Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
51.14 MB
2020-12-22 10:34:05
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
660
1073
Rövid leírás | Teljes leírás (146.05 KB)

Kanizsa 2018. 028-029. szám augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXX. ÉVF. 28. SZÁm, 2018. auguszSZtus 24.Az összetartozás ereje7
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTHorvátországban az év első hét hónapjában 7,5 száza-lékkal több magyar turistát regisztráltak, mint tavaly. Számuk 338,8 ezerre emelkedett, az általuk ott töltött vendégéjszakák száma pedig 1,662 millióra nőtt. A Horvát Idegenforgalmi Közösség szerint amennyiben a tendencia megmarad, az előző évi 572 ezres magyar vendéglétszám az idén átlépi a 600 ezret. A magyarok körében a Kvarner-öböl és az Isztriai-félsziget a leg-népszerűbb. Százhetvenketten ünnepelték a Szent Ferenc Zarándokközösség megalakulásának 5. évfordulóját a minap Kiskanizsán. Anno, 2013. augusztus 13-án tizenhárman indultak útnak Homokkomáromba, hogy részt vegyenek az engesztelőnapi szentmisén. A közösség, amelyhez időközben egyre többen csatlakoztak, azóta is havonta megteszi a tíz kilométeres utat. Volt, amikor a szakadó esővel, máskor a mínuszokkal és hózáporral, legutóbb pedig a kánikulával dacoltak a zarándokok, de mint mondják, útjaik alkalmá-val sokszor tapasztalják a homokkomáromi Szűzanya oltalmát. Az ünnepi zarándoklat-hoz több atya is csatlakozott, a lelki vezető Roca Dániel nagyatádi plébános volt. N. D.a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPEÉlet…Kigyulladt szerdán egy családi ház Újudvaron. A mintegy ötvennégyzetméteres épület tetőszerkezete ésa nyitott szín kapott lángra. A nagykanizsai hivatásos, valamint a gelsei önkéntestűzoltók segítettek, a lángokból két propán-bután gáz-palackot is kihoztak, így a robbanás el-maradt. A háziak meg-menekültek, s bár az épületből nem sok maradt, a virágláda melletti mosolygós baba talán a jövőbe vetett hitet jelképezi…Kanizsa600.000IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdA Szűzanya oltalmaFotó: Gergely SzilárdFotó: Gergely Szilárd
2018. 08. 24. | 3A HÉT TÉMÁJAAz előző európai uniós pénzügyi ciklushoz képest kétszer annyi pályázati forrás, mintegy 760 milliárd forint áll rendelkezésre a jelenlegi ciklusban a megújuló energia termelésével kapcsolatos beruházá-sokra. Erről is beszélt Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti állam-titkára, amikor két naperőművet adtak át Nagykanizsa határában.A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy a megújuló energiát terme-lő beruházások pályázati támogatása nemcsak vál-lalkozások, hanem magánszemélyek számá-ra is elérhető. Cseresnyés Péter emlékeztetett arra, az Európai Unió tagálla-mai 2020-ig vállalták, hogy a felhasznált energia legalább 13 százalékát megújuló forrásokból fedezik. Magyarország ezt már 2016-ra túlteljesítet-te, ugyanis már akkor meghaladta a 14 százalé-kot a megújuló energia aránya.A kormány célkitűzései-nek megfelelően az ITM folyamatosan keresi azo-kat a technológiai és támo-gatási lehetőségeket, ame-lyek ezt az arányt tovább javítják. Nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen területen valósulnak meg a nagykanizsaihoz hasonló beruházások, itt ugyanis nem értékes termőföldön, hanem egy másra nem hasznosítható területen épült meg a kettős beruhá-zás, fogalmazott a minisz-terhelyettes, Nagykanizsa országgyűlési képviselője.Rétházi Csaba, az egyik beruházó, az Agro Boy Kft. ügyvezetője az átadáson közölte: a mintegy 400 mil-lió forintos, saját tőkéből és hitelből megvalósított két napelempark együtte-sen ezer kilowatt termelési kapacitású, vagyis évente nagyjából 500 háztartás teljes villamosenergia-igé-nyét képes előállítani. A fia által vezetett Solaria Kft.-vel közösen mintegy háromhektáros területen összesen több mint 4000 napelemtáblát helyeztek el. A két naperőműpark az E.ON hálózatára csatlako-zik. Dénes Sándor, a város polgármestere úgy fogal-mazott: a Nap még ötmilli-árd évig biztosít energiát a Földnek, ezt pedig ki kell használni. Nagykanizsán egyebek közt oktatási intézmények, a kórház és a polgármesteri hivatal tete-jén is szereltek fel nap-elemtáblákat, amelyek a villamosenergia-költsé-gekben jelentős, akár 40 százalékot is elérő költség-megtakarítást eredmé-nyeznek.Kanizsa/MTIÖtszáz családnak elegendő energiaNaperőműKanizsa határábanRétházi Csaba mutatja be a vendégeknek, hogyan lesz a Nap energiájából áramCsak a szalagot vágták át, az erőműveket viszont rákapcsolták a szolgáltató hálózatára (Fotó: Gergely Szilárd)
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésA GYERMEKERZSEBET_print_master_202x270.indd 12018. 07. 13. 19:27
2018. 08. 24. | 5AktuálisAz illegális mig-ráció nem szűnt meg, a nyugat-balkáni útvona-lon több ezer ember várakozik arra, hogy illegá-lis úton az Euró-pai Unió terüle-tére léphessen – jelentette ki a Belügyminiszté-rium közbizton-sági főigazgató-ja a Készenléti Rendőrség új, nagykanizsai épületkomplexu-mának átadá-sán, amely 5,7 milliárd forintból épült meg. Papp Károly a több mint háromszáz rendőr elhelyezé-sére szolgáló új objektum avatásán közölte: a migrán-sok és az embercsempészek módszert váltottak, új útvo-nalakat alakítottak ki a magyar déli határ szigorú védelme miatt. A legfrissebb adatok szerint a horvát-bos-nyák határon több mint ötezer, Szerbiában pedig több mint négyezer ember várakozik arra, hogy illegáli-san bejusson az EU területé-re. Papp Károly felidézte, az Alaptörvény is rögzíti az államhatár védelmét, a rend-őrségnek pedig részt kell vennie a jogellenes beván-dorlás megakadályozásában. Az elmúlt években is kiemelt feladat volt a határ őrizete, 2011-ben az arab tavasz, 2014-ben a koszovói kiván-dorlási hullám, 2015-től pedig az illegális migráció robbanása miatt, amikor 106 ország állampolgárai érkez-tek illegálisan Magyarország-ra és ezzel az EU területére.A magyar kormány „idő-ben határozott döntéseket és hatékony intézkedéseket hozott” a határrendészeti feladatok ellátása érdeké-ben. A szükséges törvény-módosí-tásokkal biztosította a jogi környezetet, határzár léte-sült a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, a Készenléti Rendőrségnél határőrizeti igazgatóságo-kat hoztak létre és három-ezer fős létszámfejlesztést hajtottak végre, több mint 100 milliárd forintból pedig új objektumok épültek, lecserélték és fejlesztették a gépjárműparkot, a fegyve-reket és a felszereléseket - sorolta a BM közbiztonsági főigazgatója.Emlékeztetett arra, hogy amikor a Készenléti Rendőr-ség és a helyi főkapitánysá-gok állománya kevésnek bizonyult a déli határok védelmére, az ország min-den megyéjéből érkeztek oda rendőrök, de eközben azonban otthon is gondos-kodni kellett az állampolgá-rok szubjektív biztonságér-zetének fenntartásáról. „Nem alakult ki egyetlen magyar településen sem közbiztonsági deficit, és nincsenek hazánkban nogo-zónák sem” - jelentet-te ki Papp Károly. Szerinte azért van szükség a magyar határok megerősített védel-mére, mert az eddig kialakí-tott rendet meg kell őrizni. Abban a pillanatban, ha az embercsempészek és a migránsok megéreznék, hogy lazul a magyar külső határon a védelem, újabb migrációs nyomással nézne szembe Magyarország – hangsúlyozta.A térség országgyűlési képviselője azt emelte ki: a bázis megnyitása a kor-mány helyes migrációs poli-tikájának bizonysága. – Ahol azt mutatja egy ország, egy független állam, amelyik meg akarja védeni a saját polgárait, meg akarja védeni a saját határait: ha kell, akkor erővel is megte-szi ezt, arrafelé az ember-csempészek nem viszik a bevándorlókat – szögezte le Cseresnyés Péter minisz-terhelyettes.A műveleti célú épület mellett egy másikban mini-garzonokat alakítottak ki, lehetővé téve, hogy a pálya-kezdő rendvédelmi dolgo-zók akár párjukkal vagy csa-ládjukkal kezdjék meg szol-gálatukat. A bázis működte-tése pedig munkahelyeket is teremthet a városban, túl a 300 fős létszámon, hiszen az objektumot működtetni kell, szükség van civil sze-mélyzetre, vállalkozásokra is, mondta Dénes Sándor polgármester.A Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász állománya a délnyugati határvidék őrzését látja el elsődlegesen, azonban bevethető a térség közbiz-tonsági feladatainak ellátá-sára is. Balogh János orszá-gos rendőrfőkapitány a nagykanizsai objektum átadásán beszámolt arról, hogy a Készenléti Rendőr-ség háromezer fős létszám-fejlesztése mellett az eddigi hét mellé nyolc új határva-dász bevetési egységet hoz-tak létre, elsősorban vidéki helyszíneken. A 2016 szep-temberében megkezdett toborzás révén idén júliusra feltöltötték a szükséges háromezres létszámot. Balogh János kitért arra is, hogy az egykori határőrlak-tanya területén kialakított új kanizsai objektum kor-szerű, kulturált elhelyezést biztosít, versenyképessé teszi a határvadász foglalko-zást olyan térségben, ahol egyébként nagy a munka-erő-kereslet. Kanizsa/MTIA térség és az ország biztonságáértKanizsának ésa térségnek is bizton-ságot jelent az új határvadász bázis (Fotó: Gergely Szilárd)Mint a filmekben: hadüzenet az illegálismigránsoknak és az embercsempészeknek… De ez most a valóság Nagykanizsán!
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPhirdetésMTU-Dunakanyar-202x270.indd 12018. 08. 07. 11:37
2018. 08. 24. | 7AktuálisJó ehhez a nemzethez tartozni, amelynek jelentős történelme, és történelméből adódóan gazdag hagyománya van, fogalmazott Cse-resnyés Péter minisz-terhelyettes, országgyű-lési képviselő Magyaror-szág születésnapján, Szent István ünnepén Nagykanizsán. A városi rendezvé-nyen Dénes Sándor polgármester kiemelte, már ezer éve Európa szívében él egy közös-ség, egy kultúra és egy eltökélt nép. – Augusztus 20-a azt jelképezi – folytatta –, hogy bármilyen kímé-letlen viharokat is okoz-nak a történelem ese-ményei, mi magyarok egy évezrede igenis meghatározó pillérei vagyunk az európai és az emberi kultúra egé-szének. Idén a Magyarok Kenyere Programban Nagykanizsa volt a hely-színe a Magyarok kenye-re megáldásának és megszegésének. A Nemzeti Agrárgazdasá-gi Kamara Zala megyei elnöke azt mondta, a határokon innen és túl a gazdák egyaránt úgy vélik, a termésből juttat-ni kell azoknak is, akik rászorulnak. – Sok millió búza-szem, egy nemzet. Amit Az összetartozáserejemi gazdálkodóként a nemzet kenyere prog-ramsorozattal, illetve a megszentelt kenyérrel szeretnénk átadni mind-annyiuknak, jelképezi azt az összetartozást, azt a szolidaritást, az egysé-get, amit mi, gazdálko-dók hiszünk és vallunk. Kötelességünknek érez-zük, hogy ezt az érzést átadjuk az utánunk következő generációk-nak is – fogalmazott Süle Katalin megyei elnök.A nemzet kenyere mozgalom 2011-ben indult, ma szinte a Kár-pát-medence teljes egé-széből csatlakoznak hozzá magyar gazdák, akik több száz tonna gabonát adnak egyrészt azért, hogy jótékony-kodjanak, másrészt – ami talán a legfonto-sabb –, hogy az összetartozás erejét felmutassák, szögez-te le Cseresnyés Péter miniszterhe-lyettes, a térség országgyűlési képvi-selője. – Jó ehhez a nem-zethez tartozni, amelynek jelentős történelme, és törté-nelméből adódóan gazdag hagyománya van. Olyan hagyomá-nyok ezek, amelye-ket meg kell őriz-nünk, annak ellené-re, vagy talán pont azért, mert az elmúlt néhány évben veszélybe kerültek. Talán párhuzamot lehet vonni a 2001-es nemzet kenyere kezdeményezés és a 2014-2015-ben tőlünk elhangzó figyel-meztetés között, hogy valami nincs rendben. Vigyáznunk kell, óvnunk kell azt, amit eleinktől megörököltünk – hang-súlyozta a politikus. Az új kenyeret Szűcs Imre plébános, Hella Ferenc református lelki-pásztor és Makoviczky Gyula evangélikus lel-kész áldotta meg.
