* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
4.76 MB | |
2020-12-11 09:31:37 | |
Nyilvános 582 | 984 | Rövid leírás | Teljes leírás (481.87 KB) | Kanizsa 2009. 037-040. szám november Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: XXI. évfolyam 37. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. november 5. Kanizsa Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. www.kanizsaujsag.hu A General Electric-kel kapcsolatos összeállításunkat lapunk 6-7-8. oldalán olvashatják. Múlt héten pénteken egyenruhás szakemberek – többek között tűzoltók és polgári védelmisek – lepték el az újudvari Total Hungária Kft. töltőüzemét. Azonban mielőtt bárki azt gondolná, katasztrófa történt, meg kell nyugtassunk mindenkit, éppen ellenkezőleg: a kivonulás egy gyakorlat része volt, mely egy lehetséges veszélyhelyzetre való felkészülést hivatott előirányozni. – A 2001-es Seveso Egyezmény előírja, hogy a felső küszöbértékű veszélyes üzemekben évente részleges, háromévente teljes körű külső védelmi gyakorlatot kell tartani. – tudtuk meg Prepok Attilától, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltségének vezetőjétől. – A Total Hungária Kft. újudvari telephelyén több, mint kétszáz tonna gázt tárolnak, ezért az említett üzemek közé tartozik. A mostani teljes gyakorlatban műszaki szakemberek, kárfelszámolók, közműszolgáltatók vettek részt, öszszességében száztíz fő, akik veszélyelhárítással, a lakosság védelmével és mentésével kapcsolatos feladatokat hajtottak végre. A megvalósítás nagyon jól sikerült, a résztvevők kiváló összhangban, magas színvonalon oldották meg a beállított szituáció alapján feltételezett veszély elhárítását, valamint a levezetési tervben és a külső védelmi tervben meghatározott feladatokat. A külső védelmi gyakorlat ráépült a belső védelmi gyakorlatra, valamint a Nagykanizsai Tűzoltóság parancsnoki ellenőrző gyakorlatára, így egy komplett, minden lehetséges veszélyhelyzetre kitérő mentőgyakorlatot vittek véghez. A történet röviden a következő: reggel nyolc óra után az egyik 1100 m3-es gáztartály alsó kifolyó szelepe műszaki okokból megsérült, s mivel a belső védelmi terv alapján beavatkozó üzemi kárfelszámoló részleg a műszaki meghibásodást nem tudta elhárítani, riasztották a Nagykanizsai Tűzoltóságot. A beállított szituáció szerint a lokalizálhatatlanná vált gázfelhő az északnyugati szélmozgás miatt délkeleti irányban elhagyta az üzem területét a település felé, ahol az alacsonyabban fekvő részen elhelyezkedő Ország utca lakosságát veszélyeztette. A lakókat (helyettesítő statisztákat) sikeresen elvezették a gyülekező helyre, ahol regisztrálták, majd az orvosi rendelőben légúti vizsgálatoknak vetették alá őket. Ezután az általános iskolában kialakított befogadó helyre kerültek. A gyakorlatot ellenőrző bizottság vezetője, Wéber Antal tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának megyei igazgatója „Kiváló” minősítéssel értékelte a végrehajtást. S.E. A nagykanizsai bölcsődék jelenleg 130 százalékos kihasználtsággal működnek. Ez országos viszonylatban általános mutatónak számít. A bölcsőde a jelentkezők közül 52 igénylőt utasított el, akiknek 75-80 százaléka jogosult lenne bölcsődei ellátásra. A bölcsődék kihasználtságáról és a bővítési tervekről kérdeztük Körmendi Viktóriát, az Egyesített Bölcsőde intézményvezetőjét. – Az Egyesített Bölcsőde jelenleg 210 férőhellyel működik 3 telephelyen. A városunkban élő 0-3 éves korú gyermekek napközbeni felügyeletét azonban az igényeknek megfelelően nem tudja biztosítani. A bölcsődei-ellátás jogosultsági feltétele elsősorban a szülők napközbeni munkavégzése, de indokolhatja egyéb tényező is, például beteg családtag ápolása, szociális tényezők, és a veszélyeztetettség is. Előnyösebb helyzetben vannak azok a családok, akik gyermekük elhelyezését szeptembertől kérték. A nevelési év folyamán jelentkezők igényét, vagyis az üres férőhelyek fenntartását a bölcsőde a jelen körülmények között nem tudja felvállalni. Elsősorban a munkába járó szülők gyermekeit tudja felvenni, ezen kívül előnyt élveznek a gyermeküket egyedül nevelők. A szociálisan rászoruló, valamint a védelembe vett gyermekek elhelyezéséről azonban azonnal kell gondoskodni. – Hogyan készül fel az intézmény 2011-től a kormány családtámogatási rendszerének átalakítása miatt a megnövekedő igényekre? – Mivel a szülő gyermekgondozási díjban csak a gyermeke 1 éves koráig részesülhet, fel kell készülni az egy éves korú gyermekek nagyobb számban való megjelenésére is. Ennek érdekében – pályázati lehetőséggel élve – az egyesített intézmény egy negyedik telephely megnyitását tervezi az 1988-ban bezárt 8. számú bölcsőde kialakításával az Attila utcában. A megvalósítás előfeltételeként az önkormányzat a két pavilonból elköltözteti a Szivárvány Fejlesztő Központ óvodai csoportját, valamint a Védőnői Szolgálatot. A 40 férőhelyes bővítés során az alapfeladatok ellátása mellett időszakos gyermekfelügyeletet, játszócsoportot is működtetni kívánnak szolgáltatásokként. A pályázatot december 1-ig kell benyújtani, az egyfordulós pályázati eljárás várhatóan tavasszal hoz majd eredményt. B.E. Kanizsa – A 2 mi ügyeink 2009. november 5. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: Savaria Post Kft. Szombathely, tel.: 94/321-441. Felelős vezető: Szilágyi Gábor, tel.: 30/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Még tavasszal döntött az önkormányzat: eleget tesz a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum kérésének, hogy a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának területén álló T34-es tankot Budapestre szállítsák. A Minisztérium célja nem egyéb, minthogy a páncélost csekély ráfordítással működőképessé tegyék, így négyre emelkedjen a hazánkban található üzemképes T34-esek száma. Még a 70-es években került a volt úttörőház udvarába egy páncéltörő ágyú és egy MIG 19-es repülőgép társaságában, melyeket már korábban elszállítottak. Akkoriban a honvédelmi nevelés népszerűsítésére helyeztek el a forgalomból már kivont hadtechnikai közlekedési eszközöket oktatási, illetve közösségi intézmények udvarán. Anagykanizsai önkormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy másik kerüljön a régi helyére, így a Hadtörténeti Intézet cserébe egy külsőleg rendbetett, de már abszolút üzemképtelen járművet ígért. A cserére múlt héten került sor. Budapestről indult útjára a konvoj, mely a majd’ harminckét tonnás, motor és sebességváltó nélküli, eddig a budapesti Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Üllői úti telephelyén kiállított harckocsit szállította. Kevéssel éjfél előtt érkezett városunkba az ’új’ monstrum. Acsere közel öt órát vett igénybe, mivel az eddig Kanizsán álló harckocsit – hogy ne lehessen elmozdítani a helyéről – annak idején sebességben hagyták, s az meg sem mozdult. A szakemberek végül kora hajnalra elvégezték a szükséges munkálatokat, s a konvoj indulhatott vissza a fővárosba „régi tankunkkal”. Régi tank – új tank (93) Nem katasztrófa volt, csak gyakorlat Elkerülhetetlen a bölcsődei bővítés Új helyen folytatja tevékenységét a GYGV Kanizsa Kft., a megszokott profillal, a megszokott minőséggel. Beke Miklós családi vállalkozása a Csengery úti telephelyről költözött Korpavárra, hátrahagyva a régi csapat, s a berendezések egy részét – mintegy új konkurenciaként a régieknek. Az idei augusztusi költözést közel három éves előkészítés előzte meg. A cég rozsdamentes és saválló acélok feldolgozásával és értékesítésével foglalkozik, ipari berendezéseket, vízkezelő berendezéseket, szűrő- és passztőr-berendezéseket, gépalkatrészeket, belsőépítészeti díszítő elemeket gyártanak. Üdítőital-gyártókkal, gyógyszeripari, élelmiszeripari, vegyipari cégekkel vannak kapcsolatban. Kevesen tudják, hogy a GYGV Kanizsa Kft. nem csak ipari cégeknek, hanem egyéb cégeknek és magánszemélyeknek is gyárt: különböző tartályokat, lépcsőket, korlátokat és erkélyeket, valamint háztartásokba konyhai kiegészítőket, úgy mint asztallapot vagy pultot. Az anyag, amelylyel dolgoznak ötvözött nemesacél, a benne lévő króm és nikkel szavatolják a korróziónak való ellenállást a hagyományos szénacélhoz képest – vagyis nem rozsdásodik. A saválló acélnak ennél még magasabb fokú ellenállása van. A telephely 30 ezer m2-en 1600 m2 területű csarnokkal Zalaegerszeg felé a 74-es főúton, Korpaváron található. Az alkalmazottak száma átlagban huszonöt fő, próbálnak minél nagyobb számban felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat foglalkoztatni, de dolgoznak alvállalkozókkal is. A gazdasági válság miatt igyekeznek nem „begubózni”, hanem inkább fejleszteni, előre haladni, mert ebben látják a megoldást. Beke Miklós ügyvezetőt a váltásról kérdeztük: – A Gyár- és Gépszerelő Vállalat valaha országos cég volt, budapesti központtal. Mint ahogy a többit, úgy a kanizsai kirendeltséget is felszámolták a kilencvenes évek elején, így ’94-től önálló vállalkozásként folytattuk GYGV Kanizsa Kft. néven. Jelenleg családi vállalkozásként működünk a fiaimmal, Szabolccsal, aki a műszaki irányítással, s Miklóssal, aki az anyagbeszerzéssel foglalkozik. Az új telephely kialakítása közel két és fél évet emésztett fel: a bürokrácia, a telekegyesítés, zöldmezős beruházásként a földművelési terület alól való kivonás, a rendezési terv módosítása és az építési engedélyek beszerzése. Hozzá kell tennem, Cseresnyés Péter alpolgármester személyes közbenjárása nélkül ez még tovább húzódott volna. Ezután az építkezés meglehetősen hamar lezajlott. Sajnos egyetlen pályázati lehetőséget sem tudtunk kihasználni, a pályázók körébe nem fértünk be, így mindent saját erőből, s a dolgozók segítségével vittünk véghez. Egyelőre próbaüzemként működünk, de hamarosan megérkezik a használatbavételi engedély, ezt követően még nagyobb erőbedobással szolgáljuk ki régi és új vevőinket egyaránt. A GYGV Kft-ről, a referenciáikról, s magáról a technológiáról többet megtudhatnak a www.inoxgygv. hu weboldalon, ahol megtekinthetik a rozsdamentes acélból készült, fentebb felsorolt termékekről készült fotókat is. Steyer Edina Kanizsa 2009. november 5. – Van kiút 3 Cseresnyés Péter alpolgármester az elmúlt időszakban, a gazdasági válság hatására a sajtóban megjelenő, legtöbbször városunkat is érintő negatív történések után egy biztató hír bejelentése miatt hívta tájékoztatóra a sajtó képviselőit. Az elmúlt hetekben, hónapokban kevés örömet okozó hír jelent meg a médiumokban a foglalkoztatással kapcsolatban. Sajnos azt kell mondani, hogy Nagykanizsa sem volt kivétel ez alól a megállapítás alól. Ezért kell kiemelt figyelmet fordítanunk egy Nagykanizsán is működő vállalkozásra, amelyik egy nehéz év után megszilárdította helyzetét. Csillag Balázzsal, a Car-Inside Kft. cég ügyvezető igazgatójával folytatott tárgyalások alapján el lehet mondani, hogy a cég (volt Eybl) megtartotta a válság idején kialakult piaci pozícióját, s nagy reményekkel néz a jövő év elé. A piaci pozíció megtartása azt jelenti, hogy a most foglalkoztatott mintegy 120 fő munkája biztos, ugyanis stabil megrendelés- állománya van a cégnek. Az ügyvezető igazgató pozitív jövőképet vázolt fel, amely nem csak a piaci pozíció megtartását célozta meg, hanem célként a növekedést is megjelölte. Ennek érdekében az elmúlt hónapokban komoly erőfeszítéseket tettek. Munkájuk eredményeképpen biztató jelek vannak arra, hogy a már ismert üzleti partnerekkel kialakult kapcsolat alapján növekedés is várható, amelynek pozitív hatása lesz a foglakoztatásra. Csillag Balázzsal megállapodtunk abban, hogy a jövőben rendszeresen találkozunk, tájékoztatjuk egymást a cég és a város viszonylatában felmerülő információkról, ezzel segítve a munkahelymegtartás és munkahelyteremtés nagyon fontos feladatát. Amennyiben a már említett fejlődés elindul, be fogunk számolni róla. Véleményem az, amit mindig is vallottam, és így is cselekedtem, hogy a város vezetőinek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy lehetőségeink kihasználásával városunkban működő vállalkozások erőfeszítéseit támogassuk a munkahelymegőrzés és munkahelyteremtés tekintetében. Mint eddig, ezután is, személy szerint én is és a Fidesz frakció tagjai is mindent megtesznek e feladat és egyben cél érdekében – mondta el a végén Cseresnyés Péter alpolgármester. S.E. Ismét termel a 120 főt foglalkoztató Eybl Korpavárra költözött a GYGV Kanizsa Kft. Új cég, új csapat, új munkahelyek A vállalkozás impozáns épülete a 74-es főút mellett Kicsomagolásra várnak a korszerű gépek A zárt ülésen hozott határozatok kihirdetésével kezdődött meg a múlt heti közgyűlés munkája, majd ezt követően a képviselők fogalmazták meg kérdéseiket. Halász Gyula képviselő a palini zajvédő-falról érdeklődött, majd a polgármesternek egy sajtótájékoztatón elhangzott kijelentésére hivatkozva tette fel kérdését, mely szerint a Thúry városrész tehermentes, beépíthető és szabadon felhasználható. Válaszában Marton István úgy fogalmazott, hogy Halász Gyula rosszul emlékezik. Sokféle tilalom van, amelyet sikerült feloldani. Egyet nem sikerült. 2013-ig az önkormányzat által kötött szerződés terhei még rajt vannak, tehát nem lehet értékesíteni. Karádi Ferenc képviselő az 1,5 milliárd forintra utalva egyértelmű választ kért a polgármestertől: „Van pénz, vagy nincs pénz a kaszszában?”. A válasz így hangzott: „A vállalt kötelezettségekre van, minden extra igényre pedig nincs.” Bicsák Miklós három kérdését már elküldte írásban a polgármesternek: „A nagyhatalmú kanizsai újság és tv. vezetői hogyan képzelik el azt, és meg merték tenni, minden marhaság és ökörség szerepel a Kanizsai újságban, s én, mint nyomdász ember mondom, és nagyon fel vagyok háborodva. Az, ami kellene a városrészekről, a tudósítás, a fejlődés, az ünnepség, azokról egy kis csokornyi csomag nem jelent meg. Hogy képzelik ezek a vezetők, hogy megengedik, hogy a palini városrészben, október 16-án az Idősek Hete alkalmából büszkén mondom, 100 éves embert ünnepeltünk, és jó egészségben van Leveli Pali bácsi továbbra is, sem a kanizsai újság, sem a tv nem képviselteti. Először is mint vállalkozó, adófizető állampolgár tiltakozom, a kanizsai újságnak 40 milliót kifizetünk, és önhatalmúlag eldöntik, hogy melyik városrészbe küldik ki a munkatársakat. Hogyan lehet ezt a közgyűlésnek megengedni. Felháborító, Palin lakossága kikéri magának, hogy egy sajtó, egy tévéfelvétel nem készült a 100 idős ember ünnepségéről. Milyen dolog, milyen eljárás ez, hogy képzelik ezek a vezetőink. Elvárja a palini lakosság, hogy tisztességgel, nem elfogultsággal, nem diszkriminatívan viselkednek a városrésszel.” (szó szerinti idézet – a szerk.) Marton István polgármester Bicsák Miklós önkormányzati képviselő felvetésére így válaszolt: „A Kanizsa újság főszerkesztőjének megválasztásakor én már a nem szavazatommal nyomatékosítottam azt – azok ellenére, akik odaszavazták Dóró urat –, hogy nem tartom alkalmasnak. Ami azóta történt, ha valaki olvassa a Kanizsa újságot, valóban sok közel 40 millió forintot erre az újságra elkölteni. Ez számomra nem kérdés, ez a testület többsége számára kérdés, eléggé sajnálatos módon.” Bicsák Miklós ezek mellett a jegyzőnőtől a Hevesi Iskola tanárának nyelvvizsga-ügyéről, majd a korpavári városrész szennyvízcsatornázásáról érdeklődött. Korrekt lakossági fórumot hiányolt Tóth Nándor képviselőtől, hiszen Brüsszelben járt. Marton Istvántól is megfelelő választ várt a város közvetlen testvére, Korpavár lakói számára. Tóth Nándor városatya viszontválaszában Bicsák Miklós felvetésére megjegyezte, a kérdését a polgármesternek is feltehette volna, hiszen ő is ott volt Brüsszelben. Új fejlemény azóta nem történt. Ha lesz, tájékoztatni fogják a lakosságot, és addig is türelmet kérnek tőlük. A jövő héten elküldik Brüszszelbe az átdolgozott pályázatot, és csak azután kapnak végleges választ. Kérdésében pedig a városi parkolók helyzetéről várt információt. Dr. Csákai Iván, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke azt szerette volna tudni, hogy a napirend előtti hozzászólások történnek, vagy röviden kell feltenni a kérdéseket. Marton István megjegyezte, bőven elég a címet elmondani, és egy-két mondattal kibővíteni. Polai József városatya arra volt kíváncsi, december 30-ig lesz-e kiviteli terve és építési engedélye a kiskanizsai ravatalozónak. Jerausek István a 61-es út mellett lévő szeszfőzdei autóbuszmegálló kivilágításáról érdeklődött. Cserti Tibor, a Városvédő Egyesület nevében a lakosságtól érkező Kanizsa – 4 Közgyűlés 2009. november 5. A legutóbbi közgyűlésen éles támadást intézett lapunk ellen Bicsák Miklós képviselő és Marton István polgármester. A szomorú az, hogy sem a polgármester, sem a 16 éve képviselő palini városatya nincs tisztában a Kanizsa Újság költségvetésével. Ez azért is fölöttébb furcsa, mert Marton István személyesen „felügyeli” a kft(k) üzleti terveit. Tehát a pontosság kedvéért le kell írni, hogy a szócsatában emlegetett 40 millió forinttal szemben az önkormányzat az utóbbi két évben 29 millió forintot utal át számlánkra. Ezért évi 43 számot vagyunk kötelesek megjelentetni, s az önkormányzat hirdetéseit ingyenesen tesszük közzé, amelynek listaára éves szinten 13 millió forint lenne. A fenti összegből nyomdaköltségre 16,5 millió, terjesztésre 2,5 millió forintot költünk. Ehhez járulnak még a fenntartási költségek, valamint a bérek és közterheik. Ezek tehát a tények. Mint ahogy az is tény, hogy Leveli Pál 100. születésnapjáról szeptember 24-én címlapunkon számoltunk be fotóval, szeptember 10-ei számunkban „Nagy Vagy” Palin címmel tudósítottunk a Palini Általános Iskola sikeréről is fotóval. Ugyanebben a számban közöltük előzetesben, hogy a 100 éves Leveli Pál újabb köszöntésére az Idősekért Nagykanizsán Ünnepi Hét keretében ismét sor kerül. Október 15-ei számunkban ugyancsak címlapon, fotóval olvashattak a kanizsaiak a palini szüreti vigasságról. Október 22-i ünnepi számunkban egy oldal terjedelemben számoltunk be az Idősekért Nagykanizsán Ünnepi Hét keretén belül rendezett Idősügyi Kerekasztal Konferenciájáról. Ugyanebben a számban tettük közzé az Időseket ünnepelték című cikket, amelyben megemlítettük, hogy Palin városrészben Bicsák Miklós köszöntötte a szépkorúakat. Mindezek a hírek megjelentek internetes oldalunkon is. A képviselő úr által oly annyira hiányolt esemény történetéhez még az is hozzátartozik, hogy abban az időben munkatársunk a 100 éves Leveli Pál egyik gyermekével – aki szintén palini – készített interjút a családról karácsonyi, ünnepi számunkba. A fenti tények alapján kérem a tisztelt képviselőt, hogy olvassa figyelmesebben a Kanizsa Újságot, s csak aztán adjon hangot éles és elfogult kritikájának. Dóró János Csak pontosan dobálózzunk a számokkal Böröcz bocsánatkérésre szólította fel a polgármestert Dolgozott a képviselőtestület, de a személyeskedő vita most sem maradhatott el Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – Szabad 2009. november 5. vélemény 5 panaszokat tolmácsolva a közterületeken történt fakivágások indokairól kérdezett. Böröcz Zoltán képviselő egy előterjesztést hiányolt a napirendi pontok közül: „Cseresnyés Péter bejelentette, és a képviselőket is tájékoztatta arról, hogy a továbbiakban ellenzéki szerepet tölt be. A képviselő véleménye szerint természetesen ez akkor tudomásul vehető, ha Cseresnyés Péter írásban előterjeszti lemondását az alpolgármesteri tisztségről. Ez így korrekt, így teljes, és ezt a tisztet a közgyűlésnek pótolnia kell.” Marton István megköszönte a kérdést, hozzátéve azt is, hogy nyilván azért nincs az előterjesztések között, mert nem kapta még meg a levelet. Lehet hogy megíródott szeptember 24-én, a bejelentés napján, csak a posta egy hónapja nem volt képes elhozni. A napirendi pontok megszavazásánál Bene Csaba javaslatára levették a 19-es számú előterjesztést, a 2010. évi fejlesztési feladatokra, a fejlesztések lehetséges finanszírozására előterjesztett javaslatot, és a hosszú lejáratú adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokból adódó tőke- és kamatfizetési kötelezettségekről szóló tájékoztatót. A munka az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 10/2009. (III. 21.) számú rendeletének módosításával folytatódott. Bicsák Miklóstól a nap folyamán többször is elhangzott, hogy húszmillió forint alatt nem állhatna meg a polgármesteri keret. Javaslat született arra, hogy a rendelet 4.§ 2-es bekezdése – Aközgyűlés a polgármesteri keret felhasználása tekintetében oktatási-, kulturális-, művészeti-, sport-, civil szervezetek, egyházak, valamint egyének támogatása feladatokra, értékhatárra való tekintettel a döntési hatáskörét a polgármester hatáskörébe adja át azzal a megkötéssel, hogy a közösségi célú alapítványok támogatása csak a közgyűlés engedélyével történhet – kerüljön törlésre. Aszavazás során a testület elutasította ezt a javaslatot. Volt aki ellenezte, volt aki támogatta a Kanizsa Kártya program újbóli bevezetését, végül hosszas vita után a közgyűlés megalkotta a Kanizsa Kártyáról szóló rendeletét. Módosító javaslatával Cserti Tibor képviselő győzött, így a közgyűlés egyetértett azzal, hogy az egyébként is létszámhiánnyal küszködő Nagykanizsai Tourinform Irodába a Kanizsa Kártya programmal kapcsolatos feladatok ellátására egy fő határozott idejű foglalkoztatott közalkalmazott legkorábban 2010. január 1-jétől felvételre kerüljön. A közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a 2010. évi költségvetés kialakításakor a Tourinform Iroda tervezett költségvetését a Kanizsa Kártya programmal kapcsolatos feladatok ellátása miatt 4.500 ezer forint összeggel emelje meg, valamint a jövő évi költségvetésben a kedvezményt nyújtó szervezetek kompenzálására 8,5 millió forint keretösszeget biztosítson. A testület 24 igen szavazattal támogatta a Kanizsai Dorottya Kórház gyermekdiabetológiai járóbeteg- szakellátás szüneteltetésére előterjesztett javaslatot, a kórház járóbeteg-ellátó struktúrájának belső átcsoportosítással történő módosítását 2009. november 1-jétől. Ennek keretében a gyermekneurológiai és gyermekpulmonológiai szakrendelések óraszámaiból heti 6 szakorvosi óra gyermekkardiológiai és heti 6 szakorvosi óra gyermekdiabetológiai szakrendelésekre történő viszszacsoportosítását. A kórház fenntartójaként személyi feltételek hiányában a gyermekdiabetológiai szakrendelés előreláthatóan egy éves időtartamú átmeneti szüneteltetését kezdeményezi november 1- jétől az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézeténél. Érvek és ellenérvek elhangzása után esélyt adott a testület a Csónakázó- tó fejlesztésével kapcsolatos pályázatnak. Egyetértettek a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program „A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok” című pályázati konstrukciójával. Némi értelmezési vita és Egri Gyula tűzoltó alezredes, tűzoltóparancsnok tájékoztatása után 24 igen szavazatot kapott egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez a város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága. A Tűzoltóság a 2009. évi költségvetésének terhére 900 ezer forintért a hivatásos, közalkalmazotti állománya részére egészségügyi felülvizsgálati szolgáltatást vásárol a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat, Egészségügyi és Pszichológiai osztályának nagykanizsai orvosi rendelőjétől a 2009-2015 közötti időszakra. A közgyűlés a szolgáltatás fedezetéül a Tűzoltóság 2009. évi költségvetésében szereplő személyi juttatások, és ahhoz kapcsolódó járulékok összegénél keletkező megtakarítást jelöli meg. A 900 ezer forint dologi kiadásokra történő átcsoportosításához hozzájárul. Vihart kavart a Csónakázó-tó vízminőség-védelmi feladatai költségeinek módosítására tett előterjesztés, melyben az ajánlattevő hárommillió forinttal kéri megnövelni a tervezett bruttó 25 millió forintos összeget. Karádi Ferenc a 25 milliót is soknak tartotta, Böröcz Zoltán pedig arra volt kíváncsi, ki írta az előterjesztést. Végül Cserti Tibor javaslatára levették a napirendről. Öt órán át békés mederben csordogált a közgyűlés. A Civil Kerekasztal Egyesület 500 ezer forintos támogatási kérelme azonban ellentmondásokkal tűzdelt vitát indukált mindkét oldalról. Mivel az egyesület a polgármesteri keret terhére kérte a támogatást, ezt javasolta Bizzer András képviselő is. Marton István a válaszában elmondta, csak akkor tud így dönteni, ha visszavonják a költségvetési keret módosítását. Bene Csaba képviselő tiltakozott a polgármester által használt jelző miatt, ahogyan két képviselőt minősített. Marton István megjegyezte, Bizzer és Karádi képviselő urak piszkáltak fel. A tiszteletet elvárja, és ha nem kapja meg, akkor ne várják, hogy kesztyűs kézzel simogassa a tiszteletleneket. Böröcz Zoltán megjegyezte, az a fajta minősítés, amely a két képviselő személyiségét, emberségét érinti, az megengedhetetlen. Erre nem ragadtathatja magát senki sem. Elvárja a polgármestertől, hogy megfelelően cselekedjen, sőt, a vita lezárásaként még azt is javasolta, kérjen bocsánatot a képviselőktől. Marton István elmondta, hajlandó eleget tenni a kérésének, ha előtte a két képviselő bocsánatot kér tőle, lévén, hogy ők megsértették a személyiségi jogait. Végül dr. Fodor Csaba képviselő, a Környezetvédelmi Alap elnökének módosító javaslatára az egyesület megkapja a pénzt, ami a Sétakert rehabilitációjára kidolgozott pályázathoz szükséges. Bakonyi Erzsébet „Ezeknek már tényleg nincs más választásuk….Ennyi maradt tehát. Hazudozni, rágalmazni, ellehetetleníteni közülünk is mindenkit, bárkit, minél többeket.” – idéztem a minap. S valóban. Mióta három hónapja Marton Istvánt lemondásra szólította fel a Fidesz, a polgármester kasszakulcsos vádaskodását előbb Baracskai Kikazokakeselyűek József és helyettese, majd Szabó Amirőlelhíresültnemszalonképes Zoltán ismételte el. Majd következett Nyakó Milliárdosnagyságrendű István, Molnár Akkorszólokhanemfelehetnek Csaba, legutóbb pedig Bajnai Antikorrupciós Gordon „Ez a csapat kemény” – az egyszeri miniszterelnökségi államtitkárral szólva. Alevitézlett(?) miniszterelnök egy könyvben eldicsekedett: a 26 millió román munkavállalóval való rémisztgetés is az ő ötlete volt. Róla akár ennek a kampánynak a kiötlése is kitelik. Akkor pedig csak látszólag áll Marton István a sor elején… És mintha csak lenéznék választóikat, a szajkózástól várják szavaik hihetőségét. Pedig népünk bölcsessége megmutatkozik közmondásaiban. Egy állítás igazságtartalmát is józanul az alapján ítéli meg, kitől származik, mondván: „Bolond likból bolond szél fú.” Ezen az se segít, ha sok a lik. Jut eszembe, már polgármesteri szóvivő is erősíti a csapatot. Lehet, őrá azért lett szükség, hogy főnöke pénteken eljátszhassa: azon dolgozik, hogy az új országvezetés munkája sikeres legyen, hétfőn pedig a hölgy támadhassa a Fideszt. Szó sincs természetesen tudathasadásról. A város honlapján továbbra is fideszesként olvassuk, éppúgy, mint Horváth és Polai urakat. Nem kér helyreigazítást akkor sem, ha bármilyen újság vagy televízió elmulasztja a neve mögé írni: Kanizsáért frakció. A föntebb említett kancelláriaminiszter is fideszes polgármesterként emlegette őt a parlamentben. Tudatos félrevezetés ez. De ki az, aki még bedől nekik? Ajúniusi európai parlamenti választáson a nagykanizsai választók megmutatták, különbséget tesznek Marton István és a Fidesz között. Ez a kemény csapat ezért országos zavarkeltéssel próbálkozik. Talán ezért ingerült, ha a Magyar Hírlapban olvasható róla a valóság… Papp János Bolond likból Marton: „...én úgy gondolom, hogy GE ügyben a parlamenti képviselőknek kell lobbizni” Kanizsa – 6 Leépít a GE 2009. november 5. A múlt szerdai 14 órás műszakváltáskor dolgozói tájékoztató keretében jelentette be Simon Miklós, az Izzólámpa Gyár igazgatója, hogy a vállalat vezetése szándéknyilatkozatot tett. Ezt eljuttatták az Üzemi Tanácsnak, a Munkaügyi Központnak és a Polgármesteri Hivatalnak. A december elejére tervvé konkretizálódó szándék szerint a világítási üzletág 8000 magyarországi dolgozójából 2011 végére 5500 marad. A váci gyárat jövő évben teljes egészében bezárják, az alkatrészeket gyártó hajdúböszörményi és zalaegerszegi gyár is lényeges létszámleépítésnek esik áldozatul. A nagykanizsai telephelyet mintegy ezerháromszáz fő munkahelyének megszűnése sújtja. Erre két lépésben kerül sor: 2010 végére kb. 300 fő, a fennmaradó 1000 fő pedig 2011 végén teszi le a szerszámot. A kompakt és az autólámpa gyártást ez a szándéknyilatkozat nem érinti, azonban az izzólámpagyár és az üveggyártás 2011 végére teljesen megszűnik Nagykanizsán. Herman Miklós telephely igazgató, az ipari szűrők gyártásával foglalkozó nagykanizsai GE Energy üzem jövő évi bezárásáról szóló döntést is ismertette. A szemmel láthatóan megrendült vezető a nem kevésbé sokkolt munkásoknak hangsúlyozta: „Nem az Önök hibája”, kérte, továbbra is olyan minőségben dolgozzanak mint eddig, és megismételte korábban már elhangzott felszólítását: „Nem adjuk fel!”. AGE vezetésének szomorú bejelentésére reagálva Cseresnyés Péter alpolgármester a következő közlemény megjelentetését kérte: „Veszélybe került Nagykanizsán 1300 munkahely, így 1300 család megélhetése is. Mind országgyűlési képviselőként, mind alpolgármesterként mindent megteszek annak érdekében, hogy a GE-nél dolgozó emberek munkájukat ne veszítsék el. Ennek érdekében újra felveszem a kapcsolatot a GE nagykanizsai és országos vezetésével, és tárgyalásokat kezdeményezek velük.” Tavasszal még több száz millió forintot kapott a kormánytól munkahelymegtartásra az a General Electric, amely jövőre minden harmadik dolgozóját elküldi Magyarországon. Az Index információja szerint a pályázó cégek közül a legnagyobb munkahelymegőrző támogatást a GE nyerte el, 7784 dolgozójának foglalkoztatásához három hónapra összesen 650 millió forint támogatásban részesült. Hosszú titkolózás után szerdán jelentették aztán be, hogy a fényforrásgyártás átszervezése miatt a következő két évben 2700 főt bocsátanak el. A gazdasági tárca államtitkára egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy az állami támogatást végül visszafizettetik- e a céggel. A gazdasági minisztérium államtitkára egyelőre nem tudja, hogy visszafizettetik-e a General Electric-kel azt a 650 millió forintot, amit a multicég kapott a kormánytól munkahelymegőrzésre. A társaság két év alatt 2700 embert bocsát el 8500 dolgozójából. Csak Nagykanizsán 1500 ember kerül az utcára, a város fideszes országgyűlési képviselője ezért Bajnai Gordontól kér segítséget. Cseresnyés Péter szerint a helyzetet a kormánynak az önkormányzattal és a GE menedzsmentjével együtt kell megoldania. Közben a legfrissebb statisztikai adatok szerint évtizedes csúcsra ért a munkanélküliség Magyarországon, a ráta legutóbb a Bokros-csomag idején haladta meg a 10 százalékot. A GE munkavállalói érdekében fel kíván szólalni a Parlamentben, az azonnali kérdések órájában Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő. A közgyűlés munkájának megkezdése előtt néhány perccel tartott sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter elmondta, kérdésében arra vár választ, hogy mit tervez a kormány. Ha ez nem jár sikerrel, írásban küldi el a kérdéseit a miniszterelnökhöz és a gazdasági miniszterhez. Tudatva az előző napon bejelentett helyzetről, levélben személyes találkozót kért Bajnai Gordon miniszterelnöktől. Véleménye szerint az önkormányzat, a kormány és a GE együttesen tud fellépni annak érdekében, hogy a mostani döntés alapján minél előbb munkát találjon az a közel 1500 ember, akiknek két éven belül felmondanak. Mindent meg fog GE: Még két év két hónapunk van – Kamu ez a szám. – fogalmazott tömören egyikük. Hiszen a bejelentett 1300 fő nem csak a bétéseket nem tartalmazza, hanem a kiszervezett területek dolgozóit sem. Mit kezd egy konyhás, takarító, vákuumtechnikai szakember vagy az elektromos kapuk karbantartója, ha megszűnik városunkban az izzólámpagyártás? De továbbgyűrűznek a következmények a beszállítókra: a nyomdáknak is kevesebb lesz a megrendelésük, és sorolhatnám. Megérzik a buszosok és a kereskedők egyaránt… Az izzólámpákat sújtó uniós döntésről sem szólnak dicsérően. Mindannyian tudjuk, nem a világítás löki meg egy háztartásban a villanyszámlát, hanem a hűtőgép, a villanybojler, s ha van, a légkondi. Ahol a gazdaságosság rászorította, már rég átálltak kompaktra. Ahol rövid ideig ég, ott meg hagyni kéne a hagyományost. Hazánk azonban nem csak fogyasztója, hanem Európában a legnagyobb gyártója is ennek a most halálra ítélt terméknek. Szidják hát becsülettel azt a kormányt, amelyik az unió miniszteri tanácsában nem képviselte eredménnyel választói érdekét. A magyar ember, persze, nem tud sokáig keseregni. Legsúlyosabb helyzetében is előtör belőle az irónia. Városunk első emberének tavaly szeptemberi kijelentésén – “Amíg én leszek a polgármester, a GE városunkban marad.” – akkor az izzósok csak nevettek: kevés ő ehhez, nem ő dönti el. Másrészt fölháborodtak a szavak mögötti „utánam a vízözön” szemléleten. Ma, a dátum ismeretében több izzós tréfásan felsikoltott: Jézus, Mária, csak nem 2011 végéig lesz a polgármesterünk? Akiről hétfői sajtónyilatkozata (Lásd Marton István sajtóközleménye című írásunkat – a szerk.) után így beszélnek: az az ember (eredetiben másként hangzott el – a szerk.) fel akarja jelenteni a srácot, pedig a saját fülemmel hallottam, amit a közgyűlésen mondott. (Izzós olvasóink megnyugtatására Bizzer András válasza GE-ről szóló összeállításunkban olvasható – a szerk.) Amikor pedig a lámpagyártást átvevő Kína kerül szóba, már poénkodnak: úgy járunk, mint a flexesek, busszal utazunk Kínába dolgozni. Persze két nappal előbb indulunk el. Csak éppen a közismert kínai minőséggel lenne bibi. Az izzósok nem tudnak nem jól dolgozni… Izzósok beszélik... Cseresnyés Péter 1300 családért tárgyal Együttes fellépésről Több száz milliót kapott, mégis brutális leépítésbe kezd Az államtitkár nem tudja, visszafizettetik-e a 650 milliót Kanizsa 2009. november 5. – Leépít a GE 7 tenni annak érdekében személy szerint, és ehhez természetesen társakat is keres, hogy ez a helyzet úgy oldódjon meg, hogy rövid időn belül, vagy akár azonnal találjanak munkát az érintettek, és ne sújtsa még jobban a munkanélküliség Nagykanizsát, mint ahogyan most. Fertig István elnökségi tag és Bizzer András önkormányzati képviselő a helyi Fidesz elnökségének és önkormányzati frakciójának nevében szólt hozzá a GE dolgozóit érintő, hónapok óta tartó bizonytalan helyzethez és a nyilvánosságra hozott döntésről múlt szerdán sajtótájékoztatójukon. – Szerintünk a kormány tehet a legtöbbet az országosan több tízezer embert érintő probléma megoldásáért. Bár tegnap Cseresnyés Péter alpolgármester úr tartott sajtótájékoztatót a GE-nél történő létszámleépítés kapcsán teendő lépeseiről, azonban a Fidesz elnökségének és önkormányzati frakciójának is foglalkoznia kell a problémával – kezdte Fertig István. – Teljes mértékben támogatjuk Cseresnyés Péter a helyzet megoldását segítő törekvéseit, hisz bennünket is megkerestek munkahelyükért aggódó emberek. Meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy az elkövetkező másfél-két évben, az elbocsátott embereknek újra biztosítani tudjuk az elhelyezkedés lehetőségét. Tudjuk, hogy ebben az ügyben a legtöbbet a kormány tehet, hisz ők látják átfogóan a beruházási szándékot, ők tudják pozitív módon befolyásolni adókedvezménnyel, központi támogatással, és további célirányos intézkedésekkel a befektetni szándékozók akaratát. Ha ezt nem teszik, csak Nagykanizsán több ezer családot hagynak cserben, s ha nem törődnek az itt élőkkel, még több ember számára válik világossá, hogy a Bajnai-kormány tényleg csak klónja a Gyurcsány-féle alakulatnak. A „dumakormányzás” tovább folyik, hiszen most is csak beszélnek, beszélnek és nem tesznek semmit akkor, ha az egyszerű emberek érdekéről van szó. – Bosszantó ez a nemtörődömség – hiszen erről a szándékról már hónapok óta tudhatott mindenki, egyes hírek szerint a GE időben megkereste és szándékáról értesítette a kormányt, de nem törődtek vele – vette át a szót Bizzer András. – Legalább ennyire bosszantó az is, ami tegnap hangzott el városunk polgármestere szájából. Azt mondta, egy kérdésre válaszolva, hogy a GE tervezett elbocsátásai okozta gonddal foglalkozzanak mások, ez nem az ő dolga. Ezzel szemben a mi véleményünk az, hogy a város polgármesterének egy ilyen helyzetben az lenne a legfontosabb feladata, hogy keményen dolgozzon az itt élők érdekében. A polgármester úr tegnapi mondatai újra azt bizonyítják, hogy csak saját magával és a saját kis „betartásaival” van elfoglalva, nem azzal törődik, hogy mi van, mi lesz az itt élő, a munkájukat várhatóan elvesztő emberekkel. Mi, akik felelős helyi politikusoknak érezzük magunkat, minden tőlünk elvárhatót megteszünk annak érdekében, hogy ebből a helyzetből az érintettek minél kisebb veszteséggel kerüljenek ki. Támogatjuk Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és alpolgármester úr a helyi lehetőségek feltárását és a kormány intézkedését sürgető szándékát, és támogatunk minden olyan embert, aki a helyzet megoldásán dolgozik. Maradéktalanul átutalta dolgozóinak a munkahelymegtartó pályázaton elnyert összeget a GE Hungary Kft. a nyáron, ami a támogatási keretösszeg egyharmada, 198 millió forint volt – közölte a társaság. A GE Hungary az RTL Klub szombati Híradójának anyagára reagált, amelyben elhangzott, hogy egy tavasszal kiírt pályázaton 650 millió forintot kapott munkahelymegtartó támogatásként az államtól a General Electric (GE), a múlt héten viszont bejelentette, hogy következő két évben csaknem 2.600 dolgozóját elbocsátja. A GE Hungary közleményében emlékeztet rá, hogy a támogatást az április-július közötti időszakra pályázták meg az érintett dolgozók kieső, ötödik napi bérkiegészítésének támogatására. Ekkor ugyanis a keresletcsökkenés miatt és a munkahelyek megőrzése érdekében négynapos munkahetet vezetett be a GE. Hangsúlyozzák, hogy a pályázat kizárólag arra az időszakra és a csökkentett idejű foglalkoztatás támogatására vonatkozott, az igényelt támogatás teljes egészében a dolgozókat illette. A második negyedévben átmenetileg megnőtt a megrendelések száma, ezért a csökkentett idejű foglalkoztatás, vagyis a négynapos munkarend abban az időszakban a hatósági szerződésben rögzítettnél kevesebb dolgozót érintett. Így a GE Hungary Kft. csak a szerződésben szereplő támogatási keretösszeg egyharmadát, 198 millió forintot volt jogosult igényelni, amit teljes egészében átutalt a dolgozóknak – áll a közleményben. Phil Marshall, a GE Lighting európai elnök-vezérigazgatója szerdán jelentette be Budapesten, hogy a következő két évben a GE Hungary 2.570 munkavállalóját bocsátja el a fényforrás üzletágban Magyarországon, de ezt mindaddig javaslatként kezelik, amíg meg nem állapodnak a szakszervezetekkel. A létszámleépítés a hagyományos izzó- és a fénycsőgyártást érinti, miután e termékeket kivonták a piacról. A Magyarországon 14 ezer főt foglalkoztató GE megtartja a jelenleg 7.500 foglalkoztatottnak munkát adó fényforrásgyártást, nem vonul ki az – hangsúlyozta Phil Marshall. Az átalakítás nem érinti az Ózdon működő csaknem ezer munkavállalót foglalkoztató ipari elektronikai gyárat. Elképedve olvastam azon szemenszedett hazugságok halmazát, mellyel Bizzer és Fertig képviselők sajtótájékoztatónak álcázva léptek a nyilvánosság elé, épp ezért kötelességemnek érzem e kérdésekről a valóságnak megfelelően is tájékoztatni azon kanizsai polgárokat, akik esetleg járatlanabbak a helyi közéletben, nem követték a közgyűlés közvetítését, és ezért hitelt adnának az imént említett urak sárdobálásának. Mégiscsak furcsa, hogy olyan erő kér számon akárkit is, mely a döntést megelőzően semmiféle érdeklődést nem mutatott a GE iránt, azon túl, hogy a döntést befolyásolni lényegesen nem tudó helyi telephely vezetőjétől tájékoztatást kértek néhány héttel a bejelentés előtt. Miközben én az elmúlt egy évben rendszeres kapcsolatban voltam a GE regionális elnök-vezérigazgatójával, valamint a termelési- és humánpolitikai igazgatójával is, akiknek végül sikerült legalább arra rávenniük az amerikai döntéshozókat, hogy az eredeti tervekkel szemben ne vonuljanak ki teljesen és azonnal Magyarországról, azon belül Kanizsáról, ami a jelen gazdasági helyzetben egyáltalán nem lebecsülendő eredmény. Midőn az is én voltam, aki akár a legrosszabbra is előre felkészülve, már a döntés pillanatában azonnal meg tudtam egyezni a GE vezetőivel a cég és a város együttműködéséről, mely azt célozza, hogy a felszabaduló – tökéletesen kiépített – infrastruktúrát más termelő cégek vehessék igénybe, ezzel elősegítve az emberek megélhetéshez juttatását. Ennek az előremutató együttműködésnek a válság enyhültével, és a beruházási kedv emelkedésével meg is lesz az eredménye. És úgy hiszem, hogy jogos volt kritikám, hogy ehhez a munkához a városhoz kötődő parlamenti képviselők – noha van belőlük jó pár, és ők a felelősek az országos döntéshozatalért – sem a kellő időben, sem a kellő mértékben nem nyújtottak segítséget. Persze a valós megoldások keresése helyett lehet látszatpolitizálásba is kezdeni, a döntés megszületése után verni az asztalt, de ez aligha tűnhet hitelesnek, ha a nyilatkozók által „sztárolt” parlamenti képviselő még arra sem vette a fáradtságot, hogy a GE vezetőjének a parlamenti bizottsági meghallgatásán kifejtse a véleményét... Mert azt ugyebár nem közvetíti a televízió. Ha pedig az érintett megszólalni vágyók képtelenek a konstruktív munkára, és a munkára úgy egyébként, akkor legalább azt tegyék meg, hogy nem próbálnak a dolgozók százainak tragédiájából aljas módon politikai tőkét kovácsolni, mert ha nagyon átlátszó is a kísérlet, egy nehéz helyzetben lévő embert könnyen átlökhet a végső elkeseredés határán, ahonnan már nagyon nehéz a visszatérés. Ezért a konkrét esetben kénytelen vagyok hazugsága miatt jogi lépéseket fontolgatni Bizzer képviselő ellen, melynek hatására a jövőben talán ők, és még az a pár, hasonló színvonalú sajtótájékoztató tartására utasítható személy is tartóz- A teljes támogatási összeget átutalta dolgozóinak a GE Marton István sajtóközleménye Fidesz: Legtöbbet a kormány tehet kodni fog a közszereplés ezen formájától, amivel a tőlük telhető legnagyobb szolgálatot tennék a városnak. Elég legyen a lélekkufárkodásból! A gazdasági miniszter megköszönte a több ezres elbocsátásra készülő General Electric-nek, hogy jó állampolgárként viselkedett az elmúlt húsz évben. Atízmillió magyar állampolgártól nagyobb egyéni felelősséget vár el Varga István. Atárcavezető nem feltételezi, hogy a GE rosszhiszeműen pályázott volna a tavasszal kiírt munkahelymegtartó támogatásra. „Nem a kormány itt a dolgok megoldója, hanem az embereknek kell sokkal nagyobb egyéni felelőséggel fellépniük tudni. A jövő, a modern társadalom, akár mondhatom azt is, a sokat átkozott globalizált társadalom ezt követeli meg. Ezt követeli meg Magyarországon is, nem tudunk széllel szemben haladni” – fogalmazott Varga István. A gazdasági miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságában védelmébe vette a multinacionális cégeket, köztük az egykori Tungsramot felvásárló General Electric-et, amely 2011-ig 2700 dolgozóját bocsátja el. Varga István maga is az egyik multi vezetője volt miniszteri kinevezése előtt. Az ellenzéki képviselők kétségbe vonták, hogy az amerikai székhelyű vállalat jóhiszeműen pályázott munkahelymegtartó támogatásra. Erre Varga Isván úgy reagált, hogy nem szabad találgatásokba bocsátkozni arra vonatkozóan, hogy a GE mire készült. A miniszter hozzátette: a cég az elmúlt 20 éveben „good citizenként”, azaz jó állampolgárként viselkedett Magyarországon. A General Electric 650 millió forintot nyert a munkahelyek megtartására kiírt pályázaton. A kormány nem kéri vissza a pénzt. A vállalat azt állítja, a pályázaton elnyert öszszeg kevesebb, mint harmadát használta fel, a 198 millió forintból fizette ki a dolgozók ötödik munkanapját abban az időszakban, amikor a válság miatt négynapos munkahetet vezetett be. A miniszter azt mondta, tárgyal a General Electric-kel arról, hogy milyen új iparágakat hoz Magyarországra. Varga István a repülőgépgyártást említette példaként. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy Nagykanizsa polgármestere már odáig jutott, hogy véleményem szerint alaptalan módon perrel való fenyegetéssel akarja megfélemlíteni és elnémíttatni azokat, akik ellent mernek mondani neki, vagy más véleményt képviselnek, mint ő. Szerencsére, már nem diktatúrában élünk így ez nem fog sikerülni neki. A konkrét ügyben pedig viszszautasítom a hazugság jelzőt, ugyanis a sajtótájékoztató általam elmondott, kifogásolt része egy a közgyűlésen elhangzott kérdésre adott polgármesteri válasz tömörített, nem szó szerinti lényegét adta vissza, melyre véleményem szerint a sajtótájékoztató műfajából adódóan volt szükség. Ugyanis ilyenkor rövid, tömör, lényegre törő megfogalmazásokra kell törekedni. (Egyébként a sajtótájékoztatón jelezve lett, hogy nem szó szerint van idézve a Polgármester úr!) Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a sajtótájékoztatónak nem volt témája az, hogy a Polgármester úr kivel milyen ügyben mit tárgyalt, kizárólag a közgyűlési mondatai, véleménye az, amit kritikával illettem. Az alábbi közgyűlési jegyzőkönyvrészletből, mindenki eldöntheti, ki hazudott, vagy ki vádolt alaptalanul. „Halász Gyula: Második kérdésem a GE-nél történt leépítéssel kapcsolatban kíván-e a kormányfőhöz fordulni Polgármester úr? ... Marton István: ...A GE-vel kapcsolatban, amit Ön mond, oda a város parlamenti képviselői kellenének alapvetően, hogy lobbizzanak a kormánynál. Hát ott találkoznak velük hetente.” „Halász Gyula: Polgármester úr, Önnek is kellene Bajnai Gordonhoz fordulni, hogy próbáljon meg a kormány segítségét igénybe venni ahhoz, hogy a Magyarországra települő cégek közül valakinek ajánljon fel akár adókedvezményt, akár más adókedvezményt, hogy Nagykanizsára települjenek. ...Marton István: ...Tehát én úgy gondolom, hogy GE ügyben a parlamenti képviselőknek kell lobbizni... De ha óhajtja, én írhatok neki egy levelet is külön, de akkor minek van itt három-négy parlamenti képviselő, aki valamilyen formában a város színeit kell, hogy képviselje. Ugyan már, ne minden a polgármesterre háruljon.” (A jegyzőkönyv teljes szövege honlapunkon, a http://www.kanizsaujsag. hu/index.php?m=200&ckid=3 585 oldalon olvasható.) K.H. összeállítás Kanizsa – 8 Leépít a GE 2009. november 5. Ügyintéző: Gerencsér M. Tárgy: Értesítés az eljárás felfüggesztéséről. Szám: 6 /1976-25/ 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/1976-15/2009. és a 6/1976-16/2009. számú - Nagykanizsa, Szemere u. 4. sz. alatti ingatlanon létesített por- és forgácselszívó rendszer fennmaradására, az elkészültére vonatkozó bejelentés tudomásul vételére irányuló - építéshatósági ügyben az eljárást felfüggesztette. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, a további ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatom a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. november 3-tól kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1976-15/2009., 6/1976- 16/2009., tárgya: fennmaradási engedély iránti kérelem, bejelentés tudomásul vétele iránti kérelem. Akérelmező ügyfél neve: Kanizsa Trend Kft. 8800 Nagykanizsa, Szemere u. 4. A kérelemmel érintett ingatlan, valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok, védelmi övezettel érintett ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1. 2097/17. hrsz., 2097/16. hrsz., 2097/14. hrsz., 2097/13. hrsz., 2097/11., hrsz., 2097/10. hrsz., 2097/9. hrsz., 2099. hrsz., 2100. hrsz., 2106/3. hrsz., 2110. hrsz., 2111. hrsz., 2112. hrsz., 2113. hrsz., 2114. hrsz., 2115. hrsz., 2119. hrsz., 2097/17. hrsz., alatti ingatlanok Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 305. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12 A Ket. 98 §. (3) bekezdése kimondja: "Az eljárást felfüggesztő, az eljárást megszüntető, a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító, az eljárási bírságot kiszabó, valamint a költség összegének megállapítása és a költségviselés tárgyában hozott elsőfokú végzés ellen önálló fellebbezésnek van helye." Erre figyelemmel az eljáró hatóság a fellebbezési lehetőségét döntésében az alábbiak szerint biztosította: "Határozatom ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni." Építéshatóság - 6/1976-25/2009. A miniszter szerint jól viselkedett a több ezres elbocsátásra készülő cég JÖVőRE VELÜNK UGYANITT, UGYANENNYIÉRT! Ha 2010-re idén rendeli meg valamely termékünket (előleg befizetése mellett) a 2009-es árakon készítjük el! RÉSZLETFIZETÉS! Bizzer válasza Martonnak Kanizsa – 2009. november 5. Városháza 9 Dátum Gyógyszertár Cím/telefonszám ügyeleti idő 2009. november 1. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 08.00 – 07.30 2009. november 2. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 18.00 – 07.30 2009. november 3. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 17.30 – 07.30 2009. november 4. SZENT GYÖRGY KIRÁLY U. 53. 93/510-135 18.30 – 07.30 2009. november 5. CENTRUM(INTERSPAR) TÁBORHELY U. 4. 93/516-278 20.00 – 08.00 2009. november 6. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 – 06.00 2009. november 7. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 12.30 – 07.30 2009. november 8. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08.00 – 07.30 2009. november 9. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 18.00 – 07.00 2009. november 10. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 19.30 – 07.30 2009. november 11. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 – 06.00 2009. november 12. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 16.30 – 08.00 2009. november 13. ZSÁLYA (TESCO) BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 20.00 – 08.00 2009. november 14. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 13.00 – 08.00 2009. november 15. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 08.00 – 07.00 2009. november 16. KANIZSA Fő U. 5. 93/510-267 18.30 – 07.30 2009. november 17. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 17.30 – 07.30 2009. november 18. CENTRUM(INTERSPAR) TÁBORHELY U. 4. 93/516-278 20.00 – 08.00 2009. november 19. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 17.00 – 08.00 2009. november 20. SZENT GYÖRGY KIRÁLY U. 53. 93/510-135 18.30 – 07.30 2009. november 21. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 12.30 – 08.00 2009. november 22. ZSÁLYA (TESCO) BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 08.00 – 08.00 2009. november 23. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 18.00 – 07.00 2009. november 24. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 18.00 – 07.30 2009. november 25. GYOPÁR ADY E. U. 12. 93/510-160 19.30 – 07.30 2009. november 26. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22.00 – 06.00 2009. november 27. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 16.30 – 08.00 2009. november 28. KANIZSA Fő U. 5. 93/510-267 13.00 – 08.00 2009. november 29. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 08.00 – 07.30 2009. november 30. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 18.00 – 08.00 Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISBelnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Karádi Ferenc a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában. Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Papp Nándor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart november 10-én, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban. Képviselői fogadóórák Ügyintéző: Varga Milán. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Lazsnak u. 10/4. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/1058-12/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1058-11/2009. számú Nagykanizsa Lazsnak u. 10/4. szám alatti 4365/84/A/7. hrsz-ú ingatlanon lakóegység garázs bővítésére és gépkocsibeálló kialakítására vonatkozó építéshatósági engedélyezésének ügyében, a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal valamint a közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. október 28-án kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. (Nagykanizsa, Eötvös tér. 16. szám előtt) Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1058-6/2009., tárgya: építési engedély megadása. A kérelmező ügyfél neve: Horváth Ferenc és Horváth Ferencné. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 4365/83 és 4365/85. hrsz-ú társasházi ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. AKet. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. Döntésem ellen a közlést követő naptól számított 10 munkanapon belül lehet fellebbezést benyújtani. E határozat elleni fellebbezés illetéke 30.000 Ft. Az illetéket az iraton illetékbélyeg formájában kell leróni. A fellebbezést hatóságomnál kell 2 példányban benyújtani. A fellebbezést a Nyugat- dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége bírálja el, mely a sérelmezett döntést, valamint az azt megelőző eljárást megvizsgálja, melynek során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. Építéshatóság - 6/1058-12/2009. Ügyintéző: Kém Eszter. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Arany J. u. 11. sz alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/1404-15/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1404-14/2009. számú Nagykanizsa, Arany J. u. 11. szám alatti ingatlanon épített társasház használatbavételi engedélyéről döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal, valamint a közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. november 4-én kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/1404/2009., tárgya: használatbavételi engedély. Akérelmező ügyfél neve: Ró-Bau Inveszt Kft. Akérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 967. és 964. hrsz-ú társasházi ingatlanok és a 969., 965., 961. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A határozat jogerős, ellene fellebbezni nem lehet. Építéshatóság - 6/1404-15/2009. Gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán - november Kanizsa – Halottaink 10 napja 2009. november 5. Rendkívüli közgyűlésén két napirendi pontot tárgyalt meg a nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete. Az összehívásra a szervezet élén az 1996-os megalakulástól kezdődően elnökként tevékenykedő Poszavecz József váratlan és sajnálatos halála miatt került sor. A róla való megemlékezést követően módosították az alapszabályt, melyre az elnök személyének változása és az első elnökhelyettes kijelölése miatt volt szükség. Új elnöknek a jelölőbizottság által javasolt Jaskó Józsefet választották meg, aki elnökhelyettesként, majd augusztustól megbízott elnökként végezte munkáját az egyesületben. Az új elnökhelyettes Korháné Sipos Ildikó lett. Az első elnökhelyettesi teendőkkel – amely az elnök akadályoztatása esetén annak teljes jogkörű helyettesítését jelenti – Jászberényi Zsombort bízták meg. Megválasztása után Jaskó József elmondta, hogy fontos feladatának tartja az egyesület zavartalan működésének biztosítását, a taglétszám növelését, s a fiatalok bevonását, tekintettel arra, hogy a cukorbetegséggel küzdők száma rohamosan nő. Az egyesület székhelye megváltozott, a kórház által biztosított teremben, a belgyógyászat területén tartják ezentúl üléseiket, találkozásaikat. S.E. Új elnökkel folytatják a munkát a cukorbetegek Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Kossuth tér 7. sz. alatti építési ügyben. Szám: 6/836-6/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége a Zalakaros Város Jegyzője 03-177-14/2009. számú Nagykanizsa, Kossuth tér 7. szám alatti építési ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezést elbírálta, az első fokú építésügyi hatóság fenti számú határozatát helyben hagyta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, az eljáró másodfokú hatóság kérésének megfelelően a további ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint: A hirdetmény 2009. október 29-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóságok megnevezése: Zalakaros Város Jegyzője 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. Az ügy iktatási száma: ZH/593-14/2009. Az ügy tárgya: Nagykanizsa, Kossuth tér 7. szám alatti, 2379/3. hrsz. alatt felvett ingatlan építési engedélyezési ügye. Akérelmező ügyfél neve: Falevél 98. Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 8863 Molnári, Zrínyi u. 22. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 2379/3. hrsz-ú ingatlan valamint a 2380., 2381/3., 2381/5., 2378., 2377., 2376., 2482. hrsz-ú ingatlanok. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy a másodfokú építésügyi hatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1.) megtekinthető az alábbi ügyfélfogadási időben: hétfőn 8- 14 óráig, kedden 8-14 óráig, szerdán 8-14 óráig, pénteken 8-12 óráig. A Ket. 109. § (1) bekezdése előírására figyelemmel az eljáró hatóság a keresetindítás lehetőségét biztosította. Építéshatóság - 6/1058-12/2009. „Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet, könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal mert a legárvább akinek még halottai sincsenek.” (Kányádi Sándor) A piarista Októberi Esték - A határon túli magyarság élete című előadássorozat keretében a közelmúltban látogatott Nagykanizsára Duray Miklós szlovákiai (felvidéki) magyar politikus, közíró, hogy mélységében is megismertesse hallgatóságát a szlovák-magyar viszony tágabb összefüggéseivel. Aligha véletlen, hogy már a bevezető is a trianoni békediktátum körülményeivel, politikai kontextusaival foglalkozott, árnyalva a már-már sablonosnak tekinthető, bejáratott gondolatokat. Ahogy Duray megvilágításba helyezte a történéseket, azok az alábbiak: az Osztrák-Magyar Monarchia dualista keretein belül mindvégig megfigyelhető volt egy cseh, trializmusra való politikai törekvés, mely az első világháború végére kedvező helyzetre lelt más vonatkozásban is. Létrejöhetett a Csehszlovák Köztársaság, amely elsősorban a németek csehekkel szembeni törekvéseit volt hivatott gátolni, s a cseh politika magyarán szólva a szlovákságot így tudta saját érdekeinek megfelelően „felhasználni”. cseh polgári politikus, későbbi köztársasági elnök, akinek külpolitikáját francia orientáció jellemezte. A XX. század kezdeti éveiben a Monarchián belüli cseh autonómiát követelte, a világháború kitörése után már az önálló cseh állam megteremtésén munkálkodott. A cseh érdekek tehát abban álltak, hogy a geopolitikai helyzetet a térségben mindjobban meghatározzák, s így minél nagyobb magyar területeket is kihasítsanak a megalakuló Csehszlovákia javára. Ez természetesen embertömegben mérve is jelentős lépés volt, s ebben a helyzetben igazán egyedi az volt, mutatott rá Duray Miklós, hogy ellentétes a magyar történelemben korábban véghezvitt törekvésekről. Hiszen Mátyás idejéből szintén tudni területnövelő terjeszkedésről – példának okáért - Szilézia felé, ahonnan azonban a magyar állam számára az adók beszedése volt fontos, de korábbról véve példát, Luxemburgi Zsigmond is zálogosított el a lengyel királynak szepesi településeket. Ezekhez képest tehát az 1918 ősze után történtek teljesen más elképzeléseket sugallnak… csehszlovák köztársasági elnök, Masaryk követője, akinek kezdeményezésére később létrejött Csehszlovákia, a Jugoszláv Királyság, valamint a Román Királyság hármas szövetsége. A német megszállás elől Angliába emigrált, majd a II. világháború után ismét köztársasági elnök. Nevéhez kötődnek a felvidéki magyarságot egyebek mellett kollektív háborús bűnösnek tekintő dekrétumok, melyek a kassai kormányprogram megvalósulását voltak hivatottak segíteni. Az előadás után Duray Miklóst ezen túlmenően kérdeztük a magyar- szlovák viszony történelmi mélységeiről, s az árnyaltság több, mint szembetűnő: – A Magyar Királyság területén több nyelvben éltek – fogalmazott, s ez teljesen normális volt. – Mi az oka mégis a mai szlovák védekező-mechanizmusnak? – Ez egy mesterségesen kifejlesztett magyar-ellenesség, melynek van egy XIX. századi gyökere, de azt nem a szlovákok, hanem a csehek találták ki. Egy olyan nemzetkoncepcióról volt szó, mely szerint az észak-magyarországi szlávok a cseh nemzetnek a Magyar Királyságon belül élő nyúlványai. – És aminek alapján a cseh nyelvnek is a szlovák egyfajta nyelvjárása… –… pontosabban úgy gondolkodtak a csehek, így például Frantisek Palaczky cseh történetíró, politikus is 1829-ben: érthetetlen az, hogy a szlovákok miért akarnak saját nyelvet, amikor ők csehek… Ez persze részben a cseh koncepcióban egyfajta nemzethatalmi politika volt, más részről pedig a szlávság rossz értelmezése, ami szerint a cseh és szlovák egy nép. Változás ebben a gondolkodásban a szlovák Ludovít Stúrral következett be, ehhez társult az 1848-ban bekövetkezett szerencsétlen kimenetelű szlovák-magyar közeledés. A szlovákokat a magyar politikai nemzet részének tekintették a Magyar Királyságon belül, míg példának okáért a horvátokat nem. A szlovákokat nyelvi nemzetnek vették, így érthetetlennek tűnt a magyar elit számára, hogy ők politikai téren is önállóan kívánnak fellépni. Az akkori magyar politikai réteg nem fogta fel, hogy ilyen létezhet, s ez a XIX. század szerencsétlensége, amely továbbkísérte az elkövetkező évtizedekben is a két nemzet politizálását. – Az első világháború végén létezett esetleg olyan szlovák meggyőződés, mely Magyarország keretei között képzelte el továbbra is a szlovákokat? – Akkor már nem. Ez már késő volt. Talán húsz évvel korábban még megélt volna ilyenfajta elképzelés, de 1918-ban már nem. Akkor már végképp a cseh elképzelések voltak a döntők, mondhatnám úgy is, a kocka már el volt vetve… a szlovák nemzeti mozgalom vezetője, a szlovák irodalmi nyelv megteremtője a XIX. század középső harmadában. A Habsburgok felhasználták törekvéseit a magyar szabadságharc ellenében, de annak bukása után a szlovák politikus és nyelvész sem folytathatta már meghatározó tevékenységét. A XIX. század ’70-es éveiben az Osztrák-Magyar Monarchián belül Grünwald Béla határozott javaslatára zárták be a működő három szlovák nyelvű gimnáziumot, illetve a Matica Slovenskát, melyet egyértelműen a magyarosítás túlbuzgó folyamataként értelmeztek. 1907. október 27-én a Rózsahegy melletti Csernován csendőrségi sortűz dördült, melynek során az Andrej Hlinka szlovák katolikus pap mellett tüntető hívek közül tizenöten meghaltak, tízen súlyosan, hatvanan pedig könnyebben sebesültek meg. Ez azóta is a szlovákság körében a magyarokkal szembeni ellenállás egyik sarkpontja, holott az intézkedő csendőrök nagy hányada szlovák származású volt. Polgár László Kanizsa 2009. november 5. – Értékrend 11 Mindenszentek előtt Novára látogattak az Együtt Kiskanizsáért Egyesület és a Kiskanizsai Olvasókör tagjai, akik a kései leszármazottak, valamint Kiskanizsa népe nevében koszorút helyeztek el Plánder Ferenc, Göcsej első néprajzkutatója sírjánál. A két civil szervezet tagjait Lendvai Jenőné polgármester fogadta irodájában, majd a novai önkormányzat nevében közösen helyeztek el koszorút a közelmúltban felállított új síremléknél. A megemlékezést követően megtekintették a Plánder Ferenc Helytörténeti Múzeumot és Göcsej fővárosának barokk templomát, melynek falán márványtábla jelzi: Ebben a templomban szolgálta Istenét és Nova híveinek üdvösségét 1826-1867 között Plánder Ferenc esperes, Göcsej első kutatója. Plánder Ferenc Kiskanizsán született 1796-ban és 1867-ben halt meg Nován. 1805-1812 között tanult a Nagykanizsai Piarista Gimnáziumban, majd teológiát végzett Szombathelyen. Nagylengyelben volt káplán, azt követően pedig Szombathelyen történelmet tanított. 1826-ban került Novára plébánosnak. ő volt Göcsej első nyelvjárás- és néprajz kutatója. Elsőnek ismerte fel a göcseji nyelvjárás és népszokások érdekességeit, és azokat kora egyetlen tudományos folyóiratában, a Tudományos Gyűjteményben ismertette. A gyűjteményben megjelent két tanulmánya mind a mai napig forrásértékű. Mindkettő Degré Alajos és Szentmihályi Imre megjegyzéseivel 1970-ben újból megjelent a Göcseji Múzeum Közleményei sorozat 29. számaként Plander Ferenc Göcsejről címmel. B.E. Göcsej első kutatójára emlékeztek Sok múlott a csehek politikáján is Tomás Masaryk, Edvard Benes, Ludovít Stúr Ami egyebek mellett a szlovákok lelkét nyomja Kanizsa 12 – Hirdetés 2009. november 5. Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa Garay u. 21. Nyílt versenytárgyalást hirdet önkormányzati tulajdonú üzlet bérbeadására 1. Nagykanizsa Király u. 47. II. em. sz. alatti 28 m2 alapterületű irodahelyiség Induló licit bérleti díj – irodahelyiség 28 m2: 1.875 Ft/m2/hó A licitlépcső: 125 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető 2009. november 6. 11-12 óráig A versenytárgyalás ideje: 2009. november 9. 9 óra 2. Nagykanizsa Király u. 47. II. em. sz. alatti 36 m2 alapterületű irodahelyiség Induló licit bérleti díj – irodahelyiség 36 m2: 1.875 Ft/m2/hó A licitlépcső: 125 Ft/m2/hó A bérlemény megtekinthető 2009. november 6. 11-12 óráig A versenytárgyalás ideje: 2009. november 9. 9 óra 15 perc A díjak az ÁFA-t tartalmazzák. A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Kis tárgyaló 1. emelet Nagykanizsa Garay u. 21. Érdeklődni: 311-241, 30/2273-192 Multifokális lencse AKCIÓ -30% Fényre sötétedő lencse AKCIÓ! Az akció november 30-ig érvényes! Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 3. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/2470-6/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/2470/2009. számú Nagykanizsa, Sugár u. 3. szám alatti 1197. hrsz-ú ingatlanon meglévő épület nyugati homlokzatán információs táblák elhelyezésére vonatkozó építéshatósági ügyben a benyújtott építés-bejelentés engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal, valamint az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. október 29-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/2470/2009., tárgya: építés-bejelentés engedély. A kérelmező ügyfél neve: Sponzor Tours Utazási Kft., 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 5. Akérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1197. hrsz-ú ingatlan, valamint az 1192. hrsz-ú társasházi ingatlan, az 1195/2., 1196. és 1198. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Építéshatóság - 6/2470-6/2009. Kanizsa 2009. november 5. – Ez + Az 13 Horoszkóp A mondandóját változékony hangulata és érzelmei irányítják mostanában. Ha lehetséges, ne indulatból beszéljen. Próbáljon humorral rácsodálkozni a dolgokra, és mindjárt könnyebben veszi az akadályokat. Megint úgy érezheti, hogy nem tudja képességeit hasznosítani a munkahelyén. Gyakrabban nézzen körül a munkaerőpiacon. A külföldi munkavállalás gondolatát egyelőre vesse el. A könnyedség lesz jellemző elkövetkező napjaira. Kíváncsiságát a hidegre fordult rossz idő sem töri le. Nemcsak a Vénusz vidítja fel, a párja is meglepi újszerű ötleteivel. Jó megérzéseinek köszönhetően villámgyorsan rájön, hogy mi a hiba otthon a kommunikáció terén. A jobbítás érdekében sajnos tudomásul kell vennie, hogy időnként önben is van hiba. Fogékony minden szépségre, amit az élet kínál, így könnyedebben fog fel, és vészel át minden akadályt. Játékos egyénisége szinte vonzza a társaságába az embereket. A hétköznapokat jobban kedveli mostanában, mint az ünnepeket. S hogy ennek mi lehet az oka, annak csak ön a megmondhatója. Érzelmeit ritkábban mutatja ki, egészsége érdekében ezen is változtathatna. Barátságát sokan keresik továbbra is. Természete könnyednek tűnik, ennek ellenére nehezen hódítható meg a szíve. A Szaturnusz érzékennyé teszi, s ezáltal még inkább felhívja magára a figyelmet. Bizonyára mondták már önnek többen is, hogy kiismerhetetlen a természete. Ez akár vonzó és izgalmas is lehet azok számára, akik nem kedvelik a kiszámítható embereket. Használja ki ezt az erejét. Ha kedve tartja, egy kis fantáziával képes egy egyszerű eseményt is úgy előadni, mintha szenzációs történet lenne. Jó hangulatot ígérnek önnek a csillagok az elkövetkező napokra, használja ezt ki új ismeretségek szerzésére. Uralkodó bolygója a Szaturnusz némi türelmetlenséget hoz. Bizonyos szavakra, mint például a kötelességtudat, szinte allergiássá válik. Amunkán kívül más is van a világon, bátran változtasson szokásain, és felfogásán. Ragaszkodik a függetlenségéhez, ha korlátokat tapasztal maga előtt, inkább átugorja az alkudozás, a megegyezés helyett. Ne idegeskedjen, a feladatokat el kell végezni, ha tetszik, ha nem. Szeszélyessé válhat ezekben a napokban, akárcsak az időjárás. Ha semmi kedve sincs a munkához, akkor ne dolgozzon. Az édes semmittevés hasznosabb, mint a zsörtölődés. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Az úton is Önnel Közlekedési hírek a Kanizsa Rádióban FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 A megfejtéseket személyesen szerkesztőségünkbe vagy levélcímünkre, a 8801 Nagykanizsa, Pf. 154-re várjuk! A helyes választ beküldők között Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét sorsoljuk ki. VEGYES TÁRS SZOLGÁLTATÁS BÉRLET Kanizsa 14 – Apró 2009. november 5. INGATLAN Nk-án a belvárosban, a Hunyadi úton 700 m2-es, társasház építésére alkalmas ingatlan eladó! Érd.: 30/227-3294 (7108K) Gyékényesen az „A” szektorban közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany.) Érd.: 30/227-3294 Városközpontban három szobás, 76 m2-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: 30/411-4010 (7107K) Nk-án a Csengery utcában 56 m2-es, kétszobás, egyedi gázas lakás (pince, padlás, kert) eladó. (7096K) Deák téri patinás épület I. emeleti galériás stúdiólakása – akár irodai hasznosítással – eladó vagy kiadó. Érd.: 30/901-9013 (7112K) Sürgősen elcserélném IV. emeleti, 54 m2-es önkormányzati bérlakásomat hasonló adottságú kisebbre, II. emeletig. Érd.: 30/411-2604 (7119K) Üzlet kiadó! Vendéglátásra alkalmas (de más célra is használható), kb. 100 négyzetméteres (két terem, raktár, közlekedő, személyzeti- és nyilvános helyiségek) üzlet teljes felszereléssel, havi 150.000 Ft-ért kiadó. Érd.: 30/227-3294 (7116K) Bútorozatlan albérletet keres egyedülálló, diplomás férfi határozott időre. Tel.: 30/226-7812 (7120K) Simson 51-es, jó állapotban, bukósisakkal eladó. Érd.: 20/252- 7164 (7124K) 170 literes, újszerű állapotban lévő prés eladó. Érd.: 30/448-6072 (7061K) 50 mázsa léalma (20 Ft/kg), valamint 50 mázsa kiváló minőségű étkezési alma (70 Ft/kg-tól) eladó Letenyén. Ugyanitt vajkörte eladó 85 Ft/kg áron. Érd.: 30/9932-534. Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555- 3014 (6430K) Almaértékesítés termelőtől több fajtából Nagykanizsa, Kisfaludy u. 2/c. alatt. Eladási ár: 75 Ft/kg-tól. Tel.: 312-479, 20/570-7717 (7114K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető.) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1500 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481-2323 telefonszámon lehet (6273K) Az Elektro Mix TV szerviz a Kórház u. 3-ból az Ady u. 11. szám alá költözött (Fodrász kombinát épülete)! DVD, TV távirányító javítás Balaskó István. Nyitvatartás – H-P: 8.30-12, 13-17 óra, Szo: 9-12 óra. Érd.: 30/597-1530 Gyógypedikűrt és pedikűrt vállalok kedvező áron. Szükség esetén házhoz is megyek. Érd.: 30/270- 8592 (7121K) Meghibásodott távirányítóját (tv, hifi, video, dvd) megjavítom. Tel.: 20/510-2723 (7122K) 48 éves független, mackós alkatú férfi, rendezett egzisztenciával keresi tartós kapcsolat céljából korban hozzáilló hölgy ismeretségét. Gyermek nem akadály. Jelige: „Együtt”. Leveleket a Szerkesztőségbe kérem: Pf. 154. (7118K) Középkorú, de nem középkori gondolkodású férfi nem ritkítja, hanem keresi párját tartós kapcsolat céljából. Leveleket a szabolegeny03@ gmail.com e-mail címre kérem. (7123K) November 6. 17.30 óra UTAZÁS - JOSEF HASENÖHRL festőművész kiállítása Megnyitja: Lehota M. János esztéta November 10. 19 óra Bródy bérlet Vaszary Gábor - Fényes Szabolcs - Szenes Iván: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK - bohózat A budapesti Fogi Színháza előadása Belépődíj: I. hely 2800 Ft, II. hely 2500 Ft November 11. 18 óra HUMÁNÖKOLÓGIAI SZABADEGYETEM Földrészeken át a világ tisztaságáért Előadó: Böröcz Zsolt tanár A belépés díjtalan November 7. 19 óra HEADBANG-LÁBCSÁB AFTERPARTY Rockbuli Halival és Pásztival Sztárvendég: Ferenczi György és a Rackajam. Belépődíj: felnőtt 1300 Ft, diák: 900 Ft November 12. 14.30 óra A MAGYAR NYELV ÉS MAGYAR HAZAFISÁG - Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima díjas szobrászművész előadása. Szervező: a Rozgonyi Polgári Kör. Belépés díjtalan! "UTCÁK, TEREK, VÁROSOK" Retrospektív kiállítás Z. Soós István alkotásaiból KANIZSAI GRAFIKÁK kiállítás Bene János alkotásaiból Megtekinthető: november 30-ig 110 ÉV, 110 KÉP Vadas Ernő fotókiállítása November 7. 18 óra KANIZSA BIG BAND KONCERT Belépődíj:500 Ft November 6. 18 óra OROSZ ZOLTÁN TRIÓ KONCERTJE Belépődíj: elővételben 1800 Ft, helyszínen 2000 Ft November 13. 18 óra MESÉS ESTEK FELNőTTEKNEK Berecz András mesemondó estje Belépődíj: 800 Ft 2009. október 22 - december 10-ig 36. szám (október 29.): „Sosem dönt elhamarkodottan, előbb mindig elszámol tízig.” Nyertes beküldő: Göllesz Martin, Nagykanizsa, Kisfaludy u. 28/a. Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét Szerkesztőségünkben személyesen veheti át. Rejtvényünk nyertesei A HSMK Premier Táncklub Egyesület (adószáma:18963548-1-20) ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik a 2008-as bér után adójuk 1% -át az egyesület számára ajánlották fel. A befolyt összeget az Egyesület versenyeztetésére fordítottuk. Köszönet támogatóinknak! Az Olajipari Természetbarát Egyesület túraajánlata: November 8. (vasárnap) Tátika vár - Kék túra Indulás: 8 óra Kögáz-parkoló. Érkezés: 18.30 óra Kögáz-parkoló Útvonal: Tátikahidegkút - vár - Szebike völgy - Hubertus turistaközpont - Uzsabánya. Táv: 16 km. Részvétel: 500 Ft JÁRMű Kanizsa 2009. november 5. – Sport 15 … 20 esztendeje: a női kosárlabda NB I B csoportjában az újonc Székesfehérvári Ikarus ellen Simonné Kránitz Edit 20 pontos segítsége is kevés volt a MÁV NTE számára (69-75). Az ülőröplabda OB-n a bajnok Nyíregyháza látogatott a Nagykanizsai Hamburger SK-hoz, s a kanizsaiak alulmaradtak velük szemben (1:3). Azért volt siker is a héten, hiszen a labdarúgó NB III Dráva-csoportjában: N. Volán Dózsa (11.)- Mázaszászvári Bányász (12.) 2-1. ATungsram SE OB I B-s ifjúsági korcsoportos kézilabdázói idegenben győzték le a VÁÉV Bramac csapatát (25-23; lg.: Baksa, Felde 7-7 gól). … 15 esztendeje: a labdarúgó NB I 13. fordulójában 9000 néző előtt a Zárda utcai stadionban a Keszei Ferenc vezette Olajbányász SE (13.) 1-1-et játszott a listavezető UTE-Novabau csapatával (g.: Fehér Csaba). Az NB III Bakony csoportjában a MÁV NTE (14.) Mózsi góljával vezetett ugyan, de végül kikapott Herenden 4-1-re. Idegenben jutott tovább a MÁV NTE női kosárlabda-csapata a Magyar Kupában a Szombathelyi Tanárképzővel szemben (81-52), majd az NB I B 11. fordulójában tizedik győzelmét is megszerezte (-EGIS OSC, 87-67). A férfi kézilabda NB I-ben Tungsram SE – Alföldi Gabona 34-17 (Krichenbaum Tibor 11 gól). … 10 esztendeje: városi összefogással (illetve gyorssegély ígéretével) megmenekült a megszűnéstől a MÁV NTE egyesülete. Ha november, akkor Keszei Ferenc nem panaszkodhatott a hangulatra, hiszen abban az időben az Olajbányász FC (13.) a labdarúgó PNB 12. körében a Ferencvárost látta vendégül 10 ezer ember előtt. A zöld-fehérek végül nyertek 2-0-ra. Az NB III Dráva csoportjában hazai pályán a MÁV NTE (4.) rangadót veszített a tabellát vezető Baja ellen (0-2). A XIX. Semperit Rali EB-futamán az N/2-es kategóriában a Ferencz Sándor – Ferencz Krisztián páros (Skoda Felicia) negyedik lett. … 5 esztendeje: a női kosárlabda NB I B csoportjában tartotta előkelő helyezést a Kanizsa DKK (- Savaria BC 71-66; Varga Zsófia 22 pont). A férfikanál Kanizsa KK-DKG East – Fehérvári Kodolányi KC 88-111. A vízilabdázók sem jártak jobban hazai pályán az OB I B-ben: CWG Kanizsa VSE-Tatabánya 3-10. A Délzalai Vízmű SE színeiben Biczó Bencze és Silló Dániel remekelt a pécsi és pozsonyi úszó versenyeken, míg az asztalitenisz YNET Kanizsa Kupán Bizó Mária, Csuti Éva, Óber Andrea és Szász Kinga (Kanizsa Sörgyár SE) tett ki magáért. A softball Magyar Kupa-döntőjében: Sopron West Wind Babes – Kanizsa Ants 4:18. Polgár László Ez történt (november 5-11.)… A 17. sakkcsapat Európa-bajnokság zárultával a figyelem máris a magyar csapatbajnokság felé fordul, hiszen a hétvégén elkezdődnek a küzdelmek, s az első fordulóban a legutóbbi szezon bajnoka, az Aquaprofit Nagykanizsai TSK együttese a Kazincbarcika vendége lesz. A kanizsaiakkal az EB kapcsán annyit azért jegyezzünk meg, hogy kötelékükből Balogh Csaba a nyílt mezőnyben rajtolt Magyarország válogatottjában ülhetett asztalhoz, míg a hölgyeknél Gara Tícia képviselte a kanizsaiakat. Mi több, utóbbiaknál Flumbort András, a dél-zalaiak nevelése, jelenlegi vezetőedzője volt a szövetségi kapitány az újvidéki viadalon. A vasárnapi ellenfélről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy az elmúlt szezonban a kilencedik helyen végzett, így a nagykanizsai együttes jó eséllyel pályázik arra, hogy biztos győzelemmel nyisson az új évadban. A holtszezonban sem állt meg az élet a sakkvilágban, s a nyár folyamán Magyarországon járt az Aquaprofit által leigazolt indiai világbajnok, Viswanathan Anand. őt továbbra is „várja” a dél-zalai együttes vezetése, s annyi tűnik bizonyosnak, hogy már meccsszerződés is van az ázsiai sakkfenoménnel, ami azt jelenti, hogy a Nagykanizsa színeiben le fog ülni az első táblához a bajnokság során. Mindenesetre Anand így tekintett a jövőbe a kanizsai kapcsolat esetében: „Nagyon kedvelem a magyar fürdőket, de különben is, ez a világ egyik legerősebb csapata, amelyik egy sor kitűnő játékost leigazolt már. Úgy éreztem, jó dolog egy ilyen közösségben lenni, ezért vagyok kerettag a németországi Baden-Badenban is. Mostanra nagyjából megtanultam kiejteni a város nevét, és remélem, még sokszor revánsot vehetünk a szintén nagyon erős Zalaegerszegen, merthogy bár idén nagy fölénnyel nyertük a bajnokságot, az aranyérmek összesítésében még van behoznivalónk.” (HVG, 2009. augusztus 15.) P.L. Rajtol a címvédő Aquaprofit NTSK Kanizsa Sörgyár SE (8.) – Soltvadkerti TE Akker-Plus (5.) 1:6. Asztalitenisz női Extraliga-mérkőzés, 4. forduló. Nagykanizsa. A kanizsaiak a Ladányi Dóra- Mihaela Dospina párossal jól kezdtek, de a nyert meccs után az egyéni párosításokban már nem termett babér a Jakabfi Imre vezette ping-pongosoknak. Érdekesség, hogy tavaly ugyanilyen arányban nyertek a bács-kiskuniak Nagykanizsán, a 2007/08-as idényben 5:5-ös végeredmény született, míg az azt megelőző szezonban hazai környezetben még a kanizsai együttes nyert 6:4-re. Ladányi Dórának és a többi „sörgyáros” asztaliteniszezőnek jobban ment Pécsett a JOOLA Kupán, ahol korosztályos selejtező versenyt rendeztek az országos bajnokságra. Az újoncoknál Gyöngyösi Áron harmadik lett, míg a serdülőknél a Szerdahelyi Péter – Gyöngyösi Áron páros a második helyen végzett. Ifjúságiaknál a Ladányi Dóra – Bicsák Bettina duó a fináléban nagy csatában veszített, míg Ladányi egyéniben meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. P.L. Papírforma szerint Átgázoltak az Egrieken. Heat Group-Kanizsa VSE (1.) – Egri Vízmű Sport Club (5.) 20 – 4 (3-1, 7-0, 4-2, 6-1). OB I B Fehér csoport vízilabda-mérkőzés, 6. forduló. Nagykanizsa. Az erőviszonyok a hazaiak mellett szóltak, hiszen az első fordulóban a kanizsai együttes Egerben is győzött, de amilyen „mészárlást” csinált a KVSE, arra talán senki sem számított. Pedig a hazai kispad még nem is volt túlzottan hosszú, igaz, aki vízbe szállt, szinte mindenki feliratkozott a góllövők közé. Jót tett tehát számukra a Neptun elleni mérkőzés elhalasztása, s így valóban ráhangolódhattak a találkozóra. Nem írhatjuk persze, hogy világverő alakulat ellen érték el Karácsony Tiborék a sikert, de ahogy az elmúlt szezonban, úgy idén is akadt egy társaság, mely ellen igencsak kijött a lépés. Ezzel ráadásul a dél-zalaiak az első helyre ugrottak csoportjukban. A bajnokesélyes pontszegény győzelme. Pápai KC (8.) – Kanizsa KK DKG East (1.) 53-68 (18-21, 12- 14, 12-16, 11-17). NB I B-s férfi kosárlabda mérkőzés, Nyugati csoport, 5. forduló. Pápa, 100 néző. Pápai forrásból megtudhattuk, hogy a kanizsaiak kérésére (és költségére) harmadik játékvezető is bíráskodott a mérkőzésen. Bár szorosan indult a találkozó, a dél-zalai együttes technikai és erőnléti fölénye idővel meghozta gyümölcsét és Kovács Nándor gárdája rákényszerítette akaratát a házigazdákra. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a vendéglátók több esetben még ziccer helyzetekben is hibáztak, nem is lehetett kérdéses a győztes kiléte. Azé az együttesé, melyre a pápaiak egyértelműen úgy készültek, hogy a bajnokesélyes látogat hozzájuk, s ha nyerni nem is tudtak a vendégek, az vigaszként szolgált számukra, hogy az egyébként ponterős Kanizsa KK még 70 pontig sem jutott ellenük. Kár az első negyedért az esélyes ellen. Kanizsai Vadmacskák SE (9.) – SMAFC NYME Sopron (1.) 48-67 /8-24, 13-15, 7-12, 20-16/. NB I Amatőr női kosárlabda-bajnokság, 5. forduló. Nagykanizsa. A kanizsaiak a bajnokesélyes soproniakat látták vendégül, viszont rengeteg hibával indították a találkozót a hazaiak. Ehhez képest felüdülést jelentett a második negyed összeszedett játéka, s innentől kezdve már egetverő különbség játékban sem mutatkozott a két együttes között. Ugyan ezzel az első játékrész kihagyásait ellensúlyozni már nem tudták, de a tartása a csapatnak megmaradt a találkozó végezetéig. Kanizsa 16 – Hirdetés 2009. november 5. Melocco Miklós szobrászművész előadása ARozgonyi Polgári Kör szervezésében magyar nyelv, hazaszeretet, művészet címmel tart előadást november 12-én 14.30 órakor a Medgyaszay Házban Melocco Miklós Kossuth-díjas, Magyar Örökség-díjas, Prima Primissima-díjas szobrászművész. Közreműködnek: Tulman Géza versmondó, Tálosi Péterné és Németh Ferenc, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola tanárai. Abelépés díjtalan. XXI. évfolyam 38. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. november 12. Kanizsa Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. www.kanizsaujsag.hu (93) Három részből álló 17 millió forint értékű video-endoszkópos rendszert adott át ünnepélyes keretek között Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke Dr. Bátorfi József professzornak, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatójának. A kórház fenntartója és tulajdonosa, az önkormányzat nevében Marton István polgármester emlékplakettet és oklevelet adott át a műszeradományért Balogh Istvánnak. A gyermekkorban felfedezhető emésztőszervi rosszindulatú daganatos megbetegedések korai felismerését segítő endoszkópos eszközök nélkülözhetetlenek a betegség diagnosztizálásához és a terápiás eljárások lefolytatásához. A Kanizsai Dorottya Kórház évtizedek óta végzi a tápcsatorna vizsgálatát, különös tekintettel a daganatos megbetegedések felderítése céljából. Az eszközök idővel elöregszenek és pótlásuk – különösen a mai ismert makrogazdasági környezetben – reménytelen vállalkozás a kórház számára. Ezt a feladatot a Gyermekrák Alapítvány átvállalta és megvásárolta a XXI. század technikai elvárásainak mindenben megfelelő eszközöket a beteg gyermekek mielőbbi gyógyulása érdekében. A kórház műszerparkjának fejlesztését az alapítvány a mai napig összesen 32,7 millió forint értékben támogatta. A meglévő műszerparkhoz csatlakoztatható elektrosebészeti készülék már sok esetben elkerülhetővé teszi a nyílt és nagy kockázatú műtéteket. Avideó kolonoszkóp kiváló hajlítási, manőverezési lehetőséggel biztosítja a könnyű és gyors beavatkozást, a kontroll mechanikán található távvezérlések pedig a mai legkorszerűbb számítástechnikai adat- és képrögzítést biztosítják. Az új, vékony videó gasztroszkóp segítségével már az újszülöttek és csecsemők vizsgálata is biztosított, amire eddig a kórháznak nem volt lehetősége. Amost átadott műszer – melyet a Gyermekrák Alapítvány a személyi jövedelemadó 1 százalékából befolyt támogatásból tudta megvásárolni –, elengedhetetlenül szükséges az évente több ezer vizsgálatot végző súlyponti kórház számára. A kiemelkedően közhasznú szervezet 52 fővárosi és vidéki önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást, melyben átvállalja az önkormányzatoktól a térség rákbeteg gyermekeinek rendszeres támogatását. Jelenleg 740 rákbeteg gyermeknek biztosít térítésmentesen gyógyszereket, vitaminokat, táplálék-kiegészítő készítményeket, családjuknak rendszeres anyagi támogatást nyújt. Az onkológiai kezelésben részesülő kis betegek szakszerű életmód, illetve életvezetési tanácsadást is kapnak az alapítványnál dolgozó orvostól. A szervezet gondoskodik a rákos gyermekek megbízható betegszállításáról is. Bakonyi Erzsébet Modern videó-endoszkópos rendszer a kórháznak Mikor gondoljunk rájuk? Frontra indulásuk, az orosz támadás kezdete, hazaérkezésük napja vagy a halottak estéje legyen az alkalom? És hol? Ha sírjuknál nem tudunk – sokezer kilométer választ el tőle – a felsőtemplomi emléktábla, a Széchenyi téri kő, a temetői kopjafa vagy kőkereszt előtt? Kivel? Az egyre fogyatkozó doni bajtársakkal, hadiárvákkal, honvéd hagyományőrzőkkel? A Piarista Iskolával, amely mások feledékenységét is jóváteendően fölvállalta? Diákjai közül sokan ott maradtak. Közülük egy túlélő, a Volt egyszer egy életünk szerzője, Bátki József a közeli napokban, november 13-án tölti be 90. évét. Áldozatkész hazafiságot örökíthet át ez a tragédia. A 2. magyar hadsereg – benne városunkból a 9-es tüzér-, a 7-es és a 47-es gyalogezred – 1943. évi doni katasztrófájáról parancsnoka, Jány Gusztáv vezérezredes írta: Napóleon hadseregének sorsa elért bennünket. Miért? Ízléstelen lenne ezekben a napokban ítélkezni. Messze vannak, nem csak térben és időben, hanem téren és időn is túl. Szerencsés, aki ismeri dédszüleit. Akét háború milliót meghaladó magyar áldozatának már egyre kevesebb olyan hozzátartozója él, aki emlékezhet hangjukra, vonásaikra. Mégis tartjuk a kapcsolatot. A temetőben az első háborús betontömbökre gondos kezektől kerül mécses, virágszál. A második világháború sokáig elhallgatott hősi halottai iránti mulasztást is törlesztenünk kell. Hiszen ők ránk, kései utódokra is gondoltak, mikor – esküjükhöz híven – kötelességüket teljesítették. K.H. A doni katasztrófára emlékeztek „Szeretnénk nem divatból, nem is társadalmi trendeknek engedve, hanem a valósággal és az adottságokkal tudatosan szembenézve növelni befogadóképességünket és affinitásunkat.” E szavakkal hívott bennünket Urbán József Tartományfőnök atya Kecskemétre, a Piarista Pedagógiai Napok keretében megrendezett konferenciára. 2009. október 21-én az ország öszszes piarista iskolájából útra keltek a pedagógusok, hogy két napot együtt töltsenek. (Budapesten és Kecskeméten kívül Vácott, Mosonmagyaróváron, Szegeden és Nagykanizsán tart fenn iskolát a rend, valamint szakiskolát Gödön és kollégiumot Sátoraljaújhelyen.) A tartalmas előadásokat csoportos műhelymunka követte. A záró szentmisén iskolánk egykori tanára, Böszörményi Géza tette le örökfogadalmát. Pedro Aguado generális atya is megtisztelte jelenlétével a találkozót, s városunk lakóinak az alábbiakat üzente: „Mi, piaristák sok városban vagyunk jelen, világszerte vannak iskoláink. Mindenütt arra törekszünk, hogy eredményesen működjünk együtt diákjaink családjaival és a helyi társadalommal. Azt tapasztalom, hogy ahol jelen vagyunk, érzékelhető hatása van a munkálkodásunknak. A piarista nevelésnek kifejezett célja, hogy segítse a társadalom fejlődését és jó irányú változását. Tanulóinkat arra ösztönözzük, hogy öregdiákként is elkötelezettek legyenek mind szűkebb, mind tágabb környezetük fejlődése mellett. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy jelenlétünk Nagykanizsa számára is lehetőséget jelent a szellemi és lelki gyarapodásra egyaránt.” (A képen elöl Pedro Aguado generális atya és Urbán József tartományfőnök atya látható.) P.SZ.I. Kanizsa – A 2 mi ügyeink 2009. november 12. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: Savaria Post Kft. Szombathely, tel.: 94/321-441. Felelős vezető: Szilágyi Gábor, tel.: 30/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP November 17-én, kedden fél hatkor a Könyvtárban lesz látható a teljes egyórás film, melyből az is kiderül, Kisfaludy András miért adta címnek: Elárultak bennünket. A Polgári Egyesület ’56-os versünnepén a dokumentumfilmből fölvillantott részletek után Bencsik András személyes élményeket elevenített föl: hogyan jutott el édesapja a kommunista meggyőződéstől a rendszer tagadásáig. ACseresnyés Péter meghívására érkezett újságírót Kóré Péter egyesületi elnök köszöntötte, idézve: „Amikor a magyar október előtt tisztelgünk, nem a múltat, hanem a jövőt ünnepeljük.” Kérte hallgatóságát, a tizenhét középiskolás versmondását ne szakítsák meg tapssal. S ez valóban jó ötletnek bizonyult, koncentráltabb élményt nyújtván mindenkinek. Bár egyéni siker nem ösztönözte őket, mégis a maximumra törekedtek a fiatalok, s jó szívvel tapsolták meg egymást is a végén. Produkció helyett valódi ünnepnek lehettünk részesei. Minap valaki találóan mutatott rá az ünnep és az ünnepség különbségére… Noha a diákok sorsolással nyerték verseiket, többször éreztük, mintha ráöntötték volna egyegy közreműködőre, annyira találkozott talpraesettsége a pesti srácokéval. Az empátia, ebben az esetben az ötvenhatos ifjúság lelkiállapotába való beleélés kitüntetett alkalma is volt ez a nap. A bensőséges est végén Bencsik András egy-egy elismerő szó kíséretében adta át a Polgári Magyarországért Alapítvány pályázatán nyert könyvutalványokat az öt középiskolából érkezett fiatalnak. Minden bizonnyal megérdemlik, hogy itt álljon nevük: Finta Máté, Horváth Bálint, Cseszkó Delinke, Kupó Márton, Szalai Gábor, Kurucz Szebasztián, Herbel Henrietta, Papp Helga, Pelikán Péter, Gábor Veronika, Szabó Veronika, Csordás Nikolett, Zsiborás Fanni, Megyes Melinda, Rinyai Ivett, Nikolics Zsuzsanna, Klinger Evelin. A versek letölthetők a kommunizmusaldozatai. multiply.com oldalról. K.H. A jövőt ünnepelték Üzenet a kanizsaiaknak Felhívás jótékonysági játékgyűjtésre Használt, jó állapotú játékokat gyűjtünk, hogy azok a gyermekek is örülhessenek karácsony napján, akik nehéz körülmények között élnek. Kérjük mindazokat, akik segíteni tudnak 2009. december 22-ig a Nagykanizsa Kossuth tér 6. szám alá az Angel Szépségszalonba (Tel.: 06-30-217-3922.) adják le adományaikat, melyeket decemberben, karácsony előtt Nagykanizsán az Erzsébet téren osztjuk ki. Támogatók: Marton Istvánné, Menyhárt Erika, Kanizsa TV, Kanizsa Rádió, Szuperinfó, Kanizsa Hetilap. Kanizsa – Tanácskozáso2009. november 12. k 3 A Vasember ház dísztermében került megrendezésre a Nagykanizsai Regionális Fejlesztési Konferencia. A rendezvény célja a térségi fejlesztési lehetőségek feltérképezése, a közös cselekvési szándék keresése volt. A meghívottak közt térségi polgármesterek, önkormányzati képviselők, fejlesztő szakemberek és Horváth Jácint, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője volt. A házigazda Nagykanizsai Civil Kerekasztal nevében Budavölgyi Kálmán köszöntötte a megjelenteket, majd Vass István a civil szervezet urbanisztikai munkacsoportjának vezetője tartott egy előadást „A térségi fejlesztés alternatívái" címmel. Ezt követően egy moderált kerekasztal beszélgetéssel folytatódott a rendezvény a fejlesztés útjairól, az együttműködési és a forráslehetőségekről. Vass István előadásában kifejtette, hogy a lokális fejlesztéseknek igazodniuk kell a térségi elképzelésekhez, lehetőségekhez. Nem duplikálni kell a projekteket, hanem egy egységes egészet kell képezni belőlük, ami megfelel az igényeknek és elvárásoknak. A térség kitörési pontjaiként a turisztikát, az oktatást, a logisztikát és a szolgáltatások fejlesztését emelte ki. Fontosnak vélte, hogy a nagyberuházásokról, stratégiai fejlesztésekről szóló döntésekben jelenjen meg az adott terület szakcsoportjainak véleményalkotása. A hozzászólások sorát Bobek József, Sávoly polgármestere kezdte. Bemutatta a MotoGP projektet és a hozzá kapcsolódó fejlesztési terveket. Több ponton lát lehetőséget a térségi együttműködésre, viszont nehezményezte, hogy a Zala Volán megszüntette járatát Sávolyra. Apálya évi 180 napon keresztül nyújt programokat, amihez szervesen integrálódhatnak a kiegészítő zalai kulturális és gasztronómiai rendezvények. Horváth Ferenc, a Kerekasztal elnökségi tagja felvetette, hogy a Nagykanizsai repülőtér tulajdonviszonyának rendezésével és fejlesztésével városunk javíthatna a kiemelt térségi programokhoz való kapcsolódáson, mivel kiváló alternatívát nyújt a repülőgéppel érkezőknek a füves leszállópálya. Horváth Jácint, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője kifejtette, hogy a régió éves fejlesztési alapja, (ami kevesebb, mint Nagykanizsa városának költségvetése) nem fedi le teljes mértékben az igényeket. A projekteket hosszú tervezési, egyeztetési folyamat előzi meg, amely alkalmanként eléri a 2-5 évet. Marton István Nagykanizsa polgármestere tájékoztatást adott a város fejlesztési terveiről, valamint kitért a GE létszámleépítésével kapcsolatosan kialakult helyzetre. Lengyák István, a Kerekasztal kulturális munkacsoport vezetője, egyben a Közművelődési Tanács elnöke taglalta a kapcsolódási pontokat a térségi kiemelt nemzetközi és országos nagyrendezvények és Nagykanizsa közművelődési, kulturális intézményei, valamint a Közművelődési Tanács között. Nevesítette a jelen gazdasági körülmények között azokat a reális lehetőségeket, amelyekkel kapcsolódhatunk a térségi kulturális rendezvények sorába. Halmi Béla, Letenye polgármestere a fejlesztési tervek végrehajtásánál nehezítő körülményként említette azt, hogy kistérségi polgármesterek közül többen nem látják át az összefogás szükségszerűségét, nem tudnak azonosulni a területfejlesztés szlogenjével „gondolkodj lokálisan, cselekedj globálisan". Jó példaként említette a csörnyeföldi hamvasztót, amely külföldi tőke bevonásával jött létre. Czinki László kert- és tájépítő mérnök kiváló kezdeményezésnek minősítette a rendezvényt, méltatta az előadót Vass Istvánt, de nem látja tisztán a jövőt a konferencia végén sem. Nem tud megnyugtató választ adni magának, arról, hogy hogyan tovább. Több olyan az állam által finanszírozott irányító szervezet is van, amelynek kötelező lenne menedzselni a fejlesztések koordinálását, de ezek a szervezetek elbeszélnek egymás mellett, így nincsenek összhangban a tervek, sem a források, sem a forráselosztás. A civil szervezetek azért ilyen erősek, mert nagy helyet hagy számukra a hatalom, mivel nem tud eleget tenni teljes mértékben kötelezettségének. A konferencia végén megfogalmazódott az igény, hogy a térségi civil és vállalkozói szakemberekből létre kell hozni azt a szakértő csoportot, amely segíteni tudja a fejlesztéseket. A rendezvény folytatásaként pont e két csoport találkozóját tervezi a Nagykanizsai Civil Kerekasztal, amikor is a vállalkozói és a civil szektor kapcsolatát taglalják majd a közeljövőben. K.H. Regionális fejlesztésről Az ázsiai és európai osztályok szorosabb együttműködése érdekében jött létre az Ázsia-Európa Iskolahálózat, mely az Ázsia-Európa Alapítvány kiemelkedő projektje. Minden évben egy nagyszabású konferenciára kerül sor, ahol az ASEM-országokból (The Asia- Europa Meeting) jövő középiskolai tanárok együttműködési projektjeiket prezentálják, véleményt cserélnek egymással, valamint a legjobb projekteket díjakkal jutalmazzák. Jelenleg negyvenhárom európai és ázsiai ország, valamint két szervezet, az Európai Bizottság és a Délkelet- ázsiai Nemzetek Szövetségének Titkársága tartozik az ASEM-hez. Idén a 8. Ázsia-Európa Iskolahálózat konferenciát a dániai Sondenborgban rendezték 2009. október 26. és 30. között. A szervezésben és a rendezvény szponzorálásában az Ázsia-Európa Alapítvány, az Európai Bizottság valamint a dán Oktatási Minisztérium vállalta a fő szerepeket. A konferencia lehetőséget biztosított az Ázsia-Európa Alapítványnak, hogy jutalomban részesítse a legsikeresebb projekteket a 2008-2009-es tanévből. Ezeket a projekteket még az előző konferencián kezdeményezték Kota Kinabaluban, Malajziában. Az idei konferencia fő célja az ázsiai és az európai középiskolák közötti kapcsolatok erősítése volt az infó-kommunikációs technológiák adta lehetőségek felhasználásával, témája a környezetvédelemhez kapcsolódott: „Hogyan jelenik meg a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés az ázsiai és európai iskolák életében?”. A résztvevőknek alkalma nyílt a témához kapcsolódó projektötleteik továbbfejlesztésére, megismertetésére, valamint a környezetvédelmi projektekről szóló plenáris előadások meghallgatására. Hazánkat két középiskolai tanár képviselte ezen a rangos eseményen, akik közül az egyik a Batthyány Lajos Gimnázium tanára, Blasszauer János, aki az ötfős nemzetközi koordináló bizottság tagjaként ötleteivel, tanácsaival járult hozzá a konferencia sikeréhez. A konferencia első napján szekcióvezetőként Marie Agathe Odile hercegnő nyitó beszéde után közvetlenül ő köszöntötte az egybegyűlteket, illetve vezette be az előadásokat, valamint moderálta az előadásokat követő vitát. Tanítványaival számos Internet-alapú projektben fog részt venni a 2009-2010-estanévben is. Meggyőződése, hogy nyelvpedagógusként feladata megmutatni a diákoknak, miképpen tudják kiaknázni értelmesen az Internet adta kommunikációs lehetőségeket, illetve miképpen tudnak angolul együttműködni nemzetközi diáktársaikkal az Internet segítségével a földrajzi korlátokat áthidalva. K.H. Batthyánys tanár az Ázsia és Európa Iskolahálózat Konferencián Kanizsa – 4 Közgyűlés 2009. november 12. A meghívóban szereplő négy napirend mellé egy ötödiket is felvett a tárgyalások sorába a soron kívüli közgyűlés, mégpedig a városközpont rehabilitáció által érintett állami utak tulajdonviszonyának rendezéséhez kapcsolódó bérleti szerződés jóváhagyásáról szóló előterjesztést. Minderre azonban negyven perc múlva került sor. Balogh László, az OKISB elnöke jogszerűségi felvetéssel élt, mivel nem volt előterjesztés, és nem történt semmi változás a korábbi közgyűlésen előterjesztettekhez képest. Félve attól, hogy nem lesz eredményes a munka, mert kevesen voltak, megkérdezte a polgármestert, hogy rendjén van-e így. Marton István válaszában kiemelte: – Aki elolvasta az SZMSZt, pontosan tudja, hogy egy közgyűlési döntéssel szemben 3 napon belül élhet a vétójogával, ha akar. Attól kezdve kimondja a szabályzat, hogy 15 napon belül közgyűlés elé kell hozni. Ezek között van olyan téma, ami azért nem ment át, mert viszonylag kevesen tartózkodtak a teremben. Dr. Tuboly Marianna jegyző – Balogh Lászlónak is válaszolva –, az SZMSZ-t idézte, mely szerint a szabályzat előírja, hogy mind a soron kívüli és soros üléseknél, Nagykanizsa SZMSZ-e csak írásos előterjesztést ismer. Jelen esetben pedig nem készült a meghívóban megjelölt négy napirendre írásos előterjesztés. Röst János képviselő arra kérte a polgármestert, ne használja a vétó szót, ilyen fogalom nem szerepel sem az SZMSZ-ben sem a törvényben. Arra van lehetősége, hogy a közgyűlési döntést felfüggessze. Azután gyakorlatilag a testületen múlik, hogy akar-e rajta változtatni vagy nem. Marton István megjegyezte Röst Jánosnak, hogy rosszul tudja, és alaposan olvassa el az SZMSZ-t. Újra kell tárgyalni a napirendeket, és ha nincs újból igenlő döntés, akkor az azt jelenti, hogy nincs döntés. Dr. Tuboly Marianna jegyző hozzászólásában elmondta, ezen a jogvitán már rég túl kellett volna tenni magukat. Vele együtt több jogász egybehangzó véleménye az, hogy a polgármesternek nincs vétójoga. Ahhoz van joga, amit az önkormányzati döntés és az SZMSZ is megfogalmaz, hogy a döntés ismételt tárgyalását kérje. A döntés megszületett, érvényben van, éppen ezért szükség lett volna egy olyan tartalmú előterjesztésre, amely a döntés hatályon kívül helyezésére irányul, és egy új javaslattal áll elő. Ez az előterjesztés hiányzik. Az SZMSZ-t így is, úgy is értelmezve, végül konszenzus született a városatyák között, hiszen ahogyan dr. Kolonics Bálint, az ÜJKB elnöke fogalmazott, azért jöttek el, mert tárgyalni akarják a napirendeket. A munkát a városközpont rehabilitáció által érintett állami utak – Fő út, Eötvös tér, Huszti tér, Petőfi utca – tulajdonviszonyainak rendezéséhez kapcsolódó bérleti szerződés megvitatásával folytatták. Többen hiányolták a határozati javaslatban megjelölt ingatlanok megnevesítését és a hozzá tartozó térképet. Mivel Tárnok Ferenc, a Városfejlesztési Osztály vezetője felhívta arra a figyelmet, hogy a témáról korábban már döntött egyszer a testület, végül 18 igennel úgy szavaztak, menjen a maga útján a szerződés. A Kanizsa Vízilabda SE a 2009/2010-es versenykiírás őszi fordulóinak zavartalan finanszírozása érdekében 2 millió forint póttámogatást kért a várostól. A szavazáson egymillió forintos támogatás ment át. AKanizsa és Környéke Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kérelmét megszavazták, az egyesület használhatja a Király út 47. szám alatti 83 négyzetméter alapterületű pincehelyiséget. A civil szervezet vállalja a pince saját erőből történő felújítását, és csekély összegű bérleti díjat is fizet. Dr. Károlyi Attila képviselő hiányolta az előterjesztésből az alapszabályt, Papp Ferenc pedig azt vállalta, hogy az OKISB-vel együtt figyelemmel kísérik az egyesület munkáját. A Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület támogatására 15 százalékkal kevesebbet, 6 millió forintot szavazott meg a közgyűlés. Az önkormányzat a Bagolai Városszépítő Egyesülettel 2000. május 10-én kötött, húsz évre szóló keret-megállapodás alapján 2007. július 9-én három évre szóló támogatási szerződést kötött. A költségvetési rendeletben erre a célra 2009-ben 7.100.000 forintot terveztek. Dr. Károlyi Attila képviselő megjegyezte, bögyében van az egész szerződés, és kellő önmérsékletet kért az egyesület elnökén keresztül a bagolaiaktól is. Nem folyik a bőségszaruból a pénz – hangsúlyozta, s ha rajta múlna, biztosan megtagadná a szerződés teljesítését, de végül arra kérte a társait, hogy támogassák. A 2010. évi ellenőrzési terv megállapítására előterjesztett javaslat Marton István polgármester módosító javaslatával – hat igen, hét nem szavazattal, öt tartózkodással – nem ment át a szavazáson. Dr. Tuboly Marianna jegyzőnő hozzászólásában kiemelte, a belső ellenőrök szakmai függetlensége felelősséget is jelent. Felelősséget annyiban, hogy felmérik az önkormányzat kockázati tényezőit, hiszen több milliárdos vagyonnal gazdálkodik. Ezt a belső ellenőröknek át kell tekinteni. Két emberrel akarja elvégeztetni azt a feladatot a polgármester, amely három emberre lett tervezve. Kérte a közgyűlést, szíveskedjen átdolgozni az ellenőrzési tervet, hogy két fő kapacitásra szóljon, ami ugyanakkor azt jelenti, hogy a közgyűlés nem tartja szükségesnek az ellenőrzések tartalmát. Röst János arra kérte a képviselőket, kapcsolják vissza a gépüket, a polgármester úr módosítását le lehet szavazni, nem kell azzal demonstrálni, hogy kikapcsolják. Artner Lászlóné belső ellenőrzési vezető egy kormányrendeletet idézve elmondta, hogy a belső ellenőrzést kockázatelemzés alapján kell elvégezni. A polgármester által vázolt célellenőrzés nem megoldás, a törvény nem engedi, hogy célellenőrzéseket végezzenek. Terv szerint kell dolgozniuk, mert ha célellenőrzést kellene végezniük, akkor megtehetnék, ha valaki nem szimpatikus, évente elmennének hozzá öt-hat alkalommal is, a többi intézmény meg kimaradna. Kockázatelemzés alapján kell a létszámot megállapítani, és egy ekkora intézményhálózatra még a három ember is kevés, négy fő is tudna dolgozni ahhoz, hogy mindent alaposan meg lehessen nézni. A válaszában Marton István megerősítette a korábbi véleményét, mely szerint a célellenőrzéseknek van foganatja. Bakonyi Erzsébet Testületi döntés az állami utakról, a bagolaiak támogatásáról Egyelőre klubhelyiség nélkül, 21 fővel megalakult a Nyugdíjas Klub Palinban. Az Általános Iskolában megtartott alakuló ülésen megválasztották a klub vezetőségét is. Elnök: Fazekas Péterné, gazdasági felelős: Dániel László, kultúrfelelős- szervező: Márkus Józsefné. Az alakuló ülést Balogh István vezette le Bicsák Miklós önkormányzati képviselő jelenlétében. A klub tagjai kéthetenként tartanak összejöveteleket. November 17- én, december 1-jén, december 15- én és január 5-én, 16-18-óráig – Péntek Lászlóné igazgatónő segítségének köszönhetően – az iskolában, amíg a város nem biztosít számukra klubhelyiséget. Aklubszoba kialakítására Bicsák Miklós képviselőnek már van elképzelése, melyhez várja a város támogatását. B.E. Nyugdíjas Klub alakult Palinban Negyven percnyi jogászkodás Egymillió pólóra Bagola megkapta járandóságát Vita az ellenőrzésekről Elment egy nagy formátumú tanár, oktatási vezető, pozitív gondolkodása örökre példa marad. „Lelkem alatt a Semmi, a lét alatt halál, és jó, jó visszamenni! a tiszta semmi vár.” – írta Nemes Nagy Ágnes. A bő vérű patak, tengernyi betű, tanulmány, adat, a jó gazda szeretetteljes gondolkodása, mit ránk hagytál. Most bezárkóztál, nem volt elég a teher, melyet cipeltél, mi ellen hősi harcot vívtál önmagaddal, önmagadért, s a családért. Nyers erő munkált benned, mit a szellem vezetett. Erős ősi gyökerek tartottak, s kísértek utadon: a gyakorlat és a tudomány. Tanultál és vezettél, írtál és oktattál. Együtt élt Benned az elmélet ismerete és a gyakorlat készsége. Csak most rémlik föl hiányod, a szörnyű tudat-lét hiánya mar belénk, és nem segít már semmi. Örök emlék leszel, kifogyhatatlan tárháza a múltnak. Mert az ünnepek és a hétköznapok egyszerűsége Benned öltött testet, egyik a másikat egészítette ki. A kort, mely nehéz teherként telepedett ránk, Te jól tudtad kezelni. A lehetőség mindig adott volt, és éltél is vele. A gyönyörű kor rendjére vártál, mindhiába. De magadban megteremtetted azt. Te voltál a rend, Te voltál a szárnyaló tudat. Hiába emésztett bármiféle öntudat, vártál, vezekeltél, nyers szavakkal pokolra mentél, de csak az igazat, a tisztességet, s a jót tetted és fogadtad el. Művelted magad, Pécsett a Tanárképző Főiskolán tanári oklevelet, majd az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen pedagógiai diplomát szereztél. 1976-ban doktoráltál. Tanulmányokat írtál, előadásokat tartottál, a Járási Művelődési Osztályt vezetted. Emellett a szőlőművelés adott enyhet. A szorgalom és kitartás hérosza, a küzdelem, az akarat, a tenni akarás meghátrálásra késztette a kórt, ám a győzelem csak időleges lehetett. Tűrtél. Bírtál. Küzdöttél. Küzdésed erősít bennünket, hogy ne adjuk föl. Példát mutattál kitartásból, s ember tudtál maradni, fricskát dobtál az elmúlásnak. A hit erőt munkált benned. A jelen, a nagy-nagy hiány, s a töretlen idő bennünk sejlik föl. S olyan, mintha ismeretlen tűzvész lobbanna bennünk. Hiányod pótolhatatlan, emléked bennünk rezdül tovább. De hisszük a bárány tisztaságát, amint Pilinszky írta: „ A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek. Végig kocog az üvegtengeren, és trónra száll. És megnyitja a könyvet.” És a könyvben jelen vagy örökre, kitörölhetetlenül. Az ember halála után 20 grammal könnyebb lesz. Ez a 20 gramm a lélek, s a tiéd már az Elysiumi mezőkön van. Isten veled, találkozunk! Dezső Ferenc Kanizsa – A 2009. november 12. mi ügyeink 5 GE: büszke öntudat Nagyon nagyot zuhantunk. De megmaradt a büszke öntudat, …Vagyunk, vagyunk! És akarunk még lenni!... írta – meglehet más helyzetben – Reményik Sándor, de érzéseit manapság sok izzós oszthatja. Ám az önsajnálat csak bénít. Száz éve, Szegeden, egy letűnőfélben lévő világot mentett meg a feledéstől az író, Tömörkény István. Az Új talicska irányában olvasásakor például tanúi lehetünk, mennyi fortélya van, amíg egy kubikus elégedetten kiválasztja mindennapos munkaeszközét. Szakmai kultúra, csapatszellem – nagy szavak. De a mögöttük lévő konkrét tartalmat ki örökíti meg? Összegyűjteni a szemléletestréfás szavakat, ahogy a lassan forgó búra adagolóra azt mondja az izzós: pörgő. A zaj miatt kialakult jelbeszédet, ahogyan kézzel jelzik: enni mentem, figyelj! Vagy: nézz hátra! Azt az érzékenységet, amely ujjbeggyel kétszázad milliméter vastagság-eltérést is meg tud különböztetni. Az izzólámpák wolfram- spirálját egy áramot nem vezető fémből, molibdénből készült szál tartja. Vastagsága típustól függően 0,12 vagy 0,10 mm. Ha tévedésből nem az előírt kerül a kezébe, megérzi a műszerész. Ballag a tárcsagyártó gépek mellett egy targoncás. Látja, egyiknél elakadt a szalag. Nem az ő dolga lenne. Megigazítja. Miért? Fejkenő géptől más beosztásba kerül egy asszonyka. Kérdi művezetőjét: – Mikor kerülök vissza a gépemre? A szókimondó ember visszakérdez: – Hol van megírva a munkaszerződésedben, hogy az a te géped? Móricz fogalmazta meg Tömörkényről: „minden élőszóra rezonált, s mind meg akarta és mind meg tudta írni.” Lesz-e ennek a világnak Tömörkénye? Ilyen ember nem születik minden században. Ezért a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap biztosan helyet ad minden számbavételnek: mi az, ami miatt – hőség, zaj, éjszakázás, amint az időszakos orvosi vizsgálat lapja írja: fokozott pszichikai terhelés ellenére - oly sokan azt vallják: jó (volt) izzósnak lenni… Van rá két év két hónapunk… Papp János In memoriam dr. Kotnyek István Ünnepélyes keretek között letették a Nagykanizsa és Térsége TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. új Központi Képzőhelyének alapkövét. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló beruházás 267 millió forintba kerül, a tervezett befejezésének időpontja 2010. május 31. A Kanizsa TISZK Erdész utcai telephelyén felépülő képző hely munkálatairól Marton István polgármester tájékoztatta a meghívottakat. A kétszintes, 1.004 m2 alapterületű épületben nyolc labor és tanterem, négy iroda, közlekedő és előterek, valamint kiszolgáló helyiségek kapnak helyet. A tervező Plander László elképzelései szerint az épület előre gyártott vasbeton vázszerkezettel, tégla kitöltő falazattal készül. A gépészeti munkáknál újszerű megoldásokat is alkalmaznak, kialakítanak egy talaj-kollektoros hűtési-fűtési rendszert, amely biztosítja az épület szellőztetését, fűtését, légkondicionálását. Az építkezést követően a fenti helyiségekben megtörténik a kiemelt szakmacsoportok (gépészet, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, környezetvédelem és vízgazdálkodás) eszközeinek beszerzése. A kivitelezési munkák elvégzésére két nagykanizsai székhelyű vállalkozás, a Kozó Bau Kft. és a Termoszerviz Kereskedelmi Szolgáltató és Innovációs Kft. kapott megbízást. Az esemény végén, a zajló alapozási munkákkal egy időben Marton István és Mérksz Andor közösen helyezték el az épület dokumentumait, közöttük a lapunk legutóbbi számát is tartalmazó alapkőletételi urnát. B.E. TISZK: Épül az új képzőhely Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – Szabad 6 vélemény 2009. november 12. Örömmel olvastam a Kanizsa Hetilap hasábjain Mózes Pál elemző írását Nagykanizsa jelenlegi helyzetéről. De a mostani helyzet megfogalmazására a tragikus jelző sem elég alkalmas. Tisztelt Nagykanizsaiak! Mivé lett ez a nemrégiben mindenki által irigyelt szép városunk? Melyek azok az okok, amelyek ide juttatták városunkat, és mi a megoldás ezekre a problémákra, ha van? Van-e kivezető út, jövőkép? Soha nem a megfelelő embert, embereket választottuk meg a város vezetésére, irányítására. Ebben a politika a fő bűnös, mert ott szokás pártfegyelemről beszélni és nem a közérdekről. Ahol a pártfegyelem az első, ott a józan ész az utolsó. Mi, nagykanizsai emberek is felelősek vagyunk a kialakult helyzetért. Azt válaszszuk meg, aki a legtöbbet ígéri. Felelősségre vonás nincs! Így a rizikó is nulla! És indulhat a szabad rablás! Hova lettek a nagykanizsai munkahelyek az elmúlt 20 évben? Mint újságíró számtalan esetben szembesültem azzal a ténnyel, hogy akik egyszer hatalomra kerültek, azoktól nem lehetett számon kérni ígéreteik betartását. A munkahelyek pedig fogynak, ami a város halálát okozhatja. Mi lesz a városunkkal? - kérdem ismételten. Néhányan most futkosnak, mint pók a falon, a GE Hungary gondjai miatt, pedig a probléma nem új keletű. Jönnek a választások, így gyorsan mutatniuk kell, hogy mennyire aggódnak, pedig mindez csak szemfényvesztés! Milyen politikusok azok egyébként, akik akkor értesülnek az állampolgárok bajairól, amikor azok már „meghaltak”? Januártól csökkenő támogatást kapnak az önkormányzatok a kormánytól. A nem létező munkahelyek adói is hiányozni fognak a város kasszájából! A városnak pedig működnie kell. A nincsből hogyan oldják meg az egymással állandóan veszekedő képviselők a város gondjait? Adót emelnek? Mert csak ez az egyetlen út, de ez járhatatlan. Közel 5000 munkanélküli Nagykanizsán és körzetében. Egy év múlva közel 2000 jön hozzá. 7000 munkanélküli! Még rá gondolni is szörnyű! Kit adóztatnának meg? Miből fizetnének adót azok az emberek, akiknek munkahelye sincs? Sőt kenyérre sem futja? Húsz évvel ezelőtt mindenkinek volt Nagykanizsán munkahelye. Nézzék meg azokat a fiatalokat, akik iskoláikat befejezvén azt mondják, miért jöjjek ide vissza? Van munkahely? Még ha pályázati pénzből is, de saját tőkét is hozzá kell tenni, amikor valami újat akarnak építeni. Azt kérdezik egyre többen, miért kell 5-6 évenként az Erzsébet teret mindig átépíteni? Ha elfogynak a munkahelyek ki lesz kíváncsi egy ismét felújított Erzsébet térre? Szebb legyen a város? Benne vagyok! De örülnek-e majd azok a kanizsai emberek az Erzsébet tér látványának, akik a kukákból lesznek kénytelenek kikaparni a mások maradékát, hogy éhen ne haljanak! Azt mondják ilyen nem lesz! Mérget mernének rá venni? Több helyen érdeklődtem, hogy mennyi is Nagykanizsa adóssága, és mindenhol más számokat mondanak! A legvalószínűbb a körülbelül 4 milliárd forint. Rosszul gazdálkodtak! Persze, mert a mi pénzünket herdálják el, nem a sajátjukat. Ha elfogy, veszünk fel újabb hitelt – mondják! De azt is nekünk kell visszaadni és nem nekik. Az önkormányzati üléseket szinte már senki nem nézi. Pedig őket is mi választottuk, mi Nagykanizsaiak! Régebben azért nézték, hogy jót derüljenek. Ma inkább nem kapcsolnak oda, mert ma még csak érzik, de holnap tudják, ezért is mi fogunk fizetni! Ki a felelős mindezekért? Az állampolgár, a nagykanizsai ember! ők azok, akik 20 év óta hisznek abban, hogy az új hatalom első dolga lesz a megígért kerítést kolbászból elkészíteni. Tudják hány embernek mondtam a szemébe az elmúlt 20 év alatt, hogy ön mást tett, mint amit ígért? Ugye igazam van akkor, ha azt mondom, az ilyen emberek nem a város érdekeiért vállalták a pozíciójukat? Hogy csak néhány nevet említsek Tarnóckzky Attila, Litter Nándor, Böröcz Zoltán, Cseresnyés Péter, Göndör István! Természetesen ők szentül meg vannak győződve arról, hogy nélkülük itt sem tartana a város, de ez a hitük magánügy! És egyre több ember jön rá, hogy tényleg becsapták őket! Kóklerek, szerencselovagok próbálkozásai tették városunkkal azt, aminek most szenvedő alanyai vagyunk! Vajon miért hallgatunk a felelősök megnevezésével? Akiknek nincs munkahelye, azoknak betegség esetén a gyógyulás reménytelen! Akiknek nincsen pénze, azok meg fognak halni! Ilyen világot akartunk? Dehogy, tisztelt honfitársaim, de „átkúrtak” bennünket, nem is kicsit. És hagytuk! Ismét csak azt mondhatom, azért tartunk itt, mert ilyenek vagyunk! Mi okoztuk ezt! Kicsinyes, önző a másik embert, embertársunkat semmibe vevő irigy emberek vagyunk. És ennek fantasztikusan örül a politikai hatalom! Amíg az emberek egymást szapulják, addig a politikai „elit” kaszál! Anyagilag és erkölcsileg is! Nincs becsülete a munkának! Alantas munka lett a szak- és a segédmunka. Menedzserek, szaktanácsadók, ügyvédek, orvosok, politikusok, bankárok, pedagógusok, brókerek, művészek, sztárok akarnak lenni az emberek! És kérdem én, ki fogja megtermelni az élelmet, ruhát, energiát és fogyasztási cikkeket? A város utcáin járva szomorúan szembesülök azzal a látvánnyal, hogy idegenként járják útjukat az emberek. Vadidegenként mennek el egymás mellett, vagy lökik fel egymást. Nincs egy elnézést vagy egy bocsánat szó, de helyette van anyázás, köcsögözés. Tudják, hogy mennyire örülnek ennek választott vezetőink? Addig mehet a „mutyi” ezerrel és a kétkezi munkával értéket teremtők teljes kifosztása. Akkor fölébredni, amikor már mindenüket elvesztették késő lesz! Ezért is tettem fel a kérdést a címben: ki beszél itt demokráciáról? Mert ez nem az! Ez diktatúra, amely demokráciának neveztetett! 2001 decemberében feltettem a kérdést az Extra nevű újságban, idézve Orbán Viktor veretes mondását „ Hölgyeim és Uraim, a jövő elkezdődött ? … „ Azóta eltelt kilenc év! Mi kezdődött el? A megsemmisülés talán, de nem a jövő! Jó pár évvel ezelőtt, amikor a Király úti háztömb belső udvara került terítékre, volt egy lakossági fórum a polgármesteri hivatalban. Marton István vezette, bár akkor még csak képviselő volt! Az egyik lakó egy kicsit hosszabban beszélt, mint ahogyan szerette volna, ezért leállította. A lakónak viszont még lett volna mondandója, ezért Marton István megvonta tőle a szót! Hát erre a stílusra bátorkodtam ebben az írásban is célozni! Addig, amíg kell az állampolgárok szavazata, hogy megnyerjék a zsíros állást, addig csúszómászó módra, amikor megnyerték, diktátor üzemmódra kapcsolnak. Attól a pillanattól, „választópolgár”, neked, Kuss a neved! A kérdés továbbra is nyitott! Mi lesz Nagykanizsával? Jövő májusban parlamenti, ősszel önkormányzati választások! Újabb négy ilyen évet nem él túl ez a város! A levitézlett politikusokat el kell távolítani a hatalom közeléből is. A politikát ki kell ebrudalni a városvezetésből. Ott csak szakemberekre van szükség! Olyanokra, akik visszahívhatók, tehát leválthatók, ha rossz döntést hoznak! Tessék mindenkinek vállalni a felelősséget tetteiért. Amikor a kétkezi munkásember hibázik, fegyelmi és elbocsátás a jussa! De választott vezetőink soha nem hibáznak, és aki ezt meg meri kérdőjelezni, azonnal a bíróságon találja magát! Akkor lesz végre rend és munkahelyek is Nagykanizsa városában, ha megszűnnek ezek a kardinális problémák! A városnak csak akkor lesz jövője! Csak rajtunk Nagykanizsaiakon múlik mindez, de ehhez kezet kellene nyújtanunk ismerőseinknek, valós vagy vélt ellenségeinknek és az idegeneknek is. Én ebben látom a legnagyobb problémát. Olyan mélyre süllyedtünk, hogy erre már nagyon kicsi esélyt látok. Szeretnék büszke lenni szülővárosomra! Amiben tudok, én segítek, de társak is kellenek ehhez. Vizvári József Ki beszél itt Demokráciáról? Kanizsa jelene és jövője! Megváltozott! Az Idősügyi Tanács fogadóórájának időpontja megváltozott, az új időpontok a következők: november 16. (hétfő): 10-12 óra, december 14. (hétfő): 10-12 óra. A helyszín változatlan, továbbra is a Családsegítő Központban (Zrínyi u. 51.) várják az információt, tanácsot, segítséget kérőket. Kanizsa – Szabad 2009. november 12. vélemény 7 Aváros, mint település olyan organikus képződmény, mely egész élete során folyamatosan változik, fejlődik. A magyar települések a városok erejüknél fogva gyorsabban változtak, gyarapodtak, melynek révén fejlődésük dinamikusabb, látványosabb lett. Az évszázadok során a térségek központjának szerepkörét is kivívták, képessé váltak térségi funkcióik ellátására is. Ezek a funkciók folyamatosan gyarapodtak, tartalmuk egyre gazdagabb lett. Változásukat csak időlegesen tudták lassítani, esetleg derékba törni természeti katasztrófák, pusztító háborúk. Kivételek akadtak, például: Pompei, Karthagó. A legújabb kori történelem is produkált hasonló pusztításokat, ilyenek a jövőben is bármikor, és bárhol előfordulhatnak. A mi városunkat is több száz éves története során rombolták háborúk, pusztító tüzek és járványok. Születtek természetesen rossz és eléggé át nem gondolt, a távlatot nem jól felismerő döntések is, de a változás, fejlődés, ha nem is töretlenül, de folytatódott. A városok és települések sok száz éves története annyi energiát halmozott fel, akkora hitet teremtett az emberekben, hogy azok minden őket ért kudarcot, károkozást túléltek, ezeken új élet sarjadt, sőt rajtuk új energia, még erősebb hit keletkezett. Önmagában is a város, benne az emberek, mindig és minden bajra megtalálták a legmegfelelőbb gyógymódot. Az urbanisták szokták volt mondani, hogy a város időnként önmaga elrontója, ugyanakkor a doktora is egyúttal. Az ember, akiért a települések vannak, olyan csodálatos lény, amely az életre született és egyre jobban akar élni. Ez az élni akarás és természetesen a lehetőségek – melyek ugyancsak nem függetlenek az embertől – szimbiózisa hívta életre segítségül a különböző szakmákat és a tudományt, melyekre építve egyre inkább élhetőbb városok és települések jöhettek létre. Elnézését kérem az olvasóknak, hogy a kályhától indultam el, hiszen minden dolog, történés és változás valahonnan elindul, és valamilyen irányban folytatódik. Ez az irány azonban számukra nem lehet közömbös, mert ennek mi vagyunk, vagy leszünk az élvezői, vagy szenvedő alanyai. Ezért nekünk, a város polgárainak az irány milyenségének alakításában részt kell venni. Hogy ezt hogyan tegyük? Például úgy, hogy a történésekről nekünk legyen tudomásunk és véleményünk, ezt legyen hol elmondani a döntéshozóknak, a döntéshozóknak pedig legyen elháríthatatlan kötelessége ezeket meghallani, realitásukat figyelembe véve rájuk építeni. Nekünk pedig késznek kell lenni arra, ha igénylik közreműködésünket a megvalósítás elősegítésében, azt meg is tegyük. Ez az egész ugyanis vélhetően rólunk szól, értünk történik. Ezt a követelményt csak az urbanisztika, az emberek akarata és jogos igénye, a lehetőségek szabta keretek között optimalizálhatja a legeredményesebben. Hogy a városok történetük során dinamikusabb, látványosabb fejlődést futottak be a többi településhez képest, teljesen rendjén való, objektív folyamat. Csak így képesek a városok húzóhatással lenni a térségi települések fejlődésére, térségi funkcióik révén pedig magasabb szintű ellátást, szolgáltatást számukra biztosítani. Szerencsénkre, ma ez különösen így van, mert az EU kedvezményezi, jelentős mértékben támogatja a térségre is kiható projekteket a kistérségi társulás intézményes keretei között. A várost és térségét érintő projektek előkészítését, indítását és végrehajtását elhatározó testületben a városnak ugyanannyit érő kompetenciája van, mint minden más településnek. Elvileg tehát kizárt, hogy a kistérség települései törekvéseik révén egymás rovására előnyhöz jussanak, vagy hátrányt szenvedjenek. Remélhetőleg, a kialakult gyakorlat is ezt a követelményt érvényesíti. Ezért időztem annyit a város és térsége egymáshoz való viszonyánál, mert a városés településpolitika fejlődése, a vele szembeni követelmény alakulása és a realitás olyan szakaszához érkezett, amikor minden település projektjei érintik, vagy érinthetik más települések hasonló törekvéseit. Ilyenek például a környezetvédelem és ártalmak, a víziközművek, a háztartási hulladék kezelése, az oktatás, az egészségügyi ellátás és a közlekedés egyes kérdései, csak a legfontosabbakat említve. Ezt a követelményrendszert sugározza felénk az EU fejlesztési- és támogatási politikája. De a saját valóságunk, az élet is könyörtelenül ezt várja el tőlünk. Ezek egyeztetett, összehangolt, a kölcsönös érdekek mentén történő kezelése, megvalósítása, csak erősítheti a felhasznált anyagi eszközök hatékonyságát a térség településeinek harmonikusabb fejlődését. Ez elejét veszi annak az elkerülendő jelenségnek, amely szerint egyes települések mesterségesen erőltetett fejlesztése, mások sorvadásának elősegítése következzék be. Ezt a súlyos hibát az 1970-es évek fejlesztési politikája majdnem elkövette (fejlesztésre, nem fejlesztésre, vagy visszafejlesztésre ítélt települések kategorizálása). A város és településpolitikai, városfejlesztési stratégáknak, ha vannak ilyenek, tudniuk kell, hogy a város mint képződmény életébe való minden markánsabb beavatkozás számottevő felelőséggel jár, nem nélkülözheti az urbanisztikai tudományok eszköztárának és lehetőségeinek igénybevételét. Ilyen beavatkozás a most napirenden lévő városközpont rekonstrukciója, soron lévő feladatként pedig a közlekedés markáns átrendezése. Ez több évre szóló feladat. Hogy ez a látványosságon túl milyen eredményes lesz, attól függ, és ez minden városra, minden nagyobb beavatkozás esetén igaz, hogy az éppen regnáló döntéshozók, mielőtt a beavatkozást elkezdik, képesek voltak-e a város perspektíváját, távlatait több évtizedekre szólóan, többékevésbé megbízhatóan megrajzolni, követendő utat mutatva a következő időszakok döntéshozóinak. Az ilyen döntéseknél a minimum követelmény az, hogy helyrehozhatatlan, vagy csak nagy áldozatok árán helyrehozható, hibás döntések ne szülessenek. Avárospolitikai stratégáknak azt is tudniuk kell, hogy a város mindenkori döntéshozóinak az évtizedek során nagyon is eltérő városépítő filozófiával, elég gyorsan és ciklikusan változó anyagi erőforrásokkal, folyamatosan változó technikai, technológiai és műszaki vívmányokkal kell és lehet számolni. Ez részben megkönnyíti, részben pedig megnehezíti a stratégák dolgát. De ezekkel együtt is embert próbáló feladat, a folyamatban az elvárható kontinuitás érvényre jutásának megteremtése. Néhány mondatban már érintettem a ciklusonként változó és rendelkezésre álló erőforrásokat. Ma kimondottan kedvező feltételek állnak a mi rendelkezésünkre is, hiszen az EU nagyvonalú támogatásával számolhatunk, ha a felzárkóztatásunkat elősegítő, az élhetőbb város feltételeinek megteremtését szolgáló, a várost és térségét egyaránt érintő projekteket tudunk kidolgozni és elég meggyőzően felmutatni. Ez most stratégiai jelentőségű kérdés, hogy gyorsan cselekedjünk, minél több projekt álljon bemutatásra készen, mert a rendelkezésünkre álló támogatások mértéke sem vég nélküli. Befolyásolja a támogatások nagyságrendjének hatásait a tagországok gazdasági teljesítményének alakulása, ciklikusságának időnkénti bekövetkezése. A világpolitika alakulása pedig az EU számára is előidézheti más prioritások előtérbe helyezését. Ademokráciákban, így a mi társadalmi és politikai viszonyaink között is rangos szerepe van a népesség jogos igényeinek, tevőleges akaratának az emberi tényezőknek általában. Erre építeni kell és lehet, társadalmi kohéziót erősítő szerepéről pedig a mi városunkban sem mondhatunk le. Mózes Pál nyugalmazott tanácselnök Gondolatok a város és térsége településpolitikájához A Budapesti Operett Színház fiatal művészei, a hazai musical- és operettélet legismertebb képviselői. A Rómeó és Júlia című musical főszerepeiben felejthetetlen alakítást nyújtanak. A közelmúltban megjelent Musical Duett 1. és Musical Duett 2. lemezük rendkívüli népszerűségre tett szert, a lemezeladási listák élére került. A nagykanizsai koncertre a páros a musicaltörténet legszebb duettjeivel, ismert filmslágerekkel és popzenei válogatással várja a közönséget. Belépődíj: 2900 Ft Kanizsa – 8 Városháza 2009. november 12. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban: 1. Cseresznyés utca (13466/32 hrsz) – Alsószabadhegyi utca ( 13443/8 hrsz) – Pásztor utca (13441, 13443/5, 13443/2, 13443/1 hrsz-ok) – Szabadhegy utca (13468/2 hrsz) határolt tömb rendezése – Pásztor utca nyomvonalának módosítása 2. Hevesi Sándor, Teleki, Kaposvári utcák szabályozási szélességének korrekciója 3. Lazsnak utca – Vadalmás utca – Herkules utca – Szálfa utca által határolt tömb rendezés alá vonása az előkert csökkentése céljából 4. Magvető utca – Alkotmány utca – 4120 hrsz-ú közút – 4150 hrsz-ú út – a (4170– 87)- ig tartó hrsz-ú földrészek déli határán tervezett kiszolgáló út – 4188/1 hrszú közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 5. 059 hrsz-ú út – Damjanich utca – 20307 hrsz-ú út – belterületi határ által határol tömb építési övezeti besorolásának módosítása 6. Erdész utca – Csengery utca – 3779/18 hrsz-ú út – vasúti pályatest által határolt tömb övezeti besorolásainak felülvizsgálata 7. 649/18 hrsz-ú út – 649/37 hrsz-ú közterület – Gábor Áron utca – 652/4 hrsz-ú országos közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 8. Vörösmarty M. utca – Petőfi S. utca – Rákóczi utca – Sugár utca tömbje besorolásának felülvizsgálata 9. Varasdi utca – Kisrác utca – Felsőtemető utca – Pápai utca – Bajcsai utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 10. Petőfi Sándor – Honvéd – Dózsa György utcák közötti tömb szabályozásának módosítása – a 71. szám alatti ingatlanra tervezett út megszüntetésének ügye 11. Vámház utca – Raktárház utca – 652/4 hrsz-ú országos közút – Gábor Áron utca által határolt tömb egyes útjai szabályozásának módosítása 12. Sikátor utca – Árpád utca – Magyar utca által határolt tömb építési övezeti besorolásának módosítása 13. Erzsébet tér – Fő utca – Sugár utca – Rozgonyi utca által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 14. Gárdonyi u. – Szentgyörgyvári u. – Veres P. u. – Marek J. u. által határolt tömb közterület- szabályozásának módosítása 15. Csengery utca (3779/8 hrsz) – jelenlegi belterületi határvonal – tervezett kiszolgáló út (3866/10 és 3899 hrsz) által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 16. Kórház utca – Szekeres József utca – 2544 hrsz-ú közlekedési terület – Teleki utca által határolt tömb 2501 és 2502 hrsz-ú ingatlanok közötti övezeti határának módosítása 17. 4089 hrsz-ú közterület – szombathelyi vasútvonal – 4076 hrsz-ú árok – Alkotmány utca (4066/2 hrsz) által határolt tömbbe tervezett út megszüntetése 18. Zemplén Győző u. (3063/4 hrsz) – 3058 hrsz-ú út – 3063/6 hrsz-ú út – Városkapu körút (3064 hrsz) által határolt tömb szabályozásának módosítása 19. Műemléki környezet határvonalának felülvizsgálata A tervdokumentációt – a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel – 2009. december 6-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Városi Főépítész, Nagykanizsa Szabályozási terv, Helyi Építési Szabályzat Ügyintéző: Junger M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Huszti tér 5. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/1798-18/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/1798/2009. számú Nagykanizsa, Huszti tér 5. szám alatti 1371/6. hrsz-ú ingatlanon meglévő épületben az 1371/6/A/1. hrszmal jelölt üzlet 1371/6/A/19. hrsz-mal jelölt garázs helyiséggel történő bővítésére vonatkozó építéshatósági ügyben a benyújtott építési engedély kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. november 2-tól kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16,. ügyszáma: 6/1798/2009., tárgya: építési engedély. A kérelmező ügyfél neve: Mosonyi József, 8800 Nagykanizsa, Halvax u. 15. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1371/6. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő:8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Építéshatóság - 6/1798-18/2009. Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2009. november 20-án (pénteken) 16 órától az MSZDP irodában. (Nk., Rozgonyi u. 1. I. em.) Képviselői fogadóóra A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ “Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató” napot rendez. Helyszín: Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola sportcsarnoka (megközelítés a Király Pál utcai bejárat felől) Időpont: 2009. november 18. (szerda) 9.00-16.00 óra között Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ Ha nincs természetes támasz, egy hozzátartozó (család, barátok) aki az átmeneti időszakban befogadná a gyermekeket, felügyeletét ellátná, akkor számukra lehet a helyettes szülői gondozás egy ideális megoldás. AHelyettes szülői hálózat a gyermekek gondozásában, nevelésében átmenetileg akadályozott, krízishelyzetbe jutott családoknak nyújt segítséget, tehát nem hatóságként jár el. A gyermek nem kerül gyermekvédelmi intézménybe. A nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szeretné a már működő Helyettes szülői hálózatát bővíteni. A jogszabályi előírások szerint helyettes szülő lehet: aki elmúlt 24 éves, büntetlen előéletű, háziorvosa szerint gyermekgondozásra alkalmas egészségileg, otthona gyermekelhelyezésre megfelelő (rendezettség, szülőktől külön szobában való elhelyezés lehetősége), sikeresen elvégezte a helyettes szülő képzést (50 órás tanfolyam). Lehet családos vagy egyedülálló, gyermekes vagy gyermektelen, idős vagy fiatal... Ha kedvet érez mások gyermekének gondozására... Ha nem csak barátainak, rokonainak segít szívesen, hanem idegeneknek is... Ha nem jelent gondot, hogy megszokott életritmusa felborul egyegy időszakra... Ha szereti az új kihívásokat, új élményeket... A helyettes szülői szolgáltatás célja, hogy segítse a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését vagy a veszélyeztetettség megszüntetését azzal, hogy ideiglenesen pótolja a gyermeke gondozásában akadályozott szülő gondoskodását, amely gondoskodás a szülő akaratával megegyezik. Ezt az ellátást a szülő önkéntesen veszi igénybe, amely során a helyettes szülő a vérszerinti szülő kérésére vagy beleegyezésével – átmeneti időre – a gyermeket otthonába fogadja, és ott teljes körű ellátásáról gondoskodik. A helyettes szülő azért dolgozik, hogy a gyermek minél előbb visszatérhessen vérszerinti családjához. Ahelyettes szülők kiválasztását az egészségügyi alkalmasságot igazoló háziorvosi szakértői vélemény és környezettanulmány előzi meg. A helyettes szülők arra az időre, amíg otthonukban ideiglenesen gyermeket fogadnak, feladataik ellátásáért díjazásban részesülnek. Tevékenységük nem minősül munkaviszonynak. A Helyettes szülői hálózat jó működése érdekében a Gyermekjóléti Központ a helyettes szülőnek szakmai tanácsot és segítséget nyújt. A helyettes szülőség a gyermeket és egész világát elfogadó megbízatás, amely megköveteli, hogy saját érdekeinket háttérbe szorítva tudjunk szülők lenni és fenntartás nélkül képesek legyünk elfogadni az elhelyezett gyermek családi kötelékeit. Ha a fentiek felkeltették érdeklődését, további információkért kérjük, forduljon a Családsegítő és Gyermekjóléti Központhoz: Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 51. Tel.: 93/311-207 Várjuk Nagykanizsa és környéki érdeklődők jelentkezését. Helyettes szülők kerestetnek! Kanizsa – A 2009. november 12. mi ügyeink 9 Két éves tárgyalássorozat előzte meg a magyar Aquaprofit Zrt. és a kínai Shenzeni Környezetvédelmi Műszaki Központ környezetvédelmi és vízgazdálkodási vegyesvállalat alapításáról szóló megállapodásának ez év júliusi aláírását. Afelek a szándéknyilatkozat aláírásakor megállapodtak abban, hogy az együttműködés által létrehozandó közös vállalat ötven-ötven százalékos aránnyal, egymillió Euro törzstőkével kerül bejegyzésre, s elindították az ahhoz szükséges engedélyek beszerzését. Nádasi Tamástól, az Aquaprofit Zrt. elnökétől megtudtuk, hogy a vállalat szeretné, ha év végéig létrejönne a bejegyzés. Két héttel ezelőtt a magyar Parlamentben a partnerek újabb dokumentációt, a cégalapításról szóló nyilatkozatot látták el kézjegyükkel. Az eseményen jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök és Xi Jinping kínai alelnök is. A kínai alelnök a Kínai Népköztársaság fennállásának 60 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, s a magyar-kínai üzletember találkozóra érkezett hazánkba. Ezen az üzletember- fórumon Nádasi Tamásnak a KEXPORT Ázsia Klub elnökeként lehetősége nyílt, hogy üdvözölje a kínai partnereket, az alelnököt, s hogy bemutassa a közeljövőben létrejövő vállalatot, beszéljen a hozzá kapcsolódó lehetőségekről. A jövő héten kerül sor Kínában a közös iroda ünnepélyes átadására, s onnantól kezdődhet a közös munka is, először csak induló projektekkel. A legnagyobb jelentőségű mintaprojekt az a komplex vízgazdálkodási terv, mely aztán egyre több megbízást hozhat a cég számára, s nem utolsósorban segíthet Kína ivóvízkészletének növelésében. Jövő héten lesz a China Hightech Fair nevű kiállítás is, melyen a két partnercég együtt vesz részt, közösen mutatják be a China Waters Engiering nevű új vállalatot, s remélhetőleg itt is sikerül újabb megállapodásokat kötni. Az Aquaprofiton kívül még négy-öt magyar cég képviselteti magát ezen a kiállításon. – Kanizsának is mindenképpen hasznos ennek a vállalatnak a létrejötte, két szempontból is. – fejtette ki véleményét Nádasi Tamás. – Először is a Shenzen Investment Holding befektetőként a legkorszerűbb technológiákat képviselő és munkahelyeket teremtő megjelenése óriási lehetőség lenne Nagykanizsának, másrészt, és talán ebből kifolyólag hosszútávon esélyünk lesz támogatni a nagykanizsai és a városkörnyéki vállalkozásokat. Ehhez persze az kell, hogy városunk belügyei is rendeződjenek. S.E. China Waters Engiering Zün Jing de Xi Jinping fú zhú shí xian shing! Tisztelt Alelnök Úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hölgyeim és Uraim! – Nagy öröm számomra, hogy e rangos esemény meghívottjaként az Önök jelenlétében szólhatok! Rövid köszöntőm témája az országaink közötti szakmai párbeszéd egyre hangsúlyosabb eleme, a világszerte a társadalom, a gazdaság és a politika figyelmének középpontjában lévő természeti érték: a víz, a róla történő felelős gondoskodás, a fenntartható gazdálkodás. – kezdte beszédét Nádasi Tamás. – „Legfőbb jóság hasonlatos a vízhez.” A több mint két évezrede élt nagy kínai filozófus Lao Ce bölcsessége napjainkban még inkább érvényes. Az egészséges ivóvíz, a vízgazdálkodási és környezetvédelmi kérdések és vizeink turisztikai, illetve energetikai hasznosítása egyre inkább felértékelődik. Cégünk, az AQUAPROFIT alapításakor még nem is gondoltuk, hogy néhány évtized múlva ez a két szó – Aqua és Profit – mennyire öszszekapcsolódik, mennyivel több tartalmat nyer, s mekkora szükség lesz arra a tudásra, amelyet munkatársaink képviselnek. A magyar szaktudás mélyen gyökerezik: már a római időkben híresek voltunk a fürdőinkről, ásványvizeinkről és a termálvizeink gyógyító hatásáról. Hazánk természeti adottságai alapján a vizek országa, ezért is jöhetett létre a nemzetközi viszonylatban is kimagasló szaktudás országunkban. A vízzel való gazdálkodás egyszerre jelent mennyiségi és minőségi követelményeknek való megfelelést. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar tervezők, fejlesztő mérnökök elismertsége Európán is túlmutat, és a világ számos pontján találkozhatunk munkásságuk gyakorlati eredményeivel. Tisztelt Alelnök Úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr! Társaságunk Közép-Európában több területen is piacvezető, nagyprojektjeink közül kiemelkedik Európa legnagyobb ivóvízminőség-javító programjának irányítása. A régiónkban megszerzett szaktudást szeretnénk Kínában kamatoztatni, ennek érdekében tanulmányoztuk a kínai környezetvédelem és vízgazdálkodás súlyponti kérdéseit. Peking és Shenzhen mellett több kínai tartományban folytat tárgyalásokat környezetfejlesztési projektek közös megalapozásáról. A Shenzhen Investment Holdinggal folytatott tárgyalás eredményeként a mai napon megállapodást írtunk alá a vegyesvállalat alapításáról. Közös elképzeléseink szerint Kína legnagyobb környezetvédelmi vállalatának létrehozásához tesszük le az alapokat. A magyar környezetipari vállalkozásokat egyesítő Ázsia Klub elnökeként is felelősséggel mondhatom, hogy Magyarország Kína méltó szakmai partnere lesz az ázsiai térség környezetvédelmi és vízgazdálkodási helyzetének javításában. Közös céljaink megvalósításához számítunk az Önök támogatására! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Ahogy azt már megszokhattuk, a szeptemberi döcögős kezdés után októberben, novemberben beindul az élet az iskolákban, versenyek, bálok, bemutatók és egyéb programok váltják egymást. Nincs ez másként a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola háza táján sem. Bizony már az első félévben készülni kell a következő tanévre is – már ami a mostani általános iskolás nyolcadikosok, és a BLG esetében a negyedikesek toborzását illeti. Ezt hivatott szolgálni a hagyományos nyílt nap, mely a nyolcadikos diákok és szüleik számára november 16-án, hétfőn 14 órakor, a negyedikes diákok és szüleik számára pedig november 21-én, szombaton 9 órakor lesz a gimnázium aulájában. A vendégek meghallgathatnak egy tájékoztatót az iskoláról, illetve lehetőség lesz a kötetlen beszélgetésre, valamint az iskola végigjárására. Szintén ebből a célból, de új kezdeményezésként indul útjára a „Szélesre tárjuk a kaput” elnevezésű program, melynek keretei között az iskola vezetősége és tanári gárdája lehetővé teszi az érdeklődő diákoknak és szüleiknek, hogy bepillantást nyerjenek a tanórák rejtelmeibe. A nyolcadikosok és szüleik ezt november 17-én, kedden 8 óra 15 perctől, a rendezvényteremből elindulva tehetik meg. A negyedik osztályosokat és szüleiket ugyanilyen programmal november 24-én, kedden 7 óra 30 perckor várják a rendezvényterembe, ahonnan elindulhatnak a különböző tanórákra. Említést kell tennünk még egy programról, mely a batthyánys diákoknak szól. Minden évben, minden iskolában hagyomány a gólyák avatása. ABLG-ben az idei, 9-12. évfolyamosoknak rendezett gólyabálra november 13-án, pénteken kerül sor, a műsorra szeretettel várják az elsős tanulók szüleit is. S.E. Eljövendő események a Batthyányban November 10-i sajtóközleményében az alábbi hírt tette közzé Marton István polgármester. Minden felelős önkormányzati döntéshozónak kötelessége folyvást kutatnia azokat a lehetőségeket, melyek könnyebbséget jelentenek a település polgárainak, hozzájárulnak a problémák orvoslásához, és segélykezet nyújtanak, amikor szükség van rá. Válságos gazdasági helyzetben ez különösen így van. Én is ennek szellemében jártam el mindig, és járok el most is, midőn alaposan megvizsgálva a kanizsai emberek anyagi lehetőségeit és a dél-zalai vízmű gazdálkodását, arra teszek javaslatot, hogy a jövő évben 10%-al csökkentsük Kanizsán a víz- és csatornadíj árát. Ez több tízezer családnak jelentene könnyebbséget, százaknak, talán ezreknek pedig akár életmentő segítséget is jelenthet, végső soron pedig jó a vízműnek is, mert így lényegesen kevesebb ügyfél válhat fizetésképtelenné, akiken aztán csak hosszas és költséges jogi procedúra után lehetne számon kérni tartozásukat. Szinte már hallom a saját zsebüket féltő érintettek jogtalan tiltakozását, akik szerint ez kivitelezhetetlen, de nekik nincs igazuk, és ezzel ők is tisztában vannak. És nem csak azért mondom ezt, mert Pécsen épp néhány héttel korábban sikerült hasonlóan csökkentést eszközölni... A különbség csupán annyi, hogy ott egy külföldi cég extraprofitját fizettették meg az emberekkel, míg nálunk a különböző személyi összefonódások által megbízásokhoz jutó érdekcsoportok extraprofitját, a több tízmilliós vezetői végkielégítéseket, és a menedzsment gyengeségét, amit például a mintegy megháromszorozódott, immár több, mint kétszáztízmilliós kintlévőség összege is jelez. Nem is beszélve arról, hogy az előzetes tervekhez képest a csatornahálózat bővítéséhez is valamivel kevesebb forrást kell biztosítanunk. Könnyen belátható tehát, hogy szakszerű, tisztességes gazdálkodással ez a csökkentés bizony gond nélkül megléphető, mi több hosszú távon is fenntartható. Ez pedig közös érdekünk! Ennek tükrében bízok abban, hogy a közgyűlés minden ereje csatlakozik javaslatom támogatóihoz, és nem csak hangzatos szólamokkal kívánják “szolgálni” a kanizsai emberek érdekét. Márpedig nehéz lenne nem az embereknek való hátatfordításként értékelni, ha pártérdekből, vezetői utasításra leszavaznák a díjcsökkentést – mely javaslat több, a Vízmű gazdálkodását pontosan ismerő szakértővel történt egyeztetés nyomán született –, mi több a vezérigazgató által kért – végtelenül arcátlan, pimasz, az utóbbi évek drasztikus áremelkedése fényében még tárgyalásra is méltatlan – ismételt díjemelésre voksolnának. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy a dolgozók, rászorulók, nyugdíjasok pénzét lyukas zsákba töltsük, pláne, ha a lyuk nem a véletlen műve, és az szdsz-fidesz koalícióban nem mutatkozik szándék a foltozásra... De még egyszer rögzítem, remélem erre nem kerül sor, és végre egyhangúlag ki tud állni a testület a kanizsai emberek érdeke mellett. Azért, hogy bekövetkezhessen a díjcsökkentés, módosító javaslattal fogok élni a november 19-i – általam összehívott – soron kívüli közgyűlésen. K.H. Kanizsa – A 10 mi ügyeink 2009. november 12. Műsorváltozás! A Móricz Zsigmond Művelődési Ház programjában november 23-án 17 órára meghirdetett író-olvasó találkozó időpontja november 16. (hétfő) 17 órára változott. Helyszíne az intézmény könyvtára. A Kiskanizsai Könyvbarátok Klubja által szervezett esemény vendége Bakonyi Erzsébet, újságíró, fotoriporter. Közreműködnek: Rósz Péter és Varga Döníz versmondók. Az első fokon eljáró keszthelyi Városi Bíróság november 10-ei tárgyalásán bűncselekmény hiányában felmentette Marton István polgármestert a lapunk főszerkesztője által kezdeményezett rágalmazási perben. (Az ítélet nem jogerős.) Mint ismeretes a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetőjének megválasztásakor a közgyűlésen azt mondta Marton István: „Csak én úgy gondolom, hogy egy cégvezetőnek minden pillanatban elérhetőnek és teljes mértékig beszámíthatónak kell lenni, ami viszont nem biztos, hogy garantálható, ha valaki napi rendszerességgel leissza magát.” Minderről a Zalai Hírlap így tudósított: „... Az újság jelenlegi főszerkesztője meghallgatása kínos incidenssé fajult, miután Marton István polgármester nagy nyilvánosság előtt olyan kijelentést tett, ami arra utalt, hogy a lap főszerkesztője minden nap leissza magát.” Ugyanez a szuperhir.hu-n eképp került közlésre: „A vita a teremben odáig fajult, hogy Marton István a lap főszerkesztőjének életmódját, italozási szokásait kifogásolta.” A fentiek ismeretében a tárgyaláson a polgármester és védője, dr. Málly Vera arra hivatkozott, hogy ez a mondat nem Dóró Jánosra vonatkozott, hanem általánosságban az ügyvezetőkre. Tanúvallomásukban ezt erősítették meg Bárdosi Gábor, Bicsák Miklós, Horváth István és Polai József önkormányzati képviselők is. Pert nyert a polgármester Marton 10%-kal csökkentené a Vízdíjat Dóró János, a Kanizsa Újság KFT. ügyvezető-főszerkesztője nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett Marton István polgármester ellen a Keszthelyi Városi Bíróságon. A tegnapi napon a bíróság I. fokú ítéletében a polgármestert felmentette, és indoklásában megállapította, hogy bűncselekményt nem követett el. Dóró János az ítélet ellen fellebbezést jelentett be. Nagykanizsa, 2009. november 11. Stadler Petra személyi titkár Sajtóközlemény Kanizsa 2009. november 12. – Kultúra 11 „Nyelvünk egyetlen kincsünk, melyet / Apáink örökségiből / El nem rabolt még az enyészet… Petőfi Sándor Néhány év szünet után ismét fellépett Kanizsán Ferenczi György és a Rackajam. Régebben évente legalább egy koncert erejéig hallhatóak voltak városunkban, s a tagcseréket követő jelenlegi felállású zenekarral most eljöttek bemutatkozni. A Medgyaszay Házban fergeteges koncertet adtak, a közönség próbálkozása a másodszori visszatapsolásra azonban – sokak sajnálatára – már nem jött össze. Ferenczi Györggyel a koncertet megelőzően beszélgettünk zenéről, életről, Petőfiről. – Ha a muzsikátok műfajáról kérdez titeket valaki, azt mondjátok fúziós zene az, amit játszatok. Hallunk benne reggae-t, magyar népzenét, funkyt, rhytm&bluest, és még sok mindent fel lehet benne fedezni, ha az ember fülel. Hogyan alakult ez ki? – Mindannyian hoztuk a saját ízlésünket, a saját tudományunkat. Nem is akartuk, hogy bárki beskatulyázzon bennünket bármilyen műfajba, így jól jött, hogy minden tag más zenei kultúrában nőtt fel, másfajta zenével foglalkozott gyerekkorától kezdve. A raszta srác (Apáti Ádám – a szerk.) például az elektromos zenék irányából jött, a mandolinos (Pintér Zsolt – a szerk.) rajong az Appalache-hegységbeli népzenéért, a bluegrassért, Levente megint másért van oda, Gabi klasszikus zenész volt, s újabban dzsesszt játszik még. Ennek köszönhetően mind beleteszszük a saját egyéniségünket. – Több lemezeteken is szerepelnek magyar klasszikusok, leginkább Petőfi-feldolgozásokat hallhatunk tőletek, és elismerően nyilatkozol a szabadságharc költőjéről minden alkalommal. Mit jelent számodra Petőfi Sándor? – Magyartanárt – minden értelemben, így lehetne a legjobban megfogalmazni. Megtanít saját anyanyelvemen beszélni és énekelni. De nem csak Petőfi, hanem Jókai is. Kettejüket én mindig együtt szeretem emlegetni. Tőlük lehet megtanulni igazán, hogyan keressük magunkban azt, mit jelent magyarnak lenni a 21. században. Úgy gondolom – és szerintem nem csak én vagyok ezzel így –, hogy Petőfi hiteles művész lesz minden korban, mert ő karddal a kezében meghalt a magyar szabadságharcért, őt már nem lehet besározni és befeketíteni, korrumpálni. őt már semmi nem tudja a magyar embertől elvenni. – Ezért is választottátok az ő költeményeit az album anyagához? – Kaptunk egy felkérést a Kaláka együttes vezetőjétől, Gryllus Dánieltől, hogy a Hangzó Helikon sorozat részeként készítsük el az albumot. Mi választhattuk ki a verseket, így teljesen szabad kezet kaptunk. Úgy érzem, a zenekarnak teljesen megváltozott az élete, amióta elkezdett verseket, s különösen Petőfiverseket muzsikálni. Sokkal igényesebb és tartalmasabb lett a zenénk. – Egy ideje sok énekes, zenekar nyúl klasszikusok költeményeihez. Többen feldolgozták József Attila, Wass Albert költeményeit is. – Jól is teszik! Bizony, Wass Albertet is elő kell venni, Kányádit, Arany Jánost és másokat. Ezért van a Hangzó Helikon is. Nagyon-nagyon fontos ez, mert a zene révén a fiatalság megismeri ezeket a költőket, megismeri és megszereti. A művészek azért teszik a dolgukat, hogy általuk a fiatalság közelebb kerüljön ezekhez a csodálatos írókhoz, költőkhöz. – Kicsit tegyük félre a muzsikát, beszéljünk mindennapi dolgokról! Magyarázhatjuk sok mindennel, de tény, hogy az emberek többségén eluralkodott a keserűség, peszszimistán néznek a jövő felé… – …kivéve minket. – A művészek nem úgy látják, mint az átlagember. – Reálisan látják a művészek. Mi fiatal korunktól fogva megszoktuk, hogy nincs havi fix fizetés, lehet, hogy másnap nem lesz mit enni, nem lesz pénzünk. Így nőttünk fel, ebben szocializálódtunk. Nekünk nem újság, ehhez hozzászokni. A társadalomnak most kell megszokni ezt, és ez nagyon nehéz számukra, de ebben abszolút nem ők a hibásak. Az átlagembereknek mindig is az volt a dolguk, hogy reggel bemenjenek dolgozni, tisztelettel, becsülettel elvégezzék a munkájukat – na ők csúnyán át lettek verve, mert most se munkájuk, se pénzük. Mást se hallottunk az elmúlt hatvan évben, mint hogy dolgozni mindenkinek kötelező, s ez az utolsó húsz évben kezdett nagyon rossz irányt venni. Én 1985 óta úgy élek, hogy nem tudom, mi lesz holnap, bármikor bármi történhet, de én ezt választottam, nekem ez így tökéletesen megfelel. Steyer Edina Ferenczi György visszatért Kanizsára NÉVJEGY: FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM Megalakulás: 1992.; mai felállás: 2005. Tagok: Ferenczi György (ének, szájharmonika, hegedű), Apáti Ádám (ének, szájzongora), Bizják Gábor (kürt), Jankó Miklós (ének, dob), Kormos Levente (ének, gitár), Pintér Zsolt (mandolin). Lemezek (a teljesség igénye nélkül): Csárdafunk (2005), Petőfi (2006), Milyen lárma?! (2007). Műfaj: fúziós zene, azaz ötvöződik benne a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove, mindez a magyar klasszikusokkal fűszerezve, úgy mint Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós. Fotó: Steyer Edina Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél Hámori Jánost a Budapest Jazz Orchestra alapító tagját, trombitását látta vendégül szombaton este a Plakát Házban a Kanizsa Big Band. A teltházas bulin jól bevált szokás szerint közismert jazz standardokat hallhatott a közönség. A zenekar repertoárját a nyár folyamán Balatonbogláron bővítette. A Balaton déli partján második alkalommal került megrendezésre a Budapest Jazz Orchestra által létrehozott big band tábor. Az új produkciók üde színt hoztak az együttes műsorába. A vendég szólista játéka igazolta hírnevét. Hámori János nem csak kitűnő komponista, hanem kitűnő kürtös és trombitás egy személyben. Külön öröm, hogy a Kanizsa Big Band fiatal és tehetséges muzsikusai minden egyes koncert alkalmával mindig igyekeznek új szólókkal fűszerezni előadásukat. Igyekezetüket a közönség ez alkalommal is lelkes tapssal jutalmazta. Utazás. Fenti címmel nyílt kiállítása a német származású Josef Hasenöhrlnek a Hevesi Sándor Művelődési Központban múlt héten pénteken. A december 1-ig látható tárlatot Lehota M. János esztéta ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Afestőművész az elmúlt huszonöt év terméséből válogatott a bemutatóra, leginkább olajfestményeket. Szülőhazájában, Németországban 2006-ig tanárként dolgozott, majd onnantól kezdve szabadúszó művészként a Nagykanizsához közeli Paton él. 1986 óta számtalan csoportos, 1990 óta egyéni kiállításai voltak szerte a világon: Európában (Ausztria, Finnország, Franciaország, Horvátország, Magyarország, Németország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia), Amerikában (Boston), Afrikában (Kairo) és Ázsiában (Tel Aviv) is. Az idő. Tóber László, autodidakta előadóművész (ének-tangóharmonika) Az idő című énekeszenés délutánjára várták az érdeklődőket a Kodály Zoltán Művelődési Házban. A műsorban elhangzottak sanzonok, megzenésített versek és Máté Péter dalai. Közreműködtek: N. Lendvai Mária, Császár Richárd, Kovács Szilvia és Lendvayné Heizler Éva. A műsort Riersch Zoltán vezette, a házigazda Kámánné Szép Terézia igazgató volt. Kanizsa 12 – Színes 2009. november 12. Csíkszeredában rendezték a XV. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát a Közép-európai Sportakadémia keretében. A szervezést az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület, a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány, a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör (Kis János elnök), valamint a Hargita Megyei Sportigazgatóság (Csíki András sportigazgató) és a Román Olimpiai Akadémia Hargita Megyei Fiókja (Ráduly Róbert Kálmán igazgató) végezte. A konferencián hat előadás hangzott el, volt könyvbemutató és beszélgetés Novák Károly Ede paralimpiai ezüstérmes, világbajnok kerékpárossal. A városháza nagyterme zsúfolásig megtelt. Többek között jelen volt Basa János, Antal Előd, Gál Sándor, Nagy Béla, Nagy Zoltán olimpikon jégkorongozók, Takács István négyszeres bajnok jégkorongozó, Hodos László, a bobosok edzője, valamint Buslig Gyula (Gyergyószentmiklós), Sántha Károly (Sepsiszentgyörgy), Jakocs Zoltán (Székelyudvarhely) sportvezetők, Borbáth István Ágoston edző, a Olimpiai emlékmű megtervezője, és még sokan mások. A program nyitányaként Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere, a Román Olimpiai Akadémia Hargita Megyei Fiókjának igazgatója beszélt, majd Csíkszeredaiak magyar színekben a téli olimpiákon címmel hallhattak előadást Dr. Hencsei Pál egyetemi tanártól, illetve Csanádi Árpád O. B.K. elnök, a Sporttörténészek Nemzetközi Társaságának tagjától. A Hargita lábától Lake Placid-ig. Csíki jégkorongozók az ötkarikás játékokon címmel Csíki András Hargita Megyei sportigazgató szólt a jelenlévőkhöz. Ezt követően Olimpikonok a filmvásznon témában a körmendi Mecsériné Doktor Rozália könyvtárvezető tartott referátumot. Hegedűs László, a magyarkanizsai FÉNY Civil Egyesület elnöke A Tiszavidék sportélete címmel szólt a hallgatósághoz. A postás, a kifutófiú , a konyakfaló, a berber és a többi csodabogár… ( Az olimpiai maratonik rövid története) volt témája a szombathelyi Horváth Vilmosnak és Halmay Zoltánnak. Bemutatták Becze Zoltán csíkszeredai újságíró Hárman a dobogó tetején, Sikeres Olimpikonjaink kisfilmjét. A könyvbemutatók sorában (Olimpiák hősei, Téli olimpiák) Kis János Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke is helyt kapott. Ezt követően Dobos László, a Csíki Hírlap újságírója Novák Károly Ede olimpikonnal, a Pekingi Paralimpiai Játékok ezüstérmesével, világbajnok, illetve világbajnoki ezüstérmes kerékpárosával beszélgetett. A szakmai program kiegészült az Olimpiai emlékmű megkoszorúzásával, a Vákár Lajos jégcsarnok, a Városi Sportcsarnok és a rövidesen átadásra kerülő 400 méteres gyorskorcsolyázó pálya megtekintésével. A rendezvényen jelenlévő Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere bejelentette, hogy ők is szívesen rendeznének a közeljövőben hasonló sporttörténeti konferenciát. Megjegyzendő, hogy Korondon és Kolozsváron is megegyezés született a helyi rendezésű jövő évi konferenciáról. A kísérő programok is életre szóló élményt jelentettek a résztvevőknek, hiszen találkozhattak Kallós Zoltán néprajzkutatóval. A kirándulások során ellátogattak a bonchidai Bánffy-kastélyba, csíkrákosi és a csíksomlyói templomokba, a tordai hasadékba, az 1000 éves határra, valamint a gyimesbükki Rákóczi-várhoz. A deleágció résztvevői koszorúztak Korondon Lőrincz Márton, Parajdon Keresztes Lajos birkózó olimpiai bajnokok házánál, valamint Csíkszeredán az olimpiai emlékfalnál, és Mádéfalván a székely emlékműnél. A küldöttség tagjai voltak: Kis János (elnök), Csonka Laura, Ruszinné Rábai Rita, Ruszin Anna, Mátrai Károly, Nagy Zoltán, Csonka Ferenc, Farkas Valter, Lovász László, Gerencsér Árpád. A rendezvény a Nemzeti Civil Alapprogram és a Nagykanizsai MJV Önkormányzatának támogatásával valósult meg. Kanizsaiak a csíkszeredai Sporttörténeti Konferencián 2009. október 22 - december 10-ig Kanizsa 2009. november 12. – Ez + Az 13 Horoszkóp Mostanában lelassíthatja egy kicsit a tempóját. Fektessen kevesebb energiát a munkájába, és igyekezzen szorosabbra fűzni kapcsolatát a párjával. Ha kell, spóroljon és lepje meg egy kellemes hétvégi utazással. Amunka, a túlórázás tölti ki mindennapjait, sőt a hétvégéjét is. A társa is ugyanígy van ezzel. Örüljön, hogy dolgozhatnak, de vigyázzon arra is, hogy ne sérüljön a kapcsolatuk. Hagyjanak időt egymásra is. Szinte minden napját kitölti a mozgás. Nemcsak megnyugszik tőle, hanem új ötletek is eszébe jutnak. Ezek nemcsak anyagi hasznot hoznak, hanem a párját is feldobják, és színesebbé válnak a hétköznapjaik. Az eddigieknél sokkal nagyobb energiát fektessen be élete szervezésébe. Ha anyagi előbbre jutást szeretne elérni, mindenképpen ezt az utat válassza. Minden lehetőséget kihasznál ahhoz, hogy jó eredményeivel kitűnjön a környezetéből. Szervezőkészségével sok mindent elérhet, de ennek ellenére a vitatkozó kedve a régi marad. Munkája eredményeként most azt is megteheti, hogy utazzon, új tájakat ismerjen meg. Ha pénzügyi befektetésen gondolkodik, kérjen tanácsot hozzáértőtől. Romantikus napokra számíthat. Vénusz, a szerelem bolygója széppé teszi az életét, és visszafogja a meggondolatlan lépésektől. Bátran fogjon bele egy régi terve megvalósításába. Az önmegvalósítás gondolata foglalkoztatja ezekben a napokban. Járjon többet a szabadba, a természetbe, és gyűjtsön energiát a Napból. Kitartásának meglesz az eredménye. Változtasson időbeosztásán, és mozogjon többet, hogy ne szedjen fel plusz kilókat már a tél elején. Továbbra is szívesen kezdeményez vitákat, de a morgás helyett szemlélje könnyedebben az életet. Higgadtabb lesz a szokásosnál, és a csend helyett a zajos társasági életet igényli. Mások gondjait hallgassa meg figyelemmel, de törődjön a sajátjával is. Így élete kiegyensúlyozottabbá válhat. Változatos napokra számíthat. Ne erővel, hanem kommunikációval igyekezzen megoldani a dolgait. Ha így tesz, nem mondhatja sem a családja, sem a munkatársa önre, hogy önző. Határozott tervei vannak munkáját illetően. Ha úgy adódik, hogy vezető pozícióba kerül, megmutathatja mire képes, de arra vigyázzon, hogy nehogy átessen a ló túloldalára. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Elveszett? Megtalálta? Segíthetünk? Kanizsa Rádió 510-986 516-700 FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 A megfejtéseket személyesen szerkesztőségünkbe vagy levélcímünkre, a 8801 Nagykanizsa, Pf. 154-re várjuk! A helyes választ beküldők között Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét sorsoljuk ki. TÁRS SZOLGÁLTATÁS VEGYES BÉRLET Kanizsa 14 – Apró 2009. november 12. INGATLAN Nk-án a belvárosban, a Hunyadi úton 700 m2-es, társasház építésére alkalmas ingatlan eladó! Érd.: 30/227- 3294 (7108K) Gyékényesen az „A” szektorban közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany.) Érd.: 30/227-3294 Városközpontban három szobás, 76 m2-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: 30/411-4010 (7107K) Nk-án a Csengery utcában 56 m2-es, kétszobás, egyedi gázas lakás (pince, padlás, kert) eladó. (7096K) Deák téri patinás épület I. emeleti galériás stúdiólakása – akár irodai hasznosítással – eladó vagy kiadó. Érd.: 30/901- 9013 (7112K) Kell ennél jobb ajánlat? Új lakások vásárlásával megspórolhatja az illetéket!Városközpontban, és a városközponthoz közel 50- 60 m2-es, erkélyes, panorámás amerikai konyhás + 2 szobás lakások kedvező áron eladók! Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu Nagyon kedvező áron eladó, vagy kisebb lakás beszámítával elcserélhető Nagykanizsa városközpontjában lévő 74 m2-es, 2. emeleti, cirkofűtéses, tetőtéri lakás. Irányár: 10,5 millió Ft. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/389 Eladó Katonaréten egyszintes, nagy konyhás és 2 szobás, cirkofűtéses, teraszos, felújított családi ház melléképülettel vagy kisebb, városközponti, 1. emeleti lakás beszámításával elcserélhető. Irányár: 19,5 millió Ft. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan. hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/517 Eladó Nagykanizsa északi városrészében kitűnő állapotú, 88 m2-es, cirkofűtéses, nagy teraszos, zárt parkolós, kiskertes társasházi lakás. Irányár: 18, 99 millió Ft. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/501 Eladó nagyon olcsó eladási áron Nagykanizsa északkeleti városrészében új típusú, 78 m2-es, 1. emeleti, cirkofűtéses, két erkélyes lakás. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/276 Eladó Nagykanizsa északkeleti városrészében, csendes, nyugodt helyen földszinti, 1+ 2 félszobás, konvektoros, erkélyes, felújított, társasházi lakás garázzsal. Irányár. 10,5 millió Ft. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/615 Somogybükkösdön külön bejárattal és lakrésszel felújításra előkészített egyszintes (70+50 m2-es) családi ház a hozzá tartozó melléképületekkel és gazdálkodásra alkalmas nagy területtel kedvező áron eladó. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan. hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/405 Nagykanizsa központjához közeli, csendes helyen, a 3. emeleten, 4 szobás, 107 m2- es, cirkofűtéses, tetőtéri, kitűnő állapotú, új típusú lakás eladó! Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/273 Kedvező áron eladó Szepetneken egyszintes, 103 m2-es, 4 szobás, cirkófűtéses, kitűnő állapotú, új típusú, teraszos családi ház 1890 m2-es telekkel. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DI/125 Nagykanizsa központjában, 1. emeleten 4 szobás, 65 m2-es + 41 m2 galériás padló- és cirkofűtéses, erkélyes, szépen felújított lakás eladó. Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingatlan.hu. Hivatkozási szám: 2009/DU/151 Sürgősen elcserélném IV. emeleti, 54 m2-es önkormányzati bérlakásomat hasonló adottságú kisebbre, II. emeletig. Érd.: 30/411-2604 (7119K) Üzlet kiadó! Vendéglátásra alkalmas (de más célra is használható), kb. 100 négyzetméteres (két terem, raktár, közlekedő, személyzeti- és nyilvános helyiségek) üzlet teljes felszereléssel. Érd.: 30/227-3294 (7116K) Bútorozatlan albérletet keres egyedülálló, diplomás férfi határozott időre. Tel.: 30/226-7812 (7120K) Nk-án családi ház vagy belvárosi lakás hosszú távra kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/409-5034 (7125K) Belvároshoz közeli, II. emeleti, amerikai konyha - nappalis, egy hálószobás, igényes lakás bútorozatlan, 2009. december 1- től albérletbe kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/253-3433 (7126K) 50 mázsa léalma (20 Ft/kg), valamint 50 mázsa kiváló minőségű étkezési alma (70 Ft/kg-tól) eladó Letenyén. Ugyanitt vajkörte eladó 85 Ft/kg áron. Érd.: 30/9932-534. Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555-3014 (6430K) Almaértékesítés termelőtől több fajtából Nagykanizsa, Kisfaludy u. 2/c. alatt. Eladási ár: 75 Ft/kg-tól. Tel.: 312-479, 20/570-7717 Toshiba 72 cm képátlójú színes, txt-es, sztereo TV 22.000 Ft-ért eladó. Érd.: 20/931-1283 Fujitsu Siemens Amilo típusú laptop újszerű állapotban, jogtiszta Windows Vista Homa Basic szoftverrel 110.000 Ft-ért eladó. 17” WXGA kijelző, Intel CeleronM 1,86 GHz processzor, 120 GB winchester, 1 GB RAM, wifi, WLAN, DVD író dual layer, csatlakozók. Érd.: 30/9932-534 Konkrét üzleti terv alapján vállalkozáshoz befektetőt keresek minimum 5 millió Ft-tal. Megtérülés egy év alatt + 40% nyereség. Érd.: 20/409-5034 (7128K) Gyógypedikűrt és pedikűrt vállalok kedvező áron. Szükség esetén házhoz is megyek. Érd.: 30/270-8592 (7121K) Meghibásodott távirányítóját (tv, hifi, video, dvd) megjavítom. Tel.: 20/510- 2723 (7122K) 48 éves független férfi rendezett egzisztenciával keresi párját hozzáillő hölgy személyében. Jelige: „Találkozás”. Leveleket a Szerkesztőségbe kérem: Pf. 154. Középkorú, de nem középkori gondolkodású férfi nem ritkítja, hanem keresi párját tartós kapcsolat céljából. Leveleket a szabolegeny03@ gmail.com e-mail címre kérem. November 15. 19 óra MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT ÉS SIMÉNFALVY ÁGOTA JÓTÉKONYSÁGI MUSICAL ESTJE. Belépődíj: 2500 Ft November 16. 19 óra Hevesi bérlet - Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: PADLÁS félig mese, félig musical Belépőjegy: 2500 Ft November 18. 18 óra SOKNEMZETISÉGű KULTÚRÁVAL AZ EURÓPAI UNIÓBAN kisebbségi művészeti gálaest November 19. 10 és 14 óra Gyermekszínházi bérlet PIROSKA ÉS A FARKAS - táncmese A VSG-Danszgrupp (Budapest) előadása. Belépődíj: 650 Ft November 20. 19 óra ZSÉDA ROUGE TOUR 2009. - Zséda élő lemezbemutató koncertje. Belépődíj: I. hely: 2900 Ft, II. hely: 2700 Ft November 12. 14.30 óra A MAGYAR NYELV, ÉS MAGYAR HAZAFISÁG - Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima-díjas szobrászművész előadása November 20. 20 óra POKOLGÉP - AKUSZTIKUS KONCERT Belépődíj: 1 600 Ft "UTCÁK, TEREK, VÁROSOK" Z. Soós István alkotásaiból November 14. 16-22 óra MÚZEUMOK őSZI ÉJSZAKÁJA kiállítás és teaház. A teaház és az est vendége: Bethlenfalvy Géza Kelet-kutató, egyetemi tanár KANIZSAI GRAFIKÁK - kiállítás Bene János alkotásaiból November 18. 17 óra KARII PIPPO KORTÁRS GRAFIKUS PLAKÁTKIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Gamus Árpád a pécsi Városi Galéria igazgatója November 13. 18 óra MESÉS ESTEK FELNőTTEKNEK Berecz András mesemondó estje Belépődíj: 800 Ft November 14. 18 óra NAGYKANIZSAI NÉPTÁNCOS ÉS NÉPZENEI TALÁLKOZÓ Részvételi díj: 1 500 Ft November 19. 10 és 14 óra Gyermekszínházi sorozat HÜVELYK PANNA Óperenciás Színház előadása Belépődíj: 600 Ft 37. szám (november 5.): „Az igazság az értelem napja, a gúny a hiúság próbatétele.” Nyertes beküldő: Bene Józsefné, Nagykanizsa, Sugár út 1. Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét Szerkesztőségünkben személyesen veheti át. Rejtvényünk nyertese Kanizsa 2009. november 12. – Sport 15 … 20 esztendeje: a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában az éllovas Kanizsán 4-0-ra győzte le a Madár Gábor vezette Olajbányászt (8.). Jugoszláviában túrázott az őszi szezon után az Olajbányász SE női NB I B-s kézilabdacsapata: (– Cakovec 28-26; Mátyás 16, Juhász 5, Búza 4 gól). A labdarúgó megyei első osztályban egy ma már szintén nem létező klub vitézkedett, Honvéd Thury SE (8.) – Pacsa 4-1 (15.) (g.: Magyar /3/, Galgóczi), az NB III Bakony csoportjában MOTIM TE (8.) – MÁV NTE (5.)3-0. Anői kosárlabda NB I B őszi hazai idényzáróján MÁV NTE (Simonné 25, Ácsné 17) – Sabaria SE 80-82. A férfi teke NB II-ben az újonc Kanizsa Üveggyár (Németh S. 451 fa) 6:2-re győzte le a Z. Tungsram SEt (5.). A sakk OB II-es bajnokságban egy furcsa eredmény született: Tapolcai H. Mereszjev SE – N. Tungsram SE 8:5 (1 függő játszma; a kanizsai győztesek Bagonyai Attila, Papp Nándor, Sziva Antal). A katowicei sportakrobatika ifjúsági világbajnokságra Király András, Kütsön István, Takács András és Vizlendvai László szerzett kvótát Kanizsáról. …15 esztendeje: a labdarúgó NB III-ban a MÁV NTE (14.) – Hévíz (16.) megyei rangadón 1-0 született, a gólt Németh István jegyezte. A "Vasút" remekelt a női NB I B-s kosárlabda bajnokságban is a Tatabánya ellen (96-70; Toma Zita 20 pont). Az Olajbányász a női kézilabda NB I B-ben 23-22-re nyert a Magyar Kábel ellen (Gombor Ágnes 8 gól). Keszei Ferencet, az Olajbányász NB I-es futballcsapatának trénerét egy meccs erejéig a szövetség a lelátóra száműzte a játékvezető állítólagos megsértése miatt, miközben Baranyai Istvánt újból az Olajbányász SE ügyvezető elnökévé választották. Major Zsófia, az N. Vízmű SE úszója remekelt a zágrábi nemzetközi versenyen 100 m pillangón, 200 m vegyesen, illetve 50 és 100 m gyorson. … 10 esztendeje: a PNB 13. fordulójában Kispest HFC (11.) – Olajbányász FC (12.) 0-0, míg az NB III őszi záró fordulójában Balatonfüred (6.) – MÁV NTE (3.) 0-1 (g.: Herman István). Az idegenbeli sikerek a sakk NB Iben is folytatódtak: Statisztika – Tungsram SK 5,5:6,5. Zsinórban harmadik győzelmüket zsebelték be az Olajbányász NKC kézisei (- Fonyód 21-20; lg.: László 6, Szőkéné 5 gól). Az ökölvívó junior ob-n Fata Szilárd (48 kg) és Szekeres László (63,5 kg) is bajnoki címet szerzett, előbbi KBKs klubtársát, Márton Norbertet győzte le a fináléban. … 5 esztendeje: a női kézilabda NB I B-ben NTE 1866 MÁV Rt. – Tököl 32-29, a Szloboda Judit játékos-edző által irányított csapatban a legtöbb gólt Tóth (11/2) szerezte, majd egy elmaradt meccset pótoltak, melyen NTE (László Renáta, Tóth 7-7 gól) – Győri ETO II 23-26. A férfiaknál N. Izzó SE (Kiss József 7 gól) – Alba Regia KC szintén 23- 26. Polgár László Ez történt (november 12-18.)… Kiskanizsai Sáskák Sportegyesület (7.) – Nagykanizsa-Bagola VSE (3.) 1-1 (1-1). Labdarúgó Megyei II. osztály, Déli-csoport, 15. forduló. Kiskanizsa, 150 néző. G.: Budai (45.); Kovács B. (42.) Nos, egy biztos, a Bagola számára különösen rosszul jött a döntetlen, hiszen listavezetőként érkezett a kiskanizsai Hunyadi térre, az elért 1-1-es eredménnyel azonban visszacsúszott a harmadik helyre. Futballra nem épp a legalkalmasabb időben csipkedték magukat a játékosok, de góllal kecsegtető támadást keveset vezettek a felek. Valamivel tán aktívabbak voltak a bagolaiak, de a kapus Csáki Lászlóval az élen derekasan állták a rohamokat a hazaiak. A félidő hajrájában Hoffman Tamás beadását aztán értékesítette Kovács Balázs (0- 1), majd szinte pontosan az első félidő lefújása előtt Budai Barnabás eresztett meg egy löketet jó 27 méterről, ami Kiss Rudolfot megtréfálva akadt is a jobb sarokban (1-1). Hogy a vendégek portása érintve érezhette magát a találatban, azt az öltözőfolyosón tekintete hűen tükrözte, no meg az, hogy a második játékrészre már Németh Tibor állt a gólvonalra… A második 45 percben jól tartotta magát a Kiskanizsa, bátrabban törtek előre, így viszont a Bagola is dönthetett volna a maga javára a három pont sorsáról. Nem tették, így maradt a csuromvizessé ázott csapatok számára a döntetlen. Mennyivel másabb kívülről és kívülállóként: A második félidőben (visszatérő sérülés miatt) lecserélt kiskanizsai Vincze Zsolt szerint „belülről” roppant küzdelmes volt a találkozó, amit a korlát mellől nem lehetett maximális egyetértéssel nyugtázni. Alefújás után aztán két kiskanizsai – kissé paprikás hangulatú – amazon illette a játékvezetői ténykedést idézhetetlen jelzővel, amivel jelezni kívánták, szerintük messze nem volt a legmagasabb szintű a sporik ténykedése. Hát, a szurkolói lélek már csak ilyen… P.L. Nagykanizsai TE 1866 (7.*) – Pogány-Tamkó Trans (9.) 1-0 (1- 0). NB III Dráva csoport labdarúgó- mérkőzés, 11. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Szommer. G.: Nagy T. (42.) Igencsak mély talajon dögönyözhették egymást a két csapat játékosai, de becsületükre váljék, hogy küzdelmes mérkőzésen döntötték el, hogy végül hová kerüljenek a bajnoki pontok. Ujvári Máté az első játékrész derekán ziccerben hibázott, a 42. percben viszont már megszerezte a vezetést az NTE, amikor is Rácz Szabolcs jobb oldali beadását Nagy Tamás lőtte a kapuba (1-0). Fordulás után a vendéglátók kontratámadásokra rendezkedtek be, és zárt védekezésük ellenszerét nem találta a pogányi együttes, mi több, továbbra is inkább Visnovics László játékosai veszélyeztettek, az más kérdés, hogy valamennyi lehetőségüket elpuskázták, vagy éppen korábban az NB I-es Kanizsánál is megfordult Kovácsevics Árpád védett bravúrral. Mindent egybevetve a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Időközben az NTE legénysége a Fegyelmi Bizottság döntése értelmében megkapta a Komlói BSK ellen kétszer is elmaradt találkozó három pontját 3-0-s gólkülönbséggel, amivel a kanizsai gárda a tabellán a negyedik helyre léphet előre. Mivel ez még a hivatalos táblázatban nem szerepel, ezt nem vettük figyelembe. Edzői mérleg Visnovics László: „Örülhetünk az újabb bajnoki pontoknak, ami tulajdonképpen még hárommal gyarapodott, így a fél szezon végére lassan egyenesbe kerülhetünk.” P.L. Ugrottak a tabellán Nagykanizsai Izzó SE (10.)– VKL SE Győr (8.) 23-22 (13-10). NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Nyugati-csoport, 8. forduló. Nagykanizsa, 130 néző. Nem túl izgalmas, de felettébb küzdelmes találkozón szerezte meg első hazai győzelmét az idei NB I B-s bajnokságban az Izzó SE női szekciója. A hazai együttes húzóembere egyértelműen László Renáta volt, aki feledtette az előző, marcali meccsen mutatott teljesítményét, hiszen ezúttal nyolc akciógóllal örvendeztette meg együttesét. Ezzel gyakorlatilag kiváltotta Gombor Ágnes mostani gyengébb játékát, s annak, hogy Zsigmond György némileg felforgatva küldte pályára kezdőcsapatát, lett az is az eredménye, hogy példának okáért Borsi Bianka is többet tudott magára vállalni – mind támadásban, mind védekezésben… Az első játékrész biztosnak mondható előnyére mindenesetre így is szüksége volt a vendéglátóknak – hogy kitartson végig a vezetés. Ugyan a héten lázas Matetits Gabriella teljesítményén érződött a betegség okozta kihagyás, a fiatal szélsők játéka (a már említett Borsi Bianka és Papp Zsanett) teljesítménye révén a kanizsai együttes behúzhatta hazai első sikerét. P.L. Itthon is van győzelem Városrészi csapatok csatája Kanizsa 16 – Hirdetés 2009. november 12. Novemberi ajánlatunk: Szaloncukrok az alábbi ízekben kaphatók! kókuszos gesztenyés marcipán ízű zselés kakaós almás-fahéjas rumos dió cherry-meggy rum-puncs eper ízű málna ízű túró ízű tejkaramell vajkaramell csokikrémes tiramisu ízű irish krém ízű trüffel ízű konyakos banán gumicukros mogyorókrémes konyakmeggyes kókusz likőr meggy likőr vilmoskörte likőr ízű capuccino likőr tojáslikőr vadász ét vadász tej feketeerdő vadász-tejkrémes banánkrémes gesztenyekrémes diókrémes marcipánkrém kávékrém ír-krémlikőr erdeti gyümölcs krém konzum diabetikus Mikulások, mikuláscsomagok kaphatók! Nagykanizsa, Király u. 31/H. (A Buszpályaudvarral szemben! Rózsaszínű ház) Keresse a feliratot! Nyitva tartás: Hétfő - péntek: 7.00 - 17.00, szombat: 8.00 - 12.00 Telefon: 30/936-3923 Nagykanizsa, Teleki u. 34. (udvarban) Szerda, csütörtök: 9.00 - 17.00, szombat: 9.00 - 12.00 Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! BOLERO ITALPOR 45 Ft NESCAFE 3IN1 (10 db-os) 360 Ft TCHIBO FAMILY (250 gr) 360 Ft PALOMA (250 g) 380 Ft KARAVÁN (250 gr) 390 Ft NÁPOLYI (500 gr) 280 Ft OMNIA KÁVÉ (250 gr) 480 Ft RAFFAELLO (T15) 595 Ft MERCI DESSZERT (200 gr) 745 Ft BARACKMAG, CSOKIPARÁNY(500 gr) 400 Ft Szakszervezeteknek, közületeknek, viszonteladóknak kedvezmény! Születésnapra, névnapra táblacsokoládék, desszertek, ajándékcsomagok nagy választékban kaphatók! XXI. évfolyam 39. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2009. november 19. Kanizsa Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. www.kanizsaujsag.hu (93) A Fő út 8. szám alatti műemlékingatlan (Bazár udvar) utcai homlokzatának felújításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Marton István polgármester a helyszínen, ahol bejelentette: „a bazár udvar homlokzati részét sikeresen felújítottuk”. Mint köztudott, az épület Fő út felöli homlokzatának főpárkánya június 26-án kora reggel jelentősen megsérült, mintegy nyolc méter hosszban leszakadt. Az esemény gyorsabb intézkedésre serkentette az önkormányzatot, melynek eredményeként a felújított homlokzatot átadták. A leszakadást követően intézkedtek a még laza párkányelemek leverésére, valamint a védőtető azonnali kiépítésére. Időközben a Kulturális Örökségvédő Hivatal kötelezte az önkormányzatot az életveszély elhárítására, a homlokzat helyreállítására. Ahivatal januárban kiadta a jogerős építési engedélyt, s az év elején a közgyűlés a címjegyzékes felújítási feladatok közt jóváhagyta a kivitelezési költség előirányzatát. A Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma által kiírt pályázatán 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város a munkákra. A közbeszerzési eljárás befejeztével a kivitelezési munkák elvégzését egy nagykanizsai cég nyerte el bruttó 35 millió 130 ezer forint beruházási költséggel. A felújítás során nemcsak a leszakadt párkányt állították helyre, hanem ezzel egy időben az utcai homlokzat helyreállítása is megtörtént. (Párkányok, frízek, bádogozás, díszítő belluszterek, homlokzatfestés, homlokzati nyílászárók külső felülete, valamint a díszítő kőelemek is megtisztításra kerültek). Az esetlegesen felmerülő műszaki problémák javítására a kivitelezés összegéből 10 százalékot, bruttó 3,5 millió forintot viszszatartottak. A Csengery és Fő út sarkán lévő Első Magyar Biztosító épületének felújítása is hasonló nagyságrendű lesz, mintegy 33 millió forintból fog megújulni. Bakonyi Erzsébet Felújították a Fő út 8. műemlékingatlant Kanizsa 2 – Krónika 2009. november 19. Fotó: Bakonyi Erzsébet Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: Savaria Post Kft. Szombathely, tel.: 94/321-441. Felelős vezető: Szilágyi Gábor, tel.: 30/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Harmonikus fejlődés lehetőségei a háromhatár régióban A harmonikus fejlődés lehetőségei a háromhatár régióban címmel tart előadást a Kreatív Klub következő összejövetelén Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, a Külügyi- és Határon Túli Magyarok Bizottságának tagja. A rendezvény helyszíne a Halis István Városi Könyvtár. Időpontja november 27. (péntek), 17 óra. Hozzászólásaikkal minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Michael Jackson rajongóinak tábora a popsztár halála óta semmit sem csökkent. Sőt! Annak lehetünk szemtanúi, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbbek a már-már klasszikussá vált slágerek. Lehet szeretni vagy nem szeretni a Jackson-féle zenét, de az vitathatatlan, hogy az elmúlt két évtized legnépszerűbb előadója volt. Mindössze 50 évesen távozott el, miközben éppen egy nagyszabású világturnéra készült. A This is It című film nem csak a turné előkészületeit, de Michael Jackson egész életét igyekszik bemutatni, természetesen sok-sok zenével. A filmet világszerte mindössze két hétig tervezték vetíteni az arra kiválasztott mozik, mivel korlátozott számú kópia készült belőle. Magyarországon, vidéken csak néhány vetítőhely kapta meg a filmet. Zala megyében az elmúlt két hétben egyetlen mozi sem – még az egerszegi multiplex sem – jutott kópiához. Aki szerette volna megnézni a produkciót, annak Szombathelyre vagy még messzebb kellett elutaznia. Látva a film iránti fokozott érdeklődést, a forgalmazó úgy döntött, hogy további két hétig engedélyezi a vetítéseket. A Cinema Nagykanizsa üzemeltetőjének sikerült elérnie, hogy a hosszabbításban városunkba is eljusson egy kópia. Tehát a Kanizsa Plázában működő moziban műsorváltozás lesz és november 26 – december 2 között minden este 20.00 órakor a Michael Jackson – This Is It című filmet láthatják az érdeklődök. A fokozott érdeklődés miatt már ezen a héten elkezdik árusítani a jegyeket a mozi pénztárában. Jó hír, hogy – más városokkal ellentétben – Kanizsán nem lesz kiemelt helyárú a film, hanem a szokásos áron válthatunk rá belépőt. K.H. A Michael Jackson-film Nagykanizsán Első helyezést ért el a Batthyány Lajos Gimnázium három fős csapata a szekszárdi Garay János Gimnázium által a „Magyar nyelv éve – 2009” alkalmából rendezett Kárpát-medencei Lázár Ervin játékos anyanyelvi vetélkedőn. A Batthyány három 9. A osztályos diákja, Horváth Eszter, Kovács Dóra és Szokol Krisztián sikeresen vették az első, írásbeli forduló akadályait, s bejutottak a döntőbe, melyet a vetélkedőt meghirdető iskolában tartottak a Magyar Nyelv Napja rendezvény keretei között. Kilenc másik csapattal mérték össze tudásukat mind írásban, mind szóban, s felkészültségüknek, kreativitásuknak köszönhetően az első helyen végeztek. A diákokat Knausz Ágnes készítette fel. S.E. Remekeltek a BLG-sek 1999. november 13-án nyílt meg a Petró Galéria. Ez akkor nem volt világhírű esemény, de sokan tudtak róla, hiszen egy érdekes kiállítással nyitottak – Válogatás kanizsai műgyűjtők festményeiből címmel. Az évfordulót méltóképpen egy jubileumi kiállítással ünnepelték meg a hétvégén. Változások címmel 26 művész egy-egy régi és új alkotása látható a falakon november 28-ig. A megnyitón egy születésnapi tortával, árkedvezménnyel és meglepetés ajándékkal várta az érdeklődőket Petró Ágnes, a galéria vezetője. A megjelentek között kisorsolták Kisteleki Margit festőművész kézzel festett hernyóselyem sálját. A kiállítást Wilheim Gábor nyitotta meg. Tíz éves a Petró Galéria Újabb kiállítás nyílt nemrégiben a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban, ezúttal az Abaligeti Festőkör mutatkozott be a Galériában. A festőkört, az alkotókat, munkáikat Kőszegi Judit – az egykori Mezős diák, az egyik alkotó – így ajánlotta a megjelentek, a diákok, pedagógusok figyelmébe: – Abaliget festői szépségét 1999-ben fedezte fel a maga számára két festőnő, Bottyán Marianna és Molnár Ibi. Együtt járták a környéket. Festőállványukat, hol a tó partján, hol a templomdombon, hol egy ház udvarában állították fel. Miként az ilyenkor lenni szokott, a helyiek és az ott nyaralók meg-megálltak mögöttük először csak nézelődni. Aztán többekben felvetődött a gondolat, hogy szívesen festenének is. Így jött létre az első festőtábor 2000- ben. Az Abaligeti Festőkör a ma itt láthatók – Elekes Lutti, Kiefer Valéria, Kisfaliné Turnár Mária, Kőszegi Judit, Varga Zságer Ilona – részvételével 2005-ben alakult meg Molnár Ibi vezetésével. Azóta rendszeresen együtt festünk, nemcsak a táborok idején, hanem önállóan is. Hol Orfűn, hol a Bánosi domboldalon, hol egyikünk kertjében jövünk össze szabadidőnkben. Az itt látható minden egyes képhez egy-egy közös, vidáman eltöltött szép nap emléke fűződik. A téma a táj, az orfűi malom, a donátusi kert virágai, a bennünket körülvevő természet, a technika a számunkra oly kedves akvarell. Képeinkkel ezen a novemberi ködös napon egy kis melegséget szeretnénk a szívekbe lopni. Képeink üzenete az iskola diákjai számára Robert Browning drámaíró szavaival: „A művészetben mindent megtehetsz, csak egy a fontos: tudd, hogy szereted – és sok fáradtság, míg azt megtudod.” K.H. Abaligetiek a Mezőben Kanizsa 2009. november 19. – Krónika 3 Életének 79. évében elhunyt Tüskés Tibor szerkesztő, irodalomtörténész, a Jelenkor egykori főszerkesztője. Gazdag életművéért a közgyűlés 2009 áprilisában a Város Napján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára kitüntetést adományozta Tüskés Tibornak, a felnevelő városához mindig hű írónak, szerkesztőnek és irodalomtörténésznek. AJózsef Attila-díjas alkotót, a pécsi irodalmi és kulturális élet kiemelkedő képviselőjét múlt szerdán érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Tüskés Tibor 1930. június 30- án született Balatonszántódon. 