, az egyesület munkatársai, Kálovics Andrea városgondnok kertészmérnök (VIA Kanizsa Kht.), Lancsák Lajos városi főkertész és Nagy Imre, a Kanizsa TV ügyvezető-főszerkesztője. A mozgalomba jelentkezhetnek magánszemélyek, közösségek, intézmények, intézmények közösségei, akik a jelzett feladatokhoz segítséget kívánnak nyújtani ötleteikkel, kétkezi munkával, az örökbe fogadott természeti értékek felügyeletével, ápolásával vagy megteremtésének, gondozásának anyagi támogatásával. Örökbe fogadható park, parkrészlet, utca, utcarész, közterület növényzete, virágai, egyes kiemelkedő értékű egyedi növényei, növény együttesei, állatai, vizei. Örökbe lehet fogadni közintézmény, oktatási intézmény, vállalat, lakóépület udvarának, parkjának és környékének természeti értékeit, épületének virágait, dísznövényeit. Az örökbe fogadásra a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesületnél lehet jelentkezni az „örökbefogadási adatlap” kitöltésével. Egy-egy nagyobb területű természeti érték örökbefogadását több örökbefogadó együtt is vállalhatja. Az örökbe fogadott természeti értékek fejlődését a mozgalom kuratóriuma és a média folyamatosan figyelemmel kíséri. Az örökbefogadók természetépítő- és megőrző tevékenységét értékeli, és a legáldozatkészebb személyeket minden esztendőben egy alkalommal, a Föld Napján, vagy a Város Napján Nagykanizsa közössége előtt erkölcsi elismerésben részesíti. A civil egyesület március 31-én útjára indított legújabb akcióját Marton István polgármester nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: jelentős és sikerre ítélt tevékenység lesz, hiszen nagyon sok értéke van városunknak, melyek szépségének bemutatására, és megőrzésére sem fordítottunk kellő figyelmet. Következő lépésként április 22-ét emelte ki a polgármester. Délelőtt tíz órára a sétakerti kapuhoz hívta a sajtó képviselőit, a város védett természeti értékeit jelző táblák ünnepélyesen átadására. De addig is bőven lesz tevékenykednivalója az egyesületnek. Lengyák István programmenedzser a hosszú távú program ismertetése során kiemelte: Ha valamilyen értékek létrejönnek vagy megújulnak a városban, annak megvédése elsősorban a város lokálpatrióta polgárainak feladata kell, hogy legyen. Ezért gondolták például azt, hogy a budapesti állatkertben beindított örökbefogadási akcióhoz hasonlóan, Nagykanizsa természetvédelmi értékeinek védelmében az egyesület is akciót kezdeményez, melyben valamennyi városlakó, az óvodástól kezdve a nyugdíjasig, részt vehet. Bakonyi Erzsébet Fogadd Örökbe Nagykanizsa Természeti Értékeit – Megfelelően képesített tanárok látják el a művészeti oktatást intézményünkben, a tananyagot pedig felmenő rendszerben, az egyes tárgyakról való ismereteket egymásra épülve sajátítják el diákjaink – mondta el sajtótájékoztatóján Baráth Zoltán, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója, kiemelve a különbséget a valódi művészeti képzés és a – most már egyre több helyütt feltűnő – különböző vállalkozások által nyújtott képzések, szakkörök között. Aművészeti oktatás a közoktatás része, négy művészeti ágból tevődik össze: zeneművészetből, táncművészetből, képzőművészetből és a színművészetből. Ez utóbbit kivéve a másik három ágazat gazdag választékát kínálja az iskola. Baráth Zoltán úgy véli, nem csak művészeti továbbképzést nyújtanak tanulóiknak, hanem fizikai, erkölcsi és mentális fejlődést is. Pulai Viktória, az iskola tánctanára a szakképesítéssel kapcsolatban hozzátette, hogy azok, akik ilyennel nem rendelkeznek, anatómiai és mozgásbiológiai tudás hiányában nagy egészségügyi károkat okoznak, hosszútávon leginkább a kisgyerekeknél. Ezért érdemes megfontolni a szülőknek, hová íratják be gyermekeiket művészeti oktatásra. Az iskola összesen tíz helyen tartja képzéseit a városban, illetve a város környékén. Akövetkező tanévre a felvételi és a beiratkozás április hatodikán és hetedikén délután 14- 18 óráig lesz a Sugár utca 18. szám alatt, a művészeti iskola székhelyén. S.E. Szakszerű képzés a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában Tisztújítás Miklósfán A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tagsága a napokban tisztújító közgyűlést tartott. Kiss László volt elnök nem kívánt a következő két évben szerepet vállalni az egyesület vezetőségében, így erre a posztra csak új személyekre szavazhatott a tagság. Elnöknek Dömötörfi Sándort, titkárnak Imre Bélát, gazdasági vezetőnek Kandár Attilát választották meg a taggyűlésen jelenlévők. Az elnökség tagjai: Dervalits Balázs, Baráth József, Koncz Tivadar, Köteles Mihály, Gárdonyi József és Turi István lettek. Az ellenőrző bizottságban Bojtor Róbert atya, Dr. Bátorfi József és Czupi Gyula kaptak helyet. A megválasztott új elnök és a vezetőség tagjai is az előttük álló feladatok érdekében együttműködést és segítséget kértek a megjelentektől, és személy szerint Karádi Ferenc önkormányzati képviselőtől, aki elmondta: “Természetesen a városrész kulturális életét, a hagyományok ápolását és a közéletet szervező egyesület tevékenységét kötelességemnek tartom. Az újabb két évre választottaknak békében végzett sikeres jó munkát kívánok” Cukorbetegek egymásközt Közgyűlést tartott a Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete. Az elnökségi beszámolót Poszavecz József tartotta, melyen értékelte az elmúlt év munkáját, eredményeit. Eredményként ítélte meg, hogy a havi rendszeres oktatásokon egyre többen vesznek részt, s ez elsősorban Dr. Sebestyén Miklós főorvos előadásainak köszönhető, hiszen túlnyomórészt ő szerepel előadóként. Hiányosságnak tekinti, hogy még mindig sokan nem veszik igénybe ezt a lehetőséget. Amegelőzés helyett csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor látásromlást, veseelégtelenséget, idegrendszeri károsodást, magas vérnyomást, és az alsó végtag érszűkület jeleit észlelik. Elmondta, a tagság létszáma stagnál, 80 fő körüli, pedig Nagykanizsán mintegy 2500 főre tehető a cukorbetegek száma. A szervezési és pénzügyi tervek alakulását Gazda Zoltánné ismertette, s kihangsúlyozta, hogy az egyesületnek minden támogatásra szüksége van. Rostás János az Ellenőrző Bizottság elnöke beszámolt az elvégzett munkákról, s arról, hogy az egyesület feladatait rendben, az előírásoknak megfelelően hajtotta végre. 2009. április 2. Kanizsa – A mi ügyeink 3 Ismét levette a testület a múlt heti közgyűlés első napirendi pontjaként szereplő alpolgármester választására, illetményének megállapítására előterjesztett javaslatot. Szintén nem kapott megfelelő támogatást az önkormányzat feloszlatását szorgalmazó, plusz napirendi pontként behozott javaslat. Visszavonták a Kórház út 5. szám alatti Női éjjeli menedékhely átköltöztetéséhez támogatás biztosítására írásban előterjesztett javaslatot, a következő soros közgyűlésen tárgyalják a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. éves összesített közbeszerzési tervének jóváhagyására, a térfigyelő kamerarendszer működésének tapasztalatai, továbbfejlesztésének irányai és lehetőségei, valamint a fejlesztés várható hatása a közterületen témában írásban előterjesztett javaslatot. Huszonkét igen szavazattal elfogadták a képviselők a város bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről írásban előterjesztett beszámolót. Elfogadták a Halis István Városi Könyvtár tevékenységéről szóló beszámolót, és egyhangú szavazattal április 1-től ismét megbízták öt évre Czupi Gyulát, a Halis István Városi Könyvtár vezetői teendőinek ellátására. Egyetértettek a városatyák az Egyesített Bölcsőde dolgozóinak a délutános műszakpótlékra való jogosultság elismerésével, valamint az Egészségügyi Alapellátási Intézmény Alapító Okiratának módosításával, a Szivárvány Fejlesztő Központ átszervezésére előterjesztett javaslattal. Nagy vitát váltott ki a költségvetés felülvizsgálatával március 31-től szeptember 30-ig foglalkozó munkacsoport felállítása. A javaslatot Cserti Tibor, a Városvédő Egyesület elnöke vetette fel a 2009-es költségvetés elfogadásakor. A bizottság munkáját szavazati jog nélkül Cseresnyés Péter alpolgármester koordinálja. A szocialista frakció nem kívánta magát reprezentálni a munkacsoportban, és Marton István polgármester sem kívánt részt venni a bizottságban, de megadta az esélyt az eredményes faragásra. Amunkacsoport tagjai: Cserti Tibor, Bene Csaba (Fidesz), Bogár Ferenc (MSZDP) és Röst János (SZDSZ). A testület másnap, péntek délelőtt zárt üléssel és napirend utáni felszólalásokkal, kérdésekkel, interpellációkkal folytatta a munkáját. B.E. Munkacsoport figyeli a költségvetést A közgyűlés elfogadta a Csónakázó- tó vízminőség-védelmi munkáinak elkezdéséről szóló előterjesztést. – Ennek megfelelően – a szükséges engedélyek beszerzése, egyeztetések lefolytatása, majd a közbeszerzési eljárás elindítása után – várhatóan késő ősszel, vagy jövő év kora tavasszal indulhat el a Látóhegyi árok betorkollása és a sziget közti rész iszapjának eltávolítása. Ahogyan az előterjesztésből is kiderül, a legkisebb zavarást jelentő, leggazdaságosabb, a víz leeresztése nélküli megoldást választják – mondta Lancsák Lajos városi főkertész. – A január 29-i közgyűlési előterjesztés vitája alapján széleskörű információszerzést végeztek a Csónakázó-tó vízminőség-védelmi munkáival kapcsolatban – folytatta Lancsák Lajos. Az eredeti mellett három újabb ajánlatot kaptak, amelyek leeresztés nélküli, illetve minimális leeresztés melletti technológiával valósítanák meg a feladatot. Amintegy negyvenhektáros vízfelületű Csónakázó-tavat a zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság beruházásában, a Bakónaki patakon 1974-ben létesített völgyzáró gáttal hozták létre. Az 1980-as évekre jelentős vízminőség romlás következett be, ami vízvirágzáshoz, algásodáshoz, majd halpusztuláshoz vezetett. A halpusztulást követően 1987 őszén a tó teljes vízének leeresztése megtörtént, majd tavasszal sor került a tómeder kikotrására, a felgyülemlett iszap eltávolítására. 1988-ban megépült az ülepítő előtározó. Ezek a beavatkozások a vízminőség jelentős javulását eredményezték. Az iszapkotrás óta eltelt húsz év alatt a tómederben jelentős feliszapolódás történt, amit szükséges kezelni annak érdekében, hogy a tó vízminőség romlása és újabb algásodás, majd halpusztulás ne következzen be. A Csónakázó-tó vízutánpótlását két vízfolyás, a Bakónaki patak és a Látóhegyi árok biztosítja. A Bakónaki patakon megépült előtározó a hordalékot részben megfogja, de húsz év alatt így is jelentős feliszapolódás alakult ki a tóban. ALátóhegyi árok öblözete a tó leginkább feliszapolódott része, mivel sok hordalékot szállít a tóba. Az öbölben az áramlás kicsi, ezért a hordalék itt lerakódik, sőt egyre beljebb terjeszkedik a tó közepe felé. A vízminőség-védelmi munkákra, és az azt megelőző tervezési feladat elvégeztetésére a közgyűlés harmincmillió forintot biztosít, amelyből a tervezési feladat elvégzéséért járó egymillió forint, és az előkészítő munkák elvégzésére hárommillió forint összeget a 2009. évi költségvetésben szerepelteti. B.E. Elkezdődhetnek a Csónakázó-tó vízminőség-védelmi munkái Befejeződött az Érdekvédelmi Szövetség Zala Megyei Fogyasztóvédelmi Szervezete és a Társadalmi Egyesülések Szövetsége (TESZ) által közösen rendezett, úgynevezett fogyasztóvédelmi képzés, melynek nem titkolt célja a jelenlevők tudatos vásárlókká „nevelése” volt. Bíró László, a TESZ-Generációk Nyugdíjasok Zala Megyei Képviseletének elnöke összefoglalta a megelőző három előadásokon hallottakat, majd elismerő diplomát osztottak ki a résztvevőknek. S.E. Tudatos vásárlók lettek Rendkívüli főpróbára került sor az ORFF ütőegyüttes két közelgő koncertje előtt, melyet alapos szervezés előzött meg, hiszen a résztvevők az ország különböző pontjain dolgoznak, tanulnak. A ORFF ütőegyüttes először április 4-én lép fel a Honvéd Kaszinóban, közösen a budapesti ÜssDob együttessel, valamint Tommy Viggel, Rod Stewart magyar származású dobosával. A világszerte jól ismert vibrafonista Bücs Angéla 37 helyi növendékével, az amatőr ORFF együttessel közösen fogja eljátszani Duke Ellington egyik nagyon híres szerzeményét, melynek az ORFF hangszereire és zenekari tagjaira átszabott változatát Tommy meglepetéselemekkel, igazi zenei csemegékkel fűszerezte a kanizsai közönség kedvéért. A próbán nagyon elégedett volt a felkészült kis muzsikusokkal. A dátumválasztás tudatos volt, hisz’ április 4. a Magyar Jazz Ünnepe. Május 9-én, a győzelem napján kerül sor a Hevesi Sándor Művelődési Központban a 15 éves jubileumi koncertre. A múlt hétvégi főpróbán mindenki nagy örömmel zsúfolódott be a zeneiskolai kis próbaterembe, ahol régen volt ilyen népes tábora együtt Bücs Angéla ütős csapatának. Rendhagyó főpróbán a budapesti ÜssDob és a kanizsai ORFF ütősökkel, a Kanizsa Hetilap részvételével 4 Kanizsa – Városrész 2009. április 2. A Nagykanizsai Városvédő Egyesület célja egyrészt a városban meglévő értékek ápolása és fenntartása, illetőleg új értékek létrehozása. A legismertebb és talán legsikeresebb munka, ami még a néhai elnök Lovrencsics Lajos szervezésében valósult meg – az úgynevezett Negyvennyolcas tér. Mint dr. Varga Endre Tibor, az egyesület alelnöke mondja: a tér kialakítása előbb ellenkezést váltott ki a lakosságból, de később nagy szeretet fogadta és a mai napig úgy gondolják, hogy mindenki magáénak érzi, mivel a Vasember-ház mögötti Negyvennyolcas tér a március 15-ei városi ünnepségek helyszíne lett, és a korábbi kutyafuttató területből a város és egyéb adományozók, cégek közreműködésével egy nagyon kulturált tér alakult ki, amely méltó a városhoz. – Másrészt az egyesület célja, hogy ne csak az épített környezet állagmegóvásában, hanem a szellemi életben is részt vegyen – folytatja az egyesület alelnöke. – Ezért is kapcsolódott be a helyi politikába, hogy képviselje azokat az értékeket, amelyeket a pártok adottságaiknál fogva nem képesek, hiszen a pártok alapjában véve eleve másra szerveződtek. Sajnos a nagy probléma az, hogy Kanizsán egy olyan helyzet alakult ki, amely egy kicsit párhuzamos az országos helyzettel, ahol a pártok képtelenek egymással együttműködni, állandóan változó koalíciók vannak, és sajnos leginkább csak a szűk érdekek mentén. Így a sok belharc felemészti azokat az egyébként ott is meglévő erőket, amelyeknek pedig azt kellene szolgálni, hogy ebben a helyzetben a várost előre vigyék. Minderre viszont nem érnek rá a pártok, mivel mindig mással kell foglalkozni: botrányokkal, illetve a pillanatnyi változó hatalmi helyzetekhez való alakulással. Ebben a körben mi nagyon sokat nem tudunk tenni, csupán megpróbálunk kompromisszumos megoldásokat keresni, hiszen – mint városvédő egyesület – senkinek nem tartozunk felelősséggel. Mi abszolút érték mentén tudunk bárkivel munkakapcsolatot kialakítani és ez úgy gondoljuk, hogy működik. Ha megnézik a képviselők tevékenységét, minden jó ötlet mellé odaállunk, függetlenül az ötlet gazdájának pártállásától. – Miként látja a civil szervezet a város jövőjét? – Most nagy lehetőséget kapott a város a belvárosi rekonstrukció megvalósításával. Sajnos úgy látjuk, hogy a döntéshozóink nem tudják, hogy egy város-rekonstrukciós pályázatot milyen célból írnak ki. Amilyen célokat meghatároznak – szobrok kiállítása és változtatása, vagy egy park szebbé tétele – önmagukban természetesen ezek pozitív célok, azonban ha mindez nem eredményezi azt, hogy a városszéli üzletközpontokhoz és nagyáruházakhoz kiáramlott vásárlóerő visszatérjen, akkor ez csak felesleges pénzkidobás és ráadásul jobban terheli a város kasszáját, hiszen ezek mellé egy olyan önerőt kell biztosítani, amit adott esetben máshova is lehetne fordítani. Mire gondolok? Azt az állapotot, amit itt az utóbbi húsz évben megéltünk, miszerint a belváros üzletileg teljesen kiürült és megkopott, nyugati szomszédaink is átélték egy-két évtizeddel korábban. Meg kell állítani azt a folyamatot, amely a belváros kiürülésével jár, s mindez Kanizsa esetében is azért fontos, mert itt majdnem minden esetben műemlék jellegű, de gazdasági szempontból nehezebben hasznosítható épületről van szó. Csupa olyan ingatlanról, amelyek száz-kétszáz évesek és lassan felújításra szorulnak, s amennyiben nem képviselnek olyan értéket, hogy akár bérbeadással vagy más módon kitermeljék saját magukat (zárójelben jegyzem meg, hogy az önkormányzat ingatlanvagyonába tartozó elemek többsége a belvárosi ingatlanokból áll), akkor nem teszik fenntarthatóvá a belvárost. Nyugati példákra utalva, elég bárhova elmenni, például itt a határ közelében lévő Fürstenfeldbe vagy más kisvárosokba, ahol mindenütt kialakították a belvárosi sétálóutcát, a környékbeli csillapított forgalmat és ezzel elérték azt, hogy a vásárlóerő – ha nem is az eredeti állapotnak megfelelően –, de hatvan-hetven százalékosan viszszakerült, és sikerült egy fenntartható belvárost létrehozni és nem kellett elbontani patinás épületeket. Kanizsa egyik legszebb épülete a Csengery utca sarkán lévő Első Magyar Általános Biztosító Társaság épülete, amely például ilyen helyzetben halódásra van ítélve, hiszen a lakók nem tudják felújítani és üzletileg is egy egyre inkább elértéktelenedő helyen van. Tehát, amennyiben nem tudjuk rentábilissá tenni a belvárost – értve ezalatt azt, hogy nem tudjuk a vásárlóerőt visszacsábítani, akkor avval kell szembesülni Kanizsa város lakóinak, amivel egyébként lassan már szembesülünk, hiszen még pár év és a faárkádok miatt már esőben is száraz lábbal végigmehetünk az utcán –, hogy ez a folyamat mindinkább kiterjed. Mindezt azért mondtam el, mert ha nem csinálunk ténylegesen sétálóutcát, vagy akár csak meghagyunk két forgalmi sávot a Fő úton, akkor ott nem lehet olyan belvárost kialakítani, ahova az emberek szívesen járnak korzózni. Senki sem engedi el a kisgyermeke kezét, amikor mellette autók tömege van, vagy senki sem ül le jó szívvel egy kávéra, hiszen a helyijárat füstje mellett még a kávé sem esik olyan jól. – Gondolom ezeket az észrevételeket időben jelezték az önkormányzat felé is. – Korábban tartottak egy fórumot, ahol jómagam képviseltem a városvédő egyesületet. Erre a fórumra meghívták mindazokat a kereskedőket és szolgáltatókat, akik a belvárosban ténykedtek. Az előterjesztő legnagyobb megdöbbenésére mindenki azt kérte, hogy zárjuk le teljesen a Fő utcát. A fórumon felvetődött például, hogy ebben az esetben miként történne meg az üzletek áruval való feltöltése, és az egyik legismertebb kanizsai kereskedő azt is vállalta volna, hogy a hátán viszi be az árut az üzletébe. Aki ott van, látja, hogy mennyire elértéktelenedett a belváros, hiszen például 1995-ben magasabb bérleti díjakat lehetett érvényesíteni, mint tizennégy évvel később. Az, hogy a belvárosban négyzetméterenként 1300 forint plusz áfáért vagyis pár eurórért bérletet lehet kapni, és még így is sok üres, irodának alkalmas helyiség van, míg az üzleteket is egyre alacsonyabb összegekért adják ki, s egyre inkább a bankok jelennek meg, illetve a kínai üzletek, szerintem mindez sok mindent elárul. És ami még nagy problémát jelent, hogy Nagykanizsa városrendezési terveit – nyilvánvalóan törvényes úton, ahogy ez illik – pécsi szakértők készítik. Ezt mi, városvédők nonszensznek érezzük. Úgy gondoljuk, hogy ha például egy kanizsai szakembernek kellene hasonló terveket készíteni, akár Győr belvárosára vonatkozóan, bármennyire jó szakember is, soha nem ér el megfelelő eredményt, mert nem ismeri a szóban forgó város működését és adottságait. Nem tartjuk szerencsésnek továbbá azt sem, hogy kiengedtük kezünkből a város tervezésének azt a lehetőségét, hogy tervtanácsot alkalmazzunk. Jelen pillanatban a tervtanácsot igénylő döntések érdekében Győrbe és Budapestre kell menni, de vajon honnan tudná egy fővárosi szakember, hogy Kanizsán mi a jó, mit fogadnak el az itt élők és ténylegesen mi illik a városképbe. Ami a város jövőjét illeti, először is tiszta lappal kellene startolni a helyi politikai tényezőknek, s kellőképpen felkészülni az egyre élesedő versenyhelyzetre, hiszen ma már minden forintért és eurórért keményen meg kell dolgozni, s a befektetők csak akkor jönnek városunkba, ha mi magunk már tisztában vagyunk azzal, hogy milyen irányban kívánjuk fejleszteni városunkat öt-tíz év múlva és ezeket a terveket már most meg kell alapozni. A tényleges döntéshozatalnál be kellene vonni az embereket, továbbá nagyon fontos még, hogy jobban becsülje meg a város a helyi vállalkozókat. Szakmámon keresztül rengeteg emberrel találkozom, s elmondják, hogy Kanizsán gyakran ellenszenvvel viseltetnek a vállalkozók iránt. Márpedig Mária Teréziától tudjuk, hogy: „etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk”. Sajnos pillanatnyilag itt csak a „nyírás” megy és nem a segítés, vagyis lehetetlen apróságokon akadnak el olyan ügyek, amelyek a városnak semmibe nem kerülnének, ugyanakkor jelentős értékeket hoznának létre. Gelencsér Gábor „Etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk” 2009. április 2. Kanizsa – Hírsorok 5 A dohányzás, a dohány magyarországi gyors térnyerésének hátterében a nikotin és annak idegrendszerre gyakorolt pozitív hatásai állnak, úgy mint: a figyelem, koncentrálóképesség fokozása, fokozott stressz-szituációkban relaxáló, nyugtató hatás. Mindeközben pusztán a nikotinnak is van számos kedvezőtlen hatása: a szimpatikus idegrendszer ingerlését követően a szívfrekvencia nő, az erek összehúzódnak, ennek következtében a vérnyomás átmenetileg emelkedik, emellett részben a kapillárisok átmérőjének csökkenése a szervek, szövetek oxigénellátottságát is csökkentik. Alegjelentősebb mellékhatása talán a nagyfokú hozzászokást, függőséget okozó tulajdonsága, melynek erőssége vetekszik a jóval veszélyesebbnek tartott drogokéval. A hozzászokás néhány hét alatt kialakul, az abbahagyása szintén hetekig tartó megvonási tünetekkel jár, de a visszaesés veszélye hosszú hónapokig, évekig fennállhat. Mindezek a dohány elégetése nélküli formákra is igazak (pl.: tubákolás). Acigarettázás nagyfokú egészségkárosító hatásaira az 50- es évek független kutatásai, megfigyelései derítettek fényt, melyek minden kétséget kizárva bizonyították a dohányzás során felszabaduló anyagok egészségünkre gyakorolt romboló hatásait. Acigaretta elégetése során főfüst és mellékfüst keletkezik, melyek közötti különbségként a filter által meg nem szűrt mellékfüst magasabb szénmonoxid (CO), nikotin- és kátránytartalma az, ami említést érdemel, már csak a passzív dohányzók érdekében is (hisz ők ezt szívják be). A mellék- és főfüst összetétele azonban megegyezik abban a közel 4000 féle kémiai anyagban, melyek között a már említetteken kívül megtaláljuk a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH), fenolok, ciánhidrogének, nitrozoaminok nagy mennyiségét. A CO a dohányzó vörösvérsejtjeit megkötik, így az ahhoz normális esetben kötődő oxigén nem tud kapcsolódni, nem szállítódik el, a már említett nikotin érösszehúzó hatásával kombinálva csökkentik a szövetek oxigén-ellátottságát (főleg az agy és a szív érintett). Ezek tünetei lehetnek a fejfájás, a szellemi frissesség, koncentráló- képesség és a fizikai terhelhetőség csökkenése. A CO a trombózisra való hajlamot is növeli, lévén az érfalakat károsítja. Afüsttel lejutó kátrány és koromszemcsék a tüdő járataiba, léghólyagjaiba jutva, ott lerakódva megbénítják a légutak természetes öntisztulásáért felelős cilliumokat (kis szőrök), melyek mintegy kihajtják a felfogott port, szennyeződéseket – ennek hiányában az itt felhalmozott kátrány, korom krónikus gyulladást okoz, ezért a légúti fertőzések, tüdőgyulladás, allergiás betegségek sokkal gyakoribbak a dohányosok körében. Az évek során kialakul a krónikus tüdőbetegség, ami járhat tüdőtágulattal, állandó váladékos köhögéssel, légzési nehézséggel, ami akár mesterséges oxigénpótlást is igényelhet, végül keringési, légzési elégtelenséghez vezet. Karcinogén (rákkeltő) hatással főleg a PAH, a nitrózaminok és a kátrány összetevői rendelkeznek; ezeknek az össz-daganatos megbetegedések mintegy 35-45 %-a köszönhető. A tüdőrák kiemelendő, mivel ebben az esetben a halálozás 90-95%-áért (!) a dohányfüstben lévő rákkeltő anyagok felelősek (legyen annak elszenvedője akár aktív, akár passzív dohányos). Az egyéb rákok, mint pl: szájüregi, gége-, légcső-, nyelőcső-, gyomor-, hasnyálmirigy-, húgyhólyagrák előfordulása is többszörösére emelkedik a dohányosok körében. A dohányfüst összetevői a vérkeringésbe jutva többek között a HDL(jó)-koleszterin szintjét csökkentik. Az aktív és passzív dohányzás egyértelműen összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoribb előfordulásával. A terhesség alatti dohányzás koraszülést, a magzat alulfejlettségét okozhatja, a szülés utáni passzív dohányos csecsemő vagy az anya dohányzása végett a gyermek szellemi, testi fejlődése lassul, a csecsemőkori hirtelen halál esélye nő. Később a dohányzó szülők gyermekei nagyobb eséllyel kapnak légúti gyulladásokat, asztmát és maguk is nagyobb eséllyel válnak dohányosokká. Mindezek fényében a nem, vagy passzív dohányzók megóvása, az aktív dohányzók leszoktatása fontos célkitűzés. A törekvések egyik célja az aktív dohányosok egyéni lépéseinek megtételére való ösztönzés, melyek a dohányzás csökkentésére, felhagyására irányulnak. Az ehhez szükséges elhatározás viszont önmagában sokszor nem elég, de szerencsére számos lehetőség adott a segítségnyújtásra, ilyen lehet a dohányzást kiváltó élethelyzetek kerülése, helyettesítése (rágózás, egyéb, a dohányzáshoz kötött szokásaink változtatása), számos nikotinpótló készítmény (tapasz, rágó, tabletta) meghatározott alkalmazása. Dr. Hella ajánlata: Nicotinell TTS transzdermális tapaszok, Nicorette tapaszok és rágógumik, NIQuitun CQ Tapaszok és tabletták többféle erősségben Rovatunk a Kanizsa Gyógyszertár (Fő út 5.) ajánlásával készült Dr. Hella egészségrovat Szenvedély életre-halálra Fehér Imre, a MOL Bányász Nyugdíjas Klub elnöke köszöntötte a II. Hagyományőrző Dalos Találkozó résztvevőit és érdeklődőit március 26-án a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. Arendezvényre a megye számos településéről érkeztek a meghívott előadók. Atalálkozón városunkat a Mamik Hagyományőrző Dalkör, a Kodály Zoltán Énekkar, a Tungsram Nyugdíjas Dalkör, a Honvéd Kaszinó Énekkara és a Belvárosi Nyugdíjas Tánckar képviselték. Férfikórusok érkeztek Zalaszentmihályból és Zalakomárból. Ugyancsak Zalakomárból érkezett a Péczeli Attila Népzenei Csoport. Nagyrécsét a Nótakedvelők Klubja, Fityeházát a Hagyományőrző Kórus, míg Zalaszentbalázst és Tótszerdahelyet a helyi nyugdíjas klubok énekkara képviselte. Az őszirózsa asszonykórus Eszteregnyéről érkezett. Vastagh Istvánné önálló produkciójával gazdagította a nótázásból, néptáncból, prózából és életképekből összeállított találkozó színvonalát. A nagy érdeklődést kiváltó hangulatos összejövetel után az esti órákig baráti és egymást motiváló szakmai beszélgetések folytak. Ismét a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának vendége volt Biksu Dzsampa Lungtog buddhista szerzetes, a Dalai Láma hivatalos tolmácsa. Két rövid film bemutatása után kötetlen beszélgetés kezdődött a jelenlevők között. Az est fő témája az etika, a viselkedés, a jó és a rossz cselekedetek voltak. Arra a kérdésre, hogy mi az etika, minden vallás alapjaiban hasonlót, részleteiben mást válaszol. A kereszténységben a teremtő Isten parancsolatok formájában megmondta, hogyan kell viselkedni. Abuddhizmusban viszont nincs teremtő istenség, ennek ellenére alapos leírása van az etikának. Röviden ez annyit tesz, hogy az ártó cselekedeteket, melyeket a harag, az elvakultság, a gyűlölet szül, kerülni kell a jó, üdvös cselekedetekkel szemben. A szerzetes és a hallgatók között zajlott párbeszéd érdekes, vidám hangulatot szült, egy-egy gondolat újabb kérdéseket generált, melyet mély filozofálgatás követett. Ötödik előadásához érkezett a Halis István Városi Könyvtár által rendezett Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme. Ezúttal Hermann Róbert történész, az 1848-49-es magyarországi események szakértője mutatta be városunk történetét a ’48-as események kapcsán. A székesfehérvári születésű előadó elmondása szerint szülővárosa és Nagykanizsa sok párhuzamot mutat ez időben, de a kanizsaiak okosabbak voltak a fehérváriaknál, így „könnyebben megúszták”. A pörgős, humorban is bővelkedő előadást – a szokásos módon – közvetíti a helyi televízió, az előzők pedig már elérhetők az interneten is, a http://www.nagykar. hu/kezdolap/104/9.html weboldalon. A következő előadást április 20- án hallgathatják meg a Medgyaszay Házban, Kotnyek István nyugalmazott pedagógus Nagykanizsa oktatásának történetéről fog beszélni a kezdetektől az 1848-as évig. A sorozat ezután szünetel, szeptemberben folytatják a szervezők. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola könyvtárában „Ady Endre és kora” címmel műveltségi és könyvtárhasználati vetélkedőt tartottak. Témája szorosan kapcsolódott az idei év nemzeti évfordulóihoz, hiszen 90 éve, 1919-ben hunyt el Ady Endre. A feladatok közt szerepelt a költő egyéni bemutatása, a századforduló gazdag művészeti irányzatai, Ady újságírói tevékenysége. Az osztályonkénti négy fős csapatok a vetélkedő során a könyvtár dokumentumait és az interneten található Magyar Elektronikus Könyvtár digitális forrásait használhatták. Első helyen a 11.B csapata végzett. Az évfolyamonkénti vetélkedősorozat májusban zárul, és a győztes csapatok egy budapesti tanulmányi kiránduláson vehetnek részt, amelynek keretében ellátogatnak az Országos Széchényi Könyvtárba. A Láma tolmácsa Kanizsán ’48-’49 Kanizsán Vidám nyugdíjasok Ady Endre és kora 6 Kanizsa – Városháza 2009. április 2. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet két általános iskola és öt középiskola magasabb vezetői álláshelyére. Megpályázható intézmények magasabb vezetői álláshelye: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.) Zrínyi Miklós Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.) Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a.) Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Platán sor 3.) Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 29.) Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) A pályázatokat két példányban kérjük eljuttatni személyesen vagy postai úton 2009. április 27-ig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre. A borítékra kérjük ráírni a megpályázott intézmény nevét és az "igazgatói pályázat" jeligét. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, hogy a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekinthessenek. Részletes pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási és Kulturális Közlöny 2009. március 12-i számában, valamint a KSZK honlapján. Érdeklődni a 93/500-780 telefonszámon Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztályán, Szmodics Józsefné osztályvezetőnél. Álláspályázat – iskolák magasabb vezetői álláshelyeire Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet pályázati ügyintézői munkakör betöltésére. Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Pályázati Irodájában az irodavezető irányításával: folyamatos pályázatfigyelés, pályázati tevékenység tervezése, koordinációja, projektek előkészítése, együttműködésipartnerségi hálózattal való kapcsolattartás, pályázati dokumentációk előkészítése, benyújtása, pályázatírás támogatása, pályázatok megvalósításának nyomon követése, elszámolások készítése, nyilvántartási feladatok ellátása. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, főiskolai vagy egyetemi közgazdász végzettség, számítógépes ismeret (Microsoft Office eszközök teljes körű használata, Internet). Előnyt jelent: műszaki végzettség, pályázatírói, projektmenedzseri tapasztalat (referenciák megjelölésével): beruházási, műszaki tartalmú projektek gondozása, kapcsolódó pénzügyi, koordinációs feladatok ellátása. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakörrel kapcsolatos szakmai elképzeléseit, motivációját, három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban feltételként előírt és előnyként megjelölt végzettséget, szakképesítést tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai, a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. április 10. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. április 20. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 és 93/500-922 telefonszámon. Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Álláspályázat – pályázati ügyintéző ű Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B&H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik: 1. Petőfi u. - Balatoni u. - Hevesi u. - Rózsa u. - Platán sor - Eötvös tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 2. Belterületi határ - 4190 hrsz-ú út - Magvető u. - Alkotmány u. - 4120 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása. 3. Belterületi határ - 4279 hrsz-ú út - Kalász u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 4. M7 autópálya - Szombathelyi vasútvonal - 7. sz. főút - Kemping út északi folytatása által határolt tömb szabályozásának módosítása. 5. Sörgyár u. - belterületi határ - Csengery út által határolt tömb szabályozásának módosítása. 6. 61. főút - Nagybagolai út - övezeti határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 7. Arany János utca - Báthory utca - Vásár utca - Kalmár utca által határolt tömb szabályozásának módosítása. 8. Péterfai árok - Pásztor utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút - Alsó Szabadhegyi utca - Patak utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút által határolt tömb szabályozásának módosítása. 9. Bajcsy-Zsilinszky u. - belterületi határvonal által határol tömb (az úttól délre fekvő 0313/4, 0313/5 és 0313/9 hrsz-ú ingatlanok) szabályozásának módosítása. 10. Belus J. u. - Halvax u. - Gábor Á. u. - Petőfi S. u. - Dózsa Gy. u. - Virág B. u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 11. 0447 hrsz-ú ipari vasút - 4388 út - 0440/5 út - 0437/1 út - szombathelyi vasútvonal által határol tömb szabályozásának módosítása. 12. HÉSZ 4.§ kiegészítése - külső homlokzati megjelenés szabályozása. 13. HÉSZ - a bányászati tevékenységgel kapcsolatos telekalakítás szabályozása 14. Magyar u. - Arany u. - Május 1. u. - Rákóczi u. - Árpád utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása. 15. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (35/2 hrsz). 16. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (31/11 hrsz). 17. Kalmár u. - 79 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása 18. Fő u. - Sugár u. - Rozgonyi u. - Erzsébet tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 19. Kisberki u. és Honvéd utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 20. Garay u. - Vámház u. - Raktárház u. - Magyar u. - űrhajós u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 21. Kiskanizsa - Haladás u. - Principális-csatorna - belterületi határ - Fenyő utcai árok által határolt tömb szabályozásának módosítása. 22. Kiskanizsa - Mánta-patak védőtávolságának csökkentése (5066/8 hrsz építési telek érintettsége). 23. Kiskanizsa - Az 5562. hrsz. út - Gördövényi-árok közti tömb szabályozásának módosítása. 24. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Homokkomáromi u. - Cigány u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 25. Kiskanizsa - Templom téri tömb szabályozásának módosítása. 26. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Szent Rókus u. - 5034. Hrsz-ú tervezett út - Principáliscsatorna által határolt tömb szabályozásának módosítása. 27. Kiskanizsa - Hunyadi téri tömb szabályozásának módosítása. 28. Péterfai u. - Szabadhegyi kerékpárút - Péterfai-árok - 037/2 hrsz-ú út - Laktanya u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 29. Miklósfa - Kápolna tér tömbjének szabályozása. 30. Miklósfa - Iskola u. - Miklósfai u. - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 31. HÉSZ 2. § (12) f) pontban szereplő bányaterületek építést korlátozó előírásainak módosítása. 32. HÉSZ 2. § (4) bekezdés előírásának kiegészítése. 33. Utcai építési vonal előírásainak meghatározása. 34. Kórház u. - Teleki u. - Péterfai-árok - budapesti vasútvonal által határolt tömbök (Katonarét városrész) szabályozásának felülvizsgálata. A tervdokumentációt a 2009. március 17-én történt egyeztető tárgyalás jegyzőkönyvével együtt - a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel - 2009. április 26-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2009. évben 2 millió Ft. A pályázati kiírás és a pályázati adatlap kérhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoport Irodáján ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 14.), vagy letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról. 2009. április 2. Kanizsa – Városháza 7 Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 17 órától 19 óráig a kenyérgyári PERGO lottózóban (Kinizsi u. 95. ). Bizzer András a 4. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2009. április 10-én, (pénteken) 17 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Papp Nándor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart április 7-én, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban. Tóth Nándor, a 14. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 18,00 órától a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Pályázat falfirkák eltűntetésére Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Testvérvárosi Alap 2009. évi pályázati támogatásának elnyerésére. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Testvérvárosi Alap 2009 címmel pályázatot ír ki a testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése céljából. A pályázók köre: Civil szervezetek, intézmények, öntevékeny csoportok. A tervezett projektnek Nagykanizsa testvérvárosai – Akkó, Bihács, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang, Togliatti – valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével 2009. július 1. és 2010. június 30. között kell megvalósulnia. A pályázó saját forrásainak legfeljebb 50 %-os kiegészítése céljából lehet pályázni költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. A pályázatok támogatásáról a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága legkésőbb 2009. június 30-ig dönt. Az elnyert támogatást – testvérvárosonként összesen legfeljebb 250 ezer Ft-ot – részletes elszámolással, a pályázó nevére kiállított számlákkal igazolt kiadásokra, legfeljebb az önrész mértékéig, utólagos finanszírozással biztosítja az alap. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában, munkaidőben személyesen is átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján. A pályázatok beérkezésének határideje 2009. április 20. 8 óra. Testvérvárosi Alap 2009. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: hrsz: 3071., Helye, jellemzői: Nagykanizsa, Bartók B.u.1. Tízemeletes, 48 lakásos lakóépület, és mellette lévő orvosi rendelők. Kikiáltási ára 72.500.000 Ft + áfa. A versenytárgyalások időpontjai: ápirlis 20., április 27. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az épület teljes felújítása szükséges. Az állapotról, feltárt hibákról szakértői vélemények állnak rendelkezésre. A szakértői véleményekbe, mérési jelentésekbe, továbbá az ingatlan egyéb adatait tartalmazó irataiba az érdeklődők részére a betekintés, másolás lehetősége biztosítva van. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A Vevő köteles Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságával egyeztetni, és az ingatlant 3 éven belül felújítani. Amennyiben vevő a felújítási kötelezettséget az előírt határidőre nem teljesíti, akkor a liciten elnyert vételár 25%-át köteles bánatpénzként az eladónak megfizetni. Az ingatlan értékesítése csak együttesen történik, az ingatlan egy részének megvásárlására nem lehet ajánlatot tenni. Az eljárás kezdetéig a versenytárgyalás kiírója változtatási jogát fenntartja! A versenytárgyalás kiírója jogosult a szerződés megkötéséig ajánlatától elállni, ez esetben a vevő által befizetett árverési előleg kamatfizetési kötelezettség nélkül visszafizetésre kerül. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.). Telefon: 93/311-241. 16-os mellék. Versenytárgyalás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése PÁLYÁZATOT HIRDET a Kanizsai Dorottya Kórház (8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2-8.) főigazgatói munkakörének betöltésére. A főigazgató feladatköre a munkaköri leírásban meghatározott feladatok végrehajtása, különösen: az intézményi alapító okirat és SZMSZ szerinti működés biztosítása, az abban meghatározott tevékenységi köröknek megfelelően a Kórház munkájának és gazdálkodásának irányítása, felügyelete, koordinálása és ellenőrzése, az orvos-szakmai, ápolási és gazdasági irányelvek meghatározása és ellenőrzése, az ennek kapcsán szükségessé váló intézkedések megtétele, az intézmény gazdasági stabilitásának biztosítása, a beruházásokkal és felújításokkal kapcsolatos tervek, uniós és szakmai pályázatok előkészítése, az intézmény éves költségvetésének és beszámolójának elkészítése, az intézményi átszervezésekkel (korszerűsítésekkel) kapcsolatos koncepciók előkészítése, a végrehajtás irányítása, szervezése és ellenőrzése, munkáltatói jogok gyakorlása a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók felett, szakmai továbbképzések irányítása, az egészségügyi és egyéb, az intézményt érintő jogszabályok és utasítások, fenntartói döntések végrehajtása. Pályázati feltételek: büntetlen előélet, (orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség, egészségügyi (szak)menedzseri képesítés, vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés, e képesítés alól a 13/2002. (III.28.) EüM rendelet 4. §-a alapján a fenntartó abban az esetben adhat felmentést, ha a pályázó képzésben részt vesz, vagy vállalja a képesítésnek - jogviszony létesítésétől számított 5 éven belül történő megszerzését (a felmentéshez a közszolgáltatásért felelős szerv egyetértése is szükséges), legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Előnyt jelent: orvostudományi, közgazdaságtudományi és jogi egyetemi végzettség, idegen nyelv ismerete középfokú nyelvvizsgával igazolva, költségvetési intézmény vezetésében szerzett gyakorlat, egészségügyi intézményben szerzett 10 éves szakmai gyakorlat, felhasználói szintű számítógépes ismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat: az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programot, részletes szakmai önéletrajzot, a pályázati feltételként előírt végzettséget, képzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatát, 3 hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítványt, a pályázati feltételként előírt vezetői gyakorlat hivatalos igazolását, referenciákat, ajánlásokat, amennyiben a pályázó rendelkezik ezekkel, hozzájáruló nyilatkozatot a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, továbbá, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek, 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Munka Törvény 191. §-a szerinti előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, nyilatkozat a pályázatnak a szakbizottság és a közgyűlés nyílt vagy zárt ülésén történő tárgyalásához. A jogviszony időtartama: 5 éves határozott idejű munkajogviszony. A jogviszony kezdete: a pályázati elbírálást követően, legkorábban 2009. május 1. naptól.A pályázati eljárás lefolytatása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben, a 356/2008.(XII.31.) Kormányrendeletben, valamint a 13/2002. (III. 28.) EüM rendeletben foglaltak alapján történik. Munkabér és juttatások: a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerint, megegyezés alapján. A pályázat alapján a Munka Törvénykönyve vezető állású munkavállalóra vonatkozó rendelkezései alkalmazásával munkaviszony létesítésére kerül sor. Az alapvető munkáltatói jogokat a fenntartó Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, az egyéb munkáltatói jogokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere gyakorolja. A pályázat benyújtásának határideje: a pályázati felhívásnak a KSZK honlapján való elsődleges közzétételétől számított 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidő lejártát követő első képviselőtestületi ülés.A pályázatot (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere) Marton István címére (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani zárt borítékban. A borítékon fel kell tüntetni: "Kórház főigazgatói pályázat". Érdeklődni lehet a 06-93-500-701 telefonszámon. A pályázat közzétételre kerül: KSZK honlapon, Egészségügyi Közlönyben, Zalai Hírlap önkormányzati oldalán, Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban. Álláspályázat: kórház-főigazgató 8 Kanizsa – Hirdetés 2009. április 2. Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. nyílt versenytárgyalást hirdet önkormányzati tulajdonú üzletek bérbeadására 1. Nagykanizsa Fő u. 8. sz. alatti 125 m2 alapterületű üzlethelyiség Induló licit bérleti díj: 3500 Ft/m2/hó + 20 % áfa. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa. Abérlemény megtekinthető 2009. április 8. 10-11 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 9 óra 30 perc. 2. Nagykanizsa Erzsébet tér 10. sz. alatti 76 m2 alapterületű üzlethelyiség Induló licit bérleti díj: 2800 Ft/m2/hó + 20% áfa. A licitlépcső: 100 Ft /m2/hó + 20% áfa. A bérlemény megtekinthető 2009. április 6. 9-10 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. óra 45 perc. 3. Nagykanizsa Erzsébet tér 16. sz alatti 64 m2 alapterületű üzlethelyiség Induló licit bérleti díj: 2800 Ft/m2/hó + 20% áfa. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa. A bérlemény megtekinthető: 2009. április 7. 10- 11 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 10 óra. 4. Nagykanizsa Csengery u. 4. sz. alatti 152 m2 alapterületű üzlethelyiség Induló licit bérleti díj: 1800 Ft/m2/hó + 20% áfa. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa. A bérlemény megtekinthető 2009. április 6. 10- 11 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 10 óra 15 perc. 5. Nagykanizsa Fő u. 8. sz. alatti 63 m2 alapterületű üzlethelyiség (AMPLIFON) Induló licit bérleti díj: 1700 Ft/m2/hó + 20 % áfa. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20 % áfa. A bérlemény megtekinthető 2009. április 8. 9 - 10 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 10 óra 30 perc. 6. Nagykanizsa Fő u. 8. sz. alatti 129 m2 alapterületű üzlethelyiség (könyvesbolt) Induló licit bérleti díj üzlethelyiségre 72 m2 1700 Ft/m2/hó + 20 % áfa. Galéria: 28 m2 800 Ft/m2/hó + 20 % áfa. Raktár: 29 m2 800 Ft/m2/hó + 20 % áfa. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20 % áfa. A bérlemény megtekinthető 2009. április 8. 11-12 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009 április 9. 10 óra 45 perc. 7. Vásárcsarnok emeletén különböző alapterületű 20-42 m2 emeleti üzletek Induló licit bérleti díj: 1180 Ft/m2/hó + 20% áfa, ami a rezsit villanyvíz kivételével tartalmazza. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa. A bérlemény megtekinthető 2009. április 7. 9-11 óráig. Aversenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 11 óra. 8. Nagykanizsa Petőfi u. 5. szám alatti különböző alapterületű irodahelyiségek Induló licit bérleti díj: 1200 Ft/m2/hó + 20% áfa, mely a rezsit is magában foglalja. A licitlépcső: 100 Ft/m2/hó +20% áfa. A bérlemény megtekinthető: 2009. április 6. 14-15 óráig. A versenytárgyalás ideje: 2009. április 9. 11 óra 15 perc. A bérlemények megtekinthetők külön kérésre más időpontokban is.) A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Kis tárgyaló 1. emelet Nagykanizsa Garay u. 21. Érdeklődni: 311-241, 30/2273-192 Ismét Város Napja Nagykanizsán! Színes programok, neves fellépők várják az érdeklődőket Árpilis 24-én és 25-én ismét Város Napja Nagykanizsán. A fesztivál ezúttal • A hagyományok találkozópontja • alcímet viseli, mivel az idei évben nemcsak a város és a szomszéd települések hagyományai, hanem más népek tradícióit felvonultató programok is helyet kapnak. Április 24-én és 25-én Nagykanizsa városa különböző világok találkozópontjává válik. Az idei fesztivál különlegessége, hogy a nagykanizsai hagyományok bemutatása mellett számos más nemzetiség kultúráját is megismerheti a közönség. Japán, görög, szerb, spanyol, cigány énekesek, táncosok segítségével barangolhatunk képzeletben a világ körül, olyan neves közreműködőkkel, mint a Mydros, a Fabula Rasa vagy a Vujicsics Együttes. Péntek délelőtt gyermekprogramokkal várják a kicsiket, délután ízelítőt kaphatunk többek között a balkán és a japán zenéből. Péntek este Keresztes Ildikó és a Madarak együttes szórakoztatja a nagyérdeműt. Szombaton a hagyományos zászlófelvonást és jelmezes felvonulást testvérvárosok és a szomszédos települések programjai követik. Az egész napos nagyszínpadi program mellett középkori és történelmi előadások és gólyalábas viadal várja az érdeklődőket. Az este csúcspontjaként Rúzsa Magdi nagykoncertjét élvezheti a közönség, melyet gyönyörű tűzijáték koronáz meg. Az elmúlt évekhez képest újdonságnak számít a Gyerek-sziget, melyet az Erzsébet téri parkolóban állítanak fel. Ebben a jól körülzárt térben ugrálóvár, mászófal várja a kicsiket, míg a nagyobbakat extrém játékok kipróbálására invitálják. Idén kerül először megrendezésre az I. Országos Elektroakusztikuszenei Verseny is a Medgyaszay Házban, mely minden bizonnyal igazi zenei csemege lesz. Újdonság az is, hogy ebben az évben a fesztivál keretein belül a látogatók 50%-os kedvezménnyel tekinthetik meg a legújabb filmeket a Kanizsa Plaza Artmoszféra termében, ahol mindkét napon délelőtt a Város napja keretében 1-1 ingyenes családi filmet is levetítenek kifejezetten a Város Napja tiszteletére. A város és a szervezők célja, hogy a nagy tömegeket megmozgató, gyökerekhez visszanyúló rendezvény kikapcsolódást nyújtson a helyi és környező települések lakóinak, és emellett az idelátogató turisták számára is színes programot jelentsen. További információ: Varga Éva, Event & More Produkciós Iroda 1113 Budapest, Dinnye u. 12. 