8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI KözpontAugusztus 27-28. (hétfő-kedd) 9 óraGYERMEK AGYKONTROLL TANFOLYAMVezeti: Kelemen Gyula. Jelentkezés: 06-30/9299-752Augusztus 29. (szerda) 18 óraA Magyar Fotográfia NapjaA KANIZSA FOTÓKLUB TAGJAINAK KIÁLLÍTÁ-SAMegnyitja: Varga Szilárd elnökMegtekinthető: szeptember 25-ig a színházi elő-csarnokban Augusztus 29. (szerda) 19 óraNyári SzínházJohnnie Mortimer és Brian Cooke: PASIK A PÁCBAN – zenés vígjáték két részben (Gergely Theater)Szereplők: Csonka Zsuzsanna, Heller Tamás, Beleznay Endre, Csomor Csilla, Házi Anita, Néme-di-Varga Tímea. Belépődíj: 2 900 Ft. A jegyek megvásárolhatók a HSMK jegypénztárában.Információ, jegyrendelés: 06 93 311 468MedgyASZAy HázAugusztus 27. (hétfő) 19 óraSzerenád a gesztenyefák árnyékábanHÚRELMÉLET – a nagykanizsai Tamburaski Sas-tav Stoboš tamburazenekar koncertjeHelyszín: a Medgyaszay Ház előtti tér, kőszínpad.A belépés díjtalan.ProgramajánlóAug. 23-29. 15:30, aug. 28-án 15:00 BArátoM, RÓBert GIDA szinkr., amerikai animációs családi filmAug. 23-29. 16:00 ALFA 3D szinkr., amerikai akció kalandfilm Aug. 23-29. 17:00 MAMMA MIA - SOSE HAgyJUK ABBA szinkr., amerikai zenés filmAug. 23-29. 17:30, aug 28-án 16:30 FÁK JÚ, TANár úr 3. szinkr., német vígjátékAug. 23-29. 18:15 ALFA szinkr., amerikai akció kalandfilm Aug. 23-29. 19:30 Meg - AZ ŐSCápA szinkr., amerikai horror Aug. 23-29. 20:00 A KÉM, AKI doBott ENgeM szinkr., amerikai vígjátékAug. 23-29. 20:30 A védelMEZŐ szinkr., amerikai akciófilm Aug. 28. 19:00 MAJDNEM eltoltAM magyar film, rendező: Lendvai Kristóf Helyár: 500 FtauguSZtus 23- auguSZtus 29. MűsoraBemutató a kanizsai mozibanA zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeivel készített kisjá-tékfilmet a Batthyány-gimnázium diákja, Lendvai Kristóf, aki ifjú kora ellenére nem először rendezett és írt. A Majdnem eltoltam című produk-ciót augusztus 28-án mutatják be a Cinema Nagykanizsában. A kisfilm komoly társadalmi és családi problémákat feszeget, humorral kellően átitatva. A középpontban egy gimnazista fiú (Herold Levente) áll, aki egyedül él tanár édesapjával (Hertelendy Attila). Az apánál rákot diagnosztizálnak, de nem tudja, miként közölje ezt kamasz fiával, akivel ráadásul nem a legjobb a viszonya. A fiú osztályába érkező új lány (Kovács Fruzsina), illetve egy kórházban végződő rosszullét kell ahhoz, hogy rendeződjön apa és fia kapcsolata. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaFotó: Seres PéterFELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Városban a közétkeztetéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szerve-zet (NaGESZ) látja el. Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy amennyiben az étkezés igénylés nyomtatványokat és a szükséges dokumentumokat még nem adták le vagy azokban változás történt, legkésőbb 2018. augusztus 29-ig juttassák el a NaGESZ-hez, hogy szeptember 3-tól étkezést tudjunk rendelni a gyermek részére. Az étkeztetéssel kapcsolatos ügyekben az alábbi elérhetőségeken állunk rendelkezésükre:Személyesen: a NaGESZ, Fő út 8. szám alatti irodájábanE-mail: etkeztetes@nagesz.huTelefonon:Intézmények NaGESZ étkeztetési ügyintéző Név Telefonszám Zrínyi - Bolyai Általános Iskola Székhelyintézmény Benke Szilvia 06/20/2994059Zrínyi - Bolyai Általános Iskola Tagintézmény Kőrösi - Péterfy Általános Iskola Székhelyintézmény Tóthné Gál Anita 06/30/4619108Kőrösi - Péterfy Általános Iskola Tagintézmény Palini Általános Iskola Hevesi Sándor Általános Iskola Hosszú Andrea 06/30/6944119Kiskanizsai Általános Iskola Miklósfai Általános Iskola Rozgonyi Úti Általános Iskola Tóth Márta 06/20/4290405Batthyány Lajos Gimnázium Dr. Mező Ferenc Gimnázium Hosszú Andrea 06/30/6297488Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola Thúry György Szakiskola Cserháti Sándor Szakközépiskola és Kollégium Szivárvány EGYMI Az étkeztetéssel kapcsolatos részletes tájékoztatás megtalálható a www.nagesz.hu honlapon.Atlas ProfilaxTudta Ön, hogy a koponya alatt lévő első nyaki csigo-lya, az Atlas nem csak a fejet tartja és támasztja alá, hanem ha elmozdult, különféle panaszok okozója lehet?A svájci dr. René-Claudius Schümperli több mint húsz éve kidolgozta azt a biztonságos módszert, amellyel meg lehet állapítani az elmozdulást és korri-gálni azt. A nagykanizsai dr. Varga Imre az ő egyik tanít-ványa, aki sikeresen alkalmazza a módszert. A korrekció utáni napokban és hetekben folyamatosan múltak el a régóta meglévő panaszai, mint a rendszeres fejfájás, szédülés, feszülő nyak, derékfájás.Elérhetőség: 8800 Nagykanizsa, Király u. 29.Bejelentkezés telefonon: 0630-959-3080
Néhány napig Nagy-kanizsa volt a piarista lelkiség központja: itt tartot-ták ugyanis a nem-zetközi Piarista Ifjú-sági Találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) egy részét július végén. A rendezvénynek második alkalommal adott otthont Magyarország. A PYM-en 250 közép-európai fiatal szerzett életre szóló élményeket és barátságokat.A nyári szünet dere-kán újra vidám diákzsi-vajt lehetett hallani a Piarista-iskola kör-nyékén, ez a nyüzs-gés azonban más volt, mint a tanév köz-ben megszokott. A kol-légium épületeiben ezút-tal főleg 16 és 21 év közötti, közép-európai fiatalok – a nem-zetközi Piarista Ifjúsági Találkozó résztvevői – szálltak meg. Magyar-országon második alkalommal tartottak ilyen rendezvényt, a szervezési feladatokból a magyar tanulók is kivették a részüket.– A fotózás a hobbim, ezért vál-laltam, hogy segítek a találkozó megörökítésében – mesélte a fővárosi Berke Bence, akit való-ban nem is nagyon lehetett látni fényképezőgép nélkül a kanizsai programokon. – A szervezői oldal még szokatlan nekem, de amen�-nyi nehézséggel jár, legalább annyi öröm is van benne. Koráb-ban Krakkóban voltam PYM-en, akkor vendégként. Jó volt új embereket, közösségeket és helyeket megismerni, remélem, erre azért most is jut idő két fotó-zás között.A budapesti gimnazista szerint piarista diáknak lenni nagyon erős köteléket jelent. Hasonló vélemé-nyen van Zachár Bence, aki az alsógödi Piarista-szakközépiskolá-ban tanul karosszéria-lakatosnak.– Szeptemberben kezdem az utolsó évemet – árulta el. – Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni a gödi iskolára, mert odajárni olyan, mintha egy nagy család tagja lenne az ember. Az, hogy mi ott szakmát tanultunk, talán még inkább összefogott minket. A mestereink is azt mondták, a suli befejezése után is bármikor vis�-szamehetünk, ha kérdésünk van, vagy segítségre lenne szüksé-günk, és ez nagyon jó érzés.Közösségi élményekből az egy-hetes PYM során sem volt hiány. A cseh, fehérorosz, lengyel, szlovák, román és magyar fiatalok kirándul-tak Keszthelyen, megmártóztak a Balatonban, sport- és kreatív fog-lalkozásokon vettek részt, köz-ben pedig megismerték a résztvevő országok kultúráját és szoká-sait is. Nagykani-zsát egy városis-mereti vetélkedő részeként járták be.A dél-zalai város-ban a programok zömét a lelkiségi alkalmak jelentették, amelyek az Istennel való kapcsolat elmélyítését szolgálták. Minden nap tartottak például ide-gennyelvű szentmisét. Ezek egyi-kén Miguel Giraldez SchP, az Európai Cirkumskripcióért felelős generálisi asszisztens adott lelki útravalót a táborozóknak.– A történelem utolsó szava nem a mi bűnünk, hanem Isten megbocsátó szeretete lesz – utalt Mikeás próféta könyvére a Rómá-ból érkezett piarista atya. – Isten szeretetének nincs határa, min-den hálátlanságunk ellenére is hajlandó megbocsátani nekünk. Amit Jézus az Atya szeretetéről tanít a tékozló fiú vagy az elkóbo-rolt juhok kapcsán, okot ad arra, hogy örüljünk és reméljünk.Isten szeretete nagyon hasonlít egy édesapa vagy édesanya sze-retetére, amely együttrezdül gyermeke minden apró mozdula-tával, hangzott el a szentmisén. Ilyenformán az Urat nem úgy kell elképzelni, mint aki kívülről, távol-ságtartással szemléli a világ-ban zajló eseményeket, hanem mint aki jelen van az emberek életében, és engedi, hogy kapcsolatba lép-jenek vele.– Ez egy kölcsö-nös, érzésekkel és irgalommal teli sze-retet, ami nélkül esen-dők és gyengék vagyunk, viszont általa felülemelkedhetünk a világban egyre nagyobb mére-teket öltő közömbösségen. De ne feledjük: az egyházhoz tartozás önmagában nem valaminek a végső bizonyítéka, nem garancia. A hit nem maradhat következmé-nyek nélkül az életünkben. Aki elkötelezi magát az evangélium-mal, az elkötelezi magát az eleset-tekkel, a szenvedőkkel és a legki-sebbekkel is – éppen úgy, ahogy a piarista rend alapítója, Kalazanci-us is tette, amikor iskolát nyitott a szegény gyerekeknek Rómában 1597-ben.A generálisi asszisztens prédiká-ciója végén említést tett azokról az országokról, ahol a piaristák napról napra nehezebb körülmé-nyek közt végzik szerzetesi szol-gálatukat és tanítói munkájukat. Arra kérte a fiatalokat, csatlakoz-zanak az éppen a PYM idejére meghirdetett imahéthez, és imád-kozzanak Nicaragua, valamint Kamerun békéjéért. Egyúttal emlékeztetett arra: Venezuelában is krízisállapot uralkodik, és félő, hogy a rendnek iskolákat kell bezárnia.A nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó Budapesten ért véget, ahol a résztvevők másfél napot töltöttek a hazautazásuk előtt. A Mátyás-templomban megtartott szentmisén a nagykanizsai iskola tanára, Böszörményi Géza SchP arról beszélt, hogy bár a PYM-en megjelent közép-európai orszá-gok sok nehézségen mentek keresztül a történelmük során, mégis megmaradtak, és Isten sze-retetének a jelét hordozzák magu-kon.NEMES Dóra 2018. 08. 24. | 9KultúraA piarista fiatalok, szívükben Istennel, megszeret-ték Nagy-kanizsát is (Fotók: Gergely Szilárd)Örüljünk és reméljünk!Isten szereteténe k a jele
2018. 08. 24. | 11hirdetésDévényi Tibor DJSuperStereoBagossy Brothers CompanyDallos BogiBudapest BárRendezvényszeptember 7. - PéntekSzeptember 7 - 8.15.16:0016:3018:0020:0022:00MegnyitóNapsugár Együttes gyermekműsoraSuperStereoBagossy Brothers CompanyDévényi Tibor DJ7IdőpontErzsébet térDödölle futás a Kanizsai FutóklubbalSzüreti felvonulás a Kanizsai Kulturális KözponttalThúry városnéző sétaNémeth Ferenc, Flumbort Ábel hegedű-brácsa örömzeneNagykanizsai Fúvószenekar kisegyütteseGyöngyvirág Néptánc CsoportNagykanizsai Fúvószenekar kisegyütteseDödi futam a Kanizsai FutóklubbalJoós Tamás gyermekműsora Bor- és Dödölleverseny eredményhirdetésDallos BogiTáncház a Zalagyöngye táncegyüttesselBudapest BárDiscoKings, Garami Gábor & BebeRendezvényIdőpont8szeptember 8. - Szombat9:0010:0011:0012:0013:0014:0015:0016:0016:0017:0018:0019:0020:0022:00•••Kísérő programokBorászok, Árusok, Vendéglátó egységekA szervezők a programváltozás jogát fenntartják!Dödölle főzőversenyThúry Bora, bor versenyThúry játszótérKanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPFESZTIVÁLA csodálatos tóparti környezetben fel-épített nagyszínpadon olyan sztárok koncerteznek, mint a MORCHEEBA (UK), ÁKOS, a WELLHELLO, a TOPLO-ADER (UK), a 30Y, Szabó Balázs Ban-dája, a Hősők és a Blahalouisiana, míg a vadregényes erdei színpadon az elektronikus zene külföldi szuper-sztárjai, az APPARAT (GER), a WEVAL (NL), valamint a minap újonnan beje-lentett ikonikus formáció, a HOT CHIP (UK) lépnek fel, de itt lesz a magyar elektronikus és underground szcéna szinte minden jeles képviselője, köz-tük Zagar, a Middlemist Red, a Fran Palermo és a Dope Calypso is.Augusztus 31-én és szeptember 1-jén egé-szen új arcát mutatja meg a Kanizsa melletti erdő és tó, hiszen három színpa-don csaknem 40 zenekar és DJ lép fel, valamint a tó környékét olyan látványos dekorációval látják el, amely Magyarországon egyedi fesztiválhelyszín-né varázsolja az egyéb-ként is csodaszép környe-zetet. Elővételben már az ország több pontjáról és természetesen Zalából, valamint a környező megyékből is rendkívül sokan megváltották a jegyeiket, de az utolsó napokban további roham-ra számítanak a szerve-zők. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kanizsai-aknak és a Zala megyeiek-nek szóló kedvezményes jegyek egészen a rendez-EGY HÉT MÚLVA KEZDŐDIK A MEGYE ESEMÉNYEAz OHMYDEER FesztiTIvÁL egYEDI DEKORÁcIÓInAK köszönHETően ForestStage helyszíneA leendő MainStage idillje
2018. 08. 24. | 13FESZTIVÁLvény napjáig elérhetők lesznek, de a sorban állás elkerülése érdekében érdemes a tiketteket már most megváltani az Erzsé-bet téri Tourinform irodá-ban. A koncertek mellett nappali és családi progra-mok is várják a fesztiválra kilátogatókat: lesznek itt a HELLO WOOD építészcsa-pata által tervezett nagy-méretű, hajó alakú design-hinták, erdei jóga, szar-vasagancs dekoráció gye-rekeknek és felnőtteknek, kreatív társasjátékok, valamint egy érdekes DJ pult kezdőknek, ahol kipróbálhatják magukat. A tavon és az öbölben a MOME végzős diákjai által tervezett meglepetés dekorációk kapnak helyet, sőt a nagyszínpaddal szemben lesz egy Vadles és egy érdekes „négy-szögletű kerekerdő” ins-talláció is. Bemutatkozik a Rebotkit start up projekt, amelynek kereté-ben különféle hulladék-ból, dobozokból mini robotokat készítenek.A környezettudatosság-ra a szervezők nagy hang-súlyt fektetnek a vendég-látásban is, hiszen kizáró-lag lebomló pohárban szolgálják ki az italokat, és az ételeket is környezettu-datos módon tálalják. A fesztivál a muraföldei térség gasztronómiáját is be kívánja mutatni az ide-érkezőknek: Murafölde Ízeinek Kertje számos érdekességet rejt majd a fesztiválozók számára. Ugyanitt prémium sörö-ket és a környékbeli borá-szatok borait, helyi terme-lők terményeit is megkós-tolhatják. A fesztiválon a gyorsabb kiszolgálás érdekében kizárólag Pay-Pass bankkártyával vagy a fesztiválon kiváltható Hel-loPay kártyával lehet majd fizetni, amelyek egyenle-gét három feltöltőponton lehet feltölteni. A fesztivál területén két helyen is kialakítanak úgy-nevezett chill zónákat: a tó partján nyugágyakon, az erdei pihenőzónában raklapbútorokon, lampio-nok kellemes fényé-ben töltődhetünk fel két koncert között.A fesztivál és a fesztivál-ra létrehozott kemping pénteken délben nyitja meg kapuit, a progra-mok mindkét nap pirkada-tig tartanak. A kényelmes megközelítés érdekében Kanizsa belvárosából, illet-ve a vasútállomásról órán-ként, csúcsidőben félórán-ként indulnak buszok a fesztivál helyszínére, de természetesen parkolók is rendelkezésre állnak majd a bejáratok környé-kén. Gyerekeknek 11 éves korig szülői felügyelettel a fesztivál látogatása ingye-nes. További hasznos információk a programok-kal, valamint a jegyvásár-lással kapcsolatban a www.ohmydeer.hu olda-lon és az ohmydeer festi-val közösségi média olda-lon találhatóak.Már csak egy hét, és fel-kapcsolódnak a fények, a kivetítők villódzni kezde-nek s felmorajlik a nagy-színpad.Oh, my deer!MEGYE EGYIK LEGJELENTŐSEBBZENEI köszönHEtően rá sEM FOgunk isMERni a Csónakázó-tóRA
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPFESZTIVÁLMAIN STAGEA FESZTIVÁLERDO#ohmydeerfestivalFOREST STAGEközremuködóiparkolóinformáció ésjegypénztártámogatóiparkolóTAXIpontkerékpárésmotorosparkolólátogatóiparkoló 2látogatóiparkoló 1látogatói parkoló 3információ éscsomagmegorzoKEMPINGbejárat és csomag-átvizsgálásTHE STAROPRAMENDECKFORESTCHILL ZONESTAROPRAMENpultLAKEChill ZonenyugágyakWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCWCBBQ, Kis Halas,Dödölle, Vad,CsevapVadlesNégyszögletu KerekerdoHelloWoodhintáktelefon töltoh ídTütükürtos kalácsCsónakázó-tó NagykanizsaLiget nappali piknikezéshezINSTA fotópontSzarvasitató 2Szarvasitató 1Citroen kávéZing burgerCheck pointKorona parkolóJägermeisterkonténerA NAGYVADAK(backstage)INSTA ponta DunántúllegmagasabbkilátójaEÜtalálttárgyakHelloPay feltölto pontmozgássérültemelvényHelloPayfeltölto pontHelloPayfeltölto pontOoh My DeerékszerekCsaládok évesátor: játékokNAGYKANIZSA BELVÁROSMURAFÖLDEGourmet Gardenflavoured by Staropramenborászatokhelyi termelok
2018. 08. 24. | 15nálunkA gyermekek szemvizsgálatának fontos-sága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyerme-kek sajnos általában nem jelzik, ha problé-ma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülő-nek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni.Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyor-gás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási ne- hézségek. Kiemelten fontos a gyermek sze-mét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a lá-tás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és ta-nulási készséget.A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazko-dóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradt-ságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésé-vel megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat.„A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegvi-selés és évenkénti ellenőrzés, hogy az eset-leges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.”A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a meg-felelő látásélmény, de nem szabad megfeled-kezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokoz-hatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is.A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet for-dít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget.FELHÍVÁSMinden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse!A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket.Az akció ideje alattingyenes szűrővizsgálatotbiztosítunk minden iskoláskorú gyermek és diák számára.További részletek az üzletekben.Az akció 2018. augusztus 24-től szeptember 15-ig tart.Érdeklődjön a Sashalmi Optikában! Sashalmi OptikaNagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1.tel.: 0693-789-962tel.: 0693-310-644Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészségeDe vajon eleget törődünk-e vele, kiterjed-e mindenre gondoskodásunk?Lancsák Lajosnét, a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény lakóját Dénes Sándor polgármester is köszöntötte a kerek évfordulón. Az 1928. augusztus 19-én született Rozika néni jó egészségnek örvend, egy éve él az ESZI-ben, s a jeles napot szobatársaival, a barátnőivel ünnepelte. A 90., 95., 100., 105. születésnapjukat ünneplő időseket az ország miniszterelnöke is köszönti. Rozika néninek a városvezető adta át azt az emléklapot, amelyet Orbán Viktor küldött. „Cserébe” Lancsák Lajosné elárulta a hosszú élet titkát, ami szerinte a munka, a szeretet és a jókedv. Sőt, üzent is mindenkinek: „Szeressék a munkát, mert azzal tudnak létezni”. Rozika néni egyébként aktívan tölti a napjait, elmondása sze-rint nagyon szeret beszélgetni a társaival, tévét nem sűrűn néz, viszont rendszeresen olvas.HORVÁTNYELVTANFOLYAMA nagykanizsaiHorvát Nemzetiségi Önkormányzathorvát nyelvtanfolyamot indít.Jelentkezés a 06-30/9000-854-estelefonszámon, naponta 16 órától.Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 7.A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését vehette át a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola nyugalmazott igazgatója augusztus 20-a alkalmá-ból. Az elismerést múlt pénteken adta át Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese a Pesti Vigadóban. A kitüntetésre Nagykanizsa polgármestere, Dénes Sándor terjesztette fel Mérksz Andort a szakképzés, az oktatás és az intézményvezetés területén végzett kiemelkedő munkájáért. – Meglepetés ez olyan szempontból, hogy most már két éve nem folytatom aktívan azt a pályát, amit addig végeztem. Természetesen örülök, és megtiszteltetés számomra, hogy gondoltak rám ennyi idő után is – fogalmazott Mérksz Andor.Kitüntették Mérksz Andort„Szeressék a munkát!”Orbán Viktor üdvözletét Dénes Sándor tolmácsolta Rozika néninek (Fotó: Gergely Szilárd)
2018. augusz-tus 25.ZöldfenyőALKOT-MÁNY U. 51.93/333-52120:00-08:002018. augusz-tus 26.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40319:00-06:002018. augusz-tus 27.BENU gyógyszertár Nagykanizsa AranyszarvasROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:002018. augusz-tus 28.Benu gyógy-szertár Nagykanizsa Kanizsa CentrumTÁBORHELY U. 4.93/510-13522:00-06:002018. augusz-tus 29.BENU Gyógyszertár Nagykanizsa KatonarétiTAVASZ U. 26.93/311-60722:00-06:002018. augusz-tus 30.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36722:00-06:002018. augusz-tus 31.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40222:00-07:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásPiaci árak Kanizs ándinnye 140-250 Ft/kgtojás 25-40 Ft/dbparadicsom 200-350 Ft/kgszilva 300-350 Ft/kgsertéscomb 1190 Ft/kg30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma: Jövő heti véradások09. 02. 08:30-13:00 Kiskanizsa, Sarlós Boldogasszony Közösségi HázAdj vért, és ments meg három életet!Gyógysz ertári ügyeletheti horoszkópKos: 03.21-04.20. Úgy tűnik, minden nap talál valami okot a lustálkodásra. Ne vegye ko-molyan a párja kritikus megjegyzé-seit, mert csak irigykedik önre.Bika: 04.21-05.21. Ha tetszik, ha nem, be kell látnia, hogy vége a nyugalomnak, a pihenésnek. Állítsa be pontosan az ébresztőóráját, és készítsen heti tervet magának.iKrek: 05.22-06.21.Semmi panaszra nem lesz oka a hét-végén. Bármit megtehet, vagy meg-vehet magának. Egy ismerőse ötle-tétől pedig szinte szárnyakat kap.Rák: 06.22-07.22. Bár korábban sötétedik, a hűvös idő beköszöntéig még szemlélhet hul-lócsillagokat az égen. Készüljön fel üdítő itallal is az alkalomra.Oroszlán: 07.23-08.23. Az időjárási frontok egy időre elte-relik a figyelmét egy fontos családi eseményről. De nem örülhet sokáig, mert az anyagi kiadással járhat önnek.Szűz: 08.24-09.23. Családja teljes megelégedésére szerencsésen kiköltekezett a nyá-ron. Úgy gondolkodjon, ha nem is a hét szűk esztendő, de eljött a spó-rolás ideje. Mérleg: 09.24-10.23.Úgy tűnik, mostanában a karrierépí-tés a legfontosabb önnek. Észre sem akarja venni, hogy a szerelem felhői sebesen közelednek ön felé. sKorpió: 10.24-11.22. Tartsa szem előtt, hogy pihennie is kell. Legyen készen a változtatásra, és ha nem megy a munka, akkor ne erőltesse, tartson egy kis szünetet. Nyilas: 11.23-12.21. Bőven nyílt alkalma a romantiká-zásra az elmúlt hetekben, de ön mégis elégedetlen. Az eltelt órák szép emlékei tovább motoszkálnak a szívében.Bak: 12.22-01.20. Ne azzal foglalkozzon, hogy sikerült-e a fogyókúrája, hanem élessze újjá a kapcsolatait. Bátran vágjon bele olyan dolgokba is, amikhez nem ért.Vízöntő: 01.21-02.19. Legyen határozott, és érje el a párjá-nál, hogy meghallgassa az ön véle-ményét is. Nyugtatóhoz ne fordul-jon, inkább többször próbálkozzon.Halak: 02.20-03.20. A hétvégén bármihez lesz energiája. Találkozásaiból hozza ki a legtöbbet magának, és mutassa meg ismerő-seinek, hogy mire képes egyedül is.