1952-ben az ELTE-n végzett magyar-történelem szakon. Dombóváron, majd Pécsett tanított. Tanári munkája mellett is élénk kulturális szervezőmunkát folytatott, több mint félszáz könyve jelent meg. Mintegy két évtizeden át középiskolában tanított, közben 1959-1964 között a modern magyar irodalom egyik legfontosabb orgánumának, a Jelenkornak volt első, meghatározó főszerkesztője. Egy Mészöly Miklós dráma közlése után azonban leváltották. A rendszerváltást követően elvállalta a Somogy című irodalmi lap főszerkesztését. Könyvbemutatók, irodalmi estek alkalmával gyakran találkozhattunk Tüskés Tiborral Nagykanizsán. Számtalan alkalommal tartott rendhagyó irodalmi órát a Batthyány Gimnáziumban is. Az intézmény évkönyvében szereplő idézet szerint így vall életútjáról: „Szívem és szándékom mindig a fiatalokhoz húzott. Ezért választottam kenyérkereső foglalkozásul a tanári pályát, ezért írtam könyveimet is. Úgy érzem, sikerült magamban is megőrizni a hajdani érzékeny, kíváncsi, kereső, kérdező és kutató gyermeket. A kísérletező embert. Ezért remélem, hogy XX. századi gondolataim, az elmúlt század magyar irodalmának értékei, amelyeknek szolgálatára szegődtem, beépülnek a XXI. század, a jövő évezred falaiba is.” Bakonyi Erzsébet Meghalt Tüskés Tibor A szociális intézményi keretek között élő idős emberek köszöntésére 16 éve szervezi meg az Idősek Hete rendezvénysorozatot az Egyesített Szociális Intézmény és a „Segíts az Élet Alkonyán” Alapítvány. A Honvéd Kaszinó Tükörtermében tartott ünnepélyes megnyitón a megjelenteket elsőként Koller Jutka igazgatónő, majd Kanász János, Surd község polgármestere és Maronicsné dr. Borka Beáta, a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának vezetője köszöntötte. Dr. Csákai Iván, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a „Segíts az Élet Alkonyán” Alapítvány elnöke beszédében kiemelte, mostanában többször járt szociálpolitikai és egészségügyi témájú megbeszéléseken, ahol más városok képviselői megjegyezték, Nagykanizsán könnyű helyzetben vannak, mert a város már évtizedek óta kiterjeszti szociális hálóját a gyerekektől kezdve az öregekig. Azt is megkérdezték, mindezt hogyan hozták létre. Csákay Iván elárulta, hogy volt harc, politikamentes harc, amely abban is megnyilvánult, hogy még az önkormányzati büdzséből hozták létre a Teleki úti Szociális Otthont. Nemcsak Kanizsán hírértékű, hogy nagyon komolyan foglalkoznak az öregekkel, hanem Sopron, Győr és Zalaegerszeg város képviselői is irigykedve beszéltek a kanizsai ellátásról, amit szeretnének bővíteni. Ha lesz központi pályázati lehetőség, akkor talán fejleszteni is tudnak ezen a területen. Jelenleg azonban rossz hírek kelnek szárnyra a központi támogatások csökkenő mértékéről. A köszöntők után örökzöldek és operettek hangzottak el a Vigadó Duó előadásában, majd vacsora, zene és tánc következett a Koktél Duó közreműködésével. A november 16-20-ig tartó ünnepségeken – mintegy 300 idős ember – az Idősek Otthona, Idősek Gondozóháza, az idősek klubjai és a házi segítségnyújtásban részesülő ellátottak szórakozhatnak. Azoknak az idős embereknek szervezik az egyhetes felhőtlen együttlétet, akik a mindennapjaikban valamilyen szinten segítségre szorulnak. Akár bentlakásos intézményben élnek, akár a lakásukra jár házigondozó a mindennapi életvitelük fenntartásához segítséget nyújtani. Kedden délelőtt a Zrínyi utcai Idősek Klubjában a klubtagok munkáiból nyílt kiállítás. Ugyanitt délután dr. Kolonics Bálint, az ÜJKB elnöke nyitotta meg az Idősek Napja rendezvényét, ahol a Kis Bojtár Népzenei Együttes adott műsort. B.E. Az időseket köszöntötték Fotó: Bakonyi Erzsébet A magyar nyelv és magyar hazafiság címmel tartott előadást Melocco Miklós Kossuth- és Prima Primissima-díjas szobrászművész a Medgyaszay Házban. A Rozgonyi Polgári Egylet meghívására érkező művészt Miha Tamásné elnök e szavakkal köszöntötte. A műsorban közreműködött Tulman Géza versmondó, Németh Ferenc és Tálosi Péterné zenetanár. Melocco Miklós azért mondott igent a meghívásra, mert nagy szükség van arra, hogy jól gondolkodjunk. Ha anyanyelvünket jól tudjuk, akkor jól tudunk gondolkodni is. Érzését átadva azt javasolta a közönségnek, ha valaki rongálja a magyar nyelvet, arra haragudjanak. Meggyőződése szerint az iskolában memoritereket kellene tanítani a gyerekeknek. Maga az anyanyelv szép kifejezés, a nyelv anyánk maga. Nyelvünkkel tudunk kapcsolatot teremteni azzal a személlyel, aki ugyanezt a nyelvet beszéli. Ezzel válhatunk testvérévé azoknak, akik magyarul beszélnek. Ez tart össze egy nemzetet, ezért igaz az, hogy a Kárpátmedencében élő magyarok egy nemzet. Véleménye szerint egy jó tanterv kellene, amely kötelezővé tenné a nagy magyar költők verseinek megtanulását. Mondják, hogy nyelvében él a nemzet. Ez nehéz, komoly kijelentés. Mit tesz vajon egy szlovákiai magyar kisgyerek, akinek nem magyarul kell tanulnia? Ha megöljük benne az anyanyelvét, vajon hogyan fogja életében először kimondani, hogy szeretlek? Lefordítja? Nem lesz belőle semmi, mert érzelem nem megy át a fordításból. Melocco Miklós nagyon szereti a magyar verseket. Az összes szellemi munka közül a legfontosabb számára a magyar költészet, mely mindenre képes. A versben kinccsé válnak a szavak. Véleménye szerint meg kell várni a kormányváltozást –, mert értelmes és jó szándékú kormány fogad el olyan tantervet, amelyben jó költőktől tanulhatnak verseket. A költészet szinte fontosabb számára, mint a szobrászat. Egy szobor is egy szóval kezdődik nála. Valamilyen elbeszélt, vagy magában mondott mondattal. Verset is szeretett volna írni, de nem tud. Nagyon nagy szellemnek kell lennie valakinek, hogy magyar verset tudjon írni. Ha tanítani tudna, meggyőzné a diákokat, hogy szeressék és tanulják is meg a verset, mert a szókincs könnyen szaporodik, ha elkezdi valaki tanulni a szavakat. B.E. A versben kinccsé váló szavakról Ismét jótékonysági akcióba kezd a nagykanizsai Rozgonyi Polgári Kör. Ezúttal a Vakok Kutyaképző Iskolájáért emelnek szót, s rendeznek adománygyűjtést. Lapunkat Hóman Józsefné, a Polgári Kör alapító tagja kereste fel azért, hogy szándékukat közvetítsük az olvasók felé. Szervezetük közel hét és fél éve működik, fennmaradásuk okát abban látják, hogy mindig volt egy hely, amely befogadta őket, ahol rendszeresen, kéthetente tudtak találkozni, rendezvényeket tartani, előadókat hívni. Ezt a helyet Fliszár Károly atya biztosította számukra hét évig, fél éve új helyen, a Medgyaszay Házban rendezik meg összejöveteleiket. Hómanné a hírekben hallott a költségvetési javaslatról, miszerint csökkentik a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének támogatását, ezzel veszélybe kerülhet a csepeli kutyaképző iskola. Felháborítónak tartja, hogy éppen a legelesettebbektől vesznek el támogatást, olyanoktól, akiknek a legtöbb segítségre van szükségük. Fiatal dolgozók, egyetemisták nem tudnak kiképzett kutya nélkül közlekedni, az idős embereknek pedig nem csak segítséget, de magányukban társaságot is jelentenek az állatok. A hír hallatán fogalmazódott meg benne, hogy a Polgári Körrel el kellene kezdeni egy olyan akciót, mellyel segítségükre lehetnek ezeknek az embereknek. Elsőként Cseresnyés Péter alpolgármestert kereste fel, aki segített abban, hogy az egész hazánkra kiterjedő gyűjtőprogramnak saját számlaszáma legyen, s abban is, hogy országos hetilapban megjelenhessen a felhívás, melyet lapunk ezen cikk mellett közöl. Bíró Ildikót, a Polgári Körök országos koordinátorát is meghívta egy alkalommal egyeztetésre, aki teljes támogatásáról biztosította az egyesületet, így a Polgári Körök további szervezetei is tudnak csatlakozni. Felvette a kapcsolatot a Vakok Intézetének budapesti központjával, ahol azt kérte, minden városban, ahol van iroda, lehessen információt kapni az akcióról. (Nagykanizsán a Kinizsi utca 2. szám alatt található. – a szerk.) Szervezés alatt vannak azok a rendezvények, melyek ezt a nemes ügyet hivatottak szolgálni, előreláthatólag a jövő év elején kerülnek megrendezésre. A rendezvényeken kívül is adakozhatnak azok, aki tudnak és akarnak segíteni, a 10300002-20210799- 70073285-ös számlaszámra eljuttathatják adományaikat. Hóman Józsefné azt mondja, tudja, hogy válságos körülmények között élnek az emberek, mégis reméli, segítő szándékuk nem hagyta el őket. S.E. Kanizsa – A 4 mi ügyeink 2009. november 19. Kedves polgári körös Barátaink! A nagykanizsai Rozgonyi Polgári Kör megszólítja az ország összes polgári körének tagját és szimpatizánsait, SEGÍTSÜNK vak és gyengénlátó embertársainkon Kormányunk embertelen, lelketlen pénzelvonásával sújtja legelesettebbeket! Bezárás fenyegeti a Vakok Kutyaképző Iskoláját! Komoly szakembergárda végzi ott munkáját, hisz ők is tudják, A VAK EMBERNEK A SZEME A JÓL KÉPZETT KUTYA. Ha ezt az intézményt bezárják – mert a kormány megvonja a támogatást –, akkor óriási kár éri az amúgy is jelentős hátránnyal élő embertársainkat. Segítő kezet kell nyújtani feléjük! Azok felé, akik méltósággal, alázattal viselik sorsukat, és értékes tagjai társadalmunknak! Segítsünk Polgári körös társaink! Juttassátok el ezt a felhívást, kérést tagjaitokhoz, civilszervezetekhez, magánemberekhez! Gyűjtsetek adományt és az itt megadott számlaszámra adjátok fel: MKB BANK ZRT. 10300002-20210799-70073285 Ti is, és mindenki aki segíteni akar, nyújtson segítő jobbot feléjük! Fogjunk össze és SEGÍTSÜNK EMBERTÁRSAINKON a nemes cél érdekében! Érdeklődni: a helyi Vakok és Gyengénlátók irodájában lehet. A vakvezető kutyaképző iskola megmentéséért A közeledő karácsony és a szülőföld szeretete adta annak az író-olvasó találkozónak a témáját a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban, amelynek kolléganőnk, Bakonyi Erzsébet volt a vendége. Az estet a Kiskanizsai Könyvbarátok Klubja szervezte. Bakonyi Erzsébet költeményeit a Kiskanizsai Általános Iskola diákjai, Roósz Péter és Varga Döníz, Az én lovam című novelláját pedig Horváth Jánosné, a Klub vezetőségi tagja olvasta fel a megjelenteknek. Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese elemző és értő szavakkal méltatta a kötetben föltárulkozó szerzőt. Aki gondolatait az életről „Szólj szó, te élni akaró, / Tettekre buzdító, / Emberi szó.” zsínórmértéke szerint fogalmazza meg. A világban való helyéről Tovább című versében pedig így szól: „A segítő szó, / mint ködbe fúlt folyó, apad... / Sikít a néma, vad jaj-t kiállt, / közöny bolygója Föld! / viszem tovább e terhes látomást...” „hegedűszó suhant át” Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, a TIT korábbi városi alelnöke-elnöke három évtizedes kiemelkedő ismeretterjesztő munkájáért 2009. november 12-én Zalaegerszegen a TIT székházában „ISMERETTERJESZTő MUNKÁÉRT ÖVEGES JÓZSEF EMLÉKPLAKETT” kitüntetést vehetett át. A bensőséges ünnepségen Bánfalvi Péter az egyesület megyei elnöke nyújtotta át a minden évben csak egy személynek adható elismerést. K.H. Papp Ferenc elismerése Mint ismeretes, Marton István polgármester rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett Röst János képviselő ellen. Indoklása szerint Röst János, amikor sajtótájékoztatóján nagy nyilvánosság előtt azt mondta, hogy: „Marton István botrányhős, közgyűlési és közéleti megnyilvánulásai jellemezték és jellemzik most is.”, illetve „Marton István szájhős, mert a Fegyelmi Bizottságok jelentéseiben foglalt megállapításokat és tanúvallomásokat nem meri nyilvánosságra hozni.” a képviselő megsértette személyiségi jogait. Az első fokon eljáró bíróság tárgyalás nélkül utasította el a feljelentő kérelmét, aki jogorvoslattal élt az ítélet ellen. A másod fokon eljáró bíróság az első fokú ítéletet megalapozottnak találta, azt jóváhagyta, így az ítélet jogerős. Röst Jánost felmentették. (Részletesebben lásd: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap 2009. szeptember 17-ei 30. szám.) D.J. Marton nem bírt Rösttel Kanizsa – Szabad 2009. november 19. vélemény 5 Gyurcsány nótája „– Nicsak, Ferenc! Ha befejezte az ablak előtt a táncolást, húzzon egy tételt. … – Miniszterelnök úr! Maga puskázik! – Igen! Ahogy az egész negyedikes elit puskázott! De most már elég, itt a puskám. Tessék! Anyám hímezte. Megpályázta, megnyerte. – Puskázásért elégtelen jár. – Igen! Itt az ideje, hogy véget vessünk minden puskázásnak. – Sajnálom, de a vizsgáját be kell fejezni! – Én vagyok az első, aki kimondom, hogy többet ne lehessen puskázni! – Sajnálom Ferenc, ez elégtelen. – Van is egy hétpontos javaslatom a puskázás visszaszorítására! – Ferenc! Adja fel! – Végleg leszállunk a puskázásról! Csináljuk meg, csináljuk meg! – Ferenc! Kérem, Ferenc, távozzon!” Aki Kovács András Péter és Beliczay Balázs 2007-es rádiókabaréján derülve lejárt lemeznek véli ezt a módszert, téved. Ahazugságon kapott, országot csődbevivő kormány azóta is ellenzékét vádolja, mossa egybe saját szennyesével. Teljes hitelvesztés? Dögöljön meg a szomszéd tehene is! – szól a mondás, bár itt többről van szó. Sokan táncolnak Gyurcsány nótájára. A múlt lapszámban is terjedelmesen ragozta valaki. Seres Mária pedig Kanizsán, Erzsébet téri sajtótájékoztatóján október 21-én szó szerint ezt mondta: „Azt érzékeljük nagyon sokan, hogy a pártok nem azt figyelik, hogy nekünk mi fontos, hanem sokkal inkább saját pártpolitikai viszályaikkal vannak elfoglalva. És mindenféle megszorításra hajlandóak, itt elveszik a nyugdíjasok 13. havi fizetését, az egyházi támogatást megnyirbálják, valahogy az övékhez nehezen nyúlnak.” Figyelik? „Mindenféle megszorításra hajlandóak.” Kik? „A pártok.” No, nem pártunk és kormányunk! Hiszen Seres Mária, a nyíregyházi építész az aláíróíveit egy budapesti postafiókba várja – az mszp.hu fórumán éppúgy értesülhetünk róla, mint a kapcsolat. hu oldalon. Kettő menüponttal odébb csak a Gyurcsány-blogtól. Ha sértené a pártérdeket, már kimoderálták volna. Milyen jó, hogy a számítógép nem felejt. Papp János Rendeletmódosítási témában tartott sajtótájékoztatót Szányiné Kovács Mária, az MSZDP városi elnöke, Bogár Ferenc és Papp Ferenc önkormányzati képviselők ma délelőtt. – A Magyarországi Szociáldemokrata Párt fontos célkitűzésének tartja és napi gyakorlatában is érvényesíti az esélyegyenlőség támogatását, valamint a szolidaritást. – kezdte Papp Ferenc. – Szolidaritást a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, az önhibájukon kívül a társadalom perifériájára került közösségek és egyének segítése érdekében. Ezért is tartjuk fontosnak ennek a sajtótájékoztatónak a megtartását, mert úgy gondolom, hogy ez is egy ilyen nemes célt szolgál. – Kanizsaiként, szociáldemokrataként megdöbbentett az a helyzet, amelybe Simon József önhibáján kívül került. – vette át a szót Szányiné Kovács Mária. – Megdöbbentett a hír, hogy a segítség esetleg hat hónap után érkezik. Úgy gondolom, hogy ez így nem történhet meg. Sajnálatos, hogy városunkban a Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola kezdeményezésére csupán 700 ezer Ft gyűlt össze. Még nem késő. Bízom abban, hogy a hírek és az iskola újabb kulturális rendezvényének bevétele jelentősen gyarapítja ezt az összeget. Remélem, hogy az önkormányzat módosítja rendeletét, hogy az ilyen sajnálatos esetekben gyorsabban jön a segítség, mert „kétszer ad, ki gyorsan ad.” – Mint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi önkormányzati képviselői, mi is szívügyünknek tekintjük, hogy segítsünk a bajbajutott családon. Városunkban azonban a jelenleg hatályos lakásrendelet merevsége, rugalmatlansága nem teszi lehetővé a gyors segítségnyújtást. A szociális osztály vezetését, az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságát kötik a szabályok, a rendeleti előírások, szűkre szabva mozgásterüket. Viszont megoldást kell találnunk az ilyen vis major helyzetek kezelésére is. Ezért kezdeményezzük a soron következő közgyűlésen a jelenleg hatályos bérlakásrendeletünk módosítását. Javasoljuk, hogy a rendelet bővüljön ki azzal, hogy a polgármester hatáskörébe utal egy meghatározott szociális bérlakás keretet. Bízunk abban, hogy javaslatunkat támogatni fogják képviselőtársaink is. – tette hozzá Bogár Ferenc. A König hotel konferenciatermében tartott sajtótájékoztatót Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Országos elnöke. A sajtó képviselőit Zakó László városi és megyei elnök köszöntötte, majd a sajtótájékoztató témaköreit ismertette. Kijelentette, hogy a megyében mind az öt választási körzetben a jelöltek állítása megtörtént. A tájékoztató fő témaköréről a Jobbik választási programjáról Vona Gábor beszélt. A program ismertetése előtt az elnök határozottan kijelentette, hogy a választásokon nem elégszenek meg a harmadik, illetve második hellyel, hanem győzelemre törekednek. Minimális célként jelölte meg az MSZP nagyarányú legyőzését. Kifejtette, hogy az MSZP-nek, az SZDSZhez hasonlóan nincs helye a magyar közéletben. Rátérve a program ismertetésére megtudtuk, hogy a teljes program országos bemutatását január 16-ra tervezik. A programban meglepetések nem várhatók, mivel a Jobbik nem ír ideológiai és politikai vargabetűket. Így nemzeti-keresztény programra kell számítani. A többi parlamenti párt programjától nagyban eltér abban, hogy tabudöntögető lesz. Nem fogunk megijedni semmilyen kérdés felvetésétől, csupán azért mert Brüsszel vagy Washington nem szívesen hallana róla. Programunkat következesen, politikai lehetőségünk segítségével végrehajtjuk. Első pontként a gazdaság protekcionista, a nemzet érdekét felvállaló és képviselő gazdaságpolitikát szeretnék megvalósítani Magyarországon, amelyben az államnak a jelenleginél jóval nagyobb szerep jut. Az állam aktívan, bátran beavatkozik, ha kell, vállalkozik a magyar munkavállalók, termelők, vállalkozók megvédésében a globalista törekvések, a multinacionális tőke túlsúlyával szemben. A jelenlegi költségvetési hiány betöltésére vannak alternatív javaslataik. Tárgyalásokat kezdeményeznének az államadóság elengedéséről. A presztízsberuházásokat leállítanák, mert bűzlenek a korrupciótól. Sarkalatos pont a multinacionális cégek megadóztatása. Ez nem azt jelenti, hogy ellenségei vagyunk a multinacionális tőkének, de megválogatnánk őket aszerint, hogy milyen cél vezérli őket ide. Feltétlen szükséges a szociális rendszer átalakítása. A szociális rendszer feladata, hogy lehetőség szerint visszavezesse az emberek többségét a munka világába. Az, hogy a költségvetésben forrásokat találtunk önmagában még nem oldaná meg a gazdaság problémáját. A Jobbik a mezőgazdaságban és az arra épülő élelmiszeriparban, valamint az építőiparban látják a kivezető utat, mégpedig a magyar termelőknek, vállalkozóknak a helyzetbehozásával. A másik kiemelten fontos feladatuk a közbiztonság megteremtése, amelyet a rendőrség fejeket követelő megtisztításával kell kezdeni. Nagyon sok vezetőtől meg kell válni majd. Helyi feladatok ellátására fel kell állítani a csendőrséget, a rendőrséggel szoros együttműködésben, de attól függetlenül, amely önkormányzati jelleggel működne. Fontos a börtönök helyzetét rendbe tenni. Jelenleg az intézményekben zömében wellness iparág tevékenykedik. Nem az a cél, hogy a két bűncselekmény közt ott tartózkodókat eltartsuk, hanem önfenntartó börtönöket szervezzünk. Harmadik feladat a tudatformálás, a nemzettudat kérdése. A kultúrában, az oktatásban, a médiában hangsúlyozottan szeretnék megjeleníteni a hazafias szemléletet. Ez nem csak érzelmileg fontos számukra. Meggyőződésük, ha e szemlélet jelen lenne az ország ma nem itt tartana. A sikeres országok attól sikeresek, mert ott erős, büszke nemzettudattal rendelkezik a társadalom. Nálunk az oktatásban, a kultúrában, a médiában főként az SZDSZ-hez köthető liberális kör tudatosan veri szét ezt az értékrendszert, az összetartozás tudatát. Ennek a folyamatnak szeretnének nagyon keményen, határozottan véget vetni. Továbbra is tartják, hogy Magyarország a magyaroké. Ez lesz a választási kampányuk jelszava. – Tudom, hogy az ország lakosságának 2/3-a Jobbikos, csak még ő maga nem tud róla – jelentette ki a tájékoztatója végén Vona Gábor. Cz.Cs. MSZDP: Esélyegyenlőségről és szolidaritásról Jobbik: Készül a program Kanizsa – 6 Városháza 2009. november 19. Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Szeretettel várjuk az általános iskolák 4. osztályosait és kedves szüleiket a Batthyány Lajos Gimnázium két rendezvényére. Hagyományos nyílt napunkat 2009. november 21-én, szombaton 9 órakor tartjuk, amikor is meghallgathatnak egy tájékoztatót iskolánkról, illetve lehetőség lesz a kötetlen beszélgetésre, valamint az iskola végigjárására. Újszerű kezdeményezésként “Szélesre tárjuk az iskolakaput”, s lehetővé tesszük az érdeklődő diákoknak és szülőknek, hogy bepillanthassanak a tanórákba is. Várjuk a kiváncsiakat 2009. november 24-én 7.30-kor rendezvénytermünkbe, ahonnan elindulhatnak a különböző osztálytermekbe, a különböző tanórákra. BLG - Iskolavezetés Nyugdíjas Színházbérlet a Hevesi Sándor Művelődési Központban 2009. november 23. 16 óra Arany: A nagyidai cigányok Előadja: Gál Tamás színművész (Pozsony) Zene: Bodonyi András Zenés vallomás emberségről, szeretetről Stefancsik Annamária és Zayzon Csaba estje (Pannon Várszínház - Veszprém) Magyar vigasság zenés színpadi játék Szereplők: Kis Törék Ildikó, Varga Vilmos (Nagyvárad) “Te rongyos élet!” Dráfi Mátyás színművész önálló estje. (Komárom) A bérlet ára: 2000 Ft, vásárolható november 3-tól a HSMK információs szolgálatánál. Belépőjegy előadásonként 700 Ft. Ügyiratszám: 03-468-7/2009. Ügyintéző:Tóthné őri Ibolya. Telefon: 93/540 - 091. Tárgy: Nagykanizsa MJV Önkormányzata Nagykanizsa, 4386/34 hrsz-ú ingatlan telekmegosztási engedély ügyében döntés közzététele Hirdetmény Zalakaros Város Jegyzője a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (3) bekezdés értelmében felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építési hatóság döntést hozott a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (címe: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kérelmező, Nagykanizsa, 4386/34 hrsz-ú belterületi ingatlan telekalakítási (telekmegosztás) engedély ügyében. Az ügy tárgya: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (címe: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) 4386/34 hrsz-ú belterületi ingatlan telekalakítási engedély ügye. Építéssel érintett ingatlan: Nagykanizsa, 4386/34 hrsz-ú ingatlan. Az ügy iktatási száma: 03-468/2009. Tájékoztatom az érintetteket, hogy: az ügyben keletkezett iratokba betekinthetnek a Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1.) Tóthné őri Ibolya építéshatósági ügyintézőnél (földszint/ 03 szoba, telefon: 93/540-091) az alábbi ügyfélfogadási időben: hétfőn 8-14 óráig, kedden 8-14 óráig, szerdán 8-14 óráig, pénteken 8-12 óráig, a 03-468-6/2009. számú határozat ellen a hirdetmény levételének napjától számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de a Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán benyújtandó 30.000 Ft-os illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Az ügyben érintettek: a ingatlanokkal rendelkezni jogosult tulajdonosok: 360/61, 360/67, 638, 4001/4, 4386/10, 4386/11, 4386/32, 4386/33 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosai. Elektronikus elérhetőség: zkarosmuszak@mail.datanet.hu Vlasicsné Dörgönye Márta aljegyző Építéshatóság - 03-468-7/2009. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlését 2009. december 2. (szerda) 17.00 órára közmeghallgatás céljából összehívom. Az ülés helye: Medgyaszay Ház (Nagykanizsa, Sugár u. 5.) A közgyűlésre tisztelettel meghívom. Marton István polgármester A NAGYKANIZSAI KARITÁSZ CSOPORT Meghívó közmeghallgatásra 2009. november 24-én (kedden) és november 25-én (szerdán) 10-17 óráig JÓTÉKONYSÁGI RUHAVÁSÁRT TART a Medgyaszay Házban. AHatárőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik adójuk 1%-át az egyesület számára ajánlották fel. Köszönet támogatóinknak Kanizsa 2009. november 19. – Kultúra 7 Kurucz István: Indulatok nélkül a répcelaki robbanásról című könyvét mutatták be a Halis István Városi Könyvtárban. A hézagpótló, tényrögzítő könyv megjelenése a DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Zrt. anyagi támogatásának köszönhető. A könyvbemutatón megjelent nagyszámú érdeklődőt, olajipari szakembereket Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója, és Mádé Károly, a DKG-EAST Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. A könyvet Dr. Szabó György, a Falcon Oil & Gas Ltd. elnöke mutatta be. A kötet szerzőjével Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója beszélgetett. A könyvbemutató során megemlékeztek az elhunytakról. Gyászütemben megszólalt a bányászokat utolsó útjára kísérő klopacska, a kopogó lármafa, melynek hangjai mellett Udvardi Géza mérnök felolvasta a répcelaki áldozatok névsorát. A répcelaki tragédia után a felrobbant tartály repeszdarabjai bekerültek a Magyar Olajipari Múzeumba. Ezek mint kiállítási tárgyak, egy emlékművet alkotnak, ahol minden évben október végén vagy november elején megemlékeznek az olaj- és gázipar műszaki baleseteiben elhunytakról. A könyv előszavában Tóth János többek között így ír: 1969. január 2-án a Szénsavtermelő Vállalat répcelaki telepén bekövetkezett tartályrobbanás a magyar olajipar legtöbb áldozatot – kilenc ember halálát – követelt műszaki balesete, tragédiája. Hatan súlyosan, tizennégyen könnyebben sérültek meg. A bírósági tárgyalássorozaton az érintettek, a szakemberek megpróbálták bizonyítani vélt és/vagy valós igazukat. A végső ítélet – utólagos értékelés alapján – nem elsősorban igazságot, hanem jogot szolgáltatott, nem a valóság talaján állt. Valószínű, hogy az ítélet politikai utasításra született, így ártatlan emberek hosszabb-rövidebb ideig börtönbe kerültek. Az 1970-es évek politikai légkörében sem a büntetést elszenvedők, sem a hozzátartozóik nem mertek fellebbezni, tiltakozni a számukra igazságtalan ítélet ellen. Mindez elmaradt szabadulásuk után is. A rendszerváltást követően sokakat rehabilitáltak, ők ebből is kimaradtak. A könyv célja mégsem a rehabilitáció – ahogy a szerző is leírja a bevezetésben –, hanem a tények, események minél pontosabb, utólagos rögzítése, ami lényegében ellentétes a jogerős bírósági ítélettel, a korabeli médiumokban közöltekkel. A szerző, Kurucz István többek között így vall a könyv bevezetőjében: Negyven esztendővel később jogos lehet a kérdés, kell-e ez a könyv a történtekről, van-e róla mit beszélni, szükséges-e felidézni a pillanatot és az azt követő eseményeket? Volt, aki a gondolat felvetésekor határozottan kijelentette, hogy felesleges. Voltak akik úgy ítélték meg, hogy ez a tragédia is része a magyar olajipar történetének. A szerző már nagyon régen elhatározta a tárgyaláson történtek megírását. A robbanást követő per során az „előkelő” második helyet osztották rá, szakszerűen fogalmazva: ”másodrendű vádlott”, majd elítélt lett. A könyv megírásának időpontját valójában akkorra szerette volna tenni, amikor igaz lehet a választott cím szerint, indulatok nélkül írni a történtekről. A könyv nem könnyű olvasmány, nem nyújt szórakozást, kikapcsolódást, még azt sem garantálja, hogy kielégíti az olvasó kíváncsiságát. Valószínűbb az a tény, hogy számtalan új kérdést fogalmaz meg az olvasó számára, melyekre a választ is saját magának kell megtalálnia az idézett dokumentumok alapján. A könyv arra kíván bizonyítékot szolgáltatni, hogy a tartályok katasztrofális törésének megállapítható alapvető oka a túltöltésből fellépő túlnyomás, vagy egy erős dinamikus terhelés, ami a tartályok anyagában ridegtörést eredményezett. Czupi Gyula könyvtáros, a kötet sajtó alá rendezője többek között e szavakkal ajánlja az olvasónak Kurucz István könyvét: A kötet olvasója számára – akkor is, ha nem a szakma ismerője –, újra megnyílnak azok a lezártnak vélt bizonyítások, melyekre a vádak alapozódtak. Nem kell elfogadni ahhoz a szerző és a szakértő érvelését, hogy nyilvánvalóvá váljon előttünk: a bíróság nem vizsgált meg minden lehetőséget a történtek tisztázásához, sőt a megértést segítő, és bizonyos állításokat eleve megcáfoló adatokat nem értékelte megfelelően. Ezért vált a szerzőnek – a négy évtizedes kibeszéletlenség után – fontos feladatává a fiatalabb generációk számára állásfoglalás- kialakításhoz alkalmas információk átadása. Ez azonban már nem csupán a szakmai kérdések tisztázását, hanem a korabeli viszonyok megértetésének a kérdését is érinti. Czupi Gyula jó szívvel ajánlja mindazok számára Kurucz István könyvét, akik a negyven évvel ezelőtti Magyarországra is kíváncsiak. Bakonyi Erzsébet Könyv a répcelaki robbanásról Idestova huszonöt éve gyűjti csokorba, álmodja át, szövi újra fejében meséit Berecz András a nagy mesemondó, tréfamester és népdalénekes. Bármerre jár az országban, teltházas előadásain véget nem ér a móka, a kacagás. Így volt ez kiskanizsai előadásán is. Aki eddig nem ismerte őt, ez alkalommal megláthatta a mesemondás világgyújtó szellemét és azt, hogy a mesélő hogyan lehel lelket az egymásután megjelenített képeibe. A zömmel Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban és a Nyírségben gyűjtött mesék oltogatva, újraszőve, ízes szavakkal fűszerezve sajátos gondolatiság és lelkület kifejezői. Az életre keltett mesék bemutatták a jót és a rosszat. Gondolatokat fakasztottak és tanulságosak voltak. A politikusok meséitől eltérően Berecz András közösségformáló, hitből fakadó és hitet adó meséi nem csak szórakoztatóak, hanem megtartó erővel is bírnak. Cz.Cs. Kiskanizsán hittek a mesében A Móricz Zsigmond Művelődési Házban telt ház előtt lépett színpadra Orosz Zoltán tangóharmonika művész és együttese. A méltán népszerű eMeRTon-díjas művész már a kezdő dallal magával ragadta a közönséget. Reneszánszát élő hangszere segítségével a nézőket a harmóniák szárnyain elkalauzolta Dél-Amerikába, a Szajna partról a Balkánon, Izraelen keresztül Szibériáig. Aművész zeneileg rendkívül izgalmasan, temperamentumosan, kivételes tehetséggel mutatta be, milyen sokoldalú hangszer mestere. Az est folyamán a többnyire francia, orosz, spanyol, délszláv dallamok mellett a Balogh Zoltán gitárossal és Pengő Csaba bőgőssel színpadra lépő Orosz Zoltán elkalandozott a jazz és a klasszikus zene világába. Így kitűnő átiratát hallhattuk Brahms V. Magyar táncának. Az előadók nem feledkeztek meg a nóta- és csárdáskedvelő közönségről sem. Lenyűgöző volt látni és hallgatni az eredetileg hegedűre írt Pacsirta tangóharmonikára átírt változatát. Cz.Cs. Az ezerarcú harmonika mestere Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – 8 Városháza 2009. november 19. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban: 1. Cseresznyés utca (13466/32 hrsz) – Alsószabadhegyi utca ( 13443/8 hrsz) – Pásztor utca (13441, 13443/5, 13443/2, 13443/1 hrsz-ok) – Szabadhegy utca (13468/2 hrsz) határolt tömb rendezése – Pásztor utca nyomvonalának módosítása 2. Hevesi Sándor, Teleki, Kaposvári utcák szabályozási szélességének korrekciója 3. Lazsnak utca – Vadalmás utca – Herkules utca – Szálfa utca által határolt tömb rendezés alá vonása az előkert csökkentése céljából 4. Magvető utca – Alkotmány utca – 4120 hrsz-ú közút – 4150 hrsz-ú út – a (4170– 87)- ig tartó hrsz-ú földrészek déli határán tervezett kiszolgáló út – 4188/1 hrszú közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 5. 059 hrsz-ú út – Damjanich utca – 20307 hrsz-ú út – belterületi határ által határol tömb építési övezeti besorolásának módosítása 6. Erdész utca – Csengery utca – 3779/18 hrsz-ú út – vasúti pályatest által határolt tömb övezeti besorolásainak felülvizsgálata 7. 649/18 hrsz-ú út – 649/37 hrsz-ú közterület – Gábor Áron utca – 652/4 hrsz-ú országos közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 8. Vörösmarty M. utca – Petőfi S. utca – Rákóczi utca – Sugár utca tömbje besorolásának felülvizsgálata 9. Varasdi utca – Kisrác utca – Felsőtemető utca – Pápai utca – Bajcsai utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 10. Petőfi Sándor – Honvéd – Dózsa György utcák közötti tömb szabályozásának módosítása – a 71. szám alatti ingatlanra tervezett út megszüntetésének ügye 11. Vámház utca – Raktárház utca – 652/4 hrsz-ú országos közút – Gábor Áron utca által határolt tömb egyes útjai szabályozásának módosítása 12. Sikátor utca – Árpád utca – Magyar utca által határolt tömb építési övezeti besorolásának módosítása 13. Erzsébet tér – Fő utca – Sugár utca – Rozgonyi utca által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 14. Gárdonyi u. – Szentgyörgyvári u. – Veres P. u. – Marek J. u. által határolt tömb közterület- szabályozásának módosítása 15. Csengery utca (3779/8 hrsz) – jelenlegi belterületi határvonal – tervezett kiszolgáló út (3866/10 és 3899 hrsz) által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 16. Kórház utca – Szekeres József utca – 2544 hrsz-ú közlekedési terület – Teleki utca által határolt tömb 2501 és 2502 hrsz-ú ingatlanok közötti övezeti határának módosítása 17. 4089 hrsz-ú közterület – szombathelyi vasútvonal – 4076 hrsz-ú árok – Alkotmány utca (4066/2 hrsz) által határolt tömbbe tervezett út megszüntetése 18. Zemplén Győző u. (3063/4 hrsz) – 3058 hrsz-ú út – 3063/6 hrsz-ú út – Városkapu körút (3064 hrsz) által határolt tömb szabályozásának módosítása 19. Műemléki környezet határvonalának felülvizsgálata A tervdokumentációt – a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel – 2009. december 6-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Városi Főépítész, Nagykanizsa Szabályozási terv, Helyi Építési Szabályzat Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2009. november 20- án (pénteken) 16 órától az MSZDP irodában. (Nk., Rozgonyi u. 1. I. em.) Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: Hrsz. Helye, jellemzői Kikiáltási ár Időpont 2475/2 Nagykanizsa, Bajza u. 13. nov. 30. (megosztás után) 5 lakásos lakóépület + minden (teljes felújítása szükséges) 26.400.000 Ft + áfa következő hétfő A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az ingatlan teljes felújítás szükséges. Az ingatlan adatait tartalmazó iratokba az érdeklődők részére betekintési és másolási lehetőséget biztosítunk. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele: 1.000.000 Ft azaz Egymillió forint árverési előleg befizetése lebonyolító bankszámlájára vagy pénztárába. A versenytárgyalás részletes szabályai a versenytárgyalási dokumentációban kerül közlésre. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.) Telefon: 93/311-241. 16-os mellék. Versenytárgyalás Tisztelt Kanizsai Polgárok! Amennyiben Önök egyetértenek Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármesterének azon javaslatával, hogy a jövő évi - a 2010-es - víz- és csatornadíjak 10 %-kal kerüljenek csökkentésre a világgazdasági válság és az abból fakadó, a város polgárait sújtó nehézségek miatt, akkor kérem, jelezzék véleményüket önkormányzati képviselőjüknek vagy az alábbi ingyenes telefonszám hangpostájára: 06/80-200-848 (2009. november 16-25-ig) Köszönjük, hogy véleményt nyilvánított! Marton István polgármester Víz-vonal Ügyintéző: Szamosi Gábor. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Sugár u. 14. sz. alatti társasház kötelezése ügyében. Szám: 6/828- 13/2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltsége a Keszthely Város Jegyzője 3/20.801/4/2009. számú Nagykanizsa, Sugár utca 14. szám alatti társasház jókarbantartása ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezést elbírálta, az első fokú építésügyi hatóság fenti számú határozatát megsemmisítette és az ügyben új eljárás lefolytatását rendelte el. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, az eljáró másodfokú hatóság kérésének megfelelően a további ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint: A hirdetmény 2009. november 12-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.). Az eljáró hatóságok megnevezése: Keszthely Város Jegyzője 8360 Keszthely, Fő tér 1. Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. Az ügy iktatási száma: ZH/871-8/2009. Az ügy tárgya: Nagykanizsa, Sugár utca 14. szám alatti, 1157/1. hrsz. alatt felvett ingatlan építési engedélyezési ügye A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1157/1. hrsz-ú ingatlan valamint a 1157/3., 1126. és 1125. hrsz-ú ingatlanok. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy a másodfokú építésügyi hatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga Keszthely Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Keszthely, Fő tér 1.) megtekinthető az alábbi ügyfélfogadási időben: hétfőn 8-12 óráig, szerdán 8-12, 13-17 óráig, pénteken 8-12 óráig. A Ket. 109. § (1) bekezdése előírására figyelemmel az eljáró hatóság a keresetindítás lehetőségét biztosította. Nagykanizsa, 2009. november 09. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor építéshatósági osztályvezető Építéshatóság - 6/828-13/2009. Felhívás jótékonysági játékgyűjtésre Használt, jó állapotú játékokat gyűjtünk, hogy azok a gyermekek is örülhessenek karácsony napján, akik nehéz körülmények között élnek. Kérjük mindazokat, akik segíteni tudnak, 2009. december 22-ig a Nagykanizsa Kossuth tér 6. szám alá, az Angel Szépségszalonba (Tel.: 06-30-217-3922.) adják le adományaikat, melyeket decemberben, karácsony előtt Nagykanizsán az Erzsébet téren osztunk ki. Támogatók: Marton Istvánné, Menyhárt Erika, Kanizsa TV, Kanizsa Rádió, Szuperinfó, Kanizsa Hetilap. 38. szám (november 12.): „A legjobb ötlet sem ér semmit, ha nem dolgozunk rajta.” Nyertes beküldő: Tóth Józsefné, Kinizsi u. 15. Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét Szerkesztőségünkben személyesen veheti át. Rejtvényünk nyertese Kanizsa 2009. november 19. – Krónika 9 A Piarista Iskola Októberi Esték című előadásán a sorozat házigazdája Vereb Zsolt atya Andrási Attilát, a vajdasági Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatóját, rendezőjét kérte fel, hogy beszéljen a trianoni tragédia után a Délvidéken és a Vajdaságban kialakult kisebbségi lét főbb jellemzőiről. Az előadó a magyar kisebbség jelenlegi életkörülményeivel, annak kialakulásával, elemzésével kezdte. Történelmi visszatekintését a XVI. századig, vagyis az oszmán birodalom európai térnyeréséig vezette vissza. Ismertette a mohácsi csatavesztés előtti (délvidéki) lakosság számarányos összetételét nemzetiségekre bontva. Kiderült, hogy a térségben a török uralom alatt elkezdődött a magyar lakosság szervezett kiűzetése, kiirtása, rabigába hajtása. Helyettük kezdetben a bunyevácokat, későbbiekben szerbeket telepítettek be. Később, a XIX. században a pánszlávizmus megjelenésével a szerbek nyíltan kötődtek a kereszténység Bizánc által meghatározott vonulatához. Ez erős pravoszláv, orosz kötődést jelentett, illetve jelent mind a mai napig. Ez a kötődés 1848-ban a szabadságharc idején a térségben erős szembenállást gerjesztett a magyarság és a szerbség között, mely a kiegyezés időszakával a szerb függetlenségi és elszakadási kísérletek folyamán tovább erősödött. A monarchia alatt az elszakadási kísérletek a szerbség által végig kimutathatók voltak. Az elsődleges ellenségük nem Ausztria, hanem Magyarország volt, hiszen magyar területen éltek. A Délvidék leválasztására már 1848 után tudatosan törekedtek. Az egyre erősödő pánszlávizmus közvetlen előidézője az I. világháborúnak, hiszen a Fekete Kéz nevű szervezet az orosz titkosszolgálat felügyelete alatt működött. Aháború után jött Károlyi Mihály és Linder Béla. Az utóbbi egy hét alatt felszámolta a magyar hadsereget. Tehát Délvidék akadálytalanul a szerbeké lett. A szerb fél ezt nem megszállásnak, hanem hódításnak tekintette, így az első pillanattól elkezdődött a nemzeti elnyomás. Andrási Attila eztán az elnyomó rendszer módszereit ismertette. Elmondta, elsőként a magyar nyelvet kellett kiszorítani a hivatalokból, a közéletből. A kisebbségiekkel szemben fontos volt a kettős mérce alkalmazása a törvényhozásban, ami mind a mai napig tapasztalható. Példaként az előadó a temerini fiúk esetét hozta fel. A kisebbségi létet veszélyezteti a lakosság fogyásával párhuzamosan történő betelepítés. Ez ellen a területi autonómia elérésével lehetett volna harcolni. „Igaz, most kaptuk meg a kulturális autonómiát, de ez semmit nem változtat a fogyásunkon. Minél kevesebben vagyunk, annál több jogunk lesz. Az utolsónak meg mindenhez meg lesz a joga. Szabad magyarul beszélnünk, de ez a fizikai agressziótól nem véd meg. Nehéz a kisebbségi lét, főleg hátország nélkül.” – mondta az előadó. Példaként felhozta, hogy egy horvát újságíró bántalmazása után a horvát kormány másnap lezárta a közös határt. Azóta egy horvátot sem bántalmaztak. Ha egy nemzetet néppé züllesztenek, és szolga helyzetbe hoznak, akkor szégyen vállalni az identitást. Végezetül a színházi élettel kapcsolatosan elmondta, Szabadkán működik a Délvidék legjobb magyar nyelvű színháza. Sajnálatos, hogy a politikai és gazdaságpolitikai tényezők miatt immár ott ismeri a lakosság a legkevésbé a magyar szót. Zárszóként egy kínai közmondást idézett: „Mikor a szavak elvesztik erejüket, elvész a szabadság.” Ugyanis a jólneveltség nem azonos a simulékonysággal. Czene Csaba Kisebbségi lét hátország nélkül Ismét közös együtt gondolkodásra hívtuk a város óvónőit a Piarista Iskolába. Míg három éve az óvodából iskolába való átmenet volt vizsgálódásuk tárgya, tavalyelőtt a szülőkkel való együttműködés lehetőségeit vették górcső alá. Az elmúlt tanévben pedig az érzelmi nevelés nagy és szinte kimeríthetetlen témáját indították útjára. Idei témájuk a hazaszeretet, a nemzeti hovatartozás és a magyarság-tudat alakítása volt. Ha egy nép nem ismeri meg múltját, hogyan néz szembe a jövő kihívásaival? A gyökértelen fa is kiszárad, az önazonosságát feladó nép pedig könnyen a történelem süllyesztőjébe kerülhet. Soha nem volt aktuálisabb a téma, mint ma. Mindannyian a jövő nemzedékének alakításán fáradozunk. Nem engedhetjük, hogy gyermekeink élete csupán a fogyasztásra szűküljön. A fenti gondolatmenet továbbvitelére kérték pedagógus kollégáikat. Vetítettképes előadásokkal, értékes beszámolókkal érkeztek a város óvónői. Láthatták a néphagyományok gazdag tárházának felelevenítését, hallhatták az ünneplés és a hazaszeretet csíráinak elültetését és fontosságát. Ismét ámulatba ejtettek mindenkit azok az óvónénik, akik hihetetlen ötletgazdagsággal, elszántsággal és tengernyi szeretettel nevelgetik a csemetéket. A tanítóik a kisiskolások ünnepléseiről beszéltek. Idei előadó Paulik Dezsőné, sokuk Kati óvónénije volt. Különösen tetszettek az alábbi gondolatai: „A haza először csak a szűk családot, a közvetlen környezetet, apát, anyát, testvéreket, nagyszülőket jelenti a gyerekeknek, azokat, akikhez tartozik. Aztán tágul a világ, s ezzel együtt a haza is. Az utca, a szomszédok, a játszótér, a falu, a város… s jön az óvoda… létrejönnek ott is a kötődések. Lassan kialakul az én mellett a mi tudata.” Majd utalt Kodályra, aki szerint „a tudat alatti magyarság első talpköve a nyelv”. Az édesanya az első megnyugtató szavaival, a ringatás dallamával, a höcögtetőkkel és lovagoltatókkal nem hazaszeretetre, magyarságra akar nevelni, mégis azt teszi. És ezt folytatja az óvó és tanító néni a meséléssel, a szép, tiszta beszéddel. Viszont a tévé áldatlan hatásait nem hagyhatta ki a sorból. A zenei nevelés fontosságát újból és újból kiemelte. Majd szólt az ünneplésről is. „Az ünnepeknek különös jelentősége van a nevelésben. A kisgyermekre erősen hatnak a külsőségek, rajtuk keresztül éli át, hogy ez most más, mint a hétköznapok… fontos szerepük van a jelképeknek. Bár lengene minden házon ilyenkor a magyar zászló! És a kokárda se kerülne le olyan hamar a kabátunkról! Legyünk büszkék rájuk!” És nem hiányoztak a tizenöt unokával megáldott boldog nagymama személyes tapasztalatai sem. Hogy a kisebbek legszívesebben gyermekkoráról meséltetik a nagymamit. No, meg az édesapjukról kérdezik sokszor: hol jártak, mit csináltak annak idején. Majd az ajándékozási szokások sem maradhattak el: szülinapra „ismerd meg hazádat!” kirándulás a nagyival, vagy hangversenybérlet s nem utolsósorban egy-egy értékes könyv. Végül Jókai Anna imáját idézte: „…át ne lyukadjon helyünkön a térkép, ki ne radírozzon a világi lét végképp” A rendezvény elején az iskola másodikosai adtak elő népi gyermekjátékokat, Vizeliné Paksi Valéria vezetésével. A végén pedig elhangzott egy vers három kislányról, az elnyomatás éveiből. Babaruhának való anyagot kerestek a varrós dobozban. Egy kokárdát találtak, s könnyes örömmel csókolgatták. őket látva a költőnő is bízni kezdett: „Forrómeleg szállott a szívemre: Magyarország még nincsen elveszve!” P.SZ.I. „Magyarország még nincsen elveszve” Köszönet a HSMK-nak A közelmúltban tudósítottunk arról, hogy a Nagykanizsaiak a Nemzetért Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház a HSMK-ban Wass Albert Erdők Meséje című darabjával vendégszerepelt. A jótékony célú, közösségteremtő előadás, a nagyszámú látogatottság ellenére is veszteséget hozott a szervezőknek. Az előadás szponzorálását – talán a válság miatt – eddig senki sem vállalta. A napokban Farkas Tibor, az intézmény igazgatója kijelentette, hogy az intézmény a színdarab bemutatását a terem bérleti díjának elengedésével támogatja. Kanizsa 10 – Színes 2009. november 19. Óraátállítással kapcsolatos észrevételével kereste fel szerkesztőségünket egy lokálpatrióta olvasónk. Bosszantotta ugyanis a tévében és újságokban közölt hír, mely szerint Magyarországon 1980-ban vezették be a kettős időszámítást, míg Amerikában 1916-ban. Olvasónknak az a véleménye, amikor ezt olvassuk, nyugodtan hozzátehetjük, és büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország legelsőnek, vagy a legelsők között vezette be az új nyári időmérést. Állítását dokumentumokkal is igazolta. Többek között azzal az I. világháború második esztendejéből származó történelmi emléklappal (képünkön), amelyen ez olvasható: Ezen okmány birtokosa 1916. április 30-áról május elsejére virradó éjszaka kezdődött új időmérés történelmi emlékére – a megtakarított egy óra értékéből – adományozott a háborúban teljesen megrokkant hősök otthona, a Nemzet Háza javára, amit az Auguszta Alap nevében aláírásunkkal igazolunk. Olvasónk egyik hobbijához tartozik a magyar pénztörténet. Ismeri a Hadsegélyező Hivatal kiadványát, segély-bélyegeit, tanulmányozza a hadi- és polgári fogolytáborok pénzkibocsátását. Így került hozzá az I. világháborúval kapcsolatos több ezer dokumentum. Természetesen érdekli a II. világháború története is, de kedvence az első, mert az az utolsó olyan háború, ahol még az emberi tisztesség, becsület és lovagiasság minden oldalról szerepelt. A Magyar Királyi Hadügyminisztérium égisze alatt millió polgári segélyező szervezet is működött a hadiözvegyek, hadiárvák, hadifoglyok megsegítésére. A nyári időszámítást az I. világháború utolsó három évében, valamint a II. világháború alatt is bevezették, 1941-től egészen 1948-49- ig. Arra már mindenkinek emlékeznie kell, és dokumentumok is igazolják, hogy 1954-57 között is élt a nyári időszámítás. Az óraállításnak akkoriban óriási jelentősége volt, mert az emberek kénytelenek voltak egy órával korábban felkelni, így egyrészt takarékoskodhattak a világítással, másrészt több lehetőségük volt arra, hogy kihasználják a hosszú nyári napokat, ezáltal többet dolgozzanak, többet éljenek. Ma már kétségbe vonják a megtakarítás jelentőségét, hiszen a villamosenergia felhasználásának zöme nem a világításra megy el, hanem a különböző háztartási gépek, légkondicionálók működtetésére. Az óraátállítás története azt tartalmazta, hogy energiatakarékossági okok miatt vezeték be az alternatív időszámítást elsőként az USA-ban, 1916-ban. Az akkoriak számításai szerint ezzel 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát lehet megtakarítani az országban. A nyári időszámítás megvalósításának módját az a csillagászattal összefüggő jelenség adja, hogy a Föld északi féltekéjén a napéjegyenlőség kezdetétől (március 21.) a végéig (szeptember 23.), hosszabbak a nappalok, és rövidebben az éjszakák, mint télen. Az 1970-es években az energiaínség sok mindenre rákényszerítette a fogyasztói társadalmakat, többek között arra is, hogy takarékoskodjanak a villamos energiával. Az európai országok közül elsőként Franciaország az 1973-as olajválság után, 1976-ban vezette be az energiatakarékossági célú nyári/téli időszámítást. Románia 1979-ben, míg a nem valóságos adat szerint Magyarország 1980-ban. Egy, a kilencvenes évek végén készített magyar felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos- energiájának megfelelő áramot takaríthatunk meg. A legújabb számítások és felmérések kimutatták, hogy az energiafelhasználási szokások átalakulása miatt már nem lehet ezzel a módszerrel energiát megtakarítani. Amegtakarítás legnagyobb része abból fakadt, hogy elég volt egy órával később bekapcsolni a közvilágítást. Ma azonban ez a rendszer sokkal rugalmasabb, a lámpák kibekapcsolását a sötétedéshez közvetlenül hozzá lehet rendelni. Bakonyi Erzsébet A téli/nyári időszámításról Emlékezés a Magyar Szabadságharc 161. évfordulójára Pozsonytól- Aradig című kiállítás nyílt a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportjának szervezésében a Hevesi Sándor Művelődési Központ emeleti csarnokában, melyet éremcsere-érembörze követett. A programot Balogh László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg. – Az éremgyűjtés több, mint hobbi, ez szenvedély, kulturális örökség, őrzés és teremtés. A kiállított tárgyak a 1848/49-es forradalom és szabadságharc dokumentumai: képek, képeslapok, könyvek, nyomtatványok, fémpénzek és bankjegyek, köztük a nekünk oly kedves Kossuth bankók. Az érme- és papírpénz kollekció a teljes, forgalomba került fizetőeszköz-listát bemutatja. Különlegességnek számít az az érmesor, mely a tizenhárom aradi tábornoknak állít méltó emléket. Bár a magyarországi „érmészet” hosszú ideig csak a pénzkészítésre korlátozódott, nem feledhetjük a körmöcbányai és gyulafehérvári verdéket. S azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a numizmatika egyben éremtan, pénztörténet is: a pénzek felirataival és ábrázolásaival, készítésük történetével, régebbi korok gazdasági életében betöltött szerepével foglalkozó történeti segédtudomány. Fontos missziónak tartom, hogy a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete mintegy négyezer taggal segíti a numizmatikai magángyűjtemények gazdagítását, s ezek révén a nemzeti értékek megmentését, a kulturális örökség megóvását. Büszkeséggel tölt el, hogy Nagykanizsa is kapcsolódik ehhez a mozgalomhoz, immár 1968 óta. A HSMK-ban működő csoport már több emlékérmet is kiadott. S nem utolsósorban fontos az is, hogy a magyar múlt és hadi dicsőség jegyében nem csupán a 48-as eseményekre emlékezhetünk ezzel a bemutatóval, hanem mindez figyelmeztethet a hagyományőrzés fontosságára is. S.E. Éremkiállítás és -börze Kanizsa – Szárnybontogat2009. november 19. ó 11 Enyhe tengeribetegség és útlevélkeresgélés után megérkeztünk… és hirtelen minden megváltozott. A nap halványabban sütött, a fák hevesebben hajolgattak, mellettünk pedig első látásra sofőr nélküli járművek húztak el… Izgatottak voltunk. Pár óra és megszűnik a "jó világ" – a féktelen magyar hablatyolásról könyörtelenül át kell térnünk a megfontolt, érthető és sokszor rendkívüli agymunkát igénylő angol beszédre, de mindenekelőtt minél jobb benyomást kell tennünk vendéglátóinkra, ideiglenes anyukáinkra és apukáinkra… Izgalmunkat azzal próbáltuk elűzni, hogy megosztottuk egymással negatívabbnál negatívabb, hallomással szerzett előítéleteinket. Először is ugye, az angolok nyersen eszik a húst. Hülye vagy, nem is esznek húst, vegák azok mind. Az angoloknál estére sosincs meleg víz. Hülye vagy, azok olyan nomádok, mosni is a kúthoz járnak. A városba érve nagyjából mindenki tudomásul vette, hogy az elkövetkezendő egy hétben könyörtelenül megismerkedik a múlt századi falusi élet minden gondjávalbajával, ja meg egy nem túl kellemes családdal, mert hát ugye angolok, senki ne reménykedjen. Bevallom, jobb félni, mint megijedni, de ez esetben semmi ilyesmire nem volt szükség. Középkorú, sötét hajú, hevesen integető néni nevetett ránk - hogy, hogy nem, de rögtön tudta, hogy mi vagyunk az ő magyarjai. Mutatta, hogy fáj a háta, így készségesen megtömtük mi a csomagtartóját bőröndjeinkkel, majd magunkat is beszuszakoltuk. Én kerültem előre, s bár ez utána is így maradt, mindig bennem volt az érzés, hogy – itt, a baloldalon – most tulajdonképpen én vezetek… Végighajtottunk a streetek, roadok és lane-ek labirintusán, mígnem leparkoltunk egy, a többitől semmiben sem különböző vöröstéglás előtt. Csomagokat ki, be a házba… El sem hittük, hogy ismét parkett van a talpunk alatt és négy meleg, biztonságot adó fal vesz körül minket. Két szobatársnőm elfoglalta az udvarra néző ablak alatti franciaágyat, úgyhogy nekem jutott a szoba túlsó végében fekvő szivacs, mely eleinte kissé kényelmetlennek tűnt, itttartózkodásom további szakaszaiban azonban túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen sóhajtozzam – az órákig tartó buszozások után sokszor úgy éreztem, ennél kényelmesebb fekhelyről álmodni sem tudnék… Vendéglátónk, June viszonylag hamar lezavarta az elmaradhatatlan körbevezetést; bemutatta nekünk a konyhát, a konyha mögött a sufnit, a spájzot és a kamrát (mivel három ilyesfajta helyiséget láttunk, gondoltuk, csak nem hívják őket ugyanúgy, hiszen mégis mi értelme lenne egy ekkora házban, mondjuk, három kamrának), a – sajnos mindig foglalt – számítógépet, a tipikusan szűk angolvécét, majd az emeletet a kissé már tágasabb fürdővel és a mindig mosolygó és felettébb megmosolyogtató angoltudással rendelkező francia lánnyal (Morinnak emlegettük; minden kedves franciául beszélőnek szíves elnézését kérem, de sajnos abból a kacifántos kiejtésből se mi, se June nem tudtuk úgy kihámozni azt a keresztnevet, hogy a lány utána hallgasson is rá). Igaz, utunk vége felé már annyit meg tudtunk tárgyalni, hogy Mirséknél minden bizonnyal az asszony viseli a nadrágot, méghozzá ijesztő határozottsággal, de hát nem baj az, éljenek a nők, és (milyen megnyugtató), se a magyarok, se a franciák nem tudják lehúzni az angolvécét… Új környezet ide vagy oda, másnap bizony hétfő volt és iskolába kellett menni. Halálosan izgatottak voltunk, számítván sok új anyanyelvbeli barátra, de odaérve tudomásul kellett vennünk a tényt, hogy szervezőink azért ragaszkodtak annyira ehhez a héthez, mert itt ilyenkor nincs iskola. Izgatottan járkáltunk föl-alá a kongó, patyolattiszta, tágas ajtajú osztálytermekkel övezett folyosókon, egészen, míg értünk nem jöttek az anyanyelvi tanárok…. …és onnantól fordítottunk, egy röpke tízperces szünetet leszámítva délig folyamatosan. Hogy megbecsültük az iskola kapuin kilépve "édes anyanyelvünket", melyen arról beszélünk és annyit, amennyit csak akarunk! Persze ez semennyit nem vett vissza abból az – általában sikert hozó – izgalomból, amit az általunk lassan tíz éve tanult nyelven való megszólalás, társalgás és (jó esetben) az itt élők megértése jelentette… És bár egyes fölöttébb lelkes útikönyvírók szerint Londont megismerni egy élet sem elegendő, mi úgy éreztük, a főbb kerületeket mégiscsak sikerült a velejükig áttanulmányoznunk – az utolsó napokban már pontosan tudtuk, mikor merre fog fordulni a busz. Bejártuk az összes múzeumot, hidat, templomot, költekeztünk az Oxford Streeten, elámultunk a London Eye-on, fényképezőt-telefont-kabátot felejtettünk a Trafalgar téri szökőkút padkáján és megállás nélkül rohantunk kissé gyorslábú, mindenen hamar túl lenni kívánó idegenvezetőnk után, aki bizony nem mindig tartott népszámlálást… de hogy, hogy nem, április 21-én, hétfőn, kerek tíz nappal beszállásunk után, újra ismerős tájon, magyar földön jártunk. A benzinkúton a vécének hiányzott a támlája, a papírtartó maradványai elhagyatottan hevertek a földön, de legalább le lehetett húzni. S ahogy elnéztem azokat a mellettünk magyaros toleranciával száguldozó, furcsán balkormányos személyautókat, visszagondoltam a szigetországban eltöltött időre és hirtelen furcsa érzés fogott el. Biztos, hogy letelt az a tíz nap…?! Harmadik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium közös, „Megírország” nevű szépírói pályázatát. Idén nagykanizsai pályamunka is került dobogós helyre, mégpedig a Batthyány Lajos Gimnázium 11. A osztályába járó 17 éves Csejtei Dóra Bejgli, újság, kantáta című írása, mely próza kategóriában második helyezett lett. Dóra egy újságban olvasta a pályázati kiírást, melyben szerepelt, hogy a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium líra, epika, humoros próza és jelenet műfajokban várja a szépirodalmi alkotásokat. Külön erre az alkalomra nem készült, hanem elővette addig megírt munkáit, s beküldte azt, ami szerinte a legjobban megfelelt ezen kiírás kritériumainak. Hozzátette, ugyan ezt az írását már több helyre is elküldte, s érkeztek is pozitív viszszajelzések, de a helyezés mindeddig váratott magára. Lapunknak elárulta, kilenc éves kora óta ír, először az öccsével való apróbb konfliktusok, gyermeki csínytevések hozták meg számára az ihletet. Régebben minden szabadidejét írással töltötte, több regényt is elkezdett, melyek közül csak néhányat fejezett be. Mostanság a tanulás mellett kevesebb ideje jut hobbijára, a következő tanévben itt az érettségi, s közben nyelveket is tanul, bölcsészkarra szeretne járni. A pályázati kiírások meghozták számára a rövidebb műfajt, a novellát is, s egyben hozzászoktatták, hogy számítógépen alkosson, bár a ceruza sercegése a papíron elmondhatatlan élményt jelent számára. Művei témáit tekintve – saját bevallása szerint – nem igazán mély tartalmú alkotásokról van szó, mert ha leír valamit, nem a sztori miatt teszi, az ő esetében inkább a stílus élvez nagyobb jelentőséget. Soha nem mesél lehetetlen dolgokról, mindig csak olyanokról, amik bármikor előfordulhatnak a világban, családi, baráti kapcsolatokról, mindennapi problémákról, melyek elgondolkodtatják az olvasót. Sokat számít neki, hogy párbeszédei jellemezzék szereplőit, s ennek sikerességét már többen is elismerték. Huszonhat alkotó több, mint félszáz pályamunkájából fognak válogatni annak az antológiának a szerkesztői (Megírország 2009. címmel), mely a 2010. évi Könyvfesztiválra fog elkészülni, s melyben Dóra története biztosan szerepelni fog. Steyer Edina Megírország Pirítós, jobbkormány, Trafalgar Csejtei Dóra: Kanizsa 12 – Hirdetés 2009. november 19. 2009. október 22 - december 10-ig JÖVőRE VELÜNK UGYANITT, UGYANENNYIÉRT! Ha 2010-re idén rendeli meg valamely termékünket (előleg befizetése mellett) a 2009-es árakon készítjük el! RÉSZLETFIZETÉS! Multifokális lencse AKCIÓ -30% Fényre sötétedő lencse AKCIÓ! Az akció november 30-ig érvényes! A Nagykanizsai Honvéd Kaszinó tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2009. november 25-én, 18 órakor Péntek Imre: Félrebeszéd (Pannon Tükör könyvek) Tóth Imre: A lélek nulla foka (Parnasszus Kiadó) című irodalmi estre Köszöntőt mond: Balogh László OKISB elnök Köteteket bemutatja: Szemes Péter esztéta, Turbuly Lilla költő Köszöntőt mond: Kelemen Gyula énekmondó Helyszín: Honvéd Kaszinó (Nagykanizsa, Ady u. 7. Tel.: 93/311-036) A Nagykanizsai Honvéd Kaszinó meghívja Önt a „Felukkával a Níluson” című rendezvényre 2009. november 27-én (péntek) 16.00 órakor Helyszín: Honvéd Kaszinó (Nk, Ady E. u. 7. Tel.: 93/311-036) Házigazdák: Halmos Ildikó igazgató, Gelencsér Gábor újságíró 16.00 óra Egyiptom tegnap és ma - kiállítás megnyitó. Köszöntőt mond: Szmodics Józsefné, Művelődési és Sport Osztály vezető. Megnyitja: Molnár László. Közreműködik: Orff Ütőegyüttes 16.30 óra Egy régész hétköznapjai Egyiptomban. dr. Vanek Zsuzsanna régész-egyiptológus vetített képes előadása 17.30 óra Filmvetítés Egyiptomról, valamint díszés használati tárgyak bemutatása. Közreműködik: Sheba Hastánc 18.00 óra Magyar felfedezők és utazók Észak- Afrikában címmel Gelencsér Gábor újságíró vetített képes előadása 18.30 óra Egyiptomi ízek... Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. 4M Rehabilitációs Munkaerő-piaci Programja ingyenes MUNKÁLTATÓI FÓRUMOT szervez „A rehabilitációs hozzájárulást érintő 2010. évi változásokról és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról.” Helyszín: Nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár Időpont: 2009. november 26. 13 óra Elérhetőség: 93/311-732, nk-4m@t-online.hu Kanizsa 2009. november 19. – Ez + Az 13 Horoszkóp A munkádban ne kapkodj, mert hibázol! A magánéletben a baráti kapcsolatok dominálnak. Szervezz egy fergeteges bulit, ahol remek lesz a hangulat, mindenki jól érzi majd magát. Jó kommunikációs képességeddel előnyös megállapodásokat köthetsz a héten. Magánéletre sem időd, sem, pedig energiád nem jut, de legalább esténként ossz meg kedveseddel egy jó vacsorát! Itt van az ideje annak, hogy munkádban megmutasd igazi tehetségedet! Örülsz, amikor esténként kedveseddel együtt lehetsz - kedvedre van az intimitás. Nem is vágysz arra, hogy bárhová is elmenjetek. Ha fontos dolgot akar kedvesének mondani, sok múlik azon, hogyan adja elő. Figyeljen oda az ő érzéseire is és beszéljék meg, neki mi lenne a legjobb. Találjanak közös, jó megoldást. Kapcsolatának csak az adhat biztos alapot, ha minden tekintetben kölcsönösség él a két fél között. Vagy legyen őszintébb, vagy érje be azzal, amit párja most megad. Most minden olyan elfoglaltság vonzza, amely az önmegismeréssel kapcsolatos. Kíváncsi rá, mások hogyan gondolkodnak bizonyos témákról és kérdésekről. Most tele van energiával, használja ki. Fontos, hogy a partneréhez fűződő viszonya igen közeli legyen. Nem szereti a felszínes, futó kapcsolatokat, éreznie kell, hogy társa lelke legmélyéig látja és elfogadja Önt. Sorra aratja a babérokat a szerelemben. Nyitott most a közeledésekre, de csak egy bizonyos pontig. Fontosabbnak tartja a kapcsolat mélységét, mint a mennyiséget vagy a vágyak azonnali teljesítését. Kedvese erőt vesz magán és megpróbálja megadni Önnek a szabadságot. Értékelje ezt a gesztusát, hiszen tudja, milyen nehezére esik ilyen kevéssel beérnie. Munkájában is több szabadságot kap a héten. Nincs most szerelemre hangolva, mert egy olyan eszményi kapcsolatot szeretne, amelyhez nehéz megtalálni a másik szereplőt. Amint eljön az ideje és felbukkan az ideális pár, újraébred Önben minden érzés. Érzi, a következő lépést csak akkor tudja megtenni, ha életének bizonyos területeit rendezi. Zárja le régi dolgait, döntsön, ha költözést tervez, igyekezzen minél hamarabb megtalálni új otthonát. Sokszor akkor kapunk meg valamit, amikor már végleg lemondtunk róla. Bízzon benne, hogy ami Önnek jár, azt meg is fogja kapni, ami pedig nem jön össze, annak nincs helye az életében. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Elveszett? Megtalálta? Segíthetünk? Kanizsa Rádió 510-986 516-700 FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 A megfejtéseket személyesen szerkesztőségünkbe vagy levélcímünkre, a 8801 Nagykanizsa, Pf. 154-re várjuk! A helyes választ beküldők között Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét sorsoljuk ki. SZOLGÁLTATÁS VEGYES TÁRS BÉRLET 14 Kanizsa – Apró 2009. november 19. INGATLAN Gyékényesen az „A” szektorban közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany.) Érd.: 30/227-3294 Városközpontban három szobás, 76 m2-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: 30/411-4010 (7107K) Nk-án a Csengery utcában 56 m2-es, kétszobás, egyedi gázas lakás (pince, padlás, kert) eladó. (7096K) Nagykanizsa belvárosában 700 m2-es, társasház építésére alkalmas telek eladó! Érd.: 30/227-3294 (7108K) Deák téri patinás épület I. emeleti galériás stúdiólakása – akár irodai hasznosítással – eladó vagy kiadó. Érd.: 30/901-9013 (7112K) Nk-án a belvárosban téglaépületben 74 m2-es, három szobás, egyedi fűtéses lakás + 18 m2-es raktárhelyiség + kamra helyiség eladó. Érd.: 20/9349- 110 (7129K) Nk-án a Dózsa György 117/B. alatt II. emeleti, cirkofűtéses, 79 m2-es, három szobás lakás eladó. Irányár: 11,8 millió Ft. Érd.: 30/396-1910 (7130K) Városkapu krt. 16. szám alatt felújításra szoruló 54 m2-es, két szobás, nagy konyhás lakás eladó. Érd.: 20/541-0542 (7131K) Belvároshoz közeli, II. emeleti, amerikai konyha - nappalis, egy hálószobás, igényes lakás bútorozottan, 2009. december 1-től albérletbe kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/253-3433 (7126K) Vendéglátásra alkalmas (de más célra is használható), kb. 100 négyzetméteres (két terem, raktár, közlekedő, személyzeti- és nyilvános helyiségek) üzlet teljes felszereléssel kiadó. Érd.: 30/227-3294 (7116K) Garázs kiadó a Rózsa u. 10-ben, akár üzletnek is alkalmas. Felszereltség: víz, villany (280V), mellékhelyiség, zuhanyzó, légkondi. Érd.: 93/700- 076 (7132K) Külön bejáratú udvari lakás hosszú távra kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/458-0110 (7133K) Nk-án Múzeum téri társasház 40 m2 pincehelyiséget bérbe adna. Érd.: 30/649-0184 (7134K) 50 mázsa léalma (20 Ft/kg), valamint 50 mázsa kiváló minőségű étkezési alma (70 Ft/kg-tól) eladó Letenyén. Ugyanitt vajkörte eladó 85 Ft/kg áron. Érd.: 30/9932-534. Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555-3014 (6430K) Almaértékesítés termelőtől több fajtából Nagykanizsa, Kisfaludy u. 2/c. alatt. Eladási ár: 75 Ft/kg-tól. Tel.: 312- 479, 20/570-7717 Toshiba 72 cm képátlójú színes, txtes, sztereo TV 22.000 Ft-ért eladó. Érd.: 20/931-1283 Fujitsu Siemens Amilo típusú laptop újszerű állapotban, jogtiszta Windows Vista Homa Basic szoftverrel 110.000 Ft-ért eladó. 17” WXGA kijelző, Intel CeleronM 1,86 GHz processzor, 120 GB winchester, 1 GB RAM, wifi, WLAN, DVD író dual layer, csatlakozók. Érd.: 30/9932-534 (7145K) Készpénzért vásárolok régi dísztárgyakat, festményeket valamint sötét alapszínű Zsolnay tárgyakat. Érd.: Nagykanizsa 30/332-8422 (7136K) Nk-án piros színű, bontott, 40x40- es pala ingyen elvihető. Érd.: 30/332- 2737 (7137K) Gyógypedikűrt és pedikűrt vállalok kedvező áron. Szükség esetén házhoz is megyek. Érd.: 30/270-8592 (7121K) Meghibásodott távirányítóját (tv, hifi, video, dvd) megjavítom. Tel.: 20/510-2723 (7122K) TV szervíz a Kórház u. 3-ból Ady u. 11. szám alá költözött. Nyitva: 9-15 óráig. Távirányítók 1990-től kaphatók. Tel.: 30/597-1530. (7138K) “Egy termék, amelyről eddig csak álmodozhattak a nők.” Világújdonság. Érd.: 20/9591-157 (7142K) Kedvezményes pihenés Club Dobogómajor üdülőfaluban, Cserszegtomajon (Hévíztől 800 m-re) 2009. december 12-19-ig négy fő részére, két szobás apartmanban. Részvételi díj: 50.000 Ft + idegenforgalmi adó. Az üdülőfalu területén melegvízű fedett medence, pezsgőfürdő és szauna ingyenesen használható. Étkezés az üdülőfalu éttermében is megoldható. Érd.: Faragó Tibor Letenye, Petőfi u. 68. Tel.: 93/343-704 (7139K) Úszásoktatás! Úszóedzői képesítéssel, 5 éves kortól úszásoktatást vállalok. Tel.: 93/312-798, 30/319-7662 (7140K) Fogyni szeretne? Ajánlok egy kifizetődő megoldást. Érd.: 20/9591- 157 (7141K) 48 éves független férfi rendezett egzisztenciával keresi párját hozzáillő hölgy személyében. Jelige: „Találkozás”. Leveleket a Szerkesztőségbe kérem: Pf. 154. (7143K) Középkorú, de nem középkori gondolkodású férfi nem ritkítja, hanem keresi párját tartós kapcsolat céljából. Leveleket a szabolegeny03@gmail.com e-mail címre kérem. (7144K) November 19. 10 és 14 óra Gyermekszínházi bérlet PIROSKA ÉS A FARKAS - táncmese a VSG-Danszgrupp (Budapest) előadása Belépődíj: 650 Ft November 20. 19 óra ZSÉDA ROUGE TOUR 2009. - Zséda élő lemezbemutató koncertje Belépődíj: I. hely: 2900 Ft, II. hely: 2700 Ft November 21. 15 óra "TűVARÁZS-VARÁZSTű" - Mihály Edith x-szemes mesekép kiállítása November 23. 14. óra Felsős színházbérlet - Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA - GÁL TAMÁS színművész előadásában Belépőjegy: 900 Ft November 23. 16. óra Nyugdíjas színházbérlet Arany János: A NAGYIDAI CIGÁNYOK - GÁL TAMÁS színművész előadásában Belépőjegy: 700 Ft November 24. 15 óra "KARÁCSONYVÁRÓ" - kézműves kiállítás a Szociális Foglalkoztató dolgozóinak munkáiból A kiállított termékek megvásárolhatók November 24. 19 óra Rátkai bérlet Paul Portner: HAJMERESZTő bűnügyi társasjáték a Csiky Gergely Színház (Kaposvár) előadása Belépődíj: I. hely 2800 Ft, II. hely 2500 Ft November 20. 20 óra POKOLGÉP - AKUSZTIKUS KONCERT. Belépődíj: 1 600 Ft November 24-25. 10 óra CARITAS JÓTÉKONYSÁGI VÁSÁR November 21. 16 óra APRÓK TÁNCA - Belépődíj: 200 Ft/fő November 21. 18 óra FELNőTTTÁNCHÁZ - Belépődíj: 500 Ft/fő November 19. 10 és 14 óra Gyermekszínházi sorozat HÜVELYK PANNA. Óperenciás Színház előadása. Belépődíj: 600 Ft November 21. 17 óra Kolonics Lászlóné festmény kiállítása 18 óra ERZSÉBET- KATALIN BÁL - A bál batyus lesz! (A Polgári Olvasókör Szépkorúak Társasága szervezésében) November 26. 18 óra EGÉSZSÉGÜGYI ELőADÁS Agyi keringési rendszer megbetegedése és megelőzése - Dr. Kovács Henrietta ideggyógyász. (17 órától egészségügyi mérés) Kanizsa 2009. november 19. – Sport 15 … 20 esztendeje: a Bp. Volán elleni hazai 0-4után az Olajbányász (9.) NB II-es futball csapata Dorogon szenvedett 4-1-es vereséget (gól: Skublics Győző). A labdarúgó NB III-ban két döntetlen jutott, MÁV NTE(8.) – Petőháza 1-1 (g.: Kém), míg az Orosz József edzette N. Volán Dózsa kétgólos vezetésről (g.: Svélecz, Patkós) adta döntetlenre (2-2) a Kaposvári Építők otthonában, majd az őszi záró fordulóban Volán Dózsa (13.) – Kaposvári Honvéd 0-1. Az NB I Bs női kosárlabda bajnokságban megszerezte első idegenbeli győzelmét a MÁV NTE (- EGIS OSC 81-67; Simonné 28 pont), aztán itthon begyűjtötte negyedik sikerét a BKV Előre ellen (86-73; Pongrácz 25). A férfi kosárlabda NB II-ben: Szombathelyi Tanárképző – MÁV NTE 79- 97 (jók: Hartai, Kálovics, Tollár). … 15 esztendeje: a férfi kézilabda NB I-ben Debreceni Dózsa – Tungsram SE (Krichenbaum 12 gól) 24-28, majd az Olaj-csarnokban 500 néző előtt a nagy rangadón Tungsram (4.) – Pick Szeged (3.) 25-27. A labdarúgó NB I-ben ETO FC Győr (13.) – Olajbányász SE (9.) 1-2 (g.: Kiss István, Almir Filipovics). Az NB III-ban Kütsön gólja a MÁV NTE-nek (14.) nem volt elég a Szentgotthárd ellen (1-3), a megyei I. osztályban pedig a Miklósfa telelhetett az élen. A női kosárlabda NB I B-ben megállíthatatlan volt a „Vasút”: – PEAC 88-64 (Lackner Henrietta 17/15); – Egri Tanárképző 66-54 (Toma Zita 29). A kispályás futball bajnokságot a Tip Top nyerte, idény közben visszalépett a Faunus-Puncs, a Delfin pedig megkezdte előre lépdelését a IV. osztályból. … 10 esztendeje: a városban vendégszerepelt a Bonbonetti Fitness Fesztiválon a fitnessvilágbajnok Gyurácz Eszter, valamint Barlein Zsolt hip-hop táncvilágbajnok. A sakk NB Iben Tungsram SK – Haladás VSE 8,5:3,5. A női kosárlabda NB I B-ben MÁV NTE (Zsolnai 24)– Autopark PVSK 67- 63, s nyolcadik győzelmével a csapat a második helyen állt a tabellán. … 5 esztendeje: a Kanizsai Birkózó Sportegyesület növendékei közül a pápai nemzetközi versenyen Tern Krisztián aranyérmet nyert 41 kg-ban. A férfi kosárlabda NB I B-ben Kanizsa KK DKG East (Koma Dániel 27)– Flextronics KSZC Sárvár 103-59. Polgár László Ez történt (november 19-25.)… Előző heti számunkban már foglalkoztunk a labdarúgó megyei II. osztály városrészi együtteseinek küzdelmeivel, s mivel a pontvadászat őszi szezonja egy elmaradt fordulóval november 15-én zárult, kíváncsiak voltunk bizonyos összevetésekre a négy érintett nagykanizsai csapat kapcsán. Már csupán azért is, hiszen még mindig élénken foglalkoztatja az embereket a helyi foci, no és a városon belüli rangadóknak azért valamivel pikánsabb hangulata is van. Az augusztusról elhalasztott körben volt külön is „kanizsai érdekeltség”, lévén a Kiskanizsa fogadta Palin csapatát, s a találkozón 5-1-es hazai siker született. Lássuk tehát a városon belüli öszszevetéseket: A kanizsai csapatok egymás elleni tabellája (zárójelben az őszi szezon utáni helyezésük): A „mini-bajnokság” góllövőlistája: 3 gólos: Jakab Ádám* (Miklósfa), Szelei László (Bagola) 2 gólos: Gerencsér László (Miklósfa), Kovács Balázs** (Bagola), Pápai László (Kiskanizsa) 1 gólos: Kalmász Gábor, Koller Zoltán (Bagola), Béli Milán, Kolperger Szilárd, Matyók Milán, Papp Dávid, Pongrácz József, Pongrácz László, Verebélyi János (Miklósfa), Budai Barnabás, Farkas Máté, László Roland, Vincze Zsolt (Kiskanizsa), Horváth Gábor, Horváth Tamás (Palin) *= a labdarúgó mindhárom ellenféllel szemben betalált **=a két gólját két csapattal szemben szerezte P.L. A „keleti” Bagola vezet 1. (2.) Nagykanizsa-Bagola VSE 3 2 1 - 7-2 7 2. (3.) Miklósfa SE 3 2 - 1 12-5 6 3. (7.) Kiskanizsai Sáskák 3 1 1 1 6-4 4 4. (16.) Palin FC 3 - - 3 2-16 0 Akanizsai „modernkori” vívás jeles évfordulójához érkezett, hiszen november 23-án lesz ötven esztendeje annak, hogy az NTE vívószakosztályát, még az akkori NVTE kötelékében megalapította a törökszentmiklósi származású Szabó János, aki előtte már Keszthelyen is ténykedett a sportág berkein belül. Szabó Jánost a főállású vívómesterek sorában Kiss György követte a sorban, aki amúgy alapító tagként is oroszlánrészt vállalt a szakosztály életre hívásában. Közben persze az 1966 és 1967-es év fordulóján létrejött a MÁV NTE egyesülete, a vívók pedig továbbra is a klubon belüli szűkebb elithez tartozhattak. Történt mindez úgy, Kiss György jelenlegi szakosztályvezető szavaival élve, hogy járták az országot a „zsíroskenyér versenyek” végett, s az eredmények pedig csak jöttek és jöttek. A ’70-es évek második felétől aztán új szelek kezdtek fújni a dél-zalai vívók körül, hiszen érkezett Gasztonyi János vívómester Pécsről, illetve a ’80-as évek közepén már franciaországi szakmai utakra is adódott lehetőség. Sőt, 1985-ben átadásra került a vívóterem, mely ma is otthona a „pengés” sportolóknak, s a szakosztály úttörő szerepet játszott a női kard fegyvernemének meghonosításában, melyet (vidéki klubként elsőként) világkupa versenyek rendezése is nyomatékosított. A jeles évforduló alkalmából jelent meg dr. Horváth GyörgyAnagykanizsai vívás története 1862-2009 című kötete, mely – a címéből láthatóan – nem csupán az ötven esztendőnek, de a korai kezdeteknek is emléket állít, illetve dokumentál. Ötven évet ünnepelnek Kosárlabda. Kanizsa KK DKG East NB I B-s együttese a Nyugati csoportban előbb hazai pályán győzte le az ELITE Basket Törökbálint csapatát 105-85-re, majd a kozármislenyi vendégjátékot is sikerrel vette 94-81-gyel. Kovács Nándor gárdája ezzel hat mérkőzés után továbbra is száz százalékos. Sakk.Afővárosban ismét nagy sikerrel bonyolították le az Aquaprofit Polgár-napot, s a rendezvény keretében jelentették be, hogy az indiai világbajnok Viswanathan Anand november 22-én asztalhoz ül Nagykanizsán a szombathelyi Haladás VSE elleni találkozón. Az NB Ies sakk csapatbajnokság első fordulójában Kazinbarcika – Aquaprofit NTSK 1,5:10,5. Asztalitenisz.Anői Extraligában Budapesten a tabellán harmadik Postás SE ellen a Kanizsa Sörgyár együttese (8.) 7:0-ra kapott ki. Ladányi Dóra az ifjúsági Top 12-es versenyen viszont a hatodik helyen végzett, s ennek is betudhatóan kapott meghívót az ifjúsági válogatott keretébe, ahol az elkövetkezendő Duna Kupa nemzetközi versenyen is bizonyíthat. Vízilabda. Az OB I B Fehér csoportjában a Heat Group Kanizsa VSE a 7. fordulóban visszavágott az egri főiskolás együttesnek (12- 10), idegenben azonban kikapott a MAFC gárdájától (5-8). Adél-zalaiak ennek ellenére maradtak az első helyen, az OB II-ben pedig a második számú kanizsai egység 16-6-ra győzte le a Soproni VSE-t. Az együttesben debütált a mindössze 13 esztendős Hóman Barnabás. A gyermek II. korcsoportú bajnokságban továbbra is veretlen a Kanizsa VSE, hiszen házigazdaként elsőként a Sopront (18-4), majd a Komáromot (18-8) verték. Ökölvívó. Az ökölvívó régiós bajnokság utolsó állomása volt a VI. Plaza Kupa Nagykanizsán, melynek minimális előnnyel indult neki a kaposváriak előtt a házigazda Kanizsa Box Klub csapata. A kupát végül a somogyiak nyerték, miként az öszszesítést is, viszont ami kanizsai szemszögből lényeges, hogy Korpics István (69 kg) és Vass Richárd (75 kg) is jól hangolt a decemberi felnőtt országos bajnokságra. Rajtuk kívül még Nádori Tibor is kötelek közé lép Kecskeméten 48 kg-ban. Eredménykavalkád Kanizsa – Hagyományőrzők 16 2009. november 19. Színes, múltbéli világba vezet bennünket a Grimer Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. Nem, nem a Pokémon nevű csodarajzfilm megjegyezhetetlen nevű szereplőinek egyikéről van szó! Az Egyesület egy mozaikszót alkotott, s aztán derült csak ki számukra, hogy a cseppet sem gyerekeknek való rajzfilmben is van egy ilyen nevű „hős”. Amozaikszó az alapító tagok közül hármuknak a nevéből származik: Grizli (Bányai István), Mágus (Aladics Zoltán) és Erion (Heim Gábor). Tevékenységük a hagyományőrzés minden formájára kiterjed, s ez mind szellemiekben, mind a gyakorlatban megmutatkozik. A testi edzés mellett fontosnak tartják a történelmi felkészültséget, a tudásanyag birtoklását is, ezért az erőnléti tréningek mellett rendszeresen jönnek össze abból a célból, hogy egymást meghallgassák a történelem különböző korszakairól (az 5-15. század tartozik profiljukhoz) s népeiről (Európa és a Közel-Kelet, Kelet-Római Birodalom (Bizánc), a vikingek, természetesen megkeresve a magyar vonatkozásokat.) Ezek az alkalmak sokszor Mad (Varga Tamás) és Grizli – akit egyébként maguk között Grizli papának hívnak, ő köztük a legidősebb, s a legtapasztaltabb – izgalmas eszmecseréjéhez vezet. A hagyományőrzéshez hozzátartozik az is, hogy többen különböző kézművességgel is foglalkoznak: van aki bőrözik, mások ékszert gyártanak, Gábor például acélhuzalból láncinget készít, megint mások – esetleg kézügyesség híján – a fegyverek, felszerelések tisztításával, karbantartásával veszik ki a részüket, ami szintén nem kis munka. – A hitelesség, az autentikusság mindennél fontosabb – mondja Grizli, akinek viking öltözéke alighanem mindenkit megfog a fellépések alkalmával. – Egészséges kompromisszumokat persze kötnünk kellett, hiszen az időjárás, az azóta történt klímaváltozás ezt megköveteli tőlünk. Akkoriban a vikingek mai viszonylatban nézve elviselhetetlen ruhamenynyiséget vettek magukra, ezt a 21. századi ember öt percig sem bírná, elájulna egy forró augusztusi bemutatón, de talán még októberben is. A hitelesség mellett nem utolsó szempont, hogy aki ezt szeretné csinálni, pontosan kell ismernie a szakmát, a történelmi ismeretekkel tisztában kell lennie. Mivel valódi fegyverekkel dolgozunk, felkészültnek kell lennünk a vívótechnikákat illetően is, melyeket kódexekből tanulunk meg. A védőfelszerelés pedig minden egyes alkalommal elengedhetetlen. A harci kultúra elsajátítása nem egyszerű mutatvány – vallják mindnyájan. Meg kell dolgozni érte, be kell tartani a szabályokat, meg kell ismerkedni a történelemmel. Ez utóbbinál nagyon fontos az érdeklődés felkeltése, főleg a fiatalokban, akik közül sokan nem szeretik az iskolában megtanulni a törit, pusztán azért, mert kötelező. Az iskolával szemben a hagyományőrzőknek megvan az az előnyük, hogy szemléltetni tudják az öltözéket, a fegyvereket, a különböző korabeli eszközöket. A bemutatókon ki is lehet próbálni mindent, de természetesen csak védőfelszerelésben. – Volt rá példa, hogy az egyik kissrác nagy érdeklődéssel felpróbálta a páncélomat, és szegény eldőlt. – meséli Erion. – Semmi komoly baja nem esett, nagyon aranyos volt, és valóban érdekelte mindaz, amit látott, tapasztalt, csak éppen nem bírta el a körülbelül harminc kilónyi pluszsúlyt, amely hirtelen ránehezedett. Grizlitől megtudtuk azt is, hogy huszonkét évvel ezelőtt csupán két csoport volt az országban, akik ilyen tevékenységgel foglalkoztak: a Zrínyi Miklós Haditorna Klub, illetve az Aquincumi Gladiátorok. Akkoriban mindannyian egy nagy családot alkottak, s olyan ismert és elismert nevű emberek tartoztak közéjük, mint az elindító, dr. Szacsky Mihály, aki szakértője volt Várkonyi Zoltán filmjének, az Egri csillagoknak, s aki jelenleg a Műegyetem professzora, kutatója, valamint a harmincöt év szakmai tapasztalattal rendelkező, világhírű kaszkadőr, Piroch Gábor (a teljesség igénye nélkül: Mennyei királyság, Trója, Vörös Zsaru, A múmia). Napjainkra rengeteg kisebbnagyobb társulat alakult, mindegyikük más szinten műveli a szenvedélyét, de még ma is él a csapatok közötti kapcsolat. Együtt edzenek, közösen tartanak bemutatókat, sokat tanulnak egymástól. Legtöbbjük úgynevezett módszere a kísérleti régészet: a tudományos kutatások alapján megpróbálják rekonstruálni, életszerű körülmények közé helyezni a leírtakat, s ha ez sikerül, működik, ezzel bizonyítják, hogy valóban létezett az adott dolog. Ebben segítenek a már említett kódexek. Például a tankönyvekben leírtakkal ellentétben kevés a valószínűsége, hogy nehézvértes páncélos két percnél tovább tudott volna futni, vagy hogy a láncinges katonák képesek lettek volna úszni. A páncél nagy védelmet jelentett, de ugyanúgy megvolt a hátránya is, mert nagyban nehezítette a mozgást. Aközel három éve létező csoport tagjaira jellemző a fegyelem, az összeszedettség, az újoncok, a kevésbé gyakorlottak figyelnek a tapasztaltabbakra, a hierarchiában felettük állókra – kortól függetlenül. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy vasszigor van, vagy a rangidős kénye- kedve szerint parancsolgat. Nem erről van szó. Atöbb tapasztalattal rendelkező segít a többieknek, pontosan tudja, mit kell nekik tenni ahhoz, hogy fejlődjenek. Néhány edzés után nem állhatnak neki egymást kaszabolni mindenféle gyakorlat és ismeret nélkül, mert az sérülést eredményezhet. Ha mégis megteszik, büntetés vár rájuk. Nem teljesíthetetlen, hanem olyan, ami további fejlődéshez vezet. Büntetés jár azért is, ha valaki ront az iskolában, mert a hagyományőrzés nem mehet az iskola rovására. Szintén nem lehetetlen feladatot kapnak, hanem olyat, amitől előbbre jutnak. Adott korszakot bemutatni a többieknek, bizonyítottan saját feldolgozással, vagy bizonyos könyvet elolvasni. Aközel húsz fős (aktív harci állomány és civilek) egyesület teljesen saját erőből működik, mindenki saját maga készíti, vagy készítteti el a szükséges kellékeit. Elárulták, hogy távlati céljaik között szerepel egy három napos lovagi torna megszervezése, ami nagyban hozzájárulna a hagyományőrző csapatok további együttműködéséhez, és egy lépéssel közelebb vihetne a legfőbb céljukhoz, hogy kiépítsenek maguknak egy saját helyet. Olyat, ami mellőz minden kényelmi szempontot, középkori körülményeket mutat. Természetesen nem zárkóznának el a külvilágtól, épp ellenkezőleg: élő történelmet mutatnának be az odalátogatóknak, különösen a környékbeli iskolásoknak lenne óriási lehetőség a töri órákon hallottak megfigyelése „élőben”. Steyer Edina Grimer – Mozgalmas középkori világ XXI. évfolyam 40. szám 2009. november LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 26. Kanizsa Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. www.kanizsaujsag.hu S akkor elérkezett november 21-ének 18:57 perce: a kanizsai Hotel König egyik előadótermének ajtajában feltűnik a végtelenül szerény, de feszélyezettségek nélküli fiatalember, Viswanathan Anand. Az egész világon csak úgy ismerik, hogy az aktuális indiai sakk világbajnok, akinek neve igazi „ütős” márkanév. S ő végre megérkezett Nagykanizsára, az Aquaprofit NTSK igazolt játékosaként, hogy Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója mellett megvívja első tétmérkőzését kanizsai színekben. A szűk meghívott kör előtt elsőként Flumbort András, a klub vezető edzője köszöntötte Anandot, majd természetesen Nádasi Tamás, az egyesület főszponzorának elnöke és Cseresnyés Péter alpolgármester is szólt az ázsiai fenoménhoz. A dél-zalaiak szavait követően úgyszintén egy nem mindennapi pillanathoz érkeztünk, hiszen Anand a leendő csapattársain túl Nagykanizsa városát is üdvözölte nagy tisztelettel és barátsággal. A fogadás perceiben aztán az elköltött vacsora közben már igazán kötetlen társalgásba fordult az este, s még egy Indiát bemutató színes kötet is előkerült, mely a várt hatást nyújtotta, hiszen a sakkozó széles mosoly keretében mutatta be szűkebb származási helyét. Nyoma sem volt semmifajta kimértségnek részéről, no és a meghívottak részéről sem, s már azon kaptuk magunkat, hogy nem is a sakkról van szó a kisebb-nagyobb beszélgetések alkalmával. Bő két óra után tért vissza a szombat este „sakkos medrébe”, amikor lassan asztalbontáshoz készülődött a társaság, hiszen vasárnap 11 órától várt az erőpróba Viswanathan Anandra, a német bajnokságból számára ismerős Vlastimil Babulával, a szombathelyiek első táblásával. Bagonyai Attila, a kanizsai klub egyik játékosának szavaival élve: „Szinte hihetetlen, hogy egy világnagyság két órát adott nekünk életéből…” Mint később kiderült, vasárnap ellenfelének három és fél órát adott, de az már egy másik, igaz, ugyanilyen örömteli történet… Polgár László A szombat szenzációja Nagykanizsán Fotó: Hodák Sándor Kanizsa – 2 Krónika 2009. november 26. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: Savaria Post Kft. Szombathely, tel.: 94/321-441. Felelős vezető: Szilágyi Gábor, tel.: 30/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Az Idősek Hete rendezvénysorozat lapzártánk után az Idősek Kodály Zoltán utcai klubjában folytatódott, ahol szerda délelőtt Egy csésze tea címmel Soltész Miklós országgyűlési képviselővel, a Parlament Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának alelnökével beszélgetett Koller Jutka, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. Adélutáni rendezvényt Dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke nyitotta meg. Ünnepi műsort a Miklósfai Általános iskola diákjai adtak. Azenés, táncos vendéglátáson Sopár Balázs működött közre. Csütörtökön a Corvin utcai Idősek klubjában „Az én klubom” címmel, rajzpályázat nyílt a klubtagok munkáiból. A megnyitót a Hétszínvirág Óvoda ünnepi műsora követte. A délutáni rendezvényen az időseket Balogh László önkormányzati képviselő, az OKISB elnöke köszöntötte, majd a Hevesi Sándor Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort. A klub 20 éves fennállásáról Koller Jutka ESZI igazgató emlékezett meg. Az Idősek Hete rendezvénysorozat utolsó állomása a Teleki úti Idősek Otthona és Idősek Gondozóházában volt. Az ünnepséget immár harmadik éve Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő nyitotta meg. Beszédében kiemelte: – Sokan, sokféle receptet mondanak arról, mi a hosszú és egészséges élet titka. Sokan esküsznek a borra, a jó ételekre, a sportra, a hosszú sétákra. Az egészséges élet mellett azonban nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat, és ahhoz, hogy valaki jól érezze magát, közösségre van szükség. Ahányszor itt jártam, mindig azt tapasztaltam, egy nagyon jó közösség alakult ki. Befejezésül kellemes időtöltést kívánt mindenkinek, hozzátéve azt is, hogy nem csak az ünnepnapok alkalmával, hanem a hétköznapokon is. A délután további részében „Anyám szavai” címmel Bali Judit és Farkas Tibor zenés irodalmi műsora hangzott el. B.E. Az időseket ünnepeltük Az Idősek Kodály Zoltán utcai klubjának Soltész Miklós országgyűlési képviselő, a Parlament Ifjúsági, Szociális és Egészségügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője volt a vendége. Soltész Miklósnak egy csésze tea mellett tett fel kérdéseket Koller Jutka, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. A felvetett kérdések kapcsán többek között elhangzott, a szociális terület önmagában nem lóghat a levegőben, ahhoz jól kell működnie a gazdaságnak. Márpedig a magyar gazdaság legnagyobb gondja az, hogy a nagy multicégek bagóért, nevetséges összegekért dolgoztatják az emberek tömegét. A Dániában, Hollandiában, Németországban és Ausztriában jól működő családi, mikro-, kis- és középvállalkozások Magyarországon nem életképesek, legalábbis nagyon kevés. Ha ezeket nem erősítjük meg, hiába szeretnénk a szociális területre még több pénzt. – Nekem is nagyon hasznos volt a találkozó – jegyezte meg az előadást követő beszélgetésünk elején. – Az biztos, egy ország igazi arcát az is mutatja, hogyan foglalkozik a rászorulókkal, nyilván az anyagi lehetőségek figyelembe vételével. Annyi mindenre folyik el fölöslegesen a pénz az országban, és ez a terület sokkal többet érdemelne. – Egyfajta jövőképet is próbált felvázolni. – Amennyiben a Fidesz-KDNP kap felhatalmazást az ország vezetésére, akkor az első elengedhetetlen lépés a leltárkészítés lesz. Második lépésként a szociális területen kell egy rendkívül gyors tűzoltást elvégezni. Nem maradhatnak sem éhen, sem tüzelő nélkül az emberek. Nem kerülhetnek utcára azok, akik önhibájukon kívül veszítették el munkahelyüket, és emiatt nem tudják törleszteni lakáshiteleiket, vagy nem tudják fenntartani a lakásukat, mert a társadalom kötelessége, hogy őket megvédje. Közép és hosszú távon egy teljesen más szociálpolitikai, családpolitikai szemléletet kell megvalósítani. A produktív szociálpolitikát, hogy aki eltartott, és még teheti, az adjon is vissza a közösségnek. Igenis, nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak az eltartottaknak. Ezt nem a fogyatékosokra, az idősekre értem, hanem általában a szociális segélyezettekre. A családpolitikában mindenképp fontosnak tartjuk a családok megerősítését, a családi típusú, vagy a családi adózás bevezetését, mert ez az alapja annak, hogy a fiatalok gyermekeket merjenek vállalni, és fel is neveljék őket. – Mint itt is elhangzott, az idősek még reménykednek a 13. havi nyugdíjban, hiszen sokan ebből a pénzből tudtak karácsonyi ajándékot vásárolni az unokáiknak. Valóban reménykedhetnek? – Az anyagi helyzet egyik pillanatról a másikra nem lesz jobb, mert a gazdaság nem bírja el. Magyarország a velünk csatlakozó országok között az első volt még 2002-ben, és az azt megelőző időszakban, most pedig az utolsók között vagyunk. Egyértelmű, egy elrontott gazdaságpolitikának a következménye, hogy ide süllyedtünk le. Ha a gazdaságpolitikát megfordítjuk és megváltoztatjuk, márpedig biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, a támogatásoknak magasabbnak kell lenniük akár a szociális területen, akár a nyugdíjaknál, vagy a családtámogatási rendszerben, mint most, mert ez szinte a megélhetéshez sem elég. – Említette, nemcsak az országot járja, hanem a határon túlra is elmegy tanulni, tapasztalatot szerezni. – Két dolog miatt is. Egyrészt a csángókhoz járok, őket próbálom támogatni a barátaimmal, a segítőkkel. Ez is egyfajta tanulás, mert meg lehet tanulni, hogyan élnek tisztes szegénységben emberek úgy, hogy közben mindent megtermelnek maguknak. A legnagyobb szegénységben, a legeldugottabb falvakban még ismerik az állattartást, a növénytermesztést, ami sok magyarországi településen megszűnt, és ezt nagy bajnak tartom. A vidéken élő emberek egy részét vissza kell szoktatni ahhoz, hogy ne a nagy bevásárló központokban vegyék meg az élelmet, hanem termeljék meg maguknak. Ez is egy tapasztalat. Decemberben például azért megyek Csaba testvérhez Erdélybe, hogy az ő gyermekvédelemben, illetve az egyedül álló édesanyák érdekében megtett tapasztalatait átbeszéljük. Kíváncsi vagyok rá, mi az a törvényességi szabályozás, jogi háttér, ami Romániában és Erdélyben megengedi, hogy befogadjanak, és különböző otthonokban neveljenek gyerekeket és segítsék őket, valamint mi az, ami ezt Magyarországon megakadályozza. A szigorú előírások miatt nem az utcán heverő ember, az utcán kolduló, csellengő gyerek a fontos, hanem a jogszabályok betartása. Szeretném megtudni a szakembereiktől, mi az, amiben Magyarországon változtatni kell ahhoz, hogy első helyre kerüljön az ember, és csak utána a mindenféle, életünket megnehezítő előírás. Hogy első helyre kerüljön az ember Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa 2009. november 26. – Oktatás 3 – Nap mint nap hallani, nincs akkora értéke, becsülete napjainkban az embernek, mint annak idején Bánk bán Tiborcának volt. – Igen, így van. Csaba testvér szeretett volna elindítani Magyarországon, Csobánkán egy anyavédelmi otthont, de olyan jogszabályokba ütközött, hogy egyszerűen nem tehette meg. Itt kellene feltenni a kérdést, hogy mi a fontosabb? HCCP-konyha legyen egy ilyen helyen, vagy kapjon minden nap meleg ételt, és tető legyen a feje felett? Sőt, nemcsak anyagi, hanem lelki segítséget is kaphat a nehéz élethelyzetbe került nő. – A HCCCP rendszer bevezetése éppen EU-s előírás volt. Vajon ki lehet hagyni? – Remélem! Mindazokat a ránk erőltetett, egyébként Európa nagy részén be nem tartott, és nem biztos, hogy kötelező előírásokat ki kell tisztítani a magyar jogrendszerből, mert csak az életünket nehezítik. Senki nem tudja nyomon követni – sem egy intézményvezető, sem aki alkotja ezeket a jogszabályokat, rendeleteket –, és nem életszagúak. – Ön már többször is járt Nagykanizsán. Nyilván tudta, hogy novemberben lesz az Idősek hete rendezvénysorozat. – Igen. A szervezőknek külön szeretnék gratulálni, mert tudom, egy ilyen programsorozat megszervezése rengeteg odafigyelést igényel, plusz fáradtságot jelent. A jelentősége azonban nagy, mert felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy az idősekkel való törődés nekik is szükségletük lesz a jövőben. Ha ezzel nem törődnek, ők sem várhatnak el jobbat. Ha azonban van pozitív példa, mindenképpen elfogadóbb a társadalom. Arra bíztatnám mindazokat, akikben van erre készség, a köz érdekében végzett munka emberileg sokszorosan megtérül azokon keresztül is, akiknek nyújtják. Bakonyi Erzsébet (93) A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ, a Kanizsai TISZK és a Művelődési Osztály Pályaválasztási Kiállítást és Szakmabemutató napot rendezett a Zsigmondy-Széchenyi SZKI sportcsarnokában. A pályaválasztási fórum résztvevőit, a nagykanizsai és a régióban működő iskolák, gazdálkodó szervezetek képviselőit, a fórum szervezőit Marton István polgármester köszöntötte. Megnyitó beszédében hangsúlyozta: – Ezekben a hetekben számos családban, minden általános iskolában napi téma a 8. osztályosok jövőbeni sorsa. Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol 18 év a tankötelezettség, így minden 8. osztályt sikeresen elvégzőnek meg kell hozni a továbbtanulásról szóló döntését. Városunk iskolaváros jellegéből adódóan – 3 gimnázium, 4 szakközépiskola és szakiskola, valamint a régiós szakközépiskolák együttesen – jó lehetőségeket kínálnak a legjobb döntés meghozatalához. A 2008 nyarán megalakult Kanizsa TISZK Nonprofit Kft. modern felszereltségével és korszerű szakmakínálatával tovább szélesítette a választékot. A jó pályaválasztáshoz szükségszerűen hozzátartozik az álmodozás is. Álmodozni a minden szempontból kedvező iskolákról, szakmákról, élethelyzetekről. De valójában az jár hosszú távon jól, aki a realitások talaján áll. Jól ismeri önmagát és adottságainak, képességeinek minél teljesebb kibontakoztatásához jó iskolatípust választ. A polgármester a továbbiakban arra kérte a tanulókat, jól használják ki a délelőttöt, és a kiállító helyeken a lehető legtöbb információt gyűjtsék össze annak érdekében, hogy a szüleikkel, osztályfőnökeikkel közösen meghozott döntésük helyes legyen. Végül köszönetet mondott a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft.-nek, a Nyugat-dunántúli Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének, a Zsigmondy- Széchenyi Szakképző Iskolának, és külön megköszönte az intézmény faipari szakmacsoportjának munkáját, mellyel hozzájárult a kiállító helyek praktikus elkészítéséhez. Kiss Ambrus, a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója köszöntőjében kiemelte, a nagykanizsaiak kezdeményezése nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény. A helyi összefogást közös akaratnyilvánítás és közös munka követte. A kiállításon a középiskolák mellett a Pannon Egyetem is bemutatkozott. B.E. II. Pályaválasztási kiállítás és szakmai bemutató Fotó: Bakonyi Erzsébet Kanizsa – A mi 4 ügyeink 2009. november 26. A soron kívüli közgyűlés a meghívóban szereplő 2010. évi víz-, és csatornadíjak megállapításáról szóló előterjesztésen kívül még egy javaslatot, az SWC Kanizsa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel wakeboard pálya létrehozása céljából kötendő használati szerződés megkötésére előterjesztett javaslatot is a napirendjére tűzött. Cseresnyés Péter alpolgármester ügyrendi javaslatában kérte, hogy a közgyűlés vegye fel a napirendre a vízmű üzleti tervét, mert ez alapján lehet a vízdíj ármeghatározását megtárgyalni, és arról egy korrekt döntést hozni. Az alpolgármester javaslatát nem vették napirendre. Marton István polgármester javaslata a vízellátás és csatornaszolgáltatás köbméterenkénti díjának 10 százalékos csökkentéséről, valamint Gyalókai Zoltán négy módosító javaslata a – 3 százalékos díjemelésről, a 0 százalékos, az 5 és a 10 százalékos díjcsökkentésről – nem ment át a szavazáson a mintegy két és fél órás vita után. Bár Cserti Tibor képviselő kezdeményezte az újraszavazást, Marton István azonban lezárta a vitát. A wakeboard pálya létrehozása céljából kötendő használati szerződés megkötésére előterjesztett javaslat tárgyalására pályázat benyújtása miatt volt szükség. A határozati javaslat szerint a közgyűlés felkéri a polgármestert az elfogadott módosításoknak megfelelő használati szerződés kidolgozására, és a pályázat benyújtásához a használatba adásra vonatkozó szándéknyilatkozat kiadására. B.E. Nem csökkentették a vízdíjat Úgy érzem, nem mehetünk el szó nélkül a múlt pénteken dicstelenül lezajlott vízmű közgyűlés eseményei mellett. Egyrészt mert az öszszeesküvésekhez hasonlóan a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott, másrészt pedig mert a szenvedő alanyok mi magunk, Kanizsa, sőt egész Dél-Zala lakói vagyunk. A vízmű ülését megelőző önkormányzati közgyűlésen sajnos a fideszszdsz koalíció megakadályozta, hogy javaslatom értelmében a vízdíj jövőre 10 %-kal csökkenjen, de szerencsére az a Cseresnyés Péter és a Vízmű által szorgalmazott tervezet sem ment át, mely értelmében a vízdíj jövőre ismét emelkedne. Ekkor még senki sem hitte, hogy Papp Nándor – aki vélhetően néhány milliónyi sportköri júdáspénz fejében vállalta a fidesz-szdsz koalíció megbízását, hogy a város és az itt lakók érdekei helyett ezen pártokat képviselje a vízmű közgyűlésében – semmissé teszi azon eredményünket, hogy legalább a díjemelést meg tudtuk akadályozni. Ugyanis annak ellenére, hogy a közgyűlés – egyébként jogtalanul tartott puccsülésen – őt bízta meg a képviseleti joggal, csupán addig volt jelen az ülésen, amíg garantálta annak határozatképességét, majd még a szavazás előtt elment, ahol pedig a kanizsai közgyűlés döntésének hiányában tartózkodnia kellett volna, tehát megakadályozni a díjemelést, mely így a tulajdonosok kevesebb, mint 30 százalékának szavazatával léphetett érvénybe. Szó se róla, személyében teljes mértékig méltatlan Kanizsa város képviseletére, és őszintén remélem, hogy többet nem is tűnik fel még a Vízmű közgyűlés közelében sem, csak egy valamiről ne feledkezzen meg, és adja vissza a megbízását, hogy az arra érdemes eljárhasson az itt élők jogos érdekében. Mondanám, hogy Papp Nándor mulasztást követett el, de itt nem erről van szó, hanem előre kitervelt módon, hátsó szándékkal – azáltal, hogy eltávozott a szavazás előtt –, kijátszva a kanizsai határozatot, lehetővé tette az újabb jogtalan sarc kivetését! Ez az eljárás még a mostanság sokat látott kanizsai emberek szemében is kirívó, országosan pedig példátlan. Papp Nándor és az őt mozgató bábmesterek nem kerülhetik el a felelősségre vonást! Marton István polgármester Tisztelt Kanizsai Polgárok! Múlt héten a rendkívüli közgyűlésnek és más pártok sajtótájékoztatóinak is a vízdíjcsökkentés volt a témája, a Fidesz helyi frakciójának nevében szintén ez ügyben szólalt fel Fertig István elnökségi tag és Karádi Ferenc önkormányzati képviselő pénteken délután. – Kibújt a szög a zsákból. – kezdte Fertig István. – A tegnapi rendkívüli közgyűlésen érezhető és látható volt, hogy egy előre egyeztetett, talán a szokásos kocsmai találkozók egyikén megbeszélt forgatókönyv szerint viselkedett a szocialista és a szociáldemokrata frakció minden tagja, és a polgármester úr is. Már a napirend megszavazása előtt a vízmű vezérigazgatójának személye és a jelenlegi vezetése volt a célpont. A vízdíjról szóló előterjesztés tárgyalása során aztán kibontakozott Marton István a szidalmazás, az alkalmatlanság és még sok hasonló jelző emlegetése közben. Nem a vízdíj mértéke a fontos ezeknek az embereknek, nem a városlakók terheinek csökkentése, hanem ezeket az egyeztetést igénylő helyzeteket kihasználva egy általuk vélhetően stratégiai gazdasági pozíció megszerzése. Miért? Talán azért, mert már nem Böröcz Zoltán cége takarít évi körülbelül 20 millió forintért, dr. Fodor Csaba kikerült a felügyelő-bizottságból, és a Csáki szalmája szemlélet is megszűnt a vízműnél. Úgy látszik annak az oldalnak nehéz ezt elviselni, s nem is sikerül megemészteni a rendet és a fegyelmet. – A történet bája az, hogy Marton István a Gyalókai Zoltán bizottsági elnök úr által javasolt 10%-os díjcsökkentésre azt találta mondani, hogy ezt a 10%-ot ő nem tudja támogatni. – vette át a szót Karádi Ferenc. – Így saját javaslatát fúrta meg – pedig a lakosság részére pontosan ugyanazt a csökkentést tartalmazta a Gyalókai féle -10%, mint az ő eredeti javaslata. A különbség az volt, hogy a várható csökkenő bevételt nem a vízmű működéséből javasolta elvenni annak érdekében, hogy a működés biztonsága megmaradjon. Ez már nem tetszett a polgármester úrnak, mert nem valósult volna meg az a vélhető célja, hogy a vízmű bevételének csökkentésén keresztül okozzon likviditási problémát a működtetés során. Így aztán később sajtótájékoztatók sorozatán keresztül gyalázhatná tovább a szerinte alkalmatlan menedzsmentet. Sajnos partnerei, segítői is vannak ebbéli törekvésében, hiszen közös a cél, mégpedig az, hogy bebizonyítsák, hogy csak ők alkalmasak a város és a vízmű vezetésére. Megtapasztalhattuk mindannyian, hogy mit jelent az ország minden lakója számára az a szövetség, amely minden helyzetben hazudozva akarja hatalmát fenntartani. Nem történik ez másként Nagykanizsán sem, ezért nem kívánok az MSZP és az MSZDP szitkozódó nyilatkozataira válaszolni. Az ő szájukból az évezredes normák emlegetése aztán tényleg a vicc kategóriájába tartozik. Az pedig szemenszedett hazugság, hogy a Fideszesek nem szavaztak a díjcsökkentésre. Elmondtuk és a következő alkalommal is a díjcsökkentésre fogunk szavazni, hiába akarják az MSZP-sek és az MSZDP-sek csúsztatásokkal félrevezetni a kanizsai embereket. Egy biztos, vízdíj ügyben telehazudták az étert annak érdekében, hogy a valós szándékukat elrejtsék a Nagykanizsaiak elől. „A tegnapi közgyűlésen képviselt álláspontjával megmutatta a FIDESZ-frakció, nem érdekli őket a kanizsai emberek sorsa, nem törődnek a szegényekkel, a nagycsaládosokkal, az egyedülállókkal, és a kisnyugdíjasokkal sem” – kezdődik Tóth László MSZP frakcióvezető sajtóközleménye, majd így folytatódik: “Hiába hajtogatták hétről hétre 2002-2006 között, hogy mennyire az emberekért vannak, és hogy mennyire nem értenek egyet a vízdíjak emelésével, mostanra kiderült, nem volt ez több akkor sem, mint politikai érdek, ócska kampányszöveg. Tegnap alpolgármesterük, a korábbi harcos polgárérdek- védő mélyen hallgatott, mi több háromszázalékos emelést javasolt. Talán nem jutottak eszébe a négy évvel ezelőtt oly ékesszólón megfogalmazott érvei, melyeket hétről-hétre vízmű-ügyben hangoztatott? Kár! A FIDESZ-frakció politikai érdeke tegnap nem esett egybe a kanizsai emberek érdekével, bátran áldozták hát fel választóik érdekét. Bene Csaba frakcióvezető tegnap azt hangsúlyozta, az emberek érdeke Vízdíjcsökkentésről a Fidesz MSZP: A Fidesz-frakció választói érdeke ellen szavazott! Kanizsa – A mi 2009. november 26. ügyeink 5 az emelés, mi több, már korábban kellett volna, mondta. Egy pillanatra sem jutott eszébe a frakcióvezető úrnak, hogy pontosan az ő pártja által indított rágalomhadjárat, indulatkeltés volt az oka annak, hogy a korábbi önkormányzat jó esetben is csak az infláció mértékével emelhette a szolgáltatás díját. Arcátlan dolog azt számon kérni a korábbi városvezetésen, aminek a megvalósítását pontosan ők, politikai érdekeiket akkor is a város érdeke elé helyezve akadályozták meg. Tegnap Bene Csaba frakcióvezető úr bevallotta, fideszes elődei pontosan tudták, hogy négy évvel ezelőtti akcióik árát is a kanizsai emberekkel fizettetik majd meg. És mi tagadás, kamatostul meg is fizettették hazugságaik, demagóg ígéreteik árát, és kishíján tegnap még majdnem árat is sikerült emelniük. A fideszesek felszólalásaiból és módosító javaslataiból kiderült, a város ügye nekik nem fontos. Bizottsági elnök társuk, aki a város érdekeinek védelmére esküdött, esküjét megszegve a Vizmű gazdasági érdekeit szívén viselő határozati javaslatot készített. Mindez az ő szemszögéből nézve talán érthető, hiszen a Vízmű felügyelő bizottságának elnökeként is jövedelemhez jut. Mindez erkölcsi, etikai aggályokat vet fel, de hát nem ez az első eset, amikor a politika felülírja az évezredes normákat. A FIDESZ-frakció tegnap ismét becsapta választóit. Hazugságukkal, választóik cserbenhagyásával szomorú jövőt vázoltak a város lakói elé, akik előtt politikai rémtetteiket majd ismét ellenfeleik pocskondiázásával, politikai "sztájlisztjuk" ékesszóló mondataival kendőzik el. A vízdíjak 10%-os csökkentése előterjesztést az MSZP frakció mind a hat tagja támogatta, míg a FIDESZ, SZDSZ és Városvédő Egyesület képviselői nem támogatták.” A Magyarországi Szociáldemokrata Párt önkormányzati képviselőinek közleménye a 2009. november 19-i közgyűlésen történtekkel kapcsolatban. „A közgyűlésen politikai vádaskodásoktól sem mentes éles vita bontakozott ki a vizdíjcsökkentés ügyében. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselőiként Nagykanizsa városnak és lakóinak, a szegényeknek, a nagycsaládosoknak, az egyedülállóknak és a kisnyugdíjasoknak az érdekeit egyaránt szolgáló 10%-os csökkentést tartalmazó előterjesztés mellett tettük le voksunkat. A javaslat 2010- ben mintegy 80 millió forinttal csökkentette volna a Vízmű árbevételét, de lehetővé tette volna ezzel egyidejűleg a lakossági vízdíj csökkentését. A Fidesz a Vímű 3 %-os üzemeltetési díjemelési javaslatainak erőltetésével ezt a változatot elvetette. A díjcsökkentést teljes mértékben a szennyvíz projekt önrészére félretett pénzből oldották volna meg. Így ahelyett, hogy csökkenteni tudtuk volna a lakosság terheit további hitelfelvételre kényszerülnénk. A végszavazáskor a város lakóinak kedvező változatot az MSZDP, az MSZP képviselői és Marton István polgármester szavazta meg, a Fidesz, az SZDSZ és a Városvédő Egyesület képviselői a Vízmű háromszázalékos emelését tartalmazó változatokra szavazott.” – Marton István ismételten megszegte a szavát, amit a konstruktív együttműködésre és a kulturált közéleti viselkedésre adott a miklósfai „etikai kódex” aláírásával – ezzel az vezérgondolattal kezdte tájékoztatóját Röst János, szdsz-s önkormányzati képviselő. „Hisztériakeltése a vízdíj körül a nyári, Vízmű elleni személyes bosszúhadjáratának a folytatása, ami a vezérigazgató elleni „pancser puccsban” csúcsosodott ki, és abban az időszakban már a törvényesség látszatára sem adva 13 alkalommal sértette meg a rendeleteket és a jogszabályokat. A törvénysértéseit újabb három ponttal gyarapította: 1. A Vízmű által októberben megküldött Üzleti tervet megtárgyalásra nem terjesztette elő a közgyűlésnek (erre három alkalommal is lehetősége volt). Ez a Szindikátusi szerződés szerint kötelező az aláíró önkormányzatoknak. 2. A jegyzői észrevételt a törvénysértés megszüntetésére semmibe vette, és az alpolgármesteri előterjesztést – ami ennek kiküszöbölésére történt – még szavazásra sem tette fel, hogy a közgyűlés egyáltalán megtárgyalhassa. 3. Az általa beterjesztett 10%-os vízdíjcsökkentés szabálytalan volt, a Szindikátusi szerződéssel ellentétes, arról szavazni sem volt értelme, mert elfogadása esetén sem lett volna végrehajtható. Marton István személyeskedő közgyűlési magatartása alkalmas a Vízmű Zrt. üzleti jó hírnevének megsértésére, ezzel jelentős üzleti károkat okozhat. A Városüzemeltetési Bizottság szabályos és törvényes javaslatai közt szerepelt (az elnök módosító javaslatával) a 0% díjemelés és az 5 és a 10%-os díjcsökkentés törvényes lehetősége. „Marton István és zenekara” mindháromra nemmel szavazott, így „Marton István és zenekara” akadályozta meg a vízdíj csökkentését Nagykanizsán. Ezzel óriási öngólt rúgtak a vízdíj csökkentésére és ezáltal a lakossági terhek csökkentésére. Marton István szabotálta el az üzleti terv megtárgyalását és azt a lehetőséget, hogy Papp Nándor a Zrt. közgyűlésén érdemben az önkormányzat nevében szavazhasson. Ennek híján a szavazásban jogszerűen, ezen napirendi pontnál nem is vehetett részt. Marton Istvánnak az ezzel kapcsolatos ellentétes állításai nem igazak, és tudatosan akarja Papp Nándort is lejáratni a közvélemény előtt. Az SZDSZ mindhárom Bizottsági javaslatra igennel szavazott, ezzel elő akartuk segíteni, hogy végre kialakulhasson egy konszenzusos közgyűlési többség vízdíj ügyben. A szolgáltatók reális díjemelése a jövő évi inflációt és gazdasági visszaesést figyelembe véve az 5% körüli díjemelés. Ez a szolgáltatás jellegéből fakadóan +- 1-2%-ot eltérhet. A Bizottság által javasolt 0 %-nál a Szennyvízprojekt önrészére fordítható összeg az évi 200 millióval szemben 167 millió Ft, 5% díjcsökkentésnél ugyanez 118 millió Ft, 10% díjcsökkentésnél ez 58 millió Ft. A következő 2-3 évben előzetesen még közel 450 millió Ft hiányzik az önrészből. Ezek alapján belátható, hogy mely díjjavaslatok reálisak, szakszerűek, és hisztéria, demagógia nélkül támogathatóak. A meg nem emelt előirányzat: 5% és az 5%-os csökkentés relatíve 10% csökkenésnek felelne meg. Az SZDSZ ezt tartaná a jelenlegi helyzetben reálisan elfogadhatónak. Így a lakosságnál is jelentkezne érzékelhetően a csökkenés, és a 10 milliárdos Szennyvízprojekt sem kerülne veszélybe.” (folytatás a 6. oldalon) MSZDP: A vízdíj csökkentés mellett SZDSZ: Higgadtan a vízdíjról GE: Die Hard Bruce Willis immár 21 éves akciófilmje, a Drágán add az életed! méltán kerülhet jegyzetünk címéül, két okból is. Gladiátorképzőnek nevezik ugyanis az izzósok azokat a gépeket és csarnokokat, melyek nap mint nap próbára teszik szívósságukat. Itt derül ki: nem ismernek lehetetlent. Mert nincs két egyforma nap, de jó értelemben vett fanatizmussal addig nem nyugszanak, míg túl nem járnak a gép eszén. Mi ehhez képest, amit John McClane művel? Van egy másik, nem kevésbé jogos ok. Ha múlt jegyzetünkben azt vettük számba, miért jó izzósnak lenni, most fordítsunk a dolgon. A vállalatnak miért jó, hogy ilyen emberek az izzósok? A GE 2011. végén elbocsátásra kerülő dolgozói legyenek hát nagyon is tudatában saját értéküknek! Drágán add az életed, azaz ne add olcsón! A munkabér a munkaerő ára – írta már József Attila. Vajon kinek az érdeke, hogy olcsóbban jusson az izzós munkaerő értékeihez. Afélelem és depresszió sulykolása töltötte ki a minap egy napilap cikkét. Rettegő emberekkel pedig akármit meg lehet csinálni. Egy másik napilapban (magyarhirlap.hu) olvastam, egy Amerikában élő magyar retinasebésszel készült interjúban: – Milyenek a magyar fiatalok? – Okosak, de félénkek, nincs önbizalmuk. – Ez nem függ össze a szegénységgel, a pénztelenséggel? – Nem, ez politikai döntés, ezt szinte beléjük nevelik. Emlékezzünk csak arra, amikor a szocialista Kovács László azt mondta, merjünk kicsik lenni. Amerikában egy politikus ilyen mondatért a süllyesztőbe került volna. – Magyarországon melyik a nagyobb gond: a morális züllés vagy a gazdasági problémák? – A morális. A magyar nép ügyes, szorgalmas, a gazdaságot talpra tudja állítani, de ehhez erkölcsi megújulás szükséges, s olyan vezetők, akik ezért tesznek, és saját személyükkel is példát mutatnak. De az bűn, ha azt mondják az ország vezetői: merjetek kicsik lenni. Ennek az üzenete, hogy elégedjetek meg azzal ami van, legyetek lúzerek. De ez nem így van, ez a nép ennél többet érdemel. Papp János (folytatás az 5. oldalról) Az elmúlt hét záróakkordjaként egy régóta húzódó, a közgyűlés hitelét és tekintélyét teljes mértékben aláásó ügy végére tett pontot a Zala Megyei Bíróság. Mint arra valószínűleg sokan emlékeznek, a múlt év végén és ez év elején a közgyűlés akkor még többségét adó Cseresnyés-Röst tandem által vezérelt politikai formációk kezdeményezésére – koholt vádakkal – fegyelmi eljárások (3) indultak Marton István polgármester ellen. Azt nem tudni, hogy csupán besározni kívánták-e a nevét, vagy önmagukból kiindulva tényleg azt hitték, hogy minden politikusnak vannak sötét üzelmei – bár ismerniük kellett Marton István 1990 óta tartó megalkuvást nem tűrő munkáját, így vélhetően mégiscsak az előbbiről van szó. Mivel a nyomozó hatóságok lesöpörték a vádakat, kénytelenek voltak ahhoz a fórumhoz fordulni, mely a megfelelő számú szavazat mellett igaztalan döntést is hozhat, így lett végül Nagykanizsa MJV képviselőtestülete az ítész. A Polgármester Úr azonnal fellebbezett a bíróságon a hamis – határozott kérése ellenére a nyilvánosság kizárásával hozott – közgyűlési döntések ellen, melynek a bíróság természetesen helyt adott, és megsemmisítette a megrovásokat. Ekkor a FIDESZ-SZDSZ koalíció már csak előre menekülhetett, az adófizetők pénzét nem kímélve, tovább folytatta a pereskedést, de hiába, hisz a fellebbviteli tárgyaláson helyben hagyta a Zala Megyei Bíróság a Munkaügyi Bíróság I. fokú ítéleteit a fegyelmik megszüntetéséről. Természetesen joggal várható el, hogy eztán a kanizsai politikai élet többszörösen visszaeső kútmérgezői, a fegyelmik értelmi szerzői, Röst és Cseresnyés urak, vonuljanak ki a helyi közéletből. Ismerve őket, erre a következő önkormányzati választásokig nem kerül majd sor, ahogy Kanizsa polgárai azt a több millió forintot sem látják majd viszont – csupán egy tétel a sok közül: a Cseresnyés Péter vezette Fegyelmi Tanács tizenötször(!) annyi pénzt fizetett a haveri ügyvédi irodának, mint amennyit a Bíróság indokoltnak ítélt –, amellyel ezen piszkos játékok megkurtították a város kasszáját... Stadler Petra sajtószóvivő – Marton István polgármester úr 2009. november 23-án nem mondott igazat, szokásához híven erős csúsztatásokkal vezette félre Nagykanizsa és környéke lakóit. – mondta sajtótájékoztatóján Papp Nándor, fideszes képviselő válaszolva a polgármester vízdíjakkal kapcsolatban kiadott közleményére. (Lásd Tisztelt Kanizsai Polgárok címmel a 4. oldalon – a Szerk.) – Sem a jegyzői törvényességi észrevételre, sem közgyűlési kapacitálásra nem volt hajlandó a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 2010. éves üzleti tervét még napirendre sem venni. Ezzel mindöszsze annyit ért el, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlésének az önkormányzat vagyongazdálkodásának rendjéről szóló 3/2009. (II.11.) számú rendeletének 22.§ (1) bekezdésének foglaltak szerint a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. közgyűlésén az üzleti terv kérdésében közgyűlési döntés nélkül a képviseletet jogszerűen nem gyakorolhattam. Polgármester úr az önkormányzati közgyűlés után megkérdezett, hogy „mivel holnap nem szavazhatsz, ezért mit fogsz csinálni?”. Válaszom őszinte volt, tájékoztattam, hogy: „Az első két napirendi pontban szavazhatok, mert van érvényes döntés, azt követően nem veszek részt a szavazáson.” Tudomásul vette. Nem nyugodhatott meg, mert közel másfél órán keresztül a távozásomat óhajtotta a Vízmű Zrt. közgyűlése alatt Liszó és Surd képviseletében. Mint hallomásból értesültem, még büszke is volt, hogy ilyen szakszerűen képviselte Liszót és Surdot Nagykanizsa helyett. A milliós pénzek említése durva rágalmazás volt, főleg úgy, hogy a polgármester úr tudja, nem voltak, nincsenek és nem is lesznek ilyenek. – Polgármester úr! – szólította meg Papp Nándor a város első emberét. – Egy bölcs, atyai jóbarátom mondta, hogy gyűlölettel nem lehet várost vezetni. Kívánom, hogy Ön is rájöjjön erre egyszer! „A Jobbik Magyarországért Mozgalom Letenyei Szervezete az elmúlt időszakban – hasonlóan a Jobbik nagykanizsai kezdeményezéséhez – ruha-, ruhaneműgyűjtést hirdetett meg az arra rászoruló letenyeiek javára. Aletenyei jobbikosok a Magyar Karitász helyi szervezetének kívánták átadni az összegyűjtött felajánlásokat, ahol az akció meghirdetésekor a kezdeményezést még el is fogadták. Rövid idő alatt akkora mennyiségű ruhát ajánlottak fel a segíteni akaró városlakók, hogy az csak két tömött teherautóra fért fel. A humánus kezdeményezés ekkor vett szomorú fordulatot: lelkes tagtársainkkal – vélhetően felsőbb utasításra – közölték, hogy a Jobbiktól, mint politikai szervezettől nem veszik át az adományokat. Lefordítva ez annyit jelent karitászul, hogy a szerencsétlen családok a tél küszöbén inkább nélkülözzék a meleg holmit, mintsem megkapják egy szélsőségesnek bélyegzett párt segítő karjaiból. Csalódott, de büszke tagjaink ezek után a szomszédos Nagykanizsára fuvarozták a több tonnányi ruhát, ahol a nem finnyás helyi Vöröskereszt köszönettel vette át a rakományt. Így került nagyon sok letenyei honfitársunk felajánlása nagykanizsai rászorultakhoz. Lelkében mindkét fél boldog, azonban a szervezők, a közvetítők, mi jobbikosok csalódottak is vagyunk. Ha már a Magyar Karitász így gondolkodik, mi lehet azok fejében, akiknek tevékenységének eredményeképpen terjedőben van ez a fajta torz gondolkodás. A Jobbik Letenyei Szervezete ezúton köszöni meg minden adakozó önzetlen segítségét. Ígérjük, hogy senki, semmilyen eszközzel nem fogja tudni nemzetünk megsegítésére irányuló akaratunkat megtörni!” Szebb jövőt! Kiss Norbert elnök, Jobbik Letenye, Zakó László elnök, Jobbik Zala Megyei Választmány Kanizsa – A mi 6 ügyeink 2009. november 26. Sajtóközlemény a Zala Megyei Bíróság döntésének margójára Papp Nándor: Hallgattassék meg a másik fél is! Jobbik: A rászorulóknak gyűjtöttek 39. szám (november 19.): „Minél inkább magyarázkodsz, annál kevésbé hisznek neked. ” Nyertes beküldő: Vida Attila, Nagykanizsa, Olaj u. 25. I/1. Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét Szerkesztőségünkben személyesen veheti át. Rejtvényünk nyertese Kanizsai háromszög Várhatóan a jövő hónap elején kerül a boltokba Röst János fenti című könyve. Ízelítőül az előszót idézzük: Ez a könyv egy különleges, egyedülálló alkotás, ahogyan rendkívüli és egyszervolt az a 20 esztendő is, amelyről szól. Amű írója és szerkesztője Röst János, a mindenki „Röstjani”-ja, aki szintén különleges, színes egyénisége a kanizsai közéletnek, a politika sója és show-ja, akit lehet szeretni, lehet nem szeretni, de Kanizsán nem lehet nem ismerni és nem elismerni… Ennyi egyediség után nem csoda, hogy nehéz meghatározni e könyv műfaját. Bárhol nyitjuk ki, mindenhol más: itt lexikális adatok sora, ott monográfia, amott fotóalbum vagy éppen megkapó életkép; másutt könnyed humorú vagy maró vitriollal teli írás tárul elénk. Ez a könyv igazi űrt tölt be: A rendszerváltás első 20 évének korrajza egy liberális kanizsai közéleti ember szemével és érzésvilágával. Közéleti információkban gazdag, szellemes, néha meghökkentő, olykor fanyar, de őszinte „Útikalauz”, amely Rólunk szól: kanizsaiakról, az országról, de magára, ismerősére vagy környezetére ismerhet bárki, aki az elmúlt 20 évet velünk együtt, itt élte le Nagykanizsán, kis hazánkban… Jó szívvel ajánlom mindenkinek! Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, volt informatikai miniszter Köszönet ANapfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik felajánlották számukra személyi jövedelem adójuk 1%-át. Kanizsa – Szabad 2009. november 26. vélemény 7 Mi tagadás, városunk utcáit, a közvélekedést a GE kanizsai gyárának bejelentett létszámleépítése uralja. Azt hiszem teljes joggal. A gyár a város gazdaságának a vezérhajója. Alegtöbb embert foglalkoztató, Európa szerte ismert, országunk nagymúltú, elismert üzeme volt. A foglalkoztatottak körében jelen volt, és még van is minden emberi generáció, tehát valamilyen szinten és mértékben a gyár sorsának alakulása sokakat érint közvetlenül is. De érinti a városban a korábban nem ismert, nem honos munkarendszert, technikát, technológiát, új munkakultúrát. Joggal hittük, ezért is áldoztunk oly sokat rá, hogy mindez hagyományteremtő lesz, életünk részévé válik, amíg csak szükségünk lesz fényforrás termékekre. A kérdés az, hogyan ítéljük meg a történteket. Derült égből villámcsapásként, vagy valami más történt. Az én határozott válaszom az, hogy nem egyik napról a másikra alakult így, hanem egy jól körülhatárolható, hosszú folyamat terméke lepett meg bennünket. Nekem többen is feltették a kérdést, hogyan élem meg én, aki bábáskodtam a létrehozásában sokadmagammal, és most esetleg meg kell élnem a felszámolását is. A válaszom az volt, ha így lesz, és megérem, az maga lesz a dráma, leginkább azoknak, akiket ez közvetlenül is érint. Nem tudom, hogy a Kanizsa Hetilapot olvasó és nem olvasó honfitársaim hogy vannak vele, nekem úgy tűnik, hogy az önkormányzat tisztségviselői és egyes képviselők úgy interpretálják a GE kanizsai gyárát a legnagyobb mértékben érintő létszámleépítést, mintha az minden előzmény nélküli volna. Erről szó sem lehet, itt egy nagyon csúnya piacvesztés következett be. Ilyesmi a civilizált piaci viszonyok között működő országok és gyárak döntő többségében nem szokványos történet. Akik ezt a történést ebben a kontextusban akarják nekünk közvetíteni, ne fáradozzanak, mert így nem hihető el. Ha mégis ezt teszik, akkor kénytelenek leszünk azt feltételezni, hogy akarva-akaratlanul valakinek a mulasztásait, hozzá nem értését vagy saját felelősségüket csökkenteni, vagy elfedni akarják. Ez csúnya dolog lenne. Ilyen nagy világcég egyik legnagyobb gyára, mint a kanizsai, csak úgy kerülhet ilyen helyzetbe, ha nem folyamatos és nem elég intenzív a gyártmány- és termékfejlesztés, korszerűsítés, kutatás. Ha nincs ilyen fejlesztés, ennek természetesen sok oka lehet. Nekem, a külső szemlélő számára is kézzelfoghatónak tűnik két, azaz két ok. Az egyik az, hogy a működés és termelés tervezett költségei ezt nem tartalmazzák, valamint a realizált eredmény – profit – a szükséges fejlesztési ráfordításokat nem bírja el. A másik ok lehet, ha erre valamilyen oknál fogva nincs is meg a szándék. Az én számomra ez az opció tűnik a legvalószínűbbnek. Apiac megtartásáért folyó könyörtelen versenyben a több éve tartó fokozatos lemaradás tendenciája még a külső szemlélő számára is kiáltóvá vált. Ennek megjelenési formája az volt, hogy ingadozott elég nagy mértékben a piac rendelésállománya, és ennek megfelelően hol nőtt, hol csökkent a foglalkoztatottak száma. Ezt a kiáltó tendenciát az elmúlt évek önkormányzati tisztségviselői nem ismerték fel. A benne rejlő veszélyt nem érzékelték, ezért lépéseket, intézkedéseket sem kezdeményeztek. Ezért a gyárért az 1960-as években a város komoly áldozatokat hozott. A Tungsram akkori vezetőivel a kölcsönös érdekek alapján – versenyben más városokkal, köztük a megyeszékhellyel – „harcoltunk”, ennek alapján is a városnak joga és kötelessége lett volna a szükséges lépéseket kellő időben kezdeményezni. Elgondolkodtató, hogy a piacvesztés évek óta tartó folyamata nem szúrt szemet senkinek a felelős vezetők közül. A helyi gyár (most már nyugdíjas korú) hosszú éveken át volt igazgatója az előző ciklusban a polgármester fizetett tanácsadója volt. Neki minden kétséget kizáróan tudnia és látnia kellett, hogy a GE felsővezetői milyen jövőt szántak a kanizsai gyárnak, és mire mehet ki a játék, ha nincs gyártmány- és termékfejlesztés. Az már a végeredmény szempontjából csaknem közömbös, hogy az általam említett két ok közül melyik a valódi, a szükséges forrás, vagy a szándék hiánya. Az alkalmazottakat, családtagjaikat, és több ezer embert a város lélekszámának közel tíz százalékát érintő állásvesztés, keresetkiesés azt hiszem deklarálható tény. Az itt gyártott fényforrásra, bocsánat égőkre, a fogyasztáspiac nem tart igényt. Győzött a konkurencia, az energiatakarékos fényforrás. A történés paradoxona, hogy mi, kanizsaiak is a korszerű fényforrásban vagyunk érdekeltek. Atanulság itt maradt nekünk kanizsaiaknak, ha van vagy lesz, aki majd egyszer levonja azt mindanynyiunk javára. Egyelőre a jelei ennek még nem láthatóak. Pedig jobb helyeken ilyen és hasonló történéseknél az önkormányzat tisztségviselői, a pártok képviselői fegyverszünetet hirdetnek, félreteszik ellentéteiket, vitáikat, összezárnak, hátha még érdemes. Közös gondolkodásba kezdenek, minden lehetséges alternatívát mérlegelnek, melyek legalább a kármentés szempontjából szóba jöhetnek. Kezdeményezéseket tesznek a város gazdaságának főszereplőivel szoros együttműködésben a célravezető út megtalálásában. A gyakori sajtótájékoztatók erről nem szólnak, az egymásra mutogatásról, a keresztbe beszélésről, a felelősség áthárításáról a kormányra annál inkább. A polgármester úr azt is képes volt kimondani, hogy neki ebben már nincs teendője. Hát kinek van, ha nem neki? A kormánynak is természetesen megvan a maga, senki másra át nem ruházható felelőssége. A híradásokból tudjuk, hogy a kormány 650 milliót biztosított a GE részére, munkahely megőrzésre. A híradásokból tudjuk azt is, hogy ennek csak a töredékét használták fel, sőt a maradékát hajlandóak visszautalni. Számomra ennek a történetnek az az olvasata, hogy az általam vélelmezett két ok közül a második az igazi. Ellenkező esetben a felhasználás megtörtént volna, és valamennyi munkahely megőrzésével járt volna. Nem kell nagy emlékezőtehetséggel megáldottnak lenni ahhoz, hogy ne emlékeznénk a három évvel ezelőtti kampány részleteire is akár. Minden párt, minden polgármester és képviselőjelölt programjában rangos helyet kapott a munkahelyteremtés és -megőrzés ígérete. Most önvizsgálat, kármentés, kiútkeresés helyett egymásra mutogatás és a felelősség áthárítása folyik. Valamennyi még múlhat azon, hogy a városi politikai elit képes-e a cselekvésben megújulni. Én magam szkeptikus vagyok, különösen annak láttán, hogy a város két országgyűlési képviselője beszélő viszonyban sincs. Polgármesterünk úgyszintén nincs felhőtlen viszonyban az országgyűlési képviselőkkel. Ha netán előfordul, hogy találkoznak, és a kézfogás elkerülhetetlen, a szemük akkor sem találkozik feltétlenül. Pedig ők hárman tehetnének a legtöbbet, ha képesek volnának együtt járni ugyanazon az úton. Nem kéz a kézben járásra gondolok. Azon viszont elgondolkodtam, ha ez a focinyelven szólva belső hármas együtt focizna a város egyetemes érdekeinek pályáján, mégha más színekben is, a nagyobb siker reményében pöckölhetnék be a közös labdát a választási programjukban beígért munkahelyteremtés és –megőrzés képletes kapujába. Én szívesen vállalnám ezen a pályán a szigorúan semleges és képletes bíró szerepét. Paradigmaváltás kell. Tényleg kell, szerintem elkerülhetetlen, de hogy lehetséges-e, nem tudjuk. Én azért elmondom, hátha mégis. Váltás kell mindenek előtt a pártok egymáshoz való viszonyában. Nem vagyok naiv, nem a lehetetlen öszszeborulást várom. Tisztában vagyok azzal, hogy az egyes pártoknak más és más az ideológiai, világnézeti és politikai alapvetésük. De a város egyetemes érdekei mentén illene megtalálni az elkerülhetetlen találkozási pontokat. Ennek érdekében át kellene értékelnünk kompromisszum-kereső készségüket és képességüket. Helyi politikusaink gyakran hivatkoznak nemzeti ikonjainkra. Bibóra, Máraira, Fejtőre a demokrácia követelményeivel összefüggésben, a gyakorlat viszont ennek az ellenkezőjét tükrözi nekünk. Polgármesterünk is át kell, hogy értékelje a demokrácia felfogását, és azt ültesse át napi vezetési, irányítási gyakorlatába, konszolidálnia kell vezető társaival munkakapcsolatát. Erősítse meg a környezetet professzionális tekintélyű gazdasági, pénzügyi szakemberekkel, akik a város gazdaságának minden rezdülését képesek érzékelni és megfelelő intézkedéseket a kellő időben kezdeményezni a város gazdaságának főszereplőivel közös együttműködésben. A mai piaci viszonyok között ez fontos követelmény. Mózes Pál nyugalmazott tanácselnök Mint derült égből a villámcsapás? Kanizsa – Városháza 8 2009. november 26. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlését 2009. december 2. (szerda) 17.00 órára közmeghallgatás céljából összehívom. Az ülés helye: Medgyaszay Ház (Nagykanizsa, Sugár u. 5.) A közgyűlésre tisztelettel meghívom. Marton István polgármester Meghívó közmeghallgatásra Bicsák Miklós az 1. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2009. december 2-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában. Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében. Képviselői fogadóórák Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: Hrsz. Helye, jellemzői Kikiáltási ár Időpont 2475/2 Nagykanizsa, Bajza u. 13. nov. 30. (megosztás után) 5 lakásos lakóépület + minden (teljes felújítása szükséges) 26.400.000 Ft + áfa következő hétfő A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Az ingatlan teljes felújítás szükséges. Az ingatlan adatait tartalmazó iratokba az érdeklődők részére betekintési és másolási lehetőséget biztosítunk. A lakásokból a szerelvények el vannak távolítva, az ingatlan felújítás nélkül használatra nem alkalmas. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele: 1.000.000 Ft azaz Egymillió forint árverési előleg befizetése lebonyolító bankszámlájára vagy pénztárába. A versenytárgyalás részletes szabályai a versenytárgyalási dokumentációban kerül közlésre. További információk, iratbetekintési lehetőség előzetes telefonos egyeztetést követően, munkaidőben: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolg. Zrt. (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.) Telefon: 93/311-241. 16-os mellék. Versenytárgyalás Ügyintéző: Gerencsér M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Csengery u. 3776/1. hrsz. alatti ingatlanon építmények építése ügyében. Szám: 6 /2468-27/ 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/2468-26/2009. számú, Nagykanizsa, Csengery u. 3776/1. hrsz. alatti ingatlanon ipari-logisztikai központ építésére vonatkozó építéshatósági ügyben, döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, a további ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. november 19-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/2468-26/2009., tárgya: építési engedély. A kérelmező ügyfél neve: URETA HUNGRÍA KFT. 1053 Budapest, Szép u. 5. fsz. 2. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 3776/1., 3775/2., 3775/4., 3774/26., 3776/2. hrsz. alatti ingatlanok Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építésügyi hatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 305. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló (továbbiakban:Ket.) 98 §. (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel az eljáró hatóság a fellebbezési lehetőségét döntésében az alábbiak szerint biztosította: "Határozatom ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni." Építéshatóság - 6/2468-27/2009. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. év folyamán döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzatát módosítja az alábbi pontokban: 1. Cseresznyés utca (13466/32 hrsz) – Alsószabadhegyi utca ( 13443/8 hrsz) – Pásztor utca (13441, 13443/5, 13443/2, 13443/1 hrsz-ok) – Szabadhegy utca (13468/2 hrsz) határolt tömb rendezése – Pásztor utca nyomvonalának módosítása 2. Hevesi Sándor, Teleki, Kaposvári utcák szabályozási szélességének korrekciója 3. Lazsnak utca – Vadalmás utca – Herkules utca – Szálfa utca által határolt tömb rendezés alá vonása az előkert csökkentése céljából 4. Magvető utca – Alkotmány utca – 4120 hrsz-ú közút – 4150 hrsz-ú út – a (4170– 87)- ig tartó hrsz-ú földrészek déli határán tervezett kiszolgáló út – 4188/1 hrszú közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 5. 059 hrsz-ú út – Damjanich utca – 20307 hrsz-ú út – belterületi határ által határol tömb építési övezeti besorolásának módosítása 6. Erdész utca – Csengery utca – 3779/18 hrsz-ú út – vasúti pályatest által határolt tömb övezeti besorolásainak felülvizsgálata 7. 649/18 hrsz-ú út – 649/37 hrsz-ú közterület – Gábor Áron utca – 652/4 hrsz-ú országos közút által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 8. Vörösmarty M. utca – Petőfi S. utca – Rákóczi utca – Sugár utca tömbje besorolásának felülvizsgálata 9. Varasdi utca – Kisrác utca – Felsőtemető utca – Pápai utca – Bajcsai utca által határolt tömb szabályozásának módosítása 10. Petőfi Sándor – Honvéd – Dózsa György utcák közötti tömb szabályozásának módosítása – a 71. szám alatti ingatlanra tervezett út megszüntetésének ügye 11. Vámház utca – Raktárház utca – 652/4 hrsz-ú országos közút – Gábor Áron utca által határolt tömb egyes útjai szabályozásának módosítása 12. Sikátor utca – Árpád utca – Magyar utca által határolt tömb építési övezeti besorolásának módosítása 13. Erzsébet tér – Fő utca – Sugár utca – Rozgonyi utca által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 14. Gárdonyi u. – Szentgyörgyvári u. – Veres P. u. – Marek J. u. által határolt tömb közterület- szabályozásának módosítása 15. Csengery utca (3779/8 hrsz) – jelenlegi belterületi határvonal – tervezett kiszolgáló út (3866/10 és 3899 hrsz) által határolt tömb övezeti besorolásának módosítása 16. Kórház utca – Szekeres József utca – 2544 hrsz-ú közlekedési terület – Teleki utca által határolt tömb 2501 és 2502 hrsz-ú ingatlanok közötti övezeti határának módosítása 17. 