30/945-5574 Jankovics Marcell: 3+1 – A négy évszak szimbolikája A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem soron következő előadása Vetítettképes előadás 2009. április 9. (csütörtök) 17 óra Medgyaszay Ház (Nagykanizsa, Sugár út 5.) Az előadás ingyenesen látogatható. Meghívó 2009. április 2. Kanizsa – Értékrend 9 Olyanok, mint a vándorcirkuszosok. Kézműves munkáikkal járják az ország nagyobb vásárait, s most, hogy a pénzügyi és gazdasági világválság begyűrűzött hazánkba is, az antikolt táblaképek mellett helyet kell szorítaniuk az aszalt gyümölcsnek, lekvárnak, befőttnek. Így lesz a kézművesből kereskedő és őstermelő, ahogyan Farkas Klára vallja magáról. – Antikolt táblaképeket készítünk a párommal. Igyekszünk a trendek változását követni. A századforduló Kanizsáját ábrázoló felvételeket táblaképpé alakítottuk át, és ezeket is bemutatjuk a környék vásáraiban. Amerre járunk az országban, mindenhova viszünk ilyen aktuális képeslapokat, s ezek fogyásából le lehet mérni, mennyire szeretik az emberek a városukat. Meg kell mondani, sajnos Nagykanizsa ez ügyben sem jár élen. – Rövid ideig volt egy lakberendezési üzletük a Csengery utcában. Miért határozták el, hogy váltanak? – Egy-két éve, amikor az üzlet nem hozta a várt forgalmat, átnyergeltünk a kép készítésére. A párom festett, grafikákat rajzolt. Eleinte üzletekbe szállítottunk kisebb alkotásokat, aztán megpróbáltuk a kézműves vásárokat. A kanizsaiak közül mi egyedüliként járjuk az ország városait. Látjuk, milyen módon lehet és érdemes vásárt szervezni, és milyen rendezvényeket érdemes városi szinten is erősíteni. Biztosan sikeres egy Dödöllefesztivál, de ehhez hasonló gasztronómiai rendezvények már szinte minden faluban vannak. Jónak és országosan egyedinek tartottam a néhány éve megszűnt Gólyalábas fesztivált. A gasztronómia már nem biztos, hogy komoly vonzerővel rendelkezik. Az ilyen alkalmakkor jól esne előtérbe helyezni a helyi kézműveseket, legalább érezhetnénk, hogy kicsit megbecsülnek bennünket. Egyébként a környékbeli kézművesek nevében pozitívumként elmondhatom, az önkormányzat a karácsonyi vásárokon biztosítja nekünk a kinti megjelenést, ezen kívül a Kanizsa Plaza is minden húsvét és karácsony előtt helyet ad nekünk, de sajnos egy kezemen megszámolhatom, hányszor mutatkozhatunk be az év során a városban. – Még egy kis kitérő megelőzte a táblaképeket. – Pár éven keresztül színes gyurmafigurákat készítettem. Pesten tanultam ki ennek a csínját-bínját, s amikor a divatja kikopott, nekem is váltanom kellett, majd néhány év kihagyás után jöttek a táblaképek. Ahogy a gazdasági világválság begyűrűzött hozzánk, nap, mint nap érezzük, luxuscikknek számít, a vásárlók a képek helyett az ételt-italt helyezik előtérbe. Emiatt csökkentettük az árakat, és termékfejlesztésen kellett gondolkodnunk. Tavaly év végén fogtunk bele a termékeinkhez illeszkedő egyedi grafikai megoldással a kötelező feliratok készítésébe, mint például Vigyázat lépcső, vagy nyitvatartási idő, amiket a fogyasztóvédők elvárnak az üzletektől. S mivel őstermelő is vagyok, egy városközeli szőlőhegyre költöztünk ki tavaly, ahol több ismerőshöz hasonlóan aszalt, vagy befőzéssel tartósított termékek előállításával és árusításával egészítjük ki a tevékenységünket. A standunk egyik felén ezeknek szorítunk helyet, de ugyanúgy megmaradunk a táblaképek árusításánál is, amíg lehet, mert izgalmas élményt jelent a velük való foglalkozás. – Kereskedő és kézműves is egyben. Nem fárasztó az országjárás? – Sokakkal ellentétben, szeretek vásárokra járni. Akézművesek szeretik a szakmájukat, de amit készítenek, azt el is kell adni. Egyszer kereskedő, egyszer kézműves az ember. Nem feltétlenül az anyagiak miatt szeretem ezt a fajta tevékenységet, hiszen azonnal, közvetlenül kapok visszajelzést, amitől fel lehet töltődni. Ha megdicsérik a munkámat, az új erőt ad. Fontos, hogy erkölcsileg is megtámogatnak bennünket. A kézművesek közössége viszonylag zárt csoportot alkot. Nálunk soha nincsen probléma abból, hogy ki hova pakol. Vannak ugyan helyproblémák, de nincs egymással szemben ellenségeskedés, mint ahogy néha a nagyvásárokon lehet hallani. A vásározás olyan, mint egy utazócirkusz. – Milyen szakmák képviselői sorakoznak fel egymás mellett? – Többnyire ugyanazok mennek Debrecenbe, utána Szegedre, aztán Pécsre. Míg mi a modern kézművességet képviseljük, vannak hagyományos kézművesek, például a kerámiások, szőrmekikészítők, gyermekruha-készítők, fafaragók, bár többségében már ők is géppel dolgoznak. Modern kézművességnek tekinthetjük a zselégyertya készítést, ami egy igényes és új technikának számít a hagyományos gyertyaöntéshez képest. Ezek a szakmák szépen megférnek egymás mellett. Nagyon széles a paletta, sok-sok újdonság jelenik meg folyamatosan. Számunkra is izgalmas egy-egy vásáron végigmenni, mert mindig jönnek újak, akik új típusú termékekkel foglalkoznak. – Vajon lehet biztonságot adó jövőt tervezni? – Biztosan lesz pár nehéz év, amit valahogy ki kell bírni. Sokan visszalépnek, és más módot keresnek a megélhetésükhöz. Sokan meg elkezdik a vásározást, mert ebben látnak valamiféle kiutat. Viszonyítás kérdése minden. Akik több mint tíz éve vásároznak, és már öreg rókának számítanak a szakmában, biztosan magasabb bevételhez szoktak hozzá. Mostanában viszont a bevételek jelentősen csökkentek. El kell dönteni, vagy ezzel foglalkozik továbbra is valaki, vagy elmegy munkanélküli segélyre. Mi azzal foglalkozunk, amit szeretünk, és az időnket mi osztjuk be. Ha egy tárgyat létrehozok, az mindig egy pozitív töltést ad, ami sokunknak egyfajta kitartást jelent, hogy érdemes folytatni. Most, hogy mindenki a gazdasági válságról beszél, én mindig azzal nyugtatom-biztatom magam, hogy még mindig a Föld népességének azon szerencsés részéhez tartozunk, akiknek van fedél a feje fölött és van étel az asztalán. Az, hogy milyen autóval járunk és mekkora a ház, amiben lakunk, ehhez képest számomra nem lehet meghatározó. Nekem is vannak vágyaim, de le tudok mondani dolgokról és igyekszem a gyermekemnek is ezt tanítani. – Közeledik a Város Napja. Véleménye szerint mi módon lehetne a helyi és a környékbeli kézműveseket segíteni? – Egy vásár színvonalát nem feltétlenül az adja, hogy hány árus van jelen. Ha nyolcvanan, százan kipakolunk, attól az a vásár nem lesz színvonalasabb. Inkább kevesebb, de jó minőségű terméket árusítsanak, és remélhetőleg a környékről válogatva, ezt a régiót erősítve. Ezt érdemes lenne megfontolni. A kézművesek könnyebb helyzetben vannak, mivel kezükben van a tudás és a kreatív technológia, ami bármilyen új gazdasági és kulturális helyzetben munkára fogható. Tele vagyok új ötletekkel, ezért biztos vagyok abban, hogy meg fogom találni a jövőben is az utamat. Bakonyi Erzsébet Kézműves, kereskedő és őstermelő 10 Kanizsa – Értékrend 2009. április 2. Kanizsai színészpalánták, önjelölt Rómeók és Júliák figyelem! Az alábbiakban a város szülötte, a március 15-én Kossuth- díjjal kitüntetett Jászai Mari-díjas Érdemes és Kiváló művész, Vári Éva mesél egy kacskaringós pályafutás, karrier kulisszáiról, buktatóiról – nem messze saját lábnyomától, a pesti „Broadway” egyik kávézójában. – Gondolom nem vezetett egyenes út a nagykanizsai diákszínpadtól a legnagyobb művészeti elismerésig. Hol fertőződött meg a színházzal, csak nem a moziban, mint neves pályatársa Balázsovits Lajos? – De, hiszen akkor a kaposvári Csiky Gergely Színház játszott ott. Az énektanárnőm egyben a kaposváriak okítója is volt és mindig meghívta a somogyi teátrum igazgatóját és zenei vezetőjét az énekvizsgáimra. Így engem ismertek és mikor az első felvételi vizsga volt a Színművészeti Főiskolára – akkor még ilyen területi vizsga volt az első forduló, csak a második és a harmadik rosta volt Budapesten – akkor Ruttkai Ottó, a kaposvári igazgató megkérdezte, hogy nem akarok-e leszerződni hozzájuk, mert pont egy ilyen szubrettre van szüksége, mivel Lehoczky Zsuzsa visszaszerződött Szegedre. Erre, természetesen, igennel feleltem, aláírtam a szerződést, majd közöltem szüleimmel, hogy nekem nem kell mennem felvételizni a főiskolára, mert már „kész színésznő vagyok”. Na, erre kitört a botrány, hogy nem vagyok normális, meg ami ilyenkor szokásos. – Nyilván féltették. – Hogyne! 18 éves voltam, mindenféle profi színházi gyakorlat nélkül – noha Nagykanizsán „híres amatőr színésznő” voltam, játszottam Shaw Pygmalionjában Elizát. Édesapám beszélt az igazgatóval, aki megígérte, hogy odafigyel majd rám, nem kell félteni, és ha nem tetszik, akkor egy év múlva elmehetek a főiskolára. A beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen amikor nyaranta a kaposváriak Nagykanizsán voltak, akkor unaloműzőként a színészek is megnézték azokat a vizsgákat. Ráadásul nem tekintettek vetélytársnak és az is köztudott, hogy a színészek gyorsan barátkoznak. Szerencsém is volt, mert rögtön a nyitó darabban, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, volt egy 16 éves kislány szerepe, ami rögtön nekem való volt, hiszen a szereppel majd’ egyidős voltam, és sikerem is volt benne. Aztán jöttek sorban a különböző szerepek. De mivel a szüleimnek megígértem, hogy elmegyek felvételi vizsgára, így elmentem és ott a harmadik rostán kidobtak. Azt mondták, hogy mivel színházból jöttem, már nem vagyok őstehetség, már „el vagyok rontva színházilag”. Erre olyan borzalmasan megsértődtem, hogy soha többet nem mentem a főiskola környékére sem, olyanynyira, hogy amikor Budapesten jártunk, akkor átmentem a Rákóczi út túloldalára. Hát, így büntettem meg a főiskolát! – Ennyire flottul ment a beilleszkedés a profi közegbe? – Kezdetben rendben volt minden, de aztán engem is elért az amatőr és a profi színház közötti különbség minden baja. Eleinte teljesen felszabadultan, mindenféle gátlás nélkül játszottam, majd egyszer csak jött a bénító lámpaláz, hogy ezt meg ezt én nem tudom, nem tanultam, és annak rendje és módja szerint: elment a hangom, nem tudtam énekelni a gátlástól. De szerencsémre a pécsi igazgató éppen bonvivánt keresett és abban az előadásban jó lehettem, mert megkérdezte, hogy nincs-e kedvem Pécsre szerződni. Előtte azonban vendégszerepeltem Szolnokon, ahol Berényi Gábor volt az igazgató és meghívott Moliere Tartuffe Dorine szerepére (Tartuffe Mensáros László volt, aki 1956-os tevékenysége miatti büntetését töltötte ott Somogyvári Rudolffal együtt), és ő is szerződtetni akart. Gondoltam, aki előbb hoz szerződést, oda fogok menni és Pécs fürgébb volt. – Visszakanyarodva a kanizsai kezdetekhez. Világéletében a zenés műfajban akart színésznő lenni, vagy a prózai játék is izgatta? Honnan a zene szeretete? Kitűnt az énekórákon, netán szülei különórákra járatták, hangszeren, tanult? – Egy kisvárosi polgári családban nőttem fel, amire akkor nagyon odafigyeltek, ennek megfelelően szüleim „b”-listán voltak, én nem mehettem gimnáziumba, mert oda munkás-paraszt származásúakat vettek fel, mi pedig, orvos, közgazdász gyerekek vegyipari technikumba kerültünk. Kitűnő magyar tanárom volt, valamint zeneiskolába is jártam – nyolc évig zongoráztam -, és a koncerteken a zene teljesen elvarázsolt. Minden ember vágyakozik valami szépre és jóra, én ezt a zenében találtam meg. Szerepálmom ugyanakkor nem volt: soha nem akartam Júlia, vagy bármi más nagy, klasszikus szerep eljátszója lenni. Úgy gondoltam, hogy könyvtárosnak kellene lennem, ahol egész nap csak kedvemre olvasgathatok. Szüleim viszont azt akarták, hogy gyógyszerész legyek, mert az egy nőnek milyen szép szakma, hogy fehér köpenyben kiadja a tablettákat. A zene a mai napig elvarázsol és az opera, a musical a fiatalok műfaja, ezért hajlottam inkább a zenész szerepekre. – Amikor először lejött Elizaként a színpadról megemelte egy kicsit, olyan csitrisen az orrát? Miként ment végig a főutcán? – Persze, persze, hogy peckesen jártam, hiszen „sztár” voltam a városban és örömmel gyűjtöttem be a gratulációkat, hogy „milyen ügyes voltál” és ehhez hasonlókat. – Azt még megértem, hogy egy tizennyolc éves fiú kalandvágyból csapot-papot hátrahagyva belevág egy másik város színházi életébe, mert majd megvívja a harcát a társulatban, a társalgóban. De egy ilyen korú kislánynak ez – főleg a polgári neveltetés végett – teljesen más lehetett. Nem mondták a szülei, hogy lányom ez egy fertő, ott majd jön az alkohol, a cigaretta, a szereposztó díványról nem is beszélve… – Dehogynem! – Akkor honnan volt bátorsága? – Ebbe annak idején bele sem gondoltam. Nem vagyok egy bátor ember, sőt kifejezetten gyáva vagyok, nem igazán szeretek belekeveredni semmibe. De olyan vágyódás volt bennem az iránt hogy színésznő legyek, hogy bele sem gondoltam abba: ez egy teljesen új világ, egészen más, ha egy profi rendezővel dolgozik az ember, vagy ha bármilyen jó magyar tanár állít össze egy színjátékot. Most így a díj után végiggondoltam a pályám és magam sem értem ezt a bátorságot, hiszen annak idején nekem este nyolckor otthon kellett lennem, ha negyedórát késtem már szúrós szemmel néztek rám. Kaposváron kezdetben sokszor előfordult, hogy nyolckor már nagyon álmos voltam a színpadon, hiszen ahhoz szoktam, hogy nekem ilyenkor már az ágyban kell lennem. – Ha már a gyávaságot említette. Nagykanizsánál nagyobb város Kaposvár, annál Pécs, annál méginkább Budapest. Akkor nem félt? Hogy történt ez a váltás? – A Pécsi Balett miatt adva volt, hogy a színház musicaleket is játszott, s ezekben eljátszhattam a My fair Ladyt, a La Mancha lovagjában Aldonzát. Az Operettben Vámos László rendezte a My fair Ladyt és hívott, hogy szerződjek ide, mert nekem itt a helyem, de itt a Galambos Erzsi, a Lehoczky Zsuzsa és a Kovács Zsuzsa, így ki kell várnom a soromat. Erre azt mondtam, hogy miért kellene nekem sorba állnom és arra várnom, hogy Kossuth-díjas Eliza, a vidéki színésznő lábnyoma Beszélgetés Vári Évával 2009. április 2. Kanizsa – Színes 11 egy kolleganőm kitörje a lábát, amikor Pécsen én játszom ezeket a szerepeket? Akkor és most is úgy érzem: hogy nem csak egy város van Magyarországon, Budapest. Az élet azóta számtalanszor bebizonyította számomra, hogy tényleg csak egy város van: Budapest. Hiába csinál az ember bármi jót vidéken, arra nem figyelnek oda. Ma már végképp nem, bár az én időmben még volt a Film-Színház- Muzsika, a kritikusok jártak a vidéki színházak bemutatóira. Sokszor mondták, hogy „maga olyan jó, miért nem megy Pestre”. Visszakérdeztem: egy orvosnak miért nem mondják ugyanezt? Miért baj az, ha egy nagyvárosnak – mint Pécs, Szeged, Debrecen – vannak olyan emberei, akik jók? Különben is letelepedtem ott, a mai napig pécsi lakos vagyok és vidéki színésznek lenni egy nagyszerű életforma. Ha befejeződtek a próbák, akkor nincs össze-vissza rohangálás, hanem leülünk, a próbáról, a darabról beszélgetünk, és ha kell, visszamegyünk a próbaterembe és kijavítjuk a hibákat. Ezt Budapesten egyáltalán nem értették. Szinkron, televízió, állandó rohanás. Végül úgy kerültem ide, hogy Pécsett játszottuk a Cigánykereket, amit a Budapesti Kamaraszínház is műsorára vett és meghívtak, hogy játsszak benne, majd leszerződtettek. Ötvenkét éves voltam és azt gondoltam, hogy nem vagyok normális: remegő lábakkal álljak a próbatábla előtt, hogy vajon kapok-e szerepet, nem ismert senki a szakmán és a kritikusokon kívül. – Lokálpatriotizmusa kétlaki: Nagykanizsa és Pécs. Milyen gyakran jár szülővárosában? – Ha hívnak, akkor igyekszem menni, az önkormányzattól is kaptam kitüntetéseim után elismeréseket, valamint az Edith Piaf estemmel, vagy most éppen a Kulka Jánossal játszott darabunkkal is vendégszerepeltünk. De azok, akik engem egykoron ismertek, már nem élnek, a testvérem gyermeke a fővárosban él és így inkább ők járnak hozzám. – Ha Pécsen marad, akkor is megkapja a Kossuth-díjat? – Nem. Amit el lehetett érni vidéken, azt megkaptam, de magasabb díjat vidékre nem osztanak. Amikor Budapestre szerződtem és egyre ismertebb lettem, akkor nagyon bántott, hogy állandóan hallottam „ki ez a nő, honnan jött, biztos Erdélyből”. Belegondoltam: Úristen, tízmillióan lakunk Magyarországon – csak Londonban laknak ennyien – és nem tudják, hogy innen 200 kilométerre is van élet, van színház. Nem lettem jobb színésznő, csak szem elé kerültem és szerencsére Horváth Ádám megtalált, és az Életképek című sorozatban váltam országosan is ismertté. De én akkor is a színházban, a színpadon érzem jól magam. Minden egyes előadás egyegy bemutató. Egyszeri és megismételhetetlen – a filmeket százszor meg lehet nézni, mindig ugyanazt látjuk. A díjaim közül azok a legkedvesebbek, amelyeket a közönségtől kaptam, illetve, hogy beválasztottak a Halhatatlanok Társulatába és itt van a lábnyomom az Operettszínház előtt. – Amióta – a rendszerváltást követően – megjelentek a színházi stúdiók, tulajdonképpen túltermelési válsággal küzd a szakma. Lát-e esélyt arra, hogy azok a fiatalok, akik Budapesten nem rúgnak labdába, elmenjenek vidékre dolgozni? Korábban a főiskola elvégzése után volt egy kötelező kétéves vidéki gyakorlat, és csak aztán szerződhettek pesti színházakba. – Nem, nem lehet. A fiatalok azért nem mennek, mert nagyon kicsi a lehetősége és az esélye annak, hogy visszakerüljön a fővárosba. Ha valaki eltökélten színész akar lenni, ami iszonyatos alázattal és lemondással jár, az igenis elmegy vidékre, mert ott megtanulja a szakmát. Befejezem a bemutatót és két nap múlva próbálok egy újat. Egyik este Brechtet játszom, másnap musicalt. Így lehet tanulni. Haumann Péter tíz évig játszott vidéken. Hátrányt jelentett ez neki? Nem. Nagy önvizsgálat ez: terhelhető-e valaki, vagy sem. Haumann is először kicsiket játszott, majd egyre nagyobbakat és el tudta húzni az előadásokat. Az iskoláknak azt az előnyét látom, hogy ezek az emberek kapnak egy értékrendet, egy kultúrát. A színházba járók, ha nem is gazdagodnak mindig katartikus élményekkel, de kapnak egy életmintát, hogy más ember miként tud túl lenni élete válságán. És ezt a dvd, a televízió sem tudja elvenni. Az élő színházi hatásnál nincs jobb. K.V. Városunkban is – ugyanúgy, mint másutt – nagy hagyománya van az autóversenyzésnek, különféle kategóriákban. Ugyan a helyszín nem igazán adott, ezért azok, akik ennek a szenvedélynek hódolnak, képesek elmenni akár az ország másik felébe is, hogy megmérettessék magukat. Ez a hobbi is nagyon költséges és igazán időigényes tevékenység, így nem sikerül minden versenyre eljutni, amelyikre a versenyzők szeretnének. Ahogy Bogár Ferenc fogalmazott, nem csak a kemény munkán van a hangsúly, hanem ez egyben „jó buli” is. Róla már olvashattak lapunkban, ő volt az, aki a tavalyi évben kétszer is abszolút első helyezett lett a háromrészes Addinol-Kanizsa Rádió Szlalom Kupán trabantjával. – ‘94-ben kezdődött az őrület, az I. autós triatlon alkalmával a Bányászpályán. Akkor még nem volt jogosítványom, nem én vezettem, de azonnal megfogott a dolog – mesélte csillogó szemmel a 32 éves pilóta. – Utána a létező öszszes szlalomon részt vettem, majd 2000-ben érkezett el életem első rally versenye a Rábaringen. A 2002-2003-as rally túrán, melyen egyébként 20-25 trabant vett részt, kétszeres bajnoki győzelmet sikerült bezsebelnünk. Nem véletlenül beszélt Feri többes számban, hiszen minden autóversenyzésben jártas ember tudja, hogy sok múlik az autón és a szerelők, valamint a navigátor személyén is. Néber Tamás, alias „Doki” ül mellette mindig, ő mondja az itinert, Pávlicz Richárd és Perlényi Balázs pedig időt és energiát nem kímélve foglalkoznak „a Trabanttal”. Feri úgy emlegeti őket, hogy „barátok, akikre lehet számítani”. Az autó önmagáért beszél, csak rá kell nézni, némelyik „nyugati” kocsi elbújhat mögötte. No nem azért, merthogy olyan nagy lenne, nem; Feri maximalistának tartja magát, s ez látszik autóján is: metálfényezés kívül-belül, alul-felül, tökéletes tisztaság uralkodik a motortérben, a csomagtartóban… mindenütt. Büszkén mutatta a motorteret, az abban található levegőszűrőn ugyanis található egy eredeti, Talmácsi Gábortól származó autogram is. Tavaly két versenyen indult a csapat: a Komló Rallyn motorhiba miatt sajnos kiestek, a Mecsek Rallyn (amit most már Allianz Rallynak hívnak) végigmentek hiba nélkül. Helyezést ugyan nem értek el, de ez is nagy megelégedéssel tölti el őket. Idén júniusban biztosan indulnak a Komló Rallyn, s még egyen szeretnének, de a tervek még nem teljesen körvonalazódtak. Steyer Edina Go, Trabi go...! Azonos címmel tartotta dr. Gaál Zoltán professzor, a Pannon Egyetem volt rektora az egyetem és a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett sorozat első előadását. Az előadó a vállalkozásokat érintő pénzügyi válság okozta kihívásokról és azok menedzselési módjáról beszélt. Az előadássorozat a marketing, a menedzsment és az innováció területén alkalmazható legújabb módszereit mutatja be, a következő alkalomra április 3-án kerül sor. Menedzsment, kihívások és válaszok A mindennapi élet túlfeszített ritmusa okozta stressz és feszültségek ellen egyre többen keresünk természetes és hatékony gyógymódokat, és fordulunk olyan hagyományos módszerek felé, mint például a shiatsu (siacu). A shiatsu a kínai és japán orvoslás tudására és tapasztalataira épül. A kezelés során alapvetően az akupuntúrás pontok, és az azokat összekötő energiapályák (meridiánok) kezelése történik, elsősorban tenyérvagy ujjnyomásokkal, nyújtásokkal és ízületkimozgatásokkal. Fontos megjegyezni, hogy a shiatsu módszerei fájdalommentesek, a kezelés kellemes élményt nyújt, az egész testet érintve. Hatására izmaink ellazulnak, kiegyensúlyozott és zavartalan lesz testünk energiaáramlása. Erősödik az immunrendszer, javul az anyagcsere és a vérkeringés. Már a kezelés alatt érezni hatását: relaxál, pihentet, javítja közérzetünket. A shiatsu célja testi-lelki harmóniánk megteremtése, ezáltal egészségünk megőrzése, és a betegségek megelőzése. Jótékonyan hat belső szerveinkre, idegés érrendszerünke, illetve a hormonháztartásunkra. Segít a méregtelenítésben, támogatja testünk öngyógyító folyamatait. Különösen hatásos nyak-, és hátfájás, fejfájás, ízületi és mozgásszervi problémák, emésztési zavarok, asztma, menstruációs panaszok, álmatlanság, szorongás és stresszes állapotok esetén. A kezelés tanulmányok által is igazoltan hatékony különböző fájdalmaink, betegségeink enyhítésében, gyógyításában. Nemcsak a tüneteket, hanem az azokhoz vezető okokat igyekszik megszüntetni. Nem utolsó sorban fejleszti önismeretünket és testi tudatosságunkat, melyek életminőségünk meghatározói. Ha nem is vagyunk betegek, csupán a túlhajszolt mindennapokból szeretnénk egy kicsit kiszakadni, hogy regenerálódjunk, a shiatsu megadja ezt – személyre szabottan, az érintés erejével. Mindannyiunknak szüksége van az érintés valamilyen formájára, a shiatsu erre pedig egy nagyon jó lehetőség. 12 Kanizsa – Hirdetés 2009. április 2. Shiatsu - az érintés ereje 2009. április 2. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Bár itt a tavasz, néha mégis elkedvetlenedik. Sokat foglalkoztatják a megélhetési gondok, de ne hagyja, hogy eluralkodjon magán a rosszkedv. A kedvező csillagállások hamarosan felvértezik energiával. Jó ideje tudatában van annak, hogy tenni kellene valamit jövője érdekében. Ne várjon másokra, csodában se reménykedjen, hanem iratkozzon be például egy tanfolyamra. Plusz tudásának előbb-utóbb hasznát veszi. Valószínű, az Uránusz az oka annak, hogy mostanában pörgésre, izgalomra vágyakozik. Bíztassa a párját, vegye fel ő is az ön által diktált ritmust, így vidámabb légkörben telhetnek az ünnepek. Némi vitába keveredhet partnerével a húsvéti ajándékvásárlás miatt. Helyezze előtérbe az ő kívánságát, de értesse meg vele, amit tavaly még megtehettek, az idén már nem. Az a legfontosabb, hogy ne veszítsék el egymást. Egyre nehezebben viseli a kötöttségeket, a bezártságot. Olyan akár egy gyermek, vagy egy oroszlán. Hamarosan itt a jó idő, és kiszaladhat a természetbe. Vigyen magával enni- és innivalót, s ha lecsillapította étvágyát, megnyugszik. Jó hangulatban telnek a húsvéti ünnepekig napjai. Hogy a sütéssel-főzéssel időben elkészüljön, ne a családtagok hibáira figyeljen, hanem fogadja el segítségüket. Tervei továbbra is úgy alakulnak, ahogy elképzelte. Ha úgy érzi, a családja rá akarja beszélni a pénzügyeit is érintő beruházásra, alaposan gondolja meg, hogyan dönt. Tegye fel magában azt a kérdést is, hogy tulajdonképpen kinek lesz haszna belőle. Továbbra is fáradhatatlan, alapos és maximalista a munkavégzésében. A magánéletében itt az ideje, hogy nyitottabb legyen ismerősei körében. Zárkózott hangulatán csak úgy változtathat, ha társaságot keres. Hajlamos mostanában begubózni, félrevonulni a világtól. Úgy is mondhatnánk, unja a banánt. Próbálja meg más szempontból megközelíteni a dolgokat, és fordítson több figyelmet a karrierje építgetésére. Tegye félre a munkát, a feladatokat, és kedve szerint újítsa fel a ruhatárát. Ha úgy érzi, csak nagy energiával tudja megvalósítani a párjával közösen kitűzött célokat, gondolja meg, hogy egyáltalán érdemes-e. A kapkodás, idegesség helyett görcs nélkül, lazábban fogjon a munkájához. Így biztosan sikerül, és az idő is gyorsabban telik el. Ahétvégére tervezzen nagytakarítást, és vonja be családját is a teendőkbe. Ha komoly feladatokat bíznak önre a munkahelyén, ne riadjon vissza attól, hogy nem tudja megoldani. Abizonytalankodás helyett fogjon bele, és próbálja meg elvégezni. Ha nem adja fel, előbbre juthat a ranglétrán. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Krém! Ami eddig még nem volt! Cool és világzene R''n B Hip-Hop 4/4 csütörtök este fél tíz után Az Ön rádiója FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 Coraline és a titkos ajtó amerikai animációs film (SZ) (12) 13.30, 15.30 15.30 Made in Hungaria magyar zenés film (12) 17.30 17.30 Hét élet amerikai dráma (f) (16) 19.45 19.45 2009.04.02-2009.04 SZOLGÁLTATÁS VEGYES JÁRMű INGATLAN Vállalkozók FIGYELEM! Nagykanizsa belvárosában közel 700 négyzetméteres terület eladó! Irányár: 19 millió Ft. Érd.: 30/227-3294, 30/448- 6072 Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában karbantartott 78 m2-es családi házrész pincével, padlással, 1185 m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-737, 20/398-1455 (6312K) Csengery úton 59 m2-es, két szobás (előszoba, fürdő, spájz, pince, padlás, kert) részben felújított udvari lakás eladó. Érd.: 30/227-3294 Belvárosban három szobás, nappalis családi ház két fürdővel, nagy, aknás garázzsal, rendezett, szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető palini családi házra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/315-861, 30/851-7255 (6389K) Városkapu krt-on önkormányzati garázs bérleti joga eladó. Érd.: 30/385- 1088 (6428K) Gyékényesen az „A” szektorban, közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany, kábeltévé.) Érd.: 30/227-3294 Berzsenyi utcában garázs eladó. Érd.: 30/527-2002 (7020K) Nk-án a Sikátor u. 24. szám alatt kétszintes, három szobás családi ház garázzsal + szoba, konyhás udvari lakással, 500 m2 telekkel eladó. Érd.: 30/282-0867 (7023K) Piaggio háromkerekű kisautó, bordó színű (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető) eladó. Ára: 200.000 Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981-0535 (7032K) Riger négykerekű, 500 köbcentis, diesel, fekete színű autó (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető), 1000 km-rel eladó. Irányár: 2,5 millió Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981- 0535 (7033K) 170 literes prés eladó. Tel.: 30/448- 6072 (6278K) Rattan asztal 2 db karosszékkel olcsón eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: 30/9934-120 (7030K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1000 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481-2323 telefonszámon lehet (6273K) Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555- 3014 (6430K) Magyar nyelv és irodalomból korrepetálást, pótvizsgára, felvételire felkészítést, valamint szakdolgozatok, egyéb anyagok gépelését vállalom. Tel.: 30/968-8184 (6288K) TV, videó, DVD javítása, távirányítók, műholdvevők értékesítése. Nk, Bajza u. 17. (saroképület, bejárat a Kórház utca felől). Tel.: 30/597- 1530 (7031K) 14 Kanizsa – Apró 2009. április 2. Tüzifa, parketta teherautónként szállítással 20.000 – 25.000 Ft-tól ELADÓ Tel.: 30/385-9575 2009 ATAKARÉKOSSÁG ÉVE Kösse újra CASCO-ját jelentős kedvezménnyel! Kérjen ajánlatot, most megéri! 30/916-1600 GÉPELÉST (szakdolgozatok, árajánlatok, stb.) SZÁMÍTÓGÉPES SZERKESZTÉST (Word, Excel, QuarkXPress, Adobe Indesign, Adobe Photoshop programokkal) NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST RÖVID HATÁRIDőVEL VÁLLALOK Tel.: 30/9932-534 A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT NAGYKANIZSAI SZERVEZETE értesíti tagjait, pártoló tagjait és szimpatizánsait, hogy pártunk indul az Európa parlamenti választásokon. Azoknak a választópolgároknak az ajánlószelvényére számítunk akik: szimpatizálnak 119 éves pártunkkal és törekvéseivel, akik hisznek a baloldali értékekben, és a baloldal egységét akarják erősíteni. A számunkra kitöltött ajánlószelvény akkor érvényes, ha az az MSZDP és a Centrum Párt nevére van kitöltve az eredeti ajánlószelvény űrlapon, olvasható névvel, lakcímmel, személyi azonosítóval ellátva, saját kezűleg aláírva. Az ajánlószelvényeket április elején postai úton juttatják el a választópolgárokhoz. Kérjük tagjainkat, pártoló tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy a fent leírt követelmények figyelembe vételével 2009. április 20-ig: adják át ajánlószelvényüket megbízólevéllel rendelkező megbízottainknak személyesen, vagy juttassák el azt az MSZDP Nagykanizsai Szervezete címére (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1.) illetve dobják be az ott található postaládánkba. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT EGYÜTT, EGYMÁSÉRT, JOBBAN! EURÓPA PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK 2009 Fizetett politikai hirdetés Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. Képeslapküldő, fórum, apróhirdetés Kattintson rá! www. kanizsaujsag.hu 2009. április 2. Kanizsa – Sport 15 Sokat elárul Kanizsa sportéletéről, hogy a legutóbbi szombat főattrakciója egy harmadosztályú férfi kézilabda-mérkőzés volt, amiről persze legkevésbé sem a Nagykanizsai Izzó SE (szó szerinti) életben tartói tehetnek. Inkább változtassunk a nézőponton, s közelítsünk onnan, hogy az NB II délnyugati csoportjának listavezetője, a Kalocsai KC érkezett a városba, mely a találkozó előtt kerek tíz ponttal vezetett a negyedik délzalaiak előtt. Érthetően fűtötte a hazaiakat a bizonyítási vágy, s nem is engedték ellépni ellenfelüket Baranyai Norberték, bár a meccs nagy részében a Kalocsa vezetett egy-két, kellemetlenebb esetben három góllal. Ányos József (10 gól) vezérletével azonban az Izzó mindig visszakapaszkodott, a sérüléséből felépült Zsupek Tamás (5) is kitett magáért, s szükség volt Baranyai Norbert és Farkas Miklós (4-4) góljaira is a 32-32-es döntetlenért. A végeredménnyel nem lehettek elégedetlenek kanizsai oldalon, amiről tanúskodik, hogy Musits Ferenc, a klub elnöke a vége után mosolyogva kérte: „Nem ám megírják, hogy bent voltam a pályán, de már kellett valamit tenni, hogy észbe kapjanak a bírók!” No, igen, a prezident és a játékvezetők hadakozása akár évtizedes anekdotákat is kínál, viszont éppen azért kezdtük a bevezetőt az életben tartókról megemlékezve, lévén nagyon sok helyi sportágra igaz, ha nincs néhány itteni ember jó adag fanatizmusa, jónéhány sportterem, csarnok, pálya bejáratát, kapuját ki sem kellene nyitni meccsidőpont miatt... S ha már kapukról esett szó, a mérkőzésen górcső alá vettük a kanizsai hálóőr, a már közel sem mai gyerek Nagy Tamás védési, illetve a hazai együttes támadási hatékonyságát. Polgár László Döntetlen a listavezetővel STATISZTIKÁK Nagykanizsai Izzó SE: Összes lövés/gól (félidő): 58/32 (35/18) 55,2% Büntetőből (félidő): 3/3 (2/2) 100% Nagy Tamás (N. Izzó SE, kapus): I. félidő: Összes lövés/kaput találó/védés: 30/26/8 30,8 % Átlövés/védés: 9/3 33,3 % Büntető/védés: 3/0 0 % „Ziccer”/védés: 5/0 0% II. félidő: Összes lövés/kaput találó/védés: 26/22/8 36,4 % Átlövés/gól: 6/3 50 % Büntető/védés: 0/0 - „Ziccer”/védés: 6/2 33,3 % A Kanizsai Birkózó Sportegyesület növendékei számára a különböző válogatók mellett a diákolimpiák időszaka is beköszöntött - legutóbb Gyöngyösön és Dabason jártak népesebb szabadfogású küldöttségükkel. Előbbi helyszínen a diák I (1996-97) és a serdülő (1994-95) korosztály tagjai mérkőztek, s utóbbiaknál 47 kg-ban öt győztes mérkőzés után Steinhardt Márk döntőt vívhatott, ott azonban alulmaradt ellenfelével szemben. Szintén egy nagy menetelés után jutott diákolimpiai ezüst az 53 kgban Czeglédi Zsoltnak, és ahogy Szatmári Zsolt, az edzőjük fogalmazott, a második helyeknek úgy van különös értéke, hogy népes mezőnyben sikerült azokat kiharcolni. A diák II (1998-99) korcsoport résztvevői Dabason képviselték iskoláikat, klubjaikat, s a kanizsai fiúk közül ketten állhattak a dobogó második, egyikük pedig a harmadik fokára. A31 kg-osok között Czeglédi Bertalan, a 45 kilogrammosoknál pedig Béli Attila jutott a fináléig, míg a 28 kg-os mezőnyben Németh Márton lett harmadik. A lányoknál 38 kg-ban az 1995-96-ban születetteknél Egyed Zsanett bajnoki címet szerzett. P.L. Alig az aranyaktól NTE 1866 - Paksi FC II 1-3 (1- 2). NB III Dráva csoport labdarúgó- mérkőzés, 19. forduló. Nagykanizsa, 150 néző. Játékvezető: Nagy I. NTE 1866: Horváth G. - Farkas J., Burucz, Pozsgai, Bagarus - Boros, Hegedüs (Szalai), Ujvári, Rácz Sz. (Iványi) - Nagy T. (Kotnyek), Cs. Horváth G. Vezetőedző: Visnovics László. Gólszerzők: Cs. Horváth G.; Bohner (2), Pandur. AZ NTE 1866 harmadosztályú labdarúgó-csapata otthoni környezetben azt a paksi gárdát fogadta, mely az „odavágó” alkalmával egy heteset vágva „vágta haza” a dél-zalai legénységet. Nos, a végeredmény ezúttal ugyan szalonképesebb lett, de a vereséget ezúttal sem kerülte el Visnovics László együttese. Cs. Horváth Gábor már-már menetrendszerű gólja a vezetést jelentette a „Vasútnak”, azonban a hátsó alakzat bizonytalankodásai miatt az előny az első félidő végére már hátrányba fordult. A második játékrész tulajdonképpen csak és kizárólag Nagy Tamásék rohamozásáról szólt, a szervezetten védekező Paks azonban mindvégig állta a sarat, mi több, a végén még egyszer beköszönt, így idegenből már-már fölényesnek mondható győzelemmel térhetett haza. A siker egyben azt is jelentette, hogy a két azonos mutatóval bíró gárda a táblázaton helyet cserélt, s a zöld-fehérek feljöttek a hatodik helyre, míg az NTE 32 pontjával jelen pillanatban a hetedik. Edzői mérleg: Visnovics László: – Azért is fájdalmas a vereség, mert úgy gondolom, a játék képe alapján a mérkőzés nagy részében kézben tartottuk a találkozó menetét. P.L. Hazai pályán sem sikerült A női asztaliteniszezők Extraligájában a Kanizsa Sörgyár SE a Kecskeméti Spartacus SK csapatát fogadta, s a kanizsaiak Ladányi Dóra mellett ezúttal másik két „helybélivel” Bicsák Bettinával és Szász Kingával vették fel a küzdelmet az alföldiek ellen. A megelőző két évvel ellentétben ezúttal nem ígért presztízsmeccset az öszszecsapás az erőviszonyok miatt, ennek megfelelően a vendégek hozták is a mérkőzést 6:1 arányban. A Ladányi - Szász páros szerezte a becsületpontot, igaz, úgy helyes fogalmazni, hogy azzal még vezetett is Jakabfi Imre együttese. A Kanizsa Sörgyár SE első számú csapata a tizedik pont nélkül, a kilencedik Mohács pedig négy egységnél tart. Hazaiból merítettek Az NTE 1866 cselgáncsosai közül a klub emblematikus versenyzője, Mihovics Szabina a juniorok köztársaság kupáján vett részt a 63 kg-os súlycsoportban. A már-már szokásosnak vehető harmadik hellyel térhetett haza a fővárosból, ami ugyan nem a dobogó legfelső foka, de ha a szakmai stáb is jól sáfárkodik a kanizsai dzsúdós tehetségével, akkor nem a bronzos helyek lesznek a végállomások a sportoló karrierjében. Szabina időközben már felkészítőkön vett rész Tatán, a mostani hétvégén pedig a junior magyar bajnokságon találkozhat hazai ellenlábasaival Piliscsabán. A valamivel fiatalabb korosztály a regionális bajnokság soros helyszínén, Kaposváron képviseltette magát, s Vugrinecz Alex (26 kg) a diák D, míg Huszár Máté (30 kg) a diák C korcsoportban szerzett első helyet. Mihovics: fő a versenyeztetés A női kézilabdázók NB II Délnyugati csoportjának 16. fordulójában igencsak kellemetlen élményben volt része a Nagykanizsai Izzó SE együttesének, mivel mohácsi bajnokijukon nyolcgólos vereséget szenvedtek a tabella nyolcadik helyén álló Mohácsi TE együttesétől. A 25-17-es végeredményre magyarázat lehet, hogy a táblázat harmadik helyén álló dél-zalaiak igencsak tartalékosan álltak ki a mérkőzésre. Beleszaladtak 16 Kanizsa – Hirdetés 2009. április 2. GYÖNGYÖS HÚSVÉT Szédelyi Erzsébet és Kristóf Margit munkáinak bemutatása. A SZERETET SZÍNEI A Kanizsa FOLT Csoport kiállítása BABAVILÁG Czibuláné Csicsman Erzsébet porcelánbaba- készítő kiállítása. Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák, nyugdíjas 100 Ft Április 4. 19 óra A PREMIER TÁNCKLUB GÁLAMűSORA Belépődíj: 800 Ft Április 9. 10 óra HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ Tojásfestés, ajándékkészítés. Főtt vagy kifújt tojást hozni kell! Vezeti: Pulai Lászlóné MARGO SZIGET Ligeti Margó gobelin és keresztszemes alkotásainak kiállítása BUDDHA NYUGATRA MEGY Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Buddhista festményei EZER TAVASZ VIRÁGA Z. Soós István retrospektív tárlata SORSODAT MAGAD INTÉZED Magyarországi plakátok az 1950-es, ''60-as évekből. Megtekinthető: május 31-ig Április 3. 10 óra HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ Óvodásoknak, kisiskolásoknak Április 8. 9.45 óra Gyermekszínházi sorozat Micimackó Bérlet ERDEI STRAND Figura Ede interaktív műsora Belépődíj: 600 Ft Április 8. 11 óra Gyermekszínházi sorozat Ifjúsági Bérlet SZAMÁRFÜL Figura Ede interaktív műsora Belépődíj: 700 Ft Április 8. 14 óra Gyermekszínházi sorozat Mazsola Bérlet HÉTFEJű SÁRKÁNY Figura Ede interaktív műsora Belépődíj: 600 Ft Multifokális lencse AKCIÓ -30% Az akció április 1-től június 30-ig érvényes! Az akció 2009. május 30-ig tart A Nagykanizsa Karitász rendezésében kiállítás nyílik „Imakönyvek a XIX. századtól napjainkig”címmel 2009. április 3. napján (pénteken) 17 órától Nagykanizsa a Medgyaszay Ház előterében. A kiállítást megnyitja Vereb Zsolt Sch.P. a Piarista Iskola igazgatója. Közreműködnek: Németh Ferenc, a Farkas Ferenc Zeneiskola tanára. Horváth István, Radnóti-díjas versemondó. XXI. évfolyam 14. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. április 9. Kanizsa A Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány szervezésében a Magyar Jazz Ünnepét köszöntötték a Honvéd Kaszinóban. A rendezvény házigazdája az ORFF ütőegyüttes volt. A kanizsaiak ez alkalommal három formációban léptek a közönség elé. Bemutatták a legifjabb ütős generációt, a jelenleg is aktív együttest, végül szerepet kaptak a csapatban korábban közreműködő zenészek. Az est sztárvendége az ÜssDob együttes volt, Tommy Vig vezetésével. A budapesti születésű Tommy Vig színes egyénisége a világ jazzéletének, hiszen már nyolcévesen dobosként lemezfelvételt készített neves zenészek társaságában. 1956. után Bécsben telepedett le, ahol rendszeresen koncertezett a zeneakadémián és részt vett a helyi jazzklubok pezsgő életében. A zenetanulás vágya New Yorkba repítette. Egy elnyert ösztöndíj segítségével ott végezte további tanulmányait. Nem csak kiváló vibrafonos, dobos, hanem szerző és karmester egy személyben. Világhírnévre az USA-ban tett szert, majd néhány éve hazatelepült. Kétéves egyeztetés után egy országos turné keretében érkeztek városunkba. A zenekarban a koreai Mia Kim énekelt és vibrafonon játszott. Fúvós szólistaként Elek István jeleskedet, míg a ritmusszekcióban Czakó Péter bőgőzött és Cseh Péter dobolt. Ez alkalommal látványokban bővelkedő, hamisíthatatlan amerikai jazz muzsikát élvezhetett a nagyszámú közönség. Cz.Cs. A magyar jazz kanizsai ünnepe Marton István, Nagykanizsa polgármestere köszöntötte elért eredményeikért a Kanizsa Box Klub két kiválóságát, a junior 60 kg-ban öklöző Orsola Norbertet, valamint már a felnőtteknél is bemutatkozott, s közöttük OB 2. hellyel büszkélkedő 69 kg-os Korpics Istvánt. Előbbi sportoló tavaly a junior EB-n súlycsoportjában második lett, utóbbi pedig már a magyar felnőtt válogatott keret tagja. Annak a nemzeti csapatnak, melynek színeiben április 25-én be is mutatkozhat szülővárosában. Biztossá vált ugyanis, hogy azon a szombaton Magyarország Szlovákia csapatát fogadja – előreláthatólag 11 különböző súlycsoportban. Az önkormányzat részéről a sportbizottság ugyanis végül úgy döntött, hogy 650 ezer forinttal támogatja a rangos rendezvényt, melynek az NTE-csarnok ad majd otthont. A válogatott összecsapáson az előzetes tervek szerint díszvendégként részt vesz Erdei Zsolt profi világbajnok ökölvívó is, aki biztosította a szervezőket, amenynyiben semmi fontosabb nem jön közbe, jelenlétével megtiszteli az összecsapást. Marton István fogadásán az is terítékre került, miként alakulhat a továbbiakban Nagykanizsa kiváló ifjú bokszolójának, Korpics Istvánnak a sorsa. – Hónapok óta ostromol minket és egyesületünket a Vasas azzal, hogy vinné a fiamat, én azonban vele abszolút egyetértésben azt mondom, még kivárunk, egy kicsit – fogalmazott Korpics Miklós, a KBK vezetőedzője. – Az sem titok azonban, hogy ez így nem tarthat a végtelenségig, de azt is tudom, hogy István kanizsaiként szeretne kijutni a 2012-es londoni olimpiára. Mi csupán a város részéről szeretnénk választ kapni arra, hogy szülőhelye felvállalná-e komolyabb keretek között is további támogatását. Nem kérünk sokat, csak anynyit, hogy István zavartalanul és nyugodtan készülhessen az elkövetkezendő években. Abban az esetben, ha fiam marad Kanizsán, levelezőn végezné a testnevelési egyetemet Pécsen, ha viszont a Vasashoz kerülne, Pesten tanulna tovább. Ahogy a tréner apa fogalmazott, a dél-zalai település nem mindennapi lehetőséget kapott arra, hogy egy olimpikont kinevelhessen, s vállalva ugyan elfogódottságát, bátran ki meri jelenteni, ezzel Kanizsának élnie kell... Korpics Mikós szavai azért sem elhanyagolhatóak, hiszen a közelmúltban rangos elismerést vehetett át annak eredményeként, hogy kinevelte a kanizsai egyesületben az időközben Papp László-díjas Orsola Norbertet. Orsola díjához kapcsolódva nem árt tudni, hogy minden esztendőben a legjobb utánpótláskorú öklözőnek ítélik oda a honi szövetségben. P.L. 2 Kanizsa – A mi ügyeink 2009. április 9. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Egyről háromra ugrott a napirendi pontok száma az első soron kívüli közgyűlésen. Az eredeti, a „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra-fejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” (TIOP 2.2.4.) című pályázat benyújtására és a pályázatírói és a projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatásról szóló javaslat előtt tárgyalta a közgyűlés a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatását, annak utólagos kifizetését, valamint „A sürgősségi ellátás fejlesztésének támogatásáról” szóló pályázatot (TIOP 2.2.2.) is. Ez utóbbi kettőt egyhangúlag elfogadta a testület. Vitát az eredeti napirendi pont eredményezett, s leginkább az a része, hogy „a pályázat elkészítéséhez szükséges pályázatírói és projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatás megbízási díjára 12,5 millió forint keretöszszeget” biztosít az önkormányzat. Bárdosi Gábor képviselő új határozati javaslatokkal állt elő, melyben már egyáltalán nem szerepelt ez a tétel, s prof. Bátorfy József is elmondta, hogy a kórház pályázatírásban és közbeszerzésben jártas csapata elő tudja készíteni a pályázatot. Egyelőre – mivel a támogatás összegét még nem lehet pontosan tudni, 500-5.000 millió forint között lesz –, a 10% önerőt nem tudják elkülöníteni erre a célra. Nagykanizsa város Önkormányzatának második soron kívüli közgyűlése csaknem kudarcba fulladt Tuboly Marianna jegyzőnő és Marton István polgármester heves vitája miatt. A jegyzőnő ugyanis törvénytelenséget vélt felfedezni abban az utasításban, melyet a polgármester adott ki a gazdálkodási osztály munkatársainak, miszerint fejenként 200.000 forint jutalmat utaljanak át annak a két embernek, akiknek nagyban köszönhető a sánci gyalogoshíd gyors helyreállítása. A jutalomtól a polgármester a szóváltást követően sem állt el. Eredetileg egy napirendi pont szerepelt a közgyűlés programjában: a közoktatási intézmények eszközfejlesztéséről szóló pályázat. Emellett tárgyalta a testület a sportlétesítmények felújítására kiírt pályázatot. Mindkettő esetében szoros a határidő, ugyan az előbbinél április 29., az utóbbinál április 24., de a pályázatokat benyújtási sorrendben bírálják el. Az eszközfejlesztésre vonatkozó pályázat kapcsán a Központi Rózsa Óvoda, az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, a Bolyai Általános Iskola, a Batthyány Gimnázium, a Thúry György SZKI, a Cserháti Sándor SZKI és a Zsigmondy- Széchenyi SZKI számára előlegezi meg a város a támogatást, összesen maximum 61 millió forintot. Több sportlétesítményt is megjelölhetnek a pályázó települések egy pályázat kapcsán - prioritási sorrendben. Városunk közgyűlése a következő sorrendet határozta meg: Hevesi iskola, Péterfy iskola, miklósfai iskola tormaterme, NTE Sportcsarnok és a Thúry SZKI sportpályája. Az majd az elbírálást követően derül ki, hogy mindegyik részesül-e támogatásban, s hogy milyen arányban. Steyer Edina Soron kívüli ülések futószalagon 1968. óta ismeri el Hild János díjjal a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) a településfejlesztésben, illetve -rendezésben urbánus értékeket, kimagasló településkultúrát felmutató helységek, személyek munkáját. Nagykanizsa először 1981-ben érdemelte ki a kitűntetést, s most ismét büszkélkedhet azzal, hogy magáénak tudhatja. A 2009-es Hild-díjat, mely az „Együttműködés a városközpontok megújításában” címet kapta, azon a két napos rendezvényen adták át, melynek első napját városunkban tartotta a MUT. A meghívottak Deák Varga Dénessel, Nagykanizsa főépítészével bebarangolták Kanizsát, majd a Medgyaszay Házban Marton István polgármester üdvözlő szavai és Aczél Gábor, a MUT elnökének köszöntője, valamint a 15 éves Orff Ütőegyüttes zenei bemutatója után belekezdtek a szakmai délutánba. A városközpontok megújítása, az azzal kapcsolatos pályázatok, tervek szerepeltek fő témaként az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken. A tapasztalatcseréket mintegy megszakítva nyitották meg azt a kiállítást, melyen kanizsai építészek legkülönbözőbb munkáit tekinthették meg a vendégek: lakóépületek, templomok, bevásárlóközpontok, iskolák szerepeltek a palettán. A találkozó második napját a szintén Hild-díjas városban, Csurgón töltötték, ahol megismerhették a város múltját és jövőjét, illetve átadták az egyéni Hild János díjakat is. S.E. „Hildesek” találkozója Ökölvívók polgármesteri köszöntése 2009. április 9. Kanizsa – Húsvét 3 Fizetett politikai hirdetés Távoli és furcsa dolog számunkra Jézus halála és feltámadása. Mintha ennek a kétezer éves történetnek már nem lenne köze hozzánk. Miért is lenne? Jézus, gondoljuk, nem értené meg a mai világot: úgy tűnik, ma már nem szeretetről és bűnről kell beszélni, hanem az euróbevezetés feltételeiről, számítógépekről, válságkezelő programokról, szórakozásról és globális problémákról. Lehet, hogy azért kell annyit beszélnünk ezekről, mert mi nem értjük meg Jézust. Azt sem, amit mondott, és azt sem, amit tett. Hiszen ami vele történt, az velünk is megtörténik. őt nem értették meg az emberek – és hányszor tapasztaljuk, hogy minket sem értenek meg. őt megverték – minket is „megvernek”, amikor belénk kötnek este az utcán, amikor elbocsátanak az állásunkból, amikor hazudnak nekünk (a reklámok, a tévé, akár közvetlen barátaink és rokonaink is). őt keresztre feszítették – valami hasonló történik velünk, amikor meghal valaki, akit nagyon szerettünk; amikor hó végén már nem tudjuk kifizetni a számlákat; vagy amikor szétesik a családunk. ő meghalt – ahogy mi is meg fogunk halni egyszer. Jézus mindig tudta, mit csináljon ezekben a helyzetekben. Hogy mikor kell szelíden, szó nélkül elviselni a nehézségeket; hogy mikor kell keményen szembeszállni a gonoszsággal; hogy mikor kell szeretettel fordulni a bűnös emberek felé; és hogy mikor kell őket ostorral kiűzni a templomból. (Jó lenne megtanulni tőle, hogy a nehéz helyzeteket nem csak egyféleképpen lehet megoldani.) Gyakran egyedül vagyunk a bajainkkal. Lehet, hogy nincsenek barátaink, vagy messze vannak, mert el kellett költöznünk onnan, ahol még ismertük a körülöttünk élő embereket. Lehet, hogy egyedül lakunk, magányosan. Lehet, hogy másokkal élünk együtt, de ennek ellenére nem értjük meg őket, ők pedig minket: hogy mit akar a másik, hogy mi okoz neki örömet, és mi neki a nehéz. Jézus is gyakran volt egyedül. Sokszor a legjobb barátai, az apostolok sem értették meg. Például akkor, amikor már a kereszten haldokolt, és mindenki elhagyta, csak az édesanyja és János apostol volt vele. Jézus ilyenkor Istent szólította meg. Mi is ezt tehetjük. Ha már nincs senki, akivel beszélhetnénk – Istenhez szólhatunk. Talán még akkor is, ha nem tudjuk, hogy ő biztosan létezik-e: „Uram, ha vagy egyáltalán valahol, segíts rajtam!” A keresztény hit szerint Jézus „föltámadt”, vagyis nem halt meg véglegesen, hanem egy más, „megdicsőült” testben újra megjelent a barátainak, aztán elbúcsúzott tőlük, és végleg visszament az Atyaistenhez. De valamilyen új, titokzatos formában most is velünk van: „elküldte nekünk a Szentlelket”. Vagyis Isten erősebb volt a szenvedésnél és a halálnál. Azért, hogy mi is erősebbek lehessünk náluk. Ez nem azt jelenti, hogy a bajok eltűnnek az életünkből, hanem hogy tudjuk: nem hiába vannak. Hiszen ha Jézus – Isten fia – vállalta őket, akkor biztosan van valamilyen értelmük. Nem mindig tudjuk, hogy ez micsoda, de biztosak lehetünk abban, hogy Isten csak olyan dolgokat enged megtörténni, amelyekből valami jó is következik. Ez az egyik legnehezebb dolog az életünkben: elfogadni, hogy van értelme a szenvedésünknek, de ezt nem mindig látjuk. Csak hinni tudunk benne. Ez a húsvét értelme: Jézus szenvedése nem volt fölösleges, mert legyőzte a halált. Mi, keresztények ezért gondoljuk úgy, hogy lehetséges a mi feltámadásunk (halál utáni életünk), és a mi kínjaink is a javunkra szolgálhatnak (ha keressük, hogy mit tanulhatunk belőlük, miben erősítenek meg, és milyen lehetőségeket adnak nekünk). Ez a mi nagy örömünk, és ezt akarjuk átadni minden embernek. Böszörményi Géza, Sch.P. szerzetes tanár, nagykanizsai Piarista Iskola Van-e értelme ma a húsvétnak? „...az egyik legnehezebb dolog az életünkben: elfogadni, hogy van értelme a szenvedésünknek...” Kanizsa 4 – Város(rész) 2009. április 9. – Minden olyan szerveződés, amely nincs a közgyűlésben vagy rendeletmódosító helyzetben, azt csak egy baráti, jó szándékú asztaltársaságnak lehet titulálni. Egyáltalán nem titkolt célunk, hogy országosan a Parlamentbe, helyi szinten pedig a közgyűlésbe jussunk be minél nagyobb számban. Mindenkiben – így természetesen bennem is – van egy nagyon erős változtatás iránti igény, amelyet minden eszközzel szeretnénk elérni és abba a fázisba eljutni, hogy ezt meg is tehessük – mondja Zakó László, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt nagykanizsai alapszervezetének elnöke. – Miért is van ez? Aki a kanizsai közgyűlés munkáját figyelemmel kíséri akár a Kanizsa Hetilapon vagy a Kanizsa TV-n keresztül, illetve bármilyen más módon, vagy az ott végzett munka eredménye nyomán tapasztalja meg az ott folyt eseményeket, annak az első reakciója a látottakhallottak alapján, hogy ebből elég volt. Tehát mindez méltatlan a városhoz és az itt élőkhöz. Egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy a vezető kanizsai párt „törököt fogott” a polgármesterrel, vagyis gyakorlatilag nem gondolta volna, hogy győzni fog, és innentől kezdve az ő kiválasztottjának a saját áldozatává vált és ezt nem feltétlenül a polgármester terhére rovom fel. A kanizsai közgyűlésbe benyújtott előterjesztések és egyáltalán minden döntés mögött „ordít” az egyéni érdek, ami nem feltétlenül fedi le a közösségi érdekeket. Egyszerűen egy olyan játszmát játszanak egymással, amelynek ugyan nincs győztese, de a vesztese minduntalan maga a város. – Milyennek képzelik el a város további fejlődését? – Nem fogadjuk el, de tudomásul vesszük, hogy az országban és annak minden településén, és minden egyénre lebontva válság van, ami az úgynevezett gazdasági válságra vezethető vissza. Nem kívánnánk lehetetlent a jelenlegi városvezetéstől, de azt mindenképpen, hogy egy koncepció mentén és a pártoskodástól valamenynyire is függetlenül olyan célt szolgáljanak, amely az itt élők közérzetét javítja. Az, hogy nem a szemetes, koszos, kátyús utcák és az omladozó homlokzatú épületek jelentik most már a fő témát a városlakóknak, hanem az, hogy: „Hallottad-nézted a közgyűlést, láttad, hogy mi folyik ott? őket választottuk oda és mással nem törődnek, csak egymás osztogatásával.” Szerintünk ezt az állapotot elérni szégyenteljes teljesítményre vall. Visszatérve a városi koncepcióra: a fő feltételrendszer adott, és a meghatározó volt ipari cégektől elbocsátott vagy esetleg kiöregedett, de a tudását még kamatoztatni tudó emberek képességeit