2018. 08. 24. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Augusztus 25., szombatLajos, PatríciaA Lajos germán-francia eredetű, jelentése: hírnév + háború. A Patrícia latin eredetű, jelentése: rómainak született nemes.Augusztus 26., vasárnapIzsóAz Izsó az Ézsau alakváltozata, vagy a József régi Izsóf változatának rövidülése. Augusztus 27., hétfőGáspSPárPerzsa eredetű, jelentése: kincset megőrző.Augusztus 28., keddÁgostonLatin eredetű, jelentése: fenséges, fennkölt.Augusztus 29., szerdaBeatrix, ErnaA Beatrix latin eredetű, jelentése: boldogságot hozó. Az Erna ófelnémet eredetű, jelentése: komoly, határozott, különösen a harcban.Augusztus 30., csütörtökRózsaMagyar eredetű, jelentése: a virág maga.Augusztus 31., péntekErika, Bella, HangaAz Erika germán-latin eredetű, jelentése: nagyrabecsült. A Bella olasz-spanyol eredetű, jelentése: szép. A Hanga magyar eredetű, a név a virágra utal. Az előző heti rejtvény megfejtése:A természet tiszta rendszer. Abban csak tiszta válaszok vannak.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHirdetéswww.tengelysulymeres.huA KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁÉRTÉS ÚTJAINK VÉDELMÉÉRTTARTSA BE A TENGELYTERHELÉSREÉS ÖSSZTÖMEGRE ELŐÍRT SZABÁLYOKAT!Kanizsa Lokálpatriota Hetilap_202x133_ver3.indd 12018. 06. 25. 9:52:39FELHÍVÁSA Kormány a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII.27.) határozatával döntött arról, hogy a fűtési költségek viselésével összefüggésben a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy táv-fűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások is részesülhetnek egy-szeri természetbeni támogatásban. Az igények felmérését az érintett helyi önkormányzatok végzik. A támogatást a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben nem részesü-lő, gáz- vagy távhő-szolgáltatási szerződéssel nem rendelkező háztartá-sok kérhetik.Az igénybejelentéshez szükséges formanyomtatvány a Polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán kérhető, vagy a város honlapjáról (www.nagy-kanizsa.hu/polgármesteri hivatal/e-ügyintézés, kitölthető nyomtatvá-nyok/humánigazgatási csoport/igénybejelentő nyilatkozat téli rezsicsökkentéshez) letölthető.Az igénybejelentés 2018. augusztus 22. napjától a Polgármesteri Hiva-tal Humánigazgatási csoport ügyfélszolgálatán (8800, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) nyújtható be.Ügyfélfogadási idő: hétfő 08.00-16.00 szerda 08.00-16.30 péntek 08.00-12.00Az igénybejelentés benyújtásának határideje: 2018. október 15.A fentieken túl tájékoztatom Önöket arról, hogy az Országos Kataszt-rófavédelmi Főigazgatóság az igénybejelentés tartalmát jogosult ellen-őrizni, az ellenőrzés akadályozása esetén az igényjogosultság megszű-nik. A 12.000,- Ft értékben nyújtott természetbeni támogatás a fűtő-anyagra vonatkozik (tüzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj, pellett/brikett) és nem fedezi az egyéb, pél-dául a szállítási, darabolási költséget.Dénes Sándor polgármester
2018. 08. 24. | 19HirdetésVOKSH AUTÓSISsisKOLA - Nagykanizsa, Ady u. 39 Ny.sz.: E-000883/2014Kedvezményes* személygépkocsi-vezetői KresZ-tan-folyamainkra jelentkezésszeptember 5., szerda 16 óra*2018. július 1-től az 55/2018.(iii.23.) Kormányrendelet szerint a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díja visszaigényelhető. Ha nincs ideje bejárni tanfolyamra, e-learning is elvégezheti a KresZ-t otthoni tanulással!Folyamatos jelentkezéseket fogadunk e-learning képzésre „C” – tehergépkocsi, „C+E” nehéz pótkocsi kategóriákra. GKI-vizsga időpont: szeptember 22., jelentkezési határidő: szeptember 5-igrésZLET FIZetési KED VEZMÉNY! * A részletekről érdeklődjön irodánkban, telefonszám: 30/491-7051 28 éve képezzük a vezetőket ! (Stat.2018-2. né. VSM: “B” E: 66,42% F: 54,29% - “C”E:84 % F:84% ÁKÓ: “B” Gy: 154,83% “C” Gy: 102,07% / KK: “B”169.000.-Ft/fő. “C”:185.000 Ft)Multifokális lencse akció 30 %
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2018. augusztus 25-31.Augusztus 25., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Látogató, 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 Domb-vidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Szertár (a Kani-zsa TV sportmagazinja), 07:55 Híradó, 08:10 Látogató, 08:40 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth Lász-ló műsora), 09:10 Dombvidék (agrár- és környezetvédel-mi magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 16:05 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 16:35 Szertár (a Kanizsa TV sport-magazinja), 17:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub: Európa kemping (magyar vígjáték), 19:55 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:05 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 20:55 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:05 Lapozó.Augusztus 26., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlé-se), 01:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:10 Lapozó, 12:00 Kani-zsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkani-zsáról), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 K’arc (kulturális magazin), 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:45 Gézengúzok (gyerekműsor), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 16:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi maga-zin), 16:45 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 17:15 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 18:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 19:10 Sztárportré – Csepregi Éva, 19:35 Info blokk, ben-ne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45 Hargita, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlé-se), 21:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:15 Lapozó. Augusztus 27., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 00:10 Szentmise a Piarista kápolnában, 01:10 Sztárportré – Csepregi Éva, 01:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Hargita, 02:15 Kani-zsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Szentmise a Piarista kápolná-ban, 07:40 Sztárportré – Csepregi Éva, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:15 Hargita, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlé-se), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Csepregi Éva, 12:25 Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, Üzenet, 19:30 FC Nagykanizsa - Dunaha-raszti MTK NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 21:00 Székely konyha, 21:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumá-ból), 22:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:30 Lapozó.Augusztus 28., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 FC Nagykanizsa - Dunaha-raszti MTK NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 02:30 Híradó, 02:45 Székely konyha, 03:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:45 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 04:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:30 FC Nagykanizsa - Dunaharaszti MTK NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 09:00 Híradó, 09:15 Székely konyha, 09:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 10:15 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:45 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmaga-zinja), 12:30 FC Nagykanizsa - Dunaharaszti MTK NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 14:00 Székely konyha, 14:30 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 15:00 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kukkantó (gyerekműsor), 20:35 Híradó, 20:50 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 21:20 Aktuális – Hargita, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Augusztus 29., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kanizsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Kukkantó (gyerekműsor), 02:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 02:45 Aktuális - Hargita, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üze-net, 07:05 Kanizsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturá-lis magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kukkantó (gyerekmű-sor), 08:45 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 09:15 Aktuális – Hargita, 09:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honve-delem.hu, Üzenet, 10:20 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kuk-kantó (gyerekműsor), 13:25 Kalando-zoo (ismeretter-jesztő sorozat), 13:55 Aktuális - Hargita, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Élet-módi, 20:00 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 20:30 Hír-adó, 20:45 Balasport (regionális sporthírek), 21:15 K’arc (kulturális magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Augusztus 30., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Élet-módi, 01:25 Híradó, 01:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 02:10 Balasport (regionális sporthírek), 02:40 K’arc (kulturális magazin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üze-net, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Élet-módi, 07:55 Híradó, 08:10 Re-start (a Kanizsa TV nyári maga-zinja), 08:40 Balasport (regionális sporthírek), 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Élet-módi, 12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25 Balasport (regionális sporthírek), 13:55 K’arc (kul-turális magazin), 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, hon-vedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 20:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 21:05 Híradó, 21:20 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 21:50 Élet-módi, 22:20 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:55 Lapozó.Augusztus 31., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 01:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 02:00 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 02:30 Híradó, 02:45 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 03:15 Élet-módi, 03:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, honvedelem.hu, Üzenet, 04:20 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről, 08:05 Kanizsa Cafe (talk show), 08:30 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 09:00 Híradó, 09:15 Re-start (a Kanizsa TV nyári maga-zinja), 09:45 Élet-módi, 10:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:50 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 12:55 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 13:25 Élet-módi, 13:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00 Látogató, 20:30 Híradó, 20:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:15 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 08. 24. | 21SportVersenykeretek között egy hétig repültek a 16. ultrakönnyű-repülős világbaj-nokság résztve-vői a kiskanizsai sportrepülőtér-ről indulva. A tavalyi Európa-bajnokság után idén a vb-n bizo-nyíthattak a ver-senyzők földön és levegőben, s ahogyan 2017-ben, úgy ezúttal is védekezhet-tek a természet erői ellen a résztvevők. Nos, ahogy akkor, úgy most is rendezték soraikat az indulók, és 14 feladat után joggal lehettek elége-dettek az öt kategória rajto-lói, legfőképp persze a világbajnokai. – Remek világversenyen vagyunk túl, s Nagykani-zsa, ahogy tavaly az Eb, úgy idén a világbajnokság ese-ményei alatt is kitűnőre vizsgázott szervezésben – fogalmazott a záróünnep-ség alkalmával Wolfgang Lintl, a Nemzetközi Repülő Szövetség könnyű-repülős szekciójának elnöke. – Ugyan még nem tudjuk pontosan, hogy a követke-ző világeseményeknek kik is adhatnak otthont, min-denesetre fel van adva nekik a lecke.A versenyzőknek komoly tudáspróbát jelentett a navigációs, ügyességi, vagy éppen a gazdaságos-sági rész teljesítése, így aligha szükséges ecsetelni, mit jelenthet a győztesek-nek a bajnoki cím elhódítá-sa.– Természetesen rop-pantmód örülünk a bajnoki címünknek, azt hiszem, joggal mondhatjuk azt pilótámmal együtt, hogy a legelőkelőbb helyre kerül gyűjteményünkben – mondta örömmel Domini-ka Jurkiewicz, aki társával, Marcin Majsterekkel együtt az auto-gyro két-üléses kategóriájában lett a legjobb. – A verseny után rögtön indulunk is haza a lengyelországi Torunba, nagyon nem is tudtunk ünnepelni, de otthon azért mindezt bepótoljuk.A Nagykanizsa–Torun távolság nagyjából ezer kilométerre tehető, ennél azért jóval többet küzdöt-tek le a litván, orosz, spa-nyol résztvevők, viszont – hazai vizekre evezve – nem kellett ennyit utaznia pél-dául Thuróczy Endrének, aki a sárkányszárnyú együ-léseseknél lett második, a duóknál a keszthelyi Hege-düs Károly-Csapó Tünde páros pedig harmadik. Utóbbiak mezőnyében a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület tagjai, Waller Attila és Pataki Berna-dett a hetedik pozícióig repültek.– A tavalyi Eb-hez hason-lóan ezúttal is nagy kihívás előtt álltunk, de ahogy akkor, így idén is próbáltuk a legjobbunkat nyújtani – fűzte eredményükhöz Pataki Bernadett.Tavaly Európa-bajnok-ság, idén világbajnokság szerepelt a kanizsai ver-senyigazgató, Ferinc Vin-ce nyári programjában.– Úgy tűnik, mostanság a szárazföldre szorultam, hiszen elsősorban a lapto-pok előtt kellett a szerve-zőcsapat élén sokadma-gammal vizsgáznom a ver-senyek koordinálása alkal-mával – vázolta a kanizsai repülős a „lenti” feladatait. – Azt nem állítom, hogy idén már nem ülök gépbe, hiszen egy miskolci kupa még tervben van, na akkor egy kétülésesben navigá-torral van esély arra, hogy levegőbe emelkedem. Annak természetesen nagyon örülünk, hogy ver-senyzői és szövetségi szin-ten is elégedettek voltak a vb szervezésével, hallot-tunk már olyan véleménye-ket is, hogy az oroszok meg is hívnának akár minket is a szervezési feladatok kivite-lezésére, ha ők nyernék el a jövő évi Eb-rendezést.A csapatversenyben a magyar válogatott a len-gyel és cseh könnyű-repü-lős egység mögött a har-madik helyen zárt. P. L.A dobogós válogatot-tak tagjainál joggal volt nagy az örömLátványos betétprogramja is volt az ultra- könnyű repülősök kanizsai világbajnokságának (Fotó: Polgár László)Az oroszok már vinnék őketVERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:Hrsz.AlapterületFunkcióHelyeKikiáltási árVerseny-tárgyalás napjaIdőpont1049468 m²építési telekRákóczi u. 27.4.850.000,-Ft+ÁFA2018. 09.05.2018.09.12.2018.09.19.2018. 09.26.09:00131/21094 m²építési telekMagyar u. 18.10.315.000,-Ft +ÁFA09:3065761738 m² építési telekNagyrác u. 2.3.500.000,-Ft +ÁFA10:004088/31858 m²építési telekAlkotmány u. 75.3.950.000,-Ft + ÁFA10:301318, 1319, 1320, 13212836 m²építési telekEötvös tér északi tömb (Fő út-Hunyadi u. sarok)47.401.575,-Ft+ÁFA11:001081551 m²irodaépületSugár u. 30.7.500.000,-Ft +ÁFA11:30A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. iroda Információ kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEK-TETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.Versenytárgyalás napja2018. 09. 05.2018. 09. 12.2018. 09. 19.2018. 09. 26.
III Ker. TVE (16.)–FC Nagy-kanizsa (4.) 0-5 (0-0)Budapest, 200 néző. Vezette: Újhelyi (Pápai, Katona).Nagykanizsa: Horváth M. – Pál D., Szabó B., Major, Horváth B. – Kretz, Csáki – Vlasics (Lőrincz, 87.), Béli M. (Kovács Gy., 57.), Horváth D. – Vittman (Péntek, 77.). Vezetőedző: Barna László.Gólszerzők: Vittman (49. – 11-esből), Kovács Gy. (59., 86.), Vlasics (76.), Lőrincz (90.). Kiállítva: Hámori (48.), Szalai V. (50.), Sóron (83., mindhárman III. kerület).Az óbudai futballpályán úgy alakultak az esemé-nyek a Kerület–Kanizsa lab-darúgó-mérkőzésen, hogy az (egyik) fénykorát szintén a ‘90-es években élő III. kerületiek nagy vereségbe szaladtak bele. A dél-zalai-ak érdemeiből még az sem von le semmit, hogy a talál-kozó végére a fővárosiak létszáma a pályán nyolc főre olvadt. Az FC Nagyka-nizsa szombaton 17 órától a Dunaharaszti MTK-t fogadja az Olajbányász-sta-dionban.Vélemények:– Aprítottak minket ren-desen a Kerület-játékosok, így teljesen jogos volt az a tizenegyes, melyet kap-tunk, és amivel elindítottuk góljaink sorát – fogalma-zott a kanizsaiak támadója, Vittman Ádám. – A lényeg persze a győzelem és reméljük, hogy a szombati Dunaharaszti-meccsünkre már mindenki bevethető és egészséges lesz.– Szerintem kimondot-tan jól játszott a csapat a Kerület ellen, ezt kell átmentenünk a Dunaha-raszti MTK-val szembeni találkozónkra – mondta a fölényes fővárosi győzel-mük után Vlasics Dániel, aki a harmadik FCN-gólt szerezte Óbudán. – Az első félidő kiegyenlített volt, mindkét csapat megsze-rezhette volna a vezetést. A másodikban viszont mi tudtunk még feljebb kap-csolni, ellenfelünk viszont fejben szétesett. A kiállítá-soknak köszönhetően magabiztos győzelem lett a vége, hiszen a többszörös emberelőnyt ki tudtuk használni.– Lehet, furcsán hangzik, de nekem a találkozó első félideje jobban tetszett, az akkor nyújtott futball eddi-gi legjobb teljesítményünk volt iramában és minősé-gében is a bajnokságban – értékelt Barna László, az FC Nagykanizsa vezető-edzője. – A második játék-részben igazság szerint még a tizenegy a tizenegy elleni helyzetben szerez-tünk büntetőből vezetést, a hazaiak azt követően ját-szottak emberhátrányban. Egyébként pedig csak gra-tulálni tudok a srácoknak a végig fegyelmezett és oda-adó játékért, mindenki beletette a közösbe a saját teljesítményét.POLGÁR László22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportKöszöntötték a Nagykanizsai Olajbányász 45 évvel ezelőtti baj-nokcsapatának tagjait, akik az együttest a labdarúgó NB I B-be, vagyis a futball itthoni második vonalába juttatták. Az Olajbá-nyász-stadion ismét olyan labda-rúgóknak tapsolhatott, mint Harcz Lajos, Németh András, Simon József, Sulyok Gyula, Tóth Attila, vagy éppen a mosta-ni főszervező Vlaszák Géza.– Nagy dolog itt lenni együtt veletek, tudván, hogy egykor ti képviseltétek nagyon komoly szinten a nagykanizsai labdarú-gást – fordult a megjelentekhez Lánczos Attila, az FC Nagykani-zsa elnökségi tagja. – Bevallom, kissé megilletődött is voltam, hiszen arra gondoltam, amikor anno 1973-ban az Olajbányász fel-jutott a második ligát jelentő NB I B-be, egy páratlan korszakot indí-tott el a dél-zalai város futballjá-ban.Az időzítés már csak azért sem tűnt rossz húzásnak az egykori sikerek felidézésére, mert mostan-ság valami érdemleges történik ismét a legnépszerűbb sportág berkein belül a dél-zalai városban.– Úgy éreztem, ezt a csapatot ismét össze kell hívni, hogy nosz-talgiázhassunk egyet a régmúlt nagy meccseiről. Az akkori játéko-sokat az itt élők azóta is tisztelik és szeretik – összegzett Vlaszák Géza.P. L.Focista örökifjak találkoztakaz Olajbányász diadalának jegyében.Képünkön Vlaszák Géza, Tóth Attila és Simon József (Fotó: Polgár László)Nyárbúcsúztatószombatona HarasztivalBajnokcsapat tagjainaktalálkozójaFölényes nagykanizsai győ-zelem született az augusz-tus elején elrajtolt labdarú-gó NB III harmadik forduló-jában, hiszen az FC Nagyka-nizsa 5-0-ra nyert Óbudán. A kanizsaiak az andráshidai három pont és a Ménfőcsa-nak elleni hazai vereség után a fővárosban megdup-lázták pontjaik számát.