4089 hrsz-ú közterület – szombathelyi vasútvonal – 4076 hrsz-ú árok – Alkotmány utca (4066/2 hrsz) által határolt tömbbe tervezett út megszüntetése 18. Zemplén Győző u. (3063/4 hrsz) – 3058 hrsz-ú út – 3063/6 hrsz-ú út – Városkapu körút (3064 hrsz) által határolt tömb szabályozásának módosítása 19. Műemléki környezet határvonalának felülvizsgálata A tervdokumentációt – a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel – 2009. december 6-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Városi Főépítész, Nagykanizsa Szabályozási terv, Helyi Építési Szabályzat KISKANIZSÁN A SARLÓS BOLDOGASSZONY KATOLIKUS CARITÁSZ 2009. december 4-én pénteken 9 órától 17 óráig és december 5-én szombaton 9 órától 13 óráig JÓTÉKONYSÁGI VÁSÁRT rendez a templom melletti közösségi házban. Abevételt és a pénzadományokat a Kiskanizsán élő idős, egyedülálló emberek karácsonyi megajándékozására, és a rászorulók megsegítésére fordítjuk. Meghívó A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat nevében tisztelettel meghívom a horvát virágkötők bemutatkozójára, amelyen adventi koszorúk, érdekes virágkompozíciók kerülnek szemléltetésre illetve eladásra. Rendezvényünk helyszíne: Vasemberház Tükörterme Időpont: 2009. november 27. (péntek) 15 óra Minden érdeklődőt szeretettel várunk December 5-én, szombaton 9 és 15 óra között várják a tiszta, jó minőségű ruhát, használati tárgyat, tartós élelmiszert a palini templom nyáron elkészült közösségi termébe – tudtuk meg az immár húsz éve szorgoskodó szervezőktől. Az adományok a Karitász közvetítésével jutnak el a rászorulókhoz. – Segítséget elfogadni, tudom, sokszor nehéz. – fűzte hozzá a hírhez az Alsótemplom megszépítése miatt városszerte becsült Horváth Lóránt plébános. – Ám aki elfogad, tulajdonképpen maga is ad. Lehetőséget, hogy jót tegyünk, hogy felülemelkedjünk saját önzésünkön. Gondoljanak erre a nehéz helyzetbe jutottak, boldog emlékű II. János Pál pápa tanított így. Közbevetőleg, bizonyára sokan örülnek annak, hogy jövőre várható a lengyel pápa boldoggá avatása. – Hallottam, legutóbb a murakeresztúri hittanosokkal együtt kirándultak az alsótemplomi gyerekek Gelsére. – Tartalmas közösségi programokat kínálunk egész évben a kisebb és nagyobb ifjúságnak. Balatonedericsi túránkat a Csodabogyós barlangba máig emlegetik az ifik. Adventi kézműves műhely lesz a legközelebbi, vasárnaponként pedig idézeteket osztogatnak a gyerekek, mosolyra indítva azokat is, akik megkeseredtek. Tapasztalják csak meg, adni jó! - A jókedv ragadós. Ezért készülnek újabb CD-vel? – Fésűs Éva meséi kötik össze azokat az énekes-mesés lemezeket, melyeket plébániánk adott ki az elmúlt években. Úgy látszik, kimeríthetetlen kincsesládába nyúltunk… – A Kanizsa olvasói már ismerhetik Iváncsits Tamás rockoperáit. – Valóban, városunk szülöttének – elneveti magát – nagyatádi vagyok, de már kanizsaiként beszélek. Tehát a Bólyon kántorkodó Tamás dalait, rockoperáit sokan szeretik. A vértanú Brenner Jánosról szóló A jó pásztor után a Péter és Néró című kerül bemutatásra a HSMK-ban december 11-én, pénteken 18.30-kor. Ugyanaz a csapat adja elő, mint az előzőt, a bólyiak, a szerény 300 forintos belépő a terembérlethez járul hozzá. – Az idősebbeknek mit ajánl? – Keddenként hatkor a plébánián jó szellemű filmeket vetítünk. Bár december 8-án lesz az idei utolsó ilyen alkalom, a jövő évben bizonyára folytatjuk. – Közeledik, már el is kezdődött a Karácsony előtti vásárlási láz. Erről mi a véleménye? – Senki nem az ajándéknak örül, hanem az ajándékozó szeretetének. Ne feledkezzünk meg erről a személyességről, így lehet majd boldog a Karácsony esténk. P.J. Kanizsa – A mi 2009. november 26. ügyeink 9 Ügyintéző: Gerencsér M. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, 02011/6. hrsz-ú ingatlan telekalakítása ügyében. Szám: 6 /2524-11/ 2009. Hirdetmény A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 6/2524-10/2009. számú, Nagykanizsa, 02011/6. hrsz. alatti ingatlan telekalakítására vonatkozó építéshatósági ügyben, döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül határos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, a további ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2009. november 19-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/2524-10/2009., tárgya: telekalakítási engedély. A kérelmező ügyfél neve: Plánder József 8800 Nagykanizsa, Királyi P. u. 15. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 02011/6., 02011/4., 02011/5., 02011/7., 02009., 02012., hrsz. alatti ingatlanok. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az építésügyi hatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 305. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12.A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló (továbbiakban:Ket.) 98 §. (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincs meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármely okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel az eljáró hatóság a fellebbezési lehetőségét döntésében az alábbiak szerint biztosította: "Határozatom ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Zalaegerszegi Kirendeltségéhez címzett, de a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni." Építéshatóság - 6/2524-11/2009. 2009. október 22 - december 10-ig Aki elfogad, maga is ad Legutóbb éppen idekerülésem előtt, immár 30 éve festették át külsőleg a kápolnát – emlékezett vissza Szabó Ádám plébános. Nyilván nehéz eldöntenie, minek örüljön jobban: a templomát szerető közösség áldozatkészségének, vagy a kivitelező, Beke Ferenc és csapata lelkiismeretes munkájának. A Szent Imre egyházközség plébániatemplomába jár diákmisére a szomszéd Piarista Iskola ifjúsága. A gyerekek is megcsodálják – eddig nem vehették észre – a gondos kezeknek köszönhetően jobban érvényesülő kagylóformájú vakolatdíszeket. A Szent Pompiliusz titulusú piarista kápolna 1935-ben készült el, a szerzetesrendek és iskoláik szétszóratását követően került a veszprémi, 1993-as megalapítása után a kaposvári egyházmegyéhez. A kommunista diktatúra miatt 44 éves szünetre kényszerült, idén 200. tanévét kezdte meg a nagykanizsai Piarista Iskola. P.J. Adventre megszépült Kanizsa – 10 Krónika 2009. november 26. Fotó: Steyer Edina Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 Tanfolyam indul 2009.11.30-án 16 órakor 12.18-án 16 órakor téliszünetes gyorsított személyautó, motor és segédmotor kategóriákban. 12.08-án 16 órakor “C” és “C+E” 12.10-én 16 órakor “D” Diákkedvezmény! Részletfizetés! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! Üdülési csekket elfogadunk! Fizibusz a Bolyai iskolában A Budapesti Elektromos Művek és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. kezdeményezésére jött létre a Fizibusz program. A két részvénytársaság fokozott felelősséget érez azért, hogy az általuk biztosított villamos energia a lehető leghatékonyabban, a környezetet legkevésbé terhelő módon kerüljön felhasználásra. Meggyőződésük, hogy a gyerekek környezettudatos energiafelhasználásra történő felkészítését nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért indították útjára az Energia Suli kezdeményezést, amelyet kibővítettek a Fizibusz programmal, hogy házhoz vigyék az ismereteket. Forgalomba állítottak egy speciális mikrobuszt, felszerelve minden olyan demonstrációs eszközzel és technikai felszereléssel, amely elengedhetetlenül szükséges egy izgalmas és maradandó élményt nyújtó rendhagyó tanórához. A Fizibusz nemcsak hasznos, hiszen a természettudományokat közelebb hozza a gyerekekhez, hanem emlékezetes, vidám perceket is jelent. Az előadás első részében általános energetikai kísérleteket, míg a másodikban főleg elektromossággal kapcsolatos kísérleteket mutatott be Tóth Pál, aki az ország közel négyszáz iskolájában járt az elmúlt két és fél évben, és több mint 80 ezer diákkal találkozott. Városi szülőértekezlet Első alkalommal rendezett városi és városkörnyéki szinten pályaválasztási szülőértekezlet a hivatal Művelődési Osztálya a végzős általános iskolai tanulók és szüleik, osztályfőnökeik, a pályaválasztási felelősök és természetesen az intézményvezetők számára. Céljuk, – mondta Szmodics Józsefné osztályvezető, hogy megkönnyítsék a szülők döntését annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb iskolát tudják kiválasztani a gyermeküknek. A város hat középiskolája, a TISZK és a Csapi Szakiskola bemutatkozása révén az érdeklődők jobban megismerhették a képzési lehetőségeket. A HSMK-ban megrendezett értekezleten a Munkaügyi Központ is képviseltette magát. Konzultációs lehetőségekre is sor került, ahol egyéni problémáikat, kérdéseiket tehették föl a szülők a kiválasztott intézmény vezetőinek, képviselőinek. A szervezők fontosnak tartják, hogy a szülők ne csak papíron tudjanak tájékozódni a különböző képzési formákról, hanem élőszóban is. Egyévesek a hármasikrek Emléklappal és egy óriási ajándékcsomaggal köszöntötte városunk önkormányzata nevében Marton István polgármester és Bene Csaba önkormányzati képviselő a tavaly októberben született hármas ikreket, Ocsovai Leventét, Emesét és Orsit. A kicsik egyáltalán nem voltak zavarban a sok látogató – az önkormányzat és a sajtó munkatársainak – jelenléte miatt. Édesanyjuk, Katalin szerint hozzászoktak már, hogy csodájukra járnak, amióta a világra jöttek. Katalin egyáltalán nem bánja, hogy egyszerre hárman érkeztek, mindig is nagy családot szerettek volna férjével, Tamással, az apróságok rengeteg örömöt hoztak az életükbe. Húsz hímivarú nyárfát ültettek el a „Város tüdeje” akció keretében a Péterfy Sándor Általános iskola 5. B osztályos diákjai, az Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Kísérleti Állomás tudományos munkatársa, Benke Attila, a Pannon Pellet Kft. nevében Moór András, valamint Gáspár András, a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Thúry téri parkban. Ezen hímivarú fáknak az előnye, hogy gyorsan nő, s nem okoz allergiát. A faültetést hagyományőrző szándékkal hirdették meg. Benke Attila köszöntőjében elmondta, hogy akkor válik az ültetésben résztvevők munkája kézzelfoghatóvá, ha ezek a fák majd árnyékot adnak az alattuk megpihenőknek. S.E. Nyárfaültetéssel a „Város tüdejéért”... Esküvő címmel belgiumi turnéjuk műsorát mutatta be vasárnap este a HSMK színháztermében a Musica Antiqua együttes, a Saltarello és a Zalagyöngye táncegyüttesek. AMusica Antiqua együttes immár hat éve rendszeresen vendégszerepel Belgiumban. Minden alkalommal egy tematika köré épülnek a műsorszámok, az idén a lakodalom volt a téma. Ez alkalommal az együttes a két táncegyüttessel közösen készült erre a programra. Azenészek és a velük színpadra lépő Saltarello táncosai a reneszánsz kor udvarába egy esküvőre, míg a Zalagyöngye táncosai a Bojtár együttes kíséretével egy magyar parasztlakodalom vigadalmaiba engedtek betekintést. A nagykanizsai program filmvetítéssel kezdődött, melyen a turné főbb állomásai voltak láthatóak. A vetített élménybeszámolóról nem maradhattak le a városnézések és az oldottabb mozzanatok pillanatai sem. A két részre tagolt program első blokkjában a Musica Antiqua együttes és Saltarello táncosai korhű ruhákban és természetesen korhű zenével idézték a reneszánsz világát. A második részben hamisíthatatlan magyar temperamentummal, kitűnő tánckoreográfiával rukkolt elő a Zalagyöngye együttes. Nagy sikerű produkciókhoz nagymértékben járult hozzá a Bojtár együttes, melynek tagjai ezen az estén is kitűnően húzták a talpalávalót. Cz.Cs. Esküvői hangulatok Kanizsa 2009. november 26. – Krónika 11 Olyan hirtelen és váratlanul mentél el, hogy még mindig nem tudjuk elhinni a tényt, hogy már nem vagy köztünk. A sírod mellett állva is arra gondoltunk, hogy ez csak egy tréfa lehet az élettől! Ez nem lehet valóság! Nem lehet igaz, hisz a doktor néninek az a dolga, hogy gyógyítsa a beteg kisgyermekeket. Nekünk még szükségünk lenne Rád! RÁD, aki végtelen alázattal, szeretettel, türelemmel tetted a dolgodat. Te nem halhatsz meg, hiszen Te vagy a mi doktor nénink! Jó volt Rád nézni. Mindig mosolyogtál, mindig megvigasztaltál bennünket. Mindegyikünkhöz volt egy-két kedves szavad. Végtelen nyugalmat, békét árasztott egész lényed. Jelenlétedben elvonultak a felhők, derűs lett az égbolt, elmúlt a fájdalom. Jó volt a közeledben lenni, jó volt melletted, jó volt ismerni Téged. Sokunknak példa volt és lesz odaadó, lelkiismeretes gyógyító munkád, a családodat átölelő tiszta, szerető gondoskodásod, fogékonyságod az elesettek megsegítésére, kifogyhatatlan energiád a sok-sok jótékony célú rendezvény szervezésében, támogatásában, aktív jelenléted a város életében. Honnan is volt minderre erőd!? Kedves Doktor Néni! Ugye tudod, hogy most nagyon fáj a szívünk, de kénytelenek vagyunk elfogadni a megváltoztathatatlant. Rettenetesen hiányzol! Köszönjük, hogy voltál nekünk. Nagyon nagy az űr, amit magad után hagytál, bár gondoskodó szereteted továbbra is érezzük odafentről. Ha felnézünk az égre, a napsugárban a Te kedves mosolyodat véljük majd látni. Ha susog a szellő, benne a Te lágy, megnyugtató szavaidat véljük majd hallani. Drága Marika Doktor Néni! Nyugodjál békében! Szivárvány Fejlesztő Központ Drága Doktor Néni! „Hazánk tudománya, gazdasága, innovációja és versenyképessége” címmel tartotta a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége „Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban” című előadás- és vitasorozatának ötvennyolcadik, a Magyar Tudomány Napja alkalmából megrendezett szakmai fórumát, melyre a város gazdálkodó és civil szervezetei, intézményei, a kamarák képviselői mellett meghívták az érettségi előtt álló középiskolásokat, illetve a főiskolásokat is. A program a GTTSZ Nyugatdunántúli Régiója, a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft., Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Magyar Közgazdasági Társaság helyi szervezetének közreműködésével valósult meg. Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versével köszöntötte a megjelenteket Tulman Géza tanár, majd a szakmai fórumot Marton István polgármester a következő gondolatokkal nyitotta meg: „A mai napon a tudományra, a tudósokra, Széchenyi István grófra, a Magyar Tudományos Akadémia alapítójára emlékezünk. Széchenyi Istvánra, a legnagyobb magyarra, aki irodalmi és gyakorlati munkásságával nemzeti felemelkedésünket szolgálta, aki befogadta és terjesztette az európai szellemiséget, aki sok területen Magyarországot európai szintre emelte. A Magyar Tudományos Akadémiára, amely intézmény fennállása 184 évében mindig betöltötte küldetését. Emlékezünk és ünnepeljük a tudósokat, akik a külföldiekkel közös kutatásokkal, felfedezésekkel, a nemzetközi tudományos közéletben való részvétellel kapcsolták Magyarországot a világhoz. Ők hazánk nem hivatalos nagykövetei, a rólunk alkotott kép kedvező alakítói. A tudományra, a tudásra emlékezünk, amely védettséget, hatalmat és biztonságot ad az egyénnek, a közösségnek és egyidejűleg rangot, tekintélyt a nemzetnek.” A polgármesteri köszöntő után Janzsó Antal, a GTTSZ Nyugatdunántúli Régiójának társelnöke, a szakmai fórum levezető elnöke felkérte az előadókat, hogy mutassák be témájukat. Prof. dr. Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke „A magyar tudomány hazai és nemzetközi jelentősége, nemzetgazdaságunk versenyképessége” címmel tartott előadást. Prof. dr. Horn Péter akadémikus, egyetemi tanár a globális élelmiszerellátás kihívásairól és lehetőségéről beszélt, dr. Krállics György egyetemi docens, a miskolci Nanotechnológiai Kutatóintézet osztályvezetője szakterületét, a nanotechnológiát mutatta be. Dr. Polay József, a helyi Közgazdasági Társaság elnöke városunk közgazdasági környezetéről és fejlesztéséről szólt. Ajelenlévők egy művészeti előadásnak is szem- és fültanúi lehettek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola elektroakusztikus kamaracsoportja „Improvizáció az Ember tragédiájára” című produkciójukat adták elő. S.E. Tudományos szakmai fórum December 1-jén, kedden 18 órakor Semjén Zsoltot, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét várja a HSMK-ba a Berzsenyi Polgári Kör. Újabb állomásához érkezett tehát rendezvénysorozatuk, a Visszaszámlálás. Már csak 130-140 nap van hátra a parlamenti választás valószínű időpontjától. A Kanizsához is kötődő politikus egyik korábbi interjújából idézünk: – A szociális igazságosság értelmében a baloldali emberek számára is programot kell adnunk. Ez következik az alapelveinkből is, hiszen a keresztény szociális tanítás világosan kimondja, hogy sem a munka tőke nélkül, sem a tőke munka nélkül fenn nem állhat. Ám a munka elsődleges a tőkével szemben, mert jobban hozzátartozik az ember személyiségéhez. A keresztényszociális tanítás alapján a feladatunk a munka jogának a védelme a tőke diktatúrájától. A mai politikai életben a legzavaróbb probléma a jobb és bal fogalmának a tudatos manipulálása. Az MSZP legnagyobb blöffje az, hogy szocialistának, baloldalinak mondja magát. Pedig egy másfajta koordináta- rendszerben a KDNP – mivel a munkát tartja elsődlegesnek a tőkével szemben –, mérsékelt baloldali pártként, az MSZP-be átöltözött SZDSZ viszont szélsőjobboldaliként mutatkozik. Ugyanis a multinacionális, globalista tőke abszolút prioritása alapján lényegében tagadja a munka jogát, azt, hogy az államnak feladata a munka jogának a biztosítása, ha szükséges, a tőke érdekeinek korlátozásával is. – Ön hisz abban, hogy sikerül majd sok tisztességes baloldali embert kiragadni az MSZP fogságából? – Igen. A szocialista elit naponta leplezi le önmagát, ezt egyre több baloldali érzelmű ember látja, csak nem volt eddig olyan erő, ami a keresztényszociális alternatívát biztosította volna. A szocialista párt annak a klientúrának a pártja, amely a Kádár-rendszerben meglévő politikai privilégiumait átváltotta gazdasági tőkére, s a gyárigazgató elvtársból gyártulajdonos úr lett. Talán könnybe lábad a szemük az Internacionálé hangjaira, de valójában a legvadabb kapitalizmusban érdekeltek, hiszen ők az új burzsoázia. Az is szimbolikus jelentőségű, hogy a szocialista párt miniszterelnöke először egy multimilliárdos bankár, majd két szintén multimilliárdos seftelő. Ez körülbelül olyan, mintha a KDNP miniszterelnök-jelöltje Cicciolina lenne. Vagy mondok egy másik példát: olyanra sem volt példa, mint amit az MSZP – éppen öt éve – december 5-én művelt, amikor egy kormány a saját nemzete ellen kampányolt. De arra sem, hogy egy magát szocialistának nevező párt pedig a nagytőke strómanjaként az egészségbiztosítás privatizációja mellett érvelt. Pedig annak a következménye az lett volna, hogy a milliomosoknak osztályon felüli ellátás jut, a népnek meg marad, ami marad. Erre mondtam, hogy ezek után a Magyar Szocialista Pártnak a nevéből ki kellene venniük azt, hogy magyar, azt, hogy szocialista, és maradjon az, ami volt: a Párt. K.H. Semjén a tisztességes balodaliakért Dr. Dénesné Dr. Csere Mária emlékére Kanizsa 12 – Színes 2009. november 26. Nagykanizsa és környéke értékes népi kultúráját mutatták be a Soknemzetiségű Kultúrával az Európai Unióban Kisebbségi Művészeti Gálaesten a HSMKban. A megjelenteket elsőként Kovácsné Mikola Mária, az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte. A gálaest célja az volt, hogy a tánc, az ének, a népzene révén megerősítsék szűkebb pátriánk méltó helyét az európai kultúrában. Büszkeséggel és elégedettséggel tölthet el bennünket, hogy városunkban harmonikus együttműködésben él a többségi társadalom a kisebbségekkel, tiszteletben tartva azok kulturális szokásait, művészeti értékeit. Marton István polgármester beszédében hangsúlyozta: – Nagykanizsán régi hagyománya van a különböző nemzeti és etnikai csoportok művészeti értékeit bemutató kulturális programoknak. Egy-egy ilyen találkozáskor lehetőség kínálkozik arra, hogy megismerjék és elfogadják egymás kulturális értékeit, a különböző nemzeti és etnikai csoportok. Ma olyan művészeti gálaestet rendezünk, ahol bemutatkozhatnak a város és térsége horvát, cigány, német és magyar hagyományőrző művészeti együttesei. Hangsúlyozzuk, nálunk harmonikus együttműködésben él a többségi társadalom a kisebbségekkel, tiszteletben tartva azok szokásait, eltérő látásmódját, művészeti eszközeit. Mindezzel útmutatást adunk azoknak a fiataloknak, akik eddig nem ismerték fel a saját kultúrájuk pozitívumait, illetve a velük együtt élő más nemzetiségi etnikai csoportok értékeit. A műsorban fellépett a Kanizsa Csillagai Együttes, a szepetneki Királyi Pál ÁMK német nemzetiségi ifjúsági csoportja, a Kanizsa táncegyüttes, a Kanizsai Horvát Kórus és a Horvát Néptánccsoport. A rendezvényt Teleki László országgyűlési képviselő, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Megnyitó beszédében kiemelte: – Beszélünk az oktatásról, a foglalkoztatásról, viszont nagyon sokszor nem említjük meg a kultúrát, amely talán az egyik legnagyobb híd szerepét tölti be Magyarországon a kisebbségek között. Felelős politikus ma Magyarországon csak akkor tud kiállni egy ilyen kulturális rendezvényen, ha komolyan gondolja azt, hogy az oktatás és a foglalkoztatás mellett a kultúrának is teret kell hagyni. A társadalom számára nagyon fontos üzenet, hogy a romák tanulni szeretnének, ugyanazt szeretnék elérni, mint bárki más ebben az országban, vagy Európában. Diplomát szerezni, ahhoz viszont sokszor kell külső, kormányzati vagy önkormányzati segítség, de nem utolsó sorban fontos a személyek, azaz a mi felelősségünk is. B.E. Soknemzetiségű kultúrával az EU-ban Mérsékelt érdeklődés mellett került megrendezésre az elmúlt szombaton a VOKE Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban a II. Országos Roma Fesztivál. Az esemény délután 14 órakor Nagy József, a DRVSZ elnökének köszöntőjével vette kezdetét. Az elnök köszöntőjében elmondta, hogy tulajdonképpen ez már a 7. fesztivál, mivel a DRVSZ elődje a Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége már ötször rendezett korábban hasonló fesztivált. Sajnálatát fejezte ki az érdeklődés hiánya miatt, hiszen a kultúráról, a kultúráért szól a rendezvény. Tapasztalata szerint egyre kevesebb ember fordul a kultúra irányába. Véleménye szerint a közeledés meglágyítaná az emberek lelkét. Nagy József hangsúlyozta, hogy városunk oly sok kitűnő roma művészt, szakembert adott az országnak, hogy méltán lehetne Nagykanizsa a magyarországi cigányság fellegvára. Reményét fejezte ki, hogy a kultúra ápolóinak lesz jövője. A mindenkori kormánynak a kultúrára több pénzt kell szentelni. Végül köszönetet mondott a fesztivál támogatóinak. A DRVSZ elnöke után Cseresnyés Péter alpolgármester, parlamenti képviselő mondott köszöntőt. Köszöntőjében a fesztivál közösségteremtő szerepének adott hangsúlyt, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben még több alkalom adódik egymás kultúrájának megismerésére. Harmadik felszólalóként Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke szólt a megjelentekhez. Beszédében a fesztivál iránti csekély érdeklődést a cigányemberekben elültetett félelemmel magyarázta. „Olyan világot élünk, amikor az emberek félnek. Nem mernek közösségekbe menni, hiszen halljuk és látjuk az ország történéseit. Ma már összecsapnak a cigányemberek és a gárdisták egymással” jelentette ki az OCÖ elnöke, majd az ország fasizálódásáról, a Horthy korszak szellemének egyre gyakoribb felidézéséről beszélt. Félelmének adott hangot a kakastollas csendőrség visszaállításának lehetősége, a Jobbik térnyerése, a Magyar Gárda működése miatt. Beszédében a politikai elit összefogását sürgette a cigányságot fenyegető eszmék visszaszorítása érdekében. Kolompár Orbán a továbbiakban reményét fejezte ki, hogy a roma társadalom elnyeri azt a teljes állampolgári rangot, amit az elmúlt 5-10 év elvett. A roma társadalom felismeri a saját érdekeit, ha már az értékeit felismerte. Az érték felismerésének ékes bizonyítékaként a fesztivált jelölte meg. Az OCÖ elnökének beszéde után a rendezvény szervezői Cseresnyés Péternek Ferkovics József festményének ajándékozásával köszönték meg a fesztivál támogatásában nyújtott segítségét. A megnyitó után következő kulturális műsorban Körmendi András szájharmonikán játszott és nótákat énekelt. Felléptek a Nagyberki Vári, A Fehér Kígyó, a Rumungro Fiúk hagyományőrző együttesek, a Kanizsa Csillagai és a Nagykanizsai Vörös Rózsák Hagyományőrző Cigány Néptánc Együttes. Czene Csaba II. Országos Roma Fesztivál Ismét a fővárosban versenyeztek a Premier Táncklub növendékei a hétvégén a Ritmus csapatok Pontszerző versenyén. Az egész napos viadalon huszonöt egyesület százhúsz produkcióval állt a zsűri elé. A Premieres lányok hat produkcióval neveztek a megmérettetésre. Junior egyéni showtánc kategóriában hét indulóból Szollár Alexandra második helyezést ért el a Kalózlány című koreográfiával. Felnőtt látványtánc egyéni kategóriában Toplak Dóra második lett „Csak lazán!” című műsorszámával. Gyermek showtánc csapat kategóriában (Bunczom Evelin – Bunczom Fanni – Kománovics Kyra – Kolonics Karolina – Farkas Kira – Pete Dorottya) a „Vakáció” című produkciójukkal a második helyig jutottak tizennégy indulóból. Junior showtánc kategóriában a Glavák Katalin – Verkman Nóra – Bunczom Evelin – Papócsi Petra – Szollár Alexandra összeállítású csapat a „Sex and The City” produkcióval a dobogó második fokára állhatott. Első helyen végzett a felnőtt csapat (Glavák Katalin – Sipos Eszter – Németh Petra – Toplak Dóra – Verkman Nóra) show kategóriában „New York” című műsorszámukkal. Kuzma Péter Szamba koreográfiája (Glavák Katalin – Sipos Eszter – Papócsi Petra – Szollár Alexandra – Németh Petra – Toplak Dóra – Verkman Nóra) pedig látványtáncban érdemelte ki a második helyezést nyolc induló közül. A csapat az országos bajnoki döntőn mérettetik meg legközelebb, decemberben. S.E. Taroltak a Premieres lányok Remekeltek a batthyánysok - helyesbítés Remekeltek a batthyánysok című tudósításunkban tévesen írtuk az egyik díjazott nevét. Acikkben szereplő Szokol Krisztián helyett helyesen Szokol Krisztina az, aki a csapat tagjaként bejutott a döntőbe, majd első helyen végzett társaival együtt a Lázár Ervin anyanyelvi vetélkedőn. Kanizsa 2009. november 26. – Ez + Az 13 Horoszkóp Érdeklődő hangulatban lesz ezekben a napokban. Naprakész a munkájában, amiért nem csak otthon, hanem munkahelyén is megdicsérik. Estére elfárad, a stressz ellen vegyen ki néhány nap szabadságot. A szokásosnál érzékenyebbé válik, ami fel is tűnik a családjának. Idegeskedésre nincs oka, jól mennek a dolgai, amit betervezett, meg is tudja valósítani. Ne sajtoljon ki az egészségesnél több erőfeszítést magából. Változékony lehet a hangulata. Bizonyára több pihenésre van szüksége. Ügyeljen arra, hogy munkatársai, vagy üzletfelei ezt ne vegyék észre. A felgyülemlő feszültséget oldja fel masszázzsal, úszással, vagy sétával. Ha anyagi sikereket akar elérni, hallgasson a megérzéseire. Ha határozottan, ugyanakkor meggyőzően beszél a megbeszéléseken, biztosan ér el eredményt. Otthon azonban ne ön legyen mindig a vezéregyéniség. Előfordulhat, hogy a megszokottnál nehezebben viseli a telefonhívásokat. Ha úgy érzi, már az is megnyugvást jelent, ha a hétvégén kikapcsolja, hát tegye meg. Kipihenten mindjárt pozitív szemlélettel kezdheti a hetet. Előfordulhat, hogy az elkövetkező napokban mindenben a hibát keresi. Atökéletességre törekszik, pedig egészsége érdekében nem ártana, ha kicsit lazítana, és visszafogná magát. A partnerére szerencsére mindenben számíthat. Fontosnak tartja, milyen benyomást kelt másokban. Igyekszik harmóniát teremteni az életében, s ha ez netán nem sikerül, elkedvetlenedik, s érzelmei kiülnek az arcára. Ilyenkor keressen valami elfoglaltságot, ami örömet okoz. Álmodozó hangulatában elfelejtheti fontos elintéznivalóit. Ne szégyellje, írja fel egy papírra a teendőit. Érzelmi életében szép napokra számíthat. Elégedjen meg ezzel, és élvezze tovább az életet. Változékonnyá válhat a hangulata. Időnként zavarja a nyüzsgés, és legszívesebben senkihez sem szólna egy szót sem. S mivel mindig tudja, mi a helyes lépés, a végén helyrehozza a hibáit, és ismét jó lesz a hangulata. Egy kellemes téli kiránduláson töri régóta a fejét, de az időből folyamatosan kicsúszik. Gondolkodjon egy kicsit és határozza el, hogy mit akar, és akkor úgy fognak alakulni a dolgok. Az ünnepekre való készülődés tölti ki a szabadidejét. Senkit sem szeretne kihagyni az ajándékozásból, anyagi lehetőségei azonban határt szabhatnak a nagyvonalúságának. Némi gond lehet az önbizalmával, ami kihat a mindennapjaira. Az első sikerrel járó feladat azonban szerencsére megváltoztatja a hangulatát, és mindjárt gördülékenyebben telnek a napjai. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Kutyák, macskák, iratok, rendszámtáblák és egy babakocsi. Novemberben eddig ezeket juttattuk vissza gazdáiknak az Önök segítségével! Az Ön rádiója FM 95,6 MHz SMS szám: 06-30/30-30-956 A megfejtéseket személyesen szerkesztőségünkbe vagy levélcímünkre, a 8801 Nagykanizsa, Pf. 154-re várjuk! A helyes választ beküldők között Bakonyi Erzsébet Angyal mélyvörösben című verseskötetét sorsoljuk ki. TÁRS SZOLGÁLTATÁS VEGYES BÉRLET Kanizsa 14 – Apró 2009. november 26. INGATLAN Gyékényesen az „A” szektorban közvetlenül a vízparton kétszintes (40 m2 szintenként) nyaraló eladó. (Víz, szennyvíz, villany.) Érd.: 30/227-3294 Városközpontban három szobás, 76 m2-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: 30/411-4010 (7107K) Nk-án a Csengery utcában 56 m2- es, kétszobás, egyedi gázas lakás (pince, padlás, kert) eladó. (7096K) Nagykanizsa belvárosában 700 m2-es, társasház építésére alkalmas telek eladó! Érd.: 30/227-3294 (7108K) Deák téri patinás épület I. emeleti galériás stúdiólakása – akár irodai hasznosítással – eladó vagy kiadó. Érd.: 30/901-9013 (7112K) Nk-án a belvárosban téglaépületben 74 m2-es, három szobás, egyedi fűtéses lakás + 18 m2-es raktárhelyiség + kamra helyiség eladó. Érd.: 20/9349-110 (7129K) Nk-án a Dózsa György 117/B. alatt II. emeleti, cirkofűtéses, 79 m2-es, három szobás lakás eladó. Irányár: 11,8 millió Ft. Érd.: 30/396-1910 (7130K) Városkapu krt. 16. szám alatt felújításra szoruló 54 m2-es, két szobás, nagy konyhás lakás eladó. Érd.: 20/541-0542 (7131K) Belvároshoz közeli, II. emeleti, amerikai konyha - nappalis, egy hálószobás, igényes lakás bútorozottan, 2009. december 1-től albérletbe kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/253- 3433 (7126K) Vendéglátásra alkalmas (de más célra is használható), kb. 100 négyzetméteres (két terem, raktár, közlekedő, személyzeti- és nyilvános helyiségek) üzlet teljes felszereléssel kiadó. Érd.: 30/227-3294 (7116K) Külön bejáratú udvari lakás hoszszú távra kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 20/458-0110 (7133K) 50 mázsa léalma (20 Ft/kg), valamint 50 mázsa kiváló minőségű étkezési alma (70 Ft/kg-tól) eladó Letenyén. Ugyanitt vajkörte eladó 85 Ft/kg áron. Érd.: 30/9932-534. Készpénzért vásárolok könyvet, festményt, porcelánt, régi népi parasztbútorokat, használati tárgyakat és teljes hagyatékot. Érd.: 20/555- 3014 (6430K) Toshiba 72 cm képátlójú színes, txt-es, sztereo TV 22.000 Ft-ért eladó. Érd.: 20/931-1283 Fujitsu Siemens Amilo típusú laptop újszerű állapotban, jogtiszta Windows Vista Homa Basic szoftverrel 110.000 Ft-ért eladó. 17” WXGA kijelző, Intel CeleronM 1,86 GHz processzor, 120 GB winchester, 1 GB RAM, wifi, WLAN, DVD író dual layer, csatlakozók. Érd.: 30/9932-534 (7145K) Készpénzért vásárolok régi dísztárgyakat, festményeket valamint sötét alapszínű Zsolnay tárgyakat. Érd.: Nagykanizsa 30/332-8422 (7136K) Fenyőfa eladó karácsonyfának Letenyén (normand, ezüst, luc). Érd.: 30/374-6481 (7146K) Eladó 90x160-as fa, bukó-nyíló ablak hőszigetelt üveggel, újszerű állapotban. Tel.: 30/226-7812 (7147K) Masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető.) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1500 Ft. Szolgáltatások: alakformáló-, talp-, egyéb masszázs, fényterápia, méregtelenítés, stb. Hívásra házhoz is megyek! Elérni és bejelentkezni a 30/481-2323 telefonszámon lehet (6273K) Meghibásodott távirányítóját (tv, hifi, video, dvd) megjavítom. Tel.: 20/510-2723 (7122K) TV szerviz a Kórház u. 3-ból Ady u. 11. szám alá költözött. Nyitva: 9- 15 óráig. Távirányítók 1990-től kaphatók. Tel.: 30/597-1530. (7138K) “Egy termék, amelyről eddig csak álmodozhattak a nők.” Világújdonság. Érd.: 20/9591-157 (7142K) Kedvezményes pihenés Club Dobogómajor üdülőfaluban, Cserszegtomajon (Hévíztől 800 m-re) 2009. december 12-19-ig négy fő részére, két szobás apartmanban. Részvételi díj: 40.000 Ft + idegenforgalmi adó. Az üdülőfalu területén melegvízű fedett medence, pezsgőfürdő és szauna ingyenesen használható. Étkezés az üdülőfalu éttermében is megoldható. Érd.: Faragó Tibor Letenye, Petőfi u. 68. Tel.: 93/343-704 (7139K) Úszásoktatás! Úszóedzői képesítéssel, 5 éves kortól úszásoktatást vállalok. Tel.: 93/312-798, 30/319- 7662 (7140K) Fogyni szeretne? Ajánlok egy kifizetődő megoldást. Érd.: 20/9591-157 (7141K) 48 éves független férfi rendezett egzisztenciával keresi párját hozzáillő hölgy személyében. Jelige: „Találkozás”. Leveleket a Szerkesztőségbe kérem: Pf. 154. (7143K) Kell ennél jobb ajánlat? Új lakások vásárlásával megspórolhatja az illetéket! Városközpontban, és a városközponthoz közel 50-60 m2-es, erkélyes, panorámás amerikai konyhás + 2 szobás lakások kedvező áron eladók! Olcsó lakások 5 millió Ft körüli értékben! Nagykanizsa városközpontjában, 1. emeleten, 2 szobás, 65 m2-es + 41 m2 galériás, padló- és cirkofűtéses, erkélyes, igényesen felújított, klímás lakás eladó! Irányár: 16,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/151 Nagykanizsa északi városrészében földszinti, 1+2 félszobás, gázkonvektoros, erkélyes, részben felújított társasházi lakás saját udvarrésszel, csendes, nyugodt helyen eladó! Irányár: 10,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/615 Nagykanizsa északi városrészében földszinti, amerikai konyhás nappali + 2 szobás, cirkofűtéses, nagy teraszos, igényesen kialakított, újszerű sorházi lakás zárt parkolóval, és saját, fedett autóbeállóval eladó! Irányár: 18,99 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/501 Kizárólag nálunk! Nagykanizsa városközpontjában 2. emeleti, 1+3 félszobás, cirkofűtéses, csendes helyen lévő, világos, tágas, olcsón fenntartható, újszerű társasházi lakás, az udvaron zárt parkolóval nagyon jó áron eladó! Irányár: 10,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/389 Takaros családi ház Nagykanizsától 6 km-re! Egyszintes, 2+1 félszobás, 120 m2- es, cserépkályhás, nagy teraszos, részben felújított állapotú, csendes, jól megközelíthető helyen található. Irányár: 9,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/416 Nagykanizsa városközpontjában, csendes helyen lévő, 1. emeleti, négyszobás, cirkofűtéses, nagy teraszos, igényesen felújított, tágas társasházi lakás eladó! Irányár: 15,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/302 Új típusú lakás 160000 Ft/m2-es árban! Nagykanizsa északkeleti városrészében, csendes helyen, 1. emeleti, amerikai konyhás nappali + 2 szobás, cirkofűtéses, két nagy erkélyes, praktikus térelosztással kialakított, kitűnő állapotú, újszerű lakás eladó! Irányár: 12,5 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DI/276 Csak nálunk! Nagykanizsa városközpontjában 3. emeleti, 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, erkélyes, teljesen, ízlésesen felújított társasházi lakás eladó! Irányár: 8,2 millió Ft. Hivatkozási szám: 2009/DU/228 Érdeklődjön ingatlanközvetítő irodánkban: Draskovics Ingatlan, Nagykanizsa, Sugár út 2. Internetes elérhetőségünk: www.draskovicsingat.hu "TŰVARÁZS-VARÁZSTŰ" Mihály Edith x-szemes mesekép kiállítása Megtekinthető: december 15-ig "KARÁCSONYVÁRÓ" kézműves kiállítás a Szociális Foglalkoztató dolgozóinak munkáiból Megtekinthető: december 20-ig A kiállított termékek megvásárolhatók december 8-án és 9-én, 9-12 óráig November 27. 19 óra SZINETÁR DÓRA ÉS BERECZKI ZOLTÁN MUSICAL ESTJE Belépő: 2 900 Ft November 28. 15 óra KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ Mikulás ajándékok készítése November 28. 18 óra A KANIZSAI FÚVÓS EGYESÜLET ZENEKARÁNAK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE Közreműködik: Mazso Girls (Letenyei Mazsoretcsoport) Belépődíj: 800 Ft November 30. 10 és 14 óra "CSODÁS HÉTKÖZNAPOK" kacagó koncert Égből pottyant vendégek: Levente Péter és Döbrentei Ildikó. Belépődíj: 600 Ft November 30. 19 óra FILHARMÓNIA BÉRLET Nemzeti Énekkar Vezényel: Antal Mátyás. Közreműködik: Bizják Dóra - zongora. Belépődíj: 2 500 Ft December 2. 17 óra MEDINA KINCSEI - gyöngyékszerek kiállítása. Megnyitja: Farkas Tibor "UTCÁK, TEREK, VÁROSOK" Retrospektív kiállítás Z. Soós István alkotásaiból. "VALÓSÁG ÉS KÉPZELET" Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet Indiában KARII PIPPO KORTÁRS GRAFIKUS PLAKÁTKIÁLLÍTÁSA KANIZSAI GRAFIKÁK - kiállítás Bene János alkotásaiból November 27. 19 óra JAZZ KLUB - Juhász Gábor Trió Belépődíj: 800 Ft. Arendezvénysorozatot az OKM a PANKKK program keretében támogatja. December 3. 10 óra TÉLAPÓNK KRAMPUSZA Gáspár Enikő színművésznő előadása Belépődíj: 600 Ft Anand, Anand és megint csak Viswanathan Anand… Persze, nem is meglepő, hogy az elmúlt hét Nagykanizsán a sakk fenoménról szólt, hiszen a csapatbajnokság második fordulójára az indiai világbajnok már befutott a dél-zalai városba és a Szombathelyi Haladás VSE ellen az első táblán bizonyította is páratlan tudását a helybéliek előtt. („Nagyon örülök, hogy elérkezett ez a pillanat, s szeretnék mind több örömet szerezni a klubnak játékommal" – így köszöntötte kanizsai egyesületét a regnáló világbajnok.) Mint kiderült a mérkőzés előtt, a cseh Vlastimil Babula ellen ülhetett asztalhoz a kanizsaiak „legmárkásabb" igazolása (bár, azt rögtön tegyük hozzá, nem szabad elfeledkezni Portisch Lajosról, a Nemzet Sportolójáról sem, aki szintén először sakkozott kanizsai színekben), hogy aztán a játék tartson majd három és fél órát a Hevesi Sándor Művelődési Központ falai között. Nem volt egy egyszerű parti, s az mindenképp Babula dicsérete, hogy színvonalas meccs kerekedett összecsapásukból, amit Anand is kiemelt a mérkőzését követő sajtótájékoztató után. („A 26. lépésben éreztem, hogy a javamra fordulhat az állás, de előtte a 14-24. lépés között nagyon keményen oda kellett figyelnem.") Anand számára nem volt ismeretlen ellenlábas, hiszen a cseh rendszeresen asztalhoz ül a német bajnokságban a Werder Bremennél, igaz, Németországban is a távol-keleti ász az igazi nagyság. A kanizsai játékosnak végül 39 lépésre volt szüksége a győzelem kiharcolásához, majd természetesen nem maradhatott el az elemző „fél óra" sem a parti zárása után. („Tényleg nagyon élveztem mind a mérkőzést, mind a Kanizsán töltött szűk két napot. Egy fantasztikus társaságot ismertem meg az itt sakkozók személyében és nagyon bízom abban, hogy mielőbb ismét itt sakkozhatok majd" – zárta már vasárnap este a beszélgetést a kissé érthetően fáradtnak tűnő Anand.) A mérkőzést amúgy 10:2-re nyerte a házigazda Aquaprofit Nagykanizsa TSK és biztosan vezeti a tabellát. P.L. Kanizsa 2009. november 26. – Sport 15 … 20 esztendeje: a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának őszi szezonzáróján N. Olajbányász SE (10.) – Szekszárd (13.) 0-1. Az NB III Bakony csoportjában a MÁV NTE (8.) sem járt jobban Győrben ( - MÁV DAC, 0- 3). A sakkozók NB II-es pontvadászatában viszont az élbolyban tanyázó N. Tungsram SE 8:6-ra győzte le a Komlói Bányászt. A férfi asztaliteniszezők NB II-es bajnokságában az N. Tungsram SE megszerezte első győzelmét a szezonban, a BVM Dunaújváros volt „az áldozat”, a Dunapartiak ellen 10:6-ra nyertek Zborai Gyuláék. A Kanizsai Vízmű úszói közül Horváth Ágnes és Szabó Dénes hozott aranyérmet a soproni XI. Csík Ferenc emlékversenyről. A női asztalitenisz NB I-ben Hejőcsabai Cementművek – Kanizsa Bútorgyár (Gazsi 5, Gál 4) 11:14, valamint Statisztika – Bútorgyár 23:2. … 15 esztendeje: a labdarúgó NB I őszi záró felvonásában 8000 néző előtt Fehér Csaba még egyenlített, de a végén N. Olajbányász SE (10.) – Kispest HFC (3.) 1:5. A megyei első osztályban Páka (3.) – Kiskanizsai MSK (7.) 0- 1 (g.: Ambrus István). A Varga József edzette N. Olajbányász női NB I B-s kézilabda együttese (Búza 6 gól) a Tököl SE-t verte idényzáróján 27-17-re. A férfiak NB I-es küzdelemsorozatában Komló – Tungsram SE (Szergej Kuzmicsov 9 gól) 27-22. A sakk NB I-ben megszerezte első győzelmét a Tungsram, a kanizsaiak a Haladást verték 6,5:5,5-re Szombathelyen. A Kisgyura István edzette Szmodics Attila (MÁV NTE) vívó serdülő bajnoki címet szerzett. A női kosárlabda Magyar Kupában a 16 közé jutott a MÁV NTE (-Ikarus 80-61; Lackner 30/21). … 10 esztendeje: a portugáliai junior vívó Eb-n kard fegyvernemben Dani Diána 11. lett. A labdarúgó PNB 15. fordulójában Haladás-Milos (15.) – Olajbányász FC (14.) 2-0. … 5 esztendeje: a női kézilabda NB I B-ben NTE 1866 MÁV Rt.(10.) – Szombathely 29-32, a legeredményesebb az egyben tréner Szloboda Judit volt 12 találattal. A férfiaknál a Sótonyi László edzette, alsóházban tanyázó Izzó SE-nek (Pálos 8) sem termett babér hazai pályán (- Szentendre 24- 28). A női kosárlabda NB I B-ben a harmadik helyen álló, Farkas József vezette Kanizsa DKK 93- 67-re verte a MAFC együttesét. Polgár László Ez történt (november 26 – december 2.)… Asztalitenisz. A női Extraliga küzdelemsorozatában a Kanizsa Sörgyár SE együttese előbb Kecskeméten szenvedett vereséget (2:6), majd az elmúlt évad bajnoka, a BSE-FŐGÁZ volt a kanizsaiak vendége, és 2:6 lett a vége. A dél-zalaiak ezzel lejjebb csúsztak a tabellán, jelenleg kilencedikek. Cselgáncs. A zágrábi nemzetközi versenyen az NTE 1866 dzsúdósai közül az U11-esek korosztályában Sólyomvári Dávid (27 kg) és Huszár Máté (30 kg) első helyezést ért el. Máté a diák C korosztályos magyar bajnokságban második lett, míg a felnőtt III. osztályú bajnokságon Zakál Mónika 63 kgban szerzett harmadik helyet. Kézilabda. Jól sikerült a Nagykanizsai Izzó SE női és férfi csapata számára is a legutóbbi játéknap, mivel az NB I B-s hölgyek a Tolna KC ellen győztek hazai pályán 32-26-ra, míg a férfiak az NB II Északnyugati csoportjában a szentgotthárdi vereség (25-29) után a SZESE Győr együttesét múlták felül 33-30-ra a Zsigmondy-csarnokban. A hölgyek csoportjukban megerősítették tizedik helyüket, míg Tóth László együttese a negyedik. Kosárlabda. A férfi NB I B-s bajnokságban a Kanizsa KK-DKG East (3.) gárdája korántsem szokványos győzelmet aratott a Russaycsarnokban, a 148-53-as győzelem elszenvedője a Sárvár csapata volt, mely lényegében az ifjúsági legénységével állt ki anyagi problémái miatt a találkozóra. Ahölgyeknél a Kanizsai Vadmacskák (9.) az amatőr NB I-es ligában a TFSE-nél vendégszerepelt, és kikapott 80-41-re. Labdarúgás. Az NB III Dráva csoportjában befejeződött az őszi szezon, s az NTE 1866 együttese a harmadik helyen telelhet. A 13. fordulóban hazai pályán Visnovics László csapata mintegy 300 néző előtt játszott 0-0-s döntetlent a második Dombóvárral. Véget értek a városi kispályás bajnokság küzdelmei is, s az első osztályban a Tip Top lett a bajnok. A másodosztályból a Kanizsa Ablak, a harmadból a Magic Gold, míg a negyedből az Arizona léphet feljebb első helyezettként. Vízilabda. Az OB I B Fehér csoportjában listavezető Heat Group Kanizsa VSE legutóbb a sereghajtó Bertók Sport Club Szentest látta vendégül, s végül biztosan nyert a kanizsai egység 12-5-re. Az OB II-ben a második számú csapat a Fehérvár Póló Sport SE-t győzte le 9-6-ra. A világsztár imponáló játékával A vívók 50 éves szakosztályukat ünnepelték Nagykanizsán. Ha nem is a várt létszámban, de közel kétszázan azért jelen voltak a rendezvényen, melyen a magyar női kardválogatott keretének tagjai (Nagy Orsolya, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata) is fegyvert ragadtak egy kis bemutató apropóján. Az ellenfél a kanizsaiak "vegyes" válogatottja volt Dani Dianával, Magyar Zsanettal, Mátyás Szabinával, Piecs Adriennel, s ezúttal valóban nem a végeredményen volt a hangsúly, de a helyiek azért kitettek magukért. Tóth Tamás edzőtől így járt a gratuláció mindegyiküknek, s míg ezt láttuk, közben sokan forgatták a kanizsai vívás történetét bemutató könyvet, s mesélték az anekdotákat egymásnak. Történetek garmadája szólt például a különböző válogatottak élményeiről, vagy hogy idővel apjukat váltották a Perlaky-gyerekek a páston, de a legújabb, VB-6. helyet jelentő belfasti „túra” Magyar Zsanettel sem hiányozhatott a repertoárból. A csarnokbeli programok után aztán a szűkebb körben ünneplők a vívóterem felé vették az irányt, ott kívánva a szakosztálynak sikerekben még gazdagabb, újabb 50 esztendőt. P.L. Fél évszázadra emlékezve Kanizsa – 16 Hirdetés 2009. november 26. Nagykanizsa, Király u. 31/H. (A Buszpályaudvarral szemben! Rózsaszínű ház) Nyitva tartás: Hétfő - péntek: 7.00 - 17.00, szombat: 8.00 - 12.00 Telefon: 30/936-3923 Nagykanizsa, Teleki u. 34. (udvarban) Szerda, csütörtök, péntek: 9.00 - 17.00, szombat: 9.00 - 12.00 Szakszervezeteknek, közületeknek, viszonteladóknak kedvezmény! Születésnapra, névnapra táblacsokoládék, desszertek, ajándékcsomagok nagy választékban kaphatók! A FŐNÖK EZT ESZI: mogyorókrémes, konyakmeggyes, kókusz likőrös, meggy likőrös, tojáslikőrös, banánkrémes, gumicukros, trüffel krémes, irish krém ízű szaloncukrok! Meghívó A Jézus Szíve Plébánia közössége és a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, barátait, rokonait és ismerőseit az Adventi gyertyagyújtás ünnepe, az áhítat és a szeretet estje keretében A nagykanizsai Simon család megsegítésére rendezendő jótékonysági estre a Felső Templomban 2009. november 28. (szombat) 19 óra A templomban a család megsegítésére összegyűjtött összeget a szervezők a sajtó nyilvánossága előtt adják át Simon József tanulónak A műsorban közreműködnek: Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpada, Péczely Attila Népzenei Csoport, Zalakomári Dalárda, Farkas Dóra, Horváth Kristóf, L. Heizler Éva, Moór Máté, Simon Nikolett, Spajler Istvánné, Szaboljev Erzsébet, Szántó Réka, Szoborits Nikoletta, Tóber László Zenei szerkesztő: N. Lendvai Mária Szerkesztő: Riersch Zoltán A rendezvény kiemelt támogatói: Jézus Szíve Plébánia (Fliszár Károly főesperes - plébános). Halis István Városi Könyvtár, Kanizsa Dél-Zalai Hetilap, Kanizsa Rádió, Kanizsa TV, Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, Nagykanizsai Maraton, Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete, Szuperhír.hu, Szuperinfó, Takács László Irodalmi Kör, Zalai Hírlap Felhívás jótékonysági játékgyűjtésre Használt, jó állapotú játékokat gyűjtünk, hogy azok a gyermekek is örülhessenek karácsony napján, akik nehéz körülmények között élnek. Kérjük mindazokat, akik segíteni tudnak, 2009. december 22-ig a Nagykanizsa Kossuth tér 6. szám alá, az Angel Szépségszalonba (Tel.: 06-30-217-3922.) adják le adományaikat, melyeket decemberben, karácsony előtt Nagykanizsán az Erzsébet téren osztunk ki. Támogatók: Marton Istvánné, Menyhárt Erika, Kanizsa TV, Kanizsa Rádió, Szuperinfó, Kanizsa Hetilap. |