kellene helyi rendeletek révén kiaknázni oly módon – és ez nem törvénytelen -, hogy olyan meghívásos zárt pályázatokat „futószalagon” kiírni, amelyekben igenis kritérium lenne a helyi illetőség. Mindez egyfajta garanciát jelentene arra, hogy valami megélénküljön ebben a városban, ugyanis egyszerűen borzadály, ahogy a „multik” betelepülésével kiürült a belváros. Például gyalázat, hogy a belvárosi udvarokban lévő üzletek közül ami ma még működött, másnap már bezárt vagy csökkentett nyitva tartással kénytelen működni csak azért, mert a város peremén azoknak a „multiknak”, akik egy fillér adót ide helyi viszonylatban nem juttatnak, annak idején helyet adtak az éppen regnáló közgyűlés részéről. – Önöknek egyébként van saját városfejlesztési koncepciójuk? – A kérdés teljesen kézenfekvő, de most még egy kicsit abszurd: természetesen ez is téma, bár az alakulás adta feladatok most jobban kitöltik a mindennapjainkat. Úgy gondolom azonban, hogy Nagykanizsa fejlődéstörténetéhez illeszkedne egy lokálpatrióta szemlélet, ami jelenleg hiányzik. Hadd említsek erre egy eklatáns példát: még közgyűlési tag voltam, amikor egy multinacionális gyorsétkeztetési lánc kérelemmel fordult a városhoz, hogy engedjük meg neki azt, hogy a helyi építési rendeletben biztosított tizenöt méternél magasabb hirdetőtábláját plusz hét méterrel megtoldhassa. Gyakorlatilag, rajtam kívül mindenki a bokáját összecsapva megszavazta ezt a kérelmet. Még a szavazás előtt megkérdeztem, hogy ha egy vásárcsarnokbeli hurkasütő kérte volna azt, hogy az ő termékét az átlagosnál magasabb táblával hirdethesse, akkor ahhoz hozzájárultak volna? Akkor mindenki egyetértett azzal, hogy igazam van, és mégis megszavazták a „multi” által benyújtott kérelmet. Ez is egy apró kis kakaslépés volt, de jól példázta, hogy mennyire nem gondolják át döntésüket az emberek. És lám, a gyorsétkeztető lánc fényreklámja azóta is a város fölé emelkedve hívogatja oda azokat, akik amúgy jól tudnának lakni máshol is, és az ott hagyott pénzükkel esetleg helyi családokat tudnának elmozdítani ebből a kényszerű tespedtség állapotából. A munkahelyteremtés nem olyan egyszerű, hogy csak azt mondom, hogy munkahelyeket kell teremteni. Ki és miből tudja ezt megtenni? A hitelt a teljesítőképességük csúcsán járva már felvették azok, akik ebben gondolkodtak. Sajnos piaca nincs annak, amit itt termelnek és ehhez jön még az, hogy a „multik’ kikapcsolásával a helyben megtermelt árut olcsóbban lehetne a helybélieknek megvenni. A szociális helyzetre vonatkozóan mi a közmunkát mindennapossá, széleskörűvé és kötelezővé tennénk azok számára, akik havonta csak a segélyfolyósítást emelik le a számlájukról, vagy mennek érte be. Nem szégyen a munka, viszont például az a gyerek, aki tudja, hogy az apjának kell másnap azt a csikket felszednie, amit ő elszórt a parkban, és ezért esetleg kap egy nyaklevest otthon, mert több munkát ad neki a közmunkavégzés közben. Az ilyen megközelítés minden bizonnyal jó lecke is lenne az utca gyermekének. – Ön idestova tizenegy év óta vesz részt aktívan a politikában. – Büszkén mondhatom magamról, hogy három választás időszakában gyakorlatilag a keleti városrész majd összes lépcsőházába és minden házába becsöngettem, s vagy bejutottam, vagy nem, de valóban bele tudtam kóstolni az ott lakó emberek életébe. Azt kell, hogy mondjam, az emberek otthon megnyílnak és őszinték, csak valami oknál fogva – és éppen ebben van a politikai pártok felelőssége – a kampányidőszak csúcsán és végén egyszerűen valamilyen pszichés ráhatással a médián keresztül más irányba viszik el az emberek amúgy őszinte belső gondolatait. Kanizsáról azt tudom mondani, hogy egy stabil megyei jogú város minden adottsággal és olyan meghatározó múlttal és fekvéssel, ami szinte már közhely számba megy, meg az is, hogy ezt ki kellene aknázni, de ezt azok harsogják leginkább, akik tehetnének azért, hogy mindezt kihasználják. Ehhez még annyit, hogy az ország és a város vezetése vagy nincs szinkronban a dél-zalai városban, vagy ha igen, akkor meg egymást „csinálják ki” az azonos színű emberek. Meggyőződésünk, hogy ugyanakkor vannak jó szándékú, nem csak pozícióban és megélhetésben gondolkodó, hanem tenni akaró emberek is, akik most – úgy veszem észre – nagyobb számban csoportosulnak körénk és ennek nagyon örülök. Vannak a városban új arcok: meg kellene ismerkedni velük, és nem „pártkatonákat” kellene csatasorba állítani, aztán vezényszóra dirigálható embereknek irányítani ezt a jobb sorsra érdemes várost. – Az unió mennyire segítheti Kanizsa és térsége fejlődését? – Mindig unióellenes voltam és vagyok, ugyanis az élet bebizonyította, hogy a fényes jövőkép helyett az árnyoldalak jöttek folyamatosan elő. Azt, hogy Brüsszelben mondják meg, hogy hány centis és milyen görbületű uborkát egyek, több mint túlzásnak tartom, és hatalmas bürokráciát tart fenn az unió. Ezt a sok pályázatírásos rendszert onnan manipulálják: azért dobnak vissza akár tízszer is egy adott pályázatot, mert akik ezt visszadobják, így akarják megmutatni, hogy fontos emberek. Az unió egyszerűen egy „vízfej” Európa testén, ugyanakkor nincs közös múltja, közös nyelve, illetve közös történelme az uniót alkotó országoknak, mert ugye az Egyesült Államok „kontrájaként” hozták létre, ahol teljesen mások voltak a gyökerek. Nettó befizetői vagyunk az uniónak és ebben az instabil pénzügyi helyzetben nem hiszem, hogy komoly uniós pénzekre számíthatunk hosszú távon – vélekedik Zakó László, a kanizsai Jobbik alapszervezet elnöke. Gelencsér Gábor A lokálpatrióta szemlélettől a közmunkáig A kormányátalakításról és az új kormány megalakulásáról beszélt aktuális politikai eseményekről tartott sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, az elnöki kabinet vezetője, a párt megyei elnöke. – Az SZDSZ meggyőződése – mondta elöljáróban –, hogy a kormányfő, Gyurcsány Ferenc helyesen járt el, amikor lemondott a kormányfői tisztjéről, illetve felajánlotta, hogy pártja nevezzen meg helyette más kormányfőt, és alakítson ki egy új válságkezelő kormányt. Elég nehéz helyzetbe került tavaly ősszel az SZDSZ, amikor azt javasolták, hogy legyen egy olyan szakértői kormány, amely a válság menedzselésével foglalkozik, és lehetőség szerint ne pártpolitikusokból, hanem szakemberekből álljon. Akkor ezt a javaslatukat a közvélemény igen kemény kritikával fogadta. Nehéz volt elmagyarázni, hogy más országokban pártpolitikai háttérrel is lehet válságkezelő kormányt létrehozni, de Magyarországon elég hevesek az indulatok, és a két nagy tábor között olyan mély a szakadék, hogy egyik tábor sem engedi meg a másiknak politikai értelemben, hogy meghozza a szükséges döntéseket. Ezért csak egy olyan kormánnyal lehet eredményt elvárni, amelyik nagykoalíció, vagy független a két nagy politikai erőtől, úgynevezett szakértői kormány. Sajnálták, hogy akkor nem csak a közvéleményben, hanem a szabaddemokratákon belül, és a magyar értelmiségben sem talált az akkori ügyvivőtestületi javaslatuk fogadtatásra. Ezt azért mondta el a képviselő bevezetőként, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar válságkezelésre az elmúlt hat hónapban végig a lépéshátrány a jellemző. Mindig később lép, mindig idő után van a csomag, s mire azt a szigorító intézkedési csomagot összeállítja, addigra már egy újat kellene hozni. Az időbeni késlekedés mélyíti a válságot. Mind intézkedésben, mind az új kormány létrehozásában. Ezért az ügyvivőtestület és a parlamenti frakció az országos tanácsnak azt javasolja, támogassa a Bajnai Gordon által vezetett válságkezelő szakértői kormányt. – Először is azért – folytatta –, mert időben ez a leggyorsabb formáció annak érdekében, hogy az országnak működő és cselekvőképes kormánya legyen. A másik lehetőség csak az előrehozott választás, amely lényegesen hosszabb ideig tart. Úgy gondoljuk Bajnai Gordon megfelel azoknak a követelményeknek, amit eleve megfogalmaztuk a szakértői kormánnyal szemben, hogy a miniszterelnök ne legyen párttag. Nem vitatható, hogy Bajnai Gordonnak közeli a viszonya az MSZP-hez, de nem párttag. Megfelel annak az elvárásnak, hogy legyen gazdasági vagy pénzügyi szakember, ismerjék külföldön is a nevét, fogadja el a Reformszövetség javaslatcsomagját, abból ne lépjen vissza, sőt, ha lehet azon az alapon lépjen tovább. Továbbá a kormányban a gazdasági és pénzügyi szempontból meghatározó kulcspozíciókban ne pártpolitikusok, hanem párton kívüli szakemberek legyenek. Bajnai Gordon ezt az öt feltételt vállalta az SZDSZ frakciójánál, ezért gondolta az ügyvivőtestület és a frakció, hogy támogatják ha a szocialisták a hétvégi kongresszuson megerősítik Bajnai Gordont, és elfogadják az előbb mondottakat, valamint biztosítják, hogy az MSZP ott lesz szavazataival e mögött a program mögött. Éppen ezért az SZDSZ Országos Tanácsülését vasárnap délutánra hívják össze, hogy az MSZP-döntés ismeretében hozhassák meg a végső döntésüket. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, és kihátrál vagy a szocialista párt, vagy a miniszterelnök- jelölt, akkor nem marad más lehetőség, mint a parlament feloszlatásának támogatásra. Ugyanez vonatkozik arra is, ha Bajnai Gordon megkezdi miniszterelnökként a munkáját, és kiderül, hogy az ígéretek ellenére nincs meg a támogatás amögött a program mögött, amelyet mind a szocialisták mind az SZDSZfrakció vélhetően el fog fogadni. Az SZDSZ-en belül is komoly vitát váltott és vált ki, hogy szabad-e még újabb lehetőséget adni, vagy legyen előrehozott választás. A helyi ügyekről Röst János kiegészítésként elmondta, Cseresnyés Péter alpolgármester péntekre összehívta a költségvetés hiányát csökkentő bizottságot. Megismétlik azt a javaslatot, amit a költségvetés vitájában is előterjesztettek: mindennemű ingatlanértékesítésnél kötelezően a befolyt összeggel csökkentsék a fejlesztési hitelt. A működési hiteleknél viszont jelentős csökkentést kell elérni. A legnagyobb problémát a költségvetési struktúrában látják, és nem a hitelnagyság összegében. Az Európai parlamenti választásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Cseresnyés Péter, a Fidesz Nagykanizsai Csoportjának elnöke, és Fertig István elnökségi tag. Fertig István kiemelte: Gyurcsány Ferenc és az MSZP megbukott, de a véglegesen megbukott párt nem képes az ország érdekében lemondani a hatalomról és még mindig annak megtartásán ügyeskedik. Véleménye szerint az emberek elutasítják az MSZP-t, s azt a mutyizást, amelyet azért játszanak, hogy létrehozzanak egy, az emberek megkérdezése nélküli illegitim kormányt. – Demokráciában példátlan, hogy az emberek helyett leszerepelt politikusok, zárt ajtók mögött döntsenek az ország jövőjéről. Mivel a kormánypártok – ide lehet számolni az SZDSZ-t is, és azokat a képviselőket, akik ebben a színjátékban részt vesznek – nem hajlandók megmérettetni magukat és ezzel Magyarországnak visszaadni a hitelesség lehetőségét, más módon lehet ennek a csoportosulásnak sárga, majd piros lapot felmutatni. Egyik ilyen lehetséges mód az Európai parlamenti választás. Cseresnyés Péter a fentiekhez hozzátette: – Bár úgy tűnik, hogy messze van még a EP-választás időpontja, a felkészülés elkezdődik, hiszen a jövő héten sorra kerül a kopogtató cédulák kipostázása. Kérünk minden velünk szimpatizáló, s az MSZP, SZDSZ mutyizó politizálását elutasító polgárt, hogy már kopogtató cédulájának leadásával jelezze, hogy a jelenleg regnáló hatalmat elutasítja, s változást akar. A kopogtató cédulákat megbízó levéllel ellátott segítőink gyűjtik, ezen kívül a Fidesz nagykanizsai irodájában egész nap átvesszük a jelöltjeink indulását biztosító kopogtató cédulákat. Kérünk mindenkit, aki elutasítja azt a mutyizó politizálást, amit a kormány és az őt támogatók végeznek, először a cédulák leadásával, majd szavazatukkal mutassák ki egyet nem értésüket. B.E. 2009. április 9. Kanizsa – Politika 5 A Nagykanizsai Polgári Egyesület levélben kereste meg városunk négy országgyűlési képviselőjét (Cseresnyés Péter, Göndör István, Kovács Kálmán, Teleki László) az alábbiakkal: Tisztelt Képviselő Urak! Egyesületünk csatlakozott a Civil Összefogás Fórum vasárnap délután 2 órai pesti, Hősök terei demonstrációjához. Egyetértünk a frissen alakult tömörülés céljaival: Döntsön a nép! Hatalomátmentő technikák helyett szabad választásra van szükség. Figyelemre méltó a köztársasági elnök úr minapi nyilatkozata, melyben a legkevésbé demokratikus megoldásnak nevezte a kollektív bizalmatlansági indítványt. Ezért fordulunk levéllel Önökhöz, a Nagykanizsához kötődő országgyűlési képviselőkhöz. Hallgassanak lelkiismeretükre, hallgassanak az alkotmányosság első emberére, és szavazatukkal tegyék lehetővé a rendszerváltás vívmányát, a szabad választást. Nagykanizsa, 2009. április 2. A Nagykanizsai Polgári Egyesület Kormányváltásról, Európa Parlamenti választásokról FIDESZ: Az uniós választásokon ítéletet mondhatunk a kormányról SZDSZ: A késlekedés mélyíti a válságot 6 Kanizsa – Városháza 2009. április 9. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthona vezető ápoló munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, várhatóan 2 évig tartó közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Teleki út 25. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: szakmai irányelveknek megfelelően szervezi és irányítja az ápolási-gondozási feladatokat, biztosítja a gyógyító, megelőző és rehabilitációs tevékenység hatékony működését, szervezi a szakmai képzéseket, továbbképzéseket, az előírt dokumentációkat naprakészen vezeti. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: emelt szintű szakképesítés, diplomás ápoló, felnőtt szakápoló, szociális gondozó- és szervező, szociális és/vagy egészségügyben eltöltött 3-5 év vezetői tapasztalat, legalább 5 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), B kategóriás jogosítvány, betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: felsőfokú képesítés, szociális területen megszerzett, 5 év feletti vezetői tapasztalat. Elvárt kompetenciák: határozott, rugalmas, jó szervező, teherbíró, jó kommunikációs képesség, konfliktustűrő- és kezelő képesség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: fényképes szakmai önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai és iskolai végzettséget igazoló iratok másolata, hozzájáruló nyilatkozat személyes adatainak kezeléséhez. A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2009. május 4. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. április 24. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss Zsuzsanna nyújt a 93/312- 175 -ös telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Egyesített Szociális Intézmény 8800 Nagykanizsa, Teleki út 25. címére történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 1-17/2009., valamint a munkakör megnevezését: vezető ápoló. A pályázat elbírálásának módja, rendje: telefonon történő értesítést követően, a munkáltató által összehívott szakmai bizottság előtt. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. április 28. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap - 2009. április 9., Nagykanizsa MJV honlapja, Munkaügyi Központ Nagykanizsa - 2009. április 6. Álláspályázat – vezető ápoló A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Egyesített Szociális Intézmény Idősek Otthona 2 fő ápoló munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Teleki út 25. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: gondoskodik a lakók fizikai ellátásáról, ápolásáról, gondozásáról, orvos utasításának megfelelő gyógyszerek adagolásáról, közreműködik a szakrendelésre történő kisérésről, részt vesz az étel kiosztásában, biztosítja a lakók és környezete higiénés rendjét, előírt dokumentációt naprakészen vezeti. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: középfokú képesítés, felnőtt ápoló, általános ápoló, szoc. gondozó és ápoló, betegápoló, pályakezdő is lehet, 1 év alatti szakmai tapasztalat, betöltött 18. életév, büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: emelt szintű szakképesítés, szakápoló, diplomás ápoló, szociális és/egészségügyben szerzett, legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások). Elvárt kompetenciák: empátiás készség, megbízhatóság, terhelhetőség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló iratok másolata, hozzájáruló nyilatkozat adatainak közléséhez. A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2009. május 4. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. április 24. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss Zsuzsanna nyújt a 93/312-175-ös telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Egyesített Szociális Intézmény 8800 Nagykanizsa, Teleki út 25. címére történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 1-18/2009., valamint a munkakör megnevezését: 2 fő ápoló. A pályázat elbírálásának módja, rendje: telefonon történő értesítést követően, a munkáltató által összehívott bizottság előtt. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. április 28. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap - 2009. április 9., Nagykanizsa MJV honlapja, Munkaügyi Központ - 2009. április 6. Álláspályázat – két fő ápoló ű Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B&H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik: 1. Petőfi u. - Balatoni u. - Hevesi u. - Rózsa u. - Platán sor - Eötvös tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 2. Belterületi határ - 4190 hrsz-ú út - Magvető u. - Alkotmány u. - 4120 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása. 3. Belterületi határ - 4279 hrsz-ú út - Kalász u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 4. M7 autópálya - Szombathelyi vasútvonal - 7. sz. főút - Kemping út északi folytatása által határolt tömb szabályozásának módosítása. 5. Sörgyár u. - belterületi határ - Csengery út által határolt tömb szabályozásának módosítása. 6. 61. főút - Nagybagolai út - övezeti határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 7. Arany János utca - Báthory utca - Vásár utca - Kalmár utca által határolt tömb szabályozásának módosítása. 8. Péterfai árok - Pásztor utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút - Alsó Szabadhegyi utca - Patak utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút által határolt tömb szabályozásának módosítása. 9. Bajcsy-Zsilinszky u. - belterületi határvonal által határol tömb (az úttól délre fekvő 0313/4, 0313/5 és 0313/9 hrsz-ú ingatlanok) szabályozásának módosítása. 10. Belus J. u. - Halvax u. - Gábor Á. u. - Petőfi S. u. - Dózsa Gy. u. - Virág B. u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 11. 0447 hrsz-ú ipari vasút - 4388 út - 0440/5 út - 0437/1 út - szombathelyi vasútvonal által határol tömb szabályozásának módosítása. 12. HÉSZ 4.§ kiegészítése - külső homlokzati megjelenés szabályozása. 13. HÉSZ - a bányászati tevékenységgel kapcsolatos telekalakítás szabályozása 14. Magyar u. - Arany u. - Május 1. u. - Rákóczi u. - Árpád utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása. 15. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (35/2 hrsz). 16. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (31/11 hrsz). 17. Kalmár u. - 79 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása 18. Fő u. - Sugár u. - Rozgonyi u. - Erzsébet tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 19. Kisberki u. és Honvéd utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 20. Garay u. - Vámház u. - Raktárház u. - Magyar u. - űrhajós u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 21. Kiskanizsa - Haladás u. - Principális-csatorna - belterületi határ - Fenyő utcai árok által határolt tömb szabályozásának módosítása. 22. Kiskanizsa - Mánta-patak védőtávolságának csökkentése (5066/8 hrsz építési telek érintettsége). 23. Kiskanizsa - Az 5562. hrsz. út - Gördövényi-árok közti tömb szabályozásának módosítása. 24. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Homokkomáromi u. - Cigány u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 25. Kiskanizsa - Templom téri tömb szabályozásának módosítása. 26. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Szent Rókus u. - 5034. Hrsz-ú tervezett út - Principáliscsatorna által határolt tömb szabályozásának módosítása. 27. Kiskanizsa - Hunyadi téri tömb szabályozásának módosítása. 28. Péterfai u. - Szabadhegyi kerékpárút - Péterfai-árok - 037/2 hrsz-ú út - Laktanya u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 29. Miklósfa - Kápolna tér tömbjének szabályozása. 30. Miklósfa - Iskola u. - Miklósfai u. - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 31. HÉSZ 2. § (12) f) pontban szereplő bányaterületek építést korlátozó előírásainak módosítása. 32. HÉSZ 2. § (4) bekezdés előírásának kiegészítése. 33. Utcai építési vonal előírásainak meghatározása. 34. Kórház u. - Teleki u. - Péterfai-árok - budapesti vasútvonal által határolt tömbök (Katonarét városrész) szabályozásának felülvizsgálata. A tervdokumentációt a 2009. március 17-én történt egyeztető tárgyalás jegyzőkönyvével együtt - a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel - 2009. április 26-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata 2009. április 9. Kanizsa – Városháza 7 Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Bizzer András a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2009. április 10-én, (pénteken) 17 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Karádi Ferenc a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában. Képviselői fogadóóra Értesítjük a város idős lakóit, hogy április 14-én, kedden 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa Az Idősügyi Tanács fogadóórája Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet két általános iskola és öt középiskola magasabb vezetői álláshelyére. Megpályázható intézmények magasabb vezetői álláshelye: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.) Zrínyi Miklós Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.) Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a.) Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Platán sor 3.) Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 29.) Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) A pályázatokat két példányban kérjük eljuttatni személyesen vagy postai úton 2009. április 27-ig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre. A borítékra kérjük ráírni a megpályázott intézmény nevét és az "igazgatói pályázat" jeligét. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, hogy a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekinthessenek. Részletes pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási és Kulturális Közlöny 2009. március 12-i számában, valamint a KSZK honlapján. Érdeklődni a 93/500-780 telefonszámon Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztályán, Szmodics Józsefné osztályvezetőnél. Álláspályázat – iskolák magasabb vezetői álláshelyeire Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2009. évben 2 millió Ft. A pályázati kiírás és a pályázati adatlap kérhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoport Irodáján ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 14.), vagy letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról. Pályázat falfirkák eltűntetésére Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy ez évben is megrendezésre kerül a tavaszi lomtalanítási akció. Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalaníthatunk. A lomtalanítási akció április 27-től május 30-ig tart. A lomtalanítási szándékot és annak pontos helyét április 15-től május 15-ig munkanapokon 1300-1600-ig a Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társasházak közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a hulladékszállítást végző cég Vár u. 5 sz. alatt lévő szállítási irodájában. A közösen leegyeztetett időpontra a szolgáltató a lim-lom mennyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a családi házas övezetbe tömörítős hulladékszállító járművet biztosít. Családi házas övezetben az idei évben is kizárólag a hétvégén, szombatonként történő lomtalanításra van lehetőség. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lom továbbra sem tartalmazhat háztartási szemetet, építési törmeléket, kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtőszekrény, televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer, vegyszer)! A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítésmentesen adhatók le a háztartásokból származó szelektíven gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok. A szabálytalan közterületi hulladékkihelyezést a Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik és szankcionálják! Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában! Lomtalanítás 2009. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: hrsz: 3071., Helye, jellemzői: Nagykanizsa, Bartók B.u.1. Tízemeletes, 48 lakásos lakóépület, és mellette lévő orvosi rendelők. Kikiáltási ára 72.500.000 Ft + áfa. A versenytárgyalások időpontjai: ápirlis 20., április 27. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az épület teljes felújítása szükséges. Az állapotról, feltárt hibákról szakértői vélemények állnak rendelkezésre. A szakértői véleményekbe, mérési jelentésekbe, továbbá az ingatlan egyéb adatait tartalmazó irataiba az érdeklődők részére a betekintés, másolás lehetősége biztosítva van. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A Vevő köteles Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságával egyeztetni, és az ingatlant 3 éven belül felújítani. Amennyiben vevő a felújítási kötelezettséget az előírt határidőre nem teljesíti, akkor a liciten elnyert vételár 25%-át köteles bánatpénzként az eladónak megfizetni. Az ingatlan értékesítése csak együttesen történik, az ingatlan egy részének megvásárlására nem lehet ajánlatot tenni. Az eljárás kezdetéig a versenytárgyalás kiírója változtatási jogát fenntartja! A versenytárgyalás kiírója jogosult a szerződés megkötéséig ajánlatától elállni, ez esetben a vevő által befizetett árverési előleg kamatfizetési kötelezettség nélkül visszafizetésre kerül. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.). Telefon: 93/311-241 /16-os mellék. Versenytárgyalás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Testvérvárosi Alap 2009. évi pályázati támogatásának elnyerésére. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Testvérvárosi Alap 2009 címmel pályázatot ír ki a testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése céljából. A pályázók köre: Civil szervezetek, intézmények, öntevékeny csoportok. A tervezett projektnek Nagykanizsa testvérvárosai – Akkó, Bihács, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang, Togliatti – valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével 2009. július 1. és 2010. június 30. között kell megvalósulnia. A pályázó saját forrásainak legfeljebb 50 %-os kiegészítése céljából lehet pályázni költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. A pályázatok támogatásáról a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága legkésőbb 2009. június 30-ig dönt. Az elnyert támogatást – testvérvárosonként összesen legfeljebb 250 ezer Ft-ot – részletes elszámolással, a pályázó nevére kiállított számlákkal igazolt kiadásokra, legfeljebb az önrész mértékéig, utólagos finanszírozással biztosítja az alap. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában, munkaidőben személyesen is átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján. A pályázatok beérkezésének határideje 2009. április 20. 8 óra. Testvérvárosi Alap 2009. 8 Kanizsa – Városháza 2009. április 9. Zalakaros Város Jegyzője (8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1., tel: 93/340- 100 Fax: 93/340-531) Műszaki Osztály (telefon: 93/540-091, e-mail: zkarosmuszak@ mail.datanet.hu) Ügyiratszám: 03-177-15/2009. Ügyintéző: Sárdi Andrea. Telefon: 93/540-091. Tárgy: Falevél ''98 Kft. Nagykanizsa, Kossuth tér 7. szám, 2379/3. hrsz. alatti ingatlanon 15 lakásos társasház építési engedélyezési ügye. Hirdetmény Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80 § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott a Falevél 98. Kft. (Molnári, Zrínyi u. 22.) kérelmező, Nagykanizsa, Kossuth tér 7. szám, 2379/3. hrsz.-ú ingatlanon építendő 15 lakásos társasház, hozzá tartozó mélygarázzsal építési engedélyezése ügyében. Az építési engedély 03-177- 14/2009. ügyiratszámon kiadásra került. Az ügy tárgya: Falevél 98. Kft. (Molnári, Zrínyi u. 22.) építési engedélyezési ügye Építéssel érintett ingatlan: Nagykanizsa, Kossuth tér 7. szám, 2379/3. hrsz.-ú ingatlan. Az ügy iktatási száma: 03-177/2009. Tájékoztatom az érintetteket, hogy az ügyben keletkezett iratokba betekinthetnek a Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1.) Sárdi Andrea műszaki osztályvezetőnél (földszint/ 03 szoba, telefon: 93/540-091 vagy 93/340-100/123. mellék) az alábbi ügyfélfogadási időben: hétfőn 8-14 óráig, kedden 8-14 óráig, szerdán 8-14 óráig, pénteken 8-12 óráig. A 03-177-14/2009. számú határozat ellen a hirdetmény levételének napjától számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de a Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán benyújtandó 30.000,- Ft-os illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Az ügyben érintettek: a szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosult tulajdonosok: Nagykanizsa 2380, 2381/3, 2381/5, 2378, 2377, 2376, 2482. hrsz.-ú ingatlanok/társasházi lakások tulajdonosai. Elektronikus elérhetőség: muszak@zalakaros.hu Zalakaros, 2009. 03. 30. A jegyző megbízásából: Sárdi Andrea, műszaki osztályvezető Társasház építési engedélyezése Dátum Gyógyszertár neve,címe telefonszáma Ügyeleti idő április 1. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 22.00-06.00 április 2. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00-06.00 április 3. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 22.00-06.00 április 4. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 13.00-08.00 április 5. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 08.00-06.00 április 6. CENTRUM TÁBORHELY U. 4. 93/516-278 22.00-06.00 április 7. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22.00-06.00 április 8. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22.00-06.00 április 9. ZSÁLYA BOSZORKÁNYU. 2. 93/516-280 22.00-06.00 április 10. SZENT GYÖRGY DÓZSA GY. U. 119. 93/510-215 22.00-06.00 április 11. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 13.00-08.00 április 12. KANIZSA Fő U. 5. 93/510-267 08.00-08.00 április 13. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 08.00-06.00 április 14. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22.00-06.00 április 15. ZSÁLYA BOSZORKÁNYU. 2. 93/516-280 22.00-06.00 április 16. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 22.00-06.00 április 17. CENTRUM TÁBORHELY U. 4. 93/516-278 22.00-06.00 április 18. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8.93/310-367 13.00-08.00 április 19. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08.00-06.00 április 20. KANIZSA Fő U. 5. 93/510-267 22.00-06.00 április 21. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22.00-06.00 április 22. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22.00-06.00 április 23. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00-06.00 április 24. KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311-607 22.00-06.00 április 25. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 13.00-08.00 április 26. ZSÁLYA BOSZORKÁNYU. 2. 93/516-280 08.00-06.00 április 27. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22.00-06.00 április 28. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8.93/310-367 22.00-06.00 április 29. CENTRUM TÁBORHELY U. 4. 93/516-278 22.00-06.00 április 30. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22.00-06.00 Gyógyszertári ügyelet - április IV. NAGYKANIZSA - ZALAKAROS ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY A Kanizsai Futó- és Szabadidősport Klub szervezésében Nagykanizsa Város Napján. Időpont: 2009. április. 25. (szombat). Rajt: 10:00 óra. Rajt helye: Nagykanizsa, Erzsébet tér (Centrál Hotel előtt). Cél: Zalakaros, Dísz tér. Verseny távja: egyéni versenyzőknek: 20 km, 3 fős váltóknak: 6,9 -5,8 - 7,3 km. Útvonal: Nagykanizsa, Erzsébet tér - Fő út - Petőfi Sándor utca - "Régi 7-es út" - Kisrécsei elágazó - Kendlimajor elágazó - Csapi - Galamboki tó - Galambok - Zalakaros, Dísz tér. Nevezni lehet: 1.) előzetesen a Kanizsai Futóklub honlapján (www.kanizsaifutoklub. shp.hu) található űrlap on-line kitöltésével és visszaküldésével. Nevezési díj a helyszínen fizetendő. 2.) a helyszínen: 8:00-9:30-ig a a Bolyai János Általános Iskolában - Nagykanizsa, Erzsébet tér 9. Nevezési díj: egyéni versenyzőknek: 1500 Ft, váltóknak: 3000 Ft/csapat. Kedvezmények: iskolai váltók nevezése ingyenes! Spuri Futókártyával -20% a nevezési díjból! Frissítés: váltóhelyeken (6,9 km; 12,7 km) és a célban (ásványvíz, isoital, banán). Szintidő: nincs. Visszautazás: a termálfürdőben biztosított frissítő fürdőzés után 13:30- kor és 14:30-kor a rendezőség autóbuszával. Eredményhirdetés: Nagykanizsán az Erzsébet tér nagyszínpadán 15:15-kor. Díjazás: minden versenyző befutócsomagot kap, a dobogós helyezettek serleg + érem + ajándékban részesülnek. Váltófutás: 3 fő teljesíti a távot. Az első futó lehet egyéni induló is. A váltás 6,9 km-nél (Nagyrécsén a temető előtt) és 12,7 km-nél (Csapi Körzeti Általános Iskola előtt) jól észlelhető pontokon lesz. A váltótagokat a rendezőség autóbusszal szállítja a váltóhelyekre, de az utazás egyénileg is lehetséges. A vegyes csapatokat a férfi kategóriában értékeljük. Óvás: Sznopek Józsefnél, a versenybíróság elnökénél szóban történő bejelentéssel 30 percen belül a célba érkezés után. Öltöző: a rajt előtt a nevezés helyszínén, a célban a gyógyfürdőben lesz. Egyéb: A versenyzők saját felelősségükre indulnak a versenyen. A 20 kmes távon csak a 14. életévüket betöltött versenyzők vehetnek részt. A versenyzők utcai ruházatát öltözőzsákokban Nagykanizsáról Zalakarosra szállítjuk, melyet a rajtszám bemutatásával a váltóhelyeken és a célban lehet átvenni. A rendezőség az elveszett felszerelésekért, ruházatért, értéktárgyakért nem vállal felelősséget. A verseny ideje alatt orvosi ügyelet és rendőri biztosítás lesz. A versenyen rajtszám nélkül indulni nem lehet. A Gránit Gyógyfürdőben a rajtszám átadásával ingyenes fürdési lehetőség lesz! Az eredményeket a www.kanizsaifutoklub.shp.hu honlapon lehet megtalálni. A verseny támogatói: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalakaros Város Önkormányzata, Gránit Gyógyfürdő - Zalakaros, McDonald''s - Nagykanizsa, TRI-CO Triatlon Klub, Kanizsai Futó és Szabadidősport Klub IV. Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Gazdálkodási Osztályon osztályvezető munkakörének betöltésére. Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztálya részére meghatározott szakmai feladatok ellátásának irányítása a vonatkozó jogszabáyok, hivatali belső szabályzatok és testületi döntések szerint. Az önkormányzati gazdálkodás koordinálása, költségvetési, pénzügyi, könyvelési és kontrolling feladatainak biztosítása a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok és a kisebbségi önkormányzatok vonatkozásában. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, az alábbi iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és pénzügyi, számviteli felsőfokú szakképesítés, jogi vagy közigazgatási szakvizsga. Előnyt jelent: egyetem, okleveles közgazdász végzettség, felhasználói szintű számviteli vagy pénzügyi szoftverismeret, szakmai, vezetői gyakorlat, önkormányzati gazdálkodási gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szakmai, vezetői gyakorlat hivatalos igazolását. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai, a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. Apályázatok benyújtásának határideje: 2009. április 20. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. április 30. Amunkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 telefonszámon. Pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Álláspályázat - gazdálkodási osztályvezető 2009. április 9. Kanizsa – Hirdetés 9 Szabadhegyi FÓRUM 2009. április 17. (péntek) 18.00 óra Helyszín: Sánci kultúrház Meghívott vendég: Marton István, polgármester Dr. Károlyi Attila, önkormányzati képviselő Álláskeresők figyelem! 2009. április 15-én (szerdán) 9-12 óráig HELYE: Hevesi Sándor Művelődési Központ (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ Személygépkocsik, teherautók, járműszerelvények, autóbuszok, mezőgazdasági vontatók javítását, műszaki vizsgára felkészítését, vizsgáztatását, környezetvédelmi felülvizsgálatát vállaljuk! Zala Volán Zrt. Nagykanizsa, Virág Benedek u. 4., Telefon: (93) 537-930 Az akció 2009. május 30-ig tart 10 Kanizsa – Diákélet 2009. április 9. A kiállítást Zsoldos Péter, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium rajztanára ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, aki elmondta, a 40. évforduló igazán szép tárlatát tekintheti meg a sok kíváncsi szempár. A gála megnyitásaként Kókainé Hámorszki Éva köszöntötte a diákokat, szüleiket, kollégákat, illetve a város részéről megjelent Marton István polgármestert, Cseresnyés Péter alpolgármestert és Balogh Lászlót, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnökét, majd így folytatta: „Minden intézmény életében mindig vannak fordulópontok, jelentősebb állomások, melyek meghatározhatják annak további működését, alkalmat adnak a múlt felidézésére, számvetésre, a jelen elemzésére. Iskolánk 40. évfordulója egy ilyen határ, melynél egy pillanatra megpihenve kiléphetünk a hétköznapok szürkeségéből, élményként élhetjük át, hogy ehhez a közösséghez tartozunk.” – A gálán a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola egykori és jelenlegi diákjai adtak hangulatos kulturális műsort. S.E. Negyven éves a Kőrösi Andrejka, Csokonai, Kőrösi… – ez mind egyetlen iskola elnevezése, a keleti városrész szélén, fákkal övezve, udvarán egy zsiráffal. Idén 40 éves, s ez alkalomból a mostani nebulók képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában, majd teltházas gálára került sor a színházteremben. Fotó: Steyer Edina Az Aranymetszés Alapítvány immár hetedik alkalommal rendezte meg az Aranymetszés Művészeti Napokat. Április 24-e a Magyar Művészetoktatás Napja – hangsúlyozta köszöntőjében a HSMK színpadán Baráth Yvette. A Város Napi ünnepségek miatt azonban korábban rendezik meg ezt az ünnepet. Szülők, nagypapák, nagymamák és barátok együtt ünnepeltek a növendékekkel a három napos rendezvénysorozaton. A Képzőművészet Napján, a képzőművészet tanszak kiállításának megnyitóját a Magyar Plakát Házban tartották. A Zene Napja programjának a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola Hangversenyterme volt a helyszíne, ahol klasszikus- és népzenei koncertet adtak a tanulók. A Tánc ünnepe a különböző táncműfajoké volt. Elsőként meghívott vendégek szerepeltek, mivel az iskolában moderntánc oktatás nem folyik. Majd néptánccal, végül balettel örvendeztették meg a közönséget az ifjú táncosok. B.E. VII. Aranymetszés Művészeti Napok Fotó: Bakonyi Erzsébet Harminckét hetedikes és nyolcadikos diák vett részt a Winkler Lajosról elnevezett kémiaverseny megyei fordulóján a Zsigmondy- Széchenyi szakközépiskolában. Winkler Lajos az analitikai kémia nemzetközileg is elismert, kiváló tudósa volt, vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár és az MTA tagja. A tiszteletére rendezett versenyt minden évben megrendezi az iskola. Amegmérettetésre a város és a városkörnyéki általános iskolákból érkeztek többek között Nagyrécséről, Zalaszentbalázsról, Letenyéről. A délelőtti elméleti verseny hat-hat legjobbja indulhatott a délutáni, kísérletekkel egybekötött laboratóriumi gyakorlati fordulón. Adobogósok értékes könyveket kaptak. Ötvös Sándor, a Nagyrécsei Általános Iskola diákja lett az első a hetedikesek között, míg a nyolcadikosoknál Varga Csaba, a Hevesi Sándor Általános Iskola tanulója állhatott a képzeletbeli dobogó első helyére. S.E. Kémiaverseny a Zsigmondyban Egész napos programsorozattal emlékezett meg a Zsigmondy- Széchenyi SZKI egykori névadójáról, a hetven éve elhunyt Winkler Lajosról. Délelőtt vetélkedő várta a diákokat, melyre hét általános iskolás és tizenegy középiskolás tanuló jelentkezett. Beugróként fogalmazást kellett írniuk a versenyzőknek Winkler munkásságáról, életéről. Az írásbelin totó, keresztrejtvény és anagramma-feladványok várták a diákokat a vegyésszel és a kémiával kapcsolatban, majd a gyakorlati részre hat-hat tanuló jutott be, így a laborban is megcsillogtathatták tudásukat. Mindkét korosztályban az első három helyezett könyvet és oklevelet kapott. Az általános iskolásoknál Morvai Petra, a Miklósfai Általános Iskola, a középiskolásoknál Németh Kitti, a Zsigmondy nebulója lett az első helyezett. A délután folyamán kötetlen beszélgetésre került sor két egykori winkleressel: dr. Gaál Zoltán professzor, a Veszprémi Egyetem egykori rektora és Tonk Emil, okleveles vegyészmérnök, nemzetközi marketing szakközgazdász mesélték el, milyen volt középiskolás életük. Csőgörné Kenese Mária, az esemény főszervezője lapunknak elárulta, a beszélgetés célja igazán az, hogy lássák a diákok, milyen „magasra” el lehet jutni ebből az iskolából. Az élménybeszámolót kiállításmegnyitó követte, mely Winkler Lajos munkásságát hivatott bemutatni többek között oklevelek, előadásanyagok, fényképek, különböző plakettek, relikviák által. S.E. Winkler Nap 2009. április 9. Kanizsa – Kamaszok 11 Fotók: Bakonyi Erzsébet Huszárok, úttörők, biciklisek, spanyolok, görögök és olaszok kavalkádja lepte el péntek délelőtt az Erzsébet teret. Innen indult útjára a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya, valamint a Városi Diákönkormányzat által szervezet hagyományos 24 órás vetélkedő, a Kanizsai Vasember Kupa, mely a „Jövőnk az Ifjúság” pályázat keretében nyert pénzből valósulhatott meg. A hetedik alkalommal sorra került megmérettetésen öt középiskola, továbbá a középiskolai kollégium és a Pannon Egyetem tanulói mérték össze tudásukat. Marton István polgármester köszöntőjében a sportszerűség szabályait betartó küzdelmet kívánt. A bemutatkozás után a tizenöt fős csapatok a Csónakázó-tóhoz indultak, s útközben számos feladatot oldottak meg. A szórakoztató, játékos erőpróba győztesének járó kupát a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági SZKI csapata nyerte el. Jutalmul Olaszországba utazhatnak. Útiköltségükhöz a többi csapat is hozzájárult a vetélkedőn gyűjtött bevételeivel. A dobogós 2. helyezést a Batthyány Lajos Gimnázium, míg a 3. helyezést a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi SZKI csapata nyerte el. A Halis István Városi Könyvtár bejáratánál szombat délelőtt megtartott díjátadáson hirdették ki a legszorgalmasabb osztálynak járó belépőjegyet a 3. Országos Osztálykirándulás, Országos Kamaszfesztivál rendezvényre, melyet május 28-31. között szerveznek meg. Az ország iskoláinak hatalmas osztálykirándulásán a Batthyány Lajos Gimnázium 11. G. osztálya vehet részt. ők javítottak a legtöbbet a tavaly év végén elért osztályátlagukon. Afesztivál belépőjét az önkormányzat állja. A Legvasemberebb Kanizsai díjat a Pannon Egyetem csapatában versenyző Tóth Balázs vette át. A 24 órás versengésben a tanárokkal, segítőkkel együtt közel kétszázötven „vasember” állta, teljesítette a kihívásokat. Bakonyi Erzsébet Kanizsai Vasember Kupa Második találkozójához érkezett a Comenius 1 program „EUtópia, Kedv egy új Európához” című projekt. Három kísérőtanár, Almás Piroska, Kereskai Eszter és Rábavölgyi Attila projektkoordinátor, valamint négy diák, Oláh Andrea, Takács Gyula, Tóth Bernadett és Virovecz Anita utaztak Törökországba. Az előző találkozóról tavaly, december 4-én megjelent számunkban olvashattak. Az elsőn összeállították a 136 kérdést tartalmazó kérdőívet, melyet mindenki saját iskolájában, a hazaérkezést követően száz diákkal töltetett ki. Akérdések – különböző témakörökben, úgy mint vallás, politika, iskola, hobbi, szabadidő – az Európai Unióra irányultak, arra, hogy a 14-18 évesek hogyan látják az EU-t, hogyan képzelik el a jövőjét, s egyáltalán mit tudnak róla. A mostani projekttalálkozóra Koniaban, Törökországban került sor március 21. és 28. között, a feladat pedig a kérdőívek kiértékelése és a további munkálatok előkészítése volt. Próbálták a résztvevők felderíteni a válaszok alapján az egyes országok gondolkodásbeli különbségeit és hasonlóságait. Ami a diákok szerint feltűnő különbség volt, az a tanulással eltöltött idő: míg a franciák napi fél órát, a magyarok 1-2 órát szánnak a tanulásra, addig a törökök naponta 3 órát tanulnak iskola után. S ez nem minden: a három hónapos nyári szünetben nyelvi és egyéb kurzusokra járnak – mondta Almás Piroska. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a fogadóiskola egy egyetemi előkészítő, családias légkörrel. Összesen 15 ilyen iskola található az országban. – tette hozzá Rábavölgyi Attila. Takács Gyula számára – és valószínűleg mások is ezen a véleményen vannak – elkeserítő volt, hogy a magyar diákok 40%-a nem válaszolt a demokráciára vonatkozó kérdésekre, a válaszadók 80%- a pedig egyáltalán nem is tudja, mit jelent maga a szó. Ezzel kapcsolatban azt szűrte le, a magyar fiatalok nem érdeklődnek a politika iránt. Ellentétben a törökökkel, akik teljesen képben vannak, s még véleményük is van. Atörök kultúra lenyűgözte a diákokat, fogadócsaládjaik nagyon kedvesek voltak, általuk megismerhették hagyományaikat is. Virovecz Anita a török kultúra, a török élet mélyebb rétegeibe is bepillantást nyerhetett, hisz’ az ő szállásadói ragaszkodnak a hagyományokhoz, az anya rendszeresen felolvas a Koránból, a család ünnepekkor a szokásoknak megfelelően étkezik: a földre terítenek egy hatalmas terítőt, rátesznek egy fém tálat, amely török ételekkel van tele, majd félig térdelve esznek. A fiataloknak az egész városban egyetlen hely van diszkó gyanánt, mely nem is igazán diszkó, inkább egy kis étterem táncparkettel és színpaddal, ahol a merészebbek szavalnak, énekelnek is. Ez egyfajta közösségi hely, ahol jól érzik magukat. A Comenius ősszel nálunk folytatódik, konkrét időpont egyelőre még nincs. Aztán a zárókonferenciára pedig jövő tavasszal Olaszországban kerül sor. S.E. Törökországban jártak Folytatódott a Comenius a Thúrysok számára Remek hangulatú, színvonalas blues szólt szombaton éjszaka a sokak által joggal kedvelt Juice klubban. Ez alkalommal a hazai blues kapitánya Deák Bill Gyula adott fergeteges koncertet. Bill kapitány a közelmúltban töltötte be a hatvanat, melynek alkalmából remek lemezzel rukkolt elő. A népszerű énekes jubileumára megkapta a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége által adományozott életműdíjat. – Egyfajta elismerés a díj, ami nagyon jól esik. Egész életemben sokat dolgoztam, úgy érzem, hogy küzdeni akarásból sem szenvedtem hiányt. Az utolsó lemezem meghozta munkám, illetve munkánk gyümölcsét, mivel elismerésként az év lemezének választották jubileumi anyagomat. A zeneszerzők és a szövegírók remekül megtalálták azt a zenei és érzésvilágot, amelyben élek. Így nyugodt lelkiismerettel mondhatom, a dalaim szívemből jönnek. Gondolom a lemez megjelenésének köszönhetően az év énekese is lettem. A Körcsarnokban megrendezett teltházas buliról felvétel is készült, amely DVD-n elérhető mindazok számára, akik nem lehettek jelen. Kuriózumnak számít, hogy a koncertet olyan zenészek társaságában adtam, akikkel elsősorban időpont egyeztetés hiányában ritkán lépek fel. Összességében elégedett vagyok életemmel, bár gyakran hallom, hogy Amerikában már milliárdos lennék. Nem keserít el, hogy ide születtem. Így is sok jelentős rockoperában, színpadi produkcióban vettem részt. Munkám is van bőven, mert az utolsó lemezemmel a kiadóval kötött szerződésem záros határidőn belül új zenei anyag kiadására kötelez. Helyt kell állnom, ahogy eddig is tettem. Úgy érzem, szeretnek az emberek. Ennek jelét éreztem mikor Kőbánya díszpolgárává avattak, ennek jelét éreztem itt Nagykanizsán is, hiszen sokan eljöttek erre a koncertemre is – vélekedett szombatról vasárnapra virradó éjszaka életéről a Blues Kapitánya. Cz.Cs. 12 Kanizsa – Színes 2009. április 9. Kanizsa Kvíz Kalandozások a történelmi korszakokban Név: ............................................................................................... Lakcím: ........................................................................................ Telefonszám: ................................................................................ Ismét Kanizsa Kvíz! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét megrendezi a "Ki tud többet Nagykanizsáról?" - Kanizsa Kvíz vetélkedőt. Ahárom héten keresztül zajló játék nyertesei között ajándékcsomagot sorsolunk ki, melyet a nyertesek a Város Napján (április 24-25-én) a Polgármesteri Hivatal és a Tourinform Iroda közös standján vehetnek át az Erzsébet téren. A megoldásokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában és a Kanizsa Dél-zalai Hetilap Szerkesztőségében található gyűjtőládákba helyezhetik el a megfejtők. Kérjük, hogy a borítékra feltétlenül írják rá nevüket, illetve elérhetőségüket! Jó szórakozást! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata I. forduló Honnan származik Kanizsa elnevezése? 1. A latin nőstényfarkas szóból 2. A szláv "knaz, knez" szóból, jelentése fejedelemé, hercegé X. A latin canissa, nősténykutya jelentésű szóból A török uralom alatt milyen fontos szerepet töltött be Kanizsa? 1. A Török birodalom felé irányuló marhakereskedelem központja 2. főkapitányi székhely X. A negyedik magyarországi vilajet (török tartomány) székhelye A város egyik legjelentősebb műemléke, a barokk stílusú Alsóvárosi templommal kapcsolatosan melyik állítás nem igaz? 1. A lerombolt vár köveiből épült 2. A Sambach festette oltárkép és szószék Batthyány Lajos megrendelésére készült X. Patrónusa Nepomuki Szent János Mi volt a Fő úton álló, hangulatos díszudvarral rendelkező Bazárépület (Fő út 8.) eredeti funkciója, ki volt építtetője? 1.Weiser József gépgyáros építtette magánpalotájának és bérháznak 2. A Dél-Zalai Takarékpénztár építtette székháznak és bérháznak X. A kanizsai kereskedők építtették üzletháznak, áruháznak A bécsi árutőzsdén minek az árát tüntették fel? 1. A kanizsai friss tojás árát 2. A Nagykanizsai Takarékpénztár részvényeinek napi árfolyamát X.A kiskanizsai lilahagyma árát Afeladatokat összeállította: Kunics Zsuzsa muzeológus, Thúry György Múzeum. A feladatok megoldásában segítenek: a Nagykanizsa Városi Portál (Várostörténet, Kanizsai séta) www.nagykanizsa.hu és a Kanizsai Enciklopédia szócikkei. Deák Bill Gyula a Juice-ban Dalaim szívemből jönnek A Rozgonyi Polgári Kör és Egylet Egészségmegőrző klubjának múlt heti rendezvényét meglátogatta Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Szőlősi Márta önkormányzati képviselő. Miha Tamásné elnök köszöntője után elsőként Szabó József számolt be strasbourgi útjáról, aki már a szerencsés tizenhatodik a kör tagjai közül, aki a szép háromnapos úton részt vehetett. Ezt követően Molnár Istvánné, a klub vezetőjének előadása következett. A megjelentek ismét hallhattak az egészséges táplálkozásról, ételeink összetevőiről és hasznos tanácsokról, amit főleg az idősebb embereknek mindig szem előtt kell tartaniuk. Kimelten fontos a sok vitamin, zöldség-, és gyümölcsfogyasztás, valamint a rendszeres testmozgás. Szabó Tiborné, az Operabarátok klubjának vezetője a Haydn megemlékezésről, Gergye Ottóné, az Utazók klubjának vezetője pedig a kirándulási lehetőségekről szólt a jelenlévőkhöz. B.E. Egészséges táplálkozásról, Strasbourgról, utazásról 2009. április 9. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Ha megoldható, utazzon többet a párjával. Nosztalgiázzanak, elevenítsék fel a közös emlékeket, és újult erővel lépjenek tovább. A boldogság legyen a legfontosabb mindkettejük számára. Legyen szenvedélyesebb, és figyeljen jobban a párkapcsolatára. Ha megjelenik egy harmadik személy a láthatáron, nem kell mindjárt ugrani felé, csupán azért, mert kiegyensúlyozottabbnak, és gondtalanabbnak tűnik. Hogyha még magányos, csak rövidebb lélegzetű kalandokra számíthat. Bár biztonságos, komoly kapcsolatra vágyik, és igényeiről is lemondana a másik fél érdekében, ez az álma vontatottan teljesül. Úgy érzi, a párja csak a saját gondjaival van elfoglalva, és önző módon a saját igényeinek kielégítését helyezi előtérbe. Némi trükkel szerencsére könnyen leveheti a lábáról, és ismét visszaáll minden a régi kerékvágásba. Beszélje meg a párjával, hogy változtassanak a szokásaikon. A vita során felvetődhet az a kérdés is, hogy ki hordja a nadrágot a családban. Bár arra a következtetésre jutnak, hogy teljesen mindegy, egy jó nevetés mindent megold. Gondoljon arra, hogy célszerű lenne egy kis időre több szabadságot, szabadidőt adni a párjának. Mindkettejük számára hasznos lenne egy kis környezetváltozás, baráti társaságban eltölthető zenehallgatás, bulizás. Fordítson több figyelmet érzelmi életére. Ha magányos, ne bújjon el a világ elől. Ha egy régi csalódás mély nyomot hagyott a lelkében, ideje rajt túllépni. Ha visszaépíti önbizalmát, sokaknak feltűnhet vonzó megjelenése. Karrierje építését helyezi mostanában előtérbe, s emiatt kevesebb időt tud fordítani kedvesére. Igyekezzen új szint hozni mindennapjaiba. Egy-egy szál virág, egy kedvenc együttes lemeze is feldobhatja a hangulatot. Ha még magányos, a párválasztásnál ne törekedjen a tökéletességre, mert szigorú elvárásával elronthat mindent. Jobb, ha spontánul, természetesen viselkedik, így sokkal megnyerőbb lesz új társa számára. Próbáljon meg közös célokat kitűzni, és megvalósítani a párjával. Ha nem sikerül, gondolkodjon el azon, hogy az egyoldalú tehervállalást meddig bírja energiával és pénzzel. Addig döntsön, amíg nem késő. Legyen hűséges és odaadó társa a párjának, és ne a pénz legyen a legfontosabb a mindennapjaikban. Bár szeret keményen dolgozni, be kell látnia, sok munkával sem lehet többet keresni, és a kevés is több a semminél. Bizonyára a tavaszi fáradtság miatt nincs túlságosan kedve a munkához. Nyűgössége a családtagjaira is kisugárzik. Ne rontsa otthon a légkört, hanem keressen magának egy inspiráló társat. Ne feledje: együtt könnyeb. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Krém! Ami eddig még nem volt! Cool és világzene R''n B Hip-Hop 4/4 csütörtök este fél tíz után Az Ön rádiója FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 Kutyaszálló amerikai vígjáték (SZ) (KN) 13.30, 15.30 13.30, 15.30 Nem kellesz eléggé amerikai-német vígjáték (SZ) (12) 17.30, 20.00 17.30, 20.00 2009.április A mozi Húsvét vasárnap zárta tart! SZOLGÁLTATÁS VEGYES JÁRMű INGATLAN Vállalkozók FIGYELEM! Nagykanizsa belvárosában közel 700 négyzetméteres terület eladó! Irányár: 19 millió Ft. Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában karbantartott 78 m2-es családi házrész pincével, padlással, 1185 m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-737, 20/398-1455 (6312K) Csengery úton 59 m2-es, két szobás (előszoba, fürdő, spájz, pince, padlás, kert) részben felújított udvari lakás eladó. Érd.: 30/227-3294 Belvárosban három szobás, nappalis családi ház két fürdővel, nagy, aknás garázzsal, rendezett, szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető palini családi házra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/315-861, 30/851-7255 (6389K) Városkapu krt-on önkormányzati garázs bérleti joga eladó. Érd.: 30/385-1088 (6428K) Gyékényesen az „A” szektorban, közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany, kábeltévé.) Érd.: 30/227-3294 Berzsenyi utcában garázs eladó. Érd.: 30/527-2002 (7020K) Nagykanizsa belvárosában új építésű, liftes társasházban nappali + 1 félszobás + galériás lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 10.911.850 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/5. Nagykanizsa belvárosában új építésű, liftes társasházban nappali + 2 fél szobás, nagy erkélyes lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 11.819.835 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/6. Nagykanizsa belvárosában új építésű liftes társasházban nappali + 2 fél szobás, nagy erkélyes lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 13.120.097 Ft. Hivatkozási szám. 2009/DU/7. Nagykanizsa - Palinban 20 éves épület (6 éve teljesen felújított: villamosság, gépészet, 1,5 éve homlokzata teljes egészében szigetelve) eladó. A beépített tömörfa, cseresznyeszínű konyhabútor a lakás részét képezi a beépített gépekkel együtt. Egyéb extrák: vízlágyító rendszer, csendes riasztás, automata bejárati ajtó, 2 db garázs. A lakás két különálló részre osztható: 106 + 70 m2. Irányár: 23.900.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/15. Nagykanizsán 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó vagy hosszú távon kiadó. A lakáshoz 4 m2-es pince tartozik. Irányár: 7.300.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/40. Nagyrécsei 1250 m2-es telek eladó, közmű a telekhatárnál. Irányár: 4.200.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/42. Nagykanizsán az É-i városrészben 1 szobás központi fűtéses, esztétikailag felújított erkélyes lakás eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő értékegyeztetéssel. Irányár: 5.300.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/59. Nagykanizsán az É-i városrészben 1 + 2 fél szobás, 2. emeleti, központi fűtéses, felújított (panelprogramos) lakás eladó. Irányár: 6.700.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/67. Nagykanizsa belvárosában csendes helyen, 2 + 2 fél szobás, 2 fürdőszobás, felújított társasházi lakás eladó. A lakáshoz garázs és gyümölcsös tartozik. Irányár: 17.500.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/71 Nagykanizsán 1998-ben épült társasházban 74 m2 alapterületű, amerikai konyhás lakás eladó. (Külön WC, amerikai konyhás nappali és 2 szoba, szobák parkettásak, többi járólap, zárt udvar tartozik a lakáshoz, parkolóval, közös tárolóhelyiség, francia kilépő). Irányár: 13.500.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/77. Piaggio háromkerekű kisautó, bordó színű (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető) eladó. Ára: 200.000 Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981-0535 (7032K) Riger négykerekű, 500 köbcentis, diesel, fekete színű autó (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető), 1000 km-rel eladó. Irányár: 2,5 millió Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981-0535 (7033K) 500 kg-os utánfutó eladó. Ugyanitt 4 db BARUM 165/70 R13 M+S gumi felnivel együtt olcsón eladó. Érd.: 93/314- 265 (7034K) 170 literes prés eladó. Tel.: 30/448- 6072 (6278K) Rattan asztal 2 db karosszékkel olcsón eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: 30/9934- 120 (7030K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1000 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481-2323 telefonszámon lehet (6273K) Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555-3014 (6430K) Magyar nyelv és irodalomból korrepetálást, pótvizsgára, felvételire felkészítést, valamint szakdolgozatok, egyéb anyagok gépelését vállalom. Tel.: 30/968-8184 (6288K) TV, videó, DVD javítása, távirányítók, műholdvevők értékesítése. Nk, Bajza u. 17. (saroképület, bejárat a Kórház utca felől). Tel.: 30/597-1530 (7031K) 14 Kanizsa – Apró 2009. április 9. Tüzifa, parketta teherautónként szállítással 20.000 – 25.000 Ft-tól ELADÓ Tel.: 30/385-9575 2009 ATAKARÉKOSSÁG ÉVE Kösse újra CASCO-ját jelentős kedvezménnyel! Kérjen ajánlatot, most megéri! 30/916-1600 Április 9. 10 óra HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ Tojásfestés, ajándékkészítés Főtt vagy kifújt tojást hozni kell! Vezeti: Pulai Lászlóné Április 15. 14.30 óra Az én hobbim sorozat keretében GYÖNGYÁLLATOK Hermán Dániel gyöngyfűző kiállítása Megnyitja: Farkas Tünde pedagógus Megtekinthető: április 30-ig Április 16. A HSMK MűVÉSZETI TANFOLYAMÁN RÉSZTVEVőK KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: április 30-ig Április 16. 19 óra "Anyám tyúk, avagy az ember tragédia" - a L''ART POUR L''ART TÁRSULAT ELőADÁSA Belépődíj: I. hely 2700 Ft; II. hely 2500 Ft Április 16. 16 óra LEHET EGY DAL… Borsos Beáta és Tulman Géza musical műsora. Zongorán közreműködik: Maronics Ferenc Belépődíj: 600 Ft BUDDHA NYUGATRA MEGY Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Buddhista festményeinek kiállítása Megtekinthető: június 10-ig EZER TAVASZ VIRÁGA Z. Soós István retrospektív tárlata Április 15. 17 óra FÉNYTÖRMELÉKEK Burkus József Nívó-díjas festőművész kiállítása. Köszöntőt mond és beszélget az alkotóval: Arany-Tóth Attila újságíró, a Rádió 7 vezetőszerkesztője Megnyitja: Péntek Imre, József Attila-díjas költő, a Pannon Tükör kulturális folyóirat főszerkesztője Április 13. 18.30 óra Kiskanizsai Templom HÚSVÉTI ÜNNEPI HANGVERSENY Fellépnek: Vida Tamásné - hegedű Dolmányos Erzsébet - hegedű A belépés díjtalan 2009. április 9. Kanizsa – Sport 15 Előrebocsátjuk, nem célunk zsebekben turkálni, mindössze az indított minket az alábbi összeállítás elkészítésre, hogy érzékeltessük, milyen a (pénzügyi) helyzet azon kanizsai csapatsportok esetében, amelyek eséllyel pályázn(t)ak egy esetleges osztályváltásra. Az ötletet tulajdonképpen egy mérkőzés utáni nyilatkozat szülte, amikor néhány hete Kovács Nándor, a férfi kosárlabdázók trénere úgy fogalmazott egy győztes meccset követően, hogy most már jöhet az álmok megvalósítása. Mit jelenthet ez valójában? Netalántán azt, ha sikerülne, még egy NB I A csoportot is bevállalnának? Nos, a dolgok azért igencsak sokrétűek, amit a kimutatás csak részben adhat vissza. Természetesen abszolút pontos adatokkal nehéz szolgálni, s csak viszonyításképpen írnánk le, hogy jelenleg például az NB III-as dombóvári futballcsapat az országos sajtó szerint 17 millióból gazdálkodik. A női kézilabda NB I B-ben szereplő Nagyatád mintegy 12 millióból hozza ki a másodosztályt, a futball NB II-es mezőnyében idén a Békéscsaba 42 millióból jön ki, míg a női kosárlabda NB I A-csoportjában szereplő Zala Volán ZTE megközelítőleg 45 millióból gazdálkodhat. Maradva a kanizsai példáknál, a költségvetések nagy része tartalmazza az utánpótlás szekciók működtetését, ezen belül is például utaztatását. No, és azt is említsük meg, a magasabb osztályhoz megadott adatok korántsem a top-csapatok „árfolyama”… Polgár László Játék a milliókkal Klub (osztály) Jelenlegi- „Osztályváltós” költségvetés (millió Ft) (millió Ft) Kanizsa KK-DKG East (ffi kosárlabda NB I B) kb. 17-20 NB I A; min. 70-90 BWT-Kanizsa VSE (vízilabda OB I B) kb. 12 OB I; kb. 20-21 Kanizsai Vadmacskák SE (női kosár NB I B/Amatőr) kb. 11-13 NB I A; min 35-40 NTE 1866 (futball NB III Dráva-cs.) kb. 27-28 NB II ; kb. 40-42 N. Izzó SE (ffi kézilabda, NB II Dny-cs) kb. 7-8 NB I B; kb. 16 N. Izzó SE (női kézilabda, NB II Dny-cs) kb. 5-6 NB I B; kb. 12 Nagyatád – NTE 1866 1-1 (0- 1). Labdarúgó NB III Dráva-csoport labdarúgó-mérkőzés, 20. forduló. Nagyatád, 300 néző. A hetek óta gondokkal küzdő NTE-nek a sárgák miatt eltiltott Boros Zoltánt, és a héten megsérülő Ujvári Mátét is nélkülöznie kellett. (Megjegyeznénk, hogy a gárda gólzsákja Nagy Roland információink szerint ismét Skóciában tartózkodik(ott), de korántsem mondjuk egy FC Aberdeenszerződés aláírása végett…) Ennek ellenére a dél-zalaiak jól kezdték a mérkőzést, a 3. percben szép vendégakció végén Nagy Tamás, Bagarus Gábor, Cs. Horváth Gábor volt a labda útja, majd utóbbi elegánsan lőtte ki 16 méterről a bal felső sarkot (0-1). Az első félidő történései után a másodikban a vendégcsapatra rá sem lehetett ismerni, így összességében az ellentétes félidők alapján kialakult döntetlen igazságosnak mondható. Az NTE 1866 a tabella hetedik helyén áll 33 megszerzett pontjával. Avantgard Kanizsa NFE – Zalaapáti 2-1 (0-1). Női megyei labdarúgó-bajnokság. Nagykanizsa. A felsőházi rájátszás szempontjából (is) fontos találkozón a vendégek szereztek vezetést, s innen fordította meg a mérkőzést a KNFE Szekeres és Hozlár találataival. A dél-zalai hölgyek ezzel egy pontra megközelítették a tabellaszomszéd apátiakat. Az NTE sporttelepén az óvodai és iskolai labdarúgó-program keretében rendeztek tornát, mely után sor került volna a Magyar Gyermek Labdarúgó-szövetség és a ZMLSZ közötti megállapodás aláírására is. Ez utóbbi momentum végül elmaradt, mivel Kovács Szilveszter, MGYLSZ-főtitkár más irányú elfoglaltságai miatt nem érkezett meg, így a szignózásra későbbi időpontban kerül sor, mint ahogy a kanizsai torna-sorozat is folytatódni fog néhány hét múlva. P.L. Nagyüzem a futballélet minden szintjén BWT Kanizsa VSE – MAFC MM 14 – 10 (2 – 1, 4 – 4, 4 – 2, 4 – 3). OB I B Zöld csoport vízilabda- mérkőzés, 12. forduló. Nagykanizsa, 40 néző. Játékvezető.: Bors, Mucskai. Kanizsa VSE: Kiss Cs. – Persely (4), Virt (2), Karácsony T. (1), Kaszper G. (2), Ujházi (2), Markó (1). Csere: Wiesner Zs., Kiss Á. (2), Gulyás, Szabó G., Szili, Cserdi. Játékos-edző: Szabó Gábor. A KSI SE elleni tavaszi idénynyitó utáni vereség (11-14) után a MAFC-cal szembeni összecsapás már valódi téttel bírt a vízilabda OB I B bajnokságában a BWT Kanizsa VSE számára, lévén a vendégek lehetnek a csoportból a negyedik továbbjutók a rájátszásba – ezért az ellenük elért győzelem nagyon sokat érhet a továbbiakban. Szorosan indult, a MAFC nem adta könnyen magát, a második „gólzuhatagos” negyedben kanizsai részről még a kellemetlen meglepetés veszélye is felmerült, aztán Persely Tamásék helyreállították az összképet. A BWT-KVSE sikerével tartja harmadik helyét, s a Tatabánya elleni mérkőzésük után jöhet a nagy rangadó Kanizsán a listavezető ASI-Vasas legénységével. Szabó Gábor, aki ismét játékosedző lett: „Nagy akarással sikerült végül a magunk javára fordítani és megnyerni a találkozót.” P.L. Már a rájátszás jegyében Polgár Zsófia is „aranyos” lesz Mátyásföld LTC – Aquaprofit NTSK 3:9. Magyar sakk csapatbajnoki mérkőzés, 10. forduló. Budapest. Akár fogalmazhatnánk úgy is: Polgár Zsófia élt a lehetőséggel, vagyis ”elfogadta” az Aquaprofit NTSK által a tengerentúlra küldött repülőjegyet, s a fővárosban, a dél-zalai klub színeiben immár a második Polgár-lányként bemutatkozott – Judit 2006. decemberi eredményénél jobban – egy döntetlenre végződő partival. Flumbort András a sportdiplomácia területén nem (mint ismert, végül a sakkozók szövetsége Kunos Pétert választotta újabb négy esztendőre elnöknek…), a sakktáblán viszont győzött Budapesten, így ő is nagyban hozzájárult ahhoz a teljesítményhez, amivel gyakorlatilag már teljesen biztossá vált a kanizsai aranyérem a sakk csapat-bajnokságban. A megbízott csapatvezető, Takács Zoltán is azt fejtegette elsősorban, a forduló teljes sikert hozott számukra, s azt már csak mi tesszük hozzá, hogy teljes mértékig nyugodtan várhatják a tabella éléről az április 18-i zárókört… Csak nem úszik el a Dunán Kanizsa KK DKG-EAST – Bajai Bácska FKE 110-68 (34-22, 27-11, 20-25, 29-10) A férfi kosárlabda NB I B küzdelmeiben a legjobb négy közé jutásért a Keleti csoport másodikjával, a Bajával került össze Kovács Nándor csapata, s ez egyes vélemények szerint kedvezőbb végkifejletet sejtetett, mint a „jászberényi lehetőség”. A kuparendszerben lejátszandó párharc első felvonása előtt azért voltak, akik tartottak a Duna partiaktól, de mint később kiderült, alaptalanul. Nem véletlen a kuparendszerű lebonyolítás kiemelése, hiszen a kanizsai végeredmény után gyakorlatilag már csoda lenne a négy közé be nem kerülés. Koma Dániel és Vertetics Ádám ponterős játékával az élen szinte egy percig sem volt kérdéses a meccs kimenetele, s hazai kosarakban gazdag összecsapáson várhatják a bajai túrát. Ami húsvét vasárnap este akár egy halászleves lazulásba is torkollhat… Kovács Nándor: „Végig motiváltan és jól játszottunk, ennek köszönhetjük a nagyarányú győzelmünket.” Kanizsa 16 – Városnap 2009. 2009. április 9. XXI. évfolyam 15. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. április 16. Kanizsa Testvérvárosunkban, Kovásznán járt Nagykanizsa Város Vegyeskara a kanizsai küldöttség részeként. Április 2-től 5-ig zajlott a XX. Kőrösi Csoma Sándor Napok, melyen városunk önkormányzati testülete mindig képviselteti magát. Dr. Károlyi Attila képviselő felvetése alapján jutott el Erdélybe az énekkar, tagjai már nagyon régóta készültek oda. Élményeikbe Kálovics Ferenc avatta be lapunkat. Elmondása szerint nagyon jól érezték magukat, a vendéglátóik hatalmas szeretettel fogadták őket. A szálláson rögtönzött táncházat rendeztek a horvátországi Csúzai Csárdás Ifjúsági Tánccsoporttal, melyen részt vett a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár és felesége is. A négy nap során a vegyeskar kisebb bemutatkozó előadásokon vett részt, fellépett a Háromszéki Kamarakórusok V. Találkozóján, ahol Kodály Zoltántól és Karai Józseftől adott elő dalokat. Egy önálló hetven perces koncerttel is büszkélkedhetnek az énekesek, melyen karvezetőjük, Hajdú Sándor, illetve Kodály, Bárdos Lajos és Palestrina dalait énekelték, valamint ízelítőt adtak az április 26-án, a Város Napja alkalmából bemutatásra kerülő musicalest műveiből. A már egész Európát bejáró vegyeskar fantasztikus élményként emlékszik vissza az utazásra, s a hazaérkezést követően hamar megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének még visszatérni Erdélybe. S.E. Városunk vegyeskara Erdélyben Nagykanizsa, Zalaegerszeg és Keszthely lesz az SZDSZ EPkampányrendezvényeinek fő helyszíne. A kopogtatócédulák kiküldése a héten megtörténik, Magyarország egy választókörzetnek minősül, bárki, bárhonnan leadhatja, elküldheti ajánlószelvényét a szabaddemokraták Zrínyi utcai irodájába, vagy postai úton Budapestre, az SZDSZ központjába – jelentette be az EP-kampányról tartott sajtótájékoztatóján Röst János és Halász Gyula önkormányzati képviselő. Röst János elöljáróban tájékoztatót adott az Európai Parlament jelentőségéről. Az EU-nak öt évvel ezelőtt, 2004-ben lettünk a tagja. Az Európai Parlamentbe akkor 24 főt tudott delegálni Magyarország, ebből két fő SZDSZ-es képviselő. Az EP-ben a három legnagyobb csoportosulást az Európai Néppárt alkotja 277 fővel. A következő a Szocialista-frakció 218 fővel, a harmadik a Liberálisok és a Demokraták Szövetsége Európáért – ahol az SZDSZ képviselői ülnek –, 106 fővel. A döntéshozás a bent ülő frakció szavazatától függ, a munkában nem országonként vesznek részt a képviselők, hanem a pártfrakció tagjaiként. Az EP története 1952-től kezdődött, majd később alakult át a mai formációjára. A képviselőik száma időközben ugyan megnövekedett, de a mostani választáskor vissza fog állni. A magyar részvétel huszonnégy főről huszonkettőre csökken. A huszonhét tagállamból közel ötszázmillió választópolgár járul majd urnákhoz Európa csaknem valamennyi országában. Nem mindegy, hogy kik képviselik Magyarországot az EP-ben, melyik frakcióhoz csatlakoznak, és ezek a frakciók milyen lobbytevékenységet tudnak végezni. Ezért tartják fontosnak, hogy a szabaddemokraták jelöltjei bekerüljenek az EP-be, és lehetőleg ugyanazzal a két fővel, mint az előző választáskor. A párt akkori szereplése a kétszázharminchétezer szavazattal 7,77 százalékos volt. Mostani várakozásaikban is két fő szerepel. Vélhetőleg a szavazók részvétele kevesebb lesz, de bizakodnak benne, hogy a megcélzott kétszázezer szavazat a két mandátumhoz elég lesz. Halász Gyula a zalai aktualitásokat ismertette. Megemlítette azoknak a nevét, akik reprezentálják az SZDSZ-t. A listát a külügyekkel foglalkozó Szent-Iványi István, az egészségügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó Béki Gabriella, valamint Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere vezeti. Az EP csapatának tagja lesz Konrád György nemzetközi hírű író is. Az SZDSZ kampányának fő témakörei a gazdaság, a pénzügy, a külügy és a vidékfejlesztés. A zalai programot ennek alapján állították össze, amelyben Csillag István és Kóka János gazdasági témákból tart konzultációt. Szent-Iványi Istvánt is várják Zalába, ő elsősorban a külügy és az Európai Uniós csatlakozások témájában tart előadást, ami különös aktualitást jelent Zalában, hiszen küszöbön van Horvátország EU-s csatlakozása, illetve NATOtagsága. Várják még Bálint gazdát, Szalay- Berzeviczy Attilát és Simonyi András volt washingtoni nagykövetet. Konrád György pedig író-olvasó találkozót tart a kampány során. Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a Fidesz helyi önkormányzati képviselői, Bizzer András és Karádi Ferenc. Bizzer András az EP-választások fontosságáról szólt: – A jelenlegi belpolitikai helyzetben óriási jelentősége van a június 7.-ei európai parlamenti választásnak. Magyarországnak új irányra, erős kormányra, határozott vezetésre van szüksége. Erős kormány csak választás útján jöhet létre. Demokratikus felhatalmazás nélkül nem lehet eredményesen kormányozni az országot. Az európai parlamenti választáson üzenetet tudunk küldeni a kormánynak és a parlamentnek is arról, hogy itt az idő a politikai változásra. Az európai parlamenti választás azért is fontos, mert itt dől el, hogy kik képviselik majd Magyarországot az Európai Parlamentben, ahol a mi életünket is befolyásoló fontos döntések születnek. Az európai közösség döntéseinek fontosságára jó példa lehet a gazdasági válság kezelése is. Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy ha nem lennénk az EU tagjai, akkor a mostani gazdasági válság még sokkal nagyobb károkat okozott volna Magyarországnak. Karádi Ferenc a kopogtató cédulák leadásának lehetőségeivel ismertette meg a választópolgárokat: – Az Európai Parlament új tagjainak június 7- én történő megválasztását már most az ajánló szelvények gyűjtése során fokozott érdeklődés kíséri. A csőd szélére juttatott országban eluralkodott kormányváltó hangulat, amely az előrehozott választásokat is indokolja, nagyon sok tenni és azonnal tenni akaró választót mozdít meg a jó ügy érdekében. Az önként felajánlott kopogtató cédulák, a személyes beszélgetések, és az utcai találkozások során elhangzottak is azt jelzik, hogy ez a szavazás egy fontos eszköze lehet annak, hogy kifejezze mindenki azt a szándékát, hogy mielőbb tűnjenek el a politikai színről azok, akik a trükkök százait a mai napig is alkalmazzák a túlélésük érdekében. Magam a bizalmatlansági indítványt is egy barbatrükknek tartom, hiszen egy ma is kormánytag, gazdasági miniszter változik át megmentővé. Annak érdekében, hogy minél többen és minél Kanizsa – EP-v 2 választás 2009. április 16. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP A bejegyzés alatt álló Magyar Nemzetőrök Zala Megyei Egyesületének megalakulását sajtótájékoztató keretében jelentette be Jónás Róbert nemzetőr főhadnagy, a Nemzetőrség városparancsnoka. Az eddig Zalaegerszegen működő megyei központot a Magyar Nemzetőrség Országos Szövetsége Nagykanizsára helyezte át. A sajtótájékoztatón bemutatták az új egyesület megyei parancsnokát, Dobri Lajos huszárőrnagy, nemzetőr alezredest. A 48-as és az 56-os eszmékre építő, pártoktól független, hierarchikus szervezetbe eddig húszan jelentkeztek. Az országos szerveződésű egyesület céljai között szerepel az ifjúság felkészítése a közlekedési balesetek megelőzésére, háború idején a fegyveres kiképzésre. Fontos feladatuk a honvéd hagyományok ápolása, megőrzése. Huszonnégy órás járőrszolgálatot szerveznek a városban. Éjszaka öt, nappal három terepszínű egyenruhás nemzetőr járja az utcákat. Intézkedési jogkörük nincs, de a rendőri szervek felé jelzik, ha észlelnek valamit. Együttműködési szerződést kötöttek a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai szervezetével, a Családsegítő Központtal. Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nemzetőrség Országos Parancsnoka, jelenleg megyei szinten folytatódnak a megállapodások. A polgármesteri hivataltól anyagi támogatást kapnak iroda kialakításához egy magántulajdonban lévő épületben. Felkeresik, és együttműködésüket ajánlják fel az APEH-nek, a Tűzoltóságnak és az önkormányzatoknak. Szükség esetén őrző-védő tevékenységet is ellátnak. B.E. Megalakult a Magyar Nemzetőrök Zala Megyei Egyesülete Két képviselői helyben bízik az SZDSZ EP-választás Fidesz-szemmel egyszerűbben átadhassák a FIDESZ-KDNP koalíció listájára szavazni szándékozók a jelölő szervezet számára az ajánló szelvényeket, a Rozgonyi utca 1-ben lévő Fidesz irodán kívül a képviselők a fogadóóráikon is és minden személyes találkozás alkalmával is szívesen átveszik a kopogtató cédulákat az azt felajánlótól. Emelett, aki a Vásárcsarnokban jár, annak ott is lehetősége lesz a Vecsési Savanyúság üzletben átadni az ajánló szelvényét, az ott elhelyezett gyűjtő dobozba téve. A Fidesz európai parlamenti jelöltjeinek listája a következő: 1. Schmitt Pál, 2. Szájer József, 3. Gál Kinga, 4. Áder János, 5. Surján László, 6. Deutsch Tamás, 7. Járóka Lívia, 8. Schöpflin György, 9. Gyürk András, 10. őry Csaba, 11. Glattfelder Béla, 12. Kósa Ádám, 13. Hankiss Ágnes, 14. Győri Enikő, 15. Bagó Zoltán, 16. Hölvényi György, 17. Szemerkényi Réka, 18. Ékes József, 19. Frivaldszky Gáspár, 20. Hammerstein Judit, 21. Gulyás Gergely, 22. Tóth Edina. Az Európai parlamenti választásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Böröcz Zoltán, az MSZP városi elnöke és Lelkó Tamás alelnök. Böröcz Zoltán az Európai Unió legfőbb döntéshozó testületéről, a parlamentről elmondta: – Az Európai Unió legfőbb döntéshozó testülete – éppen úgy, mint a nemzetállamok esetében – a parlament. Az unió parlamentjének többségét is – az ismert európai modellt leképezve – a három nagy értékrendet megjelenítő tömörülés, a néppárti, (másképpen konzervatív) a szocialista (szociáldemokrata értékeket kifejező) és a liberális (szabadelvű) frakciók alkotják. Magyarország, mint az unióhoz csatlakozott állam számára az EU-s választások mégis többet jelentenek, mint egyszerűen csak értékválasztást. A magyar nép a választáson történő részvételével fejezheti ki leginkább, hogy visszavonhatatlanul Európához tartozik, az európai kultúrkör szerves része, Európa jövőjének nem elviselője, hanem alakítója akar lenni. Bár csak egy szavazólapot kap a kezébe, mégis, a magyar embernek abban is döntenie kell, hogy melyik belpolitikai erő, melyik hazai párt képviselőire bízza az unióban, Magyarország érdekeinek képviseletét. Az európai közösségben nem érvényesülnek az „erőpolitizálás” elemei, bármilyen eredmény kizárólag tárgyalásos úton, a másik fél érdekeit is figyelembe vevő megoldások keresésével, finom diplomáciai eszközök alkalmazásával, megegyezésre való törekvéssel érhető el. Az általam nyilvánosan is vállalt, értékalapú, személyes elkötelezettségem mellett, ezért is biztatom a kanizsaiakat arra, hogy vegyenek részt az EU-s választásokon és szavazzanak a szocialisták által ajánlott listára. Úgy tűnik, hogy a magyar belpolitikában sikeres lehet a FIDESZ mindent tagadó, minden kinyújtott kezet elutasító, fontos kérdések megválaszolását megkerülő, néha durva eszközöket is alkalmazó politikája. Érzem, értem és tudom, hogy ez a politikai eszköztár és stílus, nem alkalmas a nemzet érdekeinek, az Európai Unióban történő hatékony képviseletére. Naponta tapasztalom, a híradásokból látom, hogy a szomszéd államokkal fenntartott kapcsolatok sokkal rendezettebbek az MSZP részéről, nagyobb az esély arra, hogy Közép-kelet Európa, köztük a magyarok érdekei a szocialisták képviselői által jobban érvényesüljenek az Európai Unióban. Lelkó Tamás a választásokkal kapcsolatban hozzáfűzte: a kopogtatócédulákat már elkezdték gyűjteni. Az MSZP-vel szimpatizáló kanizsai állampolgárok hétfőtől- csütörtökig, minden nap 13- 17 óráig adhatják le kopogtatócéduláikat az Ady út 2. szám alatt található pártirodában. A frakció, valamint a párt tagjai bármilyen időpontban átveszik, illetve gyűjtik az ajánlószelvényeket. Az Európai parlamenti választásokkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Bogár Ferenc, az MSZDP Zala megyei elnöke, a párt kampányfőnöke, és Szányiné Kovács Mária, az MSZDP városi elnöke. Bogár Ferenc elmondta: napjainkra minden magyar állampolgár számára világossá vált, hogy egy végzetes mélységű szakadék szélén állunk, amelyet megkerülni, elkerülni ma már nem lehet. Ezért a politikai érdekek miatt véglegesen kétfelé szakított Magyarország minden állampolgárának tudomásul kéne venni már végre, függetlenül attól, hogy a jobb, vagy baloldal hívének vallja magát, most a szakadék azonos oldalán áll. Innen nincs tovább kitaposott út, és az átkelés kockázatát együtt kell vállalnunk. – A világválság vihara közepette Európába hidat építeni azonban nem lehet közösen úgy, hogy az ellenérdekelt fél már az alapok visszabontását is azonnal megkezdi, ha nem lehet egyedül és kizárólagosan csak ő az átkelő. Pedig a hídon együtt, közösen kell átkelnünk. Mi szociáldemokraták azt valljuk – hangsúlyozta Bogár Ferenc –, hogy Magyarország Európa, és Európa Magyarország is. Közösek a céljaink és közösek a problémáink is. Magyarország részese lett annak, a ma már 27 tagúvá bővült nagy közös vállalkozásnak, amelyet Európai Uniónak hívunk. De el kell fogadnunk a játékszabályait ahhoz, hogy ebben a lehetőségekkel teli új konstrukcióban végre mi is jól élhessünk. Hozzá kell szoknunk ahhoz is, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, hogy vannak országhatárokon átívelő megoldandó kérdések, amelyek függetlenek nyelvtől, nemzettől, földrajzi fekvéstől, és alapvetően függetlenek politikai beállítódásoktól. Ezért óva intek minden polgártársamat attól, hogy fölülve a Fidesz propagandájának elhiggye, az európai parlamenti választások legfőbb tétje az, hogy eldöntse ki jogosult az azon elért eredménye alapján birtokolni a hatalmat június 7-e után Magyarországon. Az Európai Uniós választások nem erről, hanem egy új szociális Európa megteremtéséről szólnak, amely több modellt is jelent egyben: Zöld Európát több és jobb munkahelyekkel, egy befogadó Európát, egy tanuló Európát, egy megújuló Európát, és egy összetartó Európát. Az egysíkú Fidesz, MSZP képviselet csak az itthoni marakodást, viszálykodást, a senkinek sem jó megosztottságot garantálná Brüsszelben, ami egy szűk politikai elit érdekeit szolgálná ugyan, de semmiképpen sem a mi érdekeinket. Ezért arra buzdítok minden nagykanizsai választópolgárt, hogy szavazzon bátran a neki szimpatikus kis pártok jelöltjeire, mert az ő jelenlétük, felkészültségük, és munkájuk jelenti a garanciát országunk sokszínű megjelenítésére a jövő új Európájában. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a Centrum Párttal közösen méreti meg magát az európai uniós választásokon. Arra kérjük a szociáldemokrácia eszméivel, törekvéseinkkel szimpatizáló nagykanizsai választópolgárokat, hogy kopogtatócéduláik leadásával támogassák sikeres indulásunkat. Ne feledjék: MSZDP, Centrum. Szányiné Kovács Mária városi elnök az elhangzottakhoz hozzáfűzte: akik a szociáldemokrata eszméket magukénak vallják, adják át szelvényeiket az aktivistáiknak, vagy adják le kopogtatócéduláikat a Rozgonyi út 1. számú épület 1. emeletén található irodájukban. Mindenkit szeretettel várnak naponta 9-11 óráig. Elmondta, a párt megyei szervezetének jelöltjeként egy nagykanizsai hölgy is szerepel az MSZDP Európai parlamenti listáján. Targuba Mónika 2003-ban érettségizett a Batthyány Lajos Gimnáziumban, 2008. októberétől az Országgyűlés MSZP frakciójának Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki munkacsoportjában dolgozik megbízott szakértőként. Tevékenységi köréhez tartozik a költségvetésről és az adózásról szóló törvényekkel kapcsolatos szakértői feladatok ellátása, a képviselők munkájának a segítése. B.E. - S.E. Kanizsa – EP-v 2009. április 16. választás 3 Az MSZP az EPválasztáson való részvételre szólít mindenkit Közös célok, közös problémák Kanizsa – Város(4 rész) 2009. április 16. – Nagykanizsa és a megye fejlődését egyaránt górcső alá vesszük, hiszen azt gondoljuk, hogy egy versenyképes megye, város és régió csak akkor lehet, hogyha nagyon nagy fokú együttműködéssel és figyelemmel egymás fejlesztési elképzeléseire tudjuk fejleszteni a régiót és annak városait. Régen elmúltak azok az idők, amikor egy Egerszeg- Kanizsa rivalizálással kellett szembesülnünk, most már sokkal inkább együtt kell működni a régió városainak. Azonban minden ilyen elképzeléshez az kell, hogy legyen jövőképe a városvezetésnek arról, hogy mit szeretne a várossal elérni – vélekedik Kardos Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum nagykanizsai szervezetének elnöke, akit nemrég a Zala megyei választmány tagjának is megválasztottak. – Ez a jövőkép ahhoz szükséges, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek Nagykanizsát tőkéhez és munkahelyekhez juttatják. Minden párt – így az MDF is – jogosan mondja, hogy Nagykanizsa helyzetét igenis az változtatná meg alapvetően, ha minél több vállalkozás létesülne a városban. Ha sok a vállalkozás, akkor magától értetődően több a munkahely, s ezáltal több a befolyó adó és kevesebb a szociálisan ellátandó háztartások aránya. – Önök szerint miként lehetne ide vonzani a befektetőket? – Alapvetően volt egy olyan elképzelés, hogy kereskedelmi várossá tegyük Kanizsát. E szférában egyébként most is eléggé fejlett, de azt kell mondjuk, hogy földrajzi helyzetét tekintve – hiába van csomópont jellege több szempontból is – nem előnyös ez a szerep. Érződik ugyanis, hogy a kereskedelem lüktetése Budapest és Észak-Magyarország irányába tolódott el, valamint – éppen a nyitottság miatt – Horvátország és Szlovénia felé irányul. Kanizsa tehát kiesett a nyári szezonális kereskedelemből, ami túlnyomórészt az Adriához köthető. A város elesett továbbá azoktól a kereskedelmi bevételektől, amelyeket a multinacionális cégek központjuk fejlesztésére használnak fel. Hiába sok ugyanis a kereskedelmi egység a városban, de a központjuk általában a fővárosban van és a vidéki egységekre mint perifériára gondolnak, ezért sohasem lesz olyan nagyobb mértékű fejlesztési kapacitás Kanizsán, mint amilyen akár háromnégy évtizeddel ezelőtt jellemezte a dél-zalai várost. A másik gondot a vasúti szállítás mértékének visszaesésében látjuk, ugyanakkor az autópályák megléte megosztó szereppel bír, hiszen más kisebb városok is kihasználják ezt a lehetőséget, így aztán Nagykanizsának eltűnt az a potenciális előnye, ami a rendszerváltás idején látszott. Közelebb hozott viszont olyan távolabbi régiókat a kereskedelemben, mint például az Alföld, vagy a déldunántúli megyék. – Milyen kitörési pontjai lehetnek a városnak a jövőben? – Szerintünk az egyik alapvető kitörési pont az ipar újraindulása lehetne, ugyanis itt van az a műszaki értelmiség és képzett szakmunkás- réteg, amelyik jobb híján most vagy munkanélküli, vagy bejelentett kisvállalkozásokban tengődik. Nagykanizsának tulajdonképpen rá kellene állnia arra, hogy a kis- és középvállalkozásokat támogassa. A kicsiket azért, mert azokból lesznek a középvállalkozások, míg az utóbbiak 150- 200 főt foglalkoztathatnának és rugalmasabbak tudnának lenni abban, hogy például időben terméket váltsanak, ugyanígy hamar piacot tudnak váltani, de mégiscsak foglalkoztatási lehetőséget adnak a szakképzett munkaerőnek a városban. Szerintünk igazából a gépgyártásban és az elektronikai iparban lenne kitörési lehetőségünk, ezért is sajnálta annak idején a Magyar Demokrata Fórum, hogy a Flextronics nem Nagykanizsán telepedett meg. Úgy véljük egyébként, hogy a városban sokszor nem igazán vállalkozóbarát a környezet, egyfelől azért, mert nehéz és bonyolult megoldani a műszaki engedélyeztetéseket. A polgármesteri hivatalban és az önkormányzati testületi munkában is meg kellene teremteni a feltételeket ahhoz, hogy ilyen engedélyeztetési ügyekben gyorsan lehessen dönteni. Szerintünk az sem jó, hogy sok vállalkozóval perben áll a város és elhúzódó ügyek vannak. Gond az is, hogy elég magasak a bérleti díjak és ezáltal nem forognak a bérleti lehetőségek a belvárosban sem. Sokkal kedvezőbben kellene viszonyulnia a városnak a vállalkozásokhoz: mindez nem azt jelenti, hogy el kellene engedni a bérleti díjat vagy az iparűzési adót, hanem ezeknek az arányát úgy kellene meghatározni, hogy a város vonzó legyen a vállalkozások számára. Az MDF nem hisz az ingyenességben, de abban igen, hogy ha valaki egy területet megkaphat alacsony áron és ő valósítja meg annak rekultivációját, akkor ismerje el a város, hogy a vállalkozó befektetett a rendelkezésére bocsátott területbe. Sajnos ilyen tekintetben nincs egy átgondolt gazdaságpolitikája a városnak. Úgy látom, hogy mindent megpályázunk, amit lehet, aztán majd lesz belőle valami. – Önök szerint a másik kitörési pont a turisztika lehet, amelyre jobban alapozhatna a város. – Többször felvetődött már a termálvíz kérdése, de az MDF álláspontja szerint nem jó az, ha nem fejlesztjük a termálvíz kihasználást. Igenis kell termálvizes fürdő Nagykanizsára, de ennek a létesítménynek nem a hévízi vagy zalakarosi termálparkokkal kell versenyeznie. Kanizsán a gyógyüdülésre – közepes tőkeerővel –, s elsősorban a nagyszámú belföldi vendégforgalomra kellene berendezkedni, vagyis olyan termálfürdőt kellene létesítni, hogy azok, akik anyagi okok miatt nem jutnak el Hévízre vagy úgymond a Balaton elit helyeire, eljuthassanak Nagykanizsára, amely tényleg gyorsan megközelíthető az ország bármelyik vidékéről. Emellett megfelelő nagyságrendű szálláshelyet is kellene létesíteni a városban. Szerintem rendkívül kevés a szálláshely Kanizsán, és erre jó példa volt a könyvtár által megrendezett vándorgyűlés is, amikor nehéz volt megfelelő mennyiségű szálláshelyet találni a nagyszámú résztvevő számára. – A Magyar Demokrata Fórum mennyire hallatja a hangját a várospolitikában? – Igaz, hogy az MDF nincs bent a közgyűlésben, de informális kapcsolatai vannak több képviselővel és ha nagyon fontos témák kerülnek napirendre, akkor mindig megpróbáljuk tudatni véleményünket a testülettel. Ezek az informális kapcsolatok pártsemlegesek, tehát mindegyik közgyűlési frakcióval és párttal van kapcsolatunk és adott ügyekben meg is keressük őket. Persze nyilvánvalóan mindig az a kapcsolat él és azt vállalják fel a képviselők, amelyikkel a saját pártjuk is egyetért. Tehát volt már olyan, hogy a javaslatunk egy fideszes javaslat részeként került a közgyűlés elé, de előfordult az is, hogy szocialista vagy szabaddemokrata javaslatként tárgyalta a testület. Mi nem is csinálunk problémát az ilyesmiből, mert azt mondjuk, hogy a városatyai tisztük feljogosítja őket arra, hogy minden városlakó véleményét meghallgassák, és voltaképpen mi is azok vagyunk. Az önkormányzati munkával kapcsolatban azért néha úgy tesszük meg a javaslatainkat, hogy nem a politikum, hanem a szakemberek felé továbbítjuk azokat, s ezáltal javaslataink beépülhetnek a közgyűlési előterjesztésekbe. – Említene egy példát az önkormányzati képviselőkkel való együttműködésükre? – Igaz, hogy teljesen önálló javaslatunk nem volt, de például jelentős mértékben támogattuk a belvárosi rekonstrukciós pályázat minden elemét, továbbá minden akadálymentesítést kiemelten támogatandónak javaslunk a városban. Széleskörű támogatottságnak örvendett például a Zsigmondy tornacsarnok akadálymentesítése az MDF-csoport és a mozgássérültek egyesülete részéről. Ezenkívül mindenféle beadványban és a sajtóban is többször jeleztük, hogy a polgármesteri hivatal akadálymentesítése megkerülhetetlen! Ezt nagyon fontosnak tartjuk és azt gondoljuk, hogy ebbe még akár vállalkozói tőkét is be lehetne vonni, ha erre lenne szükség egy sikeres pályázathoz. A belvárosi rekonstrukciót pedig azért támogatjuk, mert úgy véljük, hogy Nagykanizsa eladható turisztikai szempontból, de nem úgy, ahogy eddig, hanem turisztikai „termékké” kell válnia a belvárosnak. Ehhez tovább kell lépni a belvárosi rekonstrukciós stratégián, vagyis nemcsak szép belvárost kell csinálni, hanem azután rá kell szorítani az illetékes szakhatóságokat, hogy olyan programokat szervezzenek, amelyek révén ez a turisztikai „termék” eladhatóvá válik idehaza és a szomszédos országokban. Gelencsér Gábor Egészséges lokálpatriotizmus – (még) partvonalról Kanizsa – A 2009. április 16. mi ügyeink 5 „Az életnek értelmet csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” (Márai Sándor) Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Godena Józsi! 2009. március 16-án érkezett a rossz hír és szívünkben átadta helyét a fájdalomnak, az érthetetlennek. Egyre többen jöttek és egyre több telefon csörgött, s mind ugyanazt kérdezte: igaz? Egyszerűen felfoghatatlan, ami Veled történt. Megdöbbenten vettük tudomásul, hogy Godena József szíve feladta a harcot. A halállal nem tudunk mit kezdeni. Tudjuk, hogy emberi életünk véges, tudjuk, hogy az életet nem mi irányítjuk. Van, akinek néhány pillanat adatik, s vannak, akiknek hosszú évtizedek. Neked csak 57 év jutott, amikor még annyi dolgod lett volna. Minden búcsú nehéz, az elválás és a halál kemény, nehezen kimondható szavak. Búcsúzom tőled, mindenekelőtt, mint baráttól és embertől. 1952. július 28-án Nagykanizsán születtél. Általános iskolai tanulmányaidat Liszóban végezted, majd a Landler Jenő Gimnáziumban megszerzett érettségit követően tovább folytattad tanulmányaidat, autóvillamossági műszerész szakmából technikusi végzettséget, majd mestervizsgát tettél. A Volán, majd a Vízmű alkalmazottjaként dolgoztál. Két választási ciklusban, 1999-2006 időszakban töltötted be fő állású munkaviszony mellett a fontos és nem könnyű megbízatást, a polgármesteri tisztséget Liszó községben. A falu lakói tisztelték és becsülték szorgalmadat, lelkiismeretességedet, segítő szándékodat. Mindig a falu érdekét tartottad szem előtt, te mindig komolyan vetted, amit vállaltál. Mindannyian őrzünk tőled baráti beszélgetéseket, személyes emlékeket, amelyekből a derű és a bölcsesség sugárzik. Nem tartottad magad tévedhetetlennek. A lezárt ügyiratokat újra elővetted, még egyszer utánanéztél dolgoknak, hogy a kérkedőket, az elégedetlenkedőket meggyőzd tévedéseikről. Szeretted, tisztelted az embereket. Tudtuk rólad, hogy igazán szívvel-lélekkel, hozzáértéssel és felelősséggel végezted feladatodat. Téged munkaidőben és azon kívül is egyaránt meg lehetett találni. Fáradtságot nem ismerve intézted a falu lakóinak gondját-baját, ügyeit. Olyan ember voltál, akit nem lehetett nem elfogadni. Segítőkész, kedves, udvarias, szeretetre méltó, aki féltő gonddal szorgoskodott családja, munkatársai fölött. Nem ismerted az önzést, ritkán mondtad, hogy nem. Igaz őszinte, barát és munkatárs voltál. Küzdöttél, harcoltál, érveltél, míg célt nem értél. Számomra olyan ember voltál, és maradsz, akivel nem csak egyetérteni, de vitatkozni is jó volt, mert tudtam, hogy végül mindenképp közös nevezőre jutunk. S miért voltál te ilyen ember? Bizonyára azért, mert akarva-akaratlanul Márai Sándor gyönyörű gondolatai vezéreltek: „Az életnek értelmet csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.”Négy évvel ezelőtt szembesültél betegségeddel. A falu egy emberként aggódott érted. A polgármesteri posztért már nem pályáztál, de aktívan kivetted részed a falu közéletéből. Képviselőként, „Liszó Községért Közalapítvány” kuratóriumának tagjaként tovább tevékenykedtél. Az általad megálmodott „liszói tó” sokak kedvelt kiránduló-, a horgászat szerelmeseinek állandó találkozó helye. Napról-napra szebb ez a terület, ahol Te már nem ülhetsz le pihenni. Kedves Józsi! Sokan álltunk koporsód mellett barátok, közvetlen munkatársak, a falu lakói, volt osztálytársak, akikhez személyes szálak kötöttek Téged. Búcsúzom Tőled! Nyugodj olyan békében, amilyen szeretettel fogjuk emléked őrizni, akik szerettünk, becsültünk. Találj a túlvilági természetben is gyönyörűséget. Szmodics Józsefné, Liszó Községért Közalapítvány elnöke – A hathatós válságkezelés talán legfontosabb eszköze, amelyben a rövidesen megalakuló új kormány is gondolkodhat, az európai uniós támogatások megfelelő felhasználása – állítja Bajnai László a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója. – Ezeknek a pénzeknek a jelentős része közvetlenül és városrehabilitációs projekteken keresztül áramlik utak, különböző közművek és közcélú létesítmények építésébe. A következő időszak fejlesztéseire rendelkezésre álló források azonban nem csak a rövid távon ható beavatkozások fedezetét biztosíthatják. A 2010-ben elindítható városrehabilitációs projekteknél van még lehetőség arra, hogy a városfejlesztés szakmai és gazdaságossági szempontjainak következetesebb érvényesítésével az építőipar válság utáni fejlődésének előfeltételei is biztosíthatóvá váljanak. Apéldák azt mutatják, hogy a jó előkészítés közép- és hosszabb távon már hozhat gazdaságélénkítő eredményt. Ezt pedig a közszféra és a magánszféra strukturált együttműködésén alapuló városfejlesztés Európában és Magyarországon bevált eszköztára teszi lehetővé. Mert végül is, mi a városfejlesztés értelme? – teszi fel a kérdést a szakember. – Az, hogy a kijelölt akcióterületek fejlesztésével a közszféra olyan építési lehetőségeket állít elő az építési vállalkozások számára, amelyek a fejlesztéssel felértékelt városi szövetbe ágyazódva az átlagnál piacképesebbek. A városfejlesztési projektek megvalósítására felhasznált források így életképes, a bankok szempontjából viszonylag alacsony kockázattal hitelezhető építési lehetőségek nagytömegű, rendszerszerű előállítását eredményezhetik közép és hosszú távon. Arövid távon felhasználásra kerülő EU-pénzek nagyobb része önkormányzati városfejlesztési akciók közvetlen (úgynevezett funkcióbővítő városrehabilitációs pályázatok és kiemelt projektek) és közvetett támogatásába (a város fejlődését szolgáló infrastruktúrák és közcélú létesítmények építése) csatornázódik be. A városfejlesztési projektek megvalósítására fordított támogatások szakszerű előkészítése, professzionális és hatékony megvalósítása esetén közép és hosszú távon piacképes építési telkek és építési lehetőségek nagytömegű, rendszerszerű előállítását eredményezhetik. Megfelelő előkészítés és végrehajtás esetén a rövid távon városrehabilitációs projektekre fordított támogatások az építőipar közép és hosszú távú fejlődését is hatékonyan támogathatják. A legjobban előkészített városfejlesztési akciók sem valósulnak meg maguktól. Eredményes végrehajtásukhoz jól működő projektmenedzsment kell. Az akcióterületi fejlesztések számtalan különböző városrendezésiműszaki, szociális és pénzügyi feladat összehangolt megoldását teszik szükségessé az adott műszaki és pénzügyi peremfeltételek közt. Ehhez professzionális megvalósító szervezeteket, városfejlesztő társaságokat kell az önkormányzatoknak létrehozniuk. Ez úniós követelmény, amely a közpénzek rendeltetésszerű és hatékony felhasználását kívánja elősegíteni. Mohai V. Lajos Városfejlesztést, de szakszerűen Kanizsa – 6 Városháza 2009. április 16. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 9. számában való megjelenésére. Pályázat tárgya: irodalmi, művészeti, tudományos, valamint megjelenő versek, prózák, grafikák. Pályázati feltételek: egy pályázó több pályázatot is beadhat, maximum 6 A/4-es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es betűtípussal) terjedelemben. A kéziratokat kinyomtatva, valamint merevlemezen vagy CD-n kell benyújtani az alábbi címre: Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály Halmos Csaba Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi. Kéziratot nem őrzünk meg, nem küldünk vissza, másodközlésre nem vállalkozunk. A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 9-as számában az Ünnepi Könyvhét alkalmával jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem, csak tiszteletpéldányokban részesülnek. A pályázat beadásának határideje: 2009. május 5. (kedd) 16.00 óráig Kanizsa Antológia 9. A Város Napi programok miatt az alábbi útlezárások és forgalomkorlátozások várhatók az Erzsébet tér és környékén: PARKOLÁSI TILALOM LESZ ÉRVÉNYBEN Április 23. (CSÜTÖRTÖK) 06:00 – április 26. (VASÁRNAP) 12:00-ig, a Polgármesteri Hivatal előtti parkolóban Április 23.(CSÜTÖRTÖK) 17:00 – április 26. (VASÁRNAP) 12:00-ig az MKB bank előtti parkolót is beleértve és a téren található nagy parkolóban Április 24. (PÉNTEK) 04:00-tól április 26. (VASÁRNAP) 02:00-ig az Erzsébet tér keleti útszakaszán (74-es Fő ÚT) a vásár és a rendezvény miatt teljes útlezárás és parkolási tilalom lesz érvényben, ide már csak a vásárosok hajthatnak be áruszállítás céljából, a rendezők beleegyezésével. Április 25. 05:00-április 26. 02:00-ig A Rozgonyi utca 74-es fő út és a tér nyugati széle közötti útszakaszán IDEIGLENES ÉS SZAKASZOS ÚTLEZÁRÁS LESZ Április 25. (SZOMBAT) 10:00 – 10:30-ig az Erzsébet tér- Fő út – Huszti tér – Petőfi u. – régi 7-es útvonalon Galambokon át Zalakarosig futóverseny miatt. Április 25. (SZOMBAT) 10:30 – 13:00-ig a zászlófelvonás és az utcai menet idejére a 74-es Fő út Erzsébet tértől a Deák Ferenc tér keleti végéig tartó szakasza mentén ideiglenes-szakaszos útlezárást lesz érvényben (a Fő út, Csengery u. – Dél-Zalai Áruház közötti szakaszán) Április 25. (SZOMBAT) 21:30 – 22:15-ig az Erzsébet tér déli oldalán a Zárda utcától az Ady utcáig a tűzijáték idejére BUSZFORGALOM VÁLTOZÁSA Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Város Napi rendezvények miatt 2009. április 25-én 10.30-13.00 között lezárásra kerül az Erzsébet tér- Csengery út-Dél Zalai Áruház közötti szakasza. A Dél Zalai autóbusz-megállót ezen idő alatt mindkét irányba nem érintjük. Keleti irányból a Rozgonyi u.1. elnevezésű megállóhelyet, Nyugati irányból pedig a Zrínyi úti parkolónál lévő ideiglenes megállóhelyet szíveskedjenek igénybe venni. A lezárások és a forgalomkorlátozások miatti esetleges kellemetlenségekért kérjük megértésüket és türelmüket! Város Napi forgalmi rend változás Pályázati felhívás a Civil Alap 2009. évi pályázati támogatásának elnyerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2009” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2009. évi támogatására. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa megyei jogú város közigazgatási területén működő, cégbíróságon bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezetek. A pályázaton nem indulhatnak pártok, politikai tevékenységet folytató szervezetek, egyházak, vallási felekezetek. A pályázat célja a nagykanizsai civil szervezetek Nagykanizsáért végzett önkéntes, közhasznú munkájának támogatása. A támogatási keret 1 MFt. A támogatás utófinanszírozás, amely a támogatási szerződésben megjelölt célok elérése, a pályázati feltételek betartása, és az elszámolás elfogadása esetén kerül folyósításra. A támogatás 2009. január 1. és 2009. december 31. között keletkezett fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére használható fel. A pályázatok beérkezésének határideje 2009. május 11. hétfő, 16 óra. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és az adatlap elektronikus úton letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában személyesen is átvehető munkaidőben a Polgármesteri Hivatal portáján az Erzsébet tér 7. és Eötvös tér 16. szám alatt. Civil Alap 2009. Ügyintéző: Kém Eszter. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról építéshatósági ügyben. Szám: 6/1194-6/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1194-5/2009. számú Nagykanizsa, Magyar u. 17. szám alatti ingatlanon álló többlakásos lakóépület bontásának bejelentésére irányuló engedélyezési ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárásban az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény a 2009. április 16-án kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Ügyszáma: 6/1194/2009. Tárgya: bontás-bejelentés. A kérelmező ügyfél neve: Ró-bau Inveszt Kft. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 914. hrsz-ú társasházi ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: „Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.” Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság - 6/1194-6/2009. Országos tűzgyújtási tilalom 2009. április 8-tól Az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma. Atűzesetek megelőzése érdekében az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen – a kijelölt tűzrakó helyen is – valamint a közút- és vasút menti fásításokban mindennemű tűzgyújtás, beleértve a parlag és gazégetést is, 2009. április 8-tól átmeneti időre tilos. A vágástéri hulladék égetése az erdőben a megelőző tűzvédelmi előírások betartása mellett a tilalom időszakában is végezhető. Az égetést a 4/2008. (VIII.1.) ÖM rendelet értelmében a tűzveszélyes üzemi tevékenységre vonatkozó előírások szigorú betartása mellett lehet csak végrehajtani. Az égetésnél figyelembe kell továbbá venni a 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat tűzveszélyes tevékenység végzésére vonatkozó követelményeit is. Kérjük a közúton és vasúton utazókat, hogy égő cigaretta csikket és dohányneműt ne dobjanak ki a járművek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek. Felhívjuk továbbá az erdőben kirándulók, valamint a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét arra, hogy égő dohányneműt eldobni nem szabad, azt minden esetben gondosan el kell oltani. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. A tilalom feloldására a fokozott tűzveszély elmúltával, későbbi időpontban intézkedik a minisztérium. Kanizsa – 2009. április 16. Városháza 7 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet két általános iskola és öt középiskola magasabb vezetői álláshelyére. Megpályázható intézmények magasabb vezetői álláshelye: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.) Zrínyi Miklós Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.) Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a.) Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Platán sor 3.) Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 29.) Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) A pályázatokat két példányban kérjük eljuttatni személyesen vagy postai úton 2009. április 27-ig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre. A borítékra kérjük ráírni a megpályázott intézmény nevét és az "igazgatói pályázat" jeligét. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, hogy a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekinthessenek. Részletes pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási és Kulturális Közlöny 2009. március 12-i számában, valamint a KSZK honlapján. Érdeklődni a 93/500-780 telefonszámon Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztályán, Szmodics Józsefné osztályvezetőnél. Álláspályázat – iskolák magasabb vezetői álláshelyeire IV. NAGYKANIZSA - ZALAKAROS ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY A Kanizsai Futó- és Szabadidősport Klub szervezésében Nagykanizsa Város Napján. Időpont: 2009. április. 25. (szombat). Rajt: 10:00 óra. Rajt helye: Nagykanizsa, Erzsébet tér (Centrál Hotel előtt). Cél: Zalakaros, Dísz tér. Verseny távja: egyéni versenyzőknek: 20 km, 3 fős váltóknak: 6,9 -5,8 - 7,3 km. Útvonal: Nagykanizsa, Erzsébet tér - Fő út - Petőfi Sándor utca - "Régi 7-es út" - Kisrécsei elágazó - Kendlimajor elágazó - Csapi - Galamboki tó - Galambok - Zalakaros, Dísz tér. Nevezni lehet: 1.) előzetesen a Kanizsai Futóklub honlapján (www.kanizsaifutoklub. shp.hu) található űrlap on-line kitöltésével és visszaküldésével. Nevezési díj a helyszínen fizetendő. 2.) a helyszínen: 8:00-9:30-ig a a Bolyai János Általános Iskolában - Nagykanizsa, Erzsébet tér 9. Nevezési díj: egyéni versenyzőknek: 1500 Ft, váltóknak: 3000 Ft/csapat. Kedvezmények: iskolai váltók nevezése ingyenes! Spuri Futókártyával -20% a nevezési díjból! Frissítés: váltóhelyeken (6,9 km; 12,7 km) és a célban (ásványvíz, isoital, banán). Szintidő: nincs. Visszautazás: a termálfürdőben biztosított frissítő fürdőzés után 13:30- kor és 14:30-kor a rendezőség autóbuszával. Eredményhirdetés: Nagykanizsán az Erzsébet tér nagyszínpadán 15:15-kor. Díjazás: minden versenyző befutócsomagot kap, a dobogós helyezettek serleg + érem + ajándékban részesülnek. Váltófutás: 3 fő teljesíti a távot. Az első futó lehet egyéni induló is. A váltás 6,9 km-nél (Nagyrécsén a temető előtt) és 12,7 km-nél (Csapi Körzeti Általános Iskola előtt) jól észlelhető pontokon lesz. A váltótagokat a rendezőség autóbusszal szállítja a váltóhelyekre, de az utazás egyénileg is lehetséges. A vegyes csapatokat a férfi kategóriában értékeljük. Óvás: Sznopek Józsefnél, a versenybíróság elnökénél szóban történő bejelentéssel 30 percen belül a célba érkezés után. Öltöző: a rajt előtt a nevezés helyszínén, a célban a gyógyfürdőben lesz. Egyéb: A versenyzők saját felelősségükre indulnak a versenyen. A 20 kmes távon csak a 14. életévüket betöltött versenyzők vehetnek részt. A versenyzők utcai ruházatát öltözőzsákokban Nagykanizsáról Zalakarosra szállítjuk, melyet a rajtszám bemutatásával a váltóhelyeken és a célban lehet átvenni. A rendezőség az elveszett felszerelésekért, ruházatért, értéktárgyakért nem vállal felelősséget. A verseny ideje alatt orvosi ügyelet és rendőri biztosítás lesz. A versenyen rajtszám nélkül indulni nem lehet. A Gránit Gyógyfürdőben a rajtszám átadásával ingyenes fürdési lehetőség lesz! Az eredményeket a www.kanizsaifutoklub.shp.hu honlapon lehet megtalálni. A verseny támogatói: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalakaros Város Önkormányzata, Gránit Gyógyfürdő - Zalakaros, McDonald''s - Nagykanizsa, TRI-CO Triatlon Klub, Kanizsai Futó és Szabadidősport Klub IV. Nagykanizsa-Zalakaros futóverseny Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Gazdálkodási Osztályon osztályvezető munkakörének betöltésére. Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztálya részére meghatározott szakmai feladatok ellátásának irányítása a vonatkozó jogszabályok, hivatali belső szabályzatok és testületi döntések szerint. Az önkormányzati gazdálkodás koordinálása, költségvetési, pénzügyi, könyvelési és kontrolling feladatainak biztosítása a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok és a kisebbségi önkormányzatok vonatkozásában. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, az alábbi iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és pénzügyi, számviteli felsőfokú szakképesítés, jogi vagy közigazgatási szakvizsga. Előnyt jelent: egyetem, okleveles közgazdász végzettség, felhasználói szintű számviteli vagy pénzügyi szoftverismeret, szakmai, vezetői gyakorlat, önkormányzati gazdálkodási gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szakmai, vezetői gyakorlat hivatalos igazolását. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai, a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. április 20. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. április 30. Amunkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 telefonszámon. Pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Álláspályázat - gazdálkodási osztályvezető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: Hrsz: 3071., Helye, jellemzői: Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. Tízemeletes, 48 lakásos lakóépület, és mellette lévő orvosi rendelők. Kikiáltási ára 72.500.000 Ft + áfa. A versenytárgyalások időpontjai: ápirlis 20., április 27. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az épület teljes felújítása szükséges. Az állapotról, feltárt hibákról szakértői vélemények állnak rendelkezésre. A szakértői véleményekbe, mérési jelentésekbe, továbbá az ingatlan egyéb adatait tartalmazó irataiba az érdeklődők részére a betekintés, másolás lehetősége biztosítva van. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A Vevő köteles Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságával egyeztetni, és az ingatlant 3 éven belül felújítani. Amennyiben vevő a felújítási kötelezettséget az előírt határidőre nem teljesíti, akkor a liciten elnyert vételár 25%-át köteles bánatpénzként az eladónak megfizetni. Az ingatlan értékesítése csak együttesen történik, az ingatlan egy részének megvásárlására nem lehet ajánlatot tenni. Az eljárás kezdetéig a versenytárgyalás kiírója változtatási jogát fenntartja! A versenytárgyalás kiírója jogosult a szerződés megkötéséig ajánlatától elállni, ez esetben a vevő által befizetett árverési előleg kamatfizetési kötelezettség nélkül visszafizetésre kerül. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.). Telefon: 93/311-241 /16-os mellék. Versenytárgyalás Kanizsa – 8 Városháza 2009. április 16. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 42/2007. (IX.25.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, felújított önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére SZOCIÁLIS ÉS NEM SZOCIÁLIS HELYZET ALAPJÁN: 1. Nagykanizsa, Csengery u. 117/15. fsz. 3. A lakás alapterülete: 56 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 14.672 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.30-15.30-ig. 2. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/4. A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1+1 fél szobás, komfortfokozata: sszkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.30-15.30-ig. 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/8. A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1+1 fél szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.30-15.30-ig. 4. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/A. I. em. 7. A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 29.376 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.00-15.00-ig. 5. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/C. II. em. 1. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Alakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 19.190 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.00-15. 00-ig. 6. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/C. II. em. 4. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. Alakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 19.190 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 14.00-15.00-ig 7. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. IV. em. 13. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: IV. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 15.504 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 9.00-10.00-ig. 8. Nagykanizsa, Fő u. 8. 3/1/2 A lakás alapterülete: 98 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 53.508 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 24. 11.00-12.00-ig 9. Nagykanizsa, Fő u. 8. 1/2/14. A lakás alapterülete: 72 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 39.168 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 15.00-16.00-ig 10. Nagykanizsa, Fő u. 8. 5/1/6. A lakás alapterülete: 63 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 31.815 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 24. 12.00-13.00-ig. 11. Nagykanizsa, Király u. 34. II. em. 3. A lakás alapterülete: 113 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 61.472 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 20. 10.00-11.00-ig. 12. Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. X. em. 61. A lakás alapterülete: 64 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: X. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 26.240 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 21. 14.00 - 15.00-ig. 13. Nagykanizsa, Csengery u. 78. fsz. 1. A lakás alapterülete: 102 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 40.188 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 21. 14.30-15.30-ig. SZOCIÁLIS HELYZET ALAPJÁN: 1. Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1. A lakás alapterülete: 66 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 30.888 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 21. 10.00-11.00-ig. 2. Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 4. A lakás alapterülete: 43 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 20.124 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 21. 10.00-11.00-ig CSERE - JELENLEG IS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSBAN ÉLőKNEK: 1. Nagykanizsa, Eötvös tér 11. fsz. 1. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 23.485 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 22. 12.45-13.45-ig. 2. Nagykanizsa, Garay u. 10-12/A. III. em. 9. A lakás alapterülete: 43 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 20.335 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 22. 15.00-16.00-ig 3. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 1-3/D. III. em. 2. A lakás alapterülete: 52 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 21.892 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 22. 9.00-10.00-ig 4. Nagykanizsa, Városkapu krt. 8/C. I. em. 1. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 16.694 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 10.00-11.00-ig 5. Nagykanizsa, Corvin O. u. 6/B. III. em. 7. A lakás alapterülete: 60 m2, szobaszám: 2+1 fél szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 24.900 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 22. 14.00-15.00-ig. 6. Nagykanizsa, Fő u. 8. 1/1/4. A lakás alapterülete: 63 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 37.044 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 15.00- 16.00-ig. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. földszinti ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható! Pályázatok benyújtásának határideje: 2009. május 11. Dr. Csákai Iván, bizottsági elnök Önkormányzati bérlakás-pályázat Kanizsa – Örökségün2009. április 16. k 9 Nagykanizsa régészeti értékeinek helyzetéről tartott tájékoztatót Deák-Varga Dénes városi főépítész a legutóbbi soros közgyűlésen. A testület a város régészeti értékeinek helyzetéről szóló tájékoztatót tudomásul vette. Határozatot hozott arról, hogy a 2010. évi költségvetésben elkülönített keretet kell biztosítani a régészeti emlékek feltárásának befejezésére és bemutatásukra (romkertek kialakítására), megvalósíthatósági tanulmánytervek készítésére, de nem kötelezte el magát a felsorolt javaslatra, hanem indokolt esetben választják ki az aktuális feladatot. A régészeti örökség védelméről időnként azért is indokolt beszélni, mert régészeti jellegű feladatokkal az önkormányzatok viszonylag ritkán találkoznak, s ilyenkor a kellő rutin és szakemberek hiányában nehéz döntési helyzetbe kerülhetnek. A kulturális örökség tág fogalmán belül fontos részterületet képvisel a régészeti örökség, melynek védelméről Deák-Varga Dénes kiemelte: – A régészeti örökség védelme terén az elmúlt egy-két évtizedben jelentős szemléletváltás történt. Korábban a régészet alapvető célkitűzése volt minden ismert, fontosnak ítélt régészeti lelőhely feltárása, felkutatása, és ezen keresztül a történelmi ismeretek gyarapítása. Eközben azonban szomorúan kellett konstatálni, hogy az ásatással feltárt lelőhelyek a későbbi kutatások számára rendszerint megsemmisültek, továbbá anyagiak hiányában csak a csekély töredékét sikerült romkertként a nagyközönség számára bemutatni. A legtöbb lelőhely a feltárás után visszatemetésre került. A régészet is folyamatosan fejlődő tudomány. Egyre korszerűbb eljárásokkal tudják a leleteket vizsgálni, és egyre jobban terjednek a roncsolásmentes kutatási módszerek, melyek forradalmian átalakíthatják a hagyományos régészeti technikákat. A korszerű régészeti irányelv azt vallja, hogy a leletek számára a legbiztonságosabb hely a föld mélye, ahol eddig is pihentek, és ásatással beavatkozni csak ott szabad, ahol a leletek megsemmisülése egyébként elkerülhetetlen. A régészeti lelőhelyekre a legnagyobb veszélyt az új beépítések, út- és közműépítések jelentik, miután ezeknél a régészeti maradványok általában végleg megsemmisülnek. A régészeti értékeket romboló tényezők között a tudatlanság és a gondatlanság mellett a legfőbb veszélyforrást a lelőhelyek fosztogatása jelenti a kincskeresők és amatőr régészek részéről. E törvénybe ütköző és közkincset pusztító tevékenységet miden törvényes eszközzel meg kell akadályozni. – Milyen régészeti látványosság található Kanizsán? – Jelenleg bemutatott régészeti látványosság, romkert nem található, az egyetlen ilyen céllal elindított projekt, a Romlottvár rekonstrukciója megrekedt. Egyébként régészeti vonatkozásban Nagykanizsa és környéke az országos átlagnál gazdagabb terület. Az őskori leletek tanúsága szerint a Mura-vidék viszonylag sűrűn lakott terület lehetett az őskorban. A régészeti leletek másik nagyobb koncentrációja a török háborúknak „köszönhető”, miután Kanizsa várának kiemelt hadászati jelentősége miatt e környék olyan kisebb-nagyobb erődítményekben bővelkedett, mint Botszentgyörgy, Korpavár, Bajcsa, Leányvár, Kisleányvár, Mórichely, Szentmiklós, Csákány (Pernesziháza), de a földrajzi nevek további feltáratlan hajdani erődítményekre is utalnak, mint Sánc, őrtorony utca (Kiskanizsa), Gradicskadűlő (Nagyfakos). A török háború során szinte az összes környékbeli középkori település elpusztult. Sajnos a pusztítás olyan mérvű volt, hogy mindmáig nem került elő a krónikákból jól ismert kanizsai Szent Margit körtemplom, illetve a város határába olvadt középkori Szentmiklós (Miklósfa), Mindszent (Szabadhegy környékén), Től (Kiskanizsa területén), Szentgyörgy, Bagola, Fakos települések középkori templomainak tárgyi maradványa. A környék régészeti eredményeiről elsősorban a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, és különösen a Nagykanizsai Thúry György Múzeum gazdag kiállításai, valamint számos tudományos publikáció, köztük Nagykanizsa monográfiája tanúskodik. – Hány régészeti lelőhely található városunkban? – Hetvenkilenc van nyilvántartva. Számuk folyamatosan nő, például az M7 autópálya nyomvonalán, illetve az Erzsébet téren tervezett mélygarázs helyén folytatott ásatások révén. – Melyek a legfontosabb régészeti emlékeink? – Palin északi része: őskori telep és kultuszhely. E különleges, felbecsülhetetlen tudományos-kultúrtörténeti értékű lelőhelyet évezredek óta őrző homokdombot 2007-ben az M7-es autópálya építéséhez – érthetetlen módon, hatósági engedéllyel – elhordták. A lazsnaki kápolna környéke: rézkori település és késő római kori villagazdaság. Az Inkey-kápolna környékén jelentős kiterjedésű késő rézkori, valamint bronzkori település leleteit tárta fel Horváth László régész. Házak, házépítési anyagnyerőhelyek, hulladékgödrök és kemence kerültek elő. Vár utca, Kanizsa vára: A török kori Magyarország egyik legjelentősebb, és a Dél-Dunántúl legerősebb várából a felszínen mára egyetlen tégla sem maradt. Kanizsa 1690-ben visszafoglalt vára is osztozott az 1702 után lerombolt száznál több erőd (Pápa, Kaposvár, Zalaegerszeg, Baja, Szolnok, Hatvan, Nagykálló, Tokaj, stb.) sorsában. A Kanizsa-környéki mocsarak lecsapolása és a több évszázados feltöltések-tereprendezések következtében mára a vár helyének körvonalai sem rajzolódnak ki a terepen. Erzsébet tér környéke: középkori városfal maradványai. Érdekes leletnek tekinthetők az Erzsébet tér középső részén folyó mélygarázs-építést megelőző 2007. évi ásatásból előkerült sarokbástyára utaló cölöpmaradványok. Ezek segítségével tovább sikerült pontosítani a városfal és az azt kísérő sáncárok keleti szakaszának nyomvonalát. Az Erzsébet tér rekonstrukciója keretében e falszakaszra utaló térburkolati jelzés is tervezett. Szentgyörgyvári hegy: Romlottvár (Botszentgyörgy vára). A vár területe jelenlegi elhanyagolt állapotában elszomorító képet mutat, pedig több törődés és áldozatvállalás esetén turisztikai nevezetességgé válhatna. Az időközben elhunyt Dr. Cseke Ferenc tanár és a Nagykanizsa Városvédő Egyesület 1998-ban a Romlottvár ügyének felkarolására alapítványt hozott létre, mely azóta is működik. Bajcsai homokbánya: Bajcsa vára. A vár helyén homokbánya nyílt és a maradványok nagy része mára már megsemmisült. Az ásatás gazdag leletanyaga a Thúry György Múzeumba került. Garay utca: Középkori ferences kolostor. A Garay utca északi oldalán lévő benzinkúttól északkeletre, illetve a GE gázfogadójától délkeletre fekvő beépítetlen telken, a közelmúltban Vándor László megyei múzeumigazgató ásatásából került elő a korabeli oklevelekből jól ismert Kanizsa középkori ferences kolostorának és templomának maradványa. A lelőhely korábban is ismert volt, de sokáig nem sikerült egyértelműen azonosítani. Az újabb ásatás azonban egyértelműen kolostorra utaló maradványokra bukkant, így e helyen csakis az 1374 előtt, a Kanizsai család által alapított, Szűz Mária tiszteletére szentelt ferences kolostor állhatott. Ebből következő új felismerés viszont, hogy Kanizsa középkori Szent Margitról nevezett kör alakú plébániatemploma – ahová a korabeli feljegyzések szerint Thury György holttestét is temették – nagy valószínűséggel a Magyar utca – Dózsa György utca csomópontja környékén ismert középkori temető területén állhatott. Sajnos ennek épületmaradványaira eddig még nem sikerült ráakadni. Mindez a középkori Kanizsa mezőváros feltételezett fekvését is némileg új megvilágításba helyezi. Mórichelyi mező: Mórichelyi rotunda és török-kori vár. Az egykor Somogy vármegyéhez tartozó Mórichely falu plébániája már az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben említésre került. A mórichelyi Árpád-kori rotunda (körtemplom) helyének lokalizálása csak 1978-ban sikerült, mikor Vándor László a Mórichelyi-mezőn, a jankapusztai útelágazás közelében azonosította a falu középkori templomának maradványait. A szántóföldben rejtőző maradványok jelenleg nem veszélyeztetettek, azonban e romok tudományos- építészettörténeti jelentősége miatt kívánatos lenne a feltárás folyatatása és befejezése, valamint a rom nagyközönség számára is élvezhető bemutatása – összegezte Deák-Varga Dénes városi főépítész. Bakonyi Erzsébet Büszkék lehetünk régészeti értékeinkre Kanizsa – A 10 mi ügyeink 2009. április 16. A KÓTA - Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége és a nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon szeretettel meghívja Önt és kedves családját A XVIII. ÉNEKLő IFJÚSÁG SZAKMAI NAPOK ÉS KONCERTEK AZ ÉNEKLő IFJÚSÁG 75. ÉVÉBEN zárórendezvényére, AZ ÁPRILIS 18-ÁN, SZOMBATON 19 ÓRAKOR KEZDőDő ÜNNEPI HANGVERSENYRE A JÉZUS SZÍVE TEMPLOMBA (FELSőVÁROSI TEMPLOM) Fellépnek a város kórusai, valamint vendégeink Pécsről: Gregoriana Calasanctiana, vezényel: Ráczné Bella Cecília Testvérvárosok Terei Általános Iskola Nagykórusa, vezényel: Tillainé Merácz Ágnes. Farkas Ferenc Énekegyüttes, vezényel: Baráth Yvette Batthyány Lajos Gimnázium Virág Benedek Vegyeskara, vezényel: Cseke József. Pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium Laudate Kórusa, vezényel: Nagy Ernő. Kistérség. Legutóbbi ülésén a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása az ülés elején meghallgatta dr. Molnár József alezredes soron következő beszámolóját a térségben, majd rátért a napirendi pontokra. AMÁV-Start és a Zala Volán képviselői tájékoztatták a Társulás tagjait a tervezett menetrend-módosításokról. Tóthné Temesi Kinga, a KSZI irodavezetője kérdésre elmondta, a Nagykanizsa-Budapest útvonal időtartamát négy óra alá nem faraghatják, először a vonalak állapotán kellene javítani. Mivel tízszeres kivitelezési költségek vannak a vasútnál, mint a közutakon, az időtartam-csökkenés egyelőre lehetetlen. Beszámolót hallgattak meg a tagok a pedagógiai szakszolgálati feladatok 2008. évi ellátásáról, valamint az NKTT 2008-as költségvetési gazdálkodásáról. Szó volt még a 2009. évi Közfoglalkoztatási tervről, illetve Közbeszerzési Tervről. Kamarai Küldöttgyűlés. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara soron következő küldöttgyűlésén az elmúlt gyűlés óta eltelt időszak eseményeiről esett szó. A tagok meghallgatták az elmúlt év gazdálkodásáról szóló éves beszámolót, majd megbeszélték a 2009. évi költségvetés tervezetét. Ezután javasolták a Kamara Alapszabályának és az SZMSZ-ének ebből adódó módosítását. A leköszönő tagoktól is búcsút vettek, Czoborné Pintér Ildikó oklevelet kapott, illetve tiszteletbeli alelnöki címet, Brenner Árpád oklevelet. A legutóbbi gyűlés óta tizenöt taggal bővült a szervezet, négyen a megyeiből jöttek át, a többiek újak – tudtuk meg dr. Polay József elnöktől. Az új tagok az elnökségben is megjelentek. Az új tisztségviselők a következők: általános alelnök: Mádé Károly (DKG-EAST Zrt.); ipari tagozati elnök, s egyben alelnök: Miklós Zsolt (Kanizsa Trend Kft.); új elnökségi tagok pedig Krihó Zsuzsanna (Gázgép Kft.) és Petró Gyula (CWG Hungary Kft.). A multiág irányítási és stratégiai kérdései a gyakorlatban. Második előadásához érkezett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamra által szervezett sorozat. Ezúttal Mosonyi György, a MOL Zrt. vezérigazgatója, s egyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke tartott előadást a fenti címmel. Lakcímke fórumot szervezett a társasházak képviselői számára a fővárosi székhelyű Energiaklub a Nagycsaládosok Egyesülete és a Fenntartható Fejlődésért Egyesület közreműködésével. Országos szinten a tavaszi hónapokban hatvanöt rendezvényen találkozhatnak a látogatók a Lakcímkével. Akampány része egy ingyenes Lakcímke kiadvány is, melyet a rendezvényeken terjesztenek a lakosság körében. A társasházi képviselők számára rendezett szakmai fórum egyik állomása Nagykanizsa volt. A napnak az volt a célja, hogy segítséget kapjanak a résztvevők a háztartások energiatanúsításáról, azaz hogyan kerül az Energiatanúsítvány az emberek otthonára, és mi módon takaríthatók meg jelentős összegek praktikus megoldásokkal. A fórumot a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. képviseletében Kardos Tibor nyitotta meg. 2009-től hazánkban is bevezetésre került az épületek energetikai tanúsítása. De mit is jelent a tanúsítvány, milyen hasznot hozhat az ingatlan tulajdonosának, és hogyan kapcsolódik a hatékony energiahasználathoz? – Mindezekre a kérdésekre igyekeztek választ adni a rendezvény előadói. A kulcsszó az energiatudatosság. Egyszerűen, három lépésben. Első lépésként elég az odafigyelés, vagyis igyekezzünk otthonunk energetikai adottságait hatékonyan kihasználni. Második lépés a fogyasztáscsökkentő beruházás, például a hőszigetelés vagy a háztartási berendezések korszerűsítése. Harmadik lépés lehet a megújuló energiaforrások alkalmazása. Az energiatanúsítvány hozzájárul ahhoz, hogy a rendelkezésre álló korszerűsítési lehetőségek közül személyre szabottan azt válasszuk ki, amivel a legjobb eredményt érhetjük el. A fórumon többek között elhangzott: Európában az összes elfogyasztott energia 40 százalékát az épületekben használjuk fel, ezért foglalkozik kiemelten az Európai Unió is a lakások, közintézmények energiahatékonyságával. Az energetikai tanúsítás bevezetése minden tagország számára kötelező. Aszabályozás célja, hogy hoszszabb távon csökkenjen az épületek energiafogyasztása, amihez a tanúsítvány, mint hiteles információhordozó, az egyik legjobb ösztönző eszköz. Az energiatanúsítvány olyan, független szakértő által készített műszaki dokumentum, amely a lakás energetikai tulajdonságairól tájékoztat, valamint javaslatot tesz az energiamegtakarítás lehetőségeire. Ezáltal segíti a tulajdonosokat a helyes energiafelhasználási és korszerűsítési döntéseikben. A tanúsítvány értéket teremt, az alacsony energiafogyasztás – ahogy a háztartási gépek esetében is – értékké válik, és ez megjelenik az ingatlanok árában is. 2008. június végén Magyarországon is megjelent az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. kormányrendelet. A rendelet szabályozza, hogy milyen esetekben, kinek, és milyen feltételekkel kell a tanúsítványt elkészíttetni, ki készítheti el, és mennyibe kerül a tanúsítás. A tanúsítvány arról tájékoztat, hogy az adott épületeknek a műszaki állapota (szigetelése, fűtési rendszere, hőveszteségei) alapján mekkora lesz az éves várható energiafogyasztása. Az energiafogyasztás alapján a tanúsítvány egy skálán energetikai osztályokba sorolja az ingatlanokat. Bárki elkészíttetheti otthona energetika tanúsítványát, de az az új épületek építésekor, valamint a lakás eladásakor, illetve bérbeadásakor lesz csak kötelező. Eladáskor és bérbeadáskor csak 2012. január elsejétől, új épület esetében már 2009. január 1-jétől kell tanúsítványt készíttetni. A témával kapcsolatban a Város Napja rendezvényén, valamint május 2-án, a Nagycsaládosok Napján a Zöld táborban is kaphatnak információt az érdeklődők. B.E. Lakcímke fórum – Városunkban két műfüves pályát adtak át a Mindenki Sportpályáján. A 40x20 méteres, zúzott kőalapú, műfüves, „C” kategóriás labdarúgópályák kivitelezési munkái elkészültek, műszaki átadásuk megtörtént. A hétvégétől már használhatták a sportolni vágyók, az első mérkőzést a húsvéti ünnepeket követő első munkanapon játszották a pályákon. Az idei költségvetésben nyolcvanmillió forint szerepel újabb négy műfüves pálya kialakítására. Hogy mindezekből mennyi valósulhat meg, az függ a közgyűlés döntésétől, és az úgynevezett költségvetést faragó bizottság javaslatától – mondta el Balogh László, az OKISB elnöke, aki ezúton is hívja a kedves kanizsaiakat, jöjjenek ki a Mindenki Sportpályájára, és próbálják ki az új műfüves pályát. B.E. Jöjjenek, próbálják ki! Kanizsa 2009. április 16. – Oktatás 11 Fotó: Bakonyi Erzsébet Hódított a Kanizsa vár… Kétévente kerül megrendezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia, a hazai felsőoktatás legjelentősebb versenye, melynek ebben az évben a Debreceni Egyetem ad otthont. 2009. április 6-8. között a Közgazdaságtudományi szekció rangos fóruma zajlott le, ahol a Marketingstratégia Tagozatban második helyezést ért el a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának idén végzett hallgatója Keléné Molnár Melinda Gertrud az „Új Kanizsa Vár, az élő középkori vár” című munkájával. Témavezető Dr. Keller Krisztina egyetemi adjunktus volt. A zsűri magas pontszámot adott mind a benyújtott írásos pályamunkára, mind pedig az ott elhangzott prezentációra. A konferencián 35 tagozaton 433 előadás hangzott el. Nem csak olvasnak, értik is. A Kőrösi Csoma Sándor szövegértő megyei verseny eredményhirdetésére gyűltek össze a minap a rendező iskolában, ahol a megjelenteket Kókainé Hámorszki Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója köszöntötte, Szmodics Józsefné, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődésiés Sportosztályának osztályvezetője pedig az olvasás, a szövegértés fontosságáról szólt. A versenyt a 2-8. évfolyamnak hirdették, ahol a dobogós helyezettek és felkészítő nevelőik jutalomban részesültek. A második évfolyamosok közül Pánczél Bálint (Nagyrécse) lett az első, őt Bankó Anikó (Zalaegerszeg), majd Tóth Martin (Keszthely) követték a helyezésekben. A harmadikosoknál a kanizsai Salamon Sára (Kőrösi) nyert, második Benke Bianka (Zalaegerszeg), a harmadik Kovács Írisz (Gyenesdiás-Várvögy) lett. A negyedikes kategóriában az I. Linhárt Enikő (Nk-Kőrösi), a II. Vernyel János (Nagykanizsa- Palin), a III. Hegedűs Ákos (Nk- Hevesi) lettek. Az ötödikesek közül I. Vernyel Sára (Nk-BLG), II. Vuk Dalma (Tótszerdahely), III. Szabó Melitta (Zalaszentgrót). Hatodik évfolyam: I. Varga Zsófia (Zalakaros), II. Veszelyi Krisztin (Nk-BLG), III. Szűcs Viktória (Nk-Hevesi). Hetedikesek: I. Tóth Erika (Nk-BLG), II. Tiszai Jennifer (Nk-Péterfy), III. Horváth Dóra (Nk-Bolyai). Nyolcadikosok: I. Péter Kármen (Bázakerettye), II. Jáni Eszter (Bázakerettye), III. Szilágyi Dezső (Nk- Kőrösi). A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon, egyben a Költészet Napját is köszöntve, felújította régi batthyánys hagyományát az intézmény, színházba mentek. A HSMK színháztermében két felvidéki színész, Gál Tamás és Bodonyi András előadásában láthatták Petőfi Sándor: A helység kalapácsa, és Arany János: A nagyidai cigányok című művét. A tanulók nagy élvezettel hallgatták az iskola régi „barátainak” játékát, sőt, néhányan közreműködtek az előadásban, Gál Tamás invitálására kipróbálhatták színészi vénájukat a színpadon. Színházba ment az egész Batthyány Bazsó Adrienn versmondó és Bakaja Zoltán brácsaművész közös előadói estjének a Honvéd Kaszinó Tükörterme adott otthont. A műsort Halmos Ildikó, az intézmény vezetője ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Adrienn számtalan hazai és Kárpát-medencei versmondó verseny győztese, kétszer lett első helyezett ifjúsági kategóriában a Csengey Dénes vers- és prózamondó versenyen. Az est folyamán Bakaja Zoltán által írt, illetve fordított verseket szavalt. Zoltán előadásában pedig a Bach-szonátát és a Reger szonátát hallgathatták meg a megjelentek. Steyer Edina Bizalmasan, verssel és brácsával Azt olvastuk, beosztottjaitól könnyet, ölelést és Márai Sándor kötetet kapott a bukott kormányfő. Azt ajánljuk, szívlelje meg belőle a következő sorokat: „egy nép azt mondta: ‘Elég volt.’ ” Az ’56-ban írt naplóból pedig: „Isten malmai gyorsan őrölnek.” – fogalmazott L.Mátés Valéria, a Nagykanizsai Polgári Egyesület elnökségi tagja az 1956-ban magát éppen MDPnek nevező kommunista párt városi székháza, a Sugár út 10. előtt. Másfél éve egyesületünk elnöke arra emlékeztetett: a sortűz után itt surrantak ki büntetlenül az elkövetők és a parancs kiadói. Mi azonban tudjuk, előbb-utóbb minden tettért felelni kell! Kóré Péter akkor utalt Gyurcsány Ferencnek a 2006-os megsebzett ünnepért viselendő felelősségére is. Azt az embert pedig, akit tegnap a választók megkérdezése nélkül – hatalomátmentő komédiával – Gyurcsány Ferenc utódjává tettek, kilenc öngyilkosságba hajszolt ember vére vádolja. Semmi sem változott. „Nem maradhat Magyarország miniszterelnöke az, akinek vér tapad a kezéhez.” – kell ismételnünk a másfél éve mondottakat. Csak szabad választáson bizalmat kapó kormány vezetheti ki hazánkat a gazdaságinál is súlyosabb morális válságból! – a közvéleménykutatások szerint a nagy többségnek ez az akarata. P.J. Minden tettért felelni kell! Az elmúlt héten a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a Kéhli Vendéglő Krúdy Szalonja meghívására Budapestre utazott Szmodics Józsefné, a Művelődési és Sportosztály vezetője, Halmos Csaba kulturális referens és a Takács László Irodalmi Kör két tagja, Fa Ede és Riersch Zoltán. A meghívás apropójának Fa Ede: Eszmélet len című kötetének bemutatása volt. A kötet és a szerző nagy sikert aratott a közönség körében. Életfilozófiája, embertársaihoz való viszonyulása, a verseiben megfogalmazott életbölcsességek felkeltették az érdeklődést. A megjelenteket Szmodics Józsefné köszöntötte. Beszédében elmondta, Nagykanizsa büszke a kulturális intézményeire, az itt élő művészekre, alkotókra, alkotásokra. Az önkormányzat lehetőségeihez mérten minden évben komoly támogatást biztosít a kultúra területén tevékenykedő civil szervezeteknek. Könyvkiadásokra is nagy hangsúlyt fektet, lehetőséget teremtve a városban és környékén élő, vagy Nagykanizsáról elszármazott írók, költők bemutatkozására. Jelenleg a „Kanizsai Antológia” 9. kötetéhez várják a verseket, prózákat, műfordításokat és tudományos írásokat. Az 1982. október 25-én Óbudán megalakult irodalmi kör célja a Krúdy-hagyomány ápolása mellett az irodalom népszerűsítése is. A Krúdy Kör két vezető tisztségviselője, Kanizsa József és Király Lajos is Zalából indult. B.E. Kötetbemutató a Krúdy Körben Kanizsa 12 – Színes 2009. április 16. Fotó: Steyer Edina Kanizsa Kvíz Kalandozások a történelmi korszakokban Név: ............................................................................................... Lakcím: ........................................................................................ Telefonszám: ................................................................................ Ismét Kanizsa Kvíz! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét megrendezi a "Ki tud többet Nagykanizsáról?" - Kanizsa Kvíz vetélkedőt. Ahárom héten keresztül zajló játék nyertesei között ajándékcsomagot sorsolunk ki, melyet a nyertesek a Város Napján (április 24-25-én) a Polgármesteri Hivatal és a Tourinform Iroda közös standján vehetnek át az Erzsébet téren. A megoldásokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában és a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap Szerkesztőségében található gyűjtőládákba helyezhetik el a megfejtők. Kérjük, hogy a borítékra feltétlenül írják rá nevüket, illetve elérhetőségüket! Jó szórakozást! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata II. forduló Mikor említették először Kanizsa (Knysa) nevét írásos formában egy királyi adománylevélben? Amikor IV. Béla Princ comesnek adta ajándékba a Bille nevű birtokot, mely a Knysa nevű földdel határos…… 1. 1192-ben 2. 1245-ben X. 1270-ben Ki volt az a vitézségéről híres katona, kinek kapitánysága alatt megkezdődött a kanizsai vár korszerű erődítménnyé építése 1568 után? 1. Huszti György 2. Thúry György X. Szondy György Az Erzsébet téren ma a Magyar Plakát háznak otthont adó későbarokk épületben mi működött eredetileg? 1. dohányraktár 2. magtár X. városi fogda Milyen épület díszítette egykor a városközpontot a Fő út és Ady utca sarkán? (Segít a képeslap) 1. Az 1873-ban épült Városháza 2. A Városi Ispotály (kórház) X. A Nagykanizsai Takarékpénztár 1870-ben épült székháza Hová szállította a Nagykanizsán keresztül megépült első vasútvonalon keresztül az első tehervonattal gabonaszállítmányát egy angol kereskedő? 1. Budáról Bécsbe 2. Budáról Prágerhofba, majd Triesztbe X. Budáról Szombathely- Sopronon keresztül az osztrák déli tartományokba A feladatokat összeállította: Kunics Zsuzsa muzeológus, Thúry György Múzeum. A feladatok megoldásában segítenek: a Nagykanizsa Városi Portál (Várostörténet, Kanizsai séta) www.nagykanizsa.hu és a Kanizsai Enciklopédia szócikkei. Itt a tavasz, eljött az ideje az idei első ADDINOL-Kanizsa Rádió Szlalom Kupának is. Harminckét versenyző koptatta a gumikat és az aszfaltot a Kanizsa Centrum parkolójában – napsütésben, nézők kavalkádjában. Érkeztek Szombathelyről és Zalaegerszegről is, hogy városunkban mérettessék meg magukat. Már megszokhattuk Németh Lajostól, hogy mindig valami látványosat nyújt – s ez persze nem mindig tesz jót Ladájának –, most is ez volt a helyzet: pörgött-forgott, melynek következtében az alsó függő gömbfej szétesett. Lajos nem adta fel, hamar kicserélték a fiúk a gömbfejet, s rótta tovább az utat a második és a harmadik körben, illetve a verseny utáni bemutatón is láthattuk. Aközönség nagy örömére ismét volt kamionos attrakció is Senkó Lászlónak köszönhetően. A nézők fütyültek, kerepeltek, kiabáltak, mindenki nagyon várta már, hogy a komor tél végeztével ismét beköszöntsön a tavasz – s természetesen a szlalom- szezon, így aki ellátogatott a versenyre, egy élményekkel teli délutánt hagyott maga mögött. Negyedik alkalommal szintén Bogár Ferenc (róla két számmal ezelőtt olvashattak lapunkban) lett az abszolút első helyezett, bár Balikó Tamás, aki csak tesztelte önmagát, ezúttal időben Ferit is megelőzte. Második helyen Somos Péter végzett, őt Klinger Tamás követte a dobogón. Végeredmények kategória szerint: A kategória (1000 cm3-ig): 1. Bogár Ferenc (02:13,88), 2. Perlényi Balázs (02:22,12), 3. Nagy László (02:25,96). B kategória (1001-1600 cm3): 1. Somos Péter (02:15,11), 2. Balikó Ákos (02:19,08), 3. Hirt Attila (02:20,91). C kategória (1601- 2000 cm3). 1. Klinger Tamás (02:15,19), 2. Németh Csaba (02:22,47), 3. Mátés László (02:22,71). D kategória (2000 cm3 felett): 1. Tulezi Antal (02:21,29), 2. Kovács László (02:29,34), 3. Háry Szabolcs (02:33,55). E kategória (női): 1. Kondricz Betti (02:29,95), 2. Tuboly Diána (02:30,25), 3. Hadnagy Gertrúd (02:31,36). S.E. Szombati kerékcsikorgás Kanizsa 2009. április 16. – Ez + Az 13 Horoszkóp Ezekben a napokban gondolja meg jobban, kinek, milyen információt mond el, mert könnyen félreérthetik. Ne foglalkozzon más gondjával-bajával, mert könnyen elronthatja a vidáman induló hetét. Ha nosztalgiázni támad kedve, ne azon sajnálkozzon, hogy mit mulasztott el, inkább ragadja meg az ígérkező jó alkalmakat. Vitatkozás közben ne mutassa ki haragját, inkább törekedjen a megegyezésre. Változásokra számíthat ezen a héten. Lehet, hogy egy költözés, vagy munkahelyváltoztatás ötlete pattan ki valamelyik családtagja fejéből. Az ellenkezés helyet csatlakozzon hozzájuk. Körültekintőbben szervezze az életét. Ne engedje, hogy sorozatosan más vegye kezébe az önt is érintő dolgok irányítását. Ha úgy érzi, kikapcsolódásra van szüksége, ne hagyja, hogy a családja visszahúzza. Az ünnepek idején ugyan némi vitát okozott az ajándékozás a családban, de a kedélyek szerencsésen lenyugodtak. De sajnos nem sokáig, mert néhány nap múlva itt lesz a Város Napja, s jöhet az újabb ajándékvásárlás. Bizonyára a tavaszi fáradtság az oka, hogy nincs túl nagy kedve munkába lendülni. Értékelje át a helyzetet, de ne hagyja magát lebeszélni a terveiről. Időközben a hangulata is megváltozik, és ismét vidám lesz. A többnapos lazítás, pihenés után most ismét tele van energiával. Erejét, idejét ne forgácsolja el értelmetlen dolgokra. Kreatív ötleteinek megcsillogtatásával lenyűgözheti a környezetét. Fordítson nagyobb figyelmet az egészségére. Ha másképp nem megy, építsen be kiadós sétákat, netán táncot a mindennapjaiba, s hamarosan jobban fogja érezni magát. Ügyeljen a fokozatosságra, ne kapkodjon el semmit. Ha bevallja, ha nem, a napsütés, a tavasz, önre is jó hatással van. Vitaminokkal, sétával, mozgással még inkább elűzheti a negatív gondolatait, hiszen tapasztalatból tudja, morcos hangulatban nem megy semmire. Érzékeny, sértődős lehet mostanában. Mielőtt megharagudna bárkire, gondolkodjon higgadtabban, és tegyen valamit. Foglalja le magát valamilyen tevékenységgel, ami még sikert és elismerést is hozhat. Jókedvűen, vidáman telik a hete, bár időnként nyomasztja az az érzés, hogy nem tud a párjával élni, de sajnos nélküle sem. Hogy mi lehetne a gondjára a megoldás? Tanácsos lenne a bölcsebb ismerősei véleményére hallgatni. Időnként úgy érzi, a magányos élet nem önnek való, ezért inkább enged a rigolyáiból, megszokott tevékenységéből csak azért, hogy párja kedvébe járjon. Ha mindez nem elég, találjon ki például egy különleges meglepetést. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Örömhír vallási percek vasárnap reggelente 6.30-kor Az Ön rádiója FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 Kutyaszálló amerikai vígjáték (SZ) (KN) 13.30 Nem kellesz eléggé amerikai-német vígjáték (SZ) (12) 19.30 19.30 Szörnyek az űrlények ellen animációs film (SZ) (12) 15.30, 17.30 15.30, 17.30 2009.április A mozijeggyel 10% kedvezmény a Vogue és az Amadeus kávézókban! SZOLGÁLTATÁS VEGYES JÁRMű Kanizsa 14 – Apró 2009. április 16. INGATLAN Nagykanizsa belvárosában (Hunyadi úton) közel 700 négyzetméteres terület eladó! Irányár: 19 millió Ft. Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában karbantartott 78 m2-es családi házrész pincével, padlással, 1185 m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-737, 20/398-1455 (6312K) Csengery úton 59 m2-es, két szobás (előszoba, fürdő, spájz, pince, padlás, kert) részben felújított udvari lakás eladó. Érd.: 30/227-3294 Belvárosban három szobás, nappalis családi ház két fürdővel, nagy, aknás garázzsal, rendezett, szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető palini családi házra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/315-861, 30/851-7255 (6389K) Városkapu krt-on önkormányzati garázs bérleti joga eladó. Érd.: 30/385-1088 (6428K) Gyékényesen az „A” szektorban, közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany, kábeltévé.) Érd.: 30/227-3294 Nk-án a Zemplén Győző utcában 1,5 szobás, összkomfortos, bútorozott lakás kiadó, esetleg eladó. Érd.: 93/318-472 (7035K) Piaggio háromkerekű kisautó, bordó színű (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető) eladó. Ára: 200.000 Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981-0535 (7032K) Riger négykerekű, 500 köbcentis, diesel, fekete színű autó (kismotorvezetői jogosítvánnyal vezethető), 1000 km-rel eladó. Irányár: 2,5 millió Ft. Érd.: 93/314-523, 30/981- 0535 (7033K) 500 kg-os utánfutó eladó. Ugyanitt 4 db BARUM 165/70 R13 M+S gumi felnivel együtt olcsón eladó. Érd.: 93/314-265 (7034K) Rattan asztal 2 db karosszékkel olcsón eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: 30/9934-120 (7030K) Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555- 3014 (6430K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1500 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481- 2323 telefonszámon lehet (6273K) Magyar nyelv és irodalomból korrepetálást, pótvizsgára, felvételire felkészítést, valamint szakdolgozatok, egyéb anyagok gépelését vállalom. Tel.: 30/968-8184 (6288K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Érd.: 20/510-2723 (7036K) Tüzifa, parketta teherautónként szállítással 20.000 – 25.000 Ft-tól ELADÓ Tel.: 30/385-9575 2009 ATAKARÉKOSSÁG ÉVE Kösse újra CASCO-ját jelentős kedvezménnyel! Kérjen ajánlatot, most megéri! 30/916-1600 Április 16. A HSMK MűVÉSZETI TANFOLYAMÁN RÉSZTVEVőK KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: április 30-ig Április 17. 17 óra SZÍNJÁTSZÓ KLUB Vezeti: Csepely Gábor Április 17. 19 óra A FőISKOLAI KLUB NYITÓ RENDEZVÉNYE Belépődíj: 500 Ft Április 22. 18 óra HUMÁNÖKOLÓGIAI SZABADEGYETEM Kultúra és klímaváltozás A belépés díjtalan Április 23. 10 és 14 óra TREBLA, A BÁRÁNY Zenés mesejáték, az Apró Színház előadása. Belépődíj: 500 Ft Április 16. 16 óra LEHET EGY DAL… Borsos Beáta és Tulman Géza musical műsora. Zongorán közreműködik: Maronics Ferenc Belépődíj: 600 Ft Április 17.18 óra NE GONDOLD, HOGY AZ A TAVASZ…" A Tüttő János Nótaklub vacsorás nótaestje. Belépődíj: 1500 Ft, vacsora 1500 Ft Április 20. 18 óra DE, JAJJ! - cigánykabaré Belépődíj: 1 500 Ft Április 21. 18 óra EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD - ETKAANYÓ TITKAI Bemutatóval egybekötött előadást tart Kártyikné Benke Etka Belépődíj: 500 Ft Április 18. 16-18 óra TÁNCHÁZ GYEREKEKNEK Belépődíj: 200 Ft Április 18. 18 óra TÁNCRA LÁBAM népzenei táncház sorozat Belépődíj: 500 Ft SORSODAT MAGAD INTÉZED Magyarországi plakátok az 1950-es, ''60-as évekből Megtekinthető: május 31-ig GÉPELÉST (szakdolgozatok, árajánlatok, stb.) SZÁMÍTÓGÉPES SZERKESZTÉST (Word, Excel, QuarkXPress, Adobe Indesign, Adobe Photoshop programokkal) NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST RÖVID HATÁRIDőVEL VÁLLALOK Tel.: 30/9932-534 Az akció 2009. május 30-ig tart Multifokális lencse AKCIÓ -30% Az akció április 1-től június 30-ig érvényes! A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete 24-én, pénteken a szokott időben, 15.30-kor tartja klubfoglalkozását, a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében, ahol diabetes és magas vérnyomás témában tart előadást Dr. Sebestyén Miklós főorvos. Kanizsa 2009. április 16. – Sport 15 Bajai Bácska FKE – Kanizsa KK DKG-East 85-73 (19-20, 16-18, 25-18, 25-17). NB I B-s férfi kosárlabda- mérkőzés. Rájátszás a négybe kerülésért, visszavágó. Baja, 300 néző. Játékvezető: Téczely, Domokos. Kanizsa KK DKG-EAST: Kasza 12/9, Vertetics 6/6, Beck 2, Koma 3, Filipovic 17. Csere: Sági 17/9, Zsámár 4, Fodor, Becze 4, Murvai 4, Lovas 3, Weisz 1. Edző: Kovács Nándor. Továbbjutott: Kanizsa KK – DKG East (183-153). Negyvenkét pontos előnnyel utazott a bajai visszavágóra a nagykanizsai csapat, s mondhatni izgalommentesen indult a találkozó. A vendégek minimális előnyre tettek szert és ezt a második etapban még növelték is. A második félidő elejétől a korábban kevesebb játéklehetőséghez jutott kosarasok is szerepet kaptak a vendégeknél (Becze Barnabás, Lovas Péter, Weisz András) s ők sem vallottak szégyent. Az utolsó negyedben – a már biztos továbbjutás tudatában – kicsit lankadt a Kanizsa KK figyelme, s ezt kihasználva a maga javára fordította a találkozót a hazai csapat. A visszavágó csupán formalitásnak tűnt, ami be is bizonyosodott, lévén a dél-zalai klub magabiztosan jutott a legjobb négy közé. A döntőbe kerülésért a SMAFC gárdájával mérkőznek a dél-zalaiak, de azt más most leírhatjuk, hogy a KKK-DKG East útban van 2003- as, eddigi legnagyobb sikere felé, amikor – gyakorlatilag – az NB I A-csoportba kerülésért játszhattak a kanizsaiak… Kovács Nándor: – Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani, s hogy magabiztosan jutottunk a négy közé. Polgár László Közelítvén a történelmi sikerhez Nagykanizsai Torna Egylet 1866 – Dombóvár FC-Rutin 1-0 (1-0). NB III Dráva csoport labdarúgómérkőzés, 21. forduló. Nagykanizsa, 300 néző. NTE 1866: Horváth G. – Boros (Szalai), Pozsgai, Burucz, Farkas J. – Ujvári, Hegedűs (Iványi), Rácz Sz., Bagarus – Cs. Horváth G., Szőke (Nagy T.). Vezetőedző: Visnovics László. Góllövő: Rácz Sz. (6.) A hazai szakvezetés legnagyobb örömére eltiltás és sérülés sem gátolta a csapatösszeállítást, így jelenlegi legerősebb csapatával tudott pályára lépni a kék-piros legénység, mely a mérkőzés 6. percében rögtön meg is szerezte a vezetést: Szőke Ádám lövését a vendégportás csak kiütni tudta, az érkező Rácz Szabolcs pedig 5 méterről az üres kapuba passzolt (1 – 0). A félidő hátralévő részében is támadott a kanizsai csapat, de újabb gólt szereznie nem sikerült, mivel Ujvári Máté és Bagarus Gábor lövése is a lécen csattant. Szünet után a vendégek harcosabban és támadóbb felfogásban lendültek játékba, beszorították az NTE-t, de komoly lehetőségeik nem voltak. A félidő derekán, aztán újra a hazaiak vették kezükbe az irányítást, több veszélyes támadást vezettek – Nagy Tamás szabadrúgása felső kapufát talált – de a megnyugtató második gólt nem sikerült begyötörni. A dél-zalai gárda az ötödik helyet foglalja el a tabellán a Szentlőrinc, Szekszárd, Paks II és a Kaposvár II négyese mögött. Visnovics László: – Helyzeteinket ugyan nagy számban puskáztuk el, de győzelmünk mindenképp megérdemelt. P.L. Három pontot ért Rácz Szabolcs találata A Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség díjazta a 2008-as esztendő legjobb megyei asztaliteniszezőit, s az ünnepélyes díjátadóra Nagykanizsán került sor. A megye lényegében kétpólusú a ping-pong szempontjából, hiszen a dél-zalai város klubja (Kanizsa Sörgyár SE) mellett még Hévíz SK-nál foglalkoznak kiemelten a sportággal – fogalmazott Jakabfi Imre szövetségi elnök, ezért nem is véletlen, hogy az elismerésben részesültek a két egyesület képviselői voltak. A díjátadó érdekessége volt, hogy a hölgyeknél a felnőtt és ifjúsági kategóriában is a Kanizsa Sörgyár SE igazolt asztaliteniszezője, Ladányi Dóra lett a legjobb, míg az edzőknél – mint már évek óta - a hévízi „megszállott” Emecz Emil nyert. Bicsák Bettina, a kanizsaiak legjobb serdülő leány versenyzője nem csupán korcsoportjának megyei elsőjeként részesült elismerésben, de mint megtudtuk, idén jó eséllyel pályázik egy (para-sportos) Európa-bajnoki részvételre. Rajtuk kívül a KSSE színeiben sportolók közül díjazták még Táncos Dominika, Szerdahelyi Péter (újoncok), valamint Horváth Dávid (serdülő) kitartását és lelkesedését. Megyei díj ide vagy oda, sajnos a női Extraliga küzdelmeiben Ladányi Dóra sem segíthetett, hiszen a Kanizsa Sörgyár 7:0 arányban szenvedett vereséget Orosházán. Ennél sokkalta jobb hír női vonalról, hogy az NB II Nyugati csoportjában a „kettes számú” együttes Beremend elleni 15:3-as győzelmével a bajnokság vége előtt egy körrel megszerezte a bajnoki címet, ami feljutást ér az NB I-be. Alegutóbbi meccsen kiemelkedett teljesítményével Szász Kinga és Újházi Csilla, akik négy-négy győzelmet jegyeztek. P.L. Ladányi már felnőttben is Szinte kuriózumértékű Tatabánya – BWT Kanizsa VSE 4-15. OB I B-s vízilabda mérkőzés. Kanizsa VSE: Kiss Cs. – Persely (2), Virt (2), Karácsony, Kaszper G. (1), Ujházi (1), Markó (2). Csere: Golecz (kapus), Laky (1), Kiss Á. (3), Gulyás (1), Szabó G., Cserdi (1), Wiesner (1). Játékos- edző: Szabó Gábor. Rögtön érdemes azzal kezdeni, hogy a BWT Kanizsa Vízilabda Sport Egyesület számára nem a Tatabánya elleni találkozó volt 21 éves fennállásának legnagyobb meccse, de az OB I B küzdelmeiben azért nem mindig arat olyan győzelmet, hogy ellenfele alig dob gólt. Ebből kiderülhetett, hogy fölényes siker született idegenben, Kiss Csabáék ugyanis 15-4-re győzték le a Tatabányai Vízmű SE gárdáját. A budapesti Szőnyi úti uszodában megrendezett találkozón az első két negyed a későbbiek tükrében igencsak szorosan alakult (2-2, 1-1), aztán jött a „vendég-henger” (1-7, 0-5), ami gyakorlatilag a tatabányaiak megsemmisítésével ért fel. A végeredmény még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, a csoport utolsó helyén kullogó legénységről van szó, ráadásul a siker azt is jelentette a KVSE számára, hogy második helyen állnak a tabellán. Fájdalom, az eredmény nem számít túlzottan sokat a rájátszás szempontjából, de a győzelem az minden esetben győzelem. A dél-zalai együttes legeredményesebb játékosa Kiss Ádám volt, aki háromszor talált a hálóba. P.L. győzelem Egyre kiforottabbak. A Kanizsa Box Klub öklözői két olyan nagyszabású versenyen is indultak, melyekről értékes helyezéseket hozhattak haza. A somogyi Nagyberkiben nemzetközi torna várt a dél-zalai egyesület bokszolóira, hiszen a mezőny a magyarok mellett felvonultatott horvát, román, szerb és szlovén indulókat is az egyes korcsoportok súlycsoportjaiban. A KBK képviselői közül a junior 63 kg-ban Bencze Ádám első helyen végzett, s ugyannak a korosztálynak a +86 kg-os indulói között Orbán Gábor is aranyat nyert. A felnőtteknél 69 kg-ban lépett kötelek közé Korpics István, s ő sem adta alább az első helynél. Afővárosi Énekes István Ifjúsági Emlékversenyen az utóbbi évek legnagyobb létszámú mezőnye vett részt, s 16 súlycsoportban zajlottak a küzdelmek. A kanizsaiak közül végül 48 kg-ban Nádori Tibor harmadik lett, míg 60 kg-ban Orsola Norbert végzett a második helyen. Gozdán és Hartai: meglesz Vietnam? A fent említett lábtoll-labdázók számára egyre élesedik a helyzet, hiszen a válogatók alapján mind inkább kirajzolódik, kik azok, akik utazhatnak a júniusi, vietnami világbajnokságra. Értelemszerűen az újszászi megmérettetésen is sorrendben a hatodik, Hanoiban megrendezésre kerülő világesemény állt a középpontban, s továbbra is az a kérdés, hogy Gozdán Ágota és Hartai Attila vezérletével a kanizsaiak hét kategória közül melyekben esélyesek az indulásra. Kanizsa 16 – Hirdetés 2009. április 16. XXI. évfolyam 16. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. április 23. Kanizsa A Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás életében jelentős nap volt április 16-a. A „Nagykanizsa agglomeráció csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése” projekt támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásával, egy lépéssel ismét közelebb kerültek a megvalósításhoz a települések. A szerződést Huba Bence, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának igazgatója és Tóth Nándor, a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás elnöke írta alá a Vasemberház Dísztermében. Az előzményekről Tóth Nándor, a szennyvíztársulás elnöke kiemelte: 2005. június 6-án Nagykanizsa és 14 környező település polgármesterei aláírták a társulás alapító okiratát. Az alapító okirat rögzítette, hogy a társult 15 település közösen valósítja meg az adott települések csatornahálózatának kiépítését, Nagykanizsa csatornázatlan településrészeinek rendszerbe kötését, illetve a városi szennyvíztisztító telep felújítását és bővítését. Ez utóbbira a szűkös kapacitás, illetve a kibocsátott szennyvíz minősége miatt van szükség. A jelenlegi rendszer nem felel meg az uniós előírásoknak, ami az üzemeltetőnek a jelentős erőfeszítéseken túl fokozott anyagi terheket is jelent. Hasonlóképpen problémát okoz az érintett településrészeken és településeken lakóknak is a keletkező szennyvíz elvezetése. A projekt megvalósulása esetén – hangsúlyozta Tóth Nándor –, amelyben egyre inkább hisznek, a települések csatornahálózata kiépül, és a szennyvíztelep gondjai is megoldódnak legalább harminc évre. A több mint 200 millió forintot felemésztő előkészítés és tervezés költségeinek háromnegyed részét a magyar állam fedezte, a többit a projektben résztvevő önkormányzatok biztosították. Az előkészítés, a tervezés és az engedélyezés folyamatai hol gyorsulni, hol lassulni látszottak. Mindig új meg új, sokszor legyőzhetetlennek látszó akadályok jelentkeztek, de valahogy mindig sikerült velük megbirkózni. Az elmúlt év decemberében új fordulatra váltottak az események – folytatta a társulás elnöke. Előbb a pályázat-elbíráló bizottság minősítette támogatásra érdemesnek a projektet, majd ez év februárjában a magyar kormány hozott kedvező döntést. Márciusban a projekt a végső döntés helyszínére, Brüsszelbe került, hogy kimondják a végső igent. Az új bekötések révén megépül közel 200 kilométernyi nyomó-, gravitációs- és bekötővezeték, megépül 51 szennyvíz-átemelő és megújul a központi szennyvíztelep. Ennek következtében korszerűsödik a szennyvíz kezelése, megszűnik a szaghatás, csökken a környezetterhelés. A keletkező biogáz is hasznosításra kerül, továbbá a telep alkalmassá válik a szippantott szennyvíz fogadására is, melyhez egy új fogadóállomás épül. A beruházás eredményeként több mint tízezer lakos komfortérzete, életkörülményei javulnak meg. A fejlesztés tervezett összköltsége nettó 12,6 milliárd forint, amelynek 85 százalékát, 10,7 milliárd forintot a KEOP pályázat biztosít társfinanszírozás keretében. (folytatás a 2. oldalon) A térség legnagyobb beruházása Kanizsa – A 2 mi ügyeink 2009. április 23. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP (folytatás a címoldalról) Ebből 9,1 milliárd forint uniós támogatás, 1,6 milliárd forintot pedig a hazai költségvetés biztosít. A fennmaradó rész az önkormányzatok és a projektben résztvevő lakosság önrésze. A teljes beruházás áfával növelt költsége bruttó 15,2 milliárd forint. Jelenleg ez a térség legnagyobb megvalósításra váró fejlesztése. Végezetül megköszönte mindazoknak a munkáját, segítségét és támogatását, akik a projekt eddigi útját egyengették. Akövetkező reménybeli esemény a kedvező brüsszeli döntés, az első kapavágás, majd az elkészült mű átadása és üzembehelyezése lesz. A projektben résztvevő önkormányzatok képviseletében Marton István polgármester kiemelte: Ilyen méretű mega-beruházás a rendszerváltás óta, sőt 1965-től, az Egyesült Izzó városunkba telepítésétől még nem volt Nagykanizsán. A város és a résztvevő települések még 2000- ben adtak szándéknyilatkozatot az új beruházás megvalósításáról, de a munkálatok inkább az előző, a 4. önkormányzat életében gyorsultak fel. Legjobbkor ért ide a beruházás, hiszen becslése szerint mintegy négyszáz embernek ad munkát a teljes megvalósulás stádiumáig. Huba Bence felajánlotta a szakminisztérium Fejlesztési Igazgatóságának segítségét, és arra buzdította a jelenlévőket, amennyiben nehézségek, problémák adódnak, nyugodtan forduljanak hozzájuk, igyekeznek ezek elhárításában a segítségükre lenni. Göndör István országgyűlési képviselő hozzászólásában kiemelte, a zalai dombok között élőknek ugyanolyan joga van jó körülmények között élni, mint a városban élőknek. Sikerült meggyőzni azokat, hogy beszálljanak ebbe a rendszerbe, akik eddig a szippantásig sem jutottak el. Az üzemeltetés költsége miatt tisztességesen a zsebükbe kell nyúlniuk amellett, hogy a források döntő többsége állami és EU-s forrás. A beruházás egy esély azoknak az építési vállalkozásoknak és munkavállalóknak, akik évek óta várnak az elindulására. A projekt ékes bizonyítéka annak, hogy a kistelepüléseknek soha nem lett volna esélyük erre az infrastruktúrára, a város segítsége nélkül nem tudtak volna forrásokat teremteni. A továbbiakban is egy jó példa arra, hogy mindenben számítaniuk kell egymásra. Bakonyi Erzsébet Marton István polgármester volt a meghívott vendége annak a fórumnak, amelyet a szabadhegyi lakosok számára szervezett Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselő. A városrész polgárait érintő kérdésekre a polgármesteren kívül Jerausek István sánci, Tóth Nándor kiskanizsai és Karádi Ferenc miklósfai önkormányzati képviselők, Gáspár András, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója, valamint Zámbó Tamás, a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályának ügyintézője válaszolt. Marton István tájékoztatóját követően a szabadhegyieket leginkább az utak, járdák állapota, az eső- és a szennyvízcsatornázás érdekelte. Jerausek István elmondta, Szabadhegyen 260 ingatlant érint a szennyvízcsatorna beruházás. A kétszázezer forintos lakossági hozzájárulást az érintettek 87,4 százaléka fizette be március végéig. A beruházás elindításához Brüsszelben mondják ki a végső igent. A tervek szerint októberben megkezdődhet a csatornahálózat kiépítése, és két és fél év múlva átadásra kerülhet. Tóth Nándor, a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás elnöke hozzászólásában kiemelte, a csatornahálózat kiépítésén kívül a szennyvíztelepet is korszerűsíteni, bővíteni kell, hiszen naponta közel kétezer köbméterrel több szennyvíz érkezik majd be a telepre. A szennyvízberuházás az Alsószabadhegyi utat csak a lakott területig érinti. A jelen projekt keretében nem csatornázhatók gazdaságosan a még nem lakott, üres telkek. A tervek, engedélyek megvannak, de nincs hozzá sem uniós, sem állami támogatás. A lakosságnak és az önkormányzatnak kell bevállalni a költségeket egy esetleges későbbi pályázattal. A kérdések között felmerült a csapadékvíz-elvezetésének problémája. Addig, amíg az Alsószabadhegyi utca felső, keleti oldala kevésbé volt beépítve, nem volt ebből probléma. Válaszként elhangzott, külön kell választani a csapadékvíz elvezetését a szennyvíztől. A csapadékvíz elvezetése az útépítés része. Az útterv elkészült, a szennyvízberuházás befejezését követően fognak hozzá, de addig is megvizsgálják, milyen ideiglenes megoldással lehet elkerülni, hogy ne érje a panaszos házfalát a csapadékvíz. Felvetették, van-e valamilyen terve az e-on-nak a rozsdásodó villanyoszlopokkal, valamint igaz-e az, hogy a légvezetékeket a föld alatt kell az épületekhez vezetni. A válaszban elhangzott, a villanyoszlopokkal kapcsolatban a hivatal érdeklődni fog az érintett cégnél, a föld alatt pedig az újonnan épülő házak esetében kötelező a kábelek elvezetése. Fakosról nem lehet átjutni Látóhegyre, mert még az út sincs kijelölve. Látóheggyel kapcsolatban jegyezték meg azt is, hogy a Rizling utca állapota jelenleg rosszabb, mint felújítás előtt. Itt vetődött fel az a kérdés, hogy a nem veszélyes hulladéknak minősülő építési törmeléket, cserepet, vissza lehet-e forgatni a hegyi utak javítására. A szabadhegyiek felhívták a figyelmet a szűkös Szekeres József utca közlekedési nehézségeire, és mindjárt javasolták is a Mária utca egyirányúsítását. Mikorra várható az Alsószabadhegyi út kiépítése a 61-es Kaposvári útra, és folytatódik-e kerékpárút kiépítése a Pásztor utcára, onnan meg a 61-es útra? – kérdezték. Egy szabadhegyi javaslatban elhangzott, hozzák nyilvánosságra azoknak a nevét, akik még nem fizették be a hozzájárulást a szennyvízcsatornázáshoz, hátha nagyobb lelkesedést kapnak. Továbbá, a rendőrök ne csak a Kaposvári úton, a buszmegálló közeléből mérjék a sebességet, hanem menjenek fel Szabadhegyre, ahol számtalan gépjárművezető figyelmen kívül hagyja, hogy nincs járda a gyalogosan közlekedők számára, és a megengedettnél nagyobb sebességgel vezetik a járműveiket. Ezen a fórumon is felvetették sárga villogó lámpa elhelyezését a sánci buszmegálló előtti gyalogátkelőhelyen. Erre néhány éven belül, a 61-es út várost elkerülő szakaszának átadása után kerülhet sor, mert akkortól számít majd önkormányzati útnak. Volt, aki ki is mondta, Szabadhegy mostohagyermeke a városnak. B.E. Szabadhegyi fórum: Út, járda, csatorna… Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – 2009. április 23. A mi ügyeink 3 Mindössze kilenc ember jelent meg – a kapitányság és a sajtó munkatársain kívül – a Nagykanizsai Rendőrkapitányság által szervezett megbeszélésen, mely az új Bűnmegelőzési Stratégiát hivatott előkészíteni. A kapitányság munkatársa ötvennyolc meghívót küldött szét a városban – ifjúsággal foglalkozó orgánumoknak, civil és nem civil rendvédelmi szerveknek, az önkormányzatnak –, hogy ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az új koncepció megvalósítását. A cél – mely már régóta lebeg mindenki szemei előtt – egy élhetőbb, biztonságosabb város. Dr. Molnár József alezredes az ülés elején köszönetet mondott azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel a fórumot, majd röviden ismertette a tavalyi statisztikákat. (Erről már részletesen olvashattak honlapunkon Jobb évet zártak, mint 2007-ben címmel.) Bükiné Papp Zsuzsanna az előző stratégiával kapcsolatban elmondta, egy kissé rendőrszemléletű lett, mivel egy pályázatra készült. Az összefogásra azért van szükség, mert a válság okozta munkanélküliséget, az egyre fokozódó kilátástalanságot, illetve az ezáltal növekvő bűncselekményeket a rendőrség képtelen egyedül megelőzni és megoldani. Sokkal többre mennének összefogással. Éppen ezért fogja a kapitányság a meghívottakat – a nem megjelenteket – ezután felkeresni. A stratégia általuk javasolt négy legfontosabb elemét is megemlítette Dr. Molnár József: a térfigyelő rendszer fejlesztése már évek óta szerepel a tervek között, de eddig az önkormányzat nem bólintott rá. Az alezredes azzal indokolta ezt a törekvést, hogy azon a területen, ahol már felkerült a kamera, csökkent a szabálysértések, a balesetek száma. Érdemes lenne egy egységes polgárőrszervezetet létrehozni, s itt a hangsúly az egységes szón szerepelt, mert polgárőrség ugyan létezik, de szétszórva. Harmadik pontként szerepelt a bűnmegelőzési akadémia, melynek során ismereteket adnának át az ifjúságnak – az ő érdekükben. Az információkat bele lehetne építeni a tananyagba is – hangsúlyozta Molnár József. Nem utolsósorban fontos lenne az időseket felvilágosítani, s így csökkenteni a trükkös lopások számát. Sajnos kevés felkérés érkezik az ilyen előadásokat tekintve. Egy pécsi akciót is érdemes lenne megfontolni az illetékeseknek. A közintézmények parkolójában találhatók olyan táblák, melyeken a következő felirat figyelmezteti az autósokat: Bezárta az autóját? Hagyott benne értéket?... S.E. Lejárt a Bűnmegelőzési Stratégia Érdeklődés hiányában mégsincs új tervezet Április 24-én, pénteken 10 órától az Erzsébet térre várják a szervezők a kanizsaiakat, és az ide látogatókat. AVáros Napja két napos rendezvényén számos kulturális program ígér kikapcsolódást a klezmer hangzáson át, a spanyol flamenco ritmusáig. Pénteken a Tükrös Együttes, Keresztes Ildikó és a Madarak perdítik táncra a közönséget, szombaton a Vujcsics Együttes és Rúzsa Magdi gondoskodnak a jókedvről. A Thúry György Napok kedvelői pedig a Török-kút környékén találkoznak hagyományőrző programokkal, bemutatókkal, középkori és történelmi előadásokkal, gólyalábas viadallal. A szervezők, Körömi Anna és Laurik Szilvia négy alappillérben fejtették ki sajtótájékoztatójukon a Város Napja rendezvényét. Lesznek világzenei programok, megismerkedhetünk a különböző földrészek, világrészek kultúrájával. Lehetőség nyílik a kistérség, a környező falvak bemutatkozására, de a testvérvárosok és a határon túli városok is lehetőséget kapnak a szereplésre. Idetartozik a Szomszédos Utakon I. címet viselő előadás a Murakeresztúri aszszonykórus, és a cigánytáncot bemutató Csillogó gyöngyszemekkel. Agyermekek kézműves foglalkozását a Nagycsaládosok Egyesülete szervezi 10 órától 18 óráig. Fontos újítás az idei programban, hogy a Kanizsa Plaza Artmoszféra termeiben 50 százalékos kedvezménnyel tekinthetők meg a délutáni és esti mozifilmek, míg délelőtt 11 órától ajándék mesemozi, a Mézengúz várja a kicsiket és kísérőiket. Szombaton 13 órától solymászbemutató, 14 órától pedig a Főnix Lovagrend I. Országos meghívásos Középkori vívóversenye marasztalja a Törökkút környékén az érdeklődőket. Ez idő alatt a nagyszínpadon koncertezik a NIF, Csáktornya város Fúvószenekara és Gleisdorf város Ifjúsági Fúvószenekara. Az Erzsébet téri nagyparkolóban kialakított HARIBO Gyermek-sziget egész nap ingyenes programokkal szórakoztatja az apróságokat. AVáros Napját szombat este 22 órakor tűzijáték, majd Világsztárok életnagyságban – címmel, video-show zárja Dj Fabulával. (A részletes program lapunk 5. oldalán olvasható.) Város Napja – a hagyományok találkozópontja Állás kőműves szakirányú 90.000 Ft mélyépítő művezető szakirányú 180.000 Ft szociális gondozó, ápoló szakirányú KJT. szerint villanyszerelő szakirányú 90.000 – 115.000 Ft szabász szakirányú 90.000 Ft befektetési, pénzügyi tanácsadó szakirányú 100.000 Ft varrómunkás (ülőgarnitúra varráshoz)szakirányú 100.000 Ft erősáramú villamosmérnök szakirányú 300.000 Ft üzletkötő érettségi 88.000 Ft recepciós német nyelvism. 110.000 Ft pincér szakirányú 90.000 – 100.000 Ft szakács szakirányú 88.000 – 120.000 Ft bútorasztalos szakirányú 100.000 Ft nehézgép kezelő szakiányú 140.000 Ft telefonos operátor középiskola 75.000 – 90.000 Ft BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban, a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak. Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra. Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ Tavaszi állásbörze Ismét állásbörze várta a munkát keresőket a Hevesi Sándor Művelődési Központban. 45 kiállító – 9 civil szervezet és 36 foglalkoztató – 380 munkahelylehetőséggel várta az érdeklődőket. – tudtuk meg Pölöskei Jánostól a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének vezetőjétől. A paletta meglehetősen színes volt, a munkáltatók többek között varrónői, termékforgalmazói, pénztárosi munkakörbe kínáltak állásokat, szakembereket kerestek az építőiparba, vendéglátásba. Képzés-kínálat a tavaszi börzén nem volt, de mint Pölöskei János elmondta, május elején indulnak a felzárkóztató tanfolyamok az „Út a munkához!” projekt keretein belül. A börzén jelen volt az EURES európai közvetítő hálózat munkatársa is. A szervezet segítségével a külföldi munkavállalás ellenőrzöttebb és biztonságosabb, mint a magánvállalkozások által kínált lehetőségek. A munkaügyi központban is foglalkoznak ilyen jellegű kérdésekkel, a központ munkatársa elősegíti a találkozást az EURES képviselőivel. S.E. Kanizsa – 4 A városért 2009. április 23. – A GE-ben dolgozó barátomtól hallottam, gyárigazgatójuk e szavakkal dicsérte és buzdította őket a minap: „Mi vagyunk az a csapat, amelyik sosem adja föl!” Létezik ennél, a munkahely megtartásáért való küzdelemnél hétköznapibb példa arra, hogy a megemlékezéseink nem a múltról, hanem a jövőnek szólnak? – kérdezi beszélgetésünk elején Kóré Péter, a 2001-ben alapított Nagykanizsai Polgári Egyesület fiatal elnöke. – Sosem felejtem el azt a pöttöm kislányt, akit tanítói pályám első évében tanítottam. Ritának hívták. Nem mondhatni, hogy kimondottan érzéke lett volna a matematikához. Ám amikor dolgozatíráskor megakadt egy feladatnál, majd a többit megoldva visszatért hozzá, a következő párbeszéd zajlott le közöttünk: – Na, próbálkozol még, Ritám? – kérdeztem, látván, a kislány sehogy sem boldogul a példával. – Nem adom fel! – szikrázott a kislány szeme, az elkövetkező percekben szinte hallani lehetett, ahogy a fogaskerekek csikorognak fejében, míg végre: – Megvan! – kiáltotta, mert csak kierőszakolta magából a megoldást. Pedig, mint mondtam, nem volt matekzseni, de nem ismerte azt a szót, hogy: föladom. Sokszor a gyerekektől tanulhatunk… – Matekdolgozat, munkahelyek. Azt hittem, a történelemről fog inkább szólni. Hiszen a költő sora: „És mi nem hagyjuk magunkat” áll a nemzeti ünnepeik színhelyét adó Petőfi szobor talapzatán is. – Az ember személyisége egységes egész. Nincs külön hétköznapi és ünnepi énünk. Amit az egyik területen tanulunk, a másik területen is használjuk. Másrészt, döbbenjünk már rá végre: a történelem nem valami távoli dolog! Benne élünk. Sőt: alakítjuk! – Okafogyottá vált a külön ünneplés a városvezetésben történt változás miatt – hirdette meg 2006. októberében. Idén mégis megtartották az ünnep előestéjén külön polgári ünnepségüket Bem tábornok jegyében. Hogyan is van ez? – 2006. augusztus 20-án a város miséjét követően jó szívvel vezettem azt a beszélgetést, melyre a Keresztény Közéleti Akadémia égisze alatt került sor. Itt Marton István bemutatása, ajánlása volt a tisztem. Azóta azonban – finoman szólva – komoly lelkiismereti gondokat okoz számomra a polgármester úr működése. Sokan szememre vetik: „A te ajánlásodra – bár voltak ellenérzéseink – Martonra szavaztunk, hogyan magyarázod ezt meg?” Valóban, akik a Fidesz kedvéért adták rá a voksukat, ma becsapottnak érezhetik magukat. – Nem kerülheti meg, mégis megkérdem. Miért tekintik szinte fő feladatuknak a – mondhatni: alternatív – nemzeti ünnepek megtartását? – Milyen jó lenne csak kultúrával foglalkozni! De nem dughatjuk homokba a fejünket! Nézze: 2002. óta olyan restauráció ment végbe hazánkban, amely valóságosan zárójelbe tette a rendszerváltozást. Hét év! Hajdani tanítványaimon látom, mekkora idő telt el! Kisiskolásból választópolgár! És ennyi idő alatt sokan hajlamosak belefásulni, beletörődni, feladni a reményt. Ebben a helyzetben kutya kötelességünk tartani a kanizsaiakban a lelket. Egyesületünket 2001-ben abban az időben alapította Dezső Ferenc, amikor jó volt magyarnak lenni. Hiszek benne: újra jó lesz. Büszkén, emelt fővel élhetünk, derűsen a másik szemébe nézve. Egy ilyen emberléptékű kisvárosban ez különösen is helyénvaló. Hiszen nem járhatunk lehorgasztott fővel, lépten-nyomon ismerős jön szembe. Van, akinek nem tudom a nevét, de arcról régóta ismerem. És ha már fölemeltük a fejünket, ez az első lépés az önbizalom és a jövőre irányultság felé. Hogyan is ne lenne önbizalma annak, aki elmondhatja: egy olyan csapathoz tartozik, amelyik sosem adja föl! – Ünnepségeiknek gyakori szónoka az alpolgármester úr, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. Minek köszönhető ez a figyelem? – Valóban figyelmes, hiszen - ha csak teheti – elfogadja meghívásunkat. Lelkiismeretes, kötelességtudó, nagy teherbírású embernek ismertem meg. Öröm vele ünnepelni, azt a pozitív szemléletet önti hallgatóiba, amelyre olyan nagyon szükség van manapság. Sosem felejtem el, egyik október hatodikai beszédét zárta Aulich tábornok szavaival: “Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam.” – mintha csak a politikusi hitvallását hallottuk volna. – Idén január 1-jén nagy megtiszteltetés érte az egyesületet, Orbán Viktor küldött levelet hagyományos Petőfi ünnepükre. Aligha valószínű, hogy gyakran tenne ilyet. – Bizony, ez minden plecsninél értékesebb számunkra. Ám vitába szállnék: nem csak az egyesület munkájának szólt ez a megkülönböztetés. Kifejezése volt ez annak is, Pesten tisztában vannak a nem könnyű kanizsai helyzettel. Egyértelműen kiálltak az alpolgármester úr mellett. – Egyfajta „népi diplomácia” megvalósítói, a litván és a lengyel nagykövettel való kapcsolatukra gondolok. – „Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy.” – szögezte le március 14-i levelében Stempiñska nagykövet. Ezzel nyilván nem elbizakodottságra kíván bíztatni minket. Inkább átadni a több, mint száz évig államiságukat is elvesztett lengyel barátaink tapasztalatát: mindig van talpra állás! A hatalmas szovjet túlerővel szembeni kilenc éves ellenállásuk miatt tiszteletre méltóak a litvánok is. A kommunizmus áldozatainak tavalyi emléknapján ezért Semaška nagykövet adta át a középiskolás vetélkedő versenyzőinek a díjakat. Mint tréfásan fogalmazott: annyira megszokott nálunk, hogy már inkább a magyar érdekeket képviseli. Bár azóta visszarendelték hazájába, a követségen számon tartják azt az ifjú hölgyet, aki tavaly litvánul énekelte himnuszukat. Amikor a magyar-litván jégkorong mérkőzés előtt kellett elénekelni, Rékát keresték meg. – Vannak, akik azt mondják, túl sarkosan fogalmaznak, politizálnak. Érték-e emiatt támadások az egyesületet? – Tisztázzuk: az, hogy véleményünk van a valamennyiünket érintő ügyekről, és ennek hangot is adunk, egy demokráciában természetes. Ha valaki ezt kifogásolja, ezzel csak azt árulja el, még mindig a diktatúrában gondolkodik. Ahol mindenki egyenlő volt, úgymond, de ahol voltak egyenlőbbek is. Az ő kiváltságuk volt a véleménynyilvánítás is. A másodrendű állampolgárokat pedig korlátozta a cenzúra, élén egy ma újra élen járó elvtársnővel. Az utcai vandalizmustól, plakátjaink leszaggatásától kezdve sok olyan megnyilvánulással találkozunk, amely a szabad véleménytől való félelemről, netán a rossz lelkiismeretről árulkodik. Hiszen például mivel magyarázható, hogy ma szinte tabu ez a szó: kommunista. Minapi vendégünkkel – bátyja 1957-ben a kommunizmus áldozata lett – például úgy készített interjút egy napilap, hogy három hasábon át elkerülte ezt a szót. Sőt, sértődéssel találkozunk, ha bizonyos véres tettekre emlékeztetünk. Pedig jól értsük meg: nem csak azok a kommunizmus áldozatai, akiket deportáltak vagy kivégeztek. Ha Ausztriával összevetjük hazánkat, könnyen belátható, áldozatok mindazok is, akiket ettől a fejlődési lehetőségtől vágtak el. No, meg ne legyen kétségünk, a mai neoliberális kapitalizmusunk is a kommunizmus öröksége. Ám van, ami bizakodásra ad okot. Középiskolás vetélkedőink versenyzői már pontosan értik: tarthatatlan a kettős mérce. A nemzeti szocializmus és a kommunizmus egyaránt emberellenes, gyökerük is közös. – Egy katolikus ifjúsági közösség vezetője volt, nem érzi ellentétesnek ezzel az eddig mondottakat? – Miért? Nem az embereket, hanem tetteiket vetjük el. Nincs bennünk gyűlölet, de jogos, nemes harag annál inkább. Acsaládjainkkal, a hazánkkal tették… Az Antióchiában azt tanultam: az Evangélium nem altatópor, hanem dinamit. – Célpont, Mozaikok a terror hat évtizedéből, Megsebzett ünnep. Mindszenty és litván kiállítás. Két év alatt öt tárlatot mutattak be a Halis István Városi Könyvtárban. – Iskolanegyed közepén valóban igen találó helyszín a könyvtár. Üzentek is egyesületünknek helyi kormánypárti oldalról! Mintha a kiállításnak helyet adó közintézmény kiegyensúlyozottsága szenvedne csorbát – aggódtak. Ettől nyilván nem kell tartani. Felajánlottuk, szívesen szedjük csokorba a kormány propagandáját a legutóbbi hónapokból. A hetenkénti ellentmondások miatt megértem, ha ettől inkább eltekintenek. – Honnan ez az optimizmus, ez a fáradhatatlanság? – Egy ilyen népnek a fiaként, ilyen történelemmel, hogyne lennék optimista? Hisz’ ismerjük a mondást: „Ne búsulj, kenyeres, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké!...” K.H. Ünnepek a hétköznapokért: emelt fővel Kanizsa – Város 2009. április 23. Napja 5 Kanizsa – 6 Városháza 2009. április 23. A Város Napi programok miatt az alábbi útlezárások és forgalomkorlátozások várhatók az Erzsébet téren és környékén: PARKOLÁSI TILALOM LESZ ÉRVÉNYBEN Április 23. (CSÜTÖRTÖK) 06:00 – április 26. (VASÁRNAP) 12:00-ig, a Polgármesteri Hivatal előtti parkolóban. Április 23. (CSÜTÖRTÖK) 17:00 – április 26. (VASÁRNAP) 12:00-ig az MKB bank előtti parkolót is beleértve és a téren található nagy parkolóban. Április 24. (PÉNTEK) 04:00-tól április 26. (VASÁRNAP) 02:00-ig az Erzsébet tér keleti útszakaszán (74-es Fő ÚT) a vásár és a rendezvény miatt teljes útlezárás és parkolási tilalom lesz érvényben, ide már csak a vásárosok hajthatnak be áruszállítás céljából, a rendezők beleegyezésével. Április 25. 05:00-április 26. 02:00-ig A Rozgonyi utca 74-es fő út és a tér nyugati széle közötti útszakaszán. IDEIGLENES ÉS SZAKASZOS ÚTLEZÁRÁS LESZ Április 25. (SZOMBAT) 10:00 – 10:30-ig az Erzsébet tér- Fő út – Huszti tér – Petőfi u. – régi 7-es útvonalon Galambokon át Zalakarosig futóverseny miatt. Április 25. (SZOMBAT) 10:30 – 13:00-ig a zászlófelvonás és az utcai menet idejére a 74-es Fő út Erzsébet tértől a Deák Ferenc tér keleti végéig tartó szakasza mentén ideiglenes-szakaszos útlezárást lesz érvényben (a Fő út, Csengery u. – Dél-Zalai Áruház közötti szakaszán). Április 25. (SZOMBAT) 21:30 – 22:15-ig az Erzsébet tér déli oldalán a Zárda utcától az Ady utcáig a tűzijáték idejére. BUSZFORGALOM VÁLTOZÁSA Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Város Napi rendezvények miatt 2009. április 25-én 10.30-13.00 között lezárásra kerül az Erzsébet tér- Csengery út-Dél Zalai Áruház közötti szakasza. A Dél Zalai autóbusz-megállót ezen idő alatt mindkét irányba nem érintjük. Keleti irányból a Rozgonyi u. 1. elnevezésű megállóhelyet, Nyugati irányból pedig a Zrínyi úti parkolónál lévő ideiglenes megállóhelyet szíveskedjenek igénybe venni. A lezárások és a forgalomkorlátozások miatti esetleges kellemetlenségekért kérjük megértésüket és türelmüket! Város Napi forgalmi rend változás Ügyintéző: Kém Eszter, értesítés döntéshozatalról építéshatósági ügyben. Szám: 6/159-10/2009. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/159- 9/2009. számú Nagykanizsa, Városkapu krt. 1/a. szám alatti ingatlanon álló többlakásos lakóépületben lakás átalakításának és bővítésének építéshatósági engedélyezési ügyében a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárásban az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény a 2009. április 20-án kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/159/2009, tárgya: fennmaradási és ideiglenes használatbavételi engedély. A kérelmező ügyfél neve: Tikos Kálmán és Tikosné Nagy Kornélia. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 914. hrsz-ú társasházi ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304.Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság - 6/159-10/2009. ű Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B&H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik: 1. Petőfi u. - Balatoni u. - Hevesi u. - Rózsa u. - Platán sor - Eötvös tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 2. Belterületi határ - 4190 hrsz-ú út - Magvető u. - Alkotmány u. - 4120 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása. 3. Belterületi határ - 4279 hrsz-ú út - Kalász u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 4. M7 autópálya - Szombathelyi vasútvonal - 7. sz. főút - Kemping út északi folytatása által határolt tömb szabályozásának módosítása. 5. Sörgyár u. - belterületi határ - Csengery út által határolt tömb szabályozásának módosítása. 6. 61. főút - Nagybagolai út - övezeti határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 7. Arany János utca - Báthory utca - Vásár utca - Kalmár utca által határolt tömb szabályozásának módosítása. 8. Péterfai árok - Pásztor utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút - Alsó Szabadhegyi utca - Patak utca nyugati irányú meghosszabbításában lévő kerékpárút által határolt tömb szabályozásának módosítása. 9. Bajcsy-Zsilinszky u. - belterületi határvonal által határol tömb (az úttól délre fekvő 0313/4, 0313/5 és 0313/9 hrsz-ú ingatlanok) szabályozásának módosítása. 10. Belus J. u. - Halvax u. - Gábor Á. u. - Petőfi S. u. - Dózsa Gy. u. - Virág B. u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 11. 0447 hrsz-ú ipari vasút - 4388 út - 0440/5 út - 0437/1 út - szombathelyi vasútvonal által határol tömb szabályozásának módosítása. 12. HÉSZ 4.§ kiegészítése - külső homlokzati megjelenés szabályozása. 13. HÉSZ - a bányászati tevékenységgel kapcsolatos telekalakítás szabályozása 14. Magyar u. - Arany u. - Május 1. u. - Rákóczi u. - Árpád utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása. 15. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (35/2 hrsz). 16. Király u. - Kalmár u. - Vásár u. - Sabján Gyula utcák által határolt tömb szabályozásának módosítása (31/11 hrsz). 17. Kalmár u. - 79 hrsz-ú út - Szombathelyi vasútvonal - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása 18. Fő u. - Sugár u. - Rozgonyi u. - Erzsébet tér által határolt tömb szabályozásának módosítása. 19. Kisberki u. és Honvéd utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 20. Garay u. - Vámház u. - Raktárház u. - Magyar u. - űrhajós u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 21. Kiskanizsa - Haladás u. - Principális-csatorna - belterületi határ - Fenyő utcai árok által határolt tömb szabályozásának módosítása. 22. Kiskanizsa - Mánta-patak védőtávolságának csökkentése (5066/8. hrsz-ú építési telek érintettsége). 23. Kiskanizsa - Az 5562. hrsz. út - Gördövényi-árok közti tömb szabályozásának módosítása. 24. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Homokkomáromi u. - Cigány u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 25. Kiskanizsa - Templom téri tömb szabályozásának módosítása. 26. Kiskanizsa - Bajcsy-Zs. u. - Szent Rókus u. - 5034. Hrsz-ú tervezett út - Principáliscsatorna által határolt tömb szabályozásának módosítása. 27. Kiskanizsa - Hunyadi téri tömb szabályozásának módosítása. 28. Péterfai u. - Szabadhegyi kerékpárút - Péterfai-árok - 037/2 hrsz-ú út - Laktanya u. által határolt tömb szabályozásának módosítása. 29. Miklósfa - Kápolna tér tömbjének szabályozása. 30. Miklósfa - Iskola u. - Miklósfai u. - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása. 31. HÉSZ 2. § (12) f) pontban szereplő bányaterületek építést korlátozó előírásainak módosítása. 32. HÉSZ 2. § (4) bekezdés előírásának kiegészítése. 33. Utcai építési vonal előírásainak meghatározása. 34. Kórház u. - Teleki u. - Péterfai-árok - budapesti vasútvonal által határolt tömbök (Katonarét városrész) szabályozásának felülvizsgálata. A tervdokumentációt a 2009. március 17-én történt egyeztető tárgyalás jegyzőkönyvével együtt - a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel - 2009. április 26-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Kanizsa – 2009. április 23. Városháza 7 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 9. számában való megjelenésére. Pályázat tárgya: irodalmi, művészeti, tudományos, valamint megjelenő versek, prózák, grafikák. Pályázati feltételek: egy pályázó több pályázatot is beadhat, maximum 6 A/4-es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es betűtípussal) terjedelemben. A kéziratokat kinyomtatva, valamint merevlemezen vagy CD-n kell benyújtani az alábbi címre: Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály Halmos Csaba Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi. Kéziratot nem őrzünk meg, nem küldünk vissza, másodközlésre nem vállalkozunk. A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 9-es számában az Ünnepi Könyvhét alkalmával jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem, csak tiszteletpéldányokban részesülnek. A pályázat beadásának határideje: 2009. május 5. (kedd) 16.00 óráig Kanizsa Antológia 9. Ezúton tájékoztatjuk a választókörzet lakosságát, hogy Polai Józsefnek a 15. számú választókerület önkormányzati képviselőjének fogadóórája április 24-én (pénteken) elmarad. Szíves megértésüket köszönjük! Képviselői fogadóóra Pályázati felhívás a Civil Alap 2009. évi pályázati támogatásának elnyerésére. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2009” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2009. évi támogatására. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa megyei jogú város közigazgatási területén működő, cégbíróságon bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezetek. A pályázaton nem indulhatnak pártok, politikai tevékenységet folytató szervezetek, egyházak, vallási felekezetek. A pályázat célja a nagykanizsai civil szervezetek Nagykanizsáért végzett önkéntes, közhasznú munkájának támogatása. A támogatási keret 1 MFt. A támogatás utófinanszírozás, amely a támogatási szerződésben megjelölt célok elérése, a pályázati feltételek betartása, és az elszámolás elfogadása esetén kerül folyósításra. A támogatás 2009. január 1. és 2009. december 31. között keletkezett fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére használható fel. A pályázatok beérkezésének határideje 2009. május 11. hétfő, 16 óra. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és az adatlap elektronikus úton letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában személyesen is átvehető munkaidőben a Polgármesteri Hivatal portáján az Erzsébet tér 7. és Eötvös tér 16. szám alatt. Civil Alap 2009. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet két általános iskola és öt középiskola magasabb vezetői álláshelyére. Megpályázható intézmények magasabb vezetői álláshelye: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.) Zrínyi Miklós Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33.) Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 74/a.) Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Platán sor 3.) Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 29.) Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola (8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) A pályázatokat két példányban kérjük eljuttatni személyesen vagy postai úton 2009. április 27-ig Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre. A borítékra kérjük ráírni a megpályázott intézmény nevét és az "igazgatói pályázat" jeligét. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, végzettséget igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, hogy a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekinthessenek. Részletes pályázati kiírás megtekinthető az Oktatási és Kulturális Közlöny 2009. március 12-i számában, valamint a KSZK honlapján. Érdeklődni a 93/500-780 telefonszámon Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sport Osztályán, Szmodics Józsefné osztályvezetőnél. Álláspályázat – iskolák magasabb vezetői álláshelyeire Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: Hrsz: 3071., Helye, jellemzői: Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. Tízemeletes, 48 lakásos lakóépület, és mellette lévő orvosi rendelők. Kikiáltási ára 72.500.000 Ft + áfa. A versenytárgyalások időpontjai: ápirlis 20., április 27. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az épület teljes felújítása szükséges. Az állapotról, feltárt hibákról szakértői vélemények állnak rendelkezésre. A szakértői véleményekbe, mérési jelentésekbe, továbbá az ingatlan egyéb adatait tartalmazó irataiba az érdeklődők részére a betekintés, másolás lehetősége biztosítva van. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A Vevő köteles Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságával egyeztetni, és az ingatlant 3 éven belül felújítani. Amennyiben vevő a felújítási kötelezettséget az előírt határidőre nem teljesíti, akkor a liciten elnyert vételár 25%-át köteles bánatpénzként az eladónak megfizetni. Az ingatlan értékesítése csak együttesen történik, az ingatlan egy részének megvásárlására nem lehet ajánlatot tenni. Az eljárás kezdetéig a versenytárgyalás kiírója változtatási jogát fenntartja! A versenytárgyalás kiírója jogosult a szerződés megkötéséig ajánlatától elállni, ez esetben a vevő által befizetett árverési előleg kamatfizetési kötelezettség nélkül visszafizetésre kerül. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.). Telefon: 93/311-241 /16-os mellék. Versenytárgyalás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot ír ki falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) sz. önkormányzati rendelet szerinti önkormányzatit támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2009. évben 2 millió Ft. A pályázati kiírás és a pályázati adatlap kérhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoport Irodáján ügyfélfogadási időben (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 14.), vagy letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról. Pályázat falfirkák eltűntetésére Nagykanizsa - SÉTAKERTI ZENEPAVILON ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZATA Kiíró: Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány Kuratóriuma (8800 Nagykanizsa, Erzsébet t.7.) a 2009. április 2-i ülésén határozott arról, hogy együttműködve: a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesülettel (Nagykanizsa, Kálvin út. 5.), Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával: a városi főépítésszel és a főkertésszel, a Nagykanizsa Sétakert területén álló zenepavilon helyére. ÚJ ZENEPAVILON tervezési, építés előkészítési és megvalósítási feladatai előkészítéseként 2009. április 15-én ötletpályázatot írt ki és bonyolít le. Ennek során számít a városban tevékenykedő, városukat szerető és azért tenni akaró lokálpatrióta építészek közreműködésére, a tervezett létesítmény kialakításával kapcsolatos ötleteire. A pályázat benyújtásának a határideje: 2009. május 18-án hétfő 12-16 óra. A részletes kiírás igényelhető a kiírótól e-mailen, telefonon vagy személyesen. Karmazin József, kuratóriumi titkár Dr. Fodor Csaba, kuratóriumi elnök Sétakerti zenepavilon - ötletpályázat Kanizsa – 8 Városháza 2009. április 23. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 42/2007. (IX.25.) számú, az önkormányzati bérlakásokról szóló helyi rendelt alapján pályázatot hirdet az alábbi üres, felújított önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére SZOCIÁLIS ÉS NEM SZOCIÁLIS HELYZET ALAPJÁN: 1. Nagykanizsa, Csengery u. 117/15. fsz. 3. A lakás alapterülete: 56 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 14.672 Ft. A lakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. 2. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/4. A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1+1 fél szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. 3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/8. A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1+1 fél szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: peremterület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 15.796 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. 4. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/A. I. em. 7. A lakás alapterülete: 54 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 29.376 Ft. A lakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. 5. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/C. II. em. 1. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 19.190 Ft. Alakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. 6. Nagykanizsa, Erzsébet tér 11/C. II. em. 4. A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 19.190 Ft. A lakás állapota: helyreállított. Abérleti jogviszony időtartama: 5 év. 7. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C. IV. em. 13. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: IV. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 15.504 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 9.00-10.00-ig. 8. Nagykanizsa, Fő u. 8. 3/1/2 A lakás alapterülete: 98 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 53.508 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 24. 11.00-12.00-ig 9. Nagykanizsa, Fő u. 8. 1/2/14. A lakás alapterülete: 72 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 39.168 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 15.00-16.00-ig 10. Nagykanizsa, Fő u. 8. 5/1/6. A lakás alapterülete: 63 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 31.815 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 24. 12.00-13.00-ig. 11. Nagykanizsa, Király u. 34. II. em. 3. A lakás alapterülete: 113 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 61.472 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. 12. Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. X. em. 61. A lakás alapterülete: 64 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: X. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 26.240 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. 13. Nagykanizsa, Csengery u. 78. fsz. 1. A lakás alapterülete: 102 m2, szobaszám: 3 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 40.188 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 21. 14.30-15.30-ig. SZOCIÁLIS HELYZET ALAPJÁN: 1. Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 1. A lakás alapterülete: 66 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 30.888 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. 2. Nagykanizsa, Nagyrác u. 2/A. fsz. 4. A lakás alapterülete: 43 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 20.124 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: 5 év. CSERE - JELENLEG IS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSBAN ÉLőKNEK: 1. Nagykanizsa, Eötvös tér 11. fsz. 1. A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. Bérleti díj összege: 23.485 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. 2. Nagykanizsa, Garay u. 10-12/A. III. em. 9. A lakás alapterülete: 43 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 20.335 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. 3. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 1-3/D. III. em. 2. A lakás alapterülete: 52 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 21.892 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. 4. Nagykanizsa, Városkapu krt. 8/C. I. em. 1. A lakás alapterülete: 34 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 16.694 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakás megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 10.00-11.00-ig 5. Nagykanizsa, Corvin O. u. 6/B. III. em. 7. A lakás alapterülete: 60 m2, szobaszám: 2+1 fél szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: III. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 24.900 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. 6. Nagykanizsa, Fő u. 8. 1/1/4. A lakás alapterülete: 63 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület. A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás. Bérleti díj összege: 37.044 Ft. A lakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony időtartama: az eredeti szerződéssel megegyező. A lakások megtekintésének időpontja: 2009. április 23. 15.00-16.00-ig. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. földszinti ügyfélfogadó) lehet benyújtani. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható! Pályázatok benyújtásának határideje: 2009. május 11. Dr. Csákai Iván, bizottsági elnök Önkormányzati bérlakás-pályázat Kanizsa 2009. április 23. – Közélet 9 Nagy László ezen idézetét választották a szervezők mottónak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének Országos- és Megyei vezetése, valamint a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. közös, hagyományt felelevenítő rendezvényének. Az összejövetel célja, s egyben a Kanizsa TISZK küldetése, hogy az élet kapujában álló fiatalok elé pozitív példákat állítva hangsúlyozza a tanulás, a tudás fontosságát. A nap kezdeteként Marton István polgármester köszöntötte a megjelent diáksereget, középiskolásokat és egyetemistákat, a kulturális, gazdasági és szakmai érdekvédelmi szervezetek képviselőit. Felhívta a fiatalok figyelmét, hogy az előadók mint követendő példa álljanak előttük, akikre bátran felnézhetnek, hiszen nem akármilyen sikereket értek el azóta, hogy egykori kanizsai középiskolájukat a hátuk mögött hagyták. Janzsó Antal, a rendezvény ötletgazdája is üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta az előadókat. Tanulás, tudás, karrierépítés címmel dr. Gaál Zoltán (Zsigmondy-Széchenyi SZKI jogelődje), a Pannon Egyetem professzora indította el a sorozatot. őt dr. Czmerk András (Cserháti SZKI), a Budapesti Műszaki Egyetem tanársegédje követte, a pneumatika új perspektíváit mutatta be. Bukovics Katalin (Thúry SZKI), a CIB Lízing vezetője egy nagyon aktuális témát boncolgatott, a gazdasági válság személygépjármű- finanszírozásra tett hatásait mutatta be. Egészség és testi harmónia címmel Dr. Kolonics Gyula (BLG), a Kanizsai Dorottya Kórház plasztikai sebésze tartott előadást. Végül, de nem utolsó sorban Miklós Zsolt (MFG), a Kanizsa Trend Kft. ügyvezető igazgatója a vezetőket terhelő felelősségről beszélt. Steyer Edina „Ifjúság, sólyommadár, / tiéd a világ és teérted Aműfüves pályákról tartott saj- van a világ…” tótájékoztatóján Bene Csaba, a FIDESZ önkormányzati frakciójának vezetője és Karádi Ferenc önkormányzati képviselő egyrészt meg kívánták osztani örömüket a pályák átadása kapcsán, másrészt emlékeztettek arra a munkára, ami e szép eredményhez vezetett. Karádi Ferenc hangsúlyozta: – Végre április 14-én elindulhatott a városi kispályás labdarúgó bajnokság Nagykanizsán, de már az új műfűvel borított pályákon a Mindenki Sportpályája területén. Balogh László képviselőtársammal jelen voltunk az első mérkőzések megkezdésekor, és büszkén tapasztaltuk, hogy a bemelegítés alatt, a játékosok hogy kóstolgatják, próbálgatják a szépen kialakított környezetben megépített műfüves pályák talaját. Megérte harcolnunk ezért a létesítményért, mert jó volt azokban a pillanatokban, ott, az új pályák szélén képviselőnek lenni és látni azt, hogy elégedett, vidám fiatalok veszik birtokba a területet. A harcolást azért említettem, mert Bene Csabával közösen még 2007-ben az MLSZ OLLÉ Programos tájékoztatóját végighallgatva kezdeményeztük az iskolák és a város tulajdonában lévő területeken az új műfüves pályák megépítését. Pár hónappal később, amikor a helyszínek felmérése során az árajánlatok is és a hitelkondíciók is rendelkezésünkre álltak, látható volt, hogy jóval olcsóbb megoldással is megvalósítható az elképzelés, mint az OLLÉ Program. A 2008. évi költségvetésben már ennek a szemléletnek a figyelembevételével, saját forrásból terveztük az építéseket. Sajnos ezzel az elképzeléssel sem tudtuk Marton István polgármester urat az ügy mellé állítani, így aztán a képviselők egy része nem támogatott bennünket a szavazások során. Bene Csaba kiegészítette a hallottakat azzal, hogy a halogató, az építést akadályozó polgármesteri magatartást tapasztalva, a FIDESZ-frakció ülésén Cseresnyés Péter alpolgármester javaslatára úgy döntöttek, hogy egy újabb, sokadik önálló képviselői indítványt nyújt be Karádi Ferenc a 2008. évi fejlesztések és a műfüves pályák megvalósítása érdekében, amit aztán a közgyűlés meg is szavazott. Így jelentős késéssel ugyan, de elindulhattak a beruházásokat előkészítő munkálatok. Az eredmény önmagáért beszél, érdemes volt. – Arra bíztatunk minden focirajongót – folytatta –, hogy ne csak a hétvégi nagypályás mérkőzéseket látogassák ezután, hanem a hétközben zajló kispályás meccsekre is jöjjenek ki. Ebben az évben további négy helyszínen tervezzük a műfüves pályák megépítését, nevezetesen Kiskanizsán, Palinban, Miklósfán és a keleti városrész egyik iskolájában. Reméljük hasonlóan sikeres akció lesz ez is, mint a megépített kettő. B.E. A műfüves pályákról Az alábbiakban Marton István polgármester reagálását adjuk közre a fentebb olvasható fideszes sajtótájékoztatóra. Keserű mosollyal nyugtáztam Karádi és Bene képviselő urak legutóbbi, a műfüves labdarugó pályák ügyében tartott sajtótájékoztatóját. Ez a félresikerült provokáció igazolni látszik, hogy ma a közgyűlés önmagát Fidesz-frakcióként aposztrofáló részében eluralkodott egyfajta alternatív valóság-kép, amit az önös politikai érdek, hovatovább a rosszindulat hozott létre a politikai gyávaság, és a szakmai felkészületlenség talaján. Vannak olyan képviselők, akik ennek az abszurd illúziónak a fenntartásában érdekeltek, mások kétségtelenül el is hiszik azt, de vannak olyanok is, akik pusztán csak szeretnék, ha igaz volna, mert akkor végre tükörbe nézhetnének reggelenként. De nem kívánok ennyire elrugaszkodni a konkrét témától, inkább pár ténnyel kiegészíteném azt. Az említett OLLÉ program keretében nagyon kedvezőtlen feltételekkel, darabonként mintegy 50 millió forintért valósulhattak volna meg a focipályák, ám a Fidesz-frakció sokáig mégis foggal- körömmel ragaszkodott ehhez a konstrukcióhoz. Ha valaki esetleg követte az adott kérdés közgyűlési vitáját, emlékezhet rá, hogy kétszer is hiába terjesztettem elő, hogy válaszszunk más megvalósítási formát, a Fidesz leszavazta azt. Harmadik nekifutásra, valami csoda folytán mégis sikerült kieszközölnöm a váltást (a képviselők cikkükben úgy fogalmaznak, hogy „még ezzel az elképzeléssel sem tudtak az ügy mellé állítani”, miközben az én elképzelésemről van szó...) , és így a most átadott pályák csupán alig 20 millió forintjába kerültek az adófizetőknek. Tehát az eredetileg tervezett összeg mintegy 40 %-áért épültek, ami a teljes programra vetítve, mintegy 300 millió forintos megtakarítást jelent. Ha egy kicsit is kevésbé vagyok kitartó, ez az összeg bizony kézen-közön kiszivárgott volna a város kasszájából, aminek nyílván meglett volna a haszonélvezője is. Hogy egy önkormányzati képviselőnek miért szükséges három hónap annak belátásához, hogy talán nem kéne 50 milliót adni azért, amit húszért is meg lehet kapni, annak magyarázata túlmutat e cikk keretein, így arra most nem is vállalkoznék. De a jelenből visszatekintve, mikor az irracionalitás olyannyira eluralkodik a közgyűlésben, szinte Aranykornak hat a helyzet, hogy ha nagyon nehezen is, de az észérvekkel még lehetett eredményeket elérni. A cikk ugyanakkor egy másik meglehetősen rosszindulatú hazugságot is tartalmaz, miszerint a 2008-as évben akadályoztam volna a pályák építését. A valóság ezzel szemben az, hogy az elfogadott költségvetés – melyet egyébként a nyilatkozó képviselők is megszavaztak, noha ezek szerint megérteniük nem sikerült –, több más tétellel együtt, a műfüves pályákat is olyan fejlesztési csoportba sorolta, melyek csak akkor valósulhatnak meg, ha az ingatlanértékesítésből befolyó összeg erre fedezetet biztosít. Mivel a tavalyi évben az értékesítés volumene drasztikusan visszaesett, ez a forrás nem állt rendelkezésre. Ezért volt szükség a költségvetés módosítására, melyre sor is került. Mivel az aszfaltozáshoz hasonlóan, a műfüves pályák építésének sem kedvez a téli időjárás, a munkálatok értelemszerűen csak tavasszal indulhattak, mostanra pedig sikerrel le is zárultak. Hogy ezt a sikert a nyilatkozó képviselők milyen alapon kívánják kisajátítani, azt őszintén szólva nem tudom, azt pedig végképp nem, hogy ehhez miért kellett volna bárkivel is „harcolniuk”, hisz a műfüves pályák megvalósítását kezdetektől konszenzus övezte. Ez a típusú harci kedv önmagában nem baj, de mégis szerencsésebb volna, ha a fölös energiák nem efféle cikkekben öltenének testet, hanem levezetésre kerülnének például az újonnan épített pályákon... Marton István az Ollé-programról Kanizsa 10 – Kultúra 2009. április 23. Április 23. 