2018. 08. 24. | 23SportSZURKOLÓI ÁLMOKKALMég a szezon kezdete előtt szur-kolói ankétot szervezett az FC Nagykanizsa. A klub vezetősége mellett Barna László vezetőedző, illetve az újonnan érkezett játéko-sok is állták a kérdezők rohamát, igaz, ezúttal nem nyúlt olyan hos�-szúra a kérdezz-felelek, mint jó fél évvel korábban. Barna László elmondta a Kanizsán újabban kimondottan fontos helyi kötődés apropóján: anélkül eredményt aligha lehet hosszú távon produ-kálni, s a keretbe számos innen indult játékost sikerült is visszacsá-bítani. Mint megfogalmazta, együttesét soha nem ikszre kalku-lálva küldi majd a pályára, és pálya-futása során szakvezetőként sem viselte soha jól a vereséget.Kovács Tamás, a klub elnöke szerint az utóbbi időszak olyan mérkőzései, mint a Makó, vagy a Nagyatád elleni osztályozók, az Érddel, Békéscsabával vívott kupa-meccsek, vagy éppen a néhány héttel ezelőtti ZTE FC-vel szembeni edzőmeccs látogatottsága is bizo-nyítékul szolgált arra, hogy Nagy-kanizsán igenis érdekli az embere-ket a futball. Egyöntetű volt a véle-mény, ahol a labdarúgás – jelenlegi szintjén is – képes időnként ezres nagyságrendben nézőket meg-mozgatni, arra a sportágra igenis érdemes odafigyelni, mi több, első számúként tekinteni, hogy aztán a (távolabbi) jövőben, immár az NB-s keretek között, még nagyobbakat lehessen álmodni...AZ NB II-BENA napokban elkészítették az MLSZ székházában a férfi futsal NB II-es bajnokság sorsolását. Mint az korábban biztossá vált, a Nagykani-zsai Futsal Club létszámfeltöltés után az ősszel a második vonal Nyu-gati csoportjában kezdheti meg szereplését. Az NFC szeptember 3-án hazai pályán a REAC csapatát fogadja. Ezután a kanizsaiakra egy tihanyi kirándulás vár, szeptember 10-én, majd a harmadik körben, szeptember 17-én, az Újpesti Torna Egylet érkezik. A REAC-meccs kez-dési időpontja 20 óra lesz. Érdekes-ség, hogy azzal a Maglóddal, amel�-lyel szemben az osztályozón alul-maradt a Nagykanizsa, a dél-zalaiak először a kiírás szerint november 5-én mérkőznek, idegenben.KARATÉKÁKA BALATO NBANNemzetközi karate edzőtáborba voltak hivatalosak a nagykanizsai Kime Shotokan Egyesület tagjai. Az augusztusi programban napi két edzés szerepelt a karatékák menet-rendjében.– A vízben folytatott edzések megterhelőbbek, még komolyabb felkészültséget kívánnak, mint a normál tornatermi oktatás, de min-denki remekül teljesített – fogal-mazott Sensei Feszt Norbert 5. danos mester, a kanizsai klub elnö-ke. Mint azt megtudtuk, a résztve-vők közül többen sikeres övvizsgát is tettek. Összeállította: POLGÁR LászlóNem csupán a meccsek, a szezon előtti szurkolói ankét is komoly feladat elé állította az FC Nagykanizsa képviselőit (Fotó: Polgár László)A Balaton a karatékáknak ezúttal a vizsgákról is szóltA kanizsai fut-sal szurkolók ősszel is jó meccseken izgulhatnak majd (Fotó: Gergely Szilárd)Sportsorok
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKA hétvégi ebédet egy régi, elfeledett recept alap-ján állította össze családjának Habda Rezsőné Zsu-zsa. Az édesanyjától tanult étellel gyorsan elkészült, így kora délután elindulhatott unokáival a strandra. Hozzávalók:A töltött húshoz: 1-1,5 kg dagadó, 4-5 db zsemle, 1-2 db tojás, só, bors, őrölt kömény és majoránna. Az ételhez ebben az évszak-ban jólesik a kovászos uborka. A leveshez: Só, egy kis fej vöröshagyma, kevés zsiradék, 1 teáskanál pirospaprika. Elkészítése: A hentes által felszúrt húst sózom, borsozom és őrölt köménnyel megszórom. A vízben megáztatott és kinyomkodott zsemlékhez hozzáadok 1-2 tojást, attól függően, hogy milyen nagy a hús zsebe, javasol-ja Zsuzsa. A tölteléket is sózom, borsozom és szórok bele majorannát. Az egészet összekeverem, és betöl-töm a hús üregébe. Hústűvel bevarrom a nyílást, és tepsibe fektetem a töltött húst. Két deci vizet öntök alá, alufóliával letakarom, és 180-200 fokos sütőben 1 órát párolom. A párolás ideje is a hús méretétől függ. Nem teszek alá zsiradékot, mivel ez egy zsírosabb hús, és párolás közben kisül belőle a zsír. Amíg sül a hús, elkészí-tem a köretet. Sós vízben megfőzök 1 kiló nagyobb kockákra vágott burgonyát. Közben előkészítem a levesalapot. A vöröshagymát lereszelem, és egy fazékban kevés zsiradékon megpárolom. Hintek rá 1 teáskanál pirospaprikát, majd felöntöm a burgo-nya levével. Ha elpárolgott a víz a burgonyáról, azt pótlom, és ha szükséges, megsózom. Felforralom, és levestésztát főzök bele. BAKONYI ErzsébetGasztroKanizsaKrumplileves töltött dagadóvalHabda Rezsőné Zsuzsa édes-anyjától tanulta a receptet2018. augusztus 30. (csütörtök) 9-19- óráig.Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
KanizsaLOKÁLPATRIÓTA HETILAPXXX. ÉVF. 29. SZÁm, 2018. AuguszSZtus 31.Egész héten épült a Csótónál a Fesztiválerdő, hogy mától két napon át lenyűgöző lát-vány, varázslatos hangulat és kiváló fellépők egész sora fogadja az Ohmydeer látoga-tóit. Az ország utolsó nagy nyári zenei fesztiválján csak-nem negyven előadó és zene-kar lép fel. A szervezők szerint aki kanizsaiként eljön, az lokálpatriotizmusáról, város-szeretetéről is tanúbizonysá-got tesz. És persze egészen biztosan jól szórakozik majd.FesztiválerdőFotó: Gergely Szilárd
2 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPEZ VOLT A HÉTMegérkeztek a Nagykanizsai Tankerületi Központ isko-láiba a tankönyvek, amelyeket tanévkezdéskor csak-nem tízezer tanuló térítésmentesen kap meg. Az első kilenc évfolyamon minden diák ingyen juthat hozzá ezekhez, a 10., 11. és 12. évfolyam diákjai pedig rászo-rultság alapján kérhetik ezt. A térítésmentességre pél-dául a tartósan beteg, a sajátos nevelési igényű, a három- vagy többgyermekes családban élő, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben része-sülő diákok jogosultak, mondta el Magyar Ferenc, a tankerületi központ igazgatója.Már 12. alkalommal rendezték meg a Prósza-, bor- és tamburafesztivált Tótszentmár-tonban. A hagyományos krumplis mellett egyedi ízesítésű – például gyümölcsös – pró-szákat is kóstolhattak a résztvevők, akiket a horvát és magyar zenekarok tamburajáté-ka szórakoztatott, művészetileg. Képünkön éppen Czapári Márton polgármester és Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő készül ízlelni. Nekünk pedig eszünkbe jutott, hogy alapítani kéne egy muraföldei teátrumot Kanizsán, amely-nek színpadi árkában tamburások játszanának – de ha éppen ők nem, akkor a világot jelentő deszkákra lépnének a prószai(sic!) tagozat művészei… (Ide meg képzeljünk egy mosolygós szmájlit.) P. Á. a hét száma:VILÁG KÉP – A HÉT KÉPERoncsolva…Két személyautó és egy nyerges vontató ütközött össze a 74-es főúton, Hahót térségében szerdán reggel. Nagykanizsáról és Pacsáról hivatásos, Gelséről önkéntes tűzoltók érkeztek a helyszínre, hogy a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett meg-kezdjék a mentési munkálatokat. A balesetben hárman sérültek meg, egyikü-ket a tűzoltók feszítő-vágók segítségével szabadították ki a roncsok közül.Kanizsa10000IMPRESSZUM:KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Péter Árpád.Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. A szerkesztőbizottság elnöke: Dóró János.Rovatvezetők: Gergely Szilárd (fotó), Nemes Dóra (vallás és kultúra), Polgár László (sport).Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050. Felelős kiadó: Belasics Katalin ügyvezető. Nyomda: Mediaworks Zrt. Veszprémi Nyomda Centrum. Felelős vezető: Horváth Gábor Terjesztésért felelős: Pénzes Tamás 20/981-31-44, reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05.Megjelenik: 21.500 példányban. ISSN 0865-3879.Fotó: Gergely SzilárdMegprószáltuk!Fotó: Gergely SzilárdFotó: Kanizsa Médiaház
2018. 08. 31. | 3A HÉT TÉMÁJAEllenfél vagy szövetséges a két nem? Küzdelem vagy bizalom helyénvaló köztük? Létezik-e harmadik nem? Kinél reklamáljanak, akik másként éreznek? – csak néhány azokból a kérdésekből, amelyek a fővárosi lapokat foglalkoztatják mostanában. Lehet, hogy Kanizsán ez nem kérdés?Félrevezető látvány oldalunkon az éppen évfordulós Fadrusz – „Pozsonyi német vagyok, de magyar ember” – két leghíresebb szobra, a Mátyás és a Toldi. Mintha erő és bátorság kizárólag a férfinem sajátja lenne. Pedig mindenki tud sorol-ni rá példát: mennyi szí-vósságot, kitartást, fárad-hatatlanságot tapasztal-tunk édesanyánknál avagy házastársunknál. Melyik az erősebb nem? Lehet, hogy éppen a gyengébbnek nevezett. A Teremtő vagy a termé-szet – ki-ki válogassa ki világnézete szerint – meg-lehet, azért alkotta ilyen-nek, hogy a fajfenntartást biztosítsa. És gyermekei-kért érzett felelősség-ben sem szűköl-ködnek. A Kanizsa megírta: a dél-zalai fiatalas�-szonyok egy szó-ra, vagy még az se kellett, írtak alá a betelepítés ellen. Ez a nem-zedék volt az, amely feltűnő akti-vitással vett részt a választáson. Az anyai érzés kiirthatatlan. Nem elég Magyar-országot megvéde-ni, májusban tágabb hazánk, Európa meg-mentése van soron.PAPP JánosGendervita a Kanizsában!Melyik az erősebb nem?1979: Brian élete. 2018: a vígjáték komolyra fordul?– Minden férfinek joga van gyerekeket szülni, ha akar!– De te nem szülhetsz gyereket!– Ne nyomj el engem!– Nem nyomlak el, de neked nincs méhed! Hogy fogod kihordani a magzatot? Belerakod egy szatyor-ba?– Nekem van egy ötletem. Gondolom, abban egyet-értünk, hogy tényleg nem lehet gyereke, mivel nincs méhe, amiről nem tehet senki, még a rómaiak sem. De joga lehet hozzá, hogy gyereket szüljön.– Remek ötlet, Judit! Harcolni fogunk, hogy ismerjék el a szüléshez való jogotokat bátyám… ö… húgom. Bocs.– Ez miért jó?– Már mi?– Miért küzdenénk, hogy legyen joga szülni, ha egy-szer nem szülhet gyereket?– Ez egy szimbólum. Az elnyomás elleni küzdel-münk szimbóluma.Mátyás király a közép-európai népek erőforrásainak az egyesítésével látta megvalósíthatónak a nyugati civilizáció megvédését az oszmán birodalomtól. Ő az utolsó nemzeti király, korának magyarsága ilyen erős akaratú, széles látókörű, igazságos férfit választott vezetőjének. Fadrusz: a kolozsvári Mátyás-szobor #socialjus ticeemilia címke, azaz hashtag segít megta-lálni a legnagyobb videómegosztón egy üdítő ifjú hölgy, Vin-cze Emília rövid videó-it, melyekben lényeg-re törőn oszlatja el a „haladók” éppen aktu-ális agymenéseit Szüljön a férfi???!!!„Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja:/ Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja;/ – Mit csinálsz most, Miklós? jaj, dehogy birsz vélek!/ Ezer lelked volna, mégis megölné-nek. –/ Semmi baj! az néki a tulaj- donsága,/ Hogy, ha nő veszélye, nő a bátorsága:/ Kisegíti magát, sohase féltsétek,/ Nem válik belőle farkasoknak étek. (Arany) Fadrusz János (Pozsony, 1858. szeptem- ber 2. – Budapest, Kriszti- naváros, 1903. október 25.): Farkasokkal viaskodó Toldi
4 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉSDévényi Tibor DJSuperStereoBagossy Brothers CompanyDallos BogiBudapest BárRendezvényszeptember 7. - PéntekSzeptember 7 - 8.15.16:0016:3018:0020:0022:00MegnyitóNapsugár Együttes gyermekműsoraSuperStereoBagossy Brothers CompanyDévényi Tibor DJ7IdőpontErzsébet térDödölle futás a Kanizsai FutóklubbalSzüreti felvonulás a Kanizsai Kulturális KözponttalThúry városnéző sétaNémeth Ferenc, Flumbort Ábel hegedű-brácsa örömzeneNagykanizsai Fúvószenekar kisegyütteseGyöngyvirág Néptánc CsoportNagykanizsai Fúvószenekar kisegyütteseDödi futam a Kanizsai FutóklubbalJoós Tamás gyermekműsora Bor- és Dödölleverseny eredményhirdetésDallos BogiTáncház a Zalagyöngye táncegyüttesselBudapest BárDiscoKings, Garami Gábor & BebeRendezvényIdőpont8szeptember 8. - Szombat9:0010:0011:0012:0013:0014:0015:0016:0016:0017:0018:0019:0020:0022:00•••Kísérő programokBorászok, Árusok, Vendéglátó egységekA szervezők a programváltozás jogát fenntartják!Dödölle főzőversenyThúry Bora, bor versenyThúry játszótérKanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál
2018. 08. 31. | 5AktuálisNagykanizsa továbbra sem értékesíti korábban vásárolt államkötvényeit, mivel a város pénzügyi helyzete stabil, s nincs szüksége plusz forrásokra. Többek között ez is kiderült a csütör-töki közgyűlésen tárgyalt polgármes-teri tájékoztatóból. Nagykanizsa 2017-ben kétmilliárd forintért vásá-rolt Prémium Magyar Államkötvényt. Amikor tavasszal a döntés megszü-letett, a közgyűlés felhatal-mazta a polgármestert arra, hogy az értékpapírt, még a lejárat előtt, részben vagy egészben eladja az MKB Banknak, amennyiben ezt az önkormányzat likvi-ditási helyzete szükségessé teszi. Ezen rendelkezés alapján 2017. augusztus 15-én 400 millió forint, majd decem-ber 18-án 300 millió forint névértékű államkötvényt váltott vissza az önkor-mányzat, de még így is maradt egymilliárd-három-százmillió forint lekötött pénz. Ezt, az eredeti hatá-rozat szerint egyébként tavaly november 29-ig értékesíteni kellett volna, de Dénes Sándor polgár-mester emlékeztet: az MKB november 16-án arról adott tájékoztatást, hogy az önkormányzat által jegyzett államkötvény-állományt december 31-ig a korábbiakban megaján-lott rendkívül kedvező, évi 4,05 százalékos kamat mel-lett tudja visszaváltani, emiatt a közgyűlés kitolta a visszaváltás határidejét. Aztán a bank tovább módosította ajánlatát, s most ott tartunk, hogy 2018 végé-ig kamato-zik az ere-deti, kedve-ző feltételek mellett a lekötött pénz. Dénes Sándor az előterjesztésben leszögezi: az önkormányzat likviditási helyzete továbbra sem teszi szükségessé, hogy hozzányúljanak az állam-kötvény-állományhoz, így a visszaváltás határidejét a közgyűlés idén december 31-ig meghosszabbította. P. Á.Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál.A nagykanizsai születésű sebész a Pécsi Orvostudományi Egyete-men szerzett diplomát, majd ott is vállalt munkát, de 1957-ben elbocsátották, mert az 1956-os forradalom alatt az intéz-mény nemzetőrzászlóaljának parancsnoka volt. Rozsos István ezután négy éven át a keszthelyi kórházban gya-korolta hivatását, 1961-ben pedig a kaposvári megyei kórházba került, amelynek különböző beosztásokban ötven éven át volt az orvosa.A sebész dolgozott az Utrechti Egyetem Érsebészeti Klinikáján, tanulmányutat tett Göteborgban, Boston-ban, Los Angelesben, Chicagóban és San Franciscóban is, és több orvosi világkongresszuson tartott előadást. Az 1990-es évek közepétől tanított a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1997-től egyetemi tanárként.Rozsos István 1990-ben a világon elsőként végezte el az epehólyag endoszkópos, lézer-mikrosebészeti eltávolítását. Az általa kifej-lesztett, és az epehólyagműtéteknél azóta világszerte alkalmazott eljárás lényege, hogy mindössze 2-4 centi-méteres hasfali metszést ejtenek a betegen, aki napo-kon belül meggyógyul. Az orvosprofesszor több könyvet, egyetemi jegyzetet, számos tanulmányt írt, tevékenységét rangos szakmai, társadalmi és állami kitüntetéssel, többi között 2005-ben a Magyar Köz-társasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el. Rozsos István 1998-ban az Év embere volt szakmájá-ban az Egyesült Államokban, 2003-ban Kaposvár dísz-polgára lett, 2008-ban Somogy Megyei Prima-díjat kapott. Kamatozik Kanizsa pénze’56 miatt bocsátották elElhunyt a kiváló professzorNem kell a tartalékhoz nyúlni
6 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉSA GYERMEKERZSEBET_print_master_202x270.indd 12018. 07. 13. 19:27
2018. 08. 31. | 7AktuálisA Királyi Pál emlékévben Szepetnek szülöttére, az egykori kanizsai diákra emlékezett a dél-zalai községben Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. A hajdani politikus és szabadságharcos minden cselekedetével azt igazolta, számára a nemzet érdeke mindennél előrébb való volt. „Nem volt soha magyar nemzeti ügy és érdek a szőnyegen, melyet híven nem védett volna.” Töb-bek között ez áll a Szinnyei József által szer-kesztett Magyar írók élete és munkái című, 1891-ben megjelent lexikonban Királyi Pálról, aki 200 évvel ezelőtt, 1818. augusztus 10-én született. – Az emlékév, amellyel a község őrzi és élteti az egy-kori országgyűlési képvi-selő, publicista és szabad-ságharcos emlékét, külö-nös hangsúlyt ad Szepet-nek idei ünnepének, a falunapnak, amely a közös-ség ünnepe. A múlté, a jelené és a jövőé – hangsú-lyozta Cseresnyés Péter, majd felidézte: Királyi Pál jogászt és irodalmi újságírót a szabad-ságharc Széche-nyi lapjánál, a Jelenkornál érte, de nem sokáig habo-zott, s maga is fegyvert fogott a magyar sza-badságért. Aztán a letenyei kerületben köz-felkiáltással képviselőnek választották, később volt fővárosi és csáktornyai honatya is. Ám katonaként vagy jogászként sem habozott soha, ha a nem-zet ügye harcba hívta. Volt, hogy elöljáróját ejtette fogságba, mert rájött: összejátszik az osztrákok-kal, és olyanra is akadt pél-da, hogy olyan petíciót szerkesztett, amely miatt fővárosi főjegyzői hivatalá-ból felfüggesztették és hűtlenségi keresetet indí-tottak ellene. A miniszterhelyettes leszögezte, érdemes, sőt, szükséges a múltunkhoz visszanyúlni, hogy megfe-lelően értsük a jelent, és jól, helyesen formáljuk a jövőt. Királyi Pál – és persze a későbbi drótosok – révén Szepetnek neve gyakran előkerül történelmi mun-kákban, almanachokban, különféle kiadványokban, és azt is tudjuk, hogy Szent István korában már volt temploma, később, a 14. században pedig olyan becsben állt, hogy a híres Kanizsai család Egerszeget adta érte cserébe, sorolta Cseresnyés Péter. Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban aktív részt vállaltak a szepetne-kiek, Királyi Pál innen szer-vezte a népfelkelést, és vezetésével a helyiek ott voltak a Muraköz felszaba-dításánál is. – Van mire büszkének lennünk, és van mit meg-védenünk – emelte ki a politikus –, mert a jelen a hagyományainkat, eleink büszke emlékét is veszé-lyezteti. Azok a gyökér nél-küli, felelőtlen, globalista politikusok és üzletembe-rek, akik el akarják venni a nemzetállamok jövőjét, azok azzal együtt el akar-ják venni a múltját is, amelybe kapaszkodva erős lehet egy nemzet, erős lehet egy közösség. A mecsetek fenyegető árnyékában, az ide telepí-tett új honfoglalók zsivajá-tól nehéz lenne meghalla-ni például a harangszót, azt, amely Szent István óta bezengi ezt a vidéket…Cseresnyés Péter hang-súlyozta, egy-egy közössé-gi rendezvény, bárhol is legyen, igazi ünnep, azoké az embereké, akik – múlt-juk és jelenük okán – össze-tartoznak, pontosan tud-ják, hogy mire büszkék, és azt is, hogy a dolgos, szor-galmas hétköznapokban és az ünnepi pillanatokban is számíthatnak egymásra. Mert a verejték és a mosoly is közös. – És hogy közösségeink megmaradjanak, vissza kell nyúlnunk dicső eleink-hez – folytatta Cseresnyés Péter. – Tudnunk és ismer-nünk kell, hogy például Királyi Pál és a többi remek hazafi az évszázadok során mit tett a hazájáért, a nem-zetéért. De nem elég tud-nunk és ismernünk – tanul-nunk is kell belőle. Mert a jelen kihívásai közepette ők mutatnak utat és ők adnak erőt. És ha figyelünk rájuk, vezetik is a kezünket, gondolatainkat. A maguk korának küzdelmeit becsü-lettel megvívták – ezért is ünnepelhetünk ma így, közösen. A mi korunk küz-delmeit pedig nekünk kell vállalni, ha kell az egész világ ellen is. Mert ez a megmaradásunk záloga. PÉTER ÁrpádAz új honfoglalók zsivajaA verejték és a mosoly is közös…„A dolgos hétköznapokban és az ünnepi pillanatokban is számíthatnak egymásra…”Királyi Pál egész- alakos fényképe az 1870-es évekből(Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)
Vanyó Karsával, a Seedbackkel és Dj M. Tailorral is találkozhatnak a fesztiválozók a hétvégén a Csótónál, az OHMYDEER-en.Murafölde első nemzetközi zenei fesztiválján – mások mellett – zenél majd Ákos, a Wellhello vagy a több millió eladott lemezzel büszkélkedő brit Morcheeba is. A rendezvényen összesen csaknem negyven zenekar és dj lép fel a Csónakázó-tónál felállított színpadokon. A szervezők fontosnak tartották, hogy a több ezer fesztiválozó megis-merjen néhány helyi tehetséges előadót is. Így pénteken 17 órakor a Forest staget – a város napján is nagy sikert arató – Seedback zenekar nyitja meg. A fesztiválon fellép még a Virtuózok zalai közönségkedven-ce, Vanyó Karsa, továbbá egy kanizsai lemezlovas, Dj M. Tailor is.8 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPKultúraHevesiSI Sándor MűvelődéSI Központ„IHLETŐ TERMÉSZET” – Zsolnai Tímea művészet-terapeuta és Wegroszta Zol-tán fafaragó iparművész kiállításaMegtekinthető: szeptember 5-ig.A KANIZSA FOTÓKLUB TAGJAINAK KIÁLLÍTÁSAMegtekinthető: szeptember 25-ig.Szeptember 6.,13.,20.,27. (csütörtö-könként) 9.30 óraKEREKÍTŐ – mondókás móka 0-3 éve-seknekVezeti: Vajda Margit 06-30/6160-847Részvételi díj: 800 Ft/család/alkalomSzeptember 7., 21. (péntekenként) 17 óra GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUBVezeti: Temesi Róbert és Szűcs SándorA részvétel díjtalan.Szeptember 7. (péntek) 18 óraA VONYARCVASHEGYI BALATON ART ALKOTÓKÖZÖSSÉG TAGJAINAK KIÁLLÍ-TÁSAMegnyitja: Kenesei Aurélia költőVerset mond: Papp Márta Ilona versmon-dóMegtekinthető: szeptember 27-ig.Móricz ZSIgmond MűvelődéSI HázSzeptember 8. (szombat) 9 óraAPRÓK TÁNCA néptáncos foglalkozás6-8 éves gyermekek jelentkezését várják!Foglalkozásvezető: Péter Katalin nép-táncpedagógus.A foglalkozások időpontja: minden szombaton 9 órakor.A foglalkozás időtartama: 45 perc.Jelentkezni a helyszínen, vagy Tóth Ist-vánnál lehet a 30-894-2603-as telefonon.Részvételi díj: 2 000 Ft/fő/hó.ProgramajánlóAug. 30. - szept. 2. 15:30 Hotel trANSYlvANIA 3. szinkr., amerikai családi animációs film Aug. 30. - szept. 2. 16:15 AZ elrABolt HercegNŐ szinkr., családi animációs filmAug. 30. - szept. 5. 17:15 ALFA szinkr., amerikai kalandfilm Aug. 30. - szept. 5. 17:45 FÁK JÚ TANár úr! 3. szinkr., német filmvígjáték Aug. 30. - szept. 5. 18:15 EScoBAR szinkr., spanyol film Aug. 30. - szept. 5. 19:30 SleNdler MAN - AZ ISMeretleN léNY szinkr., amerikai horrorAug. 30. - szept. 5. 20:00 A KÉM, AKI doBott ENgeM szinkr., amerikai vígjáték Aug. 30. - szept. 5. 20:30 Meg - AZ ŐScápA szinkr., amerikai kalandfilmauguSZtus 30 -SZepteMBer 5. MűsoraEgy történet a túlélésrőlHúszezer évvel ezelőtt játszódik az Alfa című kalandfilm, amikor az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott. A fiatal Kedát élete első vadászatán felökleli egy bölény, és egy szakadékba taszítja. Édesapja és társai azt hiszik meghalt, ezért magára hagyják. Keda azonban él és élni akar. Elin-dul hazafelé, s útközben egy sebesült farkas szegődik mellé. A két fáradt, beteg, kiszolgáltatott lény egyre jobban ragaszkodik egymáshoz, s végül különös barátságot kötnek. Az elképesztő látványvilágú, izgalmas törté-net során a fiú harcossá válik, és együtt küzd új barátjával a túlélésért. Ezt ajánljuk!A Cinema NagykanizsaAz Ihlető természet című tárlat a jövő hét közepéig látható (Fotó: Gergely Szilárd)A Seedback pénteken zenél a FesztiválerdőbenKanizsaiak is fellépnek
2018. 08. 31. | 9KultúraA női és a férfi lélek rejtelmei-be enged bete-kintést a HSMK-ban szeptember 5-ig látható, Ihlető természet című tárlat. Az Ősze András Galériában Zsol-nai Tímea és Wegroszta Zol-tán munkáit állí-tották ki. Noha a két művész által felhasznált alapanyagok, illetve az alkal-mazott techni-kák is nagyon eltérők, az alko-tásokat mégis összeköti vala-mi: az ember, a természet és az élet szeretete.A közös tárlat a Veszp-rémben élő művészettera-peuta, Zsolnai Tímea ötle-te volt. Eredeti elképzelése egy olyan vándorkiállítás-ról szólt, amelybe 16, a művészetek különböző területén kiemelke-dő és maradan-dó munkát végző alko-tót vont volna be. Ennek megvalósí-tása szerve-zési nehézsé-gekbe ütkö-zött, arról azonban nem mondott le, hogy dél-zalai rokonával, Wegrosz-ta Zoltánnal közösen mutatkozzon be Nagyka-nizsán.– Nagyon érdekes anya-got állítottunk össze, ami-ből többek közt az is kide-rül, hogyan fejezi ki magát egy nő, és hogyan egy férfi – mutat rá Zsolnai Tímea. – Zoltán fafaragó, én pedig sokféle alapanyagból dol-gozom. Az alkotói út is más, amit bejártunk, mégis közös bennünk az, hogy a munkáink középpontjában az ember, a lélek, az élet és a természet szeretete áll.Wegroszta Zoltán népi iparművészként feladatá-nak érzi a hagyományok megőrzését és továbbadá-sát: egyik sorozata azok-nak a régi mesterségeknek állít emléket, amelyek az évek során kikoptak fel-gyorsult, modern vilá-gunkból. Nem titkolt szán-déka, hogy a gyerekek kedves fafigurái révén sze-rezzenek tudomást arról, ki is volt a bognár, a csizmadia vagy a kubikos. De nem csak ezeknek a figurális alkotások-nak a fősze-replője az ember.– Készülőben van egy kifejezetten lírai mondanivalójú, és technikájában is nagyon szép, már-már csipke-finomságú kollekció, amely egy nő életének a legfontosabb állomásait mutatja be – meséli. – A mostani kiállításon látható is ebből néhány darab: a húsvéti locsolás, a kézfo-gó, a születés, a kontyolás és az aranykor. Ahhoz, hogy teljes legyen a történet, néhány jelenet még hiányzik. Ha ezeket befejezi, elképzel-hetőnek tartja, hogy a szá-mára sokkal ismerősebb férfisors főbb mozzanatait is megörökítse. Ötletekből egyébként nincs hiány, Zoltán mostanában népi életképeket és kocsmaud-vari történéseket is megfa-rag, előbbiekhez fiatalkori emlékeiből merít inspiráci-ót.– Ezek olyan jellegzetes életképek, amelyek min-den korombeli kiskanizsai számára ismerősek lehet-nek. Hogy csak egyet említsek, a piacos soroza-tom szereplői a kosaras asszonyok, akik onnan kapták jelzőjüket, hogy valaha a fejükön vitték a portékájukkal teli vékákat a piacra. Míg régen ez min-dennapos volt, ma már nem látni ilyesmit.A nyugalmazott erdész-technikus és okleveles faipari mérnök számára nemcsak a lakóhelye, hanem a természet is állan-dó ihletforrást jelent. Csak-úgy, mint Zsolnai Tímeá-nak, akinek a képein a fák és a virágok az életet hirde-tik.– Eredetileg keramikus-nak készültem, de a tanul-mányaimat egy betegség miatt félbe kellett szakíta-nom. Csak hosszú idő múl-va tértem vissza a művé-szetek világába, de akkor már egy teljesen új célt megfogalmazva: olyasmi-vel akartam foglalkozni, amivel másokon is segít-hetek. Így lettem hat éve művé-szetterapeu-ta.Az alkotó első gyap-júképeit egy győri költő, Gősi Vali verseihez készítette öt évvel ezelőtt. A köl-temények nyomán spiritu-ális, meditatív gondolatok köszönnek vissza ezekről a művekről.– Gősi Vali verseiben egyszerre van jelen a túlvi-lág és a realitás. Ez a fest-ményeimen – a képi ábrá-zoláson túl – az anyagvá-lasztásban is tetten érhető: a puha, meleg és lágy gyapjú az élő szeretetre utal, és olyan földöntúli motívumokat formáztam meg vele, mint a csillagok vagy egy angyal. Erre ráhe-lyeztem egy üveglapot, amire az életet jelképező szimbólumokat, például egy életfát festettem. Így válik a képeimen az üveg-lap egy két világ közti fallá, amelyen csak átlátni lehet, áthatolni nem.A kiállítótérben könnyen megtalálhatók ezek a témájú képek, hiszen mind egységes színvilágúak: a kék és a lila dominál rajtuk. A kompozíciók meleg szí-nű darabjait viszont kifeje-zetten a földi világ, a min-ket körülvevő ter-mészet ihlette. Tímea azon-ban nem csak fest-ményekkel készült a nagykani-zsai bemu-tatkozásra.– Négy éve rátaláltam a paver-pol technikára, amellyel a textilszobraimat készítem. Ezek is egy jól körülhatá-rolható témát állítanak a középpontba: az anyai sze-retetet, a családot, és magát a nőt. Érdekesség, hogy van köztük, ami – a gyapjúképekhez hasonló-an – Gősi Vali költeménye nyomán született, és akad olyan is, amelyik Valit ihlet-te meg annyira, hogy írt hozzá egy verset. Az Ihlető természet kiál-lítóinak van még egy közös tulajdonsága: Wegroszta Zoltánhoz hasonlóan Zsol-nai Tímeának is szenvedé-lye a faragás, csak ő afrikai tökökből varázsol hangu-latlámpákat. Ezeket Kani-zsán egyelőre nem lehet megcsodálni, de az inter-neten számos kép fellelhe-tő a sorozatról.NEMES Dóra Ihlető természetWegroszta Zoltán Menyasszony kikérése(Fotó: Gergely Szilárd)