10 és 14 óra TREBLA, A BÁRÁNY zenés mesejáték, az Apró Színház előadása. Belépődíj: 500 Ft Április 24. 18 óra KUSTÁR ZSUZSA IPARMű- VÉSZ KIÁLLÍTÁSA Április 24-25-26. 10-18 óra A kiállítások új dimenziója - színes, térhatású diakép kiállítás Április 26 18 óra NAGYKANIZSA VÁROS VEGYESKARÁNAK MUSICAL-ESTJE Belépődíj: 1 000 Ft Április 28. 19 óra ZORÁN KONCERT Belépődíj: 3 500 Ft Április 30. 14 óra "NE DROGOZZÁL, RUDIZZÁL!" Drogprevenciós nap a HSMK-ban, a "Jövőnk az ifjúság" című pályázati program keretében. Támogató: a DANONE Kft. Április 27. 19 óra FILHARMÓNIA-RAIFFEISEN BÉRLET Belépődíj: 2 000 Ft "BUDDHA NYUGATRA MEGY" - Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Buddhista festményeinek kiállítása. Megtekinthető: június 10-ig "EZER TAVASZ VIRÁGA" - Z. Soós István retrospektív tárlata Megtekinthető: április 30-ig "SORSODAT MAGAD INTÉZED" Magyarországi plakátok az 1950-es, ''60-as évekből Április 25. 10 óra A Város Napja rendezvénysorozat alkalmából "KANIZSAI GRAFIKÁK" Bene János festőművész kiállítása Április 30. 19 óra GILFEMA EGYÜTTES Belépődíj: 1 000 Ft A város könyvtárában is kutató Tarnóczky Attila helytörténész Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című könyve mindenki számára elérhető és olvasható a Halis István Városi Könyvtár www.holmi. nagykar.hu honlapján. – A régi házak története viszszanyúlik a táblák történetéhez, ami egy kis füzetben már megjelent. A táblákra azonban kevés információ fért el – mondta elöljáróban Tarnóczky Attila a városi könyvtárban tartott sajtótájékoztatóján. Amikor 2003-ban Kunics Zsuzsa muzeológussal társulva elkezdte gyűjtögetni az adatokat, kiderült, hogy a szerényebb kanizsai épületekről alig van, vagy egyáltalán nincs is adat. Akkor döntött úgy, hogy végignézi a kanizsai sajtó 1862- től megtalálható mikrofilmes anyagát a könyvtárban. Átnézve az újságok számait 1945-ig, sok olyan információhoz jutott, amelyek érdekesek, de csak nehezen találhatók meg a nagy mennyiségű mikrofilmen. Ezért elhatározta, nem hagyja veszni az időközben felhalmozódott adatokat, hanem a fontosabbakat a könyvtár munkatársainak segítségével közreadja a világhálón. A könyvben az utcák, terek neve abc sorrendben követi egymást, azon belül pedig növekvő számsorrendben a házak. Összesen 532 cím, ház és utca szerepel az anyagban. Terjedelmi korlátok nem voltak, az érdekes, szórakoztató cikkek, emberek, egyesületek története mellett a város kevéssé kutatott ipartörténete is megtalálható benne. A válogatás nem egy tudományos munka, nem konkurál a készülő Kanizsa Monográfia harmadik kötetével, ráadásul szubjektív, hiszen az van benne, ami a szerzőnek tetszett. A könyv hiánypótló mű, iskolák, újságok és a város története iránt érdeklődő magánemberek is használhatják. A legbőségesebb adatok a monarchia idejéből származnak, hiszen akkoriban időnként több újság is működött párhuzamosan a városban. Mivel az eligazodás nem könnyű az anyagban, Tarnóczky Attila tervez hozzá név- és tárgymutató összeállítását. Ezt követően pedig egy képgyűjteménynyel akarja teljesebbé tenni a közölteket. A könyvtár ezen kívül úgy is népszerűsíti a kanizsai házak és lakóinak történetét, hogy a Halis-olvasótábor résztvevőivel is feldolgozzák, tanulmányozzák. B.E. Kanizsai házak és lakói „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni” címmel jelent meg Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese által szerkesztett kötet, mely a „Források a zalai cigányság történetéhez” alcímet viseli, s egyben a Zalai Levéltár sorozatának, a Zalai Gyűjteménynek 65. darabja. Kardos Ferenc 15-16 éve kutatóként, történészként foglalkozik a cigányság történetével, ezen belül a 18. század eseményeivel. Már megjelent egy tanulmánya a „Nagykanizsa első okleveles említésének 750. évfordulója alkalmából rendezett helytörténeti- történettudományi konferencia előadásai” című kötetben. Amostani gyűjtemény egyik célja a cigánysággal kapcsolatos források közzététele, a másik a 18. századi romák bemutatása. A források taglalják a megyei rendelkezéseket tulajdonról, házasságról, lótartásról, a cigányösszeírásokat 1762. és 1773. között. Külön fejezet szól a gyermekek helyzetéről Mária Terézia és II. József korában. Bírósági írások szólnak különböző perekről, valamint kérvények, folyamodványok és menlevelek engednek bepillantást az utókornak a 18. századi romák életébe. Régóta érlelődött a források megjelentetése, de lehetőség csak a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kollégiumának pályázatával adódott. Két évnyi levéltári kutatás, fordítás, válogatás áll a kötet mögött. Terjedelmi okokból a forrásoknak csak töredéke kerülhetett bele a könyvbe, azonban tervben van már a következő is. Az 500 példányban megjelent, majd’400 oldalnyi forrást tartalmazó gyűjtemény létrehozásában Ferenc segítségére voltak a levéltár munkatársai is: Molnár András igazgató, Kapiller Imre főlevéltáros, aki a szerkesztésben is segített és Tóth Péter levéltáros, történész, aki a latin szövegek fordításában segédkezett. Akövetkező kötet – Kardos Ferenc tervei szerint – öt-hat év múlva jelenik majd meg. S.E. Források a zalai cigányság történetéhez Fotó: Bakonyi Erzsébet Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 Tanfolyam indul 2009. 04.27-én 16 órakor C, D, C+E 04.27-én 16 órakor könnyű és nehézgépkezelő 04.28-án 16 órakor személyautó, motor és segédmotor kategóriákban Diákkedvezmény! Részletfizetés! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! Kanizsa 2009. április 23. – Hirdetés 11 Kanizsa 12 – Színes 2009. április 23. Kanizsa Kvíz Kalandozások a történelmi korszakokban Név: ............................................................................................... Lakcím: ........................................................................................ Telefonszám: ................................................................................ III. forduló Ki volt a Kanizsai család megalapítója? 1. Kőszegi Kakas Miklós 2. Kanizsai I. István X. Osl Lőrinc Hány évig tartott a török uralom Kanizsán? 1. 150 évig 2. 90 évig X. 80 évig A város legrégibb lakóháza, a Fő út 5. számú barokk épület ma a Thúry György Múzeum otthona. Mi működött itt eredetileg? 1. A Batthyány család uradalmi tiszttartói háza 2. A Batthyány család uradalmi vendéglője X. A régi városháza Mi működött a Deák téren álló, Axenti György bőrkereskedő által épített szép klasszicista lakóház emeletén a 19. század közepén? (Deák tér 5.) 1. Az 1845-ben alakult Nagykanizsai Takarékpénztár 2. Az 1836-ban alakult Polgári Egylet X. A város első polgári leányiskolája Hol állt eredetileg a Török kút? 1. A török kori várban állt, annak 1702. évi lerombolása előtt szállították ki a városba. 2. A város Főterén, a későbbi Erzsébet téren állították fel a 18. században. X. A Deák téren állították fel 1879-ben Geiszl Mór tervei alapján. A feladatokat összeállította: Kunics Zsuzsa muzeológus, Thúry György Múzeum. A feladatok megoldásában segítenek: a Nagykanizsa Városi Portál (Várostörténet, Kanizsai séta) www.nagykanizsa.hu és a Kanizsai Enciklopédia szócikkei. Göller Barnabás Gábor és Lekszikov Dóra, az Eraklin Táncklub ifjú táncosai az elmúlt pár hónap leforgása alatt óriási eredményeket értek el a versenytánc területén. Február 7-én Balatonbogláron a Nyugat-Magyarországi Területi Bajnokságon Gyermek II. D Latin kategóriában második helyezést értek el, majd a nevezett kategóriában tizennyolc pár közül a dobogó legfelső fokára léphettek március 29-én az I. Duna Kupán, Mohácson. A két tehetséggel a táncról, a versenyekről beszélgettünk. A 10 éves Dóri óvodás korától, a 11 éves Barni második osztálytól kezdve táncol, két éve versenyeznek, s mindezt az időt folyamatos készülés, folyamatos fejlődés jellemezte. A heti 7 napból 5- 6 napot biztosan a próbateremben töltenek iskola után. Ahogy Barni fogalmazott, számára a tánc „munka és élvezet”. A kistestvére járt az Eraklin Táncklubba. „Egyszer csak itt ragadtam.” – meséli nevetve. Mindkettőjüknek fontos a tánc, kérdésemre, hogy sokáig szeretnék-e folytatni, azonnali határozott bólogatás volt a válasz. A fiatalok tovább is lépnek hamarosan, hiszen az eddigi latin táncok mellé felveszik repertoárjukba a standard táncokat is, a keringőket, a tangót és a quickstepet. Vigyorgó arccal mesélték, milyen nagy megtiszteltetés számukra a két utóbbi verseny, s ugyan rengeteg idejükbe, sok munkájukba került az eredmény, még nagyobb örömmel tölti el őket a siker. Egy-egy számuk precíz munkát igényel, mivel részleteiből áll össze az egész koreográfia. A gyerekek sikere nem csak az övék, hiszen mellettük áll Lekszikov Csaba, az edzőjük, illetve a szüleik, akik időt, energiát és pénzt nem kímélve segítik őket. Legközelebb május 9-én, a tánc világnapja alkalmából az Eraklin által szervezett műsoron láthatják a Hevesi Sándor Művelődési Központban – sok más kanizsai tánccsoport fellépői mellett – a két kis művészt. Steyer Edina Én táncolnék veled… „Anyám tyúk, avagy az ember tragédia” címmel országos premiert nevethettek, tapsolhattak végig mindazok, akik csütörtökön esti programként a L’art pour l’art társulat előadását választották. A több, mint két évtizede alakult művészcsoport kétségtelenül új színt hozott a hazai humor és színjátszás világába. Túlzás nélkül állítható, hogy kisebbfajta művészi forradalmat indukáltak. Büszkén vallják, hogy az általuk színre vitt darabok saját szellemi műhelyük termékei. A Karinthy, Kosztolányi, Alfonzó, Hofi nyomdokain haladó kreatív csapat a Besenyő család életének bemutatásával íródott be a hazai humor nagykönyvébe. Apáratlan nyelvi leleményességgel bíró Besenyő család szójátékai az idők során szállóigévé váltak. Pályájuk során megjelent lemezeik aranylemezek lettek. Televíziós műsoraik bekerültek a legnézettebbek közé. Példaértékű művészetükben, hogy az aktuálpolitikát, a közéletiséget mindig kerülték, még akkor is, ha ezzel számos televíziós fellépést kellet visszautasítaniuk. Vallják, hogy soha nem nevettek mások kárára. Azt már tudjuk, hogy a közönség két órán keresztül aktivizált nevetőizmai csütörtökön este nem mondtak csütörtököt Laár András, Dolák-Sally Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni sok képi ötletet, vizuális poént megjelenítő fergeteges humorú előadásán. Cz.Cs. Abszurd humor Kanizsa 2009. április 23. – Ez + Az 13 Horoszkóp Felkészülhet rá, sok új ismerőssel találkozik ezen a héten, hogyha felkeresi a Város Napja rendezvényeit. A sokféle szórakoztató kikapcsolódás jót tesz a hangulatának és az egészségének is. A télen egy kicsit elhanyagolta a barátait, most a tavasz beköszöntével itt az ideje, hogy felvegye velük ismét a kapcsolatot. Számíthat a segítségükre, és ismét ön lehet a társaság középpontja. Itt az ideje, hogy megoldja a régóta húzódó problémáit. Kezdjen bele azokba a változtatásokba, amelyeket az év elején elhatározott magában. Ha nincs bátorsága belevágni, kérje a párja, vagy a családja segítségét. Kicsit lassítsa le magát ezekben a napokban. Menet közben, vagy munka közben ne azt figyelje, hogy más mit csinál, hanem törődjön a saját dolgával. Fordítson több figyelmet a párjára, ne feledje, ő is a világon van. Úgy érzi, le kell mondania olyan dolgokról, amelyeket egyáltalán nem tartott luxusnak. Sajnos igaza van, de gondolkodjon el azon, mit tehet pillanatnyilag. Spóroljon, és bízzon benne, nem tart sokáig ez a helyzet. Túlságosan lelkes, és kedves mostanában. Ügyeljen arra, hogy a családja ne használja ki a jó hangulatát, és ne kérjenek több áldozatot öntől, mint amit nyújtani tud. Ha segítségre szorul, forduljon bátrabban hozzájuk. Foglalkozzon többet magával a hétvégén. Egy kellemes séta a Város Napja forgatagában, új arcok, új ismerősök felfedezése, mind felvillanyozzák az életkedvét. Nyitottsággal a magánéletében is változásra számíthat. Úgy érzi, szüksége van a fizikai erőnlétre. Ha szélsőségesen nyilvánítja ki véleményét barátai körében, számíthat rá, hogy kellemetlen percekben lesz része. Otthon szerencsére menedéket talál, ha időnként újra meghódítja a párját. Nehéz helyzetbe kerülhet, mert úgy érzi, választania kell a sok időt igénylő munkája és a párja között. Mivel nem akarja elveszíteni egyiket sem, kérje meg a kedvesét, most ő döntsön mindkettejük érdekében. Célszerű lenne, ha egészsége érdekében teljes életmódváltásra törekedne. Lakásának szépítgetését már elkezdte, ez pozitív előrelépésnek számít. Alakítsa tovább úgy a környezetét, hogy minden napszakban jól érezze magát. Ne csak a pénzszerzésre gondoljon, hanem a felelősségre is, hisz nem mindegy, mi módon szerzi meg. Ne kapkodjon, gondosan tervezze meg a munkáját, mert így kevesebb hibát követ el. Ha úgy érzi, hogy kihasználják, ne hagyja szó nélkül, hanem mondja ki a véleményét. Biztosan meg lesz az eredménye. Ha egyedül él, ön is tegyen a magányosság ellen, például mozduljon ki a hétvégén az Erzsébet térre. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak A Boszorkány-hegy amerikai kalandfilm (SZ) (12) 15.15 15.15 Benjamin Button különös élete amerikai filmdráma (f) (12) 19.30 19.30 Marley meg én amerikai vígjáték (SZ) (12) 13.00, 17.15 17.15 2009.április Amozijeggyel 10% kedvezmény a Vogue és az Amadeus kávézókban! Pénteken és szombaton a Város Napja alkalmából a jegyár csak 490 Ft! SZOLGÁLTATÁS VEGYES BÉRLET JÁRMű Kanizsa 14 – Apró 2009. április 23. INGATLAN Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában karbantartott 78 m2-es családi házrész pincével, padlással, 1185 m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-737, 20/398-1455 (6312K) Csengery úton 59 m2-es, két szobás (előszoba, fürdő, spájz, pince, padlás, kert) részben felújított udvari lakás eladó. Érd.: 30/227-3294 Belvárosban három szobás, nappalis családi ház két fürdővel, nagy, aknás garázzsal, rendezett, szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető palini családi házra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/315-861, 30/851-7255 (6389K) Nk-án a belvárosban 3 szobás, III. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó, vagy belvárosi kisebbre cserélhető. Érd.: 30/9590-413, 93/321-926 (7031K) Gyékényesen az „A” szektorban, közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany, kábeltévé.) Érd.: 30/227-3294 Nk-án a Zemplén Győző utcában 1,5 szobás, összkomfortos, bútorozott lakás kiadó, esetleg eladó. Érd.: 93/318-472 (7035K) Nk-án a Sikátor u. 24. szám alatt családi ház tetőtérbeépítéssel + udvari egy szobás lakással + garázzsal, 500 m2-es telken eladó. Érd.: 30/282-0867 (7037K) Nk-án, Ifjúság u. 29. alatti kétszobás, étkezőfülkés, 70 m2-es családi ház eladó, 707 m2-es telekkel. Irányár: 12,9 millió Ft. Érd.: 93/313-925, 20/357-7027 (7038K) Nk belvárosában, új építésű liftes társasházban nappali + 1 félszobás + galériás lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár 10.911.850 Ft. Szocpol még felvehető! Hivatkozási szám: 2009/DU/5. Nk belvárosában, új építésű liftes társasházban nappali + 2 fél szobás, nagy erkélyes lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 11.819.835 Ft. Szocpol még felvehető! Hivatkozási szám: 2009/DU/6. Nk belvárosában, új építésű liftes társasházban nappali + 2 fél szobás, nagy erkélyes lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 13.120.097 Ft. Szocpol még felvehető! Hivatkozási szám. 2009/DU/7. Nk - Palinban 20 éves (6 éve teljesen felújított: villamosság, gépészet, nyílászárók, 1,5 éve homlokzata teljes egészében szigetelve) családi ház eladó. Abeépített tömör fa, cseresznyeszínű konyhabútor a lakás részét képezi a beépített gépekkel együtt. Egyéb extrák: vízlágyító rendszer, csendes riasztás, automata bejárati ajtó, 2 db garázs, klíma. A lakás 2 különálló részre osztható: 106+70m2. Irányár: 23.900.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/15. Nk-án 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó vagy hosszú távon kiadó. A lakáshoz 4 m2-es pince tartozik. Irányár: 7.300.000 Ft. Hívatkozási szám: 2009/DU/40. Nk-án az É-i városrészben 1+2 fél szobás 2. emeleti központi fűtéses felújított (panelprogramos) lakás eladó. Irányár: 6.700.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/67. Nk belvárosában csendes helyen 2 + 2 fél szobás, 2 fürdőszobás felújított társasházi lakás eladó. A lakáshoz garázs és gyümölcsös tartozik. Irányár: 17.500.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/71 Nk-án 1998-ban épült társasházban 74 m2 alapterületű, amerikai konyhás lakás eladó. (Külön WC, amerikai konyhás nappali és 2 szoba, szobák parkettásak, többi járólap, zárt udvar tartozik a lakáshoz, parkolóval, és egy közös tárolóhelyiség, francia kilépő). Irányár: 13.500.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/77. Nk-án az ipari parkban, kereskedelmi egységek szomszédságában eladó egy 3171 m2-es körbekerített telek. Jól megközelíthető új aszfaltozott útról. Hitel és pályázati lehetőségben segítünk. Irányár: 14.280.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/110. Azalakarosi gyógyfürdő bejáratának az utcájában eladó 5232 m2-es telek teljes közművel, trafoállomással. A telekre egy 56 szobás szálloda lett tervezve, ennek a tervdokumentációja folyamatban van. Atelek megvásárólható a céggel együtt is. Irányár: 84.960.000 Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/109. Belvárosi, kétszobás, berendezett lakás irodának, lakásnak, kaucióval kiadó. Érd.: 30/369-5352 (7039K) 500 kg-os utánfutó eladó. Ugyanitt 4 db BARUM 165/70 R13 M+S gumi felnivel együtt olcsón eladó. Érd.: 93/314-265 (7034K) VW Golf 3-as kaució 1,4-es motorral, 1996 évjáratú eladó. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: 30/520-4050 (7040K) Rattan asztal 2 db karosszékkel olcsón eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: 30/9934-120 (7030K) Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555-3014 (6430K) 8 terítékes, vadonatúj, garanciális mosogatógép kedvező áron eladó. Érd.: 30/384-7399 (7041K) Magyar nyelv és irodalomból korrepetálást, pótvizsgára, felvételire felkészítést, valamint szakdolgozatok, egyéb anyagok gépelését vállalom. Tel.: 30/968-8184 (6288K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Érd.: 20/510-2723 (7036K) Tüzifa, parketta teherautónként szállítással 20.000 – 25.000 Ft-tól ELADÓ Tel.: 30/385-9575 Külön előny Magyar Zsanett számára, hogy idén a kadett korcsoportos vívó világbajnokságot az észak-ír fővárosban rendezték, hiszen ha ismeri a Boney M-et, elég csak előkeresnie a sláger-múzeumból Belfast című dalukat, s máris tódulnak a kellemes emlékek a nagyszabású világeseményről. Mert világbajnoki hatodiknak lenni egy közel sem világváros még kisebb műhelyéből valóban nem semmi teljesítmény, bár a batthyánys diáklány emiatt egyáltalán nem zavartatja magát. S miért is tenné… Edzője, Tóth Tamás egyszerűen csak így fogalmaz: „Zsanett nagyon jó versenyzőalkat. Nem görcsöli agyon magát, feláll a pástra, s képes kikapcsolni mindent, csak a vívásra koncentrál.” Hát, ha ez ilyen egyszerű, akkor semmi probléma, igaz, a tréner rögtön hozzáteszi: „Tulajdonképpen nem volt nehéz ágon Zsanett, s juthatott volna tovább is, ha a négy közé kerülésért nem az amerikai ellenfelét tisztelik jobban. Úgy látszik, most volt valamilyen USA-átok, mert mindkét vereséget tengerentúlitól szedte össze.” A vb-hatodik helynek persze már volt előzménye, mivel a francia Bourges-ban rendezett Európa- bajnokságon szintén bizonyíthatott Zsanett a válogatott színeiben. Akkor talán nem ment neki annyira, de a három fős női kard csapatban (ahol Mátyás Szabina a másik kanizsai…) mindenképp húzóemberré nőtte ki magát. „ A verseny előtti délutántól másabb egy kicsit a hangulatom” – feleli az azt firtató kérdésünkre már a kiváló kardozó, hogy miképpen megy a ráhangolódás a nagy csörtékre. „Amúgy semmi különlegeset nem teszek akkor már, ha csak azt nem, hogy korábban elalszom” – szóval a lelki nyugalom a legnagyobb titok. Azért a szakma kivesézése után visszarázódunk a hétköznapokba: „Tesi-órám még nem volt (a beszélgetés másfél hete készült – a szerk.), de az osztálytársak és a tanárok is gratuláltak a sikerhez.” Bár, Zsanettet az utóbbi időszakban nem sokat látták az iskolán belül, hiszen igazoltan járta Európa pástjait, s ahogy fogalmazott, most lesz mit bepótolnia tanulás terén. Még talán testnevelés órán is, hiszen ahogy mi tudjuk, ott nem ötös diák. ő most úgyis a hatos számmal van a legjobb barátságban… P.L. Kanizsa 2009. április 23. – Sport 15 Aquaprofit-Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub – Kazincbarcikai VSC 10:2. Sakk NB I-es csapatbajnoki mérkőzés, 11. forduló. Budapest, Ramada Plaza Budapest Hotel. Eredmények (elöl a kanizsai klub játékosai): Balogh Csaba – Sikula 0,5:0,5, Pintér József – Varga J. 1:0, Medvegy Zoltán – Kiss P. 1:0, Gonda László – Dovzsik 1:0, Prohászka Péter – Hajnal 1:0, Bérczes Dávid – Váradi 1:0, Faragó Iván – Mészáros Gy. 0,5:0,5, Flumbort András – Borsos 1:0, Ifj. Galyas Miklós – Barva 0,5:0,5, Gara Tícia – Verőci 1:0, Bagonyai Attila – Zámbó 0,5:0,5, Orsó Miklós – Handó 1:0 Tulajdonképpen már az elegáns budai szállodában (ahol néhány pillanat erejéig még Erwin Koeman, a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya is feltűnt) rendezett utolsó bajnoki forduló kezdetén eldőlt, hogy idén a kanizsaiak nyerik az aranyérmet, illetve a díszes és felettébb méretes serleget, hiszen a klub játékosai az egerszegi Csuti előtt 10,5 pontos előnnyel ültek asztalhoz. Az Aquaprofit sakkozói azonban mindent beleadva végigjátszották – nem csupán becsületből, hanem presztízsből is – a partikat, hiszen a tét már az volt, hogy csúcsot állítsanak fel a megszerzett pontok számát tekintve. Nos, a rekord öszszejött, s szombat délután négy óra tájban kiderült, hogy 97 pontjuk lett tizenegy kör után. Érthető, hogy nagy volt az öröm, bár a 2007-es, első bajnoki cím utáni hangulatot talán nem sikerült fokozni, de ettől még tény, a 2008/09-es bajnoki évad legjobb együttese magasan az Aquaprofit NTSK együttese lett. Persze, amivel ezt még fokozni lehetne, igazán kézenfekvő: az indiai sakk fenomén Viswanathan Anandot, az Aquaprofit-NTSK igazolt játékosát „valahogy” Magyarországra kellene csábítani. Nos, amint azt Nádasi Tamástól megtudtuk, egy Anand – Lékó Péter páros meccset június 8-ig – nagyon úgy tűnik – tető alá tudnak hozni, tehát, ha bajnokira nem is, de egy gála-jellegű találkozóra meg tudják nyerni… S ha már érintőlegesen a futballal kezdtük, zárjuk is azzal, lévén a kanizsai bajnokcsapat csomagolása után a szálloda nem sokáig maradt nagy bajnokok nélkül, hiszen az április 22-én Budapesten játszott AC Milan is a már fent említett hotelbe rendezkedett be – ugyanúgy néhány órára, mint múlt szombaton az Aquaprofit-NTSK legénysége. Nádasi Tamás, a névszponzor cég igazgatósági tanácsának elnöke: – Annak ellenére, hogy már néhány fordulóval ezelőtt körvonalazódni látszott, a csapat igazán szép bajnoki aranyat szerzett. Az utolsó körben már csupán magyar játékosokkal álltunk fel, s úgy érzem, így is bizonyítottunk. Elégedettek lehetünk, hiszen nagyon sok győzelmet és kevés vereséget jegyeztünk, s azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra. A cél innentől fogva már az, hogy az anyagi feltételit is megteremtsük a későbbi, legalább ilyen szép kanizsai sikereknek. Külön hozzátenném, hogy mind a városi sakk szövetségnek, mind Nagykanizsa városának nagy eredmény, hogy ismét bajnokcsapata van a településnek. Meggyőződésem, hogy sorainkban a jelentős vérfrissítés jót tett a bajnokságnak, de arról sem feledkezhetünk el, hogy egyre több helyi tehetséget kell beépíteni idővel majd az együttesbe. Papp Nándor, az Aquaprofit- NTSK játékosa és koordinátora: – A bajnoki cím mellett nagyon fontos tényező volt számunkra az is, hogy a bajnoki pontrekordot is felállítsuk. Ez végül sikerült, hiszen amióta tizenegy-fordulós és tizenkét partis a bajnoki rendszer, még soha nem teljesítettek kilencvenhét pontot. Végül 13,5 pontos előnnyel lettünk bajnokok, s azt hiszem, ez önmagáért beszél. Bagonyai Attila, az Aquaprofit- NTSK kanizsai játékosa, aki már kétszeres bajnoknak vallhatja magát: – Sokszor hallhattuk, hogy csapatunk úgymond összevásárolt, s erre csak azt tudom mondani, meg kell nézni, más sportágak bajnokcsapataiban milyen az aránya a helyi és „idegen” erőknek. Ezt tovább szűkíthetem a dél-zalai város sportjára is, vagyis nem vagyunk mi ebben akkora „úttörők”. Szóval inkább legyen az a fontos, hogy Kanizsának bajnok együttese van sakkban, s ez azért nem válik az itteni közösség kárára… Polgár László Aquaprofit-NTSK: Már kétszeres bajnokok A hónap csapata: Névjegy: Aquaprofit-Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub Alapítási éve: 1971 /Nagykanizsai Vasas Sport Kör néven, majd Vasas Izzó (1973), Tungsram Sakk Klub, Izzó SE, Aquaprofit-NTSK (2006) névvel/. Színe: kék-fehér. Címe: 8800 Nagykanizsa, Sabján Gyula utca 3. Terme: Sabján utca 3. Elnök: Németh Zoltán. Edzők, felkészítők: Flumbort András, Pintér József. Legnagyobb sikerei: 2-szeres magyar bajnok (2007, 2009), BEK-10. (2007), 4-szeres bajnoki-2. (2002, 2004, 2006, 2008), 3-szoros bajnoki-3. (2000-2001, 2003, 2005) Név: Magyar Zsanett. Születési idő, hely: 1992. 05. 07., Székesfehérvár. Sportága: vívás. Fegyvernem: kard. Klubja: MÁV NTE/NTE 1866 (2002-). Edzője: Tóth Tamás Tibor. Eddigi legnagyobb sikerei: kadett egyéni vb-6. (2009), kadett egyéni Eb-27. (2009), kadett egyéni ob-2. (2009), kadett csapat ob-3. (2009), kadett nemzetközi körverseny-6. (2009), kadett diákolimpa-1. (2008), újonc csapat ob-1. (2006) Jó versenyző-típus A hónap sportolója: Kanizsa 16 – Hirdetés 2009. április 23. Az akció 2009. május 30-ig tart Édesség és élelmiszer diszkont Nagykanizsa, Teleki u. 34. (udvarban) Tel.: 30/936-3923 ANYÁK NAPI AJÁNLATUNK: NYITVA TARTÁS: EGYÉB AJÁNLATUNK: Bolero italpor 45 Ft Jó reggelt szelet 50 Ft Pattogós cukor 70 Ft 400 gr szaloncukor 200 Ft 500 gr nápolyi 295 Ft 500 gr barackmag 395 Ft 600 gr instant kakaó 395 Ft 500 gr tortabevonó 495 Ft 1000 gr ételízesítő 590 Ft 500 gr tejkaramell 495 Ft 500 gr vajkaramell 700 Ft 1000 gr teasütemény 895 Ft Vattacukor 100 Ft Completta 330 Ft Inka kávé 295 Ft 0,25 gr Paloma kávé 345 Ft 0,25 gr Tchibo kávé 365 Ft 0,25 gr Karaván 395 Ft 0,25 gr Omnia 485 Ft Nescafé 3x1 (10db/csomag)350 Ft Ricore 75 gr 400 Ft Ricore 200 gr 1100 Ft Instant üv. nescafe 100 gr 695 Ft 100 db-os filteres feketetea 365 Ft Táblacsokik, desszertek, teasütemények nagy választékban kaphatók! Dual Masters kártyák – 1-et fizet 2-őt kap! Szerda – csütörtök – péntek: 9-17 óra 132 gr Sherry Queen desszert 445 Ft Sherry Queen szívdesszert 545 Ft Raffaello T15 495 Ft 200 gr konyakmeggy 320 Ft 500 gr konyakmeggy 795 Ft óriásdesszert 995 Ft XXI. évfolyam 17. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. április 30. Kanizsa II. András 1245-ben említette elsőként levelében Kanizsa városának nevét, s akkori tette a településünk történelmében sorsfordító volt, kezdte ünnepi köszöntőjét Marton István polgármester a HSMK színháztermében megtartott díszközgyűlésen. – Ez a cselekedet alkalmat ad nekünk arra, hogy évről évre megemlékezzünk a múlt történéseiről, és hagyományosan ezen a napon köszönjük meg mindazok munkáját, akik tehetségükkel, szorgalmukkal, kitartó munkájukkal évtizedeket dolgoztak azért, hogy Nagykanizsa városa fejlődhessen. A város napja rólunk szól – folytatta a polgármester. – Minden évben felidézzük az elmúlt időket, elmerengünk a letűnt korok cselekedetein, és közben megtudunk valami újat magunkról, a ránk hagyományozott értékekről. Mert a kulturális hagyomány és érték az, amelyet történelmünk során létrehozunk, és ez ad igazolást fennmaradásunkhoz is, amit tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek. Annak a nemzedéknek, amelynek nevelésében felbecsülhetetlen a szerepünk, hiszen nekünk kell követendő mintát felmutatnunk: a múlt értékeit megbecsülni, etikai törvényei szerint élni, és a régi korok tanulságait érvényesíteni. E folyamatból senki sem vonhatja ki magát, aki a közéletben bármilyen szerepet is vállal. A mai nap akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést készítünk arról, hogy milyen módon fogunk a ránk hagyott örökséggel felelősen bánni. Marton István polgármester köszöntőjét követően a testvérvárosok tánccsoportjai adtak műsort a díszközgyűlés meghívott vendégeinek, a Bihácsról, Csáktornyából, Kazanlakról, Kovásznáról, Magyarkanizsáról érkezett külföldi delegációk képviselőinek. (folytatás a 2. oldalon) Hagyományok találkozópontja (Folytatás a címoldalról) Ezután a kitüntetési ceremónia következett. A közgyűlés „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntetést adományozta Tüskés Tibornak, a felnevelő városához mindig hű írónak, szerkesztőnek és irodalomtörténésznek gazdag életművéért. Prof. Dr. Kovács Lászlónak, a Landler Jenő Gimnázium egykori igazgatóhelyettesének, nyugalmazott főiskolai tanszékvezetőnek példaértékű fizikatanári életművéért, és Nagykanizsáért végzett kiemelkedő munkájáért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakettet adományozta. Petike Antalnak, Nagykanizsa Város Tanácsa V.B. egykori elnökhelyettesének, nyugalmazott általános iskolai igazgatónak Nagykanizsáért végzett sok évtizedes tanári és közéleti tevékenységéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntető címet ítélték oda. Suhai Zsolt tagozatvezető tanárnak Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat érettségit adó felnőttképzésében és a „Hétvégi kollégium” – tehetséggondozás és felzárkóztatás programban nyújtott több éves önzetlen segítségéért és munkájáért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért” kitüntető címet adta át Marton István polgármester. Kovács Éva köztisztviselő, a köz szolgálatában folytatott magas színvonalú, lelkiismeretes szakmai munkájáért „Paizs Ferenc-Díjat” kapott. Tislér Zoltán rendőr törzszászlós a közbiztonság, a művészeti és környezetkultúra területén végzett kiemelkedő munkájáért „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető cím elismerésben részesült. Tarnóczky Attilának lelkiismeretes tanári és közéleti tevékenysége elismeréseként a „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető címet adományozta a testület. AFarkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti iskola a nagykanizsai művészeti nevelés terén nyújtott sok évtizedes kiemelkedő munkájáért „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető címet kapott. Pulainé Cserti Ilona népi iparművész Nagykanizsa város és a régió népművészeti hagyományainak gyűjtésében és továbbadásában betöltött kiemelkedő szerepéért „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető címben részesült. Szentgyörgyi Levente nyugalmazott stúdióvezető, a kanizsai amatőrfilmes kultúra szervezéséért és a helyi televíziós adások elindításáért szintén a „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető címet kapta meg. Balogh Antal nyugalmazott szakszervezeti elnök, sportújságíró a „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető címet vehette át. AMagyar Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsai Csoportja hosszú ideje végzett kiemelkedő önkéntes szociális tevékenységéért „Szekeres József Díj” kitüntető címben részesült. Ugyancsak Szekeres József Díjat vett át Dr. Muzsek István osztályvezető főorvos, a nagykanizsai egészségügyben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért és vezetői tevékenységéért. A környezet-, állat- és természetvédelem területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért a „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető címet vette át az „Élettér” Állatés Természetvédő Egyesület. A díszközgyűlés a Budapest Ragtime Band műsorával zárult. Testvérvárosunkkal, Kovásznával való együttműködési kapcsolatot és annak megerősítését szimbolizálja a Város Napján, pénteken Marton István polgármester és a kovásznai Fábián Ernőné által közösen a Sétakertben leleplezett kopjafa. Az évtizedekben mérhető kapcsolatot szimbolizáló engedélyeztetés utáni végső helye a Felsőtemplom mellett lesz. Méltán viselte idei város napi rendezvényünk a „Hagyományok találkozópontja” alcímet, hiszen több nép, több korszak hagyományait mutatták be az egyes fellépők. A japán kultúrába hallgathattunk bele az Ataru Taiko által, melynek tagjai a dobbal való zenélést és a mozgást ötvözték előadásukban. A legkeresettebb görög együttesek egyike a Mydros, mely leginkább görög tavernazenét játszik, a buzukit és a tangóharmonikát a dob, a basszusgitár, a gitár, a zongora, és a baglama kíséri. Folyamatos fellépője a fesztiváloknak a Fabula rasa, mely a környező népek folklórjának zenei elemeit, a komoly zenét és a modern zenei elemeket egyaránt felhasználja saját szerzeményeiben. Az 1993- ban alakult Kanizsa Csillagai a magyarországi romák kultúrájának jellegzetes lovári, beás és romungro dalait adja elő. Világzenét játszik a Sheket együttes, különböző népek népzenéit olvasztják össze, leginkább magyar népzenei és klezmer, azaz zsidó népzenei elemeket használnak fel zenéjükben. Ezeket az autentikus hangzástól kicsit elrugaszkodva, az ütő és elektronikus hangszerek bevonásával (dob, gitár, basszusgitár) próbálják még izgalmasabbá tenni. A tánc világába vezette be a közönséget hagyományőrző cigánytáncával a Csillogó gyöngyszemek, illetve a Vámos Veronika által vezetett Flamenco-show. A Kanizsa – Város 2 Napja 2009. április 30. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Fotó: Bakonyi Erzsébet Fotó: Steyer Edina Fotó: Steyer Edina Testvérvárosi kopjafa Népek hagyományai Kanizsa – 2009. április 30. Város Napja 3 Két kis iker magzat beszélget az anyaméhben: – Te hiszel a születés utáni életben? – Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. – Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? – Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk. – Micsoda ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. – De, de, valami biztosan lesz, csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. – De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. – Én nem tudom pontosan, hogy milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk. – A mamát? Te hiszel a mamában? Szerinted ő mégis hol van? – Hát mindenütt, körülöttünk. Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk. – Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. – No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk! (ismeretlen szerző az internetről) szerbek és a horvátok népzenei jel- Anyák Napjára legzetességeit hallhattuk a Vujicsics együttes előadásában. A lovagkorba repítette vissza a nézősereget a Főnix Lovagrend, s az általa szervezett I. Országos Meghívásos Középkori Vívóverseny, melyre érkeztek rendek Kaposvárról, Székesfehérvárról, Iharosberényből és Budapestről is, hogy megmérettessék magukat. Két kanizsai baba született a Város Napján a Kanizsai Dorottya Kórház szülészetén. Először Császár Zsolt látta meg a napvilágot pénteken 9 óra 50 perckor, 3450 gramm súllyal, és 54 centiméterrel, a család harmadik gyermekeként. Gerencsér Viktória délután, 17 óra 55 perckor érkezett meg. 3400 gramm súllyal és 54 centiméterrel, első gyermekként, a szülei nagy örömére. A babákat és édesanyjukat Marton István polgármester köszöntötte oklevéllel, virágcsokorral és 50 ezer forintos vásárlási utalvánnyal. Kanizsai Grafikák A Város Napja alkalmából Nagykanizsa városának ajándékozta „ Kanizsai Grafikák” című sorozatát Bene János kaposvári festőművész, grafikus. A megnyitó kiállításra szombaton délelőtt került sor a Képzőművészetek Házában. Az érdeklődőket Kőfalvi Csilla, az intézmény igazgatója köszöntötte. Ezt követően Marton István polgármester megnyitóbeszédében a Város Napja rendezvénysorozat kapcsán történelmi viszszatekintést tett Nagykanizsa jeles múltjára. Kifejtette, hogy a múlt tisztelete egyúttal a jövendő nemzetség reménysége is. Majd röviden ismertette Bene János festői életútját. Megjegyezte, hogy olyan művész alkotásait láthatjuk, aki a lélek beszédét, a belső beszédet is képes a festmények, a képek nyelvére lefordítani úgy, hogy mindenki számára érthető legyen. Megnyitó beszéde végén köszönetét fejezte ki Bene Jánosnak amiért városunknak adományozta a Kanizsai Grafikákat, amely a mai naptól Nagykanizsa kulturális örökségének elválaszthatatlan része. A polgármester megnyitó gondolatai után Lengyák István, az esemény szervezője mint Bene János régi ismerőse kifejtette, hogy olyan alkotó munkáit láthatjuk, aki mindig ráérez a „másoknak is adhatok” felemelő pillanat visszahozhatatlan és megismételhetetlen nagyszerűségére és örömére. Olyan művész, aki nem csak ad, de adományaival látva láttat, kritizál és cselekedetre késztet. Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen művésznek, ilyen kollégának, ilyen barátnak segíthettünk szép emberi szándékai megvalósulásában. Az esemény záró aktusaként Bene János és Marton István aláírták a „Kanizsai Grafikák” képsorozatának ajándékozási megállapodását. Ficánkoló Tizedik éve szervezi meg a Város Napján nagysikerű zenés, mesés műsorát a Vackor Óvoda nevelőtestülete. A HSMK színpadán hat óvoda, a Vackor, a Kossuth, a Micimackó, a Hétszínvirág, a Rózsa, a Hevesi, valamint a Szivárvány Fejlesztő Központ nagycsoportosai kápráztatták el a közönséget, szüleiket, nagyszüleiket. Afeldolgozott meséket zenére, mozgásimprovizációval adták elő, előadásmódjukban már kifejeződött az iskolaérettség. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett I. Országos Elektroakusztikus – Zenei Versenynek a Medgyaszay Ház adott otthont a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola rendezésében. A résztvevők négy korcsoportban és két kategóriában adtak számot tudásukról, tehetségükről a hallgatóság és a zsűri előtt. A rendezvény pénteken tíz órakor vette kezdetét, kora délután az ünnepélyes megnyitón Marton István polgármester köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődőket, majd Baráth Zoltán a művészeti iskola vezetője a program technikai részeiről tartott ismertetőt. A pénteki programot az ULYXES együttes koncertje zárta. Másnap reggel a versenyen kívül indulók programja, majd 13 órakor a döntők kezdődtek. Aszombati rendezvény a zeneiskolában Binder Károly (zsűri elnök) jazzzongora koncertjével zárult, melyet éjszakába nyúló szakmai beszélgetés követett. A vasárnapi programot a szintetizátor kamara nyitotta. Binder Károly a verseny értékelése során elmondta, hogy kilenc első, hat második, hat harmadik és nyolc különdíjat adott ki a zsűri. Ezen felül három díjat osztottak ki a versenyen kívül indulónak. Értékelve lettek a felkészítő tanárok és az intézmények is. A díjazottak az elismerő oklevelek mellett értékes nyereményekben részesültek. B.E. - S.E. - Cz.Cs. Zsolt és Viktória Elektroakusztika Fotó: Bakonyi Erzsébet Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – Gyermekeink 4 jövője 2009. április 30. Magyar József immár két évtizede a Nagycsaládosok Nagykanizsai Egyesületének elnöke és – mint mondja – már nagyon várja azt a fiatal nagycsaládost, aki végre elvállalná ezt a pozíciót, mert ugye lassan hatvanhat évesen, tizenhat unokával ez már nem egészen neki illő feladat. De addig ellátja, amíg nem talál megfelelő utódot erre a posztra, mert úgy véli: egy ilyen egyesületet, amely két évtizedes múltra tekint vissza, meg kell becsülni, őrizni kell értékeit és nem szabad megszüntetni. – Ami egyesületünk egy érték, amelyet fenn kell tartani, különösen olyan körülmények között, amelyek jelenleg Magyarországon tapasztalhatók – szögezi le az elnök. – Az egyesülethez több mint félszáz tagcsalád tartozik, ez már egy viszonylag nagy létszámú csapat. A szokásos három-négy rendezvényünket úgy, ahogy meg tudjuk tartani minden évben, de ennél többre nem vagyunk képesek. Aprogramok finanszírozását az önkormányzat különböző pályázati kiírásaira beadott pályázatainkkal biztosítjuk, mint mindent, ami a működéshez szükséges. Bekapcsolódtunk a NOE-én keresztül az úgynevezett élelmiszerbank-rendszerbe is, vagyis amennyiben lehetőség nyílik, akkor ellátjuk a nagycsaládokat élelmiszer segélyekkel, tehát módjával tudunk segíteni a családokon. Aki olvassa a napi sajtót, az rájön arra, hogy a jelenlegi kormány szinte célba vette a családokat, különösen a gyermekes családokat, mert a megszorító intézkedéseik zöme a nyugdíjasok mellett őket sújtja. Kezdve a családi pótlékkal való manipulációval, a GYES és GYED idejének csökkentésével, mert például senki nem gondolt arra, hogy azoknak a kismamáknak nagy része, akik a házasságukat követően azonnal gyermekeket vállaltak egyszerűen nem tudnak majd elhelyezkedni két év után. Nem beszélve arról, hogy nem tudják hova rakni a gyermeket, mert nincs elég bölcsődei hely. A szociálpolitikai támogatás elvételével az ifjú házasok kerülnek nehéz helyzetbe, mert nem tudnak új lakáshoz jutni. És akkor még egy öngólt is rúg a kormány, mert minden egyes ilyen lakásépítkezésből annak ötven százalékát általában az állam visszaveszi különböző adó és egyéb járulékok formájában, tehát ettől a bevételtől is elesik, ugyanakkor az építkezések leállása miatt munkanélküli segélyből fizeti ki a plusz költségeket. De ugyanúgy említhetném a családi pótlék elképzelt bruttósítását, amivel egy olyan "gyönyörű" helyzet kezd kialakulni, hogy az ötven-ötven százalékkal való megosztással tulajdonképpen azok járnak rosszul, akik gyermekeket nevelnek, mert ha egy gyermektelennek a bruttó bére ugyanolyan mint egy családosnak a bruttó bére, ahhoz hozzápakolják a családi pótlékokat, akkor többet vonnak el tőle, mint a gyermekkel nem rendelkező családoktól. Vagyis, ha minél több gyermeked van, annál kevesebb nettó pénzt viszel haza. – Milyen mértékben hallatja a szavát a Nagycsaládosok Egyesülete régiós, illetve országos viszonylatban? – Úgy érzem, hogy országos szinten a NOE mindig ott volt akkor, amikor értelme volt a demonstrációnak vagy a tiltakozásnak. Ilyen volt az is, amikor csendes békés tüntetéssel megjelentünk az Országház előtt. Általában az a véleményem, hogy hiába próbálunk szelíden, normális emberléptékű tárgyalásokat kezdeményezni, az egyesület különböző javaslatait és figyelmeztetéseit rendszeresen figyelmen kívül hagyják, mint ahogy most sem vettek figyelembe semmit. Egy egész kötegre való javaslat van, amit a NOE szakemberei próbáltak közvetíteni az illetékes szaktárcák felé, de ezekből sajnos nagyon kevés dolgot vesznek figyelembe. A döntéshozók elfelejtik, hogy egy olyan szervezettel állnak szemben, amely az országot behálózó 200 tagegyesületével és 96 helyi csoportjával együtt az egész ország nagycsaládosait képviseli. Hazánk az EU statisztika kimutatásai alapján 32 országból a 32. helyen áll a két gyermeket nevelő családok által jövedelmükből adózás után hazavitt 51%-al. Ez több mint elkeserítő! Mint mérnök megtanultam, hogy ha valamit változtatni akarok, vagy valami újat akarok létrehozni, akkor azoknak az embereknek a vezetőivel, akiket ez érint, vagy akikkel az új elképzelést létre akarom hozni, megbeszélem, hogy mit akarok változtatni, még akkor is, hogyha mindez valamilyen lemondással járna részükről. De mindezeket úgy végrehajtani, hogy nem is tájékoztatom előre őket, nem készülök fel semmire, hanem csak úgy "bele a vakvilágba" kezdek el intézkedni, abból jó nem fog kisülni. – Hogyan működik tovább az egyesület a jelenlegi nehéz helyzetben? – A megnövekedett nehézségek közepette továbbra is végezzük a munkánkat, és nem adjuk fel! Mindenütt, ahol lehet, el fogjuk mondani azokat az igazságtalanságokat, amelyek érintik a családokat, és a magunk módján próbálunk ez ellen tenni. Mi nem tudunk mást cselekedni, mint legfeljebb babakocsikkal kivonulni az utcára és tiltakozni. A gyermekeinken, unokáinkon keresztül bemutatni, hogy tulajdonképpen az egész ország jövője attól függ: lesznek-e több gyermeket vállaló magyar családok, és hogy ezeket a gyerekeket miként tudják felnevelni, mert valamikor majd ugye ezeknek a többletterhet vállaló családok gyerekeinek kell a nyugdíjat is előteremteni azoknak, akik most gyermeknevelésre nem, vagy alig vállalkoznak. Tehát azok a nagycsaládok, akik erőn felül három-négy-öt gyermeket nevelnek, azok mindig többet tesznek a társadalomért, mint aki erre nem hajlandó. Egyébiránt az egyesület normális mederben továbbra is azt az utat járja, amit idáig. – Milyen az együttműködésük a kanizsai önkormányzattal? – Nagyon jó kapcsolatunk van a helyi önkormányzattal és a Polgármester úrral is. Nekik köszönhetjük, hogy végre normális körülmények között működhetünk. Mi mindig tisztességesen pályázunk és elszámolunk. Elismerik a munkánkat, s mindezt onnan is látjuk, hogy a pályázatainkat általában mindenki méltányolja. Azokra a rendezvényekre pedig, amelyeket szervezünk, mindenki büszke lehet a városban. Horváth Tamás, a NOE Balaton régió titkára: – Az én feladatom, hogy összetartsam azt a közel húsz egyesületet és csoportot, amelyek e régióhoz tartoznak. A Balaton régió befogadó egyesülete a helyi egyesület, ezért szorosan kiveszi a részét a munkából a helyi tagság is. A régió egyesületeit ellátjuk a szükséges információkkal, illetve javaslataikat és gondjaikat közvetítjük az országos egyesület felé. Régiónk igazából a két nagy főút mentén alakult ki, vagyis az M7-es és az M8-as főutak mentén levő városok egyesületei és csoportjai alkotják Veszprémtől kezdve Balatonalmádin, Ajkán, Várpalotán és Keszthelyen át egészen Zalaegerszegig. Ez a régió a mi esetünkben Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megyéket érinti. – Tavaly ősz óta milyen fontos feladataik vannak a régió vonatkozásában? – A kapcsolattartás érdekében például régiós találkozókat szervezünk egyesületi vezetők és aktív tagok részére, ahol megbeszéljük közös ügyeinket és az aktuális tennivalókat. Azon is sokat dolgozunk, hogy a különféle pályázatokon sikereket érjünk el. Most elsősorban a Nemzeti Civil Alapnál van egy nyertes pályázatunk, ahol egy három napos találkozó keretei között gondoljuk át a régió jelenét, múltját és jövőjét, és keressük a hatékonyabb együttműködés és forrásteremtés útjait Balatonalmádiban. A helyi egyesületnek három hagyományos nagyrendezvénye van: a farsang, a nyári tábor és a karácsonyváró ünnepség. Ehhez kapcsolódik a balatoni régió is. Emellett szervezünk kirándulásokat is, például nemrég voltunk kerékpártúrán fiatal családokkal a Kányavári- szigeten. Említhetem még a május 2-án, Nagykanizsán sorra kerülő régiós családi napot, mely a Csónakázó-tó melletti Zöld táborban kerül megrendezésre. Erre az eseményre sokan érkeznek a régióból, de délelőtt 10 órától a családok számára szervezett számos kulturális, sport- és játékprogram várja szeretettel a nagykanizsai nagycsaládokat és családokat is. Van egy másik fontos programunk is: az energia klubbal együttműködve folyamatban van az úgynevezett Lakcímke kampány. Ez voltaképpen egy becézett formája annak az ismeretterjesztő programnak, amely szerint 2012. január elsejétől kötelező lesz mindenféle – lakással kapcsolatos jogügyletben energiatanúsítványt kiállítani a házakról vagy lakásokról. Ez a kampány a mi részünkről arról is szól, hogyan takarékoskodjunk az energiával, mert egyrészt a mi zsebünkre is megy a pazarlás, másrészt, mert a takarékoskodás következtében nem szennyezzük túlzott mértékben a környezetünket. Tehát megint arról van szó, hogy a gyermekeink jövője a tét, vagyis hogy mennyire tudjuk biztonságosan megőrizni a Földünket a jövő nemzedékének. Gelencsér Gábor A nagycsaládok többet tesznek a társadalomért… Kanizsa 2009. április 30. – Kamara 5 z 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 1. Tel./Fax.: 06-93/516-670 Tel.: 06-93/516-671 Mobil: 30/754-3616 E-mail: nakkik@nakkik.hu Honlap: www.nakkik.hu Kamaránk vendége volt az MKIK alelnöke A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara meghívására 2009. április 8-án városunkba látogatott Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. A neves gazdasági szakembert dr. Polay József, a kamara elnöke fogadta, s kísérte el több helyi – az olajiparhoz kötődő – céghez. Mosonyi György ellátogatott a DKG-EAST Zrt. gyárába, valamint a GÁZGÉP Kft. székhelyére és tájékozódott a Rotary Zrt. és a Drill-Trans Kft. helyzetéről is. Dr. Polay József elnök hangsúlyozta, a kanizsai kamarának fontos, hogy minél több segítséget, információt, szolgáltatást nyújtson tagjai, a város és térsége vállalkozói számára. Az országos kamara alelnöke elismeréssel szólt a nagykanizsai szervezet tevékenységéről, amit csak megerősít az a tény, hogy a MOL beszállítói minősítésének kiválóan megfelelő vállalkozások is a kanizsai kamara tagjai. Eredményes évet zárt a kamara Kamaránk 2009. április 9-én tartotta évértékelő küldöttgyűlését. A küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2008. évi tevékenységről és gazdálkodásról szóló beszámolót 17.107 eFt mérleg főösszeggel és 1.528 eFt mérleg szerinti eredménnyel. A küldöttgyűlés megtárgyalta és elfogadta a kamara 2009. évi célkitűzéseit és költségvetéstervezetét a főbb mutatószámokkal. Tervezett bevételek összesen: 27.931 eFt, kiadások összesen: 26.021 eFt. A küldöttgyűlés módosította a kamara Alapszabályát és SzMSzét. A küldöttek új tisztségviselőket választottak: Mádé Károlyt, a DKG-EAST Zrt. vezérigazgatóját általános alelnöknek, Miklós Zsoltot, a Kanizsa Trend Kft. ügyvezetőjét az Ipari tagozat elnökének. Az elnökség tagja lett Krihó Zsuzsanna a Gázgép Kft. gazdasági igazgatója és Petró Gyula a BWT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Közel egy évtizedes kamarai tevékenységük elismeréséül Kamarai Munkáért Díj kitűntetésben részesültek Brenner Árpád és Czoborné dr. Pintér Ildikó. Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntője 2009. A nappali tagozatos végzős diákok számára ez évben is meghirdettük, a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt. Avárosi elődöntőket a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezte és bonyolította le, amelyen 13 szakmában (asztalos, nőiruha-készítő, hegesztő, kereskedő, kárpitos, villanyszerelő, kőműves, épületburkoló, szobafestő-mázoló és tapétázó, fodrász, szakács, pincér és cukrász) összesen 78 végzős tanuló vett részt. Az országos döntőre 2009. április 22-24. között került sor a Hungexpo területén, amelyre Nagykanizsáról kárpitos szakmában 4, hegesztő illetve szobafestő- mázoló és tapétázó szakmákban 1-1 tanuló jutott be. A verseny megtekintésére 40 diák és tanáraik autóbusszal utaztak a rendezvényre. Az utazást és a tanulók ellátását kamaránk biztosította pályázati forrásból. Városi Kamarák találkozója A Kamarai Törvény értelmében, 2001-ben a megyei kamarákon kívül három önálló városi kamara alakult meg: a Soproni, a Dunaújvárosi és a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara. A Megyei Jogú Városok Kamarái évente találkoznak. Április 29-én Dunaújvárosban dr. Polay József elnök és Cserti József általános alelnök vett részt a tapasztalatcserén, ahol a regionalitás és a városi kamarák jövője volt a téma. Termékdíj törvény módosítása Az Országgyűlés 2009. március 30-án elfogadta a Termékdíj törvény módosítását, amely 2009. június 1-én hatályba lép. Segítségre lenne szüksége az előírások értelmezésében? Kell-e Önnek termékdíjat fizetnie? Érdemes- e koordináló szervezethez csatlakoznia? A választ a 2009. májusi programunkon megkaphatja, ahol tájékozódhat a bevallás menetéről és a várható ellenőrzések jogszabályi rendjéről is. Előadók a VPOP szakemberei lesznek. A konzultációval egybekötött előadás szervezése folyamatban van, a meghívót minden kamarai tagunk megkapja. Az érdeklődők a rendezvényről honlapunkon tájékozódhatnak: www.nakkik.hu Alkoholtermékek készletnyilvántartása A pénzügyi tárca rendelete 2009. május elsejei hatálybalépéssel meghatározta a vendéglátó üzletek alkoholtermék-készletforgalmi szabályzatának minimális tartalmi követelményeit (pl. adatok részletezettsége, mennyiségmegállapítás módszere és időpontja, mennyiségi egység, stb.) és nyilvántartás-vezetési kötelezettséget ír elő, azzal, hogy a készletek megállapítását legalább havi gyakorisággal kell elvégezni. A Kanizsa Trendnek sikerült! Pályázzanak Önök is! A Regionális Minőségi Díj elnyerése után a Kanizsa Trend Kft. ügyvezető igazgatója, Miklós Zsolt a Nemzeti Minőségi Díj átadási ünnepély keretében vehette át a 3* Elismerés a Kiválóságért Európai díjat. Pályázati felhívás a 2009. évi Nyugat-dunántúli Regionális Minőségi Díj elnyerésére. Apályázat célja: a Nyugat-Dunántúli régióban a TQM alapelveinek, az önértékelés alkalmazásának ösztönzése, az EFQM modell megismertetése, népszerűsítése, és ezzel a felkészülés segítése a Nemzeti Minőségi Díj követelményeinek teljesítésére. Pályázati feltételek: pályázatot nyújthat be bármely, a Nyugat-dunántúli régióban (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megyében) bejegyzett, az ipar, kereskedelem, szolgáltatás vagy kézművesség területén tevékenykedő profit-orientált gazdálkodó szervezet, és a középfokú szakképzést folytató iskolák. A díjat kis-, közép-, nagyvállalkozások és szakképző iskolák kategóriában hirdetjük meg: a pályázat benyújtása: a pályázat elkészítéséhez és benyújtásához valamennyi szükséges információt tartalmazó pályázati útmutató 2009. május 11.-től térítésmentesen beszerezhető Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató irodájában, illetve letölthető a www.nakkik.hu honlapról. A pályázati szándékot 2009. június 15- ig előjelentkezés formájában lehet megtenni, az erre a célra szolgáló előjelentkezési lapon. Az előjelentkezettek számára szakmai felkészítőt tartunk. Apályázat beadási határideje: 2009. szeptember 15. Köszöntjük a 2009. évben belépett új tagjainkat: Gázipari Gépgyár Kft., Z-Pannon Kft., Energia Centrum Szövetkezet. Pannon Pellet Kft., DKGEAST Zrt., Nagykanizsai Volksbank Zrt., Drill-Car Kft., Palmöb Kft., Szig-Bau 94. Kft., Sponzor Tours Kft., BWT Hungary Kft., Kanazawa Kft., Hotel Karos Spa Legyen Ön is a Mesterünk! A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara több szakmában várja a mestervizsgára jelentkezőket: fodrász, kozmetikus, kőműves, burkoló, asztalos, ács-állványozó, karosszérialakatos, autószerelő, cukrász, szakács, pék, pincér, hentes, gázvezeték- és készülékszerelő, vízvezeték- és központifűtés szerelő. Megfelelő számú jelentkező esetén más szakmákban is indítunk mestervizsgára felkészítő tanfolyamot. A jelentkezéseket a fenti elérhetőségeinken szeretettel várjuk. Kanizsa – 6 Városháza 2009. április 30. Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 3. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 73-10 / 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1745/2008. (6/73/2009.) számú Nagykanizsa, Sugár u. 3. szám alatti 1197. hrsz-ú ingatlanon meglévő épületben utazási iroda kialakítása építéshatósági ügyében a benyújtott építési engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 21-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1745/2008. (6/73/2009.), tárgya: építési engedély. A kérelmező ügyfél neve: Sponzor Tours Utazási Kft., 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 5. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1197. hrsz-ú ingatlan, valamint az 1192. hrsz-ú társasházi ingatlan, az 1195/2., 1196. és 1198. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304., hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 17. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/73-10/2009. Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Báthory u. 11. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 1162-7 / 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1162/2009. számú Nagykanizsa, Báthory u. 11. szám alatti 11. hrsz-ú ingatlanon meglévő 3 lakást tartalmazó lakóépület bontására vonatkozó építéshatósági ügyben a benyújtott bontási engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 24-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1162/2009., tárgya: bontási engedély. A kérelmező ügyfél neve: Barol Inox Kft. ügyv.: Harangozó Balázs, Nagyrécse, Inkey u.18. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 11. hrszú ingatlan, valamint a 9., 10., 12. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 23. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/1162-7/2009. Ügyintéző: Kém Eszter. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Királyi P. u. 39. sz alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 862-12 / 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/862-11/2009. számú határozattal a Nagykanizsa, Királyi Pál u. 39. szám alatti ingatlanon kivitelezés alatt álló társasház módosított építési engedélyezési ügyében döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal valamint a közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény a 2009. április 23-án kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/862/2009., tárgya: építési engedély módosítás. A kérelmező ügyfél neve: Baumeister Kivitelező, Tervező és Szolgáltató Kft. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1392/1., 1399., 1401. hrsz-ú társasházi ingatlan továbbá az 1405., 1363/52., 1429. hrsz-ú ingatlanok. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 16. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/862-12/2009. Ügyintéző: Bognár É. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Király u. 12. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 902-9/ 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/902/2009. számú Nagykanizsa, Király u. 12. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 22-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/403/2009., tárgya: épület bontása. A kérelmező ügyfél neve: LIDL Magyarország Bt. Budapest, Rádl árok 6. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa, 2031/4., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 2035/1., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 2036., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 2039., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 2031/1., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai. Az egyes tulajdonosok részére a határozat közlése hirdetményi úton történik Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Álamigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 21. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/902-9/2009. Kanizsa – 2009. április 30. Városháza 7 Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/204-0865, balogh.laszlo61@chello.hu Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 17 órától 19 óráig a kenyérgyári PERGO lottózóban (Kinizsi u. 95. ). Bicsák Miklós az 1. számú választókerület (Garai, űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2009. május 6-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában. Horváth István a 8. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2009. május 6-án (szerdán) 18 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Tóth Nándor, a 14. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 18 órától a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 9. számában való megjelenésére. Pályázat tárgya: irodalmi, művészeti, tudományos, valamint megjelenő versek, prózák, grafikák. Pályázati feltételek: egy pályázó több pályázatot is beadhat, maximum 6 A/4-es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es betűtípussal) terjedelemben. A kéziratokat kinyomtatva, valamint merevlemezen vagy CD-n kell benyújtani az alábbi címre: Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály Halmos Csaba Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Abeérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi. Kéziratot nem őrzünk meg, nem küldünk vissza, másodközlésre nem vállalkozunk. A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 9-es számában az Ünnepi Könyvhét alkalmával jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem, csak tiszteletpéldányokban részesülnek. Apályázat beadásának határideje: 2009. május 5. (kedd) 16 óráig. Kanizsa Antológia 9. Ügyintéző: Bognár É., Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Báthory u. 20. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 401-13 / 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/401/2009. számú Nagykanizsa, Báthory u. 20. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos építési ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 23-tól kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.). Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/401/2009., tárgya: 28 lakást és 5 garázst tartalmazó lakóépület építése. A kérelmező ügyfél neve: FIRT Kft., Nagykanizsa, Tárház u. 10/B. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa, 121., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 123/3., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 123/2., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 122., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai. Az egyes tulajdonosok részére a határozat közlése hirdetményi úton történik. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-18, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 22. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/401-13/2009. Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 3. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 73-10 / 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1745/2008. (6/73/2009.) számú Nagykanizsa, Sugár u. 3. szám alatti 1197. hrsz-ú ingatlanon meglévő épületben utazási iroda kialakítása építéshatósági ügyében a benyújtott építési engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 21-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1745/2008. (6/73/2009.), tárgya: építési engedély. A kérelmező ügyfél neve: Sponzor Tours Utazási Kft., 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 5. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1197. hrsz-ú ingatlan, valamint az 1192. hrsz-ú társasházi ingatlan, az 1195/2., 1196. és 1198. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 17. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/73-10/2009. Ügyintéző: Bognár É. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Király u. 10. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6 / 903-11/ 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/903/2009. számú Nagykanizsa, Király u. 10. szám alatti építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. április 22-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/403/2009., tárgya: lakó és melléképület bontása. A kérelmező ügyfél neve: LIDL Magyarország Bt., Budapest, Rádl árok 6. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa, 2031/5., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai Nagykanizsa, 2036., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai. Az egyes tulajdonosok részére a határozat közlése hirdetményi úton történik. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-18, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2009. április 21. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető Építéshatóság – 6/903-11/2009. Autók, motorok, természet, városok, állatok, űrkutatás, épületek, és ami a szemnek ingere. Kétszáz, nagyfelbontású színes térhatású diakép-kiállítást tekinthetett meg a közönség három napig a HSMK-ban. Gráner József, a fotók készítője Vajda Attila olimpiai bajnokkal közösen rendezte meg a 3D kiállítást, melyből országos kiállítássorozatot is terveznek. A belépődíjakból egymillió forintot jótékonysági célra, a Tűzoltó utcai gyermekklinika számára ajánlanak fel, mint erre a korábbi együttműködésük során már volt példa. Az egy-egy diafelvételt tartalmazó, állványra helyezett készülékeket kézbe kellett venni, ami automatikusan bekapcsolt, és három dimenzióban mutatta a látványt. A kiállítás Vajda Attila olimpiai bajnok ajánlásával nyílt meg. B.E. Kiállítások új dimenziója Kanizsa – Város 8 Napja 2009. április 30. Fotó: Bakonyi Erzsébet Gasztonyi Dániel solymász tartott bemutatót a város napi rendezvénysorozat keretében. Mint ismeretes, a solymászatnak hagyománya van hazánkban. A bemutatóra meghívott solymászt arról faggattuk, hogyan választotta a vadászat ezen ősi formáját? – Tizenhárom éve foglalkozom ragadozómadarak idomításával. Vadász családból származom, így már négy éves korom óta figyeltem őket, s mindig egyre közelebb akartam kerülni hozzájuk. Négy éve sikerült is, mivel főállású solymász lettem. – Meg lehet ebből élni? – Igen, mivel nem csak a látványból áll a solymászat. Igaz, iskolákban az oktatás részeként is tartok bemutatókat. Filmekben, reklámfilmekben gyakran kapok felkérést. Egyébiránt ezek a madarak kitűnően alkalmasak rágcsálók irtására, különböző vadak elriasztására. Az országban csak hárman foglalkozunk aktívan solymászattal. Nekem ez lett az életem, nem is tudnék nélkülük meglenni. – Védett madárról van szó. Nem jelent ez hátrányt? – A jogi szabályozások elég szűk teret adnak nekünk. Ugyan, nem vagyunk sokan, akik rendszeresen vadászunk, ám az érdeklődés annál nagyobb. A természetvédelmi törvény csak a solymászok számára teszi lehetővé, hogy ilyen madarakat tartsanak, idomítsanak, tenyészthessenek. Ez kizárólagosan hagyományápolás céljából történhet. – Többféle sólyom létezik. Az ön birtokában hány fajta van? – Csak kerecsensólymom nincs. Ezt az előbb említett törvény nem teszi lehetővé. – Egy ilyen bemutatón a madarak tudásából mennyit lehet szemléltetni? – Az mindig a helytől függ. Itt eléggé behatároltak voltak a lehetőségek, egy szabadabb helyen látványosabb, sokszínűbb lett volna a bemutató. Egy igazi sólyomreptetéshez szűk ez a tér, ám egy solymásznak mindig alkalmazkodnia kell a területhez és a rendezvény típusához. Ennek függvényében választom ki a madarakat is. – A zaj a tömeg nem zavaró a madarak számára? – Amint látszik is, nem nagyon zavartatják magukat. – Sokat kellett őket fegyelmezni? – Fegyelmezni kell, de nem úgy, mint más állatot. Náluk kifejezetten csak pozitív megerősítésekkel, ingerekkel érhetünk el eredményeket. Czene Csaba Sólyomszárnyon 1. Wolf István 2. Idősek klubja III. 3. Deák Gáborné 4. Csordás Rebeka 5. Radics Márta 6. Szörényiné K. Ildikó 7. Szélig Józsefné 8. Óváriné K. Csilla 9. Balaskó Gyöngyi 10. Berta Györgyné 11. Baján Józsefné 12. Gyulai Ernő 13. Dr. Bátor Jánosné 14. Kónya Istvánné 15. Borsos Gézáné 16. Kuzsner Ferencné 17. Kálovics Krisztián 18. Jerausek Gyula 19. Pucsák Katalin 20. Póka Lászlóné 21. Kele Virág 22. Hilcz Istvánné 23. Sánta Csaba 24. Sánta Istvánné 25. Sánta Zsófia 26. Kiss Ferenc Kanizsa Kvíz helyes megfejtői A nyertesek az ajándékokat átvehetik a Polgármesteri Hivatalban (Erzsébet tér 7. I. em. 5-ös iroda). Kovácsi Roland, a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola diákja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntőjén 7. helyezést ért el, s ezzel mentesül a szakmai vizsga alól, mind az írásbeli és szóbeli, mind a gyakorlati részt tekintve. Élményeit Roland megosztotta a sajtó munkatársaival is. A négy napos verseny izgalmakkal telve zajlott, az elméleti ismeretek bizonyítását követően a gyakorlat a következő menüsort jelentette: karfiol krémleves, sertésborda parasztosan és meggyes lepény. A verseny nagyon szoros volt, sok befektetett munkát igényelt, de nagyon nagy élményt jelentett Roland számára. S.E. Roland ezt jól kifőzte 2009. április 30. Kanizsa – Város Napja 9 Fotók: Bakonyi Erzsébet, Steyer Edina. Még több kép: www.kanizsaujsag.hu galériájában Ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót Cseresnyés Péter alpolgármester, önkormányzati képviselő és Schüller Róbertné, a Nyugdíjas Polgári Társaskör elnöke. Az apropót az adta, hogy az Országgyűlés szocialista többsége levette napirendjéről a „Három csapás" néven elhíresült, a büntető törvénykönyv szigorítására vonatkozó fideszes javaslatot. Ezért Lázár János, az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának elnöke bejelentette: a társadalomhoz fordul, a petíciót aláíróknak kell nyomást gyakorolnia az országgyűlés kormánypárti többségére. Cseresnyés Péter elmondta, a megoldás több pilléren áll: „Jogi, törvényi változások kellenek, hogy ne legyen megkötve a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás keze. Ne a társadalomnak és a rendőröknek kelljen félni, féljenek a bűnözők! Az anyagi források ésszerű átcsoportosításával növelhető a rendőri létszám és jelenlét, helyreállítható az annak idején bevált körzeti megbízotti rendszer. Végül, de nem utolsósorban a rendőrség politikamentesítésére van szükség. El kell érni, hogy az emberek újra bízzanak a rendőrségben.” Schüller Róbertné szerint a nyugdíjasok különösen érzik a közbiztonság romlását. A pár héttel ezelőtt történt rablási kísérlet megakadályozása reménnyel tölti el az idősebbeket, de az lenne számukra a legmegnyugtatóbb, ha a bűnözőket visszatartaná a törvények ereje és a megfelelő rendőri jelenlét. Az elnökasszony hozzátette: „Ugyanazt érzékelem, mint tavaly, az egészségügy megvédéséért tartott sikeres népszavazáskor. A társadalom nagy többsége egységes a közbiztonság kikövetelésének kérdésében, nem pártszimpátiák, hanem saját, józan eszük szerint döntenek. Ugyanakkor hálás vagyok a Fidesznek, hogy egyedüliként felvállalta azt, hogy lufik és külsőségek helyett jogállamhoz méltó, megvalósítható és megnyugtató megoldást dolgozott ki a közbiztonságért.” A közbiztonság visszaállításáért indított petíciót városszerte standokon, május 1-én a Csónakázó-tónál, valamint munkanapokon 8-tól 17 óráig a helyi Fidesz-irodában, a Rozgonyi utca 1. szám alatt írhatják alá. S.E. 10 Kanizsa – Közélet 2009. április 30. Fotó: Bakonyi Erzsébet A több, mint két tucatnyi könyvet a háta mögött tudó Konrád György író, az Alexandra Könyváruházban dedikálta legújabb, Inga című művét. Az eseményen Halász Gyula, az önkormányzat egyik szabaddemokrata képviselője látta el a házigazda szerepét. A Bajnai Gordon vezette kormány válságkezelő, stabilizációt kezelő intázkedésiről, valamint az EP-kampányról tartott sajtótájékoztatót Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke, országgyűlési képviselő. Az előbbihez kapcsolódva a következőket fogalmazta meg: korai lenne még arról beszélni, hogy az SZDSZ helyesen döntött-e akkor, amikor bizalmat szavazott a Bajnaiféle válságkezelő csomagnak, viszont mindenképpen itt volt az ideje egy stabilizációs csomag létrehozásának. A törvénytervezet részletei az Interneten mindenki számára hozzáférhetők, tehát nyilvánosak a kormányzat szándékai. Éppen ez a nyilvánosság jelentheti az első lépést az emberek bizalma felé. Örömmel jelentette ki Kovács Kálmán, hogy mindeddig elkerülték az európai parlamenti választásokat azok a szélsőséges megnyilvánulások, melyek egyébként a mai magyar politikai élet szinte minden területén megmutatják magukat. A választásokat érintve a jó hír mellett azonban egy rosszról is beszélt: az európai értékek ebben a kampányban nem kapnak nagy hangsúlyt, senki nem beszél arról, hogy miért fontos ez a szavazás, milyen politikai stratégiát folytat ezután az Európai Unió, s hogyan tud közösségként politizálni Európa. Mert nem mindegy, milyen Európában fogunk élni… S.E. SZDSZ Bajnairól, EP-választásról Petíció a közbiztonság javításáért Az ausztriai St. Pölten székhellyel működő Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata, melynek Nagykanizsa is tagja, évente két alkalommal tart ülést. A szervezet a két napos tavaszi tanácskozását városunkban tartotta, melynek témája „Az elektronikus közigazgatás” volt. Bár az elektronikus közigazgatás még nem napi gyakorlat hazánkban, a résztvevők hasznos információkra tehettek szert a téma szakértőitől elhangzott előadásokból, és néhány település elektronikus közigazgatásra vonatkozó tapasztalataiból. A konferenciát Marton István polgármester nyitotta meg. A levezető elnök tisztét Dr. Pintérné Grundmann Frida, a Pannon Egyetem nagykanizsai telephelyének tanulmányi igazgatója töltötte be. Gondolatébresztő referátumként „Elektronikus Közigazgatás Európában” címmel Dr. Tózsa István, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar, Közigazgatásszervezési és Urbanisztikai Informatikai tanszék vezetője tartott előadást. A témában őt követte „Elektronikus közigazgatás” címmel Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, korábban informatikai miniszter előadása. De mi is az e-közigazgatás? Napjaink közigazgatási szakembere, de minden állampolgár számára fontos, hogy tisztában legyen az e-government, vagyis az elektronikus közigazgatás fogalmával. Az e-government jelentése összetett fogalom, nem határozható meg egyetlen mondatban, ugyanis több, párhuzamosan zajló folyamatot igyekszik megragadni. Érthetjük alatta: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás átfogó, minden szintet érintő modernizációját, technológiai reformját, a szolgáltatások és az ezeket elérhetővé tévő elektronikus csatornák multifunkcionálissá válását, konzultatív, interaktív viszony kialakítását a kormányzat és a polgárok között. Az eddiginél sokkal hatékonyabb, hatalomgyakorlási-államigazgatási forma, eszköz, amelynek középpontjában a „szolgáltató állam” áll. Célja a közszféra belső és külső kapcsolatainak átalakítása a modern információs és kommunikációs technológiai eszközök segítségével és az ezek révén megvalósítható tranzakciók által. Az elektronikus közigazgatásban a közigazgatás felhasználja az információtechnológia eredményeit (informatika, térinformatika, Internet, mobiltechnológia) azért, hogy átalakítsa kapcsolatát az állampolgárral, az üzleti szférával és a közigazgatás többi szereplőjével, hogy racionálisabbá, szolgáltatóbb jellegűvé váljon. B.E. E-közigazgatás 2009. április 30. Kanizsa – Mozaik 11 Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság európai uniós pályázati támogatást nyert a Társadalmi Infrastruktúra Operatív program, a „TISZK” rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések” című konstrukció keretében a „Nagykanizsa és térsége TISZK infrastrukturális feltételeinek kialakítása” elnevezésű projekthez. A kivitelezési szerződést Mérksz Andor, a Kanizsa TISZK ügyvezető igazgatója és Kemenes János, a nagykanizsai székhelyű Profi 2007 Kft. ügyvezetője írta alá a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola kollégiumában. A sajtótájékoztatón Mérksz Andor igazgató beszámolt arról, hogy a projekt során többek között felépül a Központi Képző Hely a Kanizsa TISZK Erdész utcai telephelyén, megtörténik a képzési struktúrához szükséges korszerű eszközök beszerzése, illetve egy, a felnőttek fogadására is alkalmas szálláshely kerül kialakításra az iskola kollégiumának 6. emeletén. Az aláírt szerződés ez utóbbi beruházás kivitelezési munkáira vonatkozik. A beruházás tartalmáról Juhász Imre ERFA projektmenedzser elmondta: A fejlesztés során felújításra kerül kilenc szoba és a szinten található vizes blokkok, melyek akadálymentesítése is megtörténik. Kialakításra kerül két akadálymentesített apartman közös használatú vizesblokkal, továbbá egy számítógépterem, közösségi helyiség és teakonyha áll majd a szálláshelyet igénybevevők rendelkezésére. Az intézmény egy akadálymentes külső lift üzembehelyezésével is gyarapodik, mely természetesen nem csak a felújítással érintett hatodik, hanem az összes szintet kiszolgálja. A beruházás várhatóan augusztus közepére befejeződik. A felújítással lehetőség nyílik kulturált környezetben elszállásolni a tanulókat, hallgatókat. Az országos beiskolázású – többnapos – képzések során a kollégium biztosítani tudja a szükséges szálláshelyeket. B.E. Beindult a TISZK A továbbképzésen a szakmai bemutató mellett három előadás hangzott el. Az Ökoiskolai kritériumrendszer aktuális változásai és megújítása, Nagykanizsa és régiónk oktatásfejlesztési lehetőségei – ökoiskolai szemszögből, valamint a Zsigmondy-Széchenyi SZKI ökoiskolai tevékenységének bemutatása témákban. Arendezvény célja az volt, hogy a régióban konferencia keretében népszerűsítsék az ökoiskola lehetőségeit a szakképzésben, tájékoztatást adjanak, és a résztvevők számára alkalmat biztosítsanak a kapcsolatépítésre. A továbbképzés az intézmény Megújuló Energia Parkjának bemutatásával és konzultációval fejeződött be. B.E. Ökoiskola regionális továbbképzés A Zsigmondy-Széchenyi SZKI az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából a „Javaslat az ökoiskolák a szakiskolában” tárgyú projekt keretében lehetőséget kapott arra, hogy Ökoiskola regionális továbbképzést szervezzen. Fotó: Bakonyi Erzsébet Április 22-ét, a Föld Napját immár 19 éve ünnepeljük hazánkban, mellyel a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozzuk. Országszerte rendezvények zajlanak, hogy kicsik és nagyok együtt tegyenek a környezetért. Az Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa – Pipitér óvodai csöppségei a városkörnyéki óvodák lakóit fogadták, hogy játékos vetélkedők és gyalogtúra során ismerkedjenek meg egymással, és minél több érdekességet tudjanak meg az élő természetről, a növényekről és az állatokról, valamint a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. A Pipitér Óvoda hitvallása szerint nagyon fontosak a kicsik életében a játékos tevékenységek, melyek során könnyen megszerzik ismereteiket a természetről, s ezután később tudatosan odafigyelnek környezetükre. Az óvoda célja, hogy egészséges szemléletű gyermekeket neveljen, akik nyitott szívvel és szemmel járják környezetüket, s a növény- és állatvilág ismeretén, védelmén túl kialakulnak bennük a környezeti problémák felismerésének, s azok megoldásának készségei. A program befejezéseként a gyerekek egy fát ültettek az óvoda udvarán, ahol ezentúl minden évben egy-egy újabb társat kap a fa. S.E. A Föld Napját ünnepelték az ovisok A Föld Napján második alkalommal szervezett közös programot a Dél-Zalai Civil Fórum, a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület, a Zala Natura Természetvédelmi Egyesület és a Halis István Városi Könyvtár. A programot Lancsák Lajos főkertész és Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese nyitotta meg. Lelkes András, a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre a mindennapi természetvédelemről, valamint a Dráva-Mura Nemzeti Parkról és a Kis-Balatonról mondta el gondolatait. A rendezvénnyel a szervezők a természethez kívánták közelebb vinni a gyerekeket annak érdekében, hogyha kimennek a természetbe, észrevegyék, milyen szép a városunk és a környéke, továbbá felismerjék az ott található növényeket. A túravezetők segítségével megismerkedtek a számukra eddig ismeretlen növényekkel, fákkal, bokrokkal, cserjékkel. A természetfotó-túrán és az előadásokon hét iskola, nyolc csoporttal vett részt. A Zrínyi, a Piarista, a Kőrösi, a Bolyai, a Péterfy, a Rozgonyi Iskola, valamint a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumból érkezett csoportok felvételeit az interneten és a könyvtárban is meg lehet tekinteni. B.E. Élő természet Fotó: Bakonyi Erzsébet A sikeres novemberi kiállítás után most tavasszal, ismét találkozhatunk Thomas Sabo, Joid’Art és Oliver Weber design ékszerekkel, és Rákhely Zsófia kanizsai designer ruháival a Petró Galériában. Petró Ágnes galériavezető köszöntő szavai után ezúttal dr. Kalmár Katalin ügyvéd vezette be a megjelenteket a divat, a formatervezés és a művészet e kreatív és extravagáns világába. – Többen voltunk már abban a helyzetben – kezdte az ékszerek bemutatását –, hogy amikor megláttunk egy órát, vagy nyakláncot, azt mondtuk, hogy ez én vagyok! Akár tagadjuk, akár nem, a tetszés és a tetszeni akarás fontos része a személyiségünknek, ezért az ékszer társa az embernek, mert alkalmas arra, hogy kifejezzük vele önmagunkat. Az ékszer elsődlegesen azért készül, hogy magunkat, vagy más valakit szebbnek és érdekesebbnek tüntessünk fel. Bár a divat és a design folyamatosan változik, az ékszer funkciója mindig ugyanaz marad: díszíteni annak a személyiségét, aki viseli. Thomas Sabo, Joid’Art és Oliver Weber munkáiban az a közös, hogy mindannyian nagy szeretettel, kíváncsisággal fordulnak az anyagukhoz, az ezüsthöz. Talán azért választották mindhárman az ezüstöt, mert ennek fényében találták meg leginkább művészi kifejezőkészségüket – tért rá dr. Kalmár Katalin a művészek bemutatására. Thomas Sabo egy bajorországi kisvárosban hozta létre világhírű ékszercégét, újításai örökre megváltoztatták a divatot: rózsaszín kiscipőt, Eifell-tornyot, rúzst, almát és megannyi más formát tehetünk karkötőinkre és nyakláncainkra. Oliver Weber a Swarovski kristályt használja ékszerei díszítéséhez. A nők kedvencévé válhat a kínálata, hiszen ékszerei önmagukért csillognak. Webber klasszikus vonalat követ ékszerein. Joid’Art Spanyolországból indult hódító útjára, gazdag képzelet, érzékenység és abszolút szabadság jellemzi az ékszereit. Egy letisztult, időtálló minőségi designt képvisel. dr. Kalmár Katalin végül bemutatta Rákhely Zsófi iparművészt, akit évek óta személyesen is jól ismer. Senki sem próféta saját hazájában – jegyezte meg, hiszen Zsófiról Kanizsán sokan nem is tudják, hogy az Iparművészeti Egyetem adjunktusa, és öltözéktervezést tanít. 1997-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetem Mesterképzőjén, jelenleg a doktori iskolát végzi. Több pályázaton vett részt, számos közös és önálló kiállítása volt már, többek között Budapesten, Párizsban pedig egy Nina Ricci által szervezett bemutatón láthatták a munkáit. Tudományos tevékenysége mellett Nagykanizsán egy ruhaszalon tulajdonosa, ahol ruhákat tervez és készít minden korosztály számára. A kiállítást három napig láthatták az érdeklődők, de a galéria folyamatosan forgalmazza ékszereket. Bakonyi Erzsébet 12 Kanizsa – Színes 2009. április 30. Fotó: Bakonyi Erzsébet Multifokális lencse AKCIÓ -30% Fényre sötétedő lencse AKCIÓ! Az akció április 1-től június 30-ig érvényes! Az ékszer társa az embernek Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. Képeslapküldő, fórum, apróhirdetés Kattintson rá! www.kanizsaujsag.hu 2009. április 30. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Megnyugodhat, ezen a héten nem érik váratlan meglepetések. Egyébként sem kell állandóan görcsben lenni és szinte várni a rosszat. Foglalja el magát valamilyen szórakoztató tevékenységgel. Továbbra is legyen célratörő, és ne hagyja, hogy tervei megvalósítását a családja hátráltassa. Szerencsés napokra számíthat. Ha belefog valamilyen munkába, azt sikerül is befejeznie. Egy nagy ugrást hajtott végre, sok energiát fektetett új elképzelésébe, de az eredményt még nem nyugtázhatja magában. Ne keseredjen el, még bejöhet a számítása, csak legyen türelemmel. A féltékenykedés köti le a szabad perceit, pedig nem a párja után kellene leskelődni. Jobb lenne, ha a munkahelyén nézne körül, legalább észrevenné az ön sorsát is érintő fontos dolgokat. Jobb, ha nem mutatja ki otthon azonnal az érzelmeit. Nem árt, ha előbb tízig számol, és csak utána mondja ki a véleményét a családja ügyes-bajos dolgairól. Keressen új hobbit, elfoglaltságot, esetleg új barátokat. A hétvégét szánja pihenésre, kikapcsolódásra. Ne azon töprengjen folyton, hogy mit rontott el a napokban. A hibákat könnyedén helyrehozhatja egy kis erőgyűjtés után. Megnyerő modorával könnyedén elnyeri a környezetében élők szimpátiáját. Ezt néhányan ki is használják, mert tudják, nem tud, vagy nem szívesen mond nemet a kéréseikre. Sok jó ötletet vet fel baráti körben, de ha nem figyel eléggé oda, más valósítja meg valamennyit. Félreértések miatt kellemetlen helyzetbe kerülhet, kezelje higgadtan és határozottan az ügyet. Ha meg akarja hódítani kedvesét, akkor nagyobb odafigyelésre lesz szüksége. De az is fontos, hogy bizalmat érezzen ön iránt. Ez talán nem lesz nehéz, hiszen érdekes személyiségével már rég meghódította önt. Be kell végre látnia, hogy nem illenek egymáshoz a szerelmével. ő harsány modorú és kalandvágyó, míg ön zárkózott természetű. Ha megpróbál bízni benne, és nem korlátozza a szabadságát, boldogok lehetnek. Úgy tűnik, a karrier a legfontosabb mostanában az ön számára, pedig egy élvezetes pihenésre is szüksége lenne a szervezetének. Tervezzen meg egy szép tavaszi utazást, a hatása biztosan nem marad el. Szánjon több időt érzelmi életére, és lehetőleg kerülje az idegeit megviselő konfliktusokat. Ingadozó hangulata miatt varázsoljon mosolygást az arcára, így mindjárt megnyerő és ellenállhatatlan lesz. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak A Boszorkány-hegy amerikai kalandfilm (SZ) (12) 13.30 Halálos iram amerikai akciófilm (f) (16) 17.45, 20.00 17.45, 20.00 Marley meg én amerikai vígjáték (SZ) (12) 15.30 15.30 2009.április Amozijeggyel 10% kedvezmény a Vogue és az Amadeus kávézókban! A mozi május 1-én zárva tart! Értesítjük az érintetteket, hogy a Nyugat-dunántúli Jogpont Hálózat nagykanizsai képviselője, Bazsóné dr. Hajnalka Adrienn az ingyenes jogsegély-szolgálat ügyfélfogadási idejét egy órával bővítette. Május elsejétől Nagykanizsán, a Sugár u. 28. szám alatt, keddenként 13.00- 18.00 óráig nyílik lehetőség a segítség igénybevételére. Bővült az ügyfélfogadási idő SZOLGÁLTATÁS VEGYES JÁRMű BÉRLET INGATLAN Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában karbantartott 78 m2-es családi házrész pincével, padlással, 1185 m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323- 737, 20/398-1455 (6312K) Csengery úton 59 m2-es, két szobás (előszoba, fürdő, spájz, pince, padlás, kert) részben felújított udvari lakás eladó. Érd.: 30/227-3294 Belvárosban három szobás, nappalis családi ház két fürdővel, nagy, aknás garázzsal, rendezett, szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető palini családi házra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/315- 861, 30/851-7255 (6389K) Nagykanizsa belvárosában (Hunyadi úton) közel 700 négyzetméteres terület eladó! Irányár: 18 millió Ft. Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-án a belvárosban 3 szobás, III. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó, vagy belvárosi kisebbre cserélhető. Érd.: 30/9590-413, 93/321-926 (7031K) Gyékényesen az „A” szektorban, közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany, kábeltévé.) Érd.: 30/227- 3294 Nk-án a Zemplén Győző utcában 1,5 szobás, összkomfortos, bútorozott lakás kiadó, esetleg eladó. Érd.: 93/318-472 (7035K) Nk-án, Ifjúság u. 29. alatti kétszobás, étkezőfülkés, 70 m2-es családi ház eladó, 707 m2-es telekkel. Irányár: 12,9 millió Ft. Érd.: 93/313-925, 20/357-7027 (7038K) Elcserélném nagykanizsai, 1 és 1/2 szobás, 44 m2-es, komfortos, egyedi fűtéses önkormányzati lakásomat egy szobás, egyedi gázas önkormányzatira. Érd.: 30/958-7390 (7042) Belvárosi, kétszobás, berendezett lakás irodának, lakásnak, kaucióval kiadó. Érd.: 30/369-5352 (7039K) 500 kg-os utánfutó eladó. Érd.: 93/314-265 (7034K) VW Golf 3-as kombi, 1,4-es motorral, 1996 évjáratú eladó. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: 30/520- 4050 (7040K) Rattan asztal 2 db karosszékkel olcsón eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: 30/9934-120 (7030K) Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555-3014 (6430K) Vadászgörény kölykök eladók. Ár: 6000 Ft /db. Érd.: 18-21 óra között a 30/451-9551 számon. (7043K) Készpénzért vásárolok régebbi lakberendezési tárgyakat: porcelán, festmény, egyéb dísztárgyakat. Érd.: 30/332-8422 (7044K) Magyar nyelv és irodalomból korrepetálást, pótvizsgára, felvételire felkészítést, valamint szakdolgozatok, egyéb anyagok gépelését vállalom. Tel.: 30/968-8184 (6288K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1500 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481-2323 telefonszámon lehet (6273K) Fűnyírást, kaszálást vállalok. Érd.: 20/510-2723 (7036K) 14 Kanizsa – Apró 2009. április 30. KUSTÁR ZSUZSA IPARMű- VÉSZ KIÁLLÍTÁSA Az én hobbim sorozat keretében GYÖNGYÁLLATOK - Hermán Dániel gyöngyfűző kiállítása TOVÁBBÉLő MÚLT - a Zala Megyei Népművészeti Egyesület kiállítása Április 30. 14 óra NE DROGOZZÁL, RUDIZZÁL! Drogprevenciós nap a HSMK-ban, a Jövőnk az ifjúság című pályázati program keretében Támogató: a DANONE Kft. Május 4. 19 óra ANYÁKNAPI OPERETT GÁLA Szereplők: a Pesti Magyar Operett Színpad művészei. Belépődíj: 2 500 Ft Május 4-7. HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAPOK BUDDHA NYUGATRA MEGY Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Buddhista festményeinek kiállítása. KANIZSAI GRAFIKÁK Bene János festőművész kiállítása Megtekinthető: május 31-ig SORSODAT MAGAD INTÉZED Magyarországi plakátok az 1950-es, ''60- as évekből. Megtekinthető: június 13-ig KORTÁRS KÉPZőMűVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Április 30. 19 óra GILFEMA EGYÜTTES Lionel Loueke - gitár, Massimo, Biolcati - bőgő, Németh Ferenc - dob. Belépődíj: 1 000 Ft Május 4. 10 óra NEMZETKÖZI AKUSZTIKUSGITÁR FESZTIVÁL Május 6. 9.45, 12 és 14 óra GYERMEKSZÍNHÁZI SOROZAT Fúnak a fellegek - Bojtár Népzenei Együttes műsora. Belépődíj: 600 Ft és 700 Ft Május 7. 19 óra AZ EGÉSZSÉG KÖRE Onhausz Péter előadása A belépés díjtalan Tüzifa, parketta teherautónként szállítással 20.000 – 25.000 Ft-tól ELADÓ Tel.: 30/385-9575 Pályázati felhívás a Civil Alap 2009. évi pályázati támogatásának elnyerésére. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2009” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2009. évi támogatására. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa megyei jogú város közigazgatási területén működő, cégbíróságon bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezetek. A pályázaton nem indulhatnak pártok, politikai tevékenységet folytató szervezetek, egyházak, vallási felekezetek. A pályázat célja a nagykanizsai civil szervezetek Nagykanizsáért végzett önkéntes, közhasznú munkájának támogatása. A támogatási keret 1 MFt. A támogatás utófinanszírozás, amely a támogatási szerződésben megjelölt célok elérése, a pályázati feltételek betartása, és az elszámolás elfogadása esetén kerül folyósításra. A támogatás 2009. január 1. és 2009. december 31. között keletkezett fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére használható fel. A pályázatok beérkezésének határideje 2009. május 11. hétfő, 16 óra. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és az adatlap elektronikus úton letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában személyesen is átvehető munkaidőben a Polgármesteri Hivatal portáján az Erzsébet tér 7. és Eötvös tér 16. szám alatt. Civil Alap 2009. GÉPELÉST (szakdolgozatok, árajánlatok, stb.) SZÁMÍTÓGÉPES SZERKESZTÉST (Word, Excel, QuarkXPress, Adobe Indesign, Adobe Photoshop programokkal) NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST RÖVID HATÁRIDőVEL VÁLLALOK Tel.: 30/9932-534 Az Ön rádiója FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 2009. április 30. Kanizsa – Sport 15 Kanizsa KK DKG-EAST – Soproni MAFC 89-74 (19-15, 29-14, 18-18, 23-27.). NB I B-s férfi kosárlabda- mérkőzés, elődöntő, 1. mérkőzés. Nagykanizsa, 300 néző. Vezette: Farkas G., Pozsonyi L. Kanizsa KK DKG-EAST: Kasza 8, Vertetics 9/3, Beck 10/3, Koma 20, Filipovic 13/3. Csere: Mihalics 7, Zsámár 4, Sági 18/9. Edző: Kovács Nándor. Itt valami nagy dolog lehet készülőben – gondolhattuk, hiszen a férfi kosárlabda NB I B-s bajnokság elődöntőjének első felvonása előtt a Cserháti-csarnoktól már messze hallani lehetett a „csatamorajt”, melyet legfőképp a hazai szurkolótábor magát Bianco Croce Ultras-nak nevező szekciója keltett. A falak között a hangzavar aztán csak fokozódott, hiszen a nem túlságosan nagy nézőtér padsorait zsúfolásig megtöltő drukkerek sem maradtak csendben, így hosszú idő után lehet leírni Nagykanizsán: nem csupán „szalonszurkolás” tanúi lehettünk egy valamirevaló sporteseményen. Továbbra is tartjuk ugyanis, megette a rosseb az egészet, ha nincs egy olyan csapat, azon belül labdajáték, mely tűzbe hozza a helyieket, s abból kiindulva talán más sportágakra is nagyobb figyelem juthat. Nagyon úgy néz ki, történhet ugyanis bármi, a futball, a férfi kosárlabda, a férfi és női kézilabda, aztán a valamivel nívósabb női kosárlabda, no és ahol van, a jégkorong csalogat ki embereket a lelátóra. Közösségteremtő jellege ugyanis elsősorban ezen eseményeknek van, emellett lehet persze kitalálni ilyen-olyan „fedett pályás távolba néző” megmérettetéseket, melyek sikereinek ugyanúgy lehet és kell is örülni… No, eddig jutottunk a morfondírozásban, amikor már javában tartott az elődöntőbeli kosárcsatározás, s azt vettük észre, hogy kanizsai oldalon mindig volt valaki, aki magához ragadta a kormányrudat. Koma Dániel az első, Sági Péter pedig a második és negyedik negyedben remekelt, talán csak a harmadikban volt megosztott a vezérszerep, illetve az utolsó pillanatokban lépett fel némi hiányérzet, hiszen a már-már stabil húszpontos fór a zárásra tizenötre csökkent(?). Egyelőre azonban maradjon meg az öröm érzete, melyet a május elseje akár tovább is fokozhat, hiszen a soproni visszavágó tétje nem kevesebb, mint az NB I B fináléjába kerülés. Mert legyünk őszinték, a fejekben azért ez munkálkodik, s ez így is van rendjén. Vélemények a találkozó után: Kovács Nándor, a KKK-DKG East edzője: – Igazi kosárünnep volt! Fantasztikus közönségünk előtt egy jó mérkőzésen sikerült tizenöt pontos előnyt szereznünk a visszavágóra. Horváth Balázs, a KKK-DKG East elnöke: – Az ember ne tűnjön telhetetlennek, de lehetett volna talán kicsit nagyobb is a különbség, viszont a hangulat egyszerűen fenomenális volt! Sági Péter, a hazaiak kettes poszton remeklő játékosa: – Alapvetően az előny nem kicsi, s a találkozó előtt kiegyeztem volna vele, utólag azonban azt mondom, lehetett volna több is – teszem azt 20 pont is. Május 1-én a visszavágón adva lesz a feladat, de úgy gondolom, ha Sopronban is így pörög a csapat, ott sem lesz probléma. Polgár László Óriási hangulat, tizenöt pontos előny… NTE 1866 – Nagybajom 7-3 (2-3). NB III Dráva csoport labdarúgó-mérkőzés, 23. forduló. Nagykanizsa, 350 néző. Játékvezető: Nagy I. NTE: Horváth G. – Boros, Pozsgai, Burucz, Farkas J. – Ujvári, Hegedűs (Szalai, 63.), Rácz Sz., Bagarus (Kotnyek, 75.) – Cs. Horváth G., Szőke (Nagy T., 46.). Vezetőedző: Visnovics László. Kiállítva: Boros (23.); György (65.). Gólszerzők: Rácz Sz. (22.), Cs. Horváth G. (25.), Ujvári (58.), Burucz (67.) Nagy T. (70., 77., 89.); Laki (8.), Babai (23.,45.) Alighanem a Nagykanizsai Torna Egylet labdarúgói sem gondolták, hogy a sereghajtó nagybajomiak ellen igazán hektikus meccset vívnak, s a találkozón szinte minden előfordult, ami a játék savaborsa. Talán Boros Zoltán kiállítása állította fejre igazán a történéseket, hiszen a hazaiak védője egyszerűen belerúgott az ellenfél gólnak örülő játékosába, s a félidő végére is a vendégek jutottak előnyhöz. A második játékrészre alaposan feltüzelt NTE jött ki a pályára, s emberhátrányban is kapuja elé szegezte a Bőzsöny János edző által a közelmúltban átvett vendégeket. Ujvári Máté egyenlítő találata után aztán jött az ellenfélnél is egy kiállítás, ami után beindult a hazai henger és Cs. Horváth Gábor vezérletével, valamint Nagy Tamás klasszikus mesterhármasával végül biztosan gyűjtötte be a három pontot a kék-piros alakulat. Győzelmével a 40 pontos NTE az ötödik helyre lépett előre - a tabella második és hatodik helyezett legénysége között mindössze négy pont a különbség. Visnovics László: – Az első félidei gyenge produkciónk után használt a fejmosás a szünetben, játékunk feljavult, s ez gólokban is megmutatkozott. P.L. Nagy Tamás klasszikus mesterhármasa Ugyan nagy volt a hírverése, és a szervezés nem is sikerült rosszul, ennek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni az NTE-csarnokban a Magyarország – Szlovákia felnőtt válogatott ökölvívó mérkőzés alkalmával. A dél-zalai város először lehetett házigazdája ilyen szabású rendezvénynek. Mintegy kétszázan várták, hogy a szomszédos országok válogatottjai tizenegy párban egymásnak feszüljenek, s végül ahogy az várható volt, a magyarok 18:4 arányban győzedelmeskedtek. Már a rendezvényen derült ki, hogy az egyik legnevesebb amatőr hazai öklöző, Káté Gyula sérülés miatt nem vállalta a kötelek közé lépést, no és a magyar csapatban ezúttal debütáló hazai – ma már több mint reménység – Korpics István pedig 69 kgban kikapott. Mindezektől függetlenül azonban ezúttal kiderült, hogy a Kanizsa Box Klub nem csupán utánpótlás, de felnőtt válogatott csatákra is hitelesített, s legközelebb talán még nagyobb érdeklődés övezi versenyüket. P.L. Fölényes győzelem a kanizsai box-premieren A Kanizsa DKK gyermek korcsoportos leány együttese az elmúlt hétvégén a Békés megyei Mezőberényben vett részt a szezonbeli csatározásokat lezáró országos döntőn tizenegy másik klub társaságában. A Kovács Magdolna edzette csapat először egy hármas csoportban kezdett, ahol elsőként a szegedieket győzte le 70-53-ra, majd a Vasas-Csata utasította maga mögé a kanizsaiakat 93-38-as győzelmével. Addig a legjobb dobóteljesítményt Simon Viktória nyújtotta, aki a két mecscsen 33 pontot dobott, s a későbbiekben is a legponterősebbnek bizonyult. A középdöntőben a Ceglédi EKK várt a KDKK-ra, s a délzalaiak 48-41-re nyertek, mellyel a lányok már a legjobb négy közé kerültek, ahol a Soproni Darazsakkal mérkőzhettek. Nos, az „ödenburgiak” jobbak voltak a kanizsaiaknál (72-40), így jöhetett a harmadik helyért rendezett „kisdöntő” a Miskolci Sportiskolával szemben. Már az elejétől nagy küzdelem jellemezte a játékot, s a hajrá a borsodiaknak jött ki jobban, így 61-58-cal övék lett a bronzérem. A már említett Simon Viktória különdíjban részesült, csakúgy mint Bársony Réka, Bernáth Rékát pedig beválasztották a torna legjobb ötösébe. A negyedik helyet az alábbi kosarasok harcolták ki: Bársony Réka, Bernáth Réka, Horváth Enikő, Jónás Réka, Kálmán Nikolett, Lovkó Luca, Nagy Dóra, Pál Fanni, Simon Viktória, Székely Bernadett. Tóth Alexandra, Tulézi Flóra. Edző: Kovács Magdolna. P.L. Negyedik hely a finálén 16 Kanizsa – Hirdetés 2009. április 30. Az akció 2009. május 30-ig tart Anyáknapi Operettgálára várja a kedves édesanyákat, hölgyeket és lovagjaikat a Pesti Magyar Operett Színpad május 4- én hétfő este 19 órától a Hevesi Sándor Művelődési Központba. Egész estés fergeteges produkciót ígér ez a program. Az előadás során neves énekesek és kiváló táncosok lépnek színre és a műsor sztárvendége Oszvald Marika lesz. A társulat egy igazán nagyszabású előadással készül, hiszen két felvonásos, egész estés, fergeteges operettshow, több mint 30 világhírű melódia és közel 60 gyönyörű jelmez, látványos koreográfiák igyekeznek majd elkápráztatni a tisztelt publikumot. A sikert továbbá a szakma olyan neves művészei garantálják, akiket a közönség elsősorban fővárosi szuperprodukciók főszerepeiben láthat. A fantasztikusnak ígérkező este megkoronázásaként a hazai operettszínjátszás nagyasszonya, Oszvald Marika lép színpadra. A Pesti Magyar Operett Színpad 2001-ben alakult, s mára a társulat 40 főt számlál. Évek óta országos turnékon bizonyítják fiatalos lendületükkel, hogy az operett még mindig a legnépszerűbb zenés műfaj. Külön érdekességként említhető, hogy előadásaikat évről-évre egyre több fiatal is látogatja. Repertoárjukon elsősorban a világklasszis magyar komponisták műveiből találunk (ezért Magyar Operett Színpad!), így Kálmán Imre , Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Ábrahám Pál örökbecsű dallamai, a Csárdáskirálynő, Marica Grófnő, Cirkuszhercegnő, Giuditta, A mosoly országa, Bob herceg, Lili bárónő, Mágnás Miska mesés világa varázsol el kicsit és nagyot egyaránt. Aki teheti, ne hagyja ki a nagysikerű produkciót, hiszen legközelebb egy év múlva jön újra a Pesti Magyar Operett Színpad! K.H. Anyáknapi Operettgála! Adója 1%-ával segítse a Mozgássérült Sportegyesület rehabilitációját. Nagykanizsai Mozgássérültek Hamburger SE 8800 Nagykanizsa, Teleki 5/a. Adószám: 19488006-1-20 Telefon: 06/30/30-261-5483, 12 óra után Segítünk az adóbevallása elkészítésében! |