10 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPSzellemAz első „halálom” akkor volt, amikor hajdan, egy szerintem borongós, esős – de az is lehet, hogy verőfényes, forró, ki tudja már – napon legelőször átléptem az iskolakaput. Riasztó volt, hogy az óvodai, kicsit kopottas dömperek, lapátok, kisautók, rozsdás mászókák, megtört dadusok helyett egy osztályterem, tábla, sok is-meretlen – és szintén rettegő – gyerek s egy ta-nító várt. Meg az a kurva kék köpeny, mert az ántivilág hazug, falanszteri ántiegyenlősége ezt kívánta. Meg a május elsejei felvonulást, persze, a ligetben, ahol te jó esetben vattacukrot kaptál, apád meg meleg sört és hideg virslit, elit helye-ken esetleg zsíros-tejfölös-ehetetlen krumpli-levest krinolinnal, mert, ugye, a krumplileves az legyen krumplileves, még ha hitelből is van, nem is jó (tán savanyú?!), de legalább a mi-énk… (Világ proletárjai, legalább közösüljetek!, mert az egyesülés nem jött be.) Aztán, idővel, kiderült, az életben nem a suli(kezdés) a legszarabb.Mert bár egy ideig minden szeptember maga a „halál”, de a ballagás vagy a diplomaosztó után jön, jöhet még rosszabb. Az év bármely ha-vában, akármelyik napján. S persze jöhet jobb is. Például az első szere-lem, az első kocsi, az első munkahely, az első lakás, az első házasság – na, jó, utóbbi poén volt… S hogy mi van az alkalmi élet és az alkalmi halál között? Például Wass Albert. „Annyit a magam buta fejivel is tudok, hogy az emberi élet rendje olyasmi, mint teszem azt a halak élete a patakban. A nagy fölfalja a ki-csit, amikor teheti, s a kicsi, ha okos, elbúvik előle a gaz közé. Na már most, ha én nadra-gulya magját szórom a patakba, attól mind megkerül, előbb a nagy, de azután a kicsi is, és hamarosan mind a hasukkal fölfelé úsznak a víz tetején. Hát ezt csinálják ma a világgal is. Bolondság magját vetik beléje, hogy így tegyék egyformává a nagyot a kicsivel. S meglássa, addig kísérleteznek, amíg mi valamennyien a hasunkkal felfele leszünk, akár a döglött hal.”Mindez az iskolakezdés kapcsán jutott eszem-be, mert úgy teszünk (mi is, a média is – na, jó, ez most találkozott…), mintha ez valami hiperkülönleges, egyszeri és megismételhetetlen dolog lenne, pedig nem az, eljön rendre a gyász-nap, mikor tanár is, diák is az iskolába megy, s marad picit. WA – hogy ne feledjük! – a pedagógusoknak (is) üzen. Persze, nem polkor a kép – de mi az manapság!, amikor már azt se tudod, fiú vagy-e vagy lány, de legalább majd idővel eldönthe-ted… –, ám legalább igaz. A kis halat és a nagy halat külön-külön, és mással kell etetni. Csak így maradnak életben – ha már a halál téma… Illetve a – sok-sok – földi föltámadás. A hozzáadott érték nem csak tankönyvi for-dulat. S ha valamit tanítani s tanulni kellene az első (második…, tizedik…) szeptemberi halál után, az – tételek, szabályok, képletek és élet-rajzok helyett, esetleg mellett – például ez, szin-tén WA-tól: „Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Ab-ból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké. De aki beáll cselédnek, szol-gának egy úrhoz, egy gazdához, akitől fizetést kap, kommenciót, pénzt és mindent, hogy élni tudjon, s még attól is lop: az akkora gazember, akkora egy bitang tolvaj, hogy még az ördög is restell kezet fogni vele!”No, ha ez egy beugró tétel lenne, néhányan nem vizsgázhatnának (vizsgázhattak volna), Kanizsán sem… De erről többet majd inkább jövőre. Az Őszi vázlatban Pilinszky jó előre szólt:A hallgatózó kert alól/ a fa az űrbe szima-tol,/ a csend törékeny és üres,/ a rét határokat keres./ Riadtan elszorul szived,/ az út lapulva elsiet,/ a rózsatő is ideges/ mosollyal önma-gába les:/ távoli, kétes tájakon/ készülődik a fájdalom.Ehhez képest az első, második, tizedik… szep-temberi iskolakezdés nem a „halál”, inkább ro-mantikus lányregény. Hát kezdjük! – abban a biztos tudatban, hogy egyszer véget ér ez – a tanév – is… (#csakgörbüljön, #márcsaktízhónap, #haj-ráskacok, #nedrogozz!, #szeretkezznehábo-rúzz!, #leszmégrosszabb)Szeptemberi „halál”Hogy mikor halunk meg, nem tudjuk, hál’ Istennek! De addig is: lelkileg nagyon sokszor, akár minden nap. Ám ez csak azért van, hogy a következő napon, kvázi Főnixmadárként, még a Földön feltámadjunk. Mert ilyen az isteni kegyelem.PÉTER Árpád
2018. 08. 31. | 11magazinheti horoszkópKos: 03.21-04.20. Tudatosítsa a környezetével, hogy a hétvége a pihenésé, és engedjen meg magának több időt a kikapcsolódásra. Később majd bepótolja a lemaradást. Bika: 04.21-05.21. Pénzügyei továbbra is jól alakulnak. Elképzelhető, hogy újabb munka-ajánlattal lepik meg. Fogadja el, s ha szükséges, vállalja a túlórát is. IkiKrek: 05.22-06.21.Szerencsés napokra számíthat szep-temberben is. Bármilyen fába vágja bele a fejszéjét, mindig számíthat Fortuna istenasszony segítségére.Rák: 06.22-07.22. A viharfelhőket elfújta a szél az égről, de ön mégis számíthat viharra. Ha hagyja magát, érzelmi életét hama-rosan feldúlja egy újdonsült ismerőse.Oroszlán: 07.23-08.23. Összességében jól alakulnak a dolgai. Nem költekezett ki a nyáron, így ter-vezhet akár egy nyárutói tengerparti csobbanást is a barátaival. Szűz: 08.24-09.23. Érzékeltetheti a párjával, hogy ön egy igazi gondolatolvasó. Nemcsak azt tudja, mire gondolt tegnap, hanem azt is, hogy mi jár a fejében holnap.Mérleg: 09.24-10.23.A régi párkapcsolata miatt gyötrődik egyfolytában. Öntsön végre tiszta vizet a pohárba, és jó szóval változtasson a lehetetlennek tűnő helyzeten.sKorpió: 10.24-11.22. Az égiek mindenben segítik. Legyen szó pénzről vagy jó tanácsról. Hogy mivel érdemelte ki ezt a különleges ke-gyet, azt csak ön tudja megmondani.Nyilas: 11.23-12.21. Tartsa jobban szem előtt a párja vá-gyait. Ha az ő számára legfontosabb a házasságkötés, akkor ne várakoztassa sokáig, mert elmehet tőle a kedve.Bak: 12.22-01.20. Őrizze meg a nyugalmát a hétvégén, és gazdálkodjon okosan. Ha vannak gyermekei, unokái, a tanévkezdés mi-att nem várt kiadásokra is számíthat. Vízöntő: 01.21-02.19. Elégedett lehet magával. Minden fon-tos információhoz hozzájuthat a kör-nyezetében, amire csak szüksége van. Kedvére építheti a karrierjét.Halak: 02.20-03.20. Szabaduljon meg a bűntudatától, és folytassa tiszta lappal a párkapcsolatát. A cél érdekében ne hallgassa el, ha-nem tegye jóvá a hibás döntéseit.Medjugorjei hangulatA plébánia vendégeként Ljubo Kurtovic ferences szerzetes, Medju-gorje ex spirituálisa tartott prédikációt és szentségimádást a kaposvá-ri Szent Margit és Szent József Templomban. A medjugorjei hangulat-ról dr. Rumszauer Miklós plébános meghívására a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia Magvető Közössége gondoskodott. A kaposvári városvezetők és a hívek a szentmisén köszöntötték a papi szolgálatát Nagykanizsán kezdő plébánost. Dr. Rumszauer Miklós Szent István ünnepén, augusztus 20-a alkalmából, kimagasló tevé-kenysége elismeréseként, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tago-zat kitüntetést vehette át. – Nem szerepelni, hanem szolgálni jöttünk – jegyezte meg az ország különböző pontjáról érkezett, Medjugorjéban járt híveket köszöntve Némehné Horváth Emília, a közösség vezetője. A jelenlévőket pedig nem kellett különösebben biztatni a közös dalolásra, mert a szentmise alatt a padokból felállva énekeltek együtt a kanizsai kórussal. B. E. A magvetősökkel együtt daloltak a hívek (Fotó: Bakonyi Erzsébet)Horvát dallamokkal csalogat-ták a gesztenyefák árnyékába az érdeklődőket a Kanizsai Kul-turális Központ nyári koncertso-rozatának zárásaként. A nagy-kanizsai Stobos tamburazene-kar lépett fel az ’56-os Emlék-kert kőszínpadán. A vidám muzsikaszó sokakat vonzott. – A zenekar 2007-ben alakult, tavaly voltunk 10 évesek, amit egy nagyszabású koncerttel ünnepeltünk meg. A zenekar öt zenészből, öt jó barátból áll, amiből most egy hiányzik, mert gólyatáborban van, de négyen is jót fogunk muzsikálni – mondta a tüzes koncert előtt Horváth Bálint.A zenekar többnyire horvát szerzeményeket játszik, de repertoárjukban magyar és más nemzetiségek dalai is szerepel-nek. A fiatal zenészek célja első-sorban a horvát hagyományok őrzése és népszerűsítése. Fotó: Bakonyi ErzsébetHorvát dallamok a
gesztenyefák alatt
12 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHIRDETÉSMTU-TiszaTo-202x270.indd 12018. 07. 24. 14:02
2018. 08. 31. | 13MagazinTizenkilenc hallgatót vettek fel a pótfelvételi eljárás kereté-ben, így összesen 160 elsőéves kezdheti meg az őszi szemesz-tert a Pannon Egyetem kanizsai kampuszán. A pótfelvételi eljá-rásban meghirdetett felsőokta-tási képzések ponthatárait a múlt héten hirdették ki. Ezekre azok jelentkezhettek augusztus elején, akik nem kerültek be valamelyik egyetemre, főiskolá-ra. A PEN-re a pótfelvételi során felvett 19 hallgatóból 18 infor-matikai képzésre jelentkezett. A Nagykan izsai Család- és Gyermekjóléti Központ pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére:5 fő határozatlan idejű óvodai és iskolai szociális segítőA pályázatok benyújtásának határideje:2018. szeptember 11.Részletes információk: https://kozigallas.gov.hu, www.nagykanizsa.huwww.nkcsgyjk.hu;160 gólyaÚj hajtásokat hozott a művészetek nagykanizsai kertje: a Farkas Ferenc-zeneiskola több növendéke művészeti iskolában folytatja tanulmányait szeptembertől. Így például Szente Tamás, aki a közelmúltban az Országos Mélyrézfúvós Versenyen elnyerte a legjobb harsonás címet.A szeptemberi becsengetéskor már nem a Batthyány Lajos Gimnázium kapuit lépi majd át Szente Tamás, hanem a Pécsi Művészeti Gimnáziumét. A fiatalt felvet-ték a harsona szakra, s izgatottan várja mit hoz számára az új tanév és az új iskola.– Tudom, hogy ott is jó kezekben leszek majd, hiszen a leendő mélyrézfúvós tanáromat már régóta ismerem, ezért is esett Pécsre a választásom – magya-rázza. – A felkészülést már a nyáron elkezdtük. Igaz, egyelőre csak az interneten, hamarosan viszont „élesben” folytatjuk a közös munkát.Tamás alaposan utánanézett új iskolájának, így már azt is tudja, hogy a konziban reggel hatkor indul a nap egy közös befújással, amit aztán a zeneórák követnek. Az évközi menetrend feszes lesz, de ez sem tántorítja el attól az elképzelésétől, hogy egyszer har-sonaművész váljon belőle. Amire amúgy minden esélye meg is van, hiszen tehetségét már többször megcsillogtatta a színpadon.– Amikor hat évvel ezelőtt elkezdtem Tatár Csabá-hoz járni, mindig felnéztem azokra a nálam idősebb növendékekre, akik egyik-másik zenei versenyről helyezésekkel tértek haza. Megannyi szereplés után most már elhiszem, hogy én is meg tudom állni a helyem, és a lámpaláz sem megy a teljesítmény rová-sára. Ez a tudat és a pozitív visszajelzések megerősí-tettek abban, hogy érdemes a harsonával komolyab-ban is foglalkoznom.A fiatal egyik legutóbbi sikerélményét az Országos Mélyrézfúvós Versenyen könyvelhette el: első helye-zett lett, és így a legjobb harsonásként vehetett részt a megmérettetést követő gálán. A koncertről a nyár elején felvételt is készítettek a Magyar Rádió Már-ványtermében, az előadást később a Bartók Rádió a műsorára tűzte.– Ezen a felvételen Bogár István Sonatinája hallha-tó tőlem. Az elmúlt években nagyon sokféle darabot játszottam, de kétségtelenül ez a legemlékezete-sebb a számomra, egyrészt mert már annyiszor elő-adtam – például a mélyrézfúvós versenyen. Aztán szóltak a szervezők, hogy jó lenne, ha a gálán is ezzel a művel lépnék fel. Majd a rádióban megint… Végül pedig úgy alakult, hogy a konzis verseny első fordu-lójában is a Sonatinával indulok…Szente Tamás a Nagykanizsai Fúvószenekar egyik oszlopos tagja volt az elmúlt években, de mint mond-ja, a kapcsolat nem szakad meg a pécsi tanulmányok miatt: amikor csak teheti, visszatér a kanizsai zenész-társakhoz, és részt vesz az örömmuzsikálásban.NEMES DóraTehets égM/Kutató (24.)Már a rádióban is fújta…Fotó: Gergely Szilárd
14 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMagazinAZINVERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁSNagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja az alábbi ingatlanait:Hrsz.AlapterületFunkcióHelyeKikiáltási árVerseny-tárgyalás napjaIdőpont1049468 m²építési telekRákóczi u. 27.4.850.000,-Ft+ÁFA2018. 09.05.2018.09.12.2018.09.19.2018. 09.26.09:00131/21094 m²építési telekMagyar u. 18.10.315.000,-Ft +ÁFA09:3065761738 m² építési telekNagyrác u. 2.3.500.000,-Ft +ÁFA10:004088/31858 m²építési telekAlkotmány u. 75.3.950.000,-Ft + ÁFA10:301318, 1319, 1320, 13212836 m²építési telekEötvös tér északi tömb (Fő út-Hunyadi u. sarok)47.401.575,-Ft+ÁFA11:001081551 m²irodaépületSugár u. 30.7.500.000,-Ft +ÁFA11:30A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint, 2. iroda Információ kérhető: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., fsz. 2. iroda, tel.: 20/849-2330, 20/849-2328Az ingatlanok megtekintése előre egyeztetett időpontban munkanapokon reggel 9 és délután 15 óra között biztosított. Versenytárgyalási felhívás és részletes tájékoztatás a fenti elérhetőségeken kérhető, illetve megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap BEFEK-TETŐKNEK menüpont ELADÓ/BÉRBEADÓ INGATLANOK almenüje alatt.Versenytárgyalás napja2018. 09. 05.2018. 09. 12.2018. 09. 19.2018. 09. 26.Fotó: Gergely SzilárdGyógyuló szüretA Gyógyuló Holnapocska Tábor súlyos betegségből felépülő résztvevői is segítettek a
napokban kez-dődött szüretben Szabadics Zoltán és felesége zalaszabari szőlőültetvényén. A Kányaváry Borbirtok így újabb élményt biztosított a család által szervezett jótékonysági tábor fiataljainak, akiknek – az orvosi vélemények szerint is – a felépülését segítik az ilyen programok.Gyógyuló
2018. 08. 31. | 15MagazinJövő heti véradások Nagykanizsán2018. 09. 04. 08:30-12:00 Vásárcsarnok 2018 09. 08. 14:00-18:00 Városháza ügyfélfogadó Adj vért, és ments meg három életet!Különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszem-lén Budapesten Lendvai Kristóf Majdnem eltol-tam című kisjá-tékfilmje. A 26 perces alkotás a benevezett 110 film között a „sztereotípiák érzékeny ábrá-zolásáért” járó különdíjat kapta meg az augusz-tus 26-i díjki-osztón.A kisjátékfilm 16 éves író-ja-rendezője ezen felül dísz-vendége lesz a szeptember 15-én Zalaegerszegen tar-tandó 14. Göcsej Filmszem-lének. Az esti díjátadást követően egy beszélgetés keretében személyesen is bemutatkozhat a résztve-vőknek, illetve levetítik a zalaegerszegi Hevesi Sán-dor Színház művészeivel készült alkotást.Lendvai Kristóf, a Bat-thyány Lajos Gimnázium tanulója a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. és a szombat-helyi Top Média Film Kft. közreműködésével forgat-ta ezen a nyáron a Majd-nem eltoltam című kisjá-tékfilmjét, amelyhez sike-rült megnyernie a Hevesi Sándor Színház, illetve igazgatója, Besenczi Árpád támogatását. Deb-rei Zsuzsanna, Hertelen-dy Attila és a Jászai Mari-díjas Kiss Ernő színmű-vész mellett olyan fiatalok alakítják a főszerepeket, mint Herold Levente, Kovács Fruzsina és Kato-na Levente, akik ugyan-csak szinte mindennap fel-lépnek a teátrum színpa-dán. A szereplők mind-egyike óriási lelkesedéssel vállalta a közreműködést.A történet komoly társa-dalmi és családi problémá-kat feszeget, de humorral kellően átitatva. A közép-pontban egy gimnazista fiú (Herold Levente) áll, aki egyedül él a tanár édesap-jával (Hertelendy Attila). Az apánál rákot diagnosztizál-nak, de nem tudja, miként közölje ezt kamasz fiával, akivel ráadásul nem a leg-jobb a viszonya. A fiú osztá-lyába érkező új lány (Kovács Fruzsina), illetve egy kór-házban végződő rosszullét kell ahhoz, hogy rendeződ-jön apa és fia kapcsolata. A történetben fontos helye van a zavartságában félre-érthetően fogalmazó dok-tornőnek, s egyben az új lány édesanyjának (Debrei Zsuzsanna), a diákok életét megnehezítő tanárnak (Kiss Ernő), valamint a fiú barátjának (Katona Leven-te).A kisjátékfilm próbái április végén kezdődtek, a forgatás zalaegerszegi helyszíneken, június elején zajlott. A film elkészítését Nagykanizsa és Zalaeger-szeg önkormányzata mel-lett több neves cég és intézmény is támogatta. A Majdnem eltoltam premi-erjét a Cinema Nagykani-zsában tartották ezen a héten.Apa és fia nehéz érzelmi helyzetben: Hertelendy Attila és Herold LeventeLendvai Kristóf instruál forgatás közben (Fotó: Seres Péter)Díjnyertes Lendvai Kristóf filmjeMajdnem eltoltamLendvai Kristóf koráb-bi kisfilmjeit 2016-ban a szombathelyi Savaria Filmszemle, 2017-ben pedig a veszprémi Pannonfí-ling Mozgóképes Találkozó verseny-programjába válogat-ták be. A Kanizsa TV-vel együttműködés-ben készült tavalyi kisjátékfilmjéről egyebek mellett a Duna Televízió készí-tett riportfilmet 2017 decemberében. A gimnazista fiatal idén nyáron színházi ren-dezőasszisztensként tevékenykedett Zala-egerszegen. A Kvár-télyház Szabadtéri Színház Kft. új pro-dukciója, a Szép nyári nap című Neoton-musical előadásainál Tompagábor Kornél rendező és Stefán Gábor, a rendező munkatársa mellett kapott feladatot.
2018. szeptember 1.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-08:002018. szeptember 2.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38/A.93/319-46219:00-06:002018. szeptember 3.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28022:00-06:002018. szeptember 4.ReményGARAY U. 14.93/314-96722:00-06:002018. szeptember 5.Benu Gyógy-szertár Nagykanizsa AranyszarvasROZGONYI U. 1.93/311-53122:00-06:002018. szeptember 6.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15122:00-06:002018. szeptember 7.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52122:00-07:0016 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPszSZolgáltatásSzeptemberi fogadóórákPolgármester, alpolgármesterekDénes Sándor polgármester fogadónapot tart 2018. szeptember 5-én (szerda) 8.30 órától 12.00 óráig a Pol-gármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában.Karádi Ferenc 2018. szeptember hónapban alpolgármesteri fogadó-napját és a 8. számú egyéni választókerü-let önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. szeptember 26-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Pol-gármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth Nándor 2018. szeptember hónapban alpolgármesteri fogadónapját és a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. szeptember 12-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Pol-gármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykani-zsa, Erzsébet tér 7.). Képvis előkBalogh László, a nagykanizsai 2. számú választókerület önkormányza-ti képviselője, a Humán Bizottság elnöke fogadóórát tart 2018. szeptember 5-én (szerda) 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagyka-nizsa, Rozgonyi utca 23.). 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.huBedő György, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2018. szeptember 4-én (kedd) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában.Bizzer aNDrás, a 6. számú választókerület (Kazanlak körút páratlan ház-számok, Kazanlak körút 2., Munkás utca, Bartók Béla utca, Hevesi Sándor utca, Rózsa utca 1., Rózsa utca 14-től felfelé összes házszám) önkormányza-ti képviselője fogadóórát tart 2018. szeptember 14-én (péntek) 17 órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában (Nagykanizsa, Hevesi Sándor utca 2.).Dénes Sánd or, a 10. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője 2018. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).Dr. Erdős László, az 1. számú választókerület önkormányzati képvise-lője fogadóórát tart 2018. szeptember 4-én (kedd) 17.00 órától 18.00 óráig a Palini Általános Iskolában, majd 18 órától a Nagykanizsai Egyesített Szociá-lis Intézmény Idősek Klubja II. épületében. (8800 Nagykanizsa, Corvin u. 2.)Gábris JáciNT önkormányzati képviselő fogadóórájával kapcsolatos információ a 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. 1/7. számú irodában kérhető.Karádi Ferenc 2018. szeptember hónapban alpolgármesteri fogadó-napját és a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. szeptember 26-án (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Pol-gármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).Tóth NáNDor 2018. szeptember hónapban alpolgármesteri fogadónap-ját és a 9. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselőjeként fogadóóráját 2018. szeptember 12-én (szerda) 8.30-12.00 óráig tartja a Pol-gármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalójában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Szőlősi Márta, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2018. szeptember 3-án (hétfő) 17.00 órától a Batthyány Lajos Gimnáziumban. (Rozgonyi u. 23.). 0630/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.comGyógysz ertári ügyeletSzolgáltatásHolland faragott ülőgarnitúra (3-as kanapé, 2 fotel) eladó. Irányár: 40 000 Ft. Érd.: 20/91-72-212.Újabb és régebbi festményeket, régi fotókat, képeslapokat, újságokat, műszereket, köny-veket készpénzért vásárolok. Tel.: 30/332-8422.Dupla kétszárnyú tölgyfa kültéri bejárati ajtó 2,46 m magas, 1,48 m széles és ablak 2,20 m magas és 1,15 m széles tokkal együtt, újszerű állapotban, reális áron eladó. Érd.: 30/267-1800.30/600-64-66Hívható hétvégén és ünnepnapokon7 és 22 óra közöttAz állatorvosi ügyelet telefonszáma: Piaci árak Kanizs áncsirkemell filé 1350-1450 Ft/kgalma 120-350 Ft/kgkörte 300-400 Ft/kgkarfiol 690-750 Ft/kgburgonya 160-200 Ft/kg
2018. 08. 31. | 17SzolgáltatásNe feledje felköszönteni ismerőseit!Szeptember 1., szombatEgyed, Egon Az Egyed görög-magyar eredetű, jelentése: pajzshordozó. Az Egon az Egbert és az Egmont ószász és középnémet becézőjéből önállósult.Szeptember 2., vasárnapRebeka, DorinaA Rebeka héber eredetű, jelentése: megkötöző, megigéző, megbabonázó, vagy jól táplált. A Dorina a Dorottya csonkított és kicsinyítőképzős formája.Szeptember 3., hétfőHildaNémet eredetű, jelentése: harc, harcosnő.Szeptember 4., keddRozália, RózaA Rozália a Róza olaszos továbbképzése, jelentése: rózsa. Szeptember 5., szerdaViktor, LőrincA Viktor latin eredetű, jelentése: győző, győztes. A Lőrinc latin eredetű, jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi, babérkoszorúval díszített.Szeptember 6., csütörtökZakariásHéber-latin eredetű, jelentése: Jahve emlékezik.Szeptember 7., péntekReginaLatin eredetű, jelentése: királynő. Az előző heti rejtvény megfejtése:(Nincs az a sérelem,) amelyet meg ne bocsátanánk, amikor már bosszút álltunk érte.
18 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPHirdetésA gyermekek szemvizsgálatának fontos-sága megkérdőjelezhetetlen. A szemész szakorvosok elmondása szerint, a gyerme-kek sajnos általában nem jelzik, ha problé-ma van látásukkal, hiszen így szokták meg, számukra ez a természetes. Ezért a szülő-nek kell felismernie az árulkodó jeleket és probléma esetén gyermekszemészhez fordulni.Gyanús jel lehet a szemdörzsölés, hunyor-gás, könnyezés, pirosság, fejfájás, közelhajolás, olvasás-, írás-, tanulási ne- hézségek. Kiemelten fontos a gyermek sze-mét ellenőrizni, ha a családban előfordul szemüveges, kancsal, tompalátó. A többi szűrővizsgálathoz hasonlóan panasz nélkül is érdemes kontrollt végeztetni, mert a lá-tás minősége a mindennapi teljesítményre, életvitelre is hatással van, a gyermekeknél pedig ezáltal befolyásolja az olvasási és ta-nulási készséget.A fiatalok nem elégséges dioptria ellenére is élesen láthatnak magas fokú alkalmazko-dóképességüknek köszönhetően. Ez azonban olyan megerőltető, hogy a nap végére fáradt-ságot, szem- és fejfájást tapasztalhatnak. A korai szakaszban felismert tünetek kezelésé-vel megelőzhetjük a felnőttkori panaszokat.„A szemüveges gyermekeknél nagyon fontos a rendszeres, állandó szemüvegvi-selés és évenkénti ellenőrzés, hogy az eset-leges változásokat időben felfedezzük és korrigálhassuk.”A szemüveg legfőbb funkciója ugyan a meg-felelő látásélmény, de nem szabad megfeled-kezni az esztétikai szempontokról sem, mivel a gyermek akkor viseli szívesen a szemüveget, ha jól érzi magát benne. A kényelmét fokoz-hatja a jól megválasztott, könnyű, vékony, esztétikus szemüveglencse is.A Sashalmi Optika kiemelt figyelmet for-dít a gyermekekre, ezért széles választékot biztosít gyermek szemüvegkeretből, hogy a kicsik is biztosan megtalálják a számukra tökéletes szemüveget.FELHÍVÁSMinden iskolásnak és szüleinek jár egy ingyen pár szemüveglencse!A Sashalmi Optikában szemész szakorvossal, diplomás optomerista kontaktológussal és látszerész mesterrel várjuk Önöket.További részletek az üzletekben.Az akció 2018. augusztus 24-től szeptember 15-ig tart.Érdeklődjön a Sashalmi Optikában!Sashalmi OptikaNagykanizsa, Sugár u. 1. Nagykanizsa, Platán sor 1.tel.: 0693-789-962tel.: 0693-310-644Minden szülő legnagyobb kincse gyermeke egészségeMindenkinek jár 1 pár ingyen szemüveglencseFELHÍVÁSA Kormány a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII.27.) határozatával döntött arról, hogy a fűtési költségek viselésével összefüggésben a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy táv-fűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások is részesülhetnek egy-szeri természetbeni támogatásban. Az igények felmérését az érintett helyi önkormányzatok végzik. A támogatást a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben nem részesü-lő, gáz- vagy távhő-szolgáltatási szerződéssel nem rendelkező háztartá-sok kérhetik.Az igénybejelentéshez szükséges formanyomtatvány a Polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán kérhető, vagy a város honlapjáról (www.nagy-kanizsa.hu/polgármesteri hivatal/e-ügyintézés, kitölthető nyomtatvá-nyok/humánigazgatási csoport/igénybejelentő nyilatkozat téli rezsicsökkentéshez) letölthető.Az igénybejelentés 2018. augusztus 22. napjától a Polgármesteri Hiva-tal Humánigazgatási csoport ügyfélszolgálatán (8800, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) nyújtható be.Ügyfélfogadási idő: hétfő 08.00-16.00 szerda 08.00-16.30 péntek 08.00-12.00Az igénybejelentés benyújtásának határideje: 2018. október 15.A fentieken túl tájékoztatom Önöket arról, hogy az Országos Kataszt-rófavédelmi Főigazgatóság az igénybejelentés tartalmát jogosult ellen-őrizni, az ellenőrzés akadályozása esetén az igényjogosultság megszű-nik. A 12.000,- Ft értékben nyújtott természetbeni támogatás a fűtő-anyagra vonatkozik (tüzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj, pellett/brikett) és nem fedezi az egyéb, pél-dául a szállítási, darabolási költséget.Dénes Sándor polgármesterSzombaton: szeptember 15-ig zárva
2018. 08. 31. | 19HirdetésSTAROPRAMEN DECKMAIN FOREST STAGE A Fesztiválerdő#ohmydeerfestival17:30-18:30 BLAHALOUISIANA 19:00-20:00 30Y 20:30-21:40 TOPLOADER (UK)22:10-00:00 ÁKOS17:00-17:45 SEEDBACK (NK) 18:15-19:15 THE KEEYMEN 19:45-21:00 RUN OVER DOGS22:00-23:00 FRAN PALERMO00:00-01:30 WEVAL (NL)01:30-02:20 MIDDLEMIST RED03:00-05:00 GALACTIC JACKSON WARM UP POINT NORMA COFFE CLUB TERASZ11:00-16:00 SAZABIOMAIN STAGE AFTER A SZARVASITATÓNÁL PÉNTEK, SZOMBAT 0:00-03:00 DJ M. TAILOR (NK)16:00-18:00 SELEKTA 18:00-20:00 WAVE TWINS20:00-22:00 NORA MATISSE22:00-02:00 FOSSILES DE L’ATLAS 02:00-04:00 DJ SOBEKAUG. 31.SZEPT. 1.AUG. 31.AUG. 31.MAIN STAGE FOREST STAGE STAROPRAMEN DECKSZEPT. 1.SZEPT. 1.SZEPT. 1.17:00-18:00 HŐSÖK 18:30-20:00 SZABÓ BALÁZS BANDÁJA20:00-20:10 VANYÓ KARSA (NK) 20:30-22:00 MORCHEEBA (UK)22:30-00:00 WELLHELLO16:00-16:45 SOMLÓ DÁVID17:15-18:00 THE NOBODY ELSE18:30-19:15 MAYBERIAN SANSKÜLOTTS19:45-20:30 PANEL SURFERS21:00- 21:50 DOPE CALYPSO22:30-23:30 ŽAGAR 23:40-00:50 HOT CHIP DJ SET (UK) 01:00-02:00 APPARAT DJ SET (GER)02:00-03:30 SOUNDBANKA & ROUTE 803:30-05:00 ÁKOS V 16:00-18:00 YOLESS & NEON DELOREAN 18:00-20:00 CHRISTOPHER WAVER20:00-22:00 SAZABIO22:00-00:00 RAASA 00:00-02:00 DECENTRALIZÁLT PÁLMAFÁK02:00-04:00 VEDAT AKDAĞNAPIJEGYBÉRLETKedvezményes napijegyek és bérlet: helyszínen6 900 Ft10 900 FtAUG. 31 - SZEPT. 1.NAGYKANIZSACsónakázó-tó + AlsóerdőWWW.OHMYDEER.HUOHMYDEERFESTIVAL#OHMYDEERFESTIVALOHMYDEER_FESTIVALOhMyDeer_Fesztival_Kanizsa_202x273_program.indd 12018. 08. 29. 13:06
20 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMűsorA Kanizsa TV műsora 2018. szeptember 1-7.Szeptember 1., szombat 00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:25 Híradó, 01:40 Látogató, 02:10 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 02:40 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:55 Híradó, 08:10 Látogató, 08:40 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 09:10 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradóink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti válogatás, 14:40 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:10 Napi Kanizsa – újranéző, 15:35 A mi portánk (a hagyományok magazinja), 16:05 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 16:35 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kom-mentár nélkül, 18:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívu-mából), 18:40 Kanizsa TV Filmklub: Boldogító igen, vagy nem (romantikus vígjáték), 20:40 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 20:50 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 21:40 Info blokk, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 21:50 Lapozó.Szeptember 2., vasárnap00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 00:40 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 01:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 07:10 Kanizsa Cafe (keddi és szerdai adás ismétlése), 08:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:10 Lapozó, 12:00 K’arc (kulturális magazin), 12:30 Heti Híradó-ink, 13:45 Élet-módi, 14:15 Kommentár nélkül – heti válo-gatás, 14:45 Re-start (a Kanizsa TV nyári magazinja), 15:15 Napi Kanizsa – újranéző, 15:45 A mi portánk (a hagyomá-nyok magazinja), 16:15 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazin-ja), 16:45 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 18:10 Istentisztelet az evangélikus templomban, 19:10 Sztárportré – Benkóczy Zoltán, 19:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 19:45 Hargita, 20:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 21:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, 21:15 Lapozó. Szeptember 3., hétfő00:00 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nél-kül, 00:10 Istentisztelet az evangélikus templomban, 01:10 Sztárportré – Benkóczy Zoltán, 01:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 01:45 Hargita, 02:15 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 03:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 03:15 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 06:40 Istentisztelet az evangélikus templomban, 07:40 Sztárportré – Benkóczy Zoltán, 08:05 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 08:15 Hargita, 08:45 Kanizsa Cafe (csütörtöki és pénteki adás ismétlése), 09:35 Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, 09:45 Lapozó, 12:00 Sztárportré – Benkóczy Zoltán, 12:25 Hargita, 12:55 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunk-ból, Magyarkanizsáról), 20:00 Székely konyha, 20:30 Hír-adó, 20:45 Sztárportré – Polyák Lilla, 21:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 21:45 Info blokk, benne Hír-adó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.Szeptember 4., kedd00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 01:00 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvér-városunkból, Magyarkanizsáról), 01:30 Híradó, 01:45 Szé-kely konyha, 02:15 Sztárportré – Polyák Lilla, 02:45 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:45 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Idő-járás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Szer-tár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 07:30 Kanizsaiak (hírek vajdasági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 08:00 Híradó, 08:15 Székely konyha, 08:45 Sztárportré – Polyák Lilla, 09:15 Anno (válogatás a Kanizsa TV archívumából), 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:15 Lapozó, 12:00 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 12:30 Kanizsaiak (hírek vajda-sági testvérvárosunkból, Magyarkanizsáról), 13:00 Székely konyha, 13:30 Sztárportré – Polyák Lilla, 14:00 Anno (válo-gatás a Kanizsa TV archívumából), 14:30 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommen-tár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kani-zsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 K’arc (kulturális magazin), 20:05 Kalando-zoo (ismeretter-jesztő sorozat), 20:35 Híradó, 20:50 Aktuális - Hargita, 21:20 Creative chef Nagy Eszterrel, 21:50 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honve-delem.hu, Üzenet, 22:25 Lapozó.Szeptember 5., szerda00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 K’arc (kulturális magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 02:15 Aktuális - Hargita, 02:45 Creative chef Nagy Eszterrel, 03:15 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:50 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kani-zsa Cafe (talk show), 07:30 K’arc (kulturális magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 08:45 Aktuális - Hargita, 09:15 Creative chef Nagy Eszterrel, 09:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:20 Lapo-zó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 K’arc (kulturális magazin), 12:55 Kalando-zoo (ismeretterjesztő sorozat), 13:25 Aktuális - Hargita, 13:55 Creative chef Nagy Eszterrel, 14:25 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Gézengú-zok (gyerekműsor), 20:00 Öko-logikus (környezetvédelmi magazin), 20:30 Híradó, 20:45 Sztárportré – Csepregi Éva, 21:15 K’arc (kulturális magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó. Szeptember 6., csütörtök00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 00:30 Kanizsa Cafe (talk show), 00:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 01:25 Híradó, 01:40 Öko-logikus (környezetvédelmi magazin), 02:10 Sztárportré – Csepregi Éva, 02:40 K’arc (kulturális maga-zin), 03:10 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 03:40 Lapozó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 07:00 Kanizsa Cafe (talk show), 07:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 07:55 Híradó, 08:10 Öko-logikus (környezetvédelmi magazin), 08:40 Sztárportré – Csepregi Éva, 09:10 K’arc (kulturális magazin), 09:40 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 10:10 Lapozó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 12:55 Öko-logi-kus (környezetvédelmi magazin), 13:25 Sztárportré – Csepregi Éva, 13:55 K’arc (kulturális magazin), 14:25 Lapo-zó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 18:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjá-rás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 19:35 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 20:05 Lovas magazin, 20:35 Híradó, 20:50 Apá-ink földje, 21:00 Gézengúzok (gyerekműsor), 21:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 22:05 Lapozó.Szeptember 7., péntek00:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 00:35 Kani-zsa Cafe (talk show), 01:00 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 01:30 Híradó, 01:45 Lovas magazin, 02:15 Apáink földje, 02:25 Gézengúzok (gyerekműsor), 02:55 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 03:30 Lapo-zó, 06:30 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 07:05 Kani-zsa Cafe (talk show), 07:30 Dombvidék (agrár- és környe-zetvédelmi magazin), 08:00 Híradó, 08:15 Lovas magazin, 08:45 Apáink földje, 08:55 Gézengúzok (gyerekműsor), 09:25 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet, 10:00 Lapo-zó, 12:00 Kanizsa Cafe (talk show), 12:25 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 12:55 Lovas maga-zin, 13:25 Apáink földje, 13:35 Gézengúzok (gyerekműsor), 14:05 Lapozó, 18:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 18:30 Kanizsa Cafe (talk show), 19:00 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 19:30 Szertár (a Kanizsa TV sportmagazinja), 20:00 Látogató, 20:30 Híradó, 20:45 Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó (B. Tóth László műsora), 21:15 Dombvidék (agrár- és környezetvédelmi magazin), 21:45 Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet, 22:15 Lapozó.A televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
2018. 08. 31. | 21SportIsmét regionális díjugrató lovasversenyt rendezett a Csóna-kázó-tónál a Kanizsa Lovasklub. A viadalon több kategóriában is bizonyíthattak az indulók. A Csótóhoz Zalán kívül a szomszé-dos megyékből is érkeztek indulók, összesen harmincan.Regionális díjugrató verseny, eredmények. 90 cm magas nyi-tott szám: 1. Balogh Dániel (Magyar Imre LSE; Narco’s Cento nevű lován), 2. Budai Dóra (Gyenesdiási LSE; Dolli nl.), 3. Sifter István (Rencsi LSE; Scarlet nl.). 100 cm kezdő lovas stílus: 1. Kupó Roberta Anna (Pro Equus LK; Oregon nl.), 2. Jordanics Bianka (T-Enselle SE; Mylord Mókás nl.). 100 cm nyitott: 1. Jor-danics Bianka (Mylord Mókás nl.), 2. Sifter István (Scarlet nl.), 3. Budai Dóra (Dolli nl.). 110 cm nyitott: 1. Takács Viktória (Kani-zsa LK; Deuka Asti nl.), 2. Hock Zsófia (Nagyvázsonyi LK; Valen-cia nl.), 3. Balogh Dániel (Tangó nl.). Derby versenyszám: 1. Balogh Dániel (Tangó nl.), 2. Hock Zsófia (Valencia nl.), 3. Varga Roland (Zalalövő és Környéke LSE; Oregon nl.). Szabadidős ver-senyszám: 1. Dobri Sándor Soma (Kanizsa LK; Császár nl.), 2. Dömötör Diána (Panka Lovarda; Acorina nl.), 3. Sernek Dóra (Kanizsa LK; Informátor nl.).ugrathattakIsmét regionálison Takács Viktória, a Kanizsa LK díjugratója elsőségnek is örülhetettHarmadik győzelem, újabb három pont, harmadik hely...FC Nagykanizsa (3.)–Dunaharaszti MTK (7.) 4-2 (3-0)NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 4. forduló. Nagykanizsa, 600 néző. Vezette: Kovács T. (Illés, Nagy V.). G.: Vla-sics (16. - 11-esből), Béli M. (21.), Lőrincz (36.), Péntek (71.), illetve Bíró (58.), Szalánszki (83.)Nagykanizsa: Horváth M. - Horváth D., Szabó B., Major, Horváth B. - Pál D. - Vlasics, Béli M. (Kovács Gy., 65.), Kretz, Szőke D. (Péntek, 55.) - Lőrincz (Csáki, 74.). Veze-tőedző: Barna László.Remek első félidőt mutatott be a Dunaha-raszti ellen a Bányász-pályán az FC Nagykanizsa együttese, melyben Pál Dávid ezúttal a szűrő helyén játszott, a jobb oldali védő helyére pedig Horváth Detre húzódott vissza. Vittman Ádám az előző fordulóban rúgást kapott, így ezúttal nem volt ott a kanizsai kezdő tizenegyben, ugyanakkor az egyik várva várt pilla-nat is eljött: a magát las-san utolérő Béli Milán a kezdők között futhatott ki a gyepre a Bányász-stadi-onban.A hazaiak a 16. percben büntetőből szereztek vezetést, majd nem sok-kal később Béli már a gól-lövők közé is feliratkozott egy remek lökettel. A 36. percben Lőrincz Bence gólja már azt sejtette, zsebben van a mérkőzés, ugyanakkor a szünet kissé változtatott az elképzelte-ken. A vendégek össze-kapták magukat, jött is a szépítő találatuk, de Pén-tek Adrián, amiért becse-rélték, azt hozta is, hiszen a vendégtérfélen végig-nyargalva belőtte a kani-zsai negyedik találatot, amellyel még közelebb került a három pont meg-szerzése. Jóllehet, a ven-dégek ismét szépítettek, ez arra mindenképpen jó volt, hogy a hazaiak figyelme azért ne lankad-jon, a győzelmet pedig végül megszerezték Bar-na László tanítványai.– Egy összeszokott és jó csapat ellen szereztünk fontos győzelmet – mondta a nagykanizsai mérkőzés után az FCN vezetőedzője, Barna Lász-ló. - Most mondhatnám azt, hogy ezzel magasra tettük a mércét, de tud-juk, még a bajnokság ele-jén járunk. Ettől függetle-nül lehet persze örülni a sikernek, idővel aztán már csak az Ajka elleni találko-zóra készülünk, hiszen azt ne felejtsük, értékmérő meccs következik majd számunkra a Veszprém megyei városban. Az FC Ajka legénysége négy forduló után az NB III Nyugati csoportjának élén áll. Schindler Sza-bolcs gárdája vasárnap 17 órától fogadja a harmadik helyezett FC Nagykani-zsát.POLGÁR LászlóVlasics Dániel (balról) nyitotta az FC Nagy- kanizsa góljainak sorát (Fotó: Gergely Szilárd)Még csupán négy forduló telt el a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának küz-delmeiből, az újonc FC Nagykanizsa együttese ugyanakkor már a harmadik sikerét könyvelhette el a bajnokságban. A folytatás azonban minden eddiginél keményebb akadályt ígér: a Kanizsa vasárnap a listave-zető Ajkához látogat.
22 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPsportA Police-Ola LSK elleni bajnokija után most vasárnap 17 órától a Kiskanizsa futballcsapata számára két három-pontos legénység csatája következik, hiszen a Sáska a kilencedik helyen álló Keszthelyhez látogat.A Szepetnek SE elleni 5-0-s idegenbeli vereség után javított a Kiskanizsai Sáskák megyei első osz-tályban szereplő labdarú-gó együttese, a kiskanizsai-ak az újonc Police-Ola LSK ellen megszerezték első győzelmüket, egyben pontjaikat a bajnokságban. Nem indult egyszerűen a találkozó, egyrészt azért sem, mivel a vendégeknél is voltak megye egyes rutinnal rendelkező játéko-sok, másrészt Sonkoly Mihály révén az első félidő feléhez közeledve megsze-rezték a vezetést az olaiak. A hazaiakat azonban nem kellett félteni, hiszen sorra dolgozták ki a helyzeteiket, a kérdés csak az volt, mikor sikerül az egyenlítés. Nos, Piecs László fejesével ez a 38. percben megtörtént. A védő számára, mint az később kiderült, a játék-részvégek tartogatták az eseményeket…A második negyvenöt perc elején már a Sáskák vezetett Póka Ferenc gól-ja révén, aztán a játékos-edző, Lukács István bün-tetőből már a harmadik Kiskanizsa-találatot jegyezte (3-1). A hajrába fordulva aztán kisebbfajta kártyacsata bontakozott ki, ennek egyik fejleménye volt Piecs második sárgás kiállítása és a vendégek büntetőrontása, majd már a lefújás után a játékvezető úgy ítélte meg, hogy vele szemben, fogalmazzunk így, nem megfelelő hang-nemet ütött meg a hazai védő, így gyakorlatilag az öltözőbe érve Boros Zol-tán is a kiállítás sorsára jutott.P. L. A junioroknál, a kade-toknál, a serdülőknél, valamint a gyermek kor-osztályban is több cso-portban kezdődött a ver-sengés. Az időben koráb-ban zárult juniorok csatá-rozásában a fővárosi Csata DSE és a Kanizsai Vad-macskák, míg a serdülők-nél szintén a Csata, vala-mint a kanizsai együttes, csak itt a Kanizsa DKK volt a döntő résztvevője. A junioroknál a budapestiek 59-53-ra nyertek, a nagy-kanizsaiak mögött a har-madik helyet a Szekszárd szerezte meg. A serdülők-nél a finálé ugyancsak a Csata javára dőlt el, a KDKK ellen 108-29-re győztek, itt a bronzérmes a BEAC lett.Kadet korosztályban a Kanizsa DKK végül ötödik lett, a dobogóra pedig az első Vasas A, a második Vasas B, valamint a harma-dik Szekszárd állhatott. A gyermekeknél az élen a Csata DSE végzett, az ezüstérmes a Zsíros AK lett, a KDKK pedig harma-dikként zárt. A gyermek korcsoportban Molnár Virág, a serdülőknél Ber-csi Luca, a kadetoknál Kötő Luca, míg a junio-roknál Zsámár Lili érde-melte ki a legjobb kanizsai kosarasnak járó különdí-jat. – Harminckét együttes érkezett az idei tornára, és jellemző a kialakult hely-zetre, hogy a Kecskemét és az MTK nevezését pél-dául már be sem tudtuk fogadni, egyszerűen a meccsek száma akkor már végképp kinőtte volna a torna léptékét, hiszen gya-korlatilag egy teremben rendezzük az egész kupát – fejtegette Gábor Erzsé-bet, a kanizsai női kosár-labdázók szakmai vezető-je. - A napokban még jó néhány utánpótláskorú együttes edzőtáborozik Zalakaroson, vagyis ebben az időszakban az ifjú leány kosárlabdázók központja volt Dél-Zala.P. L.A mérkőzésjegyzőkönyvébőlHorváth-Méh Kiskani-zsai Sáskák SE (11.)-Poli-ce-Ola LSK (15.) 3-1 (1-1)Megyei I. osztályú lab-darúgó-mérkőzés, 2. for-duló. Kiskanizsa, 70 néző. Vezette: Kubicsek M. (Vörös D., Jakab B.). G.: Piecs (38.), Póka (50.), Lukács I. (64. - 11-esből), illetve Sonkoly (18.). Kiállítva: Piecs (93.), Boros (94.).A Zalakaros Kupa népes mezőnye végett még Kanizsára is jutottak kosárlabda-mér-kőzések (Fotó: Gergely Szilárd)Alsóházi rangadóval a középmezőnyértVasas és CsataMár a 26. Zalaka-ros Kupa nemzet-közi leány kosár-labdatornát ren-dezte a napokban a karosi iskola falai között a kani-zsai női kosárlab-da egyesület. Összesen négy korcsoport mező-nye mérkőzött a palánkok alatt.A piros-fekete szerelésben játszó Kiskani-zsából Lukács István (balról) és Póka Ferenc is gólt ünne-pelhetett Fotó: Gergely Szilárd
2018. 08. 31. | 23SportRAJT SZEPT EMBER KÖZEPÉN Egy hónapja már, hogy gőzerő-vel készül az NB I B-s kézilabda-sze-zonra – immár Tungsram SE Nagy-kanizsa néven – a kanizsai férfi kézilabdacsapat. Edzőtermi, csar-nokbeli tréningek Csurgón, illetve már edzőmérkőzések is szerepel-tek a programban. A Madarász Péter edzette kézisek rendszeres vendégek voltak a Mindenki sport-pályáján is.– Augusztus elsejével álltunk munkába, ugyanakkor a srácok már az azt megelőző hetekben is egyéni edzésterv alapján készül-tek, hogy ne a nulláról induljunk – fogalmazott a Tungsram edzője. – Futással és konditermi foglalkozá-sokkal kezdtünk, volt egy összetar-tó program is Gyékényesen, a napi két edzés azonban ezekben a hetekben rendszeres volt.A teremkérdés ugyan alkalman-ként nyitott a felkészülési időszak-ban, de a kanizsaiak ezt is áthidal-ták.– Volt, illetve van is olyan alka-lom, amikor Csurgón készülünk, a felkészülési meccsek esetében a somogyi kisváros mellett pedig Pécs és Komló is szerepet játszik. Az már biztos, hogy a bajnokság rajtja nekünk szeptember 16-án lesz idegenben, amikor a Tatai AC-hoz utazunk, illetve szeptember 19-én már Magyar Kupa-meccset is vívunk. Akkor a szintén NB I B-s NEKA lesz az ellenfelünk, méghoz-zá hazai környezetben.Időközben a klub bemutatta újonnan érkezett játékosait is: a kapus Balogh Ákos a csurgói mezt cseréli kanizsaira, Balogh Pétert a Tatai AC-tól hozták Nagykanizsára, Bécsi Ádám szintén Csurgóról ket-tős játékengedéllyel érkezik, Gaz-dag Tibor ugyanúgy a somogyi kisvárosból jön, Gyimesi Máté legutóbbi állomáshelye az Ajka KK, míg Kovacsics Ferencé Pécs volt, Miklós Gergő hálóőr veszprémi szereplés után kézilabdázhat Dél-Zalában, Nagy Attila az elmúlt szezonban Törökszentmiklóson kézilabdázott, Tóth Károly Attila Ceglédről kettős igazolással került a Tungsramhoz. A távozók listáján Babati Szabolcsot, Füle Csabát, Gilitsch Gergőt, Hári Kristófot, Lebár Bencét, Metzger Dánielt, Nagyvizeli Norbertet és Tompek Alajost találjuk.AZONNAL RANGADÓVAL Rajtolt a női labdarúgó NB II-es bajnokság is, amelynek Nyugati csoportjában érdekelt a kanizsai Ziccer NLSE. A nagykanizsaiak rög-tön szünettel indítottak, hiszen Benedek József együttesének múlt hétvégi hazai találkozója a Balatonfüredi FC ellen elmaradt.– A fürediek kérték a meccs elha-lasztását, mivel jelezték, nem tud-nának kiállni, s mi ezt elfogadtuk – mondta a kanizsai tréner. – Az új időpont szeptember 16-a lesz, akkor pedig a bajnokság már javá-ban tart, arra már a ritmust felvéve tudunk készülni.A Ziccer a felkészülési időszak alatt edzőmérkőzéseket nem vívott, ugyanakkor egy Magyar Kupa-találkozót arra is felhasznál-hattak, hogy lemérjék, miben kell javulniuk.– A ZTE-vel szembeni MK-meccsünk arra mindenképpen jó volt az elmúlt hétvégén, hogy a lányok élesben mérkőzhessenek, így ha számunkra az 5-0-s vereség nem is volt túlzottan kedvező, egyfajta edzőmeccsnek nem volt olyan rossz. A heti három edzés mellett ezután is kitartunk, hiszen a következő hétvégén, vagyis szeptember elsején ismét komoly erőpróba vár ránk, akkor a megyei rangadót már a bajnokság keretei között tudjuk le Zalaegerszegen.Az átigazolási időszak is tartoga-tott még érdekességet a kanizsaiak számára.– A két távozónkból tulajdon-képpen egy lett, hiszen a baranyai MLE-nél az elmúlt hetekben még az NB I-ben is pályára lépett, sőt Makón gólt is szerzett Szollár Ber-nadett már vissza is tért hozzánk, Vizi Szilvia pedig a Szepetnekhez igazolt. A Nagyatádi FC-től Kondor Katát leigazoltuk, és csak azt mondhatom, hogy a ZTE elleni baj-nokit már nagyon várjuk, az elle-nük elszenvedett kupafiaskót pedig feledtetnénk.ÚJRA A BAJCSY-ZSILINSZKY A nagy hagyományokkal bíró kis-kanizsai utcák, terek kispályás lab-darúgó tornáját, vagyis a 45. Móricz Kupát idén nyáron is megrendez-ték. A csapatok létszáma ugyan ezúttal talán elmaradt a várttól, akik viszont ott lehettek, a hangu-latra nem panaszkodhattak a kiska-nizsai általános iskola pályáján. A címvédő Bajcsy-Zsilinszky út végül ezúttal is elhódította a serleget.– Örömteli volt a kezdeménye-zés, hogy immár jófajta ételt is kínáltak az indulóknak, úgy vélem, ez csak erősítette a focisták közös-ségi érzetét – mondta el a torna zárásakor Kápolnás Zoltán a szer-vezők részéről. – Bízhatunk abban, hogy lesz mindennek folytatása, ami akár növelheti majd a csapatok indulási kedvét is a nagy hagyomá-nyokkal bíró Móricz Kupán.A végeredmény. Felnőttek: 1. Bajcsy-Zsilinszky, 2. Rozmaring, 3. Jakabkuti, 4. Szepetneki utca. Gól-király: Póka Ferenc (Bajcsy). Öreg-fiúk: 1. Felsőtemető, 2. Bajcsai utca. Gólkirály: Kálovics Zsolt (Bajcsai).Összeállította: POLGÁR LászlóSportsorokA Ziccer NLSE (fehér mezben) női labdarúgói már rajtra készen várják a megyei rangadótAkik ott voltak, nagyot küz-döttek a 45. Móricz Kupán (Fotó: Polgár László)
24 | KANIZSA | LOKÁLPATRIÓTA HETILAPMozaikZAIKAz egyhetes nyaralás alatt fakanálra cserélte fel tangóharmonikáját Major Lajos, a Tüttő János Nóta-klub vezetője. A bogrács-ban főzött ebédért nem vastapsot, hanem dicsére-tet kapott minden nap a családjától. Azt állítja: a nyúlból, vadból, pacalból és marhalábszárból készült étel előkészítése, elkészíté-se férfimunka. A 2,5 kg-os nyúlból készült ebéd fűsze-rezésénél figyelembe vette a gyerekek kívánságát is. – Sok hagymát használok a pörköltekhez és a gulyás-hoz is – kezdte a nótaklub dirigense. – Az apróra szelt vöröshagymát és a felkoc-kázott zöldpaprikát meg-sózom, és fölforrósított mangalicazsírban majd’ fél óráig, lassú tűzön meg-dinsztelem. Ezután hozzá-teszem a feldarabolt nyu-lat, átforgatom, kissé meg-pirítom, majd lehúzom a tűzről a bográcsot. Belete-szem az őrölt paprikát, és annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje a húst. Termé-szetesen a vizet később pótolni kell. Ha félig meg-puhul a hús, szórók rá fok-hagymát, kevés borsot, és adok hozzá feldarabolt paradicso-mot, amit előtte for-ró vízbe mártok és meghá-mozok. Mindezt tovább főzöm, s amikor már majdnem kész az étel, egy kanál mustárral ízesí-tem, ami pikánssá teszi, ellensúlyozza a hús édes ízét. A bográcsot egy percre sem hagyom el, hanem fakanállal forgatom az ételt, hogy le ne égjen. Miután összeért az alap-anyag, 1,5 deci jó minőségű vörösbort öntök hozzá. Végül sűrű szaftot kapok, amit, ha kell, vízzel pótolok. Főzés közben ügyeljünk a tűzre is, hogy le ne égjen a nyúlpaprikás. Tálalásnál szórhatunk rá erős papri-kát, vagy díszíthetjük zöld-paprikával. BAKONYI ErzsébetHIRDETÉSGasztroKanizsaNyúlpaprikás nokedlivelMajor Lajos szerint a vadé-tel elkészítése férfimunka (Fotó: Kanizsa)